JELENTÉS  az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2019. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről

30.3.2021 - (2020/2152(DEC))

Költségvetési Ellenőrző Bizottság
Előadó: Joachim Stanisław Brudziński


Eljárás : 2020/2152(DEC)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
A9-0086/2021
Előterjesztett szövegek :
A9-0086/2021
Elfogadott szövegek :

1. AZ EURÓPAI PARLAMENT HATÁROZATÁRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2019. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről

(2020/2152(DEC))

Az Európai Parlament,

 tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2019. évi pénzügyi évre vonatkozó végleges éves beszámolójára,

 tekintettel a Számvevőszéknek az uniós ügynökségekről a 2019. évi pénzügyi évre vonatkozóan kiadott éves jelentésére, az ügynökségek válaszaival együtt[1],

 tekintettel a Számvevőszéknek a 2019. évi pénzügyi évre vonatkozóan az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 287. cikke szerinti nyilatkozatára[2],

 tekintettel a 2019. évi pénzügyi évre vonatkozó költségvetés végrehajtása tekintetében az ügynökség számára adandó mentesítésről szóló, 2021. március 1-jei tanácsi ajánlásra (05793/2021 – C9-0049/2021),

 tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 319. cikkére,

 tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU és a 283/2014/EU rendelet és az 541/2014/EU határozat módosításáról, valamint a 966/2012/EU, Euratom rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 18-i (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendeletre[3] és különösen annak 70. cikkére,

 tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége létrehozásáról szóló, 2007. február 15-i 168/2007/EK tanácsi rendeletre[4] és különösen annak 21. cikkére,

 tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés és az Euratom-Szerződés keretében létrehozott és az (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelet 70. cikkében említett szervekre vonatkozó pénzügyi keretszabályzatról szóló, 2018. december 18-i (EU) 2019/715 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre[5] és különösen annak 105. cikkére,

 tekintettel a 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet 208. cikkében említett szervekre vonatkozó pénzügyi keretszabályzatról szóló, 2013. szeptember 30-i 1271/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 32. és 47. cikkére[6],

 tekintettel eljárási szabályzatának 100. cikkére és V. mellékletére,

 tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére,

 tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére (A9-0086/2021),

1. mentesítést ad az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatója számára az ügynökség 2019. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozóan;

2. megjegyzéseit a mellékelt állásfoglalásban foglalja össze;

3. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot, valamint az annak szerves részét képező állásfoglalást az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatójának, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek és gondoskodjon az Európai Unió Hivatalos Lapjában (L sorozat) való közzétételükről.

 


 

2. AZ EURÓPAI PARLAMENT HATÁROZATÁRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2019. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárásáról

(2020/2152(DEC))

Az Európai Parlament,

 tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2019. évi pénzügyi évre vonatkozó végleges éves beszámolójára,

 tekintettel a Számvevőszéknek az uniós ügynökségekről a 2019. évi pénzügyi évre vonatkozóan kiadott éves jelentésére, az ügynökségek válaszaival együtt[7],

 tekintettel a Számvevőszéknek a 2019. évi pénzügyi évre vonatkozóan az elszámolás megbízhatóságát, valamint az alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségét és szabályszerűségét igazoló, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 287. cikke szerinti nyilatkozatára[8],

 tekintettel a 2019. évi pénzügyi évre vonatkozó költségvetés végrehajtása tekintetében az ügynökség számára adandó mentesítésről szóló, 2021. március 1-jei tanácsi ajánlásra (05793/2021 – C9-0049/2021),

 tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 319. cikkére,

 tekintettel az Unió általános költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról, az 1296/2013/EU, az 1301/2013/EU, az 1303/2013/EU, az 1304/2013/EU, az 1309/2013/EU, az 1316/2013/EU, a 223/2014/EU és a 283/2014/EU rendelet és az 541/2014/EU határozat módosításáról, valamint a 966/2012/EU, Euratom rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 18-i (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendeletre[9] és különösen annak 70. cikkére,

 tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége létrehozásáról szóló, 2007. február 15-i 168/2007/EK tanácsi rendeletre[10] és különösen annak 21. cikkére,

 tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés és az Euratom-Szerződés keretében létrehozott és az (EU, Euratom) 2018/1046 európai parlamenti és tanácsi rendelet 70. cikkében említett szervekre vonatkozó pénzügyi keretszabályzatról szóló, 2018. december 18-i (EU) 2019/715 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendeletre[11] és különösen annak 105. cikkére,

 tekintettel a 966/2012/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet 208. cikkében említett szervekre vonatkozó pénzügyi keretszabályzatról szóló, 2013. szeptember 30-i 1271/2013/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 32. és 47. cikkére[12],

 tekintettel eljárási szabályzatának 100. cikkére és V. mellékletére,

 tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére,

 tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére (A9-0086/2021),

1. jóváhagyja az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2019. évi pénzügyi évre vonatkozó elszámolásának lezárását;

2. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt a határozatot az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatójának, a Tanácsnak, a Bizottságnak és a Számvevőszéknek és gondoskodjon az Európai Unió Hivatalos Lapjában (L sorozat) való közzétételéről.

 


 

3. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2019. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozat szerves részét képező megjegyzésekkel

(2020/2152(DEC))

Az Európai Parlament,

 tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2019. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről szóló határozatára,

 tekintettel eljárási szabályzatának 100. cikkére és V. mellékletére,

 tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményére,

 tekintettel a Költségvetési Ellenőrző Bizottság jelentésére (A9-0086/2021),

A. mivel bevételi és kiadási kimutatása[13] szerint az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (az ügynökség) 2019. évi pénzügyi évre vonatkozó végleges költségvetése 22 871 576,30 EUR volt, ami 2018-hoz képest 0,39%-os enyhe csökkenést jelent; mivel az ügynökség költségvetése szinte kizárólag az uniós költségvetésből származik;

B. mivel a Számvevőszék az ügynökség 2019. évi pénzügyi évről szóló éves beszámolójáról szóló jelentésében (számvevőszéki jelentés) megállapítja, hogy kellő mértékben megbizonyosodott az ügynökség éves beszámolójának megbízhatóságáról, valamint arról, hogy az annak alapjául szolgáló ügyletek jogszerűek és szabályszerűek;

Költségvetési és pénzgazdálkodás

1. elismeréssel nyugtázza, hogy a 2019. évi pénzügyi év során folytatott költségvetés-ellenőrzési erőfeszítések nyomán az áthozatalokat nem tartalmazó éves költségvetés végrehajtási aránya a 2018. évi pénzügyi évvel megegyezően 100%-os volt; megállapítja, hogy a kifizetési előirányzatok végrehajtási aránya 78,70%-os volt, ami 2018-hoz képest 2,51%-os növekedést jelent;

2. megjegyzi, hogy a Számvevőszék jelentése szerint a lekötött előirányzatok átvitele magas volt a működési kiadások tekintetében, ami tükrözi az ügynökség tevékenységeinek jellegét, amelyek magukban foglalják a több hónapos és gyakran az év végén túlnyúló tanulmányok finanszírozását is; megjegyzi, hogy a Számvevőszék jelentése szerint az ügynökség arra törekedett, hogy javítsa a tervezési eljárásokat annak érdekében, hogy jobban figyelemmel kísérhesse a szerződések megkötése, teljesítése és kifizetése során fellépő késedelmeket; megjegyzi, hogy a Számvevőszék jelentése szerint a III. cím 2020-ra történő átviteleinek 28%-ára, valamint a 2018-ról átvitt kifizetésekre 2019 decemberében került sor; megjegyzi, hogy az ügynökség válasza szerint az igazgatótanács második ülésére decemberben kerül sor, és hogy az ügynökség fő tevékenységeinek befejezéséhez időre van szükség, és az uniós intézmények az év bármely szakaszában kérhetnek projekteket; megjegyzi, hogy az ügynökség válasza szerint az ügynökség megkezdte egy új ellenőrző szoftveralkalmazás kifejlesztését, amely javítani fogja a költségvetési tervezés nyomon követését; megjegyzi, hogy a Számvevőszék jelentése szerint ez az észrevétel strukturális problémára utal, és felhívja az ügynökséget, hogy javítsa költségvetési tervezését és végrehajtási ciklusát, és számoljon be a mentesítésért felelős hatóságnak a megtett lépésekről;

Teljesítmény

3. nyugtázza, hogy az ügynökség teljesítménymérési keretének részeként 31 fő teljesítménymutatót alkalmaz tevékenységei eredményeinek és hatásának értékeléséhez és további 5 fő teljesítménymutatót költségvetési gazdálkodásának javításához; megjegyzi, hogy teljesítménymérési keretének reformját 2020-ban kellett volna befejezni;

4. emlékezteti az ügynökséget, hogy rendszeresen vizsgálja felül és aktualizálja teljesítménymérési rendszerét és fő teljesítménymutatóit annak biztosítása érdekében, hogy az ügynökség hatékony hozzájárulást és szakértelmet biztosítson uniós szinten; ösztönzi az ügynökséget, hogy gondosan elemezze az eredményeket, és használja fel azokat stratégiája és tevékenységtervezése javítására;

5. üdvözli, hogy a közös politikai célkitűzések elérése érdekében az ügynökség együttműködik más ügynökségekkel, nevezetesen az Európai Alapítvánnyal az Élet- és Munkakörülmények Javításáért, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséggel, a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetével, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség nagyméretű IT-rendszereinek üzemeltetési igazgatását végző európai uniós ügynökséggel, az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségével, az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynökségével és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatallal; üdvözli továbbá, hogy az ügynökség rendszeresen támogatja a többi uniós ügynökséget, hogy munkájuk során tükrözzék az Európai Unió Alapjogi Chartájából eredő kötelezettségeket; megjegyzi, hogy 2019-ben az ügynökség elnökölte az uniós ügynökségek tudományos tanácsadással foglalkozó hálózatát; ösztönzi az ügynökséget, hogy a hasonló tevékenységeket folytató egyéb ügynökségekkel az egymást átfedő feladatok tekintetében továbbra is tárja fel az erőforrások és a személyzet megosztásának módjait;

6. felhívja az ügynökséget, hogy a hatékonyság javítása érdekében továbbra is fokozza az együttműködést és a bevált gyakorlatok megosztását a többi uniós ügynökséggel (humánerőforrás-gazdálkodás, épületkezelés, informatikai szolgáltatások és biztonság);

7. ismételten hangsúlyozza az ügynökség fontos szerepét az Unióban élő emberek alapvető jogai előmozdításának és védelmének biztosításában; emlékeztet annak fontosságára, hogy az ügynökség előmozdítja a biztonság és az alapvető jogok közötti kapcsolatról való gondolkodást; kiemeli különösen az ügynökség tanulmányainak és véleményeinek értékét az uniós jogszabályok kidolgozása és végrehajtása tekintetében;

8. elismeri az ügynökség által készített, az összes tagállam jogára és gyakorlataira kiterjedő tanulmányok összetettségét, valamint az alapvető jogok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében készített publikációk és megtartott képzések nagy számát, amelyek hozzájárulnak a különböző uniós szervek és ügynökségek munkájához, és segítik azt; kiemeli különösen az ügynökség elkötelezettségét a kiszolgáltatott csoportok védelme és az Unión belüli megkülönböztetés elleni küzdelem valamennyi formája tekintetében; üdvözli az ügynökség proaktív megközelítését a Parlament irányába, és úgy véli, hogy lehetővé kellene tenni az ügynökség számára, hogy saját kezdeményezésére kifejtse véleményét a jogalkotási javaslatokról, valamint hogy hatásköre kiterjedjen az Európai Unió Alapjogi Chartája értelmében védett jogok minden területére, beleértve a rendőrségi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos ügyeket is; üdvözli ezért, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének létrehozásáról szóló 168/2007/EK rendelet módosításáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslat[14] egyértelművé teszi, hogy az ügynökség tevékenységi köre magában foglalja az Unió összes hatáskörét;

Személyzeti politika

9. megállapítja, hogy 2019. december 31-én a létszámterv betöltöttsége 98,61%-os volt: az uniós költségvetés értelmében engedélyezett 72 ideiglenes alkalmazotti álláshelyből (2018-ban 72 engedélyezett álláshely volt) 71-re neveztek ki ideiglenes alkalmazottat; megállapítja, hogy ezen felül 30 szerződéses alkalmazott és 8 kirendelt nemzeti szakértő dolgozott az ügynökségnél 2019-ben;

10. elismeréssel veszi tudomásul, hogy megvalósult a nemek közötti egyensúly a felső vezetők (3 férfi és 3 nő) és a teljes személyzet (50% férfi és 50% nő) körében; üdvözli az ügynökség arra irányuló erőfeszítéseit, hogy kiegyensúlyozott földrajzi eloszlást biztosítson a különböző szenioritások és szerepek között;

11. elismeri az ügynökség már meglévő intézkedéseit és jelenleg zajló erőfeszítéseit a zaklatás megelőzése érdekében; nagyra értékeli, hogy az ügynökség a személyek méltóságának védelmére és a zaklatás megakadályozására vonatkozó politikáját 2019-ben aktualizálta;

12. megjegyzi, hogy 2020-ban a 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendeletben[15] meghatározott, az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: a személyzeti szabályzat) és az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek állítólagos megsértésével, valamint a megfelelő ügyintézéshez való joggal kapcsolatban két ügyet[16] utasítottak el megalapozatlanság miatt, és hogy két másik ügyben[17] a Törvényszék mind az elsőfokú[18], mind a fellebbezési szakaszban az ügynökség javára döntött;

13. ösztönzi az ügynökséget, hogy folytassa a hosszú távú emberierőforrás-politikai keret kidolgozását, amely a munka és magánélet közötti egyensúlyra, az egész életen át tartó pályaorientációra és karrierfejlesztésre, a nemek közötti egyensúlyra, a távmunkára, a földrajzi egyensúlyra, valamint a fogyatékossággal élő személyek felvételére és integrációjára irányul;

Közbeszerzés

14. megjegyzi, hogy az e-közbeszerzési eszközöket – többek között az e-benyújtást – az ügynökség jelenleg nyílt ajánlati felhívásaira használja;

15. üdvözli, hogy a Számvevőszék azon észrevételét, amely szerint az ügynökség az irreális piaci becslések miatt nehézségekbe ütközött a tanulmányok beszerzése során, az ügynökség figyelembe vette és orvosolta;

16. tudomásul veszi, hogy az ügynökség 14 374 EUR-t fektetett be kilenc, összesen 5 437 000 EUR értékű közbeszerzési eljárás ellenőrzésére, ami az egyes eljárások ellenőrzésének költsége tekintetében 1594 EUR-t tesz ki (a teljes becsült szerződéses érték 0,26%-a);

Az összeférhetetlenség megelőzése és kezelése, etika és átláthatóság

17. üdvözli az ügynökség által az átláthatóság, az összeférhetetlenségek megelőzése és kezelése, valamint a visszaélést bejelentő személyek védelmének biztosítása céljából tett intézkedéseket és folyamatos erőfeszítéseket; megjegyzi, hogy 2019-ben számos potenciális és vélt összeférhetetlenségi esetet kivizsgáltak és kezeltek, és egyet sem jelentettek be; tudomásul veszi, hogy az igazgatótanács és a felső vezetés szinte valamennyi tagjának érdekeltségi nyilatkozata és önéletrajza elérhető az ügynökség honlapján; felhívja az ügynökséget, hogy tegye közzé a többi önéletrajzot és összeférhetetlenségi nyilatkozatot, és üdvözli a kockázat csökkentése érdekében már meghozott intézkedéseket;

18. hangsúlyozza, hogy az uniós intézményekre és ügynökségekre vonatkozó jelenlegi etikai keret a széttagoltsága és a meglévő rendelkezések összehangolatlansága miatt jelentős hiányosságokkal küzd; felhív arra, hogy ezeket a kérdéseket egy közös etikai keret létrehozásával kell kezelni, amely biztosítaná a valamennyi uniós intézményre és ügynökségre vonatkozó magas szintű etikai normák alkalmazását;

19. üdvözli, hogy a személyzeti szabályzaton kívül az ügynökség rendelkezik a személyzetére vonatkozó helyes hivatali magatartási kódexszel, valamint az összeférhetetlenségek kezeléséről és megelőzéséről szóló gyakorlati útmutatóval, amelyek átfogó tájékoztatást és tanácsadást nyújtanak számos kérdésben, a viselkedési tippektől a jogi kötelezettségek betartásáig; megelégedéssel veszi tudomásul, hogy az ügynökség a zaklatás elleni küzdelemről, az etikáról és a feddhetetlenségről kötelező képzést biztosít a személyzet számára;

20. megelégedéssel veszi tudomásul, hogy az ügynökségnél van egy etikai tisztviselő, aki egyedüli kapcsolattartó pontként szolgál, és biztosítja az etikai vonatkozású politikák, eljárások és cselekvési tervek időben történő végrehajtását, nyomon követését és aktualizálását;

21. tudomásul veszi az ügynökség csalás elleni stratégiájának 2019. évi végrehajtását, különös tekintettel az ügynökség visszaélések bejelentésére vonatkozó iránymutatásaira; ösztönzi az ügynökséget, hogy folytassa ezt a munkát.

Belső kontrollrendszerek

22. megjegyzi, hogy a belső ellenőrzési szolgálat 2019-ben ellenőrzést végzett a kutatási projektek kialakítása és végrehajtása, köztük a vonatkozó közbeszerzés tekintetében; megjegyzi, hogy az ügynökség nem tárt fel kritikus kockázatokat; felszólítja az ügynökséget, hogy az ellenőrzés eredményeiről és annak nyomon követése tekintetében tájékoztassa a mentesítésért felelős hatóságot;

23. megjegyzi, hogy 2018-ban a Belső Ellenőrzési Szolgálat ellenőrzési jelentést adott ki az etikáról és az irányításról, amelyben értékelte az ügynökség irányítási és kontrollkeretének kialakítását és hatékony végrehajtását az etika területén, és arra a következtetésre jutott, hogy összességében megfelelően alakították ki ezeket, és hogy valamennyi ajánlást egy kivételével lezárták, amely esetében a lezáráshoz szükséges bizonyítékokat benyújtották a Belső Ellenőrzési Szolgálathoz;

24. megjegyzi, hogy az ügynökség belső kontrollrendszert fogadott el a nemzetközi bevált gyakorlatok alapján, hogy biztosítani tudja a szakpolitikai és igazgatási céljai elérését; megjegyzi, hogy az ügynökség 2019-ben belső értékelést indított az új belső ellenőrzési keretrendszer végrehajtási szintjéről, és arra a következtetésre jutott, hogy a belső ellenőrzési keretrendszer valamennyi eleme a helyén van, és integráltan működik együtt;

Egyéb megjegyzések

25. megjegyzi, hogy az ügynökség a Bizottság által kínált biztonságos e-mail-megoldást (SECEM) használta a nem minősített érzékeny adatok biztonságos továbbításának biztosítása érdekében; megjegyzi továbbá, hogy az ügynökség követte a DIGIT és a CERT-EU által kiadott, a DRUPAL – az ügynökség honlapján használt technológia – használatával kapcsolatos valamennyi biztonsági ajánlást;

26. hangsúlyozza, hogy fokozni kell az ügynökség digitalizálását a belső működés és az irányítási eljárások tekintetében; hangsúlyozza, hogy az ügynökségnek továbbra is proaktívnak kell lennie e tekintetben, hogy mindenképpen elkerülhető legyen az uniós ügynökségek közötti digitális szakadék; hangsúlyozza azonban, hogy minden szükséges biztonsági intézkedést meg kell tenni a kezelt adatok online biztonságát fenyegető kockázatok elkerülése érdekében;

27. megjegyzi, hogy az ügynökség 99 941 nyomtatott kiadványt tett közzé, és az Európai Unió Kiadóhivatalánál leadott megrendelések tekintetében az elsők között van; üdvözli, hogy az ügynökség közösségimédia-jelenléte jó; ösztönzi az ügynökséget, hogy továbbra is mozdítsa elő a láthatóságának növelése érdekében végzett munkáját, kutatásait és tevékenységeit;

28. nagyrabecsüléssel nyugtázza, hogy az ügynökségnek sikerült költséghatékony és környezetbarát munkahelyet és stratégiát kialakítania, és arra buzdítja az ügynökséget, hogy továbbra is a bevált gyakorlatokat alkalmazza, illetve javítsa azokat;

29. üdvözli, hogy a Parlament ösztönzését követően az ügynökség a nemzetközi emberi jogi kötelezettségek értékelésére és elemzésére szolgáló eszközként bevezette az Európai Unió Alapjogi Információs Rendszerét (EFRIS);

30. üdvözli az ügynökség arra irányuló erőfeszítéseit, hogy sokszínűbb és befogadóbb munkakörnyezetet és kultúrát alakítson ki a fogyatékkal élő személyek érdekében tett intézkedések révén; kéri az ügynökséget, hogy értékelje az esélyegyenlőség elvei további erősítésének és integrálásának lehetőségeit a munkaerő-felvétel, a képzés, a szakmai előmenetel és a munkakörülmények terén, valamint hívja fel a személyzet figyelmét ezekre a szempontokra, és vizsgálja meg az ügynökség épületeinek lehetséges észszerű javítását és módosítását (akadálymentes hozzáférés, megfelelő irodai eszközök) a csökkent mozgásképességű vagy egyéb fogyatékossággal élő személyek érdekében;

o

o  o

31. a mentesítő határozatot kísérő horizontális jellegű egyéb észrevételei tekintetében utal az ügynökségek teljesítményéről, pénzgazdálkodásáról és ellenőrzéséről szóló, 2021. ... állásfoglalására[19].


 

 

VÉLEMÉNY AZ ÁLLAMPOLGÁRI JOGI, BEL- ÉS IGAZSÁGÜGYI BIZOTTSÁG RÉSZÉRŐL (25.2.2021)

a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részére

az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2019. évi pénzügyi évre szóló költségvetésének végrehajtására vonatkozó mentesítésről

(2020/2152(DEC))

A vélemény előadója: Caterina Chinnici

 

 

JAVASLATOK

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság felkéri a Költségvetési Ellenőrző Bizottságot mint illetékes bizottságot, hogy állásfoglalásra irányuló indítványába foglalja bele az alábbi javaslatokat:

1. ismételten hangsúlyozza az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (a továbbiakban: FRA, vagy az ügynökség) fontos szerepét az Unióban élő emberek alapvető jogai előmozdításának és védelmének biztosításában; emlékeztet annak fontosságára, hogy az ügynökség előmozdítja a biztonság és az alapvető jogok közötti kapcsolatról való gondolkodást; kiemeli különösen az ügynökség tanulmányainak és véleményeinek értékét az uniós jogszabályok kidolgozása és végrehajtása tekintetében;

2. üdvözli, hogy a Számvevőszék úgy ítélte meg, hogy az ügynökség 2019. évi pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolójának alapjául szolgáló ügyletek minden lényegi szempontból jogszerűek és szabályszerűek, és hogy a beszámolóban valós képet adtak az ügynökség 2019. december 31-i pénzügyi helyzetéről; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az ügynökség költségvetése a 2018. évi 30 millió euróról 2019-ben 29 millió euróra csökkent, és megjegyzi, hogy a személyzet létszáma ugyanebben az időszakban csekély mértékben, 110 főről 114 főre nőtt;

3. sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az operatív kiadásokra vonatkozó kötelezettségvállalás-átviteli szint továbbra is magas, 60%-os, ami még mindig strukturális problémát jelez, mivel 2018 és 2019 között 10%-os csökkenést mutat; elismeri, hogy ezek az átvitelek főként az ügynökség alaptevékenységeinek jellegét tükrözik, amelyek több hónapos és gyakran az év végén is átnyúló tanulmányok, illetve egyéb tevékenységek finanszírozását is magukban foglalják; üdvözli, hogy 2018 óta az ügynökség arra törekszik, hogy javítsa a tervezési eljárásokat a szerződések aláírása, a szállítások és a kifizetések közötti késedelmek jobb nyomon követése érdekében, és felhívja az ügynökséget, hogy javítsa tovább pénzügyi tervezését és végrehajtási ciklusait; üdvözli, hogy az ügynökség időközben új projektirányítási eszközt vezetett be a nagy mennyiségű adat jobb feldolgozása érdekében, és hogy ez várhatóan lehetővé teszi az ügynökség számára az átvitelek jobb becslését a megállapított fő teljesítménymutatók teljesítése érdekében; javasolja a helyzet újraértékelését mindaddig, amíg az átvitelek százalékos aránya elfogadható szintre nem csökken;

4. üdvözli, hogy az ügynökség elérte a lekötött előirányzatok költségvetési végrehajtásának 99,43%-át, és hogy 95%-os részaránnyal meghaladta a kitűzött célt;

5. üdvözli, hogy a Számvevőszék ajánlásainak megfelelően az ügynökség bevezette az e-közbeszerzést; felhívja az ügynökséget, hogy továbbra is fokozza az elektronikus úton történő benyújtásokra vonatkozó, még nem teljesített ajánlásokkal kapcsolatos erőfeszítéseit, ugyanakkor elismeri, hogy ez nem kizárólag az ügynökségtől függ;

6. üdvözli, hogy a Számvevőszék azon észrevételét, amely szerint az ügynökség az irreális piaci becslések miatt nehézségekbe ütközött a tanulmányok beszerzése során, az ügynökség figyelembe vette és orvosolta;

7. elismeri az ügynökség által készített, az összes tagállam jogára és gyakorlataira kiterjedő tanulmányok összetettségét, valamint az alapvető jogok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében készített publikációk és megtartott képzések nagy számát, amelyek hozzájárulnak a különböző uniós szervek és ügynökségek munkájához, és segítik azt; kiemeli különösen az ügynökség elkötelezettségét a kiszolgáltatott csoportok védelme és az Unión belüli megkülönböztetés valamennyi formája tekintetében; üdvözli az ügynökség proaktív megközelítését a Parlament irányába, és úgy véli, hogy lehetővé kellene tenni az ügynökség számára, hogy saját kezdeményezésére kifejtse véleményét a jogalkotási javaslatokról, valamint hogy hatásköre kiterjedjen az Európai Unió Alapjogi Chartája értelmében védett jogok minden területére, beleértve a rendőrségi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos ügyeket is; üdvözli ezért, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének létrehozásáról szóló 168/2007/EK rendelet módosításáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslat[20] egyértelművé teszi, hogy az ügynökség tevékenységi köre magában foglalja az Unió összes hatáskörét;

8. üdvözli az Európai Unió Alapjogi Információs Rendszerének (EFRIS) elindítását az Unió és a tagállamok nemzetközi emberi jogi kötelezettségeire vonatkozó értékelések szisztematikusabb alkalmazása érdekében, többek között azt követően, hogy a Parlament ösztönözte egy ilyen eszköz kifejlesztésére;

9. hangsúlyozza az ügynökség új szervezeti felépítésének megszilárdítására irányuló erőfeszítéseket; üdvözli ezt az átszervezést és a nemek közötti egyensúlyra vonatkozó, a Parlament által kitűzött cél elérését a vezetői pozíciókban;

10. tudomásul veszi az ügynökség csalás elleni stratégiájának 2019. évi végrehajtását, különös tekintettel az ügynökség visszaélések bejelentésére vonatkozó iránymutatásaira; ösztönzi az ügynökséget, hogy folytassa ezt a munkát.


INFORMÁCIÓ A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSRA FELKÉRT
BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL

Az elfogadás dátuma

24.2.2021

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

50

7

6

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Magdalena Adamowicz, Malik Azmani, Katarina Barley, Pernando Barrena Arza, Pietro Bartolo, Nicolas Bay, Vladimír Bilčík, Vasile Blaga, Ioan-Rareş Bogdan, Patrick Breyer, Saskia Bricmont, Jorge Buxadé Villalba, Damien Carême, Caterina Chinnici, Clare Daly, Marcel de Graaff, Anna Júlia Donáth, Cornelia Ernst, Laura Ferrara, Nicolaus Fest, Jean-Paul Garraud, Maria Grapini, Sylvie Guillaume, Andrzej Halicki, Balázs Hidvéghi, Evin Incir, Sophia in ‘t Veld, Patryk Jaki, Lívia Járóka, Marina Kaljurand, Assita Kanko, Fabienne Keller, Peter Kofod, Łukasz Kohut, Moritz Körner, Alice Kuhnke, Jeroen Lenaers, Juan Fernando López Aguilar, Nuno Melo, Roberta Metsola, Nadine Morano, Javier Moreno Sánchez, Maite Pagazaurtundúa, Nicola Procaccini, Emil Radev, Paulo Rangel, Terry Reintke, Ralf Seekatz, Michal Šimečka, Birgit Sippel, Martin Sonneborn, Tineke Strik, Ramona Strugariu, Tomas Tobé, Dragoş Tudorache, Milan Uhrík, Bettina Vollath, Jadwiga Wiśniewska, Elena Yoncheva, Javier Zarzalejos

A zárószavazáson jelen lévő póttagok

Malin Björk, Isabel Santos, Tom Vandenkendelaere

 


A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSRA FELKÉRT BIZOTTSÁG

NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁSA

50

+

PPE

Magdalena Adamowicz, Vladimír Bilčík, Vasile Blaga, Ioan-Rareş Bogdan, Andrzej Halicki, Jeroen Lenaers, Nuno Melo, Roberta Metsola, Nadine Morano, Emil Radev, Paulo Rangel, Ralf Seekatz, Tomas Tobé, Tom Vandenkendelaere, Javier Zarzalejos

S&D

Katarina Barley, Pietro Bartolo, Caterina Chinnici, Maria Grapini, Sylvie Guillaume, Evin Incir, Marina Kaljurand, Łukasz Kohut, Juan Fernando López Aguilar, Javier Moreno Sánchez, Isabel Santos, Birgit Sippel, Bettina Vollath, Elena Yoncheva

Renew

Malik Azmani, Anna Júlia Donáth, Sophia in 't Veld, Fabienne Keller, Moritz Körner, Maite Pagazaurtundúa, Michal Šimečka, Ramona Strugariu, Dragoş Tudorache

Verts/ALE

Patrick Breyer, Saskia Bricmont, Damien Carême, Alice Kuhnke, Terry Reintke, Tineke Strik

The Left

Pernando Barrena Arza, Malin Björk, Clare Daly, Cornelia Ernst

NI

Laura Ferrara, Martin Sonneborn

 

7

-

ECR

Jorge Buxadé Villalba

ID

Nicolas Bay, Nicolaus Fest, Jean-Paul Garraud, Marcel de Graaff, Peter Kofod

NI

Milan Uhrík

 

6

0

ECR

Patryk Jaki, Assita Kanko, Nicola Procaccini, Jadwiga Wiśniewska

PPE

Balázs Hidvéghi, Lívia Járóka

 

Jelmagyarázat:

+ : mellette

- : ellene

0 : tartózkodás

 

 


 

INFORMÁCIÓ AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL

Az elfogadás dátuma

22.3.2021

 

 

 

A zárószavazás eredménye

+:

–:

0:

24

3

3

A zárószavazáson jelen lévő tagok

Matteo Adinolfi, Olivier Chastel, Caterina Chinnici, Lefteris Christoforou, Corina Crețu, Ryszard Czarnecki, Martina Dlabajová, José Manuel Fernandes, Raffaele Fitto, Luke Ming Flanagan, Daniel Freund, Isabel García Muñoz, Monika Hohlmeier, Jean-François Jalkh, Pierre Karleskind, Joachim Kuhs, Ryszard Antoni Legutko, Claudiu Manda, Alin Mituța, Younous Omarjee, Tsvetelina Penkova, Markus Pieper, Sabrina Pignedoli, Michèle Rivasi, Petri Sarvamaa, Angelika Winzig, Lara Wolters, Tomáš Zdechovský

A zárószavazáson jelen lévő póttagok

Andrey Novakov, Viola Von Cramon-Taubadel

 


AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁSA

24

+

NI

Sabrina Pignedoli

PPE

Lefteris Christoforou, José Manuel Fernandes, Monika Hohlmeier, Andrey Novakov, Markus Pieper, Petri Sarvamaa, Angelika Winzig, Tomáš Zdechovský

Renew

Olivier Chastel, Martina Dlabajová, Pierre Karleskind, Alin Mituța

S&D

Caterina Chinnici, Corina Crețu, Isabel García Muñoz, Claudiu Manda, Tsvetelina Penkova, Lara Wolters

The Left

Luke Ming Flanagan, Younous Omarjee

Verts/ALE

Daniel Freund, Michèle Rivasi, Viola Von Cramon-Taubadel

 

3

-

ID

Matteo Adinolfi, Jean-François Jalkh, Joachim Kuhs

 

3

0

ECR

Ryszard Czarnecki, Raffaele Fitto, Ryszard Antoni Legutko

 

Jelmagyarázat:

+ : mellette

- : ellene

0 : tartózkodás

 

 

Utolsó frissítés: 2021. április 21.
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat