Eljárás : 2020/2047(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A9-0005/2021

Előterjesztett szövegek :

A9-0005/2021

Viták :

PV 08/02/2021 - 21
CRE 08/02/2021 - 21

Szavazatok :

Elfogadott szövegek :

P9_TA(2021)0042

<Date>{20/01/2021}20.1.2021</Date>
<NoDocSe>A9-0005/2021</NoDocSe>
PDF 225kWORD 69k

<TitreType>JELENTÉS</TitreType>

<Titre>a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26-i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 43. cikkének végrehajtásáról</Titre>

<DocRef>(2020/2047(INI))</DocRef>


<Commission>{LIBE}Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság</Commission>

Előadó: <Depute>Erik Marquardt</Depute>

MÓDOSÍTÁSOK
INDOKOLÁS – TÉNYÖSSZEFOGLALÓ ÉS MEGÁLLAPÍTÁSOK
 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
 INFORMÁCIÓ AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL
 AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁSA

INDOKOLÁS – TÉNYÖSSZEFOGLALÓ ÉS MEGÁLLAPÍTÁSOK

Ez a jelentés a határon folytatott eljárások tagállamok általi végrehajtására összpontosít. A nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló 2013/32/EU irányelv (a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv – a továbbiakban: az eljárási irányelv) 43. cikke a tagállamok által a közös európai menekültügyi rendszer működésének részeként igénybe vehető lehetőségként határozza meg a határon folytatott eljárásokat. Ha a menedékjog iránti kérelmet a határon vagy tranzitzónában nyújtják be, a tagállamok bizonyos feltételek mellett e helyszíneken is megvizsgálhatják a kérelmet.

A jelentés célja

A jelentés fő célja, hogy lehetővé tegye a Parlament számára, hogy tényeken alapuló, megalapozott döntéseket hozzon a migrációs és menekültügyi paktumról folytatandó közelgő tárgyalások során, amelyben a határon folytatott eljárások döntő szerepet játszanak. A határon folytatott eljárások kulcsszerepet játszanak a paktumra irányuló javaslatban. A Bizottság azonban soha nem tett erőfeszítéseket az ilyen eljárások végrehajtásának értékelésére, annak megállapítására, hogy a célkitűzéseik megvalósultak-e, ahogy annak meghatározására sem, hogy milyen következtetéseket kell levonni az új jogszabályokra vonatkozóan.

 

A végrehajtási jelentések kulcsfontosságú részét képezik a Bizottság minőségi jogalkotási programjának, amelynek célja az uniós szakpolitikák oly módon történő megtervezése és értékelése, hogy azok a lehető leghatékonyabban és legeredményesebben érjék el célkitűzéseiket. A Bizottság azonban eddig nem tett közzé végrehajtási jelentést az eljárási irányelvről, ezzel megszegve az eljárási irányelv 50. cikke szerinti jelentéstételi kötelezettségeit. Ezenfelül a Bizottság 2016-ban, amikor javaslatot tett az eljárási irányelv reformjára, és azt rendeletté alakította át, hatásvizsgálatot sem készített. Ugyanez igaz a nemrégiben közzétett módosított javaslatra (COM(2020)0611).

E jelentés célja nem az, hogy helyettesítse a Bizottság eljárási irányelvről szóló, régóta esedékes teljes körű végrehajtási jelentését, vagy hogy értékelje az új bizottsági javaslatok hatásait. Ehelyett arra törekszik, hogy bizonyos fokú betekintést nyújtson abba, hogy a tagállamok miként hajtják végre az eljárási irányelv szerinti határon folytatott eljárásokat, és milyen kihívások, valamint végrehajtási hiányosságok állnak fenn. Ez várhatóan lehetővé fogja tenni a Parlament számára, hogy tájékozott és tényeken alapuló döntéseket hozzon a menekültügyi eljárásról szóló rendeletre vonatkozó módosított javaslatról a közeljövőben folytatandó tárgyalások során.

A jelentés az EPRS 2020. novemberi végrehajtás-értékelési tanulmányán alapul, amely összehasonlító elemzést nyújt az irányelv 43. cikkének alkalmazásáról, valamint jogi értékelést ad e cikk tagállamok általi átültetéséről és alkalmazásáról. Az első jelentéstervezet e tanulmány előzetes megállapításain alapul. Az előadó módosításokat nyújthat be a jelentéstervezethez annak érdekében, hogy a jelentést hozzáigazítsa a végleges végrehajtás-értékelési tanulmányban foglaltakhoz.

A határon folytatott eljárások meghatározása nem megfelelő

Az EPRS végrehajtás-értékelési tanulmánya azt mutatja, hogy a határon folytatott eljárások fogalmának uniós menekültügyi jogi meghatározása nem megfelelő. Ez az eljárások alkalmazását illetően komoly aggályokat vet fel, különösen az alapvető jogok és az eljárási biztosítékok tekintetében.

A határon folytatott eljárások kivételt képeznek az eljárási irányelv azon jogilag meghatározott szabálya alól, amely szerint a menedékkérőknek joguk van valamely tagállam területén – többek között a határon vagy a tranzitzónában – tartózkodni. Az eljárási irányelv ezért szigorúan korlátozza és kimerítően felsorolja azokat az eseteket, amikor határon folytatott eljárások alkalmazhatók. Emellett az uniós jogalkotó a fogalom szűk értelmezésére törekedett annak kiemelésével, hogy amennyiben a kérelmezőnek megfelelő indoka van, a beutazási okmányok hiánya vagy a hamis okmányok használata nem vonja automatikusan maga után a határon folytatandó eljárások vagy gyorsított eljárás alkalmazását (az eljárási irányelv (21) preambulumbekezdése). A gyakorlatban azonban az eljárási irányelv túl sok teret hagy a tagállamoknak a határon folytatott eljárások „à la carte” alkalmazására, amely gyakran jóval túllépi az irányelv által meghatározott kereteket.

Néhány tagállam a menedékjog iránti kérelmek elfogadhatóságát vizsgálja meg a határon folytatott eljárásokban, míg egyes tagállamok azok érdemét is megvizsgálják. Bizonyos tagállamok a határon folytatott eljárásokban vizsgálnak a dublini rendszer hatálya alá tartozó ügyeket, míg mások nem. Egyes tagállamok a határon folytatott eljárás során nemzetközi védelmet biztosítanak, míg mások akkor engedélyezik a beutazást a kérelmezőnek, ha elismerik, hogy a menedékkérő jogosult lehet nemzetközi védelemre. Emellett több tagállam sokkal expanzívabb módon alkalmazza a határon folytatott eljárásokat, mint ahogy azt az eljárási irányelv előírja, sőt, néhány tagállam a határon benyújtott minden menedékjog iránti kérelmet határon folytatott eljárásba irányít át. Ezenfelül egyes tagállamok anélkül alkalmazzák a határon folytatott eljárásokat, hogy azokat nemzeti jogukban ilyen eljárásnak minősítenék.

Az őrizet főszabályként történő alkalmazása a határon folytatott eljárásokban

A határon folytatott eljárások gyakran a belépés meg nem történtének jogi fikcióján alapulnak, azaz annak feltételezésén, hogy a határon folytatott eljárásra azelőtt, illetve azzal összefüggésben kerül sor, hogy a kérelmező valamely tagállam területére való belépéséhez való jogáról határozat születik. Ez súlyos következményekkel jár a menedékkérőkre nézve. Az EPRS végrehajtás-értékelési tanulmányában elemzett valamennyi esetben de facto őrizetben tartják a határon folytatott eljárások alá vont menedékkérőket.

Az őrizet és a szabadságelvonás súlyosan kihatnak a személyek alapvető jogaira. Az uniós jog és az emberi jogok nemzetközi joga ezért szigorú követelményeket határoznak meg a menedékkérők őrizetben tartására vonatkozóan. Az eljárási irányelv 26. cikke tiltja a kérelmezők őrizetben tartását kizárólag azon az alapon, hogy az érintett nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be. A 2013/33/EU irányelv (a befogadási feltételekről szóló irányelv) kimerítően felsorolja az őrizetben tartás lehetséges okait, továbbá meghatározza az őrizetben lévőkre vonatkozó biztosítékokat.

A határon folytatott eljárásokban azonban ezeket a követelményeket és biztosítékokat gyakran figyelmen kívül hagyják. Főszabályként a tagállamok de facto őrizetbe veszik a menedékkérőket, gyakran a szükségesség vizsgálata vagy az őrizet alternatíváinak biztosítása nélkül. Sok esetben a menedékkérők nem férnek hozzá az ország területén belüli eljárásokban őrizetbe vett menedékkérőkre irányadó biztosítékokhoz. Több tagállam de facto őrizetbe veszi a menedékkérőket a belépés elmaradásának fikciója alapján, anélkül, hogy azt szabadságelvonásnak ismerné el. Következésképpen az ilyen határon folytatott eljárásban őrizetben tartott menedékkérőket még az olyan alapvető eljárási garanciák sem illetik meg, mint az őrizetben tartásuk bírósági felülvizsgálata. Ez annál is inkább aggasztó, mivel a határokon az őrizetben tartás körülményei gyakran nem megfelelőek. Nagyszámú, például a görög szigetekre érkező személy esetében a határon folytatott eljárások embertelen körülmények között zajlanak.

Abban az esetben, ha a menedékkérőket ténylegesen a határokon tartják őrizetben, az őrizetet mindig jogszabályban kell előírni, és ugyanazokat az eljárási biztosítékokat kell alkalmazni, mint az országon belüli eljárásokkal összefüggésben őrizetben tartott menedékkérők esetében. A menedékkérőket semmi esetre sem szabad automatikusan őrizetbe venni.

A beléptetés megtagadása

Az emberek számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a határon menedékjog iránti kérelmet nyújtsanak be. Amennyiben arra utaló jelek vannak, hogy valamely személy a külső határokon nemzetközi védelemért kíván folyamodni, a tagállamoknak tájékoztatniuk kell az érintettet ennek lehetőségéről, és meg kell tenniük a tolmácsolással kapcsolatos intézkedéseket a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférés megkönnyítése érdekében.

 

Számos jelentés érkezett azonban arról, hogy egyesektől a határon folytatott eljárásokkal összefüggésben megtagadták a beléptetést, vagy visszatoloncolták őket anélkül, hogy felmérték volna védelmi szükségleteiket, vagy nyilvántartásba vették volna menedékjog iránti kérelmüket. Ez az uniós és a nemzetközi jog súlyos megsértésének minősül.

Az ilyen jogellenes gyakorlatok megelőzése és annak biztosítása érdekében, hogy a tagállamok a külső határokon betartsák az uniós és a nemzetközi jogot, független nyomon követési mechanizmusokat kell létrehozni. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) határellenőrzésre vonatkozó iránymutatásával összhangban a tagállamokat kötelezni kell arra, hogy az alapvető jogok hatékony védelmének és a jogsértések szisztematikus bejelentésének biztosítása érdekében hozzáférhetővé tegyék az ellenőrző szervek számára a határokon működő létesítményeket. A tagállamoknak biztosítaniuk kell továbbá valamennyi állítás hatékony kivizsgálását és szankcionálását.

A kiszolgáltatottság értékelése

Aggasztó, hogy a tagállamok nem rendelkeznek megfelelő mechanizmusokkal a speciális szükségletű személyek annak érdekében történő azonosítására, hogy mentesítsék őket a határon folytatott eljárás alól. Az EPRS végrehajtás-értékelési tanulmánya arról tanúskodik, hogy a vizsgált országok egyikében sem működnek megfelelő és hatékony mechanizmusok a kiszolgáltatottság értékelésére, számos tagállam pedig egyáltalán nem rendelkezik mechanizmusokkal. Azokat a személyeket, akiknek a kiszolgáltatottsága nem látható – például a kínzás vagy szexuális erőszak áldozatait – szinte soha nem azonosítják a határon folytatott eljárások során. A megfelelő azonosítási mechanizmusok hiánya a gyakorlatban gyakran értelmetlenné teszi a különleges eljárási biztosítékokat és a megfelelő támogatást. Ez különösen aggasztó a gyermekek esetében, és kérdéseket vet fel a gyermek mindenek felett álló érdekének való, az Európai Unió Alapjogi Chartája 24. cikkének (2) bekezdése szerinti megfeleléssel kapcsolatban. Ezért a gyermekeket és családjaikat általában mentesíteni kell a határon folytatott eljárások alól.

Eljárási biztosítékok és a határon folytatott eljárások tisztességessége

Az EPRS végrehajtás-értékelési tanulmánya jelentős problémákról számol be az eljárási biztosítékokkal kapcsolatban valamennyi vizsgált tagállamban. A kérelmezőket tájékoztatni kell jogaikról és a menekültügyi eljárásról, és tényleges hozzáférést kell biztosítani számukra a tanácsadást nyújtó szervezetekhez és személyekhez. A gyakorlatban azonban erre sokszor nem kerül sor. Számos tagállam jogszabályai biztosítják az ingyenes jogi segítségnyújtáshoz való jogot a határon folytatott eljárások első szakaszában, még akkor is, ha erre nem kötelesek. A rövid határidők és a (de facto) őrizet azonban gyakran akadályozzák a jogi segítségnyújtáshoz való tényleges hozzáférést. A menedékkérők a kommunikációs eszközök hiánya miatt nem léphetnek kapcsolatba ügyvéddel, az ügyvédek nem kapnak elegendő időt a fellebbezés előkészítésére vagy az ügyfelük meghallgatására, vagy teljesen hiányoznak a képzett ügyvédek. A nem kormányzati szervezetek gyakran nem tudják pótolni ezt a hiányosságot, mivel korlátozottan vagy egyáltalán nem léphetnek be a határokon található létesítményekbe. A tolmácsolás gyakran nem elérhető, rossz minőségű vagy – ha telefonon történik – nehézkes. Emellett a kérelmezőket gyakran nem tájékoztatják szisztematikusan a menekültügyi eljárásról és jogaikról.

 

A határon folytatott eljárások jellege miatt a gyakorlatban nehéz az eljárási garanciák teljes körű biztosítása. Hatékonyságukat aláássa, hogy a (de facto) őrizet a határon folytatott eljárásokra irányadó rövidebb határidőkkel jár együtt. A tagállamok jellemzően nagyon rövid, néhány napos határidőt szabnak a fellebbezési eljárásra is, ami sérti a hatékony jogorvoslathoz való jogot, tekintettel a segítségnyújtáshoz és a külvilághoz való korlátozott hozzáférésre. Ez annál is inkább aggasztó, mivel az eljárási irányelv nem garantálja a fellebbezés halasztó hatályát.

A görög szigeteken a határon folytatott gyorsított eljárást illetően az Alapjogi Ügynökség, az ENSZ menekültügyi főbiztosa és a migránsok emberi jogaival foglalkozó különleges ENSZ-előadó mind komoly aggályokat vetett fel a megfelelő eljárási garanciákkal és az alapvető jogokkal kapcsolatos, szinte leküzdhetetlennek tűnő kihívásokkal kapcsolatban.

A határon folytatott eljárásokat a tisztességes eljárás lefolytatásához elegendő idő hiánya és a kérelmezők őrizetbe vétele esetén az eljárás lehető legrövidebb időn belüli lefolytatása közötti elkerülhetetlen dilemma jellemzi. Ezek az eljárások ezért nem járulnak hozzá az eljárási irányelv célkitűzéseihez. Ebből következően a tagállamoknak általában tartózkodniuk kell a határon folytatott eljárások alkalmazásától, és semmi esetre sem kötelezhetők határon folytatott eljárások alkalmazására. A határon folytatott eljárásokban a tagállamok vagy nem tudják biztosítani az eljárás tisztességességét, vagy megsértik a kérelmezők alapvető jogait azáltal, hogy hosszú ideig őrizetben tartják őket.

Abban az esetben, ha a határon folytatott eljárásokat mégis alkalmazzák, azokat szigorúan a kevésbé összetett esetekre kell korlátozni, például azokra az esetekre, amikor a kérelmező egy másik (tag)államban nemzetközi védelmet kapott, vagy csak olyan kérdéseket vet fel, amelyek a menekültügyi eljárás vizsgálata szempontjából nem relevánsak.

 


 

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26-i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 43. cikkének végrehajtásáról

(2020/2047(INI))

Az Európai Parlament,

 tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének (a továbbiakban: ENSZ) Közgyűlése által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára,

 tekintettel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezményre,

 tekintettel az emberi jogok európai egyezményére (a továbbiakban: EJEE),

 tekintettel a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi egyezményre és annak 1967. évi jegyzőkönyvére, valamint különösen a visszaküldés tilalmához fűződő jogra;

 tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára és különösen annak 1., 3., 4., 6., 7., 18., 19., 20. és 47. cikkére,

 tekintettel a biztonságos, rendezett és szabályos migrációra vonatkozó globális megállapodásra, amelyet az ENSZ Közgyűlése 2018. december 19-én fogadott el,

 tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 78. cikkére,

 tekintettel a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26-i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre[1] (a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv – a továbbiakban: az eljárási irányelv),

 tekintettel az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB), valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) vonatkozó ítélkezési gyakorlatára,

 tekintettel a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 2013/33/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre[2] (a továbbiakban: a befogadási feltételekről szóló irányelv),

 tekintettel a befogadási feltételekről szóló átdolgozott irányelvről 2018. június 14-én létrejött, a Parlament és a Tanács közötti ideiglenes megállapodásra,

 tekintettel a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendeletre[3],

 tekintettel az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre[4] (Dublin III),

 tekintettel a „Covid19: Iránymutatás a menekültügyi és a visszatérési eljárásokra vonatkozó uniós rendelkezések végrehajtásáról, valamint az áttelepítésről” című, 2020. április 16-i bizottsági közleményre (C(2020)2516),

 tekintettel az Európai Parlament Kutatószolgálatának (a továbbiakban: EPRS) a határon folytatott menekültügyi eljárásokról szóló, 2020. novemberi európai végrehajtás-értékelési tanulmányára[5],

 tekintettel az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (a továbbiakban: EASO) „A menedékjog iránti kérelmekre vonatkozó határon folytatott eljárások az EU+ országokban” című, 2020. szeptemberi tanulmányára, valamint az EASO 2019. szeptemberi „Útmutató a menekültügyi eljárásról: műveleti előírások és mutatók” című kiadványára,

 tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (a továbbiakban: FRA) 2020. évi alapjogi jelentésére,

 tekintettel az FRA 2019. március 4-i 3/2019. számú, „Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2016. évi véleménye az alapvető jogok érvényesüléséről a Görögországban és Olaszországban felállított hotspotokon: frissítés” című véleményére,

 tekintettel az FRA 2020. december 8-i, „Migráció: alapjogi kihívások a szárazföldi határokon” című jelentésére,

 tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Hivatalának a nemzetközi határokon az emberi jogokkal kapcsolatban javasolt alapelveire és iránymutatásaira,

 tekintettel az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság közötti, a jogalkotás minőségének javításáról szóló 2016-os intézményközi megállapodásra,

 tekintettel a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodás értelmezéséről és végrehajtásáról szóló, 2018. május 30-i állásfoglalására[6],

 tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 2018. május 22-i, az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról, valamint a 2013/32/EU irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló jelentésére,

 tekintettel eljárási szabályzatának 54. cikkére, valamint az Elnökök Értekezlete 2002. december 12-i ülésén hozott, a saját kezdeményezésű jelentések engedélyezésére vonatkozó eljárásról szóló határozatának 1. cikke (1) bekezdésének e) pontjára és 3. mellékletére,

 tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság jelentésére (A9-0005/2021),

A. mivel ezen állásfoglalás arra törekszik, hogy az eljárási irányelv 43. cikkének és a kapcsolódó rendelkezések tagállami végrehajtását értékelve tényeken alapuló információkkal szolgáljon a társjogalkotók számára a határon folytatott eljárások jelenlegi alkalmazásáról; mivel ezen állásfoglalásnak nem az a célja, hogy pótolja a Bizottság eljárási irányelvről szóló, régóta esedékes teljes körű végrehajtási jelentését, vagy kiváltsa a menekültügyi eljárásról szóló rendeletre vonatkozó új, módosított javaslatról folytatandó jogalkotási tárgyalásokat;

B. mivel az eljárási irányelv 43. cikkének végrehajtásáról gyakran nem gyűjtenek vagy tesznek nyilvánosan hozzáférhetővé lebontott és összehasonlítható adatokat; mivel a határon folytatott eljárások pénzügyi költségeire vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok; mivel az egyes személyek esetében súlyos emberi következményekkel járhat a szabadságelvonás, különösen akkor, ha a határokon működő idegenrendészeti fogdák nem megfelelőek, vagy ha az eljárási biztosítékokat nem vagy nem megfelelő módon alkalmazzák;

C. mivel az eljárási irányelv nem határozza meg egyértelműen a határon folytatott eljárások fogalmát, és azok célkitűzéseit sem rögzíti; mivel az eljárási irányelv 43. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára annak eldöntését, hogy alkalmaznak-e határon folytatott eljárásokat; mivel 14 tagállam végez határon folytatott eljárásokat, és ezek közül három olyan tagállam, amelyre az EPRS európai végrehajtás-értékelési tanulmánya is kiterjedt, az eljárási irányelvben foglaltakon túlmutató indokokat alkalmaz; mivel a tagállamok előírhatják az elfogadhatósági és/vagy érdemi vizsgálati eljárások határon vagy tranzitzónában történő lefolytatását jól körülhatárolt körülmények fennállása esetén; mivel a tagállamok többsége a dublini rendszer alkalmazhatóságát is értékeli a határon vagy a tranzitzónákban; mivel a határon folytatott eljárások mindössze alacsony százalékát teszik ki az eljáró hatóságok teljes ügyforgalmának, Görögország kivételével, ahol a kérelmek több mint 50%-át az EU–Törökország nyilatkozat nyomán létrehozott gyorsított eljárás keretében dolgozzák fel;

D. mivel az eljárási irányelv 43. cikke nem határozza meg kifejezetten, hogy a határon folytatott eljárásokat a tagállamok mely határokon alkalmazhatják; mivel az EPRS európai végrehajtás-értékelési tanulmánya megállapítja, hogy az említett cikkben szereplő „határ” kifejezés az Unió külső határaként értelmezendő; mivel két tagállam a belső határokon is alkalmaz határon folytatott eljárásokat, a kérelmezőket pedig rendőrségi létesítményekben tartja őrizetben;

E. mivel a határon folyatatott eljárásokkal összefüggésben egyes tagállamokban úgy vesznek őrizetbe menedékkérőket, hogy arra a nemzeti jog nem biztosít jogalapot; mivel amellett, hogy a kérelmezőket nem védik kellő biztosítékok, ez akár ahhoz is vezethet, hogy parlamenti képviselőktől megtagadják a látogatáshoz való jogot;

F. mivel a határon folytatott eljárások esetében az őrizetre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a kérelmezőknek a tagállam valamely más területén történő őrizetben tartására; mivel a befogadási feltételekről szóló irányelv rögzíti, hogy a kérelmezőket kizárólag végső esetben, az őrizet alternatívájaként alkalmazható, szabadságelvonással nem járó valamennyi intézkedés alapos vizsgálatát követően lehet őrizetbe venni, továbbá hogy az őrizetnek a szükségesség és arányosság elvein kell alapulnia; mivel amennyiben az őrizetet közigazgatósági hatóságok rendelik el, a tagállamok kötelesek gondoskodni arról, hogy az őrizet jogszerűségének bírósági felülvizsgálatát hivatalból és/vagy a kérelmező kérésére mielőbb elvégezzék; mivel a jelenlegi jogi keret alapján a tagállamok a kiskorúak esetében annak érdekében is kötelesek mindent megtenni, hogy az őrizetben lévőket szabadon bocsássák, és kiskorúak számára megfelelő szálláshelyen helyezzék el;

G. mivel annak ellenére, hogy az Unió külső határain állítólagosan elkövetett alapjogi jogsértések száma jelentősen megnőtt, a tagállamok nem kötelesek olyan független ellenőrzési mechanizmusokat létrehozni, amelyek szavatolják az alapjogok védelmét a külső határokon;

H. mivel a határon folytatott eljárások során egyértelmű tájékoztatást és megfelelő segítséget kell biztosítani – többek között a jogi segítségnyújtás és a tolmácsolás megszervezésével – a harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek számára, különösen a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának lehetőségével kapcsolatban;

I. mivel az EPRS európai végrehajtás-értékelési tanulmánya megállapította, hogy az eljárási irányelvben előírt eljárási garanciákat, kiváltképpen a tájékoztatáshoz, a jogi segítségnyújtáshoz és tolmácsoláshoz való jogot az értékelés keretében vizsgált tagállamok a gyakorlatban nem vagy csak szűkkörűen alkalmazzák;

J. mivel az EPRS európai végrehajtás-értékelési tanulmánya számos olyan esetre rávilágít, amely az eljárási irányelvnek való megfelelés hiányáról tanúskodik; mivel a Bizottság mindössze két tagállam ellen indított kötelezettségszegési eljárást;

Általános észrevételek

1. megjegyzi, hogy a Bizottság az új migrációs és menekültügyi paktum előkészítése során konzultációkat tartott az érdekelt felekkel, valamint eszmecseréket folytatott az Európai Parlamenttel és a tagállamokkal; kiemeli azonban, hogy jogszabályban rögzített jelentéstételi kötelezettsége és a jogalkotás minőségének javításáról szóló intézményközi megállapodásból fakadó követelmények ellenére a Bizottság mind ez ideig nem nyújtott be végrehajtási jelentést az eljárási irányelvről, 2016-ban és 2020-ban pedig anélkül terjesztett elő javaslatokat a menekültügyi eljárásról szóló rendeletre vonatkozóan, hogy azokat hatásvizsgálat kísérte volna; elvárja, hogy a Bizottság terjessze elő a szóban forgó jelentést, amelyet már 2017-ben be kellett volna nyújtani;

2. ismételten hangsúlyozza a tényeken alapuló megközelítés jelentőségét a koherens szakpolitikai döntéshozatal szempontjából;

3. megjegyzi, hogy az ellenőrzés és a statisztikai adatok elengedhetetlenek az uniós jog tiszteletben tartásának biztosításához; felhívja a tagállamokat, hogy gyűjtsenek statisztikai adatokat i. a határon folytatott eljárások keretében megvizsgált kérelmek számáról és az érintett kérelmezők kategóriájáról, ii. a határon folytatott eljárás igénybevétele alapjául szolgáló indokok típusairól és azok gyakoriságáról, iii. a határon folytatott eljárások kimeneteléről, mind az elsőfokú eljárások, mind pedig a fellebbezések esetében, továbbá iv. a határon folytatott eljárás alá nem vont személyek számáról és kategóriáiról;

Hatály

4. kiemeli, hogy a határon folytatott eljárások jelenleg kivételnek minősülnek azon jogilag meghatározott szabály alól, amely szerint a menedékkérőknek joguk van belépni a tagállamok területére; megjegyzi, hogy számos nemzetközi védelem iránti kérelmet a tagállamok határain vagy tranzitzónáiban, a kérelmező belépésére vonatkozó határozat meghozatala előtt nyújtanak be; megjegyzi, hogy az ilyen esetekben a tagállamok kizárólag az eljárási irányelv 31. cikkének (8) bekezdésében és 33. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt helyzetekben, valamint az eljárási irányelv II. fejezetének alapelveivel és garanciáival összhangban rendelkezhetnek a határon folytatott eljárásokról; megjegyzi, hogy az eljárási irányelv szerinti határon folytatott eljárások átültetése és alkalmazása tagállamonként eltérő, ami az Unión belüli egységesség hiányához vezet; tudomásul veszi, hogy a legtöbb tagállam csak kevés esetben alkalmaz határon folytatott eljárásokat, sok tagállam pedig általában tartózkodik a határon folytatott eljárások alkalmazásától; rámutat ugyanakkor arra, hogy az EPRS európai végrehajtás-értékelési tanulmánya keretében vizsgált hét tagállam közül három az eljárási irányelv 43. cikkében meghatározott indokokat túllépve alkalmazza a határon folytatott eljárásokat, egyszersmind pedig felhívja őket, hogy hagyjanak fel e gyakorlat alkalmazásával; felhívja továbbá a tagállamokat, hogy tartózkodjanak a határon folytatott eljárások belső határokon történő alkalmazásától;

5. megjegyzi, hogy a nemzetközi védelmet kérelmező összes személynek ahhoz fűződik érdeke, hogy kérelmével minél gyorsabban és hatékonyabban foglalkozzanak, feltéve hogy valamennyi kérelem egyedi értékelés tárgyát képezi, valamint érvényesülnek és hatékonyan gyakorolhatók a kérelmezők számára az uniós jog alapján biztosított eljárási garanciák és jogok;

A belépés meg nem történtének jogi fikciója és az őrizet

6. emlékeztet arra, hogy a határon folytatott eljárások a menedékjog iránti kérelmek határon vagy tranzitzónában történő, a tagállam területére való belépésről szóló határozat meghozatala előtti vizsgálatával járnak együtt; újfent felhívja a figyelmet arra, hogy a beléptetés Schengeni határellenőrzési kódex szerinti megtagadása nem érintheti a menedékjogra és a nemzetközi védelemre vonatkozó különös rendelkezések alkalmazását; megjegyzi, hogy ebből adódóan a tagállamok kötelesek megvizsgálni, hogy a menedékkérők védelemre szorulnak-e;

7. megjegyzi továbbá, hogy az eljárási irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében engedélyezni kell a kérelmezők számára, hogy a tagállamban – többek között a nemzetközi védelem iránti kérelmem benyújtási helye szerinti határon vagy tranzitzónákban – maradhassanak;

8. rámutat arra, hogy az a tény, hogy a kérelmező jogi szempontból nézve nem lépett be a tagállam területére, miközben ténylegesen e területen tartózkodik, jogi fikció; kiemeli, hogy e jogi fikció kizárólag a belépéshez való jogra és a tartózkodási jogosultságra gyakorol hatást, de nem azt jelenti, hogy a kérelmező nem az érintett tagállam joghatósága alá tartozik;

9. kiemeli, hogy a határon folytatott eljárások hatálya alá tartozó kérelmezők esetében valószínűsíthető, hogy menedékjog iránti kérelmeik vizsgálata során őrizetbe kerülnek; rámutat továbbá arra, hogy az EPRS európai végrehajtás-értékelési tanulmánya keretében vizsgált tagállamok mindegyike tart őrizetben menedékkérőket;

10. megismétli, hogy a befogadási feltételekről szóló irányelvben előírtaknak megfelelően a tagállamok senkit sem tarthatnak őrizetben kizárólag azon az alapon, hogy kérelmező, és hogy a kérelmezők csak nagyon egyértelműen meghatározott kivételes körülmények között vehetők őrizetbe; emlékeztet a befogadási feltételekről szóló irányelv átdolgozásáról kialakított, a Tanáccsal közös ideiglenes megállapodására, amely megtiltja a tagállamok számára, hogy a kérelmezőket állampolgárságuk alapján őrizetbe vegyék; hangsúlyozza, hogy a befogadási feltételekről szóló irányelv kiköti, hogy az őrizet továbbra is legvégső eszközként alkalmazható, csak a lehető legrövidebb ideig, valamint addig tarthat, amíg a befogadási feltételekről szóló irányelv 8. cikkének (3) bekezdésében megállapított indokok fennállnak, és hogy az őrizetbe vett személyeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy fellebbezést nyújtsanak be szabadságelvonásuk ellen; megismétli, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 6. cikkében és az EJEE 5. cikkében meghatározott szabadsághoz való jog az Unió határain is érvényesül; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nemigen dolgoztak ki, valamint alkalmaznak a határon folytatott eljárásokban olyan megoldásokat, amelyek az őrizet alternatíváiként szolgálnak, és arra ösztönzi a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy rendelkezésre álljanak az őrizet alternatívái;

11. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy egyes tagállamok a határon folytatott eljárások keretében anélkül tartanak őrizetben menedékkérőket, hogy a nemzeti jog megfelelő jogalappal szolgálna a határon folytatott eljárások keretében történő őrizetbe vételre, ami pedig elégtelen biztosítékokat eredményezhet; hangsúlyozza, hogy amennyiben a tagállamok az őrizet alkalmazása mellett döntenek, gondoskodniuk kell arról, hogy nemzeti joguk megteremti az ehhez szükséges jogalapot;

12. emlékeztet arra, hogy a C-924/19. PPU. és C-925/19. PPU. sz. egyesített ügyekben az EUB kimondta, hogy még ha a kérelmező el is hagyhatja a tranzitzónát egy harmadik ország irányába, ez a helyzet akkor is őrizetnek minősülhet;

13. mély aggodalmát fejezi ki azokkal a jelentésekkel kapcsolatban, amelyek a tranzitzónákbeli vagy a határ menti területeken működő idegenrendészeti fogdákbeli súlyos emberi jogi jogsértésekről és mostoha őrizeti körülményekről számolnak be; felhívja a tagállamokat, hogy a befogadási feltételekről szóló irányelv előírásainak megfelelően biztosítsanak tisztességes befogadási feltételeket a határokon működő létesítményekben; ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy az őrizetben tartott kérelmezőkkel emberi méltóságuk teljes körű tiszteletben tartásával kell bánni;

14. emlékeztet arra, hogy az eljárási irányelv alkalmazása során a tagállamoknak – összhangban az Európai Unió Alapjogi Chartájával és a gyermek jogairól szóló 1989. évi ENSZ-egyezménnyel – elsődlegesen a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartaniuk; megjegyzi, hogy az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága egyértelművé tette, hogy gyermekeket soha nem szabad bevándorlási okokból őrizetbe venni; megismétli a menekültügyi eljárásról szóló rendeletre irányuló módosított javaslattal kapcsolatos azon álláspontját, amely szerint kiskorúakat soha nem szabad a határon folytatott eljárások keretében őrizetbe venni, a határon folytatott eljárások pedig kizárólag akkor alkalmazhatók kiskorúak esetében, ha őrizetbe vételükre rendelkezésre áll alternatív megoldás; felhívja azokat a tagállamokat, ahol jelenleg a határon folytatott eljárás alkalmazása kiterjed a kiskorúakra, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekével összhangban vezessenek be az őrizet alternatívájaként szolgáló megoldásokat; felhívja a tagállamokat, hogy kizárólag akkor alkalmazzák a határon folytatott eljárásokat, ha rendelkezésre állnak ilyen, szabadságelvonással nem járó alternatívák;

A beléptetés megtagadása és ellenőrzés

15. felhívja a figyelmet az FRA közelmúltbeli megállapításaira, különösen arra, amely szerint az elmúlt években számottevően megnövekedett a külső határokon bejelentett állítólagos alapjogi jogsértések száma; megjegyzi, hogy ez számos olyan esetet magában foglal, amely során a beléptetést a menedékjog iránti kérelem nyilvántartásba vétele nélkül – többek között a határon folytatott eljárások keretében – tagadták meg; megismétli, hogy a tagállamok kötelesek megakadályozni a szabálytalan határátlépéseket, egyúttal pedig emlékeztet arra, hogy e kötelezettség nem érinti a nemzetközi védelmet kérelmezők jogait; egyetért az FRA-val abban, hogy a szóban forgó állítólagos incidensek rendszeressége és súlyossága komoly alapjogi aggályokat vet fel; megismétli, hogy az uniós és a nemzetközi jog tiltja a beléptetés automatikus megtagadását, a visszaküldést és a kollektív kiutasítást; kiemeli továbbá, hogy az eljárási irányelv 8. cikke szerint a tagállamok kötelesek tájékoztatást nyújtani a menedékjog-kérelmezés lehetőségéről, amennyiben a jelek szerint fennáll a védelem iránti igény, valamint hogy azon személyek számára, akiktől megtagadták a beléptetést, az uniós joggal és az EJEE-vel összhangban biztosítani kell a hatékony jogorvoslathoz való hozzáférést; elítél minden olyan esetet, amelynek során a tagállamok e tekintetben elmulasztják betartani kötelezettségeiket, és felhívja a tagállamokat, hogy maradéktalanul tegyenek eleget a szóban forgó kötelezettségeknek; felhívja a Bizottságot, hogy ténylegesen biztosítsa a tagállamok e kötelezettségeknek való megfelelését, többek között oly módon, hogy súlyos hiányosságok fennállása esetén felfüggeszti az uniós kifizetéseket;

16. úgy véli, hogy fontos egy független ellenőrző mechanizmus létrehozása, és felhívja a tagállamokat, hogy szavatolják az ellenőrző szervek akadálytalan hozzáférését a határon működő létesítményekhez az alapjogok hatékony védelmének, valamint a jogsértések rendszeres bejelentésének biztosítása érdekében, a szárazföldi határokon fennálló alapjogi problémákról szóló FRA-jelentésben megfogalmazott ajánlásokkal összhangban; úgy véli, hogy a döntéshozatali folyamat minőségét és eredményét, valamint az őrizet körülményeit és az eljárási biztosítékok tiszteletben tartását független ellenőrzés keretében is vizsgálni kell; úgy véli, hogy ezekben az ellenőrző szervekben független és illetékes nemzeti emberi jogi intézményeknek és NGO-knak, uniós ügynökségeknek, például az FRA-nak, továbbá nemzetközi szervezeteknek, többek között az UNHCR-nak is részt kell venniük;

Kísérő nélküli kiskorúak és a határon folytatott eljárás keretében különleges eljárási garanciákat igénylő, kiszolgáltatott helyzetben lévő kérelmezők

17. megjegyzi, hogy az eljárási irányelv 24. cikke rögzíti, hogy a tagállamok kötelesek a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtása után észszerű időn belül értékelni, hogy a kérelmező különleges eljárási garanciákat igényel-e, és nem alkalmazhatnak határon folytatott eljárást, ha annak keretében e garanciák érvényesülése nem biztosítható;

18. hangsúlyozza, hogy bár a tagállamok kialakítottak a különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmezők azonosítására szolgáló mechanizmusokat, ezek gyakran nem hatékony módon azonosítják e szükségleteket, és amennyiben azonosítják a szükségleteket, jellemzően csak a szemmel érzékelhető szükségleteket mérik fel; megjegyzi, hogy továbbra is kihívást jelent a különleges eljárási garanciákat igénylő kérelmezők hatékony és gyors azonosítása; kiemeli, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévők jogosultak arra, hogy különleges eljárási garanciák iránti igényeiket felmérjék, és hogy az uniós joggal összhangban megfelelő támogatást kapjanak, amennyiben határon folytatott eljárások alá vonják őket; felhívja a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy ténylegesen azonosítsák a különleges eljárási garanciákat igénylő összes kérelmezőt, és hogy e személyek maradéktalanul igénybe vehessék e különleges garanciákat és támogatást, miként azt a befogadási feltételekről szóló irányelv is előírja; hangsúlyozza, hogy amennyiben a határon folytatott eljárás keretében nem biztosítható megfelelő támogatás, vagy ha az eljáró hatóság – kiemelt figyelmet fordítva a kínzás, a szexuális kényszerítés vagy a pszichológiai, fizikai, szexuális erőszak vagy nemi alapú erőszak más súlyos formáinak áldozataira – úgy ítéli meg, hogy a kérelmező különleges eljárási garanciákat igényel, az eljáró hatóság nem alkalmazhatja vagy fel kell függesztenie ezen eljárásokat a kérelmező tekintetében;

19. emlékeztet arra, hogy az eljárási irányelv 25. cikke (6) bekezdésének b) pontja szűk körre korlátozza azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén a tagállamok határon folytatott eljárás keretében dolgozhatják fel a kísérő nélküli kiskorúak kérelmeit; kiemeli, hogy a vizsgált tagállamok nem vezettek be az életkor megállapítását szolgáló megfelelő módszereket; felhívja a tagállamokat, hogy szavatolják a gyermek mindenek felett álló érdekének tiszteletben tartását, valamint a gyermekek, többek között az emberkereskedelem áldozatainak védelmét; megjegyzi, hogy az eljárási irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy felmentsék a kísérő nélküli kiskorúakat a határon folytatott eljárás alól, és kérelmeiket ennek megfelelően rendes menekültügyi eljárás keretében dolgozzák fel; felhívja a tagállamokat, hogy mentsék fel a kísérő nélküli kiskorúakat a határon folytatott eljárások alól;

Eljárási biztosítékok

20. megjegyzi, hogy a határon folytatott eljárások gyorsított eljárások, továbbá emlékeztet arra, hogy az eljárási irányelv 43. cikke értelmében a határon folytatott eljárások alá vont kérelmezőket ugyanazok a jogok és garanciák illetik meg, mint a rendes eljárások alá vont kérelmezőket;

21. kiemeli, hogy valamennyi vizsgált tagállamban komoly problémákról számoltak be a jogi segítségnyújtáshoz való hozzáféréssel és annak minőségével összefüggésben; hangsúlyozza, hogy a jogi segítségnyújtás alapvető fontosságú a tisztességes menekültügyi eljárások biztosításához; javasolja, hogy már első fokon, a menedékjog iránti kérelem nyilvántartásba vételétől kezdődően álljon rendelkezésre az ingyenes jogi segítségnyújtás; felhívja a tágállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a jogi segítségnyújtást a gyakorlatban is ténylegesen igénybe lehessen venni, és kellő számú és szakképzett jogi tanácsadó álljon rendelkezésre;

22. megjegyzi, hogy az eljárási irányelv lehetővé teszi a tagállamoknak annak engedélyezését, hogy a kérelmezők támogatása érdekében a nem kormányzati szervezetek hozzáférjenek a határon folytatott eljáráshoz; sajnálja, hogy a határon folytatott eljárások keretében számos tagállam nem szabályozza a határokon működő létesítmények, a határátkelőhelyek és a tranzitzónák esetében a szakosodott nem kormányzati szervezetek ilyen jellegű hozzáférését, amely kulcsszerepet játszhat a kérelmezők törvényes és eljárási jogainak védelmében, valamint hozzájárulhat az első fokú határozatok jobb minőségéhez;

23. hangsúlyozza, hogy a határon folytatott eljárásokat a rövid eljárási határidők és az őrizetbe vétel kombinációja jellemzi; úgy véli, hogy célravezető határidők szükségesek annak érdekében, hogy őrizetbe vétel esetén a mozgás szabadságának átmeneti elvonása a lehető legrövidebb legyen; emlékeztet arra, hogy a tagállamok bevezethetnek rövidebb, de észszerű határidőket, amennyiben az nem érinti a vizsgálat megfelelő és teljes körű lefolytatását, valamint az eljárási irányelvben meghatározott alapvető biztosítékok és alapelvek tényleges érvényesülését a kérelmező tekintetében; megjegyzi, hogy a határon folytatott eljárás tekintetében tagállamonként eltérő határidők vonatkoznak mind a határozathozatalra, mind a fellebbezés benyújtására: előbbi esetében a rendelkezésre álló időtartam két és 28 nap között, utóbbi esetében pedig két és hét nap között mozog; rámutat arra, hogy a rövid határidők kihívást jelenthetnek a meghallgatásra vagy fellebbezésre való alapos felkészülés, következésképpen pedig az eljárás tisztességes alkalmazása szempontjából, kiváltképpen akkor, ha az eljárási irányelvben foglalt eljárási biztosítékokat nem alkalmazzák hatékony módon;

24. megismétli, hogy a tagállamoknak – az eljárási irányelvben foglaltak szerint – kötelezettségük biztosítani a kérelmezők számára a segítségnyújtáshoz, a képviselethez és az eljárási tájékoztatáshoz való hozzáférést; hangsúlyozza, hogy a kérelmezőknek időben meg kell kapniuk a határon folytatott eljárásokra, valamint a jogaikra és kötelezettségeikre vonatkozó megfelelő és érthető információkat; rámutat arra, hogy a tolmácsolást személyesen jelen lévő tolmács révén kell biztosítani, és arról a határon folytatott eljárás összes szakaszában gondoskodni kell; emlékeztet arra egyfelől, hogy a személyes meghallgatások a tagállamok azon kötelezettségéből következnek, amely szerint tényleges lehetőséget kell biztosítaniuk a kérelmezők számára kérelmeik indokolásának és a vizsgálati eljárás szempontjából kulcsfontosságú elemek bemutatásához, másfelől pedig arra, hogy a meghallgatásokat megfelelően képzett személyzetnek kell lefolytatnia; hangsúlyozza, hogy a kérelmezőknek elegendő időt kell biztosítani a meghallgatásra való felkészüléshez; aggodalommal állapítja meg, hogy az EPRS európai végrehajtás-értékelési tanulmányában vizsgált tagállamok a határon folytatott eljárásokkal összefüggésben nem teljesítik azon kötelezettségeiket, amelyeket az eljárási irányelv meghatároz az eljárási biztosítékok kapcsán, és hangsúlyozza, hogy ha a kérelmezők nehézségekbe ütköznek az eljárási biztosítékok igénybevétele terén, az súlyos következményekkel járhat az Európai Unió Alapjogi Chartájában garantált jogaikra nézve; felhívja a tagállamokat, hogy teljes mértékben hajtsák végre és alkalmazzák az eljárási irányelvben foglalt biztosítékokat;

25. elismeri, hogy az eljárási irányelv alapján a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy a fellebbezések automatikus felfüggesztő hatállyal bírnak-e; emlékeztet azonban arra, hogy az EUB elismerte, hogy a fellebbezésnek felfüggesztő hatályúnak kell lennie, amennyiben olyan kiutasítási határozat ellen irányul, amelynek végrehajtása az érintett harmadik országbeli állampolgárt a visszaküldés komoly kockázatának teheti ki;

A határon folyatott eljárások nagyszámú érkezések esetén

26. megjegyzi, hogy az eljárási irányelv 43. cikkének (3) bekezdésével összhangban nagyszámú, a nemzetközi védelem iránti kérelmeiket a határon vagy tranzitzónában benyújtó harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy érkezése esetén a szóban forgó eljárások abban az esetben is alkalmazhatók, ha és ameddig e harmadik országbeli állampolgárok vagy hontalan személyek rendes elhelyezésére a határ vagy a tranzitzóna közelében kerül sor;

27. emlékeztet arra, hogy az eljárási irányelv II. fejezetében meghatározott biztosítékok abban az esetben is alkalmazandók, ha sok az érkező; úgy véli, hogy e tekintetben alapvető fontosságú, hogy kellő létszámú személyzet és elegendő erőforrás álljon rendelkezésre; aggodalommal jegyzi meg, hogy ezekben az esetekben a határon folytatott eljárások megfelelő alkalmazása kihívást jelenthet, akár az alapvető jogok megsértésének kockázatát is magukban hordozhatják, és a hatékonyság tekintetében is aggályokat vethetnek fel;

28. osztja az FRA, az ENSZ menekültügyi főbiztosa és a migránsok emberi jogaival foglalkozó különleges ENSZ-előadó azon aggályait, amelyeket a görögországi fogadóállomások határon lefolytatott gyorsított eljárásai esetében az eljárási garanciák és az alapvető jogok tiszteletben tartása kapcsán megfogalmaztak; sajnálatát fejezi ki a súlyos alapjogi hiányosságok miatt, amelyeket az FRA ezeken az európai fogadóállomásokon azonosított;

29. megjegyzi, hogy amennyiben nagyszámú menedékkérő érkezik a határátkelőhelyekre, az uniós ügynökségek támogatást nyújthatnak a tagállamoknak azt biztosítandó, hogy valamennyi kérelmező számára biztosított legyen a gyors és tisztességes eljárás; külön felhívja a figyelmet arra, hogy az EASO operatív támogatást nyújthat a menekültügyi eljárás különböző lépéseihez, a Frontex pedig segíthet az előszűrés, az azonosítás és az ujjnyomatok rögzítésének folyamatában; megjegyzi, hogy az EASO az úgynevezett határon folytatott gyorsított eljárás keretében eddig csak Görögországban, a szigetek számára nyújtott segítséget; rámutat továbbá arra, hogy történtek előrelépések, de továbbra is tetten érhetők súlyos hiányosságok, amelyek közé tartozik például, hogy a határon folytatott eljárások átlagban több hónapig elhúzódnak; reméli, hogy a tervezett uniós menekültügyi ügynökség hozzájárul majd e hiányosságok felszámolásához;

A határon folytatott eljárások alkalmazása

30. emlékeztet arra, hogy a határon folytatott eljárások alkalmazása továbbra is a tagállamok mérlegelési jogkörébe tartozik; megismétli, hogy a határon folytatott eljárások alkalmazásakor a tagállamoknak olyan feltételeket kell biztosítaniuk, amelyek szavatolják a tisztességes és megfelelő eljárást, valamint az eljárás kimenetelének gyors ismertetését a nemzetközi védelmet kérelmezőkkel; megjegyzi, hogy az eljárási garanciák, például a jogi segítségnyújtáshoz való jog hatékonysága – különösen az összetettebb esetekben – meggyengülhet; hangsúlyozza, hogy a hatékony eljárásokhoz eljárási biztosítékoknak is társulniuk kell; kiemeli, hogy amennyiben valamely határozat nem hozható meg legkésőbb négy héten belül, a kérelmet az eljárási irányelv egyéb rendelkezéseivel összhangban kell feldolgozni; felhívja a tagállamokat, hogy mind jogilag, mind a gyakorlatban teljeskörűen tartsák tiszteletben az eljárási irányelvben megállapított eljárási biztosítékokat;

31. felhívja a tagállamokat a határon folytatott jelenlegi eljárások helyes alkalmazásával kapcsolatos bevált gyakorlatok folyamatos cseréjére, és hogy e gyakorlatokat a Bizottsággal is osszák meg;

32. felhívja a tagállamokat, hogy kritikus szemmel vizsgálják meg, hogy a jelenlegi operatív kapacitásuk elegendő-e a határon folytatott eljárások tekintetében fennálló kötelezettségeik teljesítésének biztosításához; felhívja a tagállamokat, hogy szükség esetén javítsák az operatív együttműködést és támogatásnyújtást;

33. felhívja a Bizottságot, hogy hatékony módon kövesse nyomon az eljárási irányelv 43. cikkének és a kapcsolódó rendelkezések végrehajtását, és a szabályok be nem tartása esetén tegyen lépéseket, ideértve adott esetben a kötelezettségszegési eljárások megindítását is;

°

° °

 

34. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.



INFORMÁCIÓ AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL

Az elfogadás dátuma

12.1.2021

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

50

11

3

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Magdalena Adamowicz, Malik Azmani, Katarina Barley, Pietro Bartolo, Nicolas Bay, Vladimír Bilčík, Vasile Blaga, Ioan-Rareş Bogdan, Patrick Breyer, Saskia Bricmont, Joachim Stanisław Brudziński, Jorge Buxadé Villalba, Damien Carême, Caterina Chinnici, Clare Daly, Marcel de Graaff, Lena Düpont, Cornelia Ernst, Laura Ferrara, Nicolaus Fest, Jean-Paul Garraud, Maria Grapini, Sylvie Guillaume, Andrzej Halicki, Balázs Hidvéghi, Evin Incir, Sophia in ‘t Veld, Lívia Járóka, Marina Kaljurand, Assita Kanko, Fabienne Keller, Peter Kofod, Łukasz Kohut, Alice Kuhnke, Jeroen Lenaers, Juan Fernando López Aguilar, Lukas Mandl, Nuno Melo, Roberta Metsola, Nadine Morano, Javier Moreno Sánchez, Maite Pagazaurtundúa, Nicola Procaccini, Emil Radev, Paulo Rangel, Terry Reintke, Ralf Seekatz, Michal Šimečka, Birgit Sippel, Martin Sonneborn, Tineke Strik, Ramona Strugariu, Annalisa Tardino, Tomas Tobé, Dragoş Tudorache, Bettina Vollath, Jadwiga Wiśniewska, Elena Yoncheva, Javier Zarzalejos

A zárószavazáson jelen lévő póttagok

Nathalie Loiseau, Sira Rego, Miguel Urbán Crespo, Hilde Vautmans, Petar Vitanov

 


 

AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁSA

50

+

EPP

Magdalena ADAMOWICZ, Vladimír BILČÍK, Vasile BLAGA, Ioan-Rareş BOGDAN, Lena DÜPONT, Andrzej HALICKI, Jeroen LENAERS, Lukas MANDL, Nuno MELO, Roberta METSOLA, Emil RADEV, Paulo RANGEL, Ralf SEEKATZ, Tomas TOBÉ, Javier ZARZALEJOS

S&D

Katarina BARLEY, Pietro BARTOLO, Caterina CHINNICI, Maria GRAPINI, Sylvie GUILLAUME, Evin INCIR, Marina KALJURAND, Łukasz KOHUT, Juan Fernando LÓPEZ AGUILAR, Javier MORENO SÁNCHEZ, Birgit SIPPEL, Petar VITANOV, Bettina VOLLATH, Elena YONCHEVA

RENEW

Malik AZMANI, Sophia IN 'T VELD, Fabienne KELLER, Nathalie LOISEAU, Maite PAGAZAURTUNDÚA, Michal ŠIMEČKA, Ramona STRUGARIU, Dragoş TUDORACHE, Hilde VAUTMANS

GREENS/EFA

Patrick BREYER, Saskia BRICMONT, Damien CARÊME, Alice KUHNKE, Terry REINTKE, Tineke STRIK

THE LEFT

Clare DALY, Cornelia ERNST, Sira REGO, Miguel URBÁN CRESPO

NI

Laura FERRARA, Martin SONNEBORN

 

11

-

EPP

Balázs HIDVÉGHI, Lívia JÁRÓKA, Nadine MORANO

ID

Nicolas BAY, Nicolaus FEST, Jean-Paul GARRAUD, Marcel de GRAAFF, Peter KOFOD, Annalisa TARDINO

ECR

Jorge BUXADÉ VILLALBA, Nicola PROCACCINI

 

3

0

ECR

Joachim Stanisław BRUDZIŃSKI, Assita KANKO, Jadwiga WIŚNIEWSKA

 

Jelmagyarázat:

+ : mellette

- : ellene

0 : tartózkodás

 

 

[1] HL L 180., 2013.6.29., 60. o.

[2] HL L 180., 2013.6.29., 96. o.

[3] HL L 77., 2016.3.23., 1. o.

[4] HL L 180., 2013.6.29., 31. o.

[5] W. van Ballegooij, K. Eisele: „Asylum procedures at the border, European Implementation Assessment” (A határon folytatott menekültügyi eljárások – Európai végrehajtás-értékelési tanulmány), az Európai Parlament Kutatószolgálata, 2020.

[6] HL C 76., 2020.3.9., 86. o.

Utolsó frissítés: 2021. január 29.Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat