Eljárás : 2013/2612(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : B7-0191/2013

Előterjesztett szövegek :

B7-0191/2013

Viták :

Szavazatok :

PV 23/05/2013 - 13.8
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :


ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY
PDF 141kWORD 81k
15.5.2013
PE509.819v01-00
 
B7-0191/2013

benyújtva a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozatát követően

az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján


az arab tavasz átmeneti időszakot élő országainak vagyonvisszaszerzéséről 2013/2612 (RSP).


Willy Meyer, Patrick Le Hyaric, Marie-Christine Vergiat, Jacky Hénin, Sabine Lösing, Younous Omarjee, Alda Sousa, Marisa Matias, Paul Murphy a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

Az Európai Parlament állásfoglalása az arab tavasz átmeneti időszakot élő országainak vagyonvisszaszerzéséről 2013/2612 (RSP).  
B7‑0191/2013

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az európai szomszédságpolitikáról, az Unió a Mediterrán Térségért szerveződésről és a déli szomszédság országairól (Tunézia, Egyiptom, Líbia és Marokkó) szóló korábbi állásfoglalásaira,

–   tekintettel az ENSZ 2003-as Korrupció elleni Egyezményére, amely 2005-ben lépett hatályba, és amelyet az Európai Unió a 2008. szeptember 25-i 2008/801/EK tanácsi határozat révén hagyott jóvá,

–   tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az illegális eredetű pénzeszközök származási országukba való vissza nem juttatásának az emberi jogokra gyakorolt negatív hatásairól és a nemzetközi együttműködés javításának fontosságáról szóló 2012. április 19-i 19/38. sz. határozatára,

–   tekintettel a vagyonvisszaszerzéssel foglalkozó arab fórum 2012. szeptember 13-i végleges jelentésére,

–   tekintettel a szégyenletes és törvénytelen adósságok nemzetközi jog szerinti eltörlésére irányadó jogelvekre,

–   tekintettel a „Kereskedelem a változásért: az EU dél-mediterrán országokra vonatkozó kereskedelmi és befektetési stratégiája az arab tavasz forradalmai után” című, 2012. május 10-i állásfoglalására(1), és különösen annak (6) preambulumbekezdésére,

–   tekintettel az Európai Unió és Egyiptom közötti, 2007. évi közös cselekvési tervre és az EU és Egyiptom közötti társulási megállapodásra, amely 2004. június 1-jén lépett hatályba,

–   tekintettel az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2011. március 21-i 270/2011/EU rendeletre, és az annak módosításáról szóló 1099/2012/EU tanácsi rendeletre,

–   tekintettel az EU–Egyiptom munkacsoport társelnökeinek a 2012. november 14-i ülést követően közzétett következtetéseire,

–   tekintettel az EU és Tunézia közötti, 1998. március 1-jén hatályba lépett társulási megállapodásra, valamint a 2005. július 4-én hatályba lépett EU–Tunézia cselekvési tervre,

–   tekintettel a tunéziai helyzetre tekintettel egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel szemben hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2011. február 4-i 101/2011/EU tanácsi rendeletre és az annak módosításáról szóló 1100/2012/EU tanácsi rendeletre,

–   tekintettel az EU–Tunézia munkacsoport társelnökeinek a 2011. szeptember 28–29-i ülést követően közzétett következtetéseire,

–   tekintettel az EU és Tunézia közötti szabadkereskedelmi megállapodásról folytatott jelenleg zajló tárgyalásra,

–   tekintettel a Muammar Kadhafi rezsim alatt megkezdett és 2011-ben megszakadt, az EU–Líbia társulási megállapodásról szóló tárgyalásokra,

–   tekintettel a líbiai helyzetre tekintettel hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2011. február 28-i 2011/137/KKBP tanácsi határozatra és az annak módosításáról szóló 2011/625/KKBP és 2011/178/KKBP tanácsi határozatokra, a líbiai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló, 2011. március 2-i 204/2011/EU tanácsi rendeletre és az annak módosításáról szóló 965/2011/EU tanácsi rendeletre, valamint a líbiai helyzetre tekintettel korlátozó intézkedések meghozataláról szóló 204/2011/EU rendelet 16. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló 364/2013/EU és 50/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletekre,

–   tekintettel az egyrészről az Unió és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodásra, különösen annak 2. cikkére,

–   tekintettel a Marokkónak 2008-ban biztosított kiemelt státuszra,

–   tekintettel az EU és Marokkó közötti mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodásról szóló 2013. március 1-jén indított tárgyalásokra,

–   tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A. mivel az 1995-ben elindított barcelonai folyamat eredményeképpen az EU társulási megállapodásokat kötött egy tucat, a Földközi-tenger déli partján fekvő országgal; mivel a 2005-ben elfogadott rabati menetrend a munkavállalók és a szegények érdekében egyre több szabadkereskedelmi megállapodás létrejöttét és a régió kiegyensúlyozott fejlesztésén túl annak további liberalizálását helyezte előtérbe;

B.  mivel a munkások és az állampolgárok több észak-afrikai, közel-keleti és arab-félszigeti országban is jelentős mozgalmakat indítottak a jobb életkörülmények eléréséért, az igazságtalanság, a munkanélküliség és a korrupció elleni fellépés céljából, illetve teljesebb demokráciát, jogokat és szociális igazságosságot, valamint a kizsákmányolás, az elnyomás és a háború végét követelve, és mivel e mozgalmak ma is élnek,

C. mivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és más nemzetközi szervezetek által előírt számos strukturális kiigazítási program (az élelmiszerárak deregulációja, a privatizáció és a megszorító intézkedések) évtizedek óta jelentősen hozzájárul a társadalmi és gazdasági problémákhoz, például a munkanélküliség és a szegénység tekintetében, ami ezen országokban népfelkeléshez vezetett;

D. mivel az arab tavasz országainak vagyonvisszaszerzése erkölcsi kötelesség és az Unió déli szomszédságával folytatott kapcsolataiban fontos helyen szereplő politikai kérdés; mivel ez az érintett déli szomszédok számára is fontos gazdasági kérdés, tekintettel arra, hogy ha e vagyoni eszközöket a visszajuttatásukat követően átlátható és hatékony módon használják fel, az elősegítheti ezen országok gazdasági fellendülését; mivel a vagyonvisszaszerzés preventív hatású, ugyanis határozott üzenete van a korrupcióban érintettek büntetlenségével szemben;

E.  mivel az EU-t – főként néhány tagállam kormányát – és az Egyesült Államokat különös felelősség terheli azon társadalmi és gazdasági helyzet miatt, amely a felkelésekhez vezetett, mivel évtizedeken át támogattak nem demokratikus rezsimeket; mivel az Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és az Arab-félszigeten a 2011 óta zajló események rámutattak a Földközi-tenger déli partján fekvő országokkal folytatott uniós politika alapvető kudarcára; mivel az új európai szomszédságpolitika (ENP) elvei azonosak azon elvekkel, amelyek az előző ENP, nevezetesen a mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi megállapodásokról szóló tárgyalások és a harmadik országok gazdasági liberalizálásának bukásához vezettek;

F.  mivel az adósság kulcsfontosságú eszköz ahhoz, hogy a külföldi és pénzügyi hatalmak a helyi uralkodó elittel összejátszva beavatkozhassanak, melynek következtében sérül a nemzeti szuverenitás, megindul az emberek általános elszegényedése és drámai módon gyengülnek az emberek gazdasági és szociális jogai; mivel a diktatúrák során a szégyenletes és törvénytelen adósságok a politikai leigázás eszközeként és a munkából származó jövedelem elsősorban a világtőkébe történő áthelyezési mechanizmusaként szolgáltak; mivel az adósságok jelenleg a neokolonialista dominanciának a Földközi-tenger déli partján fekvő országok gazdaságai feletti fenntartását szolgálják;

G. mivel a szégyenletes adósságot a nemzetközi jog három kritérium alapján határozza meg: az eladósodott államban élő emberek beleegyezésüket adták-e ehhez; az eladósodott államban élő emberek számára előnyökkel jár-e; illetve a hitelezők tudatában voltak-e annak, hogy az általuk biztosított kölcsön az emberek számára nem jár előnyökkel, illetve azt nem hagyták jóvá; mivel a déli félteke adósságát már többször visszafizették; mivel az adósságot a déli és az északi féltekén is a produktív vagyon tőkébe történő áthelyezésére használják;

H. mivel Egyiptomot gúzsba köti a hónapok óta tartó politikai és gazdasági válság; mivel 2012-ben gazdasági és társadalmi kérdések kapcsán több mint 3400 tiltakozó megmozdulásra – leginkább munkabeszüntetésekre és üzemek elfoglalására – került sor szerte Egyiptomban; mivel Egyiptom több mint 80 milliárd dollárnyi külső adósságot és kamatot fizetett 1981 és 2012 között; mivel Egyiptomot nyomás alá helyezték annak érdekében, hogy fogadja el az ahhoz szükséges szigorú gazdasági reformokat, hogy részesülhessen a Nemzetközi Valutaalap 4,8 milliárd USA-dollár értékű hitelcsomagjából; mivel ezek a megszorító jellegű – a hiány csökkentését célzó – reformok tovább rontják az egyiptomi lakosság munkafeltételeit, szociális és életkörülményeit;

I.   mivel Zine El Abidine Ben Ali tunéziai diktátort megfosztották hatalmától, így az országra hárult a 14,4 milliárd USA-dollárnyi külső államadósság, és ez a tunéziai nép felemelkedésének egyik legnagyobb akadályát képezi; mivel a Tunéziai Központi Bank adatai szerint 1970 és 2009 között Tunézia 2,47 milliárd USA-dollárral többet fizetett vissza, mint amennyivel tartozott; mivel egy ilyen mértékű eladósodás nem javított az emberek életkörülményein, és mivel a Ben Ali klán 23 évnyi uralkodása során felhalmozott vagyon számos hitelező bűnrészességét bizonyítja;

J.   mivel a Tunéziában és Egyiptomban Ben Ali és Hoszni Mubarak diktátorok elűzését követően hatalomra került kormányok is – a megelőző diktatórikus rendszerektől örökölt szégyenletes adósságok törlesztésére – olyan új hiteleket vettek fel, amelyek az emberek helyett inkább a hitelezőket szolgálják; mivel Tunézia és Egyiptom jelenleg olyan új intézkedésekről folytat tárgyalásokat az IMF-fel, amelyek lehetővé teszik a megörökölt szégyenletes adósságok további törlesztését;

K. mivel a háborút követően az olajágazat kivételével nem állt talpra a líbiai gazdaság; mivel az ország politikai és gazdasági megosztottsága főként a külföldi befektetők javát szolgálja; mivel az új kormány ismét elindította az ország 2003-ban megkezdett liberalizálási folyamatát;

L.  mivel a Földközi-tenger déli partján fekvő országok közül Marokkó az uniós támogatások legnagyobb kedvezményezettje; mivel VI. Mohammed marokkói király Marokkó legnagyobb pénzügyi magántársaságának, a Société Nationale d’Investissement (SNI, vagy Nemzeti Befektetési Társaság) többségi tulajdonosa; mivel a casablancai tőzsdén jegyzett cégek több 50%-a a marokkói királyi családhoz kötődik; mivel 2012-ben Marokkó államadóssága elérte a GDP 71%-át; mivel 1983 és 2011 között Marokkó több mint 115 milliárd USA-dollárnyi külső adósságot fizetett ki, ami eredeti adóssága nyolcszorosának felel meg, és még további 23 milliárd USA-dollár kifizetése várat magára; mivel Marokkó törvénytelen módon tartja megszállás alatt Nyugat-Szaharát;

M. mivel, bár Marokkóban vagy Bahreinben eddig még nem volt rendszerváltás, mindkét ország jó példa arra, hogy hogyan nyújt hitelt az EU olyan önkényuralmi és elnyomó rezsimeknek, amelyek brutálisan leverik a tiltakozókat;

1.  hangsúlyozza, hogy a volt és jelenlegi diktátorok, valamint a hozzájuk köthető rezsimek által ellopott vagyon visszaszolgáltatása az arab tavasz országainak gazdasági jelentőségén túlmenően erkölcsi kötelesség és jelentős politikai kérdés, hiszen a demokrácia és a jogállamiság szellemében történő igazságtételt és az elszámoltathatóság helyreállítását jelképezi; mindamellett úgy ítéli meg, hogy az arab országok adósságának problémája továbbra is égető fontosságú, és a vagyonvisszaszerzést a szégyenletes és törvénytelen adósságok problémájának részeként kell tekinteni;

2.  álláspontja szerint a nemzetközi közösségnek létre kellene hoznia a korrupcióval, a pénzmosással és a bűnüldözéssel foglalkozó nemzetközi megállapodások és normák szilárd rendszerét, különös tekintettel az ENSZ 2003-as Korrupció elleni Egyezményére; felhívja a nemzetközi közösséget, hogy tegyen meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy Tunéziában, Egyiptomban, Líbiában és Marokkóban azonosítsa és fagyassza be a korrupcióból eredő vagyont;

3.  elítéli, hogy az EU és különösen néhány tagállamának kormánya évtizedeken át támogatta e rezsimeket; felhívja a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió „az iszlám elleni védekezés” ürügyén szemet hunyt és összejátszott e rezsimekkel, amiből azok hasznot húztak;

4.  emlékeztet a 2012. május 10-i állásfoglalásának 6. preambulumbekezdésére, amelyben kijelenti, hogy az észak-afrikai és közel-keleti országok külső államadósságát „gyűlöletes adósságnak” tekinti, figyelembe véve, hogy az adósságot diktatórikus rezsimek halmozták fel, főként a politikai és gazdasági elit személyes meggazdagodásán és fegyvervásárláson keresztül, és amelyet gyakran saját lakosságuk elnyomására használtak; kéri ezért az ilyen típusú, elsősorban a fegyverkezés miatt felhalmozott adósságok felülvizsgálását;

5.  támogat minden olyan polgárok által irányított adósságvizsgálati kezdeményezést, amely a szégyenletes és törvénytelen adósságok azonosítására és feltétel nélküli eltörlésére irányul; elutasít minden pénzmosásra irányuló adósságcserét és adósságátalakítást; álláspontja szerint ezen túlmenően a kormányoknak a hitelezőikkel is el kellene számolniuk törvénysértő gyakorlataik miatt, és követelniük kellene az okozott károk jóvátételét; sürgeti mind az északi, mind a déli félteke kormányait, hogy kötelezzék el magukat az adósságvizsgálatok mellett, mint ahogy azt Norvégia és Ecuador tette 2006-ban;

6.  Tunézia és Egyiptom EU-nak történő adósság-visszafizetésének azonnali felfüggesztésére szólít fel (a kamatok befagyasztásával), valamint ezen adósság ellenőrzésére, amelybe be kell vonni a civil társadalmat is, hiszen ez az egyetlen módja annak kiderítésére, hogy mi célból kérték kölcsön a pénzt, milyen körülmények között írták alá a hitelszerződéseket, milyen feltételeket határoztak meg ezekben, valamint hogy melyek a környezeti, társadalmi és gazdasági következmények; hangsúlyozza ezen adósság ellenőrzésének fontosságát, mivel ez teszi lehetővé a tunéziai és egyiptomi adósság illegitim részének azonosítását, valamint újabb illegitim és nem fenntartható adósság kialakulásának a megakadályozását, hangsúlyozva ugyanakkor az európai hitelezők és a nemzetközi pénzügyi szervezetek –amelyekben az uniós tagállamoknak kiemelkedő szerepük van – felelősségét;

7.  ismételten szolidaritásáról biztosítja az észak-afrikai, közel-keleti és arab-félszigeti országokban az életkörülmények javításáért, a szociális és munkajogokért, valamint a szabadságért és demokráciáért folytatott küzdelmekben és felkelésekben résztvevőket;

8.  hangsúlyozza, hogy e felkelések rávilágítanak az európai szomszédságpolitika kudarcára, valamint arra, hogy sürgősen felül kell vizsgálni az EU külpolitikáját; felkéri az Európai Uniót, hogy az európai vállalati érdekek számára hasznos szabadkereskedelmi területek létrehozásán alapuló társulási megállapodások helyett alakítsa ki az említett országokkal és régiókkal fenntartott kapcsolatok új keretét, amelynek alapelve a belügyekbe való beavatkozás tilalma és a szuverenitás tiszteletben tartása, célja pedig a szomszédos régiók fejlődésének támogatása, a foglalkoztatás és az oktatás ösztönzése,

9.  határozottan ellenzi az IMF-kölcsönhöz kapcsolt feltételeket, mivel azok következtében tovább fognak romlani a munkavállalók, illetve a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek életkörülményei, különösen a nőké, akiknek meghatározó szerepük volt ezen országok demokratikus átalakulási folyamatában;

10. ismételten elítéli a Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Kanada által irányított katonai beavatkozást Líbiában, amelyre a NATO égisze alatt került sor; hangsúlyozza, hogy az embereknek Muammar Kadhafi-rezsim elleni mobilizálásából eredő politikai, gazdasági és szociális követelések problémája továbbra is megoldatlan; ezen túlmenően aggodalmát fejezi ki az ország jelenlegi gazdasági és politikai megosztottsága miatt, amely tovább súlyosbítja a lakosság bizonytalan helyzetét, és újra megerősíti, hogy támogatja a népek elidegeníthetetlen jogát, hogy az országuk területén található erőforrásokhoz hozzáférjenek és azokat ellenőrizhessék;

11. úgy véli, hogy Mubarak és Ben Ali rezsimjeihez hasonlóan a marokkói rezsim is korrupt és elnyomó; támogatja a marokkói nőknek az IMF által finanszírozott, csalárd mikrofinanszírozási szervezetek ellen küzdő mozgalmát; megismétli, hogy a nemzetközi jog soha nem ismerte el Marokkó Nyugat-Szahara feletti fennhatóságát; kéri, hogy a Bizottság és a Tanács függessze fel az EU és a Marokkói Királyság közötti társulási megállapodást és fagyassza be Marokkó kiemelt státuszát mindaddig, amíg a Marokkói Királyság nem teljesíti a nemzetközi jogszabályokban foglaltakat, különösen a Nyugat-Szahara önrendelkezésével kapcsolatos népszavazás megtartásáról, valamint a gyarmati rendszer felszámolását követően a marokkói megszállás befejezéséről szóló ENSZ-határozatokat;

12. határozottan elítéli az európai uniós tagállamok és Líbia, Egyiptom, valamint a többi elnyomó rezsim – mint a marokkói, bahreini és szaúd-arábiai – közötti intenzív fegyverkereskedelmet;

13. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Unió a Mediterrán Térségért Parlamenti Közgyűlésének, az Afrikai Uniónak, valamint Egyiptom, Tunézia, Líbia és Marokkó parlamentjének.

(1)

Elfogadott szövegek, P7_TA (2012)0201.

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat