Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) V. címére, és különösen annak 42. cikke (7) bekezdésére,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 2. cikkének (4) bekezdésére és 222. cikkére,

–  tekintettel az EU kölcsönös védelmi és szolidaritási záradékairól: politikai és műveleti dimenziókról szóló, 2012. november 22-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára, különösen VII. fejezete és annak 51. cikke rendelkezéseire,

–  tekintettel a Francia Köztársaság elnökének 2015. november 16-án a francia Kongresszus előtt tett kijelentésére, miszerint Franciaország háborúban áll;

–  tekintettel az Európai Tanács védelemről és biztonságról szóló, 2013. december 19–20-án és 2015. június 25–26-án elfogadott következtetéseire;

–  tekintettel a Külügyek Tanácsa (védelmi miniszterek) 2015. november 17-i találkozójának következtetéseire,

–  tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel 2015. november 13-án több terrorista támadásra került sor Párizsban, amelynek során legalább 130, több mint 26 különböző országból származó ember vesztette életét;

B.  mivel a francia kormány hivatalosan kérte az Európai Unióról szóló szerződés 42. cikke (7) bekezdése szerinti kölcsönös védelmi záradék alkalmazását a 2015. november 13-i párizsi terrortámadásokat követően;

C.  mivel a kölcsönös védelmi záradék alkalmazása iránti francia kérelmet követően a tagállamok kötelesek minden rendelkezésükre álló eszköz révén segítséget és támogatást adni, összhangban az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkével;

D.  mivel az EU vagy tagállamai kizárólag akkor alkalmazhatnak erőszakot, ha ez az Egyesült Nemzetek Alapokmánya alapján jogszerűen indokolt; ezzel összefüggésben utal az az Egyesült Nemzetek Alapokmánya 51. cikkének értelmében vett egyéni vagy kollektív önvédelemhez való természetes jogra; hangsúlyozza, hogy a konfliktusok és támadások következményeire való reagálás helyett kívánatosabb az ilyen események megelőzése;

E.  mivel a tagállamok közötti szolidaritás és kölcsönös segítségnyújtás – többek között az uniós források igénybevétele révén – az Európai Unió alapvető értékei közé tartoznak; mivel a tagállamok biztonsága nem választható el egymástól, és minden uniós polgárnak azonos biztonsági garanciákat és azonos szintű védelmet kell élveznie mind a hagyományos, mind a nem hagyományos fenyegetésekkel szemben, beleértve a terrorizmust, és az állami, illetve a nem állami szereplők felől érkező támadásokat;

F.  mivel a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem az Unió egyik kiemelt célja, és a szolidaritás elvének érvényesítése mind belföldi, mind külföldi lépéseket szükségessé tesz, a nemzetközi joggal összhangban; mivel az EU biztonságának belső és külső dimenziói szükségszerűen és szorosan kapcsolódnak egymáshoz;

G.  mivel a szerződésekben foglalt biztonsági és védelmi struktúra még nem került teljes mértékben végrehajtásra; mivel a Lisszaboni Szerződés a közös biztonság- és védelempolitika (KBVP) keretében folytatott megerősített együttműködésről rendelkezik, ideértve egyedi feladatok és küldetések államok csoportosulásai számára való kijelölését, valamint a katonai téren való állandó strukturált együttműködés elvét; mivel a tagállamok feladata a biztonság és a védelem területén tett előrelépés megvalósítása az Unióban;

H.  mivel Az EUSZ 42. cikkének állandó strukturált együttműködésről szóló (6) bekezdését kellene alkalmazni azon tagállamoknak, amelyek szoros együttműködést kívánnak folytatni egymással;

I.  mivel az Uniónak meg kell erősítenie együttműködését az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével (NATO) annak érdekében, hogy a két rendszer keretei közt kialakított biztonság- és védelempolitikákat egyre inkább összeegyeztethetővé tegye, különösen abban az esetben, ha egy tagállamot területe elleni fegyveres támadás ér, amelybe beleértendők a terrorista támadások is;

J.  mivel az uniós intézményeknek aktívabb szerepet kell játszaniuk a biztonsági és védelempolitika terén, és elő kell mozdítaniuk a Szerződések biztonság- és védelempolitikáról szóló rendelkezéseinek végrehajtását, többek között a NATO-nak az európai és a transzatlanti biztonság és védelem terén betöltött sajátos szerepére vonatkozóan; mivel erősíteni kell az EU és a NATO közötti stratégiai partnerséget; mivel az uniós intézményeknek támogatniuk kell a tagállamokat azon törekvéseikben, hogy ezeket a rendelkezéseket teljes mértékben végrehajtsák;

1.  nagy megelégedéssel üdvözli a Franciaország számára valamennyi tagállam által nyújtott egyöntetű és teljes támogatást; üdvözli, hogy valamennyi tagállam kész volt biztosítani minden szükséges támogatást és segítséget;

2  rámutat arra, hogy az erőszak mindennemű alkalmazásának meg kell felelnie az ENSZ Alapokmányának, a nemzetközi emberi jogi normáknak és a nemzetközi humanitárius jognak;

3.  emlékeztet arra, hogy a kölcsönös védelmi záradék első alkalommal került alkalmazásra; úgy véli, hogy a mostani eset precedensként fog szolgálni a kölcsönös védelmi záradék jövőbeni alkalmazása során, továbbá az európai biztonság és védelem erősítését kell szolgálnia;

4.  nagy elégedettséggel veszi tudomásul, hogy miután Franciaország a kölcsönös védelmi záradék alkalmazását kérte, a tagállamok további erőforrásokat bocsátottak rendelkezésre a terrorizmus elleni küzdelemben; ösztönzi a tagállamokat, hogy mindaddig tartsák fenn hozzájárulásaikat, amíg szükséges; üdvözli, hogy Franciaország a katalizátor szerepét tölti be ebben a közös erőfeszítésben; ösztönzi az illetékes uniós intézményeket a szükséges támogatás nyújtására, illetve meghosszabbítására;

5.  úgy véli, hogy a kölcsönös védelmi és a szolidaritási záradék Szerződéseknek megfelelő alkalmazása elsősorban politikai természetű kérdés; hangsúlyozza, hogy amennyiben e záradékot alkalmazzák, az Európai Tanács és az Európai Parlament a megfelelő helyszínek a politikai vita lefolytatásához;

6.  emlékeztet arra, hogy korábbi állásfoglalásaiban felkérte a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy tegyen javaslatot gyakorlati intézkedésekre és iránymutatásokra a hatékony reagálás érdekében arra az esetre, ha valamely tagállam alkalmazná a kölcsönös védelmi záradékot, valamint, hogy elemezze az uniós intézmények szerepét a záradék alkalmazása esetén; sajnálja azonban, hogy sem elemzés, sem iránymutatások nem álltak rendelkezésre a kölcsönös védelmi záradék első alkalmazása során, így állt elő a jelenlegi helyzet, amely ad hoc intézkedéseket és ad hoc együttműködést tett szükségessé;

7.  úgy véli, hogy a gyakorlati intézkedések és iránymutatások kidolgozása a kölcsönös védelmi záradék jövőbeni alkalmazásának esetére továbbra is sürgető prioritás; hangsúlyozza, hogy ezen iránymutatások kidolgozása során figyelembe kell venni a 42. cikk (7) bekezdésének első alkalmazása nyomán levont tanulságokat; megismétli, hogy a segítségnyújtás és a támogatás biztosítására vonatkozó kötelezettségnek a támadás alatt álló tagállamok támogatása érdekében – a tagállamok közötti politikai szolidaritás kifejeződéseként – biztosítania kell a gyors döntéshozatalt a Tanácsban; úgy véli, hogy az EUSZ 32. cikkének követelményei szerinti konzultáció ezt a célt szolgálná az egyes tagállamok azon jogának sérelme nélkül, hogy ezzel egy időben gondoskodjanak saját védelmükről;

8.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a kölcsönös védelmi záradék szerinti segítségnyújtás és támogatás kezelése nem lehetséges kétoldalú alapon – mint a jelenlegi helyzetben – valamennyi tagállam esetében, ezért kéri az Európai Tanácsot, hogy mozdítsa elő a kölcsönös védelmi záradék továbbfejlesztését, és erősítse a megfelelő uniós intézmények közvetítőként betöltött szerepét;

9.  kéri az EUSZ 42. cikke (7) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatos fejlemények figyelemmel kísérését, pl. egy olyan mechanizmus révén, mint a közös egyeztető ülések;

10.  megjegyzi, hogy az EUMSZ. 222. cikkének szolidaritási záradéka lehetővé teszi, hogy az összes vonatkozó uniós eszközt Franciaország és a terrorizmus elleni küzdelemben közvetlenül érintett többi tagállam rendelkezésére bocsássák;

11.  jobb koordinációra szólít fel a határellenőrzési, rendőri szervek és egyéb bűnüldöző és hírszerző ügynökségek között, továbbá hatékonyabb és strukturáltabb információcserét szorgalmaz a fenti testületek között; hangsúlyozza a tagállamok közötti koordinációt és kölcsönös segítségnyújtást szolgáló mechanizmus szükségességét, amelynek részét képezik a nagyszabású rendőrségi műveletek;

12.  közös uniós külpolitika kidolgozását kéri Szíria és a tágabb közel-keleti térség jövőjével kapcsolatban, az összes érintett szereplővel együttműködésben; úgy véli, hogy e politika a jövőbeli globális uniós stratégia szerves része kell, hogy legyen; megjegyzi, hogy az említett területen zajló terrorizmus elleni küzdelemben részt vevő tagállamok közötti eddigi koordináción javítani kell; megjegyzi, hogy az ISIS/Dáis iraki, szíriai és líbiai előretörésének megakadályozására létrehozott koalíciónak nyújtott katonai támogatás az elégtelen szervezés és összehangolás miatt nem valósította meg az integrált európai megközelítésben rejlő lehetőségeket;

13.  úgy véli, hogy az EUSZ 42. cikke (7) bekezdésének jelenlegi alkalmazása katalizátor szerepet tölthetne be a Szerződés összes biztonsággal és védelemmel kapcsolatos intézkedésében rejlő lehetőségek megvalósítása terén, aminek e bekezdés alkalmazásához hasonlóan kellene történnie; e tekintetben emlékeztet a védelmi csomag teljes körű és megfelelő alkalmazásának fontosságára, amely a védelmi beszerzésekről szóló 2009/81/EK irányelvet és a Közösségen belüli transzferekről szóló 2009/43/EK irányelvet foglalja magában;

14.  felhív a lőfegyverek tiltott gyártásáról és kereskedelméről szóló ENSZ-jegyzőkönyv 10. cikkének végrehajtásáról szóló 258/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet teljes végrehajtására, amely rendelet a polgári felhasználásra szánt lőfegyverek átadásának hatékony ellenőrzését célozza; üdvözli a lőfegyverekről (ezen belül is a fegyverek hatástalanításáról, a közigazgatási szankciókról és a jelzőfegyverekről) szóló uniós jogszabályok felülvizsgálatát és a fegyvercsempészettel kapcsolatos, szomszédos országokkal folytatott rendőrségi együttműködés megerősítésére irányuló szándékot; ennek megfelelően kéri a Bizottságot az EUROPOL kapacitásainak megerősítésére e területen;

15.  úgy véli, hogy a kölcsönös védelmi záradék alkalmazása, különös tekintettel a tagállamokat sújtó terrorista fenyegetésre és a környező régiókban zajló konfliktusok súlyosságára, egyúttal rámutat annak szükségére, hogy az EU hallassa hangját az ENSZ Biztonsági Tanácsában; úgy véli, hogy az EU-nak meg kell tennie mindent annak érdekében, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában előmozdítsa a nemzetközi humanitárius jog értelmezésének megújítását annak érdekében, hogy az tükrözze a jelenlegi, nem szokványos fegyveres fenyegetések, és a nem állami szereplők, köztük terrorista csoportok jelentette veszélyeket, és biztosítania kell, hogy ezek kezelése megfelelő helyet kapjon a hatályos nemzetközi jogban; úgy véli, hogy az EU-nak elő kell mozdítania a védelmi felelősség (R2P) nemzetközi biztonsági és emberi jogi normáját a sürgősségi humanitárius megelőző intézkedések és fellépés terén, a nemzetközi jognak megfelelően;

16.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanács elnökének, az Európai Bizottság elnökének, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a NATO főtitkárának, az ENSZ főtitkárának, az Egyesült Államok elnökének és az Egyesült Államok védelmi miniszterének.

(1) HL C 419., 2015.12.16., 138. o