JELENTÉS a nők helyzetéről Észak-Afrikában

25.2.2013 - (2012/2102(INI))

Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság
Előadó: Silvia Costa

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a nők helyzetéről Észak-Afrikában

(2012/2102(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. cikkére és 3. cikke (5) bekezdésének második albekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8. cikkére,

–   tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkére,

–   tekintettel az Afrika–EU stratégiai partnerségére – a közös Afrika–EU stratégiára,

–   tekintettel a Bizottság „A nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó stratégia – 2010–2015” című, 2010. szeptember 21-i közleményére (COM(2010)0491),

–   tekintettel a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője „Partnerség a demokráciáért és a közös jólétért a dél-mediterrán térséggel” (COM(2011)0200), „Az átalakuló szomszédság új megközelítése” (COM(2011)0303) és a „Az új európai szomszédságpolitika megvalósítása” (COM(2012)0014) című közös közleményeire,

–   tekintettel a Bizottság demokratizálódással és emberi jogokkal kapcsolatos tematikus és földrajzi pénzügyi eszközeire (például a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze (EIDHR), valamint az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszközre (ENPI)),

–   tekintettel az emberkereskedelem felszámolására irányuló európai uniós stratégiára (2012–2016) (COM(2012)0286),

–   tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének „A nők és férfiak közötti egyenlőség: az arab tavasz sikerének előfeltétele” című állásfoglalására[1],

–   tekintettel a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-i ENSZ-egyezményre (CEDAW), valamint az Egyesült Nemzetek 1989. november 20-i gyermekjogi egyezményére, és ennek a gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló, 2000. május 25-i fakultatív jegyzőkönyvére;

–   tekintettel az ENSZ Közgyűlésnek a női nemi szervek megcsonkításáról szóló, 2012. december 20-i 67/167. számú határozatára,

–   tekintettel az 1995 szeptemberében Pekingben megrendezett negyedik nőügyi világkonferenciára, a Pekingben elfogadott nyilatkozatra és cselekvési platformra, valamint ezt követően az ENSZ Peking +5, +10 és +15 rendkívüli ülésein 2000. június 9-én, 2005. március 11-én és 2010. március 2-án elfogadott, a pekingi nyilatkozat és a cselekvési platform végrehajtására irányuló további fellépésekről és kezdeményezésekről szóló záródokumentumokra,

–   tekintettel az emberi jogokról és a népek jogairól szóló Afrikai Chartának a nők jogairól szóló jegyzőkönyvére,

–   tekintettel az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlés tevékenységeire,

–   tekintettel az Isztambul–Marrakesh folyamatra és a 2006. november 14–15-én Isztambulban és 2099. november 11–12-én Marrakeshben megtartott 1. és 2., a nők társadalomban betöltött szerepének erősítéséről szóló euro-mediterrán miniszteri konferencia miniszteri következtetéseire,

–   tekintettel az Unió által finanszírozott, a nők és férfiak közötti egyenlőségre irányuló közös menetrendnek az isztambuli folyamaton keresztüli előmozdításával foglalkozó regionális projekt keretében 2012 júniusában és novemberében Bejrútban és Ammánban tartott, a civil társadalom, az állami szereplők és a politikai vezetők közötti közel-keleti és észak-afrikai (MENA) regionális párbeszédek következtetéseire,

–   tekintettel a Bizottság és az ENSZ nőügyi szervezetének „Nők tavasza” című, a Földközi-tenger déli régiójára vonatkozó közös regionális programjára,

–   tekintettel az „Előrelépés a gyermekek számára”című UNICEF jelentés a serdülők helyzetéről szóló 10. kiadására,

–   tekintettel az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának arab humánerőforrás-fejlesztési „A nők felemelkedése az arab világban” című 2005-ös és a „A humánbiztonság kihívásai az arab világban” című 2009-es jelentéseire, különös tekintettel annak „Kiszolgáltatott csoportok egyéni biztonságának hiánya” című fejezetére,

–   tekintettel az egyiptomi helyzetről szóló, 2011. február 17-i állásfoglalására[2],

–   tekintettel a déli szomszédságról és különösen Líbiáról szóló, 2011. március 10-i állásfoglalására[3],

–   tekintettel „Az európai szomszédságpolitika felülvizsgálata – déli dimenzió” című, 2011. április 7-i állásfoglalására[4],

–   tekintettel a nemi erőszaknak az észak-afrikai és közel-keleti konfliktusokban történő alkalmazásáról szóló, 2011. április 7-i állásfoglalására[5],

–   tekintettel „A nők és a férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2011” című 2012. március 13-i állásfoglalására[6],

–   tekintettel az Európai Demokrácia Alapítvány esetleges létrehozásának módozatairól szóló, a Tanácshoz intézett 2012. március 29-i ajánlására[7],

–   tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–   tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére, valamint a Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0047/2013),

A. mivel sok – különösen fiatal – nő nagy szerepet játszott az észak-afrikai „arab tavasz” eseményeiben, minthogy a kezdetektől fogva részt vettek demonstrációkban, nyilvános és politikai vitákban és választásokban, többek között a civil társadalom, a közösségi média és a blogok aktív szereplőiként, és így országaikban a demokratikus változásoknak és fejlődés és a kohézió megerősítésének kulcsfontosságú előmozdítói voltak, és ma is azok;

B.  mivel ezek az országok politikai és demokratikus átmeneten és alkotmánymódosítások vagy -kiigazítások során mennek keresztül, amelyben a női parlamenti képviselők, választott tisztviselők és civil társadalmi képviselők aktívan és következetesen részt vesznek; mivel e folyamatok eredményei alakítják majd ezen országok demokratikus működését, valamint az alapvető jogokat és szabadságjogokat, hatást gyakorolva a nők helyzetére;

C. mivel a nők forradalmakban betöltött szerepe semmiben sem különbözik attól, amit a demokratikus átmenet és az állam újjáépítése követel meg tőlük; mivel e folyamatok sikere a nők az összes döntéshozatali szinten való teljes körű részvételének függvénye;

D. mivel ezekben az országban a nők részvétele a felsőoktatásban, a civil társadalmi szervezetekben, a vállalatokban és intézményekben az elmúlt évtizedekben – noha nem egyenlő mértékben – erősödött, még ha a diktatórikus és paternalista rendszerekben jogaik érvényesítése csak korlátozott mértékben valósulhatott is meg, és részvételük különböző, korlátozó feltételekhez volt kötve;

E.  mivel a nők jogai a jelenlegi politikai folyamatokban az egyik legvitatottabb és a nők legfőbb aggodalmát képező téma, tekintve, hogy az ellenreakció és megfélemlítés kockázatának vannak kitéve, ami csökkentheti a közös demokráciára és az egyenlő állampolgári státusz elérésére irányuló esélyeiket;

F.  mivel a nemek egyenlőségével kapcsolatban felmerülő számos gyakori probléma, mint a lányok és nők jogainak az egyetemes emberi jogok szerves részeként való számon tartása, az egyenlő jogok és a nemzetközi egyezményeknek való megfelelés az alkotmányos viták központi elemét képezik;

G. mivel a nők politikában és az ágazatok döntéshozó pozícióiban való képviselete országonként eltérő, mégis, a különböző felkelési mozgalmakban és az azt követő választásokon való női részvétel százalékos arányát, valamint a magasan képzett nők megnövekedett számát tekintve elkeserítően alacsony;

H. mivel az EU megújult szomszédságpolitikájának nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a nemek közötti egyenlőségre, a nők társadalmi szerepvállalásának növelésére és a civil társadalom támogatására;

I.   mivel jelenleg a régiónak juttatott, a nemek közötti egyenlőséget célzó uniós támogatások mértéke 92 millió euró, amelyből 77 millió euró kétoldalú szinten és 15 millió euró regionális szinten;

J.   mivel a nemek közötti egyenlőség előmozdítását célzó legjelentősebb uniós kétoldalú programot 45 millió eurós költségvetéssel Marokkóban fogják végrehajtani, és mivel az ENSZ nőügyi szervezete Egyiptomban egy 4 millió euró értékű projektet, Tunéziában és Líbiában pedig a nőket a választásokra felkészítő kétoldalú projekteket fog végrehajtani;

K. mivel többek közt a társadalmi-gazdasági helyzet, különösen a fiatalok és a nők magas munkanélküliségi aránya és a szegénység, amely gyakran a nők marginalizálódását eredményezi és ezáltal egyre sérülékenyebbé teszi őket, valamint a jogok megszerzésére és az emberi méltóság és az igazságosság érvényesítésére irányuló törekvések voltak a régióbeli zűrzavar legfőbb kiváltó okai;

L.  mivel a lányok és nők sok esetben estek szexuális erőszak áldozatául a régióbeli felkelések alatt és azokat követően, beleértve a nemi erőszakot és a szüzességi teszteket is, amelyeket – többek között a biztonsági erők – a nők elleni politikai nyomásgyakorlás eszközeként használtak, valamint a nyilvános szexuális zaklatást; mivel szélsőséges mozgalmak egyre gyakrabban élnek a nemi alapú megfélemlítés eszközével; és mivel felmérésekből kiderül, hogy az egyiptomi nők több mint 80%-a volt szexuális zaklatás áldozata;

M. mivel a migráns nők és gyermekek helyzete még kritikusabb a régió egyes részeit jellemző rossz biztonsági helyzet és a gazdasági válság következtében;

N. mivel egyre nagyobb az emberkereskedelem kockázata az átalakulóban lévő országokban és azon térségekben, ahol a konfliktusok érintik a civil lakosságot, illetve ahol nagy számban találhatók menekültek vagy országon belüli kitelepítettek;

O. mivel az alkotmányos vitáknak egyik alapvető kérdése, hogy az iszlámot a lakosok, vagy az állam vallásaként határozzák-e meg az alkotmányban;

P.  mivel a 2012 decemberében Egyiptomban tartott alkotmányozó népszavazáson nem sikerült elérni a szükséges mértékű lakossági részvételt vagy az átfogó konszenzust, aminek eredményeként bizonyos kérdések nyitva maradtak, és fontos alkotmányos kérdések terén – beleértve a nők jogait – továbbra is túl tág mozgástér nyílik az eltérő értelmezéseknek;

Q. mivel a témában folytatott eszmecseréhez az Unió a Mediterrán Térségért parlamenti dimenziója és az Isztambul–Marrakesh folyamat a jogalkotók egyik legmegfelelőbb eszköze, és az Unió a Mediterrán Térségért parlamenti közgyűlésének részét képezi egy nőjogi bizottság, amelyet megfelelően ki kell használni;

A nők jogai

1.  felszólítja az érintett országok hatóságait, hogy visszavonhatatlanul foglalják alkotmányba a férfiak és nők közötti egyenlőség elvét annak érdekében, hogy az kifejezetten kimondja a lányokkal és nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának tilalmát, az előnyben részesítés lehetőségét, és a nők politikai, gazdasági és szociális jogainak megszilárdítását; felszólítja ezen országok jogalkotóit, hogy a nemzetközi és regionális eszközökkel összhangban alakítsák át az összes jelenlegi törvényt, és illesszék be az egyenlőség elvét az esetlegesen nőkkel szembeni diszkriminációhoz vezető minden projektbe és jogalkotási javaslatba, például a házasság, válás, szülői felügyelet, szülői jogok, nemzetiség, öröklés, jogképesség vonatkozásában, valamint hogy erősítsék meg a nők jogainak védelmére irányuló nemzeti mechanizmusokat;

2.  felszólítja a nemzeti hatóságokat, hogy a büntetőjogi törvényekben és a szociális biztonsági rendszerekben biztosítsák a nők és férfiak közötti egyenlőséget;

3.  rámutat, hogy a nők és férfiak egyenlő arányú részvétele az élet összes területén a demokrácia kulcsfontosságú elemét képezi, valamint, hogy a nők részvétele a kormányzásban a társadalmi-gazdasági haladás, a társadalmi kohézió és a méltányos demokratikus kormányzás előfeltétele; ezért határozottan sürgeti valamennyi országot, hogy a demokrácia előmozdítására irányuló menetrendjében tegye prioritássá a nemek közötti egyenlőséget;

4.  hangsúlyozza, hogy az Észak-Afrikában jelenleg végbemenő változások csak akkor eredményezhetik demokratikus politikai rendszerek és társadalmak kialakulását, ha sikerül kivívni a nemek közötti egyenlőséget, az életmód megválasztásának szabadságával egyetemben;

5.  felszólítja az észak-afrikai nemzeti hatóságokat, hogy teljes mértékben hajtsák végre az ENSZ nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések (diszkrimináció) minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményét (CEDAW), valamint annak jegyzőkönyveit és minden nemzetközi emberi jogi egyezményt, valamint vonjanak vissza minden fenntartást az CEDAW-val kapcsolatban; ezenfelül kéri, hogy működjenek együtt az ENSZ leányok és nők jogait védő mechanizmusaival;

6.  emlékeztet az iszlám női szakértők nyílt vitájára, melynek célja a vallási szövegek értelmezése volt a női jogok és az egyenlőség szempontjából;

7.  emlékeztet annak fontosságára, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát, a vallásszabadságot és a sokszínűséget a kölcsönös tisztelet és a vallások közötti – különösen a nők között folyó – párbeszéd előmozdításán keresztül is garantálják;

8.  ösztönzi az államokat, hogy vegyenek részt az érintettekkel, többek között a civil társadalommal, a szociális partnerekkel, a helyi nőügyi szervezetekkel és a helyi hatóságokkal, valamint a vallási vezetőkkel folytatott befogadó, széles körű és önkéntes vitában, valamint hogy biztosítsák a nők jogainak, továbbá a férfiak és nők közötti egyenlőség elvének a védelmét és tiszteletben tartását;

9.  emlékeztet arra, hogy az erőszakot egy monoteista vallás sem támogatja, illetve egy ilyen vallás sem használható fel annak igazolására;

10. felszólítja az észak-afrikai országokat, hogy fogadjanak el törvényeket és konkrét intézkedéseket, amelyek megtiltják a nőkkel szemben elkövetett erőszak minden formáját, ideértve a családon belüli és a szexuális erőszakot, a szexuális zaklatást és az ártalmas hagyományos gyakorlatokat, így a női nemi szervek megcsonkítását és a kényszerházasságot, különösen kiskorú leányok esetében, illetve szankciókat állapítanak meg ezekkel kapcsolatban; hangsúlyozza az áldozatok védelme és a számukra nyújtott speciális szolgáltatások fontosságát; üdvözli hogy a tunéziai család- és nőügyi miniszter a közelmúltban a családon belüli erőszak elleni kampányt indított el, továbbá üdvözli Marokkó e cél iránti folyamatos elkötelezettségét, amely 2012-ben 10. alkalommal szervezett nemzeti kampányt a nőkkel szemben elkövetett erőszak leküzdésére;

11. emlékeztet a leszbikus nőket érő kettős diszkriminációra, és felszólítja az észak-afrikai nemzeti hatóságokat, hogy szüntessék meg a homoszexualitás büntethetőségét és biztosítsák, hogy a nők ne részesülhessenek hátrányos megkülönböztetésben szexuális irányultságuk miatt;

12. fontosnak tartja a nőkkel szemben bármilyen erőszak, különösen a szexuális erőszak büntetlensége elleni, az alábbiak biztosítása révén történő fellépést: az ilyen bűntettek kivizsgálása, bíróság elé vitele és az elkövetők szigorú megbüntetése, a kiskorúak az igazságszolgáltatási rendszer általi megfelelő védelme, a nők igazságszolgáltatáshoz való, vallási és/vagy etnikai alapon való diszkriminációtól mentes, teljes mértékű hozzáférése;

13. felszólítja a nemzeti kormányokat, hogy az igazságszolgáltatás részvevőit és a biztonsági erőket részesítsék kielégítő képzésben, hogy megfelelő felkészültséggel rendelkezzenek a szexuális erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények és azok áldozatainak kezelése terén; kiemeli továbbá a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő átmeneti igazságszolgáltatási rendszer fontosságát;

14. elítéli a felkelések előtt, alatt és után elkövetett erőszak minden formáját, valamint annak politikai nyomásgyakorlásra, illetve a nők elnyomására, megfélemlítésére és megalázására szolgáló eszközként való folyamatos alkalmazását; felszólítja a nemzeti igazságszolgáltatási rendszereket, hogy megfelelő intézkedésekkel járjanak el e bűncselekmények elkövetőivel szemben, és nyomatékosítja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságnak módjában áll beavatkozni, amennyiben nemzeti szinten nem történik igazságügyi intézkedés;

15. rámutat arra, hogy a felkelések alatt és után az észak-afrikai nők veszélyeztetettsége megnőtt és egyre gyakrabban válnak áldozatokká;

16. felszólítja az észak-afrikai országokat, hogy készítsenek olyan stratégiát a felkelések alatt és után szexuális erőszak áldozatául esettek számára, amely megfelelő jogorvoslatot, valamint gazdasági, szociális és pszichológiai támogatást nyújt nekik; felszólítja az észak-afrikai országok hatóságait, hogy az elkövetők bíróság elé állítását prioritásként kezeljék;

17. elítéli a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlatát, amelyet Egyiptom egyes területein továbbra is alkalmaznak, és felszólítja a nemzeti hatóságokat, hogy fokozott erővel hajtsák végre a tiltó rendelkezéseket, valamint felszólítja a Bizottságot, hogy indítson el olyan programokat, amelyek többek között a civil szervezetek bevonásával és egészségügyi oktatással az említett gyakorlatok felszámolását célozzák; hangsúlyozza továbbá a figyelemfelkeltés, a közösség mozgósítása, az oktatás és képzés fontosságát, valamint a nemzeti, regionális és helyi hatóságok, a civil társadalom és a vallási és közösségi vezetők bevonásának fontosságát a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlata elleni fellépésben;

18. elismerését fejezi ki aziránt, hogy egyre több régióbeli állam döntött az elmúlt évtizedekben a leányok házasságkötéshez törvény szerint szükséges életkorának megemelése mellett (Egyiptomban 16, Marokkóban 18, Tunéziában és Líbiában 20 év), és elítél minden, e korhatár csökkentésére vagy a szóban forgó reformok hatásának csökkentésére irányuló próbálkozást, tekintve, hogy a korai, és gyakran kényszer alatt történő házasságkötés nemcsak a lányok jogai, testi és lelki egészsége és oktatása szempontjából előnytelen, hanem a szegénység fenntartásához is vezet, és hátráltatja a gazdasági növekedést;

19. hangsúlyozza, hogy a nőkkel vagy leányokkal szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés vagy erőszak semmilyen formája sem igazolható kulturális, hagyományi, illetve vallási alapon;

20. kiemeli a nők és lányok egészségügyi és szociális – különösen az anyák egészségével, a szexuális és a reproduktív egészséggel, valamint jogokkal kapcsolatos – védelemhez és szolgáltatásokhoz való hozzáférése elősegítésének szükségességét, különösen az új egészségügyi szakpolitikák kialakítása során; felhívja a nemzeti hatóságokat, hogy teljes mértékben hajtsák végre a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia (ICPD), a cselekvési program és az ENSZ fejlesztési és népességi menetrendjét, és felhívja a nemzeti hatóságok figyelmét az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) a „Választás, nem véletlen: családtervezés, emberi jogok és fejlődés”című jelentésének következtetéseire;

21. Hangsúlyozza azon konkrét lépések fontosságát, amelyek tájékoztatják a nőket a jogaikról, a civil társadalommal és állami ügynökségekkel való együttműködés fontosságáról a reformok előkészítésében és a diszkriminációellenes jogszabályok végrehajtásában;

A nők részvétele a döntéshozatalban

22. hangsúlyozza, hogy a nők a politikában és a közéletben tüntetőként, szavazóként, jelöltként és választott képviselőként való aktív részvétele bizonyítékul szolgál arra, hogy maximálisan gyakorolni kívánják állampolgári jogaikat, és tenni akarnak a demokrácia felépítése érdekében; rámutat, hogy az arab tavasz legújabb eseményei bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a nők fontos szerepet játszhatnak a forradalmi eseményekben; ennélfogva kéri, hogy hozzák meg az összes intézkedést – ideértve a pozitív intézkedéseket kvótákat is – annak érdekében, hogy a nők döntéshozatalban való egyenlő részvétele felé való haladás minden kormányzati szinten biztosított legyen (a helyi szinttől az országosig, valamint a végrehajtói szinttől a jogalkotóiig);

23. kiemelten fontosnak tartja a nemzeti parlamentekben a törvények kidolgozásában résztvevő nők számának növelését, a méltányosabb jogalkotási gyakorlatok és a valóban demokratikus folyamat érdekében;

24. támogatja ezen országok női parlamenti képviselőinek azon elképzelését, miszerint a nők jogait és a nemek közötti egyenlőséget, valamint a nőknek a politikai, gazdasági és társadalmi életben való, képességeik fejlesztése és a diszkrimináció elleni fellépés révén való aktív részvételét jogszabályi szinten jobban elő lehetne mozdítani és jobban végre lehetne hajtani egy női képviselőcsoport vagy egy a nemek közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó parlamenti bizottság létrehozásával, amennyiben ilyen bizottság még nem létezik, a kérdés kezelése és a nemek közötti esélyegyenlőség a parlamenti munkában való érvényesülésének biztosítása céljából;

25. sürgeti – Európához hasonlóan – a nők képviseletének javítását a döntéshozatal minden szintjén, különösen az intézményekben, a politikai pártokban, a szakszervezetekben és a közszférában (ideértve az igazságszolgáltatást is), és hangsúlyozza, hogy a nők képviselete számos ágazatban gyakran megfelelő mértékű, azonban a magasabb beosztásokban alacsonyabb, ami részben a továbbra is létező nemi alapú hátrányos megkülönböztetésnek, a sztereotípiáknak, valamint az üvegplafon jelenségnek tudható be;

26. véleménye szerint egy demokratikus átmenet előfeltétele a nemek közötti egyenlőség szempontjából érzékeny szakpolitikák és mechanizmusok végrehajtása, amelyek biztosítják a nők teljes mértékű és egyenlő részvételét a – politikai, gazdasági, társadalmi vagy környezetvédelmi – közéleti döntéshozásban;

27. hangsúlyozza az oktatás és a média szerepének fontosságát a társadalom hozzáállásának megváltoztatásában, valamint az emberi méltóság és a két nem közötti partnerség tiszteletben tartására irányuló demokratikus alapelvek érvényesülésében;

28. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy több nőt vonjanak be a béketárgyalásokba, közvetítésekbe, belső békítési és béketeremtő folyamatokba;

29. hangsúlyozza, hogy fontos a nőket politikai vezetésre felkészítő képzések létrehozása és támogatása, valamint bármilyen más intézkedés, amely hozzájárul a nők szerepének erősítéséhez és biztosítja a politikai, gazdasági és társadalmi életben való teljes részvételüket;

A nők szerepének erősítése

30. elismerését fejezi ki azon országok – például Tunézia és Marokkó – iránt, amelyek fokozták a lányok oktatásba való bevonására irányuló erőfeszítéseket; mindazonáltal megerősíti, hogy javítani kell a nőknek és a lányoknak az oktatáshoz és a felzárkóztató oktatáshoz – és különösen a felsőoktatáshoz – való hozzáférését; rámutat arra, hogy további erőfeszítésekre van szükség a nők analfabetizmusának felszámolásához, és hogy hangsúlyt kell fektetni a szakképzésekre, beleértve a nők digitális jártasságát elősegítő kurzusokat is; javasolja a nemek közötti egyenlőség tananyagba való felvételét;

31. hangsúlyozza, hogy az észak-afrikai országok kormányainak és parlamentjeinek prioritásként kellene kezelnie a lányok jó minőségű közép- és felsőfokú oktatáshoz való hozzáférésének biztosítását, mivel ez a fejlődés és a gazdasági növekedés fellendítésének, valamint a demokratikus stabilitás szavatolásának eszköze;

32. olyan szakpolitikák kialakítására szólít fel, amelyek figyelembe veszik a leginkább kiszolgáltatottabb nők, beleértve a lányok és a fogyatékkal élő nők, valamint a bevándorlók, az etnikai kisebbségek tagjai, a homoszexuálisok és a transzszexuálisok egyedi helyzetét;

33. kiemeli, hogy sokkal több intézkedésre van szükség a nők gazdasági függetlenségének biztosítása és a gazdasági ügyekben, így az agrár- és szolgáltatói szektorban való részvételre való ösztönzése érdekében; rámutat, hogy a nők gazdasági függetlensége ellenállóbbá teszi őket az erőszakkal és a megalázással szemben; véleménye szerint elő kell mozdítani a legjobb gyakorlatok regionális szinten történő cseréjét a vállalkozók, a szakszervezetek és a civil társadalom között, különösen a leghátrányosabb helyzetű, vidéki és szegény városi területeken élő nők támogatása érdekében;

34. felszólítja az észak-afrikai országok kormányait a nők munkaerőpiacon való részvételének ösztönzésére és fokozott támogatására, valamint a nemi alapú munkahelyi megkülönböztetés megelőzésére irányuló, valamennyi szükséges intézkedés megtételére; hangsúlyozza olyan eszközök szükségességét, amelyek lehetővé tehetik a nők munkaerőpiacra való bejutását az előttük hagyományosan zárva álló területeken;

35. felismeri a média szerepét a nők helyzetével és a társadalomban játszott szerepükkel, valamint az országuk polgárainak magatartására gyakorolt hatásukkal kapcsolatos témák előmozdításában; javasolja a nők médiában való támogatását célzó cselekvési terv kidolgozását egyrészt szakmai életútjuk tekintetében, másrészt alkalmat nyújtva a nők televíziós szereplésének – televíziós programok létrehozása és az új médiák (internet és közösségi hálók) használata révén történő – nyomon követésére, hogy ösztönözze a nők politikai szerepvállalását és népszerűsítse azt a gondolatot, miszerint megvalósítható a hagyomány és az esélyegyenlőség harmóniája;

36. intézkedéseket javasol a nők szerepének erősítésére irányuló folyamat ellenőrzése – ide értve munkavállalói jogaikat, különösen az ipari és a szolgáltatási ágazatokban, vidéki és iparvárosi területeken – és a nők vállalkozói tevékenységeinek, valamint az egyenlő díjazás előmozdítása érdekében;

37. rámutat, hogy pozitív összefüggés figyelhető meg egy ország KKV-szektorának mérete és a gazdasági növekedés mértéke között; úgy véli, hogy a mikrofinanszírozás igen hasznos eszköz a nők szerepének erősítésére, és emlékeztet rá, hogy a nőkbe való befektetés egyet jelent a családokba és közösségekbe való befektetéssel, és azon felül, hogy nagyobb gazdasági függetlenséget biztosít a nők számára, segít a szegénység, a társadalmi és gazdasági nyugtalanság felszámolásában, valamint a társadalmi kohézió megerősítésében; emlékeztet rá, hogy a mikrofinanszírozás többet jelent a hitelnyújtásnál, mivel magában foglalja az irányítással, pénzüggyel és kereskedelemmel kapcsolatos tanácsadást és megtakarítási rendszereket is;

38. felszólítja a nemzeti hatóságokat, hogy dolgozzanak ki mikrofinanszírozási keretpolitikákat az olyan, nem várt következmények megakadályozása érdekében, mint a túlzott eladósodás, amellyel a nők információ vagy a vonatkozó jogi rendelkezések hiányában szembesülhetnek;

39. ösztönzi az észak-afrikai országokat a női vállalkozókat támogató mechanizmusok létrehozására, beleértve a vonatkozó információ, a jogvédelem, a szakmai előmenetel és a vállalatirányítási képzések biztosítását;

40. ösztönzi a nők társadalmi szerepvállalásának növelését olyan csereprojekteken keresztül, amelyek lehetővé teszik különböző országokból érkező nőszervezetek és önálló női kutatók számára a találkozást és a tapasztalatcserét, lehetőséget adva ezzel számukra, hogy olyan stratégiákat és intézkedéseket dolgozzanak ki, amelyek a különböző szükségletek és származási helyek függvényében megismételhetőek;

41. fontosnak tartja annak biztosítását, hogy a régióban a nők szerepének erősítésére irányuló programokat és intézkedéseket három beavatkozási szint támassza alá: elsőként intézményi szinten, a nemek közötti egyenlőség érvényesítésére való törekvés révén, amely a jogi keretben végrehajtott reformok és új jogszabályok által valósul meg, és magában foglalja a technikai támogatás biztosítását is; másodsorban azon civil társadalmi szervezetek támogatása révén, amelyek képesek fellépni a nők jogai érdekében és segítnek növelni a döntéshozatali folyamatban való részvételüket; harmadjára pedig közvetlenül a közösségek szintjén működve, különösen a vidéki területeken, a társadalmi viselkedések és hagyományok megváltoztatásának céljával, teret nyitva a nők számára közösségük társadalmi, gazdasági és politikai életében;

Az európai szomszédságpolitika / Uniós fellépés

42. hangsúlyozza, hogy az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz programjainak a középpontjába a nők jogait, a nemek közötti egyenlőséget és a nők társadalmi szerepvállalását kell állítani, mivel ezek a demokratizálódás és az emberi jogok irányába tett előrehaladást értékelő főbb mutatók; úgy véli, hogy a nemek közötti egyenlőséget minden országstratégiai dokumentumban és nemzeti indikatív programban kiemelten kell kezelni;

43. felszólítja a Bizottságot, hogy folytassa és erősítse meg a nemek közti egyenlőség kérdésének érvényesítését a különböző uniós beavatkozásokban, függetlenül azok központi témájától, valamint ösztönzi a Bizottságot a nemzetközi szervezetekkel, mint végrehajtókkal – például az ENSZ nőügyi szervezetével – való együttműködés továbbvitelére;

44. ösztönzi a Bizottságot, hogy alkalmazza a nemek közötti esélyegyenlőség érvényesítésére vonatkozó megközelítést az észak-afrikai országok civil társadalmi szervezeteivel való együttműködés országspecifikus ütemterveinek kidolgozása során a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentése, valamint a nők és a férfiak döntéshozatali folyamatokban való egyenlő részvételére vonatkozó feltételek megteremtése érdekében;

45. felszólítja a főképviselőt/alelnököt, hogy mélyítse el az arab regionális intézményekkel folytatott párbeszédet annak biztosítása érdekében, hogy azok vezető szerepet játsszanak a nők jogai és a kapcsolódó politikák régióbeli érvényesítésében;

46. felszólítja a főképviselőt/alelnököt és a Bizottságot, hogy hajtsák végre az Arab Államok Ligája által aláírt közös együttműködési munkaprogramot, különösen a nők szerepének erősítése és az emberi jogok tekintetében;

47. felszólítja a Bizottságot a régióban élő nők támogatására szolgáló pénzügyi keret megerősítésére; úgy véli, hogy ennek a támogatásnak továbbra is figyelembe kell vennie az egyes országok sajátosságait és az őket regionális szinten érintő közös, pl. politikai és gazdasági problémákat egyaránt, törekedve eközben arra, hogy a regionális és kétoldalú programok kiegészítsék egymást;

48. felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze a női véleményformálókat és az üzleti és pénzügyi ágazat vezetőit célzó vezetői programok fejlesztését, valamint hogy biztosítsa az e téren már működő programok további támogatását;

49. úgy véli, hogy a nők jogait és a nemek közötti egyenlőséget a megújult szomszédságpolitika „többért többet” alapelvével összhangban megfelelően figyelembe kell venni a partnerek kötelezettségvállalásaiban; kéri ezért a főképviselőt/alelnököt és a Bizottságot, hogy dolgozzanak ki egyértelmű kritériumokat az előrehaladás egy átlátható és átfogó folyamat révén történő szavatolása és nyomon követése érdekében, amely folyamat magában foglalja a nők jogaival és a civil társadalmi szervezetekkel folytatott konzultációt is;

50. felszólítja az Európai Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjét arra, hogy szenteljen különös figyelmet az észak-afrikai nők jogainak, összhangban a felülvizsgált uniós emberi jogi stratégiával;

51. kiemeli a nők választási folyamatban való részvétele támogatásának fontosságát és felszólítja az érintett országok hatóságait, hogy ennek megfelelően fogadjanak el a nőket a részvételre feljogosító és a valódi értelemben vett részvételüket hátráltató akadályok megszüntetésére irányuló alkotmányos rendelkezéseket; felszólítja az Európai Uniót, hogy szorosan működjön együtt a nemzeti kormányokkal, és bocsássa rendelkezésükre a nők politikai és választói joggal kapcsolatos képzésére vonatkozó legjobb gyakorlatokat; emlékeztet arra, hogy ezt a választási ciklus egészében folytatni kell támogatási programok segítségével, szükség esetén az uniós választási megfigyelő misszió szigorú felügyelete mellett;

52. felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is ellenőrizze, hogy az észak-afrikai országok miként hajtják végre az uniós választási megfigyelő misszió nők jogairól szóló ajánlásait, és nyújtson be jelentést a Parlamentnek;

53. felszólítja a főképviselőt/alelnököt és a Bizottságot, hogy a „többért többet” elvvel összhangban az észak-afrikai országokkal folytatott politikai és szakpolitikai párbeszéd során foglalkozzon a női munkavállalók jogainak a munkajog területén tapasztalható hátrányos megkülönböztetésével, valamint mozdítsa elő a nők szakszervezetekben való részvételét;

54. felhívja a Bizottságot és a többi adományozót, hogy támogassák a nők képzését, illetve a munkaerőpiachoz való egyenlő hozzáférését célzó programokat, valamint hogy növeljék a nemzeti és regionális szintű női civil társadalmi szervezetek és hálózatok kapacitásépítésének támogatására előirányzott pénzügyi forrásokat;

55. ösztönzi a Bizottságot, hogy helyezze előtérbe a női vállalkozási készség pozitív példáit, amelyekben észak-afrikai országokbeli vagy európai és észak-afrikai női vállalkozókból álló szervezetekben aktív nők játsszák a főszerepet, ideértve a technológia és az ipar területét is; ezért felkéri a Bizottságot, hogy hozzon létre a vonatkozó információk terjesztésére szolgáló eszközöket annak biztosítása érdekében, hogy ezeket a tapasztalatokat a lehető legteljesebb mértékben kamatoztathassák az ilyen tevékenységekben rejlő fejlesztési potenciál előmozdítására és tudatosítására az olyan közösségekben, amelyek kevésbé dinamikus gazdasággal rendelkeznek;

56. felszólítja a Bizottságot, hogy a „mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodási” tárgyalásokban részt vevő országokra vonatkozó hatásvizsgálatok során vegye figyelembe a megállapodás társadalomra, emberi jogokra – különösen a nők jogaira – gyakorolt lehetséges hatásait, beleértve az informális szektorban kifejtett hatásokat is;

57. felszólítja a Bizottságot, hogy támogasson olyan intézkedéseket, melyek célja a válságban, konfliktushelyzetben – beleértve a nemi alapú erőszaknak való kitettségüket is – lévő nők konkrét szükségleteinek haladéktalan és megfelelő kezelése;

58. felszólítja a főképviselőt/alelnököt és a Bizottságot, hogy garantáljanak kedvezőbb környezetet a civil társadalom számára, amelyben az szabadon működhet és részt vehet a demokratikus változásokban, az észak-afrikai országokkal folytatott politikai és szakpolitikai párbeszédnek helyt adó találkozók során;

59. felszólítja a Bizottságot, hogy erősítse meg a régióban lévő, nemek közötti egyenlőség kérdésével foglalkozó uniós küldöttségek személyzetét, valamint garantálja a nők és a nem kormányzati szervezetek bevonását a programozás konzultációs folyamatába;

60. üdvözli, hogy az ENSZ nőügyi szervezete irodákat hozott létre Észak-Afrikában, és felszólítja az érintett országokban működő uniós küldöttségeket az ENSZ irodákkal való további együttműködésre a nemek közötti egyenlőséget garantáló és a nők jogait az arab tavasz után előmozdító intézkedések létrehozása érdekében;

61. felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze azon tanácsadó központok, valamint „nőházak” létrehozását és finanszírozását, ahol a nők bármilyen – politikai jogokkal, jogi tanácsadással, egészségüggyel és családon belüli erőszak elleni védelemmel kapcsolatos – témában tanácsot kaphatnak, mivel a nők számára nemcsak hasznos az átfogó megközelítés, hanem sokkal diszkrétebb is, amikor erőszakról van szó;

62. ösztönzi az észak-afrikai nemzeti hatóságokat, hogy hozzanak létre figyelemfelkeltő programokat a családon belüli erőszakra vonatkozóan, s ezzel egy időben fejlesszenek menedékotthonokat az olyan nők számára, akik a múltban vagy jelenleg családon belüli erőszak áldozatává váltak vagy válnak;

63. felhívja az észak-afrikai országok hatóságait, hogy biztosítsanak megfelelő orvosi és pszichológiai segítségnyújtást, ingyenes jogi szolgálatot, valamint az igazságszolgáltatáshoz és panasztételi mechanizmusokhoz való ingyenes hozzáférést az erőszak női áldozatai és tanúi részére;

64. emlékeztet arra, hogy az Unió a Mediterrán Térségért mechanizmusainak támogatnia kellene a civil társadalmat, a nem kormányzati szervezeteket és nőszervezeteket is; felszólítja a Bizottságot az uniós és észak-afrikai női szervezetek közötti együttműködés megkönnyítésére;

65. felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa az észak-afrikai országok mély és fenntartható – az emberi jogok, az alapvető szabadságjogok, nők jogai, a férfiak és nők közötti egyenlőség elve, a megkülönböztetésmentesség és a jogállamiság tiszteletben tartásán alapuló – demokrácia építésére vonatkozó törekvéseit; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy támogatni kell a régión belül az aktív állampolgárság kialakulását a civil társadalomnak nyújtott technikai és pénzügyi támogatás által, a demokratikus politikai kultúra létrehozása érdekében;

66. felszólítja a Bizottságot, hogy biztosítsa a kereskedelmi tárgyalások teljes átláthatóságát, ideértve az összes olyan háttérinformációt, amelyek alapján javaslatot tesznek a kereskedelmi egyezményekre; hangsúlyozza, hogy a női csoportokat és a civil társadalmi szervezeteket aktívan be kell vonni a folyamat során;

67. felszólítja az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlését, hogy minden év márciusában szenteljen külön ülést a régióban élő nők helyzetének;

68. felszólítja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő az Isztambul – Marrakesh folyamat megerősítését, valamint támogassa az euromediterrán térség civil társadalmai és kormányai közötti párbeszédet elősegítő programokat;

69. úgy véli, hogy az újonnan létrehozott Európai Demokrácia Alapítványnak (EDA) különleges figyelemben kellene részesítenie a nők észak-afrikai demokratikus reformfolyamatokba való bevonását azáltal, hogy támogatja a nőszervezetek és a nemek közötti egyenlőséget szempontjából érzékeny területek projektjeit, mint például a kultúrák és vallások közötti párbeszéd előmozdítását, az erőszak elleni fellépést, munkahelyek létrehozását, a kulturális és politikai részvétel támogatását, a nőknek és lányoknak az igazságszolgáltatáshoz, egészségügyhöz és oktatáshoz való egyenlő hozzáférését, a nőkkel szembeni jelenlegi diszkrimináció és a nők jogai megsértésének megelőzését, illetve megszüntetését;

70. felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat, valamint különösen az emberkereskedelem elleni küzdelem európai uniós koordinátorát, hogy vegyék figyelembe az emberkereskedelem felszámolását célzó uniós stratégia (2012–2016) keretében megvalósuló uniós külpolitikai tevékenységek összehangolását és alakítsanak ki egységes arculatot e tekintetben; úgy véli, hogy amennyiben és amikor csak lehetséges, ösztönözni kell az észak-afrikai nemzeti hatóságokat a régió többi államával való kapcsolat felvételére az emberkereskedelem elleni küzdelem céljából;

71. felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa a női projekteket és erősítse meg a női hálózatokat az egyetemeken, a médiában, a kulturális szervezetekben, a filmiparban és más kreatív ágazatokban, valamint kitart amellett, hogy fontos bővíteni a Földközi-tenger két partja közötti kulturális kapcsolatokat, többek közt a közösségi média, a digitális platformok és a műholdas sugárzás segítségével;

72. felszólítja a tagállamok kormányait és hatóságait, hogy helyezzék az észak-afrikai országgal való kétoldalú diplomáciai és kereskedelmi kapcsolataik középpontjába a nők jogait;

73. felszólítja a Bizottságot a felsőoktatási csereprogramok – pl. az Erasmus Mundus – megerősítésére, valamint a fiatal nők részvételének ösztönzésére; továbbá felszólít a Földközi-tenger északi és déli régiója közötti (ikerintézményi együttműködésen vagy szakértők cseréjén keresztül megvalósuló) együttműködés fejlesztésére;

74. felszólítja a Bizottságot, hogy ösztönözze a fiatal nők részvételét az olyan kétoldalú tanulmányi mobilitási programokban, mint az Erasmus, valamint hogy dolgozzon ki régióközi együttműködést a Földközi-tenger északi és déli területein található egyetemek és régiók között;

75. üdvözli a mobilitási partnerséget, amennyiben az megkönnyíti a cseréket, valamint emberi és méltóságteljes módon hozzájárul a migráció kezeléséhez;

76. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak és a tagállamok kormányainak.

• [1]  A közgyűlés által 2012. április 24-én elfogadott 1873 (2012) számú állásfoglalás (13. ülésnap).
• [2]  Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0064.
• [3]  Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0095.
• [4]  Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0154.
• [5]  Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0155.
• [6]  Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0069.
• [7]  Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0113.

INDOKOLÁS

2010 végétől kezdve Észak-Afrikában és a Közel-Keleten tüntetések és demonstrációk hulláma söpört végig, amely belülről változtatta meg a régió arculatát és természetét. A régióban élő nők helyzetüktől függetlenül aktívan részt vettek e mozgalmakban tüntetőként, szervezőként és vezetőként, ezáltal férfi társaik mellett a változások kulcsfontosságú szereplői voltak. Ma tovább küzdenek azért, hogy jelen legyenek az újonnan létrehozott nemzetgyűlésekben és kormányokban, valamint hogy az új alkotmány egyenlő jogokat biztosítson számukra.

Az arab tavaszként ismertté vált forradalmi tüntetések sikere – különböző okok miatt – országonként eltérő. Ez a jelentés négy észak-afrikai országra összpontosít: Egyiptomra, Líbiára, Marokkóra és Tunéziára. Különbségeik ellenére mindegyik országot érintette a rendszerváltás, a választások és alkotmányuk átdolgozása.

Ennek a jelentésnek a célja: (1) a nők által Egyiptomban, Líbiában, Marokkóban és Tunéziában elért vívmányok kiemelése; (2) a nőknek a civil társadalomban, a nem kormányzati szervezetekben, a médiában és a politikai pártokban a demokratikus átmenet végett vállalt kötelezettségének hangsúlyozása, (3) azon folytonos nehézségek és lehetséges csapdák feltárása, amelyekkel az említett országokban élő nők szembesülnek az egyenlőségre törekedvén, annak ellenére, hogy saját tüntetéseik sikerében kulcsfontosságú volt a részvételük. (4) annak hangsúlyozása, hogy az uniós eszközöket miként kellene felhasználni ezen országok demokratikus folyamata során a nők jogainak és a nemek közötti egyenlőség támogatására.

A felkelést megelőző évtizedekben Tunéziában valamint bizonyos szinten Egyiptomban, Marokkóban és Líbiában is a nők meglehetősen fejlett jogszabályokat vívtak ki jogaik védelme érdekében. Ennek ellenére a gyakorlatban a nemek közötti tényleges egyenlőség elérését korlátozta a rezsimek elnyomó jellege, a hatékony jogalkalmazás hiánya és a nők szerepének hagyományos felfogása. Ráadásul az autokrata – különösen a líbiai és egyiptomi – rezsimek a kivívott női jogokat propaganda céljából használták fel. Továbbá a nők közéleti szerepvállalását a kormánypártbeli tagsághoz kötötték.

Már a Ben Ali-rezsim idejében is nagyon erős volt a tunéziai civil társadalom, főként a nők jogaival foglalkozó szervezetek Az arab tavasz során mégis sokakat meglepett a nők érdemi szerepvállalása és az egyiptomi, líbiai, tunéziai tüntetésekben való fokozott részvétele. A forradalmak során a nők nagy nyilvánosságot kaptak. Részvételükért sokszor nagy árat fizettek, különösen Egyiptomban és Líbiában, ahol riasztóan sok nemi erőszakkal és megfélemlítéssel kapcsolatos esetről tettek bejelentést.

A felkeléseket követően a nők számára a kihívást a polgári küzdelem politikai fellépéssé alakítása, valamint a választásokon való részvétel jelentette. Országonként különböző eredményeket értek el. Főként az bizonyosodott be, hogy a választási törvény által elfogadott választási rendszer előnyösen vagy hátrányosan érinti a női jelölteket.

A líbiai törvény előírja a politikai pártok számára a cipzárelven alapuló lista alkalmazását, amelyben a két nem képviselői horizontálisan és vertikálisan is felváltva követik egymást. Ezáltal a nők jó eredményt értek el, az új Nemzeti Kongresszus 200 helyéből a politikai pártoknak szánt 80 mandátumból 32-őt nők szereztek meg. A fennmaradó 120 helyet az egyéni jelöltek között osztották szét, és csupán egyetlen nőt választottak meg (a 89 jelölt közül). A líbiai törvényt a nemeket kizárólag vertikálisan váltakoztató tunéziai gyakorlat figyelembevételével fogadták el.

A tunéziai tapasztalatok szerint a politikai helyzet töredezettsége gyengítette a kvótarendszert. Mindazonáltal az alkotmányozó nemzetgyűlésben a női képviselők aránya (27%) még így is jelentősen a regionális – és az európai – szint felett van, mint a forradalom előtt, de szabad választások mellett volt.

Az egyiptomi választások eredménye rendkívül kiábrándító volt. A 2011. november és 2012. január között tartott választásokon mindössze 8 nőt (1,6%) választottak meg; két további nő került a fegyveres erők legfelsőbb tanácsa által kinevezett parlament tíz tagja közé, amellyel 1,9%-ra nőtt a nők aránya. A 2012. január–március között tartott Súra tanácsi választásokon a nők 5 helyet szereztek a 180-ból (az összes hely 2,8 %-a).

Ezen eredmények kiemelkedő fontosságúak, mivel a demokrácia kiépítése együtt jár a nők teljes szerepvállalásával, azonban azért is, mert az egyiptomi, líbiai és tunéziai újonnan választott nemzetgyűlések felelősek az új alkotmány kidolgozásáért. Az alkotmány megfogalmazása vagy felülvizsgálata valóban a politikai vita magját képezi. A jelenlegi észak-afrikai alkotmányozási helyzet a háború utáni Európára emlékeztet. Az egyiptomi, líbiai és tunéziai nők előtt álló legnagyobb kihívás az új alkotmány felvázolásáért felelős szervezetekben a nők aktív részvételének biztosítása, valamint annak garantálása, hogy az alkotmány egyértelműen tartalmazza a demokráciát, a nők jogait és a nemek közötti egyenlőséget. Ennek eléréséhez a nőknek a nemzetgyűlésen belül magukat kellene megszervezniük, például a tunéziai parlament mintájára az összes politikai párt képviselőiből politikai csoportok alakításával.

A többek között a jövőbeli alkotmányt megalapozó értékekről és alapelvekről szóló nők közötti párbeszédnek a különböző hátterű és vallású nők részvételét is magában kellene foglalnia.

Líbia kivételével ezen országokban a választásokat követően iszlamista pártok kerültek hatalomra, néha koalícióban, mint például Tunéziában. E pártok néhány tagja és egyes rajtuk kívüli mozgalmak szimbolikusan a nők jogaira helyezik a hangsúlyt, nyomást gyakorolnak a kormányokra, hogy szembeszálljanak bármilyen, a nők és férfiak közötti egyenlőséggel kapcsolatos elképzeléssel. A nemek közötti egyenlőség a nyilvános és az alkotmányos viták középpontjában áll és egyértelművé teszi az érzelmi álláspontokat. A nőknek a társadalomban jelenleg betöltött helye és szerepe majdhogynem társadalmi döntést hoz létre és az jellemzi, hogy a hagyománykövetőket a modernisták ellen fordítja. Következésképpen ebben a szakaszban nagyon fontos megakadályozni ezt a kockázatot és a túl erős bipolarizációt. Megoldásként szolgálhat olyan intézményi támogatás létrehozása, amely lehetőséget teremt arra, hogy kompromisszumok által a különböző hátterű nők és férfiak között kapcsolatot teremtsenek.

Az arab tavasz hatása Marokkóban ettől nagyban eltért. A szomszédos országokban a felkelések nyomában 2011. február 20-án óriási tüntetésre került sor. Felülvizsgálták, majd népszavazással 2011 júliusában elfogadták az alkotmányt. Ezt követően az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (PJD) nyerte meg a 2011. novemberi általános választásokat.

Ezen – például az Öböl-menti államoktól rendkívül eltérő – országokban a kérdés a társadalmukban kialakuló politikai iszlám. Ez továbbá attól is függ, hogy a politikai iszlámnak miként sikerül kidolgoznia egy, a múlt vívmányaira építő kormánydoktrínát Észak-Afrikában.

Valójában, az iszlám és az egyetemes emberi jogok lehetséges kombinációinak széles spektruma fordulhat elő. A tunéziai alkotmányozó nemzetgyűlés kompromisszumra törekszik. Mindez nem lehetetlen, amint azt a 2011-ben felülvizsgált marokkói alkotmány 19. cikke is igazolta, amely kimondja a nők és férfiak közötti egyenlőséget a polgári, politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális és környezetvédelmi jogok és szabadságok területén[1]. Az új alkotmányt népszavazás során fogadták el.

Az új alkotmány megfogalmazása körüli viták különösen Egyiptomban nehézkesek. Az alkotmányozó nemzetgyűlés tagjainak élénk és kifinomult vitái ellenére az iszlamista és nem iszlamista képviselők között szinte lehetetlen célnak tűnik a kompromisszum. Emellett a demokratikusan választott Népi Gyűlésben a nők kritikus tömegének hiánya gyengíti a nők hangját az alkotmányozásban, miközben az élénk polgári társadalomban a nők aktív szerepet játszanak.

Líbia továbbra is egy konfliktusból kilábaló ország marad, rendkívül sajátos problémákkal, olyan valódi államszervezet nélkül, amelyre az újjáépítést lehetne alapozni. A törzsek még mindig fontos szerepet játszanak az ország stabilizálásában, és a nyilvános béke- és nemzeti megbékélési kampányokban részt vevő nőket be kell vonni a tárgyalási szervezetekbe.

A négy országban a folyamat még nem zárult le, egyaránt megfigyelhető a siker és a kudarc, tehát még mindig bizonytalan a végeredmény.

Észak-Afrikában a nők szerepvállalását a gazdasági és társadalmi részvétellel is mérhetjük. Valójában Tunéziában, Marokkóban és Líbiában a nők már évek óta markánsan jelen vannak az egyetemisták (40–60%)[2], vállalkozók, vagy gazdasági tevékenységet végzők (több mint 25%)[3] stb. között. A Líbiához hasonló országokban, ahol a közéletben való részvétel teljes mértékben lehetetlen volt, a nők viszonylag jól képviseltették magukat a gazdasági és társadalmi életben. Jelenleg a Nemzeti Kongresszusba választott képviselők kb. 17%-át teszik ki, azonban csak 2 nő van a 24 miniszter között.

Az Európai Uniónak a megújult szomszédságpolitika révén szerepet kell vállalnia. A demokratikus rendszerek, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés támogatásával az Európai Unió hozzájárulhat ahhoz, hogy déli szomszédjai elérjék azt, ami a népfelkelések célja volt: több demokráciát, szabadságot és igazságosságot. Az Unió fellépései során nem feledkezhet meg arról, hogy nem létezhet valódi demokrácia úgy, hogy nem veszi figyelembe a népesség felét. Az Európai Uniónak prioritásként kell kezelnie a nemek közötti egyenlőséget és a nők jogait, figyelembe kellene venni az ezen a területen tett előrelépést a „többért többet” megközelítést követő partnerek kötelezettségvállalásai során. E célból a nőket és a női szervezeteket be kellene vonni a hatóságokkal való tárgyalási folyamatokba, az Európai Szomszédsági és Partnerségi Támogatási Eszköz (ENPI) keretében megvalósuló programok és prioritások meghatározása során.

Az Unió a Mediterrán Térségért struktúrái további eszközként szolgálnak az egyetemek, kutatók, újságírók, vállalkozók és nem kormányzati szervezetek párbeszédének támogatására és hálózataik megerősítésére.

Ez a jelentés egy közmeghallgatás, egy Tunéziába tett küldöttségi látogatás, valamint az érintett országokban megválasztott nőkkel, szakértőkkel és nem kormányzati szervezetekkel való egyeztetés alapján készült.

• [1]  "L’homme et la femme jouissent, ŕ égalité, des droits et libertés ŕ caractčre civil, politique, économique, social, culturel et environnemental, énoncés dans le présent titre et dans les autres dispositions de la Constitution, ainsi que dans les conventions et pactes internationaux dűment ratifiés par le Royaume et ce, dans le respect des dispositions de la Constitution, des constantes et des lois du Royaume. L’Etat marocain śuvre ŕ la réalisation de la parité entre les hommes et les femmes. Il est créé, ŕ cet effet, une Autorité pour la parité et la lutte contre toutes formes de discrimination"
• [2]  Az UNESCO Statisztikai Intézete. Felsőoktatás
• [3]  Nemzetközi Munkaügyi Szervezet - Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának statisztikai gazdasági tevékenységgel foglalkozó intézménye

VÉLEMÉNY a Fejlesztési Bizottság részéről (23.1.2013)

a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság részére

a nők helyzetéről Észak-Afrikában
(2012/2102(INI))

A vélemény előadója: Corina Creţu

JAVASLATOK

A Fejlesztési Bizottság felhívja a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.  felszólít minden észak-afrikai országot a nők oktatáshoz, orvosi ellátáshoz, igazságszolgáltatáshoz és a közmédiához és a politikai élethez való egyenlő hozzáférése támogatását célzó erőfeszítések megerősítésére;

2.  ösztönzi a nők társadalmi szerepvállalásának növelését olyan csereprogramokon keresztül, amelyek lehetővé teszik különböző országokból érkező nőszervezetek és önálló női kutatók számára a találkozást és a tapasztalatcserét, lehetőséget adva ezzel számukra, hogy olyan stratégiákat és intézkedéseket dolgozzanak ki, amelyek a különböző szükségletek és származási hátterek függvényében megismételhetőek;

3.  felhívja a figyelmet a nők körében előforduló írástudatlanság eltörlésének jelentős kihívására, valamint felszólít az iskolából való kimaradás okainak alaposabb értékelésére; hangsúlyozza a megfelelő női szerepmodellek képviselete biztosításának fontosságát az iskolákban;

4.  a nőkkel szemben jelenleg az észak-afrikai országok jogszabályaiban alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának felszámolására hív fel, emellett hangsúlyozza a nők aktív bevonásának és részvételének fontosságát mind a politikai életben, mind a civil társadalmi szervezetekben, illetve a törvények kidolgozásában; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a legkülönbözőbb hátterű és legkülönbözőbb társadalmi csoportból érkező nőket és férfiakat tájékoztassák és képezzék az egyenlő állampolgárság és a választói jogok témáiban;

5.  felhívja a Bizottságot és a többi adományozót, hogy támogassák a nők képzését, illetve a munkaerőpiachoz való egyenlő hozzáférésüket célzó programokat, valamint hogy növeljék a nemzeti és regionális szintű női civil társadalmi szervezetek és hálózatok kapacitásépítése támogatására elérhető pénzügyi forrásokat;

6.  ösztönzi a Bizottságot, hogy helyezze előtérbe a női vállalkozási készség pozitív példáit, amelyekben észak-afrikai országokbeli vagy európai és észak-afrikai női vállalkozókból álló szervezetekben aktív nők játsszák a főszerepet, ideértve a technológia és az ipar területét is;

felkéri tehát a Bizottságot, hogy hozzon létre tájékoztatási eszközöket annak érdekében, hogy ezek a tapasztalatok a lehető leghasznosabbak lehessenek és ösztönzőként szolgálhassanak az egyébként kevésbé dinamikus helyzetekben, kiemelve az érintett közösségek fejlődésének lehetőségeit;

7.  felkéri az észak-afrikai országok hatóságait, hogy tegyenek fenntartható lépéseket a nemek közötti bérszakadék csökkentésére és a munkanélküliség női problémává válásának megelőzésére, illetve hogy a nemekkel összefüggő helyzetekben, különösen pedig anyaság esetében erősítsék a szociális védelmet;

8.  felhív a nők méltóságát, szabadságát és biztonságát nem érintő női örökség, illetve kulturális, vallási és egyéb hagyományok tiszteletére; úgy véli, hogy elsőbbséget kell adni a nők saját közösségükön belül betöltött helyzetét javító, a szükségleteiknek és a körülményeiknek megfelelő erőfeszítéseknek;

9.  ösztönzi a Bizottságot, hogy alkalmazza a nemek közötti esélyegyenlőség érvényesítésére vonatkozó megközelítést az észak-afrikai országok civil társadalmi szervezeteivel való együttműködés országspecifikus ütemterveinek kidolgozása során a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentése, valamint a nők és a férfiak döntéshozatali folyamatokban való egyenlő részvételére vonatkozó feltételek megteremtése érdekében.

10. felhívja az észak-afrikai országok hatóságait, hogy biztosítsanak megfelelő orvosi és pszichológiai segítségnyújtást, ingyenes jogi szolgálatot, valamint az igazságszolgáltatáshoz és a panasztételi mechanizmusokhoz való ingyenes hozzáférést az erőszak női áldozatai és tanúi részére.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	22.1.2013
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	22 0 2
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Thijs Berman, Michael Cashman, Corina Creţu, Véronique De Keyser, Nirj Deva, Leonidas Donskis, Charles Goerens, Filip Kaczmarek, Miguel Angel Martínez Martínez, Gay Mitchell, Norbert Neuser, Bill Newton Dunn, Maurice Ponga, Birgit Schnieber-Jastram, Michèle Striffler, Alf Svensson, Keith Taylor, Eleni Theocharous, Patrice Tirolien, Anna Záborská, Iva Zanicchi
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Enrique Guerrero Salom, Gesine Meissner, Judith Sargentini

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	19.2.2013
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	24 0 4
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Regina Bastos, Andrea Češková, Marije Cornelissen, Iratxe García Pérez, Zita Gurmai, Mikael Gustafsson, Mary Honeyball, Sophia in ‘t Veld, Teresa Jiménez-Becerril Barrio, Constance Le Grip, Astrid Lulling, Ulrike Lunacek, Elisabeth Morin-Chartier, Krisztina Morvai, Siiri Oviir, Joanna Senyszyn, Joanna Katarzyna Skrzydlewska, Marc Tarabella, Britta Thomsen, Anna Záborská, Inês Cristina Zuber
A zárószavazáson jelen lévő póttag(ok)	Izaskun Bilbao Barandica, Minodora Cliveti, Silvia Costa, Anne Delvaux, Mariya Gabriel, Nicole Kiil-Nielsen, Doris Pack, Licia Ronzulli, Angelika Werthmann