Jelentés - A9-0212/2020Jelentés
A9-0212/2020
Európai Parlament

JELENTÉS a támogatás fejlesztéshatékonyságának és eredményességének javításáról

9.11.2020 - (2019/2184(INI))

Fejlesztési Bizottság
Előadó: Tomas Tobé


Eljárás : 2019/2184(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
A9-0212/2020
Előterjesztett szövegek :
A9-0212/2020
Viták :
Szavazatok :
Elfogadott szövegek :

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a támogatás fejlesztéshatékonyságának és eredményességének javításáról

(2019/2184(INI))

Az Európai Parlament,

– tekintettel az ENSZ 2015. szeptember 25–27-i fenntartható fejlődési csúcstalálkozójára és az ENSZ Közgyűlése által 2015. szeptember 25-én elfogadott, „Alakítsuk át világunkat: a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrend” című záródokumentumra, és különösen az abban meghatározott fenntartható fejlődési célok közül a 17. célra, amely kötelezi az ENSZ tagállamait a menetrend végrehajtási eszközeinek megerősítésére és a fenntartható fejlődést szolgáló globális partnerség újjáélesztésére[1],

– tekintettel az addisz-abebai cselekvési programra, a 2015. július 13–16. között Addisz-Abebában, Etiópiában megrendezett fejlesztésfinanszírozásról szóló harmadik nemzetközi konferencián elfogadott záródokumentumra, amelyet az ENSZ Közgyűlése a 2015. július 27-i 69/313. sz. határozatban jóváhagyott,

– tekintettel az ENSZ fejlesztésfinanszírozással foglalkozó ügynökségközi munkacsoportjának a fenntartható fejlődés finanszírozásáról szóló 2019. évi jelentésére[2],

– tekintettel az UNFCCC feleinek 21. konferenciáján (COP 21) elfogadott Párizsi Megállapodásra, és a feleknek a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, 2015. november 30. és december 11. között Párizsban (Franciaország) megrendezett 11. konferenciájára (CMP 11),

– tekintettel a segélyhatékonysággal foglalkozó második magas szintű fórum által 2005-ben elfogadott, a segélyhatékonyságról szóló párizsi nyilatkozatra, a segélyhatékonysággal foglalkozó harmadik, 2008-ban Accrában (Ghána) rendezett magas szintű fórum által elfogadott accrai cselekvési programra és a segélyhatékonysággal foglalkozó negyedik, 2011 decemberében Puszanban (Koreai Köztársaság) rendezett magas szintű fórum által elfogadott dokumentumra, amely elindította a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló globális partnerséget (GPEDC),

– tekintettel a GPEDC 2016 novemberében és decemberében Nairobiban (Kenyában) tartott második magas szintű találkozójának nairobi záródokumentumára[3],

– tekintettel a GPEDC 2019. július 13–14-i magas szintű találkozójára, amelyet az ENSZ fenntartható fejlődéssel foglalkozó magas szintű politikai fórumának alkalmával tartottak New Yorkban,

– tekintettel a globális partnerség 2019-es vezetői szintű ülésével foglalkozó 17. irányítóbizottsági ülésre (2019. március 26–27., Kampala, Uganda),

– tekintettel a GPEDC 2019. évi, „A fejlesztési együttműködés hatékonyságának fokozása” című jelentésére[4],

– tekintettel a gyermek jogairól szóló, 1989. november 20-i ENSZ-egyezményre,

– tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 208. cikkére, amely az EU fejlesztési politikájának elsődleges célkitűzéseként határozza meg a szegénység mérséklését és felszámolását, és előírja, hogy az Unió és a tagállamok teljesítsék az ENSZ és az egyéb illetékes szervezetek égisze alatt vállalt kötelezettségeiket, valamint a szakpolitikák végrehajtásakor vegyék figyelembe azokat a fejlesztési együttműködési célkitűzéseket, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra,

– tekintettel a fejlesztéspolitikára vonatkozó, 2017. június 30-i új európai konszenzusra[5],

– tekintettel a 2007 decemberében a lisszaboni második EU–Afrika csúcstalálkozón elfogadott közös Afrika–EU stratégiára,

– tekintettel a 2017. november 29–30-i ötödik Afrikai Unió–EU csúcstalálkozóra és a csúcstalálkozó „Befektetés az ifjúságba a meggyorsított inkluzív növekedés és a fenntartható fejlődés érdekében” című nyilatkozatára[6],

– tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által 2016. júniusban előterjesztett, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájára vonatkozó, „Közös jövőkép, közös fellépés: erősebb Európa” elnevezésű globális stratégiára,

– tekintettel a közös programozás megerősítéséről szóló, 2016. május 12-i tanácsi következtetésekre,

– tekintettel az EU által nyújtott fejlesztési támogatás célértékeiről szóló, az Európai Tanács részére készített 2019. évi jelentéssel kapcsolatos, 2016. május 16-i tanácsi következtetésekre[7],

– tekintettel a „bölcsek” magas szintű munkacsoportjának „Európa a világban – az európai fejlesztésfinanszírozási struktúra jövője” című, 2019. októberi jelentésére[8],

– tekintettel „Az uniós nemzetközi együttműködési és fejlesztési eredmények keretrendszerének elindítása” című, 2015. március 26-i bizottsági szolgálati munkadokumentumra (SWD(2015)0080) és az eredménykeretről szóló, 2015. május 26-i tanácsi következtetésekre,

– tekintettel a Bizottság nemzetközi együttműködésre és fejlesztésre vonatkozó 2016–2020-as stratégiai tervére,

– tekintettel a fenntartható beruházásokra és munkahelyekre irányuló új Afrika–Európa szövetségről szóló 2018. szeptember 12-i bizottsági közleményre (COM(2018)0643),

– tekintettel az Afrika vidéki területeivel foglalkozó bizottsági munkacsoportnak „A vidéki területek átalakítására vonatkozó Afrika–Európa menetrend” című, 2019. márciusi végleges jelentésére[9],

– tekintettel a hatékonysági alapelvek alkalmazásáról szóló, „Hatékonyságtól a hatásig” című, 2019. júliusi tanulmányra[10],

– tekintettel a segélyhatékonyságról szóló, 2005. évi párizsi nyilatkozat nyomon követésére vonatkozó, 2008. május 22-i állásfoglalására[11],

– tekintettel a fejlődő országoknak nyújtott uniós költségvetési támogatás jövőjéről szóló, 2011. július 5-i állásfoglalására[12],

– tekintettel a segélyhatékonyságról szóló negyedik magas szintű fórumról szóló, 2011. október 25-i állásfoglalására[13],

– tekintettel a fejlődő országok helyi hatóságainak a fejlesztési együttműködésben játszott szerepéről szóló, 2015. október 6-i állásfoglalására[14],

– tekintettel a fejlesztésfinanszírozásról szóló, 2015. május 19-i állásfoglalására[15],

– tekintettel a magánszektor fejlesztésben betöltött szerepéről szóló, 2016. április 14-i állásfoglalására[16],

– tekintettel a politikák fejlesztési célú koherenciájáról szóló 2015. évi uniós jelentésről szóló 2016. június 7-i állásfoglalására[17],

– tekintettel az Uniós Szükséghelyzeti Alap Afrikáért: következmények a fejlesztés és a humanitárius segítségnyújtás szempontjából című 2016. szeptember 13-i állásfoglalására[18],

– tekintettel a fejlesztési együttműködés hatékonyságának fokozásáról szóló, 2016. november 22-i állásfoglalására[19],

– tekintettel a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzus felülvizsgálatáról szóló, 2017. február 14-i állásfoglalására[20],

– tekintettel az EU–Afrika stratégia: a fejlődés fellendítése című, 2017. november 16-i állásfoglalására[21],

– tekintettel a fejlesztési együttműködési eszköz, a humanitárius segítségnyújtási eszköz és az Európai Fejlesztési Alap végrehajtásáról szóló, 2018. április 17-i állásfoglalására[22],

– tekintettel az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportja közötti új partnerségi megállapodásra irányuló soron következő tárgyalásokról szóló, 2018. június 14-i állásfoglalására[23],

– tekintettel a fenntartható fejlődési célok végrehajtására és teljesítésére vonatkozó éves stratégiai jelentésről szóló, 2019. március 14-i állásfoglalására[24],

– tekintettel a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2019. március 27-i állásfoglalására[25],

– tekintettel az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni térség államai közötti új partnerségi megállapodásra irányuló, folyamatban lévő tárgyalásokról szóló, 2019. november 28-i állásfoglalására[26];

– tekintettel az ENSZ 2019. évi madridi (Spanyolország) éghajlatváltozási konferenciájáról (COP 25) szóló, 2019. november 28-i állásfoglalására[27],

– tekintettel az európai zöld megállapodásról szóló, 2020. január 15-i állásfoglalására[28],

– tekintettel a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó uniós cselekvési tervről (2016–2020) szóló, 2015. október 26-i tanácsi következtetésekre[29],

– tekintettel a „Nemek közötti egyenlőség és a nők emancipációja az EU külkapcsolataiban (2016–2020)” című közös szolgálati munkadokumentumra (SWD(2015)0182),

– tekintettel a Bizottság „A demokrácia és a fenntartható fejlődés gyökerei: Európa együttműködése a civil társadalommal a külkapcsolatokban” című, 2012. szeptember 12-i közleményére (COM(2012)0492),

– tekintettel a Bizottság megbízásából készült és 2020 májusában közzétett „Eredményes fejlesztési együttműködés – Jól teljesít az EU? Az EU teljesítményének részletes elemzése” című tanulmányra[30],

– tekintettel „A fejlesztési források felhasználása a magánberuházások kockázatmentesítésére: mennyire hatékony ez a fejlesztési eredmények elérése szempontjából?” című, a vegyes finanszírozás hatékonyságáról szóló, 2020. májusi tanulmányra,

– tekintettel „A helyi hatóságok hatáskörének megerősítése a partnerországokban a hatékonyabb kormányzás és a kézzelfoghatóbb fejlesztési eredmények érdekében” című, 2013. május 15-i bizottsági közleményre (COM(2013)0280),

– tekintettel az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett „Az Afrikával kapcsolatos átfogó stratégia felé” című, 2020. március 9-i közös bizottsági közleményre,

– tekintettel az OECD Európai Unióról szóló, 2018. december 10-i jelentésére (fejlesztési együttműködés szakértői értékelése),

– tekintettel az OECD Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottságának (DAC) 2019. február 22-i ajánlására a humanitárius segítségnyújtás, a fejlesztés és a béke közötti kapcsolatról,

– tekintettel „A koronavírus-válság (Covid19) fejlesztésfinanszírozásra gyakorolt hatása” című, 2020. június 24-i OECD-jelentésre[31],

– tekintettel az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) által készített, az óceánról, a krioszféráról és az éghajlatváltozásról szóló 2019. szeptember 25-i különjelentésre,

– tekintettel eljárási szabályzata 54. cikkére,

– tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére (A9-0212/2020),

A. mivel a fejlesztési együttműködés kontextusa az évek során megváltozott az olyan új globális kihívások megjelenésével, mint az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése, a migráció, az élelmiszer-ellátás bizonytalansága, a belső konfliktusok, a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség, valamint a fertőző betegségek kitörése, továbbá a gyakori és súlyos természeti katasztrófák, különösen a fejlődő országokban, amelyek a legkiszolgáltatottabbakat érintik; mivel a globális környezet egyre összetettebbé és bizonytalanabbá válik, és fokozódnak a konfliktusok és a geopolitikai rivalizálás; mivel ez rámutat arra, hogy meg kell erősíteni a multilateralizmust és folyamatos erőfeszítéseket kell tenni az európai segítségnyújtás hatékonyságának és hatásának növelése érdekében;

B. mivel a világot a Covid19-világjárvány sújtja; mivel e világjárványnak a fejlődő országokra és a segítségnyújtás kedvezményezett országaira gyakorolt hatása még mindig nem egyértelmű, és jelentős nyomást gyakorol mind az adományozó országok, mind a magánbefektetők segítségnyújtási kapacitására;

C. mivel a Covid19-világjárvány, amely fejlettségi szintjétől függetlenül minden országot érint, egészségügyi, de gazdasági és társadalmi hatással is jár; mivel ez a világjárvány hatással van a fejlesztési együttműködésre, és arra kényszerít, hogy nagyobb hatékonyságot biztosítsunk;

D. mivel a jelenlegi világjárvány súlyos zavarokat okozott a turizmusban, a tengeri szállításban és más tengeri ágazatokban, és hosszan tartó hatásokat fejthet ki ezekben, valamint negatívan érintette a fejlődő országok, köztük a legkiszolgáltatottabb országok, a fejlődő kis szigetállamok és a legkevésbé fejlett országok gazdaságait;

E.  mivel a segélyhatékonyság attól függ, hogyan hajtják végre a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherencia elvét; mivel még további erőfeszítésekre van szükség a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherencia elvének teljesítéséhez, különösen az uniós migrációs, kereskedelem-, klíma- és agrárpolitika terén;

F. mivel az EU és a tagállamok belső és külső politikái a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherencia elvével összhangban nem gyakorolhatnak negatív hatást a fejlődő országokra; mivel egyre nagyobb hangsúlyt kap az EU külpolitikai érdekeinek előmozdítása; mivel az EU külső támogatásának középpontjában továbbra is a fejlesztés hatékonyságának és eredményességének és a partnerországok igényeinek kell állnia, összhangban az EUMSZ 208. cikkével, amely megállapítja, hogy a szegénység csökkentése és felszámolása a fejlesztési együttműködési politika fő célja;

G. mivel a fejlesztéshatékonyság elvét és a fejlesztés finanszírozási forrásait úgy kell meghatározni, hogy azok teljesítsék a Párizsi Megállapodásban foglalt célkitűzéseket;

H. mivel a világ népessége gyorsabban növekszik, mint a bruttó nemzeti jövedelem (GNI), különösen Szubszaharai-Afrikában, ahol a népesség a következő 30 évben várhatóan megkétszereződik, 2050-re 2,1 milliárd lesz, az évszázad végére pedig 3,8 milliárd; mivel az erőteljes gazdasági növekedés ellenére ez növelni fogja a szegénységben élők számát és a munkanélküliséget, ezért sürgősen és hatékonyan támogatni kell a fejlődő országokat a fenntartható fejlődési célok elérésére irányuló erőfeszítéseikben;

I. mivel az EU–Afrika stratégia az egyenlő felek közötti partnerségen alapul, ami azt jelenti, hogy figyelembe kell venni az afrikai országok gazdasági diverzifikációt, iparosítást, a kormányzati bevételek kiesését és a regionális integrációt érintő szempontjait;

J. mivel az országok között még mindig nagyon nagyok az egyenlőtlenségek, miközben az egyenlőtlenség negatív hatást gyakorol a segélyhatékonyságra és az eredményességre;

K. mivel fontos olyan intézkedéseket életbe léptetni, amelyek célja a közösségek ellenálló képességének kiépítése és növelése, különösen a törékeny helyzetű partnerországokban, a konfliktusok vagy természeti katasztrófák által sújtott országokban és a menekülteket befogadó országokban;

L. mivel a gyermekek egészsége és jólléte a fejlesztési együttműködési politikák egyik fő célja;

M. mivel az EU, amely a tagállamokkal együtt a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) legnagyobb adományozója – amelynek összege 2018-ban 74,4 milliárd EUR-t tett ki, ami a világszerte nyújtott összes hivatalos fejlesztési támogatás közel 57%-át tette ki – elkötelezett a szegénység és az egyenlőtlenség valamennyi formájának felszámolására irányuló hatékony fejlesztési együttműködés előmozdítása, valamint fejlesztési partnereinek a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrend megvalósításában való támogatása mellett; mivel 2019-ben az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának tagjai a bruttó nemzeti jövedelmüknek csak 0,3%-át költötték a hivatalos fejlesztési támogatásra, és csak öt tag teljesítette vagy haladta meg a kiadási célértéket (Egyesült Királyság, Svédország, Dánia, Luxemburg és Norvégia);

N. mivel a fejlesztési együttműködés minden formáját az országos szintű és demokratikus felelősségvállalás és az összehangolás elvének, az eredményekre való összpontosításnak, az inkluzív partnerségeknek, az átláthatóságnak és az elszámoltathatóságnak kell jellemeznie annak biztosítása érdekében, hogy a fejlesztési forrásokat hatékonyan és eredményesen használják fel a fenntartható fejlődési célok megfelelő elérésére;

O. mivel a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló globális partnerség (GPEDC) feladata a segélyhatékonyság elveinek előmozdítása; mivel három stratégiai prioritása vezérli a „Cselekvési évtized” elindításához való hozzájárulását, nevezetesen: a fejlesztés hatékonyságának előmozdítása a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend végrehajtásának felgyorsítása érdekében; jobb partnerségek kialakítása; valamint az intézkedések nyomon követésének kiterjesztése;

 

P. mivel az „Eredményes fejlesztési együttműködés – Jól teljesít az EU? Az EU teljesítményének részletes elemzése” című tanulmány rámutat arra, hogy az uniós tagállamok és az uniós intézmények csökkenő mértékben igazodnak a hatékonysági elvekhez és a kapcsolódó mutatókhoz, különös tekintettel a kiszámíthatóságra, a partnerországok saját nemzeti eredménymérési keretein alapuló mutatók felhasználására, a partnerországok államháztartási gazdálkodási rendszereinek felhasználására, a partnerországok kormányainak a projektértékelésekbe való bevonásával kapcsolatos kötelezettségvállalásra és az átlátható jelentéstételre;

Q. mivel az EU fejlesztési politikáinak és partnerségeinek az egyenlő partnerek közötti fenntartható politikai és gazdasági együttműködésen kell alapulniuk, középpontjukban pedig az emberi jogok tiszteletben tartásának kell állnia; mivel a fejlesztési politikáknak figyelembe kell venniük a lakóhely elhagyására kényszerülő emberek, a veszélyeztetett lakosság, valamint a migránsok és menedékkérők helyzetét;

R. mivel az elhúzódó válság miatt az EU-nak további erőfeszítéseket kell tennie a humanitárius segítségnyújtás és a fejlesztés közötti összefüggés kihasználása érdekében, hogy tartós eredményeket érjenek el;

S. mivel a támogatások szétaprózódása továbbra is állandó problémát jelent, amely az adományozók és a segélyszervezetek elburjánzásából, valamint tevékenységeik és projektjeik összehangolásának hiányából ered;

T. mivel a programozási folyamat során alapvető fontosságú, hogy a partnerországokban biztosítsák a széles körű konzultációt minden érintett szereplővel: a helyi önkormányzatokkal, a nemzeti parlamentekkel, a civil társadalommal, a helyi nem kormányzati szervezetekkel, a nők szövetségeivel, a marginalizált csoportokkal, az ENSZ-szel és szakosított szerveivel, a kkv-kal és a magánszektorral;

U. mivel a fejlesztés alulról építkező megközelítése nélkül nem lehet maximalizálni a fejlesztési eredményeket; mivel a partnerországokban helyi szinten megvalósított sikeres projektekkel kapcsolatos konkrét példák és tanácsok jobb megosztása segíteni fog az elvek hatékony érvényesítésében, és a megcélzott eredmények sikeres elérésében;

V. mivel a magánszektor tényleges szerepvállalásának az öt kampalai elven kell alapulnia, nevezetesen: az országok inkluzív felelősségvállalása; eredmények és a megcélzott hatás; inkluzív partnerség; átláthatóság és elszámoltathatóság; valamint a „senki sem maradhat le” elv;

W. mivel a partnerországokban számos egyéb szereplő és donor nyújt humanitárius és fejlesztési segélyeket;

X. mivel annak ellenére, hogy az uniós intézmények és a tagállamok, a helyi és regionális önkormányzatok, valamint a nemzetközi szervezetek és a civil társadalmi szervezetek jelentős adatmennyiséggel és szakértelemmel rendelkeznek, azt továbbra sem osztják meg kellő mértékben; mivel ezeket az adatokat hozzáférhetőbbé kell tenni, és fel kell használni a politikai döntéshozatalban;

Y. mivel a háromoldalú együttműködés különösen hatékony a közös kihívásokra reagáló együttműködés javításában, mint amilyenek a fejlődést lelassító és megszakító természeti katasztrófák megelőzése, kezelése és az azt követő helyreállítás, egy szélesebb régió biztonsági kihívásai vagy a kisvállalkozási modellek hozzáigazítása a koronavírus-válság során kialakult új gazdasági kihívásokhoz;

Z. mivel a hatékony segélyezési politika megtervezése és végrehajtása megköveteli a segély hatásának és annak az általános környezetnek a mélyebb megértését, amelyben a fejlesztési segély működik;

AA. mivel a segélyekre vonatkozó hozzáférhető és megbízható adatok megerősítik a segélyek áramlásának átláthatóságát, és segítik valamennyi fejlesztési partnert tervezési és koordinációs folyamatai során; mivel a nemzetközi segélyátláthatósági kezdeményezés (IATI) által szorgalmazott nemzetközi szabványok ezeket az adatokat összehasonlíthatóvá teszik; mivel a fejlesztési eredmények eléréséhez és a fenntartható fejlődési célok érdekében végzett munkához részletes adatokra van szükség a helyi összefüggésekről, egyeztetni kell a megcélzott eredményeket, együttes fellépésre van szükség ezek elérése érdekében, a nyilvánosságnak pedig gyors visszajelzést kell adni az elszámoltathatóság elősegítése érdekében;

AB. mivel a nemek közötti egyenlőség az EU fejlesztési segélyének egyik kulcsfontosságú elve; mivel a fejlesztési politikák eltérő hatást gyakorolnak a nőkre és lányokra; mivel a fejlesztés terén nem állnak rendelkezésre nemek szerint lebontott adatok;

AC. mivel az egyenlőséget előmozdító segélyezési politikák bizonyítottan eredményesebbek a fenntartható fejlődési célok elérése, nevezetesen a szegénység elleni küzdelem és az oktatás előmozdítása terén;

AD. mivel valós a kockázata annak, hogy a fejlesztési támogatás, a közvetlen külföldi befektetések és a humanitárius segély előnyeit a politikai és gazdasági elitek sajátíthatják ki; mivel ez rámutat arra, hogy olyan fejlesztési együttműködésre van szükség, amelynek célja a politikai gazdaságok átalakítása, különösen a kormányzással, a hatalommegosztással, a társadalmi kirekesztéssel, a társadalmi gondoskodással és az erőforrásokhoz való hozzáféréssel, valamint a globális gazdasággal való együttműködéssel kapcsolatban; mivel ez rámutat arra, hogy a fejlesztési együttműködésen keresztül támogatni kell és elő kell mozdítani a jó kormányzás, a jogállamiság, a hatalmi ágak szétválasztása és az emberi jogok előmozdítása elveit;

AE. mivel az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) becslése szerint a fejlődő országoknak 1 billió USD-re van szükségük a Covid19 utáni adósságcsökkentésre; mivel a Világbank, az IMF, a G20-ak és a G7-ek állami adósságelengedési intézkedéseket vezettek be a világ legszegényebb országai számára; mivel ezeket az intézkedéseket végig kell vinni, hogy a fejlesztési segély eredményesen meg tudja valósítani a fenntartható fejlődési célokat a fejlődő országokban olyan területeken, mint az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a felelősségteljes kormányzás és az alapvető emberi jogok;

AF. mivel az EU tengerentúli területei, a legkülső régiók és a tengerentúli országok és területek révén valamennyi óceánon jelen van, és alapvető fontosságú, hogy olyan regionális stratégiákat dolgozzon ki, amelyek a lehető legteljesebb mértékben figyelembe veszik a helyi szinten megjelenő igényeket;

AG. mivel a helyi önkormányzatoknak központi szerepet kell játszaniuk a fenntartható fejlődési célok elérésében, és a decentralizált együttműködésnek kell az EU fejlesztési stratégiájának középpontjában állnia;

AH. mivel a fejlesztési politikáknak figyelembe kell venniük az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást a kiszolgáltatott népesség elvándorlása és a társadalmi egyenlőtlenségek súlyosbodása tekintetében, valamint a szegénység felszámolása céljából;

AI. mivel a fejlődő országoknak az illegális pénzügyi mozgások, ezen belül az adócsalás miatt kieső jövedelme több mint kétszerese annak az összegnek, mint amit a hivatalos külső forrásokon, ezen belül a fejlesztési segélyen keresztül kapnak;

AJ. mivel az uniós intézmények csökkenő mértékben használják az országok saját eredménymérési kereteit és tervezési eszközeit (költségvetés-politikai irányítás), pedig azoknak jelentős szerepük van a hatékony fejlesztési együttműködésben, valamint a fenntartható fejlődési célok és a nemek közötti egyenlőség elérésében, mivel pozitívan hatnak a nemek közötti egyenlőség szempontjának általános érvényesítésére; mivel e tekintetben nagyobb kötelezettségvállalásra van szükség;

1. hangsúlyozza, hogy a hatékonyság azt jelenti, hogy erősebb és jobb hatást kell elérni, meg kell valósítani a fenntartható fejlődési célokat, és senkit sem szabad hátrahagyni; úgy véli, hogy amennyiben az európai fejlesztési támogatást összehangolják a partnerországok saját erőfeszítéseivel és helyi igényeivel, valamint más adományozók tevékenységével, azt partnereik intézményein és rendszerein, valamint a helyi szereplőkön és a civil társadalmon keresztül nyújtják, és inkluzív és méltányos politikai folyamatok révén elfogadott prioritásokat támogatnak, biztosítva az országok demokratikus bevonását, a hatás erősebb, gyorsabb és fenntarthatóbb lesz;

2. hangsúlyozza, hogy az EU-nak – mint a világ legnagyobb adományozójának és a szabályokon alapuló multilateralizmus és demokrácia fontos nemzetközi szereplőjének – összehangolt módon kell használnia eszközei és segélyezési módozatai hatékony eszköztárát a feladatok megosztása és a segélyek szétaprózódásának elkerülése érdekében, és meg kell határoznia azokat a prioritásokat, amelyek esetében a legnagyobb hozzáadott értéket tudja biztosítani;

3. hangsúlyozza, hogy az EU-nak vezető szerepet kell vállalnia a segélyhatékonyság és -eredményesség elveinek alkalmazásában annak érdekében, hogy a partnerországokban valós hatást érjen el és teljesüljenek a fenntartható fejlődési célok, valamint senkit se hagyjanak hátra; e tekintetben hangsúlyozza azt a hatást, amit a fejlesztési segélyek és a közvetlen külföldi befektetések Unió általi alkalmazása gyakorolhat a migráció és a kényszerű lakóhelyelhagyás kiváló okainak kezelésére;

4. hangsúlyozza, hogy a fejlesztési politikáról szóló új európai konszenzus szakpolitikai célkitűzéseit stratégiaibb és célzottabb módon kell végrehajtani minden partnerországban, a humanitárius segítségnyújtás és a fejlesztés közötti összefüggés megközelítésének alkalmazásával és tiszteletben tartva a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherencia elvét; hangsúlyozza, hogy a segélyprogramokat össze kell kapcsolni az államadósság fenntarthatóságának elemzésével, és mérlegelni kell a parlamenti felügyelet megerősítésének szükségességét a partnerországban;

5. hangsúlyozza, hogy az EU-nak szorosan figyelemmel kell kísérnie a pénzeszközök felhasználását, és minden szükséges intézkedést meg kell hoznia, hogy elkerülje a támogatási pénzeszközök helytelen felhasználását, biztosítva a fejlesztési együttműködés során szakpolitikai céljainak és értékeinek betartását; hatékony mechanizmusok bevezetését szorgalmazza, hogy alaposan ellenőrizni lehessen e pénzeszközök végleges rendeltetését, és értékeljék a finanszírozásban részesülő projekteket;

6. hangsúlyozza, hogy a jó kormányzás döntő tényező a segélyek igazságos és megfelelő elosztásában, és rámutat, hogy a fenntartható fejlődési célok elérése, és ezáltal az alapok hatékonysága nagymértékben függ attól, hogy a partnerországok mennyire képesek tisztességes és átlátható módon felhasználni az alapokat;

7. felszólítja az EU-t, hogy közvetlenül vegye fel a kapcsolatot és alakítson ki inkluzív fenntartható partnerségeket a migráció származási és tranzitországaival az egyes országok sajátos szükségletei és a migránsok egyedi körülményei alapján;

8. hangsúlyozza, hogy a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló globális partnerség (GPEDC) elvei a korábbi fejlesztési stratégiákból és gyakorlatokból – a sikerekből és a kudarcokból – levont fontos és tartós tanulságokra épülnek, és hogy ezek az elvek továbbra is a többoldalú együttműködés és koordináció fontos megnyilvánulásai, amelyek fenntartására az EU kötelezettséget vállalt; felszólítja a Bizottságot, hogy a GPEDC-ben és az OECD DAC-ban meglévő tagságát, valamint a nemzetközi fórumokon és a nemzetközi pénzügyi intézmények irányítási struktúráiban meglévő befolyását felhasználva erősítse tovább a hatékonysági elveket, és ösztönözze, hogy a fejlesztési együttműködésben részt vevő valamennyi szereplő a fejlesztési együttműködés minden formájában betartsa és végrehajtsa azokat;

9. elismeri, hogy a hatékony fejlesztési együttműködést önmagában az uniós együttműködésen keresztül nem lehet megvalósítani, és csak akkor lehet valóban eredményes, ha minden fejlesztési szereplő együttműködik; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy amikor más szereplők nem tartják tiszteletben és nem érvényesítik a hatékonysági elveket az együttműködési programokban, az ebből eredő szétaprózódás és a partnerország rendszereinek megkerülése csökkenti általában a segítségnyújtás, ezen belül pedig az uniós segély hatékonyságát és hatását;

10. felhívja a Bizottságot, hogy legalább kétévente tegyen közzé jelentést a segélyhatékonyság terén elért eredményekről, amely kiterjed a közös tervezésre, a közös végrehajtásra és a közös eredményekre vonatkozó keretekre, valamint az uniós intézmények, a tagállamok és a helyi és regionális önkormányzatok intézkedéseire; hangsúlyozza, hogy e jelentésnek közösen elfogadott célokon és szakpolitikai célkitűzéseken, nevezetesen a fenntartható fejlesztési célokon és a konszenzuson kell alapulnia; felhívja a Bizottságot, hogy e jelentés elkészítése során konzultáljon az érdekelt felekkel, és terjessze azt a Parlament elé;

11. felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy fokozzák az EU és tagállamai közötti közös programozást; rámutat, hogy az országok szintjén az EU-nak és a tagállamoknak túl kell lépniük a meglévő kétoldalú fejlesztési prioritások és intézkedések puszta megerősítésén, és egységes közös európai hangot kell kialakítaniuk a stratégiai kérdésekben a partnerországokkal folytatott politikai és szakpolitikai párbeszéd során, figyelembe véve adott esetben az Unió partnereiként eljáró regionális integrációs testületeket és az olyan innovatív finanszírozási módszereket is, mint a támogatásötvözés és a garanciák; egyértelmű, végrehajtható kötelezettségvállalásokra szólít fel, számba véve a korábbi stratégiákat és gyakorlatokat;

12. felhívja a Bizottságot annak biztosítására, hogy a kihívások és a lehetőségek azonosítása érdekében az EU a helyszínen rendszeresen találkozzon a tagállamok képviselőivel, a végrehajtó ügynökségekkel, a nemzetközi szervezetekkel, a helyi és regionális önkormányzatokkal és a civil társadalmi szervezetekkel az adott partnerországokban, és hogy az ezt követő közös válasz és végrehajtás megfeleljen az azonosított igényeknek; rámutat, hogy a közös programozás a missziók vezetőinek irányítása alatt sikeresnek bizonyult a politikai, kereskedelmi, fejlesztési és biztonsági stratégiák közötti szakpolitikai koherencia terén; felszólítja továbbá az EU-t és tagállamait, hogy vegyenek részt a közös végrehajtásban és értékelésben, és közös elszámoltathatósági mechanizmusokat kér a polgárok irányában; szorgalmazza, hogy az EU működjön együtt azokkal a nem hagyományos adományozókkal, amelyek bizonyítani tudják, hogy betartják a segélyhatékonysági elveket;

13. üdvözli a 2020. június 8-i tanácsi következtetéseket, amelyek kiemelik „annak fontosságát, hogy az »Európa együtt« megközelítésben részt vevő valamennyi szereplő összehangolja a tevékenységeit, és részt vegyen az országos szinten, az EU-n belül, a partnerországokban, valamint a globális és multilaterális fórumokon folytatott tájékoztatási és kommunikációs erőfeszítésekben”; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a jövőben minden fejlesztési vonatkozású intézkedéssel, programozással és végrehajtással összefüggésben kövessék ezt a megközelítést; megismétli a 2013-ban[32] és 2017-ben[33] megfogalmazott kérését, és felkéri a Bizottságot, hogy az EUMSZ 209. és 210. cikke alapján nyújtson be javaslatot az uniós fejlesztési segélyt adományozók koordinációjáról szóló jogi aktusra vonatkozóan;

14. hangsúlyozza, hogy a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszköz (NDICI) jövőbeli végrehajtására tekintettel az EU, annak tagállamai és az EU fejlesztésfinanszírozási partnerei általi közös programozásnak és végrehajtásnak a segélyhatékonysági elvekre kell épülnie; rámutat a stratégiai prioritások közös meghatározásának és a programozást megelőző szakaszban a beruházási igények/hiányosságok azonosításának fontosságára, amelyet követően meg vizsgálni, hogy miként lehet optimalizálni az uniós intézmények eszköztárának különböző módozatait, beleértve a támogatásokat, a költségvetési támogatást és az EBB-hiteleket, valamint a tagállami finanszírozást; ezzel kapcsolatban aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a legkevésbé fejlett országok esetében nő a kötött segélyek aránya, és megismétli, hogy a segélyek feltételekhez kötésének megszüntetése 15–30%-kal csökkentheti a költségeket;

15. felszólítja a Bizottságot annak biztosítására, hogy e módozatok programozása és végrehajtása összehangolt legyen, stratégiailag igazodjon a partnerországok prioritásaihoz és folyamataihoz, és a fenntartható fejlődési célok elérése céljából átalakító erejű eredmények és hatások elérésére összpontosítsanak az egyes partnerországok sajátos környezetében; hangsúlyozza, hogy elő kell segíteni az önfenntartó piacok létrehozását, és biztosítani kell, hogy a programozást megelőző szakaszban figyelembe vegyék a jó kilépési gyakorlatokat; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a konszenzussal összhangban gyorsítsák fel a hivatalos fejlesztési támogatásaik feltételekről való leválasztására  irányuló erőfeszítéseiket, és a fejlesztési együttműködés minden szereplőjét, köztük a feltörekvő gazdaságokat is bátorítsák arra, hogy ugyanezt tegyék; bátorítja a helyi beszerzést és felelősségvállalást;

16. hangsúlyozza, hogy a Parlament Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszközzel (NDICI) kapcsolatos megbízatása olyan rendelkezéseket követel meg, amelyek javítják a pénzügyi szereplők emberi jogi, környezetvédelmi és szociális megfelelését, amikor az EFFA+ és a külső tevékenységi garancia keretében vegyes finanszírozású garanciamechanizmusokat alkalmaznak; emlékeztet arra, hogy a Parlament álláspontja szerint az EFFA+ és a külső tevékenységi garancia keretében nyújtott finanszírozás 45%-át olyan beruházásokra kell fordítani, amelyek hozzájárulnak a klímavédelmi célkitűzésekhez, a környezetközpontú irányításhoz és a környezetvédelemhez, a biodiverzitáshoz és az elsivatagosodás elleni küzdelemhez, és a teljes pénzügyi keretösszeg 30%-át az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz kell rendelni;

17. hangsúlyozza, hogy az EU nagyratörő környezetvédelmi és éghajlat-politikai célokat tűzött ki maga elé, és kéri, hogy szoros együttműködés révén támogassa a partnerországokat annak érdekében, hogy segítse őket saját éghajlati és környezetvédelmi céljaik és stratégiáik megvalósításában, mind a szerződésben rögzítettek, mind pedig a saját maguk által meghatározott célok és stratégiák elérésében, mivel saját forrásaik fenntartható felhasználása számos partnerország gazdaságának alapja, és elengedhetetlen a fenntartható fejlődési célok eléréséhez;

18. felszólítja az uniós intézményeket, a tagállamokat és a fejlesztési együttműködésben aktív más állami és nem kormányzati szereplőket, hogy osszák meg bizonyítékaikat és tapasztalataikat azokról a fejlesztési beavatkozásokról, amelyek sikeresnek bizonyultak, illetve amelyek kudarcot vallottak, végrehajtásuk nehéznek bizonyult vagy nem hozták meg a kívánt hatást;

19. üdvözli az európai fejlesztésfinanszírozási struktúrával foglalkozó „bölcsek” magas szintű munkacsoportjának független jelentését, és szorgalmazza egy Európai Beruházási és Fenntartható Fejlesztési Bank létrehozását;

20. hangsúlyozza, hogy az összes közkiadás – köztük a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) – elszámoltathatósága Európában és a partnerországokban egyaránt létfontosságú; úgy véli, hogy az elszámoltathatósághoz erős intézményekre van szükség, és hogy az európai hivatalos fejlesztési támogatásra vonatkozó egyértelmű és elfogadott célok elengedhetetlenek ahhoz, hogy a nyilvánosság továbbra is támogassa az EU fejlesztési együttműködési törekvéseit; emlékeztet, hogy a civil társadalommal és a nem kormányzati szervezetekkel kialakított partnerségek és együttműködés javíthatja a hivatalos fejlesztési támogatással kapcsolatos közkiadások elszámoltathatóságát; rámutat a civil társadalmi szervezetek szerepére a fenntartható fejlődési célok eléréséhez szükséges források mozgósításában;

21. hangsúlyozza, hogy az elszámoltathatósághoz átlátható és szilárd eljárásokra, valamint a hatékonyságra és a kimutatható eredmények elérésére való törekvésre, alapos előzetes és utólagos értékelésre, a kudarcok kritikai elemzésére, valamint a hatékony és fenntartható eredmények elérésének módjára vonatkozó ismeretek elsajátítására van szükség; ezért felszólítja a Bizottságot a hatásmutatók európai szintű szabványosításának koordinálására, hogy összehasonlítsák a projektek hatékonyságát és eredményességét a tagállamok között;

22. arra bátorítja a kedvezményezett országok parlamentjeit, hogy fogadjanak el a fejlesztési segéllyel kapcsolatos nemzeti szakpolitikai intézkedéseket annak érdekében, hogy javítsák az adományozók elszámoltathatóságát és a kedvezményezett kormányok, köztük a helyi önkormányzatok felelősségvállalását is, továbbá hogy felszámolják a korrupciót és a segélyek pazarlásának minden formáját, és javítsák a költségvetés-támogatás fogadásának feltételeit, hosszú távon pedig csökkentsék a segélyektől való függést;

23. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az uniós hivatalos fejlesztési támogatás még inkább az egyenlőtlenségek csökkentésére, a szegénység felszámolására és arra összpontosítson, hogy senki se maradjon le;

24. hangsúlyozza, hogy az országok által irányított stratégiákra és a kapacitásépítésre nyújtott hatékony és eredményes segélyek csökkentik a gyermekhalandóságot, és hogy a gyermekek jóllétébe történő befektetésnek alapvető szerepe van a szegénység ördögi körének megtörésében, ideértve a kényszermunka és a gyermekmunka elleni küzdelmet is;

25. úgy véli, hogy az EU partnerországai számára döntő fontosságú az eredményalapú megközelítések alkalmazása, ami alapvető eleme annak, hogy polgáraik számára képesek legyenek megvalósítani a fenntartható fejlődési célokat; rámutat azonban annak fontosságára, hogy figyelembe vegyék a partnerországokban – különösen a legkevésbé fejlett országokban és az instabil országokban – fennálló sajátos helyzetek és kihívások sokféleségét; felhívja az EU-t és tagállamait, hogy támogassák és használják a partnerországok saját nemzeti eredménymérési kereteit, valamint monitoring- és statisztikai rendszereit, és minden szakaszban vonják be az összes érintett szereplőt: a helyi hatóságokat, a nemzeti parlamenteket, a civil társadalmat, például a női szövetségeket és a marginalizált csoportokat, valamint a magánszektort, különös tekintettel a kkv-kra; hangsúlyozza, hogy a helyi civil társadalmi szervezetek kapacitásépítésébe történő befektetés a hatékony segélyezés alapvető előfeltétele;

26. megjegyzi, hogy a fejlesztési támogatás hatékonysága és eredményessége egyes területeken nehezen mérhető, de felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a megfelelő értékelési mutatókat, és az eredményeket használja fel a fejlesztési támogatás hatékonyságára és eredményességére vonatkozó országspecifikus információk elkészítéséhez, valamint a legjobb gyakorlatokon alapuló megközelítések kidolgozásához;

27. felhívja az EU-t és tagállamait, hogy fokozzák az átlátható adatáramlás iránti elkötelezettségüket az adatmegjelenítésbe, a statisztikai jelentéstételbe és a nyílt adatok közzétételébe való folyamatos beruházás, az IATI-hoz (a nemzetközi segélyátláthatósági kezdeményezés standardja) hasonló nemzetközi szabványok alkalmazása, valamint az EU Aid Explorer rendszeres frissítése és fejlesztése révén; az erőfeszítések uniós szintű fokozására bátorít az uniós fejlesztési segélyek kiadásaira vonatkozó adatok és jelentések nyilvános hozzáférhetőségének és terjesztésének biztosítása érdekében; e tekintetben megismétli, hogy a Bizottságnak az adott évre vonatkozó mentesítési eljárás megkezdése előtt közzé kell tennie az Európai Unió külső tevékenységeinek finanszírozására szolgáló eszközök végrehajtásáról szóló éves jelentést;

28. hangsúlyozza, hogy a nemek közötti egyenlőség alapvető fontosságú a fenntartható fejlődés szempontjából, és hogy a partnerországokban a nőkkel és lányokkal szembeni megkülönböztetés és erőszak elleni küzdelem terén elért eredményeket a segélyhatékonyság alapvető szempontjának kell tekinteni; emlékeztet, hogy a fejlesztési együttműködésnek eltérő hatása lehet a lányokra és a fiúkra, valamint a férfiakra és nőkre;

29. sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, valamint az összes fejlesztési partnert, hogy a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítése, a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő költségvetés-tervezés és a nemek közötti egyenlőség szempontját érvényesítő célzott megközelítés fokozott alkalmazása révén kezeljék prioritásként a nemek közötti egyenlőséget; hangsúlyozza továbbá, hogy összehasonlítható és nemek szerint lebontott adatokat kell gyűjteni a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó célokról szóló uniós jelentéstétel átfogó és harmonizált megközelítésének előmozdítása érdekében, valamint hogy támogatni kell a nőket azért, hogy közösségeikben és azon túl is a fejlesztés hajtóerőivé váljanak;

30. felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy támogatásaikat jobban hangolják össze a hatékonysági elvekkel és a kapcsolódó mutatókkal, különös tekintettel a kiszámíthatóságra, a partnerországok saját nemzeti eredménymérési keretein alapuló mutatók felhasználására, a partnerországok államháztartási gazdálkodási rendszereinek felhasználására, továbbá a partnerországok kormányainak a projektértékelésekbe való bevonásával kapcsolatos kötelezettségvállalásra és az átlátható jelentéstételre;

31. felszólítja a tagállamokat, hogy nagyobb mértékben racionalizálják a közös európai segélyezési célkitűzésekkel rendelkező támogatásaikat, hogy javítsák az uniós fejlesztéspolitika egészének hatékonyságát;

32. katalitikus és horizontális megközelítést támogat, amely decentralizált és alulról felfelé építkező igényfelmérésekre és programozásra épül, előnyben részesíti a helyi felelősségvállalást, és amely a helyzet alapos elemzésén, valamint az egyes partnerországok civil társadalmával és más érdekelt feleivel folytatott konzultáción alapul, szoros együttműködésben a helyi közösségekkel és szervezetekkel;

33. ösztönzi a Dél-Dél és a háromoldalú együttműködés megerősítését, többek között a hatékonyabb regionális együttműködésre és integrációra összpontosító projektek esetében, valamint a legkülső régiók és a tengerentúli országok és területek hatékonyabb bevonását az európai fejlesztési együttműködésnek a saját földrajzi területükön, a kormányzás valamennyi szintjén történő végrehajtásába a fenntartható fejlődési célok megvalósítása és a Covid19-világjárványból való kilábalás támogatása érdekében; hangsúlyozza, hogy adott esetben foglalkozni kell a közepes jövedelmű országok kapacitásaival, beleértve azokat az országokat is, amelyek nemrégiben kerültek le az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának a hivatalos fejlesztési támogatásban részesülőket felsoroló listájáról;

34. hangsúlyozza, hogy a fejlesztési támogatás hatékonyabbá tétele, a tartós eredmények elérése és a helyi szükségletek kielégítése érdekében – különösen az elhúzódó válságok és a válságot követő helyzetek összefüggésében – feltétlenül javítani kell a humanitárius segítségnyújtás és a fejlesztési támogatás koordinációját, és meg kell erősíteni a humanitárius támogatás és a fejlesztés közötti kapcsolatot, valamint annak a fejlődő országok békéjével és biztonságával kapcsolatos fellépésekhez kötődő kapcsolatát; felszólítja az EU-t, hogy dolgozzon ki egy ilyen megközelítést;

35. elismeri a kiszámítható és rugalmas finanszírozás, ezen belül az elhúzódó válságok esetén alkalmazott többéves humanitárius finanszírozás, valamint a fejlesztési segélyprogramok értékét, amelyek képesek alkalmazkodni az előre nem látható humanitárius válságokhoz;

36. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy megerősítsék a civil társadalmi szervezetek mint a fejlesztésben szerepet vállaló független felek szerepét; hangsúlyozza, hogy a civil társadalmi szervezeteket támogató és nyílt környezet összeegyeztethető a nemzetközileg elfogadott jogokkal, és maximalizálja a civil társadalmi szervezetek által a fejlődéshez nyújtott hozzájárulást; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy számos partnerországban egyre kisebb teret hagynak a civil társadalmi szervezeteknek; felszólítja a Bizottságot, hogy javítsa a civil társadalmi szervezetek finanszírozáshoz való hozzáférését, többek között a partnerországokban is;

37. hangsúlyozza a bevált gyakorlatok cseréjének, valamint az EU és a partnerországokban segítséget nyújtó egyéb szereplők – például az ENSZ és ügynökségei – közötti szakpolitikai és cselekvési koordinációnak és együttműködésnek a fontosságát; hangsúlyozza, hogy ennek még nagyobb jelentősége van a sérülékeny helyzetű partnerországokban, a konfliktusok vagy természeti katasztrófák által sújtott országokban és a menekülteket befogadó országokban; ezzel összefüggésben elengedhetetlennek tartja, hogy a közösségek ellenálló képességét helyezzék a középpontba, és támogassák azokat az intézkedéseket, amelyek célja a kockázatokkal kapcsolatos tájékoztatásra épülő programok és a veszélyhelyzetekkel kapcsolatos képzési programok kidolgozása, a közösségek részvételének előmozdítása és a partnerségek erősítése;

38. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák az együttműködést a partnerországok helyi hatóságaival, de az EU-n belül is; felhívj arra, hogy a költségvetés-támogatás támogatási módozatként szubnacionális szinten is felhasználható legyen, valamint hogy a különböző kormányzati szintek és régiók közötti újraelosztási mechanizmusokat dolgozzanak ki azzal az elsődleges célkitűzéssel, hogy csökkentsék az országokon belüli eltéréseket és egyenlőtlenségeket, biztosítva, hogy senki se maradjon le;

39. hangsúlyozza az egyház és a missziós szervezetek szerepét a humanitárius és fejlesztési támogatásban, valamint a helyben betöltött fontos szerepüket, mivel ezek a fejlesztés és a segélyezés területén működő legnagyobb nem kormányzati szervezetek; hangsúlyozza, hogy a rászoruló helyiek elérésének gyakran a leghatékonyabb módja az, ha együttműködnek a fejlődő országok számos helyi közösségének vallási vezetőivel;

40. elismeri a civil társadalom mint partner alapvető szerepét mind a konzultációs folyamatban, mind pedig szolgáltatóként; ennek fényében felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az inkluzív fejlesztési partnerségek megvalósítása érdekében ismerjék el és erősítsék meg a civil társadalom szerepét;

41. kéri, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt a kkv-kra, a mezőgazdasági kistermelőkre és a nők emancipációjára, mivel ez a megközelítés különösen hatékonynak bizonyult a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentésében, valamint a civil társadalom és a közösségek megerősítésében;

42. elismeri, hogy a magánszektor szerepvállalása – helyi, nemzeti, kétoldalú és nemzetközi szinten egyaránt – fontos a fenntartható fejlődési célok eléréséhez, a további fejlesztési finanszírozás mozgósításához, valamint a gazdasági fejlődés, a növekedés és a jólét felé való átmenethez;

43. erőfeszítésekre szólít fel annak biztosítása érdekében, hogy a magánszektor igazodjon a fejlődő országok nemzeti kormányainak és civil társadalmának fejlesztési prioritásaihoz és a helyi lakosság – különösen a marginalizált és a kiszolgáltatott csoportok – szükségleteihez, valamint hogy a magánszektor fejlesztési együttműködésben való részvétele igazodjon a hatékonysági elvekhez és a kampalai elvekhez, miközben javítja a közvetlen külföldi befektetések és a globális értékláncok átláthatóságát, nyomon követését, értékelését és elszámoltathatóságát, valamint az emberi jogok és az átvilágítás elveinek tiszteletben tartását;

44. felhívja az európai intézményeket és szerveket a fejlődő országok magánszektorával való partnerségekre és szövetségekre irányadó világos, strukturált, átlátható és elszámoltatható keret létrehozására és hangsúlyozza, hogy a magánszektor megnövekedett szerepével párhuzamosan fontos az intézményi kapacitások fejlesztése is;

45. hangsúlyozza, hogy mindezeknek a szereplőknek, többek között a magánszektornak is, hozzá kell járulniuk a menetrend eredményességéhez a részvételen alapuló szerepvállaláson, a tervezésen és a végrehajtáson, a kölcsönös elszámoltathatóságon és az átláthatóságon, valamint a nyomon követésen és az értékelésen keresztül; hangsúlyozza, hogy az adományozóknak javítaniuk kell a kiszámíthatóságot és a gyorsaságot, amikor ezekkel a szereplőkkel mint végrehajtó partnerekkel és alapvető szolgáltató partnerekkel dolgoznak, hogy valóban elérjék a lakosság legveszélyeztetettebb csoportjait;

46. annak biztosítására kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a fejlesztési partnerségekben részt vevő magánszektorbeli szereplők a projektek teljes időtartama alatt tartsák be a vállalatok emberi jogi és környezetvédelmi elszámoltathatóságának alapelveit, összhangban az ENSZ emberi jogokról szóló globális megállapodásával, az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvekkel, az ILO alapvető munkaügyi normáival, valamint az ENSZ korrupció elleni egyezményével; megismétli a vállalkozások kötelező átvilágítását támogató uniós jogi keretre irányuló felhívását, annak biztosítása érdekében, hogy az uniós befektetők nemzetközi és helyi szinten felelősen járjanak el, és hozzájáruljanak a helyi fejlődéshez a fejlődő országokban;

47. megismétli, hogy a magánszektor által nyújtott fejlesztési támogatásnak tiszteletben kell tartania az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelveket, az ILO normáit és az OECD multinacionális vállalkozásokra vonatkozó iránymutatásait; hangsúlyozza továbbá, hogy kötelezettséget kell vállalnia a jó kormányzás biztosítására, a szegénység csökkentésére és a fenntartható beruházásokon keresztül a jóllét megteremtésére, valamint az egyenlőtlenségek csökkentésére, az emberi jogok és a környezetvédelmi normák előmozdítására és a helyi közösségek felelősségvállalásának ösztönzésére;

48. hangsúlyozza, hogy a donor és a kedvezményezett közötti dinamikától való eltávolodás és a partnerországok fejlesztési prioritásokkal kapcsolatos felelősségvállalásának megerősítése céljából a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében az uniós fejlesztési stratégia keretének konkrét intézkedéseket kell tervbe vennie a partnerországok erőforrásai fokozott mozgósításának támogatására, így például a korrupció elleni küzdelem támogatása és a progresszív adórendszer kialakítása, valamint az adókikerülés és az adókijátszás leküzdése érdekében;

49. üdvözli, hogy az EU különböző fejlesztésfinanszírozási eszközöket használ a szegénység felszámolására és a fenntartható fejlődési célok elérésére; hangsúlyozza, hogy a donoroknak elsőbbséget kell biztosítaniuk a támogatásokon alapuló finanszírozásnak, különösen a legkevésbé fejlett országokban, egy olyan környezetben, ahol a Covid19-világjárvány előtt a szegényebb országok már több pénzt költöttek az adósságszolgálatra, mint az egészségügyi szolgáltatásokra;

50. megjegyzi, hogy a Bizottság más támogatási módok kárára egyre jelentősebb szerepet szán a vegyes finanszírozású garanciamechanizmusoknak az uniós fejlesztéspolitikában; hangsúlyozza, hogy miközben a vegyes finanszírozás gyorsan bővült, kevés bizonyíték van annak fejlesztési hatására, mivel a vegyes finanszírozás legnagyobb része jelenleg a közepes jövedelmű országokat éri el, és csak kis hányada jut a legkevésbé fejlett országoknak; kiemeli az Európai Számvevőszék részéről az Európai Fenntartható Fejlődési Alap (EFFA) Bizottság általi végrehajtásának kezeléséről és hatékonyságáról megfogalmazott kritikus véleményt; ennek megfelelően felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy óvatos megközelítést alkalmazzanak a vegyes finanszírozással kapcsolatban, és biztosítsák, hogy a támogatásötvözésen keresztül mobilizált összes finanszírozás megfeleljen a fejlesztéshatékonyság elveinek;

51. arra bátorítja az EU-t, hogy támogassa a partnerországokat az intelligens, célzott és alkalmazkodóképes politikák megvalósításában, amelyek segíthetnek a fenntartható fejlődési célok lehető leghatékonyabb elérésében; e tekintetben emlékeztet, hogy a kutatás-fejlesztés (K+F) döntő szerepet játszik abban, hogy a helyi gazdaságok minden szektorában pozitív átgyűrűző hatásokkal táplálja az innovációt és a vállalkozói szellemet; ezért felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a globális ellátási láncokkal szembeni autonómia erősítése érdekében erősítsék meg a K+F területén való együttműködést, és fokozzák a helyi stratégiai termelőkapacitásokkal kapcsolatos beruházásokat, különös tekintettel az egészségügyre, beleértve a legújabb biogyógyszereket is;

52. hangsúlyozza a civil társadalmi szervezetek fontos szerepét az igények azonosításában és abban, hogy közvetlenül a szegényeknek, a hátrányos helyzetűeknek és a veszélyeztetetteknek nyújtsák a fejlesztési segélyt; azonban jobb koordinációt szorgalmaz a nem kormányzati szervezetek között szétosztott támogatások és más donorok között, hogy biztosítsák a támogatás kiszámíthatóságát, és elkerüljék annak elaprózódását, az egymást átfedő intézkedéseket, valamint az úgynevezett „segélyezési árvák”, azaz a fejlesztési közösség által elhanyagolt országok előfordulását;

53. felszólítja az Európai Bizottságot annak újraértékelésére, hogy az uniós finanszírozáshoz való hozzáférésre vonatkozó adminisztratív kötelezettségek arányosak-e; ezzel összefüggésben sajnálja, hogy az uniós támogatások egyre kevésbé alkalmasak és vonzóak a nem kormányzati szervezetek számára, mégpedig a támogatott költségeket szűkítő követelmények, valamint az egyre nagyobb adminisztratív és ellenőrzési terhek miatt;

54. felszólítja a Bizottságot, hogy a kisebb projektek végrehajtása céljából vegye fel a kapcsolatot és építsen hálózatot a megbízható nem kormányzati szervezetekkel, például a helyi civil szervezetekkel, az egyházakkal, a vallási alapon működő szervezetekkel, valamint a tagállamok szakosított intézményeivel;

55. újból megerősíti, hogy a különböző nagyságrendű fontos helyi és nemzeti projektek helyi és nemzeti infrastruktúráiba történő beruházások kínálják a leghatékonyabb eszközt arra, hogy a segély ösztönözze és erősítse a gazdasági és társadalmi fejlődést a lakosság egésze számára;

56. hangsúlyozza, hogy az adósságkönnyítési intézkedéseket a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) további igénybevételével kell összekapcsolni; kéri, hogy a multilaterális és kereskedelmi adósságot vonják be a G20 adósságszolgálat felfüggesztésére irányuló kezdeményezésébe (DSSI); hangsúlyozza, hogy biztosítani kell valamennyi hitelező, köztük a Világbank és más multilaterális fejlesztési bankok, valamint a magánhitelezők részvételét a DSSI-ben és minden további adósságkönnyítő programban; felszólít egy multilaterális adósságrendezési mechanizmus létrehozására a Covid19-válság hatásának és a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó menetrend finanszírozási követelményeinek kezelése érdekében;

57. felhívja a figyelmet a helyi személyzetnek és a helyi szereplőknek biztosított képzési programok rendkívül fontos szerepére, hogy biztosítsák az EU által a partnerországokban támogatott projektek folytonosságát, ezáltal növelve a felelősségvállalást és az elszámoltathatóságot;

58. hangsúlyozza az ODA kulcsfontosságú szerepét a fejlesztéshatékonysági menetrend teljesítésében; hangsúlyozza, hogy az ODA rugalmasabb, kiszámíthatóbb és számonkérhetőbb, mint a fejlesztéshez esetlegesen hozzájáruló egyéb pénzáramlások; óva int a hivatalos fejlesztési támogatási kritériumok azzal a céllal történő enyhítésétől, hogy a fejlődő országokban a fenntartható fejlődés előmozdításához közvetlenül kapcsolódó kiadásoktól eltérő kiadásokat fedezzenek;

59. megismétli azon kérését, hogy a Tanács és a tagállamok határozzanak meg egyértelmű menetrendet az ODA költségvetésének a GNI 0,7%-ára történő emelésére vonatkozó célkitűzés elérésére, beleértve azt a nemzetközi kötelezettségvállalást is, hogy a GNI 0,15–0,2%-át a legkevésbé fejlett országoknak nyújtott hivatalos fejlesztési támogatásra fordítják, valamint hogy a Bizottság terjesszen elő konkrét cselekvési tervet, amely meghatározza, hogy miként lehet további forrásokat mozgósítani a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében; hangsúlyozza, hogy a támogatás hatékonysága nem helyettesíti a megfelelő támogatási volument, és hogy rendkívül fontos a hivatalos fejlesztési támogatásra vonatkozó 0,7%-os célkitűzés fenntartása vagy meghaladása; megismétli, hogy az uniós költségvetésnek jelentős mértékben hozzá kell járulnia az uniós hivatalos fejlesztési támogatás általános növeléséhez;

60. megismétli, hogy támogatja a következő célok beépítését a Szomszédsági, Fejlesztési és Nemzetközi Együttműködési Eszközbe: 20% a társadalmi befogadásra és a humán fejlődésre; és a hivatalos fejlesztési támogatásból finanszírozott projektek legalább 85%-a esetében az egyik fő vagy jelentős célkitűzés a nemek közötti egyenlőség, valamint a nők és lányok jogainak és emancipációjának előmozdítása legyen, az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottság által meghatározottak szerint;

61. nagyobb fokú fejlesztési szempontú szakpolitikai koherenciát szorgalmaz, ami azt hivatott biztosítani, hogy egyetlen uniós vagy tagállami politika se gyakoroljon negatív hatást a fejlődő országokra, és ne legyenek ellentétes célkitűzéseik;

62. komoly aggodalommal állapítja meg, hogy az EU és tagállamai jelenleg a fejlődő országok migrációs és határellenőrzési erőfeszítések területén tanúsított együttműködéséhez kapcsolódó feltételekhez kötik a támogatást, amelyek egyértelműen az adományozót érintő ügyek, és ez ellentmond a nemzetközileg elfogadott fejlesztéshatékonysági elveknek; emlékeztet, hogy a támogatásnak meg kell őriznie célját, ami a szegénység felszámolása, az egyenlőtlenség csökkentése, az emberi jogok tiszteletben tartása és támogatása és a humanitárius igények teljesítése, és sohasem függhet a migráció szabályozásától;

63. ismételten rámutat, hogy nem egyeztethető össze az elfogadott fejlesztéshatékonysági alapelvekkel, ha a támogatáselosztást az Unióval a migrációs és biztonsági kérdésekben folytatott együttműködéshez kötik;

64. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az OECD-tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Európai Külügyi Szolgálatnak, az Európai Beruházási Banknak, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknak, a Világbank-csoportnak, az Afrikai Uniónak, a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló puszani partnerség társelnökeinek, az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának, az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának, az OECD-nek és az Interparlamentáris Uniónak.


INDOKOLÁS

 

A fejlesztési politikáról szóló európai konszenzusban foglaltaknak megfelelően az EU elkötelezett amellett, hogy 2030-ig támogassa a fenntartható fejlődési célok végrehajtását fejlesztési partnerországainkban. Ezzel a jelentéssel az előadó hangsúlyozni kívánja annak sürgősségét, hogy valamennyi uniós fejlesztési szereplőnek stratégiailag alkalmaznia kell a segélyek hatékonyságával és eredményességével kapcsolatos meglévő eszközöket.

 

Az üzletmenet nem a szokásos. A világ egyre összetettebbé válik. A befolyásért és az erőforrásokért folytatott geopolitikai versengés, valamint a belső konfliktusok fokozódnak. Az éghajlatváltozás hatása a legkiszolgáltatottabbakat sújtja. A világ népessége gyorsabban növekszik, mint a bruttó nemzeti jövedelem, ami növeli a szegénységben élők és a munkanélküliek számát. 2030-tól várhatóan évente 30 millió afrikai fiatal lép be a munkaerőpiacra. Ezek a kihívások rámutatnak arra, hogy a fejlesztési együttműködésnek sürgősen tényleges hatást kell gyakorolnia, és hozzá kell járulnia a békés, fenntartható fejlődéshez, megélhetési biztonság és lehetőségek nyújtása mellett.

 

A jó szándék ellenére az uniós intézményeket és a tagállamokat továbbra is főként intézményi vagy nemzeti céljaik és érdekeik vezérlik. Erőfeszítéseink átfogó összehangolásával, valamint a rendelkezésünkre álló segélyhatékonysági és -eredményességi eszközök felhasználásával pénzügyi kötelezettségvállalásunk erős hatást fejthet ki, és lehetővé teheti partnerországaink számára a fenntartható fejlődési célok elérését. 

 

Az EU-nak mint a világ legnagyobb adományozójának, valamint a demokráciát és az emberi jogokat előmozdító legerősebb nemzetközi szereplőnek kell vezető szerepet vállalnia. A fejlesztési politikáról szóló uniós konszenzus szakpolitikai célkitűzéseit stratégiaibb és célzottabb módon kell végrehajtanunk minden partnerországban, megerősítve és kiegészítve az EU külpolitikai céljait és értékeit. A segélyhatékonysággal és -eredményességgel kapcsolatos kötelezettségvállalások és elvek, valamint a finanszírozási szükségletekkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalások megvannak. Az Unió rendelkezik az eszközök és a segélyezési módok hatékony eszköztárával.

 

Az EU-nak rengeteg lehetősége van arra, hogy átfogóbb és összehangoltabb módon haladjon előre:

 

először is azáltal, hogy az NDICI-hez kapcsolódó jelenlegi programozási gyakorlatot lehetőségként használjuk fel a koordináció megerősítésére. A közös programozásnak együtt kell járnia a közös végrehajtással: az EU-nak közösen kell meghatároznia a stratégiai prioritásokat, és a programozást megelőző szakaszban azonosítania kell a beruházási igényeket/hiányosságokat, majd ezt követően meg kell vizsgálnia, hogy miként lehet optimalizálni az uniós intézmények eszköztárának különböző módozatait, beleértve a támogatásokat, a költségvetés-támogatást és az EBB-hiteleket, valamint a tagállami finanszírozást.

 

Másodszor, továbbra is támogatni kell azokat az ágazatokat, ahol a projektek sikeresek voltak, és nagy lehetőségek rejlenek a jövőbeli fenntarthatóság szempontjából. Katalitikus megközelítést kell alkalmazni: olyan ágazatokat kell kiválasztani, amelyekben a partnerország ösztönözve van arra, hogy finanszírozás hiányában is folytassa a projektet.

 

Harmadszor, a közös uniós tudásbázisból levont tanulságokat stratégiai és eredményorientált módon kell felhasználni egy ország kiemelt ágazatainak meghatározásakor. 

 

Negyedszer, értékelni kell azon sikeres és sikertelen projekteket, amelyek esetében nagyok a fenntarthatósági lehetőségek. Például ki kell választani azokat az ágazatokat, amelyek eddig költségvetés-támogatásban részesültek, és amelyekben a beruházási igények az EBB-hitelek/a tagállamok pénzügyi intézményei és szakértelme kombinációjával kezelhetők.

 

Ötödször, a sikeres és sikertelen támogatási módozatokra vonatkozóan fel kell használni az EU és a tagállamok képviseleteinek/delegációinak széles körű ismereteit az egyes helyi ágazatokban. Az uniós segélyezési módozatokat továbbra is a helyi körülményekhez kell igazítani az ország szükségleteinek és kapacitásának figyelembevételével.

 

Hatodszor, a segélyhatékonysági és -eredményességi eszközöket a partnerországokkal való kapcsolat átláthatóságának javítására kell használni.

 

Nem kell újra feltalálnunk a spanyolviaszt. Tekintettel a finanszírozási hiány nagyságára és a fenntartható fejlődési célok megvalósításában elért korlátozott előrehaladásra, itt az ideje, hogy stratégiai szerepet vállaljunk, és teljes mértékben kihasználjuk az összes uniós intézmény és tagállam együttes pénzügyi súlyát és tudását, valamint a rendelkezésünkre álló egyedi segélyhatékonysági és -eredményességi eszközöket, hogy tényleges hatást és haladást érjünk el.

 

 


 

KISEBBSÉGI VÉLEMÉNY

 

az eljárási szabályzat 55. cikkének (4) bekezdése alapján

Bernhard Zimniok

 

A globális helyzet továbbra is ugyanolyan összetett és bizonytalan, mint korábban, a célzott kedvezményezettek igényeinek orvoslására irányuló legtöbb támogatási beavatkozás hűtlen kezelését és eredménytelenségét korrigálni kell, továbbá magának a fejlesztési támogatásnak a felhasználását ki javítani kell. Az EU-nak teljes átláthatóságot kell biztosítania a nem kormányzati szervezetekkel/a civil társadalmi szervezetekkel és a kormányok által létrehozott és informális csatornákon keresztül finanszírozott nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolatokban; az EU-nak biztosítania kell, hogy a túlnyomóan illegális környezet, amelyen belül a segélyalapok legtöbb fogyasztója működik, feltérképezésre kerüljön, fel legyen fedve és fellépésre is sor kerüljön annak érdekében, hogy megszűnjön a pénzeszközök hűtlen kezelésének fő problémája. Valamennyi uniós fejlesztési beavatkozásnak már az ilyen beavatkozások jóváhagyása előtt biztosítania kell a teljes átláthatóságot, az elszámoltathatóságot, a hatékonyságot és a fenntarthatóságot a helyszíni hatások tekintetében. Természetesen minden uniós támogatást feltételhez kell kötni az Európába irányuló tömeges illegális bevándorlás és a kedvezményezett országok egyéb nem kívánt külső tevékenységeinek megfékezéséhez, hogy életeket menthessünk. Ugyanakkor azonban valamennyi támogatási beavatkozásnak tiszteletben kell tartania a kedvezményezettek helyi kultúráját, és el kell kerülnie az olyan neokoloniális folyamatokat, amelyek célja, hogy kulturális változást kényszerítsenek a kedvezményezettekre, mivel ez erkölcsileg nem védhető, és nem is fenntartható a valódi fejlődés megvalósítása szempontjából.

 

 

INFORMÁCIÓ AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL

 


NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁS AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGBAN

23

+

GUE/NGL

Miguel Urbán Crespo

ID

Dominique Bilde, Gianna Gancia

NI

Antoni Comín i Oliveres

PPE

Anna-Michelle Asimakopoulou, Hildegard Bentele, Frances Fitzgerald, Rasa Juknevičienė, Ádám Kósa, Janina Ochojska, Tomas Tobé

Renew

Catherine Chabaud, Charles Goerens, Jan-Christoph Oetjen, Chrysoula Zacharopoulou

S&D

Udo Bullmann, Mónica Silvana González, Pierfrancesco Majorino, Norbert Neuser, Marc Tarabella

Verts/ALE

Pierrette Herzberger-Fofana, Erik Marquardt, Michèle Rivasi

 

1

-

ID

Bernhard Zimniok

 

0

0

 

 

 

A jelek magyarázata:

+ : mellette

- : ellene

0 : tartózkodás

 

 

 

 

Utolsó frissítés: 2020. november 19.
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat