JELENTÉS a költségvetési eljárás keretében az egyeztetőbizottság által jóváhagyott, az Európai Unió 2018-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének közös szövegtervezetéről
21.11.2017 - (00000/2017 – C8-0000/2017 – 2017/2044(BUD))
Az egyeztetőbizottsághoz delegált európai parlamenti küldöttség
Előadó(k): Siegfried Mureşan (III. szakasz – Bizottság)
Richard Ashworth (egyéb szakaszok)
AZ EURÓPAI PARLAMENT JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZETE
a költségvetési eljárás keretében az egyeztetőbizottság által jóváhagyott, az Európai Unió 2018-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének közös szövegtervezetéről
(00000/2017 – C8-0000/2017 – 2017/2044(BUD))
Az Európai Parlament,
– tekintettel az egyeztetőbizottság által jóváhagyott közös szövegtervezetre és az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság vonatkozó nyilatkozataira (00000/2017 – C8-0000/2017),
– tekintettel az Európai Unió 2018-as pénzügyi évre szóló általános költségvetésének tervezetére, amelyet a Bizottság 2017. június 29-én fogadott el (COM(2017)0400),
– tekintettel a Tanács által 2017. szeptember 4-én elfogadott és a Parlamentnek 2017. szeptember 13-án megküldött, az Európai Unió 2018-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének tervezetéről szóló álláspontra (11815/2017 – C8-0313/2017),
– tekintettel az Európai Unió 2018-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének tervezetéhez fűzött 1/2017. számú módosító indítványra, amelyet a Bizottság október 16-án nyújtott be,
– tekintettel az Európai Unió 2018-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének tervezetéről szóló tanácsi álláspontról szóló, 2017. október 25-i állásfoglalására[1] és az abban szereplő költségvetési módosításokra,
– tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 314. cikkére,
– tekintettel az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés 106a. cikkére,
– tekintettel az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről szóló, 2014. május 26-i 2014/335/EU, Euratom tanácsi határozatra[2],
– tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról és az 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendeletre[3],
– tekintettel a 2014–2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretről szóló, 2013. december 2-i 1311/2013/EU, Euratom tanácsi rendeletre[4],
– tekintettel az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti, a költségvetési fegyelemről, a költségvetési ügyekben való együttműködésről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló, 2013. december 2-i intézményközi megállapodásra[5],
– tekintettel eljárási szabályzata 90. és 91. cikkére,
– tekintettel az egyeztetőbizottsághoz delegált küldöttségének jelentésére (A8-0359/2017),
1. jóváhagyja az egyeztetőbizottság által elfogadott közös szöveget, amely az alábbi dokumentumok együtteséből áll:
– a költségvetési tervezethez, illetve a tanácsi állásponthoz képest nem módosított költségvetési sorok jegyzéke;
– összefoglaló számadatok a pénzügyi keret fejezetei szerinti bontásban;
– valamennyi költségvetési tétel soronkénti számadatai;
– egy egységes szerkezetbe foglalt dokumentum, amely tartalmazza az egyeztetés során módosított valamennyi költségvetési sor számadatait és végleges szövegét;
2. megerősíti az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság ezen állásfoglaláshoz csatolt együttes nyilatkozatait;
3. tudomásul veszi a Bizottság és a Tanács ezen állásfoglaláshoz csatolt egyoldalú nyilatkozatait;
4. utasítja elnökét annak megállapítására, hogy az Európai Unió 2018-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetését véglegesen elfogadták, valamint arra, hogy gondoskodjon annak közzétételéről az Európai Unió Hivatalos Lapjában;
5. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a jogalkotási állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a többi érintett intézménynek és szervnek, valamint a nemzeti parlamenteknek.
MELLÉKLET
2017. november 18.
VÉGLEGES2018. évi költségvetés –
Az együttes következtetések elemei
A jelen együttes következtetések a következő szakaszokat foglalják magukban:
1. 2018. évi költségvetés
2. 2017. évi költségvetés – 6/2017. számú költségvetés-módosítási tervezet
3. Nyilatkozatok
Összefoglaló áttekintés
A. 2018. évi költségvetés
Az együttes következtetések elemei értelmében:
– A kötelezettségvállalási előirányzatok teljes összege a 2018. évi költségvetésben 160 113,5 millió EUR. A többéves pénzügyi keret 2018-ra vonatkozó felső határai alatt így összesen 1600,3 millió EUR mozgástér marad a kötelezettségvállalási előirányzatok tekintetében.
– A kifizetési előirányzatok teljes összege a 2018. évi költségvetésben 144 681,0 millió EUR.
– A Rugalmassági Eszközből 837,2 millió EUR összegű kötelezettségvállalási előirányzat igénybevételére kerül sor 2018-ra a 3. fejezetre (Biztonság és uniós polgárság).
– A kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék 1 113,7 millió EUR összegben kerül igénybevételre az 1a. fejezetre (Versenyképesség a növekedésért és foglalkoztatásért) és az 1b. fejezetre (Gazdasági, társadalmi és területi kohézió).
– A rendkívüli tartalék 2017. évi igénybevételéről szóló, 2016. december 14-i (EU) 2017/344 európai parlamenti és tanácsi határozatot[1] módosítani kell az ellentételezési profil kiigazítására az 5. fejezetben (Igazgatás) 2018-ban ellentételezett összeg 570 millió EUR-ról 318 millió EUR-ra való csökkentése, valamint ennek megfelelően 252 millió EUR összegű ellentételezésnek az 5. fejezetbe 2020-ban történő bevezetése céljából.
– A Rugalmassági Eszköz 2014-es, 2016-os, 2017-es és 2018-as igénybevételéhez kapcsolódó 2018. évi kifizetési előirányzatok összegét a Bizottság 678,3 millió euróra becsli.
B. 2017. évi költségvetés
Az együttes következtetések elemei értelmében a 6/2017. sz. költségvetés-módosítási tervezet a Bizottság javaslatának megfelelően elfogadásra kerül.
1. 2018. évi költségvetés
1.1. „Lezárt” sorok
Amennyiben az alábbi következtetések másként nem rendelkeznek, megerősítésre került valamennyi, sem a Tanács, sem a Parlament által nem módosított költségvetési sor, illetve azok a sorok, amelyekre vonatkozóan a megfelelő olvasat során a Parlament elfogadta a Tanács módosításait.
A többi költségvetési sor vonatkozásában az egyeztetőbizottság az alábbi, 1.2.–1.7. szakaszokban foglalt következtetésekben állapodott meg.
1.2. Horizontális kérdések
Decentralizált ügynökségek
A valamennyi decentralizált ügynökség költségvetéséhez való uniós hozzájárulás (kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok és az álláshelyek száma) a Bizottság által az 1/2018. számú módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt szinten került megállapításra, az alábbiak kivételével:
• A 3. fejezet alatt:
o Az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol, 18 02 04. jogcímcsoport), amely 10 további álláshelyet kapott, és amely esetében a kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok 3 690 000 euróval növekednek.
o Az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO, 18 03 02. jogcímcsoport), amely esetében a kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok 5 000 000 euróval növekednek.
o Az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust, 33 03 04. jogcímcsoport), amely 5 további álláshelyet kapott, és amely esetében a kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok 1 845 000 euróval növekednek.
• Az 1a. alfejezet alatt:
o Az Európai GNSS Ügynökség (GSA, 02 05 11. jogcímcsoport), amely 5 további álláshelyet kapott, és amely esetében a kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok 345 000 euróval növekednek.
o Az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA, 12 02 06. jogcímcsoport), amelynél a kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok szintje és az álláshelyek száma csökkentésre került a költségvetési tervezet szintjére.
Végrehajtó ügynökségek
A végrehajtó ügynökségek számára nyújtott uniós hozzájárulás (kötelezettségvállalási és kifizetési előirányzatok és az álláshelyek száma) a Bizottság által az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított 2018-as költségvetési tervezetben javasolt szinten került megállapításra.
Kísérleti projektek/előkészítő intézkedések
A 87 kísérleti projektből és előkészítő intézkedésből álló átfogó csomagot, összesen 100,0 millió EUR kötelezettségvállalási előirányzat értékben, a Parlament javaslata szerint elfogadták, a Bizottság által a 2018. évi költségvetési tervezetben javasolt előkészítő intézkedésen felül.
Amikor úgy tűnik, hogy a kísérleti projektet vagy az előkészítő intézkedést meglévő jogalap fedezi, a Bizottság javasolhatja előirányzatok átcsoportosítását a megfelelő jogalaphoz az intézkedés végrehajtásának megkönnyítése érdekében.
Ez a csomag teljes mértékben tiszteletben tartja a kísérleti projektek és előkészítő intézkedések vonatkozásában a költségvetési rendeletben foglalt felső határokat.
1.3. A pénzügyi keret kiadási fejezetei – kötelezettségvállalási előirányzatok
A „lezárt” költségvetési sorokról, ügynökségekről, valamint kísérleti projektekről és előkészítő intézkedésekről szóló fenti következtetések figyelembevétele után az egyeztetőbizottság az alábbi megállapodásra jutott:
1a. alfejezet – Versenyképesség a növekedésért és foglalkoztatásért
A kötelezettségvállalási előirányzatok a Bizottság által az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt szinten kerülnek megállapításra, de az egyeztetőbizottság által elfogadott kiigazításokkal, amelyeket a következő táblázat részletez:
|
|
|
|
EUR-ban |
|
Költségvetési tétel / Program |
Megnevezés |
2018-as KT (beleértve az 1. sz. MI-t is) |
2018. évi költségvetés |
Különbözet |
|
1.1.11 |
Európai műholdas navigációs rendszerek (EGNOS és Galileo) |
|
|
-4 090 000 |
|
02 05 01 |
A globális műholdas rádiónavigációs infrastruktúra és szolgáltatások (Galileo) 2020-ig megvalósuló kifejlesztése és nyújtása |
623 949 000 |
621 709 000 |
-2 240 000 |
|
02 05 02 |
A GPS teljesítményének javítását lehetővé tevő műholdas szolgáltatások nyújtása, melyek 2020-ig fokozatosan lefedik az Európai Polgári Repülési Konferencia (ECAC) egész területét (EGNOS) |
185 000 000 |
183 150 000 |
-1 850 000 |
|
1.1.13 |
Az Unió Föld-megfigyelési programja (Kopernikusz) |
|
|
-10 370 000 |
|
02 06 01 |
A világűrbe telepített megfigyelésekre és lokálisan elérhető adatokra támaszkodó operatív szolgáltatások (Kopernikusz) |
130 664 000 |
129 364 000 |
-1 300 000 |
|
02 06 02 |
Önálló uniós Föld-megfigyelési kapacitás kiépítése (Kopernikusz) |
507 297 000 |
498 227 000 |
-9 070 000 |
|
1.1.14 |
Európai Szolidaritási Testület (ESC) |
|
|
-30 000 000 |
|
15 05 01 |
Európai Szolidaritási Testület |
68 235 652 |
38 235 652 |
-30 000 000 |
|
1.1.31 |
Horizont 2020 |
|
|
110 000 000 |
|
02 04 02 01 |
Vezető szerep az űrkutatásban |
173 389 945 |
184 528 490 |
11 138 545 |
|
02 04 02 03 |
A kis- és középvállalkozások (kkv-k) körében az innováció fokozása |
36 937 021 |
43 178 448 |
6 241 427 |
|
06 03 03 01 |
Forráshatékony, környezetbarát, biztonságos és gördülékeny európai közlekedési rendszer kialakítása |
53 986 199 |
56 835 072 |
2 848 873 |
|
08 02 01 01 |
A felderítő kutatás megerősítése az Európai Kutatási Tanács tevékenységén keresztül |
1 827 122 604 |
1 842 122 604 |
15 000 000 |
|
08 02 02 01 |
Vezető szerep a nanotechnológia, a fejlett anyagok, a lézertechnológia, a biotechnológia és a korszerű gyártás és feldolgozás területén |
518 395 125 |
524 204 453 |
5 809 328 |
|
08 02 03 03 |
Áttérés egy megbízható, fenntartható és versenyképes energiarendszerre |
330 244 971 |
336 486 398 |
6 241 427 |
|
08 02 03 04 |
Erőforrás-hatékony, környezetbarát, biztonságos és fennakadások nélküli európai közlekedési rendszer megvalósítása |
230 777 055 |
239 323 675 |
8 546 620 |
|
08 02 03 05 |
Erőforrás-hatékony és az éghajlatváltozásnak ellenálló gazdaság megvalósítása, fenntartható nyersanyagellátás biztosítása |
297 738 618 |
303 307 891 |
5 569 273 |
|
08 02 08 |
A kkv-kat támogató eszköz |
471 209 870 |
481 209 870 |
10 000 000 |
|
09 04 02 01 |
Vezető szerep az információs és kommunikációs technológiák területén |
722 055 754 |
725 189 515 |
3 133 761 |
|
15 03 01 01 |
Marie Skłodowska-Curie-cselekvések – Új készségek, a tudás és az innováció kialakítása, kibontakoztatása és átadása |
870 013 019 |
885 710 765 |
15 697 746 |
|
32 04 03 01 |
Áttérés egy megbízható, fenntartható és versenyképes energiarendszerre |
300 984 111 |
320 757 111 |
19 773 000 |
|
1.1.4 |
A vállalkozások versenyképességét és a kis- és középvállalkozásokat segítő program (COSME) |
|
|
15 000 000 |
|
02 02 02 |
A kis- és középvállalkozások (kkv-k) forráshoz jutásának javítása tőke- és hitelfinanszírozás formájában |
199 554 000 |
214 554 000 |
15 000 000 |
|
1.1.5 |
Oktatás, képzés és sport (Erasmus+) |
|
|
54 000 000 |
|
15 02 01 01 |
A kiválóság előmozdítása és együttműködés az európai oktatás, képzés és ifjúságügy területén, és annak jelentősége a munkaerőpiac szempontjából |
1 955 123 300 |
1 979 123 300 |
24 000 000 |
|
15 02 01 02 |
A kiválóság előmozdítása és együttműködés az európai ifjúságügy területén és a fiatalok részvétele Európa demokratikus életében |
182 672 916 |
212 672 916 |
30 000 000 |
|
1.1.7 |
Vám, Fiscalis és csalás elleni küzdelem |
|
|
-1 365 232 |
|
14 02 01 |
A vámunió működésének és modernizációjának támogatása |
80 071 000 |
78 860 555 |
-1 210 445 |
|
14 03 01 |
Az adórendszerek megfelelő működésének javítása |
32 043 000 |
31 888 213 |
-154 787 |
|
1.1.81 |
Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) – Energia |
|
|
-19 773 000 |
|
32 02 01 04 |
Uniós hozzájárulás a pénzügyi eszközökhöz az energiaprojektekre irányuló magánberuházások számára kedvezőbb környezet létrehozása érdekében |
19 773 000 |
0 |
-19 773 000 |
|
1.1.DAG |
Decentralizált ügynökségek |
|
|
-3 965 555 |
|
02 05 11 |
Európai GNSS Ügynökség |
30 993 525 |
31 338 525 |
345 000 |
|
12 02 06 |
Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) |
15 947 170 |
11 636 615 |
-4 310 555 |
|
1.1.OTH |
Egyéb fellépések és programok |
|
|
-2 346 000 |
|
02 03 02 01 |
A CEN, a Cenelec és az ETSI szabványosítási tevékenységeihez nyújtott támogatás |
18 908 000 |
18 562 000 |
-346 000 |
|
26 02 01 |
Az árubeszerzésre, az építési beruházásra és a szolgáltatás megrendelésére irányuló közbeszerzési szerződések elbírálási és meghirdetési eljárásai |
8 500 000 |
7 500 000 |
-1 000 000 |
|
29 02 01 |
Minőségi statisztikai adatok biztosítása, az európai statisztikai adat-előállítás új módszereinek végrehajtása és a partnerség erősítése az európai statisztikai rendszeren belül |
59 475 000 |
58 475 000 |
-1 000 000 |
|
1.1.PPPA |
Kísérleti projektek és előkészítő intézkedések |
|
|
51 650 000 |
|
1.1.SPEC |
A Bizottság előjogainak és különleges hatásköreinek keretében finanszírozott intézkedések |
|
|
-2 900 000 |
|
01 02 01 |
A gazdasági és monetáris unió – ideértve az eurót is – koordinációja és felügyelete, valamint az azt érintő kommunikáció |
12 000 000 |
11 500 000 |
-500 000 |
|
04 03 01 08 |
Munkaügyi kapcsolatok és szociális párbeszéd |
16 438 000 |
15 038 000 |
-1 400 000 |
|
06 02 05 |
Az európai közlekedéspolitikát és az utasjogokat támogató tevékenységek, ideértve a kommunikációs tevékenységeket |
11 821 000 |
10 821 000 |
-1 000 000 |
|
|
Összesen |
|
|
155 840 213 |
|
Ennek következtében a kötelezettségvállalási előirányzatok egyeztetett szintje 22 001,5 millió euróban kerül megállapításra, ami nem hagy mozgásteret az 1a. alfejezet 21 239 millió eurós kiadási felső határa alatt, továbbá a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék 762,5 millió EUR értékben kerül igénybevételre.
1b. alfejezet — Gazdasági, társadalmi és területi kohézió
A kötelezettségvállalási előirányzatok a Bizottság által az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt szinten kerülnek megállapításra, de az egyeztetőbizottság által elfogadott kiigazítással, amelyet a következő táblázat részletez:
|
|
|
|
EUR-ban |
|
Költségvetési tétel / Program |
Megnevezés |
2018-as KT (beleértve az 1. sz. MI-t is) |
2018. évi költségvetés |
Különbözet |
|
1.2.5 |
Ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés (egyedi kiegészítő juttatás) |
|
|
116 666 667 |
|
04 02 64 |
Ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés |
233 333 333 |
350 000 000 |
116 666 667 |
|
1.2.PPPA |
Kísérleti projektek és előkészítő intézkedések |
|
|
7 700 000 |
|
|
Összesen |
|
|
124 366 667 |
|
Ennek következtében a kötelezettségvállalási előirányzatok egyeztetett szintje 55 532,2 millió euróban kerül megállapításra, ami nem hagy mozgásteret az 1a. alfejezet 55 181 millió eurós kiadási felső határa alatt, továbbá a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalék 351,2 millió EUR értékben kerül igénybevételre.
2. fejezet – Fenntartható növekedés: természeti erőforrások
A kötelezettségvállalási előirányzatok a Bizottság által az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt szinten kerülnek megállapításra, de az egyeztetőbizottság által elfogadott kiigazításokkal, amelyeket a következő táblázat részletez:
|
|
|
|
EUR-ban |
|
Költségvetési tétel / Program |
Megnevezés |
2018-as KT (beleértve az 1. sz. MI-t is) |
2018. évi költségvetés |
Különbözet |
|
2.0.10 |
Európai Mezőgazdasági Garanciaalap (EMGA) – Piachoz kapcsolódó kiadások és közvetlen kifizetések |
|
|
-229 900 000 |
|
05 03 01 10 |
Alaptámogatási rendszer |
16 556 000 000 |
16 326 100 000 |
-229 900 000 |
|
2.0.PPPA |
Kísérleti projektek és előkészítő intézkedések |
|
|
15 600 000 |
|
|
Összesen |
|
|
-214 300 000 |
|
A kötelezettségvállalási előirányzatok csökkenése teljes mértékben az EMGA 2017. október 31-i többletéből eredően rendelkezésre álló magasabb címzett bevételeknek tulajdonítható be, amelyek fedezik a szektor 1/2018. sz. módosító indítványban frissített teljes szükségleteit. A frissített szükségletek között az 1/2018. sz. módosító indítvány növeli a következő tételek kifizetéseit:
• A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott támogatást 34 millió euróval (05 03 01 13. költségvetési jogcím),
• Az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra vonatkozóan nyújtott támogatást 95 millió euróval (05 03 01 11. költségvetési jogcím),
• Az egyéb intézkedéseket (sertéshús, baromfi, tojás, méhészet, egyéb állati termékek) 60 millió euróval (05 02 15 99. költségvetési jogcím)
• A borágazat számára kidolgozott nemzeti támogatási programokat 7 millió euróval (05 02 09 08. költségvetési jogcím), és
• A sovány tejporra vonatkozó tárolási intézkedéseket 2 millió euróval (05 02 12 02. költségvetési jogcím).
Ennek következtében a kötelezettségvállalási előirányzatok egyeztetett szintje 59 285,3 millió euróban kerül megállapításra, ami 981,7 millió eurós mozgásteret hagy a 2. fejezet kiadási felső határa alatt.
3. fejezet – Biztonság és uniós polgárság
A kötelezettségvállalási előirányzatok a Bizottság által az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt szinten kerülnek megállapításra, de az egyeztetőbizottság által elfogadott kiigazításokkal, amelyeket a következő táblázat részletez:
|
|
|
|
EUR-ban |
|
Költségvetési tétel / Program |
Megnevezés |
2018-as KT (beleértve az 1. sz. MI-t is) |
2018. évi költségvetés |
Különbözet |
|
3.0.11 |
Kreatív Európa |
|
|
3 500 000 |
|
15 04 01 |
Az európai kulturális és kreatív ágazatokban működő kkv-k és kis-, illetve rendkívül kis méretű szervezetek pénzügyi kapacitásának erősítése, valamint a szakpolitikai fejlesztés és az új üzleti modellek előmozdítása |
34 528 000 |
35 528 000 |
1 000 000 |
|
15 04 02 |
Kultúra alprogram – A határokon átnyúló fellépések támogatása, valamint a nemzetek közötti áramlás és mobilitás előmozdítása |
68 606 000 |
71 106 000 |
2 500 000 |
|
3.0.8 |
Élelmiszer- és takarmánybiztonság |
|
|
-6 500 000 |
|
17 04 01 |
Az Unión belüli jobb állat-egészségügyi állapot és a magas színvonalú uniós állatvédelem biztosítása |
161 500 000 |
160 000 000 |
-1 500 000 |
|
17 04 02 |
A növényeket károsító szervezetek időben történő észlelésének és felszámolásának biztosítása |
25 000 000 |
22 000 000 |
-3 000 000 |
|
17 04 03 |
Hatékony, eredményes és megbízható ellenőrzések biztosítása |
57 483 000 |
55 483 000 |
-2 000 000 |
|
3.0.DAG |
Decentralizált ügynökségek |
|
|
10 535 000 |
|
18 02 04 |
Az Európai Unió Bűnüldözési Együttműködési Ügynöksége (Europol) |
116 687 271 |
120 377 271 |
3 690 000 |
|
18 03 02 |
Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) |
85 837 067 |
90 837 067 |
5 000 000 |
|
33 03 04 |
Az Európai Unió Igazságügyi Együttműködési Egysége (Eurojust) |
36 506 468 |
38 351 468 |
1 845 000 |
|
3.0.PPPA |
Kísérleti projektek és előkészítő intézkedések |
|
|
12 650 000 |
|
|
Összesen |
|
|
20 185 000 |
|
Ennek következtében a kötelezettségvállalási előirányzatok egyeztetett szintje 3493,2 millió euróban kerül megállapításra, ami nem hagy mozgásteret a 3. fejezet kiadási felső határa alatt, továbbá a Rugalmassági Eszközön át 837,2 millió EUR kerül igénybevételre.
4. fejezet – Globális Európa
A kötelezettségvállalási előirányzatok a Bizottság által az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt szinten kerülnek megállapításra, de az egyeztetőbizottság által elfogadott kiigazításokkal, amelyeket a következő táblázat részletez:
|
|
|
|
EUR-ban |
|
Költségvetési tétel / Program |
Megnevezés |
2018-as KT (beleértve az 1. sz. MI-t is) |
2018. évi költségvetés |
Különbözet |
|
4.0.1 |
Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA II) |
|
|
-95 000 000 |
|
05 05 04 02 |
Támogatás Törökországnak – A gazdasági, társadalmi és területi fejlődéshez és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás |
148 000 000 |
131 000 000 |
-17 000 000 |
|
22 02 01 01 |
Támogatás Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó[2], Szerbia, Montenegró és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság számára – A politikai reformokhoz és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás |
189 267 000 |
199 267 000 |
10 000 000 |
|
22 02 03 01 |
Támogatás Törökországnak – A politikai reformokhoz és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás |
217 400 000 |
167 400 000 |
-50 000 000 |
|
22 02 03 02 |
Támogatás Törökországnak – A gazdasági, társadalmi és területi fejlődéshez és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás |
274 384 000 |
236 384 000 |
-38 000 000 |
|
4.0.2 |
Európai Szomszédsági Támogatási Eszköz (ENI) |
|
|
50 000 000 |
|
22 04 01 03 |
Mediterrán országok – Bizalomépítés, biztonság, valamint konfliktusmegelőzés és -rendezés |
262 072 675 |
296 072 675 |
34 000 000 |
|
22 04 01 04 |
A békefolyamat támogatása és pénzügyi támogatás Palesztina és az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közel-keleti palesztin menekülteket segélyező hivatala (UNRWA) számára |
293 379 163 |
299 379 163 |
6 000 000 |
|
22 04 02 02 |
Keleti partnerség – Szegénységcsökkentés és fenntartható fejlődés |
351 556 726 |
361 556 726 |
10 000 000 |
|
4.0.3 |
Fejlesztési Együttműködési Eszköz (DCI) |
|
|
20 000 000 |
|
21 02 07 03 |
Humán fejlődés |
193 374 058 |
205 874 058 |
12 500 000 |
|
21 02 20 |
Erasmus+ – Hozzájárulás a Fejlesztési Együttműködési Eszközből (DCI) |
94 928 673 |
102 428 673 |
7 500 000 |
|
4.0.4 |
A harmadik országokkal folytatott együttműködésre irányuló Partnerségi Eszköz (PI) |
|
|
-3 000 000 |
|
19 05 01 |
Harmadik országokkal folytatott együttműködés az uniós és a közös érdekek előmozdítására és támogatására |
126 263 000 |
123 263 000 |
-3 000 000 |
|
4.0.OTH |
Egyéb fellépések és programok |
|
|
-1 083 000 |
|
13 07 01 |
Pénzügyi támogatás a ciprusi török közösség gazdasági fejlődésének előmozdítására |
32 473 000 |
34 473 000 |
2 000 000 |
|
21 02 40 |
Nyersanyagokra vonatkozó megállapodások |
5 583 000 |
2 500 000 |
-3 083 000 |
|
4.0.PPPA |
Kísérleti projektek és előkészítő intézkedések |
|
|
8 900 000 |
|
4.0.SPEC |
A Bizottság előjogainak és különleges hatásköreinek keretében finanszírozott intézkedések |
|
|
1 000 000 |
|
19 06 01 |
Az Unió külkapcsolatairól szóló tájékoztatási tevékenységek |
12 000 000 |
15 000 000 |
3 000 000 |
|
21 08 01 |
Az uniós támogatás eredményeinek értékelése, nyomonkövetési intézkedések és pénzügyi ellenőrzés |
30 676 000 |
29 176 000 |
-1 500 000 |
|
21 08 02 |
Koordináció és a fejlesztési kérdések tudatosításának elősegítése |
13 036 000 |
12 536 000 |
-500 000 |
|
|
Összesen |
|
|
-19 183 000 |
|
Ennek következtében a kötelezettségvállalási előirányzatok egyeztetett szintje 9568,8 millió euróban kerül megállapításra, ami 256,2 millió eurós mozgásteret hagy a 4. fejezet kiadási felső határa alatt.
5. fejezet — Igazgatás
Az egyeztetőbizottság egyetért az intézmények létszámterveiben szereplő álláshelyek számával és a Bizottság által az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt előirányzatokkal, a következő kivételekkel:
• A Parlament szakasza, amelyre a Parlament olvasata kerül jóváhagyásra;
• A Tanács szakasza, amelyre a Tanács olvasata kerül jóváhagyásra;
• Az Európai Külügyi Szolgálat, amely 800 000 EUR juttatásban részesül egy újonnan létrehozott költségvetési jogcímen (2 2 1 4. Stratégiai kommunikációs kapacitás). Ennek célja az Európai Külügyi Szolgálat megfelelő forrásokkal való ellátása a stratégiai kommunikációs eszközök fedezésére, stratégiai kommunikációs szakértelem igénybevétele, a stratégiai kommunikációs termékek nyelvi sokszínűségének támogatása, és a félretájékoztatás elleni fellépés szakértőinek alkalmazása és hálózatuk fenntartása a tagállamokban és a szomszédos országokban. A 3 0 0 4. költségvetési jogcím (Egyéb igazgatási kiadások) 800 000 euróval csökken a költségvetési semlegesség biztosítására.
Továbbá a fizetések 2017. július 1-től alkalmazandó automatikus kiigazításának a 2018-as költségvetésre gyakorolt hatása az intézményekre vonatkozó minden szakaszba beépítésre kerül a következőképpen:
|
EUR-ban |
|
Parlament |
-2 796 000 |
|
Tanács |
-948 000 |
|
Bizottság (a nyugdíjakkal együtt) |
-13 179 600 |
|
Bíróság |
-868 800 |
|
Számvevőszék |
-357 000 |
|
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság |
-193 000 |
|
Régiók Bizottsága |
-146 000 |
|
Ombudsman |
-24 600 |
|
Európai adatvédelmi biztos |
-13 459 |
|
Európai Külügyi Szolgálat |
-878 400 |
|
Összesen |
-19 404 859 |
|
Végül az épületekkel kapcsolatos kiadások további 5 millió eurós csökkentése került megállapításra az összes intézménynél, a következők szerint:
|
EUR-ban |
|
Tanács |
-378 623 |
|
Bizottság (a nyugdíjakkal együtt) |
-3 637 499 |
|
Bíróság |
-270 611 |
|
Számvevőszék |
-96 409 |
|
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság |
-89 461 |
|
Régiók Bizottsága |
-63 393 |
|
Ombudsman |
-7 016 |
|
Európai adatvédelmi biztos |
-9 526 |
|
Európai Külügyi Szolgálat |
-447 462 |
|
Összesen |
-5 000 000 |
|
Ennek következtében a fenti 1.2. szakaszban javasolt kísérleti projektek és előkészítő intézkedések figyelembevétele után a kötelezettségvállalási előirányzatok egyeztetett szintje 9665,5 millió euróban kerül megállapításra, ami 362,5 millió eurós mozgásteret hagy az 5. fejezet kiadási felső határa alatt, a rendkívüli tartalék 2017-es igénybevételének ellentételezésére szolgáló mozgástérből 318,0 millió EUR felhasználása után.
Speciális eszközök: EGAA, sürgősségisegély-tartalék és EUSZA
Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap és a sürgősségisegély-tartalék számára biztosított kötelezettségvállalási előirányzatok a Bizottság által az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt szinten kerülnek megállapításra. Az Európai Unió Szolidaritási Alapjára (EUSZA) képzett tartalék (40 02 44. költségvetési jogcímcsoport) törlésre kerül.
1.4. Kifizetési előirányzatok
A kifizetési előirányzatok átfogó szintje a 2018-as költségvetésben az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt szinten kerül megállapításra, az egyeztetőbizottság által elfogadott következő kiigazításokkal:
1. Először is, figyelembe kell venni a nem differenciált kiadások kötelezettségvállalási előirányzatainak megállapodás szerinti szintjét, amelyek esetében a kifizetési előirányzatok szintje egyenlő a kötelezettségvállalási előirányzatok szintjével. Ez magában foglalja a mezőgazdasági kiadások további 229,9 millió eurós csökkentését. Az összesített hatás 255,3 millió eurós csökkenés.
2. A Parlament által javasolt minden új kísérleti projekt és előkészítő intézkedés kifizetési előirányzatai a megfelelő kötelezettségvállalási előirányzatok 50%-ában kerülnek megállapításra, vagy a Parlament által javasolt szinten, amennyiben az alacsonyabb. A meglévő kísérleti projektek és előkészítő intézkedések meghosszabbítása esetén a kifizetési előirányzatok szintje megegyezik a költségvetési tervezetben meghatározottakkal, hozzáadva a megfelelő új kötelezettségvállalási előirányzatok 50%-át, vagy a Parlament által javasolt szinten kerül megállapításra, amennyiben az alacsonyabb. Az összesített hatás 50,0 millió eurós növekedés.
3. A következő költségvetési tételek kiigazításáról született megállapodás a differenciált kiadások kötelezettségvállalási előirányzatainak alakulása eredményeként:
|
|
|
|
EUR-ban |
|
Költségvetési tétel / Program |
Megnevezés |
2018-as KT (beleértve az 1. sz. MI-t is) |
2018. évi költségvetés |
Különbözet |
|
1.1.14 |
Európai Szolidaritási Testület (ESC) |
|
|
-22 501 000 |
|
15 05 01 |
Európai Szolidaritási Testület |
51 177 000 |
28 676 000 |
-22 501 000 |
|
1.1.5 |
Oktatás, képzés és sport (Erasmus+) |
|
|
12 000 000 |
|
15 02 01 01 |
A kiválóság előmozdítása és együttműködés az európai oktatás, képzés és ifjúságügy területén, és annak jelentősége a munkaerőpiac szempontjából |
1 845 127 000 |
1 857 127 000 |
12 000 000 |
|
1.1.DAG |
Decentralizált ügynökségek |
|
|
-3 965 555 |
|
02 05 11 |
Európai GNSS Ügynökség |
30 993 525 |
31 338 525 |
345 000 |
|
12 02 06 |
Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) |
15 947 170 |
11 636 615 |
-4 310 555 |
|
1.1.OTH |
Egyéb fellépések és programok |
|
|
-900 000 |
|
26 02 01 |
Az árubeszerzésre, az építési beruházásra és a szolgáltatás megrendelésére irányuló közbeszerzési szerződések elbírálási és meghirdetési eljárásai |
8 200 000 |
7 300 000 |
-900 000 |
|
3.0.DAG |
Decentralizált ügynökségek |
|
|
10 535 000 |
|
18 02 04 |
Az Európai Unió Bűnüldözési Együttműködési Ügynöksége (Europol) |
116 687 271 |
120 377 271 |
3 690 000 |
|
18 03 02 |
Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) |
85 837 067 |
90 837 067 |
5 000 000 |
|
33 03 04 |
Az Európai Unió Igazságügyi Együttműködési Egysége (Eurojust) |
36 506 468 |
38 351 468 |
1 845 000 |
|
4.0.1 |
Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA II) |
|
|
-76 300 000 |
|
05 05 04 02 |
Támogatás Törökországnak – A gazdasági, társadalmi és területi fejlődéshez és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás |
120 000 000 |
107 200 000 |
-12 800 000 |
|
22 02 01 01 |
Támogatás Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó[3], Szerbia, Montenegró és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság számára – A politikai reformokhoz és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás |
219 000 000 |
221 500 000 |
2 500 000 |
|
22 02 03 01 |
Támogatás Törökországnak – A politikai reformokhoz és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás |
86 000 000 |
48 500 000 |
-37 500 000 |
|
22 02 03 02 |
Támogatás Törökországnak – A gazdasági, társadalmi és területi fejlődéshez és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás |
291 000 000 |
262 500 000 |
-28 500 000 |
|
4.0.2 |
Európai Szomszédsági Támogatási Eszköz (ENI) |
|
|
12 500 000 |
|
22 04 01 03 |
Mediterrán országok – Bizalomépítés, biztonság, valamint konfliktusmegelőzés és -rendezés |
125 000 000 |
133 500 000 |
8 500 000 |
|
22 04 01 04 |
A békefolyamat támogatása és pénzügyi támogatás Palesztina és az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közel-keleti palesztin menekülteket segélyező hivatala (UNRWA) számára |
260 000 000 |
261 500 000 |
1 500 000 |
|
22 04 02 02 |
Keleti partnerség – Szegénységcsökkentés és fenntartható fejlődés |
320 000 000 |
322 500 000 |
2 500 000 |
|
4.0.3 |
Fejlesztési Együttműködési Eszköz (DCI) |
|
|
16 900 000 |
|
21 02 07 03 |
Humán fejlődés |
170 000 000 |
179 400 000 |
9 400 000 |
|
21 02 20 |
Erasmus+ – Hozzájárulás a Fejlesztési Együttműködési Eszközből (DCI) |
95 995 100 |
103 495 100 |
7 500 000 |
|
4.0.OTH |
Egyéb fellépések és programok |
|
|
1 000 000 |
|
13 07 01 |
Pénzügyi támogatás a ciprusi török közösség gazdasági fejlődésének előmozdítására |
25 000 000 |
26 000 000 |
1 000 000 |
|
4.0.SPEC |
A Bizottság előjogainak és különleges hatásköreinek keretében finanszírozott intézkedések |
|
|
1 500 000 |
|
19 06 01 |
Az Unió külkapcsolatairól szóló tájékoztatási tevékenységek |
13 700 000 |
15 200 000 |
1 500 000 |
|
|
Összesen |
|
|
-49 231 555 |
|
4. A kifizetési előirányzatok további csökkentésre kerülnek a következő költségvetési sorokon:
|
|
|
|
EUR-ban |
|
Költségvetési tétel / Program |
Megnevezés |
2018-as KT (beleértve az 1. sz. MI-t is) |
2018. évi költségvetés |
Különbözet |
|
1.2.12 |
Átmeneti régiók |
|
|
-55 000 000 |
|
04 02 61 |
Európai Szociális Alap – Átmeneti régiók – A növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházások |
1 345 000 000 |
1 305 000 000 |
-40 000 000 |
|
13 03 61 |
Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – Átmeneti régiók – A „növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházás” célkitűzés |
2 750 463 362 |
2 735 463 362 |
-15 000 000 |
|
1.2.13 |
Versenyképesség (fejlettebb régiók) |
|
|
-90 000 000 |
|
04 02 62 |
Európai Szociális Alap (ESZA) – Fejlettebb régiók – A növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházások |
2 882 000 000 |
2 847 000 000 |
-35 000 000 |
|
13 03 62 |
Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – Fejlettebb régiók – A „növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházás” célkitűzés |
3 497 060 077 |
3 442 060 077 |
-55 000 000 |
|
1.2.2 |
Európai területi együttműködés |
|
|
-90 500 000 |
|
13 03 64 01 |
Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – Európai területi együttműködés |
1 004 701 248 |
914 201 248 |
-90 500 000 |
|
1.2.31 |
Technikai segítségnyújtás |
|
|
-4 500 000 |
|
13 03 65 01 |
Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – Operatív technikai segítségnyújtás |
72 000 000 |
69 000 000 |
-3 000 000 |
|
13 03 66 |
Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – A fenntartható városfejlesztés területén hozott innovatív intézkedések |
43 321 859 |
41 821 859 |
-1 500 000 |
|
|
Összesen |
|
|
-240 000 000 |
|
1. Az Európai Unió Szolidaritási Alapjára képzett tartalék (40 02 44. költségvetési jogcímcsoport) törlésre kerül (-88,0 millió EUR).
Ezek az intézkedések biztosítják a kifizetési előirányzatok 144 681,0 millió eurós szintjét, ami 582,5 millió eurós csökkenést jelent az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezethez képest.
1.5. Tartalék
Az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezethez képest nincsenek új tartalékok, kivéve a 22 02 03 01. költségvetési jogcím (Támogatás Törökországnak – A politikai reformokhoz és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás) esetében, amely számára 70 000 000 EUR kötelezettségvállalási előirányzat és 35 000 000 EUR kifizetési előirányzat tartalékba kerül a következő feltétel teljesítéséig:
„Az összeget akkor kell felszabadítani, ha Törökország mérhető és elegendő javulást ér el a jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogok és a sajtószabadság területén, a Bizottság éves jelentése szerint.”
A 22 02 03 01. költségvetési jogcímhez fűzött költségvetési megjegyzés ennek megfelelően módosul.
1.6. Költségvetési megjegyzések
Amennyiben az előző bekezdésekben nem került külön megemlítésre, a költségvetési megjegyzések szövegéhez az Európai Parlament vagy a Tanács által bevezetett módosítások elfogadásra kerülnek a következő két táblázatban felsorolt költségvetési sorok kivételével:
• Költségvetési sorok, amelyek esetében jóváhagyásra kerülnek az Európai Parlament által bevezetett módosítások a Bizottság által annak végrehajthatóságról szóló levelében javasolt kiigazításokkal.
Költségvetési sor |
Megnevezés |
|
06 02 01 01 |
A szűk keresztmetszetek megszüntetése, a vasúti átjárhatóság fejlesztése, a hiányzó kapcsolatok kialakítása és a határokon átnyúló szakaszok fejlesztése |
|
09 05 01 |
MEDIA alprogram – országokon átívelő és nemzetközi működés, valamint a nemzetek közötti áramlás és mobilitás előmozdítása |
|
18 04 01 01 |
Európa a polgárokért – A történelmi emlékezet és az uniós szintű polgári részvétel erősítése |
|
21 02 07 03 |
Humán fejlődés |
|
22 02 03 02 |
A gazdasági, társadalmi és területi fejlődéshez és a kapcsolódó, az uniós vívmányokhoz való fokozatos közelítéshez nyújtott támogatás |
|
• Költségvetési sorok, amelyek esetében az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal és az EGAA frissítésével módosított költségvetési tervezetben javasolt költségvetési megjegyzés kerül jóváhagyásra.
Költségvetési sor |
Megnevezés |
|
02 02 01 |
A vállalkozói készség ösztönzése, valamint az uniós vállalkozások versenyképességének és piacra jutásának javítása |
|
02 03 04 |
A belső piac irányítási eszközei |
|
05 02 08 03 |
Termelői szervezetek számára biztosított működési alapok |
|
05 03 01 01 |
Egységes támogatási rendszer (SPS) |
|
05 03 01 10 |
Alaptámogatási rendszer |
|
05 04 60 01 |
A fenntartható vidékfejlesztésnek, valamint az uniós mezőgazdasági ágazat területi és környezetvédelmi szempontból kiegyensúlyozottabbá, éghajlatbarátabbá és innovatívabbá válásának előmozdítása |
|
08 02 02 02 |
A kockázatfinanszírozáshoz jutás lehetőségeinek bővítése a kutatás és az innováció finanszírozásának segítésére |
|
09 05 05 |
Fellépések a multimédia területén |
|
13 03 61 |
Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – Átmeneti régiók – A „növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházás” célkitűzés |
|
13 03 62 |
Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) – Fejlettebb régiók – A „növekedést és munkahelyteremtést szolgáló beruházás” célkitűzés |
|
13 06 01 |
Segítségnyújtás a tagállamoknak jelentős természeti katasztrófák esetén, amelyek komoly következményekkel járnak az életkörülményekre, a természeti környezetre vagy a gazdaságra |
|
18 02 01 02 |
Megelőző intézkedések és küzdelem a határokon átnyúló szervezett bűnözés ellen, valamint a biztonságot érintő kockázatok és válságok jobb kezelése |
|
18 03 01 01 |
A Közös Európai Menekültügyi Rendszer megerősítése és fejlesztése, valamint a tagállamok közötti szolidaritás és felelősségmegosztás fokozása |
|
21 04 01 |
Az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásának és felügyeletének javítása, valamint a demokratikus reformok támogatása |
|
23 02 01 |
Gyors, hatékony és szükségletalapú humanitárius segítségnyújtás és élelmezési segély |
|
33 02 07 |
Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) |
|
Ez annak tudomásulvételével történt, hogy az Európai Parlament vagy a Tanács által bevezetett módosítások nem módosíthatják vagy terjeszthetik ki a meglévő jogalap terjedelmét, illetve nem sérthetik az intézmények igazgatási autonómiáját, továbbá hogy az intézkedés fedezhető a rendelkezésre álló forrásokból.
1.7. Új költségvetési sorok
A Bizottság által az 1/2018. sz. módosító indítvánnyal módosított költségvetési tervezetben javasolt költségvetési nómenklatúra elfogadásra kerül a következők belefoglalásával:
• a fenti 1.2. szakaszban javasolt új kísérleti projektek és előkészítő intézkedések; és
• az Európai Külügyi Szolgálat szakaszában szereplő, a fenti 1.3. szakaszban javasolt új költségvetési jogcím (2 2 1 4).
2. 2017. évi költségvetés
A 6/2017. sz. költségvetés-módosítási tervezet a Bizottság javaslatának megfelelően jóváhagyásra kerül.
3. Nyilatkozatok
3.1. Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság együttes nyilatkozata a kifizetési előirányzatokról
Az Európai Parlament és a Tanács emlékeztet arra, hogy a végrehajtást tekintve biztosítani kell a kötelezettségvállalási előirányzatokhoz kapcsolódó kifizetések rendezett lebonyolítását, hogy elkerülhető legyen az év végi kifizetetlen számlaállomány rendellenesen magas szintje.
Az Európai Parlament és a Tanács felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is szorosan és tevékenyen kísérje figyelemmel a 2014–2020-as időszak programjainak végrehajtását. Ennek érdekében felkérik a Bizottságot, hogy 2018 során kellő időben terjesszen elő aktualizált számadatokat a kifizetési előirányzatokra vonatkozó követelmények végrehajtásáról és tervezéséről.
A Tanács és az Európai Parlament a kifizetetlen számlák miatti túlzott összegű fizetési hátralék felhalmozódásának elkerülése, valamint a kifizetési igények megfelelő megtérítésének biztosítása érdekében kellő időben el fogja fogadni a szükséges határozatokat a jogos igényekre vonatkozóan.
3.2. A Parlament, a Tanács[4] és a Bizottság együttes nyilatkozata az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésről
A Parlament, a Tanács és a Bizottság emlékeztet arra, hogy a munkanélküliség és különösen az ifjúsági munkanélküliség csökkentése továbbra is kiemelt politikai prioritás az intézmények számára, ezért újólag megerősítik azzal kapcsolatos elkötelezettségüket, hogy elsősorban az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés révén a lehető legjobban kihasználják az ifjúsági munkanélküliség problémájának megoldására rendelkezésre álló költségvetési erőforrásokat.
Ennélfogva üdvözlik az e kezdeményezés számára elkülönített összegnek a 2018-as év vonatkozásában történő növelését. Mindazonáltal nemcsak az uniós költségvetés megfelelő finanszírozásáról kell rendelkezni, hanem ezzel egyidejűleg a rendelkezések végrehajtását lehetővé tévő megfelelő eljárásokat is be kell vezetni.
E tekintetben a Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti hatékony együttműködésre van szükség az elfogadott intézkedések lehető legmagasabb szintű hatásának biztosítása érdekében.
A Tanács és az Európai Parlament ezért vállalja, hogy kiemelt feladatként vizsgálja meg a közös rendelkezésekről szóló rendelet módosítását, amelyet a 2018. évi költségvetés elfogadása tesz szükségessé.
A Bizottság elősegíti az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés végrehajtását célzó, a programokat érintő módosítások mielőbbi elfogadását.
3.3. A Bizottság egyoldalú nyilatkozata az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezésről
Az ifjúsági munkanélküliség csökkentése továbbra is kiemelt politikai prioritást jelent. A Bizottság vállalja az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés végrehajtásának szoros nyomon követését. Amennyiben a kezdeményezés végrehajtása esetlegesen felgyorsulna és a forrásfelhasználási képesség javulása lehetővé tenné a finanszírozás megnövelését, akkor a Bizottság javasolni fogja, hogy a kötelezettségvállalásokra vonatkozó összesített tartalékból finanszírozandó költségvetés-módosítás révén, a többéves pénzügyi keretről szóló rendelet 14. cikkével összhangban növeljék az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés finanszírozását.
A Bizottság ebben az esetben elvárja a Tanácstól és az Európai Parlamenttől az ilyen jellegű költségvetés-módosítási tervezetek gyors elfogadását.
3.4. A Tanács egyoldalú nyilatkozata a személyi állomány 5%-os csökkentéséről
A Tanács emlékeztet arra, hogy az 5%-os létszámcsökkentést eredetileg 2017-re kellett teljes körűen megvalósítani. Mivel azonban nem minden intézmény, szerv és hivatal teljesítette az állománycsökkentési célkitűzést, a Tanács a megállapodás teljesítése érdekében 2018-ban is további erőfeszítéseket sürget.
Alapvető jelentőséggel bír, hogy az 5%-os létszámcsökkentést minden intézmény, szerv és hivatal teljesítse, és hogy a teljes körű megvalósításig biztosítva legyen a nyomon követés. Ennek alapján a Tanács felkéri a Bizottságot, hogy a jövőre szóló tanulságok levonása érdekében folytassa a létszámcsökkentési program kimenetelének értékelését.
- [1] HL L 50., 2017.2.28., 57. o.
- [2] Ez a megnevezés nem érinti a jogállással kapcsolatos álláspontokat, továbbá összhangban van az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1244(1999) sz. határozatával és a Nemzetközi Bíróságnak a koszovói függetlenségi nyilatkozatról szóló véleményével.
- [3] Ez a megnevezés nem érinti a jogállással kapcsolatos álláspontokat, továbbá összhangban van az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1244(1999) sz. határozatával és a Nemzetközi Bíróságnak a koszovói függetlenségi nyilatkozatról szóló véleményével.
- [4] Az Egyesült Királyság nem támogatja ezt a nyilatkozatot.
ELJÁRÁS AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGBAN
Cím |
Az Európai Unió 2018-as pénzügyi évre szóló általános költségvetése |
||||
Hivatkozások |
00000/2017 – C8-0000/2017 – 2017/2044(BUD) |
||||
A küldöttség elnöke: Elnök |
Antonio Tajani |
||||
Illetékes bizottság Elnök |
BUDGJean Arthuis
|
||||
Előadó(k) |
Siegfried Mureşan |
Richard Ashworth |
|||
Megvizsgált tervezetek |
|||||
A Tanács álláspontja Az elfogadás dátuma
A plenáris ülésen való bejelentés dátuma |
11815/2017 – C8-0313/201704.9.2017
13.9.2017 |
||||
Az Európai Parlament álláspontjának dátuma |
25.10.2017 |
||||
A Tanácsnak az Európai Parlament módosításait elutasító levelének dátuma |
25.10.2017 |
||||
Az egyeztetőbizottság ülései |
06.11.2017 |
17.11.2017 |
|
|
|
Az EUMSZ 314. cikkének (5) bekezdése szerinti parlamenti küldöttségi elfogadás dátuma |
18.11.2017 |
||||
Jelen lévő képviselők |
Jean Arthuis, Richard Ashworth, Gérard Deprez, José Manuel Fernandes, Eider Gardiazabal Rubial, Jens Geier, John Howarth, Siegfried Mureşan, Andrey Novakov, Jan Olbrycht, Paul Rübig, Isabelle Thomas, Daniele Viotti, Tiemo Wölken, Joachim Zeller, Manuel dos Santos, Patricija Šulin |
||||
Az egyeztetőbizottsági megállapodás dátuma |
18.11.2017 |
||||
A közös szövegtervezet jóváhagyása társelnökök által történő megállapításának, valamint a tervezet Európai Parlamentnek és Tanácsnak történő továbbításának dátuma |
18.11.2017 |
||||
Az előterjesztés dátuma |
21.11.2017 |
||||