Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. február 20., Szerda - Strasbourg

3. Lisszaboni Szerződés (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont az Alkotmányügyi Bizottság nevében a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentésnek (2007/2286(INI)) (A6-0013/2008) Corbett és Méndez de Vigo úr általi ismertetése.

  Richard Corbett, előadó. − Elnök úr, Méndez de Vigo úr és én abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy az Alkotmányügyi Bizottság nevében ismertethetjük a Parlamenttel ezt a jelentést. A jelentésben bizottságunk nem annyira a kérdés történetiségére tért ki részletesebben, hanem egyszerűen arra összpontosított, vajon az új Szerződés a jelenlegi Szerződésekhez képest jobbítják-e az Európai Uniót, és vajon a Lisszaboni Szerződéssel módosított Szerződések az Európai Uniót polgárai számára hatékonyabbá, demokratikusabbá és jobbá teszik-e. Ezt a munkát végeztük el, és végkövetkeztetésünk egyértelmű.

Először a demokratikus elszámoltathatóságról: az Unió a jövőben olyan rendszerrel fog rendelkezni, melyben minden jövőbeli jogszabályt alá fognak vetni a nemzeti parlamentek előzetes vizsgálatának, majd egyrészt az ugyanezen parlamenteknek felelős miniszterekből álló Miniszterek Tanácsa, másrészt az európai polgárok által a polgárok európai szintű képviseletére közvetlenül választott Európai Parlament kettős jóváhagyásának. Ilyen szintű ellenőrzés más nemzetközi szervezetben nem létezik. Akár a WTO-t, akár a Világbankot, az IMF-et vagy a NATO-t tekintjük, egyetlen nemzetek feletti szervezetben sem létezik az a beépített parlamenti vizsgálati szint, amelyet számunkra az új Szerződés lehetővé tesz.

Az új Szerződés az Európai Parlament hatásköreit más tekintetben is erősíti. A Bizottság elnökét mi fogjuk megválasztani, az uniós költségvetés egésze fölött a Tanáccsal együtt teljes hatáskörrel bírunk majd, és a mezőgazdasági kiadások parlamenti vizsgálata többé nem lesz körülhatárolva. A Parlamentnek jogában áll majd megakadályozni a Bizottság végrehajtási intézkedéseit abban az esetben, ha ezekkel nem értünk egyet. Ha szükségesnek tartjuk, a Parlamentnek joga lesz visszavonni a Bizottságra átruházott hatásköröket. Úgy látom, hogy a biztos már aggódik emiatt, ámde ez számottevő demokratikus biztosítékot jelent. A Parlament ezen túlmenően jogosult lesz a Szerződés jövőbeli felülvizsgálatára javaslatot tenni, valamint a nemzetközi megállapodások ratifikálására és jóváhagyására vonatkozó joga is kibővült. Ha más oldalát nem is tekintjük, e Szerződés a demokrácia jelentős megerősödését eredményezi az Európai Unióban.

A Szerződés másodsorban javítja az uniós polgárok helyzetét. Ott van természetesen az Alapjogi Charta is, mely Unió-szerte szavatolja, hogy az uniós intézmények és az uniós jog ne sérthesse az alapvető emberi jogi normákat – az uniós intézményeknek ezeket be kell tartaniuk. A Szerződés a polgárok számára egyértelműbbé teszi az Európai Unió hatásköreit. Ezenfelül megfelelő garanciákat biztosít ahhoz, hogy eloszlassunk bizonyos indokolatlan félelmeket abban a tekintetben, hogy az Európai Unió keretén belül valamiféle központosított szuperállamot építenénk ki.

Végül a Szerződés az Európai Uniót hatékonyabbá teszi, a Szerződésnek köszönhetően az Unió jobban tud majd fellépni azokon a politikai területeken, melyeken együttesen, európai szinten akarunk eljárni. A minősített többségű szavazás kiterjesztése, a Bizottság méretének ésszerűsítése, a külképviseleti posztok egyetlen főképviselői funkcióba történő összevonása, az Európai Tanács hosszabb elnökségi ideje és egyéb intézkedések mind-mind azt a célt szolgálják, hogy gépezetünk hatékonyabban legyen képes működni, következésképp Uniónk hatékonyabban tudjon teljesíteni azokon a politikai területeken, melyeken azt akarjuk, hogy teljesítsen.

Az elmondottak tehát drámai fejlődést jelentenek. Vannak persze olyanok, akik sajnálni fogják az Alkotmány elvesztését – egy olyan Alkotmányét, melyet végül is a tagállamok túlnyomó része ratifikált. Még azon országokban is, ahol népszavazást tartottak, összesen 26,6 millióan szavaztak mellette és 23 millióan ellene. Még hazámban is jóváhagyta az Alsóház második olvasatban 215 fős, nagy többséggel. Tehát a legtöbb tekintetben népszerű Alkotmány volt, de a nagy próbatétel a 27 „igen” és a nulla „nem” megszerzése volt. Az Alkotmány a legmagasabbra tette a lécet. Amelyet nem sikerült átugornia. A tagállamok ezért hagytak fel az Alkotmánnyal és ezért tértünk vissza helyette a megelőző Szerződések módosításához. E módosítások tartalma azonban Uniónkat demokratikusabbá, hatékonyabbá és polgárbarátabbá teszi. Mindezért a tisztelt Ház figyelmébe ajánlom.

(Taps)

  Íñigo Méndez de Vigo, előadó. − (ES) Elnök úr, én is szeretnék Önnel együtt gratulálni Richard Corbett úrnak. Úgy gondolom, hogy ez az együttműködés Richard Corbett, valamint az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Képviselőcsoportjának egy tagja között azt bizonyítja, mi is végtére Európa: mutatja azt, hogy eszméink és érzékenységünk különbözhet ugyan, mégis képesek vagyunk együtt dolgozni, képesek vagyunk előrelépni az európaiak életének javítása érdekében. Ezért szeretném megköszönni Richard Corbett mindvégig lojális, pozitív és konstruktív közreműködését és együttműködését, ami – és ezt külön hangsúlyozni szeretném – végig a közös munkát, az építést célozta.

Elnök úr, három évvel ezelőtt Richard Corbett és én ismertettük a tisztelt Házzal az alkotmányszerződést, most pedig a Lisszaboni Szerződés európai parlamenti előadói vagyunk. Elnök úr, egyesek közülünk egyértelműen nagyratörőbbek voltak, mint a Lisszaboni Szerződés, és úgy gondolom, a tisztelt Ház is ambíciózusabb volt. Az is világos, hogy a jelenlegi egy kivételes helyzet. A ratifikációs folyamat nem járt eredménnyel, ezért politikai megoldást kellett találni, a Lisszaboni Szerződés pedig politikai megoldás. Újból nyomatékosítani kell, hogy ez Európa: a válságokból kiutat jelentő, az ingoványos helyzetekből való kilábalást mutató egyezségek keresésének, a kötelezettségvállalások keresésének az Európája.

Corbett úr kiváló magyarázata után én is csak megismételni tudom azt, amit ő a Lisszaboni Szerződésnek a jelenleg hatályban lévő Szerződésekhez viszonyított előnyeiről mondott. Egy dolgot szeretnék hozzátenni, ami Richard Corbett részéről nem hangzott el: a Lisszaboni Szerződés nem azonos az alkotmányszerződéssel. Sok nagyratörő elképzelésünkkel fel kellett hagynunk, amit sajnálok, ugyanakkor úgy vélem, hogy az alkotmányszerződés lényeges elemei benne vannak a Lisszaboni Szerződésben. Jóllehet nem változatlan formában, mégis sikerült az előbbi lényeges elemeit megtartanunk.

Mik is ezek a lényeges elemek? Mit tekintünk lényegesnek? A lényeges elemek azok, melyek lehetővé teszik az Európai Unió számára, hogy demokratikusabbá, hatékonyabbá váljék, röviden azok, melyek lehetővé teszik, hogy az Európai Unió hozzáadott értéket jelenthessen a polgárok számára.

Elnök úr, az Európai Parlamentet ennek az egyetlen dolognak kell motiválnia. Mi az európaiak képviselői vagyunk, és nekik kell lenniük tevékenységünk kiindulópontjának. Európa szempontjából nagyon fontos időszakban élünk, amit a közelmúltbeli koszovói példa is bizonyít.

Európának meg kell felelnie azoknak az elvárásoknak, melyeket az európaiak elénk állítottak. Európa nem folytathat struccpolitikát. Európának hallatnia kell hangját a világban, jelen kell lennie a világban, és meg kell oldania napjaink problémáit, legyen szó éghajlatváltozásról, az illegális bevándorlás elleni küzdelemről vagy a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról. E problémákat kezelnünk kell.

A Lisszaboni Szerződés – és hölgyeim és uraim, itt kulcskérdésről van szó – megadja ehhez számunkra az eszközöket és a hatalmat; ezt követően a megvalósításhoz nyilván politikai akarat kell, ámde a Lisszaboni Szerződésben megvannak az eszközeink a jelenlegi helyzet javításához.

Engedjék meg, hogy hozzátegyek valamit a közös építés, az együttmunkálkodás gondolatához. Miként az előbb is mondtam, ez Európa. A Lisszaboni Szerződés támogatása együttmunkálkodást, azonos úton való haladást jelent. Igaz az is, miként az előbb említettem, hogy bizonyos elképzelésekkel felhagytunk. Paul Valéry, aki nagy költő, következésképp talán nagy európai is volt, azt mondta, hogy egy költemény sosincs befejezve, csak félbehagyva. Igaz, hogy bizonyos elképzelésekkel felhagytunk, de az is igaz, hogy ha a jövőben vissza kell térnünk ezekhez, ebben az Európai Parlament úttörő szerepet fog játszani.

(Taps)

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, hölgyeim és uraim, nagyon köszönöm.

Az elnökség nevében szeretném üdvözölni a Lisszaboni Szerződés vitájára alkalmat adó e lehetőséget. Elöljáróban szeretnék köszönetet mondani az Európai Parlamentnek az elvégzett munkáért, és mindenekelőtt a Richard Corbett és Íñigo Méndez de Vigo urak által elkészített jelentésért.

Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy egyetértek az új Szerződés számos elemének kedvező értékelésével. Európának ugyanis egy ideje a nemzetközi közösségen belül belső és külső kihívásokkal kell szembenéznie.

Ezért van kétségtelenül szükségünk reformokra. Amikor a tagállamok vezetői múlt év decemberében Lisszabonban aláírták a Szerződést, az a kívánság vezérelte őket, hogy folytatódjék az Európai Unió hatékonyságának, valamint demokratikus legitimitásának erősödési folyamata.

Sok minden elhangzott a Lisszaboni Szerződés jövőbeli előnyös hozadékairól. Ezért most csak a legfontosabbakat említem. Először is biztosítani fogja a 27 tagállam működését támogató vagy őket összekötő valamennyi intézmény eredményesebb működését. Javítani fogja a döntéshozatali folyamatok hatékonyságát és egyszerűsíteni fogja azokat. Erősíteni fogja a demokráciát és a fellépések átláthatóságát, és – ami rendkívül fontos – az Európai Unió tevékenységeit közelebb hozza ennek polgáraihoz.

Közös célunk az, hogy a Lisszaboni Szerződés 2009. január 1-jétől hatályba lépjen. Ennek érdekében kiemelt feladatunk az, hogy a Lisszaboni Szerződést minden tagállam ratifikálja. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak annak az öt tagállamnak, amely már megtette ezt.

Az elnökség tisztában van azzal, hogy a ratifikációs eljárások a tagállamok kizárólagos és szuverén hatáskörébe tartoznak. Mindazonáltal úgy vélem, megengedhetjük magunknak, hogy kifejezzük azon óhajunkat, hogy e folyamatok akadálytalanul, simán és bonyodalmak nélkül valósuljanak meg. Meggyőződésünk, hogy a Lisszaboni Szerződés megfelelő jogi eszköz és kitűnő dokumentum, amely megkönnyíti majd, hogy az Európai Unió megfeleljen az előtte álló mai kihívásoknak.

A Lisszaboni Szerződés teljes hatályba lépése és végrehajtása bizonyos előkészítő intézkedéseket igényel. Az elnökség tudatában van ezeknek a problémáknak, valamint annak, hogy ehhez kapcsolódóan az előkészítő intézkedések megvalósításához szükség van az intézkedéseket összefogó egységes keretre. Ezért intenzívebb együttműködést alakítottunk ki a következő (francia) elnökséggel, valamint a többi intézménnyel is. Az elnökség biztosítani fogja, hogy az előkészítő munka a legmagasabb politikai szintű felügyelet, vagyis a Tanács ellenőrzése mellett folyjon, amely az előrelépést szorosan nyomon fogja követni.

Szeretném kiemelni, hogy az új Szerződés számos vetülete csak akkor valósítható meg, ha erre az Európai Bizottság javaslatot tesz, vagy ha erre az Európai Parlamenttel szoros együttműködésben kerül sor. Az elnökség tisztában van ezekkel a vetületekkel, és minden egyes esetben olyan módon fogja lebonyolítani az előkészítő munkát, hogy ebbe az összes érdekelt felet bevonják.

Végül szeretném leszögezni, hogy az előkészítő munkában részt vett összes fél felelősségteljesen járt el. Remélem, hogy továbbra is ez a hozzáállás fogja jellemezni a folyamatot, hiszen ezzel járulnak hozzá legjobban a Lisszaboni Szerződés ratifikációs eljárásainak és végrehajtásának sikeréhez.

  Margot Wallström, a Bizottság alelnöke. − Elnök úr, mindenekelőtt szeretném üdvözölni a jelentést és gratulálni mindkét előadónak a jelentés plenáris ülésen történt ismertetéséhez. A Bizottság természetesen teljes mértékben osztja azt az álláspontot, hogy a Lisszaboni Szerződés az Unió jövője szempontjából nagyon pozitív előrelépést jelent. Miként hallottuk, a Szerződés előre fog vinni bennünket egy hatékonyabb, demokratikusabb és átláthatóbb Unió felé vezető úton.

A politikában fontos, hogy a megfelelő dolgokat cselekedjük, hiszen ettől kapunk demokratikus legitimitást. De ugyanennyire fontos, hogy megfelelően végezzük a dolgunkat. Ezért az éghajlatváltozás és az energia, a barangolási (roaming) tarifák, a játék- és élelmiszerbiztonság, a közlekedéspolitika, a mezőgazdasági politika, a kereskedelem vagy bármely más szakpolitikai programunk kiválasztása rendkívül nagy jelentőséggel bír, és addig nem nyugszunk, amíg az új Szerződés hatályba nem lép. Ugyanakkor az érem másik oldalát se felejtsük el, azaz hogy miként végezzük a dolgunkat és az új Szerződés miként fogja megváltoztatni azt, ahogy a dolgunkat végezzük, hogy miként válhatunk hatékonyabbá a döntéshozatalban és napjaink Európai Uniója politikai menetrendjének és prioritásainak előmozdításában.

E Szerződés egyik alapvető eleme az, ahogyan az erősíti Európa demokratikus legitimitását a Parlament szerepének megváltoztatásával, az együttdöntés, a költségvetési kérdésekbe és a nemzetközi megállapodásokba való beleszólás kiterjesztésével, valamint az európai választások és a Bizottság elnökének megválasztása közötti közvetlen összefüggés útján.

A Szerződés ezen túlmenően a nemzeti parlamentek nagyobb mérvű bevonására is csatornákat teremt. E csatornákon keresztül már igen kedvező tapasztalataink vannak a nemzeti parlamentekkel való együttműködés, az Európai Unió politikáinak rögzítése, valamint a polgárok közvetlen részvételét célzó részvételi demokrácia egyes elemei terén.

A jelentés természetesen bizonyos félelmeket is megfogalmaz az alkotmányos megközelítéssel való felhagyás és a részvételre vonatkozó szabályozás egyes tagállamok javára történő kiterjesztésével kapcsolatban. Mindannyian tudjuk – és ezt már korábban is elmondtam –, hogy ez volt az ára a konszenzusos megállapodás elérésének, és úgy vélem, mindannyian elismerjük, hogy semmi sem tökéletes – még az új reformszerződés sem. Kompromisszumról van szó, de ez olyan szöveg, amelyben valamennyien egyet tudtunk érteni.

Jelenleg a Szerződés ratifikációs folyamatát éljük, öt tagállam már jóváhagyta, tíz másik pedig elindította a belső eljárásokat, de nyilvánvaló, hogy még hosszú utat kell megtennünk és a folyamat kimenetele nem jósolható meg teljes biztonsággal.

Ezenközben elő kell készülnünk arra, hogy reményeink szerint jövő év elején a Szerződés hatályba lép; a szlovén elnökség ennek érdekében benyújtotta azon kérdések listáját, melyekben a Szerződés végrehajtása céljából intézkedni kell. Egy sor kérdésről már elkezdődtek az előzetes egyeztetések, melyek az elkövetkező hónapokban is folytatódni fognak. Egyes kérdésekhez bizottsági javaslat szükséges, ilyen például a polgári kezdeményezés, amely az Unió és polgárai közti kapcsolatot elősegítő fontos rendelkezés.

Lehetőségeimhez mérten mindent meg kívánok tenni annak érdekében, hogy az európai polgárok a Szerződés hatálybalépése után a lehető leghamarabb élhessenek ezzel az új demokratikus jogi eszközzel. Ehhez az szükséges, hogy a megfelelő bizottsági javaslat időben készen álljon, de ezzel egyidejűleg a javaslat elfogadását megelőzően fontos a teljes körű egyeztetés is. Természetesen folyamatosan tájékoztatjuk Önöket a további fejleményekről, és várakozással tekintünk az e kérdésben történő együttmunkálkodás elé.

A ratifikációs folyamat alatti kommunikáció a polgárokkal, miként ezt a júniusi Európai Tanács felvázolta – bármilyen legyen is a ratifikálásra választott módszer – szintén döntő jelentőséggel bír. Ebből a célból és amint ezt az Önök jelentése is ajánlja, szorosan együttműködünk a nemzeti hatóságokkal és az Európai Parlament hivatalaival.

Ezért szeretném köszönetemet kifejezni, hogy jelentésükben az EU intézményei és a nemzeti hatóságok közötti őszinte együttműködésre szólítottak fel annak érdekében, hogy az európai polgárok világos és tárgyilagos tájékoztatást kapjanak a Szerződés tartalmáról. Ez teljes mértékben összhangban van a mi megközelítésünkkel, ezért örömmel osztjuk meg a Parlamenttel és annak tagállami hivatalaival a Szerződésről szóló kommunikációs termékeinketm valamint tájékoztató anyagainkat – és kedvező dolgokat kell kommunikálnunk: egy olyan Szerződést, mely eszközt ad a kezünkbe olyan szakpolitikák kifejlesztésében történő előrelépéshez, melyeket a közvélemény-kutatások állandó tanúsága szerint polgáraink akarnak: éghajlatváltozás és energia, migrációs kérdések, növekedés és munkahelyteremtés, környezetvédelem, és természetesen az EU világpolitikai szerepe. Ezek azok a dolgok, melyek segíteni fognak abban, hogy a megfelelő dolgokat tegyük meg és megfelelően tegyük a dolgunkat.

  Andrew Duff, a Külügyi Bizottság véleményének előadója. − Elnök úr, a Szerződés egyik legnagyobb erőssége az, hogy a közös kül-, biztonsági és védelmi politika nagykorúvá válását jelenti. Az EU felépítésében gyökeres változtatásokat javasol, nevezetesen azzal, hogy a főképviselőt a Bizottság alelnökévé és a Tanács elnökévé lépteti elő, hármas diplomata szolgálattal a háta mögött. Rendkívül lényeges, hogy ezek a struktúrák a Szerződés hatálybalépésének pillanatában már szilárdan a helyükön legyenek, a késlekedés és a koncon való marakodás csak zavart kelt a harmadik országokban és cinizmust vált ki az európai közvéleményben.

A Külügyi Bizottság véleményét melegen ajánlom a Parlament figyelmébe.

  Thijs Berman, a Fejlesztési Bizottság véleményének előadója. – (NL) Elnök úr, az új Szerződés nagyszerű lehetőségeket kínál a fejlesztési együttműködésre. Ennek pedig főként az az oka, hogy az új Szerződés megkívánja, hogy a Bizottság fejlesztési együttműködési tevékenysége egészítse ki a tagállamok saját kezdeményezéseit. Ez megnyitja az utat a Bizottság és a tagállamok közötti régóta óhajtott jobb együttműködés előtt – ami alapvetően fontos, és amire a nagyon kritikus hangvételű OECD-DAC szakértői értékelés szintén felszólított.

A hangsúly a szegénység visszaszorításán van, ami dícséretes. A Szerződésből kimaradt a Nizzai Szerződés egy mondata, mégpedig az, amely az Európai Fejlesztési Alapot (EFA) kifejezetten kizárja a Szerződés alkalmazási köréből – ami azt jelenti, hogy az EFA most már bekerülhet az EU költségvetésébe. Erre nagy szükség van, mivel ily módon az Európai Parlament végre teljes demokratikus ellenőrzést gyakorolhat az EU fejlesztési tevékenységeinek másik része fölött is – ami egyszerre szükséges és helyes. Az Európai Parlament állandó ellenőrzése nélkül ugyanis a szegénység visszaszorítása nem lenne képes az uniós külpolitika középpontjába kerülni, és erre egy jövőbeli külön Európai Fejlesztési Biztos kinevezése nélkül még kevésbé lenne esély.

  Carlos Carnero González, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság véleményének előadója. − (ES) Elnök úr, legelőször is szeretnék gratulálni a társelőadóknak kiváló munkájukért, és egyben köszönetet is szeretnék nekik mondani, ugyanis talán a tisztelt Házban megszokottaktól eltérően kivételesen sikerült a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnak a Lisszaboni Szerződés megszövegezésére vonatkozó legfőbb javaslatát beilleszteniük.

A Szerződés ebben a tekintetben meghagyja az Európai Alkotmány lényeges elemeit, ami rendkívül fontos, mivel – annak megállapításán túlmenően, hogy a közös kereskedelempolitika kizárólagos EU-hatáskör, valamint a közös kereskedelempolitika alkalmazási körének kiterjesztésén túlmenően – a közösségi döntéshozatali módszert e szakpolitika alá rendeli, ami fokozottabb demokráciát és hatékonyságot eredményez, és végső soron a Lisszaboni Szerződésen keresztül ez a polgárokhoz eljuttatandó legfőbb üzenetünk.

Én magam is részt vettem a Konvent munkájában. Büszke vagyok arra, hogy a Lisszaboni Szerződésbe beépültek az általunk összeállított és annak idején a legtöbb tagállam által jóváhagyott Alkotmány lényeges elemei, de Méndez de Vigo előadó úr nyomán én is le szeretném szögezni, hogy még nem tartunk az út végén, a történetnek még nincs vége. A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság ezért rámutat néhány kimaradt témára.

Kezünkben a valóság, ami jó – a Szerződés –, és előttünk a távlat, ami az általunk elérendő eredményeknek köszönhetően még jobb lesz.

  Costas Botopoulos, a Költségvetési Bizottság véleményének előadója. − (EL) Elnök úr, abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a Költségvetési Bizottság nevében én adhatom elő a költségvetési ágazatban eszközölt változtatásokról szóló véleményt. Ez a terület a legkevésbé ismertek egyike, ámde úgy gondolom, az egyik legérdekesebb és legjellemzőbb a mai vita tárgyának, nevezetesen a Lisszaboni Szerződés által az életünkben hozott általános változtatásoknak az összefüggésében.

A költségvetési ágazatban a Parlament a Tanáccsal egyenrangú szerepet játszik. Nincs többé különbség kötelező és nem kötelező kiadások között. Mától fogva Parlamentként határozunk mindenről, és különösen a mezőgazdasági politikáról, ami rendkívüli jelentőséggel bír. Valami más is készülődőben van: a költségvetési eljáráson belül folyamatban van a Parlament és a Tanács közötti szerepleosztás megváltozása. Ez még a jövő zenéje, és a kimeneteléről még semmi biztosat nem tudhatunk. Egyébként úgy gondolom, ez a Lisszaboni Szerződésre általában is érvényes.

A Lisszaboni Szerződés jövőbeli politikai menetrendünk alapját képező, messzire nyúló politikai változtatáscsomagot vezet be. Úgy gondolom, hogy ez az új politikai menetrend az, amire az EU-nak ma szüksége van.

Most tévedés azt állítani, hogy a Lisszaboni Szerződés az út vége. Épp ellenkezőleg, fontos előrelépést jelent, lehetővé teszi, hogy egy jobb és eredményesebb keretben működjünk, amelyben a Parlament nagyobb lehetőségeket kap. Ez az Európai Alkotmányhoz fűződő tapasztalatokból leszűrt tanulságokra figyelemmel különösen lényeges. A Lisszabonhoz vezető kanyargós út kiemelkedően fontos eredménye az, hogy Európa nem zárkózott be magába, illetve nem vett fel védekezőbb magatartást, hanem szociálisabbá vált. Ennek köszönhetően most több szociális rendelkezés és több jog létezik. Most annak vagyunk tanúi, hogy ezen eljárással Európa megkísérel nyitni a külvilág felé. Úgy vélem, ez a legjelentősebb tanulság, és a Lisszaboni Szerződést ezért kell ratifikálni.

  Ján Hudacký, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményének előadója. − (SK) Jóllehet az új Európai Szerződés bizonyos tekintetben nem tökéletes, fontos jogi eszközt jelent egyrészt a tagállamok további és mélyebb integrációja felé, másrészt az Európai Unió egyes tagállami szervezetei és intézményei egymás közötti hatékonyabb és rugalmasabb működése szempontjából, másrészt az uniós szervezetek és intézmények, valamint a külvilág közötti hatékonyabb és rugalmasabb működés irányában.

A Szerződés ugyanakkor kitárja a kaput az Unió új tagállamokkal történő további bővítése előtt is, ezáltal sokak közös európai hazáról szőtt álma válhat valóra. Az Alapjogi Chartának, mely ezentúl jogilag is a Szerződés részét képezi, természetesen szintén megvan a maga óriási jelentősége. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy mivel a Charta megfogalmazása nem mindenütt konkrét, a természetes emberi jogokkal összefüggésben kérdéseket vethet fel. Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság azon a véleményen van, hogy az új Szerződés egyrészről elegendő teret nyújt a közös politikák megvalósításához, másrészről a szubszidiaritás elvén belül biztosítja, hogy a tagállamoknak elegendő hatásköre legyen saját versenypolitikáik és –stratégiáik előreviteléhez, például az ipar területén.

Az Európai Kutatási Térség erősíteni fogja a tudományos és technológiai platformot. Ez megkönnyíti majd a tudományos tudástranszfert és technológia-transzfert, valamint a tudósok és kutatók közötti, határoktól független korlátlan együttműködéshez vezet. Ami az űrkutatási programokat illeti, örömmel állapítjuk meg, hogy a Szerződés platformot kínál az európai űrpolitika számára, és kifejezetten rendelkezik az Európai Űrügynökséggel való megfelelő együttműködésről.

A Szerződés jelentős sikereként könyvelhető el a közös energiapolitikáról szóló megállapodás, amely hangsúlyos teret szentel a belső energiapiac javításának, a biztonságos ellátás szavatolásának, az energiahatékonyságnak és energiatakarékosságnak, a megújuló energiaforrások fejlesztésének, valamint a hálózatok összekapcsolása fokozásának. Az szintén előnyös, hogy a Szerződés megengedi az egyes tagállamoknak, hogy továbbra is ők döntsenek saját energiamixükről. Ezen túlmenően örömömre szolgál, hogy elmondhatom: a Szerződésbe eredeti joghatásának megőrzésével beépült az Euratom Jegyzőkönyv. Bizonyos vagyok abban, hogy ez megteremti az atomenergia logikus és biztonságos fejlesztése számára szükséges feltételeket.

  Gérard Deprez, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményének előadója. − (FR) Elnök úr, hölgyeim és uraim, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság kifejezi támogatását a Corbett és Méndez de Vigo képviselőtársak által ismertetett jelentés iránt. Különösen üdvözöljük azt, hogy a jelentés aláhúzza – ez nyilvánvaló tény, ám mégis jólesik emlékeztetni rá –, hogy a Lisszaboni Szerződés a legtöbb újítást a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség területén hozza, konkrétan a pillérek megszüntetése révén és azáltal, hogy a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködést és a rendőrségi együttműködést a közösségi módszerbe integrálja.

Ugyanakkor jóllehet jelentős áttörésről van szó, ezt ágazatunkban még mindig egy olyan fenntartás kíséri, melyet nehéz elfogadni. Képviselőtársainknak tudniuk kell, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében egy öt éves időszakon át a Bizottság, sőt az Európai Közösségek Bírósága ellenőrzésén kívül fog rekedni a Szerződés hatálybalépése előtt a harmadik pillér keretében elfogadott minden intézkedés olyan érzékeny ügyekben, mint az alapvető jogok és szabadságok tiszteletben tartása.

E megszorító rendelkezést nehezen tudjuk megemészteni, elnök úr, és a mai napon megerősítjük eltökéltségünket aziránt, hogy e rendelkezést hatálytalanítsuk mindazon jogi aktusokra nézve, melyek elfogadására a jelenlegi parlamenti ciklus vége előtt kerülne sor. Azt reméljük, hogy az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács között a lehető leghamarabb intézményközi tárgyalások kezdődnek és megállapodás születik arról, miként lehetne ezt a nehézséget áthidalni.

  Joseph Daul, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, soros elnök úr, bizottsági alelnök asszony, hölgyeim és uraim, másokhoz hasonlóan elöljáróban én is köszönetet szeretnék mondani, valamint gratulálni szeretnék Íñigo Méndez de Vigo és Richard Corbett képviselőtársaimnak a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentésükhöz, és különösen az általuk elvégzett kitűnő munkához. Barátilag azonban azt is hozzátehetem, hogy ezért kapják a fizetésüket.

Vitánk olyan időszakban zajlik, amikor öt tagállam már megerősítette e Szerződést, Lengyelország pedig bejelentette, hogy készül a ratifikációs folyamat megindítására. Az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja tagjai nevében és a PPE-DE képviselőcsoporton belül ismételten le szeretném szögezni, mennyire jelentős ez a Szerződés az európai dinamizmus felélesztése szempontjából.

Két évnyi egy helyben topogás és intézményi kételyek után az Európai Unió felvértezte magát a hatékony működéséhez szükséges eszközökkel. A PPE-DE képviselőcsoport tagjai hiszik, hogy e Szerződés demokratikusabbá, láthatóbbá, következésképp saját határain belül és a világban is befolyásosabbá teszi az Uniót.

A Lisszaboni Szerződés a politikához való visszatérést jelzi Európában. Az előadók kiemelték, hogy a Lisszaboni Szerződés legfőbb eredményei a demokrácia erősítésében, az egyértelműség és a láthatóság fokozásában, valamint az Európai Unió hatékonyságának javításában keresendők. A demokrácia attól erősödik, hogy az Európai Parlament – az egyetlen közvetlen általános választással választott intézmény – jogkörei kiszélesednek. A főszabály az együttdöntés lesz. A Bizottság elnökét az Európai Parlament választja majd. A szubszidiaritás körébe tartozó kérdésekben erősödik a nemzeti parlamentek szerepe. Képviselőcsoportunk ezt a témát központi témaként kezeli. Európa többé nem fog hiányozni a nemzeti vitákból. Többé nem lesz ok arra, hogy bíráljanak bennünket. Ezentúl a polgároknak is joga lesz kezdeményezni. A 27 tagállamból összegyűjtött egy millió aláírással a polgárok közvetlenül új javaslat benyújtására szólíthatják majd fel a Bizottságot.

Ezenfelül a polgárok jogait védi majd az Alapjogi Charta, melynek kötelező jogi erejét a Szerződés szentesíti. Igen büszkék vagyunk erre az előrelépésre. A Tanács jogalkotási vitáinak nyilvánossá válásával Európa átláthatóbb lesz, az Európai Unió hatásköreinek tisztázásával pedig működése érthetőbbé válik.

A minősített többségi szavazás kiterjesztése a Tanácsban lecsökkenti az intézményi patthelyzet veszélyét, és lehetővé teszi a szükséges közös politikák végrehajtását. Ezen túlmenően Európa politikai szereplőként megszilárdítja a nemzetközi színtéren játszott szerepét. Hatásköreinek keretén belül az Unió hallatni fogja szavát és meg fogja hozni az energiapolitikában, a külpolitikában, az igazságügyi és rendőrségi együttműködésben, valamint a környezetvédelmi politikában szükséges döntéseket.

Az energiapolitika tekintetében a Szerződés megteremti az energiaellátás és a megújuló energiákra vonatkozó európai politika jogalapját. Külpolitikai téren az Uniót végül az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője fogja képviselni. Sokféle és sok kihívást jelentő változó világunkban az Európai Uniónak rendelkeznie kell eszközökkel arra, hogy a világon mindenütt kulcsszereplőként erősítse meg helyzetét partnereivel szemben.

A közelmúltban már a Közel-Keleten is megállapítottam, hogy Európától többet kérnek, nem csak több pénzt, hanem azt is, hogy teljes politikai súlyát vesse latba, és ez nem kevésbé igaz Koszovóra, valamint a balkáni államokra is. A rendőrségi és igazságügyi együttműködés terén alapvetően fontos, hogy az Unió kemény, összehangolt intézkedéseket foganatosítson a bűncselekmények és a terrorista fenyegetettség világméretűvé válása elleni küzdelem érdekében.

A Lisszaboni Szerződés megadja az eszközöket az Uniónak ahhoz, hogy e cél elérése érdekében mélyreható reformokat indítson be. Az Európai Unió azáltal, hogy érthetőbbé és egységesebbé válik, képessé válik arra, hogy világszinten az általános felmelegedés elleni küzdelem vezetőjévé nője ki magát. Az Unió a feltörekvő országok számára is világos üzenetet fog küldeni és arra fogja ösztönözni azokat, hogy valódi fenntartható fejlődési stratégiát fogadjanak el.

A PPE-DE képviselőcsoport tagjai őszintén hiszik, hogy az európai politikáknak foglalkozniuk kell ezekkel a területekkel. Persze – miként az előadók rámutattak – közülünk sokan sajnáljuk, hogy a szövegből ki kellett hagyni az alkotmányos megközelítés európai jelképeinek említését.

A legnagyobb kihívás most a Szerződés ratifikálása. A PPE-DE csoport tagjainak nevében felkérem a tagállamokat, hogy kövessék Magyarország, Szlovénia, Románia, Málta és Franciaország példáját, és mihamarabb ratifikálják a Lisszaboni Szerződést, hogy az 2009-re hatályba léphessen.

Köszönöm figyelmüket, és remélem, hogy ma a Szocialisták képviselőcsoportjának elnöke, Martin Schulz, nyomomban fog járni.

(Taps)

  Martin Schulz, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, megjegyzéseim ismertetése során nyilvánvalóan megkímélhetem magam attól az erőfeszítéstől, hogy újra belemenjek a Corbett–Méndez de Vigo-féle jelentés részleteibe. Az előadók és a társbizottságok társelőadói ugyanis elegendő részletességgel már megtették ezt. Ezért inkább a téma közepébe vágva szabadjon egy meglehetősen alapvető kérdést feltennem, amely azzal függ össze, hogy egy ilyen napon, mint a mai – amikor az Európai Parlament az európai egységesülés történetében alapvető jelentőségű eredményről alkot véleményt – talán megállhatunk egy pillanatra és feltehetjük magunknak a kérdést: vajon miért tesszük mindezt? Mi e ténykedés voltaképpeni célja? Miért van szükségünk erre a Szerződésre?

E földrész népeinek történelmében 100 év rövid időtáv. Ha viszont 100 évvel ezelőttre, azaz 1908-ra tekintünk vissza, azt látjuk, hogy akkoriban szultán uralkodott Törökországban. Oroszországot cárok kormányozták. E város a II. Vilmos vezette német birodalom része volt. Franciaország és Nagy-Britannia hatalmas gyarmatbirodalommal rendelkezett. Ötven évvel ezelőtt Adolf Hitler hatalomátvétele – mely 75 évvel ezelőtt történt – már 25 éve a múlt része volt. Mindeközben Joszif Sztálin szörnyűséges bűntetteket követett el, bekövetkezett Auschwitz, és 50 évvel ezelőtt a Nyikita Hruscsov vezette Szovjetúnió, valamint az Eisenhower által irányított Egyesült Államok megkötötték a háború után a Jaltai Szerződést. Huszonöt évvel ezelőtt a Szovjetúnió hatalma kimerült, és a világ helyette – legalábbis gazdasági vonatkozásban – a „reaganomics“ helytelen útjára tévedt.

Ma elképzelni sem tudjuk, mi fog történni 25 év időtávlatában. Egy dolog azonban bizonyos: azoknak az államoknak – Franciaországnak és Nagy-Britanniának –, melyek 100 évvel ezelőtt a fél világot uralták, nem akkor van egyetlen esélyük arra, hogy ma biztosítsák befolyásukat a világon és talán 25, 50 vagy 100 év múlva is szereplői legyenek, ha gyönyörű zászlókat tűzünk ki, hanem akkor, ha feltesszük a kérdést: egy kisebb világban és korlátozottabb befolyással – hiszen sokkal több politikai szereplős ez a világ, ott van például Kína, India és a latin-amerikai országok – felelős politikusként miként garantálom ebben a világfaluban, hogy a népem, az országom szerephez juthasson a globális demokrácia, a jólét és a társadalmi stabilitás megteremtésében?

Egyedül többé nem megy. Csak együtt sikerülhet – legalábbis az európaiaknak mindenképpen. Talán az Egyesült Államok egyedül is fennmaradhat ebben a világméretű versenyben. Talán Kína és esetleg India is – bár Kína és India már most technológiai jellegű együttműködési megállapodásokat köt egymással. Amikor a Lisszaboni Szerződésről beszélünk, nagyon szeretnék újból arról is szólni, hogy vajon miért nem szólunk soha arról, hogy Kína és India gazdasági és fejlesztési minisztere egy együttműködési megállapodás megkötése céljából a múlt évben több ízben is találkozott egymással.

Itt van két ország, melyeknek lakossága a Föld lakosságának egyharmadát teszi ki, és ezek együttműködési megállapodást kötnek egymással! Miközben mit csinálunk mi, európaiak? A helyes úton vagyunk, jóllehet nem eléggé következetesen és nem teljes mértékben, de mégis a helyes úton vagyunk, melyet a következő mondással írhatnánk le: egységben az erő! Aki egyedül indul el ezen az úton, hosszú távon veszíteni fog. Aki konvojban halad, kísérettel, aki biztonságosan bekalauzolja a hajót a kikötőbe – nem zászlóshajó mögött, hanem egyenlő rangú hajók sorában haladva – győzni fog; legyen akár kis vagy nagy ország, ebben az Unióban valamennyien egyenlőek vagyunk. Ugyanakkor egyesítjük erőinket egy olyan keretben, mely egyenlőkként lehetővé teszi számunkra, hogy a világ más térségeivel gazdasági, társadalmi és demokratikus együttműködést folytassunk, valamint megvédjük az emberi jogokat és a békét. E Szerződés célja pontosan ez!

Ennélfogva mi, ebben a Házban munkálkodó szociáldemokraták és szocialisták jóvá akarjuk hagyni ezt a Szerződést, valamint előadóink véleményét, mert mély meggyőződéssel hisszük, hogy ez a helyes út. Azoknak, akik 100 évvel ezelőtt azt prédikálták, hogy a világ a német mintát követve fog talpra állni; vagy hogy a világot a Pax Britannica fogja uralni, vagy a Communauté Française-ben (a Francia Közösségben) a francia felsőbbrendűség fog uralkodni; vagy a Moszkvában annak idején eluralkodó személyi kultusz azt jelentette, hogy ugyanazt a személyt császárként és istenként kell imádnunk; azoknak, akik azt sulykolták a világnak, hogy a legfontosabb dolog a zászló, mely mögött fel kell sorakoznunk, nem pedig a legfontosabbnak tekintett béke szelleme, azoknak, akik azt állították, hogy a célkitűzést a nacionalizmus és a nemzeti elsőbbség révén érhetjük el, mindezeknek csak azt válaszolhatjuk, hogy a mögöttünk lévő 100 év történelem ennek épp az ellenkezőjét bizonyítja.

François Mitterrand-nak igaza volt, amikor ebben a Házban azt mondotta, hogy a nacionalizmus végső soron mindig csak egyet jelent: háborút. Az európai történelem a tanú rá, hogy az ultranacionalizmus mindig háborút jelent. Erre a következővel vághatunk vissza: a jövőben a nacionalizmus sosem lehet megoldás! A jövő megoldása a nemzetek közötti szolidaritás, és a Szerződés célja éppen ez.

(Taps)

  Andrew Duff, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a világ olyan Európai Unióra vár, mely képes erőteljesebb szerepet vállalni a világszíntéren.

Az Unión belül sokan vannak, akik már alig várják, hogy vége legyen a kormányzati rendszerünkről folytatott látszólag végeláthatatlan veszekedéseknek. Jóllehet magam is részt vettem a kormányközi konferencia, illetve ezt megelőzően a Konvent munkájában, azt hiszem, valamennyiünk nevében mondhatom, hogy mindannyian osztjuk a véleményt: ezen vitás kérdések egy részét jó időre le kell rendeznünk. Állíthatom: nagyon várom már az időt, amikor a Brüsszelből és Strasbourgból kiinduló politika minőségének javítására összpontosíthatunk. Ez az idő akkor jön el, amikor a Lisszaboni Szerződés hatályba lépett, mert a Szerződés sikeresen kapcsolja össze a politikai változásokat a hatáskörök, jogi eszközök és eljárások kívánatos és szükséges reformjával.

Vannak egyesek –bizonyára ebben a Képviselőházban is –, akik inkább elvetnék a Szerződést és visszaforgatnák az idő kerekét a Nizzai Szerződésig, sőt talán egészen a XIX. századi gondolkodásig. Idetartozik sajnos a brit konzervatív párt, amely nem hajlandó együttes európai megoldást felajánlani azokra a közös problémákra, melyekkel európaiként mindannyiunknak szembe kell néznünk.

Tudom, hogy az Egyesült Királyságot furcsa sziget-mentalitás jellemzi, és az is igaz, hogy még a brit kormány sem mer szembenézni a nacionalistákkal és idegengyűlölőkkel, s konokul hangoztatja, hogy kívül marad az európai egység egyes kulcsfontosságú területeiből, ami öngóllal ér fel és az országot időnként a partvonalra szorítja. A liberális demokraták sajnálják ezt, és várják azt az időt, amikor az Egyesült Királyság kényelmesebb helyet talál magának az e nagyszerű Szerződés által ígért erősebb és egységesebb, demokratikusabb és hatékonyabb Unióban.

(Taps)

  Brian Crowley, az UEN képviselőcsoport nevében. ― (GA) Elnök úr, az Európai Unió vezetői múlt év decemberében aláírták az Európai Unióról szóló reformszerződést. E Szerződés biztosítja, hogy az Európai Unió az elkövetkezendő években hatékonyabban működjön.

A hatékonyabb Unió erősebb gazdaságot jelent Európában és Írországban. Minden ötven éve éve létező szervezet változtatásokat hajt végre annak érdekében, hogy megfelelhessen az új kihívásoknak. Az ír népnek nagyon jó okai vannak arra, hogy e Szerződés mellett szavazzon.

az UEN képviselőcsoport nevében. ― Az Európai Unióban való részvételből következő gazdasági és pénzügyi előnyök minden tagállam bármely polgára számára maguktól értetődőek. Az egységes piac létrejötte ugyanis az egyik legjelentősebb fejlemény, melynek az elmúlt 30 évben az Európai Unión belül tanúi lehettünk. És az is nyilvánvaló, hogy egy olyan szervezet, amely hat tagállammal indult, fejlődése és növekedése során igenis igényli a szabályok változását.

Ezért gondolom azt, hogy az ír nép a mostani Szerződésről folytatandó népszavazás során meg fogja szavazni azt. Azért fogja megszavazni, mert látta, hogy Írországban hatalmas méretű közvetlen külföldi beruházások történtek. Az ír szigetországban óriási infrastrukturális és társadalmi fejlesztések valósultak meg. Írország szigetén roppant munka folyt a béketeremtés érdekében, ami közelebb hozta egymáshoz a korábban megosztott közösségeket. És azok, akik ujjal mutogatnának és ilyeneket hangoztatnának, hogy „Európa téved”, „Európa rossz”, meg „nézd, mikre készül”, egyáltalán nem vesznek tudomást az egyértelmű bizonyítékokról: a társadalmi fejlődésről, a gazdasági fejlődésről, a kulturális fejlődésről. A valóságban sokan Európának a világban játszott szerepéről szólva elfelejtik, hogy egyedül 2006-ban a 27-ek Európája 46 milliárd euróval segítette a fejlődő világot, ezzel az egész világon az első a fejlesztési támogatások adományozói közül.

Ezért bízom abban, hogy az ír nép szavatolni fogja e Szerződés ratifikálását, ha helyesen elmagyarázzák azt neki az elkövetkezendő hónapokban,.

  Johannes Voggenhuber, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, nyolc évbe, két Konventbe, három kormányközi konferenciába és két szerződéstervezetbe került elérni azt az eredményt, melyet ma értékelünk. Ezen a ponton és e hosszú időszak után engedtessék meg, hogy személyes köszönetemet fejezzem ki azért, hogy a tisztelt Házat képviselhettem mindkét Konventben, és Andrew Duff-fal együtt az Európai Parlament előadójaként az Európai Unió Alapjogi Chartájáról és az Alkotmányról szóló tárgyalásokon egyaránt ott lehettem. Politikai pályafutásom legmegtisztelőbb feladata volt. Nagyon köszönöm Önöknek.

E Szerződés tartalmát és eredményeit részletesen láthatjuk, és ez nem kevés! Megteremtődtek a történelem első nemzetek feletti szerződésének alapjai. Az alapvető jogok legnaprakészebb és legátfogóbb törvénykönyve európai joggá válik. A szociális célkitűzések és jogok rögzítése megmutatja az utat a következő feladat felé: egy európai szociális unió megteremtése és felépítése irányába. Miután az Unió önálló jogi személyiséget kapott, lazán együttműködő államok fórumából történelmi, független szereplővé növi ki magát. Ha e szerződés felélesztésében sikerrel akarunk járni, a politikai egység többé már nem lehet csak egy politikai elit és az állami kancelláriák belügye, hanem közüggyé kell válnia.

Ugyanakkor ma nem vagyok teljesen biztos abban, hogy tudatában vagyunk-e annak, miszerint a mostani értékelést az európai történelem felettébb nehéz és különleges körülményei között tesszük meg. A Der Spiegel legutóbbi számában olvastam Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter megállapításait, aki ekként zárta gondolatait: „Az európaiak nem akarják ezt megérteni.” Még akkor is, ha nagyon is értem Schulz úr kezdeti ösztönös fejrázását, most szeretnék idézni egy külső véleményt ebben a témában. Henry Kissinger az európai nemzetállamok eltűnését napjaink legszembetűnőbb kihívásaként mutatja be. A következőt írja: „A jelenlegi probléma abban áll, hogy a nemzetállamok nemcsak szuverenitásuk egy részéről mondtak le az Európai Unió javára, hanem saját jövőképük egy részéről is. Jövőjük ezentúl az Európai Unióhöz kötődik, márpedig az EU még nem jutott el egy olyan jövőképhez és lojalitáshoz, ami a nemzetállaméhoz lenne hasonlítható. Ezért azután légüres tér alakult ki Európa múltja és Európa jövője között.”

Jelenleg ez a Szerződés legjobb rendelkezésre álló leírása. Átható fényt vet arra, amit a kormányok az alkotmánytervezettel tettek, hiszen a marginális megjegyzések és az eredmények megőrzése érdekében a csomagoláson saját magunk által eszközölt változtatások, majd a duzzogással kísért, jóváhagyásra irányuló kísérletek odavezettek, hogy vesztettünk az identitást, lojalitást kreáló és a polgárokat meggyőző európai szellemiségből és erőből. Erő új kezdetek vállalásához, új rendek kialakításához, új megoldások kidolgozásához, újra és újra, a mindennapos újrakezdés: ez Európa. Ezt az erőt – és itt nagyon őszinte leszek – nagyon jelentősen meggyöngítette az Európai Alkotmány és a hozzá kapcsolódó reformok nyelvével felvértezett nemzeti kormányok és állami kancelláriák reakciós hozzáállása. Ennek tudatának a mostani Szerződés valós eredményeinek tekintetében sem szabad elhagynia bennünket. Miután a Parlamentnek nem sikerült a polgárokat az Európai Unió uraivá tenniük, e Parlament jövőbeli elsőszámú feladata, hogy megfeleljen ezen Alkotmány szellemének, és az Uniót polgárok, nem pedig államok uniójává változtassa, valamint megtalálja az erőt ahhoz, hogy az európai integrációból közügyet teremtsen, végül a polgárokkal együtt új identitások megteremtésével bizonyítsa Európa erejét.

(Taps)

  Mary Lou McDonald, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a Lisszaboni Szerződést egyedül Írországban vetik alá nép általi demokratikus ellenőrzésnek. A többi tagállamban egyértelműen félnek a népszavazástól, és azon kapom magam, hogy elgondolkodom, vajon miért? Vajon miért, amikor oly sokat beszélünk a demokráciáról? Ki fél itt a nép szavától?

E Képviselőházban a béke nyelvén beszélünk, a Lisszaboni Szerződés mégis az uniós katonai kiadások növelésére és az európai hadiipar támogatására kötelez bennünket. Miért ragaszkodunk annyira az Egyesült Államokkal való versengéshez? Valóban azt hisszük, hogy az USA európai megfelelőjének megteremtésével előmozdítjuk a béke ügyét a világban? Én nem hiszek ebben.

Makacsul tartja magát az a mítosz, hogy az EU nagyra értékeli a közszolgálatot és a dolgozók jogait, holott a valóságban minden az ellenkezőjét bizonyítja. Csak kérdezzék meg a vaxholmiakat vagy az ír vasúti munkavállalókat arról, mit szólnak a munkavállalók jogainak biztosítására vonatkozó uniós kötelezettségvállalásról.

Miközben veregetjük a saját vállunkat amiatt, hogy a fejlődő országoknak juttatott segélyek terén nagy adományozók vagyunk, olyan partnerségi megállapodásokat alakítunk ki, melyek szegény országokat arra kényszerítenek, hogy saját piacaikat odadobják az európai gazdasági törekvéseknek.

Hogy támogathatja ma a jelenlévők közül bárki is, aki hisz a demokráciában, a békében vagy a közszolgálatban, a Lisszaboni Szerződést? E Szerződés nem a reformról vagy a hatékonyságról szól, hanem szabad kezet ad a demokrácia további leépítéséhez, és már a Szerződés önmódosító záradékai is elegendő bizonyítékul szolgálnak erre. Ez a privatizáció folytatásának chartája. Nem jelent előrelépést a környezetvédelemben, semmi újat nem hoz a munkavállalók jogainak védelme terén, és a hatalmat birtokló uniós intézményeknek szabad kezet ad Uniónk további militarizálásához. Az európaiak vajon támogatnának-e egy ilyen Szerződést? Azt hiszem, hogy nem, és talán épp ezért nem is kérdezik meg a véleményüket.

Ír nőként és büszke európaiként azt akarom, hogy hazám szabadon dönthessen népünk legjobban felfogott érdekében. Azt akarom, hogy a tagállamok – legyenek kicsik vagy nagyok – ugyanígy élhessenek ezzel a joggal. Közösen és demokratikusan előnyös változásokat valósíthatunk meg, és népünk, valamint a világfalu érdekében teljesíthetünk. Hogy ezt megtehessük, hogy olyan Európát teremthessünk meg, amilyet népeink akarnak és megérdemelnek, meg kell reformálnunk az Európai Uniót. A Lisszaboni Szerződés rossz üzlet Írországnak, rossz üzlet Európának és rossz üzlet a tágabb világnak is.

  Nigel Farage, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a mai európai parlamenti vita és az azt követő szavazás nem más, mint egy hatalmas megtévesztési gyakorlat. Egy csomó hazugság hangzik itt el, mert ígérgetéseikkel ellentétben nem akarják, hogy az európai népek népszavazáson nyilvánítsák ki akaratukat. Nem más ez, mint hogy a politikai elit saját akaratát kényszeríti rá a polgárokra.

Mindannyian tudjuk, mi az igazság – az igazság az, hogy a Lisszaboni Szerződés azonos az EU Alkotmányával, pontosan ugyanannyi új hatáskörrel és pontosan ugyanannyi vétójog-áldozattal. Szinte minden tekintetben azonos azzal, jobban mondva a Lisszaboni Szerződés alkotmányszerződés, mivel az Európai Uniót teljes jogi személyiséggel ruházza fel, sőt ami még rosszabb, feljogosítja arra, hogy ezentúl kormányközi konferencia összehívása nélkül saját magát módosítsa. A Lisszaboni Szerződés feljogosítja az EU-t arra, hogy szó szerint életünk minden egyes vetületét szabályozza.

Erre azt hallom, hogy ne aggódjam, hiszen a zászlót és a himnuszt kihagyták belőle. Mese habbal! Ha kinézek az ablakon, egy hatalmas zászlót látok itt lengedezni. Abszurdum. Mindez a hazugság része. Az igazság az, hogy Önöknek inukba szállt a bátorságuk egy népszavazástól. Nem akarják meghallani a nép szavát, ezért most önkényuralmi eszközökkel akarják keresztülvinni ezt a Szerződést.

Cohn-Bendit úr felszólalásában azt állította, hogy a Szerződést ellenzők gyengeelméjűek. Schulz úr pedig azt, hogy közülünk azok, akik ellenzik ezt az egyszerűen tisztességtelen tervet, ugyanúgy viselkednek, mint a nácik az 1930-as években. Nos, úgy hiszem, hogy az egyszerű, tisztességes európai polgárok saját maguktól is rájönnek, kik itt a szélsőségesek.

Hadd kívánjam ezúton Írország népének, valamint mindazoknak, akik hisznek a demokráciában, hogy sikerre vigyék akaratukat az elkövetkezendő hónapokban. Remélem, hogy messze hangzó nem-mel vágnak vissza, és remélem azt is, hogy az európai népek hallatni fogják a hangjukat, és nemcsak Önök, a politikai elit. Lehetnek Önök ma önelégültek, de egyre inkább a megvetés lesz az osztályrészük.

  Jim Allister (NI). – Elnök úr, visszautasítom ezt a jelentést és visszautasítom azt a Szerződést, melyet a jelentés támogat. A francia és a dán népszavazás előtt e Házban sok üres beszédet hallottunk a népakaratról. Vajon miért? Azért, mert önteltségében az uniós politikai elit azt hitte, hogy az embereket át lehet verni az Alkotmányról szóló propagandával. És amikor az embereknek leesett, miről is van szó, a politikusok fülüket-farkukat behúzva iszkoltak el és iszkolnak azóta is, attól való páni félelmükben, hogy a szavazók újra visszautasítják őket.

Ezért volt az, hogy az elmúlt három évben a fő figyelem a kormányközi összeesküvés kifőzésére irányult annak érdekében, hogy ezt az Alkotmányt rásózzák az európai népekre anélkül, hogy meg mernék kérdezni róla a véleményüket. Micsoda önteltség, micsoda zsarnokoskodás: ami teljesen a képbe illik, hiszen ez az Alkotmány másról se szól, mint arról, hogy a brüsszeli kényurakra – pont azokra, akik túlságosan is fáznak a népszavazástól – egyre több és több nemzeti hatáskört ruházzanak át.

  Szájer József (PPE-DE). – (HU) Elnök úr, tisztelt Ház! Először is szeretném leszögezni, hogy elfogadhatatlan, hogy bárki magát a nép egyedüli szószólójának kiáltsa ki ebben a Házban és mindenki másra pedig azt mondja, hogy ő kizárólag a politikai elitnek a véleményét tükrözi. Ez elfogadhatatlan álláspont.

Sokan vagyunk ebben a teremben, akik úgy gondoljuk, és sokan vannak Európában olyan polgárok, akiket mi képviselünk, akik úgy gondolják, hogy egy erősebb Európára van szükség. Az új tagországok az elmúlt időszakban azt is megtapasztalták, hogy nem az a gond Európával, hogy korlátozza a szuverenitásunkat, elveszi a lehetőségeinket, hanem éppen az, hogy nem eléggé képes a közös cselekvésre. Ez az új Szerződés, a Lisszaboni Szerződés éppen ehhez biztosítja az eszközöket.

És sokan vagyunk persze itt olyanok is, akik nem vagyunk teljes mértékben elégedettek azzal, amit a Lisszaboni Szerződés magával hozott. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjuk, itt az idő, hogy – miután ratifikálásra kerül a Lisszaboni Szerződés – egy olyan időszak következzen, amikor ezt az új Európát, ezt az új szerkezetet, amelyet a Lisszaboni Szerződés is létrehoz, működtetni tudjuk. Tehát egy erősebb Európára van szükség, egy nyugodt, konszolidációs időszakra az elkövetkezendő szakaszban.

Örömmel üdvözlöm, hogy a dokumentum kimondja a kisebbségekhez tartozó személyek diszkriminációjának a tilalmát is. Az Európai Unióban sokat beszélünk az értékekről, a sokszínűségről, de a kisebbségek európai védelme mindeddig gyenge lábakon állt. Az a lehetőség és az a passzus, amely erről beszél, új lehetőségeket nyit Európa számára, hogy azt a retorikát, amelyet eddig követett ezekben a kérdésekben, azt valósággá változtassa. Hiszen nem beszélhetünk értékekről, nem beszélhetünk közös elvekről abban az esetben, hogyha Európa építőköveit, a kisebbségeket és az egyes nemzeti közösségeket kihagyjuk ebből a folyamatból.

Üdvözlöm a Szerződést és gratulálok az előadóknak.

  Hannes Swoboda (PSE). – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, már sok minden elhangzott arról, hogy mit is akarnak az európai emberek. Az előző felszólalóhoz csatlakozva én is megkérdezhetem Önöktől: erősebb Európai Uniót akarnak, de miért? Egyesek a globalizációban hatalmas lehetőséget látnak és azt szeretnék, ha Európa is élne ezzel a lehetőséggel. Sokan – valószínűleg többen – a veszélyt látják a globalizációban. Tartanak attól és azt kívánják, hogy Európa segítsen legyőzniük a globalizáció hátrányait.

A kérdés természetesen itt az, hogy a reformszerződés – az a Szerződés, melyről a két előadó kiváló jelentést fogalmazott – mit ad vissza? A válasz egyértelmű: a reformszerződés úgy erősíti az Európai Uniót, hogy nem vet véget a demokráciának. Épp ellenkezőleg: e Szerződés az Európai Parlament, a nemzeti parlamentek számára többletdemokráciát teremt, miközben növeli az Európai Unió cselekvési képességét is. Ez az, ami alapvető fontosságú. Ezért az a véleményem, hogy a polgárok sok érdeke megfelelő képviseletet kap.

Következésképp, mit kell tennünk ezzel a közös cselekvési képességgel, amely konkrétan a főképviselő személyén keresztül is kifejezést nyer, aki ezentúl a Bizottság alelnökeként többet tehet majd a közös kül- és biztonságpolitikáért? Például az energetikai kérdésekkel és a reformszerződés által az Európai Uniónak juttatott kiegészítő energetikai hatáskörrel együtt végezetül eljuthatunk egy jogilag kompetens energiaügyi külpolitikához, amely Oroszországgal és más nagy energetikai hatalmakkal szemben kedvezőbb starthelyzetbe hozhat bennünket. A külkereskedelmi hatáskörrel a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban együttesen jobban képviselhetjük munkavállalóink és gazdaságunk érdekeit. Környezetvédelmi hatáskörünkkel pedig biztosíthatjuk, hogy kibocsátáskereskedelmünk és az elérendő környezetvédelmi célok nem azt jelentik majd, hogy gazdaságunk és munkavállalóink kárt szenvednek, hanem azt, hogy a környezetet a világon mindenütt jobban megértik majd.

A reformszerződés nagy érdeme – ezért én is egyértelműen támogatom az előadók munkáját – annak szavatolása, hogy az Európai Unió cselekvőképesebbé, ugyanakkor demokratikusabbá is válik.

  Bronisław Geremek (ALDE). – (PL) Elnök úr, a Lisszaboni Szerződésnek az Európai Unió államai általi elfogadása Európa és az Európai Unió történetében kulcsfontosságú esemény lesz. Az itt ma ismertetett jelentés a Parlamentnek lehetőséget ad arra, hogy világosan leszögezze, mennyire fontos a Lisszaboni Szerződés elfogadása.

Azt remélem, hogy a Szerződés ratifikálása úgy fog lezajlani, ahogy az aláírása is. Örülök, hogy hazám, Lengyelország, most jelenti be a Lisszaboni Szerződés gyors ratifikálását. Azt is szeretném hinni, hogy a ratifikált Szerződés és az Alapjogi Charta között szerves egység van. Az Alapjogi Charta értékrendet, az Európai Unió eszmei alapkövét határozza meg. Következésképp érthetetlen cselekedet lenne – sőt, messzebb megyek: politikai skizofréniával érne fel –, ha e két jogi aktust elválasztanánk egymástól. E két jogi aktus ugyanis szoros és kölcsönös összefüggésben van egymással.

Meggyőződésem, hogy a Lisszaboni Szerződés képessé teszi Uniónkat arra, hogy összeforrottabb csapattá váljunk. Felállítja a mechanizmusokat. It nem arról van szó, hogy a Szerződés merev és egyértelműen meghatározott jogi keretet állít fel. Mechanizmusokat hoz létre, melyek révén az Európai Unió most már képes lesz megszilárdítani az integrációját. E Szerződés olyan jövőt teremt, amelyben az Európai Uniónak politikai dimenziója lesz. Olyan jövőt teremt, amelyben az Európai Unió képes lesz szolidaritási politikák kikovácsolására. Olyan helyzetet teremt, amelyben az Európai Unió sok intézménye képes lesz együtt dolgozni, és ami talán a legfontosabb: helyet teremt a mindennapos gondokkal küzdő és az európai folyamatban részt venni kívánó polgárok számára.

Úgy gondolom, e Szerződés révén európai szellemiség kovácsolódik, amely aztán lehetővé teszi majd magának a Szerződésnek az értelmezését is. A Szerződés kétértelműségei főként a Parlament számára, de az összes intézmény számára is olyan teret hoznak létre, amelyben az Európai Unió elnöke vagy a Parlament elnöke, a külügyminiszter, a főképviselő szerepe miatt előjöhetünk azzal, hogy mit is akarunk felépíteni – minden az embereken és az együttműködésen múlik. Még azt is megkockáztatom, elnök úr, hogy remélem, a jövőben az Európai Unió e négy legfőbb hivatalára választással kerülnek majd a jelöltek. Úgy gondolom, hogy a Lisszaboni Szerződés már most lehetővé tenné, hogy a Bizottság elnökének és az Unió elnökének szerepét egyesítsük. E lépés erősítené az Európai Uniót.

  Bogdan Pęk (UEN). – (PL) Elnök úr, az európai integráció folyamata magában véve nem rossz dolog, sőt, épp ellenkezőleg. Ha tisztességesen, a szolidaritás és a demokrácia valódi kiterjesztésének elve alapján folyna, általános elfogadtatásra lelne. Az ezen épületből és az Európai Unióból ma kiáradó szellemiséget azonban az általános kétszínűség jellemzi. Kétség sem férhet hozzá, hogy ennek a kvázi-európai államnak a Szerződésben lefektetett alapelvek szerint történő létrehozása jelentős mértékben korlátozza a valódi demokráciát, és így valójában csak nevében lesz demokratikus.

Magában a Parlamentben is korlátozott a demokrácia, ami az európai parlamenti képviselők szólásszabadságát és politikai akaratnyilvánítását illeti. Az európai intézmények és az európai bürokrácia kulcsfontosságú jogköröket ragadnak magukhoz, és a legnagyobb állam képtelen törvénytelenné nyilvánítani egy egyértelműen fasiszta pártot, mely az európai határok megváltoztatását követeli.

Önök ma közös energiapolitikáról beszélnek. E Házban miért nincs általános felzúdulás annak hallatán, hogy Németország és Oroszország a Balti-tengeren keresztül, Lengyelország, Litvánia és Észtország feje fölött gázvezetéket tervez megépíteni annak érdekében, hogy Oroszország ezen országokat kizárhassa az energiaellátásból? Ezért nem hiszünk az Önök jószándékában. Márpedig ez a hit a jövő alapja, mivel építkezni csak az igazságra lehet.

  Ian Hudghton (Verts/ALE). – Elnök úr, teljes mértékben elfogadom, hogy a 27 tagú Európai Unióban frissíteni kell azokat a működési szabályokat és megállapodásokat, melyek a 15 vagy még annál kevesebb tagú Uniót működtették. Azt is elfogadom, hogy a Lisszaboni Szerződés tartalmának nagy része – mint például e Képviselőház hatásköreinek növelése vagy a tanácsi döntéshozatali folyamat nyilvánossá tétele – kedvező és ésszerű előrelépés. Ugyanakkor, ha az én nézőpontomból, azaz Skócia képviselőjének szemszögéből tekintem a részleteket, komoly aggályaim vannak egyes hiányosságokkal kapcsolatban, melyek létezését Wallström biztos asszony is elismerte.

Először is nagyra tartják a nemzeti parlamentek új beleszólási jogát, de ez Skócia helyi nemzeti törvényhozására természetesen nem érvényes, miként nem érvényes bármely más, államisággal nem rendelkező nemzetre sem.

Másodsorban a Szerződés kialakítása során nem foglalkoztak az Európai Parlament egységes székhelyének kérdésével, minek folytán továbbra is az a tarthatatlan helyzet áll fenn, hogy Brüsszel és Strasbourg között kell ingáznunk.

Harmadsorban nem tudom támogatni a közös halászati politika beépítését az Uniónak a Szerződésben felsorolt mindösszesen négy kizárólagos hatásköre közé. Attól tartok, hogy ez a tény a közös halászati politikának – ennek a túlközpontosított kudarcnak – a fenntartásával súlyosan hátráltathatja a gyökeres reformok és a halászati irányítás változása irányába történő elmozdulást. Ez különösen nem helyénvaló akkor, amikor a Tanács múlt decemberben kísérletet tett a decentralizáció irányában azzal, hogy elismerte a Skócia által végrehajtás alatt lévő önkéntes intézkedéseket, és idén lépést tett a helyi ellenőrzés elismerése felé.

Pártom az Alkotmány népszavazásra bocsátása mellett foglalt állást. A mostani Szerződés jogállása különbözhet, de lényegében ugyanarról van szó. Ezért amikor az SNP támogatja e Szerződés népszavazásra bocsátását, egyszerűen csak következetesen jár el. Mi nem félünk az Európáról szóló nyilvános vitától. Épp ellenkezőleg, a Skócia és az Unió közötti új kapcsolatok kialakítása meglátásunk szerint központi jelentőségű. Azt kívánom, hogy Skócia csatlakozzék az európai nemzetek családjához és tagállamként építő szerepet játsszon a döntéshozatalban, és ne csak a partvonalról, megfigyelőként nézze a játszmát.

  Sylvia-Yvonne Kaufmann (GUE/NGL). – (DE) Elnök úr, én Európa-párti vagyok, ennélfogva baloldaliként támogatom a Lisszaboni Szerződést. Ugyanakkor nem értek egyet a katonai vetületek fokozott hangsúlyozásával. Ezúton szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat, hogy a Szerződés által megvalósított európai integráció elmélyítéséről heves vita folyt az euroszkeptikusokkal, és különösen a nacionalista beállítottságúakkal. Az elért eredményeket most meg kell védeni, és remélem, hogy az Európai Unió átfogó reformja most életbe léphet.

A Lisszaboni Szerződés az előző Alkotmány számos előnyös elemét magába építette. Külön kiemelendő, hogy olyan irányba kormányozza az Európai Uniót, hogy az lényegesen demokratikusabbá és a polgárokhoz közelibbé váljon. Az Unió ezen felül fokozottabban szociális irányultságúvá válhat. Meglátásom szerint a Szerződés olyan feltételeinek beépítésével, mint a teljes foglalkoztatottság célkitűzése, a fenntartható szociális piacgazdaság alapelve, a horizontális szociális záradék – melynek értelmében a jövőben minden jogi aktust ellenőrizni kell abból a szempontból, hogy a szociális célkitűzéseket figyelembe vették-e –, valamint az általános érdekű szolgáltatásokról szóló új jegyzőkönyvvel a Maastrichti Szerződés neoliberális cementköpenye végre megrepedt.

A Lisszaboni Szerződés lehetőséget kínál arra, hogy a gazdasági és monetáris unió szociális unióval bővüljön. Az európai neoliberális Zeitgeist-et ezért kell még inkább visszaszorítani. Ennek főszereplői nem érhetik el céljukat, az Uniót nem változtathatják szociális elszámoltathatóság nélküli szabadkereskedelmi övezetté. Véget kell vetni a szörnyűséges következményekkel járó adóleszorítási és bérdömping-láznak, és minden tagállamban be kell vezetni a minimálbért.

  Jens-Peter Bonde (IND/DEM). – Elnök úr, még mindig állom azon ajánlatomat, hogy egy palack kitűnő borral ajándékozok meg bárkit, aki csak egyetlen példát is tud mondani jogszabályra, melyet az Alkotmány értelmében el lehet fogadni, de a Lisszaboni Szerződés értelmében nem. Véleményem szerint ugyanis a jogi kötelezettségek mindkettőben egyformák. Különbség csak a csomagolásban van. A Sárközy-féle mini-szerződés az elvetett Alkotmány 560 oldala helyett most 3 000 oldal körül van.

A többségnek joga van jóváhagyni a Szerződést, ámde nincs joga visszautasítani a Lisszaboni Szerződés szokásos parlamenti vizsgálatát. Több mint 700 komoly kérdést tettem fel a különböző cikkek értelmezéséről. A válaszokat nem ismerjük. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy a dán fordításból miért maradt ki az új „kiegészítő állampolgárság”, vagy a nemzeti parlamentek azon jogának eltörlése, hogy saját biztost javasoljanak.

A teremben ülők többsége nem olvashatta és nem olvashatja még a Szerződést, mivel még nem kapta meg a kormányközi konferencia tanácskozásai teljes anyagának egységes szerkezetbe foglalt változatát. Így az átláthatóság helyett a titoktartást hagyják jóvá. A parlamenti demokrácia szűkítését hagyják jóvá ahelyett, hogy ragaszkodnának e Képviselőház azon jogához, hogy képviselje a szavazóinkat, szavazóink nevében ellenőrizzen, és a félmillió általunk képviselt polgár nevében kétségbe vonja a végrehajtó hatalmat.

  Andreas Mölzer (NI). – (DE) Elnök úr, folyton azt halljuk, hogy a Lisszaboni Szerződés működőképessé teszi Európát. Azt halljuk, hogy e Szerződés erőteljesen fog működni. A Szerződéssel szemben erős fenntartásokkal élőként gyermekeink, és gyermekeink gyermekeinek érdekében csak remélhetem, hogy ez igaz is, mert ha nem, ha ez a Szerződés zsákutcába juttat minket, akkor Isten óvjon bennünket.

Egy dolog bizonyos: ez a Szerződés, melyet az uniós vezető körök mindenáron át akarnak erőszakolni, rossz csillagzat alatt született annál az egyszerű oknál fogva, hogy semmibe vesz mindent, amit a demokratikus politikával kapcsolatban egyáltalán semmibe lehet venni. A nemzeti parlamentek természetesen peremre szorulnak. A francia és holland népszavazást teljes lelki nyugalommal már megint a feje tetejére állították, és ál-népszavazást tartottak. Nagy a valószínűsége annak, hogy ha Írország megint a mostani Szerződés ellen szavaz, minden eszközt bevetnek majd annak érdekében, hogy elbagatellizálják azt. A Szerződés ellen vagyok, mert Európa-párti vagyok!

  Timothy Kirkhope (PPE-DE). – Elnök úr, a jelentés a Lisszaboni Szerződés jóváhagyásával egyértelműen leszögezi, hogy ez a létező Szerződésekhez képest lényeges javulást hoz, kívánatosnak tartja, hogy folyó év végéig a Lisszaboni Szerződést valamennyi tagállam ratifikálja, és azt állítja, hogy a Lisszaboni Szerződés a jövőben a további fejlődést lehetővé tevő szilárd keretet biztosít majd az Unió számára.

Brit konzervatív képviselőként meg kell mondanom, hogy sajnálatomra az elmondottakkal semmiben sem tudok egyetérteni, de ezt másokkal ellentétben baráti, nem pedig szélsőséges vagy nihilista megfontolásból teszem. Kezdettől fogva világossá tettem, hogy e Szerződés vagy Alkotmány jelenleg nem a legjobb módszer az európai haladás szempontjából. A konzervatívok egy olyan, független államokból álló Európát támogatnak, melyek a globalizáció, a világméretű szegénység és a világméretű felmelegedés kihívásainak való megfelelés érdekében szorosan együttműködnek egymással, miként ezt már mások elmondták. Ezek a kiemelt célok, és elérésükhöz az együttműködési módozatot kell választani. Kollégám, William Hague, a brit árnyékkormány külügyminisztere egy londoni vitában a következőket mondotta: „A konzervatívok egy olyan Európa leghangosabb szószólói, amelyben a nemzetek a gazdaságainkat erősítő, a fogyasztóink vásárlóerejét növelő módon dolgoznak együtt, és amely napjainkban a világot foglalkoztató legfontosabb ügyekben közös értékeinket tényleges és hatékony cselekvésekre fordítja le.”

Nem hiszem, hogy az előttünk fekvő szöveg különösképpen segítségünkre lenne ebben a nagy kihívásban. Ékesszóló előadóinknak, akik kapkodó védőbeszédükben Shakespeare-t idézik, szerintem a János király V. felvonásának II. színéből az egyik könyörgő szavait is idézniük kellene, aki így szól: „Most már kihallgatásra kész vagyok
Akármi nyelvnek, szólna bármiről (Arany János fordítása).“ Nos, az Egyesült Királyságban a miniszterelnöknek talán meg kellene hallania ezt, és a polgároknak meg kellene engednie, hogy ebbe a kétségkívül életbevágó kérdésbe ők is beleszóljanak.

  Kósáné Kovács Magda (PSE). – (HU) Köszönöm, Elnök úr! Richard Corbett és Méndez de Vigo jelentése kiváló elemzés és hosszú távon is forrásértékű dokumentum. Elismerés és köszönet érte.

Magyarország elsőként ratifikálta a reformszerződést. Fontos, hogy a rendkívül tagolt és gyakran ellenséges magyar politikai térben elsöprő többség szavazott a ratifikálás mellett. Egység volt abban, hogy a csatlakozás után a régi és az új tagországok között kialakult cezúra megszüntetése érdekében szükség van a reformszerződésre, arra, hogy erősítsük az Európai Unió egységét, fokozzuk az intézmények és intézkedések hatékonyságát.

Lisszabon a számunkra mégsem csupán a bővítésre választ adó szerződés. Nekünk különösen fontosak a bonyolult érdekhálóban a demokráciát erősítő szabályok, mint például a Parlament törvényhozási és ellenőrzési jogának bővítése vagy a tanácsi döntéshozatal megváltoztatása. Meggyőződésünk, hogy a kisebbek és tapasztalatlanabbak, a szegényebbek vagy a történelmi útjuk miatt hátrányt szenvedők jobban járnak ezzel.

Az egyszerűbb döntési struktúráktól remélni lehet a világos érdekfeltárást, a politikai alkuk átláthatóvá tételét. Jövőnk az együttműködésben van, amelynek eredményeit és javait az európai polgároknak is érezniük kell. Érezniük kell azoknak is, akik bármiért kisebbségbe szorultak, azoknak, akiket a történelem és a háborúk tettek kisebbséggé. Lisszabon új esélyt ad nekik és eszközt a fenyegető nacionalizmus ellen.

A Lisszaboni Szerződés képletes ívet von a lisszaboni stratégiával, mivel az Alapjogi Chartával a szociális jogokat is az alapvető emberi jogok közé sorolja. Bízunk abban, hogy ezzel az Európai Unió polgárai is közelebb kerülnek egymáshoz. Köszönöm, elnök úr.

  Anneli Jäätteenmäki (ALDE). – (FI) Elnök úr, fontos, hogy európai szinten fokozódjék az együttműködés. A jövőben remélhetőleg új Szerződéseink lesznek, így a vita a központi kérdésekre térhet át.

Három dolgot szeretnék megemlíteni. Először azt, hogy az új Szerződés hatályba lépésével az Európai Parlament jogalkotási joga látványosan kiszélesedik. Negyven új politikai területre terjed majd ki a tevékenysége. Ami annyit tesz, hogy Képviselőházunk tagjainak munkaterhelése jelentősen megnő. És ez annyit jelent, hogy a parlamenti munkát úgy kell átszervezni, hogy hatékonyan, demokratikusan és nyitottan tudjunk működni. A jövőben a Parlament többé nem vitafórum lesz, hanem rendkívül jelentős, az európaiak életét befolyásoló jogalkotó testület. Ez felelős Parlament létrehozását követeli meg, azt jelenti, hogy a jövőben a parlamenti képviselőknek arra kell készülniük, hogy egy sor témával ismerkedjenek meg, és például ne mindössze egy vagy két lobbira figyeljenek.

Azután a külpolitikáról ejtenék néhány szót. Eljött az ideje annak, hogy elgondolkodjunk az új elnök, a főképviselő és a Bizottság elnökének külügyi jogköreiről és hatásköréről, különben problémák lesznek. Másképp a külvilágban nem fogják tudni, kivel vegyék fel a kapcsolatot. Mindannyian tudjuk, hogy a színfalak mögött ádáz szócsata folyik e hatalmi viszonyokról, de ez nyílt vita is lehetne. Sőt úgy vélem, hogy ez, a különböző szereplők által a jogkörökről folytatott vita személyi kérdéseknél sokkal messzebbre mutat. Valóban jelentőségteljes kérdésről van szó.

Végezetül másvalamit is el szeretnék mondani a külpolitikáról. Természetesen továbbra is kormányközi jellegű marad, ámde azt kívánjuk, hogy az Unió legyen képes egységes hangon megszólalni, és ez határozottan hozzáállás-változást kíván a tagállamok részéről. Az éghajlatváltozással foglalkozó uniós bizottság nemrég járt Indiában, és tőlük megtudtuk, hogy arrafelé az emberek alig tudnak valamit az Európai Unióról, melynek az indiaiak szemében vajmi kevés jelentősége van. Aminek jelentősége van, az az, amikor Sárközy elnök vagy Gordon Brown miniszterelnök odalátogat. Ráadásul, amikor uniós külügyminiszterek harmadik országokba látogatnak, programjuk teljes mértékben nemzeti jellegű. Ha meg is említik az Uniót, ez csak mintegy mellékesen történik, de ennél tovább nem mennek. Ha ez így folytatódik tovább, tényleg sokáig kell várnunk, míg az Európai Unióból erős külpolitikai szereplő lesz.

  Roberts Zīle (UEN). – (LV) Köszönöm, elnök úr. Lehet, hogy azok számára, akik szerették volna az alkotmányszerződés ratifikálását, a Lisszaboni Szerződés nem nagy eredmény, de kétségkívül nem nagy eredmény az euroszkeptikusok számára sem, akik egyáltalán semmilyen új uniós Szerződést sem akartak. Ez annyit jelent, hogy a Szerződés hagyományos politikai kompromisszum eredménye, és mint ilyet, valamennyi uniós tagországban ratifikálni is kell. A Lisszaboni Szerződés értelmében valóban megsokasodtak azok a területek, melyekben az Európai Parlament felelősséggel járhat el, és ez új feladatokat ró ránk. Ezen túlmenően az uniós intézményeknek együttesen be kell bizonyítaniuk az európai polgárok előtt, hogy gazdaságilag érzékeny területeken képesek igazi európai szolidaritást mutatni, nehogy aztán új energetikai szolidaritási kikötésbe torkolljunk, miként ez a szolgáltatási irányelv által a szabadkereskedelmi elvnek az európai területre történt bevezetésével történt. Mivel sok múlik rajtunk, nagyon remélem, hogy az összes tagállam parlamenti és egyéb uniós intézményekben dolgozó képviselője megérti, hogy ennek a bebizonyítása az európai polgárok előtt mennyire életbevágóan fontos. Köszönöm figyelmüket.

ELNÖKÖL: GÉRARD ONESTA
Alelnök

  Esko Seppänen (GUE/NGL). – (FI) Elnök úr, biztos asszony, a magyar parlament azelőtt ratifikálta a Lisszaboni Szerződést, hogy hivatalosan megkapta volna. Következésképp a képviselők nem tudták, mivel is értenek egyet. Ebben a témában, amelyben az Európai Parlamentnek nincs jogköre, nevetség tárgyává válunk, hiszen a Szerződésnek nincs meg az egységes szerkezetbe foglalt változata, ami a vita alapját képezhetné. E nélkül a Szerződést ugyanúgy lehetetlen elolvasnunk, miként ez lehetetlen az uniós polgárok számára is.

Képviselőcsoportunk nem fogadja el a Szerződést. Az Unió ugyanis militarizálódik és katonai szövetség irányába tolódik el. A Szerződés nem segíti elő a szocialista Európa érdekeit, és semmilyen ideális demokráciaformát nem mozdít elő. A Szerződés értelmében a tagállamoknak megnövekedett katonai erőforrások rendelkezésre bocsátására kell elkötelezniük magukat területükön kívüli és előző gyarmataikon történő műveletek céljából.

Az uniós katonai műveleteket ENSZ-mandátum nélkül, azaz nemzetközi jogi szempontból jogellenesen lehet majd végrehajtani. Az Európai Konvent tanácskozásán nem volt szó kötelező ENSZ-mandátumról szóló rendelkezésről. Ezt a NATO-tag uniós országok torpedózták meg, melyek számára nem idegen fogalom jogellenes háborúkba bocsátkozni, lásd az iraki háborút. Az Unió békefenntartás, azaz háborúzás céljából más országokban NATO-kompatilibis harci egységeket is bevet. Ugyanezeket a fegyvereket használják a NATO készenléti erői is. A Lisszaboni Szerződés teljes mértékben NATO-kompatilibis, és elősegíti, hogy az Európai Unió átvegye a NATO szerepét.

Hogy mi értendő az Európai Unió saját közös és katonai korlátain, nos ez homályban marad. Amikor a tagállamok kötelezik magukat, hogy az összes rendelkezésükre álló forrást más tagállamok megsegítésére bocsátják, ez az összes rendelkezésükre álló forrás katonai is lehet. Ha ez megtörténik, és ezeket a forrásokat felvonultatják, az Unióból katonai szövetség is lesz.

  Kathy Sinnott (IND/DEM). – Elnök úr, ellenzem a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentésnek a Házon azt megelőzően való keresztülerőltetését , hogy a képviselők olvasható, kontextusba helyezhető formában megkapták volna azt.

Módosításokat kaptunk kézhez, melyek ebben a formában értelmetlenek. E Házban megszavaznánk-e más, módosításokon alapuló jelentéseket enélkül, hogy magát a dokumentumot láttuk volna? Vakon elfogadhatjuk-e és tiszta lelkiismerettel megszavazhatjuk-e ezt a jelentést? Jogalkotóként választóink nem ezért küldtek minket ide Strasbourgba.

Én Írországból jövök. Nálunk most van soron a népszavazás. Ahogy terjednek erről a hírek, naponta kapok beadványokat a Szerződés ügyében. Amikor pedig azt kell felelnem az embereknek, hogy nincs olvasható változat, nem hisznek nekem. De amikor elmondom, hogy ezt a kormányközi konferencia rendelte el így, dühösek lesznek.

Nincs kétségem afelől, hogy ez az érzés még erősebb más, elkeseredett európai népeknél, melyeknél még a népszavazás lehetőségét is megtagadták. De csak elképzelni tudom, miként fognak reagálni az emberek, ha meghallják, hogy európai parlamenti képviselőik elfogadták a jelentést egy olyan Szerződésről, melyet még csak nem is olvastak.

Hadd osszak meg Önökkel egy titkot. Polgáraink értelmesek, gondolkodók, és nagyon is képesek saját maguk irányításában demokratikus szerepet játszani. És amit ma csinálunk itt és az egész lisszaboni folyamat során, az nem más, mint polgáraink elárulása, épp azoké a polgároké, akiknek együttműködésére és kemény munkájára az európai építés előmozdítása érdekében szükségünk lesz.

Figyelmeztetem Önöket: ne lepődjenek meg, ha egy szép napon ugyanezek a régóta sínylődő polgárok nem hajlandók Önökkel együttműködni.

  Ashley Mote (NI). – Elnök úr, szeretném megkérdezni, hogy ha a Lisszaboni Szerződés annyira jó dolog, akkor miért annyira hozzáférhetetlen. Talán azért, mert a tagállamokat az Unió elméleti uraiból annak szolgáivá tették? Talán azért, mert a Szerződés jogot alkot ahelyett, hogy a jogalkotás számára teremtene keretet? Talán azért, mert nem kínál a jövőbeli jogcsinálók ellenőrzésére szolgáló felügyeleti és egyensúlyozási módozatokat? Talán azért, mert megszilárdítja egy önátörökítő bürokrácia hatalmát?

A legutóbbi Szerződéshez hasonlóan ez is örökös jogot ad az Uniónak ahhoz, hogy bármiféle jövőbeli megállapodás nélkül több jogkört ragadjon magához – ami felháborító hatalombitorlás. Az ilyen antidemokratikus jogkörök az Egyesült Királyságban jogellenesnek minősülnek, mert nincs olyan brit parlament, amely kötelezhetné a jogutódait. Wallström asszony azt mondta, hogy az „alkotmány” szót kivették a szövegből azért, hogy elkerüljék a britekkel való nézeteltérést – nagyon is helyesen fejezte ki magát! Ki kellene lépnünk, és magunkkal vinni a 2 millió eurót, amibe az Unió nekünk óránként kerül, és akkor sokkal jobban járnánk.

  Elmar Brok (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, Alelnök asszony, soros elnök úr, nem hallgathatom tovább a Brit Függetlenségi Párt és más pártok képviselőinek beszédét. Azt tanultam, hogy a parlamenti demokrácia westminsteri rendszere teljes demokratikus legitimációt nyújt. Itt és most pont ez történik. Választóink megválasztottak bennünket, és dönteni fogunk, ugyanúgy, ahogy nemzeti parlamenti képviselőtársaink teszik, és erre teljes demokratikus felhatalmazásunk van. Ami itt most populista modorban folyik, az nem más, mint a parlamenti demokrácia tekintélyének rombolása, és Önöknek kell ezért a felelősséget vállalniuk.

(Taps)

A második pont, melyet meg szeretnék itt említeni, és amiért köszönetemet fejezem ki Corbett és Méndez de Vigo uraknak, az az, hogy nyilvánvaló: ez a Szerződés demokrácia-hiányt szüntet meg az Európai Unióban. Teljes együttdöntési jog az Európai Parlamentnek, a Bizottság elnökének megválasztása az Európai Parlament által, a kötelezettség, hogy a nemzetközi szerződéseket az Európai Parlament ratifikálja, a nemzeti parlamentek megerősödése – a részletek említése nélkül talán ennyi elég is. Amit most itt az Európai Unióban teszünk, egyedülálló, hiszen népeink eltérő érdekeit és a népeink közötti eltérő érdekeket – melyek mindig is meglesznek – a múlttal ellentétben többé nem tankokkal és ágyúkkal oldjuk meg, hanem vitával és demokratikus szavazással.

Ez a valódi, nagyszerű különbség Európa eddig történetével összehasonlítva, és mindez az államok és a népcsoportok egyenlőségén alapul. Ez kell, hogy legyen a támpont a számunkra. Nyugat-Európa hatvan évig részesült ebben a szerencsében, és Európa 1990-es újraegyesítése óta Európa nagy területei osztoznak ebben a szerencsében. Most erősíteni akarjuk ezt annak érdekében, hogy ez a belső békefolyamat a Szerződés révén alkalmasabbá tegyen bennünket a döntések meghozatalára, megfelelhessünk világunk jövőbeli kihívásainak, valamint sikeresen megoldjuk az energiabiztonság, a külső biztonságpolitika, a terrorizmus problémáját és számos más kérdést. Ezekre a kihívásokra ez a válasz. Méndez de Vigo Paul Valéry-t idézte, én újra őt idézném: „Európa egyszer az ázsiai kontinens függeléke lesz.” Ez itt a lényeg. Az együttmunkálkodás, az erőegyesítés, a demokratikus tekintély és irányítás révén Európának van-e esélye a túlélésre, vagy pedig mi európaiak eltűnünk a világ rendjéből?

(Taps)

  Enrique Barón Crespo (PSE). – (ES) Elnök úr, soros elnök úr, bizottsági alelnök asszony, hölgyeim és uraim, üdvözölni szeretném Corbett és Méndez de Vigo képviselőtársaink jelentését, mert e jelentés egybevág azzal, ahogy az Európai Parlament a kezdetektől fogva cselekedett.

Biztos vagyok abban, hogy olyan elnökök, mint Robert Schuman, Paul-Henri Spaak vagy Konrad Adenauer aláírták volna a Lisszaboni Szerződést, mindenekelőtt azért, mert a Spinelli-szerződésen alapuló irányvonal – amely a nyolcvanas évek közepén meghatározta azt az irányvonalat, mely az Alkotmányban öltött testet – vezetett el nyílt alkotmányos folyamat eredményeképpen az Európai Uniót szolgáló Lisszaboni Szerződéshez. Ebben a tekintetben úgy gondolom, hogy a jelentés megvédi és ismerteti a megtett haladást. A jelentés ugyanakkor része annak az óhajnak, hogy az Európai Uniót mint politikai és demokratikus uniót megszilárdítsuk.

Szeretnék egy észrevételt tenni az általunk levonandó tanulságokról, és különösen az alkotmányszerződés ratifikálásáról. Sokat hallok népszavazásról azok szájából, akik ellenzik az előrehaladásunkat. Én természetesen részt vettem a hazámban rendezett népszavazáson, melyen győzelmet arattunk. Ebből tanulnunk kell: amiről ma határozunk, azt nem lehet egy elenyésző kisebbség által elhatározottaknak alávetni, a mi döntéseink nem válhatnak az ő döntéseik túszává.

Demokrataként el kell gondolkodnunk azon, hogyan fogjuk mindnyájan együttesen megerősíteni azt, amit óhajtunk. Egyikünk számára sem elfogadható az, hogy egy elenyésző kisebbség esetleges cselekedeteitől függjünk, és azt hiszem, ez fontos tanulság a jövőre nézve.

Elnök úr, egy észrevétellel szeretném zárni: az Európai Parlament úttörőként mindig Európa élén járt. Ez azt jelenti, hogy most nagyszámú politikai döntésen kell dolgoznunk, melyeket még a következő választások előtt el kell fogadni, mert a helyzet az, hogy a mostani Szerződésnek 2009. január 1-jén hatályba kell lépnie. A demokrácia, az együttdöntés, a kinevezések és az Európai Parlament átalakítása szempontjából még rengeteg teendő vár ránk.

(Taps)

  Marian Harkin (ALDE). – Elnök úr, e Háznak mindössze tizenhárom tagja közül az egyikként, akinek alkalma lesz a Lisszaboni Szerződésről szóló népszavazáson szavazni, örülök, hogy támogathatom a Szerződést. Miként Wallström biztos asszony is elismerte, mint minden dokumentum, ez sem tökéletes. Kompromisszum eredményeként született, de igenis a jó irányba mutat.

Az idő szűkössége miatt hozzáfűzéseimet csak egy tárgyra összpontosítom. A Szerződés fenntartja a szubszidiaritás elvét, melynek értelmében a döntéseket a legmegfelelőbb szinten hozzuk meg.

Írországban a nemmel szavazás híveinek egyik érve azt sugallja, hogy a Lisszaboni önmódosító Szerződés, jóllehet a 48. cikk (4) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a Szerződés módosításai azt követően lépnek hatályba, hogy azokat alkotmányos követelményeinek megfelelően valamennyi tagállam megerősítette. Márpedig a szubszidiaritás leglényege épp ez.

Ami időnként a viták során meglep ebben a Házban – bár talán nem is kellene meglepődnöm –, az az, hogy azok, akik a leghosszabban és a leghangosabban hangoztatják a tagállamok szuverenitását, pont azok, akik ezt a szuverenitást megkísérlik aláásni azáltal, hogy kioktatják és zaklatják a tagállamokat, miszerint népszavazást kell tartaniuk, miközben a nemzeti jogszabályok, következésképp a szuverenitás és a szubszidiaritás mást diktálnak. A Lisszaboni Szerződés fenntartja a tagállamok szuverén jogát az ilyen döntések meghozatalára, és ez csak az egyik a számtalan ok közül, amiért támogatom azt.

  Konrad Szymański (UEN). – (PL) Elnök úr, a Lisszaboni Szerződés az összes érdekelt fél számára nagyon nehéz kompromisszum volt, ezért megdöbbenve olvastam olyan megfogalmazásokat ebben a jelentésben, melyek nem kevesebbet jelentenek, mint az Unió alkotmányossá tételét célzó kampányok terepének előkészítését.

Inkább azt javaslom, hogy béküljünk ki a jelképek hiányával, a tanácsi szavazási rendszerrel összefüggő kompromisszumokkal vagy a részvételre és kívülmaradásra vonatkozó megállapodásokkal. Javasolnám továbbá, hogy zárjuk le magunkban azt a kérdést, hogy az alkotmányozó módszer problémákat vetett fel az Unió számára, melyeken hagyományos kormányközi tárgyalások útján felülkerekedünk.

Az Európai Uniónak nem az intézmények folytonos megkérdőjelezésére, hanem politikai akaratra, valamint a közös és hasznos célok végrehajtására van szüksége.

  Irena Belohorská (NI). – (SK) Hölgyeim és uraim, jó látni, hogy az Európai Parlament tevékenyen ellenőriz és kezdeményez a Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamatában. Örülök, hogy alkalmam volt részt venni az Európai Konvent munkájában, és 18 hónapon keresztül dolgozhattam az alkotmányszerződés megszövegezésén, annak dacára, hogy mindez végül nem vezetett eredményre. Az ezt követő Lisszaboni Szerződés politikai kompromisszum, kiegyensúlyozott és jó dokumentum.

Más fontos reformok mellett e dokumentum az Európai Parlamentben az együttdöntési jogkörünket is kiszélesíti, ami azt jelenti, hogy e Képviselőház nagyobb hatalommal bír már, mint létrejötte óta bármikor. Ezt a tényt a XXI. századi európai politika korszerűsödése és demokratizálódása bizonyítékaként értékelem. A dokumentum ugyanakkor a jelenleg 27 tagállamból álló Európai Unió számára nagyobb rugalmasságot kínál. Ennek megfelelően az uniós anyagok előkészítésében a nemzeti parlamentek nagyobb szerephez jutnak. Ebben az összefüggésben sajnálkozásomat kell kifejeznem a szlovákiai helyzet miatt, ahol az alkotmányszerződés megerősítésével nem volt probléma, a jelenlegi ratifikálás azonban a politikai játszmák következtében némiképp problematikus. Mindazonáltal hiszem, hogy a szlovák politikusok is rájönnek arra, mennyire szükség van erre a dokumentumra, és hiszem, hogy a ratifikálás zökkenőmentesen le fog zajlani.

Még egy mondatot hadd tegyek hozzá. Az e Házban folyó viták, elnök úr, rávilágítanak arra, hogy az Európai Tanácsot és az Európai Parlamentet mennyire eltérően látjuk. Ez azt mutatja, hogy a kommunikáció ezen a területen valószínűleg nem túl jó: tulajdonképpen a Lisszaboni Szerződést aláíró miniszterelnökök aláírását vonják kétségbe. Ez meglehetősen komoly kérdés.

  Alexander Stubb (PPE-DE). – Elnök úr, szokásos három pontba szedett mondanivalóm előtt ki szeretnék térni arra, amit a Brit Függetlenségi Párt (UKIP) tagja, Nigel Farage mondott. Ő az „inukba száll a bátorságuk” szófordulatot használta. Lehet, hogy számítunk arra, hogy a szavazás során történni fog valami, és szeretném elmondani, hogy a szavazás során mindenki az, ahogy a szavazás során kinéz. Majd meglátjuk, milyennek néz ki a Függetlenségi Párt.

Három dologról szeretnék szólni. Az első pont az, hogy az Európai Unióban állandó változási folyamatban élünk. Két évvel ezelőtt ugyanitt voltunk és egy hasonló jelentéssel foglalkoztunk, és tényleg szeretnék gratulálni az előadóknak, Richard Corbettnek és Íñigo Méndez de Vigonak a jól végzett munkához. Nem volt szerencsés az, ami 2005-ben történt. Azóta válságmenedzselést végeztünk. Európa erről szól. Problémákat kell megoldanunk, megoldottuk egy szerződéssel kapcsolatos problémát, és most remélhetőleg továbbléphetünk.

A második pont: úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő Szerződés nagy javulás a Nizzai Szerződéshez képest. Javulás a hatékonyság tekintetében: több ügyben lesz minősített szavazás, az Uniót jogi személyiséggel ruháztuk fel, sokkal több jogunk van a külkapcsolatokban, és jó dolgok vannak benne az igazságszolgáltatás és a belügyek terén. A Szerződés fejlődést jelent a demokrácia terén is. Az Európai Parlament jogköre megnőtt, az Alapjogi Charta beépült a Szerződésbe, és a nemzeti parlamenteknek tágabb lett a jogköre. Tehát a Nizzai Szerződéshez képest sok tekintetben jelentős javulást könyvelhetünk el.

Mondanivalóm harmadik és utolsó pontja viszont az, hogy eljött az idő a továbblépésre. Gratulálok annak az öt országnak, amely már ratifikálta a Szerződést. Minél hamarabb sikerül elfogadtatnunk ezt a Szerződést, annál jobb lesz a számunkra, mert ideje továbblépnünk, és az érdemi ügyekre, a jogalkotásra, a szép európai döntések meghozatalára összpontosítanunk. Eközben azonban nem szabad megfeledkeznünk az Unióról alkotott képünkről. Ez egy egységes Európáról szól, ugyanis az Európai Unió az egyetlen szervezet, amely megadott nekünk négy dolgot. Ez a négy dolog pedig a béke, a jólét, a stabilitás és a biztonság.

  Bernard Poignant (PSE). – (FR) Elnök úr, a szerződések olyanok, mint a szülések: az egyik epidurális érzéstelenítéssel folyik le, a másik császármetszéssel. A mostani az utóbbi kategóriába tartozik, és meglátják, gyönyörű csecsemőként fog felcseperedni.

Kétszer kellett nekifutnunk, de ez már a múlt. Nem tökéletes, hiányos, de jobb, mint a semmi. És főként lezárja a kontinens 1989. november 9-én kezdődött újraegyesítését. A maga módján a második világháborút is lezárja. Természetesen azzal vádolják, hogy erősíti a liberális Európát. Amely önkényuralmi is lehetett volna éppen! Azt kívánom, hogy a mostani Szerződés ne egy korszak végét, hanem egy új korszak kezdetét jelezze.

Türelmetlenül várom már, hogy vajon ki lesz Európa elnöke, mert az egész világ arra fog figyelni, hogy kit választunk, és az intézmény olyan lesz, amilyenné ő teszi. Már kedvem lenne azt mondani neki: „Ne ülj az irodádban! Járd be Egész Európát, és ne csak a fővárosokba menj el, hanem Európa összes régiójába.” Már kedvem lenne azt mondani neki: „Járd be az egész világot. Menj el oda, ahol a szabadságjogokat lábbal tiporják, ahol járomba vetik az emberi jogokat, ahol még mindig konfliktusok és háborúk pusztítanak. Mutasd meg, hogy Európának van neve, arca, címe, telefonszáma.” Mert úgy gondolom, hogy ennek a személynek, legyen férfi vagy nő, döntő szerepe lesz. Majd kiderül, mivé alakul ez a tisztség.

2014 júniusára, 5 évvel későbbre, már megvan az újabb találkozó időpontja. A mostani Szerződés vagy jó tapasztalat lesz, hatékonynak bizonyul és a polgárok magukévá teszik, vagy megsavanyodik Európa íze. A polgárok Európa iránti elkötelezettsége szempontjából az elkövetkező parlamenti ciklus valószínűleg ezért lesz döntő jelentőségű.

  Cristian Silviu Buşoi (ALDE). – (RO) Hölgyeim és uraim, először is gratulálni szeretnék az előadóknak. A jelentés valóban nagyon jó.

Az uniós jelképek feladása és a júniusi Európai Tanács, valamint a kormányközi konferencia minden kompromisszuma dacára a lisszaboni reformszerződés az előző alkotmányszerződés legtöbb jelentős újítását megtartja, és valóban jelentős előrelépés az Európai Unió megreformálásának útján. Főként annak örülök, hogy az Európai Unió döntéshozatalában megnőtt az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepe.

Hazám, Románia, az első országok között volt, amely parlamenti képviselők túlnyomó többségének szavazatával megerősítette a Szerződést. Véleményem szerint a 10. számú következtetés a jelentés talán legfontosabb következtetése. Még akkor is, ha a Szerződés ratifikálására egy kivételével valamennyi tagállamban a nemzeti parlamentekben kerül sor, úgy hiszem, ahhoz, hogy sikeres intézményi reformokra kerüljön sor, alapvetően fontos az Európai Unió polgárainak tájékoztatása.

Az európai intézmények feladata, hogy tájékoztassák a polgárokat a mostani Szerződésről. A mi kötelességünk, minden egyes európai parlamenti képviselőé, hogy saját országunkban elmagyarázzuk az általunk itt képviselt polgároknak, hogy a Lisszaboni Szerződés milyen előnyökkel jár az európai konstrukcióra nézve.

  Mirosław Mariusz Piotrowski (UEN). – (PL) Elnök úr, a Franciaországban és Hollandiában elutasított, ellentmondásos szerződésről szóló két évnyi tárgyalások után sikerült kompromisszumra jutnunk, és egy olyan szöveget elfogadnunk, melynek rendeltetése Európa népeinek megmentése. Csak egy probléma maradt: mindenki egyetértett egy olyan szöveggel, , mely konszolidált formában még nem is létezik sőt egyesek már el is fogadták azt. A jelentéstevők ezt a Parlament elé terjesztett anyag 9. pontjában el is ismerik.

A Lisszaboni Szerződés csak a Szerződésekhez fűzött módosítás-lista formájában elérhető. Még e Képviselőház tagjai között is vannak olyanok, akik nem látták az egységes szerkezetbe foglalt szöveget, hogy a tagállamok polgárairól nem is beszélve. Így kell-e kinéznie az Unió és polgárai közti deklarált közeledésnek – azon polgárokról van szó, akiktől nemcsak a népszavazás jogát tagadták meg, hanem azt a lehetőséget is, hogy megismerkedjenek a szöveggel, az arról szóló vitát már nem is említve. Ez csak technikai meggondolások miatt történt így, avagy e zseniális mű megalkotói már megint valamit rejtegetni akarnak előlünk?

Az alkotmányszerződés és a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának története azt mutatja, hogy az Unió vezetői lenézik Európa népeit és a demokratikus eljárásokat. Emiatt kell a jelentést elutasítani.

  Reinhard Rack (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, az Eurobarométer mindig azt mutatja, hogy az európai polgároknak mintegy 30%-a euroszkeptikus és elégedetlen. E 30% igen érdekes arány. Különösen az ellenzéki csoportokat és olyanokat foglal magában, akiknek nincs saját politikájuk, de e 30%-ból részesedni akarnak. Azokra vonatkozik, akiknek nincs őket azonosító politikájuk, és az euroszkepticizmus csak paraván, amely mögé elbújhatnak. E 30% vonatkozik azokra is, akiknek a politikáját mások sosem fogják elfogadni.

Az euroszkepticizmus rendkívül hasznos álca az idegengyűlölők számára. A szkepticizmus fitogtatása – legalábbis e 30% szemében – elfogadhatónak minősül. A népszavazási felhívásokat következésképp e háttér ismeretében kell értelmeznünk. Azokat, akik követelik, nem igazán a népszavazás érdekli, nem nagyobb demokráciára törekednek, hanem pusztán e 30%-nyi ellenzéki potenciált akarják hasznosítani és saját céljaik előmozdítására felhasználni.

Ugyanez a 30%-nyi euroszkeptikus ugyanakkor más oldalról is érdeklődésre kelt. Bizonyos médiumok számára ugyanis piaci lehetőséget jelentenek. Az Unió elleni tiltakozás jól eladható – ezt naponta látjuk a bulvárlapokban. Hazámban, Ausztriában, csak rá kell nézni a szalagcímekre, és máris látjuk, miről szól a dolog. Nem az állítólagos hazaárulásról és nem is az uniós „színjátékról”, hanem arról, hogy biztosítsák maguknak, hogy e 30% továbbra is minden nap megvegyei az újságjukat.

Ki ellenezhetne egy nemzeti népszavazást? Senki, viszont ekkor az újságoknak sokkal gyakrabban és sokkal több témát kellene felvetniük – ami nem történik meg. A tiltakozás alapjában véve kizárólag az újság potenciális piaci részesedését szolgálja, az uralmi potenciálját, és nem a demokráciát. Ezt egy olyan napon, mint a mai, egyértelműen le kell szögezni.

(Taps)

  Genowefa Grabowska (PSE). – (PL) Elnök úr, szeretnék gratulálni képviselőtársaimnak a kitűnő jelentéshez, és ma három hírrel szeretnék Önöknek szolgálni, melyekből kettő nagyon jó, egy pedig rossz. Az első jó hír a következő: Lengyelország megkezdte a Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamatát. Tegnap a lengyel kormány törvénytervezetet fogadott el a megerősítéséről, február 27-én pedig a lengyel Szejm és Szenátus fogja tárgyalni. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Szerződés a parlament túlnyomó többségének támogatását élvezi.

A másik jó hír az, hogy a lengyel nép rendkívül szilárdan támogatja az európai építést. Nemrég közzétett tanulmányok szerint a lengyeleknek nem kevesebb, mint 83%-a elégedett az uniós tagsággal. Egy ilyen széles körű támogatottság mellett egy hazámban rendezendő népszavazásnak nem sok értelme lenne. Kérem, ne felejtsék el, hogy az e Házban népszavazást követelő képviselőtársaim csak a maguk nevében beszélnek.

A harmadik hír, amely viszont rossz, az az, hogy Lengyelországnak sajnos még mindig fenntartásai vannak az Alapjogi Chartával kapcsolatban, így aztán a britek mellett a lengyelek lesznek az egyetlen európaiak, akik nem részesülnek majd annak áldásaiból. Ezért felkérem a Tanácsot és a szlovén elnökséget, hogy dolgozzanak ki mechanizmust egy egyszerűsített részvételre, amely lehetővé tenné Lengyelország számára és a jövőben talán Nagy-Britannia számára is az Alapjogi Chartába való belépést.

  Roger Helmer (NI). – Elnök úr, elsőként hadd válaszoljak kedves képviselőtársunk, Barón Crespo úrnak, aki azt mondta, nem engedhetjük meg, hogy egy elenyésző kisebbség akarata az európai építés útjába álljon.

Hazámban a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a britek mintegy 75%-a akar népszavazást, és kétharmaduk nemmel kíván szavazni. Ha Barón Crespo úr úgy gondolja, hogy ez elenyésző kisebbség, nos akkor csak azt mondhatom, hogy nekem az elenyésző kisebbségről más az elképzelésem.

Miként erre már több képviselőtársunk is rámutatott, tulajdonképpen olyasmiről szavazunk, amit nem olvashatunk. Nincs konszolidált szövegünk. Ez vérlázító!

A Ház másik oldaláról sokan azt mondják, hogy ez jó dolog. Újra és újra csak azt hallom, hogy ez milyen jó dolog. Ha olyan jó, akkor miért nem mennek ki az utcára és miért nem bizonygatják ezt az emberek előtt egy népszavazáson? Miért futamodnak meg félelmükben?

Ma az európai projekt felhagy a demokratikus legitimációra való bármiféle igénnyel. Ma az átkeresztelt Alkotmányon keresztül egy olyan jogi aktusra adjuk le voksunkat, mely szörnyű megvetéssel viseltetik az európai polgárok és a demokratikus értékek iránt. 2005-ben a francia és a holland választók határozott nemmel szavaztak az Alkotmányra.

Elnök úr, el vagyok képedve az európai vezetők arcpirító arcátlansága láttán, akik változtattak a csomagoláson, de a közvéleményt arcul csapva visszacsempészik a lényeget. A francia és a holland európai parlamenti képviselők többsége támogatni fogja ezt a jelentést. Nem tudom, miként tudnak majd választóik szemébe nézni. Nem tudom, hogy tudnak majd éjszaka nyugodtan aludni.

Az Egyesült Királyságban jóllehet a munkáspárti kormány megszegte a népszavazásra tett ünnepélyes ígéretét, a kampányoló csoportok által végzett postai közvélemény-kutatásokban a szavazók több mint 80%-a igennel voksol a népszavazásra.

Amikor ezt az intézkedést a közvélemény ellenében keresztül akarják erőltetni, Önök pontosan annak az Európának az alapjait ássák alá, melynek építésére törekednek. Hallgatnunk kell a nép szavára. A nép népszavazást akar.

  Jens-Peter Bonde (IND/DEM). – Elnök úr, Corbett úr eleddig már tízszer mutatta be nekünk a Szerződés úgynevezett „konszolidált” változatát. Ezt a változatot nem úgy szerkesztették egységes szerkezetbe, hogy az lehetővé tegye a döntést, ugyanis úgy mutatja a szöveget, ahogy az akkor jelenne meg, ha a Lisszaboni Szerződést már jóváhagytuk volna. Egy egységes szerkezetű változat olyan kiadás, amelyben a beillesztendő szöveg félkövéren, a törlendő szöveg pedig dőlten jelenik meg, ami lehetővé teszi a megfelelő olvasást.

Wallström biztos asszony egy ilyen változatot ígért nekünk ...

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

  Rihards Pīks (PPE-DE). – (LV) Elnök úr, bizottsági alelnök asszony, soros elnök úr, ma képviselőtársaim némelyikét hallgatván döbbentem rá, mennyire igaza van a szentírásnak, amikor azt mondja: bírálni, lekicsinyleni könnyű, ámde házat építeni, templomot rakni hosszú és fáradságos feladat. A mostani Szerződés bírálóit emlékeztetnem kell arra, hogy a Szerződés alapját – a Lisszaboni Szerződést, az alkotmányszerződést – Európa történetében a legszélesebb tömegeket képviselő demokratikus fórumon alkották meg, civil szervezetek részvételével és a tömegkommunikációs eszközök jelenlétében. Ezért ma szeretnék gratulálni Méndez de Vigo és Corbett képviselőtársaimnak, akik elkészítették azt a jelentést, melyről ma szavazni fogunk. E jelentés nagyon jó összefoglaló, kiváló összefoglaló, és Bonde úrnak igaza van, amikor azt mondja, hogy a konszolidált változat jelenleg csak angolul elérhető. Ezért azt javaslom, hogy a dokumentumból kiváló összefoglalót készítve azt szóróanyagként adják közre, hiszen a teljes Szerződést nem mindenki fogja elolvasni. A Szerződés által képviselt tényleges álláspontokra térve sok jó dologról beszéltünk és bírálat is érte ezeket. Számomra nagyon jónak tűnik, hogy megfogalmazódott a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a közös energiapolitika iránti igény. Ugyanakkor kár, hogy nincsenek új jogi eszközök e politikák véghezvitelére – sem a Bizottság, sem a Parlament nem kapott ilyen eszközöket. Mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy még előttünk áll a munka: bevezetni és végrehajtani e politikákat. Ezért eddig tulajdonképpen csak a fele munkát végeztük el: az alapok ki lettek dolgozva, de a munka másik, fennmaradó része, nevezetesen a gyakorlatba való átültetés, még ránk vár. Mindannyiunknak szerencsét kívánok ehhez. Köszönöm figyelmüket.

  Adrian Severin (PSE). – Elnök úr, szó esett már a Lisszaboni Szerződés érdemeiről és ismertetést hallottunk arról, hogy milyen előrelépést jelent a polgárok valódi uniója felé. Kiemelték sürgős ratifikálásának szükségességét is. Hadd csatlakozzam én is e két felvetett kérdéshez.

Először is le kell szögezni, hogy a piac globalizált, a szervezett bűnözés globalizált, a szegénység globalizált, és a hullámokban érkező bevándorlók nap mint nap emlékeztetnek bennünket erre a valóságra. Amikor a gépkocsi-, számítógép-, repülőgép- és acélgyártó cégek egyesülnek, új vagy megújult globális hatalmak törnek a felszínre. Európa ennek ellenére továbbra is megosztott. Koszovó jelenlegi megosztottsága, melyet egyesek a legalisták és realisták ütközeteként ábrázolnak, a legutóbbi rémisztő példa, mely azt bizonyítja, hogy Európában a béke és a jogbiztonság még nincsen kőbe vésve.

E háttér ismeretében a részvételi vagy kívülmaradási megállapodásokhoz való megszállott ragaszkodás nem az úgynevezett európai imperializmus ellen védi a nemzeti szuverenitást, hanem arra szolgál, hogy minden egyes tagállamunkat a szűkkeblű lokálpatriotizmusnak szolgáltassa ki, s végső soron a biztonság hiányára kárhoztassa.

A másik aggályom: a Szerződésből valaki – attól való félelmében, hogy az európai jelképek elhomályosíthatják a nemzeti szimbólumokat – kitörölte a jelképek említését. Másrészt a napi nemzeti közéletben való polgári részvétel hiánya azt bizonyítja, hogy nemzeti mítoszaink kifulladóban vannak. Az Európai Szén- és Acélközösség képes volt arra, hogy a polgárokat ne csak az eszükön keresztül mozgosítsa, hanem a szívükön keresztül is ösztönözze. Ez egy mítoszhoz kapcsolódó terv volt.

A Lisszaboni Szerződés egy másik kitűnő terv, de nincs benne lélek. Ez nemcsak az Európai Unió polgár-ösztönző képességét fogja gyengíteni, hanem minden egyes tagállam azon képességét is, hogy helyreállítsa nemzeti mítoszait.

Egyebekben pedig teljes mértékben osztom a jelentés elképzeléseit, és ajánlom szíves figyelmükbe az előadók kitűnő munkáját. Osztom minden álláspontjukat, és úgy gondolom, hogy fantasztikus munkát végeztek. Remélem azért, hogy egy szép nap mindannyian így kiálthatunk fel: ”Habemus tractatum rei publicae Europae”’

  Jean-Luc Dehaene (PPE-DE). – (NL) Elnök úr, miként azt az európai integráció atyjai hangoztatták, ez az integráció lépésenként valósul meg. A lépések néha kicsik, néha nagyok. Az előadók világosan aláhúzták, hogy a Lisszaboni Szerződés jelentős minőségi előrelépés – akár minőségi ugrásnak is nevezhetnénk – Európa számára. A Római Szerződéshez hasonlítható, amikor létrehoztuk a közös piacot, az Egységes Európai Okmányhoz, amellyel létrejött az egységes piac, valamint a monetáris uniót létrehozó, az Európai Unióról szóló szerződéshez (EU-Szerződés). Az EU-Szerződés a politikai unió irányában tett szerény előzetes lépés is volt.

A Lisszaboni Szerződés azáltal, hogy jogi személyiséggel ruházza fel az Uniót és eltörli a pilléreket, Európának határozott politikai dimenziót kölcsönöz. Ahhoz, hogy a mai globalizált világban globális szereplő lehessen, és ily módon felállíthassa azokat a normákat, melyek szükségesek e globalizált világban, Európának szüksége van erre a Szerződésre. Ezenfelül az együttdöntés általánossá válásával a döntéshozatal e politikai unióban demokratikusabbá válik. Most e Szerződést meg kell erősíteni, és ebben a tekintetben az összehangolt szöveg valóban segíthetne az elért eredmények megértetésében.

Egy dolog azonban maga a szöveg, de más dolog a ratifikálás, és egy harmadik a végrehajtás: lehet, hogy ez lesz az előttünk álló legfontosabb feladat. Nagyon örültem annak hallatán, hogy az elnökség és a Bizottság szintén kezd már gondolkodni és dolgozni a végrehajtáson, hiszen többféle irány lehetséges, és ha nem vigyázunk, még rossz irányban indulunk el. Ezért rendkívül fontos, hogy a Parlament is foglalkozzon a végrehajtással, és világosan meghatározzuk, merre kell venni az irányt ahhoz, hogy a Szerződés valós eredményei érvényre juthassanak. A végrehajtás során ugyanis a Szerződést eltérő irányba is kormányozhatjuk, és ezt bizonyosan nem akarjuk. Mi azt az előrelépést akarjuk, mely a Szerződésben benne van.

  Edite Estrela (PSE). – (PT) Gratulálok az előadóknak, Corbett és Méndez deVigo úrnak kitűnő munkájukhoz és az együttműködésre mutatott jó példához. A portugál elnökségnek jutott az a történelmi küldetés, hogy megbízatását szerződésre fordítsa le, a Lisszaboni Szerződésre, melyet a portugál parlament ez év áprilisában fog ratifikálni. Az új Szerződés nem gyógyír az Unió össze betegségére, ámde a demokrácia számára hozzáadott értéket jelent. Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek jogkörei egyaránt kiszélesednek, de a részvételi demokrácia is fokozódik, nevezetesen a polgári kezdeményezésnek köszönhetően, mely lehetővé teszi egy millió polgár számára, hogy felkérje a Bizottságot: egy adott területen indítson jogalkotási kezdeményezést; ráadásul ezentúl az Alapjogi Charta is jogi kötőerővel bír.

Az Európai Unió nem tökéletes, de a világban játszott szerepében mással nem helyettesíthető. Olyan Európára van szükségünk, mely a világ problémáinak megoldásában – mint az éghajlatváltozás, az élelmiszerbiztonság, az energiapolitika, a nemzetközi terrorizmus, a szervezett bűnözés, a bevándorlás stb. – fokozottabban és befolyásosabban vesz részt. Most arra van sürgős szükség, hogy a Lisszaboni Szerződést 2007. december 13-án aláíró 27 tagállam megerősítse azt. Döntő szakaszhoz érkeztünk, melyben a döntéshozatalban hatékonyabb, a polgárokhoz közelebb álló, a globalizáció kihívásainak jobban megfelelni tudó és a külkapcsolatokban nagyobb hatásfokkal fellépő Európát teremthetünk. Hadd vállaljuk fel egyenként az egyéni felelősséget, mert a világ nem áll meg.

Miközben Európa azzal húzta az időt, hogy gondolkodási szünetet tartott és energiáját arra pocsékolta, hogy kiutat keressen az intézményi problémákból, a feltörekvő gazdaságok tovább növekedtek, a fegyveres konfliktusok továbbterjedtek, az éghajlatváltozás nyilvánvalóvá vált, az energiaproblémák akutabbá váltak, és sok ember halt éhen és pusztult el orvosi segítség híján. Az ultranacionalista nézetek és az euroszkepticizmus dacára Európa nem állhat meg – és nem is fog megállni.

  Georgios Papastamkos (PPE-DE). – (EL) A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság véleményének árnyékelőadójaként és az Alkotmányügyi Bizottság tagjaként elöljáróban el szeretném mondani, hogy a Lisszaboni Szerződés az alkotmányos „elitizmustól” az európai egyesítési terv felé történő elmozdulást jelzi. Az alkotmányos kettősség, nevezetesen a két, azonos jogi értékkel bíró módosított Szerződés révén szavatolt az együttes európai előrelépés.

Ezzel egyidejűleg azonban egy többsebességes Európa alakul ki. Más szóval az Unió a rugalmasság terén nyer, az általános egyesülés lendületéből viszont veszít. A nemzetek feletti és a nemzeti elemek közötti dialektikus viszonyban már megint a tagállamok kezébe kerül az irányítás. A mostani európai kompromisszumból a parlamenti rendszer szintén megerősödve kerül ki, mivel az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepe egyaránt erősödött.

Hölgyeim és uraim, az európai egyesülési folyamatnak minden kétséget kizáróan további lendületre van szüksége. A polgárok a politikai tekintetben dinamikus kihívásokra választ keresnek. Érdekli őket a politikai kimenet minősége és hozama. Közvetlen vagy közvetett úton demokratikusan legitimizálják az uniós döntéshozó intézményeket, és eredményes cselekvést várnak el. A ratifikációs kísérlet sikerre vitele és mindenekelőtt a projekteknek az európai polgárok szeme láttára végrehajtott tartós demokratikus legitimációja a kulcsfontosságú politikai, gazdasági és szociális megközelítésekről szóló, az Unióval folytatott részletes politikai vita kezdeményezésén múlik, valamint az európai polgároknak az Unióhoz való viszonyától és az Uniónak a világban elfoglalt helyétől függ.

Ebben az összefüggésben a civil társadalommal való tartós, átlátható és demokratikus párbeszéd kialakítása nem lehet puszta ürügy. E párbeszédnek az egyesülést célzó vállalkozás elmélyült átpolitizálódását kell tükröznie. Az Európai Parlament ebben az átpolitizálódásban kulcsszerepet játszik. Gratulálok Corbett és Méndez de Vigo képviselőtársaimnak eredményes és alkotó hozzájárulásukhoz.

  Proinsias De Rossa (PSE). – Elnök úr, ez a Szerződés nem egy elegáns dokumentum. Sok „ha”, „de” és „talán” van benne, mivel nemzetek heterogén családja számára nincs más mód a hatalom megosztására. A berzenkedők ellenében azonban felel polgáraink igényére, akik több demokráciát és nagyobb képességet követelnek azon ügyekben való fellépésre, amelyekben a nemzetállamok önmagukban nem képesek hatékonyan eljárni: gondoljunk csak a békefenntartásra, az éghajlatváltozásra, a migrációra, a piacszabályozásra vagy – ha már itt tartunk – a munkaügyi szabályozására.

A világméretű stabilitáshiány korában az Európai Unió fontosabb, mint valaha az olyan kis tagállamok számára, mint Írország. A mostani szavazáson megint felbukkan a Szerződést ellenző szélsőbaloldali és szélsőjobboldali piaci fundamentalisták különös szövetsége. Egyetlen dolog köti őket össze: az a késztetés, hogy a népek demokratikus törekvéseit nemzeti határaikon belülre korlátozzák. A multimilliomosok – a brit Murdoch-ok vagy az ír Ganley-k – cinikusan manipulálják a nemzeti sovinizmust abból a célból, hogy lehetetlenné tegyék az európaiaknak, hogy a szélesebb társadalmi érdekeket érvényesítve országhatáraikon túlnyúló üzleti szabályozást érjenek el.

A többiek, a Sinn Féinés szövetségeseik nem bíznak a polgárokban és abban, hogy a polgárok képesek felelős, nemzeteken átnyúló demokráciát teremteni. Fegyvertáruk a félelem, félelem szomszédainktól, félelem a demokratikus parlamentektől, a kormányoktól és a globalizációtól. Csak azt nem tudják megmagyarázni, hogy a parlamenteknek juttatott több hatalom miért jelent kevesebb demokráciát. Nemzetközi szereplőként parádéznak, miközben a szomszédok szemére vetik, ha válságok vagy támadás idején egymás segítségére sietnek. Nem hajlandók lándzsát törni a minket és szomszédainkat az éghajlatváltozás, a munkavállalók jogainak megsértése és a piaci visszaélések ellen védő kötelező európai jogszabályok mellett.

A félelemgerjesztők fegyvere a McDonald és Sinnott asszony által ma ékesszólóan demonstrált hazugságáradat. Nagy vesződséggel feje tetejére fordítják az igazságot, azt állítván, hogy Európa népei több mint 80%-ának választott képviselői a demokrácia eltiprására készülődnek, arra készülnek, hogy lehetetlenné tegyék az embereknek, hogy valaha is beleszólhassanak az európai építésbe. Erről a hazugságáradatról még az írországi szavazás napja előtt le fog hullni a lepel: azon pártok rémálma, amelyek semmit sem tanultak a múltból és eltökéltek arra, hogy Európa népeit a történelem megismétlésére kárhoztassák. Bízom abban, hogy Írország úgy dönt: Európa szívében marad.

  Avril Doyle (PPE-DE). – Elnök úr, jóllehet Írország népszavazással dönt a Lisszaboni Szerződésről, mert írott alkotmányunk értelmében mindent összevetve ezt így tartották szükségesnek, teljes mértékben tiszteletben tartom az összes többi tagállam azon döntését, hogy más eszközt választ a ratifikációs folyamat lefolytatására.

Néhány pontra nem árt folyamatosan felhívni a figyelmet. A Lisszaboni Szerződés valóban abban különbözik balsorsú elődjétől, az alkotmányszerződéstől, hogy többé már nem egységes konszolidált szövegről van szó. A mostani Szerződés csak módosítja a már meglévőeket – az Európai Unióról szóló és az Európai Közösségek létrehozásáról szóló Szerződést –, melyeket saját jogon már mindenki ratifikált. Ezenfelül a mostani Szerződésből kimaradt az alkotmányos megjelölés és jelképek, valamint az uniós zászló és himnusz említése.

Több Európa annyit tesz, mint több abból, amihez Európa polgáraink javára hozzáadott értéket ad, ugyanis a reformszerződés vagy Lisszaboni Szerződés azáltal, hogy világosan körülhatárolja az Unió hatásköreit, mind az Európai Unió, mind a nemzeti parlamentek számára egyértelműen meghatározza, hogy miben rendelkeznek hatáskörrel, és mellékesen a tagállamok számára több szubszidiaritást juttat, amiről gyakorta megfeledkeznek.

A reformszerződés nagyobb folytonosságot tesz lehetővé az uniós döntéshozatalban, konkrétan a külpolitika területén azáltal, hogy létrehozza az Európai Tanács elnökének hivatalát, akit egy alkalommal meghosszabbítható módon két és fél év időtartamra neveznek ki. A tervek szerint egy külügyi és biztonságpolitikai főképviselő kinevezésére is sor kerül, aki nemcsak a Tanácsot képviselné, hanem a Bizottság alelnöke is lenne. Ezek a fejlemények azonban nem vezetnek a nemzeti külpolitika leváltásához. Ráadásul a meglévő féléves elnökségi rotációs rendszer is változatlanul megmarad, amin sokszor átsiklanak vagy amit gyakran félreértelmeznek.

A Lisszaboni Szerződés más uniós Szerződésektől eltérően nem hoz létre jelentősebb új uniós hatásköri fejezeteket. Pedig a szabadalmi, turisztikai és sportügyekhez, az űrügyekhez és az igazgatási együttműködéshez új jogalapok kellenének, megerősített jogalap az energiapolitikához, és legfőképpen a környezetvédelmi politika meglévő jogalapjai mellé egy kifejezett új hivatkozás az éghajlatváltozás elleni küzdelem céljaira.

Fine Gael-pártbeli képviselőtársaimmal együtt mindezen okok miatt támogatni fogom kormányunkat. A Sinn inFéin kivételével minden ír párt támogatni fogja a kormányt és keményen fog dolgozni a mostani Szerződés ratifikálása és az üzenet eljuttatása érdekében. A Sinn Féin nem fogja támogatni, mert félnek „Európa militarizálódásának fokozódásától” – ami pont e párt történetét tekintve némiképp ironikus megjegyzés!

Tisztelt képviselőtársaim, miközben melegen üdvözlöm jó szándékukat és támogatásukat, hadd figyelmeztessem Önöket halkan valamire – népszavazásunk kedvező kimenetele iránti buzgóságukban kérem, nehogy abba a kísértésbe essenek, hogy megmondják az ír szavazóknak, hogyan szavazzanak. A Bizottságot pedig arra kérem, hagyja abba a kötekedést Írországgal igazgatási és egyéb ügyekben, mint amilyen például a REPS (Rail Environmental Benefit Procurement – vasúti környezetvédelmi beszerzési támogatási rendszer) Scheme, amit a Szerződés ócsárlói szándékosan vagy anélkül hamis színben tüntethetnek fel.

  Mauro Zani (PSE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a Lisszaboni Szerződés hosszúra nyúlt és veszélyes patthelyzetnek vet véget. A válságból szilárd és hatékonyabb, a jövőbeli fejlődés irányában nyitott intézményi szerkezettel lábalunk ki. Új szakaszba lépünk, melyben reményeim szerint újra utat nyithatunk egy Európai Alkotmány felé is.

Evégett azonban az Alapjogi Chartán alapuló európai polgárság előmozdítását szolgáló külön erőfeszítésekre is szükség van. Európa jövőbeli politikai építményének sarokkövét nem a nemzeti, kormányközi logikát követő demográfiai számítások alkotják majd, hanem az európai polgárság. Ez az egyetlen módja annak is, hogy lelket leheljünk a mostani Szerződésbe, amiről korábban Severin úr szólott.

A jövő letéteményese ezért mindenekelőtt és legfőképpen a Parlament, valamint a teljes jogai birtokában és kötelességei tudatában lévő európai polgárok közötti nagyszerű szövetség. E szövetség első próbája talán az Unió új elnökének megválasztása lesz.

  Jacek Protasiewicz (PPE-DE). – (PL) Elnök úr, engedje meg, hogy elöljáróban gratuláljak e jelentés szerzőinek, hiszen az ő munkájuknak köszönhetően olyan szöveg látott napvilágot, mely nemcsak politikai dokumentum, hanem leleményes útmutató is a Szerződés új valóságaihoz. Akár az Unióban és azon túl élő diákok számára összeállított oktatási segédanyagnak is nevezhetnénk.

Jelentésük megszövegezése során Méndez de Vigo és Corbett urak kiemelték a Lisszaboni Szerződés által bevezetett előnyös változásokat, de azt is elismerték, hogy a nehéz kormányközi tárgyalások félelmekre adtak okot. Annak idején Lengyelországra úgy tekintettek, mint az európai integráció előrehaladását hátráltató egyik tagállamra. A közelmúltbeli választások óta azonban sok minden megváltozott. Az új kormány nyitottabb az európai együttműködés iránt és megérti, hogy egy erős Unió hazánk, Lengyelország érdekeit is szolgálja.

Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a lengyel népesség egy része osztja a polgári jogi szabályozás – különösen a családjog és a tulajdonjog – normahierarchiájában az uniós jog elsőbbségével összefüggő bizonyos félelmeket. Időre és az Európai Közösségben való együttműködés terén szerzendő nagyobb tapasztalatra van szükségünk ahhoz, hogy e félelmek csökkenjenek, s talán el is tűnjenek. Hazám kormánya ezért tartózkodott az Alapjogi Charta aláírásától, különösen azért, mert fennállt a komoly veszély, hogy ha netán ettől eltérő döntés születik, az a lengyelországi ratifikációs folyamatot ténylegesen megakasztaná.

Nagyon örülök, hogy a jelentés szerzői értékelték ezeket a körülményeket, és úgy határoztak, hogy kiveszik az első szövegváltozatból azon államok nevét, amelyek hozzáállását az Európai Parlament esetlegesen bírálattal illetné. A Lisszaboni Szerződés az európai föderációs álmok és azon félelmek közötti kompromisszum, melyek jelenleg nemcsak az új tagállamok polgárai között, hanem Közösségünk alapító országaiban is széles körűen elterjedtek. Az alkotmányszerződés sikertelen ratifikációs folyamatával a hátunk mögött úgy hiszem, jobb apróbb, de stabil lépéseket javasolni, mintsem megkockáztatni az ugrásokat, melyekben mindig ott az elesés kockázata.

Változásunk valósága nagyon hamar eljön. Ezért bizonyos, hogy néhány év múlva új szövegről, az eljövendő realitásoknak jobban megfelelő új Szerződésről fogunk vitázni. Fontos, hogy képesek legyünk ezeket időben felismerni, és az Európai Unió számára fontos, hogy tartalékoljon elegendő képességet az új kihívásokhoz való alkalmazkodáshoz.

  Maria da Assunção Esteves (PPE-DE). – (PT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, Lisszabon és Róma a határok nélküli emberség kiinduló pontjai. Az Európai Unió történetének középpontjában a világméretű igazságosság és a kozmopolita jog álma foglal helyet. Ez annak a története, hogy a morális akarat miként gyökerezett meg az intézményekben és miként alakította át a régi politikai paradigmákat. Az alkalmazott módszer az osztozás, a kritérium az ész, a kitűzött cél az emberi méltóság volt, és a jogszuverenitás elsőbbséget élvezett a határok szuverenitásával szemben; mindez arra szolgált, hogy Európa a felvilágosodás hazájává váljék.

A széles körű demokrácia felé tartó utazás folyamán a Lisszaboni Szerződés visszaadta az Európai Parlamentnek parlamenti jellegét, megtörte a kormányok Európájának jogalkotási hegemóniáját, és a politikai- és versenykomponens fokozása, valamint a bürokrácia letörése érdekében új vezető figurákat tolt előtérbe. Igaz, hogy az Európai Alkotmány egység- és kohézióteremtő potenciáljával együtt későbbre halasztódott, ugyanakkor egy nemzetek utáni Európa felbukkanásának vagyunk tanúi. Babilon minden kétséget kizáróan meg fogja építeni a maga tornyát.

  Hartmut Nassauer (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, ha követték a ma délelőtti vitát, bizonyára észrevették, hogy a mostani Szerződést nagy várakozások előzték meg. Az első várakozás a ratifikálásra és a hatálybalépésre vonatkozik. A második várakozás arra irányul, hogy a Szerződés jobb helyzetbe hozza majd az Európai Uniót, amely ezáltal jobban fel tud majd nőni a világban játszott szerepéhez, egy olyan helyzetbe, amelyből képes lesz a globalizáció következményeit kezelni, és így tovább.

Ezekhez egy további várakozást szeretnék hozzátenni. Hiszem és remélem, hogy a Szerződés újabb lehetőséget nyújt arra, hogy további lépések történjenek az Európai Uniónak saját polgáraival való kibékülése irányába, mivel jelenleg rés van az Unió és polgárai között. A franciaországi és hollandiai népszavazás erre a résre világított rá, és ezt a rést be kell tömni.

Az Uniónak szüksége van polgárai jóváhagyására, és az új Szerződés jó lehetőséget kínál erre. A nemzeti parlamenteknek lehetőséget kínál a jogalkotásban való részvételre. A szubszidiaritás keretébe bevonja a nemzeti parlamenteket, és joggal. A polgárok jóváhagyása következésképp többek között azon áll vagy bukik, hogy az Unió és a tagállamok közötti feladatmegosztás az eddiginél világosabb lesz-e és kiegyensúlyozottabb módon lesz-e kezelve. Ehhez a nemzeti parlamenteknek hozzá kell tenniük a magukét.

Nem tekintem úgy, hogy versenyzünk a nemzeti parlamentekkel, viszont hiszem, hogy együtt kell működnünk. Az a véleményem, hogy a nemzeti parlamenteknek is ki kell használniuk ezeket a lehetőségeket. Sőt egyenesen felszólítom azokat erre. Csodálatos lesz megtapasztalni, hogy ez a szubszidiaritás nyomon követésére szolgáló új eszköz vajon hatékony-e.

Még egy dolog: ha kívülről nézzük az Európai Uniót, a regionális együttműködés, a sikeres regionális csapatmunka olyan példáját látjuk, melyből csak egy másik van az egész világon, és ez távolról sem olyan eredményes vagy fejlett, mint az Európai Unió: ezek pedig az ASEAN-államok. Ami a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségét illeti, együttműködési kezdeményezéseikben, valamint a világbékéhez és biztonsághoz való hozzájárulásukban feszülten figyelik az Európai Uniót.

  Zita Pleštinská (PPE-DE). – (SK) Hölgyeim és uraim, minthogy az Európai Uniónak olyan reformszerződésre van szüksége, mely az Uniót hatékonyabbá és korszerűbbé teszi, meg fogom szavazni a Richard Corbett és Íñigo Méndez de Vigo előadók által a Lisszaboni Szerződésről készített jelentést.

Hadd gratuláljak azon öt tagállamnak, melyek már ratifikálták a Lisszaboni Szerződést. Meggyőződésem, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikálási okmányát Szlovákiában sem fenyegeti veszély. Csak egy parlamenti párt ellenzi, ezen kívül azonban a Szerződés teljes körű támogatást élvez, és a nemzeti parlament tagjainak elsöprő többsége mellette fog szavazni.

A jelenlegi szlovák ellenzék, melynek elsősorban a javára írható Szlovákiának az európai családhoz való csatlakozása, támogatni fogja a Lisszaboni Szerződést, mihelyt a szlovák sajtótörvény – melyet olyan európai intézmények bíráltak, mint a Freedom House, az EBESZ és az Európai Újságírók Szövetsége – ajánlásaiknak megfelelően átdolgozásra kerül.

  Tabajdi Csaba Sándor (PSE). – (HU) A reformszerződést elsőként ratifikáló Magyarország képviselőjeként tisztában vagyok azzal, hogy nem elegendő a ratifikáció. Itt is elhangzott, hogy az embereknek – az európai polgároknak – el kell magyarázni, miben ad többet a nemzeti alkotmányokhoz képest, mi a hozzáadott értéke ennek a reformszerződésnek.

Fel kell hívni az európai politikusok figyelmét, gyakran miniszterelnökök elkövetik a hibát, hogy azt mondják, hogy ez az intézményi reform. Ez ennél sokkal több. Most válunk politikai unióvá és most válunk valódi értékközösséggé. Ebben az értékközösségben fel kell sorolni az európai polgároknak, hogy milyen plusz értékeket ad az Alapjogi Charta a szociális jogok terén.

És itt ki kell emeljem, hogy végre a 80 ezer oldalas acquis communautaire-be belekerül a kisebbségekhez tartozó személyek joga, hiszen Európában, az Unióban minden hetedik állampolgár hagyományos nemzeti kisebbséghez tartozik. Ez egy nagyon fontos előrelépése a Szerződésnek

  Andrew Duff (ALDE). – Elnök úr, megkérdezném a Szerződést ellenző azon képviselőtársaimat, akik „önmódosító” szerződésről beszélnek, hogy magyarázzák el pontosan, mire is gondolnak. Be tudnák nekem mutatni azt a szakaszt, mely erről a próteuszi fejleményről rendelkezik?

Ugyanis én a Szerződésben magában nem látom. A tény ezzel szemben az, hogy egyetlen változtatás is valamennyi miniszterelnök és az összes tagállam nemzeti parlamentjének egyhangú beleegyezését igényli, a ránk az Unióban friss hatásköröket ruházó jelentős változtatásokhoz pedig a Konvent összehívása, kormányközi konferencia és minden tagállam részéről hivatalos ratifikálás szükséges.

  Mogens Camre (UEN). – (DA) Elnök úr, a Lisszaboni Szerződés – miként ezt mindenki tudja – a zászlók és a zene kivételével voltaképpen maga az alkotmányszerződés. Meglehetősen furcsa, hogy ez itt ilyen nyersen kimondatik, ugyanis Dániában ez nem így történik. Dániában ezzel ellentétben a kormány azt állítja, hogy a mostani Szerződésben nincs semmiféle jelentős dolog, mert azt hiszi, hogy amikor ezt hangoztatja, elhitetheti a polgárokkal, hogy nem kell lehetőséget kapniuk arra, hogy szavazzanak a Szerződésről. Ezzel a Szerződéssel azonban az Európai Unió eddigi legtávolabbra mutató fejleményének vagyunk tanúi: több hatalom, több politikai területen, mint eddig bármikor is, és az európai nemzetek számára az ellenőrzés nagyobb elvesztése, mint valaha. Elképesztően esztelen dolog az uniós alapító államok részéről, hogy azt polgáraink megkérdezése nélkül a többi tagállamra rákényszerítik. Ez negatív következményekhez fog vezetni. A polgárok azt érzik, hogy egyre jobban kicsúszik az ellenőrzés a kezükből, és ez ellenreakciót szül. Az Európai Unión belül nem lehet a tárgyalóasztal mellett egységet létrehozni. Az egység csak akkor működik, ha az a népakaratból nő ki, az Unió pedig jelenleg nem ezt csinálja. Ezért ellene kívánok szavazni.

  Miloslav Ransdorf (GUE/NGL). – (CS) Ha azt akarjuk, hogy az európai integráció tartós legyen, a nemzetközi jogot el kell mélyíteni és erősíteni kell. Márpedig ami most történik, az ennek épp az ellenkezője.

Koszovó függetlenségének elismerése szörnyű csapás volt a nemzetközi jogra, és a nemzetközi jog ezen megsértésének első áldozata az európai integráció, valamint a transzatlanti kapcsolatok lesznek.

Ezt csak a vak nem látja. Bosznia esetében a határok meghúzásakor elvetették az etnikai alapelvet, miközben Koszovó esetében ez volt az egyetlen kritérium és az egyetlen alapelv. Úgy gondolom, hogy a nemzetközi jogot nem lehet büntetlenül megsérteni: ennek az lesz az eredménye, hogy veszíteni fognak hitelességükből olyan dokumentumok, mint például a Helsinki Záróokmány.

  Roberta Alma Anastase (PPE-DE). – (RO) Elnök úr, hölgyeim és uraim, szeretnék csatlakozni azon képviselőtársaimhoz, akik üdvözölték e jelentés elkészítését, és szeretném kiemelni alapvető értékét Európa jövőjére nézve.

A Lisszaboni Szerződés jelentősége abban rejlik, hogy a polgárok és az intézmények felelősségére összpontosít. Ezért gondolom úgy, hogy e jelentés révén az Európai Parlament bebizonyítja, hogy az Európai Unió működésében megkezdi új szerepét. E tekintetben újólag biztosíthatom támogatásomról mindazokat a szerződési rendelkezéseket, melyek nemzeti és európai szinten egyaránt a parlamentek megszilárdított szerepét kötik ki.

Másodsorban azokról a változtatásokról szeretnék szólni, melyeket a Lisszaboni Szerződés az Európai Unió külpolitikájának terén javasol. E változtatások valóságba történő átültetése az európai fellépésnek ez irányban való megszilárdításában alapvető jelentőségű. Ezért a jelentés lényeges eleme a mind a 27 tagállam általi ratifikálásra történő felhívás. Elégedettségemnek adok hangot amiatt, hogy Románia 2008 februárjában ratifikálta a Szerződést, és ily módon a negyedik olyan tagállam lett, mely bizonyította európai elkötelezettségét, valamint határozott akaratát, hogy hozzájáruljon az Európai Unió egyre virágzóbb jövőjéhez.

  Miloš Koterec (PSE). – (SK) Szeretnék köszönetet mondani az előadóknak kitűnő munkájukért, mely világosan meghatározza az új Szerződés valamennyi kedvező oldalát, de a gyengébb pontjait is. Ahogy mondani szokás, senki sem tökéletes. Legalább legyünk hálásak a Szerződés kiváló minőségéért és azért, hogy az Európai Unión belül tükrözi a jelen valóságot, valamint a Szerződés szintjén nyújtott lehetőségeket.

Miként az előadók helyesen rámutattak, a mostani Szerződés megerősíti a demokratikus felelősségvállalást és a döntéshozatali jogköröket, ily módon nagyobb ellenőrzést nyújtva a polgároknak az Unió tevékenységei fölött. Ebben az összefüggésben azonban szeretném felhívni a tagállamok kormányait, hogy bocsássák polgáraik rendelkezésére a Lisszaboni Szerződés megfelelő összefoglalóját annak érdekében, hogy mindenki megérthesse és mindenki információk birtokában dönthessen arról, hogy egyetért-e a jogi szabályozással avagy sem: ennek kellene lennie az alapszabálynak minden európai (és hozzáteszem: nem csak európai) szabályozás esetén. Biztos vagyok abban, hogy az Európai Unió polgárai, ha megfelelő tájékoztatást kapnak, feltétel nélkül támogatni fogják a Szerződést.

Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy egy ilyen fontos dokumentumnak nem szabadna politikai játszmák játékszerévé válnia, mint Szlovákia esetében, ahol az ellenzék gátolja e haladó és demokratikus dokumentum elfogadását.

  Mairead McGuinness (PPE-DE). – Elnök úr, én itt és most – legalábbis azt remélem – a képviselőtársam, Farage úr által említett egyszerű és becsületes ír polgárok egyikeként emelkedem szólásra (bár azt hiszem, Farage úr elhagyta az üléstermet).

Nem lep meg, hogy az egyszerű és becsületes ír polgárok zavarban vannak, hiszen furcsa harcostársaik vannak a „nem” oldalon – McDonald asszony és Farage úr. Nem hiszek a fülemnek! Konkrétan a Sinn Féintől azért megkérdezném: nem tudják elfogadni az Uniónak az észak-írországi békefenntartásban játszott szerepét? Pedig a mostani Szerződés épp ezt, nem pedig az állítólagos „militarizációt” erősíti.

A nemzeti parlamentek szerepéről pedig hadd mondjam el: a nemzeti parlamentek vegyék csak át azt a hatalmat, melyet e Szerződés rájuk ruház, a tagállamok egyszerű és becsületes polgárai meg csak hadd kényszerítsék rá a parlamenteket, hogy ezt a hatalmat hatékonyan használják fel.

Duff úrnak azt felelem: valótlanság Írországban azt terjeszteni, hogy „önmódosító Szerződés”-ről van szó – ez csak egy negatívan gondolkodó agyszüleménye. Ez nem igaz és nem is így van.

Végezetül az olyan ócsárlók ellenében, mint McDonald asszony és Farage úr is, hadd szögezzem le, hogy ez a Szerződés jó üzlet Írország számára, jó üzlet az Unió számára, jó üzlet Európa számára, és arra bíztatom az ír polgárokat, hogy szavazzanak „igen”-nel!

  Marian Harkin (ALDE). – Elnök úr, nem számítottam arra, hogy ilyen hamar szót kapok. Egyszer már felszólaltam, de most hadd tegyek még egy további észrevételt. Meghallgattuk az összes berzenkedőt, azokat, akik azt mondják nekünk, hogy Lisszabon az Unió militarizálódásának erősödéséhez, szociális dömpinghez vezet, és valamennyiünket rossz irányba terel. Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet a vitában, de eddig senkit nem hallottam, aki felvetette volna a 49. cikk kérdését, mely azt mondja ki, hogy ha a Lisszaboni Szerződést ratifikálják, bármely tagállam úgy dönthet, hogy saját alkotmányos követelményeivel összhangban kilép az Unióból.

Ez annyit jelent, hogy mindazok, akik úgy gondolják, hogy nem kell nekik Európa, azt tanácsolhatják állampolgáraiknak, hogy miután ratifikáltuk a Lisszaboni Szerződést, lépjenek ki az Unióból. Következésképp nincs mentségük arra, hogy ellenezzék a Szerződés elfogadását.

  Colm Burke (PPE-DE). – Elnök úr, a Lisszaboni Szerződésre mondott „igen” az Alapjogi Chartára mondott „igen”-nel egyenlő. Az Alapjogi Chartát eredetileg azért állították össze, hogy a társadalmi változások, a szociális téren történő előrelépés, valamint a tudományos és technológiai fejlemények figyelembevételével az Unión belül erősödjön az alapvető jogok védelme, mégpedig azáltal, hogy ezek az alapvető jogok chartába foglalásuknak köszönhetően láthatóbbá válnak.

A Charta olyan különböző területekre terjed ki, mint az idősek és a fogyatékkal élők védelme, a magán- és a családi élet tiszteletben tartása, a kínzás tilalma, valamint a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog. E jogok az uniós intézményeket és szerveket, valamint a tagállamokat csak az uniós jog alkalmazása során illetik meg. A Charta az Unió számára semmilyen új jogkört nem állít fel, a polgárok számára viszont megkönnyíti az európai jog alapján fennálló jogaik és kötelességeik meghatározását.

A Charta a 2000-ben először történt elfogadásakor puszta politikai nyialtkozat volt. Ha Írország népe „igen”-nel szavaz a Lisszaboni Szerződésre, az Alapjogi Chartának is jogilag kötelező szerződési státust kölcsönöz valamennyi ír és uniós polgár javára.

  Bruno Gollnisch (NI). – (FR) Elnök úr, felhívnám a figyelmet arra az igazságosságra, amellyel e vitákat elnökli.

Hölgyeim és uraim, csak egy erkölcsi problémát szeretnék felvetni, amikor kizárólag azok kijelentéseire utalok vissza, akik a Szerződés ratifikálása mellett törnek lándzsát, és akiktől azt hallottuk, hogy a mostani Szerződés és az Alkotmányos egy és ugyanaz.

Ez érvényes Giscard d’Estaing úrra – és ő szakértő ebben –, aki egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy az Alkotmányról van szó, melyet más fiókba pakoltunk. Ez érvényes Merkel asszonyra is, aki egészen pontosan a következőképp fogalmazott, angolul: „Let us keep the substance, and change the wording” – tartsuk meg a lényeget és változtassunk a szóhasználaton. Ez érvényes Amato úrra is, a korábbi olasz miniszterelnökre, aki azt mondta, hogy a szöveget olvashatatlanná tették, mert ha egyszerű szöveg lett volna, mindenki rádöbbent volna, hogy itt az Alkotmányról van szó, és népszavazást sürgetett volna. Ez érvényes korábbi képviselőtársunkra, Karel de Gucht úrra, és ez vonatkozik Luxemburg miniszterelnökére, Juncker úrra is.

Ezért úgy gondolom, hogy az európai embereknek ez a beismert megtévesztése erkölcsi problémát vet fel.

  Jan Zahradil (PPE-DE). – (CS) Az Európai Unió nem állam, ennélfogva nincs szüksége alkotmányra. Ezt – jóllehet vonakodva – még a régi európai Alkotmány szószólóinak is el kellett ismerniük. Sajnos nem mindegyiküknek sikerült megemészteni a csalódást, és a jelentés 6. pontja ezért sajnálkozik az európai alkotmánytervezettel szemben az új Szerződésben eszközölt változtatásokon.

Ezt súlyos hibának tartom. Nehéz út vezetett a 27 tagország közötti konszenzushoz. Egyes kormányok az európai alkotmánytervezeten változtatásokat akartak végrehajtani, most pedig de Vigo és Corbett úr közvetetten bírálja azokat a megközelítésükért. Véleményem szerint, ha az Európai Parlament megszavazza a jelentés 6. pontját, ez a 27 tagország által elért bonyolult konszenzus semmibe vételének kifejezése lenne, és ez csak árthat az egész ügynek. E szakaszt egyáltalán nem támogathatom.

  Lambert van Nistelrooij (PPE-DE). – (NL) Elnök úr, a szociális és gazdasági kohézión túlmenően a mostani Szerződés az egész Unióra kifejezetten a harmadik cél, a területi kohézió célját tűzi ki. Lehet, hogy Európa legfelsőbb régióiban tömörülés folyik, ugyanakkor azonban az egész Unióra kiterjedő foglalkoztatottság és gazdasági fejlődés lehetőségeinek szószólói vagyunk. Ez a szociális és regionális politika fontos alapja. Fontos, hogy ez ily módon kerüljön kidolgozásra, és fontos, hogy a vállalkozások között lehetőség legyen a tudástranszferre, a pénzeszközök és egyéb eszközök átadására – gondoljunk csak a strukturális alapokra. Szeretném a tisztelt Házat emlékeztetni erre, mivel a ma délelőtti vita során ezt még nem említették. Ily módon a polgároknak Európa-szerte azt is megmutatjuk, hogy új körülményeinkre képesek vagyunk új megoldásokat felmutatni.

  Luís Queiró (PPE-DE). – (PT) Úgy vélem, ebben a pillanatban alapvetően fontos, hogy kidomborítsuk a politikai jelzések jelentőségét és jelentését; a mi kötelességünk, hogy a polgárok felé a megfelelő jelzéseket küldjük. Az alkotmányszerződés és a Lisszaboni Szerződés közötti különbségeken e Házban való további vita helyett, vagy ahelyett, hogy azon vitáznánk, a tagállamoknak miként kellene ratifikálniuk a Szerződést, nem arról kellene inkább beszélnünk, hogy a Szerződés általunk remélt hatálybalépése után mit tegyünk? Hiszen ezt mondtuk a polgároknak – azt, hogy az intézményi reformra a több és jobb eredmény elérése érdekében van szükség. A reform most itt van.

Vajon Európa egy év múlva felkészültebb lesz a globalizáció, az energiafüggőség, a demográfiai válság, a terrorizmus, a pénzügyi bizonytalanság és a foglalkoztatottság változásának kezelésére? Felkészültebbnek kell lennie. Az Európai Parlament erélyesebben fog fellépni annak érdekében, hogy tevékeny szerepet vállaljon e reformok jóváhagyásában? Ismét csak azt mondom, erélyesebbnek kell lennie.

Ma, innen, ezt a helyes jelzést kell küldenünk. Ne hagyjuk, hogy beteljék a kínai közmondás igazsága, mely szerint amikor a bölcs az égre mutat, a balga az ujját nézi. Elnök úr, nézzünk a jövőbe, és fogadjuk el a jövő építésének ránk rótt feladatát.

  Paul Rübig (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim, kíváncsi lennék, biztos asszony, hogy a reformszerződés különböző jegyzőkönyveinek és szövegrészeinek mekkora az elfogadottsága. Van-e elemzés arról, hogy a közvélemény számára melyek a különösen népszerű, és melyek a problematikusabb részek? Áll-e a rendelkezésére piackutatási eredmény arról, hogy a közvélemény szerint melyek a reformszerződés legfontosabb céljai, amelyből kiderülne, hogy az Európai Unió 500 millió polgárát mi érdekli a leginkább, és amely azt mutatná, hogy ez a reformszerződés feltétlenül szükséges? Áll-e rendelkezésre elemzés vagy piackutatás arról, hogy az emberek mennyire tájékozottak a reformszerződésről mind mennyiségileg, mind minőségileg? Ez lenne az alap ahhoz, hogy felbecsüljük a reformlépés jelentőségét az Európai Unió számára.

Ön biztosként milyen lépéseket tervez tenni a közvetlen jövőben annak érdekében, hogy ezeket az információkat a közvélemény számára hozzáférhetőbbé tegye?

  Piia-Noora Kauppi (PPE-DE). – Elnök úr, ha az Európai Unió gépkocsi volna, a mostani Szerződés a jármű feltuningolásának minősülne. Nagyon fontos, hogy legyenek új szervezeteink, főként a kül- és biztonságpolitika területén, és egyetértek azokkal, akik aláhúzták a jó kül- és biztonságpolitika jelentőségét, ámde a jó szervezet még nem minden.

Ha nem tudjuk fellépésünket összehangolni, és ha nem tudunk igazán együtt dolgozni és egy Kissingernek vagy Rice-nak küldendő közös üzeneteket kialakítani, akkor ezek az üzenetek bizony semmit sem érnek. E vitába több tartalmat kell vinnünk, és közös álláspontunk kialakítása érdekében tényleg együtt kell dolgoznunk.

Most megvan a tökéletes járművünk. Egy bizonyos irányban el kell indítanunk, és fel kell vállalnunk a világban játszott szerepünket. A mostani Szerződés megadja az eszközöket ehhez.

  Schmitt Pál (PPE-DE). – (HU) Köszönöm, elnök úr! Mint az egyik új tagállamból érkezett képviselő, ezt az alkalmat is szeretném megragadni arra, hogy köszönetet mondjunk azért a felénk megnyilvánuló közösségi szolidaritásért, amely nélkül a kelet-európai országok képtelenek lettek volna talpra állni a 40 éves szovjet megszállást követően.

Kérem engedje meg, hogy mint Horvátország közös parlamenti küldöttségének az elnöke elmondjam, hogy a Szerződéssel a tagországok közötti együttműködés szorosabbá és hatékonyabbá válik, ugyanakkor lehetővé teszi az Unió további bővítését Európa azon országai számára, amelyek elfogadják és követik az Unió értékrendjét.

A Szerződés véleményem szerint jó üzenet a csatlakozási tárgyalásokat már megkezdett nyugat-balkáni országoknak, amely arra ösztönzi őket, hogy felgyorsítsák a reformokat, hiszen immár számukra is kézzelfogható közelségbe kerül az uniós csatlakozás.

Végezetül a Szerződés számomra kétségtelenül egyik legfontosabb passzusa, újdonsága a kisebbségek jogait biztosító passzus, amelynek révén a nemzeti és etnikai kisebbségek védelme az Unió alkotmányos alapelvévé vált. Köszönöm.

  Gay Mitchell (PPE-DE). – Elnök úr, tudomásom szerint én vagyok az egyetlen képviselő, aki egyúttal népszavazási választási igazgatója is, és semmiféle késztetést nem érzek arra nézve, hogy a német népnek azt mondjam, döntésük bármivel is kevésbé legitim, mint az ír népé, csak azért, mert nálunk lesz népszavazás, nekik meg alkotmányos okuk van arra, hogy ne legyen.

Milyen népszavazást akarnak azok, akik a népszavazás mellett érvelnek? Olyan népszavazást akarnak, amelyben az Európai Unió lakosságának 50%-a vagy még többen meghozzák helyettük ezt a döntést, amely esetben ezt a döntést a nagy államok fogják meghozni, vagy pedig azt akarják, hogy kis és nagy államok együttese döntsön mindenki helyett? Vagy úgy kell értelmezni az óhajukat, hogy minden egyes tagállamban 50% fölött legyen a szavazati arány, amely esetben minden egyes tagállam minden egyes másik tagállam javára feladja döntéshozási jogát! Hol van itt az ésszerűség?

Winston Churchill a „terminológiai pontatlanságok” kifejezést használta. Én sem mondanék többet a jobb oldalamon ülő anyámasszony katonákról, mint hogy a legjobb esetben is őszintétlenek!

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Nagy örömömre szolgált, hogy ezen a rendkívül érdekes és lendületes vitán jelen lehettem. Észrevételeimet hadd szedjem három csoportba.

Az első csoportba azok tartoznak, melyek a Lisszaboni Szerződés teljes végrehajtását előkészítő tevékenységekre vonatkoznak, amennyiben és amikor a Szerződés hatályba lép. Számos tevékenységről van itt szó. Fel kell készülni az Európai Tanács elnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a megválasztására, a közös külképviselet felállítására, valamint a bel- és igazságügy terén folytatandó tevékenységek megszervezésére.

E tevékenységeket türelmesen és felelősen kell folytatni. Meggyőződésem, hogy senki sem akarja azt a látszatot kelteni, mintha az Európai Unió intézményei vagy a tagállamok megpróbálnák a legnagyobb szeletet kihasítani maguknak a tortából, még mielőtt az teljesen megsülne.

Ezért tisztában kell lennünk azzal, hogy – jóllehet meg kell tenni az előkészítő intézkedéseket – a Lisszaboni Szerződés végrehajtása kapcsán az utolsó szót a tagállamok, azaz a nemzeti parlamentek, egy esetben pedig a választók mondják ki. Ez olyan dilemmát juttat az eszünkbe, melyet ma több ízben megemlítettek, és melyről az elmúlt évek során széles körű vita folyt: népszavazás, vagy parlamenti ratifikálás?

Szeretnék köszönetet mondani Doyle asszonynak, Mitchell úrnak és másoknak, akik rámutattak, hogy a tagállamok döntését tiszteletben kell tartani. Bevezető felszólalásomban hangsúlyoztam, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának módszerére vonatkozó döntés minden egyes tagállam kizárólagos szuverén hatásköre és felelőssége.

Mindehhez azonban hozzá kell tennem a következőket: semmi gond a parlamenti ratifikálással. Egyáltalán semmi. Az Európai Unió valamennyi tagállama parlamenti demokrácia, és ez a tiszteletreméltó gyülekezet, az Európai Parlament, végül is a képviseleti demokrácia erős jelképe.

Most pedig néhány szót a ratifikálás jelentőségéről. Véleményem szerint a Lisszaboni Szerződés ratifikálását nemcsak a jelen összefüggésében, hanem történelmi kontextusban és a jövő felé tekintve is mérlegelni kell. Szeretnék kapcsolódni a Schulz úr és mások által mondottakhoz, akik úgy fejezték ki magukat, hogy nem szabad elfelejtenünk, mi történt földrészünkön száz évvel ezelőtt, hetvenöt éve, vagy talán – saját országom esetében is például – húsz vagy még kevesebb esztendeje. Röviden: saját múltunknak kell folyamatosan emlékeztetnie bennünket arra, hogy kontinensünk békéjéhez, biztonságához és jólétéhez az Európai Unió jelentős mértékben hozzájárult .

Ezzel egyidejűleg a jövőt is szem előtt kell tartanunk. Fel kell készítenünk magunkat az Európai Unióra váró, már kivehető kihívásokra. Szilárd meggyőződésünk, hogy a Lisszaboni Szerződés egy lépés a helyes úton, és a láthatáron már kirajzolódó kihívásokra megfelelő válaszokat kínál.

  Margot Wallström, a Bizottság alelnöke. − Elnök úr, valóban élénk és érdekes vitát hallhattunk, melyhez három megjegyzést szeretnék fűzni.

A végrehajtással kezdem, mivel Önök közül többen konkrét, egyedi kérdéseket vetettek fel a végrehajtással és az utánkövetéssel kapcsolatban. A demokráciáról itt folytatott vitáról is szeretnék szólni, és mondandómat összekötni a kommunikáció és a vita kérdésével.

Deprez, Dehaene, Barón Crespo és Duff úr kérdéseivel kezdve: többen megkérdezték, hogy az új reformszerződés végrehajtásának előkészítésével összefüggésben most mi van folyamatban.

Úgy tudom, hogy minden intézményben folyik az előkészület, és azt vizsgáljuk, hogy az egyes intézményekben ez milyen követelményeket támaszt velünk szemben – a Bizottságnak például egyedi jogalkotási javaslatokkal kell előállnia –, valamint hogy mire lesz szükség az intézményközi együttműködésben és a gyakorlati előkészületek terén. Mindezt a jelenleg folyamatban lévő ratifikációs folyamat teljes tiszteletben tartásával kell megvalósítani.

A Bizottságon belüli megközelítésünk lényege az, hogy ebben formai tekintetben tökéletesen korrekt módon kell eljárni, és tiszteletben kell tartani a ratifikációs folyamatokat – nem kell előrerohanni, de felkészültnek kell lenni. Úgy hiszem, a Tanács is ezt a megközelítést fogadta el, amely feltérképezte a helyzetet, és természetesen mi is ugyanilyen módon állunk hozzá a Bizottságra háruló kötelezettségekhez.

Természetesen együtt fogunk működni a Parlamenttel, leülünk és megnézzük, hogy a gyakorlatban milyen teendőink vannak. Jó, hogy az egyes intézményekben már folyik az egyeztetés annak érdekében, hogy mindenki készen álljon, és formailag mindent tökéletesen korrekt módon lehessen kezelni. Természetesen készülünk a gyakorlati munka megkezdésére.

Sok minden elhangzott a demokráciáról, eszünkbe juttatva, hogy Churchill – akire már hivatkoztak – mit mondott a demokráciáról: „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.“

Bármilyen módszert választunk is a ratifikálásra – és ezt minden egyes kormány és minden egyes tagállam maga határozza meg –, a Bizottság tiszteletben fogja tartani azt, és a nemzeti parlamentek általi ratifikálást is demokratikusan legitimnek fogja tekinteni. Bármilyen módszert választunk is, ezt kommunikálni kell a polgárok felé.

Szeretnék tájékoztatni mindenkit, aki kérte a konszolidált változatot, hogy a Tanácstól származó üzenet szerint remélhetőleg mihamarabb lesz ilyen szöveg, és tavaszra a Tanács egészen bizonyosan elkészíti az egységes szerkezetbe foglalt szöveget. Tudomásom van arról, hogy a mai napig bezárólag jó tucat konszolidált szöveg áll rendelkezésre különböző nyelvi változatokban. Tudom, hogy a Lordok Háza készített konszolidált szöveget, tudom, hogy a francia Szenátus is elkészített egy egységes szerkezetbe foglalt szöveget, és tudomásom van arról, hogy Németországban is létezik már ilyen. Ezek az interneten hozzáférhetők.

Mindez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló információk hiányát senki sem használhatja mentségként. Minden szöveg hozzáférhető a Bizottság honlapján is, ahol a Szerződésről konkrét lényegi kérdésekre vonatkozó kérdéseket és válaszokat, valamint tényszerű információkat olvashatnak.

Mindannyiunk kötelessége, hogy segítsünk a polgároknak hozzájutni az általuk igényelt összes tényszerű információhoz, és kötelességünk válaszolni valamennyi konkrét kérdésükre.

A Rübig úr által felvetettekre válaszolva: az előző Eurobarométer közvélemény-kutatásokból tudjuk, hogy az embereket elsősorban és mindenekelőtt a lényegi kérdések érdeklik, és nem annyira az intézményi jellegűek. De tudomásom szerint több tagállam szintén külön közvélemény-kutatást szervez majd az adott tagállam közvéleményének megismerése céljából. Az elkövetkezendő hónapokban ebből többet látunk majd. A Bizottság az Eurobarométer révén jórészt nyomon fogja követni e kérdéseket.

Kérem, valamennyi polgárnak, akivel csak találkoznak, adják meg az új webhely címét, melynek neve „Debate Europe”. A megújult „Debate Europe” témái közé bevettük az új reformszerződést is. Kövessék a vitát és kérem, bátorítsák az embereket, hogy fejtsék ki véleményüket és vegyenek részt az internetes vitában.

Hadd mondjam el azt is, hogy reméljük: a fiatalokat és a nőket is bevonhatjuk ebbe a vitába, mert amikor demokráciáról és képviseleti demokráciáról beszélünk, akkor több nőt is szeretnénk látni a vitában, akik a jövőben remélhetőleg intézményeink és az Európai Unió vezetői is lesznek.

Ha a nők nem látják, hogy képviselnék őket, habozni fognak, mielőtt különböző projektjeinket és döntéseinket támogatnák. Ezért ez is demokratikus feladat és küldetés mindannyiunk számára.

Végezetül Nassauer úr nagyon fontos kérdést vetett fel a nemzeti parlamentek és annak kapcsán, hogy ezen a területen miként tudjuk nyomon követni az eseményeket és szavatolni a kiegészítő jelleget. Az Európai Parlament megnövekedett és megerősödött szerepe jól illeszkedik ahhoz, hogy ezt az ügyet minden egyes tagállamban a nemzeti parlamenti eljárásokba horgonyozzuk le. Ezt is a nemzeti parlamentekkel együtt megfelelően és alaposan elő kell készítenünk. A nemzeti parlamenteknek ugyanis nagy szerepe van, melyet teljes mértékben elő kell készíteni.

Köszönöm a vitát. A Bizottság a Parlamenttel és a Tanáccsal szorosan együtt fog dolgozni a végrehajtás előkészítése érdekében, és határozottan meg fog tenni minden kommunikációs erőfeszítést annak szavatolása céljából, hogy az emberek minden információhoz és az Európa jövőjéről szóló vitához szükséges minden fórumhoz hozzájussanak.

  Richard Corbett, előadó. − Elnök úr, e vita azt mutatta, hogy ebben a Képviselőházban a 27 tagország népeinek választott képviselői elsöprő többséggel jóváhagyják a mostani Szerződést. A tagállamainkban kormányon lévő minden egyes párt, és minden egyes tagállam majdnem minden jelentős ellenzéki pártja – a brit konzervatívok kivételével természetesen – támogatja a Szerződést.

Valamennyi főbb keresztény demokrata párt támogatja a Szerződést. A tagállamok összes szocialista pártja támogatja azt. Minden tagországban támogatják a liberális demokrata pártok, a legtöbb zöld párt, sőt még a konzervatívok is, természetesen a brit konzervatívok kivételével. A Szerződést leginkább az e Házban jelenlévő szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal egy része ellenzi. Azért sajátságos, hogy a Sinn Féin és a brit konzervatív párt a mostani Szerződés ellenzésében új politikai szövetségre lép.

Az ellenzők közül ma egyesek itt azzal érveltek, hogy a Szerződés elfogadása anélkül történik, hogy hozzáférhetnénk a dokumentumokhoz, hogy nincs hivatalos közzétett konszolidált Szerződés. Ezzel szemben, miként tegnap rámutattam, több tagállam már közzétette a Szerződés egységes szerkezetbe foglalt változatát.

Azután arra panaszkodnak, mint például Bonde úr, hogy ez nem mutatja a Szerződésen eszközölt módosításokat; de hiszen a módosítások természetesen már december óta minden nyelven hozzáférhetők a Hivatalos Lapban. Őszintén, az a véleményem, hogy az az európai parlamenti képviselő, aki azt állítja, hogy a szöveget nem tudta elolvasni, nem végzi jól azt a munkát, amelyért fizetik. Az ok csak a lustaságban keresendő.

Aztán egyesek azzal jöttek, hogy az Európai Parlamentnek népszavazást kellene kiírnia. Felettébb mulatságosnak találom, hogy azok, akik ellenzik az Európai Parlament jogköreit, akik ellenzik, hogy az Európai Unió megmondhassa a tagállamoknak, hogy ezek mit csináljanak, most azzal jönnek: a szuverén tagországoknak elő kell írnunk, hogy egy nemzetközi szerződést milyen belső eljárásokkal ratifikáljanak. Ez a kétszínűség felsőfoka.

Végezetül meg kell állapítanom, hogy közülük sokan hosszú időre távol maradtak a vitától, mert az üléstermen kívül parádéztak. Szerintem ennek óriási a jelképértéke. Ők parádéznak, nekik szállt inukba a bátorságuk az itt folyó vitától, mert félnek e demokratikus vita ítéletétől, egy olyan ítélettől, mely a Szerződés tekintetében túlnyomó részben kedvező: ez egy jó szerződés, mely javítani és demokratikusabbá fogja tenni az Uniót.

(Taps)

  Íñigo Méndez de Vigo, előadó. − (ES) Elnök úr, ma történelmi távlatból esett szó az európai integrációról.

Az elmúlt 50 évben épített Európai Unió a vita és a párbeszéd Európája, a másik tiszteletének Európája, az az Európa, ahol a másik bőrébe bújunk azért, hogy megértsük őt. A mai vita során a képviselők túlnyomó része kiemelte ezt a gondolatot.

A vitában, elnök úr, azonban egy másik Európa is felbukkant, melyet én a konfliktusok, az elítélés és a semmibe vétel Európájának hívok. Demokrataként nem szeretjük ezt az Európát, mert hisszük, hogy vitának és párbeszédnek lehet és kell is lennie, de az elítélésnek itt semmi keresnivalója.

Elnök úr, úgy gondolom, hogy ma sok minden elhangzott, amiből néhány dolog egyáltalán nem igaz.

Egyet emelnék ki ezek közül: amikor az hangzik el, hogy a Lisszaboni Szerződés a minősített többséget új területekre terjeszti ki, ez igaz, ámde ami nem hangzik el, az az, hogy a Lisszaboni Szerződés az Európai Parlament nagyobb fokú részvételéről is rendelkezik. E Ház tagjaként ki nem akarhatja, hogy a Parlament nagyobb részvételt kapjon az európai embereket érintő politikai döntések meghozatalában?

(Taps)

Elnök úr, végezetül Miguel de Cervantes-t idézem, aki öregen és élete alkonyán azt mondta: volt olyan helyzet, amikor el kellett döntenie, út legyen-e vagy fogadó. A fogadó annyi, mint ott maradni, ahol vagyunk. Útnak lenni annyi, mint előrehaladni.

Elnök úr, remélem, hogy – miként azt képviselőcsoportom és e Házban a legtöbb képviselőcsoport tenni fogja –, szívünkkel és eszünkkel a Lisszaboni Szerződés mellett fogunk szavazni. Használjuk a demokratikus szavazást arra, hogy demokratikusan elismerjük azokat közülünk, akik valamennyi európai számára több Európát akarnak.

(Taps)

  Elnök. – A vitát berekesztem.

Most rátérünk a szavazásra. A szavazás első pontja a Lisszaboni Szerződés, melyről azonnali szavazást rendelek el.

Írásbeli nyilatkozatok (142. szabály)

  Bairbre de Brún (GUE/NGL), írásban. ― (GA) Mindent összevetve azt kell megállapítani, hogy az Európai Unió kedvező Írország számára.

E népszavazás azonban a Lisszaboni Szerződésről szól. Hogy az Európai Unió jótékony hatással van-e Írországra, az most irreleváns.

A Lisszaboni Szerződés az európai intézményekre kizárólagos hatáskört ruház a kereskedelempolitikában, ideértve a nemzetközi kereskedelmi megállapodások megkötésére irányuló tárgyalásokat is. Felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy a Miniszterek Tanácsának tett jelentés előtt tárgyalásokat kezdeményezzen és folytasson, ideértve a nemzetközi kereskedelmi megállapodások megkötésére irányuló tárgyalásokat is. A 10a. cikk „a nemzetközi kereskedelemben érvényesülő korlátozások fokozatos megszüntetésére” ad megbízást, és útmutató elvet jelent a Bizottság számára nem tagállamokkal fenntartott kapcsolataira. 2006 októbere óta az Európai Unió erőfeszítéseket tett a fejlődő országokkal folytatott kereskedelmében a „határokon átnyúló akadályok” felszámolására. Olyan akadályok felszámolására, mint a környezetvédelmi szabályozások, a fogyasztóvédelmi szabályozások, és az egészségügyi szabályozások megszüntetésére, attól függetlenül, hogy e szabályok eltörlése milyen következményekkel jár. E két vetület figyelembe vétele sokat elárul arról, hogy az EU milyen nagy visszalépést tett a világon meglévő szegénység és egyenlőtlenség kezelésének megközelítésében.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) A Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamatának kellős közepén az Európai Parlament újból hatásköri túllépést követ el, amikor kísérletet tesz a közvélemény befolyásolására azzal a jelentéssel, melyben kifejti, hogy jóváhagyja a Szerződést, és sürgeti az összes tagállamot a Szerződés időben történő ratifikálására annak érdekében, hogy az 2009. január 1-jén hatályba léphessen. Ez valóságos politikai cselfogás, hiszen az Európai Parlament hatásköre nem terjed ki európai szerződések elfogadására. Ebben a körben a tagállamoknak van hatáskörük: eredetileg a kormányközi konferencián keresztül, a későbbiekben pedig a minden egyes tagállam által a minden egyes tagország alapjogszabályaival öszhangban történő ratifikálás útján.

Minthogy az Európai Unió most meg akarja kerülni a népszavazást, nehogy újra elutasítsák a Szerződést – miként ez 2005-ben Franciaországban és Hollandiában történt –, elvileg csak Írországban lesz népszavazás.

A népszavazásoknak mindenféle ürüggyel való megkerülése azt bizonyítja, hogy Portugáliában és más uniós országokban félnek attól, hogy mi lesz a következménye, ha megadják a polgároknak a voksolás lehetőségét. Ezen országokban tudják, hogy a Lisszaboni Szerződés tartalma megegyezik az „Európai Alkotmányéval”. Csak a nevet változtatták meg azért, hogy ezzel a valódi politikai csalással megpróbálják rászedni a polgárokat. Ezért ellenezzük a jelentés elfogadását.

  Katrin Saks (PSE), írásban. – (ET) Az Európai Unió számára a központi téma a Lisszaboni Szerződés, ugyanis Európa jövője a tét, valamint az, hogy a nálunk gyorsabban, évről-évre változó világban Európa miként fog megfelelni küldetésének. Három észrevételt szeretnék tenni:

1) először üdvözlöm, hogy Franciaország, ahol a népszavazási sokkot kísérő válság elkezdődött, az első „régi európai” ország volt, amely ratifikálta a Szerződést, ezáltal példát mutatva mások számára is arról, hogy az európai integrációnak feltétlenül folytatódnia kell.

2) Másodsorban remélem, hogy a ratifikációs folyamat során a tagállamok nem kezdik politikai eszközként használni a Szerződést, miként ez Szlovákiában történt, ahol a – jóllehet Szerződés-párti –ellenzék a ratifikálást attól tette függővé, hogy a kormányon lévő párt visszavonjon egy olyan törvénytervezetet, mellyel az ellenzék nem értett egyet. A legfontosabb uniós ügyeket nem szabad hazai kérdésekkel megtorpedózni!

3) Végül szeretném kifejezni abbéli reményemet, hogy a reformszerződés véget vet annak az egyes európai politikusok által terjesztett ostobaságnak, hogy a régi Szerződésekkel tovább folytathatjuk. Ennek épp az ellenkezője igaz: a globalizáció nemcsak nagyobb odaadást igényel a törekvések valósággá változtatásában, hanem szélesebb megegyezést is az uniós politikák formáját és az ezek elérését lehetővé tevő új alapdokumentumot illetőleg.

ELNÖKÖL:HANS-GERT PÖTTERING
Elnök