JELENTÉS a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló 2012/29/EU irányelv végrehajtásáról

14.5.2018 - (2016/2328(INI))

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság
Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság
Előadó:Teresa Jiménez-Becerril Barrio, Angelika Mlinar
Közös bizottsági ülésekkel lefolytatott eljárás – az eljárási szabályzat 55. cikke

Eljárás : 2016/2328(INI)

A dokumentum állapota a plenáris ülésen

Válasszon egy dokumentumot :

A8-0168/2018

Előterjesztett szövegek :

A8-0168/2018

Viták :

PV 29/05/2018 - 19
CRE 29/05/2018 - 19

Szavazatok :

PV 30/05/2018 - 13.13
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P8_TA(2018)0229

INDOKOLÁS – TÉNYÖSSZEFOGLALÓ ÉS MEGÁLLAPÍTÁSOK
AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
INFORMÁCIÓ AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL
NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁS AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGBAN

INDOKOLÁS – TÉNYÖSSZEFOGLALÓ ÉS MEGÁLLAPÍTÁSOK

E jelentés célja a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló 2012/29/EU irányelv tagállamokban történő végrehajtásának értékelése. A jelentés mindenekelőtt e végrehajtás következetességére, megfelelőségére, hatékonyságára és eredményességére összpontosítja figyelmét. Az értékelés konkrét tárgyát az irányelv alkalmazásának különböző vonatkozásai képezik: a tagállami szintű jogi átültető intézkedések, az irányelv helyi szintű gyakorlati végrehajtása, valamint az áldozatok számára nyújtott előnyök és a tapasztalt kihívások. A jelentés végül számos ajánlást fogalmaz meg a Bizottság és a tagállamok számára az irányelv jövőbeli végrehajtásának még jobb előmozdítása érdekében.

Az Európai Parlament fontos szerepet játszik az irányelv megfelelő alkalmazásának megerősítésére irányuló további uniós szintű erőfeszítések előmozdításában, mind általános értelemben (támogatja és előmozdítja a bűncselekmények áldozatainak jogait), mind pedig kézzelfogható módon (támogatja a megfelelő igazságügyi képzésre irányuló uniós finanszírozást),

A Parlamentnek emellett elő kell segítenie az összhang fokozását az áldozatok jogainak érvényre juttatására szolgáló különféle uniós jogalkotási eszközök között, jobb egyeztetést és nagyobb eljárási koherenciát biztosítva.

A tagállamoknak 2015. november 16-ig kellett az irányelvet a nemzeti jogba átültetniük. 2017 novemberében a 27 tagállam közül 23 fejezte be hivatalosan az irányelv átültetését (Dánia úgy döntött, hogy él az őt megillető önkéntes kimaradás jogával). Az Európai Bizottság azonban még mindig nem értékelte az irányelv átültetését és végrehajtását, noha az irányelv 29. cikke értelmében 2017. novemberéig teljesítenie kellett volna jelentéstételi kötelezettségeit.

A két előadó kijelölése óta információkat gyűjtött, és többek között a következő forrásokra támaszkodott:

 a LIBE és a FEMM bizottságok közös bizottsági ülésén 2018. január 11-én tartott meghallgatás;

 a Parlament Kutatószolgálata által 2017 decemberében közzétett utólagos hatásvizsgálat;

 információcsere az érintett intézményi szereplőkkel és az áldozatok jogait védő szervezetekkel;

ÉRTÉKELÉS

Az EU-ban évente sok ember válik bűncselekmény áldozatává: a rendőrség a kisebb súlyú cselekményeket nem is számítva évente mintegy 30 millió bűntettről kap bejelentést. Egyre több ember utazik külföldre turistaként, illetve ott élni vagy tanulmányokat folytatni, őket tehát a sajátjuktól eltérő országban elkövetett bűncselekmények potenciális áldozatainak kell tekintetni. Az EU egyik feladata, hogy az egész területén szabadon mozgó polgárok és külföldiek számára megfelelő védelmet biztosítson.

Az áldozatok számára jogot kell biztosítani ahhoz, hogy:

• a hivatalos ügyekben (többek között világos és egyszerű nyelvhasználatnak köszönhetően) megértsék a hatóságokat és azok is megértsék őket;

• már az első kapcsolatfelvétel során tájékoztatást kapjanak az eljáró hatóságtól;

• hivatalos panaszt nyújtsanak be, és erről írásos visszaigazolást kapjanak;

• tolmácsolást és fordítást igényelhessenek (legalább a meghallgatásuk/kihallgatásuk során);

• tájékoztatást kapjanak az ügyükkel kapcsolatos fejleményekről;

• hozzáférjenek az áldozatokat segítő szolgáltatásokhoz.

A tapasztalatok szerint az irányelv gyakorlati alkalmazásának hatékonyságát számos körülmény veszélyeztetheti, többek között a következők:

• az irányelv végrehajtását nem kísérik tudatosságnövelő intézkedések;

• nem áll rendelkezésre tájékoztatás olyan nyelven – adott esetben kellőképpen leegyszerűsített nyelvezeten vagy jelnyelven – , amelyet az áldozatok megértenek;

• a szolgáltatások nyújtása nem részesül pénzügyi támogatásban, valamint nincsen összehangolva a segítséget nyújtó szolgálatok, a rendőrség, az ügyészség és más érintett szereplők munkája;

• nem vonják be az érdekképviselőket, és a gyakorló szakemberek nem részesülnek képzésben.

Az áldozatok védelmét érintő nemzeti büntetőjogi szabályok közötti eltérések tekintetében az egyik legfontosabb probléma az, hogy a tagállamok kulcsfontosságú fogalmakra eltérő meghatározásokat használnak; itt első helyen kell említeni, hogy még az „áldozat” fogalmának meghatározása sem egységes, és hogy emiatt a nemzeti jogszabályok eltérő fokon biztosítják a védelmet, például a családtagok számára (ld. „A bűncselekmények áldozatainak meghatározása” című 3.4. szakaszt). Egy másik példa a „zaklatás” büntetőjogi kategóriája, amely egyes tagállamok büntető törvénykönyvében egyáltalán nem is szerepel.

Van azonban egy terület, amelyen a legtöbb tagállam mind jogalkotási, mind pedig közigazgatási szinten jelentős előrelépést tett: ez pedig az „egyéni elbírálás” (az irányelv 22. cikke). Amikor valamely személy bejelenti, hogy bűncselekmény áldozatává vált, akkor az egyéni elbírálás kulcsfontosságú annak biztosítása szempontjából, hogy a gyakorló szakemberek megfelelően felmérhessék, mire van szükségük az áldozatoknak, és milyen választási lehetőségek állhatnak a rendelkezésükre. Áldozat megfelelő támogatása nem lehetséges, ha a vele közvetlenül érintkező tisztviselők (a legtöbb esetben az a rendőrségi szerv, ahol a bűncselekményt az áldozat bejelenti) nem ismerik az áldozatok személyes jellemzőit, a bűncselekmény típusát vagy jellegét, valamint a bűncselekmény körülményeit.

Az egyéni elbírálás gyakorlati módszerei azonban tagállamonként nagyban eltérnek, és egyes esetekben pusztán az „egyszerű kipipálást” jelentik. De még abban az esetben is, ha az egyéni elbírálást az EU-ban mindenütt megfelelően végeznék, az áldozatokat támogató struktúrák hozzáférhetősége akkor sem azonos szintű a különböző tagállamokban, sőt, olykor még egy-egy tagállamon belül sem. Emellett a megfelelő tagállami szintű koordináció továbbra is kihívást jelent. Az áldozatok támogatásáért felelős szolgáltatók rendszerint kormányzati vagy nem kormányzati szervezetek (vagy vegyesen), így kérdések vetődnek fel a támogatási szolgáltatások következetes és hosszú távú finanszírozása, valamint e szervezetek felelősségi köre tekintetében.

KÖVETKEZTETÉSEK

A társelőadók nyomatékosan ajánlják valamennyi tagállamnak, hogy ültesse át és maradéktalanul hajtsa végre az irányelvet.

A társelőadók emellett rámutatnak arra is, hogy a tagállamoknak az irányelv végrehajtása során el kell kerülniük a fogalmak eltérő nemzeti szintű értelmezéséből, valamint az áldozatok védelmét érintő nemzeti büntetőjogi szabályok különbségeiből fakadó esetleges nagyobb eltéréseket.

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló 2012/29/EU irányelv végrehajtásáról (2016/2328 (INI))

Az Európai Parlament,

– tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2. és 3. cikkére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 8., 10., 18., 19., 21., 79. és 82. cikkére,

– tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 3., 6., 20., 21., 23., 24., 41. és 47. cikkére,

– tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre (EJEE),

– tekintettel az ENSZ Közgyűlés által 1948-ban elfogadott Emberi jogok egyetemes nyilatkozatára,

– tekintettel a gyermekek jogairól szóló 1989-es ENSZ-egyezményre,

– tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló 1979. évi ENSZ-egyezményre (CEDAW),

– tekintettel az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1985. november 29-én elfogadott, a bűncselekmények és a hatalmi visszaélések áldozatairól szóló határozatra;

– tekintettel a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló isztambuli egyezményre, valamint az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló (EU) 2017/865[1] és (EU) 2017/866[2] 2017. május 11-i tanácsi határozatokra,

– tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a tagállamoknak címzett, a bűncselekmények áldozatainak nyújtott támogatásra vonatkozó, 2006. június 14-i CM/Rec(2006)8. sz. ajánlására,

– tekintettel az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága CM/Rec(2010)5. sz., a szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló, tagállamoknak címzett, 2010. március 31-i ajánlására,

– tekintettel a büntetőeljárásban a sértett jogállásáról szóló, 2001. március 11-i 2001/220/JHA tanácsi kerethatározatra,

– tekintettel az Európai Unióban a gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelemről szóló 2013. december 6-i, valamint a nők és lányok elleni erőszak valamennyi formája, többek között női nemi szervek megcsonkítása megelőzéséről és az ellenük való küzdelemről szóló, 2014. június 5-i tanácsi következtetésekre,

– tekintettel a terrorizmus elleni küzdelemről, a 2002/475/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról, valamint a 2005/671/IB tanácsi határozat módosításáról szóló, 2017. március 15-i (EU) 2017/541 európai parlamenti és tanácsi irányelvre[3],

– tekintettel a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/800 európai parlamenti és tanácsi rendeletre[4],

– tekintettel a polgári ügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről szóló 2013. június 12-i 606/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre[5],

– tekintettel a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre[6],

– tekintettel az európai védelmi határozatról szóló 2011. december 13-i 2011/99/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre[7],

– tekintettel az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre[8],

– tekintettel a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és a tanácsi irányelvre[9],

– tekintettel a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló, 2011. december 13-i 2011/93/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv végrehajtásáról szóló 2017. december 14-i állásfoglalására[10],

– tekintettel a bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek az Európai Unión belüli befagyasztásáról és elkobzásáról szóló, 2014. április 3-i 2014/42/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre[11],

– tekintettel a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló 2004/EK/80 tanácsi irányelvre[12];

– tekintettel az Európai Parlament Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi Tematikus Főosztálya által 2017 szeptemberében közzétett, „Hogyan fokozható az EU és a tagállamok segítsége a terrorizmus áldozatainak?” című tanulmányra;

– tekintettel az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA) „Az Európai Unió második felmérése a kisebbségekről és a hátrányos megkülönböztetésről” című, 2017 decemberében közzétett jelentésére,

– tekintettel az FRA „A bűncselekmények áldozatai az EU-ban: az áldozatok támogatásának mértéke és jellege” című, 2015. februárban közzétett tanulmányára,

– tekintettel az FRA 2017 májusában közzétett 2017. évi alapjogi jelentésére,

– tekintettel az FRA 2016 májusában közzétett 2016. évi alapjogi jelentésére,

– tekintettel az FRA „A bűncselekmények áldozatai az EU-ban: az áldozatok támogatásának mértéke és jellege” című, 2015. februárban közzétett tanulmányára,

– tekintettel az FRA „Súlyos munkaerő-kizsákmányolás: az Európai Unión belül mozgó vagy ide érkező munkavállalók” című, 2015 júniusában közzétett jelentésre,

– tekintettel az FRA „A nőkkel szembeni erőszak – az egész EU-ra kiterjedő felmérés” című, 2014 márciusában közzétett jelentésére,

– tekintettel az IVOR-projektről készített, „Az uniós büntető igazságszolgáltatási rendszer áldozatközpontú reformjának végrehajtása” című, 2016. május 6-án közzétett jelentésre,

– tekintettel a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) „Az áldozatok jogairól szóló irányelv elemzése a nemek közötti egyenlőség szempontjából” című jelentésére,

– tekintettel a nemzetközi emberi jogi normák szexuális irányultsággal, nemi identitással, nemi önkifejezéssel és a nemi jelleggel kapcsolatban történő alkalmazására vonatkozó elvekről és állami kötelezettségekről szóló, 2017. november 10-én elfogadott „Yogyakarta plusz 10” elvekre,

– tekintettel az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról szóló, 2017. szeptember 12-i állásfoglalására[13],

– tekintettel az Európai Parlament Kutatószolgálatán belül működő Utólagos Értékelések Osztálya által a 2012/29/EU irányelv európai végrehajtásáról készített értékelésre,

– tekintettel eljárási szabályzatának 52. cikkére, továbbá az Elnökök Értekezlete saját kezdeményezésű jelentések készítésére vonatkozó engedélyezési eljárásról szóló, 2002. december 12-i határozata 1. cikke (1) bekezdésének e) pontjára, valamint 3. mellékletére,

– tekintettel az eljárási szabályzat 55. cikke alapján az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság által folytatott közös tanácskozásokra,

– tekintettel az eljárási szabályzat 51. cikke alapján az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A8-0168/2018),

A. mivel a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU (a továbbiakban: az áldozatok jogairól szóló irányelv) a büntető igazságszolgáltatási rendszer középpontjába a bűncselekmény áldozatait helyezi, és célja a bűncselekmények áldozatait megillető jogok megerősítése annak érdekében, hogy minden áldozat azonos szintű jogokat élvezzen, függetlenül a bűncselekmény elkövetésének helyétől, az áldozat állampolgárságától vagy tartózkodásra való jogosultságától;

B. mivel 2017 szeptemberéig a 27 tagállam közül 23 ültette át az áldozatok jogairól szóló irányelvet nemzeti jogrendjébe; mivel a Bizottság 16 kötelezettségszegési eljárást indított azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek a gyakorlatban még mindig nem felelnek meg maradéktalanul az irányelvnek; mivel az irányelv előrelépést tett lehetővé a valamely más tagállamban bűncselekmény áldozatává váló személyekkel alkalmazott elbánás tekintetében; mivel a több tagállamot érintő helyzetek tekintetében továbbra is fennállnak hiányosságok;

C. mivel léteznek ugyan az uniós polgárok életkörülményeinek javítását célzó uniós szintű egységes normák és eszközök, a bűncselekmények áldozatai azonban országonként továbbra is eltérő bánásmódban részesülnek;

D. mivel a tagállamokban bevezetett számos változtatás ellenére még mindig gyakran tapasztalható, hogy az áldozatok nem ismerik az őket megillető jogokat, és ez gátolja az áldozatok jogairól szóló irányelv gyakorlati végrehajtásának hatékonyságát, különös tekintettel az információk hozzáférhetőségével kapcsolatos követelményre;

E. mivel az áldozatsegítés tekintetében az áldozatok szükségleteit – a jogi támogatáson kívül – négy csoportba osztályozzák: az igazságszolgáltatáshoz, a méltósághoz, az igazsághoz és az emlékezéshez fűződő jog (ez utóbbi a terrorizmus feltétel nélküli elítélését jelenti);

F. mivel egyes tagállamokban nem léteznek áldozatsegítő szolgáltatások, továbbá a tagállamok e téren végzett munkája sem helyi, sem regionális, nemzeti vagy nemzetközi szinten nincs összehangolva, ezért az áldozatoknak nehéz hozzáférniük a meglévő támogatási szolgáltatásokhoz;

G. mivel a női menedékotthonok és központok, valamint a nők számára fenntartott segélyvonalak alapvető fontosságúak, mert rendeltetetésük az erőszak női áldozatainak és gyermekeiknek segítése; mivel Európában a nők számára létrehozott menedékhelyekben és központokban az ellátás nem megfelelő; mivel égető szükség volna új női menedékotthonokra, hiszen ezek nyújtanak biztonságot, szállást, tanácsadást és támogatást a családon belüli erőszak női túlélőinek és gyermekeiknek; mivel a női menedékotthonok hiánya életeket sodorhat veszélybe;

H. mivel abban az esetben, ha valamelyik tagállamban terrorista támadásra kerül sor, és annak áldozata egy másik tagállamban rendelkezik állandó lakhellyel, akkor e két tagállamnak szorosan együtt kell működnie abban, hogy megkönnyítsék az áldozatnak nyújtott támogatást;

I. mivel ha a kormányzati szolgálatok és a nemzeti intézmények hatékonyan és védelmezően lépnek fel az áldozatok oldalán, akkor a polgárok megbíznak majd bennük, és ezáltal jó hírük nő;

J. mivel az áldozatokkal, különösen a nemi alapú erőszak áldozataival nagy valószínűség szerint számos különböző egészségügyi szakember kerül kapcsolatba, és az áldozatok gyakran hozzájuk fordulnak először segítségért; mivel a bizonyítékok azt mutatják, hogy az egészségügyi szakemberek, például az orvosok és más kórházi szakemberek csak korlátozott mértékben kapnak képzést arról, hogy miként reagáljanak hatékonyan, amikor tudomást szereznek a nemi alapú erőszakról;

K. mivel a nemi alapú erőszak női áldozatai mindig különleges támogatást és védelmet igényelnek, mert különösen ki vannak téve a másodlagos és újbóli áldozattá válás veszélyének;

L. mivel az EU-ban továbbra is rendszerszintű probléma, hogy az erőszak elkövetését és az elkövető személyét túlságosan kevés esetben jelentik be, különösen a kisebbségek tagjaival, migránsokkal, az eltartott vagy bizonytalan tartózkodási jogosultságú személyekkel és LMBT személyekkel szemben elkövetett bűncselekmények, antiszemita támadások, gyermekek szexuális kizsákmányolása, családon belüli és nemi alapú erőszaktettek, valamint az emberkereskedelem és a kényszermunka áldozatai esetében; mivel a nemi alapú erőszak női áldozatainak mintegy kétharmada nem jelenti be a bűncselekményt a hatóságnak, mert fél a megtorlástól, a megszégyenüléstől és a társadalmi megbélyegzéstől;

M. mivel az LMBTI személyek elleni gyűlölet-bűncselekmények Európa-szerte valósággá váltak; mivel ezeket a bűncselekményeket nem a valós számban jelentik be, és ezért az áldozatok jogai nem érvényesülnek;

N. mivel az FRA „A gyűlölet-bűncselekmények láthatóvá tétele az Európai Unióban: az áldozatok jogainak elismerése” című tanulmánya megállapítja, hogy a bevándorló státusz más ismert kockázati tényezőktől függetlenül is növeli annak kockázatát, hogy az érintett bűncselekmény áldozatává válik;

O. mivel az Unió tagállamaiban egyre gyakoribbá váltak a migránsokkal és a menedékkérőkkel szemben elkövetett rasszista gyűlölet-bűncselekmények; mivel e gyűlölet-bűncselekményeknek nagyon kevés elkövetőjét állították bíróság elé;

P. mivel még ha az irányelv 1. cikke valamennyi áldozat számára megkülönböztetés nélkül egyenlő jogokat biztosít is, a valóságban a tagállamok többsége nem léptetett életbe annak biztosítására szolgáló politikákat vagy eljárásokat, hogy az okmányokkal nem rendelkező áldozatok bevándorlásügyi szankciók kockázata nélkül biztonságosan bejelenthessék munkaerejük kizsákmányolását, a nemi alapú erőszakot és a visszaélés egyéb formáit; mivel ez aránytalanul sújtja a nőket és a lányokat, akik a leginkább ki vannak téve az emberkereskedelemnek és a szexuális kizsákmányolásnak; mivel az FRA által „Az Európai Unió második felmérése a kisebbségekről és a hátrányos megkülönböztetésről” címmel készített felmérés megállapítja, hogy nyolcból csak egy válaszadó tett bejelentést vagy panaszt az etnikai vagy migráns háttere miatt legutóbb tapasztalt megkülönböztetéssel kapcsolatban;

Q. mivel az irányelv 1. cikke előírja, hogy az irányelvben meghatározott jogok megkülönböztetésmentes módon – többek között a tartózkodásra való jogosultságuktól függetlenül – alkalmazandók az áldozatokra;

R. mivel a #MeToo kampány rámutatott arra, hogy az igazságszolgáltatási rendszer nem szolgáltat megfelelően igazságot és védelmet a nőknek és lányoknak, és hogy a nemi alapú erőszak áldozatai emiatt nem kapják meg a szükséges támogatást;

S. mivel az Isztambuli Egyezmény ratifikálása és teljes körű végrehajtása egy koherens európai jogi keretet biztosít a nőket érő erőszak elleni küzdelem és az annak áldozatul esett személyek védelme számára; mivel a nemi alapú erőszak fogalommeghatározásának az Isztambuli Egyezményen kell alapulnia, és el kell ismerni a nők elleni erőszak és a nemi alapú erőszak egyéb formáinak strukturális jellegét, valamint a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséggel fennálló kapcsolatát, ami továbbra is elterjedt jelenség a társadalomban; mivel az egymással szoros kapcsolatban álló személyek közötti erőszakot nemi dimenzióból kell értékelni, mivel aránytalan mértékben sújtja a nőket;

T. mivel a nők vannak a legjobban kitéve a zaklatásnak, ami a nemi alapú erőszak egyik gyakori formája, és mivel a zaklatást mint a bűncselekmények külön kategóriáját hét tagállam büntető törvénykönyve egyáltalán nem veszi figyelembe;

U. mivel különös figyelmet kell fordítani a nemi alapú erőszakot és családon belüli erőszakot elszenvedő női áldozatok gyermekeinek biztonságára és védelmére;

V. mivel az áldozatokat gyakran nem tájékoztatják megfelelően a bírósági eljárásról és annak kimeneteléről; mivel az áldozatok gyakran a médiából vagy más külső forrásból értesülnek arról, hogy támadóikat szabadon bocsátották, ahelyett, hogy illetékes hatóságok értesítenék őket erről;

W. mivel az áldozatokat és családtagjaikat nem látják el elég információval a jogaikról, amikor az állandó lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban kerül sor a bűncselekmény elkövetésére; mivel az „áldozat” fogalmának meghatározása tagállamonként más és más; mivel ennek következményeképpen a nemzeti jogszabályok hatálya eltérő (olykor például kiterjed az áldozat családtagjaira is);

X. mivel a könnyen elérhető és széles körben hirdetett segélyvonalak sok nő számára az első lépést jelentik ahhoz, hogy segítségben és támogatásban részesüljön, amikor a velük szoros kapcsolatban álló személy részéről szenved el erőszakot;

Y. mivel az európaiaknak mindössze 27 %-a ismeri az Európa-szerte egységes 112-es segélyhívószámot; mivel és egyelőre nincs mindenkinek hozzáférése ehhez;

Z. mivel számos esetben az áldozat egyben a legfontosabb tanú is, ezért a bírósági eljárás során védelmet kell biztosítani számára az elkövető esetleges megtorló vagy fenyegető magatartásával szemben, megelőzve az újbóli vagy másodlagos viktimizációt; mivel a tanú vallomása alapvető fontosságú egyrészt az igazságszolgáltatás megfelelő működése és az igazságszolgáltatásba vetett bizalom, másrészt a nyomozás és a szervezett bűnözői vagy terrorista csoportokkal szemben indított (és esetleg azok felszámolásához vezető) bűnüldözési eljárások hatékonysága szempontjából; mivel a tagállamoknak meg kell hozniuk a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy hatékony védelmet nyújtsanak a tanúknak, és fokozniuk kell a bevált gyakorlatok cseréjét és a nemzetközi együttműködést ezen a területen;

AA. mivel az áldozatok jogairól szóló irányelv végrehajtása terén hiányosságok mutatkoztak, különösen a következők tekintetében:

– az áldozatok sajátos szükségleteinek megfelelő szolgáltatások nyújtása;

– az áldozatok egyéni elbírálásának szavatolására vonatkozó követelmények megfelelő végrehajtása;

– a feljelentés másolatának az állítólagos elkövető számára történő megküldését lehetővé tevő megfelelő mechanizmusok kialakítása;

– egyenlő hozzáférés és szakértői segítségnyújtó szolgáltatások biztosítása valamennyi áldozat, köztük a fogyatékossággal élő személyek, az LMBTI személyek, a gyermekáldozatok, a nemi alapú (többek között szexuális) erőszak áldozatai, az előítéletből vagy a becsület védelmében elkövetett bűncselekmények áldozatai számára, függetlenül attól, hogy rendelkeznek-e állandó lakóhellyel;

– gyors, hatékony és az áldozatokkal szemben kíméletes – a veszélyeztetett csoportok sajátos szükségleteit figyelembe vevő – eljárások biztosítása a büntetőjogi ügyekben;

– adatok gyűjtése az erőszak kultúrájáról, a nőgyűlöletről és a nemi sztereotípiákról, valamint ezeknek a gyűlölet-bűncselekmények előfordulásával fennálló kapcsolatáról, továbbá ezeknek a kérdéseknek az elemzése;

– az áldozatok tájékoztatása az elkövetők büntetőjogi vagy eljárásjogi helyzetéről;

AB. mivel a bűncselekmények áldozatai rendszeresen arról számolnak be, hogy magának az igazságszolgáltatási eljárásnak az elhúzódása is az áldozattá válás egyik típusa („másodlagos” vagy „újbóli” viktimizáció); mivel több tényező is befolyásolja, hogy az áldozatok milyennek élik meg a rendszert, és ezek közé tartozik, hogy az eljárás során hogyan bánnak velük, és hogy milyen szinten van lehetőségük az ellenőrzésre vagy a részvételre;

AC. mivel a terrorizmus áldozatait olyan támadások érték, amelyek végső célja az volt, hogy a társadalomnak vagy az általuk képviselt nagyobb csoportnak okozzanak kárt; mivel ezért ezek az áldozatok az ellenük elkövetett bűncselekmény sajátos természete miatt külön figyelmet, támogatást és társadalmi elismerést igényelnek;

AD. mivel a 2016-os brüsszeli terrortámadás áldozatai esetében bizonyos jogok, például a pénzügyi segítséghez és kártérítéshez való jog nem érvényesültek az áldozatokról szóló irányelv előírásainak megfelelően;

Az irányelv végrehajtásának értékelése

1. bírálja a Bizottságot amiatt, hogy 2017 novemberéig elmulasztotta jelentés benyújtását a Parlamentnek és a Tanácsnak az áldozatok jogairól szóló irányelv végrehajtásáról, pedig ezt az irányelv 29. cikke előírja; felszólítja a tagállamokat, hogy működjenek együtt, és küldjenek el minden idevágó adatot és statisztikát a Bizottságnak, hogy elősegítsék az irányelv végrehajtásáról készített értékelését;

2. kritikával illeti, hogy 2017 szeptemberéig, azaz az átültetésre vonatkozó határidő lejárta után két évvel a 27 tagállam közül csak 23 ültette át hivatalosan az áldozatok jogairól szóló irányelvet, és még közöttük is vannak olyanok, amelyek csupán részben és csak néhány rendelkezés tekintetében felelnek meg az irányelvnek;

3. tudomásul veszi, hogy egyes tagállamok sikeresen végrehajtják az áldozatok jogairól szóló irányelv bizonyos rendelkezéseit, biztosítva nevezetesen:

– a tolmácsolás és a fordítás igénybevételéhez való jogot,

– a meghallgatáshoz való jogot,

– a gyermekáldozatok védelmét,

– az áldozatokat feljelentés megtételekor megillető jogokat,

– a tájékoztatáshoz való jogot (az eljáró illetékes hatósággal való első kapcsolatfelvételtől kezdve);

4. helyteleníti azonban az irányelv átültetésében és végrehajtásában számos tagállamban továbbra is fennálló jelentős hiányosságokat, különösen a következők tekintetében:

– túl bonyolultak a támogatási szolgáltatások szükségességének megállapítására irányuló eljárások, többek között az áldozatok nem férnek hozzá a jogi segítségnyújtáshoz és a kártérítéshez, nincsen pénzügyi támogatás és következetlenek a nemzeti áldozatkezelési mechanizmusok,

– egyértelmű tájékoztatás csupán egyetlen nyelven áll rendelkezésre, ami de facto megnehezíti az áldozatok számára, hogy külföldön, egy másik tagállamban védelemért folyamodjanak,

– nincs jogalkotási keret a határokon átnyúló ügyekre és a más tagállamokban állandó lakóhellyel rendelkező áldozatok jogaira vonatkozóan, továbbá nem biztosítják intézkedések, hogy a hiányzó vagy bizonytalan tartózkodási jogosultság ne akadályozza az áldozatokat abban, hogy érvényesíteni tudják az ezen irányelv szerint őket megillető jogokat;

5. kiemeli annak nélkülözhetetlenségét, hogy az első kapcsolatfelvétel az áldozatokkal megfelelően történjen, különösen a nemi alapú erőszak áldozatai esetében; megjegyzi azonban, hogy a leginkább kiszolgáltatott áldozatok – például kiskorúak, iskolázatlan, fogyatékkal élő vagy idős áldozatok, valamint (nyelvi okokból) a migráns munkavállalók és az emberkereskedelem áldozatai – esetleg nehezen értik meg a velük közölt információkat, és ennek következményeként az irányelv 4. cikkében rögzített jogukat, azaz a tájékoztatáshoz való jogot nem képesek maradéktalanul gyakorolni, ezért biztosítani kell, hogy az áldozatnak képzett személy nyújtson segítséget; megjegyzi, hogy a 4. cikk az irányelv egyik erőssége, mivel lehetővé teszi az áldozatok számára, hogy az irányelvben meghatározottak szerint gyakorolják a rendelkezésre álló támogatáshoz és védelemhez való jogukat;

6. felszólítja a tagállamokat, hogy mozdítsák elő az igazságszolgáltatáshoz való könnyű hozzáférést, mivel ez nagyban hozzájárul a hallgatás megtöréséhez és az áldozat igazságérzetének növeléséhez, csökkenti a büntetlenség esélyét, és lehetővé teszi, hogy az áldozat megkezdje a pszichológiai felépülés folyamatát;

7. felszólítja a tagállamokat, hogy hatékonyan hajtsák végre és érvényesítsék az áldozatok jogairól szóló irányelv 4. cikkében biztosított, a tájékoztatáshoz való jogot valamennyi áldozat és potenciális áldozat számára; kiemeli, hogy javítani kell a tagállamokon belüli tájékoztatási mechanizmusokat annak érdekében, hogy az áldozatok ne csak tisztában legyenek a jogaikkal, hanem azt is tudják, hogy miként gyakorolhatják azokat; rámutat, hogy azoknak a szakembereknek, akik elsőként foglalkoznak az áldozatokkal, egyben az első tájékoztatási állomásként is kell szolgálniuk a jogok, valamint az áldozattá válást előidéző helyzetek kezelésére irányuló programok tekintetében; hangsúlyozza, hogy ha a büntetőeljárást megelőzően, annak folyamán és azt követően nem nyújtanak tájékoztatást az áldozatnak, akkor az áldozatok gyengén tudják érvényesíteni jogaikat, elégedetlenség alakul ki az igazságszolgáltatási rendszerrel szemben, ez pedig elbátortalanítja az áldozatokat attól, hogy aktívan részt vegyenek a büntetőeljárásokban;

8. sajnálja, hogy túl sok tagállam még mindig nem vezette be jogrendjébe az egyéni elbírálást, és ez az áldozatok konkrét szükségleteinek észlelése és azonosítása, a velük szemben alkalmazandó tisztelet- és méltóságteljes bánásmód, valamint ennek következtében a sajátos szükségleteiknek megfelelő védelem biztosítása szempontjából a hatékonyság kárára válik;

9. megjegyzi, hogy ha az irányelv nemzeti jogba történő átültetése bizonyos tagállamokban elmarad, akkor azok polgárai hátrányos helyzetbe kerülnek az őket európai polgárokként megillető jogok gyakorlása tekintetében;

10. sajnálja, hogy az áldozatok jogairól szóló irányelv korlátozza az áldozat jogi segítségnyújtásban részesüléshez való jogának gyakorlását, ugyanis egyrészt a tagállamokat mindössze abban az esetben kötelezi a jogi segítségnyújtásra, ha az áldozat büntetőeljárásban részes fél, másrészt úgy rendelkezik, hogy nemzeti jogszabályokban kell meghatározni azokat a feltételeket vagy eljárási szabályokat, amelyek alapján az áldozatok költségmentesen jogi segítségnyújtásban részesülhetnek; hangsúlyozza, hogy e korlátozások különösen hátrányosak lehetnek a nemi alapú erőszak azon áldozatai számára, akik hivatalos panaszt nem emelnek, így ügyeikkel az igazságszolgáltatási rendszer büntetőeljárás keretében nem foglalkozik;

11. megjegyzi, hogy egyéb jogi eszközök, amelyek hasonló kiegészítéseket fűznek az áldozatok jogaihoz, bonyolultabbá teszik az áldozatokról szóló irányelvnek való megfelelést;

12. emlékeztet arra, hogy a harmadik országbeli állampolgárok és azon uniós polgárok, akik állandó lakóhelyüktől eltérő uniós tagállamban váltak bűncselekmény áldozatává, ugyancsak élvezhetik az ezen tagállam biztosított jogokat, támogatást és védelmet (a tartózkodásra való jogosultságuktól függetlenül), és hogy az állandó lakóhelyüktől eltérő tagállamban elkövetett bűncselekmények áldozatai egyúttal panaszt nyújthatnak be az állandó lakóhelyük szerinti tagállam illetékes hatóságaihoz is; megjegyzi azonban, hogy e jogot gyakran aláássa, hogy a tagállamok területenkívüliségre vonatkozó rendelkezései jogbizonytalanságot keltenek; felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a tartózkodásra való jogosultság ne legyen az áldozatokat megillető jogok teljes körű gyakorlásának előfeltétele, és hogy adjanak világos tájékoztatást a területenkívüliségre vonatkozó nemzeti jogszabályaikról; felhívja a tagállamokat, hogy garantálják a lakóhelytől eltérő tagállamban bűncselekmények áldozatává vált személyek számára a hozzáférést a rendelkezésre álló segítő szolgáltatásokhoz és a jogaikra vonatkozó információkhoz, valamint hogy fogadjanak el olyan egyedi intézkedéseket, amelyek különös figyelmet fordítanak az áldozatoknak juttatandó kártérítésre és a bűnüldözési eljárások során az áldozatokat megillető jogok érvényre juttatására; felhívja ezzel összefüggésben a tagállamokat megfelelő intézkedések foganatosítására, megkönnyítve az illetékes hatóságok vagy a szakértői segítséget nyújtó szervezetek közötti együttműködést annak érdekében, hogy garantálják az áldozatok tényleges hozzáférését ezekhez az információkhoz.

13. emlékeztet arra, hogy a tartózkodás tekintetében szabálytalan helyzetben lévő áldozatok számára is biztosítani kell jogaik érvényesülését és a szolgáltatásokhoz, így az ezen irányelvben előírt különleges szolgáltatásokhoz, többek között a tagállamok által biztosított jogi védelemhez, pszichológiai és pénzügyi támogatáshoz való hozzáférést, anélkül, hogy kitoloncolástól kellene tartaniuk; felszólítja a tagállamokat olyan intézkedések életbe léptetésére, amelyek biztosítják, hogy az áldozatok megkülönböztetés nélkül hozzáférést kapjanak e jogokhoz és szolgáltatásokhoz; üdvözli, hogy egyes tagállamok humanitárius alapon (vagy a büntetőügyi eljárás időtartamára) tartózkodási engedélyt bocsátanak ki az okmányokkal nem rendelkező áldozatok számára, mert ez a bűncselekmények bejelentésére bátoríthatja őket, és az elkövetők büntetlenségének légköre ellen hathat; bátorítja a tagállamokat olyan jogszabályok hatályba léptetésére, amelyek lehetőségeket biztosítanak az okmánnyal nem rendelkező áldozatok vagy az eltartotti alapon tartózkodásra jogosult áldozatok számára a visszaélésre alkalmat adó helyzetekből való szabadulásra, lehetővé téve számukra, hogy önálló tartózkodási jogosultságot szerezzenek; sürgeti a Bizottságot, hogy bátorítsa és segítse elő a bevált gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét és értékelését, integrálva az áldozatok és a civil társadalom nézőpontjait;

Ajánlások

Egyéni elbírálás

14. emlékeztet arra, hogy az áldozatok jogairól szóló irányelv egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy az EU-ban mindenütt javítsa a bűncselekmények áldozatainak helyzetét, és hogy az áldozatokat helyezze a büntető igazságszolgáltatási rendszer középpontjába;

15. felszólítja a tagállamokat, hogy erősítsék meg a gyűlölet-bűncselekmények, többek között az LMBTI személyek elleni támadások vagy rasszista indíttatású bűncselekmények áldozatainak jogait;

16. hangsúlyozza az egyéni elbírálás rendkívüli fontosságát, amelynek köszönhetően az áldozat már a jogi eljárás kezdetétől tájékoztatásban részesül a jogairól és arról, hogy joga van önálló döntéseket hozni abban az eljárásban, amelyben részt vesz, ha pedig gyermek, akkor joga van a gyermekek esetében alkalmazandó különleges eljárási biztosítékokra; felhívja a tagállamokat, hogy kellő időben és megfelelően ültessék át jogszabályaikba az áldozatok egyéni értékelését, kezdve a hatáskörrel rendelkező hatósággal való első kapcsolatfelvételtől (ami az áldozatok sajátos szükségleteinek elismerése és azonosítása szempontjából fontos eljárási intézkedés), és később e sajátos szükségleteiknek megfelelő egyedi védelemben részesítsék őket, megelőzve a másodlagos és ismételt áldozattá válásukat, megfélemlítésüket és a velük szemben alkalmazott megtorlást; hangsúlyozza, hogy az aktuális támogatási szükségletek meghatározása érdekében az egyéni elbírálást rendszeresen felül kell vizsgálni, és hogy a bűncselekmény után megfelelő időtartamon belül a traumára adott reakciókkal kapcsolatos aktuális ismeretek alapján nyomon követési felülvizsgálatot is biztosítani kell az áldozatok számára; emlékeztet arra, hogy az emberkereskedelem áldozatainak és a szexuális erőszak gyermekáldozatainak eseteit különösen egyéni elbírálás alá kell vonni, tekintettel e bűncselekmények társadalmi, fizikai és pszichológiai következményeire; emlékeztet arra, hogy az egyéni elbírálás során a nemi szempontokat tekintetbe kell venni, mivel a nemi alapú erőszak női és LMBTQI áldozatai az újbóli áldozattá válás magas kockázata miatt különös figyelmet és védelmet igényelnek, és ezért egyedi intézkedéseket és szakértői támogatást kell biztosítani számukra;

Áldozatsegítő szolgáltatások

17. sajnálja, hogy az áldozatsegítő szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében az áldozatok nehézséggel szembesülnek; sajnálja, hogy néhány tagállamban még mindig nem hoztak létre áldozatsegítő szolgáltatásokat; hangsúlyozza, hogy az áldozatokra vonatkozó jogoknak érvényesülnük kell és az áldozatsegítő szolgáltatásoknak elérhetőnek kell lenniük minden áldozat számára még abban az esetben is, ha az érintett személy még nem bizonyította, hogy bűncselekmény áldozata lett, illetve ha hivatalos eljárásra vagy intézkedésre még nem került sor az ügyben; felhívja a tagállamokat, hogy létesítsenek a nők számára menedékotthonokat és központokat, továbbá folyamatosan növeljék számukat és javítsák minőségüket, támogatva a nemi alapú erőszak bármely formájának áldozatává vált nőket, gondoskodva arról, hogy a súlyos erőszakot túlélt nőktől sohasem szabad megtagadni az elhelyezést; nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a szolgáltatásokat tovább kell fejleszteni annak érdekében, hogy megfelelőbben kielégítsék minden nő szükségleteit, különös figyelmet fordítva a fogyatékkal élő nőkre és a migráns nőkre, közöttük a hivatalos okmányokkal nem rendelkező migráns nőkre is; hangsúlyozza, hogy az ilyen szolgáltatásoknak tartalmazniuk kell az elhelyezéssel szorosan össze nem függő szakértői támogatást is, mint amilyen például a tájékoztatás és a tanácsadás, a bírósági kíséret és felkereső szolgáltatások; úgy véli, hogy a nők számára létesített menedékotthonokban a hét minden napján és bármely órában díjmentesen segítséget kell adni a közeli kapcsolatokban elkövetett erőszak valamennyi női áldozatának és gyermekeiknek annak érdekében, hogy biztonságban érezhessék magukat, és módjuk legyen feljelentést tenni a nemi alapú erőszak eseteiben;

18. felhívja a tagállamokat, hogy fordítsanak különös figyelmet a gyermekek és minden bűncselekmény – különösen az emberkereskedelem, a szexuális kizsákmányolás, a nemi alapú erőszak és a szexuális zaklatás – gyermekáldozatai egyéni elbírálására; emlékeztet arra, hogy az irányelv 22. cikkének (4) bekezdése értelmében a gyermekáldozatokat mindig olyan áldozatoknak kell tekinteni, akiknek a sérülékenységük miatt specifikus védelmi szükségleteik vannak; hangsúlyozza, hogy a gyermekek és a fiatalkorú áldozatokkal oly módon kell bánni, amely megfelelően figyelembe veszi kiszolgáltatottságukat;

Képzés

19. hangsúlyozza, hogy további uniós szintű képzési programok biztosítása döntő fontossággal bír az eljárások tagállamok közötti összehangolása és egységesítése, valamint az európai polgárokkal való egyenlő bánásmód kialakítása szempontjából;

20. felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsanak célzott képzés a terrorcselekmények áldozatait segítő személyek számára, valamint biztosítsák az ehhez szükséges forrásokat;

21. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsanak a nemi szempontokat megismertető képzést és iránymutatásokat a bűncselekmények áldozataival foglalkozó valamennyi szereplő, például a jogi eljárásban részt vevő személyek, rendőrök, ügyészek, bírák, egészségügyi szakemberek, szociális munkások és a civil társadalom szervezetei számára; bátorítja a tagállamokat, hogy e képzési célokra megfelelően használják fel az uniós forrásokat; felszólítja a tagállamokat különösen arra, hogy eleget tegyenek a rendőrtisztek képzésére vonatkozó valamennyi követelménynek, biztosítva, hogy a bűncselekmények kivizsgálásakor az érintett rendőrök képesek legyenek az egyéni elbírálás megfelelő és a kellő időben történő lefolytatására; felhívja a tagállamokat, hogy előzzék meg a bűncselekmény áldozatává vált személyek újbóli vagy másodlagos áldozattá válását, tájékoztassák az áldozatokat jogaikról. és a rendelkezésükre álló szolgáltatásokról, valamint juttassák érvényre jogaikat, mivel mindezek a poszttraumatikus stressz csökkentésének eszközei; hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak e képzést a civil társadalommal és a nem kormányzati szervezetekkel együttműködve az oktatási programok részévé kell tenniük, kötelező, célzott, rendszeres képzésben részesítve a bűncselekmények áldozataival a munkája során érintkező valamennyi személyt annak érdekében, hogy minden áldozattípus sajátos jellemzőit és szükségleteit figyelembe vevő szemléletmódot alakítsanak ki, segítsék a szakembereket az erőszak megelőzésében, valamint megfelelő támogatást bocsássanak a kiszolgáltatott csoportok, például a gyermekek, a nők, a nemi alapú erőszak áldozatai, az emberkereskedelem áldozatai, az LMBTI személyek és a fogyatékossággal élő személyek rendelkezésére; rámutat, hogy az irányelv célkitűzéseinek hatékony megvalósításához alapvetően fontos a személyre szabott képzés biztosítása; úgy véli, hogy e képzésnek iránymutatást kell tartalmaznia arról, miként védhetők meg az áldozatok a további zaklatástól, visszaéléstől és erőszaktól, és miként biztosítható fizikai és mentális integritásuk tiszteletben tartása; úgy véli továbbá, hogy minden képzési szakaszban hangsúlyt kell adni a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, mert ez az elv az irányelv egyik sarokköve;

22. emlékeztet arra, hogy a bűncselekmények gyermekáldozatai különösen kiszolgáltatottak, ezért megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a gyermekekkel kapcsolatos bűncselekmények áldozataival foglalkozó szakemberek képzésére, különösen a szexuális visszaélés és a szexuális kizsákmányolás eseteiben, figyelembe véve a különböző korcsoportokkal összefüggő sajátos szükségleteket; hangsúlyozza, hogy e szakembereknek a gyermekekkel barátságos módon kell kommunikálniuk;

23. ösztönzi a Bizottságot, hogy töltse fel gyakorlati tartalommal a terrorizmus áldozatainak nemzetközi napját azáltal, hogy évente legalább kétszer nemzetközi találkozót szervez kifejezetten a tagállamok helyi, regionális és állami hatóságai közötti tapasztalatcsere és a bevált gyakorlatok megosztása, valamint az áldozatok tanúságtételeinek összegyűjtése érdekében. úgy véli, hogy ez hozzájárulna az irányelv gyors, egységes és teljes körű átültetéséhez, a közös alkalmazási problémák korai azonosításához és a figyelemfelkeltő képesség folyamatos értékelésére irányuló folyamathoz, olyan operatív dimenziót teremtve, amely kifejezésre juttatja a szolidaritást és az áldozatok intézményi és társadalmi támogatását;

24. hangsúlyozza, hogy az egészségügyi szakemberek kulcsszerepet játszanak a családon belüli erőszak áldozatainak észlelésében, mivel a szoros kapcsolatban élő nőkkel szemben elkövetett erőszak a fizikai és mentális egészségre egyaránt hosszú távú hatást gyakorol; felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy az áldozatsegítő szolgáltatásokra és az áldozatok jogaira vonatkozó információk hozzáférhetők legyenek az egészségügyi szakemberek számára, és hogy az áldozatok hatékony segítése érdekében bocsássanak egyedi, célzott képzési lehetőségeket az egészségügyi szakemberek széles skálája – körzeti orvosok, sürgősségi segélyre szakosodott orvosok, nővérek, gyógyászati asszisztensek, klinikai szociális munkások és betegfogadó alkalmazottak – számára, hogy módjuk legyen a lehetséges visszaélések eseteinek azonosítására, és bátoríthassák a női áldozatokat arra, hogy felvegyék a kapcsolatot az illetékes hatósággal;

Határokon átnyúló dimenzió

25. felhívja a tagállamokat, hogy az áldozat állandó lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban elkövetett súlyos bűncselekmény esetében – például ha az áldozat életét vesztette vagy súlyos sérülést szenvedett – bocsássanak pénzügyi és jogi segítséget a családtagok számára, különösen azokban az esetekben, amelyekben a családtagok nem rendelkeznek elégséges pénzügyi erőforrásokkal ahhoz, hogy az adott tagállamba utazzanak annak érdekében, hogy ott bíróság előtt megjelenjenek, a pszichológia segítségnyújtás költségét fedezzék vagy az áldozatot hazaszállítsák;

26. felhívja a tagállamokat, hogy tegyék egyszerűbbé a valamely országban nemi alapú erőszak ügyében meghozott ítéletek továbbításához kapcsolódó eljárásokat, és gyorsítsák fel a továbbítás folyamatát, különösen a nemzetközi házaspárok ügyében annak érdekében, hogy a házaspár két tagjának országa szerinti hatóságok minél előbb meg tudják hozni a megfelelő intézkedéseket, és meg tudják akadályozni, hogy a szülői felügyeleti jogot esetleg egy másik országban nemi alapú erőszak ügyében terhelt fél részére adják meg;

27. felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy fejlesszék tovább az áldozatok jogait, hogy az EU vezető szerepet játszhasson az áldozatok jogainak védelmében;

Eljárási jogok

28. kiemeli, hogy az áldozat számára ingyenes jogi segítséget kell nyújtani, és emellett a bürokratikus terheket is a lehető legalacsonyabbra kell szorítani;

29. felhívja különösen a tagállamokat, hogy hozzanak létre a bűncselemények bizalmas és névtelen bejelentésére szolgáló eljárásokat, különösen a fogyatékossággal élő személyekkel és kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális visszaélés eseteiben azzal a céllal, hogy nyomon lehessen követni a bejelentéseket és meg lehessen állapítani azok összesített számát, valamint biztosítva, hogy az okmányokkal nem rendelkező áldozatok a bevándorlással kapcsolatos következmények kockázata nélkül bejelentést tehessenek;

30. felhívja a tagállamokat, hogy a büntetőeljárások minden egyes szakaszában fokozottan alkalmazzanak olyan intézkedéseket, amelyek szavatolják a gyermekáldozatok védelmét, többek között a nemi alapú erőszak áldozatává vált gyermekek sajátos szükségleteinek kielégítését, különösen azokban az esetekben, amikor a gyermek anyját az anya élettársa meggyilkolta, valamint biztosítsák, hogy a gyermekek a továbbiakban is segítséget, szociális és pszichológiai támogatást kapjanak annak megakadályozása érdekében, hogy másodlagos viktimizáció kockázata fenyegesse őket; felszólítja a tagállamokat, hogy fokozzák a gyermekáldozatokkal kapcsolatos bűncselekmények bejelentésére szolgáló nemzeti segélyvonalak szerepét, mivel ritka, hogy a gyermekek maguk jelentik be azokat;

31. felszólítja a tagállamokat, hogy a felügyeleti és láthatási jogok meghatározásakor vegyék figyelembe a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak, ezen belül a családon belüli súlyos erőszak eseteit, és úgy véli, hogy az áldozatoknak nyújtott védelem és támogató szolgáltatások vonatkozásában ugyancsak figyelembe kell venni a gyermek tanúk jogait és szükségleteit is;

32. emlékezteti a tagállamokat arra a rendelkezésre, amelynek értelmében ingyenes fordítási és tolmácsolási szolgáltatásokat kell biztosítaniuk, és felhívja a figyelmet arra, hogy az áldozatokat megillető hatékony védelem akadályozásának és a velük szembeni elleni hátrányos megkülönböztetés formájának minősülhet az, ha a tájékoztatás nem áll más nyelveken is rendelkezésre;

33. sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy aktívan vegyenek részt és működjenek együtt az áldozatok uniós rendelkezésekben rögzített jogainak szélesebb közönséggel való megismertetését célzó tájékoztatási kampányokban, amelyek kitérnek a gyermekáldozatok sajátos szükségleteire is; hangsúlyozza, hogy e figyelemfelhívó kampányokat iskolákban is meg kell szervezni annak érdekében, hogy tájékoztassák a gyermekeket a jogaikról, valamint hogy eszközöket biztosítsanak a számukra bármely bűncselekmény felismerésére, amelynek áldozatai vagy tanúi lehetnek; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy indítsanak kampányokat, amelyek bátorítják a nőket és az LMGTQI személyeket a nemi alapú erőszak bármely formájának bejelentésére, aminek köszönhetően védelemben részesülhjenek és megkapják a szükséges támogatást;

34. felszólítja a tagállamokat, hogy osszák meg egymással az áldozatorientált megközelítéssel kapcsolatos bevált gyakorlataikat, amelyeket a rendőrök a mindennapi munkájukban alkalmazhatnak;

35. felhívja a tagállamokat, hogy regionális és nemzeti szinten egyaránt indítsanak tudatosító kampányokat az igazságszolgáltatási rendszerben és a médiában annak érdekében, hogy megelőzzék a nemi alapú erőszak eseteit és az újbóli áldozattá válást, és mozdítsák elő a közvélemény kulturális változását annak érdekében, hogy elkerüljék az áldozathibáztató hozzáállást vagy magatartásformákat, amelyek további traumát okozhatnak bizonyos bűncselekmények, például a nemi alapú erőszak és a szexuális erőszak áldozatainak; felhívja a tagállamokat a magánszektor, az információtechnológiai szektor és a média ösztönzésére arra, hogy maximálisan használják ki a lehetőségeiket, és vegyenek részt a nőkkel szembeni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzésében;

36. felhívja a tagállamokat a bevált gyakorlatok megosztására olyan mechanizmusok kialakítása tekintetében, amelyek az áldozatok számára megkönnyítik az általuk elszenvedett bűncselekmények bejelentését;

37. felszólítja a tagállamokat, hogy vezessenek be konkrét intézkedéseket a tömeges sérüléssel járó támadások esetére, lehetővé téve egyszerre sok áldozat részvételét egyetlen büntetőeljárásban;

38. emlékezteti a tagállamokat arra, hogy külön figyelmet kell fordítani a megfélemlítés és a megtorlás veszélyére, valamint arra, hogy ‒ a kihallgatás és a vallomástétel során is ‒ meg kell óvni az áldozatok méltóságát és testi épségét, annak meghatározása érdekében, hogy a büntetőeljárás során esetükben alkalmazzanak-e (és ha igen, milyen mértékben) védelmi intézkedéseket;

39. hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy az áldozatok kötelező jelleggel folyamatos tájékoztatást kapjanak az elkövetőkkel szemben indított büntetőjogi eljárások fejleményeiről, különösen, amikor a bíróság kimondja a szabadságvesztésre vonatkozó ítéletet, illetve amikor büntetésüket letöltve szabadulnak;

Intézményi perspektíva

40. felhívja a Bizottságot, hogy teljesítse az irányelvben meghatározott jelentéstételi kötelezettségeit;

41. kiemeli annak fontosságát, hogy minden bűncselekmény vonatkozásában releváns, lebontott és összehasonlítható adatokat bocsássanak rendelkezésre, különösen a nőkkel szembeni erőszak és az emberkereskedelem esetében, hogy biztosítsák a probléma jobb megértését, és hogy ismertebbé tegyék, értékeljék és javítsák a tagállamok áldozatokat segítő intézkedéseit;

42. felhívja a Bizottságot, hogy orvosolja az irányelv végrehajtásával kapcsolatos igazságügyi és gyakorlati hiányosságokat a különböző áldozatvédelmi eszközök – mint például az európai védelmi határozatról szóló 2011/99/EU irányelv, az emberkereskedelem megelőzéséről és az ellene folytatott küzdelemről, valamint az áldozatok védelméről szóló 2011/36/EU irányelv, a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló 2011/93/EU irányelv, valamint a bűncselekmény elkövetési eszközeinek és az abból származó jövedelemnek az EU-ban történő befagyasztásáról és elkobzásáról szóló 2014/42/EU irányelv – megfelelő kölcsönhatásai révén; felszólítja a tagállamokat és az EU-t, hogy a nők és lányok elleni erőszak megelőzése és az áldozatok védelme érdekében ratifikálják és teljes körűen hajtsák végre az Európa Tanács Isztambuli Egyezményét[14] annak érdekében, hogy megelőzzék és felszámolják a nők és lányok elleni erőszakot és biztosítsák, hogy Európában az áldozatok maradéktalanul érvényesíteni tudják jogaikat;

43. felszólítja a Bizottságot, hogy építsen be ágazati vizsgálatokat a nyomon követési és jelentéstételi tevékenységeibe, biztosítva az irányelv egységes alkalmazását valamennyi áldozat védelme érdekében, függetlenül attól, hogy az áldozattá válás milyen alapon (például fajra, bőrszínre, vallásra, nemre, nemi identitásra, nemi önkifejezésre, szexuális irányultságra, nemi jellegre, fogyatékosságra, migrációs státuszra vagy bármely egyéb státuszra vonatkozó okokból) következett be, illetve mely sajátos jellemzői vannak;

44. emlékeztet arra, hogy az „áldozat” fogalma az áldozatok családtagjaira is kiterjed, és felszólítja a tagállamokat, hogy a „családtagok” kifejezést – és más kulcsfontosságú kifejezéseket, többek között a „különösen kiszolgáltatott” személy fogalmát – szélesen értelmezzék annak érdekében, hogy ne szűkítsék szükségtelenül a potenciális jogosultaknak tekinthető személyek körét;

45. felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy az írásbeli és szóbeli kommunikáció egyszerű nyelvhasználati normák szerint történjen, alkalmazkodva a kiskorúakhoz és a fogyatékossággal élő személyekhez, olyan nyelven, amelyet az áldozatok megértenek, így az áldozatok a büntetőeljárások előtt, alatt és után egyaránt átfogó, megfelelő és célzott tájékoztatást kapjanak;

46. felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy olyan esetekben, amikor a jogok gyakorlása korlátozott időszakhoz van kötve, figyelembe vegyék a fordításból és tolmácsolásból származó késedelmeket;

47. felhívja – a nemi alapú erőszak gyakori formájáról lévén szó, amely esetében különleges preventív intézkedésekre van szükség – azt a hét tagállamot, amelyek eddig még nem tették meg, hogy minősítsék a zaklatást bűncselekménynek, amint erre felszólít az Isztambuli Egyezmény 34. cikke, és támaszkodva az áldozatok védelméről szóló irányelv vonatkozó rendelkezéseire, többek között a magánélet védelméhez való jogról, a védelemhez való jogról és különösen az elkövetővel vagy adott esetben más potenciális elkövetőkkel vagy bűntársakkal való érintkezés elkerülésének jogáról szóló előírásokra;

48. felhívja az államokat, hogy előzzék meg a támadóhoz kapcsolódó szociális közeg részéről megnyilvánuló megalázásból és az áldozat becsülete elleni támadásokból fakadó további viktimizációt; emlékeztet arra, hogy ezek a megnyilvánulások másodlagos viktimizációt valósítanak meg, és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 10. cikke (2) bekezdésének, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának megfelelően nem tartoznak a szabad véleménynyilvánítás tárgykörébe[15];

49. felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a támadás bejelentésére sürgősségi információs telefonvonal álljon rendelkezésre és ez lehetőleg legyen része a 112-es európai segélyhívó számon elérhető szolgáltatásoknak, és rendelkezésekben írják elő az idegen nyelven történő segítségnyújtást; felszólítja ezért a tagállamokat, hogy haladéktalanul hajtsák végre nemzeti jogukban az áldozatok jogairól szóló irányelv 22. cikkét;

50. felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy amennyiben a terrorista támadás áldozata nem rendelkezik állandó lakóhellyel abban a tagállamban, ahol a cselekmény történt, úgy az áldozat támogatásának elősegítése érdekében ennek a tagállamnak együtt kell működnie az állandó lakóhely szerinti tagállammal;

51. felszólítja a tagállamokat, hogy a hét minden napján 24 órában biztosítsanak ingyenesen nemzeti segélyvonalakat a nemi alapú erőszak áldozatául esett nők és LMBTQI személyek számára;

52. felhívja a tagállamokat, hogy áldozatsegítő szolgáltatásokkal – többek között pszichológiai támogatással a büntetőügyi eljárások előtt, alatt és után egyaránt – szavatolják a segítséget az áldozatok számára; hangsúlyozza a civil társadalom fontos szerepét az áldozatok támogatásában; úgy véli azonban, hogy az áldozatok számára nyújtandó alapvető szolgáltatások tekintetében a kormányoknak nem csupán a nem kormányzati szervezetekre (a „voluntarizmusra”) kell támaszkodniuk; nyomatékosan kéri, hogy a tagállamok biztosítsák a nők jogait és az áldozatok jogait képviselő nem kormányzati szervezetek rendelkezésére álló finanszírozás és egyéb források növelését, és hogy teremtsenek kapacitást áldozatvédelmi mechanizmusok kifejlesztésére, bevonva e folyamatba az igazságszolgáltatási hatóságokat, az egészségügyi és szociális szolgálatokat és a civil társadalmat;

53. felszólítja a tagállamokat, hogy vészhelyzeti válaszintézkedési tervben nyújtsanak szakértői támogatást a terrorizmus áldozatainak annak biztosítása érdekében, hogy mind a támadás után azonnal, mind pedig hosszú távon megkapják a megfelelő támogatási szolgáltatásokat;

54. felszólítja a tagállamokat, hogy vezessenek be konkrét intézkedéseket azon áldozatok tájékoztatásának biztosítására, akik nem rendelkeznek állandó lakhellyel a terrortámadás elkövetése szerinti tagállamban; úgy véli, hogy az ilyen intézkedéseknek különös figyelmet kell fordítaniuk az adott tagállamban állandó lakóhellyel nem rendelkező áldozatokat a büntetőjogi eljárások során megillető jogokra és kártérítésre;

55. felhívja a tagállamokat, hogy mindig lépjenek fel a büntetlenséggel szemben, és biztosítsák az elkövetők igazságszolgáltatás elé állítását, mert az áldozatok csak így érezhetik, hogy védelemben részesülnek; felhívja továbbá a tagállamokat, hogy több ágazatot átfogó módon dolgozzanak azoknak a rendszerszintű tényezőknek az azonosításán és kezelésén, amelyek hozzájárulnak a kiszolgáltatott helyzetű és/vagy nagymértékű hátrányos megkülönböztetéssel szembesülő emberek újbóli áldozattá válásához, ha ugyanis ezt nem teszik meg, akkor az súlyos hatást gyakorolhat az áldozat pszichológiai felépülési folyamatára;

56. felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak létre jogi mechanizmusokat a konkrét terrorcselekmények dicsőítésének büntetendőségére abban az esetben, ha az megalázza az áldozatokat, és másodlagos áldozattá válást okozhat azzal, hogy sérti az áldozatok méltóságát és felépülését;

57. úgy véli, hogy a terrorizmus áldozatainak, mint a demokratikus pluralizmus védelmét jelképező személyeknek, kiemelt helyet kell biztosítani az európai társadalomban; kéri e célból konferenciák és emlékező rendezvények szervezését, valamint audiovizuális anyagok készítését az európai polgárok tudatosságának növelése érdekében, továbbá kéri az áldozatokkal kapcsolatos hivatalos ügyintézés céljaira szolgáló európai nyilvántartás létrehozását;

58. felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák a nemi alapú erőszak – beleértve a szexuális erőszak – áldozatainak erőteljesebb védelmét, javítva az igazságszolgáltatáshoz való jogukat és a büntetőeljárások hatékonyságát;

59. emlékeztet a terrortámadások áldozatainak sajátos helyzetére, ami egyedi besorolást és egyedi szükségletek kielégítését igényli; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki irányelvet kifejezetten a terrorizmus áldozatainak védelméről;

60. felhívja a tagállamokat, hogy a sajátos szükségletekkel rendelkező áldozatok, például a gyermekek, a nemi alapú erőszak áldozatául esett nők, az emberkereskedelem áldozatai, az LGBTI-személyek és a fogyatékkal élő emberek számára nyújtott célzott támogatás részeként nyújtsanak áldozatsegítő szolgáltatásokat, például traumakezelést és tanácsadást, valamint biztosítsanak hozzáférést a szükséges egészségügyi (közöttük a szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos) szolgáltatásokhoz;

61. felhívja a tagállamokat megfelelő minőségellenőrzési mechanizmusok létrehozására annak értékelése kapcsán, hogy a bűncselekmények áldozatok általi bejelentésének ösztönzése és az áldozatok hatékony védelme céljával nyújtott támogatási szolgáltatásaik megfelelnek-e az irányelvben foglalt, a nemi szempontokat figyelembe vevő, nő- és gyermekbarát követelményeknek;

62. felhívja a tagállamokat, hogy segítsék az áldozatokat jogi, pénzügyi és gyakorlati problémáik megoldásában, valamint az újbóli áldozattá válás kockázatának elhárításában;

63. felszólítja a Bizottságot, hogy népszerűsítse az „InfoVictims” elnevezésű uniós finanszírozású projektet mint olyan potenciális eszközt, amely tájékoztatja az áldozatokat a büntetőeljárásokról, különböző kommunikációs eszközöket, például tájékoztatókat és posztereket használva; úgy véli, hogy e projekt javítja a bűncselekmények áldozatainak tájékoztatásával kapcsolatos bevált gyakorlatok megosztását;

64. felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak létre összehangolt mechanizmusokat a területükön elkövetett terrortámadások áldozatává vált személyekre vonatkozó információk gyűjtésére, valamint egyablakos rendszer létrehozása és továbbfejlesztése révén bocsássanak az áldozatok rendelkezésére internetes portált és sürgősségi segélyhívó vonalat, illetve más kommunikációs eszközöket, például e-mailt vagy multimédiás üzenetközvetítő eszközöket, térítésmentesen és bizalmasan működő, könnyen hozzáférhető segítő szakszolgálat közreműködésével biztonságos, személyre szabott, egyedi és érdemleges, a felhasználó szükségleteivel összhangban álló tájékoztatást biztosítva az áldozatok számára; hangsúlyozza, hogy e szolgálatnak az áldozatok sajátos szükségleteit figyelembe véve kell támogatást nyújtania, például érzelmi és pszichológiai segítséget, jogi, pénzügyi és gyakorlati tanácsadást és tájékoztatást, továbbá segíteni kell az áldozatokat a különböző közigazgatási szervekkel való kapcsolattartásban, szükség esetén képviseletüket is ellátva, éspedig nemcsak a támadást közvelenül követően, hanem a büntetőeljárások során is; valamint segítséget kell nyújtania a kártérítési igénnyel kapcsolatos nemzeti eljárások során is;

65. felszólítja a tagállamokat, hogy a lehető legrövidebb időn belül vezessenek be megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy megelőzzék az áldozatok és családtagjaik magánélete elleni, különösen a nyomozási tevékenységgel kapcsolatos és a jogi eljárások során bekövetkező esetleges támadásokat;

66. felszólítja a Bizottságot, hogy a jelenlegi európai igazságügyi portált alakítsa át olyan felhasználóbarát platformmá, amely tömör és könnyen érthető tájékoztatást ad az áldozatoknak a jogaikról és az általuk követendő eljárásról;

67. felszólítja a tagállamokat, hogy – a véleménynyilvánítás szabadságának teljes tiszteletben tartása mellett – a médiával és az újságírókkal közösen vállaljanak kötelezettséget arra, hogy terrortámadás esetén önszabályozó intézkedéseket elfogadva garantálják az áldozatok és családtagjaik magánéletének védelmét, elismerik az áldozatokat segítő és támogató szolgáltatásokat nyújtó szervezetekkel folytatott együttműködés értékét, és segítenek az áldozatoknak a rivaldafénybe kerüléssel kapcsolatos nehézségeik kezelésében;

68. felhívja a tagállamokat koordinációs mechanizmusok létrehozására annak biztosítása érdekében, hogy az áldozatok számára a bűncselekmény elkövetését közvetlenül követően nyújtott, a nemi szempontokat is figyelembe vevő támogatás és a hosszú távon szükséges segítségnyújtás közötti átmenet minél gördülékenyebb legyen; emlékeztet arra, hogy az áldozatok számára szükséges segítő szolgáltatások többségét biztosító helyi és regionális hatóságokat a tervezés, a döntéshozás és a végrehajtás minden szakaszában be kell vonni; hangsúlyozza, hogy mivel különböző szervezetek különböző szakaszokban nyújtanak segítő szolgáltatásokat, ezért a fent említett mechanizmusokkal elsősorban a segítség huzamos ideig tartó folyamatosságát kell szavatolni; úgy véli, hogy emellett e mechanizmusoknak határokon átnyúló funkciókkal is rendelkezniük kell annak érdekében, hogy akkor is nyújtsanak áldozatsegítő szolgáltatásokat és garantálják az áldozat tájékoztatáshoz, segítségnyújtási szolgáltatáshoz és a lakóhelyén történő kártérítéshez való jogát, ha a bűncselekmény elkövetésére az áldozat lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban került sor;

69. felszólítja a tagállamokat, hogy terrortámadás esetén hozzanak létre koordinációs központokat, tömörítve a kellő tapasztalattal rendelkező szervezetek képviselőit és szakértőket, akik információkat, támogatást és gyakorlati szolgáltatásokat nyújtanak az áldozatoknak, valamint családjaiknak és hozzátartozóiknak. hangsúlyozza, hogy a szolgáltatásoknak bizalmasnak, díjmentesnek és a terrorizmus valamennyi áldozata számára könnyen hozzáférhetőnek kell lenniük és különösen a következőkre kell kiterjedniük:

a) érzelmi és pszichológiai szakszolgálat, beleértve a traumakezelést és konkrétan a terrorizmus áldozatainak szükségeihez igazodó tanácsadást;

b) szakmai átképzési szolgáltatásokat az új munkahely keresése vagy az életpálya módosítás szándéka során sérülést és hátrányt szenvedő áldozatok segítésére;

c) az áldozatok számára biztonságos virtuális kapcsolatok biztosítása más áldozatokkal és áldozatsegítő csoportokkal;

d) közösségi alapú támogatási szolgáltatások;

e) a családtagokat tájékoztató szolgáltatások az áldozatok és maradványaik azonosításáról és a maradványok hazaszállításáról;

70. sajnálja, hogy az Isztambuli Egyezményhez képest az áldozatokról szóló irányelv alkalmazási köre a nemi alapú erőszak áldozatait (köztük a női nemi szervek megcsonkítását elszenvedett személyeket) illetően korlátozottabb; üdvözli ugyanakkor az irányelvben előírt szigorúbb elszámoltathatósági mechanizmusokat, és hangsúlyozza, hogy a nemi alapú erőszak áldozatainak nyújtott védelem maximalizálása érdekében a két jogi eszközt együttesen kell előmozdítani;

71. bátorítja a tagállamokat, hogy bocsássanak megfelelő tájékoztató anyagokat és ingyenes jogi segítségnyújtást a terrorizmus büntetőeljárásban is részt vevő áldozatainak rendelkezésére annak érdekében, hogy kártérítésben részesülhessenek;

72. felszólítja a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot a terrorcselekmények áldozatainak segítségnyújtására szolgáló európai alap létrehozásáról;

73. felkéri az uniós tagállamokat, hogy hozzanak létre:

a) kifejezetten e célból létrehozott honlapot, amelyen tegyék elérhetővé a területükön elkövetett terrortámadások következtében létrehozott segítségnyújtási szolgáltatásokra vonatkozó valamennyi nyilvános információt, többek között az alábbi, sürgősségi alapon közzéteendő tájékoztatásokat; az áldozatok, családtagok és a nyilvánosság számára a terrortámadást követően nyújtandó támogatásért és tájékoztatásért felelős minden szervezet kapcsolattartási adatai, valamint a támadásról és a támadásra adott válaszként hozott intézkedésekről szóló tájékoztatás, ideértve a hiányzó áldozatok felkutatására, a velük való kapcsolat felvételére és a hazatérésüket segítő intézkedésekre vonatkozó szóló információkat, különösen az alábbiak vonatkozásában:

i. tájékoztatás a támadás következményeképpen elveszített vagyontárgyak visszaszerzésének módjáról;

ii. az áldozatok szokásos pszichológiai reakciói a támadásra és az áldozatoknak szóló iránymutatás a negatív reakciók mérséklésének módjairól, valamint tájékoztatás a szemmel nem látható esetleges sérülésekről, például halláskárosodásról;

iii. tájékoztatás az azonosító okmányok pótlásának lehetőségéről;

iv. tájékoztatás pénzügyi segítség, kártérítés vagy kormányzati juttatások szerzésének lehetőségeiről;

v. tájékoztatás a terrorizmus áldozatainak és családtagjainak konkrét jogairól, ideértve a bűnügyi eljárások keretében fennálló jogokról, az áldozatok jogairól szóló irányelvben leírtak szerint;

vi. minden egyéb információ, ami szükséges lehet ahhoz, hogy az áldozatok tájékozottak legyenek jogaikról, biztonságukról, illetve a rendelkezésükre álló szolgáltatásokról;

b) a terrortámadások áldozatai és családtagjai részére rendelkezésre álló, az áldozatoknak információkat nyújtó magán weboldal, amely nem nyilvános;

c) annak megtervezése, hogy miként tájékoztassák a családtagokat az áldozatok helyzetéről;

d) egységes adatgyűjtés az áldozatokról az áldozatok fogadásáért, kezeléséért és segítéséért felelős valamennyi hatóság és szervezet részéről; az információkat a terrortámadásra adott válaszban részt vevő és az áldozatokat és családjaikat támogató valamennyi szervezet igényeinek megfelelően kell gyűjteni;

74. felszólítja a tagállamokat, hogy hozzák létre az áldozatsegítő szolgáltatások nemzeti hálózatát az ilyen szolgáltatásokat nyújtó szervezetek közötti együttműködés javítása érdekében, és kezdeményezzék munkacsoportok létrehozását a bevált gyakorlatok megosztása, képzések kidolgozása, valamint a hatóságok és a bűncselekmények áldozatai közötti kommunikáció javítása érdekében;

75. felhívja a Bizottságot, hogy folytasson párbeszédet a tagállamokkal annak érdekében, hogy csökkentsék az egyes tagállamokban a terrortámadások áldozatainak nyújtott nemzeti pénzügyi kártérítés összegei között tapasztalható jókora eltéréseket[16];

76. hangsúlyozza annak alapvető fontosságát, hogy a tagállamok tiszteletteljes, kíméletes és szakszerű módon kommunikáljanak az áldozatokkal, bátorítva őket, hogy bejelentsék a bűncselekményeket a bűnüldöző szerveknek vagy az orvosi ellátást biztosító személyeknek;

77. felszólítja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a 112-es segélyvonal a fogyatékossággal élő személyek számára is maradéktalanul hozzáférhető legyen, és hogy induljanak kampányok e szolgáltatás széles körű megismertetése érdekében;

78. ismételten felhívja a Bizottságot, hogy a lehető legrövidebb időn belül terjesszen elő európai stratégiát a nemi alapú erőszak minden formájának megelőzésére és felszámolására vonatkozóan, és hogy e stratégia foglaljon magába olyan jogi aktust is, amely támogatást biztosít a tagállamok számára a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak és a nemi alapú erőszak valamennyi formájának megelőzésében és felszámolásában; ismételten felhívja a Tanácsot arra, hogy aktiválja az „áthidaló klauzulát”, azaz fogadjon el egyhangú határozatot arról, hogy a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak (és a nemi alapú erőszak egyéb formái) is az EUMSZ 83. cikkének (1) bekezdése szerinti bűncselekmények közé tartozzon;

79. felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak létre mechanizmusokat a megfelelő kártérítési összegeknek az elkövetőktől történő behajtására;

80. felhívja a tagállamokat, hogy a Bizottsággal és más érintett szereplőkkel, többek között a civil társadalom képviselőivel maradéktalanul együttműködve hatékonyan hajtsák végre az áldozatok jogairól szóló irányelv valamennyi rendelkezését, biztosítva a szükséges gazdasági és pénzügyi erőforrásokat;

81. felszólítja a Bizottságot, hogy a személyes biztonság védelmét, valamint az egyének nemi alapú és interperszonális erőszakkal szembeni védelmét prioritásként vegye fel az európai biztonsági stratégiába;

o o

82. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

[1] HL L 131., 2017.5.20., 11. o.
[2] HL L 131., 2017.5.20., 13. o.
[3] HL L 88., 2017.3.31., 6. o.
[4] HL L 132., 2016.5.21., 1. o.
[5] HL L 181., 2013.6.29., 4. o.
[6] HL L 315., 2012.11.14., 57. o.
[7] HL L 338., 2011.12.21., 2. o.
[8] HL L 101., 2011.4.15., 1. o.
[9] HL L 335., 2011.12.17., 1. o.
[10] Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0501.
[11] HL L 127., 2011.4.29., 39. o.
[12] HL L 261., 2004.8.6., 15. o.
[13] Elfogadott szövegek, P8_TA(2017)0329.
[14] Ld. az Isztambuli Egyezmény megkötéséről szóló 2017. szeptember 12-i európai parlamenti állásfoglalást.
[15] A Törvényszék C-573 sz. ügyben (Féret kontra Belgium) 2009. július 16-án hozott ítélete.
[16] A nemzeti pénzügyi kártérítés egyes tagállamokban szimbolikus (egy euró), más tagállamokban pedig elérheti, sőt meghaladja a 250 000 euró összeget.

INFORMÁCIÓ AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL

Az elfogadás dátuma	26.4.2018
A zárószavazás eredménye	+: –: 0:	42 4 2
A zárószavazáson jelen lévő tagok	Asim Ademov, Jan Philipp Albrecht, Beatriz Becerra Basterrechea, Malin Björk, Vilija Blinkevičiūtė, Michał Boni, Caterina Chinnici, Anna Maria Corazza Bildt, Rachida Dati, Agustín Díaz de Mera García Consuegra, Cornelia Ernst, Tanja Fajon, Nathalie Griesbeck, Sylvie Guillaume, Monika Hohlmeier, Sophia in ‘t Veld, Teresa Jiménez-Becerril Barrio, Eva Joly, Dietmar Köster, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, Barbara Kudrycka, Florent Marcellesi, Louis Michel, Angelika Mlinar, Claude Moraes, Maria Noichl, Ivari Padar, Marijana Petir, Pina Picierno, Judith Sargentini, Branislav Škripek, Michaela Šojdrová, Helga Stevens, Ernest Urtasun, Udo Voigt, Josef Weidenholzer, Kristina Winberg, Anna Záborská
A zárószavazáson jelen lévő póttagok	Carlos Coelho, Andrejs Mamikins, Maite Pagazaurtundúa Ruiz, Evelyn Regner, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Julie Ward
A zárószavazáson jelen lévő póttagok (200. cikk (2) bekezdés)	Francisco Assis, Esther Herranz García, Verónica Lope Fontagné, Patricija Šulin

NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁS AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGBAN

42	+
ALDE	Beatriz Becerra Basterrechea, Nathalie Griesbeck, Sophia in 't Veld, Louis Michel, Angelika Mlinar, Maite Pagazaurtundúa Ruiz
EFDD	Kristina Winberg
GUE/NGL	Malin Björk, Cornelia Ernst
PPE	Asim Ademov, Michał Boni, Carlos Coelho, Anna Maria Corazza Bildt, Rachida Dati, Agustín Díaz de Mera García Consuegra, Esther Herranz García, Monika Hohlmeier, Teresa Jiménez-Becerril Barrio, Agnieszka Kozłowska-Rajewicz, Barbara Kudrycka, Verónica Lope Fontagné, Patricija Šulin, Elissavet Vozemberg-Vrionidi
S&D	Francisco Assis, Vilija Blinkevičiūtė, Caterina Chinnici, Tanja Fajon, Sylvie Guillaume, Dietmar Köster, Andrejs Mamikins, Claude Moraes, Maria Noichl, Ivari Padar, Pina Picierno, Evelyn Regner, Julie Ward, Josef Weidenholzer
VERTS/ALE	Jan Philipp Albrecht, Eva Joly, Florent Marcellesi, Judith Sargentini, Ernest Urtasun

4	-
ECR	Branislav Škripek
PPE	Marijana Petir, Michaela Šojdrová, Anna Záborská

2	0
ECR	Helga Stevens
NI	Udo Voigt

Jelmagyarázat:

+ : mellette

- : ellene

0 : tartózkodás

Utolsó frissítés: 2018. május 23.

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat