Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2007. december 11., Kedd - Strasbourg

16. Második EU–Afrika csúcstalálkozó (Lisszabon, 2007. december 8-9.) (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont a 2007. december 8–9-én tartott második EU–Afrika csúcstalálkozóval kapcsolatos tanácsi és bizottsági nyilatkozatok ismertetése.

  Manuel Lobo Antunes, a Tanács hivatalban lévő elnöke. − (PT) Elnök úr, Michel biztos úr, hölgyeim és uraim, a második EU–Afrika csúcstalálkozó, amelyre a múlt hétvégén Lisszabonban került sor, kétségtelenül sikeresnek mondható, és egy új kapcsolat kezdetét jelzi az Európai Unió és Afrika között, amely kapcsolat a stratégiai párbeszéden alapul. Majdnem 80 állam- és kormányfő, az Európai Parlament és a Pánafrikai Parlament elnökei és a civil társadalmi képviselői küldtek határozott üzenetet Európa népei, Afrika népei és a világ számára.

Az EU és Afrika közötti új kapcsolat konkrétan kifejezésre jut a csúcstalálkozón elfogadott, véleményem szerint kiváló dokumentumokban: a közös stratégiában, a cselekvési tervben és a lisszaboni nyilatkozatban. E dokumentumok határozzák meg Európa és Afrika kapcsolatának sajátos részleteit. Az új megközelítés először is a többoldalú csatornákat részesíti előnyben, és másodszor, megpróbálja integráltan kezelni a kapcsolat valamennyi dimenzióját. Ez a megközelítés jelenti az EU-nak a különösen más nemzetközi szereplőkhöz képest eltérő hozzáállását.

Afrikának egy stratégiai párbeszédben partnerként történő kezelését tükrözi a csúcstalálkozó előkészítése és a csúcstalálkozó által elfogadandó dokumentumok megszövegezése során alkalmazott módszer is. A stratégia, amely most először valóban közös stratégia, valamint a cselekvési terv az afrikai féllel, különösen az Afrikai Unióval folytatott intenzív és alapos munka eredménye, amelyet végül vegyes szakértői csoport dolgozott ki és fogadott el.

Ezen a ponton rá kell mutatnom az Európai Parlamentnek az e dokumentumok elkészítése és a lisszaboni csúcstalálkozó előkészítése során játszott konstruktív szerepére. A közös stratégia négy, összefüggő, közös érdekű területet határoz meg: béke és biztonság, demokratikus kormányzás és emberi jogok, kereskedelem és regionális integráció, fejlesztés. A 2008–2010 közötti kezdeti időszakra az első cselekvési terv nyolc partnerséget fogalmaz meg olyan közös érdekű területeken, amelyek elsődleges célja, hogy kedvezően befolyásolják az afrikai és az európai polgárok mindennapi életét.

A lisszaboni csúcstalálkozó megerősítette az Európában, Afrikában és az egész világon bekövetkezett főbb változásokat. Napjaink Európájában, ahol 27 tagállam található, nagyon különböző külpolitikai prioritások és megközelítések tapasztalhatók. Az Afrikai Unió az EU kiváltságos vitapartnerévé vált, amely vita napirendjén szerepelnek az emberi jogok és a felelősségteljes kormányzás is. Széles körben elfogadott, hogy az olyan globális kihívások, mint a béke, a biztonság és a nemzetközi kereskedelem, összehangolt fellépést kívánnak a nemzetközi közösség részéről, ami indokolttá teszi új együttműködési formák megjelenését. Ugyanez elmondható az Afrikát és Európát egyaránt érintő problémákra, különösen az éghajlatváltozás hatásaira, az energiaforrások kezelésére és a migrációs hullámokra adandó válaszok megtalálására is.

Afrika és az EU megértik, hogy szükség van új fejezetet nyitni kapcsolatukban; e csúcstalálkozó jelenti azt a pillanatot, amikor e közös óhaj egyértelművé és egyhangúvá vált. A második EU–Afrika csúcs mindazonáltal nem lehet végállomás, inkább a két kontinens közötti kapcsolatok fordulópontja.

Ezért az elfogadott dokumentumokban különleges jelentőséggel bír a meghozott döntések nyomon követésére történő kifejezett hivatkozás, különösen egy közép és hosszú távú áttekintés biztosítása céljából. A csúcstalálkozók hároméves gyakoriságának megállapítása mellett ágazati miniszteri és szakértői találkozókat is tervezünk a cselekvési terv különböző területeit érintően, ideértve az Európai Unió és az Afrikai Unió Bizottságai közötti rendszeres kapcsolattartást is. Ezen felül azonban a civil társadalom, a nem kormányzati szervezetek, szakszervezetek, üzleti fórumok, „agytrösztök” is fontos szerepet kapnak a tervezett intézkedések végrehajtásában és ellenőrzésében.

Végül, ki kell emelnem az Európai és a Pánafrikai Parlament központi szerepét az új partnerség megvalósításában. Az európai és afrikai parlamenti képviselők közötti meglévő kötelékeket most meg kell erősíteni. Az elnökség örömmel fogadja a két Parlament elnöke által a második EU–Afrika csúcstalálkozón előterjesztett közös nyilatkozatot, ami bizonyára Önök előtt is ismert. Kétség sem férhet ahhoz, hogy a lisszaboni csúcstalálkozó után új és rendkívül izgalmas fejezet kezdődik Európa és Afrika kapcsolatában.

  Louis Michel, a Bizottság tagja. − (FR) Elnök úr, Miniszter úr, hölgyeim és uraim, örömmel számolok be Önöknek a lisszaboni csúcstalálkozó eredményeiről. Sok mindent nem fűznék hozzá, hiszen úgy érzem, a Tanács hivatalban lévő elnöke nagyszerűen mutatta be az eredményeket. Gratulálni szeretnék még a portugál elnökségnek e csúcstalálkozó megtartásához és megszervezéséhez – mivel úgy vélem, rendkívüli szükség volt rá –, és főként nagy sikeréhez.

A csúcstalálkozó új, egyértelmű üzenetet hagyott ránk: Afrika és Európa kapcsolatainak radikális megváltozását. A lisszaboni csúcstalálkozó, amint az már elhangzott, egy közös stratégiába illesztett új látásmód, egy egyelő felek közötti, komplexusoktól mentes, liberalizált és pragmatikus partnerség és a kölcsönös felelősség elfogadását jelzi. Amint az már elhangzott, a csúcstalálkozón nyolc stratégiai tervet fogadtunk el ennek az új látásmódnak a megvalósítására.

A csúcstalálkozót intenzív, termékeny, kiváló viták jellemezték, amelyek tanúsították kapcsolatunk új, és így valóban és lényegében politikai jellegét. Igen, megvitattuk Zimbabwét, és sok új európai vezető, köztük Barroso elnök úr és Merkel kancellár asszony egyértelművé tették, hogy Mugabe úr politikája teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy nem tűrjük el az emberi jogok megsértését, és hogy az ott alkalmazott politika károkat okoz az afrikai kontinens megreformálására irányuló törekvésekben. Sok afrikai vezető is egyetért ezzel a kritikával, és úgy érzem, az EU-nak teljes mértékben támogatnia kellene a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) keretében zajló, Mbeki elnök vezette afrikai közvetítési folyamatokat.

Igen, beszéltünk Dárfúrról, és az elfogadhatatlan humanitárius és biztonsági helyzetről, és bíráltuk a szudáni kormány együttműködésre nem hajlandó magatartását. A szudáni elnök részvételével tartott trojka-találkozón egyértelműen meghatároztuk az az iránti elvárásainkat és igényeinket, hogy olyan döntést hozzon, amely lehetővé teszi egy hibrid haderő gyors felállítását, annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb véget vessen az általunk is ismert, ott elkövetett jogsértéseknek. Meg kell jegyezni, hogy főszabályként a demokrácia, a kormányzás és az emberi jogok többé már nem tabu, és hogy sok afrikai ország lépett a fejlődés útjára, amint mondják, nem az európai elvárások teljesítése, hanem saját népeik elvárásainak teljesítése érdekében.

Igen, beszéltünk a gazdasági partnerségi megállapodásokról (EPA) is, és igen, sok afrikai vezetővel megállapodtunk. Barroso elnök úr és jómagam újra és újra elmagyaráztuk az EPA mögött húzódó valódi kérdéseket. Elmagyaráztuk azt is, hogy az igazi kihívás rövid távon az ideiglenes megállapodások, nem az EPA-k január 1-je előtti kidolgozása annak érdekében, hogy biztosítható legyen a WTO-szabályokkal való összeegyeztethetőség, és így megelőzhető legyen, hogy a nem a legkevésbé fejlett országok (nem-LDC-országok) 2008. január 1-jétől kedvezőtlenebb helyzetbe kerüljenek. Elefántcsontpart példájáról értesültem, amely ország körülbelül 750 millió eurót vesztett volna az árukereskedelemben, ha nem kötötte volna meg az ideiglenes megállapodást. Barroso elnök úr azt javasolta, hogy jövőre a legmagasabb szinten kell folytatni az EPA-tárgyalásokat az egyes érintett régiókkal, hogy az ésszerű gazdasági integráció céljából a megállapodásokat véglegesíteni lehessen.

Ezek persze nehéz kérdések. Mégis felvetettük őket, nem félve a véleménykülönbségtől. Úgy érzem, hogy ez egyértelműen minőséget és mélységet kölcsönöz új partnerségünknek, ám, hölgyeim és uraim, holnaptól még nagyobb kihívással nézünk szembe, ami ezen új politikai látásmód sajátos intézkedéssé történő alakításában áll. Politikai kötelezettségünk, hogy 2010-re egyedi eredményeket mutassunk fel, amikor majd újra találkozunk a harmadik EU–Afrika csúcstalálkozón. Kollektív kötelességünk, hogy eredményt érjünk el.

A közös stratégia és az első cselekvési terv alakítja partnerségünk ütemtervét, és osztják azt nagyon sajátos, műveleti és tematikus célkitűzésekre, amint azt az elnök úr kifejtette. A csúcstalálkozón elfogadott, említett két dokumentumot egyhangúlag örömmel fogadták minőségük és ambiciózus jellegük miatt. Ez a siker egy hosszú előkészítő munka eredménye, amely 2005 decemberében kezdődött az afrikai stratégiáról szóló bizottsági közleménnyel, amely 2007-ben az EU és Afrika közös stratégiája lett.

Az Európai Bizottság teljes mértékben vállalja felelősségét a végrehajtási szakaszban. A siker azonban nem csak a Bizottság felelőssége. A tagállamoknak és afrikai partnereinknek biztosítaniuk kell, hogy mechanizmusaik indulásra készek. Európa egyik legnagyobb feladata e partnerség megvalósításában, hogy finanszírozási forrásokat mobilizáljon. Emlékeztetni szeretném Önöket arra, hogy a tagállamok vállalták, hogy 2010-ig további 20 milliárd eurót fizetnek ki évente. A legújabb eredmények azt mutatják, hogy a helyes úton járunk, ám, ha figyelembe vesszük az adósságeltörlést egyes országokban, a jelenlegi jó eredmények eléggé viszonylagosak.

Másodszor, egy nagyon fontos szempont az adományozók közötti jobb munkamegosztás. Ezért alapvető elem egy munkamegosztási magatartási kódex.

Harmadszor, emlékeztetni szeretném Önöket arra is, hogy a tagállamok Gleneagels-ben arra tettek kötelezettségvállalást, hogy évi 1 milliárd euróval finanszírozzák az Aid for Trade-et, amelynek felét Afrikának fizetik ki. Ezek közjogi és politikai kötelezettségvállalások. Szeretném Önöket erre emlékeztetni, mert ezek azok a tényezők, amelyek révén meg lehet erősíteni a stratégiai tervek megvalósíthatóságát és megvalósulását.

Ezzel kapcsolatban hadd fejtsek ki még egy gondolatot: most már egyértelmű, hogy a Bizottság és a tagállamok kötelezettségvállalása nem lehet a külügyminiszterek és a fejlesztési miniszterek monopóliuma. Szeretném, ha intézményesítenénk a közös és rendszeres ágazati miniszteri találkozók elvét ezekben a kérdésekben. Nyilvánvalóan az ágazati miniszterek, például a tudományos kutatás, a kereskedelem, a mezőgazdaság és a pénzügyek területén jelentősen hozzájárulnak az afrikai országokkal kialakított új kapcsolatokhoz.

Amint azt az Európai Parlament és Pánafrikai Parlament lisszaboni konferenciáján kifejtettem, nagymértékben támaszkodunk az Európai Parlamentre és az afrikai és európai nemzeti parlamentekre, hogy összegyűjtsék és továbbítsák a civil társadalmak véleményeit és elvárásait. Szintén új elemként jelenik meg a demokratikus szereplőknek és az afrikai és európai civil társadalmaknak a stratégiai partnerségben és annak végrehajtásában juttatott központi szerep, amely újítás remélem az emberekre összpontosító valódi partnerséget eredményez majd. Az Európai és a Pánafrikai Parlament elnökeinek az állam- és kormányfőkhöz intézett beszédei jelentették ennek a hivatalos megerősítését.

Szeretném azt is elmondani Önöknek, hogy kellően figyelembe vettem az Önök Pánafrikai Parlamentben dolgozó kollégáinak arra irányuló kérelmét, hogy ezt az intézményt pénzügyi támogatásban részesítsük, az autonómiáját is tiszteletben tartva. Egyértelműen hajlunk arra, hogy a finanszírozáshoz való közvetlenebb hozzáférést mérlegeljük a költségvetési hatóságokkal. Ismételten kifejezem abbéli reményemet, hogy egy napon felvehetjük a költségvetésbe az Európai Fejlesztési Alapot, mert azt gondolom, hogy helyes és méltányos, ha Önök gyakorolják az állami fejlesztési alapok kiosztásának folyamata feletti demokratikus ellenőrzési funkciójukat.

Hölgyeim és uraim, a csúcstalálkozó előtt azt mondtam, hogy a fő kihívás abban fog állni, hogy a megfelelő hangot üssük meg ezzel az EU–Afrika politikai partnerséggel kapcsolatban, és hogy egy komplexusoktól mentes, közös és pragmatikus kapcsolatról küldjünk egyértelmű üzenetet. Úgy vélem, pontosan ez az üzenet jött át a lisszaboni csúcstalálkozóról. Amint azt a portugál miniszterelnök, José Sócrates is elmondta, úgy érzem, lesz egy Lisszabon előtt és egy Lisszabon után az EU és Afrika kapcsolataiban.

  Maria Martens, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, a csúcstalálkozót magunk mögött hagytuk, történelmi pillanat volt, az Afrikával fenntartott kapcsolataink fordulópontja. A kapcsolat alapja valóban megváltozott: a dominanciától az együttműködés, a monológtól a párbeszéd felé mozdult el. Helyénvaló egyenlő felek partnerségéről beszélni. Mindent egybevetve, Európa és Afrika mindketten felelősek, ha Afrika fejlődéséről van szó. Európa felelős az európai politikáért, Afrika kormányai pedig az ő politikájukért.

Egy közös értékeken és kölcsönös tiszteleten alapuló, és az emberek jólétére irányuló közös stratégia oly nagyon szükséges volt. Azért is kellett egy közös stratégia, hogy együtt kezelhessünk olyan problémákat, amelyek mindkét földrészt érintik. Örülök, hogy a csúcstalálkozóra Mugabe nem tette rá a kezét. A zimbabwei helyzet elfogadhatatlan, és helyes az ország politikáját súlyos kritikával illetni. A csúcstalálkozó azonban nem csak Zimbabwéról szólt. Történnek még más katasztrófák Afrikában, amelyek sok áldozatot követelnek. Gondoljanak csak Dárfúrra, Szomáliára, és ne felejtsük el Kongót.

Elnök úr, a Parlament októberben fogadta el jelentését e stratégiáról. A Parlament és a Pánafrikai Parlament közös nyilatkozatát a parlamenti elő-csúcstalálkozón írtuk alá. Mindkét elnök előterjesztette ezt a csúcstalálkozó nyitó ülésén. A parlamenteknek azonban nem csak a stratégia előkészítésében kell szerepet kapniuk, hanem a stratégia végrehajtásának ellenőrzésében is.

Ami a cselekvési tervet illeti, sajnálatos módon ez még mindig elég homályos, amint a finanszírozás kérdése és a parlamentek strukturális részvétele is. Örülök a biztos úr ezzel kapcsolatos ígéreteinek. A cselekvési terv szemináriumokról, tanulmányokról, értékelésekről beszél. Ezek mind nagyon fontosak, de végső soron az eredményekről van szó. Mindannyian tudjuk, hogy van elég víz, know-how és pénz, hogy Afrika egzisztenciáján javítsunk. Nagyon sok minden függ a politikai akarattól. Hadd legyen ez a stratégia egy valódi új kezdet Afrika fenntartható fejlődésében.

  Josep Borrell Fontelles , a PSE képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök úr, hadd gratuláljak a portugál elnökségnek. Teljesen rossz volt, hogy a világ legnagyobb kereskedelmi egysége és a legszegényebb földrésze hét éven át nem ült le tárgyalni. Ezt a buktatót tehát leküzdöttük. A csúcstalálkozóra sor került, és kétségtelenül számos sikert értek el, de az első siker maga a csúcstalálkozó megtartása volt.

A Parlamentek, és különösen ez a Ház készen áll arra, hogy a színpadon is bizonyítson, azaz, hogy a szavakat tettekre váltsa. Azonban, biztos úr, sajnálom, hogy a parlamenti dimenzióra történő utalás csak színlelt tiszteletadás volt, mivel a korábbi csúcstalálkozón általunk a konkrét cselekvési irányokkal és a parlamentek szerepének kialakításához szükséges pénzeszközökkel kapcsolatban kért dolgokból egyik sem került be a csúcstalálkozó következtetéseibe.

Ennek ellenére ez a Ház folytatja munkáját, és rámutat azokra a területekre, ahol nem jól jártunk el. El kell mondani, hogy nem jártunk el jól a híres gazdasági partnerségi megállapodások tekintetében. Az történt, hogy van egy komplexusoktól mentes kapcsolatunk, ami egyenlő felek kapcsolata. Néhány afrikai vezető egyértelműen kifejtette az általunk oly hevesen védelmezett megközelítések némelyike által előidézett problémákat. Nem elég, ha igazságosak vagyunk, vagy ha megvannak az indokaink. Megállapodást kell kötnünk. A megállapodás az megállapodás, nem előírás. Keményebben és jobban kell dolgoznunk, hogy azon az egyenlő alapon kössünk megállapodást, amelyet a csúcstalálkozó szellemében kinyilvánítottunk. Ez a kereskedelmi egyet nem értés úgy marad majd fenn a történelemben, mint a csúcstalálkozó egyik fő vonása.

Egy másik fő jellemző az emberi jogok volt. A lényeg itt is a gyenge kínálat volt. Igen, biztos úr, beszéltek Dárfúrról, de nem túl sokat. Nem sokat, tényleg, és valójában majdnem semmit, mert valakinek közülünk emlékeztetőt kellett írnia az Önök számára, hogy az nem szerepel a napirenden, és gyalázat, hogy Afrika és Európa összeül, és nem beszélnek Dárfúrról. Itt újra sokat aggodalmaskodtak, de keveset foglalkoztak vele. Amint arra felhívták a figyelmünket ma reggel, itt az idő, hogy aggódjunk, de itt az idő arra is, hogy sokkal többet és hatékonyabban foglalkozzunk a témával.

(Taps)

  Thierry Cornillet, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, szeretnék visszatérni a Pánafrikai és az Európai Parlament közötti interparlamentáris találkozóra, hogy észrevételt tegyek két olyan kérdéssel kapcsolatban, amelynek tekintetében közös látásmódra van szükség egy közös stratégia keretében. Csakúgy, mint a szerelemben, a szavak nem elegendőek, tettekre és bizonyítékra van szükség. Így azt hiszem, két olyan kérdés van, amelyben valóban át tudjuk ültetni a gyakorlatba ezt a közös látásmódot, hogy az valóban a közös stratégia részévé válhasson.

Az első kérdés, amint Ön is említette, biztos úr, a költségvetési ellenőrzés. Feladataink közé tartozik a kiadások ellenőrzése, és ezért az abszolút lényeges, és rajtunk múlik, hogy az Európai Fejlesztési Alapot felvegyük a költségvetésbe, oly módon, amely lehetővé teszi a parlamenti ellenőrzés gyakorlását. A kiadások egyúttal bevételi források az afrikai parlamentbeli munkatársaink számára. Alapvető, hogy élhessenek a bevételeik feletti, nemzeti parlamenti ellenőrzési jogukkal, amely bevételek, különösen egy költségvetési támogatási politikában, gyakran nemzeti politikáik fontos mozgatóerőit jelentik. Épp ezért legfőbb ideje, hogy nekifogjunk az EFA költségvetésbe foglalásának, és ellássuk őket a megfelelő költségvetési ellenőrzési mechanizmusokkal, ha szükséges, segítségnyújtással.

A második kérdés, amelyre ki szeretnék térni, a nemzetközi humanitárius jog keretében tett közös fellépés. A nemzetközi humanitárius jogot, amint Ön mondta, biztos úr, semmibe veszik és sárba tiporják, és ez teljes mértékben elfogadhatatlan, és gyakran abból a rendkívül meglepő okból történik így, hogy háború van. A nemzetközi humanitárius jog pontosan az a jog, amelyet csak háborús helyzetben alkalmaznak, ez nem a békeidők joga. Így e kérdéssel kapcsolatban mindannyian, az Európai és a Pánafrikai Parlament egységesen ragaszkodhatunk ahhoz, hogy senki, aki valaha is megsértette a nemzetközi humanitárius jogot, különösen a hatalomért folyó harcban, ne nyerjen bocsánatot, és hogy e felelősökre szankciót szabjunk ki. E szankciók azonban csak akkor szolgálhatnak valódi célt, és csak érzékelhetőek, ha azokat a helyszínen alkalmazzuk Afrikában, és ha az ezen esetekben alkalmanként tapasztalható passzív bűnrészességet korlátozzuk. Úgy vélem, parlamenti kollégáink örömére szolgálna, ha közösen gondolkodnánk el ezen.

  Eoin Ryan, az UEN képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, először is szeretnék gratulálni az elnökségnek és Michel biztos úrnak, valamint az afrikai vezetőknek a csúcstalálkozón elért előrelépésért. Úgy vélem, gyakran csak a dolgok negatív oldalát látjuk, de azt gondolom, borzasztó sok jó is származott ebből.

A csúcstalálkozón felvetett téma a partnerség volt. Ez egyenlő felek csúcstalálkozója volt. Biztosítanunk kell azonban, hogy több volt puszta frázisoknál. A partnerség iránti elkötelezettség hadd váljon valósággá. Ebből a célból egyrészt egyenlő emberi jogi normákat kell követelnünk partnereinktől, másrészt egyenlő félként kell bánnunk velük kereskedelmi és gazdasági kérdésekben.

Új, stratégiai partnerséget szeretnénk kiépíteni Afrikában, amely segít békés és biztonságos jövőt építeni Afrika népei számára, amely segíti a beruházások, a növekedés és a jólét megerősítését a szorosabb gazdasági kapcsolatokon keresztül, és amely az Afrikáról alkotott közös elképzelésen alapul.

A csúcstalálkozó előtt némi aggodalom merült fel Mugabe elnökkel kapcsolatban, – de úgy vélem, egyértelműen vette az üzenetet –, továbbá az EPA-kkal kapcsolatban. Emlékszem, örültem, amikor a biztos úr azt mondta, hogy ő és Barroso elnök úr újra és újra elmagyarázták az afrikai vezetőknek ezek előnyeit. Szeretnék újra köszönetet mondani neki a találkozóért, ami közte, valamint köztem és más képviselőcsoportok között létrejött. Meglehetősen egyértelműen fejezték ki magukat az EPA-knak Afrika hosszú távú gazdasági jövője, és természetesen az afrikaiak számára nyújtott előnyei tekintetében.

Szeretnék még egyszer gratulálni a csúcstalálkozón résztvevőknek, és úgy vélem, a kérdés nagy lendületet kapott, és előrelépés történt.

  Marie Anne Isler Béguin , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, hivatalban lévő tanácsi elnök úr, biztos úr, először is el szeretném mondani, hogy mi, az Európai Parlament küldöttségének tagjai két csúcstalálkozón vettünk részt: a parlamentáris elő-csúcstalálkozón, a Pánafrikai Parlament képviselőivel, és a hivatalos csúcstalálkozón. Tisztelt hivatalban lévő elnök úr, úgy vélem, nincs tisztában azzal, hogy ott mi milyen státuszban voltunk, azaz, hogy pusztán megfigyelői státusszal rendelkeztünk, az Európai Parlament képviselői, jóllehet a korábbi alkalmakkor jól végezték munkájukat, nem jutottak be a hivatalos találkozóra. Erről nagyon szerettem volna tájékoztatni a Házat, és úgy érzem, hogy mi, az Európai Parlament képviselői az európai polgárokat éppúgy képviseljük, mint az állam- és a kormányfők. Így helyénvaló lenne, ha a következő csúcstalálkozón mi is rendelkezhetnénk képviselettel.

A hivatalos csúcstalálkozó mindazonáltal nagyszerű kezdeményezés volt, és jó tudni, hogy hét évnyi sikertelen próbálkozás után végül sor került rá. Úgy érzem azonban, hogy a csúcstalálkozóból levonható legfőbb tanulság, hogy az afrikai kontinens végre egyenjogúvá válik, és afrikai egységbe szerveződik, és ez mindenképpen jó hír. Ez emlékeztet azokra a beszélgetésekre, amelyeket a biztos úrral folytattunk a parlamentáris elő-csúcstalálkozón, ahol felhívtuk a figyelmet az egyrészt az EU látásmódjának politikai vetülete és a partnereivel kapcsolatos új megközelítés, másrészt az EU által a gazdasági partnerségi megállapodások tető alá hozását érintően gyakorolt nyomás közötti ellentmondásra. Most szeretnék érdeklődni a biztos úrnál e partnerségek státuszáról, az aláírandó ideiglenes megállapodásokról, mert emlékeztetnem kell Önt arra, hogy az afrikai országok elutasították az ilyen típusú megállapodásokat és az ilyesfajta nyomást.

Végül, biztos úr, még egy aggodalomra okot adó kérdés: az atomenergia kérdése. A Zöldek képviselőcsoportjának kérdései a következők: miért kezdtek atomenergiával kapcsolatos tárgyalásokat az afrikai országokkal? Az afrikai országoknak most megújuló energiaforrásokra van szükségük. Technológiánk, napenergiánk, fényelektromos rendszereink és szélenergia-rendszereink kiválóan megfelelnek Afrika számára. Akkor tehát mi volt az ok, különösen akkor, amikor tisztában vagyunk azzal, hogy mindez mivel járhat, például jelenleg Irán esetében? Miért, alelnök úr? Ez nagyon fontos kérdés. Azt is szeretném tudni, hogy melyik ország kényszerítette arra az EU-t, hogy az atomenergiával kapcsolatos kérdést belefoglalja a stratégiába. Az én elnököm volt, az atomenergia világszintű kereskedelmi képviselője? Ez egyszerűen hihetetlen. Afrikának most megújuló energiaforrásokra van szüksége.

  Luisa Morgantini, GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, úgy vélem, elégedettek lehetünk a Lisszabonban történtekkel. Végre, nézeteltérései ellenére – amelyek végül is nálunk is vannak – Afrika megmutatta, hogy egységes, hogy képes túllépni az adományozó és az adományozott országok között fennálló paternalista kapcsolaton.

Stratégiánk része egy politikai, gazdasági és társadalmi partnerségi formák kiépítése. Ezért örülünk annak, hogy amit az 1957. évi Római Szerződés óta dokumentumainkba foglaltunk, ma valóra vált. Konaré úr azt mondta, hogy Afrika saját maga szeretné meghatározni menetrendjét. Ez elég különös, és remélem, ez tényleg azt jelenti, hogy Afrika vállalja a felelősséget a szegénység, az elsivatagosodás és a betegségek közös leküzdéséért. A gazdasági partnerségi megállapodások kritikája hosszú ideje hallható ebben a Házban, és véleményem szerint szem előtt kell tartani, hogy nem csak a társadalmi csoportok, hanem az afrikai kormányok is kifejeznek ilyen kritikákat, és így alternatív megoldásokat keresnek.

A Pánafrikai Parlament és az Európai Parlament elszántan lépett pályára, közös nyilatkozattal, és ez tényleg kivételes. Kihívás is lesz azonban, tekintettel a civil társadalmi szervezetekkel együttesen folytatandó politikákra.

  Gerard Batten, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, Mugabe úr azt állította, hogy diplomáciai győzelmet aratott Lisszabonban, amennyiben „legyőzte a briteket”. Egy szempontból igaza volt. Ahelyett, hogy saját maga vett volna részt a találkozón, Gordon Brown Amos bárónőt küldte el, aki – bár nem szeretnék tiszteletlen lenni vele – a brit kormány viszonylag jelentéktelen alakja. Ugyanígy, csütörtökön a kisinasát, Miliband urat küldi Lisszabonba a Lisszaboni Szerződés aláírására.

Angela Merkelre maradt, hogy Mugabe urat csodálatos, majdnem brit eufemizmussal a következőképpen dorgálja meg: „Zimbabwe rontja az új Afrika képét”. Nos, ezt éppenséggel el lehet mondani!

Brown úrnak részt kellett volna vennie a konferencián, és szemtől szembe meg kellett volna mondania Mugabe úrnak, hogy egy vérszomjas zsarnok, akinek nincs helye a civilizált nemzetek mai közösségében. Ez az elnyomott zimbabweiekre fordította volna a figyelmet, és ehhez valódi vezetés kellett volna – és pontosan ezért nem történt meg.

  Koenraad Dillen (NI). – (NL) Elnök úr, hölgyeim és uraim, bátraknak kell lennünk, hogy észrevegyük a nyilvánvaló igazságot. A múlt heti EU–Afrika csúcstalálkozó valójában kudarc volt, és nem kell messze keresni, hogy miért. Tehetünk nagyszerű nyilatkozatokat egy új stratégiai partnerségről, de tény, hogy – amint azt Lisszabonban elmondtam –, az Európa és Afrika közötti kielégítő partnerségnek közös értékeken és elveken kell alapulnia, úgy mint demokrácia, emberi jogok és felelősségteljes kormányzás. Ma egyáltalán nem ez a helyzet.

Európa piros szőnyeget gördít Gaddafi és Mugabe lábai elé, hogy Gaddafi jövedelmező szerződéseket írjon alá, és hogy Mugabe ne támadja a többi partnert. Azonban, ha az Afrikai Unió tagállamai továbbra is nyíltan támogatják Mugabe diktátort, felmerül a kérdés, hogy mit érnek a demokráciával és az emberi jogokkal kapcsolatos saját ígéreteik. Ezért elmondom még egyszer: ha csak egyetlen üzenet lenne, amelyet Európának sugároznia kellett volna e csúcstalálkozón, az az, hogy csak a jogállamiságon alapuló demokratikus rendszerek garantálhatják személyes sorsunk jobbra fordulását, és hogy a fejlesztési támogatást e feltételektől kell függővé tenni.

  Luís Queiró (PPE-DE). – (PT) Elnök úr, csak 2010-ben, amikor a következő csúcstalálkozóra sor kerül, tudjuk meg, hogy az EU–Afrika csúcstalálkozóért megérte-e erőfeszítéseket tenni, attól függően, hogy a majd akkor megtárgyalandó kérdések újak lesznek-e, vagy ugyanazok, mint ma. Ez lesz a kritériuma, és akkor jön el az ideje majd a hétvégén Lisszabonban elért eredmények értékelésének. Addig is azonban áttekinthetünk egy-két dolgot.

E csúcstalálkozót a párbeszéd, a valódi kétoldalú partnerség és a közös felelősségvállalás csúcstalálkozójaként mutatták be. Ezek értékes célkitűzések. Európa és Afrika új kapcsolatában senki nem lehet vezető, mivel az afrikaiaknak kell felelősséget vállalniuk saját sorsukért. Nekünk, európai szomszédoknak az a kötelességünk, hogy nagylelkűek és következetesek legyünk a fejlesztési támogatásokban. Ha 2010-ben már jó úton járunk a millenniumi fejlesztési célok elérése felé, és ha kevesebb lesz a halál, az éhínség, több lesz a demokrácia, és fokozottabban tiszteletben tartják az emberi jogokat, ha tisztességesebb lesz a kereskedelem és nagyobb a növekedés és a fejlődés, akkor ez a csúcstalálkozó sikeresnek lesz mondható. Ha ugyanezek a diktátorok lesznek még hatalmon, és ugyanezeket az alkukat kell megkötni, amelyek sok hasznot hoznak kevesek számára, akkor ez sajnos csak elszalasztott lehetőség volt.

  Alain Hutchinson (PSE). - (FR) Elnök úr, biztos úr, az EU–Afrika csúcstalálkozót követően szeretnék néhány megjegyzést tenni, mintegy összefoglalva e fontos találkozót. Amint a biztos úr elmondta, a csúcstalálkozó eredményei minden bizonnyal pozitívnak tűnnek.

Először is, hónapokig, sőt hosszabb ideig kértük a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a gazdasági partnerségi megállapodásokkal kapcsolatos menetrendet és azok tartalmát. A Bizottság, vagy a Bizottság képviselői minden alkalommal azt mondták, hogy kritikáinkat az afrikai kormánytisztviselők vagy partnerek nem osztják, és mi pusztán átvesszük, mert pontosan emlékszem a válaszra, a nagy nem kormányközi szervezetek eltévelyedett érvelését. Lisszabonban az afrikai állam- és kormányfők nagy többsége kritikával illette a tárgyalások módszerét és tartalmát is. Egyértelmű felhívás érkezett, hogy szánjunk időt arra, hogy tisztességes, kiegyensúlyozott, és az EU-nak az afrikai fejlesztéssel kapcsolatos kötelezettségvállalásaival összhangban álló megállapodásokat kössünk.

Már hosszú ideje kérjük a Bizottságot, hogy biztosítson valódi összhangot különböző politikái között. Egyetértünk abban, hogy több évtizednyi fejlesztési együttműködés vallott kudarcot Európa és Afrika között, de fenntartjuk, hogy ezen együttműködés korlátait mindig a Bizottság szabta meg, visszavonva az egyik területen azt, amit a másikon megadott. Lisszabon után nyilvánvaló tehát, hogy a kérdés nem a kereskedelem együttműködéssel történő helyettesítése, hanem annak elérése, hogy mindkét politika a fenntartható fejlődést tűzze ki célul.

Az élelmiszerbiztonságot, a betegségek elleni küzdelmet, az emberi jogokat és a migrációt, különösen a sérülékenyebb államoknak juttatott támogatást illetően szintén folyamatosan kértük a Bizottságot, hogy tegyen többet és jobbat Afrikáért és Afrikával. Úgy látjuk, hogy mostantól ez így lesz, és ez jó. Többé nem lehet nem észrevenni azonban, hogy a Parlament igénye egyben az afrikai átlagpolgárok, és politikai képviselőik igénye is. Ezért örülök annak, hogy a parlamentek, amelyekről hosszú ideig nem vettek tudomást ebben a folyamatban, végre részt vehetnek benne. Reméljük, hogy a következő csúcstalálkozó lehetőséget ad arra, hogy gyorsabban és nem túlzott késedelem nélkül lemérjük az új stratégia hatékonyságát annak érdekében, hogy megerősíthessük a célkitűzések és az eredmények alkalmasságát.

  Miguel Portas (GUE/NGL). – (PT) E csúcstalálkozóra azért került sor, mert a portugál elnökség ragaszkodott hozzá, és az Afrikai Unió vállalta a kockázatot. Mindazok Európában, akik kisebbíteni akarták a csúcstalálkozót Robert Mugabe lisszaboni jelenléte miatt, vesztettek. Azonban mindazok, akik Londonban illő pompával és körülmények között fogadják a szaúdi királyt, nem beszélhetnek az emberi jogokról. A csúcstalálkozóval egyidejűleg számos polgári megmozdulás leplezte le a szavak és tettek e kettősségét, mindazok kettősségét, akik távol maradtak, de azokét is, akik jelen voltak.

Portugáliában a csúcstalálkozó lehetővé tette, hogy az emberek beszéljenek Afrikáról, annak problémáiról, és már csak ezért is megérte erőfeszítéseket tenni. Ugyanakkor, mindazok, akik meghallgatták az elnökséget és a Bizottságot, azt hiszik, hogy ez valóban történelmi esemény volt, olyan pillanat, amelynek tekintetében van előtte és van utána, ami nyilvánvalóan túlzás. Valójában a portugálok számára ez egyfajta luzo-tropikalista lokálpatriotizmus volt, amely az európai sajtóból is nyilvánvalóvá vált. Előrelépést tényleg elértünk: az előrelépés legfőbb eleme, hogy az afrikai országok meghatározták menetrendjüket. Minden más szempontból azonban tátongó űr mutatkozott a szavak hiábavalósága és az eredmények szűkössége között. Ez a csúcstalálkozó jobb volt, mint a kairói, de ez aligha lehetett nehéz! A nehéz az, hogy közösen kell vállalni a felelősséget a gazdasági együttműködési megállapodások fixa ideájából való kiinduláskor.

  Michael Gahler (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, jó, hogy sor került az EU–Afrika csúcstalálkozóra. Most már tisztábban látunk. Van stratégiánk, és van egy első cselekvési tervünk. Mi az Európai Parlamentben gondosan nyomon követjük ennek végrehajtását. Mint a Pánafrikai Parlamenttel fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttség elnöke, elmondhatom, hogy ezt afrikai kollégáinkkal közösen tesszük majd.

A felelősségteljes kormányzás jegyében a parlamentáris elő-csúcstalálkozónkon közös nyilatkozatot adtunk ki, amelyben abbéli meggyőződésünknek adtunk hangot, hogy az afrikai parlamentek kapacitásának megerősítését szolgáló intézkedések lehetővé tennék e, korábban tudomásul sem vett intézmények számára, hogy hatékonyan vegyenek részt a felelősségteljes kormányzásban és a politikák végrehajtásának ellenőrzésében. Ebből a célból hatékony forrásokra van szükségünk, amelyeket a Bizottság és a tagállamok egyedi programjaiban kell előirányozni.

Az emberi jogokról: úgy érezzük, az afrikaiak összezárnak, ha Európában jogosan szót emelnek az egyes országokban uralkodó viszonyok miatt. A Robert Mugabe politikájától való elhatárolódást kifejező küldöttek csúcstalálkozó előtti elszórt megjegyzései magán a csúcstalálkozón egy egységes frontnak engedtek utat. Köszönöm a német kancellárnak, Angela Merkelnek, hogy mindannyiunk nevében határozottan fejezete ki magát Zimbabwével kapcsolatban.

A gazdasági partnerségi megállapodásokat érintően azonban úgy vélem, tényleg nagy a probléma. Az nem lehet az EU célja, hogy ténylegesen bomlassza a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösséget vagy a Dél-Afrikai Vámuniót azzal, hogy egyes országokkal ideiglenes megállapodást köt, másokkal meg nem. E kérdésben Mbeki elnök objektíven érvel, míg Zimbabwe esetében fanatikusabb álláspontot képvisel. A gazdasági partnerségi megállapodásokat érintve, felhívom a Tanácsot, hogy rugalmasabb tárgyalási megbízatást adjon a Bizottságnak, így a nem kívánt mellékhatások, mint a nem a legkevésbé fejlett országokat (nem-LDC-országokat) érintő kereskedelmi forgalom megszakadása, pusztán a jelenlegi kereskedelmi megállapodások hatályvesztése miatt ne következzenek be január 1-jén.

Igen, a WTO-val való összeegyeztethetőség alapvető, de lehetőséget kell biztosítani arra, hogy bizonyos fokú kreativitást tanúsítsunk annak elérése érdekében. Néha a stopperórát csak korlátozott időre lehet leállítani. Elvégre valamennyi országunk egyúttal tagja a WTO-nak is.

  Glenys Kinnock (PSE). – Elnök úr, ahogyan azt Michael Gahler mondta, a csúcstalálkozót egyértelműen beárnyékolta az a tény, hogy sor került ezekre a gazdasági partnerségi megállapodásról (EPA) szóló elmérgesedett tárgyalásokra, és a kapcsolatot ugyanannyira keserítették meg e tárgyalások, mint amennyire a biztos úr és a Tanács megpróbáltak a jó partnerségen munkálkodni.

Számos államfő aggodalmát fejezte ki, beleértve az Afrikai Unió vezetőjét, Konaré urat, aki azt mondta, hogy a Bizottság kijátssza egymás ellen az afrikai régiókat. Az Általános Ügyek Tanácsa a héten – néhányunk számára eléggé kiábrándítóan – nem javasolta azt a rugalmasságot, amelyet sokunk látni szeretett volna, különösen a nem a legkevésbé fejlett országokkal (nem-LDC-országokkal) szemben, jóllehet – ahogy én látom –, az Egyesült Királyság és Hollandia különösen sürgette ennek bekövetkeztét. Damoklész kardja még mindig ott lebeg a nem LDC-országok felett, és olyan a gazdasági és társadalmi következményekkel és gazdasági csapásokkal néznek szembe, amelyeknek számunkra teljes mértékben elképzelhetetlennek kellene lennie.

Még mindig vannak olyan megfontolások, amelyeket az EPA-k nem érintenek, a fejlesztési támogatás, a származási szabályok, a mezőgazdasági szubvenciók hatásával kapcsolatos kötelezettségvállalások. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket az afrikai, karibi, csendes-óceáni (AKCS) országok általában, és jelen esetben Afrika, kértek. Nem elég, ha a Bizottság azt mondja, hogy azok, akik közülünk bírálják az EPA-kat, a nem kormányzati szervezetek zsebében vannak, hogy az AKCs-országokat az emberek félretájékoztatják és félrevezetik, és hogy csak meg szeretne felelni a Kereskedelmi Világszervezet szabályainak. Ezek az érvek nem sokat érnek, ha azt a veszélyes helyzetet nézzük, ami a nem LDC-országokat jellemzi.

Végül azt szeretném mondani, hogy polgáraink Európában nem fogadnak el olyan helyzetet, amelyben 2008-ban bármely szegény ország rosszabb helyzetbe kerül, mint van jelenleg, és nem tűrhetjük, és nem engedhetjük, hogy ez így legyen. Arra ösztönözzük a Bizottságot, hogy tanúsítson rugalmasságot.

  Gabriele Zimmer (GUE/NGL). – (DE) Elnök úr, engedje meg, hogy a csúcstalálkozó néhány olyan eredményére hivatkozzak, amelyek véleményem szerint bárminél többet elárulnak egy következetes fejlesztési politika hiányáról. A millenniumi fejlesztési célok és az éghajlati célok elérésére létrehozott kiváló keretet megint összezúzza a gazdasági partnerségi megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalások során folytatott nyomásgyakorlás, és még ennél is nagyobb mértékben a konglomerátumok szükségletei által vezérelt energiapolitika.

A szabadkereskedelmi megállapodásokat ki kell csikarni az egyéni partnerekből, ami csak ahhoz vezet, hogy még a stabil regionális gazdasági térségek is újra szegmentálódnak Afrikában. Az energiapolitika területén az egyetlen megfontolás, hogy az európai nagyberuházók érdekeit szolgálja, és véleményem szerint botrányos atomerőműveket exportálni Afrikába.

A migráció kezelésével kapcsolatban újra jelentős ígéreteket tettek. Ezek azonban ellentétben állnak a Frattini biztos úr által előterjesztett, a szelektív migrációról szóló irányelv-tervezettel. Úgy vélem, e tervezeteket sürgősen vissza kell vonni, máskülönben az Európa és Afrika közötti mobilitás és szabad mozgás vágyálom marad.

ELNÖKÖL: Diana WALLIS
Alelnök

  Marie-Arlette Carlotti (PSE). - (FR) Elnök asszony, Afrika és Európa a legmagasabb szinten politizáltak Lisszabonban, és ez nagyon jó hír. Ezt elmondva biztos szeretnék lenni abban, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, főleg három fontosabb kérdésben. Az első az egyenlő felek partnersége. Alpha Konaré azt mondta a fórumon, hogy Afrikának nincs szüksége sem alamizsnára, sem gyámkodásra. A lisszaboni nyilatkozat ezt erősíti meg: egyenlő felek partnerségét hozzuk létre. Európa azonban gyakran elég felszínesen vagy à la carte kezelte ezt a kötelezettségvállalást, azáltal, hogy saját menetrendjét erőltette, ha az érdekei forogtak kockán: a terrorizmus, a migráció, és jelenleg a gazdasági partnerségi megállapodások tekintetében.

Másodszor, a népek partnerségéről. Itt is némi cselekvést várunk. Az új partnerségnek rendszeresebben és módszeresebben kell közel hoznia a civil társadalmakat és a népképviseleti szerveket, vagy más szóval a parlamenteket, különösen az afrikai parlamentek kapacitásainak támogatásával. Ezt az üzenetet tolmácsolja az Európai Parlament és a Pánafrikai Parlament közös nyilatkozata, és remélem, meghallgatásra talál.

Végül, a migrációról: az európaiaknak és az afrikaiaknak megvolt a lehetőségük Lisszabonban, hogy egyértelmű politikai üzenetet küldjenek, ami az emberi jogokat állította volna partnerségünk középpontjába. Őszintén hiszem, hogy Lisszabon sajnálatos módon elmulasztott lehetőség volt. Az új stratégia még mindig a határok védelmére helyezi a hangsúlyt a bevándorlók jogai helyett. Ez azt jelenti, hogy Európai továbbra is lábbal tiporhatja a bevándorlók jogait itt vagy ott, mivel ténylegesen igen kevés kötelezettséget vállalt a „Migráció, mobilitás és foglalkoztatás” című cselekvési tervében.

  Ana Maria Gomes (PSE). – (PT) Az EU–Afrika csúcstalálkozóra a portugál elnökség diplomáciai és politikai állhatatosságának köszönhetően került sor. Európa sikerről számolhatott be, de kétséges, hogy vajon Afrika is ezt teszi-e, különösen az elnyomó és kizsákmányoló rendszerek ellen küzdő nők és férfiak. Ők tudják, hogy képviselőik többségének egyáltalán nem állt szándékában a csúcstalálkozón törvényesen és kölcsönösen elfogadottak betartása. A közös stratégia és a cselekvési terv további próbája a portugál elnökségen múlik.

Minthogy az Afrikában tapasztalható borzalmas dárfúri és szomáliai tragédiákra a csúcstalálkozón csak említésszerűen tértek ki, gyakorlati intézkedések felé kell elmozdulnunk. Mikor érkezik meg a múlt nyáron ígért európai haderő Csádba? Mikor hoz az EU határozott intézkedést a szudáni kormány ellen, amely visszatartja az ENSZ Biztonsági Tanácsa által megbízott hibrid haderőt attól, hogy a dárfúri polgári lakosságot megvédje? Mikor küldenek európai csapatokat vagy más hozzájárulást, hogy visszavonulásra kényszerítsék a megszálló etióp csapatokat Szomáliából, amint azt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elrendelte?

A csúcstalálkozók szervezése nem indokolja, hogy e sürgető kérdésekről megfeledkezzünk, mivel ez megkérdőjelezi az EU szavahihetőségét afrikaiak és európaiak milliói körében. Be kell bizonyítanunk, hogy az élet védelme Szudánban, Szomáliában, Kelet-Kongóban és Afrika más országaiban többet ér, mint a bűnöző Gaddafi sátrában aláírt szerződések.

  Manuel Lobo Antunes, a Tanács hivatalban lévő elnöke. − (PT) Elnök asszony, biztos úr, őszinte leszek, csakúgy, ahogy néhány képviselő, egyesek talán jobban, mint mások. Az EU–Afrika csúcstalálkozó sikeres volt. Az írott szöveg kötöttsége nélkül, íme az észrevételeim: jól emlékszem, amikor a portugál elnökség kezdetén, illetve a portugál elnökség előkészületei során jeleztük, hogy egyik célkitűzésünk egy EU–Afrika csúcstalálkozó megszervezése, akkor érkeztek észrevételek, kétségek, és néha kritikák is, amiért ezt a csúcstalálkozót tekintettük egyik célunknak.

Néhányan azt mondták: „Afrikával kapcsolatban nem merül fel az ahhoz szükséges érdek vagy kötelezettségvállalás a közvéleményben, a társadalomban, a tagállamokban vagy az intézményekben, hogy a csúcstalálkozót meg lehessen tartani: Ön, az elnökség, egyedül marad, nagyon csekély támogatottsággal. Afrika nem szerepel a nemzetközi napirenden, és csekély az érdeklődés iránta.” Mások azt mondták: „vannak olyan részvételi és szervezeti kérdések, amelyek bonyolultak lesznek, ha nem leküzdhetetlenek”. Elbátortalanodtuk ezen ötlet megvalósítását illetően. Tény azonban, hogy sikerült e csúcstalálkozót megtartanunk, ahogy portugálul mondjuk „contra ventos e contra marés”, más szóval minden nehézség ellenére. Sikerült, mert sok tagállamtól kaptunk támogatást, amelyek együttműködtek velünk, az elnökséggel a szövegek kidolgozásában és azoknak az afrikai képviselőkkel való megtárgyalásában. Támogattak minket az EU intézményei is, a Bizottság és a Parlament, a kritikusok és a szkeptikusok bosszúságára. Sikerült néhány kínos és bonyolult diplomáciai kérdést megoldanunk. Nem bocsátkozom jóslatokba, hogy ez a csúcstalálkozó történelmi jelentőségű volt-e vagy sem: ezt a jövőnek kell eldöntenie. Kétség sem férhet azonban ahhoz, hogy ez a csúcstalálkozó új szakaszt jelent Európa és Afrika kapcsolatában, és már maga a tény, hogy sor került rá, sikerként könyvelhető el.

Amint Michel biztos úr elmondta, e csúcstalálkozó során, az Afrikával folytatott átfogó párbeszédben nem kerültük a problémákat, a nehézségeket és a véleménykülönbségeket. Épp ellenkezőleg! Beszéltünk a problémákról, a nehézségekről és hogy mi oszt meg bennünket. Beszéltünk a kereskedelemről, a biztonságról, a konfliktusokról, az emberi jogok megsértéséről, szemtől szembe, őszintén, nyíltan. A csúcstalálkozó célja azonban nem az volt, hogy kereskedelmi megállapodásokat kössünk, erre nem ez volt a megfelelő hely, és nem is állt szándékunkban azonnal megoldani a szudáni problémát. Nem állt szándékunkban, hogy varázspálcánkkal egy csapásra megoldjuk a zimbabwei helyzetet is. Mindkét fél foglalkozott azonban e kérdésekkel, megvitattuk azokat, elmondtuk véleményünket, és ahol eltérés mutatkozott, nem rettentünk vissza attól, hogy ezeket kimondjuk.

Az Európai Unió által e kérdésekben átadott üzenet teljes mértékben egyhangú volt. Amint azt Önök is tudják, Szudánról mind a plenáris ülésen, mind a miniszteri szintű trojka-találkozón beszéltünk. Megvédtük álláspontunkat, az EU álláspontját a gazdasági partnerségi megállapodások területén is. Mitchell úr talán részletesebben és alaposabban beszélt erről a kérdésről, de lehetőségünk volt egyértelműen kifejteni az EU gazdasági partnerségi megállapodásokkal kapcsolatos álláspontját. Olyan megállapodásokra törekszünk, amelyek méltányosak és kiegyensúlyozottak, és amelyek kedveznek Afrikának és afrikai partnereinknek: ez az álláspontunk, semmi más. E tekintetben teljesen világosan kell kifejezni magunkat! Arra törekszünk, hogy válaszoljunk az afrikai aggodalmakra és törekvésekre, semmi másra. Tévednek azok, akik e tekintetben támadják, bírálják vagy leértékelik az arra irányuló bizottsági erőfeszítéseket, és a Tanács által a Bizottságot támogatva tett erőfeszítéseket, hogy a lehető legtöbb gazdasági partnerségi megállapodást megkössük ez év végéig.

Azoknak azonban, akik azt mondják, hogy a csúcstalálkozó önmagában nem az út vége, és hogy önmagában nem forradalmasítja az Afrikával fenntartott kapcsolatot, igazuk van. Nyomon kell követnünk a meghozott határozatokat, a kétely legkisebb jele nélkül. E csúcstalálkozó igazi értékét, igazi jelentőségét közép- és hosszútávon az határozza meg, hogy képesek vagyunk-e teljesíteni, amiben megállapodtunk, amit eldöntöttünk, amit vállaltunk. Ezért nyomon kell követnünk a meghozott döntéseket. Értékelnünk kell az elért eredményeket, és csak akkor, amikor ezt az értékelést elvégeztük közép- és hosszútávon, csak akkor tudjuk igazán megmondani, hogy a csúcstalálkozó sikeres volt-e következményei és hatásai tekintetében.

Amint mondtam, egy közös stratégia, egy egyedi cselekvési terv és konkrét nyomon követési mechanizmusok elfogadásával, olyan aktuális és fontos témák megvitatásával, mint az éghajlatváltozás, az integráció, az energia és a bevándorlás, a csúcstalálkozó egyértelmű előrelépést jelent, az Afrikával fenntartott kapcsolataink kiforrását. Hét évet vártunk arra, hogy Kairóból eljussunk Lisszabonba. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy nem várunk ennyit egy következő Európa–Afrika csúcstalálkozóra. E csúcstalálkozó fontossága, hasznossága és jelentősége kétségkívül bizonyítja, hogy rövid időn belül szükség van újabb csúcstalálkozóra. Megértik majd, hogy miért örül a portugál elnökség ezen eseménynek, és a mindannyiunk közös kezdeményezésének. Köszönjük mindenkinek a közreműködést, elkötelezettséget és erőfeszítést, amely sikeressé tette ezt a csúcstalálkozót.

  Louis Michel, a Bizottság tagja. − (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, gyorsan szeretnék reagálni a felvetett kérdésekre, és azt követően röviden megvitatni a gazdasági partnerségi megállapodásokat.

Két képviselő sajnálatát fejezte ki az Európai Parlament nem kellő mértékű bevonása miatt. Azt kell mondjam, talán jobban is végezhetnénk a dolgunkat, de hogy őszinte legyek, tekintettel más múltbeli nemzetközi találkozókra, úgy érzem, hogy ma a Parlamentet mindenképpen teljes mértékben bevontuk a folyamatba. Ezen felül, ami engem illet, mindig nagy örömömre szolgál a képviselőkkel folytatott vita, sőt ellentmondás, mivel így csiszolhatom álláspontomat. Rendszeresen változik a véleményem Önök miatt, és nem azért, hogy Önöket boldoggá tegyem, hanem mert meggyőztek.

A második kérdés Dárfúr és Szudán. Először is az elnök úrhoz hasonlóan el szeretném mondani, hogy e csúcstalálkozó célja nem az volt, hogy erre a kérdésre megoldást találjunk. Ezzel együtt sikerült trojka-találkozót szerveznünk a portugál elnökség, Barroso elnök úr, a közös kül- és biztonságpolitika főképviselője, és köztem. Találkoztunk a szudáni elnökkel, és elmondhatom, hogy a találkozó során átadott üzenet hangneme és tartalma több mint bőven tükrözte az itt elhangzott kemény szavakat. Elég egyértelműen elmondtuk Bachir úrnak, hogy a lehető leghamarabb pozitív választ kell adnia az ENSZ-nek, hogy lehetővé tegye a hibrid haderő gyors felállítását, amelyre nyilvánvalóan szükség van ahhoz, hogy csak egy kicsit is javítsunk a dárfúriak helyzetén.

Cornillet úr, el kell mondanom, hogy teljes mértékben egyetértek az Ön nemzetközi humanitárius joggal kapcsolatos felszólalásával. Amint tudja, tegnap például az ECHO valamennyi partnerével találkoztam. Sokan voltak, és a nemzetközi humanitárius jog e problémáját vitattuk meg. Felvetettem az Ön által említett javaslatot, és megegyeztünk, hogy áprilisban vagy májusban nagyobb konferenciát szervezünk a kérdésben. Azt is elmondtam nekik, bár nem áll jogomban, hogy szeretném meghívni az Európai Parlamentet és a nemzeti parlamenteket az említett konferencián való részvételre, ha ez lehetséges, és ha a Parlamentet érdekli egy ilyen ajánlat, mert valójában nap mint nap egyre növekvő közhelyességet tapasztalok a nemzetközi humanitárius jog kezelésében, és ez rendkívül súlyos. Ezzel kapcsolatban, amikor ott voltam a helyszínen, beszéltem a humanitárius szállítmányokhoz való hozzáférésért felelős személlyel. Azt mondtam neki: „de Ön egyáltalán nem tartja tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot”, és erre azt válaszolta: „de hát meg kell értenie, hogy háború van”. Nyilvánvalóan elég sokkoló ezt hallani, mert ez a magatartás ütközik a nemzetközi humanitárius jog egész lényegével, gyökereivel. Ezért, higgyék el, tovább fogunk lépni a kérdésben.

Az atomenergia kérdéséről, Isler Béguin asszony, el kell mondanom, hogy ez nagyon jó kérdés, amelyre fel is kaptam a fejem. Kérem, vegye figyelembe, hogy ezt afrikai partnereink vetették fel, és úgy vélem, inkább elvből, mint tényleges kérdésként. Másfelől, egyetértek az Ön aggodalmával. Először is felkértük őket, hogy beszéljenek a tömegpusztító fegyverek leszereléséről, és erre azt válaszolták: „rendben, beszéljünk róla, de ebben az esetben miért ne beszélhetnénk az atomenergia polgári célú alkalmazásáról”. Nos, ez is része a jelenlegi hangulatnak. Önhöz hasonlóan én is sajnálom, de feltették a kérdést, és aligha tagadhatjuk meg a válaszadást partnereinknek. A felvetés amúgy is igencsak visszafogott volt, és senki nem beszél arról, hogy atomenergia-ágazatot kellene kiépíteni Afrikában. Egyetértettünk abban, hogy megbeszéljük az atomenergiával kapcsolatos kérdéseket, és elfogadtuk, hogy ezt meg kell vitatnunk egymás között, mert egyértelművé vált a kezdetektől, hogy semmi nem lesz tabutéma. Ezért úgy vélem, ehhez tartanunk kell magunkat.

Még két kérdés van, amellyel kapcsolatban észrevételt szeretnék tenni, és végül az EPA-kkal zárom felszólalásomat. Azt hiszem, Zimmer asszony mondta, hogy különleges érdek fűződik mindahhoz, amit az európai nagyberuházók fel tudnak használni. Erre az EPA-knál visszatérek, de nyilvánvalóan nem értek egyet az érveléssel. Akár még két hétig is itt tarthatnak éjjel-nappal, akkor sem fogom ezt a kritikát elfogadni. Nem fogadom el, egy egészen egyszerű okból. Több hónapja veszek részt ezeken a tárgyalásokon, jóllehet azt kell mondanom, hogy nem tárgyalok, csak részt veszek a tárgyalásokon. Soha nem tűnt úgy, hogy a végső cél az európai gazdaság vagy az európai vállalkozások megsegítése lenne. Akik ezt állítják, úgy hiszem, vagy tévednek, vagy rosszul tájékozottak, vagy ezt rosszhiszeműen teszik. Úgy vélem, inkább rosszul tájékozottak, mert senki nem cselekszik rosszhiszeműen. Úgy érzem azonban, hogy ebben a kérdésben e megjegyzések rendkívül indokolatlanok.

Most rátérek a gazdasági partnerségi megállapodásokra. Az ideiglenes megállapodásokkal kapcsolatban szeretném feltenni a kérdést, hogy mire irányulnak? Ezeket az európai vállalkozások támogatására szánjuk? Egyáltalán nem: a cél ugyanis az, hogy védelmet nyújtsunk az átlagos jövedelemmel rendelkező országoknak, amelyek egyébként, amint azt Önök is jól tudják, az általános preferenciarendszerbe tartoznának. Ez nyilvánvalóan kevésbé kedvező, mint az a rendszer, amelyben jelenleg működnek, amely a legkevésbé fejlett országokra (LDC-országokra) alkalmazottal egyenértékű rendszer, más szavakkal az Everything But Arms (mindent, a fegyvereket kivéve). Ezért, ha az év végén, minden jó szándékom ellenére az érintett országokra nem vonatkozik más megállapodás, mint amely az eddigi helyzetüket tartja fenn, minden bizonnyal piacokat fognak veszteni, és már említettem Elefántcsontpart példáját. Ez a másik megállapodás egy ideiglenes megállapodás. Kivel kötöttük ezeket az ideiglenes megállapodásokat? Legtöbb esetben olyan átlagos jövedelmű országokkal, amelyek egyébként sokkal kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnének, mint amilyenben eddig voltak. Azért történt mindez, hogy vállalkozásainkat védjük, hogy csatornákat nyissunk vállalkozásainknak, hogy beléphessenek Afrikába, vagy elárasszák Afrikát? Nem, ez nem igaz.

Mit javasoltunk tehát? Most a megállapodások lényegére gondolok, mert az igazságot meg kellene hallani. Hajlandó vagyok bárkit meghallgatni, hajlandó vagyok bárkit megérteni, még arra is hajlandó vagyok, hogy egyetértsek az ebben a Házban elhangzó némely kritikával és észrevétellel. Mit javasoltunk tehát? 15 és 25 év közötti átmeneti időszakokra tettünk javaslatot. Wade úr azt állítja, hogy a piacát elárasztják a támogatott európai mezőgazdasági termékek. Éppen erre szeretnék kilyukadni. A mezőgazdasági termékek óvhatják meg őt attól a 20%-tól, amely nem liberalizált. Nem igazán értem, hogy mire gondol. Ráadásul Wade úr közvetlenül nem is érintett. Igaz, hogy joga van egész Afrika nevében beszélni, de nem érintett, mert LDC, és vonatkozik rá az „Everything But Arms” rendszer. Mbeki úr, akit nagyon csodálok, szintén fel akarja mondani az EPA-kat, de ez egyszerű. Ő sajátos társulási szerződést kötött velünk. Ez azt jelenti, hogy feltehetjük magunknak a kérdést, hogy ő mennyiben nem érdekelt abban, hogy a régiója más országait is versenytársként vonja be. Nem rosszhiszeműen szólok, csak azt mondom, feltehetnénk neki ezt a kérdést. Nem gondolom, hogy így van, de kérdezzük meg.

Ami Konaré urat, az Afrikai Unió Bizottságának elnökét illet, ő kiváló jogász, és az a dolga, hogy összegyűjtse a körülötte állók aggodalmait. Ez mind jogos. Amikor azonban Ön, Hutchinson úr azt mondja, hogy „minden afrikai vezető azt mondta...”, az nem igaz. Ez nem igaz minden afrikai vezetőre. Igaz, hogy néhányan feltettek nekünk egy-két kérdést. Például: „mi történik, Michel úr, ha megszűnnek a tarifális akadályok? Nyilvánvalóan pénzt veszítünk, és költségvetési kiadásaink fedezésére szolgáló eszközöket. Hogyan fizetjük ki tanárainkat, rendőreinket, köztisztviselőinket stb.?”, és erre azt mondtuk: „létrehozhatnak regionális alapokat, és mi pedig kidolgozzuk az úgynevezett hozzájárulási megállapodásokat, amely a tarifális akadályok megszűnésének nettó adóhatásával legalább egyenértékű pénzügyi forrás nyújtását jelenti, a veszteségek ellentételezésére, és ebből finanszírozhatják a közszolgáltatásokat stb.”.

Ez egy aszimmetrikus rendszer, egy átmeneti időszak. Mit csináltunk még? Általános mátrixokat dolgoztunk ki ezekkel az országokkal, kérésükre, mivel ők töltötték meg a megállapodásokat tartalommal. Mi ez a bürokratikus kifejezés? Az általános mátrix olyan terv, amely valamennyi projektre, ágazatra, és mindannak a lényegére kiterjed, amelyet kísérő intézkedésként szeretnének látni a piacok fokozatos megnyitása mellett, amennyiben úgy kívánják: technológia-átadás, megnövelt kapacitások, több szakértelem, infrastrukturális munkák, összekapcsolt rendszerek, vagy jobb hozzáférés, mindezek a szempontok.

Regionális gazdasági közösségenként készítettem finanszírozási memorandumot is. Ez egyfajta kötelezettségvállalás, papíron, számadatokkal, hogy vállaljuk az erőforrások EU általi rendelkezésre bocsátását. Az egyetlen dolog, amit nem tehetek, hogy megígérem nekik a tagállamok által Gleneagles-ben megígért pénzt. A tagállamok egymilliárd eurót ígértek, és ennek legalább felét Afrikának. Remélem, sikerül nekik. Ezt a pénzt 2010-től fizetik ki, kereskedelmi segélyként. Ez tehát többletpénz. Megdupláztuk az előbb említett regionális alapokat. Ez mind napirenden van.

Be kell vallanom, a legnagyobb aggodalmam a „gazdasági integráció”, mert úgy érzem, hogy a fejlesztési szempont tekintetében először is a gazdasági integráció az, amely lehetővé teszi a vagyon megteremtését, amely vagyont nyilvánvalóan szociális szolgáltatásokra lehet fordítani, és a jólét emberek közötti elterjesztésére. Igaz, hogy nagyon kicsit léptünk előre e tekintetben, az előbb említett okokból.

Ezért valószínűleg az elkövetkező egész évben a regionális EPA-k kérdését foguk tárgyalni a gazdasági integráció e dimenziójának megteremtése, fenntartása és megszilárdítása céljából. De bevallom, ez csak akkor fog bekövetkezni, ha mindent beleadtunk... Mindenre, amit tőlünk kértek, pozitív választ adtunk. Igaz volt ez a pénzügyi frontra, vagy mindenesetre a költségvetési határokon belül, valamint a technikai-jogi, az intézményi és még a politikai kérdésekre is. Ami szintén igaz, hogy, amikor a regionális integráció biztosításának megkísérléseként tárgyalnunk kell 2008-ban, nagyon meggyőzőnek kell lennünk, és meg kell, hogy legyenek az érveink. Ne aggódjanak, meghallgatjuk őket, odafigyelünk rájuk... Mindenképpen megteszem azt, ami tőlem telik, hogy aggodalmaikra, bizonytalanságaikra, kérdéseikre válaszoljak, hogy tényleg meg tudjuk nyugtatni őket. El kell mondanom azonban, hogy az egymilliárd eurós további összegen túl, amelynek felét Afrikára kell fordítani, nem igazán vannak további érveim. Meglátjuk, mi sül ki ebből.

Kicsit azért megbántva érzem magam, ha azt hallom, hogy zsaroljuk partnereinket. Soha nem zsaroltuk partnereinket azon egyszerű oknál fogva, hogy nem volt rá hatalmunk. Először is, soha nem tettem volna ilyet. Egyszerűen nem kényszeríthetjük a partnereinket arra, hogy megállapodásokat írjanak alá. Bocsássanak meg, de ez túlságosan leegyszerűsíti a dolgokat. Én látom az eredményt. Szívesen tájékoztatnám Önöket a már aláíró országok jelenlegi jogállásáról, hogy bizonyítsam, sokkal több ország van, amelyik aláírta, és amelyik megértette a mechanizmust.

Az utolsó kérdés, amely teljessé teszi a képet, az LDC-országok, amelyek az „Everything But Arms” kedvezményben részesülnek, és így teljesen és korlátlanul bejutnak piacainkra. Ebben az esetben megkérdezték tőlem, hogy mit veszíthetnek. Valójában semmit sem veszítenek, hanem lehetőséget kapnak, hogy részesüljenek a meglehetősen kedvezményes származási szabályok előnyeiben. Melyek ezek a meglehetősen kedvezményes származási szabályok? Jelenleg ahhoz, hogy egy terméket egy partnerállamból származónak lehessen tekintetni, legalább két feldolgozáson kell átmennie. Mostantól elég az egyszeri feldolgozás. Például az ő vizeikben fogott, ide behozott hal esetében ez elegendő. Ez egy feldolgozásnak minősül, ezért kvóta és vámmentesen hozható be a piacainkra. Ez tehát a nagy különbség. Ez jelentős lehetőségeket kínál, amelyekkel eddig nem élhettek.

Ezt el szerettem volna mondani Önöknek, és természetesen hajlandó leszek ezt megismételni, kérjék bármikor. Tegyenek fel kérdéseket, vagy küldjék el írásban. Ígérem, megpróbálok őszintén és teljes körűen válaszolni. Ha úgy tűnik, hogy kérdéseikre a válasz nem kielégítő vagy téves, boldogan beismerem, és kijavítom, ebben biztosak lehetnek. Mindig meghallgattam valamennyi kérdést, utánanéztem valamennyinek, és személyesen vállaltam részt. Nem kaptam még olyan kérdést, amelyre ne adtam volna pontos, konkrét és egyenes választ.

  Elnök. − A vitát lezárom.

Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)

  John Attard-Montalto (PSE), írásban. – Az európai és afrikai országok közötti csúcstalálkozóra december 8-án és 9-én került sor Lisszabonban, Portugáliában. Több, mint 70 állam- és kormányfő vett részt.

Málta hozzászólása az illegális bevándorlás kérdésére összpontosított.

Máltának az áll az érdekében, ha úgy tekintjük, hogy Afrikáért Európa felel. Az Afrikának nyújtott támogatás és az ottani beruházások azt jelentik, hogy e kontinensről kevesebben kényszerülnek országukat elhagyni a jobb élet reményében. A Máltába érkező illegális bevándorlók többsége Afrika Szaharától délre található részéről érkezik, és gazdasági bevándorló. A helyzet azonban romolhat, ha az általános preferenciális gazdasági megállapodások 2007. december 31-én hatályukat vesztik.

A legtöbb afrikai ország elutasította a „különleges partnerségi megállapodásra” irányuló javaslatot. Csak egyötödük írt alá ideiglenes megállapodásokat. Még ha a lejárat időpontját meg is hosszabbítjuk, minden országnak érdeke, hogy ideiglenes megállapodásokat írjon alá a „preferenciális megállapodások” lejártát követő negatív gazdasági hatások közömbösítésére.

Más Máltára érkező illegális bevándorlók politikai menekültek. A tény, hogy a dárfúri és zimbabwei emberi jogi kérdések nem kerültek be az eredeti napirendbe, nem jósol sok jót azok számára, akik továbbra is némán szenvednek.

  Richard Corbett (PSE), írásban. – Az Európai Tanácsnak Burmára kell fordítania a figyelmét, ahol a helyzet továbbra is borzalmas.

Az október 15-én elhatározott EU-szankciók a rendszer vezetői ellen, támogatóik ellen és mindazok ellen irányulnak, akik profitálnak e politikából, beleértve a kereskedelmi szankciókat azokban az ágazatokban – fa, ásványok, fémek, drágakövek –, amelyekből a rendszer bevételeinek többsége származik.

De vajon elegendő-e ez? Az Európai Tanácsnak értékelnie kell a helyzetet, és meg kell állapítania, hogy az EU milyen további intézkedéseket tehet annak érdekében, hogy Burmában valódi változás következzen be. Itt az idő további korlátozó intézkedések alkalmazására, beleértve az új beruházásokra vonatkozó tilalmat.

  Pedro Guerreiro (GUE/NGL), írásban. – (PT) Jóllehet túl korai meghatározni az EU–Afrika csúcstalálkozón hozott döntések hatásait, és bizonyos ellentmondások ellenére, az EU szabadkereskedelmi megállapodásainak (ismertebb nevükön gazdasági partnerségi megállapodásainak) afrikai országok általi elutasítását üdvözölni kell.

Némiképp ironikusan a gazdasági partnerségi megállapodásoknak az afrikai országok általi, az EU elfogadhatatlan nyomásgyakorlása és zsarolása ellenére bekövetkező elutasítása kiváló példa arra, hogy mi is végső soron a hírhedt, az EU által annyira magasztalt felelősségteljes kormányzás. Más szavakkal: egy adott ország meggyőződését és az iránti védekezését jelenti, hogy saját gazdasága felett ellenőrzést gyakorolhasson.

Véleményünk szerint a hatékony fejlesztési együttműködéshez tiszteletben kell tartani a nemzeti szuverenitást, a politikai és gazdasági függetlenséget, és az emberek azzal kapcsolatos jogát, hogy jelenükről és jövőjükről döntsenek, és saját országukat és fejlesztési projektjeiket meghatározzák és megépítsék. Ez az együttműködés összeegyeztethetetlen a kölcsönösség, a kizsákmányolás, az erőforrások elvonása és a politikai és gazdasági ellenőrzés többé-kevésbé rejtett célkitűzéseivel és elgondolásaival.

Elhangzott, hogy az EU–Afrika csúcstalálkozó új fejezetet nyitott. Ami minket illet, mi továbbra is szót emelünk azért, hogy az EU és nagyobb multinacionális vállalatai neokolonialista törekvései ne kerüljenek bele ebbe a fejezetbe.