Gyülekezési szabadság Magyarországon és a Bizottság beavatkozásának szükségessége (vita)
András László (PfE). – Tisztelt Elnök Úr! A Budapest Pride-ot szervező szervezetek az elmúlt években százmillió forintos nagyságrendben kaptak külföldi támogatásokat, a különböző egyéb támogató szervezetek milliárdos nagyságrendben. Ezek a pénzek Soros György Nyitott Társadalom Alapítványától, a Soros-hálózat egyéb szervezeteitől és külföldi kormányoktól érkeztek. Csak itt, az EP-ben több tucat balliberális EP-képviselő jelentette be, hogy részt fog venni a Budapest Pride-on.
Mindezek mellett a gyülekezési szabadság alapvető szabadságjog és fontos pillére minden demokráciának, ezért különösen védendő, de nem mindenek elébe való. Nekünk Magyarországon a gyermekek mentális és fizikai egészsége és fejlődése az első. Erről szól a gyermekvédelmi törvényünk. Ehhez igazítottuk a gyülekezésről szóló törvényt is, és erre a különböző nemzetközi emberi jogi szerződések lehetőséget is teremtenek.
Sajnos a Pride-felvonulásokon rendszeresen előfordul, hogy szexuálisan provokatív, világnézeti szempontból sértő, vagy egyszerűen csak nem utcára való felszerelésben jelennek meg emberek, és ennek semmi köze nincsen ahhoz, hogy kinek milyen a szexuális irányultsága. Ennek mi nem akarjuk kitenni gyermekeinket. A magánéletben mindenki azt szeret, akit csak akar. A magyar törvények garantálják a megkülönböztetés tilalmát. Szóval külföldi résztvevőkkel, külföldi pénzügyi támogatással, külföldi politikai támogatással szervezni akarnak Magyarországon egy rendezvényt, amely megsértené a magyar gyermekvédelmi törvényt, amelyet a magyar emberek túlnyomó többsége támogat. Ezt tartsák tiszteletben!
(A felszólaló hajlandó válaszolni egy kékkártyás kérdésre)