Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. február 19., Kedd - Strasbourg

11. Lisszaboni stratégia – Integrált iránymutatás a növekedésről és a foglalkoztatásról („a tagállamok és a Közösség gazdaságpolitikájára vonatkozó átfogó iránymutatások” c. rész): az új ciklus indítása (2008–2010) (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Tanács és a Bizottság Lisszaboni Stratégiáról szóló nyilatkozatairól folytatandó együttes vita, amelyet Starkevičiūtė asszonynak, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság nevében benyújtott, következő tárgyú jelentése követ: Integrált iránymutatás a növekedésről és a foglalkoztatásról („a tagállamok és a Közösség gazdaságpolitikájára vonatkozó átfogó iránymutatások” c. rész): az új ciklus indítása (2008-2010) 2007/2275(INI) (A6-0029/2008)

  Žiga Turk, hivatalban lévő elnök. − (SL) Örülök, hogy részt vehetek ezen az ülésen, amelyen az Európai Parlament a növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni stratégia következő szakaszának nyitányát vitatja meg.

A Lisszaboni Szerződés aláírása olyan időszakot zár le, amelyben leginkább belső, és gyakran politikai formálódásunkkal foglalkoztunk. Európa most sokkal jobb helyzetben van ahhoz, hogy kitárulkozzon a világ felé, és a lisszaboni stratégia biztosítja azokat az eszközöket, amelyek révén Európa bekapcsolódhat a globális folyamatok formálásába. A jelenlegi helyzetre legalább négy ilyen folyamat jellemző.

Amikor 2000-ben, Európa útjára indította a lisszaboni stratégiát, a globalizáción többnyire Európa, az USA és Japán versengését értettük. Azóta új, jelentős szereplők léptek a világ színpadára, és indokolják annak felülvizsgálatát, hogy mit is adhat Európa ennek a globalizált világnak, és hol rendelkezik valódi versenyképességgel.

A kommunikációs forradalom, az internettel és a világhálóval, a szemeink előtt megy végbe. A kreativitás és innováció már nem merev intézményi rendszerek privilégiuma. Mindössze egyszer tapasztalhattuk meg a tömegkommunikáció maihoz mérhető forradalmát: 500 évvel ezelőtt, amikor az olcsó papír és nyomtatás megjelenésével megszilárdult az európai fölény.

A harmadik ipari forradalom küszöbén állunk, amelynek következményeként jelentősen mérséklődik a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségünk, és átlépünk az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság állapotába. 2007 májusában, a Parlament nyilatkozatot fogadott el a harmadik ipari forradalomról és a hidrogénalapú gazdaságról, ezzel is jelezve támogatását a terület vezető szereplői felé.

Az ipari korszakot követően a konceptuális korba lépünk, amelyben az értékek, tartalom, és empátia válnak központi elemekké. Ezeknek a trendeknek a vörös fonala az emberek kreatív képességeinek fokozódó jelentősége, illetve az emberek értékei. Két olyan kérdés, amelyek — természetüknél fogva — nagyon európaiak. Ezért is célja Európának, hogy társ-tervezője, és vezetője legyen e négy folyamatnak.

A fejlődésről szóló európai eszmékhez biztosít keretet a a növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni stratégia. Annak 2005-ös, alapokig lenyúló felülvizsgálatát követően a lisszaboni stratégia hatékonysága megerősítést nyert. Strukturális reformok révén javult az európai gazdaság talapzata. Ezért vált könnyebbé a pénzügyi válságok, és az emelkedő nyersanyag-, de különösen kőolaj- és élelmiszerárak kezelése. A világgazdaság mind nagyobb bizonytalanság felé halad. Fontos tehát, hogy Európa ne térjen le az útról, hogy folytassa a megkezdett reformokat, és korszerűsítse gazdaságát és társadalmát.

A Bizottság jó munkát végzett a decemberben közzétett lisszaboni csomag elkészítésénél. Szlovénia, az Európai Tanács elnökeként a lisszaboni stratégiát öt elnökségi prioritásának egyikeként kezeli. Nagy örömünkre szolgál, hogy az Európai Parlament részt vesz e széleskörű vita következő szakaszában. Már volt köztünk véleménycsere az ECON-konzultációk során, a Hármak között, illetve a parlamentek közti találkozókon. Mindannyian mindent megtesszük annak érdekében, hogy az Európai Tanács márciusi ülése útjára indíthassa a lisszaboni stratégia ezen új, ambiciózus szakaszát.

Az Európai Tanács támogatja az integrált gazdaságpolitikai irányelveket, és elfogadja a foglalkoztatási politikával kapcsolatos következtetéseket. Az integrált irányelvek megváltoztatásának szükségességéről hosszú vita folyt. Végül, a tagállamok képviselőinek többsége egyetértett abban, hogy bizonyos szabályozások javíthatók, de az irányelvek egészének vitára bocsátása a harmonizáció hosszúra nyúló időszakát indítaná el, lelassítaná az új szakaszba történő átlépést, miközben a végeredmények ugyanazok lennének, mint amilyenekkel most számolhatunk.

Az ECOFIN-Tanács egyhangúlag elvetette az integrált gazdaságpolitikai irányelvek módosítását. Változtatás a magyarázó szövegben lesz, azaz abban a környezetben, amelyben az irányelvek meghatározásra kerülnek.

Az Európai Tanács elfogadja a tagállamoknak azon különleges ajánlásait, amelyeket a nemzeti reformprogramok teljesítésében mutatkozó előrelépéssel összefüggésben fogalmaztak meg. Felszólítja majd a résztvevőket, nevezetesen a Tanácsot, a Bizottságot és a Parlamentet, hogy hajtsák végre a Közösség lisszaboni programját.

Ez a bizonyos, a négy kiemelt területhez kötődő kulcstevékenységet és célt mozdít elő. E négy terület: elsőként, Európa környezetvédelemmel kapcsolatos aggályai; másodszor, Európa aggályai az emberek, illetve azoknak a társadalomban elfoglalt helye iránt; harmadszor, törekvések egy vállalkozóbb szellemű Európa kialakítására; és negyedszer, erőfeszítések a ténylegesen mindenhez alapot teremtő, innovatívabb és kreatívabb Európa létrehozására. Engedjék meg, hogy röviden mind a négy területet érintsem.

Magam jelentőségben, a kreativitást az oktatás és innováció mellé sorakoztatom fel. Európának gazdag kulturális hagyományait és morális adottságait a termékeiben megtestesülő versenyelőnnyé kell változtatnia. Folytatnunk kell törekvéseinket, hogy elérjük a kutatásba és fejlesztésbe történő 3%-os befektetési célkitűzést. A tudásnak az ötödik szabadsággá kell válnia. Egységes tudás-övezetre van szükségünk, ahol adott a tudáshoz való hozzáférés lehetősége, ahol a nyílt innováció támogatásban részesül, és ahol — természetesen — a tudás megfelelő védelemben is részesül, az európai szabadalmak és szerzői jogok formájában. Engedni kell az európai kutatási-fejlesztési politikák és a nemzeti politikák közötti koordináció erősítését.

Nekünk, európaiaknak, nagyobb vállalkozói készséggel kell rendelkeznünk. Nincsenek markánsan innovatív és kreatív kisvállalkozásaink. Nagyobb figyelmet kell tehát szentelnünk a kis- és középvállalkozások létrehozásának és fejlesztésének, illetve a tudáshoz és kutatási infrastruktúrához, és további tőkefinanszírozási forrásokhoz való hozzáférésüknek.

Meg kell erősítenünk a belső piacot, különösen a szolgáltató és hálózati iparágakban, fel kell számolnunk a bujtatott akadályokat. Egy erős és hatékony belső piac sokkalta jobb fegyver a globalizáció hatásaival szemben, mint a protekcionizmus megkísértése. Szükséges a pénzügyi piacok átláthatóságának növelése, a jogalkotás javítása, és az adminisztratív terheknek mérséklése.

Nekünk itt, Európában fenn kell tartanunk az emberekről való gondoskodás, a velük való szolidaritás hagyományát. A rugalmas biztonság lehetővé teszi, hogy dinamikusan törekedjünk a hatékony munkaerőpiacot igénylő gazdaság, illetve a gyors foglalkoztatás lehetőségét magában foglaló biztonság közötti egyensúlyra.

Szükséges tehát az egész életen át tartó tanulás oktatás és más támogatási formák biztosítása. Biztosítanunk kell azt, hogy a fiatalok feltétlenül részesüljenek valamiféle oktatásban, és amilyen gyorsan csak lehet, álljanak munkába. Az idősebb nemzedéket bátorítsuk arra, hogy amilyen sokáig lehet, dolgozzon.

Végül, Európában törődünk a természettel és környezetünkkel. Európának vezető szerepet kell vállalnia abban a folyamatban, amelyet néhányan a harmadik ipari forradalomként említenek, s amelynek lényege az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés. Meggyőződésem, hogy ez nyereséget hoz Európa gazdasága számára, mert így Európa világelső lesz a jövő technológiái terén. Ez év végéig, politikai megállapodásra kell jutnunk az energia- és éghajlat-csomagot illetően.

Hölgyeim és uraim, a lisszaboni stratégia új szakasza határozott erőfeszítéseket igényel, hogy Európa olyan dinamikusabb, kreatívabb, vállalkozóbb szellemű, tudás-alapú társadalommá váljon, amely gondoskodik az emberekről és környezetről. Sürgősen foglalkoznunk kell a 2010-et követően érvényesítendő európai fejlesztési stratégiai keretprogrammal, valamint a lisszaboni stratégia és a fenntartható fejlődési stratégia lehetséges összekapcsolásával.

Amint Mark Leonhard írta, ez az évszázad Európa évszázada lesz. Nem azért, mert Európa a világ egésze felett a gyarmatosítás formájában uralkodik majd, és nem is azért, mert itt lesz a legerősebb ipar. Évszázadunk Európa évszázada lehet, mert a világot az európai értékek és kreativitás dominálják majd. Tehát azon két elem, amely alapvetően a globális trendeket meghatározza. Európa kreativitását pedig segítik a földrész ragyogó kulturális hagyományai. Európa értékei (hogy mint szomszédok együttműködünk a viták megoldásában, odafigyelünk a természetre és az emberre) példát szolgáltatnak az egész világ számára. Tehát, nem szabad elfelejtkeznünk ezekről a mélyen humán kiindulási pontokról, amikor Uniónk gazdasági és szociális jövőjével, más megközelítésben, a növekedés és foglalkoztatás stratégiájával foglalkozunk.

  Günter Verheugen, a Bizottság alelnöke. − (DE) Elnök asszony, hivatalban levő elnök úr, hölgyeim és uraim! Ami a Bizottságot illeti, a mai vita alapvető fontosságú Európa majdani globális helyzete tekintetében. A vita a korunk gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi kihívásaira adott válaszainkról szól. A 27 országot és közel 500 millió embert egybekötő európai integráció a mi nagy stratégiai erőnk. Most már nem gyengítjük magunkat viszályokkal, és így Európa — minden tekintetben — a világ egyik legvonzóbb térségévé vált.

A belső piac jólétünk alapköve, a közös valuta értékes politikai és gazdasági adottság. Nem vagyunk kitéve korunk kiszámíthatatlanságának, vagy a globalizáció viharainak. Az integráció arra ad lehetőséget, hogy segítsük globalizált korunkat saját elképzeléseinkkel összhangban is formálni.

Ez a kor azonban nem egyetlen ország vagy földrész jegyeit viseli majd magán. Japán, az USA és az Európai Unió erős kihívással néz szembe olyan feltörekvő országok részéről, mint Kína, India, Oroszország és Brazília, amelyek — mint magunk is — a globális gazdasági és technológiai versengésben a legelőkelőbb helyezésekre pályáznak.

Úgy hisszük, hogy ez az új kor nagy lehetőségeket és új utakat ajánl fel nekünk, de csak akkor, ha megértjük az idők szavát, és tudatában leszünk a kockázatoknak is. Ma, a globális mobilitás idején a legfontosabb szociálpolitikai témákat az olyan kérdések jelentik, mint, hogy mennyire biztosak az Európai Unión belül a munkahelyek, és, hogy miként tudunk még több, sőt, jól fizető állást biztosítani, az elkövetkező időszakban. Megismételném: korunk legfőbb szociálpolitikai kérdése az, hogy vajon lesz-e, és fenntartunk-e megfelelő számú, jó munkahelyet.

E kulcskérdés megválaszolása a felülvizsgált lisszaboni stratégiának, a partnerségbe illesztett növekedésnek és foglalkoztatásnak központi elemét képezi. Ez a stratégia jelenti az európai választ a globalizációra.

Három év után végeztük el a felülvizsgálatot, és az eredményekkel elégedettek lehetünk. Az elmúlt évek kedvezőek voltak a növekedés és foglalkoztatás számára. Sok millió munkahely létesült, a növekedési ütem pedig magasabb volt, mint a megelőző években. Ez volt az első alkalom, hogy a termelékenység növekedési üteme magasabb volt, mint az Egyesült Államokban. Az emberek kezdték érezni a strukturális reformok kedvező hatásait. Hiba volna azonban, ha megpihennénk babérjainkon. Még nem értük el céljainkat. Még hosszú út áll előttünk, és még több reformra van szükség. Nincs szükségünk jósokra annak felismeréséhez, hogy korunk meghatározó jellemzője nem a merevség, hanem az állandó változás. Ez még mindig sokakat megrémít, s különösen azokat, akik attól félnek, hogy lemaradnak a változások által, és a globalizáció vesztesei közé kerülnek.

Ez egy további ok, hogy a növekedés és foglalkoztatás közötti partnerség társadalmainkban még inkább gyökeret eresszen. Úgy érezzük, rátaláltunk arra a stratégiára, amely — szemben az eredeti, 2000. évi lisszaboni stratégiával — realista, és az elvárt eredményeket hozza. Ennek elérése is a célja a Bizottság elkövetkező három évre vonatkozó javaslatának. Hisszük, hogy az alapvető irányvonal helyes, de hisszük azt is, hogy néhány olyan témában, amely kulcsfontosságú a jövő tekintetében, még kiigazításokra van szükség.

Például, az elkövetkező három évben különleges figyelmet kell szentelni a növekedés és foglalkoztatás partnerségén belül a szociális dimenziónak. Megítélésem szerint, ez lesz a kulcstéma. Az oktatás, a képzés, a szakképzettség színvonala, mind javításra szorul. Csak akkor tudunk a változásokkal szembenézni, ha születésüktől kezdve életük egészén át segítjük az embereket, tehetségük kibontakoztatásában, hogy folyamatosan új dolgokat tanuljanak, hogy rugalmasak maradjanak. Ez mindenkinek jogában áll. Ez az egyetlen mód annak biztosítására, hogy a munkahelyüket elvesztők ne kényszerüljenek — családjukkal együtt — a társadalom perifériáján, állandó munkanélküliségben és szegénységben élni.

Olyan politikára van szükségünk, amely emeli a foglalkoztatottságot, és képessé teszi az embereket — életük bármely szakaszában — az újrakezdésre. Ennek biztosítása nemcsak a politikusok feladata, hanem az európai vállalkozóké és vállalatoké is. Szeretném világosan kihangsúlyozni, különösen néhány, közelmúltbeli esemény tükrében, hogy azok a vállalkozók és cégek, amelyek ebben nem vesznek még részrt, gondolkodásuk felülvizsgálatára kényszerülnek, mert a jó, motivált munkaerő a vállalat legfőbb értéke, amely a nehezen kitapintható, de végtelenül fontos versenyelőnyt biztosíthatja.

Nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk a valódi tudás-alapú társadalom kialakítására. Sajnos még messze vagyunk attól a célunktól, hogy — 2010-re — Európa GDP-jének 3%-át a kutatásra költse. Komoly aggodalommal mondom, hogy a céltól való távolság nem csökken, hanem nő. Van azonban egy még aggasztóbb tendencia. Nevezetesen, hogy noha az európai vállalatok ténylegesen többet, s nem kevesebbet költenek kutatásra és fejlesztésre, mint a múltban, ezt nem Európában, hanem a földrészen kívül teszik.

Az Európai Kutatási Térségnek valósággá kell válnia. Ha kudarcot vallunk a kutatási és fejlesztési tevékenységek Európában tartását illetően, akkor a munkahelyek Európában tartását sem érhetjük el.

Tudjuk, hogy tovább kell erősítenünk a belső piacot. Elő kell segítenünk gazdasági vállalkozásaink hatalmas többsége képességeinek teljes kibontakoztatását. Itt arra a 23 millió kis- és középvállalkozásra utalok, amely a teljes európai munkaerő kétharmadát foglalkoztatja. Több kezdeményezésünkkel már mozgásba hoztuk a gépezetet, de szeretnénk júniusban magasabb fokozatba kapcsolni a kisvállalkozói törvénnyel.

Egy másik közvetlen prioritás: határozottan cselekednünk kell az energia és éghajlati célkitűzéseknek a növekedési és foglalkoztatási politikánkba való beillesztése érdekében. Szeretnénk egyértelmű bizonyítékokkal szolgálni arra, hogy a környezetvédelmi kihívások gazdasági lehetőségekké és szociális fejlődéssé konvertálhatók. Szükségünk van a stafétabotot átvenni képes, erős európai ipari szektorra, mert meggyőződésünk, hogy az energiahatékonyság, az új technológiák, és az erőforrások gazdaságos felhasználása terén érvényesülő európai vezető szerep nemcsak a környezet számára válik hasznossá, de a foglalkoztatást is előmozdítja.

A környezetbarát termékek és eljárások iránt ma nagyobb a kereslet, mint bármikor korábban. Az éghajlatváltozás ellen küzdő, felelősségteljes politika nem Európa ipartalanításán, hanem Európa, mint életképes ipari helyszín fenntartásán alapszik, csakúgy, mint a környezetet nem károsító iparágakon, amelyek a környezetvédelmet exportálják is.

Azt a nézetet valljuk, hogy kezelni tudjuk az ügyet, és — egyidejűleg — még messzebbre is juthatunk. Ennek érdekében az Európai Unió és a tagállamok erőteljes, együttes fellépésére van szükség. Ehhez adottak a megfelelő keretek. Olyan partnerségben dolgozunk, amely a párbeszéden, az elért eredmények kritikus értékelésén alapul, és amely már igazolta hasznosságát. Három évvel ezelőtt, az integrált irányelvekkel, olyan megbízható referenciapontok jöttek létre, amelyekkel mind az uniós, mind a nemzeti reformok összekapcsolhatók.

Tisztában vagyok azzal, hogy némelyek megkérdőjelezik azt a javaslatunkat, hogy az irányelvek, a fogalom szűkebb értelmezését használva, maradjanak érintetlenül. Javaslata előterjesztésekor a Bizottságot nem a dogmatizmus vagy az önfejűség hajtotta. Amint nem törekszünk semmiféle kozmetikai átcsomagolásra sem. Ki akartuk hangsúlyozni a reformcéloknak, és az Európai Unió reformjai irányának folyamatosságát. Ugyanakkor, mélyreható kritikai elemzést végeztünk, és — a hibákból való tanulás érdekében — azt is nyíltan jeleztük, hogy az elmúlt három évben hol mutatkoztak gyengeségek. Ezért javasoljuk a hangsúly áthelyezését, amint azt leírtam önöknek, a szociális és környezetvédelmi dimenzióra, amely változás be is épült az irányelvekbe.

Javaslatot tettünk egy új közösségi programra is, amely — az előzőtől eltérően — nem projektek nagy, sokszínű kavalkádja, hanem egy összpontosított program. Tükrözi a növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni stratégia kiemelkedő prioritásait.

Növekedési és foglalkoztatási politikánk, hölgyeim és uraim, továbbra is kiemelt téma marad a Bizottság számára. Igen előkelő helyet foglal el prioritási listánkon, hiszen nem szól másról, mint több munkahelyről, nagyobb jólétről, jobb környezetvédelemről.

(Taps)

  Joaquín Almunia, a Bizottság tagja. − (ES) Elnök asszony, a Tanács elnöke, hölgyeim és uraim. Elsőként is Starkevičiūtė asszonynak fejezném ki elismerésemet, és a Képviselőház összes képviselőjének, de különösen a Gazdasági és Monetáris Bizottság tagjainak, akik részt vettek e jelentés megszövegezésében. Magam úgy találtam, hogy a jelentés elemzésekben, és — a lisszaboni stratégia új, az elkövetkező három évre vonatkozó időszakával összefüggésben — javaslatokban rendkívül gazdag.

Ha visszatekintünk az elmúlt három esztendőre, egyetérthetünk a jelentésnek — a 2005-ös felülvizsgálat óta megnyílt új szakaszban — a lisszaboni stratégia keretében elért sikerekre vonatkozó elemzéseivel.

Amint ez már ma este említést nyert, munkahelyek teremtődnek. E munkahelyek jelentős része azoknak a reformoknak köszönhető, amelyek a lisszaboni stratégiából erednek, abból, ahogyan a munkaerőpiac reagált a reformokra, illetve a lisszaboni stratégiában megjelölt egyéb gazdasági tevékenységekből, és a három évvel ezelőtt elfogadott nemzeti reformprogramokból is.

A növekedési potenciál javul, bár mi szeretnénk ezt tovább erősíteni. Létfontosságú Európa növekedési képessége oldaláról, hogy a fejlődés megfelelő gazdasági feltételek mellett következzen be. Nagyobb növekedésre van szükségünk ahhoz, hogy abban a globalizált világban, amelyben új és rendkívül dinamikus szereplők emelkednek ki, fontos pozíciót foglalhassunk el.

Piaci tevékenységünk is javul, az akadályok, amelyek a vállalkozások, a gazdálkodók, a termelés-orientált beruházások útjában állnak, lebontásra kerülnek.

Reformokat vezettünk be számos európai országban a szociális védőrendszerek és gazdasági mérlegeink fenntarthatóságának erősítése érdekében, és természetesen erőteljesebben tudatosult bennünk, hogy növekedési modellünkben foglalkozzunk a környezetvédelemmel.

Lisszabon tehát szállítja az eredményeket. A 2005 óta hatályban lévő, növekedésről és foglalkoztatásról szóló stratégia meghozta gyümölcseit. Hiba volna most az irányokon változtatni. Tehát, magunk alapvetően egyetértünk a vita témájául szolgáló jelentéssel: tovább kell haladnunk abban az irányban, amelyet az meghatároz.

Ezzel együtt világos, hogy számolnunk kell a helyzet változásaival, függetlenül attól, hogy azok az energia és a környezet helyzetét érintő komoly változások, vagy az az igény, hogy az éghajlatváltozással való foglalkozást elsődleges feladatunkká tegyük, esetleg legyenek az elmúlt hónapokban, a gazdasági környezetben és gazdasági helyzetben bekövetkezett változásokkal együtt jelentkező új kihívások, tapasztalatok.

Az előttünk álló helyzet nagyobb bizonytalanságot jelent számunkra, nagyobb nyomás nehezedik a pénzügyi piacokra, és mindez jelzi, hogy ebben a változó, mind bizonytalanabb, mind bonyolultabb feltételrendszerben fel kell gyorsítanunk a reformok ütemét, fel kell gyorsítanunk az intézményi megalapozottságot, a lisszaboni stratégia alkalmazásának sebességét.

Osztjuk a véleményt, hogy a végrehajtásnak, az integrált irányelvekben megfogalmazottakkal összhangban, a makrogazdasági stabilitás keretein belül kell megtörténnie. Azon kereteken belül, amelyek államháztartásaink, jólétünk, szociális védelmi rendszerünk, környezetvédelmünk fenntarthatóságát erősítik. Olyan kereteken belül, ahol a gazdasági szereplők bizalma és elkötelezettsége fokozódik.

A lehető legjobban ki kell használnunk azt a játékteret, amelyet az elmúlt évek határozott reformjai és határozott politikái révén magunknak biztosítottunk. Ki kell aknáznunk azt a cselekvési szabadságot, amelyet — korunk bizonytalanságai ellenére is — országaink többségében a gazdaságok pénzügyi helyzetének javulása megenged.

Megengedhetjük azt — most, amikor a pénzpiacok változó hatásai következtében a növekedés lelassult, az Egyesült Államokban pedig éles dekonjunktúra van —, hogy gazdaságaink többségében az automatikus stabilizátorokat kiiktassuk.

A stratégiánk integrált irányelveiben foglalt politikáknak köszönhetően, most kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint 2001-ben, hogy megbirkózzunk a gazdasági tevékenység jelentős visszaesésével.

Amikor a pénzpiaci trendeket elemezve összehasonlítottuk az európai gazdaságokat és az Egyesült Államok gazdaságát, az elmúlt hetekben és hónapokban közülünk sokan felfigyeltek arra az előnyre, amelyet szilárd gazdasági alapjaik miatt az európai gazdaságok élveznek az USA-val szemben. Ezek a stabil gazdasági alapok azon politikáknak következtében erősödtek meg, amelyeket az irányelvek fogalmaztak meg mind a gazdasági és monetáris unió működésével, mind a lisszaboni stratégia részét képező strukturális reformokkal összefüggésben.

Különösen, akad néhány olyan prioritás a közeljövőre vonatkozóan, amelyek maguktól értetődők, és amelyeket a Starkevičiūtė asszony jelentésében foglalt elemzés is megemlít. Így prioritás számunkra haladás elérése a pénzügyi integrációban.

A pénzügyi integráció olyan eszközünk, amely segíti azon képességeink kibontakozását, hogy a most is megtapasztalható helyzetet kezelni tudjuk. Vannak kezdeményezések, mint amilyen az ECOFIN-Tanács által közelmúltban elfogadott útiterv. Mindannyiunk feladta e kezdeményezések lehető leggyorsabb, európai szintű, gyakorlatba ültetése. Biztosítanunk kell, hogy Európa egy hangon szólaljon meg ezekkel, a kezdeményezésekkel összefüggésben, amelyeket még tágabb keretekben, mint pl. a Nemzetközi Valutaalapon belül, vagy a pénzügyi stabilitási fórumon is meg kell vitatni és el kell fogadni.

Mindezek fényében, biztos vagyok abban, hogy együtt dolgozunk, sikeresen együttműködünk majd a Parlamenttel. Mindez megerősíti a stratégiánk és üzenetünk alapkérdéseiben megmutatkozó egyetértést, és ezáltal a gazdasági és szociális szereplők bátorítást nyernek, hogy aktívan vegyenek részt ebben a reformfolyamatban is. Ezzel, a reformok ne felülről reájuk kényszeríttet döntések, hanem alulról kinövő, a szociális párbeszéden keresztül finomított eszközzé válnak. A Tanács európai intézményeinek, a Parlamentnek és a Bizottságnak sikeresen együtt kell működniük, hogy ne csak ők, hanem a tagállamok is kifejleszthessék, és nemzeti reformprogramjaik részeként végrehajthassák azokat a célkitűzéseket, amelyekben ma este egyetértünk.<

ELNÖKÖL: MORGANTINI ASSZONY
Alelnök

  Margarita Starkevičiūtė, előadó. – (LT) Szeretném megköszönni Verheugen és Almunia uraknak, hogy pontosabban körülírták az EU lisszaboni stratégiáját. Nekem, ezzel együtt, mindig meglehetősen nehezemre esik, hogy megértsem annak legfontosabb célkitűzéseit.

Ez a bizottsági dokumentum mintegy 300 oldal, amely fejezetekre oszlik, a prioritások e szerinti meghatározásával. Az Európai Unió gazdaságpolitikájának és stratégiájának sikeres végrehajtása tekintetében összesen 24 egységben kerülnek megfogalmazásra a feladatok. Nem szeretnénk úgy tűnni, hogy lemaradunk a Bizottság mögött így a Parlament három különböző határozatot fogadott el e 24 egységhez kapcsolódóan, három eltérő eljárást követve. Lényegében ez a mi hozzájárulásunk a bürokrácia mérsékléséhez.

Szeretném a Bizottságnak megköszönni, hogy kiemelte a reform folytatásának jelentőségét. Teljesen egyetértek ezzel. Az élet azonban változásokkal jár, mindennap új eseményekkel, és ez különösen igaz a globalizáció tekintetében. Ha úgy döntünk tehát, hogy kizárólag kozmetikai módosításokat teszünk, az aligha értelmezhető úgy, hogy bátorítjuk az innovációt és kreativitást, amint arra a tiszteletreméltó szlovén képviselők rámutattak.

Nagyrabecsülőm az Európai Tanács álláspontját, hogy minden új stratégiának hozzáadott értéket kell teremtenie. Véleményem szerint azonban, olyan álláspontot kell elfoglalnunk, hogy csak abban az esetben üdvözöljük a reformok folytatását, ha a sikerek konszolidálódnak, a reformokat pedig a körülményekhez igazítjuk. A lisszaboni stratégia egyetlen prioritását a polgárok jóléte képezheti.

A cél eléréshez a gazdaságpolitika különböző eszközeit vehetjük igénybe. Azoknak együtt kell érvényesülniük. A monetáris politikáról szólva, hangsúlyoznunk kell az Európai Központi Bank függetlenségének jelentőségét. Tekintve az érdekek sokféleségét és a globális kihívásokat, kell egy olyan kizárólagos szerv, amelyik kezelheti e kérdéseket. Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy még nem minden tagállam csatlakozott a közös valuta övezetéhez.

A Központi Bank inflációs célok elérését biztosító képessége korlátozott, amint az Unión kívülről érkező inflációs hatások és globális kihívások kivédésére is csak korlátozottan alkalmas. Ennek megfelelően, új eszközökre van szükség, hogy a Központi Bankot független cselekvésre képessé tegyük. Persze, elsőként a pénzügyi egyensúlyról kell beszélnünk.

Van azonban bátorságom határozottan nem egyetérteni azokkal a törekvésekkel, amelyek a pénzügyi egyensúlyt kizárólag a kiadások csökkentésének mechanikus alkalmazásával akarják elérni. Ebben az esetben a népesség legveszélyeztettebb és szociálisan leggyengébb szektorainak kell a teher nagyobb részét elviselniük, és nem azoknak a tisztviselőknek, akik nem igen szokták saját fizetéseiket csökkenteni. Első célunk az legyen, hogy stabilizáljuk az irányító intézményeket, és mérsékeljük az igazgatási költségeket. Ezt követően a források szétoszthatók azon szektorok között, amelyek a polgárok javát szolgálják.

Egy másik, kapcsolódó kérdés, amelyre rámutatnék, az a pénzügyi szektor szerepe. Kevés értelme van a költségvetés szigorításáról beszélni, amíg milliárdokat költünk bankok megmentésére. A pénzügyi szektor szerepét meg kell határozni, egyértelműen meg kell fogalmazni a lisszaboni stratégiában. Nyilvánvaló, hogy a pénzügyi szektor stabilitása nélkül lehetetlen lesz a hosszú távú gazdasági stabilitást biztosítani.

A pénzügyi szektor egyértelmű problémái ellenére is, őszintén szólva, nem látom az erőfeszítéseket a problémák komoly kezelésére. Amíg a következő válság el nem jön, hogy úgy mondjam.

Miként segíthetünk az embereken, a tagállamok polgárain? Elsőként is, abban a helyzetben vagyunk, hogy mérsékeljük a munkaerő költségét, a létfenntartási költségeket, a letelepedés, és az új életmóddal kapcsolatos kihívásoknak való megfelelés költségeit.

A kutatók különféle megoldási javaslatokat tettek az asztalra e problémák kezelésére. Egyetértek azzal a gondolatukkal, miszerint a megerősített képviselet, a kisvállalkozások finanszírozáshoz való hozzájutásának előmozdítása vezetne kedvező eredményekhez.

  Marianne Thyssen, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony, a Tanács hivatalban lévő elnöke, hölgyeim és uraim! Ez az első alkalom, hogy a tavaszi csúcstalálkozóra való felkészülés előkészítő vitáját délután tartjuk. A prioritást élvező vitákat általában reggel szoktuk tartani. Ebből azonban nem következik, hogy a tavaszi csúcsértekezletet és a lisszaboni stratégiát kevésbé fontosnak tartjuk. Mindössze az történt, hogy délelőtti ülésünket nagylelkűen Corbett és Méndez de Vigo uraknak, továbbá a reformszerződéssel kapcsolatos kiváló jelentésükről szóló vitánknak engedtük át. E szerződés, a lisszaboni stratégiával együtt meghatározóan járul hozzá Európa jövőjének formálásához.

Múlt héten, Brüsszelben, találkoztunk a nemzeti parlamentek képviselőivel, a stratégia terén elért haladás áttekintésére. Egy dologban nagyon gyorsan egyetértettünk: a növekedésre és foglalkoztatásra koncentráló új megközelítés kezdi meghozni gyümölcseit, miközben nem feledi a fenntarthatóság kívánalmait sem. A stratégia bátorítólag hat az európai gazdasági képességek kibontakoztatására, és olyan környezetet teremt, amely kedvez a munkahelyteremtésnek. Eddig 6,5 millió munkahely létesült, és további 5 millió teremtését várjuk. A következő lépés az, amit a Bizottság javasol: bátran végigmenni a megkezdett úton, mert a munkát még nem végeztük be. Minden tagállamban és minden területen még rengeteg hely van a továbblépésre, amint az igény is jelentkezik erre. Nagyon sokat tanulhatunk egymástól, és jobban ki kell használnunk a regionális szinten megmutatkozó lehetőségeket. Tehát, teljes szívünkkel támogatjuk a lisszaboni stratégiával kapcsolatos közös határozatot.

Képviselőcsoportunk számára a prioritások egyértelműek. Nagyobb beruházás a kutatásba és innovációba, a szellemi tulajdonjogok markánsabb védelme — mindez létfontosságú ahhoz, hogy gazdaságunk a jövőben fejlődjön, minőségi munkahelyeket teremtsen. Hasonlóan fontos az üzleti környezet javítása. A belső piac kiteljesítése, a jobb szabályozás és a kisebb bürokrácia, ezek fontosak minden vállalkozás számára, de különösen azok a 23 millió KKV-nak. Szükségünk van a Kisvállalkozói törvényre, és annak nem szabad csak jelképesnek lennie. Nagyon örülünk, hogy ezen a héten sikerült az áruk egységes piacára vonatkozó törvényhozási csomagot is lezárni. Kevésbé vagyunk boldogok, hogy új jelölési szabályokra születtek javaslatok, amelyek csak az adminisztratív ügyintézést növelik.

Harmadszor, a munkaerőpiac reformokra szorul. A rugalmasságnak és munkahely-biztonságnak kéz a kézben kell járnia, és többet kell beruháznunk az emberek szakképzettségébe.

Végül, támogatjuk a 20-20-20 célkitűzéseket, de úgy, hogy ezek munkahelyeket teremtsenek, és nem úgy, hogy a munkahelyeket elviszik más földrészek országaiba.

Egy utolsó pont: a tavaszi csúcstalálkozó jogosan tűzi napirendjére a pénz- és biztosítási piacokon végigsöprő válságot. Valóban elejét kell venni, hogy a válság aláaknázza a növekedésre és munkahelyteremtésre irányuló erőfeszítéseinket. Ha éberek vagyunk, ha tartjuk az irányt, helyreállíthatjuk az emberek bizalmát. A bizalom stabilitást jelent, és azzal Európának szép jövőt biztosíthatunk. És ez a feladatunk.

  Robert Goebbels, a PSE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony! A lisszaboni stratégia, még nem feltétlenül tökéletes, alkalmazása képessé tette az Európai Uniót, hogy számos területen előrelépjen. Munkahelyek teremtődtek, és nagyobb beruházások történtek a képzésben, kutatásban, és új technológiákban.

Számos kihívás jelentkezik azonban. A világ mozog, új problémák keletkeznek. Turk miniszter úr, Verheugen és Almunia biztos urak ezekre rámutattak. Még ha a válság az USA-ban is kezdődött, az európai bankárok, biztosítók, alapkezelők legalább olyan mohók voltak. De hiszen ez mozgatja a pénzvilágot. Miközben néhány nagyvezér kinyitotta arany ejtőernyőjét, a munkavállalók, és a széles társadalom állja a cechet.

Még hitelkorlátozásra is sor került, szinte mindenütt. A reálgazdaság jelzi az időt: az USA egyértelműen recesszióban van, az európai növekedés elveszti lendületét, az infláció ismét meglódul, az olajtermékek ára megugrik, amint az élelmiszeráraké is, miközben a műtrágya árak az eget verik, jelezve, hogy az aratás drágább lesz.

Az Európai Központi Bank nem tesz mást, mint igyekszik visszaszorítani az inflációt. A munkavállalókat és szakszervezeteket arra kérik, húzzák meg a nadrágszíjat, miközben a vásárlóerő szinte mindenütt hanyatlik.

Verheugen úr, országaink mindegyikének szembe kell néznie a szegénység problémájával és a társadalmi kirekesztéssel. Európában 68 millióan élnek az országaikban hivatalosan elfogadott szegénységi küszöb alatt. A munkavállalók 13%-ának nincs tartós munkaszerződése, és tartós társadalombiztosítása. Közel 23 millió a hamis önfoglalkoztatott. Ugyanakkor a lakosság 1%-a rendelkezik az európai vagyon 15%-al.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem sok európai számára még valószínűbbé teszi a szegénységet. A szennyező-fizet elv jól hangzik, de a végén mégis a fogyasztók állják a számlát. Nagy-Britanniában a hatóságok megkísérlik ellensúlyozni a tüzelőanyag-szegénységet, de a Bizottság azt mondja nekünk, hogy az EU még nem liberalizálta eléggé energiapiacát, mintha — egy olyan világban, ahol az energiaforrások 90%-a a szuverén államoktól függ — a fogyasztók szabadon választhatnának a szolgáltatók között.

E növekvő problémákkal szemben a Bizottság, és különösen Barroso elnök, csak egy válasz tud adni: ne változtass a lisszaboni stratégián. Az integrált irányelvek, úgy tűnik, portugál márványba lettek vésve, és nem változtathatók, legalábbis Barroso elnök szerint.

A szocialista képviselőcsoport nevében szeretném Barroso elnököt komolyan figyelmeztetni, hogy az irányelvek kapcsán nem fogadjuk el hidegháborús „nyet”-jét a Bizottság részéről. A lisszaboni stratégia összefüggésrendszere változik. A lépéseinket irányító dokumentumnak is alkalmazkodnia kell az új európai és nemzetközi helyzethez.

(Taps)

  Bilyana Ilieva Raeva – az ALDE képviselőcsoport nevében – (BG) Az Európai Tanács tisztelt képviselői, az Európai Bizottság tisztelt képviselői, kedves képviselőtársak! Három évvel ezelőtt, az újra útjára indított lisszaboni stratégia határozottan hangsúlyt fektetett a fenntartható gazdasági növekedésre, és a kiterjedtebb és jobb-minőségű foglalkoztatásra. Ma, a nemzeti reformok megfelelő ütemben haladnak, az európai gazdaság folyamatosan növekszik, miközben a munkanélküliségi ráta 1998 óta a legalacsonyabb szinten áll. A jó eredmények ellenére, jóval nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk, a növekvő globális versenyt érzékelve, a tudáson és innováción alapuló, dinamikus és versenyképes gazdaság elérése érdekében.

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport ezt a stratégiát a mélyre hatoló gazdasági és szociális reformok hajtóerejének tekinti. Ez a válasz a globalizációs kihívásokra, s teszi lehetővé az Európai Unió számára, hogy vezető szerepet játsszon a gazdasági növekedés, a szociális és környezetvédelmi prosperitás, a technológiai fejlesztések és modernizáció terén. Ezeknek a céloknak az elérése igényel megkettőzött erőfeszítést az elkövetkező években. A Liberálisok és Demokraták Európáért elismerik, hogy az elmúlt három évben a Stratégia igazgatása érdekében új struktúrák kerültek kialakításra, miközben a Közösség és a tagállamok közötti felelősség jobban lett megosztva.

Csatlakozásuktól kezdődően, Bulgária és Románia teljes jogú tagként vesznek részt a lisszaboni stratégia végrehajtásában, és 2007-ben első alkalommal számoltak be reformterveik teljesítéséről. A tagállamok közötti különbségek ellenére, a stratégia végrehajtása erősítette az Európai Unió egészének gazdasági képességeit.

A liberálisok és demokraták számára oly fontos üzleti környezet jelentősen nyert a reformok révén. A jobb szabályozást célzó EU-stratégia fokozatosan testet ölt. A tagállamokban ma könnyebb és olcsóbb a vállalkozások bejegyzése és az üzleti tevékenység megkezdése. Ezzel együtt, európai szinten még hiányzik az összehangolt vállalkozói kultúra. Szükségünk van a kis- és középvállalkozások növekedését és versenyképességét javító, átfogó és EU-szintű megközelítésre. Az EU tagállamok elkötelezték magukat, hogy 2010-re, GDP-jük 3%-át innovációra, illetve kutatásra és fejlesztésre fordítják.

Mégis, a rendelkezésre álló adatok jelentős különbségeket mutatnak a tagállamok között. Tehát, a magánszektort is bevonva ebbe, komoly erőfeszítéseket kell tennünk a kitűzött cél elérése érdekében.

Az Európai Unió jelentős sikereket mutathat fel a környezetvédő társadalommá válás folyamatában. Új és ambiciózus vállalásokat tettünk, hogy 2020-ra drasztikusan csökkentjük a széndioxid-kibocsátást, és növeljük a megújítható energiaforrások felhasználását. A liberálisok és demokraták úgy gondolják, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalom csak akkor valósítható meg, ha a kutatás és innováció révén megszerezzük azokat a „zöld” technológiákat, amelyek a cél eléréséhez kellenek.

A magas életszínvonal, amelyet mi, európaiak, el szeretnénk érni, csak szolidaritási akciókkal biztosítható. Ennél fogva a tapasztalatok kicserélése, a támogatás, az egymástól való tanulás lehetőségének biztosítása, mérhetetlenül fontos. A tudás-alapú gazdaság a tanulási készséget is magában hordja. A gazdasági növekedés, alacsony munkanélküliség, magas szociális nívó, és a dinamikus üzleti környezet, egymást korántsem kizáró elemek. Elegendő visszaidézni az olyan országok példáját, mint Dánia és Finnország.

Kedves képviselőtársak, a liberálisok és demokraták számos prioritása helyet kapott a lisszaboni stratégiával foglalkozó európai parlamenti határozatban. Ezek között szerepelnek: a rugalmasabb és jobban működő, egyben befogadó munkaerőpiac feltételeinek megteremtése; az adminisztratív terhek mérséklése és jobb szabályozás kialakítása; az európai gazdasági vállalkozások helyzetének erősítése a nemzetközi környezetben; több import, több export, és több beruházás; a pénzügyi piacok nagyobb átláthatósága és stabilitása; jobb fogyasztóvédelem; nagyobb elkötelezettség a természetvédelem mellett; a Közösség strukturális alapjainak hatékonyabb felhasználása, hogy egyértelműbb eredmények mutatkozzanak a stratégia végrehajtása során; a transzeurópai közlekedési-hálózat projektek ismételt megerősítése.

Kedves képviselőtársak, az irányjelzők adottak, a célok világosan megfogalmazottak. Most a végrehajtás van napirenden.

  Guntars Krasts, az UEN Képviselőcsoport nevében. – (LV) Köszönöm, elnök asszony. biztos úr, a Tanács képviselői, a lisszaboni stratégia feladataival és céljaival kapcsolatban napirendre került kérdések lehetséges hatásaira fordítanám figyelmemet. A globális pénzpiaci gondok, és az amerikai gazdaság nehézségeinek a világgazdaság növekedésére gyakorolt hatása jelentik a lisszaboni stratégia számára az első komoly próbát. Most derül ki, mennyiben képes ellensúlyozni az európai gazdaság növekedését esetleg akadályozó hatásokat. Függetlenül a most jelentkező nehézségektől, a gyorsabb, hosszú távú növekedés marad Európa prioritása. Ez azt kívánja meg, hogy a piacon sok új, aktív vállalkozás jelenjen meg. Nincs kétségem, hogy a pénzpiaci nyugtalanság intézkedéseket követel a stabilitás helyreállításához. Ki kell azonban hangsúlyozni, hogy itt az ideje felelősségteljes döntések meghozatalának. A pénzpiaci rendszer stabilitásának helyreállítása nem mehet szembe a pénzügyi rendszerrel szemben támasztott elsődleges követelménynek, az európai vállalkozások fejlődése előmozdításának. Szeretném ezt külön is hangsúlyozni, mivel alapvető fontosságú, hogy az új vállalkozások számára kiszélesítsük a finanszírozáshoz jutás lehetőségeit. A finanszírozási lehetőségek terén jelentkező versenyt erőteljesen támogatnunk kell. Ez, a lisszaboni stratégia mindegyik, a kis- és középvállalkozások növekedési képességét fokozni javasló anyagában kiemelt feladat, üdvözlendő. A Bizottság által javasolt kisvállalkozói törvény, szintén üdvözlendő. A jelenlegi helyzet azonban az, hogy a piacokon szilárd pozíciókkal rendelkező nagyvállalkozások aránytalanul kedvezőbb finanszírozási lehetőségekkel rendelkeznek, mint azok, amelyek most kezdenek vállalkozni. Ami hiányzik a lisszaboni stratégiából, az annak kötelme, hogy a pénzügyi eszközök széles, versenyképes választékát teremtsük elő. Miközben lényegében ez egyik előfeltétele az európai növekedési potenciál kibontakoztatásának. A pénzügyi rendszer instabilitására adandó jelenlegi válaszunk nem korlátozhatja a pénzügyi szektoron belüli innovációt.

  Rebecca Harms, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, az éghajlat-politika területén a 2007-es évet — és azóta már eltelt némi idő — azon évnek tekintjük, amikor az éghajlatváltozás ténye hivatalosan is elismerést nyert. Ha azt vesszük, hogy a globális felmelegedésről és a fenntarthatósági stratégiákról már szinte két évtizede folyik a vita, akkor látható, hogy milyen hosszú időt igényel egy politikai folyamat befolyásolása, és milyen nehezen kivitelezhető egy tényleges stratégiai átalakítás. Noha már az EU egészében azt halljuk, hogy a fenntarthatóság követését végre valahára beillesztették a lisszaboni stratégiába, magam még mindig kételkedem abban, hogy valóban komolyan vesszük-e e tenger-változást, és vajon valóban felkészültünk arra, hogy új irányba induljunk el, letérjünk a pusztán mennyiségi szemléletű növekedési cél-meghatározásról, és a minőség-orientált növekedést helyezzük a középpontba.

Amikor a lisszaboni határozatokat készítettük elő a Parlament számára, Lehne úr és jómagam, mint társelőadók, ismét vitatkoztunk — nem személyesen, hanem politikai csoportjainkban — az energiapolitikai kérdésekről és az energia-stratégiákról. Nem csoda, hogy ezt tettük, hiszen e témák megérdemlik, hogy eszmecserét folytassunk róluk. A határozatban most egy olyan elképzelés fogalmazódik meg, amely alig fedi el a fenntarthatósággal kapcsolatos nézeteinkben rejlő szakadéknyi távolságot. Az „alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság” kifejezés kompromisszumos megoldásként kerül a Parlament elé. Véleményem szerint, ez alig leplezi a konfliktust az energia-alapú gazdaságot szorgalmazó, a hagyományos energia-mixre, a szén és nukleáris energiára támaszkodó status quo-pártiak, és az általunk követett stratégia között. Magunk radikális irányváltást szorgalmazunk, a forrás-felhasználás visszafogásával. A jelentésbe illesztett koncepció aligha takarja el kudarcunkat, hogy ismét képtelenek voltunk döntésre jutni. Hadd ismételjem meg e pontnál, hogy Európa — szerintem — aligha játszhatja el azt az úttörő szerepet, amelyet a világ népei elvárnak tőle, amíg maga a magas kockázatú nukleáris energiára vagy ismételten a szénre támaszkodik. Most továbblépek, de visszatérek még ehhez az érvhez, más összefüggésekben.

Azt is hiszem, Verheugen úr, hogy az irányelvek kiigazítása még várat magára, hiszen az energiaellátás és a megújítható energia biztonságának szerepeltetése a szövegben még nem jelenti a stratégia megváltoztatását. Egy új stratégia teljesen mást jelent, és ezt új intézkedések és eszközök formájában meg is kell jeleníteni. Azt is gondolom, hogy a lisszaboni stratégia irányelveinek módosítása nem korlátozható a környezetvédelmi kérdéskörre, ki kell terjednie a szociálpolitikára is. Folyamatosan hallunk arról, hogy az elmúlt három évben javult az európai növekedési és foglalkoztatási helyzet. Ugyanakkor, érzékeljük a társadalmi marginalizálódást, a bizonytalan munkahelyek számának növekedését is. Véleményünk az, hogy a szociális integráció és kohézió közös célján csak azt érthetjük — egyszerű, egyértelmű szavakkal —, hogy az európai dolgozók legyenek képesek megélni abból, amit keresnek. Ezért lepett meg a lisszaboni határozat előkészítésének folyamatában a politikai csoportok között kialakult vita arról, hogy helyes-e vagy sem Európában, iparágazati alapokon, megállapodásokat kötni a minimálbérről. Nem hiszem, hogy lenne alternatíva, és örülnék, ha nagyobb mérvű egyetértés lenne e kérdésben. Azt is kívánom, hogy e házbeli jobboldali képviselőtársaim ne úgy értelmezzék a „rugalmas biztonság” fogalmát, hogy a társadalom leggyengébbjei legyenek rugalmasak és engedelmesek, míg mások szabadon, és tetszésük szerint folytathatják üzleti tevékenységüket.

A holnap szavazásra bocsátandó határozattal kapcsolatban igen fontos elemnek tartom — és e megjegyzésem Figueiredo asszonynak is szól, aki jelentős szerephez jutott ebben a sikerben — hogy sikerült közös javaslatot előterjesztenünk olyan új mutatókra, amelyek révén a lisszaboni stratégia végrehajtása, s különösen az emberek életminősége javításának célkitűzése terén elért eredmények mérhetők. Ugyanis a nemzeti jövedelem növekedési ütemére épülő, hagyományos mérőszámra támaszkodó, jövedelem-alapú megközelítés teljesen figyelmen kívül hagyja a jövedelem növekedésében jelentkező aránytalanságokat, igazolva, hogy ez semmiképpen sem tekinthető megbízható mutatónak. Még kevésbé bizonyul elfogadhatónak akkor, ha olyan tényezőket mérünk, mint az életminőség és a környezet állapotának javulása. Örülnék, ha a Bizottság reagálna a környezetvédelmi és szociális mutatókat érintő megjegyzéseimre.

  Ilda Figueiredo, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (PT) Gyakorlatilag, nyolc évvel a lisszaboni stratégia jóváhagyását követően, a szociális egyenlőtlenség, valamint a közel 78 millió embert, köztük 25 millió alacsony keresetű, bizonytalan munkahellyel rendelkező személyt érintő szegénység is nőtt.

A létrehozott munkahelyek többsége bizonytalan, a részmunkaidős foglalkoztatás főként a nőket érinti, akik továbbra is hátrányos megkülönböztetés áldozatai a munkahelyhez jutás, a képzés, és a szakmai előremenetel, valamint a munkabérek tekintetében. A fiatalkori munkanélküliség kétszer olyan magas, mint a teljes munkanélküliség, és sok felsőoktatási képzéssel rendelkező fiatalt érint, akik képtelenek munkát, és még nehezebben, a képzettségüknek megfelelő munkát találni. Emellett közel 6 millió fiatal hagyja el idő előtt iskoláját, és ez veszélyezteti jövőjüket. E következményeket előre lehetett látni egy olyan stratégiában, amelynek 2005. évi reformját a neoliberális szemlélet határozta meg, és amelyben olyan prioritások érvényesültek, mint a szerkezeti és közszolgálati liberalizáció és privatizáció, a munkaerő-piaci rugalmasság.

A szegénységet és a szociális igazságtalanságot talán most még fokozza az Egyesült Államokból kiinduló pénzügyi válság, a fosszilis fűtőanyagok, valamint a mindennapi élelmezésben is elengedhetetlen áruk némelyikének magas ára. Sürgősen változtatni kell tehát a politikán, hogy megelőzzük a szociális helyzet romlását, a következmények begyűrűzését az EU-ba, és különösen annak leggyengébb gazdaságaiba.

Határozatunk, ennek megfelelően, hangsúlyosan sürgeti a ‘Lisszaboni Stratégia’ felváltását egy Európai stratégia a szolidaritásért és fenntartható fejlődésért programmal, amely új távlatokat nyit egy olyan Európának, ahol teljes foglalkoztatottság van, nincsen hátrányos megkülönböztetés, elfogadható munkahelyek, jogok, jobb bérek, gazdasági és szociális kohézió, megfelelő védelem, közösségi és univerzális szociális védelem, azaz más szóval a társadalmi igazságosság biztosítva van.

  Johannes Blokland, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony! Az elmúlt hónapokban az amerikai hitelválság azt mutatta, hogy egy tisztán kapitalista rendszer fenntarthatatlan. Jóval hosszabban, mint ez, de megtanultuk, hogy egy kommunista, vagy ha akarják, szocialista rendszer, nem működik. Ez nagyon világosan megmutatkozott 1989-ben. Mostanra kiderült, a kapitalizmus sem működik, ezért időszerű valamit tennünk.

A lisszaboni stratégiával azt törekszünk biztosítani, hogy Európa a világ más részeivel szemben gazdaságilag versenyképes maradjon. Ez csak akkor lehetséges, ha mindenki, aki szerepet vállalhat ebben, ezt meg is teszi, és ha azon dolgozunk, hogy kedvező létfeltételeket biztosítsunk.

Így a foglalkoztatottság és a fenntartható fejlődés kérdése, igen helyesen, alapvető célkitűzései a felülvizsgált lisszaboni stratégiának. Nem hiszem, hogy a GUE csoportbeli képviselőtársak által javasolt megoldások megfelelő ismereten alapulnak, vagy reálisak. Ha az általuk javasolt intézkedéseket végrehajtanánk, akkor az infláció emelkedne, és a befektetői bizalom szertefoszlana Európában. S bárhogy vesszük is, az infláció lopás.

A tavaszi csúcstalálkozóval kapcsolatos korábbi viták során már kifejtettem, hogy a tagállami kormányoknak aktív szerepre kell vállalkozniuk. Ezt ma megismétlem. A tagállamoknak maguknak kell a reformokat kezdeményezniük, majd végrehajtaniuk. S bár mi még nem érzékeljük a recessziót, de itt az idő, hogy megfelelő intézkedésekkel megreformáljuk a jóléti államot. Európa feltétlenül koordináló szerephez juthat, de nem diktálhat!

  Sergej Kozlík (NI). – (SK) Elnök úr, hölgyeim és uraim! A kérdéses jelentés helyesen kiemeli a szabályozatlan globális pénzügyi rendszerből eredő kockázatokat. Azok az EU politikák közvetlen hatáskörén kívül esnek, és a pénzügyi instabilitás elterjedésének kockázatát hordozzák magukban. Emiatt szükség van az üzleti modellnek és a multinacionális pénzügyi csoportoknak a globális pénzügyi piacokra gyakorolt hatása újraértékelésére, és meg kell kísérelni azok átstrukturálását a széles nemzetközi alapok figyelembevételével.

Egyetértek azzal, hogy egy egészséges és szilárd makrogazdasági környezet a költségvetés magas fokú konszolidációját igényli, illetve olyan ésszerű magán- és közberuházási politikát, amely előretekintő infrastruktúrát biztosít és megnyitja a jövő piacait. Nem hiszem, hogy a köztulajdon az egyik legfőbb oka az európai energiapiac torzulásainak. Eddig senki sem igazolta, hogy a magáncégek helyesebben járnak el, mint olyan monopóliumok, amelyekben az államnak is van részesedése.

Mindez a szabályok helyes meghatározásának kérdése. Tehát, az érintett piacok fokozatos megnyitása, továbbá az európai szakmai háttér kiszélesedése és összehangolódása érdekében, szükség van az energiaszektorban, valamint a közlekedési és informatikai rendszerek terén jelentkező versenyt befolyásoló szabályozás erősítésére.

  Klaus-Heiner Lehne (PPE-DE). – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Az irányítócsoport által kidolgozott határozattervezet három kulcsterületre koncentrál: a belső piacra, ahol mindenekelőtt bizonyos szakadékok áthidalását kell elérnünk, és legyen elég példaként itt mindössze az egységes szabadalmi törvény, valamint a biztosítási belső piac hiányát felemlíteni; a munkaerőpiacra, ahol bennünket elsődlegesen a rugalmassággal elérhető biztonság foglalkoztat; és a követésre és ellenőrzésre, ahol különösen a stratégia tagállamok általi végrehajtása érdekel bennünket.

Most, tudatosan, nem az energiára és az éghajlatra összpontosítottuk figyelmünket, mivel azok az elmúlt két évben kulcsterületként jelentek meg, és stratégiai tekintetben lényegében elértük azt, amit határozatunkkal el akartunk érni, nevezetesen biztosítani, hogy a Bizottság és a Tanács vegyék nagyon komolyan e kérdéseket. Most ezt is teszik.

Az egyik elem, amelyet fontosnak tartunk, és amely a határozat általános részében kerül érintésre, az a jobb jogszabályok komplex kérdése. Kiemelten utalunk olyan problémákra, amelyek az eredmények értékelésével és a bürokráciával összefüggésben még mutatkoznak.

Természetesen, az előkészítő szakaszban voltak viták a csoportok között, de a kérdések szinte mindegyike megoldást nyert. A végére egy meghatározó pont maradt nyitott. Képviselőcsoportom kiáll az integrált irányelvek mellett, és mint a Bizottság, magunk is valljuk, most nem kell az irányelveket megváltoztatni.

Összességében úgy látjuk, az elmúlt években elértek, sikernek tekinthetők. Amikor 2005-ben, bizonyos értelemben, felfrissítettük a lisszaboni stratégiát, mindenki úgy vélte, hogy Lisszabon nem más, mint egy tagállam, Portugália, fővárosa. Senki sem kötötte ezt össze egy konkrét stratégiával. Nem ez volt, például az eset Kiotóval, amely nemcsak egy város, hanem a globális stratégia megtestesítője is. Jelentős haladást értünk el az elmúlt években Lisszabon tudatosítása terén.

Támogatjuk a Bizottság álláspontját, hogy a növekedés és a munkahelyek a kulcselemek, és itt az előrelépés létfontosságú. Ugyanis, csak ha a növekedés bekövetkezik, ha munkahelyek teremtődnek, akkor folytathatunk jó környezetvédelmi és szociálpolitikát.

  Udo Bullmann (PSE). – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, ez egy kis problémát jelent. A „kitartunk az irányelvek mellett” kissé dogmatikusan hangzik. Bennünket a PSE képviselőcsoportban nem feltétlenül az foglalkoztat, hogy milyen dokumentumot támogatunk, milyet nem, hanem, hogy az irányelvek választ adnak-e a valós gazdasági helyzetre, és a kulcselem, hogy segítséget nyújtanak-e az Európai Unióban élők szükségleteinek kielégítésében. Most, itt ez a kulcskérdés. S a számok beszéljenek magukért!

Jean-Claude Juncker, az Eurocsoport elnöke a közelmúltban ismertette, hogy a növekedés mérséklődik, hogy 2008-ban már nem 2,7, hanem csak 1,6%, 1,7%, vagy 1,8% lesz. Egyértelmű vészjelzés, hiszen tudjuk, hogy az USA-ban a gazdasági kilátások már 2007 végén baljóslatúak voltak. Ugyanakkor az inflációs előrejelzés 3,2%. Ez a jólét süllyedését, a reálbérek csökkenését, a vásárlóerő mérséklődését jelenti. Nyilvánvalóan félünk attól, hogy a stagnáció együtt jár az inflációval, és ez vészharangként szól.

Tudjuk azt is, hogy az elmúlt öt évben a szegénység az Európai Unióban nem húzódott vissza, hanem még több ember reked a jóléti társadalmon kívül. A kutatás és fejlesztés viszonylag stabilan alakul, de egyértelmű, hogy nem a lisszaboni stratégiában előírt 3%-on áll. Talán valamivel több, mint felénél, átlagban 1.6%, 1.7% vagy 1.8%-nál, túl alacsonyan ahhoz, hogy az általunk kívánatos nemzetközi szerepet eljátszhassuk.

Ellentmondással állunk szemben. Aligha tagadhatom, hogy az integrált irányelvek egy irányítási eszközt adnak a kezembe, de szabad-e ezt az eszközt oly módon alakítani, hogy az nincs összhangban az EU gazdasági és szociális adataival? Az egyik oldalon — nyilvánvalóan, a Bizottság elnökeként — nem állhatok fel és bizonygathatom, hogy az irányelvek lényegi tartalma jottányit sem változott, míg a másik oldalon reménykedem abban, hogy az Európai Unió tagállamainak lakossága, a munkaadók, a munkavállalók, mindazok, akik a gazdasági folyamatokban szerephez jutnak, megérzik, hogy itt politikai irányításról van szó. Ez nem megfelelő módja az ellentmondás feloldásának.

Az itt jelenlévő biztosok számtalanszor elmondták, mit kell változtatni. Beszéljünk e változtatásokról, függetlenül attól, mely területet érintik. De hol vannak a termékek, hol vannak a változások, amelyek elősegítik az emberek életének javítását? A szocialisták támogatják a parlamenti határozatban foglalt offenzív stratégiát, de valós válaszokat is várnak az emberek életének jobbá tétele érdekében.

  Wolf Klinz (ALDE). – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! A tagállamok voltak és maradtak felelősek a gazdaságpolitika alakításáért és végrehajtásáért. Ez azt jelenti, hogy a lisszaboni stratégia csak a tagországbeli célzott intézkedések révén valósulhat meg. Nincs ugyanis olyan, hogy Brüsszelben központilag meghatározott európai gazdaságpolitika. Ez az, amiért egy gazdaságpolitika alapismérvei oly fontosak. Ezek jelentik a tagállamok gazdasági stratégiái összehangolásának sarkkövét, szolgálnak referencia-pontként ahhoz, hogy a tagállamok a szükséges reformok végrehajtásával megfelelő irányba haladjanak, majd a helyes úton maradjanak. Ezek foglalják magukba az EU központi gazdaságpolitikai alapelveit: a nyílt piacot, a tisztességes versenyt, innovatív magánvállalkozást, az állam beavatkozása nélkül.

Sajnos, a tagállamok nem mindig tartják magukat a növekedésről és foglalkoztatásról szóló integrált irányelvek végrehajtásához, és esetenként igen félénken cselekszenek. Különös tekintettel a globalizáció kihívásainak való megfelelésre, az Európai Uniónak ragaszkodnia kellene alapelveihez, miután az az egyetlen biztosíték hosszú távú versenyképességének megőrzésére.

Sajnos, a közelmúltban több példát is láttunk arra, amit én úgy hívnék, hogy kreatív kategorizálás. Például — és ezt most Harms asszony tájékoztatására mondom — a kivételesen magas minimálbérek alkalmazásával a Deutsche Post, német postahivatal bármely versenytársat távol tart a hivatalosan liberalizált piactól. A pénzpiacokon most tapasztalható felfordulás ugyancsak azt mutatja, hogy a bajba jutott vállalatok nagyon gyorsak, amikor az állam segítségét lehet kérni. A magán pénzintézetek, mint a Northern Rock az Egyesült Királyságban, vagy az IKB Németországban, adófizetők pénzével való megmentése elfogadhatatlan hiba a gazdaságpolitikai szabályok értelmében. A bankok nyeresége a részvényesek kezében marad, és túlzott juttatások kerülnek kifizetésre kevés számú alkalmazottnak, miközben a veszteségeket államosítják. Ez az eljárás aláássa az embereknek a szociális piacgazdasági rendszerbe vetett bizalmát.

Az állam feladata, hogy a piacot a megfelelő keretszabályozással segítse, de a piac feladata, hogy előre vigye a gazdaságot, és biztosítsa Európa versenyképességének fennmaradását.

  Eoin Ryan (UEN). – Elnök asszony! A fogyasztói és piaci bizalmat megingató pénzügyi nyugtalanság azt üzeni számunkra, hogy nagyon fontos fenntartható növekedési stratégiával rendelkeznünk. Mindig is helyes megközelítés volt az EU részéről, hogy ilyen stratégiával rendelkezzen, illetve olyan együttműködési és koordinációs politikát érvényesítsen, amely bennünket elkülönült nemzetekként, de egységként is erősít. A lisszaboni stratégia tekintetében, számos fontos kérdés ma már napirendre került, legyen bár szó az innovációról, a tisztességes versenyről, esetleg az energia, az éghajlatváltozás, az az egész életen át tartó tanulás, vagy a tudásba való beruházás kérdéséről, néhányat említve.

Úgy hiszem, a versenyképesség és növekedés fokozása, a 3%-os cél elérése, feltétlenül létfontosságú ahhoz, hogy Európa az általunk kívánatosnak tartott úton fejlődjön. Nagyon sokat elértünk már. Néha túlságosan kritikusak is vagyunk önmagunkkal szemben. Az elmúlt években 12 vagy 13 millió munkahely létesült Európában, és ez több mint, amennyi az Egyesült Államokban született.

Amennyiben, felvilágosult szociálpolitikát akarunk, és ehhez megvan a pénz, akkor gazdaságaink liberalizálására van szükség. És ez az a pont, amellyel tagállamainkban nem foglalkoznak. Magam azt tartom kihívásnak, hogy olyan fejlődő gazdaságaink legyenek, amelyek képesek a felvilágosult szociálpolitikát finanszírozni.

  Mikel Irujo Amezaga (Verts/ALE). – (ES) Elnök asszony! Egyetértenék azzal, hogy a lisszaboni stratégia prioritásait, és az ahhoz rendelt forrásokat sokkal egyértelműbben kellene meghatározni a tagállamok költségvetésein belül, és érintett intézményei körében. Alapos vizsgálattal kellene feltárni az oktatási és képzési rendszerek láncolatának egészét, az általános kultúra tartalmát, és a tudományos és műszaki képzést a lehető legmagasabb szintre kell emelni. Mindezzel elősegíthetjük az embereknek szélesebb környezetben bekövetkező változásokhoz való alkalmazkodását, a polgárok erősödő részvételét a folyamatokban, jobb minőségű munkahelyek, megerősödött vállalkozói szellem, és az innováció kibontakoztatását.

A másik oldalon viszont, fontos a demográfiai változásoknak, ezek közpénzekre, munkaerőpiacra, az egészségügyi szolgáltatásokra gyakorolt hatásának tanulmányozása. Hasonló módon, a munkaerőpiac innovatív reformját is a „rugalmas biztonság”, versenyképességet javító, de egyben megfelelő szociális biztonságot is nyújtó, a jobboldalnak mégsem engedő szabályaival összhangban kell végrehajtani, amint azt képviselőtársam, Rebecca Harms beszédében említette.

Végül, a tagállamok és az összes érintett intézmény számára fontos, hogy a legsikeresebb gyakorlatot egymástól átvegyék, hiszen ennek az az előnye, hogy segíti Európában a célok konvergenciáját..

  Helmuth Markov (GUE/NGL). – (DE) Elnök asszony, biztos úr, ön azt mondta, az elmúlt időben sok munkahelyet teremtettünk. Igaz, de ezek többsége bizonytalan. ön azt mondta, emelkedett a termelékenység. Igaz, de a termelékenység nem szolgált alapul a bérek emelkedéséhez, noha ez megtörténhetett volna, amint nem ösztönözte az újra-beruházást sem. Azt is mondta, az emelkedő GDP jó jele annak, hogy a helyes úton járunk, és a lisszaboni stratégia a helyes stratégia. Azt mondom önnek, hogy a három közölt pozitív adat ellenére, mind a mai napig nem látjuk az eredményeket.

Emelkedik a profit, de a bérekből származó jövedelem nem emelkedik; továbbra is olyan gazdaságpolitikánk van, amelyik a kereslet-kínálatot veszi alapul; nincs megfelelő belső keresletünk. Ez azt jelenti, hogy ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe, mint öt éve, mint három éve, a lisszaboni stratégiával kapcsolatban. Semmi sem változott. Hogy is mondhatja akkor, hogy jó úton járunk? Mit nyertünk? Azt is mondta, támogatnunk kell a KKV-kat. Akkor most arra kérem, forduljon Mandelson bizottsági taghoz. Mi volt az ő hozzájárulása a globális Európa-stratégiához? Az, hogy a piacokat meg kell nyitni a globálisan aktív nagyvállalatok előtt. Semmi a KKV-król, egy szó sem!

A tagállamokban adóreformokat hajtunk végre, amelyek kedvezményeket adnak a részvénytársaságoknak. Adómentességet élveznek. Az elért profit azonban már nem a nemzetgazdaságba csorog vissza. Azt mondjuk, a munkavállalóknak rugalmasnak kell lenniük. El kell fogadniuk, hogy kevesebbet keresnek. Ezt teszik évek óta. Amikor a nyereség emelkedik, akkor szintén engedni kellene, hogy részesedjenek abból. Erre nem kerül sor. A bankok nem ismernek kegyelmet számításaik során, és a nagyvállalatok profitjának tekintélyes része pénztőkeként kerül befektetésre, mivel a profitráta ott magasabb. Így nem jut vissza e pénz a termelésbe. Ez rossz pálya Lisszabon számára.

Ha pénzt akarok, akkor az Európai Unióként vagy egy tagállamként nagyobb adóbevételekre is szükségem van. Ez csak onnan szerezhető be, ahol megfelelő adó képződik. Ez lehetne a helyes megközelítés egy lisszaboni stratégia számára: a gazdaságpolitika radikális újragondolása. Amennyiben az ön által javasolt vonalak mentén haladunk, nem oldjuk meg az Európai Unió problémáját.

  John Whittaker (IND/DEM). – Elnök asszony! Nincsen haszna, hogy állandóan a lisszaboni menetrendről beszélünk, mert az elmúlt nyolc évben minden alkalommal általános elismerést nyert, hogy az nem működik megfelelően.

Ez a jelentés, hosszú listájával arról, hogy az Európai Uniónak mit is kellene tennie, teljesen melléfog. Ahelyett, hogy az EU a növekedés és termelékenység hajtóereje lenne, éppen az üzleti tevékenységbe való végtelen beavatkozásával, visszafogja Európa gazdaságait.

Egy másik, figyelmen kívül hagyott pont: az EU különböző gazdaságai markánsan eltérő szerkezettel és teljesítménnyel rendelkeznek. Nincs értelme az európai gazdaságról, mint egységes valamiről beszélni. Vessük össze Németországot, amely némi gazdasági növekedést elért, a déli uniós tagokkal, amelyeket súlyos költségvetési hiány, összeomló lakásépítési piac, és hatalmas kormányzati adósság jellemez. Amit ezek az országok kétségbeesetten akarnak, az az alacsonyabb kamatláb, és a leértékelés, de ez nem következhet be, hiszen mindannyian az euróövezet tagjai. Amennyiben, segítségre törekedve, az Európai Központi Bank mérsékelné a kamatlábat, akkor figyelmen kívül kellene hagynia az inflációs célokat. Ez aligha váltaná ki Németország helyeslését.

Egyértelmű, hogy szavak millióinak a lisszaboni stratégia terméketlen vitáiban való elvesztegetése helyett, inkább ezekre az égető kérdésekre kellene figyelnünk. Ez azonban, feltételezem, ráirányítaná a figyelmet a gazdasági és monetáris unió alapvető gyengeségére, nevezetesen, hogy egyetlen valuta nem fenntartható hosszú távú megoldás a markánsan eltérő gazdaságú független kormányok csoportja számára.

  Frank Vanhecke (NI). – (NL) Elnök asszony! Mindannyian tudjuk, hogy Európának tovább kell lépnie a tudás-alapú gazdaság felé, hogy versenyképes maradhasson a világpiacon. Amiben azonban nem értünk egyet, az például az, hogy a Bizottság az új hatalmas mérvű gazdasági migrációt tekinti a lisszaboni célok elérése egyik legfontosabb eszközének. Ez abszurd. Van elég tehetség Európában. Mindenekelőtt, több tíz millió ember van munka nélkül Európában, és ez több mint elég. Ezzel a hatalmas kihívással néznek szembe a kormányok, az üzleti és az ipari világ. És az átlagos európai, ráadásul, nem akar egy újabb nagy migrációs hullámot. Azt akarja, hogy az a hatalmas számú külföldi, aki már itt él, integrálódjon, asszimilálódjon, illeszkedjék be a foglalkoztatási folyamatba.

Igen, a Bizottság ismételten elhibázta a célt. Emlékszem, az Európai Bizottság pár hónapja azt állította, hogy a belgiumi politikai válság lassítja a lisszaboni célkitűzések eléréséhez szükséges reformokat. A valóságban ennek az ellenkezője történt. A valóságban a belgiumi politikai válság a belga állam kudarcát igazolta. Belgium léte az, ami akadályozza Flandria foglalkoztatási törvényének és munkaerőpiacának korszerűsítését, a szociális költségek mérséklését, az adók egyszerűsítését és csökkentését, pontosan azért, hogy a lisszaboni célok teljesüljenek. Természetesen az már meghaladja az Európai Bizottság bátorságát, hogy elismerje, Belgium akadályt jelent mind Flandria, mind Vallónia számára

  Cristobal Montoro Romero (PPE-DE). – (ES) Elnök asszony, biztos úr, hivatalban lévő elnök úr! Az Európai Unió ismét bonyolult helyzetbe került. Nehéz gazdasági helyzetben vagyunk, és olyan körülmények között kezdjük felvázolni a gazdaságpolitika körvonalait, amelyeket alapvetően a gyengülő gazdasági növekedés jellemez, amely viszont maga is a gazdasági szereplők, a fogyasztók, a vállalkozók, és legfőképpen a kis- és középvállalkozások bizalmának hiányából fakad.

Ezzel összhangban — gratulálva az előadónak, és kifejezve elégedettségünket más képviselőcsoportok, de különösen a szocialista képviselőcsoport pozitív magatartásáért, amely csoporttal széles körben megállapodtunk és ezzel lehetővé vált a gazdaságpolitikai keretek felvázolása — képviselőcsoportom, az Európai Néppárt csoportja, szükségesnek tartja kihangsúlyozni, az Európai Uniónak és az európai gazdaságnak a gazdasági reformok melletti kiállásunk és elkötelezettségünk révén is történő megerősítésének helyes voltát. Ezért, támogatjuk a Bizottság erőfeszítéseit az integrált stratégia felhasználására az alapvető reformok előmozdításában, a bizalom olyan új légkörének kialakításában, amely segít legyőzni a jelentkező nehézségeket.

Ebben a légkörben kerülhet sor a szociális partnerekkel kialakított munkaügyi reformokra, a kis- és középvállalkozások növekedését, valamint a munkahelyek teremtését bátorító adóreformokra. Röviden, ilyen keretek között mehetnek végbe azok a reformok, amelyek előmozdítják a belső piac véglegesítését, mint — az uniós munkahelyeket teremtő — gazdasági növekedés ösztönzésének legjobb eszközét.

Ebben a tekintetben, azt is hangsúlyozni kívánom, hogy a protekcionizmust el kell utasítani. Ezt a pontot politikai állásfoglalásunkban is megvédjük. Egyben, röviden, szorgalmazom az Európai Unión belül egy olyan gazdasági növekedés alapjainak lerakását, amely munkahelyeket teremt, és amely az európai integráció szilárd pillére.

  Edit Herczog (PSE). – Elnök asszony! Hosszú vitát követően végre kezünkben van egy, általunk, szocialisták által is támogatható szöveg. Üdvözlöm ezt, a lisszaboni határozattal kapcsolatos kompromisszumot.

Hadd kezdjem azonban egy személyes véleménnyel: egy elképzelés még nem jelent teljes megoldást. Minden a teljesítéstől függ. A kettőt össze kell illesztenünk. 2000-ben, a lisszaboni elképzelés jó, és nagyon időszerű volt. A 2005-ös felülvizsgálat során sem azonosíthattunk volna be a meghatározottaknál jobb célkitűzéseket. Amikor azonban valaki magát a végrehajtást nézi — és különösen a végrehajtást az időfaktor függvényében, a teljes döntéshozatali láncolat mentén vizsgálva — akkor más lesz a kép. Van javulás az első öt évhez képest, ragadt ránk némi dinamizmus is, de az eredményeknek a szükségletekkel, a globális kihívásokkal, és a rendelkezésünkre álló képességekkel való egybevetése siralmas képet mutat.

Voltak nagyszerű kezdeményezéseink és sikertörténeteink, mint a Növekedés és Munkahelyek program, vagy a „Gondolkodj először kicsiben” projekt. Voltak nagy törvényhozási sikerek is, a szolgáltatások irányelv, a pénzpiaci szabályozás felügyelete, a klímaváltozás-politika, és az új energia-csomag, hogy csak néhányat említsek. Hiányzik azonban az általános elégedettség érzése, amint az elkötelezettség érzése is. Az európai intézményekben ezt érzékelhetjük azáltal is, hogy mind ritkábban fogalmaznak úgy, hogy „a napirendhez kapcsolódóan”. Ez tükröződik abban az igen alacsony érdeklődésben, amely a múlt heti, a nemzeti parlamentekkel való együttes találkozó kapcsán e kérdés iránt mutatkozott, és ez látható az Eurobarométert olvasva is.

Idéznék két adatot az Eurobarométerből. Az úgynevezett optimizmus-index az elmúlt hónapokban 9 pontot esett, 26-ról 17-re. Amennyiben valaki más kulcsfontosságú teljesítménymutatókat is elővesz, azt látja, hogy a foglalkoztatási optimizmus — az elmúlt kilenc hónapban — három pontot esett, +4-ről +1-re. Továbblépve, a lisszaboni stratégia központi elemeit az emberek a legfontosabb kérdések utolsó témái között említik. Ez azt jelenti, hogy nyolc évvel Lisszabon után, az európai polgárok nem hiszik, hogy az EU megfelelő válaszokat talál ezekre a kérdésekre.

Lisszabon tehát megtalálható dokumentumainkban, de nincs a szívünkben, eszünkben. A 21. században a földrészek versenyét nemcsak a természeti és energiaforrásokkal, vagy a pénzügyi forrásokkal való ellátottság dönti el. A humántőke és a humán erőforrások súlya határozza majd meg, ki lesz a győztes. A teljes népesség összekapcsolódása, mennyiségi megközelítésben, és az általa birtokolt ismeretek tartalma, minőségi oldalról, együttesen adják a Közösség erejét. Még nagyon sokat kell tennünk a tudás-előállítása, a tudás-menedzsmentje, és az emberek közösségként való motiváltsága terén. Ezt a Közösséget egységben kell kezelnünk, és nem engedhető meg, hogy bárkivel szemben megkülönböztetés érvényesüljön. Senkit sem hagyhatunk ki, fiatalt, vagy időset, feketét vagy fehéret, gazdagot vagy szegényt. Mindenkire szükségünk van — az emberekre, együtt. A 21. században a valóságos ember áll majd a középpontban, s mégis, a Bizottság elnöke nincs ma itt, hogy szóljon erről….

(Az elnök félbeszakítja a szónokot)

  Lena Ek (ALDE). – Elnök asszony! Hét évnyi munka után, a lisszaboni stratégia részleges kudarc. Ez mindenekelőtt a végrehajtási nehézségeknek tudható be. Felsorolnék néhány példát a belső piacról.

Az energiacsomagot tekintve, teljesen új jogszabályokat kellett kialakítanunk. Amikor úgy döntöttünk, hogy felemeljük a kutatásra szánt költségvetési keretet, csak 50%-át kaptuk annak, amit szükségesnek ítéltünk. Jelentkezik egy európai paradoxon az innovációs területen: befektetünk pénzt, de nem kapjuk helyette az iparosodást és az elvárt munkahelyeket.

Nagyrabecsüléssel szóltunk a KKV-król, de ők még mindig ugyanazokkal a rendeletekkel küszködnek, mint a nagy, globális cégek.

Tudjuk, hogy a nemek közti egyenlőség javít a gazdasági növekedésen, de itt még nagyok sok teendőnk van. Tudjuk, hogy a közlekedési szektor igen gyenge Európában, és még rengeteg dolgunk van a vasutak, a szállítási határidők tekintetében. Ideje, hogy változtassunk ezen. Az első megfontolandó kérdés, Turk és Almunia urak — és talán e kérdést továbbadhatják Verheugen úrnak is —, hogy mit tartalmaz majd a tavaszi csúcson beterjesztendő éghajlatváltozásról szóló állásfoglalás szövege.

Mindannyian egyetértünk abban, hogy az éghajlatváltozás lehet mindenki számára nyerő helyzet, hiszen megoldhatjuk a környezetvédelmi problémákat, és egyben munkahelyeket teremtünk. Már kidolgoztunk ezzel kapcsolatban parlamenti határozatokat, és most várjuk, hogy a Bizottság és a Tanács mit tesz a tavaszi csúcstalálkozón.

Még mindig 18 millió európai van munka nélkül. Több mint 18 millió munkanélküli, és tudjuk, hogy a KKV-k, a tiszta technológiák, az innováció, a szolgáltatás biztosíthatja azt a munkahelyet, amely kell nekik. Önök biztosítják számukra az esélyt?

  Zbigniew Krzysztof Kuźmiuk (UEN). – (PL) Elnök asszony! A lisszaboni stratégiáról folytatott mostani vitánkban mindenekelőtt arra szeretnék rámutatni, hogy — véleményem szerint — nem a megfelelő figyelem fordult az amerikai pénzügyi válságnak az európai gazdasági növekedés szintjére, és a munkanélküliségre gyakorolt hatása felé. Miközben az egyes tagállamok által 2008-ra és 2009-re adott GDP-növekedési előrejelzések alacsonyabbak, mint a 2007-ben elért eredmények, úgy tűnik, a valóság még riasztóbb.

Második pontom, az Egyesült Államok kormánya és a Szövetségi Tartalék Rendszer határozottan és villámgyorsan reagált. A kormány 150 milliárd dolláros támogatást javasolt a cégek és a fogyasztók javára, illetve kamatlábak többszöri csökkentésével a központi bank biztosította, hogy a reál alapkamat negatív volt.

Ezzel ellentétben, az EU tagállamok kormányai, és az Európai Központi Bank azt a benyomást kelti, mintha örülnének a gazdasági növekedés lelassulásának, az euró erősödésének. Egyet kell érteni a jelentés következtetésével, hogy a munka-kötődésű adóterhet a környezetvédelmi-kapcsolódású adóknak kell felváltaniuk. Határozottan vissza kell utasítani viszont azt a javaslatot, hogy a tagállamokban kerüljön sor a vállalati adók mértékének koordinálására.

  Sahra Wagenknecht (GUE/NGL). – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Igaz, hogy az európai gazdaság jelentős problémákkal néz szembe. A világ pénzpiacain jelenlévő válság, az emelkedő energia- és élelmiszerárak, a bérleszorításnak és szociális rablásnak köszönhetően lanyha hazai kereslet, a bizonytalan munkahelyek számának növekedése, mind sürgős, kezelendő problémák, de a jelentésben mégsincs utalás ezekre.

Mindig emlékeztetnek bennünket arra, hogy a jövedelmek növekedésének lépést kell tartania a termelékenység középtávú növekedésével. Ugyanakkor, a jelentés továbbra is a neoliberális strukturális reformok végrehajtását szorgalmazza. Azaz, pontosan azokat az állítólagos reformokét, amelyek a ma jelentkező gondokat elsődlegesen kiváltották. Ahelyett, hogy közberuházásokkal munkahelyeket teremtenénk, még nagyobb nyomás nehezedik a munkavállalókra, a munkanélküliekre. A munkaidő meghosszabbodik, a jogtalan elbocsátásokkal szembeni védelem tovább gyengül.

Ahelyett, hogy intézkednénk a pénzpiacok és a tőkeátutalások szabályozása érdekében, ügyefogyottan várjuk, hogy a pénzügyi válság tovább terjedjen. Ahelyett, hogy véget vetnénk a liberalizálás politikájának, amely jelentős mértékben közrejátszott az energiapiaci árak emelkedésében, mi makacsul kitartunk a privatizáció és dereguláció mellett.

Képviselőcsoportunk nem szavazza meg a jelentést. Nem hagy jóvá egy jelentést, amely neoliberális programot szorgalmaz, a szociális jogokra tipor, és csak még mélyebb válságot idéz elő. Egy radikálisan különböző gazdaságpolitikára van szükségünk, amelyben a foglalkoztatottak és munkanélküliek érdekei előnyt élveznek a nagyvállalatok profitéhségével szemben.

  Patrick Louis (IND/DEM). – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! A tudás-alapú gazdaság akarása, jó dolog, de nem elegendő. Az elsődleges vagy másodállású munkahelyek a kékgalléros munka hagyományos formáinak fenntarthatóságától függnek, de ezek az iparok tengődnek. Versenyképességüket kikezdik a társadalmainkban folyton növekvő bürokratikus költségek, miközben fojtogat bennünket az az abszurd módszer, ahogy az eurót kezeljük, hiszen ennek során versenyt-fokozó, pótlólagos jövedelmet biztosítunk olyan országoknak, amelyekben nincs komoly szociál- és környezetvédelmi politika.

Ez egy átfordított modell. Szocialisták vagyunk az EU-ban, és liberálisok azon kívül, miközben nagyobb védelmet akarunk a világgal szemben, és nagyobb szabadságot otthon. A tények ezt igazolják. A lisszaboni stratégia nem működik az európai gazdaságok aszimmetriája, az erősödő verseny nyomása, és a tőkepiacok hipermobilitása miatt.

Adjuk már fel az európai szociális stratégia bénító mítoszát, hogy ez mindenkinek jólétet biztosít. Nem fog a növény fejlődni attól, hogy leveleit húzzuk. Megoldást nem Brüsszeltől, hanem a szabad együttműködéstől, a tagállamok saját józanságától várhatunk. Saját, nemzeti talajba ereszkedő gyökereink adják az intelligenciát, találékonyságot, értelmet és erőt, hogy megbirkózzunk napjaink kihívásaival. Ebben az esetben a Télapónak küldött kérésekkel nem sokra megyünk.

  Malcolm Harbour (PPE-DE). – Elnök asszony! Az eredeti lisszaboni stratégia születése óta veszek részt a képviselőház vitáiban, és tagja vagyok a Parlament Lisszaboni Koordinációs Csoportjának is. Az egyik vesszőparipám, hogy folyamatosan kérem a Bizottságot, kezelje koncentráltabban a lisszaboni stratégiát, állítsa össze prioritásainak egyértelmű jegyzékét. Nem gondolom, hogy bárki említést tett erről, vagy most megköszönte a Bizottságnak, hogy végül is megtette. Most rendelkezésünkre áll egy közösségi lisszaboni program, 10 prioritást élvező intézkerdéssel.

Azt kell mondanom, a koordinációs csoport tagjaként némileg sajnálkozva, hogy szerintem, a parlamenti határozat teljesen rossz irányba megy. Az előttünk fekvő állásfoglalás bőbeszédűbbnek és kétértelműbbnek tűnik, mint a korábbiak. Feltételezem, hogy a Bizottság csalódott lesz. Hiszen mint megjegyeztem, a — gondolom, mindenki által olvasott — 10-prioritásos közösségi lisszaboni stratégiában, a Bizottság egyik legfőbb kérése a következő „alapvető fontosságú, hogy az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság értsen egyet a stratégiai reformcélokban és intézkedésekben”. Én, természetesen, egyetértek ezzel. Bízom abban, hogy a Bizottság kiérzi ezt ebből a határozatból, mert hiszem, hogy mindez meg is található benne.

Mindazonáltal, úgy gondolom, munkánk tekintetében az egyik tanulság, hogy — a Bizottsággal együtt, amikor ezzel a stratégiával foglalkozunk — ezekre a prioritási programokra kell a hangsúlyt fektetni. Örömmel látom, hogy a Bizottság folytatja a témában munkáját, határozottan kezeli a programokat, és halad előre. A probléma egyik része, hogy hatalmas mennyiségű papírmennyiséggel küszködünk: különböző közleményekkel a stratégia és a felülvizsgált prioritások különböző aspektusairól. Az átalakítások e készlete, ez a 10 prioritásos csomag, különbözik a múlt éviektől. Őszintén szólva, így nehéz előrelépni.

Múlt héten előadóként vettem részt a nemzeti parlamentekkel való találkozón. Szeretném visszaidézni, amit néhány partnerünk mondott: a Lisszabonnal kapcsolatos tevékenység tőlünk a nemzeti parlamentek felé mozdul el, mert ott kell őket megfogni, a 10 prioritási célkitűzést elfogadtatni. Ez pedig olyan kérdés, amellyel még foglalkoznunk kell. Külön is üdvözlöm Miniszter úr jelenlétét, mintegy jelezve azt a fontosságot, amit a Tanács tulajdonít e kérdésnek.

  Anne Van Lancker (PSE). – (NL) Elnök asszony, hivatalban lévő elnök úr, biztos úr. Őszintén megmondom, csalódtam amiatt, hogy hiányzik mindenféle szociális törekvés a tavaszi csúcstalálkozót bemutató listáról, amit ma ismertettek velünk. Képviselőcsoportom úgy gondolja, hogy számos létfontosságú kérdésben, okunk van a lisszaboni stratégia és az integrált irányelvek megerősítésére. Három téma érinti a szociális dimenziót. Igaz, Lisszabon előmozdította a növekedést és a munkahelyek teremtését, de nem mindenki részesült annak előnyeiből. Évente hat millió fiatal hagyja el az iskolát bizonyítvány nélkül. A bevándorlók, a fogyatékkal élők nehezen találnak munkát. Az európaiak 16%-a él szegénységben. Ez bizonyíték arra, hogy a növekedés és munkahelyteremtés stratégiája nem vezet automatikusan mindenki számára a szociális beilleszkedéshez és hasznos munkahelyhez. Szeretnénk tehát látni, hogy a lisszaboni stratégia szociális oldala megerősítést nyer egy, a tevőleges szociális integrációt mindenki számára biztosító új irányelv révén.

Másodszor, nem minden munkahely tekinthető minőséginek. A bizonytalan munkaszerződések (ideiglenes munka, nem önkéntes részmunka, ügynöki munka) aránya tekintélyes mértékben emelkedett. A nők és fiatalok különösen gyakran ragadnak le alacsony minőségű munkáknál. A tagállamoknak az aktív foglalkoztatási politikára, támogatásra és képzésre fordított kiadásai inkább csökkentek, mint emelkedtek. Ez jelzi, hogy a tagállamok még nem értették meg, egy kiegyensúlyozott rugalmas biztonság-megközelítésnek együtt kell járnia olyan szerződésekkel, amelyek rugalmasak, de egyben biztonságosak is, s az emberi erőforrásba történő folyamatos beruházás a piac szegmensekre hullása megakadályozásának elengedhetetlen feltétele. Azt kívánjuk, hogy az irányelvek terjedjenek ki a rugalmas biztonság alapelveinek mindegyikére, így a minőségi munkára és az emberi erőforrásba történő beruházásokra is.

Harmadszor, a lisszaboni program szociális dimenziója egy igencsak lesoványodott szörnyeteg. Biztosítottak bennünket arról, hogy lesz új szociális napirend, és az a lisszaboni csomag részét képezi majd. Mi azonban az Európai Bizottságtól várjuk, hogy tegyen javaslatot nagyra törő szociális napirendre. Ne csak a népesedéssel, képzéssel és migrációval kapcsolatos közlemények szülessenek, amint ezt beharangozták. Törvényhozási kezdeményezéseket is várunk a foglalkoztatás minőségének javítása, a szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem erősítésére. Tisztelt hivatalban lévő elnök úr, mindenképpen szeretnék egy pótlólagos szociális programot felvetetni a tavaszi csúcs napirendjére.

ELNÖKÖL: Edward McMILLAN-SCOTT
Alelnök

  Adina-Ioana Vălean (ALDE). – Elnök úr! Az Európai Parlament egyik kulcsjavaslata a protekcionizmus elleni küzdelmet érinti, mind az EU-n belül és kívül is.

Mély meggyőződésem, hogy a protekcionizmus nem védi, hanem aláássa a polgárok jogait. Európának azonban elsőként saját háza táján kell sepernie. Legfőbb prioritásunk az, hogy lebontsuk a protekcionista akadályokat az Unión belül. Az európai egységes piac megvalósítása érdekében erősítenünk kell a közös piac négy alapvető szabadságának, és különösen a munkavállalók mozgásának érvényesülését. Jelentésünk elismeri, hogy számos munkaerőpiac még kirekesztő, illetve a munkavállalók mobilitása alacsony. Milyen meglepő! Elfelejtettük, hogy az új tagállamok polgárainak többsége még csak engedéllyel dolgozhat más uniós országban?

Négy év telt el a ‘big bang’ bővítés óta, és nem tapasztaltuk a korábbi tagállamok munkaerőpiacainak összeomlását, de a munkaerő hullámát sem, amely igazolná az átmeneti intézkedéseket. Viszont, a tagállamokon belül az átfogó nemzeti kvóták elterjedése, és a mennyiségi korlátozások, aláássák a lisszaboni stratégiát, amely rugalmas piacokat és mobil munkaerőt kíván biztosítani.

Két évünk maradt arra, hogy a világ legversenyképesebb gazdaságává váljunk, a versenyképességet, a munkahelyteremtést, és a növekedést fellendítsük. Én optimista vagyok. Otthon, Romániában, az átlagos gazdasági növekedési ütem az elmúlt öt évben 6% fölött volt. A munkanélküliség lement 4%-ra. Ott tartunk, hogy a munkaerő hiányától tartunk.

A határok megnyitása harmadik országok munkavállalói előtt szükségszerű, de számunkra a legfontosabb, hogy elsőként az EU belső akadályait bontsuk le. A 12 új tagállam munkavállalóinak elsőbbséget kell biztosítani, hogy bármely más tagállamba elmehessenek, munkát vállalhassanak. Az ideiglenes megállapodásokat fel kell számolni. Senki sem igazolhatja külföldi munkavállalók behívását akkor, amikor a korlátozások saját polgáraink esetében még érvényesek.

A korlátozások igazolhatatlanok és nem egyeztethetők össze a lisszaboni stratégiával. Lebontásuk az egyetlen útja a versenyképes és innovatív Európa megteremtésének.

  Andrzej Tomasz Zapałowski (UEN). – (PL) Elnök úr! A lisszaboni stratégia meghatározza azokat a célokat, amelyeket el kell érnünk, hogy a jövő Európája a polgárok vágyait beteljesítő hely legyen. Európa azonban csak egy sziget a világ térképén. S hacsak a legnagyobb világhatalmak is nem jutnak hasonló megfontolásokra, még a legkívánatosabb változások bevezetése is — például az éghajlattal kapcsolatban — pusztán azt jelenti, hogy mi magunk korlátozzuk iparunkat és gyártóinkat, miközben eltekintünk a stratégia más céljaitól.

Más földrészekről érkező bevándorlók európai befogadása a csökkenő demográfiai trend ellensúlyozására, miközben ezzel egyidejűleg leromboljuk a család intézményét és a családi értékeket, öngyilkosság, hiszen ez növeli a jövőbeni kulturális konfliktusok valószínűségét. E megállapítás érvényes számos más területen is. Európa legnagyobb országainak vezetői a kereskedelem liberalizálásának szükségességét említik, miközben saját hazájukban a gazdasági nacionalizmust szorgalmazzák. Az Európai Uniónak ki kell nyitnia szemét, és Európa hagyományos jogainak és szokásainak tiszteletben tartásával fel kell vennie a küzdelmet a világgazdasági piacokon.

  Kyriacos Triantaphyllides (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr! Hadd tegyek fel egy egyszerű kérdést. A stratégia új ciklusával foglalkozó bizottsági jelentésben milyen fontosságot tulajdonítanak a munkavállalók, a kis- és középvállalkozások, illetve a fiatalok és a nők szociális követeléseinek?

Megoldás-e, hogy a polgárok teljes munkaidős, biztonságos munkára vonatkozó igényét átalakítjuk rugalmas és bizonytalan foglalkoztatássá? Kérdezem, hogy a munkaidő kiterjesztése, és a nyugdíjkorhatár megemelése a megfelelő válasz-e a megemelkedett versenyképességre, vagy amit mi gondolunk: a jobb fizetés és biztonságos munkafeltételek járulnak majd hozzá a termelékenységhez, és mindenekfelett az életszínvonal emelkedéséhez?

Mit akarnak a fiatalok és a nők? Mindig a képzés és foglalkoztatás közötti mezsgyén kívánnak-e maradni, vagy szeretnék kamatoztatni szakképzettségüket? Úgy gondoljuk, az utóbbi adná a helyes válasz.

A környezetvédelmet és az éghajlatváltozást illetően, kedvező az üvegház gázkibocsátás csökkentéséről szóló célkitűzés, s jóval kedvezőbb, mint az USA, vagy más országok hasonló célkitűzései. Amennyiben azonban a fejlődés az összes országban nem kötődik teljesen a környezetvédelemhez, akkor az eredmények nem lesznek folyamatosak.

Továbbá, lehetséges-e egyidejűleg előremozdítani az állami energia-, villamosáram- és gázszolgáltatók feldarabolását, és ugyanakkor azzal érvelni, hogy mindez a köz érdekében történik, mert elősegíti az energia önellátást – természetesen alacsony árakon? A gyakorlatban nem pontosan ennek ellenkezője az igaz?

Végül, egy megjegyzés, a kutatás és innováció nem csupán piaci értékek. A köz értékei is, és ezért elsődlegesen azon az alapon kell megítélni azokat, miként a társadalom haladását szolgálják. Következésképpen, érdemi növekedést kell elérnünk a kormányzati beruházásokban és kutatásban. Nem áldozhatjuk fel kutatási képességeinket magánérdekek oltárán.

  Kathy Sinnott (IND/DEM). – Elnök úr! A gazdasági verseny a lisszaboni stratégia kulcskérdése. A lisszaboni stratégia a versenyen, versenyképességen és növekedésen alapszik, és noha a verseny fontos minden életképes gazdaság számára, emlékezzünk arra, hogy a verseny alapvető eleme, hogy valaki nyer, más veszít. Az elmélet alapja: győzzön a legéletképesebb.

Ez Európában arra készteti a cégeket, hogy felvegyék a kesztyűt, fejlesszék termékeiket, szolgáltatásaikat, és próbáljanak meg keményen helytállni globálisan is. Másrészt, a világban ez mérhetetlen szegénységet jelenthet a vesztes számára. Azonban még Európában is fontos a vesztés kérdése. Foglalkoznunk kell azzal, mert az Unión belül vannak polgárok, akik azért veszítenek, mert nem részesednek a stratégiában jelzett előnyökből. Például, az a cél, hogy munkát adjunk polgárainknak és kiemeljük őket a szegénységből, még messze nem teljesült. A gyakorlatban a statisztikák hatalmas növekedést mutatnak nemcsak — különösen a fiatal — munkanélküliek számában, de a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénységi szint emelkedésében is.

  José Albino Silva Peneda (PPE-DE). – (PT) 2006-ban az Európai Unió a legmagasabb növekedési szintet érte el 2000 óta. 2007-ben az EU gyorsabban fejlődött, mint az USA, és néhány tagállam megközelítette, vagy át is lépte a kétszámjegyű határt. Akik azzal érvelnek, hogy a lisszaboni stratégiai neoliberális és nem tulajdonít már jelentőséget a szociális kérdéseknek, azok számára a válasz világos: 2006-ban a foglalkoztatás háromszor gyorsabban növekedett, mint a megelőző öt év átlaga. Az utóbbi két évben több mint 6 és fél millió munkahely létesült, és 2009-ben további 5 millió várható. Ilyen adatokat nem láttunk az 1980-as évek óta.

Sőt, 2006-ban az európai termelékenység gyorsabban emelkedett, mint a megelőző öt év átlagában. Hosszú idők óta először a termelékenység Európában magasabb volt, mint az USA-ban. Noha ezek az eredmények nem tulajdoníthatók kizárólag a lisszaboni stratégiának, tagadhatatlan, hogy annak is volt szerepe ebben. Gratulálok a Bizottságnak, hogy nehéz körülmények között is sikerült összehangolnia a lisszaboni stratégiát.

Ami a jövőt illeti, az európai gazdaság a mostani gazdasági környezetben is képes tovább növekedni, újabb munkahelyeket teremteni. Feltéve, hogy az elkövetkező években a tagállamok gazdaságpolitikájukat jobban összehangolják; a belső piac továbbfejlődik; a szociális párbeszéd erősödik; létrejön a pénzügyi felügyelet hatékony rendszere; az ötödik szabadság — a tudásé — erősödik; és — számomra fontos módon — az Európai Unió egyértelműen jelét adja annak, hogy érdekeit meg kívánja védeni. Értve utóbbi alatt, hogy a globalizáció passzív tárgyából, ellenkezőleg, a folyamat ellenőrzésében döntő szerepre vállalkozó tényezővé válik.

  Jan Andersson (PSE). – (SV) Nagyon köszönöm, Elnök úr, biztos úr, hivatalban lévő elnök úr, és elfogadom, hogy a lisszaboni stratégia számos éven keresztül jól működött, de ezt nem tartom megfelelő indoknak ahhoz, hogy ne változtassunk rajta.

Egyrészt, minden úgy van, ahogy Udo Bullmann úr mondta. A növekedés lassul, az infláció emelkedik. A helyzet nem teljesen egyértelmű. Másrészt, történtek dolgok. Mindenekelőtt, itt van az éghajlatváltozásról folytatott komplex vita, amely mindent átalakít az EU-n belül. Optimista vagyok e tekintetben, mert ez új beruházásokat, és új típusú, hosszútávon fenntarthatóbb, erőteljesebben tudás-alapú munkahelyeket jelent. Ezt markánsabban is meg lehetett volna fogalmazni a lisszaboni stratégiában és az irányelvekben.

Másodszor, évek óta vitázunk a „rugalmas biztonságról”, néhány jó tanácsi irányelvet formálva ki. Ez sem tükröződött azonban az integrált irányelvekben. Ma ugyanazok az irányelveink vannak, mint régen. Érdemes lett volna figyelmet fordítani a lezajlott folyamat egészére.

Harmadszor, utalnék egy szempontra, amelyet Anne von Lanker és mások is említettek. Igaz, hogy a dolgok egy ideje jól mennek az EU-ban, de nem igaz, hogy a dolgok mindenki számára jól mennek. Ott van a nagyfokú társadalmi kirekesztődés. Ott vannak a munkahelyek, amelyek nem jók, és nem biztosítják a megélhetést. Vannak térségek Európában, ahol nincs fejlődés. Szeretnénk az integrált irányelveket a szociális dimenzióval összekapcsolni. Nincs ellentmondás a szociális kérdések és a munkahelyteremtés és növekedés között. Ezek kölcsönösen feltételezik egymást.

  Olle Schmidt (ALDE). – (SV) Elnök úr! Fontos, hogy az EU növekszik, a növekedés stabil, munkahelyek teremtődnek. Ez nagyobb legitimitást biztosít az Uniónknak.

Az elmúlt években az EU jobban teljesített, mint korábban. A helyzet ma jobb az EU-ban, mint például az USA-ban. Tudjuk, hogy a belső piac és az eurós együttműködés teljesen új feltételeket teremtett a fejlődő Európa számára. Azért még sok a teendő, mint erre sokan utaltak.

Hadd hozzak fel egy konkrét példát! Talán egy kicsit soviniszta, de mégis… Hazámban, a svéd kormány olyan növekedési politikát követett, amely majdnem 100 000 új munkahelyet teremtett, részben célzott intézkedésekkel, az adók és a munkáltatói járulékok csökkentése révén. Az egyik javaslat kifejezetten azt célozta, hogy számos, a nemzetközi piacon nem versenyképes szolgáltatási szektorban a munkaadói járulékokat mérsékeljék. Ezzel 17 000 új munkahelyet reméltek teremteni. A Bizottság pedig most lényegében véget vetett ennek, azzal, hogy követelte az intézkedés korlátozottabb legyen. Ezáltal az elképzelés oly mértékben tartalmatlanná válik, hogy a svéd kormányzat — várhatóan — rákényszerül annak teljes visszavonására.

Két ok miatt is nehezen értem a Bizottság lépését. Egy fenyegető globális recesszió árnyékában, természetesen az egyes kormányok eltérő intézkedés-csomagokkal próbálják a munkahelyeket és a vásárlóerőt megvédeni. A javaslat azt célozta, hogy a rendkívül alulfejlett svéd szolgáltatási szektor megkapja azt a nagyon igényelt támogatást, amely — remélhetően — jó stabilizációs hatásokkal jár gazdaságunk egészére. Úgy vélem, hogy e bizottsági lépés teljes mértékben ellentétes a lisszaboni stratégia általános szellemével. Ha versenyképes gazdaság, 2010-re a világ legversenyképesebb gazdasága akarunk lenni, nem kellene új eszközöket kipróbálni? Közvetlenül önhöz fordulok, biztos úr, miért akadályozzák így munkahelyek teremtését?

  Wojciech Roszkowski (UEN). – (PL) Elnök úr! A kommunista időszakban az emberek Lengyelországban azt mondták, hogy három ontológiai kategória létezett: a lét, a nem-lét, és a tervezés. Ma, csakúgy, mint a kommunista tervezők, azt mondogatjuk, hogy meg kell tennünk ezt, meg kell tennünk azt, vagy el kell érnünk ezt, vagy azt, anélkül, hogy egy lépéssel is közelebb kerülnénk a célokhoz. S most szépen leragadtunk annál a nyilvánvaló ellentmondásnál, hogy a fejlett országok aggódnak kiválósági központjaik miatt, értve ezalatt a gyakorlatban munkahelyeiket, és a jótékonysági tevékenységnek tekintett kohéziós politika között.

Az ázsiai tigrisek gazdasági fejlődése, például Kínáé, azt mutatja, hogy sikerek más módszerekkel érhetők el: a modern technológiákban való beruházással, alacsony termelési költségű országokban. Amennyiben nem sikerül az EU-s megközelítés ellentmondását feloldani, csak folytatjuk a frázisok szajkózását a stratégiáról, hangosan kiáltunk „előrét”, miközben mozdulatlanul állunk a színpadon.

  Lambert van Nistelrooij (PPE-DE). – (NL) Elnök asszony! Jó dolog, hogy tevőlegesen hozzájárulunk a tavaszi csúcshoz, pontot teszünk az „i”-re, áthúzzuk a „t”-t. Jó volt erről, és elvárásainkról ma délelőtt beszélnünk, a tagállamokat tájékoztatni. Szeretném kiemelni, hogy stratégiánkat decentralizáltan, a gazdálkodásban, az önkormányzatoknál, a régiókban hajtjuk végre. A kormányzati kiadások több mint 66%-a jut helyi és regionális projektekre, és mint az Európai Néppárt regionális politikai koordinátora, tudom, hogy az európai eszközök felhasználásával 2007 óta jelentős lökést adtunk a folyamatoknak, a strukturális alapok és a regionális politika prioritásainak átgondolásával. A fizikai infrastruktúrától a tudás-alapú infrastruktúra, a képzés és innováció irányában mozdultunk el. A valaha volt legnagyobb európai uniós költségvetésről beszélünk, 2013-ra 450 milliárdról. Örömmel jelzem, hogy határozatunk ezt egyértelműsíti. És a Régiók Bizottsága is így tesz, a közel azonos időben közzétett jelentésével.

Érintenék még egy, ma délelőtt is említett pontot a Szerződéssel kapcsolatban. Ez — a szociális és gazdasági kohézió mellett — harmadik célkitűzésként, jeleníti meg a területi összetartást, kohéziót. E pont feltétlen prioritást biztosít a csoportosulásoknak, cégek koncentrálásának a vezető régiókban. Ugyanakkor, biztosítanunk kell, hogy a tapasztalatok nemcsak Európa egyes részeit gazdagítják, hanem átadásra kerülnek a tagállamok más térségeinek is, hogy azok se maradjanak le. Ezért fogadom el a regionális programot és a lisszaboni stratégiát a tudásban és versenyképességben, vállalkozói képességekben és KKV-kben való beruházásként, komoly válaszként. Van sok, most folyó programunk, amelyeket felhasználhatunk szavazóink, népeink, vállalkozóink tájékoztatására, hogy itt nemcsak egy európai napirend részeiről van szó, hanem a decentralizált partnerek programjairól is.

  Elisa Ferreira (PSE). — (PT) Hivatalban lévő Elnök úr, biztos urak, hölgyeim és uraim. A másodlagos jelzálogpiaci, úgynevezett subprime-válság a liberális politikusok által hangoztatott érvek többségét romba döntötte. Végül is, a piacok nem szabályozzák önmagukat, a vesztességek nemcsak azokat érintik, akik tudatosan és saját akaratukból vesznek részt a nagy kockázattal járó hitel-konstrukciókban, és Európa jó magaviselete sem garantálja, hogy elkerül bennünket e külső válság hatása. Ez csak az egyik példa annak alátámasztására, hogy — mint azzal a szocialista képviselőcsoport érvel — Európának olyan stratégiát és politikai eszközöket kell kidolgoznia, amelyek összhangban állnak céljaival, azzal a szereppel, amelyet a globalizált gazdaság bonyolult rendszerében betölteni szeretne.

2000-ben, a lisszaboni stratégiában, meghatároztuk a legfontosabb célokat. Ezek, időközben módosításra kerültek. A fenti célkitűzés azonban még érvényes, bár nem megfelelően végrehajtott. A törekvés az volt, hogy 2010-re, tehát két éven belül, Európa — a nagyobb szociális kohéziót és megfelelőbb munkahelyeket teremteni képes, tudás-alapú gazdaságra támaszkodva — a világ legversenyképesebb térsége legyen. Most a kihívások sürgetőbbek, és bizonyos következtetések világosak. Először, a meghatározó gazdaságpolitikai irányelvek, és a lisszaboni stratégia között teljes összekapcsolódásnak kell bekövetkezni. Másodszor, egyensúlyt kell teremteni az irányelvek stabilitása, és a körülményekben végbemenő gyors változásokra való reagálási képességünk között, külön odafigyelve az éghajlatra, energiára, a pénzügyi piacok fejlődésére, a külkereskedelmi politikára, vagy az árfolyamok szerepére. Harmadszor, a szociális és területi konvergencia céljai a stratégia legnagyobb kudarcai közé tartoznak.

Végül, mintegy összegzésként, a külső versenyképesség biztosítása, a belső kohézióval való összehangolása, az eddiginél hatékonyabb beavatkozási mechanizmust tesz szükségessé. A növekedést és a munkahelyteremtést ösztönző, hatékony gazdaságpolitikai koordináció ezeknek csak egyik eleme. Szociális, oktatási, beruházási, kutatási, tudományos és technológiai politikáinkat az új realitások fényében kell felülvizsgálnunk. Ez volt a lényege a Szocialista Képviselőcsoport hozzájárulásának, amelyet, remélem, a Bizottság és a Tanács, kedvezően fogad. Mindenekelőtt, azt igényeljük, az emberek azt várják, hogy a fejlődésre vonatkozó ígéretek teljesüljenek. Csak így lesz értelme és tartható fenn az Európába vetett reményük és bizalmuk.

  Anneli Jäätteenmäki (ALDE). – (FI) Elnök úr! Nyolc évvel a célkitűzések kitűzését követően biztosan állíthatjuk, hogy az Európai Unió nem fogja teljesíteni azokat. A versenyképességi cél inkább propaganda, semmint konkrét program volt. Európa elöregedő népességével, gyakorlatilag, hatalmas kihívást jelent a lisszaboni stratégiában foglalt célok teljesítése. Különösen, hogy a versenytárs országok és térségek robognak előre.

Ugyancsak jogosan vethetjük fel a kérdést, hogy a legversenyképesebb gazdaság, mint célkitűzés, reális volt-e, akár még az eredeti elképzelések szerint is, vagy az-e ma, és ezért arra Európában minden áron törekednünk kellene, akár feledve minden más értéket. Itt csak arra szeretnék rámutatni, hogy Európában 18 millió munkanélkülink van, és a fiatalok között a munkanélküliségi ráta, bizonyos területeken, eléri a 25%-ot. Sajnos, nem érzékeltem, hogy az uniós vezetőket aggodalommal töltené el ez a tény, vagy különösebben érdekelné őket. Ettől függetlenül nagyon fontos, hogy foglalkozzunk a fiatalokkal és a munkanélküliekkel.

  Ryszard Czarnecki (UEN). – (PL) Elnök úr, tekinthető-e a lisszaboni stratégia valamiféle nyúlvadászatnak? Üldözni akarjuk-e ezt a nyulat vagy ténylegesen befogni? Úgy tűnik, hogy a legfőbb teendő, valamiféle bizalom kialakítása a lisszaboni stratégiát támogató európai intézmények iránt. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a gazdasági növekedés gyümölcseit egyenlőbben osszuk el, mint történt ez a múltban.

Kedvezőtlen volna, ha a lisszaboni stratégia a korábbinál nagyobb társadalmi és gazdasági ellentétekkel kapcsolódna össze. Egyetértek a megelőző felszólalókkal, hogy ha ez történik, akkor a stratégia visszautasításra kerül, de nem a kormányok, hanem az EU polgárai által.

  Piia-Noora Kauppi (PPE-DE). – Elnök úr! A mai vita jól szemlélteti, hogy milyen érzékeny ez a téma az Európai Parlament számára. A nap témája, a mi létjogosultságunk. Az európaiak jövőbeni jólétéről van szó.

Különböző nézetekkel rendelkezünk az eszköztárat illetően — miként érjük el a lisszaboni célokat —, de úgy vélem, a Képviselőházban mindenki el akarja azokat érni. Miközben egyetértek Jäätteenmäki asszonnyal, hogy sajnos nem mutatkozik jelentős haladás.

Úgy gondolom, a cselekvés két szintjéről kell szólnunk. Az első az európai szint, és itt egyetlen központi kérdés van, a versenyképesség növelése, azaz az egységes piac. Az európai belső piac — globális összefüggésekben is — a versenyképesség legfőbb motorja. Túl nagy még a bürokrácia, és együtt kell dolgoznunk a KKV-kkel — mindezek kulcskérdések az európai siker tekintetében.

Természetes, bizonyos dolgokra nemzeti szinten, a tagállamok szintjén kell összpontosítanunk. Itt azonban a korábbiaknál sokkalta több programra van szükség, s különösen a munkaerőpiac szerkezetátalakításával összefüggésben. Hallhattuk ma a svéd miniszterelnököt, aki a munkaerő-piaci strukturális reformok fontosságáról szólt, a demográfiai változások fényében is. Úgy hiszem, egyértelmű, hogy a téren a tagállamok nem készítették el házi feladatukat.

Úgy vélem, a pénzügypolitika és a makrogazdaság kapcsán, véget kell vetnünk a költségvetési hiányok korának. Javítanunk kell makrogazdaságunkon. Ez nem érhető el az Unió által, noha ott az egységes valutánk. Ezt a feladatot a tagállamok politikusainak kell elvégezni.

Végül, szeretnék egyetérteni Starkevičiūtė asszonnyal, akinek jelentése kiváló. A pénzügyi szolgáltatások a belső piac egyik sarkkövét jelentik. A pénzügyi szolgáltatások jóval nagyobb figyelmet érdemelnének, még európai szinten is.

  Pervenche Berès (PSE). – (FR) Elnök úr! Azt hiszem idei vitánk meglehetősen fontos, hiszen a lisszaboni ciklust tekintjük át.

Végül is, értem a Bizottság megközelítését, hogy minden szép, nem kell semmit megváltoztatnunk, mert az európai gazdaság alapvetően szilárd. Azért mondják ezt, mert az amerikaival való összehasonlításban a mienk — alapvetően — valóban szilárdabb. Még azt is megjegyzem, hogy jóval nehezebb lesz az irányelvek újrafogalmazása 27 ország között.

Ez azonban nem minden. Az amerikai gazdaság helyzete hatással van az EU valamennyi tagállamának gazdaságára, és különösen az euróövezet tagjaira, talán. Ugyancsak szem előtt kell tartanunk a környezetvédelemre és energiára vonatkozó, indokolt, új stratégiai célkitűzéseket, amelyeket az állam- és kormányfők múlt márciusban fogadtak el. Enyhén szólva, mindenki a pénzpiacokon uralkodó zűrzavart figyeli, vizsgálja annak, az érintett piacokra gyakorolt hatásáét, valamint negatív kisugárzását a reálgazdaságra.

Igényeljük tehát, hogy e három elem hivatalosan is kerüljön beillesztésre az irányelvek felülvizsgálatába. Turk úr, amikor múlt novemberben találkoztunk önnel Ljubljanában, azt mondta: „Közöljék, hogy az Európai Parlament mit szeretne”. Most elmondjuk önnek, azt kívánjuk, hogy az irányelvek vegyék markánsabban figyelembe a gazdaságpolitikáknak, az éghajlatváltozásnak, és a pénzpiacok felügyeletének összehangolását. Amennyiben erőfeszítések révén ez még elérhető, előrelépésként üdvözöljük azt azon képességünk erősítése terén, hogy gazdaságpolitikáinkat összehangoljuk, és ezzel az irányelveket alkalmazzuk.

De ez nem minden, biztos úr. Nagyobb összhangot akarunk az irányelvek és minden más, a Bizottság rendelkezésére álló eszköz között is, annak biztosítására, hogy a most együttesen meghatározott stratégia, az EU részére ezen a területen elérhető eszközök felhasználásával, megvalósításra kerüljön.

  Charlotte Cederschiöld (PPE-DE). – (SV) Elnök úr, Verheugen biztos úr, hölgyeim és uraim! A lisszaboni stratégia most kezd kiemelkedni kezdeti, lassú szakaszából és most kezdi azt az optimizmust és akaratot kiváltani, amelyre pontosan szükségünk van. A szerzők sikeresen összpontosítottak a fontos dolgokra, és nem engedtek teret az Európai Parlamentnek, hogy minden kérdést belegyömöszöljön.

Különböző módon lehet megfelelni a globalizáció kihívásainak. Egyesek, struccként, homokba dugják a fejüket, és azt mondják, minden rendben lesz. Mások bölcsebbek, és mint a jelentés szerzői, látják a lehetőségeket és erősítik képességeiket.

Most a legaktuálisabb és legfontosabb dolog, legalább annak garantálása, hogy a tagállamok teljesítsék saját kötelezettségeiket. Ez a belső piac felügyeletét jelenti, biztosítva, hogy a tagállamok végrehajtják és betartják az elfogadott döntéseket, biztosítva, hogy a szabályok megalapozottak, nem túl bonyolultak és nem túl költségesek a kis- és középvállalatok számára. Ragaszkodnunk kell még olyan fontos kérdésekhez is, mint az egyszerűsítés, viszonyítás, összevetés, és verseny.

Ez nagyobb együttműködést is feltételez a hatóságok között, helyi, és regionális szinten egyaránt. Ez jó a polgároknak, jó a vállalatoknak, és erősíti az integrációt. A szabad mozgás rendszeres figyelését igényli, hogy a szolgáltatási piac prosperálhasson.

Az eredmények értékelése előrelépést jelent. Az EU legitimitását abból eredeztetheti, hogy minőségileg jobb életet biztosít polgárainak. Ösztönző vállalkozói légkörre van szükség, amelyet — ha megfelelően hajtanak végre — a lisszaboni stratégia biztosíthat. A Bizottságnak nyomást kell gyakorolni a tagállamokra.

Végül, meggyőződésem, hogy a Bizottság ésszerű megoldást talál majd a svédek munkaadói járulékkal kapcsolatos problémájára.

  Antolín Sánchez Presedo (PSE). – (ES) Elnök úr, hölgyeim és uraim! A stabilitási és növekedési paktum reformja, és a növekedést és fenntartható foglalkoztatottságot európai prioritásként beazonosító lisszaboni stratégia 2005 tavasza óta eredményekhez vezetett.

Európa közös programot hajt végre. S mint Almunia úr mondta, az első hároméves ciklus a növekedés gyorsulását, munkahelyek teremtését, a közpénzek felhasználásának javulását, és az európai gazdaság növekedési potenciáljának emelkedését hozta magával.

Noha az eredmények tagországonként különböznek, az általános összbenyomás kedvező. Őszintén meglepett mikor egyik képviselőtársam azt mondta, hogy lehetetlen a kör négyszögesítése, lehetetlen a növekedés, a munkahelyteremtés, a szociális védelem és a megtakarítások fokozása. Példák vannak arra, hogy mindezek megtörténnek az Európai Unióban, és az általam legjobban ismert országban, Spanyolországban is.

Az Európai Bizottság azt nyilatkozta, hogy Spanyolország jól halad előre a nemzeti reformprogram végrehajtásában, és a tervezetthez képest három évvel korábban érte el a 66%-os, az európai átlagnál magasabb foglalkoztatottsági szintet, növelte a kutatás-fejlesztési beruházásokat, és jelentet költségvetési többleteket. Mindez, egyértelmű igazolása a lisszaboni stratégia sikerének, amely stratégia megerősítette a spanyol gazdaságot, és példátlan mértékű konvergencia motorjává lett, olyan mértékben, hogy most a közösségi átlagot megelőzve, 105%-on áll.

Ezekre építve kell ma is szembenéznünk a felgyorsult globalizáció, és az elöregedő népesség miatti kihívásokkal. Ehhez azonban szükséges a szociális kérdések kezelése is.

Egy Európa, mint tudás-alapú társadalom, valósítsa meg a tudás szabadságát, valósítsa meg a digitális beilleszkedést, és erősítse a szociális környezetet az emberek szakképzettségének javításával, a KKV-k lehetőségekhez juttatásával, egy szociális szinteket kijelölő rugalmas biztonság modell létrehozásával.

Szükségszerű lesz ezeknek, a közelmúltban napirendre került kérdéseknek, mint például a subprime-válság, a fűtőanyagok és élelmiszerek árainak kezelése. Ennek megvalósításakor azonban tartsuk szem előtt, hogy ma körülményeink jobbak, hogy jövőre ünnepeljük az euró 10. születésnapját, és meg kell erősítenünk a nemzetközi gazdasági együttműködést

  Françoise Grossetête (PPE-DE). – (FR) Elnök úr! Mindannyian tudjuk, és be kell vallanunk, és el kell fogadnunk azt, hogy a lisszaboni stratégia nem tette lehetővé számunkra a remélt előrelépést. Ezért is kell ismételten a lisszaboni stratégia felülvizsgálatáról beszélnünk.

2007 utolsó negyedében, az euróövezetben a növekedés drámaian visszaesett. Pedig, a növekedés hiánya jelenti Európa számára a problémák gyökerét. Amennyiben a lisszaboni stratégia következő ciklusát sikerre akarjuk vinni, akkor nem lesz elegendő az európai problémákat csupán beazonosítani. Meg kell kezdenünk azokat az értelmes igazgatás módszereit alkalmazva kezelni. A stratégia következő ciklusa nem lehet pusztán egy újabb közigazgatási gyakorlat.

Fontos, hogy mint történt ez a múlt héten, szorosabb összefogás jöjjön létre a stratégia kérdésében a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament között. Miután a tagállamok egyetértettek abban, hogy egyenként mire is van szükségük, gazdaságuk megreformálásához, azt is vállalniuk kell, hogy visszajelzést adjanak reformjaik végrehajtásáról.

Mostanáig polgáraink java részének fogalma sem volt arról, hogy miről is szól a lisszaboni stratégia. Ezért az EU-nak nem szabad öngólt lőnie akkor, amikor számtalan kihívással néz szembe: 2020-tól csökkenő népességgel, gazdasági nyomással, az energiaárak emelkedésével, az éghajlatváltozással, a szociális egyensúlytalanságokkal.

Tehát határozott intézkedésekkel kell dinamizmust teremteni, a KKV-k millióinak fejlesztését és növekedését elősegíteni, hogy új munkahelyek keletkezzenek.

A környezetvédelmi területen, az épületeink energia-hatékonyságának gyors javulását eredményező intézkedéseket jelentős forrásokkal kell biztosítani, így is bátorítva az innovációt, és a munkahelyteremtést.

Tartsuk észben, amit Churchill mondott, és legyen ez jelszavunk a stratégia következő ciklusában: „Bármilyen szép is a stratégia, néha nem árt, ha az eredményekre is oda figyelsz!” Hatékonyságának bizonyításával kerülhet csak közelebb az EU polgáraihoz. Ez a lényegi eleme egy olyan Európának, amely védi népeit és érdekeit.

  Donata Gottardi (PSE). – (IT) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Szeretnék az Európai Parlament, és különösen a szocialista képviselőcsoport által kulcskérdésnek tekintett néhány pontra rávilágítani a növekedést és foglalkoztatást célzó lisszaboni ciklus lezárását érintő általános irányelvek kapcsán.

Ezek egyike, annak szükségessége, hogy kapcsolódjék a stabilitási paktumban előírt konvergencia programokra jellemző költségvetési konszolidációs folyamat a közpénzek felhasználásának minőségéhez. A tagállamok költségvetési kiadásait a stratégia prioritásainak irányába kell elterelni, ennek megfelelően koordinálni, hogy biztosított legyen a makrogazdasági stabilitás, a fenntartható növekedés, és a teljes foglalkoztatottság.

A tagállamok között koordináltan megvalósított közkiadások bármiféle átirányítását közös beruházási célkitűzésekre, továbbá a köz- és magánszféra partnerségén alapuló kezdeményezésekre, össze kell kapcsolni a kutatás-fejlesztéssel, az oktatással és képzéssel, az infrastruktúra, a közlekedés és az energia kérdéseivel, és így ez válhat a növekedésről és versenyképességről szóló stratégia elsődleges mozgatójává, amely stratégia az európai gazdaságot erőssé, a pénzügyi zavarokkal, valamint azzal szemben is ellenállóvá teszi, hogy gazdasági tevékenység egyre inkább a pénzügy területére tevődik át.

A jelzett prioritások terén végzett közberuházások lehetővé teszik a versenyképesség és termelékenység növelését. Különleges figyelmet igényelnek a költségvetési politikák, valamint a termelékenység növekedése és a bérpolitika közötti kapcsolatok. Mi, a szocialista képviselőcsoportban azon a véleményen vagyunk, hogy a szociális kohézió szem előtt tartásával, szoros kötődést kell kialakítani a termelékenység növekedése, és az ebből eredő profit tisztességes elosztása között.

A szociális kohézió egyik kulcseleme a nemzeti minimálbér bevezetése. E tekintetben, meggyőződésem, hogy az Európai Parlament — a holnapi szavazás során — erős és határozott jelzést küld a tagállamoknak, hogy kötelezzék el magukat a kérdés konkrétumokra alapuló és gyors végrehajtás mellett.

  Gay Mitchell (PPE-DE). – Elnök úr! A pénzügyi válság és a pénzpiacok beszűkülése már kihat a reálgazdaságra, komoly problémát jelent, amely megfontolt választ kíván. A pénzügyi stabilitási fórum úgy foglalt állást, hogy valószínűsíthetően tartós kiigazításra kell felkészülnünk, amely nehézségeket okozhat.

Az euróövezet növekedése jelentős lassulást mutat 2008-ban. Az Eurócsoport elnöke, Jean-Claude Juncker előrejelzése szerint a növekedés idén 1,6% és 1,8% között fog mozogni. Ez egy teljes százalékpontnyi esés a múlt évhez képest. A legfontosabb világkereskedelmi termékeknek lankadatlan és elhúzódó áremelkedése további nehézségeket okoz az európai gazdaságnak. Az olaj-, az acél, a nyersanyagok, az alapvető mezőgazdasági termékek árai példátlan szintre emelkednek, növelve az inflációs nyomást.

Az euró erősödése a dollár gyengülése mellett következett be, és ez további kedvezőtlen hatást gyakorol a globális egyensúlytalanságra, és az európai versenyképességre. Mindezen tényezők igen nehéz monetáris és fiskális környezetet teremtenek. Mielőtt azonban elcsüggednénk, nézzük meg, milyen messzire is jutottunk. 60 millió európai halt meg a múlt évszázad első felében. A Berlini Fal 1990-ben leomlott, de mi még mindig csak az integráció csírájánál tartunk,

Ennek ellenére, ha az euró, de általában is az Európai Központi Bank sikerét tekintjük, utóbbi inflációs célkitűzéseivel, az alacsony kamatlábakkal, akkor láthatjuk, hogy minden nehézség ellenére vannak eredményeink, és megvalósítjuk az általunk kitűzött célokat. Arra kérem tehát a Bizottságot, hogy haladjon előre 10-pontos tervével, tegye a versenyképességet jelszavává. Közel 12 millió munkahely született az euró bevezetése óta. Kérem, erősítsék a vállalkozói szellemet! Tegyék a munkahelyteremtést a legnyereségesebb dologgá, amit egy uniós polgár csak tehet. Ez emeli ki az embereket a szegénységből és nyomorból

  Dariusz Rosati (PSE). – (PL) Elnök úr! Vitánk a mélyülő pénzpiaci válság, a növekedés lassulása és emelkedő infláció közepette zajlik. Mindennél fontosabb tehát, hogy erőteljesen haladjunk tovább a lisszaboni stratégiában foglalt szerkezet átalakító reformokkal. A globalizáció kihívásai okán, tudás-alapú gazdaságra van szükségünk, és az oktatásba, a humán tőke bővítésébe kell beruháznunk. Korszerűsítenünk kell a munkaerőpiacot, általánosan kiterjeszteni a rugalmas biztonság modellt, és növelni az európai társadalmakon belül a szakmai tevékenységet. Dióhéjban, biztos úr, Európa jövőjét a tudás és munka határozza meg. Ezek egyben a legjobb eszközök is a szegénység és kirekesztés elleni küzdelemben.

Helyes, hogy e két tényezőt tükrözi a bizottsági dokumentum. A fejlődés, a tudás, a foglalkoztatás erősítését célzó lépések terén az Európai Bizottság számíthat az Európai Parlament támogatására. Az európai vállalkozók potenciáljainak felszabadítása nagy jelentősséggel bír a gazdasági növekedés és foglalkoztatás tekintetében. Ez különösen érvényes a kis- és középvállalkozásokra, amelyek az Unió GDP-jének több mint kétharmadát szolgáltatják. Türelmetlenül várom, hogy a Bizottság fogadja el a Kisvállalkozások Chartáját, valamint azokat az intézkedéseket, amelyek 2012-re 25%-kal csökkentik az adminisztratív költségeket.

Elnök úr, az előterjesztett dokumentum gyengesége az, hogy nem elemzi, hogy különböző területeken a lisszaboni stratégia végrehajtása miért lassú és egyenetlen. Nem tudjuk, hogy a kutatás-fejlesztési beruházások növekedése miért olyan lassú. Nem tudjuk, hogy a munkaerőpiac miért diszkriminál a kívülről érkezettekkel szemben. Nem tudjuk, hogy a folyamatos tanulás miért nem a kívántak szerint fejlődik. Azt sem tudjuk, hogy a szolgáltatások és hálózati szektorok megnyitása miért ütközik ellenállásba. A bizottsági dokumentum nem ad választ ezekre, és sok más kérdésre sem.

Biztos úr, ne dugjuk fejünket homokba! A legjobb intézkedés is hatástalan, ha nem helyes a diagnózis. Sürgetem a Bizottságot, adjon elfogadható választ a lisszaboni stratégia végrehajtásának késedelmeire! <

  Philip Bushill-Matthews (PPE-DE). – Elnök úr! 59 bekezdés található ebben az állásfoglalásban, és így számos üzenet is. Különösen a kisvállalkozások jelentőségével foglalkozó 20. és 21., a versenyképességgel és a belső piac fontosságával foglalkozó 29. és 30., valamint a munkaerőpiac reformjának keresztülvitelét sürgető 42. és 43. bekezdésekre hívom fel a figyelmet. Ebben a tekintetben, mindenekelőtt a rugalmasság jelentőségére szeretnék rámutatni, nemcsak a munkaadók, de a munkavállalók esetében is. Ezt az elemet a baloldal egyszerűen képtelen megérteni. Ez magyarázza némely, ma is elhangzott, tipikusan elavult megjegyzésüket.

Kérem azonban a Bizottságot és a Tanácsot, hogy ne vesszen el a részletekben, vizsgálja a dokumentumot egységben. Külön kérem, hogy vessék azt egybe a Parlament által a múltban, a korábbi tavaszi csúcstalálkozók előtt jóváhagyott határozatokkal. Ekkor, remélhetően, egy dolog egyértelművé válik. Nevezetesen, hogy sok — de sajnálatos módon nem minden — tekintetben ez a határozat sokkal markánsabb az összes elődjéhez képest. Megerősíti azt, ahogyan a Parlament a lisszaboni stratégia végrehajtását látni szeretné. Sőt, lényegében még erőteljesebben síkra száll amellett. Mint határozat, ez — szó szerint — határozott egy dokumentum.

Sürgetem tehát a Bizottságot és a Tanácsot, hogy a félénkséget félretéve, legyenek egyformán eltökéltek a kérdések megválaszolásakor, hogy, majd amikor a következő alkalommal a Parlament e témában határoz, ne a képviselőknek kelljen még nagyobb elánnal érvelniük a megvalósítani szükséges teendők mellett, hanem gratulálhassunk valamennyi érintettnek az elért tényleges és mérhető haladásért. Ez a kihívás, és ez az üzenet, amelyet holnapi szavazásunkkor önöknek küldünk.

  Silvia-Adriana Ţicău (PSE). – (RO) Elnök úr, kedves biztos urak! Az Európai Unió nemcsak egy versenyen alapuló közös piac. Együtt fel kell építenünk egy szociális Európát is.

A globalizációs összefüggések rendszerében, a népesedési változások és a környezetvédelmi kihívások tükrében alapvető kérdés az európai életminőség javítása. Új, magas felkészültséget igénylő és jól fizetett állások teremtésével és a gazdasági növekedés fenntartásával, a lisszaboni stratégia az új szociális Európa építésének is egyik eszköze.

A szociális Európának garantálnia kell az egészségügyi ellátáshoz és a társadalombiztosítási szolgáltatásokhoz való teljes körű hozzáférést, a strukturális és kohéziós alapok hatékony felhasználásán keresztül pedig a szociális összetartás erősítését is. A regionális fejlesztésnek is a 2008-2010-es időszak egyik prioritásának kell maradnia.

Bizonyítást nyert, hogy az információs technológia és a kommunikáció növeli a munka termelékenységét. Ma számítógépes rendszerekre, elektronikus kommunikációs hálózatokra támaszkodunk a közlekedésben, a pénzügyi szolgáltatásoknál, a közszolgáltatásoknál, az oktatásban és az egészségügyben.

Az innovációs képességeket vizsgáló 2004-es európai uniós statisztikák azt jelezték, hogy Bulgáriában, Romániában és Szlovákiában a 10-főnél többet foglalkoztató vállalatok 36%-nál magasabb arányban szolgáltatták az innovatív termékek és szolgáltatások értékesítéséből származó jövedelmet. Ennek ellenére, még többet kell beruháznunk a tudáson alapuló gazdaságba, és fokoznunk kell — különösen az alkalmazott kutatások terén — a kutatás-fejlesztési beruházásokat. Legyen ez valamennyi tagállam számára prioritás! Lényegében, a kutatásra fordított magánberuházások növekedését elősegítő pénzügyi eszközökkel is bátorítani kell a technológiai parkok és az egyetemek területén kivitelezett kutatási és innovációs beruházásokat.

Többet kell beruháznunk az oktatásba, ösztönöznünk kell a felsőszintű képzést, és az egész életen át tartó tanulást. A lisszaboni stratégia a szociális igazságon és tisztességes munkán alapuló Európát építi. Az európai polgárok mindegyikének gazdasági biztonsága, a szociális befogadás, a gyermekegészségügyi szolgáltatások kiépítése, a nemek közti egyenlőség, és a szociális piacgazdaság megteremtése mozdítják majd elő, hogy az Unió, globális megközelítésben is, gazdasági és szociális modellként szolgáljon.

  Karsten Friedrich Hoppenstedt (PPE-DE). – (DE) Elnök úr! A pénz egész egyszerűen Európa fejlődésének része. Hadd térjek vissza, tehát a pénzügyi helyzethez, a pénzpiacokhoz, és a jelentkező zűrzavarok kérdéséhez.

Mindannyian ismerjük néhány európai bank helyzetét, nem beszélve az amerikai bankokéról. Tudjuk, hogy az Európai Központi Banknak mennyit kellett áldoznia a pénzpiacok működésének fenntartása érdekében. Mindez magyarázza, hogy a 2010-ig szóló megközelítésünk bármiféle kiigazításakor érvényesítsünk két elemet. Az európai pénzgazdaság külső támadásokkal szembeni erőteljesebb védelmének érdekében, természetes módon, valamennyi globális szereplővel működjünk markánsabban együtt. Másrészt, alkalmazzunk jobb szabályozást a minősítés, a felügyelet kiigazítása, és a nagyobb átláthatóság érdekében, és a bankok egymás közti bizalmának, továbbá a beruházók bizalmának helyreállítása céljából.

Vagy egy ok, amely a többi globális piaci szereplővel, de mindenekelőtt az USA-val való intenzívebb párbeszédet indokolja. Az elmúlt hét év során az amerikai gazdaság értéke 4,2 milliárddal, míg az összhitel 21,3 milliárddal emelkedett. Ez olyan adósságszintet eredményez, amely 350%-os a GDP-hez képest. Sajnos az USA továbbra is azt a monetáris politikát folytatja, amely ezt a hatalmas eladósodást eredményezte. Az USA agresszív módon csökkenti alapkamatát, amelynek hatására a források a pénzügyi intézményekbe ömlenek. Ennek eredménye a fokozódó valutaleértékelés, a háztartások vásárlóerejének esése. Mindez a nehezen ellenőrzés alá vonható stagnáció mellett történik, amelynek tekintélyes hatása lehet Európára is. Ez a monetáris politikai módszer okolható a legutóbbi válságért is.

Európának és globális piaci partnereinek haladéktalanul és együttesen fel kell venniük a küzdelmet a válság új hullámával, annak biztosítása érdekében, hogy nem csap át rajtunk egy mindent elsöprő cunami, és hogy a lisszaboni célkitűzések érdekében foganatosított intézkedéseink többsége nem volt hiábavaló.

  Margaritis Schinas (PPE-DE). – (EL) Elnök úr! Úgy gondolom, hogy a lisszaboni ciklus által elindított reformokkal összefüggésben három pozitív elemet el kell ismernünk:

- az első pozitív tényező, hogy még a leggyanakvóbb kormányok is fokozatosan alkalmazni kezdték a reform mögött meghúzódó filozófiát, és az első eredményeket felmutatták;

- másodszor — és ezért a Bizottságot illeti dicséret — az új stratégia koncentráltabb. A karácsonyfa-módszert, amikor mindent a reform-keretbe ömlesztettünk, elhagytuk;

- a harmadik pozitív elem az, hogy a Bizottság meghatározó programjai, mint a Galileo és az EIT, az új stratégia központi részévé váltak. Ezen a ponton hadd éljek a szlovén miniszter ittléte nyújtott alkalommal, és kérjem meg, szólítsa fel a Galileohoz szorosan kötődő kollégáit, lépjenek gyorsan, hogy megkezdhessük a program javára félretett tekintélyes források felhasználását.

Ezt kiegészítve azonban, józanul vizsgálnunk kell két negatív tényezőt is. E fogyatékosságok a következők:

- elsőként, sajnos a polgárok nem figyelik, szorgalmazzák vagy értik a lisszaboni gondolkodást. A gond az, hogy a polgárok azt feltételezik, hogy Lisszabon a szervezeteket, és nem az egyént pártolja. Meg kell győznünk őket, hogy Lisszabon valójában róluk szól;

- a második fogyatékosság az ellenőrzési mechanizmus. Miként ellenőrizhetjük, hogy a tagállamok megteszik-e azt, amit a reformciklussal kapcsolatban ígértek? Félek, hogy az ellenőrzés lesüllyedt a Brüsszelben és a tagállami fővárosokban ügyködő tisztviselők közötti, érdemi politikai ráhatás nélkülöző levélváltás szintjére.

Úgy vélem, ha el is fogadjuk a reformokat, újból az ellenőrző mechanizmus politikai tartalommal való feltöltésére kell törekednünk. A terjedelmes bürokratikus levelezgetéseknek véget kell vetni!

  Zsolt László Becsey (PPE-DE). – (HU). Köszönöm, elnök úr! Először is a lisszaboni folyamatra csak két rövid megjegyzés. Egy: többet kell dolgoznunk, majdnem annyit, mint az amerikaiaknak. A második pedig: a lisszaboni folyamat akkor ér valamit, ha ugyanúgy, mint a túlzott deficithez szankció párosul hozzá.

Kettő: az irányelvek. Az új tagállamok szempontjából azért szeretném, hogyha nemcsak neoliberális mutatószámokban néznénk a dolgokat, hanem kicsit távolabbról. Mert mit ér a 0%-os hiány és infláció például akkor, ha a minőségi mutatók meg romlanak. Romlik az életkedv, nincs vállalkozási kedvnövekedés, családalapítási növekedés és a többi – ez sajnos sokkal súlyosabb.

Ha a nagy elosztórendszerek reformját nézzük, ez is nagyon lényeges, hogy karcsúsítsunk, ha kell. De ennél sokkal fontosabb, hogy mi lesz az egészségmegőrző programmal, vagy az oktatás az kvadrál-e a foglalkoztatással, tehát tud-e a piac azonnal kezdeni vele valamit, nő-e a szakoktatás jelentősége, lehetősége. Tehát itt is egy minőségi szempontrendszert is be kell venni, nemcsak kést venni a kézbe és vagdalni.

A harmadik a statisztika. Én azért nagyon szeretném, ha GDP helyett GNI-alapon is mérnénk a dolgokat. Ugye az új országokból nyakló nélkül viszik ki osztalék formájában a pénzt, tonnaszám, miközben a GDP-k növekednek úgymond. Azt kellene megnézni, mi marad bent az országban.

Stabilitási és növekedési paktum: mibe adunk kedvezményeket? Ugye egy felzárkózó országnál nem biztos, hogy 5 vagy 6%-os vagy akár 3% feletti K+F az annyira fontos, hiszen az ő számukra inkább a felzárkózás a lényegesebb, nekik a munkahelyteremtést és a kohézió megteremtését kéne jutalmazni.

A feketegazdaság mérése hiányzik számomra az anyagból. Az én országomban ez körülbelül 30%-os, ezzel is foglalkoznunk kéne. És a végén a legfontosabb: a négy szabadságjog egyenlő megvalósítása, nem pedig „cherry picking”, hogy az egyiknél kinyitom a tőkének, a szolgáltatásnál meg az újaknak nem nyitok ki semmit. Köszönöm szépen.

  Jacques Toubon (PPE-DE). – (FR) Elnök úr, hölgyeim és uraim! A lisszaboni stratégia újraindításával foglalkozó állásfoglalás igen erőteljesen összhangban áll a Parlament által, javaslatomra, múlt októberben elfogadott, az egységes piacról szóló jövőbeni stratégiát érintő határozattal.

Szeretném elsőként is megköszönni Marianne Thyssennek és Klaus-Heiner Lehne-nek, valamint a Koordinációs Csoport összes tagjának, hogy megszövegezték ezt a kiegyensúlyozott, és az EU politikai, gazdasági és szociális realitásait tükröző határozatot.

Szeretném külön is felhívni figyelmüket azokra a javaslatokra, amelyek a szociális jogok fontosságát, és a gazdasági versenyképesség és szociális modell összehangolását érintik. Azt mondom, természetesen itt jóval tovább kell lépnünk, és olyan rendelkezéseket kell elfogadnunk, amelyek az általános érdekeket szolgálják.

Kiemelném azt is, amit a jelentés a szellemi tulajdonjogokról ír. Ez az EU és a KKV-k egyik legfőbb fegyvere. Az a nemzetközi dimenzió, amelyet a határozat megnyit, valami új, és nagyon fontos. Az egységes piac az ami, egy globalizált világon belül, Európa 500 millió lakosát nyerő helyzetbe hozza.

Végül, remélem, hogy az Európai Tanács tavaszi találkozója, a mai napon kifejtett nézeteket és véleményeket is figyelembe vevő, új irányvonalakat fogad el az elkövetkező három évre. Az EU tagállamainak fejlődését nem szolgáló irányelvek visszavonása terén való előrelépés viszont, alapkérdésnek tekinthető.

  Bogusław Sonik (PPE-DE). – (PL) Elnök úr! Mi történt eddig a vállalati adóterhek mérséklése érdekében? Az adók csökkentése helyett a pénzt mindenfajta, kétes értékű képzési programokra költjük.

Ma új problémák jelentkeznek az európai integráció horizontján, új megoldandó kérdések, mint a környezet védelem, az éghajlatváltozás, a megújítható energiaforrások. A kiegyensúlyozott növekedést és foglalkoztatottságot szélesebb összefüggések rendszerében kell vizsgálni. Nem elegendő pusztán a gazdasági elemeket nézni. A szociális, kulturális és környezetvédelmi szempontokat is vizsgálnunk kell. Miután életünk több mint harmadát munkával töltjük, olyan kérdésekkel is foglalkoznunk kell, — a fizetés szintjén túl — mint a komfortérzet, a biztonság, a szolidaritás és az emberi méltóság.

Következő kérdésem az energiapiac liberalizációjának hatásaihoz kapcsolódik. Az energiaárak folyamatos emelkedése, az éghajlatváltozás erősödő fenyegetésével összekapcsolódva — legszélesebb értelemben — ráirányítja a figyelmet az energia-önellátás szükségességére. A megújítható energiaforrások, a tisztaszén-technológiák, az atomenergia, az ellátási források kiegyensúlyozottsága, valamint az európai infrastruktúra fejlesztése azok az alapkérdések, amelyek az elkövetkező években megválaszolásra várnak.

Az áruk közös piacát megvalósítva, most a szolgáltatási szektor működésének javítására kell koncentrálnunk. A gyors integrációt előmozdítandó, következetesen fel kell lépnünk az elfogadott szabályok együttes végrehajtásáért és teljesítéséért, minden olyan akadály lebontásáért, amely akadályozza szolgáltatásoknak piaci bevezetését.

Végül, remélem, hogy az Európai Tanács tavaszi ülése olyan irányelveket fogad el az elkövetkező három évre, amelyek figyelembe veszik a mai vitában kifejtett nézeteket és véleményeket. Az EU tagállamok fejlődését nem szolgáló irányelvek visszavonása kérdésében elért haladás, alapkérdést jelent.

  Reinhard Rack (PPE-DE). – (DE) Elnök úr! A jelmondatok megfelelnek egy politikai vitához, mi azonban nem ragadhatunk le szlogeneknél. A Bizottságnak a növekedésről és foglalkoztatottságról szóló integrált irányelvekkel kapcsolatos közleménye, az öt képviselőcsoport által a 2008 tavaszi európai tanácsülést illetően beterjesztett közös állásfoglalási indítványa, valamint a Starkevičiūtė-jelentés, mind dicshimnuszt zeng az ötödik szabadságról, a tudás szabadságáról, mint amely kiegészíti, és azonos szinten áll a másik négy szabadsággal, az áruk, szolgáltatások, személyek és tőke szabadságával. Egy klasszikus idézet jut eszembe: Jól hallom bár a hírt, de hitem hozzá hiányzik. Évekig hallottuk a tudás-alapú társadalom jelszavát. Most ismét elővettük. Amikor azonban konkrét intézkedésekről van szó, a kapott üzenetek teljesen mást tartalmaznak.

Az elmúlt években gyakran feltettük a kérdést, hogy vajon az Európai Uniónak kell-e, és ha igen, milyen mértékben, szélesebb jogkörökkel rendelkeznie a tudással összefüggésben. Rendszeresen elhangzott az érv, hogy a tudás nem olyan terület, ahol a tagállamok lemondhatnak felelősségükről. Ez az ő kizárólagos területük. Ugyanezt halljuk újra meg újra, a költségvetést illetően is. A költségvetés hosszú- vagy éppen rövid távú kérdéseivel foglalkozva, döntést hozva, mindenkor azt kapjuk, hogy takarékoskodjunk, és a megtakarítások legegyszerűbben az oktatás, a képzés, és a tudás területén kezdhetők meg.

Egy pillanattal korábban Verheugen úr idézte a kutatás-fejlesztés sajnálatos eredményeit. Emlékszem az állandó próbálkozásokra, hogy a tudás szempontjából oly fontos csereprogramokat megnyirbáljuk. Úgy vélem, ez hibás megközelítés.

Új eszközökre, és új forrásokra van szükségünk. Hadd terjesszek elő egy igen konkrét javaslatot: az összes 15 és 25 év közötti fiatal 10%-a töltsön el hat hónapnyi tanulási időt egy másik európai országban. Ez több tudást, nagyobb rugalmasságot eredményez, a tanulást élvezetesebbé teszi.

  Jerzy Buzek (PPE-DE). – (PL) Elnök úr, biztos úr! Meggyőződésem, hogy jelenleg az éghajlatváltozás az a tényező, amely a legnagyobb hatást gyakorolja a lisszaboni stratégia elérése szempontjából. Teljes mértékben egyetértek önnel, biztos úr, hogy az Európai Unió mai stratégiája e témában a szennyezés és kibocsátás exportjából, a munkanélküliség importjából áll.

Vezető szerepet kell vállalnunk azon probléma terén, amelyért a felelősség jelentős mértékben bennünket terhel. Meg kell győznünk másokat is, hogy ne legyünk egyedül. Az éghajlatváltozás elleni küzdelmet a fejlődés és versenyképesség forrásává kell tennünk. Ez elérhető, de ehhez nagyobb pénzügyi források megajánlása szükséges, különösen a technológiára vonatkozóan. Ez a költségvetés felülvizsgálatát igényli. Ön, biztos úr, a legalkalmasabb személy, aki kimondhatja: 2009-től át kell alakítanunk költségvetésünket!

  Czesław Adam Siekierski (PPE-DE). – (PL) Elnök úr! Néhány pontra szeretnék kitérni. Először, a fiatalok hatékony oktatása és képzése legyen prioritás az EU számára. Csak a mobilis, rugalmas és szakmailag felkészült személyek biztosíthatják, különösen a műszaki területeken, az Unió folyamatos gazdasági és technológiai fejlődését.

Másodszor, a tudományos és műszaki kutatás-fejlesztés támogatása függjön a konkrét eredményektől. Ezekért az eredményekért az ipar fizessen, a nemzeti költségvetések támogatásával.

Harmadszor, az Unió hozza létre az információs társadalom egy modelljét, és biztosítsa a legkedvezőbb feltételeket az innovatív vállalkozások létrehozása és fejlesztése, az új technológiák és a műszaki fejlődés irányában nyitott új gazdaság létrehozása tekintetében.

Negyedszer, az Európában dolgozó embereknek növelniük kell hatékonyságukat és termelékenységüket.

Ötödször, az előbbiekkel párhuzamosan, a munkahelyhez és oktatáshoz való hozzájutás biztosításával, a munkaerő-piaci megkülönböztetés elleni küzdelemmel, a kábítószerfüggés megelőzésére és gyógykezelésére irányuló akciókkal, fel kell lépnünk a társadalmi kirekesztéssel szemben.

  Inés Ayala Sender (PSE). – (ES) Elnök úr! Szeretnék hangot adni megdöbbenésemnek, hogy a Bizottságnak az új ciklushoz kapcsolódóan közzé tett tíz célkitűzése nem tartalmazza az Európai Parlament tavaly beterjesztett javaslatát a közlekedési szektornak, a logisztikának, és a transzeurópai hálózatoknak a lisszaboni stratégiába való szervesebb beillesztésére vonatkozóan.

Nem hiszem, hogy a Bizottság ne lenne tudatában a versenyképesség ezen szempontjai fontosságának, hiszen a globalizációs keretekben a logisztika nagyobb költségkihatással bír az ipar számára, mint a munkaerő, nem beszélve az éghajlatváltozás keltette pótlólagos kihívásokról. Bízom abban, hogy a lisszaboni folyamat által a Bizottság és a tagállamok között generált szinergia kihasználásának, továbbá a fenntartható közlekedésre, logisztikára és transz-európai hálózatokra vonatkozó tervek végrehajtásában elérendő haladásnak érdekében, és különösen utóbbi, rendszeresen figyelmen kívül hagyott terveknek a határokon átnyúló fejezeteire való tekintettel, a Bizottság most teljes mértékben figyelembe veszi a 27. és 16, a Galileora és innovációra utaló bekezdésben foglaltakat.

Ami a Tanácsot illeti, felszólítom az elnökséget, hogy tartsa észben a 27. bekezdést, amely sürgeti a tagállamokat, hogy a közlekedés és logisztika alapvető szempontjait illesszék be nemzeti terveikbe, megfelelő, azaz, komoly hangsúllyal a transz-európai hálózatok fejlesztésére.

  Emanuel Jardim Fernandes (PSE). – (PT) Beszédében, Almunia biztos úr azt mondta, hogy az elmúlt három évben a növekedés emelkedett, és a piac, a szociális reformok, a közpénzek felhasználása és a környezetvédelem elemeinek kezelése is javult. Egyetértek azzal, hogy ez igaz. Elismerem, hogy ez a javulás alapvetően a jobb párbeszédnek, és a markánsabb tagállami részvételnek köszönhető, amint ezt múlt héten el is ismertük az Európai Parlament és a tagállami parlamentek együttes ülésén.

Biztos úr, a kérdés, amit feltennék, a következő: nem javulna-e a növekedés üteme, ha a régiókat bevonnánk a munkába, ha bátorítanánk részvételüket? Hiszen ők azok a partnerek, akik a forrásokat gyakran felhasználják. És ez kapcsolódik a lisszaboni stratégia hatékonyságához is. Állami szinten a „Lisszabon úr” pozitívnak és ösztönzőnek bizonyult. Noha a felelősség a tagállamokra hárul, a „Lisszabon úr” poszt létrehozása nem lenne-e ösztönző regionális szinten is?

  Žiga Turk, hivatalban lévő elnök. − (SL) Elnök úr, Almunia és Verheugen biztos urak, hölgyeim és uraim! Köszönöm e vitát. A lisszaboni stratégia a reform és modernizáció stratégiája. Együttműködést, támogatást, ötleteket igényel mindenki részéről, aki a közös célért dolgozik. Őszintén hálás vagyok a megalapozott észrevételekért.

Először, általános megjegyzésként, a lisszaboni stratégia hatékonysága vita tárgyát képezte. Néhány képviselő, mint Andersson úr is, hatékonynak nevezte, míg mások — és szép számban voltak ilyenek is — úgy gondolták, hogy nem volt az. Ez önmagában jelzi az Unión belüli vélemények sokszínűségét. Starkevičiūtė asszony rákérdezett a lisszaboni stratégia prioritásaira, s hogy azok megfelelő figyelmet kaptak-e. A választ lényegében Harbour úr adta meg, aki kifejtette, a közösségi lisszaboni program prioritások kiváló gyűjteménye.

Számos kérdés érintette az integrált irányelveket, és hogy vajon azok megoldanák-e mai problémáinkat. Amint mondtam, magunk is elgondolkodtunk ezen, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a most követett irányt kell tartanunk, és a lisszaboni stratégia végrehajtásának folyamatosságát és ütemét kellene megőriznünk. Örültem, hogy egyes parlamenti csoportok és képviselők ugyanezt gondolták. Leinen és Harbour urak, Herczog asszony kihangsúlyozták, hogy nekünk a végrehajtásra, és nem ötletekre van szükségünk. Különösen akkor, amikor az európai stratégia fölött érzett optimizmus halványul.

Egyéb, jól alkalmazható ötletek is felvetődtek. Például a legjobb gyakorlattal összefüggő tapasztalatok kicserélése, a területi dimenzió, és a lisszaboni stratégia kiterjesztése a Közösség és a tagállamok alkotta kereteken túlra, esetleg alacsonyabb szintekre. A lisszaboni stratégia globálisan is terjeszkedik.

Ami a kutatás-fejlesztést illeti, önök egyetértettek abban, hogy éppen itt találjuk Európa jövőjét. Tetszett Herczog asszony felvetése, hogy szív és lélek kell most, no meg számok. Megértem az ötödik szabadság irányában mutatott támogatásukat, az ahhoz kapcsolódó európai gyakorlatot. Nagyon komolyan vesszük az európai tehetségre vonatkozó figyelmeztetést. Szükséges, hogy kedvező feltételeket biztosítsunk az európai tehetségek számára. Európa legjobb kutatói közül 700 000-en külföldön dolgoznak. Törekednünk kell hazacsábításukra, mert az USA-ba utazó 10 fő közül 7 ott marad. A külföldi tanulmányokat bátorítani kell.

Az üzleti környezetet illetően, önök közül néhányan a protekcionizmus nélküli belső piac mellett kardoskodtak. Azaz egy olyan hatékony piac mellett, amely versenyelőnyt biztosít Európa javára. Tetszik a vállalkozási kultúrára, tehát a vállalkozások helyzetének javítására vonatkozó ötlet. Az a gondolat, hogy egy új társaság beindítása vagy egy új munkahely teremtése a lehető legjobb dolog, amit valaki tehet. Tény, hogy nagyon sok mindenen javítanunk kell ezen a téren, mindenekelőtt a kis- és középvállalkozások fejlesztése, ezeknek forrásokhoz és kutatási infrastruktúrához való juttatása érdekében. Kauppi asszony és Starkevičiūtė asszony jelentést terjesztettek elő e témában.

A foglalkoztatás, és a szociális dimenzió egésze számos vita kiemelkedő témáját képezte. Nem értek egyet azzal, hogy a lisszaboni stratégia neoliberális. Ellenkezőleg, Európa gondoskodása az emberekről és a környezetről a lisszaboni stratégia négy fő pillére közül kettőt lefed.

Némi vita folyt Goebbels úr és Vălean asszony kezdeményezésére a „rugalmas biztonság” témájában. A tény az, amint valaki megjegyezte, hogy amennyiben magunk nem vezetjük ezt be, akkor a munkaadók maguk alakítják ki a foglalkoztatás olyan formáit, amelyek nagyon rugalmasak, de egyértelműen kevésbé elfogadhatók a munkavállalók számára. A gazdasági környezet nem alkalmas a biztonság erősítésére, de a rugalmas biztonsági rendszer megteszi ezt.

Az új mutatókra vonatkozó javaslat érdekes, és egybevethető az OECD alkalmazta életminőségi mutatóval. Szükség lenne a jövőben egy vitára arról, hogy a lisszaboni stratégia teljesítménye miként mérhető.

Sokan érintették a környezetvédelmet. Úgy gondolom, tudatában vagyunk annak — mint ezt valaki mondta —, hogy ennek egy játszmának kell lennie Európában, ahol mindenki nyer. A kérdés az, miként vehető rá a világ másik része arra, hogy csatlakozzon erőfeszítéseinkhez az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérésben. Természetesen, példánkkal elöljárva jelentős hozzájárulást tehetünk.

Van egy kiváló összekötőnk a pénzpiacok és a pénzügypolitikák terén. Bocsánatot kérek, hogy nem vettem önt észre, és nem üdvözöltem önt a legelején. Végül is, fontos értesülésekkel gazdagodva távozunk. Szeretném a jelentést megköszönni Starkevičiūtė asszonynak, és Lehne úrnak és Harms asszonynak az állásfoglalás-tervezetet. Már tanulmányoztuk azt. Gondosan áttekintjük majd annak végső változatát is.

A Parlamentben kifejtett gondolatok vegyesek, de úgy tűnik nekem, hogy mégis a lisszaboni stratégiával, azaz a teljes csomaggal egyazon irányba mutatnak. Meggyőződésem hogy a helyes úton járunk, és sikeresen megkezdjük a stratégia új szakaszát, hogy megfeleljünk napjaink kihívásainak, valamint annak hogy az új ciklus üzenete több legyen, mint az a legkisebb közös nevező, amelyben még egyet tudunk érteni.

  Günter Verheugen, a Bizottság alelnöke. – (DE) Elnök úr! Hadd tegyek néhány rövid észrevételt. A növekedést és a foglalkoztatást megcélzó, lisszaboni stratégiaként is ismert programunk lényegében nem más, mint annak kísérlete, hogy — a lehető legésszerűbb módon — ellensúlyozzuk azon tényt, hogy nincs közös gazdaságpolitikája az Európai Uniónak. Most vagyunk az új szerződés ratifikálásának folyamatában, és az új szerződés alapján sem rendelkezünk majd közös gazdaságpolitikával. Amit Toubon úr szorgalmazott, tehát, jóhiszemű, de megvalósíthatatlan ötlet. Nincs más választásunk, mint hogy a partnerség alapján haladjunk előre, hogy próbáljunk 27 országot meggyőzni a közösségi intézményekkel való együttes cselekvés érdekében, és hogy tegyék azt, ami tagállami szinten és közösségi szinten is, szükséges a közös célok eléréséhez.

Valóban az céljaink egyike, hogy 2010-re, mondjuk így, földünk legdinamikusabb, legversenyképesebb és legjobb térségévé váljunk? Időben távolabb, 2004-ben, a Tanács, a Parlament és a Bizottság kinyilvánította, hogy a lisszaboni stratégia 2000-ben lefektetett céljai aligha érhetők el. Az el-nem-érés tényében, tehát, nincs semmi új. Ezt 2004 óta tudjuk. Ezért is terjesztettünk elő 2005-ben egy teljesen felülvizsgált változatot, amely már nem említi ezt a dátumot. Ez azt jelenti, hogy a ma érvényesülő növekedést és foglalkoztatást nem vethetjük egybe azokkal a célkitűzésekkel, amelyek 2000-ben kerültek meghatározásra, és amelyekről tudjuk, hogy elérhetetlenek. Saját véleményemet osztom meg önökkel e kérdésben. Nem hiszem, hogy az a lényegi kérdés, hogy vajon bármikor is jobban teljesítünk-e mint teszi ezt valaki más. Amit fontosnak gondolok az az, hogy amilyen gyorsan csak lehet, a lehető legkedvezőbb helyzetbe kerüljünk, hogy elérhessük azokat a szociális célokat itt, Európában, amelyeket mi mindannyian el akarunk érni. Ezek: a magas életszínvonal valamennyi polgárunk számára, a társadalombiztosítás magas szintje valamennyi polgárunk számára, a magas szintű környezetvédelem Európa egésze számára, és globális felelősségünk tudatosulása. Ezek a mi legfőbb szociális célkitűzéseink. Amennyiben el akarjuk ezeket érni, akkor erős és szilárd gazdasági bázisra van szükségünk, ami pontosan az, amit e stratégia megcéloz.

Úgy gondolom Rosati úrnak igaza volt, amikor rákérdezett a hiányokra. Amennyiben gondosan tanulmányozza az országjelentéseket, és javaslatainkat, akkor látja majd, hogy hol fedeztünk fel hiányokat, és hogy mi pontosan ott fedeztük fel azokat, ahol ő is felfedezte azokat. Válaszommal még visszatérek hozzá. Miért nem érvényesül Európában az egész életen át tartó tanulás úgy, mint kellene? Miért nem biztosítunk prioritást a kutatás-fejlesztésnek, oktatásnak és képzésnek, mikor erre szükség volna? A válasz egyszerű: mert számos tagállamban, de közösségi szinten is — amint tudják — a pénzügyi prioritások másutt vannak. Amennyiben közösen úgy döntünk, hogy módosítunk a prioritásokon, az jó dolog. Ez azonban feltételezi — és ezt nemcsak azért mondom, mert itt ül mellettem a Bizottság makroközgazdásza és a stabilitás kiemelkedő politikusa, hanem mert mély meggyőződésem is —, hogy szilárd és erős makrogazdasági hátterünk legyen. Ez elsődlegesen, például, az állami pénzügyek rendbetételét jelenti. A tagállamok biztos állami pénzügyi helyzete nélkül lehetetlen új beruházási prioritásokat kitűzni.

Az irányelvekről. Értem az itt megmutatkozó igényeket, és a Bizottság örömmel folytatja az eszmecserét a Parlamenttel. Egyetlen pontot azonban hadd emeljek ki. Az irányelvek nem képeznek politikai programot, mint olyant, vagy cselekvési programot. Az irányelvek, ha akarják, a nemzeti reformprogramoknak és a közösségi lisszaboni programnak képezik az intellektuális alapját. Teljes meggyőződéssel beszélek itt önökhöz. Az irányelvek, amint ma kialakultak, lehetővé teszik mindazon dolog véghezvitelét, amelyet a különböző parlamenti felszólalók igényeltek. Feltéve, hogy a gyakorlatban végrehajtásra kerülnek a nemzeti reformprogramokban, és a közösségi lisszaboni programban is.

Almunia úr és jómagam, nagy örömmel teszünk eleget Olle Schmidt úr nagyon konkrét felszólításának, hogy vizsgáljunk ki egy konkrét svédországi esetet. Hadd mondjak egy szót e témában. A Bizottság teljes mértékben támogat egy politikát, amelynek keretében adókedvezményeket kapnak vállalatok és vállalkozók munkahelyteremtés céljával. Ez a mi politikánk. Valóban, a nagyon közeli jövőben javaslatot terjesztünk elő a csökkentett HÉA-kulcsokkal összefüggésben, szolgáltatás-intenzív vállalatokkal összefüggésben. Sem Joaquín Almunia, sem magam, nem ismerjük pontosan mi történt Svédországban, de utána járunk. Úgy tűnik nekem, hogy ez inkább technikai, mint valóban politikai probléma, de tisztázzuk a dolgot, és biztosítjuk, hogy a szükséges párbeszéd megvalósuljon..

  Joaquín Almunia, a Bizottság tagja. − (ES) Elnök úr! Rövid leszek. Amennyiben arra kér, hogy hasonlítsam össze a mai gazdasági helyzetet a három évvel korábbival, mikor is a lisszaboni ciklus keretében az új stratégia kezdetét vette, azt hiszem, hogy több, mint elegendő információt rakhatok az asztalra annak igazolására, hogy jobb helyzetben vagyunk ma, mint voltunk három évvel korábban. Több a munkahely, nagyobb a termelékenység, a pénzügyi pozíciók egészségesebbek, nagyobb a fenntartható szociális védelmi rendszerek száma, és számos program végrehajtása folyik.

Amennyiben viszont azt kéri, mint bizottsági tagtól, hogy azt a következtetést vonjam le, miszerint nincs már semmi teendőnk, akkor válaszom egyértelműen az lesz, hogy még rengeteg dolgunk van, hogy nagyon sok mindent kell majd még tennünk, és — a jelenlegi gazdasági helyzetben, annak pénzügyi nehézségeivel egyetemben — a cselekvés ütemét fel is kell gyorsítani. Ezt mondtam kezdetben, és ezt ismétlem most is.

Emiatt, nem szeretném, ha bárki azzal a benyomással távozna, hogy a Bizottság, és a biztosok véleménye szerint elégedettek lehetünk, és semmit sem kell tennünk. A folyamatos egyirányba haladást ne keverjük össze azzal, hogy már semmi mást nem teszünk. A folyamatos egyirányba haladás azt jelenti, hogy a lisszaboni közösségi program keretében szükséges bizonyos dolgok végrehajtásának a tagállamok és a régiók szintjén történő folytatása — amint erre önök közül némelyek hivatkoztak — illetve véghezvitele más, a nemzeti kormányok szintje alatt elhelyezkedő testületekben is, amint ezt Fernandes úr említette. Megjegyzésekért igen hálásak vagyunk,.

Amennyiben, — a ma hallott számos érdekes hozzászólás lezárásaként — arra kérne fel, hogy azonosítsak be három témát, amely egyértelműen prioritást jelent, akkor elsőként azokkal értenék egyet, akik a pénzügyi szolgáltatások integrációját említették. Ez egy kulcstéma Európa és a gazdasági és monetáris unió számára. Azonban nemcsak az euróövezet országait érinti, hanem azokat is, akik a közeljövőben kívánnak csatlakozni ahhoz.

A második téma az éghajlatváltozás. Nem ismétlem meg azt, amit már oly sokan felemlítettek a nap folyamán. A harmadik téma a szociális befogadás, amely egyike az integrált irányelveknek. Nem leszünk képesek meggyőzni a polgárokat, hogy szükséges a globalizáció kihívásaira választ adni, hogy szükséges még versenyképesebbé válni, és piacunk működését javítanunk, ha politikáink nem vezetnek — a versenyképesebb és termelékenyebb gazdaságok által biztosított — kedvezőbb szociális integrációhoz. Amennyiben a termelékenység nem emelkedik, akkor nem lesznek magas színvonalú munkahelyek, és amennyiben nincsenek magas színvonalú állások, ha nincs karrier-kilátás, ha hiányoznak az egész életen át tartó tanulást biztosító rendszerek, akkor nem lesz lehetőségünk versenyképes gazdaságok kialakítására sem.

Ez, mondjuk úgy, a kapcsolat — kezdetektől fogva — a lisszaboni stratégia gazdasági és szociális elemei között, és ennek jelentősége ma nagyobb, mint 2005-ben, vagy 2000-ben volt.

Végül, egyetértek némelyikükkel — Berès asszonnyal és másokkal — akik a gazdaságpolitikák összehangolásának szükségességéről szóltak. Amint Verheugen úr említette, egyszerűen nincs meg az a képességünk, hogy a lisszaboni stratégia számos reformját és politikáját európai szinten megvalósítsuk. Azt kell tennünk, hogy jobban összehangoljuk a tagállamok gazdaságpolitikáját. Európának megvan ehhez az eszközrendszere. Az benne van a lisszaboni stratégiában, amely a gazdaságpolitikák koordinációjának gyakorlása, és megkérdőjelezhetetlen módon benne van a gazdasági és monetáris unióban is.

Májust követően e kérdés megvitatását szívesen felvállalom, különösen önökkel, hiszen a Bizottság egy jelentést és tájékoztatót tesz közzé a gazdasági és monetáris unió első tíz évéről készült elemzés alapján.

  Margarita Starkevičiūtė, előadó. – (LT) Szeretnék a koordinációról beszélni. Számos felvetés fogalmazódott meg arról, milyen módszerekkel is érhetjük ezt el. Úgy vélem, hogy ha minden felvetést megvalósítanánk, akkor hatalmas gazdasági káoszt teremtenénk az Európai Unióban.

A megfelelő cselekvési irány az lehet, hogy meghatározzuk a kiemelt programokat és célkitűzéseket. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy 2010-re felszámoljuk a szegénységet és nélkülözést, amint azt a lisszaboni stratégia előrevetítette. Nem viselnénk el minden igény ráborítását az EU-ra. Amennyiben az új tagállamokban bátorítjuk az ilyen követeléseket, akkor — gazdaságaink túlfűtésével —gazdasági válságot idézünk elő.

Az történik, hogy nagyon gyakran nem vesszük észre, mit is csinál a szomszédunk. A kutatók már igazolták, hogy az EU-n belül a legnagyobb probléma a nemzeti különbségek tiszteletben tartásának kudarca, és a túlzott harmonizálásra törekvés. Az egyéni teljesítmények bátorításához kedvező környezetet kell teremtenünk. Egyetértek Verheugen úrral, hogy az uniós politikának az együttműködés, és nem a diktatúra a követendő útja.

A volt Szovjetunióból érkeztem, ahol nagyon sok, előre meghatározott mutató volt, és amelyek mindegyikét teljesíteni kellett. A boltok azonban üresek voltak. A mutatók nem jelentik a célt, önmagukban. Nem értek egyet azokkal az elképzelésekkel sem, hogy az EU szociális modelljét a nyereség megosztására alapozzuk. Különben legközelebbi vitánk kizárólag a migrációról szólna. Az egész világ hozzánk jönne, és részesedést követelne a nyereségből. Arról beszélünk, hogy Európában olyan szociális környezetet kell kialakítanunk, amely lehetővé teszi az európaiak számára, hogy munkát találjanak, megleljék helyüket az életben, és kifejezhessék önmagukat. Ismereteim szerint ez Európa, de annak szociális modelljének, sőt, az emberi életnek is legfőbb célja.

  Elnök. − Két állásfoglalási indítványt⁽¹⁾ kaptam, az eljárási szabályzat 103(2) cikkének megfelelően előterjesztve.

A vitát berekesztem.

A szavazásra 2008. február 20-án, szerdán kerül sor.

(Az ülést felfüggesztik 20.00 órakor, majd megnyitják 21.00 órakor)

Írásbeli nyilakozatok (142. cikk)

  Gábor Harangozó (PSE), írásban. – Egy dinamikus és innovatív társadalom kialakítása Európában, a növekedés és foglalkoztatottság biztosítása 2010-re, csak akkor érhető el sikeresen, ha megközelítésünkben valóban figyelembe vesszük a szegénység elleni küzdelmet, és a szociális összefüggéseket.

Miközben növekedési és foglalkoztatási stratégiánkat a nagyobb teljesítményre alapozó megfontolások szerint igazítjuk ki, a gazdasági célkitűzések elérésének folyamatában, semmilyen áron sem téveszthetjük szem elől a szociális beilleszkedést, és a környezetvédelmi elvárásokat. Az új munkahelyeknek az innováció-alapú gazdaságban való teremtésének lehetősége eredményezzen fejlődést az oktatásügy és képzés terén is, hogy — az EU egészében — előmozdítsa a lakosság legsebezhetőbb és leginkább hátrányos helyzetű csoportjai számára az egyenlő beilleszkedés lehetőségeinek javulását. Az innovációba, kutatásba, közlekedésbe és energiahatékonyságba történő befektetéseknek arra kell összpontosítaniuk, hogy tényleges előnyöket teremtsenek, egy szabad és tisztességes kereskedelmű uniós gazdaságon belül, az európai fogyasztók számára. Tény, a gazdasági növekedés önmagában nem cél, és természetesen a gazdasági adatok nem keverhetők össze az európai polgárok jólétével.

A lisszaboni stratégia valódi célja végül is csak az lehet, hogy javítsuk polgáraink és az elkövetkező nemzedékek életminőségét. Ennél fogva a szociális megfontolásoknak is erőteljesen érvényesülniük kell.

  Gyula Hegyi (PSE), írásban. – (HU) Lassan lejár az a tíz esztendős időtartam, amely alatt az Európai Uniónak a világ legversenyképesebb gazdasági övezetévé kellett volna válnia, erős szociális hálóval és példamutató környezeti mutatókkal.

Nem kell nagy merészség ahhoz, hogy megjósoljuk: az elkövetkező két esztendőben csodára már nem leszünk képesek. A vállalás túl ambiciózus volt, az eredmények pedig meglehetősen szerények. De ha figyelembe vesszük azt is, hogy az elmúlt években az Európai Unió történelmi méretű bővítést hajtott végre, újraegyesítette Európát, megteremtette a közös valutáját és számos területen egységes jogszabályokat alkotott 27 nemzet számára, akkor semmiképp sem lehetünk csalódottak a teljesítménnyel.

Ami a környezeti vállalásokat illeti, Európa sok tekintetben ma is példát mutat a világnak a zöld gondolkodásban és jogalkotásban. De pontosan tudjuk, hogy ezen a területen is vannak ellentmondások. Sok jogszabály csak írott malaszt egyes tagállamokban, néhány környezeti határérték pedig megengedőbb, mint több, Unión kívüli országban. A lisszaboni célok tehát helyesek, de megvalósításukért – a nagy bővítés "boom"-ja után, a konszolidáció időszakában – az eddiginél sokkal többet kell tenni.

  Tunne Kelam (PPE-DE), írásban. – Üdvözlöm a lisszaboni stratégia céljainak megvalósítására irányuló erőfeszítéseket, de nem igazán győződtem meg arról, hogy erre a megadott határidőn belül lehetőség van.

Ezért igen fontos, hogy kihangsúlyozzuk a tudás-ösztönözte társadalom jelentőségét. A tudományos kiadások az EU-ban alacsonyabbak, mint az USA-ban, és ma azzal a ténnyel nézünk szembe, hogy a találmányok és technológia terén nem vagyunk versenyképesek a világpiacon. Az EU-nak és tagállamainak nagyobb erőfeszítést kell tenniük, nagyobb forrásokat kell biztosítaniuk az európai oktatás és tudomány fejlesztésére és korszerűsítésére.

A Balti-tenger az Európai Unió beltengerévé vált, szilárd, gyors gazdasági növekedéssel. A Balti-tenger térsége rendelkezik azzal a képességgel, hogy a világ egyik legversenyképesebb övezetévé váljon.

A balti-tengeri stratégia fenntartható fejlődéssel és növekedéssel számol, vizsgálja és feltérképezi mindazon területet, amely továbbfejleszthető. E lépéseknek is következtében talán a Balti-régió lesz az egyetlen, amely teljesíti a lisszaboni stratégiában foglaltakat. Ennél fogva, határozottan kérem az EU-tól, és különösen a tengert övező tagállamoktól, a lehető legteljesebb mértékben aknázzák ki a stratégiában rejlő adottságokat. A balti-tengeri stratégia magában hordja annak lehetőségét, hogy a lisszaboni stratégia sikertörténetévé váljon.

  Marian-Jean Marinescu (PPE-DE), írásban. – (RO) A lisszaboni stratégia alapvető célkitűzése nem érhető el a versenyképességnek a jelenlegi globális (globalizációs, éghajlatváltozási, pénzpiaci hullámzásokat, nemzetközi piacok nyitottságát érintő) kihívásokat figyelembe vevő fejlesztése nélkül.

A versenyképesség erősítése érdekében az EU-nak fel kell gyorsítania erőfeszítéseit a tudás-alapú társadalom kiépítésére, az adminisztratív kapacitások folyamatos javítására. Szilárd közösségek fejlesztése, az ipar és az iparpolitikák közötti összhang nem érhető el a helyi és regionális adottságok megfelelő kihasználása, a helyi és regionális hatóságok hatáskörének erősítése, továbbá az interregionális és határon átnyúló kapcsolatok és cserék különbözőségeivel és konszolidációjával való teljes azonosulás nélkül.

Románia a konvergencia-program követésére, a csatlakozáskor jelentkező szakadékok csökkentésére vállalkozott. Humán és anyagi erőforrásai valamennyi tagállam számára a versenyképesség jelentős forrásává teszik. Ez az egyik legfőbb érték, amelyet hazám csatlakozása az Unió számára jelent.

A román gazdaság növekedési potenciálja, az energiaforrások és egyéb természeti források, az ország vonzereje, területének megközelíthetősége, mind előnyt jelent az európai kölcsönös függés tekintetében. Számolunk a korábbi tagországok szolidáris támogatásával azért is, hogy túl minden feltételezésen és ideiglenes véleményeltérésen, a román erőforrások a maguk valós mivoltában, az Unió hasznára hasznosnak bizonyuljanak.<

  Esko Seppänen (GUE/NGL), írásban. – (FI) Az Uniót számos jó szándék vezérli, és ezek egyik régebbike a most vitatott lisszaboni stratégia, míg a másik, az egyik legfrissebb, az energia-csomag.

A célok elérése érdekében alkalmazott eszközök, azonban nincsenek összhangban magukkal a célokkal. Összefoglalva az mondható, hogy a lisszaboni stratégia nem a tervek szerint kerül végrehajtásra, és a tagállamok, a valóságban, nem igazán elkötelezettek a célkitűzések megvalósítása mellett. Az egyik oldalon ez jó, hiszen a lisszaboni stratégia szembemegy a szociális Európa építésével.

A nem-teljesítés segítheti az energia-célkitűzéseket is: azok nem teljesülnek 2020-ra. A piac más irányba halad, és az EU így nem megy a piaci folyamatokkal szembe.

Az adott helyzetben a lisszaboni stratégiát felül kell vizsgálni: dacolnunk kell a piac hatalmával.

ELNÖKÖL: DOS SANTOS ÚR
Alelnök

(1) Lásd a jegyzőkönyvet!