Állásfoglalásra irányuló indítvány - B8-0198/2019Állásfoglalásra irányuló indítvány
B8-0198/2019

ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY az éghajlatváltozásról

11.3.2019 - (2019/2582(RSP))

benyújtva a Tanács és a Bizottság nyilatkozatait követően
az eljárási szabályzat 123. cikkének (2) bekezdése alapján

Bas Eickhouta Verts/ALE képviselőcsoport nevében

Lásd még közös határozatra irányuló javaslatot RC-B8-0195/2019

Eljárás : 2019/2582(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :  
B8-0198/2019
Előterjesztett szövegek :
B8-0198/2019
Viták :
Elfogadott szövegek :

B8-0198/2019

Az Európai Parlament állásfoglalása az éghajlatváltozásról

(2019/2582(RSP))

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című, 2018. november 28-i közleményére (COM(2018)0773),

–  tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

–  tekintettel a Párizsi Megállapodásra, az 1/CP.21 határozatra és az UNFCCC feleinek 21. konferenciájára (COP 21), valamint a feleknek a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, 2015. november 30. és december 11. között Párizsban (Franciaország) megrendezett 11. konferenciájára (CMP 11),

–  tekintettel az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye Feleinek 24. Konferenciájára (COP 24) és a Kiotói Jegyzőkönyv Feleinek 14. találkozójára (CMP 14), valamint a feleknek a Párizsi Megállapodás feleinek találkozójaként szolgáló, 2018. december 2–14. között Katowicében (Lengyelország) megrendezett konferenciája első ülésének harmadik részére (CMA 1.3),

–  tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrendjére és a fenntartható fejlesztési célokra,

–  tekintettel az ENSZ 2018-as katowicei (Lengyelország) éghajlatváltozási konferenciájáról (COP 24) szóló, 2018. október 25-i állásfoglalására[1],

–  tekintettel az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) „1,5°C-os globális felmelegedés” című különjelentésére, 5. értékelő jelentésére (AR 5) és összefoglaló jelentésére,

–  tekintettel az ENSZ környezetvédelmi kibocsátási szakadékról szóló jelentésének 2018. november 27-én elfogadott, 9. kiadására,

–  tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkének (2) bekezdésére,

1.  elismeri, hogy az éghajlatváltozás súlyos kockázatai központi szerepet töltenek be polgáraink aggályaiban; támogatja a – különösen az éghajlati felvonulások és iskolai sztrájkok formájában megvalósuló – demonstrációkat, amelyek felhívják a figyelmet ezekre az éghajlati kockázatokra; elismeri, hogy az európai polgárokat, különösen a fiatalabb generációt, a tanulókat és a diákokat mély aggodalommal tölti el, hogy az európai kormányok nem tesznek semmi erőfeszítést arra, hogy biztosítsák a fenntartható jövőt; üdvözli ezen aktivisták arra irányuló felhívásait, hogy fokozzák az éghajlatváltozással kapcsolatos törekvéseket, és kéri a nemzeti, regionális és helyi kormányzatokat, valamint az EU-t, hogy tegyenek konkrét és gyors intézkedéseket az 1,5 °C-os éghajlati korlát túllépésének elkerülése érdekében;

2.  kiemeli, hogy az európai polgároknak már most is szembe kell nézniük az éghajlatváltozás közvetlen hatásaival; hangsúlyozza, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az időjárási és éghajlati szélsőségek okozta átlagos éves veszteségek az Unióban 2010 és 2016 között mintegy 12,8 milliárd eurót tettek ki, és hogy amennyiben nem kerül sor további fellépésre, az Európai Unióban az éghajlati károk 2080-ig elérhetik a legalább 190 milliárd eurót, ami a jelenlegi GDP 1,8%-át kitevő nettó jóléti veszteségnek felel meg; hangsúlyozza, hogy magas kibocsátások esetén az árvizekhez köthető éves költségek az EU-ban akár az 1 billió euró összeget is elérhetik 2100-ra, az időjáráshoz köthető katasztrófák pedig az európai polgárok körülbelül kétharmadát érinthetik 2100-ra, szemben a jelenlegi 5%-kal; hangsúlyozza továbbá, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint az EU lakott területeinek 50%-a 2030-ra vízhiánytól fog szenvedni;

3.  hangsúlyozza, hogy az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 1,5 °C-os globális felmelegedésre vonatkozó különjelentése tekinthető a legátfogóbb és legfrissebb tudományos értékelésnek a Párizsi Megállapodással összhangban álló enyhítési módozatok tekintetében;

4.  hangsúlyozza, hogy az IPCC 1,5°C-ra vonatkozó különjelentése szerint a globális felmelegedés 1,5°C-ra való korlátozása, azaz amely nem vagy korlátozottan lépi túl ezt a mértéket, azt jelenti, hogy legkésőbb 2067-ra világszinten el kell érni az üvegházhatást okozó gázok (ÜHG) kibocsátásának nulla nettó szintjét, és 2030-ra évente 27,4 GtCO2eq-ra kell korlátozni a világszintű ÜHG-kibocsátást; hangsúlyozza, hogy ennek fényében annak biztosításához, hogy a globális felmelegedés 2100-ra 1,5 °C-ra korlátozódjon, az Európai Uniónak arra kell törekednie, hogy a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2050-re elérje az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának nulla nettó szintjét;

5.  aggodalmát fejezi ki az ENSZ által a 2018. évi kibocsátási szakadékról készített jelentés miatt, amely megállapítja, hogy a jelenlegi, feltételhez nem kötött, nemzetileg meghatározott hozzájárulások messze túllépik a Párizsi Megállapodás szerinti, jóval 2°C alatti hőmérséklet-emelkedést, amely helyett a becslések szerint 2100-ra 3,2°C-os hőmérséklet-emelkedést[2] fognak eredményezni; hangsúlyozza, hogy sürgősen szükség van arra, hogy 2020-ig az UNFCCC valamennyi részes fele növelje az éghajlatváltozással kapcsolatos ambícióit;

6.  üdvözli a „Tiszta bolygót mindenkinek – Európai hosszú távú stratégiai jövőkép egy virágzó, modern, versenyképes és klímasemleges gazdaságról” című bizottsági közleményt, amely kiemeli azokat a lehetőségeket és kihívásokat, amelyeket az európai polgárok és az európai gazdaság számára, valamint az uniós munkahelyek teremtése szempontjából jelent a nettó zéró üvegházhatású gázt kibocsátó gazdaságra való átállás, és meghatározza az uniós intézmények, a nemzeti parlamentek, az üzleti szektor, a nem kormányzati szervezetek, a városok és közösségek, valamint a polgárok részvételével folytatandó széles körű vita alapját;

7.  támogatja az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2050-re nettó nullára csökkentő célkitűzést, és kéri a tagállamokat, hogy az Európa jövőjéről szóló vita részeként a 2019 májusában, Nagyszebenben tartandó különleges uniós csúcstalálkozón egyezzenek meg a fenti cél teljesítését elősegítő stratégiában; felhívja a tagállamokat, hogy e cél elérése érdekében vállaljanak kötelezettséget;

8.  úgy véli, hogy Európa vezető szerepet játszhat a nulla nettó ÜHG-kibocsátás elérésében azáltal, hogy a beruházásokat átirányítja az innovatív technológiai megoldások felé, elősegíti a polgárok szerepvállalását, és fellép olyan kulcsfontosságú területeken, mint az energia, az iparpolitika, a közlekedés, a mezőgazdaság és a kutatás, miközben biztosítja a munkahelyteremtést és a társadalmilag méltányos és igazságos átmenetet;

Az évszázad közepére vonatkozó, európai nulla kibocsátási stratégia módozatai

9.  megjegyzi, hogy az Unió nulla nettó stratégiája nyolc módozatot ismertet a gazdasági, technológiai és társadalmi átalakulás számára, amely ahhoz szükséges, hogy az Unió megfeleljen a Párizsi Megállapodás hőmérsékletre vonatkozó, hosszú távú céljának; megállapítja, hogy a fenti módozatok közül csak kettő teszi lehetővé az Unió számára, hogy legkésőbb 2050-ig elérje a nulla nettó ÜHG-kibocsátást; kiemeli, hogy ez gyors intézkedést és jelentős erőfeszítéseket igényel minden szinten, a helyi és regionális szinttől a nemzeti és európai szintig, valamint szükségessé teszi az összes nem állami szereplő bevonását; elismeri, hogy a regionálisan és helyben meghatározott hozzájárulások fontos eszközök lehetnek a kibocsátási szakadék áthidalásában; emlékeztet a tagállamok azon kötelezettségére, hogy az irányítási rendeletnek[3] megfelelően hosszú távú nemzeti stratégiákat kell elfogadniuk; felszólítja ezért a tagállamokat, hogy tűzzenek ki egyértelmű, rövid és hosszú távú célokat és politikákat, amelyek összhangban állnak a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel, és nyújtsanak beruházási támogatást a nulla nettó kibocsátást megvalósító módozatok számára;

10.  kiemeli, hogy a stratégiában felvázolt módozatok első lehetséges kategóriája az 1990-es szinthez képest mindössze 80%-kal kívánja csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2050-ig; aggodalommal veszi tudomásul, hogy e törekvés a globális felmelegedés 2°C alatt tartásának alsó tartományát jelenti, ezért nincs összhangban azzal a párizsi célkitűzéssel, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés jóval 2°C alatt maradjon, és végképp nem felel meg annak a további célnak, hogy azt 1,5°C alatt tartsák;

11.  hangsúlyozza, hogy a tiszta energiára való átállás ösztönözni fogja az európai gazdaság modernizációját, valamint társadalmi és környezeti előnyöket teremt az európai polgárok számára; rámutat arra, hogy az Európai Bizottság becslései szerint az EU GDP-je a nulla nettó kibocsátást célzó forgatókönyvek alkalmazása mellett várhatóan jobban fog növekedni, mint a kisebb kibocsátáscsökkentést eredményező forgatókönyvek esetében; úgy véli, hogy a „cselekvés elmaradása” messze a legköltségesebb forgatókönyv lenne, és nemcsak jelentős GDP-csökkenést eredményezne Európában, hanem tovább növelné a tagállamok és régiók közötti és az azokon belüli gazdasági egyenlőtlenségeket is, mivel a cselekvés elmaradásának következményei egyes tagállamokat várhatóan jobban sújtanának, mint másokat;

12.  aggodalommal jegyzi meg, hogy az Európai Unió jelenlegi energiabehozatali függősége körülbelül 55%; hangsúlyozza, hogy egy nulla nettó kibocsátásos forgatókönyv esetén ez 2050-re 20%-ra esne vissza, ami pozitívan befolyásolná az Európai Unió külkereskedelmi egyenlegét és geopolitikai helyzetét; megjegyzi, hogy a fosszilis üzemanyagok importköltségein elért összmegtakarítás 2031 és 2050 között körülbelül 2–3 billió euró lenne, amelyet az Unió polgárainak egyéb prioritásaira lehetne költeni;

13.  hangsúlyozza, hogy a nulla nettó kibocsátásos forgatókönyv több mint 40%-kal csökkentené a finom szálló por által okozott idő előtti elhalálozások számát; megjegyzi, hogy ilyen forgatókönyv esetén az egészségkárosodás miatti költségek évente körülbelül 200 milliárd euró összeggel csökkennének;

14.  üdvözli azon két lehetőség felvételét, amelyek célja 2050-ig a nulla nettó ÜHG-kibocsátás elérése, valamint azt, hogy ezeket támogatja a Bizottság, és úgy véli, hogy ez a század közepére kitűzött cél az egyetlen olyan cél, amely összeegyeztethető az Unió Párizsi Megállapodás szerinti kötelezettségvállalásaival; sajnálja, hogy a stratégiában nincsen olyan mérlegelt útvonal, amely 2050 előtt érné el a nulla nettó ÜHG-kibocsátást;

15.  aggodalommal jegyzi meg, hogy nem létezik olyan nulla nettó nulla kibocsátáscsökkentési pálya, amely 2050-re egy teljes mértékben a megújuló energiákon alapuló gazdaságot feltételez; ezért sürgeti a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb nyújtson be kiegészítő forgatókönyvet a megújuló energiaforrások 100%-os arányának 2050-ig történő elérésére vonatkozóan;

16.  megjegyzi, hogy az említett módozatok számos szén-dioxid-kivonási technológián, többek között a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (CCS) vagy a szén-dioxid-leválasztás és -hasznosítás (CCU), valamint a levegőből történő közvetlen felvétel technológiáján alapulnak, amelyek kivitelezhetősége azonban még nem alátámasztott; úgy véli azonban, hogy az EU nulla nettó stratégiájának előnyben kell részesítenie a közvetlen kibocsátáscsökkentést és az EU természetes elnyelőit és tározóit megőrző és erősítő intézkedéseket, és csak akkor kell törekednie a szén-dioxid-kivonási technológiák alkalmazására, ha nem állnak rendelkezésre közvetlen kibocsátáscsökkentési vagy természetes szén-dioxid-kivonási lehetőségek; úgy véli, hogy 2030-ig további kibocsátáscsökkentésre van szükség, ha az Unió el akarja kerülni, hogy olyan szén-dioxid-kivonási technológiákra támaszkodjon, amelyek jelentős kockázatot jelentenek az ökoszisztémákra, a biológiai sokféleségre és az élelmezésbiztonságra nézve, amint azt az IPCC 1,5 °C-os globális felmelegedésre vonatkozó jelentése is megerősíti;

Az éghajlatváltozás szociális vonatkozásai és az igazságos átmenet

17.  üdvözli, hogy a Bizottság úgy találta, hogy a nulla nettó kibocsátást el lehet érni nettó munkahelyveszteségek nélkül, és pozitívan veszi tudomásul az energiaintenzív iparágakban zajló átmenetre vonatkozó részletes felmérést; kiemeli, hogy megvan az esély arra, hogy a nulla nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátásra való igazságos átállás, ha jól kezelik, és megfelelő a legkiszolgáltatottabb régiók, ágazatok és polgárok számára nyújtott támogatás, az Unióban a munkahelyek nettó növekedését eredményezheti – a munkahelyek egész gazdaságra kiterjedő száma 2050-ig 2,1 millióval fog nőni a nulla nettó kibocsátást célzó forgatókönyv esetében, szemben a 80%-os kibocsátáscsökkentést célzó forgatókönyv szerinti 1,3 millió új munkahellyel; ezért úgy véli, hogy a Bizottságnak az uniós „készségkörkép” keretében ki kellene dolgoznia egy megújított készségfelmérést az éghajlati szempontból semleges Európa készségigényeire vonatkozó regionális adatokkal annak érdekében, hogy az uniós polgárok számára igazságos átmenetet biztosítson, és támogassa a legkiszolgáltatottabb régiókat, amelyek gazdaságai olyan ágazatokhoz vagy technológiákhoz kapcsolódó tevékenységektől függenek, amelyek várhatóan hanyatlani fognak vagy a jövőben átalakulnak, és hogy támogassák az emberek átképzését az ugyanabban a régióban lévő, időtálló minőségi munkahelyek számára;

18.  kiemeli, hogy az átmenetnek igazságosnak kell lennie a társadalom valamennyi rétege szempontjából; megjegyzi, hogy ehhez az igazságos átmenet olyan értelmezése szükséges, amely figyelembe veszi az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépés felgyorsításának negatív és pozitív hatásait, például a munkahelyek megszűnését és az új munkahelyek létrejöttét, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos lépések késleltetésének hatásait is;

19.  hangsúlyozza ebben az értelemben, hogy a testreszabott és kellően finanszírozott stratégiákat minden szinten átfogó folyamatok, valamint a helyi és regionális hatóságokkal, a szakszervezetekkel, az oktatási intézményekkel, a civil társadalmi szervezetekkel és a magánszektorral fenntartott szoros együttműködés alapján kell kialakítani annak érdekében, hogy ebben az átmenetben valamennyi európai polgár számára egyenlő esélyek adódjanak;

20.  hangsúlyozza, hogy valamennyi uniós politikának hozzá kell járulnia a társadalmi fejlődéshez és a társadalmi igazságossághoz; különösen hangsúlyozza, hogy sürgősen biztosítani kell a legnagyobb szennyezők méltányos hozzájárulását, többek között a vállalatok általi adóelkerülés és agresszív adótervezés kezelése révén; hangsúlyozza, hogy a politikai elfogadottság valamennyi polgár körében történő biztosítása érdekében fontos figyelembe venni az éghajlatváltozási és dekarbonizációs politikák elosztási hatásait, különösen az alacsony jövedelmű emberek esetében;

21.  hangsúlyozza, hogy a klímasemleges társadalom számos járulékos előnyt eredményez egyrészt a közegészségügyben az ellátási költségek tekintetében elért megtakarítások és a biztosítási és közegészségügyi rendszerekre jelentett terhek enyhítése révén, másrészt a nagyobb biológiai sokféleségnek, a légszennyezés csökkenésének és a szennyező anyagoknak való kitettség enyhítésének köszönhetően az európai polgárok általános jóléte terén;

22.  emlékeztet arra, hogy körülbelül 50–125 millió európai polgárt érint jelenleg az energiaszegénység kockázata[4]; kiemeli, hogy az energetikai átállás aránytalan hatással lehet az alacsony jövedelmű személyekre, és tovább növelheti az energiaszegénységet; elismeri, hogy az energetikai szakpolitikának társadalmi dimenziót is tartalmaznia kell, és biztosítani kell, hogy senki se maradjon le; felkéri a tagállamokat, hogy tegyenek előremutató lépéseket az igazságos energetikai átállás biztosítása érdekében, valamint azzal a céllal, hogy valamennyi uniós polgár hozzáférjen az energiához;

23.  úgy véli, hogy a fiatalok egyre növekvő, erős társadalmi és környezeti tudatossággal rendelkeznek, ami lehetővé teszi társadalmaink átalakulását az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens jövő felé, és hogy a fiatalok oktatása az egyik leghatékonyabb eszköze az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a fiatalabb generációk részt vegyenek olyan nemzetközi, kultúrák és generációk közötti kapcsolatok kialakításában, amelyek alapul szolgálnak ahhoz a kulturális szemléletváltáshoz, amely támogatni fogja a fenntarthatóbb jövőre irányuló globális erőfeszítéseket;

24.  hangsúlyozza, hogy az európai polgárok bevonása és részvétele létfontosságú a nulla nettó ÜHG-kibocsátás legkésőbb 2050-ig történő eléréséhez; kéri a nemzeti, regionális és helyi önkormányzatok valamennyi szintjét, hogy konkrét intézkedéseket vezessenek be, amelyekkel ösztönzik és segítik a polgárok részvételét és a bevált gyakorlatok cseréjét a nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaság felé való átállásban;

Részidős célok

25.  tudomásul veszi, hogy a 2020-tól 2030-ig tartó évtized lesz a legfontosabb azon célkitűzés elérésében, hogy az EU 2050-re elérje a nulla nettó kibocsátást; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy támogassák a 2030-as stabil középtávú célkitűzést, mivel ez szükséges ahhoz, hogy megfelelő stabilitást lehessen biztosítani a piaci beruházások számára, és hogy teljes mértékben ki lehessen aknázni a technológiai innovációban rejlő lehetőségeket, továbbá hogy meg lehessen erősíteni az európai vállalkozások arra vonatkozó lehetőségeit, hogy globális piacvezető vállalatokká váljanak;

26.  hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy 2050-ig a leginkább költséghatékony módon elérjük a nulla nettó ÜHG-kibocsátást, növelni kell a 2030-ra vonatkozó célok ambícióit, és azokat össze kell hangolni a 2050-re nulla nettó kibocsátás elérését célzó forgatókönyvekkel; úgy véli, hogy rendkívül fontos, hogy az Unió legkésőbb az ENSZ 2019. szeptemberi New York-i éghajlatváltozási csúcstalálkozóján egyértelmű üzenetet fogalmazzon meg arról, hogy készen áll a Párizsi Megállapodáshoz való hozzájárulásának felülvizsgálatára;

27.  támogatja az Unió nemzetileg meghatározott hozzájárulásának aktualizálását egy, a gazdaság egészére vonatkozó cél kitűzésével, amely szerint az üvegházhatású gázok belföldi kibocsátását 2030-ra legalább 60 %-kal csökkenteni kell az 1990-es szinthez képest; ezért felszólítja a Tanácsot egységes álláspont elfogadására, hogy tekintettel az ENSZ 2019. szeptemberi éghajlat-változási csúcstalálkozójára, a 2019 májusában Nagyszebenben megtartandó különleges uniós csúcstalálkozón az Unió ennek megfelelően növelhesse a nemzetileg meghatározott hozzájárulások szintjét;

28.  úgy véli ezért, hogy a Bizottságnak legkésőbb a 2030-as éghajlatváltozási csomag és más vonatkozó jogszabályok 2022–2024-es felülvizsgálata során olyan jogalkotási javaslatokat kell előterjesztenie, amelyek az aktualizált nemzetileg meghatározott hozzájárulással és a nulla nettó kibocsátási célkitűzéssel összhangban növelik a megfogalmazott célok szintjét; úgy véli, hogy a 2030-as célkitűzés nem elégséges szintje korlátozná a jövőbeli lehetőségeket, többek között adott esetben a költséghatékony dekarbonizációra vonatkozó egyes lehetőségek rendelkezésre állását is; úgy véli, hogy ezek a felülvizsgálatok fontos mérföldköveket jelentenek az éghajlatváltozással kapcsolatos uniós kötelezettségvállalások biztosítása szempontjából;

29.  úgy véli, hogy a fokozottabb stabilitás és a befektetők előtti ismertség növelésének biztosítása érdekében hasznos lenne, ha az EU további, 2040-ig szóló közbülső kibocsátáscsökkentési célt is kitűzne;

30.  szükségesnek tartja az EU nulla nettó kibocsátás stratégiájának rendszeres felülvizsgálatát; úgy véli, hogy ezt a felülvizsgálatot a Párizsi Megállapodásban meghatározott ötéves globális helyzetfelmérés alapján kell elvégezni, és figyelembe kell venni a technológiai és társadalmi fejleményeket, valamint a nem állami szereplők és az Európai Parlament hozzájárulását;

Ágazati hozzájárulás

31.  hangsúlyozza, hogy a nettó kibocsátást nullához közeli szintre kell csökkenteni a gazdaság valamennyi ágazatában, amelyek mindegyikének hozzá kell járulnia a kibocsátások csökkentésére irányuló közös erőfeszítésekhez; ezért kéri a Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan módozatokat, amelyek valamennyi ágazat klímasemlegességéhez vezetnek; e tekintetben hangsúlyozza „a szennyező fizet” elv fontosságát;

32.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy integrált, ágazatokon átívelő megközelítést alkalmazzanak annak érdekében, hogy megkönnyítsék a dekarbonizációs törekvéseket az energiarendszer és más kapcsolódó ágazatok körében, és ki lehessen használni a fokozott hatékonyság előnyeit; kiemeli az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások központi szerepét a nulla nettó ÜHG-kibocsátású gazdaság felé való átmenetben; elismeri, hogy az energiarendszerek integrációja által biztosítható lehet a nagyobb rugalmasság, a megnövelt rendszerhatékonyság és a megújuló energia szélesebb körű elterjedése minden energiahordozó esetén, végeredményben pedig egy költséghatékony energetikai átállás;

33.  felkéri a Bizottságot, hogy mutasson be egy olyan ambiciózus uniós iparstratégiát, amely figyelembe veszi bolygónk ökológiai korlátjait, és támogatja valamennyi ágazat nettó nulla ÜHG-kibocsátásra való igazságos átállását, az energiaintenzív iparágakat is beleértve; egyetért a Bizottság által meghatározott azon stratégiai területekkel, ahol közös fellépésre van szükség;

34.  úgy véli, hogy az EU-nak a kibocsátásáthelyezésre vonatkozó jelenlegi intézkedéseket olyan politikákkal kell felváltania, amelyek az ÜHG-kibocsátással kapcsolatos összes költséget internalizálják; e tekintetben felhívja a Bizottságot, hogy vizsgálja meg a szén-dioxid-adó határon történő kiigazítását alkalmazó rendszerek hatékonyságát és összeegyeztethetőségét a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival mind az import, mind az export vonatkozásában, és a lehető leghamarabb terjesszen elő jogalkotási javaslatot a Parlament és a Tanács elé;

35.  úgy véli, hogy a jólét, a globális ipari versenyképesség és az éghajlat-politika kölcsönösen erősítik egymást; emlékeztet arra, hogy a klímasemlegességet elsőként célul kitűző nagyobb gazdaság részeként az Unió vállalatai lépéselőnyhöz juthatnak a nemzetközi piacokon, és globális vezetővé válhatnak a fenntartható és erőforráshatékony termelésben; hangsúlyozza, hogy a nulla nettó ÜHG-kibocsátás legkésőbb 2050-re történő elérését célzó intézkedések késlekedése vagy elégtelen volta ökológiailag, gazdaságilag és társadalmilag indokolatlanul nagy költségekkel fognak járni, és ténylegesen akadályozni fogják Európa ipari ágazatának jövőbeli versenyképességét;

36.  megjegyzi, hogy számos feltörekvő piac már úgy pozicionálja magát, hogy fontos szerepet játsszon a globális piac szükségleteinek kielégítésében a nulla nettó kibocsátású gazdaságra való átállás idején, például a nulla kibocsátású közlekedés és a megújuló energiaforrások tekintetében; hangsúlyozza, hogy az Unió gazdaságának meg kell tartania vezető szerepét a zöld innováció és a zöld technológiákba való beruházás területén; úgy véli, hogy az EU-nak a megújuló energia és az energiahatékonyság terén betöltött vezető szerepe azt bizonyítja a világ más részei számára, hogy a tiszta energiára való átállás egyaránt megvalósítható és előnyös az éghajlatváltozás elleni küzdelmen túl is;

37.  megjegyzi, hogy a Bizottság energiaárakról és -költségekről szóló 2018-as jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy az Unió folyamatosan nagy mértékben ki van szolgáltatva a fosszilis tüzelőanyagok ingadozó és növekvő árainak, és hogy a jövőben várhatóan növekedni fog a fosszilis tüzelőanyagokból előállított villamos energia előállítási költsége, míg a megújuló energiaforrások esetén ennek csökkenése várható; hangsúlyozza, hogy az Unió energiaimportálási költségei 2017-ben 26%-kal, 266 milliárd euróra nőttek, főként a növekvő olajárak miatt; megjegyzi, hogy a jelentés becslése szerint az olajár-emelkedés negatív hatással volt az Unió növekedésére (a GDP -0,4 %-a 2017-ben) és inflációjára (+0,6%);

38.  emlékeztet arra, hogy a teljes energiamennyiség 71%-át kizárólag helyiségek fűtésére használják; egyetért a Bizottsággal abban, hogy a klímasemleges Európában az energiahatékony otthonok válnak általánossá, amelyek valamennyi európai számára jobb egészséget és kényelmet fognak nyújtani;

39.  úgy véli, hogy a technológiai fejlesztések és megoldások, a kereslet és kínálat energiahatékonysága, a közlekedés, az épületek, a fűtés és hűtés, valamint az energiaágazat terén a fenntartható megújuló energia, továbbá a körforgásos gazdaság elvei mind kulcsfontosságúak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez; hangsúlyozza e tekintetben a technológiaspecifikus stratégiák fontosságát;

40.  hangsúlyozza, hogy az ipari folyamatokból származó kibocsátásokat sokkal nagyobb léptékben kell kezelni; rámutat, hogy az IPCC 1,5 °C-os felmelegedési küszöbről szóló különjelentése szerint az iparnak 2050-ig 2010-hez képest 65-90 % -kal kell csökkentenie szén-dioxid-kibocsátását;

41.  kéri egy rendkívül energiahatékony és teljes mértékben megújuló energiaforrásokon alapuló energiarendszer kialakítását, és kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést e tekintetben, mivel ennek továbbgyűrűző hatásai lesznek valamennyi gazdasági ágazatban;

42.  kiemeli az energiahatékonyság hozzájárulását az ellátás biztonságához, a gazdasági versenyképességhez, a környezetvédelemhez, az energiára fordított kiadások csökkenéséhez és az otthonok minőségének javításához; megerősíti az energiahatékonyságnak az üzleti lehetőségek és a foglalkoztatás megteremtésében játszott fontos szerepét, valamint globális és regionális előnyeit; ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy az energiaunió irányításáról szóló rendelet bevezeti az energiahatékonyság elsődlegességének elvét, és hogy annak alkalmazását teljes mértékben ki kell használni az egész ellátási láncban, és a 2050-es nulla nettó szén-dioxid-kibocsátási célkitűzés felé vezető minden módozat alapjaként kell kezelni;

43.  hangsúlyozza, hogy az 1,5 °C-os globális felmelegedést célzó, korlátozott túllépést tartalmazó vagy túllépés nélküli módozatok, amelyeket az IPCC 1,5 °C-os felmelegedési küszöbről szóló különjelentése elemez, nagyon különböző szerepet szánnak a CCS/CCU technológiák alkalmazásának, és ennek következtében a 2050-ig tárolt szén-dioxid mennyisége 0 és 300 gigatonna között változik az egyes módozatok esetében; úgy véli, hogy a szén-dioxid-tárolást nem kell alkalmazni azokban az ágazatokban, amelyekben elegendő kibocsátáscsökkentési alternatíva áll rendelkezésre, mint például az energiaágazatban; elismeri azt a szerepet, amelyet a szén-dioxid-leválasztás és -hasznosítás játszhat egyes ipari folyamatok kibocsátásának csökkentésében, de aggodalommal jegyzi meg, hogy számos CCU- technológia jelenleg nem eredményez tartós kibocsátáscsökkenést;

44.  hangsúlyozza, hogy a környezettudatos tervezésről szóló irányelv[5] jelentősen hozzájárult az Unió éghajlati célkitűzéseihez az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásnak évi 320 millió tonna CO2-egyenértéknek megfelelő csökkentésével, valamint hogy becslések szerint 2020-ra az EU fogyasztói akár 112 milliárd eurót, azaz háztartásonként körülbelül évi 490 eurót is megtakaríthatnak az irányelvnek köszönhetően; további termékek, többek között a táblagépek és okostelefonok szabályozását kéri a környezettudatos tervezésről szóló irányelv keretében, valamint a meglévő szabványok naprakészen tartását, hogy azok tükrözzék a technológiai fejlődést;

45.  hangsúlyozza, hogy haladéktalanul meg kell valósítani az energiauniót és végre kell hajtani a tiszta energiáról szóló jogszabálycsomagot annak érdekében, hogy meg lehessen könnyíteni azokat a beruházásokat, amelyek révén a megújulóenergia-termelés a leginkább megvalósítható, valamint ösztönözni lehessen a polgárok aktív részvételét, hogy felgyorsuljon a szén-dioxid-semleges és fenntartható gazdaságra való energetikai átállás, és közben csökkenjen az energiaszegénység; alapvetően fontosnak tartja a tagállamok közötti összekapcsoltság szintjének fokozását, többek között több határokon átnyúló támogatási rendszer létrejöttének ösztönzésével;

46.  rámutat arra, hogy a stratégia megerősíti, hogy a közlekedési ágazatból származó ÜHG-kibocsátás továbbra is nő, és hogy a jelenlegi szakpolitikák nem lesznek elegendőek a közlekedési ágazat 2050-ig történő szén-dioxid-mentesítéséhez; hangsúlyozza, hogy fenntartható közlekedési rendszert kell kiépíteni az EU-ban, amely három fő pilléren nyugszik: a kibocsátások elkerülése, a modális váltás és a hatékonyság javítása; hangsúlyozza különösen a légiről a vasúti közlekedésre, valamint a tömegközlekedés és a megosztott mobilitás felé történő modális váltás biztosításának fontosságát; megjegyzi, hogy a közúti közlekedés az Unió teljes szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül egyötödéért felel; felhívja ezért a tagállamokat és a Bizottságot, hogy tegyenek határozott lépéseket annak érdekében, hogy valamennyi tagállamban elérhetővé tegyék a kibocsátásmentes és alacsony kibocsátású járműveket, elkerülve ugyanakkor a régi, rendkívül szennyező járművek fokozott bevitelét az alacsony jövedelmű tagállamokba; kéri, hogy legkésőbb 2035-ig fokozatosan szüntessék meg a személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek belső égésű motorokkal való értékesítését az EU-ban; hangsúlyozza továbbá az olyan intelligens technológiák, mint például az intelligens töltő infrastruktúrák szerepét a közlekedés elektromossá tétele és a megújuló energiaforrások elterjedése közötti szinergiák létrejöttében;

47.  hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy az Unió teljes gazdasága elérje a klímasemlegességet, minden ágazat – többek között a nemzetközi légiközlekedés és szállítás – hozzájárulására szükség van; megjegyzi, hogy a Bizottság elemzése azt mutatja, hogy a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által tervezett jelenlegi globális célkitűzések és intézkedések még teljes végrehajtásuk esetén is elmaradnak a szükséges kibocsátáscsökkentésektől, és hogy jelentős további intézkedésekre van szükség, amelyek összhangban állnak a teljes gazdaságra kiterjedő, nulla nettó kibocsátásra vonatkozó célkitűzéssel; hangsúlyozza a nulla és alacsony kibocsátású technológiákba való befektetések szükségességét ezekben az ágazatokban; felhívja a Bizottságot, hogy gondoskodjon „a szennyező fizet” elvének alkalmazásáról ezekben az ágazatokban, különösen a kerozinadóztatás és a légiközlekedési jegyárak révén; emlékeztet arra, hogy a nemzetközi szállításból eredő ÜHG-kibocsátások várhatóan akár 250%-kal is növekedhetnek 2050-re; üdvözli, hogy a nemzetközi szállítási ágazat meghatározott magának egy, az üvegházhatást okozó gázokra vonatkozó abszolút kibocsátáscsökkentési célt; aggodalommal jegyzi meg, hogy nem történt előrelépés ennek a célnak rövid és középtávú intézkedésekre és egyéb konkrét lépésekre való lebontása terén;

48.  felhívja a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb tegyen javaslatot egy átfogó európai vasúti menetrendre, beleértve egy interoperábilis, az Európai Unión belüli vasúti hálózat gyors megvalósítását és a további beruházások mozgósítását, különösen a meglévő vonalak korszerűsítése, a hiányzó összeköttetések pótlása, valamint az utasjogok és az átszállójegyek biztosítása érdekében; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy alakítsanak ki olyan politikákat, beruházásokat és ösztönzőket, amelyek biztosítják, hogy a legfeljebb 1000 km hosszúságú európai vasúti utazások, amennyiben megvalósíthatók és kivitelezhetők, legyenek vonzóbbak a polgárok számára, mint a légi vagy közúti utazások;

49.  megjegyzi, hogy az uniós építőipari ágazat felelős Európa végsőenergia-fogyasztásának körülbelül 40%-áért, és a szén-dioxid-kibocsátások 36%-áért[6]; felszólít az ágazat energiamegtakarításban és a szénlábnyom csökkentésében lévő lehetőségek felszabadítására az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelvben[7] foglalt, a magas energiahatékonyságú és dekarbonizált épületállomány 2050-ig történő elérésére vonatkozó célkitűzéssel összhangban; hangsúlyozza, hogy az épületek energiafogyasztásának hatékonyabbá tétele komoly lehetőséget jelent Európa ÜHG-kibocsátásainak további csökkentésére; úgy véli továbbá, hogy a teljes mértékben megújulóenergia-ellátású, alacsony energiaigényű épületek elengedhetetlen feltételei a Párizsi Megállapodás teljesítésének, valamint a növekedést, helyi munkahelyeket és a minden európai polgár számára jobb életkörülményeket biztosító uniós menetrendnek;

50.  megjegyzi, hogy a világ metánkibocsátásának körülbelül 60%-a olyan forrásokból származik, mint a mezőgazdaság, a hulladéklerakók és a szennyvíz, valamint a fosszilis tüzelőanyagok termelése és csővezetékes szállítása; emlékeztet arra, hogy a metán egy erős üvegházhatást okozó gáz, amelynek 100 éves felmelegedési potenciálja 28-szor nagyobb, mint a szén-dioxidé[8], és hogy a metánkibocsátások csökkentése fontos szerepet játszhat a talajközeli ózonkoncentráció és a kapcsolódó, levegőminőségre és emberi egészségre gyakorolt negatív hatások csökkentésében; emlékezteti a Bizottságot azon kötelezettségére, hogy a lehető leghamarabb tárja fel a metánkibocsátás gyors kezelésére szolgáló szakpolitikai lehetőségeket az Unió metánra vonatkozó stratégiai tervének részeként, és e célból terjesszen elő jogalkotási javaslatokat a Parlament és a Tanács elé; hangsúlyozza a mezőgazdasági ágazat lehetséges szerepét az éghajlatváltozás kihívásainak kezelésében, például ökológiai és technológiai innovációk révén, valamint a szén-dioxid talajban történő megkötésével;

51.  felszólít olyan közös agrárpolitikára, amely hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, összhangban azzal a célkitűzéssel, hogy legkésőbb 2050-ig elérjük a nulla nettó ÜHG-kibocsátást; hangsúlyozza, hogy jelentősen csökkenteni kell az állatállomány mennyiségét az EU-ban, a nagy állatállomány-sűrűségű területekkel kezdve és a nagyüzemi gazdálkodás leállítása révén; hangsúlyozza, hogy az étkezési szokások megváltoztatása, különösen az állati eredetű termékek fogyasztásának csökkentése alapvető fontosságú a mezőgazdasági ágazat ÜHG-kibocsátásainak csökkentésében;felhívja a Bizottságot, hogy biztosítsa a mezőgazdasági politikák, különösen az uniós és nemzeti alapok és a Párizsi Megállapodás céljai és célkitűzései közötti összhangot;

52.  hangsúlyozza, hogy az éghajlati célokat valamennyi uniós szakpolitikában, többek között a kereskedelempolitikában is érvényesíteni kell; sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy az EU által aláírt valamennyi kereskedelmi szerződés legyen teljes mértékben összeegyeztethető a Párizsi Megállapodással, mivel ez nemcsak az éghajlatváltozással kapcsolatos globális intézkedéseket fokozhatja, hanem az érintett ágazatok egyenlő feltételeit is garantálja;

53.  hangsúlyozza, hogy az Uniónak támogatnia kell a régiók, városok és falvak szerepét és erőfeszítéseit; felhívja a Bizottságot, hogy támaszkodjon a 200 millió európai polgárt képviselő Polgármesterek Szövetségére, és tegye lehetővé, hogy az a további átalakulást katalizátorként segítse;

54.  sajnálja, hogy a Bizottság stratégiája nem terjedt ki a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos uniós intézkedések megerősítésének lehetőségére; hangsúlyozza, hogy az illegális hidro-fluor-szénhidrogén (HFC)-kereskedelem HFC-engedélyezési rendszer bevezetése révén történő megakadályozása, a HFC-k használatának megtiltása az olyan ágazatokban, amelyekben már nincs ezekre szükség, a HFC-kvóták árverezéses rendszerben történő elosztása, valamint az F-gázokról szóló rendelet[9] teljes körű végrehajtása az SF6 valamennyi szükségtelen használatának megtiltása mind egyértelműen támogathatja az EU Párizsi Megállapodásban vállalt célkitűzéseinek elérését;

A földhasználat, a földhasználat-változás és az erdészeti ágazat éghajlati potenciáljának maximalizálása

55.  megismétli az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) megállapításait, amelyek szerint a környezeti hatások – beleértve az erdőtüzeket, illetve a tundra és a boreális erdők pusztulását is – súlyosbodni fognak a globális hőmérséklet emelkedésével;

56.  elismeri, hogy az erdők jelentős potenciállal rendelkeznek ahhoz, hogy hozzájáruljanak Európa éghajlati erőfeszítéseinek megerősítéséhez (a megkötés, tárolás és helyettesítés révén), valamint a nulla kibocsátás legkésőbb 2050-ig történő elérésére irányuló célkitűzés megvalósításához; emlékeztet azon célkitűzésre, hogy 2020-ig meg kell állítani a biológiai sokféleség csökkenését és az ökoszisztéma-szolgáltatások romlását az Unióban; e tekintetben támogatja a fenntartható erdőgazdálkodást, valamint a hatékony és fenntartható uniós biogazdaság ösztönzésének konkrét eszközeit;

57.  elismeri az európai erdősítés pozitív, végső soron azonban korlátozott lehetőségeit; ezért úgy véli, hogy az erdőtelepítési kezdeményezéseket olyan konkrét kezdeményezésekkel és ösztönzőkkel kell kiegészíteni, amelyek célja a megkötési potenciál fokozása, ugyanakkor biztosítva és javítva a meglévő erdőterületek egészségét annak érdekében, hogy az az éghajlat, a fenntartható biogazdaság és a biológiai sokféleség szempontjából egyaránt előnyös legyen; támogatja az agrárerdészetre irányuló főbb erőfeszítéseket, valamint a fák és a különböző növények aktív mezőgazdasági területekbe való beépítéséből nyerhető valós ökológiai és biodiverzitási előnyöket; hangsúlyozza, hogy az uniós mezőgazdasági területek nagyobb szénmegkötését biztosító gyakorlatok teljes technikai potenciáljából az agrárerdészetben rejlik a legnagyobb lehetőség[10];

58.  rámutat arra, hogy az uniós intézkedések és szakpolitikák az Európán kívüli természetes elnyelőkre, földekre és erdőkre is hatással vannak, és hogy az Unió nulla nettó kibocsátást célzó stratégiájának biztosítania kell, hogy az uniós intézkedések nem okoznak káros éghajlatváltozási hatásokat harmadik országokban; emlékeztet az Európai Uniónak az erdőirtás 2020-ig történő megállítására vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalására, és kiemeli, hogy e tekintetben – többek között új jogszabályok és szabályozások révén – konkrét fellépésre van szükség; felszólítja különösen arra az Uniót, hogy szüntesse meg a természetes erdők elvesztése és az európai fogyasztás közötti kapcsolatot; felszólít továbbá az élelmiszer- és takarmányalapú bioüzemanyagok – köztük a pálmaolaj és a szója – azonnali kivezetésére;

59.  hangsúlyozza, hogy a védett státusszal rendelkező európai erdők esetében az uniós erdei élőhelyeknek csak 15%-a van kedvező állapotban; hangsúlyozza, hogy maximalizálni kell a természetes szén-dioxid-megkötőként funkcionáló erdők, erdős területek és vizes élőhelyek védelmét és helyreállítását;

60.  hangsúlyozza, hogy a talaj több szén-dioxidot köt meg, mint a bioszféra és az atmoszféra együttvéve; hangsúlyozza ezért a talajromlás megállításának fontosságát az Unióban, valamint a talaj minőségének és szén-dioxid-tároló kapacitásának megőrzésére és javítására irányuló közös uniós fellépés biztosításának fontosságát;

61.  hangsúlyozza a tartós fakitermelésből származó termékek szerepét a földhasználat, a földhasználat megváltoztatása és az erdőgazdálkodás (LULUCF) ágazatában 2030-ig; hangsúlyozza, hogy a jövőbeli keretnek figyelembe kell vennie e termékek – többek között a mezőgazdasági földterületekből származó termékek – hozzájárulását, nem csak a gazdálkodás alatt álló erdőterületeket és erdősített területeket;

62.  hangsúlyozza az extrém időjárásnak és kártevőfertőzéseknek ellenálló mezőgazdasági rendszereket támogató mezőgazdasági modellek érvényesítésének fontosságát a talajban történő szénmegkötés, a vízmegtartás és a mezőgazdasági biodiverzitás érdekében;

Finanszírozás és kutatás

63.  úgy véli, hogy jelentős köz- és magánberuházásokat kell mozgósítani annak érdekében, hogy az Unió legkésőbb 2050-re elérje a nulla nettó kibocsátást; hangsúlyozza, hogy egy stabil és kiszámítható energia- és éghajlat-politikai keret kulcsfontosságú a szükséges befektetői bizalom megteremtéséhez és ahhoz, hogy lehetővé tegye az európai vállalkozások számára, hogy hosszú távú beruházási döntéseket hozhassanak Európában;

64.  úgy véli, hogy a legfőbb kihívást az jelenti, hogy a pénzmozgásokat a barnáról a zöld beruházásokra fordítsák, és hogy a jelenleg az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás kezeléséhez elegendő pénzügyi forrást találni elsősorban és leginkább politikai akarat kérdése; ezért hangsúlyozza, hogy a 2018 márciusában elfogadott fenntartható pénzügyi cselekvési terv végrehajtását kiemelten kell kezelni, beleértve a bankok tőkekövetelményeinek kalibrálását és a magas szén-dioxid-kibocsátású eszközök prudenciális kezelését, a biztosítótársaságokra vonatkozó prudenciális szabályokat, valamint az intézményi befektetők és az eszközkezelők kötelezettségeinek aktualizálását;

65.  úgy véli, hogy a 2021–2027 közötti időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keretet elfogadása előtt azon cél fényében kell értékelni, miszerint legkésőbb 2050-ig el kell érni a nulla nettó ÜHG-kibocsátást, és hogy szabványos tesztet kell készíteni annak biztosítására, hogy az uniós költségvetés keretében a kiadásokat az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóvá kell tenni;

66.  az EU ETS innovációs alap gyors végrehajtására és a 2019. évi első pályázati felhívás elindítására szólít fel annak érdekében, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, ipari áttörést jelentő technológiák demonstrációjára irányuló beruházások lendületet kapjanak az ágazatok széles körében, nem csak a villamosenergia-termelésben, hanem a távfűtés és az ipari folyamatok területén is;

67.  megjegyzi, hogy az uniós erdőgazdálkodási stratégia értelmében a közös agrárpolitika vidékfejlesztési politikája az uniós erdők védelme és fenntartható kezelése támogatásának fő forrása;

68.  sajnálja, hogy a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott támogatások továbbra is növekednek, és évente körülbelül 55 milliárd eurót tesznek ki; felszólítja az Uniót és a tagállamokat[11], hogy azonnal szüntessék be a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott összes európai és nemzeti támogatást;

69.  hangsúlyozza egy igazságos átmeneti alap létrehozásának fontosságát, különösen a dekarbonizáció által leginkább érintett régiók és közösségek számára;

70.  hangsúlyozza, hogy az uniós és a nemzeti kutatási és innovációs programok kulcsfontosságúak az EU éghajlatváltozás elleni küzdelemben betöltött vezető szerepének támogatása szempontjából;

71.  hangsúlyozza, hogy az éghajlati szempontok érvényesítését teljes mértékben be kell vonni a kutatási és innovációs programokba, és azt a kutatási ciklus minden szakaszában alkalmazni kell mint az uniós finanszírozás egyik alapelvét;

A fogyasztók szerepe és a körforgásos gazdaság

72.  kiemeli, hogy a viselkedésbeli változások jelentős hatást gyakorolnak többek között az élelmiszeriparból, a közlekedési ágazatból, különösen pedig a légi közlekedési ágazatból származó, üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére; felhívja a Bizottságot, hogy a viselkedésbeli változások ösztönzése érdekében a lehető leghamarabb vizsgálja meg a szakpolitikai lehetőségeket, beleértve a környezetvédelmi adózást is; hangsúlyozza az alulról felfelé építkező kezdeményezések – például a Polgármesterek Szövetsége – fontosságát a viselkedésbeli változás előmozdítása terén;

73.  megjegyzi, hogy az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének statisztikái azt jelzik, hogy az EU-28 egy főre jutó teljes hús- és állati eredetű termék-fogyasztása az 1990-es évek óta csökkent, és e jelenleg is tartó tendencia támogatása – a technikai ellátási oldali hatáscsökkentő intézkedésekkel kombinálva – jelentősen csökkentheti a mezőgazdasági termelésből származó kibocsátásokat;

74.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az EU ne csak az energiaforrásokat cserélje le, hanem ugyanilyen mértékben a termékeket/anyagokat is, azaz a fosszilistüzelőanyag-alapú vagy a magas kibocsátással járó folyamatok révén előállított termékeket és anyagokat megújuló forrásokból származó termékekkel helyettesítse;

75.  hangsúlyozza, hogy az energia-felhasználás – és így az ÜHG-kibocsátások – rendkívül nagy része közvetlenül az erőforrások beszerzéséhez, feldolgozásához, szállításához, átalakításához, felhasználásához és ártalmatlanításához kötődik; hangsúlyozza, hogy rendkívül jelentős megtakarítások érhetők el az erőforráskezelési lánc minden szakaszában; hangsúlyozza ezért, hogy az erőforrás-termelékenység nagyobb hatékonyság révén való növelése, valamint az erőforráspazarlás különféle intézkedések – például újrafelhasználás, újrahasznosítás és utángyártás – révén való csökkentése jelentősen csökkentheti mind az erőforrás-fogyasztást, mind az ÜHG-kibocsátásokat, miközben javítja a versenyképességet, valamint üzleti lehetőségeket és munkahelyeket teremt; kiemeli a körforgásos gazdaságra vonatkozó intézkedések költséghatékonyságát; hangsúlyozza, hogy a jobb forráshatékonyság és a körforgásos gazdaságon alapuló megközelítések, valamint a körforgásos termékek kialakítása hozzájárul a termelési és fogyasztási szokások megváltozásához, és csökkenti a hulladék mennyiségét;

76.  hangsúlyozza a termékpolitikák, például a környezetbarát közbeszerzés és az ökodizájn fontosságát, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak az energia-megtakarításokhoz és a termékek szénlábnyomának csökkentéséhez, egyúttal javítva a felhasznált anyagok szénlábnyomát és az általános környezeti hatást; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy a körforgásos gazdaságra vonatkozó követelményeket az uniós környezettudatos tervezési előírások részeként dolgozzák ki, és hogy a jelenlegi környezettudatos tervezési módszertant más termékkategóriákra is kiterjesszék az energiával kapcsolatos termékeken kívül;

77.  úgy véli, hogy folytatni kell egy megbízható modell kidolgozását a fogyasztáson alapuló éghajlati hatások mérésére; megjegyzi, hogy a meglévő modelleken alapuló mélyreható elemzés kimutatta, hogy a termelésből származó kibocsátások csökkentésére irányuló uniós erőfeszítéseket némileg aláássa a nagyobb szénlábnyomú országokból származó árucikkek importja;

Az EU és a globális éghajlat-politika

78.  hangsúlyozza a növekvő számú kezdeményezések és a folyamatos párbeszéd fontosságát a megfelelő nemzetközi fórumokon, valamint a hatékony klímadiplomácia fontosságát azzal a céllal, hogy megerősítsék a globális és többoldalú együttműködés és törekvéseket, illetve ösztönözzék a hasonló szakpolitikai döntéseket, amelyek fokozzák más régiók és harmadik országok éghajlatváltozással kapcsolatos törekvéseit; felszólítja az Unió, hogy növelje az éghajlatváltozás elleni küzdelemre fordított saját pénzügyi támogatását, és aktívan törekedjen arra, hogy a tagállamokat is ösztönözze az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására fordított támogatásuk növelésére harmadik országokban (hitelek helyett fejlesztési támogatás formájában), amelyet a hivatalos fejlesztési támogatáson felül kell nyújtani, nem pedig kétszeresen elszámolni fejlesztési és az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására fordított támogatásként is;

79.  hangsúlyozza, hogy az ENSZ 2019. szeptember 15-i éghajlat-változási csúcstalálkozója ideális pillanat lenne a vezetők azon bejelentésére, hogy növelik a nemzetileg meghatározott hozzájárulásokat; úgy véli, hogy az EU-nak jó előre el kell fogadnia a nemzetileg meghatározott hozzájárulások naprakésszé tételére vonatkozó álláspontját annak érdekében, hogy a csúcstalálkozóra megfelelően felkészülve érkezzen, és a felek nemzetközi koalíciójával szoros együttműködésben támogatva a megerősített éghajlat-politikai törekvéseket;

80.  kiemeli az uniós szakpolitikai eszközök és a harmadik országok vonatkozó eszközei – többek között a szén-dioxid-árazási mechanizmusok – közötti interoperabilitás fokozásának előnyeit; hangsúlyozza a környezetvédelmi védintézkedések létrehozásának fontosságát annak érdekében, hogy tényleges és további ÜHG-kibocsátáscsökkentést lehessen elérni; felhívja ezért a Bizottságot, hogy ösztönözze a Párizsi Megállapodás 6. cikkével kapcsolatos szigorú és megbízható nemzetközi szabályok kidolgozását, megelőzendő a kibocsátáscsökkentések elszámolásának és kettős számításának kiskapuit;

 

°

°  °

81.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

 

 

Utolsó frissítés: 2019. március 12.
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat