ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
25.10.2007
az eljárási szabályzat 108. cikkének (5) bekezdése alapján
előterjesztette: Guido Sacconi, Karl-Heinz Florenz és Satu Hassi
az éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottság nevében
a globális éghajlatváltozás 2 Celsius-fokra való csökkentéséről – az előttünk álló út a Baliban tartandó éghajlatváltozási konferenciáig és azon túl (COP 13 és COP/MOP3)
B6‑0432/2007
az Európai Parlament állásfoglalása a globális éghajlatváltozás 2 Celsius-fokra való csökkentéséről – az előttünk álló út a Baliban tartandó éghajlatváltozási konferenciáig és azon túl (COP 13 és COP/MOP3)
Az Európai Parlament,
– tekintettel a Bizottságnak „A globális éghajlatváltozás 2 Celsius-fokra való csökkentése – Az előttünk álló út 2020-ig és azon túl” című közleményére (COM(2007)0002),
– tekintettel az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményére (UNFCCC), az UNFCCC Kiotói Jegyzőkönyvére és végrehajtásának eljárásaira,
– tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsában az éghajlatváltozásnak a békére és biztonságra gyakorolt hatásáról folytatott, 2007. április 17-i vitára,
– tekintettel az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye (UNFCCC) részes feleinek elkövetkező 13. konferenciájára (COP13) és a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek találkozójaként szolgáló, a részes felek 2007. december 3. és 14. között, Baliban, Indonéziában megrendezendő harmadik konferenciájára (COP/MOP 3),
– tekintettel az éghajlatváltozásról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a globális éghajlatváltozás legyőzéséről szóló 2005. november 16-i[1], az éghajlatváltozásra vonatkozó, a montreali konferencia (COP 12-COP/MOP 2) eredményéről szóló 2006. január 18-i[2], a repülés éghajlatváltozásra gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló 2006. július 4-i[3] és az éghajlatváltozásról szóló 2007. február 14-i[4] állásfoglalására,
– tekintettel az éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottság által eljárási szabályzata 108. cikke, valamint a Tanács és a Bizottság nyilatkozatai szerint előterjesztett B6-0379/2007 és B6-0380/2007 számú szóbeli választ igénylő kérdésre,
– tekintettel a 2007. március 8–9-i brüsszeli Európai Tanács elnökségi következtetéseire,
– tekintettel eljárási szabályzata 108. cikkének (5) bekezdésére,
A. mivel az éghajlatváltozás jelentős kihívás társadalmaink számára a XXI. században, amely számottevő negatív, globális környezetvédelmi, gazdasági, társadalmi és geopolitikai hatásokkal jár, továbbá veszélyeztetheti a nemzetközi békét és biztonságot is,
B. mivel az éghajlatváltozás káros következményei egyenlőtlenül kerülnek elosztásra, és azonkívül, hogy környezeti katasztrófa, az éghajlatváltozás emberi jogi és globális egyenlőségi kérdéseket is felvet,
C. mivel nem lehet megtagadni a szegényektől az elfogadható élethez való jogot,
D. mivel az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC) 4. értékelő jelentése megerősíti, hogy a gyorsuló ütemben zajló éghajlatváltozás kiváltója az emberi tevékenység, és az éghajlatváltozás már most komoly globális hatásokkal jár,
E. mivel a világ sok részét érintik már a globális átlaghőmérséklet emelkedésének hatásai, és mivel a legfrissebb tudományos bizonyítékok alapján arra lehet következtetni, hogy az EU által kitűzött hosszú távú cél, azaz hogy az iparosodás előtti szinthez viszonyítva a felmelegedést +2 Celsius-fokra kell csökkenteni, valószínűleg nem elégséges az éghajlatváltozás jelentős negatív hatásainak elkerüléséhez,
F. mivel például Tuvaluban, Bangladesben és Afrika Száhel-övezetében az éghajlatváltozás káros hatásai már késztettek népcsoportokat lakóhelyük elhagyására,
G. mivel az IPCC értékelő jelentése megállapítja, hogy a globális átlaghőmérséklet 0,74 Celsius-fokkal növekedett az elmúlt 100 évben, és mintegy 0,7 fokkal fog tovább növekedni a már kibocsátott, üvegházhatást okozó gázok miatt; ezenkívül a jelentés becslése szerint a globális átlaghőmérséklet ebben az évszázadban további 1,8 vagy akár 4 Celsius-fokkal növekedhet a társadalmi fejlődés függvényében,
H. mivel ebben az évben – az Európai Űrügynökség (ESA) legújabb műholdas adatai szerint – a nyári jégolvadás az Északi-sarkon olyan méreteket öltött, hogy most először lehetővé tette a hajók számára az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán közötti északnyugati átjárón való áthaladást, és mivel ez a gyors éghajlatváltozás további jele az Északi-sarkon,
I. mivel az éghajlatváltozás hosszú távú probléma, és mivel a rövid távú intézkedések önmagukban nem elegendőek az éghajlatra gyakorolt pozitív hatások előidézéséhez,
J. mivel az iparosodott országokat nagy felelősség terheli a kibocsátott, üvegházhatást okozó gázok légköri felhalmozódása miatt; mivel a változékonyabb éghajlat sokkal inkább sújtja a legszegényebb országokat és népeket,
K. mivel a 25 legnagyobb szennyező ország felel az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának 83%-áért, és az egy főre jutó kibocsátás a fejlett országokban sokkal nagyobb, mint a fejlődő országokban,
L. mivel Stern-jelentés becslése szerint a cselekvés elmaradásából eredő gazdasági, társadalmi és egészségügyi költségek a világ GDP-jének évi 5–20%-át teszik ki; mivel az UNFCCC és az Európai Bizottság szerint egy eredményes éghajlati politika költségei az éves globális GDP-növekedést a várható növekedésnek csak egy töredékével, 0,12–0,19%-kal csökkentenék, nem számítva a kapcsolódó környezetvédelmi és egészségügyi előnyöket vagy az energiabiztonság javulását;
M. mivel mind az IPCC-jelentés, mind a Stern-jelentés megerősíti, hogy a fejlődő országokat különösen veszélyezteti az éghajlatváltozás a nagyobb kitettségük és sebezhetőségük miatt; mivel az emberek által előidézett éghajlatváltozás a mezőgazdaságra és a hidrológiai rendszerekre, az erdőkre, a halászatra, az egészségügyi és gazdasági infrastruktúrára gyakorolt káros hatásokat fog eredményezni, és mivel ezek a hatások növelni fogják a szegénységet, és súlyosan veszélyeztetni fogják a millenniumi fejlesztési célok elérését,
N. mivel a Világbank becslése szerint évente 10–40 milliárd USA-dollárra lesz szükség a legszegényebb országok „éghajlatbiztos” fejlődéséhez, és mivel az erre szánt kiigazítási alapokhoz való hozzájárulások az előrejelzések szerint eddig mindössze évente 150–300 millió dollárt tesznek ki,
O. mivel az energiatakarékos, forráshatékony, megújuló és kis kibocsátású technológiák további fejlesztésébe és alkalmazásába történő gyors beruházáshoz szükséges ösztönzők biztosítása érdekében kötelező érvényű kibocsátáscsökkentési célokat kell kijelölni,
P. mivel a kibocsátáscsökkentés hosszú távú céljaira vonatkozó, széles körű nemzetközi megállapodás elengedhetetlenül fontos az üvegházhatást okozó gázok alacsony kibocsátásával járó technológiákra vonatkozó beruházási biztonság nyújtása, valamint az energiahatékonyság biztosítása, és a nem kompatibilis energetikai infrastruktúrába történő beruházások elkerülése érdekében,
1. sürgeti az Európai Uniót, hogy erősítse meg vezető szerepét, és törekedjen konkrét együttműködésre a Baliban tartandó éghajlatváltozási konferencián és azon túl, továbbá törekedjen arra, hogy az ülésen megállapodás szülessen a 2012 utáni időszakra kialakítandó nemzetközi éghajlat-változási megállapodás – amely összhangban áll azzal a céllal, hogy az iparosodás előtti szinthez viszonyítva a felmelegedést +2 Celsius-fokra kell csökkenteni – realisztikus kereteinek kialakításához szükséges tárgyalási megbízásról; úgy ítéli meg, hogy az Európai Unió azáltal bizonyíthatja vezető szerepét, hogy számos kormányfőt küld Baliba, ami egyszersmind egyértelművé tenné, hogy az éghajlatváltozás sokrétű probléma, amelyet nem csak a környezetvédelmi minisztereknek kell megvitatniuk;
2. úgy véli, hogy a jövőbeli rendszernek az UNFCCC és a Kiotói Jegyzőkönyv kulcsfontosságú elveire és mechanizmusaira kell építenie figyelembe véve a közös, ugyanakkor differenciált felelősségeket; úgy gondolja, hogy a Bali-mandátumnak az alábbi elemeken kell alapulnia:
- –hosszú távú célkitűzés az általános felmelegedés növekedésének az iparosodás előtti szint 2 Celsius-fok alá történő csökkentésére, ami az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának 2050-re legalább 50%-kal történő csökkentését jelenti az 1990-es szinthez képest,
– kötelező érvényű célkitűzések az összes iparosodott ország számára,
- –a kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítésekben való szélesebb körű részvétel, különösen a feltörekvő gazdaságú országok által igazságos és arányos célkitűzések révén,
- –felső határérték megállapítására és kereskedelemre irányuló globális rendszer,
- –az alkalmazkodásra irányuló megerősített pénzügyi mechanizmusok, különös tekintettel a vízkészletekre,
– hatékony ösztönzők, beleértve adott esetben a piaci alapú eszközöket, az erdőirtás és a terület-felhasználásból adódó kibocsátások elkerülésére, beleértve a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok támogatását,
- –pénzügyi és egyéb eszközök a tiszta fejlesztés, technológiaátadás és -fejlesztés érdekében,
- –megállapodás legkésőbb 2009-re;
3. hangsúlyozza, hogy az erőforrások fenntartható felhasználására és a kibocsátáscsökkentésre vonatkozó célkitűzéseknek hosszú távú célon kell alapulniuk; úgy véli, hogy jelenlegi tudásunk alapján elsőrendű fontosságú, hogy a globális kibocsátási csúcs az elkövetkező tíz éven belül tetőzzön, a légköri széndioxid-koncentráció 450 ppm alatt maradjon, és hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása tovább csökkenjen a természetes széndioxid-elnyelők felszívó képessége által fenntartható szintre;
4. kéri, hogy fordítsanak kellő figyelmet a tudományos közösség azon figyelmeztetéseire, amelyek szerint a globális felmelegedés 2°C-ra való csökkentése mint nehéz feladat önmagában nem minősül biztonsági normának, mivel továbbra is rendkívül súlyos hatásokat és következményeket von maga után;
5. emlékeztet arra, hogy az iparosodott országoknak – a Kiotói Jegyzőkönyvet eddig még nem ratifikáló országokat is beleértve – vezető szerepet kell játszaniuk az éghajlatváltozás világszintű megfékezésében, és el kell kötelezniük magukat, hogy kibocsátásukat 1990-hez képest 2020-ra legalább 30%-kal, illetve 2050-re 60-80%-kal csökkentik; úgy gondolja, hogy a jövőbeli rendszernek 2050-ig ki kellene jelölnie az utat, összhangban a hosszú távú céllal, és ötéves időközönként kellene teljesítenie a közbeeső célkitűzéseket, aminek során és a kötelező érvényű célkitűzéseket a legfrissebb tudományos ismeretekre alapozva kell rögzíteni és felülvizsgálni;
6. ennek kapcsán üdvözli az Európai Tanács 2007. március 8–9-i ülésén elfogadott uniós célkitűzést, amely szerint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest 2020-ra 30%-kal kell csökkenteni, feltéve hogy a többi fejlett ország hasonló kibocsátáscsökkentés mellett kötelezi el magát, és hogy a gazdaságilag fejlettebb fejlődő országok is hozzájárulnak a csökkentéshez felelősségükhöz és képességeikhez mérten, továbbá elismeri az EU által elfogadott azon kötelezettséget, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest 2020-ra legalább 20%-kal csökkentsék attól függetlenül, hogy a 2012 utáni időszakra születik-e globális megállapodás;
7. hangsúlyozza, hogy a CO2-kibocsátás érzékelhető csökkentése csak nemzetközi szinten érhető el, az iparosodott országok fő kibocsátóinak bevonásával és az újonnan iparosodott országok részvételének biztosításával;
8. úgy véli, hogy a fejlődő országoknak kibocsátási határértékeket kellene elfogadniuk fejlődési szakaszuknak, egy főre eső kibocsátásuknak, kibocsátáscsökkentési potenciáljuknak, valamint műszaki és pénzügyi képességeiknek megfelelően;
9. úgy véli, hogy az EU-nak és más iparosodott országoknak társfinanszírozás – többek között hivatalos fejlesztéstámogatás (ODA) – és kapacitásépítési intézkedések révén támogatniuk kellene a fejlődő országokat a fenntartható és hatékony technológiák kialakításában annak érdekében, hogy közülük a gazdaságilag fejlettebbek legkésőbb 2020-ig elkezdhessék a kibocsátás, illetve a szénintenzitás csökkentését;
10. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a harmadik országoknak nyújtott fejlesztési segélyekre irányuló valamennyi EU-projekt tartsa tiszteletben és kövesse a helyes környezetvédelmi politika alapelveit;
11. úgy véli, hogy szükséges azon megoldások ösztönzése is, amelyek lehetővé teszik az üvegházhatást okozó gázok 2020-ra 30%-kal való csökkentésére irányuló célkitűzés teljesítését;
12. aggodalmát fejezi ki a trópusi erdők kiirtásának gyors üteme miatt, ami világszinten az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 20%-áért felelős, valamint a természetes szén-dioxid-elnyelők globális felszívó képességére és a biológiai sokféleségre, továbbá a szegény közösségek megélhetésére kifejtett negatív hatás miatt, és ezért kéri, hogy az efféle ösztönzőket Európában és világszerte hatékonyabban integrálják az adományozók által nyújtott segélyek kiosztási folyamatába;
13. úgy véli, hogy létfontosságú lesz stratégiai partnerséget kialakítani a trópusi erdők kiirtásában leginkább érintett országokkal; meggyőződése, hogy az erdőirtás elkerülésére létrehozott, teljesítményen alapuló ösztönzőknek a jövőbeli éghajlat-változási rendszer részét kell majd képeznie;
14. úgy véli, hogy ezen ösztönzőket országspecifikus mércékhez kell igazítani (a korai fellépések figyelembevételével), illetve ökológiai kritériumoknak, fenntarthatósági szabályoknak és a felelősségteljes kormányzás garanciáinak kell kísérnie őket; fenntartja, hogy az elnyelőkhöz nyújtott hitelek ideiglenes jellege azt jelenti, hogy állandóságukért az országoknak kell felelniük, amikor a kötelező célkitűzések teljesítése érdekében használják őket;
15. úgy véli, hogy a közös célok eléréséhez szükséges a biológiai sokféleségre, az elsivatagosodásra és az éghajlatváltozásra vonatkozó főbb ENSZ-politikák és a kapcsolódó, az egyezményben részes felek folyamatban lévő nemzetközi konferenciáinak hatékony összehangolása; ezért hangsúlyozza, hogy a javasolt enyhítő és alkalmazkodási intézkedések végrehajtása során összehangolásuk és hatékonyságuk érdekében mindennemű ellentmondást el kell kerülni;
16. szükségesnek látja a bioüzemanyagokkal kapcsolatos nemzetközi keretmegállapodást és tanúsítási rendszert, amelynek célja a többek között az erdők kiirtásából és a tőzeglápok felégetéséből eredő káros környezeti hatások és a rendkívül magas CO2-kibocsátás megelőzése; ennek kapcsán szükségesnek tartja a második generációs bioüzemanyagok kutatását, fejlesztését és előmozdítását;
17. hangsúlyozza az iparosodott országok azon erkölcsi kötelezettségét, hogy az alacsony jövedelmű, sérülékeny országoknak kiszámítható és következetes módon nyújtsanak fokozott pénzügyi és kapacitásépítési támogatást a kockázatcsökkentésre és az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásra; kéri különösen az UNFCCC keretében már meglévő alapok – így a kiigazítási alap, a legkevésbé fejlett országok (LDC) alapja, a rendkívüli éghajlat-változási alap (SCCF) és a globális környezetvédelmi eszköz (GEF) – kiigazításával kapcsolatos stratégiai prioritás (SPA) megerősítését;
18. megerősíti támogatását a tiszta fejlesztési mechanizmusok folytatólagos használatát, mint az éghajlatbarát technológiák előmozdításának eszközét illetően; hangsúlyozza, hogy a tiszta fejlesztési mechanizmus 2012 utáni folytatásának és továbbfejlesztésének feltételeit a lehető leghamarabb meg kell teremteni; kiemeli, hogy a hatékonyságot szigorúbb fenntarthatósági kritériumok, jobb kormányzás, egyszerűsített adminisztratív eljárások, valamint az ágazati tiszta fejlesztési mechanizmus felé történő lehetséges elmozdulás révén kell javítani; hangsúlyozza azonban, hogy különálló mechanizmusként ez csak ideiglenes megoldásnak tekinthető, és továbbra is a kvóták igazságos és arányos elosztásán alapuló globális szénkibocsátás-korlátozást kell célként kitűzni; fenntartja a Kiotói Jegyzőkönyvben elfogadott elveket, amelyek szerint a hazai csökkentéseket a rugalmas mechanizmusok alkalmazásának ki kell egészítenie;
19. felhívja a Bizottságot, hogy az Európai Kibocsátáskereskedelmi Rendszer felülvizsgálata során a tiszta fejlesztési mechanizmus javítása érdekében kezdeményezze az erdősítési és visszaerdősítési projektekhez, valamint a fenntartható erdőgazdálkodási projektekhez nyújtott kibocsátási hitelek értékelésének módosítását;
20. ismételten sürgeti, hogy a légi és a tengeri közlekedési kibocsátásokat foglalják bele az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásával kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásokba a 2012 utáni időszakban, és megújult erőfeszítéseket szorgalmaz a kerozinadó uniós és globális szintű bevezetésére;
21. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a Föld erőforrásainak egyre nagyobb arányát fordítják állattenyésztésre; emlékeztet a FAO 2006. novemberi „Az állatenyésztés hosszú árnyéka” című jelentésére, amelynek becslése szerint a húsipar és az állattenyésztés a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 18%-áért felelős; hangsúlyozza, hogy a 2012 utáni időszakra vonatkozó nemzetközi éghajlat-változási megállapodásba bele kell foglalni a fenntartható állattenyésztés kereteit;
22. javasolja felülvizsgálni, hogy a világszerte évi 60 millió tonna metánt kibocsátó szeméttelepek milyen mértékben számolhatók fel és hasznosíthatók energia-előállításra az üvegházhatás és az embereket fenyegető veszélyek mérséklése érdekében;
23. elismeri azokat a lehetőségeket, amelyeket az éghajlatváltozás elleni küzdelem nyújt a technológiai fejlesztéseknek és a fenntarthatóbb társadalmak megteremtésének előmozdatása révén; mivel a gazdaság szén-dioxid-mentesítését szolgáló politikák számos technológiai területen jelentős üzleti lehetőségeket rejtenek, mint pl. az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások, a technológiák megosztása, a szén-dioxid kivonása és tárolása stb. terén; további erőfeszítéseket kér a tagállamoktól ezen beruházások elősegítése és a tiszta technológiák kutatását előmozdító adójellegű ösztönzők biztosítása érdekében;
24. úgy véli, hogy a tiszta technológiák piacra jutását olyan korlátok akadályozzák, mint a fosszilis tüzelőanyagok szubvenciója, a behozatali vámok és a szakértelem hiánya; meggyőző erőfeszítésekre szólít fel az UNFCCC és a Kiotói Jegyzőkönyv értelmében ezen korlátok felszámolása, valamint a fenntartható technológiákba való beruházásokra kialakítandó pozitív ösztönzők létrehozása és a vállalkozásösztönző modellek nagyobb mértékű alkalmazása, különösen pedig az iparosodott országok és a fejlődő gazdaságok közötti rendkívül szoros és átfogó partnerség érdekében
25. fenntartja, hogy a globális kibocsátások csökkentése nem vezethet más olyan veszélyekhez, mint például az atomfegyverek elterjedése vagy a terrorizmus; ezért úgy véli, hogy a nukleáris területet ki kell zárni a tiszta fejlesztési mechanizmus és az együttes végrehajtás, illetve egyéb olyan mechanizmusok köréből, amelyek célja a fejlődő országokban megvalósított kibocsátáscsökkentés kompenzálása;
26. elismeri, hogy a tiszta technológiák esetében jellemző szellemi tulajdonjogi illetékek gátolhatják az ilyen technológiák fejlődő országoknak történő átadását; hangsúlyozza, hogy az energiahiány elleni küzdelem és a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében az iparilag fejlett és a fejlődő országok között szellemi tulajdonjogokra vonatkozó partnerségeket kell létrehozni a szellemi tulajdonjogok tiszteletben tartásának biztosítása és egyben a technológia átadásának megkönnyítése érdekében;
27. elismeri, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos, az eltérő nemzeti kötelezettségvállalásokból eredő árkülönbségek a verseny torzulását eredményezhetik, a kkv-k számára is; felhívja a Bizottságot, hogy behatóan foglalkozzon e kérdéssel olyan eszközök kialakítása révén, amelyek a környezetvédelmi célkitűzések és a WTO szabályai között nagyobb mértékű összhangot teremtenek; elismeri, hogy a valamennyi versenyérzékeny ágazatra kiterjedő, kötelező érvényű nemzetközi referenciaértékek és kötelezettségvállalásokat előnyben kellene részesíteni a kereskedelmi partnerek közötti torzulások ellensúlyozását célzó határkiigazítási intézkedések esetleges elfogadása helyett;
28. a szénkibocsátás hatékony korlátozásának és kereskedelmének hiányában támogatja a kötelező érvényű kibocsátáscsökkentési kötelezettséget nem vállaló országokban az energiaintenzív iparágak ágazati célkitűzéseit, amelyek kiegészítik az iparosodott országok kötelező érvényű kibocsátási célkitűzéseit és a hozzájuk kapcsolódó, a technológiatranszferre vonatkozó kötelezettségvállalásokat; úgy véli, hogy e célok és/vagy referenciaértékek különösen lényegesek a globális versenyben részt vevő energiaintenzív ágazatok (acél-, papír- és cementipar) esetében;
29. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az ENSZ éghajlat-változási keretegyezménye titkárságának azzal a kéréssel, hogy azt juttassák el valamennyi EU-n kívüli szerződő félnek és az egyezmény megfigyelőinek.