Javaslat: a Tanács rendelete a közös agrárpolitika keretébe tartozó közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 1782/2003/EK rendelettől a 2008. évi területpihentetés tekintetében való eltérésről (COM(2007)0523 - C6-0302/2007 - 2007/0194(CNS))
Neil Parish (PPE-DE). – Elnök úr, tegnap a bizottságom rendkívüli ülésen vizsgálta a Bizottság javaslatát és a javaslat sürgősségi tárgyalására vonatkozó kérését. A bizottság egyhangúlag támogatta, hogy a sürgősségi kérelmet jóváhagyjuk. A javaslatot egyhangúlag szavaztuk meg. A Bizottság 0%-os kötelező területpihentetést javasol 2008-ra. Ezt a javaslatot a lehető legkorábban el kell fogadni – tehát még a hónap vége előtt – hogy maradjon elég idő a gazdák számára eldönteni, mit fognak termeszteni 2008-ban a pihentetett földeken. A szóban forgó földeket vissza kell állítani a termelésbe, mivel egy gyenge 2008-as termés, 10%-os területpihentetéssel komoly kockázatok elé állítja a belső piacot.
A gabonapiacot a 2007-2008-as gazdasági év elején történelmi csúcsárak jellemzik mind közösségi, mind világszinten. A 2007-es termés valószínűleg közel marad a múlt évi termés szintjéhez, és a magántulajdonú gabonatartalékok további csökkenéséhez fog vezetni a 2007-2008-as gazdasági év végére. Globális szinten a 2007-2008-as zárókészletek várhatóan történelmi mélypontra fognak süllyedni, különösen a főbb exportáló országokban. Ebben az összefüggésben, egy átlagos 2008-as termés feleslegeket eredményezne, és a javasolt 2008-as területpihentetési derogáció az EU-ban lehetővé tenné a magántartalékok részleges újratermelését. Mindezek miatt gyors lépéseket javaslok.
(A Parlament beleegyezik a sürgősségi eljárásba)(1)
⁂
Martin Schulz (PSE). – (DE) Elnök úr, szeretnék visszautalni a tegnapi plenáris ülésre és az egyperces beszédekre, melyeket a plenáris ülés kezdetén tartottak. Az egyperces beszédek során történt egy incidens. Egy lengyel képviselő (nem tudom, melyik képviselőcsoport tagja) elnökünket méltatlan módon kritizálta a Házban. Én megvédtem a Ház elnökét, mivel ezt szükségesnek találtam. Az volt a benyomásom, hogy sok kollégám a Házon belül hozzám hasonlóan látta a dolgokat. Ennek nyomán ugyanakkor képviselőtársam, Markus Ferber, később egy megjegyzést tett felém, amelynek lényege az volt, hogy én úgy gondolom, jogomban áll mindenhez megjegyzést fűzni - noha ez semmiképp nincs így. Sajnálom, hogy nincs jogom ezt tenni, de nem is teszek megjegyzést mindenre. Ennek eredményeképpen, a felforrósodott általános légkörben, Ferber urat megsértettem két német kifejezéssel, amelyeket nem szeretnék itt megismételni, és amelyek ugyancsak nem igazak. Szeretném tehát visszavonni ezeket a kifejezések, és kifejezni sajnálatomat miattuk, továbbá hálás lennék, ha önök közölnék képviselőtársammal, Ferber úrral, hogy arra kérem, hogy fogadja el bocsánatkérésemet, illetve hogy egyébként nagyon szórakoztató képviselőtársnak gondolom őt.
(taps)
Elnök. − Schulz úr, megjegyzéseit belevesszük az ülés jegyzőkönyvébe és figyelembe fogjuk őket venni.
4. A cukoripar szerkezetátalakítása - A cukorágazat piacának közös szervezése (vita)
Elnök. − A közös vita következő elemére térünk:
- a Katerina Batzeli által, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében készített jelentés a cukoripar szerkezetátalakításáról (COM(2007)0227 - C6-0176/2007 - 2007/0085(CNS)), és
- a Katerina Batzeli által, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében készített jelentés a cukorágazat piacának közös szervezéséről (COM(2007)0227 - C6-0177/2007 - 2007/0086(CNS)).
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Elnök úr. hadd mondjak először is köszönetet Batzeli asszonynak és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság tagjainak mindazért a munkáért, amit a javaslat kidolgozása során végeztek. Most pedig rátérnék a javaslat kontextusának ismertetésére.
Ahogy közismert, a szerkezetátalakítási alap nem váltotta be reményeinket a szerkezetátalakítási időszak második éve során, a voltaképpen eléggé ígéretes első év után.
Ahogyan emlékezhetnek rá, körülbelül 1,5 millió tonnányi kvótáról való lemondást vártunk az első év folyamán és több, mint 3 millió tonnáról való lemondást a második év során. A valóságban a teljes kvóta-lemondások összege az első két év folyamán csak 2,2 millió tonna volt, a várt 4,5 millió tonnával szemben.
Még mindig meg vagyok győződve, hogy a szerkezetátalakítási alap önmagában jó eszköz, amit meg kellene erősíteni, és fejleszteni kellene, az eddigi tapasztalatok figyelembe vétele mellett.
A mai nap során megvitatandó javaslatot illetően hadd tegyem világossá, hogy nem fogjuk 2005-ig visszamenően újratárgyalni a cukorreformot. A szerkezetátalakítási alap első két éve alatt tapaszalt nem kielégítő igénylések fényében a célunk az utolsó két év sikeressé tétele. Ennek hiányában a kvóták utolsó, kárpótlásra nem jogosító visszavágása 2010-ben érvénybe fog lépni.
Ennek a javaslatnak a célja, hogy nagyon kecsegtető ajánlatot tegyünk azoknak a vállalkozásoknak és azoknak a termelőknek, akik a 2008-2009-es gazdasági év során akarnak kvótáik egy részéről lemondani, miközben elviekben változatlan feltételeket tartunk fenn a szerkezetátalakítás utolsó évére is. Ez lesz az első eset, hogy a termelők maguk elindíthatják a szerkezetátalakítási eljárást, de csak az egy vállalkozáshoz tartozó kvóta 10%-áig. A szerkezetátalakítási segély termelők számára fenntartott aránya 10%-nál lesz meghúzva, és ezt a kifizetést egy 237.5 euró tonnánkénti összegű cukorkvóta-rápótlás fogja kiegészíteni, ami végösszegében 300 euró per tonna kifizetést jelent.
Nézetem szerint ez nagyon tetszetős ajánlat a termelők számára, és nem tartom szükségesnek, hogy ennél tovább menjünk. Ezért személy szerint nem gondolom támogathatónak azokat a változtatásokat a szerkezetátalakítási alapról szóló jelentésben, amelyek változtatásokat irányoznak elő a kifizetendő összeg tárgyában, például a 6., 7., és 12. módosításban, vagy a gazdák számára előirányzott százalékos arányt illetően, a 8. módosításban.
A visszaható hatályról szóló rendelkezés biztosítani fogja, hogy azok a vállalkozások és azok a cukorrépa-termelők, akik már eddig is részt vettek a szerkezetátalakítási tervben, nem kerülnek hátrányba és a jövőben sem fognak hátrányba kerülni a korábbi részvételük miatt.
A 9. módosításban foglaltaknak megfelelően, az inulinszirup-termelők és a cikóriatermelők jogosultsága a visszaható hatályú kifizetésekre külön fel lesz tüntetve a végleges szövegben. Továbbá azokat a vállalatokat, amelyek a 2008-2009-es termelési vagy gazdasági év folyamán alakulnak át, mentesíteni lehet a 2007-2008-as preventív visszavonástól függő, mennyiségre vonatkoztatott szerkezetátalakítási díj alól, feltéve, hogy ennek megfelelően lemondanak a kvótájukról. Végül, de nem utolsósorban, további ösztönző a vállalkozások részére, hogy az egyéni szerkezetátalakítási erőfeszítéseiket számításba fogják venni egy esetleges végleges kötelező kvótacsökkentés esetén.
A piaci egyensúly a szerkezetátalakítási periódus alatt történő elérésének megkönnyítésére azt is javasolják, hogy a megelőző visszavonást állandó eszközzé tegyük, azaz ne csak a szerkezetátalakítási periódusban működjön, pontosan úgy, ahogy Batzeli asszony javasolja a jelentésében.
Az előterjesztett rendelettervezet célja a biztonságos környezet megteremtése és a létező akadályok eltávolítása a rendszerből. Mindezek a javítások az alapot várhatóan sikeressé teszik a harmadik évében, anélkül, hogy megváltoztatnánk a cukor közös piaci szervezésének 2005-ben elfogadott reformját. A javasolt intézkedéseket úgy válogattuk össze, hogy a szerkezetátalakítási folyamatban érintett összes fél számára erős ösztönzők keletkezzenek.
Szeretném megköszönni önöknek az együttműködést, amely lehetővé teszi számunkra a szoros határidő betartását, és ennek a sokkal hatékonyabb rendszernek a működésbe hozatalát a 2008/09-es gazdasági év során. Tisztában vagyok azzal, hogy az alapon javítani kell ahhoz, hogy elérje a célját, és ha ez nem lehetséges, biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem lesznek nyertesek. Csak vesztesek lesznek, és ennek megfelelően nagyon hálás voltam és vagyok mindazért a támogatásért, melyet a képviselőktől és a Mezőgazdasági Bizottságtól kaptunk.
Katerina Batzeli (PSE), előadó. – (EL) Elnök úr, biztos asszony, engedjék meg nekem legelőször is, hogy emlékeztessem önöket arra, hogy az eredeti, a cukor közös piacszervezéséről (KPSZ) szóló véleményében az Európai Parlament rámutatott, hogy a Bizottság javaslatainak hozzá kell járulniuk az új rendszer alapjainak életképességéhez, valamint védelmezniük kell a cukorrépa-termelőket, akárcsak a cukormalmok és a termelő régiók munkásait, akiket egyaránt sújtani fogja a kvóták megvonása. Ez volt a politikai kötelezettségvállalásunk és megállapodásunk tárgya, amelyek alapján hozzájárulásunkat adtuk a Bizottságnak.
A Tanács 2005-ös végső határozata a cukorágazat felülvizsgálatáról azonban nem teljesítette ezeket a magas elvárásokat. A ágazat különösen fontos a szántóföldi növények piacának kiegyenlítése, az európai cukor- és bioetanol-gyárak ellátása, valamint az új KAP kontextusában felülvizsgálatra kerülő többi KPSZ módosítására szolgáló új politikák keretrendszereinek előmozdítása szempontjából. A Tanács határozatai már meghozataluk pillanatától rövid élettartamra és jelentéktelenségre kárhoztatottnak tűntek, mivel soha sem voltak egyebek, mint tagállami követelések és összetett eljárási módok mozaikjai.
Ez a határozat, valamint a tagállami szintű végrehajtás módja azt eredményezik, hogy máig a termeléscsökkentés csak 2,2 millió tonnát tesz ki, míg a célmennyiség hozzávetőlegesen 6 millió tonna 2010-ig. Szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy bármilyen, 2010 utáni termeléscsökkentésért a termelő régiók, munkavállalók és termelők már semmiféle kompenzációt nem fognak kapni a Szerkezetátalakítási Alapból, ami teljesen önfinanszírozott.
Ezek tehát azok a fontos politikai kérdések, amelyek a Mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságban foglalkoztattak minket, amikor döntenünk kellett az önök által is jól ismert jelentésről.
Biztos asszony, a Mezőgazdasági bizottságban jelentős javításokat végeztünk a közösségi döntések tagállami szinten való akadálytalan végrehajtásának érdekében. Nem volt célunk radikálisan megváltoztatni a cukor KPSZ-eket, amint azt ön egyébként meg is jegyzi a szövegében. Nem volt célunk többsebességű felülvizsgálatot javasolni sem, mivel sok régióban, mint például Írországban, a cukortermelést már részlegesen csökkentették vagy teljesen abba is hagyták.
Ezen túlmenően figyelembe vettük a már létező költségvetési megtakarításokat, amelyek körülbelül 3 millió eurót tesznek ki. Ha ezt az összeget nem használjuk fel, azt nem fogják visszaforgatni a cukorágazatba, hanem más projekteket fog finanszírozni, vagy visszafizetésre kerül.
Végül pedig, az egyenlőség és az arányosság alapelveire tekintettel, és ezeket a cukorrépa-termelőkre alkalmazva, mindannyian egyet kell értsünk a javasolt intézkedések visszaható hatályával, hogy azon termelők, malmok és régiók, amelyek már csatlakoztak az új rendszerhez ne érezzék igazságtalannak az elbánást.
Ugyancsak rá szeretnék mutatni arra, hogy a tagállamok rugalmasságának és szubszidiaritásának sok tekintetben tapasztalt nem hatékony volta aggaszt minket. A rugalmasság az intézkedések informális nemzeti kisajátításának módjává vált: a tagállamok szabadon megválaszthatták az új KPSZ végrehajtásának módját, kollektív szervek és regionális hatóságok révén kikerülve a rájuk helyezett nyomást. A rugalmasság fogalmának és politikájának tagállami értelmezését aggodalommal kell kezelnünk a jövőben esedékes felülvizsgálatok során. Ugyanez áll ezen politikának az egészségellenőrzési határozatok keretszabályzatán belüli felhasználási módjára is.
Biztos asszony, most át kell térnünk a politikai kérdésekről a technikai problémákra, amelyek ugyancsak hatással vannak a KPSZ-felülvizsgálat irányára. A 318/2006 sz. rendelet módosításával kapcsolatban úgy gondoljuk, hogy a végső lineáris kvótacsökkentések igazságosabb alkalmazására van szükség 2010-re. Ha a kvóták egyenes csökkentését szükségesnek vélik 2010-ben, a bizottságunk úgy gondolja, hogy ezt a csökkentést két részletben kéne végrehajtani. Első lépésként egy lineáris, 13,5%-os csökkentést lenne kívánatos végrehajtani. Második lépésként lehetne aztán a Bizottság javaslatát végrehajtani; ennek megfelelően, a tagállamok és azok a vállalkozások, amelyek a szerkezetátalakítási eljárás ideje alatt már lemondtak a kvótáik egy részéről, mentességet kapnának. A mentesség összhangban lesz a tagállami szinten tett erőfeszítésekkel.
Mindazonáltal, a Bizottság és a mai vitán magát nem képviseltető Tanács számára szeretnék rámutatni arra, hogy nem szabad megfeledkeznünk azon vállalkozások csökkentett hozzájárulási kötelezettségéről, amelyek vagy önkéntesen csökkentették a kvótáikat a szerkezetátalakítási rendszerben való részvételük során, vagy részt vettek a megelőző kivonási mechanizmusban. Javasoljuk a megelőző kivonási mechanizmus szélesebb körű és hosszabb távú használatát, ezáltal segítve az ágazatot a jövőbeni kihívásokhoz való simább alkalmazkodásban. Mivel a megelőző kivonás mindeddig nem került bele a tanácsi kompromisszumba, szeretném, biztos asszony, belevenni, ha ezzel egyetért.
Ami pedig a szerkezetátalakítási rendszerről szóló 320/2006 sz. rendelet módosítását illeti, ami, akárhogy is nézzük, a reform központi aspektusa, a jelentésem a következőket javasolja:
- először is, növeljük tonnánként 260 euróra a 237 eurós átalányösszeget, amelyet a termelők fognak kapni. Mi ragaszkodunk ehhez, az önök ellenkezése ellenére is, mivel mi úgy gondoljuk, hogy ez jelentős ösztönző a termelők számára, hogy a 10%-os önkéntes lemondásról szóló elképzelést elfogadják;
- másodsorban, növeljük 50%-ra a termelők számára a szerkezetátalakítási segélyből kapható egyszeri kártérítési összeget, amelyet jelenleg 10%-ban szabtak meg. Ez a növelés politikai kötelezettségvállalást jelent az Európai Parlament részéről; azt mutatja, hogy a támogatásoknak főképp a termelőkhöz kell eljutniuk. Ez inkább politikai, mint pénzügyi üzenet;
- harmadsorban, a bioetanolt termelő vállalkozások ellentételezését 35%-ról 100%-ra kellene növelni, mivel, véleményünk szerint, jelentős ösztönzőket kell biztosítani a megújítható energiaforrásokat termelő ágazatnak;
- negyedrészt, és ez a régiók számára különös jelentőséggel bír, a diverzifikációs segély szinten tartása azok régiók részére, amelyekben malmokat zártak be: ennek tonnánként 109.5 eurónak kell maradnia a csökkentett cukormennyiségre vonatkozóan a 2009-2010-es időszakig. Biztos asszony, mi részben a finanszírozás javítását kívánjuk elősegíteni a régiókat sújtó kihatások csökkentése érdekében, amellett, hogy további ösztönzőket biztosítunk. A felülvizsgálat célja nem az, hogy egyes általános előírásokat módosítson, hanem az, hogy megerősítse az ösztönzőket;
- ötödrészt, a kvóták 10%-áról való lemondásnak mindenekelőtt a kisebb vagy kevésbé versenyképes termelőkre kell vonatkoznia;
- hatodrészt, a termelésből való részleges végleges kivonásért kapott szerkezetátalakítási segélyt növelni kell, 218.75 euróról 625 euróra a 2008-2009-s időszakra. Meg kell mondanom, hogy az előadó pozíciója különösen jelentőséggel bír az ilyen kérdésekben nyújtott támogatások szempontjából.
Előadóként arra is felhívnám a figyelmet, hogy a Mezőgazdasági bizottság egyes javaslatait újra meg kellene vizsgálni, hogy ennek révén helyes megvilágításba kerüljenek a dolgok. Ezért úgy vélem, hogy figyelembe kellene vennünk a Szerkezetátalakítási Alapból és az Európai Mezőgazdasági Orientációs- és Garanciaalaptól kapott további finanszírozást.
Mint előadó, ezért szeretném felkarolni a 27.-től a 30.-ig következő módosításokat, amelyek három alapvető elvet vezetnek be:
- először is egy visszaható hatályú intézkedést. mivel azok a termelők, vállalkozások és régiók, amelyek progresszíven alkalmazkodtak a kezdetektől fogva az új KPSZ-hez, nem büntethetőek ezért;
- másodszor, a segély összege méltányos és az összes fél számára elfogadható kell, hogy legyen (és nem 625 euró egy évre);
- harmadszor, fontos visszaható hatállyal és az átmeneti időszak végéig a malmok számára a termelésből való részleges végleges kivonásért folyósított segélyt növelni.
Befejezésképpen engedjék meg nekem, hogy egy figyelmeztető megjegyzést tegyek. Jelenleg folynak a Bizottság és az ACP országok közötti tárgyalások. A Bizottság késznek mutatkozik eltörölni a biztonsági klauzulákat mind a Közösség területére importálható teljes cukormennyiség, mind az importált cukorra vonatkozó árminimum tekintetében. Szerepel továbbá a javaslatokban az is, hogy a Közösség piacára való belépést hasonlóan liberalizálják a cukorról szóló jegyzőkönyvet aláíró tizenhat ország számára.
Biztos asszony, úgy gondolom, hogy fontos feladatunk van itt. Az ilyen, az intézményi kereten kívüli döntéseknek érvénytelennek kellene lenniük, hiszen másképpen ezek érvénytelenítenék az Európai Parlament által játszott politikai és intézményi szerepet.
Surján László (PPE-DE), a Költségvetési Bizottság véleményének fogalmazója. – (HU) Köszönöm a szót, elnök úr! A Költségvetési Bizottság alapvetően támogatja az előterjesztést. Legyen szabad nekem is személyesen gratulálni a raportőrnek. Nagyon nehéz feladat minden körülmények között, amikor arra akarjuk rávenni egy ágazat termelőit, hogy a termelésüket fogják vissza. Nem is tüntet fel minket az európai polgárok szemében különösképpen nagy jósággal az, hogyha ilyesmire szánunk valamilyen támogatásokat és pénzeket.
Mégis, ha már szükségessé válik egy ilyen beavatkozás, aminek ráadásul az Unió egész költségvetésére nincs különösebb hatása az eddigiekhez képest, akkor helyénvaló az, hogy célzottabban történjék, és azokhoz áramoljon bizonyos kompenzáció és támogatás, akik valójában a termelés oldaláról szólnak bele a kérdésbe, mint ahogy ez a jelen esetben is történik.
Az azonban nagyon nagy problémát jelent, hogy az esetek egy részében az országok már lemondtak bizonyos kvótákról, és utólag mások a szabályok. A jelentés javaslatokat tesz ennek a megoldására, és ebben a formában azt javaslom, hogy a Parlament is támogassa azt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Albert Deß, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim, szeretnék rövid áttekintés adni az eddigi reformokról. Sok cukorrépa-termelő azt kérdezi, hogy miért szükséges egyáltalán ennek a piacnak a szabályozását, amely évtizedeken át állta az idők próbáját, megreformálni. Két fő oka van annak, hogy miért volt és marad szükséges ez a reform. Először is, pár évvel ezelőtt, a „Fegyvereken kívül bármit”-kezdeményezés nyomán úgy döntöttünk, hogy 2009-től a legszegényebb országok fegyvereken kívül bármit exportálhatnak Európába. Ez a cukorágazatot is befolyásolta.
A második ok az, hogy született egy WTO-döntés, amelynek értelmében meg kell szüntetnünk többleteket. Ez azt jelenti, hogy több mint 6 millió tonnányi cukorral kell csökkenteni a termelést. Biztos asszony, mi már 2005-ben javaslatokat terjesztettünk a Parlament elé, és ön épp most mondta, hogy a szerkezetátalakítási alap nem váltotta be a reményeinket. Itt és most azt szeretném mondani, hogy ha a Bizottság és a Tanács szorosabban követte volna a Parlament javaslatait 2005-ben, akkor valószínűleg nagyobb cukormennyiségről mondtak volna le önként a termelők.
Most itt a lehetőség korrekciókat végezni, javítani az ösztönzőkön. Csak arra tudom kérni a Tanácsot és a Bizottságot, hogy kövessék a javaslatokat. Szeretném megköszönni az előadónak, Batzeli asszonynak, az általa készített jelentést. A Mezőgazdasági Bizottság nagyrészt követte ezeket a javaslatokat – kisebb korrekciókkal –, és meg vagyok győződve róla, hogy ha a Bizottság is követni fogja ezeket a javaslatokat, az ösztönzők olyan szintre fognak emelkedni, hogy sokkal nagyobb mennyiségű cukorról fognak önként lemondani. Szeretném kijelenteni, biztos asszony, hogy sok tagja van a Mezőgazdasági Bizottságnak, akik figyelmesen meghallgatták a cukorrépa-termelőket. Ha az itt felsorolt feltételek teljesülnek, úgy hiszem, hogy ez a reform sikeres lesz.
Tabajdi Csaba Sándor, a PSE képviselőcsoport nevében. – (HU) Kedves Fischer Boel asszony, szakmailag megalapozottnak és politikailag nagyon korrektnek tartom Katerina Batzeli jelentését és Surján László véleményét. Fontos, hogy helyre álljon a piaci egyensúly és még nagyon messze vagyunk az európai cukorgyártás és cukorrépa-termelés területén, hogy piaci egyensúly legyen 2010-re.
Nem irigylem sem a Bizottságot, sem a Parlamentet, mert nem könnyű egy torz, egy túlbonyolított és egy túltámogatott rendszerben rendet teremteni és egyensúlyt teremteni, hiszen ez az ágazat a KAP-nak édesgyermeke volt, más mostoha ágazatokhoz képest.
Teljesen egyetértek azzal, ami az ellensúlyt illeti. Ha a további 10%-os csökkentést végrehajtjuk, akkor még mindig 2,1 millió tonna fölösleg marad a rendszerben, és ha 2010-ig ezt nem tudjuk kezelni, akkor újabb 14%-os csökkentésre van szükség.
Méltánytalannak tartom, és kérem, biztos asszony és a Bizottság gondolja át, hogy azoknak az országoknak – Olaszország, Portugália, Finnország –, akik sokat csökkentettek, ugyanúgy a 10%-ot továbbra is csökkenteniük kell. Ez nem méltányos.
Támogatom azt is, hogy a kis- és közepes termelők érdekeit jobban védjük, mert az érkezési sorrendben a multikhoz képest információs hátrányban vannak. Magyarországon az ötből egy gyár szűnt meg. A legjobb cukorgyár szűnt meg, de sem a gyár, sem a termelők nem jártak rosszul, egyedül a munkavállalók kárpótlását, a cukorgyár munkavállalóinak a kárpótlását nem rendezte kellőképpen a korábbi rendelet.
Nagyon fontosnak tartom végezetül, hogy ne kelljen szerkezetátalakítási illetéket fizetni a gyáraknak a kvótacsökkentés esetén. Ilyen kérelem van. Én kérem erre Fischer Boel asszonyt, mivel ez segítené a további csökkentést, a piaci egyensúlynak a helyreállítását. Nagyon fontos lenne tehát még egyszer a kis- és közepes termelők segítése, mert ez szociálisan rendkívül fontos az európai cukorrépa-termelők számára. Köszönöm a figyelmet.
Andrzej Tomasz Zapałowski, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, a cukortermelői ágazat reformja a jelenlegi formájában elfogadhatatlan. Elsősorban a cukorrépa-termelőket és a cukorgyári munkásokat sújtja. Az európai konszernek által mutatott, a kelet-európai cukorgyáraknak az európai uniós csatlakozás előtti felvásárlására irányuló kivételes aktivitás arra enged következtetni, hogy ez a reform már akkor tervezés alatt állt, óriási kompenzációs összegekkel a cukorgyáraikat bezáró tulajdonosok számára.
Az új tagállamokban a csatlakozási időszak során a mezőgazdasági termelők óriási összegeket fektettek be üzemeik korszerűsítésébe, beleértve a cukorrépa-termelést is. Két évvel később kiderült, hogy a termelést csökkenteni kell, míg a cukortermelés feladásáért járó kompenzáció fő haszonélvezői a cukorgyárak új tulajdonosai lesznek. Becslések szerint csak Lengyelországban körülbelül tíz gyárat fognak bezárni.
A javasolt változtatások, amelyek magasabb összegeket juttatnak a szerkezetváltoztatási alapból a termesztőknek, jók. Kétségeim vannak ugyanakkor a gyártók számára juttatott támogatással kapcsolatban, akik az utóbbi pár év során cukorgyárakat vásároltak fel, mert nem lehetséges-e, hogy csak azért vásárolták fel őket, hogy aztán nyereségesen bezárhassák őket?
Friedrich-Wilhelm Graefe zu Baringdorf, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, biztos asszony, a cukorpiaci szabályozás bizony nem a Bizottság és a Tanács mestermunkája! Deß úr már mondta, hogy ha egy kicsit jobban figyeltek volna a Parlament javaslataira, a hibák egy része elkerülhető lett volna.
Amikor egy olyan eszközünk van, mint a kvóta, akkor használnunk kell azt, és nem fenyegetőznünk vele 2010-ig, majd pedig egységes vagy emelkedő rátájú csökkentéseket végrehajtani, és ellentételezést fizetni mindezért. Az önök árszabáson alapuló módszere azért mondott csődöt, mert ezt követően egyszerre megnövelték a kvótát egymillió tonnával a C cukor egy részének kvótacukorrá való átminősítésével. A fogyasztók általi finanszírozás, az árszabás következménye, továbbá azt eredményezte, hogy a cukoriparnak nem volt érdekében a szerkezetátalakítás. Az exporttámogatásokat sem csökkentették radikálisan. Erre is szükség lett volna.
A hibákat meg kellett volna határozni, de ehelyett most sem fogjuk helyrehozni őket. A szerkezetátalakítási alap és a szerkezetátalakítási segély lényegük szerint megszakítások. A régiók, a szakszervezetek és a termelők ellenük vannak. Semmiféle diverzifikációt nem fogadtak el, a Parlament kérései ellenére, a régiók társadalmi és ökológiai fejlődésének biztosítására. Ezen hibák egy részét most sem javítják ki. Tehát rossz tüneteket gyógyítunk.
Egy másik fontos pont az, hogy most önök 10%-ra akarják maximalizálni a termesztőknek juttatott szerkezetváltási segélyt. Régebben a tagállamok megszabhattak magasabb árat is. Egy másik javaslatot terjesztünk be, és remélem, hogy a Parlament ezúttal élni fog a beterjesztés eszközével, mert önök nem tartották tiszteletben a legutolsó szavazásnál nekünk tett ígéreteiket, és most visszavonták őket.
Diamanto Manolakou, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (EL) Elnök úr, a cukorágazat 2006-ban elfogadott és már végrehajtás alatt álló új szabályozása egy keserű pirula, amely máris áldozatokat követelt.
Mi természetesen ellene szavaztunk, és igazunk is volt: cukorgyárak zártak be, és sok cukorrépa-termesztőből munkanélküli lett. Csekély juttatásokat kapnak, melyek célja ellenállásuk és tiltakozásaik megfojtása.
Az én országomban, Görögországban, a cukorrépa-termesztés régen garantálta, hogy az emberek önellátóak voltak cukorból; az ágazat sok munkásnak és földművesnek adott munkát, és gazdasági dinamizmust lehelt elhanyagolt régiókba. Ma ötből két gyár bezárt, a termelés 50%-kal esett, az ágazaton belül nőtt a munkanélküliség, a gazdák nincstelenekké lettek, és teljes régiókat romboltak le.
A ma javasolt módosítások célja az új szabályozás teljes végrehajtása. Nincs lanyhulás a termelés csökkenésének ütemében, amely 2,2 millió tonnánál tart jelenleg, és tovább fog növekedni a tervezett 6 millió tonnás csökkenésig.
Ez még az eddig látottnál is nagyobb hatásokkal jár majd. A nyertesek az élelmiszeripar nagytőkései lesznek, akik olcsó cukrot fognak importálni; a vesztesek pedig a cukoripari munkások lesznek, mivel még több malom fog bezárni, és még több kis- és középbirtokon gazdálkodó cukorrépa-termesztő fog eltűnni.
Mi ellenezzük mindezt, és a pótlólagos rendelkezések ellen fogunk szavazni: ezek sürgetik az alapszabályozás kiteljesítését, és egy újabb bűntettet jelentenek az európai cukoripar és az ágazat dolgozói ellen folyó hadjáratban.
Hélène Goudin, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (SV) Elnök úr, az európai cukoripar infúzión él. A lélegeztetőgép maga az EU, ami évente több millió eurónyi közvetlen és beavatkozási segélyt nyújt az európai cukortermesztőknek. Az európai adófizetők egy idejétmúlt rendszert finanszíroznak, amely már túlélte hasznosságát. Sajnos a Bizottság javaslatai magasabb költségeket és lassabb reformokat jelentenek, a piachoz való alkalmazkodás szöges ellentétét, amire pedig ennek a versenyképtelen ágazatnak olyannyira szüksége lenne.
Az EU-n kívüli cukortermelő országoknak megkötések nélküli hozzáférést kell biztosítani a belső piachoz. A méltányosabb feltételeken alapuló nemzetközi kereskedelem lehetőséget jelent a kevésbé fejlett országok számára a világpiacon való versengésre. A cukoripar liberalizációja az európai fogyasztóknak is hasznára válna. Elkerülhetnék a termelők számára létrehozott mesterséges támogatási rendszer további finanszírozását az adóik révén, és alacsonyabb árakat találnának a boltokban. Ez mindenkinek javára válna.
Jean-Claude Martinez, az ITS képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, biztos asszony, a cukorpiac közös szervezése működött. Olcsó volt és hozzáférést biztosított a piacunkhoz az ACP országok számára.
Ám a WTO tárgyalások folyamán Thaiföld, Ausztrália és különösen Brazília ragaszkodtak a cukormonopóliumhoz. Ezzel egyidőben, a dohai fordulón szövetségeseket keresve, Pascal Lamy, aki abban az időben a kereskedelemért felelős európai biztos volt, felajánlotta, hogy eltörli a vámokat a 49 legkevésbé fejlett ország számára a „Mindent a fegyvereken kívül” program keretében. 2009-2010-től kezdődően Európa olyan importcukorral fog találkozni, mely elvileg szegény országokból származik, amelyet mindazonáltal kuvaiti, szaúdi vagy más tőkével állítottak elő, Szudánban vagy máshol.
A legkülső régiókban lévő európai cukorgyártókat és cukorrépa-termesztőket tehát fel kell áldozni Brazília és más országok javáért, ezért a 2006-os reform. Ugyanez igaz a gabonára és a tejre. Nemsokára a borra is igaz lesz. A termelőink el fognak tűnni, és ezt Európában ‘szerkezetátalakításnak’ nevezzük.
Természetesen fizetünk a gabonatermesztőknek, hogy hagyjanak fel a termesztéssel: ezt ‘szerkezetátalakítási segélynek’ hívjuk, ahogyan a területpihentetési kifizetéseket és a kivágási prémiumot is.
Mindazonáltal 18 hónappal azután, hogy elkezdődött a segélyprogram, még mindig nem működik. Biztos asszony, ön a régi beszédet mondja el nekünk a gabonahegyekről és a tejtavakról. Azt állítja, hogy 2007-2008-ban 4 millió tonnás túltermelés lesz, ami miatt szükséges a mai két javaslat ennek szabályozásáról – úgy tűnik, majdnem 4 millió tonna cukortól való megszabadulás érdekében. Megnöveljük a pénzügyi ösztönzőket és az éves visszavonásokat, a kifizetéseket és a támogatásokat. Természetesen, ez a segélyezés véget fog érni 2010-zel és a mezőgazdasági termelőink el lesznek söpörve, akárcsak az AKCS termelők, nem is beszélve a munkavállalókról. Az egyedüli nyertesek az importőrök lesznek.
Ezeket a malthusi politikákat már 1993 óta alkalmazzuk a gabonafélékre. 9 órakor Parish úr azt mondta nekünk, hogy gabonahiány van, hogy az árak rakétaként emelkednek, és hogy a területpihentetést el kell vetni. A remény tehát még él: 2011-ben lesz egy új rendelet, amely szerint cukorhiány van és el kell kezdenünk újra termelni!
Jana Bobošíková (NI). – (CS) Hölgyeim és uraim, mint a Parlament csehországi képviselője, ahol már átszervezték a cukorpiacot, nem tudok egyetérteni a javasolt változtatásokkal. Nem célszerűek és igazságtalanok is.
Kezd világossá válni, hogy a reform eredménye nem egy sor gazdaságilag versenyképtelen cég. Aránytalan helyzetet teremt, amiből csak a nagy európai cukortársaságok profitálnak, míg a fogyasztók és a termesztők számára semmilyen haszonnal nem jár a folyamat.
Nem tudom elmagyarázni a polgároknak, hogyan sikerülhetett egy pár országnak nem lemondani a cukorkvótájáról, vagy csak nagyon kis részben, míg nekünk, többieknek most még több pénzt kéne fizetnünk nekik, amiért megszegtek egy kötelezettséget.
Legelőször is, egyáltalán nem értek egyet a részleges szerkezetátalakítás esetén járó segély megemelésével, a teljes szerkezetátalakítás szintjére. Másodsorban, a szerkezetátalakítási segély szintjének megemelése 10%-ról 50%-ra a cukorrépa-termesztők és a szerződéses gépbeszállítók esetében teljességgel indokolhatatlan. Harmadsorban, nem támogatom a pótlólagos kifizetések növelését a termelőknek, vagy az ideiglenes szerkezetátalakítási segéy bármilyen emelését; sem pedig a további kifizetések emelését a szállítók számára. Negyedsorban, az a javaslat, miszerint az előző év során felszámolt gyárakra tekintsünk úgy, mintha az idei pénzügyi év és a következő évek során történt volna a szétszerelés véleményem szerint teljesen abszurd.
A fentiekkel éles ellentétben, hölgyeim és uraim, a kulcskérdés számomra az egész szerkezetátalakítási periódus alatt lemondott kvóták teljes mértékének figyelembe vétele. Semmiképp sem támogatom a vállalatok által a 2008-2009-es pénzügyi évtől kezdve lemondott kvóták figyelembevételét célzó lépést.
Úgy gondolom, hogy ha a Bizottság nem kívánja módosítani teljesen bürokratizált és igencsak igazságtalan cukorreform-igazgatási módszereit, akkor a legjobb dolog a cukorkvóták lehető leggyorsabb eltörlése és a cukorpiac liberalizálása lenne.
Kyösti Virrankoski, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FI) Elnök úr, az EU cukorpolitikája furcsa helyzetben van. A cukorkvótákat 2,2 millió tonnával csökkentették, ugyanakkor a Bizottság több millió tonnányi új kvótát értékesített. A nettó csökkenés végül is alig egymillió tonna, miközben a cél hatszor ennyi volt.
Ugyanakkor a nagy termelő országok növelték a termelésüket. Németország például évi körülbelül 240 000 tonnáról, Franciaország pedig évi körülbelül 350 000 tonnáról növelte meg a mostanira a termelését. Elsősorban a kisebb országok azok, amelyek csökkentették a termelésüket. A legnagyobb országok közül csupán Olaszország csökkentette jelentősen a termelését. Ennek az lett az eredménye, hogy a kisebb és természeti feltételeiket illetően szegényebb országoknak kellett csökkenteniük a cukortermelésüket.
Ezzel egy időben, több mint 3 milliárd – háromezer millió – euró halmozódott fel a szerkezetátalakítási alapban, amiből talán körülbelül 2 000 euró maradt meg elköltetlenül mostanra. Ez a pénz leginkább a fogyasztóktól származik, mert a fogyasztói árak lassabban csökkentek, mint a termelői árak, és a különbség az Alapban halmozódott fel. Másrészről a mezőgazdasági termelőktől is származik, akiknek csökkentek a termelői áraik. Ezt a pénzt főleg az iparnak fizették és fizetik, a tonnánként 730 euró körüli masszív kompenzáció formájában, miközben ennek a pénznek csupán 10%-a, legjobb esetben 20%-a jut az ipar szerkezetének megváltoztatására és a gyárak lebontására.
Az egész cukorpolitika figyelmeztető példája annak, hogy mi történhet, ha az ipar feltételeivel hajtunk végre mezőgazdasági politikát. Az iparnak óriási összegű kompenzációkat fizetünk, és nagyon keveset kapunk viszonzásul. A jövőben remélhetőleg a mezőgazdasági politikát mint mezőgazdasági politikát, és nem mint iparpolitikát fogjuk irányítani.
Külön figyelmet kellene fordítanunk a szolidaritás fontosságára. Számításba kellene venni ezt is, mert az összes országnak, beleértve azokat is, amelyek csökkentették a cukortermelésüket, még mindig a világpiaci áraknál magasabb árat kell fizetniük a cukorért, bár termelniük már nem szabad, mert az ipar ez ellen döntött.
Ugyanígy a jövőben azt is biztosítanunk kell, hogy nem alkalmazunk hasonló rendszereket a mezőgazdasági termelés más ágazataiban
Neil Parish (PPE-DE). – Elnök úr, szeretném Batzeli asszonynak nagyon szépen megköszönni a jelentését. Ugyancsak szeretném Deß úrnak megköszönni, amiért a PPE-DE képviselőcsoport számára végigkövette a jelentést.
Azt hiszem, Margaret Thatcher mondta egyszer, hogy „a piac ellen nem lehet harcolni”, és a probléma az egész cukorrendszerrel az, hogy pontosan ezt próbáltuk tenni az évek során.
Csak dicsérni tudom a biztos asszonyt és tevékenységét, mert ez egy nagyon összetett helyzet, amit mégis ki kell bogoznunk. Több cukrot kell kivonnunk a rendszerből, és Európát sokkal versenyképesebbé kell tennünk a cukortermelésben. A KAP most a gazdáknak nyújtott környezetvédelmi célú támogatás felé fordult, de egyben a piacra való termelés felé is.
Úgy gondolom, hogy idén a cukorreform könnyebben fog menni, mint korábbi években, azon egyszerű oknál fogva, hogy épp láttuk megháromszorozódni a gabonaárakat a múlt éviekhez képest. Tehát bizonyára lesznek olyan cukortermelők, akik a szerkezetátalakításban kapott pénzt fogják, és gabonát vagy olajrepcét termesztenek belőle, amiből jól meg tudnak majd élni. Mivel bármit is teszünk a cukorral, biztosnak kell lennünk abban, hogy, amint említettem, az Európában termelt mennyiség csökkentésének irányába haladunk – de azt is mindig lehetővé kell tennünk, hogy a gazdák megélhessenek a földből.
Az Európai Unión belüli cukortermelés egyensúlya mellett figyelembe kell vennünk azt a tényt is, hogy vannak AKCS országok, amelyekből cukrot importálunk. Hazámban, az Egyesült Királyságban, a Tate & Lyle több mint egymillió tonnányi cukrot importál. Nagyon nagy gondot fordít arra, hogy cukorhoz jusson, míg mi lecsökkentjük és megreformáljuk a cukorrezsimet. Szeretném megkérni a biztos asszonyt arra, hogy tekintsen jóindulattal a vitának ennek az oldalára is.
María Isabel Salinas García (PSE). – (ES) Elnök úr, biztos asszony, csaknem két évvel ezelőtt egy jogszabály-csomagot fogadtak el a cukorágazat reformjáról, azzal a céllal, hogy azt a globalizált piachoz igazítsák, amely nagyon kevés lehetőséget hagyott a gazdáink számára.
Ahogyan ön is emlékszik rá, biztos asszony, traumatikus reform volt, amiről nehéz volt megállapodást elérni a Parlamenten belül. Most úgy tűnik, hogy a kvótacsökkentési célokat nem sikerült elérni, ezért a Bizottság ezt az új javaslatot helyezi elénk a helyzet orvoslása érdekében, még mielőtt túl késő lenne.
Úgy gondoljuk, hogy elviekben a Bizottság javaslata pozitív, mivel bizonyos mértékig megadja a gazdáknak a lehetőséget, hogy ők kezdeményezzenek a lemondás során. Ugyanakkor, bizonyos vonatkozásokban, biztos asszony, azt gondoljuk, hogy ez nem elegendő, és lehet, hogy kedvezőtlen hatásokat váltana ki egyes országokban, így például Spanyolországban.
Szeretnék tehát kiemelni két pontot, amelyek szerintem nagyon fontosak. Elsősorban, szeretném hangsúlyozni a szocialista képviselőcsoport által előterjesztett módosítások fontosságát, és szeretném megköszönni az előadónknak, Katerina Batzelinek a kiváló munkát arra vonatkozóan, hogy egyes esetekben szükséges kiterjeszteni a visszavonásért kapott pótlólagos segélyt a 2009-2010-es értékesítési évre. Úgy gondoljuk, hogy ez a változás létfontosságú, hogy az intézkedések ne bizonyuljanak elégtelennek, és a termelők várakozásait kielégítsük.
Másodsorban, szeretném felhívni a figyelmet arra a módosításra, mely a bizottságban az én nevem alatt szerepelt és került elfogadásra, és amely a plenáris ülés elé a 11. módosításként került. Ennek alapján egy üzemet teljesen szétszereltnek kell tekintenünk, ha a gyártást átállították bioetanol-termelésre. Ennek a rendelkezésnek két célja van: egyrészt bátorítja a termelésről való lemondást, mivel ezeknek az üzemeknek belépést kínál egy másik piacra, és másfelől támogatja a bioüzemanyag-ágazatot egy olyan pillanatban, amikor annyi szó esik a kínálatbővítés szükségességéről.
Biztos asszony, ez a reform már így is traumatikusnak bizonyult sok ország számára, az enyémet beleértve, és úgy gondolom, hogy kell lennie pénznek és lehetőségeknek eddigi bevételi szintjük megőrzésére a gazdák számára, akik le akarnak mondani a termelésről, és még inkább azok számára, akik folytatni kívánják.
Janusz Wojciechowski (UEN). – (PL) Elnök úr, a cukorpiac reformja egyike azoknak a reformoknak, aminek az értelmét nagyon nehéz elmagyarázni a gazdáknak az Európai Unióban, beleértve az én országomat, Lengyelországot. Az adminisztratív és pénzügyi nyomás arra, hogy 18-ról 12 millió tonnára csökkentsük a termelést, nincs meggyőzően indokolva. Beszélnek a más földrészeken élő mezőgazdasági termelőkkel való szolidaritás szükségességéről, bár világos, hogy ez nem az ő érdekeikről szól: nem annyira a gazdák érdekeiről van szó, mint a nagy konszernek globális érdekeiről. Ezen érdekek nevében az Európai Unió, az egymást követő ‚reformok’ leple alatt, fokozatosan felszámolja saját mezőgazdaságát, és elindul a külső élelmiszerszállítmányoktól való függés igen veszedelmes útján. Ez a politika az élelmiszerellátás biztonságának elvesztéséhez vezet, ami az eljövendő generációk számára egy igen fontos dimenziója a biztonságnak. A félelmem az, hogy nemsokára mindenki, nem csak a gazdák, meg fogják bánni a most zajló felelőtlen reformokat, amelyeknek a káros következményeit hamarosan mindannyian észre fogjuk venni.
Ilda Figueiredo (GUE/NGL). – (PT) Amint az közismert, mi nagyon kritikusak vagyunk a cukorágazat reformjával szemben. Mi mindig támogatjuk az élelmiszer-szuverenitást, és ezért úgy gondoljuk, elfogadhatatlan, hogy egy olyan ország, mint Portugália, ahol csak egyetlen cukorgyár van Coruche-ban és egy kicsinyke gyár São Miguelben, az Azori-szigeteken, amelyek alig képesek az ország felének a fogyasztási szükségleteit ellátni, azzal a követeléssel szembesüljön, hogy csökkentse a cukorrépából készült cukorkvótájának a mennyiségét.
Világos az is, hogy mik lesznek a következmények: a földművesek és a vállalatok abba fogják hagyni a termelést, ezáltal nagyobb munkanélküliséget teremtve és hátrányosan érintve a vidéki területek fejlődését. Ezért létszükséglet – ahogyan azt több ezer kis- és közepes mezőgazdasági termelő követelte Porto utcáin szeptember 17-én, miközben a Mezőgazdasági Tanács Portugáliában ülésezett –, hogy megváltoztassuk a politikát minden tagállam egyedi helyzetének, saját termelési és fogyasztási szükségleteinek figyelembevétele mellett, biztosítva a gazdák bevételeit és a vidéki területek fejlődését. Mi újból ezt javasoljuk a biztos asszonynak.
Kathy Sinnott (IND/DEM). – Elnök úr, mielőtt belekezdenék, szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy a kérdés nem a cukorrépa és a gabona közötti kényszerű választásról szól. Írországban a cukorrépát kölcsönösen kedvező rotációban termesztették a búzával.
Biztos asszony, a cukorágazat szerkezetátalakítása Írországban katasztrófa volt. A Greencore cég és a földművelésügyi miniszterünk rosszul irányította a folyamatot. Választóim közül sokan megszenvedték, sokaknak el kellett hagyniuk a lakóhelyüket, így a legkevesebb, amit tehetünk, hogy hozzájuk fordulunk, és kártalanítjuk ezeket az embereket.
A racionális bioüzemanyag-iparba vetett reményünk, amely integrálódna, és nem versenyezne az élelmiszertermeléssel, évekkel tolódott ki, ha nem szűnt meg teljesen. Amikor a Bizottsághoz fordultam, hogy megpróbáljam elkerülni a katasztrófát, azt mondták nekem, hogy a tervet már elfogadták, és az utólagos megváltoztatása, még ha jó okkal is, az egészet szétfeszítené. Most viszont mégis barkácsolunk a terven. Nem lehetséges a változtatásnak ebben a stádiumában valamit tenni az Írországban hátrahagyott káosszal?
Ioannis Gklavakis (PPE-DE). – (EL) Elnök úr, Biztos asszony, Batzeli asszony és Deß úr, mindannyian tudjuk, hogy a cukor-KPSZ szabályozásának javasolt módosításai a Közösség cukoriparában a szerkezetátalakítási rezsimben történő részvétel vonzóbbá tételét célozzák meg, hogy elérjék a Közösség cukortermelésének csökkenését. Engedjék meg, hogy három megfigyelést tegyek ezzel kapcsolatban.
Először is, a Bizottság hozzáállása pozitív. Ez különösen így van azzal a javaslatával kapcsolatban, amely még visszaható hatállyal is megnövelt támogatást ad azon célszemélyeknek, akik már eleget tettek a 318/2006 sz. rendeletnek, ezáltal lehetőséget teremtve nekik, hogy ne érezzék igazságtalannak az őket ért bánásmódot, annak ellenére, hogy ők járultak hozzá először a ágazat szerkezetátalakításához;
Másodszor, úgy gondolom, hogy tökéletesen világossá vált, hogy ha a kívánt csökkentett szintű termelést nem érjük el, a lineáris csökkentésről szóló jövőbeli intézkedések csak azokat a tagállamokat fogják érinteni, amelyek nem tettek erőfeszítéseket ezen cél elérésére. Másfelől, a rendelet figyelembe fogja venni azokat az országokat, amelyek jelentős csökkentéseket értek el, és amelyeknek a megmaradt ipari létesítményeik mára kritikusan alacsony szintet értek el. Olyan országok számára, mint az enyém, különösen fontos, hogy biztosak legyenek abban, ez az álláspont nem felejtődik el, amikor a cukor-KPSZ jövőjéről fogunk tárgyalni a 2010 utáni időszakot illetően;
Harmadszor, föl szeretném hozni a bioetanol témáját. Használjuk fel ezt az alkalmat arra, hogy komolyan megvizsgáljuk azt a lehetőséget, hogy végül a bioetanolba vetett lelkesedésünk elpárolog, és talán az azt termelő gyárak nagy része nem lesz életképes. Mit fog a jövő tartogatni ennek az iparág munkavállalói számára, és mi lesz a mezőgazdasági termelőkkel? Újra meg kell birkóznunk egy hadseregnyi munkanélkülivel?
Harangozó Gábor (PSE). – (HU) Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt biztos asszony, kedves kollégák! A cukorpiac szerkezetének átalakítása sajnos nem az elvárt eredményt hozta. A szerkezetátalakítás módosításánál figyelembe kell venni, hogy az egyes tagállamok már kvótájuk jelentős részét visszaadták. Magyarország a kvóta 27%-át, miközben az Európai Unió átlagosan mindössze 10,5%-ot.
A végső kvótacsökkentésnél ezért az egyes tagállamok termelésére jellemző mértéket támogatom. Helytelen lenne, ha az Európai Unió tagállamainak egyszerre ugyanolyan mértékű csökkentést írnánk elő, hiszen mindenhol mások a termelési jellemzők.
A módosítás emellett nem érintheti hátrányosan azokat a tagállamokat, amelyek már az átlagnál nagyobb mértékben teljesítették a kvótacsökkentést. Éppen ezért a visszaadott kvóta indulókvótához viszonyított arányának kiszámításánál ellenzem a répacukor- és izoglükózkvóta összevonását. A szerkezetátalakítási támogatás teljes összegét pedig ki kéne fizetni akkor is, hogyha a gyárakat nem bontják le, hanem alternatív hasznosításra alakítják át, biomasszára vagy bioetanolra. Köszönöm szépen figyelmüket.
Zdzisław Zbigniew Podkański (UEN). – (PL) Elnök úr, az a tény, hogy a cukorpiaci reform részeként a cukortermelés 0,2 millió tonnával esett az utóbbi két évben, amely adat jelentősen eltér a javasolt szinttől, nem kellene, hogy bárkit is meglepjen. Ezt az eredményt előre látták a lengyel európai parlamenti képviselők, amint azt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Bizottságban és az Európai Parlament plenáris ülésein elmondott beszédeink tanúsítják.
A feltett célok elérésének kudarca azt mutatja, hogy nem megfelelő ösztönzőket és lehetőségeket illesztettek a programba, ideértve a cukorrépa-termesztők számára a más foglalkozás felvételére való lehetőségeket. Ezt elismerte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság is, amikor ők javasolták, egyebek között, a termesztőknek és a szolgáltatásnyújtóknak a cukorgyártási ágazat számára folyósított segély elkülönített részének növelését 10%-ról 50%-ra, és a termesztők extra juttatásának a 2008-2009-es értékesítési évre járó részének növelését 237,50 euróról 260 euróra (a lemondott kvóta tonnájánként).
Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a Bizottság jelenleg nem alkalmazza a reform alapelveit, amelyek célja a termelés fenntartása a legversenyképesebb régiókban. A javasolt megoldások semmit sem tesznek a problémák csökkentéséért, leküzdésükről nem is beszélve – ehelyett csak súlyosbítják őket.
ELNÖKÖL: MECHTILD ROTHE ASSZONY Alelnök
Carmen Fraga Estévez (PPE-DE). – (ES) Elnök asszony, köszönetet mondok a biztos asszonynak, hogy ma itt van közöttünk. Véleményem szerint a biztos asszony, az előadó és számos hozzászóló már rámutatott a 2005-ös cukorreform végrehajtása során felmerült problémákra, ahogy arra is, hogy a termelés leállítása késésben van, és így messze nem éri el a hat millió tonnás célt, amelyet a reform előír.
Ezért meggyőződésem szerint mindannyian üdvözöljük a Bizottság által most előterjesztett javaslatot, amely a termelés leállításának új lendületet fog adni. Az érintett ágazat, azaz leginkább a cukorrépa-ágazat, szintén megelégedéssel nyugtázza, hogy az átalakítási folyamat felgyorsul, hiszen ennek alternatívája, amint azt a biztos asszony szintén jelezte, nem más, mint a kvóták fűnyíróelv alapján történő leszállítása 2010-ben. Ez utóbbi esetben támogatások sem kerülnének kifizetésre, melyek kompenzálnák a kvótacsökkentéseket.
Úgy vélem, hogy az Európai Néppárt (a kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták nevében általam benyújtott módosítások összhangban állnak ezzel a felfogással és az új javaslattal egyaránt. A 31. módosításra utalok itt, amely a reformot értékelő jelentés készítését írja elő, valamint rendelkezik az említett segélyalap szükség esetén történő egyéves meghosszabbításáról, amely a 2010-2011-es piaci évet érintené. Az alap az eredeti tervek szerint négy évig működött volna, ám a reform végrehajtása eleinte váratott magára, és ez a hosszabbítás ezt kompenzálja. [Angol fordítás értelmetlen, ezért a spanyol alapján – lektor
A termelők maguk is kérték, hogy ez így történjen, és véleményem szerint kérésüket támogatnunk kell, annál is inkább, mert az alapot kizárólag az ágazat maga finanszírozza, és ezért semmilyen pénzügyi hatása nincsen a közösségi költségvetésre.
Biztos asszony, arra kérem a Bizottságot, hogy fogadja el a módosítást, és hasonló kéréssel fordulók természetesen képviselőtársaimhoz is.
Végezetül szeretném megköszönni Batzeli asszony munkáját, jelentéseit, az általa javasolt változtatásokat, melyek az egész Mezőgazdasági bizottság támogatását is élvezik, valamint köszönetet mondok a Bizottságnak is a beterjesztett javaslatért.
Libor Rouček (PSE). – (CS) Hölgyeim és uraim, nem férhet kétség ahhoz, hogy az Európai Unió cukoripara átfogó reformra szorul annak érdekében, hogy a jövőben sikeres maradhasson. A termelés csökkentése ennek a reformnak kulcsfontosságú része. Ám ennek a csökkentésnek leginkább a nem versenyképes vállalkozásokra kellene vonatkoznia – sajnos a valóságban gyakran más a helyzet.
Hazámban, a Cseh Köztársaságban például új, hatékony és jól működő cukorgyárakat zártak be, míg a felszabadult kvótákat transznacionális gyártók kapták meg. Ez természetesen nagyon negatívan érintette a hazai termelőket és fogyasztókat egyaránt.
Ezért azt kérem a Bizottságtól, hogy határozottabban vegye figyelembe a versenyképesség elvét, mint az eddig történt, amikor a cukoriparban szükséges reformok végrehajtását végzi. Ennek során szánjon nagyobb figyelmet a bioüzemanyag-ágazat fejlesztésének is. Úgy vélem, hogy a bioüzemanyagok a cukorrépa-termesztők számára új lehetőséget jelentenek, és a jövőt vetítik előre.
Zbigniew Krzysztof Kuźmiuk (UEN). – (PL) Elnök asszony, a 2005-ben megkezdett cukorpiaci reform nem vezetett a várt eredményre, a nagyon jelentős pénzügyi dimenzió ellenére. Komoly pénzügyi ösztönzők kialakítása ellenére – hiszen a cukortermelés csökkentése tonnánként 730 euró támogatást kapott – a Közösség területének egészén a cukortermelés alig 1.1 millió tonnával csökkent, a remélt hatmillió helyett. A cukorpiac működését érintő változtatások következő köre, amelyet a Bizottság javasolt, nemcsak hogy nem javít a helyzeten, hanem tovább rontja azt, mivel nem kompatibilis a reform legfőbb alapelvével, nevezetesen a cukortermelésnek a leginkább versenyképes régiókban való fenntartásával.
Ezért véleményem szerint először meg kell teremteni a Közösség legversenyképesebb cukortermelőinek kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükséges körülményeket, amely lehetővé tenné, hogy az EU-s termelés az egyre nyitottabb világpiacon is versenyezni tudjon.
Másodsorban maximálisan ki kell használnunk a cukor exportpotenciáljából származó előnyöket, a Világkereskedelmi Szervezetben elfogadott korlátokon belül.
Végezetül, harmadsorban, ha ezek a lépések nem vezetnek a cukorpiacon érezhető javuláshoz, szükségessé válik a termelés csökkentése, ám ez lineáris hányadossal történhet csak, amely minden tagállam számára azonos.
Vladimír Železný (IND/DEM). – (CS) Elnök asszony, azt az országot képviselem, amelyben a kockacukrot feltalálták. Jó minőségű cukrunkra egykor büszkék voltunk, ám az Európai Unió könyörtelenül elvette tőlünk ezt a büszkeségünket.
Amennyiben a 320/2006/EK rendeletet végrehajtják, a Cseh Köztársaság azért részesül majd hátrányos elbírálásban, mert a régi tagállamok befektetőivel szemben az elvárásoknak megfelelően viselkedett, és megengedte, hogy azok átvegyék az ellenőrzést az ország cukoriparában. Ez a rendelet méltatlan kísérlet arra, hogy a nagy európai cukorfinomító vállalatok érdekeit kiszolgálják, a hagyományos termelő és előállító országok érdekeit semmibe véve.
Ezért a Fajmon úr módosításának és a mások által javasoltaknak megfelelően feltétlenül lehetővé kell tenni a tagállamok számára, hogy eldöntsék, hogyan kezelnék a kvóta 20%-os vagy még nagyobb arányú csökkenése esetén bekövetkező krízishelyzetet. Ha ez nem történik meg, a Cseh Köztársaság abszurd módon annak a hagyományos terméknek az importőrévé válhat majd, amelyet évszázadokon át állított elő.
Egy nap majd, amikor unokáink felsorolják az okokat, amelyek miatt a Cseh Köztársaságnak ki kellene lépnie az Európai Unióból, a cukorpolitika és az idevágó szabályozás, amelyekről ma itt vitatkozunk, listájuk elején fog állni.
Ville Itälä (PPE-DE). – (FI) Elnök asszony, biztos úr, teljes mértékben értem, hogy a cukorkvótákat még jobban csökkenteni kell, és támogatom ezt a lépést. Azt is értem, hogy a rendelkezésünkre álló adatok alapján az előző reform nem járt sikerrel.
Most azonban arról beszélünk, hogy a jövendőbeli reformot hogyan hajtsuk végre. Ennek minden tagállammal szemben igazságosnak kell lennie – és hasonlítsuk most ezt össze a hazám, Finnország történetével, ahol két cukorgyár működött. A kvóta legutóbbi csökkentése, amely a gyakorlatban a termelés 40%-os visszavágását jelentette, ahhoz vezetett, hogy az egyik gyár bezárt. Ha a jelenlegi reform további 13%-os csökkentést irányozna elő, az a legrosszabb forgatókönyv alapján azt is jelenthetné, hogy a cukortermelés teljesen megszűnik Finnországban, mivel mindkét gyárnak be kellene zárnia.
Ez a helyzet nyilvánvalóan igazságtalan a finn cukortermesztőkkel és a finn iparral szemben. Ezért támogatom a képviselőtársam, Fajmon úr által beterjesztett módosítást, amely leszögezni, hogy ez a tervezet nem vonatkozna semelyik részletében sem azokra a tagállamokra, amelyek kvótáik 20%-nál nagyobb részét már így is elvesztettték – feltéve, hogy maguk a tagállamok nem döntenek másképpen.
Remélem, hogy biztos asszony megértő lesz a kis országok helyzete iránt. Finnországban most vitatjuk meg a déli területeknek folyósított támogatások csökkentésének kérdését, mely a csatlakozási szerződés 141. cikkében előírtak alapján történne. Ám figyelembe kell venni, hogy a vidéki társadalom alig-alig hisz az Európai Unióban. Kell, hogy maradjon egy reménysugár, és mindenekelőtt arra van szükség, hogy ezeket a reformokat igazságosan hajtsák végre, azonosan kezelve az összes tagállamot..
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Elnök asszony, mindenekelőtt mindannyiuknak meg szeretném köszönni értékes hozzászólásaikat. Úgy vélem, a mai hozzászólásokból is kiviláglik a kérdés összetettsége. Én magam néhány megjegyzésre szorítkoznék.
Mindenekelőtt hangot adnék meggyőződésemnek, mely szerint amit most javaslunk, ez az ágazat orra elé lógatott nagy sárgarépa, működni fog. A sárgarépa ugyanis vonzó lesz majd, mivel a mezőgazdasági termelők az átszervezési alap 10%-át is megszerezhetik, és az átszervezési alap a 2008-2009-es évre 625 euró. Ez 62,5 eurót jelent, amihez még hozzászámítódik a nemzeti kiegészítés összege, amely az átszervezési alapból származik. Ez utóbbi 237,5 euró, és így a Bizottság javára lemondott minden tonnáért 300 euró jár majd.
A legfontosabb eredménynek azt tartom, hogy most előízben a mezőgazdasági termelők maguk beindíthatják az átszervezési alap mechanizmusát. Ez eddig nem volt lehetséges, ezt csak az ipar tehette meg. Most a mezőgazdasági termelők azt mondhatják, hogy „ki akarok szállni, és kérem a tonnánkénti 300 eurómat, és az árcsökkenésért járó ellentételezést még ezek felett meg fogom kapni.” Ez pedig nem egyszeri kifizetés, ez folytatólagosan érkezik.
Teljes mértékben egyetértek Parish úrral. A cukorépa-termesztés alternatívái ma sokkal vonzóbbak, mint évtizedek óta bármikor, a gabonák és az olajos magvak árszintje miatt. Ezért úgy vélem, hogy a mezőgazdasági termők majd osztanak-szorzanak, és végül meg fogják találni a jövőbeni termelés szempontjából legjobb megoldást.
Első felszólalásomban említettem a visszaható hatály kérdését. A visszaható hatály célja, hogy azok, akik már a kezdet kezdetén alkalmazkodtak, ne szenvedjenek hátrányt. A célcsoport répatermesztőkből, inulinszirup-termelőkből és cikóriatermesztőkből tevődik össze. A répatermesztés egyes fajtái között tehát nem teszünk különbséget.
Ezért bizakodva tekintek előre, és köszönöm a Parlament gyors reagálását, amely reményeim szerint lehetővé fogja tenni, hogy holnap politikai megállapodás szülessen a Tanácsban, világos jelzést küldve az ágazatnak, a répatermesztőknek, hogy már ennek alapján kezdhessék meg a következő mezőgazdasági év tervezését.
Nagyon bízom abban, hogy ez az egész ágazat javára fog válni, mivel, ahogy ma is elhangzott itt, a lehetőség kihasználásának elmulasztása esetén lineráris visszavágásokra fog sor kerülni, amely nem jogosít fel ellentételezésre. Ezért úgy gondolom, az egyes gazdaságokban sok-sok számolgatás kezdődik majd arról, hogy mely vonatkozások vonzóak, és végül az a tonnaszám kerüljön leszállításra, amely lehetővé teszi a cukorágazat egyensúlyának kialakulását.
Még egyszer nagyon köszönöm önöknek – különösen az előadónak, Batzeli asszonynak – a sok munkát, amelyet ebbe a bonyolult dossziéba fektettünk.
Elnök. − A vitát lezárom.
A szavazásra ma kerül sor.
Írásbeli hozzászólások (142. cikk)
Glattfelder Béla (PPE-DE), írásban. – (HU) Tisztelt elnök úr! Az Európai Bizottság a cukorreform mostani felülvizsgálatakor arra hivatkozva kér újabb értelmetlen áldozatot az európai gazdáktól és az európai cukorágazattól, hogy helyre tudja állítani a cukorpiaci egyensúlyt. Az Európai Parlament jelentéséhez a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében készített véleményemben annak idején felhívtam a figyelmet arra, hogy az európai cukorpiacon mindaddig nem fog létrejönni a kívánt egyensúly, amíg a jogszabályok nem gondoskodnak hatékony importvédelemről. Az Európai Parlament jelentésében javaslatokat is tett az Európai Bizottságnak és a Mezőgazdasági Miniszterek Tanácsának a harmadik országokból származó cukorbehozatal korlátozására. Ezeket a jogalkotó végül nem építette be a végleges jogszabályba.
Egyetértek a mostani javaslathoz benyújtott azon módosító indítvánnyal, amely szerint azokban a tagállamokban, amelyekben legalább 20%-os kvótavisszaadás történt, ne kelljen újabb kvótacsökkentést végrehajtani. Ez így lenne méltányos és igazságos azon tagállamokkal szemben, amelyek már komoly erőfeszítéseket tettek a cukorreform végrehajtása érdekében.
Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy a cukorreform felülvizsgálata során versenyképesebbé is tegyük a cukorágazatot. Ennek érdekében nyújtottam be azt a módosító indítványomat, amely a tagállam döntésének függvényében lehetővé teszi, hogy először a kisebb, kevésbé versenyképes termelők adhassák vissza répaszállítási jogaikat. Ez jelentős kedvezmény a kisebb, kevésbé jól informált termelők számára, de egyben hozzásegíti az európai cukorágazatot ahhoz, hogy nemzetközileg is versenyképesebb legyen.
Mairead McGuinness (PPE-DE), írásban. – Sajnálatos, hogy a Bizottság ilyen rövid idő múltán visszatért, ezúttal a második cukorágazati átszervezési csomagról kérve parlamenti szavazást. Az első csomag az ír cukoripar romlását jelentette, az ország, a mezőgazdasági termelők és termesztők kárára.
Az ellentételezési csomag sajnos máig nem jutott el teljes egészében a mezőgazdasági termelőkig és a beszállítókig.
Nem értek egyet a Bizottság arra irányuló kísérletével, hogy az újabb csomag 10%-ában maximálják a mezőgazdasági termelőknek és a beszállítóknak kifizethető ellentételezést. A feldolgozóknak fenntartott 90% túlzásnak tűnik.
Az első átszervezési rendszer 10%-os minimumot biztosított a termesztőknek és beszállítóknak, és meghagyta a tagállamoknak a lehetőséget, hogy az előbbiek pontos részesedéséről ők döntsenek. Ehhez képest ezzel a csomaggal a Bizottság rendkívül mereven megszabja, hogy az ellentételezések milyen módon oszthatók meg.
Az látszott, hogy az átszervezési segély szintjét meg kell emelni a Bizottság célkitűzései elérésének érdekében. Üdvözlendőnek tartom, hogy emelt szintű átszervezési segélyt kapnak azok, akik a répatermesztést már feladták.
Azt kérem, hogy az ír mezőgazdasági termelőknek és beszállítóknak járó ellentételezéseket sürgősséggel fizessék ki – ez a történet már túlságosan hosszúra nyúlt..
Witold Tomczak (IND/DEM), írásban. – (PL) Elnök úr, a közös agrárpolitika szabályait hosszabb ideje sok piacon látványosan megsértik az ipar szereplői. A cukorpiac csak még egy a dicstelen példák sorában. A cukorpiac reformja, melyet alig két éve fogadtunk el, az új tagállamok számára méltánytalan megoldásokat tartalmazott, mivel azoknak a régi tagállamoknak kedvezett, amelyek az úgynevezett B kvótában, amelyek az adófizetőknek kerülnek sokba, rendelkeznek feleslegekkel. A reform egyik célja az ágazat versenyképességének javítása volt. A piacon eszerint azok maradtak volna, akik a leginkább versenyképesek. A most javasolt felülvizsgálat azokat bünteti azonban, akik a legversenyképesebbek. Hiszen az új szorzók bevezetése és a visszaható hatály pontosan ehhez fog vezetni. Felfedezhető bármilyen logika abban, ami az ügyben történik?
Amikor a régi EU érdekei sérülhetnek, az elveket kihajítják az ablakon. A szolidaritás, a versenyfeltételek és az esélyek egyenlősége mára üres szavakká váltak.
Ez az egész agrárágazatra igaz, amelyen belül a gazdagabb országok kapják a nagy támogatásokat. A szegényebb új tagállamokkal szembeni diszkrimináció megszüntetésére irányuló erőfeszítések pedig a régi tagállamok képviselőinek lefegyverző őszinteségébe ütköznek. „Igaza van, mondják, de nem fogjuk kinyitni Pandóra szelencéjét.” És most mégis, legalábbis a cukorágazat vonatkozásában lehetőség nyílt a nem sokkal ezelőtt elfogadott megállapodás megváltoztatására! Ennek egy oka van: ez a kérdés ugyanis érinti a régi tagállamok és a nagy konszernek érdekeit!
5. Kínában gyártott veszélyes játékok (vita)
Elnök. − A következő napirendi pont a Bizottság nyilatkozata a Kínában gyárott veszélyes játékokról.
Két biztos kíván felszólalni.
Günter Verheugen, a Bizottság alelnöke. − (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! A játékok nem hasonlítanak az egyéb árucikkekre. A legsérülékenyebb fogyasztói csoport számára tervezik őket, és ebből egyenesen következik, hogy a gyermekek biztonságát érintő szempontokból a játékokkal szemben a legmagasabb elvárásokat kell támasztanunk. Egy amerikai gyártó által legutóbb visszahívott termék kapcsán a Házban egy sor sor nagyon súlyos kérdés került napirendre – bár az amerikai gyártó a selejtes termékeket önként, saját kezdeményezésére vonta ki a piacról.
Mindenekelőtt le szeretném szögezni, hogy mindkét előttünk fekvő eset az európai jog alapján az európai piacon történő értékesítésre nem engedélyezett játékokat érint. Az ólomalapú festéket tartalmazó játékok Európában – nem úgy, mint az Amerikai Egyesült Államokban – természetesen már régóta nem engedélyezettek. A mágneses vagy más veszélyes, potenciálisan kilazuló elemeket tartalmazó játékokat szintén jó ideje betiltottuk már Európában. Ezért itt a probléma nem az alkalmazandó jogszabályokat érinti (bár ki fogok még térni az alkalmazandó jogszabályok kérdésére, ahol szükség van részleges változtatásra), hanem azok végrehajtását és a vonatkozó törvények betartását.
Az általunk napi rendszerességgel használt termékek nem lehetnek száz százalékosan biztonságosak. A világ legjobb törvényhozója sem garantálhatja, hogy a gyártás során nem fordulnak majd elő hibák. A világ legjobb törvényhozója sem lehet képes garantálni, hogy a világot behálózó beszállítói hálózatokban nem jelentkezik majd egy adott pillanatban valamilyen probléma. Ez éppannyira igaz, mint az, hogy a világ legjobb törvényhozója sem képes megakadályozni a csalás szándékával, jogsértő módon folytatott kereskedelmet.
Szeretném emlékeztetni önöket arra esetre, amelynek következményeként Görögországban hárman haltak meg egy gyártási hibás vasalót használva. Ez a vasaló pedig nemcsak az európai CE jelöléssel volt ellátva, de még egy bizonyos német biztonsági igazoló jelzést is hordozott. Ám a készülék ennek ellenére nem volt biztonságos – valószínűleg azért, mert hamisítvány volt. Nincs az a törvényhozó a világon, aki ezt meg tudná akadályozni. Ez a gyártók felelőssége, és azoké, akiknek feladata biztosítani, hogy a gyártók betartsák a létező szabályozást. Ez utóbbiak a tagállamok piacfelügyeleti szerveit jelentik. Európai piacfigyelő rendszer ugyanis nem létezik, mivel ez a terület a tagállamok kizárólagos felelőssége.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy jelen esetben olyan problémával állunk szemben, amely szorosan összefügg a gazdaság globalizációjával. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy ma már az egész világot behálózzák az árumozgások. Olyan vállalkozásokat kell elképzelnünk, amelyek rendkívüli költségnyomás alatt működnek, azaz beszállítóikat folyamatosan a költségek csökkentésére szorítják, és ezzel hozzájárulnak az árak csökkenéséhez. Ez nagyon nagy kockázattal jár, hiszen egy adott ponton a biztonság rovására mehet ez az igyekezet.
Emiatt mondjuk folyamatosan, hogy minél nemzetközibb és kiterjedtebb a beszállítói hálózat, annál nagyon a vállalkozások felelőssége annak biztosításában, hogy a meglévő szabályozást a beszállítói hálózat minden szintjén betartsák. Ez okozta a problémát az amerikai gyártó által előállított játékokon található ólomtartalmú festék esetében is. A festéket egy kínai beszállító biztosította, amelyet típusa alapján pedig nem szabadott volna szállítani. Az ügy valójában erről szól.
A vállalati felelősség elve meghatározó súllyal bír. A vállalkozás felelőssége, hogy termékeik megfeleljenek az aktuális európai szabályozásnak. A tagállamok felelőssége csak ezután következik. Az ő feladatuk a piacfelügyelet biztosítása. És végül következünk mi, európai jogszabályalkotók. A mi feladatunk annak biztosítása, hogy a szabályozás korszerű maradjon, és az esetleges kockázatok jóelőre felismerhetők legyenek, és bekerüljenek a szabályozásba.
A Bizottság ezért kezdte meg több mint két évvel ezelőtt a már meglévő, a játékok biztonságáról szóló irányelv alapos felülvizsgálatát. A játékok biztonságáról szóló irányelv az “új megközelítésmódot” követő direktívák közül az egyik legrégebbi. Világosan látszik, hogy az elmúlt húsz évben a játékok piacán drámai változások mentek végbe, így az új irányelv egész sor nemrégiben azonosított kockázatot és veszélyforrást igyekszik kezelni, nagyon szigorú szabályokkal biztosítva, hogy a veszélyeket kiszűrjük – így például a játékokban található vegyi anyagok esetében. Ezt az irányelvet még az év vége előtt a jogszabályalkotók eléé fogjuk terjeszteni.
Az év elején már Önök elé terjesztettünk egy olyan csomagot, amely a piacfelügyelet erősítését célzó intézkedések és a CE jelölés védelmének javítását célzó intézkedések egész csomagját foglalta magába. Ennek kapcsán hadd szóljak röviden a CE jelzésről. Ez a jel azt tanusítja, hogy a gyártó – akár európai, akár európai piacra termelő gyártóról van szó – teljeskörű garanciát vállal arra, hogy terméke a hatályos európai szabályozás által előírtaknak mindenben megfelel. Ez az, amit a gyártó a CE jelöléssel garantál. Ez jelenti a CE jelzés.
Egész sor esetben a gyártó nem kaphat engedélyt a CE jelzés használatára pusztán a saját nyilatkozata és az általa felmutatott bizonyítékok alapján. Minden ilyen esetben egy harmadik testületnek kell tanúsítványt kiadnia. Ezeket a szervezeteket megfelelésértékelő testületeknek nevezzük, és működésükön még sok szempontból lehetne javítani. Már beterjesztettük a megfelelő javaslatokat, amelyek önök, európai jogszabályalkotók számára elérhetőek.
A játékok kapcsán a Bizottságnak és önöknek, mint jogszabályalkotónak, egyaránt nagyon nehéz kérdésben kell most döntést hozna. Akarjuk-e bevezetni azt, hogy minden egyes játékról még piacra kerülése előtt egy harmadik testület állítson ki tanusítványt, vagy meghagyjuk a rendszert, amelyben a gyártók adnak garanciát a CE jelölés használatával, és ezzel felelősséget is vállalnak. Ehhez hozzátenném, hogy a jelenlegi szabályozás értelmében a gyártóknak minden időpontban, minden vonatkozó irattal alátámasztve bizonyítani kell tudniuk, hogy jogszerűen használták a CE jelölést. Vagy egy harmadik utat választunk inkább, és meghatározzuk azokat a játékfajtákat, amelyekről a játékok biztonságáról szóló új irányelvben szerepelni fog, hogy harmadik testületnek kell majd tanústványt kiállítaniuk?
Nem akarom leplezni, hogy ez utóbbi megoldás nagyon rokonszenves a számomra. Erre felhoznék egy példát is: mit tehetünk a faforgácsot tartalmazó játékokkal? Ha ugyanis a gyerekek a szájukba veszik, a faforgács veszélyes anyag. Ezért garantálni kell, hogy ezek a játékelemek semmiképpen nem jelenthetnek a gyerekek számára fenyegetést. Ha nem akarjuk a gyerekektől elvenni Gameboy-aikat – és nem hiszem, hogy bárki erre készülne – a jelen helyzetben nem marad más lehetőség, mint kötelezővé tenni egy harmadik szervezet tanúsítványának megszerzését. A Bizottság ezeken a területeken hasonlóan gondolkodik, és reményeim szerint a délutáni, erről szóló vita során a Parlamentben felmerült gondolatokról is képet tudok majd alkotni.
Végezetül a gyártókhoz és a fogyasztóvédelemhez szeretnék hozzászólni. A termelőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a költségnyomás, bármekkora is legyen, nem menti fel őket a gyártási folyamat és a beszállítói útvonalak minden egyes elemének megvizsgálásától. Minél nemzetközibbé válik a termelés és a beszállítói hálózat, annál nagyobb a piacon szereplő vállalatok felelőssége.
Túl a fentieken, megjegyzem, hogy a fogyasztói szervezetek nagy jót tennének, ha sikerülne tudatosítaniuk, hogy az olcsó és a jó nem mindig ugyanaz. Ez nem csak biztonsági, de minőségi kérdés is, hiszen hányszor látthatták már – akár a karácsonyfa alatt kinyitott játékok esetében is – hogy a gyerek kinyitja, egyszer játszik vele, majd a játék el is romlik. Talán olcsó volt, de bizots nem volt jó minőségű! Az olcsó nem mindig azonos a jóval, de a biztonságossal sem. Ez megköveteli, hogy a fogyasztó felismerje, a termék ára közvetlenül összefügg annak minőségével és biztonságával. Az alacsony ár kultuszát – amely legalábbis némelyik tagállamban terjedőben van –, nos ezt a kérdést egyre aggasztóbbnak találom.
Befejezésül annyit mondanék, hogy az európai jog, bármit is mondjunk, ma jobb, mint amit a világ más részein találunk, ugyanakkor lehet fejleszteni, sőt, fejlesztjük is, és amikor játékokról van szó, minden minőségi elvárás közül a legszigorúbbakat kell alkalmazni, és mi ezeket is alkalmazzuk.
Meglena Kuneva, a Bizottság tagja. − Elnök asszony, megtiszteltetés és valódi öröm számomra, hogy Verheugen alelnök úrral együtt a Parlament előtt beszélhetek a veszélyes termékek és a termékbiztonság kérdéseiről. A Bizottságban, mint láthatják, teljes az egyetértés ennek a területnek a rendezésével kapcsolatban, és örömmel osztjuk meg álláspontunkat két, egymást kiegészítő nézőpontból is.
Nyitott társadalmunk és gazdaságunk az állampolgárok számára olyan választást tesz lehetővé, amelyet még egy generációval ezelőtt sem engedhettek volna meg maguknak, vagy egszerűen el sem tudtak volna képzelni. Ez komly előrelépés, de, ahogy az elmúlt hónapokban láthattuk, egy problémát is felvet. Itt természetesen a termékbiztonság kérdésére gondolok, különösen pedig a gyermekjátékokra. A polgároknak tudniuk kell, hogy biztonságukat megfelelő szabályok, éber és határozott hivatalok és felelős vállalkozások segítik.
A helyzet rövid ismertetését a jogszabályok és végrehajtásuk néhány szóban történő bemutatásával kezdem, mivel ez rendkívüli jelentősséggel bíró terület. Úgy vélem, a a fogyasztóvédelem jelenlegi jogszabályi keretei az EU-ban lényegüket tekintve megfelelőek, és tovább fognak erősödni az új megközelítésű irányelvekre vonatkozó bizottsági javaslatnak köszönhetően, amely előkészítés alatt áll. Különösen az általános termékbiztonságról szóló irányelvre gondolok itt, amely RAPEX-, azaz gyorstájékoztatási rendszere révén nagyon szilárd alapok létrehozása felé tett lépés. Már rendelkezünk a szükséges szabályozással ahhoz, hogy megfelelően tudjuk kezelni a kínai vagy egyéb eredetű veszélyes termékeket. A biztonságos termékekkel ellátott belső piaccal kapcsolatos legnagyobb kihívás az, hogy miként történjen a már létező jogi szabályozás hatékony végrehajtása, kikényszerítése. Ez a terület azonban, ha figyelmesen elolvassuk az irányelvet, a tagállamok kompetenciája. A tagállamok piacfelügyeleti szerveinek és vámhatóságainak a kötelessége, hogy a veszélyes termékeket kiszorítsák a piacról, megakadályozva odajutásukat, vagy akár visszahívva, kivonva őket. A tagállamoknak hatékony, arányos és valódi visszatartó erejű büntetéseket kell bevezetniük, és erre vonatatkozóan mondja ki az általános termékbiztonságról szóló irányelv 7. cikke, hogy ez bizony a tagállamok feladata.
A hatóságok által alkalmazott jogi szabályozás ugyanakkor természetesen csak a jogi és etikai kötelezettségeiket tiszteletben tartó vállalkozásokkal együtt működhet, ahogy azt Verheugen biztos úr is említette néhány perccel ezelőtt. A gyártók, importőrök és forgalmazók felelőssége, hogy csak biztonságos termékeket juttassanak a piacra, és amennyibben tudomásukra jut bármilyen, a fogyasztók biztonságát érintő kockázat, úgy megfelelő lépéseket foganatosítsanak.
Néhány szót szólnék egyes termékek közelmúltban történt visszahívásáról is, amelyeket természetesen kiemelten figyelünk. Ezeknek a közelmúltban történt, veszélyes termékeket érintő visszahívásoknak a kapcsán annyit mondanék, hogy a Bizottságot a hallgatás jobban aggasztaná, mint amikor történik valami, mivel a bizalom az átláthatóságnak köszönhetően erősödik. Ezért csak bátorítani tudom a nemzeti hatóságokat, hogy fokozzák piacfigyelő tevékenységüket, és tájékoztassák a Bizottságot a veszélyes termékekről. Azaz ne hallgassanak, se ezért, se azért, mondjuk mert nem akarnak az embereknek karácsony előtt gondot okozni, vagy mert csendben próbálják megoldani a problémát.
Természetesen vannak még nyitott kérdések. A piaci szereplők vajon elég gyorsan tájékoztatnak a felmerült problémákról, és elég erősek-e belső ellenőrzési rendszereik? Hogya biztosíthatjuk, hogy a piacfelügyeleti szervek korábban és hatékonyabban léphessenek fel, és a termék-visszahívásokat hatékonyabban tudják követni? De mindezek ellenére a közelmúltban történt visszahívások annyit megmutattak, hogy lehetséges és szükséges is javulást elérni a teljes beszállítói hálózatok kérdéseben, beleértve egyebek mellett a terméktervezést, a beszállítók felügyeletének végrehajtóit, gyártási folyamat ellenőrzését és az elkészült termékek tesztelését egyaránt.
Szólni szeretnék most a Kínához és az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyunkról is. A Bizottságban is kételyek élnek azzal kapcsolatban, hogy Kína vajon eleget tesz-e ezen a területen. A közelmúltban tett kínai látogatásom során a legfőbb üzenet, amelyet közvetíteni probáltam, az volt, hogy Európa sem ma, sem holnap nem hajlandó kompromisszumokra a fogyasztó biztonságával kapcsolatban. Ezt hangsúlyoztam, és sikerült is a kínai hatóságokat rávennem, hogy meghatározott célkitűzések mellett elkötelezzék megukat. A piac részéről nem merülhet fel olyan érv, amely versenyezhetne a termékbiztonság és az emberi élet biztonságának követelményével. Készen állok arra, hogy, amennyiben az ígéretek nem teljesülnek, kikényszerítsük ezek teljesítését. Októberre várom a kínai hatóságok jelentését, és minden, de minden lehetséges dolgot megteszek, hogy meggyőzzem őket: habozás nélkül lépéseket fogok tenni, ha ígéreteiket nem teljesítik.
A Kínával való konstruktív együttműködés máris hozott eredményeket: egyes nem elfogadható minőségű termékek exportengedélyét bevonták. Nézzék, négy napot töltöttem Kínában, és ezalatt a négy nap alatt a két legnagyobb játékgyártó engedélyei közül többet is megvontak. Ennek alapján Európa lényegesen kedvezőbb helyzetben van, mint a többi hasonló gondokkal küszködő fejlett ország. Mint tudják, az Egyesült Államok elnöke által létrehozott munkacsoport szeptember 16-án kiadott jelentésében olyan intézkedéséket javasolt, mint amelyeket Európában már meghoztunk a termékbiztonság javításának érdekében. Kapcsolatban állunk az amerikai fogyasztóvédelmi hatósággal és az érintett döntéshozókkal annak érdekében, hogy a kínai kormánynak szánt üzeneteink kölcsönösen erősítsék egymást. McCarthy asszonnyal, a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság elnökével már beszéltem amerikai látogatásának eredményeiről. Jövő héten, amikor magam utazok az Egyesült Államokba, át fogom tekinteni az együttműködés lehetséges formáit. A cél az, hogy a kínaiaknak félreérthetetlen jelzést küldjünk. A megfelelő biztonságosság garantálása ugyanis nem alku tárgya valamely gazdasági térséggel épített kapcsolatokban, hanem a bármelyikre való bejutás elengedhetetlen feltétele.
Az általunk tervezett soronkövetkező lépések ismertetésével zárnám hozzászólásomat. A Bizottság feltett szándéka, hogy mindent megtegyen a karácsonyi idény során eladott játékok biztonságáért, a kellemetlen meglepetések elkerüléséért – és ezt a szándékunkat nagyon világossá tettük. Talán jó ötlet lenne egy karácsonyra szóló megegyezés a gyártókkal, importőrökkel, a fogyasztói szervezetekkel és az összes tagállam hatóságaival is, a szabályozás határozott végrehajtásának érdekében. A Bizottság rendszeresen tájékoztatni fogja a Parlamentet a fejleményekről, különös tekintettel a jelenlegi fogyasztóvédelmi mechanizmus gyengéit és előnyeit számba vevő belső ellenőrzési gyakorlat November közepére várt eredményeiről, valamint a soronkövetkező, november végi EU-Kína csúcs után. A jövő hónap elején, pontosabban harmadikán, a nemzeti szervek Brüsszelben találkozót tartanak, amelyen össze fogjuk vetni nézeteinket arról, hogy a biztonságra vonatkozó irányelvek végrehajtása egyes helyeken hogyan halad. A nagy játékgyártókkal, köztük a Mattel céggel is, már hosszú tárgyalásokat folytattunk, egyebek mellett az eljárásmódok megosztásáról. Ahogy arról nemrégiban a Belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottságot tájékoztattam, ez most nem az a pillanat, amikor reflexből, mérlegelés nélkül is cselekedhetünk. Verheugen alelnök úrral és más biztosokkal együtt gondoskodni fogunk a globális termékbiztonság felügyeletével kapcsolatban a közvéleményben felmerült aggályokat erősítő kérdésekre adandó szükséges, arányos és megfelelő válaszok megszületéséről.
Bár Verheugen biztos úr beszámolójában meglehetősen részletesen tárgyalta, hadd mondjak még annyit, hogy az úgynevezett új megközelítésű irányelv-csomag felülvizsgálata során az európai polgárok egészségének és biztonságának megőrzése érdekében meg kell őriznünk az általános termékbiztonságról szóló irányelv alapján létrehozott célzott és sikeres rendszert. Az év végén be fogjuk mutatni az első jelentést, amely az irányelv előírása szerint minden három évben esedékes, és ebből ki fog derülni, hogy a mechanizmus valóban hatékony, és a közösségvállalás, a szolidaritás és az arányosság elvein alapul. Az Önök idevágó nézeteiben egy percig sem kételkedve kérem, hogy helyezzék a biztonság elvét az elnagyolt szabályozáshoz vezető egyszerűsítés célja elé, és támogassák a Bizottság eredeti előterjesztésében foglalt rendelettervezetet.
Azt is tudnunk kell, hogy hasonló dolgok már történtek velünk. Ha visszaemlékezünk arra, hogy milyen kellemetlen piaci események kísérték az élelmiszerbiztonság szabályozását, jó intézményi összehasonlításra nyílik lehetőség, és megkísérelhetjük a termékbiztonság területén a lehető legjobb munkát végezni – ha már a globalizált világban szigetként úgysem létezhetünk. Felügyelnünk kell a folyamatokat, biztosítva arról az európai polgárokat, hogy a Közösség hatóságai mindenütt egyaránt éberek, és ezzel kiegészítik a tagállamok által tett erőfeszítéseket.
Malcolm Harbour, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, egy japán – hangsúlyozom, japán, nem kínai – mondás szerint “minden probléma gyomrában kincset őrző hegy”.
Véleményem szerint a Mattellel kapcsolatban felmerült probléma rendkívüli módon ráírányította a figyelmet a Házban általunk és különösen a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságban dolgozó képviselőtársaim által végzett munka fontosságára, noha hagyományosan ezt a területet igencsak száraznak tartják, legyen szó akár termékszabályozásról, piaci felügyeletről vagy megfelelőségértékelésről. Nos, most már a közvélemény számára is világos, hogy miért fontos ez a munka, és remélem a jövőben is a figyelem homlokterében marad majd.
Szeretném a Bizottság két tagjának megköszönni, hogy eljöttek ma, egyben mindenekelőtt talán emlékeztetném őket arra, hogy olyan szóbeli kérdést kaptak, amelyet előre lehetett látni, és valóban ki is tértek a legtöbb kérdéses elemre – ezzel együtt szerintem mi már valamennyivel előttük járunk.
Holnap szavazásra kerül az állásfoglalás, amely széles összefüggéseiben tárgyalja a termékbiztonságot és különösen a játékok biztonságát, figyelembe véve a globális környezetet.
Egy sor ügyben mindkét biztoshoz szeretnék szólni. Örömmel nyugtázom, hogy Verheugen biztos úr megerősítette nekünk, hogy a játékokról szóló irányelv készül, és az év végére várható – ezt mi egy ideje már kértük. Az is pozitívum, hogy némi betekintést engedett az ennek kapcsán folyó gondolkodásba, de szívesen vennénk, ha többet is megosztana velünk ebből. Nem látjuk teljesen tisztán, hogy a biztos úr milyen irányt kíván venni. Úgy véljük, talán egyes területekre vonatkozó, eltérő szabványok lehetőségére utalt. Ezzel kapcsolatban óvatosságra inteném őt. Nem vagyok ugyanis teljességgel meggyőződve arról, hogy egy mikrochipet tartalmazó játék veszélyesebb mondjuk egy biciklinél, de ebben az ügyben hagyom a biztos urat tovább gondolkodni.
Hadd emeljem ki ezért csak azt a néhány kérdést, amelyet át szeretnénk tekinteni. Először is, a mai reggel nagy csalódása volt, hogy a Tanácstól senki sem jelent meg itt. Holott a termékek megfelelőségértékelésében az ő szerepük megkülönböztetett fontossággal bír.
Másodikként azt emelném ki, hogy egyetértek mindkét biztos arra vonatkozó értékelésével, hogy a beszállítói lánc felügyeletével kapcsolatos felelősség oroszlánrésze a termelőkre és a gyártókra háruljon, és ők végezzék a minőségellenőrzéseket, valamint biztosítsák, hogy az előálíltott termékek minősége egyenletesen magas legyen.
Végezetül hangot adnék véleményemnek, hogy a fogyasztókat több és jobb információ illeti meg. Nem tudom megérteni, miért vonakodunk ennyire attól, hogy közöljük a fogyasztókkal, hol készült valamely termék. A Tanács éppen egyes meghatározott területekre vonatkozó javaslaton ül. Úgy gondolom, hogy a játékiparnak nagyon komolyan neki kéne veselkednie egy komoly, saját maga által kifejlesztett és felügyelt játékbiztonsági norma kialakításának, hogy a fogyasztók a karácsonyra vásárolt játékokról majd biztosan tudhassák, azok valóban biztonságos, jó minőségű játékok.
Evelyne Gebhardt, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony, úgy vélem, hogy nekünk az Európai Unióban sikerült minden szempontból nagyon magas szintű termékbiztonsági szabványokat bevezetnünk. Egyetértek Verheugen úrral abban, hogy a 100%-os biztonságosságot sosem fogjuk elérni, mégis, Európában a lehető legmagasabb fokú biztonság elérését kell célként meghatároznunk, és ezt még nem sikerült elérni. Mielőtt ez a célkitűzés megvalósulhat, még sokat kell tennünk. A visszahívási akciók – és nemcsak a Mattelről van szó, más vállalkozások is hasonlóan cselekedtek az elmúlt hónapokban – megmutatták, hogy nagy szükség van olyan lépésekre az Európai Unióban, amelyek garantálják, hogy a termékbiztonság az Európai Unióban az elérhető legmagasabb szintre kerüljön.
Karácsony előtt három hónappal természetesen különösen figyelünk a játékokra, mivel ezeknek különösen biztonságosnak kell lenniük. A gyermekeink jelentik a jövőt, és biztonságukra ezért fokozottan kell ügyelni. Ezért különösen dühítő, hogy az Európai Bizottságnak ilyen sokáig tart a játékokról szóló irányelv átdolgozása. Remélem, valóban igaz, hogy az irányelv felülvizsgálata az év végére, vagy akár már az év vége előtt befejeződik, hogy aztán teljesen korszerűvé alakíthassuk. Aggodalmaim vannak azzal kapcsolatban is, hogy milyen javaslatok kerülnek előterjesztésre majd, mivel ebben a kérdésben máig nem lehet tisztán látni.
Egy további meglehetősen jelentős kérdés a kérdéses jogszabály végrehajtása. A Bizottság tagjai is kitértek erre, és ez valóban még egy nehéz ügy. Hétfőn lehetőségem nyílt egy minősítő intézetbe ellátogatni, körülnézni, és rákérdezni, hogy milyen problémákkal kell küzdeniük. Egy nagyon jól látható nehézség az volt, hogy a CE jelölés nem garantálja azt, amit megígér. Ezen változtatnunk kell, és ezért azt szeretnénk, hogy szülessenek további biztonsági jelölések, különösen a játékok esetében, hogy az ígért biztonság valóban elérhető legyen.
Nem elegendő, ha a már boltokban lévő termékeket vizsgálják, erre még ezt megelőzően sort kell keríteni. Az ellenőrzésnek korábban kell történnie, kötelező jelleggel bármikor, ha erre szükség van – márpedig a játékok esetében ez különösen indokolt.
Egy harmadik megjegyzés, amely egyben az utolsó is: a RAPEX rendszeren javítani kell. Ha megnézzük a statisztikákat, látható, hogy tagállamonként nagyon nagy különbségek mutatkoznak a területen kifejtett aktivitás szintjében. Azt hiszem, ennek kapcsán a tagállamokat fel kellene szólítani, javítsák és segítsék a rendszer működését, hogy szükség esetén a valóságban is sikerüljön visszahívni termékeket, vagy akár kitiltani őket a piacról.
Toine Manders, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony, megelégedésre ad okot, hogy két biztos is jelen van ma. Ez bizonyítja a Mattellel kapcsolatban felmerült probléma kezelése során tanúsított dinamikus fellépést. A szóban forgó probléma persze kettős természetű, és ezt mutatja, hogy egyfelől kínai vonatkozásaiban nem annyira jelentős, másfelől viszont még a Mattel is képes volt hibázni. Ahogy mondottam, a probléma tehát kettős természetű. Először is, ha szabad Clintont idéznem, a politikusoknak előbb gondolkodniuk kell, és csak utána cselekedni. Ezt Clinton elnök mondta egy tavalyi választási gyűlésen, amelynek során azt is hozzátette, hogy nem szabad egyből idegesnek lenni, ha egy tyúkszemünkre lépnek, ahogy ez a játékok esetében is történt. Ennek kapcsán én magam is bűnös vagyok. Ha történik valami, mi politikusok idegesek leszünk, és azonnal szigorúbb intézkedéseket és szigorúbb szabályozást kívánunk. Ám meggyőződésem szerint először gondolkodnunk kell, és csak ezután cselekedni. Szerencsére állásfoglalásunk esetében ezt pontosan így csináltuk.
Ezek után rátérnék a második megjegyzésre, nevezetesen arra, hogy a Mattel-ügynek van pozitív következménye is. Arra gondolok, hogy így kifejezetten a CE jelölés fontosságával is foglalkozni fogunk, egy olyan jelzéssel tehát, amely a biztonságosságot igazolja, valamint azzal a kérdéssel, hogy hogyan javíthatnánk a jelzés szabályozásán.
Teljes mértékben egyetértek Verheugen biztos úrral abban, hogy a 100%-os biztonságosságot és biztonságot soha nem érhetjük el. De – és ebben már Gebhardt asszonyhoz csatlakozom – mégis törekednünk kell a 100%-os biztonságra. Ha egy terméken a CE jelzés szerepel, úgy ez 100%-os felelősségvállalást tanúsít, amely a fogyasztó számára különös jelentőséggel bír. Hiszen a jelzés láttán a fogyasztó tudja, hogy ha a megvásárolt termékkel kapcsolatban probléma merül fel, úgy lehetősége lesz a gyártóhoz vagy az importőrhöz fordulni.
Az állásfoglalás, elnök asszony, amelyről holnap szavazni fogunk, ennek a kérdésnek a szempontjából különösen releváns. Úgy érzem, hogy sikerült kiváló állásfoglalást előkészítenünk, azonban ennek alkalmazása még fejlődhetne – ebben teljes mértékben egyetértek Kuneva biztos asszonnyal, aki szerint nem több jogszabályra van szükség, hanem a létező szabályozást kell hatékonyabban alkalmazni. Nem bízhatjuk egyes tagállamokra, hogy harmadik országokban folytassanak ellenőrzéseket. Összehangolt európai megközelítésre van szükség, valamint a tagállamokkal való együttműködésre, ha el akarjuk érni ezt a célt, és remélem, hogy a Bizottság ennek érdekében erőfeszítéseket fog tenni.
Továbbá ki szeretnék térni arra, Elnök Asszony, hogy a fogyasztók számára világossá kell tenni, hogy milyen jelölések léteznek. A CE jelölés már létezik, és az állásfoglalásban indítványozzuk egy, a játékok biztonságosságát tanúsító jelölés bevezetését, amely minimálisan a ma létező nemzeti jelöléseket váltaná fel. A célunk nem az, hogy egész rendszere jöjjön létre a jelzéseknek, hogy aztán a fogyasztó a fától ne lássa az erdőt, azaz elveszítse képességét, hogy megfontolt döntést hozzon – ezzel véleményem szerint túllőnénk a célon. A dolgoknak világosabbá kell válniuk, a szabályozást egyszerre kell összevonni és fejleszteni. Véleményem szerint ez elsődleges jelentőséggel bír. Ezért azt remélem, hogy sikerülhet a jelzéseket önkéntes alapon bevezetnünk, a piac kikényszerítő képességére hagyatkozva. Ha kötelező előírásokat hozunk, úgy nekünk magunknak kell egy hatóság révén a felügyeletet biztosítanunk, és úgy vélem, hogy a piac, a fogyasztó mindenekelőtt a biztonságot és a világos jelzést választja majd. Ha ez történne, képviselőcsoportom és én magam is elégedettek lennénk a fejleményekkel. Várjuk tehát a játékokról szóló irányelv felülvizsgálatának eredményét, amelyről már esett szó.
Hiltrud Breyer, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony, az ellenőrzések és az új jelölések erdeje teljes mértékben megkerüli a probléma gyökerét! Persze, az ellenőrzések hasznosak, a jogszabályok még hasznosabbak! Nem kell több ál-biztonság, se több politika ál-cselekvés csak azért, hogy történjen valami. Jobb jogszabályok és jobb szabványok kellenek. A gyerekjátékok még mindig nem teljesen CMR-mentesek, azaz rákkeltő, mutagén vagy reprotoxikus anyagokat tartalmazhatnak. A játékoknak nem szabadna mérgező gyermek-csapdának lenniük! A méreg nem való a gyerek kezébe, még a legkisebb mennyiségben sem.
Verheugen úr, elfogadhatatlannak tartom, ahogy felmenti magát a saját hibája alól, a gyártókat és a fogyasztókat feddve meg. Tudjuk, hogy a jogszabályi alap, a játékokról szóló irányelv nem védi a gyermekeket a toxikus játékoktól – és évek óta ez a helyzet. A Bizottság is tudja ezt. Saját 2004-es jelentésében is utánanézhet, már akkor komoly pofont kellett zsebretennie. Feketén-fehéren szerepel benne, hogy a játékokról szóló irányelv kudarcot vallott. 2001 óta küldünk emlékeztetőket az irányelv felülvizsgálatát sürgetve, ám ezek csak az íróasztalfiókig jutottak el. Nem igaz, hogy az ólom a játékokban nem fordulhat elő. Az ólom mint olyan nem szerepel tiltott anyagként a játékokról szóló irányelvben! És azt vajon meg tudja magyarázni a Bizottság, hogy miért nem kezdeményezett még egyetlen termékvisszahívási eljárást sem, és miért a játékgyártók önkéntes visszahívási akciójára került sor végül?
Ezért aztán nem szabadna a fogyasztót még tovább azzal hitegetnünk, hogy a probléma ellenőrzésünk alatt áll. Jobb védelemre van szükség. Ez pedig nem jelenthet mást, mint az alapok megváltoztatását, és a hiányzó szabványok világos jogszabályokkal és tiltásokkal történő pótlását. Abszurdnak tartom, hogy rákkeltő anyagok kerülhetnek gyermekek kezébe. A jobb ellenőrzés ebben a kérdésben nem fog minket egy jottányit sem előrébb vinni. Nem másra van most szükség, mint a jogszabályok megszigorítására, és aztán jobb ellenőrzési rendszer működtetésére. Nem szabad hagynunk, hogy gyermekeink a játék során mérgezzék magukat!
Eva-Britt Svensson, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (SV) Elnök asszony, a játékvisszahívások körül kialakult vitában gyakran elhangzott, hogy a veszélyes játékok piacra kerüléséért a felelősség a gyártó országé, azaz ebben az esetben Kínáé. Sajnálom, hogy a vita nem emelte ki jobban a termelésüket Kínába telepítő vállalkozások felelősségét – ez jelen esetben a Mattelt jelenti. Nem akarok egy céget kiválasztani, hiszen sok vállalkozás telepíti külföldre a termelést. Ezt az árak alacsonyan tartása érdekében teszik. A hasznukat akarják növelni.
Mégis, sokkal többet kell beszélnünk ezeknek a vállalatoknak a felelősségéről. Az a céljuk, hogy a költségeiket minimalizálják, és sem a fogyasztó, sem a veszélyes termékekkel dolgozó munkavállalók biztonságáért nem vállalják a felelősséget. Az ilyen vállalatokra nyomást kell gyakorolnunk, hogy megértsék, fogyasztóként biztonságos termékeket követelünk, amelyekben meg tudunk bízni. Azt is követeljük, hogy a termékek gyártása tisztességes munkakörülmények között történjen, nem fenyegetve a munkavállalók egészségét és biztonságát.
Különösen tragikus, amikor veszélyes termékek gyermekeknek ártanak. Nem lehet kérdés, hogy össze kell fognunk ennek megszüntetéséért.
Bastiaan Belder, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony, az Európai Unió és Kína fontos kereskedelmi partnerei egymásnak. Ez azt jelenti, hogy Kína felelősségre vonható az ideszállított termékek minőségével kapcsolatban. Az Európai Unió nem fogadhatja el, hogy a ruházat vagy a játék ne legyen biztonságos. Az Uniónak nem szabad megengednie, hogy kínai gazdasági érdekei fontosabbnak bizonyuljanak az európai fogyasztó érdekeinél. Ez a vita is azt illusztrálja, hogy az európai fogyasztó nem csak alacsony árakból profitálhat, hanem abból is, ha minőséget és biztonságos terméket kap – ahogy erre Verheugen biztos úr is utalt. Ez különösen igaz, amikor a gyermekek biztonságáról van szó.
Ebben a vitában nemcsak az importőrre szeretnék koncentrálni, a kínai gyártókról is feltétlenül szót ejtenék. A biztonság nemcsak akkor válik kérdéssé, amikor a termékek megérkeznek Európába. A biztonságosságra való törekvésnek már az előállítási folyamat lehető legkorábbi szakaszában alapelvként kell működnie. A biztonságosság nem luxus vagy valamilyen rendelhető extra, sem itt, sem Kínában. Felszólítom a Tanácsot és a Bizottságot, hogy ezt az üzenetet világos és határozott formában juttassa el kínai kereskedelmi partnereinkhez. Különösen Kuneva biztos asszony szavai alapján úgy vélem, hogy ez meg is fog történni, és ezért kitartást kívánok neki ehhez a feladathoz.
Luca Romagnoli, az ITS képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, Kína tisztában volt és ma is tisztában van számos terméke veszélyességével – és nemcsak a játékokra gondolok. Kína sokszor biztosított minkat arról, hogy exportjának nagyobb része megfelel az európai szabványoknak, ám a fogyasztók kevéssé bíznak a kínai termékekben.
A veszélyes termékekről szóló 2006-os bizottsági jelentés a veszélyes szabályszegések növekedését állapítja meg, az érintett termékek elsősorban játékok, hajszárítók és öngyújtók. A játékok esetében tapasztalható a legtöbb szabályellenesség, és Kína az a származási ország, amelyhez a szabálytalanságok leginkább köthetőek. Kuneva biztos asszony arra figyelmeztetett, hogy ha Kína nem reagál az EU követeléseire,a következő lépés egyes kínai termékek behozatalának tilalma lesz.
Véleményem szerint meg kellene erősíteni a vámvizsgálatokat, mivel az EU-nak nemcsak a vásárlókat kellene védenie, nem is csak saját iparát, nem elegendő a szabadversenyt támogatnia a piacrajutás esélyegyenlőségének biztosítása révén sem – társadalmi és környezetvédelmi megfontolásokból kellene fellépnie a kínai ipar felettébb bizonytalan termékeivel szemben.
Nemcsak a termék elkészülte utáni minőségét kell ellenőriznünk, hanem a származási hely világos feltüntetésére és ellenőrzésére is ügyelni kell, mielőtt a kínai termékeknek a belső piacon történő értékesítését engedélyezzük. Hasonlóképpen ügyelnünk kell a termékek előállítási helyén érvényesülő biztonsági szabványokra és feltételekre – ha ugyanis ezt nem tesszük meg, bűnrészesek leszünk a környezeti katasztrófákban, a társadalmi kizsákmányolásban és a kínai ipar tisztességtelen versenymagatartásában.
Jim Allister (NI). – Elnök asszony, kétségtelenül helyénvaló, hogy a Mattelnek ezeket a veszélyes játékokat vissza kellett hívnia. Ám egy sor idevágó kérdés merül fel az ügyben.
Először is, minden fogyasztóvédelmi szabályozásunk ellenére nem az EU vagy valamelyik ügynöksége figyelt fel a veszélyre, hanem a gyártó amerikai anyacége. Nem mond ez el nekünk valamit a védelmünk hatékonyságáról és megbízhatóságáról is?
Másodszor, saját hazai iparunkra minden területen szigorú szabványokat és elvárásokat erőltetünk, legyen szó akár egészségvédelemről, akár szén-dioxid kibocsátásról. Ugyanakkor szélesre tárjuk az ajtót a kínai termékek előtt, amelyek tragikus munkahelyi körülmények között keletkeznek, messze nem teljesítik a saját gyárainkkal szemben támasztott elvárásokat, és olyan üzemekből származnak, amelyek úgy öntik magukból a szennyező gázokat, mintha a holnappal sosem kellene gondolni. Így aztán nem meglepő, hogy rengeteg termék gyártása a Távol-Keletre vándorolt tőlünk! Ha büntetéssel felérő szabályozással nem tizedeltük volna meg saját iparunkat, akkor most talán nem függnénk ennyire Kínától és a bóvlijaitól.
Marianne Thyssen (PPE-DE). – (NL) Elnök asszony, egy játékgyártónak a közelmúltban történt visszahívási akciója úgy hatott, mintha meghúzták volna a vészharangot, és ez teljes joggal történt így. Most rajtunk áll, hogy a problémával racionálisan és megfontoltan szembenézzünk. Ha számos, a fogyasztóvédelem magas színvonalának elérésére áldozott év után, amely erőfeszítések természetesen a termékbiztonságra is kiterjedtek, még mindig olyan helyzetekbe ütközünk néha, amikor nem szabványos termékek kerülnek le a gyártósorról, majd importálják őket, és a piacon is felbukkannak – nos, akkor a helyzet nyilván nem ideális. Ám ennek ellenére az európai polgárok bízhatnak abban, hogy továbbra is megteszünk mindent az ilyen helyzetek megakadályozása érdekében.
A vita ürügyéül szolgáló esetben az érintett termékek kínai eredetű játékok. Ennek ellenére amellett érvelnék, hogy ne korlátozzuk magunkat ennek tárgyalására, tehát arra, hogy Kína a származási ország, mivel nem biztonságos termékek más országokból is érkeznek a piacra. Néha pedig egyenesen nálunk gyártják őket. Jobb hatékony megállapodásokat kötni, mint protekcionista kampányokba fogni. És nem szabad kizárólag a játékokra figyelnünk, noha négy hibásként azonosított termékből egy valóban játék. Azt kell biztosítanunk, hogy a termékbiztonság általánosságban érvényesüljön. Nem új megközelítésre van szükség, hanem inkább a létező rendszer hiányosságainak kijavítására. Erre törekszünk az árucikkekről szóló belső piaci intézkedéscsomaggal. Szeretném mindenki számára világossá tenni, hogy a javaslatokat a belső piac hatékonyabb működésének elősegítése motiválta. Ezekben a javaslatokban a fogyasztók védelmét mindig kiemelt célként szerepeltetjük, és úgy tűnik, hogy most valóban így is lesz majd. A belső piac és a fogyasztóvédelem ezért nem ellentétes prioritások, hanem teljességgel összeegyeztethetőek, és nekünk is ennek a felismerésnek a nyomán kell továbbhaladnunk.
Mindössze egy kérdésem van a Bizottsághoz, elnök asszony: közös állásfoglalásunkban annak kivizsgálását kérjük, hogy a CE jelölés mellett rendelkezésre áll-e egy önkéntes biztonsági jelölés is. A biztos úrtól és a biztos asszonytól erre a kérdésre szeretnék választ kapni.
Erika Mann (PSE). – (DE) Elnök asszony, azzal ütöttem el az időt, hogy a „játékok” és a „Kína” kifejezésekre kerestem rá az interneten. Azt ajánlom, önök is tegyék ezt. Meg fogják kapni az exportőrök teljes listáját, a beszállítókkal és a gyártókkal együtt, és látni fogják, mi mindent lehet ott vásárolni. A Kínából származó játékok nyolcvan százaléka hozzánk kerül, a Bizottság internetes oldalán meglátják, és azt is, hogy a szám fordítva is igaz: az európai játékpiac 80%-át kínai eredetű termékek teszik ki. Ha a két adatot egyszerre mérlegeljük, el tudják képzelni, milyen nagyságrendekről van itt szó.
Természetesen azt is látniuk kell, hogy egyfelől a nemzetközi környezetet a világgazdaság egyre sűrűbb hálózatai határozzák meg, és az európai ipar, ahogy sok munkahely is, Kínából érkező beszállításoktól függ. Másfelől azt is ki kell mondani, hogy az iparnak ez a fajta hálózatosodása csak a bizalom megléte esetén működik. A bizalom olyan forrásból fakad, amelyet ápolni is kell.
A bizalom akkor nő, ha tisztességes verseny folyik. A tisztességes verseny akkor érhető el, ha a kínaiak garanciákat vállalnak, a gyártók és a beszállítók is, hogy képesek arra, rendelkeznek a szaktudással ahhoz, hogy a termékeik európai exportjához szükséges minden szükséges ellenőrzést lebonyolítsanak, az európai piac szabályainak megfelelően.
A bizalom azonban csak akkor nő és a méltányos verseny csak akkor alakul ki, ha a gyártók, és ebben az esetben a kínai kormány, garantálják, hogy a nálunk érvényesülő környezetvédelni, társadalmi és munkavállalói normák hasonló szinten majd fokozatosan Kínában is bevezetésre kerülnek – hiszen egyébként tisztességtelenek lennének a versenyfeltételek.
A tisztességtelen verseny mindig kihat egy állam ellenőrzés-végrehajtó képességére is. Ez jól látható, hiszen minden adat azt bizonyítja, hogy a veszélyes kínai játékokkal kapcsolatos legtöbb probléma nem feltétlenül a nagy márkanevek tulajdonosaival kapcsolatban merül fel, hanem azokkal, akiknek a beszállítói lánca felettébb kétes minőségű. A kínaiaknak ezért jelentős mértékben fejleszteniük kell ellenőrzési és nyomonkövetési eszközeiket.
Tisztelt biztos úr, biztos asszony, nekünk is rendet kell tennünk a saját házunk táján, és még sok a rendetlenség Európában. Nem szeretném megismételni képviselőtársaim megfigyeléseit, ehelyett inkább a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságot érintő kérdésekre hívnám fel a figyelmet, különösen az európai importőrök arra vonatkozó felelősségére, hogy határellenőrzést vezessenek be, továbbá a legális termékvisszahívási akciók szükségességére, valamint a behozatali tilalom vagy korlátozás elrendelésének indokairól és feltételeiről való gondolkodás szükségességére. Nemsokára nehézségekkel fogunk farkasszemet nézni, legalábbis néhány ágazatban, így a textiliparban, mivel a jelenleg működő biztosítékok le fognak járni. Akkor pedig további gondjaink lesznek legalábbis ebben az ágazatban.
Frédérique Ries (ALDE). – (FR) Elnök asszony, mit tanulhatunk a Mattel-ügyből? Tennék egy rövid megjegyzést, ami kissé messze visz a témától, ám nagyon nagy jelentőségű, ahogy mások már kiemelték. Ha ez kereskedelmi szappanopera jó véget ér majd, az részben a vállalatvezetés felelősségtudatának lesz köszönhető, akik meghozták a szükséges döntést, és tömeges visszahívást rendeltek el, hatékonyan kommunikálva üzenetüket.
Másodsorban gratulálni szeretnék Kuneva biztos asszonynak, aki valóra váltotta reményeinket azzal, hogy a RAPEX hatékony kihasználására szólított fel, még ha a rendszert természetesen lehet is tovább finomítani, valamint határozott üzenetet küldött a kínai hatóságoknak.
Harmadsorban csalódottságomnak szeretnék hangot adni. A valóságban a Mattel-ügy egy szinte előre látható bukás története: ami megbukott vele nem más, mint a CE jelölést hordozó termékek megfigyelése az Európai Unióban. Most éppen játékokról van szó, de a dilemma nemcsak ezt a termékcsoportot érinti. 2004-ben a termékek ökodizájnjáról szóló irányelv vitájában én és más ma reggel jelen lévő kollégáim – látom Karin Scheelét, Peter Liesét, Claude Turmes-t – már kifogásoltuk, hogy más veszélyes termékek is találhatóak az európai piacon, melyek a CE jelölést hordozzák.
Közös állásfoglalásunk érdekes lehetőségeket vet fel: a létező irányelvek módosítását, intenzívebb együttműködést – a jelen esetben Kínával –, valamint a vámhatóságoknak és a nemzeti felügyeleti szerveknek juttatott források növelését. Ezt a lényeges kérdést ma a biztos úr és a biztos asszony egyaránt nyomatékosította. Jó lett volna, ha ma reggel a Tanácsot is képviseli valaki, szükség lett volna a jelenlétükre.
Befejezésül annyit mondanék, hogy ha Európa a fogyasztók és egészségük védelmére törekszik, akkor a csalókat meg kell találni és el kell ítélni, ahogy ez a múltban már megtörtént, de emellett meg kell tiltani a veszélyes anyagokat tartalmazó fogyasztási cikkeket is, legyen szó akár CMR anyagokról, akár hormonháztartást befolyásoló anyagokról.
ELNÖKÖL: BIELAN ÚR Alelnök
Heide Rühle (Verts/ALE). – (DE) Elnök úr, örömmel tölt el, hogy a Bizottság ekkora jelentőséget tulajdonít a mai napirend ezen témájának. Az a tény, hogy két biztos is felszólalt, tisztán mutatja, hogy végül a Bizottság is megértette, hogy lépnünk kell ezen a területen. Ugyanakkor maradnak kételyek azokkal a nyilatkozatokkal kapcsolatban, amelyek elsődlegesen a tagállamok és a gyártók felelősségére hivatkoznak. Természetesen a tagállamok felelőssége nagy, ráadásul a piacfelügyelet az utóbbi években több tagállamban is háttérbe szorult. A globalizáció kihívásaira ez rossz válasz. Ugyanakkor önmagában véve mindez nem lenne elegendő.
Szükség van a játékok biztonságáról szóló irányelv sürgős felülvizsgálatára. Ha arra gondolunk, hogy 2006 novembere óta ez a negyedik visszahívási kampány, több kérdés is felmerül, például az, hogy valójában ki követi nyomon ezeket a forgalomból való visszahívást célzó akciókat? Milyen szankciók alkalmazandóak az egyes tagállamokban, és melyek az importőrök és a gyártók felelősségre vonását biztosító jogszabályok? Nagy szükség van a játékok biztonságáról szóló irányelv felülvizsgálatára úgy, hogy az valóban megfeleljen az új kihívásoknak Az irányelv ezekre az új kihívásokra jelenleg nem ad választ.
Olyan témákat kell megtárgyalnunk, mint a közös fellépést szabályozó jog kérdése. Verheugen úr, ön helyesen mutatott rá arra a tényre, hogy a fogyasztók számára világossá kell tennünk, hogy a minőség is fontos, és hogy az áraknak és a minőségnek ezt tükröznie kell. Ugyanakkor természetesen kérdem magamtól, hogy a fogyasztóknak miért nincs már kézenfekvő lehetősége arra, például egy a közös fellépést szabályozó európai jogszabály keretein belül, hogy kiköveteljék, hogy valami megváltozzon a költségek tekintetében is?
Mélyebbre szeretnék ásni a CE-jelölés tárgyában is. Ezt a témát széltében-hosszában megvitattuk, és tisztában vagyunk a CE-jelölés gyengeségeivel és korlátaival. Véleményem szerint helytelen azt sugallni a fogyasztóknak, hogy a CE-jelölés egyértelmű jele annak, hogy a termék biztonságos. A CE-jelölés elsősorban egy nyilatkozat arról, hogy ez a jelölés megfelel az európai irányelvek követelményeinek. Ez vonatkozhat a termék bizonyos részeire, a termék egészére, de a termék biztonságosságáról összességében nem fed fel semmit. Ez egy olyan hiba, amelyet haladéktalanul el kell távolítanunk a játékok biztonságára vonatkozó irányelvből.
Kyriacos Triantaphyllides (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr, az Európai Unióba importált játékok 65%-a Kínában készül. Augusztusban az Egyesült Államokban egy meghatározott játékgyártó megközelítőleg 18 millió kínai készítésű játékot hívott vissza a forgalomból világszerte.
A problémát a játékokhoz felhasznált festék magas ólomtartalma jelenti. Ez azt a komoly kérdést veti fel, hogy milyen jövőt szeretnénk a gyerekeinknek. A gyártási költségek visszaszorításáért folytatott küzdelemben a multinacionális cégek figyelmen kívül hagyják a közegészségre rótt költségeket.
Kuneva biztos asszony úgy nyilatkozott, hogy szándékában áll felülvizsgálni a játékokra vonatkozó szabályozást. Szeretnék neki gratulálni ehhez a kezdeményezéshez, ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a Bizottságnak megint azután kell bezárnia az ajtót, hogy a ló már kiszaladt, ahelyett, hogy az ilyen szerencsétlen incidenseket megelőznék.
Andreas Mölzer (ITS). – (DE) Elnök úr, amikor a csecsemők előkéiben, a gyermekek ruháiban és játékaiban található mérgező anyagokról vagy akár az öngyulladó szárazelemekről hallunk, egyértelművé válik, hogy az ellenőrző rendszerünk nem működik megfelelően. Majdnem minden európai gyártó legalább a termékei egy részét Kínában, vagy más, alacsony költségű országban állíttatja elő, ahol olcsóbb termékeket használnak annak érdekében, hogy az emelkedő nyersanyagárak és fizetések ellenére több nyereséget termeljenek. Természetesen az importőrök felelőssége, hogy biztosítsák a jogszabályoknak való megfelelést, ami ezért az általuk alkalmazott szabványokon és ellenőrzési mechanizmusokon múlik.
Veszélyes mentalitásbeli problémával nézünk szembe, amikor a felelősség néhány szóval a gyártókra terelődik, a gyártók pedig inkább bírságot fizetnek, minthogy visszahívási kampányokat kezdeményezzenek. Véleményem szerint ez az a pont, ahol az EU-nak el kell kezdenie a beavatkozást, esetleg a bírságok növelésével, hogy azok nagyobb büntetést jelentsenek, ha a cégek nem adnak tájékoztatást haladéktalanul és a termékeket nem hívják vissza. Mindemellett véleményem szerint a CE-jelölésnek többet kell jelentenie az iparág puszta önszabályozásánál.
Robert Sturdy (PPE-DE). – Elnök úr, globális piacgazdaságban élünk és dolgozunk, és ezért nem számíthatunk olyan jogi szabályozás megalkotására, amely ebbe beleavatkozik. Kuneva biztos asszony, nincs hozzáfűznivalóm az Ön által elmondottakhoz. Mindennel, amit mondott, teljes mértékben egyetértek – gratulálok; csak gondoskodjon is arról, hogy mindez végrehajtásra kerüljön.
Ami Verheugen biztos urat illeti, sajnálattal kell közölnöm, hogy a felelősség-áthárítás valahol megáll, és ugyan teljes mértékben rendben van az, hogy a Bizottság folyamatosan a tagállamokra hárítja a felelősséget, hát persze, de valójában végre kell hajtania azt a jogszabályt, amit ez a Parlament elfogadott. Ennél fogva úgy hiszem, hogy az ön szervezeti egységének a feladata annak biztosítása, hogy az Európai Unióba érkező termékek legalább annyira biztonságosak legyenek, mint azok, amelyeket az Európai Unióban állítunk elő. Breyer asszonynak, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság tagjának válaszolva, aki nagyon is helyénvalóan nyilatkozott a jogszabályalkotásról: nincs túl sok értelme az Európai Unióban jogszabályt alkotni, ha mindössze annyit teszünk utána, hogy importálni kezdjük azokat a termékeket, amelyek nem felelnek meg azoknak a szabványoknak, amelyeket az Európai Unióban alkalmazunk. Például jogszabályt alkottunk a barométerekre nézve. Hány gyerek eszik barométert? És mégis, leállítottuk a barometer-gyártást. Körülbelül 10 perce leállítottuk a cukorgyártást Európában, és azt mondjuk, hogy támogatnunk kell a Tate&Lyle céget, amely importálja azt. Olyan dolgok jönnek Európába, mint a ragadós száj- és körömfájás, vagy a kéknyelv betegség, mert globális piacgazdaságban élünk, és mégsem kényszerítjük ki a jogszabályokat belépés pillanatában a termékek biztonságosságának garantálása érdekében.
Valóban globális piacgazdaságban élünk és a legutolsó dolog, amit látni szeretnék, az protekcionista jogi szabályozás. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a termékek a világ többi részéből is érkezni fognak, de ezeknek ugyanolyan szabványokat kell követniük. Szeretném biztosítani a választópolgáraim biztonságát – és az engem megválasztók gyerekeiét, unokáiét – hogy amikor a karácsonyi ajándéknak szánt játékaikat vásárolják, biztosítva és garantálva legyen, hogy nem fognak meghalni valami ólomfesték miatt.
Egy utolsó gondolattal szeretnék zárni. Gazdálkodóként a saját szememmel láttam az a szarvasmarhák által lenyalt ólomfesték hatásait, ami nagyon lassú és undok módon öli meg őket, és ez évek óta probléma. Biztosítsa és garantálja, biztos úr, hogy az én és a választóim gyerekei és unokái biztonságban vannak.
Anna Hedh (PSE). – (SV) Elnök úr, kisgyermekes szülőként ezt az ügyet magam is nagyon fontosnak találom. Hogy őszinte legyek, amikor a gyerekeimnek játékokat vásárolok, nem mindig gondolom át, hogy milyen vegyi anyagokat tartalmazhat, vagy milyen biztonsági szabványoknak felel meg az a játék. Mondanom sem kell, hogy számomra egyértelmű, hogy azok a játékok, amiket Svédországban, Brüsszelben vagy Strasbourg-ban vásárolok, biztonságosak. Talán azt gondolják most, hogy naív vagyok, de ezzel nem vagyok egyedül. Amikor három hete nekiestem a lányom játékosdobozának, és egy-két dolgot kivettem belőle, megkérdeztem néhány szomszédomat az utcában, hogy mit gondolnak erről, amikor játékokat vesznek. Mindannyian azt válaszolták, hogy amíg az egyes cikkeket játékboltokban árulják, és CE-jelöléssel vannak ellátva, bizalommal vannak.
A fogyasztóinkat tehát így hamis biztonságérzetbe ringatjuk. A mi felelősségünk most, hogy biztosítsuk, ez a biztonságérzet nem lesz többé hamis. Ezért a Bizottsághoz fordulok, hogy vizsgálja felül a játékok biztonságáról szóló irányelvet olyan gyorsan, amennyire csak lehet. Mi lehet fontosabb a gyermekeinknél? Többek között biztosítanunk kell, hogy a játékok ne tartalmazzanak karcinogéneket. Be kell tiltanunk minden karcinogén és más mérgező anyagot. Az ilyen anyagok közül sok felgyülemlik a szervezetben. Az ennek kitett gyerekek egész életükben a testükben fogják hordozni ezeket az anyagokat. Ezt a felelősséget nem hagyhatjuk a szülőkre. Nincs meg a kellő szakértelmünk. Ki venne olyan játékot, amiről tudja, hogy karcinogéneket tartalmaz?
Módosítanunk kell és erősebbé kell tennünk a CE jelölési rendszert. A fogyasztók ma azt hiszik, hogy a CE-jelölés azt jelenti, hogy a termék biztonságos, azonban ahhoz, hogy tényleg ez legyen a helyzet, jól kiépített piacfigyelő rendszerrel és egységes tesztelési rendszerrel kell rendelkeznünk. Továbbá azt is biztosítanunk kell, hogy a nem biztonságos termékeket forgalmazó kiskereskedők és beszállítóik teljes felelősséggel tartozzanak. Üdvözlöm a RAPEX rendszer felülvizsgálatát is. A svéd fogyasztóvédelmi tanácsadókkal folytatott egyeztetést követően megértettem, hogy ez egy nagyon fontos eszköz, amit rutinszerűen alkalmaznak. Ugyanakkor ez mindaddig nem lehet teljes, amíg minden EU ország nem kezdi el ezt a rendszert teljes mértékben használni és ebben teljes mértékben közreműködni.
Végül szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a fogyasztóinknak elsőbbséget kell élveznie, mivel biztonságban lévő és nyugodt fogyasztók nélkül nem fog virágozni a belső piac.
Danutė Budreikaitė (ALDE). – (LT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a belső piac létrehozásával az EU elsősorban és a lehető leghatékonyabban az áruk szabad áramlásának elvét ülteti át a gyakorlatba. Az EU az új megközelítésű irányelveket a fogyasztók védelme érdekében hajtja végre. A játékok biztonságára vonatkozó irányelv egy ezek közül. Az EU-n belüli gyártók felelősek az általuk előállított árukért. Az importőrök azonban felelősek-e az áruk biztonságáért?
Az európai és a globális játékpiacok helyzete nagyban különbözik. Csak tavaly augusztusban az amerikai játékgyártó Mattel majdnem 19 millió, Kínában előállított játékot hívott vissza. Az EU-ban is árulnak Mattel játékokat. 2006-ban az egészségre veszélyesnek ítélt termékek felét Kínában gyártották.
Ugyanazokat a biztonsági szabályokat kellene alkalmazni nemcsak az EU gyártóira, de azokra a nem az EU országaiban működő exportőrökre is, akik az EU belső piacán kívánják termékeiket értékesíteni. Úgy hiszem, hogy azok a gyártók, akik az EU-ból Kínába helyezik át a gyártást, sokat tehetnek ennek az ügynek az érdekében, de teljes felelősséget is kell vállalniuk. Nem használhatják ki az olcsó kínai munkaerőt csak úgy, hanem őszintének is kell lenniük a fogyasztóikkal – vagyis az országaik állampolgáraival.
Arra bátorítanám a Bizottságot, hogy amint csak lehet, vizsgálja felül a játékok biztonságára vonatkozó irányelvet, vezessen be egyértelmű játékbiztonsági kritériumokat és ellenőrző mechanizmusokat a CE-jelölés tekintetében, valamint védje meg gyermekeinket az EU piacára behozott veszélyes játékoktól.
Az intézmények által kiadott tanúsítványok kérdését illetően pedig úgy hiszem, minden gyártó és importőr kötelező érvénnyel veszítse el a gyártási tanúsítványát, ha az általuk piacra bocsátott áruk nem tekinthetők biztonságosnak, vagyis ha elvesztik a bizalmat.
Carl Schlyter (Verts/ALE). – (SV) Elnök úr, azért vásárolunk játékokat a gyermekeinknek, hogy szórakozzanak, és fejlődésük során ösztönzést kapjanak. A szülők kivétel nélkül elvárják a társadalomtól, hogy az megvédje a gyermekeket, ugyanakkor a jelenlegi jogi szabályozás lehetővé teszi, hogy mérgeg-bombákat adjunk gyermekeink kezébe. Verheugen úr azt állítja, hogy tilos ólomot használni a játékokhoz, de az igazság az, hogy a jog megengedi a napi 0.7 mikrogramnyi bevitelt. Ugyanakkor a jog az iparra hagyja azoknak a szabványoknak a meghatározását, amivel a biztonság elérhető, és ez az a pont, ahol a gyermekeink védelme megszűnik.
Az előírások szerint az 1985-ös toxicitási adatok elegendőek. A Bizottság saját szakértői is szeretnék ezt felfrissíteni. A szabvány szerint az egész napra számított mérgezőanyag-bevitel beszámítható a játékok javára. A szakértők szerint ez maximum 10%, ami tízszer szigorúbb követelményt jelentene. A szabvány azt feltételezi, hogy egyetlen gyermek sem nyel le 8 miligramnál több mérgező anyagot játékokból. A szakértők szerint ez abszurd. A szabvány szerint elegendő kategóriánként egyetlen játékot tesztelni, nem pedig minden terméket. A szakértők szerint ez is abszurd.
A Bizottság saját szakértői gondolják azt, hogy katasztrofális a védelem szintje, és ez csak a kezdet. Harmincnégy olyan aroma megengedett a játékok tekintetében, amelyek a kozmetikumokban tiltottak. Karcinogének, mutagének és reprotoxinok, amelyeket a kozmetikumokból kitiltottak, megengedettek a játékokban. Allergének szintén felhasználhatók a játékok előállításában. Erről a problémáról a Bizottság 10 éve tud. Jogi szabályozást akarunk, olyan jogszabályokkal, amelyek megvédik a gyermekeinket papíron és a valóságban is. A Parlament miért nem kapja meg a dokumentumokat, amikor a játékipar és a kormányok igen?
Françoise Grossetête (PPE-DE). – (FR) Elnök úr, az Európában terjesztett és eladott játékok 65%-a Kínában készül, és a két biztosunk jelenléte is mutatja, hogy mennyire nagy jelentőséggel bír ez a probléma. Ez nem csak biztonsági, hanem egészségügyi kérdés is, ami a fogyasztók egy különleges csoportjára van hatással, akik a gyermekeink. Amikor nagyon fiatal gyermekek is érintettek, a probléma még súlyosabb.
Nem köthetünk kompromisszumot a biztonság kérdésében, különösen, amikor az érintett termékek kisgyermekek számára készülnek. Különösen aggódom amiatt, hogy a tagállamok nem végzik el a szükséges ellenőrzéseket.
Tudjuk, hogy sok, Kínában készített termék veszélyes, de ez nem csak a játékokra igaz, hanem a textíliákra és most már a járművekre is. Ezért mindez óriási problémát jelent, és az Európai Bizottságnak megfelelően kell foglalkoznia ezzel az üggyel.
Azért támogatom a biztonsági szabványok emelését – a híres CE-jelölést -, hogy ezzel csökkenteni tudjuk a kockázatát annak, hogy a Kínából származó termékekben veszélyes anyagok legyenek találhatóak. Főleg a vegyi anyagokra gondolok, amelyeket már részletesen megtárgyaltunk.
A vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról szól ez az ügy, és a Mattel nyilvánvalóvá tette, hogy elfogadja a felelősséget a kérdéses ügyben. A tagállamok felelőssége még ennél is fontosabb: azért sokkal fontosabb, mert mélyen nyugtalanít, hogy mi fog történni az interneten keresztül történő vásárlásokkal. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy a Mattel által visszahívott játékokat nem kínálják majd eladásra az európai fogyasztóknak az interneten keresztül? Hogyan tudjuk ezt ellenőrizni?
A fogyasztók tájékoztatása szintén fontos: a fogyasztóknak tisztában kell lenniük azokkal a kockázatokkal, amelyekkel ezeknek a termékeknek a megvásárlása jár, és fel kell ismerniük, hogy az alacsony árak és az olcsó termékek nem férnek meg jól az egészséggel és a biztonsággal.
Szintén fontos, hogy ellenőrzési mechanizmusokat vezessünk be – ellenőrzést a gyártási helyszíneken, függetlenül és önállóan végzett ellenőrzést – valamint hogy megakadályozzuk, hogy a selejtes termékek elöntsék a piacot, még több kárt okozva ezzel.
Karin Scheele (PSE). – (DE) Elnök úr, Verheugen biztos úr azt állította, hogy a mai napirendünkön lévő téma elsősorban a jogszabályok be nem tartásának problémája. Ez részben igaz is. Nekünk az Európai Parlamentnek egyértelmű üzenetet kell küldenünk a tagállamoknak, miszerint nem követelhetünk egyre szigorodó európai jogszabályokat, ha aztán otthon nem szánunk elég pénzt a végrehajtásukra.
Az is elhangzott ugyanakkor, hogy a játékiparban a lehető legszigorúbb szabványokat kell alkalmaznunk. Ez az a terület, amivel kapcsolatban a már régóta hatályban lévő, a játékok biztonságáról szóló irányelvet felül kell vizsgálni. Az irányelv felülvizsgálata során egyértelmű állasfoglalást várok arra nézve, hogy a lehető legszigorúbb szabványokat fogják alkalmazni és a karcinogénként, mutagénként, vagy reprotoxikus vegyi anyagokat betiltják. Remélem, hogy ma az Európai Parlamentben ehhez az állásponthoz fogjuk tartani magunkat a döntéseink során.
Nem csak ez a vita szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a CE-jelölés félrevezető, hanem az otthon, az állampolgárainkkal folytatott számos beszélgetés is ezt tanúsítja. Ahogy látom, a származás, vagy legalább is a minőség meghatározott szintjének feltüntetését reméljük. Véleményem szerint a felülvizsgálat részeként újragondolhatnánk azt is, hogy hogyan tudnánk az állampolgárainkat kevésbé félreveztni.
Őszintén szólva, nem igazán értem az önkéntes biztonsági megjelölést sem. Európában és az Európai Unióban törekednünk kell a jobb megfelelésre, ugyanakkor annak nincs értelme, hogy magunkat jutalmazva speciális jelölést fejlesszünk ki azért, hogy hosszú ideje betartjuk a már létező szabályokat. Nagyon szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban és azt hiszem, sokkal fontosabb, hogy a szigorú szabályok végrehajtásának nyomon követésére koncentráljunk.
Dirk Sterckx (ALDE). – (NL) Elnök úr, biztosok, mint a Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatért felelős delegáció elnöke, azt szeretném mondani, hogy az Európai Bizottság és Kína közötti együttműködés természetesen különös fontosságú, és hogy a Bizottság tevékenységét ezen a területen olyan szorosan követjük figyelemmel, ahogy az csak lehetséges. Ugyanakkor szeretnék a kínai kollégáink Kínában folytatott tevékenységéről is érdeklődni. Mondhatom, szinte véletlen egybeesés, hogy a kínai delegáció itt tartózkodik a héten, mivel az interparlamentáris találkozónkat holnap és a rákövetkező napon tartjuk, és a napirenden lévő pontok egyike pontosan a termékbiztonság, valamint az, hogy hogyan tudunk ebben a tekintetben hatékonyabban együttműködni. Ha a biztosnak lennének további javaslatai a napirendi pontokat illetően – egyébként ebben a témában a Bizottságtól már kaptunk egy memorandumot – természetesen örömmel fogadnánk ezeket, mivel teljesen egyértelmű, hogy a Kína és Európa közötti együttműködésnek különösen nagy jelentősége van. Szeretném kiemelni, hogy a biztos asszony ennek érdekében már tett erőfeszítést és a további fejlemények októberre várhatóak. Ami a RAPEX rendszeren belüli együttműködést illeti, amelynek keretei között információt cserélünk a kínaiakkal és a kínai AQSIQ hatóságokkal, az ügyeknek a lehető legsimábban előre kell haladniuk. Ugyanakkor nem alakulhat ki olyan helyzet, amelyben mi – vagyis a hatóságok, a kormány – vállalja a felelősséget a termékekért. Ha minden egyes terméket ellenőrizni szeretnénk, a gyártók azt mondhatnák, hogy “menjenek csak és csinálják; tudjuk, hogy mit vezetünk be a piacra”. A felelősségnek a gyártót kell terhelnie. Ez a Mattel-ügyben is teljes mértékben világossá vált. A gyártóknak kutatás és ellenőrzések révén igazolni kell, hogy a termék biztonságos legyen. Sőt, biztosítanunk kell, hogy ezek az ellenőrzések Európa-szerte és egész Kínában olyan hatékonyan történjenek, amennyire csak lehet, valamint hogy helyszíni ellenőrzések segítségével meg tudjuk állapítani, hogy mi történik éppen.
Andreas Schwab (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, alelnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, valójában nagyon visszafogott vitának vagyunk tanúi ezen a reggelen. Ezt örömmel fogadom, ugyanakkor ez egy nagyon nehéz téma. Összességében három problémánk van a fogyasztói termékeket, és ezen belül a különösképpen a játékokat illetően, amelyeket már bőségesen megtárgyaltunk. Először is, a piaci ellenőrzés kérdése – és ön, Verheugen biztos úr már valóban említette azt a tényt, hogy egy vasaló indokolatlanul egyből két különböző biztonsági jelölést is kapott az európai belső piacon. Ez már önmagában véve rossz, de a legrosszabb az, hogy egy tagállam megtalálta ezt a vasalót, és erről csak körülbelül egy évvel később tájékoztatta a többi tagállamot. Változásra van szükség ezen a területen, különösen a Tanácsban.
Másodszor, az importőrök felelősségének kérdése már felmerült. Csak támogatni tudom az itt elmondottakat.
Ugyanakkor azt hiszem, hogy a kritikus probléma– és ez a harmadik pont – a különböző európai szintű megközelítésekben rejlik. Egyrészről rendelkezünk az általános termékbiztonsági irányelvvel (GPSD), amely kiterjed minden fogyasztási cikkre, másrészről itt van az “új megközelítés”. A fogyasztási cikkeknek ez a többféle szabályozása még mindig nem teljesen kifogástalan minden területen. Ezért gondolom úgy, hogy az új megközelítésben használt CE-jelölést kell a termékbiztonság alapjául és a közös piacra belépő termékek tekintetében használnunk, valamint további tanúsítványra van szükség minden, az európai belső piacon és azon túlmenően tevékenységet kifejtő gyártó számára, amelynek önkéntesnek kell lennie, és amely az európai gyártók számára felkínálja az egész globális versenyt meghatározó követelmények megemelésének lehetőségét – mivel Európa belső piaca a világ legnagyobb belső fogyasztói piaca, nagyobb az USÁ-énál, és nagyobb minden más országénál is ebben a termékszektorban. Ez a megoldás – amely önkéntes alapon történik és egy európai szinten jogilag szabályozott alapelven nyugszik – a fogyasztó számára azt a biztonságot kínálja, hogy megtudhatja, a tanúsítvány mit rendel az adott termékhez. Mindez tehát egy belső piac-barát megoldás, amely egyben a globalizációval való küzdelemben is megoldást jelent.
Egy további megjegyzés a játékokkal kapcsolatban. Sokféle különböző játék létezik. Számomra teljesen egyértelmű, hogy egy plüssmacinak, amit a gyerekek a szájukba vesznek, nyilván más feltételeknek kell megfelelnie, mint egy számítógép billentyűzetének, és hogy ezt a különbségtételt figyelembe kell vennünk a jogi szabályozás végrehajtása során. Ennek fényében a következő felhívást intézném képviselőtársaimhoz: gondolkozzunk a CE-jelölés alapvetővé tételén minden, a belső piacra érkező áru tekintetében, valamint a további, önkéntes tanúsítványokon a fogyasztási cikkek esetében.
Béatrice Patrie (PSE). – (FR) Bizottsági tagok, hölgyeim és uraim, az a tény, hogy egy amerikai játékgyártó cég, a Mattel visszahívott néhány millió kínai gyártmányú játékot, három szempontból bír jelentőséggel. Először is, mindez megerősíti, hogy sürgősen szükség van az 1988-as, a játékok biztonságáról szóló irányelv felülvizsgálatára. Másodszor, ez az esemény azt jelzi, hogy nagyobb ellenőrzésre és piaci felügyeletre van szükség, a CE-jelölést kötelezővé kell tenni, valamint biztosítani kell, hogy az tényleg megbízható legyen. Végül, jogosan mutatunk rá a jelenlegi globalizációs kereskedelmi modell gyengeségeire, és szintén jogosan kérdezzük magunktól, hogy a világ vezető játékgyártója hogyhogy nem tudott megbízható alvállalkozókkal dolgozni.
Az Európai Uniónak rendkívül ébernek kell lennie, mind az egészségügyi és termékbiztonsági előírások tekintetében, mind az ILO alapvető munkaügyi előírásainak tiszteletben tartásának kérdésében minden országban, amellyel partnerségi-, együttműködési- vagy szabadkereskedelmi megállapodást írt alá.
Jorgo Chatzimarkakis (ALDE). – (DE) Elnök úr, először is szeretném mind Verheugen alelnök úrnak, mind Kuneva biztos asszonynak megköszönni, hogy eljöttek és jelenlétükkel emelték a vita színvonalát.
Ha a kereskedelmi- és gazdasági politikának van kiemelkedően fontos feladata, akkor az az a terület, ahol gyermekeink biztonsága jön szóba. Az elmúlt évtizedekben a gyermekjátékok egyre drágultak, és minél olcsóbb egy játék, annál valószínűbb, hogy nem az EU-ban állították elő. Még liberálisként is azt kell mondanom, hogy jogos kétely merül fel arrra nézve, hogy a szülők tudják mindig a legjobban, hogy mi a jó a gyerekeiknek, amikor játékokat vásárolnak. A választék kolosszális és kezelhetetlen. Az Európában gyártott minőségi játékok, mint a Lego, a Playmobil, a Märklin, aBrio favonatok vagy a Wader műanyag játékok ennek megfelelően szintén drágák.
A versenyhez olyan emberekre van szükség, akik tudnak és akarnak is felelősséget vállalni. Bárki, aki a legolcsóbb, teszteletlen, ócska játékot veszi a gyerekeinek, nem akarja ezt a felelősséget! Azt is mérlegelnünk kell, hogy a Bizottság indítson-e információs kampányt az ilyen szülők részére. Igen, támogatom a szabadkereskedelmet, de nem mindenáron! Európaiként vannak bizonyos normáink – ez itt már többször elhangzott –, és egyértelműbben kell érvényesítenünk ezeket.
Ezen a pontoon szeretném még egyszer kiemelni a ‘Made in …’ kampányt. A jelenlegi események alapján talán időszerű lenne bevezetni a kötelező eredetmegjelölést, legalább is a játékok tekintetében. Ismerem Kuneva biztos asszony törekvéseit ezen a területen, és csak bátorítani tudom őt ezekben. A címkének a terméken megfelelő nagyságúnak kell lennie. Még ha nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy megváltoztassuk a gyártási feltételeket Kínában, ez legalább az állampolgárokat megfelelően tájékoztatná.
Nickolay Mladenov (PPE-DE). – (BG) Elnök úr, Kuneva biztos asszony, Verheugen biztos úr, kollégák, ott szeretném kezdeni, ahol az előző felszólalás véget ért.
Úgy hiszem, a Parlamentben mindenki egyetért azzal, hogy csak a tájékozott fogyasztó lehet a legnagyobb biztonságban. Ha a piacra kerülő termékek biztonsága mindannyiunk számára prioritás, a gyermekjátékok biztonságossága kétszer olyan fontos, mivel a gyermekek jelentik a legsérülékenyebb fogyasztói csoportot.
Mindannyian szeretnénk csak biztonságos gyermekjátékokat látni a piacon, és ezért gyakran hagyatkozunk a CE-jelölésre. A legtöbb Európai Unión kívül tevékenykedő gyártó megértette, hogy az európai importőrök nem fogják többé vállalni a kockázatát annak, hogy olyan termékeket kínáljanak a piacon, amelyek nem felelnek meg ennek a jelölésnek. Állampolgárainknak pedig szilárd meggyőződése, hogy ez a jelölés a minőség, és különösképp a biztonság garanciája.
Emiatt, elnök úr, a CE-jelölés pontos jelentése különös fontossággal bír mindannyiunk számára. Számos felmérés mutatta ki, sajnálatos módon, hogy sok fogyasztó, különösen az új tagállamokban, nem ismeri a valódi jelentését ennek a jelölésnek. Ezért arra szeretném felhívni a Bizottságot, hogy:
Amint az Európai Parlament döntést hozott az új megközelítésről, szervezzen kampányt a közvélemény tájékoztatására annak érdekében, hogy az európai polgárok információt kapjanak a CE-jelölés valódi tartalmáról, hiszen az egyik legjobb módja az 500 millió fogyasztó érdekei megvédelmezésének az, hogy formáljuk a szemléletüket, mivel csak a tájékozott fogyasztó lehet a legnagyobb biztonságban.
Joan Calabuig Rull (PSE). – (ES) Elnök úr, a veszélyes játékok visszahívása augusztusban és szeptemberben aggodalmat váltott ki a közvéleményben. Ezzel együtt nem gondolom, hogy fokoznunk kéne ezt a nyugtalanságot, mivel általánosságban véve az Európában eladott játékok kétséget kizáróan a legbiztonságosabbak világszerte. Mindazonáltal a valóság azt mutatja, hogy fejlesztenünk kell az európai biztonsági szabványokat, különösen azokra a termékek vonatkozásában, amelyekkel a fogyasztók közvetlenül érintkeznek, mint például a játékok vagy a textiláruk.
A kialakult helyzetnek kiterjedtebb piacfelügyeletet, több vizsgálatot és a veszélyes termékek betiltását vagy visszavonását kellene eredményeznie. Ám néha az egyetlen cél a haszonkulcs növelése, amely egyre nagyobb nyomást gyakorol a válalkozásokra, és növeli a kockázatokat. Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy Kína javítsa a termékbiztonságot, de az is alapvető fontosságú, hogy együttműködjünk velük ezen célok elérésében.
A karácsonyi időszak előtt, amikor is játékok millióit veszik meg Európában, a Bizottságtól a helyi hatóságokig minden hatóságnak, csak úgy mint a játékokat előállító és forgalmazó cégeknek, felelősen kell eljárniuk a lehető legnagyobb elővigyázatosság tanúsítása mellet, magukat a játékok biztonságának garantálása mellett kötelezve el. Minannyiunknak fontos érdeke, hogy átláthatóságot, biztonságot és bizalmat kínáljunk az európai fogyasztóknak.
Zuzana Roithová (PPE-DE). – (CS) Biztos úr, vissza kell adnunk a szülők bizalmát az európai piacban. Mivel a gyermekek egészsége a tét, gyorsan szeretnénk cselekedni, és most arról vitatkozunk, hogy ez hogyan történjen.
Hölgyeim és uraim, nem hiszem, hogy új jogi szabályozásra vagy akár új jelölésre van szükségünk amint egy probléma felmerül. Először is minden országot arra kell ösztönöznünk, hogy teszteljék a termékbiztonsági mechanizmusaikat. Másodszor, tárgyalnunk kell harmadik országokkal annak érdekében, hogy biztosítsuk, ők is bevezetnek biztonsági szabványokat azokra a termékekre nézve, amelyeket az Unióba exportálnak.
A Bizottság elemzése, amelyet hamarosan elénk tár, rá fog világítani a tagállamok gyengeségeire a termékbiztonsági ellenőrzés terén. Ezt követően talán választ kapunk majd arra, hogy az azonos jogi szabályozás ellenére például Dánia és Ausztria miért enged be veszélyesebb termékeket, mint Németország.
Biztos asszony, örömmel tölt el, hogy ilyen határozottsággal kezdett tárgyalásokat a kínai kormánnyal. Végre helyes irányban halad az ügy, és remélem, hogy a többi biztos is követni fogja ezt a példát.
Mos pedig szeretnék visszakanyarodni Európához. Szeretném a Bizottságot felszólítani, hogy vizsgálja meg, hogyan lehetne megakadályozni a helytelen használatát annak a jelzésnek, ami azt sugallja az állampolgároknak, hogy ártalmatlan terméket vásárolnak. Egy új jelzés nem fogja megoldani ezt a problémát. Mindössze megfelelő szankciókra van szükségünk a már meglévő CE-jelöléssel való visszaélésekkel szemben. Így jelentős költségek nélkül tudják majd a gyártók javítani a belső minőségellenőrzési mechanizmusaikat, és a piacon lévő más veszélyes termékeket, nemcsak a játékokat, gyorsan vissza fogják hívni. Például komoly szankciókat foglal magában a szlovák jogi szabályozás a játékok tekintetében, a Cseh Köztársaságban viszont nem ez a helyzet. Akárhogy is, az országoktól elvárható, hogy a jogrendszerük kínálta általános keretek között bírságot rójanak ki a játékokkal, a lábbelikkel és más termékekkel kapcsolatos hamis tájékoztatásért.
Ezért arra kérem a Bizottságot, biztosítsa, hogy a tagállamok egyszer és mindenkorra felvállalják a felelősségüket.
Elisa Ferreira (PSE). – (PT) A mai vita tárgyát képező téma azóta van napirenden, amióta az amerikai játékóriás, a Mattel 21 millió játékot hívott vissza, mivel azok veszélyesek voltak. Határozott fellépést és tetteket ígérő felszólalásához szeretnék gratulálni a biztos asszonynak. Csak remélni tudom, hogy hatékonyan fog cselekedni, mielőtt az erős euró és a karácsonyi időszak együttes hatásaként elárasztják az európai piacot a veszélyes importjátékok.
Ugyanakkor két kérdés még mindig egyértelmű válaszra vár. Először is, ha a Mattel-ügy nem történt volna meg, tudna minket a Bizottság arról biztosítani, hogy az európai fogyasztóvédelem megfelelő figyelemben részesül? Milyen speciális tanulságokat von le mindebből a Bizottság a CE-jelölés jelentésére nézve, a gyártókra és az importőrökre az ellenőrzés tekintetében hárított felelősséggel kapcsolatban, valamint általánosságban véve a kikényszerítési mechanizmus hatékonyságáról az európai piacon?
Másodszor, ez nem egy rövidtávú probléma. Ami a játékokkal történik, az a textilekkel és más termékekkel is történik. A gyakorlatban az Európai Uniónak a környezettel, az egészséggel és a minőséggel kapcsolatban meghatározott magas szintű szabványait folyamatosan megszegi az import, a beszállítás és az európai vállakozások kitelepülése. Hogyan szándékozik a Bizottság feloldani ezt az alapvető ellentmondást a mai globális piac keretien belül? Köszönöm.
Zita Pleštinská (PPE-DE). – (SK) A játékok nagyon érzékeny termékek, amelyek már a csecsemőkortól hatással vannak az emberi egészségre.
Az a hír, hogy az amerikai játékgyártó Mattel három millió kínai játékot hív vissza a piacról azok magas ólomtartalma és az apró mágnesek leválása miatt, a fogyasztóvédelem határozott támogatójaként érzékenyen érintett engem, és ezzel egyidőben arra ösztönzött, hogy jogalkotást kezdeményezzek. Az apró mágnesek ügye, meg kell említeni, új típusú termékbiztonsági kockázatot jelent, amellyel azonnal foglalkozni kell a játékok biztonságára vonatkozó irányelv keretei között, és ez további késedelem nélkül az Európai Parlament elé kell, hogy kerüljön.
A RAPEX rendszer céljait tisztázni kell annak érdekében, hogy minden tagállam ugyanúgy értse azokat. Egyértelműen meg kell határozni, hogy a RAPEX elsődleges célja az-e, hogy egy adott veszélyes termék jelentette kockázatról tájékoztatást nyújtson, vagy hogy értesítse azokat az azonosított csatornákat, amelyeken keresztül a veszélyes termékek belépnek az európai belső piacra, mely utóbbi nagyon időigényes. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a CE megfelelőségi jelölés nem jelent kellő bizonyosságot arra nézve, hogy a kérdéses termék valóban biztonságos-e. A játékok esetében a helyzetet tovább bonyolítja az a tény, hogy a gyártónak nem kötelessége megfelelőségi nyilatkozatot kiadni. A felügyelő hatóság számára a CE jelölés az egyetlen jelzés arra nézve, hogy a megfelelés követelménye, vagyis a de facto biztonságé, teljesül-e.
Abban a vitában, hogy a CE-jelölés támogatása vagy elvetése kívánatos-e, személy szerint a jelölés megtartását támogatom, feltéve, hogy a jelölés használatára való jogosultságot és a jelölés használatát a tagállamok felügyeleti hatóságai nyomon követik. Meg kell említenem, hogy a fogyasztói nagyközönség erre a jelölésre úgy kezdett el tekinteni, mint egy technikai útlevélre minden, az európai egységes piacra belépő áru tekintetében. Az áruk mozgásáról szóló csomagként ismert új megközelítésű irányelvek felülvizsgálatával kapcsolatos jogalkotási csomag megfogalmazásakor, amelyben a PPE-DE képviselőcsoport egyik árnyék-előadójaként közvetlenül részt veszek, fontos lenne a részletesebb megvitatása annak, hogy szükséges-e az árukon további jelzéseket elhelyezni, mint például a már alkalmazásban lévő K-markt minőségjelzés, vagy új jelzéseket, amelyek aránytalan terhet rónának a válallkozásokra, elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokra, és amelyek a végső felhasználók számára zavaróak lehetnek. Úgy hiszem, hogy közös erővel sikerülni fog olyan hatékony eszközöket létrehoznunk, amelyek biztosítják majd, hogy idén a gyerekek csak biztonságos játékokat kapjanak karácsonyra.
Daciana Octavia Sârbu (PSE). – (RO) Elnök úr, a a Kínában készült veszélyes termékek legutóbbi önkéntes visszahívása komoly kérdéseket vet fel az európai fogyasztóvédelmi szabályozás megfelelő végrehajtásával kapcsolatban.
Ezek a termékek magukon viselték az EC jelölést, ezzel is elősegítve a kínai gyártók által előállított játékok exportálását az európai piacra. Számos fogyasztó félreérti a jelentését ennek a jelölésnek, azt gondolva, hogy ez a jelölés garantálja: az adott termékeket Európában állították elő. Ugyanakkor az EC jelölés elvetése nem életképes megoldás, mivel ez az európai gyártóknak előnyt jelent a nemzetközi kereskedelemben. Szükséges találni egy kiegészítő jelzést a már meglévő mellé, ami kötelező ellenőrzéseket, valamint az EC-jelöléssel visszaélők tekintetében drasztikus szankciókat vezetne be.
Annak megakadályozása érdekében, hogy a jövőben potenciálisan veszélyes termékek jelenjenek meg, fontos, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok fejlesszék a az EU jogszabályainak való megfelelést mérő nyomonkövetési és vizsgálati mechanizmusaikat. Sőt, a nemzeti hatóságoknak biztosítaniuk kell a fogyasztókat arról is, hogy joguk van visszakapni a pénzüket az általuk megvásárolt veszélyes termék után.
Bogusław Sonik (PPE-DE). – (PL) Elnök úr, a legtöbb esemény, amely a kínai gyártók által előállított játékok visszahívásával kapcsolatos, azok túlzott mértékű ólomtartalmára koncentrált. A rövidtávú megoldás erre a problémára az aggodalmat kiváltó árucikk visszavonása post factum. Ez a megoldás persze csak rövid távon hatékony, ami tragikus következményekkel is jár, mint például az egyik játékgyártó cég vezetőjének öngyilkossága, amely az érintett játékokat gyártotta.
Sokkal job és ígéretesebb megoldást jelentene biztonságos korlát meghatározása a játékok és más cikkek ólomtartalmáról. A korábbi intézkedések alapja egy ajánlási formula volt, amelynek elhanyagolható ereje van, amint azt a különböző tagállamokban a megengedett ólomtartalmak közötti eltérések is tanúsítják. Ténylegesen kötelező korlátokat kell bevezetnünk, amelyek minden EU tagállamra egyformán vonatkoznak.
Továbbá, bármennyire is elismerem a RAPEX rendszer működését, úgy látom, hogy a legfontosabb dolog az importált játékok biztonságosságával kapcsolatban az, hogy az egész közösség szintjén koncentráljunk az intézkedések összehangolására.
Egyébként szeretném kiemelni, hogy az EU-nak minden Kínából importált áru viszonylatában alapos nyomonkövetési eljárást kellene alkalmaznia. A játékok ügye csak egy elemét képezi egy szélesebb problémakörnek.
Szeretném ezt a vitát kihasználni, hogy felhívjam a figyelmet valamire, amiről úgy tűnik, megfeledkeztünk. Nem emeltek túl sokan szót a gyermekek biztonságáért Kínában. Az ebből az országban élő gyermekeket gyakran zsákmányolják ki embertelen körülmények között végeztetett munka során. A gyakran tíz év alatti gyermekek dolgoztatása általános, például téglafalaknál. Ez egy mód felett élő probléma, különös tekintettel az olimpiai játékok közeledtére. A Nemzetközi Szakszervezti Szövetség egyik jelentése szerint, az erre az olimpiára emléktárgyakat előállító gyárak megengedik a munkajogi szabályok megszegését, beleértve a kisgyermekek rabszolgaszerű kizsákmányolását. Habár nemzetközi szervezetek, mint például a Fair Play Alliance foglalkozik a következő év olimpiai játékaira készülő szuvenírek gyártási feltételeivel, azon a véleményen vagyok, hogy az Európai Parlamentnek állást kell foglalnia ebben az ügyben.
Christel Schaldemose (PSE). – (DA) Elnök úr, azt szeretném mondani a biztos úrnak és a biztos asszonynak, hogy egyetértek nézetükkel, amely szerint problémáink vannak a piacfelügyelettel kapcsolatban. Ez ma a belső piac egyik gyenge pontját képezi. A tagállamoknak a piaci felügyeletettel kapcsolatos kezdeményezései egyszerűen nem elég jók. Pédául hazámban, Dániában csökkentették az általános termékbiztonsági megfigyelésre szánt forrásokat. Kérem, használjon ki minden rendelkezésre álló eszközt, amivel mielőbb nyomást tud gyakorolni a tagállamokra annak érdekében, hogy azok többet tegyenek a piaci felügyelet terén. Létfontosságú, hogy biztosítsuk és megerősítsük ezt.
Ugyanakkor a piaci felügyelet önmagában véve nem elegendő. Jobb szabályokra van szükségünk, és ezen pillanatnyilag dolgozunk is, ideértve a belső piacra szánt csomagot az áruk mozgásáról és a játékok biztonságáról szóló irányelvet. Szükség van a piacfelügyelet minimális szintjének meghatározására. Keményebb feltételeket kell szabnunk a gyártóknak és az importőröknek, valamint a piacra vonatkozó szabályok megszegésének következményeit is érvényesítenünk kell. Egyelőre mindezen dolgozunk, és reméljük, hogy a tervek hamarosan végrehajtásra is kerülnek.
Corien Wortmann-Kool (PPE-DE). – (NL) Elnök úr, jó dolognak tartom, hogy a Parlament hallatja a hangját egy, a médiában folyó vitával kapcsolatban, mivel a termékbiztonság kérdése közvetlenül érinti az polgárainkat és a gyerekeinket.
Elnök úr, pozitívan viszonyulok a kérdéshez, mivel a nemzetközi kereskedelem hozzájárul az egyre növekvő jóléthez, mind itt, mind máshol a világban. Kína jelentős kereskedelmi partner. Ennél az oknál fogva a viszony szorosabbá tételét és méltányos kereskedelmi kapcsolatokat kell elérnünk, amiből Kína is, és európai polgáraink is profitálnak. Ennél fogva nem lehet, és nem is szabad tolerálnunk, hogy kereskedelmi partnereink termékei ne feleljenek meg az általunk szabályozott biztonsági szabványoknak. Megközelítőleg a veszélyes importtermékekkel kapcsolatos figyelmeztetések fele vonatkozik kínai termékekre, és nem csak a játékok tekintetében, hanem igaz a fogkrémre, a testápolóra, az ágyakra, a hajszínezőkre, a macska- és kutyaeledelre, sőt, a szívritmus-szabályozókra is.
Elnök úr, Európában javítanunk kell a szabályozásaink és az ellenőrzési mechanizmusaink rendjén, valamint megfelelő erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy biztonságos termékeket állítsanak elő Kínában és harmadik országokban általában. Ez természetesen egyike a gyártók saját felelősségeinek, akik nem tűzhetik maguk elé kizárólagos célként a legalacsonyabb ár elérését, ugyanakkor ez a kereskedelemért felelős biztosunk, Mandelson úr felelőssége is. Dícséretes, hogy most két biztosunk is megjelent, de tudna gondoskodni arról, hogy Mandelson biztos úr sokkal nagyobb hangsúlyt helyezzen majd a termékbiztonságra a kereskedelmi konferenciák napirendjein, mivel ezeken a konferenciákon tudjuk pontosítani az intézkedéseket, és ennek érdekében harcolnunk is kellhet. Természetesen a technikai segítségnyújtást is fel kell ajánlanunk, ugyanakkor a termékbiztonság kiemelkedően fontos eleme kell, hogy legyen a például Kínával kötött kereskedelmi megállapodásoknak. Ha szükséges, ösztönzőkkel is élhetünk – más szóval szankciókkal.
Ennél fogva, Kuneva biztos asszony, a kereskedelmi kapcsolatainkban is kövessen határozott irányvonalat, valamint vonja be ebbe Mandelson biztos urat is, mivel ő eddig sajnálatos módon nem tanúsított kellő érdeklődést a téma iránt.
David Martin (PSE). – Elnök úr, 23 éve az első felszólalásaim egyike volt ebben a Házban a játékok biztonságáról szóló irányelv megalkotására tett javaslat kapcsán mondott beszédem. Ma pedig üdvözlöm az irányelv erősebbé tételére irányuló terveket. Valamit azonban tisztáznunk kell: a Mattel-problémával majdnem egészen biztosan szembesülnénk a megerősített játékok biztonságáról szóló irányelv megléte és annak hiánya esetén is
Úgy hiszem, három tervre van szükségünk, amelyet kollégáink már említettek a délelőtt folyamán. Először is, nyomást kell gyakorolnunk a gyártókra, hogy jobban szemmel tartsák a beszállítói hálozatukat, és, amennyiben szükséges, szankciót kell alkalmaznunk azokkal szemben, akik nem így járnak el. Másodszor, a Bizottság hozza össze a tagállamokat annak érdekében, hogy Európában szigorúbb vizgsálatokat tartsanak, és biztosítsák a megfelelő vámellenőrzést és a már meglévő európai uniós jogszabályok alkalmazását.
Ami Kínát illeti, tudjuk, hogy nem foglalkoztatják az egészségügyi és termékbiztonsági megfontolások, ugyanakkor a gazdasági veszélyekre reagál. Fontolóra kellene vennünk a CE-jelölés betiltását minden Kínából származó termék tekintetében, amíg egy vagy több teljesen független, magas színvonalú akkreditációs- és tesztközpont létre nem jön Kínában. Csak akkor lehet bármennyi bizalmunk is a Kínából származó árukkal szemben, és Kína csak egy ilyen természetű lépésre fog reagálni.
Bernadette Vergnaud (PSE). – (FR) Elnök úr, bizottsági tagok, hölgyeim és uraim, a nyáron a Mattel 20 millió Kínában készült játékot hívott vissza, és ezzel újra megnyitotta a vitát a CE jelölés értékéről, valamint az olyan gazdasági szereplők elleni szankciókról, akik nem tesznek eleget az európai szabványoknak. Minek kell történnie ahhoz, hogy az EU reagáljon? Brazília már betiltotta az importot. Az Egyesült Államok és Kanada vizsgálatot indítanak. Ami minket illet, mi vitatkozunk.
A Bizottságnak lépnie kell. Ez a következőket jelenti: felülvizsgálni a játékokkal kapcsolatos EU jogszabályokat karácsony előtt; gondoskodni arról, hogy a gyártók eleget tegyenek a biztonsági szabványoknak éppúgy, mint a társadalmi és környezetvédelmi elvárásoknak (miért is ne vezessünk be egy új európai jelölést a CE-jelölés megerősítésére?); felülvizsgálni az ellenőrzés hatékonyságát és szükség esetén a gyártókat szankcióval súlytani; tisztázni a gyártók és az importőrök felelősségét; fokozni a piac felügyeletét a tagállamok közötti valódi vámügyi együttműködés révén.
A tét az EU felelős híre és hitelessége a fogyasztók szemében. Hogyan tudnánk a fogyasztókat arra ösztönözni, hogy pozitív képet alkossanak az EU-ról, ha nem tudjuk helyreállítani a bizalmukat?
Anne Ferreira (PSE). – (FR) Elnök úr, bizottsági tagok, hölgyeim és uraim, világszerte számtalan gátlástalan gyártó és vállalatvezető van, aki a WTO-n belül folytat kereskedelmi tevékenységet. Nem foglalkoznak semmivel sem többet a környezettel, mint alkalmazottaik vagy fogyasztóik egészségével, sem azzal, hogy ezek akár gyerekek is lehetnek.
Számukra a nyereség bármit megér. Ezek nem csak kínai cégek, és nem is csak játékokat árulnak. Olyan intézményekkel és jogi szabályozással kell őket szembesíteni, amelyek alkalmasak arra, hogy megakadályozzák tisztességtelen – akár bűncselekménynek is minősülő – tevékenységüket.
Fel kell ismernünk ellenőrzési rendszerünk gyengéit és górcső alá kell vennünk a CE-jelölés tartalmi vonatkozásait az Európában forgalmazott termékek kapcsán. Ennek a jelölésnek azt kell jelentenie, hogy az érintett termék megfelel az európai jogi szabályozásnak, és nem azt, hogy lehet, hogy megfelelnek ezeknek, mert ez félrevezető a fogyasztók szempontjából. A CE-jelölésnek nincs értelme, ha nincs mögötte igazi termékbiztonsági mechanizmus. Ezt kérik számon az európai fogyasztók, mint ahogy azt is követelik, hogy az egészségük kérdése élvezzen előnyt a piaci érdekekkel szemben. Ennek érdekében az Európai Uniónak határozottabb álláspontot kell képviselnie a WTO-val való tárgyalásai során.
Genowefa Grabowska (PSE). – (PL) Elnök úr, ma igazából egy kritikus helyzetre reagálunk, féltve gyermekeink életét és egészségét. A javasolt állásfoglalásban elsősorban a termékbiztonságra koncentrálunk, a termék pedig jelen esetben a gyermekjátékot jelenti. Kérdésünk: miként érhetnénk el, hogy ezeket a termékeket az európai szabványoknak megfelelően állítsák elő. Jobb ellenőrzést akarunk, biztonságos terméket akarunk, mert az európai fogyasztóknak, legyenek ők kicsik vagy nagyok, biztonságban kell érezniük magukat. De nem ez az egyetlen lehetséges válasz.
Képviselőtársaim, a gyermekjáték nem csak egy termék a piacon, és nem elegendő csupán a termékbiztonság és az ár szempontjából szemlélni. A gyermekjáték valami több, mint egy másfajta áru – mivel alakítja a gyermek gondolkodását, segíti a fejlődését, befolyásolja az ismeretszerzést – ezért hívom fel a Bizottságot arra, hogy miközben felülvizsgálja a játékok biztonságáról szóló irányelvet, vegye ezeket a szempontokat is figyelembe.
Biztos úr, a felülvizsgálatnak az a célja, hogy gyermekeinknek többet adhassunk egy, az amerikai népszerű kultúrát tükröző kínai terméknél. Gyermekeinknek nagyobb választási lehetőséget kell biztosítani a játékok terén, köztük az európai szellemiséget magukban hordozó játékokat is. Ennyit megérdemelnek.
Mia De Vits (PSE). – (NL) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, egy halom Kínából importált játék nem bizonyult biztonságosnak. Ez együttműködést kíván a kínai hatóságokkal. A terméklánc elejére kell koncentrálni, ahol az okok találhatóak. A multinacionális vállalatoknak is van felelőssége ebben. Az olcsó munkaerő miatt fektetnek be abban az országban. A Bizottságtól azt várom, hogy átfogó, magas színvonalú és biztonságos termékpolitikát kövessen, amely a következő intézkedéseken alapul. Egyetértek azzal, amit képviselőtársaim mondtak a CE-jelölésre irányadó jogi szabályozás szigorú felülvizsgálatának elrendeléséről, beleértve az importőrök és a létesítmények felelősségére vonatkozó szabályozást annak érdekében, hogy szankcióval lehessen sújtani azokat, akik megszegik ezeket a szabályokat. A Mattel kijelentette, hogy hibát követett el, ezért azt várom a Bizottságtól, hogy súlyosan feddje meg ezért. A WTO keretein belül megállapodást kell kötni a Kínából vagy máshonnan származó nem biztonságos termékekről, még ha további exportra szánt termékről van is szó. A piacfelügyeleti hatóságok és a vámügy részéről fokozottabb határokon átnyúló együttműködés szükséges. Mindez politikai akaratot és pénzügyi forrásokat kíván. Ezek már léteznek a munkahelyi biztonság és az élelmiszerbiztonság területén, így miért is ne lehetnének meg a termékbiztonsághoz is?
Roberto Musacchio (GUE/NGL). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a ‘szabad’ kereskedelem viszonylatában az elmúlt években követett megközelítés meglehetősen ideologikus volt: ez a laissez-faire globalizáció kizárólagos dogmáját jelentette. Most pedig csodálkozunk, hogy olyan problémákkal küzdünk, mint például a veszélyes termékek ügye, amely különösen aggasztó, mivel a gyermekjátékokat is érinti.
Van problémánk Kínával? Igen! Azokkal a garanciális szabályokkal kapcsolatban, amelyeknek kötelező megfelelni. Mi mégis egy hatékony garanciális jelölésen gondolkodunk, ami a CE-jelölést egészítené ki, valamint az Európán kívülről érkező termékek tekintetében akár egy elismerési jelzésen is, a ‘made in’ jelölésen.
A Kínában vagy máshol gyártó nyugati multinacionális vállalatokkal is vannak probléma, mert ezek nagy felelősséget viselnek a biztonság és az ellenőrzés területein, ideértve a játékok biztonságát és ellenőrzését is; továbbá az is problémát jelent, hogy az Európában előállítottnak nevezett termékeknek tényleg Európában kellene készülniük. Nem kérhetjük Kínát arra, hogy kötelezettségeinek megfelelően tartsa tiszteletben a munkavállalók jogait és a környezetvédelmi szabványokat, miközben eltitkoljuk azt a tényt, hogy az ilyen típusú szabályszegésekért a mi multinacionális cégeink szintén felelősek.
Meglena Kuneva, a Bizottság tagja. − Elnök úr, valóban nagyon érdekes és mélyenszántó vitának lehettünk tanúi, amit mindannyiuknak köszönök. Ez a vita sok kételyt és sok konkrét intézkedést vetett fel, amit a Bizottság bizonyos tekintetben előre várt. Örömmel mondom ezt, mert, ahogy ezt meg tudjuk erősíteni, a Parlamenttel alaposan megtárgyaltuk ezeket az intézkedéseket.
Úgy vélem, hogy bármilyen típusú jelzést is adnánk, legyen az az Önök által elfogadott állásfoglalás, vagy a Bizottság javaslatai, vagy a Bizottság által kidolgozott határértékeknél történő közbeavatkozás annak összehasonlítása érdekében, hogy a különböző tagállamok hogyan teljesítenek a gyakorlatban, csak akkor lehetünk sikeresek, ha közös jövőképünk van, amely nyitott társadalmakra és szabad piacra épül, de elsősorban arra, hogy amikor a fogyasztókról van szó, nem fogunk kompromisszumot kötni a fogyasztóvédelem kérdésében.
Végül szeretném még egyszer megismételni, hogy számomra ez a legfontosabb, és ebben nem fogok kompromisszumot kötni.
Önök közül sokan említették a RAPEX rendszert. A RAPEX a nap huszonnégy órájában és a hét minden napján működik, ami azt jelenti, hogy a RAPEX-en keresztül történő értesítések késedelem nélkül érkeznek. Ezért arra is szeretném kérni Önöket, hogy kezdeményezzék a helyi közösségeknél a RAPEX népszerűsítését, mivel ezeken az értesítéseken keresztül már sokszor, sokféleképpen megakadályoztuk, hogy veszélyes termékek kerüljenek a piacra. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a termékek visszahívásával a gazdasági szereplők az európai jogszabályok szerinti kötelezettségeiknek tesznek eleget. Ez nem jóakarat kérdése: ez azért történik, mert az általános termékbiztonság az európai jogi szabályozás része. A Mattel-ügyben az ólomfestékre először egy európai forgalmazó által kért tesztek során derült fény. A RAPEX rendszer hatékonyságát tehát sosem szabad alábecsülnünk. A RAPEX Kínára történő kiterjesztésén is dolgozunk, ami szintén nagyon fontos lenne.
Mielőtt a mondanivalóm végére érnék, szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy megkérdeztem a Matteltól, hogy mi történt a visszahívott játékokkal. Elsősorban az internet jutott eszembe, valamint az, hogy azokhoz a játékokhoz esetleg hozzá lehetne jutni az interneten keresztül. Szeretném elmondani, hogy minden játékot megsemmisítettek, és ezt a Mattel is megerősítette.
Azt hiszem, mindannyiunknak teljesíteni kell a kötelességünket és kötelezettségeinket, mert a Közösség csak ezen az egy úton haladhat tovább.
Günter Verheugen, a Bizottság alelnöke. − (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, mindenekelőtt további két tényt szeretnék tisztázni. Először is, a termékek minőségére és a termékbiztonságra irányadó európai szabályok minden termékre vonatkoznak, függetlenül attól, hogy hol állították elő. Függetlenül attól, hogy az adott terméket Kínában vagy Európában gyártották, amennyiben azt az európai piacra behozzák, 100%-ban ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mivel semmilyen különbségtétel nem létezik ezen a téren. Ezt mondanom sem kell.
Másodszor, szeretném megismételni: nyilvánvalóan még a régi, meglévő a játékok biztonságáról szóló irányelv is tiltja a veszélyes játékok importálását. A Mattel által visszahívott játékok nem feleltek meg az európai szabályoknak, és ezért nem lehetett volna őket Európában forgalomba hozni.
Most pedig szeretnék rátérni arra a két jelentős és összetett témára, amelyek kulcsszerepet játszottak a vita során. Először is, a játékok biztonságáról szóló irányelv kérdésére. A Bizottság, amelynek tagja vagyok, 2005 elején jelentette be az irányelv felülvizsgálatát. 2005 elején! Ez azóta képezi részét a Bizottság jogalkotási programjának. Ez a jogalkotási program ebben a Parlamentben is megvitatásra került. Nem hallottam, hogy bármelyik parlamenti képviselő azt sürgette volna, hogy az új játékok biztonságára vonatkozó irányelv ennél gyorsabban kerüljön megalkotásra. Nem is lenne ez lehetséges. Ez egy annyira összetett és borzasztóan kiterjedt piac, hogy az ilyesmit nem lehet csak úgy összeütni.
Biztosítok mindenkit még egyszer: a játékok biztonságáról szóló új irányelv az év végére elkészül. A tisztviselőknek adott politikai utasítás, amely alapján a munkájukat végzik, a következő: a lehető legszigorúbban szabályozni a játékbiztonságot, a “lehető legszigorúbban”. Ez például kifejezetten utal arra a tényre – mivel néhányan ezt itt már szóba hozták – hogy nem csak most, hanem már korábban is adtam utasítást arra nézve, hogy karcinogén, mutagén és reprotoxikus kémiai anyagokat ne lehessen játékokhoz felhasználni. Pedig több, mint 900 van belőlük. És ezekről már született döntés. [Téves angol fordítás, német eredeti alapján korr – a lector]
Aztán itt van a piacfelügyelet és a CE-jelölés kérdése. Azt kell mondanom, Sturdy úr, hogy igazán nem helyénvaló a Bizottságot hibáztatni amiatt a tény miatt, hogy tiszteletben tartjuk a jogszabályban lefektetett munkamegosztást az európai szint és a tagállamok között. A piacfelügyelet a tagállamok kizárólagos felelőssége. Amit mi tehetünk – és teszünk is – az az, hogy megerősítjük és fejlesztjük az együttműködést, felelősséget azonban nem vállalhatunk.
Kérések sora hangzott el arra nézve, hogy hogyan tudnánk a rendszeren javítani. Nagyon örülök ezeknek a kéréseknek, mivel pontosan arra mutatnak rá, amit a Bizottság az év elején tárt Önök elé a belső piac reformjával kapcsolatban. Ezek szerint a tagállamok számára legyen kötelező a piacfelügyelet a területükön belül és a külső határoknál – és pontosan ezt tartalmazzák a javaslataink is. A tagállamokat rá kell kényszeríteni arra, hogy erre a célra megfelelő forrásokat szabadítsanak fel – ezt is tartalmazza a javaslatunk. A tagállamokat kötelezni kell a fontos információk haladéktalan megosztására – ezt is tartalmazza a javaslatunk. És végül arra is hallottunk javaslatot, hogy a szabályok megszegőit súlyos bünetésekkel és szankciókkal sújtsuk – ez szintén szerepel a javaslatunkban.
Ezért sürgősséggel fordulok önökhöz, az Európai Parlamenthez, valamint az éppen jelen nem lévő Tanácshoz, hogy az év elejétől kezdve haladéktalanul vitassák meg a Bizottság ajánlásait és fogadják el azokat. Így a ma jogosan felvetett igények nagy része már teljesülni is fog.
(Taps)
Elnök. − Hat állásfoglalásra(1) irányuló indítvány érkezett hozzám az eljárási szabályzat 103(2) cikkének megfelelően.
A vitát lezárom.
A szavazásra 2007 szeptember 26-án, szerdán kerül sor.
Írásbeli nyilatkozatok (142-es cikk)
Małgorzata Handzlik (PPE-DE), írásban. – (PL) Elnök úr, az áruk áramlása önszabályozó folyamat. A Kínában előállított veszélyes játékok ügye mindannyiunk közös problémája. Ezek közül több millió jutott ki Ázsiából, és jelent meg Európában, valamint az Egyesült Államokban. Ki felelős mindezért? A gyártó? Az alvállalkozó? Az importőr? Mindenki? Vagy senki?
Az egyre erősödő globalizáció jelenlegi korszakában semmi sem lehet helytelenebb annál, mint azt gondolni, hogy mások problémái nincsenek hatással ránk.
Az EU megpróbál szembenézni ezekkel a kihívásokkal és ezért az áruk forgalomba hozatalára nézve szabályozási javaslattal állt elő. Az év végére a játékok biztonságáról szóló irányelv felülvizsgálatára is javaslatnak kell születnie.
Úgy vélem, a termékek forgalomba hozatalának problémája több további kérdéshez kapcsolódik, és ezeket hangsúlyozni kell:
- információ biztosítása a fogyasztónak az általa vásárolt termékekről; a megbízható információ a legjobb fogyasztóvédelmi eszköz,
- piacfelügyelet a tagállamok részéről,
- fokozott együttműködés az államok között,
- új megközelítés a CE-jelölés tekintetében, amely olyan biztonságos terméket jelöl, amely megfelel az EU követelményeinek.
Mindez csak néhány a számtalan javaslat közül, amely a jelenlegi helyzet javítását célozza a termékek forgalomba hozatala és a fogyasztóvédelem szempontjából. Épp csak az elején járunk egy hosszú útnak, amely olyan piacot eredményez majd, amely mentes a nem ellenőrzött és kockázatos áruktól. Sok munka van még hátra, de az EU jogalkotása a megfelelő irányban halad előre, ami reményt ad arra, hogy a jövőben a hétköznapi árucikkek nem jelentenek majd veszélyt sem ránk, sem gyermekeinkre.
Harangozó Gábor (PSE), írásban. – A fogyasztók biztonságának ügye komoly aggályokat vet fel a polgárok körében, amikor a legsérülékenyebbeket, a gyermekeket érintő fenyegetésekre derül fény. Ezért gyorsan és átlátható módon kell reagálnunk ezekre az aggályokra, hiszen a fogyasztók biztonságának kérdésében nem köthetünk kompromisszumokat. Az Európai Uniótól elvárható, hogy biztosítsa megemelt elvárásainak betartását, amikor alacsonyabb minőségbiztosítási szabványokat alkalmazó országokból importál termékeket, ahogy ez Kína esetében is történik. Ebben a tekintetben a RAPEX, a veszélyes nem élelmiszernek minősülő fogyasztási cikkekre vonatkozó információcsere rendszere, amelyhez a veszélyes játékok is tartoznak, a lehető legnagyobb jelentőséggel bír, mivel hatalmas mennyiségű termék áramlik be a Kínához hasonló országokból. Ezért részletes és rendszeres jelentésekre van szükség, akárcsak a releváns fogyasztóvédelmi elvárások partnereinknek történő átadására, hogy hatékonyan kezdhessék meg a veszélyes termékek azonosítását. A fogyasztók bizalma létfontosságú, és ezért a megelőzésre, a gyorsreagálású mechanizmusokra és az uniós szabványelőírások hatékony érvényesítésére, valamint az ezeknek a területeknek szentelt további megkülönböztetett figyelemre van szükség.
Ian Hudghton (Verts/ALE), írásban. – Az amerikai játékgyártó cég, a Mattel több millió játékot hívott vissza biztonsági aggályok miatt, melyek között az ólomtartalom is szerepelt. Ezzel világszerte megszólaltatta a vészcsengőket. Ez az ügy mindannyiunkat érint, mivel a közegészség és a közbiztonság van veszélyben. Egy korszerűsített irányelv alapvető fontosságú lenne belföldi érdekeink és gyermekeink egészségének védelmében.
Arra hívom fel a Bizottságot, hogy tegyen lépéseket a veszélyes termékek kérdésével kapcsolatban, és vegyen fontolóra alternatív szabályozási megközelítést is. A kínai hatóságoknak meg kell tenni a megfelelő intézkedéseket gyártási szabványaik javítására, de legalább ennyire fontos az olyan játékgyártó cégeket a biztonsági szabványok betartására kötelezni, amelyek az alacsony költségek kihasználása miatt rendelnek termékeket a Távol-Keletről. A termékbiztonság a közegészségügy körébe tartozik és ez az ügy azonnali figyelmet kíván.
Friedrich-Wilhelm Graefe zu Baringdorf (Verts/ALE). – (DE) Tisztelt elnök úr, ez a javaslat a mezőgazdasági termelők által a szerkezetátalakítási alapban birtokolt befektetésekre vonatkozik és a bizottság a következő megszövegezést hagyta jóvá: “…az idevonatkozó szerkezetátalakítási támogatás 50%-a…” Ezt 25%-ra szeretném módosítani. Ebben megállapodtunk a többi képviselőcsoporttal és remélem, hogy sikerül elfogadni.
(A szóbeli módosítást elfogadják.)
– A jogalkotási állásfoglalás szavazását megelőzően:
Friedrich-Wilhelm Graefe zu Baringdorf (Verts/ALE). – (DE) Tisztelt Elnök úr, a képviselőcsoportom nevében a bizottsághoz történő visszautalást szeretnék kérni az eljárási szabályzat 168. cikk (2) bekezdése alapján. Ennek oka az, hogy épp az imént állapodtunk meg abban, hogy a cukorrépa-termesztők 25%-kal járulnak hozzá a szerkezetátalakítási alaphoz, de a Bizottság 10%-hoz ragaszkodik.
A legutolsó változatban a tagállamok ennél többet is elfogadtak. De most ezt is elvetették. A legutóbbi alkalommal már azt fontolgattuk, hogy nem kellene-e kérnünk a bizottsághoz történő visszautalást, és ezért megelégedtünk a 10%-kal. Nem szabad még egyszer így tennünk! Mivel konzultációs eljárás zajlik, a Bizottsággal csak úgy tudunk párbeszédet kezdeményezni, hogy most visszautaljuk a jelentést és tárgyalunk a Bizottsággal és a Tanáccsal.
Neil Parish (PPE-DE), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság elnöke. – Tisztelt Elnök úr, nem hiszem, hogy helyes lenne visszavinni ezt az ügyet a bizottság elé. Azt gondolom, hogy döntést akarunk hozni. Tovább kell haladnunk a szerkezetátalakítással, ezért nem vinném vissza az ügyet a bizottság elé, és így, attól tartok, elleneznem kell, amit Graefe zu Baringdorf úr szeretne tenni.
Katerina Batzeli (PSE), előadó. – (EL) Tisztelt Elnök úr, nem értek egyet Graefe zu Baringdorf úr javaslatával. Szeretnék teljesen egyértelműen fogalmazni a Ház előtt: az imént szavaztuk meg azt a javaslatot, amelynek alapján minden termelő, most első ízben, kap 260 euró plusz 25 euró átalányösszeget. Ezáltal a teljes támogatás csaknem eléri a 400 eurót.
Pénzügyi szempontból ez kiegyensúlyozottnak mondható, és úgy vélem, hogy az egész iparágnak segítséget jelent.
(A bizottságnak történő visszautalásra vonatkozó kérést elutasítják.)
6.19. A cukorágazat piacának közös szervezése (szavazás)
Katerina Batzeli (PSE), előadó. – (EL) Tisztelt Elnök úr, engedje meg, hogy ne olvassam fel a módosítás technikai szövegét, feltéve, természetesen, hogy Ön nem ért egyet a politikai kérdéssel, amelyet felteszek Önnek:
A 318/2006 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése a cukorkvóták 2010 utáni időszakra vonatkozó lehetséges további csökkentéséről szól. A Mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottság azelőtt javasolta a módosítást, mielőtt megismerhettük volna az új egységes közös piac szervezésének a tagállamokra és a vállalkozásokra gyakorolt hatásait. A módosítás a kvóták 13,5%-os lineáris csökkentését javasolja a 2010 utáni időszakra. Ha viszont a Bizottság például 10%-os csökkentést javasol a 2010 utáni időszakra, akkor gond lesz.
Az én szóbeli módosításom egyszerűen üzenetértékű és a lehetséges további csökkentésre vonatkozóan olyan módszert igyekszik kialakítani, amelyet el lehetne fogadni a 2013 utáni időszak tekintetében. A módosítás figyelembe fogja venni az üzletvitel menetét, azaz hogy az üzleti vállalkozások milyen mértékben alkalmazkodtak a fennálló helyzethez és a tagállamok helyzetéhez.
(A szóbeli módosítást nem fogadják el.)
6.20. Megújuló energia-útiterv Európában (szavazás)
– A jogalkotási állásfoglalásról szóló szavazást megelőzően:
Britta Thomsen (PSE), előadó. – Tisztelt Elnök úr, csak annyit szeretnék mondani, hogy remélem, mindenki megszavazza az állásfoglalást, mivel nagyon fontos, hogy közös álláspontot foglaljunk el a kérdésben az Európai Parlamentben.
Jean-Pierre Audy (PPE-DE), írásban. – (FR) Megszavaztam a német képviselőtársam, Niebler úr által az Európai Közösség és Izrael Állam közötti tudományos és műszaki együttműködésről szóló megállapodás megkötését célzó tanácsi határozatról szóló jelentését. Teljes szívből gratulálok az Európai Bizottságnak, amely a kölcsönös előnyök, a másik félnek a megállapodás által érintett területeken folytatott programjaiban és tevékenységeiben való részvételre vonatkozó kölcsönös lehetőségek, a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a szellemi tulajdon hatékony védelme és a szellemi tulajdonjogok méltányos megosztásának elvei mentén tárgyalások során kialakította ezt a megállapodást.
Jean-Pierre Audy (PPE-DE), írásban. – (FR) Megszavaztam spanyol kollégámnak, Galeote úrnak arra a tanácsi határozatra vonatkozó jelentését, amely felhatalmazza Franciaországot, hogy csökkentett jövedéki adókulcsot alkalmazzon a tengerentúli megyéiben előállított „hagyományos” rum tekintetében, és amely hatályon kívül helyezi a 2002. február 18-i tanácsi határozatot.
A javasolt határozat felhatalmazza Franciaországot, hogy csökkentett jövedéki adókulcsot alkalmazzon a tengerentúli megyéiben előállított „hagyományos” rum jelentős kvótája tekintetében 2007. január 1. és 2012. december 31. között. Ez megnöveli a hagyományos rum esetében jelenleg alkalmazott adóügyi szabályozás volumenét és időtartamát, mivel az elmúlt években romlott a helyzet. Ez nagyszerű hír a cukornád-cukor-rum ágazat számára, amely alapvető jelentőséggel bír e területek gazdasági és társadalmi egyensúlya szempontjából.
Örülök, hogy ez a módosítások nélkül, első olvasatban történő szavazás megnyitja az utat a szöveg gyors elfogadása előtt, és elismerésem azért a fontos munkáért, amelyet francia kollégám, Sudre asszony végzett, aki rendíthetetlenül védelmezte az ügyet a Regionális fejlesztési bizottságban.
Margie Sudre (PPE-DE), írásban. – (FR) Az új adóügyi szabályrendszer figyelembe veszik a tényt, hogy a tengerentúli megyékből származó hagyományos rum versenyképessége számottevő mértékben csökkent 2001 óta, és hogy a cukornád-cukor-rum ágazat támogatása alapvető jelentőséggel bír e régiók gazdasági és társadalmi egyensúlya szempontjából.
Az intézkedés arányban van az ágazat által a legkülső régió státusszal is jelzett hátrányok – különösen az elszigetelt földrajzi fekvés, a kisméretű piac és a nehéz topográfia – következtében jelentkező pluszköltségekkel, amelyek megmagyarázzák a cukornád magas árát.
A Bizottság nagyon helyesen figyelembe vette, hogy 5500 mezőgazdasági üzemben 40000 munkahely függ közvetlenül vagy közvetve a cukornád termesztésétől. Az új adórendszer a Guadeloupe-on működő tíz, a Martinique-on működő kilenc, a Réunionon működő három és a Francia-Guyanában működő egyetlen lepárló, illetve a rumtermeléshez közvetlenül kapcsolódó 22000 munkahely megtartásához is hozzájárul.
Az európai segély hozzájárul a tengerentúli megyékből származó rum piacra jutásához, az ACSK-országok termelői jelentette versenyben való sikerhez, és a segély hasznára válik a helyi termelőknek is, akik pozitív jelre várnak, tudva hogy az elkövetkező években milyen nehézségekkel kell majd szembenézniük, különösen azután a pusztítás után, amelyet a Dean hurrikán a múlt hónapban az Antillákon okozott.
Lars Wohlin (PPE-DE), írásban. − (SV) Ma Gerardo Galeote jelentése (A6-0318/2007) ellen szavaztam. Franciaországnak nem szabad megengedni, hogy az előírtnál alacsonyabb adók révén előnyben részesítse a tengerentúli megyéiben működő rumtermelőket. A kevésbé fejlett régiók mezőgazdaságát a világ valamennyi országából származó mezőgazdasági termékekre kivetett vámokon keresztül és a közös agrárpolitika (KAP) felszámolása révén lehet a legjobban támogatni. Ezen túlmenően az alkoholra kivetett jövedéki adók az alkoholfogyasztás csökkentését is szolgálják. Az alkohol káros hatásai ugyanakkorák, ha az alkoholt Guadeloupe-on vagy Martinique-on állítják elő, mintha bárhol máshol készülne.
Jean-Pierre Audy (PPE-DE), írásban. – (FR) Megszavaztam a német képviselőtársam, Mayer úr által készített jelentést, amely a motorkerékpárok utasülésének kapaszkodójáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó módosított javaslatról szól (kodifikált szöveg).
Ám kihasználnám ezt a szavazathoz fűzött indoklást, hogy kritizáljam az európai uniós jogszabályok egységes szerkezetbe történő foglalásának késedelmességét. Az ezzel az üggyel kapcsolatos tények 2003. március 27-ig nyúlnak vissza, amikor az Európai Bizottság előterjesztette a motorkerékpárok utasülésének kapaszkodójáról szóló 93/32/EGK tanácsi irányelv egységes szerkezetbe foglalásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslatát. A jogalkotási szövegek hivatalos kodifikációjának gyorsított munkamódszeréről szóló 1994. december 20-i intézményközi megállapodás értelmében létrehozott Jogi Szolgálatok Konzultatív Munkacsoportja 2003. június 26-i véleményében megállapította, hogy a fenti javaslat nem módosítja érdemben az érintett jogszabályokat, hanem kizárólag az egységes szerkezetbe foglalásra terjed ki. Mégis csak 2007 szeptemberében szavazunk az egységes szerkezetbe foglalásról. Ez nincs rendjén. Felszólítom az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel az európai uniós jogszabályok egységes szerkezetbe foglalását.
Jean-Pierre Audy (PPE-DE), írásban. – (FR) Megszavaztam német kollégám, Mayer úr jelentését, amely a motorkerékpárok kitámasztó szerkezeteiről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó módosított javaslatról szól (kodifikált szöveg).
Kihasználom ezt a szavazathoz fűzött indoklást, hogy kritizáljam az európai uniós jogszabályok egységes szerkezetbe foglalásának lassúságát. Az ezzel az üggyel kapcsolatos tények 2003. március 28-ig nyúlnak vissza az időben, amikor az Európai Bizottság előterjesztette a motorkerékpárok kitámasztó szerkezeteiről szóló 93/31/EGK tanácsi irányelv egységes szerkezetbe foglaló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslatát. A jogalkotási szövegek hivatalos egységes szerkezetbe foglalásának gyorsított munkamódszeréről szóló 1994. december 20-i intézményközi megállapodás értelmében létrehozott Jogi Szolgálatok Konzultatív Munkacsoportja 2003. június 26-i véleményében megállapította, hogy a fenti javaslat nem módosítja érdemben az érintett jogszabályokat, és kizárólag az egységes szerkezetbe foglalásra terjed ki. Ám mégis csak 2007 szeptemberében szavazunk az egységes szerkezetbe foglalásról. Ez nincs rendjén. Felkérem az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel az európai uniós jogszabályok egységes szerkezetbe foglalását.
Jean-Pierre Audy (PPE-DE), írásban. – (FR) Megszavaztam német kollégámnak, Mayer úrnak a jelentését, amely a motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok hátsó rendszámtáblájának elhelyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó módosított javaslatra vonatkozik (kodifikált szöveg).
Kihasználom ezt a szavazáshoz fűzött indoklást, hogy kritizáljam az európai uniós jogszabályok egységes szerkezetbe foglalásának lassúságát. Az ezzel az üggyel kapcsolatos tények 2006. szeptember 5-ig nyúlnak vissza, amikor az Európai Bizottság előterjesztette a motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok hátsó rendszámtáblájának elhelyezéséről szóló 1993. október 29-i 93/94/EGK tanácsi irányelv egységes szerkezetbe foglalásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre vonatkozó javaslatát. Nem tudom, hogy ezt átküldték-e a jogalkotási szövegek hivatalos egységes keretbe foglalásának gyorsított munkamódszeréről szóló 1994. december 20-i intézményközi megállapodás értelmében létrehozott Jogi Szolgálatok Konzultatív Munkacsoportjához. Mindenesetre csak 2007 szeptemberében szavazunk az egységes szerkezetbe foglalásról. Ez nincs rendjén. Felkérem az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel az európai uniós jogszabályok egységes szerkezetbe foglalását.
Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) Tudjuk, hogy a Közösség oktatási és képzési statisztikáit az elmúlt évtizedben a tagállamok közötti informális megállapodás alapján fejlesztették, amely az oktatási és képzési statisztikák támogatásáról szóló, 1994. december 5-i tanácsi állásfoglalásra adott válaszként született.
A statisztikákat az együttműködő tagállamok állítják össze és továbbítják önként és évenként a Bizottságnak (Eurostat) az UNESCO Statisztikai Intézetével (UIS) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) közösen végzett, a hivatkozásokban rendszerint "UOE adatgyűjtésként" szereplő közös intézkedés keretein belül. Az Eurostat emellett és a vállalkozásoknál zajló szakképzésre vonatkozó adatokon felül egyéb forrásokból is gyűjt oktatással, képzéssel és az egész életen át tartó tanulással kapcsolatos adatokat.
Most új jogszabályi keretet próbálunk kialakítani a közösségi statisztikák készítésének szabályozására és formalizálására, hogy életképes rendszerben készülhessenek statisztikák ezekben a szektorokban, de volt némi információhiány és zavar, amelyet tisztázni kellett a parlamenti vita során. A végleges szöveg ezért nagyobb átláthatóságot biztosít; reméljük, hogy a végrehajtás nem fog aránytalan adminisztratív vagy pénzügyi terheket eredményezni.
Milan Gaľa (PPE-DE), írásban. – (SK) Gratulálok Nikolaos Sifunakisnak az alapos jelentéshez. Fenntartás nélkül az előterjesztett dokumentum mellett szavaztam. A Kulturális és oktatási bizottságnak az egész életen át tartó tanulás Európai Képesítési Keretrendszerének létrehozásáról szóló javaslattal megbízott előadójaként üdvözlöm a Bizottság jogalkotási kezdeményezését.
Fontosnak tartom, hogy az oktatás, a szakképzés és az egész életen át tartó tanulásnak a lisszaboni stratégia keretében történő hangsúlyozására tett kísérleteinkben azt is biztosítsuk, hogy visszajelzések érkezzenek erről az erőfeszítésről, illetve az oktatás területén az Európai Unióban tett konkrét lépésekről.
Az összehasonlítható statisztikák életképes rendszer alapjait teremtik meg, amely elősegíti az oktatásra és az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó statisztikai adatok összevetését. A lehetséges legcélirányosabb statisztikai információ fog rendelkezésünkre állni, amelynek révén figyelmünket a hiányosságokra vagy a rosszul kiválasztott célkitűzésekre fókuszálhatjuk a közösségi oktatáspolitika végrehajtása során.
Hélène Goudin és Nils Lundgren (IND/DEM), írásban. − (SV) A Júniusi Lista elfogadja a Bizottság javaslatát és az Európai Parlament módosításait, feltéve, hogy az EU intézményei tiszteletben tartják azt az alapelvet, hogy az oktatáspolitika nemzeti ügy.
A 7. számú módosításában azonban az Európai Parlament Kulturális és oktatási bizottsága azt javasolja, hogy az „Európai Unió alapjogi chartájára” vonatkozó hivatkozás is kerüljön beillesztésre. Ilyen nem létezik. Az EU tagállamai nem fogadtak el ilyen chartát. Csak az alkotmányszerződés tervezete, amelyet 2005 nyarán demokratikus folyamat során elutasítottak, hivatkozott egy ilyen dokumentumra. Másfelől viszont valamennyi EU tagállam aláírta az Európa Tanács emberi jogokról szóló európai egyezményét. Ez azt jelenti, hogy minden EU-állampolgár érvényesítheti alapvető szabadságjogait az Emberi Jogok Európai Bíróságán.
Az európai charta a szubszidiaritásról szóló emelkedett beszédekben gyakran emlegetett „karcsúbb, de hatékonyabb” EU ellentétét képviseli. Az EU-nak a határokon átnyúló ügyekre kellene koncentrálnia, távoltartva magát azoktól az ügyektől, amelyek tekintetében a tagállamok önálló döntéseket hozhatnak, vagy amelyeket nemzetközi szerződések már szabályoznak.
Ebből is következik, hogy az EU alapjogi chartáját el kell utasítani, természetesen az EU-ról szóló „új” szerződéssel együtt.
Andreas Mölzer (ITS), írásban. − (DE) A statisztikák igazolják azt, amit valamennyien tudunk: a jó oktatás magasabb jövedelmet és a munkanélküliségtől való védelmet ígér. Ebben a tekintetben felelőtlenség az EU részéről, hogy folyamatosan beengedi a képzetlen bevándorlók hatalmas tömegeit, akik aztán élethosszig tartó munkanélküliségre vannak ítélve, és illegálisan kezdenek dolgozni, aminek következtében az alacsony munkabérek által jellemzett ágazatok még nagyobb nyomás alá kerülnek, vagy éppen bűnözőkké lesznek, illetve „csak” nyomás alatt tartják a jóléti államot.
És ha valóban hiány van a képzett munkaerőben, a saját lakosainkat kellene kiképezni, ahelyett, hogy zöld vagy kék kártyákkal olcsó helyettesítőket csábítanánk ide külföldről, lenyomva ezzel a béreket. Ezért fontos, hogy statisztikai adatok álljanak rendelkezésünkre, és segítségükkel választ fel tudjunk lépni a kedvezőtlen trendekkel szemben.
Andreas Mölzer (ITS). – (DE) Tisztelt Elnök úr, tartózkodtam a Jarzembowski-jelentés szavazásakor, mivel Európában a nagysebességű útvonalakat az elmúlt években kibővítették, főleg a nagyvárosok között, míg a rövidebb útvonalakat megdöbbentően elhanyagolták, annak ellenére, hogy az utazások 90%-a a rövidebb útvonalakon történik. Egyrészt Brüsszel azt követeli, hogy az emberek legyenek mobilabbak, és a közlekedést az utakról a vasútra akarja átirányítani, másrészt egy pontosan ezzel ellentétes fejlődést is igyekszik beindítani a privatizáció varázsszere segítségével.
Az EU-nak biztosítania kell, hogy közös szabványok és rendszerek tegyék lehetővé a határokon átnyúló vasúti közlekedést, illetve, hogy támogassák a főútvonalakat érintő fontos projekteket. Végül azonban meg kell érteni, hogy a magánbefektetők nem az ország és a lakosság érdekeit tartják szem előtt, hanem csak a befektetéseik megtérülését és az így elért hasznot.
Carlo Fatuzzo (PPE-DE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, Georg Jarzembowski jelentése mellett szavaztam, részben azért, mert remélem, hogy kiváló előadónk figyelni fog a római nyugdíjasok szavára, akik – amikor Strasbourgba indultam és tudták, hogy erről a jelentésről fogunk szavazni – azt mondták nekem: de Fatuzzo úr, Ön már olyan régen nem fűzött indoklást a szavazásához! Szeretnénk, ha elmondaná az Európai Parlamentnek, még akkor is, ha mindenki kimegy, amikor Ön beszél, és csak a saját dolgaikra gondolnak és beszélgetnek – szeretnénk, ha elmondaná az Elnöknek, aki figyelmesen hallgatja Önt, hogy olyan igazolványokat kellene végre kiadni, amelyek lehetővé teszik az Európán belüli szabad mozgást a nyugdíjasok számára, azok számára, akik a saját szemükkel akarják megnézni Európát, miután annyi éven át dolgoztak a felépítésén.
Pedro Guerreiro (GUE/NGL), írásban. – (PT) Az Európai Parlament és a Tanács között az eufemisztikusan a “közösségi vasutak fejlesztésének” nevezett kérdésben zajlott tárgyalások folyamatának lezárása megalapozza a nemzetközi személyszállítási szolgáltatások 2010. január 1-jétől esedékes liberalizációjának kezdetét.
Szeretnénk rámutatni, hogy a korábbi olvasatokban javaslatokat terjesztettünk elő az EP-ben ennek az európai bizottsági kezdeményezésnek az elutasítására. Az EP többsége azonban a vasúti személyszállítási szolgáltatások liberalizációjának (és privatizációjának) felgyorsítása mellett szavazott, és megpróbálta bevonni ebbe a nemzeti személyszállítási szolgáltatásokat is, 2017-es kezdettel. Ez a próbálkozás azonban nem volt sikeres, és nem érte el az elfogadásához szükséges többséget.
A vasúti szállítás liberalizációja a (legnyereségesebb) vonalak befolyásos magánérdekeknek történő átjátszására tett kísérlet a vonalak működtetésének privatizációja révén (különösen koncessziók eszköze révén), és ez közpénzekkel támogatja monopóliumok létrehozását.
A vasúti szállítás stratégiai ágazat az ország fejlődése szempontjából: fontos szerepet tölt be az áruk mozgatásában, és a munkaerő és az általános populáció mobilitásában, ráadásul hatalmas haszonnal jár a környezet, illetve a társadalmi és területi kohézió szempontjából is. Ezért amire szükség van, az a közösségi vasúti szállítási rendszerek támogatása és fejlesztése a különböző országokban, és nem a privatizáció.
Ezért szavaztam nemmel.
Jörg Leichtfried (PSE), írásban. − (DE) A nemzetközi szállítás 2010-től történő liberalizációja mellett szavazok.
Legkésőbb két évvel azután, hogy a jogszabály hatályba lép, az Európai Bizottságnak meg kell vizsgálnia az irányelv hatásait, és a további nyitás tekintetében vitára kerülhet sor.
A verseny így korlátozott mértékben válik csak lehetővé, és a nemzeti szolgáltatók nem kerülnek veszélybe.
Megkönnyebbüléssel nyugtázom, hogy az Európai Parlament a nemzeti vasúti szállítás 2017-es automatikus liberalizációja ellen lépett fel.
Andrzej Jan Szejna (PSE), írásban. − (PL) Georg Jarzembowskinak a közösségi vasutak fejlesztéséről szóló 91/440/EGK tanácsi irányelv és a vasúti infrastruktúra-kapacitás elosztásáról, továbbá a vasúti infrastruktúra használati díjának felszámításáról és a biztonsági tanúsítványról szóló 2001/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az egyeztetőbizottság által jóváhagyott egyesített szövegéről szóló jelentése mellett szavazok.
A harmadik vasúti csomag nagyon fontos részét képezi a szállítás jogi szabályozásának. A nemzetközi személyszállítási hálózatokat meg kell nyitni, és az Európai Bizottságnak elemeznie kell a nemzetközi személyszállítási piac helyzetét, hogy döntést születhessen a nemzeti szállításra is kiterjedő további liberalizációról.
Lars Wohlin (PPE-DE), írásban. − (SV) Üdvözlöm a határokon átnyúló vasúti szállítás lehetőségét, de a piac megfelelő működéséhez arra van szükség, hogy a verseny egyenlő feltételek mellett történjen. Ezért sajnálatos, hogy az EU olyan jogszabályt erőltet át, amelynek keretében azok az országok, ahol még nem liberalizált a vasúti szállítás, jogot kapnak a liberalizált piacon működő piaci szereplőkkel való versenyre a nemzetközi vasúti szolgáltatások területén. A gyakorlatban ez a javaslat lehetőséget nyújt az államilag segélyezett vasúttársaságoknak, hogy a szabad verseny alapján működő piacon versenyezzenek, ami hosszú távon a piaci mechanizmusok kikapcsolásának veszélyével fenyeget. Ezért úgy döntöttem, hogy a jelentés ellen szavazok. Az államilag támogatott vasúttársaságoknak nem szabad megengedni, hogy a szabad verseny elve alapján működő piacon versenyezzenek.
Pedro Guerreiro (GUE/NGL), írásban. – (PT) „A közösségi vasúthálózat mozdonyait és vonatait üzemeltető vasúti személyzet képesítéséről” szóló irányelvre vonatkozó javaslat a “harmadik vasúti csomag” részét képezi, amely főként a nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatások liberalizációjának támogatását célozza.
Itt is mindenekelőtt azt kell kihangsúlyozni, hogy az irányelv első célkitűzése az lesz, hogy a harmonizáció segítségével eltávolítsa a nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatások liberalizációja előtt álló akadályokat, amelyek az ágazatban a szakmai követelményeket meghatározó és országonként eltérő szabályokból erednek. Az intézkedés a munkavállalók mobilitását is elősegíti a szektorban.
Azokon a fontos kérdéseken túl, amelyeket egy ilyen irányelv felvet, ki kell azt is hangsúlyozni, hogy az egyes országok vasúti szektorában dolgozó munkavállalók képesítésére vonatkozó harmonizált szabályok közösségi szinten történő elfogadása nem veszélyeztetheti az egyes tagállamok szintjén már kialakított progresszívebb jogokat és szabványokat, és nem tagadhatja meg az egyes tagállamoktól a jogot, hogy ilyen jogokat és szabványokat hozzanak létre.
A valóság itt is azt mutatja, hogy a vasúti szolgáltatások liberalizációja és privatizációja volt az, ami veszélyeztette a munkavállalók jogait, és ami lecsökkentette a munkavállalók számát a vasúti szektorban, aminek súlyos következményei voltak a szolgáltatás színvonala szempontjából.
Jörg Leichtfried (PSE), írásban. − (DE) A mozdonyvezetők szabványosított vezetői engedélyének létrehozása mellett szavazok.
A mozdonyvezetők képzésének harmonizációja a jövőben nagyobb biztonságot is eredményez a vasutakon. A 20 éves minimális életkor, a megfelelő iskolai végzettség és a nyelvtudás kötelező feltétel, ha valaki mozdonyvezetőként akar dolgozni a nemzetközi vasúti szállításban. A képzés szabványosítása kulcsfontosságú az európai vasúti hálózat szempontjából. Az egyik tagállamban kibocsátott vezetői engedélyt a jövőben elismerik majd az összes tagállamban.
Pedro Guerreiro (GUE/NGL), írásban. – (PT) A “harmadik vasúti csomag”, amelynek célja főként a nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatások liberalizációjának támogatása, tartalmaz “a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről” szóló szabályozást is.
Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy a szabályozás fő célkitűzése az, hogy eltávolítsa a nemzetközi vasúti személyszállítási szolgáltatások liberalizációja előtt álló akadályokat, amelyek a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogaira és kötelezettségeire vonatkozó, országonként eltérő szabályokból erednek.
Ezen első pont hangsúlyozásán túlmenően – amely az ügy központi kérdése – természetesen úgy véljük, hogy az utasok jogainak védelme alapvető fontosságú, kezdve azzal a joggal, hogy a közszolgáltatásokat biztosító vállalkozások által nyújtott közösségi vasúti szállítást vehessenek igénybe az egyes országokban.
Csakhogy a valóság azt mutatja, hogy a vasúti szolgáltatások liberalizációja és privatizációja az, ami veszélyezteti az utasok jogait: a közösségnek kínált szolgáltatások romlását és az utasok mobilitási feltételeinek romlását eredményezték, valamint a díjak növekedéséhez; több szár kilométernyi vasúti pálya forgalomból való kivonásához, állomások bezárásához, a vasúti szektorban dolgozó munkavállalók számának csökkenéséhez vezettek, valamint veszélyeztetik fizetésüket és munkavállalói jogaikat is.
Ez egy katasztrofális politika, amelyet a munkavállalók és a közvélemény egyaránt ellenez.
Ian Hudghton (Verts/ALE), írásban. − Támogattam a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogaival és kötelezettségeivel foglalkozó egyeztetőbizottsági megállapodásról szóló jelentést. Ez eredetileg csak a nemzetközi útvonalakon közlekedő utasokra vonatkozott volna, de örülök, hogy odafigyeltek a véleményünkre, és a szabályok most már a belföldi útvonalakon közlekedő utasokra is vonatkozni fognak.
2009-től alapvető jogok számottevő köre lép érvénybe, ideértve a mozgáskorlátozott személyek számára elérhető közlekedési eszközökhöz való jogot is. Ezen túlmenően üdvözlöm azt a tényt is, hogy a késések tekintetében kártérítési rendszert fognak bevezetni.
Jörg Leichtfried (PSE), írásban. − (DE) Az új személyszállítási szabályozás 2009-től történő bevezetése mellett szavazok.
Az új szabályozás egyebek mellett a nagyobb késések esetén járó kártérítést, a társaságok által az utasokért és a csomagjaikért viselt felelősséget, a fogyatékkal élők szállítását és a vasúttársaságok által nyújtandó információk körét is szabályozza. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a jövőben, amikor a határokon átnyúló szállítás során 60-119 perces késés történik, a jegy vevője a díj 25%-ának megfelelő visszatérítésre lesz jogosult. Ez 50%-ra emelkedik a két óránál hosszabb késések esetében.
Ez több jogi igényt jelent, de nagyobb biztonságot is a vasúti utasok számára.
Most már a tagállamokon is múlik, hogy a lehető leghamarabb – és ne csak 15 év múlva – kiterjesszék ezeket a szabályokat a nemzeti szállítási hálózatokra.
Catherine Stihler (PSE), írásban. − A vasúti utasok jogaival és kötelezettségeivel foglalkozó jelentés elismerést érdemel.
Lars Wohlin (PPE-DE), írásban. − (SV) Bár a legutolsó javaslat nem fogalmaz meg olyan szigorú követelményeket a vonatok üzemeltetőivel szemben, mint azt a korábbiak tették, mégis túlságosan kiterjedt előírásokat tartalmaz mindennel kapcsolatban, a jegyek vásárlásának módjától (telefonon, interneten keresztül vagy jegyautomatákból) kezdve a vonatok üzemeltetői által az utasok csomagjaiban keletkezett kárért viselt felelősségig. Részletes szabályok szólnak a késések esetén fizetendő kártérítés különböző formáiról (kártérítési szintek, étkezéshez való jogosultság stb.), és a késés lehetséges okaira vonatkozó információval kapcsolatos minimális követelményekről is.
Úgy döntöttem, a javaslat ellen szavazok, mert a vonatok üzemeltetőinek lehetőséget kell adni, hogy maguk fejlesszék a szolgáltatásaikat annak a védelemnek az alapján, amelyet az utasok megkövetelnek (és amelyért hajlandóak fizetni a magasabb díjak formájában). Továbbá a kiterjedt szabályozás nem áll arányban azzal a hozzáadott értékkel, amely a tagállamok szintjén jelenleg is létező szabályok felváltása révén keletkezik azokban az országokban, amelyekben nemzeti szabályozás kialakítása mellett döntöttek.
Mathieu Grosch (PPE-DE), írásban. − (DE) A vasutak liberalizációja nem öncél, a felhasználókat kell szolgálnia, és javítania kell a hatékonyságot. A nemzetközi szállítás liberalizációja természetes dolog, mivel egyetlen országnak sem lenne szabad elzárnia magát a másiktól. A nemzeti szállításban nincs értelme és célja a liberalizáció során versenynek kitenni a nyereséges vonalakat, ugyanakkor pedig meghagyni a veszteséges vonalakat a közszektornak, mindenféle kompenzáció nélkül. Ezt szem előtt tartva türelmetlenül várom a vasúti személyszállítási közszolgáltatásról a közelmúltban elfogadott szabályozás alkalmazását.
A Parlament az utasok jogainak érdekében képesnek bizonyult szembeszállni tagállamokkal és a vasúttársaságokkal, ami hatalmas sikere az EU polgárok számára. Különösen a tranzitországokban, mint amilyen például Belgium, nem volna értelme és méltánytalan is lenne különbséget tenni a nemzetközi és a belföldi utasok között.
Ebben az értelemben a harmadik vasúti csomag jó irányba tett lépést jelent, még akkor is, ha biztosan nem lesz az utolsó.
Brian Simpson (PSE), írásban. − Meg fogom szavazni az előadók és a Miniszterek Tanácsa között létrejött kompromisszumot, mert úgy vélem, hogy ez az egész Európai Unióban előrelépést jelent a vasúti ágazat számára, és ez a legjobb megállapodás, amelyet a Parlament jelenleg elérhet.
Azonban az a lassú tempó, amellyel a vasúti ágazat eljár, nem csupán bőszítő, de nagyon hatékony fékező erőként is hat az olyan radikális intézkedésekkel szemben, amilyenekre számos tagállamunk vasúti szektorának felrázása érdekében szükség lenne.
Széles szakadék tátong például Franciaország és Németország, illetve Bulgária és Románia vasútjai között. Ezt a szakadékot meg kell szüntetni, ha valóban olyan vasúti rendszert akarunk kialakítani, amely Európa egészét lefedi.
Végül, miközben üdvözlöm a megállapodást, mely szerint 15 éven belül minden vasutat teljesen hozzáférhetővé kell tenni a mozgáskorlátozottak számára, nem szomorú-e az a tény és nem súlyos vád-e a vasúti ágazatunkkal szemben, hogy számos mozgáskorlátozott személy számára a vasút nem hozzáférhető a 21. században? A vasúti ágazat leragadt a „nem lehet” filozófiája mellett a „meglesz” filozófiájának elfogadása helyett.
Remélem, hogy ez az intézkedéscsomag legalább abban segít, hogy meghaladjuk ezt a negatív hozzáállást, és pozitívabb korszak nyíljon vasútjaink történetében.
(A szavazáshoz fűzött indoklás a 163. szabály alapján lerövidítve)
Czesław Adam Siekierski (PPE-DE). – (PL) Elmondtuk már a véleményünket az EU cukorpiacának korábbi reformját érintő változtatásokról. Ezt a reformot 2005-ben tervezték meg, és a piaci egyensúly helyreállítását várták tőle.
Sajnos az a benyomásom, hogy az összes javaslat számottevő mértékben korlátozza a cukorrépa-termesztést annak érdekében, hogy piaci rést teremtsen a cukornádból előállított cukor számára. Ezt elvi alapon ellenzem. Nem engedhetjük meg, hogy a hagyományos cukorrépa-termesztés és cukorgyártás eltűnjön az Európai Unióból.
Úgy vélem, hogy az Európai Bizottság által 2007 májusában előterjesztett új javaslat, amely csaknem 3,8 millió tonna cukor az EU piacáról történő kivonásához kínál ösztönzőket, ismét nem fogja meghozni a várt eredményeket. Ha a kvóták 2010-ben esedékes, már fenyegetően előrevetített kötelező csökkentésére kerül sor, úgy a kvóták csökkentése során nem tudják majd figyelembe venni a szerkezetátalakítási alap javára korábban – önkéntesen és anyagi ellenszolgáltatásért – feladott kvóták miatt bekövetkezett változásokat, mivel a reform céljával összhangban a termelés – a megfelelő pénzügyi költségtérítés kézhezvételét követően – a kevésbé versenyképes régiókban került korlátozásra.
Jan Březina (PPE-DE). – (CS) Elnök úr, a javasolt cukorreformnak sajnos nem lehet jó vége. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy bár a cukorreform látszólag gazdasági tényezőkön alapul, ám amikor az érdekelt felek a piacról történő kilépést fontolgatják, hajlamosak egyéb tényezőket figyelembe venni.
Bár a Cseh Köztársaság cukortermelése nyereséges, mégis lemondtunk a kvótánk 22%-áról: ez a kvóta most Nyugat-Európa kezében van. A javasolt intézkedéseknek sajnos negatív hatásuk lehet a Cseh Köztársaságban. Ugyanazok a tényezők, amelyek országunkban nyereségessé teszik a cukortermelést, és előnyt biztosítanak számunkra, mint például az a tény, hogy a cukorrépa-termesztők üzemei átlagban magasabban helyezkednek el, ezeknek a javaslatoknak a fényében hátránnyá válhatnak, ha a mezőgazdasági termelőknek joguk van elhagyni a piacot. Az a trend, hogy azok, akiknek nincsenek rászorulva támogatásokra a túléléshez, elhagyják a piacot, aligha nevezhető kívánatosnak. Ebben a tekintetben a reform a rossz irányba halad.
Ezért szavaztam az előadó, Batzeli asszony mindkét jelentése ellen.
Hynek Fajmon (PPE-DE). – (CS) Hölgyeim és Uraim, amikor ma a szavazásra került sor, a Cseh Polgári Demokratikus Párthoz tartozó képviselőtársaimmal együtt az előadó, Batzeli asszony a cukorpiaci rendszerről szóló jelentései ellen szavaztam. A reform eddig károkat okozott a Cseh Köztársaságnak: számos cukorgyár bezárt, a gépek és a technológia elvesztették az értéküket. Országom több évszázados hagyományokkal bír a cukorgyártás és -export terén. Most azonban az Európai Unió politikája miatt nettó cukorimportőrökké váltunk; ez az eredménye az inkompetens brüsszeli döntéshozatalnak. A Cseh Köztársaság már eddig is több mint 20%-kal csökkentette a cukortermelését. Az Európai Unió egyéb tagállamainak most ugyanezt kellene tenniük, különösen azoknak az államoknak, amelyek eddig még egyáltalán nem csökkentették a termelésüket. Ezek az okok, melyek miatt a reform ellen szavaztam.
Danutė Budreikaitė (ALDE). – (LT) Hölgyeim és Uraim, a cukoripar szerkezetátalakítása és a cukorágazat piacszervezésének megváltoztatása szükséges lépés. Lehetséges azonban, hogy a Bizottság javaslata nem fogja megoldani a problémákat, sőt, még többet okozhat egyes országok cukorpiacán.
Ha egy ország nem képes önállóan felállítani a termesztők igényléseinek elfogadására alkalmazandó kritériumok fontossági sorrendjét, figyelembe véve a mezőgazdasági üzem termelékenységét és a termelés nagyságrendjét, úgy előfordulhat, hogy nem csak a legalacsonyabb termelékenységgel működő mezőgazdasági üzemek, de a versenyképes termesztők is beszüntetik a cukorrépa-termelést. Litvánia esetében a cukorgyáraknak esetleg a nyerscukor hiányával kell majd szembenézniük, és ennek negatív gazdasági és társadalmi hatásai lehetnek.
A Bizottság továbbá nem fontolta meg Litvánia javaslatát, hogy a kvóta 2010-ig kerüljön csökkentésre, figyelembe véve nem csupán azt, hogy az adott tagállam önkéntesen csökkenti-e a termelési kvótáját, hanem azt is, hogy vásárolt-e kiegészítő termelési kvótát.
Arra bíztatnám a Bizottságot, hogy vegye figyelembe az elhangzott megjegyzéseket. Megjegyzem, a tervről tartott szavazás során tartózkodtam.
Jan Andersson, Göran Färm, Anna Hedh és Inger Segelström (PSE), írásban. − (SV) Mi, svéd szociáldemokraták, a cukorágazat piacának közös szervezéséről szóló parlamenti jelentése (A6-0310/2007) ellen szavaztunk.
Alapvetően támogatjuk a Közösség cukorágazatának reformját. Úgy véljük azonban, hogy a Parlament által javasolt módosítások semmi értékelhetőt nem tesznek hozzá a Bizottság javaslatához. Véleményünk szerint a költségek növekedésének veszélyét hordozzák magukban a mezőgazdaság egy olyan ágazatában, amely már most is túlságosan nagy, és mi, svéd szociáldemokraták, ezt nem támogathatjuk.
Ezen túlmenően úgy véljük, hogy a cukor exporttámogatását hosszú távon teljesen meg kell szüntetni. Azokat a támogatásokat, amelyeket továbbra is adunk a mezőgazdaságnak, közvetlen kifizetések formájában kell adni a termeléstől teljesen leválasztva.
Marie-Arlette Carlotti (PSE), írásban. – (FR) A cukorágazat piacának közös szervezéséről szóló reform részeként az Európai Unió 150 millió EUR összegű “átmeneti támogatás” nyújtásával akarta segíteni a finomítóknak az európai cukoripar szerkezetátalakításához történő alkalmazkodását.
Örültem ennek a kezdeményezésnek, amely egyebek mellett segít a Saint-Louis Sucre finomítónak is Marseille-ben, hogy megfeleljen a cukorpiac új feltételeinek anélkül, hogy munkahelyeket kellene megszüntetnie.
Felhívtam azonban az illetékes francia és európai hatóságok figyelmét az átláthatóság hiányára, amely a támogatás elosztásával kapcsolatos feltételek terén tapasztalható, amelyek ma tagállamok felelősségi körébe tartoznak.
Jelenleg ezt a támogatást nem azzal a céllal nyújtják, hogy fenntartsák a finomító ipart, vagy hogy megőrizzék a munkahelyeket. Arra sincs garancia, hogy ezt a támogatást nem az EU-n kívüli országokba való „áttelepülésre való ösztönzőként” fogják használni.
Az új reformnak tisztáznia kellett volna ezt a kérdést.
Sajnos nem ez történt.
Az ügy most a Tanács kezében van. Nagyobb éberséget kérek a Tanácstól, különösen a francia hatóságok tekintetében, hogy végre tisztázhassuk ezt a kérdést, amely hatással van polgártársaink munkahelyeire is.
Hélène Goudin és Nils Lundgren (IND/DEM), írásban. − (SV) A Júniusi Lista támogatja az EU cukorpiacának radikális reformját, mert a lehető leghamarabb liberalizálni kell ezt a piacot, és esélyt kell adni az EU-n kívüli cukortermelő országoknak arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezhessenek.
Az Európai Parlament Mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsága által a jelentéshez fűzött módosítások tulajdonképpen csak további próbálkozások arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben megakadályozzák a reformot, és így a protekcionista kereskedelmi politika tovább folytatódhasson. A módosítások azt is jelentenék, hogy a reform által érintett meglévő finomítók ipari szerkezetátalakításának költsége megnövekedne, akárcsak a cukorpiac szereplőinek nyújtott nagylelkű közvetlen költségtérítés is.
A Júniusi Lista soha nem támogatna olyan jelentést, amely meghiúsítja az EU cukorpiaci reformjának célkitűzéseit, és amely elkerülhetetlenül felhígítaná a reformokat, és veszélyeztetné a végrehajtásukat. Ellenezzük a kevésbé fejlett országokkal szembeni kötelezettségvállalások visszavonására tett otromba próbálkozásokat is.
A fenti okok miatt a jelentés ellen szavazunk.
Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) A valóság azt mutatja, hogy más ágazatokhoz hasonlóan ebben a szektorban is igaz az, hogy ha a verseny támogatásának szándékával meggyőzzük a kistermelőket, hogy mondjanak le kvótáikról, és hagyják abba a termelést – amint azt a cukorrépa-termelés és a cukorgyártás esetében javasolják –, az kedvezőtlen eredménnyel jár; erősíti a fejlődésbeni egyenlőtlenségeket, és növeli a szegénységet és az elvándorlást a vidéki régiókban. Ezért ellenezzük az Európai Bizottság javaslatát és hangsúlyozzuk, hogy a politikát vissza kell fordítani, figyelembe véve a tagállamok egyedi adottságait és a termeléssel kapcsolatos igényeiket.
Ezért támogatjuk az önellátást az élelmiszerek terén, és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy olyan ország, mint Portugália, amely nagyon korlátozott, az ország fogyasztását alig félig fedező cukortermeléssel rendelkezik, azzal a kötelezettséggel kénytelen szembesülni, hogy csökkentenie kell a cukorrépából előállított cukorra vonatkozó kvótáját. Alapvető fontosságúnak tekintjük, hogy visszafordítsuk az egymást követő KAP-reformokban tapasztalt liberalizációs trendet, és intézkedéseket hozzunk a nemzeti cukortermelés fenntartása érdekében, támogatva az alapvetően az élelmiszertermelésre koncentráló mezőgazdaságot, és ezzel biztosítsuk a két üzem működését és a munkahelyeket.
Jaromír Kohlíček (GUE/NGL), írásban. − (CS) Az Európai Uniót gyakran jogosan kritizálják, hogy beavatkozik a legkülönbözőbb ipari ágazatok működésébe. Különösen ellentmondásos a beavatkozása az élelmiszer-feldolgozó ipar ügyeibe. Az igaz, hogy egyes tagállamok maguk idézik elő a problémáikat. Az egyik klasszikus példa számos közép- és kelet-európai ország fáradhatatlan erőfeszítése az egyébként sikeres termelőszövetkezetek likvidálására.
A Cseh Köztársaságban a termelőszövetkezetek működését szabályozó több módosított jogszabály pontosan ezt kívánta elérni. Sok termelőszövetkezet szétesett, mások különféle jogi személyiséggel bíró társulásokká alakultak át. Ugyanakkor számos iparágban a termelés csökkent, például a cukorrépa-termesztésben is. A feldolgozás pedig a privatizáció eredményeként sajnos levált a termelésről. A legtöbb cukorgyárat külföldiek vásárolták meg. Ez katasztrofális helyzetet eredményezett a Cseh Köztársaság cukoriparában: a nyereség a külföldiek zsebében köt ki, miközben a veszteségek a Cseh Köztársaság polgárait sújtják. A cukortermelés több mint 20%-kal csökkent egy olyan országban, amely 150 évig cukorexportőr volt. Most az országnak el kell kezdenie cukrot importálnia, és ugyanekkor új lehetőségeket kell keresnie az eddig cukorrépát termelő mezőgazdasági üzemek számára. Ezt a tarthatatlan helyzetet nem oldják meg Katerina Batzeli asszony jelentései; azért szavaztunk azonban mégis mellettük, mert legalább felhívják a figyelmet a nem kielégítő helyzetre. Ezen túlmenően pedig figyelmeztetném azokat, akik a mai szövegeket a probléma megoldásának tekintik. Bízom benne, hogy vissza fogunk térni a cukorkérdésre, és a legközelebbi alkalommal képesek leszünk sikeresebb választ adni a mezőgazdasági termelőink igényeire.
David Martin (PSE), írásban. − Támogatom a cukorágazat reformjáról szóló jelentést, bár akad néhány aggodalomra okot adó terület a jelentésben. Nem értek egyet a jelentésben megfogalmazott szándékkal, amely a cukorfelesleg kivonására vonatkozó eljárást a nádfinomítókra is kiterjesztené. Ez ellentmond a Bizottság javaslatának, amely kizárja a nádfinomítókat a kivonási eljárásból. A finomítók nem közvetlen résztvevői a szerkezetátalakítási programnak, és így a finomítók szokásos ellátási szükségleteinek (TSN) kivonás útján történő csökkentése nem befolyásolná az EU piacán kialakult cukorfelesleget, mivel az EU-nak meg kellene felelnie nemzetközi kötelezettségeinek, és meghatározott mennyiségű cukrot kellene importálnia az ACSK-országokból. A módosítás azonban gyengítené az intézkedésnek a répafeldolgozókat az üzemük felszámolására ösztönző hatását.
Brian Simpson (PSE), írásban. − A Batzeli asszony által összeállított jelentés mellett fogok szavazni, mivel teljesen nyilvánvaló, hogy a cukoripar szerkezetét át kell alakítani.
Egyetlen aggályom a 31. számú módosítással kapcsolatos, amely, ha elfogadják, arra kötelezné az Európai Bizottságot, hogy 2011-ig még tartsa nyitva a meglévő alapot, és ez a szerkezetátalakítási folyamat szempontjából negatív fejlemény lenne.
Ez a jelentés nem tökéletes ugyan, de egyensúlyt teremt a termelők igényei és az ágazat reformjának nyilvánvaló szükségessége között. Az egyetlen aggályom azzal a hatással kapcsolatos, amelyet bármely szerkezetátalakítás gyakorolna a fejlődő országok nádtermesztőire. Bármi áron el kell kerülnünk az olyan szerkezetátalakítást, amely a nádtermesztők kárára védi meg a répatermesztőket. Remélem, a Bizottság gondoskodik arról, hogy ez ne következzen be, és eközben igazságosak maradjunk saját mezőgazdasági termelőinkkel szemben is.
Catherine Stihler (PSE), írásban. − Amikor a mezőgazdasággal kapcsolatos jelentésekről szavazunk, mint amilyen ez a cukorról szóló jelentés is, a pénzügyi érdekeltséggel rendelkező képviselőknek nyilvánosságra kellene hozniuk az érdekeltségeiket, vagy tartózkodniuk kellene a szavazástól.
Bernadette Bourzai (PSE), írásban. – (FR) Támogatnunk kell az EU kötelezettségvállalását annak az ambiciózus célkitűzésnek az elérésére, hogy 2020-ra az Európában felhasznált összes energia 20%-át megújuló energiaforrásokból állítsa elő. A megújuló energia számos előnyt kínál Európa számára: alacsonyabb CO2-kibocsátást, Európa energiafüggőségének csökkenését, valamint hozzájárul a munkahelyek teremtéséhez és növekedéshez is.
Ugyanakkor valamennyi megújuló energia fejlődését a természetesen a tagállamok kapacitásaitól is függő fenntarthatóság, az alacsonyabb fogyasztás és a megnövekedett energiahatékonyság révén elért energia-megtakarítások szempontjait mérlegelve kell figyelemmel kísérnünk.
Sajnálom, hogy a megújuló energiaforrásokból származó villamos energiáról szóló irányelv nem teszi kötelezővé a kapcsolt energiatermelést és így kapcsolt energiatermelés nélkül működő, nagyméretű biomassza erőművek építéséhez fog vezetni, amelyek nem energiahatékonyak, és ipari és energiatermelési céljaikat követve destabilizálják a faáruk piacát. Saját régiómban, Limousinban már vannak erre példák.
Ezért örülök, hogy az Európai Parlament azt kéri, hogy a fűtési és hűtési ágazatokról szóló javaslat központi helyet töltsön be a megújuló energiákról szóló születendő keretirányelvben, és ezért én a Thomsen-jelentés mellett szavaztam.
Edite Estrela (PSE), írásban. – (PT) Az európai Megújulóenergia-útitervről szóló Thomsen-jelentés mellett szavaztam (A6-0287/2007), mert úgy vélem, hogy a megújuló energiába történő beruházások növelése alapvető jelentőségű az Európai Unió külső energiafüggőségének csökkentése, a CO2-kibocsátás csökkentése, és ezáltal a klímaváltozás leküzdése szempontjából.
A jelentés aláhúzza a bio-üzemanyagok fenntartható használatának jelentőségét a szállítási ágazatban az olajfüggőség és az üvegház-hatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében, enyhítve ezáltal a környezetet érő hatásokat.
Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) A jelentés nagyon kiegyensúlyozatlan, annak ellenére, hogy tartalmaz néhány pozitív változást a korábbi jelentésekhez képest, különösen mert beismeri, hogy a fosszilis energiaforrások a közeljövőben kimerülnek (bár nem tesz említést a magas olajárakról), és mert elismeri a nemrégiben még az egekig magasztalt mezőgazdasági üzemanyagokkal összefüggésbe hozott környezeti és társadalmi károkat.
Ezt követően azonban megfeledkezik arról, hogy új energiapolitikai prioritásokra van szükség, amelyek a fogyasztói árak csökkenését, a fogyasztás (nem pusztán az energiahatékonyságon keresztül megvalósuló) csökkentését célzó racionalizálást, a kevésbé szennyező tömegközlekedést és az emberek érdekeit hitelesen szolgáló közpolitika kialakítását tűzik ki célul.
A közös európai energiapolitika kialakítására vonatkozó ötlet kísérlet arra, hogy megtalálják az ágazat privát pénzügyi csoportjainak bőkezűbb támogatását szolgáló módszereket, megkerülve a tagállamok szuverén jogát, hogy maguk alakítsák ki az energiapolitikájukat.
A jelentés a gáz halmazállapotú bioüzemanyagok elemzését nem hajtja végre, nem hangsúlyozza, hogy ösztönözni kell a biogáz kutatását és fejlesztését, és nem említi a Target 2020 programot. Ez azért van, mert a jelentés fő célkitűzése még nagyobb nyereség garantálása, különösen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási kvótáival való kereskedelem felhasználásával.
Françoise Grossetête (PPE-DE), írásban. – (FR) A jelentés mellett szavaztam, mert az azoknak a szükséges intézkedéseknek a meghozatalára ösztönzi a tagállamokat, amelyek lehetővé teszik, hogy növekedjen a megújuló energiák részaránya az energiatortában.
A megújuló energiáknak „ugródeszkaként” kell működniük, hogy elérhető legyen az ellátás megnövekedett biztonságából és az üvegházhatást okozó gázok lecsökkent kibocsátásából álló kettős célkitűzés.
Az energiahatékonysági célkitűzést nem szabad a megújuló energiaforrásokra vonatkozó 20%-os célkitűzés 2020-ra történő eléréséhez szükséges előfeltételnek tekinteni, hanem önálló feltételként kell kezelni.
Ez új munkahelyeket fog teremteni, és ösztönözni fogja a kutatást és az innovációt az energiaágazatban. Ennek kapcsán például a lakásépítéshez használható környezetbarát anyagok elérhetőségének növelését célzó kutatásra gondolok.
A megújuló energia a fogyasztók és az ipar rendelkezésére álló egyik legjobb eszköz a megnövekedett energiaimport és az emelkedő üzemanyag-árak kettős hatásával szembeni védelmére.
Végül örömmel nyugtázom, hogy biztosított lesz a legmegfelelőbb megújuló energiaforrás kiválasztásának szabadsága, tekintetbe véve, hogy a sajátos geológiai, hidrológiai és éghajlati feltételek miatt az egyes tagállamokban eltérő lehetőségek adódnak az egyes megújuló energiák fejlesztésére.
Ian Hudghton (Verts/ALE), írásban. − Támogattam a Thomsen-jelentést, és szilárd meggyőződésem, hogy több erőfeszítést kell tenni a megújuló energia támogatása érdekében. Országom, Skócia, hatalmas potenciállal rendelkezik a megújuló energiák területén, és a skót kormány a közelmúltban jelezte azt a szándékát, hogy a megújuló technológiák lehető legszélesebb körét kívánja támogatni. Úgy vélem, hogy Skócia erőfeszítéseire fontos szerep vár az EU megújuló technológiákra vonatkozó céljainak területén.
A növényi üzemanyagokra vonatkozó 10%-os cél kitűzése ellen szavaztam, és támogattam azt a kérést, hogy teljes hatásvizsgálatot kell végezni, mielőtt bármilyen lehetséges bioüzemanyag célt fontolóra vennénk.
A bioüzemanyag-termelés a szénelnyelőként szolgáló és a klímaszabályozásban szerepet játszó erdők, tőzegtalajok, egészséges talajok és egyéb ökoszisztémák pusztulásának meggyorsítása révén felgyorsíthatja a globális felmelegedést.
Jaromír Kohlíček (GUE/NGL), írásban. − (CS) Rajongok az amatőr előadásokért. Az nem igazán számít, hogy milyen témáról beszél az ideológiai szemellenzőt viselő amatőr: az eredmény mindig ugyanaz: a fekete-fehérnek látott valóság leírása és a tények világától elrugaszkodó, elragadtatott következtetések. Aztán a gyakorlati alkalmazás során néha magas költségek és „váratlan problémák” jelentkeznek.
Különösen elragadóak az egyes képviselőtársaim által az olyan vonzó témákban tartott beszédek, mint például a biomassza és a bioüzemanyagok kérdése, amelyeknek magas energiaigénye pedig megmutatkozik a nyersanyagok szállítása, a feldolgozás és a termék disztribúciója során – a tapasztalatok alapján ez egy alapvető tény.
A költségek csökkentése érdekében kisméretű termelőegységeket kell építeni, amelyek alternatív üzemanyagokkal látják el a helyi közösségeket. Ki kell hangsúlyoznom, hogy ezek a források nem jelentenek megoldást az energiaellátási helyzetünkre. Csupán a jelenlegi helyzet viszonylag csekély mértékű javításának lehetőségét kínálják.
Ugyanez vonatkozik az esővíz-hasznosító rendszerekre, amelyek kezdenek nagyon népszerűvé válni, illetve számos egyéb megújuló energiaforrásra is.
Az elkövetkező 10 évben a nagyvárosok és az ipar a nagyüzemi energiatermeléstől és a földgáztól fognak függeni. Ha teljesíteni akarjuk a Kiotói Jegyzőkönyvből fakadó kötelezettségeinket, a gyorsan növekvő bruttó hazai termékkel rendelkező országoknak nagy erőműveket kell építeniük. Ez csak egyetlen dolgot jelenthet: több atomerőművet. Különben az Európai Unió hamarosan nagymértékben függővé válik az energiaimporttól. Ezen a tényen a romantikus amatőrök álmodozása sem fog változtatni.
Romano Maria La Russa (UEN), írásban. − (IT) Támogattam a Thomsen-jelentést, amely megerősíti annak szükségességét, hogy 2020-ra az energia 20%-át megújuló energiaforrásból fedezzük. Ez nagy kihívás lesz valamennyi európai ország számára, és nem szabad tovább keresnünk a kibúvókat, vagy csak a legerkölcsösebb és legmesszebbre tekintő tagállamoktól elvárni, hogy megfeleljenek a célkitűzésnek.
Úgy vélem, hogy tisztességesen elosztott, differenciált nemzeti célkitűzéseket kell megfogalmazni, tekintetbe véve a megújuló energiatermelés már elért szintjét, az egyes energiatortákat és az eltérő fejlődési potenciálokat, amelyek az egyes tagállamokat jellemző eltérő éghajlatból, geológiai és területi feltételektől függnek. A megújuló források a jövőt jelentik. Jelentős méretű beruházásokra lesz szükség az innováció és a technológia területén, hogy lehetővé váljon Európa számára az energiafüggőség problémájának belátható időn belül történő megoldása, megfizethető árakat garantálva a felhasználóknak.
Úgy vélem azonban, hogy pragmatikusnak kell lennünk, és nem szabad a képmutatást választanunk. Irreális azt képzelni, hogy a megújuló energia termelése önmagában elérhetővé teszi számunkra ezeket az ambiciózus célokat, bár egyes baloldali és zöld politikusok előítéletei és gyakran ideológiai ihletésű ötletei ennek ellenkezőjéről győzhetnek meg minket.
Középtávon egy olyan energiatorta mentheti meg Európát, amely azokat az energiaforrásokat is magában foglalja, amelyek nem teljesen megújulók, mint például az atomenergiát, amely – tetszik vagy nem – Európa elektromos energiatermelésnek egyharmadát adja.
(A szavazáshoz fűzött indoklás az eljárási szabályzat 163. cikke alapján lerövidítve)
Kartika Tamara Liotard (GUE/NGL), írásban. − (NL) Tekintettel a tényre, hogy pártunk, a Holland Szocialista Párt nagy jelentőséget tulajdonít a megújuló energiaforrásoknak, és úgy érzi, hogy e tekintetben sokkal komolyabb lépéseket kell tenni, nem szavaztunk a jelentés ellen. A jelentés azonban tartalmaz néhány nagyon problematikus pontot. Határozottan elutasítjuk, hogy az atomenergia fenntartható, megújuló energiaforrás lenne. Ezenkívül ellenezzük az elképzelést, mely szerint az energiapiacok liberalizációja európai szinten történjen. Végezetül pedig az a véleményünk, hogy a napenergia, a szélenergia és a vízenergia a bioüzemanyagok jobb alternatívái.
Diamanto Manolakou (GUE/NGL), írásban. – (EL) A Bizottság javaslata, amely a megújuló energiák arányának célértékét az összes termelt energia 20%-ában határozza meg valamennyi tagállam számára, és amelyet a nemzeti cselekvési tervekben is rögzíteni kell, elfogadható lett volna, ha az emberek igényeinek kielégítését célozná, csökkentené az energiafüggőséget, energia-megtakarítást eredményezne, védené a környezetet és megerősítené, hogy a termelt energia köztulajdont képez, és nem árucikk.
Az EU iránymutatásai azonban a befektetők nyereségességének biztosítására irányulnak, és a megújuló energiát arra használják, hogy kikövezzék az utat a magántőke előtt, garantálva a megújuló energia nyereségességét. Bár a megújuló energiaforrások természetesek és kimeríthetetlenek, továbbá hozzájárulnak a szennyező anyagok használatának visszaszorításához, a környezetnek a nyereség nevében történő rombolása tovább folytatódik. Egy példa erre a magánprofitot termelő szélerőművek ellenőrizetlen támogatása, még a NATURA által védett területeken is.
Ennek következtében a környezetre való hivatkozás csak képmutatás, amely elfedi az energiaágazat liberalizációját és ennek az emberek érdekeire gyakorolt hatásait. Az energiát úgy kezelik, mintha árucikk lenne, nem pedig köztulajdon.
Ami a bioüzemanyagokat illeti, provokáció az élelmiszereket energiatermelési célokra használni, és nem az éhezőket etetni velük, miközben emberek milliói halnak éhen.
Andreas Mölzer (ITS), írásban. − (DE) Bár a megújuló energia támogatása fontos kérdés, ez nem szolgálhat ürügyként arra, hogy titokban még tovább csökkentsék a tagállamok szuverén jogait – kapcsolódva az EU alkotmányához. Mivel ez a szempont sajnos nem került bele ebbe a jelentésbe, és tisztázása sem történt meg, el kell utasítanom a jelentést.
A drága atomerőművek előtérbe helyezése nagyon régen elzárta az utat az egyéb energiatermelési technológiák fejlődése előtt. Az atomenergia kutatásának költségvetése még mindig hét-nyolcszor nagyobb, mint a megújuló energiaforrásokra és az energiahatékonyságra szánt pénzalapok mérete. Ha az EU útiterve a megújuló energiaforrásokat valóban komolyan veszi, gondoskodnia kell a támogatások tisztességesebb elosztásáról, de erre ebben a jelentésben, amelyről ma szavazunk, sem történik utalás.
Luís Queiró (PPE-DE), írásban. – (PT) A fogyasztás növekedése az életkörülmények általános (ha nem is mindig kiegyensúlyozott) fejlődésének a jele. A növekvő fogyasztás negatív hatásainak leküzdését célzó intézkedéseknek szem előtt kell ezért tartaniuk, hogy az egyenlet egyik változóját, a növekedést nem lehet szabályozni. Ez két lehetőséget hagy a cselekvésre: a fogyasztás ésszerűsítésének és a termelés hatékonyságának (különösen az energiahatékonyságnak) fokozása területén. Ez azt jelenti, hogy annak nagy része, amit meg kell próbálnunk elérni, a kutatástól és az innovációtól függ.
A jóváhagyott állásfoglalás nagyon helyesen nyomatékosítja, hogy a „megújuló energiaforrások kulcsszerepet játszanak a fenntartható energiatortában, hozzájárulva: az importfüggőség csökkentéséhez és az üzemanyag-torta diverzifikálásához; az alacsonyabb CO2- és egyéb kibocsátásokhoz; az új innovatív technológiák kifejlesztéséhez; a foglalkoztatáshoz és a regionális fejlesztési lehetőségekhez”. Egyik levont következtetése ezért az, hogy jobban ki kell használni az EU kutatási és technológiai programjait, elősegítendő a megújuló energia technológiáinak fejlesztését.
Összefoglalásul: egyetértek az alkalmazott megközelítéssel, és támogatom az ebből a célból történő beruházások növelését. Ez a fő ok, amiért a jelentés mellett szavaztam.
Lydia Schenardi (ITS), írásban. – (FR) Teljes mértékben a megújuló energia támogatása mellett állunk, akár a szállításhoz, akár a fűtéshez szükséges energiáról, akár az elektromos energiáról van szó. Mint valamennyi képviselőtársunk, mi is a környezet védelmének, de egyúttal energiafüggőségünk csökkentésének egyik módját látjuk benne.
Nem tudjuk azonban támogatni Thomsen asszony jelentését. Először is, az igazi célja nem ökológiai vagy éppen gazdasági, hanem ideológiai: amint az az indoklásban szerepel, célja egy közös európai energiapolitika bevezetése, és ennek minden egyéb szemponttal szemben elsőbbséget kell élveznie. Azonban az energiapolitikának, amely a szuverenitással és függetlenséggel összefüggő kérdés, kizárólagos nemzeti kompetenciának kell lennie. Ez ugyanakkor egyáltalán nem akadályozza az együttműködést és a szolidaritást.
A jelentés javaslatai nem tűnnek továbbá elégségesnek annak garantálásához, hogy a nemzeti sajátosságokat megfelelően számításba fogják venni – nem csupán a földrajzi jellegzetességeket, de a specifikus gazdasági kényszereket is. A szöveg szintén hallgat arról, hogy miként fognak segíteni azoknak az országoknak, amelyek a legkevésbé haladtak előre ezen a területen, hogy aztán kötelező érvényű, mindenkire vonatkozó célt lehessen kitűzni.
Igent mondok a megújuló energiákra, de nem mint olyan ürügyre, amely az Európai Unió hatásköreinek kiterjesztését szolgálja.
Brian Simpson (PSE), írásban. − A megújuló energia fontos kérdés Európában, véleményem szerint azonban nem kapja meg azt a figyelmet, amelyet pedig teljes mértékben megérdemelne. Az energiaválság, a globális felmelegedés és a hagyományos fosszilis üzemanyagok csökkenő készleteinek időszakában helyénvaló, hogy a Parlament megvizsgálja a megújuló energiák jobb kihasználását. Szeretném azonban azt is kiemelni, hogy az EU-ban még nagy széntartalékok vannak, és a tisztaszén-technológia fejlődésére gondolva felteszem a kérdést, hogy nem vetettük-e el túl korán a szenet, mint energiaforrást?
Támogatni fogom ezt a jelentést, de úgy vélem, realistának kell lennünk abban a tekintetben, hogy mit lehet elérni a szél- és árapály-energiával, különösen, ha összevetjük azokat az EU folyamatosan növekvő energiaszükségletével. Szerintem helyénvaló felkérni a Bizottságot, hogy állítson össze cselekvési terveket a megújuló energiákkal kapcsolatban, ideértve a szél-, a hullám- és a napenergia termelését, valamint hogy alakítson ki stratégiát a bioüzemanyagok vonatkozásában is. Bár e tekintetben gondoskodnunk kell arról, hogy ne úgy mentsük meg a bolygót a környezetvédelem szempontjait követve, hogy közben az emberek éhen halnak, és ezért a bizottságnak az élelmiszer- és az energiatermelés közötti megfelelő egyensúly kialakítására tett felhívása korrekt álláspont.
Kathy Sinnott (IND/DEM), írásban. − Hazámban, Írországban, a lakossági energia tette ki a teljes végfelhasználói energiafogyasztás 25%-át. Ennek az energiának jelentős része a fűtési célú energiafelhasználáshoz kapcsolódik. A lakossági szektor energiafogyasztása nagyobb a szükségesnél, mivel a nem energiahatékony lakásokban élő embereknek több energiát kell felhasználniuk a lakásuk fűtésére.
Egy háztartás energiahatékonyságát gyakran néhány viszonylag egyszerű és olcsó lépés megtételével is javítani lehet, mint például termosztátoknak a radiátorokra való felhelyezésével vagy energiahatékonyabb háztartási készülékek használatával. Az egyéb intézkedések magukban foglalják a teljes központi fűtésrendszerek beépítését, vagy a szigetelés kialakítását az üreges falakban vagy a padlásokon. Ezek az utóbbi lehetőségek rövidtávon komolyabb zavart okozathatnak, de a hatásuk hosszantartó.
Szeretném felhívni a kormányokat, hogy támogassák a lakóházak szigetelését és az egyéb általam említett intézkedéseket. Ezen intézkedések támogatása révén energiaköltséget lehet megtakarítani, miközben hozzájárulunk a környezet védelméhez is. A kormányoknak támogatniuk kell a felújítást terhelő ÁFA csökkentését. A jobb szigetelés akár 5%-kal is csökkenti a lakossági energiafogyasztást.
Peter Skinner (PSE), írásban. − A jelentést támogathatónak tartom, és úgy vélem, hogy általános célkitűzései kiegyensúlyozottak, az energiabiztonsággal kapcsolatos továbbélő aggályok ellenére. A megújuló energiák fontos részét alkotják a jövőbeni energiatermelésünknek, de a meglévő energiatermelésünkkel is kell kezdenünk valamit. Ha az EU képes lesz a hangsúlyt a 21. századba vivő technológiára helyezni, az elkövetkezendő években még versenyelőnyt is fog élvezni ebben a szektorban.
Bart Staes (Verts/ALE), írásban. − (NL) A megújuló energia-útitervről szóló jelentés okos munka. Világosan kijelenti, hogy az elkövetkező évek kulcsfontosságúak lesznek, és hogy jogalkotási keretre van szükség az együttdöntési eljárás támogatására annak érdekében, hogy a megújuló energiának az energiatortában jelenleg elért 7%-os részarányát 2020-ra 20%-ra lehessen emelni.
A jelentés helyesen hangsúlyozza a tengeri szélenergia hatalmas lehetőségeit: az EU teljes energiaszükségletéhez való hozzájárulása 2020-ra elérheti a 15%-ot, amely 368.000 munkahely teremtését eredményezheti. A szükséges kérdőjeleket nagyon helyesen odatették a bioüzemanyagok fejlesztése mellé, különösen a fenntartható termelési módszerek szükségessége és az élelmiszer- és energiatermelés közötti ésszerű egyensúly tekintetében. A Zöldek/Európai Szabad Szövetség csoportja kissé élesebben fogalmazott volna, és ezért azt kéri, hogy alapos elemzést végezzenek a bioüzemanyagoknak az éghajlatra, a környezetre, a társadalmi szerkezetre és az élelmiszerellátás biztonságára gyakorolt hatásai tekintetében.
Sajnálatos, hogy a jelentésben változatlan maradt a bioüzemanyagokra vonatkozó 10%-os célkitűzés. További negatív pont a jelentésben az E preambulum-bekezdés, amelyben az atomenergia-lobbi az atomenergiát „áthidaló” technológiaként javasolja. A zöldek nem értenek ezzel egyet, és ezért nyújtották be a 2. számú módosítást. Összességében, ez egy alapos jelentés, amely megérdemli a támogatásunkat.
8. Szavazathelyesbítések és szavazási szándékok: lásd a jegyzőkönyvet
(Az ülést délelőtt 12 óra 35 perckor felfüggesztik, majd délután 3 órakor újból megnyitják)
ELNÖKÖL: Diana WALLIS Alelnök
9. Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása: lásd a jegyzőkönyvet
10. A Tanács határozatának végrehajtása a halálbüntetési moratóriummal kapcsolatban (vita)
Elnök. − A következő napirendi pont a Tanács nyilatkozata a halálbüntetés moratóriumáról szóló tanácsi határozat végrehajtásáról.
Manuel Lobo Antunes, a Tanács hivatalvezetője – (PT) Tisztelt elnök asszony, örömömre szolgál, hogy itt lehetek ma, és egy olyan ügyről beszélhetek, amely központi szerepet tölt be közös európai értékrendszerünkben. A halálbüntetés ellenzése szerves része az EU emberi jogi politikájának és tárgya volt az EU első emberi jogi iránymutatásának is. Ez az iránymutatás, amint azt Önök is tudják, hölgyeim és uraim, 1998 óta meghatározza a kérdéssel kapcsolatos uniós álláspont fő aspektusait, és így kikristályosította jól ismert, a halálbüntetést ellenző álláspontunkat.
Idézzük fel az EU-nak a halálbüntetéssel kapcsolatos célkitűzéseit, ahogyan azokat az iránymutatás magában foglalja. Az első célkitűzés, hogy a halálbüntetés egyetemes eltörlésére törekedjünk. Ez olyan politikai álláspont, amelyet valamennyi EU-tagállam elfogadott és betart.
A második célkitűzés, hogy azokat az országokat, ahol a halálbüntetés még létezik, felszólítsuk alkalmazásának fokozatos korlátozására, és ragaszkodjunk ahhoz, hogy a nemzetközi normák minimumának megfelelően hajtsák azt végre. Nagyon örülök, hogy itt lehetek ma a képviselőházban és beszámolhatok Önöknek a halálbüntetés eltörléséért folytatott küzdelmünk legfrissebb fejleményeiről. Amint tudják, a közelmúltban útnak indítottunk egy fontos kezdeményezést ezen EU-célkitűzések támogatására. Természetesen a Tanács ez év június 18-i határozatára utalok, amelyben az Európai Unió elkötelezte magát, hogy egy régiókon átnyúló szövetség tagjaként a halálbüntetés elleni állásfoglalást terjeszt elő az ENSZ 62. közgyűlésén.
A Parlament két, idén februárban, illetve áprilisban elfogadott állásfoglalásban szólította fel az Európai Uniót, hogy ilyen kezdeményezést tegyen. Mivel az ENSZ közgyűlésének harmadik ülésszaka hamarosan megkezdődik, megértem, hogy szeretnék tudni, hogyan készül a Tanács erre az eseményre. Pár pillanat múlva egy kicsit többet fogok mondani a folyamatban lévő előkészületekről.
De előtte engedjék meg, hogy röviden visszatekintsek a halálbüntetésre vonatkozó iránymutatás elfogadása óta eltelt csaknem 10 évre. Kihangsúlyoznám, hogy nagyon sokat elértünk 1998 óta. Az eszközök széles körét alakítottuk ki a halálbüntetés ellen folytatott kampányunk során, a diplomáciai lépésekben, nyilatkozatokban és multilaterális diplomáciában megtestesülő politikai fellépéstől az Európai Kezdeményezés a Demokráciáért és az Emberi Jogokért keretében adott pénzügyi támogatásig, amelynek létezését, és hogy eszközként rendelkezésünkre áll, alapvetően az Európai Parlament erőfeszítéseinek köszönhetjük.
2006. július 1. és 2007. június 30. között például az Európai Unió 28 országban tett a halálbüntetéssel kapcsolatos általános diplomáciai lépéseket, Bahreintől Zambiáig; és egyedi esetekben is több országban tettünk diplomáciai lépéseket Jementől Iránig; továbbá, az EU gyakran tesz nyilatkozatokat is ezzel a témával kapcsolatban. Hogy egy olyan példát hozzak, amely eléggé széles médianyilvánosságot kapott: idén augusztusban az Európai Unió kibocsátott egy nyilatkozatot a 400. Texasban történt kivégzéssel kapcsolatban. Azt is szeretném kiemelni, hogy a halálbüntetés a harmadik országokkal az emberi jogok ügyében folytatott párbeszédek és konzultációk napirendjén is szerepel, és egy országgal szemben sem félünk szóba hozni a kérdést. A hatékony multilateralizmusba vetett hitünk az ENSZ és egyéb nemzetközi testületek keretei közt folytatott kitartó cselekvés formáját is ölti a halálbüntetés elleni fellépések során.
Az Európai Unió 1997 és 2005 között minden évben előterjesztett egy állásfoglalást a halálbüntetéssel kapcsolatban az ENSZ emberi jogi bizottságának, és – akciónkat 2006 decemberében újraindítva – az EU előterjesztett egy nyilatkozatot a halálbüntetéssel kapcsolatban az ENSZ közgyűlésének is, amelyen kezdetben 85 aláírás szerepelt és később még 10 további ország is aláírta. Az Európai Unió elnöksége megismételte a 2006. decemberi nyilatkozatot az Emberi Jogi Tanács negyedik ülésének 2007. márciusi megnyitóján.
A halálbüntetés alkalmazásával kapcsolatos folyamatos aggályok ellenére örömmel nyugtázzuk a halálbüntetés eltörlésével vagy az arra vonatkozó moratórium bevezetésével kapcsolatban világszinten megnyilvánuló trendet. A világ országainak több mint a fele hivatalosan vagy a gyakorlatban már eltörölte a halálbüntetést: az Amnesty International szerint 133 ország. Szeretném azt hinni, hogy az Európai Unió, ideértve természetesen az Európai Parlamentet is, az elmúlt években végzett rendszeres és kitartó munkája révén szerepet játszott – még ha szerényet is – ebben az eltörlés irányába mutató változásban. Az Európai Unió által a halálbüntetés ellen tett lépések e rövid listája bizonyítja az üggyel kapcsolatos elkötelezettségünket, és engedjék meg, hogy kihangsúlyozzam: köszönettel tartozunk az Európai Parlamentnek, amiért lojális szövetségesünk volt a munkánk során. Ez visszavisz engem a napirendi ponthoz, azaz az ENSZ közgyűléséhez beterjesztendő állásfoglaláshoz, amely a halálbüntetés moratóriumára és a halálbüntetés eltörlésére szólít fel.
A kezdeményezés megerősíti, hogy az Európai Unió az egész világon az eltörlést szorgalmazó erőfeszítések élén áll, és hogy a jövőben is minden esetben és minden körülmények között ellenezni fogja a halálbüntetést, mivel kegyetlen és embertelen büntetésnek tekinti. Sokat nyerhetünk ezzel a kezdeményezéssel, de sokat is veszíthetünk, ha nem érünk el sikert. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a harmadik kísérletünk, megismétlem, a harmadik kísérletünk, hogy – az előző kettő, 1994-es és 1999-es kudarcunk után – állásfoglalást kapjunk az ENSZ közgyűlésétől a halálbüntetés tekintetében.
Itt nem több és nem kevesebb forog kockán, mint a halálbüntetés eltörlését célzó globális erőfeszítés vezetőiként élvezett szavahihetőségünk. A Tanács ezért tartotta szükségesnek, hogy alaposan felkészüljön, és hogy elegendő ideje legyen egy régiókon átnyúló szövetség kialakítására. Ez nem lett volna lehetséges a 61. közgyűlés időpontjában, ahogyan azt Önök közül néhányan szerették volna. Nem csupán a Tanács szakértői voltak ezen az állásponton. Számos nem kormányzati szervezet, amely az ezzel kapcsolatos küzdelmet vezette, mint például a Koalíció a Halálbüntetés Ellen, arra kért minket, hogy ne siessünk túlságosan az állásfoglalás előterjesztésével, hanem inkább várjunk, hogy a siker biztosítva legyen. Pontosan ezt az utat követtük. A Tanács június 18-i, az állásfoglalásnak az ENSZ 62. közgyűlésén történő előterjesztéséről szóló határozata egy új szakasz kezdetét jelöli a többoldalú diplomáciában.
A Tanács, az Elnökség és a tagállamok mind szerepet játszottak a Tanács határozatának gyakorlatba történő átültetésében. A KKBP Emberi jogi munkacsoportja már a nyári szünet előtt döntött az alkalmazandó megközelítésről, vagyis arról, hogy az EU-tagállamok megegyeznek egy szövegtervezetben, majd a második fázisban további társszerzőket keresnek a világ különböző régióiból; ez megtörtént, és így augusztus végén sor került az első megbeszélésre a társszerzőkkel New Yorkban. Két héten belül megállapodás született a szöveggel kapcsolatban. Most lobbykampányt indítunk, hogy társtámogatókat találjunk az állásfoglalás-tervezetünkhöz. Miközben itt beszélek, nagykövetségeink az egész világon lehetséges támogatókat keresnek a kezdeményezésünkhöz. Minden lehetséges lépést megteszünk, hogy maximális támogatást szerezzünk, és sikeres legyen ez az állásfoglalás.
Ebben a szellemben, hölgyeim és uraim, a bizalmukat és támogatásukat kérem ahhoz, hogy kiteljesíthessük ezt a folyamatot. Önök bizonyára tisztában vannak azzal, milyen bonyolultak néha a politikai tárgyalások. Meg fogják ezért érteni, hogy az Elnökségnek bizonyos fokú rugalmasságra és mozgástérre van szüksége, hogy kialakíthassa és menedzselhesse egy ilyen komplex kezdeményezés megfelelő menetrendjét, mert ez egy régiókon átnyúló kezdeményezés, és a társszerzőknek is át kell nézniük az állásfoglalás szövegét és stratégiáját; ezenkívül gyorsan kell kapcsolatot kiépítenünk sok lehetséges társszerzővel, hogy a kezdeményezésnek súlya legyen.
Egy olyan kampányba kezdtünk, amely egyben nagy kihívás is, de meggyőződésem, hogy ha összehangolt lépéseket teszünk, sikerre vihetjük ezt a kezdeményezést.
Laima Liucija Andrikienë, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (LT) Tisztelt elnök asszony, biztos úr, államtitkár úr, hölgyeim és uraim, ma visszatérünk itt az Európai Parlamentben a halálbüntetésre vonatkozó moratórium kérdésére. Az elmúlt évben már kétszer megtárgyaltuk ezt a kérdést, és két állásfoglalást is elfogadtunk a halálbüntetésre vonatkozó világszintű moratórium alkalmazásáról (február 1-jén és április 26-án).
Csak sajnálni tudjuk, hogy bár az Európai Parlament mindegyik állásfoglalás esetében felkérte a Tanácsot, terjessze elő az állásfoglalást az ENSZ közgyűlésének, a Tanács még nem tette ezt meg. A Tanács ezt a 62. közgyűlés ülésének megkezdése előtt is megtehetné, és az állásfoglalásokat még az év vége előtt el lehetne fogadni.
A halálbüntetés kegyetlen és embertelen büntetés, amely sérti az egyik alapvető emberi jogot, az élethez való jogot, és valóban nem tűrhetjük, hogy minden évben emberek ezreinek kell szembenézniük a halálbüntetéssel Iránban, Kínában és egyéb országokban. A halálbüntetésre vonatkozó globális moratórium bevezetése – amelynek célja a halálbüntetés eltörlése – ezért az egyik legfontosabb politikai célunk marad, és a kérdés tekintetében nem csupán a parlamenti képviselőcsoportok közötti konszenzusra van szükség, hanem valamennyi EU-tagállam konszenzusára is.
Biztos vagyok benne, hogy az állásfoglalás elfogadása során az Európai Parlament rendkívüli szolidaritásról és összefogásról tehet tanúbizonyságot, az olyan véleménykülönbségek ellenére is, amelyek például február 10-ének a halálbüntetés elleni európai nappá történő nyilvánítását érintik.
Az Európai Parlament előtt óriási lehetőség áll, hogy demonstrálhassa egységét és szolidaritását a Tanácsnak, különösen hogy olyan politikai kérdésben kell döntést hozni, amelynek nyilvánvaló hozzáadott értéke van. Az érték nélküli politizálás csak olcsó politikacsinálás és populizmus, miközben az emberi élet mindannyiunk számára érték, tekintet nélkül a földrajzi vagy kulturális különbségekre.
Arra bíztatom képviselőtársaimat valamennyi képviselőcsoportban, hogy támogassák ezt a fontos állásfoglalást.
(Taps)
Martin Schulz, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt elnök asszony, Lobo Antunes államtitkár meggyőzően mutatta be a Tanács erőfeszítéseit. Nincs semmi hozzáfűznivalóm ahhoz, amit a miniszter elmondott. A képviselőcsoportunk teljes mértékben támogatja az Önök erőfeszítéseit, amelyeket annak nyilvánvalóvá tétele érdekében tesznek, hogy az Európai Unió nem csupán a moratóriumot kívánja erőteljesen támogatni, hanem a halálbüntetés egész világon történő betiltását is.
Amint azt az előző felszólaló elmondta, az Európai Parlament idén már kétszer is kijelentette: ez a Parlament a halálbüntetés betiltásáért folytatott küzdelem élén áll. Számunkra, európai szociáldemokraták számára, a halálbüntetés az emberi etika legmélyebb pontja. Egy olyan országból jövök, amelyben az emberi méltóság az alkotmány első cikkében szerepel. A kormány minden egyes rendeletével köteles azt megőrizni és megvédeni. Ez hazám alkotmányának üzenete. Ennek az üzenetnek az alapján állítottuk össze az Európai Unióban az alapjogi chartát, amelynek legfontosabb üzenete ugyanaz, mint a fenti: az emberi méltóság az Európai Unió legfontosabb vezérlő elve.
Egyszerűen fogalmazva, a halálbüntetés az emberi méltóság ellentéte. A halálbüntetés az emberi lény lealacsonyítása a létezés legalacsonyabb szintjére. Minden egyes erkölcsös demokratának az a kötelessége, hogy betiltassa. Azért küzdünk, hogy ezt a moratóriumot az Európai Unió támogassa. Ám miért nincs akkor egyetértés a Tanácsban?
Van egy tagállam a Tanácsban, amely bojkottálja az Európai Unió közös állásfoglalását. Nem habozom nyilvánosan megnevezni ezt az országot itt. Ez a lengyel kormány, amely nem akarja, hogy meghozzuk ezt az alapvető döntést. Összekapcsolja a halálbüntetés kérdését egyéb témákkal, és a következőket mondja: ha mások összekötik az erre a témára vonatkozó véleményüket az abortusszal és az eutanáziával kapcsolatos véleményükkel, akkor mi is készek leszünk a halálbüntetés ellen érvelni. Ez egy átlátszó érvelés! Miért? Örömmel elmondom Önöknek. Felolvasnék egy idézetet, amely egy idén július 28-án elhangzott rádióinterjúból származik. Idézem: „Én személy szerint a halálbüntetés szószólója voltam, vagyok és leszek. Ennek a büntetésnek a visszaállítása jelenleg nem lehetséges, de azzal számolok, hogy a jövőben kedvezőbbé válik a légkör az EU-ban.” Lech Kaczyński, a Lengyel Köztársaság elnöke.
Ez az oka, hogy még nem született meg az európai tanácsi állásfoglalás a moratóriumról. A lengyel elnök a halálbüntetés szószólója és reméli, hogy a jövőben kedvezőbb lesz a légkör az újbóli bevezetéséhez az Európai Unióban. Ezért azt mondom: ez a Parlament gondoskodni fog róla, hogy az európai légkör halálbüntetés-ellenes maradjon. Ez a kérdés kulcsa.
(Taps)
Amíg csak az európai szocialistáknak lesz befolyása, ezt fogjuk tenni. Feltennék azonban egy kérdést a Tanácsnak – nem Önnek személy szerint, Lobo Antunes úr, hanem a többi 26 ország állam- és kormányfőjének. Meddig nyugszik bele a többi 26 állam- és kormányfő a dologba, és hallgat arról a tényről, hogy valaki, aki nyíltan kijelenti, hogy ő a halálbüntetés szószólója, megbénítsa az Európai Tanácsot ebben a kérdésben? Erre is választ kell kapnunk.
(Taps)
Marco Pannella, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (IT) Tisztelt elnök asszony, hölgyeim és uraim, ha olyan parlament lennénk, mint a brit parlament vagy az Egyesült Államok parlamentje, a kijelentések, amelyeket az elnökség már egy éve tesz a Parlamentnek, nem csak az igazság, hanem a Parlament megsértésének is tűnnének.
Nem, tanácsi hivatalvezető úr, véleményem szerint Önt félretájékoztatta az Ön mögött jelenleg álló apparátus és struktúra, amely 1994 óta méltatlan és érthetetlen megközelítést alkalmaz, és ezért az egymást követő hathónapos elnökségek a felelősek, vagy hozzák magukat olyan helyzetbe, hogy felelőssé váljanak!
1994-ben a győzelem küszöbén álltunk. 8 szavazattal veszítettünk, mert 20 európai ország, amelyek ma az Európai Unió tagjai, kollaboráltak egymással és tartózkodtak a szavazás során. Az egyetemes moratóriumot az egész világon ki lehetett volna hirdetni, ha nem került volna sor arra a szégyenre, amelyet nem szabad elfelejtenünk: 20 európai tartózkodás, 1994-ben, és egy teljesen és képmutató módon bűnrészes Tanács.
Önnek, tanácsi hivatalvezető úr, volt képe azt mondani 1999-ben a szavazás reggelén – az összes európai nagykövet szerint győztünk, mert nagyon nagy abszolút többségünk volt –, hogy távirat érkezett Brüsszelből, hogy vissza kell vonni az állásfoglalást. Ez megmagyarázhatatlan! 2003-ban az olasz külügyminiszter, aki akkor a Tanács elnöke volt, kinyilvánította, hogy az Európai Unión belüli megegyezés hiányában Olaszország nem viszi tovább az állásfoglalást, amely tekintetében ismét többségünk volt. Most a helyzet még megdöbbentőbb.
Érti, Antunes úr? Melyik országban mondhatnánk el egy ilyen hihetetlen történetet? Ön azt mondja, hogy az ENSZ 192 tagállamából 173 már eltörölte a halálbüntetést a gyakorlatban vagy jogilag. Ez mind az Önök hatalmas erőfeszítésének az eredménye! Egy állásfoglalást már a 61. közgyűlésen elő kellett volna terjeszteni, az előző közgyűlésen, egyet pedig ennek a közgyűlésnek a kezdetén, azaz tegnap, de a New Yorkból ma érkezett hírek további halogatásról szólnak.
Ön egy másik kicsi, de komoly valótlanságot is mondott: az igaz, hogy 95 ország írta alá a nyilatkozatot és hogy december 28-án nekünk, az olasz kormánynak már 85 aláírónk volt, és amit Önök elértek, azt tulajdonképpen mi közösen értük el, vagyis csupán 11 további aláírót. Szóval, ha veszíteni akar, csak így tovább, de szégyen, hogy mi…
(Az elnök megszakítja a felszólalót)
Konrad Szymański, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Tisztelt elnök asszony, az emberiesség keresése az igazságszolgáltatásban Európa egyik fontos küldetése. Szembe kell szállnunk a nyilvános kivégzésekkel, amelyek során a kivégzett személy földi maradványai a tömegek szórakoztatásának eszközévé válnak. Minden lehetőt meg kell tennünk, hogy szembeszálljunk a kínai vagy iráni hatóságok politikai parancsa alapján végrehajtott kivégzésekkel.
Amit azonban nem fogadhatunk el, az az egész problémakör szűk értelmezése. Különösen nem fogadhatjuk el a témával kapcsolatos vita lezárását. Nem fogadhatjuk el azt a fajta cenzúrázást, amelyet Schulz úr javasolt a hozzászólásában. Nem tőle függ, hogy meddig marad Lech Kaczyński Lengyelország elnöke, bármennyire szeretné is, hogy így legyen. Ez a lengyelektől függ, akiknek megvannak a maguk kételyei. És nem csak a lengyeleknek vannak kételyei a globális moratórium kapcsán, vagy a Bizottság által javasolt propaganda és társadalmi kampányok kapcsán.
Egy kérdésem van: lehetséges egyáltalán egy kényelmes párizsi vagy lisszaboni kormányposztról intézni felhívást a halálbüntetés felfüggesztése érdekében olyan régiókhoz, ahol a kegyetlenség és az erőszak mindennapos? Nem képmutatás a halálbüntetés eltörlését elvárni Irakban vagy Afganisztánban, miközben semmit nem teszünk a biztonság és az igazság helyreállítása érdekében ezekben az országokban?
Nem osztom a meggyőződést, hogy a halálbüntetés eltörlése a világ más részein megoldást nyújt az erőszak és kegyetlenség problémájára. Lengyelország már csaknem 20 éve, 1988-ban eltörölte a halálbüntetést. Ezt a saját közvéleményünk ellenében tettük. Az európai egység nevében tettük. Ma is támogatni akarjuk ezt a döntést.
Lehet, hogy a világ felénk eső részén megengedhetjük magunknak a halálbüntetés alternatíváit. Szolidaritást kívánunk mutatni azáltal, hogy együttműködünk ebben a kérdésben, az ENSZ-fórumon is, de nem fogadhatjuk el a Schulz úr által a halálbüntetés kapcsán javasolt európai cenzúrát.
Az állásfoglalás-tervezet feleslegesen hivatkozik a halálbüntetés elleni európai nap kérdésére. Emlékeztetném Önöket, hogy a halálbüntetés nem az egyetlen terület, ahol élet és halál kérdéseibe ütközünk a politikában és a jogban. Ha párbeszédet akarunk folytatni Európában a humanitarianizmus előtt álló aktuális kihívásokról, nem korlátozhatjuk magunkat a halálbüntetésre, amelynek tekintetében végül is közös az álláspontunk. Nem kerülhetjük ki a nem orvosilag indokolt abortuszok megvitatását, amelyet ez a Parlament és Schulz úr képviselőcsoportja szintén nagyon buzgón védelmez Európában és szerte a világon. Nem kerülhetjük ki az eutanáziának, az emberi méltóság garantálásának vagy a biogyógyászat dinamikus fejlődésének megvitatását. Ha az európai naptár egyik napját a jogalkotó munkájának – és saját munkánk – humanitárius vonatkozásairól való elmélkedésnek akarjuk szentelni, akkor nem csukhatjuk be a szemünket ezek előtt a dolgok előtt, mert akkor képmutatókká leszünk.
Monica Frassoni, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (IT) Tisztelt elnök asszony, hölgyeim és uraim, szeretném a Pannella úr által elmondottak mentén folytatni és megkérem az elnökséget, hogy adjon választ, ha lehetséges.
Szeretném tudni, hogy az elnökség visszavonta-e a kérést vagy javaslatot, amely a halálbüntetéssel kapcsolatos európai nap létrehozására vonatkozik. Sehol nincs leírva, hogy ez egy olyan döntés, amelyet egyhangúlag kellene meghozni. Hálás lennék, ha tudnának olyan szabályt idézni, amelyben ez ki van kötve, bár mivel politikai együttműködésről beszélünk, meg vagyok győződve, hogy ha Önök úgy akarták volna, képesek lettek volna kierőltetni a szavazást, és elsöprő többséget szerezni, mínusz egy fővel. Azt hiszem, ez nagy nap lett volna Európa számára. Így viszont elvesztegettünk egy lehetőséget.
Másodszor, Antunes úr, én is értetlenül állok az előtt, ahogyan Ön rekonstruálta a moratóriumra vonatkozó állásfoglalások különféle előterjesztéseinek és visszavonásainak szomorú történetét. Szeretném, ha megválaszolna egy konkrét kérdést: mivel Ön – a portugál elnökség képviseletében – úgy döntött, hogy gyakorlatilag egyedül intézkedik, kizárva a többi országot, mint például az enyémet is az ENSZ-tárgyalásokból – de ezt nem ezen a fórumon kell megbeszélnünk –, szeretném megtudni, hogy mikor terjeszti elő az állásfoglalást. Ez sem világos, pedig ha Ön túl későn terjeszti elő, akkor teljesen hiábavaló lesz.
Harmadszor, Ön mondott két olyan dolgot, amelyek kissé aggasztanak. Fenn voltam a szobámban, mert volt egy kis problémám, de eredetiben meghallgattam, az Ön csodálatos nyelvén. Ön azt mondta, hogy rugalmasságra és mozgástérre van szükség, és ez olyasmi, ami engem nagyon aggasztott. Mire gondol? Ön egy úgynevezett frontról is beszélt, amely az eltörlésre törekszik és nem nagyon hisz a moratóriumban. Ez még inkább aggasztó, mert pontosan emiatt a hamis kettősség miatt vesztettünk eddig. Ezért azt szeretném, ha konkrét válaszokat adna nekünk, és remélem, hogy ezeket a válaszokat hamarosan megkapjuk.
Luisa Morgantini, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (IT) Tisztelt elnök asszony, hölgyeim és uraim, elmélyülten hallgattam Frassoni urat, akinek kérdéseit és szenvedélyét teljes mértékben osztom, és azt is támogatom, amit Pannella úr mondott.
Ma nagyon szomorú vagyok, Szymański úr beszédének meghallgatása igazán elcsüggesztett. Az a gondolat, hogy Európának – amelyért valamennyien harcoltunk, küzdöttünk, és amelyben hiszünk – ezekkel az akadályokkal, ezekkel az álláspontokkal kell szembenéznie, mindannyiunknak okot ad a szomorúságra. Ma azonban azért is szomorú vagyok, mert egy nagy ember, egy történelmi jelentőségű palesztin személyiség meghalt Gázában, rákban, mert nem volt lehetősége kezeltetnie magát. Gáza ostrom alatt áll, de valószínűleg egyébként is meghalt volna, mert nagyon öreg volt. Olyan ember volt, aki mélyen hitt a békében, a demokráciában, a demokratikus, szekuláris és erőszakmentes Palesztinában. A neve Haider Abdel Shafi volt, és szeretnék kegyelettel adózni neki itt, mert olyan sok a halálbüntetés a világban, amely ellen harcolnunk kell.
Én is támogatom, amit a többi képviselő mondott. Az ülés megnyílt és remélem, hogy szeptember 28-án, amikor a portugál elnökség és az olasz kormány mindenkivel találkozik, tényleg úgy döntenek, hogy előterjesztik a halálbüntetés egyetemes moratóriumára vonatkozó állásfoglalást.
Az igaz, hogy az elmúlt 14 évben az állásfoglalást hibák és késedelmek, ha nem egyenesen a nyílt obstrukció veszélyeztették. Most sikerrel járhatunk és így is kell tennünk. Olaszország Európával közösen fel fog építeni egy szövetséget, amely valamennyi kontinensre kiterjed. A nemzetközi közösség túlnyomó többsége támogatja ezt az állásfoglalást, miközben a halálbüntetés mellett álló országok kevesen vannak. Természetesen a moratórium és az eltörlés közötti különbségtétel lehetőségét nem szabad kihasználni.
Mi a halálbüntetés eltörlését támogatjuk, de ma a moratórium az, amely egyesíthet minket, és amely győzelmet arathat. Tudjuk, hogy bonyolult, tudjuk, hogy nem vehetjük biztosra, és ezt látjuk a nemzetközi álláspontokban is, nemcsak Lengyelország esetében, hanem a világ minden részén élő polgárok részéről és azoknak az európai politikai vezetőknek a részéről, akik a halálbüntetést támogatják. Ha azonban a nemzetközi kapcsolatokban érvényes megközelítésünk olyan értékek erkölcsi keretén alapul, amelyekben az emberi élet, az igazság és a jogok a meghatározóak, akkor győznünk kell. Ezért az elkövetkező néhány hét kulcsfontosságú lesz, és a moratórium valóban alapvető feltétele annak, hogy a nemzetközi közösség elutasítsa ezt a barbár gyakorlatot, amely az igazságszolgáltatást a bosszúval helyettesíti. Sikerre kell vinnünk az ügyet, és el kell szigetelnünk azokat a hangokat, amelyek „nemet” mondanak.
Jean-Claude Martinez, az ITS képviselőcsoport nevében. – (FR) Tisztelt elnök asszony, a Tanács tagjai, 1977-ben, a Carter-adminisztráció idején, két szondát küldtek fel a világűrbe, a Voyager 1-et és a Voyager 2-t. Önök azt hihetnék, hogy ennek semmi köze a mostani vitánkhoz. Ebben a két szondában azonban a néhai fizikus, Carl Sagan elhelyezett egy üzenetet Waldheim elnöktől, egy rajzot egy férfiról és egy nőről, a Földön ismert alapvető matematikai képleteket, és egy felvételt a szél, egy traktor és egy csecsemő hangjával, és részleteket Mozarttól, Beethoventől és Chuck Berrytől. Tavaly ez a két szonda elhagyta a naprendszert, vagy ahogyan nevezik, a „helioszférát”, hogy 42.000 fényévet utazzanak a legközelebbi csillagig, más szóval 200.000 kilométert szorozva 3.600-zal, szorozva 24-gyel, szorozva 365-tel, szorozva 42.000-rel.
30 év alatt ez a két szonda nem küldött vissza egyetlen jelet sem, mivel semmit nem észleltek. Jelenleg az egyetlen ismert élet a Földön van. Ebből a nézőpontból evidens, hogy Texas és Kína büntető törvénykönyve, amely megengedi valami olyan ritka dolognak, mint az életnek a kioltását, igazi aberrációnak tekinthető. Ezzel ellentétben az élettel és az emberi méltósággal foglalkozó konferenciára vonatkozó portugál javaslat ennek a felfedező népnek a nézőpontját tükrözi, mert a halálbüntetéssel való szembenállás csak egyik aspektusa a kihívásnak és a végső politikai célkitűzésnek.
Bármely politika célja csak a gazdag és változatos élet lehet. A halálbüntetés ellenzése nagyon helyes, de – az eutanáziához hasonlóan – csak egy aspektusa egy központi politikai problémának: mi a politika értelme? Olyan gazdasági, társadalmi és fizikai feltételek megteremtése, amelyben virágozhat az a misztikus dolog, amelyet „életnek” nevezünk, vagy pedig a jövőtlenség malthusiánus politikája, a megszorítási csomagok, az élelmiszerjegyek, az alkoholtilalom, az erődirtás, a heródesek jutalmai, és a brit száj- és körömfájás miatti kényszervágások és máglyák? A dolog kulcsa és a halálbüntetés igazi jelentősége: politikai választás a jövőtlenség és az élet között.
Irena Belohorská (NI). – (SK) Egyértelműen támogatom azt a kezdeményezést, hogy bevezessük a halálbüntetés elleni európai napot, még ha nincs is egyhangú döntés 27 tagállam részéről.
Üdvözlöm azt a tilalmat, amelyet – részben az Európai Unió nyomására – egyes afrikai országok a közelmúltban bevezettek. A halálbüntetést például Ruanda és Gabon is eltörölte. Ezek az országok is felismerték, hogy a halálbüntetésnek nincs helye demokratikus társadalomban. Úgy hiszem, más országokra is nyomást kell gyakorolni, mint például Amerikára és Kínára, hogy ez a gyakorlatot a múlt részévé váljon. Másrészt ki kell emelni egyes európai országokat, amelyekben nem többszöri nekifutásre sem sikerült megerősíteni a halálbüntetés alkalmazását tiltó jegyzőkönyveket.
Mind a 27 tagállam megerősítette az Emberi jogok európai egyezményének 6. jegyzőkönyvét, amely abszolút módon tiltja a halálbüntetést békeidőben. A 13. jegyzőkönyvet azonban, amely minden körülmények között tiltja a halálbüntetést, mind a 27 tagállam aláírta ugyan, de öt még mindig nem erősítette meg, nevezetesen Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Spanyolország és Lettország. Ezért – bár ma a halálbüntetés elleni európai nap bevezetésével kapcsolatban a fő kritika Lengyelországot érte – teljesen egyetértek Schulz úrral, Frassoni asszonnyal és Morgantini asszonnyal, és támogatom az álláspontjukat, hogy ezekre az országokra is rá kell mutatni.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a halálbüntetésnek elrettentő hatása lenne az erőszakos bűncselekményekre. Visszafordíthatatlan jellege azzal jár, hogy az igazságszolgáltatás kudarcait, amelyek minden jogrendszerben elkerülhetetlenek, nem lehet korrigálni.
Maria da Assunçăo Esteves (PPE-DE). – (PT) Emlékeztetném Önöket arra, amit Victor Hugo mondott: a vért a könnyek mossák le, nem a vér. Amikor Európa meghatározta az értékeit és a halálbüntetés eltörlését a csatlakozás és a tagság feltételévé tette, olyan elveket fektetett le, amelyek a felvilágosodás otthonaként és olyan térségként mutatják, ahol nem létezik jogszabály az emberi méltóság fennkölt erkölcsi alapja nélkül.
A halálbüntetés elleni harc a civilizáció harca a barbárság ellen. A hivatalos, szervezett, számító és hidegvérű halál elleni harc. A szabályok, de nem a jog szabályai szerinti halál elleni harc, mert a halálbüntetés minden, a nevére méltó jog határán kívül esik. Egy brutális és illegális szabály által okozott halál elleni harc. A halálbüntetés elleni harc egyetemes igazság kérdése, mivel az emberiség humanitásának lényegét érinti és meghatározza a világgal való kapcsolatunkat. Ez az oka, hogy Európa nem feledheti, hogy az olyan országok, mint Kína, Irán, Pakisztán, Irak, Szudán és az Egyesült Államok tragikus módon osztoznak a halálbüntetés barbár intézményében.
Európának nincs joga ahhoz, hogy hallgatásával bűnrészességet vállaljon mindebben. Saját belső dinamikájával kapcsolatban sem burkolózhat hallgatásba. Európának emlékeztetnie kell Lengyelországot, hogy a halálbüntetés elleni harc le van fektetve az igazságszolgáltatás a priori elveiben, amelyek az európaiság sine qua non-ját képezik. Ami a halálbüntetés elleni európai napot illeti, helyénvaló lenne feltenni a kérdést, és itt most a portugál elnökséget kérdezem, hogy milyen körülmények között van joga egy országnak arra, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében foglalt konszenzusos értékekkel szemben döntsön? Azt is megkérdezném a portugál elnökségtől, hogy szabad-e az egyhangúság elvét alkalmazni az olyan szabályokat érintő konszenzusos területeken, amelyeken az Unió alapul? Az egyhangúságot csak az olyan kérdések esetére szánták, amelyek megosztanak minket, ahelyett, hogy arra az alapvető konszenzusra vonatkoztatnák, amelyen Európa alapul?
Ezek a kérdéseim az elnökséghez és a gondolataim a halálbüntetés elleni európai napról.
Pasqualina Napoletano (PSE). – (IT) Tisztelt elnök asszony, hölgyeim és uraim, ez a harmadik alkalom idén, hogy az Európai Parlament visszatér a moratórium kérdésére. Úgy véljük, hogy az év vége előtt el lehet érni ezt a célkitűzést, és ezért sürgősen felkérjük a portugál elnökséget, hogy az elkövetkező néhány órán belül terjessze elő a szöveget az ENSZ illetékes bizottságában. Az elnökségtől azt kérjük, hogy ezt a kampányt kezdeményező Olaszországgal szoros együttműködésben tegye, és azt is kérjük, hogy ne csak az Európai Unió országaira terjesszék ki a kezdeményezést, hanem mindazokra az országokra is, amelyek hajlandóságot mutattak, hogy társtámogatói és társszerzői legyenek a dokumentumnak.
Szeretném még egyszer tisztázni, hogy a moratórium célja nincs ellentmondásban az eltörlés általánosabb céljával, és a moratórium az, amit ma el szeretnénk érni, részben az eltörlés felé vezető első lépésként. Ez azonban nem zavarhatja össze a képet! Végül, csatlakozom képviselőtársaim megdöbbenéséhez, hogy egy olyan jelentős európai ország, mint Lengyelország, távol tarthatja magát attól, hogy október 10-ét a halálbüntetés elleni európai nappá nyilvánítsuk, és hogy ennek következtében ezt az ügyet el kellett halasztani.
Tisztelt elnök asszony, tanácsi hivatalvezető úr, megkérjük Önöket, hogy ne adják fel ezt az ügyet. Kérjük, ne tékozolják el a szellemiséget, amelyet sikerült behoznunk Európába, amely felett még mindig túlságosan erősen uralkodnak a gazdaságpolitikai, kereskedelempolitikai és monetáris kérdések.
Hélène Flautre (Verts/ALE). – (FR) Tisztelt elnök asszony, a halálbüntetést eltörlő vagy moratóriumot bevezető országok száma, évről évre növekszik. Az emberek még az olyan államokban is ingadoznak, amelyekben létezik a halálbüntetés, mint például az USA-ban, és koalíciók alakulnak a muzulmán országokban is.
Naponta tesznek lépéseket a kivégzések elkerülésére. A homoszexualitást még mindig halállal büntetik számos országban, és sajnos az aktuális európai klíma is emlékeztethet minket arra, hogy ez továbbra is egy nagyon nehéz küzdelem.
Tanácsi hivatalvezető úr, a moratórium és az ENSZ közgyűlése témájában a Parlament idén már harmadszor kéri meg Önt, méghozzá a legünnepélyesebb formában: mindent meg kell tennünk, hogy a lehető leghamarabb és még az év vége előtt állásfoglalást harcoljunk ki az ENSZ közgyűlésétől, azzal a szándékkal, hogy bevezetésre kerüljön a moratórium, és szülessen stratégia az eltörlés tekintetében. Úgy vélem, mi mind ugyanazt mondjuk itt: Önöknek most lépniük kell.
A halálbüntetés elleni európai napra térve, mivel magyarázzuk, hogy egyetlen szót sem ejtettünk az aktuális európai helyzetről? Hogyan képzelhető el az, hogy egy ország politikai célokra használja ezt a kérdést, szembefordulva Európa többi részével, az alapjogi charta 2. cikkével, és külkapcsolati politikánk talán legrégebbi közös célkitűzéseivel? Az Európai Unió intézményei, és Ön, mint a Tanács hivatalvezetője, nem tűrhetik el ezt a helyzetet.
A halálbüntetés elleni világnap október 10-én van. Az Európai Parlament aznap Brüsszelben tart plenáris ülést. Fontos, hogy a Parlament a lehetséges legünnepélyesebb és leghatározottabb formában adjon súlyt ennek az eseménynek.
Piia-Noora Kauppi (PPE-DE). – Tisztelt elnök asszony, nagyon örültem, amikor a Bizottság kezdeményezéséről hallottam, mely szerint október 10-ére helyezik a halálbüntetés elleni európai napot, és teljes mértékben támogatom ezt a kezdeményezést. Minden képviselőtársamat arra buzdítom, hogy támogassa, amint azt a vita során már sokan megtették. Megdöbbentő volt számomra, hogy nem mindegyik EU-ország támogatta ezt a kezdeményezést. Lengyelország álláspontja veszélyezteti az EU, az eltörlés mellett álló legnagyobb erő szavahihetőségét és őszintén remélem, hogy a lengyel kormány átgondolja az álláspontját.
A halálbüntetés kegyetlen és embertelen büntetés. Rombolja az emberi méltóságot, és egyáltalán semmi bizonyíték nincs arra, hogy a halálbüntetés alkalmazása elrettentő hatású lenne a bűnözéssel szemben. Szerencsére a világban manapság az eltörlés irányába mutató trend uralkodik. Már egész Európa, Fehéroroszország kivételével, támogatja az ügyet, és valamennyi kontinensről egyre több állam csatlakozik a halálbüntetést eltörlő országok folyamatosan gyarapodó listájához.
Úgy vélem továbbá, hogy sürgetnünk kell amerikai kollégáinkat, egyszer s mindenkorra töröljék el a halálbüntetést. A kivégzésekre vonatkozó moratórium az első lépés az eltörlés felé. Az EU-nak tovább kell sürgetnie minden államot, ahol még fenntartják a halálbüntetést, moratórium bevezetését javasolva. Az ENSZ közgyűlése által a halálbüntetés ellen hozott állásfoglalás remélhetőleg fontos szerepet játszik majd ebben a tekintetben.
Gondoskodnunk kell azonban arról, hogy a helyzet ne alakuljon úgy, mint 1999-ben, amikor hazám, Finnország kísérelte meg, hogy az ENSZ közgyűlésével halálbüntetés elleni állásfoglalást fogadtasson el. Az a szöveg annyira felhígult, hogy többet ártott volna, mint amennyit használ. Most, hogy Olaszország visszaemelte az ügyet az ENSZ napirendjére, remélem, hogy az EU egyként fogja támogatni a javaslatot, és elérjük, hogy az ENSZ közgyűlése állásfoglalást hozzon a kérdésben.
Józef Pinior (PSE). – (PL) Tisztelt elnök asszony, biztos úr, miniszter úr, kötelességem egy személyes észrevétellel kezdeni ezt a hozzászólást. Miközben nem sokkal ezelőtt a lengyel jobboldalt képviselő Konrad Szymańskinak a Parlamentben elmondott beszédét hallgattam, eszembe jutott Ahmadinedzsád elnöknek a new yorki Columbia Egyetemen tegnap tartott beszédének egy jelenete. Szymański úr, az Ön Jog és Igazság-párti kormánya, a lengyel jobboldal, olyan országok társaságába terelte az országomat, a hazámat, mint Irán és Fehéroroszország. Ahmadinedzsád elnök tegnap büszkén hivatkozott Amerika példájára, mint olyan országéra, ahol még halálbüntetéseket hajtanak végre.
A lengyel közvélemény fel van háborodva, hogy a varsói kormánynak sikerült az Európai Unió halálbüntetés elleni napját zátonyra futtatnia. Hiszen ez egy olyan ügy, amely egyesítette az Európai Uniót, egyesíti az európai közvéleményt, egyesíti az európai politikai pártokat, és demokratikus-liberális konszenzust teremt, tekintet nélkül az Európán belüli ideológiai különbségekre. Meggyőződésem, hogy a közeledő lengyelországi választások megmutatják, hogy a lengyel társadalom elkötelezett amellett, hogy az Európai Unió képes legyen együttesen fellépni ebben a kérdésben az ENSZ jelentette fórumon a halálbüntetés elleni kezdeményezés eszközévek.
Ana Maria Gomes (PSE). – (PT) Országom, Portugália, a halálbüntetés eltörlésének éllovasa volt 1867-ben, és ezért nagyon büszke vagyok a portugál elnökség kezdeményezésére, hogy létrehozzuk a halálbüntetés elleni európai napot, összhangban Portugáliának a nemzetközi szinten, Európa és az Egyesült Nemzetek keretein belül a halálbüntetés eltörlése érdekében tett valamennyi lépésével, és tiltakozva azon kormányok ellen, amelyek ennek az embertelen gyakorlatnak a legfőbb alkalmazói – különösen Kína, az Egyesült Államok és Irán ellen.
Teljesen megdöbbentőnek tartom, hogy a lengyel kormány megpróbálta ilyen opportunista és ellentmondásos érvekkel meggátolni ezt a kezdeményezést. A lengyel embereknek tudomására kell hozni, hogy a Kaczynski-kormány nem csak rossz szolgálatot tesz az Európai Uniónak és alapvető értékeinek, de félelmetes károkat okoz Lengyelország nevének és tekintélyének is. A legalapvetőbb értékek forognak kockán, amelyek a civilizációt megkülönböztetik a barbarizmustól. A portugál elnökséget nem lehet megállítani, nem engedheti meg, hogy a lengyel kormány ellenállása megfélemlítse. Fenn kell tartania a javaslatot, gyorsan elő kell terjesztenie szavazásra az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának, ott kell hagynia Lengyelországot a maga választotta elszigeteltségben, és tovább kell haladnia a halálbüntetés elleni európai nap október 10-i megünneplése felé.
Genowefa Grabowska (PSE). – (PL) Tisztelt elnök asszony, elhatárolódom képviselőtársam Konrad Szymański megnyilatkozásától, és teljes mértékben csatlakozom a Pinior úr által elmondottakhoz. Lengyelország aláírta a halálbüntetés eltörléséről szóló hatodik jegyzőkönyvet, és magára vállalta a jogi kötelezettséget, hogy kiirtsa a büntetésnek ezt a formáját az országunkból. Tavaly június 17-18-án Luxemburgban az európai külügyminiszterek – valamennyi európai külügyminiszter, ideértve a lengyel külügyminisztert is – megállapodtak, hogy az Európai Uniónak elő kell terjesztenie egy állásfoglalás-tervezetet a halálbüntetés ellen.
Mi történt június 17. óta, hogy szeptemberre Lengyelország megváltoztatta a véleményét? Nyilvánvalóan valamilyen belföldi oknak kell lennie, és nyilvánvalóan a választásokról van szó. De valóban kijelenthetjük-e, hogy Lengyelország megváltoztatta a véleményét? Lengyelország nem, csak a lengyel kormány. A lengyelek nem barbárok, nem fogadják el a halálbüntetést. A lengyelek számos alkalommal kiálltak a halálbüntetés ellen. És meg kell mondanom Önöknek, és különösen Szymański úrnak, hogy a közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a lengyelek 57%-a nem akarja a halálbüntetést. Kérem, ne feledkezzen meg erről, amikor Lengyelországot képviseli, és tartsa szem előtt ezt a trendet, amikor a lengyel társadalom véleményét közvetíti.
Manuel Lobo Antunes, a Tanács hivatalvezetője. – (PT) Tisztelt elnök asszony, hölgyeim és uraim, köszönöm a gondolataikat, észrevételeiket és kérdéseiket.
Ez egy könnyű vita volt a Tanács számára, és tudtam, hogy így lesz. Könnyű volt, mert a Tanács és az Európai Parlament megállapodott az alapvető feladatban, ami a moratóriumról és a halálbüntetés eltörléséről szóló állásfoglalás kiharcolása az ENSZ közgyűlésének következő ülésén; természetesen örömmel látom, hogy egyetértünk a lefolytatott vita középpontjában álló célkitűzésben, és együtt fogunk dolgoznunk ennek megvalósításán.
Amint azt egy portugál képviselő megemlítette, én is nagyon büszke vagyok, hogy Portugália képviseletében vehetek részt ezen a vitán, mert mi voltunk az első ország Európában, amely eltörölte a halálbüntetést. Ez egy olyan téma, olyan ügy, olyan probléma, amelyre a portugálok különösen érzékenyek, és én büszke vagyok, hogy elmondhatom ezt itt, és hogy jelenleg én vezethetem a Tanácsnak az Egyesült Nemzete fórumain kifejtett erőfeszítéseit, hogy elérhessük kitűzött célunkat.
Nem azért vagyok itt, hogy a múltról beszéljek. Természetesen tanulnunk kell a múltból, és ezért el kell kerülnünk azokat a hibákat, amelyeket esetleg elkövettünk, és amelyek a múltban nem tették lehetővé, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. A múlt elmúlt, fókuszáljunk most a jövőre. Elkötelezettséggel, elszántsággal fókuszáljunk, abban a tudatban, hogy a feladat – a politikai nyelvén mondva – nem könnyű, de lehetséges. Amikor rugalmasságról beszélünk, az elnökség munkájába vetett bizalomról beszélünk. Amit keresünk és kérünk – és biztosak vagyunk abban, hogy az Európai Parlament meg fogja nekünk adni, mert megérti, hogy ez egy politikailag összetett és néha bonyolult ügy –, az természetesen az Európai Parlament bizalma az elnökségben és az elnökség erőfeszítéseiben, annak érdekében, hogy végre sikeresen lezárhassuk ezt a célkitűzést.
Október elején-közepén fogjuk előterjeszteni az állásfoglalás tervezetét. Ez a szándékunk, és elmondhatom Önöknek, hogy a számos diplomáciai lépés és kapcsolatfelvétel, amelyet tettünk, némi bizakodásra ad okot. Reméljük, hogy a bizakodásunk az idő múltával erősödni fog, mert az ügyünk igaz ügy. Végül azt is szeretném elmondani, hogy az Európai Uniónak már vannak társszerzői, akik velünk együtt fogják aláírni ezt az állásfoglalás-tervezetet; azt is el kell mondanom Önöknek, nagyon büszke vagyok, hogy ezek közé a társszerzők közé tartoznak olyan portugálul beszélő országok is, amelyek Afrikát, Ázsiát és Latin-Amerikát képviselik – országok, akik hozzánk, Portugáliához hasonlóan, aláírásukkal támogatják az élet feltétlen értékének tiszteletben tartását.
Megismétlem, bízunk benne, hogy az Önök támogatása és bizalma segítségével a portugál elnökség az ENSZ 62. közgyűlésén valóra váltja ezt a célkitűzésünket, és megvalósul az állásfoglalás, azoknak a feltételeknek megfelelően, amelyekkel az Európai Parlament és a Tanács el szeretné azt fogadtatni.
Martin Schulz (PSE). – (DE) Tisztelt elnök asszony, egy személyes megjegyzést szeretnék tenni a 145. cikk alapján. A lengyel képviselő, aki az UEN képviselőcsoport nevében beszélt, teljesen hibásan idézett engem abban az észrevételben, amelyet a beszédemmel kapcsolatban tett, és szeretném ezt kijavítani.
Azt kérdeztem a Tanácstól, hogy meddig akar belenyugodni a lengyel elnök, Kaczyński úr hozzáállásába. Idéztem Kaczyński urat, aki nagyon is szeretné, ha a kedvezőbb légkörnek köszönhetően lehetővé váljon a halálbüntetés újbóli bevezetése Európában. A kérdésem a Tanácshoz ezért a következő volt: meddig fog a Tanács belenyugodni ebbe? Meddig fogja a többi 26 kormány csendben eltűrni ezt? Semmilyen formában nem tételeztem fel a felszólalásomban, hogy eldönthetném (hogyan is tehetném?), hogy meddig marad Kaczyński úr Lengyelország elnöke. A lengyel emberek abszolút szuverén joga, hogy megválasszák a kormányukat és az elnöküket. Megkérem azonban a lengyel embereket, hogy legyenek bölcsek és a lehető leghamarabb váltsák le ezt a kormányt!
Elnök. − Köszönöm, hogy tisztázta ezt.
Monica Frassoni (Verts/ALE). – (PT) Egy nagyon konkrét kérdést tettem fel. Szeretném tudni, hogy melyik cikk alapján jelentette ki az elnökség, hogy egyhangúságra van szükség az olyan típusú ügyek esetében, mint például a halálbüntetés elleni napról szóló döntés, és miért nem ragaszkodott ahhoz, hogy a Tanácsban szavazás legyen erről. Szeretném tudni, hogy az elnök miért nem mondott semmit arról a pontról, amelyet valamennyi felszólaló megemlített.
Manuel Lobo Antunes, a Tanács hivatalvezetője. – (PT) A Tanács értelmezése szerint az ilyen jellegű döntések egyhangúságot igényelnek.
Elnök. − Öt állásfoglalási indítványt kaptam(1), amelyeket az eljárási szabályzat 103. cikk (2) bekezdése alapján terjesztettek elő.
A vitát lezárom.
A szavazásra 2007. szeptember 27-én, csütörtökön kerül sor.
11. Tárgyalások egy régióközi együttműködési egyezményről a Mercosur-ral és új kétoldali kapcsolatról Brazíliával (vita)
Elnök. − A következő napirendi pont a Tanács és a Bizottság nyilatkozatai a régióközi együttműködési egyezményről a Mercosur-ral és az új kétoldali kapcsolatról Brazíliával folytatott tárgyalásokról.
Manuel Lobo Antunes, a Tanács hivatalvezetője. – (PT) Értelmezésünk szerint az Európai Unió és a Mercosur közötti együttműködési egyezménynek minden tekintetben átfogónak kell lennie, azaz politikai és gazdasági együttműködésről kell szólnia, amely nem csupán a kereskedelem és a beruházások támogatását célozza, hanem az Európai Unió és a régió közötti stratégiai kapcsolat határozott erősítését is. Ez a megállapodás a legnagyobb szabadkereskedelmi övezetet hozza létre két regionális blokk között, csaknem 700 millió lakossal, erősítve a gazdasági és társadalmi integrációt, elősegítve a beruházásokat és számottevő gazdasági növekedést eredményezve mindkét régió számára.
A dohai fejlesztési menetrendről folytatott tárgyalások eredményei befolyásolták a tárgyalási folyamatot. Nem nézhetjük azonban az együttműködési egyezményt tisztán gazdasági szempontból, ki kell hangsúlyozni az egyezmény politikai dimenziójának jelentőségét is.
A minőségi előrelépéshez – amelyet az Európai Unió és a Mercosur közötti kapcsolatok terén valamennyien szeretnénk elérni – alapvetően fontos, hogy figyelembe vegyük a politikai és gazdasági elemek közötti egyensúlyt. El kell azonban ismernünk, hogy hétéves tárgyalások után holtpontra jutottunk. A holtpont az előterjesztett ajánlatok közötti ellentmondásból vagy különbségből ered.
Az Európai Unió által tett ajánlat minden ágazatot lefedett, míg a Mercosur ajánlata kihagyott olyan ágazatokat, amelyek nagyon fontosak az Európai Unió számára. A portugál elnökség arra vár, hogy a Mercosur által mutatott politikai elkötelezettség továbbfejlesztett javaslat formáját ölti, és így a Bizottság folytatni tudja a tárgyalásokat olyan egyezmény gyors megkötésének szándékával, amely mindkét fél szempontjából tisztességes és kiegyensúlyozott.
Az Európai Unió és Brazília között július 4-én, a lisszaboni csúcstalálkozón létrehozott stratégiai partnerséget nem csupán a Brazíliával meglévő kapcsolatok erősítésére szolgáló eszközként, hanem az Európai Unió és Latin-Amerika közötti régióközi kapcsolatok bővítésének eszközeként, és különösen az EU és a Mercosur között folyó tárgyalások előmozdítását szolgáló eszközként kell tekinteni.
A Brazíliával lefolyt csúcstalálkozót követően kiadott közös közlemény egyértelműen kinyilvánítja az EU-Mercosur együttműködési egyezményről folytatott tárgyalások lezárására vonatkozó elkötelezettséget.
Különös tekintettel Brazíliára és szem előtt tartva ennek az országnak a nemzetközi színtéren egyre növekvő stratégiai jelentőségét, a portugál elnökség tevékenységének keretében létrehozott partnerség az Európai Unió és Brazília közötti új kapcsolatok kezdetét jelentette, hasonlóan ahhoz, mint amit jelenleg Oroszország, India és Kína vonatkozásában látunk. A partnerség cselekvési terv alapján fog fejlődni, amely magában foglalja a párbeszéd és az együttműködés erősítését a kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken, amelyeket a Bizottságnak a Tanácshoz címzett, az EU és Brazília közötti stratégiai partnerségről szóló közleménye vázol fel, és amelyek közé természetesen a Mercosur-napirend is beletartozik.
Ján Figeľ, a Bizottság tagja. − Tisztelt elnök asszony, hálás vagyok a lehetőségért, hogy megvitathatjuk ezt a nagyon fontos ügyet. Amint azt helyesen kiemelték, a Brazíliával való stratégiai partnerség létrehozásáról szóló döntés visszavezethető a Bizottság Brazíliáról szóló első közleményéhez, ahol javasoltunk a Brazíliával fennálló kapcsolatainkban követendő stratégiát javasoltunk, és a Lisszabonban tartott első EU-Brazília csúcstalálkozó megerősítette és megszilárdította ezt az új kapcsolatot.
Miért érdemes szorosabb kapcsolatot ápolni Brazíliával? Az EU és Brazília stratégiai partnersége természetes válasz a geopolitikai realitásokra. Brazília fokozatosan nemzetközi szereplővé válik, amelynek komoly súlya van az olyan fontos globális kérdésekben, mint például az éghajlatváltozás, a szegénység elleni küzdelem, a béke, a biztonság és a multilateralizmus. Tiszteletnek örvend a fejlődő világban, amit az is mutat, hogy Brazília tölti be a WTO-n belül a G20 elnöki posztját, vagy hogy aktív támogatója a dél-dél párbeszédnek.
Új partnerségeket alakított ki minden fontos szereplővel: Kínával, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal. Az Európai Unió sokat nyerhet a Brazíliával ápolt szorosabb partnerségből, előrehaladásra törekedve a közös érdeklődésre számot tartó globális ügyekben.
A stratégiai partnerség biztosítja ehhez a megfelelő keretet, amint azt a BRIC-csoport többi tagjával kapcsolatban szerzett tapasztalatok is alátámasztják. Milyen hatása lesz ennek a partnerségnek Latin-Amerikára és különösen a Mercosur-régióra? A regionális integráció támogatása a partnerség egyik sarokköve. Ezt a Bizottság közleménye világosan kijelenti, és Brazília is így értelmezi. Lula elnök nagyon határozottan kijelentette ezt a júliusban tartott első EU-Brazília csúcstalálkozón.
Nem hangsúlyozhatom ki eléggé a Déli Közös Piac jelentőségét az Európai Unió számára. Amellett, hogy osztozunk a kulturális és politikai értékeinkben, úgymint a demokrácia, az emberi jogok és a társadalmi igazságosság, hatalmas gazdasági potenciál vár feltárásra a gazdaságilag egymást kiegészítő két régió között. Az EU a Mercosur elsőszámú kereskedelmi és beruházási partnere. Évente 50 milliárd euró értékű termék és szolgáltatás szeli át az óceánt. A Mercosur-országokban történt EU-beruházások összértéke pedig körülbelül 100 milliárd euró volt 2005-ben.
És a legfontosabb az, hogy őszintén hiszünk a gazdaságilag és politikailag integrált Mercosur potenciáljában. A strukturális konvergenciaalap és a Mercosur parlament közelmúltban történt létrehozása nagyon biztató jelek. Az EU határozottan támogatja ezt az integrációs folyamatot, nem pusztán szavakban, de konkrét tettekben is.
Az Európai Unió a Mercosur-integráció szinte kizárólagos pénzügyi támogatója volt és lesz a jövőben is. 50 millió eurót különítettünk el az elmúlt öt évben és ugyanekkora összeg áll rendelkezésre az aktuális pénzügyi terv (2007-2013) számára is a Mercosur intézményeinek kiépítésére, a civil társadalom megerősítésére és a gazdasági integráció elősegítésére.
Az EU-Mercosur együttműködési egyezmény megkötése hatalmas lépés lenne előre a régió integrációs folyamatában. Ezért marad az Európai Unió továbbra is határozottan elkötelezett a tárgyalások lezárása mellett, és ezért akarja folytatni a tárgyalásokat, mihelyst világosabbá válik a helyzet a dohai fejlesztési fordulón.
A Brazíliával való stratégiai partnerség Brazília és a Mercosur melletti döntés. A kapcsolatok két szintje – nemzeti és regionális – kiegészíti és kölcsönösen támogatja egymást. A partnerség semmilyen formában nem helyettesíti régióközi EU-Mercosur tárgyalásokat.
Teljesen egyetértünk Brazíliával abban, hogy a Mercosur volt és marad bilaterális gazdasági és kereskedelmi kapcsolataink egyetlen platformja. Meggyőződésem, hogy a Brazíliával, a Mercosur legnagyobb tagjával történő kapcsolatfelvétel révén valódi hozzáadott érték adódik a regionális integrációs folyamathoz. Az EU-val közös menetrend kapcsán szerzett tapasztalatok arra fogják bátorítani Brazíliát, hogy jobban támogassa a Mercosur erőfeszítéseit a közös piac és a politikai unió kiépítése terén.
ELNÖKÖL: ONESTA ÚR Alelnök
Daniel Varela Suanzes-Carpegna, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (ES) Tisztelt elnök úr, tanácsi hivatalvezető úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Először is szeretnék köszönetet mondani a portugál elnökségnek és a biztos úrnak a Nemzetközi kereskedelmi bizottság által feltett világos kérdés szövegével kapcsolatban szükséges és fontos észrevételek megtételéért.
Ahogy azt mindannyian tudjuk, Brazília hatalmas és csodálatos, óriási potenciállal rendelkező ország, amely politikai és gazdasági fejlődése fordulópontjához érkezett. A közöttünk lévő kapcsolat erős, de még tovább tudjuk és még tovább is kell erősíteni. Azt is mindenki tudja, elismeri és tiszteletben tartja, hogy Brazília és Portugália között különleges kapcsolat létezik.
– (PT) Teljesen megértjük kiváló és nagyra becsült portugál barátaink álláspontját, érdekeit és aggályait, mivel osztjuk ezeket.
(ES) Mindemellett az Európai Unió, a Bizottság, a Tanács és a Parlament mindig támogatását fejezte ki a Mercosur regionális integráció megszilárdítása iránt, tárgyalást folytatott a tömbbel és lehetőség szerint támogatta a regionális egyesülést.
Ahogy az már korábban elhangzott, Brazília kétségtelenül kulcsfontosságú szerepet tölt be ezen a téren. Ha a Bizottság közleménye és a Brazíliával való tervezett stratégiai partnerség ebbe az irányba mutat, annál jobb. Ez az Európai Parlamentet igazolná, amely véleményt nyilvánított az EU és a Mercosur által folytatott tárgyalásokról szóló, egy évvel ezelőtt elfogadott jelentésről szóló vita és szavazás során – amely jelentésnek megtiszteltetés, hogy én lehettem az előadója.
Tehát tekintettel a közlemény miatt kialakult zűrzavarra, a Parlamentnek biztosítania kellett, hogy ez a kérdés tisztázódjon, és hogy folyamatos tájékoztatást kapjunk.
Azzal is tisztában vagyunk, hogy az Európai Unió és a Mercosur közötti ambiciózus megállapodás megkötésével kapcsolatos várakozások nem tarthatnak örökké, és amennyiben maga a Mercosur nem ér el előrehaladást az integrációja terén, továbbá az Európai Unió és a Mercosur közötti tárgyalások továbbra is stagnálnak – a dohai megállapodással vagy anélkül –, döntést kell hozni a tárgyalásokkal kapcsolatban, és a legfontosabb dolognak ismét a hatékonyságot kell tekinteni: a Brazíliával való kétoldalú megállapodás megkötését.
Amennyiben azonban erre nem kerül sor, tisztelt elnök úr, hölgyeim és uraim, a Mercosurral való megállapodás elérésére kell törekednünk. Összefoglalva, igent mondunk a Brazíliával való megállapodásra anélkül, hogy az hátrányosan érintené a Mercosur egészével folytatott tárgyalásokat.
Erika Mann, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt elnök úr, biztos úr, a tanácsi hivatalvezető úr! Mi a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságban azért kértük ezt a vitát, mert nagyon aggaszt bennünket az, hogy egyre több és több különféle megállapodást kötünk, amelyek a külgazdaság területén végzendő munkánk egészére kihatnak, és amelyeknek természetesen mindig van külpolitikai vonatkozása. Vannak kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásaink, partnerségi megállapodásaink és stratégiai megállapodásaink, és aggasztó számunkra, hogy hogyan lehet ezeket úgy összehangolni, hogy a külpolitika és a külgazdaság terén a globalizációval kapcsolatban tapasztalható kihívások megoldása érdekében következetes európai megközelítést alkalmazzunk.
Biztos úr! Ön nagyon helyesen mondta azt, hogy Brazília fontos ország számunkra. Ezen kívül rendkívül örülök annak, hogy a Tanács hivatalvezetője is jelen van, és természetesen ebben mindannyian egyetértünk. Brazília nem csupán jelentős ország; sok tekintetben fantasztikus ország. A kérdés pusztán a következő: hogyan kapcsolható össze értelmesen ez a stratégiai megállapodás azzal az elképzeléssel, miszerint egyidejűleg regionális megállapodást kötünk a Mercosurral, amely nagyon zavaros helyzetbe került? Az egyszerűen nem igaz, hogy csodálatosan haladnak a tárgyalások. Ez nagyon bonyolult dolog.
Ezenfelül többoldalú megállapodást akarunk kötni a Dohai Fordulón. Egyáltalán nem tűnik valószínűnek, hogy ez a dolgok megkoronázása lehet majd, ha egyáltalán véghez tudjuk vinni. Tehát hogyan szeretnék összehangolni egyszerre mindezt? Ez a kérdés.
Természetesen ez egy stratégiai megállapodás is. Mi jellemzi a stratégiai megállapodást? Ha megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy sok mindent tartalmaz. Brazíliával kapcsolatban rengeteg politikai szándéknyilatkozatot foglal magában, mindegyik rendkívül ésszerű. A képviselőcsoportom annak is nagyon örül, hogy ezek szintén szerepelnek a megállapodásban, de hogyan szeretnék ezt összehangolni a többi taghoz, például Latin-Amerikai országokhoz fűződő kapcsolatainkkal, amelyekkel szabadkereskedelmi megállapodásunk van? Vagy hogyan akarják Önök ezt visszacsatolni annak érdekében, hogy kereskedelempolitikánkat úgy hassa át az egységes európai politika, hogy az az összes partner számára látható is legyen?
Ignasi Guardans Cambó, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (ES) Tisztelt elnök úr, a Tanács soros elnöke, biztos úr! A Mercosur valóban nagyon sokkal tartozik az Európai Uniónak. Kétségtelen, hogy a Mercosur alapvetően a tagok, kétségtelenül a négy – ha semmi sem akadályozza Venezuela tagsági kérelmének folyamatban lévő ratifikálását, reményeink szerint hamarosan öt – teljes jogú tag szabad és független döntésének eredménye.
Nyilvánvaló tehát, hogy ez a tagok által elért eredmény. Az is nyilvánvaló azonban, hogy a Mercosurnak a Foz de Iguazú nyilatkozat 1985-ös, majd az Asunción Szerződés 1991-es aláírásával fémjelzett kezdete óta az Európai Unió nagyon közel állt az akkor még születőben lévő, mára azonban valóssággá vált szervezethez. Nagyon közel áltt azáltal, hogy támogatta, védelmezte a Mercosur létezését, valamint az általa kitűzött célokat és részt vállalt azokban, mert tudtuk, hogy a két regionális együttműködés közötti regionális kapcsolatnak sok előnye van számukra és számunkra is.
Ezért az Európai Parlament mindig támogatta, hogy az Európai Unió és a Mercosur közötti társulási megállapodás maximális ösztönzést kapjon. Egy olyan megállapodás, amely megállja a helyét, nagyra törő, valamint kiegyensúlyozott. Egy olyan megállapodást, amelynek a kereskedelmi, szigorúan kereskedelmi dimenzión túl van politikai és intézményi fejezete, valamint a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés támogatására irányuló fejezete is.
Az Európai Parlament ezeket az értékeket védelmezte a Mercosurral való kapcsolata során. Ez az oka annak, hogy azon parlamenti képviselők, akik a Nemzetközi kereskedelmi bizottságban a külkereskedelmi kérdésekkel foglalkoznak, meglepődtek – ahogy az több felszólalásból is kiderült – a Brazíliával való kétoldalú stratégiai megállapodás bejelentésén.
Mi valamennyien mindig is úgy gondoltuk, hogy e célkitűzéseket regionális keretek között lehet elérni a leghatékonyabban, és hogy ezek a keretek biztosítják a valódi pillért, amelyre kapcsolatainkat alapozhatjuk. Magától értetődő, hogy Brazília egyre nagyobb szerepe nem csupán tiszteletet érdemel, hanem ehhez tényleg gratulálnunk kell. Lula elnök és kormánya megszilárdítja az ország vezető szerepét, ami nagyban hozzájárul a térség stabilitásához és sokmillió ember sorsának javulásához. Ha megnézzük a számokat, mindenki számára világos, mennyire jelentős Brazília befolyása a világ e nekünk kedves részével való kereskedelmi kapcsolatainkban, és hogy ez a befolyás egyre fontosabbá fog válni.
Az Európai Unió és Brazília közötti külön stratégiai kapcsolat azonban – amelyet május 30-án jelentettek be – az Európai Unió és a Mercosur közötti regionális kapcsolat sérülésének kockázatával jár.
Ezzel kapcsolatban a tanácsi hivatalvezető úr és a biztos úr próbált megnyugtatni bennünket, és meghallgathattuk a magyarázatokat. Mindemellett azt kérjük, hogy a tárgyalások során a Parlament továbbra is kapjon folyamatos tájékoztatást, mert mindannyian megértjük, hogy elvileg lehetséges egy külön stratégiai megállapodás Brazíliával, de nem szeretnénk és nem támogatnánk semmi olyat, amely gyengítené a regionális kapcsolatot.
Liam Aylward, a UEN képviselőcsoport nevében. – Tisztelt elnök úr! A brazil marhahús ügye továbbra is az újságok címlapján szerepel, mivel ez az európai állattenyésztőket és fogyasztókat érintő probléma. Ír kormánypárti európai parlamenti képviselőként idén májusban, majd augusztus végén találkoztam az Európai Unióhoz delegált brazil nagykövettel, hogy kiemeljem a brazil marhahúsnak az EU-ba történő kivitelével kapcsolatos aggályaimat. Ezek közé tartozik a címkék illegális eltávolítása, a szarvasmarhák ragadós száj- és körömfájás által érintett területekről a határokon történő átcsempészése, valamint a szarvasmarhák megfelelő vizsgálata.
Az EU helyesen alkalmazta a régiók szerinti csoportosítás politikáját, amely által, amennyiben ragadós száj- és körömfájás-járvány tör ki egy országban, csak az érintett területet zárják ki a marhahús-kivitelből. Ez a politika jól bevált 2001-ben Írországban, majd ezen a nyáron az Egyesült Királyságban, mivel azonnal szigorú nyomonkövethetőségi eljárásokat foganatosítottak. Brazíliában nincs ilyen mértékű nyomonkövethetőség, és ez elfogadhatatlan az EU szempontjából. Az EU-ban a szarvasmarha-tenyésztőknek a Bizottság által előírt, szigorú szabályokat kell teljesíteniük. Nyomatékosan javasolnám a Bizottságnak annak biztosítását, hogy Brazíliában ugyanolyan szabályokat és előírásokat alkalmazzanak, mint jelenleg Európában is, annak biztosítása érdekében, hogy mindenki számára egyenlő feltételek legyenek adottak. Örömömre szolgál, hogy Fischer Boel biztos a jövő hónapban Brazíliába látogat, és remélem, hogy látogatását követően választ tud adni az európai állattenyésztők és fogyasztók jogos aggályaira.
Alain Lipietz, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Tisztelt elnök úr, tanácsi hivatalvezető úr, biztos úr! Úgy gondolom, hogy nem köntörfalazhatunk. A kérdés nem az, hogy tisztelettel tartozunk-e ennek a nagyszerű országnak, Brazíliának, hanem a nemzetközi kapcsolatokban mostanság végbemenő fordulat.
Mandelson úr és, úgy tűnik, a Kereskedelmi Főigazgatóság feladta a multilateralizmus eszményét, és átveszi az Egyesült Államok által alkalmazott bilaterális megközelítést. Korábban a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos európai álláspontot az jellemezte, hogy legalábbis régióközi tárgyalásokra törekedtünk; más szóval arra, hogy régiónként vitassuk meg a dolgokat. Nos, azt mondták nekünk, hogy tárgyalásokat folytatunk Brazíliával és Indiával: mintha a brit imperializmus emlékét valahogy ellensúlyoznunk kellene a portugál, illetve spanyol imperializmus emlékével! India két és félszer nagyobb Európánál, Törökországot is beleértve. India háromszor akkora, mint Latin-Amerika.
Célunk az, hogy elősegítsük egy többpólusú világ kialakulását. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy elő kell segítenünk a Mercosur és az Andok Közösség, majd az egész Dél-amerikai Nemzetek Közösségének egyesülését.
Ebben a vonatkozásban semmi kifogásunk az akár Bolíviával, akár Brazíliával folytatandó tárgyalások ellen, de szem előtt kell tartanunk, hogy az egyesítésre, nem pedig a megosztásra kell törekednünk. Prioritásaink között a Mercosurt Brazília elé kell helyeznünk, és amikor Brazíliával tárgyalunk, figyelembe kell vennünk, hogy ennek milyen következményei lehetnek többek között az ASEAN-nal a cukorról folytatott tárgyalásainkra.
Helmuth Markov, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt elnök úr, a Tanács soros elnöke, biztos úr! Jóllehet a Mercosurral való tárgyalások lassan haladnak, az EU-nak egyértelműen jeleznie kell a brazil kormánynak és a többi partnerünknek, hogy nem fog olyan kétoldalú megállapodást kötni egyes kormányokkal – sem Brazíliával, amely a Mercosur tagja és az Unasur potenciális jövőbeni tagja, sem Kolumbiával vagy Peruval, amelyek az Andok Közösség tagjai és szintén az Unasur potenciális tagjai –, amely szemben áll az adott térségekben végbemenő integrációs folyamatokkal.
A Mercosurral való tárgyalások során felmerült nehézségek nem jelentéktelen dolgok. A gazdálkodás, és nem csupán az élelmiszergazdaság, a szolgáltatási ágazat, az iparosítás, a technológiaátadás, a gyógyszerekhez való hozzájutás alakulása – ezek mind olyan kérdések, amelyekre latin-amerikai partnereinkkel együtt kell választ találnunk, ha tényleges együttműködést akarunk kialakítani ezzel a régióval. Olyan együttműködés kiépítését kell kitűznünk célként, amelyben az emberek érdekei foglalják el a központi helyet. Az együttműködés nem korlátozódhat pusztán a piaci részesedés felosztására, valamint az energiához és a vízhez való hozzáférésre, illetve a szellemi tulajdonnal kapcsolatos szabadalmak kiosztására.
Képviselőcsoportom lelkesen üdvözölte azt, hogy Brazília, Thaiföldhöz hasonlóan, a gyógyszeripar tiltakozása ellenére jelentős lépéseket tett a gyógyszerekhez való hozzájutás javítása érdekében. A Bizottságnak és a Tanácsnak támogatnia kell ezeket a lépéseket. Azt is örvendetesnek tartjuk, hogy Brazília már kinyilvánította, hogy hajlandó megvitatni az amazonasi esőerdő pusztulásának problémáját, mivel ez elengedhetetlen az éghajlat stabilizációjához.
Jóllehet az esőerdő pusztulása lelassult az utóbbi két évben, a folyamat nem állt meg. Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok, valamint más szereplők részéről a bio-üzemanyagokhoz, főleg az etanolhoz való hozzáférés érdekében gyakorolt nyomás – ahelyett, hogy jobban irányítanák fogyasztóik magatartását – újabb veszélyt jelent az esőerdő és az élelmiszerbiztonság tekintetében.
Mind gyakrabban halljuk a brazil hatóságoktól azt, hogy az országnak bővítenie kell agráriparát annak érdekében, hogy a külföldi adósságai dacára javítsa pénzügyi helyzetét. Köztudott, hogy a régióban az új kormányok új utakat próbálnak követni a probléma megoldása érdekében. Bolívia, Ecuador, Nicaragua, Venezuela, Paraguay és Argentína egyesítették erőiket a „Bank of the South” (a „Dél Bankja”) létrehozása céljából, valamint azért, hogy ezáltal függetlenné váljanak a Világbanktól és az IMF-től. Ez szintén jó hír, még akkor is, ha az Európai Unió részvényes más bankokban, és így a hitelallokáció tekintetében veszteség éri. Mindemellett majd fel kell adnunk feltételrendszerünket.
E téren az Európai Unió nem lehet passzív szemlélő, hanem kezdeményezőként kell fellénie, továbbá fejlesztenie és bővítenie kell ezeket a fejleményeket, amelyek teljesen összhangban állnak az együttműködéssel és a környezetvédelemmel kapcsolatos célkitűzéseinkkel.
Bastiaan Belder, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (NL) Tisztelt elnök úr! Sokat elmond az a tény, hogy a Brazíliával való kétoldalú stratégiai partnerség a portugál elnökség alatt vetődött fel. Értékelem azt, hogy minden egyes tagállam lehetőséget kap arra, hogy elnöksége alatt rajta hagyja kézjegyét az EU politikáján. Szeretném hozzátenni azonban, hogy a tagállamoknak csak az EU jelenlegi politikai programjának figyelembevételével szabadna kihasználni ezt a mozgásteret.
Pontosan ezért osztozom abban az aggodalomban, amelyet a mostani vita tárgyát képező kérdéssel kapcsolatban érzékelek. Az Európai Uniónak már egy ideje az a célja, hogy régióközi társulási megállapodásra lépjen a Mercosurral. Ezt a célkitűzést akadályozza a Brazíliával való kétoldalú stratégiai partnerség.
Először is, a többi Mercosur-ország úgy érzi, hogy az Európai Unió rászedte őket. A régióközi megállapodás helyett az Unió szemmel láthatóan előnyben részesíti a kétoldalú megállapodást. Ezért azt szeretném megkérdezni a Bizottságtól, hogy milyen kezdeményezéseket tesz annak érdekében, hogy más országokban, például Argentínában, Uruguayban és Paraguayban eloszlassa ezeket az aggályokat. Az említett országokkal való kereskedelmi kapcsolatok ugyanolyan fontosak az Unió számára.
A Mercosurral kapcsolatos aggályom második oka az együttműködés stabilitásában és politikai folyamatában rejlik. Az elmúlt néhány évben világossá vált, hogy Brazília globális szinten erőteljesebben szeretné a kontinens természetes vezetőjeként feltüntetni magát. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a WTO-n belül magabiztosan lép fel, hanem például abban is, hogy a Biztonsági Tanácsban is helyet szeretne kapni.
Következésképpen Brazíliát kevéssé érdekli, hogy milyen szerepet tölt be a kontinensen. Elvégre a Mercosurba a brazil exportnak csupán 10%-a irányul. Ezért úgy tűnik, hogy az ország kevésbé kész arra, hogy más Mercosur-országokba fektesse bizalmát. Azáltal, hogy belépett a globális színtérre, Brazília jelzi, hogy úgy gondolja, hogy kinőtte a régión belüli szerepét.
A brazil politika hátrányos oldala az, hogy a Mercosur stabilitását és politikai folyamatát veszélyezteti. Brazília visszalépését követően Venezuela a Mercosuron, és így az egész kontinensen belüli vezető szerep átvállalására törekszik. Chávez az olajbevételek és a nyugatellenes retorika segítségével próbálja növelni régión belüli szerepét. Venezuela protekcionista, befelé orientálódó gazdaságpolitikát folytat, amely újraállamosítással fenyegeti a főbb gazdasági ágazatokat. Így nem marad több lehetőség a szabad kereskedelem folytatására és új piacok megnyitására. Feltételezem, hogy a Tanács és a Bizottság tisztában van azzal, hogy ezek a fejlemények következményekkel járnak a dél-amerikai országok számára, de minden bizonnyal az Uniónak a térséggel kapcsolatos gazdasági és kereskedelmi érdekeire nézve is.
Felkérem a Tanácsot és a Bizottságot, hogy az általam ismertetett tendencia megfordítása érdekében használja ki azt, hogy Brazíliával kétoldalú partnerség jött létre. Az Uniónak arra kell ösztönöznie Brazíliát, hogy az EU-val való kétoldalú partnerség új politikai súlyát használja fel arra, hogy a Mercosuron belül és a kontinensen új politikai vezetést biztosítson. Ennek azt kell szolgálnia, hogy olyan országok, mint például Venezuela és Bolívia elszigetelődési politikái ne terjedhessenek tovább az egész kontinensen.
Elnök úr, végezetül észrevételt szeretnék tenni a partnerség tartalmára vonatkozóan. Az a véleményem, hogy az EU és Brazília közötti partnerség nem helyezheti a hangsúlyt kizárólag olyan témákra, mint például a bioetanol, hanem arra is összpontosítania kell, hogy a Dohai Forduló kimozduljon a holtpontról. Hiszen Brazília célja eddig túlnyomóan a mezőgazdasággal kapcsolatos egyéni sikerek elérése volt, miközben az ország nincs igazán felkészülve a kompromisszumra a NAMA [nem-agrártermékek] és a szolgáltatások tekintetében.
Małgorzata Handzlik (PPE-DE). – (PL) Tisztelt elnök úr! Meggyőződésem, hogy az Európai Unió és a Mercosur közötti tárgyalásoknak elsőbbséget kell kapniuk az elkövetkező hónapokban általunk végzendő munka során. A jelenleg előttünk álló sok probléma ellenére a régió vonatkozásában a többoldalú együttműködés sokkal előnyösebb, mivel lehetővé fogja tenni, hogy a Mercosuron belül társult valamennyi állammal való együttműködés – az országok régión belüli gazdasági helyzetétől függetlenül – fennmaradjon és egyben erősödjön is.
Az Európai Unió és a Mercosur közötti tárgyalások sikeres befejezése esetén megvan az a lehetőség, hogy a világ legnagyobb szabadkereskedelmi területe alakul ki, aminek következtében jelentősen megnő mindkét partner, az európai uniós és a Mercosur-országok kereskedelmi volumene és erősödik a világgazdasági pozíciójuk. Nyilvánvaló, hogy a megállapodás legnagyobb haszonélvezői az EU és Latin-Amerika kis- és középvállalkozásai lesznek, és mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az erősödő kis- és középvállalkozások biztosítják az új munkahelyeket, a jobb minőségű szolgáltatásokat és a társadalmi jólétet.
Úgy gondolom, hogy a Brazíliával, régióbeli legnagyobb partnerünkkel való viszony rendkívül fontos és azt tovább kell fejlesztenünk, de a Mercosurral való együttműködés égisze alatt, ami azt jelenti, hogy először a Mercosurral kell tető alá hoznunk a társulást, és csak ezt követően, ennek alapján kellene kétoldalú együttműködést kiépíteni az egyes latin-amerikai országokkal. Ha a régióban csak egy országgal építünk ki együttműködést, ez alááshatja a korábban elért egyetértést, és olyan tényezővé válhat, amely visszafogja a Mercosurral való társulási megállapodással kapcsolatos munkát.
Ezért úgy gondolom – és ezt szeretném ismételten hangsúlyozni –, hogy a Mercosurral való ambiciózus megállapodás megkötését, amely mindenki, az EU számára és a Mercosur létrehozása érdekében egyesült latin-amerikai országok számára is előnyös, nekünk és Brazíliának, a régió legerősebb országának is prioritásként kell kezelni, és éppen ennek kell a tárgyalási folyamat motorját képeznie.
Edite Estrela (PSE). – (PT) Tisztelt elnök úr, tanácsi hivatalvezető úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Az EU és Brazília közötti stratégiai partnerség nem veszélyezteti a regionális egyensúlyt, sem pedig az EU és a többi latin-amerikai partner közötti kereskedelmi kapcsolatokat. Éppen ellenkezőleg, kedvez az említett kapcsolatoknak, ahogy azt a július 4-i EU–Brazília csúcstalálkozóról kiadott közös nyilatkozat említi.
A mai vitának az a haszna, hogy vitát vált ki az EU és Latin-Amerika, valamint az EU és Brazília közötti kapcsolatokról, amelyek mindegyike rendkívül fontos. Ahogy az már elhangzott itt, az EU és Brazília közötti partnerséget hiánypótlónak tekintem. Elfogadhatatlan volt, hogy az Európai Uniónak a BRIC-országokkal való stratégiai partnerségéből ki kell hagyni a Brazíliát jelölő „B”betűt. A portugál elnökségnek ezért igaza volt abban, hogy támogatta az EU–Brazília csúcstalálkozót, egyébként összhangban azzal, amit 2000-ben tett, amikor is megszervezte az első EU–India csúcstalálkozót, amely nem ártott a régió többi országával való kapcsolatoknak.
Tehát most jobbak a feltételek Európa számára, hogy friss lendületet adjon a Mercosurral való kapcsolatoknak és a dohai tárgyalásoknak. Az EU és Brazília közötti párbeszéd erősítésének értelme van, mert lehetővé fogja tenni az együttműködés fokozását olyan területeken, mint például az energiabiztonság és a fenntartható fejlődés, a biodiverzitás, az éghajlatváltozás, a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem, a demokrácia és az emberi jogok támogatása, stb. Brazília demográfiai súlya, gazdasági fejlődése és politikai stabilitása miatt szükségszerűen kulcsfontosságú szereplő a nemzetközi porondon.
Európa csak nyerhet azáltal, hogy stratégiai partnernek tekinti Brazíliát. Ahogy azt itt a tanácsi hivatalvezető úr már elmondta, az Európai Unió és Brazília közötti kapcsolatok nem vizsgálhatók kizárólag gazdasági szempontból. Ez túlságosan szűk látókörű megközelítés, amely figyelmen kívül hagyja a történelmi, kulturális és nyelvi kapcsolatokat, az egyetemek közötti együttműködést és a különböző területeken meglévő több közös érdeket.
Johan Van Hecke (ALDE). – (NL) Tisztelt elnök úr, hölgyeim és uraim! Hisznek-e még továbbra is a dél-amerikaiak az EU és a Mercosur közötti régióközi megállapodásban? Úgy gondolom, hogy ezt a kérdést kell feltenni magunknak. A Mercosur-országok kereskedelmi stratégiája két különböző irányt követ, egyrészt lehetővé teszi a Mercosur továbbfejlesztését, másrészt viszont, ahogy az Brazília esetében is történik, minél több kétoldalú kereskedelmi megállapodás megkötésére irányul az egyes országok piaci pozíciójának megvédése érdekében, szükség esetén a többi Mercosur-tag rovására. Ez időnként olyan, mintha az argentin tangót a brazil szambával vegyítenénk. Mindazonáltal amennyiben az EU és a Mercosur továbbra is hisz a két kontinens közötti, széles körűen támogatott együttműködés értékében, akkor megmarad a remény, annak ellenére is, hogy Bush amerikai elnök nyomást gyakorol az Amerikai Szabadkereskedelmi Övezet létrehozása érdekében. A 34 országot számláló Mercosur-tagok lelkesedése nem túl nagy. Csalódottak a legutóbbi súlyos gazdasági válság idején az Egyesült Államok által felajánlott támogatás elmaradása miatt. Európa ma már a Mercosur legfontosabb kereskedelmi partnere, és még mindig hatalmas növekedési lehetőségek adottak mindkét kereskedelmi blokk számára. Ha tehát tudunk valamit tenni a Mercosur-országok közötti viszály megoldása érdekében, például együttműködésünk révén a többoldalú kereskedelmi tárgyalásokon (például a WTO-ban, ahol az EU-nak és a Mercosurnak gyakran közösek az érdekei) talán ismét egy kicsivel közelebb kerülhetünk a régióközi megállapodás eléréséhez.
Seán Ó Neachtain (UEN). – (GA) Tisztelt elnök úr! Szeretnék felvetni egy kérdést az Európa és Brazília közötti kereskedelemmel kapcsolatban, mégpedig az általunk a hústermelés tekintetében Európában betartott szabványok és az európai húskereskedelem számára megállapított szigorú szabályok kérdését. Ennek ellenére fogadjuk a Brazíliából, azaz egy olyan helyről behozott húst, ahol nem alkalmaznak ilyen szabályokat. Úgy gondolom, ideje, hogy a Bizottság foglalkozzon ezzel a témával és tegye fel a saját kérdéseit. Miért van ilyen nagy különbség a hús nyomonkövethetősége, az állatállomány jelölésére szolgáló címkék és a ragadós száj- és körömfájás tekintetében Európában betartott szigorú szabályok és a Brazíliában megengedett normák között? Ideje, hogy a Bizottság felvesse ezeket a kérdéseket, mivel a normák közötti nagy eltérés igen nyugtalanító a fogyasztók számára. A kereskedelem egy dolog; az életre szóló egészség pedig egészen más.
José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra (PPE-DE). – (ES) Tisztelt elnök úr, a tanácsi hivatalvezető úr, biztos úr! Úgy gondolom, hogy egyértelmű, hogy Brazília a nagysága, lakossága, természeti erőforrásai és mindenekelőtt a nemzetközi színtéren betöltött szerepe miatt – az Egyesült Nemzetek reformjával, az éghajlatváltozás minden vonatkozásában betöltött és az energiaforrásokról folytatott vitával kapcsolatos szerepére gondolok – teljes mértékben indokolja a Bizottság által előterjesztett közleményt abban a tekintetben, hogy ki tudjuk használni az Európai Unió és egy olyan nagyszerű ország, mint Brazília közötti stratégiai partnerség előnyeit.
Véleményem szerint e stratégiai partnerséget három szinten kell megvizsgálni: globális, regionális és bilaterális szemszögből.
Mindemellett egy dolog az, hogy Brazília megkapja azt az elbánást, amelyet nagy országként megérdemel, és más dolog az, hogy az Európai Unió feladja az azon munka iránti elkötelezettségét, amelyet az Európai Unió és a Mercosur közötti megállapodás megkötése érdekében eddig végzett. Nem gondolom, hogy a Bizottságnak ez lenne a szándéka a közleménnyel; úgy vélem, hogy a közleményből egyértelműen következtethetünk arra, hogy a két hipotézis teljesen összeegyeztethető: egyrészt a Brazíliával való stratégiai partnerség, másrészt az integrációs folyamatok határozott támogatása, amelyeknek leglátványosabb és legnyilvánvalóbb példája az Európai Unió.
Egy másik dolog az, hogy az Európai Unió és a Mercosur közötti társulási megállapodás megkötése nem olyan feltételek mellett zajlik, mint amelyeket mindannyian szerettünk volna, és a megállapodás megkötése most már túl sokat késik. Jogos a következő kérdés: mennyi ideig szándékozik még várni az Európai Unió a megállapodás megkötésével?
Úgy gondolom, hogy támogatnunk kell a regionális integrációs folyamatokat, és csak ebből a perspektívából, ebben a dimenzióban fogjuk megérteni az unió és az integráció előnyeit.
David Martin (PSE). – Tisztelt elnök úr! E Ház kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos prioritásai egyértelműek. Először is szeretnénk, hogy a multilaterális forduló sikeresen záruljon le. Másodszor eredményes régióközi megállapodásokat szeretnénk kötni és tartalékként – de kizárólag tartalékként – a kétoldalú megállapodások fejlesztésére törekszünk.
Be kell vallanom, hogy amikor először hallottam arról, hogy a Brazíliával való stratégiai partnerség kap elsőbbséget, úgy gondoltam, hogy egy olyan országot jutalmazunk, amely a Dohai Forduló többoldalú tárgyalásai során a kellemetlenebb partnereink közé tartozott. Ezenkívül úgy gondoltam, hogy ez tönkreteszi a Mercosurt, hiszen Brazília nélkül nincs Mercosur. Miután azonban ma reggel meghallgattam a Tanács véleményét és beszéltem portugál kollégáimmal, meggyőződésem: van lehetőség arra, hogy a Brazíliával kötendő sikeres stratégiai partnerségi megállapodás megkönnyítse a Dohai Forduló előrehaladását, ha meg alakul ki köztünk és a Dohai Forduló egyik kulcsfontosságú szereplője között.
Megkönnyítheti a Mercosur-megállapodás elérését, ha megoldást találunk egyes bonyolultabb gazdasági kihívásokra, és a Brazíliával való megfelelő megállapodás természetesen olyan értelmű jelzést közvetítene, hogy támogatjuk azt, hogy a társadalmi kirekesztés és a szegénység problémájának megoldását egy országon belül prioritásként kezelik. Tehát nem teljesen, de jobban meg vagyok győződve arról, hogy az EU és Brazília közötti megállapodás most kívánatosabb célkitűzés, mint néhány héttel ezelőtt.
Nathalie Griesbeck (ALDE). – (FR) Tisztelt elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Ilyen változó globális geopolitikai körülmények között a Parlament több alkalommal szilárd eltökéltségét fejezte ki a két kontinens közötti partnerség erősítése iránt.
Meglátásom szerint ezt a szerepet a Mercosurnak kell betöltenie. Segíthet nekünk ambiciózus, kiegyensúlyozott és politikai megoldásokat találni az energiaellátással, az üvegházhatás csökkentésével vagy éppen a mezőgazdasági termékeink minőségével kapcsolatos problémákra.
Dél-Amerika regionális integrációját nem segíti elő, és ez az integráció nem lehet hatékony, ha úgy döntünk, hogy a Mercosur egyik tagjával tárgyalunk ahelyett, hogy a partnerség alapján az új szervezet egészével működnénk együtt.
Ami engem illet, én a regionális integráció mellett állok ki, amelyet a világ e részének vonatkozásában és a mi szempontunkból is a stabilitást és prosperitását elősegítő eszköznek tekintek, amelyet figyelemmel kísérni és támogatni kell. Ezenkívül úgy gondolom, hogy szégyen lenne, ha egyes Mercosur-országoknak eltávolodnának ettől a jelentős vállakozástól azért, mert részünkről hiányzik a politikai ambíció, és így nem tudjuk megragadni a mindkét kontinens, Latin-Amerika és Európa számára egyaránt kedvező alkalmat.
Ez egyértelműen megkülönböztetne bennünket az Egyesült Államok politikájától, amely arra irányul, hogy az egész amerikai kontinensen egy hatalmas gazdasági szabadkereskedelmi terület jöjjön létre.
Luís Queiró (PPE-DE). – (PT) Ha azt kérdezzük, hogy az Európai Unió és Brazília közötti stratégiai partnerség milyen mértékben tud hozzájárulni az EU és a Mercosur közötti kapcsolat fejlesztéséhez – szem előtt tartva többek között az annyira és oly régóta várt megállapodás megkötését –, úgy gondolom, csak egyetlen válasz adható: a hozzájárulás rendkívüli jelentőségű.
Ugyanakkor ki kell jelentenünk, hogy az EU és Brazília közötti stratégiai partnerség mindig is indokolt lenne, és hogy ezzel a kérdéssel kapcsolatban az az egyetlen hiba, hogy már sok időt veszítettünk. A négy BRIC-ország – Brazília, Oroszország, India és Kína – közül Brazília volt az egyetlen, amellyel az EU a július 4-i csúcstalálkozóig nem tartott magas szintű találkozót. Ez annál is inkább visszás volt, hogy Brazília a legjelentősebb regionális hatalom Dél-Amerikában. Demokratikus állam, az új demokráciákra jellemző hibákkal, amely osztja a mi értékrendünket. Hagyományos és megbízható szövetséges, valamint igen jelentős gazdasági partner regionális szinten és a világgazdaság szempontjából.
Mindezen okok miatt a Brazíliával való stratégiai partnerség indokolt, mert ez az ország egyedül is az Európai Unió stratégiai partnerének számít. Mindemellett más okokat is felhozhatunk a Brazíliával való kapcsolat és stratégiai partnerség erősítésére. Ahogy azt a Bizottság közleménye kimondja, ez a kapcsolat lehet a Mercosurral folytatandó párbeszéd kialakításának hajtóereje, és annak is kell lennie. A két partnerség nem áll ellentétben egymással; kiegészítik egymást. Ezenkívül a kapcsolat kedvező tényező lehet – és annak kell lennie – a Kereskedelmi Világszervezetben kialakítandó megoldások szempontjából. Végezetül, a kapcsolat éppígy arra utaló jelzés lehet – és annak is kell lennie –, hogy az Európai Unió elismeri ennek az országnak a különleges jelentőségét a nemzetközi kapcsolatokban, és ezt az ENSZ reformjával kapcsolatos tárgyalás során figyelembe szándékozik venni.
Elnök úr! Egyre inkább szükség van arra, hogy az Európai Unió globális gazdasági partnerként lépjen fel, és a Brazíliával való stratégiai partnerség azt jelzi, hogy ezt az irányt akarjuk követni. Ezen az úton kell haladnunk, ha megállapodást akarunk kötni a Mercosurral. Méltánytalan is volna kizárni Brazíliát a kiváltságos kétoldalú kapcsolatok köréből, ám mindenekelőtt súlyos politikai hiba lenne.
Silvia-Adriana Ţicău (PSE). – (RO) Tisztelt elnök úr! Szeretném hangsúlyozni ennek a dokumentumnak a fontosságát, az EU–Mercosur küldöttség tagjaként pedig szeretném kiemelni a régió jelentőségét. Ez egy hatalmas térség sok lakossal, ígéretes régió, amelynek gazdasági növekedését elő kell segíteni.
A régió rengeteg természeti erőforrással rendelkezik, és a Mercosur régió exportjának 25%-a tulajdonképpen az Európai Unióba irányul. Fontos, hogy segítséget nyújtsunk a régió gazdasági, ipari fejlődéséhez, ugyanis e régió rendkívül fontos szerepet fog játszani az éghajlati változások kérdésében, és ezért támogatnunk kell a regionális integrációt.
A 2007–2013-as stratégia esetében a Mercosurral való kapcsolat számára juttatott költségvetés egyötöde az oktatás és az információs társadalom fejlesztésének finanszírozására fog szolgálni, ami rendkívül fontos, figyelembe véve, hogy Brazíliában körülbelül 90%-os az analfabetizmus. Ezenkívül úgy gondolom, hogy Brazília fontos szerepet játszik azért is, mert a Mercosur régió lakosságának csaknem fele Brazíliában lakik. Ismételten megjegyzem, hogy az éghajlat változásai nagyon fontosak, és ez a régió jelentős szerepet tölt be a kérdésben.
Georgios Papastamkos (PPE-DE). – (EL) Tisztelt elnök úr! Kétségtelen, hogy Brazília jelentős kereskedelmi szerepet tölt be a világban. Ezért kívánatos, hogy erősítsük az EU és Brazília közötti gazdasági kötelékeket.
Brazília legfőbb kereskedelmi partnere az EU, ugyanakkor Brazília az EU-nak csak a tizenkettedik legfontosabb kereskedelmi partnere. Az EU és Brazília közötti stratégiai partnerség véleményem szerint nem fog megosztó hatással járni a régióközi kapcsolatokban a Mercosur régió egészére nézve..
Mindazonáltal ez a kapcsolat kiegészítő szerepet játszhat két területen: a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) többoldalú tárgyalásain, valamint az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi övezet kérdésében. Ez lesz a legnagyobb régióközi együttműködési térség; amely ellenpéldaként rávilágít majd a többoldalú és régióközi tárgyalásokon történő előrehaladás hiányára. A két tárgyalási terület nagymértékben összekapcsolódik.
Az EU és a Mercosur közötti szabadkereskedelmi terület – a WTO Dohai Fordulójához hasonlóan – a mezőgazdasági termékek kereskedelmével kapcsolatos kérdésekbe keveredett bele. E téren Brazília szerepe különösen fontos: tekintettel a tágabb régió gazdasági stabilitására és integrációjára gyakorolt hatására, Brazíliának kreatívan hozzá kellene járulnia ahhoz, hogy az EU és a Mercosur között kiegyensúlyozott, ambiciózus megállapodás jöjjön létre.
A WTO szintjén Brazília nem várhat arra, hogy a fejlett tagállamok mezőgazdasági áruinak piacai további egyoldalú megnyitására sor kerül. Tisztelt biztos úr, a Tanács soros elnöke! A többi felemelkedő gazdasághoz hasonlóan a Dohai Forduló jelenlegi tárgyalásain Brazíliának is ki kell vennie a maga részét a felelősségből a különösen protekcionista piacok megnyitása iránti tényleges kötelezettségvállalások, valamint a WTO szabályainak és fegyelmi szabályzatának betartása révén.
Józef Pinior (PSE). – (PL) ) Tisztelt elnök úr, biztos úr, miniszter úr! Először is szeretnék azon meggyőződésemnek hangot adni, miszerint a portugál elnökség helyes stratégiát követ az Európai Unió és Brazília közötti stratégiai partnerség megvalósítása tekintetében. Úgy vélem, hogy az Európai Uniónak minél gyorsabban el kellene indítania és végleges formába kellene öntenie ezt a partnerséget. Brazília által a modern globalizált világban betöltött – gazdasági és kulturális – szerep egyértelmű, ahogy a Brazíliának az Egyesült Nemzeteken belüli szerepe is.
Az Európai Unió és Brazília közötti stratégiai partnerség lehetővé fogja tenni a kölcsönös kapcsolatok ösztönzését, és világviszonylatban hasznos lesz a mai politikai, kulturális és a gazdasági rend szempontjából. Újra megismétlem, globálisan a politikai harmónia fejlesztésére szolgál.
Úgy gondolom, hogy ez a stratégiai partnerség semmiképpen nem akadályozza majd a Mercosurral való stratégiai partnerség kialakítását. A Mercosurral való partnerség éppenhogy igényli a Brazíliával való partnerséget.
Vasco Graça Moura (PPE-DE). – (PT) A portugál elnökség programja a kezdettől fogva magában foglalta a Brazíliával való csúcstalálkozó megtartását. Világossá vált idővel az is, hogy a felek javasolni fogják a stratégiai partnerség alapjainak lefektetését. Így nincs sok értelme annak, hogy most meglepetésünket vagy aggodalmunkat fejezzük ki a Mercosur figyelmen kívül hagyása és Brazília indokolatlan vagy túlságosan korai pártfogolása miatt.
Az európai exportőrök szempontjából nem becsülhetjük alá a brazil kereskedelmi piac nagyságát. Az Európai Unió nem pazarolhatja el a Brazíliával való stratégiai partnerség megvalósításának lehetőségét. A tények azt bizonyítják, hogy az Európai Uniónak a Mercosurral, illetve Brazíliával való kapcsolatai arra vannak kárhoztatva, hogy eltérő ütemben fejlődjenek. Ez nem ideális, de semmi sem bizonyítja, hogy az, ami gyorsabban halad, bármilyen kárt okoz másnak. Éppen ellenkezőleg, erős ösztönzést jelenthet a dolgok felgyorsítására.
Napjainkban Brazília egy felemelkedő világhatalom, a Mercosur-tagállamok közül az egyetlen, piaci részesedése a Mercosur-piac 85%-át teszi ki. Brazília képviseleti demokrácia. Az Európai Unió egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, egy olyan ország, amelynek 200 millió lakosa az egyik legelterjedtebb európai nyelvet – a portugált – beszéli, és amelynek civilizációs és kulturális értékei szorosan kapcsolódnak Európa értékeihez. Azon előnyök sérelme nélkül, amelyeket a Mercosurhoz fűződő kapcsolatok valódi fejlődése jelentene az EU számára, úgy gondolom, hogy nincs, és nem is volt semmilyen nyomós érv a Brazíliával fenntartott kapcsolatunk erősítésének és bővítésének késleltetése mellett. Az sem az Európai Unió feladata, hogy a Mercosur tagjai közötti belső viszontagságokat felügyelje.
Ha másképp gondolkodunk és a végtelenségig halogatjuk az Unió rendkívül fontos célkitűzéseinek elérését, úgy vágyálmokat kergetünk, ami összeegyeztethetetlen a jelenlegi helyzettel. Ez esetben ugyanis úgy tennénk, mintha a terveink és kívánságaink megvalósultak volna, noha nem így történt, és nem is tudjuk, mikor válnak valóra.
Sérgio Sousa Pinto (PSE). – (PT) A Mercosuron belüli regionális integráció kísérlete alapjában véve mind gazdasági, mind politikai szinten siker volt. Vitathatatlan tény, hogy a Mercosur hozzájárul a régió demokratikus konszolidációjához és a blokkon belüli kereskedelmi volumen növekedéséhez.
Igaz, hogy az EU és a Mercosur közötti tárgyalások pillanatnyilag megtorpantak, mert várunk a Dohai Fordulón megszületendő kötelezettségvállalásokra és megállapodásokra, amelyek a kétoldalú kereskedelmi tárgyalásaink új kiinduló pontjául szolgálhatnak. Bár nem szeretnék túl pesszimistának tűnni, az a veszély fenyeget bennünket, hogy a Dohai Fordulóval pusztán a drága időnket vesztegetjük. Az EU-nak hozzá kell járulnia a dél-amerikai regionális integráció sikeréhez azáltal, hogy minden erőfeszítést megtesz a két blokk közötti eredményes tárgyalások érdekében.
Kapcsolatunknak sokkal szélesebb körűnek kell lennie az egyszerű szabadkereskedelmi megállapodásnál. Egy globális megállapodásról van itt szó, amely sokat többet jelent az azon árukkal kapcsolatos számadatoknál és mennyiségeknél, amelyekkel kereskedni szeretnénk. A társulási megállapodás magában foglalja az együttműködést és a politikai párbeszédet, amelyek a jövőbeni kapcsolatunk alapvető pillérét képezik.
Napjainkban senki sem vonja kétségbe, hogy az Európai Uniónak szüksége van Iberoamerikára, valamint annak nagyszerű vívmányára, a Mercosurra annak érdekében, hogy megvalósítsa a kiegyensúlyozottabb és multilaterális nemzetközi rend kialakításával kapcsolatos célkitűzését.
Az Európai Bizottság elnöke és a Mercosur soros elnöke, Tabaré Vásquez, Uruguay elnöke által a szeptember 19-i találkozót követően tett együttes nyilatkozat, amelyben azt ígérik, hogy az év végére a két blokk együttes nyilatkozatot tesz közzé a környezetvédelemről és az éghajlatváltozásról, fontos példája ennek a politikai együttműködésnek. A Mercosur nagyon ígéretes, ami a gazdasági integrációt illeti, valamint abból a szempontból is, hogy Dél-Amerika politikailag megerősödhet a nemzetközi porondon, de ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk, vagy úgy tehetünk, mintha nem látnánk azt, ami a szemünk előtt van – Brazília kétségbevonhatatlan, a tények erejével igazolható vezető hatalmi pozícióját Dél-Amerikában. Brazília a Mercosur lelke és hajtóereje. Brazília – amelynek 190 millió lakosa van és a Mercosur GDP-jének körülbelül 75%-át kitevő gazdasága – az egyetlen olyan BRIC-ország, amellyel eddig az Unió nem tartott csúcstalálkozót.
Hölgyeim és uraim! Képtelenség azt gondolni, hogy az Európai Unió kioktathatja Brazíliát a Mercosur jelentőségéről, vagy kinevezheti magát a Mercosur védelmezőjének Brazília színe előtt. Ez teljesen nevetséges. Ezenkívül Brazília az egyetlen Mercosur-ország, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagságára pályázik, amelyet meg is érdemel, és amely révén egész Latin-Amerikát fogja képviselni ebben a fontos szervezetben.
Charles Tannock (PPE-DE). – Tisztelt elnök úr! Régebben az EU által a regionális multilaterális blokkok, például a Mercosur számára nyújtott preferenciális elbírálás révén ösztönzött latin-amerikai regionális integráció védelmezője voltam. Sajnálatos módon azonban – a tagországok (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay) kulturális közelsége ellenére – a nemzeti érdekekhez viszonyítva a Mercosur politikai szempontból továbbra is túl gyenge, ezért akadályozza az EU-éhoz hasonló egységes piac létrejöttét a régióban – bár ezt természetesen hosszú távú célnak kell tekintenünk.
A Mercosur működése nehezebbé vált azáltal, hogy Venezuela nemrégiben a csatlakozás mellett döntött, és Chávez szabadpiac-ellenes retorikája még nagyobb mértékű protekcionizmushoz vezetett a Mercosuron belül, amelynek az EU-val való tárgyalásai bizonyos időre megrekedtek. Ezért örvendetesnek tartom, hogy, amint arról júliusban megegyezés született, az EU Brazíliával stratégia kétoldalú partnerséget szorgalmaz, azzal a Brazíliával, amely gazdasági óriás, de amelynek a világkereskedelemből való részesedése a többi fejlődő országéhoz viszonyítva még mindig túl kicsi – pontosan azért, mert nem kötött előnyös kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodásokat, túl sok bizalmat helyezve a Mercosurba.
Mexikótól eltérően – amely már kötött megállapodást az EU-val, és amely napjainkban a másik domináns latin-amerikai szereplő – Chávez olajdollárokból Argentína irányába tanúsított nagylelkűsége arra kényszerítette Brazília elnökét, Lulát, hogy ne törődjön többet a Mercosur ügyeivel, míg lehetővé tette Kirchner argentin elnök számára protekcionista álláspontjának erősítését.
Manapság a populista Ecuador is sokat hallat magáról azáltal, hogy a Venezuela vezette, Egyesült Államok-ellenes, bolivári alternatíva Amerika számára (ALBA) elnevezésű kereskedelmi kezdeményezés való csatlakozása ellenére a Mercosurhoz is csatlakozik.
Az Argentína és Uruguay közötti legújabb csetepaté egyértelműen bizonyítja, hogy a Mercosur nem képes hatékonyan fellépni a partnerek nézeteltéréseinek rendezésében, amelyek oka egy uniós finn vállalat, a Botnia által az Uruguay folyó partján építendő papírgyár. Kirchner elnöknek nem sikerült leállítania a projektet, ugyanakkor magára haragította szomszédját és Mercosuron belüli partnerét, Uruguay-t azzal, hogy megtagadta, hogy a Mercosur szupranacionális intézményei dönthessenek ebben a kérdésben. Ehelyett mit csinált? A spanyol királyhoz fordult, hogy döntsön ő.
David Casa (PPE-DE). – (MT) Tisztelt elnök úr! Ma egy olyan megállapodás van előttünk, amely megismétli és megerősíti, hogy az Európai Unió fontos szerepet játszik a világpolitika színpadán – olyan szerepet, amelynek nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk, mert az államok ezen uniójának sikerei közé tartozik. Ez a megállapodás nem csupán a szomszédos országokkal, hanem más földrészek országaival való kapcsolat erősítését hangsúlyozza, különösen azokkal, amelyek több százmillió európai származású embernek adnak otthont például Latin-Amerikában és Közép-Amerikában. Mindkét félnek érdekében áll, hogy ezek a kapcsolatok a párbeszéd és az elképzelések áramlása révén tovább erősödjenek. Biztosítanunk kell azonban, hogy gondosan védelmezik a demokráciát azokban az országokban, amelyeknek valamilyen segítséget nyújtunk. Azt is biztosítanunk kell, hogy mindenféle, közvetlen és közvetett segítségnyújtás a szegénység csökkentésére, az egyenlőség növelésére és végül, de nem utolsósorban a világ két régiója közötti egyenlőtlenség csökkentésére szolgáljon. Ennek mindig az átláthatóság és az elszámoltathatóság elveinek alapján kell megvalósulnia. Ezenkívül a szólásszabadság és az alapvető jogok védelmét minden tárgyaláson prioritásként kell kezelni. Noha az Európai Uniónak bizonyos időszakokban segítséget kell nyújtania meghatározott országoknak, de különleges segítséget igényel, biztosítanunk kell, hogy erre strukturált keretek között kerüljön sor, hogy senkit ne felejtsenek el, és hogy a javakat igazságosan osszák el. Európai parlamenti képviselőként lehetőség szerint támogatnunk kell az Európai Unió és a Mercosur közötti kapcsolatokat, valamint meg kell határoznunk, hogyan erősítsük meg a gyenge pontokat, hogy – amennyire lehetséges – biztosíthassuk a kapcsolatok eredményességét és sikerét. Mivel programunkban egyre nagyobb jelentőséget kapnak az olyan új kihívások, mint például az éghajlatváltozás, ezeket a kapcsolatokat egy stratégiai partnerség kezdetének kell tekintenünk, amelynek a környezetvédelmi dimenzió és a fenntartható fejlődés is része lesz majd, kölcsönös hasznot generálva.
Manuel Lobo Antunes, a Tanács hivatalvezetője. – (PT) Tisztelt elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Nagyon köszönöm a közreműködésüket.
Korábban már többször is nyílt alkalmam arra, hogy az Európai Parlament számára magyarázattal, indoklással és tájékoztatással szolgáljak az EU és Brazília közötti első csúcstalálkozóval, illetve annak eredményeivel és céljaival kapcsolatban. A Brazíliával való stratégiai partnerség fontosságát ugyanakkor ma már több képviselő részletesen kiemelte, és én csak örülni tudok annak, hogy azon államok, amelyekről először úgy tűnt, hogy bizalmatlanok, illetve habozók a portugál kezdeményezés szándékait illetően, most érezhetően megértőbbnek tűnnek azon stratégiai döntés iránt, amelyet Portugália, a soros elnökséget betöltő ország, de az Európai Unió egésze is hozott Brazíliával kapcsolatban.
Brazília jelentőségéről politikai és gazdasági szempontból, valamint a környezetvédelem és az energia tekintetében beszélünk és beszéltünk itt a Parlamentben, amely tényezők a mai világ alapvető részét képezik, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Különös lenne – ahogy arra rámutattunk –, ha az Európai Unió stratégiai partnerséget alakítana ki Oroszországgal, Indiával és Kínával, de Brazíliával nem. Úgy gondoljuk, hogy megszüntettük ezt a hiányt, és ezenkívül úgy véljük, hogy néhány éven belül mindenki egyértelműen helyeselni fogja a portugál elnökség e kezdeményezését. Mi azonban azt is mindig egyértelművé tettük, hogy ez a stratégiai partnerség, amelyet véleményünk szerint az Európai Uniónak létre kell hoznia Brazíliával, a legkevésbé sem zárna ki vagy korlátozna más olyan kapcsolatokat, amelyeket gazdasági és politikai szinten szintén folytatni szeretnénk a Mercosurral.
Meg kell mondanom, hölgyeim és uraim, hogy ezzel kapcsolatban meglehetősen nyugodt vagyok, mert Portugália mindig azon EU-országok közé tartozott, amelyek folyamatosan a Mercosur-országokkal fentartott szolidaritáson alapuló, szoros és mély kapcsolatért küzdöttek a kapcsolat minden vonatkozásában. Ezért sem nem tétovázunk, sem nem szeretnénk, hogy az a benyomás alakuljon ki, hogy a Brazíliával való partnerség kizárja vagy kizárhatja a Mercosur-országokkal való szoros partnerséget.
Ez a felfogás, amely a kiegészítő jelleg helyett mások kizárást vetíti előre, nem hasznos számunkra, és mindenekelőtt úgy tűnik, hogy nem felel meg a valóságnak sem – sőt szöges ellentétben áll azzal. Ráadásul – ahogy arra rámutattunk – éppen az EU és Brazília közötti csúcstalálkozó záróközleménye jelenti ki nyíltan és teljesen egyértelműen, hogy az Európai Unió és Brazília együtt fog munkálkodni annak érdekében, hogy az EU és a Mercosur közötti társulási megállapodás végre létrejöhessen.
Mindannyian tudjuk, hogy z EU és a Mercosur közötti társulási megállapodás milyen hányattatásokon ment keresztül. Tényleg zsákutcába jutottunk, nagyrészt – mint ismeretes – az Európai Unió és a Mercosur közötti kereskedelmi problémák miatt. Időközben elkezdődött a dohai forduló, és az ott történtek nyilvánvalóan szintén hatást gyakoroltak az EU és a Mercosur közötti tárgyalások kereskedelmi vonatkozásaira.
Egyértelművé szeretném azonban tenni az Önök számára, hogy amint a portugál elnökség úgy véli, hogy adottak a minimális feltételek a vita és a kapcsolat újraindításához, nem fogunk tétovázni. Arról is biztosítjuk Önöket, hogy amennyiben erre nem kerül sor a portugál elnökség ideje alatt, akkor Portugália mint tagállam – ahogy azt mindig is tette, és ahogy arra mindig is törekedett – nem fogja elmulasztani, hogy felhívja partnerei figyelmét a Mercosurral való társulási megállapodás valamennyi dimenziójára kiterjedő tárgyalások újraindításának nagyon is valós szükségességére.
Végezetül el kell mondanom Önöknek, hogy gondolkodunk azon, hogy lehetőség szerint még a portugál elnökség alatt magas szintű trojka-találkozót tartsunk a Mercosur-országokkal. Jelenleg vizsgáljuk ezt a lehetőséget, és ahogy mondtam, annak a lehetőségét, hogy a portugál elnökség menetrendjébe beillesszük ezt a találkozót, amely menetrend, mindannyian tudjuk, nagyon sűrű és összetett, ám minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy újraindíthassuk – politikai szinten is – a Mercosur-országokkal ezt a vitát.
Ján Figeľ, a Bizottság tagja. − Tisztelt elnök úr! Én is nagyon hálás vagyok a beszélgetés légköréért, a vitáért és a témával kapcsolatos valódi nyitottságért. Úgy gondolom, hogy reagálnunk kell a korszak realitásaira, és szerencsére most sokkal több fontos partnerünk van a többoldalú együttműködés vonatkozásában, mint esetleg 10 vagy 20 évvel ezelőtt. A tény az, hogy Brazília az egyetlen ország, amelyet a BRIC-csoport tagjai közül kimaradt, a G8-ak által a csúcstalálkozójukra rendszeresen meghívott öt ország egyike, egy olyan ország, ahová olyan mennyiségű európai uniós befektetés irányul, mint az EU-országokból Oroszországba, Kínába és Indiába összesen, tehát valóban nagyon fontos partnerünk.
Még ennél is fontosabb hozzátenni, hogy a stratégiai partnerség kiegészíti az általános, szélesebb körű prioritásokat, többek között a Latin-Amerikával és a Mercosurral való együttműködést is: magán a partnerségen belül az egyik közös stratégiai kérdés a regionális integráció, valamint az EU és a Mercosur közötti társulási megállapodás előmozdítása.
Sok minden elhangzott a tartalommal kapcsolatban, és bizonyos aggályok is hangot kaptak. Ezekkel foglalkoztunk. Például az élelmiszer-biztonság terén ez év első felében intenzív ellenőrzési programot hajtottunk végre, különösen a marhahús, a halászati termékek és a baromfihús tekintetében. Jelentős javulásokat tapasztaltunk az élelmiszerbiztonság terén, sok hibát nagy részben orvosoltak, de természetesen a munka folytatódik, ahogy néhányan Önök közül említették, politikai szinten is. A biztos úr a jövő hónapban Brazíliába látogat, hogy megvitassa ezt a területet, amely a szorosabb együttműködés nagyon fontos aspektusát képezi.
Közös ügyünk, közös érdekünk, hogy a dohai fejlesztési forduló sikeresen záruljon le. Ebben a vonatkozásban minden oldalon minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy remélhetőleg még ebben az évben befejeződjenek a tárgyalások.
Egy apró észrevételt teszek azzal kapcsolatban, hogy mit tehetünk a többi országgal való együttműködés előmozdítása terén. Van például egy terület, amelyet pozitív példaként szeretnék felhozni. Brazília az első latin-amerikai ország, amellyel kutatási programunkban együttműködünk, és e tapasztalat és híd révén úgy gondolom, hogy fokozatosan többet tehetünk más országokban. Tehát Brazília nem a többiek ellen van; a térségben az egyik vezető gazdaság és partner, és az együttműködés összességében fejlődik. Tökéletesen kiegészíti arra irányuló törekvéseinket, hogy a latin-amerikai kontinensen nagyobb mértékű integráció jöjjön létre.
A Bizottság a kérésnek megfelelően pontosan tájékoztatni fogja Önöket a folyamatról. Jelenleg a brazil félnek a közleménnyel kapcsolatos politikai reakciójára várunk. A válasz alapján megpróbálunk közösen megfogalmazni egy cselekvési tervre vonatkozó javaslatot, majd ezt követően remélhetőleg elfogadtatjuk és végrehajtjuk ezt a cselekvési tervet.
Végül, de nem utolsósorban szeretném hálámat kifejezni az elnökségnek elkötelezettségéért és rendkívül pozitív hozzájárulásáért, nem csupán az első történelmi jelentőségű csúcstalálkozóra gondolva, hanem az EU és Brazília, valamint szélesebb körben az EU és a Mercosur közötti együttműködés fejlesztésének területére is.
Elnök. – Nagyon köszönöm, biztos úr.
A vitát berekesztem.
12. Zöld könyv a városi szállításról (vita)
Elnök. – A következő napirendi pont a városi szállításról szóló zöld könyv.
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Tisztelt elnök úr! Korábban a biztosok testületéhez nyújtottam be ezeket a városi mobilitásról szóló javaslatokat, és örülök annak, hogy most az Európai Parlamentnek is ízelítőt adhatok ezekből.
Az Egyesült Nemzetek az éghajlatváltozásról szóló nemzetközi konferenciát készíti elő, amelyet Balin rendeznek meg decemberben. Tegnap New Yorkban az államfők részvételével sor került egy előkészítő ülésére, amelyen az Európai Unió előterjesztette rendkívül ambiciózus javaslatát az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának legkésőbb 2050-ig a felére történő csökkentéséről.
A városi közlekedés azon területek közé tartozik, ahol erőfeszítéseket kell tenni. Az egyéni és tömegközlekedés, valamint az teheráru-szállítás felelős a közutakról származó CO2-kibocsátás 40%-áért és az egyéb szennyező anyagok kibocsátásának 70%-áért.
Az általam a mai napon Önök elé terjesztett zöld könyv egy januártól júniusig tartó intenzív kezdeti konzultáció eredményeképpen született meg: megbeszéléseket folytattunk intézményekkel, városi önkormányzatok képviselőivel, az érintettekkel és a lakossággal. Ebből a konzultációból az derült ki, hogy az érintettek nagyon szívesen felhelyeznék az európai napirendre a városi mobilitás kérdését. Nem hagyhatjuk az európai helyi hatóságokra, valamint a városokra és a nagyvárosokra, hogy saját maguk oldják meg ezt a nagy kihívást jelentő helyzetet.
Nem áll szándékomban, hogy központi megoldásokat szabjak meg, amelyek nem felelnek meg a helyi körülményeknek. Az Uniónak – az összes érintett féllel együttműködve – inkább az a szerepe, hogy felismerje a városi mobilitás akadályait, és megoldásokat találjon azok megszüntetésére. Az Európai Uniónak fel kell hívnia a figyelmet erre a kérdésre és szükség esetén vezető szerepet kell vállalnia.
Milyen szempontok alapján kell átgondolnunk a városi mobilitás kérdését? Személy szerint én úgy gondolom, hogy öt alapvető célt kell kitűzni. Először is, elnök úr, hölgyeim és uraim, ki kell alakítani a közlekedési dugóktól mentes városokat és nagyvárosokat. Európa-szerte a városok és nagyvárosok központjaiban egyre növekvő forgalom miatt állandó közlekedési dugók alakulnak ki. A városi forgalmi dugók gazdasági következményei az EU bruttó hazai termékének körülbelül 1%-át teszik ki. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem létezik egyetlen megoldás a forgalmi dugók csökkentésére. A tömeg- és társas közlekedést, a gyalogos közlekedést és a kerékpározást – amelyek a személygépkocsi-használat alternatíváját jelentik – biztonságosabbá és vonzóbbá kell tenni. A személygépkocsik közös használata (az autót egy utazás során több ember osztja meg egymás között – „car-pooling” –, illetve az autót több ember használja különböző időpontokban – „car-sharing”), valamint hatékonyabb teherszállítási rendszer bevezetése a városok és a nagyvárosok közlekedését dinamikusabbá teheti.
Másodszor, az energiahatékonyság javulása és az alternatív üzemanyagok használata következtében a városok és a nagyvárosok zöldebbé válnak. A városi forgalomkorlátozások, a zöld zónák létrehozása és a városi útdíjak alkalmazása a megoldás részét képezhetik, de fejleszteni és javítani kell a tömegközlekedési infrastruktúrát.
Ezenkívül a városoknak és a nagyvárosoknak intelligensnek kell lenniük. Az európai városokban és nagyvárosokban jelenleg állandóan nő a teher- és az utasszállítás iránti igény. Az intelligens szállítási és forgalomirányítási rendszerek, valamint a műholdas navigáció a lehetőségek tárházát kínálja a mobilitás fejlesztéséhez, amennyiben élünk az általuk biztosított lehetőséggel. A városokban és a nagyvárosokban a kiszállítás racionalizálása a műholdas navigációs tájékoztatás alkalmazásával fejleszthető. Ez jelenleg a GPS, a jövőben pedig a Galileo alkalmazását jelenti.
Negyedszer, a városoknak és a nagyvárosoknak jobban ”hozzáférhetőnek” kell lenniük. Mindenekelőtt a fogyatékkal élők, a csökkent mozgásképességűek, a kisgyermekes családok számára. Mindenki számára lehetővé kell tenni, hogy használhassa városaink és nagyvárosaink infrastruktúráját. Alapvető fontosságú, hogy a városfejlesztés hatékony és körültekintően átgondolt legyen. Természetesen az elővárosokban élők számára is biztosítani kell a városok megközelíthetőségét, ami azt jelenti, hogy hatékony kapcsolatokat kell létrehozni a városi és elővárosi közlekedés között. Elő kell segítenünk, hogy minőségi tömegközlekedés, sőt az utasok jogairól szóló charta jöjjön létre.
Ötödször és végezetül, biztonságosabb városokra és nagyvárosokra van szükségünk. Rá kell mutatnom arra, hogy a közúti balesetek kétharmada városi térségekben fordul elő. A halálesetek egyharmada – háromból egy haláleset – városi térségben következik be. Ha emberek életét akarjuk megmenteni, intézkedéseket kell tennünk annak érdekében, hogy az emberek magatartása, a járműpark és az infrastruktúra biztonságosabbá váljon. Figyelembe kell vennünk annak szükségességét, hogy a jövőbeni járművezetők oktatása során előtérbe kell helyeznünk a járművezetés ökológiai aspektusát. Általánosságban biztosítanunk kell, hogy Európában fokozottabban tartsák be a közúti közlekedés szabályait.
Elnök úr, hölgyeim és uraim! Ez a zöld könyv lehetővé teszi, hogy legkésőbb 2008. március 15-ig széles körű konzultációt indíthassunk a kormányok, az üzleti világ és polgárok részvételével. A dokumentum 25 világosan feltett, nyílt kérdést fog tartalmazni.
A vitában való részvételemet követően, 2008 őszén cselekvési tervet szándékozom benyújtani, amely konkrét intézkedéseket javasol, míg a feladatokról és a kötelezettségekről egyértelmű elképzelést terjeszt elő a szubszidiaritás elvének figyelembevételével. A cselekvési ütemtervet is elkészítem.
A konzultációs folyamatban az Európai Parlamentnek, valamint a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságnak természetesen jelentős feladatot kell vállalnia. Általánosságban úgy gondolom, hogy a városi mobilitásról szóló széles körű vita révén mindannyian teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez valóban érinti a polgárok mindennapjait, és ha az európai uniós polgárság jelent bármit is, akkor biztonságosabb városi mobilitásra kell törekednünk, amely nagyobb összhangban van a környezetvédelmi előírásokkal.
Elnök úr, hölgyeim és uraim! Előre is szeretnék köszönetet mondani az értékes közreműködésükért. Most arra kérem Önöket, hogy tegyenek észrevételeket a szöveggel kapcsolatban. A szövegről szóló tájékoztatóm elég rövid volt, de úgy gondolom, hogy elég részletes is. El kell mondanom, hogy a dokumentumot valamennyi európai parlamenti képviselő megkapja majd. Ebben a formában épp most fogadta el a biztosok testülete. Minden szükséges intézkedést megtettem annak biztosítására, hogy minél hamarabb értesülhessenek róla.
Elnök. – Nagyon köszönöm, biztos úr.
Ritkán fordul elő, hogy egy vita ennyire aktuális, mivel Ön éppen csak hogy kijött az ülésről. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan eljuttatták hozzám a zöld könyv egy példányát.
Ismerik a szabályt, hölgyeim és uraim: a „catch-the-eye” módszert fogjuk alkalmazni.
Georg Jarzembowski (PPE-DE). – (DE) Tisztelt elnök úr, alelnök úr, hölgyeim és uraim! A képviselőcsoportom nevében köszönetünket szeretném kifejezni. Ez egy fantasztikus elképzelés – a mobilitás előmozdítása, miközben intézkedések történnek a katasztrófák és a környezetszennyezés elkerülése érdekében. Ön azonban azt is hangsúlyozta, hogy szeretnék betartani a szubszidiaritás elvét. Ha elolvassuk a dokumentumot, kiderül, hogy nagyon gyakorlatias javaslatok szerepelnek benne például a városi útdíjakról és egyéb témákról. Hogyan szeretnék Önök biztosítani, hogy a kiváló javaslataik és a mindannyiunk által várt vita, amely egy egész évig fog tartani, nem vezet oda, hogy megmondjuk a városoknak és régióknak, hogy mit csináljanak, hanem valóban csak ösztönzést adunk arra vonatkozóan, hogy a legjobb gyakorlatot alkalmazzák? Egyetértünk abban, hogy tennünk kell valamit a városokért, valamint ki kell alakítanunk a legjobb gyakorlatot. Jól ismerjük a baleseti statisztikákat. Sok nagyvárosban és városban magas a baleseti arány, máshol viszont nem. Ez attól függ, hogy helyileg hogyan kezelik a dolgokat.
Hogyan szeretnék majd kezelni a kollektív elképzelések kidolgozását anélkül, hogy Európa támogatását a városok és a régiók leereszkedőnek éreznék?
Saïd El Khadraoui (PSE). – (NL) Tisztelt elnök úr, biztos úr! Tudjuk, hogy még az egész folyamat elején tartunk, és ezért nagyon kíváncsi vagyok az érintettek válaszaira és az Önök által a következő évre tervezett konkrét intézkedésekre. Úgy gondolom azonban, rendkívül fontos, hogy ez a kérdés szerepeljen a politikai napirenden, bizonyítandó, hogy a Bizottság és az Európai Unió egésze prioritásként kezeli ezt a kérdést egyrészt azért, hogy fenntartható mobilitás jöjjön létre, másrészt az éghajlatra vonatkozó megállapodásaink valóra váljanak. Az egyik legfontosabb dolognak tartom, hogy egy olyan eszközt hozzunk létre, amelynek segítségével a több városban már meglévő jó példákat kicserélhetjük olyan módon, hogy azokból tapasztalatokat nyerhessünk. Minden város és minden probléma más, én mégis úgy gondolom, hogy mindennek a kulcsa egy hatékony mechanizmus létrejötte, és kíváncsi vagyok az ezzel kapcsolatos nézeteire. Hogyan cserélhetjük ki mindazon kiváló elképzeléseket, amelyek a kisebb és nagyobb városokban a kapcsolatok alapját képezik, hogy tanulhassunk is azokból?
Jean Marie Beaupuy (ALDE). – (FR) Tisztelt elnök úr! Biztos úr, különös örömmel nyugtáztam az Ön által meghatározott öt célkitűzét, bár ahogy utólag említette, a márciusban befejeződő konzultációt követően kerül sor konkrét intézkedésekre.
Engedje meg, biztos úr, hogy elismételjem azt, amire a városi és lakhatási frakcióközi csoport tagjai rámutattak: integrált megközelítést kell alkalmaznunk nemcsak a városok, hanem – ahogy korábban Ön elmondta – az elővárosok esetében is.
Az integrált megközelítés részeként – szem előtt tartva, hogy az Európai Unió regionális alapokat (ERFA, ESZA és EMVA) működtet, melyek közül az utóbbi a vidéki és elővárosi térségekre is kiterjed – önnek és a többi biztosnak figyelembe kell vennie ezeket a különféle adottságokat, hogy a városok és a helyhatóságok valóban megvalósíthassák integrált megközelítésük rendszerét. Ezért ma ismételten kérem, hogy a városi közlekedéssel kapcsolatban vegyük tekintetbe az integrált megközelítés elvét.
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Tisztelt Jarzembowski úr, ezek javaslatok. Nem befejezett tények. Minden egyes kérdéssorozat végén egy bekeretezett részben feltettük azt a kérdést, hogy mi legyen az Európai Unió szerepe. Ezért nem is szándékozom megjósolni a vita kimenetelét. A kérdés nyitott, és valóban be kell bizonyítani, hogy létezik tényleges európai hozzáadott érték a kérdésben. Nem akarunk semmilyen felügyeleti jogot gyakorolni az európai városok és nagyvárosok felett.
Tisztelt El Khadraoui úr, úgy gondolom, hogy fején találta a szöget: szeretnénk, ha ez a kérdés politikai prioritássá válna. Úgy vélem, hogy a saját gondolataimat fejezte ki a témával kapcsolatban. Azt szeretném, hogy a választott tisztviselők – egymás támogatásával és a bevált gyakorlat alkalmazása, valamint a legjobb tapasztalatok megosztása révén – valahogy meggyőzzék honfitársaikat arról, hogy vegyenek részt ezekben a bátrabb és sokkal inkább környezetbarát városi politikákban.
Beaupuy úr kiegészítette az Ön által elmondottakat azzal, hogy rámutatott arra, hogy igazán csak az integrált megközelítés alkalmazásával lehetünk sikeresek, ami valójában azt jelenti, hogy a városfejlesztőknek a jövőbeni mobilitási követelmények, és különösen az elővárosi térségek konstrukciójának figyelembevételével kell megtervezniük a városok és nagyvárosok fejlesztését: ez pedig nem lehet ötletszerű. Külön köszönetet szeretnék mondani Beaupuy úrnak és a városi mobilitással foglalkozó csoportnak, amely – ebben biztos vagyok – hasznosan közre fog működni.
Jan Olbrycht (PPE-DE). – (PL) Tisztelt elnök úr! Mindenekelőtt szeretném köszönetemet kifejezni a városi közlekedés témája iránti tanúsított érdeklődésért. Ez egy rendkívül komoly és bonyolult kérdés, főleg mivel az EU eleve foglalkozik a városi politikával.
Az, hogy a városokkal kapcsolatos téma az Európai Bizottság szintjén vetődik fel, azt bizonyítja, hogy a szubszidiaritás elvének rendkívül érdekes értelmezésével van dolgunk. Nagyom támogatom a Bizottság e területtel kapcsolatos intézkedéseit. A Bizottság e területtel kapcsolatos intézkedéseit támogatva szeretném megkérdezni a biztos úrtól, jóllehet talán egy kicsit túl korai a kérdés, de azért mégis felteszem, hogyan kell értenünk azt a rendelkezést, hogy a Bizottság ebben az ügyben a partnerség elvét fogja alkalmazni, más szavakkal, milyen lehetséges eszközei vannak a partnerségnek? Tapasztalatcseréről van szó? Egy partnerről van szó, aki bizonyos értelemben többet tesz annál, mint hogy csak javaslatot terjeszt elő, hanem valójában követel?
A Jarzembowski úr által elmondottakon túl támogatást szeretnék kérni a Regionális Fejlesztési Bizottság számára, amely ebben az ügyben megerősítette együttműködését a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsággal.
Ulrich Stockmann (PSE). – (DE) Tisztelt elnök úr, biztos úr! Szeretnék köszönetet mondani az Ön által elmondott beszédért és a zöld könyvért, amelynek részleteit még nem ismerjük. Igaz, hogy egyre több ember él városokban és városkörnyéki területeken, de természetesen a zsugorodó városokkal kapcsolatban is vannak bizonyos problémák, amelyeket nem hagyhatunk teljesen figyelmen kívül. Először is azt szeretném megkérdezni, hogy ezeket is szem előtt tartjuk-e. A belvárosok túlterheltek, elsősorban az egyéni közlekedés miatt, amely nagyon nagymértékű gázkibocsátáshoz, légszennyezőrészecske-kibocsátáshoz, zajhoz és ezenkívül biztonsági problémákhoz vezet.
Másodszor, ha most a tömegközlekedés szerepének növelésére törekszünk, és a megoldásban döntő szerepet játszik az intelligens hálózatépítés, természetesen felvetődik a kérdés, hogy a strukturális alapokból egyáltalán fel tudunk-e használni tőkét erre a célra.
Harmadszor, a teherszállítási rendszerekre és sok egyébre vonatkozó egyéni javaslatokat illetően a következőt kérdezném: rendelkezünk-e a legjobb gyakorlatok kicserélésére olyan fórummal, ahol a cserére szervezett keretek között kerülhet sor?
Michael Cramer (Verts/ALE). – (DE Tisztelt elnök úr, biztos úr! Szeretnék köszönetet mondani a jelentésért. Ön azt írja a jelentésben, hogy támogatni szeretné a személygépkocsi-használat alternatíváit, azaz az autóbuszon történő, illetve a vasúti, kerékpáros és gyalogos közlekedést. Ön bizonyára azt is tudja azonban, hogy az Európai Uniótól a városok által kért társfinanszírozás 95%-át kizárólag a közúti közlekedésre fordítják. Ön ezért fontolgatja, hogy vajon azt kellene-e mondani, hogy a jövőben legalább 50%-ot az említett alternatívákra kell fordítani, mert például szülővárosom, Berlin azt állítja, hogy az európai uniós pénzeszközök nem fordíthatók a helyi közlekedés fejlesztésére. Szerintem ez őrültség! Ha nem változik meg a finanszírozás, soha nem leszünk sikeresek. Tehát hogyan szeretné biztosítani, hogy az európai uniós alternatívákat a jövőben figyelembe lehessen venni?
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Olbrycht úr! A partnerség a bevált gyakorlatok cseréjében, valamint a városok kérésére iránymutatások biztosításában nyilvánulhat meg, amelyek például a város központi infrastruktúrájának kihasználásához adnak ötletet. De megnyilvánulhat a partnerség az összehangoltabb tájékoztatás formájában is: időnként előfordul, hogy az egyik városban vagy tagállamban a jelzőtáblák egy bizonyos színnel jelzik az autópályát, egy másik városban vagy tagállamban pedig más színnel. Gondolkodnunk kell a tájékoztatás összehangolásának módján. Tehát nyilvánvalóan úgy gondolom, hogy ez a partnerség teljes mértékben tekintetbe fogja venni a régiók céljait, valamint hogy találni fogunk együttműködési lehetőségeket a források előteremtéséhez.
Stockmann úr! A strukturális alapok bizonyos kísérleti kezdeményezésekre felhasználhatók. A transzeurópai hálózatokra vonatkozó költségvetésben, valamint általánosságban az Energiaügyi és Közlekedési Főigazgatóság költségvetésében rendelkezésre állnak források a kísérleti rendszerek ellenőrzésére, főleg a Civitas keretében, amely ismerős az Ön számára. Igaz, hogy tovább kell pontosítanunk a strukturális alapok felhasználását is, ami arra késztet, hogy kimondjam, hogy Cramer úr észrevétele jogos, valamint hogy bizonyos esetekben körültekintőbbnek kell lennünk a strukturális alapok felhasználási módját illetően.
Igaz az is, hogy az Európai Unió nem közölte az alapok felhasználásának százalékos arányát: ezt a városok, nagyvárosok és régiók dönthetik el. Ezért tehát úgy gondolom, hogy a zöld könyv és a vita segítségével az lesz a feladatunk, hogy meggyőzzük a városokat, nagyvárosokat és régiókat arról, hogy jobban használják ki az alapokat. Úgy vélem, hogy az Ön által említett példa nagyon érdekes.
Jörg Leichtfried (PSE). – (DE) Tisztelt elnök úr, alelnök úr! Az Ön által említettek közül néhány dolgot nagyon helyeslek. Ön kiemelte a tömegközlekedés korszerűsítését, a nagyobb mértékű közúti közlekedésbiztonságot, valamint a járművezetők oktatásán belül a környezetvédelmi szempontokat és a műholdas navigációt. Mindez összekapcsolódik bizonyos problémákkal – ez sokba kerül. Cramer úr már szemléltette az összehangolt cselekvés egyik formáját. Szeretnék ismertetni egy másikat, amelyet eddig még nem említettünk. Kezünkben van a valódi csodatévő szer. Előttünk áll a külső költségek internalizálása. Úgy halljuk, hogy készen áll az új elszámolási modell, és a város közlekedés azon elemei, amelyek másképp nem finanszírozhatóak, a külső költségek átfogó internalizálása révén támogathatókká és finanszírozhatókká válnak.
Ezzel kapcsolatban két kérdésem van: reálisan mikorra várható egy előzetes modell bemutatása, amely aztán bővíthető és fejleszthető? Számolhatunk-e azzal, hogy ez a pénzeszköz hasonló projektekre is felhasználható?
Gilles Savary (PSE). – (FR) Tisztelt elnök úr! Jarzembowski úrral osztom azt a nézetet, hogy a helyi hatóságoknak szabadságot kell adni az irányítás tekintetében, és úgy gondolom, hogy az általános választójog alapján megválasztott, független helyi hatóság számára nem írhatunk elő semmilyen közlekedéspolitikát. Rosszul döntenénk, ha így tennénk.
Úgy tűnik, hogy a közösségi hozzáadott érték vitathatatlan, mivel az üvegházhatás problémáját próbáljuk megoldani. A szennyező anyagoknak a közlekedés által különösen regionális szinten történő kibocsátásával foglalkozunk, amiről tudjuk, hogy a szennyező anyagok és az üvegházhatást okozó gázok fő forrását képezi. Ezért úgy gondolom, hogy nem szorul különösebb magyarázatra, hogy az Európai Unió érdeklődik a terület iránt, egyebek mellett a közjavakkal való gazdálkodást.
Másrészt igenis úgy gondolom, hogy nem alkalmazhatjuk a kényszer politikájának semmilyen fajtáját. Biztos úr, ösztönzőkön alapuló politikát kell kidolgoznunk. Meg-megfordul a fejemben, hogy rendkívül szerencsés lenne, ha lenne például egy közösségi URBAN-program a közlekedés vonatkozásában; másképpen fogalmazva, egy olyan program, amely arra ösztönzi a helyi hatóságokat, hogy a fenntartható mobilitásra vonatkozó iránymutatásokon alapuló fenntartható mobilitással foglalkozzanak. Nem tudom, hogy ez célul tűzhető-e ki.
Inés Ayala Sender (PSE). – (ES) Tisztelt elnök úr! Szeretnék gratulálni a biztos úrnak a témával és annak indítványozásában megmutatkozó politikai bátorságáért, hogy a szubszidiaritás itt valódi lehetőség. A Petíciós Bizottságban állandóan olyan petíciókkal találkozunk, amelyeket helyi szinten polgárok terjesztenek elő, akik az Európai Unió segítségét és támogatását kérik pontosan olyan problémák megoldásához, amelyek helyi szinten már nem rendezhetők, mert azokkal globális szinten kell foglalkozni, ide tartoznak például a környezetvédelmi és biztonsági kérdések, stb.
Szeretném megkérdezni a biztos úrtól, hogy ha az intelligens rendszerekben tekintetbe vesszük a polgárok tájékoztatásának kérdését, csökkenthető-e jelentősen a félretájékoztatással kapcsolatos stressz. Ezenkívül még azt is megkérdezném, hogy a munkába járás céljából történő napi ingázással kapcsolatos közúti közlekedésbiztonság problémáit is figyelembe fogják-e venni, mivel ez azon területek közé tartozik, ahol a legtöbb probléma tapasztalható. Továbbá érdekelne, hogy milyen elképzelések vannak az áruszállítás racionalizálására, amely gyakran okoz forgalmi dugókat és így problémákat.
Silvia-Adriana Ţicău (PSE). – (RO) Tisztelt elnök úr, biztos úr! Az Európai Unió fejlődése a mobilitáson, valamint a személyek és az áruk szabad mozgásán alapul. Az európai polgárok 80%-a városokban, 40%-a nagyvárosokban él. 60%-uk gondolja úgy, hogy a várost forgalmi dugók és környezetszennyezés jellemzik, és több mint 70%-uk európai intézkedésre vár. Úgy gondolom, hogy a városi szállításról szóló zöld könyv meg fogja oldani, meg kell hogy oldja a polgárok 40%-ának problémáját, akik nem rendelkeznek autóval és városban laknak, valamint a fogyatékkal élőknek a gazdasági és társadalmi életbe történő integrációjának problémájára is megoldást fog találni.
A városfejlesztés rendkívül fontos, és én is azt kérem, hogy bizonyos alapokat – a strukturális alapokat, a JESSICA-t, a regionális alapokat – lehetséges legyen felhasználni a városi közlekedés fejlesztésére. Támogatom a CIVITAS projekt és a CIVITAS+ alkalmazását, és különösen azt, hogy ösztönözzük és segítsük az új tagállamokat annak érdekében, hogy ezeket a pénzeszközöket a városi közlekedés fejlesztésére költsék.
Brigitte Douay (PSE). – (FR) Tisztelt biztos úr! Ön egy olyan ambiciózus projektbe kezdett bele, amely mindnyájunkat érint.
Őszintén remélem, hogy a közlekedésről szóló vitában nem feledkezünk el arról, hogy a közlekedés fontos szerepet játszik a területi kohézió kérdésében. Ön beszélt a városok és nagyvárosok tömegközlekedés segítségével történő megközelítéséről. Őszintén remélem, hogy ebben a nagyszerű vitában a vidéki térségekről sem feledkezünk meg, és – ahogy Ön is mondta – a helyi hatóságoknak a vidéki közlekedéssel kapcsolatos ösztönzéséről sem, amelyet gyakran figyelmen kívül hagyunk.
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Tisztelt elnök úr! Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani azon európai parlamenti képviselőknek, akik hangot adtak első reakcióiknak. Rendkívül érdekes volt hallani a véleményüket.
Leichtfried úr, csakugyan szembe kell néznünk a „regionális lemez”, illetve az eurocímke problémájával, amelynek a vizsgálatára az eurocímkéről szóló (Eurovignette-) irányelvvel kapcsolatban 2008-ra tervezett tanulmány részeként kerül sor. Az irányelv meghatározta a céldátumot, és a munka már folyik. Úgy gondolom, hogy foglalkoznunk kell a városi útdíjakkal, valamint azzal, hogy az ezekből származó bevételeket hogyan használjuk fel. Szerintem ez nagyon fontos kérdés, mert – ha meglenne a jogi keret – segíthetne a polgármestereknek abban, hogy bizonyos esetekben fel tudják használni ezt az eszközt, ugyanakkor ellenőrizhessék a források elosztását.
A kérdőíven szereplő utolsó kérdés bizonyos mértékben választ ad a Savary úr által mondottakra. Idézem: „hosszabb távon milyen hozzáadott értéket teremthet a tiszta és energiahatékony városi közlekedés finanszírozásához nyújtott, célzott európai támogatás?’ A kérdés szinte megismétli a Savary úr által feltett kérdést; azaz hogy végül is van-e lehetőség egy közösségi programra. Ezt túl korai megmondani, de nagyon fontos, hogy felvessük a kérdést. Szeretném megköszönni Savary úrnak, hogy azt mondta, hogy a jövőre nézve van bizonyos közösségi hozzáadott érték egy ilyen fontos politikában.
Tisztelt Ayala Sender! A nyilvánosság tájékoztatása természetesen nagyon fontos tényező az intelligens mobilitás terén, és tudjuk, hogy ebben a tekintetben a műholdas navigációnak az új információs és kommunikációs technológiák terén tapasztalható fejlődéssel együtt biztosítania kell, hogy mondjuk egy autóbusz-megálló utastájékoztatási pont is lehessen. Ezzel kapcsolatban rengeteg a teendő, és alapvető fontosságú, hogy a leghatékonyabb technológia álljon a városok és nagyvárosok rendelkezésére. Ön említette még a városokban városközpontokban történő áruelosztás racionalizálását: ezen a téren még szintén sok tennivalónk van.
Ţicău asszony! Köszönöm, hogy a megközelíthetőség problémájával kapcsolatban felvetette a fogyatékkal élők és általában a csökkent mozgásképességűek helyzetét. Úgy vélem, hogy ez egy további fontos aspektusa a kérdésnek. Az „európai polgárság” fogalmát tartalommal kell megtöltenünk, és csak előnyét látom annak, ha az utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló, valódi chartával rendelkezünk, amely a polgárok számára is hasznos lenne.
Douay asszony természetesen helyesen emlékeztetett bennünket arra, hogy a mobilitást egészként kell kezelnünk. Vannak, akik városokban és nagyvárosokban laknak, vannak, akik városokba és nagyvárosokba járnak dolgozni, és esetükben integráltabb megközelítésre van szükség. Mindemellett azzal fejezem be, hogy Önnek, Douay asszony, valamint valamennyi európai parlamenti képviselőnek a következőt mondom: ha úgy tetszik, egy elég nyers vázlatot készítettünk, mert ebben a szakaszban nem akartuk a válaszokat bizonyos korlátozott szabályok közé szorítani. A kérdések szándékosan nyíltak. Ezenkívül felmérem az összes erőfeszítést, amely egy koherens és hatékony cselekvési terv létrehozásához szükséges, különben nem születik európai hozzáadott érték.
Köszönöm, elnök úr, hölgyeim és uraim, és őszintén várom, hogy a következő hónapokban folytassuk a városi mobilitásról szóló izgalmas vitát.
ELNÖKÖL: Diana WALLIS Alelnök
13. Kérdések órája (a Bizottsághoz intézett kérdések)
Elnök. − A következő napirendi pont a kérdések órája (B6-0316/2007).
A következő kérdéseket intézika Bizottsághoz.
Első rész
Elnök. − 32. kérdés (Richard Corbett) (H-0607/07)
Tárgy: A sport sajátosságának tiszteletben tartása
Egyetért-e a Bizottság azzal, hogy az UEFA „saját nevelésű játékosok” kezdeményezése ösztönözni fogja a sportolók összetartását és védeni fogja az európai labdarúgás érdekeit? A jogalkotási javaslatok összeállítása és a meglévő európai uniós jog értelmezése során a Bizottság milyen intézkedések megtételét tervezi a sport sajátosságának tiszteletben tartása érdekében?
Ján Figeľ, a Bizottság tagja. − Tisztelt elnök asszony! Örülök annak, hogy válaszolhatok a sport sajátosságával kapcsolatos kérdésre. Nagyon időszerű lenne részletesebben megvitatni ezt a témát − nem most, hanem később − mert idén július 11-én a Bizottság elfogadta a sportról szóló fehér könyvet. Ez egy rendkívül fontos dokumentum, amely kiemeli a fiatalok, a tehetséges sportolók megfelelő körülmények között történő képzésével kapcsolatos támogatás jelentőségét, ami minden szinten döntő fontosságú a sport fenntartható fejlődésének szempontjából. Ez a dokumentum intézményi és valódi politikai hozzájárulást jelentett a kérdés és a témával kapcsolatos együttműködés tekintetében.
Idézek a dokumentumból: „Nem engedhető meg, hogy az olyan szabályok, amelyek előírják például az „otthon nevelt” játékosok meghatározott számát, közvetlen megkülönböztetéshez vezessenek illetve az esetleges közvetett megkülönböztetésből fakadó hatásoknak a jogos célkitűzéssel arányban kell állniuk, hogy a Szerződéssel való összeegyeztethetőség biztosított legyen.” Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos pontosítást jelent abban a tekintetben, hogy hogyan értelmezzük ezt a kérdést.
A Bizottság jelenleg értékeli az UEFA saját nevelésű játékosokra vonatkozó intézkedéseinek a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét abból a célból, hogy megtalálja a megfelelő egyensúlyt egyrészt a közösségi joghoz és a sportszervezetek autonómiájához, másrészt az európai labdarúgás érdekeihez való alkalmazkodás szükségessége között.
Erre az Amszterdami Szerződéshez mellékelt, az Európai Tanács 2000. évi, úgynevezett Nizzai Nyilatkozatának, valamint a sportról szóló fehér könyvnek a figyelembevételével kerül sor, amely a „Pierre de Coubertin” cselekvési terv 9. számú tevékenységeként kifejezetten megemlíti a következőt: „azon szabályok vizsgálatának elvégzése, amelyek előírják a csapatok számára a saját nevelésű játékosok meghatározott számát”. Jelenleg a tagállamok futballakadémiáival és a saját nevelésű játékosokkal kapcsolatos átfogó, összehasonlítható információk még nem állnak rendelkezésre.
2006-ban a Bizottság elindította a tagállamok sportakadémiáiról, többek között a saját nevelésű játékosokról szóló tanulmány elkészítését. E tanulmány eredményei várhatóan értékes adatokkal fognak szolgálni a vizsgálathoz.
Ami a kérdés második részét illeti, – mivel a sport sajátosságáról szóló kérdés két mondatból áll – a fehér könyv 4. fejezete a sport sajátosságával kapcsolatos koncepciót a meglévő európai uniós kompetenciák keretében alakítja ki. Ahogy azt a személyzeti munkadokumentum mellékletei részletesebben kifejtik, az Európai Bíróság és a Bizottság határozatai azt mutatják, hogy a sport sajátosságait korábban is felismerték és tekintetbe vették. A Bizottság osztja azt a nézetet, miszerint az európai sport bizonyos értékeit és hagyományait támogatni kell, és továbbra is el fogja ismerni ezen ágazat sajátosságait az EU-jog tiszteletben tartása mellett. Ugyanakkor továbbra is az eseti alapon történő megközelítés marad a Bizottság által az európai uniós jog, különösen a verseny- és a belső piaci szabályok alkalmazásával kapcsolatban végzendő ellenőrzés alapja. Ez összhangban áll a Szerződés jelenlegi rendelkezéseivel.
Annak érdekében, hogy minden érdekelt számára jogi egyértelműséget biztosítson és hozzájáruljon az európai sporton belüli irányítás javításához, a fent említett személyzeti munkadokumentum és annak két melléklete részletesen kifejti a sajátosság kérdését. Foglalkozik a sport- és az európai uniós versenyszabályokkal, valamint a sporttal és a belső piaci szabadságokkal, továbbá első ízben veszi számba az Európai Bíróság joggyakorlatát és a Bizottság határozatait a sport terén.
Szeretném aláhúzni, hogy stratégiai dokumentumunk most első ízben sokkal jobban kiemeli a sport sajátosságát, mint ahogy arra az EU keretében a közelmúltban bármikor is sor került. Ez az egyik legfontosabb hozzájárulás – nem csupán ehhez a válaszhoz, hanem a sportnak az Európai Unión belüli támogatásához is.
Richard Corbett (PSE). – Az UEFA azon szabályai, amelyek előírják a klubok számára a saját nevelésű játékosok meghatározott számát, annak biztosítására szolgálnak, hogy a klubok ne csak a játékospiacon meglévő pénzügyi erejükre támaszkodjanak, hanem helyi szinten, a saját közösségükben is kelljen a képzésbe fektetniük. Ez alapvető fontosságú terv. A Bizottság a fehér könyvében azonban még mindig nem adta fel várakozó álláspontját, és nem mondta ki, hogy ez a Szerződés értelmében elfogadható terv, és most Ön, biztos úr azt mondja, hogy lehet, ha ... – és Önök még mindig csak vizsgálódnak. Megkérdezhetem a Bizottságtól, hogy miért tart ez ilyen sokáig? Mikor lesz a Bizottság olyan helyzetben, hogy jóváhagyhassa ezt az örömmel fogadott tervet?
Ján Figeľ, a Bizottság tagja. − Szeretnék megfelelőbb választ adni, de már így is tapasztalható valamiféle előrelépés az egy évvel ezelőtti vitáinkhoz képest, legalábbis a Parlament szemszögéből. Úgy gondolom, hogy az általam idézett válasz, amely a közlemény, a stratégiai dokumentum része, fontos biztosíték arra vonatkozóan, hogy támogatni szeretnénk a sport, különösen a labdarúgás, sajátos tartalmaira és jellegére támaszkodva a fiatalok védelmét és sikerességét, egyszerre tekintve ezt a fiatalok képzésének-edzésének, és beléjük helyezett tőkének.
A tanulmány még nem készült el, mert nincs meg minden adat, amit szeretnénk birtokunkban tudni. Remélem, hogy a kiegészítő kérdőív segítségével – amelyen most dolgozunk – megszerezzük a hiányzó adatokat. Nagyon fontos, hogy partnereink a tagállamok egyesületeiben, szövetségeiben, klubjaiban és ligáiban együttműködjenek velünk. Remélhetőleg belátható időn belül végleges választ tudunk adni – én azt szeretném, hogy erre már a jövő év elején sor kerülhessen. Két héten belül Brüsszelben találkozunk a sport világából valamennyi érdekelttel, hogy megvitassuk a fehér könyv tartalmát és végrehajtását. Úgy vélem, hogy munkánknak ez a része döntő fontosságú lesz a konkrét cselekvés és a sport értékeinek támogatása szempontjából.
A Bizottság nevében azt mondhatom Önöknek, hogy továbbra is elkötelezettek maradunk az említett kérdések iránt, és az összes kérdéssel kellő időben kell foglalkozni. Mielőtt határozatot hozunk – nem csak ezzel az elég különleges területtel kapcsolatban –, alapos vizsgálatot kell végeznünk, majd azt követően kerülhet sor tényleges határozathozatalra.
Reinhard Rack (PPE-DE). – (DE) Tisztelt biztos úr! Az az érzésem – anélkül, hogy meg akarnám bántani a Bizottságot vagy a Bíróságot –, hogy sem a bírákat, sem a biztosokat vagy a Bizottság nőtagjait sem láthatjuk gyakran futballpályán. Ha gyakrabban megfordulnának ott, észrevennék, hogy épp most kezdődik az európai kupaszezon, ahol olyan csapatok játszanak egymás ellen, amelyekben gyakorta csak egy játékos szerepel a nemzeti válogatottból. Ezért annak lehettünk szemtanúi, hogy teljesen elhanyagolják az utánpótlás nevelését, és mindenre kizárólag gazdasági szemszögből tekintenek.
A labdarúgás több a belső piacnál, és nem pusztán jogi értelemben vett verseny. A labdarúgás a nemzeti, regionális és helyi csapatok közötti sportverseny. Valaminek történnie kell ezen a területen, mégpedig gyorsan. Tud-e ígéretet tenni a Bizottság arra vonatkozóan, hogy tanulmányok készítésén túl is valóban történik valami?
Ján Figeľ, a Bizottság tagja. − Biztos vagyok abban, hogy valamit valóban tenni fogunk. A labdarúgást tökéletes példaként alkalmazom, mert bizonyos tekintetben Európáé a legjobb a labdarúgás világában. Úgy gondolom, hogy lehetünk a legjobbak sok más területen, például a felsőoktatásban, amelyben Európát rendszerint nem tartják a legjobbnak. Nem, Európának nem csak arra van szüksége, hogy a történelmi fejlemények és a jelenlegi eredmények tekintetében hivatkozzon a sikereire, illetve a labdarúgás vagy a sport jelentőségére, hanem a jövő szempontjából is. Az egyik válasz a sporttevékenységek kiegyensúlyozott megközelítése, ami azt jelenti, hogy elsősorban nem a pénzről van szó, hanem azon szabályokról és értékekről, amelyek irányítják a világot, valamint az egészséges befektetés támogatására szolgáló pénzről.
Tudok az egyenlőtlenségekről, a problémákról és a versenyek hitelességével kapcsolatos kételyekről, valamint a korrupcióról, továbbá arról, hogy túlzottan nagy mértékben a pénz határozza meg, hogy valójában ki az erős partner vagy versenytárs.
1999-től, a Helsinki Jelentéstől kezdődően – lehet, hogy önök még jobban emlékeznek rá –, majd később a nizzai nyilatkozattal, úgy gondolom, egy új lendület volt tapasztalható. A Bizottság viszont soha nem terjesztett elő stratégiai dokumentumot. Ha már előállunk, és nem csak egy papírral a kezünkben, hanem azért, hogy intézkedéseket javasoljunk – márpedig a „Pierre de Coubertin” elnevezésű cselekvési tervben 53 intézkedés szerepel –, akkor sokat tehetünk. Ha hitelesek maradunk a végrehajtás tekintetében, úgy gondolom, hogy a Szerződés sportról szóló első cikkét is össze tudjuk állítani, mert jelenleg hiányzik a jogalap, és ezért nem tudunk meghatározni bizonyos intézkedéseket, így pedig eseti alapon kell döntenünk az egyes problémákról.
Ehhez a válaszhoz sok járulékos kérdés kapcsolódik, így a nagyobb hitelesség kérdése, amelynek elérése az EU-intézmények, a nemzeti jogalkotók, sőt a sport különböző területeinek irányító szervei közötti együttműködést feltételezi. Ők határozzák meg a szabályokat, ők irányítanak és hitelesnek is kell lenniük az egyes sportágak, illetve játékok vagy versenyek irányítása tekintetében.
Azt mondanám, hogy a sportfórumok, amelyeket a portugál elnökség ideje alatt fogunk szervezni, megoldást jelenthetnek az állandó vagy rendszeres, átlátható és hiteles, az összes problémáról és a lehetséges szűkebb, európai keretekre támaszkodó vagy szélesebb, nemzetközi együttműködést megcélzó megoldásokról folytatandó párbeszédre.
Manolis Mavrommatis (PPE-DE). – (EL) Tisztelt elnök asszony, biztos úr! Michel Platini, az UEFA elnöke az általa írt levélben arra kéri a 27 EU-tagállam vezetőit, hogy avatkozzon be a jelenlegi helyzetbe azáltal, hogy foglalkozik a futballklubok egyre növekvő vagyonának kérdésével, amely klubok mind többet költenek a játékosokra és egyéb vásárlásokra, így értékeket hordozó sport helyett inkább üzletté válik a labdarúgás.
A levelét megelőző nyilatkozataiban azonban azt kérte a politikusoktól az UEFA elnöke, hogy ne avatkozzanak be a labdarúgással kapcsolatos kérdésekbe. Azt mondta, hogy az EU-nak és az Európai Parlamentnek politikai feladataik elvégzésére kell szorítkozniuk és távol kell maradniuk a sporttól.
Egyetért-e az UEFA elnökének nézeteivel, ha igen, milyen mértékben? Megfelelő alkalmat biztosít-e majd a sportról szóló fehér könyv a rendezetlen ügyek tisztázására?
Ján Figeľ, a Bizottság tagja. − Köszönöm, hogy foglalkozott a kérdéssel, és köszönöm a közvetve az UEFA elnökétől, Michel Platinitől érkezett üzenetet; több ízben találkoztunk, sőt még „a saját nevelésű játékosokról” szóló javaslat is a birtokomban van.
Most általánosabb fellépést sürgetünk, beleértve a sport témájának lehetséges beépítését a reformszerződésbe – ez szerepel a megbízásban és a tervezetben. Nem hatalmat kérünk; a fehér könyvben együttműködést kérünk, nagyon konkrét intézkedéseket, amelyek több területre – oktatás, képzés, társadalmi integráció, közegészségügy – kiterjednek, másrészt viszont visszaszorítják az olyan jelenségeket, mint a sporton, illetve egyes szervezeteken belül vagy eseményeken tapasztalható erőszak, rasszizmus, korrupció. Nem várhatunk egyszerűen a következő szerződésre, sőt a ma elért konszenzust nem tekinthetjük természetesnek a jövőre nézve. Ma kell tennünk a jobb jövőért, akár a sportról, akár más területről legyen szó.
Úgy gondolom, hogy az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács sok problémával foglalkozhat, és – ahogy azt már elmondtam – együtt sokat tehetünk. Ez nem jelenti azt, hogy az Európai Unió szintjén kell beavatkoznunk. Ha például októberben miniszteri szinten megállapodunk a doppingellenes egyezményre vonatkozó szabályzat vagy a Doppingellenes Világszervezeten belüli szabályok módosításának vagy fejlesztésének tartalmáról, akkor ez máris egy doppingellenes intézkedés. Mavrommatis urat és több kollégámat emlékeztetem, akik 2004-ben, amikor biztos lettem, az Unió részéről sürgős fellépést követeltek a doppinggal szemben, amely az olimpiai játékok problémája volt.
A dopping nagyon nyilvánvaló, káros és erős rákfene, illetve jelenség a sporton belül. Sokat tehetünk e téren, de cselekednünk kell, nem csak vitázni, és most ezt a megközelítést alkalmazzuk.
Elnök. − 33. kérdés (Chris Davies) (H-0618/07)
Tárgy: Bio-üzemanyagok
A Bizottság várhatóan mikor fogadja el a bio-üzemanyagok előállítására szolgáló növénykultúrák vagy maguk a bio-üzemanyagok tanúsítására vonatkozó javaslatokat annak biztosítása céljából, hogy az említett termékek iránti európai uniós kereslet ne növelje a trópusi erdők pusztításának mértékét?
Andris Piebalgs, a Bizottság tagja. − A Bizottság most véglegesíti a megújuló energiák támogatásáról szóló irányelv szövegét, és az év végére teszem az elfogadás időpontját. Az irányelvben tárgyalt egyik legfontosabb kérdés pedig a bio-üzemanyagok fenntarthatósága, az azzal kapcsolatban ismertetett alapelvek és biztosítékok, hogy a bio-üzemanyagok ne gyakoroljanak kedvezőtlen hatást a környezetre. Éppen ezért feltétlenül előterjesztésre kerül egy meghatározott rendszer, amely felhasználható – és fogják is alkalmazni – mind a hazai előállítású, mind az importált bio-üzemanyagok vonatkozásában.
Chris Davies (ALDE). – Egyetért-e a biztos úr azzal, hogy az illegális forrásokból származó fabehozatal ellenőrzésével kapcsolatos teljesítményünk siralmas – egyszerűen szörnyű? Figyelembe véve ezeket a tapasztalatokat, valamint a korrupciónak és a dokumentumok meghamisításának lehetőségét, hogyan bízhatunk abban, hogy a bio-üzemanyagok előállítására szolgáló növénykultúrák tanúsítványa hiteles lesz? Nem fejezhetnénk be azt, hogy egy súlyos problémából még súlyosabbat kreálunk?
Andris Piebalgs, a Bizottság tagja. − Először is, nem tudom megerősíteni azt, hogy sok illegális faanyag jut be az Európai Unióba, de azt egyértelműen kijelenthetem, hogy eddig nagyon kevés bio-üzemanyag került az Unióba. Mindenesetre az esőerdők tekintetében semmilyen káros következményt nem idéztünk elő. A javasolt tanúsítási rendszereket meg fogjuk valósítani. Ezzel kapcsolatban semmilyen kétségem nincs, mert a vámhatóságoknak nagyon meggyőző volt a teljesítménye az Európai Unión belül.
Jörg Leichtfried (PSE). – (DE) Tisztelt biztos úr! Amit említettünk, az igenis probléma. Kétségtelenül egy újabb problémát jelent az, hogy a bio-üzemanyagok fokozott alkalmazása miatt elkezdett nőni az alapvető élelmiszerek ára, különösen azokban az országokban, ahol ez valóban problémát jelenthet, és főleg ezekben az országokban sokan nem tudják megfizetni az alapvető élelmiszereket. Tisztában van Ön ezzel a problémával? Ha igen, mit gondola róla, és mit tesznek ellene?
Andris Piebalgs, a Bizottság tagja. − (DE) A jelenlegi élelmiszerár-emelkedés fő oka a növekvő kereslet, különösen Kínában, Indiában és más államokban is. Ez az áremelkedés legfőbb oka. Az utánam felszólaló kollégám ki fogja fejteni, milyen intézkedéseket kell tennünk. Az egyértelmű, hogy növelni kell a termelést, mert a keresletet is ki kell elégíteni.
Ami a bio-üzemanyagokat illeti, az élelmiszerárakra gyakorolt hatásuk elhanyagolható, mert a bio-üzemanyagok fogyasztása összességében még mindig csekély. Természetesen tekintetbe kell vennünk, mert például az Egyesült Államokban a kukorica nagy részét jelenleg bio-üzemanyagok előállítása céljából termelik. Ez hatással lehet bizonyos ágazatokra, de megvan a módja annak, hogy továbbra is ki lehessen elégíteni a növekvő keresletet. Az a meglátásom, hogy a Bizottságban megoldást kell találnunk a világpiaci árak emelkedésére. Kollégám már elkészített néhány javaslatot ezzel kapcsolatban.
Georgios Papastamkos (PPE-DE). – (EL) Tisztelt elnök asszony, biztos úr! Kialakult egy olyan nézet, mely szerint a bio-üzemanyagok előállítása és kereskedelme lekötheti a fejlődő országok többlettermelését a bio-üzemanyagokra saját felhasználás vagy export céljából történő áttérés révén.
A Bizottság úgy véli-e, hogy bioüzemanyag-ágazat megoldást jelenthet a Kereskedelmi Világszervezet tárgyalásainak dohai fordulója tekintetében?
Andris Piebalgs, a Bizottság tagja. − Kétségtelenül vannak bizonyos országok, amelyek jobban érdekeltek a bio-üzemanyagok nemzetközi kereskedelmében − különösen Brazília; ez igaz, de a tárgyalások dohai fordulója sokkal átfogóbb ennél. Nem csupán a bio-üzemanyagokról van szó, ez a téma a tárgyalásoknak egy kis részét teszi ki, és sokkal több kérdésben kell megállapodásra jutnunk. Azt mondanám, hogy a bio-üzemanyagok igen csekély hatást fognak gyakorolni a dohai forduló kimenetelére.
Elnök. − 34. kérdés (Brian Crowley) (H-0630/07)
Tárgy: A WTO-tárgyalások előrehaladásának állapota
Tud-e az Európai Bizottság átfogó nyilatkozatot tenni a WTO-tárgyalások előrehaladásának állapotáról?
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Ez egy szokásos skandináv megközelítés: meglehetősen rövid, de lényegre törő.
Egyértelműen kijelenthetem, hogy a következő két hónap döntő fontosságú lesz a dohai fejlesztési forduló szempontjából. A mezőgazdasági és ipari termékekkel kapcsolatban a megfelelő tárgyalócsoportok elnökei által júliusban benyújtott javaslatok alapján újrakezdődtek a tárgyalások.
A tárgyalócsoportok elnökei a tárgyalási javaslat elkészítése során lelkiismeretes munkát végeztek. Úgy gondolom, kijelenthetjük, hogy igazságosan elosztották a terheket. Minden egyes jelentős szereplőre nyomást gyakoroltak az úgynevezett tárgyalási háromszög mindegyik kérdésével – az AMA-val, a NAMA-val (tehát az élelmiszeripari és nem élelmiszer-termékekkel)és a hazai támogatásokkal – kapcsolatban, ami leginkább kényes téma a különböző szereplők számára.
Az is nyilvánvaló, hogy a tárgyalócsoportok elnökei által összeállított szöveg nem kőbe vésett változat. A WTO-tagság előzetesen reagálhatott a szövegekre még a nyári szünet előtt.
Most azonban a tárgyalásoknak valóban rá kell térniük a konkrétumokra. A módozatokról szóló tárgyalások újabb fordulója szeptember legelején kezdődött el Genfben. A WTO főigazgatójának, Pascal Lamynak és a tárgyalócsoportok elnökeinek az a célja, hogy valamikor októberben közzé tudjanak tenni egy felülvizsgált dokumentumot, amely a módozatokról szóló, legkésőbb idén ősszel létrehozandó megállapodás végleges alapjául szolgál. Hogy így lesz-e, vagy egy végleges dokumentum születik, teljesen a különböző szereplők tárgyalási álláspontjától függ.
Az Egyesült Államoknak a Bush elnök által az APEC-országok csúcstalálkozóján tett politikai nyilatkozatot most konkrét tárgyalási lépésekre kellene váltania a megállapodás megkötése érdekében. Az Egyesült Államok számára feltétlenül fontos, hogy azt lássák, hogy foglalkozik a mezőgazdasági támogatásokkal és haladást ér el, többek között azon célkitűzése tekintetében, hogy biztosítsa a fejlődő országok mezőgazdasági piacaira való bejutást.
Brazíliának, Indiának, sőt a többi felemelkedő gazdaságnak is a helyes irányba kell elmozdulnia és hozzá kell járulniuk a megállapodáshoz, ami azt jelenti, hogy bizonyos mértékig csökkenteniük kell az ipari termékek jelenlegi vámtarifáit.
A tárgyalásokkal kapcsolatos valós helyzet az, hogy – ha gazdasági szempontból nézzük – az eddig megtett távhoz képest már igen közel van a cél, tehát a finisig már csak egy rövid szakaszt kellene leküzdeni.
A hiányzó – egyrészt a fejlett, másrészt bizonyos fejlődő országok által a végleges csomaghoz hozzáteendő – engedmények értéke kicsi a megállapodás elérésének általános előnyéhez képest, főleg mivel a globális gazdasági feltételek egyre bizonytalanabbá válnak.
De az óra ketyeg. Ha ősszel nem születik megállapodás a módozatokról, valószínűtlenné válik, hogy a dohai fejlesztési fordulót sikerül hamar lezárni. Az Egyesült Államokban felgyorsul az elnökválasztási kampány, és a tárgyalások évekre befagyhatnak.
Ahhoz, hogy most sikeresen lezáruljon a forduló, valamennyi érintett félnek rugalmasságról és hajlandóságról kell tanúbizonyságot tennie a kompromisszum elérése érdekében. Az Európai Unió továbbra is megpróbál kommunikálni a WTO-tagság különféle támogatói köreivel és legfontosabb tagjaikkal a konstruktív kötelezettségvállalás biztosítása céljából.
Brian Crowley (UEN). – Szeretném megköszönni a biztos asszony válaszát. Örültem volna, ha Mandelson biztos úr is itt lenne, mivel tudom, hogy múlt héten részt vett egy találkozón Amerikában, ahol a kapott válaszok csalódást okoztak számára.
Ön nagyon röviden beszélt a fejlődő országokról, aminek kapcsán megemlítette Brazíliát és Indiát. Ezek az országok az ipari termelés és az export szempontjából nem sorolhatók a fejlődő országok közé. Ugyanakkor kulturális szempontból mégis a fejlődő országok közé tartoznak, tekintettel az előnyökre, amelyekben részesülnek majd.
Kell-e Európának többet engednie a mezőgazdaság terén, különösen mikor azt láthatjuk, hogy az Egyesült Államok agrártámogatási rendszere, a „Farm Bill” révén – amely most jött létre – több támogatás kap a csomagból, mint amiről eredetileg tárgyaltak, és úgy tűnik, hogy Európa minden mozgásteret megad, miközben Amerika semmilyen terhet nem vállal? Ez lenne a követendő út?
És végezetül, ha ősz a határidő, október vége még az őszhöz tartozik. A tél november 1-jén kezdődik. Így elegendőnek tartja-e az időt a siker eléréshez?
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Ha a tél kezdetét akarjuk meghatározni, az én naptáram szerint a tél decemberben kezdődik, de hát legyen úgy, ahogy Ön mondja. Mindenekelőtt nyilvánvaló, hogy ha az Egyesült Államok agrártámogatási rendszere, a „Farm Bill” által kijelölt irányt nézzük, a dohai forduló keretében elérendő megállapodás esélyei szempontjából ez nem nevezhető nagyon produktívnak, de nem vághatunk elébe a Szenátusban végül meghozandó határozatoknak.
Nem bocsátkozom vitába azzal kapcsolatban, hogy Brazília fejlett vagy fejlődő ország-e, amennyiben mezőgazdasági és ipari termékekről is szó van, de nyilvánvaló, hogy az agrárszektorban – és a bio-üzemanyagok terén, amelyekről néhány perce beszéltünk – Brazília nagyon versenyképes ország. A cukornádból előállított bio-üzemanyagok rendkívül versenyképesek a világpiacon.
Marian Harkin (ALDE). – Köszönöm a válaszát, biztos asszony. Ön azt mondta, hogy nagyon fontos, hogy az Egyesült Államok ajánlatot tegyen. Az utóbbi napokban határozottan azt érzékeltették, hogy az Egyesült Államok valóban nagyon jelentős és érdekes ajánlatot tett hazai piaci támogatásait illetően. Szeretném megkérdezni Öntől, hogy ez így történt-e, és ha igen, tudna-e valamilyen tájékoztatást adni erről?
Második kérdésem pedig a következő: egyet tud-e érteni azzal, hogy úgy tűnik, hogy mostanáig mi vagyunk az egyetlenek, akik engedményeket teszünk? Meg tudja-e erősíteni azt, hogy Mandelson biztos felajánlotta, hogy 70%-kal csökkentjük az európai uniós mezőgazdasági termelők támogatását, és ha igen, Ön támogatja-e ezt az álláspontot? Egyetért-e azzal, hogy a támogatások ilyen mértékű csökkentése az európai mezőgazdaság, különösen a marhahús-ágazat tönkretételét jelentené?
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Először is, amikor a két tárgyalócsoport elnökének tárgyalási dokumentumait vizsgáltuk, Falconer úr, aki a WTO-n belül az agrárszektor felelőse, egy dokumentumot terjesztett elő, amelyben két szám közötti intervallum is található. És a hazai támogatások kapcsán, amely a legnehezebb kérdés az amerikaiak számára, most jelezték, hogy el tudják fogadni, hogy a Falconer-javaslat két sarokszáma között mozogjanak.
A tárgyalások, illetve megbeszélések folytatódnak, így rendkívül nehéz megmondani, hogy hol fejeződik be a játék. De meg kell mondanom, hogy – ami az agrárszektort illeti – az Európai Unió számára természetesen a vámtarifák jelentik a legnehezebb kérdést. De még a vámtarifáknál is fontosabb, hogyan kezeljük az érzékeny termékekeinket. Ez egyszerűen kulcsfontosságú és ténylegesen fontosabb, mint a különböző csoportokon belüli vámtarifa-csökkentés.
Tehát csak buzdítani tudom Önöket, hogy szorosan kövessék nyomon az érzékeny termékekkel kapcsolatos elbánást, mivel ez kulcsfontosságú lesz a végjátékban.
Jörg Leichtfried (PSE). – (DE) Megértem, hogy foglalkoznunk kell a kontingensek árával kapcsolatos tárgyalásokkal stb., de azt nem látom, hogy tárgyalás folyna az Európa által képviselt dolgokról, illetve nem tapasztalom azok terjesztését, az európai életforma terjesztését. Tisztelt elnök asszony! Számomra az a kérdés, hogy Önök tárgyalásba bocsátkoznak-e és kimondják-e a következőket: nem akarunk olyan termékeket, amelyek gyerekmunkával készültek! Nem akarunk olyan termékeket, amelyeket kényszer- vagy rabszolgamunka révén állítottak elő! Nem akarunk olyan termékeket, amelyeket nem az alapvető munkaügyi szabályoknak megfelelően állítottak elő! Ennyiről van szó, de most önök nagy hűhót csapnak körülötte?
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Valóban megpróbáltunk megszervezni egy megbeszélést az úgynevezett nem kereskedelmi vonatkozásokról, de néhány más szereplővel nagyon nehéz volt újraindítani ezt a megbeszélést. Meg vagyok győződve arról, hogy a kérdés azon termékekkel kapcsolatos, amelyek vonatkozásában a munkavállalók megélhetésére és egészségére való, bizonyos mértékű odafigyelésre szólítunk fel – személy szerint természetesen úgy gondolom, hogy van egy kötelezettség a vállalatok számára, ha az adott országból termékeket importálnak Beszélhetünk az Indiából származó, olyan színezőanyagot tartalmazó törölközőkről, amelyet meghatározott helyeken alkalmaznak. Tehát úgy gondolom, hogy ha mindannyian összetartunk, remélhetőleg elfogadható megoldást találhatunk.
Tárgy: Mezőgazdasági tárgyalások a Dohai Forduló keretében
Hogyan értékeli a Bizottság a Dohai Forduló mezőgazdasági tárgyalásainak előrehaladását és az Európai Unió tárgyalópartnerei által tett „felajánlásokat”?
Igaz-e, hogy tervezik, hogy az EU nevében a 2005. októberihez képest jelentősebb ajánlatot tesznek az agrárágazattal, elsősorban a piacra jutással kapcsolatban? Mindenesetre készült-e tanulmány az európai agrárágazatra gyakorolt hatásról?
Amennyiben a WTO-tárgyalások kudarcba fulladnak, mik a Bizottság prioritásai a mezőgazdasági termékek kétoldalú és régióközi/regionális kereskedelme terén?
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − A Bizottságnak még mindig az a véleménye, hogy megvan annak a lehetősége, hogy a dohai tárgyalások kedvező kimenettel záruljanak a nagyon közeli jövőben, ahogy azt már az előző válaszomban is említettem.
Ismét csak azt tudom mondani, hogy amennyiben az év vége előtt nem lesz áttörés, nagyon nehéznek tartom a tárgyalások lezárását, mert közeledik az amerikai elnökválasztás.
Mindemellett a bizonyos tárgyalópartnereink által tett ajánlatok még mindig nem érik el a tárgyalások kiegyensúlyozott végeredményének eléréséhez megkövetelhető szintet.
Ami az EU végleges ajánlatának hatókörét illeti, a közös agrárpolitika folyamatban lévő reformja egyértelműen kijelöli a Bizottság tárgyalási megbízatásának határait, ami azt jelenti, hogy nem fogadhatunk el olyan megállapodást, amelynek következtében ismét reformot kellene végrehajtanunk a közös agrárpolitika terén. Ez egyértelműen összhangban áll a Tanács által adott felhatalmazással, és a tárgyalás meghatározza, hogy WTO-partnereinktől természetesen mi is egyenértékű engedményeket kapunk a mezőgazdaság terén és egyéb területen, aminek eredményeképpen exportőreinknek jobb piaci lehetőségeik lesznek.
Lényeges, hogy amikor a vámtarifák csökkentéséről beszélünk, időnként attól tartunk, hogy az agrárágazatunk óriási nyomás alá kerül a behozott árucikkek miatt. Ne felejtsük el, hogy az éremnek két oldala van, azaz a vámtarifa-csökkentésre az új feltörekvő piacokon is sor fog kerülni, amelyekre az európai termelők számára rendkívül fontos lehet bejutni − és biztos vagyok benne, hogy ez be fog következni −, például a kínai és indiai piacra. Tehát még mindig arra törekszünk, hogy a Dohai Forduló kedvezően záruljon. Nyilvánvaló, hogy a többoldalú megoldást kell előnyben részesítenünk, míg a kétoldalú tárgyalások kiegészíthetik a többoldalúakat.
A jelenlegi szakaszban megtesszük a tőlünk telhetőt, de döntő fontosságú, hogy ha megoldást találunk, az kiegyensúlyozott legyen − a mezőgazdaság három pillérére nézve éppúgy, valamint a mezőgazdaság, az ipari termékek és a szolgáltatások közöttii arány szempontjából is.
Georgios Papastamkos (PPE-DE). – (EL) Köszönöm a választ, biztos úr. Az az érzésem, hogy Ön inkább nemzetközi kereskedelmi biztosként, mint mezőgazdasági biztosként beszél.
Mandelson úr, nemzetközi kereskedelmi biztos osztja-e az Ön nézetét, miszerint a KAP felülvizsgálata semmilyen veszteséget nem fog okozni? Egyetért-e azzal, hogy a 2007. júliusi módozatok elfogadása – amelyek meghaladják az EU által 2005. októberben tett ajánlat mértékét – nem jelenti a Miniszterek Tanácsa által adott tárgyalási meghatalmazás túllépését? Ha nem, akkor a kereskedelmi partnereink irányába teendő kötelezettségvállalás előtt nem kell új meghatalmazást kérni a Tanácstól.
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Amikor a KAP-reformról 2003-ban megállapodtunk a Miniszterek Tanácsának keretében, a kereskedelmi és mezőgazdasági biztosok kaptak meghatalmazást. E meghatalmazás keretében tudtunk tárgyalni. Amit most előterjesztünk – illetve amit november 20-án fogunk előterjeszteni –, az az agrárpolitika felülvizsgálata, és ez nem egy új reform. Nem új reform, ezért úgy gondolom, hogy – függetlenül attól, hogy megállapodásra jutunk-e a dohai fordulón – nem lesz kihatással az általunk javasoltakra, mivel a közös agrárpolitika felülvizsgálatáról van szó. Tehát nem fogja befolyásolni vagy megváltoztatni azt a meghatalmazást, amellyel már rendelkezünk.
Reinhard Rack (PPE-DE). – (DE) Tisztelt elnök asszony! Európában sokan nyugtalankodnak, aggódnak és félnek amiatt, hogy a mezőgazdasági élelmiszerekkel kapcsolatban géntechnológiát alkalmaznak. Szóba kerül rendszeseresen a téma a dohai fordulón, esetleg ez már korábban kialakult álláspont – mindenesetre mennyire van jelen a megbeszélésekben?.
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Nyilvánvaló, hogy az, amit az elmúlt néhány hónapban, főleg a nyári szünet során a németországi újságok híradásai alapján az európai áremelkedés tekintetében tapasztaltunk, sok kérdést vetett fel. Ezek elég új kérdések az európai agrárpolitikával kapcsolatban, ahol korábban a túltermelés, az intervenciós készletek ellen küzdöttünk, most pedig sokkal kiegyensúlyozottabb a piac, úgy gondolom, a mezőgazdasági termelőknek nyújtandó közvetlen kifizetés függetlenítésének köszönhetően, ami lehetővé teszi a mezőgazdasági termelők számára, hogy a piaci fejleményekre reagáljanak ahelyett, hogy azt számolgatják, hogy a Brüsszelből érkező csekken milyen optimális összeg fog szerepelni.
Egyértelmű, hogy a dohai fordulón a préférence communautaire (a közösségi preferencia), illetve az élelmiszer-ellátás biztonsága önmagában nem tartozik a tárgyalt kérdések közé. Természetesen a világon mindenki számára alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy el tudja látni élelemmel a lakosságot, de ez a téma a tárgyalások során nem képez külön fejezetet.
Jim Allister (NI). – Azonkívül, hogy aggodalmamnak adok hangot a mezőgazdasági érdekeinket sértő, még további engedmények miatt, szeretném megkérdezni Öntől, hogy a tárgyalások során milyen hangsúlyt kapott a marhahús-termeléssel kapcsolatos előírások szigorítása azok körében, akik nagyobb mértékben szeretnének bejutni az európai piacra? Csak így vethetünk véget a saját termelőinket érő diszkriminációnak, amit az okoz, hogy onnan engedélyezünk élelmiszer-behozatalt, ahol a nyomon követhetőség és a minőség messze elmarad azoktól a normáktól, amelyek teljesítését saját termelőinktől elvárjuk.
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Azt hiszem, hogy már hallottam ezt korábban. Lehet, hogy tévedek, de ez a kérdés az ír miniszter úr és egyes ír európai parlamenti képviselők által a Brazíliából származó behozatallal, a nyomon követhetőséggel kapcsolatban felvetett bizonyos kérdésekre, valamint az ír mezőgazdasági termelőknek a nyomon követhetőség hiányával kapcsolatos véleményére emlékeztet. Magától értetődő, hogy szorosan nyomon követjük az ügyet, és tudom, hogy kollégám, Kyprianou biztos úr, a Parlamentben találkozni fog az érintett bizottsággal.
Tisztességes kereskedelmet akarunk biztosítani, ami azt jelenti, hogy az Európai Unióba importáló és exportáló vállalkozásoknak ugyanazokat a minőségi előírásokat kell betartaniuk, mint a saját termelőinknek.
A jövő hónapban Brazíliába látogatok, hogy kiderüljön, meg tudják-e mutatni nekem, amit látni szeretnék: hogy miként működnek a dolgok Brazíliában, mennyiben adott az Európai Unióba szánt termékek nyomonkövetésének lehetősége.
Elnök. − A 36. kérdés nem tehető fel, mivel benyújtója már nem tagja a Parlamentnek.
37. kérdés (Ioannis Gklavakis) (H-0636/07)
Tárgy: A borpiac közös szervezésének felülvizsgálata
2007. július 4-én a Bizottság előterjesztette a borpiac közös szervezéséről szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatot (COM(2007)0372). A „nemzeti keretekhez” rendelt összegeket egy kulcs alapján osztották ki, 50%-ban a tagállamok múltbeli hozzájárulásán, 25–25%-ban a területen, illetve a termelésen alapul. Ezen túlmenően bizonyos tagállamok javára kiigazításokra került sor.
Közölni fogja-e a Bizottság, hogy milyen szempontokat alkalmaztak az adott felosztási kulcs kiválasztása során, és hogy az összegeket miért nem a tagállamok reprezentatív referencia-időszak alatti, múltbeli befizetései alapján osztják el, ahogy az az eddig módosított valamennyi KPSZ esetében történt? Továbbá, mivel a források teljes összege korlátozott, hogyan döntötték el, hogy bizonyos tagállamok javára kiigazítják a hozzájárulás mértékét, ami szükségképpen ugyanolyan mértékű csökkenést jelent mások számára?
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − A nemzeti kerethez rendelendő teljes összeg tagállamok közötti, továbbá a vidékfejlesztési politika céljára átcsoportosított összeg igazságos elosztásának tervezése érdekében valójában három különböző szempontot veszünk figyelembe. Az összes rendelkezésünkre álló múltbeli adat alapján a bortermelő területeket; másodszor, a múltbeli átlagok alapján számított termelési mennyiséget; és harmadszor, a múltbeli átlag alapján számított kiadásokat, Bulgária és Románia kivételével, ahol a csatlakozás során kiszámított költségvetési követelményeket alkalmaztuk, mivel kizárólag ezek voltak az általunk felhasználható, megbízható adatok. A három különböző tényező között a következőképpen alakult a súlyozás: 25% a területi arány, 25% a termelési arány, valamint 50% a nemzeti keretekhez rendelt költségvetés és a vidékfejlesztési politika céljára történő átcsoportosítás. A kifejezetten a harmadik országokon belüli promócióval kapcsolatos keret e része esetében 50% a területi arány és 50% a termelési arány, amit új és nagyon fontos, előretekintő politikának tartok a borágazat szempontjából. A tagállami keretek újraelosztásával kapcsolatos tárgyalás során pozitív irányú kiigazítást hajtottunk végre három tagállam esetében, hogy korlátozzuk az e tagállamok esetében a múltbeli kiadásokból és a másik két kritériumból való részesedése közötti jelentős eltérés csökkentését. Ezt a kiigazítást nem a többi tagállam számára kiosztott összegek rovására hajtottuk végre, azaz nem csökkentettünk más összegeket, hogy pénzt találjunk a három tagállam számára, hanem egyszerűen növeltük a teljes költségvetést. Ez lehetővé teszi, hogy a közösségi támogatást igazságosan osszuk el úgy, hogy egyrészt figyelembe vesszük az egyes tagállamok csökkentési kapacitását, másrészt a reform keretében javasolt új intézkedések hatékony végrehajtását.
Ioannis Gklavakis (PPE-DE). – (EL) Tisztelt elnök asszony, biztos úr! Amikor a Bizottság úgy gondolja, hogy bizonyos tagállamok vonatkozásában szükséges strukturális változtatásokat foganatosítani, méghozzá jogszabályi úton, vizsgálja-e annak lehetőségét, hogy hasonlóképpen reagáljon a nemrégiben katasztrofális tűzvészek által sújtott görög bortermelők megsegítése érdekében? A következő években jelentősen csökkenni fog a bevételük. Több ezer hektárnyi területet kitevő hatalmas szőlőültetvények váltak a tűz martalékául; ez azt jelenti, hogy a bortermelők veszteséget szenvedtek és ültetvényeiket kár érte.
Emiatt a Bizottság szándékozik-e szolidaritását kinyilvánítani és segítséget nyújtani ezeknek az embereknek?
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Mindenekelőtt úgy gondolom, hogy mindenki, aki a televízióban nézte a görögországi pusztító tűzvészekről bemutatott képeket, eltűnődött azon, hogy mit fog történni ezt követően ezekkel a leégett területekkel. Lehetőségem volt arra, hogy görög parlamenti képviselőkkel, a miniszterrel, a minisztériummal, valamint a görög gazdasági miniszterrel is tárgyaljak erről, azon az utamon, amit azért tette, hogy megoldásokat találjunk..
Több megoldás is van, erről a következő kérdésnél fogok beszélni. Csak annyit mondhatok, hogy a borpiac közös szervezésének keretében nem tudjuk megoldani az erdőtüzekkel kapcsolatos problémákat. Ez kizárt. És azt mondhatom Önöknek, hogy ha újrakezdjük a keretek és a tagállamok közötti pénzelosztást, az a Pandora szelencéjének kinyitásához lesz hasonló, és nem áll rendelkezésemre több pénz, mint a jelenleg évi körülbelül 1,3 milliárdeuró összegű, a borágazat számára elkülönített költségvetés.
A vidékfejlesztési politika, a regionális finanszírozás keretében kell megoldást találnunk a tűzvész következményeire, biztos vagyok abban, hogy megfelelő megoldások születnek majd.
Elnök. − Mivel a következő kérdések ugyanazzal a témával foglalkoznak, ezekkel egyszerre foglalkozunk:
38. kérdés (Katerina Batzeli) (H-0655/07)
Tárgy: A tűzvészek által elpusztított térségek számára nyújtott KAP-segélyek folyósítása
A nemrégiben Görögországban bekövetkezett tűzvészek katasztrofális hatást gyakoroltak a gazdálkodásra, főleg az olívaolaj-, a gyümölcs- és zöldség-, valamint borágazatban, ami súlyos következményekkel járt az érintett térségek környezete és fejlődése szempontjából, és komoly fenyegeti a gazdálkodási tevékenység folytatását.
Hogyan kellene újrafogalmazni a kölcsönös megfeleltetés alkalmazását a termeléstől független egységes jövedelemtámogatások az érintett mezőgazdasági termelők számára történő jogos kifizetésének biztosítása érdekében?
Hogyan biztosítható a borpiac új, közös szervezésének megvalósítása a tűzvészek által érintett térségekben, főleg ami a környezetet kímélő eljárásokat alkalmazó bortermelőknek nyújtandó közvetlen támogatásra vonatkozó bizottsági javaslatokat illeti?
Milyen további rendelkezésekre és pontosításokra van szükség a mazsolaszőlőre vonatkozó új rendszer keretében, hogy azonnali válságkezelő intézkedéseket lehessen végrehajtani? Van-e lehetőség a működési alapok forrásainak növelésére az ilyen intézkedések válsághelyzetekben történő finanszírozása érdekében?
Megvalósítható-e az, hogy a mezőgazdasági termelők támogatása céljából egy külön nemzeti program jöjjön létre a gyümölcs- és zöldség-, valamint a borpiac közös szervezéséből származó finanszírozás segítségével?
39. kérdés (Georgios Karatzaferis) (H-0661/07)
Tárgy: Nem kormányzati szervezetek és egyesületek pénzügyi támogatása a görögországi azonnali újraerdősítés érdekében
Görögország a közelmúltban élte át történelme eddigi legnagyobb környezeti katasztrófáját. Sok görög környezetvédelmi szerv és a tűzvészek által elpusztított területeken található kolostorok azonban rendelkeznek e területek átfogó telepítési műveletekkel történő gyors újraerdősítésének megszervezéséhez szükséges know-how-val és szakemberekkel.
Hogyan biztosíthat a Bizottság közvetlen finanszírozást (azaz a harmadik CSF keretén kívül) a nem kormányzati szervezeteknek, kolostoroknak, környezetvédelmi szerveknek stb., hogy azonnal helyre tudják állítani a tűzvészek által elpusztított görögországi erdők környezetét?
Milyen közösségi kezdeményezések alkalmazhatók e célra?
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Mindenekelőtt ismételten csak együttérzésemet tudom kifejezni mindazok felé, akiket a tűzvészek következményei sújtanak.
Úgy gondolom, hogy fontos, hogy kimondjuk azt, hogy az egységes támogatás − a mezőgazdasági termelőknek nyújtandó közvetlen kifizetés − nincs veszélyben. A növénykultúrák, állatok vagy épületek esetleges pusztulása nem hat ki a termeléstől függetlenített kifizetésre, mivel nincs termelési kötelezettség.
Ami a kölcsönös megfeleltetést illeti, az egyik fontos szabály, hogy a kölcsönös megfeleltetés alapján történő közvetlen KAP-kifizetések csökkentéséről csak a közvetlenül a mezőgazdasági termelőknek tulajdonítható tevékenységek vagy mulasztások következtében lehet határozni. Ezért az idén nyáron Görögországban bekövetkezettekhez hasonló erdőtüzek miatt nem csökkenhetnek a kifizetések.
Ami a borágazatot illeti, részleges pusztulása esetén a szőlőültetvények támogatásra lehetnek jogosultak a jelenlegi rendelet értelmében a szerkezetátalakítási program keretében, valamint azon nemzeti keretek alapján, amelyeket az új KPSZ vonatkozásában meg fogunk határozni.
A gyümölcs- és zöldségpiac átalakított közös szervezése új válságmegelőző és válságkezelő eszközöket irányoz elő. Ez az szabályozás azonban csak 2008-tól lép életbe, és visszamenőleg nem érvényes.
Az utolsó kérdéssel kapcsolatban azt mondhatom el, hogy a pénzügyi szabályok nem teszik lehetővé a Bizottság számára, hogy a piacszervezési költségvetésből esetleges megtakarításokat csoportosítson át a görög mezőgazdasági termelők támogatására szolgáló, meghatározott nemzeti programokhoz.
Ami a nem kormányzati szervezetekkel, kolostorokkal, illetve környezetvédelmi szervekkel kapcsolatos konkrét kérdést illeti, a Bizottságnak nincs lehetősége arra, hogy közvetlenül támogassa az említett szerveket a környezeti helyreállítással kapcsolatos tevékenységek elvégzése céljából. Európai uniós segítségnyújtásra csak a tagállamok által a szubszidiaritás elvének megfelelően összeállított és társfinanszírozás céljából a Bizottsághoz benyújtott, kifejezetten az említett célra tervezett programok és beavatkozások esetén van lehetőség.
A vidékfejlesztési politikán belül hadd említsek néhány konkrét lehetőséget, amely szintén felhasználható segítségnyújtás céljából. Előző válaszomban utaltam ezekre. Az első lehetőség a 2000–2006-os programmal kapcsolatos, és magában foglalhatja a nemzeti működési programok és a regionális működési programok teljes összegének módosítását a mezőgazdasági potenciálnak a katasztrófákkal kapcsolatos nemzeti intézkedéseket követő helyreállítása érdekében. Ez például jelentheti azt, hogy a mezőgazdasági termelők pénztámogatást kaphatnak állatok, gyümölcs- vagy olajfák vásárlásához, illetve a tönkrement épületek helyreállításához.
Ismételten nagyon határozottan ki kell jelentenem azonban, hogy nincs arra lehetőség, hogy a vidékfejlesztési politika keretében kártérítést nyújtsunk a mezőgazdasági termelőknek az elveszett bevételért.
A második lehetőség a 2007–2013-as új vidékfejlesztési program, amely intézkedéseket tartalmaz a mezőgazdasági termelési potenciál, valamint az erdőgazdálkodási potenciál természeti katasztrófákat követő helyreállítására.
Meg kell jegyeznem, hogy az említett két lehetőségen keresztül történő beavatkozások az újraerdősítésre és a termelési potenciál helyreállítására korlátozódnak, és nem használhatók fel a bevételekkel kapcsolatos veszteségek kompenzálására.
Azokat a lehetőségeket hagytam a végére, amelyek az állami támogatási programokon belül állnak majd rendelkezésre. A görögországi erdőtüzekhez hasonló katasztrófákat általában kivételes eseménynek minősülnek, ami ténylegesen lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy támogatást nyújtsanak az anyagi veszteségek kompenzálásához.
A mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás számára nyújtott, nemzeti forrásokból finanszírozott támogatásra az állami támogatási program bejelentését és a Bizottság jóváhagyását követően kerülhet sor.
Arra is emlékeztetném önöket, hogy van egy sokkal egyszerűbb lehetőség, azaz az úgynevezett de minimis állami támogatás felhasználása, ami azt jelenti, hogy a tagállamok az új változások alapján háromévente 6000 eurót kifizethetnek a mezőgazdasági termelők számára. Tehát szükség esetén, bárki megkérdezése nélkül maximum 6000 EUR ténylegesen kifizethető a mezőgazdasági termelők azonnali megsegítése céljából.
Stavros Arnaoutakis (PSE), a szerző képviseletében. – (EL) Tisztelt biztos asszony! Szeretném megkérdezni, hogy kapott-e a tűzvész által sújtott régiók helyreállítására vonatkozó konkrét tervezetet?
Milyen eljárás vonatkozik egy ilyen terv jóváhagyására?
Mariann Fischer Boel, a Bizottság tagja. − Ahogy azt már említettem, a programok keretében két lehetőség adott. A vidékfejlesztési program keretében – ahogy azt elmondtam – lehetőség van támogatást szerezni a helyreállításhoz, új olajfák és borkészletek vásárlásához. Aztán ott van még a regionális politika, amely kollégám, Hübner biztos úr hatáskörébe tartozik. Tudom, hogy közvetlen és nagyon jó kapcsolatokat alakított ki mindenütt, ahol csak őt jelölték ki arra a feladatra, hogy tartsa kézben a szálakat. Biztos vagyok abban, hogy rengeteg konstruktív megbeszélés zajlik éppen.
A Bizottság megítélése szerint a 2007–2013-as programozási időszakra vonatkozó tervek szerinti finanszírozási rendelkezés vonatkozásában mely kutatási ágazatok vannak lemaradva? Milyen szempontok határozzák meg a finanszírozási prioritásokat? Hogyan befolyásolja a hatodik keretprogram alapján finanszírozott kutatás hasznosságának és hatékonyságának értékelése az új kutatási projektek kiválasztását? Milyen szempontok határozzák meg a finanszírozási prioritásokat az egyes kutatási ágazatokban?
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − Tisztelt elnök asszony! Jó, hogy ismét itt lehetek. Köszönöm a tisztelt képviselő asszonynak a kutatásfinanszírozással kapcsolatos kérdését. Kérdése egyértelműen és elsősorban az Európai Unió által finanszírozott kutatásra vonatkozik, és válaszomban ezekkel a szempontokkal fogok foglalkozni. Akárhogy is nézzük, a kutatással kapcsolatos – inkább magán-, mint állami – befektetések nemzeti és európai szinten történő növelésének szükségessége központi jelentőségű a lisszaboni célok elérése szempontjából. Ugyanakkor arról is meg kell győződnünk, hogy a lehető legjobb eredmény elérése érdekében megfelelően használják fel a pénzösszegeket.
A kérdés alapvetően négy részből áll, és én sorjában mindegyikre fogok válaszolni. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy még mindig túl korai végleges következtetéseket és tanulságokat levonni a hatodik és hetedik keretprogramok alapján. Mielőtt azonban rátérnék a tisztelt képviselő asszony kérdésének négy aspektusára, szeretnék emlékeztetni arra, hogy az Európai Unió kohéziós politikája, főleg az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap az Európai Kutatási Térség kialakításához is jelentősen hozzájárul. A Bizottság számításai szerint a kohéziós politika által a kutatáshoz és az innovációhoz a 2007–2013-as időszakban nyújtandó támogatás a 2000-2006-os programozási időszakhoz képest több mint háromszor nagyobb.
Térjünk rá a kérdés első részére: a Bizottság megítélése szerint a 2007–2013-as programozási időszakra vonatkozó tervek szerinti finanszírozási rendelkezések vonatkozásában mely kutatási ágazatok vannak lemaradva? A Bizottság megítélése szerint megfelelő egyensúly alakult ki a program inkább felülről lefelé irányuló tematikus területei és a keretprogramok inkább alulról felfelé irányuló tevékenységei, például a felderítő kutatás és az ösztöndíjak között. Nem lenne helyénvaló kiemelni konkrét területeket, amelyeknek különösen szüksége van finanszírozásra. Minél közelebbről megvizsgáljuk a 10 tematikus prioritást, annál egyértelműbb, hogy valójában mindegyikkel kapcsolatban több finanszírozásra és kutatásra van szükség. De hogy egy példával szolgáljak, megemlíthetem a páneurópai érdekű kutatási infrastruktúrákat, amelyeknek a 7. keretprogramon belüli végleges költségvetése sokkal kisebb, mint ahogy azt a Bizottság eredetileg tervezte. Ez egy fontos terület, ahol európai perspektívából szemlélve valódi hozzáadott érték keletkezik. Arra törekszünk, hogy több forrásból – elsősorban nemzeti és regionális forrásokból, valamint az Európai Beruházási Bank forrásaiból – álljon össze a finanszírozás. Az Európai Kutatási Tanács első pályázati felhívását követően az is nyilvánvaló, hogy komoly túljelentkezés tapasztalható. Sokkal több kiváló pályázat érkezett az alapvető felderítő kutatásra, mint amennyit finanszírozni tudunk.
Ha megnézzük a tematikus kutatásokat, egyértelműen kiderül, hogy például az energiával és az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatási területek számára nagyobb támogatást kell nyújtanunk. E téren a tagállamok nem csupán a kutatásba történő befektetések növelése, hanem – elszigetelt erőfeszítések helyett – a kutatási erőfeszítések összefogását szolgáló mechanizmus kialakítása révén is segítséget nyújthatnak. Ez is azon területek közé tartozik, amelyeket az Európai Kutatási Térségről szóló zöld könyvünkben javasoltunk.
Most pedig nézzük az általános szempontokat: a finanszírozás tematikus prioritásait az „Együttműködés” egyedi program határozza meg. Ezek azon kutatási területek, amelyek pályázati felhívások révén támogatást fognak kapni a 2007–2013-as időszakban. Javaslatunkat az érintettekkel 2004-ben folytatott széles körű konzultáció után terjesztettük elő, mely kiterjedt az „Együttműködés” témáinak internetes megvitatására, és ipari szereplők bevonására az Európai Technológiai Platform segítségével. Ezenkívül a javaslat széles körű előzetes hatásvizsgálaton alapult. Az utólagos értékelés és ellenőrzés eredményei szintén a kutatásfinanszírozásra vonatkozó prioritások meghatározásának fontos elemét képezik. A korábbi tapasztalatok alapján levont tanulságok tényleg kulcsfontosságúak voltak a keretprogramon belüli prioritások meghatározásában, ahogy azt Ön is érzékelteti a kérdés harmadik részében, amelyre most rátérek.
Ön a következő kérdést tette fel: Hogyan befolyásolja a hatodik pénzügyi keretprogram alapján finanszírozott kutatás hasznosságának és hatékonyságának értékelése az új kutatási projektek kiválasztását? Ezzel kapcsolatban két módszer is felmerül, melyek a kettő viszonyát meghatározzák. A részletesebb, műveleti szinten a Bizottság szolgálatai több ezer FP6-projektet ellenőriznek, ami kiemelendő teljesítmény. A kollégák állandó kapcsolatban vannak a kutatási közösséggel, és az adott projekt soránl elért előrehaladással kapcsolatos naprakész információik fontos részét képezik a 7. keretprogram munkaprogramjainak előkészítésének. Másodsorban pedig, általánosabb szinten, a Bizottság 2008-ban meg fogja szervezni az FP6 utólagos értékelését. A különböző kutatási tevékenységek általános hatásával kapcsolatos értékelést magas szintű szakértők fogják elvégezni. Az FP6 utólagos értékelésének eredményei adják majd a legfontosabb információkat az FP7, közelgő, 2010-es időközi felülvizsgálatához.
Végül rátérek a kérdés utolsó részére: amikor az egyes kutatási ágazatokban a finanszírozási prioritásokat mérlegeljük, a finanszírozásban részesülő témákat az éves munkaprogramokban és a pályázati felhívásokban határozzuk meg. A munkaprogramok elkészítése során évente konzultációt folytatunk különböző érdekelt felekkel. Külső tanácsadó csoportoktól, az adott terület kiemelkedő szakértőitől is segítséget kérünk, akik hozzájárulnak annak biztosításához, hogy a munkaprogramok tartalmazzák a leglényegesebb kutatási területeket, figyelembe véve a folyamatban lévő projekteket, amelyeket a korábbi pályázati felhívások keretében finanszíroztunk. Amint a felhívásra beérkeznek az egyes pályázatok, az irányadó értékelési szempontok alapján elvégezzük szakértői értékelésüket. Azon pályázatok részesülnek finanszírozásban, amelyek a legmagasabb összpontszámot kapják a pályázati felhívás vagy annak a projekt által lefedet részé.
Végezetül úgy gondolom, hogy helyes elmondani, hogy a közösségi eszközök révén finanszírozott kutatás tekintetében átlátható rendszerrel renelkezünk, amely a legjelentősebb területeknek juttatja a finanszírozást, továbbá biztosítja, hogy ezt követően a támogatást a legjobb pályázatoknak ítéljék oda.
Maria Panayotopoulos-Kassiotou (PPE-DE). – (EL) Köszönöm a kellőképpen informatív választ. Szeretném megkérdezni, hogy figyelembe veszik-e a kutatás nemzetközi szintű fejlődését, amikor döntést hoznak a különböző tevékenységekről, tekintettel arra, hogy globalizált világban élünk. Milyen mértékben részesülnek az európai fiatalok külön finanszírozásban annak érdekében, hogy részt vegyenek a kutatásban?
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − Természetesen csak globális viszonylatban gondolkodhatunk. Ha ténylegesen megvizsgáljuk, hogy a világ legjelentősebb közösségei milyen területekre helyezik a hangsúlyt a kutatás során, láthatjuk, hogy ezek megegyeznek a mi prioritásainkkal. Ezen túlmenően több területen egyesítjük erőfeszítéseinket. A hetedik keretprogramban pontosan a nemzetközi együttműködés volt az, amelyet valóban megerősítettünk. Ehhez finanszírozást és támogatást biztosítunk, és ez a jövőben még inkább így lesz, mert úgy gondoljuk, hogy a globalizált világ előttünk álló kihívásai – akár az élelmiszerekről, az egészségügyről, az ivóvízről, az éghajlatváltozásról, akár a biztonságról vagy az energiáról legyen szó – világméretűek, és mindnyájunknak megfelelően foglalkoznunk kell velük.
Justas Vincas Paleckis (PSE). – Tisztelt biztos úr! A kiemelt prioritások között említette az energia és az éghajlatváltozás tematikus területét. Ez helyes rangsorolás, és az Európai Uniónak áttörésre van szüksége. Hogyan szándékozik a Bizottság megszervezni az EU „legjobb koponyái” közötti együttműködést ezen a területen, és esetleg – még inkább – a világ „legjobb koponyái” közötti együttműködés előmozdítását? Mert ez a kérdés döntő fontosságú.
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − Igen, valóban hangsúlyt helyezünk erre. Alapvetően ez volt az elgondolás – ez szerepel a jelenlegi keretprogramban is –, de az igazság az, hogy most az európai technológiai stratégiai terv elkészítésére is koncentrálunk. A tervet legkésőbb az év végén el kell fogadnia a Bizottságnak. Ezzel kapcsolatban tulajdonképpen természetesen minden európai érintettel konzultálunk.
Így konzultáltunk a már létező valamennyi technológiai platformmal. Nagyon nyílt tárgyalásokat folytattunk. Gyakorlatilag valamennyi platform részt vesz a tevékenységeinkben, és megpróbáljuk ezt megfelelően összehangolni.
Nagyon helyesen említette, hogy az is alapvető fontosságú, hogy a lehető legmegfelelőbben, nemzetközi szinten vegyünk részt annak meghatározásában, hogy hogyan kezeljük ezeket a kérdéseket. De ezzel kapcsolatban két dolgot kell megemlíteni: ha a magánszféra szempontjából is próbáljuk ezt kezelni, kiegyensúlyozott módszert kell választani, az együttműködés és a versenyképesség előtt, illetve között, és pontosan ezt próbáljuk figyelembe venni.
Paul Rübig (PPE-DE). – (DE) Tisztelt biztos úr! A Tanács csökkentette a 2008-as kutatásfinanszírozást. Hogyan készülnek a pénzügyi terv felülvizsgálatára, félidős értékelésére? Úgy gondolja, hogy benyújthatunk még új kezdeményezéseket és javaslatokat, amelyek a kutatásnak az európai költségvetésen belüli jelentőségét is kifejezik?
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − Úgy vélem, hogy inkább az a fő kérdés, hogy mennyire kell kiterjednie ennek a félidős értékelésnek. Úgy gondolom, hogy ez egy megválaszolandó kérdés. Ha válasz az, hogy a sürgősség miatt foglalkoznunk kell bizonyos kérdésekkel, amelyek a már elfogadott pénzügyi időszak részét képezik, akkor biztos vagyok abban, hogy a tudomány és a kutatás azon területek közé tartozna, amelyekkel foglalkoznunk kell.
Elnök. − 41. kérdés (Esko Seppänen) (H-0640/07)
Tárgy: Az ITER-projekt
Az ITER egy ambiciózus projekt, amely kétségtelenül véletlenszerű, szerencsés tudományos felfedezésekre való képességre emlékeztet: rábukkanhatunk dolgokra anélkül, hogy tudnánk, hogyan keressük azokat. A projektben több nem európai uniós ország is érintett. A partereink eddig megfelelően kezelték a – gazdasági és egyéb – kötelezettségvállalásaikat?
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − Az ITER-projekt, ahogy azt a tisztelt képviselők is tudják, a világ fúziós energiával kapcsolatos kutatási programjának nemzetközi vezető projektje. A kezdetektől és az 1980-as években tartott csúcstalálkozók során Európa vezető szerepet játszott a projekt egymást követő előkészítő szakaszaiban.
A Bizottság méltán lehet büszke az ITER-partnerek bizalmára, amely abban fejeződött ki, hogy Európának adták a fogadó fél központi szerepét a projekt közös végrehajtásában.
Az Euratom és a tagjai együttes fellépésével tervezett és épített JET-létesítmények kiváló példát szolgáltattak arra, hogy mit lehet elérni, ha a fúziós kutatással foglalkozó vezető szervezetek egyesítik tapasztalataikat és forrásaikat. Az ITER-projekt kiterjeszti ezt az elvet az európairól a globális együttműködési szintre.
Az ITER műszaki célkitűzései és szándéka a nemzetközi fúziós kutatás szilárd és tudományos szempontból precíz távlati fejlődési folyamatán alapul, amely az utóbbi évtizedekben a nemzetközi, politikai határokon átlépő tudományos együttműködés légkörében drámai növekedésen ment keresztül a kísérleti fúziós létesítmények teljesítménye tekintetében.
A JET-en kívül az ITER olyan szintre terjeszti ki a kísérleti részt, ahol a fúziós energia tudományos és technológiai megvalósíthatósága bizonyítható.
Az ITER-megállapodás 2006. novemberi aláírása óta az ITER-partnerek mindannyian megfelelően teljesítették az ITER-tárgyalásokon vállalt kötelezettségeket.
Politikai szinten minden partner törekedett a megállapodás ratifikálásával, illetve elfogadásával kapcsolatos saját alkotmányos kötelezettségeinek teljesítésére, és a megállapodás idén októberben hivatalosan hatályba lép.
Eközben a partnerek tiszteletben tartották arra vonatkozó kötelezettségvállalásaikat, hogy a hatálybalépésig a lehető legnagyobb mértékben betartják a megállapodás feltételeit.
A nemzetközi ITER-csapat és a franciaországi cadarache-i ITER-helyszín személyzetét a jelenlegi összes partner képviselőiből állítják össze.
A partnerek pénzügyileg hozzájárulnak az ITER-szervezet költségvetéséhez és lelkiismeretesen végzik a műszaki és tudományos közreműködéshez szükséges, általuk vállalt közös műszaki előkészületeket.
Az Európai Unióban a Fúziósenergia-fejlesztési és ITER Közös Vállalkozást a Tanács 2007. március 27-i határozata hozta létre. A vállalkozás feladata a demonstrációs fúziós reaktorok és a kapcsolódó létesítmények megépítésével kapcsolatos tevékenységek előkészítése és összehangolása.
Eddig a felügyeleti szerv, a kormányzótanács kétszer ült össze és elfogadta az első munkaprogramot és az ahhoz szükséges igazgatási határozatokat, hogy a közös vállalkozás 2008 elején működőképes legyen. Mindenekelőtt sor került a székhelyről szóló megállapodás aláírására Spanyolországgal. Ezenkívül a kormányzótanács kijelölte az igazgatót, a közös vállalkozás vezető tisztviselőjét.
Az ITER valóban egy ambiciózus projekt. Megvalósításához tágítanunk kell a tudományos, technológiai és szervezeti tapasztalataink határát. A kísérletek sajátossága, hogy az eredmények nem jelezhetők előre biztosan. De az ITER nem olyan vállalkozás, amelybe könnyelműen vagy a véletlenszerű felfedezések reményében léptünk be. Az ITER hosszú távú nemzetközi partnerségekből és kötelezettségvállalásokból áll, olyan partnereket tömörít, akik több mint a világ népességének felét képviselik, hogy a közös jövőnk szempontjából központi kérdésekkel foglalkozzanak, a fenntartható, nem szennyező energiaforrásoknak az emberiség javára történő fejlesztésével. Az ITER lehetőségei a projekt szilárd tudományos és technológiai alapjain, valamint az összes partner – vagy inkább mindnyájunk – által eddig tanúsított lelkesedésen és elkötelezettségen alapul. Még soha nem volt a világon ilyen együttműködés, mint az ITER.
Esko Seppänen (GUE/NGL). – (FI) Tisztelt biztos úr! Egy bizonyos együttműködési projekttel, a Galileo-projekttel kapcsolatban rossz tapasztalataink vannak. Az eredeti tervekkel ellentétben az Európai Uniónak kell finanszíroznia a projektet, miközben nem minden érintett fél osztozik a tervek szerinti finanszírozásban.
Értelmezhetjük-e a biztos úr válaszát úgy, hogy a kötelezettségek teljesítése tekintetében az ITER-rel nem lehetnek problémáink, azaz nem alakul ki olyan probléma az ITER esetében, mint a Galileo-projektnél, ahol az érintett felek elmulasztották a vállalt kötelezettségek teljesítését?
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − Pontosan így van. Nagyon röviden elmagyarázom a dolgot. Annak idején a kormányok vállalták a kötelezettségeket. Mind állami kötelezettségvállalás. Tehát a Galileóval kapcsolatban vállalt állami kötelezettségek valójában soha nem jelentettek problémát. Őszintén mondom, a Galileóval kapcsolatban felmerült problémák egyáltalán nem fognak előfordulni az ITER-projektben.
Elnök. − 42. kérdés (Carl Schlyter) (H-0643/07)
Tárgy: Nanotechnológia
A nanotechnológia a technológia új ága, amely sok lehetőséget kínál, de egyre több kockázattal jár. A Nano Dialogue projekt szerint az EU lakosságának 48%-a moratóriumot szeretne a nanotechnológia fogyasztási cikkekben történő alkalmazása tekintetében mindaddig, amíg a az emberekre és a környezetre gyakorolt hatásai nem válnak ismertté.
Milyen jogszabály van készülőben az olyan ágazatok vonatkozásában, ahol nanoanyagokat tartalmazó termékeket alkalmaznak és ezek már piaci forgalomban vannak, például kozmetikumok, testápoló termékek, gyógyszerek, tisztítószerek és egyéb fogyasztási cikkek? Tervez-e a Bizottság ágazatspecifikus megközelítést vagy horizontális jogszabályt a nanotechnológia fogyasztási cikkekben történő alkalmazásával kapcsolatban?
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − Mindenekelőtt szeretném megköszönni a nanotechnológiával kapcsolatos kérdést. A Bizottság nagyon komolyan veszi a biztonság és a fogyasztóvédelem kérdését, és annak biztosításán fáradozik, hogy a lakosság élvezhesse a nanotechnológiák által előidézhető innovációk előnyét, ugyanakkor védett legyen a káros hatásoktól.
Sok erőfeszítést fordítunk a biztonsági problémák megoldására. Az FP5-ből és az FP6-ból mintegy 28 millió eurót fordítottunk olyan projektekre, amelyek kifejezetten a nanotechnológiák környezeti és egészségügyi vonatkozásaira helyezték a hangsúlyt, továbbá a tervek szerint az ilyen jellegű kutatás a nagyság és a kiterjedés tekintetében is jelentősen növekedni fog a 7. keretprogramban. Ahogy azt Önök is tudják, a Bizottság elfogadta a nanotudományokkal és a nanotechnológiával foglalkozó, a 2005–2009-es időszakra vonatkozó európai cselekvési tervet, a Parlament pedig elfogadott egy állásfoglalást ezzel kapcsolatban, amelyben a cselekvési terv kedvező fogadtatásra talált.
Az e hónapban a nanotechnológiai cselekvési terv végrehajtásával kapcsolatban közzétett közleményben teljes körűen foglalkozunk a kérdés második részével. Sokféle európai és még több nemzetközi – főleg OECD- és ISO- – megközelítést, szabályozási és nem szabályozási jellegűt, követünk a nanotechnológiák esetleges káros hatásával kapcsolatos probléma megoldása érdekében.
A Bizottság szabályozási vizsgálatot végez a nanotechnológia alkalmazásán alapuló termékek egészségügyi, biztonsági és környezeti vonatkozásainak tekintetében. Az előzetes eredmények arra utalnak, hogy a meglévő közösségi szabályozási keret összességében megfelelően lefedi a nanotechnológián alapuló, napjainkban fejlesztett termékeket.
A termelés és a termékek különböző aspektusaira, például a kérdésben említett kozmetikumokra és gyógyszerekre már különféle közösségi rendelkezések vonatkoznak, jóllehet nem kifejezetten a nanotechnológiával kapcsolatosak. Ezért most úgy tűnik, hogy nincs szükség a nanotechnológiával kapcsolatos biztonsági kockázatokra vonatkozó új jogszabályok kidolgozására, illetve jelentős módosítások előterjesztésére. Mindazonáltal a tudományos fejlődés, illetve a Bizottság által szigorúan ellenőrzött egyes területeken tapasztalható szabályozási igények alapján szükség esetén szabályozási változtatásokat lehet javasolni. Nem magával a nanotechnológiával, hanem inkább a nanotechnológián alapuló termékekkel kapcsolatban kell megvizsgálni a szabályozási vonatkozásokat.
A Bizottság meg van győződve arról, hogy a nanotechnológiával kapcsolatos moratórium nemkívánatos hatásokat idézne elő. Amellett, hogy a társadalmat megfosztanánk az ilyen technológiák lehetséges előnyeitől, ez oda vezethet, hogy Európán kívül „technológiai édenkertek” alakulnának ki, ahol a kutatás és az innováció szabályozási keretek nélkül folyik.
Végül szeretnék megemlíteni egy másik Eurobarometer-felmérést, amelyet az új technológiákkal kapcsolatban 2005-ben készítettek 25 000 ember részvételével. Ha ezt összevetjük az ön által a kérdésben említett NanoDialogue projekttel, ez utóbbi 700 válaszadón alapult. Az Eurobarometer megállapította, hogy az európaiak összességében – körülbelül 50%-ban – támogatták a nanotechnológia fejlesztését. A társadalom hasznosnak és erkölcsileg elfogadhatónak találja ezeket a technológiákat. Érthető módon a válaszadók mintegy 42%-a bizonytalan volt az új technológia hatásait illetően, de a felmérés szerint a válaszadók közel 70%-a, akik véleményt nyilvánítottak a technológia hatásairól, optimista volt.
Carl Schlyter (Verts/ALE). – (SV) Úgy gondolom, hogy egyetértünk abban, hogy a nanotechnológia szempontjából az lenne a legrosszabb, ha a jelenleg piacra bocsátott termékekkel kapcsolatban nem végeznénk megfelelő ellenőrzést, és a termékek rontanák a kezdeti fejlesztési szakaszban lévő technológia jó hírét.
Úgy gondolom, hogy a hagyományos toxicitás-vizsgálatok nem állapítják meg elég megbízhatóan a nanotechnológiához kapcsolódó kockázatokat; éppen ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy a jelenlegi jogszabályokban előírt toxicitás-vizsgálatokat korszerűsíteni kell. Úgy gondolom, hogy címkézési rendszerre van szükségünk, hogy a fogyasztók maguk választhassanak, és kíváncsi vagyok, hogy a Bizottság tervez-e ilyen jogszabályt.
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − Teljesen egyetértek önnel és az első állításával. A legrosszabb az lenne, ha valami történne, tehát ezt meg kell akadályoznunk, és elővigyázatosnak kell lennünk. Ez a legfontosabb, és teljes mértékben egyetértek Önnel.
A jogszabályok előterjesztése nem az én feladatom, hanem a Bizottságon belül azon kollégáim hatáskörébe tartozik, akik a védekezéssel foglalkoznak. Biztos vagyok abban, hogy nagyon körültekintően foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Azt mondhatom Önnek, hogy a kutatás terén minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy megpróbáljuk elemezni az Ön által említett esetleges kockázatokat, és ez feltétlenül olyan dolog, amely az én hatáskörömbe tartozik.
Paul Rübig (PPE-DE). – (DE) Tisztelt biztos úr! A hetedik kutatási keretprogramban hová kerül majd a hangsúly a nanotechnologiai szektorban? A lakosság rendkívül nagy reményeket táplál ezzel a szektorral, különösen az „élj hosszú és egészséges életet” programmal kapcsolatban. Ön is teljesen új lehetőségeket lát az orvosi ágazatban abban a tekintetben, hogy hosszú és egészséges életet lehessen élni?
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − Igen, a válasz egyértelműen pozitív. Ez azon területek egyike. Ha valamivel össze akarjuk vetni, a nanotechnológia egy kissé az információtechnológiához hasonlít, mert több ágazatot érintő horizontális hatásról van szó. Az egészségügy azon területek közé tartozik, ahol az eredmények nagyon ígéretesek, így a mi kutatásunknak is részét képezi, amely kutatás kétségtelenül ebbe az irányba halad.
Piia-Noora Kauppi (PPE-DE). – Köszönöm a válaszokat, biztos úr. Örömmel hallottam, hogy úgy gondolja, hogy a közös szabályozási keret a helyes irányba fejlődik, valamint hogy kétségbe vonja a NanoDialogue projektet és a tanulmány megállapításait, amelyekre a kérdés hivatkozik. Úgy vélem, hogy az Eurobarometer egyértelműen bizonyítja, hogy az európai polgárok támogatják a nanotechnológiák fejlesztését.
Kérdésem azzal kapcsolatos, hogy Schlyter úr a kérdésében azt állítja, hogy a nanotechnológia egyre több kockázattal jár. Rendelkeznek-e olyan adatokkal, amelyek azt bizonyítják, hogy a nanotechnológia olyan kockázatot jelentene, amelyről Schlyter úr már tényként beszél?
Janez Potočnik, a Bizottság tagja. − A nanotechnológia minden bizonnyal olyan terület, amelyre oda kell figyelni, többek között a kockázataira is. Ha olyan területre lépünk, amelyben valóban benne rejlik a kockázat veszélye, körültekintően kell eljárnunk. Ha nem akarjuk, hogy az emberek olyasmi ellen forduljanak, ami – gondos eljárás esetén – bizonyára a javukat szolgálná, akkor úgy kell végezni a dolgokat, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, hogy ez ne történjen meg. Ez pontosan megfelel a mi módszerünknek. Eddig természetesen még nem került sor e területtel kapcsolatos incidensekre, de ez nyilvánvalóan egy olyan ágazat, ahol sokkal jobb, ha körültekintően járunk el. Bizonyára ez az a helyes út, amelyet követnünk kell.
Elnök. − A 43. és 44. kérdésre írásban válaszolnak majd.
45. kérdés (Sarah Ludford) (H-0595/07)
Tárgy: Londoni autóbuszok
A „Greater London Assembly” (Nagy-London Önkormányzata) által júniusban közzétett adatok szerint az úgynevezett „csuklós buszok” (hosszú, nem emeletes, két kocsiból álló buszok), amelyek sok európai városban megtalálhatók, és amelyek 2002-ben Londonban is megjelentek, 2006-ban 1751 balesetben voltak érintettek. Ez 75%-kal több, mint más buszok esetében, és ez átlagosan csaknem napi öt balesetet jelent, illetve minden egyes londoni csuklós buszra vonatkoztatva évi több, mint öt balesetet.
Mivel ez elfogadhatatlan helyzet, különösen, ha más típusú buszokkal összevetjük, milyen lépéseket tesz a Bizottság annak biztosítása érdekében, hogy megfelelő biztonsági intézkedésekre kerüljön sor csuklós buszok üzemeltetése szempontjából, valamint hogy a buszvezetők megfelelő képzésben részesüljenek? Hogyan üzemeltethetők ezek a buszok biztonságosan a zsúfolt városokban?
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) A Bizottságnak nincs tudomása a többi olyan európai várossal kapcsolatos aggasztó statisztikai adatokról, ahol szintén csuklós buszokat használnak. Mindemellett a közösségi jogszabályok többféleképpen tárgyalják a problémát.
A gépjárművek és pótkocsijaik egyes kategóriáinak tömegéről és méreteiről szóló 97/27/EK irányelv megállapítja a buszok fordulékonyságára vonatkozó általános, valamint a csuklós buszokra vonatkozó egyedi követelményeket.
Az egyes közúti árufuvarozást vagy személyszállítást végző járművek vezetőinek alapképzéséről és továbbképzéséről szóló 2003/59/EK irányelv célja a járművezetők képzettségi szintjének növelése. Ebben a vonatkozásban kívánatos lenne, hogy az irányelvet átültető nemzeti jogszabály rendelkezzen a a csuklós buszok vezetőinek biztosított egyedi képzési programokról.
A járművezetők látásával kapcsolatban az európai jogalkotás a Közösségben nyilvántartásba vett nehéz tehergépjárművek visszapillantó tükrökkel való utólagos felszereléséről szóló 2007/38/EK irányelv révén foglalkozott a nehéz tehergépjárművek problémájával.
Mindemellett a Bizottság tisztában van azzal, hogy más kategóriájú járműveket, például a városi buszokat is számításba kell venni. Ezért a jogalkotó által a fent említett irányelvben előírtaknak megfelelően a Bizottság kellő időben jelentést nyújt be az eredményekről, amelyhez adott esetben a meglévő jogszabály felülvizsgálatára irányuló javaslatot mellékel.
Ezt tudom válaszolni Ludford bárónőnek.
Sarah Ludford (ALDE). – Úgy gondolom, hogy a kérdésem jól időzített, mivel a Bizottság épp ma tette közzé a város mobilitásról szóló zöld könyvet.
Nem várom el a Bizottságtól, hogy megértse azt, hogy személyes veszteséget érzek amiatt, hogy a jelképpé vált emeletes „London Routemaster” autóbuszokat alacsony, a kontinensen használt csuklós autóbuszokkal cserélték le, de nagyom köszönöm, hogy több európai uniós jogszabályt megemlített, amelyeket alkalmazni kell.
Megkérhetem Önt, hogy vegye fel a kapcsolatot London polgármesterével és a londoni tömegközlekedési vállalattal („Transport for London”) annak kivizsgálása érdekében, hogy ezeknek a buszoknak miért rosszabb 75%-kal a baleseti statisztikája, mint más buszoké, valamint azt megállapítandó, hogy az említett irányelveket megfelelően alkalmazzák-e az Egyesült Királyságban, különösen Londonban?
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. − (FR) Nagyon helyes, hogy kitartóan követeli a csuklós buszok biztonságát. Ha nincs kifogása ellene, megkérdezzék a londoni hatóságokat a problémával kapcsolatban.
Az igaz, hogy a csuklós buszokat könnyebb vezetni, mint a merev vázú buszokat, de amint a vezető felméri, hogy mire képes a jármű, hajlamos egy kicsit gyorsabban vezetni, és magabiztosabban kanyarodik, sajnos időnként túl magabiztosan.
Ön nagyon jó témát vetett fel, és ahogy már említettem, megpróbáljuk kivizsgálni, hogy tényleg szükség van-e a meglévő jogszabályok módosítására.
Az is nagyon helyes, hogy ezt a problémát annak figyelembevételével vetette fel, amit a Parlament előtt már korábban kiemeltem, azaz hogy valójában a balesetek kétharmada városokban és nagyvárosokban következik be, és hogy ezért e balesetek okait meg kell tudni. Szerencsés időzítéssel emelt ki egyet az okok közül.
Tárgy: Bukarest, Constanta és Szófia nagy sebességű európai vasúthálózattal való összekötése
A transzeurópai közlekedési hálózat 30 kiemelt fontosságú projektjének egyike a 22. tengely, amely a következő vasúti szakaszokat foglalja magában: Athén-Szófia-Budapest-Bécs-Prága-Nuremberg/Drezda. Románia a Curtici és Brassó közötti 480 km hosszú vasúti szegmenssel vesz részt ebben a projektben.
Mivel Románia és Bulgária csatlakozása óta az Európai Unió a Fekete-tengerhez vezető folyosóval rendelkezik, és népessége mintegy 30 millió lakossal nőtt, azt szeretném megkérdezni a Bizottságtól, hogy Romániának és Bulgáriának milyen lépéseket kell tennie ahhoz, hogy a romániai Bukarestet és Constantát, illetve a bulgáriai Szófiát a nagy sebességű európai személy- és áruszállító vasúthálózathoz kapcsolja?
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Tisztelt Ţicău asszony! A kiemelt fontosságú, 22. vasúti tengelynek valójában Németországot és Görögországot kell összekapcsolnia Prágán, Bécsen, Budapesten és Szófián keresztül. A tengely északi elágazása Curticin és Brassón keresztül Bukarestig és Constantáig vezet.
Románia és Bulgária, valamint a többi érintett ország jelentős erőfeszítéseket tesz ennek a vasútvonalnak a megépítése érdekében, hogy fővárosaik és Constanta kikötője kapcsolódjon az Európai Unió többi részének vasúthálózatához. Ezeket az erőfeszítéseket 2007–2013-as időszakban tovább kell folytatni. Ezek a projektek potenciálisan jogosultak a Kohéziós Alap, illetve a strukturális alapok, sőt a transzeurópai hálózatok költségvetéséből történő közösségi finanszírozásra.
Románia a Curtici-Brassó-Bukarest-Constanta vasútvonal fejlesztését részesíti előnyben. Bukaresttől északra egy 92 km-es szakasz már megépült. A Bukarest és Constanta közötti szakasszal kapcsolatos projektek már folyamatban vannak. Ezeket 2010-ig fokozatosan be kell fejezni. Románia a 2007–2013-as időszakra vonatkozó közlekedési operatív programjában már jelezte, hogy a kohéziós alapból származó 1,1 milliárd euró felhasználásával a Curtici-Brassó-Predeal vonal fejlesztését tervezi.
Szófia európai uniós hálózathoz történő kapcsolása tekintetében jelentős lépést jelentett a Dunán Vidin-Calafatnál átvezető közúti és vasúti hídnak az ISPA-alapból finanszírozott megépítésére vonatkozó szerződés aláírása. A híd megépítését 2010-ben kell befejezni. Ezen túlmenően Bulgária a 2007–2013-as időszakra vonatkozó közlekedési operatív programjában a Vidin-Szófia vonal egy részének kialakítását. A legkésőbb 2013-ig elvégzendő munkálatok költsége 320 millió eurót tesz ki az egész vonalra vonatkozó 1 380 millió eurós teljes összegből.
Románia vállalta, hogy legkésőbb 2013-ra minden előkészítő tanulmányt elvégez a Duna-hídtól északra található Craïova-Calafat vonal korszerűsítéséhez, tehát kész arra, hogy rögtön 2013 után elkezdje a munkálatokat.
Ezt tudom válaszolni. Elnézést kérek azért, hogy szóban közöltem ezeket az információkat, de szükség esetén nyilvánvalóan ki tudjuk ezt egészíteni írásban, ha úgy kívánja, Ţicău asszony.
Silvia-Adriana Ţicău (PSE). – (RO) Tisztelt biztos úr! Ha lehetséges, valóban szeretném ezeket az információkat írásban is megkapni. Ezenkívül azt szeretném kérni Öntől, hogy szervezzen egy szemináriumot a strukturális alapok romániai felhasználásáról, mert úgy vélem, hogy az új tagállamoknak támogatásra van szükségük ahhoz, hogy hozzá tudjanak jutni a strukturális alapokból származó finanszírozáshoz és fejleszthessék közlekedési infrastruktúrájukat.
Az Európai Unió számára fontos a Fekete-tenger megközelíthetősége, és ezért úgy vélem, hogy az utasok és az áruk mobilitása szempontjából a vasút fejlesztése is fontos. Visszatérve a nagy sebességű vasúttal kapcsolatos kérdésre: az utasok mobilitása fontos, és ezért párbeszédet szorgalmazok annak érdekében, hogy mindent, ami ehhez a jelentős projekthez szükséges, lépésről-lépésre meg tudjunk valósítani.
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Tisztelt Ţicău asszony! Engem legalább annyira foglalkoztat ez a kérdés, mint önt is. Valóban azt szeretném, hogy az új tagállamok, ebben az esetben különösen Románia és Bulgária a legoptimálisabban fel tudja használni a kohéziós alapot. Amennyiben lehetséges, természetesen előnyben kell részesítenünk a vasúti közlekedést, ami aztán elő fogja segíteni, hogy a későbbiekben elkerüljük a környezetvédelmi követelményekkel kapcsolatos nagyobb problémákat és a forgalmi dugók kialakulásának kockázatát az európai autópályákon.
Köszönöm a kérdést. Meg fogom kérni a kollégáimat, hogy adjanak részletesebb választ. Ha lehetőségem lesz ezen országok meglátogatására, természetesen még több információval tudunk majd szolgálni.
Elnök. − 47. kérdés (Bernd Posselt) (H-0600/07)
Tárgy: Nagy sebességű vasútvonalak Párizs és Budapest, valamint Strasbourg és Brüsszel között
A Stuttgart 21 projekttel kapcsolatos alapvető megállapodásokat követően mi a Bizottság véleménye a Párizstól Strasbourgon és Münchenen keresztül Bécsbe/Pozsonyba, illetve Budapestre vezető „Magistrale for Europe” egyes szakaszai megépítésének ütemezéséről?
Milyen lehetőségeket lát a Bizottság arra, hogy ezt a fővonalat a három „európai főváros”, Strasbourg, Luxembourg és Brüsszel közötti nagy sebességű vasútvonallal bővítsék ki?
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Én válaszolok a kérdésére, Posselt úr. A Párizs-Strasbourg-Stuttgart-Bécs-Pozsony közötti 17. vasúti tengely a transzeurópai közlekedési hálózat 30 kiemelt fontosságú projektjének egyike. Az Ön által említett Stuttgart 21 projekt ennek a kiemelt fontosságú projektnek egy fontos láncszeme.
2007. július 19-én megállapodást írt alá Tiefensee úr, a német közlekedési miniszter és Baden-Würtemberg Szövetségi Állam hatóságai, a stuttgarti régió és Stuttgart városa, valamint a Deutsche Bahn képviselője. Ez a megállapodás kulcsfontosságú mozzanatnak tekinthető a Stuttgart-Ulm szakasz miatti elakadás megszüntetésében, mivel biztosítja a finanszírozást a munkálatok 2010-es elkezdéséhez.
A Bizottság szorosan figyelemmel kíséri a Stuttgart és Ulm közötti szakaszok korszerűsítését. 2005 júliusában a Bizottság ehhez a vonalhoz európai koordinátort jelölt ki Balázs Péter személyében, aki már második jelentését nyújtotta be. A jelentést továbbították a Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának elnökéhez. A jelentés az Energiaügyi és Közlekedési Főigazgatóság honlapján megtekinthető. A koordinátor, Balázs úr továbbra is nagy figyelmet fordít a Stuttgart és Ulm közötti szakasszal kapcsolatos elakadásra, amelyet meg kell szüntetni. Jelentésében a koordinátor elemezte a Párizs-Pozsony kiemelt jelentőségű projekt előrehaladását, és arra a következtetésre jutott, hogy a projekt nagy részét 2015-ben be lehet fejezni. Ugyanakkor a Stuttgart-Ulm szakasz – tekintettel a feladat összetett voltára – 2019-ig nem fog elkészülni.
Egyértelmű, hogy egy bizonyos kiemelt jelentőségű projekt nem zárja ki a munkálatok egyéb irányokba való folytatását. Más kiemelt jelentőségű projektek, például az Athén-Szófia-Budapest-Bécs-Prága-Nürnberg-Drezda tengely a Párizs-Pozsony projektet fogja egészen a Fekete-tengerig és Görögországig kiterjeszteni, míg az Eurocaprail 28. kiemelt jelentőségű projekt Luxembourgon keresztül Brüsszelt fogja összekötni Strasbourggal.
2007 júliusában a tagállamok benyújtották a közösségi társfinanszírozás iránti pályázataikat. Ezeknek a pályázatoknak az értékelése jelenleg is tart. A Bizottság az értékelés alapján fog javaslatot tenni az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az RTE-T költségvetés 2007–2013-as időszakra történő elosztására vonatkozóan.
Ezeket a válaszokat szerettem volna elmondani Önnek, Posselt úr. Személy szerint engem rendkívüli módon érdekel a Párizs-Budapest tengely, és elmondhatom Önöknek, hogy Balázs úr és én is valóban arra törekszünk, hogy minden erőfeszítést megtegyünk ennek a jelentős projektnek a befejezése érdekében.
Bernd Posselt (PPE-DE). – (DE) Tisztelt biztos úr! Önt illeti meg a történelmi érdem azért, hogy működőképessé tette azt, amit még 1982-ben Kohl úr és Mitterand úr elhatározott, és ami most végül megvalósul.
Két rövid kérdést szeretnék feltenni. Először is, a Strasbourg-Kehl-Appenweier és a München-Mühldorf-Salzburg, határokon átnyúló projektek szintén meglehetősen összetettek. Van- valami hír ezekről a projektekről?
Másodszor: meg tudná-e azt tenni, hogy ismételten a vasúttársaságokhoz fordul és megkéri őket, hogy – ha már az európai alapokból annyi pénzt fordítottunk a határokon átnyúló útvonalakra – hagyják abba a határokon átnyúló vasúti kapcsolódási pontok leépítését? Saját forrásaink felhasználásával bővítjük a vasutakat, ugyanakkor a vasúttársaságok a nemzeti menetrendekkel darabokra tördelik a közlekedési útvonalat.
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Természetesen kész vagyok beavatkozni.
Össze tudná foglalni írásban a témát, hogy fel tudjam venni a kapcsolatot a Deutsche Bahnnal? Azt is meg fogom vizsgálni, hogy ebben a szakaszban hogyan tudnánk javítani a dolgokon, mivel ez is része a feladatunknak: hogy ne csupán a jövő jelentős közlekedési folyosóit tervezzük meg, hanem a jelenlegi helyzeten is javítsunk.
Várom Öntől a rövid feljegyzést, amely alapján intézkedni tudunk.
Tárgy: Egy görög bíróság által az Olympic Airways (OA) társasággal kapcsolatban elfogadott jogerős határozat
„A görög államnak az Olympic Airways (OA) légitársaság irányában fennálló adósságainak kiegyenlítésével kapcsolatos bírósági határozatról” szóló, 2007. március 17-i H-0091/07, szóbeli választ igénylő kérdés vitája során Jacques Barrot biztos úr a következőket mondta: „A bíróságok által hozott határozat egy új szempont, amelyet jelenleg vizsgálunk”. A görög sajtóban nemrégiben megjelent tudósítások (2007. június 3.) pedig azt állítják, hogy Barrot biztos úr a legutóbbi görögországi látogatása során a görög Gazdasági és Pénzügyi Minisztérium magas beosztású tisztviselőivel való találkozóin „engedélyezett bizonyos mozgásteret az adósságok kiegyenlítése tekintetében, feltéve, hogy előrelépés történik az OA privatizációja terén”.
Pontosan mit is vizsgál a Bizottság? Azt vizsgálja vajon, hogy a döntőbíróság jogerős határozata összhangban van-e a közösségi joggal? Meg tudja-e erősíteni a Bizottság, hogy tárgyalást folytat arról, hogy amennyiben a görög hatóságok nekilátnak az OA privatizációjának, akkor elfogadja a bírósági határozatot?
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Papadimoulis úr feltett nekem egy kérdést, amelyre most megpróbálok válaszolni.
A Bizottság tudomásul vette a görög döntőbíróság 2006. július 13-i, a közszolgáltatási érdekként végrehajtott repülésekről szóló határozatát, valamint 2006. december 6-i, az Olympic Airwaysnek az Athéni Nemzetközi Repülőtérre történő áthelyezéséről szóló határozatát. A görög hatóságok nem hivatalosan már konzultáltak a Bizottsággal a kártérítéssel kapcsolatos határozatokról, amelyeket előzetes vizsgálatnak rendeltek alá.
Az előzetes vizsgálat és az e szakaszban a görög hatóságok által benyújtott dokumentumok alapján a Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok szerint még mindig nem tud állást foglalni ezekkel a határozatokkal kapcsolatban. Amennyiben e határozatok újabb állami támogatás bevonását vonnák maguk után, a Szerződés 88. cikkének (3) bekezdése értelmében nyilvánvalóan be kellene jelenteni őket.
A Bizottság szolgálatai tájékoztatták a görög hatóságokat erről az előzetes értékelésről, most pedig várjuk a válaszukat.
Általánosságban a Bizottság a hatáskörében mindent megtesz annak biztosítása érdekében, hogy azt a támogatást, amelyről elrendelte, hogy visszafizessék, ténylegesen vissza is legyen fizetve. Ezt a tájékoztatást adhatom Önnek, Papadimoulis úr.
Dimitrios Papadimoulis (GUE/NGL). – (EL) Tisztelt elnök asszony, biztos úr! Nem csupán az Olympic Airways tartozik az államnak. Az állam is tartozik az Olympic Airwaysnek egy igen nagy összeggel. Az Olympic Airways összesen több mint 1 milliárd eurót követel a görög államtól.
Szeretném megkérdezni, hogy a Bizottság meg akarja-e várni, és főleg tiszteletben akarja-e tartani a hatáskörrel rendelkező görög bíróságok jogerős határozatait.
Úgy értesültem, hogy a jövő héten találkozni fog az illetékes görög miniszterrel, akivel tárgyal majd ezekről az ügyekről. Tudná-e röviden ismertetni, hogy az üggyel kapcsolatban mely pontokban ért egyet és melyekben nem a görög kormánnyal?
Görögországot nagyon foglalkoztatja az ügy, és a közvélemény jelentős része azzal vádolja a Bizottságot, hogy a versenytársak javára jelképes árért felszámolta a még működő Olympic Airways társaságot. Mit tud válaszolni erre?
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Pillanatnyilag a görög hatóságoknak a döntőbíróság döntésével kapcsolatos pontosítására várunk.
Az utóbbi időben nem léptünk kapcsolatba a görög hatóságokkal privatizációs terveket illetően.
A kérdés nem az, hogy a döntőbíróság helyes határozatot hozott-e, hanem az, hogy a kiindulási pontnak tekintett szerződéses kapcsolatok összeegyeztethetők-e a közösségi joggal. Nem tudok túl sokat mondani erről, Papadimoulis úr, mivel, ahogy Ön is mondta, éppen csak megállapodtam arról, hogy találkozni fogok az új görög miniszterrel. Úgy gondolom, hogy akkor lehetőségünk lesz arra, hogy erről a kérdésről tárgyaljunk.
Pillanatnyilag ennyit tudok mondani Önnek. Több információra van szükségünk a görög hatóságoktól, mielőtt meghozhatjuk a szükséges határozatokat.
Elnök. − Köszönöm, biztos úr, és azt is köszönöm, hogy foglalkozott ezzel az utolsó kérdéssel.
Az idő hiányában megválaszolatlanul maradt kérdések írásban kerülnek megválaszolásra (lásd a mellékletet).
A Bizottsághoz intézett kérdések órája lezárva.
Jörg Leichtfried (PSE). – (DE) Tisztelt elnök asszony! Engedje meg, hogy az eljárási szabályzatról beszéljek. Beszéltem kollégámmal, Madeira asszonnyal és természetesen meghallgattam a biztos úr válaszait is. Most már körülbelül három éve teszünk fel kérdéseket, és egyetlen kérdésre sem sikerült szóbeli választ kapni. Természetesen az írásbeli válasz is nagyon részletes és pontos, de szóban könnyebb kérdéseket feltenni és érdeklődni, és így az eredmény még érdekesebb. Van-e valami tanácsa vagy útmutatása arra vonatkozóan, hogy a jövőben esetleg hogyan lehetne ezt elérni?
Elnök. − Leichtfried úr, köszönöm az észrevételeit. Mindössze annyit mondanék – a Parlament működésének reformjával foglalkozó magas szintű munkacsoportjára utalva –, hogy a kérdések órájának lebonyolítása azon kérdések közé tartozik, amelyeket nagyon körültekintően vizsgálunk, és foglalkozni fogunk az Ön észrevételeivel.
(Az ülést 1930-kor felfüggesztik és 21.00-kor folytatják)
ELNÖKÖL: VIDAL-QUADRAS Alelnök
14. Európai Technológiai Intézet (vita)
Elnök. − A következő napirendi pont Reino Paasilinna jelentése az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részéről az Európai Technológiai Intézet létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2006)0604 - C6-0355/2006 - 2006/0197(COD)).
Ján Figeľ, a Bizottság tagja. − Tisztelt elnök úr! Nagyon boldog vagyok, hogy ma este itt lehetek és részt vehetek egy nagyon fontos lépés megtételében, nemcsak az Ön jóváhagyásával, hanem egyszersmind az Európai Technológiai Intézetre (EIT) irányuló javaslatára és létrehozására irányuló elkötelezettsége mellett.
Amint azt mindannyian tudják, közös erőfeszítéseink eredményeként jelentős előrehaladás történt az elmúlt pár hónapban e fontos jelentés tekintetében. Szeretnék köszönetet mondani különösen Paasilinna úrnak, a téma előadójának; az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság elnökének Niebler asszonynak; Hennicot-Schoepges asszonynak a Kulturális és Oktatási Bizottságban; valamint Böge úrnak a Költségvetési Bizottságban fáradhatatlan erőfeszítéseikért és igen értékes hozzájárulásukért. E hozzájárulások nélkül soha nem értünk volna el a jelenlegi állapotot és lehetséges eredményt.
Az Ipari Bizottság által elfogadott jelentés, valamint a Tanács által elfogadott általános megközelítés szerinti szöveg azonos irányba halad. Szerintem ez nagyon fontos. Minden kétséget kizáróan megkönnyíti a kompromisszumos szöveg irányába való elmozdulást. Az EIT olyan környezetet fog biztosítani, amelyben a saját területükön kiváló vállalkozók, kutatók és akadémikusok együttdolgozhatnak és amely ösztönözheti innovációs potenciáljukat.
Megállapodtunk abban, hogy az EIT-nek fokozatosan kell kialakulnia. Két-három tudományos és innovációs társulást (TIT-ek) hozunk majd létre egy ún. kezdeti szakaszban. További TIT-ek jönnek létre a második szakaszban, az EIT és a TIT-ek tevékenységeinek értékelésétől függően. A Parlament és a Tanács egy stratégiai innovációs menetrenden keresztül nyújt hosszú távú stratégiai tevékenységi vagy politikai iránymutatást.
A Parlament jelentése olyan hasznos módosításokat tartalmaz, amelyek egyértelműen a javaslat javára válnak és ezért köszönettel tartozom. Üdvözlöm például azt a javaslatot, miszerint jelentést kellene tenni az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az igazgatótanács tagjainak kiválasztási eljárásáról annak biztosítása érdekében, hogy erre átlátható módon kerül sor. Javaslatot tettek az EIT nevének „Európai Innovációs és Technológiai Intézet”-re történő megváltoztatására is, de jól ismert „EIT” rövidítésének megtartása mellett.
Üdvözlöm továbbá az EIT pénzügyi igazgatásának korszerűsítésére irányuló módosításokat is, amelyek egyértelművé teszik, hogy az intézményközi megállapodás 47. cikkében megállapított eljárás erre a struktúrára is vonatkozik.
A Bizottság szintén támogatja számos, kimondott-kimondatlan olyan módosításukat, ahol a megfogalmazást kell kiigazítanunk. Aggályaink vannak azonban az Ipari Bizottság által javasolt néhány módosítás miatt. Most négy kérdésre fogok összpontosítani.
Először is az oktatási vonatkozások. Gondosan el kell kerülnünk az EIT oktatási vetületének felhígítását, amely a javaslat egyik sarokköve és egyik leginnovatívabb jellemzője. Osztjuk a Parlament azon véleményét, hogy a kutatók mobilitása és a hallgatók mobilitása óriási jelentőségű és ezért hangsúlyozni kell. Erőteljesen hiszem azonban azt, hogy az egyetemi diplomákra és oklevelekre vonatkozó megfogalmazást érintetlenül kell hagyni.
Másodsorban: az EIT bemutatása egy kísérleti jellegű szakasz alapján történt. Véleményem szerint mindannyian egyetértünk abban, hogy az EIT-nek fokozatosan kell létrejönnie és folyamatos értékelés alatt kell állnia. Nem lehet azonban kétség az Európai Unió e kezdeményezéssel szembeni hosszú távú szemléletmódja és elkötelezettsége felől. Az e kérdéssel kapcsolatos – különösen a kezdeti – bizonytalanság veszélyezteti a projekt egészét.
Harmadrészt a harmadik országok részvétele tekintetében mindannyian teljes mértékben egyetértünk a harmadik országok EIT-ben való részvétele megkönnyítésének elvével, ez az egyik legfontosabb feltétel. Ennek azonban együtt kell járnia az uniós tagállamok elsőbbségének elvével. Az EIT európacentrikus kezdeményezés és annak is kell maradnia.
Negyedszer az EIT és a TIT-ek közösségi programokban való részvételéhez még a kétség árnyéka sem férhet. Maga az EIT nem fog megpróbálni közösségi programokban részt venni, igazgatási költségeit pedig nem közösségi programok fogják finanszírozni. A TIT-ek másfelől jogosultak lesznek alapokhoz ajánlatot intézni, de semmiféleképpen nem részesülhetnek privilegizált hozzáférésben, kedvezményes elbánásban. Ahhoz, hogy ezt kristálytisztává tegyük, úgy véle, hogy a helyes megközelítés az volna, ha az intézmények egy, a javaslathoz csatolandó, ilyen értelmű politikai nyilatkozatban állapodnának meg.
Most az EIT finanszírozása a leglényegesebb kérdés. Tudják, hogy a múlt héten a Bizottság elfogadott egy, a többéves pénzügyi keret felülvizsgálatára irányuló javaslatot annak érdekében, hogy megfeleljen mind a Galileo, mind pedig az EIT igényeinek. Remélem, hogy ez szilárd alapot fog biztosítani a tárgyalásokhoz és a költségvetési hatóság általi, még az év vége előtti megállapodáshoz. Ezt még júniusban az Európai Tanács kérte.
Nagyon várom a vitát.
Reino Paasilinna (PSE), előadó. – (FI) Tisztelt elnök úr! Az Európai Technológiai Intézetet már több mint egy éve készítjük elő és azért volt szükség időre, mert a Bizottság eredeti javaslata jelentős javításra szorult. Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság vezetésével a parlamenti bizottságok átdolgozták a javaslatot, hogy az új köntösben jelenjen meg. A Parlament és a Tanács több szóhoz jutott a kérdésben – az EIT autonómiájának veszélyeztetése nélkül. Az EIT igazgatótanácsa igencsak emlékeztet az Európai Kutatási Tanács megválasztásának módjára, így tehát tudományos körökben vita folyt az eljárásról. Kísérleteket tettek a KKV-k részvételi lehetőségeinek megerősítésére. Épp ez az a pont, ahol a foglalkoztatásra gyakorolt hatás a legmarkánsabb lesz, és épp ez az a pont, ahol gyorsan megtaláljuk az innováció végrehajtásához szükséges rugalmasságot.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet – ahogyan azt elnevezése is sugallja – az innovációra fog összpontosítani. A „tudás-háromszög” másik két eleme – az oktatás és a kutatás – továbbra is megmarad, de egyértelműen az innováció képezi a háromszög csúcsát és ez élvez prioritást. Az innovációra azért kell kiemelt figyelmet fordítani, mert az innováció Európa Achilles-sarka.
Hihetetlen, hogy az amerikaiak csaknem egyharmaddal több szabadalmi kérelmet nyújtanak be az Európai Szabadalmi Hivatalhoz – saját szabadalmi hivatalunkhoz! –, mint mi magunk. Ez remek kiindulópont. A szkeptikusok azt kérdezhetik, hogy az Unió versenyképes lesz-e innováció vagy fokozódó innováció nélkül. Nos, olyan találmányokról és folyamatokról beszélünk, amelyeket széles körben lehet bevezetni az üzleti világban. Kell ennél több? Jobban tennénk, ha megmozdulnánk, mert az Egyesült Államok előretör, Kína pedig nem sokkal marad el mögöttünk. A lisszaboni stratégia is gyorsaságra sarkall. Miért nincs hitünk még a saját stratégiai döntéseinkben sem?
A kutatás és fejlesztés az Unió GNP-jének a más világgazdasági hatalmakéhoz képest egyre kisebb arányát teszi ki. Kevesebb mint 2%-ot költünk erre, míg az Egyesült Államok csaknem 3%-ot, Japán több mint 3%-ot, Svédország és Finnország pedig 4%-ot fordít erre.
Igen jó minőségű oktatásunk, képzésünk és kutatásunk azonban sokkalta kevesebb kereskedelmi hatást vált ki vagy legalábbis azok nem Európában, hanem az Egyesült Államokban – és főleg ott – jelennek meg. A problémának nyilvánvalóan számos aspektusa van és részben ahhoz kapcsolódik, hogy az egyetemek és főiskolák mennyire hajlandóak együttműködni az üzleti világgal, valamint ahhoz, hogy szabadalmi rendszerünk mennyire bizarr és így tovább.
Az EIT-tel természetesen nem szűnnek meg ezek a problémák, de valamelyest talán enyhülhetnek. Az agyelszívást nagyon komolyan kell venni! Hogy miért? Mert épp most próbálunk a világ vezető, tudásalapú gazdaságává válni, a szellemi tőke pedig elvándorol!
Az EIT egy, az oktatási és kutatási közösséggel létrejövő, új típusú szerződést fog ajánlani a magánszektor számára. Ez segít majd a kutatási eredmények kereskedelmi kiaknázására irányuló lehetőségek megteremtésében és mindkét irányban megerősíti az együttműködést. Az Intézet nem lesz egyfajta szuperegyetem, amely elcsábítja a legjobb egyetemek legjobb kutatóit és hallgatóit. A Parlament módosításai gondoskodnak erről. Az EIT képes lesz arra, hogy a legjobb egyetemeknek és főiskoláknak új és tartós lehetőséget kínáljon arra, hogy az innovációra éhes vállalkozásokkal szorosan együttműködjenek. Segíthet abban, hogy a legjobb egyetemek magukhoz vonzzák a világ legjobb és legmegfelelőbb készségekkel rendelkező hallgatóit, egyetemi tanárait és kutatóit, hogy azután a kutatást és az innovációt, valamint az azok kezelésével kapcsolatos folyamatokat és módszereket a vezető cégekkel együttműködve fejleszthessék és alkalmazhassák.
Tagadhatatlan, hogy a javaslat tartalmaz olyan területeket, amelyek átfedik a jelenlegi eszközöket. A hetedig keretprogram szerinti technológiai platformok és a nagyobb léptékű KTK-k – működésük során – nagy vonalakban az EIT tekintetében körvonalazott elvekre alapulnak. Ugyanez vonatkozik a versenyképességi és innovációs keretprogramra.
Elképzelhető, hogy van egy csekély mértékű átfedés, de Európára nem sok innovációt, hanem inkább túl keveset tapasztal, úgyhogy van helyük az új, versengő vállalkozásoknak. Csak az a kérdés, hogy az EIT hogy fér bele a jelenlegi kirakósba. Szerintem anélkül tud beilleszkedni az európai kutatási jelenbe, hogy sértené az említett környezetet. Kiegészítettük egy értékelésekkel bíró kísérleti szakasszal, a Parlamentnek pedig több hatáskört juttattunk.
A Bizottság egy héttel ezelőtt jelentett be egy javaslatot, miszerint pénzt vonnak ki az igazgatási bürokráciából és a mezőgazdaságot – ha úgy tetszik, a bort és a krumplit – támogatják helyette, valamint az innovációra fordítják. Vajon nem ezt kellene tennünk? Érdekes elgondolás. Az EIT sorsa tekintetében most azon tagállamok finanszírozási hajlandósága a létkérdés, amelyek nem fektetnek be eleget.
Vajon mindahányan a lisszaboni célkitűzések mögött állunk? Ez lesz ennek a próbája. AZ EIT esetleg több hozzáadott értéket produkálhat a lisszaboni célok elérése tekintetében, de csak akkor, ha nem nyeli le a lisszaboni programot. Az Uniónak innovációra van szüksége, hölgyeim és uraim. Ez kell az embereknek – ez kell a jövőnknek. Miért is ne támogatnánk a szükségességet?
Nina Škottová (PPE-DE), a Költségvetési Bizottság véleményének előadója. – (CS) Tisztelt elnök úr, hölgyeim és uraim! A Bizottság úgy tárja elénk az Európai Technológiai Intézet létrehozására irányuló javaslatát, mint egy olyan fontos európai intézetet létrehozó projektet, amely a kutatást, az oktatást és az innovációt fogja integrálni és amely elősegíti majd az innovatív jellegű felfedezéseket kereskedelmi lehetőségekre váltani.
Következésképp a Költségvetési Bizottság igen gondosan vizsgálta meg a költségvetés-tervezetet. Sajnos az derült ki, hogy az egységes szerkezetbe foglalt költségvetés-tervezet számos problémát tartalmaz és igen homályos. A legfőbb probléma az, hogy a finanszírozást nem vették be kifejezetten a 2007–2013-ra szóló többéves pénzügyi keretbe: az érintett összeg pedig 308 millió euró. Kételyek vannak egy további 1,5 milliárd eurós összeg miatt is egy arra irányuló javaslat miatt, hogy az Intézetet más programokból – különösen a Strukturális Alapból és a hetedik kutatási keretprogramból – finanszírozzák.
Noha számos megbeszélésre került sor mind a Bizottsággal, mind pedig a Tanáccsal azóta, hogy a Költségvetési Bizottság elfogadta véleményét, az Intézet finanszírozásának kérdése még mindig nem oldódott meg kielégítő módon. További pénzeszközök azonban – mint már említettük – csak a pénzügyi keret felülvizsgálatának részeként ölthetnek testet.
Természetesen mindaddig nem tudjuk, hogy milyen hatékony és mennyire sikeres az EIT, míg létre nem jön. Életképességét viszont már bizonyította azzal, hogy pénzt vonzott be a magánszektortól is, amint azt maga a Bizottság is javasolja. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a projektek témák köré összpontosulnak és jó minőségűek, továbbá, ha az eredmények sikeresek. Remélem, hogy az Intézet sikerre viszi ezeket a törekvéseket.
Umberto Guidoni (GUE/NGL), a Költségvetési Ellenőrző Bizottság véleményének előadója. – (IT) Tisztelt elnök úr, hölgyeim és uraim! A politikai stratégiákról szóló, 2007-re vonatkozó jelentésében az Európai Parlament szkepticizmusának adott hangot az Európai Technológiai Intézet tekintetében, hangsúlyozva a már meglévő struktúrák megkétszereződésének kockázatát és attól tartva, hogy az versenyre kelhet a már így is korlátozott, kutatásra szánt finanszírozással,.
Bizonyára javítani kell a kutatásra, innovációra és oktatásra irányuló közösségi erőfeszítéseket, létre kell hozni az állami-magán partnerségeket és – mindenek felett – meg kell könnyíteni a kis- és középvállalkozások új tudáshoz való hozzáférését. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azt, hogy mennyire elhamarkodottan terjesztették elő az Intézetet, amelynek hosszú távú hatásai vannak. Ezek az olyan stratégiai eszközök, mint az Európai Kutatási Tanács egyidejű elindításából is igencsak nyilvánvalóak.
Meg kell állapítani, hogy a hetedik keretprogram pénzügyi forrásait a pénzügyi tervre vonatkozó megállapodást követően 30%-kal csökkentették. Az európai szinten kutatásra szánt finanszírozás korlátainak ismeretében biztosítanunk kell, hogy az Európai Technológiai Intézet nem olyan forrásokat fog magához vonzani, amelyeket máskülönben az ágazatban végzett más tevékenységekre szántak volna. A finanszírozásnak a jelenlegi pénzügyi tervet kell kiegészítenie, az új forrásoknak pedig különböző – közösségi, nemzeti, regionális és magán- – forrásokból kell érkezniük.
Először is biztosítani kell egy átlátható kiválasztási eljárást az irányítási bizottság esetében, amelyben a Bizottságot a megfelelő pillanatban fel kell hívni arra, hogy beszámoljon a többi intézménynek. Ezen túlmenően az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak képesnek kell lennie arra, hogy az Európai Technológiai Intézet stratégiai prioritásaival kapcsolatban azoknak a Bizottság általi végleges jóváhagyását megelőzően fejezze ki hozzájárulását.
Végül az Intézet számláinak teljes egészében láthatóknak kell lenniük az Európai Parlament és a Számvevőszék számára. Úgy vélem, hogy csak egy független külső értékelés alapján lefolytatott kísérleti program átfogó felülvizsgálatát követően lesz lehetséges annak megállapítása, hogy az Európai Technológiai Intézetet állandó közösségi szervként tanácsos-e létrehozni vagy pedig nagyobb előnyökre tehet e szert azáltal, hogy a kutatással és fejlesztéssel kapcsolatos más közösségi tevékenységekre irányítjuk a finanszírozást.
Erna Hennicot-Schoepges (PPE-DE), a Kulturális és Oktatási Bizottság véleményének előadója. – (FR) Tisztelt elnök úr! Szégyen, hogy a Bizottság anélkül indította el az Európai Technológiai Intézettel kapcsolatos projektet, hogy először finanszírozást biztosított volna a számára. A Kulturális és Oktatási Bizottság néhány kérdés – mint például a szakképesítések odaítélése – tisztázását követően hagyta jóvá a javaslatot. Ez valóban a tagállamok és a felsőoktatási partnerintézmények hatáskörében marad. E szakképesítések az EIT-címkét egyfajta európai kiválósági jelzésként fogják viselni, noha a szakképesítések célja az lesz, hogy figyelembe vegye az Európai Unió felsőoktatási palettáján meglévő sokszínűséget.
Ezen túlmenően az EIT-nek pozitív módon kell a hallgatói mobilitáshoz hozzájárulnia. E tekintetben az ösztöndíjak átvihetőségének kérdését még meg kell oldani. Azt kérem a képviselőktől, hogy szavazzanak a 36. módosítás mellett, a hallgatói mobilitás ösztönzése érdekében. Tudták Önök, hogy az európai egyetemek hallgatóinak mindössze 3%-a használta ki a mobilitás adta előnyöket?
Az EIT vonzó jövőbeli projekt az együttműködés, innováció és kutatás tekintetében, a magánszektor pedig segíteni fog annak biztosításában, hogy a felsőoktatási intézmények ebben részt vegyenek. Ez valódi kihívás lesz az európai versenyképesség számára. Szeretnék gratulálni az előadónak, Paasilinna úrnak, továbbá szeretném megköszönni a Bizottságnak és a német elnökségnek, amelyek valóban segítettek a szöveg jobbá tételében.
Lidia Joanna Geringer de Oedenberg (PSE), a Jogi Bizottság véleményének előadója. – (PL) Tisztelt elnök úr! A 2005-ben először felbukkant, egy Európai Technológiai Intézet létrehozására vonatkozó elgondolás minden tekintetben támogatásra érdemes. A tudományos és innovációs társulások hálózatának javasolt struktúrája jó eséllyel válhat az innováció kiváló hajtóerejévé az egész EU-ban.
A megfelelő jogalap nyújtása, valamint következésképpen az Intézet állandó finanszírozásának lehetővé tétele volt a prioritásom a Jogi Bizottságban a vélemény elkészítésére felkért bizottság véleményének előadójaként. Ezzel összefüggésben mérhetetlen fontos az Intézetnek a 2006. május 17-i intézményközi megállapodás – és különösen annak C. része és 47. cikke – alapján ügynökségi jogállás juttatása, csakúgy mint a bizottságnak a 2007–2013-as költségvetésben szereplő összeg emelésére vonatkozó javaslata, amely az Intézetnek 309 millió eurót garantál.
Az EIT megszületése különösen fontos az egyesült Európa új részének tudományos környezete számára, amelyben egy széles és eleddig kiaknázatlan potenciál rejlik. Ezért teljes szívből támogatom a wrocławi hatóságok döntését, akik azt próbálják meg elérni, hogy az igazgatótanács vagy az egyik ismerettársulás a városban létesítse irodáig, amely városban 140 000 diák tanul.
Végül szeretném legőszintébb gratulációimat és hálámat átadni Reino Paasilinnának a kiváló együttműködésért és gratulációimat a nagyszerű jelentés miatt.
Romana Jordan Cizelj, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (SL) Tisztelt Elnök úr! Tájékoztatásunk Wim Kok jelentésével kezdődött. Üzenete egyértelmű volt. Mi voltunk a felelősek azért, hogy a lisszaboni stratégiát annak legfontosabb célkitűzései felé irányítsuk és megfelelő tartalommal ruházzuk azt fel. Együtt dolgoztuk ki a hetedik keretprogramot és a versenyképességi és innovációs keretprogramot. Ezzel európai dimenziót biztosítottunk a kutatásnak és a vállalkozásnak.
Bizonytalanok voltunk azonban abban, hogy ez elegendő-e az európai innováció fokozásához. Tudtunk arról, hogy nagyjából 100 000 mérnökkel és kutatóval kevesebb van Európában és hogy nem tudjuk magától értetődő módon ösztönözni az innovációt pusztán közvetlen ösztönzőkkel és projektekkel. Még mindig nem volt kapcsolatunk az egyetemekkel és ezért humán erőforrás-igazgatásunk sem volt.
A hiányt az EIT fedezi. Hozzáadott értéke az általa megteremtett kapocs a kutatási szektor, valamint az egyetemek és az üzleti világ között. A kutató és az egyetemi csoportoknak – amelyek az EIT-en belül a tudós és innovatív közösség tagjaivá fognak válni – bizonyítaniuk kell kiválóságukat. Az EIT-jelölés – amelyet a résztvevők használhatnak – ezért a csoport minőségének külső jelölője is lesz. Várakozásaim szerint a résztvevők a címkét – minőségük címkéseként – saját előnyükre használják majd.
Az EIT-jelölésnek ugyanakkor a potenciális vállalkozási fogyasztókat is segítenie kell. A megfelelően képzett munkavállalók kritikus tömegét kell biztosítania, valamint reagálnia kell a kutatási és fejlesztési projektek rövid- és hosszú távú problémáira. Az EIT-jelölés megkönnyíti majd a partnerek vagy igazgatók képzési és kutatási projektekre irányuló választását.
Az EIT működésére szánt megfelelő pénzeszközök biztosítása kínos súrlódási pont volt a korábbi tárgyalások során. Úgy gondoljuk, hogy sikerrel tudjuk biztosítani az állami pénzeszközöket, de ez csak kicsi rész. Hamarosan a vállalkozásokra, a magánszektorra kerül a sor, hogy ugyanazzal az elkötelezettséggel reagáljon a globalizációra, mint amit mi is tanúsítottunk.
Hannes Swoboda, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Először is természetesen szeretnék gratulálni kollegámnak, Paasilinna úrnak fáradságos munkájáért. Igazán nehéz szülés volt – nem csak az e Parlamenthez címzett jelentés, hanem maga az Intézet is.
Valójában szomorú, hogy az EIT-nek egy ilyen fontos munkát különösen a Tanács néhány tagja és talán a Bizottság részéről tapasztalható ilyen csekély lelkesedés mellett kell megkezdenie. Teljes mértékben egyetértek a biztos úr megjegyzéseinek lényegével, még a TIT-ekre vonatkozókkal is. Amint azt Paasilinna úr – akinek szeretnék hálásan gratulálni munkájához – is javasolta, korlátozott számra van szükségünk annak érdekében, hogy egyáltalán bármiféle kísérleti rendszert összeállítsunk. Ez teljesen így van, Remélem, hogy a rendszerek pozitív eredményeket is hoznak majd.
A finanszírozás tekintetében is egyetértek. Igencsak komolytalan volt a Tanács néhány tagjától, hogy azt mondták: ha valami újat akartok csinálni, rendben, de semmi nem jön majd új finanszírozásból. Egyszerűen vegyétek el azt a pénzt, ami a költségvetésben a rendelkezésetekre áll. Nincs helye a komolytalanságnak, amikor valami újat kell alkotni.
Az, hogy alapvetően kutatási pénzeszközöket használunk, teljességgel elfogadható, de teljesen helyénvaló új finanszírozási lehetőségek után nézni e projekt számára, valamint például a Galileo számára, részben az el nem költött költségvetési többletek keretében, részben pedig az egyes tagállamok kötelezettségvállalásaival összefüggésben.
Az egyik fontos kérdés – és ezt Paasilinna úr is említette –, hogy az EIT és a TIT-ek segítettek bennünket abban, hogy megtartsuk illetve visszaszerezzük a magasan képzett munkavállalókat Európában. Sok elemzésből tudjuk, hogy az emberek nem feltétlenül a pénz miatt mennek el, hanem a lehetőség miatt. Ha az új lehetőségeket ezeken az intézeteken keresztül újra tudjuk teremteni oly módon, hogy a magasan képzett munkavállalók Európában maradjanak vagy visszatérjenek Amerikából vagy más országokból, akkor alapvetően járulunk hozzá ahhoz, hogy Európa ismét az új technológiák középpontja legyen.
Jorgo Chatzimarkakis, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt elnök úr! Először is szeretném megköszönni Paasilinna úrnak az igen hatékony együttműködést. Nagyon nehéz munka volt, de Ön mindig kész volt az együttműködésre. Szeretném megköszönni a biztos úrnak is az által oly sok hónapon át tanúsított állhatatosságát, valamint a projekt iránti lojalitását. Meglátja majd, biztos úr, hogy az Ön kitartása kifizetődik majd a végén, az Ön által már a kezdetektől fogva – főleg a tudományos világtól – tapasztalt valamennyi ellenállás ellenére.
Mivel Barroso elnök nyilván ihletet merített az MIT-ből és elhintette egy európai technológiai intézet létrehozásának gondolatát, amellyé ez az elgondolás, ez a projekt átalakult. Ma már különbözik az eredeti verziótól. És ez rendjén is van, mert már az elején is még valamelyest homályosak voltunk a szerkezetet illetően. Mostanra egy európai projekt merült fel és valami új alakult ki. Az ideák kontinense vagyunk. Ezt tudjuk. Nagyon jók vagyunk a kutatásban; nagyon jók vagyunk a tudományban; de ahol gondjaink vannak, az az, hogy a világot forradalmasító ilyen nagyszerű ideákat kézzelfogható termékre váltsuk. Ez a problémánk.
Ezért amikor a kutatás – mint a tudásba való pénzügyi befektetés – meghatározására kerül a sor, az innováció ezzel ellenkező irányba ható folyamat lenne. A tudásból lesz a termék, a licensz, a szabadalom, amiből pedig újból pénz lesz. Ez a mi gyengepontunk itt Európában és pontosan itt segíthet az EIT, az Európai Technológiai Intézet. Mondani sem kell, hogy a szabályozási szöveg nem maradéktalanul sikeres. Ezt rögtön leszögezhetjük. De jó kompromisszum és most rajtunk a sor, hogy az emberek elé tárjuk és különösen, hogy egyértelművé tegyük azt az érintettek előtt.
Az előadók igen jól működtek együtt. Nem veszíthetjük szem elől a nagyszerű célkitűzést annak egészében, mert az EIT célközönsége különösen a kis- és középvállalkozásokból áll. Cél az is, hogy tudást juttassunk az egyetemi intézményeknek, de ez főként kapcsolattartási folyamat kérdése, ami nekünk nem megy annyira.
Egypár ellentmondásos kérdésre szeretnék reagálni. A Bizottság azt javasolja, hogy az EIT-nek magának kellene meghatároznia stratégiai menetrendjét. Erre azt mondanám, hogy ezt nem szabadna megtennünk. Autonómiának kell itt is lennie, csakúgy, mint az Európai Kutatási Tanács esetében. Máskülönben alig van esélye a magánszektornak.
Azután a szellemi tulajdon kérdésével kell foglalkozni oly módon, hogy a középvállalkozások számára is vonzóvá váljon az EIT-ben való részvétel. Természetesen szükségünk van egy EIT-re, amely márka és márkanév. Erős EIT-et akarunk, nemcsak egy kísérleti projektet azért, mert az sok befektetőt elrettenthet, befektetőkre márpedig szükségünk van.
Hadd mondjak még valamit a finanszírozásról. Már egy ideje személy szerint én foglalkozom költségvetésünk „lisszabonizálásának” kérdésével. Ez azt jelenti, hogy „lisszabonizálhatjuk” azt a nagy költségvetést, amellyel az agrárágazatban és a regionális politikával kapcsolatban rendelkezünk, és nyilvánvalóan ez az a pont, amikor arról beszélünk, hogy összeömlesztik a Galileót és az EIT-et. Ez megközelíti a „lisszabonizálást”, nevezetesen azt, hogy az innovációba fektetünk.
Tehát: haladjunk vele! Felkérem a Parlamentet, hogy holnap nagy többséggel hagyja jóvá ezt a kompromisszumot. Paasilinna úr, gratulálok még egyszer a munkájához!
Konrad Szymański, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Tisztelt elnök úr! Nagyszerű dolog, hogy az egykori kételyek ellenére most alkalmunk van arra, hogy konstruktív megjegyzéseket mondjunk itt a Parlamentben egy Európai Technológiai Intézet létrehozásának tárgyában. Nagyon-nagyon szeretném, ha ez egy valóban európai kezdeményezés lenne.
Szerintem nagyobb hangsúlyt kellene helyeznünk a tudományos és innovációs társulások egyenletes földrajzi eloszlásának elvére. Meg kellene próbálnunk biztosítani, hogy e projekt európai finanszírozása prioritást élvezzen sok okból – nem utolsósorban a szabadalmak európai védelmének gyengesége miatt. Képtelenek leszünk ezzel a magánvállalkozásokat terhelni.
Európának szüksége van erre az intézetre, Ennek legjobb bizonyítéka az üzletemberek, a helyi hatóságok és az alsó-sziléziai tudományos közösség élénk reakciója. Az erre irányuló jogalkotási eljárás befejezése előtt már létrehoztunk egy vállalkozást, az EIT+-t, hajlandóak vagyunk bevonni a strukturális alapokat, szándékleveleket kaptunk a legnagyobb alsó-sziléziai vállalkozásoktól, és rendelkezünk 35 000 olyan alsó-sziléziai lakos aláírásával, akik azt kérik, hogy az Intézet vagy az annak részét képező intézmények székhelye Wrocławban legyen.
David Hammerstein, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (ES) Tisztelt elnök úr! Tényleg sajnáljuk, de ez a javaslat nem komoly. Európa ismét cselekedni akar, de nem tud. A Zöldek az Intézettel kapcsolatos projekt mellett voltak, de egy valódi projekt mellett, az elénk tárt javaslatok azonban nem megfelelőek és nem következetesek.
A tárgyalások után még mindig nem megoldott a finanszírozás kérdése. A 308 millió eurós európai javaslat egyértelműen nem megfelelő, sőt, sokkal, de sokkal alacsonyabb szám, mint amit maga az Európai Bizottság javasolt az általa elvégzett tanulmányok alapján. Egy arra irányuló felhívás van tehát előttünk, hogy kebelezzünk be és gyengítsünk le más olyan európai projekteket, mint a hetedik kutatási keretprogram.
Ha az Európai Bizottság tényleg létre akarja hozni az Intézetet, mint mi, akkor újra kell kezdenünk a pénzügyi tervvel kapcsolatos tárgyalásokat és egy valódi költségvetést kell létrehoznunk, egy nagy, több mint 2 milliárd eurós költségvetést, mert erre van szükségünk. Röviden: ha elő akarjuk mozdítani a kutatást és a technológiát, akkor támogatnunk kell, nem adhatunk muníciót az euroszkepikusoknak, mint ahogyan azt egy ilyen következetlen projekttel tesszük.
A tartalommal is problémák vannak. Megszüntettük az igazgatási kiadásokkal kapcsolatos plafont; plafont kértünk valamennyi projekt tekintetében, itt viszont eltöröltük. Megszüntettük általánosságban véve az élet egyik legfőbb kérdését – az éghajlatváltozást – is, amely az egyik kérdés, illetve az egyik legfőbb kérdés lett volna, de megszüntették. Ez igencsak megdöbbentő, nagyon megdöbbentő. Röviden: itt egy olyan projekt, ami nyilvánvalóan nem célra törő, nincs mögötte pénz és nincs koherens projektje, amit mélyen sajnálunk.
Derek Roland Clark, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Tisztelt elnök úr! Jó ötletnek hangzik egy technológiai intézetet rendelni a meglévő egyetemek mellé, de a kínálati oldalon nem ez van. Egy olyan intézet létrehozását javasolják, amely esetében a Bizottság ellenőrzi az igazgatótanácsot, amely azután kiválasztja azokat a tudás- és innovációs központokat, amelyekkel először együtt fog dolgozni, de amelyeket idővel maga alá rendel. Még az uniós logót is viselő képesítéseket is ki fog adni, anélkül, hogy hivatkozna azokra az egyetemekre, amelyeket felhasznált. Persze mindez az innovációról szól, de ezt nem kaphatjuk meg azzal, ha kívánunk egyet. Főleg ez – az egyetemekbe való betolakodás – fogja elfojtani a vállalkozást, nem pedig előmozdítani azt.
Ha ösztönözni akarják az innovációt, vigyázzanak az egyetemet végzőkre! Vigyázzanak a KKV-knál dolgozókra és ajánljanak forrásokat, hogy elősegítsék fejlődésüket és elgondolásaik előmozdítását. Ha egy, az elképzelések fokozására és terjesztésére irányuló hálózatot javasolnak – akkor kár a fáradságért! Ez a Közösség már az egész világon kommunikál. A jó ötletek hamar válnak nemzetközivé. Az Isten szerelmére, hagyjanak már fel az egyetemek harmonizálására irányuló kísérletezgetéssel és vizsgálják már meg az e különböző intézmények által tett különféle hozzájárulásokat!
Ha felesleges pénzük van, használják a feltalálók támogatására! Ők egyedül vagy kisebb csoportokba tömörülve dolgoznak. Az olyan európaiak, mint Archimédeszt, Newtont, Pasteurt, Ehrlichet, Röntgent, Fermit, Tellert és Watson-Wattot nem intézmények termelték. Csak időre, gondolkodósarokra és kutatás elvégzésére alkalmas helyre volt szükségük.
Lydia Schenardi, az ITS képviselőcsoport nevében. – (FR) Tisztelt elnök úr, hölgyeim és uraim! A kutatás az egyik olyan terület, amely tekintetében elismerjük azt, hogy az Európai Unió tényleges hozzáadott értéket kínálhat a nemzeti kezdeményezésekhez képest. Ezért támogatjuk egy Európai Technológiai Intézet létrehozását.
Egyszersmind osztjuk az előadó aggályait, vagyis kérdéseit. A jövőbeli EIT-nek kiegészítő jellegűnek kell lennie és nem szabad versengenie a kutatás és innováció terén már európai szinten zajló kezdeményezésekkel. Mindenek előtt nem szabad kiapasztania a hetedik kutatási és technológiafejlesztési keretprogramhoz rendelt költségvetést – amely már így is elég sovány –, hanem további finanszírozásban kell részesülnie.
Állami és magánpartnerek összehozásából álló kialakítása tekintetében sokkal jobb lenne, ha forrásai főként magánfinanszírozásból és működésével kapcsolatos bevételeiből származnának. Ez hasznosságának és hatékonyságának jele volna.
Ezen felül az Európai Uniónak löketet kellene adnia, nem pedig egy olyan másik bürokratikus szervezet létrehoznia, amely teher az európai adófizetők számára.
Ezen okok miatt úgy tűnik, hogy az EIT-címke jobb elgondolás, mint annak lehetősége, hogy az Intézet saját fokozatokat és okleveleket adjon ki. Az EU-nak ezen a téren is hozzáadott értéket kell kínálnia és nem szabad a már meglévő helyébe lépnie.
Végül pedig az értelmetlen megkétszerezés, valamint a más programokkal való pénzügyi és működési verseny arra ösztökélt minket, hogy egy, a Bizottság által javasoltnál korábbi szakaszban lefolytatott értékelést támogassunk, noha az ezt követő, hétévenként lefolytatandó további értékelések gyakorisága túl kevésnek tűnik. Ha félelmeink beigazolódnak, akkor gyorsan kellene cselekednünk a szabályozás szükséges kiigazításainak vagy akár lényeges módosításainak megtétele érdekében. Vagy pedig – noha Európa számára ez nem megszokott dolog –, véget kellene vetnünk a kísérletezgetésnek.
Roger Helmer (NI). – Tisztelt elnök úr! Már megint ez megy: még több pózolás, egy újabb önhitt kísérlet Amerika felülmúlására. Az USA-nak ott van a dollár, úgyhogy nekünk van eurónk; az USA-nak van GPS rendszere, úgyhogy nekünk muszáj, hogy legyen Galileónk; az USA-nak ott az MIT, úgyhogy nekünk muszáj EIT-ünknek lennie. Talán megfeledkezünk arról, hogy az MIT magánfinanszírozású, nem pedig állami, sikere épp ebben rejlik.
A nagyszerű akadémiai intézmények alulról felfelé, nem pedig felülről lefelé növekednek. Nem a földből nőnek ki egy hivatalnok egyetlen tollvonásával már teljességgel kialakultan.
Senki nem kérdőjelezi meg az innováció és kutatás szükségességét Európában, de így rossz úton haladunk. Az állam által előírt megoldások nem fognak működni. A javasolt EIT megkétszerezi az olyan meglévő uniós programokat mint a kutatási, versenyképességi és innovációs keretprogram, valamint az egész életen át tartó program, és ütközik azokkal.
Ez a javaslat a jelenlegi pénzügyi terven kívül létezik, finanszírozása pedig egyáltalán nem biztosított, Nem csoda, hogy a már meglévő és kiváló európai akadémiai intézetek aggódnak amiatt, hogy veszíthetnek finanszírozásokból, kulcsfontosságú személyzetükből és kutatási projektjeikből az EIT-vel szemben.
Megértem, hogy Barroso elnök gondol az örökségére, de nem szabad hagynunk, hogy öröksége károsítsa az európai egyetemeket és kutatási lehetőségeket.
Gunnar Hökmark (PPE-DE). – Tisztelt elnök úr! Európaszerte támogatnunk kell az innovációt és a kutatást. Ez létfontosságú feladat az üzleti élet, az egyetemek és a kutatóintézetek, a tagállamok és az Unió számára. A kutatás és az innováció tekintetében sokkal több finanszírozást fog igényelni. Ezért szeretném hangsúlyozni azt, amit a biztos úr már korábban mondott, azt, hogy az EIT-tel kapcsolatban a legfontosabb kérdés most a finanszírozás. Ez azért van, mert biztosítanunk kell, hogy az EIT nemcsak hogy finanszírozásban részesül, hanem hogy nem olyan pénzekkel finanszírozzák és biztosítják pénzeit, amelyekkel amúgy más programokban és projektekben szereplő kutatást és innovációt finanszíroztak volna.
Szerintem ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni, mivel az EIT finanszírozásának a költségvetés más olyan tételeiből kell származnia, mint amelyek ma a hetedik keretprogramban, a VIP-ben szereplő innovációs és kutatási erőfeszítésekhez vagy az 1A. címsor szerinti más tételekhez járulnak hozzá.
Ha ezt sikerül megtennünk, akkor további forrásokat tudunk majd bevonni az európai innovációra és kutatásra és hozzájárulhatunk a fejlesztésekhez. Képviselőcsoportom szemszögéből szeretném hangsúlyozni, hogy a Bizottságnak egy rendkívül fontos próbát kell kiállnia, nekünk pedig hozzá kell járulnunk ehhez, mert ha ezt tesszük, akkor mi mindnyájan hozzájárulhatunk egy több és jobb innovációval bíró Európához. Ha ez sikerül, akkor innovációink is sikeresek lesznek.
Robert Goebbels (PSE). – (FR) Tisztelt elnök úr! Az Európai Technológiai Intézet mögött meghúzódó logika ésszerű: nevezetesen az, hogy a kutatás központi eleme minden gazdasági előrehaladásnak. A kutatás a legjobb egyetemeken tanult tudósoktól függ. Az egyetemeknek tudniuk kell számítani a jelentős és kiszámítható állami és magánfinanszírozásra.
Az Európai Unió elmaradt mindezeken a területeken. Kutatási alapjaink – EU-szerte átlagosan – jóval alatta maradnak Japán és az USA kutatásra fordított állami és főként magánköltségvetéseinek. Az 500 millió lakosú EU 1,2 millió tudóst foglalkoztat. A 300 milliós USA-nak 1,3 millió tudósa van. Európában átlagosan a felsőfokú oktatás állami és magánfinanszírozása a GDP 1,3%-át teszi ki, szemben az USA-beli 3,3%-kal. Európa kevesebb mint 10 000 eurót költ hallgatónként, az USA pedig több mint 35 000 eurót. Azonban az Atlanti-óceán túlpartján sem minden leányálom. 2 500 egyetem közül csal 100 az igazán kiváló és ezek évente összesen 32 milliárd eurót fordítanak kutatásfinanszírozásra. Ezt a számadatot kellene összehasonlítani az EIT tekintetében javasolt jelentéktelen pénzeszközökkel. Ha kormányaink nem különítenek el több pénzt a kutatásra, akkor az EIT és más rendszerek elhullanak az út mentén. Az USA évente kb. 40 000 doktort avat. Másik egyharmaduk a világ többi részéről jön. A fizikai és élettan területén a nem amerikai doktorok aránya több mint 50%
Ez miért van így? Mert az USA még mindig hisz a tudományos előrehaladásban. Ahol az európaiak azonnal a kockázatokat látják és félénken megbújnak az elővigyázatosság elve mögött, az amerikaiak új lehetőségeket látnak. Ez vonatkozik a biotechnológiákra, a nanotechnológiákra, még akkor is, ha az éghajlatváltozásról van szó. Miközben Európa a lemondásra koncentrál, az USA magasztalja a technológiai és tudományos előrehaladást. A jövőtől való félelem és az előrehaladástól való félelem Európa kudarcának gyökere. E hozzáállás megváltoztatása nélkül, elnök úr, az EIT-en semmi nem fog múlni.
Grażyna Staniszewska (ALDE). – (PL) Tisztelt elnök úr! Szeretnék azon reményemnek hangot adni, hogy az Európai Technológiai Intézetet alkotó tudományos és innovációs társulások egyenletesen fognak megoszlani az Európai Unióban. Ez különösen fontos, mert az Intézetnek kellene annak az eszköznek lennie, amely egységesen mobilizálja az egész Közösséget, továbbá fokoznia kellene a versenyképességet és technológiai előrehaladást, az egész Európai Unió – és nemcsak a régi tagállamok – számára a gazdasági fejlődés következményével.
Szeretném továbbá ezt az alkalmat megragadni, hogy erőteljes támogatásomról biztosítsam azt a lengyel javaslatot, hogy helyezzék az Intézet igazgatótanácsának irodáit Wrocławba. Ez egy gyorsan fejlődő város a régi és az új Európa határán, négy állam – Lengyelország, Németország, Ausztria és Csehország – határa mentén. Olyan város, ahol van néhány kiváló felsőoktatási intézmény és közel 150 000 hallgató. Mind a lengyelországi nemzeti hatóságok, mind pedig a wrocławi helyi hatóságok, továbbá a lengyel akadémiai világ is teljes mértékben felkészült arra, hogy e feladatot a gyakorlatba ültesse.
Szeretném hangsúlyozni, hogy az Intézet igazgatótanácsának, valamint a tudományos és innovációs társulás Wrocławban való elhelyezése semmilyen módon nem ütközik az EIT-tel kapcsolatos alapvető kritériummal, a kiválósági kritériummal; sőt, épp ellenkezőleg! A lengyel kutatás és egyetemek magas európai színvonalúak és sok esetben világelsők.
Az Intézetnek olyan eszközzé kell válnia, amely előmozdítja az innováció magasabb szintjét az Európai Unióban mindenütt. Ez az egyetlen módja annak, ha jó eséllyel akarunk megfelelnek egy globális, tudásalapú gazdaság kihívásának.
Ryszard Czarnecki (UEN). – (PL) Tisztelt elnök úr! Még az Európai Technológiai Intézet megszületése előtt, nevét már Európai Innovációs és Technológiai Intézetre változtatták. Ha ez segít abban, hogy megvalósuljon, biztosan senki nem fog tiltakozni.
Érdemes rámutatni, hogy az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságban folyó munkával párhuzamosan a Költségvetési Bizottság előtt is felmerült egypár fontos kérdés az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel kapcsolatban. Megállapodás született arról, hogy jövőre 400 millió eurót különítenek el erre a célra, továbbá hogy 2013-ra a költségvetés ennek a hatszorosa lesz. A probléma viszont a következő: kitől veszünk el azért, hogy az Intézetnek adjunk, mivel erre vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést a hét évre szóló költségvetés; egyetlen eurót sem különítettek el. Ez olyan, mintha azt gondolnánk, hogy a lisszaboni stratégia – amelynek jelentős részét kellene képeznie ennek az Intézetnek – pusztán egy másik papírdarab, és hogy ez újabb politikusi tündérmese. Úgy értem, a Bizottság korábban tájékoztatta a Parlamentet – hivatalosan vagy nem hivatalosan – az Intézet létrehozására irányuló szándékáról, és ugyanakkor még csak öt eurót sem különítettünk el a számára. Ez az összeegyeztethetőség egyfajta hiányát, (xxx) vagy valamiféle skizofréniát bizonyít.
Városom, Wrocław megfelel az összes kritériumnak ahhoz, hogy az Európai Technológiai Intézet igazgatótanácsának székhelyévé váljon. Az erre vonatkozó döntést az Európai Bizottságnak a lehető leghamarabb meg kellene hoznia.
Alyn Smith (Verts/ALE). – Tisztelt elnök úr! A modern politikában minden bizonnyal az egyik legnehezebb dolog egy politikus számára azt mondani – amellett, hogy „tévedtem” – az, hogy „álljunk csak meg és gondoljuk át!” Ezt megtehetnénk ebben a vitában. Elsőként ismerem el az itt a Parlamentben és másutt végzett kemény munkát, amelyet ezzel a javaslattal és ezzel a jelentéssel kapcsolatban végeztünk, és rendkívül sajnálatos a számomra, hogy a végeredményen ezt tényleg nem látszik.
Személy szerint nekem ez azért sajnálatos, mert kezdetben nagyon lelkesedtem a javaslatért. Jómagam is beszéltem arról a skóciai egyetemeknek, KKV-jeinknek és másoknak, azután néztem, ahogy a javaslat egyre gyengébbé, hígabbá, zavarosabbá, bizonytalanabbá és egyre kevésbé finanszírozottá válik.
Minden bizonnyal mindannyian egyetértünk ebben a teremben azzal, hogy Európa nem kereskedik elegendő mértékben a kutatásával. Megállapodtunk arról, hogy tennünk kell valamint, de nyilvánvalóan rossz logika az, hogy „tennünk kell valamit; ez valami, úgyhogy ezt kell tennünk”, mert ez rossz, mesterséges, gyenge uniós teremténnyé válik, amely nem éri el majd reményeinket. Úgyhogy legyen bátorságunk ezt széttépni és újrakezdeni, és innováljunk és kutassunk ki egy jobb EIT-et Európa jövője számára!
Angelika Niebler (PPE-DE). – (DE) Tisztelt elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Először is, őszinte köszönetem az előadónak, képviselőtársamnak, Paasilinna úrnak, az összes árnyékelőadónak és a véleménynyilvánításra felkért bizottságokban helyet foglaló képviselőtársaknak, akik igen konstruktív módon dolgoztak az elmúlt hónapokban azon, hogy az EIT-et olyan formába öntsék, amelyről holnap nagy többséggel dönthetünk.
Az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek lehetősége van és alkalmas arra, hogy európai jelzőfénnyé váljon. Ez szilárd meggyőződésem és sajnálom, hogy ezzel a fontos projekttel kapcsolatos vitát ilyen későre ütemeztük. Ez a kérdés tényleg megérdemelte volna, hogy délelőtt tárgyaljunk róla. Nagyon-nagyon remélem viszont, hogy a Bizottság egész javaslatának elutasítására vonatkozó módosítások nem szerzik meg a többséget holnap.
Mi mindig egyhangúan gondolkodtunk az Európai Technológiai Intézet célkitűzéseinek megállapításáról: meg akarjuk erősíteni Európa innovációs kapacitását. Javítanunk kell a technológia és a know-how kutatásból és képzésből az iparba és a gazdaságba való átadásán is – ebben is mindig egyetértettünk. A döntő kérdés mindig az volt, hogy ehhez értékesen tud-e hozzájárulni az Európai Technológiai Intézet?
Úgy vélem, hogy az EIT – a Paasilinna úr jelentésében szereplő formájában – tényleg képes e munka elvégzésére és európai hozzáadott érték generálására. Megálljt parancsoltunk – nem úgy, mint az amerikaiak –, az Intézetet kidobtuk a mélyvízbe és rengeteg pénzt pumpáltunk bele. Nem, mi ezt a saját módunkon, az európai módon csináltuk azzal, hogy hálózati struktúrát hoztunk létre itt, valamint azzal, hogy előmozdítjuk és támogatjuk azokat az egyetemeket, műszaki főiskolákat, kutatólétesítményeket és tanintézeteket, amelyekkel már rendelkezünk. Ezután tudunk a remények szerint létrehozni európai hozzáadott értéket egy intelligens hálózati struktúrán keresztül.
Bízom abban, hogy az EIT sikeres lesz és boldogan járulok ehhez hozzá. Most nem München nevében beszélek, amely természetesen szintén lobbizik azért, hogy az EIT székhelye ott legyen. Fontos, hogy holnap nagy többséggel adjuk áldásunkat a projektre.
Gyula Hegyi (PSE). – Tisztelt elnök úr! A legenda szerint egymás között magyarul beszéltek azok a Los Alamos-i tudósok, akik az USA Manhattan Projektje keretében kifejlesztették az atombombát a II. világháború idején. Csak Robert Oppenheimer jelenlétében váltottak át angolra. Valóban Teller Ede, E. P. Wigner és Szilárd Leó Magyarországon születettek és Budapesten tanultak.
Mi magyarok egy viszonylag kicsi nemzethez tartozunk, de büszkék vagyunk arra, hogy 50 Nobel-díjasunk van, főként a természettudományok terén. Nyelvünk elszigeteltsége miatt sok tehetséges, a természettudományok iránt vonzódó fiatal magyar ott próbál tevékenységeket végezni, ahol nincsenek nyelvi akadályok.
Tudósainkat és fiatal kutatóinkat – főként a matematika, a fizika, a kémia és az élettudományok terén – nagyra becsülik a világon mindenütt. Hazám, honfitársaim és jómagam ezért ajánlom fel örömmel Budapestet az Európai Technológiai Intézet (EIT) igazgatótanácsának és központjának székhelyeként. Természetesen arra buzdítok, hogy a székhelyre vonatkozó döntést a lehető leghamarabb hozzák meg.
Egyfelől új tagállamként és egyetlen uniós intézmény székhelye nélkül, másfelől viszont a természettudományok terén meglévő rendkívül gazdag tapasztalatokkal Budapest az EIT ideális székhelyéül szolgálna.
Teljes mértékben támogatom Paasilinna úr jelentését. Nincs szükségünk egy hatalmas, bürokratikus szervezetre, csak a tudományok társulások egy hálózatára. Az ilyen társulásokra vonatkozó, versenyképességi alapon zajló, nyílt és átlátható kiválasztási eljárás szintén rendkívül fontos. Az egyetemi kutatóközpontoknak és a vállalkozásoknak együtt kell működniük, nekünk pedig a tőlünk telhető legtöbbet meg kell tennünk azért, hogy bevonjuk a vállalkozásokat az EIT munkájába. Az EIT címkézések és az ilyen tudományos közösségeken keresztül nyújtott képesítések révén történő láthatóvá tétele valószínűleg további hozzáadott értéket biztosít.
Ami a finanszírozást illeti, nem támogatom azt az elgondolást, hogy az EIT-et a közös agrárpolitikai alapból finanszírozzuk, mivel senki nem láthatja előre a jövő évi mezőgazdasági termést.
Kyösti Virrankoski (ALDE). – (FI) Tisztelt elnök úr! Először is szeretném megköszönni Paasilinna úrnak a kiváló jelentését. Az Európai Technológiai Intézet elgondolása akkor született meg a Bizottságban, amikor az EU többéves pénzügyi keretét már elfogadták. Ez az oka annak, hogy az EIT finanszírozása miért volt annyira szórványos, küldetésének kinyilvánítása pedig homályos. A Parlamentben lefolytatott vita után a javaslat jelentősen javult, még akkor is, ha van még mit tisztázni.
Az uniós finanszírozás még mindig problematikus. Pontosan úgy, ahogy Škottová asszony mondta, a finanszírozás nagy részének – a feltételezések szerint – a strukturális alapokból és az uniós kutatási programokból kell származnia. Ez azonban egyáltalán nem természetes, mivel a tagállamok döntenek arról, hogy saját prioritásaiknak megfelelően hogyan használják fel a strukturális alapokat. A kutatásra irányuló finanszírozás nagy részét versenyokok miatt nyújtják. A Bizottság által nyújtott biztosíték ellenére a tisztességes verseny elvéhez lehet, hogy nehéz lesz majd tartani magunkat, amikor egy pályázó valakinek a saját gyermeke.
Elvileg az EIT tudományos és innovációs társulásai (TIT-ek) hálózatainak finanszírozása is nyitott. Ha uniós programokból nyújtanak pénzt, akkor a TIT-eknek is biztosítaniuk kell saját pénzeszközeiket. Az uniós költségvetési pénzek erre nem használhatók fel: ennek máshonnan kell származnia. Még az sem világos, hogy ezt hogy fogjuk megcsinálni. A pénzügyi terv Bizottság által múlt héten javasolt módosítása e problémák részleges megoldása csupán. Remélhetőleg jobbak lesznek a dolgok.
Az EU-nak egy életképes európai intézménnyé való fejlődése kemény munkát igényel. Ezt nem lehet csupán pénzzel elérni. Ezért kívánok sok sikert a projekthez a jövőben!
Vasco Graça Moura (PPE-DE). – (PT) 2006 márciusában a Tanács elismerte, hogy a Barroso elnök által javasolt Európai Technológiai Intézet fontos lépést jelenteni a felsőoktatás, a kutatás és az innováció közötti rés betöltésében. Ez érthető. Mivel az európai kutatást és innovációt az észak-amerikainál alacsonyabb rendűként tartják számon, célszerű volna olyan eszközöket alkalmazni, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy hatékonyan versenyezzünk az Egyesült Államokkal ezen a területen.
Mindannyian tudjuk, hogy a kutatók sokkal jobb munkafeltételek között és fizetés mellett dolgoznak az Egyesült Államokban, valamint hogy – különösen a védelmi iparágakban – az állami szektorba, egyetemekre és a magánszektorba irányuló befektetések összehasonlíthatatlanul magasabbak az európaiaknál. Ezért ahhoz, hogy versenyezni tudjunk, valódi európai hajtómotorra van szükségünk, amely alkalmas e cél elérésére, e hajtómotornak pedig elegendő üzemanyagot, azaz elégséges költségvetési eszközöket kell adni. A terv tehát az volt, hogy azonosítsuk és kiválasszuk az állami és magánbefektetőket – amellett, hogy egy rész az EU saját forrásaiból származna –, de a Parlament megijedt ettől a javaslattól. Nem mérlegelte többé az alapvető célkitűzéseket, figyelmét erre a pontra fordította, bizonyos mértékben a kocsit fogta be a ló elé. Amit tennünk kellene az az, hogy a Tanácsot bízzuk meg azzal, hogy az EIT rendelkezésére bocsássa az Unió hozzájárulása tekintetében szükséges eszközöket. A költségvetési vakmerőség és valószínűleg egy kevés vállalkozási egyetemi érdek keserítette meg a vitát. Ha az MIT elindításával kapcsolatos kérdéseket is így kezelték volna, akkor még ma sem lenne MIT.
Ezért tehát nagyon félek, elnök úr, attól, hogy amikor a Bizottság nagyteljesítményű Ferrarit javasolt, a Parlament csak egy kispedálos háromkerekűt adott neki. Az állásfoglalás mellett fogok szavazni, mivel csak ez az egy van, de sajnálom, hogy nem ment sokkal tovább, ami ráadásul különleges hozzáadott értéket jelentett volna a számunkra, hölgyeim és uraim, mivel az az épület, ahol üléseinket tartjuk válik majd az EIT székhelyévé, megszüntetve egyszer s mindenkorra azt a politikai, igazságügyi, működési és pénzügyi rendellenességet, hogy havonta kelljen Strasbourgba jönni ezekre a plenáris ülésszakokra.
Jerzy Buzek (PPE-DE). – (PL) Tisztelt elnök úr! Remélem, tudok majd két percig beszélni. Gratulálok az előadónak a kiegyensúlyozott jelentése miatt és köszönöm a biztos úrnak a két és fél évnyi kemény munkáját. Ez a projekt jelentősen megváltozott ahhoz képest, hogy milyen volt az elején, a változások pedig igen pozitívak voltak. Az európai versenyképesség és innováció voltak talán a legfontosabb kérdések az elmúlt időkben egymást követő valamennyi elnökség számára. És amiről most beszélünk, az nagyon is Európa azon jövőbeli versenyképessége, amelyet az Európai Technológiai Intézet megjelenésének kellene előmozdítania. E tárgyban négy észrevételem van.
Először is az Európai Uniónak van már egy Közös Kutatóközpontja, van saját Kutatási Tanácsa és jelenleg közös technológiai kezdeményezésekre ösztönöz. Nagyon fontos, hogy ne engedjük meg azt, hogy az európai piacon töredezetté váljon az európai tudomány és innováció. Ezeknek az intézeteknek nem szabad, hogy csak a maguk javára, elszigetelten kezdjenek el dolgozni. Ez is az Európai Bizottság egy igen fontos feladata.
Másodsorban szem előtt kell tartanunk, hogy az imént általam említett intézetek nem szüntethetik meg a közöttük meglévő különbségeket. Felejtsük hát el, hogy az Európai Technológiai Intézetnek az a célja, hogy a tudás teljes háromszögéül szolgáljon! Különös hangsúlyt kell fektetni az oktatás/innováció terén folytatott együttműködésre, mivel egyetlen európai intézmény sem dolgozik ezen ténylegesen. Ez azt jelenti, hogy elő kell mozdítanunk az innovációra irányuló oktatást, mivel a kutatás végül is nem szükséges minden egyes adott innovációhoz. Olykor mindössze egyetlen jó mérnökre van szükség.
Harmadsorban ugyan támogatom egy intézet létrehozását, de az összes ilyen tudományos és kutató és fejlesztő intézet nem lesz képes arra, hogy minden problémát megoldjon, mivel csak arra szolgálnak, hogy innovációt pumpáljanak a gazdaságba. Ügyelni kell annak biztosítására, hogy ez a mechanizmus egy másik irányba is hasson, ez pedig attól függ, hogy piacunk nyitott-e, és hogy valóban érzékelhetően korlátoztuk-e az állami támogatást. Más szóval: azon múlik, hogy hogyan fog működni a közös és szabad európai piac.
Negyedszer pedig mindig is a tudomány, a diákcserék, a szakértő mérnökök cseréi és az innovációk képezték a népek és országok közötti integráció alapját. Most is ez lehet a helyzet és ezért kell az Európai Technológiai Intézethez kapcsolódó intézményeket az új tagállamokban elhelyezni. Sürgősen felszólítanék arra, hogy ez történjen!
Teresa Riera Madurell (PSE). – (ES) Tisztelt elnök úr! Gratulálok Paasilinna úrnak a nagyszerű munkájáért. Nem volt könnyű. Óriási erőfeszítésbe került egy életképes, más kiválósági modellek által ihletett, de egyszersmind Európa összetettségéhez és sokszínűségéhez alkalmazkodó intézet megtervezése.
Az eredmény az, hogy most hangot adhatok az EIT-tel kapcsolatos támogatásomnak, amennyiben az a tudás három tengelye – az oktatás, a kutatás és az innováció – integrációjának új és ígéretes eszköze, amely remélhetőleg értékkel egészíti ki a már meglévő intézményeket.
Az EIT-nek a kiválóságra is összpontosítania kell a kutatóintézetek vállalkozásokkal történő integrációs modellje alapján, ami remélhetőleg katalizátorként fog szolgálni az innováció kultúrája számára, amely olyannyira elengedhetetlen versenyképességünk javításához.
Az EIT finanszírozása az a nagyszabású megállapodás, amelynek elérése még hátravan. Egyetértek abban, hogy a kezdeti finanszírozásnak, valamint az arra irányadó struktúrának a közösségi költségvetésből kell származnia, továbbá hogy mind a tagállamokból származó állami hozzájárulásokat, mind pedig a magán-hozzájárulásokat az Intézet prioritásainak megfelelő innovációs és tudományos társulások kialakítására kell felhasználni.
Lambert van Nistelrooij (PPE-DE). – (NL) Tisztelt elnök úr! Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet mostani nevét mi, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság egészítettük ki az innovációval, mégpedig kiváló együttműködés és konzultáció révén. Ez remek! Figel biztos úr azt is megérttette velem, hogy a Bizottság is szeretné ezt elfogadni. Ez valójában arról szól, hogy a) oktatást, egyetemi tanárokat, mérnököket és b) innovációt vigyünk a kutatóintézetekből és vállalkozásokból a piacra. A tudás–készség–kassza-lánc egyre erőteljesebb versennyel szembesül világszerte és még intelligensebb szervezetet igényel. Ezt az európai rést innovációval kell betömnünk és nem engedhetjük meg magunknak, hogy továbbra is egyedül az oktatásba süppedjünk. Paasilinna úr óriási lelkesedéssel ejtette rabul figyelmünket e téma megvitatása során.
Egy másik észrevétel az, hogy nem rossz dolog az, ha most egy korlátozott struktúrát és egy keretek közé szorított pénzügyi alapot választunk. Ha ez a képlet sikeres, akkor az üzleti közösségen belülről is látni fogjuk, hogy az állami partner – a tagállami állami partnerekkel együtt – pénzügyi támogatást kezd majd nyújtani strukturális finanszírozás útján vagy másként. Az EIT címét kívánni kell. E pillanatban a „kiválóság” a „világelsőt” jelenti. Ide akarunk tartozni és erre támogatás is van. Ha az egyetemekre, a nanotechnológiai iparra és az éghajlattal foglalkozó, most megjelenő iparágra hallgatunk, láthatjuk, hogy széles körű ennek támogatottsága. A Wrocław mellett szóló számtalan érvet hallva azt is kérdem, hogy kiválasztották-e már, hogy Közép-Európán belül ténylegesen hol létesítsenek ellenőrzési központot. Úgy hallom, hogy sok helyütt lelkesednek ezért.
Végezetül, elnök úr, tényleges törés, rés van azok között, amelyekkel a korábbi eszközeinkben és oktatási programjainkban rendelkeztünk, a különböző programok között. Merészen és célra törően kell létrehozni ezeket. Egy erős vezetőre van szükség. Ebből valóban ki kell valaminek sülnie és azután 2010-ben azt mondjuk majd: naná, ez jó lépés volt. A befektetés idővel kifizetődik.
Silvia-Adriana Ţicău (PSE). – (RO) Tisztelt elnök úr, biztos úr! Mindenekelőtt gratulálok az előadónak Paasilinna úrnak, aki csaknem teljes egészében átírta a Bizottság dokumentumát – ezzel működőképessé téve azt.
A tudás egyetemekből, kutatóközpontokból és -intézetekből, valamint vállalkozásokból álló háromszöge – innováció, kutatás és oktatás – elengedhetetlen a lisszaboni stratégiai célkitűzések teljesítéséhez, jelesül ahhoz, hogy a bruttó hazai termék 3%-át a kutatásba fektessük, amely kétharmadának magánkörnyezetből kell származnia. A tudományos és innovációs társulások képezik majd a hidat a magánszektor, valamint az egyetemi és kutatóközösség között.
Úgy vélem, hogy szükség van a Paasilinna úr által javasolt kísérleti projektekre és remélem, hogy Romániában is lesz ilyen kísérleti projektünk. Befektetésekre azonban mindvégig – az előállítástól kezdve egészen a kutatási és innovációs eredmények terjesztéséig és felhasználásáig – szükség van. Ezen intézet finanszírozása az első lépés, de a kis- és középvállalkozások területén és a magánszektorban is szükségünk van a befektetésekre, mert ott vannak a kutatási projektek társfinanszírozására képes emberek és források.
Hosszú távú stratégiával kell rendelkezni. A szellemi tulajdon fontos, de ügyelnünk kell arra, hogy ez a kezdeményezés ne tartalmazzon átfedéseket a közös kezdeményezésekkel, a közös vállalkozásokkal. Remélem, hogy ez az intézet többet fog dolgozni az éghajlatváltozás, az információtechnológia és a nanotschnológiák területén.
ELNÖKÖL: LUISA MORGANTINI Alelnök
Józef Pinior (PSE). – (PL) Tisztelt elnök asszony, biztos úr! A tervezett Európai Technológiai Intézet – amelyet gyakran az európai innováció zászlós hajójának neveznek – összekapcsolja a tudás háromszögének három elemét: az innovációt, a kutatást és az oktatást. Véleményem szerint e vállalkozás sikerének kulcsa a tudományos központok és az üzleti környezet közötti jó együttműködés. Az Európai Technológiai Intézetnek mindenekelőtt olyan helyzetben kell lennie, hogy magánfinanszírozásból hatalmas összegeket halmozzon fel.
Ma azon előkészületekre szeretném felhívni az Európai Parlament figyelmét, amelyeket Wrocław végez annak érdekében, hogy az Intézet székhelye vagy pedig a tudományos és innovációs társulások egyik központja legyen. Wrocław az európai történelem szimbóluma lehet; gyakran nevezik Közép- és Kelet Európa Strasbourgjának. Jelenleg több mint 140 000 diák tanul Wrocławban; a város Lengyelország egyik legfontosabb kutatóközpontja. Létrehozta az ETI+ Innovációs és Technológiai Központot, amely azért lobbizik, hogy az Intézet Wrocławba kerüljön. Még egy utolsó megjegyzés. Az utóbbi tíz évben Wrocław a modern pénzügyi szolgáltatások városává vált, olyan hellyé, ahová a világ minden részéről áramlik a tőke, az európai alkotó energia és fejlődés szimbólumává, valamint a globalizáció pozitív jelképévé.
Dorette Corbey (PSE). – (NL) Tisztelt elnök asszony! Ismét egy új intézet. Joggal lehetne ez a ma esti következtetés. Az Európai Kutatási Tanácson és a technológiai platformokon, a közös technológiai kezdeményezéseken, az Eurekán, a CIP-en, a hetedik keretprogramon és a Közös Kutatóközponton (KKK) felül ismét van egy újabb tudományos intézet. A hozzáadott érték az innováció, mert ez az, aminek az Egyesült Államokhoz, Japánhoz és Kínához képest híján vagyunk. E mögött az az elképzelés áll, hogy Európában elég jó ötletek és tudományos meglátások vannak, de ezekből nem alakulnak ki konkrét termékek. A kérdés természetesen az, hogy egy új intézet tud-e segíteni ebben a folyamatban. Az is kérdés, hogy vajon a kkv-k kiismerik-e magukat mindezen tudományos és kutatóintézetek között. Az innováció hiánya talán a bonyolult jogszabályoknak tudható be, ami akadályozza az innovációt, semmint az intézmények hiányának. Mindazonáltal az új intézet a tudományos és innovációs társulásaival együtt az éghajlattal kapcsolatos politika terén közreműködhet és remélem jelentősen közre tud működni és jeleskedni fog, mert ezen a területen nagyon nagy szükség van reformokra és innovációra. Kételyeim ellenére sikeres kezdést és eredményes jövőt kívánok az ETI-nek.
Ján Figeľ, a Bizottság elnöke. − Tisztelt elnök asszony! Köszönöm, hogy szót adott nekem, és azt is, hogy részt vehetek ebben az érdekes vitában, mert ha visszatekintünk két évvel vagy legalább másfél évvel korábbra, szemmel látható a különbség. Csak néhány pontra szeretnék reagálni, és felkészíteni a további együttműködésre, mert még nem értünk a dolog végére. Még messze vagyunk a biztos létrehozástól, de az, amit a Tanácson és a Parlamenten belül elértünk, már tényleg nagyon jelentős.
Először is kezdjük egy kisebb részlettel, amelyet egyes kollégák a Verts/ALE képviselőcsoportból vetettek fel: Hammerstein úr szerint az éghajlatváltozást kihagytuk. Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a valóságnak. A jelenlegi javaslatban többek között szerepel a megújuló energia és az éghajlatváltozás témája. Nem akarunk erősködni, nem akarunk nagyon részletesen fogalmazni, mert erről egyértelműen az igazgatótanácsnak kell határozni és az igazgatótanács feladata az értelmezés is. De egyrészt éppen az előttünk álló globális kihívások, illetve a nagyon nehéz kérdések miatt beszélünk az ETI-ről, mert össze kell gyűjtenünk a forrásokat és egyesíteni kell a rendelkezésünkre álló erőket, hogy valahogy reagálni tudjunk.
Smith úr! Látogatást tettem a Royal Society of Edinburghba és ott előadást tartottam a felsőoktatásról, az ETI-ről pedig egy nagyon heves, érdekes vitát folytattunk, amely kölcsönösen ösztönző volt. Az Edinburghból vagy azon rektoroktól érkező ilyen üzenetek, akikkel találkoztam, nem veszik el a kedvem, de természetesen a program még nincs kész. A részvétel önkéntes, és úgy gondolom, hogy ezt közös feladatnak kellene tekinteni, amellyel kapcsolatban teljesen szabadon lehet állást foglalni.
Az általános elégedettséggel kapcsolatban négy érvet szeretnék felhozni. Először is, nagyon köszönöm a Parlamentben tapasztalt innovatív hozzáállást, mert ahogy Önök közül egyesek mondták, az innovációról van szó, és az innovációt azzal kell kezdenünk, hogy megbeszéljük, hogy kezeljük az innovációkat. Az innováció nem csupán technológián keresztül valósul meg; mindenekelőtt új megközelítésként, új kommunikációs módszerként, valamint az intézmények, a mobilitásra, a képesítések elismerésére vonatkozó feltételek egyesítésén keresztül stb. kell megjelenni – és természetesen pénz is kell hozzá, de nem ez a meghatározó elem. Nem ez a legelső. Az első a mentalitás, a megközelítés, természetesen ésszerű finanszírozás mellett.
2005 tavasza óta az ötletektől eljutottunk a tervig, és Önök mindig közreműködtek. Ez nem a Bizottság és a hivatalnokok vagy bárki másnak az érdeme, ez közös munka, és éppen ezért kell tisztában lennünk azzal, hogy ha együtt próbálunk meg elérni valamit, sokkal sikeresebbek leszünk, mint az itt tapasztalt, elkötelezett megközelítés nélkül.
Ha visszaemlékeznek, két évvel ezelőtt a média Strasbourgról, illetve valamilyen valótlan információról, nem pedig az innováció iránti tényleges európai elkötelezettségről. Most sok komoly jelentkezőnk van. Csak ma este Wrocław, Budapest, München és sok más helyszín neve hangzott el – egyet sem akarok kihagyni. Sokkal több üzenetet kapok különböző egyetemekről. Ez nagyszerű, mert azt bizonyítja, hogy most legalább bízunk az ötletben, illetve szeretnénk valami nagyon fontosat nyújtani. Ez az, amire Európának szüksége van. Mi nem az „Európai Egyesült Államok” vagyunk. Ez nem Massachusetts. Arról van szó, hogy hogyan hozunk létre jobb feltételeket és egy konkrét projektet annak érdekében, hogy Európa előrébb lépjen az innováció terén. Az ETI nem egy kizárólagos válasz. Egy a válaszok közül. Volt aki zászlós hajónak nevezte. Szerintem inkább jégtörő, amely egy olyan Európa felé halad, ahol innovatívabb hozzáállás tapasztalható, hogy jobb feltételek jöjjenek létre a szellemi tulajdon vonatkozásában – közismert, milyen hosszú ideig tartó folyamat és milyen gyengék vagyunk –, valamint nagyobb mértékű legyen az oklevelek és végzettségek elfogadása és elismerése stb. –, és még sok más kérdésről beszélhetnénk.
Ha a három említett város nem lesz az intézet székhelye, legalábbis tudományos és innovációs társulássá kell válniuk. Szeretném azonban elmondani, hogy az elején helytelen volt arról beszélni, hogy itt a pénzről és a helyről van szó. Nem, ez a javaslat része, de nem a legfontosabb része. A választ az intézet létrehozásáról való határozott megállapodástól számított 12 hónapon belül kapjuk meg. Tényleg nagyon örülök, hogy igen hiteles jelöltek vannak, de ez a kérdés a jogalapról való megállapodást követően kerül sorra. A Tanács megpróbálja majd a meglévő komoly jelöltek közül a legjobbat kiválasztani.
Másodszor, a pénzzel kapcsolatban a következőket szeretném elmondani: a múlt héten javaslatot tettünk arra vonatkozóan, hogyan tudnánk eljutni addig a döntő pontig, hogy ne csupán azt mondjuk meg, hogy milyen pénzösszeggel, hanem azt is, hogy milyen forrásból tudjuk 2013-ig finanszírozni az intézetet. Csak az alapvető működési tevékenységeket, de ehhez – ahogy azt többen mondták – sokkal több pénz mobilizálására van szükség. Azt mondanám, hogy ez az összmennyiség tekintetében nem döntő jelentőségű, hanem hiteles hozzájárulás az Unió részéről. Nem várhatjuk senkitől, hogy egy biankó csekket adjon át vagy ígéreteket tegyen, ha mi nem teszünk valami hiteleset. Sok konkrét választ kaptunk, sokan jelezték befektetési szándékukat, üzleti vállalkozások és üzleti szövetségek részéről is, de teljessé kell tennünk javaslatunkat.
Ami a Buzek úr által a kezdeményezésekről, illetve a közös technológiai kezdeményezésekről, hálózatokról és platformokról elmondottakat illeti, ez a javaslat nem versenyez a javaslatunkkal. Ez egy olyan javaslat, amely kiegészíti a meglévő politikákat és kezdeményezéseket, és azt el tudjuk képzelni, hogy bizonyos meglévő együttműködési modellek fokozni fogják az együttműködés intenzitását és összefognak más, egyetemi vagy üzleti partnerekkel, és az ETI keretében pályáznak a helyszínre. Tehát úgy gondolom, hogy a platformokról, a kezdeményezésekről, a hálózatokról egy integrált partnerségre való áttérés az innováció módjának ésszerű megváltoztatását jelenti.
Végül az új innovációs kultúra felé való elmozdulást szerettem volna megemlíteni. Ez a helyes megközelítés. Az ETI nem annyira a helyszínről, egy székhelyről és a testületről szól, hanem egy új és megfelelőbb, európai innovációs kultúráról. Úgy gondolom, hogy ezeket tudtam, illetve szerettem volna kiemelni válaszomban, és köszönettel tartozom a plenáris ülésen tapasztalt igen pozitív és konstruktív hozzáállásért. Továbbá az előadónak, Paasilinna úrnak is még egyszer köszönetet szeretnék mondani, mert tudom, hogy nem volt és most sem könnyű a helyzet, és még nem tartunk a végénél. De véglegesíteni tudjuk ezt a javaslatot. Már alig várom.
(Taps)
Paasilinna-jelentés (A5-0293/2007)
A Bizottság elfogadja a 3., 12., 14., 18., 20., 23., 38., 44., 45., 46., 48., 49., 50., 63., 64., 65., 66., 67., 68., 72. és a 73 módosítást.
A Bizottság a lényeget illetően elfogadja a 7., 16. és a 28. módosítást.
A Bizottság újrafogalmazás esetén elfogadja a 2., 15., 17., 26., 39., 29., 30., 32., 36., 37., 41., 42., 43., 51., 52., 53., 54., 56., 57., 59., 60., 61., 62., 70. és a 74. módosítást.
A Bizottság a finanszírozásról szóló megállapodás létrejöttéig fenntartja a pénzügyi vonatkozásokról szóló 21. módosítással kapcsolatos álláspontját.
A Bizottság nem tudja elfogadni az 1., 4., 5., 6., 8., 9., 10., 11., 13., 19., 22., 24., 25., 27., 31., 33., 34., 35., 47., 55., 58., 69., 71., 75., 77., 78. és a 79. módosítást.
Elnök. − A vitát berekesztem.
A szavazásra szerdán kerül sor.
Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)
Monica Maria Iacob-Ridzi (PPE-DE), írásban. – (RO) Az Európai Technológiai Intézet képes arra, hogy csökkentse az Európai Unió és a külső versenytársak közötti innovációs szakadékokat, valamint hogy Európa-szerte több millió fiatal kutató érdeklődését elnyerje. E célkitűzések elérése érdekében alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy a projekt megvalósítható legyen.
Az ETI a Bizottság által javasolt formában több mint 1,2 milliárdot fog felhasználni a kohéziós politikára elkülönített pénzösszegekből és azon programok forrásaiból, amelyek sikeresen működnek a lisszaboni stratégia megvalósítása érdekében. Ez a kutatási alapok egyetlen európai projektbe történő központosítását, valamint a magánvállalkozások számára elérhető finanszírozási lehetőségek csökkentését jelentené. Az ETI-nek kiegészítő európai innovációs intézménynek kellene lennie, és nem a kisebb kutató- és fejlesztőközpontokat kellene helyettesítenie. Ezért a Tanáccsal együtt másik finanszírozási formát kell találnunk a project számára.
A jelentésben foglalt rendelkezések egyike kijelenti, hogy az intézetet egy olyan európai uniós országban kell létrehozni, ahol megtalálhatók „az európai tudományos kiválóság és elismertség központjai”. Romániában, amely a kutatás és az innováció terén jelentős tradícióval rendelkezik, fontos tudományos központok és a technológia terén sok jól képzett, egyetemet végzett szakember van. Ha Romániát választanák az Európai Technológiai Intézet helyszínéül, az az egész régióban ösztönözné a gazdasági fejlődést és hozzájárulna az Európai Unión belül most is meglévő szakadékok csökkentéséhez.
Alexander Stubb (PPE-DE), írásban. – A jövőt az oktatás, a kutatás és az innováció biztosítja. Ez a három tényező alkotja az úgynevezett „tudásháromszög”-et. Versenyképesnek kell lennünk. A tudásháromszög a versenyképesség egyik kulcsa. Ezért én az Európai Technológiai Intézetet (ETI) a jövőbe való befektetésnek tekintem.
Szkepticizmus tapasztalható azzal kapcsolatban, hogy az ETI milyen hozzáadott értéket biztosíthat. A Paasilinna úr jelentésében támogatott hálózati struktúra jó megoldás lesz. A szakértelmet a résztvevő egyetemek és felsőoktatási intézmények adják. Ezért ahelyett, hogy – ahogy a Bizottság elnöke, Barroso úr nevezte – az európai kutatás „zászlós hajója” lenne, az ETI arra fog törekedni, hogy az európai kutatás fémjelezze. Én ezt az elképzelést támogatom.
Felidézve egyetemi éveimet, én is támogatom a jelentésben foglalt, azzal kapcsolatos elképzelést, hogy az ETI tudományos és innovációs társulásai függetlenek legyenek. Ez a legjobb módja annak, hogy az ETI tudományos és innovációs társulásai ösztönzést adjanak majd az európai innováció számára.
15. Egy közös európai energiaügyi külpolitika felé (vita)
Elnök. − A következő napirendi pont a Jacek Saryusz-Wolski által, a Külügyi Bizottság nevében készített, „egy közös európai energiaügyi külpolitika felé” című jelentés (2007/2000(INI)) (A6-0312/2007).