Állásfoglalásra irányuló indítvány - B7-0064/2010Állásfoglalásra irányuló indítvány
B7-0064/2010

    ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY az éghajlatváltozással foglalkozó koppenhágai konferencián (COP-15) elért eredményekről

    1.2.2010

    a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követően
    az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján

    Corien Wortmann-Kool, Karl-Heinz Florenz, Richard Seeber, Peter Liese, Vera Pilar del Castillo, Romana Jordan Cizelj, Sirpa Pietikäinen, Theodoros Skylakakis, Maria Da Graça Carvalho a PPE képviselőcsoport nevében

    Lásd még közös határozatra irányuló javaslatot RC-B7-0064/2010

    Eljárás : 2009/2619(RSP)
    A dokumentum állapota a plenáris ülésen
    Válasszon egy dokumentumot :  
    B7-0064/2010
    Előterjesztett szövegek :
    B7-0064/2010
    Viták :
    Elfogadott szövegek :

    B7‑0064/2010

    Az Európai Parlament állásfoglalása az éghajlatváltozással foglalkozó koppenhágai konferencián (COP-15) elért eredményekről

    Az Európai Parlament,

    –   tekintettel az Egyesült Nemzetek éghajlat-változási keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz kapcsolódó Kiotói Jegyzőkönyvre,

    –   tekintettel a UNFCCC részes feleinek tizenötödik konferenciájára (COP 15) és a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek találkozójaként szolgáló, a részes felek 2009. december 7–18. között, a dániai Koppenhágában tartott ötödik konferenciájára (COP/MOP 5) és az aláírt végső megállapodásra,

    –   tekintettel a Parlament által 2008. december 17-én elfogadott, éghajlatváltozással és energiával kapcsolatos jogszabálycsomagra, különösen a 2003/87/EK irányelvnek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének továbbfejlesztése és kiterjesztése tekintetében történő módosításáról szóló, 2009. április 23-i 2009/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre[1], és az üvegházhatást okozó gázkibocsátásnak a 2020-ig terjedő időszakra szóló közösségi kötelezettségvállalásoknak megfelelő szintre történő csökkentésére irányuló tagállami törekvésekről szóló, 2009. április 23-i 406/2009/EK európai parlamenti és tanácsi határozatra[2],

    –   tekintettel az éghajlatváltozásról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2009. február 4-i „2050: A jövő ma kezdődik – Az éghajlatváltozással foglalkozó jövőbeni integrált uniós politikára vonatkozó ajánlások”[3], és a 2009. március 11-i „Európai uniós stratégia egy átfogó éghajlat-változási megállapodásra Koppenhágában, és megfelelő finanszírozás biztosítása az éghajlat-változási politika számára”[4] című állásfoglalásaira,

    –   tekintettel a Bizottsághoz és a Tanácshoz intézett, az éghajlatváltozással foglalkozó koppenhágai konferencián követendő európai uniós stratégiával kapcsolatos, szóbeli választ igénylő kérdésekre (COP 15) (O-0000/2009 – B7 0000/2009, O-0000/2009 – B7 0000/2009),

    –   tekintettel az éghajlat-politikáért felelős biztosjelölt, Connie Hedegaard 2010. január 15-i meghallgatására,

    –   tekintettel a Tanács és a Bizottság 2010. január 20-i állásfoglalásaira az éghajlatváltozással foglalkozó koppenhágai csúcson elért eredményekről,

    –   tekintettel a következő, Mexikóban tartandó COP-16 konferenciára,

    –   tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

    A. mivel a 2012 utáni átfogó, nemzetközi éghajlat-változási megállapodásra irányuló tárgyalásoknak 2009 decemberében Koppenhágában le kellett volna zárulniuk, ehelyett azonban csalódást keltő egyezménnyel végződtek, ami nem felelt meg az EU elvárásainak,

    B.  mivel az egyezmény semmilyen kötelező érvényű megállapodást, vagy hosszú távú célkitűzést nem foglal magában,

    C. mivel a 2°C-os célkitűzés explicit belefoglalása az egyezménybe történelmi lépésnek tekinthető,

    D. mivel a felek által javasolt kibocsátás-csökkentési számok nem elégségesek a 2°C-os célkitűzés eléréséhez, és mivel a különböző országok által tett jelenlegi kötelezettségvállalások semmiképpen sem fogják elérni az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) által megállapított CO2 csökkentési követelményeket, amelyek szerint a CO2-kibocsátás 2050-ig csak 700–800 milliárd tonnát tenne ki,

    E.  mivel a fejlődő és feltörekvő gazdaságok, de az Egyesült Államok is elismerték közös felelősségüket és tudomásul vették, hogy cselekedniük kell a kibocsátás-csökkentés érdekében,

    F.  mivel az EU nem tudta az éghajlatváltozás elleni küzdelemben játszott vezető szerepét kifejezésre juttatni, és még az Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával, Brazíliával és Dél-Afrikával az egyezmény végső tervezetéről folytatott lezáró tárgyalásokon sem vett részt.

    G. mivel a koppenhágai eredmények függőben hagyták az éghajlatváltozással foglalkozó nemzetközi tárgyalásokat, és az elkövetkező hónapok döntő fontosságúak az elmúlt hónapok kritikus szemléletű értékelésére és ily módon a folyamatban jelenleg fellépő problémákon való túllépésre,

    1.  sajnálja a COP-15 konferencián elért egyezmény határozatlanságát; elfogadja azonban, hogy az egyezmény kellő alapul szolgál az előrelépéshez a következő COP-16 konferencia előkészítése és sikere szempontjából, mivel tartalmaz néhány pozitív elemet, mint például az arról szóló általános megegyezést, hogy a globális felmelegedés legfeljebb 2°C-kal haladhatja meg az iparosodás előtti hőmérsékleti szintet, valamint előírja e célkitűzés és az egyezmény keretében történő fellépések 2015-ig történő felülvizsgálatát, különös tekintettel annak feltérképezésére, hogyan lehet az 1,5°C-os globális hőmérséklet-növekedés alatt maradni;

    2.  üdvözli a feltörekvő gazdaságok kötelezettségvállalását, hogy csökkentik a kibocsátást, és a fejlődő országokra való hivatkozást, amelyeknek nemzeti jelentést kell benyújtaniuk kibocsátás-csökkentésükről egy ellenőrzési módszer alapján;

    3.  megjegyzi, hogy az egyezmény szövegében említés esik egy 100 milliárd dolláros éves alapról, amelyet a fejlett országok fizetnének be 2020-ig, és egy, a fejlődő országok által az elkövetkező három évben (2010–2012) befizetendő 30 milliárd dolláros összegről az éghajlatváltozás elleni küzdelem támogatása, valamint egy olyan Különleges Éghajlat-változási Alap létrehozása érdekében, amellyel az erdőirtáshoz és az erdőpusztuláshoz kapcsolódó projekteket segítik a fejlődő országokban, azzal a feltétellel, hogy a finanszírozás minden módját felügyelik;

    4.  egyetért egy olyan mechanizmus felállításával, amelynek segítségével csökkenthető az erdőirtásból és erdőpusztulásból származó kibocsátás, elősegíthető az üvegházhatást okozó gázok erdők általi lekötése és létrehozható egy technológiai mechanizmus a technológiafejlesztés és technológiatranszfer felgyorsítására, ezenkívül üdvözli a piacoknak a kibocsátás-mérséklő intézkedések költséghatékonyságának megerősítésében játszott szerepére való hivatkozást;

    5.  megelégedését fejezi ki az alkalmazkodást segítő intézkedésekkel kapcsolatosan, elsősorban a különösen kiszolgáltatott fejlődő országokban(kiváltképp a legkevésbé fejlett országok, a kis fejlődő szigetállamok és Afrika);

    6.  sajnálja, hogy az USA és Kína belpolitikai okok miatt nem volt kellőképpen felkészült egy ambiciózusabb megállapodás elfogadására, és hogy néhány harmadik országgal (Kuba, Nicaragua, Szudán és Venezuela) összefogva fékezték a nemzetközi tárgyalásokat a szigorú és kötelező érvényű kötelezettségvállalások elkerülése érdekében, annak ellenére, hogy Koppenhágában erős politikai erőfeszítés volt tapasztalható;

    7.  az a véleménye, hogy az olyan intézkedésekre, mint például a vámkiigazításokra vagy más szankciókra irányuló további megbeszélések elmélyítik a jelenlegi ellentéteket és nem segítik egy nemzetközi éghajlatváltozási egyezmény megkötését;

    8.  sajnálja, hogy a koppenhágai egyezmény szövege nem tér ki a légi közlekedésről és a szállításról szóló nemzetközi megállapodásra, megjegyzi azonban, hogy a Koppenhágában elfogadott jogi dokumentumok napirenden tartják ezt a kérdést, és megismétli egy nemzetközi megállapodás iránti elkötelezettségét, amely magában foglalja a légi közlekedés és a szállítás okozta kibocsátásokat;

    9.  sajnálja, hogy az EU nem tudta fenntartani vezető szerepét a nemzetközi kereten belül, és sürgeti az EU-t, hogy tanuljon a COP-15 konferencián elért eredményekből, és egy egységesebb, határozottabb és befolyásosabb európai jelenlét érdekében gondolja át stratégiáját és tartsa meg vezető szerepét az éghajlatváltozás elleni küzdelemben;

    10. úgy véli, hogy van mit tanulni a COP-15 konferencián elért eredményekből, amelyek segítségével az idén Mexikóban rendezendő COP-16 konferencia sikeres kimenetelű lehet;

    11. hangsúlyozza, hogy új, globális megközelítési módokat – mint például a költségvetésen alapuló megközelítési mód – kellene megvitatni, amelyek új inspirációt vinnének a vitába; úgy véli ezenkívül, hogy az ilyen, a globális éghajlat-változási politikát érintő új megközelítési módokban össze kell kapcsolni a gazdasági hatékonyságot és a globális fejlesztési partnerséget, egyben az összes ország, a feltörekvő gazdaságok is felelősnek tekintendők az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekben;

    12. meggyőződése, hogy ha Európa befektet a fenntartható jövőbe, olyan megoldások születnek, amelyek segíthetnek az éghajlatváltozás, az energiabiztonság, az energiafüggőség csökkentése, az erőforrás-hatékonyság, az ipari versenyképesség és a munkahelyteremtés területén;

    13. az a véleménye, hogy jobb kommunikációra van szükség az éghajlatvédelem kínálta lehetőségekről, többek között a jövőbeli növekedés biztosításáról és az EU-nál kevésbé fejlett országok megsegítéséről, elkerülendő, hogy újra elkövessék a néhány EU-tagállam által már elkövetett hibákat;

    14. hangsúlyozza, hogy az EU-nak, amelyet a szolidaritás elve vezérel, egyrészt a kölcsönös tisztelet és felelősség új szellemében kell összehoznia a partnereket, másrészt meg kell erősítenie az alulról felfelé történő építkezés elvét (pl. köz- és magánszféra-partnerségek, új technológiákba és kutatásba való beruházás, intézkedések, amelyek elősegítik a technológia-, innováció- vagy energiaorientált éghajlati partnerséget Kínával, Indiával és más feltörekvő gazdaságokkal), hogy a polgárok segítségével új lendületet adjon a folyamatnak;

    15. hangsúlyozza, hogy az EU számára a siker szempontjából a legfontosabb az egységes fellépés annak érdekében, hogy a tárgyaló felek kellő mértékben figyelembe vegyék és az egyik legfontosabb, de legalábbis ugyanolyan súlyú tárgyaló partnernek tekintsék;

    16. javasolja, hogy az elkövetkező konferenciákon az EU-t egyetlen tárgyaló képviselje, így hangsúlyozandó az Unió közös álláspontját;

    17. hangsúlyozza az energiatermelés összes éghajlatbarát forrására irányuló támogatás szükségességét, hogy Európa teljesíteni tudja az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó célkitűzéseit és egyben garantálni tudja az energiaellátás biztonságát; alapvető fontosságúnak tartja, hogy az EU és tagállamai fokozzák a tiszta technológiákba, az energiával kapcsolatos kutatásokba, valamint az energia- és erőforrás-hatékonyságba történő beruházást az EU szavahihetőségét és vezető szerepét megerősítendő a nemzetközi porondon;

    18. osztja azt a véleményt, hogy a konkrét csökkentési célkitűzésekről folytatott tárgyalásokon túl nemzetközi szinten az eddigieknél világosabban kell megfogalmazni az energiahatékonyságban rejlő lehetőségeket, amelyek jelentős mértékben és olcsón járulnak hozzá az éghajlatváltozás mérsékléséhez; meggyőződése, hogy a Mexikóvárosban tartandó legközelebbi éghajlatváltozási konferencián többek között egy energiahatékonyságról szóló nemzetközi megállapodást kell elérni;

    19. felhívja az EU-t és tagállamait, hogy ne fogadjanak el egyoldalú kötelezettségvállalásokat az európai ipar versenyképességének kárára; alapvetőnek tartja, hogy az EU-n kívül más iparosodott nemzetek is hasonló erőfeszítéseket vállaljanak, amelyekhez a fejlődő országok és feltörekvő gazdaságok csökkentéssel kapcsolatos ésszerű kötelezettségvállalásai társulnak; rámutat, hogy a csökkentési célkitűzéseknek mérhetőnek, nyomon követhetőnek és ellenőrizhetőnek kell lenniük;

    20. az eszközök legjobb megválasztására irányuló mélyreható megbeszélésekre szólít fel a kibocsátáscsökkentés globális szintű megvalósítása érdekében, amelyek magukban foglalják az EU e területen betöltött pozíciójának kritikus értékelését is; úgy véli azonban, hogy előnyben kell részesíteni a piaci alapú eszközök alkalmazását, mivel azok lehetővé teszik a kötelező csökkentési célkitűzések lehető legalacsonyabb társadalmi költségeken való elérését;

    21. sürgeti a fejlett országokat, hogy áldozzanak több forrást az éghajlatbarát és energiahatékony termelési folyamatokkal kapcsolatos újszerű és fejlett technológiák kutatására; alapvetőnek tartja, hogy az Unió példaértékűen járjon el és jelentősen növelje az éghajlatbarát technológiákkal kapcsolatos kutatások kiadásait a kutatási keretprogram keretén belül;

    22. javasolja az együttes nemzetközi fellépések keretében a globális CO2-kibocsátás tényleges csökkentését, az alulról felfelé történő építkezés elvén alapuló globális ágazati megközelítés kifejlesztését az energiaintenzív iparágakra vonatkozóan; rámutat, hogy az egész világon ezen iparágak számára az e megközelítés szerinti kibocsátási célkitűzések, valamint az ösztönző eszközként működő technológiaátadás nagyon hatékonynak bizonyult például Japánban, és az ázsiai–csendes-óceáni partnerség keretében már meg is kezdődött ezek kidolgozása;

    23. úgy véli, hogy az éghajlatváltozással foglalkozó, Mexikóvárosban megrendezendő csúcstalálkozó kiváló lehetőséget nyújt egy megállapodás aláírására, amelynek segítségével kifejleszthető az alulról felfelé történő építkezés elvén alapuló globális ágazati megközelítés politikája az energiaintenzív iparágakra vonatkozóan; véleménye szerint ebben a nemzetközi megállapodásban az Egyesült Államoknak, Kínának, Indiának és Brazíliának feltétlenül részt kell vennie;

    24. hangsúlyozza, hogy az EU-nak mindenképpen fenn kell tartania ambiciózus célkitűzéseit az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és alkalmaznia kell a szénátszivárogtatásra vonatkozó rendelkezéseit, valamint a piaci alapú mechanizmusokat és a kibocsátáskereskedelmi rendszert (ETS), azonban készen kell állnia arra, hogy nagyobb rugalmasságot mutasson a Kiotói Jegyzőkönyvtől egy lehetséges, más országok által tett önkéntes kötelezettségvállalás irányába való elmozdulásra;

    25. hangsúlyozza, hogy – a január 31-én más nemzetek által kinyilvánított kötelezettségvállalás fényében – az EU-nak jobban kifejezésre kellene juttatnia arra irányuló szándékát, hogy elmozdul az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 30%-os csökkentése irányába, feltéve, hogy más országok is készek megfelelő intézkedések megtételére a „közös, de különböző mértékű felelősség” elvére építve, és általánosságban véve az EU-nak tüzetesen meg kellene vizsgálnia, hogy a nemzeti kötelezettségvállalásokra való építkezés megfelelő globális stratégiát képez-e, mind az ambíciók, mind a végrehajthatóság tekintetében;

    26. megjegyzi, hogy az elkövetkező főbb kihívások egyike a CO2-kibocsátás csökkentésén túl a természeti erőforrások hatékonyabb és fenntarthatóbb felhasználásának kérdése, amely a közeljövőben központi helyet fog elfoglalni;

    27. úgy véli, hogy az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek közötti kétoldalú találkozók alapvetően hozzájárulhatnak a vitához és megkönnyíthetik a felek közötti megértést; szándékában áll ezért ilyen találkozók megszervezése még a hivatalos tárgyalások megkezdése előtt annak érdekében, hogy jelentőségteljesebben hozzájáruljon a tárgyalások lehető legjobb eredményéhez;

    28. hangsúlyozza, hogy egy új „éghajlati diplomáciát” kell kialakítani az EU-n belül és meg kell erősíteni a kapcsolatokat a világ vezető országaival, valamint a gyorsabban fejlődő országokkal, mint Brazíliával, Mexikóval, Costa Ricával és a Maldív-szigetekkel; ezenkívül az a véleménye, hogy a jövőbeli tárgyalási folyamatok megkönnyítése érdekében az EU-nak elő kell mozdítania a jobb információáramlást és visszajelzést, különösen az olyan heterogén csoportosulások irányába és azokon belül, mint a G-77;

    29. sürgeti az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének titkárságát, hogy tekintse át a nemzetközi tárgyalásokon alkalmazott munkamódszereket, különösen a nemzeti vezetők szerepét és a tárgyalások lezárulása előtt nyilvánosan közzétett állásfoglalásokat illetően, annak biztosítása érdekében, hogy a megegyezésre váró szövegtervezetek előzőleg kellőképpen elő legyenek készítve, és hogy a tárgyaló felek rendelkezzenek a szükséges döntéshozatali hatáskörrel, ami javítaná az egész eljárás hatékonyságát;

    30. szorosabb kapcsolatot javasol az EU külügyi és éghajlat-védelmi politikái között; meggyőződése, hogy az éghajlatváltozásnak döntő szereppel kell bírnia az EU külpolitikai menetrendjében; ezért sürgeti az EU-t, hogy vezető szerepe fenntartása érdekében egységesen lépjen fel a jövőbeli tárgyalásokon; és reméli, hogy a COP-16 konferencia magas szintű fórumán az EU-t a Bizottság elnöke, José Barroso, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton bárónő és a Bizottság éghajlat-politikáért felelős biztosa, Connie Hedegaard képviseli majd;

    31. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az ENSZ éghajlat-változási keretegyezmény titkárságának azzal a kéréssel, hogy azt valamennyi nem uniós szerződő félhez is jutassák el.