Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2007. szeptember 5., Szerda - Strasbourg

15. A fenntarthatóság elvének végrehajtása az Európai Unió halászatában a legnagyobb fenntartható hozamon keresztül (vita)

  Elnök − A következő napirendi pont a Halászati Bizottság nevében Fraga Estévez asszonynak az Európai Unió halászatában a legnagyobb fenntartható hozamon keresztül a fenntarthatóság elvének végrehajtásáról szóló jelentése (A6-0298/2007) (2006/2224(INI)).

  Carmen Fraga Estévez (PPE-DE), előadó. – (ES) Elnök asszony! Először is engedje meg, hogy elmondja, hogy ma egy spanyol halászhajó elsüllyedt az andalúziai partoknál, amelynek következtében három ember meghalt, öt pedig eltűnt. Kérem a Parlamentet, hogy osztozzon a családok gyászában és fejezze ki azon kívánságát, hogy az eltűnt halászok megmeneküljenek.

Most pedig rátérek arra a jelentésre, amelyet ma tárgyalunk. Az első dolog, amit szeretnék hangsúlyozni – ahogyan azt maga a Bizottság is elismeri és a Parlament is kimondta sok alkalommal – a közösségi halászati irányítási rendszer egyértelmű kudarca, amely fennállásának sok-sok évében nem biztosította a források fenntarthatóságát és még kevesebbet tett, hogy támogasson a hatékony és nyereséges halászati ágazatot.

Paradox módon az irányítási rendszer az egyetlen, amely nem képezte a 2002. évi nagyobb reformok alapvető részét és emiatt a Bizottságnak itt-ott szépítenie kell a hibákat, kezelve a nem fenntartható visszaengedéseket, nap mint nap ellenőrzési intézkedéseket találva ki és helyreállítási terveket állapítva meg, anélkül azonban, hogy a lényeggel foglalkoznának: a halászati irányítási modell koherens és naprakész keretének kialakításával.

Ilyen keretben kaptuk meg a Bizottság közleményét, amely a legnagyobb fenntartható hozamot választja a hosszú távú halászati tevékenységek mércéjéül, amely olyan elméleti modell, amely megpróbálja kombinálni a fajok leghatékonyabb kiaknázását a biológiai fenntarthatóság garantálásával. A probléma az, hogy a legnagyobb fenntartható hozamról – amely esetleg szellemi és elméleti koncepcióként feddhetetlen – megállapították, hogy több ellentmondással is bír a gyakorlati alkalmazásban és valójában a tudományos közösség nagy része úgy véli, hogy az már jórészt tárgytalan.

A feladat tehát a modell oly módon való újrafogalmazása, hogy az a halászati közösségek realitásához tudjon igazodni. Ez az a pont, ahol egy sor kérdés vetődik fel arra vonatkozóan, hogy hogyan is lehetne ezt megtenni, amelyre az általunk ma előterjesztett jelentés megpróbált rávilágítani és amelyet a Bizottság – igen kétértelmű és homályos – közleményében semmilyen módon nem válaszoltak meg.

Világos, hogy nem kritizáljuk a Bizottságnak az új irányítási modell meghatározására irányuló szándékát, de a legnagyobb fenntartható hozam jelenlegi kialakításában az a baj, hogy nem képes kifejteni, hogy hogyan fog felülkerekedni a gyakorlatba való átültetésével kapcsolatos nehézségeken és hogyan fogja elkerülni a buktatókat. Tudjuk, hogy ezek között a legnagyobb fenntartható hozam egy sor megbízható, pontos tudományos adatot igényel, holott a fajok nagy többsége esetében nem lehetséges egy ilyen mérvű bizonyosság megszerzése.

Másodsorban a modellt egyetlen populáció kiaknázására alapozva dolgozták ki, míg a közösségi halászat nagy többsége több fajon alapul, ami sok faj túl- vagy alulhalászását jelenti, ami viszont természetesen ellentétes a legnagyobb fenntartható hozam jelenlegi fogalommeghatározásával. Nem működik a mélytengeri fajokkal kapcsolatban sem és tudjuk azt is, hogy más tényezők is befolyásolják a populációk státuszát – mint például a toborzási tévedések vagy a környezeti tényezők –, amelyek a legnagyobb fenntartható hozam helytelen meghatározását eredményezhetik.

Ami biztos az az, hogy a legnagyobb fenntartható hozam szigorú alkalmazása rövid távon a halászati lehetőségek – ennélfogva pedig a közösségi flotta tevékenységének, jövedelmének és foglalkoztatásának – olykor drasztikus csökkentését fogja eredményezni.

Elnök asszony! Hadd köszönjem meg valamennyi kollegámnak segítségüket és hadd kérjem annak a jelentésnek az elfogadását, amelynek segítségével a Halászati Bizottság fel kívánja hívni az Európai Bizottságot először is arra, hogy tisztázzon valamennyi ilyen bizonytalanságot mielőtt néhány óriási gazdasági jelentőségű fajra kényszerítené egy olyan típusú modell bevezetését, amelynek hatékonysága – sok halászat számára – tudományosan és gazdaságilag is megkérdőjelezhető. A bizottság szintén szeretné felszólítani a Bizottságot, hogy először komolyan vizsgáljon meg egy ökoszisztéma alapú megközelítéssel bíró egyértelmű halászati irányítási rendszert és csak azután döntsön arról, hogy hogyan igazítsa ki a referenciapontokat és a kiválasztott modellt, függetlenül attól, hogy ez a legnagyobb fenntartható hozamon vagy valami máson alapul-e. Ezt nem szabad anélkül megtenni – és ezt hangsúlyoznom kell –, hogy először elvégeznék az annak végrehajtásával és a hatásával szemben tett intézkedésekkel járó utóhatások társadalmi és gazdasági elemzését. Ezek a kérdések jelenleg igencsak aggasztják ágazatainkat és minket is.

  Joe Borg, a Bizottság tagja. − Elnök asszony! Először is engedje meg, hogy megköszönjem az előadónak, Fraga Estévez asszonynak és a Halászati Bizottság valamennyi tagjának a legnagyobb fenntartható hozamon alapuló fenntartható halászat végrehajtásáról szóló, igen alapos jelentést.

Örömmel látom, hogy az egyetértés széles körű, különösen azt illetően, hogy el kell mozdulnunk az éves döntéshozataltól, ami fokozatosabb megközelítést és az ágazat részéről jobb tervezést tesz lehetővé. Egy hosszabb távú megközelítés több stabilitást és fenntarthatóságot is lehetővé fog tenni a halászati erőforrások kiaknázásában.

Biztos vagyok benne, hogy egyetértünk azokkal a célkitűzésekkel, amelyek szerint sürgősen intézkedéseket kell tenni az európai halászati erőforrások igen gyenge állapotának javítása céljából annak érdekében, hogy az állományokat fenntartható szintekre hozzuk, ami ugyanakkor hosszú távon javítani fogja a halászati iparág nyereségességét.

Az ipar részére származó előnyök mellett van egy teljesítendő nemzetközi politikai kötelezettségvállalás is. Különösen értékelem és osztom a Halászati Bizottság azon nézetét, miszerint a közös halászati politikának új irányítási modellre van szüksége a halászati lehetőségek, a kimerült állományok helyreállításának és a halászati erőfeszítési szintek fenntartható és nyereséges szintekre való igazításának meghatározásához.

Továbbá – és ez igen fontos – a halászati erőfeszítések legnagyobb fenntartható hozamszintekre való felhozatala az egyetlen és legfontosabb intézkedés, amely megtehető annak érdekében, hogy csökkenjen a visszaengedés mértéke az európai vizekben.

Tudom, hogy vannak aggályok is. Sok aggályt osztok is és tudom, hogy azokkal foglalkozni kell. Először is: tudom, hogy a legnagyobb fenntartható hozam értékelése nem egyszerű feladat. Vannak tudományos bizonytalanságok és a az ökoszisztémára gyakorolt hatások és a vegyes halászattal kapcsolatos kérdések miatt is bonyolult.

A halászati tudomány még nem képes pontosan jelezni előre, hogy egy adott állomány vagy állományegyveleg tekintetében mekkora lesz a legnagyobb fenntartható hozam. Azonban nemcsak a nehézségeket kell néznünk. A tudomány meg tudja mondani, hogy a halászatnak melyik irányba kell elmozdulnia a hozamok növelése és a költségek csökkentése érdekében. Még akkor is, ha a cél nem egész pontos, az irány elég jól ismerhető.

El kellene kezdenünk elmozdulni a helyes irányba és fokozatosan értékelni és felülvizsgálni a legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos referenciapontokat, ahogyan a halászat fejlődik.

A vegyes halászati helyzeteket körültekintően kell tanulmányozni és meg kell határozni a lehető legjobb megoldásokat a teljes halászati rendszer potenciális hozamával kapcsolatban.

Ez a progresszív megközelítés lehetővé fogja tenni a környezeti, gazdasági és társadalmi aspektusok feltárását. Ez az a megközelítés, amelyet az északi-tengeri sima lepényhalra és nyelvhalra vonatkozó hosszú távú terv tekintetében is elfogadtak az idén és amelyet az e megközelítés végrehajtása tekintetében helyes modellnek tartok. Amint a jelentés is hangsúlyozza, sürgős megkezdeni a helyes irányba való elmozdulást.

Hadd hangsúlyozzam itt, hogy a hosszú távú irányítási tervek a gyakorlati értelemben a halászat irányítását a helyes irányba terelik: azaz elfordítják a túlzott mértékű kiaknázástól és nem szükségszerűen egy, a legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatban rögzített cél felé.

A tervek rendelkezéseket tartalmaznak a célok rendszeres felülvizsgálataira vonatkozóan, amelyek lehetővé teszik a legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos célok kiigazítását például akkor, amikor a természetes környezet változik vagy amikor a tudományos tanácsot vizsgálták felül.

Másodsorban egyetértek, hogy fontos a halászati kérdések helyi szinten történő kezelése és az érintetteknek az olyan fontos döntésekbe való bevonása, mint a célkitűzések megválasztása, az a lépték, amellyel e célkitűzések felé haladni kell, valamint az intézkedések – például adó, erőforrás-gazdálkodás és technikai kiigazítások – megfelelő kombinációja.

A Bizottság csak regionális alapon fogja elkészíteni a legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos terveket és csak azt követően, hogy részletes konzultációt folytatott az érintett ágazatokkal. A regionális tanácsadó testületek fontos szerephez jutnak majd itt, munkájukat pedig már megkezdték. A gazdasági és társadalmi elemzések szintén fontosak ebben a folyamatban, a Bizottság pedig az irányítási tervekre vonatkozó valamennyi javaslatot hatásvizsgálattal fogja kísérni, amelyben elemzik majd a javaslatok gazdasági, társadalmi és környezeti aspektusait.

A halászati kutatás megnövekedett mértékű támogatása szükségszerűen része a legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos tervek kidolgozásának. A keretprogramok, a halászati tudományos, műszaki és gazdasági bizottságok és a halászati gazdasági bizottság, valamint a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács munkája mind lényeges ebben az összefüggésben, ami prioritást képező terület lesz a követező években.

A legnagyobb fenntartható hozammal rendelkező halászat felé való elmozdulás sok esetben a flottakapacitás kiigazítását és a halászati erőfeszítés csökkentését jelenti majd. Az Európai Halászati Alapot azért hozták létre, hogy a tagállamok meg tudják tervezni a nemzeti flottakapacitás kialakítását és fel tudják használni a flottaméret hosszú távú célkitűzéseknek megfelelő módon történő kiigazításának elősegítésére és a megfelelő társadalmi és gazdasági rendelkezések figyelembe vételére a közösségi költségvetésből érkező társfinanszírozást.

Szeretnék egypár szót szólni a Schlyter úr által javasolt három módosítással kapcsolatban is. A Bizottság úgy véli, hogy a legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos feltételek irányába való elmozdulásra vonatkozó fokozatos megközelítésnek kellene az általános szabálynak lennie. Semmi szükség arra, hogy minden esetben drasztikusan mozduljunk a legnagyobb fenntartható hozam irányába. Ami a legnagyobb fenntartható hozam elérésére vonatkozó tudományos módszertant illeti, a Bizottság eseti alapon fog tudományos tanácsot kérni. Nem lehetünk elfogultak a tudományos vitával szemben azzal, hogy előre megítéljük, hogy mely módszerek lehetnek jobbak a többinél.

Végül – mint már említettem –, helyes azt mondani, hogy az Európai Halászati Alap a tagállamok rendelkezésére bocsát állami támogatásokat, hogy a halászati flottáik szerkezetét a legnagyobb fenntartható hozamra vonatkozó stratégiákkal összhangban alakítsák át. Ezt azonban nem szabad kompenzációnak tekinteni, hanem egy, az átmenetet lehetővé tevő pénzügyi ösztönzőnek, mivel a halászati ipar lesz az új politika tényleges kedvezményezettje.

A Bizottság folytatni fogja a párbeszédet a halászati ágazattal és elkezdi majd megvitatni az egyedi hosszú távú terveket számos halászat vonatkozásában a legnagyobb fenntartható hozam perspektívájával. Ez ilyen tervek végrehajtása javítani fogja az állományok és az ipar stabilitását és termelékenységét.

Nagyon várom az Önökkel az e tervekről a későbbiekben folytatott további vitákat, miután a Bizottság elvégezte a hatásvizsgálatokat, konzultált az iparral és elkészítette javaslatait. Sok munka van még hátra és igen hálás leszek az Önök e politikai terület kidolgozásában nyújtott támogatásáért.

  Avril Doyle, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Üdvözlöm Fraga Estévez asszony jelentés, és különösen azt, hogy rávilágított a Bizottság javaslatával kapcsolatos aggályokra, mivel komoly fenntartásaim vannak a biztos úr arra irányuló javaslataival kapcsolatban, hogy a legnagyobb fenntartható hozam modelljét igazítsák ki a halállományok irányítására vonatkozó referenciapontként.

2015 politikai dátum és nem tudományos. Egyes állományok számára túl korai, mások számára pedig túl késő a túlhalászást illetően. Miközben a javaslat célja a halászat gazdasági hozamának maximalizálása és egyszersmind az állomány fenntartása annak érdekében, hogy az legnagyobb fenntartható megtérüléseket eredményezhessen hosszú távon, attól tartok, hogy – mivel messze van attól, hogy csökkentse a visszaengedett fogások mennyiségét –, a modellben meglévő kritikus tévedések túlzott mértékű kiaknázáshoz vezethetnek, mivel a fogási szintek kiszámításához használt feltevések egyetlen fajon, sekélyvízi halászaton alapulnak és nem veszik figyelembe a földrajzi és biológiai sokféleséget.

Dicséretesnek tartom azt a célkitűzést, hogy növelni kell a halfajok védelmének hatékonyságát, amit mindannyiunknak meg kell tenni. Úgy vélem azonban, hogy a Bizottság e téren nem végzett elegendő kutatást. Nem értékelték mélyrehatóan a legnagyobb fenntartható hozam modelljében rejlő hibakockázatot. Ezen túlmenően a tudósok többsége, valamint az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete számára a hagyományos legnagyobb fenntartható hozam modellt meghaladták olyan új, csúcstechnológiás megközelítések, amelyek az ökoszisztéma egészére kiterjednek ahelyett, hogy egy, az állatpopuláció dinamikájának elavult fogalmára hagyatkoznának.

A legnagyobb fenntartható hozam olyan életlen eszköz, amely a halászzsákmány-többlet termelésen alapul a populáció magas növekedése idején, mielőtt az elérné a szaporodási kapacitást. Olyan eszköz egyúttal, amely túlhalászáshoz vezethet, ha azt több fajjal rendelkező halászatra alkalmazzák, mivel nem érhetők el egyszerre valamennyi faj esetében az optimális szintek, vagy akkor, ha azt olyan mélytengeri fajokra alkalmazzák, amelyek olyan mély tengerekben és nyílt vizekben élnek, mint amilyen az Északi-tenger és az Atlanti-óceán.

A modell – elfogadása esetén – egyszerre fogja az állományok összeomlását és a piac összeomlását eredményezni. Arra buzdítanám a biztos urat, hogy szilárd, tudományos és bizonyítékokon alapuló megközelítést alkalmazzon. A saját szavai, biztos úr, hogy az ember nem lehet elfogult a tudományos vitával szemben. Egyetértek Önnel. Alkalmazzon tudományos, bizonyítékokon alapuló megközelítést és vizsgálja meg újból ezt a javaslatot ahelyett, hogy – és ne vegye tiszteletlenségnek – még ha megkésve is, de úgy táncol, ahogy a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács fütyül.

  Paulo Casaca, a PSE képviselőcsoport nevében. – (PT) Elnök asszony, biztos úr, halászati bizottsági elnök úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy gratulálok az előadónak kiváló munkája miatt és hogy gratulálok a Bizottságnak azon közlemény miatt, amely megfelel az egyik olyan követelménynek, amelyet maga a Bizottság hagyott jóvá a 2002. évi Johannesburgi Világ-csúcstalálkozón és amely megfelel az említett konferencián körvonalazott nyolc kitűzés közül az elsőnek. Az Európai Bizottság minden bizonnyal már sok mindent elért a nyolc célkitűzés körén belül, de szeretném emlékeztetni a biztos urat arra, hogy 2007-ben járunk egy 2002-ben tartott csúcstalálkozón 2015-ig kitűzött célok tekintetében. Nem tűnik eléggé gyors, az előttünk álló kihívások léptékére adott reakciónak az a tény, hogy ebben a szakaszban még mindig csak ezt a közleményt tárgyaljuk.

Nagyon örülök annak, amit a biztos úr az új irányítási modell szükségességére vonatkozóan mondott és – mivel a javaslat az ökoszisztéma irányítására helyezi a hangsúlyt – úgy vélem, hogy a helyes úton járunk. Ha azonban a legnagyobb fenntartható hozam e koncepcióját valamiféle teljesen új dolognak tartjuk – tévedünk, mivel ez a koncepció – ami elméleti elgondolás – mindig is olyan koncepció volt, amely valamennyi kvóta és TAC meghatározása mögött meghúzódott, amelyeket éppen csak e koncepció alapján lehet meghatározni. A probléma az, hogy a koncepció alkalmazása sok problémával jár, amelyeket az előadó és kollégánk, Doyle asszony igen jól leírt, intézkedéseinket pedig nem alapozhatjuk pusztán a koncepció vakon történő alkalmazására, hanem meg kell próbálnunk javítani annak hatékonyságát, ellenőrizve, hogy hol vallott kudarcot és hol járt jó eredményekkel, és őszintén nem vélem úgy, hogy ezt elérte volna ez a közlemény; minden más eszközt fel kell használnunk, hogy továbblépjünk.

Ez a kihívás a Bizottságra vár, és reméljük, hogy mihamarabb jó hírekkel szolgál számunkra.

  Chris Davies, a ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Sajnálom, hogy ez az egyike azon alkalmaknak, amikor örülök annak, hogy a Parlament ilyen kevés hatáskörrel rendelkezik ezen a területen, különösen azért, mert fennáll annak tényleges lehetősége, hogy ezt a jelentést holnap szavazásra bocsáthatják.

Ha ez így lesz, néhányan majd azt mondhatják: „hát, a Parlament felszólította a Bizottságot, hogy vizsgálja meg újból javaslatait.” Nem szeretném, ha ez a PR-gesztus megvalósulna. Szeretném, ha a Bizottság tudná, hogy van legalább egypár európai parlamenti képviselő, aki teljességgel ellenzi, amit itt javasolnak.

A Bizottság 2006. évi jelentése gyenge volt – őszintén szólva semmi komoly nem volt benne – és aligha volt érdemes arra, hogy papírra vessék. Terveket, terveket és újabb terveket javasoltak, de igen csekély volt azok száma, amelyeket intézkedés kísért. Azonban amit itt a Parlament előadója javasol az – szerintem – még rosszabb. Különösen, ha ezt a bekezdést olvasom: „Úgy véli, hogy az idő nem érett meg arra, hogy a legnagyobb fenntartható hozam rendszerének bevezetését javasolják.” Nyilvánvalóan alaposabb elemzésre van szükségünk. Így – míg a Bizottság terveket akar –, mi csak többet akarunk beszélni a tervekről. Mikor teszünk már végre valamit? Ha ezt holnap a Parlament keresztülviszi, akkor remélem, hogy a Bizottság azt teljes egészében figyelmen kívül hagyja, mert ezt teljesen felelőtlen dolognak tartom.

A legnagyobb fenntartható hozam állapotának elérése tekintetében alkalmazott módszerre vonatkozóan van egy kérdés, egy jogos kérdés. Őszintén? Tudjuk, mire van szükség – ez az idő felében csak játék a szavakkal. Ha a halállomány kétharmadát biológiai szempontból nem biztonságos eszközökkel halásszák, akkor le kell állítani a halászatot; félre kell állítani a flottákat, le kell tetetni a munkát a halászokkal – talán egyfajta kompenzáció mellett –, mindaddig, amíg helyre nem állítottuk az állományokat és nem biztosítottuk mindenki számára az esélyt egy hosszú távú, egészséges jövőre. Lehetővé kell tenni, hogy a halállományok helyre álljanak.

Tényleg megvitathatjuk annak a részleteit, hogy hogyan tökéletesíthetjük a legnagyobb fenntartható hozam állapotát, amikor van halunk és szilárdan biztosított a halak rendelkezésre állásának hosszú távú biztonsága.

Biztos úr! Minden tiszteletem az Öné, első találkozásunk óta tetszik, amit mond. Mondhatok két dolgot? Először is azt gondolom, hogy Ön háttérszereplővé vált; szerintem a kabinet a hátsó szobába zárja Önt az ülések során. Véleményem szerint Európának egyfajta bajnokra van szüksége a halak tekintetében és – mint ahogyan Önnek meg kell néhány problémát oldania –, mutatkoznia kell Európa tévékamerái előtt és meg kell mondania, hogy mit kell tenni és.

A második dolog a következő: ötéves megbízatásából most a harmadik évnél tart. Volt jó néhány jó ötlet, de ez nem párosult elegendő megvalósítással. Szeretném, ha Ön az Európai Unió szánalmas közös halászati politikájával és annak reformjával kapcsolatos történelemben jelentős fejezet lenne. Ezért kérem, ne lábjegyzetként gondoljon magára, hanem álljon ki és cselekedjen!

Öt évvel ezelőtt ott voltam Johannesburgban, ahol az Európai Unió vállalta a legnagyobb fenntartható hozam állapota 2015-ig való biztosításának elvét. Nem beszéltünk arról, hogy 2015-ig egy politikát vezetnénk be; arról beszéltünk, hogy a halat 2015-ig azokra a szintekre hozzuk. Nem szabad, hogy ez csak egy szelet legyen – annál többnek kell lennie.

Ha ezt nyolc év alatt akarjuk megtenni, akkor valószínűleg már túl késő lesz. El kell kezdenünk a megvalósítást és ameddig ez meg nem történik, mindennap kudarcként kell magukra tekinteniük.

Ne hallgassanak a Parlamentre! Ne hallgassanak azokra a miniszterekre, akik mindig megpróbálják megakadályozni magukat! Csak kezdjenek hozzá a megvalósításhoz!

  Carl Schlyter, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (SV) Elnök asszony! Egyetértek sok mindennek, amit Davies úr mond. A halak kipusztulóban vannak! Ha kipusztulnak, nem lesz jövedelmük a halászoknak. Úgyhogy sokkal bölcsebb dolog most befektetni a jövőbe azzal, hogy legnagyobb fenntartható hozamok vannak az Unió eddigi politikáját képező legnagyobb rendelkezésre álló hozam helyett. Ez teljesen fenntarthatatlan!

Majd akkor megvitathatjuk a módszerek tudományos hiányosságait és azt, hogy esetleg egy életlen eszköz. Az EU-ban azonban általános gazdaságpolitikai cél az alacsony infláció és ez egy rendkívül életlen eszköz, mégsem kritizálták hasonlóképpen. Ilyen esetekben ez sokkal élesebb eszköz és ezt szeretném megköszönni a biztos úrnak. Rájött arra, hogy a politika teljesen rossz, teljesen sikertelen és most megpróbálja helyrehozni.

Később majd megtárgyaljuk a visszaengedések problémáját és talán az intézkedések egy kombinációja elkezdheti megoldani a problémákat. De amikor társadalmi–gazdasági értékelésekről beszélünk, perspektívánknak távlatibbnak kell lennie. Módosításomat ez hajtotta. Anélkül akár azt is mondhatnánk: „Hát, a halászok manapság nem akarnak semmit csinálni.” Az összes jövőbeli generáció halászaitól elvenni a munkát az nem más, mint gyenge társadalmi–gazdasági értékelés.

  Pedro Guerreiro, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (PT) A halászati ágazat számára kulcsfontosságú, most tárgyalt jelentésben szereplő alapvető kérdésekre vonatkozó általános megjegyzésként: fontosnak tartjuk rámutatni a halászat fenntarthatósága elvének hosszú- és rövid távú alkalmazásában rejlő különbségekre. Azaz arra, hogy a hosszú távú tervek célja célkitűzések vagy témák meghatározása egy viszonylag hosszú időszakot követően elérendő stabil helyzet megvalósítása érdekében, míg a rövid távú intézkedések a hosszú távú célkitűzésként javasolt szint eléréséig a halászat okozta állománypusztulás helyrehozatala érdekében évente megállapított javaslatokon alapulnak.

Ami a halászatra vonatkozó hosszú távú célkitűzést illeti, a Johannesburgban megállapított fő célkitűzés – a halállományok legnagyobb fenntartható fogásának elérése – elfogadható. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos célkitűzés kialakítása érdekében elengedhetetlen tudományos elemzés alkalmazása a halászat okozta azon állománypusztulás meghatározása érdekében, amely garantálja azt a legnagyobb fogási arányt, amelyet a halászati erőforrások fenntartható módon képesek biztosítani. Ehhez alapvető fontosságú az egyes halászati erőforrások természetes jellemzőinek, valamint a halászati módszerek jellegének és típusának figyelembe vétele. A hosszú távú célkitűzés tekintetében megfelelő halászati szint értékeléséhez ellenőrizni kell a tudósok által kidolgozott előrejelzéseket, ami feltételezi, hogy az előrejelzések megbízható információkon alapulnak, hogy azokat elfogadják a vezetők, elfogadják és betartják a halászok, mindenkor – és hangsúlyozom: mindenkor – óvva a halászati ágazat és a halászati közösségek társadalmi-gazdasági helyzetét.

A gyakorlatban a cél a hosszú távú fogások és az ennek megfelelő állománypusztulás felbecslése. Ehhez fenntarthatósági kritériumot kell kiválasztanunk és meg kell határoznunk azt a halászati szintet, amely legnagyobb fenntartható fogásszintet tesz lehetővé. És itt kezdődik az igazi vita.

A halászat okozta állománypusztulás tekintetében különböző értékeket javasoltak a hosszú távú állománygazdálkodás számára a tagállamok kizárólagos gazdasági övezeteiben. Több tudós véli úgy, hogy célszerű a halászat okozta állománypusztulást F0,1-ben meghatározni mint például FMSY-ben, amelyet kevésbé tartanak megfelelőnek. Meg kell jegyezni, hogy az FMSY – ami a halászat okozta állománypusztulás – nem téveszthető össze a legnagyobb fenntartható hozammal, ami a fogási szint.

Végül pedig egyetértek azzal, hogy alapvető fontosságú, hogy a fenntarthatósági intézkedéseket a társadalmi-gazdasági következmények és az azok végrehajtásával járó költségek értékelése kísérje.

  Thomas Wise, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Nem túl gyakran fordul elő, hogy az egyesült királyságbeli Függetlenség Párt valamely tagja gratulál egy európai parlamenti előadónak. Ez esetben én képezem a ritka kivételek egyikét.

Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének becslései szerint a bolygó kifogott halfajainak 70%-a már elérte vagy meghaladta a legnagyobb fenntartható hozamot. A közös halászati politika – az abból eredő visszaengedések szégyenteljes problémájával – igen nagy mértékben hozzájárult ahhoz, ami potenciálisa, különösen az Északi-tengerben, súlyos ökológiai katasztrófa.

Az 1980-as években a kanadai kormányt figyelmeztették a halászok, hogy a tőkehalat veszélyes mértékekben halásszák túl. A kormány tudomást sem vett a figyelmeztetésekről és 1992-re a tőkehal-halászat teljesen összeomlott. Most úgy tűnik, hogy az európai vizekben hasonló helyzet van kialakulóban.

Az előadó a Bizottság közleményében szereplő hiányos elemzésre és az ott felkínált – az előadó által a továbbiakban primitívként leírt –, nem megfelelő megoldásokra utal. A Bizottságot nemrégiben bírálták amiatt, ahogyan gyűjti és értelmezi a tengerrel kapcsolatos kérdésekre vonatkozó statisztikákat. Egy új keletű tájékoztatásban a brit kormány arra utal, hogy „hiányoznak az ahhoz szükséges adatok, hogy mik lehetnének megfelelő célok.” A legnagyobb fenntartható hozam Bizottság általi értelmezése elavult modelleken és dogmatikus ökológiai elgondolásokon alapul. Egyértelműen bizonyítja azt az óhajt, hogy bármi áron is, de további hatásköröket szerezzen.

Halállományunk elvesztése túl magas ár és köszönöm az előadónak, hogy őszinte volt a tekintetben, hogy elítélte a Bizottság közleményét. Az azért mindenesetre elárul valamit, ha az egyesült királyságbeli Függetlenség Párt szavait visszhangozza. Viszont előbb-utóbb mindenki eljut ide!

  Jean-Claude Martinez, az ITS képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, biztos úr! Két kollégánk jelentése – beleértve Fraga asszonyét is – ezzel a halászattal kapcsolatos, feloldhatatlan problémával foglalkozik, feloldhatatlan, mert a halállományok korlátozottak, a kereslet pedig folyamatosan nő. Következésképpen a halászati politika nem a KAP.

1968 és a Sicco Mansholt óta a Bizottság 40 éve követ el stratégiai hibát a KAP-pal, ami az emberiség elleni bűncselekménnyé nőtte ki magát: az emberiségnek gabonára és tejre van szüksége, a készlet pedig kevés, amint azt az áremelkedés is bizonyítja.

A halászati politikával más a helyzet. A Bizottság hibái pusztán rendes, technokrata tévedéséből erednek és nem stratégiai bűnből. A halállományok TAC-okkal, kvótákkal, HOPE-val, TOP-pal való kezelése kudarcot vallott. A Bizottság mindenről jogszabályokat alkotgatott: a hálókról, az űrtartalomról, a flottateljesítményről, az egységek számáról és amikor mindezt már kimondták és megtették, akkor – amint arra az előadó rámutat – kevesebb a halász, kevesebb a tonhal és még kevesebb a kékúszójú tonhal a Földközi-tengerben, ezért is voltak dühösek a halászok júniusban és júliusban. Ahonnan én érkeztem, a sète-i vagy Le Grau-du-Roi-i kikötőben például a kisebb hálókkal folytatott part menti halászat hagyományos részét képező „thonaille”-jal (tonhal halászására szolgáló háló) halászó halászok amiatt tiltakoztak, hogy nem tudnak júliustól már halászni.

Mindazonáltal ezen ellenőrzések, e pusztítás, mindezen szankciók ellenére – talán egy nap még elektronikus címkéket is adnak a halászoknak, hogy nyomon követhessék őket – az állományok veszélyben vannak, ezt mondja az előadó. A közös halászati politika nem működik és miért? Mert a probléma világméretű: Kínában, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken és Peruban is halásznak. A borhoz hasonlóan, megállunk, míg a világ többi része dolgozik, szétszereljük hajóinkat, míg az Egyesült Államok egyre többet épít és miközben Oroszország, Izland és Norvégia hajómotorjaik méretét növeli.

Az ember kitalálhat mutatókat, egyfajta legnagyobb fenntartható hozamot, de ha a szomszédja többet halászik, akkor nem fognak javulni az állományok, ha ő maga kevesebbet halászik. Ezen túlmenően mivel a gazdálkodás vagy az akvakultúra nem igazán megoldás sem a halliszt miatt, a halászat ennélfogva tökéletesen bizonyítja, hogy a közösségi szint egyszerre túl magas, ha a part menti halászatról van szó, a döntéseket pedig helyi szinten kellene meghozni vagy pedig túl alacsony, amikor a mélytengeri halászatról beszélünk. Mindezekben az esetekben vagy nagyon gyorsan felemelkedünk a globális szintre a tudósok segítségével, vagy a XXI. század végére a moziba mehetünk, hogy az utolsó Némókat még kifogjuk.

  Jim Allister (NI). – Elnök asszony! Üdvözlöm és támogatom ezt a jelentést és dicsérem az előadó munkáját. Évekig beszéltünk a fenntartható halászatról és legalább ennyi évig a bürokratikus ellenőrzésekről. Az állományok általánosságban még sincsenek jobb helyzetben, a halászok pedig sokkal kevesebben vannak és sokkal szegényebbek. Nehéz megúszni, hogy ne arra a következtetésre jussunk, hogy a halászati politika eleddig tényleg reménytelen kudarc volt.

Ezt a halászok már évek óta mondogatják, de eddig nem figyelt a Bizottság és – úgy tűnik – Davies úr sem, aki úgy látszik, még többet akar ebből a kudarcból. A teljes kifogható mennyiségek (TAC-ok) és kvóták – mint az ellenőrzés kulcsfontosságú eszközei – katasztrofálisak voltak, visszaengedési botrányokat és sok halász számára minimum szegénységet eredményeztek. Mégis az új, felkínált legnagyobb fenntartható hozam modelljével még mindig megvan a TAC kvótarendszernek a halászati erőfeszítési rendszerrel való hézagos átfedése. Ezeket szét kell fejteni. Nem létezhet mindkettő egyszerre. Mindannyian fenntartható halászatot akarunk, de ez a halászok számára is fenntarthatóságot jelent. Ez a visszaengedésektől való eltántorítást jelenti. Ez a technikai intézkedések egyszerűsítését jelenti és a rugalmasság felkarolását jelenti. Érjünk el ide a lehető leghamarabb!

  Rosa Miguélez Ramos (PSE). – (ES) Elnök asszony! Úgy gondolom, hogy igen későre jár, mindannyian nagyon fáradtak vagyunk és szerintem meg is rendültünk a három halász haláláról és másik öt halász cádizi vizekben – a hajó a barbatei flottához tartozott – való eltűnéséről szóló borzalmas hírek hallatán és szerintem az ilyen híreknek mind el kell bennünket gondolkodtatnia, mivel ez is bizonyítja egy olyan mesterség nehézségeit, amely még ma is egyetlen csapással nyolc embert tud leteríteni.

Ezért úgy vélem, biztos úr, hogy az e közlemény által felvetett egyik legfőbb probléma az, hogy az erőforrásokkal kapcsolatban törekszik intézkedéseket tenni, pusztán korlátozva a halászati tevékenységet anélkül, hogy a tengeri ökoszisztémával kapcsolatos egyéb tevékenységeket végző többi gazdasági szereplőre nézve kötelezettségeket állapítana meg, elveszíti – és mindannyian elveszítjük – politikai legitimitásunkat, mivel a Bizottság halászatért felelős igazgatósága a tengeri ügyekért is felelős.

Második aggályom vagyis kérdésem az az, hogy a Bizottság hogyan próbálja meg alkalmazni a legnagyobb fenntartható hozamot gyakorlati szempontból, mivel minden jel arra mutat, hogy ez problémákat – súlyos problémákat – vet fel, kiváltképp a vegyes halászatokban, ahol a különböző fajok kölcsönhatásban vannak, az erőfeszítés szintjét meghatározó fogási szint pedig nem felel meg az egyes fajokra vonatkozó legnagyobb fenntartható hozamnak. Egy másik probléma pedig azokkal a populációkkal kapcsolatos, amelyekre vonatkozóan nincs semmiféle értékelésünk.

Ami biztos, hogy az ágazatban dolgozók aggódnak és igazuk van, amikor azt mondják, hogy a közösségi flotta által a legnagyobb fenntartható hozamra adott reakcióként, a legnagyobb fenntartható hozamra irányuló politikai kötelezettségvállalásra adott reakcióként meghagyott rést azonnal be fogják tölteni a harmadik országokból érkező vállalkozások, mivel a halászat piacát a folyamatos ellátás biztosításának szükségessége uralja.

  Ian Hudghton (Verts/ALE). – Elnök asszony! Az évek során nem mindig értettem egyet az előadóval, Fraga Estévez asszonnyal, de e jelentés nagy részével csakis egyet tudok érteni. A jelentésben az szerepel, hogy a közösségi rendszer bonyolulttá tette az ellenőrzéseket és ösztönözte a visszaengedéseket. Azt mondja, hogy üdvözli a Bizottság közleményét, amely elismeri, hogy a halászat irányításával kapcsolatos jelenlegi politika kudarcot vallott. Megállapítja, hogy nehéz lesz a legnagyobb fenntartható hozam modelljét a több fajú halászatokra alkalmazni, ami minden bizonnyal a legtöbb olyan halászatra érvényes, ahol a skót halászok működnek. Megállapítja, hogy a modell nem megfelelő a mélytengeri fajok esetében.

Nem értek egyet a „megszüntetett megkülönböztetés” szavakkal és különszavazást fogok kérni holnap, hogy ezeket kivegyük, mert az előadóval tartott korábbi vitákból tudom, hogy ez kód a relatív stabilitás elleni támadásra, amelynek fenn kell maradnia mindaddig, amíg van közös halászati politikánk. Egyetértek azonban a biztos úr korábbi megjegyzéseivel is, amikor azt mondta, hogy el kell kezdenünk elmozdulni a helyes irányba. A közös halászati politika közvetlen eredményeként bekövetkezett fájdalmas évek után már sokkal előrébb is tarthatnánk.

  Urszula Krupa (IND/DEM). – (PL) Elnök asszony! A felszólalásra rendelkezésre álló egy percben a lengyel halászok kértek fel arra, hogy szólaljak fel, akik szeretnék kinyilvánítani, hogy a tőkehal-halászat tilalmával kapcsolatban bevezetett rendelet megkülönböztető jellegű a lengyel halászokkal szemben, különösen a többi ország fogásaival kapcsolatos, széles körű ismeretek fényében.

A halászok reménykednek abban, hogy a rendelet megfogalmazása abból ered, hogy az Európai Bizottság nem ismeri a Balti-tengeren az egyes országok által folytatott halászat léptékét. Nemcsak azt követelik, hogy helyezzék hatályon kívül a rendeletet, hanem azt is, hogy egy különös, független bizottságot is jelöljenek ki az Európai Parlament égisze alatt az Unió 2004-es bővítését követően balti-tengeri halak száma kiszámítási elveinek és módszereinek kivizsgálására és kifejtésére és hogy ragadják meg a szabálytalanságok terjedelmét.

  Catherine Stihler (PSE). – Elnök asszony! Bizonyára kevesen vitatják közülünk azt, hogy mennyire fontos, hogy a kereskedelmi halállományok tekintetében hosszú távú fenntarthatósággal rendelkezzünk. Az EU aláírta a fenntartható fejlődésről 2002-ben Johannesburgban tartott világ-csúcstalálkozón tett kötelezettségvállalást, miszerint legkésőbb 2015-ig el kell érni a halászatban a legnagyobb fenntartható hozamot.

Létfontosságú, hogy vitát nyissunk arról, hogy hogyan lehet elérni a sérülékeny fajokra nehezedő halászati nyomás csökkentésével kapcsolatos célt és Fraga Estévez asszony jelentése e folyamat fontos része.

A halászat okozta állománypusztulás alacsony szintjei mellett végzett halászat érdemeit, valamint egy erőteljesebb, termékeny állomány kialakítását is fontolgatták az Egyesült Királyság miniszterelnöki stratégiai egysége által készített, nettó eredményekről szóló jelentésben.

Skótként túlságosan is jól ismerem a sérülékeny halállományokra – mint például az északi-tengeri tőkehalra – nehezedő nyomást és még inkább az irányítási terveknek a vegyes halászatokban – mint például a skót partoknál – való alkalmazásával kapcsolatos gyakorlati nehézségeket. A nehézségek nem szüntetik meg a cselekvési kötelezettséget.

Üdvözlöm, hogy a Bizottság elismerte, hogy az érdekelteket be kell vonni, valamint hogy a regionális tanácsadó testületek részt vesznek az ennek előrelendítésére irányuló folyamatban. Némely regionális tanácsadó testület már meg is kezdte a hosszú távú irányítás és a legnagyobb fenntartható hozam kérdésének mérlegelését, és fontos lesz az, hogy a stratégiát az érdekeltekkel partnerségben dolgozzák ki.

Ebben a szakaszban nem szabad, hogy túlságosan elmenjünk azon kérdés technikai oldalainak megvitatása irányába, hogy mi is valójában a legnagyobb fenntartható hozam és hogyan kell azt alkalmazni. Fontosabb arra összpontosítani, hogy a halászati lehetőségeket megfelelőbb egyensúlyba hozzuk a rendelkezésre álló állományokkal egy fenntarthatóbb jövő érdekében.

  Marianne Mikko (PSE). – (ET) Hölgyeim és uraim! Öt évvel ezelőtt a Johannesburgban a fenntartható fejlődésről tartott csúcstalálkozón kötelezettséget vállaltunk arra, hogy megőrizzük a halállományt és gyorsan helyreállítjuk egy olyan szintre, amely a legnagyobb fenntartható hozamot biztosítja. Az igazgatási rendszerre való tervezett átállás jelentősen célra törőbb célkitűzéseket állapít meg a jelenlegi biztonságos szinthez és az elővigyázatosság elvéhez képest. Az átállással kapcsolatos érveket és ellenérveket azonban igen körültekintően kell mérlegelni.

Az Európai Uniónak rugalmas rendszerre van szüksége a halállományok irányítására, valamint lehetőségekre, hogy gyorsan tudjon reagálni. Rendelkezni kell továbbá a hosszú távú tervekben az ésszerű, mégis rugalmas éves kiigazításokról. Az Európai Bizottság vélelmezi, hogy a halállományokat elsősorban a fogások érintik, noha az időjárás, a ragadozók, a nem honos fajok és a mesterségesen keltett problémák óriási mértékben hathatnak a fajokra. Az Oroszország és Németország közötti földgázvezetéknek a balti-tengeri környezetre gyakorolt hatását még nem értékelték, jóllehet az építés már folyik.

Számomra ugyancsak aggályos, hogy a Balti-tengerben nem régiben fésűs medúzát észleltek, mivel az amerikai eredetű faj az 1980-as években a fekete-tengeri halállományok csaknem teljes pusztulásához vezetett és most a Kaszpi-tengeren áll bosszút. Egy év alatt a svéd partoktól a Balti-tenger kellős közepéig terjedt. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel addig, amíg a balti-tengeri halállományok is el nem pusztulnak.

Az új igazgatási rendszer hatásait tehát elsődlegesen inkább regionális, semmint európai szinten kell feltárni, mivel minden tagállam halászflottájának megvannak a maga sajátságos tulajdonságai. Rendkívül fontos a regionális tanácsadó testületek bevonása, ha egy előre látó halászati politikát akarunk végrehajtani. Az igazgatási rendszerre való átállás a halászflotta számának és rakományuk csökkentését igényli, ez pedig ennélfogva halászati vállalkozásaink számára óriási veszteségeket jelent. Az Európai Halászati Alap egyszerűen nem rendelkezik az ilyen óriási veszteségek kezeléséhez elegendő eszközökkel.

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

  Joe Borg, a Bizottság tagja. − Elnök asszony! Először is hadd utaljak arra a balesetre, amelyet Fraga Estévez asszony és Miguélez asszony említett. Osztozom aggodalmukban és az életek elvesztése miatti bánatukban és remélem, hogy az eltűnt halászok biztonságba helyezhetők.

Engedjék meg, hogy megragadjak egypár kérdést, amelyek felmerültek a vitában és amelyek – a legenyhébben is fogalmazva – igencsak eltérőnek, de inkább egymással szöges ellentétben állónak bizonyultak a tekintetben, hogy hogyan kellene előrehaladni. Mindemellett azonban a vitából egyértelmű, hogy közös a véleményünk a tekintetben, hogy a halászatot a lehető leghamarabb fenntartható szintekre kell hozni. Ez nem azt jelenti, hogy amit javaslunk az drasztikus és azonnali intézkedés. Ehelyett azt a célt tűztük magunk elé, hogy a legnagyobb fenntartható hozamhoz fokozatosan és rugalmasan érkezzünk el. Minden lépésnél újraértékeljük és újra felmérjük majd a kitűzött célokat és – szükség esetén – azokat a változó helyzetekhez igazítjuk.

Más szóval: a legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos megközelítés irányt szab számunkra, nem szükségképpen egy rögzített célt. Hadd ismételjem meg! A legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos megközelítés a helyes irányba tereli a halászat irányítását, elmozdítja a túlzott mértékű kiaknázástól, valamint a magasabb és stabilabb fogások és az alacsonyabb költségek feltételei felé vezeti azt.

Ennek a megközelítésnek alkalmazkodóképesnek kell lennie, hogy amint egyre többet tudunk meg – vagy ahogyan a környezeti és ökoszisztémabeli feltételek változnak – az új ismereteket lehessen a megközelítésre alkalmazni.

Felmerült az, hogy a legnagyobb fenntartható hozam nem működött és nem alkalmas a mélytengeri állományokra, valamint hogy ez idejétmúlt elgondolás. Hadd mondjam el, hogy voltak már Európában és a világ más részein is olyan halászati irányítási stratégiák, amelyek sikeresek voltak. Jóllehet az elgondolás nem új, az még nem jelenti azt, hogy avítt. Fontos kérdés az, hogy mindaddig, amíg ösvényt jelöl ki a halászat irányítása számára és eléggé rugalmas ahhoz, hogy lehetővé tegye a rendszeres felülvizsgálatokat, addig jó esélye van a sikerre.

A bizonyos mérvű sikerre jó példákkal szolgálnak az olyan állományok, mint a fekete tőkehal, az északi-tengeri foltos tőkehal és a makréla, amelyeket a legnagyobb fenntartható hozam szintjéhez közel halásznak és amelyek általánosságban stabilak és nyereségesek.

Hadd emeljek ki egyvalamit! E javaslat célja nem az, hogy büntessük a halászokat – akiknek bevallottan számos kiigazítást kell végezniük –, hanem inkább arra törekszik, hogy elérjen egy célkitűzést és egy olyan irányba induljon el, amely mellett az ágazat stabilabb és nyereségesebb környezetben tud működni. Amint azt nyitóbeszédemben is mondtam, az Európai Halászati Alap lehetővé teszi a tagállamok számára a kapacitás és a halászati erőfeszítés kiigazítására vonatkozó intézkedések kidolgozását az operatív programjaikban szereplő hosszú távú tervekkel összefüggésben, beleértve az állami pénzek megfelelő használatára vonatkozó társadalmi és gazdasági rendelkezéseket is.

Egy másik felmerült kérdés azzal a ténnyel kapcsolatos, hogy a legnagyobb fenntartható hozam nem fog működni a vegyes halászatokban, mivel amikor az egyik állomány esetében célozzuk a legnagyobb fenntartható hozam felé való elmozdulást, egy másik olyan helyzetbe kerülhet, amikor is egy ilyen vegyes halászatban kifogott többi állományt alulhalásznak. Szerintem reálisnak kell lennünk a helyzetet és a vegyes halászatok többségét illetően. Az érintett állományokat egyformán nem fenntartható szinteken aknázzák ki. Világos, hogy a legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos megközelítésnek a vegyes halászatokra való alkalmazása nehéz lesz és hogy azt eseti alapon kell tanulmányozni. A vegyes halászatokkal kapcsolatos probléma azonban igenis létezik és ha nem foglalkozunk ezzel, nem érhető el javulás és nem tehetők lépések sem a helyes irányba.

Ami a konzultációt illeti, hadd mondjam el, hogy a Bizottság elkötelezett az érdekeltek részvétele és a konzultáció mellett. A legnagyobb fenntartható hozammal kapcsolatos célkitűzés johannesburgi csúcstalálkozón való elfogadása óta számos konzultációra került sor. Az ilyen konzultációk a tagállamok, a tudósok és a regionális tanácsadó testületek részvételével zajlanak, akik tanulmányozzák javaslatunkat, valamint megpróbálnak tanácsot adni nekünk abban, hogy melyik út visz a leginkább előre. A tervekre vonatkozó tárgyalásokra egy későbbi szakaszban kerül sor, miután elkészítettük a hatásvizsgálatokat, konzultáltunk az iparral és kidolgoztuk egyedi javaslatainkat. Várom, hogy Önökkel folyamatos párbeszédet folytathassunk ezekről a tervekről.

  Elnök – A vitát lezárom.

A szavazásra 2007. szeptember 6-án csütörtökön kerül sor.