ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a 2009. szeptember 24–25-i pittsburghi csúcstalálkozóról
30.9.2009
az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján
Daniel Cohn-Bendit, Rebecca Harms a Verts/ALE képviselőcsoport nevében
B7‑0084/2009
Az Európai Parlament állásfoglalása a 2009. szeptember 24–25-i pittsburghi csúcstalálkozóról
Az Európai Parlament,
– tekintettel a G20-csoport 2009. szeptember 24–25-i pittsburgh-i csúcstalálkozójának következtetéseire,
– tekintettel a Nagy-Britannia, Franciaország és Németország által írt közös levélre, melyben „kötelező szabályokat” követelnek a bankárok bónuszának visszafogására,
– tekintettel a hét európai (a francia, a svéd, a holland, a luxembourgi, a spanyol, a német és az olasz) pénzügyminiszter által 2009. szeptember 4-én közzétett közös nyilatkozatra, amely felszólítja a G20-csoportot, hogy csatlakozzon hozzájuk, és fogadjon el szigorú szabályokat a pénzügyi szereplők fizetéséről,
– tekintettel a G20-csoport pénzügyminiszterei 2009. szeptember 4-én és 5-én Londonban tartott találkozójának eredményeire,
– tekintettel az OECD világfórumának az adózási ügyekkel kapcsolatos átláthatóságról és információcseréről szóló, 2009. szeptember 1-jén és 2-án Mexikóban tartott ülésére,
– tekintettel a 2009. április 2-án és 3-án Londonban tartott G20-csúcstalálkozó következtetéseire,
– tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,
A. mivel a pénzügyi és gazdasági válságot ugyan a világ leggazdagabb államai okozták, de valamennyi országot érinti, továbbá mivel a G20-csoport közös felelőssége a válság társadalmi hatásainak mérséklése, elsősorban a fejlődő országokban, melyeket a válság mellékhatásai igen súlyosan érintettek,
B. mivel az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása a globális gazdasági fellendülés előmozdítására és a fenntartható 21. századi gazdaság alapjainak kiépítésére irányuló erőfeszítések lényeges eleme,
C. mivel a fejlődő országok éghajlatváltozás elleni küzdelmének finanszírozása az iparosodott országok felelőssége, mivel az eddig tapasztalható éghajlatváltozás az általuk korábban kibocsátott káros anyagok eredménye, valamint ez a finanszírozás egyben a globális, közös biztonságba történő befektetés is,
D. mivel a globális kereskedelemi mérleg növekvő egyensúlyhiánya és a különböző országok inflációs mutatója és a nominális átváltási kulcsok közötti kapcsolat megszűnése a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság fő okai közé tartoznak,
E. mivel az offshore központok lehetővé teszik az adó- és pénzügyi szabályok csalárd megkerülését és kijátszását, és mivel a nemzetközi adóelkerülés és adócsalás jelentős mértékben akadályozza a milleniumi fejlesztési célok elérését,
F. mivel az offshore központok és az adóparadicsomok évi 1000 milliárd USD értékű illegális tőkekimenekítést tesznek lehetővé, továbbá mivel ezen összeg körülbelül kétharmada a multinacionális vállalatok adóelkerülési és adócsalási rendszereiből fakadó ügyletekből tevődik össze,
G. mivel az adócsalás, az adóparadicsomok és az offshore központok által támasztott kihívások kezelése elsődleges fontosságú feladat, továbbá mivel létre kell hozni egy globális adóügyi együttműködési és információcsere-rendszert,
H. mivel az olyan spekulatív pénzügyi szereplők, mint a fedezeti alapokkal és a magántőkealapokkal foglalkozó cégek hozzájárultak az olaj, a fém, az élelmiszer és egyéb árucikkek árának drámai ingadozásához, és mivel az élelmiszerekkel, olajjal, földekkel és egyéb alapvető árucikkekkel történő pénzügyi spekulációt be kellene tiltani,
I. mivel a magas tőkeáttételű intézményeket szabályozni kell, többek között szigorúbb tőkemegfelelési követelmények alkalmazásával,
J. mivel a rendszer szempontjából jelentős pénzintézetekkel szemben magasabb tőkekövetelményeket kell támasztani, mint a kisebbekkel szemben, az állami mentési műveletek előfordulásának csökkentése céljából,
K. mivel az újabb pénzügyi válságok elkerülésének érdekében végrehajtandó legfontosabb intézkedés a vállalatvezetők bérezésével és bónuszával kapcsolatos fellépés, és mivel az ilyen intézkedések azért is annyira fontosak, mert az adófizetők pénzét kellett mozgósítani a pénzügyi szektor támogatására,
L. mivel a vállalatvezetők bérezésével és bónuszával kapcsolatos intézkedések csak akkor lesznek igazán hatékonyak, ha a világ legnagyobb pénzügyi központjaiban hajtják végre azokat,
M. mivel az Unió pénzügyminiszterei egyetértenek abban, hogy meg kell szakítani a kapcsolatot a magas bónuszok és a kockázatvállalási kultúra között, ugyanis szerintük ez a pénzügyi zűrzavar oka,
N. mivel a globalizáció elengedhetetlenné teszi gazdasági és pénzügyi együttműködést, és globális szintű válaszokat tesz szükségessé például a fizetési mérlegek kiigazítása, a pénzügyi szabályozás és felügyelet, az adósságkezelés és az adósság visszafizetése terén; mivel a nemzetközi koordinációt olyan szerveknek kell irányítaniuk, amelyek megfelelnek a négy tradicionális elvárásnak: a hatékonyságra, a legitimitásra, a reprezentativitásra és az elszámoltathatóságra vonatkozó kritériumoknak,
O. mivel a szabályozott és a szabályozatlan pénzpiacok közötti rés bezárása alapvető fontosságú feladat, és mivel mindenáron el kell kerülni a szabályozási arbitrázst és a szabályozás kikerülését,
A környezetbarát és globális fellendülés kerete
1. emlékeztet arra, hogy a pénzügyi és gazdasági válság aránytalanul nagy hatással van a legszegényebb, sebezhető országokra, ahol szegénységet, adósságot és élelmiszerválságot eredményezett; ezért aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a G20-csoport nem szentel elég figyelmet a fennmaradó „G172-csoport” országainak, amelyek a pénzügyi, élelmiszer-, energia- és környezetvédelmi válságok következményeitől a leginkább szenvednek; ezzel kapcsolatban úgy véli, hogy a G20-csoport továbbra sem jogosult arra, hogy a gazdasági és pénzügyi válságot egymaga oldja meg vagy megalkossa az új globális gazdasági rend szabályait; elengedhetetlennek tartja a G20-csoport kibővítését annak érdekében, hogy eredményesen figyelembe tudja venni az egyéb feltörekvő és fejlődő gazdaságok, köztük a legszegényebbek aggodalmait;
2. újra hangot ad annak a meggyőződésének, hogy a globális szinten ténylegesen döntéseket hozó szervezeteket hosszabb távú célként az ENSZ égisze alá kell vonni, esetleg a meglévő ENSZ-szervek, például a Gazdasági és Szociális Tanács továbbfejlesztésével, azzal a feltétellel, hogy egyetlen ország sem rendelkezhet vétójoggal;
3. egyetért azzal, hogy a gazdasági tevékenységet elősegítő ösztönző programok alkalmazását folytatni kell addig, amíg a fellendülés egyértelműen meg nem indul; sajnálatát fejezi ki ugyanakkor amiatt, hogy a G20-csoport támogatja 5000 milliárd USD anticiklikus felhasználását 2010 végéig, a környezetbarát beruházások melletti hitelt érdemlő elkötelezettség nélkül;
4. óv a kilépési stratégia túlságosan korán történő alkalmazásától; megerősíti azon meggyőződését, hogy az összehangolt kilépési stratégiáknak egy globális „Zöld New Deal” formáját kell ölteniük az ENSZ Környezetvédelmi Programja keretében készült 2009. február 16-i „Kiút a válságból – lehetőség” című jelentéssel összhangban, amely sürgeti a G20-országokat, hogy álljanak elő egy „Globális Zöld New Deal-lel” a háromszoros probléma (gazdasági, társadalmi és környezeti válság) átfogó kezelésére;
5. úgy véli, hogy a fenntartható fejlődés számára a GDP-n kívül új mutatókra és számviteli keretekre van szükség az emberi tevékenységnek az egészségre és a környezetre gyakorolt hatásainak felmérésére, amelyek egyben iránymutatásként szolgálnak a globális fellendülés orientációjához és értékeléséhez; tudomásul veszi a Bizottság végleges Stiglitz/Sen-jelentését az alternatív mutatókról és „A GDP-n innen és túl: A haladás mérése változó világunkban” című, 2009. augusztus 20-i bizottsági közleményt (COM(2009)433); felszólítja az Európai Tanácsot és a Bizottságot, hogy vesse fel e témákat a G20-csoport következő, kanadai csúcstalálkozóján;
6. örömmel veszi tudomásul, hogy a pittsburghi csúcstalálkozó során érintettek néhány olyan globális egyenlőtlenséget, amely a pénzügyi válság kiváltó oka, és hogy útjára indítják a „fenntartható és kiegyensúlyozott növekedés keretegyezményét”, amely megindítja a nemzeti szakpolitikai keretek, valamint e kereteknek a globális növekedés módjára és fenntarthatóságára ható következményei kölcsönös értékelésének együttműködési folyamatát;
7. emlékeztet arra, hogy a jövőbeni pénzügyi válságok megelőzése érdekében a háttérben álló okokat, nevezetesen a magánszemélyek túlzott eladósodását, a növekvő egyenlőtlenséget, valamint a kereskedelem és a folyó fizetési mérleg egyensúlyhiányát kell hatékony módon kezelni;
8. úgy véli, hogy a válságra adott hatékony, többoldalú válaszhoz többdimenziós rendszerszintű szabályozási reformra van szükség, az átváltási kulcsok és a fogyasztói árak ingadozó természetével kapcsolatos probléma kezelése érdekében; sajnálja, hogy a pittsburghi csúcstalálkozón nem vetették fel ezeket a kérdéseket; sürgeti ezért az Európai Tanácsot, hogy fogadjon el közös álláspontot annak érdekében, hogy a G20-csoport következő, kanadai csúcstalálkozóján napirendre kerülhessenek ezek a kérdések;
9. sürgeti az Európai Tanácsot, hogy a G20-csoport következő, kanadai ülésén vesse fel a valutaspekuláció megakadályozására és a globális egyenlőtlenségek korlátozására irányuló, a recesszió vagy a pénzügyi válságok idején a megfelelő kontraciklikus adó- és monetáris politika megvalósítására minden egyes ország számára elegendő teret biztosító új, többoldalú árfolyam-kezelési rendszer bevezetésének kérdését,
10. felszólítja az Európai Tanácsot, hogy támogassa az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) új, többoldalú árfolyam-kezelési rendszer felállításáról szóló javaslatát, továbbá felhívja a Bizottságot, hogy állapítsa meg és értékelje az ezzel kapcsolatos különböző szakpolitikai alternatívákat;
11. továbbra is meglehetősen aggódik amiatt, hogy az IMF által a válságtól sújtott országok – többek között Magyarország, Lettország és Izland – számára a közelmúltban nyújtott hitelek feltételei olyan teljesen kidolgozott prociklikus adó- és monetáris politikát írnak elő, amelynek következtében 1997–1998-ban az ázsiai országokat ért gazdasági válság tovább súlyosbodott; emlékeztet arra, hogy a Bretton Woods-i szervezetek szavazási szerkezete reformra szorul a tagállamokon és a tőkerészesedésen alapuló kétszeres többségi szavazási rendszer felállítása érdekében;
Az energiabiztonság és az éghajlatváltozás
12. sajnálattal veszi tudomásul, hogy a G20-csoport nem tett előrelépést a közös globális klímafinanszírozás iparosodott országok közötti megosztására irányuló UNFCCC-folyamat keretein belüli megegyezés irányába, amely a fejlődő országokban az éghajlatváltozás hatásainak enyhítéséhez és az azokhoz való alkalmazkodáshoz szükséges az éghajlatváltozás +2°C-ra történő korlátozása érdekében; úgy véli, hogy évente legalább 120 milliárd euró nemzetközi közfinanszírozás szükséges a fejlődő országok éghajlattal kapcsolatos intézkedéseire; ismételten hangsúlyozza, hogy ezeknek a kötelezettségvállalásoknak ki kell egészíteniük az iparosodott országok előirányzatait és a már létező hivatalos fejlesztéstámogatási kötelezettségvállalásokat;
13. úgy véli, hogy ehhez az erőfeszítéshez az Uniónak 2020-ig évente legalább 35 milliárd euróval kell hozzájárulnia;
14. felszólít új, kiszámítható és megfelelő közfinanszírozási források feltárására az éghajlattal kapcsolatos jövőbeli megállapodás céljából, ilyenek lehetnek többek között a kibocsátási egységekre kivetett díjak az iparosodott országok számára a 2010 utáni éghajlati előírások függvényében, a nemzetközi hajózási és légi közlekedési kibocsátáskorlátozási és –kereskedelmi („cap-and-trade”) mechanizmus keretei között megállapított díjak, költségek vagy árverések, illetve a pénzügyi ügyletekre kivetett illetékek;
15. felszólítja a G20-csoport pénzügyminisztereit, hogy a globális pénzügyi válságra adott közös válasz egyik legfőbb elemeként mozgósítsák a forrásokat az éghajlattal kapcsolatos rövid távú intézkedések finanszírozására a fejlődő országokban;
A nemzetközi pénzügyi szabályozó rendszer megerősítése
16. üdvözli a G20-csoport által a nemzetközi pénzügyi szabályozó rendszer megerősítése irányába tett lépéseket és kötelezettségvállalásokat a prudenciális felügyelet, a kockázatkezelés, az átláthatóság és a nemzetközi együttműködés terén; ugyanakkor sürgeti a G20-csoport tagjait, hogy mihamarabb jussanak megállapodásra a jelenlegi „párhuzamos bankrendszerből”, a tőzsdén kívüli (OTC) derivatív piacokból, az értékpapírosított termékekből, a túlzott tőkeáttételből stb. származó valamennyi kockázat határozott kezelésére irányuló nemzetközi reform kereteiről oly módon, hogy a korábbi G20-csúcstalálkozókon megállapított általános elveket gyorsan meg lehessen valósítani és el lehessen kerülni a szabályozási arbitrázst; sürgeti a G20-csoport tagjait annak biztosítására, hogy a pénzügyi szereplők számára előírás legyen a mérlegből nem látható kockázati kitettség megfelelő kezelése és bejelentése, és emlékeztet arra, hogy az azonos rendszerszintű kockázat generálására képes minden vállalkozásra vagy tevékenységre ugyanazon prudenciális szabályok vonatkozzanak;
17. sajnálja, hogy a G20-csoportnak a bankok és az egyéb pénzintézetek számára előírandó szigorúbb tőkekövetelményekre irányuló ígérete mellett nem történt megegyezés arról, hogy milyen magasak legyenek a tőketartalékoknak a kockázatvállalási kedv mérséklése céljából; ezenkívül úgy véli, hogy a banki tőke mennyiségének és minőségének javítását, valamint – elsősorban a bankok számára – a túlzott tőkeáttétel megakadályozását célzó nemzetközileg elfogadott szabályok 2012-ig történő kidolgozására irányuló kötelezettségvállalás a probléma megoldását túlságosan későre hagyja;
18. továbbá mélységes sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a G20-csoport nem hozott egyetlen konkrét intézkedést sem a fedezeti alapokkal és a magántőkealapokkal kapcsolatban, tekintve hogy a szükséges intézkedések hiánya negatív szabályozási versenyt eredményezett;
19. helyteleníti, hogy a G20 nem tett határozott javaslatokat bizonyos gyakorlatok, például a fedezetlen eladás (short selling) betiltására, illetve nem hozott egyéb intézkedéseket a pénzügyi spekuláció megakadályozására, például a pénzügyi tranzakciók megadóztatására irányuló konkrét javaslattal, illetve nemzetközi megállapodásra való törekvéssel, amely az aláírókat kötelezné a pénzügyi ügyletek ilyen jellegű megadóztatására;
20. üdvözli, hogy az IMF megbízást kapott arra, hogy a következő csúcstalálkozóra jelentést készítsen olyan eszközökről, amelyek segítségével a pénzügyi ágazatot kötelezni lehet arra, hogy „méltányos és jelentős módon hozzájáruljon a bankrendszer megsegítésére irányuló kormányzati beavatkozásokkal kapcsolatos bármely kiadáshoz;” úgy véli, hogy e megbízatás rövid időn belül a tranzakciókra kivetett adó bevezetését kell, hogy eredményezze;
21. hangsúlyozza, hogy a Tobin-típusú, pénzügyi tranzakciókra kivetett adó többek közt nem csupán a túlzott spekuláció csökkentése érdekében volna kívánatos, hanem a pénzügyi stabilitás és a hosszabb távú beruházások ösztönzésének, valamint a közkiadások finanszírozását ellátó, méltányos rendszer létrehozásának eszközeként is; hangsúlyozza továbbá, hogy bár az említett adó globális végrehajtása volna kívánatos, az egyoldalúan, uniós szinten is végrehajtható;
22. tudomásul veszi a G20-csoport fokozott ellenőrzésre irányuló ígéretét, azonban sajnálattal állapítja meg, hogy hiányzanak a szóban forgó prudenciális felügyelet hatékonyságát szavatoló ambiciózus és átfogó javaslatok; ismét megerősíti, hogy ezzel kapcsolatban olyan erőteljes, uniós felügyeleti struktúrára van szükség, amely a központi bankokkal együtt begyűjti és elemzi a mikro- és makroszintű prudenciális információkat, és gyorsreagálású egységként lép fel az egész Uniót érintő, rendszerszintű hatást gyakorló válsághelyzetekben;
Adóparadicsomok és együttműködésre nem hajlandó joghatóságok
23. úgy véli, hogy a jövedelmek és a vagyon elosztása terén kialakult nagymértékű egyenlőtlenségek jelentősen hozzájárultak a válság magvát képező „lufi” létrejöttéhez;
24. kijelenti, hogy a tőkejövedelem és vagyon megadóztatása – melyek elosztása terén különösen nagyok az egyenlőtlenségek – az egyenlőtlenségek korlátozásának kulcsfontosságú eszköze;
25. sajnálatának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy míg a gazdasági globalizáció hozzájárult a tőkejövedelmek jelentős növekedéséhez, ugyanakkor a határokon átnyúló adókijátszás, adócsalás és adóverseny túlzott elterjedése révén egyben meg is nehezítette ezen jövedelmek megadóztatását;
26. ezzel kapcsolatban mélységes aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatosan, hogy a G-20 csoport nem tett előrelépést az adóparadicsomok és az együttműködésre nem hajlandó joghatóságok tekintetében; úgy véli, hogy a csúcstalálkozó következtetései ismét csak az adóparadicsomok és az együttműködést megtagadó off-shore központok erélytelen és pusztán szónoki kritikái;
27. emlékeztet arra, hogy az adóparadicsomokban található off-shore pénzügyi központok jelentősen hozzájárultak a pénzügyi válság kialakulásához, és úgy véli, hogy a pénzügyi stabilitásra vonatkozó célkitűzést addig nem lehet megvalósítani, amíg az EU és a G20-csoport következő, kanadai csúcstalálkozója egyenlő mértékben és hatékony módon nem kezeli az adócsalás, az adóparadicsomok és az off-shore központok jelentette kihívásokat;
28. hangsúlyozza, hogy adóügyekben többoldalú keretek formájában megvalósuló, globális együttműködési és információcsere-rendszerre van szükség; ezzel kapcsolatban tudomásul veszi az OECD világfórumán az adózási ügyekkel kapcsolatos átláthatóság és információcsere terén tett előrelépést;
29. úgy véli, hogy egy részletes szakértői értékelési eljárás felállítása a teljes mértékű és hatékony információcsere irányában tett előrelépés nyomon követése és felülvizsgálata céljából első lépésként üdvözlendő, ugyanakkor nézete szerint e keretet jelentős mértékben meg kell erősíteni, tekintettel számos hiányosságára; ezzel kapcsolatban hangot ad többek közt arra vonatkozó aggodalmának, hogy az OECD mostani következtetése szerint „jelenleg nincsen olyan joghatóság, amely az együttműködést elutasító adóparadicsom volna”, továbbá hogy az OECD lehetővé teszi a kormányok számára, hogy egy, pusztán az információk cseréjére vonatkozó alapelvek követésére tett ígéret révén elkerüljék az OECD feketelistáján való megjelenést; megjegyzi, hogy ez utóbbi tekintetében a más országokkal kötendő megállapodások számának 12-ben való megállapítása önkényes eljárás, és e megállapodások megkötése nem tekinthető elegendő oknak a feketelistáról való eltávolításhoz;
30. felszólítja az Európai Uniót, hogy tegyen intézkedéseket az adóparadicsomokkal, adócsalással és a tőke fejlődő országokból való törvényellenes, ezen országok fejlődését károsan befolyásoló kimenekítésével kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében, és felszólít egy olyan új, kötelező érvényű, globális pénzügyi megállapodás tető alá hozatalára, amely rákényszeríti a transznacionális vállalatokat, hogy ország szerinti bontásban nyilvánosságra hozzák profitjukat és az általuk befizetett adókat, annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a tevékenységük helyszínéül szolgáló fejlődő országokban eszközölt befizetéseik összehasonlítását;
31. ebben a tekintetben felszólítja a Bizottságot, hogy még 2010 vége előtt tegyen olyan, konkrét javaslatokat, amelyek a preferenciális alapú fejlesztési programokat az adóügyek terén való felelősségteljes kormányzás meglététől teszik függővé; úgy véli, hogy e javaslatoknak olyan, mennyiségi és minőségi mutatókat kell tartalmazniuk, amelyek lehetővé teszik a fejlődő országok felelősségteljes kormányzás tekintetében követett gyakorlatának objektív értékelését;
32. sajnálja, hogy a G20-csoport még semmilyen ösztönzést – ezen belül szankciókat – sem javasolt, melyek révén az adóparadicsomokat rá lehetne kényszeríteni a nemzetközi adóügyi irányítási normák betartására, és sürgeti az Európai Uniót és a G20-csoport Kanadában tartandó következő csúcstalálkozójának résztvevőit, hogy késlekedés nélkül terjesszenek elő ütemtervet és egy, a szankciókkal kapcsolatos konkrét mechanizmust az adóparadicsomok elleni küzdelem hatékonnyá tétele érdekében; ezzel kapcsolatban emlékeztet annak elsőrendű jelentőségére, hogy véget kell vetni a mesterséges jogi személyek az adózás elkerülésének céljából való használatának;
33. különösen sajnálja, hogy a G20-csoport nem erősítette meg a banktitok felszámolását, mely oltalmat nyújt az adócsalók számára; azt is hangsúlyozza, hogy a banktitok helyett minden körülmények között automatikus információcserét kell végrehajtani, beleértve az összes európai uniós ország és az ezekhez tartozó területek közti információcserét; támogatja a Bizottság azon javaslatát, melynek értelmében az adóügyek területén folytatott adminisztratív együttműködés esetében az automatikus információcsere kötelező szabályként kerülne bevezetésre; felszólít arra, hogy a Bizottság kapjon nagyobb szerepet az Európai Unió adóparadicsomok elleni, globális szintű stratégiájának kialakításában;
Számviteli normák
34. emlékeztet arra, hogy a pénzügyi jelentés minősége kulcsfontosságú a pénzügyi stabilitás céljának elérése és az adócsalás elleni hatékony fellépés szempontjából; ezzel összefüggésben kitart amellett, hogy a Nemzetközi Számviteli Standard Testületnek (IASB) be kell építenie a szegmensek szerinti jelentésre vonatkozó, nemzetközi pénzügyi beszámolási standardjába egy olyan követelményt, amelynek értelmében a multinacionális cégcsoportok kötelesek országok szerinti bontásban jelenteni valamennyi tranzakciójukról (munkaügyi és pénzügyi költségek, adó levonása előtti nyereség stb.); úgy véli, hogy ezáltal a befektetők, részvényesek és adóhatóságok átfogó képet kapnak az egyes csoportokról, ami megkönnyíti az adóalapok hatékonyabb és átlátható nemzetközi felosztását;
35. újra hangot ad annak a meggyőződésének, hogy az IASB felépítését meg kell reformálni demokratikus elszámoltathatóságának és átlátható működésének biztosítása érdekében;
Javadalmazási rendszer és banki bónuszok
36. üdvözli a G20-csoportnak a pénzügyi stabilitás támogatása érdekében tett, a kompenzációs gyakorlatokra vonatkozó kötelezettségvállalását, melynek értelmében a bónuszok kifizetését több évre kell szétteríteni és a kifizetett bónuszoknak meg kell felelniük az érintett személy valódi teljesítményének, valamint a bankok ezen időszakban végzett tevékenységének; ugyanakkor mélységesen sajnálja, hogy a G20-csoport résztvevői által elfogadott alapelvek nem említik célzott adók vagy abszolút felső határok alkalmazásának lehetőségét;
37. megismétli, hogy a túlzott haszonszerzés megszüntetésének fontos eszköze a kereskedelmi tevékenységek magasabb tőkekövetelményhez való kötése; úgy véli továbbá, hogy mivel a túlzott arányú tőkeáttétel igen kártékony volt a pénzügyi stabilitás szempontjából, egy a tranzakciókra kivetett adó ugyanakkor ennek megfelelő mértékű jótékony hatást fejtene ki; sürgeti az Európai Uniót és a G20-csoportot, hogy tegyenek hathatós javaslatokat e témákban, mivel ezek egy stabilabb pénzügyi rendszer felépítése szempontjából szükségesek, ugyanakkor kiegészítő jellegűek is;
Devizaügyeletek után kivetendő adók
38. üdvözli Adair Turner, az Egyesült Királyság pénzügyi szolgáltatásokért felelős hatósága elnökének közelmúltban tett kijelentését, mely szerint a banki tranzakciókat érintő „Tobin-adó” bevezetését fontolgatja; a devizaügyeletek után kivetendő adókat a spekulatív célzattal végrehajtott rövid távú tőkemozgások elleni hatékony intézkedésnek tekinti; ezzel kapcsolatban felszólítja a többi uniós tagállam pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó hatóságát, hogy vegyék fontolóra a brit javaslatot, és ajánlják kormányaiknak egy ilyen adó bevezetését;
39. felszólítja a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatokat a pénzügyi tranzakciókra Unió-szerte kivetendő adó bevezetése érdekében, amely segíthetné a fejlődő országokban indított beruházások finanszírozását is annak érdekében, hogy le lehessen küzdeni a válság legsúlyosabb következményeit, és tovább lehessen haladni a millenniumi fejlesztési célok elérése felé vezető úton;
Globális pénzügyi struktúra
40. ismét hangot ad annak a meggyőződésének, hogy az élelmiszer-válságok és a pénzügyi válságok rendszerszerű okainak kezeléséhez sürgősen gyökeres politikai reformokra, nevezetesen a nemzetközi kereskedelemre és a nemzetközi pénzügyi rendszerre vonatkozó új, demokratikus és átlátható szabályok felállítására van szükség;
41. üdvözli a pittsburghi csúcstalálkozón a nemzetközi pénzügyi intézmények megbízatásának, hatáskörének és irányításának a világgazdaságban történt változásokhoz való hozzáigazítását célzó reformjára irányuló határozott szándékot; úgy véli, hogy a IMF kvótáknak a feltörekvő piacok túlreprezentált országaitól az alulreprezentált országok felé való, „legalább öt százalékos” eltolása messze nem elégséges intézkedés; nagyra értékeli az Egyesült Államok kormánya és az európai kormányok között a pittsburghi csúcstalálkozón létrejött, már régóta esedékes megállapodást, melynek értelmében valamennyi nemzetközi intézmény vezetőit és felső vezetését nyílt, átlátható és az érdemeken alapuló kiválasztási eljárás révén kell kinevezni;
42. sürgeti az uniós tagállamokat, hogy fogadjanak el közös álláspontot a Világbank és az IMF igazgatótanácsában betöltött képviseletük tekintetében, a szükséges változások elősegítése érdekében, a nemzetközi pénzügyi intézményekben kialakult képviseleti rendszer méltányosabbá tétele céljából;
43. különösen egy új, globális pénzügyi struktúra kialakítására szólít fel annak érdekében, hogy a fejlődő országok is képviseltethessék magukat megfelelő regionális szervezeteik révén, hogy a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos megalapozott aggodalmaikat egyedi helyzetüknek megfelelően kezeljék, továbbá sürgeti a G20-csoportot, hogy végezzék el a nemzetközi pénzügyi intézmények, különösen az IMF és a Világbank szükséges reformját, káros feltételrendszerük megszüntetése érdekében;
A fejlődő országok szükségleteinek kielégítését szolgáló uniós és globális finanszírozási igények
44. elismeri a G20-csoport tagjainak gyors fellépését, melynek révén – különösen további különleges lehívási jog formájában – további összegeket különítettek el az IMF számára a fejlődő országok gazdaságainak megszilárdítása érdekében, és üdvözli ezen alapok a rászoruló országok számára történő, IMF általi késlekedés nélküli kiutalását; ugyanakkor emlékeztet a G20-csoport által eddig tett kezdeményezések elégtelen mértékére, amely a Világbank előrejelzései szerint a fejlődő országok 2009-ben 700 milliárd dollárra becsült finanszírozási hiányának kevesebb, mint 10%-át fedezi;
45. felszólítja az uniós tagállamokat, hogy foglaljanak el közös álláspontot az IMF-ben az IMF különleges lehívási jogainak a gazdagabb IMF tagországoktól a szegényebb tagországok számára való újraelosztásának elősegítése érdekében, ami arra irányul, hogy a válság által érintett alacsony jövedelmű országok támogatás vagy különlegesen kedvező feltételű kölcsönök formájában pénzhez jussanak, és hogy a válságban lévő fejlődő országok adósságtörlesztéseiket valamennyi adósság tekintetében öt évre felfüggeszthessék, anélkül, hogy a moratórium alatt kamatok keletkeznének; ragaszkodik ahhoz, hogy az Európai Unió az IMF válságkezelő csomagjaihoz való kétoldalú hozzájárulásait a támogatási költségvetéseken felül, azok kiegészítéseként biztosítsa;
Globális gazdasági válság és kereskedelem
46. továbbra sem tartja meggyőzőnek a G20-csoport azon felhívását, amely a WTO kereskedelmi tárgyalások dohai fordulójának 2010 vége előtti lezárására irányul; üdvözli ugyanakkor, hogy Pittsburghben a világ vezetői nem ismételték meg az áprilisi londoni csúcstalálkozón kifejtett téves elképzeléseket, melyek szerint a dohai forduló lezárása a globális gazdaság megszilárdításának egyik tényezője volna, hiszen a dohai forduló eredményei csak jelentős időbeli eltolódással kerülnének végrehajtásra;
47. emlékeztet arra, hogy a dohai forduló kifejezett céljaként a liberalizációra – köztük a pénzügyi szolgáltatási műveletek liberalizációjára – irányuló további erőfeszítések szerepeltek, miközben a további liberalizáció hasznosságával kapcsolatban éppen súlyos kételyek merülnek fel; felszólít a WTO révén történő további liberalizációs erőfeszítések moratóriumára, míg e törekvéseknek a globális gazdasági és pénzügyi stabilitással és az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos összefüggései alaposabb elemzés tárgyát nem képezik;
48. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.