JELENTÉS a partnerkapcsolati erőszak és a felügyeleti jog nőkre és gyermekekre gyakorolt hatásáról

    23.7.2021 - (2019/2166(INI))

    Jogi Bizottság
    Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság
    Előadók: Luisa Regimenti, Elena Kountoura
    (Közös bizottsági eljárás – az eljárási szabályzat 58. cikke)

    Eljárás : 2019/2166(INI)
    A dokumentum állapota a plenáris ülésen
    Válasszon egy dokumentumot :  
    A9-0254/2021
    Előterjesztett szövegek :
    A9-0254/2021
    Elfogadott szövegek :


    PR_INI

    TARTALOMJEGYZÉK

    Oldal

    AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

    KISEBBSÉGI VÉLEMÉNY

    INFORMÁCIÓ AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL

    NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁS AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGBAN



    AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSFOGLALÁSÁRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

    a partnerkapcsolati erőszak és a felügyeleti jog nőkre és gyermekekre gyakorolt hatásáról

    (2019/2166(INI))

    Az Európai Parlament,

     tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkére és 3. cikkének (3) bekezdésére, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 6., 8. és 67. cikkére,–  tekintettel a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre[1] (az áldozatok jogairól szóló irányelv),

     tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a Charta) 21., 23., 24. és 47. cikkére,

     tekintettel az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményére (isztambuli egyezmény), amely 2014. augusztus 1-jén lépett hatályba,

     tekintettel a gyermek jogairól szóló, 1989. november 20-i ENSZ-egyezményre,

     tekintettel az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának a gyermeknek az erőszak minden formájától való mentességéhez való jogáról szóló, 2011. április 18-i, 13. sz. általános megjegyzésére,

     tekintettel a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25-i hágai egyezményre,

     tekintettel a gyermekeknek a nemzetközi örökbefogadások terén való védelméről és az ilyen ügyekben történő együttműködésről szóló, 1993. május 29-i hágai egyezményre,

     tekintettel a büntetőeljárás során gyanúsított vagy vádlott gyermekek részére nyújtandó eljárási biztosítékokról szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/800 európai parlamenti és tanácsi irányelvre[2],

     tekintettel az emberi jogok európai egyezményére,

     tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló, 1979. december 18-án elfogadott ENSZ-egyezményre, valamint a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésével foglalkozó bizottság 19. számú, nők elleni erőszakról szóló általános ajánlását aktualizáló 35. számú, a nőkkel szembeni nemi alapú erőszakról szóló általános ajánlására,

     tekintettel a szociális jogok európai pillérére, és különösen annak 2. elvére,

     tekintettel a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendre, amely 2016. január 1-jén lépett életbe, és különösen az 5. számú, a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó fenntartható fejlődési célra, valamint a 16.2. számú, a gyermekek bántalmazásának, kizsákmányolásának, kereskedelmének, valamint az ellenük elkövetett erőszak és kínzásuk minden formájának felszámolásáról szóló fenntartható fejlődési célra;

     tekintettel a Bizottságnak az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló, 2016. március 4-i javaslatára (COM(2016)0109),

     tekintettel a Bizottság „Az egyenlőségközpontú Unió: a 2020–2025 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégia” című, 2020. március 5-i közleményére (COM(2020)0152), különösen az ebben kitűzött első számú célra, amely „az erőszaktól és a sztereotípiáktól való mentesség”;

     tekintettel a Bizottság „Egyenlőségközpontú Unió: az LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégia (2020–2025)” című, 2020. november 12-i közleményére (COM(2020)0698),

     tekintettel a Bizottság „Az áldozatok jogairól szóló uniós stratégia (2020–2025)” című, 2020. június 24-i közleményére (COM(2020)0258),

     tekintettel a Bizottság „2019. évi jelentés a nők és férfiak közötti egyenlőségről az Unióban” című, 2019. március 6-i munkadokumentumára (SWD(2019)0101),

     tekintettel az Európa Tanács a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményének az Európai Unió nevében történő megkötéséről szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról szóló, 2017. szeptember 12-i állásfoglalására[3],

     tekintettel az EU isztambuli egyezményhez való csatlakozásáról és a nemi alapú erőszak elleni küzdelmet célzó egyéb intézkedésekről szóló, 2019. november 28-i állásfoglalására[4],

     tekintettel a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó tanácsi formáció szükségességéről szóló, 2020. december 17-i állásfoglalására[5],

     tekintettel a Covid19 okozta válság és a válságot követő időszak nemi dimenziójáról szóló, 2021. január 21-i állásfoglalására[6],

     tekintettel az uniós nemi esélyegyenlőségi stratégiáról szóló, 2021. január 21-i állásfoglalására[7],

     tekintettel az európai védelmi határozatról szóló 2011. december 13-i 2011/99/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvre[8],

     tekintettel a polgári ügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről szóló, 2013. június 12-i 606/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre[9],

     tekintettel a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2003. november 27-i 2201/2003/EK tanácsi rendeletre[10] (Brüsszel IIa. rendelet),

     tekintettel a nemek közötti egyenlőség 2020. évi mutatójára, amelyet a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) tett közzé,

     tekintettel az EIGE „A partnerkapcsolati erőszak megismerése az Unióban: az adatok szerepe” című, 2019. június 12-i tanulmányára,

     tekintettel az EIGE „Útmutató a rendőrség számára a nőkkel szembeni partnerkapcsolati erőszak kockázatértékeléséhez és kockázatkezeléséhez” című, 2019. november 18-i tanulmányára,

     tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) „Nőkkel szembeni erőszak: az Unió egészére kiterjedő felmérés” című, 2014. március 3-i jelentésére,

     tekintettel a nőket érő megkülönböztetés és erőszak kérdésével foglalkozó független szakértői mechanizmusok platformjára (EDVAW platform) és annak „A nőket érő partnerkapcsolati erőszak alapvető tényező a gyermek feletti felügyelet meghatározásában” című, 2019. május 31-i nyilatkozatára,

     tekintettel az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni fellépéssel foglalkozó szakértői csoportja elnökének, Marceline Naudinak a „Sok nő és gyermek számára az otthon nem biztonságos hely” című, a világjárvány idején az isztambuli egyezmény normái fenntartásának szükségességéről szóló, 2020. március 24-i nyilatkozatára,

     tekintettel eljárási szabályzatának 54. cikkére,

     tekintettel az eljárási szabályzat 58. cikke alapján a Jogi Bizottság, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság közös tanácskozásaira,

     tekintettel a Jogi Bizottság, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A9-0254/2021),

    A. mivel a nemek közötti egyenlőség alapvető uniós érték és emellett az Unió egyik fő célkitűzése, amelyet minden uniós szakpolitikának tükröznie kell; mivel az egyenlő bánásmódhoz és a megkülönböztetésmentességhez való jog a Szerződésekben[11] és a Chartában[12] rögzített alapvető jog, amelyet teljes mértékben tiszteletben kell tartani mivel a nemi alapú erőszak minden formája a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés szélsőséges megnyilatkozása és az emberi jogok megsértése, a nemek közötti egyenlőtlenségben gyökerezik, amelyet segít fenntartani és megerősíteni; mivel az ilyen típusú erőszak a nők és férfiak szerepével és képességeivel kapcsolatos nemi sztereotípiákból, valamint a társadalmon belüli egyenlőtlen hatalmi viszonyokból ered, és fenntartja ezeket; mivel továbbra is széles körben elterjedt, és életkortól, iskolázottságtól, jövedelemtől, társadalmi helyzettől, származási vagy lakóhely szerinti országtól függetlenül a társadalom minden szintjén érinti a nőket, és mivel a nemek közötti egyenlőség megvalósításának egyik legsúlyosabb akadályát képezi; mivel a tagállamok eltérő politikái és jogi szabályozása miatt az Unióban a nők és a gyermekek nem élveznek egyenlő védelmet a nemi alapú erőszakkal szemben;

    B. mivel a nemek közötti egyenlőség számos hivatalos elismerése, valamint a nemek közötti egyenlőség terén elért számos eredmény ellenére a nőket továbbra is diszkriminálják és hátrányos helyzetbe hozzák, és továbbra is fennállnak társadalmi, gazdasági és kulturális egyenlőtlenségek; mivel az EIGE 2020. évi nemek közötti egyenlőség mutatója szerint a nők és férfiak közötti egyenlőség még egyetlen uniós országban sem valósult meg teljes mértékben; mivel még mindig lassú az Unió által a nemek közötti egyenlőség terén elért fejlődés, a mutató átlagosan kétévente emelkedik egy ponttal; mivel ebben az ütemben majdnem 70 évbe telne megvalósítani a nemek közötti egyenlőséget az Unióban; mivel ez a Parlament már kérte a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszterekből és államtitkárokból álló, új tanácsi formáció létrehozását;

    C. mivel az elnyomás formái nem egymástól elkülönülten léteznek, hanem halmozódnak, az egyént egyidejűleg érintik, és a megkülönböztetés interszekcionális formáit váltják ki; mivel a nemi alapú megkülönböztetés gyakran egybeesik más alapon, például faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetéssel;

    D. mivel ebben az évtizedben a nemek közötti egyenlőség és a nők jogai ellen irányuló látható és szervezett, globális és uniós szintű támadásnak lehetünk tanúi, többek között az Unióban is;

    E. mivel a nemek közötti egyenlőség elengedhetetlen feltétele az innovatív, versenyképes és virágzó uniós gazdaságnak, és új munkahelyek létrehozását és a termelékenység növekedést eredményezi, különösen a digitalizációval és a zöld gazdaságra való átállással összefüggésben;

    F. mivel partnerkapcsolati erőszaknak nevezünk minden olyan fizikai, szexuális, pszichológiai vagy gazdasági bántalmazást, amely házastársak vagy élettársak, illetve volt házastársak vagy élettársak között történik, függetlenül attól, hogy az elkövető ugyanott lakik vagy lakott-e, mint az áldozat; mivel a partnerkapcsolati erőszak a nemi alapú erőszak egyik legelterjedtebb formája, és a becslések szerint a nők 22%-a tapasztalja meg a fizikai és/vagy szexuális erőszakot, 43%-uk pedig a lelki erőszakot partnere részéről[13]; mivel ez a típusú erőszak aránytalanul sújtja a nőket és a gyermekeket; mivel a kapcsolati erőszak fogalmába beletartoznak a fizikai, a szexuális, a pszichológiai vagy a gazdasági erőszak mindazon cselekményei, amelyek a családon vagy a háztartási egységen belül, vagy a volt vagy a jelenlegi házastársak vagy partnerek között történnek, függetlenül attól, hogy az elkövető az áldozattal azonos helyen lakik vagy lakott-e[14]; mivel a kapcsolati erőszak súlyos és gyakran hosszú távú, valamint gyakran rejtve maradó társadalmi probléma, amely súlyos következményekkel járó, rendszeres fizikai és/vagy pszichológiai traumát okoz az áldozatoknak, és komoly hatással van az egész család érzelmi, gazdasági és társadalmi jólétére, mivel olyan személy követi el, akiben az áldozatnak egyébként bíznia kellene; mivel az erőszak áldozatává váló gyermekek 70–85%-a ismeri a bántalmazóját, és mivel e gyermekek túlnyomó többsége olyan ember áldozata, akiben megbízik[15]; mivel az áldozatokra gyakran olyan kényszerítésen alapuló kontrollt gyakorolnak bántalmazóik, amelyet a megfélemlítés, az irányítás, az elszigetelés és a bántalmazások határoznak meg;

    G. mivel a partnerkapcsolati erőszak aránya a vidéki és távoli közösségekben még nagyobb, mint a városi térségekben; mivel a vidéki és távoli területeken élő nők nagyobb arányban tapasztalják meg a partnerkapcsolati erőszakot és nagyobb gyakorisággal és súlyossággal a fizikai, lelki és gazdasági bántalmazást, amit az a tény is súlyosbít, hogy távolabb élnek az olyan rendelkezésre álló forrásoktól és szolgáltatásoktól, ahol segítséget kérhetnének; mivel az, hogy a kapcsolati erőszakot a vidéki és távoli régiók egészségügyi, szociális és jogi szolgáltatói nem ismerik kielégítően, jelentős problémaként azonosítható a partnerkapcsolati erőszak túlélői számára;

    H. mivel uniós szinten az egyszülős háztartások többségét egyedülálló anyák vezetik, akik gazdaságilag különösen kiszolgáltatottak, különösen az alacsony bérkategóriába tartozók, és nagyobb valószínűséggel hagyják el korán a munkaerőpiacot szülővé válásukkor, emiatt hátrányos helyzetbe kerülnek, amikor megpróbálnak újra belépni a munkaerőpiacra; mivel az Unióban 2019-ben az egyszülős háztartások 40,3%-a volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának[16];

    I. mivel a korábbi vagy jelenlegi partner szexuális áldozatává váló nők 30%-a gyermekkorban is elszenvedett szexuális erőszakot, valamint mivel a partner által elkövetett szexuális erőszakot elszenvedő anyák 73%-a jelezte, hogy legalább az egyik gyermekük tudomást szerzett arról, hogy ilyen erőszak történik[17];

    J. mivel számos tagállamban a Covid19-világjárvány alatti lezárások és a közösségi kontaktusok korlátozására irányuló intézkedések a partnerkapcsolati erőszak, a lelki erőszak, a kényszerítésen alapuló kontroll és az online erőszak előfordulási gyakoriságának és intenzitásának exponenciális növekedésével, valamint a kapcsolati erőszak áldozatai általi segélyhívások 60%-os növekedésével párosultak[18]; mivel az otthontartózkodás előírása és az „árnyékjárvány” riasztó terjedése miatt a nők és a gyermekek nehezen jutottak hozzá a hatékony védelemhez, a támogató szolgáltatásokhoz és az igazságszolgáltatáshoz, és világossá vált, hogy a támogatási források és struktúrák nem elégségesek, és az áldozatok csak korlátozott mértékben férnek hozzá a támogató szolgáltatásokhoz, sokuk számára pedig nem biztosított megfelelő és kellő időben rendelkezésre álló védelem; mivel a tagállamoknak meg kell osztaniuk egymással az áldozatok időben történő és hozzáférhető segítésére irányuló konkrét intézkedésekkel kapcsolatos bevált gyakorlatokat, például a vészhelyzeti sms-rendszerek vagy a gyógyszertárakban és szupermarketekben kialakított, segítségkérésre szolgáló kapcsolattartó pontok létrehozását; mivel a jelenség elterjedtsége ellenére az Unióban az áldozatok, családjaik, barátaik, ismerőseik és szomszédaik különböző okokból még mindig csak kevés esetben jelentik be a nőkkel szembeni partnerkapcsolati erőszakot, különösen a Covid19-világjárvány idején, és mivel jelentős hiány mutatkozik átfogó, összehasonlítható és nemek szerint lebontott adatokból, ami megnehezíti a válság hatásának teljes körű értékelését; mivel az FRA nők elleni erőszakról szóló felmérése szerint az áldozatok a partnerkapcsolati erőszak legsúlyosabb eseteinek csak 14%-át jelentik be a rendőrségnek, és hogy a női áldozatok kétharmada szisztematikusan nem tesz bejelentést a hatóságoknak félelemből vagy az áldozatok jogaival kapcsolatos információk hiánya miatt vagy azon általános meggyőződés miatt, hogy a partnerkapcsolati erőszak magánügy, amelyet nem kell a nyilvánosság elé tárni[19];

    K. mivel a kapcsolati és a nemi alapú erőszak aránya növekedett a Covid19-világjárvány alatt hozott kijárási korlátozások eredményeként, és a legfrissebb Europol-jelentés[20] szerint a gyermekek online szexuális zaklatásának aránya drámaian nőtt az Unióban;

    L. mivel a kijárási korlátozások alatt az LMBTI-személyek, különösen a fiatalok ellen elkövetett kapcsolati erőszak arányának növekedését jelentették;

    M. mivel a nők gazdasági bántalmazása – például vagyoni kár okozása, pénzügyi forrásokhoz, oktatáshoz vagy  munkaerőpiachoz való hozzáférés korlátozása vagy olyan gazdasági kötelezettségeknek elmulasztása formájában, mint a tartásdíjfizetés – megfelelő figyelmet kíván, mivel a pénzügyi függetlenség és a család jólétének akadályozása együtt jár az erőszak más formáival, és további csapdát jelent az áldozatok számára; mivel azok az áldozatok, akik pénzügyi szempontból nem függetlenek, gyakran kényszerülnek arra, hogy az elkövetővel egy háztartásban maradjanak, elkerülendő a pénzügyi bizonytalanságot, a hajléktalanságot vagy a szegénységet, és mivel ezt a tendenciát a Covid19-világjárvány csak megerősítette; mivel a tisztességes javadalmazás és a gazdasági függetlenség elengedhetetlen ahhoz, hogy a nők képesek legyenek kilépni a visszaélésszerű, erőszakos kapcsolatokból; mivel bizonyos tagállamokban a pénzügyi ellentételezéssel kapcsolatos bírósági határozatok végrehajtása során megkövetelhetik az áldozattól, hogy kapcsolatban maradjon a bántalmazóval, ami további fizikai és érzelmi erőszak kockázatának teszi ki az áldozatot;

    N. mivel a gyermekek otthon és a családi környezetben tanúként is elszenvedhetik az erőszakot[21], ha a fizikai, verbális, pszichológiai, szexuális vagy gazdasági erőszak révén a bántalmazás bármely formáját tapasztalják olyan személlyel szemben, aki számukra referenciaszemély vagy érzelmileg fontos; mivel az ilyen erőszak rendkívül súlyos következményekkel jár a gyermek pszichológiai és érzelmi fejlődésére nézve, és mivel ezért alapvetően fontos kellő figyelmet fordítani az ilyen típusú erőszakra a különválások és a szülői felügyeleti megállapodások során, biztosítva, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke legyen az elsődleges szempont, különösen a különválási ügyekben a felügyeleti és láthatási jogok meghatározása érdekében; mivel a tanúként elszenvedett erőszak nem mindig ismerhető fel könnyen, és mivel a kapcsolati erőszak áldozatául esett nők feszültségben és érzelmi nehézségek között élnek; mivel a kapcsolati erőszakot és a gyermek védelmét egyszerre érintő ügyekben a bíróságoknak olyan szakértőkhöz kell fordulniuk, akik rendelkeznek a szükséges ismeretekkel és eszközökkel, hogy elkerülhetők legyenek az anyával szembeni olyan döntések, amelyek nem veszik megfelelően figyelembe az összes körülményt;

    O. mivel az oktatásnak alapvető szerepe van a gyermekek és fiatalok egészséges kapcsolatok kialakítására való képességének formálásában, nevezetesen az által, hogy tanulnak a nemi normákról, a nemek közötti egyenlőségről, a párkapcsolatok hatalmi dinamikáiról, a beleegyezésről és a határok tiszteletben tartásáról, az oktatás továbbá segít leküzdeni a nemi alapú erőszakot; mivel az UNESCO szexuális oktatásra vonatkozó nemzetközi technikai iránymutatásai szerint az átfogó szexuális oktatásra irányuló, tantervre épülő programok lehetővé teszik, hogy a gyermekek és a fiatalok ismeretekhez jussanak és pozitív hozzáállást és készségeket fejlesszenek ki e téren, beleértve az emberi jogok tiszteletben tartását, a nemek közötti egyenlőséget, a beleegyezést és a sokféleséget, és felvértezik a gyermekeket és a fiatalokat;

    P. mivel a nemi alapú erőszak felszámolásának érdekében konzisztens és összehasonlítható adminisztratív adatokra van szükség, amelyek megbízható és összehangolt adatgyűjtési kereten alapulnak; mivel a tagállamok bűnüldöző és igazságügyi hatóságai által gyűjtött, jelenleg rendelkezésre álló adatok nem tükrözik a partnerkapcsolati erőszak teljes mértékét, valamint a nőkre és a gyermekekre gyakorolt hatását és hosszú távú hatását, mivel a legtöbb tagállam nem gyűjt nemek szerint bontott, összehasonlítható adatokat az erőszakról, és nem ismerik el a partnerkapcsolati erőszakot mint a bűncselekmények külön kategóriáját, ami miatt olyan szürke zóna alakul ki, amely tükrözi, hogy a partnerkapcsolati erőszak előfordulása és gyakorisága igen kevéssé számszerűsített és feltérképezett; mivel az adatok hiányosak azokra a konkrét csoportokra vonatkozóan is, amelyekben a kapcsolati és partnerkapcsolati erőszak kockázata és előfordulási gyakorisága fokozott, például a hátrányos helyzetű vagy diszkriminált nők csoportja esetében;

    Q. mivel egyes tagállamokban gyakran elhanyagolják a nőkkel szembeni, partnerkapcsolati erőszakot, és úgy tűnik, hogy a közös felügyelet vagy a szülői felügyeleti jog általános szabálya érvényesül a gyermek feletti felügyeletre, a kapcsolattartásra és a láthatásra vonatkozó megállapodások és döntések esetében; mivel az ilyen erőszak figyelmen kívül hagyása súlyos következményekkel jár a nőkre és a gyermekekre nézve, ami nőgyilkossághoz és/vagy csecsemőgyilkossághoz vezethet; mivel a partnerkapcsolati erőszak áldozatai különleges védelmi intézkedéseket igényelnek; mivel az áldozatok helyzete jelentősen romlik, ha gazdaságilag vagy szociálisan függnek az elkövetőtől; mivel ezért alapvető fontosságú, hogy a különválásról és a felügyeleti jogról szóló döntések meghozatalakor teljes mértékben figyelembe vegyék az ilyen típusú erőszakot, és hogy az erőszakról szóló állításokkal előbb foglalkozzanak, mint a felügyeleti jog vagy a láthatás kérdésével; mivel a tagállamok bíróságainak biztosítaniuk kell, hogy a felügyeleti és láthatási jogok meghatározásának érdekében átfogó értékelésre kerüljön sor a „gyermek mindenek felett álló érdeke” elvének megfelelően, többek között a gyermek meghallgatása, az összes érintett szolgálat bevonása, pszichológiai támogatás nyújtása és az eljárásba bevont szakemberek véleményének figyelembevétele révén;

    R. mivel a legtöbb tagállamban a bűnüldöző kockázatelemzés nem tartalmazza rendszerszinten azokat az információkat, amelyeket a gyermekek szolgáltatnak a partnerkapcsolati erőszakra vonatkozó tapasztalataikról;

    S. mivel a gyermek mindenek felett álló érdekének mindig elsődleges szempontnak kell lennie a gyermekekkel kapcsolatos valamennyi döntésben, beleértve a családjogi vitákat is, és mivel a mindkét szülővel való kapcsolattartáshoz való jogot – amelyet az emberi jogok európai egyezményének 8. cikke és a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 9. cikke rögzít –, amennyiben az szükséges, a gyermek mindenek felett álló érdekének megfelelően korlátozni kell;

    T. mivel a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 12. cikke és az (EU) 2016/800 irányelv 4. és 16. cikke szerint a gyermekeknek joguk van minden őket érintő ügyben, beleértve az igazságügyi és adminisztratív eljárásokat, kifejezni véleményüket, gyermekbarát keretek között, és mivel véleményüket elsődleges szempontnak kell tekinteni, a gyermek életkorának és érettségének megfelelően;

    U. mivel a mentális egészséggel foglalkozó legrangosabb intézmények közül kettő – az Egészségügyi Világszervezet és az Amerikai Pszichológiai Szövetség – elutasítja az úgynevezett szülői elidegenítés szindrómájának és hasonló fogalmaknak és kifejezéseknek a használatát, mivel ezek az erőszak áldozatai elleni stratégiaként alkalmazhatók, megkérdőjelezve az áldozatok szülői készségeit, figyelmen kívül hagyva az általuk elmondottakat és az erőszakot, amelynek a gyermek ki van téve; mivel az EDVAW platform ajánlása szerint a bántalmazó apák által az anyák ellen irányuló, a szülői elidegenítésre vonatkozó gyanúsításokat úgy kell tekinteni, mint a hatalom és a kontroll meghosszabbítását az állami ügynökségeken és szereplőkön keresztül – beleértve azokat, amelyek a gyermek feletti felügyeletről döntenek[22];

    V. mivel a névtelen panaszok és az áldozatok által később visszavont panaszok hátráltathatják a hatóságok által folytatott további vizsgálatokat, és akadályt jelentenek a további erőszak megelőzésében;

    W. mivel a kapcsolati erőszak miatti panasz nyomán indított büntetőeljárásokat gyakran teljesen külön kezelik a különválási és a felügyeleti jogi eljárásoktól; mivel ez azt jelentheti, hogy elrendelik a gyermekek feletti közös felügyeletet és/vagy olyan láthatási jogokat írnak elő, amelyek veszélyeztetik az áldozat és a gyermekek jogait és biztonságát; mivel ennek visszafordíthatatlan következményei lehetnek a gyermekek mentális és érzelmi fejlődésére, és lényegében a gyermekek mindenek felett álló érdekeit érintik; mivel ezért a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az áldozatok – szükségleteiknek megfelelően – térítésmentesen igénybe vehessék a bizalmas áldozatsegítő szolgáltatásokat, amelyek a büntetőeljárás előtt, alatt és – megfelelő ideig – után az áldozatok érdekében járnak el, többek között pszichoszociális támogatási rendszer révén, különösen a kihallgatási eljárások során és után, amely figyelembe veszi a körülményekhez kapcsolódó érzelmi feszültségeket;

    X. mivel az EUMSZ 67. cikke értelmében az „Unió egy, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget alkot, amelyben tiszteletben tartják az alapvető jogokat”, ehhez pedig elengedhetetlen az igazságszolgáltatáshoz való megkülönböztetésmentes hozzáférés jogának biztosítása mindenki számára;

    Y. mivel szükség van annak biztosítására, hogy elsődlegesen az áldozatok biztonságát és védelmét tartsák szem előtt a családjogi ügyekben, és mivel az olyan ügyekben, amelyek a nők és gyermekek elleni erőszakot érintik, a bírósági eljárások előtt és során nem szabad alternatív vitarendezési mechanizmusokat, például közvetítést használni, elkerülendő a további károkozást az áldozatok számára;

    Z. mivel az isztambuli egyezmény előírja a részes felek számára, hogy jogalkotási vagy egyéb szükséges intézkedéseket fogadjanak el annak biztosítása érdekében, hogy a kapcsolati erőszak eseteit figyelembe vegyék a gyermek feletti felügyeleti és láthatási jogok meghatározásakor, és hogy a láthatási vagy felügyeleti jog gyakorlása ne veszélyeztesse az áldozatok vagy gyermekeik jogait és biztonságát[23]; mivel a hatálybalépése óta eltelt nyolc év alatt az isztambuli egyezményt hat tagállam és az Unió még nem ratifikálta; mivel az isztambuli egyezmény a nemi alapú erőszak megelőzésének és leküzdésének legfontosabb meglévő nemzetközi kerete;

    AA. mivel a partnerkapcsolati erőszak megléte mellett elrendelt közös felügyelet további, egyébként megelőzhető erőszaknak teszi ki a nőket azáltal, hogy földrajzi közelségbe kényszeríti őket a bántalmazókkal, és további fizikai és lelki erőszaknak, valamint érzelmi erőszaknak teszi ki őket, aminek közvetlen és közvetett hatása lehet a gyermekükre; mivel partnerkapcsolati erőszak esetén a nők és a gyermekek védelemhez és fizikai és lelki erőszaktól mentes élethez való jogának elsőbbséget kell élveznie a közös felügyelet előnyben részesítésével szemben; mivel a partnerkapcsolati erőszak elkövetői a gyermekek bántalmazását felhasználhatják arra, hogy hatalmat gyakoroljanak az anya felett, és erőszakos cselekményeket kövessenek el ellene, ami a közvetett nemi alapú erőszak egyik típusa, amelyet egyes tagállamokban helyettes erőszakként ismernek;

    AB. mivel a segélyvonalak a támogatás elérésének alapvetően fontos csatornái, de csak 13 tagállam vezette be a 116 006-os, a bűncselekmények áldozatainak szóló uniós segélyvonalat, és csak néhány tagállam rendelkezik a partnerkapcsolati erőszak áldozataira szakosodott segélyvonalakkal;

    AC. mivel a partnerkapcsolati erőszak természeténél fogva összekapcsolódik a gyermek elleni erőszakkal és a gyermekbántalmazással; mivel a gyermekek kapcsolati erőszaknak való kitételt a gyermekek elleni erőszaknak kell tekinteni; mivel a kapcsolati erőszaknak kitett gyermekek negatív mentális és/vagy fizikai egészségügyi hatásoktól szenvednek, amelyek akut és krónikus természetűek lehetnek; mivel a nők elleni erőszak esetén a gyermekek viktimizációja folytatódhat és erősödhet a felügyelettel és gondozással kapcsolatos szülői vitákkal összefüggésben; mivel a gyermekek mentális egészségét és jóllétét a Covid19-járvány megfékezésére irányuló intézkedések rontották; mivel a gyermekekkel foglalkozó mentális egészségügyi szolgáltatások száma tagállamonként jelentősen eltér, és sok tagállamban nem elégséges;

    AD. mivel az erőszakos otthoni környezetben való nevelkedés nagyon hátrányosan befolyásolja a gyermek fizikai, érzelmi é szociális fejlődését és későbbi felnőtt viselkedését; mivel a gyermek erőszaknak való kitettsége – bántalmazottként és/vagy partnerkapcsolati erőszak tanújaként – kockázati tényezőt jelent az áldozattá vagy felnőttként erőszak elkövetőjévé válás vagy viselkedési, fizikai vagy mentális problémák jelentkezése szempontjából;

    AE. mivel az előrelépések ellenére a legutóbbi jelentések azt mutatják, hogy a bűncselekmények áldozatai továbbra sem tudják teljes mértékben gyakorolni jogaikat az Unióban; mivel a támogató szolgáltatásokhoz való hozzáférés alapvetően fontos a partnerkapcsolati erőszaknak kitett nők számára; mivel továbbra sem áll rendelkezésre elegendő speciális és általános támogató szolgálat a partnerkapcsolati erőszak áldozatai számára, és mivel az áldozatok az információhiány, valamint a nem megfelelő támogatás és védelem miatt gyakran nehézségekbe ütköznek az igazságszolgáltatás terén; mivel az áldozatok gyakran másodlagos viktimizációval szembesülnek a büntetőeljárások során és a kártérítés igénylésekor; mivel számos olyan eset van, amikor a bűnüldöző szervek tagjai és az igazságszolgáltatási rendszerek nem képesek elegendő támogatást nyújtani a kapcsolati erőszak áldozatául esett nőknek és gyermekeknek, és mivel a nemi alapú erőszak áldozatai az erőszak bejelentése során még közömbös magatartásnak és nem helyénvaló megjegyzéseknek is ki lettek téve; mivel a civil társadalmi és állami szervezetek – különösen azok, amelyek a gyermekekért és a kapcsolati és a nemi alapú erőszak áldozataival és áldozataiért dolgoznak – fontos szereplők a kapcsolati és a partnerkapcsolati erőszak megelőzésében és kezelésében; mivel helyi szinten és közvetlenül szerzett tapasztalataik nyomán az ilyen szervezetek értékes hozzájárulást biztosíthatnak a szakpolitikákhoz és a jogszabályhoz; mivel az olyan uniós finanszírozási programok, mint a Jogérvényesülés program és a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program felhasználható a kapcsolati és nemi alapú erőszak áldozatainak védelmére és támogatására irányuló tevékenységek támogatására, beleértve az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésnek és az áldozatokkal dolgozó civil társadalmi szervezetek finanszírozásának biztosítását;

    AF. mivel a határokon átnyúló különválási és felügyeleti jogi eljárások összetettebbek és általában hosszabb időt vesznek igénybe; mivel az Unión belüli fokozott mobilitás egyre több, határokon átnyúló, szülői felelősséggel és gyermek feletti felügyelettel kapcsolatos vitát eredményezett; mivel problematikus a felügyeleti joghoz kapcsolódó olyan eljárásokra vonatkozó döntések automatikus elismerése, amelyekben nemi alapú erőszak történt, mivel a nemi alapú erőszakra vonatkozó jogszabályok tagállamonként különböznek, és nem minden tagállam ismeri el a partnerkapcsolati erőszakot bűncselekményként és a nemi alapú erőszak egyik formájaként; mivel a Bizottságnak fokoznia kell erőfeszítéseit annak érdekében, hogy valamennyi tagállamban előmozdítsa a gyermek jogairól szóló, az összes uniós tagállam által ratifikált ENSZ-egyezményben foglalt elvek és célkitűzések következetes és konkrét végrehajtását; mivel a tagállamoknak – a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény részes feleiként – a gyermek mindenek felett álló érdekeit kell elsődlegesen szem előtt tartaniuk minden közintézkedés során, beleértve a határokon átnyúló családi vitákat; mivel az EUMSZ 83. cikkének (1) bekezdése szabályozási minimumok megállapítását teszi lehetővé a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan az olyan különösen súlyos bűncselekmények esetében, amelyek jellegüknél vagy hatásuknál fogva a több államra kiterjedő vonatkozásúak, illetve amelyek esetében különösen szükséges, hogy az ellenük folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék; mivel az EUMSZ 83. cikkének (2) bekezdése szabályozási minimumok megállapítását teszi lehetővé a bűncselekményi tényállások és a büntetési tételek meghatározására vonatkozóan, az uniós szakpolitika hatékony végrehajtásának érdekében egy harmonizációs intézkedések hatálya alá tartozó területen;

    AG. mivel az EUMSZ 82. cikkének (2) bekezdése a több államra kiterjedő vonatkozású büntetőügyekben a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének, valamint a rendőrségi és igazságügyi együttműködésnek a megkönnyítése érdekében a tagállamokban alkalmazandó szabályozási minimumok megállapításának lehetőségéről rendelkezik, különösen a bűncselekmények áldozatainak jogai tekintetében;

    Általános megjegyzések

    1. a lehető leghatározottabban elítéli a nemi alapú erőszak, a kapcsolati erőszak és a nők elleni erőszak minden formáját,  és sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a nők és a gyermekek, a maguk sokféleségében, továbbra is ki vannak téve a partnerkapcsolati erőszaknak, ami súlyosan sérti emberi jogaikat és méltóságukat, valamint hatást gyakorol a nők gazdasági szerepvállalására, ezt a jelenséget pedig a Covid19-válság súlyosbította;

    2. emlékeztet az ENSZ nők elleni erőszakkal foglalkozó különleges előadójának megjegyzésére, miszerint a Covid19-válság rámutatott arra, hogy a nemi alapú erőszak elleni védelmet és annak megelőzését szolgáló nemzetközi egyezmények végrehajtása nem megfelelő; felhívja a tagállamokat, hogy sürgősen foglalkozzanak a partnerkapcsolati erőszak Covid19-világjárvány alatti fokozódásával, és arra ösztönzi őket, hogy osszák meg egymással azokat a nemzeti innovációkat, iránymutatásokat, bevált gyakorlatokat és protokollokat, amelyek hatékonynak bizonyultak a partnerkapcsolati erőszak kezelésében és az áldozatok támogatásában, különösen vészhelyzetekben; felszólítja a Bizottságot, hogy mozdítsa elő ezeket a gyakorlatokat; felhívja a tagállamokat és a helyi hatóságokat, hogy mérjék fel a nemi alapú erőszak elterjedtségét, és támogassák a nemi alapú és a kapcsolati erőszak áldozatait az által, hogy garantálják biztonságukat és gazdasági függetlenségüket a konkrét lakhatáshoz és az olyan alapvető közszolgáltatásokhoz való hozzáférésük által, mint az egészségügyi ellátás, a közlekedés, valamint a hozzáértő pszichológiai támogatás; felhívja a Bizottságot, hogy dolgozzon ki európai uniós protokollt a nők ellen válság- és vészhelyzetben elkövetett erőszakról; a nők elleni erőszak megelőzése és az áldozatok támogatása érdekében olyan vészhelyzetekben, mint a Covid19-világjárvány, hozzon létre egy biztonságos és rugalmas vészhelyzeti riasztási rendszert, és vegye fontolóra, hogy az áldozatok védelmét szolgáló szolgáltatások, például a segélyvonalak, a biztonságos elhelyezés és az egészségügyi szolgáltatások „alapvető szolgáltatásoknak” minősüljenek a tagállamokban; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy konkrét intézkedésekre van szükség a tagállamok közötti, a jogszabályok, a szakpolitikák és a szolgáltatások terén megnyilvánuló különbségek felszámolására, valamint a kapcsolati és a nemi alapú erőszak Covid19-világjárvány során tapasztalható növekedésének kezelésére;

    3. kiemeli, hogy az elkövetők gyakran a peres eljárásokat használják fel hatalmuk és ellenőrzésük kiterjesztésére, valamint arra, hogy továbbra is megfélemlítsék és rettegésben tartsák áldozataikat; e tekintetben hangsúlyozza, hogy az erőszakos szülő gyakran manipulálja a gyermeket és közös felügyelet iránti kérelmet, hogy a különválás után is elérje az anyát; hangsúlyozza, hogy az elkövetők azzal a szándékkal, hogy ártsanak partnerüknek vagy volt partnerüknek, gyakran bántalmazzák a gyermekeket, vagy azzal fenyegetőznek, hogy ártanak nekik, vagy elviszik őket, ami komoly hatást gyakorol a gyermek kiegyensúlyozott fejlődésére; emlékeztet rá, hogy ez a nemi alapú erőszak egyik formája; megjegyzi, hogy a tartásdíj visszatartását az elkövetők fenyegetésként és a bántalmazás egyik formájaként felhasználhatják áldozataikkal szemben; kiemeli, hogy ez a gyakorlat nagy pszichológiai sérülést okozhat az áldozatoknak, és pénzügyi nehézségekhez vezethet, illetve súlyosbíthatja azokat; felszólítja a tagállamokat, hogy tegyenek intézkedéseket annak biztosítására, hogy a tartásdíjat az áldozatok számára létrehozott alapokon keresztül fizessék ki az áldozatoknak, elkerülendő a pénzügyi visszaéléseket és az áldozatnak okozott további kár kockázatát;

    4. üdvözli, hogy a Bizottság a 2020–2025 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégiában elkötelezte magát a nemi alapú erőszak elleni küzdelem mellett, és e tekintetben hangsúlyozza a stratégia fő célkitűzései teljes körű és gyors végrehajtásának fontosságát; kiemeli, hogy a nemi alapú erőszakról szóló adatok riasztóak, és nyilvánvalóvá teszik, hogy a patriarchális magatartást sürgősen meg kell változtatni; emlékeztet arra, hogy a közös fellépés elengedhetetlen ahhoz, hogy Európában a nők jogait harmonizálják és felfelé közelítsék egymáshoz; ezért szorgalmazza, hogy az Európai Tanács keretében hozzanak létre a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó tanácsi formációt, hogy a tagállamok képviselői rendszeresen találkozhassanak, jogszabályokat alkothassanak, és megosszák egymással a bevált gyakorlatokat; hangsúlyozza, hogy a nemi alapú és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemre irányuló intézkedések terén interszekcionális megközelítést kell alkalmazni abból a célból, hogy az intézkedések a lehető leginkluzívabbak legyenek, és kerüljenek mindenféle diszkriminációt;

    5. rámutat arra, hogy az isztambuli egyezmény kulcsfontosságú eszköz a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemhez; sajnálattal állapítja meg, hogy az egyezményt az Európai Unió még nem ratifikálta, és a tagállamok  közül egyelőre csak 21 ratifikálta; felszólít az egyezmény gyors ratifikálására és végrehajtására tagállami és uniós szinten; sürgeti Bulgáriát, Csehországot, Magyarországot, Lettországot, Litvániát és Szlovákiát, hogy ratifikálják az isztambuli egyezményt; megismétli, hogy határozottan elítéli a lengyel igazságügyi miniszter azon közelmúltbeli döntését, hogy hivatalosan kezdeményezi Lengyelország kilépését az isztambuli egyezményből, ami komoly visszaesést jelentene a nemek közötti egyenlőség, a nők jogai és a nemi alapú erőszak elleni küzdelem tekintetében; felhívja a Bizottságot, hogy folytassa a nők elleni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemre irányuló szakpolitikák, programok és egyéb kezdeményezések átfogó keretének kidolgozását, és biztosítson elegendő és megfelelő forrásokat az isztambuli egyezmény végrehajtásához kapcsolódó fellépésekre a 2021–2027-es többéves pénzügyi keret rendelkezéseiben biztosított finanszírozási programjain és a Daphné ágon keresztül; helyesel minden olyan kampányt, amely az isztambuli egyezmény ratifikálását és végrehajtását szorgalmazza; támogatja a Bizottságnak az egyezmény uniós szintű ratifikálásának előmozdítására irányuló tervét; határozottan elítéli az isztambuli egyezmény hiteltelenítésére tett kísérleteket és elítéli a nemi alapú erőszak, beleértve a kapcsolati erőszak elleni küzdelem eredményeinek visszavetésére tett kísérleteket, amelyek bizonyos tagállamokban folynak; mély aggodalommal jegyzi meg, hogy az egyezmény tényleges végrehajtása továbbra sem egységes Unió-szerte; felhívja azokat a tagállamokat, amelyek ratifikálták az egyezményt, hogy biztosítsák teljes körű, tényleges és gyakorlati végrehajtását, különös figyelmet fordítva 31. cikkére, és tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy a gyermekek felügyeleti és láthatási jogának meghatározása során figyelembe vegyék a partnerkapcsolati erőszak eseteit, és hogy a láthatási vagy felügyeleti jog gyakorlása ne veszélyeztesse az áldozat vagy gyermekek jogait és biztonságát;

    6. felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy a nemi alapú erőszakot adja hozzá az EUMSZ 83. cikk (1) bekezdésében felsorolt bűncselekményi területekhez, figyelembe véve, hogy különösen szükséges, hogy az e bűncselekmény ellen folytatott küzdelem közös alapokon nyugodjék; felkéri a Bizottságot, hogy használják ezt jogalapként kötelező erejű intézkedésekre és egy holisztikus uniós keretirányelvre tett javaslathoz, a nemi alapú erőszak minden formájának megelőzése és leküzdése érdekében, beleértve a partnerkapcsolati erőszak nőkre és gyermekekre gyakorolt hatását, valamint, hogy az említett javaslatok tartalmazzanak egységes normákat és a kellő gondosságra vonatkozó kötelezettséget az adatgyűjtésre, az erőszak megelőzésére és kivizsgálására, az áldozatok és a tanúk védelmére, valamint az elkövetők elleni eljárásokra és büntetésükre vonatkozóan; emlékeztet arra, hogy az ilyen jogszabályi intézkedéseknek minden esetben összhangban kell lenniük az isztambuli egyezményben foglalt jogokkal, kötelezettségekkel és célkitűzésekkel, és ki kell egészíteniük az egyezmény ratifikálását; javasolja, hogy az isztambuli egyezményt tekintsék minimális normának és igyekezzenek további előrelépést tenni a nemi alapú és a kapcsolati erőszak megszüntetése érdekében;

    7. felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy fogadjanak el konkrét intézkedéseket a gyermekeket és különösen a lányokat aránytalanul érintő online erőszak – többek között az online zaklatás, az internetes megfélemlítés és a nőellenes gyűlöletbeszéd – felszámolására, és kifejezetten foglalkozzanak a nemi alapú erőszak e formái előfordulásának a Covid19-világjárvány idején tapasztalható növekedésével; felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő megfelelő szabályozást és egyéb lehetséges intézkedéseket a gyűlöletbeszéd és az online zaklatás felszámolása érdekében;

    8. sajnálattal állapítja meg, hogy a Bizottság és a tagállamok a jelenség mértékéhez képest alulfinanszírozzák a kapcsolati erőszak elleni harcot; megállapítja, hogy azok a tagállamok, amelyek jelentősen megnövelték ezt a finanszírozást, eredményeket értek el, különösen a nőgyilkosságok számának csökkentése terén; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy növeljék a kapcsolati erőszak elleni küzdelemre szánt finanszírozást; aggályosnak tartja a finanszírozás széttagoltságát, a rövid távú finanszírozást és az adminisztratív terheket, amelyek miatt csökkenhet a szervezetek finanszírozáshoz való hozzáférése, és ez hatással lehet a kapcsolati erőszak áldozatainak és gyermekeiknek biztosított támogatás minőségére; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy részesítsék előnyben a stabil és hosszú távú finanszírozást;

    A nemi alapú erőszak áldozatainak védelme, biztonsága és támogatása – a partnerkapcsolati erőszak figyelembevétele a felügyeleti jogot és láthatást szabályozó határozatokban

    9. emlékeztet rá, hogy a gyermekekre vonatkozó minden intézkedés során a gyermek mindenek felett álló érdekét kell elsősorban szem előtt tartani; emlékeztet rá, hogy az egyik vagy mindkét szülőjétől elválasztott gyermeknek joga van mindkét szülővel rendszeres személyes és közvetlen kapcsolatot tartani, kivéve, ha ez a gyermek érdekeivel ellentétes; leszögezi, hogy a közös felügyelet és a felügyelet nélküli láthatás elvben kívánatos annak biztosítása érdekében, hogy a szülők egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzenek, kivéve, ha ez a gyermek érdekeivel ellentétes; hangsúlyozza, hogy ezen érdekekkel ellentétes, ha a törvény automatikusan szülői felelősséget ruház az egyik vagy mindkét szülőre; emlékeztet rá, hogy a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény szerint a gyermek mindenek felett álló érdekének értékelése egyedi tevékenység, amelyet minden egyes esetben el kell végezni, figyelembe véve az egyes gyermekek sajátos körülményeit; hangsúlyozza, hogy a partnerkapcsolati erőszak egyértelműen összeegyeztethetetlen a gyermek mindenek felett álló érdekével és a közös felügyelettel és gondozással, mivel súlyos következményekkel jár a nőkre és a gyermekekre nézve, beleértve a szélsőséges tettek, a válást követő erőszak, a nőgyilkosság és a csecsemőgyilkosság kockázatát is; hangsúlyozza, hogy a felügyeletre, a kapcsolattartásra és a láthatási jogokra vonatkozó megállapodások meghatározásakor a nők és gyermekek erőszakkal szembeni védelmének és a gyermek mindenek felett álló érdekének kell döntőnek lennie, és elsőbbséget élveznie más kritériumokkal szemben; hangsúlyozza ezért, hogy az elkövetők vagy feltételezhető elkövetők jogait vagy követeléseit – beleértve az ingatlanra, a magánéletre, a gyermekfelügyeletre, kapcsolattartásra és láthatásra vonatkozóakat – a bírósági eljárások alatt és után a nők és a gyermekek élethez és fizikai, szexuális és pszichológiai sértetlenséghez való emberi joga alapján kell meghatározni, valamint a döntést a gyermek mindenek felett álló érdekének elve kell, hogy vezérelje[24]; hangsúlyozza ezért, hogy a további erőszak és az áldozatok másodlagos viktimizációja megelőzésének egyetlen módja lehet az erőszakos partner felügyeleti és láthatási jogának megvonása, valamint az, hogy az anya kizárólagos felügyeleti jogot kap, amennyiben erőszak áldozatává válik; hangsúlyozza, hogy az összes szülői felelősség egyik szülőnek ítélését  kompenzációs mechanizmusokkal kell kísérni, például szociális ellátással, valamint kollektív és egyéni gondozási lehetőségekhez való elsőbbségi hozzáféréssel;

    10. hangsúlyozza, hogy ha a felügyeleti jogot és láthatást szabályozó határozatokban nem foglalkoznak a partnerkapcsolati erőszakkal, akkor gondatlanságból megsértik az élethez való emberi jogot, az erőszakmentes élethez való jogot, valamint a nők és gyermekek egészséges fejlődéshez való jogát; határozottan sürgeti, hogy az erőszak bármilyen formáját, ideértve azt is, ha a gyermek a szülő vagy egy közeli személy ellen elkövetett erőszak szemtanúja, a törvényben és a joggyakorlatban az emberi jogok megsértésének és a gyermek mindenek felett álló érdekével ellentétes cselekménynek tekintsék; rendkívül aggasztónak tartja, hogy a nőgyilkosságok – a nők elleni erőszak legszélsőségesebb formája – száma továbbra is riasztóan magas Európában; aggasztónak tartja, hogy a nők számára biztosított védelem nem elégséges, amit az olyan nőgyilkosságok és csecsemőgyilkosságok száma is bizonyít, amelyekre az után kerül sor, hogy a nők bejelentették a nemi alapú erőszakot; hangsúlyozza, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekében a nőgyilkossági ügyekben a gyanúsított szülő felügyeleti jogát szisztematikusan fel kell függeszteni az eljárás teljes időtartamára; hangsúlyozza továbbá, hogy a leszármazottakat mentesíteni kell az olyan szülővel szembeni tartási kötelezettségek alól, akit elítéltek nőgyilkosságért; sürgeti a tagállamokat annak biztosítására, hogy az igazságszolgáltatás és az áldozatok támogatása a partnerkapcsolati erőszak áldozatává vált minden nő számára – a maguk sokféleségében és tekintet nélkül jogállásukra – hozzáférhető, megfelelő és ingyenes legyen, és szükség esetén biztosítsanak tolmácsolási szolgáltatásokat; felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a szolgáltatások vegyék figyelembe a nők és a gyermekek által elszenvedett megkülönböztetés interszekcionális formáit; felkéri a tagállamokat, hogy erősítsék meg a nemi alapú erőszakot bejelentő nők gondozását, figyelemmel kísérését és védelmét; felkéri a tagállamokat, hogy biztosítsák, hogy a támogató szolgáltatások koordinált megközelítést alkalmazzanak a veszélyeztetett nők azonosítása során, hogy biztosítsák, hogy mindezek az intézkedések minden joghatóságuk alá tartozó nő és lány számára elérhetőek és hozzáférhetőek legyenek; hangsúlyozza, hogy ha az elkövetőt tettenérés során tartóztatják le, az áldozatot biztonságos helyre kell vinni, és kötelezően biztosítani kell a gyermekek védelmét a támadótól, hangsúlyozza továbbá, hogy amennyiben a letartóztatáshoz szükséges jogi körülmények nem adottak, az állítólagos elkövetőt akkor is azonnal el kell távolítani az áldozat otthonából, és távol kell tartani az áldozat munkahelyétől a további erőszak kockázatának megelőzése érdekében;

    11. felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak létre olyan rendszereket, amelyeket lehetővé teszik harmadik személyek és szervezetek számára, hogy a gyermeknek az erőszakos volt partnerrel való találkozásait intézzék, csökkentve így a kapcsolati erőszaknak áldozatul esett anyák kitettségét abban az esetben, ha volt partnerüknek továbbra is van láthatási, lakhatási vagy közös felügyeleti joga; úgy véli, hogy ezeknek a mechanizmusoknak elérhetőnek kell lenniük a nők számára, amint a kapcsolati erőszakot bejelentetik; úgy véli, hogy ez a feladat különleges készségeket igényel, és a gyermekekkel foglalkozó személyeknek megfelelő képzést kell kapniuk; úgy véli, hogy ezeket a mechanizmusokat szakosított szervezeteknek és intézményeknek kell ellátniuk;

    12. aggodalmát fejezi ki a nemi alapú erőszak elleni fellépés terén a tagállamok között fennálló jelentős különbségek miatt; aggodalmának ad hangot a nemi alapú erőszak olyan női áldozatainak helyzete miatt, akik olyan területeken élnek, ahol hiányoznak a támogatási struktúrák és jogaik védelmében nehéz a jogorvoslathoz, a közszolgáltatásokhoz és jogi szolgáltatásokhoz való hozzáférés; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a speciális támogató szolgáltatásokat nem minden tagállamban biztosítják egyformán, és felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsák az áldozatokat segítő azonnali, rövid és hosszú távú speciális szolgáltatások megfelelő földrajzi eloszlását, függetlenül a nők tartózkodási jogállásától, és attól, hogy képesek-e vagy hajlandóak-e együttműködni a feltételezett elkövető elleni eljárásban; felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsanak egyetemes hozzáférést a megfizethető jogi szolgáltatásokhoz és személyre szabott szolgáltatásokhoz, valamint találjanak megoldást azokra a speciális helyzetekre, amikor a partnerkapcsolati erőszak a vidéki térségekben következik be; kiemeli, hogy hálózatba kell szervezni a különféle szolgáltatásokat és programokat a vidéki és távoli régiókban a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak sikeres leküzdése érdekében; kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy uniós forrásokat fordítsanak a problémára, kiváltképp a regionális fejlesztés számára elkülönített alapok keretében;

    13. üdvözli az áldozatok jogairól szóló uniós stratégiát (2020–2025), amely foglalkozni fog a nemi alapú erőszak áldozatainak sajátos szükségleteivel, különösen a nők elleni lelki erőszak sajátos jellegével és a nők mentális egészségére gyakorolt hosszú távú hatásaival; felhívja a Bizottságot, hogy az áldozatok jogairól szóló irányelv értékelése során foglalkozzon az uniós jogszabályok jelenlegi hiányosságaival, vizsgálja meg, hogy a viktimizáció nemi aspektusát megfelelően és hatékonyan figyelembe veszik-e, különös tekintettel a nők elleni erőszakra vonatkozó, például az isztambuli egyezményben meghatározott nemzetközi normákra, és megfelelően erősítse meg az áldozatok jogaira, védelmére és kártérítésére vonatkozó jogszabályokat; kéri, hogy meglévő eszközök, például az európai védelmi határozat révén is folytassák az áldozatok jogainak előmozdítását; sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy az áldozatok jogairól szóló irányelvet minden tagállam átültesse a nemzeti jogszabályaiba, és felszólít az irányelv maradéktalan végrehajtására, hogy a partnerkapcsolati erőszak áldozatai teljeskörűen hozzáférjenek a segítő szolgáltatásokhoz, beleértve a speciális és általános szolgáltatásokat, például a bűncselekmények áldozatainak 116 006-os segélyhívó vonalat

    14. javasolja a tagállamoknak, hogy biztosítsanak alternatív mechanizmusokat azon áldozatok számára, akik nem tesznek panaszt, hogy gyakorolhassák a partnerkapcsolati erőszak áldozatainak elismert jogait, mint amilyenek a szociális és a munkavállalói jogok, például olyan szakértői jelentéseken keresztül, amelyeket a nemi alapú erőszak áldozatainak státuszát elismerő szakosodott közszolgálatok dolgoznak ki;

    Védelem és támogatás: hozzáférés a jogvédelemhez, a szükségszálláshelyhez és az áldozatokat segítő alapokhoz

    15. kiemeli az áldozatok gazdasági támogatásának döntő szerepét az erőszakot elkövető partnertől való pénzügyi függetlenség elérésében; hangsúlyozza, hogy a nők többsége szegényebb lesz a különválásra és a házasság felbontására irányuló eljárások során, és hogy egyes nők a szülői felügyelet elvesztésétől való félelem miatt lemondanak a méltányos részesedésükről és arról, amire jogosultak; felkéri ezért a tagállamokat, hogy fordítsanak különös figyelmet arra a kockázatra, hogy a kapcsolati erőszak áldozatainak helyzete a különválás és a házasság felbontása során még bizonytalanabbá válik; hangsúlyozza, hogy meg kell szüntetni azokat a gazdasági akadályokat, amelyek arra késztethetik a nőket, hogy ne jelentsék be az elszenvedett erőszakot; rámutat. hogy a megfelelő jövedelem és a gazdasági függetlenség alapvető fontosságú tényező ahhoz, hogy a nők ki tudjanak lépni a bántalmazó és erőszakos kapcsolatokból; felhívja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre konkrét intézkedéseket a gazdasági bántalmazás leküzdése, a nemi alapú erőszak áldozatai tőkéjének és jövedelmének védelme érdekében, és hozzanak létre egy olyan keretet, amely gyors és hatékony döntéseket biztosít a gyermekek után járó tartásdíjról, és amelynek célja a nemi alapú erőszak áldozatai önrendelkezésének, pénzügyi biztonságának és gazdasági függetlenségének biztosítása, lehetővé téve számukra, hogy maguk irányítsák az életüket, többek között a női vállalkozók és munkavállalók támogatása révén; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák és mozdítsák elő ezt a fajta függetlenséget; üdvözli a megfelelő minimálbérekről szóló irányelvre irányuló javaslatot[25] és a bérek átláthatóságára vonatkozó, kötelező intézkedésekről szóló javaslatot[26]; hangsúlyozza a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelv[27] végrehajtásának fontosságát, mivel ez különösen fontos az egyedülálló szülők számára, segítve őket abban, hogy megbirkózzanak speciális foglalkoztatási helyzetükkel és gondozási feladataikkal, például úgy, hogy biztosítják a elérhető és megfelelő gondozó létesítmények rendelkezésre állását; felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak megfelelő pénzügyi támogatást és kártérítési mechanizmusokat az áldozatok számára, és hozzanak létre mechanizmust a nők elleni gazdasági bántalmazás megelőzését célzó intézkedések végrehajtásának és hatékonyságának koordinálására, nyomon követésére és rendszeres értékelésére;

    16. felhívja a tagállamokat, hogy mozdítsák elő és garantálják a megfelelő jogvédelemhez, a tényleges meghallgatáshoz és a távoltartási végzéshez, menedékhelyekhez és tanácsadáshoz, valamint az áldozatokat segítő alapokhoz és a pénzügyi önrendelkezést elősegítő programokhoz való teljes körű hozzáférést a partnerkapcsolati erőszak női áldozatai számára; felszólítja a tagállamokat, hogy közösségi, oktatási és pénzügyi támogatáson, például a kapcsolati erőszak áldozataivá vált nőket segítő alapok révén biztosítsák a kapcsolati erőszak áldozatává vált anyák és gyermekeik támogatását annak biztosítása érdekében, hogy ezek az anyák rendelkezzenek a gyermekeik ellátásához szükséges eszközökkel, megelőzendő, hogy elveszítsék a felügyeleti jogot; felhívja a tagállamokat, hogy alkalmazzanak közös minimumnormákon alapuló különleges eljárásokat, és támogassák a kapcsolati erőszak áldozatait annak megakadályozása érdekében, hogy a közös felügyelet miatt vagy a gyermekeik feletti felügyeleti jog teljes elvesztése miatt ismét áldozattá váljanak; felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a kapcsolati erőszak áldozatainak jogi költségeit fedezzék, ha maguknak nincs elegendő forrásuk, és garantálják számukra a kapcsolati erőszakra szakosodott ügyvédek által nyújtott megfelelő védelmet; felszólítja a Bizottságot, hogy értékelje a védelmi határozatokra vonatkozó minimumszabályok kialakítását az egész Unióban; felszólítja a tagállamokat, hogy a bírósági eljárások minden szakaszában biztosítsanak hozzáférést a partnerkapcsolati erőszak áldozatai számára a pszichológiai támogatáshoz és a tanácsadáshoz;

    17. sajnálattal állapítja meg, hogy nincsenek megfelelő vészhelyzeti és szükségszálláshelyek a partnerkapcsolati erőszak áldozatai és gyermekeik számára; felhívja a tagállamokat, hogy nyissanak a partnerkapcsolati erőszak helyzetére szakosodott szükségszálláshelyeket, és tegyék ezeket mindig elérhetővé annak érdekében, hogy a kapcsolati erőszak női áldozatai és az érintett gyermekek számára növeljék, javítsák és biztosítsák a fogadó és védelmi szolgáltatásokat; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy különítsenek el elegendő forrást az illetékes szervek számára, többek között projektek révén, és kéri, hogy finanszírozzák a menedékhelyek létrehozását és bővítését, valamint az egyéb megfelelő szolgáltatásokat, amelyek révén a kapcsolati erőszak női áldozatait biztonságos és bizalmas helyi környezetben segítik;

    18. sajnálattal állapítja meg, hogy előfordul, hogy a női áldozatok megfelelő szociális, egészségügyi és pszichológiai támogatás nélkül maradnak; felszólítja a tagállamokat, hogy biztosítsanak hatékony, hozzáférhető és színvonalas orvosi és pszichológiai támogatást a nemi alapú erőszak áldozatai számára, ideértve a szexuális és reproduktív egészségügyi szolgáltatásokat is, különösen válság idején, amikor ezt a támogatást elengedhetetlennek kell tekinteni, például a távorvoslásba történő beruházások révén, bíztosítandó az egészségügyi szolgáltatások folyamatosságát;

    19. felkéri a tagállamokat, hogy hozzanak létre betegközpontú orvosi ellátást, amely lehetővé tenné a kapcsolati erőszak korai felismerését, valamint szervezzenek szakmai terápiás kezelést és hozzanak létre lakhatási programokat és jogi szolgáltatásokat az áldozatok számára, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a partnerkapcsolati erőszak megelőzéséhez és következményeinek csökkentéséhez;

    20. felhívja a tagállamokat, hogy térképezzék fel az erőszak áldozatainak segítését szolgáló virtuális lehetőségeket, ideértve a tanácsadás és a mentális egészség támogatásának lehetőségét is, ügyelve az információtechnológiai szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén meglévő egyenlőtlenségekre;

    21. bátorítja a néhány tagállamban a további erőszak megelőzése céljából már alkalmazott bevált gyakorlatokat, például az áldozatok telefonszámainak rögzítését a zaklatással és a partnerkapcsolati erőszakkal kapcsolatban létrehozott különleges listákban, annak érdekében, hogy a jövőbeli lehetséges vészhelyzetek alkalmával a hívásokat abszolút prioritásként kezeljék, és megkönnyítsék bűnüldöző szervek hatékony beavatkozását;

    A gyermekek védelme és támogatása

    22. hangsúlyozza, hogy fontos a közös jogi fogalmak és minimumnormák meghatározása uniós szinten a nemi alapú erőszak elleni harc, valamint a nemi alapú erőszak áldozatai gyermekeinek védelme érdekében, mivel a partnerkapcsolati erőszakot, a tanúként elszenvedett vagy helyettes erőszakot számos jogrendszer nem ismeri el; rámutat arra, hogy a családi környezetükben erőszak tanújává váló gyermekeket nem ismerik el a nemi alapú erőszak áldozataiként, ami közvetlen hatással van a rendőrségi és igazságügyi ágazaton belüli adatgyűjtésre és a határokon átnyúló együttműködésre; hangsúlyozza, hogy a jogi védelem és megfelelő segítségnyújtás érdekében a bűnügyi és nyomozási eljárásokban nemi alapú erőszak áldozatainak kell tekinteni azokat a gyermekeket, akik partnerkapcsolati erőszak tanújává válnak, vagy helyettes erőszak éri őket; ezért ajánlja, hogy vezessenek be szisztematikus eljárásokat a kapcsolati erőszak gyermek áldozatai és tanúi figyelemmel kísérésére, beleértve  a pszichológiai figyelemmel kísérést is, hogy az ilyen helyzet által e gyermekek életében okozott zavarokat kezeljék, és megelőzzék, hogy e gyermekek hasonló erőszakot kövessenek el felnőttként; felhívja továbbá a tagállamokat, hogy vezessenek be különleges intézkedéseket az úgynevezett tanúként elszenvedett erőszakra  vonatkozóan, ideértve a különleges súlyosbító körülményekre vonatkozó rendelkezéseket;

    23. felszólítja a tagállamokat, hogy indítsanak éves kampányt a gyermekek tájékoztatása és a gyermekek jogaival kapcsolatos tájékozottság növelése érdekében; felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak létre külön központokat az erőszak áldozataivá vált gyermekek támogatására,  a nemi alapú erőszak kezelésére szakosodott gyermekorvosokkal és terapeutákkal; felszólítja a tagállamokat, hogy hozzanak létre olyan kapcsolattartó pontokat a gyermekek számára, amelyek könnyen elérhetők, akár telefonon, e-mailen, online chatszolgáltatáson stb. keresztül is, ahol beszélhetnek és kérdéseket tehetnek fel az erőszakról, valamint jelenthetik a velük vagy szülőjükkel vagy testvérükkel szemben elkövetett erőszakot, és ahol tájékoztatást és tanácsokat kaphatnak, vagy további segítségért más szervezethez irányíthatják őket;

    24. hangsúlyozza, hogy a gyermekszámára különösen lehetőséget kell biztosítani a meghallgatásra, ami elengedhetetlen annak megállapításához, hogy mi szolgálja a gyermek mindenek felett álló érdekét a felügyeleti és nevelőszülői ügyek vizsgálata során, a gyermek életkorának és érettségének megfelelően; rámutat arra, hogy minden esetben, de főképpen azokban az esetekben, amelyekben felmerül a partnerkapcsolati erőszak gyanúja, ezeket meghallgatásokat gyermekbarát környezetben, képzett szakembereknek – például orvosoknak vagy pszichológusoknak, köztük a gyermek-neuropszichiátria területén képesítéssel rendelkezőknek – kell lefolytatniuk, hogy elemezzék a másokba vetett bizalomnak a gyermek kiegyensúlyozott fejlődésére gyakorolt hatását, továbbá a trauma és a viktimizáció súlyosbításának elkerülése érdekében; kéri, hogy vezessenek be uniós minimumszabályokat arra vonatkozóan, hogy hogyan kell lefolytatni az ilyen meghallgatásokat; kiemeli annak fontosságát, hogy hosszú távon megfelelő szintű pszichológiai és pszichiátriai ellátást és szociális tanácsadást biztosítsanak az áldozatok és gyermekeik számára végig a bántalmazás utáni rehabilitáció során;

    25. rámutat arra, hogy különös figyelemre, valamint különleges eljárásokra és normákra van szükség azokban az esetekben, amikor az áldozat vagy az érintett gyermek fogyatékossággal élő személy, vagy különösen kiszolgáltatott csoportba tartozik;

    26. üdvözli, hogy a Bizottság bemutatta a kiszolgáltatott gyermekek védelmét és a gyermekbarát igazságszolgáltatás előmozdítását szolgáló átfogó stratégiáját; hangsúlyozza, hogy meg kell védeni a legkiszolgáltatottabb gyermekek jogait, különös tekintettel a fogyatékossággal élő gyermekekre, továbbá hogy meg kell előzni és le kell küzdeni az erőszakot, és elő kell mozdítani a gyermekbarát igazságszolgáltatást; kéri, hogy minden tagállam teljes körűen és gyorsan hajtsa végre a stratégiát; sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak konkrét intézkedéseket a gyermekek szexuális zaklatása és szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem érdekében, az elkövetők általi bűnismétlés megelőzését célzó megelőző intézkedések és kezelési programok finanszírozásával, az áldozatok hatékonyabb támogatásával, valamint a bűnüldöző hatóságok és a civil társadalmi szervezetek közötti együttműködés fokozásával; hangsúlyozza, hogy a gyermekbántalmazás feltételezett eseteiben haladéktalanul intézkedni kell a gyermek biztonságának garantálása, valamint a további vagy potenciális erőszak megállítása és megelőzése érdekében, biztosítva ugyanakkor a gyermek meghallgatáshoz való jogát az egész folyamat során; úgy véli, hogy az ilyen intézkedésnek az azonnali kockázatértékelésre és védelemre is ki kell terjednie, a tények kivizsgálása során számos hatékony intézkedést foglalva magában, például ideiglenes intézkedéseket vagy védelmi vagy távoltartási végzéseket; emlékeztet rá, hogy az erőszak gyermek áldozataival kapcsolatos valamennyi eljárásban alkalmazni kell a gyorsaság elvét; hangsúlyozza, hogy a gyermekbántalmazási ügyekkel foglalkozó bíróságoknak a nemi alapú erőszakra is szakosodniuk kell;

    27. sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hozzanak konkrét intézkedéseket a gyermekek szexuális bántalmazásának felszámolása érdekében azáltal, hogy megelőző intézkedéseket finanszíroznak, konkrét programokat határoznak meg a lehetséges elkövetőkre vonatkozóan, és hatékonyabb támogatást nyújtanak az áldozatoknak; felszólítja a tagállamokat, hogy fokozzák az együttműködést a bűnüldöző hatóságok és a civil társadalmi szervezetek között a gyermekek szexuális bántalmazása és a gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem érdekében;

    28. hangsúlyozza, hogy a gyermekek elleni erőszak a nemi alapú erőszakhoz is kapcsolódhat, akár azért, mert a gyermek az anya ellen elkövetett erőszaknak válik tanújává, akár azért, mert maga is bántalmazás áldozata, amikor azt közvetett módon használják fel az anya feletti hatalomgyakorlásra és lelki erőszakra; megjegyzi, hogy a kapcsolati erőszaknak kitett gyermekeket támogató programoknak döntő szerepük van a hosszú távú károk minimalizálásában; felszólítja a tagállamokat, hogy továbbra is biztosítsanak innovatív programokat e gyermekek igényeinek kielégítése érdekében, például olyan szolgáltatók képzése révén, akik a korai figyelmeztető jelek észlelése érdekében dolgoznak a gyermekekkel, valamint hatékony pszichológiai támogatást nyújtanak a gyermekeknek az őket érintő bűntetőeljárások és polgári eljárások során; határozottan ajánlja, hogy a tagállamok vezessenek be szisztematikus eljárásokat a kapcsolati erőszak gyermek áldozatainak és tanúinak figyelemmel kísérésére, beleértve  a pszichológiai figyelemmel kísérést is, hogy az ilyen helyzet által e gyermekek életében okozott zavarokat kezeljék, és megelőzzék, hogy e gyermekek hasonló erőszakot kövessenek el felnőttként;

    Megelőzés: szakemberképzés

    29. felszólít a nemi alapú erőszakkal, a gyermekbántalmazással és általában a kapcsolati erőszak valamennyi formájával és mechanizmusaival – többek között a manipulációval, a lelki erőszakkal és a kényszerítésen alapuló kontrollal – foglalkozó szakemberek rendszeres és hatékony kapacitásépítésére és kötelező célzott képzésére; hangsúlyozza, hogy ezt a célzott képzést ezért az igazságszolgáltatás, a bűnüldöző szervek tagjai, a szakosodott gyakorló jogászok, az igazságügyi orvosi személyzet, az egészségügyi szakemberek, a szociális munkások, a tanárok és a gyermekgondozók, valamint az e területeken dolgozó köztisztviselők számára kell kidolgozni; kéri, hogy ez a képzés hangsúlyozza a partnerkapcsolati erőszak relevanciáját a gyermekek jogai, valamint védelmük és jólétük szempontjából; hangsúlyozza, hogy a képzésnek növelnie kell az említett szakemberek ismereteit a meglévő védelmi intézkedések, valamint a biztonság, a bűncselekmények hatása, az áldozatok szükségletei és ezen szükségletek kielégítése tekintetében, valamint fejlesztenie kell az áldozatokkal való jobb kommunikációhoz és az áldozatok támogatásához szükséges humán készségeket; kéri, hogy ez a képzés tegye lehetővé számukra a helyzet megbízható kockázatértékelési eszközök segítségével történő értékelését és a bántalmazás jeleinek felismerését; hangsúlyozza, hogy értékelni kell az érintett szakemberek által a jelek felismerésére használt mechanizmusokat; kéri, hogy e képzés keretében elsősorban az áldozatok szükségleteivel és aggályaival foglalkozzanak, és ismerjék el, hogy a nők elleni erőszakot és a kapcsolati erőszakot a nemek közötti egyenlőség szempontját figyelembe vevő és emberi jogi megközelítés révén kell kezelni, a nemzeti, regionális és nemzetközi normákat és intézkedéseket tiszteletben tartva; kéri az Uniót és a tagállamokat, hogy fejlesszenek és finanszírozzanak ilyen képzéseket; emlékeztet az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat fontosságára ebben a tekintetben; hangsúlyozza, hogy a gyermekekkel és a kapcsolati és nemi alapú erőszak áldozataival és értük dolgozó civil társadalmi szervezeteket és állami szervezeteket fel kell kérni, hogy tartsák meg ezeket a képzéseket, vagy legalább vegyenek részt bennük, hogy megoszthassák tudásukat és szakértelmüket gyakorlati tapasztalataik alapján; felkéri a Bizottságot, hogy segítse elő és koordinálja az ilyen típusú képzéseket, különösen a határokon átnyúló esetekre összpontosítva;

    30. felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy rendőrségük és igazságszolgáltatásuk megfelelő finanszírozással, felszereléssel és képzéssel rendelkezzen a kapcsolati erőszakkal kapcsolatos panaszok kezeléséhez és az ezekre való reagáláshoz; sajnálja, hogy az alulfinanszírozás és a költségvetési csökkentések ezeknek a szolgáltatásoknak az esetében eljárási hibákhoz, a panaszos felek az eljárás haladására vonatkozó tájékoztatásának hiányához, valamint jelentős késésekhez vezettek, és ez nem egyeztethető össze az áldozatok védelmére vonatkozó kötelességgel és felépülésük támogatásával; hangsúlyozza, hogy a szociális és pszichológiai munkások fontos szerepet töltenek be a rendőrségeken, elősegítve a konkrét és humánus támogatást a kapcsolati erőszak áldozatai számára; felhívja a tagállamokat, hogy minden szervezet számára biztosítsák a szükséges eszközöket ahhoz, hogy segítséget nyújtsanak a női áldozatoknak és gyermekeiknek; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák az együttműködést annak érdekében, hogy javítsák a kapcsolati és partnerkapcsolati erőszak áldozatainak azonosítását, valamint lehetővé tegyék az áldozatok és tanúk számára, hogy előálljanak, és bejelentsék a bűncselekményeket, mivel a partnerkapcsolati erőszakot sok esetben nem jelentik be;

    31. felkéri a Bizottságot és az Európai Igazságügyi Hálózatot, hogy hozzanak létre uniós platformot az egymástól való tanulásra és a bevált gyakorlatok megosztására a különböző tagállamok jogi szakembereinek és politikai döntéshozóinak számára, akik az érintett területeken dolgoznak;

    32. határozottan javasolja, hogy a tagállamok hozzanak létre szakosodott bíróságokat vagy szekciókat, továbbá megfelelő jogszabályokat, képzést, eljárásokat és iránymutatásokat – ideértve a nemi alapú erőszakkal és a nemi sztereotípiákkal kapcsolatos tudatosság növelését is – a partnerkapcsolati erőszak áldozataival foglalkozó valamennyi szakember számára, elkerülendő az egymásnak ellentmondó bírósági határozatokat és a hátrányos megkülönböztetést vagy a másodlagos viktimizációt az igazságügyi, orvosi, rendőrségi, gyermekvédelmi és gyámsági eljárások során, biztosítva, hogy a gyermekeket és a nőket megfelelően meghallgassák, és védelmüket és kártalanításukat prioritásként kezeljék; hangsúlyozza, hogy meg kell erősíteni a külön erre a célra létrehozott bíróságokat vagy szekciókat, valamint a gyermekek és nők szempontjából áldozatbarát igazságszolgáltatást, hogy olyan átfogó értékelési egységeket kell létrehozni a nemi alapú erőszakra vonatkozóan, amelyek igazságügyi orvosszakértőkből, pszichológusokból és szociális munkásokból állnak, és amelyek együttműködnek a nemi alapú erőszakra specializálódott áldozattámogató közszolgáltatásokkal; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a jogi védelmi intézkedéseket teljes mértékben alkalmazni kell a gyermekek erőszakkal szembeni védelmének érdekében, valamint, hogy az ilyen intézkedéseket nem korlátozhatják vagy csökkenthetik a szülői jogok; sürgeti, hogy a közös felügyeletre vonatkozó döntéseket halasszák el addig, amíg a partnerkapcsolati erőszakot megfelelően ki nem vizsgálták és kockázatértékelést nem végeztek;

    33. hangsúlyozza, hogy fel kell ismerni a büntetőjogi, polgári és egyéb jogi eljárások összefüggéseit annak érdekében, hogy koordinálni lehessen a partnerkapcsolati erőszakra adott bírósági válaszokat, és ezért javasolja a tagállamoknak, hogy fogadjanak el olyan intézkedéseket, amelyek összekapcsolják egy család büntetőjogi és polgári jogi ügyeit, hogy hatékonyan el lehessen kerülni az egymásnak ellentmondó bírósági és egyéb jogi határozatokat, amelyek hátrányosan érintik a gyermekeket és az áldozatokat; sajnálatát fejezi ki az áldozatok védelmét szolgáló ideiglenes intézkedések és az olyan az ideiglenes mechanizmusok hiánya miatt, amelyek felfüggesztik az erőszakos szülő szülői felügyeletét az általában több éven át tartó bírósági eljárások során; felhívja a tagállamokat, hogy kísérletezzenek az ilyen védelmi intézkedésekkel, és dolgozzanak ki ilyeneket; ennek érdekében felszólítja a tagállamokat, hogy szervezzenek képzést az ilyen eljárásokban részt vevő összes szakember és önkéntes munkavállaló számára, és vonják be ezekbe a képzésekbe a gyermekekkel és az áldozatokkal foglalkozó és azok érdekében dolgozó civil társadalmi szervezeteket; felhívja az illetékes nemzeti hatóságokat, hogy az ügyészek közötti kapcsolatok elősegítésével javítsák a bíróságok közötti koordinációt, tegyék lehetővé a szülői felelősséggel kapcsolatos kérdések sürgős megoldását, és biztosítsák, hogy a családjogi bíróságok a nőkkel szembeni nemi alapú erőszakkal kapcsolatos valamennyi kérdést figyelembe vegyék a felügyeleti és láthatási jogok meghatározásakor;

    34. felkéri a tagállamokat, hogy hozzanak létre platformot a bevált gyakorlatok rendszeres cseréjéhez a polgári és a büntető bíróságok, a kapcsolati és nemi alapú erőszak eseteivel, különválási és felügyeleti esetekkel foglalkozó jogi szakemberek, valamint más releváns érdekelt felek között;

    35. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vonják be az érintett civil társadalmi szervezeteket – különösen azokat, amelyek a gyermekekkel és a gyermekekért dolgoznak –, valamint a kapcsolati és nemi alapú erőszak áldozatait a politikák és jogszabályok kidolgozásába, végrehajtásába és értékelésébe; kéri, hogy uniós, nemzeti és helyi szinten nyújtsanak strukturális támogatást ezeknek a civil szervezeteknek, beleértve a pénzügyi támogatást is, hogy növeljék reagálási és támogató képességüket, valamint hogy mindenki számára biztosítsák a megfelelő hozzáférést a szolgáltatásaikhoz, ideértve a tanácsadást és a támogató tevékenységeket;

    36. hangsúlyozza, hogy teljes mértékben támogatja a szolgáltatók kapacitásának megerősítését az összes ágazatban (igazságügy, bűnüldözés, egészségügy, szociális szolgáltatások), hogy naprakész adatbázisokat rögzítsenek és tartsanak fenn; felszólítja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki nemzeti iránymutatásokat és bevált gyakorlatokat, valamint dolgozzanak ki figyelemfelhívó képzéseket a partnerkapcsolati erőszakkal kapcsolatban mindegyik első vonalbeli ágazat személyzete számára minden szinten, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a védelmet igénylő nők szükségleteit figyelembe véve reagáljanak; felszólítja a tagállamokat, hogy kövessék nyomon az ágazatoknak nyújtott szolgáltatásokat, és az igényeknek megfelelően határozzák meg a szükséges költségvetést;

    37. javasolja a nemzeti hatóságoknak, hogy folytassák a – különösen a partnerkapcsolati erőszakkal kapcsolatos ügyekben és a felügyeleti jogban érintett – szakmai alanyok számára szóló, a kockázati tényezőket (a kifejezetten kiskorúakat érintő családi, környezeti, társadalmi, visszaeső erőszak jelentette kockázati tényezőket) is magába foglaló iránymutatások kidolgozását és terjesztését, lehetővé téve a partnerkapcsolati erőszak értékelését a kiskorúak és nők jogainak támogatása érdekében;

    38. megjegyzi, hogy ezeknek az iránymutatásoknak támogatniuk kellene az egészségügyi szakembereket abban, hogy szakmai környezetükben tudatosítsák a közvéleményben a nők elleni erőszaknak – ideértve a partnerkapcsolati erőszakot is – a nők mentális egészségére gyakorolt jelentős hatását;

    39. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ezekben az eljárásokban minden releváns igazságügyi szakértő és szakember, például az orvosok, igazságügyi klinikai szakpszichológusok, valamint szociális munkások tevékenysége ne csak a kapcsolati erőszak vagy bántalmazás áldozatául esett nőkre, hanem az érintett gyermekekre is kiterjedjen, különösen, ha a környezet, amelyben élnek, nem alkalmas egészségük, méltóságuk, érzelmi egyensúlyuk és életminőségük védelmére; emlékeztet ezért arra, hogy az érintett igazságügyi szakértők és szakemberek számára biztosítani kell többek között azt, hogy hasznosíthassák az uniós szintű adatokból, gyakorlatokból és bevált gyakorlatokból származó iránymutatásokat; megjegyzi, hogy az igazságügyi orvosszakértő speciális technikai és orvosi ismeretei révén megfelelő szakember a specialisták (gyermekorvos, nőgyógyász, pszichológus) munkájának segítésére, aki a megfelelő képzés és technikai szakértelem birtokában képes felismerni az erőszak jeleit, és indokolt esetben eljárni a jelentéstételi kötelezettségek teljesítése érdekében, valamint kapcsolatot tartani az igazságügyi hatósággal;

    40. emlékeztet az áldozatok jogairól szóló irányelv rendelkezéseire; hangsúlyozza, hogy a nemi alapú erőszak női áldozatai és gyermekeik gyakran különleges támogatást és védelmet igényelnek, az ilyen erőszakkal kapcsolatos másodlagos és ismételt áldozattá válás, megfélemlítés és megtorlás nagy kockázata miatt; ezért kéri, hogy szenteljenek figyelmet az áldozathibáztató magatartásokra a társadalomban, többek között a büntető igazságszolgáltatási rendszerben dolgozó szakemberek körében; felszólít az intézményi erőszak elismerésére és kezelésére, az intézményi erőszak magában foglalja a hatóságok és a köztisztviselők minden olyan intézkedését és mulasztását, amelynek célja a vonatkozó közszolgáltatásokhoz való hozzáférés vagy az áldozatok jogai gyakorlásának késleltetése, akadályozása vagy megakadályozása, az áldozatok védelme és kártalanítása érdekében megfelelő szankciókat és intézkedéseket kell alkalmazni; hangsúlyozza annak kiemelkedő fontosságát, hogy képzést, eljárásokat és iránymutatásokat dolgozzanak ki az áldozatokkal foglalkozó összes szakember számára annak érdekében, hogy a partnerkapcsolati erőszak jeleit még az áldozatok kifejezett panaszai nélkül is fel tudják ismerni; javasolja, hogy ezen iránymutatások és tanácsadások foglaljanak magukban olyan intézkedéseket, amelyek az erőszakot, beleértve a partnerkapcsolati erőszakot elszenvedő nők biztonságos, tiszteletteljes és nem áldozathibáztató kezelési programjainak előmozdítását, továbbá a számukra és gyermekeik számára legjobb kezelések terjesztését segítik elő; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy foglalkozzanak a névtelen panaszok és a visszavont panaszok kérdésével az áldozatok védelmét szolgáló hatékony és gyors eljárások biztosítása, valamint az erőszakos partnerek számonkérhetőségének biztosítása révén; ösztönzi olyan bűnüldözési adatbázisok létrehozását, amelyek nyilvántartást vezetnek az áldozat vagy harmadik személy által bejelentett partnerkapcsolati erőszakra vonatkozó összes részletről, hogy nyomon kövessék és megelőzzék az erőszak további előfordulását; szorgalmazza, hogy a vidéki és távoli területeken a rendőri és szociális szolgálatok körében erősítsék meg a közösségi oktatást és figyelemfelhívást, valamint a partnerkapcsolati erőszakkal kapcsolatos képzéseket és oktatást, hangsúlyozva az oktatás fontosságát a gyermekek tájékoztatásában és támogatásában, valamint kéri, hogy vezessenek be a konfliktusrendezési programokat, pozitív példaképeket és kooperatív játékokat;

    Megelőzés: fellépés a nemi sztereotípiák és az elfogultság ellen – oktatás és figyelemfelkeltés

    41. aggodalmát fejezi ki a nemi sztereotípiák és elfogultság hatása miatt, amely oda vezet, hogy a nőkkel szembeni nemi alapú erőszakra nem megfelelően reagálnak, és a nőkben gyakran kevésbé bíznak, különösen a gyermekbántalmazásra és a kapcsolati erőszakra vonatkozó, feltételezett hamis állításokat illetően; aggodalmát fejezi ki a bírák, ügyészek és jogi szakemberek speciális képzésének hiánya miatt is; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az oktatáson és figyelemfelhívó kampányokon keresztül küzdjenek a nemi sztereotípiák és a patriarchális elfogultság ellen; felszólítja a tagállamokat, hogy kísérjék figyelemmel a női vélemények becsmérlésének kultúráját, és lépjenek fel ellene; elítéli a nem tudományos elméletek és koncepciók alkalmazását, érvényesítését és elfogadását a felügyeleti joggal kapcsolatos ügyekben, amelyek úgy büntetik azokat az anyákat, akik gyermekbántalmazás vagy nemi alapú erőszak eseteit próbálják bejelenteni, hogy megakadályozzák őket a felügyeleti jog megszerzésében vagy korlátozzák szülői jogaikat; hangsúlyozza, hogy az úgynevezett „szülői elidegenedés szindrómája” és az ehhez hasonló fogalmak és kifejezések, amelyek általában a nemi sztereotípiákon alapulnak, a partnerkapcsolati erőszak áldozatául esett nők hátrányára válhatnak, ha az anyákat hibáztatják a gyermekek apától való „elidegenítéséért”, megkérdőjelezik az áldozatok szülői készségeit, figyelmen kívül hagyják a gyermek vallomását és az erőszak kockázatát, amelynek gyermekei vannak kitéve, valamint veszélyeztetik az anya és a gyermekek jogait és biztonságát; felhívja a tagállamokat, hogy igazságszolgáltatási gyakorlatukban és jogszabályaikban ne ismerjék el a szülői elidegenítés szindrómáját, és a bírósági eljárásokban – különösen az erőszak fennállásának megállapítására irányuló vizsgálatok során – ne támogassák vagy akár tiltsák meg a szülői elidegenítés szindrómájának használatát;

    42. rámutat a figyelemfelkeltő kampányok fontosságára, amelyek lehetővé teszik a tanúk (különösen a szomszédok és munkatársak) számára, hogy felfedezzék a partnerkapcsolati erőszak jeleit (különösen a nem fizikai erőszakét), és útmutatást biztosítanak azzal kapcsolatban, hogy hogyan támogassák és segítsék az áldozatokat; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy mozdítsák elő az olyan figyelemfelkeltő, tájékoztató és érdekképviseleti kampányokat, amelyek a nemi elfogultsággal és sztereotípiákkal, valamint a kapcsolati és nemi alapú erőszakkal szemben lépnek fel, mégpedig minden formájukkal, például a fizikai erőszakkal, a szexuális zaklatással, az online erőszakkal, a lelki erőszakkal és a szexuális kizsákmányolással szemben, különös tekintettel az újonnan létrehozott megelőző intézkedésekre és rugalmas sürgősségi figyelmeztető rendszerekre, valamint hogy ösztönözzék az elismert és szakosodott nőjogi szervezetekkel való koordinációról és együttműködésről szóló jelentéstételt; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy valamennyi állami szervezetet aktívan bevonják a figyelemfelkeltő kampányok végrehajtásába;

    43. hangsúlyozza, hogy a bántalmazók tényleges megbüntetése elengedhetetlen ahhoz, hogy elrettentsék az elkövetőket a további erőszaktól, és megerősítsék az állami hatóságokba vetett bizalmat, különösen az áldozatok részéről; rámutat azonban arra, hogy a bebörtönzés önmagában nem elegendő a jövőbeli erőszak megelőzéséhez, és hogy speciális rehabilitációs és reedukációs programokra van szükség; felszólítja a tagállamokat, hogy az isztambuli egyezmény 16. cikkében foglaltak szerint fogadják el az ahhoz szükséges jogalkotási és egyéb intézkedéseket, hogy olyan programokat hozzanak létre vagy támogassanak, amelyek célja a kapcsolati erőszak elkövetőinek oktatása arra, hogy erőszakmentes magatartást tanúsítsanak az interperszonális kapcsolatokban a további erőszak megelőzése és az erőszakos viselkedési minták megváltoztatása céljából; hangsúlyozza, hogy ennek során a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az áldozatok biztonsága, támogatása és emberi jogai kiemelt szerepet kapjanak, valamint hogy ezeket a programokat adott esetben az áldozatsegítő szakszolgálatokkal szorosan együttműködve állítsák össze és hajtsák végre; rámutat arra, hogy az oktatás kulcsfontosságú a nemi alapú erőszak, és különösen a partnerkapcsolati erőszak leküzdéséhez; felkéri a tagállamokat, hogy a 2020–2025 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégiával összhangban hajtsanak végre megelőző programokat, többek között a hivatalos tanterv részeként és az oktatás minden szintjén megvalósított, a tanulók változó képességeihez igazított oktatás révén, amely olyan kérdéseket tárgyal, mint a nők és a férfiak közötti egyenlőség, a kölcsönös tisztelet, az erőszakmentes konfliktusmegoldás a személyközi kapcsolatokban, a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak, a személyi sérthetetlenséghez való jog és az életkornak megfelelő szexuális nevelés; hangsúlyozza, hogy az életkornak megfelelő átfogó partnerkapcsolati és szexuális nevelés kulcsfontosságú ahhoz, hogy megvédjék a gyermekeket az erőszakkal szemben, és olyan készségekkel ruházzák fel őket, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy biztonságos, a szexuális, nemi alapú és partnerkapcsolati erőszaktól mentes kapcsolatokat alakítsanak ki; felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa a nemi alapú erőszak megelőzését célzó programokat – többek között a Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program Daphne ágán keresztül – a hatékony megelőzési intézkedések biztosítása érdekében;

    44. felszólítja a tagállamokat, hogy bátorítsák az olyan kezdeményezéseket, amelyek felszámolják a nemek közötti a gondozás terén meglévő szakadékot megalapozó berögződött előítéleteket;

    45. kiemeli, hogy a partnerkapcsolati erőszak megelőzésére irányuló stratégiáknak magukban kell foglalniuk a gyermekkori erőszaknak való kitettség csökkentésére irányuló intézkedéseket, a biztonságos és egészséges kapcsolatok létrehozásához szükséges készségek tanítását, valamint azon társadalmi normák megváltoztatását, amelyek szerint a férfiak felsőbbrendűek a nőknél, és érvényesíthetik önkényüket, vagy amelyek megengedik a szexista viselkedés egyéb formáit;

    46. felhívja a Bizottságot, hogy a kapcsolati és a nemi alapú erőszak megelőzése, az erőszakkal szembeni zéró tolerancia kultúrájának megteremtése és az áldozatok számára biztonságosabb környezet érdekében mozdítsa elő az egész Unióra kiterjedő figyelemfelkeltő és ismeretterjesztő kampányokat, és ossza meg a bevált gyakorlatokat; rámutat a média e tekintetben betöltött stratégiai szerepére; hangsúlyozza azonban, hogy néhány tagállamban a nőgyilkosságokat és a nemi alapú erőszak eseteit még mindig úgy mutatják be, hogy az erőszakos partnert mentesítik a felelősség alól; hangsúlyozza, hogy a média és a hirdetések nem terjeszthetnek nőgyűlölő és szexista üzeneteket, többek között az erőszak és az erőszakos partnerek felelősségének mentegetésére, legitimálására vagy minimalizálására törekedve; úgy véli, hogy a kapcsolati erőszak a szülőség nemi sztereotípián alapuló megközelítéséből is fakad; felhívja ezért a Bizottságot és a tagállamokat, hogy küzdjenek a nemi sztereotípiák ellen, és mozdítsák elő a nemek közötti egyenlőséget a szülői felelősség terén, ahol a szülői terhek igazságosan oszlanak meg, biztosítva, hogy a nők ne kapjanak alárendelt státuszt; felszólítja a Bizottságot, hogy uniós szinten segítse elő a megelőzésre, a védelemre, a küzdelemre és a büntetőeljárásokra, valamint az erőszak elleni küzdelemre vonatkozó bevált gyakorlatok cseréjét, valamint az ilyen intézkedések gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos bevált gyakorlatokat; felhívja a tagállamokat, hogy egészítsék ki ezt az uniós kampányt azzal, hogy tájékoztatást nyújtanak arról, hogy az áldozatok és a tanúk hol jelenthetik be az ilyen típusú erőszakot, többek között a kampány végét követően is, figyelembe véve a Covid19-válság sajátosságait, hogy a gyermekekre gyakorolt hatásra is összpontosítsanak; felhívja a Bizottságot, hogy támogassa az iskolákban és más környezetben folytatott olyan tevékenységeket, amelyek felhívják a figyelmet a bűnözéssel és traumával kapcsolatos kérdésekre, arra, hogy hol kapható segítség, hogyan jelenthetők be a problémák, és hogyan építhető a gyermekek és a gyermekekkel foglalkozók rezilienciája;

    A tagállamok közötti együttműködés, a határokon átnyúló ügyekben is

    47. hangsúlyozza a bíróságok, a tagállamok központi hatóságai és a rendőri szervek közötti információcsere fontosságát, különösen a határokon átnyúló, felügyeleti joggal kapcsolatos ügyekben; reményét fejezi ki, hogy a házassági és szülői felelősségi ügyekben a joghatóságról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló, 2019. június 25-i (EU) 2019/1111 tanácsi rendelettel[28] felülvizsgált szabályok révén javulni fog az igazságszolgáltatási rendszerek közötti együttműködés a gyermek mindenek felett álló érdekének eredményes meghatározása terén, függetlenül a szülők családi állapotától és a család összetételétől, valamint a partnerkapcsolati erőszak áldozatai érdekének meghatározása terén; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az igazságügyi orvosszakértő vagy bármely más érintett szakember az illetékes nemzeti hatóság számára a partnerkapcsolati erőszakkal kapcsolatos tájékoztatást nyújtson, ha úgy ítéli meg, hogy az ilyen erőszak közvetlenül veszélyezteti a felnőtt áldozat vagy a gyermek életét, és hogy az áldozat nem képes megvédeni magát az erőszak elkövetőjének befolyásából eredő erkölcsi vagy gazdasági kényszer következtében, törekedjen ugyanakkor a felnőtt áldozat beleegyezésének megszerzésére; ezzel összefüggésben felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák a Brüsszel IIa. rendelet végrehajtását és hatékony alkalmazását; e tekintetben sajnálja, hogy a rendelet legutóbbi felülvizsgálata során nem terjesztették ki a hatályát a bejegyzett élettársi kapcsolatokra és a nem házastársi kapcsolatban élőkre; véleménye szerint ez megkülönböztetéshez és potenciálisan veszélyes helyzetekhez vezet a bejegyzett élettársi kapcsolatban és a nem házastársi kapcsolatban élők áldozatai és gyermekei esetében; emlékeztet arra, hogy a Brüsszel IIa. rendelet hatálya és célja az Unió polgárai közötti, állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalmának elvén és a tagállamok jogrendszerei közötti kölcsönös bizalom elvén alapul; kéri a Bizottságot, hogy legkésőbb 2024 augusztusáig tegyen jelentést a Parlamentnek e rendeletek végrehajtásáról és hatásáról, a páartnerkapcsolati erőszakkal és a felügyeleti joggal összefüggésben is

    48. rámutat arra, hogy bár minden családi vitának mély érzelmi hatása van, a határokon átnyúló esetek még érzékenyebbek, és jogi szempontból még összetettebbek; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a közvélemény jól ismerje az olyan összetett kérdéseket, mint a határokon átnyúló felügyeleti megállapodások és tartási kötelezettségek, ideértve azt is, hogy minden országban egyértelmű helyzetet kell teremteni a szülők és gyermekek jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatban; rámutat arra, hogy a tagállamok hozzájárulhatnak az ilyen, határokon átnyúló családjogi ügyek gyorsabb megoldásához azáltal, hogy a nemzeti bíróságokon belül létrehoznak szakosodott részlegeket, többek között az igazságügyi orvosi személyzetből, pszichológusokból és más érintett szakemberekből álló, nemi alapú erőszakkal foglalkozó egységeket, valamint azáltal, hogy együttműködnek a nemi alapú erőszakra szakosodott és az áldozatok segítésével foglalkozó közszolgálatokkal; kéri, hogy fordítsanak különös figyelmet az egyszülős háztartások helyzetére és a tartásdíj határokon átnyúló behajtására, mivel a jelenleg érvényes rendelkezések – nevezetesen a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-i 4/2009/EK tanácsi rendelet, valamint tartásdíjak külföldön történő behajtásáról szóló ENSZ-egyezmény, amely meghatározza a tartásdíj határokon átnyúló behajtására vonatkozó jogi kötelezettségeket – a végrehajtás gyakorlati szempontjai tekintetében továbbra is problémásak; hangsúlyozza, hogy a tartásdíj határokon átnyúló behajtására szolgáló jogi eszközöket úgy kell végrehajtani, hogy a nyilvánosság figyelmét is felhívják arra, hogy ezek az eszközök rendelkezésre állnak; sürgeti a Bizottságot, hogy szorosan működjön együtt a tagállamokkal a tartásdíj-behajtással kapcsolatos gyakorlati problémák azonosítása érdekében a határokon átnyúló helyzetekben, és segítse a tagállamokat olyan eszközök kidolgozásában, amelyek révén a fizetési kötelezettségek hatékonyan érvényesíthetők; hangsúlyozza a kérdés fontosságát, valamint annak az egyszülős családokat és a szegénység kockázatát érintő következményeit;

    49. sürgeti a tagállamokat, hogy folytassák a nemi alapú erőszak és a kapcsolati erőszak minden formájának elterjedtségére, valamint a gyermekeket érintő következményeire vonatkozó adatok és tendenciák elemzését a kijárási korlátozások alatt és közvetlenül az azt követő időszakban;

    50. felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák az együttműködést annak érdekében, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, amelyek lehetővé teszik a partnerkapcsolati erőszak áldozatai számára, hogy előálljanak, és bejelentsék a bűncselekményeket, mivel a partnerkapcsolati erőszakot sok esetben nem jelentik be; üdvözli a Bizottság kötelezettségvállalását a nemi alapú erőszakkal kapcsolatos új uniós felmérés elvégzésére, amelynek eredményeit 2023-ban terjesztik elő; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy szorosan működjenek együtt egy olyan állandó mechanizmus létrehozása érdekében, amely harmonizált, pontos, megbízható, összehasonlítható, jó minőségű és nemek szerint bontott, uniós szintű adatokat szolgáltat a partnerkapcsolati erőszak előfordulási gyakoriságáról, okairól, a nőket és gyermekeket érintő következményeiről és kezeléséről, valamint a felügyeleti jogokról, teljes mértékben támaszkodva az EIGE és az Eurostat kapacitására és szakértelmére; emlékeztet arra, hogy a nemi alapú erőszakra vonatkozó nemzeti statisztikák szolgáltatása olyan intézkedés, amelynek finanszírozása a 2021–2027 közötti időszakra szóló Egységes piac program keretében támogatható; felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy biztosítsák az adatok kor, szexuális irányultság, nemi identitás, nemi jellegek, faj és etnikum, valamint fogyatékossági státusz szerinti bontását, többek között azért, hogy biztosítsák, hogy a nők tapasztalatait teljes sokféleségükben rögzítsék; megjegyzi, hogy ez hozzá fog árulni a probléma méretének és okainak jobb megértéséhez, főképpen az olyan társadalmi-gazdasági kategóriákra vonatkozóan, amelyekben gyakrabban fordul elő a nemi alapú erőszak, és más befolyásoló tényezőkre, valamint a különféle jogi keretrendszerekre és szakpolitikákra vonatkozóan az országok körében, amelyek részletes ország-összehasonlítások segítségével alaposan megvizsgálhatók annak érdekében, hogy azonosítsák azokat a szakpolitikai keretrendszereket, amelyek az erőszak előfordulását befolyásolhatják; hangsúlyozza továbbá, hogy a tagállamoknak statisztikai adatokat kell gyűjteniük a partnerkapcsolati erőszakot is érintő, szülői felügyelettel kapcsolatos közigazgatási és bírósági eljárásokról, különös tekintettel az ítéletek eredményére és a felügyeleti és láthatási jogokról szóló döntés indokolására

    51. felhívja a Bizottságot, hogy a kapcsolati erőszak megelőzése és az erőszakkal szembeni zéró tolerancia kultúrájának megteremtése érdekében mozdítsa elő az egész Unióra kiterjedő figyelemfelkeltő kampányokat;

    °

    ° °

    52. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.


     

    KISEBBSÉGI VÉLEMÉNY

    az eljárási szabályzat 55. cikkének (4) bekezdése alapján

    Andżelika Anna Możdżanowska, Margarita de la Pisa Carrión

     

     

    A jelentéstervezet sem jogilag, sem formailag nem alapos. Uniós szintű jogalkotásra szólít fel olyan ügyekben, amelyek a tagállamok hatáskörébe tartoznak, mint például a közös felügyelet.

     

    Sérti a nemzeti szuverenitást azáltal, hogy túllépi hatáskörét a büntetőjog és a családjog terén. Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy minden tagállamnak jogában áll saját szabályokat alkotni a partnerkapcsolati erőszak áldozatainak védelmére vonatkozóan.

     

    Ezenkívül a nyelvezet nem jogi, hanem ideológiai, olyan homályos fogalmakat használ, mint „nőgyilkosság” vagy „patriarchátus”.

     

    Sérti a férfiak és nők közötti egyenlőség elvét, és sérti az Alapjogi Chartát és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

     

    Azt javasolja, hogy pusztán állítólagos partnerkapcsolati erőszak esetén a megoldás az állítólagos támadó jogainak korlátozása, megfosztva őt az ártatlanság vélelméhez és a tisztességes eljáráshoz való jogtól. Az ilyen felvetések az igazságszolgáltatás instrumentalizálásához vezetnek, és nagyon veszélyes precedenst teremtenek.

     

    Ez a jelentés hamis és negatív képet ad a modern társadalomról, ahol a férfiak potenciális agresszorként jelennek meg a nőkkel és/vagy gyermekekkel szemben.

     

    Rombolja a férfiak, nők, gyermekek és maga a család közötti kapcsolatot, és nem biztosít megfelelő védelmet a partnerkapcsolati erőszak áldozatai számára, nemüktől függetlenül.

     

     

    INFORMÁCIÓ AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁG ÁLTALI ELFOGADÁSRÓL

    Az elfogadás dátuma

    13.7.2021

     

     

     

    A zárószavazás eredménye

    +:

    –:

    0:

    43

    3

    4

    A zárószavazáson jelen lévő tagok

    Isabella Adinolfi, Pascal Arimont, Simona Baldassarre, Gunnar Beck, Robert Biedroń, Vilija Blinkevičiūtė, Annika Bruna, Margarita de la Pisa Carrión, Rosa Estaràs Ferragut, Frances Fitzgerald, Cindy Franssen, Heléne Fritzon, Lina Gálvez Muñoz, Jean-Paul Garraud, Esteban González Pons, Christophe Hansen, Alice Kuhnke, Gilles Lebreton, Elżbieta Katarzyna Łukacijewska, Emmanuel Maurel, Karen Melchior, Andżelika Anna Możdżanowska, Maria Noichl, Pina Picierno, Sirpa Pietikäinen, Jiří Pospíšil, Samira Rafaela, Evelyn Regner, Diana Riba i Giner, Franco Roberti, Eugenia Rodríguez Palop, María Soraya Rodríguez Ramos, Marcos Ros Sempere, Christine Schneider, Sylwia Spurek, Raffaele Stancanelli, Jessica Stegrud, Hilde Vautmans, Adrián Vázquez Lázara, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Tiemo Wölken, Chrysoula Zacharopoulou, Javier Zarzalejos, Marco Zullo

    A zárószavazáson jelen lévő póttagok

    Alessandra Basso, Brando Benifei, Lena Düpont, Elena Kountoura, Emmanuel Maurel, Luisa Regimenti, Susana Solís Pérez, Bettina Vollath

     


    NÉV SZERINTI ZÁRÓSZAVAZÁS AZ ILLETÉKES BIZOTTSÁGBAN

    43

    +

    PPE

    Pascal Arimont, Lena Düpont, Rosa Estaràs Ferragut, Frances Fitzgerald, Cindy Franssen, Esteban González Pons, Elżbieta Katarzyna Łukacijewska, Sirpa Pietikäinen, Jiří Pospíšil, Luisa Regimenti, Elissavet Vozemberg-Vrionidi, Javier Zarzalejos

    S&D

    Brando Benifei, Robert Biedroń, Vilija Blinkevičiūtė, Heléne Fritzon, Lina Gálvez Muñoz, Maria Noichl, Pina Picierno, Evelyn Regner, Franco Roberti, Marcos Ros Sempere, Tiemo Wölken

    Renew

    Karen Melchior, Samira Rafaela, María Soraya Rodríguez Ramos, Susana Solís Pérez, Hilde Vautmans, Adrián Vázquez Lázara, Chrysoula Zacharopoulou, Marco Zullo

    ID

    Simona Baldassarre, Annika Bruna, Jean-Paul Garraud, Gilles Lebreton

    Verts/ALE

    Alice Kuhnke, Sergey Lagodinsky, Kira Marie Peter-Hansen, Diana Riba i Giner, Sylwia Spurek

    The Left

    Elena Kountoura, Emmanuel Maurel, Eugenia Rodríguez Palop

     

    3

    -

    ECR

    Andżelika Anna Możdżanowska, Margarita de la Pisa Carrión

    ID

    Gunnar Beck

     

    4

    0

    ECR

    Raffaele Stancanelli, Jessica Stegrud

    PPE

    Isabella Adinolfi, Christine Schneider

     

    Jelmagyarázat:

    + : mellette

    - : ellene

    0 : tartózkodás

     

     

    Utolsó frissítés: 2021. szeptember 1.
    Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat