a közös biztonság- és védelempolitika tengerészeti vonatkozásairól

(2012/2318(INI))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) V. címére és különösen annak 42., 43. és 45. cikkére,

–   tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 222. cikkére,

–   tekintettel az EUMSZ 194. cikkére,

–   tekintettel az Európai Tanács által 2003. december 12-én elfogadott, „Biztonságos Európa egy jobb világban” elnevezésű európai biztonsági stratégiára, valamint az annak végrehajtásáról szóló, „A biztonság megteremtése a változó világban” című jelentésre, amelyet az Európai Tanács a 2008. december 11–12-i ülésén fogadott el,

–   tekintettel az Európai Unió 2007-es integrált tengerpolitikájára (COM(2007)0575) és az annak terén elért eredményekről szóló 2012. évi jelentésre (COM(2012)0491),

–   tekintettel az integrált tengerpolitikáért felelős európai miniszterek és az Európai Bizottság növekedést és foglalkoztatást célzó tengerészeti és tengerhasznosítási menetrendről szóló, 2012. október 7-i nyilatkozatára (limassoli nyilatkozat),

–   tekintettel a tengerbiztonsági stratégiáról szóló, 2010. április 26-i tanácsi következtetésekre,

–   tekintettel az Északkelet-Afrika térségére vonatkozó uniós stratégiáról szóló, 2013. január 15-i állásfoglalására (2012/2026(INI)(1),

–   tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára és az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1982. december 10-i Tengerjogi Egyezményére (UNCLOS),

–   tekintettel a szolidaritási klauzula uniós végrehajtására vonatkozó részletes szabályokról szóló tanácsi határozatra irányuló, 2012. december 21-i együttes javaslatra(2),

–   tekintettel „Az Európai Unió jövőbeni tengerpolitikája felé: európai elképzelések az óceánok és a tengerek jövőjéről” című, 2006. június 7-i bizottsági zöld könyvre (COM(2006)0275),

–   tekintettel az Északi-sarkvidékre vonatkozó fenntartható uniós politikáról szóló, 2011. január 20-i állásfoglalására(3) és „Az Északi-sarkvidékkel kapcsolatos európai uniós politika kialakítása terén 2008 óta elért haladás és a következő lépések” című, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett bizottsági közleményre(4),,

–   tekintettel az Európai Védelmi Ügynökség (EVÜ) 2012. évi, a képesség-összevonásról és -megosztásról szóló magatartási kódexére,

–   tekintettel a Szövetség Tengeri Stratégiája című, a NATO által 2011. március 18-án elfogadott dokumentumra,

–   tekintettel a Szomália partjainál folytatott kalóztámadásoktól és fegyveres rablásoktól való elrettentéshez, azok megelőzéséhez és visszaszorításához való hozzájárulás céljából folytatott európai uniós katonai műveletről (ATALANTA) szóló, 2008. évi együttes tanácsi fellépésre(5),

–   tekintettel az Afrika szarván a regionális tengeri kapacitásépítést célzó európai uniós misszióról (EUCAP NESTOR) szóló, 2012. évi tanácsi határozatra(6),

–   tekintettel a polgári katonai együttműködésről és a polgári-katonai képességek fejlesztéséről szóló, 2010. november 23-i állásfoglalására(7),

–   tekintettel az Északkelet-Afrika térségéről szóló, 2011. november 14-i tanácsi következtetésekre, és különösen az annak mellékletében szereplő stratégiai keretre,

–   tekintettel a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról szóló, 2012. november 22-i állásfoglalására(8),

–   tekintettel az EU és Kína közötti kapcsolatokról szóló, 2013. március 14-i állásfoglalására(9),

–   tekintettel a tengeri kalózkodásról szóló 2008. október 23-i(10) és 2012. május 10-i állásfoglalására(11),

–   tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–   tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A7-0220/2013),

A. mivel az uniós tagállamokhoz több mint 90 000 km hosszúságú, két óceánnal és négy tengerrel határos partvonal tartozik, a tengerentúli területeken és más óceánokon található nemzetbiztonsági létesítményeken túlmenően; mivel az uniós tagállamok felelnek az európai part menti és felségvizek, a kizárólagos gazdasági övezetek, a kontinentális talapzat, a tengeri infrastruktúra és a tengeri erőforrások ellenőrzéséért, biztonságáért és védelméért; mivel elsősorban a tagállamok felelnek a lobogójuk alatt közlekedő hajókon dolgozó tengerészek és az állampolgáraik biztonságáért; mivel az, hogy a tagállamok nem képesek ellenőrizni tengeri térségüket, jóval part menti és tengeri övezeteiken túlra is kihat;

B.  mivel a tagállamok tengeri határai az Európai Unió külső határait alkotják;

C. mivel a tengeri térségek nyílt, hatalmas és határok nélküli térségek, amelyeket csak tengeri joghatóságok korlátoznak; mivel a tengeri térségek ellenőrzése nehézkes, különösen azért, mert a nemzetközi tengerjog főként a kereskedelem elősegítésére és a szabad mozgás garantálására törekszik;

D. mivel az EU külkereskedelmének 90%-a, belső kereskedelmének pedig 40%-a a tengeren bonyolódik le; mivel az Unió a világ vezető tengerhajózási szereplője, hiszen az európai hajótulajdonosok kezében van a hajók 30%-a és a világ hajófuvarozási kapacitásának 35%-a – többek között a konténerhajók 55%-a és a tartályhajók 35%-a, amelyek a tengeri világkereskedelem értékének 42%-át képviselik; mivel mindent egybevéve az uniós tagállamok alkotják a világ legnagyobb (körülbelül 25 millió négyzetkilométert kitevő) kizárólagos gazdasági övezetét;

E.  mivel bármilyen uniós tengeri stratégiának mindenekelőtt az EUMSZ 21. cikkében foglalt alapelveket kell előmozdítania, például a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogok és az alapvető szabadságok egyetemlegességét és oszthatatlanságát, az emberi méltóság tiszteletben tartását, az egyenlőség és a szolidaritás elvét, valamint az Egyesült Nemzetek Alapokmányában és a nemzetközi jogban foglalt elvek tiszteletben tartását; mivel a tagállamoknak törekedniük kell a nemzetközi jog, különösen a Tengerjogi Egyezmény alkalmazására és megszilárdítására, biztosítaniuk kell továbbá a tengeri útvonalakon zajló forgalom zavartalanságát és a globális közjavak megőrzését, a kereskedelmi és környezeti érdekek védelmét;

F.  mivel a gazdasági növekedés, a globalizáció és a globális szintű kölcsönös függőség növekedése következtében az Unió számára exponenciálisan nőtt a globális tengeri forgalom jelentősége; mivel a tengeri geostratégiai egyensúly gyorsan változik, a feltörekvő hatalmak a hozzáférés megtagadásából álló technológiákat és stratégiákat alkalmaznak annak érdekében, hogy helyzetüket megszilárdítsák a regionális és globális tengeri területeken, korlátozva az Egyesült Államok és Európa hozzáférését; mivel az összetettebb és szerteágazóbb tengeri biztonsági környezet – a nemzetközi szerződések laza és eltérő alkalmazásával együtt – megnehezíti a tengeri kérdések szabályozása területén a hatékony multilateralizmus és nemzetközi együttműködés megvalósulását; mivel az EU érdeke, hogy a tengerbiztonságot ne csak a saját partjainál található vizeken, hanem a világ óceánjain és tengerein is biztosítsa;

G. mivel számos tényező – például a szegénység, a fejlődés hiánya, az állami ellenőrzés és a bűnüldözés alacsony szintje, valamint az útvonalak sérülékenysége – megkönnyíti a tengerbiztonságot fenyegető különböző típusú veszélyek terjedését; mivel e veszélyek egyaránt származhatnak azon államok magatartásából, amelyek érdekeltek lehetnek a nemzetközi tengeri forgalom megzavarásában, valamint nem állami szereplők illegális tevékenységeiből is, például nemzetközi bűncselekményekből (például fegyver- vagy kábítószer-kereskedelemből), nemzetközi terrorizmusból vagy kalóztevékenységekből, amelyek kihasználják a széttöredezett helyi, regionális és globális tengeri irányítási rendszer gyengeségeit; mivel a tengeri szereplők e megsokszorozódásának eredményeként a legális és illegális tengeri tevékenységek is elterjedtebbé és összetettebbé váltak, ami miatt egyre nehezebb a legális tevékenységek illegálisaktól való elkülönítése; mivel mindez nyomást gyakorol az EU-ra abban az irányban, hogy az összetett transznacionális kihívások kezelése érdekében alkalmazzon holisztikus megközelítést, minthogy e kihívásokkal a tagállamok egyedül nem tudnak megbirkózni;

H. mivel a haditengerészeti és bevetési kapacitással kapcsolatos globális kilátások gyorsan változnak, és a feltörekvő, illetve a meglévő hatalmak egyre inkább kétségbe vonják a Tengerjogi Egyezmény elveit, a nemzetközi választottbíráskodást vagy szabályozást; mivel kiemelt fontosságú kérdést jelent, hogy Kína továbbra is fenntartja az ún. „String of Pearls” (a kínai szárazföldtől Port Szudánig futó tengeri útvonalakkal kapcsolatos) politikáját, és – számos nyílt és burkolt okból, a kereskedelmi és energiaellátási útvonalak biztosításától kezdve a tengeri erőforrások és a kulcsfontosságú tengeri infrastruktúrák ellenőrzéséig – tengeri jelenlétének növelésére és kiterjesztésére törekszik, ami szinte az összes kelet- és dél-kínai-tengeri szomszédjának tengeri érdekeivel ellentétes;

I.   mivel az EU és tagállamai a Tengerjogi Egyezmény szerződő felei, ennélfogva az egyezmény az uniós vívmányok részét képezi;

J.   mivel globális szereplőként az Uniónak figyelembe kell vennie a világ különböző részeit – különös tekintettel a közeli Földközi-tengerre, Északkelet-Afrikára és az Atlanti-óceán nyugati térségére a Csendes-óceánig, kelet-nyugati irányban, valamint az Északi-sarkvidéktől az Antarktiszig húzódó területeket – jellemző biztonsági kihívásokat és a lehetséges egyedi válaszokat;

K. mivel növekszik az illegális, nem állami tengeri szereplők száma, ami fenyegetést jelent a kulcsfontosságú tengeri útvonalakra és infrastruktúrákra, valamint az államok és joghatóságuk gyengeségeinek kihasználását teszi lehetővé;

L.  mivel e nem hagyományos veszélyek elleni küzdelemre gyakran kihívást jelentő és veszélyes környezetben kerül sor, ennek következtében polgári és katonai eszközöket egyaránt szükségessé tesz; mivel a KBVP – mind polgári, mind katonai dimenziójával – megfelelő keretet biztosít a veszélyes tengeri és part menti fenyegetésekkel szembeni küzdelemhez;

M. mivel az EU egyedül nem tudja biztosítani a globális tengerbiztonságot; mivel erőteljes partnerségeket kell megvalósítania harmadik országokkal és regionális szervezetekkel, különösen a távoli területeken, például Ázsiában, ahol az EU számára nehezebb saját erőforrásainak bevetése;

N. mivel az európai biztonsági stratégia nem utal kifejezetten a tengeri dimenzióra, kivéve azt, hogy a kalóztevékenységeket az EU-t fenyegető veszélyként azonosítja; mivel az integrált európai tengerpolitika foglalkozik tengeri vonatkozású kérdésekkel, de alig érinti a biztonsági dimenziót, ezzel figyelmen kívül hagyva egy, az Unió számára egyre nagyobb aggodalmat jelentő területet; mivel feltétlenül felül kell vizsgálni az EU tengeri védelemmel kapcsolatos megközelítését, történetesen egy európai tengerbiztonsági stratégia elfogadásával, mely pontosítva azt, hogy az integrált tengerpolitikának miként kell hozzájárulnia az európai biztonsági stratégia végrehajtásához; mivel az európai tengerbiztonsági stratégiának meg kell határoznia az EU biztonsági érdekeit és stratégiai céljait, valamint meg kell jelölnie a beavatkozáshoz elérhető és szükséges eszközöket;

O. mivel azon érdekeltségek, kockázatok és kihívások egységes kezelése érdekében, amelyekkel az Európai Unió a tengeren szembesül – beleértve az európai polgárok és vagyonuk védelmét is –, európai tengerbiztonsági stratégiára van szükség; mivel a stratégiának amellett, hogy elő kell mozdítania az európai értékeket és elveket, előretekintőnek és proaktívnak kell lennie, illetve valamennyi releváns – mind katonai, mind polgári – intézményt és szereplőt mozgósítania kell, és különösen azt kell hangsúlyoznia, hogy az uniós tagállamok többé már nem engedhetik meg maguknak, hogy haditengerészeti képességeket azzal az egyetlen céllal fejlesszenek ki és tartsanak fenn, hogy kizárólag potenciális nagy intenzitású műveletekben alkalmazzák azokat;

P.  mivel az Uniónak a tengeri forgalom nyitottságával és a biztonságos hozzáféréssel kapcsolatos érdekeit is befolyásoló konfliktusok és instabilitás miatt nagyobb rálátással kell rendelkeznünk a humánbiztonság, az államirányítás és a fejlesztés közötti összefüggésre, és mivel az Északkelet-Afrikára vonatkozó európai uniós stratégiát ezért egy átfogó, az Unió politikai, diplomáciai, társadalmi és gazdasági eszközeit magában foglaló megközelítés modelljéül kell használni; mivel ezen átfogó megközelítésnek az európai tengerbiztonsági stratégia lényegét kell képeznie és magában kell foglalnia a különböző uniós kezdeményezések, ügynökségek és eszközök közötti koordinációt az instabilitás kiváltó okainak kezelése és annak érdekében, hogy hozzájáruljunk a konfliktusok megoldásához, a béke megszilárdításához, valamint támogatást nyújtsunk az államépítéshez, a kormányzáshoz és a fejlesztéshez, köztük a biztonsági ágazat reformjához, az energiaellátáshoz, a tengeri és egyéb kereskedelem és szállítás biztonságához, a halászathoz és a környezetvédelemhez, valamint az éghajlatváltozás hatásainak kezeléséhez,

Általános megjegyzések a jövőbeni európai tengerbiztonsági stratégiáról

1.  határozott meggyőződése, hogy az Uniónak elemi érdeke a biztonságos, nyitott és tiszta tengeri környezet létrejötte, amelynek révén sor kerülhet a kereskedelmi és személyforgalom szabad áthaladására és az óceánok gazdagságának békés, jogszerű, méltányos és fenntartható hasznosítására; hogy a tengeri forgalom az európai kereskedelem éltető eleme, és egyben Európa prosperitásának és befolyásának kifejezője; hogy az EU és a tagállamok felelőssége az európai polgárok biztonsága és az EUMSZ 21. cikkében foglalt alapelvek előmozdítása; és hogy az e feladat teljesítéséhez szükséges célkitűzések meghatározása, valamint eszközök és képességek biztosítása érdekében ezért tovább kell fejleszteni az EU intézményi – polgári és katonai – keretét;

2.  emlékezteti a tagállamokat arra, hogy kizárólag az elkötelezettség, a kölcsönös megértés és a valódi szolidaritás szellemében képes az Unió a Lisszaboni Szerződésben megállapított szerepét betölteni és a globális biztonságot nyújtó szereplővé válásra irányuló törekvéseit megvalósítani; emlékeztet e tekintetben arra, hogy az Unió biztonsága és védelme területén az összes tagállam közötti hatékony szolidaritás intézményi keretét az EUSZ 42. cikkének (7) bekezdése („kölcsönös védelmi záradék” vagy „kölcsönös segítségnyújtási záradék”), az EUMSZ 222. cikke („szolidaritási klauzula”) és az EUSZ 42. cikkének (6) bekezdése (állandó strukturált együttműködés) állapítja meg, amelyeket a Lisszaboni Szerződés vezetett be; emlékeztet arra, hogy ezen eszközök végrehajtására még nem került sor; elismerését fejezi ki különösen a Bizottságnak és az Európai Külügyi Szolgálatnak (EKSZ) a szolidaritási klauzula Unió által történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályokról szóló együttes javaslat kapcsán, és felkéri az említett szereplőket annak felmérésére, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha e klauzulát a tengeri kihívások kezelése érdekében aktiválják, vagy ha a tengeri eszközökre vagy infrastruktúrákra is kiterjesztik; sürgeti a Tanácsot, hogy mielőbb hagyja jóvá a javaslatot;

3.  kiemeli, hogy az ENSZ Tengerjogi Egyezménye biztosítja az óceánokon és tengereken végzett mindenféle tevékenység jogi keretét, és hogy iránymutatásul szolgálhat a tengerekkel kapcsolatos viták békés rendezéséhez; felkéri ezért az EU-t és a tagállamait, hogy támogassák az egyezmény egyetemlegességét, és ragaszkodjanak ahhoz, hogy annak rendelkezéseit egységesen és következetesen végre kell hajtani;

4.  elismeri, hogy az Európai Unió már jelenleg is rendelkezik az ahhoz szükséges eszközök némelyikével – az EKSZ és az Európai Bizottság irányítása alatt álló pénzügyi eszközökkel, a fejlesztési együttműködés, a humanitárius segítségnyújtás, a válságkezelés, a kereskedelmi együttműködés és a fellépés egyéb vonatkozó eszközeivel –, hogy választ adjon a globális tengeri biztonsági kihívásokra és megfeleljen a biztonságos és stabil környezet iránti igénynek; megjegyzi azonban, hogy a műszaki és anyagi eszközök többségét a tagállamok birtokolják, és az együttműködések megerősítésére való készségük kiemelkedő jelentőségű az európai tengerbiztonság jövője szempontjából;

5.  megjegyzi ugyanakkor, hogy az integrált és átfogó megközelítés érdekében európai tengerbiztonsági stratégiára van szükség, amely külön figyelmet fordít a tengereket jellemző veszélyekre, kockázatokra, kihívásokra és lehetőségekre; megjegyzi továbbá, hogy amellett, hogy az európai tengerbiztonsági stratégiának az európai értékeken és elveken kell nyugodnia, szinergiákat is kell teremtenie és közös válaszokat kell adnia, továbbá mozgósítania kell valamennyi releváns, mind katonai, mind polgári intézményt és szereplőt; az európai tengerbiztonsági stratégiának azonosítania kell valamennyi lehetséges veszélyt, a hagyományos biztonsági veszélyektől a természeti katasztrófák és az éghajlatváltozás jelentette veszélyekig, továbbá az alapvető tengeri erőforrások védelmét érintő veszélyektől a tengeri infrastruktúra és a kereskedelmi forgalom biztonságával kapcsolatos veszélyekig; a stratégiának azonosítania kell továbbá az e kihívások kezeléséhez szükséges különleges eszközöket és képességeket, beleértve a hírszerzést, a felügyeletet és a járőrtevékenységet, a kutatást és a mentést, a vízi szállítást, az uniós polgárok és más állampolgárok válságövezetekből való evakuálását, embargók érvényesítését, valamint a közös biztonság- és védelempolitikán belüli missziókhoz és műveletekhez nyújtott segítséget is;

6.  felkéri a főképviselőt, a Bizottságot és a Tanácsot, hogy dolgozzanak ki olyan európai tengerbiztonsági stratégiát, amely központi kérdésként kezeli a tengerbiztonság szempontjából releváns összes európai szereplő és uniós tagállam közötti kapcsolatokat és feladataik összehangolását; ennek megfelelően sürgeti a Bizottságot és az alelnököt/főképviselőt, hogy orvosolják a 2007. évi integrált tengerpolitika hiányosságait, mivel az foglal magában biztonsági vetületet, illetve foglalkozzanak az európai biztonsági stratégia korlátaival, mivel e stratégia nem oldja meg a tengerbiztonsági veszélyeket és kockázatokat; azon a véleményen van, hogy az európai tengerbiztonsági stratégiában foglalt törekvéseket, eszközöket és képességeket rögzíteni kellene az európai biztonsági stratégiában, és a globális biztonságteremtőként való fellépés igénye keretébe kell foglalni, ezáltal világszerte biztosítva a szabad tengeri kereskedelmi forgalmat és a nyílt tengeri hozzáférést; kiemeli, hogy a tengeri biztonság szabályozása rövid, a közép- és a hosszú távon az európai biztonság és jólét többi elemére is hatással lesz;

7.  felhívja a tagállamokat, hogy nyújtsanak közvetlen segítséget és tevőlegesen működjenek együtt az Európai Külügyi Szolgálattal és a Bizottsággal az új európai tengerbiztonsági stratégia kidolgozásában az összes különböző eszközük hatékony használata céljából, valamint tartsák szem előtt az új képességek képesség-összevonás és -megosztás révén történő azonosítását és létrehozását; úgy véli továbbá, hogy az új stratégiának integrálnia kell a közös kétoldalú vagy többoldalú erőegyesítési kezdeményezéseket is, például a 2010. november 2-i francia–brit nyilatkozatot;

8.  hangsúlyozza, hogy egyes tagállamokban nemzeti szinten már kezd formát ölteni – valamint egyes tagállamok között kétoldalúan alkalmazásra is kerül – a tengerügyekkel kapcsolatos, a fentieknek megfelelő integrált megközelítés, amely egyesíti magában a polgári és katonai eszközöket, és egyaránt magában foglalja a belső és külső biztonság szempontjait, és amelyet ezért uniós szinten is meg kell erősíteni; hangsúlyozza, hogy a tengeri nemzetek szerepet játszhatnak, és szerepet is kell játszaniuk a pozitív irányú regionális tengeri integráció előmozdításában; hangsúlyozza, hogy az uniós kapacitási igényeknek való megfelelés érdekében a regionális tengeri integrációval kapcsolatos kezdeményezések a kulcsfontosságú haditengerészeti eszközök összevonását és megosztását eredményezhetik és kell is eredményezniük;

Potenciális kockázatok

9.  elismeri, hogy a növekvő tengeri forgalom, valamint a tengeri és part menti tevékenységek alakulása kihívást jelent a tengerbiztonság szempontjából, mivel egyre nehezebb a legális tengeri tevékenységek illegálisaktól való elkülönítése;

10. megjegyzi, hogy az Unió a biztonságát fenyegető hagyományos veszélyekkel szembesül, és különösen az új tengeri hatalmak megjelenése óta még inkább várhatóak az államok között a tengeri területek tulajdona miatt folyó potenciális versengések (joghatósággal kapcsolatos viták, területi követelések, a mélytengeri övezetekben az erőforrások feltárására és kiaknázására vonatkozó engedélyek); megjegyzi továbbá, hogy a feltörekvő országok fejlesztették tengeri képességeiket (haditengerészet, tengeralattjárók), ugyanakkor hajlamosak kétségbe vonni a nemzetközi tengerjogi elveket;

11. óva int az uniós tagállamok vizein vagy a szomszédos tengereken a fontos természeti erőforrások és ásványkincsek fokozott illegális kiaknázásától; megjegyzi, hogy a tengeri, természeti és ásványi erőforrások utáni kontrollálatlan verseny káros hatást gyakorolhat a tengeri ökoszisztémára, ezzel fokozva a tengeri tevékenységek környezeti hatását; emlékeztet arra, hogy a tengeri erőforrások kiaknázása emellett a tengeri övezetek nemkívánatos militarizálásához vezethet; hangsúlyozza azonban, hogy minden tagállamnak joga van arra, hogy tengeri természeti erőforrásait – a nemzetközi jognak és a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően – feltárja és kiaknázza;

12. megjegyzi, hogy az Uniónak erőteljes partnerségeket kell kiépítenie harmadik országokkal és regionális szervezetekkel a kereskedelem és az erőforrás-kiaknázás biztonságának és stabilitásának biztosítása érdekében; hangsúlyozza, hogy a KBVP erőteljes tengeri dimenziója képessé tenné az Uniót arra, hogy szükség esetén eredményes nemzetközi egyeztetőként lépjen fel;

13. figyelmeztet arra, hogy jelenleg azon államok okozzák az egyik legjelentősebb tengerbiztonsági aggályt, amelyek nem hajlandók együttműködni a nemzetközi közösséggel és betartani a nemzetközi szerződéseket és normákat, és amelyek földrajzi elhelyezkedésüknél fogva el tudják zárni a kereskedelmi útvonalakat, illetve rendelkeznek ez ehhez szükséges technológiai és katonai képességekkel; úgy véli, hogy az Európai Külügyi Szolgálatnak és az alelnöknek/főképviselőnek minden diplomáciai erőfeszítést meg kell tennie, hogy párbeszédet és együttműködést folytasson velük;

14. megjegyzi, hogy – jóllehet az államok közötti katonai konfrontációkat nem lehet teljesen megszüntetni – többnyire a hagyományostól eltérő veszélyek és azok a szereplők jelentenek közvetlen és közvetett kockázatot az Unió biztonságára, amelyek kihasználják, hogy a tengeri övezetekben és a part menti területeken – általában az állam kudarcából, instabil helyzetéből vagy az állami ellenőrzés hiányából fakadóan – nehézséget jelent a jog érvényesítése;

15. megjegyzi, hogy az Unió tengerbiztonságára nézve az egyik legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy világszerte egyre nő a terrorcselekmények száma, amelyek fenyegetik az uniós polgári és katonai hajókat, kikötői létesítményeket és energiatermelő létesítményeket, és arra használják fel a tengereket, hogy szárazföldi célpontokat támadjanak meg és azokra behatoljanak; megjegyzi, hogy ezek a szereplők kapcsolatban állnak a tengeren folytatott illegális tevékenységekben, például a csempészetben, emberkereskedelemben, illegális bevándorlásban, kábítószer- és fegyverkereskedelemben – többek között a kézi lőfegyvekkel, a könnyű fegyverekkel és a tömegpusztító fegyverek alkotóelemeivel való kereskedelemben – érintett, nemzetközi szervezett bűnözői hálózatokkal; hangsúlyozza, hogy ezek az illegális tevékenységek súlyosbítják a politikai és humanitárius válságokat, meghiúsítják a szociális és gazdasági fejlődést, a demokrácia és a jogállamiság érvényesülését, fokozzák a nélkülözést, valamint migrációt, belföldi lakóhelyelhagyást és mérhetetlen emberi szenvedést okoznak;

16. aggodalmát fejezi ki annak kapcsán, hogy egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a terrorista hálózatok és a nem állami szereplők kifinomult tengeri képességekre tesznek szert, beleértve a tengeralattjáró-képességeket vagy a radar- és felderítési technológiákat, valamint hozzáférnek a nemzetközi hajózási ágazattal kapcsolatos logisztikai adatokhoz, rendelkeznek bányászati képességekkel és rögtönzött vízálló robbanóeszközökkel is, ami nagymértékben fokozza az általuk jelentett potenciális veszélyt és jelzi a tevékenységeik kiterjesztését az Európához közeli területeken, különösen az Atlanti-óceán déli térségének két oldalán;

17. úgy véli, hogy a különböző tengeri területekhez – például a Dél-Kaukázushoz, a Földközi-tenger délkeleti térségéhez vagy a Japán-tengerhez – közeli, befagyasztott konfliktusok fenntartása világszerte az instabilitás egyik fő forrását jelenti, veszélyeztetve a szállítási és energia-útvonalakat, elősegítve a fegyverkereskedelmet, valamint megkönnyítve a nem állami szereplők, például a bűnözi hálózatok és a terrorista sejtek tevékenységeit;

18. továbbra is aggodalommal töltik el az Afrika keleti és nyugati partjait jellemző kalóztevékenységek; rámutat arra, hogy a kalóztámadások (a fegyveres rablások, a hajók és a személyzet elrablása és a zsarolás) súlyosan hátráltatják e tengereken a hozzáférés szabadságát és forgalmat, és ezáltal jelentős veszélyt jelentenek a nemzetközi kereskedelemre és tengerbiztonságra nézve; rámutat, hogy a kalóztevékenységekkel kapcsolatos problémát általában az érintett part menti államok kormányzásának és fejlődésének hiánya idézi elő; reméli, hogy az Unió a KBVP EUNAVFOR Atalanta műveletének eredményeire építve máshol is KBVP-műveleteket fog kezdeményezni a kalóztevékenységek elleni küzdelem céljából;

19. figyelmeztet azokra a problémákra, amelyeket a nélkülözhetetlen szűk tengeri átjárókon való hajózás biztonságára általában a kalózkodás, a nemzetközi terrorizmus és a szervezett bűnözés jelent; hangsúlyozza, hogy a globális energiaellátást biztosító egyes legfontosabb vízi utak – így a Szuezi-csatorna, a Hormuzi-szoros vagy a Malaka-szoros – földrajzilag a leginstabilabb tengeri övezetekben helyezkednek el vagy ezeken keresztül közelíthetők meg;

20. megjegyzi, hogy a hagyományostól eltérő tevékenységek elleni küzdelemnek a KBVP-eszközök teljes körét fel kell használnia, beleértve a katonai eszközöket is, mivel a beavatkozásokra gyakran igen nehéz terepen kerül sor, olyan szereplők ellen, akiknek számos veszélyes fegyver áll rendelkezésükre; azt állítja – az Északkelet-Afrikában folyó uniós fellépés, az UNAVFOR Atalanta művelet és az EUCAP NESTOR művelet modellje alapján –, hogy a KBVP-műveletekhez más uniós külső eszközöknek is kapcsolódniuk kell a válságot kiváltó társadalmi, gazdasági és politikai okok megoldása és az érintett térségek fenntartható biztonságának megteremtése céljából;

21. megjegyzi, hogy a szabálytalan migráció várhatóan további nyomást gyakorol az EU tengeri határaira, különösen a déli szomszédságban bekövetkezett politikai és gazdasági fejlemények és az Észak-Afrikában, a Száhil övben, Északkelet-Afrikában és Szubszaharai-Afrikában várhatóan folytatódó instabilitás fényében; emlékeztet ugyanakkor arra, hogy a migrációra nem a biztonság elleni fenyegetésként, hanem olyan emberi jelenségként kell tekinteni, amely regionális, politikai és diplomáciai együttműködést és fejlesztési politikákat, valamint a regionális partnerségekbe való beruházást magában foglaló határozott irányítási stratégiát igényel; felhívja a figyelmet arra, hogy ezen erőfeszítés a tengeri képességek és a parti őrség tevékenységeinek fejlesztését igényli a hajókon utazó illegális migránsokkal kapcsolatos járőrtevékenységek és e migránsok megmentése érdekében;

22. elismeri, hogy a fokozódó tengeri forgalom várhatóan növeli a katasztrófák – például az olajszennyezések és más, környezetszennyezéssel járó események, mérgező hulladékok lerakása és illegális olajtárolás – bekövetkezésének valószínűségét; hangsúlyozza, hogy az Uniónak tovább kell dolgoznia egy, a súlyos tengeri környezeti katasztrófákkal kapcsolatos múltbeli tapasztalatokra támaszkodó stratégia kialakításán annak biztosítása révén, hogy minden uniós szereplő, szerv és ügynökség a tagállami hatóságokkal együtt összehangolt módon lépjen fel, azzal a céllal, hogy a szolidaritás és a hatékonyabb fellépés szellemében megfelelő szinergiákat alakítsanak ki;

Kulcsfontosságú tengeri övezetek

A Földközi-tenger térsége

23. hangsúlyozza, hogy a Földközi-tenger számos olyan kihívást hordoz, amelyek potenciális veszélyt jelentenek az EU stabilitására és közvetlen érdekeire, különös tekintettel az egyes part menti államokban várhatóan elhúzódó politikai zavargásokra, valamint társadalmi és gazdasági nehézségekre; megjegyzi, hogy az emiatt felélénkülő illegális tevékenységek – így a terrorizmus és a különböző illegális kereskedelmi formák – hatást gyakorolnak az EU tengerbiztonságára, beleértve a déli energiaellátás biztonságát is; véleménye szerint mielőbb el kell mélyíteni a regionális tengeri együttműködést, amelynek magában kell foglalnia az európai és regionális együttműködést, a hírszerzést, a felügyeletet, a járőrtevékenységet és a parti őrségi tevékenységeket is, amelyek mindegyike megfelelő haditengerészeti bevetési eszközöket igényel;

24. hangsúlyozza, hogy a Földközi-tenger térségét a tengeri határokkal kapcsolatos vitákat felölelő számos regionális konfliktus jellemzi, és ezért sürgeti az Uniót, hogy kötelezze el magát a földközi-tengeri régiót övező konfliktusok súlyosbodásának elkerülése mellett, mivel az felerősítené a már meglévő veszélyeket, például a szíriai polgárháború következményeit és a háborúnak az ország és a szomszédos országok tengeri övezetére gyakorolt hatását, Líbiában, Egyiptomban és Tunéziában a politikai instabilitást és a kormányzási kapacitások hiányát, valamint a továbbgyűrűző hatásokat a szomszédos Marokkóban és Algériában, amelyek továbbra sem tudják megfelelően kezelni a nyugat-szaharai konfliktust és közvetlenül érinti őket a mali és a száhil övi konfliktus kiéleződése; figyelmeztet továbbá a Földközi-tenger térségét jellemző válságok egymással való kölcsönös összefonódásából fakadó veszélyre, valamint a Közel-Keleten, a Száhil övben, Északkelet-Afrikában, Nyugat-Afrikában és Szubszaharai-Afrikában uralkodó instabilitásra és konfliktusra;

25. megjegyzi, hogy a Földközi-tenger keleti térségében a közelmúltban felfedezett földgázforrások új geopolitikai környezetet teremtettek és lényegesen megnövelték a viták lehetőségét, ami közvetlenül érinti európai uniós tagállamok jogos érdekeit és szuverén jogait; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Törökország, Oroszország, az USA és Izrael fokozta haditengerészeti jelenlétét a Földközi-tenger térségében; rámutat továbbá a Törökországgal az Égei-tengeren fennálló megoldatlan vita következményeire és a Görögország és Ciprus part menti kőolajtartalékainak tervezett kiaknázásából fakadó feszültség fokozódására; sürgeti ezért az Uniót, hogy tegyen lépéseket helyzetének megszilárdítása és annak érdekében, hogy elkerüljék a Földközi-tenger térségében a természeti erőforrásokkal kapcsolatos konfliktusokat és az azokból fakadó, a térség uniós tagállamaival szembeni biztonsági fenyegetéseket, amelyek végső soron az EU egészét érinthetik;

A Balti-tenger

26. megállapítja, hogy Oroszország tengeri területei kivételével a Balti-tenger az EU belső tengere és több parti állam számára létfontosságú közlekedési folyosó; a Balti-tenger régiójának egyensúlya és a tengeri közlekedés zavartalan működése az EU tagállamai közötti, valamint az EU és Oroszország közötti politikai érdekegyeztetéstől függ; a Balti-tenger politikai egyensúlyához kapcsolódnak a parti államok nyelvi kisebbségei helyzete biztosításának, az energiaszállítási műveletek, az élénk kereskedelmi hajózás, az esetleges olajszállítótartályhajó-balesetek, a halállomány és a környezet romlásának kérdései; megjegyzi, hogy további kihívásokat jelentenek a Balti-tenger tengeri biztonsága tekintetében a második világháborúban elsüllyesztett és most a tengerfenéken lévő vegyi fegyverek, a part mentén működő, korszerűtlen atomerőművek, az energiaszállítmányokra leselkedő esetleges terrortámadások, valamint a Balti-tenger kikötőin keresztül történő, esetleges illegális fegyverszállítások;

A Fekete-tenger

27. úgy véli, hogy jelenleg geostratégiai szempontból a Fekete-tenger az Unióval határos egyik legjelentősebb tengeri térség, mégpedig az Unió energiabiztonsága és energiaellátásának diverzifikációja szempontjából; tudomásul veszi, hogy a térség közép- és hosszú távon rendkívül nagy kockázatokat rejt magában, tekintettel arra, hogy fontos áru- és energiaszállítási útvonalként stratégiai helyzetben van, hogy közel van az elhúzódó konfliktusok instabil területeihez, például a vitatott abház és dél-oszét területekhez, valamint a kapcsolódó Moszkva-Tbiliszi konfliktushoz; hangsúlyozza, hogy mivel az Európai Unió számos tagállamának energiabiztonsága jelentős mértékben függ a Fekete-tengeren keresztül vagy a közelében haladó földgáz- és kőolaj-útvonalak biztonságától, az Uniónak stratégiai érdeke az elhúzódó regionális konfliktusok fokozódásának megakadályozása és tartós megoldások meghatározása; rámutat, hogy e célból adott esetben szükség lehet az európai haditengerészeti eszközök mozgósítására;

28. emlékeztet az Európai Unió fekete-tengeri stratégiájáról szóló, 2011. január 20-i állásfoglalására(12), és megismétli, hogy az Uniónak aktívabb szerepet kell vállalnia a fekete-tengeri biztonsági környezet alakításában; ismételten felkéri a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy dolgozzon ki stratégiát a fekete-tengeri térségre vonatkozóan, amely hatékonyan foglalkozik a tengeri biztonsági és védelmi kérdésekkel;

29. hangsúlyozza, hogy megerősített párbeszédre van szükség a stratégiai partnerekkel a konfliktusok megelőzéséről és rendezéséről, de hangsúlyozza annak jelentőségét is, hogy többoldalú regionális kezdeményezésekbe fogjanak (mint például a fekete-tengeri szinergia) annak édekében, hogy felvegyék a küzdelmet az ember-, kábítószer- és fegyverkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetekkel, illetve az illegális halászattal, a környezet állapotromlásával és hasonló problémákkal szemben;

Az Atlanti-óceán és Nyugat-Afrika

30. megjegyzi, hogy az Atlanti-óceán Európa létfontosságú kereskedelmi útvonala; aggasztja, hogy az Atlanti-óceán – különösen a Karib-térségben – a Dél-Amerikából érkező kábítószer tranzitútvonalául szolgál; nyugtalanítja, hogy a következő évtizedekben a gazdasági tevékenységek fejlesztése – különösen a Panama-csatorna bővítésével – támogathatja a bűncselekmények számának növekedését az övezetben ;

31. véleménye szerint az Európát érintő jelenlegi legjelentősebb veszélyek közül jó néhány Nyugat-Afrika partjaitól, és különösen a Guineai-öbölből ered; mély aggodalommal tölti el, hogy Nyugat-Afrika partjai mentén a bűncselekményekkel és a kábítószer-, ember- és fegyverkereskedelemmel kapcsolatos súlyos veszélyek alakulnak ki; ezzel párhuzamosan a Guineai-öböl országaiban egyre több regionális terrorista hálózat működik, például Nigériában a Boko Haram, amelynek tevékenységei a szomszédos államokra is kiterjednek, és e hálózatok összefonódnak a globális lefedettségű hálózatokkal, például az iszlám Maghreb-országokban az al-Kaidával – amint azt a mali válság is élénken szemlélteti;

32. aggodalommal jegyzi meg, hogy a Guineai-öböl országaiban folyamatos politikai instabilitás uralkodik, egyes országok pedig államkudarccal szembesülnek, köztük Bissau-Guinea is, amely a Latin-Amerikából Európába irányuló kábítószer-kereskedelem platformja lett;

33. megjegyzi, hogy a régió emellett fontos energiaszolgáltató, mivel jelenleg a Guineai-öböl országai adják az EU kőolaj- és földgázimportjának 13, illetve 6%-át, és Nigéria szolgáltatja a teljes uniós kőolajimport 5,8%-át; számításai szerint a part menti kőolaj- és földgázkészletek közelmúltbeli felfedezése nyomán megnövekszik a régió jelentősége; aggodalmát fejezi ki ezért annak kapcsán, hogy a part menti természetes erőforrásokért folytatott verseny további konfliktusokat és bűncselekményeket szülhet;

34. rámutat arra, hogy a Nyugat-Afrika partjait jellemző instabilitás, terrorizmus és bűncselekmények szorosan összefonódnak a Száhil öv egészének instabilitásával; sürgeti ezért az EU-t, hogy a KBVP EUCAP Sahel Niger polgári missziójával összefüggésben integrálják a Száhil övben alkalmazott terrorizmusellenes erőfeszítéseket egy átfogó regionális stratégiába, amelynek célja, hogy Nyugat-Afrika partjainál, különösen a Guineai-öbölben felvegye a küzdelmet a tengeri fenyegetésekkel szemben; ezzel összefüggésben felszólítja az Uniót, hogy a régiót jellemző terrorizmus és egyéb szervezett bűnözés leküzdése érdekében biztosítsa a régióban jelen lévő két KBVP-misszió – az EUCAP Sahel Niger és az EUTM Mali – közötti koordinációt, valamint e missziók szárazföldi és a tengeri erőfeszítésekkel való koordinációját;

35. üdvözli a Guineai-öböl kulcsfontosságú tengeri útvonalairól szóló program (CRIMGO) Bizottság általi bejelentését, amely program célja a Guineai-öböl biztonságának javítása a parti őrségnek nyújtott képzés, valamint Nyugat-Afrika hét, part menti államának hatóságai közötti, a Stabilitási Eszközből finanszírozandó információmegosztási hálózat létrehozása révén; felszólít a Guineai-öböl kulcsfontosságú tengeri útvonalairól szóló program (CRIMGO) Nyugat-Afrika partjainál való gyors végrehajtására; kéri továbbá, hogy hozzanak létre különleges együttműködési mechanizmusokat a Bizottság által finanszírozott program és a KBVP-missziók (az EUCAP Sahel Niger és az EUTM Mali) összekapcsolása érdekében, mivel az e missziók által vállalt feladatok szorosan kapcsolódnak a Guineai-öböl partjait jellemző instabilitás okaihoz;

36. hangsúlyozza, hogy fokozni kell a Guineai-öbölben folytatott uniós tevékenységek hatékonyságát; javaslata szerint különleges szinergiákat kell létrehozni annak érdekében, hogy a meglévő uniós eszközök és struktúrák – mint az Európa Tengerészeti Biztonsági Ügynökség (EMSA) – összehangolása révén hozzáadott értéket teremtsenek;

37. felszólítja az alelnököt/főképviselőt, hogy térképezze fel az uniós tagállamok és az AKCS-partnerek stratégiai helyszíneken – például a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken található Lajes légibázison, valamint a Zöld-foki-szigeteken – lévő létesítményeit, amelyeket különleges haditengerészeti és légi műveletek fejlesztésére használhatnának annak érdekében, hogy felvegyék a küzdelmet a fegyverek terjedésével, a terrorizmussal, a kalóztevékenységekkel és a szervezett bűnözéssel szemben a Guineai-öbölben és az Atlanti-óceán szélesebb déli térségében, mindezt egy olyan háromoldalú partnerség keretében, amely magában foglalja az Egyesült Államokkal, Kanadával, Brazíliával és más latin-amerikai országokkal folytatott transzatlanti együttműködést, valamint az EU és az Afrikai Unió közötti együttműködést;

Az Ádeni-öböl és az Indiai-óceán nyugati térsége

38. rámutat arra, hogy a kalóztevékenységek miatt az Ádeni-öböl jelenleg a világ egyik legveszélyesebb tengeri övezete; emlékeztet arra, hogy a kalóztevékenységek a köztük és a szociális, politikai és gazdasági irányítás közötti okozati összefüggést kezelő különleges, átfogó és holisztikus megközelítést igénylő szervezett bűnözési formát jelentenek, amint azt Északkelet-Afrika és Szomália példája is mutatja; megjegyzi, hogy a váltságdíjakból befolyó pénzek mozgásának nyomon követése, a bűnözői hálózatok felszámolása és a bűnelkövetők üldözése szintén alapvető fontosságú a kalóztevékenységekkel szembeni küzdelemben, de megvalósításukra kizárólag a tagállami hatóságok, az Europol és az Interpol közötti együttműködés jelentette előnyök kihasználása révén kerülhet sor; megjegyzi, hogy e tekintetben konkrét kapcsolat van a külső biztonságpolitika és a belső bűnüldözés között;

39. üdvözli a KBVP polgári EUCAP Nestor misszióját, amelynek a célja a tengeri kapacitások megerősítése Északkelet-Afrikában és az Indiai-óceán nyugati térségében, valamint az EUNAVFOR Atalanta művelet célkitűzéseinek eléréséhez való fenntarthatóbb helyi hozzájárulás biztosítása;

40. kiemeli a közelmúltban elért, és remélhetőleg tartós sikert, amelyet az EUNAVFOR Atalanta ért el az Indiai-óceán nyugati térségében a kalóztámadások gyakoriságának visszaszorításában és a KBVP hitelességének megerősítésében; megjegyzi, hogy az Atalanta-művelet a KBVP-n belüli első haditengerészeti misszió, és – a sikerek, a hiányosságok és a levont tanulságok figyelembe vétele mellett – e műveletnek kell alapul szolgálnia a KBVP tengeri dimenziójának további fejlesztéséhez és végrehajtásához; üdvözli az EUNAVFOR Atalanta által a SHADE-mechanizmus (Shared Awareness and De-confliction – közös tájékoztatás és konfliktusfelszámolás) keretében vállalt pozitív európai uniós szerepet a térségben működő többnemzetiségű, nemzeti és regionális haditengerészeti erők közötti, és különösen a NATO Ocean Shield művelettel való együttműködés előmozdítása céljából; üdvözli az uniós ügynökségek – például az Európai Unió Műholdközpontja (EUMK – SatCen) és az EMSA – és harmadik felek közötti sikeres együttműködést is, különösen a műholdas hajómegfigyelési adatok feldolgozása területén, még ha nem is áll rendelkezésre az ilyen együttműködést alátámasztó hivatalos megállapodás; felszólítja az Uniót a meglévő uniós eszközök és szervek közötti kapcsolatok hivatalos formába öntésére, amint az az Atalanta, az EMSA és az EUMK között már megtörtént, ezzel elkerülve a feladatok, erőforrások és a szakértelem párhuzamosságát, valamint kihasználva az ilyen szinergiák jelentette egyértelmű operatív előnyöket;

41. hangsúlyozza, hogy az átfogó megközelítés koncepciója, amely e különleges esetben az Északkelet-Afrikára vonatkozó stratégiai keretstratégiából származik, alapvető fontosságú a régió három folyamatban lévő, a politikai elkötelezettség és a fejlesztési politikák által is támogatott KBVP-missziójának (EUNAVFOR Atalanta, az Unió szomáliai kiképző missziója és az EUCAP Nestor) egymás melletti működésében; üdvözli az Unió műveleti központjának működésbe lépését, amelynek célja az említett missziók közötti együttműködés elősegítése és a köztük lévő szinergiák megerősítése, ami fontos lépést jelent a KVBP fejlesztésében; rámutat arra, hogy a kiegészítő jelleg és a koordináció e példája alapján további olyan fellépéseket kell kialakítani, amelyek a sokrétű problémákra való válaszadáskor igénybe veszik a KVBP-missziókat és -műveleteket; megjegyzi, hogy egy állandó katonai tervezési és végrehajtási képesség tovább erősítheti a haditengerészeti komponensek KVBP-missziókba és műveletekbe való bevonását;

42. elismeri a hajózási társaságok által a hajókra telepített fedélzeti védelmi intézkedéseket; ezért támogatja a tengerészeti ágazat tengerészeti biztonsággal foglalkozó magánvállalkozásokra vonatkozó szabályozással kapcsolatos legutóbbi kéréseit; mgismétli továbbá felhívását, melyben egyrészt Nemzetközi Tengerészeti Szervezethez, a lobogó szerinti államokhoz és a tengerészeti ágazathoz szól, hogy működjenek együtt és dolgozzanak ki közösen egy magatartási kódexet, amely nemzetközileg elfogadott, világos, következetes és érvényesíthető rendelkezésekkel szabályozza a hajókon szolgáló fegyveres biztonsági magánszemélyzet alkalmazását, másrészt a tengeri biztonsági magáncégekhez, hogy e szabályokat szigorúan tartsák be;

Az Északi-sarkvidék

43. hangsúlyozza, hogy az északi-sarkvidéki átjárók megnyílása az éghajlatváltozás közvetlen következménye, és rámutat arra, hogy elsősorban magának az Uniónak kell befektetnie a régiónak és kulcsfontosságú környezeti értékeinek megőrzésébe és fenntartásába, biztosítva ugyanakkor, hogy a sarkvidéki régió erőforrásait fenntartható és a helyi lakosságot tiszteletben tartó módon hasznosítsák; hangsúlyozza a régióban fenntartandó általános stabilitás és béke jelentőségét; hangsúlyozza ezért, hogy olyan egységes és összehangolt uniós politikára van szükség a régióban, amely egyértelműen megállapítja az uniós prioritásokat, a lehetséges kihívásokat és a követendő stratégiát; rámutat arra, hogy Dánia, Finnország és Svédország Északi-sarkvidékkel kapcsolatos érdekei mellett Izland jövőbeni uniós csatlakozása tovább mélyítené az Unió északi-sarkvidéki parti entitássá való átalakulását, ami még inkább rámutat az Északi-sarkvidékkel kapcsolatos, minden korábbinál jobban összehangolt uniós szintű szakpolitika szükségességére; e tekintetben üdvözli a fent említett, „Az Északi-sarkvidékkel kapcsolatos európai uniós politika kialakítása terén 2008 óta elért eredmények és a következő lépések” című közös közleményt, és megismétli, hogy politikai párbeszédre van szükség minden régióbeli partnerrel, többek között Oroszországgal;

44. hangsúlyozza a sarkvidéki tengeri átjárókat igénybe vevő új kereskedelmi útvonalak jelentőségét, többek között az EU és tagállamai gazdaságára nézve; hangsúlyozza, hogy az Uniónak és tagállamainak aktívan védelmezniük kell a tengerek szabadságát és a nemzetközi vízi utakon való szabad áthaladás jogát; hangsúlyozza, hogy az Északi-sarkvidék államai közötti, hosszú ideje fennálló területi vitákat békésen kell rendezni, és határozottabb fellépésre kéri az Uniót e régióban, illetve annak felmérésére, hogy milyen eszközökre és képességekre lehet szükség a területet jellemző konfliktusokra való válaszadáshoz; hangsúlyozza, hogy mindenféleképpen el kell kerülni az Északi-sarkvidék militarizálódását; felszólítja a Bizottságot, hogy nyújtson be arról szóló javaslatokat, hogy a Galileo projekt miként támogathatja az Északi-sarkvidékkel kapcsolatos szakpolitikát, továbbá milyen irányban kell átalakítani azt annak érdekében, hogy hozzájáruljon az Északi-sarkvidék vizein való biztonságosabb hajózáshoz, hiszen ez különösen az északkeleti átjáró biztonságába és hozzáférhetőségébe való befektetést jelentene;

A Csendes-óceán

45. hangsúlyozza a Csendes-óceán, és különösen a Dél-kínai-tenger globális jelentőségét, hiszen e tengeren bonyolódik le a világ kereskedelmének egyharmada; aggódik az egyre fokozódó feszültség miatt, és sürgősen felszólítja az összes érdekelt felet, hogy a régió stabilitása érdekében tartózkodjanak az egyoldalú politikai és katonai fellépésektől, tompítsák a nyilatkozatok élét, és nemzetközi választottbíróság útján rendezzék a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos vitatott területi követeléseiket a nemzetközi jognak, különösen az ENSZ Tengerjogi Egyezményének megfelelően, a régió stabilitása és a Dél-kínai-tengeren való hajózás szabadsága és biztonsága érdekében;

46. megítélése szerint a Kelet- és Dél-kínai-tenger térségében tapasztalható feszültségek lehetséges békés rendezéséhez vezető utat a tárgyalás és a szóban forgó tengeri területek békés kiaknázására vonatkozó magatartási kódex közös végrehajtása jelenti, beleértve a biztonságos kereskedelmi útvonalak és a halászati kvóták létrehozását vagy területek erőforrások feltárására való kijelölését;

47. felszólítja az alelnököt/főképviselőt, hogy azonosítsa a békét és a biztonságot a Kelet- és Dél-kínai-tengeren a feszültségek vagy a fegyveres konfliktusok súlyosbodása esetén veszélyeztető kockázatokat;

48. megjegyzi, hogy bizonyos államok – különösen Ausztrália – politikai szempontból már most is igen aktívak a Csendes-óceán térségében, és hogy a térség biztonságának és védelmének biztosítása érdekében az EU-nak két- és többoldalú együttműködésre kell támaszkodnia;

49. hangsúlyozza a Panama-csatorna várhatóan 2014-ben befejeződő bővítésének jelentőségét, mivel ez átalakítaná a tengeri geostratégiai egyensúlyt és rendkívüli lehetőségeket kínálna az EU és a tagállamok számára; figyelmeztet arra, hogy a tagállamok hajó- és kikötői infrastruktúráit fel kell készíteni arra, hogy szembenézzenek a tengeri kereskedelmi forgalom várható növekedésével és az ezzel járó biztonsági és védelmi kockázatokkal, amelyek többek között a fokozódó környezeti károkból és a bűnözői tevékenységből fakadnak; hangsúlyozza, hogy a Csendes-óceánt az Atlanti-óceánnal összekötő csatorna fontos alternatív szállítási útvonalat jelent Ázsiából Európába és fordítva, nyugati irányba;

Meglévő eszközök és kapacitásfejlesztés

50. határozott véleménye szerint a pénzügyi és gazdasági válságot lehetőségként kell megragadni arra, hogy a tengeri képesség megteremtésének területén valóban európai módon hajtsák végre a képesség-összevonási és -megosztási kezdeményezést, különösen a LeaderSHIP 2020 kezdeményezés kihasználásával és a hajóépítési és -javítási ágazat, valamint a kapcsolódó ágazatok szereplőinek hálózatba szervezésének elősegítésével, ami hozzájárulhat a megbízható katonai képességek fenntartásához, mivel csak így biztosítható, hogy Európa meg tudjon felelni a haditengerészeti kapacitásaival és a tengeri környezet biztonságával kapcsolatos globális kihívásoknak;

51. sajnálja ugyanakkor, hogy a pénzügyi válságra és a gazdasági lassulásra válaszul az uniós tagállamok szigorú megszorításokat hajtanak végre a nemzeti védelmi költségvetésekben, és ezek az uniós szinten többnyire össze nem hangolt és az európai biztonsági stratégiát figyelmen kívül hagyó megszorítások súlyos következményeket vonhatnak maguk után az EU azon képessége és arra való felkészültsége tekintetében, hogy szembenézzen a tengeri és egyéb biztonsági kihívásokkal, valamint eleget tegyen nemzetközi kötelezettségeinek, továbbá hátráltatják a globális biztonság biztosítójaként játszott szerepét;

52. hangsúlyozza, hogy az EU által előtérbe helyezett, a koordináció növelését, a védelmi kiadások racionalizálását és a tagállamok közötti jobb méretgazdaságosság elérését célzó képesség-összevonási és -megosztási prioritás csak ezután hozza meg az eredményeit, többek között a tengeri biztonsági képességek területén is;

53. méltatja az EVÜ által a kapacitás-összevonás és -megosztás elérésének megalapozása terén – a követelmények harmonizálása, valamint a haditengerészeti képzéssel és a logisztikával kapcsolatos projektek révén – végzett munkát; üdvözli a szerkesztő-szakértő csoport tengeri követelményekről és képességekről szóló, 2012. évi tanulmányát; az EVÜ megbízatására és szakértelmére való tekintettel sürgeti a tagállamokat, hogy amennyiben megszorításokat kell végrehajtaniuk a védelmi költségvetésben, támaszkodjanak az Ügynökség tanácsaira és technikai segítségnyújtására, ezzel elkerülve az EU területén a stratégiai képességfejlesztés veszélybe sodrását, amely képességfejlesztésnek összehangolt módon kell kezelnie a hiányosságokat; ösztönzi a tagállamokat, hogy a tengeri kérdésekben működjenek együtt az EVÜ-vel a – különösen a polgári, a katonai és a kettős felhasználású – képességi igények azonosítása érdekében; sürgeti az alelnököt/főképviselőt, hogy az EVÜ és a Tengerügyi és Halászati Főigazgatóság támogatásával azonosítson minden olyan haditengerészeti és tengeri eszközt, amely megfelel a 2012. évi tengeri képességeknek és követelményeknek, de amelynek esetében fennáll annak kockázata, hogy azt az uniós tagállamok a pénzügyi és gazdasági korlátok miatt elveszítik, valamint tárja fel, hogy ezek az eszközök miként tarthatók meg, illetve állíthatók az Unió integrált tengerpolitikájának és a jövőbeni európai tengerbiztonsági stratégiának a szolgálatába;

54. emlékeztet arra, hogy a világ jelenlegi összetett biztonsági kihívásainak fényében a kettős felhasználású képességek szükségesek a KBVP végrehajtásához; hangsúlyozza, hogy a Száhil öv és Északkelet-Afrika jelenlegi válságai rámutatnak arra, hogy olyan átfogó megközelítésre van szükség, amely egyrészt a polgári-katonai szerepvállalás széles skáláját, másrészt a kettős felhasználású eszközöket és képességeket, köztük az európai haditengerészeti képességeket és a hajók biztonságának és ellenálló képességének biztosítását célzó polgári és védelmi hajóépítési kapacitásokat is mobilizálja; felszólítja a tagállamokat, hogy működjenek együtt a megfelelő uniós szervekkel és ügynökségekkel, különösen a Bizottsággal, az EVÜ-vel és az Európai Űrügynökséggel (ESA) a kettős felhasználású képesség fejlesztéséhez szükséges uniós finanszírozás megtalálásában, mivel e finanszírozás jelenti a nemzeti, regionális és uniós szintű képességbeli hiányosságok áthidalásának egyik módját; emlékeztet a Galileo programon belül a kettős felhasználású termékekkel kapcsolatos lehetőségekre és – különösen a tengeri kérdésekben – e programnak a KBVP-műveletek végrehajtásával és hatékonyságával kapcsolatos értékére; hangsúlyozza azonban, hogy a képességfejlesztés terén a nagyobb átláthatóság, a hatékonyság és a többoldalú megközelítések számára kell prioritást biztosítani;

55. emlékeztet arra, hogy a védelem területén meg kell erősíteni az Unió által finanszírozott, az Unió területén kialakított technológiai bázist, beleértve a hadihajó-építési és a berendezésgyártási képességeket is; emlékeztet arra, hogy a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság fényében a jól teljesítő és önfenntartó európai védelmi iparágak elindítása és támogatása egyet jelent a munkahelyteremtéssel és a növekedéssel; felszólít arra, hogy folytassanak minőségi párbeszédet az ipari szereplőkkel, mivel a haditengerészeti kapacitások fejlesztése több évnyi elkötelezettséget von maga után; hangsúlyozza, hogy a tengeri és haditengerészeti képességek – köztük a kommunikációs rendszerek és technológiák – területén az uniós tagállamoknak és az iparágnak racionalizálniuk és harmonizálniuk kell az előírásokat az európai műveletek egymással való összeegyeztethetősége érdekében;

56. véleménye szerint az egyik ilyen innováció az EVÜ tengerfelügyeleti hálózata (MARSUR), amely hozzáadott értéket képvisel a KBVP tengeri dimenziójának fejlesztésében; nyomatékosan kiáll amellett, hogy hozzanak létre megfelelő együttműködési területet a MARSUR és a tengerfelügyeleti projektek kialakítására irányuló más uniós projektek, például a Copernicus (az európai Föld-megfigyelési program, a korábbi GMES, azaz a globális környezetvédelmi és biztonsági megfigyelés), továbbá a tengeri és biztonsági szolgáltatások nyújtását célzó projektek vagy az EMSA tengerfelügyelettel kapcsolatos munkája között;

57. véleménye szerint az EMSA, az Európai Űrügynökség és a Copernicus program továbbra is igénybe vehető – és hivatalosan igénybe is kell azokat venni – a KBVP tengeri dimenziójának végrehajtására; hangsúlyozza, hogy szakértelmüknek köszönhetően az említett szereplők kiváló helyzetben vannak ahhoz, hogy szolgáltatásokat és támogatást nyújtsanak a folyamatban lévő KBVP-missziók számára a felügyelet, a járőrtevékenységek vagy a műholdas adatok gyűjtése, tanulmányozása és terjesztése területén, amit az EMSA és az EUNAVFOR Atalanta művelet közötti, noha informális úton létrehozott partnerség ihletett;

58. felszólít arra, hogy a Frontex és az Európai Parti Őrségek Hálózata által korábban szerzett tapasztalatokra építve hozzanak létre valódi európai parti őrségi funkciót, amelyhez különböző kormányzati szervek és szervezetek biztosítanak kapacitásokat, a bel- és igazságügyi együttműködésből származó ítélkezési gyakorlat keretében eljárva, az EU határainak, az európai polgárok és az Európai Unió parti vizein veszélyben lévő emberek életének védelme céljából;

59. méltatja a közös információmegosztási környezet (CISE) fejlesztésének keretében a hatékony európai tengerfelügyeleti kapacitás elérése érdekében végzett munkát; felszólítja ezért az Európai Uniót, hogy az uniós tagállamok vizein vagy az EU szomszédságában a tengeri kihívások nyomon követésére, ellenőrzésére és a válaszadásra való felkészültség érdekében hajtson végre jelentős beruházást a CISE keretének továbbfejlesztésébe, többek között a MARSUNO, a BluemassMed és az EUROSUR projektek kapcsán szerzett tapasztalatok alapján;

60. tekintettel arra, hogy az EU és a NATO tagjai mindössze egyetlen haditengerészeti erővel rendelkeznek, felszólít arra, hogy biztosítsanak nagyobb fokú stratégiai koordinációt a két szervezet között a tengerbiztonsági kérdésekben; véleménye szerint a jövőbeni uniós tengerbiztonsági stratégiának függetlennek kell lennie a Szövetség stratégiájától, ám ki is kell egészítenie azt annak érdekében, hogy e stratégiák hozzájáruljanak a fent említett minél több kihívás leküzdéséhez, mindeközben biztosítva a korlátozott tengeri eszközök optimális használatát; üdvözli a két szervezet northwoodi műveleti parancsnokságainak helymegosztásából fakadó pozitív eredményeket; véleménye szerint az EU-nak központi kérdésként kell kezelnie azt a hozzáadott értéket, amely a sokrétű kihívásokkal kapcsolatos átfogó megközelítéséből származik, amint azt az Atalanta művelet kalóztevékenységekkel szembeni hatékony küzdelmének diplomáciai, pénzügyi és jogi nyomon követése is alátámasztja; felhív a NATO és az EU közötti információmegosztás további fejlesztésére, valamint a többi nemzetközi szereplővel való fokozott koordinációra;

61. sajnálja, hogy továbbra is jellemző a tengerbiztonságért felelős uniós szervek és ügynökségek között az erőforrások párhuzamossága, átfedése és pazarlása, valamint a hatáskörökért vívott harc; annak felmérésére sürgeti az EU-t, hogy miként csökkenthető a számos uniós szerv és szereplő között a feladatok, a szakértelem, a felszerelések és az erőforrások szükségtelen átfedéséből eredő adminisztratív és pénzügyi teher, mivel ennek ismeretében az alelnök/főképviselő megfelelőbben tölthetné be koordinációs szerepét;

62. ennek fényében felszólít arra, hogy az EU tengerbiztonsági stratégiája tükrözze a koordinációra és a feladatok összehangolására irányuló erőfeszítéseket, valamint nyújtsanak benne egyértelmű iránymutatást a vonatkozó bizottsági főigazgatóságok, köztük a Tengerügyi és Halászati Főigazgatóság, a Belügyi Főigazgatóság, a Jogérvényesülési Főigazgatóság, a Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatóság, a Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság, az Adóügyi és Vámuniós Főigazgatóság, a Kutatási és Innovációs Főigazgatóság, a Fejlesztési Főigazgatóság, valamint az Európai Külügyi Szolgálat és a Külpolitikai Eszközök Szolgálata közötti különleges együttműködésről; ezt a munkát az EVÜ, az EMSA, az EUMK, az Europol, a Frontex, az Unió Katonai Törzse, a Válságkezelési és Tervezési Igazgatóság, az Európai Unió Helyzetelemző Központja és az illetékes tagállami hatóságok közötti intézményközi együttműködés tekintetében is el kell végezni;

63. üdvözli az európai haditengerészeti vezetőknek az európai haditengerészetek közötti megértés előmozdítása és a kölcsönös érdekű kérdések megvizsgálása terén végzett tevékenységét; felszólít arra, hogy a további együttműködés előmozdítása és egy integrált és hatékony megközelítés kialakítása érdekében használják fel az európai haditengerészeti vezetők éves ülései, valamint szakosodott munkacsoportjai által végzett munka eredményeit az európai tengerbiztonsági stratégia elkészítéséhez és KBVP szintű végrehajtásához;

64. felszólítja a 2013 decemberében összeülő soron következő Európai Védelmi Tanácsot egy olyan uniós tengerbiztonsági stratégia elfogadására, amely tartalmazza az Európai Parlament e jelentésben kifejtett nézeteit; emlékezteti a tagállamokat arra, hogy a mai világban, és különösen e világ kihívásaira és veszélyeire tekintettel, valamint az 500 millió uniós polgár védelme érdekében következetes, koherens és hathatós fellépésre van szükség; emlékeztet továbbá arra, hogy e kihívások emellett olyan uniós külpolitikát követelnek, amely a béke és a biztonság iránti igényen és ezek világszerte történő előmozdításán alapul;

65. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanács elnökének, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének/a Bizottság alelnökének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek, a NATO főtitkárának és a NATO Parlamenti Közgyűlése elnökének.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0006. (2) JOIN/2012/039 végleges – 2012/0370 (NLE). (3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0024. (4) JOIN(2012)19 (5) HL L 301., 2008.11.12., 33. o. (6) HL L 187., 17.07.12, 40. o. (7) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0419. (8) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0455. (9) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0097. (10) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0203. (11) HL C 15 E., 2010.1.21., 61. o.. (12) Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0025.

a közös biztonság- és védelempolitika tengerészeti vonatkozásairól

(2012/2318(INI))

Külügyi Bizottság, előadó: Ana Gomes

A GUE/NGL képviselői, Sabine Lösing és Willy Meyer által előterjesztett kisebbségi vélemény

A jelentés támogatja fegyveres erők felhasználását a tengerek és a tengeri források használatának, illetve Európa tengeri hatalmának biztosítására; támogatja a polgári-katonai együttműködést, katonai és biztonsági eszközök egyesítését, valamint a tengerek és nemzetközi vizek militarizálását.

Ellenezzük a jelentést, mivel az:

–  üdvözli az ATALANTA missziót a KBVP tengeri vonatkozásai továbbfejlesztésének alapjaként is;

–  ösztönzi a fegyveres erők tengeri jelenlétének növelését és kiterjesztését a kereskedelem, a tengeri források ellenőrzését célzó energiaellátási útvonalak, az alapvető fontosságú infrastruktúra és a tengerekre vonatkozó geostratégiai megközelítés biztosítása érdekében;

–  támogatja a kölcsönös védelmi és szolidaritási záradékot (EUSZ 42. cikk (7) + EUMSZ 222. cikk); sajnálatát fejezi ki a nemzeti védelmi költségvetések megszorításai kapcsán és hadihajó-építésre, illetve berendezések készítésére kéri fel az Európai Megfigyelő és Információs Központot;

–  haditengerészeti megfigyelésre kér fel a Galileo-rendszeren keresztül;

–  egységes tengeri megközelítésre szólít fel, amely összekapcsol polgári és katonai eszközöket/műszereket, illetve célja a belső és külső biztonság felölelése;

Kérjük az alábbiakat:

–  a tengerek demilitarizálását, atomfegyvermentes földközi-tengeri térség kialakítását, radikális leszerelést uniós és globális szinten; az óceánok forrásainak méltányos, békés és fenntartható/ökologikus használatát;

–  a katonai kiadások polgári célokra való átirányítását,

–  minden tevékenység szigorúan tartsa tiszteletben az ENSZ alapokmányát és a nemzetközi jogot;

–  az EU polgári jellegének megőrzését, a konfliktusokra szigorú, polgári, békés megoldások/megközelítés alkalmazását, a polgári és katonai akciók különválasztását; a konfliktusok kiváltó okainak– így a szegénységnek és a források illegális kiaknázásának – kezelését;

–  az EU és a NATO határozott különválasztását.