Eljárás : 2011/2156(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A7-0361/2011

Előterjesztett szövegek :

A7-0361/2011

Viták :

PV 01/12/2011 - 3
CRE 01/12/2011 - 3

Szavazatok :

PV 01/12/2011 - 6.11
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P7_TA(2011)0530

JELENTÉS     
PDF 173kWORD 132k
17.10.2011
PE 469.838v02-00 A7-0361/2011

az EKB 2010. évi éves jelentéséről

(2011/2156(INI))

Gazdasági és Monetáris Bizottság

Előadó: Ramon Tremosa i Balcells

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
 INDOKOLÁS
 A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

az EKB 2010. évi éves jelentéséről

(2011/2156(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Központi Bank (EKB) 2010. évi éves jelentésére,

–   tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 284. cikkére,

–   tekintettel a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányának 15. cikkére,

–   tekintettel a gazdasági és monetáris unió harmadik szakaszában fennálló demokratikus elszámoltathatóságról szóló 1998. május 4-i állásfoglalására(1),

–   tekintettel az EKB 2009. évi éves jelentéséről szóló 2010. november 23-i állásfoglalására(2),

–   tekintettel eljárási szabályzata 119. cikkének (1) bekezdésére,

–   tekintettel a Gazdasági és Monetáris Bizottság jelentésére (A7 0361/2011),

A. mivel az euróövezet a 2009-es 4,2%-os visszaesést követően 2010-ben 1,7%-os GDP-növekedést ért el, 2011-ben pedig várhatóan 1,6%-kal növekszik, jóllehet egyes nemzetközi szervezetek a világgazdaság esetleges lassulására figyelmeztettek;

B.  mivel az euróövezetben az átlagos államháztartási hiány 2010-ben a GDP 6,0%-ára nőtt, az átlagos adósságteher pedig a GDP 85,1%-át tette ki, szemben a 2007-es 0,7%-kal, illetve 66,2%-kal, miközben az adósságteher mértéke az Egyesült Államokban a GDP 101,1%-ának, Japánban pedig a GDP 212,71%-ának felel meg;

C. mivel az éves átlagos HICP-infláció 2010-ben az euróövezetben 1,6%-os volt, az M3-növekedés pedig 2010-ben 0,6%-os átlaggal alacsony szinten maradt;

D. mivel az EKB 2010. május 10-én bejelentette, hogy az eurórendszer az értékpapír-piaci programon keresztül átmeneti jelleggel beavatkozásokat hajt végre az euróövezeti állami kibocsátású értékpapírok másodlagos piacain, és az ennek keretében megvalósult elszámolt vásárlások könyv szerinti értéke 2011. szeptember elején 129 milliárd eurót tett ki, mivel ezen állampapírok vásárlása diszkontáron történt;

E.  mivel az EKB 2009. június 4-én határozott egy 60 milliárd euró értékű kötvényvásárlási program elindításáról, mely az elsődleges és másodlagos piacokon lévő fedezett kötvényekre irányult, és melynek kitűzött végrehajtási határideje 2010. június vége volt;

F.  mivel 2010 végén 480 milliárd eurónyi eszközalapú értékpapír és 360 milliárd eurónyi nem forgalomképes pénzügyi eszköz volt az EKB birtokában, és e két kategória együttesen teljes eszközállományának 44%-át tette ki;

G. mivel az államadósság-átütemezésről szóló állandó híresztelések és e hírek pénzügyi piacokra és a szélesebb értelemben vett gazdaságra gyakorolt hatása miatt ismét későbbre tolódhat az EKB nem szokványos intézkedéseinek kivezetése, úgy véli azonban, hogy az államadósság kezelésére az EKB részvétele nélküli átfogó és tartós megoldást kellene találni,

H. mivel az euróövezetben az alapkamat 2010-ben mindvégig 1% maradt, ám azóta 2011 áprilisában 25 bázisponttal, majd 2011 júliusában újabb 25 bázisponttal megemelték, így az 1,5%-ra nőtt,

I.   mivel az EUMSZ 282. cikke megállapítja, hogy az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, és feladata az általános gazdaságpolitikák támogatása azok megvalósítása érdekében, és utal továbbá az ERKT-nak az EKB égisze alatt végzett, pénzügyi stabilitással kapcsolatos tevékenységére;

Bevezetés

1.  üdvözli, hogy az EKB – számos makroszintű pénzügyi sokk és a nyersanyagárak ingadozása ellenére, és miközben az Unióban alacsony volt a GDP-arányos növekedés átlaga – mindeddig rendkívül sikeresen tartotta 2% körül a HICP-inflációt;

2.  aggodalmát fejezi ki a kamatemeléseknek az euróövezet gazdasági növekedésére gyakorolt hatása miatt; hozzáteszi, hogy ez akadályozhatja az euróövezet amúgy is lassú fellendülését, különösen annak leggyengébben teljesítő gazdaságaiban;

3.  hangsúlyozza, hogy miközben a havi szintű HICP-infláció 2010 eleje óta általában 2% felett volt, a monetáris politika szempontjából a jövőbeni inflációs kilátások a fontosak, és ezek alacsony szintje az EKB magas fokú hitelességét és függetlenségét tanúsítja;

4.  hangsúlyozza, hogy a pénzügyi válság előtt a magánszektor adósságállománya, valamint a hitelbuborékok és – egyes esetekben – az államadósság fenntarthatatlan módon növekedtek, és hogy a magánadósság-buborékokkal kockázatok jelentek meg; továbbá megjegyzi, hogy az államadósság növekedését az idézte elő, hogy a magánszektor, különösen a pénzügyi ágazat megmentéséhez állami beavatkozásra volt szükség;

5.  azon az állásponton van, hogy a HICP-en kívül az eszközárakkal kapcsolatos tendenciák és a hitelnövekedés az EU-ban és a tagállamokban szintén kulcsfontosságú mutatók a gazdasági és monetáris unió – és tágabb értelemben véve az EU – pénzügyi stabilitásának hatékony nyomon követéséhez;

6.  megjegyzi, hogy az euróövezet GDP-arányos államadóssága lényegesen alacsonyabb szintű, mint az Egyesült Államoké vagy Japáné;

7.  hisz az euróövezet gazdaságának erejében és az euró mint nemzetközi deviza jelentőségében;

8.  emlékeztet arra, hogy az EUMSZ 282. cikke értelmében az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, és hogy ez hozzájárul a pénzügyi stabilitáshoz és a pénzügyi piacok megfelelő likviditásához, megjegyzi, hogy a pénzügyi instabilitás súlyosan veszélyezteti a középtávú árstabilitást, mivel akadályozza a monetáris politika átviteli mechanizmusainak zökkenőmentes működését; üdvözli, hogy 2011. január 1-jén az EKB égisze alatt létrejött az ERKT; elismerését fejezi ki az EKB felé a piaci stabilitás fenntartása érdekében tett sürgősségi intézkedések terén játszott döntő szerepéért;

9.  hangsúlyozza, hogy az EUMSZ 127. cikkének (6) bekezdése értelmében az Európai Parlamenttel és az Európai Központi Bankkal folytatott konzultációt követően a Tanács különleges jogalkotási eljárás keretében, egyhangúlag eljárva elfogadott rendeletekben az Európai Központi Bankot a hitelintézetek és – a biztosítóintézetek kivételével – az egyéb pénzügyi szervezetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatban külön feladatokkal bízhatja meg;

10. hangsúlyozza, hogy a másodlagos piacokon végrehajtott kötvény-visszavásárlásokat indokolja az a célkitűzés, hogy vissza kell állítani egy olyan monetáris politikát, amely hatékonyan működik ebben a nehéz időszakban, amikor a piac bizonyos szektorai kivételesen rosszul működnek; megjegyzi, hogy ezeket a kötvény-visszavásárlási programokat a likviditás semlegesítésére irányuló programok egészítik ki;

11. mélyen aggasztónak találja az EU-ban kiújult pénzügyi zavar elhúzódását és az euróövezeti gazdaságok közötti jelentős makrofinanciális egyensúlytalanságok, valamint a számos, euróövezethez tartozó tagállamban megfigyelhető deflációs nyomás tartósságát;

12. emlékeztet arra, hogy a gazdasági konvergencia tartós, sőt súlyosbodó hiánya továbbra is strukturális problémát jelent az euróövezet egységes monetáris politikája szempontjából; hangsúlyozza, hogy a monetáris politika kihatásai jelentős különbségeket mutatnak az euróövezet tagállamaiban; úgy véli, hogy a monetáris politika aszimmetrikus hatása még erőteljesebbé válhat, ha az EKB továbbra is emeli a kamatlábakat, tekintettel arra, hogy több tagállamban a rövid távú kamatlábhoz kötött kölcsönök vannak túlsúlyban; ezért meggyőződése, hogy közös uniós költségvetési irányításra van szükség;

13. felhívja a Bizottságot, hogy hozzon létre egy európai hitelminősítő alapítványt, és vizsgálja meg, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal járna az EU/IMF kiigazítási programját követő országok hitelminősítésének ideiglenes felfüggesztése; továbbá sajnálatát fejezi ki a hitelminősítők jelenlegi oligopóliuma miatt, és intézkedéseket kér a hitelminősítő intézetek közötti verseny fokozása és az ilyen ügynökségek számának növelése érdekében;

14. felhívja a Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket egy Európai Valutaalap felállítása érdekében, és ezáltal biztosítsa, hogy a jövőben ne kelljen bevonni az IMF-et az európai hitelezési politikába, és így csökkenjen a tagállamok más nemzetközi intézményektől és piacoktól való függősége;

15. üdvözli Észtország euróövezethez való csatlakozását, ami a közös valutával kapcsolatos projekt erejét bizonyítja;

16. aggódik a globális monetáris fejlemények és az euró külső értéke miatt, mivel a nem szokványos likviditási injekcióknak a legtöbb OECD-országban jelentős átgyűrűző hatásai vannak; úgy véli, a globális monetáris rendszer stabilabbá tételéhez sokkal szorosabb nemzetközi koordinációra van szükség;

Válságkezelés

17. üdvözli az EKB 2007 óta, a válság egész ideje alatt – különösen a pénzügyi piacok 2007-es, 2008-as és 2010-es zavarai során, és a közelmúltban, 2011 nyarán, néhány jelentős uniós gazdaság nehézségei közepette – mutatott elkötelezett és proaktív hozzáállását, szemben a tagállamok folyamatos határozatlanságával, ami a jelenlegi adósságválságra reagálva nyílt politikai szerepvállalásra készteti az EKB-t;

18. megjegyzi, hogy a válságot megelőző évek fenntarthatatlan hitelnövekedésére tekintettel a monetáris politikának is vállalnia kell a felelősséget az eszközárbuborékok kialakulásáért;

19. tudomásul veszi az EKB válságkezeléssel kapcsolatos javaslatait a gazdasági kormányzás, illetve a bankszanálási mechanizmus vonatkozásában;

20 sajnálja, hogy nem létezik megfelelő uniós keret a válságkezelésre vonatkozóan, és hogy a Bizottság és a tagállamok – különösen a reformokra szorulók – határozatlanul kezelik a válságot, és sürgeti a Tanácsot és a Bizottságot, hogy mielőbb terjesszenek elő az euró stabilitásának megőrzéséhez szükséges átfogó és mélyreható intézkedéseket;

21. riasztónak tartja az euróövezet államkötvénypiacára nehezedő folyamatos nyomást, ami a hozamkülönbségek elmúlt két évben bekövetkezett növekedésében is tükröződik; rámutat, hogy a jelenlegi pénzügyi válság alatti pánikhullámok miatti biztonságra törekvés jelentős torzító hatásokkal járt, és költséges negatív külső hatásokhoz vezetett; elismerését fejezi ki azon erőfeszítésekért, amelyeket az EKB értékpapír-piaci programján keresztül tett a sebezhető tagállamok hozamkülönbözetének mérséklése érdekében;

22. tudomásul veszi a görög államadósság koordinált önkéntes uniós csereajánlat révén történő átstrukturálását; úgy ítéli meg, hogy görög adósságtehernek a 2011. július 21-i csúcstalálkozón született megállapodás szerinti csökkentése egyáltalán nem járult hozzá az államadósság fenntarthatóságának helyreállításához;

23. megjegyzi, hogy miközben a magánszektor egyes részeiben és a legtöbb tagállamban folytatódik a tőkeáttételek leépítése, az állami szektorban a túlzott adósságszint – nem utolsósorban a pénzügyi válság következményinek ellensúlyozása nyomán – még mindig nagyon elterjedt;

24. emlékeztet arra, hogy a pénzügyi válság kirobbanása előtt az euróövezet GDP-arányos államadóssága 1999 és 2007 között a GDP 72%-áról 67%-ára csökkent, és hogy ezzel szemben ugyanezen időszakban a háztartások és vállalkozások eladósodottsága és a pénzügyi szektor tőkeáttételi szintje jelentősen nőtt; különösen rámutat arra, hogy ugyanezen időszakban az euróövezetben a háztartások adósságállománya a GDP 52%-áról 70%-ára nőtt, és hogy a pénzintézetek a GDP kevesebb mint 200%-áról több mint 250%-ára növelték adósságállományukat; elismeri, hogy néhány tagállam, így például Görögország és Olaszország fontos kivételt jelentettek ezen általános tendencia alól;

25. utal az EKB – az eszközökhöz képest meglévő tőke és tartalékok alapján mért – tőkeáttételi arányának gyors növekedésére, noha a tőkeáttételi arány nem alkalmazható a kereskedelmi bankokkal azonos módon a központi bankokra; megjegyzi azonban, hogy 2001. augusztus közepére az EKB mérlege a csúcsértékhez képest már 10%-kal csökkent, bár azóta gyors növekedésnek indult; megjegyzi, hogy miközben más központi bankok mérlege is tekintélyes mértékben növekedett, az EKB tőkeáttételi aránya meghaladja más hasonló központi bankok tőkeáttételi arányát, kivéve azokét, amelyek – mint a Federal Reserve vagy a Bank of England – mennyiségi enyhítő programokat hajtottak végre;

26. rámutat és üdvözli, hogy az EKB mérlegének bővülése nem vezetett inflációhoz; hangsúlyozza az euróövezet bankjai közötti központi partnerként betöltött szerepe erősödését, ami a közvetítésnek a bankközi piac felől az eurórendszer felé történő átmeneti elmozdulását, valamint az eurórendszer által birtokolt, idővel lejáró eszközök növekedését tükrözi; továbbá rámutat arra, hogy a fizetőképes bankoknak biztosított likviditás nem feltétlenül vonja maga után a pénzkínálat növekedését, és megjegyzi, hogy a nem szokványos intézkedések átmeneti jellegűek; meggyőződése, hogy – külső tényezők mellett – mindezek a fejlemények biztosították, hogy az infláció tartósan 2% körüli szinten maradt;

27. ismét felhívja a figyelmet azon aggasztó jelenségre, hogy teljesen működőképes bankközi piac hiányában sok euróövezetbeli bank túlságosan az EKB által biztosított likviditásra hagyatkozik; megállapítja, hogy míg 2010-ben az eurórendszer 488 milliárd euró értékű eszközalapú értékpapírt fogadott el biztosítékként, az eszközalapú értékpapírok eurórendszerbeli hitelműveletekben való elfogadhatósági kritériumai jelentősen szigorodtak, ami idővel ezen összeg csökkenéséhez vezet;

28. hangsúlyozza, hogy az eurórendszer elutasította a kiterjesztett hiteltámogatási program keretében folytatott likviditási műveletek során felvásárolható értékvesztett eszközök „elméleti árának” meghatározásához használt módszer közzétételét; hangsúlyozza, hogy ezért lehetetlen megállapítani, hogy az EKB nem játszott-e kvázi-fiskális szerepet; ezért felhívja az EKB-t, hogy tegye közzé a válság alatt alkalmazott értékelési módszereit;

29. hangsúlyozza, hogy megfelelő euróövezeti válságkeret hiányában az EKB olyan kockázatokat kényszerült vállalni, amelyekre nem terjed ki a mandátuma;

30. nagyobb nyíltságot kér az EKB-tól a birtokában lévő értékpapírok, köztük a biztosítékként elfogadott eszközalapú értékpapírok, valamint más, monetáris céllal birtokolt forgalomképes és nem forgalomképes értékpapírok, illetve a nem monetáris céllal tartott értékpapírok minőségével és mennyiségével kapcsolatban;

31. elismeri, hogy szükség van nem szokványos monetáris politikai intézkedésekre, és tudomásul veszi azok ideiglenes jellegét, ugyanakkor kéri e programok fokozatos megszüntetését, mihelyt a pénzügyi piacok stabilizálódtak és az államadósság-válság megoldódott, feltéve, hogy létrejön egy pénzügyi bizonytalanságot megfelelő módon kezelő közösségi keret; intézkedéseket kér az integráltabb gazdasági kormányzás bevezetése érdekében;

32. felhívja az EKB-t, hogy az értékpapír-piaci program részeként vezessen be olyan diszkontráta-mechanizmust, amelyet ki lehet igazítani, amennyiben az adott értékpapírt a hitelminősítők többsége ismételten leminősíti, valamint biztosítva, hogy az EKB-nál ne maradjon túl sok kockázatos eszköz; továbbá úgy véli, az EKB-nak mérlegelnie kellene, hogy azt a politikát, amely egy értékpapír biztosítékként való elfogadásához legalább két hitelminősítői értékelést ír elő, ki lehetne-e terjeszteni az eszközalapú értékpapírokról a biztosítékok minden más olyan típusára, ahol jelenleg mindössze egy értékelésre van szükség, és felhívja az EKB-t, hogy dolgozza ki saját kockázatértékelési keretrendszerét;

33. hangsúlyozza, hogy a Target-2 elszámolási rendszernek és általában az EKB likviditást biztosító forrásainak előnyeit élvező bankok számára előírt feltételek aggodalomra adnak okot az EKB hitelkockázata szempontjából; ezért felszólítja az EKB-t, hogy nyújtson rendszeresebb tájékoztatást a nyilvánosság számára az euróövezetbeli központi bankok közötti, a Target-2 elszámolási rendszerben mért forgalomról az átláthatóság fokozása és a közelmúltbeli fejlemények megfelelő áttekintése érdekében, hogy ezt a forgalmat ne lehessen tévesen a fizetésimérleg-többlettel rendelkező országokból a költségvetési hiánnyal rendelkező országokba irányuló állandó transzferekként értelmezni;

34. aggodalmát fejezi ki több, rendszerszempontból és nem rendszerszempontból jelentős euróövezeti banki intézménynél tapasztalható magas hitellejárati és denominációs eltérések miatt;

35. úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi vészhelyzetben sürgősen további szigorú feltételeket kell meghatározni és nyilvánosságra hozni az EKB likviditásnyújtásával kapcsolatban, ideértve a belső és nem nyilvános szabályokon túlmenő prudenciális feltételeket és a refinanszírozási műveletekhez elfogadott fedezetre vonatkozó haircutokat;

36. kéri az EKB-t annak vizsgálatára, hogy vajon a kötelező tartalékokra vonatkozó követelményeket lehetne-e a kamatlábat kiegészítő olyan eszközként alkalmazni, amellyel a pénzügyi stabilitás a fellendülés akadályozása nélkül megőrizhető;

37. megállapítja, hogy az Egyesült Államokban és az Európai Unióban a válság előtt és alatt végrehajtott monetáris politika egyik következménye a meredek hozamgörbe kialakulása volt, ami elősegíti a bankrendszer gyorsabb feltőkésítését a betétesek és a rövid távú hitelezők segítségével;

38. kiemeli az EKB éveken át képviselt állandó és határozott álláspontját a gazdasági kormányzás Európa érdekében történő megerősítésére vonatkozóan;

Gazdasági és pénzügyi kormányzás

39. szorgalmazza a pénzügyi rendszer olyan makroprudenciális felügyeletét, amely jobban integrálódik a monetáris politika összefüggésébe, és amely figyelembe veszi az euróövezeten belüli és azon kívüli országok közötti különbségeket; további erőfeszítésekre szólít fel a makroprudenciális és monetáris politikák hatásainak együttes értékelését célzó integrált analitikai keret kialakítása, valamint az ERKT makroprudenciális politikai eszköztárának továbbfejlesztése érdekében, figyelembe véve a nemzeti, jogi és pénzügyi rendszerbeli egyéb sajátosságokat;

40. kéri, hogy a hatékonyság fokozása érdekében jelentős mértékben növeljék az új pénzügyi felügyeleti struktúra rendelkezésére álló erőforrásokat, továbbá kéri, hogy hatásvizsgálatok segítségével folyamatosan elemezzék az új pénzügyi felügyeleti struktúra hatékonyságát, valamint vizsgálják meg a jelenlegi európai felügyeleti hatóságokat és az Európai Rendszerkockázati Testületet magában foglaló egységes európai pénzügyi felügyeleti hatóság hosszú távon való létrehozásának lehetőségét;

41. hangsúlyozza, hogy Jean-Claude Trichet 2011. június 2-i, aacheni javaslatával összhangban szükség van egy – esetlegesen a Bizottságból érkező – európai pénzügyminiszterre; úgy véli, hogy az ilyen jellegű javaslat demokratikus legitimitásának kérdésével megfelelően foglalkozni kell; ezzel összefüggésben megjegyzi, hogy egy monetáris unióban a költségvetési politika nemcsak a tagállamokat érinti, de sok határokon átnyúló kihatása is van, és hogy a jelenlegi válság rámutatott a 100%-osan decentralizált költségvetési politikák korlátaira; véleménye szerint indokolt, hogy az egységes európai pénzügyminiszter demokratikusan elszámoltatható legyen az Európai Parlamenttel szemben; hangsúlyozza, hogy a költségvetési unió irányába tett ilyen jellegű előrelépéshez a közösségi módszer keretében fokozott demokratikus részvételre és a Szerződés hosszú távú felülvizsgálatára van szükség, ugyanakkor elismeri, hogy a jelenlegi keret rövid távon lehetővé teszi az erőteljesebb gazdasági kormányzást;

42. hangsúlyozza, hogy egységes európai kincstárra van szükség, hogy mentesíteni lehessen az EKB-t kvázi-fiskális szerepétől; úgy véli, hogy ezt az európai kincstárat az Európai Unióról szóló szerződés megváltoztatásával lehetne létrehozni;

43. üdvözli, hogy az európai stabilitási mechanizmust (ESM) feljogosították arra, hogy államkötvényeket vásároljon a másodlagos piacokon, miután ez a mostani helyzetben tehermentesítheti az EKB-t;

44. ezzel összefüggésben sajnálja, hogy az ESM-et az uniós Szerződések keretén kívül hozták létre, és ezért kéri a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy közösségi szabályokon alapuló, állandó válságkezelési mechanizmusra (pl. egy Európai Valutaalapra);

