Állásfoglalásra irányuló indítvány - B8-0583/2017Állásfoglalásra irányuló indítvány
B8-0583/2017

ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY „Az év fenntartható idegenforgalmának európai régiója“ program létrehozásáról

16.10.2017

az eljárási szabályzat 133. cikke alapján

Aldo Patriciello

B8-0583/2017

Az Európai Parlament állásfoglalására irányuló indítvány „Az év fenntartható idegenforgalmának európai régiója” program létrehozásáról

Az Európai Parlament,

–  tekintettel eljárási szabályzata 133. cikkére,

A.    mivel a „fenntartható idegenforgalom” a jelent és a jövőt érintő gazdasági, társadalmi és környezeti kihatásokra tekintettel lévő olyan utazási mód, amely figyelembe veszi a látogatók, az ágazat, a környezet és a vendéglátó közösségek érdekeit („A fenntartható turizmus előmozdítása – szakpolitikai iránymutatás”, UNEP és UNWTO, 2005., 11–12. o.);

 

B.  mivel az ENSZ Közgyűlése 2017-et a fenntartható idegenforgalom nemzetközi évének nyilvánította, elismerve, hogy az növeli a tudatosságot a különböző civilizációk fontos hagyományait illetően, jobban becsben tartja e kultúrák mindenkori értékeit és ennek következtében előmozdítja a béke világszintű megerősítését (A/RES/70/193 sz. állásfoglalás);

 

C.  mivel 2015-ben abszolút számokban Európa a leggyorsabban növekvő régiók egyike volt, ahol 2014-hez képest 27 millió turistával több fordult meg (Tourism Highlights, UNTWO 2016);

 

D.  mivel az európai városok, régiók és települések kulcsszerepet játszanak a fenntartható és versenyképes turizmus előmozdításában (Taleb Rifai, az Idegenforgalmi Világszervezet főtitkára, Brüsszel, 2016. december 7.);

 

1.  felhívja a Bizottságot, hogy támogassa „Az év fenntartható idegenforgalmának európai régiója” program létrehozását, és hogy különítsen el alapot arra, hogy minden évben ösztönözni lehessen fenntartható turista útvonalak létrehozását az EU valamely régiójában.