Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2007. december 12., Szerda - Strasbourg

14. 2007.december 1., az AIDS elleni harc világnapja (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont a Bizottság nyilatkozata az AIDS elleni harc világnapjáról, amit 2007. december 1-én tartottak.

  Markos Kyprianou, a Bizottság tagja. − Tisztelt Elnök úr! Az Európai Parlamentben ismét alkalmunk van ennek a súlyos, egészséget fenyegető veszélynek a megvitatatására. Mindössze néhány hónapja lehetőségünk volt az egészséget fenyegető veszélyre vonatkozó közösségi cselekvési terv megvitatására. Aggodalmunk természetesen nemcsak az Európai Közösségre, de az egész világra is kiterjed.

Aggodalommal tölt el a fertőzések számának növekedése, a HIV-et magukban hordozó és azzal együttélő emberek száma a világban, ez a 33 millió embert érintő szám túlságosan magas. A kérdés globális megoldása érdekében, lépéseket kell tennünk az Európai Unión belül, de koordinálnunk kell a többi, EU-n kívüli nemzetközi szereplővel is. Ez összhangban áll az Európai Közösség új egészségügyi stratégiájával, ami globális szerepet szán az Európai Uniónak az egészségügy területén.

Azok a területek, amelyekre összpontosíthatunk: először is a fertőzés megelőzése – és ez nagyon fontos. Ugyanakkor, biztosítani kell szükség esetén a vizsgálatokhoz való hozzáférést, a kezelést és az ápolást. Mindezek megvalósítása érekében szükség van a tudatosság növelésére, ez egy nagyon fontos szempont, amiben komoly lemaradásunk van –hamarosan vissza fogok erre térni. És itt van a szociális megbélyegzés is. Ez az egyik leginkább aggodalomra okot adó terület, bizonyos értelemben ördögi körként működik, mivel szociális megbélyegzéstől tartva az emberek nem vizsgáltatják meg magukat, és nem tudják meg, hogy fertőzöttek-e, aminek következtében másokat is megfertőzhetnek. Nem kezeltetik és nem vizsgáltatják meg magukat, viselve ennek minden negatív következményét. Ez leginkább a fiatalok körében ad aggodalomra okot és ez jelenti legfőbb aggodalmunkat és célkitűzésünk tárgyát.

Tanulmányaink és közvéleménykutatásaink arról tanúskodnak, hogy a fiatalok körében teljes a tájékozatlanság – mondhatnánk teljes a tudatlanság az egészséget fenyegető veszélyekkel kapcsolatban. Fontos, hogy kiegyensúlyozott módon – olyan módon, amely egyrészről információval szolgál, másrészről azonban sem pánikot nem kelt, sem megnyugvásra nem ad okot – rámutassunk arra, hogy ez egy komoly betegség, amire nincs gyógymód, de az emberek vigyázhatnak magukra – és meg lehet nekik mutatni, hogyan tehetik ezt – és nem kell félniük a betegségben szenvedő vagy megfertőzött polgártársaiktól.

Az Eurobarométer-felmérés két szélsőséges példát is hozott. Egyes fiatalok úgy vélik, hogy nincs miért aggódniuk: bevesznek egy kis antibiotikumot és már el is múlt. Mások úgy gondolják, hogy elég hozzáérni egy fertőzött emberhez, egy pohárból inni vele vagy akár csókolózni vele, és máris megfertőződtek. Két szélsőséges véleményt látunk az egészséget fenyegető veszéllyel kapcsolatban, de egyik sem kontrollálja hatékonyan a betegség terjedését és a további megfertőződést.

Az AIDS Világnapja egy fontos nap, vitára és figyelemfelkeltésre kínál lehetőséget, de nem szabad erre az egyre napra korlátozni magunkat, ezért örülök annak, hogy legalább az Európai Unió keretei között rendszeresen megvitatjuk ezeket a kérdéseket. Amikor fiatalokról van szó, emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a 80-as évek során egy nagyon aktív, hatékony és agresszív kampányt folytattunk, amivel sikerült a figyelmet felkelteni, de aztán leálltunk és megfeledkeztünk arról, hogy a fiatal nemzedék, a fiatalok új nemzedéke a kampányok végét követően szexuálisan aktívvá vált. Ami azt illeti, közülük néhányan pont a kampány vége előtt születtek, így a 80-as évek figyelemfelkeltő kezdeményezéseit nem ismerhették meg és ezzel magyarázhatók az említett fejlemények. Tudjuk, hogy egyszerű üzenetek, egyszerű módszerek, egyes szerepekről kialakult képek segítségével, hírességek és véleményformálók jó példamutatásával és a helyzet elmagyarázásával sikerülhet felkelteni a figyelmet.

Idei kezdeményezésünkben javasoltuk az Európai Unió egészségügyi minisztereinek, hogy mindannyian egyszerre, az AIDS elleni Világnapon látogassunk el iskolákba és vitassuk meg a fiatalokkal ezeket a kérdéseket, hogy lássuk, ők mit tudnak, hogy elmondjuk nekik, amit mi tudunk, és hogy kicseréljük gondolatainkat. A visszajelzés pozitív volt, a tagállamok minisztereinek több mint a fele ennek megfelelően járt el.

Elmentünk az iskolákba – magam is elmentem – és ez felnyitotta a szemünket: – a fiatalokkal folytatott viták és beszélgetések, annak megértése, hogy mit tudnak és mit nem tudnak erről a betegségről és néhány gyakorlati problémáról. Tudják például, hogy az óvszer használata a legjobb védekezési mód, de ugyanakkor, tudnak hozzájutni? Túlságosan zavarban vannak vagy túlságosan aggódnak vagy túl szégyenlősek. A gyakorlati megvalósítással kapcsolatban látunk néhány olyan problémát, amit sohasem gondoltunk volna problémának, nem gondoltuk volna, hogy Európában ezzel foglalkoznunk kell. De ezek a problémák még mindig léteznek.

Mivel a fiatalokhoz, a számukra érthető nyelven akarunk szólni, a Bizottság idén kezdeményezte a HIV fertőzés megelőzésével foglalkozó televíziós rövidfilm elkészítését, amit a legjobbnak ítélt győztes pályázó, egy lengyel diák nyert el, egy fiatalok számára kiírt verseny keretében. Elkészítettük, számos TV csatorna közvetítette és az iskolai látogatások során is felhasználtuk. Ez egy fontos stratégia, amit követnünk kell: olyan nyelven kell szólnunk a fiatalokhoz, ami érthető számukra.

Mint ahogy korábban is mondtam, a HIV-ből és AIDS-ből fakadó kihívások az Európai Unió határain kívül is léteznek. Igaz hogy világszerte kedvező előrelépés történt, elsősorban az alacsony és a közepes jövedelmű országok esetében, a HIV-vel kapcsolatos szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén. Jelenleg ezekben az országokban él a HIV-fertőzöttek 95%-a.

Az ezeknek az országoknak nyújtott nemzetközi pénzügyi támogatás példátlan méreteket öltő növekedésének köszönhetően, a kezelésben részesülők száma jelentősen megnőtt, 2001-ben 100 000 főt, míg 2007-ben 2,5 millió főt kezeltek. Ezek megnyerő adatok, de ennek ellenére ezekben az országokban az ARV-kezelésre rászorultak több mint 70%-a vagy nem kapja meg a kezelést vagy nem hozzáférhető számára. Ez mutatja, hogy még hosszú utat kell megtennünk.

Az európai lépéseket a legkülönbözőbb, helyi és globális szintű pénzügyi eszközökkel finanszírozzák, ilyen például a globális alap. A köz és magánszféra partnerségén keresztül egyéb finanszírozási mechanizmusok is léteznek. Az előrelépés ezekkel a nemzetközi közösségekkel együtt tett közös erőfeszítéseknek köszönhető, de még hosszú utat kell megtennünk és ehhez az európai intézmények közötti szoros együttműködésre van szükség.

Mint ahogy az elején is említettem, az alapvető célunk az új HIV-fertőzöttek számának csökkentése és a lehető legjobb megoldások kidolgozása a már HIV-vel/AIDS-szel élők támogatására, kezelésére és a velük való törődésre. Ezért még egyszer kihangsúlyozom: a megbélyegzés – a szociális kirekesztés, a betegséggel és a betegségben szenvedő illetve a betegség által érintett emberek megkülönböztetése elleni harc nagyon fontos, mert ha nem harcolunk ellene, sohasem leszünk képesek megoldani a helyzetet. Hogy képesek legyünk erre, figyelemfelkeltő és még annál is figyelemfelkeltőbb kampányokra van szükség.

Ezért lett az Európai Bizottság AIDS-szel szembeni fellépésének mottója „Emlékezz rám”, mert ez egy olyan betegség, legalábbis olyanná vált, amiről minden szinten megfeledkeznek. Most újra a legfontosabb kérdések között fogjuk szerepeltetni, ez azonban nemcsak az állampolgároknak szól, emlékeztetve őket a betegség létezésére, de a döntéshozóknak is, hogy a kérdést ők is a politikai napirendjük prioritásai között szerepeltessék és megtegyenek minden szükséges lépést.

  John Bowis, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. –, Tisztelt Elnök úr! Rengeteg még a teendő. Hadd kezdjem azzal, amit a biztos úr beszédében kiemelt, a gyermekekre gyakorolt hatással, mert természetesen az egyik ez évi kampány, a Mentsük meg a Gyermekeket az AIDS-től. Tudjuk, hogy minden nap minden egyes percében egy HIV-fertőzött gyermek születik, tudjuk, hogy a világon 2,3 millió HIV-fertőzött gyermek él tudjuk, hogy az antiretroviális kezelésre szoruló minden 10 gyermek közül csak egy részesül kezelésben, a kezelés hiánya miatt a csecsemők hozzávetőleg egyharmada élete első évében és fele a második születésnapjáig meghal. Tudjuk, hogy 15,2 millió 18 év alatti gyermek egy vagy mindkét szülője AIDS-ben hal meg és tudjuk, hogy 2010-re – arra a bűvös évre – több mint 20 millió gyermek marad árván AIDS miatt.

Ez a gyermekek története, ez a gyermekekre vonatkozó kihívás, de természetesen ez a történet a felnőttekről is szól. Ismerjük a diagnosztizált emberek és HIV-fertőzöttek számát a különböző országokban: mindegyik emelkedést mutat és ismerjük az ijesztő statisztikát, miszerint háromból egy ember nem tudja, hogy fertőzött.

Ez jelenti a kihívást, de léteznek specifikus kihívások is, amelyeket ebben az évben véleményem szerint kiemelt helyen kell kezelni, ezek közül néhányra már utalt a biztos úr. Az elmúlt öt évben az alapismeretek szintje visszaesett, a nyilvánosság kevésbé tudatossá vált. Egyre több a homály és a félreértés. Ötből egy ember nem tudja, hogy a HIV terjedhet óvszer nélküli szexen keresztül. A szexuálisan aktív emberek kevesebb mint fele használ rendszeresen óvszert új szexuális partnernél.

Tudjuk, hogy 1997 óta a diagnosztizált emberek száma megháromszorozódott, tudjuk, hogy növekszik a kockázatvállaló szexuális viselkedések száma, és tudjuk, hogy a HIV miatti elhalálozások egynegyede a késői diagnosztizálás következménye, aminek egyharmada azonban megelőzhető lenne. És különösképpen tudjuk, hogy azok az elutasított menedékjogot kérők, akik HIV-fertőzöttek, az esetek többségében nem jogosultak ingyenes HIV-kezelésre, így nem jutnak életmentő ellátáshoz, ezért továbbra is együttélnek a HIV-vel és megfertőznek másokat. Azt is tudjuk, hogy a férfi börtönlakók között a HIV-fertőzöttek aránya 15-ször nagyobb, mint a népesség más köreiben.

Tudjuk mindezt és ismerjük a biztató jeleket, kutatásokat. A közelmúltban, Ruandában saját szememmel láttam a kutatásokat, a folyamatban lévő klinikai kísérleteket és annak szükségességét, hogy az afrikaiak számára helyben végezzenek kísérleteket oltóanyagok előállítására.

Mindez igazán sürgős, 2010 a célév, és 2010 mindjárt itt van. Biztos úr! Ön is és én is, a hivatali időnk végéhez közeledünk. Nem akarom, hogy e mögé a tény mögé bújjunk és az utódainkra hagyjuk a feladatot. Szeretném, ha 2009-ben, amikor feltehetően mindkettőnk szolgálati jogviszonya megszűnik, azt mondhatnánk, legalább ezt az ígéretünket teljesítettük.

  Jan Marinus Wiersma, a PSE képviselőcsoport nevében. – (NL) Dicséret illeti a Bizottságot azokért az erőfeszítésekért, amelyeket a biztos úr az imént vázolt. Az AIDS elleni küzdelem világnapját és a betegség leküzdésében vállalt közös felelősségünket kívánom a mai napon kihangsúlyozni. Mert egy katasztrófa van kibontakozóban világszerte, egy katasztrófa, ami nem kapja meg neki járó figyelmet.

A képviselőcsoportom ezért üdvözli a ma, itt Strasbourgban megtartott vitát. Az adatok magukért beszélnek. Világszerte 33 millió ember szenved kifejlett AIDS-ben vagy HIV-pozitív és összesen 25 millió ember halt meg ebben a betegségben világszerte.

De sokan úgy tesznek, mintha az AIDS nem is létezne. Mivel az AIDS-et a szexhez kötik, ezért inkább nem beszélnek róla. És ez megnehezíti – ahogy a biztos úr is mondta – az emberek AIDS-szel kapcsolatos felvilágosítását. Napjaink fiatal nemzedéke nagy árat fizet ezért. Az új HIV-fertőzöttek fele 25 év alatti. Ez alatt az idő alatt, amíg ezt elmondom, további hat fiatal fertőződik és három gyermek hal meg AIDS-ben. Egy olyan nemzedékről beszélünk itt, amely nem ismer AIDS nélküli világot.

A katasztrófa nem korlátozódik kizárólag Afrikára. Az elmúlt években, Európában és Közép-Ázsiában a fertőzöttek száma 1,25-ről 2,4 millióra kétszereződött. Ideje, hogy az Európai Unió tegyen valamit. Ez a szörnyű kór, amely világszerte több millió ember és család életét tette tönkre, megelőzhető. Az AIDS ellen lehet küzdeni hatékony tájékoztatással, az óvszerekhez való könnyebb hozzáféréssel és elérhető gyógyszerekkel.

A biztos úr helyesen mutat rá arra, hogy mi tettük lehetővé, hogy az AIDS egy olyan betegség legyen a saját kontinensünkön, amiről megfeledkeztünk. A mai európai fiatalok még nem éltek az 1990-es évek nagy figyelemfelkeltő kampányai idején. Energikusan kell fellépnünk, ha nem akarjuk, hogy kicsússzanak a kezünk közül a dolgok.

Ezért részben szimbolikus lépésként, részben pedig mert valóban fontos kezdeményezésnek tartjuk, a képviselőcsoportom múlt hónapban elindított egy kampányt, amely az óvszerek adójának 5%-ra való csökkentését javasolja Európa-szerte. Az a tény, hogy az óvszerek ÁFA tartalma jelentősen eltér – egyes országokban akár 25%-ot is elér – azt mutatja, hogy nem közös megközelítéssel viszonyulunk ehhez a közös problémához vagy legalábbis nem teszünk érte eleget.

A portugál elnökség erőteljesen támogatja a kampányunkat, és Kovács biztos úr pozitív hozzáállására is számítunk, amikor majd jövő év végén megnyitja az európai ÁFA rendszer vitáját.

  Holger Krahmer, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt Elnök úr, Biztos úr! Hölgyeim és uraim! „Örökre a tied, AIDS” állt azon a plakáton, amit az AIDS elleni világnapon olvastam, amire körülbelül két héttel ezelőtt került sor. Ennek az volt az üzenete, hogy az AIDS kezelhető, de nem gyógyítható. Sokan, elsősorban a fiatalok, megfeledkeznek erről vagy úgy döntenek, hogy nem vesznek róla tudomást. A fertőzöttek számaránya, amire a korábbi felszólalók is utaltak, önmagáért beszél. Az oktatás az egyetlen módja a HIV és az AIDS megelőzésének, és megelégedettséggel veszem tudomásul, hogy a Bizottság is osztja ezt a nézetet.

Az oktatás azonban nem korlátozódhat kizárólag a plakátkampányokra és a miniszterek iskolalátogatásaira. Ezek csak rövid ideig fenntartható érdeklődést váltanak ki, lehet, hogy a média figyelmét és magukra vonják, de nem módosítják a viselkedési mintákat, főleg a fiatalokét nem.

Az AIDS és a HIV valaha a valóságos élet horrortörténeteként szerepelt a sajtóban. Sokan nem érezték magukat biztonságban és sokan féltek, mert senki sem tudta, hogy a vírus valójában mennyire veszélyes. Nem kívánok visszatérni azokhoz a napokhoz, de azáltal, hogy a HIV/AIDS az élet elkerülhetetlen velejárójává vált, és a kezelések is biztonságosabbá váltak, a probléma már automatikusan nem vált ki ugyanakkora nyilvános érdeklődést.

Sokan megszokták ezeket az üzeneteket, sőt egyeseknek már elegük van az üzenetek meghallgatásából és megnézéséből. Ez irracionális, azonban tény. Az oktatásnak igazodnia kell ezekhez a megváltozott körülményekhez. Az oktatást úgy kell alakítani, hogy elérje és megragadja az emberek figyelmét, specifikus célcsoportokhoz személyre szabott, számukra érthető üzeneteket kell megfogalmazni. Vannak fiatalok, akik félreértelmezik a HIV-et és jelentéktelen veszélynek tekintik, ezért különösen fontos, hogy velük saját terepükön foglalkozzunk és rávegyük őket a fertőzés következményeinek végiggondolására.

Még mindig sokan gondolnak a következményekre, de sajnos túl későn kezdenek el gondolni rá, nevezetesen akkor, amikor az orvos vagy a szociális munkás tudatja velük, hogy pozitív lett a teszteredményük. Ezáltal a betegség, ami addig csak egy homályos és távoli fogalom volt, hirtelen nagyon valóságossá válik. Csak akkor tudunk bármilyen eredményt is elérni, ha sikerül rávenni az embereket, hogy azelőtt gondoljanak a HIV-re, mielőtt még nem túl késő.

Türelmes és hosszú távú erőfeszítésekre lesz szükség a cél megvalósításához. Helyeket, szolgáltatásokat és projekteket kell kialakítani a célcsoportok számára – minél differenciáltabbak és minél inkább a személyes tapasztalatokból indulnak ki, annál jobbak lesznek. A szervezett AIDS jótékonysági kezdeményezések – mint a németországi AIDS-Hilfe civil szervezetek – továbbra is fontos szerepet játszhatnak e tekintetben, amennyiben képesek felnőni ehhez az új kihíváshoz. Sajnálatos módon ez azonban nem mindenhol teljesül.

Azoknak, akik ma HIV-fertőzöttek, jó esélyük van egy hosszú életre, legalább is Nyugat-Európában. A világ más pontjain – mint például Afrikában – más a helyzet. A mi kényelmes helyzetünk azonban nem adhat elégedettségre okot.

  Vittorio Agnoletto, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (IT) Tisztelt Elnök úr! Hölgyeim és uraim! Orvos vagyok, és húsz éve foglalkozom az AIDS-szel, őszintén meg kell mondanom, hogy sokkal részletesebb és pragmatikusabb javaslatot vártam volna a Bizottságtól. Az Európai Unióban leginkább a szexuális kapcsolatokon keresztül terjed az AIDS. Hogy még konkrétabb legyek:

1) Szorgalmazza-e a Bizottság a tagállamoknál, hogy szexuális oktatóórákat szervezzenek az iskolákban?

2) Szorgalmazza-e a tagállamoknál az óvszerárak szabályozásának bevezetését, ami jelenleg az egyetlen ismert módszer a nemi úton való terjedés megakadályozására?

Európában, a másik fő utat, elsősorban a kábítószer fogyasztók körében, az intravénás módon való terjedés jelenti. Mit tesz a Bizottság annak érdekében, hogy a tagállamok kárcsökkentő stratégiákat állítsanak fel, ami az egyetlen útja az intravénás módon való terjedés csökkentésének azok körében, akik képtelenek, nem tudnak vagy nem akarnak felhagyni a kábítószer fogyasztásával?

Ami a világ többi részét illeti, elvártam volna a Bizottságtól, hogy idejöjjön és elmondja nekünk: a Parlamenttel kialakult nyolc hónapos patthelyzet után látjuk, hogy a Parlament a TRIPS-egyezmény 6. cikk módosítására szavazott és miközben ez semmilyen módosításhoz sem vezetett, a Bizottság elkötelezetten harcol a WTO szabályok módosításáért. A jelenlegi TRIP szabályok lehetővé teszik, hogy a multinacionális cégek húsz évig ne adjanak ki szabadalmakat, aminek az a következménye, hogy ezek a gyógyszerek nem jutnak el Afrikába. Erről semmit sem hallottunk! Ha nem változtatják meg ezeket a szabályokat, akkor, amikor Afrikáról beszélünk, az nem lesz más, mint pusztába kiáltott szó!

Végezetül, hogyan lehetséges, hogy miközben mindenki az AIDS elleni harcról beszél, Ön, Mandelson biztos úr, leveleket ír a thaiföldi kormánynak, amelyekben arra kéri, hogy ne fogadjon el olyan törvényeket, amelyek engedélyezik generikus gyógyszerkészítmények forgalmazását, és amelyekben támogatott és megnevezett a Sanofi-Avensishez hasonló gyógyszergyártókat? Véleményem szerint a Bizottság nem hagyhatja ezt szó nélkül!

  Françoise Grossetête (PPE-DE) . – (FR) Tisztelt Elnök úr! Igen, az AIDS túl sok áldozatot követelt – túlságosan is sokat. Tragikus módon, sok gyermek még születése előtt megfertőződik. Hallottuk a számokat, ijesztőek, és most nem kívánom újra felsorolni azokat.

Sajnálatos, hogy az AIDS nemcsak az EU tagállamokban, de a nem-tagállamokban is terjed. Ahhoz, hogy leküzdjük ezt a járványhullámot, alapvető fontossága van a megelőző lépéseknek, a még több kezelésnek, törődésnek és támogatás biztosításának, valamint az erőfeszítésekhez nélkülözhetetlen partnerség összekovácsolásának. A megelőzés mellett javítani kell a tájékoztatáson, és könnyebbé kell tenni az emberek számára a tanácsokhoz, a kezeléshez és a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Mérsékelnünk kell a betegség negatív hatásait – az egyik legszomorúbb az, hogy ez egy tabu körülmény, amiről az emberek nem mernek szabadon beszélni. Annak érdekében, hogy mindezt megvalósítsuk, mobilizálnunk kell a rendelkezésre álló erőforrásokat, koncentrálnunk kell a kutatásra, továbbá erőfeszítéseink összehangolására és a specifikus projektek finanszírozására van szükség. Csak abban az esetben tudjuk számottevő mértékben és tartósan elősegíteni a járvány megállítását, ha minden érintett fél konstruktív partnerségben működik együtt.

Az egyik megdöbbentő dolog az a tény, hogy a mai európai fiatalok sohasem találkoztak olyan megelőző kampányokkal, mint amilyenekre az 1980-as években került sor. Az európai társadalmaknak ezen a téren, felelősséget kell magukra vállalniuk és a HIV-vel és AIDS-szel kapcsolatos alapvető információkat, el kell a fiatalokhoz juttatniuk. A fiatalok körében végzett legújabb felmérések, a betegséggel kapcsolatos megdöbbentő tudatlansági szintről árulkodnak. A „régi” EU-tagállamok ifjúságának 54%-a úgy gondolja, hogy a betegséget el lehet kapni, ha egy fertőzött ember poharából iszunk. Ez is mutatja, hogy milyen fontos a tisztánlátás javítása és a megelőzésre és az óvszerhasználatra vonatkozó tájékoztatásba való befektetés. Az óvszerek árának kérdésével is foglalkozni kell. A felmérés megállapításai megmutatják, hogy nem lanyhulhatnak erőfeszítéseink; nem hunyhatunk szemet valami felett, ami már nem egy „új” betegség. A tudatosság növeléséhez jobb üzeneteket kell küldenünk – a közönségre szabott üzeneteket. Ezen a téren is folyamatos erőfeszítéseket teszünk. Az üzeneteinknek naprakészebbnek kell lenniük, és valódi hatást kell a fiatalokra gyakorolniuk. Egészen a közelmúltig, elsősorban etikai okokból, a beteg döntésére bízták annak eldöntését, hogy igénybe vesz-e tanácsadást vagy hogy kér-e AIDS-tesztet. Visszatekintve, ezzel a megközelítéssel kapcsolatban ma két problémát ismerünk: először, a szolgáltatások elérhetősége silány volt és másodszor, az emberek féltek a megbélyegzéstől és a hátrányos megkülönböztetéstől. Az alacsony jövedelmű országokban, a vizsgálatok önkéntességen alapuló rendszere, komoly akadályt jelent az AIDS országos járványának leküzdésében. Hogyan várható el hátrányos helyzetű, alacsony képzettségű emberektől, hogy megfelelő tájékozottságon alapuló jóváhagyásukat adják? Hogyan várható el egy embertől, aki még sohasem hallott a HIV-ről, hogy hozzájáruljon a HIV-teszthez?

És milyen előnye származhat egy embernek egy HIV-tesztből egy olyan országban, amiben nincs szociális védelmi rendszer? A közelmúltban végzett felmérések szerint a Szaharától délre fekvő afrikai területeken a férfiak mindössze 12%-án és a nők 10%-án végeztek eredményt is kimutató tesztet. Ez a betegség egy létező fenyegetést jelent, amivel szemben továbbra is elővigyázatosnak kell lennünk!

  Pierre Schapira (PSE) . – (FR) Tisztelt Elnök úr! Hölgyeim és uraim! Az AIDS továbbra is a 21. század egyik legnagyobb pestise marad, mindazoknak a rendkívüli erőfeszítéseknek az ellenére, amit az elmúlt 20 év során a nemzetközi közösség a leküzdésére tett, jóllehet voltak kissé erőtlenebb időszakok is.

A 2000. szeptemberében elfogadott ENSZ millenniumi fejlesztési célok listáján szereplő 6. pontjában az áll, hogy 2015-ig meg kell állítani és meg kell kezdeni az AIDS elterjedésének visszafordítását. A fejlődő országok jelenlegi helyzete azonban – elsősorban Afrikában, ahol még mindig emelkedik az AIDS-ben elhunytak száma – megköveteli, hogy megkétszerezzük erőfeszítéseinket, amennyiben meg akarjuk valósítani ezt a célkitűzést.

Az európai intézkedések több lehetséges irányban is folytatódhatnak. Először is, megerősíthetjük az együttműködési megállapodásokat, elsősorban a déli féltekének helyi hatóságaival, mert csakis helyi szinten lehet tartós megoldásokat találni, ez vonatkozik a szenvedők ápolására, a betegség megelőzéséra, a gyógyszerellátásra, információs és megelőző kampányok folytatására, valamint a helyi lakosok igényeit szem előtt tartó egészségügyi szolgáltatások működtetésére.

Másodszor, megoldási módokat kell keresnünk az egészségügyi szakemberhiánnyal küzdő alacsony jövedelmű országok számára. Ezen a területen, Európának olyan gyakorlati és megfelelően finanszírozott programokkal kell megjelennie, amelyek lehetővé teszik az egészségügyi szakemberek számára, hogy saját hazájukban megfelelő körülmények és struktúrák között, megfelelő felszereltséggel és gyógyszerekkel tudják folytatni azt a munkát, amire kiképezték őket.

Végezetül, az AIDS elleni hosszú távú küzdelemhez olyan szilárd kötelezettségvállalásra lesz szükség, amely a fejlődő országokban biztosítja a betegek számára a szükséges gyógyszerekhez megfizethető áron való hozzáférést. Mivel a déli féltekének sok AIDS-es betegében már kifejlődött az eddig használt első generációs gyógyszerekkel szembeni ellenállás, nélkülözhetetlen, hogy az alacsony jövedelmű fejlődő országokban is rendelkezésre álljanak a generikus formában létező legújabb kezelések. Emiatt kifejezetten a biztos urat kérem annak biztosítására, hogy a jelenleg folyó kétoldalú és regionális megállapodások – különösen a gazdasági partnerségi megállapodások – ne tartalmazzanak olyan rendelkezéseket, amelyek a déli félteke országai számára megnehezíthetik a TRIPS-egyezmény és a 2001. évi dohai nyilatkozat AIDS-es betegek védelmét szolgáló rugalmas rendelkezéseinek alkalmazását.

Nincs több mondanivalóm. Az az elfogadhatatlan helyzet, hogy évente több millió ember hal meg AIDS-ben megköveteli, hogy az Európai Unió szembenézzen saját felelősségével. Lejárt a beszéd és eljött a munka ideje.

  Markos Kyprianou, a Bizottság tagja. − Tisztelt Elnök úr! Rövid leszek, tudom, hogy sürget minket az idő.

Csak három vagy négy megjegyzést szeretnék tenni. Először is, ez az a probléma, ami a teljes népességet érinti és ez az az üzenet, amit tolmácsolni szeretnénk. Már nem arról van szó, hogy vannak veszélyeztetett csoportok és többieknek nincs miért aggódniuk: ez a kérdés már a teljes népességet érinti – fiatalokat és nőket is. Fel kell hívnunk erre a figyelmet, és el kell juttatnunk a politikai üzenetét is.

Elsősorban – mivel említésre került – a bevándorlók kérdésének esetében kell sajátos megközelítést alkalmaznunk. A portugál elnökség, elnökségi ideje alatt, témái között szerepeltette az egészségügy és bevándorlás kérdését. A kezeléshez való hozzáférés, a bevándorlók – még a papírokkal nem rendelkezőknek is – megvizsgálása, kezelése és egészségügyi ellátása egy fontos szempont. Ezt a témát nemcsak az ő védelmük és az emberi jogi vonatkozása –ami természetesen prioritást élvez – miatt tárgyaljuk, de a társadalom egészének védelme miatt is.

A felmerült kérdések – mint a kábítószerfüggők tűcseréje, az óvszer használatának támogatása, a szexuális felvilágosítás az iskolákban, a börtönben meglévő problémák – mind részét képezik a tagállamokkal és a civil társadalommal folytatott vitáinknak. Van egy ún.„gondolattárunk”, ahol minden érintett: beszélgetéseket folytathat és kifejtheti leghasznosabb tapasztalatait és élményeit. Természetesen tisztában vagyunk az Európai Unióban azzal, hogy nincs hatáskörünk: a tagállamok felelőssége ezeknek a politikáknak a végrehajtása. Ezért politikai szinten felhívjuk a figyelmet, technikai szinten vitákat folytatunk, de végső soron az egyedi kezdeményezések a tagállamok felelőssége.

Az Agnoletto úr által felvetett másik témát illetően, nagy érdeklődéssel vettem tudomásul a TRIPS kérdésével kapcsolatos megjegyzéseket. Tudomásul vettem ezt és azt a hatást, amit a TRIPS a fejlődő országokban a gyógyszerek hozzáférhetőségének területén elérhetne. Illetve tudomásul vettem minden más általa felvetett kérdést, ami az Európán kívüli országokhoz való viszonyunkat érintette. Fel fogom vetni ezeket a témákat azoknál a kollégáimnak, akik felelősek ezekért a területekért és tájékoztatni fogom őket a tisztelt képviselő által felvetett kérdésekről.

Végül, ami az ARV-hez való Európai Unión belüli hozzáférés kérdését illeti – remélhetőleg, később más területekre is kiterjeszthetjük – hathatósan támogatjuk a német elnökségnek a brémai konferencia szellemében tett kezdeményezését – vagyis az olcsó és megfizethető ARV-kezeléshez való hozzáférés biztosítását minden beteg és rászorult számára. Bulgáriával már megvan az első sikertörténetünk, ha egyáltalán ez annak nevezhető. Az elnökségben is napirenden fogjuk tartani a Bizottság segítségével a kérdést és amint kialakult a modell, lehetőség nyílik a megközelítés Európai Unión kívüli alkalmazására is. Ezt a célt mindig szem előtt tartjuk.

Szeretném még egyszer megköszönni a képviselőknek ezt a nagyon érdekes vitát és minden felvetett kérdést tudomásul vettem.

  Elnök. − A vitát lezárom.