AJÁNLÁS a Csendes-óceán déli részén található nyílt tengeri halászati erőforrások védelméről és kezeléséről szóló egyezménynek az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról

15.7.2011 - (08135/2011 – C7‑0098/2011 – 2011/0047(NLE)) - ***

Halászati Bizottság
Előadó: Carmen Fraga Estévez

Eljárás : 2011/0047(NLE)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
A7-0274/2011
Előterjesztett szövegek :
A7-0274/2011
Viták :
Elfogadott szövegek :

AZ EURÓPAI PARLAMENT JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZETE

a Csendes-óceán déli részén található nyílt tengeri halászati erőforrások védelméről és kezeléséről szóló egyezménynek az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról

(08135/2011 – C7‑0098/2011 – 2011/0047(NLE))

(Egyetértés)

Az Európai Parlament,

–   tekintettel a tanácsi határozatra irányuló tervezetre (08135/2011),

–   tekintettel a Csendes-óceán déli részén található nyílt tengeri halászati erőforrások védelméről és kezeléséről szóló egyezményre (08135/2011),

–   tekintettel a Tanács által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 43. cikke (2) bekezdésével és 218. cikke (6) bekezdése második albekezdésének a) pontjával összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C7‑0098/2011),

–   tekintettel eljárási szabályzata 81. cikkére és 90. cikkének (8) bekezdésére,

–   tekintettel a Halászati Bizottság ajánlására (A7-0274/2011),

1.  egyetért a megállapodás megkötésével;

2.  felkéri a Bizottságot, hogy az olyan nemzetközi és kétoldalú fórumokon, amelyeken az egyezményben érintett régióban halászflottával rendelkező országok vesznek részt, az egyezmény mielőbbi hatálybalépése érdekében aktívan törekedjen az egyezmény aláírásának, ratifikációjának és végrehajtásának előmozdítására;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak, valamint az egyezmény letéteményeseként, Új-Zéland kormányának.

INDOKOLÁS

A Csendes-óceán déli részén folyó halászatot eddig két regionális halászati gazdálkodási szervezet irányította: az Amerikaközi Trópusitonhal-bizottság (IATTC) és a Nyugat- és Közép-csendes-óceáni Halászati Bizottság (WCPFC).

Mivel azonban mindkettő a hosszú távon vándorló halfajokkal történő gazdálkodással foglalkozik, e hatalmas területen a többi erőforrás halászata a saját szabályaikat alkalmazó part menti államok kizárólagos gazdasági övezetétől eltekintve szabályozatlan maradt.

E hiányosságok pótlása érdekében, valamint tekintettel arra, hogy mind a kizárólagos gazdasági övezetekben, mind a nyílt tengeren folyik halászat, 2006-ban az ausztrál, a chilei és az új-zélandi kormány úgy határozott, hogy nemzetközi konzultációt kezdeményez a Dél-csendes-óceáni Regionális Halászati Gazdálkodási Szervezet létrehozásáról azzal a céllal, hogy együttműködjenek a Csendes-óceán déli részének nyílt tengeri területein a nem hosszú távon vándorló halállományok megőrzése és kezelése, valamint a tengeri környezet biológiai sokféleségének védelme terén jelentkező hiányosságok kiküszöbölése érdekében, összhangban a nemzetközi joggal.

E régióban kevés közösségi hajó halászik (elsősorban fattyúmakrélát és nagy ritkán néhány mélytengeri fajt, például atlanti tükörhalat vagy tízujjú nyálkásfejűhalat), de az ENSZ Tengerjogi Egyezménye értelmében jelenlétük mégis arra kötelezi az Európai Uniót, hogy a többi érdekelt féllel együttműködjön a terület erőforrásainak megőrzésében és kezelésében, és az EU már a kezdetektől részt is vett e folyamatban. Az Unió rendkívül aktív szerepet vállalt, és ennek következtében egyes kötelezettségek az egyezmény szövegébe is bekerültek. Jóllehet e kötelezettségek visszafogottak, mégis előrelépést jelentenek a többi regionális halászati gazdálkodási szervezethez, és különösen a Nyugat- és Közép-csendes-óceáni Halászati Bizottsághoz képest.

Az egyezmény szövegéről végül 2009 novemberében állapodtak meg, és 2010. február 1-je óta nyitva áll aláírásra. Az EU 2010. július 26-án írta alá az erről szóló, 2010. július 24-i tanácsi határozattal összhangban.

Az egyezmény a felek általi ratifikálás alatt áll és e jogszabály célja, hogy az EU általi ratifikációt tanácsi határozatra irányuló javaslat révén lehetővé tegye.

8 érdekelt fél, ezen belül 3 tengerparttal rendelkező és 3 nem tengerparti állam jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy az egyezmény teljes erőre emelkedjen. Az ajánlástervezet szövegezésekor az egyezményt már három nem tengerparti állam ratifikálta: Belize, Kuba és Dánia (a Feröer-szigetek nevében), valamint egy tengerparti állam is, a Cook-szigetek.

Az előadó véleménye

A tanácsi javaslat összefoglalja a Dél-csendes-óceáni Regionális Halászati Gazdálkodási Szervezetet formáló folyamatokat, és az előadó nem is szándékozik több időt szentelni ezeknek, jóllehet a folyamat leírása nem érzékelteti azt a négy éven át tartó küzdelmet, amelyet az EU nevében tárgyalók folytattak annak érdekében, hogy a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló halállományokról és a hosszú távon vándorló halállományokról szóló, 1982. évi ENSZ-egyezmény szigorú feltételeihez képest előrelépést érjenek el. A kizárólagos gazdasági övezeteken belüli és azokon kívüli szabályok alkalmazása tekintetében az utóbbiak csak az abszolút minimumot tartalmazzák, és mára meghaladta őket az az EU által harcosan védett és haladóbb felfogás, amely a biológiai sokféleség védelmét kívánja elérni – többek között a bevált halászati gyakorlatok irányításán keresztül –, és amely ezen, a világ összes tengerére vonatkozó globális célkitűzést követve nem tesz különbséget a nyílt tenger és a kizárólagos gazdasági övezetek között.

Az előadó első gondolata az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az államok többsége még mindig nem hajlandó saját vizein a nemzetközi joggal összhangban álló kezelési intézkedéseket elfogadni. Igencsak csüggesztő ilyen ellenállással találkozni a regionális halászati gazdálkodási szervezetek esetében, amelyeket a megfelelő halászati gyakorlatok bajnokainak tartott – vagy legalábbis magukról ezt állító – országok, például Ausztrália, Új-Zéland vagy Chile vezetnek, amelyek egyben az új regionális halászati gazdálkodási szervezet első számú támogatói is.

További aggodalomra ad okot, hogy e három ország közül eddig egy sem ratifikálta az egyezményt (bár a kezdeményezés tőlük indult), és hogy a ratifikáció általában az egyezmény hatálya alá tartozó területen partvonallal rendelkező országok esetében tart a legtovább.

Ez jól mutatja azt is, hogy állandó önkritikánk ellenére az EU milyen nagymértékben magáévá tette a felelősségteljes globális gazdálkodás gondolatát, és úgy tűnik, hogy e tekintetben Európa egyre jobban távolodik az olyan országoktól, mint Ausztrália és Új-Zéland. Az előadó úgy látja, hogy ezt a gondolatot ki kell emelni.

Az EU hajói mellett jelenleg kilenc ország (Belize, Chile, Kína, Cook-szigetek, Feröer-szigetek, Korea, Peru, Vanuatu és az Oroszországi Föderáció) halászflottái vannak jelen a területen.

Az egyezmény hatálybalépéséig a szerződő felek ideiglenes megállapodást fogadtak el a mélytengeri fajok halászatára vonatkozó intézkedésekről, amely az egyes felek esetében megállapítja a teljes kifogható mennyiséget (TAC) és meghatározott korlátok közé szorítja a halászati erőkifejtést. Tudományos jelentések szerint a fattyúmakrélák száma riasztó mértékben visszaesett az elmúlt években, ami jelentős szerepet játszott a halászati lehetőségek szintjének meghatározásában. A 2011-es tudományos jelentéssel összhangban az EU által kifogható teljes mennyiség 40 000 tonna, a maximális halászati erőkifejtés pedig 78 600 tonna bruttó űrtartalom lehet. A biomasszával kapcsolatos adatok legközelebb októberben kerülnek felülvizsgálatra, de az előrejelzések szerint a halászati lehetőségek legjobb esetben is legfeljebb változatlanok maradnak.

Bár az EU halászati lehetőségei a régióban általában halászó 2–4 hajón túl még mintegy 10 hajó tevékenységét tennék lehetővé, az általános meglátás az, hogy még abban az esetben is, ha a halászati kérelmek kihasználnák a 10 hajóra vonatkozó felső határt, tekintettel a származási kikötőktől való távolságra igen nehéz lenne egyidejű jelenlétüket fenntartani.

Mivel az egyezmény a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló állományok – például a fattyúmakrélák – területen folyó halászatára is kiterjed, az előadó aggodalmának ad hangot a 20. cikk (4) bekezdésének a) pontja, és különösen annak iii. francia bekezdése miatt. Az egyezmény elvileg kimondja, hogy bizottsága az egyes erőforrások tekintetében a halászati erőforrás teljes tartományában meghatározza a kifogható teljes mennyiséget vagy a megengedett legnagyobb halászati erőkifejtést.

Ugyanakkor az iii. francia bekezdés szerint, amennyiben egy tengerparti szerződő fél vitatja a kifogható teljes mennyiséget, saját vizein szabadon más kifogható teljes mennyiséget határozhat meg. E kibúvó a kizárólagos gazdasági övezeteken túlnyúló állományok esetében a szóban forgó kezelési intézkedést alapjaiban ingatja meg.

Ugyanakkor sikerként értékelhető a 20. cikk (5) bekezdésének beillesztése, amely az egyezmény számára sürgős intézkedések meghozatalát biztosítja, amennyiben az egyezmény a halászati tevékenységet az adott erőforrást fenyegető súlyos veszélyként értékeli.

Még nem tudni, milyen eredménnyel jár ez a megoldás, mivel a sürgős intézkedések csak átmeneti jellegűek lehetnek, azonban kétségkívül jó irányba mutató kezdeményezésről van szó, amellyel messzemenően egyetértünk.

A szövegről folyó tárgyalások során az EU további garanciákra tett szert a kifogásolási eljárás tekintetében. Más regionális halászati gazdálkodási szervezetekkel ellentétben, itt nem elég a feleknek pusztán kifogást emelniük valamely intézkedéssel szemben, hogy megakadályozzák annak alkalmazását, hanem sokkal szigorúbb eljárást kell követniük, amely korlátozza azon indokok számát, amelyek miatt kifogással lehet élni, és ami még ennél is fontosabb, a kifogást emelő államot olyan alternatív intézkedések meghozatalára kötelezi, amelyek hatása megegyezik a kifogásolt határozat hatásával.

A szöveg biztosítja továbbá, hogy a szerződő felek hajói az egyezmény más részes feleinek kikötőit használhassák, ezáltal megnyitva Chile kikötőit a mélytengeri fajokat halászó közösségi flotta előtt.

Végezetül, tekintettel arra, hogy a világ e részén a tengerparti államok kizárólagos gazdasági övezeteikben nem szívesen alkalmazzák a nemzetközi kezelési intézkedéseket, az előadó úgy véli, hogy az egyezmény mellett szóló érvek erősebbek az ellene szólóknál. Az előadó ragaszkodik azon véleményéhez, hogy az EU-nak az összes regionális halászati gazdálkodási szervezetben képviseltetnie kell magát, hogy megvédje a fenntartható halászati gazdálkodásra vonatkozó nézeteihez kapcsolódó prioritásokat, valamint képviselje halászflottája érdekeit, és adott esetben ellensúlyként szolgáljon annak biztosítására, hogy senki se próbálja meg a nem bejelentett és szabályozatlan halászat elleni küzdelem erőfeszítéseit megkerülni.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

12.7.2011

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

21

0

0

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Josefa Andrés Barea, Antonello Antinoro, Kriton Arsenis, Alain Cadec, Carmen Fraga Estévez, Marek Józef Gróbarczyk, Carl Haglund, Iliana Malinova Iotova, Werner Kuhn, Isabella Lövin, Gabriel Mato Adrover, Guido Milana, Maria do Céu Patrão Neves, Crescenzio Rivellini, Ulrike Rodust, Struan Stevenson, Jarosław Leszek Wałęsa

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Chris Davies, Estelle Grelier, Raül Romeva i Rueda, Nikolaos Salavrakos