A Montenegróról szóló 2023. és 2024. évi jelentés (vita)
Annamária Vicsek (PfE). – Tisztelt Elnök Úr! Montenegró 2010 óta, Szerbia pedig 2012 óta az Európai Unió tagjelöltje. Több mint egy évtizede dolgoznak a csatlakozáson, reformokat hajtanak végre, hogy igazodjanak az uniós normákhoz. Montenegró már a jogállamisági fejezetek köztes mérföldköveit is teljesítette, Szerbia pedig már évekkel ezelőtt teljesítette a feltételeket a harmadik klaszter, a versenyképesség és inkluzív növekedés megnyitásához, de Brüsszelben hiányzik a politikai akarat a befogadásukhoz.
És mit látunk közben? Az Európai Bizottság ezer fős munkacsoportot állít fel, hogy Ukrajnát, amely csupán három éve tagjelölt, gyorsított eljárással beléptesse, sőt még az uniós döntéshozatali szabályokat is átalakítanák ehhez. Ukrajna EU-tagsága komoly biztonsági és gazdasági kockázat. Erről a magyar emberek világosan el is mondják a véleményüket. Már több mint kétmillióan részt vettek a VOKS 2025 konzultációban. Mi egyetértünk a tárgyalások felgyorsításával Szerbia és Montenegró esetében. E két nyugat-balkáni országnak már rég az EU-ban lenne a helye.