Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2007. szeptember 27., Csütörtök - Strasbourg

3. A személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazása (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság nevében Kathalijne Maria Buitenweg által készített, a 2000. június 29-i 2000/43/EK irányelv alkalmazására vonatkozó, a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvéről szóló jelentés (2007/2094(INI)) (A6-0278/2007).

  Kathalijne Maria Buitenweg (Verts/ALE), előadó. – (NL) Elnök úr! Először is szeretnék köszönetet mondani a kollégáimnak, akik közreműködtek a dokumentum létrehozásában. Hét évvel ezelőtt társelőadója voltam annak az irányelvnek, amelynek az alkalmazásáról szóló jelentést most tárgyaljuk. A Parlament állásfoglalása végig egyöntetű volt, egy-két képviselőt leszámítva, akik, mint látni fogjuk, módosítási indítványokat nyújtottak be. Hosszas és időnként heves viták zajlottak például a bizonyítási teher megosztásának kérdésében, szerencsére azonban soha nem vesztettük szem elől közös célunkat, és remélem, hogy a mostani jelentést is közös ügyünknek fogjuk tekinteni.

2000-ben nagyarányú többséggel megszavaztuk az irányelvet, melyet joggal nevezhetünk forradalminak. Európa-szerte tiltottá vált a hátrányos megkülönböztetés a foglalkoztatás, a szociális biztonság és a lakhatás terén, és az egyenlő bánásmód elve vált kötelezővé. A mai napig rendkívül büszke vagyok erre; a Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament remek munkát végzett ezen a területen. Ez azonban természetesen nem azt jelenti, hogy a dolgok egyszeriben megváltoztak volna. A megkülönböztetés számos fajtájával találkozhatunk ma is.

Az utóbbi években még növekedett is a diszkriminatív és rasszista esetek száma és súlyossága. A munkanélküliség a legtöbb országban jóval magasabb mértékű a bevándorlók közt, mint a munkaképes korú népesség egyéb rétegeiben. Növekedett a rasszista indíttatású erőszakos cselekmények száma. A jogalkotásnak rendkívül fontos szerepe van a megkülönböztetés visszaszorításában, hiszen az határozza meg a követelményeket. A jogszabályok közvetítik az embereknek, hogy mit képvisel az Európai Unió, hogyan kell egymáshoz viszonyulnunk és mi az, ami nem tolerálható, valamint eszközt ad az emberek kezébe a megkülönböztetés orvoslására.

Az Európai Bizottság most azon munkálkodik, hogy ellenőrizze, hogy az egyes tagállamok megfelelően átültették-e az európai szabályozást a nemzeti jogba. Éppen ezen a héten beszéltem erről Špidla biztos úrral, és egyértelmű, hogy a Bizottság szándékai jók e tekintetben – a tagállamokkal együtt biztosítani próbálja a jogszabályok végrehajtását –, és ezért minden elismerésem a Bizottságé.

Azonban úgy gondolom, hogy kicsit nagyobb lendületre és erőre lenne szükség. Ezeket a jogszabályokat már 2004-ben végre kellett volna hajtani. Sok szó esett az érzékeny kérdésekről és bonyolult részletekről, azonban amikor a jelenlegi Bizottság hivatalba lépett, bejelentette, hogy a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem politikájának központi kérdése lesz, most viszont már megbízatásának félidején túl jár a Bizottság. Minden nagyrabecsülésem az önöké eddigi teljesítményeikért, de remélem, a jövőben egy kicsit jobban megszorongatják a tagállamokat, ugyanis ez létfontosságú lenne.

Az irányelveket a tagállamok kevesebb mint fele hajtotta végre maradéktalanul. Számos tagállamban nem megfelelően ültették át a közvetlen és közvetett megkülönböztetés, a megfélemlítés és a bizonyítási teher fogalmait. Vannak tagállamok, melyek ugyan tiltják a megkülönböztetést a foglalkoztatásban, azonban az áruk és szolgáltatások nyújtásának terén már túl messzire vezető lépésnek tartják a tilalmat. Holott pontosan azokon a területeken tapasztalható a legtöbb probléma.

Vegyük például az oktatást. Az EU újonnan alakult Alapjogi Ügynöksége szerint a roma családok gyermekeit indokolatlan módon az értelmi fogyatékosok kisegítő iskolájában helyezik el. Vagy nézzük meg a lakáshelyzetet: mindennaposak az olyan hirdetések, melyek az „idegenektől mentes” lakóövezet megjegyzést tartalmazzák. Ez elfogadhatatlan.

A hátrányos megkülönböztetést azonnali hatállyal meg kell tiltani a foglalkoztatáson kívüli egyéb területeken is. A jogszabály csupán akkor hatékony, elnök úr, ha az emberek tisztában vannak a jogaikkal, márpedig az Eurobarometer felmérése szerint a megkérdezetteknek csupán 35%-a gondolja úgy, hogy országában vannak megkülönböztetésellenes jogszabályok. Még kevesebb azok száma, akik tudják, hová fordulhatnak, ha hátrányos megkülönböztetés éri őket. Hogyan fogja garantálni a Bizottság, hogy a jog realitássá válik az emberek életében? Az emberek tájékoztatása az irányelvben megállapított kötelezettség, de mi a Bizottság javaslata arra nézve, hogy ezt a kötelezettséget végre is hajtsák?

Elnök úr! Még ha az embereknek tudomásuk is van egy adott jogszabály létezéséről, az alkalmazásához időnként rögös utat kell bejárni, és néha elvesznek a szabályok és követelmények útvesztőjében. Némely országban rendkívül szűk, mindössze 30 nap, a panasz benyújtásának határideje. Az eljárás többi része viszont időnként nevetségesen hosszú és bonyolult. A megkülönböztetésellenes jogszabályok megsértése esetén hatékony, arányos és visszatartó erejű szankciókat kell alkalmazni. Mindezt nagyon szépen megfogalmazza az irányelv, és ezekben mindannyian egyetértettünk. Azonban valójában nagyon kevés országban vannak megfelelő szankciók.

Egy, talán pozitív dolgot is meg kellene most említeni. Üdvözlendő eredmény, hogy szinte az összes állam rendelkezik esélyegyenlőségért küzdő intézményekkel. Ez valóban fontos eredmény, és sok országban ezek az intézmények a faji és egyéb alapon történő megkülönböztetés problémájával foglalkoznak, amit üdvözlendőnek tartok. Sajnálatos módon azonban nem mindegyik intézmény rendelkezik a feladata megvalósításához szükséges forrásokkal, ezért arra kérem a Bizottságot, hogy a megkülönböztetésellenes jogszabály végrehajtásának értékelésekor ezt a szempontot is vegyék figyelembe. Van a Bizottságnak erre vonatkozó észrevétele?

Végezetül, elnök úr: büszke vagyok a jogszabályokra. A jogszabályok átültetésében történt ugyan előrelépés, de még mindig nem annyi, amennyire szükség lenne. Számos ország még nem ültette át maradéktalanul a jogszabályt. De még ott is, ahol az utolsó szóig átültették, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az emberek tisztában vannak a jogaikkal, hiszen ha nem ismerik a jogszabályokat, nem is tudnak hivatkozni rájuk, márpedig ez alapvető fontosságú a hátrányos megkülönböztetés elleni harcban.

  Louis Michel, a Bizottság tagja. − (FR) Elnök úr, Buitenweg asszony, tisztelt képviselők! A Bizottság üdvözli a 2000. június 29-i 2000/43/EK irányelv alkalmazására vonatkozó, a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének végrehajtásáról szóló jelentést.

A Bizottság tudomásul veszi a Parlament által kinyilvánított különféle aggályokat és néhány pontra szeretné felhívni a figyelmet. Az irányelv tagállamokban történő végrehajtásának vizsgálatával kapcsolatban megjegyzendő, hogy a Bizottság június végén jogsértési eljárásokat kezdeményezett 14 tagállammal szemben az irányelv megfelelő átültetésének elmulasztása miatt. Továbbá szeretném megjegyezni, hogy, válaszul a Bizottság aggályaira, számos tagállam már módosította a szóban forgó jogszabályokat, vagy kifejezte ez irányú készségét.

Az irányelv tagállamokban történő átültetésére vonatkozó részletes információkkal kapcsolatban – a megkülönböztetésmentesség és esélyegyenlőség keretstratégiájáról szóló 2005. évi közleményünknek megfelelően – évente közzétesszük a jogi szakértők csoportjának átfogó jelentését, valamint az egyes országok jelentései is hozzáférhetőek az interneten.

Buitenweg asszony helyesen rámutat arra, hogy az esélyegyenlőség előmozdításával megbízott intézményeknek kulcsfontosságú szerepük van a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben. Ezért támogatjuk az Equinet hálózatot, amely a tagállamok esélyegyenlőségért küzdő intézményei közötti tapasztalatcserét és a bevált gyakorlat átadását segíti elő.

Ahogy a jelentés is utal rá, az adatgyűjtés meglehetősen kényes kérdés. Anélkül viszont lehetetlen megállapítani, milyen mértékű a megkülönböztetés, illetve, hogy a megtett intézkedések eredményesek voltak-e. Tekintettel arra, hogy az összegyűjtött információ zöme az érzékeny személyes adat kategóriájába tartozik: az adott személy faji vagy etnikai hovatartozására, vagy akár vallásos meggyőződésére vagy szexuális irányultságára vonatkozik, azokat a személyes adatok védelméről szóló 95/46/EK irányelv vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően kell feldolgozni.

Az irányelv általános tiltást ír elő az érzékeny személyes adatok feldolgozására vonatkozóan. Azonban létezik néhány kivétel a szabály alól, mégpedig abban az esetben, ha az érintett személyek kifejezett hozzájárulásukat adták, vagy amennyiben – idézem – az adatok feldolgozása a foglalkoztatási jogszabály területén belüli kötelezettségek és bizonyos jogok végrehajtásához szükséges.

A tagállamok szintén felhatalmazással rendelkeznek arra nézve, hogy alapvető közérdekből – megfelelő biztosítékok mellett – kivételeket alkalmazzanak. A tagállamok döntési jogkörébe tartozik tehát, hogy statisztikai célokra alkalmas adatokat gyűjtenek-e az etnikai hovatartozásról a megkülönböztetés elleni küzdelem érdekében, az adatvédelmi irányelv követelményeinek megfelelő biztosítékok végrehajtása mellett.

Az Európai Unión belüli hátrányos megkülönböztetésről készült Eurobarometer-tanulmány kimutatta, hogy az európai polgárok jelentős része általában kész arra, hogy egy teljes körű felmérés keretén belül névtelenül személyes adatokat szolgáltasson a megkülönböztetés elleni küzdelem érdekében. Négy emberből három késznek mutatkozott arra, hogy az etnikai hovatartozásával, vallásával vagy meggyőződésével kapcsolatban személyes adatokat osszon meg.

Az ilyen jellegű információ különösen fontos a megkülönböztetés és a mélyen gyökerező hátrányos helyzet enyhítése érdekében tett pozitív fellépések eszközeként. Tavaly februárban a Bizottság közzétette az esélyegyenlőségi adatokra vonatkozó európai iránymutatásokat azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a tagállamoknak az adatgyűjtési gyakorlatuk fejlesztéséhez.

Az ugyanarra vonatkozó 2007. januári Eurobarometer tanulmány kimutatta, hogy az emberek úgy érzik, hogy nem kapnak kellő tájékoztatást a hátrányos megkülönböztetés áldozataiként őket megillető jogokról. Bár a tájékozottsági szint lényeges eltéréseket mutatott – például Finnországban a megkérdezettek 65%-a nyilatkozott úgy, hogy tisztában van a jogaival, Ausztriában viszont mindössze 17% –, az átlagosan mért mindössze 32% egyértelműen arra utal, hogy, amint azt ön is megállapította, a felvilágosító tevékenységre továbbra is szükség van.

Meggyőződésem, hogy jelenlegi tevékenységeink a tagállami szinten 430 kezdeményezést magában foglaló 2007. évi „Esélyegyenlőséget mindenkinek” európai év és a „Sokszínűségért – a megkülönböztetés ellen” elnevezésű kampány támogatásával segítenek a tájékozatlanság leküzdésében.

Itt külön megemlíteném a nem kormányzati szervezetek, szakszervezetek, jogászok és vállalatok számára általunk finanszírozott képzési programokat.

A Bizottság eltökélt abban, hogy minden rendelkezésre álló eszközt felhasználjon a romák Európai Unión belüli helyzetének javítására. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy biztosítja a 2000/43/EK irányelv alkalmazását, az európai strukturális alapok, különösen az Európai Szociális Alap igénybevételével, és felhívja mind a romák, mind pedig nyilvánosság figyelmét az őket megillető jogokra és kötelezettségekre.

Az etnikai kisebbségek, többek között a romák társadalmi és szakképzési integrációjával foglalkozó magas szintű konzultációs csoport december elején nyújtja be számos javaslatot tartalmazó jelentését. A csoport célja, hogy azonosítsa az integráció akadályait és támogassa a hatóságok és vállalatok által alkalmazott bevált gyakorlatokat.

Ebben az összefüggésben üdvözöljük az Európai Parlamentnek a többszörös megkülönböztetés problémája iránt mutatott érdeklődését, és természetesen én is érdeklődéssel fogom olvasni az év végén a Bizottság számára készített új tanulmány eredményeit. Világos, hogy a megkülönböztetésmentesség nem elég arra, hogy egyes, társadalmilag hátrányos helyzetű csoportoknak egyenlő esélyeket biztosítson, ezért a Bizottság a tagállamokban – különösen a foglalkoztatási politika területén – alkalmazott bevált gyakorlatról szóló részletes elemzés elkészítését kérte.

Továbbá a Bizottság rendkívül fontosnak tartja, hogy a tagállamok megfelelően alkalmazzák saját jogszabályeiket, bár a jogalkotás önmagában nyilván nem elégséges. Kutatásokon, felvilágosító tevékenységen, tréningeken és a bevált gyakorlat továbbadásán keresztül kívánjuk megerősíteni a jogszabályokat, hogy lehetőség szerint megakadályozzuk a hátrányos megkülönböztetést, ahol pedig erre nincs lehetőség, megfelelően kárpótoljuk az áldozatokat.

  Patrick Gaubert, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, képviselőtársak! Szeretném megköszönni Buitenweg asszonynak a kiváló munkát, amit végzett. A jelentés tisztességes és kiegyensúlyozott módon mutat rá számos kérdésre, és az irányelv alkalmazásával kapcsolatos főbb problémákat részletesen ismerteti.

Való igaz, hogy az európai polgároknak csupán nagyon kis hányada van tisztában a jogaival, amikor hátrányos megkülönböztetés éri őket. Éppen ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a megfelelő tájékoztatás hatékonyabban érjen célba, különös tekintettel arra, hogy az idei év az „Esélyegyenlőséget mindenkinek” európai éve. Különösen azt a kezdeményezést támogatom, hogy biztosítsuk a megfelelő forrásokat az esélyegyenlőség előmozdításával megbízott szervek számára. Ezeknek a szervezeteknek kulcsfontosságú szerepük van az érintett kérdésben, és, ahogy a jelentés helyesen megállapítja, elengedhetetlen, hogy függetlenek maradjanak.

Az említettek közül azonban a legaggasztóbb probléma, hogy egyes tagállamokban nem, vagy csak hiányosan történt meg az irányelv átültetése. Mindenképpen lépéseket kell tennünk annak biztosítására, hogy az összes tagállam hatályba léptesse a szükséges jogszabályokat, hogy mindenki a lakhelye szerinti országtól függetlenül alapvető védelmet élvezhessen.

Az legkényesebb érintett kérdéssel, vagyis az adatgyűjtéssel kapcsolatban a jelentés gondosan előírja, hogy azt a magánélet védelmének tiszteletben tartása mellett, és csakis a kisebbségek által elszenvedett hátrányos megkülönböztetés különböző formáinak felderítésére lehet használni. Nem válhat az etnikai meghatározás veszélyes eszközévé, viszont tartalmaznia kell a megkülönböztetés mértékének felderítéséhez és a megfelelő megoldások kialakításához szükséges információkat.

Amikor olyan alapvető fontosságú elvről van szó, mint az egyenlő bánásmód elve, Európa nem elégedhet meg látszatmegoldásokkal, Európa nem elégedhet meg azzal, hogy minimális jogszabályi alapokat teremtsen hozzá, és Európa nem elégedhet meg azzal, hogy csupán szemlélő legyen. Valóban szükség van arra, hogy figyelők legyünk, de emellett cselekednünk is kell, utat mutatnunk és biztosítanunk, hogy Európa példaképpé válhasson: minél inkább meg tudjuk ezt valósítani, annál kevesebb szemrehányás érhet minket.

  Martine Roure, a PSE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, biztos úr! Először engedjék meg, hogy gratuláljak Buitenweg asszonynak a kiváló munkáért, amit végzett. Jelentését teljes mértékben támogatjuk. Sajnálatos módon a legújabb statisztikák azt bizonyítják, hogy a hátrányos megkülönböztetés sok tagállamban továbbra is komoly probléma.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének első, 2007 augusztusában készített jelentése a rasszista indíttatású bűncselekmények növekedését regisztrálta az Unió legalább nyolc országában. Ez különösen aggasztó, tekintettel arra, hogy az EU fejlett megkülönböztetésellenes jogszabályi szabályozással rendelkezik. Egyetértek továbbá azzal, hogy a jogszabályokat nem megfelelően ültették át és csupán részben hajtották végre a tagállamok. Európa polgárai nem megfelelően tájékozottak, és különösen nincsenek tudatában annak, hogy amennyiben hátrányos megkülönböztetés éri őket, jogaik érvényesítésére rendelkezésükre állnak a jogszabályok.

Mint az „Esélyegyenlőséget mindenkinek” európai év és a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemről szóló kerethatározat előadója úgy gondolom, hogy a tagállamoknak keményebben kellene dolgoznia annak érdekében, hogy biztosítsák az európai jogszabályok megfelelő alkalmazását. Az általunk készített anyagokat is szélesebb körben kellene ismertetni, hogy Európa polgárai azonosulhassanak a kérdéssel.

A bizonyítási teher megfordítása az egyenlő bánásmódról szóló irányelv legjelentősebb vívmánya. Ragaszkodnunk kell hozzá, hogy gyakorlati intézkedések bevezetésével biztosítsák a tagállamok ezt az előrelépést.

Végezetül úgy gondolom, hogy meg kell erősítenünk a megkülönböztetés leküzdésére irányuló európai jogi kereteket azáltal, hogy egy határokon átívelő irányelvet fogadunk el, amely a megkülönböztetésnek a Szerződés 13. cikkében foglalt összes formáját érinti. Szeretném megkérdezni a Bizottságot, hogy milyen előrelépések történtek egy ilyen jellegű irányelv megvalósíthatóságának vizsgálatára.

  Sophia in ’t Veld, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr! Mi az Európai Parlamentben jogszabályokat készítünk, de a jogszabályok önmagukban még nem szüntetik meg a rasszizmust és idegengyűlöletet. A politikusok és más véleményformálók megnyilvánulásai a gyűlölet és intolerancia légkörét szítják, amikor is a megkülönböztetés normává válik, és a jogszabály halott betű marad.

Szeretném látni, hogy az Európai Bizottság legalább olyan következetességgel támadja az Európán belüli megkülönböztetést, ahogyan például a piaci szabályok megszegését. Humán erőforrásainkat legalább olyan hevesen kellene védelmeznünk Európában, mint pénzügyi erőforrásainkat. Ha Bill Gatesszel szembe tudunk szállni, bizonyára megtehetjük ezt a hátrányos megkülönböztetést alkalmazó vállalatokkal és hatóságokkal szemben is. Tudjuk, hogy 14 kormány még mindig nem tartja be a faji egyenlőségről szóló irányelv egy-két vonatkozását, de a Bizottság nem nagyon igyekszik kikényszeríteni a szabályok betartását, és túlságosan sok időt hagy a tagállamoknak a felzárkózásra. Ezt a jogszabályt már évekkel ezelőtt végre kellett volna hajtani – Bill Gates nem úszta volna meg ennyivel.

Továbbá a terrorizmus és a bűnözés elleni küzdelemben nem engedhetjük meg a szabályok helyzethez igazítgatását. Némely intézkedés csupán bizonyos csoportokra vonatkozik, és úgy tűnik, hogy legitimizálja a megkülönböztetést. Vegyük például az igazoltatás és motozás gyakorlatát, a profilalkotás módszereit, stb., stb. Az integrációs módszerek időnként szintén diszkriminatívak lehetnek, és örülök, hogy például a saját országom legutóbbi kormánya által bevezetni kívánt integrációs intézkedéseket a bíróság végül elutasította, mert valójában diszkriminatív jellegűek voltak.

A különböző módosítások közül különösen egy, a 4. módosítás, keltette fel a figyelmemet. Ez úgy rendelkezik, hogy a kisebbségek védelme és a megkülönböztetésellenes jogszabályoknak való megfelelés a tagállamok hatáskörébe tartozik. De ha van egy nem nemzeti ügy, akkor az a közös európai értékeink ügye, ezért igenis közös európai felelősségünk, hogy egyenlő bánásmódot biztosítsunk minden európai polgár számára, mert ez az európai integráció célja; a piac csupán ennek a célnak az eléréséhez vezető eszköz.

Végezetül a vallásszabadság nagyszerű és egyszersmind alapvető jog, de nem használható fel arra, hogy igazolja az etnikai alapú megkülönböztetést. Például egy katolikus iskolában a vallásszabadság nem szolgálhat ürügyül arra, hogy bizonyos etnikai származású gyermekeket kizárjanak, és hogy az iskolát a fehér bőrű diákok számára tartsák fenn. Másrészt viszont nem minden, az iszlámot kritizáló megjegyzés rasszista.

Végezetül, elnök úr, a jogszabályok fontosak, és nagyszerű dolog, hogy rendelkezünk ezzel a jogszabállyal, de mindannyian azon munkálkodunk, hogy olyan közeget biztosítsunk, amelyben már nem fordul elő hátrányos megkülönböztetés.

  Roberta Angelilli, az UEN képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Először is szeretnék kollégánknak köszönetet mondani a munkájáért. Mint az Európai Parlament kisebbségi jogokért felelős előadója, a jelentés egy fontos pontjára szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig a roma gyermekekről szóló részre. Arra szeretném emlékeztetni a jelenlévőket, hogy a megkülönböztetés és a társadalmi kirekesztés problémája legsúlyosabban a gyermekeket sújtja.

Európában sok, túlságosan sok, gyakran roma családból származó utcagyermek él, jövő nélkül, mert nem kaptak megfelelő iskolai oktatást és sok esetben teljesen írástudatlanok. Ezek a gyermekek nem részesülnek megfelelő orvosi ellátásban, és nem jutnak hozzá a szükséges védőoltásokhoz. Olyan gyermekek, akiknek nincs jövőjük, mert megfosztották őket a gyermekkoruktól és gyakran koldulásra, szórólapok gyűjtésére kényszerítik őket – szinte mindig tanítási időben –, vagy végül illegális munkavégzésre kényszerülnek.

Ahogy a jelentés megállapítja: a tagállamoknak kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy pozitív intézkedéseket vezetnek be a hátrányos megkülönböztetés ellen. Ebben a konkrét esetben olyan intézkedéseket, melyek biztosítják a gyermekek tanuláshoz való jogát, és amelyek megkövetelik a roma gyermekek családjaitól, hogy biztosítsák a gyermekek kötelező oktatásban való részvételét. Megfelelő kampányokra is szükség van, amelyek arra biztatják az állampolgárokat, hogy az iskolákkal együttműködve akadályozzák meg a gyermekek közti hátrányos megkülönböztetést, kizsákmányolást és társadalmi kirekesztést.

Végezetül szeretném kijelenteni, hogy elfogadhatatlannak tartom, hogy olyan sok tagállam – sajnálatos módon hazám, Olaszország is közéjük tartozik – még mindig nem ültette át az irányelvet nemzeti jogába.

  Tatjana Ždanoka, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Szeretnék köszönetet mondani Buitenweg asszonynak a jelentésért, amely az Európán belüli faji és etnikai jellegű megkülönböztetés problémájának egyik komoly kérdésére hívja fel a figyelmet.

Biztos úr! Úgy vélem, hogy a Bizottságnak sokkal aktívabban kellene szorgalmaznia a faji egyenlőségről szóló irányelv átültetését. Számos olyan üggyel találkozunk naponta, ahol az áldozatok védelme érdekében szükség van a helyes átültetésre. Továbbá fontosnak tartom megemlíteni, hogy a nyelvpolitikával kapcsolatos gyakorlatok némelyike az irányelv alapján közvetett megkülönböztetésnek minősül. Hazámban, Litvániában, vagy a szomszédos Észtországban például – mindkét államban nagyarányú etnikai kisebbség él – indokolatlan mértékű nyelvi feltételeket támasztanak a foglalkoztatásban, és a hatóságokkal való kommunikációban is csupán egy nyelv használható. Úgy gondolom, hogy amennyiben az említett gyakorlat ahhoz vezet, hogy a faji és etnikai kisebbségek a társadalmi élet különböző területein alulreprezentáltak, a tagállamok kötelessége olyan politikák kidolgozása, amelyeknek célja, hogy egyenlő hozzáférést biztosítsanak és kiküszöböljék a hátrányos megkülönböztetést.

Továbbá aggodalomra ad okot az is, hogy a nemzeti alapon történő eltérő bánásmód időnként közvetett etnikai megkülönböztetésnek minősíthető. Ez akkor következik be, amikor az állampolgársággal kapcsolatos politika a kisebbségi háttérrel rendelkezők – például romák vagy oroszok – kizárására irányul.

Remélem, hogy az európai bíróságok, csakúgy, mint az Emberi Jogok Amerika-közi Bírósága, amely megállapította, hogy az állampolgársághoz való hozzájutásnál nem alkalmazható faji vagy etnikai alapú megkülönböztetés, legalább ennyire progresszívak, és gondosan megvizsgálják az állampolgársággal kapcsolatban alkalmazott politika különböző etnikai csoportokhoz tartozó személyekre gyakorolt hatását.

  Vittorio Agnoletto, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Miközben a megkülönböztetésellenes irányelv nagyon jó és jelentős etikai értékkel rendelkező irányelv, jó néhány európai ország semmit vagy csupán alig valamit tesz annak érdekében, hogy az irányelvet és annak tartalmát átültessék nemzeti jogrendszerükbe; a faji és etnikai visszaélések pedig mindennaposak. Olaszország ellen például jogsértési eljárást indít az Európai Unió az irányelv átültetésének elmulasztása miatt.

Az Európai Unió különösen azt nehezményezi, hogy Olaszország nem ültette át a faji zaklatás fogalmát nemzeti jogrendszerébe, hogy nem hozott jogszabályt a bizonyítási teher megfordítására, és hogy nincsenek megfelelő rendelkezései a faji és etnikai visszaélések elleni védelemre. Tavaly decemberben Operában, egy Milánó melletti községben, állampolgárok egy csoportja, akiket a nemzeti Lega di Alleanza vezetői irányítottak, szó szerint hajtóvadászatot indított és sátrakat gyújtott fel, melyekben közel harminc roma gyermek tartózkodott. Paviában romák tucatjait kergették „gázkamra” felkiáltásokkal. Róma külvárosában, csupán néhány napja, az éjszaka folyamán 40 csuklyás támadó botokkal, késekkel és Molotov-koktélokkal felfegyverezve megtámadott egy roma tábort Ponte Mammolóban.

Olaszországban szinte minden évben legalább egy roma tábort megszüntetnek a helyi hatóságok, a romák legalapvetőbb jogainak figyelembe vétele nélkül. Ez tehát a romák különleges társadalmi védelme, amelyre a jelentés – különösen a bővítés után – felszólít? Hangsúlyozni szeretném, hogy az irányelvnek megfelelő nemzeti rendelkezések megszegésére alkalmazandó szankciók hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek kell, hogy legyenek. Továbbá szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy április 25-én elfogadtuk…

(Az elnök megszakítja a felszólalót)

  Frank Vanhecke, az ITS képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr! Attól tartok, az én véleményem a jelentésről kissé eltér az itt elhangzottaktól, ugyanis én furcsának találom ezt a jelentést, legalábbis egy magát demokratikusnak mondó intézménytől szokatlannak, hiszen egy erősen megkérdőjelezhető irányelv alapján olyan javaslatokat tesz, melyek véleményem szerint alapvető jogokba és szabadságokba ütköznek, sőt némely tekintetben a jogállamiság alapelveivel ellentétesek.

Az az igazság, hogy Európában a kisebbségekkel szembeni valódi megkülönböztetés vagy valódi rasszizmus, szerencsére, csupán marginális jelenség, mellyel szemben már megtörténtek a megfelelő és helyénvaló fellépések. A mostani jelentés valami egészen másról szól. Olyan szabályok bevezetésére tett ikszedik kísérletről van szó, amely még inkább elnémítja és veszélybe sodorja a véleménynyilvánítás szabadságát, egyre inkább a gondolatterror légkörét alakítja ki, melyben az ország őslakossága arra kényszerül, hogy pozitív megkülönböztetést alkalmazzon a betelepültekkel szemben. Megint egy olyan jelentéssel van dolgunk, amely a nem bevándorlókkal szemben alkalmaz hátrányos megkülönböztetést.

Legfőképpen a bizonyítási teher megkülönböztetéssel kapcsolatos vagy peres ügyekben – különösen foglalkoztatási ügyekben – megfordítását tartom teljesen elhibázott lépésnek olyan, jogállami alapokra épülő országokban, ahol mindenki egészen addig ártatlannak van nyilvánítva, ameddig bűnössége be nem bizonyul.

Röviden tehát: ez a jelentés nem a megkülönböztetésről szól, hanem a politikai korrektség ideológiájának egyfajta hitelesítése.

  Anna Záborská (PPE-DE). – (SK) Először is hadd mondjak köszönetet Buitenweg asszonynak a munkáért, melyet a jelentés elkészítése érdekében végzett. Továbbá szeretném a kérdést egy kicsit más szemszögből megközelíteni.

Az emberek növekvő mobilitása arra kötelez bennünket, hogy nyitottabbak legyünk az országunkba látogatók felé. Azonban a nyitottság a családi neveléssel kezdődik. Mások tiszteletét leginkább a családban sajátítják el a gyermekek. A család az első közösség, ahol nyitottságot, mások tiszteletét és szolidaritást kellene tanulnunk. A faji és etnikai intolerancia elleni nevelés a nevelés és az oktatás alappillérévé kell, hogy váljon az iskolában és a társadalom egészében is. A nevelésnek és az oktatásnak azokra az etikai alapokra kell koncentrálnia, melyek a családi egységet erősítik.

Éppen ezért a kultúrák közötti kölcsönhatás kérdése, akárcsak a béke és a sokszínűség iránti tisztelet, kiemelt jelentőségű politikai és biztonsági kérdéssé vált. A faji megkülönböztetés elleni küzdelem elsősorban arra összpontosít, hogyan kívánjuk biztosítani a népek és nemzetek együttélését az új évszázad, illetve évezred kezdetén. Természetesen bizonyos jogi mértékű szabályozásra szükség van, azonban társadalmunknak oly módon kellene foglalkozni a faji és etnikai megkülönböztetés kérdésével, hogy őszintén szembenézünk a múlttal és közösen keressük a jövőt, amelyben minden egyes ember méltósága és emberi mivoltából fakadó jogai biztosítva lesznek.

  Magda Kósáné Kovács (PSE). – (HU) Köszönöm, elnök úr! Ha egy felmérés során a megkérdezettek 60%-a úgy ítéli meg, hogy őt valamilyen hátrányos megkülönböztetés éri, akkor ez figyelmeztetés a tagországoknak és figyelmeztetés Európának.

Az etnikai, faji származás szerinti megkülönböztetés él, és félő, hogy hosszú ideig élni fog, hiszen Európa egyre színesebb, az etnikai különbségek láthatóvá válnak, és az önmagukat egy nemzetiségűnek tekintő országok is egyre színesebb kultúrát hordozóvá válnak.

Buitenweg asszony kiváló jelentése lehetőséget ad az értékelésre, a mérlegelésre. A Bizottság pedig a továbblépés ígéretét hozta el ma hozzánk, hiszen ha több országban hiányzik az irányelv méltó átültetése, akkor indokolt a figyelmeztetés és feltétlenül szükséges a segítség. Majdnem minden képviselőtársam elmondta, hogyha a polgárok nem ismerik a védelemhez való jogukat, akkor nem is fognak tudni élni vele.

A faji, etnikai alapú megkülönböztetés tágabb körben is problémákat vet fel, hiszen az etnikai kisebbséghez tartozás leginkább identitásvállalás kérdése. Nekünk Kelet-Közép-Európában nincsenek jó tapasztalataink az adatszolgáltatási hajlandóságról, és elérünk odáig, hogy cigány az, akit a környezete annak tekint, és ez leginkább életmód kérdése nem valódi faji identitásé. Az Alapjogi Ügynökség sokat tud majd tenni a helyzet javításáért.

Még két megjegyzés: nagyon sokat tehet az irányelv végrehajtása azért, hogy a cigányság ne sodródjon ki Európából. És a másik: az új tagországokkal új etnikai blokkok jelentek meg Európa történelmi térképén. A 20. század, a két világháború szomorú hagyatéka, hogy az ellentétek még mindig élnek, a sebek nem gyógyultak be. Mindannyian felelősek vagyunk. Köszönöm elnök úr.

  Sarah Ludford (ALDE). – Elnök úr! Üdvözlöm, hogy a Bizottság jogsértési eljárást kezdeményezett 14 tagállammal szemben az irányelv átültetésének elmulasztása miatt.

Szégyenkezve látom, hogy hazám, az Egyesült Királyság is szerepel ezen a listán. Országom esetében az egyik probléma, hogy a közvetett megkülönböztetés meghatározása nem megfelelő. Tagadhatatlan, hogy még egy olyan országban sincs ok az elégedettségre, ahol a faji megkülönböztetés elleni jogalkotás immár több mint 40 évre tekinthet vissza.

Erős politikai akaratra van szükség ebben a kérdésben, ezért is nagy csalódás, hogy a Tanács nem találta a vitát elég fontosnak ahhoz, hogy részt vegyen benne.

Nagy érdeklődéssel hallgattam a Michel biztos úr által idézett statisztikát, miszerint négyből három európai kész arra, hogy névtelenül adatokat szolgáltasson az etnikai származására vonatkozóan, és örömmel üdvözlöm azt, hogy az utóbbi években a Bizottság jelentős munkát végzett ezen a téren és kidolgozott egy gyakorlati útmutatót. Nagy utat tettünk meg 1999 óta, amikor a Rasszizmus elleni európai év jelentéstervezetében az etnikai helyzet figyelemmel kíséréséről mertem beszélni, és ezzel tiltakozások özönét zúdítottam magamra.

Természetesen egyetértek Gaubert úrral abban, hogy résen kell lennünk, hogy a megkülönböztetés felderítése és leküzdése érdekében gyűjtött, az etnikai és faji hovatartozásra vonatkozó adatok ne váljanak maguk is a megkülönböztetés eszközévé a faji vagy etnikai profilalkotáson keresztül.

Szeretném megkérdezni a biztos urat, hogy az adatvédelmi biztosítékok betartása mellett milyen mértékig érvényes a rendőrség intézkedéseire – melyek természetesen szolgáltatások – a megkülönböztetés tilalma, például az igazoltatás és motozás gyakorlatában. A rendőrségre mint munkáltatóra egyértelműen érvényes, de számomra még mindig nem világos, vajon milyen mértékben érvényes az irányelv a rendőrségi intézkedésekre.

(Az elnök megszakítja a felszólalót)

  Marek Aleksander Czarnecki (UEN). – (PL) Elnök úr! Ha megnézzük, mi a helyzet az európai uniós irányelvek végrehajtása terén, beleértve a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmódról szóló irányelv végrehajtását is, az előadóval együtt úgy vélem, hogy sok tagállam jelentős mértékben elfogadta az irányelvet, sőt még túl is ment az azokban foglaltakon. Csekély kivételtől eltekintve a tagállamok nagy figyelmet szenteltek a személyek közötti egyenlő bánásmód összes aspektusára. Maradt néhány hiányosság és tévedés, mely javításra szorul. A rendelkezéseket időnként különböző jogi aktusok tartalmazzák, de ez nem lehet akadálya a jogszabály nemzeti szinten történő végrehajtásának.

Úgy gondolom, hogy az Európai Unió megfelelő szintű jogi keretekkel rendelkezik. A probléma inkább azoknak az embereknek a szemléletmódjával van, akik megengedhetőnek tartják, hogy másokat hátrányosan megkülönböztessenek. Jelenleg arra a kérdésre kellene választ találnunk, hogy globális világunkban miként alakíthatunk ki nagyobb tudatosságot és érzékenységet az emberekben. Egy olyan világban, ahol az emberek – különböző okok miatt – gyakran változtatják lakóhelyüket…

(Az elnök megszakítja a felszólalót)

  Philip Claeys (ITS). – (NL) Elnök úr! A Buitenweg asszony által készített és az ahhoz hasonló jelentésekkel az a probléma, hogy nemes elvek és jó szándékok állnak mögötte, de sajnos egy világ választja el őket a valóságtól. Természetesen a faji vagy származási alapon történő megkülönböztetés elítélendő. A kérdés csak az, vajon valóban annyira elterjedt jelenség-e a megkülönböztetés, ahogy azt el szeretnék velünk hitetni. Az EUMC, a Rasszizmus és Idegengyűlölet Európai Megfigyelőközpontja által készített legutóbbi éves jelentés a jelenség növekedéséről számol be, de állítását nem tudja konkrét adatokkal alátámasztani. Az EUMC még egy általánosan elfogadott definíciót sem ad a megkülönböztetés fogalmára.

Túlságosan gyakori az a feltételezés, hogy szinte az összes, bevándorlókkal kapcsolatos problémának az őket érő hátrányos megkülönböztetés az oka. Ennek viszont katasztrofális következményei vannak, mert egész népcsoportokat foszt meg a személyes felelősségtől. Ez a dédelgető politika és áldozati kultúra csak súlyosbították a problémát, és én is támogatom a Koenraad Dillen által kifejtett kisebbségi véleményt.

  Roberta Alma Anastase (PPE-DE). – (RO) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Először is engedjék meg, hogy elismerésem fejezzem ki a jelentés következetessége és színvonala miatt, valamint hangsúlyozzam a téma fontosságát az emberek életének javítása és a közösségek fejlődése szempontjából. Beszédemben szeretném felhívni a figyelmet a nevelés fontosságára az egyenlő bánásmódra vonatkozó alapelvek és rendelkezések végrehajtásánál.

A jelentés helyesen mutat rá arra, hogy a jogszabályok csupán akkor hatékonyak, ha a polgárok tisztában vannak a jogaikkal. Szükség van a polgárok tájékoztatására, de arra is, hogy megtanítsuk őket a helyes reakcióra, tulajdonképpen arra, hogy megvédjék magukat. A megkülönböztetés jelenségét csak akkor tudjuk korlátozni, ha az embereknek bátorságuk van felszólalni, írni és a jogaikra hivatkozni.

Ugyanakkor a toleranciára nevelés elengedhetetlenül fontos bármely közösség fennmaradása érdekében. Megtanulni együtt élni a másikkal és elfogadni a különbözőségeket, nem mint sorscsapást, hanem mint lehetőséget arra, hogy kiegészítsük egymást: ez a szóban forgó jelenség megszüntetéséhez vezető megfelelő út.

  Genowefa Grabowska (PSE). – (PL) Elnök úr! Az Európai Unió jó jogszabályokkel, szilárd megkülönböztetésellenes normákkal rendelkezik, és az irányelvek is most készülnek. Szeretnék gratulálni kollégámnak a ma ismertetett jelentésért. A tagállamok válaszul bevezetik az itt meghozott döntéseket. Az államok alkotmányaiba megkülönböztetésellenes záradékok kerültek és egész jogszabályi szakaszok hivatottak megvédeni az állampolgárokat a megkülönböztetéstől. Miért állunk még mindig ilyen rosszul? Miért van az, hogy még mindig rengeteg megkülönböztetéssel kapcsolatos eset van, amellyel nem tudunk mit kezdeni?

Én úgy látom, hogy a probléma két szinten jelentkezik. Az első a tájékoztatás, a másik pedig a kötelezettségek végrehajtásának szintje. Én most a tájékoztatás kérdésével szeretnék foglalkozni. A tájékoztatás nem csak a kormányok kötelezettsége. Amint kiderült, a kormányok nem túl sok tájékoztatást nyújtanak az átlagember számára a megkülönböztetés mibenlétére vonatkozóan. Úgy vélem, hogy ezt a szerepet egyre inkább át kellene venniük a nem kormányzati szervezeteknek, melyek hatékonyan szólítják meg a társadalom különböző rétegeit, a polgárok különböző csoportjait, és megfelelő tájékoztatást tudnak nyújtani a bevándorlás kérdését illetően is. Kérdezzünk csak meg bevándorlókat, idősebb asszonyokat vagy egyedülálló anyákat, tapasztalnak-e hátrányos megkülönböztetést. „Nem, csupán ez a sorsunk, balszerencsénk van, ez minden” – válaszolják. Segítségre van szükségük, hogy magukra találjanak, segítségre van szükségük az eljárásokban és a megfelelő hatósági intézkedésekben.

Kívánatosnak tartanám, ha az Európai Parlament részt venne egy gyakorlati szabályzat elkészítésében, melyet különböző szervezetek használhatnának. Végezetül pedig remélem, hogy az Európai Bizottság megkülönböztetésellenes kiállítását szállító sárga teherautó Európa körüli turnéja és az esélyegyenlőség európai éve nem minden, amit az ügyben tehetünk. Tegyünk többet azokért, akiket hátrányos megkülönböztetés ér.

  Wiesław Stefan Kuc (UEN). – (PL) Elnök úr! Egy olyan alapelvnek a bevezetése, mint a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra, vagy akár bőrszínre, hitre vagy vallásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elve általában folyamatos és állandó tevékenységet igényel. Bármilyen, a cél megvalósítása felé tett lépést nagy sikerként könyvelhetünk el. Nem várhatjuk el, hogy mindenki egy szempillantás alatt megváltozik, és mindenki levetkőzi azt a természetes törekvését, hogy javítson életkörülményein és harcoljon az ellen, amely veszélyeztetheti ezt a törekvést. Azonban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy elhárítsuk a jogszabályi, szociológiai és gazdasági akadályokat, megfelelő oktatást biztosítsunk, megteremtsük a harmonikus együttélés feltételeit, és változtassunk a más emberekkel szembeni előítéleteinken, bármilyen különbségek is vannak köztünk. Végezetül szeretném leszögezni, hogy teljes mértékben elutasítom Vanhecke úrnak a téma megközelítésével kapcsolatos kijelentését.

  Neena Gill (PSE). – Elnök úr! Miközben üdvözlöm a Bizottság közleményét, sajnálattal veszem tudomásul, hogy ez és egyéb jogszabályi szabályozások ellenére nem csökkent, hanem drámai mértékben nőtt a megkülönböztetés az EU-n belül.

A szélsőjobboldali ellenvetésekre reagálva pedig hadd mondjam el, hogy csupán idén mintegy 500, a franciaországi, belgiumi, olaszországi és németországi szikh közösséghez tartozó fiatallal találkoztam, akik a megjelenésük miatt tapasztalt elfogadhatatlan megkülönböztetés megdöbbentő eseteiről számoltak be, mindössze azért, mert turbánt viselnek.

2004 óta Franciaországban több szikh fiút is elbocsátottak az iskolából, mert nem voltak hajlandóak levenni a turbánt. Belgiumban és Németországban is vannak hasonló esetek.

Miközben a franciaországi legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy a szikh férfiak viselhetik a turbánt a vezetői engedélyhez készült fényképen, a minisztérium az ítéletet követő 24 órán belül kifejezetten megtiltotta azt.

A brüsszeli repülőtéren rendszeresen megkérik a szikh férfiakat, hogy vegyék le turbánjukat, ami súlyos sértésnek számít.

Továbbá hetente kapok telefonhívásokat Olaszországból, melyek arról számolnak be, hogy vannak, akiket csupán azért akadályoznak mindennapi teendőik végzésében, mert szikhek. Ezek az esetek egyértelmű megsértései mindannak, amiért a jelentés síkra száll, és amit a Bizottság szorgalmaz.

Ezért szeretném megkérdezni a biztos urat, hogy mit tesz a Bizottság annak érdekében, hogy szembeszálljon ezekkel a diszkriminatív esetekkel. Nem beszélhetünk egységről meg sokszínűségről, ha közben figyelmen kívül hagyjuk megannyi tagállam kormányának gyakorlatát.

Szeretnék gratulálni Buitenweg asszonynak, a jelentés előadójának, amiért olyan intézkedéseket javasolt, melyek remélhetőleg jogorvoslatot biztosítanak azok számára, akik tudatlanság, tájékozatlanság és a más kultúrák iránti tisztelet hiánya miatt kitaszítottá váltak.

Végezetül őszintén remélem, hogy az idei esélyegyenlőség évében és a jövőre esedékes kultúrák közötti párbeszéd évében meglesz rá a kellő akarat, hogy szavainkat tettekké váltsuk.

  Jan Tadeusz Masiel (UEN). – (PL) Elnök úr! Egyértelmű, hogy a 21. században nem tehetünk mást, mint hogy támogatjuk a megkülönböztetés elleni küzdelmet. Én is támogatom a jelentést, bár úgy gondolom, hogy az előítéletek inkább kulturális, civilizációs és vallási, mintsem faji vagy etnikai eredetűek. Hozzátenném továbbá, hogy Európában könnyebb lenne a megkülönböztetésellenes alapelvek betartása abban az esetben, ha szabályozott bevándorláspolitikát vezetnénk be azok számára, akiket szívesen látunk országainkban, hiszen az emberek általában nem viselkednek agresszívan és barátságtalanul olyanokkal szemben, akiket maguk választottak.

A jelentés alapvetően a bevándorlók jogairól tesz csak említést. Azonban beszéljünk a felelősségükről is. Könnyebb lenne az idegenekkel szembeni megkülönböztetés leküzdése, ha ők is tiszteletet tanúsítanának a befogadó ország kultúrája és az ott élő emberek hagyományai iránt, valamint hajlandóságot mutatnának az integrációra, és nem akarnának államot létrehozni az államban, a mi Európánkban, mely – nézzünk szembe a tényekkel – keresztény gyökerekkel rendelkezik.

  Emine Bozkurt (PSE). – (NL) Elnök úr! Hálás vagyok Buitenweg asszonynak a kiváló munkáért, amit a jelentés elkészítésével végzett. A megkülönböztetés és a rasszizmus bárhol is tapasztalható: a munkapiacon, sportklubban vagy az iskolában, olyan értékek elleni támadás, melyek számunkra, itt, Európában rendkívül fontosak. Átfogó megközelítésre van szükségünk minden szinten: európai, nemzeti és helyi szinten egyaránt. Törvényhozók, politikusok és a megkülönböztetés áldozatai egyaránt fontos szerepet kell, hogy játszanak ebben. Tájékoztatnunk kell Európa polgárait a jogaikról, és a jogaik érvényesítéséhez rendelkezésükre álló eszközökről.

Arra kérem a Bizottságot, hogy felelősségének megfelelően cselekedjen és szorgalmazza a faji egyenlőségről szóló irányelv azonnali és megfelelő átültetését. Az irányelv a helyes irányba tett lépés, de hatékonysága azon múlik, hogy a tagállamok hogyan valósítják azt meg. Felszólítom a Bizottságot, hogy mutassa meg morális vezető szerepét – mint ahogy azt Barroso úr maga jelentette be 2004-ben –, amire most égető szükség van. A megkülönböztetés még mindig mindennapos esemény 2007-ben, Európában, az „Esélyegyenlőséget mindenkinek” európai évben. Különösen most, egy olyan időszakban, amikor egyes csoportoknak bizonyára nincs könnyű dolga – itt elsősorban az Európában élő muzulmánokra gondolok –, szükség van olyan emberekre, akik szembeszállnak a megkülönböztetés gyakorlatával, és akikre számítani lehet minden területen.

Én is támogatom, hogy a Bizottság terjessze ki a megkülönböztetésellenes intézkedéseket a megkülönböztetés összes lehetséges formájára.

  Justas Vincas Paleckis (PSE). – (LT) Elnök úr! Szeretnék gratulálni az előadónak egy olyan jelentés elkészítéséért, amely reményeim szerint segít megvédeni az embereket a faji és etnikai megkülönböztetéstől, valamint sikeresebbé teszi a jogorvoslat érvényesítését.

Sokat kell még tennünk az etnikai és foglalkoztatási egyenlőségről szóló irányelv hatékony végrehajtásának érdekében. Az EU-tagállamainak (különösen az új tagállamoknak) a polgárai még mindig nem ismerik a jogaikat; vagy nincs elég idejük, vagy az anyagai lehetőségeik nem engedik meg, hogy megvédjék jogaikat. A legtöbb országban azok, akiket hátrányos megkülönböztetés ér, nem képesek arra, hogy egyesítsék erőiket és kinevezzenek egy nagyobb hatalommal bíró szervezetet kollektív jogaik védelmére. Nagyon nehéz az információgyűjtés olyan kényes kérdésekben, mint a közvetett megkülönböztetés azonosítása vagy a társadalomban tapasztalható megkülönböztetés mértékének megállapítása. Ezért az Európai Bizottságnak nehéz dolga van az irányelv megvalósításának felügyeleténél és a megkülönböztetést előidéző szerencsétlen helyzetek okainak feltárásánál.

Támogatom kollégáim az irányú javaslatát, hogy több forrást biztosítsunk olyan nem kormányzati szervezetek számára, melyek tájékoztatják a polgárokat és jogi segítséget nyújtanak a megkülönböztetés áldozatainak. A média szerepe szintén nagyon fontos.

Ezért most kollégáimat szeretném megszólítani. Mindannyiunknak van irodája abban az országban, ahol megválasztottak. Kezdetben ott nyújthatnánk és finanszírozhatnánk jogi tanácsadásokat, melyek tájékoztatnák az embereket a megkülönböztetést tiltó jogszabályokról és a jogorvoslati lehetőségek használatáról. Röviden: közvetlen segítséget nyújthatnánk az embereknek.

Aktívabban mozgósíthatnánk a faji megkülönböztetés és foglalkoztatási egyenlőtlenségek leküzdésére irányuló politikai akaratot.

  Louis Michel, a Bizottság tagja. − (FR) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Először is biztosíthatom önöket arról, hogy továbbítani fogom kollégámnak, Vladimir Špidlának, a törekvéseivel kapcsolatban elhangzott, összességében pozitív megjegyzéseket. Úgy gondolom, jogos a pozitív értékelés és mindenképpen át fogom adni. Természetesen továbbítani fogom az Európai Parlamentnek a még elvégzendő feladatokra vonatkozó megjegyzéseit és sürgető kéréseit is.

Egy dolgot azonban már most világossá szeretnék tenni. Semmiképpen nem osztom – és a Bizottság sem osztja –azt a néhány, kirekesztő hangvételű véleményt, amely elhangzott, és örömmel nyugtázom, hogy csupán marginális jelenségről van szó. Hasonlóképpen szükségesnek érzem, hogy válaszoljak arra a felvetésre, miszerint fennáll a veszély, hogy egyesek államot alapítsanak a keresztény államon, vagy a keresztény Európán belül. Fölösleges hangsúlyoznom, hogy minden tiszteletem azon polgároké, akik ezt az elképzelést vallják, azonban kénytelen vagyok – és kötelességemnek is tartom – figyelmeztetni önöket arra, hogy Európa nem csupán egy vallási, filozófiai vagy politikai nyelven beszél. Úgy gondolom, hogy néha hasznos egy ilyen nyilvánvaló megállapítást tenni.

(NL) Buitenweg asszony és In ’t Veld asszony helyesen mutattak rá egy alapvető problémára, mégpedig az irányelvek nemzeti jogba történő átültetésére. A Bizottság tisztában van azzal, hogy továbbra is nyomást kell gyakorolni azon tagállamokra, amelyek nem igazodtak az európai jogszabályokhoz. A Bizottság is osztja az aggodalmakat, melyek a tagállamok e fontos ügyeit felügyelő szervekkel kapcsolatban megnyilvánultak, és, mint azt természetesen önök is tudják, határozott és készséges támogatást nyújtunk az esélyegyenlőségi testületeknek és szervezeteknek.

(FR) Az új kezdeményezéssel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy most végezzük a hatáselemzést: a megkülönböztetésre gyakorolt hatásának vizsgálata már megkezdődött. Természetesen ismernünk kell a probléma mértékét. Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a lakossággal, a nem kormányzati szervezetekkel és a szociális partnerekkel, a vállalatokon belül és az Európai Parlamentnél. Ha minden jól alakul, 2008 januárjára megszületik a hatáselemzésről szóló jelentés. A következő lépés a szolgálatok közötti egyeztetés lesz 2008 márciusában és áprilisában. A kezdeményezés be fog kerülni a Bizottság 2008-as munkatervébe, melyet most vitatunk meg és október elején vagy november elején teszünk közzé. Amennyiben a kezdeményezést a javasolt formában elfogadják, a Bizottság 2008 júniusában kap egy javaslatot, és az eljárás megkezdődik.

Nos hát itt tartunk: szükségtelen megemlítenem, hogy hasonlóan gondolkodunk és látjuk a kérdést, mint a vitában felszólaló képviselők – legalábbis azok többsége –, és szeretnék a Bizottság nevében gratulálni Buitenweg asszonynak a kiváló munkáért. Úgy gondolom, hogy amit ebben a kérdésben láttunk, jó példa arra, milyen fontos szerepe van a Parlamentnek egy olyan, jogokra épülő Európa megteremtésében, amely tiszteli az ott élő kisebbségeket, illetve tiszteli valamennyi polgárát.

  Elnök. − A vitát berekesztem.

A szavazásra ma, 2007. szeptember 27-én kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 142. cikke)

  Lívia Járóka (PPE-DE), írásban. – Szeretnék gratulálni Kathalijne Buitenweg képviselőtársamnak az általa készített jelentéshez, és egyben szeretném felhívni a figyelmet néhány fontos problémára.

Az európai állampolgárok jogtudatossága meglehetősen alacsony, a vonatkozó jogszabályokat és a jogi védelem struktúráját pedig éppen a hátrányos megkülönböztetés áldozatai, így az etnikai kisebbségek – különösen a romák – szinte egyáltalán nem ismerik. Ezért meglehetősen kevés diszkriminációs per indul az Európai Unióban, ráadásul az azokban kiszabott alacsony pénzbüntetések komolytalanok, különösen, ha összehasonlítjuk az Egyesült Államokban folytatott hasonló eljárásokkal. A tagállamok felelőssége és kötelessége volna a nyilvánosság tájékoztatása és felvilágosítása, hogy az állampolgárok minél szélesebb körben megismerhessék jogaikat és lehetőségeiket.

Az esélyegyenlőségi szervek az állampolgároktól távol, kis túlzással csupán papíron működnek, az érintettek aktív részvétele nélkül. További probléma, hogy e szervek a tagállami kormányzatok erős pénzügyi, infrastrukturális, személyzeti és politikai függésében kénytelenek működni.

Szükséges lenne egy hatékony, európai szintű elszámoltatási és „monitoring” rendszer, valamint az éves jelentések rendszeressé tétele, melyek révén lehetőség nyílna figyelemmel kísérni az esélyegyenlőségi szervek független működését.

  Véronique Mathieu (PPE-DE), írásban. – (FR) A 2007. évi, nők és a férfiak közti egyenlőségről szóló jelentés először is alkalmat ad arra, hogy köszöntsük az Európai Uniónak a nők jogai melletti elkötelezettségét, amely egészen 1957-re nyúlik vissza. Azonban, ahogy a Románia és Bulgária uniós csatlakozásakor készített legújabb statisztikai adatok mutatják, aligha lehetünk elégedettek a jelenlegi helyzettel.

Először is, a munkapiacra való bejutás, illetve a munkapiaci státusz megszerzése még mindig túl sok nő számára csupán vágyálom. Harminckét évvel a tanácsi rendelet után, mely előírja, hogy nők és férfiak ugyanazért a munkáért azonos bérezést kell, hogy kapjanak, még mindig túl nagy a különbség, átlagosan mintegy 15%.

Másodszor, a nemek közötti egyenlőség eléréséhez nagyobb erőfeszítést kell tennünk a kirekesztés és egyenlőtlen bánásmód leküzdésére, különösen a vidéki térségekben, ahol a nőket, akik a gazdák mellett dolgoznak – mint a munkában segédkező feleségek – válás esetén súlyos igazságtalanság érheti a birtok tulajdonjogához, vagy a birtokhoz való hozzáférés tekintetében. Még a statisztikai elemzésekben sem mindig számolnak ezekkel a nőkkel.

Sürgető szükség van arra, hogy bizonyos jogszabályoknak gyakorlati érvényt szerezzünk. Ebben a rendkívül fontos küzdelemben az is az Európai Unió szerepkörébe tartozik, hogy felvilágosításon és hatékonyabb megelőzésen keresztül biztosítsa a nemzeti kultúrák fejlődését és egymáshoz közeledését.