ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY a nemek közötti bérszakadékról
22.1.2020 - (2019/2870(RSP))
az eljárási szabályzat 132. cikkének (2) bekezdése alapján
Sandra Pereira, Anja Hazekamp, Manuel Bompard, Pernando Barrena Arza, Alexis Georgoulis, Leila Chaibi, Özlem Demirel, Marisa Matias, José Gusmão, Anne‑Sophie Pelletier, Konstantinos Arvanitis, Eugenia Rodríguez Palop, Miguel Urbán Crespo, Idoia Villanueva Ruiz, Stelios Kouloglou, Younous Omarjee, Marc Botenga, Manu Pineda, Sira Rego, Dimitrios Papadimoulis, Mick Wallace, Clare Daly, Giorgos Georgiou, Niyazi Kizilyürek
a GUE/NGL képviselőcsoport nevében
B9‑0084/2020
Az Európai Parlament állásfoglalása a nemek közötti bérszakadékról
Az Európai Parlament,
– tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre (EUMSZ), különösen annak 8. és 153. cikkére (nemek közötti egyenlőség), valamint 10. és 19. cikkére (megkülönböztetésmentesség),
– tekintettel az Európai Unióról szóló szerződésre (EUSZ), különösen annak 2. és 3. cikkére, amelyek az Unió alapértékeiként határozzák meg a megkülönböztetésmentesség és a nemek közötti egyenlőség elvét,
– tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára, különösen annak 21. cikkére (megkülönböztetésmentesség), valamint 23. cikkére (nemek közötti egyenlőség),
– tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 22. és 25. cikkére,
– tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményre (CEDAW),
– tekintettel az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjére, valamint annak fenntartható fejlődési céljaira, különösen az 1., 5., 8. és 10. célra, továbbá az azokra vonatkozó konkrét célkitűzésekre és mutatókra,
– tekintettel az emberi jogok európai egyezményére (EJEE),
– tekintettel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyenlő díjazásról szóló 1951. évi (100. számú) egyezményére,
– tekintettel a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre[1],
– tekintettel a Bizottságnak a nemek közötti bérszakadék kezelésére vonatkozó uniós cselekvési tervére (2017–2019) (COM(2017)0678),
– tekintettel az ILO bérekről szóló, 2018–2019 közötti időszakra vonatkozó globális jelentésére,
– tekintettel eljárási szabályzata 132. cikkének (2) bekezdésére,
A. mivel 69 évvel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyenlő díjazásról szóló 100. számú egyezményének elfogadása után, és annak ellenére, hogy a nők előrelépést tettek a formális foglalkoztatásba való beilleszkedésük, iskolázottsági szintjük növelése, valamint politikai és gazdasági függetlenségük kialakítása terén, a nemek közötti bérszakadék még mindig problémát jelent világszerte és az EU tagállamaiban;
B. mivel az EU-ban a nemek közötti bérszakadék mértéke 16%-os, ami azt jelenti, hogy a nők a gazdaság egészét tekintve óránként átlagosan 16%-kal keresnek kevesebbet, mint a férfiak; mivel ez azt jelenti, hogy a nők a férfiakkal összehasonlítva az év 59 napján gyakorlatilag ingyen dolgoznak, ami azt tükrözi, hogy a nőket nagyobb mértékben érinti a munkaerőpiaci kizsákmányolás; mivel a foglalkoztatási rátákat és az általános munkaerőpiaci részvételt is figyelembe véve a nemek közötti bérszakadék 40%-ra emelkedik;
C. mivel a helyzet a nők nyugdíjba vonulásával még rosszabb, tekintve, hogy nyugdíjuk – többek között a nemek közötti bérszakadék következtében – körülbelül 37%-kal kevesebbet ér, mint a férfiaké; mivel ez a nők munkával töltött életszakasza során felhalmozódott egyenlőtlenségekből ered, valamint ennek nyomán a nők munkaerőpiacról való kényszerű kiesésének időszakaiból;
D. mivel a nemek közötti bérszakadék mintegy kétharmad része nem magyarázható olyan munkaerőpiaci jellemzők közötti különbségekkel, mint az életkor, a tapasztalat, az iskolázottság, a foglalkozási kategória, a munkaidő vagy más mérhető jellemzők, ez pedig arra utal, hogy egyértelműen szerepet játszik a hátrányos megkülönböztetés, és a férfiak és nők közötti különbségtétel mellé többek között faji, etnikai hovatartozáson, migrációs státuszon, valláson, szexuális irányultságon, életkoron és fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés is társul; mivel az interszekcionális megközelítés létfontosságú a hátrányos megkülönböztetés halmozott formáinak megértéséhez, amelyek révén a nemek közötti bérszakadék még inkább sújtja a többféle szerepkörrel rendelkező nőket, valamint annak megértéséhez, hogy a nemi szempontok hogyan viszonyulnak egyéb szociális tényezőkhöz;
E. mivel a nemek közötti bérszakadéknak számos oka van, például a nemek szerint szegregált munkaerőpiacok és ágazatok, a nők munkájának alulértékelése, a szexista sztereotípiák, a munka és a magánélet közötti egyensúly biztosítására való lehetőségek hiánya, valamint azon elvárás, hogy a nők legyenek az elsődleges gondozók, ami végső soron a karrier megszakításához, részmunkaidős munkavégzéshez és egyre bizonytalanabb jövedelmi és munkafeltételekhez vezet;
F. mivel a nőket számos formában érő megkülönböztetés halmozott hatásai nagymértékben hozzájárulnak a nemek közötti bér- és nyugdíjszakadékhoz, így a nőket jobban fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázata, gyermekeiknek és családjaiknak pedig meg kell küzdeniük ennek következményeivel; mivel a szegénység elsősorban azokban a családokban koncentrálódik, ahol a nők az egyedüli keresők: 2017-ben a szegénység kockázatának kitett egyedülálló anyák aránya az Unióban 35% volt, szemben az egyedülálló apák 28%-os arányával; mivel a szegénység kockázata az életkor előrehaladtával meredeken nő, és általánosan jellemző, hogy a szegénység a 75 év feletti nők körében koncentrálódik;
G. mivel a nőket különösen érinti a bizonytalan foglalkoztatás; mivel 2008 és 2014 között a munkanélküliségi ráták magasra szöktek a súlyos gazdasági válság miatt, amely az egész Uniót sújtotta; mivel 2014-ben a nők munkanélküliségi rátája (10,4%) még mindig magasabb volt, mint a férfiaké (10,2%); mivel a gazdasági válság az egész Európai Uniót érintette, ezen belül is különösen a vidéki területeken jellemző a riasztó mértékű munkanélküliség, szegénység és elnéptelenedés, ami különösen a nőkre van kihatással;
H. mivel az Unióban 2018-ban a 20–64 év közötti foglalkoztatott nők 31,3%-a dolgozott részmunkaidőben, szemben a férfiak 8,7%-os arányával; mivel még a foglalkoztatási különbség fokozatos csökkenése ellenére is 2018-ban az összes tagállamra vetített foglalkoztatási ráta még mindig magasabb volt a férfiak (79%), mint a nők (67,4%) esetében;
I. mivel sok nő a gazdaság informális ágazataiban dolgozik; mivel foglalkozni kell a rendkívül bizonytalan és szabályozatlan informális foglalkoztatás – így a nagyvállalatok általi kiszervezés és alvállalkozásba adás – következményeivel;
J. mivel az egyenlő értékű munka egyenlő díjazásával kapcsolatos, jogszabályban lefektetett jogok gyakran korlátozottak vagy nem érvényesülnek; mivel a kollektív tárgyalás meghatározó tényező az egyenlőtlenségek visszafordításában és felszámolásában; mivel a szegénységben élők számára az egyenlő értékű munka egyenlő díjazása önmagában nem elegendő, ezért az egyenlő díjazásra a munkabérek általános növelésével együtt kell törekedni;
K. mivel az egyenlőségi politikák kidolgozásának a nők és a férfiak esélyegyenlőségén kell alapulnia; mivel a nők és férfiak közötti folyamatos megkülönböztetést szándékosan támogatják a bérek csökkentésére és a munka deregulációjára irányuló politikák erősítése érdekében;
L. mivel a nők felülreprezentáltak a legalacsonyabban fizetett vagy alacsonyabb besorolású pozíciókban; mivel fontos, hogy az egyes tagállamok által meghatározott minimálbér fedezze az emberek megélhetési költségeit;
M. mivel a nyugdíjak terén mutatkozó egyenlőtlenségek felszámolása és általában a nyugdíjak védelme és növelése érdekében elengedhetetlen, hogy a közszférában továbbra is létezzenek szociális ellátórendszerek, és azokba beépüljenek a szolidaritás és az újraelosztás elvei, továbbá hogy a legszigorúbban fellépjenek a bizonytalan és szabályozatlan foglalkoztatással szemben;
1. mélységes sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a nemek közötti bérszakadék továbbra is fennáll az EU-ban, ami negatív következményekkel jár a nők társadalmi és gazdasági helyzetére, valamint a társadalom egészére; felhívja a tagállamokat, hogy tegyenek konkrét és sürgős intézkedéseket a bérek közötti egyenlőtlenségek felszámolása és az egyenlő munkáért járó egyenlő díjazás biztosítása érdekében, ugyanakkor támogassák a bérek általános növelését; felhívja továbbá a tagállamokat, hogy tegyenek célzott intézkedéseket a nemek közötti nyugdíjszakadék megszüntetése érdekében, mégpedig a nyugdíjak általános, egyszeri és jelentős emelése révén;
2. emlékeztet arra, hogy a nemek közötti bérszakadék és annak okai exponenciális károkat okoznak a nők számára egész életük során, ami végül a bérszakadék kétszeresét meghaladó nyugdíjszakadékban tetőzik; emlékeztet arra, hogy idős korukban a nőket jobban fenyegeti a szegénység kockázata, mint a férfiakat, aminek oka a bérek és a munkaidő területén mutatkozó, egész életen át fennálló különbség, egyes tagállamokban a férfiak és nők eltérő nyugdíjkorhatára, valamint az a tény, hogy több idős nő él egyedül; felhívja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre konkrét intézkedéseket az idősebb nőket fenyegető szegénység elleni küzdelem érdekében, egyrészt a nyugdíjak emelése, másrészt szociális támogatás révén;
3. megerősíti, hogy a munkaügyi szabályozásnak a szélesebb körű munkavállalói jogokon, a foglalkoztatás szabályozásán és a bizonytalan foglalkoztatás tilalmán keresztül történő javítása mellett vissza kell állítani, illetve védelmezni kell és elő kell mozdítani a kollektív tárgyalást mint az egyenlőtlenségek leküzdésének meghatározó eszközét, különösen a bérek tekintetében;
4. a szükséges cselekvési tervek részeként összehangolt erőfeszítésekre szólít fel a nők munkalehetőségekhez való hozzáférésének javítása és olyan fejlődési lehetőségek megteremtése érdekében, amelyek magasabb bérszintet eredményeznek azokban a szakmákban, amelyekben többségében nők dolgoznak;
5. a minimálbér emelésére irányuló intézkedések kidolgozására és teljes körű végrehajtására szólít fel annak érdekében, hogy az emberek fedezni tudják megélhetési költségeiket;
6. hangsúlyozza, hogy a munkalehetőségekhez való hozzáférés és az azt elősegítő feltételek központi szerepet töltenek be a nők emancipációjának és függetlenségének biztosításában az élet minden területén, a foglalkoztatástól egészen a szociális, gazdasági és politikai részvételig;
7. rámutat, hogy a megszorító intézkedések hosszú távú hatásai sok tagállamban kedvezőtlen hatással vannak a nők gazdasági szerepvállalására és a nemek közötti egyenlőség megvalósítására a – különösen a nőket érintő – növekvő munkanélküliség, munkaerőpiaci dereguláció, fokozódó bizonytalanság és alacsony bérszínvonal miatt, míg a közszolgáltatások (különösen az egészségügy és az oktatás terén) és a jóléti ellátások csökkentése tovább fokozza a nőket számos formában érintő megkülönböztetést és egyenlőtlenségeket;
8. felhívja az EU-t és tagállamait, hogy szüntessék meg és tegyék semmissé a nemek közötti egyenlőséget előmozdító programokra, közszolgáltatásokra és különösen a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátásra vonatkozó megszorító intézkedéseket és elvonásokat,
9. felhívja a tagállamokat, hogy erősítsék meg a nemek közötti bérszakadék megszüntetésére irányuló törekvéseiket az egyenlő vagy egyenlő értékű munkáért járó egyenlő díjazás elvének szigorú érvényesítésével, és nem csupán jogszabályokon keresztül, hanem a kollektív tárgyalások visszaállítása, előmozdítása és védelme révén is; továbbá olyan intézkedésekre szólít fel, amelyekkel kezelhető a foglalkoztatás terén mutatkozó vertikális és horizontális szegregáció, valamint a munkaerő-felvétellel és előléptetéssel kapcsolatos döntéshozatalnál alkalmazott diszkriminatív gyakorlatok;
10. felhívja az EU-t és tagállamait, hogy a munkaügyi jogszabályokban erősítsék meg az anyaság, az apaság és a szülőség védelmét, nevezetesen azáltal, hogy növelik a szabadságok mennyiségét, garantálják azok teljes kifizetését, csökkentik a szoptatás alatti munkaórák számát és megfelelő intézkedéseket hoznak e védelem érvényesítésére, továbbá beruháznak egy díjmentes kisgyermekkori nevelési és gondozási, valamint hosszú távú ápolási-gondozási szolgáltatásokat nyújtó állami hálózat kialakításába; ezzel összefüggésben elutasítja az egyéni, rugalmas munkafeltételek alkalmazását, amely a munkaerőpiac deregulációjának és a munkavállalói jogok gyengítésének eszköze;
11. megjegyzi, hogy a magas színvonalú gyermekgondozási szolgáltatásokat kínáló megfelelő infrastruktúra hiánya és megfizethetetlen költségei továbbra is jelentősen akadályozzák azt, hogy a nők a társadalom minden területén, így a foglalkoztatásban is egyenlő mértékben részt vegyenek;
12. hangsúlyozza, hogy e politikáknak meg kell könnyíteniük a nők munkaerőpiaci integrációját, és kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az alacsony jövedelmű családokra, az egyszülős családokra és más hátrányos helyzetű csoportokra;
13. felhívja a tagállamokat, hogy osszák meg egymással bevált gyakorlataikat a munkaerőpiacaik oly módon történő kialakításával kapcsolatban, amely hozzájárul a nemek közötti bér- és nyugdíjszakadék megszüntetéséhez;
14. felhívja a tagállamokat, hogy erősítsék meg az állami munkaügyi hatóságok kapacitásait, különösen az emberi erőforrások szintjén annak biztosítása érdekében, hogy megtegyék a jogszabályokban vagy kollektív szerződésekben meghatározott munkavállalói jogok érvényesítéséhez szükséges intézkedéseket, többek között a szabályokat be nem tartó vállalatok szankcionálása révén; felszólít továbbá egy azzal kapcsolatos értékelés elvégzésére, hogy a vállalatoknak nyújtott uniós finanszírozáshoz szabják feltételül a magas szintű munkaügyi normák alkalmazását és a nőkkel szembeni diszkriminatív gyakorlatok hiányát;
15. hangsúlyozza, hogy a nemek szerinti bontásban végzett adatgyűjtést tovább kell javítani az olyan területeken, mint az informális foglalkoztatás, a vállalkozói készség, a finanszírozáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, a nők elleni erőszak és a nem fizetett munka; hangsúlyozza, hogy a tájékozott és tényeken alapuló politikai döntéshozatalhoz minőségi adatok és bizonyítékok gyűjtésére és felhasználására van szükség; felhívja mind a Bizottságot, mind a tagállamokat, hogy gyűjtsenek részletesen lebontott adatokat a nemek közötti bérszakadék megszüntetése terén tett előrelépés jobb értékelése és nyomon követése érdekében, kiemelt figyelmet fordítva a megkülönböztetés halmozott és interszekcionális formáit elszenvedő csoportokra, például a fogyatékossággal élő nőkre, a migráns és az etnikai kisebbségekhez tartozó nőkre, a roma nőkre, az idősebb nőkre, az egyedülálló anyákra és az LMBTIQ-személyekre;
16. felhívja a Bizottságot, hogy ne mozdítson elő semmiféle olyan politikai ajánlást, amely a bizonytalan munkaügyi kapcsolatok növekedéséhez, a munka és a munkaidő deregulációjához, a fizetések csökkenéséhez, a kollektív tárgyalásokkal szembeni támadáshoz vagy a szociális ellátórendszerek privatizációjához vezetne;
17. sürgeti a Tanácsot, hogy indítsa újra a személyekkel szembeni, vallásra vagy meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló irányelv tárgyalását, amelynek célja, hogy horizontális megközelítés révén kiterjessze a megkülönböztetés elleni védelmet;
18. emlékeztet arra, hogy a nemek közötti egyenlőség biztosítása, valamint a nemek közötti bér- és nyugdíjszakadék elleni küzdelem jelentős társadalmi és gazdasági előnyökkel jár a társadalom egésze számára;
19. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottságnak, a Tanácsnak és a tagállamok kormányainak.
- [1] HL L 204., 2006.7.26., 23. o.