JELENTÉS az új közös halászati politikáról: a technikai intézkedések és többéves tervek struktúrája

16.11.2015 - (2015/2092(INI))

Halászati Bizottság
Előadó: Gabriel Mato

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

az új közös halászati politikáról: a technikai intézkedések és a többéves tervek struktúrája

(2015/2092(INI))

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ) és különösen annak 43. cikkére,

–  tekintettel a közös halászati politikáról szóló, 2013. december 11-i 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre és különösen annak 7. cikke (2) bekezdésére, 9. cikkére és 10. cikkére,

–  tekintettel eljárási szabályzatának 52. cikkére,

–  tekintettel a Halászati Bizottság jelentésére (A8-0328/2015),

A.  mivel a halállomány fenntarthatósága a halászati ágazat jövőjének elengedhetetlen feltétele;

B.  mivel 2009 óta alig történt előrelépés egyrészt a technikai intézkedések, másrészt a többéves tervekre vonatkozó jogalkotási javaslatok kapcsán, részben mivel a Bizottság többéves tervekkel kapcsolatos javaslatai súrlódásokat okoztak az európai intézmények között az EUMSZ 43. cikke szerinti döntéshozatali hatásköreik tekintetében, és részben a technikai intézkedésekre vonatkozó jogszabályoknak a Lisszaboni Szerződéssel való összehangolásából származó nehézségek miatt;

C.  mivel a közös halászati politika (KHP) (1380/2013/EU rendelet) célkitűzései közé tartozik, hogy olyan mértékben helyreállítsa és fenntartsa a halászott fajok állományait, amely meghaladja a maximális fenntartható hozamot, egy ökoszisztéma- és szelektivitás alapú megközelítés alkalmazásával; mivel a technikai intézkedések és a többéves tervek – mint védelmi intézkedések – képezik e célkitűzések elérésének fő eszközeit;

D.  mivel a közös halászati politika 2013. évi reformjával bevezetett fő változtatások között szerepel a kirakodási kötelezettség felszámolása és a regionalizáció is;

E.  mivel a technikai intézkedések bonyolultsága és sokfélesége, valamint az, hogy ezeket elszórtan számos különböző rendelet tartalmazza, hozzájárult a halászok általi végrehajtás megnehezítéséhez, ami annak kockázatával jár, hogy a halászok bizalmatlanná válnak;

F.  mivel a regionalizáció elve magában foglalja konzultáció folytatását a tanácsadó testületekkel azzal a céllal, hogy az érdekelt feleket közelebb hozza a döntéshozatali folyamathoz, valamint hogy jobban fel lehessen mérni a döntések lehetséges társadalmi-gazdasági hatásait;

G.  mivel a technikai intézkedések bonyolultsága és a végrehajtásukkal kapcsolatos nehézségek, valamint a közös halászati politika kevés kézzelfogható pozitív eredménye, illetve az ösztönzők hiánya bizalmatlanságot keltett a halászok körében;

H.  mivel a technikai intézkedések felülvizsgálatának – a legjobb tudományos szakismereteknek megfelelően és az ökoszisztéma-alapú megközelítésre alapítva – arra kell irányulnia, hogy olyan módon javítsa a halászati és a tengeri erőforrások fenntarthatóságát, amely összhangban áll az ágazat társadalmi-gazdasági életképességével;

I.  mivel az új közös halászati politika célkitűzéseinek eléréséhez többek között szelektívebb halászeszközökre és halászati gyakorlatokra van szükség;

J.  mivel a halászeszközök szelektivitását javító jelenlegi innovatív megoldásokat a jogszabályok gyakran hátráltatják;

K.  mivel a kirakodási kötelezettség lényeges szemléletváltást von maga után a halászati gazdálkodás terén, különösen a tengerfenéken élő fajok tekintetében, és ebből következően az olyan kulcsfontosságú területekre vonatkozó technikai intézkedések terén, mint a fogás összetétele és a hálók szembősége;

L.  mivel a tengerparti közösségek fenntarthatósága szempontjából különös hangsúlyt kell fektetni a kisüzemi halászat jelentőségére, és különösen a nők és a gyermekek szerepére; mivel a közös halászati politika Európában a kisüzemi halászattal kapcsolatban differenciált rendszert említ;

M.  mivel általános meghatározásra van szükség a kisüzemi halászat fogalmára vonatkozóan annak fényében, hogy milyen szerepet játszik a tengereink helyreállításában és a hagyományos és környezetvédelmi szempontból fenntartható gyakorlatok és mesterségek megőrzésében;

N.  mivel szükség van a tengeri medencékre vonatkozó közös alapelvek meghatározására egy, a Lisszaboni Szerződés szerinti rendes jogalkotási eljárásban elfogadott keretrendelet révén a KHP céljai végrehajtásának biztosítása, a gazdasági szereplők számára az egyenlő versenyfeltételek biztosítása, valamint a technikai intézkedések végrehajtásának és ellenőrzésének megkönnyítése érdekében;

O.  mivel a rendes jogalkotási eljárás nem mindig szükséges a regionális szinten hozott vagy a gyakran változó, illetve a társjogalkotók által meghatározott normákon és célokon alapuló intézkedések esetén, azonban azt alkalmazni kell az olyan szabályok elfogadására, amelyek valamennyi tengeri medencére vonatkoznak, valamint az olyan intézkedések esetén, amelyet külön rendelet tartalmaz, vagy amelyek módosítása a belátható jövőben nem valószínű;

P.  mivel a regionalizációnak garantálnia kell, hogy a technikai intézkedések igazodjanak az egyes halászatok és az egyes medencék sajátosságaihoz, ezzel rugalmasságot biztosítva, és szükséghelyzetekben lehetővé téve a gyors válaszlépéseket; mivel a regionalizációnak a technikai intézkedéseket egyszerűbbé és könnyebben értelmezhetővé, végrehajthatóvá és érvényesíthetővé kell tennie; mivel a technikai intézkedések regionális alapon történő elfogadásának a társjogalkotók által jóváhagyott mintát kell követnie, a megreformált közös halászati politika keretében elfogadottak szerint;

Q.  mivel a regionalizáció hozzájárulhat a szabályok egyszerűsödéséhez és könnyebb érthetőségéhez, így a halászati ágazat és az egyéb érdekelt felek jól fogadnák azokat, főleg, ha bevonják őket azok elfogadásának folyamatába;

R.  mivel a regionalizáció nem jelenthet renacionalizációt, lévén, hogy ez utóbbi nem összeegyeztethető a közös halászati politikával, mint olyan közös politikával, amelynek terén az EU az erőforrások közös jellegéből adódóan kizárólagos hatáskörrel rendelkezik;

S.  mivel a technikai intézkedések regionális alapon történő elfogadása során a társjogalkotók által az új közös halászati politika keretében megállapított modellt kell követni, amely szerint a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogad el az érintett tagállamok közös ajánlásai alapján, amelyek megfelelnek a társjogalkotók által meghatározott normáknak és céloknak, vagy ha az érintett tagállamok nem terjesztenek elő a megadott határidőn belül közös ajánlást, a Bizottság saját kezdeményezésére; mivel azonban a Parlament fenntartja a jogot arra, hogy a Lisszaboni Szerződés szerint bármely felhatalmazáson alapuló jogi aktussal szemben kifogást emeljen;

T.  mivel a technikai intézkedések keretrendszerének felülvizsgálata lehetőséget jelent a regionalizáció és a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok alternatíváinak további megfontolására;

U.  mivel bizonyos egyedi rendeletjavaslatok, amelyek technikai intézkedéseket tartalmaznak (az eresztőhálókra, a cetfélék véletlenszerű kifogására vagy a mélytengeri halászatra vonatkozóan), vitákat gerjesztettek; mivel egyes javaslatok – mint az északkelet-atlanti mélytengeri állományok halászatára vonatkozó javaslat – több mint három évre elakadtak; mivel a eresztőhálós halászatról szóló tárgyalások szintén holtpontra jutottak; mivel a regionális halászati gazdálkodási szervezetek (RFMO-k) számos egyedi technikai intézkedésekkel kapcsolatos rendelkezést elutasítottak;

V.  mivel a technikai intézkedéseknek figyelembe kell venniük a jogellenes halászat jelenségét, amit gyakran kísér a halászeszközök, például az eresztőhálók jogellenes használata, és fel kell vázolnia egy hatékony megoldást a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászat által jelentett problémára;

W.  mivel az Unió halászati medencéjére vonatkozó hatályos technikai intézkedések nem mindig igazodnak az innovatív tevékenységek és a különböző helyi halászatok szükségleteihez; mivel ennek fényében a halászoknak egy sor olyan, regionális megközelítésen alapuló technikai intézkedésre van szüksége, amelyek megfelelnek az egyes tengeri medencék eltérő körülményeinek; mivel a halállományokkal való fenntartható gazdálkodás létfontosságú, és e tekintetben fontos a jogszabályok egyszerűsítése és a helyi valós helyzethez való hozzáigazíthatósága; mivel szükség van annak kellő figyelembevételére is, hogy a halászati területeken olyan harmadik országok is osztoznak, amelyek természetvédelmi szabályai nagymértékben különböznek az európai szabályoktól;

X.  mivel az európai vizeken, és különösen a Földközi-tengeren alapvető fontosságú, hogy a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket, és együttműködjenek a jogellenes, be nem jelentett és szabályozatlan halászatért felelős személyek azonosításában, ezzel biztosítva az alkalmazandó szankciók kiszabását, valamint a határellenőrzések és a földi ellenőrzések szigorítását;

Y.  mivel a 2002 és 2009 között elfogadott többéves tervek nem voltak mind egyenlő hatékonyságúak; mivel a közös halászati politika új szabályai alapján új többéves terveket fognak elfogadni;

Z.  mivel az ezen országokkal folytatott tárgyalásoknak a fenntarthatóság elérésére irányuló törekvések részét kell képezniük;

AA.  mivel a közös halászati politika reformja kirakodási követelményeket vezetett be, és az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA)keretében rugalmasságot, kivételeket és pénzügyi támogatást biztosított;

AB. mivel a visszadobások tilalmának érvényesítésével kapcsolatban várhatóan nehézségek fognak felmerülni a vegyes halászatokban a halászatlefojtó fajok tekintetében;

AC.  mivel a Lisszaboni Szerződés óta a Parlament közös jogalkotói hatáskörrel rendelkezik a halászat területén, kivéve a teljes kifogható mennyiséget és a kvótákat;

AD.  mivel a Parlament 2009 óta nem tudott többéves tervet elfogadni amiatt, hogy a javaslatok a Tanácsban holtpontra jutottak;

AE.  mivel a többéves tervekkel foglalkozó intézményközi munkacsoport keretében a társjogalkotók elismerték annak a fontosságát, hogy a többéves tervekkel kapcsolatban a gyakorlati megoldások megtalálása érdekében együtt dolgozzanak, a jogi keret rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozó különbségek ellenére;

AF.  mivel a többéves terveknek szilárd és tartós keretet kell képezniük a halászati gazdálkodáshoz, mivel e terveknek a rendelkezésre álló legjobb és legfrissebb tudományos és társadalmi-gazdasági eredményeken kell alapulniuk, és elég rugalmasnak kell lenniük ahhoz, hogy alkalmazkodhassanak az állományok változásához és a halászati lehetőségek engedélyezéséről szóló éves határozathozatalhoz;

AG.  mivel a leendő többéves tervek közös elemeiként határozták meg a maximális fenntartható hozamra vonatkozó korlátozást és az annak elérésére kitűzött határidőt, egy elővigyázatossági védelmi mechanizmust, egy biomasszára vonatkozó minimális célkitűzést, egy mechanizmust az előre nem látott változásokhoz való alkalmazkodásra, amely az elérhető legjobb tudományos ismereteken alapul, és egy felülvizsgálati záradékot;

AH.  mivel a többéves terveknek tartalmazniuk kell egy irányítási intézkedések révén elérhető és tudományos szakvélemény által alátámasztott általános célkitűzést; mivel e terveknek hosszú távú stabil hozamokat kellene tartalmazniuk, összhangban a rendelkezésre álló legmérvadóbb tudományos szakvéleményekkel, aminek tükröződnie kell a halászati lehetőségekre vonatkozó éves tanácsi határozatokban; mivel ezeknek az éves határozatoknak szigorúan csak a halászati lehetőségek engedélyezésére kell korlátozódniuk;

AI.  mivel a Bíróság C-103/12. sz., Parlament kontra Tanács ügyben és a C-165/12. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 2014. november 26-án hozott, a Venezuelai Bolivári Köztársaság lobogója alatt közlekedő hajók részére a Francia Guyana partjainál húzódó kizárólagos gazdasági övezet uniós vizein halászati lehetőségek engedélyezésére vonatkozó ítélete precedenst teremt, mivel tisztázza az EUMSZ 43. cikkében foglalt különböző jogalapok tartalmát és korlátait, és mivel a 43. cikk (3) bekezdése csak a halászati lehetőségek engedélyezése tekintetében alkalmazható jogalapként, ahogy az az úgynevezett teljes kifogható mennyiségre és kvótára vonatkozó rendeletekben történik;

AJ.  mivel még nem született meg a Bíróság ítélete a tőkehalállományokra vonatkozó hosszú távú terv létrehozásáról szóló 1243/2012/EU tanácsi rendeletre vonatkozó C-124/13. sz., Parlament kontra Tanács ügyben, amelyben a Parlament kifejti, hogy a rendeletet, tekintettel célkitűzésére és tartalmára, az EUMSZ 43. cikkének (2) bekezdése alapján, rendes jogalkotási eljárás keretében, a Parlament mint társjogalkotó részvételével kellett volna elfogadni; mivel a Parlament ezenkívül ellenzi a Bizottság javaslatának kettéosztását, lévén, hogy a Tanács két jogalkotási aktusra bontotta a javaslatot;

AK.  mivel a többéves tervek hiányában megszületett visszadobási tervek, amelyeket az érintett tagállamok ajánlásai alapján a Bizottság fogad el felhatalmazáson alapuló jogi aktusok keretében – vagy ha az érintett tagállamok nem terjesztenek elő közös ajánlást a meghatározott időn belül, a Bizottság saját kezdeményezésére – módosíthatják a minimális védelmi referenciaméreteket; hangsúlyozza mind a fiatal tengeri élőlények védelme, mind a tudományos tanácsok követésének fontosságát a minimális védelmi referenciaméretekről való döntéshozatal során;

AL.  mivel a visszadobási tervek alapvető szerepet fognak játszani, ugyanis a minimális védelmi referenciaméretek módosulása átalakíthatja a halászati technikákat, következésképpen a többéves tervek célkitűzéseit képező két számszerűsíthető elem, a halászati mortalitás és a szaporodóképes egyedek biomasszája is megváltozna; mivel a minimális méretek felhatalmazáson alapuló jogi aktusokkal történő módosítása kívülről változtatná meg a többéves tervek fő paramétereit;

AM.  mivel a társjogalkotók szándéka az volt, hogy ezek a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok átmeneti jellegűek legyenek, és soha ne vonatkozzanak három évnél hosszabb időszakra;

AN.  mivel a fajok és a halászatok sajátosságainak figyelembevétele érdekében a minimális védelmi referenciaméretek ugyanazon faj esetében területenként eltérőek lehetnek; és mivel, amennyiben lehetséges, az ellenőrzési feladatok könnyebb végrehajtása érdekében az összes területre vonatkozóan kívánatos horizontális döntéseket hozni;

1.  úgy véli, hogy a közös halászati politika céljainak megvalósítása érdekében a jövőbeli technikai intézkedéseket egyszerűsíteni kell az egyértelműen strukturált és a szakértők által felülvizsgált tudományos adatokon alapuló jogi keretben előforduló esetleges ellentmondások és/vagy átfedések megszüntetése céljából;

2   úgy véli, hogy a jövőbeli technikai intézkedésekkel kapcsolatos esetleges egyszerűsítések és törlések jobb áttekinthetősége érdekében átfogó jegyzéket kell készíteni az összes jelenleg hatályos technikai intézkedésről;

3.  úgy véli, hogy a technikai intézkedéseket felül kell vizsgálni a közös halászati politika célkitűzéseinek végrehajtása, a szelektivitás javítása, a visszadobások és a halászat környezetre gyakorolt hatásának minimálisra csökkentése, a jelenlegi szabályok egyszerűsítése és a tudományos alap javítása érdekében;

4.  úgy véli, hogy a technikai intézkedéseknek igazodniuk kell az egyes halászatok és régiók sajátosságaihoz, ezáltal elősegítve, hogy az érintett ágazat fokozottabban betartsa az előírásokat;

5.  fenntartja, hogy a technikai intézkedések egyszerűsítésének és regionalizációjának mindenkor összhangban kell állnia a technikai intézkedésekről szóló rendelet valódi céljával, nevezetesen a nem szándékos fogások és a tengeri környezetre gyakorolt hatások minimalizálásával;

6.  úgy véli, hogy a közös halászati politika szabályai végrehajtásának elősegítése, a közös halászati politika szabályainak a halászati ágazat és más érdekelt felek számára való elfogadhatóbbá tétele, valamint a megfelelés biztosítása érdekében a halászokat jobban be kell vonni a döntéshozatalba, különösen a tanácsadó testületekben, valamint ösztönzőket, például az Európai Tengerügyi és Halászati Alap és más, az innovációt, a képzést, a felszerelést és a szelektívebb halászeszközök alkalmazását célzó eszközök általi támogatást kell nyújtani számukra;

7.  úgy véli, hogy az új jogszabályi keret lehetővé teszi majd azon innovatív halászeszközök további használatát, amelyekről tudományosan bebizonyosodott, hogy növelik a szelektivitást és egyszersmind a környezetre is mérsékelt hatást gyakorolnak;

8.  úgy véli, hogy elő kell mozdítani az innovációt és a kutatást a közös halászati politika megfelelő végrehajtásának biztosítása érdekében, különös tekintettel a járulékos fogások kirakodása tekintetében, a szelektivitás növelése, valamint a halászati és felügyeleti technikák korszerűsítése céljából;

9.  úgy véli, hogy az olyan innovatív halászeszközök fenntartható használatát, amelyek fokozott szelektivitását független tudományos kutatás igazolta, korlátozások nélkül, illetve szükségtelen, jogszabályban előírt mennyiségi korlátozások nélkül engedélyezni kell, valamint a további kutatást illetően pénzügyi támogatást kell biztosítani;

10.  úgy véli, hogy a valamennyi tengeri medence esetében közös szabályok elfogadására vonatkozóan fenn kell tartani a rendes jogalkotási eljárást, ideértve a technikai intézkedésekre vonatkozó normák és célkitűzések meghatározását, többek között az egyedi rendeletekben foglalt technikai intézkedéseket és azokat a technikai intézkedéseket, amelyek módosítása belátható időn belül nem várható, és úgy véli, hogy a rendes jogalkotási eljárás nem minden esetben szükséges a regionális szinten elfogadott vagy a potenciálisan gyakori módosításra szoruló intézkedésekhez; úgy véli, hogy ezeket az intézkedéseket rendszeresen értékelni kell annak biztosítása érdekében, hogy továbbra is időszerűek maradjanak; úgy véli, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok megfontolt alkalmazása megfelelhet e rugalmasságra és reagálóképességre vonatkozó szükségletnek; emlékeztet ugyanakkor arra, hogy a Parlament fenntartja magának a jogot, hogy a Szerződés szerint bármely felhatalmazáson alapuló jogi aktussal szemben kifogást emeljen;

11.  javasolja a technikai intézkedésekre vonatkozó egyértelmű, általános európai keret meghatározását, amely korlátozott számú horizontális alapelvet rögzít; úgy véli, hogy ebbe az általános keretbe nem kell belefoglalni valamennyi, az európai vizek túlnyomó többségére nem alkalmazandó szabályt, hanem ezekre inkább a regionalizációt kellene alkalmazni;

12.  úgy véli, hogy bármely, regionális szinten elfogadott intézkedésnek meg kell felelnie a technikai intézkedésekről szóló keretrendeletnek, és összhangban kell állnia a közös halászati politika és a tengervédelmi stratégiáról szóló 2008/56/EK keretirányelv célkitűzéseivel;

13.  úgy véli, hogy a technikai intézkedésekre vonatkozó szabályokat a regionalizációs folyamat megfelelő alkalmazása révén, közös központi elvek és fogalommeghatározások – többek között az Unió egész területén alkalmazandó közös célkitűzéseket és normák, köztük a tilalom hatálya alá tartozó fajok és halászeszközök jegyzéke, a nagyobb a tengeri medencékre vonatkozó egyedi szabályrendszer és egyedi technikai előírások – alapján kell meghatározni, amelyek mindegyikét együttdöntési eljárás keretében kell elfogadni; megjegyzi, hogy a regionalizáció a regionális szinten alkalmazandó vagy a gyakori módosításra szoruló és szabályokra vonatkozna, és azt rendszeresen felül kellene vizsgálni;

14.  hangsúlyozza, hogy a technikai intézkedésekről szóló új keretrendeletet egyértelműen kell megfogalmazni, amihez jelentős, a pontosítást célzó erőfeszítések lesznek szükségesek; következésképpen kéri, hogy a technikai intézkedésekkel kapcsolatban hatályban lévő rendeleteket, különösen a 850/98/EK és az 1967/2006/EK rendeletet előzetesen helyezzék hatályon kívül a szabályok túlburjánzásának felszámolása érdekében;

15.  emlékeztet arra, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok esetében az alaprendelet 18. cikkének megfelelően a tagállamok a technikai intézkedésekről szóló rendeletben meghatározott határidőn belül ajánlásokat terjeszthetnek a Bizottság elé, és hogy a Bizottság e határidő lejárta előtt semmilyen jogi aktust nem fogadhat el;

16.  szükségesnek tartja a technikai intézkedéseken alapuló egyedi rendeletek megfelelőségének, hatékonyságának és az uniós flottára és a helyi közösségekre gyakorolt társadalmi-gazdasági hatásainak az értékelését, a közös halászati politika és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv célkitűzéseinek tiszteletben tartása mellett;

17.  úgy véli, hogy a sebezhető élőhelyek és fajok védelme érdekében a technikai intézkedéseknek konkrét rendelkezéseket kell tartalmazniuk egyes halászeszközök használatáról;

18.  úgy véli, hogy a technikai intézkedéseknek biztosítaniuk kell, hogy destruktív és nem szelektív halászeszközöket ne használjanak, valamint hogy a robbanó- és mérgező anyagok általános alkalmazását meg kell tiltani;

19.  úgy véli, hogy sürgősen koherens technikai intézkedéscsomagot kell kidolgozni a három fő tengeri medence mindegyikére – figyelembe véve sajátos jellegüket –, amelyekben az uniós döntések jelentős hatást gyakorolhatnak a halállományok helyreállítására és az ökoszisztémák védelmére, valamint a közös halállományokkal való fenntartható gazdálkodásra;

20.  úgy véli, hogy a halászeszköz-kategóriák tudományos meghatározásával és osztályozásával összhangban a Földközi-tenger medencéje esetében külön kell választani a vonóhálókat és a parti kerítőhálókat, mivel a vonóhálót szabályozó jogszabály nem lehet ugyanaz, mint amely a hagyományos parti kerítőhálókat szabályozza, minthogy utóbbiakat főként nem veszélyeztetett fajok fogására használják;

21.  fenntartja, hogy a 2015. január 1. óta hatályos és 2019-ig fokozatosan valamennyi halállományra kiterjesztendő kirakodási kötelezettség ellenére a technikai intézkedésekkel kapcsolatos rendelkezéseknek kellőképpen rugalmasnak kell lenniük ahhoz, hogy valós időben igazodhassanak a halászat fejlődéséhez, és több lehetőséget biztosítsanak a halászati ágazat számára a szelektívebb halászati módszerekre vonatkozó innovációk gyakorlati bevezetésére;

22.  úgy véli, hogy a kirakodási kötelezettség a halászatok számára alapvető változást jelent, és hogy a technikai intézkedéseket ezért ki kell igazítani annak érdekében, hogy lehetővé tegyék és megkönnyítsék számukra a szelektívebb halászatot; az alábbi három intézkedést javasolja e cél elérése érdekében:

– a fogások összetételére vonatkozó szabályok jelentős módosítása, vagy akár hatályon kívül helyezése,

– nagyobb rugalmasság biztosítása a hálók szembőségére vonatkozóan,

– több, különböző típusú halászfelszerelés fedélzeten tartásának lehetővé tétele;

23.  tudomásul veszi az abból eredő nehézségeket, hogy a 2406/96/EK tanácsi rendelet által megállapított forgalmazási előírások és a legkisebb kifogható méretek egymással párhuzamosan érvényesek; kéri, hogy a technikai intézkedésekről szóló új keretrendelet hangolja ezeket össze;

24.  úgy véli, a műszaki intézkedések felülvizsgálatakor figyelembe kell venni a biológiai erőforrások megőrzésére, a tengeri környezetre, a halászat működési költségeire és a társadalmi-foglalkoztatási szempontból való nyereségességre gyakorolt hatásukat;

25.  úgy véli, hogy a technikai intézkedésekről szóló keretrendelet megőrzési célkitűzését hatékonyabban lehetne elérni olyan fellépések révén, amelyek célja a kereslet és a kínálat termelői szervezetek segítségével való szabályozásának javítása;

26.  úgy véli, hogy a tagállamok és régiók belvizein folyó kisüzemi halászatnak a teljes kifogható mennyiségek körén kívül kell maradnia;

27.  úgy véli, hogy többéves tervek lényeges szerepet játszanak a közös halászati politika keretében a halászati erőforrások megőrzése szempontjából, lévén a legmegfelelőbb eszközök a különböző halászatokra vonatkozó egyedi technikai intézkedések elfogadására és végrehajtására;

28.  úgy véli, hogy a társjogalkotóknak továbbra is arra kell törekedniük, hogy megállapodás szülessen a többéves tervekről az Európai Unió működéséről szóló szerződésben meghatározott intézményi hatáskörök és a vonatkozó ítélkezési gyakorlat alapján;

29.  úgy véli, hogy a többéves terveknek egyfelől szilárd és tartós keretet kell alkotniuk a halászati gazdálkodás számára, a rendelkezésre álló legjobb és legfrissebb, a szakértők által elismert tudományos és társadalmi-gazdasági szakvéleményeken kell alapulniuk, igazodniuk kell az állományok alakulásához, valamint rugalmasságot kell biztosítaniuk a halászati lehetőségekre vonatkozó éves tanácsi határozatok meghozatala számára; úgy véli továbbá, hogy ezeknek az éves határozatoknak szigorúan a halászati lehetőségek elosztásának körén belül kell maradniuk, és lehetőség szerint el kell kerülniük a halászati lehetőségek nagyobb ingadozásait;

30.  fenntartja, hogy előrehaladást kell elérni a halállományok helyreállítását, illetve a maximális fenntartható hozam biztosítására képes szinten való megtartását célzó jövőbeli többéves tervek tekintetében, ideértve egy előzetes ütemtervet, egy védelmi referenciapontot, egy, a tudományos gondolkodás megváltozásához való alkalmazkodást célzó mechanizmust és egy felülvizsgálati záradékot;

31.  úgy véli, hogy a vegyes halászatra vonatkozó kötelező kirakodásból adódó problémák elkerülése érdekében a szelektivitás javítására és a nem szándékos fogások minimalizálására van szükség; úgy véli, hogy tanácsos lenne módot találni a rugalmassági intézkedések elfogadására vonatkozó lehetőség kihasználására és arra, hogy a teljes kifogható mennyiségek meghatározásához felhasználják a halászat okozta, tudományosan igazolt állománypusztulási arányokat;

32.  ismételten hangsúlyozza, hogy a tanácsadó testületek révén növelni kell az érdekelt felek részvételét a többéves tervek kidolgozásában és fejlesztésében, másrészt a regionalizációra vonatkozó döntések meghozatalában;

33.  úgy véli, hogy a Parlamentnek különösen szigorúan kellene ellenőriznie a visszadobási tervekre vonatkozó felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat, és fenntartja magának a jogot, hogy kifogást emeljen, ha azt szükségesnek ítéli;

34.  úgy véli, hogy a visszadobási tervekre, többek között a minimális védelmi referenciaméretek módosítására vonatkozó, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok átmeneti érvényességi ideje egyetlen esetben sem haladhatja meg a három évet, és azokat adott esetben többéves tervekkel kell felváltani, továbbá a többéves terveket e célból a lehető leghamarabb el kell fogadni;

35.  úgy véli, hogy a regionalizáció keretében az egyes fajokra érvényes minimális védelmi referenciaméretekre vonatkozó döntéseket tudományos szakvéleményekre kell alapozni; hangsúlyozza, hogy el kell kerülni azokat a forgalmazással kapcsolatos szabálytalanságokat vagy csalásokat, amelyek veszélyeztethetik a belső piac működését;

36.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

INDOKOLÁS

1. Bevezetés

A közös halászati politika 2013-ban végrehajtott reformjának célkitűzései között szerepelt a maximális fenntartható hozam (MFH) ökoszisztéma-alapú megközelítés révén történő elérése. E célkitűzések elérésének elsődleges eszközeit a technikai intézkedések és a többéves tervek – mint védelmi intézkedések – képezik.

Ennek ellenére 2009 óta a technikai intézkedésekre és a többéves tervekre vonatkozó jogalkotási dokumentumok terén is igen csekély előrelépés történt. A többéves tervek esetében ez egy intézményközi „holtpont” miatt történt, amelynek oka, hogy a Bizottság többéves tervekről szóló jogalkotási javaslatai a halászati lehetőségek elosztását a fogásokra vonatkozó ellenőrzési szabályok közé sorolták, ami az EUMSZ 43. cikkével összefüggő nézeteltérésekhez vezetett. A technikai intézkedések esetében a nehézségek a jogszabályoknak a Lisszaboni Szerződéssel való összehangolásából fakadtak.

2. Technikai intézkedések

A technikai intézkedések célja a fiatal egyedek kifogásának és az egyéb járulékos fogásoknak az elkerülése. A rendszer alapját három rendelet képezi, amelyek egy bizonyos földrajzi logikát követnek (Balti-tenger, Földközi-tenger, Atlanti-óceán és egyéb vizek), és amelyek egyedi szabályokból állnak, esetenként azonban a gazdálkodási-irányítási eszközök – mint például a többéves tervek – átfogóbb rendszerének részét képezik. Vannak emellett egyedi rendeletek, mint például az eresztőhálók használatának tilalmára, a cetfélék véletlenszerű kifogásának megelőzésére vagy a cápauszonyok fedélzeten történő leválasztásának tilalmára vonatkozó rendelet. Ily módon a technikai intézkedések több mint harminc különböző rendeletben oszlanak el, és rendelkezések összetett, heterogén és szervezetlen rendszerét alkotják, amely rendelkezések gyakran nem következetesek és esetenként akár egymással is ellentétesek.

A technikai rendelkezések bonyolultsága részben azzal magyarázható, hogy elfogadásukra különböző jogalkotási eljárások keretében, különböző okokból került sor. A technikai intézkedések némelyikét a regionális halászati gazdálkodási szervezetek szorgalmazták, más esetekben az intézkedéseket a teljes kifogható mennyiségre és kvótára vonatkozó éves rendeletek keretében fogadták el. A technikai intézkedések többségét azonban a komitológiai eljárás keretében a Tanács vagy a Bizottság fogadta el, még a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt, az Európai Parlament részvétele nélkül.

A technikai intézkedések heterogén jellegét és koherenciájának hiányát részben az magyarázza, hogy nagy részüket a Tanács fokozatosan, a teljes kifogható mennyiségeket és a kvótákat meghatározó éves rendeletek részeként fogadta el. A technikai intézkedések egy része így az államok közötti politikai tárgyalások tudományosan kevéssé megalapozott eredménye, amely indokolatlan különbségeket tesz a tengerek között. A Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta a különböző TAC- és kvótarendeleteket az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak közösen kell elfogadnia.

A technikai intézkedésekre jellemző földrajzi megközelítés a Földközi-tenger esetében alkalmazott külön bánásmódban világosan megjelenik. E régió tekintetében csak 2006-ban került sor egy többé-kevésbé koherens intézkedéscsomag elfogadására. A földközi-tengeri tanácsadó testület ennek ellenére több alkalommal kérte egyes technikai intézkedések módosítását. Megjegyzendő, hogy a Bizottság technikai intézkedésekről szóló, nemrég készített tanulmánya[1] éppen összetettsége miatt nem foglalkozik a Földközi-tenger térségével.

A technikai intézkedések egy része egyedi rendeleteket alkot. Ezek nagyobb részének jogalkotási eljárása nézeteltéréseket szült. Konkrétan a mélytengeri állományoknak az Atlanti-óceán északkeleti részén történő halászatára irányuló javaslat[2] több mint három évre elakadt. Az eresztőhálós halászatra vonatkozó eljárás[3] szintén leállt. Ezek a nehézségek és nézeteltérések a javaslatok tartalmát érintik. Bizonyos esetekben, mint a cápauszonyoknak a hajók fedélzetén történő leválasztása esetében[4], a regionális halászati gazdálkodási szervezetek elutasították a szabályozást, aminek következtében az Európai Unió flottája kedvezőtlen helyzetbe kerül a harmadik országokhoz képest. Más esetekben, így a cetfélék véletlenszerű kifogásáról szóló rendelet esetén[5], értékelni kellene a szabályozás hatékonyságát.

Másfelől a technikai intézkedésekről szóló rendeletek egy sor kivételt és eltérést tartalmaznak, és valamennyi rendelkezés módosításokon ment keresztül. A 850/1998/EK rendeletet például tizennégy alkalommal módosították. A technikai intézkedések az egymást követő módosítások miatt még bonyolultabbak lettek. A szabályozás sok helyen inkoherens, és nem határozza meg egyértelműen a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok és a végrehajtási aktusok alkalmazási körét, ami akadályozza a jogalkotási eljárások előrehaladását. Következésképpen a technikai intézkedések hosszú ideje ésszerűsítésre és egyszerűsítésre szorulnak, és a Lisszabon Szerződéshez való hozzáigazításuk is szükséges.

2002-ben és 2008-ban történtek kísérletek a technikai intézkedések felülvizsgálatára[6]. Az egyik próbálkozás kudarcot vallott, a másik csupán egy újabb módosítás lett a korábbi számtalan módosítás mellett. Szintén nem haladtak előre a három fő földrajzi rendelet Lisszaboni Szerződéssel való összehangolására irányuló jogalkotási eljárások.

A Bizottság 2014 májusában lezárta „a technikai intézkedések új kerete a megreformált közös halászati politikában” című nyilvános konzultációt. A válaszoló tagállamok többsége szükségesnek tartotta a technikai intézkedések egyszerűsítését és egyúttal az egyenlő feltételek biztosítását, amihez arra van szükség, hogy néhány szabályt továbbra is együttdöntéssel hozzanak meg, továbbá úgy vélte, hogy a technikai intézkedések kidolgozásakor a regionalizációt a gyakorlati alkalmazásra kell összpontosítani, figyelembe véve az ellenőrzési és felügyeleti tevékenységeket. A halászati ágazat résztvevői úgy vélték, hogy a technikai intézkedések új struktúrájában „minimalista” megközelítésre van szükség, és a mikroszintű irányításra vonatkozó döntések tekintetében ki kell zárni az együttdöntést. A nem kormányzati szervezetek szerint a technikai intézkedések esetében egy olyan általános keretre van szükség, amely tartalmazza az általános célkitűzéseket és a minimális közös szabályokat, amelyeket – annak érdekében, hogy az irányításban ne legyenek hiányosságok – az egész EU-ban alkalmazni kell, az egyszerűsítés pedig nem történhet a környezetvédelem kárára.

A technikai intézkedésekről szóló leendő szabályozásban az egyenlő feltételek biztosítása és a végrehajtás és az ellenőrzés elősegítése érdekében szükséges lesz az együttdöntés. A regionalizáció egyszerűsítheti az irányítást, biztosíthatja, hogy a szabályok igazodjanak az egyes halászatok és az egyes medencék sajátosságaihoz, rugalmasságot nyújthat, és szükséghelyzetben gyors válaszlépéseket tehet lehetővé. A regionalizációval ezenkívül hozzájárulhat a szabályok egyszerűsödéséhez és jobb érthetőségéhez, így az ágazat jól fogadná azokat, főleg, ha bevonják a szabályalkotási folyamatba. A teljes regionalizáció azonban nem összeegyeztethető a közös halászati politikával mint olyan közös politikával, amelynek terén az EU az erőforrások közös jellegéből adódóan kizárólagos hatáskörrel rendelkezik.

A regionális hatályú vagy gyakran változó intézkedések tekintetében tehát láthatóan nincs szükség az együttdöntés alkalmazására, viszont a valamennyi tengermedencére érvényes közös szabályok vagy az ésszerű időn belül nem módosuló szabályok esetében fenn kell tartani azt.

A technikai intézkedésekről szóló szabályozásnak három tengely köré kell szerveződnie. A három tengely egy sor közös és centralizált szabályt, a legfontosabb tengermedencékre vonatkozó egyedi szabályok összességét, valamint bizonyos számú, együttdöntéssel elfogadott különleges előírást foglalna magában. A regionalizációról szóló negyedik tengelyt a regionális hatályú vagy gyakran változó szabályok esetében alkalmaznák.

3. Többéves tervek

A többéves tervek rendeltetése a halászat szempontjából jelentőséggel bíró fő fajokkal folytatott gazdálkodás szabályozása. Közös elemük a szaporodóképes egyedek biomasszájának méretére és a halászati mortalitásra vonatkozó állománygazdálkodási célok meghatározása. Jelenleg tizenegy, különböző eszközöket alkalmazó többéves terv létezik. Általában a teljes kifogható mennyiséget (TAC) alkalmazzák, de léteznek más eszközök is, mint a különféle technikai intézkedések, a halászati erőkifejtés korlátozása vagy az egyedi ellenőrzési előírások.

A többéves tervek a közös halászati politika 2002. évi reformja után léptek működésbe. A meglévő többéves tervek közül kettő a regionális halászati gazdálkodási szervezetek kezelésébe tartozó állományokat – a kékúszójú tonhal és a grönlandi laposhal állományt, míg a többi a közösségi vizekben élő állományokat szabályozza a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács (ICES) szakvéleményei alapján. 2002 és 2009 között a tervek viszonylag lassú fejlődésen mentek keresztül, változás csupán a részletes szabályokban történt. 2009 óta a tanácsi javaslatok elakadása miatt egyetlen terv elfogadására sem került sor.

A többéves tervek hatékonysága egyenlőtlen volt. A rosszabb eredmények általában a halászati erőkifejtés csökkentését célzó mechanizmusok kevéssé hatékony voltával és az ellenőrzés hiányosságaival jártak együtt. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a flottagazdálkodás és ezzel együtt a tényleges halászati kapacitás szabályozása veszített súlyából a közös halászati politikában. Noha a különböző válságok a flották jelentős csökkenését idézték elő, a halászati kapacitás csökkenése sokkal kisebb mértékű volt.

Mivel az Európai Parlament és a Tanács között értelmezési különbségek voltak abban, hogy a többéves tervek tekintetében mi az alkalmazandó jogalap, azaz hogy az EUMSZ 43. cikkének (2) bekezdése vagy a 43. cikk (3) bekezdése képezi-e a megfelelő jogalapot, egy intézményközi „zárlat” keletkezett, amelyből kifolyólag a tervek jelentősége ellenére az utóbbi években alig történt előrelépés. A 43. cikk (3) bekezdése minden döntési hatáskört a Tanácsnak tart fenn, kizárva a Parlamentet. 2014. november 26-án a Bíróság a Parlament, illetve a Bizottság által a Venezuelai Bolivári Köztársaság lobogója alatt közlekedő hajók részére a Francia Guyana partjainál húzódó kizárólagos gazdasági övezet uniós vizein halászati lehetőségek engedélyezéséről szóló tanácsi határozat ellen benyújtott két kereset ügyében[7] egyesített ítéletet hozott. Ez az ítélet precedenst teremt, amennyiben kimondja, hogy a 43. cikk (3) bekezdése csak a halászati lehetőségek elosztása tekintetében alkalmazható jogalapként, ahogy az a teljes kifogható mennyiségre és kvótára vonatkozó rendeletekben történik.

Még várat magára a Bíróság ítélete a tőkehalállományokra vonatkozó hosszú távú terv létrehozásáról szóló 1243/2012/EU tanácsi rendeletre vonatkozó, C-124/13. sz., Parlament kontra Tanács ügyben, amelyben az Európai Parlament kifejti, hogy a rendeletet, tekintettel céljára és tartalmára, az EUMSZ 43. cikkének (2) bekezdése alapján, rendes jogalkotási eljárás keretében, a Parlament mint társjogalkotó részvételével kellett volna elfogadni. A Parlament ezenkívül a Bizottság javaslatának kettéosztását is ellenzi, mivel a Tanács két jogalkotási aktusra bontotta a javaslatot.

Mindemellett 2014 áprilisában a többéves tervekkel foglalkozó intézményközi munkacsoport tevékenysége véget ért. A munka során a társjogalkotók képviselői elismerték annak a fontosságát, hogy a többéves tervek kérdésében tett előrelépés gyakorlati módjának megtalálása érdekében együtt dolgozzanak, miközben a jogi keret értelmezése tekintetében fenntartják eltérő véleményeiket. Úgy ítélték meg, hogy a többéves terveknek, a rendelkezésre álló legjobb tudományos szakvélemények alapján, szilárd és tartós keretet kell biztosítaniuk a halászatok irányításához. Ezenfelül lehetővé kell tenniük az állományok változásához való alkalmazkodást, és rugalmasságot kell biztosítaniuk a halászati lehetőségekre vonatkozó éves határozathozatalhoz.

A munkacsoport a leendő többéves tervek közös elemeiként azonosította a maximális fenntartható hozamra vonatkozó célkitűzést és az annak elérésére szolgáló ütemtervet, egy védelmi referenciapontot a védelmi intézkedések életbe léptetése érdekében, a tudományos szakvélemények változásaihoz való alkalmazkodást szolgáló mechanizmust, valamint egy felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezést.

A közös halászati politika 2013. évi reformját követően a többéves terveknek tartalmazniuk kell a maximális fenntartható hozamra vonatkozó célkitűzést és az annak elérésére szolgáló ütemtervet, a visszadobások tilalmára és a kirakodási kötelezettség alkalmazására vonatkozó rendelkezéseket[8], valamint korrekciós intézkedésekre vonatkozó biztosítékokat és felülvizsgálati záradékokat. Emellett meghatározásra kerül a többéves tervek két számszerűsíthető eleme: a halászati mortalitás és a szaporodóképes állomány biomasszája.

A közös halászati politika reformja anélkül vezette be a visszadobás tilalmát, hogy megoldotta volna a teljes kifogható mennyiségre és kvótára vonatkozó rendszer merevségével járó problémákat. Mivel azokban a vegyes halászatokban, amelyeknél halászatlefojtó fajok („choke species”) is jelen vannak, várhatóan nehézségek fognak felmerülni, az olyan eszközöket célszerű előnyben részesíteni – mint a halászati erőkifejtés szabályozása –, amelyek mentesek a teljes kifogható mennyiségre és kvótára vonatkozó rendszer merevségétől. A halászati erőkifejtés szabályozása ezenkívül elősegítené a maximális fenntartható hozamra vonatkozó célkitűzés elérését, egyúttal javítaná a flotta gazdasági eredményeit, meghatározott mértékű halászati mortalitás mellett.

4. A közös halászati politika 2013. évi reformja

A közös halászati politika reformjának egyik lényeges eleme, amely a többéves terveket és a technikai intézkedéseket egyaránt érinti, a regionalizáció[9] vagy a védelmi intézkedésekkel kapcsolatos regionális együttműködés. A többéves tervek az egyedi technikai intézkedések regionalizáció keretei közötti elfogadásának és alkalmazásának legmegfelelőbb módját jelentik.

A rendelet megállapítja, hogy amennyiben a Bizottságot a többéves tervekre, az uniós környezetvédelmi jogszabályokhoz szükséges védelmi intézkedésekre vagy a kirakodási kötelezettségre vonatkozó hatáskörrel ruházzák fel, az érdekelt vagy az intézkedések által érintett tagállamok meghatározott időn belül közös ajánlásokat nyújthatnak be. Az ajánlások kidolgozása céljából a tagállamoknak konzultálniuk kell az érintett tanácsadó testületekkel. A Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok útján elfogadhatja az ajánlott intézkedéseket, azonban javaslatokat is előterjeszthet, amennyiben az összes tagállam a megállapított határidőn belül nem jut megállapodásra a közös ajánlásokat illetően. A Bizottság akkor is előterjeszthet javaslatokat, ha a közös ajánlások nem tekinthetők összeegyeztethetőnek a védelmi intézkedések számszerűsíthető céljaival. Az Európai Parlament szerepe abban merül ki, hogy két hónapon belül kifogást emelhet a felhatalmazáson alapuló jogi aktussal szemben.

Ezek az új rendelkezések hatással vannak a technikai intézkedésekre, és nagymértékben összekapcsolódnak a többéves tervekkel vagy éppen azok hiányából fakadnak, és a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok Bizottság általi elfogadásával oldódnak meg. Például ha egy meghatározott halászat számára nem fogadtak el többéves tervet vagy gazdálkodási tervet, a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusok elfogadása útján – átmeneti jelleggel és legfeljebb három éves időszakra – egyedi visszadobási tervet állapíthat meg, amely ezenfelül a minimális méretek módosítását is magában foglalhatja[10].

Ezen túlmenően, a kirakodási kötelezettségről szóló rendelet[11] módosította a technikai intézkedésekről szóló három regionális rendeletet (Atlanti-óceán, Földközi-tenger és Balti-tenger). A visszadobási tervek lettek a legfőbb eszközei annak, hogy a Bizottság hatáskörrel való felruházása révén módosításokat lehessen bevezetni. A Bizottság a rá ruházott hatáskör alapján, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok útján a kirakodási kötelezettség alá eső fajok esetében meghatározhatja a minimális védelmi referenciaméreteket, és szükség esetén a minimális referenciaméretektől való eltérést lehetővé tevő kivételeket állapíthat meg. Erre már sor került a Balti-tengerre vonatkozó visszadobási terv esetében[12], amelyben a tőkehal minimális méretét 38 cm-ről 35 cm-re csökkentették.

Az esetek többségében a minimális védelmi méreteket a Bizottság fogja elfogadni felhatalmazáson alapuló jogi aktusok útján. Ez regionális szinten megkönnyíti bizonyos intézkedések elfogadását, de a minimális védelmi méretek a regionalizáción jócskán túlmutató szerepet játszanak, jelentősen módosítva esetleg a többéves tervek kidolgozását. A minimális méretek módosulása esetén a halászok változtatnak a halászati technikákon, és módosul a halászati mortalitás és a szaporodóképes állomány korösszetétele is. A közös halászati politikáról szóló alaprendelet megállapítja, hogy ez a két paraméter képezi a többéves tervek mennyiségi céljait[13]. A minimális méretek felhatalmazáson alapuló jogi aktusok révén történő módosítása kívülről változtatná meg a többéves tervek fő paramétereit. Figyelembe kell venni, hogy a minimális méretek alapvető szerepet játszanak a forgalmazásban és a halászati tevékenységek ellenőrzésében.

5. Az előadó álláspontja

5.1.  Többéves tervek

A társjogalkotóknak pragmatikus megoldást kell találniuk arra, hogy az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatának fényében gyors előrehaladást érjenek el a többéves tervek tekintetében.

Ezenkívül fokozni kell az érdekelt felek tényleges részvételét a többéves tervek kidolgozásában és megvalósításában.

Végül pedig a többéves terveket a lehető leghamarabb el kell fogadni. Ezzel elkerülhető, hogy a hosszú távú intézkedéseket visszadobási tervek révén szabályozzák, amelyeknek természetüknél fogva csak átmeneti jellegű intézkedéseket kell tartalmazniuk.

5.2.  Technikai intézkedések

A leendő technikai intézkedéseknek egyszerűeknek és egyértelműeknek kell lenniük, hogy a halászok számára minél érthetőbbek legyenek.

A lehetséges mértékben igazodniuk kell az egyes halászatok és az egyes régiók sajátosságaihoz (regionalizáció).

A valamennyi tengermedencére vonatkozó vagy ésszerű időn belül nem módosuló közös szabályokat azonban az EU társjogalkotóinak kell elfogadniuk rendes jogalkotási eljárás keretében, azaz együttdöntéssel.

A teljes regionalizáció ugyanis nem lenne összeegyeztethető a közös halászati politikával mint olyan közös politikával, amelynek terén az EU az erőforrások közös jellegéből adódóan kizárólagos hatáskörrel rendelkezik.

Végül, a halászoknak fokozottabban és ténylegesen részt kell venniük a technikai intézkedésekkel – és azok minden részletkérdésével – kapcsolatos döntéshozatali folyamatban, továbbá az intézkedések alkalmazásának elősegítése érdekében ösztönzőket kell létrehozni.

ZÁRÓSZAVAZÁS EREDMÉNYEAZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGBAN

Az elfogadás dátuma	10.11.2015
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	14 2 6
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Marco Affronte, Clara Eugenia Aguilera García, Renata Briano, Alain Cadec, David Coburn, Diane Dodds, Linnéa Engström, João Ferreira, Ian Hudghton, Carlos Iturgaiz, António Marinho e Pinto, Gabriel Mato, Liadh Ní Riada, Remo Sernagiotto, Ricardo Serrão Santos, Isabelle Thomas, Ruža Tomašić, Peter van Dalen, Jarosław Wałęsa
A zárószavazáson jelen lévő póttagok	Izaskun Bilbao Barandica, Ole Christensen, Verónica Lope Fontagné, Lidia Senra Rodríguez
A zárószavazáson jelen lévő póttagok (200. cikk (2) bekezdés)	Tim Aker

• [1]  A study in support of the development of a new technical conservation measures framework within a reformed CFP (Tanulmány a technikai védelmi intézkedések megreformált közös halászati politikán belüli új kerete kidolgozásának támogatására). Projektszám: ZF1455_S02. 2014. július 7.
• [2]  COM(2012)0371 – 2012/0192 (COD).
• [3]  COM(2014)0265 – 2014/0138(COD).
• [4]  Az Európai Parlament és a Tanács 2013. június 12-i 605/2013/EU rendelete.
• [5]  A Tanács 2004. április 26-i 12/2004/EK rendelete.
• [6]  COM(2002)0672 és COM(2008)0324.
• [7]  A C-103/12. sz., Parlament kontra Tanács ügy és a C-165/12. sz., Bizottság kontra Tanács ügy.
• [8]  Kirakodási kötelezettség. Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 11-i 1380/2013/EU rendeletének 15. cikke.
• [9]  A védelmi intézkedésekkel kapcsolatos regionális együttműködés. Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 11-i 1380/2013/EU rendeletének 18. cikke.
• [10]  Az 1380/2013/EU rendelet 15. cikkének (6) bekezdése.
• [11]  Az Európai Parlament és a Tanács 2015. május 20-i 2015/812/EU rendelete 1. cikkének (10) bekezdése, 2. cikkének (5) bekezdése és 3. cikkének (5) bekezdése.
• [12]  Az Európai Bizottság 2014. október 20-i 1396/2014/EU felhatalmazáson alapuló rendelete.
• [13]  A 2013. december 11-i 1380/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikke (1) bekezdésének c) pontja.