23. A nemkívánatos járulékos fogások csökkentésére és a visszadobás gyakorlatának megszüntetésére irányuló politika az európai vizeken folytatott halászat vonatkozásában (vita)
Elnök. – A következő téma Carl Schlyter jelentése a halászati bizottság nevében a következőkről: a nemkívánatos járulékos fogások csökkentése és a visszadobás gyakorlatának megszüntetése az európai halászatban (2007/2112(ΙΝΙ)) (Α6-0495/2007).
Carl Schlyter, előadó. − (SV) Elnök asszony, nagyon hálás vagyok az árnyékelőadónak, amiért segített egy jó jelentés létrehozásában. Köszönetet szeretnék mondani Borg Biztosnak is, amiért végre-valahára olyan javaslatokkal állt elő, amik hatásosak lehetnek a járulékos fogások és a visszadobás ellen.
A mai halászati politika hozzájárul a világtengerek kipusztításához, a tengerfenék tönkretételéhez, az ökoszisztémák és a halpopulációk összeomlásához. A mai halászati politikánk még a tengeri madarakat is pusztítja. Ha ez a pusztítás a szárazföldön történne – ha az erdőinkkel tettük volna azt, amit most a tengerekkel teszünk – akkor már utcai zavargások törtek volna ki. De az óceánok pusztítását az emberek nem látják, és nem hallanak róla. Rachel Carson Néma tavasz c. nagy hatású könyve 1962-ben sikerrel hívta fel a figyelmet a környezetvédelem ügyére, és sokakat a természet védelme mellé állított. Most a Néma tenger idejét éljük. Igazság szerint tavaly Isabella Lövin újságíró ki is adott egy könyvet, pontosan ezzel a címmel. Most rajtunk a sor, hogy lökést adjunk a jövő generációk halaiank és halászainak a megmentéséért folyó harcnak.
A Bizottság javaslatai véget vetnek a kvótarendszerek használatának és a részletes szabályozásnak, amik a gyakorlatban arra ösztönözték a halászokat, hogy halásszák le a tengereket és a kis értékű halakat dobják vissza döglötten, és ami alatt a halászati felszerelések fejlesztése főleg a fogás maximalizálására irányult. Ha az a veszély fenyegeti őket, hogy nem jövedelmező halakkal kell megtölteniük hajóikat, akkor az európai halászoknak érdekükben áll szelektíven halászni.
De politika sikeréhez jutalom is kell, nem csak a büntetés lehetősége. Például a szelektív felszereléssel halászó hajóknak adhatunk több napra szóló halászati engedélyt, vagy hozzáférést olyan területekhez, ahol ilyen felszereléssel nem rendelkező hajók nem halászhatnak.
A legjobb eredmények érdekében minden egyes halászati területen fontos éves járulékos fogás, illetve visszadobás-csökkentési célokat előírni és párbeszédet folytatni az érdekeltekkel. Pozitív példa a Vizcayai-öböl, a Kattegat és a Skagerrak esete. Ezeken a területeken a francia és svéd halászok nagy sikerrel használták a válogatórácsokat a norvég homár (Nephrops) halászatában. Ez gyakorlatilag teljesen megszüntette a járulékos fogásokat.
Ha a halászflotta kicsit több szabadságot kap és elszámoltathatóbb, erősödhet a halászok és a kutatók együttműködése, ami pozitív folyamatokat indítana be. Ehhez járulnak a kifogott halakról szóló pontosabb adatok. Meg kell próbálnunk olyan rendszert kidolgozni, ami biztosítja a becsületességet, és ehhez meg kell vizsgálnunk az elektronikus hajónaplók és esetleg a kamerás felügyelet használatát is.
Szintén fontos eldönteni, mit kezdjünk a járulékos fogásként kifogott halakkal, ha a visszadobásuk be van tiltva. Valamilyen felhasználási területet kell találni, de fontos, hogy ugyanakkor a kompenzáció ne legyen akkora, ami már arra ösztönözné a halászokat, hogy aktívan keressék a minél nagyobb járulékos fogás lehetőségét.
Remélem és hiszem is, hogy a Bizottság hamarosan végleges, végrehajtható javaslattal áll elő. Ez a túlhalászat elleni küzdelemben komoly fegyver lenne és segítené a fenntartható halászat elérését. De ez persze nem elég: a veszélyeztetett fajok esetében csökkenteni kell a halászati erőfeszítések mértékét is – de ezt talán máskor megvitathatjuk.
Andris Piebalgs, a Bizottság tagja.. − Elnök asszony, először is szeretnék köszönetet mondani a előadónak és a Halászati Bizottság minden tagjának a kiváló munkájukért.
Abban mindannyian egyetértünk, hogy a visszadobás enyhén szólva is felesleges pazarlás, a természetes és gazdasági erőforrások pazarlása, amit meg kell szüntetni. De minden halászaterület különböző és mindegyikben más, egyedi megoldásra van szükség. Ezért mi olyan eredményalapú megközelítést választottunk, amiben a visszadobások csökkentésére ütemtervet írunk elő, és az érintett halászokra bízzuk, hogy ezeket a célokat hogyan érik el. Lehetséges módszer a nagyobb szembőségű hálók vagy szelektivitási eszközök használata, halászterületek ideiglenes valós idejű lezárása, a halászat áthelyezése, bármilyen más módszer vagy a fentiek kombinációja.
Most pedig hadd szóljak konkrétan a jelentésről. A tengeri madarakra és a cápákra vonatkozó közösségi cselekvési tervekről szólva: az utóbbi már zajlik, az előbbivel kapcsolatban pedig munkatársaim most gyűjtenek információkat és tudományos tanácsokat a terv 2009 végéig történő teljesítése érdekében.
Azzal különösen egyetértek, hogy a visszadobási politikát nem szabad különálló, elszigetelt lépésnek tekinteni: az a maximális fenntartható hozam célját szolgáló általános megközelítés része. Egyetértünk az eseti alapú megközelítésről is, és arról is, hogy milyen fontos a halászati szektor részvétele és a konzultáció a folyamat minden szintjén. Érdeklődéssel nyugtázom azt a javaslatot, hogy teszteljük a visszadobási gyakorlat megfigyelésének új alkalmazásait, ahogy azt egyes harmadik országokban tették.
Ezen kívül azt is biztosítanunk kell, hogy az ösztönzők a visszadobás valódi csökkenését jutalmazzák. Ezért a káros hatások elkerülése érdekében azokat alaposan meg kell vizsgálni. Valójában a tagországoknak már most is módjában áll a jobb gyakorlatot folytató halászokat kvóták kiadásával jutalmazni. De én azon a véleményen vagyok, hogy az ösztönzőknek a végrehajtás több különböző fázisában jelen kell lenniük, hogy erősítsék a viselkedés változását egészen a végső cél eléréséig.
A politika végrehajtásáról: általánosságban egyetértek a javaslatokkal, de hangsúlybeli eltérésekkel. A visszadobás teljes tilalmát kell kitűznünk célul már a kezdetektől minden halászterületen, ahol csak ez lehetséges, és nem csak végső eszközként kell alkalmaznunk. Azt azonban hozzátenném, hogy bizonyos esetekben a cél lehet a visszadobások lehető legkisebb szintre csökkentése.
Hol tart tehát ez a folyamat? A hamarosan várható tudományos tanácsok alapján idén ki fogjuk választani a külön szabályozása kerülő halászterületeket, és eközben felállítjuk a később kidolgozandó, idővel az összes európai halászterületre vonatkozó javaslatok ütemtervét is.
Mindeközben a decemberi Tanács döntése értelmében a tagállamok visszadobás-csökkentési kísérletet végeznek a fehér húsú halfajok északi-tengeri halászterületén, 30%-os csökkentést tűzve ki célul. A tőkehal esetében Norvégia azt vállalta, hogy a visszadobás arányát 10% alá csökkenti. Az egyéb lépések közé tartozik az atlanti-óceáni műszaki rendelkezéseről szóló javaslat, a tőkehal-populáció regenerációs tervének felülvizsgálatáról szóló javaslat, az ellenőrzési rendelet felülvizsgálata és több tanulmány és hatásvizsgálat elkészítése a jogalkotási javaslatokhoz.
Végezetül, egyetértek az 1., 3., 5., 6., 8., 10., 11., és 12. módosításokkal. A 2. és 7. módosítás összefügg egymással, és kis változtatáskokal mindkettőt elfogadhatónak tartom. A 9. módosítást alaposan át kell gondolnunk, mert ezek a technikák további kutatást igényelnek. A magas költségek és a kétséges megbízhatóság gondokat okoznak.
A 4. módosítást semmiképp nem támogathatom. A 13., 14. és 15. módosításokról még gondolkoznom kell, mert az az elgondolás, hogy ösztönzőkkel igyekezzünk a halászokat egy hatékony visszadobási elv alkalmazására rávenni, további vizsgálatra és értékelésre szorul, mielőtt végleges véleményt alakítanánk ki róla.
végül hadd ismételjem meg, mennyire sürgős ebben az ügyben jogszabályt alkotni, és várom a további együttműködésüket a politika kidolgozásában.
Avril Doyle, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, a halak visszadobása miatt több, mint egymillió tonna hal megy kárba évente Európában, különösen a vegyes halászterületeken, ahol több faj él. A FAO szerint a világon minden évben több millió tonna halat – járulékos fogást – dobnak a tengerbe. Ez nagyon káros a halászterületek jövőbeni gazdaságára és a tengeri ökoszisztémákra is. Az immorális, etikátlan és teljesen fenntarthatatlan gyakorlat közvetlen oka a közös halászati politika. A közös halászati politika tiltja a járulékos fogás partra hozását, így arra kényszeríti az egyre fogyó halpopulációk korában a megélhetésükért küzdő halászokat, hogy dobják vissza azt.
Végső célunk csak a nemkívánatos járulékos fogás csökkentése és a visszadobás szinte teljes megszüntetése lehet. Utóbbit a visszadobás betiltásával és olyan ösztönzőkkel érhetjük el, amik biztosítják, hogy a járulékos fogást mindig partra hozzák. De azt, hogy hogyan és mikor jussunk el a betiltáshoz, az összes érdekeltnek együtt kell eldöntenie: a Bizottságnak, a regionális tanácsadó testületeknek, a halászoknak, a tudományos szakértőknek, a nemzeti kormányoknak és nem kormányzati szervezeteknek; halászterületenként egyesével, ha szükséges. A túlzottan részletes szabályozás csapdáját el kell kerülni és a közös halászati politikát alapvetően át kell alakítani, mivel a visszadobás ügye hiteltelenné teszi. A visszadobások problémájának megoldása minden érintett számára előnyös, főleg a halászoknak. Norvégia és Izland példája megmutatta, hogy a tiltás járható út.
Örülök, hogy a jelentés azt hangsúlyozza, hogy halászoknak felelős módon kell viselkedniük , gazdaszemléletet kell mutatniuk a visszadobások megszüntetését célzó politikák terén. A halászhajókat új eszközökkel lehet figyelni, mint például elektronikus hajónaplókkal és zárt láncú televíziós kamerarendszerekkel, amiket részben sikerrel teszteltek Kanadában és Új-Zélandon. Egy jövőbeni visszadobási tilalom végrehajtásának egyetlen sikeres módja, ha bevonjuk a halászokat a megfigyelésbe és ellenőrzésbe, és főként az, ha egymásra nyomást gyakorolnak az azonos feltételek érdekében. A előadónek köszönöm az együttműködést és a kiegyensúlyozott jelentést, amit támogatok.
Catherine Stihler, a PSE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, a visszadobás felháborító pazarlás. Minden évben hatalmas mennyiségű halat dobnak ki az európai halászterületeken: hét-nyolc millió tonnát. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem teszünk semmit, és most már a kezünkben van a Schlyter-jelentés, a Bizottság 2007-es közleményére válaszul létrejött kezdeményezés.
A Bizottság közleménye a késedelem dacára is örvendetes, és a Bizottság most gyorsan kíván intézkedni, részben már egy 2008-as műszaki szabályozás útján.
Egy tökéletes világban rögtön azonnali hatállyal betiltanánk a halak visszadobását. De a valós helyzet ennél összetettebb. Schlyter úr jelentése felismeri a visszadobás problémájának összetettségét, és ezt a komplex megközelítést nagyon jónak tartom.
Rámutat a gyakorlati szempontokra: a járulékos fogás kezelésének költségére, illetve annak problémájára, hogy mit kezdjünk a partra hozott járulékos fogással, a szelektív halászfelszerelések szélesebb körű használatának költségére, a tiltás hatására a teljes kifogható halmennyiségre és a halászati kvóták rendszerére, és arra is, hogy a halászokat ösztönzőkkel kell rávenni a fenntarthatóbb halászatra. Elismeri, hogy mivel a visszadobás okai és a csökkentésükhöz szükséges lépések halászterületről halászterületre változnak, nincs egyetlen olyan közös megoldás, ami az egész Közösség területén működőképes lenne.
A járulékos fogás engedélyezése nem megoldás, mert új piacot teremthet ahelyett, hogy a halászokat a fenntartható halászati módszerek használatára ösztönözné. A jelenlegi túlhalászat és a kékúszójú tonhal, a tőkehal és más halfajok állományaival kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra is szükséges a meglévő állományok jó kezelése.
A jelentés a visszadobások problémáját szélesebb kontextusban, a madarak és cápák járulékos kifogásával együtt vizsgálja, és jónéhány különböző kísérleti projekt beindítását javasolja több földrajzi területen.
Arra kérem kollégáimat, hogy támogassák ezt a jelentést, ami nagyban hozzájárul a visszadobás szégyenteljes gyakorlatának megszüntetéséhez.
Elspeth Attwooll, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, az ALDE képviselőcsoport mélyen egyetért Schlyter úr jelentésével, aminek érzékeny, de nagyon gyakorlatias hozzáállását nagyra értékeljük.
A nagyközönség nem érti, hogy hagyhatjuk, hogy a halakat kifogják, aztán döglötten visszadobják a tengerbe. A halászokat is nagyon aggasztja, hogy ezt a gyakorlatot bizonyos értelemben rájuk erőlteti az érvényben lévő szabályok és a jelenlegi technikai lehetőségek kombinációja, hiszen a kifogott halak egy része egyszerűen nemkívánatos a hajón. Az egyik ok, hogy ezeknek a halaknak túl kicsi a kereskedelmi értéke. Minél hamarabb összehangolt erőfeszítéseket kell tennünk a halak erős osztályozása miatti visszadobások visszaszorítására. Úgy sejtem, erre már most kevesebb a kísértés azokon a halászterületeken, ahol a halászattal tölthető napok száma korlátozott.
Néha azonban a visszadobás a mi rendelkezéseink következménye, mint például a minimális kirakodási méret vagy a szigorú kvóták. Persze, ha a természetvédelmet komolyan vesszük, akkor szükség van a teljes kifogható mennyiség korlátozására. De szerintem felül kell vizsgálnunk a teljes kifogható mennyiségek betartatását szolgáló intézkedéseket, és meg kell vizsgálnunk egyebek között azt is, hogy mennyire függ össze a kvóták meghatározása a visszadobás problémájával, különösen a vegyes halászterületeken.
Ezeket az intézkedéseket és a jelentésben javasoltakat természetesen az érdekeltek teljes bevonásával kell végrehajtani. Enélkül reményünk sincs a sikerre. A halászati ipar már most is az élen jár. A skótokra különösen büszke vagyok a halászterületek önkéntes átmeneti lezárásának bevezetése miatt. Valódi ösztönzőkre van szükség, amik a hasonló előrelépéseket motiválják, mert a helyzet még messze nem ideális. Bízom benne, hogy a Parlament teljes mértékben támogatni fogja a jelentést, és a Bizottság és a Tanács a Parlament javaslatainak szellemében fog intézkedni.
Seán Ó Neachtain, az UEN képviselőcsoport nevében. – (GA) Elnök úr, egyetértek a jelentéssel; szerintem a előadó gyakorlatias, átfogó megközelítést dolgozott ki a halászat során visszadobott halak problémájára. De a dolog nem ilyen egyszerű, és mindenki az alkalmazandó új módszereken gondolkodik.
Ideje befejezni a téma hosszas boncolgatását és cselekedni. A jelentés sok gyakorlatias, megvalósítható javaslatot tartalmaz. Egyvalamit semmiképp nem tehetünk: nem maradhatunk tétlenek. Amíg a visszadobás gyakorlata létező probléma, addig nekünk feladatunk van ebben az ügyben.
Arra is felkérem a Bizottságot, hogy úgy intézkedjen, hogy a kis halászvállalkozásoknak ne okozzanak többletköltséget a visszadobás megszüntetését célzó intézkedések.
Ian Hudghton, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, a közös halászati politika csúfosan megbukott. Nem tudta megvédeni a halállományokat, nem segített a halászatból élő közösségeken és nem szerezte meg az európai polgárok támogatását és bizalmát sem.
Ennek a bukásnak egyik fő oka a visszadobás botrányos ügye. A közös halászati politika kvótarendszere maga a visszadobás közvetlen oka. Nem méri a kifogott hal mennyiségét, csak a kirakodott fogás mennyiségét.
Mindezek mellett általánosságban támogatom Schlyter úr jelentését. Külön szeretném hangsúlyozni, hogy mélyen egyetértek azzal az elvvel, hogy ösztönzőkkel jutalmazzuk azokat a halászokat, akik maguk is tesznek a visszadobások csökkentéséért vagy megszüntetéséért.
Azzal is egyetértek, hogy a különböző halászterületeken különböző intézkedések szükségesek. A közös halászati politika régi nagy hibája, hogy túl központosított és rugalmatlan. Felhívnám a figyelmet a 15. bekezdésre, ami üdvözli a Skóciában bevezetett önkéntes átmeneti halászterület-lezárásokat. Az jól példázza, milyen kezdeményezéseket kellene bátorítani és támogatni a közös halászati politikában, legalábbis addig, amíg más irányítási eszközünk nincs a közös halászati politika helyett.
Thomas Wise, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, a visszadobások gyakorlata csak a közös halászati politika rettenetes következményeinek egyike. Az EU félresikerült politikájával fejlődő országok gazdaságát teszi tönkre világszerte. A fejlődő országok számára a halászati export sokkal fontosabb, mint például a rizs, a kávé vagy a tea exportja.
Mauritánia exportjának például a felét adja a halászat, ami a GDP 15%-át jelenti. De most, miután kipusztította Mauritánia vizeit, a Bizottság fel akarja mondani a megegyezést. Azt mondja, a mostanra kihalt, lehalászott területek nem érnek évi 86 millió eurót. A halászati megállapodás felmondása elvileg titok; végül is mostanáig az is maradt. Szerintem az afrikai embereknek tudniuk kell az EU aljas és tisztességtelen terveiről. Ez a gyarmatosítás legelvetemültebb válfaja, és az érintett intézményeket rasszizmussal és a sebezhető társadalmak kizsákmányolásával vádolom. Barroso elnök úr kvázibirodalma nem olyan jóindulatú, amilyennek ő láttatni szeretné, úgyhogy ha előre akarunk lépni, felejtsük el Giscard d’Estainget és mondjuk fel a Lisszaboni Szerződést is a közös halászati politikával együtt.
Jim Allister (NI). – Elnök asszony, a visszadobások botrányos gyakorlata az EU működésének köszönhető. A kvóták és más korlátozások betarthatatlanok és vegyes halászterületeken alkalmazzák őket, így elkerülhetetlen a tiltott fajok kifogása, amiket aztán visszadobnak a tengerbe – döglötten. Mindeközben pedig a világ sok részén éhínség dúl.
Az EU hosszú évek óta tördeli a kezét nagy aggodalmasan, de őszintén szólva semmit sem tett a dolog ellen. Úgy vélem, ezeket a halakat partra kell hozni és fix áron kell eladni, ami elég alacsony ahhoz, hogy ne fogják őket szándékosan, de elég magas ahhoz, hogy megérje nem visszadobni őket.
Az is logikus és helyes, hogy jutalmazzuk a szelektívebb halászfelszerelések használatát. De a leghatározottabban visszautasítok bármilyen általános visszadobási tilalmat, mert az csak egy újabb olyan intézkedés lenne, ami további halászokat tesz tönkre.
Évek óta fontolgatjuk ezt a kérdést. Most itt az ideje, hogy végre tegyünk is valamit.
Carmen Fraga Estévez (PPE-DE). – (ES) Elnök asszony, általánosságban támogatom a jelentést, ami a közös halászati politika azon problémájával kapcsolatos rég fennálló aggodalmakat tükrözi, hogy az túl merev a halászati irányítás berögződött problémáinak kezelésére. A visszadobás csak egy példa ezek közül.
Különösen támogatom azokat a bekezdéseket, amelyek szerint halászterületenként külön kell meg szabni a járulékos fogás és visszadobás mennyiségét és fokozatos megszüntetésüket, illetve azokat a bekezdéseket, amelyek szerint egy esetleges tiltás csak akkor vezetendő be, ha az összes többi alternatívát kimerítettük, ahogy a Tanács és a regionális tanácsadó bizottságok is mondták.
Egy olyan irányítórendszer mellett, ami a visszadobásra ösztönöz – ilyen mind a teljes kifogható mennyiség rugalmatlan szabályozása, mind az érvényben lévő kvóták – és a járulékos fogás megelőzését alapvetően segítő megfelelő technikai eszközök megléte nélkül nem követhetünk más utat, nem vezethetünk be teljes tiltást. A technikai eszközök vizsgálatának eredményére évek óta várunk már, hogy azokat az Atlanti-óceánra alkalmazhassuk
A tizedik módosítást nem fogadhatom el, Elnök asszony, mert az a járulékos fogásból származó halakra épülő, a meglévővel párhuzamosan létező piacot hozna létre, ami törvényellenes. Úgy gondolom, szilárdan tartanunk kell magunkat a járulékos fogás értékesítésének tiltásához a jelentés 32. bekezdésének megfelelően, éppen úgy, mint ahogy a kérdésben nagyobb tapasztalattal rendelkező országok, például Norvégia is tesznek.
A visszadobás ellen más ösztönzőkkel kell harcolni: például a szelektívebb halászfelszerelések használatára való ösztönzéssel a minimumra lehet csökkenteni. Sokkal jobb, ha a fiatal halak életben maradnak és később az emberek vagy más halak táplálékául szolgálnak, mintha kifogják őket, aztán a hallisztgyártásról zajló tárgyalások alapjául szolgálnak.
Stavros Arnaoutakis (PSE). – (EL) Elnök asszony, először is szeretném kijelenteni, hogy egyetértek a halászati visszadobással foglalkozó jelentéstervezettel, és kihangsúlyoznám, hogy ez a halászat egyik legfontosabb problémája Európában és világszerte.
Hadd jegyezzek meg néhány dolgot a jelentéssel kapcsolatban. Úgy vélem, hogy a jelentésben javasoltakon túl a visszadobás teljes megszüntetésére irányuló közösségi politikára is szükség van. Ezt a politikát az EU összes halászattal foglalkozó országában végzett vizsgálat alapján, az összes nemzeti- és világszintű tanulmány eredményeinek figyelelmbevételével kell kialakítani.
A probléma hatásos megoldásához az EU-nak sürgősen finanszíroznia kell egy, az összes halászfelszerelésre, halászati módszerre és érintett halfajra kiterjedő vizsgálatot. Ennek lefolytatásával halászatra szakosodott kutatóintézeteket kell megbízni. Így az EU központi szabályozás útján tudja a tagországokban a legjobb, leghatékonyabb megoldások használatát előírni. Ha erre nem kerül sor, attól tartok, hogy a problémát majd megvitatják aztán félreteszik, közben pedig a halállományok tönkremennek.
Philippe Morillon (ALDE). – (FR) Elnök asszony, én is szeretném elmondani, mennyire nagyra értékelem a előadó által a jelenlegi, joggal kritizált pazarló visszadobási gyakorlat megszüntetésére javasolt megközelítést.
Jelentése összeállításakor Schlyter úr számításba vette egy esetleges azonnali, teljes tilalom hatásait a szektorban dolgozók törékeny megélhetésére, és a végrehajtás tagállamok és a Bizottság általi ellenőrzésére is, amennyiben ez arra kötelezné őket, hogy szigorítsanak azokon az ellenőrzési módszereken, amelyek nem felelnek meg a tőlük megkívánt költségvetési fegyelemnek.
Ezért megfelelőbbnek ítélte a fokozatosság elvét alkalmazni egy sor olyan intézkedéssel, amik arra ösztönzik a halászokat, hogy változtassanak módszereiken és felszerelésükön; ezt a megközelítést a Bizottság is teljes mértékben támogatja.
Struan Stevenson (PPE-DE). – (nem hallható) … a kezdetektől, ez szerintem nagyon ambiciózus. Hadd köszönjem meg Schlyter úrnak és Doyle asszonynak a jelentésen végzett rengeteg munkát.
Boldogan támogatom Avril Doyle javaslatát az összes járulékos fogás partra hozásáról, vagyis hogy a halászok minden kifogott halat rakodjanak ki. Ennek sok előnye van. A tudósok sokkal pontosabban tudják majd, hogy milyen halakat fognak ki és hol, ami alapján sokkal pontosabb megőrzési és rehabilitációs terveket dolgozhatnak ki. A fiatal, méreten aluli halak kifogásakor a halászati ellenőrök azonnal az érintett halászterületek átmeneti lezárását rendelhetik el, hogy fiatal állományokat ne halásszák túl.
Ez a politika lehetővé tenné, hogy a más fajokhoz tartozó vagy fiatal halakat, amiket korábban visszadobtak volna, eladják a feldolgozóiparnak, aminek nagy szüksége van halliszt- és halolajnyersanyagra. Egy regionális kompenzációs alapból fizetnének nekik mondjuk 50 eurót tonnánként; eleget, hogy ne érje meg döglötten visszadobni a halakat a tengerbe, de nem olyan sokat, hogy szándékos halászatuk és a feketepiac, amitől Carmen Fraga Estévez tart, létrejöjjön.
A szabályok betartását minden hajóra felszerelt vízálló zárt láncú televíziókamerákkal ellenőrizni lehetne. Ebben az iparágban, ahol a tengeren tölthető napok száma már így is korlátozva van, a halászok szemében az eladhatatlan halak kifogása és válogatása az értékes idő pazarlása. Ezért úgy hiszem, a halászok támogatni fogják a javaslatot.
Rosa Miguélez Ramos (PSE). – (ES) Hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni Schlyter úr munkáját, és külön örülök, hogy jónéhány módosítási javaslatom elfogadásra került.
Különösen azokra a módosításokra gondolok, amik szerint a járulékos fogás nem csak a felszereléstől függ, hanem a halászterület jellegétől is; Európában majdnem az összes halászterület vegyes – azaz több faj él bennük – így a járulékos fogás veszélye nagyobb. Ezért a bevezetendő intézkedéseknek egyedinek kell lenniük.
Módosításaimnak köszönhetően a jelentés azt is tükrözi, hogy a visszadobásnak több oka van, többek közt a túlzott halászati erőfeszítések és a teljes kifogható mennyiség szabályozása, ami miatt azokat a halakat, amikre nincs kvóta, visszadobják. Meg kell szüntetnünk tehát azt a gyakorlatot, hogy bizonyos kifogható méretű halakat kötelezően vissza kell dobni csak azért, mert nincs rájuk kvóta.
De szeretném figyelmeztetni Schlyter urat, hogy legyen óvatos, mert azok után, ahogy a beszédében a halászokat és a halászat önzetlen, ősi hagyományát kritizálta, nem is tudom, min is serénykedünk mi itt, és még az is lehet, hogy munkanélkülivé teszi a biztost és a Halászati Bizottság tagjait, a halászokról nem is beszélve. (Az utolsó megjegyzés csak tréfa volt, elnök asszony.)
Neil Parish (PPE-DE). – Elnök asszony, nagyon köszönöm Schlyter úrnak a jelentést. Szerintem kiváló munka. Hadd köszönjem meg a biztos úrnak a beszéde elején tett megjegyzéseit a visszadobás tilalmának esetleges támogatásáról; tudja jól, hogy én és sok képviselőtársam is sokszor megkerestük és kértük a tilalom bevezetését. Szerintem itt az ideje, hogy meg is tegyük.
Úgy gondolom, hogy a halállományok megvédése hosszú távon a halászoknak is csak jó lehet; a halászterületeknek fenntarthatóaknak kell lenniük. Persze gyakran előfordulhat, hogy a tudományos tanácsok, amik alapján döntünk, tévesek. Ezért az összes fogás és járulékos fogás partra hozása és alapos vizsgálata segít sokkal pontosabban megismernünk a viszonyokat. Azt gondolom, hogy egyes módszerek, mint például a páros vonóhálós halászat, ami rengeteg járulékos fogással jár, egyértelművé teszi majd, hogy mi a helyzet. A partra hozott járulékos fogás megmutatja majd, mennyi delfint, cápát, barna delfint és más állatot fognak ki. Úgyhogy, ha sikerül eltalálni az árat, ami ösztönzi a partra hozást, de a szándékos járulékos fogást nem, akkor ez a jó megoldás. Örülök tehát, hogy a biztos támogatja a jelentést, amit magam is támogatok. Mindannyiunknak így kell tennie.
Joe Borg, a Bizottság tagja.. − Elnök asszony, először is szeretném megköszönni a képviselőknek az érdekes megjegyzéseket, amik megerősítik, hogy mindannyiunk közös célja ennek a felháborító gyakorlatnak a megszüntetése.
Ahogy korábban is mondtam, javaslatunk egy fokozatos, de hatékony megoldás. Egy azonnali, teljes tilalom egyszerűen nem reális. De, ahogy az egyik korábbi felszólaló mondta, a tétlenség szóba sem kerülhet. Idén remélhetőleg három jogalkotási javaslatot is benyújtunk majd, amik konkrét halászterületeken csökkentik a visszadobások mennyiségét, és ezen kívül arra kérjük és ösztönözzük a tagállamokat, hogy indítsanak kísérleti projekteket, amik segítenek visszaszorítani a visszadobást, sőt, akár a teljes tilalmához vezetnek.
Skócia példája, amit a Tanács decemberben fogadott el, nagyon elismerésre méltó.
A pozitív ösztönzők használatáról: egyetértek azzal, hogy ez szükséges, de meg kell találni az ösztönzés megfelelő szintjét és összetételét, mert máskülönben a kívánt hatással ellentétes következménye lehet, és így ösztönözheti a fogás növekedését, miközben azt a fenntarthatóság érdekében csökkenteni kellene; a maximális fenntartható hozam szintjére.
Azt is el szeretném mondani, hogy a legmesszebbmenőkig egyetértek azzal, hogy a javaslatainkat a konkrét halászterületekre külön kell megtennünk és azoknak beépített ösztönzőket kell tartalmazniuk, és támogatniuk kell a halászati gyakorlat megkívánt változásait
Valójában a teljes kifogható mennyiséget és a kvótákat tartalmazó rendelet már tartalmaz is a szelektív módszereket támogató, és így a visszadobást visszaszorító ösztönzőket
A legelső hozzászólásban és több későbbiben is elhangzott, hogy a visszadobások oka a közös halászati politika. Szeretném kijelenteni, hogy ez valójában nem igaz, ugyanis a visszadobás oka lehet a halak nagyfokú osztályozása a jobb minőségű fogás érdekében, ami a kvótáktól teljesen független, és lehet a fiatal halak kifogása is, ami megint csak független a kvótáktól. Egy kvótának csak akkor van jelentősége, ha túllépik, és még akkor sem feltétlen káros, mert a nem vegyes halászterületeken a kvóta a fenntarthatóságot szolgálja.
Valójában a teljes kifogható mennyiségről és kvótákról szóló szabályok csak akkor járulnak hozzá a visszadobáshoz, ha vegyes a fogás és az egyik fajra a fenntarthatóság érdekében alacsony kvóta vonatkozik, a halászok pedig más fajokra halásznak.
Ezeket a problémákat akarjuk megoldani a szelektívebb halászfelszerelés bevezetésével, hogy a fogások még célzottabbak legyenek; ez a visszadobás visszaszorításának egyik hatásos módja.
Arra is szeretnék rámutatni, hogy a FAO szerint a visszadobás mennyisége a Közösség vizeiben kb. egymillió tonna. Világszerte pedig nyolcmillió. Ezek ráadásul óvatos becslések. Figyelembe véve, hogy a mi rendszerünk az összes visszadobás kevesebb, mint egytizedét okozza – a teljes kifogható mennyiség és kvóták mellett is – azt hiszem egyértelmű, hogy a közös halászati politikán kívül több más tényező is hozzájárul a visszadobás gyakorlatához.
Ezzel együtt aktívan is keressük a módját, hogy hogyan javíthatnánk az irányítást, és alkalmazhatnánk a teljes kifogható mennyiség korlátozását és a kvótákat úgy, hogy a visszadobást a minimumra szorítjuk vagy betiltjuk.
Végül a Mauritániával kapcsolatos megjegyzésről annyit szeretnék mondani, hogy épp most írtunk alá egy egyetértési nyilatkozatot, ami egy új megegyezés felé vezet, ami alapján Mauritánia ugyanakkora összeget kap majd, mint most, de ami reálisabban tükrözi a valós halászati lehetőségeket.
Tehát pénzzel járulunk hozzá Mauritánia halászati infrastruktúrájának és gazdaságának megerősítéséhez a fejlesztési alapok keretein belül, úgyhogy Mauritánia számíthat a teljes összegre. De legalább az az összeg, amit a halért kifizetünk, arányban áll azzal, amennyi halat a Mauritániai vizekben ki lehet fogni.
Carl Schlyter, előadó. − (SV) Köszönöm, Elnök asszony. Igen, biztos úr, nyilván sok oka van a halak tengerbe dobásának, de azt továbbra is tartom, hogy a halászati politika több rendelkezése is rontott a helyzeten.
Szeretnék kérdezni valamit: miért ellenzi a 4. módosítási javaslatot, hiszen pont ugyanazt tartalmazza, amit Ön is szeretne? A jelentésben most az áll, hogy a visszadobás tilalmát csak akkor kellene bevezetni, ha minden más eszközt megpróbáltunk már. A módosítás szerint a visszadobás tilalma csak más negatív ösztönzők alkalmazása után lépne életbe. Úgyhogy az alapelv változatlan marad a 4. módosítás elfogadása után is: politika tartalmazza a visszadobás tilalmát, de alkalmazása az adott halászterület helyzetétől függ. Tényleg nem értem, miért ellenzi a 4. módosítást, de talán ezt egy későbbi alkalommal meg tudjuk beszélni.
Mindennek dacára optimista vagyok, mert van egyféle konszenzus. Beszéltem kutatókkal és halászokkal is. Megvan az egyetértés arról, mit kellene tenni. A Bizottság és a Parlament egyetért, és a halászok és a környezetvédelmi szervezetek úgyszintén. Ez bizalommal tölt el. Talán minden érdekelt együtt fog működni, és sikerül elérni, amit szeretnénk.
A 10. módosításról részenkénti szavazást kértek. Ezért figyelembe vehetjük, amit Fraga Estévez asszony mondott, amennyiben az első rész mellett, de a második ellen szavazhatunk.
Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a vitában és a munkában. Örömömre szolgált ezen a jelentésen dolgozni.
Elnök. – A vitát lezárom.
A szavazásra holnap, 2008. január 31-én, csütörtökön kerül sor.
Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 142. cikke)
Bogdan Golik (PSE), írásban. – (PL) Hölgyeim és uraim! A visszaengedett halállomány mennyisége, amely az előadó becslései szerint a teljes halászzsákmánynak akár egynegyede is lehet, komoly környezeti és gazdasági problémát jelent, amely iránt nem viseltethetünk közömbösen. A jelenség mértéke azt mutatja, hogy elképesztő erőforrás-pazarlás folyik, a felelőtlen emberi beavatkozás pedig súlyos károkat okoz a biodiverzitásban.
A szabályokkal való szöszmötölés nem fogja meghozni a kívánt eredményt. A helyzet sokkal átfogóbb intézkedést tesz szükségessé – azt, hogy teljesen megváltoztassuk a kérdésben tanúsított hozzáállásunkat és gondolkodásmódunkat. Egyértelműen meg kell határoznunk céljainkat, kialakítani az ennek megfelelő közös halaszati politikai eszközöket, és biztosítani a szükséges finanszírozást. El kell kerülnünk a jelenlegihez hasonló helyzeteket, amikor bizonyos jogi eszközök mellékhatásait egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. A maximálisan megengedett halászzsákmány bevezetése és a kifogható halak minimális méretének meghatározása (különösen a vegyes halászzsákmányok esetében) fontos kérdések, hiszen mindkettő a visszaengedett halállomány mennyiségének növekedéséhez vezet.
Teljes mértékben egyetértek az előadó azon véleményével, miszerint a visszaengedett halállomány mennyiségének csökkentését célzó intézkedések nagy részét a halászoknak adott ösztönzők kell, hogy képezzék, amelyek célja az lenne, hogy a halászok új, innovatív megoldásokat keressenek mind a halászati módszereket, mind pedig a halászfelszerelést tekintve. Jobban ki kellene aknázni a halászok tapasztalatait, illetve a tudományos közösség ismereteit is.
Hangsúlyoznám, hogy e stratégia sikeres megvalósításához elengedhetetlen egy hatékony információs kampány létrehozása. Ha a halászati ipar résztvevői nem értik meg, milyen létfontosságú, hogy véget vessünk a halállomány ilyen túlzott mértékű visszaengedésének, és ha nem bírjuk a halászok általános támogatását, stratégiánk kudarcra van ítélve.