45. hangsúlyozza, hogy feltétlenül szükség van a gazdaságirányítási csomag rendelkezéseinek gyors végrehajtására és alkalmazására; ezzel összefüggésben kéri az Európai Stabilitási és Növekedési Paktum következetes és kiegyensúlyozott alkalmazását, és automatikus mechanizmust szorgalmaz a költségvetési hiányt felhalmozó országokkal szembeni szankciók kivetésére;

46. várakozással tekint az európai államkötvények vagy euró-értékpapírok egyetemleges felelősségvállalás mellett történő közös kibocsátását célzó rendszer létrehozásáról szóló, adott esetben jogalkotási javaslatokkal kísért európai bizottsági jelentés 2011 végéig történő benyújtása elé;

Külső dimenzió

47. minthogy az EKB, az IMF és a Bizottság együtt dolgoznak az egyes tagállamokban zajló missziókon, kéri a Bizottságot, hogy az EUMSZ 138. cikkével összhangban terjesszen elő javaslatokat az euróövezet – különösen az IMF-ben való – egységes külső képviseletére vonatkozóan;

Átláthatóság és elszámoltathatóság

48. javasolja, hogy az EKB – legitimitásának és kiszámíthatóságának javítása érdekében – növelje munkájának átláthatóságát; megismétli régóta hangoztatott kérését, miszerint a Kormányzótanács üléseiről készült jegyzőkönyvek összegzését nyilvánosságra kell hozni;

49. a Számvevőszék jelentéseivel összhangban nagyobb átláthatóság és elszámoltathatóság biztosítását kéri a felvételi eljárásokra, valamint a fizetésekre és jutalmakra vonatkozó határozatok dokumentálása terén;

50. üdvözli az EKB elkötelezettségét az Európai Parlament előtti elszámoltathatósága tekintetében, és kiemeli az EKB legmagasabb szinten és személyzete révén az együttdöntési eljárásban vállalt rendkívül konstruktív szerepét;

51. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az eurócsoportnak és az Európai Központi Banknak.

(1)

HL C 138., 1998.5.4., 177. o.

(2)

Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0418.


INDOKOLÁS

Az EKB 2010. évi éves jelentéséről szóló jelentéshez fűzött ezen indokolás megszövegezésének idején az olasz és a spanyol kockázati prémium történelmi csúcsokat ér el; július 11–12-én úgy tűnik, olyan szinthez közelednek, ahonnan nincs visszaút, mivel csak az EKB beavatkozása csillapította le a pénzügyi piacokat és eredményezett átmeneti enyhülést.

Így ma, éppen ma kell különösen emlékeztetni arra, hogy az euró sikere az európai eszme sikere is volt. 1989-ben Európát egy fal két egymással ellentétes blokkra osztotta. Ma az euró tizenhét országra terjed ki, amelyek igen eltérő háttérrel rendelkeznek: Írország, Ciprus és Málta a Brit Birodalomból alakult ki; emellett vannak volt kommunista országok, mint Szlovákia, Szlovénia vagy Észtország, semleges államok, mint Ausztria és Finnország, valamint katonai diktatúrákat megélt országok, mint Spanyolország, Görögország vagy Portugália. Ha az euró túljut napjaink kritikus pillanatain, lehetségessé válhat az is, hogy további európai országok kopogtassanak ajtaján, illetve csatlakozzanak hozzá. Bár a közelmúlt feszültségei ennek ellentétét sugallhatják, az euró 2008 óta mégis „a stabilitás szigete volt a globális pénzügyi válság háborgó tengerén”, amint azt nemrégiben David Marsh brit pénzügyi szakember megállapította.

Ezért a valutánk által jelképezett európai projekttel kapcsolatos növekvő feszültségek idején fontos emlékeztetni arra, hogy az euró – legalábbis életének első tíz évében – átütően sikeres volt az alábbiak tekintetében: 1) Az euró nélkül a globális pénzügyi válság sokkal súlyosabb lett volna valamennyi európai országban – ízelítőt ad ebből az évszázadok óta erős font sterling 2008 óta bekövetkezett folyamatos romlása és ehhez kapcsolódó inflálódása. 2) Az euró nélkül Európa északi országai nem lendülhettek volna fel olyan gyorsan 2009-től kezdve exportalapú modelljeik révén. A német márka, ha még ma is létezne, olyan erős lenne a dollárral és a világ más valutáival szemben, hogy az ártana a saját növekedésének. 3) Az euró nélkül egyes európai országok, különösen azok, amelyek a legkomolytalanabb költségvetési politikákat folytatták és kevésbé törekedtek a versenyképesség növelésére, készpénzkorlátozást is elszenvedhettek volna. Az ezt követően hátramaradó morális és gazdasági romhalmaz az összes érintett országra nézve szörnyű következményekkel járt volna.

Nyilvánvalóan az eurónak is van felelőssége a jelenlegi események bekövetkeztében: a negatív reálkamatlábak nélkül, amelyeket az egységes valuta első éveiben egyes peremországok tapasztaltak, nem lettek volna olyan nagyok azok az eszközárbuborékok, amelyeket elszenvedtek. Ugyanakkor ha van ma valamiben egyetértés a tudományos körökben, akkor az az, hogy az euró nélkül ez a pénzügyi válság sokkal súlyosabb lett volna Európában. Az is általánosan elfogadott nézet, hogy az euró nélkül az egységes piac és a polgárok szabad mozgása – az EU két nagy sikertörténete – elbukhatott volna.

Ennek ellenére ma a pénzügyi piacokat érő folyamatos megrázkódtatások a szétesés szélére sodorják az euróövezetet. Ország országot, mentőakció mentőakciót követ, és az adósságválság egyre nagyobb országok megfertőzésével fenyeget, amivel szemben Spanyolország és Olaszország nem védett.

Az euró nem vallott kudarcot azon a téren, hogy biztosítsa a „puha landolást” a nagy bankválság közepette; az euró nem vallott kudarcot az inflációval szembeni rögzítő funkcióját tekintve, mivel e téren az EKB garantálja a sikert; továbbá az euró nem vallott kudarcot az egységes piacot elmélyítő integrációs mechanizmusként sem, amint azt az országok közötti növekvő kereskedelmi forgalom is igazolja létrejöttétől kezdve.

Valami azonban nyilvánvalóan kudarcot vallott. Ez pedig kétségkívül az euróövezet kormányzása. A gazdaságelmélet azt tanítja, hogy az egységes valuták életképessége azon alapul, hogy képesek az esetleges nagy makrogazdasági egyensúlytalanságok csökkentésére. Ami szintén kudarcot vallott, az az euróövezet belső fegyelme, különösen a Stabilitási és Növekedési Paktumnak való megfelelés terén, hiszen azt 1999 óta sok ország – köztük Németország és Franciaország – tucatnyi alkalommal megsértette, és ezért soha nem róttak ki büntetéseket. Végezetül meg kell említeni, hogy a kötelezettségek át nem vállalásáról szóló rendelkezést, amely tiltja az államadósság EKB általi megvásárlását, lazán értelmezték. Mindezek miatt az euróövezet sérülékennyé vált a kevésbé hatékony és versenyképes országok államadósságára összpontosuló spekulatív támadásokkal szemben. Ezek a spekulatív folyamatok a jövőben mindaddig vissza fognak térni, amíg az euróövezet gazdasági kormányzásának kérdése meg nem oldódik. Pénzügyi stabilitás nélkül az euróövezet peremországaiban lehetetlenek és eredménytelenek lesznek a reformok.

Az európai intézmények mindeddig a halogatás stratégiáját alkalmazták, amely csak arra volt jó, hogy némi időt nyerjenek, várva a gazdasági fellendülést, amely javíthatja a banki mérlegeket, és remélve, hogy a Közép- és Kelet-Európában hat negyedév óta tartó gazdasági növekedés végül az euróövezet peremországait is eléri. Ez a stratégia működhet, de kockázatos. Egy spekulatív támadás nyomán utat veszthet, és az euró a szakadék szélére kerülhet. Talán eljött az idő, hogy megkérdőjelezzük azt a hivatalos állítást, amely szerint Görögországnak nincsenek fizetőképességi problémái, hiszen ez a tézis napról napra egyre tarthatatlanabbá válik, és ahelyett, hogy megfékezné a spekulációt, táplálja a többi ország kiigazítási programjaival kapcsolatos kételyeket.

Az EKB 2010 májusában elindította az értékpapír-piaci programot, majdhogynem „kvázi-fiskális” szerepet betöltve, ami az európai szintű közös költségvetési politika hiányát hivatott pótolni. Ugyanakkor ez a stratégia nem tartható fenn a végtelenségig, amellett, hogy azokat erősíti, akik megkérdőjelezik az EKB függetlenségét – amely az euró mint egységes valuta egyik alappillére –, valamint felróják a fő döntéshozatali folyamataival kapcsolatos átláthatóság hiányát. Ezért kéri az előadó jelentésében a Kormányzótanács jegyzőkönyveinek nyilvánosságra hozatalát, ami csökkentheti az ellentmondások médiára gyakorolt hatását. A közzététel elmaradását az előadó az európai integráció szempontjából a gyengeség jelének tartja, mivel ezáltal a szükséges egyéni elszámoltathatóság továbbra is a tagállamok közötti viták lehetséges forrásaként értelmezhető.

Az euró létezése azt jelentette, hogy néhány peremország, amely hagyományosan valutájának leértékelésével törekedett visszanyerni versenyképességét, szigorú megszorító intézkedések bevezetésére kényszerült a válság leküzdése érdekében. Ez azonban helyes választás, mivel az eurónak stabil valutának kell maradnia, hiszen az EU nem járhat az inflálódás vagy a túlzott gazdasági újraelosztás útján.

Az európai monetáris unió feladata, hogy ellenőrzés alatt tartsa az inflációt, és védje a valuta vásárlóerejét. Emellett csökkentenie kell azt a morális veszélyt, amelyet az olyan országok javára végrehajtott rejtett újraelosztás hordoz magában, amelyek kormánya a hitelbővítés ellenőrizetlen folyamatain keresztül másoknál gyorsabban növeli a monetáris bázist. Ezt az újraelosztást erősíti, ha az EKB túl gyakran fogad el garanciaként, sőt vásárol meg tagállamok által kibocsátott kötvényeket.

Ahhoz, hogy az euró életképes projekt maradjon, egyértelmű keretet kell kialakítani, amely lehetővé teszi a likviditási problémákkal küzdő országok megsegítését, de egyidejűleg képes a költségvetési felelősségvállalásnak, valamint a versenyképességi szintek tagállamok közötti folyamatos konvergenciájának ösztönzésére is. Mindeddig a rendszer működését csak a piaci fegyelemre való reagálás jellemezte, amelynek során csak akkor szerveztek mentőakciókat, ha egy ország bajba került.

Létezik azonban más lehetőség is: ez pedig a költségvetési integráció erősítése terén történő előrelépés a szuverenitásnak a tagállamokról az Európai Unióra történő megfelelő átruházásán keresztül. Ez az út természetesen nehéz, ezért szem előtt kell tartani, hogy van egy rövid távon reálisabb középút is, amelynek esetében egyszerre integrálható a piaci fegyelem és a tagállamok részéről szükséges külső költségvetési fegyelem; ez a középút hatékony lehet, de nagyfokú pontossággal kell kialakítani.

Az euróövezet jelenlegi kudarcai értékes tapasztalatot nyújtanak ahhoz, hogy ne kövessük el újra ugyanazokat a hibákat. Ezért javasolja az előadó az európai pénzügyminiszter, valamint az eurókötvények kibocsátására képes európai kincstár intézményének létrehozását. Az előadó tudatában van annak, hogy ez a javaslat csak a Stabilitási és Növekedési Paktum régóta szükséges reformját követően válhat valósággá, amely reform lehetővé tenné a rosszul működő költségvetési politikák jobb ellenőrzését az euróövezet tagállamaiban.

Az eurókötvények a piros és kék kötvények modelljét követve egyszerre válhatnak jelentős finanszírozási forrássá az alacsony adósságszinttel rendelkező országok számára, illetve nagyon drága finanszírozási formává a szabályokat megszegő országok számára. Végezetül, az eurókötvények lendületet adhatnak az eurónak mint globális tartalékvalutának, mivel általuk létrejönne egy európai szintű – a németnél ötször nagyobb és az észak-amerikaival közel azonos nagyságú – adósságkötelezettség-piac.

Az euró építészei annak tudatában építették fel a monetáris uniót, hogy egy egységes valuta instabilitást eredményezhet az igen különböző gazdasági és termelési struktúrákkal rendelkező országokban. Lehetséges, hogy ezek az építészek úgy gondolták, a nagyobb fokú politikai unió felé vezető lépésre majd akkor kerül sor, ha nagy rá a szükség. Ma, az adósságválság euróövezetbeli eszkalálódása idején ennek végre eljött az ideje.


A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma

11.10.2011

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

35

4

3

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Burkhard Balz, Udo Bullmann, Pascal Canfin, Nikolaos Chountis, George Sabin Cutaş, Leonardo Domenici, Diogo Feio, Elisa Ferreira, Ildikó Gáll-Pelcz, Jean-Paul Gauzès, Sven Giegold, Sylvie Goulard, Othmar Karas, Wolf Klinz, Jürgen Klute, Rodi Kratsa-Tsagaropoulou, Werner Langen, Astrid Lulling, Arlene McCarthy, Ivari Padar, Alfredo Pallone, Anni Podimata, Antolín Sánchez Presedo, Olle Schmidt, Edward Scicluna, Peter Simon, Peter Skinner, Theodor Dumitru Stolojan, Ivo Strejček, Kay Swinburne, Marianne Thyssen, Ramon Tremosa i Balcells, Corien Wortmann-Kool

A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)

Elena Băsescu, Pilar del Castillo Vera, Sari Essayah, Vicky Ford, Ashley Fox, Sophia in ‘t Veld, Olle Ludvigsson, Thomas Mann, Sirpa Pietikäinen, Gianni Pittella

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat