Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2007. szeptember 5., Szerda - Strasbourg

11. Pénzügyi instabilitás és a valós gazdaságra gyakorolt hatás (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont a pénzügyi instabilitásról és a reálgazdaságra gyakorolt hatásról szóló tanácsi és bizottsági nyilatkozatok.

  Manuel Lobo Antunes , a Tanács soros elnöke. – (PT) Elnök úr, biztos urak, hölgyeim és uraim! Mint azt gondolhatják, még túl korai értékelni a pénzügyi piacokon bekövetkezett legújabb zavart. Specifikusabb gazdasági adatokra várunk még, és – mint tudják, a Tanács tavaly július óta nem ülésezett –, de egyetértek az Eurogroup elnökével, Jean-Claude Juncker úrral akkor, amikor azt mondja, hogy pillanatnyilag nincs a növekedési előrejelzésekre gyakorolt érezhető hatás az euroövezet egészében.

Az európai gazdaság továbbra is szilárd alapokon nyugvó, erőteljes növekedést mutat. Valójában az idén igen pozitív eredményeket mutatott a költségvetési hiányok csökkentése, az euro stabilitása, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás terén.

Ennek tükrében kell az általam korábban említett legújabb pénzügyi zavart szemlélni. Ez ügyben most csak ennyit tudok mondani. Biztos vagyok benne, hogy az Ecofin miniszterek szeptember 14-én és 15-én a portugáliai Portóban tartandó informális ülésén nagyobb részletességgel és sokkal teljesebb és aktuálisabb adatok alapján elemzik majd az Európai Unió gazdasági és pénzügyi helyzetét – ahogyan az a tanácsi üléseken szokott lenni.

Arról is szeretném biztosítani Önöket, hogy a portugál elnökség folytatja a pénzügyi szolgáltatások egységes piacának megszilárdítása terén végzett munkát. A felügyeleti gyakorlatok konvergenciájával kapcsolatos folyamatos, magas ráfordítások és a prudenciális keret folyamatos javulása is egyértelműen azt mutatja, hogy nem becsültük alá a pénzügyi stabilitást előmozdító keret fontosságát.

Végül pedig – általánosságban – az elnökség elkötelezett a lisszaboni menetrend folytatódó végrehajtása mellett. A menetrend végrehajtása a legmegfelelőbb hozzájárulás, amit csak tehetünk az európai gazdaság növekedési potenciáljának megerősítéséhez, valamint a szilárd alapok fenntartásához, a portugál elnökség pedig továbbra is erőteljesen elkötelezett e területen.

  Joaquín Almunia, Bizottság. − (ES) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Az utóbbi hetekben a pénzügyi piacokon súlyos zavart lehetett tapasztalni, amelyet eleinte az egyesült államokbeli másodrendű jelzálogpiac torzulása okozott.

Ez a torzulás aztán valamennyi pénzügyi piacra átterjedt az említett jelzálogokkal fedezett értékpapírokon és pénzügyi termékeken keresztül, amely jelzálogokat az utóbbi években óriási mennyiségben vásároltak fel pénzügyi intézmények az egész világon.

Ha megnézzük az elmúlt hetekben az értékpapírpiacokon végzett korrekciókat, azok nem voltak nagyobbak az elmúlt két évben végzett korábbi korrekcióknál; ami azonban nemrégiben történt, az annyiban szokatlan, hogy likviditási válságot okozott a bankközi piacokon, ami arra kötelezte a központi bankokat, hogy óriási pénzeket injektáljanak a rendszerbe. A likviditási problémák egyértelműen az információhiány miatti bizalomvesztésnek tudhatók be, mégpedig a piaci szereplők észak-amerikai magas kockázatú jelzálogokhoz kapcsolódó termékeknek való globális kitettségével kapcsolatban .

E zavar hatása jóval túlmutathat azon, amit eddig tapasztaltunk, ezért a részünkről teljes körű figyelmet érdemel és teljes mértékben indokolja a mai vitát. Még mindig túl korai számszerűsíteni a válság által a reálgazdaságra gyakorolt következményeket.

A végleges hatás alapjában véve három tényezőn múlik. Először is látnunk kell, hogy milyen közvetlen hatása van az észak-amerikai ingatlanpiac torzulásának az USA általános gazdaságára, noha nem kétséges, hogy az negatív lesz, az egyesült államokbeli növekedés pedig alacsonyabb lesz az eddig előre jelzettnél. Az USA gazdaságának a tágabb globális gazdaságra gyakorolt hatás miatt az egyesült államokbeli növekedés lassulása némiképp hatni fog a világ többi részére, különösen az európai gazdaságokra. E hatásnak – elviekben – korlátozottnak kellene lennie, mivel az uniós országok főként az EU-n belül kereskednek. Ezen túlmenően a globális gazdaság továbbra is nagy arányú növekedést tapasztal, a felemelkedő országok dinamizmusának köszönhetően. A felemelkedő országokat nyilvánvalóan nem nagyon érintette ez a válság.

A pénzügyi zavar esetleges hatásának értékelésekor egy második lényeges tényező a vállalkozások és háztartások finanszírozási feltételeiben bekövetkezett változás. Már látjuk azt, hogy a kockázati prémiumok újraértékelése még inkább összhangba hozza azokat az adott kockázat tényleges elemzésével. Itt egy olyan helyzet orvoslásáról van szó, amelyben a likviditás elégtelensége a kockázatértékelés bizonyos mértékű lazulásához vezetett. Ennek vannak pozitív aspektusai, de ha a finanszírozási feltételeket bizonyos határokon túlmenően szigorítják, a gazdasági tevékenységet kétségtelenül érintené a tőke csökkent mértékű rendelkezésre állása.

Talán a legfontosabb és legnehezebben előre jelezhető harmadik tényező a bizalomra gyakorolt hatás. A bizalom a befektetési és vásárlási döntések hajtóereje, de – az előbbiekben tárgyalt tényezőktől eltérően – szubjektív elem, amely az általános üzeneteken, felfogáson és a gazdasági szereplőknek nyújtott információkon alapul. Ezek közé tartoznak többek között az állami hatóságoktól érkező üzenetek, legyenek azok nemzeti kormányok, parlamenti képviselők vagy nemzetközi szervezetek.

Ezért úgy gondolom, hogy ez a vita kiváló alkalom nemcsak arra, hogy felmérjük a történéseknek az elmúlt hetekben a piacokra gyakorolt közvetlen következményeit, hanem arra is, hogy felidézzük és hangsúlyozzuk azt a tényt, hogy az európai gazdaság – amint azt a Tanács képviselője az imént mondta – továbbra is szilárd alapokon áll, amely gazdaságot nem szabadna, hogy jelentősen érintsen a legújabb zavar, valamint hogy ezért gazdaságunk jó helyzetben van ahhoz, hogy leküzdje a felmerült bizonytalanságokat.

Amint azt említettem, a globális gazdaság még mindig rendkívül dinamikus, és ennek köszönhetően külgazdaságunkban továbbra is kereskedelmi többlet van, amint azt az Eurostat által közzétett legfrissebb statisztikák bizonyítják. Különösen a termelőeszközökbe történő befektetés magas továbbra is, alátámasztva így a jelenlegi gazdasági tevékenységet és mintegy előre jelezve a termelékenység jövőbeli javulását. A magánfogyasztás részesül a folytatódó munkahely-teremtés előnyeiből, így legfrissebb statisztikáink azt mutatják, hogy az euroövezetben és az EU-ban csaknem történelmi mélyponthoz hasonlítható a munkanélküliségi ráta: az euroövezet esetében a munkanélküliség 7% alatt van. Az infláció továbbra is stabil.

Mindennek köszönhetően a társaságok pozitív eredményeket tudnak elérni, ami lehetővé teszi számukra, hogy anélkül birkózzanak meg a hitelezéssel kapcsolatos bármely megszorítással, hogy jelentősen felül kellene vizsgálniuk befektetési és növekedési terveiket. Röviden – hölgyeim és uraim – nem kétséges, hogy mivel megvalósult az egyik olyan hanyatlási tényező, amellyel kapcsolatban már egy ideje figyelmeztettek minket, amikor is közzétettük gazdasági előrejelzéseinket – ezek pedig az USA jelzálogpiacán bekövetkezett hanyatlással és annak az USA gazdaságára gyakorolt hatással kapcsolatos kockázatok –, az idei és jövő évi növekedés Európai Unióban és az euroövezetben nem fogja meghaladni az idén májusban adott előrejelzéseket.

Mindazonáltal jó okunk van arra, hogy bizakodóak maradjunk az európai gazdaság alapjai és annak a jelenlegi zavarokon való felülemelkedési képessége tekintetében. Jövő kedden, szeptember 11-én a Bizottság nevében közzé fogom tenni a 2007-re vonatkozó időközi növekedési előrejelzéseket, mind az euroövezet, mind pedig az EU vonatkozásában, amely kezdeti jelzéssel fog szolgálni számunkra a válság esetleges hatását illetően.

Még aznap alkalmam lesz Önökkel is ismertetni ezeket az előrejelzéseket, amikor megjelenek a Gazdasági és Monetáris Bizottság előtt. A 2008-ra és az azt követő évre szóló előrejelzésekre – mint tudják – mindaddig várni kell, míg szokás szerint novemberben közzé nem tesszük gazdasági előrejelzéseinket.

  Charlie McCreevy, a Bizottság tagja. − Elnök úr! Az Egyesült Államok másodrendű jelzáloggal kapcsolatos válsága és annak Európában esetlegesen kifejtett hatása lekötötte figyelmünket az elmúlt hetekben. Az európai jelzálogpiac az Egyesült Államokétól eltérő jellemzőkkel bír, így a közeljövőben kevésbé valószínű bármily hasonló léptékű probléma felmerülése Európában. Az Európai Unióban a másodrendű hitelezés igen korlátozott az Egyesült Államokhoz képest, és vannak olyan biztosítékaink, mint például a hitelezési szabályok és a piaci értékhez kötött hitelösszeg korlátozása.

A legutóbbi zűrzavar azonban egyértelműen bizonyította a pénzügyi piacok egymáshoz kapcsolódását és globalizációját. A kockázatokat okosan megosztották. Ez pozitívum. A válság továbbterjedése azonban már kérdéses. Néhány európai bank és vagyonkezelő alap ki van téve a másodrendű jelzálogokhoz kapcsolódó értékpapírok kockázatainak. Voltak tényleges problémák, különösen az eszközfedezetű és kereskedelmi értékpapírok piacán jelentkező likviditási megszorításon keresztül.

Hogy mit tanulhat Európa ebből a válságból? Még túl korai határozott következtetéseket levonni, mivel még mindig túl sok a bizonytalanság a piacon. Az is fontos, hogy érzékenyen és a helyzet értékeléséhez szükséges időt kihasználva reagáljunk. A gyors politikai reakció valószínűleg rossz reakció.

Előzetes elmélkedésünkből az alábbi kérdések következnek:

Először is: a piacok egymáshoz való kapcsolódása azt mutatja, hogy mennyire fontos globálisan összefutó, szilárd prudenciális szabályokkal és a befektetőket védő megfelelő normákkal bíró szabályozási megközelítéssel rendelkezni. Ez a Bizottság által az Egyesült Államokkal és más joghatóságokkal folytatott szabályozási párbeszédét még kritikusabbá teszi. Az átgyűrűző hatások miatt szükség van a szabályozás jó minőségű normáira a globális pénzügyi piacok egészében.

Másodsorban: elkerülhetetlenül felmerülnek az egyesült államokbeli jelzálog-hitelezéssel kapcsolatos kérdések. Miközben támogatom azt az elgondolást, hogy könnyítsék meg az olyan emberek ingatlanpiachoz való hozzáférését, akik rendes körülmények között nem tudnának lakást venni, utólagos bölcsességgel elkerülhetetlen megvitatni a szabályozás és a fogyasztóvédelem megfelelősségét. A korrekció már zajlik, de a probléma megoldása időt vesz igénybe.

A válság egyik tanulsága a polgárok számára az egész életen át tartó pénzügyi oktatás biztosításának fontossága annak biztosítása mellett, hogy felelősségteljes hitelezés érvényesüljön. Mi, itt az Európai Unióban már vizsgáljuk ezeket a kérdéseket a fogyasztói és jelzáloghitelekkel, valamint a fogyasztói oktatással kapcsolatban jelenleg végzett munkánk keretén belül.

Harmadsorban: a jelzáloghitelek és kockázataik harmadik felekre való átruházása áll e válság középpontjában. E kockázatok olykor visszaszálltak a hitelezést elindító bankra akkor, amikor pénzügyi eszközeiket nem lehetett értékesíteni vagy nem tudták finanszírozni a bank által kibocsátott értékpapírokat.

Nyilvánvaló, hogy közelről meg kell vizsgálnunk a szóban forgó mechanizmusokat – azaz a továbbhitelezés és a céltársaságok szerepét, valamint az európai bankok vonatkozásában meglévő relevanciájukat.

Az összetett, értékpapírosított termékek és a feszült piaci helyzetekben a piackiegyenlítési mechanizmusok értékelésével kapcsolatos problémák is további elemzést igényelnek. A legutóbbi piaci válság a jó hírnévvel kapcsolatos – valamint likviditási – kockázatok jelentőségét is kiemelte, mint a bankok összetett ügyleteknek való kockázati kitettségének megfelelő értékeléséhez szükséges lényeges elemeket.

Negyedszer: mi a helyzet a Bázel II.-vel, a bankokra vonatkozó tőkekövetelményekről szóló új irányelvvel? A Basel II továbbfejlesztett lehetőségeket biztosít a bankok és a befektetőcégek számára arra, hogy megfelelően értékelhessék a kockázatokat és helyesen tudják kiszámítani szabályozási tőkéjüket. Ugyanezt teszi a Szolvencia II., amely a Bázel tágabb értelemben vett megfelelője a biztosítási ágazat vonatkozásában.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy elbízhatjuk magunkat. Lesznek olyan kihatások, amelyek a szabályozók részéről gondos vizsgálatot tesznek majd szükségessé. Például több munkát kell végezni az összetett termékek tőkefelmérésére és a bankok azon képességére vonatkozóan, hogy a válsághelyzetekben azonosítsák az esetleges problémákat, beleértve a kockázatok bizonyos területekre való koncentrálását is.

Ötödször: sok fedezeti alap volt különösen aktív a strukturált hitelpiacokon. Sok ilyen fedezeti alapnál és tehetős magán- vagy intézményi befektetőiknél esetleg – olykor igen súlyos – veszteségek merültek fel az elmúlt hónapokban. A piacok ebbe az irányba haladnak.

A fedezeti alapok tapasztalt befektetői tudják ezt. A pénzügyi piacok kockázati alapon működnek. Nem kritizálom azokat, akik vagyonokat szereznek, mikor jó szelek fújnak; nem hullatok könnyet most sem, ha veszteségük van. A kulcsfontosságú dolog azonban az, hogy úgy tűnik, a fedezeti alap kudarcai nem gyűrűztek át a tágabb pénzügyi rendszerre. A befektetési alapokkal kapcsolatos szabályok, az USIT-ok kitartottak. Várakozásainknak megfelelően prudenciális keretünk és bankkockázati ellenőrzéseink megakadályozták azt, hogy a fedezeti alapok kudarcai nagyobb mértékű rendszerzavart okozzanak.

Még ha néhányan démonizálni is kívánnák a fedezeti alapokat, nem ezek a piaci nehézségek okai. Ne felejtsük el, hogy hol gyökerezik a jelenlegi válság: a gyenge minőségű hitelezésben, e kölcsönök mérlegen kívüli eszközökben való értékpapírosításával vegyítve, amelyek kockázatait kevesen értették. Ezek azok a kérdések, amelyekre a prudenciális hatóságoknak és felügyelőknek a jövőben összpontosítaniuk kell.

Hatodszor: milyen szerepet játszottak a hitelminősítő ügynökségek ebben a válságban? Már bíráltam azt, hogy milyen lassan minősítették le a másodrendű hitelezéssel fedezett strukturális finanszírozás esetében a hitelképességet. Mennyire volt szilárd a módszertanuk? Mennyire voltak megfelelőek a strukturált termékekkel kapcsolatos korlátozások a már kifejtett és megértett standard vállalati hitelminősítéshez képest?

A hitelminősítő ügynökségek esetleges összeférhetetlenségei további aggályt jelentenek: egyrészt azért, mert a bankok tanácsadóiként járnak el a tekintetben, hogy miként alakítsák ki kínálatukat, hogy a legjobb minősítések elegyét kapják; más részről pedig a hitelminősítő ügynökségek olyan minősítéseket adnak, amelyekre a befektetők széles körben támaszkodnak. Ez a szabályozókat is érinti – a bankok tőkekövetelményeinek kiszámításával kapcsolatban meglévő jelentőségük miatt.

Állítólag a strukturált termékek esetében előre nem jelzett minősítési infláció történt. A hitelminősítő intézetek szerepének egyértelműbbnek kell lennie: mit tehetnek és mit nem, mennyire lehet rájuk hagyatkozni és mennyire nem. E kérdéseket az európai értékpapír-piaci szabályozók bizottságában (CESR) nyomon követem, és nemzetközi partnereinknél is szeretném felvetni ezeket.

Egyértelmű, szilárd és módszeres és szigorúan alkalmazott szabályokra és elvekre, a befektetők részéről pedig arra van szükségünk, hogy sokkal jobban megértsék a minősítések felhasználását és korlátozásait, valamint azok megbízhatóságát vagy megbízhatatlanságát. A minősítéseket befolyásoló összeférhetetlenségek körét határozottan kell kezelni. Természetesen a piaci szereplők részéről tanúsított megfelelő gondosság is létfontosságú. Hogy ez hol volt? Folyamatosan és objektívan értékelték-e a cégek és az általuk alkalmazott szakemberek az általuk vásárolt és eladott eszközök minőségét és ezen eszközök szerkezetének kihatásait, vagy csupán vélelmeztek? Megálltak csak egy pillanatra is, és mérlegelték az alapul szolgáló eszközök életképességét, a csalással kapcsolatos kockázatokat, a hitelezést kezdeményezők korábbi minősítéseit és a piacokon uralkodó tendenciákat? Ők maguk megkérdőjelezték a minősítéseket, és hozzáfértek az ehhez szükséges – akár minőségi, akár mennyiségi – adatokhoz?

Remélem, hogy valamennyi pénzügyi cég igazgatósága meg fogja vizsgálni intézkedéseit, és levonja a megfelelő következtetéseket. Úgy véljük, hogy a nem szigorú, elvi alapokon nyugvó szabályozás a legjobb megközelítés a pénzügyi szektor esetében – ez már bizonyította értékét. De óvatosnak kell lennünk és le kell vonnunk a tanulságot. Valamennyi félnek fel kell vállalnia felelősségét, és azt komolyan kell vennie.

  John Purvis, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Míg a Tanács nem ülésezett, legalább az Európai Központi Bank dolgozott, és úgy vélem, némi dicséretet érdemel azért, hogy elejét vette Európa esetleges további megfertőződésének. Reméljük, hogy továbbra is ezt az érzékeny, ésszerű és fogékony szerepet fogja játszani.

Bizonyos időközönként azonban úgy tűnik, hogy a pénzügyi élet elkerülhetetlen ténye, hogy a versenyelőny utáni hajsza túlzásokhoz vezet, ami viszont előre jelezhető kudarcot okoz. Ezek a nyomások felelősek javarészt a McCreevy úr által körülírt innovatív pénzügyi eszközök kidolgozására irányuló sürgetésért is, és ezek bújnak meg az amerikai másodrendű jelzálogpiac válságának kialakulása és annak ebből következő, Európára való átterjedése mögött is.

Nem gondolom, hogy ez a helyzet indokolná a fedezeti alapok boszorkányok módjára való üldözését. Bizonyos mértékig talán finomkodtak vagy naivak voltak, e hipermodern alkímiák áldozataivá lettek. Ugyanígy a rendesen konzervatív, de naiv bankokat az ilyen – állítólag – jó minősítésű eszközök által fizetett magasabb kamatok arra kísértették, hogy olyan irányba menjenek, amiről nyilvánvalóan kiderült, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Úgy tűnik, hogy a pénzügyi piacoknak csak néhány szereplője – beleértve talán egypár szabályozót – érti eléggé ezeket az eszközöket, ezeket a hitelderivatívákat, e jelzáloggal fedezett adóskötelezvényeket. Még kevesebben értik teljesen a potenciális kockázatokat és hatásokat. Így mind az Egyesült Államokban, mind pedig Európában a hatóságokra az hárul – és örömmel tölt el, hogy McCreevy úr ezt az aspektust ennyire komolyan fogja venni –, hogy egyre jobban megismerjék ezeket a mechanizmusokat, szerkezetüket és részesedésüket, részesedéseik minősítésének, értékelésének, elszámolásának módját, forgalmazásukat, likviditásukat és velük való kereskedési lehetőségeket.

Az innováció legalább annyira kívánatos a pénzügyi mechanizmusokban, mint másutt. Ennek nem szabad akadályoztatva lennie akkor, amikor valószínű, hogy ennyire súlyos problémák merülnek fel; létfontosságú, hogy az igazgatók és szabályozók felvállalják felelősségeiket azok teljes mértékű megértése és – adott esetben – a szükséges megszorítások bevezetése érdekében.

  Robert Goebbels, a PSE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr! A pénzügyi piacokon augusztusban történt zavar ára még nem látszik. A Bizottság – az imént hallhattuk – azt várja, hogy ez negatív hatással jár majd a növekedésre. A bankok és más pénzügyi szereplők által elszenvedett tényleges veszteségek akkor válnak nyilvánvalóvá, ha elkészítik éves beszámolóikat.

Almunia biztos úr szerint még mindig nem rendelkezünk elég információval valamennyi szereplő tényleges, általános kitettségére vonatkozóan. Üdvözlendő elv, hogy bennmaradnak a pácban azok, akik túl nagy kockázatokat vállaltak, de a pénzvilág spekulatív tevékenységén túl vannak áldozatok: azok a családok, akik bennrekedtek a jelzálog-hitelezés csapdájában azon ígéret alapján, hogy az ingatlanpiac korlátlanul fog növekedni, valamint azok a kisbefektetők, akik olyan kockázatok felé fordultak, amelyeket alábecsültek mindazok, akik a zsíros jutalékokból élnek – beleértve a hitelminősítő intézeteket is.

A szocialista képviselőcsoport évek óta kéri a fedezeti alapok és a piacok által a végtelenségig sokszorozott különleges eszközök fokozott felügyeletét. Amint azt Carlo Ciampi máig is állítja: a derivatív termékek nagy visszhangot keltő fejlődése mentes mindenféle ellenőrzéstől. Már a nagyobb bankok igazgatói sem értik ezeket a homályos eszközöket. A tényleges kockázatokat – például az ingatlankölcsönöket – a végtelenségig fel aprózzák, és ismételten felveszik a befektetési alapok termékeibe és tőzsdei eszközökbe, aminek eredményeként már senki nem tudja fellelni az eredeti kockázatot.

A piac azt várja, hogy a központi bankok siessenek a spekulánsok megmentésére. Az EKB – végső hitelezői szerepében – tulajdonképpen ezt tette. Az ember azt kérdezhetné, hogy az EKB-nak miért kellett a piacba több tőkét injektálnia, mint a FED-nek, mikor az hirtelen illikviddé vált, jóllehet a másodrendű válság az Egyesült Államokból érkezett? Az európai bankok hiszékenyebbek voltak? A felügyeleti hatóságok nem végezték megfelelően munkájukat? A szocialista képviselőcsoport arra szólít fel, hogy a Bizottság vonja le a megfelelő tanulságokat a pénzpiacból, amely túl homályossá és így a reálgazdaság számára rendkívül veszélyessé vált.

(Taps)

  Margarita Starkevičiūtė, a ALDE képviselőcsoport nevében. – (LT) Először is szeretnék válaszolni Goebbels úr arra vonatkozó kérdésére, hogy az Európai Központi Bank miért osztott ki több pénzt, mint az USA Központi Bankja. Ez azért történt, mert most az EU gazdasága a legnagyobb a világon. Ez mindannyiunk számára óriási kihívás. Meglepett és elszomorított az a tény, hogy az OECD és az Európai Bizottság ugyanaznap egymástól eltérően értékelte a piacon észlelhető pénzügyi problémák kimenetelét. Ez azt jelenti, hogy az Európai Bizottságnak valószínűleg ki kell igazítania gazdaságértékelési modelljeit, különösen azért, mert valószínű, hogy azok matematikai módszereken alapulnak. Ez aggasztó, mivel a gazdaságpolitikai előrejelzés bonyolult ügy, az alkalmazott eszközöknek pedig rugalmasnak kell lenniük.

Mit tegyünk most, mikor új kihívásokkal találkozunk? Nem szeretném most kommentálni a felmerülő problémákat; képviselőtársaim ezen már túlvannak. Csupán egy dolgot hangsúlyoznék. Először is a válság az EU határain belül akkor alkalmazott agresszív monetáris politika miatt merült fel, amikor megkísérelték megoldani az internetes buborék problémáit. Tehát nem tudjuk harmadik országok különféle döntéseit befolyásolni. Megerősíthetjük a felügyeleti szervekkel folytatott párbeszédet és együttműködést, de az Európai Unió egy dilemmával néz szembe: jelenleg zajlik a pénzügyi intézmények globális összeolvadása, és lehet, hogy már nem lesz egységes piacunk. Transzatlanti piacunk lesz az értékpapírok területén; talán másmilyen piacunk lesz a biztosítások területén. Ez azt jelenti, hogy el kell döntenünk, egységes piacnak tartjuk-e Európát és megköveteljük-e azt, hogy valamennyi megállapodást európai szinten kössenek meg? Elfogadhatunk-e kísérleti projekteket akkor, amikor egyik piacunk önállóan lép be a világ színterébe? Erről meg kell állapodnunk, máskülönben igen nehéz lesz kezelni ezt a válságot.

Még egy dolgot szeretnék hangsúlyozni. A pénzügyi piacok szerkezetének átalakítása jelenleg zajlik. Az egységes euro-pénzforgalmi övezetről (SEPA) szóló irányelvben mi magunk ismertük el a nem banki intézmények szerepét. Be kell vallanunk, hogy különböző iszlám bankok és alapok tűnnek fel, és végső soron azt, hogy kereskedelmi hálózatok lépnek be a pénzpiacra. Így a nem banki intézmények szabályozására is szükség van – közös szabályozásra, amely azonossá tenné a játékszabályokat mind a banki, mind a nem banki intézmények számára. Ez a mai valóság.

A harmadik kérdés, amit hangsúlyozni szeretnék az az, hogy aggódom amiatt, hogy csak kockázati modelleket használunk fel alapként. A kockázati értékelésnek ez az elve igen szubjektívnek bizonyult és ezért kétségeim vannak a Szolvencia II. és a Bázel II. irányelvek felől. Nem bízhatunk a hitelminősítő intézetekben; bírálhatjuk ugyan őket, de attól a probléma még megmarad. A piaci eszközökben – azaz a likviditásban – kellene megbíznunk. Ha bizonyos értékpapírokat nem tudunk eladni a piacon vagy ha azokkal alig-alig kereskednek, akkor egyetlen intézet sem tudja értékelni azokat. Ezt fel kell fogni és csökkentenünk kell azt a mértéket, amennyire a jogszabályaink a hitelminősítő intézetektől függnek.

Zárásként mindenképpen szeretném elmondani, hogy nincs szükség mentő pénzintézetekre. Saját tapasztalatból mondom, a litvániai pénzügyi válság után, hogy amikor a bankárok egypár hetet börtönben töltenek, igen hamar megértik, hogy hogyan is kell a bankokat igazgatni.

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

  Brian Crowley, az UEN képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Szeretném megkérni a biztos urakat, hogy válaszoljanak.

Az augusztusban a másodrendű piacon történt események számos kérdésre világítottak rá mindannyiunk előtt. Először is a pénzügyi piacok globalizált jellegére, amellyel most foglalkozunk, valamint arra a kérdésre, hogy milyen ütemben tud a szabályozás vagy a felügyelet lépést tartani az új termékek és új elgondolások kifejlesztésének módjával. De arra is emlékeztet, amit egyszer Írország délnyugati részén egy idős Nyugat-Cork megyei mezőgazdasági termelő mondott nekem: nincs hajnövesztő olaj – elnézést a teremben helyet foglaló személyektől, akik hajhullási problémákkal küzdenek; nincs varázsszemüveg, amellyel át lehet látni a ruhákon, és mindennap születik egy bolond. A valóság az, hogy a rendelkezésre bocsátott termékeknek magas volt a kockázatuk és – bármit is mondanak – a caveat emptor (Fogyasztó, védd magad!) elgondolás olyasvalami, aminek az ilyen magas kockázati termékekbe majdan befektető bankokkal vagy más alapokkal kapcsolatos bármely döntés középpontjában kellett volna állnia. Ez élesen ellentétbe állítja a hitelminősítő intézetek szerepét és felelősségét nemcsak az általuk adott tanács, hanem különösen a tekintetben is, hogy átláthatóan tájékoztatnak minket arra vonatkozóan, hogy maguk képviselik-e ezeket az alapokat, vagy hogy tényleg egyértelmű és független tanácsot adnak-e.

A kollégák emlékeznek arra, hogy néhány évvel ezelőtt tárgyaltuk a fogyasztói hitelről szóló irányelvet, az átláthatóság és a fogyasztók számára független tanács rendelkezésre állásának kérdése pedig az egyik kulcsfontosságú elem volt. Most nevetséges, hogy a világ – és Európa – néhány legnagyobb pénzügyi intézménye, akik azok az emberek, akik olyan sok pénz költenek arra, hogy szakértelmet vásároljanak és megmondják nekünk itt Európában, hogy hogyan kellene gazdaságunkat működtetni, most ők lehetnek azok, akiket rossz befektetési politikájuk miatt elkapnak.

Gratulálok McCreevy biztos úrnak, amiért hajlandó felvállalni ezt a kérdést és foglalkozni néhány ilyen területtel. Úgy vélem továbbá, hogy ez most nemcsak a hitelminősítő intézetek vizsgálata tekintetében létfontosságú, hanem azon kockázat tekintetében is, amelynek az európai bankok az említett befektetések némelyikével kapcsolatos politikák miatt vannak kitéve, jövő héten pedig ...

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

  Alain Lipietz, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! A válság azt követeli, hogy három pontra rávilágítsak.

Először is, ez egy, az észak-amerikai nemzeti tisztviselők körében kialakult viszontagságos válságból fakad. Meg kell érteni, hogy valamennyi egyesült államokbeli tisztviselő igen komoly hiányokkal küzd, amely az általunk amerikai ikerhiánynak nevezett jelenségként írható le. Itt volt nekünk ez a válság, lesz másik is, akár a nagyobb egyesült államokbeli társaságoktól, egyesült államokbeli államoktól vagy akár magától a szövetségi kormánytól származzon is. Még néhány igen komoly válság begyűrűzésére számíthatunk az Egyesült Államokból a következő évek során.

Másodsorban: ez a válság az Egyesült Államokban márciusban történt. A fedezeti alapokon keresztül terjedt el a világban, amelyek közül az első kettő júniusban ment csődbe. Az európai bankokat csak július végén, augusztus elején érintette. Volt időnk rájönni arra, hogy a lángok terjednek. Merkel asszony, a G8 idején soros elnök azt mondta, hogy hozzunk intézkedéseket a fedezeti alapokra vonatkozóan, és senki nem hallgatott rá. Ami még rosszabb, az az, hogy Hollandiában az a folyamat zajlik éppen, hogy a fedezeti alapok országon belüli létrehozásának deregulációjára irányuló politikát dolgozzanak ki. Ugyanakkor, amikor épp a fedezeti alapok ellen beszél, az Európai Unió ösztönzi fejlesztésüket a saját területén belül. Ez bizonyítja, hogy súlyos kudarcot vallottak az Európai Unió azon kísérletei, hogy felügyeleti intézkedéseket és prudenciális szabályokat írjon elő a saját maga számára.

A prudenciális szabályokat és a pénzügyi konglomerátumok felügyeletét támogató egykori előadóként ezt személyes kudarcként élem meg. Emlékszem arra, hogy egynél több parlamenti ülésszakra volt szükségünk ahhoz, hogy megírjunk egy egyszerűsített tájékoztatót az értékpapírok európai kibocsátásáról. Ma egyetlen bank sem képes elolvasni azt az összetett tájékoztatót, amelyet egy másik bank ad ki az általa értékesített alapok tartalmáról. Ide jutottunk.

A harmadik probléma – amint azt a Központi Banknak évekkel ezelőtt mondtam – az az, hogy nem tudjuk szabályozni a monetáris rendszert kizárólag a hitelezési kamatlábakra irányuló intézkedésekkel. Úgy gondolom, hogy Európában a válságot felgyorsította az Európai Központi Bank kamatlábainak utolsó negyedév végén történő emelése. Szerintem nem elég azt mondani, hogy csökkenteni kellene a kamatlábat 0,5%-kal, vagy hogy ugyanazt a kamatlábat kellene megtartani vagy növelni 0,5%-kal. Egy valódi problémát kell megoldanunk, ami a hitelezés tekintetében egy szelektív politika újbóli bevezetése, hogy így a kamatlábat 0%-ban lehessen meghatározni az olyan szükséges befektetések esetében, mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem, és hogy a kamat sokkal drágább lehessen a spekulációra irányuló hitelezés tekintetében.

  Godfrey Bloom, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! A karzaton ülőknek szeretném címezni megjegyzéseimet, ahol is sokkal többen foglalnak helyet, mint ahány képviselő itt a félkörívben van. Remélem, fent vannak fejhallgatóik, mivel itt ma olyan emberek hoznak határozatokat, akik egyáltalán semmi tudással nem rendelkeznek a nemzetközi pénzügyekről.

40 éve dolgozom a pénzügyi szolgáltatások terén; közgazdász vagyok: a fedezeti alapokról beszélünk, nemzetközi valutáról beszélünk. Ha ki akarják valahol keresni és meg akarják nézni, hogy az európai parlamenti képviselők milyen szakértelemmel rendelkeznek, szerintem keserűen fognak csalódni. Azonban itt vagyunk és a globális pénzügyekről hozunk döntéseket. A brit GDP 40%-át London városa adja. Vannak itt olyan lengyel, cseh és lett emberek, akik egyáltalán nem értenek ezekhez a dolgokhoz és ők döntik el, hogy merre haladunk a nemzetközi pénzügyek jövőjét illetően.

(Zúgolódás)

Nem értik ezeket a dolgokat. Nem tudnak többet ezekről a dolgokról, mint amennyit az agrárpolitikáról, a halászati politikáról – az egészről – tudnak, de ez van.

Hölgyeim és uraim, ott a karzaton! Ha nemzetközi pénzügyeket akarnak látni, menjenek Dubaiba, New Yorkba, Los Angelesbe, Bermudára. Látják a lent helyet foglaló embereket – nézzék csak meg őket! Egyikük sem csinált igazán semmit egész életében. Ez egy Mickey egér gyülekezet és sokat fogunk veszíteni.

  Elnök. − Felhívnám a figyelmét arra, hogy amikor az ülésteremben beszél, akkor szavait az Elnökhöz és a képviselőkhöz intézi, míg az ülésen résztvevők a hallgatóság tagjai. Kérem tisztelje meg azokat, akik megtisztelik Önt azzal, hogy meghallgatják!

(Taps)

  Luca Romagnoli, az ITS képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Az Egyesült Államok magas kockázatú hitelezési piacának összeomlása olyan nagy vizet kavart, hogy az még mindig érezhető az értékpapírpiacokon, és amely a spekulánsokat és a megtakarítókat komoly válságba sodorta.

Hogy mit tettek az egyesült államokbeli ingatlanpiaci szereplők, az köztudott: kölcsönöket ajánlottak magas kockázatot jelentő személyeknek, amelyekkel kapcsolatban ezek késedelembe estek, így nemcsak a pénzügyi termékeket, hanem sok bankot is válságba sodortak. Idén a kölcsönfelvevők óriási aránya hagyta abba a részletek fizetését, az egész rendszert válságba sodorva.

Olaszországban úgy tűnik, hogy tőzsdei mozgásokon kívül a válság csak enyhén hatott a nemzeti bankrendszerre, mivel az olasz bankok nyilvánvalóan nincsenek közvetlenül kitéve a másodrendű hiteleknek. Nem ez volt a helyzet sok német, brit és francia bank esetében, ezért tartjuk ma ezt a vitát. Ezért a legkevesebb, amit remélhetünk az az, hogy vizsgálatot indítnak a legnagyobb nemzetközi hitelminősítő ügynökségeknél az általuk az említett eseményekben játszott szerepre vonatkozóan, ekként pedig intézkedhetünk a pénzügyi instabilitással és a valós gazdaságra gyakorolt hatással kapcsolatban.

Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy elmeséljem, mi történik Olaszországban – mert a kölcsönök és az ingatlanvásárlások hazámban jelentős méreteket öltenek –, és hadd mondjam el azt, amit egy fontos olasz hetilap a L'Espresso ismertetett néhány olasz politikus (amely politikusok mellesleg a mi kollégáink is) által oly sok megtakarító és olyan sok ember szenvedéseivel kapcsolatban tanúsított etikáról, akik azért küzdenek, hogy visszafizessék a kölcsönöket, amikor valójában egy olyan egyszerű intézmény, mint például a szociális kölcsön lehetővé tehetné, hogy az embernek háza legyen. Mindennek dacára, hallgassák csak, hogy mit tárt fel a L'Espresso néhány olasz baloldali politikusról – a baloldaliság pedig hangsúlyozásra érdemes tény –, valamint néhány centrista figuráról, de azért főként a baloldaliakról.

Ezek az úriemberek – akiknek családi és utónevét, valamint címét a cikk felsorolja – kivételesen kedvező feltételek mellett vásárolhattak ingatlant Rómában. Mondhatjuk, hogy az ajánlatok talán elfogadott gyakorlatot és talán réges-régi gyakorlatot képeznek a hazámban – de nemcsak Olaszországban, hanem a világon mindenütt. Azonban amikor ajánlatot kérnek és megkapják a bank vagy egy biztosítótársaság támogatását, akkor azon tűnődöm, vajon mit adnak cserébe a hatalommal rendelkezők?

A hetilap szerint Veltroni úr, Prodi úr jogutódja, Cossutta asszony, az egyik legradikálisabb és legelkötelezettebb kommunista és más emberek erkölcseinek egyik legismertebb bírálója, az egykori miniszterelnök, Violante úr lánya, valamint Marino úr, Mancino úr, Mastella úr, Casini úr, Proietti úr és Baccini úr vásárolt olykor 25–30 szobás házakat Rómában a piaci ár negyedéért – hacsak nem még annál is kevesebbért – a tulajdonosok által kínált különleges feltételek mellett, amely tulajdonosok, eléggé meglepő módon bankok és biztosítótársaságok.

Mondhatjuk, hogy a demokráciának megvan a maga ára és a ploretariátusnak is megvolt a maga ára, mint ahogyan a progresszív szocializmusnak is megvan ma a maga ára, amely utóbbi azt a képességet örökölte elődeitől, hogy saját érdekeinek követésében legyen határozott. Ha Önöket hónapról hónapra a jelzálog fojtogatja és – hozzám hasonlóan – szerencsésnek mondhatják magukat azért, hogy kicsit kevésbé szenvednek ettől hála e parlamenti széknek, valamint házastársuk tevékenységének, aki szintén hozzájárul ahhoz, akkor a régi és az új kommunistákat kell vádolniuk, akik úgy döntöttek, hogy liberalizálják a taxiengedélyeket és a fodrászok nyitva tartási idejét, úgy döntöttek hogy szupermarketekben árusítanak gyógyszereket, de a bankokra bízták annak eldöntését, hogy milyen áldozatokat követelnek a családjaiktól azért, hogy megterhelik jövőjüket és életüket.

Olasz és európai polgárok csak saját magukat vádolhatják, ha úgy döntöttek, hogy mást tesznek, mint hogy a városokat, régiókat és nemzeteket most vagy korábban kormányzó valamelyik olasz pártban építsenek karriert, amely pártokat a kormányzásban a bankok irányítanak.

  Cristobal Montoro Romero (PPE-DE). – (ES) Elnök úr, tanácsi soros elnök úr, biztos urak! Mindenek előtt szeretném megköszönni a körünkben lévő, szaktekintéllyel rendelkező személyek arra vonatkozó szavait, hogy fenntartsák az általunk tapasztalt válság ellenére az optimista hozzáállásunkat.

Ugyanakkor azonban szeretnék ebbe a vitába a lehető legtöbb realizmust is belevinni, mivel a tények komolyságának elfedése csak zavarhoz fog vezetni a megoldások keresése közben.

Először is: olyan válsággal nézünk szembe, amelyet előre jeleztek. Nem meglepetésválsággal állunk szemben. Már legalább egy éve tudtuk, hogy ez be fog következni, de senkit sem érdekelt és hiányzott a reakcióképesség is.

Másodsorban: komoly válsággal állunk szemben. Maga a Bundesbank elnöke alig három napja mondta ezt. Egy, a bizalommegvonás miatt kialakuló, klasszikus bankválság határán lehetünk.

Harmadsorban Európát olyan országokban lévő pénzügyi intézmények fertőzték meg, amelyek azért nem képesek nyereséget termelni, mert gazdaságaik relatíve stagnálnak, és ennélfogva nagyobb kockázat mellett próbáltak profitot keresni. Ezért kimondható, hogy a felügyeleti hatóságok, az európai prudenciális hatóságok ezt nem akadályozták meg.

Az Európai Központi Bank volt tehát az első, aki beavatkozott a válságba, az egyetlen, aki a legtöbb pénzt injektálta be, pont azért, mert Európában, Európa szívében van, amely most áll talpra gazdaságilag és ahol ez a válság a legsúlyosabbra fordulhat. Ezért nagyobb mértékű egyértelműségre van szükségünk a tekintetben, hogy melyek az utóhatások és hogy valójában mekkora ez a válság.

A negyedik jellemvonása annak, amit tapasztalunk, azon körülményeknek, amelyek körülvesznek minket, az kétségkívül – röviden – a monetáris hatóságaink reakciója, az Európai Központi Bank reakciója.

Véleményem szerint a Központi Bank helyesen cselekedett, amikor likviditást biztosított, mert amit itt láthatunk az a likviditás kivonása. Az is igaz azonban, hogy ellentmondásos az, hogy erre épp akkor kerül sor, amikor Európa növeli a kamatlábakat azért, hogy korlátozza a rendszer likviditását, hogy korlátozza a hitelt. Ez olyan hatalmas ellentmondás, amelyek megfelelően meg kell magyarázni, az ahhoz hasonló zavarok nélkül, amelyek az egész augusztusban adott magyarázatokból eredtek.

A pontosítás létfontosságú, mert családok millióiról és kis- és középvállalkozások millióiról van szó, amelyek változó kamatlábaktól függnek Európa-szerte, és eladósodnak. Ezért létfontosságú, hogy egyértelművé tegyük a kamatlábbal kapcsolatos helyzetet és gondosságra intsünk a kamatláb-emelésekkel kapcsolatban Európában annak érdekében, hogy megerősítsük azt a gazdasági növekedés és munkahely-teremtést, amelyre annyira nagy szükségünk van az uniós integrációnak e szakaszában.

  Pervenche Berès (PSE). – (FR) Elnök úr, biztos urak, hölgyeim és uraim! Reálisan kell látnunk: annak ellenére, hogy milyen erőteljes európai jogalkotók vagyunk, nem tehetünk semmit e válság eredetével kapcsolatban. Erőtlenek vagyunk az egyesült államokbeli jogalkotóval szemben, aki képtelen felfogni a jelzálog-hitelezés terén az akár a bankok, akár más intézmények általi fogyasztóvédelmet.

Lássunk reálisan: olyan válsággal állunk szemben, amelynek hatásait sürgősen korrigálnunk kell, de amelyből le kell vonnunk a hosszú távú tanulságokat is.

Legyünk egyértelműek: európai polgáraink – igencsak jogosan – aggódnak e válság valós gazdaság finanszírozására gyakorolt következményei miatt. Legyünk egyértelműek: polgártársaink nem értik, hogy egypár olyan ember kockázatvállalásával való megbirkózás érdekében, akiknek javadalmazási módszere mentes mindenféle gazdasági logikától, miért kényszerülnek az olyan közintézmények, mint például az Európai Központi Bank a végén arra, hogy a piac likviditásának garantálása érdekében közbeavatkozzanak.

Birkózzunk meg a helyzettel! Helyezkedjünk arra a pontra, ahová az európaiaknak helyezkednünk kell, és álljunk a valóság és a javaslatok talaján! Végül is a Központi Bank elvégezte végső menedékként kölcsönadói munkáját. Felügyeleti szervként azonban gyenge ahhoz, hogy megállapítsa a piaci szereplők által vállalt kockázatok realitását. Javítanunk kell az európai hatóságok felügyeleti jogköreit és az Önök feladata, biztos úr, hogy ebben szintén aktívan részt vállaljanak.

Birkózzunk meg a helyzettel! Évek óta beszélünk a tisztességes értékről, és ugyanez a tisztességes érték rontotta le ma a másodrendű hitelezés értékelésével kapcsolatos feltételeket.

Birkózzunk meg a helyzettel! Ami a hitelminősítő intézeteket illeti, az IOSCO magatartási kódexe, biztos úr, nem felel meg a jelenlegi helyzet követelményeinek. Valóban versenyképes piacra van szükségünk, ahol nincs összeférhetetlenség, és amelyet nagyobb mértékű átláthatóság jellemez.

Végül pedig legyünk utópisztikusak és reménykedjünk abban, hogy az ekként létrehozott pénzügyi buborék végre elkezdi a finanszírozás felszabadítását a hosszú távú befektetések céljából, amelyekre Európának az éghajlattal és az energetikával kapcsolatos kihívásokkal való megbirkózáshoz van szüksége. Olykor az utópia lehet a realizmus legjobb formája.

  Andrea Losco (ALDE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Már megint ugyanolyan problémával nézünk szemben itt a Parlamentben, amilyennel júliusban. Akkor néhány bizonytalanság körvonalazódott azon válság tekintetében, amely épp akkor kezdett lesújtani az euroövezetre. Ez egy előre megmondott válság volt, azt az USA-ból érkező hírek jelezték.

Már egy ideje világos volt, hogy túlzott mértékben inflálódtak az USA-ban az ingatlanárak és hogy az USA-beli rendszer túl könnyen vagy túl magas kamatlábak mellett tette lehetővé hitelek fizetésképtelen személyek számára való megadását, és a globális piacon ennek eredményeként kialakult zavar elkerülhetetlen volt.

Ki vett részt ebben a játékban? Főként egyesült államokbeli befektetők, polgárok, de európaiak is szenvedik annak negatív hatásait; polgárok és befektetők – megtakarítók. A kérdés tehát az, hogy ez a Parlament és az intézmények általánosságban a szívükön viselik-e a megtakarítók védelmét. A megtakarítók védelme azt jelenti, hogy megértjük a többi szereplő által e keretben vagy ebben a helyzetben játszott szerepet, a hitelminősítő társaságok szerepét, amelyek olykor óriási következetlenséget tanúsítanak, és olyan konfliktusokkal bírnak, amelyeket olykor szóra sem méltatnak. Szerintem a szabályoknak és normáknak minderre vonatkozniuk kell.

A válság egy jelentős ellentmondásra is rávilágított akkor, amikor az EKB arra kényszerült, hogy pénzügyi mozgásokat végezzen a piacon, ugyanakkor pedig arra, hogy növelje a kamatlábakat az infláció kockázatának kezelése érdekében. Reménykedjük, hogy ez a helyzet nem marad fenn!

Az a tény azonban, hogy ez történik, azt jelenti, hogy fel kell tennünk magunknak a kérdést: a világszíntéren tevékenykedő személyekre – mivel ez olyan válság, amely újból kiemelte a globalizáció aspektusát – irányadó normáknak miként kell meghatározniuk az egyes emberek viselkedését.

  Guntars Krasts (UEN). – (LV) Elnök úr! A jelenlegi pénzügyi instabilitásnak nem szabadott volna meglepetést okoznia, de mégis mindenkit sokkolt, amikor megvalósult. A bizonytalan fogyasztói és ingatlanhitelek egyre nagyobb likviditást igényeltek. A piaci korrekcióra azért kerül sor, mert a pénz már egy jó ideje túl olcsó és ez megrongálta a befektetések értékelésével kapcsolatos normákat. A piacon a bizalomhiány még a vonzó eszközökben is kárt okozott, amelyeknek pedig nem szabadott volna a lefelé irányuló árkorrekció tárgyát képezniük. Most aztán biztosak lehetünk benne, hogy a könnyen hozzáférhető, olcsó pénz nem teremt stabil növekedéts. A stabil növekedés alapja a szabadabban és átláthatóbban működő rendszerek, hatékony befektetések és piacok proaktív reformja. Pillanatnyilag a legfőbb félelmek a fizetésképtelenségi válságba átalakuló likviditási válságot övezik. A likviditási válság formájában induló instabilitás fizetésképtelenségi válsággá alakulhat át, mivel a piaci szereplők – akik meg vannak győződve arról, hogy tudásszintjük nem megfelelő – nem lesznek hajlandóak egymásnak kölcsönadni. Az ingatlanválság komoly bonyodalmakat okozhat nemcsak az Egyesült Államokban, hanem jó néhány uniós tagállamban is. A befektetőknek és betéteseknek mindaddig nem áll helyre a pénzpiacba vetett bizalmuk, amíg nincsenek meggyőződve arról, hogy az értékelések helyesek. Ez azt jelenti, hogy a kockázati prémiumok növekedhetnek, következésképpen pedig a vállalkozások és a háztartások fogyasztása csökkenni fog. Ez csökkentheti a befektetési tevékenységeket vagy – egyes esetekben – teljesen meg is szüntetheti azokat. Az európai fiskális és monetáris politika kialakítóinak erre fel kell készülniük. A helyzet stabilizálásával kapcsolatos legfőbb felelősség a fiskális politika kialakítóira hárul majd. A monetáris politikai szférában alacsonyabb kamatlábakat várhatunk, amelyeket néhány európai politikus alig vár már. Ugyanakkor a piacon nem szabadna otthont adni annak a félrevezető hiedelemnek, hogy a kockázatos befektetések továbbra is megmaradnak. Mind a hitelkamatlábaknak, mind pedig a kapcsolódó biztosítékok iránti igényeknek csökkenteniük kellene azt az erkölcsi kárt, amelyet egy ilyen hiedelem teremthetne. Hosszú távon a központi bankoknak javítaniuk kell a pénzügyi piacokra vonatkozó szabályozási mechanizmusokat annak érdekében, hogy azokon belül nagyobb egyértelműséget és biztonságot teremtsenek. Köszönöm

  Karsten Friedrich Hoppenstedt (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! A globális pénzügyi piacokon érzékelt instabilitás teljes terjedelme még nem elég világos. A globális pénzügyek gyenge pontjai a következők: az egyesült államokbeli jelzálogpiacon a kölcsönfelvevők gyenge hitelképessége és az eszközök hitelkockázatainak értékelésében és/vagy az ezek felülvizsgálatában elkövetett hibák. Kérdezhetnénk, hogy mi történt a Bázel II-vel ebben a szakaszban az Egyesült Államokban; tudom, hogy még nincs hatályban, de hasznos lett volna.

Az Egyesült Államokban 120 milliárd USD-s jelzálogmennyiséget igazítottak ki eddig. Már önmagában ez kamatláb-kiigazítási sokkot váltott ki az ismert jelzálogmennyiségben. Megközelítőleg még 700 milliárd jelzálogot kell kiigazítani a következő két évben. A megnövekedett befektetői érzékenység súlyosbította a dilemmát amellett, hogy a bizalom és a magas kockázatú befektetések iránti éhség csökkent. Még a bankok igazgatóságai is beismerik most, hogy nem tudták, mit csinálnak. A befektetői bizalom és a realista értékelések hiánya jelenleg megakadályozza a normális szintre való visszatérést, ami olyan folyamat, amely minden kétséget kizáróan időbe telik és amely nem kíméli majd a bankfelügyeleti szervek szakembereit sem.

A bizalmat nem lehet statisztikailag, matematikai képlettel kifejezni. Az átláthatóság azonban bizalmat épít és fenn is tartja azt, és megkönnyíti a kockázati ellenőrzést. Biztos úr, Ön említette a Szolvencia II.-t. A fedezeti alapokból és másodrendű jelzálogokból eredő kockázatok eleddig alacsonyak voltak a biztosítási szektorban; és ennek így is kellene maradnia. Ezért szánták a Szolvencia II-t arra, hogy helyes kiinduló pontokat és ösztönzőket biztosítson.

A jelenlegi javaslatok értelmében az olyan alternatív befektetések, mint a fedezeti alapok és az eszközfedezetű értékpapírok – amelyek gyakran vannak másodrendű kockázatnak kitéve – 45%-os sajáttőke-fedezeti kötelezettség alá fognak tartozni a Szolvencia II. normatív következményeként. Ez első pillantásra túl magasnak tűnhet, de egyértelmű ösztönzést nyújt a vállalkozások számára, hogy arra kényszerítsék a tervezett fedezeti alapot, hogy fedje fel befektetését a befektetők előtt. Véleményem szerint itt egyetlen elvet kell alkalmazni, ez pedig az, hogy azoknak kell megtenniük a magasabb kockázati befektetéseket, akik saját maguk rendelkeznek a szükséges ismeretekkel.

Az Európai Parlament már rég felszólított egyes pénzügyi termékek és mechanizmusok átláthatóságára. Már régóta esedékes egy, a Bizottság általi reakció a 9000-nél is több meglévő fedezeti alap további átláthatósági szabályainak létrehozására. Szükség van továbbá a hitelminősítő ügynökségekre vonatkozó átláthatósági szabályokra is. A globális hitelkockázat realistább értékelése mindkettő előnyére válna.

Az elmúlt pár évben az európai költségvetések és a gazdaság többszörösen eladósodott. A hitelek csábítóan alacsony kamatlábak melletti felvételének bűne automatikusan egyensúlyhiányt teremt a monetáris és a reálgazdaság teljesítménye között.

  Ieke van den Burg (PSE). – Elnök úr! Sokat lehet beszélni erről a pénzügyi válságról, de két rövid percemet arra használom, hogy három olyan területre összpontosítsak, ahol szerintem intézkednünk kell.

Az első a szabályozás hiánya. Ezt már jó néhány képviselő említette. Az összetett új termékek és különösen a kockázatok diverzifikálása és értékpapírosítása olyasvalami, ami e válság kulcsfontosságú elemét képezi. Ezt úgy adták be nekünk, mint ami tökéletes módszer arra, hogy megszabaduljunk a kockázatoktól, de most egyértelmű, hogy a diverzifikáció a kockázatok és a mostanra már mindenütt jelenlévő bizonytalanság elburjánzását is jelentette.

A szabályozással kapcsolatos második elem az, hogy ezekre a műveletekre jobbára a szabályozott piacon kívül kerül sor: a tőzsdén kívüli tevékenységek és fedezeti alapok keretében, amint azt korábban már említették. Tényleg azt gondolom, hogy ki kell vizsgálnunk, hogy ezek a vakfoltok hová vezetnek. Tudom, hogy McCreevy úr nem ért egyet, de úgy vélem, épp itt az ideje megvizsgálni a szabályozás lehetőségeit – persze nem agyonszabályozni, nem bepánikolni, hanem egy komoly tanulmányt elvégezni. Ezt kellene tennie a Bizottságnak.

Egy másik elem az információ és az átláthatóság hiánya. Ezt is már jó páran említették. Szeretném megemlíteni a minősítő intézeteket is, valamint a számviteli szabályokat is, amelyeket Berès asszony szintén felhozott, a tisztességes érték kérdését. Ez harmadik témámhoz is kapcsolódik, ami a koordináció és az együttműködés hiánya. Ez olyan elem, amit már láttunk az EKB által megtett intézkedésekben, amely ugyan helyesen biztosított likviditást, de amely nem rendelkezik információkkal és a válságot okozók megbüntetésére alkalmas eszközökkel. Sokkal szorosabb kapocsnak kellene lennie az EKB és ismeretei, valamint a felügyelők között. Igen lényeges elem az együttműködés és az európai szintű felügyelet megerősítése, amely már a piac tetején elcsípi ezeket az új jelenségeket.

Többször említettem, hogy ilyen jellegű európai szintű felügyeletre van szükségünk. Az emberek – még ha egyet is értenek – azt mondják, hogy ki kell várnom egy válságot, mert a dolog amúgy nem sürgős. Szerintem épp itt van ennek az ideje, a válság is megvan, úgyhogy cselekednünk kell.

ELNÖKÖL: MARTÍNEZ MARTÍNEZ ÚR
Alelnök

  Olle Schmidt (ALDE). – (SV) Elnök úr! Az idei év nyarának pénzügyi zavara egyértelműen bizonyította, hogy mennyire szorosan integráltak a piacok. A globális pénzpiac szó szerint napi 24 órában működik, ügyletek millióit végezve, amelyek valamennyiünket érintenek. Az új technológiák teljesen más feltételeket teremtenek. A befektetésekkel kapcsolatos fejlődés számára a jobb kilátások megteremtésének lehetősége drasztikusan megnőtt. A kockázati tőkéhez való hozzáférés itt létfontosságú. Sok új pénzügyi eszköz – amelyeket ma néhányan megkérdőjeleztek – általánosságban jó volt és növelte a likviditást és a befektetési lehetőségeket.

A pénzügyi piacokon az elmúlt felkavaró hetekben bebizonyosodott, hogy jó, ha Európa erős központi bankkal rendelkezik. Az EKB gyorsabban tudott reagálni, mint bármely más, washingtoni kollégája, és gyors intézkedéseket tudott tenni a piacok megnyugtatására. Az EKB ezért dicséretet érdemel.

Még mindig nem tudjuk, hogy az USA jelzálogválsága meddig terjed majd. Az ősz az új statisztikák megjelenése miatt kulcsfontosságú lesz. Remélhetőleg normális piaci igazodás lesz majd minden olyan nagyobb megrázkódtatás nélkül, amelyek esetleg érinthetnék a regionális gazdaságot, amely az Európai Unión belül alapjában véve egészséges. Remélem – természetesen néhány képviselőtársamtól eltérően –, hogy Európában nem reagáljuk túl a dolgokat és úgy gondoljuk, hogy a megoldás mindig több szabályozást és nagy sietséggel hozott határozatot igényel, amint azt McCreevy úr mondta. Az USA Sarbanes-Oxley törvénye ellenére, amelyre a nagy mértékű szabályozás a jellemző, nem fedezték fel idejében a kockázatos jelzálogokat. Egy zökkenőmentesen működő pénzpiac kiegyensúlyozott megközelítést, a fogyasztók érdekeit megerősítő jogszabályokkal kombinált új módszerek számára pedig teret igényel. Szerintem a MIFID erre jó példa.

Liberálisként, számomra a nyíltság és az átláthatóság a kulcs a pénzügyi piacokon. Szeretnék nagyobb mértékű együttműködést is látni az uniós pénzügyi hatóságok között a válsághelyzetek elleni küzdelem és a gyors reakció nyújtása érdekében.

Elnök úr, biztos urak! Egy megjegyzésem azért volna: amikor a világban a dolgok felrobbannak, egyértelmű, hogy az egy olyan kis valutára és egy olyan kicsi piacra, mint Svédországé, villámgyorsan sújt le. A nyári események további okot szolgáltatnak arra, hogy a svédek belépjenek az euroövezetbe.

  Mario Borghezio (UEN). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! A másodrendű kölcsönökből eredő összeomlás réme fenyegeti az európai bankokat. Sok igazgatási alap felelőtlenül tömte meg magát derivatív termékekkel. Komoly kockázata van annak, hogy ez a magántőkén keresztül elterjed. A bankok felelőtlenül tukmáltak rá jelzálogkötvényeket intézményi befektetőkre és a megtakarító emberekre, úgy mutatva be azokat, mintha tripla A besorolásúak – elméletben tehát a nemzeti értékpapírokhoz hasonlóan – kockázatmentesek lennének, ahelyett, hogy a negatív tagi kölcsönökhöz hasonlóan igen magas késedelmi kockázatúként mutatták volna be azokat.

A spekuláció – amely szabadon hatalmaskodhatott a globalizált pénzpiacon – elhitette a kisebb megtakarítókkal, hogy a származékos papírok a harmadik évezredben a bölcsek kövei. Pedig semmi nem állhatna távolabb az igazságtól. Az események e láncolata határozottan nem ért véget és azok, akik valóban felelősek, még mindig büntetlenek – ők a magas pénzügyek rejtett cselszövői. Itt a felszólalók arra korlátozódtak, hogy a hitelminősítő társaságokra mutogassanak ujjal, de miért engedtük meg, hogy a pénzügyi termékek értékelésével és ellenőrzésével olyan társaságokat bízzanak meg, amelyek szorosan benne vannak és érdekeltek annak a piacnak a növekedésében, amely a spekuláció mérgező hazása alatt áll?

Kérem, legyünk bennünk annyi kurázsi, hogy egyértelműen szembenézünk azzal, hogy nemcsak a származékos papírok helytelen felhasználása káros, hanem a származékos papírok önmagukban is károsak. A származékos papírok úgy viszonyulnak a valós gazdasághoz, mint az uzsora a megtakarításokhoz és a termelőgazdasághoz, amint azt a nagy amerikai költő Ezra Pound mondta cantójában: „Uzsora miatt nincs senkinek jó kő-háza minden kocka simára csiszolt és illő

hogy arculatát minta díszítse; uzsora miatt nincs senkinek festett menny temploma falán harpes et luthes vagy ahol szűz fogad üdvözletet s vágásból dicsfény árad; uzsora miatt nem látja senki Gonzagát, örökösit és ágyasait kép nem készíttetik tartósságra sem együtt-élésre hanem készíttetik piacra s gyors eladásra uzsora miatt, mely bűn a természet ellen. Pietro Lombardo nem származtaték uzsorától sem Piero della Francesca; Gian Bellini sem uzsorától s nem az festé »La Calunniá«-t sem. Nem származtaték uzsorától Angelico. Uzsora rozsdával marja meg a vésőt Rozsdával eteti meg a mestert s mesterségét. Uzsora megöli a gyermeket anyja méhében Megakasztja a férfiú udvarlását Bénaságot bújtat az ágyba Fekszik az ifjú asszony s az ő férjura közé.” Az uzsora nem az a mód, ahogy a világot irányítani kell, ahogy a tisztességes dolgozó, termelő és megtakarító emberek széles körű érdekeit védeni kell.

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

  Poul Nyrup Rasmussen (PSE). – Elnök úr! Ez a pénzügyi válság ébresztő mindannyiunk számára és McCreevy biztos úr számára is. Alig pár hónapja McCreevy úr arról biztosított minket, hogy a pénzügyi kockázatokról és válságokról való beszéd csak elméleti síkon zajlik és hogy soha nem futnánk újabb buborékokba. Hát, épp most találkoztunk eggyel, amelynek a mai Financial Times, az OECD és más minősített intézmények szerint súlyos következményei vannak.

Négy kérdésem van McCreevy úrhoz.

Először is, ha a származékos papírokat – származékos hitelpapírokat, hitelpiacot – vesszük, az ügynökségeket vádoljuk és azt mondjuk, hogy nem elég jók; én meg azt mondom, hogy semmit nem tudunk arról, ami történik. Készek most arra, hogy oly módon javasoljanak az összetett származékos papírokra vonatkozóan nyilvános besorolást, hogy az állami és magánügynökségek iránymutatást adhassanak nekünk a hozzájuk kapcsolódó kockázatról? Merthogy ez ma lehetetlen.

Második kérdésem az összeférhetetlenségre vonatkozik. Ha az elsődleges ügynököket, a fedezeti alapokat és a magántőkealapokat vesszük, azt látjuk, hogy azok érdekek összetett csomagjainak elegyei: egymásból szerzik a jövedelmüket, egymással kereskednek, mi meg nem tudjuk, hogy mi zajlik. Készen állnak most már arra, hogy olyan átláthatósági, közzétételi és elszámoltathatósági szabályokat vezessenek be, amelyek valódi esélyt adnak nekünk a piac szabályozására?

Harmadik kérdésem a nyugdíjalapokra vonatkozik. Tudjuk, hogy a bérből élőknél és a munkásoknál veszteségek merülnek fel azért, mert pénzüket az e származékos papírpiacon spekuláló fedezeti alapba tették. Készen állnak most már arra, hogy olyan szabályokat vezessenek be, amelyek a közeljövőben meg tudják védeni azokat a nyugdíjalapokat és a biztosítótársaságokat, amelyek a bérből élők pénzeit próbálják kezelni, hogy kamatuk legyen megtakarításaikon és tudják azt, hogy a veszteségek korlátozottak?

Utolsó kérdésem: hogyan tudja megvédeni azt a tényt, hogy a fedezeti alapokhoz, a magántőkéhez és a befektetési bankokhoz lehet végső esetben fordulni a nemzetközi és a pénzügyi piacokon anélkül, hogy azok szabályozva lennének? Szoktuk szabályozni a bankokat és a befektetési alapokat, miért kellene ezeknek – a fedezeti alapoknak, a magántőkének, a befektetési bankoknak – az utolsó lehetőségnek lenniük? Erre nem tudok magyarázatot, erre Önök sem tudnak magyarázatot. Itt az ideje, hogy a közös érdek kerüljön előtérbe és ezért van szükségünk szabályozásra.

(Taps)

  Antolín Sánchez Presedo (PSE). – (ES) Elnök úr! A vihar után még mindig felhős az ég, a bizonytalanság közepette pedig ott van a gazdasági stabilitásra, pénzügyi biztonságra, növekedésre és munkahely-teremtésre irányuló igény.

Ez a válság remek alkalom arra, hogy négy nagyobb területen intézkedéseket tegyünk.

Először is lépnünk kell, hogy korlátozzuk annak az egész gazdaságra gyakorolt hatását. A piac zavarral reagált a részvényárfolyamokban és a pénzügyi feltételek szigorításában. Az Európai Központi Bank likviditást biztosító reakciója pozitív volt.

A pénzügyi intézmények már növelték kamatlábaikat az ügyfelek felé a pár hónapon belül bekövetkező, előre jelzett növekedésekre várva, figyelembe véve a gazdaság növekedését és az Európai Központi Bank bejelentéseit. Remélem, hogy az Európai Központi Bank kiegyensúlyozottan és prudensen fog fellépni a gazdaságunkért.

Másodsorban cselekednünk kell a kockázatkezelés és a gazdaságirányítás javítása érdekében. A globális pénzügyi szolgáltatások piaca és a nemzeti szabályozás, valamint a felügyeleti rendszer szimmetrikus. Ha az Európai Unión belül nem integrált módon mozdítjuk elő e célkitűzéseket, nem tudjuk majd globális szinten sem előmozdítani azokat és nem fogjuk polgárainkat, sem pedig érdekeiket védeni.

Harmadsorban cselekednünk kell azért, hogy a piacot átláthatóbbá tegyük. A kockázat diverzifikálása és megosztása pozitív is lehet, ha az nem akadályozza meg a kockázatok piacon való ellenőrzését. Intézkedéseket kell elfogadnunk, hogy megtervezzük a pénzügyi kockázatokat.

Végül pedig cselekednünk kell, hogy a piaci szereplőket felelőssebbé tegyük. Az igen drága jelzálogokkal a korlátozott forrásokkal rendelkező embereknek a hitel csapdájába ejtése akár kizsákmányolásként is jellemezhető egy olyan időszakban, amikor a kamatlábak emelkednek és az ingatlanpiaci növekedési tendencia végén ez problémákat is okozhat.

Azok a bankok, amelyek e jelzálogok átadásának lehetősége miatt enyhítettek jelzálogfeltételeiken, a minősítő ügynökségek, amelyek nem figyelmeztettek az értékpapírok minőségével kapcsolatban, azok a befektetők, akik meggondolatlanul vásároltak értékpapírokat és azok az intézmények, amelyek kiegészítő garanciák nélkül finanszírozták őket – mind-mind felelősek, és biztosítanunk kell, hogy ez többet nem fordul elő.

  Peter Skinner (PSE). – Elnök úr! A másodrendű hitelezéssel kapcsolatos eljárás határozottan olyan hatalmas probléma volt, amely az általunk idén nyáron tapasztalt pénzügyi zavar okozta. Ez világos volt. Ami kevésbé világos, az azon befektetők és partnereik azonosítása, akik nyomás alatt lehetnek most és később is, és akiknek azonossága teljes mértékben létfontosságú a számunkra.

Ez, amint azt ma hallhattuk, nagy mértékben a némelyek szerint az alkímiához hasonló pénzügyi eszközök finomodásának tudható be. Óvatosan és vigyázva kell azonban szemügyre vennünk azt, hogy mit tegyünk ezekkel és a zavar által keltett hatásokkal. A túlreagálás legalább annyira káros lehet, mint ami bekövetkezett, mivel ennek eredménye a hitelek növekedésében látható. Ez nem jó a lisszaboni folyamat számára, erre emlékeznünk kell.

Mi történt valójában az USA-ban, ami bezárta az ajtót e kérdések némelyike előtt? Elmondható, hogy akkor zárták be a pajta ajtaját, amikor a ló még a földeken volt – és ez igaz is lenne. Nagyvonalakban azonban elmondható, hogy a másodrendű jelzáloghitelezés területe szabályozatlan volt. Ez most már olyan tény, amelyet igen közvetlenül kezeltek, mivel az iparági szabályozási és jogalkotási kezdeményezések – amint azt megtudtam – már úton vannak. Ugyanakkor egy magas szintű munkacsoportot hoztak létre a Fehérház égisze alatt, hogy megvizsgálja a hitelminősítő ügynökségeket és a kifinomult pénzügyi eszközöket.

Amire ebből következtethetünk az az, hogy létfontosságú szorosan együttműködni az Egyesült Államok piacával és más globális piacokkal, mivel e piacokkal kapcsolatban az átláthatóság tekintetében ugyanazokra a következtetésekre jutottunk. Együttműködés hiányában – mivel a globális piacok ilyen szorosan fonódnak egybe – elvesztenénk annak előnyét, amely azokból a következtetésekből származhat, amelyeken osztoznánk.

Mi történt az EU-n és mi történt az USA-n belül? Most bizalmam van a Bizottságban, és természetesen az EKB-ban, valamint az egyesült államokbeli Szövetségi Tartalékbankban is, a tekintetben, amit tettek. Segítettek lenyugtatni a piacokat, és épp ezt kellett tennünk.

Egyetértek azonban néhány mai felszólalóval, akik arányos reakciókra szólítottak fel és ezt fenn is tudom tartani bizalmam jegyében. Úgy vélem, hogy az értékpapírosított és különleges felhasználású eszközöket, amelyek a hitelminősítő ügynökségekkel együtt szoros ellenőrzés tárgyát fogják képezni, meg kell nyitni a még teljesebb ellenőrzés és az átláthatóság előtt – ez egyértelmű, amint azt Berès asszony már mondta. De legyünk egyértelműek a tekintetben, hogy a pénzügyi eszközök kifinomultságát sokunk nehezen érti, a hitelminősítő ügynökségek szerepe pedig nyitva áll.

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

  Udo Bullmann (PSE). – (DE) Elnök úr! Európaiakként az általunk ma tárgyalt piacon meglévő befektetési részesedésünk megközelítőleg 10% azaz nagyjából 300 milliárd euro. Nem tudjuk, hogy pontosan ennek a 300 milliárd eurónak mekkora aránya áll rossz kockázatokból, de a 300 milliárd euro nem csekély összeg: majdnem háromszorosa az EU éves költségvetésének, a jelenlegi válság hatása pedig már érezhető. Hazámban, Németországban, amely az Európai Unió legnagyobb gazdasága, lefelé korrigálták a jövőbeli vállalkozási feltételekkel kapcsolatos elvárásainkat. A három hónapos pénzeszközök jelentősen megdrágultak, ami azt jelenti, hogy az egészséges, de azonnali finanszírozást igénylő vállalkozások nehézségekre számíthatnak.

Szeretném tudni, hogy milyen tanulságokat vontunk le ebből. Csaknem mindenki, aki felszólalt ebben a vitában, megemlítette a hitelminősítő ügynökségeket. Az e vita tárgyát képező dolgok állásában érdekelt polgárként a következőt találtam az interneten, McCreevy biztos úr 2005. április 5-i dublini beszédjére utalva:

„A hitelminősítő ügynökségek jelenleg nem képezik uniós szabályozás tárgyát – mondta a belsőpiaci biztos Charlie McCreevy 2005. április 5-én Dublinban tartott beszédében. McCreevy biztos úr kijelentette, hogy nem áll szándékában különös szabályozást kiadni a hitelminősítő ügynökségekre vonatkozóan, a lehetőséget azonban »folyamatosan szem előtt tartják«. Figyelmeztetett, hogy »őrködni« fog az ipar felett.”

(DE) Biztos úr! Mikor ér véget a megfigyelési szakasz; mikor leszünk készek cselekedni; mikor leszünk olyan helyzetben, hogy valamelyest bevilágítsunk a hitelminősítő ügynökségek fekete dobozába, hogy létre tudjunk hozni egy nyilvános eredménytáblát teljesítményükről és eredményeikről? Rendszerünk saját magára hivatkozik, eredménytelen és a korábbi idők öröksége. Őszinte választ szeretnék. Nem jelenhetünk meg a nyilvánosság előtt a következő, 2009. évi választásokon és nem mondhatjuk: volt egy Bizottságunk; nagyszerű munkát végzett öt éven keresztül azt figyelve, hogy hol is van a probléma.

  Harald Ettl (PSE). – (DE) Elnök úr! Ez eléggé egyértelmű üzenet volt a Bizottság számára. Előre láthatjuk, hogy az egyesült államokbeli jelzálogválságnak itt is érezhetően hátrányos hatásai lesznek. A fennálló jelzáloghitelek mennyisége már most meghaladja az USA államadósságát. Még a jövőbeli ingatlanbecsléseken és a jelzáloghiteleken fennálló alacsony kamatlábakon alapuló spekuláció is egyértelműen buboréknak minősült. Most az Egyesült Államokban még hangosabbak a recessziótól való félelmek. Végül is tíz recesszióból nyolc kezdődik ingatlanválsággal. Már tudjuk, hogy a válság előrelátható volt, de a hitelminősítő ügynökségek nem végezték el őrként meglévő szerepüket. A tőke magas kockázatú formái mindannyiunknak és gazdaságunknak is óriási kárt okozhatnak, ezért azt nem szabad annak saját eszközeire vagy a spekulánsokra bízni. Az átláthatóság és a közzétételi követelmény elveit, valamint az ellenőrzéseket garantálni kell. A Bizottságot most felkérték, hogy ezekre vonatkozóan terjesszen elő javaslatokat.

  Benoît Hamon (PSE). – (FR) Elnök úr! Ez a válság a harmadik nagyobb válság 10 év alatt. Elkerülhető lett volna? McCreevy szerint igen. Ennek érdekében meg kellene tanítanunk a szegényeket, hogy ne vegyen fel kölcsönöket, mikor nincs pénzük.

Mi a valóság? Az USA másodrendű jelzáloghitelezői a főbűnösök és a főszereplők ebben a válságban. Nyereségük növelése érdekében az óriási pénzügyi nehézségben lévő háztartásokhoz fordultak. 2006-ban a hitelek felét jövedelemvizsgálat nélkül adták meg. A hitelezők olyan kölcsönökön kerestek pénzt, amelyeket soha nem lett volna szabad megadni. Bankjaik támogatták őket; ezeket azonban a hitelezők igazgatótanácsai, könyvvizsgálói és szabályozó hatóságai ellenőrzik. Nem akadályozták meg a bankokat abban, hogy pénzt adjanak kölcsön a hitelügynökségeknek, vagy abban, hogy ügyfeleiknek hasznot hajtó, de kockázatos pénzügyi termékeket értékesítsenek e jelzáloghitelezésen túl.

A másodrendű piac által alátámasztott ilyen értékpapírokat a főként – a bármiféle szabályozástól mentes – adóparadicsomokban letelepedett fedezeti alapok vásároltak nagy arányban. Tehát az egész ellenőrzési és felügyeleti lánc vallott kudarcot.

Kérdésem egyszerű. Milyen komoly kezdeményezéseket tesz most a Bizottság annak megelőzésére, hogy a pénzügyi piacok amerikai ingatlanpiac utáni rohanása holnap új eszközökkel is megtörténjen ugyanazzal az eredménnyel: értékpapír-piaci válsággal, majd növekedésvesztéssel?

  Elisa Ferreira (PSE). – (PT) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! A pénzügyi válságok soha nem korlátozódnak a pénzügyi szférára. A jelenlegi válság hatása az is lesz, hogy tovább korlátozza a hitelt és már előre elkezdte feljebb nyomni az árakat – függetlenül attól, hogy a Központi Bank milyen döntést hoz holnap.

A gazdasági szereplők bizalma szintén jelentősen csökkent, Almunia biztos úr optimizmusa ellenére, a gazdasági növekedés pedig nem általános és nem is garantált. Ráadásul sok régió van, amely súlyos gazdasági nehézségekkel küzd.

Ma nehéz, de szeretném tudni, hogy hogyan lehet megmagyarázni a polgároknak, hogy – többek között – a háztartások eladósodottságának riasztó növekedése, az állami befektetésekkel kapcsolatos visszatartó erő, az Európában termelt áruk exportjának a kamatkezelés miatti túlbecsülése mind-mind elkerülhetetlen áldozat. Ez volt a hagyományos gyógymód a nem létező infláció ellenőrzésére. Manapság a lehetőségek sokkal korlátozottabbak a pénzügyi gazdasági szereplők által vállalt, túlzott mértékű kockázatok teljesen előre jelezhető eredményeinek kezelésére, amelyeket nem tudtunk vagy nem akartunk időben szabályozni.

Szerintem két konklúzió vonható le. Először is javított szabályozásra, átláthatóságra és együttműködésre van szükség a pénzügyi piacokon, amint azt már említették. Másodsorban sürgősen felül kell vizsgálni a monetáris politika és annak a reálgazdaságra, családokra, befektetésre és foglalkoztatásra gyakorolt hatása közötti kapcsolatot.

  Manuel Lobo Antunes, a Tanács soros elnöke. – (PT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Nagyon rövid leszek, különösen azért, mert beszédemben már kifejtettem a Tanács alapvető álláspontját e kérdésről.

Szeretném mindenkinek megköszönni a felszólalását és az Önök által tett javaslatokat és szeretném elmondani, hogy jegyzeteltem és feljegyeztem aggályaikat, különösen azokat, amelyeket inkább társadalmi jellegűnek neveznék, azaz azokat az esetleges következményeket, amelyeket a legutóbbi pénzügyi zavar a polgároknak okozhat. Ezt szem előtt kell tartani olyan aggályként, amelynek jó néhány képviselő hangot adott.

Szeretném újból megerősíteni, hogy mi – úgy az elnökség, mint a Tanács – továbbra is dolgozunk a felügyeleti gyakorlatok konvergenciáján, valamint azokon a rendszereken és mechanizmusokon, amelyek lehetővé fogják tenni a prudenciális keret folyamatos javítását.

Mind a Tanács, mind pedig a Bizottság említette itt, hogy valamennyi pillanatnyilag rendelkezésre álló adat azt jelzi, hogy elértük gazdasági és pénzügyi célkitűzéseinket: a hiányt, a gazdasági növekedést és a foglalkoztatás növekedését illetően is. Továbbra is teljesen realisták vagyunk e tekintetben, de – mivel a realizmusról beszélünk – szeretném elmondani, hogy az elnökség és a Tanács is realista lesz. Minden ilyen ügyre, a jövőben kialakuló fejleményekre figyelmet kell fordítanunk, és az Elnökség és a Tanács – mivel ez az ő dolguk és amennyiben indokolt – nem mulasztja el majd megtenni a megfelelő intézkedést és kezdeményezéseket, hogy reagáljon az esetlegesen felmerülő aggályokra és problémákra.

  Joaquín Almunia, Bizottság. − (ES) Elnök úr! A pénzügyi piacokon az elmúlt hetekben bekövetkező zavar – vagy ha így akarja nevezni: válság – reálgazdaságra gyakorolt hatása tekintetében, ismételten mondom, hogy kezdeti becsléseink szerint – az előrejelzéseket kedden tesszük közzé –, de más szervek, valamint köz- és magánintézmények által közzétett vélemények szerint is, e zavar által az európai gazdaságokban gazdasági tevékenységre, gazdasági növekedésre és foglalkoztatásra gyakorolt hatás érezhető lesz 2007-ben, de csak igen enyhén.

A 2007-es eredmények jó részét már garantálják az első két negyedévben elért eredmények, az arra vonatkozóan rendelkezésre álló információk, hogy mi történik gazdaságunkban ebben a harmadik negyedévben, valamint a 2006-ból áthozott jó és szilárd alapokon nyugvó gazdasági fellendülésből eredő pozitív inercia.

A kockázatok 2008 felé tekintve nyilvánvalóbban lesznek. Májusi előrejelzéseinkben a 2008-as növekedési arányokat már érintette a gazdasági ciklus vége és a központi bankok által a monetáris politikával kapcsolatban elfogadott döntések hatása. Európában és azon túl is ez a pénzügyi válság, ez a pénzügyi zavar és a hitelfeltételek ebből következő szigorodása vagy növekedni fog, vagy pedig a 2008-as eredmények hanyatlásának kockázatait növeli majd, de még mindig úgy gondolom, hogy túl korai olyan végleges elemzést végezni, amelyekből néhány végső következtetés majd levonható lesz e tárgyban.

Muszáj reménykednünk abban, hogy – amennyiben az elmúlt hetek zavarát ösztönző számos tényező a bizalomhoz kapcsolódik – ha helyreállítjuk a bizalmat és ha a bizalom javítása vagy megszilárdítása érdekében valamennyien hozzájárulunk a helyzet szigorú személetéhez és diagnózisához, akkor a 2008-as eredmények jobbak vagy kevésbé aggasztóak, mint amennyire azt néhányan gondolják.

Úgy vélem, hogy a felszólalók többsége nagy mértékben egyetért abban, hogy mi vezetett a pénzügyi piacokon a volatiliás növekedéséhez és a zavarhoz, úgy vélem továbbá, hogy mindenki egyetért abban, hogy megoldásokat kell találnunk. A megoldások azonban nem egyszerűek és nem szabad túllőnünk a célon.

A jó színészekhez hasonlóan a jó politikusoknak sem szabad túljátszaniuk a szerepüket zavar idején. Részletesebb elemzésre van szükségünk és teljes körűbben meg kell értenünk a tényeket, valamint meg kell próbálnunk hatékony megoldásokat keresnünk a meglévő, a nyilvánvaló és a még fel nem tárt kihívásokra.

Ha visszatekintünk a Parlamentben zajló vitákra vagy a Monetáris Alap vagy a Központi Bank pénzügyi stabilitásra vonatkozó jelentéseire, az Európai Bizottság elemzéseire és közelmúltbeli beszédeinkre, nem tudtuk, hogy hol vagy mikor, de azt tudtuk, hogy a pénzügyi piacok alakulása, valamint a pénzügyi intézmények által alkalmazott eszközök és technikák kifinomultsága miatt egy ilyesfajta zavar bekövetkezhet.

Megismétlem azt, amit az elején mondtam: az európai gazdaság még mindig szilárd alapokon nyugszik. Az euro megóv minket. Az euro ismételten bizonyította azt a képességet, hogy védelmez és elnyeli azokat a sokkokat, amelyek más körülmények között – azaz az euro megjelenése előtt – sokkal nagyobb nehézségeket okoztak volna a számunkra mind monetáris, mind pedig pénzügyi szempontból és a reálgazdaságban is, és – ezzel zárom – az Európai Központi Bank feladatának elvégzésével érzékenyen és helyesen járt el augusztusban.

  Charlie McCreevy, a Bizottság tagja. − Elnök úr! Rövid leszek: teljesen egyet értek azzal, hogy nem lehetünk önelégültek az egyre inkább összetett pénzügyi termékek és mérlegen kívüli eszközök terén előállt felügyeleti kihívások tekintetében. Nem lehetünk naivak sem és nem hihetjük azt, hogy a Bázel I., a Bázel II. és a Szolvencia II. megoldja majd a felmerült problémákat. Ezek fontos tanulságok, amelyeket a jövőben valamennyi érintettnél fel fogok vetni.

Amint azt bevezető megjegyzéseimben már mondtam, azt gondolom, hogy a könnyed és elveken alapuló szabályozás a legjobb megközelítés. Biztos vagyok benne, hogy a még több szabályozás lenne a legrosszabb dolog, amit a pénzügyi piacoknak tehetnénk. Mindenesetre nem hiszem, hogy több szabályzásra volna szükség. Rasmussen urat talán meglepi, hogy egyetértek valamivel, amit javasolt, ez pedig a több átláthatóság. Ezt azonban más módon is el lehet érni, nemcsak szabályozással.

  Elnök. − A vitát lezárom.

Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) E vita arra irányult, hogy egyértelművé tegye a pillanatnyilag legalapvetőbb kérdést, azaz e pénzügyi instabilitással jellemzett helyzet okát. Nem elég pusztán azonosítani a problémát, miután az már nyilvánvalóvá vált. Még kevésbé hasznos korrekciós intézkedéseket javasolni, amelyek a gyakorlatban csak azt szolgálják, hogy pillanatnyilag enyhítsenek bizonyos következményeket, de amelyek – rövid és hosszú távon – nem változtatnak semmin.

Mindannyian tudjuk, hogy a reálgazdaság áruknak az emberek igényeivel összhangban történő termelésén, forgalmazásán és fogyasztásán alapul, függetlenül attól, hogy az említett igények valósak, képzeltek vagy reklámok által keltettek-e. Ez azt jelenti, hogy a forgalomban lévő pénznek igazodnia kell a reálgazdasághoz; és mégis: a még magasabb jövedelemre vágyók kapzsisága kaszinógazdaságszerű módon értéktőzsdei és spekulatív nyereségek kialakulásához, vezetett, második helyre szorítva a termelőágazatot és a rendszer pénzügyi jellegét ösztönözve.

A jelenlegi probléma gyökere ebben rejlik, amelyet a központi bankok azzal próbálnak enyhíteni, hogy még több pénzt hoznak forgalomba vagy emelik a kamatlábakat. Ezeknek az eljárásoknak megvannak a maguk korlátai és azzal a kockázattal járnak, hogy új spekulatív buborékokat hoznak létre, vagy tovább károsítják a reálgazdaságot, ezzel növelve a családok kiadásait.