Eljárás : 2019/2956(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : B9-0046/2020

Előterjesztett szövegek :

B9-0046/2020

Viták :

Szavazatok :

PV 15/01/2020 - 10.5
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :


<Date>{10/01/2020}10.1.2020</Date>
<NoDocSe>B9‑0046/2020</NoDocSe>
PDF 201kWORD 63k

<TitreType>ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY</TitreType>

<TitreSuite>benyújtva a Bizottság nyilatkozatát követően</TitreSuite>

<TitreRecueil>benyújtva az eljárási szabályzat 132. cikkének (2) bekezdése alapján</TitreRecueil>


<Titre>az európai zöld megállapodásról</Titre>

<DocRef>(2019/2956(RSP))</DocRef>


<RepeatBlock-By><Depute>Marco Zanni, Tom Vandendriessche</Depute>

<Commission>{ID}az ID képviselőcsoport nevében</Commission>

</RepeatBlock-By>


B9‑0046/2020

Az Európai Parlament állásfoglalása az európai zöld megállapodásról

(2019/2956(RSP))

Az Európai Parlament,

 tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ), és különösen annak 9., 107., 153., 173., 174., 191. és 194. cikkére,

 tekintettel az Európai Parlamentnek, az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett „Az európai zöld megállapodás” című bizottsági közleményre (COM(2019)0640),

 tekintettel az európai zöld megállapodásról szóló, 2019. december 11-i bizottsági közleményre,

 tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) bekezdésére,

A. mivel a környezetvédelem — azaz a hulladékgazdálkodás, a vizek szennyezéssel szembeni védelme, a vízkészlet-gazdálkodás, a talajvédelem, a levegő védelme és a légkörbe történő szennyező kibocsátások csökkentése és a biológiai sokféleség védelme – nem választható el a táj, azaz az úgynevezett „látható környezet” védelmétől, amely felöleli az ember és a természet közötti kapcsolat valamennyi szempontját; mivel az antropizáció nem feltétlenül azonos a környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatással;

B. mivel a környezetet nem elvont és változatlan értelemben kell felfogni; mivel a környezet építészeti és környezeti elemeket egyaránt magában foglal, és környezeti, történelmi és művészeti örökséget is magában foglal, így a nemzet évszázadok óta állandósult és folyamatosan fejlődő, valódi „kulturális lényegét” képviseli;

C. mivel a hatékonyságra törekvő környezetvédelmi politikának elsősorban a termelési és fogyasztási modellünk legszennyezőbb vonatkozásaira kell összpontosítania; mivel a globalizáció, azaz a termelési tényezők szabad mozgása, a környezetkárosodás egyik igen erőteljes tényezője;

D. mivel a háború utáni időszaktól napjainkig szinte folyamatosan nőtt a globális CO2-kibocsátás, amelyet csak a 2007–2008-as gazdasági válság által okozott recesszió szakított meg átmenetileg; mivel az1970-es évek óta megfigyelhető a fosszilis tüzelőanyagokból CO2-kibocsátás és a globális GDP relatív szétválása, tudniillik „a kibocsátás abszolút értékének csökkenése helyett intenzitásának csökkenése más makrotényezők, például a népesség és az egy főre jutó reáljövedelem hatására, amit a hatékonyság növekedése nem tud ellensúlyozni”[1]; mivel a gazdasági növekedés és a kibocsátások teljes szétválasztása – azaz a „nulla kibocsátású fejlődési modell” elméleti feltételezése – nem veszi megfelelően figyelembe a fizika törvényei által kijelölt határokat; mivel a „nulla kibocsátásra” való törekvést ezért fenntarthatatlan modellként konfigurálják, mivel az szükségszerűen nemcsak az ipar leépítését és ezáltal a fejlett országok elszegényedését vonja maga után, hanem a szegény országokat a fejlődésben való örökös elmaradásra ítéli, megakadályozva iparosodásukat;

E. mivel az éghajlat a világ kezdete óta változik, és az emberiség – a Földön ma élő más élőlényekhez hasonlóan – mindig is sikeresen alkalmazkodott ehhez; mivel ezt empirikus bizonyítékok is megerősítik, melyek megállapítják, hogy az éghajlati jelenségek miatti valamennyi reziliencia-, halálozási, kiszolgáltatottsági és gazdasági veszteségi mutató jelentősen javult, különösen a szegényebb országok esetében[2];

F. mivel az éghajlati rendszerrel kapcsolatos jelenlegi ismeretek egyelőre nem teszik lehetővé sem azt, hogy pontosan elkülönítsük az antropikus hatást a változás egyéb természetes okaitól, sem azt, hogy e változást számszerűsítsük; mivel jelenlegi tudásunk alapján távolról sem tudjuk kellő pontossággal meghatározni azokat a különböző tényezőket, amelyek a bolygó átlaghőmérsékletének növekedését vagy csökkenését okozzák;

G. mivel az IPCC olyan kormányközi testület, amely nem végez tudományos kutatást, ellenőrzést vagy adatgyűjtést, hanem értékelését a szakértők által lektorált szakirodalomból merítő, antológiaszerű válogatásokra és a világ főbb intézményeinek jelentéseire alapozza;

H. mivel alapvetően fontos, hogy a közintézmények és a politikai testületek racionális és pragmatikus megközelítést alkalmazzanak az éghajlatváltozás kérdésében anélkül, hogy a tudományos módszert a nyilvános vita tereinek és a tagállamok szuverén alkotmányai által garantált demokratikus ellenőrzési mechanizmusoknak a csökkentésére használnák fel;

I. mivel az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 2030-ig történő csökkentésére vonatkozó uniós célkitűzés módosítása azt jelenti, hogy a 2021 és 2030 közötti időszakra vonatkozóan kapkodva újra kell írni az éghajlatváltozásra és az energiaügyre vonatkozó teljes uniós jogszabálykorpuszt, amelyet egyébként a közelmúltban, a legutóbbi jogalkotási ciklusban hagytak jóvá; mivel ez azt jelenti, hogy a Bizottság és a Tanács egyértelműen szembe megy saját célkitűzésével, miszerint közép- és hosszú távon stabilitást és biztonságot kíván biztosítani a piacok számára;

J. mivel az energiához való megfizethető hozzáférés elengedhetetlen feltétele annak, hogy a jóllétet mindenki számára biztosítani lehessen;

K. mivel a megújuló energiaforrásokra való átállás magasabb energiaköltségeket, valamint több megújuló energiaforrás változó természete miatt kevésbé stabil ellátást eredményezett;

L. mivel a fosszilis tüzelőanyagokra vagy energiára vonatkozó, néhány kormány által a közelmúltban elfogadott, az „ökológiai átmenet” ösztönzésére irányuló költségvetési szigorító intézkedések az egyébként is állandó megszorító intézkedések között élő közép- és alsóbb osztályok körében tiltakozásokat váltottak ki, amelyek egyes esetekben súlyos zavargássá fokozódtak a fejlődő országokban és az Unióban egyaránt;

M. mivel az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer a Kiotói Jegyzőkönyv és a Párizsi Megállapodás alkalmazásában kialakított és elfogadott „piaci alapú mechanizmusok” kudarcának legegyértelműbb példája: mivel ezeket a mechanizmusokat több alkalommal javították, miközben hatályban volt, a piaci hiányosságok következtében, beleértve a szén-dioxid-ár törvény erejével való meghatározására irányuló javaslatot, amely felér magának a „piac” fogalmának tagadásával; mivel az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer nem csupán pénzügyi, hanem éghajlati célkitűzései tekintetében is kudarcot vallott, mivel nem volt képes megakadályozni a CO2-kibocsátás-áthelyezést;

N. mivel a gyártó elvileg nem tehető felelőssé a termék fogyasztó általi felhasználásáért; mivel a hulladék környezetbe kerülésének problémája az állampolgárok magatartásával, valamint a meglévő hulladékgyűjtési és -ártalmatlanítási rendszerek eredményességével hozható összefüggésbe;

O. mivel a közkiadásokon való megtakarítás céljából több tagállam előnyben részesítette a hulladék harmadik országokba történő kivitelét és az abból előállított másodnyersanyagok újbóli behozatalát ahelyett, hogy a hulladékkezeléshez és -újrafeldolgozáshoz szükséges infrastruktúrát helyben felépítették volna;

P. mivel a Bizottság a körforgásos gazdaságot összekapcsolja a megosztásalapú gazdasággal; mivel ez utóbbi nem innovatív és nem is „fenntartható”, mivel olyan üzleti modellről van szó, amely a munkaerőköltségek maximális csökkentésén és az üzleti kockázatok kiszervezésén, valamint az önellátó gazdaság tipikus formáinak széles körű alkalmazásán alapul;

Q. mivel az elektromos járművekre vonatkozó kvóták és támogatások nincsenek összhangban a szabad piacgazdaság elvével, és előfordulhat, hogy számos iparágban szükségtelenül veszélybe sodorják piacvezető pozíciónkat;

R. mivel a szigorúbb kibocsátási célkitűzések növelnék a gépkocsik birtoklásának és használatának költségeit, és így számos család többé nem engedhetné meg magának a független mobilitást; mivel a belső égésű motorok esetleges betiltása a fogyasztók kisajátításához vezetne;

S. mivel az elektromos járművek „kibocsátásmentes járművek” kategóriába sorolása a fogyasztók megtévesztése, mivel az akkumulátorok és az energia előállítása nemcsak kibocsátást okoz, hanem gyakran több kibocsátást is eredményez, mint a legújabb generációs belső égésű motorok használata;

T. mivel a termékek címkézése a fogyasztók tájékoztatásának célját szolgálja; mivel észszerűtlen elvárni, hogy a termékek címkézése etikus jellegű legyen;

U. mivel a vadon élő halak fogyasztása az éghajlatvédelem egyik módja, mivel ennek az állati fehérjének messze a legalacsonyabb a szénlábnyoma;

V. mivel a halászati ágazatot a tengeri területek egyik legfontosabb használójaként előnyben kell részesíteni, mivel a halászok figyelembevétele nélkül lehetetlen hatékony tengeri környezetvédelmi politikát végrehajtani;

W. mivel az Unió erdőkkel borított területe évszázadokon át növekedett, és ma is növekszik, elsősorban a fa tüzelőanyagként és építőanyagként való felhasználásának fokozatos megszüntetése, valamint az utóbbi években a vidéki területek elnéptelenedése miatt;

X. mivel a helyi finanszírozás kulcsszerepet játszik a tőke és a terület közötti kapcsolat helyreállításában;

Y. mivel a környezetvédelem az Unió megosztott hatáskörébe tartozik; mivel az uniós környezetvédelmi jogszabályok absztrakt, univerzális szabályokat írnak elő, amelyeket egykor valamennyi tagállam számára bevezettek, és csak később módosítottak részletesebben, ami ellentétes a szubszidiaritás és az arányosság elvével; mivel az európai zöld megállapodás ugyanezt a racionalista és konstruktivista megközelítést követi;

1. hangsúlyozza, hogy az következő évtizedek egyik kihívása a légköri, talaj- és vízszennyezés csökkentése; tudatában van annak, hogy ez komoly fellépést igényel termelési és fogyasztási modelljeink legszennyezőbb vonatkozásainak: a hulladéktermelésnek, a nyersanyagok szétszóródásának és az előállított energia nem hatékony felhasználásának tekintetében; hangsúlyozza ezért, hogy elkötelezett amellett, hogy az „európai zöld megállapodást” lehetőségként használja arra, hogy a környezetvédelmi témákat újra racionális vita tárgyává tegyék, valamint a környezetvédelmi és szociális szakpolitikákat összeegyeztessék;

Az EU éghajlat-politikai ambícióinak növelése 2030-ig és 2050-ig

2. megjegyzi, hogy az uniós ÜHG-csökkentési küszöbértéknek az „európai zöld megállapodás” által előirányzott további, 50%-ra vagy 55%-ra való emelése fenntarthatatlan adminisztratív és pénzügyi nyomást fog gyakorolni az európai vállalatokra, és fel fogja gyorsítani áttelepítésüket az Unión kívülre a termelési költségek csökkentése érdekében, ezáltal még inkább aláásva az Unió versenyképességét, fokozva az ipar leépítését és erősítve a harmadik országokból érkező tisztességtelen versenyt; sajnálattal állapítja meg, hogy ezek a célok valószínűleg aláássák az alapvető uniós gazdasági ágazatok, például az acélipar fenntarthatóságát; sajnálatosnak tartja, hogy az új környezetvédelmi kötelezettségek elfogadásához egyelőre nem társult az európai ipar tisztességtelen külső versennyel szembeni védelmét szolgáló megfelelő eszközök bevezetése;

3. helyénvalónak tartja, hogy az egyes tagállamok szabadon határozhassák meg az energiatermékek adóztatását a környezetvédelmi célkitűzések elérése szempontjából általuk legeredményesebbnek és legmegfelelőbbnek ítélt módon, saját energiaszerkezetüktől, valamint sajátos földrajzi, éghajlati, antropogén körülményeiktől és társadalmi-gazdasági helyzetüktől függően;

4. megismétli, hogy az adóügyek a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak, ezért az uniós adóztatásnak a gondolatát is elutasítja; felhívja a Bizottságot, hogy az EUMSZ 194. cikkének (2) bekezdésével összhangban tegyen javaslatot az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló, 2003. október 27-i 2003/96/EK tanácsi irányelv[3] (EGT-vonatkozású szöveg) hatályon kívül helyezésére;

5. elutasítja a Bizottság arra irányuló javaslatát, hogy a fix összkvótás kereskedési rendszer, például az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer mechanizmusait más ágazatokra is kiterjesszék; ismételten hangsúlyozza, hogy az Unió a globális CO2-kibocsátásnak csupán 10%-áért felelős; hangsúlyozza ezért, hogy hatékonyabb lenne az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszert a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előírásainak megfelelő, az az importált fogyasztási cikkek karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmussal felváltani, amely figyelembe veszi a közvetlen kibocsátásokat, a villamosenergia-termelésből származó kibocsátásokat és a nyersanyag-felhasználásból származó kibocsátásokat; úgy véli továbbá, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak a termelés a harmadik országokból a tagállamokba történő áttelepítése érdekében megfelelő ösztönző politikákkal kellene támogatniuk egy ilyen kereskedelmi intézkedést;

6. emlékeztet arra, hogy az acéllal intenzív kereskedelem folyik, mivel a globális kapacitásfelesleg 2018-ban mintegy 500 millió tonna volt, amely a globális acéltermelési kapacitás csaknem 25%-ának felel meg; megjegyzi, hogy az uniós acélbehozatal jelentősen, a 2013. évi 18 millió tonnáról 2018-ban rekordmennyiségűre, 30 millió tonnára nőtt;

7. megjegyzi, hogy az uniós acélágazat kárára folytatott tisztességtelen verseny elkerülése érdekében az Uniónak olyan intézkedéseket kell elfogadnia, amelyek a piacvédelmi eszközök alkalmazásának javítása révén megakadályozzák a harmadik országok általi dömpinget, állami támogatást és egyéb támogatási rendszereket; megjegyzi továbbá, hogy az Uniónak korszerűsítenie kell a WTO szabálykönyvét a kereskedelemtorzító hatások elleni eredményesebb fellépés érdekében;

8. hangsúlyozza, hogy az Uniónak érvényesítenie kell a viszonosság elvét azokban az esetekben, amikor harmadik országok megtagadják a közbeszerzéshez való hozzáférést, valamint végre kell hajtania a közvetlen külföldi befektetések átvilágítását és az új szabadkereskedelmi megállapodások ellenőrzését, és adott esetben felül kell vizsgálnia a meglévő megállapodásokat a piacra jutás és az uniós ipar fenntartható fejlődésének biztosítása érdekében;

9. emlékeztet arra, hogy Kína széntermelésének növekedése önmagában semlegesítheti a CO2-kibocsátás csökkentésére irányuló uniós erőfeszítéseket;

10. felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy politikai és jogalkotási intézkedéseiket inkább az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra összpontosítsák, mintsem az éghajlatváltozás elleni utópisztikus küzdelemre;

Tiszta, megfizethető és biztonságos energiával való ellátás

11. emlékeztet arra, hogy az energiatermelés költsége fordítottan arányos a jóllét mindenki számára való biztosításának lehetőségével;

12. emlékeztet arra, hogy az energiarendszer dekarbonizációjára irányuló tervezett célkitűzések – a biztonságos és megfizethető ellátás biztosítása mellett – nem valósíthatók meg ténylegesen egyedül a megújuló energia révén;

13. sajnálatosnak tartja, hogy a tények ellentmondanak a Bizottság által a technológiasemlegesség tiszteletben tartására vonatkozóan adott biztosítékoknak, valamint az energiaszerkezettel kapcsolatos kizárólagos tagállami előjogoknak; e tekintetben megjegyzi, hogy az „energiaunió” a tagállamok energiapolitikáinak a Bizottság kezében történő indokolatlan központosítása;

Az ipar mozgósítása a tiszta és körforgásos gazdaság érdekében

14. elvben elfogadja, hogy a körforgásos gazdaság hozzáadott értéket képviselhet, feltéve, hogy a környezetvédelmi és szociális szakpolitikák összeegyeztetésének eszközeként működik, azaz előmozdítja az alacsony környezeti hatású termékek helyben történő előállítását, és a belső kereslet növekedését eredményezi; ezért elutasítja a Bizottságnak az elkülönített hulladékgyűjtés uniós modelljének létrehozására irányuló javaslatát, amely többek között ellentétes a szubszidiaritás és az arányosság elvével;

15. elismeri, hogy az uniós – például az élelmiszer-higiéniára és a termékbiztonságra vonatkozó – jogszabályok is hozzájárultak a szükségtelen csomagolás és következésképpen a hulladék keletkezéséhez; felhívja a Bizottságot, hogy egyszerűsítse a jelenlegi jogszabályokat ahelyett, hogy további, jogilag kötelező érvényű követelményeket javasolna;

16. megjegyzi, hogy az Unióban előállított és fogyasztott műanyagot megbélyegző kampány időzítése egybeesett az újrafeldolgozandó hulladék – különösen a műanyag – piacának válságával azokban a tagállamokban, ahol gyengék a hulladékkezelési és újrafeldolgozási rendszerek; felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy a környezetben maradó hulladék mennyiségének csökkentésére irányuló célkitűzések hathatósabb megvalósítása érdekében helyezzenek nagyobb hangsúlyt a nyilvánosság figyelmének felkeltésére és a hulladékgyűjtési és -kezelési rendszerek eredményességére;

17. határozottan megerősíti, hogy a magántulajdon sok kisebb tulajdonos körében való megoszlása az emancipáció és az egyenlőtlenségek csökkentésének egyik fő tényezője, valamint a nyugati nemzeti demokráciák egyik pillére; úgy véli, hogy a „megosztásalapú gazdaság” ezzel szemben a tulajdon magán oligopóliumokban történő koncentrálódásához vezethet, ami az árukat és szolgáltatásokat csak azon kevés ember számára tenné hozzáférhetővé, akiknek módjukban áll bérbe venni azokat; felhívja a tagállamokat, hogy késedelem nélkül tegyenek meg minden jogalkotási és szabályozási intézkedést annak érdekében, hogy az online platformok és a „megosztásalapú gazdaság” tevékenységei egyenértékűnek számítsanak a megfelelő hagyományos gazdasági tevékenységekkel;

Energia- és erőforrás-hatékony építés és felújítás

18. alapvetően fontosnak tartja a hatékonyabb energiafogyasztásra irányuló erőfeszítések folytatását; mindazonáltal emlékeztet a Jevons-paradoxonra: a „hatékonyság” nem „megtakarítást” jelent, mivel ha ugyanannyi energiát nagyobb számú ember számára teszünk hozzáférhetővé, az az energiaintenzitás csökkenését eredményezi, nem pedig az energiafogyasztás abszolút értékének csökkenését; felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot az abszolút értékben meghatározott energiafogyasztási célok energiaintenzitási célokkal való felváltására az energiahatékonyságról, a 2009/125/EK és a 2010/30/EU irányelv módosításáról, valamint a 2004/8/EK és a 2006/32/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 2012/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben[4];

19. túlzottan ambiciózusnak tartja a költségvetési megszorítások és a kontraproduktív monetáris és fiskális politikák mellett a köz- és magánépületek remélt „felújítási hullámának” elindítását;

20. sürgeti a Bizottságot, hogy az épületekből származó kibocsátásokat ne vonja be az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe, és a felújítások finanszírozásának kedvezményezettjeit ne tegye függővé a méretgazdaságosságtól; hangsúlyozza, hogy az alacsony CO2-kibocsátásra és az energiahatékonyságra való áttérés ösztönzése helyett ezek az intézkedések azt eredményeznék, hogy az ingatlantulajdon olyan magán oligopólium kezében összpontosulna, amely képes a CO2-kibocsátás pénzügyi piacain működni, és bonyolult uniós pénzügyi eszközökhöz hozzáférni, ami kedvezne az ingatlanbuborékok kialakulásának, és felgyorsítaná a középosztálynak a nagyvárosok központjából való, már folyamatban lévő kiszorulását;

A fenntartható és intelligens mobilitásra való áttérés felgyorsítása

21. emlékeztet arra, hogy a kényszerű villamosítás nem veszi kellőképpen figyelembe a környezeti, társadalmi-gazdasági és geopolitikai hatásokat; hangsúlyozza, hogy amíg az akkumulátorok nem rendelkeznek a jelenlegi fosszilis tüzelőanyagokéhoz hasonló fűtőértékkel (MJ/kg-ban), az elektromos mobilitás csak kísérlet vagy a gazdagoknak fenntartott „zöldrefestési” művelet lesz; felhívja a Bizottságot az „Európa mozgásban” csomag teljes körű felülvizsgálatára a technológiasemlegesség biztosítása érdekében, hogy a legjobb költség-haszon aránnyal rendelkező valamennyi technológia szabadon, egyenlő feltételek mellett használható legyen;

22. ismételten megerősíti, hogy a CO2-kibocsátás csökkentésére irányuló korlátozó célkitűzések igen kedvezőtlen hatással lennének az uniós vállalatok versenyképességére, amelyek egyre nagyobb versennyel szembesülnek az olyan harmadik országok részéről, amelyek nem ugyanezeket a környezetvédelmi normákat alkalmazzák;

23. megjegyzi, hogy az áruk és személyek mozgásának az EU által a korábbi években támogatott piacorientált politikákból eredő növekedése jelentős mértékben hozzájárult a szennyezés növekedéséhez, és hogy más gazdasági modellt kell bevezetni, és a hatékonyabb közlekedési módokat kell előnyben részesíteni, különösen a nagy távolságokon;

24. helyteleníti az uniós polgárok adóztatásának minden olyan emelését, amely meg kívánja szüntetni és fokozatosan ki kívánja vezetni a jelenlegi járművek használatát az újabb, kevésbé szennyező járművekre való átállás érdekében, mivel ez azt jelentené, hogy tökéletesen használható tőke és fogyasztási cikkek hulladékká válnának; emlékeztet arra, hogy mind a polgárok, mind a kis- és középvállalkozások (kkv-k) gyenge pénzügyi kapacitásuk miatt gyakran nem tudják megújítani gépjárműflottájukat, és nem kellene olyan további terheket helyezni rájuk, amelyek gazdasági helyzetüket még inkább veszélyeztetnék; megismétli, hogy előnyben kell részesíteni azokat a mechanizmusokat, amelyek ösztönöznek, és nem büntetnek;

25. emlékeztet arra, hogy a közúti ágazatot illetően – és az új nehéz tehergépjárművek CO2-kibocsátásának 2030-ig 30%-kal történő csökkentésére irányuló nagyon szigorú célkitűzés (2025-ig 15%-os közbenső célkitűzés) keretében – az „e-mobilitásra” való tervezett átállás nem valósítható meg anélkül, hogy figyelembe vennék az európai közúthálózat jelenlegi hiányosságait az alternatív energiaforrásokat használó járművek töltésére szolgáló infrastruktúra fejlesztése terén;

26. hangsúlyozza, hogy a Bizottságnak figyelembe kell vennie a tagállamok igényeit a tagállamok közötti kombinált árufuvarozás egyes típusaira vonatkozó közös szabályok megállapításáról szóló, 1992. december 7-i 92/106/EGK tanácsi irányelv[5] (a kombinált szállításról szóló irányelv) felülvizsgálata során, figyelembe véve, hogy az új jogszabályok megalkotására irányuló három korábbi kísérlet nem hozta meg a várt eredményeket a tagállamokra háruló túlzott pénzügyi és jogalkotási kötelezettségek, valamint a szociális jogok és a versenyképesség fokozottabb védelmének szükségessége miatt;

27. sajnálatának ad hangot az egységes európai égbolt terén tett előrelépés hiánya és a funkcionális légtérblokkok megvalósításának elmaradása miatt, ami a légi közlekedési ágazat hatékonyságának csökkenéséhez és költségeinek növekedéséhez vezetett;

28. hangsúlyozza a biztonság, a munkahelyek, az adatok, a felelősség és az etikai kérdések védelmének fontosságát az automatizált és összekapcsolt multimodális mobilitás területén;

29. emlékeztet arra, hogy az, amit ma általában „fenntartható mobilitásnak” neveznek, a legjobb esetben valójában a kibocsátásoknak a központból a periféria felé (azaz a gazdagabb területekről a kevésbé tehetős területekre történő) történő áthelyezését jelenti; hangsúlyozza, hogy a legrosszabb esetben ez valójában a szennyező kibocsátások növekedéséhez vezethet;

30. hangsúlyozza, hogy a magántulajdonú közlekedési eszközök bérlés céljából történő használatát motiváló állami ösztönzők ellentétesek a társadalmi és területi kohézió célkitűzéseivel, mivel többletelőnyt jelentenek azok számára, akik városokban élnek, ahol eleve nagyobb a közlekedési eszközök kínálata;

31. megerősíti, hogy a helyi tömegközlekedés pótolhatatlan szerepet tölt be a társadalmi és területi kohézió terén; megjegyzi, hogy a közlekedési piac liberalizációja, valamint az állami támogatások és beruházások költségvetési fegyelemnek megfelelő csökkentése elkerülhetetlenül vezetett ahhoz, hogy a kínálat ott koncentrálódik, ahol nagyobb a kereslet (pl. nagyvárosi területeken); sajnálattal állapítja meg, hogy emiatt egész régiókat vágtak el a városközpontoktól, ami miatt az ott élők arra kényszerülnek, hogy magánközlekedést vegyenek igénybe; úgy véli, hogy a megosztásalapú gazdaságot a helyi tömegközlekedés hiányosságainak megoldásaként felfogni ostobaság;

32. rámutat, hogy a városok felé irányuló, az urbanizáció által ösztönzött kényszerű mobilitás csökkentése döntő módon csökkenthetné a szennyező anyagok és a CO2 kibocsátását;

A termelőtől a fogyasztóig: méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszerrendszer kialakítása

33. emlékeztet arra, hogy a kontraproduktív monetáris és fiskális politikák és az élelmiszer-termelés globális szabványosítása fordított arányban áll az élelmiszerrendszerek minőségével;

34. megjegyzi, hogy a „termelőtől a fogyasztóig” az elsődleges ágazat méltánytalan felfogásáról tanúskodik, amelyben a mezőgazdasági termelőket és a halászokat csupán éghajlatvédőknek tekintik; megjegyzi továbbá, hogy aggasztó annak etikai dimenziója, hogy az egyének mindennapi tevékenységét és életmódját aprólékosan ellenőrzik;

35. felhívja a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról, az 1924/2006/EK és az 1925/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról és a 87/250/EGK bizottsági irányelv, a 90/496/EGK tanácsi irányelv, az 1999/10/EK bizottsági irányelv, a 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2002/67/EK és a 2008/5/EK bizottsági irányelv és a 608/2004/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25-i 1169/2011/EU európai parlamenti és a tanácsi rendelet[6] felülvizsgálatára annak érdekében, hogy az élelmiszer-jelölés a fontos információk közvetítésére korlátozódjon, és ez a fogyasztók félrevezetése nélkül történjen; hangsúlyozza, hogy az ilyen jelölésnek tartalmaznia kell az összetevőkre (beleértve azok eredetét és a GMO-k jelenlétét), az allergénekre, a tápértékre, valamint az élelmiszer előállításának és csomagolásának helyére vonatkozó információkat; ezért felszólítja a Bizottságot, hogy tartózkodjon a félreérthető, félrevezető és önkényesen megkülönböztető jelölés – például a közlekedési lámpák, a Nutri-Score és a CO2-lábnyom – kötelezővé tételétől Unió-szerte;

36. hangsúlyozza, hogy az élelmiszer-ellátási lánc jobb irányításához több erőfeszítésre van szükség a helyi megközelítés erősítését jelentő kulturális paradigmaváltás elérése érdekében; sürgeti a Bizottságot, hogy aktívan támogasson és mozdítson elő olyan uniós élelmiszerláncot, amelynek célja a belföldi mezőgazdaság és halászat védelme, ahelyett, hogy az élelmiszert a kereskedelmi megállapodások alkualapjaként használná fel;

Az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség megőrzése és helyreállítása

37. emlékeztet arra, hogy olyan közös agrárpolitikára (KAP) van szükség, amely jutalmazási rendszert hoz létre azon mezőgazdasági termelők számára, akik a biológiai sokféleség védelmét célzó intézkedéseket hajtanak végre, és hogy ennek a rendszernek egyértelműnek kell lennie; emlékeztet arra, hogy a vidéki táj védelmét, valamint az erózió és a hidrogeológiai instabilitás megelőzését fel kell venni a KAP által finanszírozott környezetvédelmi intézkedések jegyzékébe;

38. sürgeti a Bizottságot és a tagállamokat, hogy hajtsanak végre olyan konkrétabb intézkedéseket, amelyek a tengeri hulladékra és a tengerekben található műanyagra irányulnak;

Szennyezőanyag-mentességi célkitűzés a mérgező anyagoktól mentes környezet érdekében

39. Hangsúlyozza, hogy az éghajlat-politikák nem mindig voltak összhangban a szennyezés csökkentésére irányuló céllal (pl. dízelbotrány, elektromos mobilitás, egyes bioüzemanyagok és biomasszák); megállapítja, hogy azáltal, hogy tévesen abból indulunk ki, hogy először az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását kell megszüntetni a bolygó szennyezésének csökkentése érdekében, az éghajlat megmentésének kérdése ma messze felülmúlja a környezet megmentéséét; hangsúlyozza, hogy emiatt hatalmas pénzügyi forrásokat fordítottak a CO2-kibocsátás csökkentésére, függetlenül attól, hogy az eredmények mennyire elhanyagolhatók, holott ezeket a forrásokat fel lehetett volna használni a környezet javát jobban szolgáló célokra, mivel a szennyezés csökkentése az éghajlat szempontjából is előnyös;

40. emlékeztet arra, hogy a környezet tényleges védelme nem valósítható meg olyan univerzális jogalkotási megközelítéssel, amely figyelmen kívül hagyja az egyes területek földrajzi, éghajlati és antropikus viszonyait;

A zöld finanszírozás és beruházás, valamint a méltányos átállás biztosítása

41. aggodalommal állapítja meg, hogy a Bizottság ugyanazokat a pénzügyi eszközöket kívánja lemásolni, amelyekről már bebizonyosodott, hogy tévesek; hangsúlyozza, hogy az uniós alapok belső jellemzőik miatt nem megfelelőek a Bizottság által megállapított finanszírozási igények kielégítéséhez; úgy véli, hogy a méltányos átállást támogató mechanizmust az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap (EGAA) másolataként vázolták fel, amely alap az ipar leépítése által okozott munkanélküliséget csupán a felszínen orvosolta; megjegyzi továbbá, a Fenntartható Európa beruházási terv tekintetében, hogy a nem hatékony Juncker-terv modellje alapján fogják növelni a pénzügyi konstrukciókat;

42. úgy véli, hogy a teljes értékű, nem rendszerszintű regionális bankok döntő szerepet játszanak a regionális preferenciáknak és sajátosságoknak megfelelő, méltányos ökológiai átállás finanszírozásában;

A nemzeti költségvetések ökologizálása és megfelelő árjelzések küldése

43. hangsúlyozza, hogy ugyanazon költségvetési korlátok fenntartásával (ami valójában ellentétes lenne az állítólagos éghajlati vészhelyzet gondolatával) és az állami támogatásokra vonatkozó iránymutatások célzott lazításával az európai zöld megállapodás elkerülhetetlenül bizonyos tagállamok ipari ágazatainak átalakítására használt újabb támogatássá válik;

44. sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a Bizottság jogtalanul irányítja, hogy a tagállamok – más típusú politikák mellett – milyen fiskális politikákat hajtsanak végre; e tekintetben hangsúlyozza, hogy fennáll a veszélye annak, hogy az európai zöld megállapodás csupán nevében lesz „New Deal”, és emlékeztethet az egyesült államokbeli demokraták jelmondatára, tehát az európai zöld megállapodás úgy is felfogható, mint az Unió imázsának puszta „zöldre festése”;

45. hangsúlyozza, hogy a fenntarthatóság a nemzeti demokráciák klasszikus külső kényszere; e tekintetben emlékeztet arra, hogy bármiféle, az éghajlatváltozással kapcsolatos külső kényszerek feltételeivel működő ipari fejlesztési és munkahelyteremtési programot maguk a kényszerek fullasztottak be; felszólít arra, hogy az európai zöld megállapodás keretében ez a kényszert fordítsák visszájára; hangsúlyozza ezért, hogy a szennyezés csökkentése és a munkahelyteremtés érdekében az európai zöld megállapodásnak elsősorban az ipari fejlődésre és a munkahelyekre kell összpontosítania a környezet minőségének javítása érdekében;

A kutatás ösztönzése és az innováció előmozdítása

46. arra ösztönzi a Bizottságot és a tagállamokat, hogy továbbra is fejlesszék és mozdítsák elő a kutatást és fejlesztést az olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint az energiatárolás, az energiahatékonyság és a nyersanyagok újrafeldolgozása;

47. emlékeztet arra, hogy az olyan uniós kutatási és innovációs eszközöknek, mint az Európai horizont, biztosítaniuk kell a mikro- és kisvállalkozások tényleges és nem pusztán névleges bevonását; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy eddig számos mikro- és kisvállalkozást kizártak az uniós pénzügyi eszközökhöz való hozzáférésből a túlzott és gyakran irreális pályázati feltételek miatt;

Az oktatás és képzés mozgósítása

48. emlékezteti a Bizottságot, hogy az oktatás és képzés a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik; felkéri a tagállamokat, hogy a műszaki-tudományos ágazatban az érintett iskolai és szakmai képzéseken belül határozzanak meg és alkalmazzanak a környezet jobb védelmét célzó innovatív projektek indításáért járó jutalmakat;

49. sajnálatának ad hangot amiatt, hogy nem készült hatásvizsgálat annak meghatározására, hogy az európai zöld megállapodás milyen társadalmi és foglalkoztatási hatással lesz az Unió feldolgozóiparára; sajnálatának ad hangot továbbá amiatt, hogy nem határoztak meg konkrét stratégiát sem az uniós munkavállalók készségeinek átadására és fejlesztésére, sem pedig az állítólagos zöld munkaerőpiac jogi és gazdasági kereteinek meghatározására; az átképzéssekkel kapcsolatban rámutat arra, hogy önáltatás azt gondolni, hogy egy egyszerű képzés elegendő ahhoz, hogy egy fémmunkás innovatív (zöld) vállalkozást indítson;

Zöld eskü: a károkozás elkerülése

50. érdeklődéssel veszi tudomásul a Bizottság azon kötelezettségvállalását, hogy minden jogalkotási és felhatalmazáson alapuló jogi aktusra irányuló javaslathoz olyan jelentést csatol, amely bemutatja, hogyan biztosítják a „károkozás elkerülése” elvének való megfelelést; felhívja a Bizottságot, hogy végezzen alapos előzetes és utólagos környezeti és társadalmi-gazdasági hatásvizsgálatokat, de ezt ne az alapértelmezett, előre meghatározott megoldás érvényességének bizonyítása céljából tegye;

Az EU mint globális vezető

51. felhívja a figyelmet arra, hogy megkezdődött a globalizációtól való eltávolodás; e tekintetben hangsúlyozza, hogy az Unió bölcsen tenné, ha az európai zöld megállapodást olyan lehetőségként használná fel, hogy előre felkészüljön erre az új gazdasági és geopolitikai helyzetre ahelyett, hogy ideológiailag ragaszkodna a multilateralizmushoz pusztán a szuverenizmus eszméjének eltávolítása érdekében;

52. rámutat, hogy az európai zöld megállapodást lehetőségként kell felhasználni a globális kereskedelem szennyezésben játszott jelentős szerepe elleni fellépésre; felhívja az Uniót, hogy dolgozzon ki olyan stratégiát, amely a belföldi termelést részesíti előnyben ahelyett, hogy ugyanazokat az árukat nagyon távoli harmadik országokból importálja; kéri ezért az Unió kereskedelmi stratégiájának gondos felülvizsgálatát, különös tekintettel a kevésbé szigorú normákat alkalmazó harmadik országokkal folytatott kereskedelemre, az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében;

53. hangsúlyozza, hogy Afrika nem rendelkezik megszilárdult ipari bázissal, sem belső gazdasági kapcsolatokkal; hangsúlyozza, hogy emiatt sújtja Afrikát a kivándorlás, miközben a kínai vállalatok hatalmas előrelépést tesznek a kontinensen; ezzel összefüggésben sajnálatát fejezi ki, amiért az EU-nak nincs jövőképe;

54. elismeri, hogy az éghajlatváltozás olykor katasztrofális természeti következményekkel jár, nevezetesen a természeti katasztrófákkal, a tengerszint emelkedésével, szélsőséges időjárási jelenségekkel, elsivatagosodással és vízhiánnyal, amelyek miatt az emberek otthonuk és megélhetésük elhagyására kényszerülnek; figyelmeztet arra, hogy ezek a természeti következmények politikai instabilitáshoz és a gazdasági nehézségekhez vezetnek, ami pedig menekültválságokat eredményezhet; hangsúlyozza, hogy ezek a válságok nemcsak az érintett régiókat destabilizálják, hanem az Uniót is; kiemeli, hogy a „klímamenekült” fogalmának nincs egyetemes meghatározása, és felszólítja az Uniót, hogy reflektáljon erre a tisztázatlanságra, valamint mozdítsa elő és segítse az éghajlatváltozás által érintett menekülteket fogadó helyi és regionális támogató műveleteket;

Itt az ideje közösen cselekedni: az európai éghajlati paktum

55. megjegyzi, hogy az európai éghajlati paktum hasonlít a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron által indított „nagy nemzeti vitához”, amellyel az elnök megkísérel válaszolni a sárgamellényesek ökológiai átmenetre vonatkozó egyes politikák kísérleti alkalmazása miatt kitört zavargásaira; hangsúlyozza, hogy az európai zöld megállapodásban is ugyanezeket a politikákat határozták meg;

56. megállapítja, hogy az állampolgárok közgyűléseinek létrehozása olyan módszer, amelyet már széles körben alkalmaznak az ökológiai átmenetre vonatkozó politikákkal kapcsolatos, alulról építkező konszenzus elérése érdekében; attól tart, hogy az ilyen közgyűléseket gyakran manipulálják az előre meghatározott eredmény elérése érdekében, az elhitetve az emberekkel, hogy hozzájárultak ehhez az eredményhez;

57. hangsúlyozza, hogy alapvetően fontos a környezet elleni bűncselekmények elleni küzdelem; hangsúlyozza azonban, hogy minden tagállamnak saját szabályokat kell megállapítania az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre vonatkozóan;

 

°

° °

58. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak, az Európai Tanácsnak, a Tanácsnak, valamint a tagállamok parlamentjeinek.

[1] Quadrio Curzio, A., Pellizzari, F., Zoboli, R. Innovazione tecnologica, scarsità relativa, investimenti. Enciclopedia degli idrocarburi, Rome, Istituto della Enciclopedia Italiana, IV, 14 (2007).

[2] Formetta G. – Feyen, L.: Empirical evidence of declining global vulnerability to climate-related hazards (Az éghajlattal összefüggő kockázatokkal szembeni kiszolgáltatottság csökkenésének empirikus bizonyítéka). Global Environmental Change, 57, 101920 (2019).

[3] HL L 283., 2003.10.31., 51. o.

[4] HL L 315., 2012.11.14., 1. o.

[5] HL L 368., 1992.12.17., 38. o.

[6] HL L 304., 2011.11.22., 18. o.

Utolsó frissítés: 2020. január 14.Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat