JELENTÉS a Párizsban megkötendő új nemzetközi éghajlat-változási megállapodásról

30.9.2015 - (2015/2112(INI))

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság
Előadó: Gilles Pargneaux
(*)  Társbizottsági eljárás – az eljárási szabályzat 54. cikke

Módosítások

• 001-003 (PDF - 111 KB)
• 001-003 (DOC - 303 KB)
• 004-006 (PDF - 197 KB)
• 004-006 (DOC - 303 KB)
• 007-014 (PDF - 124 KB)
• 007-014 (DOC - 325 KB)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a Párizsban megkötendő új nemzetközi éghajlat-változási megállapodásról

(2015/2112(INI))

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizenötödik konferenciájára (COP15) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2009. december 7–18. között Koppenhágában, Dániában megrendezett ötödik konferenciájára (COP/MOP5), valamint a Koppenhágai Megegyezésre,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizenhatodik Konferenciájára (COP16) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2010. november 29. és december 10. között Cancúnban, Mexikóban megrendezett hatodik konferenciájára (COP/MOP6), valamint a cancúni megállapodásokra,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizenhetedik Konferenciájára (COP17) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2011. november 28. és december 9. között Durbanben, Dél-Afrikában megrendezett hetedik konferenciájára (COP/MOP7), valamint különös tekintettel a fokozott fellépést célzó Durban Platformot magukban foglaló határozatokra,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizennyolcadik Konferenciájára (COP18) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2012. november 26. és december 8. között Dohában, Katarban megrendezett nyolcadik konferenciájára (COP/MOP8), valamint a dohai „Climate Gateway” megállapodásra,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizenkilencedik konferenciájára (COP19) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2013. november 11–23. között Varsóban, Lengyelországban tartott kilencedik konferenciájára (COP/MOP9), valamint a veszteségekre és károkra vonatkozó varsói nemzetközi mechanizmus kialakítására,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek huszadik konferenciájára (COP20) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2014. december 1–12. között Limában, Peruban megrendezett tizedik konferenciájára (COP/MOP10) és a limai éghajlat-politikai felhívásra,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek huszonegyedik konferenciájára (COP21) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2015. november 30. és december 11. között Párizsban, Franciaországban megrendezendő tizenegyedik konferenciájára (COP/MOP11),

–  tekintettel a koppenhágai éghajlat-változási konferenciára (COP15) vonatkozó uniós stratégiáról szóló 2009. november 25-i[1], a COP15 során elért eredményekről szóló 2010. február 10-i[2], a cancúni éghajlat-változási konferenciáról (COP16) szóló 2010. november 25-i[3], a durbani éghajlat-változási konferenciáról (COP17) szóló 2011. november 16-i[4], a dohai (katari) éghajlat-változási konferenciáról (COP18) szóló 2012. november 22-i[5], a varsói (Lengyelország) éghajlat-változási konferenciáról (COP19) szóló 2013. október 23-i[6], valamint a limai (Peru) éghajlat-változási konferenciáról (COP20) szóló 2014. november 26-i állásfoglalására[7],

–  tekintettel az EU 2008. decemberi éghajlat-változási és energiaügyi csomagjára,

–  tekintettel a Bizottság „Az éghajlat- és energiapolitika 2030-ra szóló kerete” című, 2013. március 27-i zöld könyvére (COM(2013)0169),

–  tekintettel a 2003/87/EK irányelvnek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének a légi közlekedésre történő kiterjesztése céljából történő módosításáról szóló, 2008. november 19-i 2008/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre[8],

–  tekintettel a „2050: A jövő ma kezdődik – Az éghajlatváltozással foglalkozó jövőbeni integrált uniós politikára vonatkozó ajánlások” című, 2009. február 4-i[9], a versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervéről szóló 2012. március 15-i[10], valamint az éghajlat- és energiapolitika 2030-ra szóló keretéről szóló 2014. február 5-i állásfoglalására[11],

–  tekintettel a „Párizsi Jegyzőkönyv – terv a globális éghajlatváltozás 2020 utáni kezelésére” című, az energiaunióra vonatkozó csomag részét képező, 2015. február 25-i bizottsági közleményre (COM(2015)0081),

–  tekintettel az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó 2013. áprilisi uniós stratégiára és az azt kísérő szolgálati munkadokumentumra,

–  tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) 2014 novemberében közzétett, a kibocsátási szakadékokról szóló 2014. évi összefoglaló jelentésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban tapasztalható szakadékról szóló, 2014. évi jelentésére,

–  tekintettel a G7-ek 2015. június 7–8-án a németországi Schloss Elmauban tartott csúcstalálkozóján elfogadott, „Gondolkodjunk előre! Cselekedjünk közösen!” című vezetői nyilatkozatra, amelyben a résztvevők megerősítették azon kötelezettségvállalásuk betartása melletti szándékukat, hogy 2050-ig 40–70%-kal csökkentik az üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat, amivel kapcsolatban biztosítani kell, hogy a csökkentés közelebb legyen a 70%-hoz, mint a 40%-hoz,

–  tekintettel a Világbank „Csavard le a fűtést! Miért kell elkerülni, hogy a világ négy Celsius-fokkal melegebb legyen?”, „Csavard le a fűtést! Éghajlati szélsőségek, regionális hatások és a stressztűrő képesség előmozdítása ”, valamint „Az éghajlatváltozásra reagáló fejlesztés: az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépés előnyeinek összegzése” című jelentésére,

–  tekintettel a Globális Gazdasági és Klímabizottság „Jobb növekedés, jobb éghajlat: Az új klímagazdasági jelentés” című jelentésére,

–  tekintettel a Laudato si’ kezdetű enciklikára,

–  tekintettel az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ötödik értékelő jelentésére (AR5) és összefoglaló jelentésére,

–  tekintettel arra, hogy Lettország és az Európai Bizottság 2015. március 6-án benyújtotta az EU és tagállamai tervezett nemzeti hozzájárulásait az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményéhez,

–  tekintettel az ENSZ 2014. szeptemberi éghajlat-csúcstalálkozóján elfogadott New York-i nyilatkozatra,

–  tekintettel az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, „Az erdőirtás és az erdőpusztulás okozta kihívások kezelése az éghajlatváltozás és a biodiverzitás csökkenése elleni küzdelemben” című bizottsági közleményre,

–  tekintettel az Európai Tanács 2014. október 23-i és 24-i következtetéseire,

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére és az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság, a Külügyi Bizottság, a Fejlesztési Bizottság, valamint a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság véleményére (A8‑0275/2015),

A.  mivel az éghajlatváltozás azonnali és valószínűleg visszafordíthatatlan globális fenyegetést jelent az emberi társadalmakra és a bioszférára nézve, és ezért e problémát valamennyi fél bevonásával, nemzetközi szinten kell kezelni;

B.  mivel az IPCC 2014. évi ötödik értékelő jelentésében bemutatott tudományos bizonyítékok szerint az éghajlatrendszer melegedése egyértelmű; az éghajlat változóban van, és a 20. század közepe óta megfigyelt felmelegedésnek az emberi tevékenység a fő oka; az éghajlatváltozás természeti és emberi rendszerekre gyakorolt széles körű és jelentős hatásai már valamennyi földrészen és óceánban nyilvánvalóak;

C.  mivel az EU 2013-ra az 1990-es szinthez képest 19%-kal csökkentette kibocsátását a Kiotói Jegyzőkönyvnek megfelelően, miközben GDP-je több mint 45%-kal nőtt; mivel a globális kibocsátás az 1990-es szinthez képest több mint 50%-kal nőtt 2013-ra;

D.  mivel az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézetének (NOAA) legújabb eredményei szerint a szén-dioxid levegőben mért havi átlagos koncentrációja 2015 márciusában a mérések megkezdése óta most először meghaladta a 400 ppm-et;

E.  mivel az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban tapasztalható szakadékról szóló, 2014. évi jelentése kiemeli a cselekvés elmaradásának óriási költségeit, és azt a következtetést vonja le, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás költsége a fejlődő országokban 2050-re valószínűleg eléri a korábban becsült évi 70–100 milliárd USD két-háromszorosát, ami jelentős finanszírozási hiányhoz fog vezetni az alkalmazkodás területén 2020 után, hacsak nem bocsátanak rendelkezésre további finanszírozást az alkalmazkodáshoz;

F.  mivel az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának kihívása nem választható el a fenntartható globális fejlődés finanszírozásának tágabb kihívásaitól;

G.  mivel az éghajlatváltozás fokozhatja az erőforrásokért, például az élelmiszerért, vízért, legelőterületért folyó versenyt, és a nem túl távoli jövőben a lakosság nemzeti határokon belüli és határokon átnyúló lakhelyelhagyásának egyik legnagyobb mozgatórugójává válhat;

H.  mivel a 2012 decemberében megtartott dohai éghajlat-változási konferencián a felek elfogadták a Kiotói Jegyzőkönyv 2013. január 1-jével kezdődő és 2020. december 31-én végződő második kötelezettségvállalási időszakát meghatározó jegyzőkönyvet, amely jogilag kötelező kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalásokat tartalmaz, felvesz egy új gázt (nitrogén-trifluorid), ambiciózus mechanizmust határoz meg, amely egyszerűsített eljárást ír elő, hogy a felek ki tudják igazítani kötelezettségvállalásaikat a kötelezettségvállalási időszak során törekvésük fokozásával, és végül tartalmaz egy olyan rendelkezést, amely automatikusan kiigazítja a fél célját annak megakadályozása érdekében, hogy a 2008–2010-es évek átlagos kibocsátásán felül növelje kibocsátásait a 2013–2020-as időszakban;

I.  mivel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizennyolcadik Konferenciáján (COP18) a felek úgy döntöttek (23/CP.18. sz. határozat), hogy az Egyezmény és a Kiotói Jegyzőkönyv alapján létrehozott szervekben elfogadnak egy, a nemek közötti egyensúlyra irányuló célt, hogy fokozzák a nők részvételét, és hatékonyabb éghajlat-változási politikát ismertessenek, amely egyenlően foglalkozik a nők és a férfiak szükségleteivel, továbbá hogy a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő éghajlat-politika előmozdítása során szem előtt tartsák a nemek közötti egyensúllyal kapcsolatos cél felé tett haladást;

J.  mivel a globális felmelegedés mérséklésére irányuló erőfeszítéseket nem a gazdasági növekedés előmozdítása előtt álló akadályként kell tekinteni, hanem egy új és fenntartható gazdasági növekedés és foglalkoztatás megvalósításának mozgatórugójaként;

K.  mivel az EU eddig messzemenőkig vezető szerepet játszott a globális felmelegedés mérséklésében, és ezt a 2015 végén, Párizsban megkötendő új nemzetközi éghajlat-változási megállapodásra való felkészülés során is folytatnia kell;

Mielőbbi globális szintű fellépés

1.  elismeri az éghajlatváltozás által előidézett veszélyek rendkívüli mértékét és komolyságát, és rendkívül aggódik amiatt, hogy a világ egyáltalán nem jó úton halad a globális felmelegedés az iparosodás előtti szintekhez képest 2°C-ra történő korlátozása tekintetében; felszólítja a kormányokat, hogy haladéktalanul hozzanak kötelező és konkrét intézkedéseket az éghajlatváltozás ellen és egy olyan ambiciózus és jogilag kötelező erejű globális megállapodás 2015-ös, párizsi elérésére, amely megvalósítja ezt a célkitűzést; üdvözli ezért a Laudato Si’ kezdetű enciklikát;

2.  megjegyzi, hogy az IPCC ötödik értékelő jelentésének megállapításaival összhangban ahhoz, hogy esélyünk legyen a globális átlaghőmérséklet iparosodás előtti szinthez képest mért növekedésének 2°C alatt tartására, 2011 után a rendelkezésre álló globális szén-dioxid-kibocsátási költségvetés 1010 gigatonna CO₂ kell legyen; hangsúlyozza, hogy ehhez valamennyi országnak hozzá kell járulnia, illetve hogy a fellépések elodázása növelni fogja a költségeket és csökkenteni fogja a lehetőségeket; kiemeli a „Jobb növekedés, jobb éghajlat” című új klímagazdasági jelentés megállapításait, amelyek szerint jövedelmi szinttől függetlenül már minden országnak lehetősége van arra, hogy tartós gazdasági növekedést érjen el, miközben csökkenti az éghajlatváltozás hatalmas kockázatait; javasolja, hogy a megállapodások és egyezmények törekedjenek arra, hogy bevonják az uniós csatlakozásra váró országokat az Európai Unió éghajlat-változási programjaiba;

3.  emlékeztet arra, hogy a világ hőmérsékleti növekedésének átlagosan 2°C-ra történő korlátozása nem garantálja a jelentősen kedvezőtlen éghajlati hatások elkerülését; felhívja a Felek Konferenciáját, hogy értékelje a világ hőmérsékleti növekedése átlagosan 1,5°C-ra történő korlátozásának lehetőségét;

4.  megjegyzi, hogy az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ötödik értékelő jelentése azt a következtetést vonja le, hogy a fejlődő országok jelentős új kötelezettségvállalásai nélkül még az iparosodott országok szén-dioxid-kibocsátásának teljes megszüntetése sem fogja biztosítani a 2°C alatti hőmérséklet-növekedésre vonatkozó cél elérését;

5.  úgy véli, hogy a továbbgyűrűző hatás érdekében és annak bizonyítására, hogy nemzeti helyzetétől függően mindegyik tagállam ugyanabba az irányba halad, alapvető fontosságú, hogy mindegyik ország haladéktalanul bemutassa saját tervezett nemzeti hozzájárulását (INDC); úgy véli, hogy ezek az INDC-k alkalmazkodási intézkedéseket is tartalmazhatnak, hiszen azok nagyon sok ország számára prioritásnak minősülnek;

6.  elismeri a stabil éghajlati rendszer alapvető fontosságát az élelmezésbiztonság, az energiatermelés, a vízellátás és a megfelelő higiénés körülmények, az infrastruktúra, valamint a biodiverzitás, a szárazföldi és tengeri ökorendszerek megőrzése, továbbá a globális béke és jólét szempontjából; emlékeztet arra, hogy az éghajlatváltozás fokozza a biológiai sokféleség csökkenését;

7.  üdvözli a G7 arra irányuló kötelezettségvállalását, hogy ezen évszázad során dekarbonizálják a globális gazdaságot, és 2050-ig átalakítják az energiaszektort; emlékeztet azonban arra, hogy a dekarbonizációra jóval korábban szükség van ahhoz, hogy megfeleljünk a tudományos megállapításoknak, és valószínű esélye legyen annak, hogy a hőmérséklet-emelkedés 2 Celsius-fok alatt maradjon; felhívja a döntési pozícióban lévő feleket erre a fellépésre annak érdekében, hogy végrehajtsák a nemzeti dekarbonizációs célokat és stratégiákat azzal, hogy elsőbbséget élvező kérdésként kezelik a szénből mint a legszennyezőbb energiaforrásból származó kibocsátások fokozatos kivezetését;

8.  jelzi, hogy azok az országok, amelyek nem rendelkeznek a nemzeti hozzájárulásuk kidolgozásához szükséges kapacitásokkal, olyan támogató eszközöket vehetnek igénybe, mint az ENSZ fejlesztési programja, vagy az éghajlatváltozás elleni globális szövetség, továbbá uniós támogatásban is részesülhetnek;

Ambiciózus, globális, jogilag kötelező megállapodás

9.  hangsúlyozza, hogy a 2015. évi jegyzőkönyvnek már a párizsi elfogadástól kezdve jogilag kötelező erejűnek és ambiciózusnak kell lennie, és azt kell céloznia, hogy az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátását 2050-ig vagy nem sokkal később fokozatosan kivezessék, hogy a világot a 2°C alatti hőmérséklet-emelkedésre vonatkozó céllal összeegyeztethető, költséghatékony kibocsátási pályán tartsák, és az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának legmagasabb csúcsát a lehető leghamarabb elérjék; felszólítja az Uniót, hogy e célból a bevált gyakorlatok példáit mutatva működjön együtt nemzetközi partnereivel; hangsúlyozza, hogy a megállapodásnak olyan kiszámítható keretet kell biztosítania, amely ösztönzi a befektetéseket és a hatékony szén-dioxid-csökkentési és alkalmazkodási technológiák vállalkozások általi fejlesztését;

10.  óva int attól, hogy olyan globális kibocsátáscsökkentési pályát válasszanak, amely 2050-ben és azt követően jelentős szén-dioxid-kibocsátást engedne meg, mivel ez nagy kockázatokkal járna, és azt vonná maga után, hogy nem alátámasztott, energiaigényes és költséges technológiákat vesznek igénybe a szén-dioxid légkörből való eltávolítására és tárolására; a többletkibocsátás szintjétől függően az, hogy ezek a kibocsátási pályák mennyiben képesek tartani 2°C-os éghajlat-változási célkitűzést, attól függ, hogy mennyire áll rendelkezésre és milyen széles körben alkalmazzák a biomassza szén-dioxid-leválasztás és -tárolás melletti energiacélú felhasználását (BECCS), illetve az ésszerű mennyiségben rendelkezésre álló földterület nélküli erdőtelepítést, valamint mennyire áll rendelkezésre és milyen széles körben alkalmaznak más, eddig ismeretlen, még kifejlesztendő szén-dioxid-eltávolítási technológiákat;

11.  úgy véli, hogy egy ambiciózus és jogilag kötelező erejű nemzetközi megállapodás elősegítené az érintett – elsősorban a nagy energiaigényű – ágazatoknak a szén-dioxid-kibocsátás áthelyezése és a versenyképesség miatti aggodalmaira való válaszadást;

12.  úgy véli, hogy amennyiben szakadék mutatkozik a Párizsban benyújtott tervezett nemzeti hozzájárulások összesített hatása és az üvegházhatású gázok kibocsátásának a hőmérséklet-változás 2°C alatt tartásához szükséges csökkentésének szintje között, 2016-os kezdéssel munkaprogramot kell kidolgozni, amely meghatározza a további szükséges csökkentési intézkedéseket; átfogó felülvizsgálatra szólít fel, melyet ötévente kellene elvégezni és amely biztosítaná a végrehajtott mechanizmusok dinamikáját és lehetővé tenné a csökkentési kötelezettségvállalások ambíciószintjének a legfrissebb tudományos adatoknak megfelelő megerősítését; felszólítja a feleket, hogy támogassák az ötéves kötelezettségvállalási időszakokat mint a legmegfelelőbb lehetőséget a túl alacsony ambíciószint okozta korlátok elkerülése, a politikai elszámoltathatóság fokozása és annak érdekében, hogy lehetővé váljon a célkitűzések felülvizsgálata a tudományos megfelelőséghez vagy a magasabb szintű ambíciót esetlegesen lehetővé tévő újabb technikai előrelépésekhez való hozzáigazításuk érdekében;

13.  felszólít az uniós éghajlat-politika általános fellendítésére, ami elősegítené a nemzetközi éghajlat-politikai tárgyalások fellendítését és összhangban állna azon maximális uniós kötelezettségvállalással, miszerint 2050-re az 1990-es szintekhez képest 80–95%-kal csökkenti üvegházhatásúgáz-kibocsátását; tudomásul veszi az EU 2030-as kötelező erejű, az üvegházhatású gázoknak az 1990-es szinthez képest legalább 40%-os csökkentését előíró kibocsátáscsökkentési célkitűzését; felszólítja a tagállamokat, hogy vegyenek fontolóra kiegészítő kötelezettségvállalásokat, melyek az elfogadott 2030-as célkitűzésre építenek, többek között Unión kívüli fellépéseket, hogy lehetővé váljon a világ számára a hőmérséklet-emelkedés 2°C-os célkitűzés alatt tartása;

14.  emlékeztet 2014. február 5-i állásfoglalására, amely három kötelező célkitűzésre szólít fel: egy 40%-os energiahatékonysági célkitűzésre, a megújuló energiaforrások legalább 30%-os részarányának elérésére és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás legalább 40%-os csökkentésére, és ismételten felszólítja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy az EU 2030-ra szóló éghajlat- és energiapolitikai keretének részeként többoldalú megközelítést fogadjon el és hajtson végre, amely egymást kölcsönösen megerősítő, összehangolt és koherens célkitűzéseken alapul az üvegházhatású gázok kibocsátása, a megújuló energiaforrások szélesebb körű használata és az energiahatékonyság terén; megjegyzi, hogy a Parlament felhívásában szereplő energiahatékonysági és megújuló energiára vonatkozó célkitűzések révén 2030-ra 40%-nál sokkal jelentősebb mértékben lehetne csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását;

15.  hangsúlyozza, hogy olyan hatékony megfelelési rendszerre van szükség, amely a 2015. évi megállapodás értelmében valamennyi félre alkalmazandó; kiemeli, hogy a 2015. évi megállapodásnak elő kell mozdítania az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot egy közös szabályokon alapuló rendszeren keresztül, amely magában foglalja az elszámolási szabályokat és a nyomon követési, jelentéstételi és ellenőrzési előírásokat; úgy véli, hogy az átláthatósági és elszámoltathatósági rendszer fejlődésének a fokozatos konvergenciát célzó megközelítés keretében kell történnie;

16.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az emberi jogok továbbra is az éghajlattal kapcsolatos fellépés középpontjában álljanak, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a párizsi megállapodás tartalmazza azokat a rendelkezéseket, amelyek az éghajlatváltozás emberi jogi dimenziójának kezeléséhez szükségesek és támogatást biztosítanak azon szegényebb országoknak, melyek kapacitásait az éghajlatváltozás hatásai túlterhelik; ezzel összefüggésben ragaszkodik ahhoz, hogy teljes körűen tartsák tiszteletben a helyi közösségek és bennszülött népek jogait, akik különösen ki vannak szolgáltatva az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak;

A 2020-ig tartó időszakra szóló mérséklési ambíciók és a Kiotói Jegyzőkönyv

17.  külön kiemeli, hogy törekedni kell a tudományos elemzés és a felek jelenlegi, a 2020-ig tartó időszakra vonatkozó ígéretei közötti „gigatonnás szakadék” bezárására; hangsúlyozza a többi, közös erőfeszítéseket igénylő szakpolitikai intézkedés, úgymint az energiahatékonyságot, a jelentős energiamegtakarításokat, a megújuló energiát, az erőforrás-hatékonyságot, a fluorozott szénhidrogének kibocsátásának fokozatos megszüntetését, a fenntartható termelést és fogyasztást, a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának fokozatos felszámolását, a szénerőmű-technológia exportfinanszírozását is beleértve, valamint a széles körben elterjedt szén-dioxid-árazás szerepének erősítését a „gigatonnás szakadék” áthidalásának elősegítése érdekében;

18.  megjegyzi, hogy az EU jó úton halad afelé, hogy elérje 2020-ra kitűzött céljait az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a megújuló energia vonatkozásában, továbbá lényeges fejlődés ment végbe az energiahasználat intenzitása terén a hatékonyabb épületeknek, termékeknek, gyártási folyamatoknak és gépjárműveknek köszönhetően, miközben az európai gazdaság 45%-kal nőtt 1990 óta; kiemeli, hogy az úgynevezett 20/20/20-as, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, a megújulóenergia-források hányadának növelésére és az energiamegtakarításra vonatkozó célkitűzések kulcsszerepet játszottak e folyamat elősegítésében, valamint abban, hogy a különféle környezetvédelmi iparágakban sikerült több mint 4,2 millió munkahelyet megőrizni[12] és folyamatos növekedést elérni a válság idején;  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyújtsák be a 2020-ig tartó időszakra szóló legújabb üvegházhatásúgáz-kibocsátási uniós előrejelzéseket az UNFCCC-nek, és jelentsék be, hogy az EU legalább 2 gigatonnával túlteljesíti a 2020-as üvegházhatásúgáz-kibocsátási célt;

20.  kifejti, hogy bár a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszaka korlátozott mértékű lesz, nagyon fontos átmeneti lépésként kell rá tekinteni, ezért felszólítja a feleket, köztük az uniós tagállamokat is, hogy a lehető leghamarabb, azonban mindenképpen 2015 decembere előtt fejezzék be a ratifikációs folyamatot; megjegyzi hogy a Parlament egyetértését adta, s ezzel teljesítette a részét, és hogy a civil társadalom bevonása és az átláthatóság elengedhetetlen a tárgyalások jelentőségének nyilvánosság általi megértéséhez és a felek közötti kölcsönös bizalom párizsi konferencia előtti kiépítéséhez;

A megoldások menetrendje

21.  felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy a civil társadalom valamennyi szereplőjével (intézmények, magánszektor, nem kormányzati szervezetek és helyi közösségek) működjenek együtt annak érdekében, hogy kezdeményezéseket dolgozzanak ki a mérséklés szempontjából kulcsfontosságú ágazatokban (energia, technológiák, városok, közlekedés stb.), valamint hogy az alkalmazkodásra és a rugalmasságra irányuló kezdeményezéseket dolgozzanak ki az alkalmazkodási problémák megoldása érdekében, különösen a vízhez való hozzáférés, az élelmezésbiztonság és a kockázat-megelőzés területén; felszólítja az összes kormányt és a civil társadalom valamennyi szereplőjét e cselekvési menetrend támogatására és megerősítésére;

22.  kiemeli, hogy a nem állami szereplők egyre szélesebb köre lép fel a dekarbonizáció érdekében és azzal a céllal, hogy ellenállóbbá váljanak az éghajlatváltozással szemben; hangsúlyozza ennélfogva a kormányok, az üzleti közösség, a városok, a régiók, a nemzetközi szervezetek, a civil társadalom és a tudományos intézmények közötti strukturált és konstruktív párbeszéd jelentőségét abban, hogy erőteljes globális fellépést indítsanak el az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és ellenállóképes társadalmak felé; hangsúlyozza szerepüket abban, hogy Párizs előtt és a limai–párizsi cselekvési menetrend tekintetében megteremtsék a lendületet; ezzel kapcsolatban jelzi, hogy a limai–párizsi cselekvési terv arra buzdítja a kezdeményezések szervezőit, hogy gyorsítsák fel az általuk végzett munkát és első eredményeikről számoljanak be a párizsi konferencián;

23.  ösztönzi az ilyen megoldási dinamika elősegítését lehetővé tevő mechanizmusok, például az innovatív civil társadalmi projektek címkézésének bevezetését;

24.  emlékeztet arra, hogy a biogazdaság rendelkezik azzal a potenciállal, hogy az EU-ban és a világ többi részén jelentősen hozzájáruljon az újraiparosításhoz és új munkahelyek létrehozásához;

25.  kiemeli, hogy a körforgásos gazdaság megteremtésére irányuló erőfeszítések jelentős szerepet játszhatnak a célok elérésében azzal, hogy visszatartják az élelmiszerpazarlást, és újrahasznosítják a nyersanyagokat;

26.  emlékezteti a feleket és magát az ENSZ-t, hogy az egyéni fellépés éppoly fontos, mint a kormányok és az intézmények fellépései; ezért kéri, hogy tegyenek fokozott erőfeszítéseket olyan, a lakosság körében végrehajtandó tudatosságnövelő és tájékoztató kampányok és fellépések érdekében, amelyek rámutatnak arra, hogy milyen apró és nagy tettek járulnak hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez a fejlett és a fejlődő országokban;

27.  felhívja a vállalkozásokat is, hogy vállalják és aktívan lássák el feladataikat, és tevőlegesen, előzetesen is támogassák az éghajlat-változási megállapodást;

Valamennyi ágazat átfogó erőfeszítése

28.  üdvözli a kibocsátáskereskedelmi rendszerek globális fejlődését, amelyek négy kontinensen 17 kibocsátáskereskedelmi rendszert ölelnek fel, és a globális GDP 40%-át teszik ki, elősegítve a globális kibocsátás költséghatékony módon történő csökkentését; arra ösztönzi a Bizottságot, hogy erősítse a kapcsolatot az EU ETS és más kibocsátáskereskedelmi rendszerek között azzal a céllal, hogy az egyenlő versenyfeltételek megteremtése révén a jövőben nemzetközi szén-dioxid-piaci mechanizmusok jöjjenek létre az éghajlati ambíció növelése, és egyúttal a kibocsátásáthelyezés kockázata csökkentésének elősegítése érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon létre biztosítékokat annak biztosítására, hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének más kibocsátáskereskedelmi rendszerekhez történő kapcsolása ne ássa alá az EU éghajlatvédelmi célkitűzéseit és az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatókörét; felszólít arra, hogy dolgozzanak ki szabályokat e biztosítékok létrehozására, többek között elszámolási szabályokat annak biztosítására, hogy a nemzetközi piacok és a belföldi szén-dioxid-piacok közötti kapcsolatok tartósan hozzájáruljanak a negatív hatások mérsékléséhez és ne ássák alá az EU saját csökkentési célkitűzéseit;

29.  hangsúlyozza, hogy hosszú távon biztosítani kell a kibocsátáskereskedelmi egységek árának stabilitását és kiszámítható szabályozási környezetet kell kialakítani, amely a beruházásokat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása csökkentésének irányába mozdítja el és elősegíti az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra történő átállást;

30.  olyan megállapodásra szólít fel, amely átfogóan fedi le az ágazatokat és a kibocsátásokat, és az egész gazdaságra kiterjedő abszolút célértékeket állapít meg kibocsátási költségvetésekkel együtt, ami a lehető legmagasabb szintű ambíciót biztosítja; hangsúlyozza, hogy az IPCC megállapításaival összhangban a földhasználat (mezőgazdasági, állattenyésztési, erdészeti és egyéb földhasználat) jelentős költséghatékony potenciállal bír az éghajlatváltozás mérséklése és az ellenálló képesség fokozása tekintetében, és hogy további nemzetközi együttműködésre van ezért szükség az erdők és a vizes élőhelyek szénmegkötési potenciáljának maximalizálásához; hangsúlyozza, hogy a megállapodásban meg kell határozni egy átfogó, a kibocsátásokra és a művelés alól kivont földekre vonatkozó elszámolási keretrendszert (LULUCF); kiemeli különösen, hogy az enyhítő és alkalmazkodást elősegítő fellépéseknek a földterületek rendeltetésének meghatározása terén közös célkitűzések teljesítésére kell törekedniük és nem árthatnak más fenntartható fejlesztési célkitűzéseknek;

31.  megjegyzi, hogy az erdőirtás és erdőpusztulás a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás 20%-áért felelős, és hangsúlyozza az erdők éghajlatváltozás mérséklésében betöltött szerepét és azt, hogy fokozni kell az erdők éghajlatváltozással kapcsolatos alkalmazkodási kapacitásait és ellenálló képességét; felhívja az EU-t, hogy tartson ki a globális erdőirtás 2030-ra történő megállítására és a trópusi erdőirtás 2020-ig való, a 2008-as szintekhez képest legalább felére csökkentésére vonatkozó célja mellett; hangsúlyozza, hogy e kötelezettségvállalások teljesítése a 350 millió hektárnyi erdő helyreállításával együtt – amit az erdőkről szóló New York-i nyilatkozat ír elő – 2030-ig évente 4,5–8,8 milliárd tonnával csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátást; hangsúlyozza, hogy a trópusi erdőkre összpontosító jelentős új kibocsátás-csökkentési erőfeszítések nélkül (REDD+) valószínűleg nem lesz lehetséges a 2°C-os cél elérése; felhívja továbbá az EU-t, hogy növelje a fejlődő országokban az erdőirtás csökkentésére nyújtott nemzetközi finanszírozást;

32.  megemlíti a hatályos REDD+ kibocsátáscsökkentési mechanizmus eredményességét, és ösztönzi az uniós tagállamokat, hogy vonják be ezeket az éghajlatváltozás mérséklését célzó erőfeszítésekbe; felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak létre önkéntes nemzetközi hatásmérséklési partnerségeket a trópusi erdők irtásában különösen érintett fejlődő országokkal azzal a céllal, hogy fenntartható földhasználati politikák vagy kormányzati reformok végrehajtásával pénzügyi vagy technikai segítséget nyújtsanak az erdőirtás megállításához; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot olyan erőteljes intézkedésekre, amelyek célja az illegális erdőirtásból származó áruk EU-ba irányuló importjának megállítása; kiemeli a vállalkozások szerepét az illegális erdőirtásból származó áruk iránti kereslet felszámolásában;

33.  emlékeztet arra, hogy a közlekedési ágazat a második legnagyobb ÜHG-kibocsátó szektor, és leszögezi, hogy különböző szakpolitikai intézkedéseket kell életbe léptetni az ezen ágazatból származó kibocsátások csökkentése érdekében; megismétli, hogy az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye feleinek intézkedéseket kell hozniuk a nemzetközi légi közlekedésből és hajózásból eredő kibocsátások eredményes szabályozása és korlátozása érdekében, a szükséges lépéseket és a sürgősséget szem előtt tartva; felhívja valamennyi felet, hogy a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) és a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) keretében dolgozzanak egy globális szakpolitikai keret kialakításán, hogy hatékony választ tudjanak adni, valamint hogy tegyenek intézkedéseket, hogy 2016 vége előtt sor kerüljön a megfelelő célok kitűzésére a 2°C-os cél eléréséhez szükséges csökkentések megvalósítása érdekében;

34.  felkéri a Bizottságot, hogy kínálja fel támogatását és szakértelmét a COP 21 konferencia részes felei számára nemzeti hozzájárulásuk kialakítása során, felhívva a figyelmet a közlekedési ágazat szerepére az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló átfogó stratégiák elfogadásában;

35.  rámutat arra, hogy a közlekedés mérséklésére irányuló rövid és hosszú távú stratégiák egyaránt kulcsfontosságúak az ÜHG-kibocsátás csökkentésére irányuló ambiciózus törekvések sikere szempontjából;

36.  kiemeli, hogy figyelembe kell venni a szigetek és a legkülső régiók különleges helyzetét annak biztosítása érdekében, hogy a környezeti teljesítmény ne befolyásolja a mobilitást és a hozzáférhetőséget különösen ezekben a régiókban;

37.  úgy véli, hogy a közlekedési ágazatból származó kibocsátások csökkentésének nagyobb fokú figyelembevétele nélkül az éghajlatváltozásra vonatkozó átfogó célokat lehetetlen lesz elérni, mivel a közlekedés az egyetlen olyan ágazat, amelyben az ÜHG-kibocsátás továbbra is (az elmúlt 25 évben 30%-kal) emelkedett; hangsúlyozza, hogy ezeket a célokat kizárólag a kötelező erejű ÜHG-csökkentési célkitűzések, valamint ehhez kapcsolódóan a megújuló energiaforrások teljes piaci integrációja, a dekarbonizáció technológiasemleges megközelítése és egy olyan, jobban integrált közlekedési és beruházási politika képes megvalósítani, amely magában foglalja a modális váltást előmozdító politikákat, valamint a technológiai fejlődést és a közlekedés igénybevételének elkerülésére irányuló intézkedéseket (pl. a fenntartható logisztikát, az intelligens várostervezést és a mobilitás kezelésének integrált megközelítését);

38.  rámutat arra, hogy mára a világ népességének több mint fele városokban él, a városi közlekedés pedig nagyban hozzájárul a közlekedési ágazat ÜHG-kibocsátásához; sürgeti ezért a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az éghajlatváltozás mérséklését célzó kötelezettségvállalások teljesítése érdekében tevékenyen hívják fel a figyelmet a fenntartható városi mobilitás szerepére; hangsúlyozza, hogy a felelősségteljes földhasználat és tervezés, valamint a fenntartható közlekedési megoldások a városi területeken hatékonyan járulnak hozzá a CO₂-kibocsátás csökkentéséhez;

39.  hangsúlyozza, hogy jó energiaszerkezetet kell kialakítani a közlekedési ágazatban, és ezt a földgáz- és biogázüzemű alternatív járművek népszerűsítésével, valamint a közlekedés fenntartható módjainak – ideértve a közlekedés villamosításának és az intelligens közlekedési rendszerek használatának – megerősítésére irányuló valamennyi politika támogatásával lehet elérni; kiemeli, hogy a hangsúlyt a vasútra, a villamosra, az elektromos autóbuszra, az elektromos gépkocsira és az e-kerékpárra kell helyezni, el kell fogadni a teljes életcikluson alapuló megközelítést, valamint a megújuló energiaforrások teljes kihasználására kell törekedni; határozottan ösztönzi a helyi tömegközlekedési hatóságokat és közlekedési vállalkozókat, hogy vállaljanak vezető szerepet az alacsony szén-dioxid-kibocsátású flották és technológiák bevezetésében;

40.  rámutat az energiahatékonyság fokozása és a tiszta energiák használata révén elérhető kibocsátáscsökkentésben rejlő hatalmas potenciálra; úgy véli, hogy az energiahasználat hatékonyságának maximalizálása az első lépés az energiával kapcsolatos kibocsátások csökkentése felé, ami ugyanakkor hozzájárul az energiaszegénység enyhítéséhez is;

41.  hangsúlyozza, hogy az intézkedések elmaradása komoly negatív és gyakran visszafordíthatatlan következményekkel jár, hiszen az éghajlatváltozás a világ valamennyi régióját különbözőképpen ugyan, de igen károsan érinti, melynek következtében migrációs áramlások jönnek létre, emberek halnak meg és gazdasági, ökológiai és szociális károk keletkeznek; kiemeli, hogy a hosszú távú politikai döntéseket tudományos bizonyítékokra kell építeni, és hangsúlyozza, hogy az ambícióknak komoly tudományos ajánlásokon kell alapulniuk; kiemeli, hogy a kutatás, a fejlesztés és a tiszta és megújuló energetikai technológiát biztosító innovációs tevékenységek, illetve az energiahatékonyság megvalósulása érdekében tett összehangolt globális politikai és pénzügyi erőfeszítés elengedhetetlen az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések eléréséhez és a növekedés ösztönzéséhez;

42.  kéri az Uniót, hogy a Montreali Jegyzőkönyv keretében fokozza a fluorozottszénhidrogén-kibocsátás fokozatos globális megszüntetésének szabályozására irányuló erőfeszítéseket; emlékeztet arra, hogy az EU ambiciózus jogszabályokat fogadott el a fluorozott szénhidrogének 2030-ig történő 79%-os fokozatos csökkentésére vonatkozóan, mivel széles körben rendelkezésre állnak az éghajlatbarát alternatívák, és az ezekben rejlő lehetőségeket teljes mértékben ki kell használni; megjegyzi, hogy a fluorozott szénhidrogének használatának fokozatos csökkentése kézenfekvő, könnyen megvalósítható módja az éghajlatváltozás mérséklését célzó fellépésnek az Unióban és azon kívül egyaránt, és kéri az Uniót, hogy tevékenyen segítse elő a fluorozott szénhidrogénekkel kapcsolatos globális fellépést;

Kutatás, technológiai fejlesztés és innováció

43.  úgy véli, hogy a tiszta energetikai technológiák fokozottabb használata ott, ahol a legnagyobb hatást tudják elérni, az erős innovációs kapacitások kiépítésétől és fenntartásától függ a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt;

44.  hangsúlyozza, hogy az innováció ösztönzése a technológiák és az üzleti modellek terén hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez és a kibocsátáscsökkentéshez is; hangsúlyozza, hogy a technológia nem automatikusan vezet alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátáshoz, hogy egyértelmű politikai jelzésekre van szükség, beleértve az új technológiák és üzleti modellek előtt álló piaci és szabályozási korlátok csökkentését és a jól célzott állami kiadásokat is; a tagállamokat az állami kutatásba és az energiaszektor fejlesztésébe való fokozott beruházásokra buzdítja az erőforrás-hatékony és alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák következő hullámának elindítása érdekében;

45.  elismeri a kutatás és az innováció fontosságát az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és felhív minden felet arra, hogy tegyen meg minden erőfeszítést a kutatók támogatására és azon új technológiák előmozdítására, amelyek segíthetnek a kibocsátáscsökkentési célok elérésében, az éghajlatváltozás enyhítésében és az ahhoz való alkalmazkodásban;

46.  arra buzdítja a Bizottságot, hogy jobban használja ki azt, hogy a Horizont 2020 teljes mértékben nyitva áll harmadik országok részvétele előtt, különösen az energia és az éghajlatváltozás területén;

47.  úgy véli, hogy az EU űrpolitikája és az abba való beruházás, ideértve az ipari balesetek, az erdőirtás, az elsivatagosodás stb. ellenőrzésében fontos szerepet játszó műholdak fellövését is, valamint a harmadik országokbeli partnerekkel való együttműködés világszerte fontos szerepet játszhat az éghajlatváltozás hatásainak ellenőrzésében és kezelésében;

48.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak fokoznia kell erőfeszítéseit a legkevésbé fejlett országokba irányuló technológiatranszfer terén, ugyanakkor tiszteletben kell tartania a szellemitulajdon-jogokhoz fűződő jelenleg érvényben lévő jogokat;

49.  kéri, hogy teljes mértékben ismerjék el és támogassák az Éghajlat-változási Technológiai Központ és Hálózat (CTCN) és a Technológiai Végrehajtó Bizottság szerepét az éghajlatváltozást enyhítő és az ahhoz való alkalmazkodást biztosító technológiai fejlődés megkönnyítésében;

50.  üdvözli az EU és az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma közötti együttműködésre irányuló erőfeszítéseket, különösen az éghajlatváltozással kapcsolatos technológiai kutatásokat; úgy véli, hogy nagy lehetőségek rejlenek az EU és a világ más vezető gazdaságai közötti további kutatási együttműködésben; hangsúlyozza, hogy az államilag finanszírozott kutatások eredményeinek szabadon hozzáférhetőknek kell lenniük;

51.  rámutat arra, hogy az éghajlatváltozás csökkentését és az ahhoz való alkalmazkodást célzó intézkedések végrehajtása során fontolóra kell venni az űrbe telepített eszközök használatát, különösen az üvegházhatásúgáz-kibocsátások nyomon követése és megfigyelése terén; sürgeti a Bizottságot, hogy aktívan járuljon hozzá a CO₂ és CH₄ nyomon követését célzó globális rendszerhez; felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja egy olyan uniós rendszer kidolgozása, amely a Kopernikusz program küldetéseinek felhasználása és azok kiterjesztése révén önálló és független módon mérné az ÜHG-kibocsátásokat;

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása: a párizsi megállapodás sarokköve

52.  véleménye szerint a végrehajtás eszközei – az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozását, a technológiatranszfert és a kapacitásépítést is beleértve – fontos szerepet fognak játszani a párizsi konferencián történő megállapodás szempontjából, ezért hiteles, a 2020 előtti és a 2020 utáni időszakot is felölelő „pénzügyi csomag” készítésére szólítja fel az EU-t és a többi országot az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésének nagyobb mértékű támogatása, az erdővédelem és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás támogatása érdekében; felszólít arra, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozását építsék be a megállapodásba olyan dinamikus elemként, amely tükrözi a változó környezeti és gazdasági realitásokat, és támogatja a hatásmérséklési hozzájárulásokra és alkalmazkodási fellépésekre irányuló fokozott ambíciót; felszólítja ezért a megfelelő helyzetben lévő feleket, hogy járuljanak hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásához;

53.  kéri, hogy a 2020-ig történő, összességében évi 100 milliárd dolláros célzott összegű, különböző állami és magán forrásokból származó vállalásból rá eső méltányos rész elérése érdekében az EU és tagállamai állapodjanak meg a jelenlegi kötelezettségvállalásokkal összhangban álló, kiszámítható, új és kiegészítő finanszírozás fokozásának menetrendjéről, és kezeljék a hatásmérséklésre és az alkalmazkodásra folyósított erőforrások közötti egyenlőtlenségeket; felhívja az EU-t, hogy ösztönözzön minden országot arra, hogy teljesítsék az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása terén rájuk eső méltányos részt; kéri továbbá, hogy állapodjanak meg egy megalapozott nyomon követési és elszámoltathatósági keretben, hogy eredményesen lehessen nyomon követni az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásával kapcsolatos kötelezettségvállalások és célkitűzések végrehajtását; emlékeztet arra, hogy mivel nő az éghajlatváltozás elleni küzdelem segélyezési költségvetésből történő finanszírozása, a teljes addicionalitás irányába tett első lépésként magát a segélyezési összköltségvetést is növelni kell;

54.  konkrét uniós és nemzetközi kötelezettségvállalásokra szólít fel az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásához szükséges további források biztosítása érdekében, beleértve azt is, hogy a 2021–2030-as időszakban az EU ETS kibocsátási egységeinek egy részét, valamint a légi közlekedés és a hajózás kibocsátásaira irányuló uniós és nemzetközi intézkedésekből származó bevételeket az éghajlatváltozás elleni küzdelem nemzetközi finanszírozására és az Éghajlat-változási Alap javára – többek között technológiai innovációs projektekre – különítik el;

55.  a kibocsátások kezelésének globálisan alkalmazandó eszközeként a szén-dioxid átfogó alapokon nyugvó árazására és a kibocsátáskereskedelmi bevételek éghajlatvédelmi beruházásokra fordítására, továbbá a nemzetközi közlekedésben használt üzemanyagok szén-dioxid-tartalom alapján történő árazásából származó bevételek képzésére szólít fel; felszólít továbbá arra, hogy a mezőgazdasági termelésre nyújtott támogatásokat részben olyan beruházások biztosítására használják fel, amelyek a mezőgazdasági üzemekben a megújuló energia termelését és felhasználását szolgálják; kiemeli annak fontosságát, hogy mobilizálják a magánszektor tőkéjét, és felszabadítsák az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákhoz szükséges beruházásokat; ambiciózus kötelezettségvállalásra szólítja fel a kormányokat, valamint az állami és magánkézben lévő pénzintézeteket, például bankokat, nyugdíjalapokat és biztosítótársaságokat arra vonatkozóan, hogy hitelezési és beruházási gyakorlataikat összehangolják a 2°C alatti célkitűzéssel és a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott források kivonásával, beleértve a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos beruházásokra nyújtott exporthitelek fokozatos kivezetését is; a zöld beruházásoknak kedvező egyedi állami garanciák nyújtására, a zöld beruházási alapok számára tanúsítványok és adókedvezmények biztosítására, valamint zöld kötvények kibocsátására szólít fel;

56.  úgy véli, hogy a pénzügyi rendszer által hozott beruházási döntések során figyelembe kellene venni az éghajlati kockázatot; felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat és az Éghajlat-változási Keretegyezmény összes részes felét, hogy minden rendelkezésre álló eszközt használjanak fel arra, hogy a pénzügyi intézményeket arra ösztönözzék, hogy beruházásaikat a szükséges mértékben úgy irányítsák, hogy finanszírozni tudják az ellenállóképes és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságok felé történő átmenetet;

57  konkrét lépésekre szólít fel, beleértve az összes fosszilis tüzelőanyag 2020-ig történő fokozatos kivezetésének ütemtervét is a G20-ak 2009-es vállalásai alapján;

58.  arra ösztönzi a leghaladóbb szereplőket, hogy az ágazatban már megvalósított bevált gyakorlatokból tőkét kovácsolva tegyenek önkéntes kötelezettségvállalásokat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő átmenet érdekében; azt szeretné, hogy ez a mozgósítás fokozódjon, és hogy a kötelezettségvállalások a jövőben strukturáltabbak legyenek, többek között az Éghajlatváltozási Egyezmény eszközeibe beépített regisztrációs platformok révén;

59.  tudomásul veszi a fejlesztésfinanszírozási konferencia, az ENSZ fenntartható fejlesztési célokkal foglalkozó konferenciája és az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek 2015. évi 21. Konferenciája közötti szoros kapcsolatokat; elismeri, hogy az éghajlatváltozás hatásai súlyosan aláássák a fenntartható fejlesztés 2015 utáni időszakra tervezett keretrendszerét, valamint hogy az átfogó fejlesztésfinanszírozási keretet össze kell hangolni az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és éghajlatváltozással szemben ellenálló világgal, és hogy a keretnek képesnek kell lennie annak támogatására;

60.  ösztönzi, hogy hasznosítsák a pénzügyi szektor magánkezdeményezéseit, többek között a G20-ak 2015. novemberi találkozóján, és általában véve a 2015-ös párizsi konferencia előkészítése kapcsán szervezett, kifejezetten a finanszírozással foglalkozó számos eseményen;

Az éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képesség kialakítása az alkalmazkodás révén

61.  hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás elkerülhetetlen szükségszerűség valamennyi ország számára, ha minimálisra kívánják csökkenteni a negatív hatásokat és maradéktalanul ki kívánják használni az éghajlatváltozásnak ellenálló növekedés és fenntartható fejlődés kínálta lehetőségeket, és hogy az alkalmazkodásnak központi szerepet kell játszania az új megállapodásban; kéri, hogy ennek megfelelően határozzanak meg egy hosszú távú alkalmazkodási célt; kiemeli, hogy a világgazdaság és a nemzetgazdaságok számára kevésbé költséges, és csökkenti az alkalmazkodás költségeit, ha most lépnek fel az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése érdekében; elismeri, hogy az alkalmazkodás szükséges, különösen azokban az országokban, amelyek módfelett ki vannak szolgáltatva ezeknek a hatásoknak, továbbá annak biztosítása érdekében, hogy az élelmiszer-termelés és a gazdasági fejlődés az éghajlatváltozásnak ellenálló módon folytatódhasson; kéri, hogy a fejlődő országokban a helyi szereplők gyakorlatai és a bennszülött népek tudása alapján nyújtsanak aktív támogatást az átfogó alkalmazkodási tervek kidolgozásához;

62.  megjegyzi, hogy a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulások által elért hatásmérséklési ambíció jelentősen befolyásolja a szükséges alkalmazkodási erőfeszítéseket; kéri, hogy a párizsi megállapodásba építsenek be egy, az alkalmazkodásra és az alkalmazkodás finanszírozására irányuló általános célt, azon kötelezettségvállalásokkal együtt, hogy továbbfejlesztik a károk és veszteségek hatékony kezelésére szolgáló megközelítéseket;

63.  hangsúlyozza, hogy uniós szinten meg kell erősíteni a koordinációt és az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok kezelését, illetve egyértelmű uniós alkalmazkodási stratégiát kell kialakítani; regionális alkalmazkodási stratégiák végrehajtására szólít fel;

64.  emlékeztet arra, hogy a fejlődő országok – különösen a legkevésbé fejlett országok és a fejlődő kis szigetállamok – járultak hozzá legkevésbé az éghajlatváltozáshoz, de ők a legkiszolgáltatottabbak az éghajlatváltozás káros hatásaival szemben, valamint ők rendelkeznek a leggyengébb alkalmazkodási képességgel; kéri, hogy az alkalmazkodás támogatása, valamint a károk megtérítése képezzék a párizsi megállapodás lényegi elemeit, továbbá hogy a fejlődő országok kézzelfogható támogatást kapjanak a fenntartható, megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiára való áttéréshez, garantálva ezáltal, hogy alkalmazkodási igényeik rövid- és hosszú távon is kielégüljenek; kéri a klímamenekültek problémájának és e – globális felmelegedés által kiváltott éghajlati katasztrófák okozta – probléma nagyságának komoly elismerését;

65.  hangsúlyozza, hogy e megállapodásnak rugalmasnak kell lennie annak érdekében, hogy figyelembe lehessen venni az egyes fejlődő országok körülményeit, igényeit és kapacitásait, és bizonyos országok sajátosságait, különösen a legkevésbé fejlett országok és a kis szigetek esetében;

66.  felszólítja a nagyobb fejlett gazdaságokat, hogy meglévő modern infrastruktúrájukat használják a fenntartható növekedés támogatására, bővítésére és fejlesztésére, továbbá vállalják, hogy a fejlődő országokat támogatják saját kapacitásaik kiépítésében annak biztosítása érdekében, hogy a jövőbeli gazdasági növekedés a világ minden részén a környezet további károsítása nélkül valósuljon meg;

67.  hangsúlyozza azon szerep fontosságát, amelyet a fejlesztési közösségnek, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) és az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának (DAC) kellene játszania az érdekelt felekkel és az érintett szervezetekkel folytatott szoros együttműködés során, annak érdekében, hogy felmérjék és mérsékeljék az éghajlatváltozás emberekre gyakorolt legsúlyosabb, minden bizonnyal még abban az esetben is komplex hatásait, ha a felmelegedés 2°C alatt marad;

68.  úgy véli, hogy az EU-nak és egyéb nemzetközi szereplőknek stratégiai prioritásként kell tekinteniük az éghajlatváltozás kérdésének hatékony kezelésére, és hogy ehhez az éghajlat-politika általános érvényesítésére van szükség az összes vonatkozó szakpolitikában , valamint törekedni kell a szakpolitikai koherencia megvalósítására; fontosnak tartja az Unió szempontjából a dekarbonizációs fejlesztési módoknak az összes fontos területen és ágazatban történő előmozdítását, és felhívja az Uniót, hogy javasoljon fenntartható termelési és fogyasztási mintákat, többek között terjesszen elő javaslatokat arra vonatkozóan, hogy az Unió hogyan tervezi csökkenteni a fogyasztást és felszámolni az összefüggést a gazdasági tevékenység és a környezetkárosítás között;

69.  aggodalommal jegyzi meg, hogy 2008 és 2013 között 166 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására áradások, szélviharok, földrengések vagy egyéb természeti katasztrófák következtében; felhívja a figyelmet különösen arra, hogy Afrika egyes részein az éghajlattal kapcsolatos fejlemények hozzájárulhatnak a földközi-tengeri menekültválság eszkalálódásához; sajnálatosnak tartja, hogy a klímamenekültek státuszát a jog még nem ismeri el, ez pedig joghézagot eredményez, aminek következtében az áldozatok nem élvezhetik a menekültstátuszt;

70.  kitart amellett, hogy a fejlett és a fejlődő országoknak közösen kell erőfeszítéseket tenniük a globális éghajlatváltozás elleni küzdelem fokozása érdekében, összhangban a „közös, de differenciált felelősségek” elvével;

71.  hangsúlyozza, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkének (5) bekezdése szerint az Unió célja a világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az, hogy hozzájáruljon a szolidaritáshoz és a Föld fenntartható fejlődéséhez, valamint a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez; megjegyzi, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 191. cikkének (1) bekezdése szerint az uniós környezetpolitika ösztönzi az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló nemzetközi szintű intézkedéseket;

Az éghajlatváltozással kapcsolatos diplomácia erősítése

72.  ezzel kapcsolatban hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a klímadiplomácia része legyen az EU külső fellépésére irányuló általános megközelítésnek, és ezzel összefüggésben a konferencián ambiciózus és központi szerepet játszó szereplőként az EU egységes hangon szólaljon meg és játsszon közvetítői szerepet a nemzetközi megállapodás irányába történő elmozdulás elérése érdekében, valamint hogy egységes maradjon e tekintetben;

73.  felszólítja a tagállamokat, hogy e tekintetben hangolják össze álláspontjaikat az EU álláspontjával; hangsúlyozza, hogy az Unió és a tagállamok hatalmas külpolitikai kapacitással rendelkeznek, és vezető szerepet kell vállalniuk az éghajlatváltozással kapcsolatos diplomácia terén, valamint mozgósítaniuk kell ezt a hálózatot annak érdekében, hogy közös nevezőt találjanak a párizsi megállapodás fő témáiban, amelyek az enyhítés, az alkalmazkodás, a finanszírozás, a technológia fejlesztése és átadása, a fellépés és támogatás átláthatósága és a kapacitásépítés;

74.  üdvözli a Külügyek Tanácsa által 2015. január 19-én jóváhagyott uniós klímadiplomáciai cselekvési tervet; elvárja a Bizottságtól, hogy vállaljon proaktív szerepet a tárgyalásokon; felszólítja a Bizottságot annak egyértelmű megfogalmazására, hogy az éghajlatváltozás jelentette kihívás az egyik legfőbb stratégiai prioritás a Bizottság számára, továbbá arra, hogy szervezete az összes szinten és valamennyi ágazatot átívelően tükrözze ezt;

75  hangsúlyozza az EU vezető szerepét az éghajlat-politikában, és kiemeli, hogy össze kell hangolni és ki kell alakítani a tagállamok közös álláspontját; sürgeti a Bizottságot, a tagállamokat és az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy folytassák és fokozzák a konferencia előtt és alatt arra irányuló diplomáciai erőfeszítéseiket, hogy javítsák partnereik álláspontjainak megértését és ösztönözzék arra a többi felet, hogy hozzanak hatékony intézkedéseket a 2°C-os célkitűzés teljesítése érdekében, továbbá hogy olyan megállapodásokat és kötelezettségvállalásokat érjenek el, különösen az Egyesült Államok részéről, amelyek célja, hogy a legjelentősebb kibocsátásokat az uniós polgárok kibocsátásaihoz igazítsák, akik már eddig is sok erőfeszítést tettek a gazdasági fejlődés, illetve a környezet- és éghajlatvédelem összeegyezetése érdekében; felhívja az EU-t, hogy használja ki pozícióját, és érjen el szorosabb együttműködést a szomszédos országokkal és az uniós csatlakozásra váró országokkal az éghajlati ügyekben;

76.  kiemeli, hogy a konferencia előtt és alatt fokozott diplomáciai erőfeszítésekre van szükség különösen ahhoz, hogy a felek nemzeti körülményei és a veszteségekre és károkra vonatkozó mechanizmussal kapcsolatos szerepük fényében megtalálják a közös kiindulási alapot a rájuk háruló kötelezettségek differenciálásának természetét illetően;

77.  felhívja a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy dolgozzon ki stratégiai prioritásokat az általános külpolitikai célkitűzésekben meghatározott külső éghajlat-politika számára, és gondoskodjon róla, hogy az uniós küldöttségek nagyobb hangsúlyt helyezzenek az országoknak az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése vagy az ahhoz való alkalmazkodás terén tett erőfeszítései nyomon követésére, és a támogatás nyújtására a kapacitásépítés terén, valamint hogy rendelkezzenek az éghajlat megfigyelésének kérdéseivel kapcsolatos fellépések végrehajtásához szükséges eszközökkel; felszólítja az Uniót, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekben folytasson szorosabb együttműködést a szomszédos és tagjelölt országokkal, és sürgesse politikáik összeegyeztetését az Unió éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzéseivel; felkéri a tagállamokat és az EKSZ-t, hogy az uniós küldöttségeken és a tagállami nagykövetségeken belül hozzanak létre az éghajlat-változásra összpontosító kapcsolattartó pontokat;

78.  elismeri az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságát és az éghajlatváltozás okozta esetleges stabilitási és biztonsági kockázatot, továbbá ­– a párizsi éghajlat-változási konferenciára tekintettel ­– a klímadiplomácia fontosságát;

Az Európai Parlament

79.  üdvözli a Bizottság közleményét és a 2015 decemberében Párizsban tartandó COP 21 éghajlat-változási konferenciához nyújtott uniós hozzájárulás célkitűzéseit;

80.  kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználja az Európai Parlament nemzetközi szerepét és a nemzetközi parlamenti hálózatokban való tagságát arra, hogy Párizsban következetesen törekedjen egy jogilag kötelező erejű és ambiciózus nemzetközi éghajlat-változási megállapodás elérésére;

81.  úgy véli, hogy mivel minden nemzetközi megállapodáshoz szükség van az Európai Parlament egyetértésére, integrálni kell az uniós küldöttségbe; elvárja ezért, hogy részt vehessen az uniós koordinátorok párizsi ülésein;

°

°    °

82.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye titkárságának azzal a kéréssel, hogy azt juttassák el valamennyi EU-n kívüli szerződő félnek.

INDOKOLÁS

Az éghajlat melegedése az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívás a fenntartható fejlődés, az egészség és a világgazdaság szempontjából. A hőmérsékletemelkedés, a gleccserek olvadása, a szárazságok és az árvizek gyakoribbá válása mind azt jelzik, hogy az éghajlatváltozás megkezdődött. Az éghajlatváltozás felelős és globális, a nemzetközi közösség szolidaritásán alapuló mielőbbi választ követel.

2015. február 25-én az Európai Bizottság elfogadta a „Párizsi Jegyzőkönyv – terv a globális éghajlatváltozás 2020 utáni kezelésére” című közleményt, amely felkészíti az Európai Uniót az ENSZ 2015. november 30. és december 11. között Párizsban megrendezésre kerülő, 21. éghajlat-változási konferenciája előtt sorra kerülő utolsó tárgyalási körre.

2015. március 6-án az európai környezetvédelmi miniszterek hivatalosan elfogadták az Európai Unió üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó kötelezettségvállalásait. Az Európai Unió és tagállamai kötelezettséget vállaltak a kötelező uniós célkitűzés együttes tiszteletben tartására, amely szerint 2030-ra az 1990-es szinthez képest legalább 40%-kal csökkenteni kell az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az Unióban. Az Európai Unió 2015 márciusában nyújtotta be az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye titkárságának „tervezett nemzeti hozzájárulásait”.

Ezek a célkitűzések a jó irányba mutatnak, de ambiciózusabbaknak kellene lenniük. Annak érdekében, hogy az Európai Unió megerősítse helyzetét a nemzetközi tárgyalások során, az Európai Parlamentnek meg kell védenie az ambiciózus, ám reális célkitűzéseket, melyek célja, hogy 2030-ig az 1990-es szinthez képest 50%-kal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása, az energiaszerkezetben a megújuló energiák aránya 45%-ra nőjön, és 40%-os energiamegtakarítást lehessen elérni.

Nem szabad, hogy a párizsi konferencián csak próbálkozzunk, ott döntésre kell jutni! Ez a konferencia döntő szakaszt jelent az éghajlatváltozással kapcsolatos, 2020-ban hatályba lépő, új világszintű megállapodás megtárgyalása szempontjából.

A párizsi konferencia nem önmagában cél, hanem egy dinamikus és fejlődőképes folyamat kiindulópontja, mely lehetővé teszi a nemzetközi közösség számára, hogy korrigálja az irányt és visszaálljon a hőmérsékletváltozás 2°C alatt tartását célzó pályára.

Ambiciózus, egyetemes és jogilag kötelező erejű megállapodás

A párizsi megállapodásnak:

–  ambiciózusnak, egyetemesnek és jogilag kötelező erejűnek kell lennie ahhoz, hogy hosszú távú választ tudjon adni az éghajlatváltozás kihívására és hogy a hőmérsékletváltozás 2°C alatt tartására vonatkozó célkitűzést tartani lehessen;

–  fenntarthatónak és dinamikusnak kell lennie, hogy vezérelni tudja az éghajlatváltozás elleni küzdelmet és meg tudja erősíteni azt az államok első hozzájárulásain túl is, nevezetesen a mérséklés terén tett hosszú távú célkitűzés alapján;

–  differenciáltnak kell lennie, hogy a fejlődést elősegítő módon figyelembe tudja venni az egyes országok szükségleteit és kapacitásait, illetve nemzeti körülményeiket, továbbá biztosítsa számukra a kötelezettségvállalásaik teljesítéséhez szükséges eszközöket;

–  lehetővé kell tennie az éghajlatváltozás hatásainak leginkább kitett országok ellenálló képességének elősegítése céljából az enyhítést és az alkalmazkodást célzó kiegyensúlyozott kezelést, elő kell segítenie az országok fenntartható fejlődése irányába mutató utakat, lehetővé kell tennie a hőmérsékletemelkedés 2°C-os korlát alatt tartását és minden egyes országnak segítenie kell végrehajtani és megerősíteni az alkalmazkodás érdekében tett nemzeti cselekvési terveket;

–  képesnek kell lennie arra, hogy olyan jelzéseket küldjön a gazdasági szereplők felé, melyek lehetővé teszik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő átmenet megkezdését.

Finanszírozás, a párizsi megállapodás sarokköve

2020-ig évente 100 milliárd dollárt kell a fejlődő országok rendelkezésére bocsátani, hogy segítsünk megfizetni üvegházhatásúgáz-kibocsátásuk csökkentését és az éghajlatváltozás hatásainak (például a tengerszint emelkedésének, a hosszan tartó szárazságnak és az élelmiszernövényekben okozott károknak) kitett közösségek védelmét szolgáló projekteket.

A 2014 végi, limai konferencián sikerült az Éghajlat-változási Alapot 10,4 milliárd dollárral feltőkésíteni. Az előadó véleménye szerint ez nem elég. A fejlődő országok bizalmának visszaállítása érdekében az Európai Uniónak és az ipari országoknak egyértelműen és pontosan meg kell fogalmazniuk, hogy milyen eszközök alkalmazásával kívánják összegyűjteni a 2009-es koppenhágai konferencián bejelentett 100 milliárd dolláros támogatást.

Az Európai Bizottság 2015. február 25-i közleménye sajnos annak ellenére homályosan fogalmaz a finanszírozást szolgáló eszközök igénybevételének kérdéséről, hogy az új finanszírozási források bevonása lesz a párizsi megállapodás sarokköve.

A COP21 keretében tett kötelezettségvállalásokra adott válaszként innovatív finanszírozási mechanizmusokat kell kitalálni, tanulmányozni és bevezetni. Ehhez feltétlenül

–  reális árat kell megállapítani a szén-dioxid-kibocsátásra a bolygó valamennyi nagy gazdaságában az éghajlatnak kedvező megoldások kidolgozása érdekében;

–  arra kell ösztönözni minden pénzügyi szereplőt, hogy beruházásaikat a szükséges mértékben úgy irányítsák, hogy finanszírozni tudják az ellenállóképes és szén-dioxid-kibocsátás szempontjából mértéktartó gazdaságok felé történő átmenetet;

–  egyedi állami garanciák szükségesek, melyek a zöld beruházásoknak kedveznek;

–  Európában fel kell használni a Juncker-tervet az Európai Stratégiai Beruházási Alapon keresztül;

–  szükség van a környezetbarát átmenet finanszírozására hajlandó állami és multilaterális bankok kötelezettségvállalásainak ambiciózus ütemtervére;

–  szükség van a zöld beruházási alapok számára biztosított címkékre és adókedvezményekre, valamint zöld kötvények kibocsátására;

–  szükség van a pénzügyi tranzakciók megadóztatására és az ebből származó jövedelem egy részének a zöld beruházásokhoz való hozzárendelésére.

A finanszírozás fontos szerepet fog játszani a párizsi konferenciáig a megállapodásra törekvés során. Ennek kapcsán hiteles „pénzügyi csomagot” kell kidolgozni mind a fejlett, mind a fejlődő országok számára, hogy lehetővé váljon az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra irányuló erőfeszítések fokozása.

Példás európai uniós belső éghajlatpolitika

Még ha az előadó az ambiciózusabb célkitűzéseket támogatja is, üdvözli, hogy az Európai Unió a varsói határozatban 2015 márciusára rögzített indikatív határidő lejárta előtt benyújtotta tervezett nemzeti hozzájárulását. Ez a hozzájárulás jelentős átgyűrűző hatást váltott ki a nemzetközi partnerek körében, és ezt a hatást meg kell erősíteni azzal, hogy konkrét intézkedéseket fogadunk el, melyek lehetővé teszik a karbonszegény gazdaságba való átmenet megvalósítását az Európai Unióban.

Az Európai Bizottságnak az elért stabilitást biztosító tartalékkal kapcsolatos munkák megkezdésével egy időben meg kell kezdenie az európai szén-dioxid-piacról szóló irányelv felülvizsgálatát, ezen felül pedig előkészíti a tagállami erőfeszítések megosztására vonatkozó munkákat is.

Az Európai Uniónak mielőbb véglegesítenie kell a Kiotói Jegyzőkönyvhöz csatolt dohai módosítás ratifikációs folyamatát, és arra kell ösztönöznie a többi felet is, hogy hasonlóképpen járjanak el, hogy az mielőbb hatályba léphessen.

Az Európai Unió ambiciózus kötelezettségvállalásai meghatározóak a tárgyalások során való hitelessége szempontjából. Az Uniónak ambiciózus és hatékony politikát kell folytatnia, hogy 2050 körül sikerüljön elérni az energetikai átmenetet, és ehhez nemcsak éghajlati és energetikai politikai eszközöket kell mozgósítani, hanem egyéb területek eszközeit is, ilyenek például a közlekedés, a kutatás és az innováció, a kereskedelem vagy a fejlesztési célú együttműködés.

Hatékony európai uniós külpolitika átgyűrűző hatás kifejtéséhez

Az Európai Uniónak 2015-ben minden nemzetközi találkozón rendkívül aktívnak kell lennie minden szereplővel szemben a COP21 konferencia fényében.

Az Európai Unió hozzájárulásának minden más felet inspirálnia kell az egyértelműség, az átláthatóság és az ambíció tekintetében. Az Európai Unió azon sikere, hogy a GDP 45%-os növekedése mellett 1990 és 2012 között 19%-kal sikerült csökkentenie kibocsátásait és a csökkentés részéről tovább folytatódik a világszintű kibocsátások tekintetében, fényesen bizonyítja, hogy az éghajlatváltozás mérséklése és a gazdasági fejlődés összeegyeztethető.

Az Európai Uniónak folytatnia és fokoznia kell arra irányuló diplomáciai erőfeszítéseit, hogy jobban megértse a partnerországok álláspontját, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelmet szolgáló ambiciózus politikák bevezetésére ösztönözze ezeket az országokat és szövetségeseket találjon ezen ambícióhoz.

Az előadó tudomásul veszi az Európai Bizottság azon szándékát, hogy 2015 őszén Marokkóval közösen konferenciát szervez az ambíciók területén tapasztalható véleményeltérésekről, azaz a felek kötelezettségvállalásai közötti különbségekről és a bolygó felmelegedésének 2°C-ra történő korlátozásának célkitűzéséről. Ugyanakkor felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy az esemény elsődleges célkitűzése az legyen, hogy a párizsi konferencia időpontjáig elősegítse a megállapodás felé történő előrelépést. E szempontból ez a találkozó az ambíció pozitív megközelítését ösztönzi és a cselekvésre irányuló konstruktív eszmecserét tesz lehetővé a felek között.

Az előadó az Európán belüli megbeszélések mielőbbi fokozására szólít fel a közös álláspont kialakítása érdekében, nevezetesen a nemzetközi tárgyalás különböző kulcsfontosságú pontjai tekintetében, ilyenek a finanszírozás, valamint a kapacitások és a technológiaátadás megerősítése.

A párizsi megállapodás részes felei által tett kötelezettségvállalások hitelessége a nem állami szereplők, például a városok, régiók, a gazdasági szereplők és a befektetők erőfeszítéseitől is függ. A párizsi konferenciának egyértelmű jelzést kell adnia ezeknek a szereplőknek, hogy cselekvésre ösztönözze őket, nemzetközi szinten elismerve erőfeszítéseiket. A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) és a Montreali Jegyzőkönyv részes feleinek legkésőbb 2016 végéig döntést kell hozniuk a nemzetközi közlekedésből, valamint a fluortartalmú gázok gyártásából és felhasználásából eredő kibocsátások eredményes szabályozása érdekében.

Az Európai Uniónak kell az ambíció hangjának lennie a tárgyalásokon. Az előadó véleménye szerint ártana az Unió hitelességének, ha az éghajlatváltozás korlátozására nyilvánvalóan nem alkalmas megállapodást juttatna érvényre. Az Uniónak a megegyezéshez szükséges rugalmasságról tanúbizonyságot téve el kell utasítania minden elfogadhatatlan kompromisszumot.

Az éghajlatváltozás elleni ambiciózus európai politika tekintetében az Európai Parlament továbbra is megkerülhetetlen szereplő marad. Végezetül az előadó emlékeztetni kíván arra, hogy az Európai Parlamentnek egyetértését kell adnia a párizsi konferencia eredményeként megszülető, jogilag kötelező erejű megállapodás Európai Unió általi ratifikálásához. Ennélfogva az Európai Parlamentnek maradéktalanul részt kell vennie a párizsi konferencia alatt zajló koordinációs üléseken.

10.9.2015

VÉLEMÉNY az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről

a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

a Párizsban megkötendő új nemzetközi éghajlat-változási megállapodásról

(2015/2112(INI))

A vélemény előadója (*): Seán Kelly

(*)  Társbizottsági eljárás – az eljárási szabályzat 54. cikke

JAVASLATOK

Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság felhívja a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

Ipar és versenyképesség

1.  üdvözli az Európai Unió vezető szerepvállalását az éghajlatváltozás mérséklésében és az ahhoz való alkalmazkodásban, többek között az ismeretek, kompetenciák és munkahelyek teremtését, és az azzal járó növekedést; megjegyzi, hogy égető szükség van egy globális, ambiciózus, jogilag kötelező erejű megállapodás megkötésére Párizsban, amely határozott kötelezettségvállalást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a kibocsátáscsökkentés az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) 2°C-os forgatókönyvén belül maradjon, és kiemeli, hogy az Európai Unió vezető szerepének megtartásához a megállapodásban résztvevő összes fél teljes elköteleződésére szükség lesz; ragaszkodik a rendszeres és átlátható, a legkorszerűbb tudományos eredmények, adatok és technológia alapján és a hetedik környezetvédelmi cselekvési programmal összhangban végzett eredményességi felülvizsgálatokhoz, ideértve a tervezett nemzeti hozzájárulásokat is[13];

2.  megjegyzi, hogy az EU jó úton halad afelé, hogy elérje 2020-ra kitűzött céljait az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a megújuló energia vonatkozásában, továbbá hogy lényeges fejlődés ment végbe az energiahasználat intenzitása terén a hatékonyabb épületeknek, termékeknek, gyártási folyamatoknak és gépjárműveknek köszönhetően, miközben az európai gazdaság 45%-kal nőtt 1990 óta; kiemeli, hogy az úgynevezett 20/20/20-as, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, a megújulóenergia-források hányadának növelésére és az energiafogyasztás csökkentésére vonatkozó célok kulcsszerepet játszottak e folyamat elősegítésében, valamint abban, hogy a különféle környezetvédelmi iparágakban sikerült több mint 4,2 millió munkahelyet megőrizni[14] és folyamatos növekedést elérni a válság idején;

3.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a párizsi konferencián hatékony, kötelező erejű, globális megállapodás szülessen, és rámutat arra, hogy egy ilyen megállapodás elmaradása további veszélybe sodorja az EU gazdaságának versenyképességét és a kibocsátásáthelyezés kockázatának teszi ki azt;

4.  üdvözli a G7-vezetők arra irányuló kötelezettségvállalását, hogy ezen évszázad során dekarbonizálják a globális gazdaságot, és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2050-ig a 2010-es szinthez képest a 40–70%-os tartomány felső részébe eső mértékben csökkentsék;

5.  hangsúlyozza, hogy uniós szinten meg kell erősíteni az együttműködést és az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok kezelését, illetve egyértelmű uniós alkalmazkodási stratégiát kell kialakítani; a szén-dioxid-kibocsátásra és a megújuló energiára vonatkozóan ambiciózus és köztelező célértékek végrehajtását javasolja mind nemzeti, mind uniós szinten egy fenntartható és biztonságos gazdaság felé történő átmenet lehetővé tétele és biztosítása érdekében;

6.  kiemeli, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 191. cikkének (2) bekezdése szerint az uniós politika a szennyező fizet elven alapul; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy amennyiben más jelentős gazdaságok nem vállalnak hasonló kötelezettségeket az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése tekintetében, fennmaradnak és szükség esetén meg lesznek erősítve a kibocsátásáthelyezési rendelkezések, különösen azok, amelyek magas kereskedelmi intenzitású és a termelés során a szén-dioxid-kibocsátás költségeiből magas arányban részesedő ágazatokra vonatkoznak; úgy véli azonban, hogy hosszabb távú megoldásokat kell találni a kibocsátásáthelyezésre az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének közelgő felülvizsgálata keretében vagy a szén-dioxid-kibocsátás határokon történő kiigazítását szolgáló rendszer bevezetése révén; elengedhetetlennek tartja a kulcsfontosságú európai iparágakban, például az energiaintenzív iparágakban és a fenntartható európai agrárgazdaságban és élelmiszertermelési ágazatban a kibocsátásáthelyezés elkerülését; elismeri, hogy az élelmiszer-termelési ágazatban csökkenteni kell a fosszilis tüzelőanyagoktól való függést;

7.  hangsúlyozza, hogy a megállapodásnak számolnia kell az élelmezésbiztonság biztosításának párhuzamos globális célkitűzésével is;

8.  hangsúlyozza, hogy a fellépésbeli késedelmek növelni fogják az éghajlatváltozás enyhítésével és a hozzá való alkalmazkodással kapcsolatos költségeket és leszűkítik a rendelkezésre álló technológiai lehetőségek tárházát; véleménye szerint a korai fellépés pozitívan hat az európai iparágak és energiatermelők hosszú távú versenyképességére;

9.  arra ösztönzi a Bizottságot, hogy az EU iparágai és az energiaágazat közötti egyenlő versenyfeltételek fenntartása érdekében erősítse a kapcsolatot – az ETS hatékonyságát fokozó átfogó, strukturális, a 2020 utáni időszakra vonatkozó reform előtt vagy után –az EU ETS és más kibocsátáskereskedelmi rendszerek között azzal a céllal, hogy a jövőben egy világméretű kibocsátáskereskedelmi piacot hozzon létre, amellyel költséghatékony módon jelentősen csökkenthető volna a globális kibocsátás, az ipar versenyképessége pedig javulna; felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon létre védintézkedéseket annak biztosítására, hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének más kibocsátáskereskedelmi rendszerekhez történő kapcsolása ne ássa alá az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerét, e tekintetben üdvözli a kibocsátáskereskedelmi rendszerek és egyéb árképző mechanizmusok globális fejlődését, amelyek négy kontinensen 17 kibocsátáskereskedelmi rendszert ölelnek fel, és a globális GDP 40%-át teszik ki, továbbá hozzájárulnak az Unióból származó kibocsátásáthelyezés kockázatának csökkentéséhez; rámutat, hogy a vállalatok költségeinek csökkentése és egyenlő versenyfeltételek kialakítása révén egy globális kereskedelmi rendszer biztosíthatja a globális éghajlati célkitűzések megerősítéséhez szükséges eszközöket;

10.  felszólítja a Bizottságot, hogy a harmadik országokból behozott, energiaintenzív árukra fizetendő többletdíjak előírásával tartsa fenn a tisztességes versenyt az uniós piacon, hogy ellensúlyozza az uniós gyártók szén-dioxid-kibocsátási díjak megfizetése miatt felmerülő többletköltségeit;

11.  hangsúlyozza, hogy hosszú távon biztosítani kell a kibocsátáskereskedelmi egységek árának stabilitását és kiszámítható szabályozási környezetet kell kialakítani, amely a beruházásokat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása csökkentésének irányába mozdítja el és elősegíti az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra történő átállást;

12.  ragaszkodik a környezetre káros támogatások , többek között a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának megszüntetéséhez, amelyek torzítják a versenyt és a belső energiapiacot, a nemzetközi együttműködés ellen hatnak és akadályozzák az innovációt; konkrét lépésekre szólít fel, többek között arra, hogy a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának megszüntetésére irányuló ütemterv legyen része a megállapodásnak; megjegyzi továbbá, hogy támogatni és ösztönözni kell az olyan vállalkozásokra irányuló beruházásokat, amelyek pozitív megközelítést tanúsítanak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésével kapcsolatban, elismeri tehát, hogy a támogatások – amennyiben helyesen használják azokat – segítik a fenntartható gazdaság fejlődését;

A klímabarát technológiák fejlesztésének és alkalmazásának támogatása

13.  rámutat, hogy fontos annak mérlegelése, hogy a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése révén mennyiben lehet a gazdaságot kevésbé szén-dioxid-intenzívvé tenni; úgy véli, hogy ennek az értékelésnek műszaki és tudományos tanulmányokon kell alapulnia és ugyanarra az időkeretre kell vonatkoznia, mint a meghatározott csökkentési céloknak; úgy véli, hogy az EU-nak példát kell mutatnia egyrészt saját kezdeményezései, másrészt pedig a nemzetközi partnereivel való együttműködés előmozdítása révén;

14.  hangsúlyozza, hogy az intézkedések elmaradása komoly következményekkel jár, hiszen az éghajlatváltozás a világ valamennyi régióját különbözőképpen érinti, melynek következtében migrációs áramlások jönnek létre, emberek halnak meg és gazdasági, környezeti és szociális károk keletkeznek; kiemeli, hogy a hosszú távú politikai döntéseket tudományos bizonyítékokra kell építeni, és hangsúlyozza, hogy a kötelezettségvállalásoknak komoly tudományos ajánlásokon kell alapulniuk; kiemeli, hogy a kutatás, fejlesztés és a tiszta és megújuló energiát biztosító innovációs tevékenységek, illetve az energiahatékonyság megvalósulása érdekében tett összehangolt globális politikai és pénzügyi erőfeszítés elengedhetetlen az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések eléréséhez és az uniós zöld gazdasági ágazatok növekedésének ösztönzéséhez, az ágazatban dolgozó szakképzett munkaerő számának növeléséhez, valamint a tudás és a bevált gyakorlatok elősegítéséhez, annak biztosítása mellett, hogy a munkaerő „igazságos átállása” minőségi munkahelyeket teremtsen; hangsúlyozza, hogy uniós és globális szinten meg kell erősíteni a koordinációt és az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok kezelését, illetve egyértelmű uniós alkalmazkodási stratégiát kell kialakítani;

15.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak fokoznia kell erőfeszítéseit a legkevésbé fejlett országokba irányuló technológiatranszfer terén, ugyanakkor tiszteletben kell tartania a szellemi jogokhoz fűződő jelenleg érvényben lévő jogokat;

16.  megjegyzi, hogy az innovációt egy piaci alapú gazdaságban különféle módokon lehet ösztönözni; kéri, hogy a Bizottság értékelje az élenjáró vállalatok elismerésére szolgáló különböző mechanizmusokat, amelyek eltérő mértékben képesek az innováció ösztönzésére és a technológiák nemzetközi szinten történő átadásának és alkalmazásának előmozdítására;

17.  úgy véli, hogy a tiszta energetikai technológiák fokozottabb használata ott, ahol a legnagyobb hatást tudják elérni, az erős innovációs kapacitások kiépítésétől és fenntartásától függ a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt;

18.  megjegyzi, hogy a kibocsátások elvárt csökkentése az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák fokozott fejlesztésének és használatának függvénye;

19.  elismeri, hogy a technológiai kapacitások kiépítése megfelelő finanszírozási mechanizmusokat igényel; hangsúlyozza, hogy a fejlődő országokban finanszírozást kell biztosítani az éghajlatvédelmi fellépéseknek és megismétli a Bizottság felhívását konkrét kötelezettségvállalásokra annak érdekében, hogy a legszegényebb és legsebezhetőbb országok elsőbbséget élvezzenek az Éghajlat-változási Alapból történő támogatások esetében; támogatja továbbá a különböző – állami és magán, kétoldalú és többoldalú –forrásokból származó finanszírozás közös igénybevételére irányuló intézkedéseket; felszólítja a Bizottságot annak a lehetőségnek a mérlegelésére, hogy az EU ETS-ből valamennyi kibocsátási egységet különítsenek el a legkevésbé fejlett országok éghajlatváltozás hatásait enyhítő és az azokhoz való alkalmazkodást segítő intézkedéseinek finanszírozására;

20.  kéri, hogy teljes mértékben ismerjék el és támogassák az Éghajlat-változási Technológiai Központ és Hálózat (CTCN) és a Technológiai Végrehajtó Bizottság szerepét az éghajlatváltozás hatásait enyhítő és az ahhoz való alkalmazkodást biztosító technológiai fejlődés megkönnyítésében;

Tudományos kutatás, technológiafejlesztés és innováció, beleértve az űrpolitikát is

21.  hangsúlyozza, hogy az innováció ösztönzése a technológiák és az üzleti modellek terén hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez és a kibocsátáscsökkentéshez is; hangsúlyozza, hogy a technológia nem automatikusan vezet alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátáshoz, hogy egyértelmű politikai jelzésekre van szükség, beleértve az új technológiák és üzleti modellek előtt álló piaci és szabályozási korlátok csökkentését és a jól célzott állami kiadásokat is; a tagállamokat az állami kutatásba és az energiaszektor fejlesztésébe való fokozott beruházásokra buzdítja az erőforrás-hatékony és alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák következő hullámának elindítása érdekében;

22.  elismeri a kutatás és az innováció fontosságát az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és felhív minden felet arra, hogy tegyen meg minden erőfeszítést a kutatók támogatására és azon új technológiák előmozdítására, amelyek segíthetnek a kibocsátáscsökkentési célok elérésében, az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésében és az ahhoz való alkalmazkodásban;

23.  arra buzdítja a Bizottságot, hogy jobban használja ki azt, hogy a Horizont 2020 teljes mértékben nyitva áll harmadik országok részvétele előtt, különösen az energia és az éghajlatváltozás területén;

24.  úgy véli, hogy az EU űrpolitikája és az abba való beruházás, ideértve az ipari balesetek, az erdőirtás, az elsivatagosodás stb. ellenőrzésében fontos szerepet játszó műholdak fellövését is, valamint a harmadik országokbeli partnerekkel való együttműködés világszerte fontos szerepet játszhat az éghajlatváltozás hatásainak ellenőrzésében és kezelésében;

Energia

25.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak Párizsban erőfeszítést nem kímélve arra kell ösztönöznie a feleket, hogy holisztikus megközelítést alkalmazzanak, amely a kibocsátások csökkentését az energiahatékonyságon és a megújuló energiákon alapuló új energiamodellel kombinálja;

26.  rámutat az energiahatékonyság fokozása és a tiszta energiák használata révén elérhető kibocsátáscsökkentésben rejlő hatalmas potenciálra; úgy véli, hogy az energiahasználat hatékonyságának maximalizálása az első lépés az energiával kapcsolatos kibocsátások csökkentésére, ami ugyanakkor hozzájárul az energiaszegénység enyhítéséhez is;

27.  felszólít a kapcsolódó enyhítő és alkalmazkodást elősegítő folyamatok és projektek által érintett helyi közösségek inkluzív részvételére; kiemeli az energiatermelés decentralizálásának fontosságát, nevezetesen a helyi szövetkezetek és polgárok megújulóenergia-projektjei és a saját termelést és olyan fogyasztást ösztönző tevékenységek előmozdítása révén, melyek elősegítik az átmenetet a fosszilis tüzelőanyagokon alapuló gazdasági rendszerből a megújuló energiákon alapulóba;

28.  hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes erdőkben a szénmegkötés, -tárolás és helyettesítés fokozódása révén hatalmas lehetőségek rejlenek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére; kiemeli továbbá a bio- és faalapú termékekben, különösen a fenntartható bioenergia-ágazatban rejlő lehetőségeket, továbbá az erdészeti és egyéb földhasználatnak a szénmegkötés és -tárolás fenntartásában és növelésében betöltött fontos szerepét; hangsúlyozza továbbá, hogy szén-dioxid-leválasztási és -tárolási (CCS) technológiával kombinálva, az energiatermelés céljából tüzelőanyagként felhasznált biomassza potenciálisan negatív kibocsátást eredményezhet; szorgalmazza, hogy például a mezőgazdaságból, a legelő- és az erdőgazdálkodásból származó nyersanyagokat ismerjék el és ösztönözzék kibocsátáscsökkentő tulajdonságaikért, és ismerjék el, hogy ezek fontos hozzájárulást jelentenek a környezetbarát növekedéshez és a gazdaság szén-dioxid-mentesítéséhez; megjegyzi, hogy az erdők teljes szén-dioxid-kibocsátása 2001 és 2015 között több mint 25%-kal csökkent, elsősorban az erdőirtási arány globális csökkenése miatt, ezért felhívja az EU-t, hogy növelje a fejlődő országokban az erdőirtás csökkentésére nyújtott nemzetközi finanszírozást; megjegyzi, hogy szükség van egy egyszerű, átlátható és koherens elszámolási keretre e tényezők kibocsátására és elnyelésére vonatkozóan a LULUCF-ágazatban;

29.  emlékeztet arra, hogy a közlekedés a második legnagyobb üvegházhatást okozó gázokat kibocsátó ágazat az energiaipar után; ragaszkodik ahhoz, hogy az érintett ágazat kibocsátásának csökkentése érdekében egy sor különböző politikára van szükség, és ambiciózusabb uniós kezdeményezések kellenek az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájának kifejlesztése és használata érdekében, amelyek még inkább ösztönzik az újszerű bioüzemanyagok előállítását és használatát, valamint a közlekedés villamosításának felgyorsítását;

30.  hangsúlyozza, hogy a tagállamokkal közösen kidolgozott infrastrukturális beruházásoknak elő kell segíteniük az energia határokon átnyúló szabad kereskedelmét;

31.  üdvözli az EU és az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma közötti együttműködésre irányuló erőfeszítéseket, különösen az éghajlatváltozással kapcsolatos technológiai kutatásokat; úgy véli, hogy nagy lehetőségek rejlenek az EU és a világ más vezető gazdaságai közötti további kutatási együttműködésben; hangsúlyozza, hogy az államilag finanszírozott kutatások eredményeinek szabadon hozzáférhetőknek kell lenniük;

32.  ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Bizottság használja fel a Polgármesterek Szövetségét tárgyalási pozíciójának ismertetésére, mivel a városok, a régiók és a helyi közösségek lesznek a kulcsszereplők az éghajlatvédelmi jogszabályok és intézkedések tényleges helyi szintű érvényesítésében;

33.  emlékeztet arra, hogy a biogazdaság rendelkezik azzal a potenciállal, hogy az EU-ban és a világ többi részén jelentősen hozzájáruljon az újraiparosításhoz és új munkahelyek létrehozásához;

34.  megjegyzi, hogy a megállapodásban figyelembe kell venni a földhasználatban, a földhasználat-változtatásban és az erdőgazdálkodásban (LULUCF) rejlő potenciált, melyek hozzájárulnak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 2030-ig történő, az 1990. évi szinthez képest legalább 40%-os csökkentésére irányuló uniós cél teljesüléséhez;

35.  felszólítja a francia kormányt, hogy jó szándéka jeleként kezdjen komoly tárgyalásokat az Európai Parlamenttel az egyetlen székhely érdekében, hogy csökkenteni lehessen az abból eredő CO2-kibocsátást, hogy az Európai Parlament Brüsszelben és Strasbourgban is székhellyel rendelkezik[15];

36.  elismerően nyilatkozik arról, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Kína elkötelezett amellett, hogy jelentősebb szerepet játsszon a globális éghajlatváltozás kérdésében; bízik abban, hogy ezek a jelek hozzájárulnak majd egy pozitív eredményhez Párizsban, ezt szem előtt tartva sürgeti mindkét államot, hogy gondoskodjanak arról, hogy e kötelezettségvállalás kézzelfogható eredményekben nyilvánuljon meg; felhívja a figyelmet a határozott globális kötelezettségvállalásnak az Unió versenyképességére gyakorolt kedvező környezeti, társadalmi és gazdasági hatásaira, és úgy véli, hogy az EU-nak jelentősebb szerepet kell játszania az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségvállalások és intézkedések globális rendszerére való áttérés elősegítésében; hangsúlyozza, hogy egy ilyen, valamennyi polgár számára valódi, hosszú távú értéket teremtő kötelezettségvállalás elősegíti a hosszú távú békére, szolidaritásra és fenntarthatóságra törekvő szorosabb nemzetközi kapcsolatokat; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy egyes fejlett országok továbbra is növelik egy főre eső kibocsátásukat;

37.  emlékezteti a feleket és magát az ENSZ-t, hogy a magánszemélyek fellépése ugyanolyan fontos, mint a kormányok és az intézmények intézkedései; kéri ezért, hogy tájékoztató és figyelemfelkeltő kampányok és intézkedések révén tegyenek fokozottabb erőfeszítéseket annak érdekében, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot és felhívják figyelmüket az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez való hozzájárulásuk érdekében megtehető kis lépésekre és jelentősebb intézkedésekre a fejlett és a fejlődő országokban.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	7.9.2015
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	41 13 7
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Zigmantas Balčytis, Bendt Bendtsen, David Borrelli, Reinhard Bütikofer, Jerzy Buzek, Soledad Cabezón Ruiz, Philippe De Backer, Peter Eriksson, Fredrick Federley, Adam Gierek, Juan Carlos Girauta Vidal, Theresa Griffin, Marek Józef Gróbarczyk, Roger Helmer, Hans-Olaf Henkel, Eva Kaili, Kaja Kallas, Barbara Kappel, Krišjānis Kariņš, Seán Kelly, Jeppe Kofod, Paloma López Bermejo, Ernest Maragall, Edouard Martin, Dan Nica, Angelika Niebler, Aldo Patriciello, Morten Helveg Petersen, Miroslav Poche, Michel Reimon, Herbert Reul, Paul Rübig, Algirdas Saudargas, Jean-Luc Schaffhauser, Sergei Stanishev, Neoklis Sylikiotis, Dario Tamburrano, Evžen Tošenovský, Claude Turmes, Miguel Urbán Crespo, Vladimir Urutchev, Adina-Ioana Vălean, Kathleen Van Brempt, Henna Virkkunen, Martina Werner, Anna Záborská, Flavio Zanonato, Carlos Zorrinho
A zárószavazáson jelen lévő póttagok	Michał Boni, Lefteris Christoforou, Cornelia Ernst, Francesc Gambús, Jens Geier, Jude Kirton-Darling, Janusz Korwin-Mikke, Clare Moody, Luděk Niedermayer, Piernicola Pedicini, Massimiliano Salini, Anneleen Van Bossuyt
A zárószavazáson jelen lévő póttagok (200. cikk (2) bekezdés)	Jozo Radoš

1.9.2015

VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről

a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

a Párizsban megkötendő új nemzetközi éghajlat-változási megállapodásról

(2015/2112(INI))

A vélemény előadója: Dubravka Šuica

JAVASLATOK

A Külügyi Bizottság felhívja a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.  hangsúlyozza, hogy az EUSZ 3. cikkének (5) bekezdése szerint az Unió célja a világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az, hogy hozzájáruljon a szolidaritáshoz és a Föld fenntartható fejlődéséhez, valamint a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez; megjegyzi, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 191. cikkének (1) bekezdése szerint az uniós környezetpolitika ösztönzi az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló nemzetközi szintű intézkedéseket;

2.  elismeri a stabil éghajlati rendszer alapvető fontosságát az élelmezésbiztonság, az energiatermelés, a vízellátás és a megfelelő higiénés körülmények, az infrastruktúra, valamint a biodiverzitás, a szárazföldi és tengeri ökorendszerek megőrzése, továbbá a globális béke és jólét szempontjából; elismeri, hogy a tétlenség veszélyes az éghajlatváltozás csökkentése terén, és hangsúlyozza a megállapodás elérésének fontosságát az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményéhez (UNFCC) csatlakozott felek Párizsban megrendezendő 21. konferenciáján (COP21), a párizsi éghajlat-változási konferencián;

3.  elismeri az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságát és az éghajlatváltozás okozta esetleges stabilitási és biztonsági kockázatot, továbbá ­– a párizsi éghajlat-változási konferenciára tekintettel ­– a klímadiplomácia fontosságát; felszólítja az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy fokozza az éghajlat-változási célokkal kapcsolatos diplomáciai tevékenységet annak érdekében, hogy támogatást szerezzen egy átfogó, ambiciózus, átlátható, dinamikus és jogilag kötelező érvényű nemzetközi megállapodásnak a globális felmelegedés 2°C-ra való korlátozásáról; hangsúlyozza – az éghajlat-változással kapcsolatos és nemzetközi kötelezettségek, illetve az UNFCCC alapelveivel összhangban – az Unió klímadiplomáciában betöltött fontos szerepét és hangsúlyozza az egységes fellépés szükségességét; ebben az összefüggésben felhív az Európán belüli párbeszéd fokozására, egy közös álláspont kialakítása érdekében, különösen a nemzetközi tárgyalások kulcskérdéseit illetően; felszólítja a tagállamokat, hogy ezzel kapcsolatban hangolják össze álláspontjaikat az EU álláspontjával; hangsúlyozza, hogy az Unió és a tagállamok hatalmas külpolitikai kapacitással rendelkeznek, és vezető szerepet kell vállalniuk az éghajlatváltozással kapcsolatos diplomácia terén, valamint mozgósítaniuk kell ezt a hálózatot annak érdekében, hogy közös nevezőt találjanak a párizsi megállapodás fő témáiban, amelyek az enyhítés, az alkalmazkodás, a finanszírozás, a technológia fejlesztése és átadása, a fellépés és támogatás átláthatósága és a kapacitásépítés; felszólítja a folyamatban lévő uniós kereskedelmi tárgyalások, és különösen a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségre irányuló tárgyalások környezeti vonatkozásaiban érintett feleket, hogy vegyék figyelembe a párizsi éghajlat-változási konferencia következtetéseit;

4.  hangsúlyozza, hogy a klímapolitika az uniós külső fellépés átfogó megközelítésének szerves részét képezi; elismeri, hogy az éghajlatváltozás eltérő mértékben fogja sújtani az országokat, köztük a legkevésbé fejletteket aránytalanul nagy mértékben, az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésére és az alkalmazkodásra fordítható források hiánya miatt; kiemeli, hogy az Északi-sarkvidék átalakulása az Unió biztonságára hatást gyakorló egyik legjelentősebb éghajlat-változási jelenség; kéri, hogy alakítsanak ki az éghajlat-változásra vonatkozó megelőzési politikát, valamint folytassanak eszmecserét az éghajlatváltozás következtében kialakuló geopolitikai instabilitás stratégiai és politikai következményeinek kezelésére irányuló előremutató stratégiáról, amely lehetővé teszi, hogy az Európai Unió az éghajlatváltozás hatásai által leginkább érintett országokkal folytatott együttműködés erősítése révén reagáljon az erőforrásokkal kapcsolatos konfliktusokra;

5.  úgy véli, hogy a Parlamentnek fel kellene használnia a nemzetközi parlamenti hálózatokban betöltött szerepét és befolyását az erőfeszítések fokozására egy ambiciózus, jogilag kötelező érvényű párizsi nemzetközi megállapodás biztosítása érdekében;

6.  üdvözli a klímadiplomáciai cselekvési tervet, amely kimondja, hogy az Európai Külügyi Szolgálatnak, a Bizottságnak és a tagállamoknak 2015 során közösen végre kell hajtaniuk egy stratégiai, összehangolt és egységes klímapolitikai tervet; hangsúlyozza, hogy a Külügyek Tanácsa 2011 júliusi és 2013 júniusi következtetéseiben jóváhagyta az EKSZ és a Bizottság közös informális dokumentumát, amely a klímadiplomáciára vonatkozóan három cselekvési irányvonalat határozott meg; kiemeli, hogy az EKSZ meghatározó szerepet játszhat az uniós álláspont képviselete terén a párizsi éghajlat-változási konferenciát megelőzően és annak során, valamint az összes érintett fél közötti kölcsönös megértés megteremtésében az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes fejlődés iránti nemzetközi támogatás elérésének módját illetően;

7.  hangsúlyozza az Unió, illetve az Unión belüli és kívüli nemzeti parlamentek, helyi hatóságok, civil társadalom, magánszektor és média közti párbeszéd fontosságát, tekintve, hogy a felsoroltak egyre fontosabb szerepet játszanak az éghajlatváltozásról folyó vitában; úgy véli, hogy ezek a párbeszédek hozzájárulnak az átlátható és inkluzív megállapodás kialakításához;

8.  hangsúlyozza, hogy a cselekvési tervnek világosan meghatározott célkitűzéseket, illetve az azok eléréséhez szükséges stratégiákat kell magában foglalnia;

9.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az emberi jogok továbbra is az éghajlattal kapcsolatos fellépés középpontjában álljanak, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a párizsi megállapodás elismerje, hogy az emberi jogok tisztelete, védelme és előmozdítása – többek között a nemek közötti egyenlőség, a nők teljes körű és egyenlő részvétele, valamint a munkaerő méltányos átállásának tevékeny előmozdítása, megteremtve a mindenkit megillető tisztes munkát és jó minőségű munkahelyeket – az éghajlat-változással kapcsolatos hatékony fellépés előfeltétele;

10.  megjegyzi, hogy az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizennyolcadik Konferenciáján (COP18) a felek úgy döntöttek (23/CP.18. sz. határozat), hogy az UNFCCC és a Kiotói Jegyzőkönyv alapján létrehozott szervekben elfogadnak egy, a nemek közötti egyensúlyra irányuló célt, hogy fokozzák a nők részvételét, és hatékonyabb éghajlat-változási politikát ismertessenek, amely egyformán tekintetbe veszi a férfiak és a nők szükségleteit, továbbá megállapodtak abban, hogy nyomon követik a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő éghajlat-politika terén elért előrelépést;

11.  felhívja a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy fejlesszen ki stratégiai prioritásokat az általános külpolitikai célkitűzésekben meghatározott külső éghajlat-politika számára, és gondoskodjon róla, hogy az uniós küldöttségek nagyobb hangsúlyt helyezzenek az országoknak az éghajlatváltozás enyhítése vagy az ahhoz való alkalmazkodás terén tett erőfeszítései nyomon követésére, és a támogatás nyújtására a kapacitásépítés terén, valamint hogy rendelkezzenek az éghajlat megfigyelésének kérdéseivel kapcsolatos fellépések végrehajtásához szükséges eszközökkel; felszólítja az Uniót, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekben folytasson szorosabb együttműködést a szomszédos és tagjelölt országokkal, és sürgesse politikáik összeegyeztetését az Unió éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzéseivel; felkéri a tagállamokat és az EKSZ-t, hogy az uniós küldöttségeken és a tagállami nagykövetségeken belül hozzanak létre az éghajlat-változásra összpontosító kapcsolattartó pontokat;

12.  emlékeztet arra, hogy az éghajlatváltozás várhatóan a migrációs trendek jelentős változását vonja maga után a fejlődő világban; felhívja az Uniót, hogy támogassák a fejlődő világot, különösen a legkevésbé fejlett országok közösségeit az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és a környezeti kockázatokkal szembeni ellenálló képesség növelése terén erőfeszítéseikben;

13.  hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás témájának a fejlesztési politika szerves részét kell képeznie, amelyet figyelembe kell venni a humanitárius segítségnyújtás tervezése és a támogatási politika költségvetésének kialakítása során.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	31.8.2015
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	49 4 2
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Michèle Alliot-Marie, Petras Auštrevičius, Elmar Brok, Klaus Buchner, James Carver, Fabio Massimo Castaldo, Lorenzo Cesa, Arnaud Danjean, Mark Demesmaeker, Georgios Epitideios, Knut Fleckenstein, Eugen Freund, Michael Gahler, Iveta Grigule, Sandra Kalniete, Manolis Kefalogiannis, Janusz Korwin-Mikke, Andrey Kovatchev, Eduard Kukan, Ilhan Kyuchyuk, Arne Lietz, Barbara Lochbihler, Sabine Lösing, Andrejs Mamikins, David McAllister, Tamás Meszerics, Demetris Papadakis, Alojz Peterle, Tonino Picula, Andrej Plenković, Cristian Dan Preda, Jozo Radoš, Jacek Saryusz-Wolski, Jaromír Štětina, Charles Tannock, Eleni Theocharous, László Tőkés, Johannes Cornelis van Baalen, Geoffrey Van Orden
A zárószavazáson jelen lévő póttagok	Daniel Caspary, Neena Gill, Ana Gomes, Liisa Jaakonsaari, Anneli Jäätteenmäki, Othmar Karas, Antonio López-Istúriz White, Norbert Neuser, Urmas Paet, Gilles Pargneaux, Jean-Luc Schaffhauser, Helmut Scholz, Paavo Väyrynen, Janusz Zemke
A zárószavazáson jelen lévő póttagok (200. cikk (2) bekezdés)	Heidi Hautala, Jutta Steinruck

10.9.2015

VÉLEMÉNY a Fejlesztési Bizottság részéről

a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

a Párizsban megkötendő új nemzetközi éghajlat-változási megállapodás ütemtervéről

(2015/2112(INI))

A vélemény előadója: Anna Záborská

JAVASLATOK

A Fejlesztési Bizottság felhívja a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.  hangsúlyozza, hogy az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) legutóbbi értékelő jelentése (5. értékelő jelentés) bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy az éghajlati rendszerünk felmelegedése kétségtelen tény, és hogy az emberi tevékenység a 20. század második fele óta megfigyelt éghajlatváltozás meghatározó oka; hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás nagy veszélyt jelent a fejlődő országok számára, és különösen súlyos a legkevésbé fejlett országok (LDC-országok) és a fejlődő kis szigetállamok esetében; rámutat, hogy a legkiszolgáltatottabb országok üvegházhatásúgáz-kibocsátása (ÜHG-kibocsátás) jelentéktelen, így ők nem felelősek azért a helyzetért, amellyel szembe kell nézniük; sürgeti, hogy a párizsi megállapodás helyezzen hangsúlyt az LDC-országok és a fejlődő kis szigetállamok alkalmazkodási és enyhítő intézkedéseinek támogatására a technológia átadása és finanszírozás révén, előtérbe helyezve a szegénység felszámolását, az egyenlőtlenség csökkentését és a fenntarthatóságot;

2.  hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás hátráltatni fogja a fenntartható fejlesztési célok megvalósítását, és hogy a fejlesztési eredményeket alá fogja ásni az, ha – a Koppenhágai Éghajlat-változási Konferencián elfogadottakkal ellentétben – a globális felmelegedést nem sikerül 2ºC alatt tartani, nem elfeledkezve arról, hogy a 2ºC-os felmelegedés ugyancsak jelentős veszteségeket és károkat okoz a környezetnek és a közösségeknek, és magában hordozza a meglévő sebezhetőségek megerősödésének és a humanitárius válságok kiéleződésének kockázatát;

3.  felhívja a figyelmet az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) által nemrég az adaptációs résről kiadott jelentésre, amelynek becslése szerint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás költsége egyedül Afrikában – még az éghajlatváltozásnak ebben a században 2°C alatt tartására irányuló erőfeszítések mellett is – 2050-re évenként 50 milliárd dollárra fog rúgni; úgy véli, hogy még ha meg is valósul a költséghatékony alkalmazkodásra irányuló összes lépés, további, „maradandóˮ károkra lehet számítani, amelyekhez nem lehet majd alkalmazkodni; elismeri, hogy ezek a maradandó károk megduplázzák az alkalmazkodás költségeit a 2030–2050-es időszakban;

4.  rámutat az ÜHG-kibocsátás, az éghajlatváltozás, az abnormális időjárási viszonyok, a természeti katasztrófák előfordulása és súlyossága, a talajromlás, az élelmezési válság, az ivóvízhez való egyre nehezebb hozzáférés, a kiterjedt migrációs hullámok, valamint a konfliktusok közötti összefüggésekre; megjegyzi, hogy e jelenségek negatívan hatnak a fenntartható fejlesztési célok elérésére irányuló globális erőfeszítésekre, és drámaibb következményekkel járnak a szegényebb és kiszolgáltatottabb csoportokra nézve;

5.  ragaszkodik egy közös rendszer bevezetéséhez a párizsi COP 21 csúcson az üvegházhatású gázok kibocsátásának elszámolására, annak biztosítása érdekében, hogy a nemzeti hozzájárulások végrehajtása átlátható és számszerűsíthető legyen;

6.  hangsúlyozza, hogy az ÜHG-kibocsátás fejlődő országokban történő csökkentése érdekében olyan mechanizmusokat kell bevezetni, amelyek növelik a megújuló energiaforrások használatát és javítják az energiahatékonyságot és az ipari erőforrások zéró vagy alacsony szénlábnyom melletti kiaknázását;

7.  hangsúlyozza a fejlődő országokban a nagyobb kapacitás iránti alapvető igényt a megelőzés, az ellenálló képesség, a természeti katasztrófák kockázatának csökkentése és az alkalmazkodás terén; kéri ezen kihívások prioritássá tételét az infrastrukturális fejlesztés és a városfejlesztés, a mezőgazdaság és a beruházási politika összefüggésében, és sürgeti az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez szükséges technológiák kifejlesztését;

8.  aggodalommal jegyzi meg, hogy 2008 és 2013 között 166 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására áradások, szélviharok, földrengések vagy egyéb természeti katasztrófák következtében; felhívja a figyelmet különösen arra, hogy Afrika egyes részeiben az éghajlattal kapcsolatos fejlemények hozzájárulhatnak a földközi-tengeri menekültválság eszkalálódásához; sajnálatosnak tartja, hogy a klímamenekültek státuszát a jog még nem ismeri el, joghézagot eredményezve, aminek következtében az áldozatok nem élvezhetik a menekültstátuszt;

9.  hangsúlyozza a természeti katasztrófák utáni újjáépítésre tett erőfeszítések fokozásának fontosságát, és kéri az éghajlatváltozás és természeti katasztrófák nyomán bekövetkezett károk és veszteség súlyosságához mért mechanizmusok kialakítását a fejlődő országokban;

10.  kitart amellett, hogy a fejlett és a fejlődő országoknak közösen kell erőfeszítéseket tenniük a globális éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében, figyelembe véve a „közös, de nem egyenlő mértékű felelősségvállalás” elvét; hangsúlyozza, hogy az EU-nak fokozottan törekednie kell egy olyan, jogilag kötelező érvényű, a lehető legtöbb országot – beleértve a legnagyobb kibocsátókat – felölelő nemzetközi megállapodás elérésére, amely biztosítja az éghajlatváltozás mérséklésére és az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló erőfeszítések növelését; úgy véli, hogy az olyan innovatív források, mint a nemzetközi szállítás szén-dioxid-árazása és a pénzügyi tranzakciós adóból származó bevételek elkülönítése elősegítené az éghajlat-változás elleni fellépések növekvő finanszírozási igényének globális kielégítését;

11.  összehangolt fellépést sürget a földszerzés ellen, a megelőzést szolgáló megfelelő biztosítékok támogatása révén, mivel a földhasználat megváltozása önmagában a globális évi szén-dioxid-kibocsátás mintegy 20%-áért felelős, és mivel a nem fenntartható gazdálkodási gyakorlatok hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz, veszélyeztetik az élelmezésbiztonságot, és szennyezik a környezetet;

12.  kitart amellett, hogy a fejlett és a fejlődő országoknak közösen kell erőfeszítéseket tenniük a globális éghajlatváltozás elleni küzdelem fokozása érdekében, összhangban a „közös, de differenciált felelősségek” elvével; hangsúlyozza, hogy ezen erőfeszítéseknek nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a fluortartalmú üvegházhatású gázokat (F-gázok) sem, mivel azok kulcsszerepet játszanak a globális éghajlatváltozásban, és hogy a párizsi konferencián el kell érni egy minden országra alkalmazandó, jogilag kötelező érvényű megállapodás megkötését; hangsúlyozza a megfelelő, stabil és kiszámítható finanszírozás biztosításának szükségességét az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén, és azt, hogy megfelelő egyensúlyt kell teremteni az alkalmazkodás és az enyhítés között;

13.  hangsúlyozza, hogy az ÜHG-kibocsátás fejlődő országokban történő csökkentése érdekében olyan mechanizmusokat kell bevezetni, amelyek fokozzák az alternatív és energiatakarékos energiaforrások használatát; ösztönzi a fejlődő országokat, hogy ruházzanak be a kisléptékű, hálózattól független és decentralizált megújulóenergia-termelésbe; felszólít az ilyen termelésre és az energiahatékonyságra, továbbá a fenntartható halászatra és mezőgazdaságra – előtérbe helyezve a kistermelőket –, a növénytermesztés diverzifikációjára, az agrárerdészetre és az agro-ökológiai gyakorlatokra, így többek között a vidéki közösségek képzésének elősegítésére nyújtott uniós támogatás fokozására; meggyőződése, hogy a mindezeken a területeken elvégzett fellépések jelentős mértékben hozzájárulhatnak az éghajlatváltozás enyhítéséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz, csakúgy, mint a katasztrófakockázat-csökkentéshez;

14.  úgy véli, hogy az EU-nak és egyéb nemzetközi szereplőknek stratégiai prioritásként kell tekinteniük az éghajlatváltozás kérdésének hatékony kezelésére, és hogy ehhez az éghajlat-politika általános érvényesítésére van szükség az összes vonatkozó szakpolitikában , valamint törekedni kell a szakpolitikai koherencia megvalósítására; fontosnak tartja az Unió szempontjából a dekarbonizációs fejlesztési módoknak az összes fontos területen és ágazatban történő előmozdítását, és felhívja az Uniót, hogy javasoljon fenntartható termelési és fogyasztási szerkezeteket, többek között terjesszen elő javaslatokat arra vonatkozóan, hogy az Unió hogyan tervezi csökkenteni a fogyasztást és felszámolni az összefüggést a gazdasági tevékenység és a környezetkárosítás között; felhívja az EU-t, hogy vállaljon vezető szerepet a párizsi konferencián, konkrét intézkedéseket sürgetve a 2ºC-os cél megvalósítása érdekében;

15.  felhívja a figyelmet arra, hogy a párizsi megállapodás keretében elengedhetetlen az éghajlatváltozás elleni küzdelmet szolgáló finanszírozás biztosítása; ismételten felhívja az EU-t és a fejlett országokat, hogy tartsák tiszteletben az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására vonatkozó kötelezettségvállalásukat, melynek keretében – állami és magán két- vagy többoldalú forrásokból – 2020-ig évente 100 milliárd dollár finanszírozást kell nyújtaniuk; hangsúlyozza, hogy az addicionalitás követelményének teljesítése érdekében a hivatalos fejlesztési támogatásnak legalább olyan ütemben kell emelkednie, mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának; elismeri az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló magánfinanszírozás szerepét, amely azonban nem helyettesítheti, csupán kiegészítheti az állami finanszírozást, és rámutat az átlátható jelentéstétel, az elszámoltathatóság, valamint a szociális és környezeti biztosítékok szükségességére;

16.  támogatja innovatív források felhasználását az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása terén, csakúgy, mint a kibocsátáskereskedelmi megállapodásokat; sürgeti, hogy a párizsi megállapodásban közös kötelezettségvállalásként szerepeljen a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának fokozatos felszámolása, az erre vonatkozó menetrenddel kiegészítve;

17.  felhívja az EU-t és a fejlett országokat, hogy növeljék az enyhítésre, az alkalmazkodásra, a technológiafejlesztésre és -átadásra és a képességfejlesztésre szolgáló támogatásukat a fejlődő országokban; ismételten felhívja az EU-t és a fejlett országokat, hogy tartsák tiszteletben az éghajlatváltozás elleni küzdelem új és további finanszírozására vonatkozó közös kötelezettségvállalásukat, melynek keretében – állami és magán két- vagy többoldalú forrásokból – 2020-ig 100 milliárd dollár finanszírozást kell nyújtaniuk; ezért felhívja az EU-t, hogy növelje az éghajlatváltozás elleni fellépés pénzügyi támogatását a fejlődő országokban, új finanszírozási források bevezetése révén, mint például a kibocsátáskereskedelmi rendszer aukcióiból származó bevételek, a pénzügyi tranzakciós adó, továbbá a nemzetközi légi és tengeri közlekedés fosszilis tüzelőanyagokból származó kibocsátásaira kivetett adók; hangsúlyozza, hogy külön kell elszámolni az éghajlatváltozás elleni fellépés finanszírozását, a támogatási kötelezettségvállalások addicionalitásának nyomon követése érdekében; hangsúlyozza, hogy az országok kötelezettségvállalása és az éghajlati célkitűzések nemzeti fejlesztési stratégiákba való belefoglalása az energiahatékonysághoz és a megújuló energia alkalmazásához kötött finanszírozás hatékony felhasználásának kulcsa; sürgeti az EU-t az ahhoz szükséges eszközök biztosítására, hogy vezető szerepet játszhasson ezen a téren;

18.  támogatja a globális enyhítési és alkalmazkodási finanszírozás célkitűzését, az országos és régiók szerinti alkalmazkodási tervek alapján, a hatékonysági olló bezárása, valamint a katasztrófakockázatok csökkentésére irányuló stratégia biztosítása érdekében, a sendai katasztrófakockázat-csökkentési keretben foglaltaknak megfelelően;

19.  hangsúlyozza, hogy a politikák fejlesztési célú koherenciájának elvével összhangban meg kell szüntetni az élelmiszernövény-alapú bioüzemanyagok előállítására nyújtott állami ösztönzőket (például a megújuló energiaforrások közlekedési ágazatban való 10%-os részarányára vonatkozó kötelező uniós célt vagy támogatásokat), mivel az ilyen intézkedések ösztönzik az ÜHG-kibocsátás immár 20%-áért felelős erdőirtást, a földhasználat egyéb megváltoztatását és a földfoglalást, egyúttal pedig csorbítják a harmadik országokban az élelemhez való jogot;

20.  fontosnak tartja annak biztosítását, hogy az Éghajlat-változási Alap olyan intézményként lépjen fel, amely prioritássá teszi a fejlődő országok éghajlatváltozástól érintett lakosságának szükségleteit, szigorúan a közérdek szerint járva el, és csak annyiban vonva be tevékenységébe a magánvállalatokat és magánfinanszírozást, amennyiben azok képesek megfelelni a magas környezeti, szociális és emberi jogi normáknak, szilárd és átlátható folyamatokat léptetve életbe, és megtiltva az együttműködést a pénzmosásban, adókikerülésben és adócsalásban, csalásban vagy korrupcióban érintett magánszereplőkkel;

21.  felszólítja a nagyobb fejlett gazdaságokat, hogy meglévő modern infrastruktúrájukat használják a fenntartható növekedés támogatására, bővítésére és fejlesztésére, továbbá vállalják, hogy a fejlődő országokat támogatják saját kapacitásaik kiépítésében annak biztosítása érdekében, hogy a jövőbeli gazdasági növekedés a világ minden részén a környezet további károsítása nélkül valósuljon meg;

22.  hangsúlyozza azon szerep fontosságát, amelyet a fejlesztési közösségnek, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) és az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának (DAC) kellene játszania az érdekelt felekkel és az érintett szervezetekkel folytatott szoros együttműködés során, annak érdekében, hogy felmérjék és mérsékeljék az éghajlatváltozás emberekre gyakorolt legsúlyosabb, minden bizonnyal még abban az esetben is komplex hatásait, ha a felmelegedés 2°C alatt marad;

23.  elismeri veszi a magas szén-dioxid-kibocsátással járó élelmiszertermelés és a vonatkozó mezőgazdasági kibocsátások – például a metán- és a dinitrogén-oxid-kibocsátás – következményeit, és lépéseket javasol e tekintetben; sürgeti továbbá a földhasználatnak a takarmány termesztése és legelők kialakítása miatti megváltozásával járó erdőirtások elleni fellépést, az élelmiszerforrások piacával társított kibocsátások elkerülése érdekében; fellépést sürget a jelentős kibocsátással járó élelmiszertermelési módok éghajlati hatásával kapcsolatos tájékoztatás terén, valamint a vállalatok és a lakosság cselekvésük megváltoztatására irányuló ösztönzése terén; kéri, hogy a keresletoldali intézkedések, beleértve az élelmiszerpazarlás elleni fellépést, legyenek a nemzeti enyhítési programok részei, különösen az átlagosnál magasabb fogyasztású országokban.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	3.9.2015
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	19 0 2
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Beatriz Becerra Basterrechea, Ignazio Corrao, Doru-Claudian Frunzulică, Charles Goerens, Maria Heubuch, Stelios Kouloglou, Linda McAvan, Norbert Neuser, Lola Sánchez Caldentey, Elly Schlein, György Schöpflin, Pedro Silva Pereira, Davor Ivo Stier, Rainer Wieland, Anna Záborská
A zárószavazáson jelen lévő póttagok	Seb Dance, Brian Hayes
A zárószavazáson jelen lévő póttagok (200. cikk (2) bekezdés)	Soledad Cabezón Ruiz, Constance Le Grip, Ivana Maletić, Jutta Steinruck, Axel Voss

16.7.2015

VÉLEMÉNY a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság részéről

a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság részére

a Párizsi Jegyzőkönyvről – Terv a globális éghajlatváltozás 2020 utáni kezelésére

(2015/2112(INI))

A vélemény előadója: Bas Eickhout

JAVASLATOK

A Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság felhívja a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele a következő javaslatokat:

1.  üdvözli a Bizottság közleményét és a 2015 decemberében Párizsban tartandó COP 21 éghajlat-változási konferenciához nyújtott uniós hozzájárulás célkitűzéseit; hangsúlyozza, hogy mind a Bizottságnak, mind pedig a tagállamoknak fokozniuk kell a közlekedési ágazat láthatóságát a konferencia során, többek között az olyan kezdeményezések, mint a „megoldások menetrendje” vonatkozásában, valamint vezető szerepet kell játszaniuk egy átlátható és kötelező erejű, a nem állami szereplők szerepét elismerő nemzetközi megállapodás megkötésében; felkéri a Bizottságot, hogy a konferencia keretében tevékenyen támogassa a fenntartható városi mobilitás és tömegközlekedés területén megvalósuló kezdeményezéseket;

2.  felkéri a Bizottságot, hogy kínálja fel támogatását és szakértelmét a COP 21 konferencia részes felei számára nemzeti hozzájárulásuk kialakítása során, felhívva a figyelmet a közlekedési ágazat szerepére az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentésére irányuló átfogó stratégiák elfogadásában;

3.  elismeri, hogy a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) elkötelezte magát a légi közlekedésből származó kibocsátás csökkentésére irányuló, globális piacalapú mechanizmus kialakítása mellett; ugyanakkor sajnálja az előrelépés és az ambíció eddigi hiányát; felhívja a figyelmet arra, hogy az ICAO-n és a Nemzetközi Tengerészeti Szervezeten (IMO) belül globálisan megállapított szabályokra van szükség annak érdekében, hogy a légi és tengeri közlekedés területén teljesíteni lehessen a szén-dioxid-kibocsátási célkitűzéseket; felszólítja ezért az összes felet, hogy kötelezzék el magukat a légi közlekedés szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését garantáló eszköz és hatékony strukturális és intézkedések mellett; felszólítja az az IMO-t, hogy gyorsítsa fel fellépéseit a nemzetközi hajózásból eredő kibocsátások eredményes szabályozását és csökkentését célzó megállapodás 2016 végéig történő megkötése érdekében;

4.  szorgalmazza, hogy a Párizsi Jegyzőkönyv foglalja magában az ÜHG-kibocsátás csökkentésére vonatkozó, a globális szén-dioxid-kibocsátási költségvetéssel összhangban álló célokat, figyelembe véve a nemzetközi légi és tengeri közlekedés vonatkozásában megállapított 2ºC-os célt, és felszólítja az összes felet, köztük a Bizottságot és a tagállamokat is, hogy a Párizsi Jegyzőkönyv keretében kiemelt prioritásként kötelezzék el magukat a globális, mennyiségileg meghatározott ÜHG-csökkentési célkitűzések mellett, és működjenek együtt az ICAO-val és az IMO-val annak érdekében, hogy 2016 végéig megállapodjanak egy olyan hiteles eszközről, amelynek révén el lehet érni a szükséges csökkentéseket; kiemeli, hogy figyelembe kell venni a szigetek és legkülső régiók különleges helyzetét annak biztosítása érdekében, hogy a környezeti teljesítmény ne befolyásolja a mobilitást és a hozzáférhetőséget különösen ezekben a régiókban;

5.  elismeri, hogy az Éghajlat-változási Kormányközi Testület 5. értékelő jelentésével összhangban a globális szén-dioxid-kibocsátási költségvetés, amely a hőmérséklet-növekedést valószínűleg 2 °C alatt tartja, megköveteli, hogy a 2011 és 2100 közötti globális halmozott kibocsátások 1010 gigatonna szén-dioxid alatt maradjanak;

6.   úgy véli, hogy a közlekedési ágazatból származó kibocsátások csökkentésének nagyobb fokú figyelembevétele nélkül az éghajlatváltozásra vonatkozó átfogó célokat lehetetlen lesz elérni, mivel a közlekedés az egyetlen olyan ágazat, amelyben az ÜHG-kibocsátás továbbra is (az elmúlt 25 évben 30%-kal) emelkedett; hangsúlyozza, hogy ezeket a célokat kizárólag a kötelező erejű ÜHG-csökkentési célkitűzések, valamint ehhez kapcsolódóan a megújuló energiaforrások teljes piaci integrációja, a dekarbonizáció technológiasemleges megközelítése és egy olyan, jobban integrált közlekedési és beruházási politika képes megvalósítani, amely magában foglalja a modális váltást előmozdító politikákat, valamint a technológiai fejlődést és a közlekedés igénybevételének elkerülésére irányuló intézkedéseket (pl. a fenntartható logisztikát, az intelligens várostervezést és a mobilitás kezelésének integrált megközelítését);

7.  rámutat, hogy a közlekedés 94%-a – különösen a közúti, a légi közlekedési és a hajózási ágazatok – a fosszilis tüzelőanyagtól függ, ezért sürgősen szükség van olyan intézkedésekre, amelyek felgyorsítják a fehér könyvben meghatározott – a megújuló energiaforrásokra, a villamos energiára és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású alternatívákra irányuló – célok 2030-ra történő minél korábbi elérését; véleménye szerint a közlekedési ágazat energiahatékonyságának fejlesztését az európai közlekedéspolitika egyik kiemelt prioritásává kell tenni; hangsúlyozza, hogy erőteljesen fejleszteni kellene az új, fenntartható és kibocsátásmentes energiaforrások értékesítési láncait, támogatandó a fenntarthatóbb energiaforrásokra való, ambiciózus áttérést és csökkentendő a fosszilis tüzelőanyagoktól és importált energiától való függést;

8.  rámutat arra, hogy mára a világ népességének több mint fele városokban él, a városi közlekedés pedig nagyban hozzájárul a közlekedési ágazat ÜHG-kibocsátásához; sürgeti ezért a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az éghajlatváltozás mérséklését célzó kötelezettségvállalások teljesítése érdekében tevékenyen hívják fel a figyelmet a fenntartható városi mobilitás szerepére; hangsúlyozza, hogy a felelősségteljes földhasználat és tervezés, valamint a fenntartható közlekedési megoldások a városi területeken hatékonyan járulnak hozzá a CO₂-kibocsátás csökkentéséhez; felszólítja a Bizottságot, hogy – különösen a sűrűn lakott területeken – tegyen intézkedéseket a tömegközlekedés, a közös használatú járművek, valamint a gyalogos és a kerékpárral való közlekedés lehetőségeinek határozott népszerűsítésére, valamint szükség esetén tegyen javaslatot az uniós szabályozás javítására a multimodalitás és az új mobilitási és logisztikai szolgáltatások előmozdítása érdekében;

9.  hangsúlyozza, hogy jó energiaszerkezetet kell kialakítani a közlekedési ágazatban, és ezt a földgáz- és biogázüzemű alternatív járművek népszerűsítésével, valamint a közlekedés fenntartható módjainak – ideértve a közlekedés villamosításának és az intelligens közlekedési rendszerek használatának – megerősítésére irányuló valamennyi politika támogatásával lehet elérni; hangsúlyozza, hogy a hangsúlyt a vasútra, a villamosra, az elektromos autóbuszra, az elektromos gépkocsira és az e-kerékpárra kell helyezni, el kell fogadni a teljes életcikluson alapuló megközelítést, valamint a megújuló energiaforrások teljes kihasználására kell törekedni; határozottan ösztönzi a helyi tömegközlekedési hatóságokat és közlekedési vállalkozókat, hogy vállaljanak vezető szerepet az alacsony szén-dioxid-kibocsátású flották és technológiák bevezetésében;

10.  hangsúlyozza, hogy a közlekedésből eredő éghajlati hatást fokozatosan egy átfogó, az ágazat árainak helyes kialakítását és a közlekedési módok közötti tisztességes verseny kialakítását célzó intézkedéscsomagban kell internalizálni; felszólítja a Bizottságot egyrészt arra, hogy gondoskodjon megfelelő uniós pénzügyi eszközökről és beruházási támogatásokról, például éghajlatvédelmi alapokról a közlekedési ágazat azon projektjei számára, amelyek pozitív hatást gyakorolnak a környezetre, ugyanakkor nem zárnak ki egyetlen közlekedési módot sem, másrészt különösen arra, hogy ösztönözze a fenntartható városi mobilitási tervek kidolgozását; ezért szorgalmazza az olyan különböző eszközök ötvözését, mint a negatív externáliák figyelembevételére irányuló intézkedések, a kutatási-fejlesztési támogatások bevonása, a tiszta közlekedéstechnológia nagyszabású demonstrációjának támogatása és e technológiák használatát támogató ösztönzők létrehozása;

11.  rámutat arra, hogy a közlekedés mérséklésére irányuló rövid és hosszú távú stratégiák egyaránt kulcsfontosságúak az ÜHG-kibocsátás csökkentésére irányuló ambiciózus törekvések sikere szempontjából;

12.  rámutat arra, hogy az éghajlatváltozás hatásainak csökkentését és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó intézkedések végrehajtása során fontolóra kell venni az űrbe telepített eszközök – különösen az üvegházhatásúgáz-kibocsátások nyomon követésére és megfigyelésére irányuló – használatát; sürgeti a Bizottságot, hogy aktívan járuljon hozzá a CO₂ és CH₄ nyomon követését célzó globális rendszerhez; felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja egy olyan unós rendszer kifejlesztése, amely a Kopernikusz program küldetéseinek felhasználása és azok kiterjesztése révén önálló és független módon mérné az ÜHG-kibocsátásokat;

13.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak felelős módon kell ellátnia vezető szerepét, és elismeri, hogy gyengülhet az EU versenyképessége, amennyiben ambícióit és céljait a világ más régióiban nem osztják.

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	14.7.2015
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	40 4 2
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Daniela Aiuto, Lucy Anderson, Marie-Christine Arnautu, Georges Bach, Izaskun Bilbao Barandica, Deirdre Clune, Michael Cramer, Luis de Grandes Pascual, Andor Deli, Isabella De Monte, Ismail Ertug, Jacqueline Foster, Dieter-Lebrecht Koch, Stelios Kouloglou, Merja Kyllönen, Miltiadis Kyrkos, Bogusław Liberadzki, Marian-Jean Marinescu, Georg Mayer, Gesine Meissner, Cláudia Monteiro de Aguiar, Jens Nilsson, Markus Pieper, Salvatore Domenico Pogliese, Gabriele Preuß, Christine Revault D’Allonnes Bonnefoy, Dominique Riquet, Massimiliano Salini, David-Maria Sassoli, Claudia Schmidt, Claudia Tapardel, Keith Taylor, Pavel Telička, István Ujhelyi, Peter van Dalen, Wim van de Camp, Janusz Zemke, Roberts Zīle, Kosma Złotowski, Elżbieta Katarzyna Łukacijewska
A zárószavazáson jelen lévő póttagok	Ivo Belet, Bas Eickhout, Theresa Griffin, Ruža Tomašić, Henna Virkkunen
A zárószavazáson jelen lévő póttagok (200. cikk (2) bekezdés)	James Carver

A BIZOTTSÁGI ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYE

Az elfogadás dátuma	23.9.2015
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	55 5 8
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Marco Affronte, Margrete Auken, Pilar Ayuso, Zoltán Balczó, Ivo Belet, Simona Bonafè, Lynn Boylan, Cristian-Silviu Buşoi, Miriam Dalli, Seb Dance, Angélique Delahaye, Jørn Dohrmann, Ian Duncan, Stefan Eck, Bas Eickhout, Eleonora Evi, José Inácio Faria, Karl-Heinz Florenz, Francesc Gambús, Elisabetta Gardini, Jens Gieseke, Julie Girling, Matthias Groote, Françoise Grossetête, Andrzej Grzyb, Jytte Guteland, György Hölvényi, Anneli Jäätteenmäki, Jean-François Jalkh, Benedek Jávor, Karin Kadenbach, Kateřina Konečná, Giovanni La Via, Peter Liese, Norbert Lins, Valentinas Mazuronis, Susanne Melior, Miroslav Mikolášik, Gilles Pargneaux, Piernicola Pedicini, Pavel Poc, Frédérique Ries, Michèle Rivasi, Daciana Octavia Sârbu, Annie Schreijer-Pierik, Renate Sommer, Tibor Szanyi, Estefanía Torres Martínez, Nils Torvalds, Damiano Zoffoli
A zárószavazáson jelen lévő póttagok	Guillaume Balas, Nikolay Barekov, Paul Brannen, Renata Briano, Mireille D’Ornano, Albert Deß, Herbert Dorfmann, Ismail Ertug, Giorgos Grammatikakis, Martin Häusling, Gesine Meissner, Anne-Marie Mineur, Ulrike Müller, James Nicholson, Marijana Petir, Bolesław G. Piecha, Gabriele Preuß, Jadwiga Wiśniewska

• [1]    HL C 285. E, 2010.10.21., 1. o.
• [2]    HL C 341. E, 2010.12.16., 25. o.
• [3]    HL C 99. E, 2012.4.3., 77. o.
• [4]    HL C 153. E, 2013.5.31., 83. o.
• [5]    Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0452.
• [6]    Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0443.
• [7]    Elfogadott szövegek, P8_TA(2014)0063.
• [8]    HL L 8., 2009.1.13., 3. o.
• [9]    HL C 67. E, 2010.3.18., 44. o.
• [10]    HL C 251. E, 2013.8.31., 75. o.
• [11]    Elfogadott szövegek, P7_TA(2014)0094.
• [12]  Az Eurostat adatai a zöld termékek és szolgáltatások ágazatáról, melyek az „Éghajlat- és energiapolitikai keret a 2020–2030-as időszakra” (COM(2014)0015) című bizottsági közleményben szerepelnek.
• [13]  „Jólét bolygónk felélése nélkül” (COM(2012)0710)
• [14]  Az Eurostat adatai a zöld termékek és szolgáltatások ágazatáról, melyek az Éghajlat- és energiapolitikai keret a 20202030-as időszakra (COM(2014)0015) című bizottsági közleményben szerepelnek.
• [15]  A strasbourgi tevékenység CO2-hatása évente legalább 18 884,5 tonna. Az Európai Parlament két székhelyes működésének környezeti költségeiről szóló tanulmány (Eco-Logica Ltd., 2007. szeptember) szerint az egyetlen, brüsszeli székhelyen való működés elfogadásával az Európai Parlament szerint közel 19 000 tonna szén-dioxid-kibocsátást lehetne megtakarítani.