Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. január 30., Szerda - Brüsszel

17. A gázai helyzet (vita)

  Elnök. − Következő napirendi pontként hallgassuk meg a gázai helyzetről szóló nyilatkozatokat a közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő és a Bizottság részéről.

  Javier Solana, az EU főképviselője a KKBP területén. − (ES) Köszönöm, Elnök úr, hogy átadja nekem a szót a most kezdődő fontos vitában.

Elnök úr, az elmúlt hetekben és napokban kibontakozott tragikus eseményekről nyitunk most vitát: a gázai kérdésről, a Gáza és Egyiptom közötti határ kérdéséről, valamint a Gáza és Izrael közötti határátkelőkről.

Az elmúlt napokban tragikus következményeknek lehettünk szemtanúi: a humanitárius helyzet meredeken romlott, és még a biztonsági helyzet is lényegesen rosszabbodott.

Úgy vélem, a mai vita alkalmával arról kellene tárgyalnunk, hogyan tudunk hozzájárulni a problémák megoldásához.

A korábbi problémákról ebben a Házban már sok vita folyt, ezért szerintem ma azt kellene megvizsgálnunk, hogy mi az Európai Unióban hozzá tudunk-e járulni ennek a fontos kérdésnek a rendezéséhez (mivel ez az annapolis-i konferenciára és a békefolyamatra is kihat).

Szeretném ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy mi az Európai Unióban következetesen a határátkelők megnyitására és a személyek és áruk szabad mozgásának biztosítására szólítottunk fel, biztonsági garanciák mellett, és nemcsak a humanitárius segélyhez szükséges áruk, hanem mindazok esetében, amelyek segíthetik a régió, pontosabban szólva Ciszjordánia és Gáza gazdasági fejlődését.

Ha nincs meg ez a három alapvető elem – a politikai fejlődés, a gazdasági fejlődés és a helyzet megváltozása a helyszínen –, nagyon nehéz lesz előrelépnünk. A felsorolt három területen előrehaladásra van szükség, és ennek az előrehaladásnak mindhárom területen egyidejűleg kellene megtörténnie.

Mit tehetünk mi, európaiak?

Az új helyzet kialakulása óta folyamatosan kapcsolatban voltunk a fő szereplőkkel.

Mint tudják, vasárnap az Arab Liga fontos ülést tartott, ahol valamennyi kérdés felmerült, egyúttal törekedtek egy megoldási képlet kidolgozására: egy olyan képletre, amely nem mozdul el túlságosan attól, amelyet Fajed miniszter hetekkel ezelőtt az Európai Tanács elé terjesztett, és amelyet vasárnap az Arab Liga csúcstalálkozóján, illetve az Arab Liga miniszteri ülésén megismételt: módot kell találni a határok feletti ellenőrzés visszaszerzésére, hogy a Palesztin Hatóság felelhessen értük.

Ha ez megtörténne, akkor az Európai Unió szerintem ismét felvethetné Rafah kérdését, pontosan úgy, ahogy 2005-ben tettük.

Mint tudják, fizikailag most nem vagyunk ott jelen; hívásra bármikor bevethetőek vagyunk, de aktuálisan nem vagyunk jelen; a határon azóta nem vagyunk jelen, amióta Gáza a Hamasz ellenőrzése alá került, mivel nem kaptunk rá engedélyt.

Úgy vélem, azt kellene tennünk, hogy az Európai Tanácsban hátfőn lezajlott vitának és a tanácsi állásfoglalásoknak megfelelően járunk el, mivel szerintem a hétfői állásfoglalások nagyon jól sikerültek, és biztosítanak egyfajta iránymutatást, amelyet a felek mindegyike üdvözölt: Egyiptom, a palesztinok és Izrael.

Ezért úgy vélem, jó úton járunk. Most azt kell tennünk, hogy kidolgozzuk, hogyan biztosítsuk, hogy az az út, amelyen a tanácsi állásfoglalásoknak megfelelően elindulunk, hamar valósággá válhasson.

Az ott tapasztalt emberi szenvedés rettenetes, akárcsak az Izrael déli részén látott emberi szenvedés, mivel ez a terület is tűz alá került az Észak-Gázából indított rakéták révén, amelyek a saját embereik ellen irányulnak – ez az a tényező, ami a stabilitást voltaképpen lehetetlenné teszi.

Ha mindezekre a kérdésekre kiterjedő csomagot tudnánk összeállítani, Al-Haram ash-Sharif kiszabadítását is beleértve, mivel a helyzet stabilizálásához ezt is szerepeltetnünk kell, talán együtt tudnánk működni a helyzet rendezése érdekében, amit én nagyon szeretnék.

Mint már mondtam, a legfontosabb szereplőkkel állandó kapcsolatban vagyok. Amint véget érnek a ma kezdődött munkaülések a palesztinok és az egyiptomiak között, Egyiptomba utazom. Holnap vagy holnapután már ott leszek, így én is részt tudok venni és fel tudom vázolni, hogy az Európai Unió milyen formában tudna hozzájárulni a megoldáshoz.

Őszintén hiszem, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha vissza tudnánk térni egy általánosabb helyzethez, amelyben a Palesztin Hatóság gyakorolná a határellenőrzést, és megvalósulna a személyek és az áruk szabad mozgása, nemcsak a humanitárius segélyhez, hanem a gazdasági fejlődéshez és a kereskedelemhez szükséges áruké is, mivel erre szükség van a tényleges előrehaladáshoz.

Hölgyeim és uraim, úgy vélem, nagyon nehéz helyzet előtt állunk, mivel, mint ahogy az elején már mondtam, a Közel-Keleten minden mindennel összefügg.

Ha nem tudunk előrelépést elérni a gázai kérdés rendezésében, a békefolyamat is nehézségekbe fog ütközni. Ezért nagy a felelősségünk; kérem, legyenek tudatában annak, hogy mi áll előttünk, és annak, hogy mi – a biztos asszony és én – mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a hátralévő néhány hétben rászánjuk az időt, és megvizsgáljuk, hogy az Európai Unió nevében hozzá tudunk-e járulni a megoldás megtalálásához.

Elnök úr, nincs több hozzáfűznivalóm, már csak annak a kívánságomnak szeretnék hangot adni, hogy hozzájárulhassak a fenti cél eléréséhez és ebben számíthassak e Ház tagjainak támogatására.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök úr, szerintem amikor Annapolisban voltunk, egy pillanatra felcsillant a remény. Mindig óvatos optimizmussal beszéltem, tudva, milyen nehéz lesz kétoldalú tárgyalásokat indítani Olmert miniszterelnök és Abbász elnök között, majd pedig következett egy nagyon sikeres kötelezettségvállalási konferencia Párizsban, ahol olyan nagyarányú támogatottságot láttunk, hogy azt gondoltuk, most tényleg új korszak kezdődik. Ugyanakkor mindig tudtuk, hogy ez az új lendület bármelyik pillanatban megtörhet. Azt hiszem, a gázai helyzet és a januárban tapasztalt széles körű erőszak egyike azoknak a nagyon nehéz helyzeteknek, sok más dolog mellett – az izraeli polgári lakosságot sújtó rakéta- és aknatámadásokat is beleértve –, amelyek az egész folyamatot kisiklathatják. Természetesen megértjük, hogy Izrael államnak kötelessége megvédenie polgárait. Az izraeli katonai válasz a gázai palesztinok körében sok halálesetet és sérülést okozott. Mindig mondtuk, hogy a polgári bekerítési intézkedések nem lesznek megvalósíthatóak, és mindig szót emeltünk a hozzáférés és a mozgás szabadsága mellett. A gázai polgári lakosság körében ez komoly emberáldozatokat követelt. Nem csoda, hogy a dolgok túl messzire mentek, amikor az emberek elkezdtek áttörni az Egyiptom és Gáza között húzódó különféle falakon és kerítéseken.

Most az a kérdés – és ebben teljes mértékben támogatom Javier Solanát –, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy újra érdemben fel tudjunk lépni? Az EU rafahi határőrizeti segítségnyújtó missziója régóta jelen van, de az elmúlt hónapokban sajnos semmit nem tudott tenni, így most talán ismét van valami esély arra, hogy mi, európaiak újrakezdjük és megpróbáljunk valamilyen megoldást elérni. Szerintem jó, hogy Javier Solana Egyiptomba megy, mivel így legalább megtudakolhatja, hogy mit tehetünk, és talán sikerül összehoznia a különböző feleket, ami nagyon nehéz feladat. Ugyanakkor szerintem azt is jó látni, hogy Szalem Fajed egy ideje fel volt készülve arra, hogy a Palesztin Hatóságot bevonja a határok ellenőrzésébe, mivel ez is fontos. Végtére is, ez a saját felelősségük. Azt hiszem, az Európai Unió ismét katalizátor szerepet tölthet be abban, hogy ez lehetővé váljon. Közvetítőként talán nem is kell közreműködnünk, elég, ha megkönnyítjük a folyamatot. Párizsban nemrég megtartottuk az első utókövetési ülést, amelyen Bernard Kouchner norvég külügyminiszter és Tony Blair is találkozott. Én magam a konferencia egyik társelnökeként voltam jelen. Azt próbáltuk kideríteni, mit lehetne tenni a helyszínen a helyzet előmozdítása érdekében, hogy ne csak a negatív tapasztalatok halmozódjanak. Mindnyájan úgy döntöttünk, hogy az úgynevezett „gyors kezdés” projekteket választjuk, egyrészt a biztonsági infrastruktúra, másrészt különösen az iskolák terén, mivel ez az a terület, ahol mindenki láthatja és érezheti, hogy van remény, hogy reményt akarunk adni, és hogy a hozzáférés és a mozgás szabadsága tényleg a szükséges előfeltételek egyike, mivel a gazdasági fejlődés máskülönben nem tud megindulni. Ezért ezt teljes mértékben támogatjuk, és igyekszünk nyomon követni ezt a stratégiát.

  José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök úr, ha egy szóval kellene elmondanom, mit láttam a Gázai övezet déli határánál az elmúlt napokban, a „kétségbeesés” szót használnám.

Két évvel ezelőtt Palesztinában választásokat tartottak. E Parlament tagjai közül sokan – De Keyser asszony, McMillan-Scott úr és mások – jelen is voltak a választási folyamat során, most pedig, két évvel később azt látjuk, hogy a palesztin ügy romokban hever, a helyzetet pedig a pusztítás, a reménytelenség és a kétségbeesés jellemzi, ami azt bizonyítja, hogy a demokrácia megszilárdítása nemcsak a szavazati jog gyakorlását jelenti, a képviseleti intézményekre, a hatalom legitim megosztására és az emberi jogok tiszteletben tartására is szükség van, kezdve rögtön az élethez való joggal.

A nemzetközi közösség könyörgött a Hamásznak, hogy szüntesse be az erőszakot. Ezt nem tették meg, ezért a szervezet neve fennmaradt a terroristaszervezetek európai uniós listáján.

Nyilvánvaló, hogy a másik oldalon sem intézték jól az ügyeket: Izrael üdvözölte a palesztin ügyben támadt megosztottságot, folytatta a betelepítési politikáját, válogatás nélkül alkalmazta az elnyomó intézkedéseket és könyörtelenül bevezette a blokádot, amivel nem ért el semmit azon kívül, hogy erkölcsileg igazolta a Hamász szervezetet.

Mit tehetünk? Úgy vélem, Solana úr tökéletesen jellemezte a dolgot: támogassuk a főképviselő erőfeszítéseit, támogassuk a nápolyi konferencián a kvartettnek és a mérsékelt arab országoknak köszönhetően kialakult hozzáállást és mindenekelőtt támogassunk egy olyan politikát, amelyért szerintem a Bizottságot és Ferrero-Waldner biztos asszonyt illeti a dicséret, mégpedig azt a politikát, amely az Európai Unió fellépéseiben az embereket helyezi a középpontba, a szenvedő, fájdalomtól sújtott, nyomorgó, haldokló embereket, akik sajnálatos módon ezt az állapotot szükségtelenül hosszú ideje élik át a Közel-Keleten.

ELNÖKÖL: MAURO ÚR
alelnök

  Véronique De Keyser, a PSE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, minden fal leomlik egyszer: Jerikó falai, a varsói gettó falai, a berlini fal, az atlanti fal, a közömbösség fala. A rafahi fal a maga szimbolikus jelentőségével része ennek a vak késztetésnek, ami az embert a szabadság felé hajtja.

Mégis, mit tettek a gázaiak újonnan megtalált szabadságukkal? Elmenekültek Egyiptomba? Felfegyverezték magukat Kalasnyikovokkal? Nem, mert a fegyverek sajnos mindig eljutnak rendeltetési helyükre, fallal vagy anélkül. Nekiláttak felhalmozni a vésztartalékokat. Elmentek bevásárolni, vettek gyógyszert és tejet a kisbabáknak, mivel Gázában nem lehetett kapni. A mopedeket, kecskéket és szarvasmarhákat daruval emelték be Rafahba, a tömeg éljenzése közepette. Szürreális látvány volt. A végén mindenki hazament. Ezek a képek mindent elárulnak: ami korábban lehetetlen volt, egyszeriben kézzelfogható lett, de utána vissza is tértek a mindennapi életükhöz.

Történelmi felelősség van rajtunk ebben a pillanatban. A kérdés most már nem az, hogy ki fogja megnyitni ennek a szabadtéri börtönnek a kapuit, hanem hogy ki csukja vissza őket, hogy a gázai népet visszavigye a lassú fuldoklásba. Amióta az annapolis-i konferencia megkezdődött, az Európai Unióval megszakadt a kapcsolat. Az útiterv miatt a békefolyamat ellenőrzését átadta az Egyesült Államoknak. A párizsi donorkonferencia közös elnökségének biztosítása valódi vívmány volt. Szép munka! Az európaiaknak azonban 2005 óta volt megbízatásuk a Gázához való hozzáférésre. Képesek leszünk-e az egyiptomiakkal, a Palesztin Hatósággal, a Hamásszal és Izraellel együtt újrakezdeni a párbeszédet és megoldani a palesztinok hozzáférését a külvilághoz, vagy megfigyelőként tovább szemléljük az elkerülhetetlenül bekövetkező elnyomást? Az egész kérdés erről szól. Az EU BAM feladatától eltekintve ez magában foglalja a palesztin egység jövőjét és a békefolyamatot, a nemzetközi jog tiszteletben tartását és az Európai Unió jó hírnevét. Képviselőcsoportom nevében egy nagyon világos üzenetet szeretnék átadni Solana úrnak: törjön előre, az Isten szerelmére!

  Chris Davies, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a Palesztin Törvényhozó Tanácshoz indított parlamenti küldöttség tagjaként azt próbáltam kideríteni, hogy amikor a telepek építésének befejezésére szólítunk fel, az izraeliek miért ignorálnak minket, és mi miért nem teszünk semmit. Amikor az ellenőrző pontok megszüntetésére szólítunk fel, az izraeliek miért ignorálnak minket, és mi miért nem teszünk semmit. Amikor a gázai nép kollektív büntetésének befejezésére szólítunk fel, az izraeliek miért ignorálnak minket, és mi miért nem teszünk semmit.

Ezért szívből hálás vagyok Marc Otte-nak, az EU közel-keleti különleges képviselőjének, aki tegnap eljött a küldöttség egyik ülésére, és elmondta, hogy a mi politikánk – Európa politikája – az, hogy kövessük az amerikai vezetést.

Nos, pár héttel ezelőtt az izraeli miniszterelnök így nyilatkozott Bush elnökről: „Semmit nem tesz, amivel ne értenék egyet. Semmit nem támogat, amit én ellenzek. Semmi olyat nem mond, amiről azt gondolná, hogy megnehezíti Izrael helyzetét.”

Az amerikai politika tehát voltaképpen izraeli politika, mi, európaiak pedig csak követjük a vezért. Nem csoda, hogy amikor elítéljük az izraeli fellépéseket, a palesztinok számára ez komolytalanul hangzik. Az sem meglepő, hogy semmit nem érünk el vele. Ez az európai hozzáállás vezetett oda, hogy két évvel ezelőtt támogattuk a palesztin választásokat, de utána nem törődtünk az eredménnyel – ami az egész Közel-Kelet szemében kétségbe vonta a demokrácia iránti támogatásunkat.

Ez a hozzáállás vezetett oda, hogy egy palesztin egységkormány megalakítására szólítottunk fel, majd amikor megalakult az egységkormány, a miniszterelnökkel és a kabinet felével nem voltunk hajlandóak tárgyalni, a kormány pedig összeomlott.

Ez a hozzáállás azt jelentette, hogy nem tárgyalunk a Hamász gázai képviselőivel, noha azon a területen ők képviselik a valódi hatalmat. Milyen tanulságot vontunk le a történelmünkből? Nem lenne itt az ideje, hogy Európa végre levegye a szemellenzőt és elvágja a kötőféket, amelyek miatt vakon követjük Amerika és Izrael egyoldalú politikáját? Nem lenne itt az ideje, hogy függetlenül szóljunk és széles látókörűen cselekedjünk?

  Daniel Cohn-Bendit, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, Solana úr, biztos asszony, hiba volt egy egész népet túszul ejteni. Egy másik korszakból már tudhattuk, hogy ez nem működik, de az a legrosszabb, hogy a helyzet még romlott is, politikai és emberi szempontból egyaránt. Ezért fel kell tennünk magunknak néhány kérdést. A Hamász elszigetelésének és ezáltal Gáza elszigetelésének politikája megbukott. A Hamász most népszerűbb, mint valaha. Nagyon furcsa: Solana úr és a biztos asszony azt mondta, hogy a palesztinoknak vissza kell szerezniük a határ feletti ellenőrzést, de hogyan tudná a Palesztin Hatóság visszaszerezni a hatalmat Gázában? Ciszjordánia nem azonos a határokkal. Ez az egyik probléma. A másik probléma a gázai határok ügye. Emellett Egyiptom és Izrael között van egy olyan megállapodás, amelynek értelmében az egyiptomiak a Sínai-félszigeten nem lehetnek felfegyverkezve. Ez a megállapodás húsz évvel ezelőtti, a békeszerződés idejéből való. Még ha az egyiptomiak meg is akarnák állítani a terroristákat a Sínai-félszigeten, emiatt nem tehetnék meg. Ezért teljesen lehetetlen a helyzet, és az is igaz, hogy ebben a lehetetlen helyzetben vállalnunk kell a ránk jutó felelősségeket. Elsősorban a gázai népért vagyunk felelősek, hogy élhessenek, és ennek érdekében azokkal kell tárgyalnunk, akiknek a kezében a közigazgatási hatalom van Gázában. Nem mondhatjuk azt, hogy „ételt és italt akarunk adni nekik, gyógyszert akarunk adni nekik, de nem akarunk beszélni azokkal, akik eljuttathatják hozzájuk a gyógyszereket”.

Másodsorban ki kell mondanunk, hogy a palesztinok hinni fognak a békében, ha a béke nyújt nekik valamit. Ciszjordániában ebben a pillanatban semmi javulás nem mutatkozik a határok vagy a mozgás szabadsága ügyében. A béke konkrét, nem elvont fogalom. A rakéták a jelenlegi helyzetben nem fognak abbamaradni, ezért ha Izraelt biztonságban akarjuk tudni, meg kell neki mondanunk, hogy „a blokád ellehetetleníti a palesztinok életét, ami veszélybe sodorja Izrael biztonságát”. Ez az igazság. Bush elnöknek is meg kell mondanunk, hogy „Akárhogy is, pár hónap múlva Ön már nem lesz ott, úgyhogy maradjon csendben és hagyja a politizálást másokra, akik jobban átlátják a helyzetet”. Akár az izraeli politika követi az amerikait, akár fordítva, mindkettő tévedés, ezért nem szabad támogatnunk őket. Ezért nem elég, ha az Európai Unió azt mondja, hogy „törjünk előre”, többet kell mondanunk: „törjünk előre a helyes irányba, beszéljünk a felelősökkel, és beszéljünk az izraeli vezetőkkel”. Ki kell mondanunk, hogy az Izraellel való szolidaritásunk nem jelenti azt, hogy tovább fogjuk támogatni ebben a teljesen öngyilkos politikában.

  Francis Wurtz, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, Solana úr, biztos asszony, a gázai hősök ismét bebizonyították, hogy nincs olyan erős fal, amely börtönbe zárhatja az ember szabad szellemét, és az erőszak semmilyen formájával nem lehet legyőzni az életet magát. Ezt a Szaharov-díjjal kitüntetett Nurit Peled múlt szombati, a gázai kapuknál tartott beszédéből idéztem, aki ott volt a helyszínen a palesztin és izraeli demonstrálók között.

Nem lehet nem együtt érezni azzal, amit ez a Kurázsi mama érezhetett ezeknek az embereknek a láttán, akiket elviselhetetlen mértékben elnyomtak és megaláztak, és akik most megpróbáltak áttörni az Izrael által emelt blokádon, hogy végre szabadon lélegezhessenek, hogy végre tejet vehessenek a gyerekeknek, ennivalót a családnak és egy cseppnyi boldogságot találjanak, ami helyrebillentené a lelkivilágukat.

Mi történik most? Mindnyájan láthatjuk az izraeli vezetők felől érkező kettős fenyegetést. Ennek egyik része az erő alkalmazására való szándék, hogy újból lezárják vagy lezárassák ezt a kis szabad területet. A másik, általánosabb fenyegetés, hogy megszabadulnak a megszálló hatalomért való felelősségtől Gázában, és átadják Egyiptomnak.

Ha azt akarjuk, hogy a január 28-i tanácsi nyilatkozat igaz szavainak valódi hordereje legyen, az Európai Uniónak meg kell állapodnia abban, hogy a szokásos óvatos köntörfalazáshoz képest nagyobb nyomást gyakorol az izraeli hatóságokra, úgy közvetlenül, mint a kvartettben, hogy fogadja el az átkelőhelyek tartós megnyitásának elvét, a Palesztin Hatóság felelőssége alatt, az Európai Unió és az Arab Liga támogatásával. Amennyiben a Palesztin Hatóságot továbbra is megfosztjuk a lehetőségtől, hogy a népnek akár a legcsekélyebb reményt kínálhassa a jövőre nézve, és törekedhessen a nemzeti palesztin megbékélésre – amire pedig szükség van –, ez a lehető legrosszabb forgatókönyv elfogadását jelentené. Attól tartok, jelen pillanatban éppen gőzerővel haladunk efelé.

Mindnyájan tudjuk, hogy a nemzetközi közösségnek meg kell adnia a szükséges lökést Gáza és Ciszjordánia ügyében, Kelet-Jeruzsálemet is beleértve. Ezt a lökést az elhasználódott, hitelét vesztett amerikai elnöktől hiába várjuk. Európán a sor.

  Charles Tannock (PPE-DE). – Elnök úr, Gáza továbbra is emberi tragédia marad, és e Házban egyikünk sem vádolhatja a régóta szenvedő palesztin polgárokat azért, hogy a rafahi határátkelőhelynél a fal romjain keresztül rohantak Egyiptomba bevásárolni.

Mindazonáltal a terület és a gázai polgárok fölött változatlanul az EU által betiltott Hamász terroristaszervezet gyakorolja a kegyetlen hatalmat, márpedig a Hamász – véleményem szerint – továbbra sem válogat háborús bűnökben: itt említhetjük például az izraeli civil lakosság ellen bevetett Kasszam-rakétákat, beleértve ezek nagyobb hatótávolságú verzióját is, amelyeket nemrég Askelonra lőttek. Ez azt jelenti, hogy nem hibáztathatjuk Izraelt a gazdasági blokád fenntartása miatt, amelyen csak az alapvető humanitárius segélyeket engedik át.

Davies úr, Mr Cohn-Bendit úr, sajnálom: ha a Hamász leállítja a rakétákat, Izrael megszünteti a blokádot – ez ilyen egyszerű.

  Ioan Mircea Paşcu (PSE). – Elnök úr, valójában Gáza különválasztása Ciszjordániától egyrészről tovább bonyolítja az amúgy is összetett helyzetet, másrészről viszont le is egyszerűsíti.

Hadd magyarázzam el, mit értek az utóbbin. Először is, megkönnyítette a párbeszédet Izrael és a Palesztin Hatóság között Ciszjordániából. Másrészről magában foglalta az iszlám radikális harci szellemet, ami lehetővé tette, hogy egyértelműen viszonyuljunk a helyzethez, mivel ha ott vannak egyrészről a radikális Hamász-vezetők, másrészről a lakosság többi része, e téren nem kérdés, hogy ki mellé kell állnunk.

Harmadrészt pedig, mindezekből következően az egyenlet két tényezője helyett (az egyik teljesen világos – Izrael –, a másik, a palesztin oldal valamivel homályosabb) most három, jól körülírt tényezőnk van – Gázával együtt –, egy olyan egyenletben, ahol a tényezők között szorzásjel látható, ami azt jelenti, hogy ha bármelyik nulla, az eredmény is nulla lesz.

  David Hammerstein (Verts/ALE). – (ES) Elnök úr, hadd tegyek fel néhány nagyon konkrét kérdést: a korábbi helyzet bizonytalanságára való tekintettel hogyan tudunk visszamenni a rafahi határátkelőhelynél lévő EU BAM-hoz? Hiszen ez egy fegyvertelen európai alakulat! Ha csak egy lövés is eldördül, ha csak a legapróbb rés keletkezik a biztonságon, az összes rendőrtiszt vissza fog menni az askeloni szállodájukba?

Hogyan tudunk tárgyalni a palesztinokkal, Egyiptommal és Izraellel egy olyan megállapodásról, amely megváltoztatná ezt a helyzetet? Ha ezt nem tudjuk megtenni, nem sok értelme lesz visszatérni a korábbi helyzethez, amint Ferrero-Waldner asszony is mondta. Olyan helyzetre van szükségünk, amely mentes a bizonytalanságoktól.

A következő: hogyan léphetünk tovább a béke felé anélkül, hogy foglalkoznánk a gázai helyzettel? A nápolyi folyamat elkendőzte a gázai helyzetet, de úgy vélem, ezt az attitűdöt nem lehet tovább fenntartani: nem létezhet olyan palesztin hatóság, amely képes beletörődni a Gázában uralkodó bizonytalanságba, miközben nincs béke.

Végezetül a gázai víz- és energiaellátásra szolgáló középtávú megoldásokról szeretnék érdeklődni. Nem lehetne megoldásokat javasolni a Gáza és Egyiptom közötti határzónában, a sótalanító és energiafejlesztő telepek beüzemeléséről szóló javaslathoz hasonló elvek mentén?

  Luisa Morgantini (GUE/NGL). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, tegnap egy gyermek meghalt a gázai Shifa kórházban, és eddig már nyolcvanan haltak meg a gázai kórházban amiatt, hogy nem mehettek Izraelbe kezelésre. Az izraeli bíróság ma a kormány, azaz Barak javára döntött a blokád és az üzemanyag-ellátás csökkentése tekintetében. Jelenleg így áll a helyzet.

Solana úr azt kérdezte: mit tehetünk mi, európaiak? A biztos asszony azt mondta, változtatnunk kellene. Az igazság változtathat. A különbség a bátorság lenne, hogy ne csak azt mondjuk: tudom, hogy hatalmas a feladat, hogy örökké dolgoznak, hogy velünk együtt szenvednek a palesztinok és az izraeliek szenvedései miatt, de könyörgök, most már tenni is kellene valamit! Meg kell mondanunk az izraeli kormánynak, mégpedig határozott szavakkal, hogy amennyiben segíteni akar Szalem Fajednek és Mahmúd Abbásznak, nemcsak a gázai blokádot kellene beszüntetnie, hanem a fiatal fiúk megölését is le kellene állítania – mint ami tegnap Betlehemben történt –, egyúttal abba kellene hagynia a palesztinok lelövését a ciszjordániai gettóban.

Nemcsak Gázáról van szó. Most Gáza lett a kép legfontosabb eleme, de a megszállás napról napra folytatódik. A békére mindenkinek szüksége van, a palesztinoknak és az izraelieknek egyaránt elemi szükséglete. Le kell zárnunk …

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Reinhard Rack (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, jó, hogy ezt a vitát ilyen rövid idővel a Gázai övezetben történt rettenetes események után le tudjuk folytatni. Szintén szerencse, hogy a Parlamentnek lehetősége van felvázolni álláspontját Solana úr és Ferrero-Waldner asszony felé. Fontos ugyanakkor, hogy megragadjuk ezt a lehetőséget a teljesebb körű tájékozódásra. Cohn-Bendit úr azt mondta, nem elég élelmiszert adnunk, tárgyalnunk is kell. Vannak most olyan új mechanizmusaink, mint például a Pegazus program, amelyek elősegíthetik az eredményesebb párbeszédet és együttműködést. A biztos asszony talán bővebb tájékoztatást is tud adni ezekről.

  Frieda Brepoels (PPE-DE). – (NL) Elnök úr, Solana úr, biztos asszony, teljes szívemből egyetértek azokkal a képviselőtársaimmal, akik azt mondták, hogy immár elmúlt annak az ideje, hogy a Gázában történt drámai események és a humanitárius helyzet miatt pusztán jelezzük aggodalmainkat, és hogy pénzt adni már egyszerűen nem elég.

Éppen ellenkezőleg, úgy vélem, a gázai helyzetet és a blokádot az Izrael és Palesztina közötti átfogó konfliktus keretében kell vizsgálni. A palesztinok egyértelműen az EU-ba vetették minden bizalmukat, hátha végül majd valamilyen eredményt is sikerül elérni. Számtalan ígéret hangzott el a múltban, most viszont mégis azt kell látnunk, hogy az EU az annapolisi konferencia tárgyalásainak végrehajtását nyomon követő szakaszban és az ENSZ-ben nem hajlandó aktív közvetítőként színre lépni. Szerintem ez elfogadhatatlan, és az EU a továbbiakban nem engedheti meg magának, hogy az Egyesült Államok oldalvizén evezzen, hanem független álláspontot kell elfogadnia.

  Bairbre de Brún, (GUE/NGL) – (GA) Gondosan figyeltem Ferrero-Waldner biztost, azonban nem hiszem, hogy csupán megkönnyítésről vagy bátorításról lehet beszélni, amikor az izraeli kormány ugyanolyan politikát folytat, mint amilyet Gáza és Egyiptom határán láttunk.

Az európai intézményeknek cselekedniük kell; ki kell állniuk az izraeli kormány ellen, és hangosan, egyértelműen deklarálniuk kell, hogy ellenzik a gázai övezetben az életet ellehetetlenítő, nem humánus blokádot.

Ez a politika teljesen kegyetlen és ellenséges az izraeli megszállás alatt álló népesség egészére. Ilyesfajta akciókat a 21. században nem lehet indokolni. Izrael részéről pedig irracionális az az állítás, hogy csak védekezik, amikor átlagos palesztin lakosok próbálnak megszabadulni az őket sújtó szenvedésektől.

Cselekednünk kell ahelyett, hogy napokon, heteken és hónapokon át csak beszélünk.

  Rodi Kratsa-Tsagaropoulou (PPE-DE). – (EL) Elnök úr, a gázai események tragikusak, és valamennyi képviselőtársam hangot is adott megdöbbenésének. Ezek az események az Európai Unió számára is sajnálatosak. Nemcsak politikai gyengeségtől szenvedünk, azt sem tudom, hogyan tudnánk tiszteletben tartani a hatékony pénzügyi segítségnyújtás és a humanitárius segély terén tett kötelezettségvállalásainkat. A TIM átalakulóban van a PEGAZUS-ba, mi pedig humán erőforrásokba, mechanizmusokba és közösségi forrásokba ruházunk be.

A kérdés az, hogyan lehetnénk sikeresek ezen a ponton.

Van valami híre, biztos asszony? Elérnek Gázába a humanitárius segélyek? Van együttműködés Izraellel, még ha csak ebben a kérdésben is? A Palesztin Hatóság hozzá tud járulni bármilyen formában a humanitárius segély útjának egyengetéséhez és megkönnyítéséhez? A PEGAZUS-nak logikusan holnap kellene hatályba lépnie. Az Önök szolgálatai beruháztak a részletekbe, a tervezésbe és a humán erőforrásokba. Hogyan tudnánk megfelelni ennek a jövőképnek és ezeknek az erőforrásoknak, biztos asszony?

  Kyriacos Triantaphyllides (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr, a gázai helyzet az izraeli blokád azonnali megszüntetését követeli. A gázai népet segíteni kell, hogy meg tudják oldani azonnali szükségleteiket. Az Arab Ligának, az Európai Uniónak és még Izraelnek is segítenie kell a Fatah és a Hamász közötti kapcsolatokat, hogy el lehessen érni a palesztin nép egységét, ami akkor is fennállt, amikor a nemzeti egységkormány volt hatalmon. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, valamennyi megválasztott Hamász-tag palesztin képviselőt ki kell engedni az izraeli börtönökből. Meg kell teremteni a megfelelő feltételeket az általános választások megtartásához. Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak egyaránt egyértelműen el kell köteleznie magát amellett, hogy teljes mértékben tiszteletben tartják a választási eredményt, bármi is legyen az.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − (DE) Engedjék meg, hogy röviden ismét felvázoljam álláspontomat ebben a nagyon is kényes kérdésben, amelyről az Általános és Külügyi Tanács keretében hétfőn megint hosszan tárgyaltunk. Meg kell mondanom Önöknek – bár ez magától értetődik –, hogy nem szorítkoztunk a tárgyalásra: az Egyesült Államokkal, a palesztinokkal, az izraeliekkel és a kvartett keretében természetesen az Egyesült Nemzetekkel és Oroszországgal együtt az Európai Unió is szerepet játszott egy együttes stratégia elfogadásában.

Annapolisszal kapcsolatban korábban már nagyon röviden ugyan, de utaltam ennek a stratégiának az egyik aspektusára, mégpedig az Abbász elnök és Olmert miniszterelnök közötti kétoldalú tárgyalási folyamatra. A másik aspektus, amely engem a Bizottságon belül jobban érint, a fejlődés új szakaszának megteremtésére irányuló erőfeszítés, amely a nép szempontjából is előrelépést fog hozni. Tudatában vagyok a feladat nagyságának. Mindig is pontosan tudtam, hogy ez milyen nehézségeket tartogat, de természetesen igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsünk, és a továbbiakban is ez marad az álláspontunk. Ez okból a politikánk fő iránya Abbász úr erőfeszítéseinek támogatása, hogy tárgyalásai révén meg tudjon állapodni a békéről, mivel a béke a Hamásszal való egyeztetés folyamatát is megkönnyítené. A stratégiánk hátterében ez a gondolat húzódott.

Ezután is támogatni kívánjuk a további találkozókat. Az elmúlt néhány napban is sor került egy találkozóra Olmert úr és Abbász úr között. Tudjuk, hogy lényegi szempontból nem sokat értek el, de ez érthető, tekintve, hogy jelen pillanatban minden találkozóra rávetül ennek a roppant törékeny helyzetnek az árnyéka. Mindazonáltal tovább kell folytatnunk ezt a stratégiát. Még megvannak az eszközeink ahhoz, hogy néhány ajtót időben megnyissunk a következő moszkvai üléshez, ha mindkét felet támogatjuk.

Ez az érme egyik oldala. A másik oldalon a humanitárius és gazdasági kilátásokat kell megvizsgálnunk. Ezzel kapcsolatban a következőket szeretném mondani azoknak, akik esetleg nem olvasták a nyilatkozatomat: január 21-én egy nyilatkozatban nagyon világosan jeleztem a gázai helyzettel kapcsolatos álláspontomat, mivel magam is felismertem, hogy a dolgok egyszerűen túl messzire mentek. A külügyminiszterek és a nemzetközi szervezetek nyilatkozataival együtt az én nyilatkozatom is hozzásegített a helyzet javításához. A blokád természetesen nem szűnt meg teljesen, de a helyzet jelentős mértékben javult. Ennek megfelelően, a humanitárius oldalon – és ez egyben válasz az Ön kérdésére, Kratsa-Tsagaropoulou asszony – a szállítmányok közül sok most már tényleg meg is érkezik Gázába.

Tudjuk mindazonáltal, hogy ez még nem elég. Én magam is tudom, Cohn-Bendit úr, hogy rendkívül riasztó feladattal nézünk szembe. Helyesen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a helyzet végtelenül bonyolult; a főképviselő ezzel teljes mértékben tisztában van, és talán ő maga is hozzáfűz majd néhány észrevételt. Mindettől függetlenül most tovább folytatjuk azt a közös stratégiát, amelyet együttesen határoztunk meg és együtt is kívánunk végrehajtani; nincs más választásunk, mint törekedni a határ megnyitására, amit – mint tudják – Szalem Fajed is kulcsfontosságú lépésnek tekint.

Hadd szóljak még egy pár szót arról a tervezett mechanizmusról, amely valójában két napon belül, február 1-jén működésbe lép. Ezúttal egy állandó mechanizmusról van szó, szemben a korábbi TIM-mel, az ideiglenes nemzetközi mechanizmussal, amelyet folyamatosan meg kellett hosszabbítanunk. Az új mechanizmust szintén a Palesztin Hatósággal partnerségben hoztuk létre, nem véletlenül. A projektben nagyon szorosan együttműködtünk Fajed úrral, hogy a végeredmény összhangban legyen az ő elvárásaival a palesztin gazdaság és természetesen az infrastruktúra fejlesztési és előrehaladási tervét illetően.

Ennek egy közös európai erőfeszítésnek kell lennie, ami alatt azt értem, hogy a mechanizmust – pénzügyi mechanizmusról van szó – nemcsak mi magunk, hanem a tagállamok is használhatják. Sőt, arra a meggondolásra épül, hogy a nemzetközi szervezetek és az Európán kívüli országok némelyike elvben szintén igénybe veheti ezt a mechanizmust. A TIM-hez hasonlóan teljes körű felügyeletet és ellenőrzést kínál, mivel természetesen meg akarunk felelni az átláthatóság valamennyi kritériumának, és a tervek szerint vagy közvetlen költségvetési támogatást nyújt, hogy az ENSZ Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalán és más szervezeteken keresztül eljuttassa a segélyeket, vagy finanszírozza a projektjeinket. Tisztában vagyok vele azonban, hogy ez a kérdés most háttérbe szorul a fő politikai kérdés mögött, azaz hogy mit tehetünk a jelenlegi helyzet rendezéséért. Természetesen teljes mértékben tudatában vagyok a problémának, de ebben a kritikus pillanatban csak ezt tudom Önöknek válaszolni.

  Javier Solana, közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő. − Elnök úr, nagy érdeklődéssel hallgattam az eddig elmondottakat. Ugyanezt mondhatnám, ugyanezzel a felindultsággal és ugyanezzel az érzelemmel, mivel az érzelmeink megegyeznek.

Önök azonban azt is mondták, hogy cselekednünk kell, nem beszélnünk. Önök szerint a cselekvés most 180 fokkal megváltoztatná a politikánkat? Őszintén szólva nem igazán tudom, hogy ez ésszerű hozzáállás lenne-e.

A humanitárius drámától eltekintve mi történt az elmúlt néhány napban? Órákig beszélhetünk és hangot adhatunk érzelmeinknek, mert ugyanazt érezzük, amit Önök – legalábbis én magam, de ezt a biztos asszony felől is bátran állíthatom.

A hét korábbi részében, néhány órával a feszültség kirobbanása után az Arab Liga összeült. Határozatot hoztak, egy olyan határozatot, amelyet hétfőn az Általános és Külügyi Tanács is támogatott, egy határozatot, amelyet az elkövetkező órákban megpróbálunk végrehajtani, miután ma délelőtt a Palesztin Hatóság és Egyiptom között találkozóra került sor, amely azalatt is zajlik, míg mi beszélünk, éjszaka és feltehetőleg még holnap vagy holnapután is folytatódni fog, amíg el nem jutnak arra a pontra, ahol tényleges hatást érhetünk el.

Úgy vélem azonban, hogy egy hónappal a párizsi konferencia után, másfél hónappal az annapolis-i konferencia után, amikor az összes arab ország részt vesz, amikor más országok most először töltenek be konstruktív szerepet, szerintem igazodnunk kell az említett irányhoz. Most nem lenne komolyan vehető részünkről, ha megpróbálnánk egyedül kiállni. Az összes jelen lévő partnerünkkel közösen kell végigjátszani a szerepeinket. A határokat illetően támogatjuk az Arab Liga vasárnapi állásfoglalását – amint a tanácsi következtetések is nagyon világosan jelezték –, és ezt hétfőn be is bizonyítottuk. A szerdai és a csütörtöki vita szerint járunk el.

Szerintem ez is cselekvés, de nem tudom, mit tehetnék még. Más kérdés, amikor arra kérnek, hogy

(FR) „törjek előre a helyes irányba”. Ez azt jelenti, hogy most rossz irányba haladunk.

(Közbeszólás Cohn-Bendit úr részéről: „... ismeretlen irányba ...”)

Elnök úr, úgy vélem, ha Cohn-Bendit úr,

közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő„inconnue”, je ne comprends rien. Mondhat bármit. Mondhatja, hogy az Európai Unió stratégiája most, Annapolis után, a párizsi konferencián betöltött elnöki szerep után, az Arab Ligatámogatása után „inconnue”, mást is mondhat, de nem hiszem, hogy ez az „inconnue” fenntartható. Talán Önnek nem tetszik –

(Kifogás)

Ön esetleg nem ért vele egyet, de nagyon nehéz azt állítani, hogy ne lenne ismert. Számos tekintetben osztom az Ön által ékesszólóan kifejezett érzelmeket. Azt is mondhatnám, hogy Önnek, nekünk vannak olyan felelősségeink az elkövetkező napokban és órákban, amelyeknek eleget fogunk tenni. Meg tudjuk oldani a helyzetet? Nem tudom. Önök sem tudják. De abban biztosak lehetnek, hogy törekedni fogunk rá, és megpróbáljuk támogatni Fajed urat, mivel ebben az időszakban mindvégig ő volt a tárgyalópartnerünk. Jó szándékú ember, ezért nem hagyhatjuk magára. Én nem fogom magára hagyni.

Ezért tovább kell dolgoznunk ebben az irányban. Lesznek csalódott pillanatok. Frusztráló lesz. Minden problémát meg fogunk oldani? Nem tudom. De meg fogjuk próbálni, az összes energiánkkal és a lehető legjobb szándékkal.

Átérzem az Önök által kifejezett érzelmek mindegyikét. Nem mondhatnám, hogy mélyebben, de legalábbis ugyanolyan mélységben, mint Önök, valamennyi itt lévő barátunk, hiszen ugyanazon az oldalon állunk, és már régóta együtt veszünk részt ebben a harcban. Ezért az érzéseink nem különböznek egymástól, és folytatnunk kell, amit elkezdtünk.

Úgy vélem, tovább kell haladnunk az említett irányban. Megígérem Önöknek, hogy én így fogok tenni. Megpróbálok találkozni az egyiptomiakkal, a szaúdiakkal és mindenki mással – az amerikaiakkal, az oroszokkal, mindenkivel –, hogy kiderítsem, ki tudunk-e találni valamit, ami nem lehet ugyanaz. Valami olyanra van szükség, ami kollektíven más, máskülönben szerintem nem fogunk eredményre jutni.

Mondhatják, hogy már évek óta nem láttak semmilyen eredményt. Nemzetközi közösségként, kollektíven 1967 óta nem sikerült eredményt elérnünk. Ez igaz. Ez a mi felelősségünk. Nem hiszem ugyanakkor, hogy azzal már holnap megoldanánk a problémát, ha most meghozunk egy olyan döntést, amely eltér a Tanács keretében hétfőn meghozott határozattól.

E pillanatban van egy struktúránk az Európai Tanács hétfői üléséről, és ezt meg kell próbálnunk végrehajtani. Örülnék, ha visszatérhetnék, hogy ismét beszéljek Önökkel, és ahogy most, teljesen őszintén beszámolhassak tetteink következményeiről.

Kérem ugyanakkor, ne higgyék, hogy mi nem ugyanazt érezzük. Átérezzük az Önök érzelmeit. Tapasztaltuk az ottani helyzetet, és ennél többet nem mondhatunk. A fellépéssel kapcsolatban pedig elhihetik, mindent meg fogunk tenni, amit csak tudunk.

  Elnök. − A vitát lezárom.

A szavazásra a februári ülésen kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)

  Alessandro Battilocchio (PSE), írásban. – (IT) Köszönöm, Elnök úr. Ez a Ház hosszú vitaülések során, immár túl sokszor tárgyalta meg az izraeli–palesztin kérdést. El kellene azonban ismernünk, hogy – objektíven szólva – az Európai Uniónak mindeddig összességében csak marginális szerepet sikerült játszania a helyzetet illetően: számtalan kiáltvány, szándéknyilatkozat, indítvány és más dokumentum született, de a tetteket tekintve nagyon kevés következetességgel. A közelmúltban Palesztinába látogattam, ahol szorongó, kiábrándult, rezignált hangulatot tapasztaltam az emberek körében, akik már elfáradtak a be nem tartott ígéretek hosszú évei alatt: a helyzet egyre rosszabb, és ez komolyan azzal fenyeget, hogy az elkeseredés a palesztin területeket a Hamász szélsőségeseinek karjai közé hajtja. A levegőben érezni a feszültséget, és az erőszak már-már elkerülhetetlennek tűnik. Most már tényleg kezdünk kifutni az időből: vagy Európa elég erős lesz ahhoz, hogy megfordítsa ezt a helyzetet, vagy nekünk – mindnyájunknak – viselnünk kell a felelősséget azért, amiért nem tettünk eleget, hogy elkerüljük a legrosszabbat.

  Tunne Kelam (PPE-DE), írásban. – Mint kollégám, Michael Gahler elmondta, a jelenlegi állásfoglalás a hat hatalom által elfogadott irányzatot követi, miszerint továbbra is nyomást gyakorolnak Iránra.

Úgy vélem, a gyakorlati problémát az jelenti, hogy ezt az állásfoglalást az iráni rezsim hogyan fogja érzékelni. Egy olyan helyzetben, amikor a nemzetközi politika meghatározó szereplői nem akarnak vagy nem tudnak megállapodni abban, hogy komoly szankciókat alkalmazzanak Iránra, szinte semennyi esély sincs arra, hogy ez az állásfoglalás bármin is változtasson.

Még mindig van azonban egy – eddig járatlan – útja annak, hogy hatást érjünk el.

Ez pedig az lenne, hogy az EU-s kormányok által alkalmazott politikai elnyomás befejezésével esélyt adunk az iráni ellenzéki mozgalomnak. Az Európai Elsőfokú Bíróság 2006. decemberben, a brit bíróságok tavaly novemberben úgy döntöttek, hogy az iráni ellenzék ilyenfajta elszigetelésének egyáltalán semmilyen oka nincs. Ha az iráni ellenzék számára lehetővé tesszük a békés tevékenységeket, az EU nemcsak kellő hatalomra tenne szert a mollák rendszerének befolyásolásához, de egy harmadik, realisztikusabb választási lehetőséget is nyerne, az egyik oldalon az esdeklő diplomácia, a másik oldalon az amerikai típusú katonai beavatkozás között.

Ha Iránban valóban pozitív változást szeretnénk elérni, adjunk esélyt ennek a harmadik lehetőségnek.