ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY a líbiai helyzetről
1.2.2016 - (2016/2537(RSP))
az eljárási szabályzat 123. cikkének (2) bekezdése alapján
Javier Couso Permuy, Sabine Lösing, Paloma López Bermejo, Neoklis Sylikiotis, Fabio De Masi, Ángela Vallina, Sofia Sakorafa, Kostas Chrysogonos, Stelios Kouloglou, Kostadinka Kuneva a GUE/NGL képviselőcsoport nevében
Az Európai Parlament,
– tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának Líbiáról szóló, 2011. szeptember 16-i 2009. (2011), 2011. március 17-i 1973. (2011), 2011. október 31-i 2017. (2011), 2011. december 2-i 2022. (2011), 2012. március 13-i 2040. (2014), 2014. augusztus 27-i 2174. (2014), 2015. szeptember 10-i 2238. (2015), valamint 2015. december 23-i 2259. (2015) számú határozatára,
– tekintettel arra, hogy 2015. november 4-én Martin Koblert nevezték ki az ENSZ-főtitkár Líbiáért felelős különleges képviselőjének,
– tekintettel a Külügyek Tanácsa 2014. augusztus 30-i, október 20-i, november 17-i és 18-i, valamint december 15-i, továbbá 2015. január 19-i, február 9-i, március 16-i és október 12-i, valamint 2016. január 18-i ülésének következtetéseire,
– tekintettel Federica Mogherini, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének (alelnök/főképviselő) Líbiáról szóló 2015. április 30-i, május 26-i és 27-i, június 30-i, július 12-i, augusztus 17-i, szeptember 13-i és 22-i, október 9-i, november 19-i és 26-i, valamint 2016. január 7-i nyilatkozataira, valamint a líbiai politikai megállapodás 2015. december 17-i aláírásakor tett nyilatkozatára,
– tekintettel az 1949. évi genfi egyezményekre és azok 1977. évi kiegészítő jegyzőkönyveire, valamint a fegyveres konfliktus részes feleinek azon kötelezettségére, hogy minden körülmények között tartsák tiszteletben és tartassák be a nemzetközi humanitárius jogot,
– tekintettel az ENSZ líbiai támogató missziója (UNSMIL) nyilatkozataira, az UNSMIL és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala által készített, a nemzetközi emberi jogok és a humanitárius jog a Líbiában folyó erőszak során történő megsértésével kapcsolatos, 2014. szeptember 4-i közös jelentésére, valamint annak 2014. december 27-én és 2015. január 12-én és november 16-án frissített változataira,
– tekintettel az Európai Unió líbiai integrált határigazgatást segítő missziójának (EUBAM Líbia) létrehozásáról szóló, 2013. május 22-i 2013/233/KKBP tanácsi határozatra[1],
– tekintettel a 2015. december 17-én aláírt líbiai politikai megállapodásra, amely tartalmaz egy a nemzeti egységkormányról (GNA) szóló megállapodást is,
– tekintettel a líbiai helyzetről szóló 2011. szeptember 15-i[2], 2014. szeptember 18-i[3] , valamint 2015. január 15-i[4] állásfoglalásaira,
– tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkének (2) bekezdésére,
A. mivel a NATO beavatkozása és ennek keretében a francia hadsereg és az Egyesült Királyság Különleges Légi Szolgálatának (SAS) 2011-es líbiai bevetése ártatlan civil áldozatokat követelt, humanitárius válságot okozott és súlyos pusztítást eredményezett, amelyek következtében teljesen destabilizálódott a líbiai állam; mivel az egyre fokozódó erőszak káoszba és totális háborúba sodorta Líbiát, ami negatív hatást fejtett ki a szomszédos országokban;
B. mivel az országban zajló konfliktust követően két, egymással rivalizáló kormány állítja magáról, hogy legitim: a 2012-ben megválasztott, tripoli székhelyű általános nemzeti kongresszus (GNC) és a 2014 júniusában megválasztott képviselőház (HOR), amely Tobrukba költözött, miután fegyveres csoportok átvették az ellenőrzést az ország két legnagyobb városa felett, és amelyet a nemzetközi közösség legnagyobb része elismer;
C. mivel 14 hónapig tartó, az ENSZ által támogatott tárgyalásokat követően a két fél 2015. december 17-én aláírta a líbiai politikai megállapodást, többek közt a nemzeti egységkormányról (GNA), amelynek székhelyét Tripoliba kellene helyezni; mivel a líbiai képviselőház 2016. január 25-én elutasította az ENSZ által támogatott kormányt;
D. mivel országszerte továbbra is folytatódnak a fegyveres konfliktusok, és egyéb erőszakos cselekmények, továbbá a nemzetközi emberi jogok és a humanitárius jog megsértése, több száz ember halálát okozva, tömeges elvándorlást és sok területen humanitárius válságot előidézve; mivel az ENSZ szerint több mint 2,4 millió embernek van szüksége sürgős humanitárius segítségnyújtásra, mintegy 435 000 líbiai kényszerült a harcok miatt lakóhelyének elhagyására, és további 150 000 fő – köztük számos migráns munkavállaló – hagyta el az országot, hogy külföldön keressen menedéket a szomszédos országokban, így Tunéziában, megterhelve az ország kapacitásait;
E. mivel a különböző fegyveres csoportok sok, különösen Szubszaharai-Afrikából érkező bevándorlót tartóztatnak le önkényesen; mivel a jelentések szerint a líbiai erőszak elől menekülő migránsok és menekültek ezrei vesztették életüket, miközben megpróbáltak átkelni a Földközi-tengeren Európába;
F. mivel a káosz nyomán az úgynevezett Iszlám állam (ISIS) és az annak hűséget esküdött csoportok, az Anszár as-Saría és az al-Kaida hálózattal összeköttetésben álló más fegyveres csoportok emelkedtek ki, kihasználva a fegyverek a katonai beavatkozást követő elterjedését és az országban létrejött tartós hatalmi űrt;
G. mivel az olajtároló létesítményekért és a rakodókikötőkért zajló egyre fokozódó harcok az ország olajban gazdag keleti részén zajlanak, ahol a világ tizedik legnagyobb, Afrikának pedig a legnagyobb bizonyított olajtartalékai találhatók; mivel 2016. január 21-én az Iszlám Állam fegyveresei a líbiai Ras Lanuf olajterminál elleni támadás során olajtartályokat gyújtottak fel; mivel két héttel ezt megelőzően összecsapott az ISIS és az olajfinomító Es sider és Ras Lanuf körüli területet védő őrsége, melynek során hét olajtároló tartályban esett tűzkár, és 18 őr életét vesztette;
H. mivel az amerikai hadsereg kijelentette, hogy sürgős és döntő katonai fellépésre van szükség az ISIS Líbiában való terjedésének megállításához; mivel a szomszédos országok, például Algéria, visszautasít minden további külföldi katonai beavatkozást Líbiában; mivel úgy tűnik, hogy sok nyugati ország fejt ki nyomást egy nemzeti egységkormány megalakulása érdekében, nem azért, mert érdekükben áll, hogy politikai megoldást találjanak a helyzetre, hanem hogy indokolják a további külföldi katonai beavatkozást az országban, ezúttal az ISIS elleni küzdelem ürügyén;
I. mivel egy újabb katonai beavatkozás fokozni fogja a pusztítás mértékét az országban és a térség destabilizációját; mivel az ISIS minden külföldi katonai beavatkozást ürügyként használna további toborzásra;
J. mivel mintegy 3 000 tunéziai és marokkói állampolgárról tételezhető fel, hogy csatlakoztak a dzsihádistákhoz Líbiában; mivel az ISIS nemrégiben bejelentette, arra törekszik, hogy több dzsihádistát toborozzon az észak-afrikai országokból, annak érdekében, hogy befolyását az egész kontinensre kiterjessze; mivel a Líbiába Algérián keresztül eljutni kívánó, Casablancából érkező marokkóiak tömeges beáramlására adott válaszként az algériai hatóságok Líbiában jogszerű tartózkodási engedéllyel nem rendelkező marokkóiak százait tartóztatták fel; mivel Algéria éppen most törölte valamennyi, líbiai destinációjú kereskedelmi járatát;
K. mivel az ún. lázadóknak szállított fegyverek mára egész Észak-Afrikában elterjedtek, és azokat felhasználták különféle konfliktusokban, illetve egyes országok, például a Közép-afrikai Köztársaság és Mali destabilizálásához, de megjelentek Algériában is;
L. mivel 2011-ben a NATO-tagállamok – a nemzetközi jogot megsértve – erőteljesen támogatták a líbiai konfliktusban részt vevő egyik felet, arra hivatkozva, hogy a repülési tilalmi övezet és az (úgynevezett) lázadóknak juttatott fegyverszállítmányok összhangban állnak a védelmi felelősség (R2P) elvével;
M. mivel Líbiára továbbra is vonatkozik az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 2011-ben bevezetett nemzetközi fegyverembargó; mivel ennek ellenére NATO-tagállamok és szövetségesek (konkrétan az Egyesült Államok, Franciaország, az Egyesült Királyság, Katar és az Egyesült Arab Emírségek) megszegték a fegyverembargót; mivel az embargó ellenére továbbra is érkeznek fegyverek Líbiába;
N. mivel a Miniszterek Tanácsa 2016. január 18-i következtetéseiben kifejezte, hogy az EU készen áll arra, hogy támogatást nyújtson a nemzeti egységkormány által létrehozott líbiai hatóságoknak a biztonsági ágazat reformjában; mivel az Unió 2013 májusában létrehozta a líbiai határellenőrzést segítő európai uniós missziót (EUBAM Líbia), azzal a céllal, hogy katonai támogatást nyújtson a líbiai hatóságoknak a határőrizeti és -ellenőrzési tevékenységekben; mivel a misszió elsődleges célja, hogy megelőzze az Európába induló menekültáradatot és migrációt, valamint állami ellenőrzés alá vonja a kőolajmezőket és olajfúró kutakat; mivel a maga 30 millió eurós költségével a líbiai EUBAM az Unió valaha volt legköltségesebb missziója; mivel a költségvetés felét biztonsági magánvállalkozások szolgáltatásaira költik;
O. mivel a líbiai állam egysége forog kockán, és fennáll az ország többfelé szakadásának a kockázata, ha nem sikerül kompromisszumos megoldásra jutni és inkluzív megbékélési folyamatot elindítani;
P. mivel Líbia GDP-jének 80 %-a a kőolajszektortól függ; mivel a NATO beavatkozását megelőzően 1,6 millió hordó volt a napi kitermelt olajmennyiség, és mivel ez jelenleg körülbelül napi 360 000 hordó és ez az olajtartályok és infrastruktúrák ellen irányuló, közelmúltbeli támadások eredményeként valószínűleg jelentős mértékben tovább fog csökkenni; mivel a Nemzeti Olajtársaság (NOC) becslései szerint Líbia olajból származó bevételeinek kiesése több mint 68 milliárd dollárra rúg csak 2013 óta;
1. tudomásul veszi a nemzeti egységkormány létrehozásáról szóló líbiai politikai megállapodás aláírását; aggodalommal veszi tudomásul, hogy a líbiai képviselőház már elutasította ezt a kormányt;
2. rendkívül aggasztónak tartja az ország jelenlegi gazdasági és politikai szétesését, amely súlyosbítja a lakosság bizonytalan helyzetét; ismételten elítéli a Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Kanada által a NATO égisze alatt 2011-ben, az úgynevezett védelmi felelősség doktrínája alapján végrehajtott líbiai katonai beavatkozást, amely a jelenlegi helyzet kialakulásához vezetett; meggyőződése, hogy ez a külföldi katonai beavatkozás szolgált a jelenlegi helyzet – Líbia megsemmisítése és a régió destabilizálódása – táptalajául;
3. mély aggodalmát fejezi ki az ISIS líbiai, nevezetesen Szirt körüli jelenléte kapcsán; elítéli az ISIS-nek hűséget fogadó csoportok által elkövetett valamennyi terrorcselekményt, beleértve az ISIS-hez vagy az al-Kaidához kapcsolódó egyének vagy csoportok által elkövetett terrorcselekményeket is;
4. határozottan ellenzi, hogy az országban további katonai beavatkozást hajtsanak végre; mélységes aggodalmának ad hangot azon jelentések kapcsán, amelyek szerint az Egyesült Államok, Franciaország, az Egyesült Királyság és Olaszország további katonai beavatkozást tervez az országban; figyelmeztet az új külföldi beavatkozás következményeire; ismételten hangsúlyozza a Líbia szuverenitása, függetlensége és területi integritása melletti elkötelezettségét;
5. elutasítja a „védelmi felelősség” fogalmát, mivel sérti a nemzetközi jogot, és nem nyújt megfelelő jogalapot az erő egyoldalú alkalmazásának indoklásához, amikor a cél sok esetben a rezsimváltás; elítéli, hogy a nagyhatalmak, mint az USA vagy a NATO egyoldalúan vállalják a globális csendőr szerepét; elítéli az úgynevezett szelektív légicsapásokat is, valamint a külföldi csapatok helyszíni jelenlétét; kifogásolja a NATO-nak a csak az ENSZ-közgyűlés keretében, széleskörű konszenzussal végrehajtható béketeremtési és stabilizációs feladatok helyettesítésére tett kísérletét;
6. sajnálatosnak tartja a Líbiában zajló erőszakos cselekményeket; elítéli az erőszak alkalmazását, aminek következtében számos civil sérül meg, hal meg vagy kényszerül elhagyni otthonát; kéri, hogy az emberi jogi és nemzetközi humanitárius jogi jogsértések és visszaélések elkövetőit vonják felelősségre tetteikért;
7. sürgeti a feleket, hogy tartózkodjanak a nemzetközi jog megsértésétől, különösen olyan cselekményektől, amelyek háborús bűntettnek vagy az emberiesség elleni bűncselekménynek minősülhetnek, beleértve a válogatás nélküli támadásokat, az orvosi létesítmények elleni támadásokat, az erőszakos eltüntetéseket, gyilkosságot, túszejtést, kínzást és a bántalmazás egyéb formáit; emlékezteti a líbiai harcokban részt vevő feleket arra, hogy rájuk is vonatkoznak a nemzetközi emberi jogok és a humanitárius jog vonatkozó rendelkezései; emlékeztet rá, hogy valamennyi félnek tiszteletben kell tartania a polgári személyek és polgári létesítmények – például kórházak, iskolák, repülőterek és kikötők – elleni közvetlen támadások tilalmát;
8. ösztönzi a térség országait, az Arab Ligát és az Afrikai Uniót, hogy támogassák a pártok a helyzet megoldása melletti, további konstruktív elköteleződését; ösztönzi a Száhel-, a Maghreb- és Mashreq-régióban található államokat, hogy hangolják össze erőfeszítéseiket annak megakadályozása érdekében, hogy terrorista csoportok keljenek át a határokon és keressenek menedéket; sürgeti ezen államokat, hogy erősítsék meg az együttműködést és koordinációt inkluzív és hatékony stratégiák kidolgozása érdekében ezen csoportok terjeszkedésének, valamint a fegyverek és a nemzetközi szervezett bűnözés, így a kábítószer-kereskedelem e térségben való terjedésének megakadályozására; ezzel összefüggésben támogatja az algériai kormány a régió országaihoz intézett, az ezekben az ügyekben való további együttműködést szorgalmazó felhívását;
9. felszólít a Líbiába és a térségbe, illetve a Perzsa-öböl országaiba irányuló fegyverexport és fegyverszállítás felfüggesztését, a milíciák Perzsa-öböl menti országok – és közvetve a nyugati országok – általi finanszírozásának beszüntetését, valamint különösen a milíciák által ellenőrzött kőolajmezőkről származó olaj vásárlásának beszüntetését; kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1970. (2011) számú határozatával bevezetett fegyverembargó megsértésének kivizsgálását;
10. újra megerősíti, hogy támogatja a népek elidegeníthetetlen jogát, hogy az országuk területén található erőforrásokhoz hozzáférjenek és azokat ellenőrizhessék; ezért elítéli a líbiai lakosság jólétéhez elengedhetetlenül szükséges fontos olajipari infrastruktúrák elleni támadásokat; elítéli továbbá az ISIS-szel vagy az ISIS-hez vagy az al-Kaidához kapcsolódó csoportokkal való bármilyen, közvetlen vagy közvetett, különösen az olaj és olajtermékekre, moduláris finomítókra és kapcsolódó felszerelésekre, így vegyi anyagokra és kenőanyagokra irányuló kereskedelem folytatását; emlékeztet rá, hogy a líbiai olajkincs a líbiai népé és azt semmilyen csoport nem manipulálhatja;
11. úgy véli, hogy az európai szomszédságpolitika jelenleg zajló felülvizsgálatának részeként az Uniónak radikálisan felül kell vizsgálnia külpolitikáját, különösen a dél-mediterrán térséggel kapcsolatos stratégiáját, ami kudarcot vallott; felszólítja az EU-t, hogy teremtsen új keretet az ezekkel az országokkal és régiókkal fenntartott kapcsolatok számára, a szóban forgó országok és régiók belügyeibe való be nem avatkozás és szuverenitásuk tiszteletben tartása alapján, amelynek célja a szomszédos régiók fejlődésének támogatása, ahelyett, hogy e keretek alapját olyan „társulási megállapodások” adnák, amelyek elsősorban az európai fél vállalati érdekeit szolgáló szabadkereskedelmi térségek létrehozását célozzák, vagy olyan katonai intervenciókat, amelyek célja az európai fél régióbeli geopolitikai befolyásának megerősítése;
12. emlékeztet rá, hogy az Unió, annak számos tagállama és az Egyesült Államok évtizedeken át támogatták Kadhafit, majd később a NATO líbiai katonai beavatkozását, és különös felelősség terheli őket az országban kialakult helyzet miatt;
13. súlyos aggodalmának ad hangot a líbiai humanitárius válság kapcsán, amelynek következtében több ezer menekült volt kénytelen elhagyni az országot; arra ösztönzi a Tanácsot, a Bizottságot és a főképviselőt/alelnököt, hogy bocsásson rendelkezésre minden szükséges pénzügyi és emberi erőforrást a menekültek támogatására; hangsúlyozza, hogy megfelelő humanitárius segítséget kell nyújtani a lakóhelyüket elhagyni kényszerülteknek; elutasítja az EUNAVFOR Sophia erők parti tengerre való telepítését; felszólítja az Uniót, hogy haladéktalanul változtassa meg az észak-afrikai menekültekkel kapcsolatos politikáját; ismételten megerősíti, hogy ellenzi a FRONTEX-et, és úgy véli, hogy – a visszaküldés tilalmának az Alapjogi Charta 19. cikke (2) bekezdésében rögzített elvének megfelelően – a FRONTEX működése nem eredményezheti az érintett személyek Líbiába vagy más olyan országba történő visszatoloncolását, ahol életüket veszély fenyegeti;
14. felszólítja az Uniót, hogy állítsa le az EUBAM Líbia missziót, mivel az tovább militarizálja a líbiai határvidéket, és a menekültek halálához vezet; úgy véli, az Uniónak kizárólag humanitárius és polgári támogatást kell Líbiába küldenie;
15. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Tanács elnökének, a Bizottság elnökének, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok elnökeinek és parlamentjeinek, az Európai Unió líbiai határellenőrzést segítő missziójának (EUBAM), az ENSZ líbiai támogató missziójának, Líbia képviselőházának és általános nemzeti kongresszusának, valamint az Arab Ligának és az Afrikai Uniónak.
- [1] HL L 138., 2013.5.24., 15. o.
- [2] HL C 51. E, 2013.2.22, 114. o.
- [3] Elfogadott szövegek, P8_TA(2014)0028.
- [4] Elfogadott szövegek, P8_TA(2015)0010.