Eljárás : 2019/2755(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : B9-0154/2019

Előterjesztett szövegek :

B9-0154/2019

Viták :

PV 23/10/2019 - 18
CRE 23/10/2019 - 18

Szavazatok :

PV 24/10/2019 - 8.9
CRE 24/10/2019 - 8.9
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :


<Date>{21/10/2019}21.10.2019</Date>
<NoDocSe>B9-0154/2019</NoDocSe>
PDF 170kWORD 55k

<TitreType>ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY</TitreType>

<TitreSuite>benyújtva a B9-0052/2019. és B9-0053/2019. számú szóbeli választ igénylő kérdésekhez</TitreSuite>

<TitreRecueil>az eljárási szabályzat 136. cikkének (5) bekezdése alapján</TitreRecueil>


<Titre>a Földközi-tengeren zajló kutatás-mentésről</Titre>

<DocRef>(2019/2755(RSP))</DocRef>


<RepeatBlock-By><Depute>Juan Fernando López Aguilar</Depute>

<Commission>{LIBE}az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság nevében</Commission>

</RepeatBlock-By>


B9-0000/2019

Az Európai Parlament állásfoglalása a Földközi-tengeren zajló kutatás-mentésről

(2019/2755(RSP))

Az Európai Parlament,

 tekintettel az 1951. évi genfi egyezményre és különösen annak 33. cikkére, a menekültek jogállására vonatkozó 1967. évi jegyzőkönyvre, az ENSZ 1982. évi Tengerjogi Egyezményére (UNCLOS), az „Életbiztonság a tengeren” tárgyú 1974. évi nemzetközi egyezményre (SOLAS-egyezmény), valamint a tengeri kutatás-mentésről szóló, módosított 1979. évi nemzetközi egyezményre, valamint a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) kapcsolódó állásfoglalásaira, nevezetesen tengerből kimentett személyekkel való bánásmódra vonatkozó iránymutatásokról szóló, 2004. május 20-i,  MSC.167(78) számú állásfoglalására,

 tekintettel az ENSZ migránsok emberi jogaival foglalkozó különleges előadójának „Regionális tanulmány: Az Európai Unió külső határainak igazgatása és annak a migránsok emberi jogaira gyakorolt hatása” című, 2013. április 24-i jelentésére,

 tekintettel az ENSZ különleges előadójának az emberijog-védők helyzetéről szóló közös közleményére;  a független szakértő emberi jogokról és nemzetközi szolidaritásról szóló közös közleményére; az ENSZ különleges előadójának a migránsok emberi jogairól szóló közös közleményére; az ENSZ különleges előadójának a rasszizmus, a faji megkülönböztetés, az idegengyűlölet és az ezekkel kapcsolatos intolerancia mai formáiról szóló közös közleményére; az ENSZ különleges előadójának a kínzásról és más kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódról vagy büntetésről szóló közös közleményére;  és a különleges előadónak az emberkereskedelemről, különösen a nők és a gyermekek kereskedelméről szóló közös közleményére (ITA 4/2019. sz.),

 tekintettel az ENSZ menekültügyi főbiztosának (UNHCR) a Líbiába történő visszaküldésről szóló 2018. szeptemberi álláspontjára,

 tekintettel az ENSZ líbiai támogató missziójának és az Emberi Jogi Főbiztos Hivatalának a migránsok és menekültek emberi jogi helyzetéről szóló, 2018. december 20-i jelentésére,

 tekintettel az ENSZ-főtitkárnak az ENSZ líbiai támogató missziójáról szóló, 2019. augusztus 26-i jelentésére,

 tekintettel az Európa Tanács emberi jogi biztosának „Megmentett életek. Megvédett jogok. A menekültek és a migránsok földközi-tengeri védelme tekintetében megmutatkozó hiányosságok felszámolása” című, 2019. júniusi ajánlására, 

 tekintettel az Európa Tanács emberi jogi biztosának 2019. október 7-i, a valamennyi migráns emberi jogai és méltósága védelmét szolgáló bátrabb földközi-tengeri intézkedésekre irányuló felszólítására,

 tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 18. cikkére,

 tekintettel az ellenőrzött sürgősségi eljárásról szóló, 2019. szeptember 23-i közös szándéknyilatkozatra – a tagállamok kiszámítható, ideiglenes szolidaritási mechanizmusra vonatkozó önkéntes kötelezettségvállalásai (Németország, Franciaország, Olaszország, Málta és XXX részéről az EU Tanácsának finn elnöksége és a Bizottság jelenlétében),

 tekintettel a migránscsempészet elleni uniós cselekvési tervet (2015–2020) létrehozó, 2015. május 27-i bizottsági közleményre (COM(2015)0285),

 tekintettel az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2019. évi alapjogi jelentésére, valamint annak 2019. júniusi, „A földközi-tengeri kutatás-mentésben részt vevő nem kormányzati szervezetek hajói és bűnügyi nyomozások” című frissítésére,

 tekintettel a földközi-tengeri térségben kialakult helyzetről és a migrációval kapcsolatos átfogó uniós megközelítés szükségességéről szóló, 2016. április 12-i állásfoglalására[1],

 tekintettel az áthelyezés megvalósításáról szóló, 2017. május 18-i állásfoglalására[2],

 tekintettel az ENSZ biztonságos, rendezett és szabályos migrációról, illetve menekültekről szóló globális megállapodásai terén elért haladásról szóló, 2018. április 18-i állásfoglalására[3],

 tekintettel a humanitárius segítségnyújtás bűncselekménynek történő minősítésének megelőzésérére vonatkozóan a tagállamoknak szóló iránymutatásokról szóló, 2018. július 5-i állásfoglalására[4];

 tekintettel az Európai Unióban az alapvető jogok 2017. évi helyzetéről szóló, 2019. január 16-i állásfoglalására[5],

 tekintettel a „Megfelel a célnak? A jogellenes be- és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás meghatározásáról szóló irányelv és az irreguláris migránsoknak nyújtott humanitárius segítség kriminalizálása” című 2016-os tanulmányának 2018. évi frissítésére,

 tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság által a földközi-tengeri kutatás-mentésről tartott, 2019. október 3-i meghallgatásra,

 tekintettel a Tanácshoz (O-000024/19 – B9-0052/2019) és a Bizottsághoz (O-000025/19 – B9-0053/2019) intézett, a kutatás-mentésre vonatkozó kérdésekre,

 tekintettel eljárási szabályzata 136. cikkének (5) bekezdésére és 132. cikkének (2) bekezdésére,

 tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság állásfoglalási indítványára,

A. mivel a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint 2019-ben eddig feltételezhetően mintegy 933 ember vesztette életét vagy tűnt el a Földközi-tengeren Európába vezető úton; mivel a Földközi-tengeren bekövetkezett halálesetek száma 2015 óta csökken (2015-ben 3771, 2018-ban 2277 haláleset következett be); mivel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) szerint az érkezések számának jelentős csökkenése (2018-ban 141 472 fő szemben a 2015-ös 1 032 408 fővel) ellenére a Líbiából Európába vezető útvonal továbbra is a világon a legtöbb halálos áldozatot követelő migrációs útvonal (2019-ben eddig 646 haláleset történt), és 2015-höz képest 2018-ban ötszörös a halálozási arány elsősorban azért, mert a líbiai partoknál csökkent a kutatás-mentési tevékenység;

B. mivel számos kiszolgáltatott helyzetben lévő személy – például a nők és a kísérő nélküli kiskorúak – a Földközi-tengeren átkelve próbál Európába eljutni; mivel sokukat fenyegeti az emberkereskedelem és a kizsákmányolás kockázata, és ezért azonnali védelemre szorulnak (az elmúlt 5 évben a Földközi-tenger középső térségében húzódó útvonalon érkező kísérő nélküli kiskorúak aránya változatlanul 15%, miközben idén több mint 1100 kísérő nélküli kiskorú jutott el az olasz partokhoz);

C. mivel az emberéletek megmentése a veszélyeknek kitett személyekkel való szolidaritás megnyilvánulása, de mindenekelőtt jogi kötelezettség a nemzetközi jog alapján – mivel az ENSZ összes tagállama és maga az Unió által is aláírt Tengerjogi Egyezmény (UNCLOS) 98. cikke előírja az államok számára, hogy segítséget nyújtsanak a tengeren bajba jutott valamennyi személynek[6] – és az Unió jogszabályai szerint is;

D. mivel az UNCLOS 19. cikke (2) bekezdésének a 17. cikkel összefüggésben értelmezett g) pontja szerint az idegen hajókat megilleti a békés áthaladás joga az egyezmény részes államainak parti tengerén, továbbá hogy egy idegen hajó áthaladását a parti állam békéjét, nyugodt rendjét vagy biztonságát sértőnek kell tekinteni bármely árucikknek, valutának vagy személynek a parti állam vám-, pénzügyi, bevándorlási vagy egészségügyi törvényeivel és rendelkezéseivel ellentétes be- vagy kirakodása esetén;

E. mivel a nemzetközi tengerjog előírja az államok számára, hogy többek között megfelelő és hatékony kutató-mentő szolgálatok működtetése révén megelőző, korai figyelmeztető és válaszintézkedéseket hozzanak annak érdekében, hogy mérsékeljék a halálesetek kockázatát a tengeren; mivel az emberi jogokra vonatkozó európai jogszabályok előírják az államok számára, hogy a joghatóságukon belül tartózkodók életének védelme érdekében pozitív kötelezettségeket teljesítsenek, valamint hogy az emberi életet fenyegető valós és közvetlen kockázatok megelőzését célzó megelőző intézkedések hozzanak;

F. mivel abban az esetben, ha a kutatási-mentési régióért felelős tengeri mentést koordináló központ (MRCC) nem vállal felelősséget egy műveletért, ideértve azokat az eseteket is, amikor a művelet elmulasztása rendszerszintű jelentőséggel bír, a tengerből kimentett személyekkel való bánásmódra vonatkozó, 2004. évi IMO MSC iránymutatások szerint a mentést koordináló első riasztott központ a felelős;

G. mivel a nemzetközi tengerjog[7] és az emberi jogok, valamint az uniós jog előírja, hogy a megmentett személyeket biztonságos helyre kell szállítani[8]; mivel az uniós jog szerint „biztonságos hely” az a hely, ahol a mentési műveletek lezárultnak tekintendők és ahol a túlélők életének biztonsága nem veszélyeztetett, ahol biztosíthatók alapvető emberi szükségleteik és ahonnan a túlélők következő vagy végleges úti céljával kapcsolatos szállítási intézkedések az alapvető jogaik védelmének figyelembevételével és a visszaküldés tilalmának elvével összhangban megtehetők[9];

H. mivel a Földközi-tengeren tevékenységet folytató minden hajó – a mentési műveletek végrehajtása során is – köteles tiszteletben tartani a vonatkozó nemzetközi egyezményeket és az egyéb alkalmazandó szabályokat;

I. mivel a Tanács jelenleg nem vizsgálja a partra szállást és az áthelyezést lehetővé tevő kiszámítható mechanizmus kérdését a 2019 júliusában Párizsban tartott magas szintű találkozót követően tett azon bejelentések ellenére, amelyek szerint 14 tagállam elfogadta a Németország és Franciaország által javasolt új „szolidaritási mechanizmust”, és amelyekkel összefüggésben ezt követően szeptember 23-án magas szintű találkozóra került sor Máltán; mivel az említett találkozó után kiadott együttes nyilatkozat kiemeli, hogy az aláíró tagállamok elkötelezték magukat egy kiszámíthatóbb és hatékonyabb ideiglenes szolidaritási mechanizmus mellett annak érdekében, hogy biztosítsák a nyílt tengeren a hajók fedélzetére felvett migránsok biztonságos helyen, méltó körülmények között történő partra szállását; mivel a mechanizmus 6 hónapig lenne érvényes, és további megállapodás alapján megújítható; mivel a nyilatkozat nem hoz létre kutatás-mentési együttműködési rendszert a mechanizmusban részt vevő tagállamok körében; mivel a Parlament nem vett részt ezeken a tárgyalásokon;

J. mivel a jogellenes be- és átutazáshoz, valamint a jogellenes tartózkodáshoz történő segítségnyújtás elleni küzdelem büntetőjogi keretének megerősítéséről szóló 2002/946/IB kerethatározat büntetőjogi szankciókkal kapcsolatos minimumszabályokat rögzít a 2002/90/EK tanácsi irányelvben meghatározott jogellenes beutazáshoz történő segítségnyújtásra vonatkozóan még arra az esetre is, ha a segítségnyújtásra nem anyagi haszonszerzés céljából kerül sor, és kiterjeszti a szabályokat a jogellenes átutazásra, valamint a felbujtókra és a bűnsegédekre is; mivel a kapitánnyal és a személyzettel szemben nem alkalmazhatók büntetőjogi szankciók csupán azért, mert megmentették a tengeren bajba jutott személyeket és biztonságos helyre szállították őket[10];

K. mivel a humanitárius segítségnyújtás bűncselekménynek történő minősítésének megelőzésérére vonatkozóan a tagállamoknak szóló iránymutatásokról szóló, 2018. július 5-i állásfoglalásában a Parlament megállapította, hogy a humanitárius segítségnyújtási kivételt a büntetőjogi felelősségre vonhatóság megszüntetéseként kell alkalmazni annak biztosítása érdekében, hogy a humanitárius okokból a migránsokat segítő egyének és civil társadalmi szervezetek ellen ne indítsanak büntetőeljárást, és sürgeti a Bizottságot, hogy fogadjon el iránymutatásokat a tagállamok számára, amelyek meghatározzák, hogy a segítés mely formáit nem szabad bűncselekménnyé nyilvánítani; mivel a bűncselekménnyé nyilvánítás elriaszthatja a magántulajdonú hajók parancsnokait attól, hogy segítséget nyújtsanak; mivel 10 nem kormányzati szervezet/hajó/egyén ellen zajlik büntetőjogi felelősségre vonás életmentés miatt; mivel az Európai Parlament 2018-as Szaharov-díjára migránsok életét megmentő nem kormányzati szervezeteket jelöltek;

L. mivel a Mare Nostrum művelet 2014. október 31-i megszűnése óta a Földközi-tenger középső térségében nem került sor proaktív, állam által működtetett kutatás-mentésre;

M. mivel 2019. szeptember 26-án a Tanács meghosszabbította az EUNAVFOR MED (Sophia művelet) megbízatását 2020. március 31-ig, de mint a megbízatás korábbi meghosszabbítása esetében is, azt továbbra is a légi járművek üzemeltetésére korlátozzák, miközben felfüggesztettek minden tengeri (hajók) műveletet;

N. mivel a Frontex részéről jelenleg a Themis (Olaszország támogatására a Földközi-tenger középső medencéjében), a Poseidon (Görögország támogatására a Törökországgal szomszédos görög tengeri határon) és az Indalo (Spanyolország támogatására a Földközi-tenger nyugati részén) tengeri művelet végrehajtására kerül sor a Földközi-tengeren; mivel 2018-ban a Frontex eszközeinek közvetlen felhasználásával 37 439 személyt mentettek ki kutatási-mentési műveletekben; mivel 2019-ben a Frontex által végrehajtott közös kutatási-mentési műveletekben eddig 25 982 migránst mentettek ki, közülük 1582 személy kimentésére a Földközi-tenger középső medencéjében került sor; mivel a Frontex elismeri, hogy a kutatási-mentési események többsége a Themis közös művelet műveleti területén kívül történik;

O. mivel a migránsok az embercsempészek és -kereskedők számára nyereséges vállalkozásnak bizonyulnak; mivel az utóbbiak üzleti modellje rendkívül gyorsan reagál a szárazföldi és a tengeri helyzet alakulására; mivel fontos, hogy az EU fokozza az embercsempészet elleni küzdelmet;

P. mivel a migránscsempészet és -kereskedelem két különböző jelenség, amelyekre eltérő uniós és nemzetközi szintű jogi keretek vonatkoznak; mivel az emberkereskedelem magában foglalja valamely személy erőszakos, megtévesztő vagy visszaélésszerű, kizsákmányolás céljából történő toborzását, szállítását vagy fogadását, miközben a migránsok csempészete az ENSZ csempészet elleni jegyzőkönyve[11] szerint azt jelenti, hogy valamely személynek – közvetett vagy közvetlen módon pénzügyi ellenszolgáltatás vagy egyéb vagyoni haszonszerzés végett – valamely olyan Részes Államba való illegális belépéséhez nyújtanak segítség, amely államnak a személy nem állampolgára, vagy ott állandó tartózkodási jogosultsággal nem rendelkezik;

Q. mivel a líbiai hatóságok 2018. júniusban értesítették a Nemzetközi Tengerészeti Szervezetet egy líbiai kutatási-mentési térségről; mivel a Bizottság szerint[12] a líbiai parti őrség továbbra is nagy számban tartóztat fel vagy ment embereket a tengeren – 2018-ban mintegy 15 000 személyt; mivel a közös mentést koordináló líbiai központ számos alkalommal nem teljesítette maradéktalanul a mentési műveletek összehangolására vonatkozóan a nemzetközi tengerjog szerinti kötelezettségeit, gyakran nem reagál a segélyhívásokra, akadályozta a nem kormányzati szervezetek hajóit az életmentésben, továbbá a tengeri mentő- vagy feltartóztató akciók során emberéleteket sodort veszélybe[13]; mivel a Frontex eszközei információkat továbbítottak a közös mentést koordináló líbiai központnak a tengeren bajba jutott személyekről;

R. mivel a líbiai parti őrség által feltartóztatott személyek idegenrendészeti fogdákba kerülnek, ahol embertelen körülmények között rendszeresen önkényesen tartják fogva őket, és ahol burjánzik a kínzás és más embertelen bánásmód – többek között nemi erőszak –, valamint az önkényes gyilkosság és a kizsákmányolás; mivel az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának véleménye szerint Líbia nem teljesíti azokat a kritériumokat, amelyek alapján a tengeri mentési műveletet követő partra szállítás szempontjából „biztonság helyként” lehetne kijelölni;

S. mivel egyes földközi-tengeri kikötők lezárását követően a Bizottság koordinálta az ad hoc partraszállást és egy önkéntes áthelyezési modellt; mivel 2019 eleje óta 620 személyt szállítottak partra Máltán, 718-at pedig Olaszországban; mivel az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) 12 partra szállítási és azt követő áthelyezési műveletet támogatott Olaszországban és Máltán; mivel a partra szállított személyek túlnyomó többsége nemzetközi védelemre szorul, és közülük sokan kiszolgáltatott helyzetben vannak, mint például a nők és a kísérő nélküli kiskorúak, akiknek azonnali védelemre van szükségük;

T. mivel Európa-szerte mintegy 100 város és helyi önkormányzat fejezte ki készségét arra, hogy a megállapított nemzeti áthelyezési kvótákon felül menekülteket fogadjon;

U. mivel a közelmúltban elfogadott 2018/2000/EU rendelet[14] értelmében a tagállamoknak az áthelyezési határozatok végrehajtásának támogatására lekötött összegek legalább 20%-át újból le kell kötniük vagy át kell csoportosítaniuk a nemzeti programok keretében megvalósuló azon intézkedésekre, amelyek célja a nemzetközi védelmet kérelmező vagy a nemzetközi védelemben részesülő személyek átszállítása, az áttelepítés vagy egyéb ad hoc humanitárius befogadás, valamint a nemzetközi védelmet kérelmezők Unióba – többek között tengeren – történő megérkezését követő átszállításának, illetve a nemzetközi védelemben részesülő személyek átszállításának előkészítése;

V. mivel a földközi-tengeri térségben kialakult helyzetről és a migrációval kapcsolatos átfogó uniós megközelítés szükségességéről szóló, 2016. április 12-i állásfoglalásában a Parlament arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tengeri kutatási és mentési műveletek során feltétlen szükség van egy állandó, erőteljes és hatékony uniós válaszlépésre, hogy meg lehessen előzni a Földközi-tengeren átkelni próbáló migránsok körében előforduló halálesetek számának meredek emelkedését; mivel az irreguláris migráció és a földközi-tengeri halálesetek számának csökkentése érdekében legális és biztonságos útvonalakat kell kialakítani;

W. mivel az ENSZ biztonságos, rendezett és szabályos migrációról, illetve menekültekről szóló globális megállapodásai terén elért előrelépésekről szóló, 2018. április 18-i állásfoglalásában a Parlament felszólított a bajba jutottak megsegítésére irányuló kutatási és mentési kapacitások növelésére, valamennyi állam részéről nagyobb kapacitások rendelkezésre bocsátására, valamint a tengeri és szárazföldi mentési műveleteket végző magánszereplők és nem kormányzati szervezetek által nyújtott segítség elismerésére;

1. megismétli a bajba jutott személyek megsegítésére irányuló, a nemzetközi tengerjogból fakadó kötelezettséget, és felszólítja az összes tagállamot, hogy egyénileg, illetve uniós tagállamként vagy megfelelő nemzetközi fórumokon fellépve teljes mértékben tartsák be a vonatkozó nemzetközi és uniós jogi normákat; felhívja a kutatási és mentési műveleteket végző valamennyi hajót, hogy a migránsok biztonságának védelme érdekében tartsák be az illetékes mentési koordinációs központ által a vonatkozó nemzetközi és uniós jogszabályoknak megfelelően adott utasításokat, és működjenek együtt a tagállami hatóságokkal és a Frontexszel;

2. felhívja az uniós tagállamokat, hogy fokozzák a proaktív kutatási és mentési műveleteket azáltal, hogy elegendő – és kimondottan a kutatási és mentési műveletekre alkalmas – hajót és felszerelést, illetve személyzetet biztosítanak, olyan útvonalak mentén, ahol hatékonyan hozzájárulhatnak az életmentéshez, akár a Frontex által koordinált műveletek, akár nemzetközi, akár nemzeti vagy regionális szintű – lehetőleg polgári  – műveletek keretében; felhívja a Bizottságot, hogy politikailag és pénzügyileg támogassa az ilyen kezdeményezéseket; felszólítja a tagállamokat, hogy teljes mértékben használják ki a kutatási és mentési műveletek támogatására képes valamennyi hajót, beleértve a nem kormányzati szervezetek által üzemeltetett hajókat is; úgy véli, hogy a nem kormányzati szervezetek hajói és a kereskedelmi hajók nem helyettesíthetik azt, hogy a tagállamok és az Unió hosszabb távú, strukturális és összehangolt megközelítés keretében teljesítsék a kutatási és mentési kötelezettségeiket;

3. felhívja a tagállamokat és a Frontexet, hogy fokozzák a földközi-tengeri kutatási és mentési műveletek támogatására irányuló erőfeszítéseiket, és elégedettségének ad hangot a Frontex által 2018-ban és 2019-ben megmentett emberek nagy száma miatt; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a kutatási és mentési tevékenységekhez való pozitív hozzájárulás nem volt elegendő ahhoz, hogy jelentősen csökkenjen a halálesetek száma a Földközi-tengeren;

4. felhívja a földközi-tengeri térség valamennyi szereplőjét, hogy a kutatási és mentési műveletek során proaktív módon továbbítsák a tengeren bajba jutott személyekre vonatkozó információkat az illetékes hatóságoknak, valamint adott esetben a közelben tartózkodó hajóknak, amelyek azonnal bekapcsolódhatnak a keresésbe és mentésbe;

5. felhívja a Frontexet, hogy jelentősen növelje a tengeren végzett operatív tevékenységeiről rendelkezésre álló információkat, és e tevékenységekkel kapcsolatosan tegyen nyilvánosan hozzáférhetővé pontos és átfogó információkat, elismerve ugyanakkor azzal kapcsolatos jogi kötelezettségét, hogy ne fedjen fel olyan operatív információkat, amelyek „veszélyeztetnék a műveletek céljának elérését”[15]; felhívja a Frontexet, hogy tegyen eleget az Európai Határ- és Parti Őrségről szóló rendelet szerinti egyedi jelentéstételi kötelezettségeinek, többek között rendszeresen tájékoztassa a Parlament képviselőit, akiket szükség esetén – nem nyilvános keretek között – részletes információkkal is köteles ellátni; ezért hangsúlyozza különösen a működés utáni részletesebb tájékoztatás szükségességét; felhívja a Frontexet, hogy tegyen közzé információkat a Tripoliban a közös mentést koordináló központtal és a líbiai parti őrséggel folytatott együttműködéséről; úgy véli, hogy a nyilvános ellenőrzés lehetővé tétele és ezáltal az ügynökség megalapozatlan vádaktól való megvédése érdekében proaktívabb tájékoztatási politikára van szükség a tengeri műveletekre vonatkozóan; ezzel összefüggésben tudomásul veszi az Európai Unió Bíróságához a T-31/18 sz. ügyben benyújtott keresetet[16]; különösen sajnálja, hogy ugyan a 656/2014/EU rendelet értelmében az „e rendelet gyakorlati alkalmazására vonatkozóan” a Frontex jelentést köteles benyújtani, de ezidáig csak a 2014., 2015., 2016. és 2017. évre vonatkozóan a Frontex weboldalán rendelkezésre álló jelentések szinte semmilyen kézzelfogható információt nem tartalmaznak, amely lehetővé tenné az ügynökség tengeri tevékenységeinek megfelelő értékelését;

6. emlékeztet arra, hogy a tagállamok tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a 2002/90/EK irányelv 1. és 2. cikkében meghatározott jogsértéseket olyan hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal büntessék, amelyek kiadatást eredményezhetnek;

7. ismételten sürgeti, hogy a Bizottság ez év végéig fogadjon el a tagállamoknak szóló iránymutatásokat, amelyek a segítségnyújtás büntetőjogi szabályozásának nagyobb egységessége és az alaptalan kriminalizálás korlátozása érdekében meghatározzák, hogy a segítségnyújtás mely formái nem nyilváníthatók bűncselekménnyé;

8. felhívja a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy összhangban vannak-e az uniós menekültjoggal és az Alapjogi Charta 18. cikkével – az emberi jogok európai egyezménye és a genfi egyezmény fényében – a nemzeti jogszabályok alapján hozott, annak megakadályozására irányuló tagállami intézkedések, hogy a mentőcsónakok előzetes engedély nélkül belépjenek a felségvizeikre;

9. felhívja a tagállamokat, hogy tartsák nyitva kikötőiket a nem kormányzati szervezetek hajói számára;

10. felhívja a Bizottságot, hogy ossza meg a harmadik országoknak– többek között Líbiának, Törökországnak, Egyiptomnak, Tunéziának és Marokkónak – uniós és tagállami finanszírozás révén nyújtott támogatás szintjére vonatkozó átfogó információkat és adatokat, nemcsak a közvetlen transzferek, hanem az anyagi, technikai és képzési segítségnyújtás vonatkozásában is, beleértve az uniós ügynökségek tevékenységeit is; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy értékeljék a líbiai parti őrség által állítólagosan elkövetett súlyos alapjogi jogsértéseket, és vessenek véget az együttműködésnek abban az esetben, ha a tengeren feltartóztatott személyekkel szemben súlyosan megsértik az alapvető jogokat, azt követően, hogy uniós eszközökön keresztül tájékoztatták a líbiai parti őrséget; e tekintetben támogatja az Európa Tanács emberi jogi biztosának az arra vonatkozó ajánlásait, hogy „sürgősen vizsgálják felül a líbiai parti őrséggel folytatott valamennyi együttműködési tevékenységet és gyakorlatot, és azonosítsák, hogy e tevékenységek közül– közvetlenül vagy közvetve – melyek vezetnek a tengeren feltartóztatott személyek visszatérésekor a velük szembeni súlyos emberi jogi visszaélésekhez, és függesszék fel ezeket mindaddig, amíg egyértelmű garanciák nem állnak rendelkezésre az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozóan”;

11. felhívja a Bizottságot, a tagállamokat és a Frontexet, hogy biztosítsák, hogy a partra szállítás csak olyan biztonságos helyen történjen, amely a vonatkozó nemzetközi és uniós jog értelmében biztonságosnak tekinthető, és ne adjanak olyan utasításokat a hajóparancsnokoknak, amelyek közvetve vagy közvetlenül a kimentett személyek nem biztonságos helyre történő partra szállítását eredményeznék;

12. felhívja a tagállamokat, hogy sürgősen evakuálják a líbiai idegenrendészeti fogdákat, és helyezzék át – többek között az EU-ba is – az ott fogva tartott migránsokat;

13. megismétli, hogy a biztonságos és legális utak jelentik a legjobb módszert az emberéletek megóvására, és sürgeti a tagállamokat, hogy teljes mértékben támogassák az UNHCR Líbiából való evakuálási műveleteit, és fokozzák az áttelepítési intézkedéseket, illetve nyissanak meg az Európai Unióba vezető humanitárius folyosókat;

14. felhívja a Bizottságot, hogy haladéktalanul kezdje meg egy, a meglévő eseti megoldások helyébe lépő új, fenntarthatóbb, megbízhatóbb és tartósabb, kutatásra és mentésre vonatkozó megközelítés kidolgozását, készítsen konkrét operatív cselekvési tervet a kutatási és mentési igények és kapacitások értékelésére és biztosítására, valamint nyújtson anyagi és pénzügyi támogatást a tagállamoknak a tengeri életmentés és a felkutatási és mentési műveletek koordinálása terén;

15. felhívja a Tanácsot, hogy haladéktalanul terjesszen elő egy állásfoglalást a tengeren megmentett vagy az EU-ba önállóan érkező személyeket méltányos és fenntartható módon elosztó mechanizmusról, és kezdjen erről tárgyalásokat a Parlamenttel mint társjogalkotóval; üdvözli a kiszámíthatóbb és hatékonyabb átmeneti szolidaritási mechanizmus kidolgozásával kapcsolatban Máltán tartott miniszteri találkozó eredményét;

16. felhívja a Bizottságot, hogy a menekültügyi szabályok reformjának tervezett újraindítása során tegyen javaslatot egy olyan fenntartható és méltányos áthelyezési mechanizmusra, amely a tengeren át érkező személyekre vonatkozik;

17. felhívja az ezen állásfoglalásban tárgyalt ügyekért felelős biztos(oka)t, hogy 2020 elejéig számoljanak be a lényeges fejleményekről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságnak;

18. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak, a Tanácsnak, a tagállamoknak és nemzeti parlamentjeiknek, a Frontexnek, az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalnak (EASO), az Europolnak, az ENSZ menekültügyi főbiztosának (UNHCR), a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) és a kutatás-mentési tevékenységet végző nem kormányzati szervezeteknek.

 

 

 

[1] HL C 58., 2018.2.15., 9. o.

[2] HL C 307., 2018.8.30., 137. o.

[3] Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0118.

[4] Elfogadott szövegek, P8_TA(2018)0314.

[5] Elfogadott szövegek, P8_TA(2019)0032.

[6] lásd még az „Életbiztonság a tengeren” tárgyú 1974. évi nemzetközi egyezményben (SOLAS-egyezmény), a tengeri kutatás-mentésről szóló, 1979. évi nemzetközi egyezményben (a továbbiakban: SAR) és a mentésről szóló, 1989. évi nemzetközi egyezményben meghatározott kötelezettségeket.

[7] Az (1998-ban módosított) 1979. évi SAR-egyezmény melléklete, 1.3.2. bekezdés.

[8] Az Európai Parlament és a Tanács 656/2014/EU rendelete (2014. május 15.) az Európai Unió Tagállamai Külső Határain Való Operatív Együttműködési Igazgatásért Felelős Európai Ügynökség által koordinált operatív együttműködés keretében a külső tengeri határok őrizetére vonatkozó szabályok megállapításáról.

[9] A 656/2014/EU rendelet 2. cikkének (12) bekezdése.

[10] A 656/2014/EU rendelet (14) preambulumbekezdése (HL L 189., 2014.6.27., 93. o.)

[11] Az Egyesült Nemzetek keretében létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni egyezményt (2000) kiegészítő, a migránsok szárazföldön, tengeren és légi úton való csempészete elleni fellépésről szóló jegyzőkönyv.

[13] Az Európa Tanács emberi jogi biztosának „Megmentett életek. Megvédett jogok. A menekültek és a migránsok földközi-tengeri védelme tekintetében megmutatkozó hiányosságok felszámolása” című ajánlása, 21. o.

[14] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/2000 rendelete (2018. december 12.) az (EU) 2015/1523 és az (EU) 2015/1601 tanácsi határozat végrehajtásának támogatására lekötött fennmaradó összegek újbóli lekötése vagy ezen összegeknek a nemzeti programok keretében megvalósuló egyéb intézkedésekhez történő hozzárendelése tekintetében az 516/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, HL L 328., 2018.12.21., 78. o.

[15] Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/1624 rendelete (2016. szeptember 14.) az Európai Határ- és Parti Őrségről és az (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 863/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 2007/2004/EK tanácsi rendelet és a 2005/267/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről, 8. cikk (3) bekezdés  (HL L 251., 2016.9.16., 1. o.).

Utolsó frissítés: 2019. október 23.Jogi nyilatkozat