JELENTÉS A kollektív jogorvoslattal kapcsolatos egységes európai megközelítés felé

12.1.2012 - (2011/2089(INI))

Jogi Bizottság
Előadó: Klaus-Heiner Lehne

Eljárás : 2011/2089(INI)

A dokumentum állapota a plenáris ülésen

Válasszon egy dokumentumot :

A7-0012/2012

Előterjesztett szövegek :

A7-0012/2012

Viták :

Szavazatok :

PV 02/02/2012 - 12.5
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P7_TA(2012)0021

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
INDOKOLÁS
VÉLEMÉNY a Gazdasági és Monetáris Bizottság részéről
VÉLEMÉNY a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről
A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

A kollektív jogorvoslattal kapcsolatos egységes európai megközelítés felé

(2011/2089(INI))

Az Európai Parlament,

– tekintettel a „Nyilvános konzultáció: A kollektív jogorvoslattal kapcsolatos egységes európai megközelítés felé” című 2011. február 4-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SEC(2011)0173),

– tekintettel „A károk számszerűsítése az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. és 102. cikkének megsértése alapján indított kártérítési keresetekben” című, a Bizottság által 2011 júniusában közzétett útmutató-tervezetre,

– tekintettel a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 2009/22/EK irányelvre[1],

– tekintettel a kollektív fogyasztói jogorvoslatról szóló zöld könyvet követő intézkedésekről folytatott vita alapjául szolgáló, a Bizottság által 2009-ben kiadott konzultációs dokumentumra,

– tekintettel 2009. március 26-i állásfoglalására az EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló fehér könyvről[2],

– tekintettel a Bizottság kollektív fogyasztói jogorvoslatról szóló, 2008. november 27-i zöld könyvére (COM(2008)0794),

– tekintettel a versenypolitikáról szóló 2009. évi jelentésről szóló 2011. január 20-i állásfoglalására[3],

– tekintettel a Bizottság 2008. április 2-i fehér könyvére az EK trösztellenes szabályainak megsértésén alapuló kártérítési keresetekről (COM(2008)0165),

– tekintettel az egységes piac új stratégiájáról szóló 2010. május 9-i Monti-jelentésre,

– tekintettel a Bizottság „Közösségi fogyasztóügyi politikai stratégia 2007–2013: A fogyasztók pozíciójának erősítése, jólétük növelése, és hatékony védelmük” című, 2007. március 30-i közleményére (COM(2007)0099),

– tekintettel a polgári, kereskedelmi és családi ügyekben folyó alternatív vitarendezésről szóló 2011. október 25-i állásfoglalására,[4],

– tekintettel a közvetítésről szóló irányelv tagállamok általi végrehajtásáról, a közvetítésre gyakorolt hatásáról és a bíróságok hozzáállásáról szóló 2011. szeptember 13-i állásfoglalására[5],

– tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

– tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére, valamint a Gazdasági és Monetáris Bizottság, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság és a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság véleményére (A7-0012/2012),

A. mivel az európai igazságügyi térségben a polgárok és a vállalatok nemcsak jogokat kell, hogy élvezzenek, de képesnek kell lenniük e jogok hatékony és eredményes érvényesítésére is;

B. mivel a közelmúltban elfogadott uniós jogszabályok célja, hogy a határokon átnyúló esetekben lehetővé tegye a felek számára jogaik eredményes érvényesítését² vagy a közvetítés útján történő peren kívüli megegyezést[6];

C. mivel az alternatív vitarendezés módszerének előnyei vitathatatlanok, és az igazságszolgáltatáshoz való méltányos hozzáférést minden uniós polgár számára biztosítani kell;

D. mivel „A fogyasztók hozzáállása a határokon átnyúló kereskedelemhez és a fogyasztóvédelemhez” című, 2011 márciusában megjelent Eurobarométer gyorsfelmérés szerint az európai fogyasztók 79%-a állítja, hogy szívesebben védené meg jogait a bíróság előtt, ha csatlakozhatna az ugyanabban az ügyben panaszt tevő más fogyasztókhoz;

E. mivel a jogsértést elszenvedő azon fogyasztók, akik bírósági úton egyénileg kívánnak jogorvoslatot szerezni, az esetenként magas perköltségek, a lehetséges pszichológiai költségek, az összetett és hosszadalmas eljárások, valamint az elérhető jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatos információk hiánya miatt gyakran jelentős akadályokba ütköznek a hozzáférhetőség, az eredményesség és a megfizethetőség terén;

F. mivel az egyéni keresetek nem bizonyulnak hatékony eszköznek a jogellenes gyakorlatok megszüntetésében vagy a kártalanításban, amikor ugyanazon jogsértés a polgárok és vállalkozások egy csoportját érinti, különösen, ha az egyéni kár mértéke elenyésző a költségekhez képest;

G. mivel az uniós szinten kialakított fogyasztói jogorvoslati lehetőségek és végrehajtási eszközök általános teljesítménye egyes tagállamokban nem tekinthető kielégítőnek, vagy e mechanizmusok nem elég ismertek és emiatt korlátozott az alkalmazásuk;

H. mivel az európai piacok integrációja és a határokon átnyúló tevékenységek ebből adódó növekedése rámutat, hogy szükség van egy egységes uniós megközelítésre azoknak az eseteknek a kezelésére, ahol a fogyasztók eszköztelenek, mivel a több tagállamban is bevezetett, a kártérítési követelések kollektív érvényesítését szolgáló eljárások nem nyújtanak határokon átnyúló megoldásokat;

I. mivel az uniós jogszabályok betartatásában a nemzeti és az európai hatóságok játsszák a főszerepet, és a magánfelek általi jogérvényesítésnek csupán kiegészítenie, de nem helyettesítenie kellene a hatóságok általi jogérvényesítést;

J. mivel a jogsértések megszüntetésével és a bírság kiszabásával zajló állami jogérvényesítés önmagában nem ad módot a fogyasztók kártalanítására;

K. mivel egyszerűsíthető az eljárás és csökkenthetők az érintett felek költségei a keresetek egyetlen kollektív jogorvoslati eljárásba történő összevonásával, illetve annak lehetővé tételével, hogy a keresetet egy, a köz érdekében eljáró, a képviseletre felhatalmazott személy vagy szervezet nyújtsa be;

L. mivel az egyéni jogvédelmet a kollektív keresetek rendszere ésszerűen kiegészítheti, de ki nem zárhatja;

M. mivel a Bizottságnak tiszteletben kell tartania a szubszidiaritás és az arányosság elvét az Unió kizárólagos hatáskörébe nem tartozó valamennyi javaslat tekintetében;

1. üdvözli a fent említett átfogó konzultációt, és hangsúlyozza, hogy a jogellenes gyakorlatok károsultjai – polgárok és vállalatok egyaránt – számára lehetővé kell tenni, hogy kártérítést követeljenek egyéni veszteségeikért és az elszenvedett károkért, különösen az elszórtan elszenvedett és kis értékű károk esetében, ahol a költségkockázat az elszenvedett károkhoz képest aránytalan;

2. felhívja a figyelmet az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága erőfeszítéseire, hogy visszaszorítsa a megalapozatlan jogvitákat és a csoportos keresetek egyesült államokbeli rendszerével való visszaéléseket[7], és hangsúlyozza, hogy Európának tartózkodnia kell az amerikai típusú csoportos kereseti rendszer vagy az európai jogi hagyományba nem illeszkedő bármilyen más rendszer bevezetésétől;

3. üdvözli a tagállamok azon erőfeszítéseit, amelyek a jogorvoslat megkönnyítésére irányuló, ugyanakkor a visszaélésszerű pereskedési kultúrát megakadályozó jogszabályok bevezetése révén a jogellenes magatartást elszenvedő károsultak jogainak megerősítésére irányulnak, elismeri azonban, hogy a kollektív jogorvoslat nemzeti mechanizmusai nagy mértékben eltérőek, különösen hatályuk és eljárási jellemzőik tekintetében, ami alááshatja a jogok polgárok általi gyakorlását;

4. üdvözli a Bizottságnak a kollektív jogorvoslatra irányuló koherens európai megközelítés felé való törekvését, és kéri a Bizottságot, hogy hatásvizsgálatában igazolja, hogy a szubszidiaritás elvével összhangban uniós szintű fellépésre van szükség a jelenlegi uniós szabályozási keret javítása érdekében, hogy az uniós jogsértések áldozatai kártérítést kapjanak az elszenvedett károkért, és ezáltal a kollektív jogorvoslat hozzájáruljon a fogyasztói bizalomhoz és a belső piac zökkenőmentesebb működéséhez;

5. hangsúlyozza a kollektív keresetek alacsonyabb költségekben és nagyobb jogbiztonságban megjelenő lehetséges előnyeit a felperesek, az alperesek és az igazságszolgáltatás számára egyaránt, mivel így elkerülhetőek a hasonló követelések esetében indított párhuzamos perek;

6. úgy véli, hogy a versenyszektor tekintetében a Szerződések rendelkezéseinek végrehajtásához, az EU céljainak teljes megvalósítása és az európai versenyjog érvényesülésének biztosítása érdekében elengedhetetlen a Bizottság és a nemzeti versenyhatóságok által történő jogérvényesítés;

7. emlékeztet, hogy jelenleg csak a tagállamok alkotnak a megadható kártérítés összegének számszerűsítésére vonatkozó nemzeti jogszabályokat; megjegyzi továbbá, hogy a nemzeti jogszabályok érvényesítése nem akadályozhatja az uniós jogszabályok egységes alkalmazását;

8. felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg alaposan a kollektív jogorvoslat terén hozandó bármilyen intézkedés megfelelő jogalapját;

9. megjegyzi, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk, különösen az Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság részére 2008-ban végzett, „Az Európai Unióban létező kollektív jogorvoslati mechanizmusok hatékonyságának és eredményességének értékelése” című tanulmány szerint az Európai Unióban rendelkezésre álló jelenlegi kollektív jogorvoslati mechanizmusok nem jártak aránytalan gazdasági következményekkel;

A hatályos uniós jogszabályok és a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat

10. megállapítja, hogy az egyéni ügyek vonatkozásában már létezik néhány jogérvényesítési mechanizmus, például a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK irányelv, valamint a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló 805/2004/EK rendelet, és hogy különösen a 2 000 eurónál kisebb összegű követelésekkel kapcsolatos ügyekben a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendelet a határokon átnyúló jogviták egyszerűsítése és a költségek csökkentése révén lehetővé teszi az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, de megállapítja, hogy e jogszabálynak nem célja, hogy biztosítsa az igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférést olyan esetekben, amelyekben sokan szenvedtek ugyanolyan kárt;

11. véleménye szerint a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat fontos szerepet játszik a polgárok és a vállalatok uniós jog szerint fennálló jogainak védelmében, és a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet[8], valamint a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 2009/22/EK irányelv alapján bevezetett mechanizmusok jelentős mértékben javíthatók az együttműködés és a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat előmozdítása érdekében a határokon átnyúló ügyekben;

12. úgy véli, hogy a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat fejlesztésére különösen nagy szükség van a környezetvédelemi ágazatban; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg, hogyan lehetne kiterjeszteni a jogorvoslat hatályát erre az ágazatra;

13. úgy véli, hogy a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat esetében az egyéni érdekeknek és a közérdeknek egyaránt a középpontban kell állnia, és körültekintésre szólít fel az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés szervezetek számára történő kiterjesztése során, miután nem indokolt, hogy a szervezetek a magánszemélyeknél könnyebb hozzáférést élvezzenek;

14. ezért felhívja a Bizottságot, hogy a fogyasztói jogoknak az Unióban történő megfelelő állami érvényesítése biztosításának érdekében erősítse és fokozza a meglévő eszközök – például a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 98/27/EK irányelv, és a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet – hatékonyságát; mindazonáltal hangsúlyozza, hogy sem a 98/27/EK irányelv, sem a 2006/2004/EK rendelet nem teszi lehetővé a fogyasztók számára, hogy az általuk elszenvedett kárért kártérítést kapjanak;

Jogilag kötelező erejű horizontális keretrendszer és biztosítékok

15. véleménye szerint az igazságszolgáltatáshoz a kollektív jogorvoslat eszközével való hozzáférés az eljárásjog körébe tartozik, és aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a kollektív jogorvoslat terén születő, nem összehangolt uniós kezdeményezések a nemzeti eljárásjog és kártérítési jog széttöredezését eredményezik, ami ahelyett, hogy erősítené, gyengíti az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést az Unión belül; amennyiben alapos megfontolás után az a döntés születik, hogy a kollektív jogorvoslat uniós rendszere szükséges és kívánatos, szorgalmazza, hogy a kollektív jogorvoslat terén született esetleges javaslat olyan horizontális keretet alkosson, amely közös elveket tartalmaz az Unión belül az igazságszolgáltatáshoz való, kollektív jogorvoslat révén történő egységes hozzáférés tekintetében, és kifejezetten – de nem kizárólagosan – a fogyasztói jogok megsértésével foglalkozik;

16. hangsúlyozza, hogy kellőképpen figyelembe kell venni az egyes tagállamok jogi hagyományait, fokozni kell a tagállamok közötti koordinációt a helyes gyakorlatok vonatkozásában, és úgy véli, hogy a fogyasztókat és a kkv-kat egyaránt érintő érdemi uniós szintű megoldásra irányuló munka nem késleltetheti a horizontális keret elfogadását;

17. hangsúlyozza, hogy egy esetleges jogilag kötelező erejű horizontális keret hatókörének a kollektív kártérítés alapvető aspektusaira kell kiterjednie; hangsúlyozza továbbá, hogy különösen az eljárásjogi és a nemzetközi magánjogi kérdéseknek általánosságban, az adott ágazattól függetlenül alkalmazandóknak kell lenniük a kollektív keresetekre, míg a fogyasztóvédelemre és a versenyjogra vonatkozó, korlátozott számú szabályt – amelyek olyan ügyeket érintenek, mint a nemzeti versenyhatóságok által az uniós trösztellenes jogszabályok terén elfogadott határozatok esetleges kötelező ereje – magában a horizontális eszközben, például annak külön cikkeiben vagy külön fejezetében vagy a horizontális eszköz elfogadásával párhuzamos vagy azt követő külön jogi eszközökben lehetne meghatározni;

18. úgy véli, hogy az elszenvedett egyéni kár vagy veszteség kulcsszerepet játszik a kereset megindítására irányuló döntésben, mivel ezt elkerülhetetlenül összehasonlítják a kereset indításánál lehetséges költségeivel; ezért emlékezteti a Bizottságot arra, hogy a kollektív jogorvoslati eszköznek hatékonynak és költséghatékonynak kell lennie valamennyi fél számára, és úgy véli, hogy a tagállami nemzeti eljárási szabályokban a kollektív jogorvoslatra vonatkozó referenciaként a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendeletet alkalmazhatják, amikor a követelés értéke nem haladja meg annak hatókörét;

19. úgy véli, hogy a horizontális keretnek megfelelően indított kollektív kereset azokban az esetekben nyújthatja a legtöbb előnyt, ahol az alperes és a károsultak székhelye vagy lakóhelye nem ugyanazon tagállamban található (határokon átnyúló dimenzió), és ahol az állítólagos jogsértő magatartás uniós jog által biztosított jogot sért (uniós jog megsértése); szorgalmazza annak további vizsgálatát, hogy miként lehetne javítani a jogorvoslatot azokban az esetekben, ahol a nemzeti jogszabályok megsértésének jelentős, határokon átnyúló következményei lehetnek;

20. ismételten hangsúlyozza, hogy biztosítékokat kell beépíteni a horizontális keretbe a megalapozatlan keresetek és a kollektív jogorvoslattal való visszaélés elkerülésére, a tisztességes bírósági eljárás biztosítása érdekében, és hangsúlyozza, hogy e biztosítékoknak többek között az alábbiakra kell kiterjedniük:

Keresetindításra való jogosultság

– ahhoz, hogy a képviseleti kereset elfogadható legyen, világosan azonosított csoportra van szükség, és a csoport tagjait a kereset benyújtása előtt kell azonosítani;

– a lehetséges visszaélések elkerülése érdekében a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos európai megközelítésnek a részvétel elvén kell alapulnia, ezáltal a sértettek egyértelműen azonosítottak és csak akkor vesznek részt az eljárásban, ha kifejezetten kinyilvánították ebbéli szándékukat; hangsúlyozza, hogy a szubszidiaritás elvével összhangban tiszteletben kell tartani a fennálló nemzeti rendszereket; felszólítja a Bizottságot, hogy vegyen fontolóra egy olyan rendszert, amely megfelelő információkat nyújt valamennyi lehetséges érintett károsult számára, megnöveli a kollektív fellépések reprezentativitását, a legtöbb károsult számára lehetővé teszi a kártérítés követelését, és egyszerű, megfizethető és eredményes hozzáférést biztosít az uniós polgárok számára, s ezáltal elkerüli a túlzó pereskedést és egyben az ugyanazon jogsértésre vonatkozó egyéni vagy kollektív keresetek felesleges benyújtását; felhívja a tagállamokat, hogy léptessenek életbe hatékony mechanizmusokat annak biztosítására, hogy a lehető legtöbb károsult tájékoztatást kapjon és tudomást szerezzen jogairól és kötelezettségeiről, különösen, ha a sértettek lakóhelye különböző tagállamokban található, de eközben az ártatlanság vélelmének betartása érdekében el kell kerülni a megtámadott fél hírnevének megalapozatlan rontását;

– el kell utasítani a kollektív jogorvoslat olyan rendszerét, amelyben a károsultakat nem azonosítják az ítélet meghozatala előtt, mivel ez ellentétes számos tagállam jogrendjével, és sérti minden olyan károsult jogait, akik esetlegesen tudtukon kívül vennének részt az eljárásban, mégis kötelezné őket a bíróság döntése;

– a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy bíróság vagy hasonló szerv az összes potenciális kollektív keresetre vonatkozó előzetes elfogadhatósági ellenőrzés formájában továbbra is döntési jogkörrel rendelkezzen annak érdekében, hogy ellenőrizze a minősítő kritériumok teljesülését, és azt, hogy a kereset alkalmas-e eljárás lefolytatására;

– a tagállamoknak ki kell jelölniük a képviseleti keresetekre jogosult szervezeteket, és hasznos lenne, ha volnának olyan európai kritériumok, amelyek egyértelműen meghatározzák e jogosult jogalanyokat; e kritériumoknak a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 2009/22/EK irányelv 3. cikkén kell alapulniuk, de a visszaélésszerű keresetek megakadályozásának és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés biztosítása érdekében pontosítani kell azokat; e kritériumoknak többek között a jogosult szervezetek pénzügyi és emberi erőforrásaira is ki kell terjedniük;

– elengedhetetlen, hogy a károsultak minden esetben szabadon választhassák az egyéni kártérítési jogorvoslat lehetőségét az illetékes bíróság előtt;

A tényleges károk teljes megtérítése

– a horizontális keretnek csak a ténylegesen okozott kárért járó kártérítésre kell kiterjednie, és tiltani kell a büntető kártérítést; a kártérítés fogalmából eredően a megítélt kártérítést az egyénenként elszenvedett károk arányában el kell osztani az egyes károsultak között; a sikerdíj jellegű ügyvédi díjak nagyjából ismeretlenek Európában, és nem kell a horizontális keret részét képezniük;

A bizonyítékokhoz való hozzáférés

– a kollektívan fellépő felperesek nem lehetnek jobb pozícióban az egyéni felpereseknél az alperes bizonyítékaihoz való hozzáférés tekintetében, és minden egyes felperesnek bizonyítania kell követelését; az okiratok felperesek elé tárására („discovery”) vonatkozó kötelezettség nagyrészt ismeretlen Európában, és nem kell a horizontális keret részét képeznie;

A „vesztes fizet” elve

– a keresetek nem lehetnek pénzügyi kockázatoktól mentesek, és a tagállamoknak kell megállapítaniuk a költségek elosztásával kapcsolatos saját szabályaikat, amelyek értelmében a sikertelen fél viseli a másik fél költségeit a megalapozatlan kereseteknek az uniós szintű kollektív jogorvoslati rendszerben történő elterjedésének megakadályozása érdekében;

Harmadik fél általi finanszírozás tiltása

– a Bizottság nem határozhat meg semmilyen feltételt vagy iránymutatást a kártérítési igények finanszírozásával kapcsolatban, miután a tagállamok jogrendszereiben többnyire ismeretlen a harmadik fél általi finanszírozás igénybevétele (például a megítélt kártérítésből való részesedés felajánlása révén); ez azonban nem jelenti azt, hogy a tagállamok ne határozhatnának meg feltételeket vagy iránymutatásokat a kártérítési igények finanszírozásával kapcsolatban;

21. amennyiben a Bizottság javaslatot nyújt be a kollektív jogorvoslatot szabályozó horizontális keretre, javasolja a nyomonkövetési intézkedések elvének adott esetben történő alkalmazását, amelynek alapján a magánfelek által kollektív jogorvoslat alapján történő foganatosítást csak akkor lehet végrehajtani, ha a Bizottság vagy valamely nemzeti versenyhatóság előzetesen jogsértési határozatot hozott; megjegyzi, hogy a nyomonkövetési intézkedések elvének meghatározása nem zárja ki az önálló és a nyomonkövetési intézkedések egyszerre történő alkalmazását;

22. felszólítja a Bizottságot, hogy tárja fel, miként lehetne felhívni a fogyasztók figyelmét a rendelkezésre álló kollektív jogorvoslati mechanizmusokra, és miként lehetne elősegíteni a kollektív keresetek indítására feljogosított személyek közötti együttműködést; hangsúlyozza, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek és az európai fogyasztóvédelmi központok hálózata (ECC-Net) meghatározó szerepet játszhatnak abban, hogy a tájékoztatás az uniós jogsértések lehető legtöbb károsultjához eljusson;

23. hangsúlyozza, hogy az uniós fogyasztóvédelmi intézkedések terén a Bizottság által feltárt, uniós jogba ütköző jogsértések sok esetben szükségessé teszik a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat intézményének megerősítését[9], emellett elismeri, hogy a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat nem elégséges akkor, ha a sértettek kárt szenvedtek és kártérítésre jogosultak; kéri a Bizottságot, hogy azonosítsa azokat az uniós jogszabályokat, amelyekkel kapcsolatban a kártérítési jogorvoslat elnyerése nehézségekbe ütközik;

24. véleménye szerint ezt meg kell tenni azon területek azonosítása érdekében, ahol a horizontális keret kollektív kártérítési jogorvoslatot biztosíthat e jogszabályok, valamint a trösztellenes uniós jogszabályok megsértése esetén; kéri az érintett uniós jogszabályoknak a horizontális eszköz mellékletében való felsorolását;

Alternatív vitarendezés

25. megjegyzi, hogy az alternatív vitarendezési mechanizmusok gyakran a kereskedő együttműködési hajlandóságától függnek, és úgy véli, hogy egy hathatós bírósági jogorvoslati rendszer erősen ösztönözné a feleket a peren kívüli megegyezésre, amellyel valószínűleg jelentős számú peres eljárás elkerülhető lenne; ösztönzi az alternatív vitarendezési rendszerek felállítását európai szinten a jogviták gyors és olcsó, a bírósági eljárásoknál vonzóbb alternatívaként történő rendezésének lehetővé tétele érdekében, és javasolja, hogy a kollektív kereset elfogadhatóságát előzetesen ellenőrző bíráknak legyen hatásköre arra, hogy előírják az érintett felek számára, hogy a kollektív bírósági eljárás megindítása előtt megkíséreljék a kereset kollektív megegyezésen alapuló rendezését; véleménye szerint a Bíróság által kidolgozott kritériumoknak[10] kellene e hatáskör kiindulópontjaként szolgálniuk; azonban hangsúlyozza, hogy ezek az eszközök a bírósági jogorvoslat alternatívái kell maradjanak – amint nevük is jelzi –, és nem szabad azok előfeltételeivé válniuk;

Joghatóság és alkalmazandó jog

26. hangsúlyozza, hogy a horizontális keretnek magának kell szabályokat meghatároznia a bíróságok megrohanásának (a legkedvezőbb jogrendszer kiválasztása, az úgynevezett „forum shopping”) megakadályozására, emellett azonban nem veszélyeztetheti az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést, és hogy a Brüsszel I. rendeletet kell kiindulópontként tekinteni az illetékes bíróság meghatározásához;

27. kéri annak további vizsgálatát, hogy miként lehetne módosítani a kollíziós szabályokat; úgy véli, az egyik megoldás az lehetne, ha a károsultak többségének lakóhelye szerinti ország joga lenne irányadó, szem előtt tartva, hogy az egyes károsultak a nemzetközi magánjog Brüsszel I., Róma I. és Róma II. rendeletben meghatározott általános szabályainak megfelelően továbbra is szabadon dönthetnek a kollektív keresetben való részvétel helyett a jogorvoslat egyéni úton való elnyerése mellett;

28. hangsúlyozza, hogy a Bíróság C-360/09. számú Pfleiderer-ügyben hozott ítélete alapján a Bizottságnak biztosítania kell, hogy a kollektív jogorvoslat ne csorbítsa a versenyjogi engedékenységi rendszer és a vitarendezési eljárás hatékonyságát;

Rendes jogalkotási eljárás

29. kitart amellett, hogy az Európai Parlamentet a rendes jogalkotási eljárás keretében be kell vonni a kollektív jogorvoslat terén indított minden kezdeményezésbe, és hogy minden javaslatnak részletes hatásvizsgálaton kell alapulnia;

30. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az uniós szintű szociális partnereknek.

[1] HL L 110., 2009.5.1., 30. o.
[2] HL C 117. E, 2010.5.6., 161. o.
[3] Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0023.
[4] Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0449.
[5] Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0361.
[6] A polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK irányelv (HL L 136., 2008.5.24., 3. o.)
[7] Wal-Mart Stores Inc. kontra Dukes és mások, 564 U. S. xxx (2011).
[8] HL L 364., 2004.12.9., 1. o.
[9] Study regarding the problems faced by consumers in obtaining redress for infringements of consumer protection legislation, and the economic consequences of such problems, 2008. augusztus 26., I. rész, Main Report, 21. oldaltól
[10] A Bíróság 2010. március 18-i ítélete a C-317/08–C-320/08. sz. egyesített ügyekben (Alassini-ügy, az EBHT-ben még nem tették közzé).

INDOKOLÁS

Az előadó üdvözli a Bizottság átfogó konzultációját, a kollektív jogorvoslat európai megközelítése iránti nyitottságát és a visszaélésszerű keresetekkel szembeni erős biztosítékok melletti elkötelezettségét. Az USA Legfelsőbb Bíróságának egy hátrányos megkülönböztetés miatt indított csoportos kereset ügyében hozott közelmúltbeli határozata[1] újfent igazolja, hogy az USA jogrendje is küzd az amerikai rendszer túlzásaiból fakadó, visszaélésszerű és megalapozatlan csoportos keresetek ellen, amelyeket valószínűleg nem láttak előre akkor, amikor évtizedekkel ezelőtt az ilyen típusú kereseteket bevezették. Európának szilárdan ki kell állnia minden olyan szándékkal szemben, amely visszaélésszerű kollektív eljárásokat lehetővé tévő idegen eljárásjogi elemek beemelésével változtatná meg az EU jogi hagyományait.

Az előadó felfogása szerint az EU jogi hagyománya a viták egyének közötti és nem kollektív jogalanyok révén történő rendezésére irányul. Egyes esetekben azonban elképzelhető, hogy egyrészt a jogsértő magatartást elszenvedő károsultak érdeke azt kívánja, hogy egyesítsék azon követeléseiket, amelyekért máskülönben külön-külön nem lépnének fel, másrészt pedig a vállalatok érdekeit is szolgálhatja, hogy egyetlen megállapodás vagy bírói intézkedés keretében rendezzék és tisztázzák jogi szempontból az ügyet. Ebben a körben az elmúlt években számos tagállam vezetett be a bírósághoz való kollektív hozzáférés valamilyen fajtáját lehetővé tévő kollektív eszközöket. Ezek az eszközök jelentős mértékben eltérnek egymástól, formájukat tekintve például képviseleti keresetek, csoportos keresetek vagy próbaperek lehetnek. Lehetetlennek bizonyult kimerítő információt találni a vonatkozó nemzeti jogszabályokról, és különösen azok alkalmazásáról és működéséről, mivel több tagállam csak a közelmúltban vezette be ezeket a mechanizmusokat, és nem mindig áll rendelkezésre megbízható információ. Az előadót tehát nem lepi meg, hogy a Bizottság mindeddig nem igazolta az uniós fellépés szükségességét. Továbbra is részletes vizsgálatra szorul az a kérdés, hogy az EUMSZ mely cikke lehetne egy horizontális eszköz jogalapja. A nemzeti kormányok uniós fellépéssel szembeni elutasító álláspontját természetesen komolyan kell venni[2].

Az előadó mindazonáltal úgy véli, hogy az európai igazságügyi térségben a polgároknak és a vállalatoknak képesnek kell lenniük jogaik hatékony és eredményes érvényesítésére. Tömeges vagy kis értékű károk esetében előfordulhat, hogy a jogsértő magatartás károsultjai valóban tartózkodhatnak a kártérítés követelésétől, mivel az egyéni kártérítés elérésének költségei az elszenvedett kárhoz képest aránytalanok lehetnek. Továbbra is azonban az uniós jog európai és nemzeti hatóságok általi érvényesítésének kell előtérben állnia, mivel e hatóságok olyan közjogi vizsgálati eszközökkel rendelkeznek, amelyek nem ruházhatók át magánszemélyekre; a magánjogi érvényesítés ennyiben továbbra is kiegészítő jellegű.

A hatályos uniós jogszabályok és a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat

Az elmúlt években az EU aktívan törekedett az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés javítására. A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendelet például a 2 000 eurónál kisebb összegű követelésekkel kapcsolatos határon átnyúló jogviták egyszerűsítése révén lehetővé teszi az igazságszolgáltatáshoz való hatékony és eredményes hozzáférést. Szükség van a rendelet további értékelésére annak megállapítása érdekében, hogy az uniós jogalkotó szándékai megvalósultak-e.

Az előadó elismeri a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat fontosságát. Sok esetben, például a félrevezető hirdetések, a szerződések átláthatósága stb. esetén nincs kár, és elsőbbséget kell biztosítani a további jogellenes magatartás megszüntetésének. A Bizottság maga is jelezte, hogyan javítható a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet[3], valamint a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 2009/22/EK irányelv[4] az együttműködés és a jogsértés megszüntetésére irányuló jogorvoslat megerősítése érdekében[5].

Az előadó ugyanakkor aggodalmát fejezi ki a nemzeti eljárási szabályok tág értelmezése miatt, amelyek a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint „nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint a hasonló, belső jellegű keresetekre vonatkozóak (az egyenértékűség elve), valamint nem lehetnek olyanok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tegyék az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve)”[6]. Az előadó véleménye szerint – a fenti elveket tiszteletben tartva – a szervezetek nem élvezhetnek privilegizált hozzáférést az igazságszolgáltatáshoz, és az uniós jogalkotásnak a lakosság érdekei helyett a magánszemélyek érdekeinek védelmére és érvényesítésére kell összpontosítania.

Horizontális eszköz és biztosítékok

A nemzeti eljárásjogok különbségeit szem előtt tartva az előadó úgy véli, hogy a kollektív jogorvoslat terén létrejött bármilyen kezdeményezés a tagállamok nemzeti kártérítési jogának és eljárásjogának széttöredezéséhez fog vezetni. Az európai megközelítés nem korlátozódhat a Bizottság különböző kezdeményezéseinek koordinálására, mivel a koordináció nem akadályozza meg, hogy a jogalkotási eljárások eltérő végeredménnyel záruljanak.

A kollektív jogorvoslat terén születendő bármilyen kezdeményezés valójában ugyanazokat az eljárásjogi és nemzetközi magánjogi kérdéseket érinti. Ágazattól függetlenül egyformán erős biztosítékokra van szükség például olyan szempontok, mint a képviseleti jogalany jogállása és a jogosultsági kritériumok, a bizonyítékokhoz való hozzáférés vagy a vesztes fizet elvének alkalmazása tekintetében. Ezek a kérdések nemcsak a jelenlegi átfogó konzultáció során vetődnek fel, de az ezt megelőző fehér és zöld könyvben is.

Az előadó feltételezi, hogy a Bizottság már horizontális megközelítés alkalmazását tervezi. A Bizottság kollektív fogyasztói jogorvoslatról szóló zöld könyve jelzi, hogy ezt az eszközt különböző ágazatokra, például a pénzügyi szolgáltatásokra, a távközlésre stb. fogják alkalmazni[7]. Ennélfogva a kapcsolatteremtő tényező immár nem az ágazat, hanem kizárólag a felperes, azaz a fogyasztó. Ez világosan mutatja, hogy a horizontális eszköz a legjobb megoldás annak érdekében, hogy ne kerüljön sor széttöredezett nemzeti eljárási jogszabályokat eredményező, különféle ágazati jogszabályok bevezetésére.

A nemzeti jogszabályok széttöredezése amellett, hogy megbontaná a bírói rendszerek működését, a jogbiztonság hiányát is fokozná, ami ellentétes lenne az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés javításának célkitűzésével. Az eljárásjog határozza meg a bíróságon belül zajló eljárásra alkalmazandó szabályokat, és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés előmozdítására törekszik. Ezek a szabályok általában nem tesznek különbséget a különböző iparágak és a különböző jogterületek között. Következésképpen a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos európai megközelítés sem vezethet be ilyen megkülönböztetést, hanem lehetővé kell tennie a horizontális megközelítést. Amennyiben korlátozott, ágazatspecifikus szabályokra van szükség, ezeket magában a horizontális eszközben – például annak egy külön fejezetében – lehet meghatározni.

Az előadó véleménye szerint a kollektív jogorvoslatot azokban az esetekben kell lehetővé tenni, ahol az egyes károsultak azért tartózkodnak a kártérítés követelésétől, mert úgy vélik, hogy a kár nem áll arányban a bírósági eljárás költségeivel. A felmérések szerint a pénzügyi küszöb 101 és 2 500 euró között van[8]. A kollektív jogorvoslat személyenként legfeljebb 2000 euróra való korlátozása a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendelethez igazítaná a horizontális eszközt, és biztosítaná az uniós jogalkotás következetességét. Az előadó vitát kíván kezdeményezni arról a kérdésről, hogy egy alacsonyabb küszöbérték megfelelőbb volna-e.

Az előadó úgy véli, hogy a horizontális eszköznek az uniós jogot sértő határokon átnyúló ügyekben kellene elérhetőnek lennie. A határokon átnyúló elem akkor teljesülne, ha a károsult és az alperes lakóhelye vagy székhelye nem ugyanabban a tagállamban található. A horizontális eszköz azokban az esetekben is alkalmazható lenne, ha a károsultak lakóhelye nem ugyanabban a tagállamban található.

Bármilyen horizontális eszköznek azon az elven kell alapulnia, hogy minden kárt szenvedő személy jogosult a kártérítésre, de a kollektív keresetet benyújtók nem élvezhetnek előnyt az egyedül fellépő felperesekkel szemben. Ezen elv egy sor biztosíték horizontális eszközbe történő beépítését vonná maga után.

Az előadó kéri, hogy a képviseleti keresetekkel minősített jogalanyokat bízzanak meg. Európai kritériumokat kell kidolgozni, amelyek alapján a tagállamok engedélyezhetik a minősített jogalanyok számára a kereset benyújtását. A fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 2009/22/EK irányelv 3. cikke kiindulópontként szolgálhatna e kritériumok kidolgozásához, amelyeknek a horizontális eszközzel való visszaélés kiküszöbölésének védvonalaként kell működniük. E kritériumok szerint az engedély csak fogyasztói szervezeteknek, ombudsmanoknak stb. adható meg. A kollektív keresetek jogi összetettsége miatt azonban a szervezetet ügyvédnek kell képviselnie. Következésképpen nincs szükség csoportos keresetekre, amelyek keretében a károsultak követeléseiket egyetlen követelésben egyesíthetik. A minősített jogalanyok engedélyezése olyan mechanizmust adna a tagállamok kezébe, amely lehetővé tenné a képviseleti szervezet és ebből következően a horizontális eszköz bizonyos mértékű ellenőrzését a visszaélésekkel szemben, míg ez az ellenőrzés a csoportos keresetek esetében nem létezne.

Az előadó szorgalmazza, hogy a képviseleti keresetekben csak személyek egyértelműen meghatározott csoportja vehessen részt, és e személyek azonosítását a kereset benyújtása előtt el kell végezni. Több tagállam alkotmánya tiltja a vélelmezett részvételen alapuló (opt-out) kereseteket – ahol a keresetet ismeretlen károsultak nevében nyújtják be –, mivel a károsultak nem tudnának szabadon pert indítani. A vélelmezett részvételen alapuló per az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. cikke fényben is problematikus lenne.

Csak a ténylegesen elszenvedett károkért fizethető kártérítés, és csak az uniós jog megsértését elszenvedő károsultak kaphatnak kártérítést. Ez azt is jelenti, hogy a kártérítésből a képviseleti szervezet semmilyen módon sem részesülhet, mivel ez nem csak a kártérítés elvébe ütközne, de jelentősen fokozná a megalapozatlan keresetek benyújtásának pénzügyi ösztönzését is.

Az előadó kéri a büntető jellegű kártérítések tiltását, elsősorban az úgynevezett „forum shopping” elkerülése érdekében. Igaz, hogy a Manfredi-ügyben a Bíróság elismerte a nemzeti előírások megengedhetőségét a büntető kártérítés esetén, ez az ítélet azonban csak vonatkozó közösségi rendelkezések hiányában alkalmazandó[9]. Az uniós jogalkotó tehát kizárhatja a büntető kártérítés fizetését.

Az előadó fenn kívánja tartani azt az elvet, hogy a jogsértést állító félnek bizonyítania kell állítását; az alperes tehát nem kötelezhető arra, hogy bizonyítékokat bocsásson a felperes rendelkezésére. Döntő fontosságú, hogy a bizonyítás tekintetében a kollektívan fellépő felperesek ne legyenek kedvezőbb helyzetben az egyéni felperesekkel szemben. Az okiratok átadására vonatkozó, az európai jogtól idegen kötelezettségek európai szinten történő bevezetése helyett továbbra is a tagállamoknak kell szabályozniuk a bizonyítékokhoz való hozzáférést, saját eljárásjoguk rendelkezéseinek megfelelően. Az okiratok átadására vonatkozó követelmények szükségtelenül megnövelik a perköltségeket, és ösztönzik a megalapozatlan kereseteket, így ezeket európai szinten el kell utasítani.

Az előadó kívánatosnak tartja a költségek elosztására vonatkozó nemzeti szabályok fenntartását, mivel az a tagállamokban jól bevált gyakorlat, amely szerint a vesztes fizet, biztosítékként működik a nem kívánt keresetekkel szemben. Következésképpen a Bizottságnak sem kellene soft law eszközök révén arra ösztönöznie a tagállamokat, hogy a költségviselési rendelkezéseiket kiigazítsák.

Az előadó elutasítja a kollektív keresetek finanszírozását. Amellett, hogy a finanszírozási mechanizmusok ismeretlenek a legtöbb tagállamban, a követelést áruba bocsátható cikké is alakítják. Az Unió nem engedheti meg, hogy piaci mechanizmusok döntsék el, hogy egy adott kereset benyújtható-e vagy sem. E tekintetben szem előtt kell tartani, hogy számos fogyasztói egyesület stb. állami finanszírozásban részesül, és további megfontolást igényel, hogy a képviseleti keresetek megerősítése érdekében növelni kell-e az állami finanszírozást és milyen mértékben.

Az előadó a szerkesztési korlátok keretein belül nem tudott kitérni a biztosítékokkal kapcsolatos számos más, fontos kérdésre, például arra, hogyan kezelendők a hatóságok kezében lévő dokumentumok. Figyelembe véve, hogy olyan területeken, mint például a versenyjog, a kártérítésre irányuló magánkereseteket valószínűleg az uniós jog megsértésének versenyhatóság általi megállapítását követően indítják meg, a dokumentumokhoz való hozzáférés kérdése további megfontolást igényel. Az előadó véleménye szerint az állami hatóságok által folytatott vizsgálatok során megszerzett dokumentumokhoz való hozzáférést engedélyezni kellene, de ez a sajátos kritérium további finomítást igényel annak meghatározására, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés mely esetekben utasítható el az alperes jogos érdekei vagy harmadik fél érdekei, illetve bármely más nyomós érdek védelme érdekében. Szem előtt kell tartani, hogy a versenyjoggal összefüggő, magánszemélyek által elszenvedett károk és azok engedékenységi programmal való kölcsönhatása tekintetében a Bíróság nemrégiben kimondta, hogy „a tagállamok nemzeti bíróságainak feladata, hogy nemzeti joguk alapján meghatározzák azokat a feltételeket, amelyek értelmében – az uniós jog által védett érdekek közötti mérlegelés révén – ezt a hozzáférést engedélyezni kell vagy el kell utasítani”[10].

Emellett meg lehetne vizsgálni annak lehetőségét is, hogy képviseleti keresetek csak azt követően legyenek indíthatók, ha az uniós jogsértést véglegesen megállapította egy olyan illetékes nemzeti vagy európai hatóság, illetve bíróság, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog szerint jogorvoslatnak nincs helye.

Ezzel összefüggésben, de nem a horizontális eszközön belül, olyan sajátos kritériumokat kell kidolgozni, amelyek lehetővé teszik a pénzbüntetések vagy más állami szankciók levonását a kártérítés megítélése után, annak érdekében, hogy ne nehezedjen elviselhetetlen pénzügyi teher az alperesre. A trösztellenes jog területén szükség lenne a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16-i 1/2003/EK tanácsi rendelet[11] megfelelő módosítására.

Végezetül, az előadó véleménye szerint a kollektív jogorvoslat nem tehető lehetővé az uniós jog, különösen az uniós fogyasztóvédelmi jog általános megsértése esetén, mivel egy ilyen homályos rendelkezés fokozná a jogbizonytalanságot: minden egyes esetben meg kellene állapítani, hogy a megsértett jog az uniós vagy a nemzeti jogból eredeztethető-e. Egyes ágazatok, mint például a pénzügyi szolgáltatások és a távközlés[12] meghatározása sem lenne elegendő, miután nem lenne egyértelmű, hogy mely uniós jog által biztosított jogok forognak kockán. Ezzel szemben a jogbiztonság fokozható azon uniós jogszabályok pontos, egyenkénti azonosítása révén, amelyek esetében problémák állnak fenn a károsultak jogainak érvényesítése tekintetében. Ezen azonosítás elvégzését követően a horizontális eszközt kellene alkalmazni a megnevezett vonatkozó jogszabályok, valamint az uniós trösztellenes jog megsértése esetén indított kártérítési keresetekre. A vonatkozó uniós jogszabályokat a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló irányelvhez hasonlóan fel kell sorolni a horizontális eszköz mellékletében, hogy lehetővé váljon azon jogsértések meghatározása, amelyek esetében a horizontális eszköz értelmében a kollektív jogorvoslat igénybe vehető.

Alternatív vitarendezés

Az alternatív vitarendezés gyors és méltányos megoldást biztosít, és a bírósági eljárásnál sokkal vonzóbbnak kell lennie a vita rendezésére. Ezért kötelezővé kellene tenni a peren kívüli megegyezésre tett kísérletet a kollektív kereset benyújtása előtt. A kötelező vitarendezési eljárásra vonatkozó jogi kötelezettség bevezetése során a hatékony jogi védelemhez fűződő joggal való összeegyeztethetőség érdekében be kell tartani a Bíróság által kidolgozott bizonyos kritériumokat[13]. Az alternatív vitarendezésről szóló bizottsági javaslat 2011 őszére várható, és e javaslatnak kell kiindulópontként szolgálnia e mechanizmus kidolgozásához.

Joghatóság és alkalmazandó jog

Az előadó véleménye szerint a joghatósággal és az alkalmazandó joggal kapcsolatos kérdések kiemelkedően fontosak a forum shopping megakadályozása szempontjából. A bíróságok megrohanásának elkerülése érdekében tehát világos és szigorú szabályokra van szükség. A joghatóságra és az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok a határokon átnyúló ügyekben a gyengébb félnek, például a fogyasztónak kedveznek. Kollektív jogorvoslat esetén azonban a károsultak nem egy keresetet, hanem kollektív keresetet nyújtanak be. A gyengébb fél védelmének szükségessége tehát már nem feltétel nélküli, ami lehetővé teszi a joghatóságra és az alkalmazandó jogra vonatkozó speciális szabályok bevezetését – a vonatkozó uniós szabályozás megváltoztatása helyett – magában a horizontális eszközben.

A joghatóság tekintetében a horizontális eszköz egy speciális rendelkezésének ki kellene mondania, hogy az alperes székhelye vagy lakóhelye szerint illetékes bíróságnak van joghatósága. Az előadó véleménye szerint minden más megoldás nehezen kivihető lenne. Annak kimondása, hogy a károkozás legnagyobb részének bekövetkezési helye szerinti bíróságnak legyen joghatósága, problémás lehet, mivel sok esetben nehéz, ha nem lehetetlen megállapítani, hol következett be a kár legnagyobb része. Emellett a jogsértés károsultjai többségének lakóhelye szerinti bíróság joghatóságának kimondása első pillantásra egyszerű megoldás lehet egy olyan részvételi eljárásban, ahol a károsultakat egyértelműen azonosítani kell. Egy ilyen rendelkezés azonban teret adna a forum shopping gyakorlatának, mivel semmilyen módon nem lehetne megakadályozni azokat a helyzeteket, amelyekben a felperesek számára kedvezőbbnek tekintett eljárásjog szerinti joghatóság alá tartozó károsultak kritikus tömegét bátorítják a perben való részvételre.

Az előadó úgy véli, hogy az alkalmazandó jog tekintetében is világos, szigorú szabályozásra van szükség, de belátja, hogy ezt nehéz lenne elérni. További vizsgálatot igényel annak értékelése, hogy nem lenne-e lehetséges annak meghatározása, hogy a károsultak többségének lakóhelye szerinti jog legyen alkalmazandó. Másik megoldásként az előadó véleménye szerint az alkalmazandó jogot a joghatóságra vonatkozó szabályokhoz is hozzá lehetne igazítani, azaz az alperes lakóhelye vagy székhelye szerint irányadó jog lehetne az alkalmazandó jog. Ennek meglenne az az előnye is, hogy a bíróság egyetlen, általa jól ismert jogrendszer alapján hozná meg döntését.

A nemzeti jogrendszerek jogterületei többségének teljes harmonizálása hiányában ez a szabályozás nem tudná kizárni olyan esetek előfordulását, ahol az alkalmazandó jog kevesebb jogot biztosít, mint azon más tagállamok vonatkozó jogszabályai, ahol a perben való részvétel mellett döntő károsultak egy részének lakóhelye található. A károsult azonban szabadon dönthet a részvételen alapuló kollektív keresetből való kimaradás mellett, és egyéni kártérítési keresetet nyújthat be saját tagállamában.

Amennyiben az alkalmazandó jog kérdését nem rendezik, a bíróságnak különböző nemzeti jogszabályok alapján kellene ítéletet hoznia. Lehetséges kiút lenne a károsultaknak a különböző alkalmazandó anyagi jogok szerint összeállított csoportjaiból álló alcsoportok létrehozása. Ez csökkenthetné a kereset összetettségét, de továbbra is 28 különböző jog alkalmazását követelné meg az illetékes bíróságtól.

Rendes jogalkotási eljárás

Az előadó határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy a Parlamentet a rendes jogalkotási eljárás keretében be kell vonni minden jogalkotási kezdeményezésbe. A múltbeli tapasztalatok azt mutatják, hogy a Parlament nem fogad el olyan javaslatokat, amelyek tekintetében nem tartják tiszteletben ezt a jogot.

[1] Wal-Mart Stores Inc. kontra Dukes és mások, 564 U. S. xxx (2011).
[2] Például a francia és a német kormány elutasító válaszát lásd: http://ec.europa.eu/competition/consultations/2011_collective_redress/french_authorities_fr.pdf és http://ec.europa.eu/competition/consultations/2011_collective_redress/germany_ministry_of_justice_de.pdf.
[3] Lásd fent.
[4] Lásd fent.
[5] Lásd: 2009. évi kétéves jelentés (COM(2009)0336), valamint Jelentés a 98/27/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásáról (COM(2008)0756).
[6] Lásd például a C-115/09. sz. Trianel Kohlekraftwerk Lünen ügyben 2011. május 12-én hozott ítéletet (az EBHT-ben még nem tették közzé).
[7] 2008. november 27-i zöld könyv a kollektív fogyasztói jogorvoslatról (COM(2008)0794 végleges), 4. o.
[8] Lásd: 342. sz. külön Eurobarométer-felmérés, 2011. április, 45. o., lásd még: „Consumer Empowerment in the EU” [A fogyasztói öntudat fejlesztése] című bizottsági szolgálati munkadokumentum (SEC(2011)0469, Brüsszel, 2011. április 7., 5. o.): 1000 euró.
[9] C-295/04–C-298/04. sz. összevont ügyek (Manfredi) [EBHT 2006., I-6619., 92. bekezdés].
[10] A C-360/09. sz. ügyben (Pleiderer) 2011. június 14-án hozott ítélet (az EBHT-ben még nem tették közzé).
[11] HL L 1., 2003.1.4., 1. o.
[12] Bizottsági zöld könyv a kollektív fogyasztói jogorvoslatról (COM(2008)0794 végleges), 4. o.
[13] A Bíróság 2010. március 18-i ítélete a C-317/08–C-320/08. sz. egyesített ügyekben (Alassini), 48. bekezdéstől.

VÉLEMÉNY a Gazdasági és Monetáris Bizottság részéről (20.10.2011)

a Jogi Bizottság részére

a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos egységes európai megközelítés felé
(2011/2089(INI))

A vélemény előadója: Andreas Schwab

JAVASLATOK

A Gazdasági és Monetáris Bizottság felhívja a Jogi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1. üdvözli a Bizottság munkáját a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos egységes európai megközelítésre vonatkozóan; emlékeztet a trösztellenes szabályok megsértésén alapuló kártérítési keresetekről szóló fehér könyvről szóló 2009. március 26-i állásfoglalására és úgy ítéli meg, hogy a versenypolitika keretében történő kollektív jogorvoslat területén minden új kezdeményezésnek koherensnek kell lennie ezen állásfoglalás és a 2009-es állásfoglalás tartalmával;

2. úgy véli, hogy a versenyszektor tekintetében a Szerződések rendelkezéseinek végrehajtásához, az EU céljainak teljes megvalósítása és az európai versenyjog érvényesülésének biztosítása érdekében elengedhetetlen a Bizottság és a nemzeti versenyhatóságok által történő jogérvényesítés;

3. elismeri azonban, hogy az egyre integráltabb belső piacon, ahol gyorsan nő az online kereskedelem, a kollektív jogorvoslatok terén uniós szintű megközelítésére van szükség;

4. megjegyzi, hogy a magánfelek által kollektív jogorvoslaton keresztül történő foganatosítás megkönnyítheti a fogyasztóknak és vállalkozásoknak okozott kár uniós szintű jóvátételét és hozzájárulhat az európai versenyjog hatékonyságának biztosításához;

5. megjegyzi, hogy a magánfelek által történő foganatosítás formái már most is sok tagállamban léteznek, ám a nemzeti rendszerek erősen eltérőek, és sok tagállam még nem alkotott konkrét szabályokat a kollektív jogorvoslatról, beleértve a bírósági jogorvoslatot is;

6. hangsúlyozza, hogy a belső piac kiteljesedése érdekében a fogyasztói jogoknak konzisztensebbeknek kellene lenniük az Unióban; rámutat, hogy a kollektív jogorvoslat jól kidolgozott rendszere hozzájárulhat a fogyasztói bizalomhoz, és ezáltal a belső piac és az online kereskedelem zökkenőmentes működéséhez, erősítve az európai gazdaság versenyképességét;

7. megjegyzi továbbá, hogy viszonylag kevés magánfelek által benyújtott kártérítési kereset kerül a nemzeti bíróságok elé;

8. hangsúlyozza ezért, hogy egyaránt fokozni kell az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférési jogosultság és az európai versenyjog hatékonyságát, mivel az egyéni keresetek nem mindig elégségesek és hatékonyak;

9. emlékeztet, hogy jelenleg csak a tagállamok alkotnak a megadható kártérítés összegének számszerűsítésére vonatkozó nemzeti jogszabályokat; megjegyzi továbbá, hogy a nemzeti jogszabályok érvényesítése nem akadályozhatja az uniós jogszabályok egységes alkalmazását;

10. rámutat, hogy egy uniós kollektív jogorvoslati rendszernek figyelembe kell vennie a nemzeti szinten ezen a területen bevált gyakorlatokat;

11. hangsúlyozza továbbá, hogy a szubszidiaritás, az egyediség és az arányosság elveivel összhangban egy uniós kollektív jogorvoslati eszköznek közös minimumszabályokat kell meghatároznia a kollektív kártérítés vonatkozásában, lehetőleg általános eljárásjogi és nemzetközi magánjogi kérdéseket is magában foglalva;

12. úgy véli, hogy a speciális versenyjogi kérdéseket megfelelően figyelembe kell venni, és a kollektív jogorvoslatra vonatkozó minden eszköznek teljes mértékben és megfelelően tiszteletben kell tartania az antitröszt ágazat sajátosságait;

13. emlékeztet arra, hogy e specifikus kérdések egyike az engedékenységi politika, amely alapvetően fontos eszköz a kartellek leleplezése érdekében; hangsúlyozza, hogy a kollektív jogorvoslat sem csorbíthatja a versenyjogi engedékenységi rendszer és a vitarendezési eljárás hatékonyságát;

14. rámutat továbbá, hogy az uniós versenyjog megsértése miatti kártérítési keresetek különleges, azokat az egyéb kártérítési keresetektől megkülönböztető jellemzőkkel rendelkeznek, mivel azok érinthetik a jogsértések azonosítása és szankcionálása érdekében a Szerződések által a közhatóságokra ruházott hatásköröket, másrészt pedig olyan magatartásokra vonatkoznak, amelyek megzavarják a belső piac zökkenőmentes működését és érinthetik a vállalkozások és a fogyasztók kapcsolatainak különböző szintjeit;

15. hangsúlyozza, hogy létezik összehasonlító tapasztalat és bőséges szakirodalom, amelyek alapján értékelni, illetve kezelni lehet a más területeken nem létező számos konkrét és fontos kérdést;

16. rámutat, hogy az ilyen jogorvoslati rendszerekkel rendelkező uniós tagállamokban eddig szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy nem következett be visszaélés vagy a vállalkozások felszámolása;

17. a kollektív jogorvoslat kapcsán a versenypolitika területén ismételten hangsúlyozza, hogy biztosítékokat kell kialakítani a csoportos kereseti rendszerrel való visszaélések és a túlzott ügyszám elkerülése, valamint az ügyfélegyenlőségnek a bírósági eljárásban történő biztosítása érdekében, és hangsúlyozza, hogy e biztosítékoknak többek között az alábbiakra kell kiterjedniük:

– a kárigény benyújtása előtt azonosítani kell a kérelmezők csoportját (részvételt lehetővé tévő [opt-in] eljárás);

– egy egyértelműen meghatározott csoport nevében közhatóságok, például ombudsmanok vagy ügyészek, valamint képviseleti testületek indíthatnak keresetet;

– európai szinten megállapított kritériumok szükségesek a csoportos keresetek indítására jogosult szervezetek meghatározásához;

– a csoportos keresetindítási rendszert azon az alapon kell elvetni, hogy túlzó pereskedésre ösztönözne, ellentétes lehet egyes tagállamok alkotmányával és érintheti minden olyan károsult jogait, akik tudtukon kívül résztvevői lehetnek az eljárásnak, a bíróság határozata azonban őket is kötelezné;

(a) egyéni keresetek esetén:

– elengedhetetlen, hogy a károsultak minden esetben szabadon választhassák az egyéni kártérítési jogorvoslat lehetőségét egy illetékes bíróság előtt;

– a kollektív keresetet benyújtók nem lehetnek kedvezőbb helyzetben, mint az egyéni keresetet benyújtók;

(b) kis értékű és diffúz károk megtérítése:

– a kis értékű és diffúz károk károsultjainak legyenek megfelelő eszközei az igazságszolgáltatás kollektív jogorvoslat révén történő eléréséhez és tisztességes kártérítés megszerzéséhez;

– csak ténylegesen elszenvedett kárért járhat kártérítés: tiltani kell a büntető kártérítést és a tisztességtelen gazdagodást;

– minden kérelmezőnek bizonyítania kell igénye jogosságát;

– a megítélt kártérítést az egyénenként elszenvedett károk arányában el kell osztani az egyes károsultak között;

– Európában nagyjából ismeretlen a sikerdíj, és azt el kell utasítani;

(d) a „vesztes fizet” elve:

– nem lehet keresetet benyújtani, ha a károsult védtelen, mivel nem állnak rendelkezésére anyagi eszközök; továbbá az eljárási költségeket és ebből adódóan a keresettel járó kockázatokat annak a félnek kell viselnie, aki elveszíti az ügyet; a tagállamokra vár, hogy ebben az összefüggésben költségmegosztásra vonatkozó szabályokat fektessenek le;

(e) harmadik fél nem finanszírozhat:

– a költségeket harmadik felek nem finanszírozhatják előre, például úgy, hogy a kérelmezők elfogadják, hogy a kártérítésre vonatkozó későbbi jogosultságukat harmadik feleknek adják át;

18. felhívja a Bizottságot, hogy alaposan és objektíven elemezze, hogy e biztosítékokat valóban nyújtja-e egy kollektív jogorvoslati rendszer;

19. felhívja a Bizottságot, hogy egyértelműen határozza meg azon feltételeket, amelyek mellett keresetet lehet benyújtani, és rendelkezzen arról, hogy a tagállamok biztosítsák, hogy minden esetleges kollektív keresetet előzetes befogadhatósági vizsgálatnak vetnek alá, minek során ellenőrzik, hogy teljesülnek-e a meghatározott kritériumok, és hogy a kereset alkalmas-e eljárás lefolytatására;

20. hangsúlyozza, hogy minden horizontális keretrendszernek két alapvető előfeltételt kell biztosítania:

– a tagállamok az uniós jog megsértéséből származó kollektív jogorvoslati eseteknél nem alkalmazhatnak korlátozóbb feltételeket, mint a nemzeti jogszabályok megsértéséből származó eseteknél;

– a horizontális keretrendszerben megállapított elvek egyike sem akadályozhatja az uniós jog teljes hatékonyságának biztosítását célzó további intézkedések elfogadását;

21. amennyiben a Bizottság javaslatot nyújt be egy jogalkotási eszközre, amely a kollektív jogorvoslattal foglalkozik a versenypolitika területén, javasolja, hogy fogadják el a nyomonkövetési intézkedés elvét, miszerint a magánfelek által kollektív jogorvoslat alapján történő foganatosítást csak akkor lehet végrehajtani, ha korábban a Bizottság vagy valamely nemzeti versenyhatóság előzetesen jogsértési határozatot hozott, hogy meg lehessen védeni az engedékenységi rendszert, és biztosítani lehessen, hogy a Bizottság és a nemzeti versenyhatóságok hatékonyan fel tudjanak lépni az uniós versenyjog betartatása érdekében;

22. megjegyzi, hogy a nyomonkövetési intézkedések elvének meghatározása nem zárja ki az önálló és a nyomonkövetési intézkedések egyszerre történő alkalmazását a versenyjog és más jogi eszközök területén; rámutat, hogy az önálló intézkedések esetében biztosítani szükséges, hogy a magánfelek általi foganatosítás befagyasztható legyen, amíg az illetékes versenyhatóság az uniós jog alapján határozatot fogad el a hatóságok általi foganatosításról a jogsértés tekintetében;

23. támogatja az erős és az egész Unióra kiterjedő alternatív vitarendezési mechanizmusok fejlődését, amelyek önkéntes, gyors és olcsó, bíróságokon kívüli vitarendezési eljárásokat tesznek lehetővé, valamint az olyan önszabályozó eszközökét, mint a magatartási kódexek; azonban hangsúlyozza, hogy ezek az eszközök a bírósági jogorvoslat alternatívái kell maradjanak – amint nevük is jelzi –, és nem szabad azok előfeltételeivé válniuk;

24. úgy véli, hogy egy hatékony kollektív jogorvoslati rendszer valójában ösztönözheti az alternatív vitarendezési mechanizmusok fejlődését, hiszen arra ösztönzi a feleket, hogy bíróságon kívül gyorsan rendezzék vitáikat;

25. úgy véli, hogy minden egyénileg elszenvedett kár vagy veszteség központi szerepet tölt be a döntésben, amikor határozni kell a kereset benyújtásáról, és az a véleménye, hogy a tagállami nemzeti eljárási szabályokban a kollektív jogorvoslatra vonatkozó referenciaként a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendeletet[1] alkalmazhatják, amikor a követelés értéke nem haladja meg annak hatókörét;

26. hangsúlyozza, hogy a Bizottság által a versenyjog területén a kollektív jogorvoslat kapcsán javasolt jogalkotási eszközt haladéktalanul, és kizárólag a rendes jogalkotási eljárás keretében kell elfogadni.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	17.10.2011
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	33 1 0
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Burkhard Balz, Udo Bullmann, Pascal Canfin, Nikolaos Chountis, George Sabin Cutaş, Leonardo Domenici, Derk Jan Eppink, Diogo Feio, Ildikó Gáll-Pelcz, Jean-Paul Gauzès, Sven Giegold, Sylvie Goulard, Liem Hoang Ngoc, Gunnar Hökmark, Wolf Klinz, Jürgen Klute, Philippe Lamberts, Werner Langen, Astrid Lulling, Arlene McCarthy, Alfredo Pallone, Anni Podimata, Antolín Sánchez Presedo, Peter Simon, Peter Skinner, Ivo Strejček, Kay Swinburne, Marianne Thyssen
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Sophie Auconie, Philippe De Backer, Saïd El Khadraoui, Olle Ludvigsson, Thomas Mann, Andreas Schwab, Theodoros Skylakakis
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)	Diana Wallis

[1] HL L 199., 2007.7.31., 1. o.

VÉLEMÉNY a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság részéről (12.10.2011)

a Jogi Bizottság részére

a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos egységes európai megközelítés kérdéséről
(2011/2089(INI))

Előadó: Sylvana Rapti

JAVASLATOK

A Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság felhívja a Jogi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

A. mivel a jogsértést elszenvedő azon fogyasztók, akik bírósági úton egyénileg kívánnak jogorvoslatot szerezni, az esetenként magas perköltségek, a lehetséges pszichológiai költségek, az összetett és hosszadalmas eljárások, valamint az elérhető jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatos információk hiánya miatt gyakran jelentős akadályokba ütköznek a hozzáférhetőség, az eredményesség és a megfizethetőség terén,

B. mivel az egyéni keresetek nem bizonyulnak hatékony eszköznek a jogellenes gyakorlatok megszüntetésében vagy a kártalanításban, amikor ugyanazon jogsértés a polgárok és vállalkozások egy csoportját érinti, különösen, ha az egyéni kár mértéke elenyésző a költségekhez képest,

C. mivel az európai uniós polgárok igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréséről az EU 15 tagállamában 2004 októberében végzett Eurobarométer különfelmérés szerint 1 000 EUR alatti perértékű jogvita esetén öt fogyasztóból egy, illetve 200 EUR alatti perérték esetén pedig két fogyasztóból egy nem fordul bírósághoz,

D. mivel „A fogyasztók hozzáállása a határokon átnyúló kereskedelemhez és a fogyasztóvédelemhez” című 2011. márciusi Eurobarométer gyorsfelmérés szerint az európai fogyasztók 79%-a állítja, hogy szívesebben védené meg jogait a bíróság előtt, ha azt kollektív kereset formájában megtehetné, hiszen az a költségek és az eredményesség szempontjából előnyösebb volna,

E. mivel az uniós szinten kialakított fogyasztói jogorvoslati lehetőségek és végrehajtási eszközök általános teljesítménye egyes tagállamokban nem tekinthető kielégítőnek, vagy e mechanizmusok nem elég ismertek és emiatt korlátozott az alkalmazásuk,

F. mivel a jogsértések megszüntetésével és a bírság kiszabásával zajló állami jogérvényesítés önmagában nem ad módot a fogyasztók kártalanítására,

G. mivel eddig tizenhat tagállam vezetett be jogrendszerébe kollektív jogorvoslati mechanizmusokat, amelyek az alkalmazási kör, az eljárási jellemzők (jogállás, a sértettek kategóriái, eljárástípus (részvételi/kívülmaradásos), a finanszírozás vagy az alternatív vitarendezési mechanizmusok szerepe a bírósági jogorvoslattal párhuzamosan) és a hatékonyság tekintetében igen eltérőek, ami uniós szinten valóban igen eltérő jogi megoldásokat hoz létre,

H. mivel egyszerűsíthető az eljárás és csökkenthetők az érintett felek költségei a keresetek egyetlen kollektív jogorvoslati eljárásba történő összevonásával, illetve annak lehetővé tételével, hogy a keresetet egy, a köz érdekében eljáró, a képviseletre felhatalmazott személy vagy szervezet nyújtsa be,

I. mivel az egyéni jogvédelmet a kollektív keresetek rendszere ésszerűen kiegészítheti, de ki nem zárhatja,

J. mivel az európai piacok integrációja és a határokon átnyúló tevékenységek ebből adódó növekedése rámutat, hogy szükség van egy egységes uniós megközelítésre azoknak az eseteknek a kezelésére, ahol a fogyasztók eszköztelenek, mivel a több tagállamban is bevezetett, a kártérítési követelések kollektív érvényesítését szolgáló eljárások nem nyújtanak határokon átnyúló megoldásokat,

Az uniós keret szükségessége

1. hangsúlyozza, hogy az Unióban jelenleg hatályos jogorvoslati és végrehajtási keret gyenge pontjai, illetve az információhiány következtében a kárt elszenvedett fogyasztók jelentős hányada nem él a jogorvoslathoz való jogával, és a folyamatos jogellenes gyakorlatok összességében jelentős veszteséget okoznak a társadalomnak;

2. ezért felhívja a Bizottságot, hogy a fogyasztói jogoknak az Unióban történő megfelelő állami érvényesítése biztosításának érdekében erősítse és fokozza a meglévő eszközök – például a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló 98/27/EK irányelv, és a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/EK rendelet – hatékonyságát; mindazonáltal hangsúlyozza, hogy sem a 98/27/EK irányelv, sem a 2006/2004/EK rendelet nem teszi lehetővé a fogyasztók számára, hogy az általuk elszenvedett kárért kártérítést kapjanak;

3. emlékeztet továbbá arra, hogy a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK rendelet, a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól szóló 2008/52/EK irányelv, valamint a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló 805/2004/EK rendelet megalkotásának célja az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés javítása, a kis értékű követelésekre vonatkozó, határokon átnyúló perek egyszerűsítése és a költségcsökkentés volt, de mivel nem ismerték ezeket, ezidáig nem nagyon alkalmazták; megjegyzi ugyanakkor, hogy ezen eszközök csak egyéni esetekre vonatkoznak;

4. kiemeli, hogy a jelenlegi helyzet nemcsak a piaci tranzakciókban részt vevő gyengébb félnek számító fogyasztók számára hátrányos, hanem a tisztességtelen versenyből adódóan egyenlőtlen piaci feltételeket kényszerít a szabálykövető vállalkozásokra is; emellett a legtöbb uniós országban jelenleg nincs a versenyjogi szabályok megsértésével okozott károk magánszemélyeknek történő megtérítését szabályozó hathatós jogi rendszer; megjegyzi, hogy a versenyhivatalok büntetik a versenyjog megsértését és a bírságot az államnak kell befizetni, míg az ilyen jogsértéssel közvetlenül érintett fogyasztók általában nem kapnak kártérítést;

5. aggodalommal állapítja meg, hogy a kártérítés jelenlegi hiánya komoly joghézagot képez a jogi rendszerben, mivel lehetővé teszi, hogy a kereskedők megtartsák jogellenesen szerzett nyereségüket;

6. rámutat, hogy a meglévő nemzeti rendszerek sokszínűségére tekintettel a jogbiztonság és a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos egységes uniós megközelítés hiánya alááshatja a polgárok jogainak gyakorlását, és e jogok egyenlőtlen érvényesítéséhez vezet;

7. hangsúlyozza, hogy ez a helyzet a belső piac kárára jelentős megkülönböztetést eredményez az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésben, mivel a fogyasztók lakóhelyük függvényében eltérő bánásmódban részesülnek;

8. megjegyzi, hogy az Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság részére 2008-ban végzett vizsgálat („Az Európai Unióban létező kollektív jogorvoslati mechanizmusok hatékonyságának és eredményességének értékelése”) szerint az Európai Unióban létező jelenlegi kollektív jogorvoslati mechanizmusok közül egy sem idézett elő aránytalan gazdasági következményeket az érintett vállalkozásokra nézve;

9. megjegyzi, hogy a konzultációkon elhangzott, hogy a meglévő szabályozási keretben hiányosságok vannak; hangsúlyozza ezért, hogy a kollektív jogorvoslat területén egy közös keret kialakítására irányuló egységes uniós fellépés hozzáadott értéket jelent, a meglévő uniós jogi eszközök hiányosságainak és eredménytelenségeinek orvoslása, a különféle nemzeti helyzetek sokszínűsége, valamint a meglévő nemzeti kollektív jogorvoslati rendszerek potenciális fejlődése és reformja, illetve a kollektív jogorvoslati rendszerek olyan tagállamokban történő bevezetése szempontjából, ahol ilyen eszköz még nem létezik;

10. ezért felhívja a Bizottságot, hogy nyújtson be olyan intézkedéseket – beleértve lehetőség szerint egy, a határokon átnyúló esetekre alkalmazható egységes, uniós szintű kollektív jogorvoslati mechanizmust létrehozó jogalkotási javaslatot is a fogyasztóvédelem terén –, amelyek az Unió jogi hagyományai és a 27 tagállam jogrendje által ösztönzött közös elveken és biztosítékokon alapulnak, és összhangban vannak az Európai Unióról szóló Szerződés 5. cikkében említett szubszidiaritás és arányosság elvével;

11. javasolja, hogy e javaslatban a tagállamok közötti koordináció fokozására és a helyes gyakorlatok cseréjére irányuló intézkedések is szerepeljenek; hangsúlyozza ezért, hogy a kollektív jogorvoslat terén létező nemzeti gyakorlatok rámutattak az elkerülendő hibákra egy európai szintű, hatékony kollektív jogorvoslati mechanizmus létrehozása érdekében;

12. hangsúlyozza, hogy a kollektív jogorvoslat területén egy közös keret kialakítására irányuló egységes uniós fellépés amiatt is lendület nyert, mert egyes tagállamok a kollektív jogorvoslati rendszereikkel kapcsolatban jelenleg fontolgatják nagyszabású reformok végrehajtásának lehetőségeit, mások pedig szintén reformok végrehajtását mérlegelik;

Általános elvek – szigorú biztosítékok a visszaélésszerű keresetekkel szemben

13. nyomatékosítja, hogy a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos európai megközelítés nem nyújthat gazdasági ösztönzést a kollektív keresetek visszaélés céljából történő benyújtására, és erős és hatékony biztosítékokkal kell szolgálnia a megalapozatlan követelések és a vállalkozások aránytalan költségviselésének elkerülése érdekében, főként a jelenlegi pénzügyi válság fényében;

14. hangsúlyozza, hogy amennyiben lehetséges, ösztönözni kell az érintett felek közötti párbeszéden keresztüli, korai szakaszban történő vitarendezést, a bírósági eljárást pedig végső lehetőségnek kell tekinteni; felszólítja az üzleti közösséget, hogy ismerjék fel, hogy a peres eljárások elkerülése céljából érdekükben áll, hogy önként kezdeményezzék a fogyasztók tényleges kártérítését; kiemeli, hogy az alternatív vitarendezési mechanizmusok gyorsabb és olcsóbb megoldást nyújthatnak a feleknek, és azok a bírósági jogorvoslatot kiegészítő, s nem pedig egymást kizáró eszközök; megjegyzi azonban, hogy jelenleg jelentős ágazatspecifikus és földrajzi eltérések vannak az Európai Unióban létező alternatív vitarendezési rendszerek között;

15. elismeri, hogy az Európán kívüli országokban – különösen a „csoportos keresetek” rendszerét alkalmazó USA-ban – a kollektív jogorvoslati mechanizmusokkal előfordult bizonyos visszaéléseket, illetve e mechanizmusok csalárd igénybevételét meg kell előzni;

16. kiemeli, hogy a hatékony kollektív jogorvoslati rendszernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy valamennyi érintett fél jogainak tiszteletben tartása mellett, ésszerű időn belül jogilag biztos, igazságos és megfelelő eredmények szülessenek; úgy véli, hogy a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos uniós megközelítésnek a bírósági határozat elleni fellebbezés meghatározott időn belüli lehetőségét is tartalmaznia kell;

17. hangsúlyozza, hogy – a nemzeti jogszabályokkal összhangban a bíróságokra és nemzeti hatóságokra ruházott hatáskörök sérelme nélkül – az európai jogi hagyományokkal nem lehet összeegyeztetni és meg kell tiltani az olyan jellemzőket, amelyek ösztönzik az olyan pereskedési kultúrát, mint a büntető jellegű kártérítéseket, a sikerdíjakat, a harmadik fél általi finanszírozást, a bíróság előtti képviseletre felhatalmazott személyek feletti ellenőrzés hiányát, a jogászok lehetőségét a lehetséges sértettek összegyűjtésére, és a bizonyítékok bíróság elé vitelét; hangsúlyozza, hogy minden szükséges intézkedést meg kell hozni a legkedvezőbb igazságszolgáltatási fórum kiválasztása (az úgynevezett „forum shopping”) megakadályozására;

18. szorgalmazza, hogy a lehetséges visszaélések elkerülése érdekében a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos európai megközelítést a részvétel elvére kell alapítani, ezáltal a sértettek egyértelműen azonosítottak és csak akkor vesznek részt az eljárásban, ha kifejezetten kinyilvánították ebbéli szándékukat; hangsúlyozza, hogy a szubszidiaritás elvével összhangban tiszteletben kell tartani a fennálló nemzeti rendszereket; felszólítja a Bizottságot, hogy vegyen fontolóra egy olyan rendszert, amely megfelelő információkat nyújt valamennyi lehetséges érintett fogyasztó számára, megnöveli a kollektív fellépések képviseletét és egyszerű, megfizethető és eredményes hozzáférést biztosít az uniós polgárok számára, s ezáltal elkerüli a túlzó pereskedést és egyben az ugyanazon jogsértésre vonatkozó egyéni vagy kollektív keresetek felesleges benyújtását;

19. felhívja a tagállamokat, hogy léptessenek életbe hatékony mechanizmusokat annak biztosítására, hogy a lehető legtöbb sértett tájékoztatást kapjon és tudomást szerezzen jogairól és kötelezettségeiről, különösen, ha a sértettek lakóhelye különböző tagállamokban található, de eközben az ártatlanság vélelmének szigorú betartása érdekében el kell kerülni a megtámadott fél hírnevének megalapozatlan rontását;

20. hangsúlyozza, hogy a kollektív jogorvoslat hatékonyságának biztosítása és a lehetséges visszaélések elkerülése érdekében a kollektív jogorvoslattal kapcsolatos uniós megközelítésnek csak a nemzeti szinten megfelelően elismert személyek (állami hatóságok, mint például az ombudsmanok vagy fogyasztói szervezetek) képviseleti fellépésére kellene kiterjednie; felhívja a Bizottságot, hogy a tagállamokkal folytatott konzultációt követően határozza meg azokat a közös kritériumokat, amelyeket a fogyasztói szervezeteknek teljesíteniük kell ahhoz, hogy perképesek legyenek; kiemeli, hogy az illetékes nemzeti hatóságok feladatává kell tenni annak ellenőrzését, hogy a fogyasztói szervezetek megfelelnek-e ezeknek a kritériumoknak;

21. nyomatékosítja, hogy a határokon átnyúló jogvitákban a képviseletre felhatalmazott személy (hatóság vagy felhatalmazott fogyasztói szervezet) más tagállamok azon sértettjeit is képviselhesse, akik egy másik tagállamban csatlakoztak a kollektív jogorvoslati eljáráshoz;

A bíróság szerepe és a tájékoztatás jelentősége

22. fenntartja, hogy a bíróság kulcsfontosságú szerepet tölt be a követelés elfogadhatóságának és annak elbírálásában, hogy a követelés benyújtója jogosult-e a képviseletre annak biztosítása érdekében, hogy kizárólag a megalapozott panaszokat vizsgálják ki, valamint hogy megfelelő egyensúly alakuljon ki a visszaélés jellegű keresetek megelőzése és az igazságszolgáltatáshoz való tényleges hozzáférés jogának védelme között, mind az uniós polgárok, mind pedig az uniós vállalkozások számára;

23. úgy véli, hogy a bíróságnak a kártérítés igazságos elosztását is biztosítania kell, és ellenőriznie kell, hogy igazságosak-e a finanszírozási intézkedések; nyomatékosítja, hogy a bírósági ellenőrző mechanizmusok és az arányossági követelmények védelmet nyújtanak az alperesnek a rendszerrel való visszaéléssel szemben;

24. hangsúlyozza, hogy tiszteletben kell tartani a “vesztes fizet” elvet, amelynek értelmében a vesztes félnek kell viselnie a perköltségeket, elejét véve annak, hogy egy olyan, megalapozatlan követelések elburjánzásához vezető uniós szintű kollektív jogorvoslati mechanizmus alakuljon ki, amely lehetővé tenné, hogy a bíró saját mérlegelési jogkörében csökkentse a vesztes fél által fizetendő perköltséget, vagy hogy a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartó nemzeti jogszabályoknak megfelelően az állam költségmentességet biztosítson;

25. hangsúlyozza, hogy a kollektív keresetekkel kapcsolatos tájékoztatás nyújtása döntő befolyással bír az eljárás hozzáférhetőségére és hatékonyságára, mivel a fogyasztóknak tudomást kell szerezniük arról, hogy ugyanannak a jogellenes gyakorlatnak estek áldozatául, és hogy az ügyben – akár egy másik tagállamban – kollektív keresetet indítottak; hangsúlyozza, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek és az európai fogyasztóvédelmi központok (ECC-Net) meghatározó szerepet játszhatnak abban, hogy a tájékoztatás minél szélesebb körhöz eljusson, különös tekintettel a leginkább kiszolgáltatott fogyasztókra;

26. javasolja, hogy a kollektív keresetek indítására feljogosított személyek közötti együttműködés előmozdítása érdekében – különösen határokon átnyúló ügyekben – az elindított és a folyamatban lévő ügyekről uniós szintű online nyilvántartást hozzanak létre; hangsúlyozza, hogy egy egységes európai ablak hasznos eszköz lenne a kollektív bírósági jogorvoslathoz folyamodni kívánó, erre feljogosított személyek számára, hogy beazonosítsák, indítottak-e hasonló eljárást másik tagállamban; kiemeli a bevált gyakorlatok cseréjének és a rendelkezésre álló legjobb technológiák alkalmazásának fontosságát az információcsere előmozdítása, az ügyek benyújtása és csoportosítása érdekében;

A kollektív jogorvoslat finanszírozása

27. megerősíti, hogy annak érdekében, hogy a kollektív kereset a gyakorlatban lehetővé váljon, a tagállamoknak a nemzeti rendelkezéseknek megfelelően gondoskodniuk kell a megfelelő finanszírozási mechanizmusok rendelkezésre bocsátásáról, és oly módon történő létrehozásáról, hogy egyrészt ne ösztönözzék megalapozatlan keresetek benyújtását, másrészt a polgárok megfelelő pénzügyi források hiányában ne veszítsék el az igazságszolgáltatás igénybevételének lehetőségét;

28. tudatában van annak, hogy egyes képviseleti szervezeteknek nem feltétlenül áll módjukban kollektív keresetet indítani, illetve a forráshiány miatt csak meglehetősen korlátozott számban tudnak eljárást indítani; ezért felhívja a Bizottságot, hogy alaposan mérlegelje az uniós versenyjogot megsértő vállalatokkal szemben kiszabott bírságok egy részéből finanszírozott európai alap létrehozásának lehetőségét; javasolja, hogy egy ilyen alap az európai vonatkozású, határokon átnyúló kollektív keresetek költségeinek fedezésére is felhasználható lenne, amennyiben a képviseletet ellátó személy igazolja, hogy a pénzeszközöket erre a célra használják fel; hangsúlyozza, hogy egy ilyen opció kiegészítő forrásokat hozna a csalárd magatartás elleni küzdelem céljára, de egyben a fogyasztói kollektív jogorvoslat finanszírozásának méltányos módja is lenne, hiszen a bírságok egy része közvetve visszakerülne a sértettekhez; úgy véli, hogy a kártérítések semmiképpen sem lehetnek felhasználhatók a kollektív jogorvoslati eljárások finanszírozására, mivel csak a követelés benyújtója által ténylegesen elszenvedett kárt kell megtéríteni; végezetül kitart amellett, hogy a visszaélések és a „pereskedési piac” kialakulásának megelőzése érdekében a harmadik fél általi finanszírozás kerülendő.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	6.10.2011
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	30 2 1
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Adam Bielan, Lara Comi, António Fernando Correia De Campos, Jürgen Creutzmann, Christian Engström, Evelyne Gebhardt, Louis Grech, Małgorzata Handzlik, Iliana Ivanova, Edvard Kožušník, Kurt Lechner, Toine Manders, Hans-Peter Mayer, Phil Prendergast, Mitro Repo, Robert Rochefort, Zuzana Roithová, Christel Schaldemose, Andreas Schwab, Emilie Turunen, Bernadette Vergnaud, Barbara Weiler
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Marielle Gallo, Anna Hedh, Constance Le Grip, Emma McClarkin, Sylvana Rapti, Oreste Rossi, Wim van de Camp
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok) (187. cikk (2) bekezdés)	Alexander Alvaro, Monika Hohlmeier, Axel Voss, Pablo Zalba Bidegain

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	20.12.2011
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	21 0 0
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Raffaele Baldassarre, Luigi Berlinguer, Sebastian Valentin Bodu, Françoise Castex, Christian Engström, Marielle Gallo, Lidia Joanna Geringer de Oedenberg, Klaus-Heiner Lehne, Antonio López-Istúriz White, Antonio Masip Hidalgo, Alajos Mészáros, Bernhard Rapkay, Evelyn Regner, Francesco Enrico Speroni, Alexandra Thein, Diana Wallis, Cecilia Wikström, Tadeusz Zwiefka
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Jan Philipp Albrecht, Jean-Marie Cavada, Luis de Grandes Pascual, Kurt Lechner, Eva Lichtenberger

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat