ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY az EU hajléktalansággal kapcsolatos stratégiájáról

8.1.2014 - (2013/2994(RSP))

benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően
az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján

Inês Cristina Zuber, Willy Meyer, Paul Murphy, Jacky Hénin, Martina Anderson, Marie-Christine Vergiat, Younous Omarjee, Kyriacos Triantaphyllides, Nikolaos Chountis a GUE/NGL képviselőcsoport nevében

B7‑0012/2014

Az Európai Parlament állásfoglalása az EU hajléktalansággal kapcsolatos stratégiájáról

(2013/2994(RSP))

Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és különösen annak 34. cikkére,

–   tekintettel az Európa Tanács felülvizsgált Európai Szociális Chartájára, és különösen annak 31. cikkére,

–   tekintettel az EU hajléktalansággal kapcsolatos stratégiájáról szóló, 2011. szeptember 14-i állásfoglalására[1],

–   tekintettel az európai unióbeli szociális lakhatásról szóló, 2013. június 11-i állásfoglalására[2],

–   tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A. mivel a lakhatáshoz való hozzáférés olyan alapvető jog, amely egyben más alapvető jogok gyakorlásának és a méltó feltételek mellett megvalósuló állampolgárságnak is előfeltétele; mivel a tisztességes és megfelelő lakhatáshoz való hozzáférés biztosítása a tagállamok olyan nemzetközi kötelezettsége, amelyet az Uniónak figyelembe kell vennie, tekintettel arra, hogy a lakhatáshoz és a lakhatási támogatáshoz való jog számos tagállam alkotmányában szerepel, és azt elismeri mind az Európai Unió Alapjogi Chartájának 34. cikke, mind az Európa Tanács felülvizsgált Szociális Chartájának 30. és 31. cikke, mind pedig az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikke;

B.  mivel az úgynevezett nemzeti reformprogramok, a gazdasági kormányzás és az európai szemeszter részét képező neoliberális megszorító intézkedések, amelyeket csak erősítettek a trojka egyetértési megállapodásai, és amelyeket tovább ront majd a költségvetési paktum, hozzájárulnak több törékeny gazdasági helyzetű tagállam szociális és gazdasági válságának elmélyítéséhez, civilizációs mértékű szociális visszalépést eredményezve;

C. mivel e szakpolitikák következtében csökkennek a munkavállalói jövedelmek, csökken a hazai kereslet, csökkennek az adóbevételek, leépülnek a szociális védőrendszerek, valamint nagymértékben visszaesnek a közberuházások; mivel ennek következtében egyre nehezebbé válik a munkásosztálybeli családok, és különösen az ilyen rétegekből származó nők, gyermekek és bevándorlók élete, holott éppen ők a fő áldozatai a szegénység növekedésének, a munkanélküliségnek, valamint a bizonytalan és rosszul fizetett állásoknak;

D. mivel az Unióban több mint 26 millióan munkanélküliek, a gyermekek 19%-át fenyegeti a szegénység, az emberek 8%-a súlyos anyagi nélkülözésben él, 24,2%-át fenyegeti a szegénység kockázata, továbbá a szegénységben élő munkaképes korú felnőttek egyharmada szegénységben élő munkavállaló, éjszakánként pedig 410 000 hajléktalannak nem jut fedél;

E.  mivel a romló gazdasági és pénzügyi válság, valamint a csökkenő bérekkel és növekvő munkanélküliséggel járó megszorító intézkedések a magas lakbérekkel és növekvő törlesztőrészletekkel párosulva a kilakoltatások és bankok általi kisajátítások számának növekedését eredményezik, különösen például Spanyolországban, ahol 2008 óta több mint 400 000 kilakoltatásra került sor; mivel a datio in solutum jogintézményének hiánya szociális és pénzügyi kirekesztést eredményez, aminek következtében még nehezebb más lakhatást találni;

F.  mivel a lakáspiacon történt tömeges spekuláció következtében jelentős mértékben nőtt a bankok és az ingatlanspekulánsok nyeresége, miközben ingatlanbuborék alakult ki; mivel a buborék későbbi kipukkadása következtében európaiak millióinak negatív a hitelbiztosítéka, és így több tízezer kilakoltatásra kerülhet sor;

G. mivel megváltozott a szociális lakásért folyamodók szociális és családi profilja, ahogy az ilyen lakások iránti kereslet növekedése is megfigyelhető;

H. mivel a legtöbb tagállamban kevés a szociális lakás, és egyre nagyobb az igény a megfizethető lakások iránt;

1.  úgy véli, hogy sürgősen szembe kell nézni az új szociális realitásokkal annak érdekében, hogy az egyes tagállamok tényleges helyzetének megfelelő lakhatási stratégiákat lehessen kidolgozni;

2.  emlékeztet arra, hogy a lakhatáshoz való jog érvényesülése a többi alapvető jog, köztük a politikai és szociális jogok maradéktalan gyakorlásának alapja; a lakhatáshoz való jog érvényesítésének oly módon kell megvalósulnia, hogy a polgároknak és a családoknak megfelelő lakhatást biztosítanak, amely kielégíti szükségleteiket, biztosítja számukra a jólétet, a magánéletet és az életminőséget, ezáltal is támogatva a társadalmi igazságosság és kohézió elérését, továbbá a társadalmi kirekesztés és a szegénység elleni küzdelmet;

3.  kéri egy ambiciózus és integrált, a nemzeti stratégiák fokozott költségvetési támogatásán és forrásain alapuló stratégia kidolgozását, amelynek célja a hajléktalanság mihamarabbi felszámolása a társadalmi befogadás szélesebb keretén belül;

4.  hangsúlyozza, hogy ez a stratégia csak abban az esetben hoz majd eredményeket, ha szervesen illeszkedik egy, a szegénység és a munkanélküliség elleni küzdelmet, a gazdasági fejlődés előmozdítását, a munkajogok, a munkajogi normák és jövedelemszintek megnyirbálásának megállítását célzó átfogó tervbe, valamint kiegészíti azt egy olyan területrendezési és lakáspolitika, amely a pénzügyi és spekulatív érdekek helyett az emberek igényein és jogain alapul;

5.  úgy véli, hogy az EU-nak támogatnia kell a tagállamokat a hajléktalanok felkarolását célzó átmeneti stratégiáik végrehajtásában, nevezetesen az alábbiak révén:

•    a jogszabályok módosítása annak érdekében, hogy a lakhatási költségek ellenőrzése útján elejét lehessen venni a spekulációnak;

•    a tisztességes és megfelelő szálláshelyek hálózatának létrehozása a városi területeken;

•    az ilyen hajléktalanszállók egyetemes és ingyenes jellegének garantálása keretszabályozás révén;

•    az egyes hajléktalanszállók populációjának multidiszciplináris (orvosi személyzetet is magában foglaló) csoportok általi rendszeres nyomon követése, továbbá szociális befogadási tervek végrehajtása olyan személyek esetében, akiknek fogyatékossága nem akadályozza az aktív életet;

•    a tagállamokban meglévő ingatlanállomány felhasználásán vagy a használaton kívüli vagy üres épületek igénybevételén alapuló „azonnali elhelyezési tervek” kidolgozása, ezáltal lakhatási lehetőséget biztosítva valamennyi hajléktalannak;

•    multidiszciplináris csoportok létrehozása az ilyen tervekben részt vevő személyek nyomon követése és különféle problémáik (függőség, mentális és fizikai betegség, munkába lépéssel kapcsolatos nehézségek stb.) megoldása érdekében;

•    például a datio in solutum jogintézményéhez hasonló intézkedések bevezetése (amennyiben még nem történt meg) vagy szükség esetén lakhatási vészhelyzet kihirdetése a lakhatáshoz való jog biztosítása érdekében;

•    azonnali kilakoltatási moratórium bevezetése, valamint olyan jogszabályok elfogadása, amelyek tiltják a kilakoltatást abban az esetben, ha a tulajdonos a gazdasági válság következtében nem tudja fizetni a törlesztést;

•    közmunkaprogram indítása annak érdekében, hogy mindenki számára elérhető új és tisztességes szociális lakások épüljenek;

6.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

 

• [1]  HL C 51. E, 2013.2.22., 101. o.
• [2]  Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0246.