Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. február 20., Szerda - Strasbourg

1. Az ülés megnyitása

ELNÖKÖL: HANS-GERT PÖTTERING
Elnök

(Az ülést 09.05 órakor nyitják meg)

2. A képviselőcsoportok tagjai: lásd a jegyzőkönyvet

3. Lisszaboni Szerződés (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont az Alkotmányügyi Bizottság nevében a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentésnek (2007/2286(INI)) (A6-0013/2008) Corbett és Méndez de Vigo úr általi ismertetése.

  Richard Corbett, előadó. − Elnök úr, Méndez de Vigo úr és én abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy az Alkotmányügyi Bizottság nevében ismertethetjük a Parlamenttel ezt a jelentést. A jelentésben bizottságunk nem annyira a kérdés történetiségére tért ki részletesebben, hanem egyszerűen arra összpontosított, vajon az új Szerződés a jelenlegi Szerződésekhez képest jobbítják-e az Európai Uniót, és vajon a Lisszaboni Szerződéssel módosított Szerződések az Európai Uniót polgárai számára hatékonyabbá, demokratikusabbá és jobbá teszik-e. Ezt a munkát végeztük el, és végkövetkeztetésünk egyértelmű.

Először a demokratikus elszámoltathatóságról: az Unió a jövőben olyan rendszerrel fog rendelkezni, melyben minden jövőbeli jogszabályt alá fognak vetni a nemzeti parlamentek előzetes vizsgálatának, majd egyrészt az ugyanezen parlamenteknek felelős miniszterekből álló Miniszterek Tanácsa, másrészt az európai polgárok által a polgárok európai szintű képviseletére közvetlenül választott Európai Parlament kettős jóváhagyásának. Ilyen szintű ellenőrzés más nemzetközi szervezetben nem létezik. Akár a WTO-t, akár a Világbankot, az IMF-et vagy a NATO-t tekintjük, egyetlen nemzetek feletti szervezetben sem létezik az a beépített parlamenti vizsgálati szint, amelyet számunkra az új Szerződés lehetővé tesz.

Az új Szerződés az Európai Parlament hatásköreit más tekintetben is erősíti. A Bizottság elnökét mi fogjuk megválasztani, az uniós költségvetés egésze fölött a Tanáccsal együtt teljes hatáskörrel bírunk majd, és a mezőgazdasági kiadások parlamenti vizsgálata többé nem lesz körülhatárolva. A Parlamentnek jogában áll majd megakadályozni a Bizottság végrehajtási intézkedéseit abban az esetben, ha ezekkel nem értünk egyet. Ha szükségesnek tartjuk, a Parlamentnek joga lesz visszavonni a Bizottságra átruházott hatásköröket. Úgy látom, hogy a biztos már aggódik emiatt, ámde ez számottevő demokratikus biztosítékot jelent. A Parlament ezen túlmenően jogosult lesz a Szerződés jövőbeli felülvizsgálatára javaslatot tenni, valamint a nemzetközi megállapodások ratifikálására és jóváhagyására vonatkozó joga is kibővült. Ha más oldalát nem is tekintjük, e Szerződés a demokrácia jelentős megerősödését eredményezi az Európai Unióban.

A Szerződés másodsorban javítja az uniós polgárok helyzetét. Ott van természetesen az Alapjogi Charta is, mely Unió-szerte szavatolja, hogy az uniós intézmények és az uniós jog ne sérthesse az alapvető emberi jogi normákat – az uniós intézményeknek ezeket be kell tartaniuk. A Szerződés a polgárok számára egyértelműbbé teszi az Európai Unió hatásköreit. Ezenfelül megfelelő garanciákat biztosít ahhoz, hogy eloszlassunk bizonyos indokolatlan félelmeket abban a tekintetben, hogy az Európai Unió keretén belül valamiféle központosított szuperállamot építenénk ki.

Végül a Szerződés az Európai Uniót hatékonyabbá teszi, a Szerződésnek köszönhetően az Unió jobban tud majd fellépni azokon a politikai területeken, melyeken együttesen, európai szinten akarunk eljárni. A minősített többségű szavazás kiterjesztése, a Bizottság méretének ésszerűsítése, a külképviseleti posztok egyetlen főképviselői funkcióba történő összevonása, az Európai Tanács hosszabb elnökségi ideje és egyéb intézkedések mind-mind azt a célt szolgálják, hogy gépezetünk hatékonyabban legyen képes működni, következésképp Uniónk hatékonyabban tudjon teljesíteni azokon a politikai területeken, melyeken azt akarjuk, hogy teljesítsen.

Az elmondottak tehát drámai fejlődést jelentenek. Vannak persze olyanok, akik sajnálni fogják az Alkotmány elvesztését – egy olyan Alkotmányét, melyet végül is a tagállamok túlnyomó része ratifikált. Még azon országokban is, ahol népszavazást tartottak, összesen 26,6 millióan szavaztak mellette és 23 millióan ellene. Még hazámban is jóváhagyta az Alsóház második olvasatban 215 fős, nagy többséggel. Tehát a legtöbb tekintetben népszerű Alkotmány volt, de a nagy próbatétel a 27 „igen” és a nulla „nem” megszerzése volt. Az Alkotmány a legmagasabbra tette a lécet. Amelyet nem sikerült átugornia. A tagállamok ezért hagytak fel az Alkotmánnyal és ezért tértünk vissza helyette a megelőző Szerződések módosításához. E módosítások tartalma azonban Uniónkat demokratikusabbá, hatékonyabbá és polgárbarátabbá teszi. Mindezért a tisztelt Ház figyelmébe ajánlom.

(Taps)

  Íñigo Méndez de Vigo, előadó. − (ES) Elnök úr, én is szeretnék Önnel együtt gratulálni Richard Corbett úrnak. Úgy gondolom, hogy ez az együttműködés Richard Corbett, valamint az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Képviselőcsoportjának egy tagja között azt bizonyítja, mi is végtére Európa: mutatja azt, hogy eszméink és érzékenységünk különbözhet ugyan, mégis képesek vagyunk együtt dolgozni, képesek vagyunk előrelépni az európaiak életének javítása érdekében. Ezért szeretném megköszönni Richard Corbett mindvégig lojális, pozitív és konstruktív közreműködését és együttműködését, ami – és ezt külön hangsúlyozni szeretném – végig a közös munkát, az építést célozta.

Elnök úr, három évvel ezelőtt Richard Corbett és én ismertettük a tisztelt Házzal az alkotmányszerződést, most pedig a Lisszaboni Szerződés európai parlamenti előadói vagyunk. Elnök úr, egyesek közülünk egyértelműen nagyratörőbbek voltak, mint a Lisszaboni Szerződés, és úgy gondolom, a tisztelt Ház is ambíciózusabb volt. Az is világos, hogy a jelenlegi egy kivételes helyzet. A ratifikációs folyamat nem járt eredménnyel, ezért politikai megoldást kellett találni, a Lisszaboni Szerződés pedig politikai megoldás. Újból nyomatékosítani kell, hogy ez Európa: a válságokból kiutat jelentő, az ingoványos helyzetekből való kilábalást mutató egyezségek keresésének, a kötelezettségvállalások keresésének az Európája.

Corbett úr kiváló magyarázata után én is csak megismételni tudom azt, amit ő a Lisszaboni Szerződésnek a jelenleg hatályban lévő Szerződésekhez viszonyított előnyeiről mondott. Egy dolgot szeretnék hozzátenni, ami Richard Corbett részéről nem hangzott el: a Lisszaboni Szerződés nem azonos az alkotmányszerződéssel. Sok nagyratörő elképzelésünkkel fel kellett hagynunk, amit sajnálok, ugyanakkor úgy vélem, hogy az alkotmányszerződés lényeges elemei benne vannak a Lisszaboni Szerződésben. Jóllehet nem változatlan formában, mégis sikerült az előbbi lényeges elemeit megtartanunk.

Mik is ezek a lényeges elemek? Mit tekintünk lényegesnek? A lényeges elemek azok, melyek lehetővé teszik az Európai Unió számára, hogy demokratikusabbá, hatékonyabbá váljék, röviden azok, melyek lehetővé teszik, hogy az Európai Unió hozzáadott értéket jelenthessen a polgárok számára.

Elnök úr, az Európai Parlamentet ennek az egyetlen dolognak kell motiválnia. Mi az európaiak képviselői vagyunk, és nekik kell lenniük tevékenységünk kiindulópontjának. Európa szempontjából nagyon fontos időszakban élünk, amit a közelmúltbeli koszovói példa is bizonyít.

Európának meg kell felelnie azoknak az elvárásoknak, melyeket az európaiak elénk állítottak. Európa nem folytathat struccpolitikát. Európának hallatnia kell hangját a világban, jelen kell lennie a világban, és meg kell oldania napjaink problémáit, legyen szó éghajlatváltozásról, az illegális bevándorlás elleni küzdelemről vagy a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról. E problémákat kezelnünk kell.

A Lisszaboni Szerződés – és hölgyeim és uraim, itt kulcskérdésről van szó – megadja ehhez számunkra az eszközöket és a hatalmat; ezt követően a megvalósításhoz nyilván politikai akarat kell, ámde a Lisszaboni Szerződésben megvannak az eszközeink a jelenlegi helyzet javításához.

Engedjék meg, hogy hozzátegyek valamit a közös építés, az együttmunkálkodás gondolatához. Miként az előbb is mondtam, ez Európa. A Lisszaboni Szerződés támogatása együttmunkálkodást, azonos úton való haladást jelent. Igaz az is, miként az előbb említettem, hogy bizonyos elképzelésekkel felhagytunk. Paul Valéry, aki nagy költő, következésképp talán nagy európai is volt, azt mondta, hogy egy költemény sosincs befejezve, csak félbehagyva. Igaz, hogy bizonyos elképzelésekkel felhagytunk, de az is igaz, hogy ha a jövőben vissza kell térnünk ezekhez, ebben az Európai Parlament úttörő szerepet fog játszani.

(Taps)

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, hölgyeim és uraim, nagyon köszönöm.

Az elnökség nevében szeretném üdvözölni a Lisszaboni Szerződés vitájára alkalmat adó e lehetőséget. Elöljáróban szeretnék köszönetet mondani az Európai Parlamentnek az elvégzett munkáért, és mindenekelőtt a Richard Corbett és Íñigo Méndez de Vigo urak által elkészített jelentésért.

Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy egyetértek az új Szerződés számos elemének kedvező értékelésével. Európának ugyanis egy ideje a nemzetközi közösségen belül belső és külső kihívásokkal kell szembenéznie.

Ezért van kétségtelenül szükségünk reformokra. Amikor a tagállamok vezetői múlt év decemberében Lisszabonban aláírták a Szerződést, az a kívánság vezérelte őket, hogy folytatódjék az Európai Unió hatékonyságának, valamint demokratikus legitimitásának erősödési folyamata.

Sok minden elhangzott a Lisszaboni Szerződés jövőbeli előnyös hozadékairól. Ezért most csak a legfontosabbakat említem. Először is biztosítani fogja a 27 tagállam működését támogató vagy őket összekötő valamennyi intézmény eredményesebb működését. Javítani fogja a döntéshozatali folyamatok hatékonyságát és egyszerűsíteni fogja azokat. Erősíteni fogja a demokráciát és a fellépések átláthatóságát, és – ami rendkívül fontos – az Európai Unió tevékenységeit közelebb hozza ennek polgáraihoz.

Közös célunk az, hogy a Lisszaboni Szerződés 2009. január 1-jétől hatályba lépjen. Ennek érdekében kiemelt feladatunk az, hogy a Lisszaboni Szerződést minden tagállam ratifikálja. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak annak az öt tagállamnak, amely már megtette ezt.

Az elnökség tisztában van azzal, hogy a ratifikációs eljárások a tagállamok kizárólagos és szuverén hatáskörébe tartoznak. Mindazonáltal úgy vélem, megengedhetjük magunknak, hogy kifejezzük azon óhajunkat, hogy e folyamatok akadálytalanul, simán és bonyodalmak nélkül valósuljanak meg. Meggyőződésünk, hogy a Lisszaboni Szerződés megfelelő jogi eszköz és kitűnő dokumentum, amely megkönnyíti majd, hogy az Európai Unió megfeleljen az előtte álló mai kihívásoknak.

A Lisszaboni Szerződés teljes hatályba lépése és végrehajtása bizonyos előkészítő intézkedéseket igényel. Az elnökség tudatában van ezeknek a problémáknak, valamint annak, hogy ehhez kapcsolódóan az előkészítő intézkedések megvalósításához szükség van az intézkedéseket összefogó egységes keretre. Ezért intenzívebb együttműködést alakítottunk ki a következő (francia) elnökséggel, valamint a többi intézménnyel is. Az elnökség biztosítani fogja, hogy az előkészítő munka a legmagasabb politikai szintű felügyelet, vagyis a Tanács ellenőrzése mellett folyjon, amely az előrelépést szorosan nyomon fogja követni.

Szeretném kiemelni, hogy az új Szerződés számos vetülete csak akkor valósítható meg, ha erre az Európai Bizottság javaslatot tesz, vagy ha erre az Európai Parlamenttel szoros együttműködésben kerül sor. Az elnökség tisztában van ezekkel a vetületekkel, és minden egyes esetben olyan módon fogja lebonyolítani az előkészítő munkát, hogy ebbe az összes érdekelt felet bevonják.

Végül szeretném leszögezni, hogy az előkészítő munkában részt vett összes fél felelősségteljesen járt el. Remélem, hogy továbbra is ez a hozzáállás fogja jellemezni a folyamatot, hiszen ezzel járulnak hozzá legjobban a Lisszaboni Szerződés ratifikációs eljárásainak és végrehajtásának sikeréhez.

  Margot Wallström, a Bizottság alelnöke. − Elnök úr, mindenekelőtt szeretném üdvözölni a jelentést és gratulálni mindkét előadónak a jelentés plenáris ülésen történt ismertetéséhez. A Bizottság természetesen teljes mértékben osztja azt az álláspontot, hogy a Lisszaboni Szerződés az Unió jövője szempontjából nagyon pozitív előrelépést jelent. Miként hallottuk, a Szerződés előre fog vinni bennünket egy hatékonyabb, demokratikusabb és átláthatóbb Unió felé vezető úton.

A politikában fontos, hogy a megfelelő dolgokat cselekedjük, hiszen ettől kapunk demokratikus legitimitást. De ugyanennyire fontos, hogy megfelelően végezzük a dolgunkat. Ezért az éghajlatváltozás és az energia, a barangolási (roaming) tarifák, a játék- és élelmiszerbiztonság, a közlekedéspolitika, a mezőgazdasági politika, a kereskedelem vagy bármely más szakpolitikai programunk kiválasztása rendkívül nagy jelentőséggel bír, és addig nem nyugszunk, amíg az új Szerződés hatályba nem lép. Ugyanakkor az érem másik oldalát se felejtsük el, azaz hogy miként végezzük a dolgunkat és az új Szerződés miként fogja megváltoztatni azt, ahogy a dolgunkat végezzük, hogy miként válhatunk hatékonyabbá a döntéshozatalban és napjaink Európai Uniója politikai menetrendjének és prioritásainak előmozdításában.

E Szerződés egyik alapvető eleme az, ahogyan az erősíti Európa demokratikus legitimitását a Parlament szerepének megváltoztatásával, az együttdöntés, a költségvetési kérdésekbe és a nemzetközi megállapodásokba való beleszólás kiterjesztésével, valamint az európai választások és a Bizottság elnökének megválasztása közötti közvetlen összefüggés útján.

A Szerződés ezen túlmenően a nemzeti parlamentek nagyobb mérvű bevonására is csatornákat teremt. E csatornákon keresztül már igen kedvező tapasztalataink vannak a nemzeti parlamentekkel való együttműködés, az Európai Unió politikáinak rögzítése, valamint a polgárok közvetlen részvételét célzó részvételi demokrácia egyes elemei terén.

A jelentés természetesen bizonyos félelmeket is megfogalmaz az alkotmányos megközelítéssel való felhagyás és a részvételre vonatkozó szabályozás egyes tagállamok javára történő kiterjesztésével kapcsolatban. Mindannyian tudjuk – és ezt már korábban is elmondtam –, hogy ez volt az ára a konszenzusos megállapodás elérésének, és úgy vélem, mindannyian elismerjük, hogy semmi sem tökéletes – még az új reformszerződés sem. Kompromisszumról van szó, de ez olyan szöveg, amelyben valamennyien egyet tudtunk érteni.

Jelenleg a Szerződés ratifikációs folyamatát éljük, öt tagállam már jóváhagyta, tíz másik pedig elindította a belső eljárásokat, de nyilvánvaló, hogy még hosszú utat kell megtennünk és a folyamat kimenetele nem jósolható meg teljes biztonsággal.

Ezenközben elő kell készülnünk arra, hogy reményeink szerint jövő év elején a Szerződés hatályba lép; a szlovén elnökség ennek érdekében benyújtotta azon kérdések listáját, melyekben a Szerződés végrehajtása céljából intézkedni kell. Egy sor kérdésről már elkezdődtek az előzetes egyeztetések, melyek az elkövetkező hónapokban is folytatódni fognak. Egyes kérdésekhez bizottsági javaslat szükséges, ilyen például a polgári kezdeményezés, amely az Unió és polgárai közti kapcsolatot elősegítő fontos rendelkezés.

Lehetőségeimhez mérten mindent meg kívánok tenni annak érdekében, hogy az európai polgárok a Szerződés hatálybalépése után a lehető leghamarabb élhessenek ezzel az új demokratikus jogi eszközzel. Ehhez az szükséges, hogy a megfelelő bizottsági javaslat időben készen álljon, de ezzel egyidejűleg a javaslat elfogadását megelőzően fontos a teljes körű egyeztetés is. Természetesen folyamatosan tájékoztatjuk Önöket a további fejleményekről, és várakozással tekintünk az e kérdésben történő együttmunkálkodás elé.

A ratifikációs folyamat alatti kommunikáció a polgárokkal, miként ezt a júniusi Európai Tanács felvázolta – bármilyen legyen is a ratifikálásra választott módszer – szintén döntő jelentőséggel bír. Ebből a célból és amint ezt az Önök jelentése is ajánlja, szorosan együttműködünk a nemzeti hatóságokkal és az Európai Parlament hivatalaival.

Ezért szeretném köszönetemet kifejezni, hogy jelentésükben az EU intézményei és a nemzeti hatóságok közötti őszinte együttműködésre szólítottak fel annak érdekében, hogy az európai polgárok világos és tárgyilagos tájékoztatást kapjanak a Szerződés tartalmáról. Ez teljes mértékben összhangban van a mi megközelítésünkkel, ezért örömmel osztjuk meg a Parlamenttel és annak tagállami hivatalaival a Szerződésről szóló kommunikációs termékeinketm valamint tájékoztató anyagainkat – és kedvező dolgokat kell kommunikálnunk: egy olyan Szerződést, mely eszközt ad a kezünkbe olyan szakpolitikák kifejlesztésében történő előrelépéshez, melyeket a közvélemény-kutatások állandó tanúsága szerint polgáraink akarnak: éghajlatváltozás és energia, migrációs kérdések, növekedés és munkahelyteremtés, környezetvédelem, és természetesen az EU világpolitikai szerepe. Ezek azok a dolgok, melyek segíteni fognak abban, hogy a megfelelő dolgokat tegyük meg és megfelelően tegyük a dolgunkat.

  Andrew Duff, a Külügyi Bizottság véleményének előadója. − Elnök úr, a Szerződés egyik legnagyobb erőssége az, hogy a közös kül-, biztonsági és védelmi politika nagykorúvá válását jelenti. Az EU felépítésében gyökeres változtatásokat javasol, nevezetesen azzal, hogy a főképviselőt a Bizottság alelnökévé és a Tanács elnökévé lépteti elő, hármas diplomata szolgálattal a háta mögött. Rendkívül lényeges, hogy ezek a struktúrák a Szerződés hatálybalépésének pillanatában már szilárdan a helyükön legyenek, a késlekedés és a koncon való marakodás csak zavart kelt a harmadik országokban és cinizmust vált ki az európai közvéleményben.

A Külügyi Bizottság véleményét melegen ajánlom a Parlament figyelmébe.

  Thijs Berman, a Fejlesztési Bizottság véleményének előadója. – (NL) Elnök úr, az új Szerződés nagyszerű lehetőségeket kínál a fejlesztési együttműködésre. Ennek pedig főként az az oka, hogy az új Szerződés megkívánja, hogy a Bizottság fejlesztési együttműködési tevékenysége egészítse ki a tagállamok saját kezdeményezéseit. Ez megnyitja az utat a Bizottság és a tagállamok közötti régóta óhajtott jobb együttműködés előtt – ami alapvetően fontos, és amire a nagyon kritikus hangvételű OECD-DAC szakértői értékelés szintén felszólított.

A hangsúly a szegénység visszaszorításán van, ami dícséretes. A Szerződésből kimaradt a Nizzai Szerződés egy mondata, mégpedig az, amely az Európai Fejlesztési Alapot (EFA) kifejezetten kizárja a Szerződés alkalmazási köréből – ami azt jelenti, hogy az EFA most már bekerülhet az EU költségvetésébe. Erre nagy szükség van, mivel ily módon az Európai Parlament végre teljes demokratikus ellenőrzést gyakorolhat az EU fejlesztési tevékenységeinek másik része fölött is – ami egyszerre szükséges és helyes. Az Európai Parlament állandó ellenőrzése nélkül ugyanis a szegénység visszaszorítása nem lenne képes az uniós külpolitika középpontjába kerülni, és erre egy jövőbeli külön Európai Fejlesztési Biztos kinevezése nélkül még kevésbé lenne esély.

  Carlos Carnero González, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság véleményének előadója. − (ES) Elnök úr, legelőször is szeretnék gratulálni a társelőadóknak kiváló munkájukért, és egyben köszönetet is szeretnék nekik mondani, ugyanis talán a tisztelt Házban megszokottaktól eltérően kivételesen sikerült a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságnak a Lisszaboni Szerződés megszövegezésére vonatkozó legfőbb javaslatát beilleszteniük.

A Szerződés ebben a tekintetben meghagyja az Európai Alkotmány lényeges elemeit, ami rendkívül fontos, mivel – annak megállapításán túlmenően, hogy a közös kereskedelempolitika kizárólagos EU-hatáskör, valamint a közös kereskedelempolitika alkalmazási körének kiterjesztésén túlmenően – a közösségi döntéshozatali módszert e szakpolitika alá rendeli, ami fokozottabb demokráciát és hatékonyságot eredményez, és végső soron a Lisszaboni Szerződésen keresztül ez a polgárokhoz eljuttatandó legfőbb üzenetünk.

Én magam is részt vettem a Konvent munkájában. Büszke vagyok arra, hogy a Lisszaboni Szerződésbe beépültek az általunk összeállított és annak idején a legtöbb tagállam által jóváhagyott Alkotmány lényeges elemei, de Méndez de Vigo előadó úr nyomán én is le szeretném szögezni, hogy még nem tartunk az út végén, a történetnek még nincs vége. A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság ezért rámutat néhány kimaradt témára.

Kezünkben a valóság, ami jó – a Szerződés –, és előttünk a távlat, ami az általunk elérendő eredményeknek köszönhetően még jobb lesz.

  Costas Botopoulos, a Költségvetési Bizottság véleményének előadója. − (EL) Elnök úr, abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a Költségvetési Bizottság nevében én adhatom elő a költségvetési ágazatban eszközölt változtatásokról szóló véleményt. Ez a terület a legkevésbé ismertek egyike, ámde úgy gondolom, az egyik legérdekesebb és legjellemzőbb a mai vita tárgyának, nevezetesen a Lisszaboni Szerződés által az életünkben hozott általános változtatásoknak az összefüggésében.

A költségvetési ágazatban a Parlament a Tanáccsal egyenrangú szerepet játszik. Nincs többé különbség kötelező és nem kötelező kiadások között. Mától fogva Parlamentként határozunk mindenről, és különösen a mezőgazdasági politikáról, ami rendkívüli jelentőséggel bír. Valami más is készülődőben van: a költségvetési eljáráson belül folyamatban van a Parlament és a Tanács közötti szerepleosztás megváltozása. Ez még a jövő zenéje, és a kimeneteléről még semmi biztosat nem tudhatunk. Egyébként úgy gondolom, ez a Lisszaboni Szerződésre általában is érvényes.

A Lisszaboni Szerződés jövőbeli politikai menetrendünk alapját képező, messzire nyúló politikai változtatáscsomagot vezet be. Úgy gondolom, hogy ez az új politikai menetrend az, amire az EU-nak ma szüksége van.

Most tévedés azt állítani, hogy a Lisszaboni Szerződés az út vége. Épp ellenkezőleg, fontos előrelépést jelent, lehetővé teszi, hogy egy jobb és eredményesebb keretben működjünk, amelyben a Parlament nagyobb lehetőségeket kap. Ez az Európai Alkotmányhoz fűződő tapasztalatokból leszűrt tanulságokra figyelemmel különösen lényeges. A Lisszabonhoz vezető kanyargós út kiemelkedően fontos eredménye az, hogy Európa nem zárkózott be magába, illetve nem vett fel védekezőbb magatartást, hanem szociálisabbá vált. Ennek köszönhetően most több szociális rendelkezés és több jog létezik. Most annak vagyunk tanúi, hogy ezen eljárással Európa megkísérel nyitni a külvilág felé. Úgy vélem, ez a legjelentősebb tanulság, és a Lisszaboni Szerződést ezért kell ratifikálni.

  Ján Hudacký, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményének előadója. − (SK) Jóllehet az új Európai Szerződés bizonyos tekintetben nem tökéletes, fontos jogi eszközt jelent egyrészt a tagállamok további és mélyebb integrációja felé, másrészt az Európai Unió egyes tagállami szervezetei és intézményei egymás közötti hatékonyabb és rugalmasabb működése szempontjából, másrészt az uniós szervezetek és intézmények, valamint a külvilág közötti hatékonyabb és rugalmasabb működés irányában.

A Szerződés ugyanakkor kitárja a kaput az Unió új tagállamokkal történő további bővítése előtt is, ezáltal sokak közös európai hazáról szőtt álma válhat valóra. Az Alapjogi Chartának, mely ezentúl jogilag is a Szerződés részét képezi, természetesen szintén megvan a maga óriási jelentősége. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy mivel a Charta megfogalmazása nem mindenütt konkrét, a természetes emberi jogokkal összefüggésben kérdéseket vethet fel. Az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság azon a véleményen van, hogy az új Szerződés egyrészről elegendő teret nyújt a közös politikák megvalósításához, másrészről a szubszidiaritás elvén belül biztosítja, hogy a tagállamoknak elegendő hatásköre legyen saját versenypolitikáik és –stratégiáik előreviteléhez, például az ipar területén.

Az Európai Kutatási Térség erősíteni fogja a tudományos és technológiai platformot. Ez megkönnyíti majd a tudományos tudástranszfert és technológia-transzfert, valamint a tudósok és kutatók közötti, határoktól független korlátlan együttműködéshez vezet. Ami az űrkutatási programokat illeti, örömmel állapítjuk meg, hogy a Szerződés platformot kínál az európai űrpolitika számára, és kifejezetten rendelkezik az Európai Űrügynökséggel való megfelelő együttműködésről.

A Szerződés jelentős sikereként könyvelhető el a közös energiapolitikáról szóló megállapodás, amely hangsúlyos teret szentel a belső energiapiac javításának, a biztonságos ellátás szavatolásának, az energiahatékonyságnak és energiatakarékosságnak, a megújuló energiaforrások fejlesztésének, valamint a hálózatok összekapcsolása fokozásának. Az szintén előnyös, hogy a Szerződés megengedi az egyes tagállamoknak, hogy továbbra is ők döntsenek saját energiamixükről. Ezen túlmenően örömömre szolgál, hogy elmondhatom: a Szerződésbe eredeti joghatásának megőrzésével beépült az Euratom Jegyzőkönyv. Bizonyos vagyok abban, hogy ez megteremti az atomenergia logikus és biztonságos fejlesztése számára szükséges feltételeket.

  Gérard Deprez, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményének előadója. − (FR) Elnök úr, hölgyeim és uraim, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság kifejezi támogatását a Corbett és Méndez de Vigo képviselőtársak által ismertetett jelentés iránt. Különösen üdvözöljük azt, hogy a jelentés aláhúzza – ez nyilvánvaló tény, ám mégis jólesik emlékeztetni rá –, hogy a Lisszaboni Szerződés a legtöbb újítást a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség területén hozza, konkrétan a pillérek megszüntetése révén és azáltal, hogy a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködést és a rendőrségi együttműködést a közösségi módszerbe integrálja.

Ugyanakkor jóllehet jelentős áttörésről van szó, ezt ágazatunkban még mindig egy olyan fenntartás kíséri, melyet nehéz elfogadni. Képviselőtársainknak tudniuk kell, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében egy öt éves időszakon át a Bizottság, sőt az Európai Közösségek Bírósága ellenőrzésén kívül fog rekedni a Szerződés hatálybalépése előtt a harmadik pillér keretében elfogadott minden intézkedés olyan érzékeny ügyekben, mint az alapvető jogok és szabadságok tiszteletben tartása.

E megszorító rendelkezést nehezen tudjuk megemészteni, elnök úr, és a mai napon megerősítjük eltökéltségünket aziránt, hogy e rendelkezést hatálytalanítsuk mindazon jogi aktusokra nézve, melyek elfogadására a jelenlegi parlamenti ciklus vége előtt kerülne sor. Azt reméljük, hogy az Európai Parlament, a Bizottság és a Tanács között a lehető leghamarabb intézményközi tárgyalások kezdődnek és megállapodás születik arról, miként lehetne ezt a nehézséget áthidalni.

  Joseph Daul, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, soros elnök úr, bizottsági alelnök asszony, hölgyeim és uraim, másokhoz hasonlóan elöljáróban én is köszönetet szeretnék mondani, valamint gratulálni szeretnék Íñigo Méndez de Vigo és Richard Corbett képviselőtársaimnak a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentésükhöz, és különösen az általuk elvégzett kitűnő munkához. Barátilag azonban azt is hozzátehetem, hogy ezért kapják a fizetésüket.

Vitánk olyan időszakban zajlik, amikor öt tagállam már megerősítette e Szerződést, Lengyelország pedig bejelentette, hogy készül a ratifikációs folyamat megindítására. Az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja tagjai nevében és a PPE-DE képviselőcsoporton belül ismételten le szeretném szögezni, mennyire jelentős ez a Szerződés az európai dinamizmus felélesztése szempontjából.

Két évnyi egy helyben topogás és intézményi kételyek után az Európai Unió felvértezte magát a hatékony működéséhez szükséges eszközökkel. A PPE-DE képviselőcsoport tagjai hiszik, hogy e Szerződés demokratikusabbá, láthatóbbá, következésképp saját határain belül és a világban is befolyásosabbá teszi az Uniót.

A Lisszaboni Szerződés a politikához való visszatérést jelzi Európában. Az előadók kiemelték, hogy a Lisszaboni Szerződés legfőbb eredményei a demokrácia erősítésében, az egyértelműség és a láthatóság fokozásában, valamint az Európai Unió hatékonyságának javításában keresendők. A demokrácia attól erősödik, hogy az Európai Parlament – az egyetlen közvetlen általános választással választott intézmény – jogkörei kiszélesednek. A főszabály az együttdöntés lesz. A Bizottság elnökét az Európai Parlament választja majd. A szubszidiaritás körébe tartozó kérdésekben erősödik a nemzeti parlamentek szerepe. Képviselőcsoportunk ezt a témát központi témaként kezeli. Európa többé nem fog hiányozni a nemzeti vitákból. Többé nem lesz ok arra, hogy bíráljanak bennünket. Ezentúl a polgároknak is joga lesz kezdeményezni. A 27 tagállamból összegyűjtött egy millió aláírással a polgárok közvetlenül új javaslat benyújtására szólíthatják majd fel a Bizottságot.

Ezenfelül a polgárok jogait védi majd az Alapjogi Charta, melynek kötelező jogi erejét a Szerződés szentesíti. Igen büszkék vagyunk erre az előrelépésre. A Tanács jogalkotási vitáinak nyilvánossá válásával Európa átláthatóbb lesz, az Európai Unió hatásköreinek tisztázásával pedig működése érthetőbbé válik.

A minősített többségi szavazás kiterjesztése a Tanácsban lecsökkenti az intézményi patthelyzet veszélyét, és lehetővé teszi a szükséges közös politikák végrehajtását. Ezen túlmenően Európa politikai szereplőként megszilárdítja a nemzetközi színtéren játszott szerepét. Hatásköreinek keretén belül az Unió hallatni fogja szavát és meg fogja hozni az energiapolitikában, a külpolitikában, az igazságügyi és rendőrségi együttműködésben, valamint a környezetvédelmi politikában szükséges döntéseket.

Az energiapolitika tekintetében a Szerződés megteremti az energiaellátás és a megújuló energiákra vonatkozó európai politika jogalapját. Külpolitikai téren az Uniót végül az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője fogja képviselni. Sokféle és sok kihívást jelentő változó világunkban az Európai Uniónak rendelkeznie kell eszközökkel arra, hogy a világon mindenütt kulcsszereplőként erősítse meg helyzetét partnereivel szemben.

A közelmúltban már a Közel-Keleten is megállapítottam, hogy Európától többet kérnek, nem csak több pénzt, hanem azt is, hogy teljes politikai súlyát vesse latba, és ez nem kevésbé igaz Koszovóra, valamint a balkáni államokra is. A rendőrségi és igazságügyi együttműködés terén alapvetően fontos, hogy az Unió kemény, összehangolt intézkedéseket foganatosítson a bűncselekmények és a terrorista fenyegetettség világméretűvé válása elleni küzdelem érdekében.

A Lisszaboni Szerződés megadja az eszközöket az Uniónak ahhoz, hogy e cél elérése érdekében mélyreható reformokat indítson be. Az Európai Unió azáltal, hogy érthetőbbé és egységesebbé válik, képessé válik arra, hogy világszinten az általános felmelegedés elleni küzdelem vezetőjévé nője ki magát. Az Unió a feltörekvő országok számára is világos üzenetet fog küldeni és arra fogja ösztönözni azokat, hogy valódi fenntartható fejlődési stratégiát fogadjanak el.

A PPE-DE képviselőcsoport tagjai őszintén hiszik, hogy az európai politikáknak foglalkozniuk kell ezekkel a területekkel. Persze – miként az előadók rámutattak – közülünk sokan sajnáljuk, hogy a szövegből ki kellett hagyni az alkotmányos megközelítés európai jelképeinek említését.

A legnagyobb kihívás most a Szerződés ratifikálása. A PPE-DE csoport tagjainak nevében felkérem a tagállamokat, hogy kövessék Magyarország, Szlovénia, Románia, Málta és Franciaország példáját, és mihamarabb ratifikálják a Lisszaboni Szerződést, hogy az 2009-re hatályba léphessen.

Köszönöm figyelmüket, és remélem, hogy ma a Szocialisták képviselőcsoportjának elnöke, Martin Schulz, nyomomban fog járni.

(Taps)

  Martin Schulz, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, megjegyzéseim ismertetése során nyilvánvalóan megkímélhetem magam attól az erőfeszítéstől, hogy újra belemenjek a Corbett–Méndez de Vigo-féle jelentés részleteibe. Az előadók és a társbizottságok társelőadói ugyanis elegendő részletességgel már megtették ezt. Ezért inkább a téma közepébe vágva szabadjon egy meglehetősen alapvető kérdést feltennem, amely azzal függ össze, hogy egy ilyen napon, mint a mai – amikor az Európai Parlament az európai egységesülés történetében alapvető jelentőségű eredményről alkot véleményt – talán megállhatunk egy pillanatra és feltehetjük magunknak a kérdést: vajon miért tesszük mindezt? Mi e ténykedés voltaképpeni célja? Miért van szükségünk erre a Szerződésre?

E földrész népeinek történelmében 100 év rövid időtáv. Ha viszont 100 évvel ezelőttre, azaz 1908-ra tekintünk vissza, azt látjuk, hogy akkoriban szultán uralkodott Törökországban. Oroszországot cárok kormányozták. E város a II. Vilmos vezette német birodalom része volt. Franciaország és Nagy-Britannia hatalmas gyarmatbirodalommal rendelkezett. Ötven évvel ezelőtt Adolf Hitler hatalomátvétele – mely 75 évvel ezelőtt történt – már 25 éve a múlt része volt. Mindeközben Joszif Sztálin szörnyűséges bűntetteket követett el, bekövetkezett Auschwitz, és 50 évvel ezelőtt a Nyikita Hruscsov vezette Szovjetúnió, valamint az Eisenhower által irányított Egyesült Államok megkötötték a háború után a Jaltai Szerződést. Huszonöt évvel ezelőtt a Szovjetúnió hatalma kimerült, és a világ helyette – legalábbis gazdasági vonatkozásban – a „reaganomics“ helytelen útjára tévedt.

Ma elképzelni sem tudjuk, mi fog történni 25 év időtávlatában. Egy dolog azonban bizonyos: azoknak az államoknak – Franciaországnak és Nagy-Britanniának –, melyek 100 évvel ezelőtt a fél világot uralták, nem akkor van egyetlen esélyük arra, hogy ma biztosítsák befolyásukat a világon és talán 25, 50 vagy 100 év múlva is szereplői legyenek, ha gyönyörű zászlókat tűzünk ki, hanem akkor, ha feltesszük a kérdést: egy kisebb világban és korlátozottabb befolyással – hiszen sokkal több politikai szereplős ez a világ, ott van például Kína, India és a latin-amerikai országok – felelős politikusként miként garantálom ebben a világfaluban, hogy a népem, az országom szerephez juthasson a globális demokrácia, a jólét és a társadalmi stabilitás megteremtésében?

Egyedül többé nem megy. Csak együtt sikerülhet – legalábbis az európaiaknak mindenképpen. Talán az Egyesült Államok egyedül is fennmaradhat ebben a világméretű versenyben. Talán Kína és esetleg India is – bár Kína és India már most technológiai jellegű együttműködési megállapodásokat köt egymással. Amikor a Lisszaboni Szerződésről beszélünk, nagyon szeretnék újból arról is szólni, hogy vajon miért nem szólunk soha arról, hogy Kína és India gazdasági és fejlesztési minisztere egy együttműködési megállapodás megkötése céljából a múlt évben több ízben is találkozott egymással.

Itt van két ország, melyeknek lakossága a Föld lakosságának egyharmadát teszi ki, és ezek együttműködési megállapodást kötnek egymással! Miközben mit csinálunk mi, európaiak? A helyes úton vagyunk, jóllehet nem eléggé következetesen és nem teljes mértékben, de mégis a helyes úton vagyunk, melyet a következő mondással írhatnánk le: egységben az erő! Aki egyedül indul el ezen az úton, hosszú távon veszíteni fog. Aki konvojban halad, kísérettel, aki biztonságosan bekalauzolja a hajót a kikötőbe – nem zászlóshajó mögött, hanem egyenlő rangú hajók sorában haladva – győzni fog; legyen akár kis vagy nagy ország, ebben az Unióban valamennyien egyenlőek vagyunk. Ugyanakkor egyesítjük erőinket egy olyan keretben, mely egyenlőkként lehetővé teszi számunkra, hogy a világ más térségeivel gazdasági, társadalmi és demokratikus együttműködést folytassunk, valamint megvédjük az emberi jogokat és a békét. E Szerződés célja pontosan ez!

Ennélfogva mi, ebben a Házban munkálkodó szociáldemokraták és szocialisták jóvá akarjuk hagyni ezt a Szerződést, valamint előadóink véleményét, mert mély meggyőződéssel hisszük, hogy ez a helyes út. Azoknak, akik 100 évvel ezelőtt azt prédikálták, hogy a világ a német mintát követve fog talpra állni; vagy hogy a világot a Pax Britannica fogja uralni, vagy a Communauté Française-ben (a Francia Közösségben) a francia felsőbbrendűség fog uralkodni; vagy a Moszkvában annak idején eluralkodó személyi kultusz azt jelentette, hogy ugyanazt a személyt császárként és istenként kell imádnunk; azoknak, akik azt sulykolták a világnak, hogy a legfontosabb dolog a zászló, mely mögött fel kell sorakoznunk, nem pedig a legfontosabbnak tekintett béke szelleme, azoknak, akik azt állították, hogy a célkitűzést a nacionalizmus és a nemzeti elsőbbség révén érhetjük el, mindezeknek csak azt válaszolhatjuk, hogy a mögöttünk lévő 100 év történelem ennek épp az ellenkezőjét bizonyítja.

François Mitterrand-nak igaza volt, amikor ebben a Házban azt mondotta, hogy a nacionalizmus végső soron mindig csak egyet jelent: háborút. Az európai történelem a tanú rá, hogy az ultranacionalizmus mindig háborút jelent. Erre a következővel vághatunk vissza: a jövőben a nacionalizmus sosem lehet megoldás! A jövő megoldása a nemzetek közötti szolidaritás, és a Szerződés célja éppen ez.

(Taps)

  Andrew Duff, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a világ olyan Európai Unióra vár, mely képes erőteljesebb szerepet vállalni a világszíntéren.

Az Unión belül sokan vannak, akik már alig várják, hogy vége legyen a kormányzati rendszerünkről folytatott látszólag végeláthatatlan veszekedéseknek. Jóllehet magam is részt vettem a kormányközi konferencia, illetve ezt megelőzően a Konvent munkájában, azt hiszem, valamennyiünk nevében mondhatom, hogy mindannyian osztjuk a véleményt: ezen vitás kérdések egy részét jó időre le kell rendeznünk. Állíthatom: nagyon várom már az időt, amikor a Brüsszelből és Strasbourgból kiinduló politika minőségének javítására összpontosíthatunk. Ez az idő akkor jön el, amikor a Lisszaboni Szerződés hatályba lépett, mert a Szerződés sikeresen kapcsolja össze a politikai változásokat a hatáskörök, jogi eszközök és eljárások kívánatos és szükséges reformjával.

Vannak egyesek –bizonyára ebben a Képviselőházban is –, akik inkább elvetnék a Szerződést és visszaforgatnák az idő kerekét a Nizzai Szerződésig, sőt talán egészen a XIX. századi gondolkodásig. Idetartozik sajnos a brit konzervatív párt, amely nem hajlandó együttes európai megoldást felajánlani azokra a közös problémákra, melyekkel európaiként mindannyiunknak szembe kell néznünk.

Tudom, hogy az Egyesült Királyságot furcsa sziget-mentalitás jellemzi, és az is igaz, hogy még a brit kormány sem mer szembenézni a nacionalistákkal és idegengyűlölőkkel, s konokul hangoztatja, hogy kívül marad az európai egység egyes kulcsfontosságú területeiből, ami öngóllal ér fel és az országot időnként a partvonalra szorítja. A liberális demokraták sajnálják ezt, és várják azt az időt, amikor az Egyesült Királyság kényelmesebb helyet talál magának az e nagyszerű Szerződés által ígért erősebb és egységesebb, demokratikusabb és hatékonyabb Unióban.

(Taps)

  Brian Crowley, az UEN képviselőcsoport nevében. ― (GA) Elnök úr, az Európai Unió vezetői múlt év decemberében aláírták az Európai Unióról szóló reformszerződést. E Szerződés biztosítja, hogy az Európai Unió az elkövetkezendő években hatékonyabban működjön.

A hatékonyabb Unió erősebb gazdaságot jelent Európában és Írországban. Minden ötven éve éve létező szervezet változtatásokat hajt végre annak érdekében, hogy megfelelhessen az új kihívásoknak. Az ír népnek nagyon jó okai vannak arra, hogy e Szerződés mellett szavazzon.

az UEN képviselőcsoport nevében. ― Az Európai Unióban való részvételből következő gazdasági és pénzügyi előnyök minden tagállam bármely polgára számára maguktól értetődőek. Az egységes piac létrejötte ugyanis az egyik legjelentősebb fejlemény, melynek az elmúlt 30 évben az Európai Unión belül tanúi lehettünk. És az is nyilvánvaló, hogy egy olyan szervezet, amely hat tagállammal indult, fejlődése és növekedése során igenis igényli a szabályok változását.

Ezért gondolom azt, hogy az ír nép a mostani Szerződésről folytatandó népszavazás során meg fogja szavazni azt. Azért fogja megszavazni, mert látta, hogy Írországban hatalmas méretű közvetlen külföldi beruházások történtek. Az ír szigetországban óriási infrastrukturális és társadalmi fejlesztések valósultak meg. Írország szigetén roppant munka folyt a béketeremtés érdekében, ami közelebb hozta egymáshoz a korábban megosztott közösségeket. És azok, akik ujjal mutogatnának és ilyeneket hangoztatnának, hogy „Európa téved”, „Európa rossz”, meg „nézd, mikre készül”, egyáltalán nem vesznek tudomást az egyértelmű bizonyítékokról: a társadalmi fejlődésről, a gazdasági fejlődésről, a kulturális fejlődésről. A valóságban sokan Európának a világban játszott szerepéről szólva elfelejtik, hogy egyedül 2006-ban a 27-ek Európája 46 milliárd euróval segítette a fejlődő világot, ezzel az egész világon az első a fejlesztési támogatások adományozói közül.

Ezért bízom abban, hogy az ír nép szavatolni fogja e Szerződés ratifikálását, ha helyesen elmagyarázzák azt neki az elkövetkezendő hónapokban,.

  Johannes Voggenhuber, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, nyolc évbe, két Konventbe, három kormányközi konferenciába és két szerződéstervezetbe került elérni azt az eredményt, melyet ma értékelünk. Ezen a ponton és e hosszú időszak után engedtessék meg, hogy személyes köszönetemet fejezzem ki azért, hogy a tisztelt Házat képviselhettem mindkét Konventben, és Andrew Duff-fal együtt az Európai Parlament előadójaként az Európai Unió Alapjogi Chartájáról és az Alkotmányról szóló tárgyalásokon egyaránt ott lehettem. Politikai pályafutásom legmegtisztelőbb feladata volt. Nagyon köszönöm Önöknek.

E Szerződés tartalmát és eredményeit részletesen láthatjuk, és ez nem kevés! Megteremtődtek a történelem első nemzetek feletti szerződésének alapjai. Az alapvető jogok legnaprakészebb és legátfogóbb törvénykönyve európai joggá válik. A szociális célkitűzések és jogok rögzítése megmutatja az utat a következő feladat felé: egy európai szociális unió megteremtése és felépítése irányába. Miután az Unió önálló jogi személyiséget kapott, lazán együttműködő államok fórumából történelmi, független szereplővé növi ki magát. Ha e szerződés felélesztésében sikerrel akarunk járni, a politikai egység többé már nem lehet csak egy politikai elit és az állami kancelláriák belügye, hanem közüggyé kell válnia.

Ugyanakkor ma nem vagyok teljesen biztos abban, hogy tudatában vagyunk-e annak, miszerint a mostani értékelést az európai történelem felettébb nehéz és különleges körülményei között tesszük meg. A Der Spiegel legutóbbi számában olvastam Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter megállapításait, aki ekként zárta gondolatait: „Az európaiak nem akarják ezt megérteni.” Még akkor is, ha nagyon is értem Schulz úr kezdeti ösztönös fejrázását, most szeretnék idézni egy külső véleményt ebben a témában. Henry Kissinger az európai nemzetállamok eltűnését napjaink legszembetűnőbb kihívásaként mutatja be. A következőt írja: „A jelenlegi probléma abban áll, hogy a nemzetállamok nemcsak szuverenitásuk egy részéről mondtak le az Európai Unió javára, hanem saját jövőképük egy részéről is. Jövőjük ezentúl az Európai Unióhöz kötődik, márpedig az EU még nem jutott el egy olyan jövőképhez és lojalitáshoz, ami a nemzetállaméhoz lenne hasonlítható. Ezért azután légüres tér alakult ki Európa múltja és Európa jövője között.”

Jelenleg ez a Szerződés legjobb rendelkezésre álló leírása. Átható fényt vet arra, amit a kormányok az alkotmánytervezettel tettek, hiszen a marginális megjegyzések és az eredmények megőrzése érdekében a csomagoláson saját magunk által eszközölt változtatások, majd a duzzogással kísért, jóváhagyásra irányuló kísérletek odavezettek, hogy vesztettünk az identitást, lojalitást kreáló és a polgárokat meggyőző európai szellemiségből és erőből. Erő új kezdetek vállalásához, új rendek kialakításához, új megoldások kidolgozásához, újra és újra, a mindennapos újrakezdés: ez Európa. Ezt az erőt – és itt nagyon őszinte leszek – nagyon jelentősen meggyöngítette az Európai Alkotmány és a hozzá kapcsolódó reformok nyelvével felvértezett nemzeti kormányok és állami kancelláriák reakciós hozzáállása. Ennek tudatának a mostani Szerződés valós eredményeinek tekintetében sem szabad elhagynia bennünket. Miután a Parlamentnek nem sikerült a polgárokat az Európai Unió uraivá tenniük, e Parlament jövőbeli elsőszámú feladata, hogy megfeleljen ezen Alkotmány szellemének, és az Uniót polgárok, nem pedig államok uniójává változtassa, valamint megtalálja az erőt ahhoz, hogy az európai integrációból közügyet teremtsen, végül a polgárokkal együtt új identitások megteremtésével bizonyítsa Európa erejét.

(Taps)

  Mary Lou McDonald, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a Lisszaboni Szerződést egyedül Írországban vetik alá nép általi demokratikus ellenőrzésnek. A többi tagállamban egyértelműen félnek a népszavazástól, és azon kapom magam, hogy elgondolkodom, vajon miért? Vajon miért, amikor oly sokat beszélünk a demokráciáról? Ki fél itt a nép szavától?

E Képviselőházban a béke nyelvén beszélünk, a Lisszaboni Szerződés mégis az uniós katonai kiadások növelésére és az európai hadiipar támogatására kötelez bennünket. Miért ragaszkodunk annyira az Egyesült Államokkal való versengéshez? Valóban azt hisszük, hogy az USA európai megfelelőjének megteremtésével előmozdítjuk a béke ügyét a világban? Én nem hiszek ebben.

Makacsul tartja magát az a mítosz, hogy az EU nagyra értékeli a közszolgálatot és a dolgozók jogait, holott a valóságban minden az ellenkezőjét bizonyítja. Csak kérdezzék meg a vaxholmiakat vagy az ír vasúti munkavállalókat arról, mit szólnak a munkavállalók jogainak biztosítására vonatkozó uniós kötelezettségvállalásról.

Miközben veregetjük a saját vállunkat amiatt, hogy a fejlődő országoknak juttatott segélyek terén nagy adományozók vagyunk, olyan partnerségi megállapodásokat alakítunk ki, melyek szegény országokat arra kényszerítenek, hogy saját piacaikat odadobják az európai gazdasági törekvéseknek.

Hogy támogathatja ma a jelenlévők közül bárki is, aki hisz a demokráciában, a békében vagy a közszolgálatban, a Lisszaboni Szerződést? E Szerződés nem a reformról vagy a hatékonyságról szól, hanem szabad kezet ad a demokrácia további leépítéséhez, és már a Szerződés önmódosító záradékai is elegendő bizonyítékul szolgálnak erre. Ez a privatizáció folytatásának chartája. Nem jelent előrelépést a környezetvédelemben, semmi újat nem hoz a munkavállalók jogainak védelme terén, és a hatalmat birtokló uniós intézményeknek szabad kezet ad Uniónk további militarizálásához. Az európaiak vajon támogatnának-e egy ilyen Szerződést? Azt hiszem, hogy nem, és talán épp ezért nem is kérdezik meg a véleményüket.

Ír nőként és büszke európaiként azt akarom, hogy hazám szabadon dönthessen népünk legjobban felfogott érdekében. Azt akarom, hogy a tagállamok – legyenek kicsik vagy nagyok – ugyanígy élhessenek ezzel a joggal. Közösen és demokratikusan előnyös változásokat valósíthatunk meg, és népünk, valamint a világfalu érdekében teljesíthetünk. Hogy ezt megtehessük, hogy olyan Európát teremthessünk meg, amilyet népeink akarnak és megérdemelnek, meg kell reformálnunk az Európai Uniót. A Lisszaboni Szerződés rossz üzlet Írországnak, rossz üzlet Európának és rossz üzlet a tágabb világnak is.

  Nigel Farage, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a mai európai parlamenti vita és az azt követő szavazás nem más, mint egy hatalmas megtévesztési gyakorlat. Egy csomó hazugság hangzik itt el, mert ígérgetéseikkel ellentétben nem akarják, hogy az európai népek népszavazáson nyilvánítsák ki akaratukat. Nem más ez, mint hogy a politikai elit saját akaratát kényszeríti rá a polgárokra.

Mindannyian tudjuk, mi az igazság – az igazság az, hogy a Lisszaboni Szerződés azonos az EU Alkotmányával, pontosan ugyanannyi új hatáskörrel és pontosan ugyanannyi vétójog-áldozattal. Szinte minden tekintetben azonos azzal, jobban mondva a Lisszaboni Szerződés alkotmányszerződés, mivel az Európai Uniót teljes jogi személyiséggel ruházza fel, sőt ami még rosszabb, feljogosítja arra, hogy ezentúl kormányközi konferencia összehívása nélkül saját magát módosítsa. A Lisszaboni Szerződés feljogosítja az EU-t arra, hogy szó szerint életünk minden egyes vetületét szabályozza.

Erre azt hallom, hogy ne aggódjam, hiszen a zászlót és a himnuszt kihagyták belőle. Mese habbal! Ha kinézek az ablakon, egy hatalmas zászlót látok itt lengedezni. Abszurdum. Mindez a hazugság része. Az igazság az, hogy Önöknek inukba szállt a bátorságuk egy népszavazástól. Nem akarják meghallani a nép szavát, ezért most önkényuralmi eszközökkel akarják keresztülvinni ezt a Szerződést.

Cohn-Bendit úr felszólalásában azt állította, hogy a Szerződést ellenzők gyengeelméjűek. Schulz úr pedig azt, hogy közülünk azok, akik ellenzik ezt az egyszerűen tisztességtelen tervet, ugyanúgy viselkednek, mint a nácik az 1930-as években. Nos, úgy hiszem, hogy az egyszerű, tisztességes európai polgárok saját maguktól is rájönnek, kik itt a szélsőségesek.

Hadd kívánjam ezúton Írország népének, valamint mindazoknak, akik hisznek a demokráciában, hogy sikerre vigyék akaratukat az elkövetkezendő hónapokban. Remélem, hogy messze hangzó nem-mel vágnak vissza, és remélem azt is, hogy az európai népek hallatni fogják a hangjukat, és nemcsak Önök, a politikai elit. Lehetnek Önök ma önelégültek, de egyre inkább a megvetés lesz az osztályrészük.

  Jim Allister (NI). – Elnök úr, visszautasítom ezt a jelentést és visszautasítom azt a Szerződést, melyet a jelentés támogat. A francia és a dán népszavazás előtt e Házban sok üres beszédet hallottunk a népakaratról. Vajon miért? Azért, mert önteltségében az uniós politikai elit azt hitte, hogy az embereket át lehet verni az Alkotmányról szóló propagandával. És amikor az embereknek leesett, miről is van szó, a politikusok fülüket-farkukat behúzva iszkoltak el és iszkolnak azóta is, attól való páni félelmükben, hogy a szavazók újra visszautasítják őket.

Ezért volt az, hogy az elmúlt három évben a fő figyelem a kormányközi összeesküvés kifőzésére irányult annak érdekében, hogy ezt az Alkotmányt rásózzák az európai népekre anélkül, hogy meg mernék kérdezni róla a véleményüket. Micsoda önteltség, micsoda zsarnokoskodás: ami teljesen a képbe illik, hiszen ez az Alkotmány másról se szól, mint arról, hogy a brüsszeli kényurakra – pont azokra, akik túlságosan is fáznak a népszavazástól – egyre több és több nemzeti hatáskört ruházzanak át.

  Szájer József (PPE-DE). – (HU) Elnök úr, tisztelt Ház! Először is szeretném leszögezni, hogy elfogadhatatlan, hogy bárki magát a nép egyedüli szószólójának kiáltsa ki ebben a Házban és mindenki másra pedig azt mondja, hogy ő kizárólag a politikai elitnek a véleményét tükrözi. Ez elfogadhatatlan álláspont.

Sokan vagyunk ebben a teremben, akik úgy gondoljuk, és sokan vannak Európában olyan polgárok, akiket mi képviselünk, akik úgy gondolják, hogy egy erősebb Európára van szükség. Az új tagországok az elmúlt időszakban azt is megtapasztalták, hogy nem az a gond Európával, hogy korlátozza a szuverenitásunkat, elveszi a lehetőségeinket, hanem éppen az, hogy nem eléggé képes a közös cselekvésre. Ez az új Szerződés, a Lisszaboni Szerződés éppen ehhez biztosítja az eszközöket.

És sokan vagyunk persze itt olyanok is, akik nem vagyunk teljes mértékben elégedettek azzal, amit a Lisszaboni Szerződés magával hozott. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjuk, itt az idő, hogy – miután ratifikálásra kerül a Lisszaboni Szerződés – egy olyan időszak következzen, amikor ezt az új Európát, ezt az új szerkezetet, amelyet a Lisszaboni Szerződés is létrehoz, működtetni tudjuk. Tehát egy erősebb Európára van szükség, egy nyugodt, konszolidációs időszakra az elkövetkezendő szakaszban.

Örömmel üdvözlöm, hogy a dokumentum kimondja a kisebbségekhez tartozó személyek diszkriminációjának a tilalmát is. Az Európai Unióban sokat beszélünk az értékekről, a sokszínűségről, de a kisebbségek európai védelme mindeddig gyenge lábakon állt. Az a lehetőség és az a passzus, amely erről beszél, új lehetőségeket nyit Európa számára, hogy azt a retorikát, amelyet eddig követett ezekben a kérdésekben, azt valósággá változtassa. Hiszen nem beszélhetünk értékekről, nem beszélhetünk közös elvekről abban az esetben, hogyha Európa építőköveit, a kisebbségeket és az egyes nemzeti közösségeket kihagyjuk ebből a folyamatból.

Üdvözlöm a Szerződést és gratulálok az előadóknak.

  Hannes Swoboda (PSE). – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, már sok minden elhangzott arról, hogy mit is akarnak az európai emberek. Az előző felszólalóhoz csatlakozva én is megkérdezhetem Önöktől: erősebb Európai Uniót akarnak, de miért? Egyesek a globalizációban hatalmas lehetőséget látnak és azt szeretnék, ha Európa is élne ezzel a lehetőséggel. Sokan – valószínűleg többen – a veszélyt látják a globalizációban. Tartanak attól és azt kívánják, hogy Európa segítsen legyőzniük a globalizáció hátrányait.

A kérdés természetesen itt az, hogy a reformszerződés – az a Szerződés, melyről a két előadó kiváló jelentést fogalmazott – mit ad vissza? A válasz egyértelmű: a reformszerződés úgy erősíti az Európai Uniót, hogy nem vet véget a demokráciának. Épp ellenkezőleg: e Szerződés az Európai Parlament, a nemzeti parlamentek számára többletdemokráciát teremt, miközben növeli az Európai Unió cselekvési képességét is. Ez az, ami alapvető fontosságú. Ezért az a véleményem, hogy a polgárok sok érdeke megfelelő képviseletet kap.

Következésképp, mit kell tennünk ezzel a közös cselekvési képességgel, amely konkrétan a főképviselő személyén keresztül is kifejezést nyer, aki ezentúl a Bizottság alelnökeként többet tehet majd a közös kül- és biztonságpolitikáért? Például az energetikai kérdésekkel és a reformszerződés által az Európai Uniónak juttatott kiegészítő energetikai hatáskörrel együtt végezetül eljuthatunk egy jogilag kompetens energiaügyi külpolitikához, amely Oroszországgal és más nagy energetikai hatalmakkal szemben kedvezőbb starthelyzetbe hozhat bennünket. A külkereskedelmi hatáskörrel a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban együttesen jobban képviselhetjük munkavállalóink és gazdaságunk érdekeit. Környezetvédelmi hatáskörünkkel pedig biztosíthatjuk, hogy kibocsátáskereskedelmünk és az elérendő környezetvédelmi célok nem azt jelentik majd, hogy gazdaságunk és munkavállalóink kárt szenvednek, hanem azt, hogy a környezetet a világon mindenütt jobban megértik majd.

A reformszerződés nagy érdeme – ezért én is egyértelműen támogatom az előadók munkáját – annak szavatolása, hogy az Európai Unió cselekvőképesebbé, ugyanakkor demokratikusabbá is válik.

  Bronisław Geremek (ALDE). – (PL) Elnök úr, a Lisszaboni Szerződésnek az Európai Unió államai általi elfogadása Európa és az Európai Unió történetében kulcsfontosságú esemény lesz. Az itt ma ismertetett jelentés a Parlamentnek lehetőséget ad arra, hogy világosan leszögezze, mennyire fontos a Lisszaboni Szerződés elfogadása.

Azt remélem, hogy a Szerződés ratifikálása úgy fog lezajlani, ahogy az aláírása is. Örülök, hogy hazám, Lengyelország, most jelenti be a Lisszaboni Szerződés gyors ratifikálását. Azt is szeretném hinni, hogy a ratifikált Szerződés és az Alapjogi Charta között szerves egység van. Az Alapjogi Charta értékrendet, az Európai Unió eszmei alapkövét határozza meg. Következésképp érthetetlen cselekedet lenne – sőt, messzebb megyek: politikai skizofréniával érne fel –, ha e két jogi aktust elválasztanánk egymástól. E két jogi aktus ugyanis szoros és kölcsönös összefüggésben van egymással.

Meggyőződésem, hogy a Lisszaboni Szerződés képessé teszi Uniónkat arra, hogy összeforrottabb csapattá váljunk. Felállítja a mechanizmusokat. It nem arról van szó, hogy a Szerződés merev és egyértelműen meghatározott jogi keretet állít fel. Mechanizmusokat hoz létre, melyek révén az Európai Unió most már képes lesz megszilárdítani az integrációját. E Szerződés olyan jövőt teremt, amelyben az Európai Uniónak politikai dimenziója lesz. Olyan jövőt teremt, amelyben az Európai Unió képes lesz szolidaritási politikák kikovácsolására. Olyan helyzetet teremt, amelyben az Európai Unió sok intézménye képes lesz együtt dolgozni, és ami talán a legfontosabb: helyet teremt a mindennapos gondokkal küzdő és az európai folyamatban részt venni kívánó polgárok számára.

Úgy gondolom, e Szerződés révén európai szellemiség kovácsolódik, amely aztán lehetővé teszi majd magának a Szerződésnek az értelmezését is. A Szerződés kétértelműségei főként a Parlament számára, de az összes intézmény számára is olyan teret hoznak létre, amelyben az Európai Unió elnöke vagy a Parlament elnöke, a külügyminiszter, a főképviselő szerepe miatt előjöhetünk azzal, hogy mit is akarunk felépíteni – minden az embereken és az együttműködésen múlik. Még azt is megkockáztatom, elnök úr, hogy remélem, a jövőben az Európai Unió e négy legfőbb hivatalára választással kerülnek majd a jelöltek. Úgy gondolom, hogy a Lisszaboni Szerződés már most lehetővé tenné, hogy a Bizottság elnökének és az Unió elnökének szerepét egyesítsük. E lépés erősítené az Európai Uniót.

  Bogdan Pęk (UEN). – (PL) Elnök úr, az európai integráció folyamata magában véve nem rossz dolog, sőt, épp ellenkezőleg. Ha tisztességesen, a szolidaritás és a demokrácia valódi kiterjesztésének elve alapján folyna, általános elfogadtatásra lelne. Az ezen épületből és az Európai Unióból ma kiáradó szellemiséget azonban az általános kétszínűség jellemzi. Kétség sem férhet hozzá, hogy ennek a kvázi-európai államnak a Szerződésben lefektetett alapelvek szerint történő létrehozása jelentős mértékben korlátozza a valódi demokráciát, és így valójában csak nevében lesz demokratikus.

Magában a Parlamentben is korlátozott a demokrácia, ami az európai parlamenti képviselők szólásszabadságát és politikai akaratnyilvánítását illeti. Az európai intézmények és az európai bürokrácia kulcsfontosságú jogköröket ragadnak magukhoz, és a legnagyobb állam képtelen törvénytelenné nyilvánítani egy egyértelműen fasiszta pártot, mely az európai határok megváltoztatását követeli.

Önök ma közös energiapolitikáról beszélnek. E Házban miért nincs általános felzúdulás annak hallatán, hogy Németország és Oroszország a Balti-tengeren keresztül, Lengyelország, Litvánia és Észtország feje fölött gázvezetéket tervez megépíteni annak érdekében, hogy Oroszország ezen országokat kizárhassa az energiaellátásból? Ezért nem hiszünk az Önök jószándékában. Márpedig ez a hit a jövő alapja, mivel építkezni csak az igazságra lehet.

  Ian Hudghton (Verts/ALE). – Elnök úr, teljes mértékben elfogadom, hogy a 27 tagú Európai Unióban frissíteni kell azokat a működési szabályokat és megállapodásokat, melyek a 15 vagy még annál kevesebb tagú Uniót működtették. Azt is elfogadom, hogy a Lisszaboni Szerződés tartalmának nagy része – mint például e Képviselőház hatásköreinek növelése vagy a tanácsi döntéshozatali folyamat nyilvánossá tétele – kedvező és ésszerű előrelépés. Ugyanakkor, ha az én nézőpontomból, azaz Skócia képviselőjének szemszögéből tekintem a részleteket, komoly aggályaim vannak egyes hiányosságokkal kapcsolatban, melyek létezését Wallström biztos asszony is elismerte.

Először is nagyra tartják a nemzeti parlamentek új beleszólási jogát, de ez Skócia helyi nemzeti törvényhozására természetesen nem érvényes, miként nem érvényes bármely más, államisággal nem rendelkező nemzetre sem.

Másodsorban a Szerződés kialakítása során nem foglalkoztak az Európai Parlament egységes székhelyének kérdésével, minek folytán továbbra is az a tarthatatlan helyzet áll fenn, hogy Brüsszel és Strasbourg között kell ingáznunk.

Harmadsorban nem tudom támogatni a közös halászati politika beépítését az Uniónak a Szerződésben felsorolt mindösszesen négy kizárólagos hatásköre közé. Attól tartok, hogy ez a tény a közös halászati politikának – ennek a túlközpontosított kudarcnak – a fenntartásával súlyosan hátráltathatja a gyökeres reformok és a halászati irányítás változása irányába történő elmozdulást. Ez különösen nem helyénvaló akkor, amikor a Tanács múlt decemberben kísérletet tett a decentralizáció irányában azzal, hogy elismerte a Skócia által végrehajtás alatt lévő önkéntes intézkedéseket, és idén lépést tett a helyi ellenőrzés elismerése felé.

Pártom az Alkotmány népszavazásra bocsátása mellett foglalt állást. A mostani Szerződés jogállása különbözhet, de lényegében ugyanarról van szó. Ezért amikor az SNP támogatja e Szerződés népszavazásra bocsátását, egyszerűen csak következetesen jár el. Mi nem félünk az Európáról szóló nyilvános vitától. Épp ellenkezőleg, a Skócia és az Unió közötti új kapcsolatok kialakítása meglátásunk szerint központi jelentőségű. Azt kívánom, hogy Skócia csatlakozzék az európai nemzetek családjához és tagállamként építő szerepet játsszon a döntéshozatalban, és ne csak a partvonalról, megfigyelőként nézze a játszmát.

  Sylvia-Yvonne Kaufmann (GUE/NGL). – (DE) Elnök úr, én Európa-párti vagyok, ennélfogva baloldaliként támogatom a Lisszaboni Szerződést. Ugyanakkor nem értek egyet a katonai vetületek fokozott hangsúlyozásával. Ezúton szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat, hogy a Szerződés által megvalósított európai integráció elmélyítéséről heves vita folyt az euroszkeptikusokkal, és különösen a nacionalista beállítottságúakkal. Az elért eredményeket most meg kell védeni, és remélem, hogy az Európai Unió átfogó reformja most életbe léphet.

A Lisszaboni Szerződés az előző Alkotmány számos előnyös elemét magába építette. Külön kiemelendő, hogy olyan irányba kormányozza az Európai Uniót, hogy az lényegesen demokratikusabbá és a polgárokhoz közelibbé váljon. Az Unió ezen felül fokozottabban szociális irányultságúvá válhat. Meglátásom szerint a Szerződés olyan feltételeinek beépítésével, mint a teljes foglalkoztatottság célkitűzése, a fenntartható szociális piacgazdaság alapelve, a horizontális szociális záradék – melynek értelmében a jövőben minden jogi aktust ellenőrizni kell abból a szempontból, hogy a szociális célkitűzéseket figyelembe vették-e –, valamint az általános érdekű szolgáltatásokról szóló új jegyzőkönyvvel a Maastrichti Szerződés neoliberális cementköpenye végre megrepedt.

A Lisszaboni Szerződés lehetőséget kínál arra, hogy a gazdasági és monetáris unió szociális unióval bővüljön. Az európai neoliberális Zeitgeist-et ezért kell még inkább visszaszorítani. Ennek főszereplői nem érhetik el céljukat, az Uniót nem változtathatják szociális elszámoltathatóság nélküli szabadkereskedelmi övezetté. Véget kell vetni a szörnyűséges következményekkel járó adóleszorítási és bérdömping-láznak, és minden tagállamban be kell vezetni a minimálbért.

  Jens-Peter Bonde (IND/DEM). – Elnök úr, még mindig állom azon ajánlatomat, hogy egy palack kitűnő borral ajándékozok meg bárkit, aki csak egyetlen példát is tud mondani jogszabályra, melyet az Alkotmány értelmében el lehet fogadni, de a Lisszaboni Szerződés értelmében nem. Véleményem szerint ugyanis a jogi kötelezettségek mindkettőben egyformák. Különbség csak a csomagolásban van. A Sárközy-féle mini-szerződés az elvetett Alkotmány 560 oldala helyett most 3 000 oldal körül van.

A többségnek joga van jóváhagyni a Szerződést, ámde nincs joga visszautasítani a Lisszaboni Szerződés szokásos parlamenti vizsgálatát. Több mint 700 komoly kérdést tettem fel a különböző cikkek értelmezéséről. A válaszokat nem ismerjük. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy a dán fordításból miért maradt ki az új „kiegészítő állampolgárság”, vagy a nemzeti parlamentek azon jogának eltörlése, hogy saját biztost javasoljanak.

A teremben ülők többsége nem olvashatta és nem olvashatja még a Szerződést, mivel még nem kapta meg a kormányközi konferencia tanácskozásai teljes anyagának egységes szerkezetbe foglalt változatát. Így az átláthatóság helyett a titoktartást hagyják jóvá. A parlamenti demokrácia szűkítését hagyják jóvá ahelyett, hogy ragaszkodnának e Képviselőház azon jogához, hogy képviselje a szavazóinkat, szavazóink nevében ellenőrizzen, és a félmillió általunk képviselt polgár nevében kétségbe vonja a végrehajtó hatalmat.

  Andreas Mölzer (NI). – (DE) Elnök úr, folyton azt halljuk, hogy a Lisszaboni Szerződés működőképessé teszi Európát. Azt halljuk, hogy e Szerződés erőteljesen fog működni. A Szerződéssel szemben erős fenntartásokkal élőként gyermekeink, és gyermekeink gyermekeinek érdekében csak remélhetem, hogy ez igaz is, mert ha nem, ha ez a Szerződés zsákutcába juttat minket, akkor Isten óvjon bennünket.

Egy dolog bizonyos: ez a Szerződés, melyet az uniós vezető körök mindenáron át akarnak erőszakolni, rossz csillagzat alatt született annál az egyszerű oknál fogva, hogy semmibe vesz mindent, amit a demokratikus politikával kapcsolatban egyáltalán semmibe lehet venni. A nemzeti parlamentek természetesen peremre szorulnak. A francia és holland népszavazást teljes lelki nyugalommal már megint a feje tetejére állították, és ál-népszavazást tartottak. Nagy a valószínűsége annak, hogy ha Írország megint a mostani Szerződés ellen szavaz, minden eszközt bevetnek majd annak érdekében, hogy elbagatellizálják azt. A Szerződés ellen vagyok, mert Európa-párti vagyok!

  Timothy Kirkhope (PPE-DE). – Elnök úr, a jelentés a Lisszaboni Szerződés jóváhagyásával egyértelműen leszögezi, hogy ez a létező Szerződésekhez képest lényeges javulást hoz, kívánatosnak tartja, hogy folyó év végéig a Lisszaboni Szerződést valamennyi tagállam ratifikálja, és azt állítja, hogy a Lisszaboni Szerződés a jövőben a további fejlődést lehetővé tevő szilárd keretet biztosít majd az Unió számára.

Brit konzervatív képviselőként meg kell mondanom, hogy sajnálatomra az elmondottakkal semmiben sem tudok egyetérteni, de ezt másokkal ellentétben baráti, nem pedig szélsőséges vagy nihilista megfontolásból teszem. Kezdettől fogva világossá tettem, hogy e Szerződés vagy Alkotmány jelenleg nem a legjobb módszer az európai haladás szempontjából. A konzervatívok egy olyan, független államokból álló Európát támogatnak, melyek a globalizáció, a világméretű szegénység és a világméretű felmelegedés kihívásainak való megfelelés érdekében szorosan együttműködnek egymással, miként ezt már mások elmondták. Ezek a kiemelt célok, és elérésükhöz az együttműködési módozatot kell választani. Kollégám, William Hague, a brit árnyékkormány külügyminisztere egy londoni vitában a következőket mondotta: „A konzervatívok egy olyan Európa leghangosabb szószólói, amelyben a nemzetek a gazdaságainkat erősítő, a fogyasztóink vásárlóerejét növelő módon dolgoznak együtt, és amely napjainkban a világot foglalkoztató legfontosabb ügyekben közös értékeinket tényleges és hatékony cselekvésekre fordítja le.”

Nem hiszem, hogy az előttünk fekvő szöveg különösképpen segítségünkre lenne ebben a nagy kihívásban. Ékesszóló előadóinknak, akik kapkodó védőbeszédükben Shakespeare-t idézik, szerintem a János király V. felvonásának II. színéből az egyik könyörgő szavait is idézniük kellene, aki így szól: „Most már kihallgatásra kész vagyok
Akármi nyelvnek, szólna bármiről (Arany János fordítása).“ Nos, az Egyesült Királyságban a miniszterelnöknek talán meg kellene hallania ezt, és a polgároknak meg kellene engednie, hogy ebbe a kétségkívül életbevágó kérdésbe ők is beleszóljanak.

  Kósáné Kovács Magda (PSE). – (HU) Köszönöm, Elnök úr! Richard Corbett és Méndez de Vigo jelentése kiváló elemzés és hosszú távon is forrásértékű dokumentum. Elismerés és köszönet érte.

Magyarország elsőként ratifikálta a reformszerződést. Fontos, hogy a rendkívül tagolt és gyakran ellenséges magyar politikai térben elsöprő többség szavazott a ratifikálás mellett. Egység volt abban, hogy a csatlakozás után a régi és az új tagországok között kialakult cezúra megszüntetése érdekében szükség van a reformszerződésre, arra, hogy erősítsük az Európai Unió egységét, fokozzuk az intézmények és intézkedések hatékonyságát.

Lisszabon a számunkra mégsem csupán a bővítésre választ adó szerződés. Nekünk különösen fontosak a bonyolult érdekhálóban a demokráciát erősítő szabályok, mint például a Parlament törvényhozási és ellenőrzési jogának bővítése vagy a tanácsi döntéshozatal megváltoztatása. Meggyőződésünk, hogy a kisebbek és tapasztalatlanabbak, a szegényebbek vagy a történelmi útjuk miatt hátrányt szenvedők jobban járnak ezzel.

Az egyszerűbb döntési struktúráktól remélni lehet a világos érdekfeltárást, a politikai alkuk átláthatóvá tételét. Jövőnk az együttműködésben van, amelynek eredményeit és javait az európai polgároknak is érezniük kell. Érezniük kell azoknak is, akik bármiért kisebbségbe szorultak, azoknak, akiket a történelem és a háborúk tettek kisebbséggé. Lisszabon új esélyt ad nekik és eszközt a fenyegető nacionalizmus ellen.

A Lisszaboni Szerződés képletes ívet von a lisszaboni stratégiával, mivel az Alapjogi Chartával a szociális jogokat is az alapvető emberi jogok közé sorolja. Bízunk abban, hogy ezzel az Európai Unió polgárai is közelebb kerülnek egymáshoz. Köszönöm, elnök úr.

  Anneli Jäätteenmäki (ALDE). – (FI) Elnök úr, fontos, hogy európai szinten fokozódjék az együttműködés. A jövőben remélhetőleg új Szerződéseink lesznek, így a vita a központi kérdésekre térhet át.

Három dolgot szeretnék megemlíteni. Először azt, hogy az új Szerződés hatályba lépésével az Európai Parlament jogalkotási joga látványosan kiszélesedik. Negyven új politikai területre terjed majd ki a tevékenysége. Ami annyit tesz, hogy Képviselőházunk tagjainak munkaterhelése jelentősen megnő. És ez annyit jelent, hogy a parlamenti munkát úgy kell átszervezni, hogy hatékonyan, demokratikusan és nyitottan tudjunk működni. A jövőben a Parlament többé nem vitafórum lesz, hanem rendkívül jelentős, az európaiak életét befolyásoló jogalkotó testület. Ez felelős Parlament létrehozását követeli meg, azt jelenti, hogy a jövőben a parlamenti képviselőknek arra kell készülniük, hogy egy sor témával ismerkedjenek meg, és például ne mindössze egy vagy két lobbira figyeljenek.

Azután a külpolitikáról ejtenék néhány szót. Eljött az ideje annak, hogy elgondolkodjunk az új elnök, a főképviselő és a Bizottság elnökének külügyi jogköreiről és hatásköréről, különben problémák lesznek. Másképp a külvilágban nem fogják tudni, kivel vegyék fel a kapcsolatot. Mindannyian tudjuk, hogy a színfalak mögött ádáz szócsata folyik e hatalmi viszonyokról, de ez nyílt vita is lehetne. Sőt úgy vélem, hogy ez, a különböző szereplők által a jogkörökről folytatott vita személyi kérdéseknél sokkal messzebbre mutat. Valóban jelentőségteljes kérdésről van szó.

Végezetül másvalamit is el szeretnék mondani a külpolitikáról. Természetesen továbbra is kormányközi jellegű marad, ámde azt kívánjuk, hogy az Unió legyen képes egységes hangon megszólalni, és ez határozottan hozzáállás-változást kíván a tagállamok részéről. Az éghajlatváltozással foglalkozó uniós bizottság nemrég járt Indiában, és tőlük megtudtuk, hogy arrafelé az emberek alig tudnak valamit az Európai Unióról, melynek az indiaiak szemében vajmi kevés jelentősége van. Aminek jelentősége van, az az, amikor Sárközy elnök vagy Gordon Brown miniszterelnök odalátogat. Ráadásul, amikor uniós külügyminiszterek harmadik országokba látogatnak, programjuk teljes mértékben nemzeti jellegű. Ha meg is említik az Uniót, ez csak mintegy mellékesen történik, de ennél tovább nem mennek. Ha ez így folytatódik tovább, tényleg sokáig kell várnunk, míg az Európai Unióból erős külpolitikai szereplő lesz.

  Roberts Zīle (UEN). – (LV) Köszönöm, elnök úr. Lehet, hogy azok számára, akik szerették volna az alkotmányszerződés ratifikálását, a Lisszaboni Szerződés nem nagy eredmény, de kétségkívül nem nagy eredmény az euroszkeptikusok számára sem, akik egyáltalán semmilyen új uniós Szerződést sem akartak. Ez annyit jelent, hogy a Szerződés hagyományos politikai kompromisszum eredménye, és mint ilyet, valamennyi uniós tagországban ratifikálni is kell. A Lisszaboni Szerződés értelmében valóban megsokasodtak azok a területek, melyekben az Európai Parlament felelősséggel járhat el, és ez új feladatokat ró ránk. Ezen túlmenően az uniós intézményeknek együttesen be kell bizonyítaniuk az európai polgárok előtt, hogy gazdaságilag érzékeny területeken képesek igazi európai szolidaritást mutatni, nehogy aztán új energetikai szolidaritási kikötésbe torkolljunk, miként ez a szolgáltatási irányelv által a szabadkereskedelmi elvnek az európai területre történt bevezetésével történt. Mivel sok múlik rajtunk, nagyon remélem, hogy az összes tagállam parlamenti és egyéb uniós intézményekben dolgozó képviselője megérti, hogy ennek a bebizonyítása az európai polgárok előtt mennyire életbevágóan fontos. Köszönöm figyelmüket.

ELNÖKÖL: GÉRARD ONESTA
Alelnök

  Esko Seppänen (GUE/NGL). – (FI) Elnök úr, biztos asszony, a magyar parlament azelőtt ratifikálta a Lisszaboni Szerződést, hogy hivatalosan megkapta volna. Következésképp a képviselők nem tudták, mivel is értenek egyet. Ebben a témában, amelyben az Európai Parlamentnek nincs jogköre, nevetség tárgyává válunk, hiszen a Szerződésnek nincs meg az egységes szerkezetbe foglalt változata, ami a vita alapját képezhetné. E nélkül a Szerződést ugyanúgy lehetetlen elolvasnunk, miként ez lehetetlen az uniós polgárok számára is.

Képviselőcsoportunk nem fogadja el a Szerződést. Az Unió ugyanis militarizálódik és katonai szövetség irányába tolódik el. A Szerződés nem segíti elő a szocialista Európa érdekeit, és semmilyen ideális demokráciaformát nem mozdít elő. A Szerződés értelmében a tagállamoknak megnövekedett katonai erőforrások rendelkezésre bocsátására kell elkötelezniük magukat területükön kívüli és előző gyarmataikon történő műveletek céljából.

Az uniós katonai műveleteket ENSZ-mandátum nélkül, azaz nemzetközi jogi szempontból jogellenesen lehet majd végrehajtani. Az Európai Konvent tanácskozásán nem volt szó kötelező ENSZ-mandátumról szóló rendelkezésről. Ezt a NATO-tag uniós országok torpedózták meg, melyek számára nem idegen fogalom jogellenes háborúkba bocsátkozni, lásd az iraki háborút. Az Unió békefenntartás, azaz háborúzás céljából más országokban NATO-kompatilibis harci egységeket is bevet. Ugyanezeket a fegyvereket használják a NATO készenléti erői is. A Lisszaboni Szerződés teljes mértékben NATO-kompatilibis, és elősegíti, hogy az Európai Unió átvegye a NATO szerepét.

Hogy mi értendő az Európai Unió saját közös és katonai korlátain, nos ez homályban marad. Amikor a tagállamok kötelezik magukat, hogy az összes rendelkezésükre álló forrást más tagállamok megsegítésére bocsátják, ez az összes rendelkezésükre álló forrás katonai is lehet. Ha ez megtörténik, és ezeket a forrásokat felvonultatják, az Unióból katonai szövetség is lesz.

  Kathy Sinnott (IND/DEM). – Elnök úr, ellenzem a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentésnek a Házon azt megelőzően való keresztülerőltetését , hogy a képviselők olvasható, kontextusba helyezhető formában megkapták volna azt.

Módosításokat kaptunk kézhez, melyek ebben a formában értelmetlenek. E Házban megszavaznánk-e más, módosításokon alapuló jelentéseket enélkül, hogy magát a dokumentumot láttuk volna? Vakon elfogadhatjuk-e és tiszta lelkiismerettel megszavazhatjuk-e ezt a jelentést? Jogalkotóként választóink nem ezért küldtek minket ide Strasbourgba.

Én Írországból jövök. Nálunk most van soron a népszavazás. Ahogy terjednek erről a hírek, naponta kapok beadványokat a Szerződés ügyében. Amikor pedig azt kell felelnem az embereknek, hogy nincs olvasható változat, nem hisznek nekem. De amikor elmondom, hogy ezt a kormányközi konferencia rendelte el így, dühösek lesznek.

Nincs kétségem afelől, hogy ez az érzés még erősebb más, elkeseredett európai népeknél, melyeknél még a népszavazás lehetőségét is megtagadták. De csak elképzelni tudom, miként fognak reagálni az emberek, ha meghallják, hogy európai parlamenti képviselőik elfogadták a jelentést egy olyan Szerződésről, melyet még csak nem is olvastak.

Hadd osszak meg Önökkel egy titkot. Polgáraink értelmesek, gondolkodók, és nagyon is képesek saját maguk irányításában demokratikus szerepet játszani. És amit ma csinálunk itt és az egész lisszaboni folyamat során, az nem más, mint polgáraink elárulása, épp azoké a polgároké, akiknek együttműködésére és kemény munkájára az európai építés előmozdítása érdekében szükségünk lesz.

Figyelmeztetem Önöket: ne lepődjenek meg, ha egy szép napon ugyanezek a régóta sínylődő polgárok nem hajlandók Önökkel együttműködni.

  Ashley Mote (NI). – Elnök úr, szeretném megkérdezni, hogy ha a Lisszaboni Szerződés annyira jó dolog, akkor miért annyira hozzáférhetetlen. Talán azért, mert a tagállamokat az Unió elméleti uraiból annak szolgáivá tették? Talán azért, mert a Szerződés jogot alkot ahelyett, hogy a jogalkotás számára teremtene keretet? Talán azért, mert nem kínál a jövőbeli jogcsinálók ellenőrzésére szolgáló felügyeleti és egyensúlyozási módozatokat? Talán azért, mert megszilárdítja egy önátörökítő bürokrácia hatalmát?

A legutóbbi Szerződéshez hasonlóan ez is örökös jogot ad az Uniónak ahhoz, hogy bármiféle jövőbeli megállapodás nélkül több jogkört ragadjon magához – ami felháborító hatalombitorlás. Az ilyen antidemokratikus jogkörök az Egyesült Királyságban jogellenesnek minősülnek, mert nincs olyan brit parlament, amely kötelezhetné a jogutódait. Wallström asszony azt mondta, hogy az „alkotmány” szót kivették a szövegből azért, hogy elkerüljék a britekkel való nézeteltérést – nagyon is helyesen fejezte ki magát! Ki kellene lépnünk, és magunkkal vinni a 2 millió eurót, amibe az Unió nekünk óránként kerül, és akkor sokkal jobban járnánk.

  Elmar Brok (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, Alelnök asszony, soros elnök úr, nem hallgathatom tovább a Brit Függetlenségi Párt és más pártok képviselőinek beszédét. Azt tanultam, hogy a parlamenti demokrácia westminsteri rendszere teljes demokratikus legitimációt nyújt. Itt és most pont ez történik. Választóink megválasztottak bennünket, és dönteni fogunk, ugyanúgy, ahogy nemzeti parlamenti képviselőtársaink teszik, és erre teljes demokratikus felhatalmazásunk van. Ami itt most populista modorban folyik, az nem más, mint a parlamenti demokrácia tekintélyének rombolása, és Önöknek kell ezért a felelősséget vállalniuk.

(Taps)

A második pont, melyet meg szeretnék itt említeni, és amiért köszönetemet fejezem ki Corbett és Méndez de Vigo uraknak, az az, hogy nyilvánvaló: ez a Szerződés demokrácia-hiányt szüntet meg az Európai Unióban. Teljes együttdöntési jog az Európai Parlamentnek, a Bizottság elnökének megválasztása az Európai Parlament által, a kötelezettség, hogy a nemzetközi szerződéseket az Európai Parlament ratifikálja, a nemzeti parlamentek megerősödése – a részletek említése nélkül talán ennyi elég is. Amit most itt az Európai Unióban teszünk, egyedülálló, hiszen népeink eltérő érdekeit és a népeink közötti eltérő érdekeket – melyek mindig is meglesznek – a múlttal ellentétben többé nem tankokkal és ágyúkkal oldjuk meg, hanem vitával és demokratikus szavazással.

Ez a valódi, nagyszerű különbség Európa eddig történetével összehasonlítva, és mindez az államok és a népcsoportok egyenlőségén alapul. Ez kell, hogy legyen a támpont a számunkra. Nyugat-Európa hatvan évig részesült ebben a szerencsében, és Európa 1990-es újraegyesítése óta Európa nagy területei osztoznak ebben a szerencsében. Most erősíteni akarjuk ezt annak érdekében, hogy ez a belső békefolyamat a Szerződés révén alkalmasabbá tegyen bennünket a döntések meghozatalára, megfelelhessünk világunk jövőbeli kihívásainak, valamint sikeresen megoldjuk az energiabiztonság, a külső biztonságpolitika, a terrorizmus problémáját és számos más kérdést. Ezekre a kihívásokra ez a válasz. Méndez de Vigo Paul Valéry-t idézte, én újra őt idézném: „Európa egyszer az ázsiai kontinens függeléke lesz.” Ez itt a lényeg. Az együttmunkálkodás, az erőegyesítés, a demokratikus tekintély és irányítás révén Európának van-e esélye a túlélésre, vagy pedig mi európaiak eltűnünk a világ rendjéből?

(Taps)

  Enrique Barón Crespo (PSE). – (ES) Elnök úr, soros elnök úr, bizottsági alelnök asszony, hölgyeim és uraim, üdvözölni szeretném Corbett és Méndez de Vigo képviselőtársaink jelentését, mert e jelentés egybevág azzal, ahogy az Európai Parlament a kezdetektől fogva cselekedett.

Biztos vagyok abban, hogy olyan elnökök, mint Robert Schuman, Paul-Henri Spaak vagy Konrad Adenauer aláírták volna a Lisszaboni Szerződést, mindenekelőtt azért, mert a Spinelli-szerződésen alapuló irányvonal – amely a nyolcvanas évek közepén meghatározta azt az irányvonalat, mely az Alkotmányban öltött testet – vezetett el nyílt alkotmányos folyamat eredményeképpen az Európai Uniót szolgáló Lisszaboni Szerződéshez. Ebben a tekintetben úgy gondolom, hogy a jelentés megvédi és ismerteti a megtett haladást. A jelentés ugyanakkor része annak az óhajnak, hogy az Európai Uniót mint politikai és demokratikus uniót megszilárdítsuk.

Szeretnék egy észrevételt tenni az általunk levonandó tanulságokról, és különösen az alkotmányszerződés ratifikálásáról. Sokat hallok népszavazásról azok szájából, akik ellenzik az előrehaladásunkat. Én természetesen részt vettem a hazámban rendezett népszavazáson, melyen győzelmet arattunk. Ebből tanulnunk kell: amiről ma határozunk, azt nem lehet egy elenyésző kisebbség által elhatározottaknak alávetni, a mi döntéseink nem válhatnak az ő döntéseik túszává.

Demokrataként el kell gondolkodnunk azon, hogyan fogjuk mindnyájan együttesen megerősíteni azt, amit óhajtunk. Egyikünk számára sem elfogadható az, hogy egy elenyésző kisebbség esetleges cselekedeteitől függjünk, és azt hiszem, ez fontos tanulság a jövőre nézve.

Elnök úr, egy észrevétellel szeretném zárni: az Európai Parlament úttörőként mindig Európa élén járt. Ez azt jelenti, hogy most nagyszámú politikai döntésen kell dolgoznunk, melyeket még a következő választások előtt el kell fogadni, mert a helyzet az, hogy a mostani Szerződésnek 2009. január 1-jén hatályba kell lépnie. A demokrácia, az együttdöntés, a kinevezések és az Európai Parlament átalakítása szempontjából még rengeteg teendő vár ránk.

(Taps)

  Marian Harkin (ALDE). – Elnök úr, e Háznak mindössze tizenhárom tagja közül az egyikként, akinek alkalma lesz a Lisszaboni Szerződésről szóló népszavazáson szavazni, örülök, hogy támogathatom a Szerződést. Miként Wallström biztos asszony is elismerte, mint minden dokumentum, ez sem tökéletes. Kompromisszum eredményeként született, de igenis a jó irányba mutat.

Az idő szűkössége miatt hozzáfűzéseimet csak egy tárgyra összpontosítom. A Szerződés fenntartja a szubszidiaritás elvét, melynek értelmében a döntéseket a legmegfelelőbb szinten hozzuk meg.

Írországban a nemmel szavazás híveinek egyik érve azt sugallja, hogy a Lisszaboni önmódosító Szerződés, jóllehet a 48. cikk (4) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a Szerződés módosításai azt követően lépnek hatályba, hogy azokat alkotmányos követelményeinek megfelelően valamennyi tagállam megerősítette. Márpedig a szubszidiaritás leglényege épp ez.

Ami időnként a viták során meglep ebben a Házban – bár talán nem is kellene meglepődnöm –, az az, hogy azok, akik a leghosszabban és a leghangosabban hangoztatják a tagállamok szuverenitását, pont azok, akik ezt a szuverenitást megkísérlik aláásni azáltal, hogy kioktatják és zaklatják a tagállamokat, miszerint népszavazást kell tartaniuk, miközben a nemzeti jogszabályok, következésképp a szuverenitás és a szubszidiaritás mást diktálnak. A Lisszaboni Szerződés fenntartja a tagállamok szuverén jogát az ilyen döntések meghozatalára, és ez csak az egyik a számtalan ok közül, amiért támogatom azt.

  Konrad Szymański (UEN). – (PL) Elnök úr, a Lisszaboni Szerződés az összes érdekelt fél számára nagyon nehéz kompromisszum volt, ezért megdöbbenve olvastam olyan megfogalmazásokat ebben a jelentésben, melyek nem kevesebbet jelentenek, mint az Unió alkotmányossá tételét célzó kampányok terepének előkészítését.

Inkább azt javaslom, hogy béküljünk ki a jelképek hiányával, a tanácsi szavazási rendszerrel összefüggő kompromisszumokkal vagy a részvételre és kívülmaradásra vonatkozó megállapodásokkal. Javasolnám továbbá, hogy zárjuk le magunkban azt a kérdést, hogy az alkotmányozó módszer problémákat vetett fel az Unió számára, melyeken hagyományos kormányközi tárgyalások útján felülkerekedünk.

Az Európai Uniónak nem az intézmények folytonos megkérdőjelezésére, hanem politikai akaratra, valamint a közös és hasznos célok végrehajtására van szüksége.

  Irena Belohorská (NI). – (SK) Hölgyeim és uraim, jó látni, hogy az Európai Parlament tevékenyen ellenőriz és kezdeményez a Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamatában. Örülök, hogy alkalmam volt részt venni az Európai Konvent munkájában, és 18 hónapon keresztül dolgozhattam az alkotmányszerződés megszövegezésén, annak dacára, hogy mindez végül nem vezetett eredményre. Az ezt követő Lisszaboni Szerződés politikai kompromisszum, kiegyensúlyozott és jó dokumentum.

Más fontos reformok mellett e dokumentum az Európai Parlamentben az együttdöntési jogkörünket is kiszélesíti, ami azt jelenti, hogy e Képviselőház nagyobb hatalommal bír már, mint létrejötte óta bármikor. Ezt a tényt a XXI. századi európai politika korszerűsödése és demokratizálódása bizonyítékaként értékelem. A dokumentum ugyanakkor a jelenleg 27 tagállamból álló Európai Unió számára nagyobb rugalmasságot kínál. Ennek megfelelően az uniós anyagok előkészítésében a nemzeti parlamentek nagyobb szerephez jutnak. Ebben az összefüggésben sajnálkozásomat kell kifejeznem a szlovákiai helyzet miatt, ahol az alkotmányszerződés megerősítésével nem volt probléma, a jelenlegi ratifikálás azonban a politikai játszmák következtében némiképp problematikus. Mindazonáltal hiszem, hogy a szlovák politikusok is rájönnek arra, mennyire szükség van erre a dokumentumra, és hiszem, hogy a ratifikálás zökkenőmentesen le fog zajlani.

Még egy mondatot hadd tegyek hozzá. Az e Házban folyó viták, elnök úr, rávilágítanak arra, hogy az Európai Tanácsot és az Európai Parlamentet mennyire eltérően látjuk. Ez azt mutatja, hogy a kommunikáció ezen a területen valószínűleg nem túl jó: tulajdonképpen a Lisszaboni Szerződést aláíró miniszterelnökök aláírását vonják kétségbe. Ez meglehetősen komoly kérdés.

  Alexander Stubb (PPE-DE). – Elnök úr, szokásos három pontba szedett mondanivalóm előtt ki szeretnék térni arra, amit a Brit Függetlenségi Párt (UKIP) tagja, Nigel Farage mondott. Ő az „inukba száll a bátorságuk” szófordulatot használta. Lehet, hogy számítunk arra, hogy a szavazás során történni fog valami, és szeretném elmondani, hogy a szavazás során mindenki az, ahogy a szavazás során kinéz. Majd meglátjuk, milyennek néz ki a Függetlenségi Párt.

Három dologról szeretnék szólni. Az első pont az, hogy az Európai Unióban állandó változási folyamatban élünk. Két évvel ezelőtt ugyanitt voltunk és egy hasonló jelentéssel foglalkoztunk, és tényleg szeretnék gratulálni az előadóknak, Richard Corbettnek és Íñigo Méndez de Vigonak a jól végzett munkához. Nem volt szerencsés az, ami 2005-ben történt. Azóta válságmenedzselést végeztünk. Európa erről szól. Problémákat kell megoldanunk, megoldottuk egy szerződéssel kapcsolatos problémát, és most remélhetőleg továbbléphetünk.

A második pont: úgy gondolom, hogy az előttünk fekvő Szerződés nagy javulás a Nizzai Szerződéshez képest. Javulás a hatékonyság tekintetében: több ügyben lesz minősített szavazás, az Uniót jogi személyiséggel ruháztuk fel, sokkal több jogunk van a külkapcsolatokban, és jó dolgok vannak benne az igazságszolgáltatás és a belügyek terén. A Szerződés fejlődést jelent a demokrácia terén is. Az Európai Parlament jogköre megnőtt, az Alapjogi Charta beépült a Szerződésbe, és a nemzeti parlamenteknek tágabb lett a jogköre. Tehát a Nizzai Szerződéshez képest sok tekintetben jelentős javulást könyvelhetünk el.

Mondanivalóm harmadik és utolsó pontja viszont az, hogy eljött az idő a továbblépésre. Gratulálok annak az öt országnak, amely már ratifikálta a Szerződést. Minél hamarabb sikerül elfogadtatnunk ezt a Szerződést, annál jobb lesz a számunkra, mert ideje továbblépnünk, és az érdemi ügyekre, a jogalkotásra, a szép európai döntések meghozatalára összpontosítanunk. Eközben azonban nem szabad megfeledkeznünk az Unióról alkotott képünkről. Ez egy egységes Európáról szól, ugyanis az Európai Unió az egyetlen szervezet, amely megadott nekünk négy dolgot. Ez a négy dolog pedig a béke, a jólét, a stabilitás és a biztonság.

  Bernard Poignant (PSE). – (FR) Elnök úr, a szerződések olyanok, mint a szülések: az egyik epidurális érzéstelenítéssel folyik le, a másik császármetszéssel. A mostani az utóbbi kategóriába tartozik, és meglátják, gyönyörű csecsemőként fog felcseperedni.

Kétszer kellett nekifutnunk, de ez már a múlt. Nem tökéletes, hiányos, de jobb, mint a semmi. És főként lezárja a kontinens 1989. november 9-én kezdődött újraegyesítését. A maga módján a második világháborút is lezárja. Természetesen azzal vádolják, hogy erősíti a liberális Európát. Amely önkényuralmi is lehetett volna éppen! Azt kívánom, hogy a mostani Szerződés ne egy korszak végét, hanem egy új korszak kezdetét jelezze.

Türelmetlenül várom már, hogy vajon ki lesz Európa elnöke, mert az egész világ arra fog figyelni, hogy kit választunk, és az intézmény olyan lesz, amilyenné ő teszi. Már kedvem lenne azt mondani neki: „Ne ülj az irodádban! Járd be Egész Európát, és ne csak a fővárosokba menj el, hanem Európa összes régiójába.” Már kedvem lenne azt mondani neki: „Járd be az egész világot. Menj el oda, ahol a szabadságjogokat lábbal tiporják, ahol járomba vetik az emberi jogokat, ahol még mindig konfliktusok és háborúk pusztítanak. Mutasd meg, hogy Európának van neve, arca, címe, telefonszáma.” Mert úgy gondolom, hogy ennek a személynek, legyen férfi vagy nő, döntő szerepe lesz. Majd kiderül, mivé alakul ez a tisztség.

2014 júniusára, 5 évvel későbbre, már megvan az újabb találkozó időpontja. A mostani Szerződés vagy jó tapasztalat lesz, hatékonynak bizonyul és a polgárok magukévá teszik, vagy megsavanyodik Európa íze. A polgárok Európa iránti elkötelezettsége szempontjából az elkövetkező parlamenti ciklus valószínűleg ezért lesz döntő jelentőségű.

  Cristian Silviu Buşoi (ALDE). – (RO) Hölgyeim és uraim, először is gratulálni szeretnék az előadóknak. A jelentés valóban nagyon jó.

Az uniós jelképek feladása és a júniusi Európai Tanács, valamint a kormányközi konferencia minden kompromisszuma dacára a lisszaboni reformszerződés az előző alkotmányszerződés legtöbb jelentős újítását megtartja, és valóban jelentős előrelépés az Európai Unió megreformálásának útján. Főként annak örülök, hogy az Európai Unió döntéshozatalában megnőtt az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepe.

Hazám, Románia, az első országok között volt, amely parlamenti képviselők túlnyomó többségének szavazatával megerősítette a Szerződést. Véleményem szerint a 10. számú következtetés a jelentés talán legfontosabb következtetése. Még akkor is, ha a Szerződés ratifikálására egy kivételével valamennyi tagállamban a nemzeti parlamentekben kerül sor, úgy hiszem, ahhoz, hogy sikeres intézményi reformokra kerüljön sor, alapvetően fontos az Európai Unió polgárainak tájékoztatása.

Az európai intézmények feladata, hogy tájékoztassák a polgárokat a mostani Szerződésről. A mi kötelességünk, minden egyes európai parlamenti képviselőé, hogy saját országunkban elmagyarázzuk az általunk itt képviselt polgároknak, hogy a Lisszaboni Szerződés milyen előnyökkel jár az európai konstrukcióra nézve.

  Mirosław Mariusz Piotrowski (UEN). – (PL) Elnök úr, a Franciaországban és Hollandiában elutasított, ellentmondásos szerződésről szóló két évnyi tárgyalások után sikerült kompromisszumra jutnunk, és egy olyan szöveget elfogadnunk, melynek rendeltetése Európa népeinek megmentése. Csak egy probléma maradt: mindenki egyetértett egy olyan szöveggel, , mely konszolidált formában még nem is létezik sőt egyesek már el is fogadták azt. A jelentéstevők ezt a Parlament elé terjesztett anyag 9. pontjában el is ismerik.

A Lisszaboni Szerződés csak a Szerződésekhez fűzött módosítás-lista formájában elérhető. Még e Képviselőház tagjai között is vannak olyanok, akik nem látták az egységes szerkezetbe foglalt szöveget, hogy a tagállamok polgárairól nem is beszélve. Így kell-e kinéznie az Unió és polgárai közti deklarált közeledésnek – azon polgárokról van szó, akiktől nemcsak a népszavazás jogát tagadták meg, hanem azt a lehetőséget is, hogy megismerkedjenek a szöveggel, az arról szóló vitát már nem is említve. Ez csak technikai meggondolások miatt történt így, avagy e zseniális mű megalkotói már megint valamit rejtegetni akarnak előlünk?

Az alkotmányszerződés és a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának története azt mutatja, hogy az Unió vezetői lenézik Európa népeit és a demokratikus eljárásokat. Emiatt kell a jelentést elutasítani.

  Reinhard Rack (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, az Eurobarométer mindig azt mutatja, hogy az európai polgároknak mintegy 30%-a euroszkeptikus és elégedetlen. E 30% igen érdekes arány. Különösen az ellenzéki csoportokat és olyanokat foglal magában, akiknek nincs saját politikájuk, de e 30%-ból részesedni akarnak. Azokra vonatkozik, akiknek nincs őket azonosító politikájuk, és az euroszkepticizmus csak paraván, amely mögé elbújhatnak. E 30% vonatkozik azokra is, akiknek a politikáját mások sosem fogják elfogadni.

Az euroszkepticizmus rendkívül hasznos álca az idegengyűlölők számára. A szkepticizmus fitogtatása – legalábbis e 30% szemében – elfogadhatónak minősül. A népszavazási felhívásokat következésképp e háttér ismeretében kell értelmeznünk. Azokat, akik követelik, nem igazán a népszavazás érdekli, nem nagyobb demokráciára törekednek, hanem pusztán e 30%-nyi ellenzéki potenciált akarják hasznosítani és saját céljaik előmozdítására felhasználni.

Ugyanez a 30%-nyi euroszkeptikus ugyanakkor más oldalról is érdeklődésre kelt. Bizonyos médiumok számára ugyanis piaci lehetőséget jelentenek. Az Unió elleni tiltakozás jól eladható – ezt naponta látjuk a bulvárlapokban. Hazámban, Ausztriában, csak rá kell nézni a szalagcímekre, és máris látjuk, miről szól a dolog. Nem az állítólagos hazaárulásról és nem is az uniós „színjátékról”, hanem arról, hogy biztosítsák maguknak, hogy e 30% továbbra is minden nap megvegyei az újságjukat.

Ki ellenezhetne egy nemzeti népszavazást? Senki, viszont ekkor az újságoknak sokkal gyakrabban és sokkal több témát kellene felvetniük – ami nem történik meg. A tiltakozás alapjában véve kizárólag az újság potenciális piaci részesedését szolgálja, az uralmi potenciálját, és nem a demokráciát. Ezt egy olyan napon, mint a mai, egyértelműen le kell szögezni.

(Taps)

  Genowefa Grabowska (PSE). – (PL) Elnök úr, szeretnék gratulálni képviselőtársaimnak a kitűnő jelentéshez, és ma három hírrel szeretnék Önöknek szolgálni, melyekből kettő nagyon jó, egy pedig rossz. Az első jó hír a következő: Lengyelország megkezdte a Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamatát. Tegnap a lengyel kormány törvénytervezetet fogadott el a megerősítéséről, február 27-én pedig a lengyel Szejm és Szenátus fogja tárgyalni. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Szerződés a parlament túlnyomó többségének támogatását élvezi.

A másik jó hír az, hogy a lengyel nép rendkívül szilárdan támogatja az európai építést. Nemrég közzétett tanulmányok szerint a lengyeleknek nem kevesebb, mint 83%-a elégedett az uniós tagsággal. Egy ilyen széles körű támogatottság mellett egy hazámban rendezendő népszavazásnak nem sok értelme lenne. Kérem, ne felejtsék el, hogy az e Házban népszavazást követelő képviselőtársaim csak a maguk nevében beszélnek.

A harmadik hír, amely viszont rossz, az az, hogy Lengyelországnak sajnos még mindig fenntartásai vannak az Alapjogi Chartával kapcsolatban, így aztán a britek mellett a lengyelek lesznek az egyetlen európaiak, akik nem részesülnek majd annak áldásaiból. Ezért felkérem a Tanácsot és a szlovén elnökséget, hogy dolgozzanak ki mechanizmust egy egyszerűsített részvételre, amely lehetővé tenné Lengyelország számára és a jövőben talán Nagy-Britannia számára is az Alapjogi Chartába való belépést.

  Roger Helmer (NI). – Elnök úr, elsőként hadd válaszoljak kedves képviselőtársunk, Barón Crespo úrnak, aki azt mondta, nem engedhetjük meg, hogy egy elenyésző kisebbség akarata az európai építés útjába álljon.

Hazámban a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a britek mintegy 75%-a akar népszavazást, és kétharmaduk nemmel kíván szavazni. Ha Barón Crespo úr úgy gondolja, hogy ez elenyésző kisebbség, nos akkor csak azt mondhatom, hogy nekem az elenyésző kisebbségről más az elképzelésem.

Miként erre már több képviselőtársunk is rámutatott, tulajdonképpen olyasmiről szavazunk, amit nem olvashatunk. Nincs konszolidált szövegünk. Ez vérlázító!

A Ház másik oldaláról sokan azt mondják, hogy ez jó dolog. Újra és újra csak azt hallom, hogy ez milyen jó dolog. Ha olyan jó, akkor miért nem mennek ki az utcára és miért nem bizonygatják ezt az emberek előtt egy népszavazáson? Miért futamodnak meg félelmükben?

Ma az európai projekt felhagy a demokratikus legitimációra való bármiféle igénnyel. Ma az átkeresztelt Alkotmányon keresztül egy olyan jogi aktusra adjuk le voksunkat, mely szörnyű megvetéssel viseltetik az európai polgárok és a demokratikus értékek iránt. 2005-ben a francia és a holland választók határozott nemmel szavaztak az Alkotmányra.

Elnök úr, el vagyok képedve az európai vezetők arcpirító arcátlansága láttán, akik változtattak a csomagoláson, de a közvéleményt arcul csapva visszacsempészik a lényeget. A francia és a holland európai parlamenti képviselők többsége támogatni fogja ezt a jelentést. Nem tudom, miként tudnak majd választóik szemébe nézni. Nem tudom, hogy tudnak majd éjszaka nyugodtan aludni.

Az Egyesült Királyságban jóllehet a munkáspárti kormány megszegte a népszavazásra tett ünnepélyes ígéretét, a kampányoló csoportok által végzett postai közvélemény-kutatásokban a szavazók több mint 80%-a igennel voksol a népszavazásra.

Amikor ezt az intézkedést a közvélemény ellenében keresztül akarják erőltetni, Önök pontosan annak az Európának az alapjait ássák alá, melynek építésére törekednek. Hallgatnunk kell a nép szavára. A nép népszavazást akar.

  Jens-Peter Bonde (IND/DEM). – Elnök úr, Corbett úr eleddig már tízszer mutatta be nekünk a Szerződés úgynevezett „konszolidált” változatát. Ezt a változatot nem úgy szerkesztették egységes szerkezetbe, hogy az lehetővé tegye a döntést, ugyanis úgy mutatja a szöveget, ahogy az akkor jelenne meg, ha a Lisszaboni Szerződést már jóváhagytuk volna. Egy egységes szerkezetű változat olyan kiadás, amelyben a beillesztendő szöveg félkövéren, a törlendő szöveg pedig dőlten jelenik meg, ami lehetővé teszi a megfelelő olvasást.

Wallström biztos asszony egy ilyen változatot ígért nekünk ...

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

  Rihards Pīks (PPE-DE). – (LV) Elnök úr, bizottsági alelnök asszony, soros elnök úr, ma képviselőtársaim némelyikét hallgatván döbbentem rá, mennyire igaza van a szentírásnak, amikor azt mondja: bírálni, lekicsinyleni könnyű, ámde házat építeni, templomot rakni hosszú és fáradságos feladat. A mostani Szerződés bírálóit emlékeztetnem kell arra, hogy a Szerződés alapját – a Lisszaboni Szerződést, az alkotmányszerződést – Európa történetében a legszélesebb tömegeket képviselő demokratikus fórumon alkották meg, civil szervezetek részvételével és a tömegkommunikációs eszközök jelenlétében. Ezért ma szeretnék gratulálni Méndez de Vigo és Corbett képviselőtársaimnak, akik elkészítették azt a jelentést, melyről ma szavazni fogunk. E jelentés nagyon jó összefoglaló, kiváló összefoglaló, és Bonde úrnak igaza van, amikor azt mondja, hogy a konszolidált változat jelenleg csak angolul elérhető. Ezért azt javaslom, hogy a dokumentumból kiváló összefoglalót készítve azt szóróanyagként adják közre, hiszen a teljes Szerződést nem mindenki fogja elolvasni. A Szerződés által képviselt tényleges álláspontokra térve sok jó dologról beszéltünk és bírálat is érte ezeket. Számomra nagyon jónak tűnik, hogy megfogalmazódott a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a közös energiapolitika iránti igény. Ugyanakkor kár, hogy nincsenek új jogi eszközök e politikák véghezvitelére – sem a Bizottság, sem a Parlament nem kapott ilyen eszközöket. Mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy még előttünk áll a munka: bevezetni és végrehajtani e politikákat. Ezért eddig tulajdonképpen csak a fele munkát végeztük el: az alapok ki lettek dolgozva, de a munka másik, fennmaradó része, nevezetesen a gyakorlatba való átültetés, még ránk vár. Mindannyiunknak szerencsét kívánok ehhez. Köszönöm figyelmüket.

  Adrian Severin (PSE). – Elnök úr, szó esett már a Lisszaboni Szerződés érdemeiről és ismertetést hallottunk arról, hogy milyen előrelépést jelent a polgárok valódi uniója felé. Kiemelték sürgős ratifikálásának szükségességét is. Hadd csatlakozzam én is e két felvetett kérdéshez.

Először is le kell szögezni, hogy a piac globalizált, a szervezett bűnözés globalizált, a szegénység globalizált, és a hullámokban érkező bevándorlók nap mint nap emlékeztetnek bennünket erre a valóságra. Amikor a gépkocsi-, számítógép-, repülőgép- és acélgyártó cégek egyesülnek, új vagy megújult globális hatalmak törnek a felszínre. Európa ennek ellenére továbbra is megosztott. Koszovó jelenlegi megosztottsága, melyet egyesek a legalisták és realisták ütközeteként ábrázolnak, a legutóbbi rémisztő példa, mely azt bizonyítja, hogy Európában a béke és a jogbiztonság még nincsen kőbe vésve.

E háttér ismeretében a részvételi vagy kívülmaradási megállapodásokhoz való megszállott ragaszkodás nem az úgynevezett európai imperializmus ellen védi a nemzeti szuverenitást, hanem arra szolgál, hogy minden egyes tagállamunkat a szűkkeblű lokálpatriotizmusnak szolgáltassa ki, s végső soron a biztonság hiányára kárhoztassa.

A másik aggályom: a Szerződésből valaki – attól való félelmében, hogy az európai jelképek elhomályosíthatják a nemzeti szimbólumokat – kitörölte a jelképek említését. Másrészt a napi nemzeti közéletben való polgári részvétel hiánya azt bizonyítja, hogy nemzeti mítoszaink kifulladóban vannak. Az Európai Szén- és Acélközösség képes volt arra, hogy a polgárokat ne csak az eszükön keresztül mozgosítsa, hanem a szívükön keresztül is ösztönözze. Ez egy mítoszhoz kapcsolódó terv volt.

A Lisszaboni Szerződés egy másik kitűnő terv, de nincs benne lélek. Ez nemcsak az Európai Unió polgár-ösztönző képességét fogja gyengíteni, hanem minden egyes tagállam azon képességét is, hogy helyreállítsa nemzeti mítoszait.

Egyebekben pedig teljes mértékben osztom a jelentés elképzeléseit, és ajánlom szíves figyelmükbe az előadók kitűnő munkáját. Osztom minden álláspontjukat, és úgy gondolom, hogy fantasztikus munkát végeztek. Remélem azért, hogy egy szép nap mindannyian így kiálthatunk fel: ”Habemus tractatum rei publicae Europae”’

  Jean-Luc Dehaene (PPE-DE). – (NL) Elnök úr, miként azt az európai integráció atyjai hangoztatták, ez az integráció lépésenként valósul meg. A lépések néha kicsik, néha nagyok. Az előadók világosan aláhúzták, hogy a Lisszaboni Szerződés jelentős minőségi előrelépés – akár minőségi ugrásnak is nevezhetnénk – Európa számára. A Római Szerződéshez hasonlítható, amikor létrehoztuk a közös piacot, az Egységes Európai Okmányhoz, amellyel létrejött az egységes piac, valamint a monetáris uniót létrehozó, az Európai Unióról szóló szerződéshez (EU-Szerződés). Az EU-Szerződés a politikai unió irányában tett szerény előzetes lépés is volt.

A Lisszaboni Szerződés azáltal, hogy jogi személyiséggel ruházza fel az Uniót és eltörli a pilléreket, Európának határozott politikai dimenziót kölcsönöz. Ahhoz, hogy a mai globalizált világban globális szereplő lehessen, és ily módon felállíthassa azokat a normákat, melyek szükségesek e globalizált világban, Európának szüksége van erre a Szerződésre. Ezenfelül az együttdöntés általánossá válásával a döntéshozatal e politikai unióban demokratikusabbá válik. Most e Szerződést meg kell erősíteni, és ebben a tekintetben az összehangolt szöveg valóban segíthetne az elért eredmények megértetésében.

Egy dolog azonban maga a szöveg, de más dolog a ratifikálás, és egy harmadik a végrehajtás: lehet, hogy ez lesz az előttünk álló legfontosabb feladat. Nagyon örültem annak hallatán, hogy az elnökség és a Bizottság szintén kezd már gondolkodni és dolgozni a végrehajtáson, hiszen többféle irány lehetséges, és ha nem vigyázunk, még rossz irányban indulunk el. Ezért rendkívül fontos, hogy a Parlament is foglalkozzon a végrehajtással, és világosan meghatározzuk, merre kell venni az irányt ahhoz, hogy a Szerződés valós eredményei érvényre juthassanak. A végrehajtás során ugyanis a Szerződést eltérő irányba is kormányozhatjuk, és ezt bizonyosan nem akarjuk. Mi azt az előrelépést akarjuk, mely a Szerződésben benne van.

  Edite Estrela (PSE). – (PT) Gratulálok az előadóknak, Corbett és Méndez deVigo úrnak kitűnő munkájukhoz és az együttműködésre mutatott jó példához. A portugál elnökségnek jutott az a történelmi küldetés, hogy megbízatását szerződésre fordítsa le, a Lisszaboni Szerződésre, melyet a portugál parlament ez év áprilisában fog ratifikálni. Az új Szerződés nem gyógyír az Unió össze betegségére, ámde a demokrácia számára hozzáadott értéket jelent. Az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek jogkörei egyaránt kiszélesednek, de a részvételi demokrácia is fokozódik, nevezetesen a polgári kezdeményezésnek köszönhetően, mely lehetővé teszi egy millió polgár számára, hogy felkérje a Bizottságot: egy adott területen indítson jogalkotási kezdeményezést; ráadásul ezentúl az Alapjogi Charta is jogi kötőerővel bír.

Az Európai Unió nem tökéletes, de a világban játszott szerepében mással nem helyettesíthető. Olyan Európára van szükségünk, mely a világ problémáinak megoldásában – mint az éghajlatváltozás, az élelmiszerbiztonság, az energiapolitika, a nemzetközi terrorizmus, a szervezett bűnözés, a bevándorlás stb. – fokozottabban és befolyásosabban vesz részt. Most arra van sürgős szükség, hogy a Lisszaboni Szerződést 2007. december 13-án aláíró 27 tagállam megerősítse azt. Döntő szakaszhoz érkeztünk, melyben a döntéshozatalban hatékonyabb, a polgárokhoz közelebb álló, a globalizáció kihívásainak jobban megfelelni tudó és a külkapcsolatokban nagyobb hatásfokkal fellépő Európát teremthetünk. Hadd vállaljuk fel egyenként az egyéni felelősséget, mert a világ nem áll meg.

Miközben Európa azzal húzta az időt, hogy gondolkodási szünetet tartott és energiáját arra pocsékolta, hogy kiutat keressen az intézményi problémákból, a feltörekvő gazdaságok tovább növekedtek, a fegyveres konfliktusok továbbterjedtek, az éghajlatváltozás nyilvánvalóvá vált, az energiaproblémák akutabbá váltak, és sok ember halt éhen és pusztult el orvosi segítség híján. Az ultranacionalista nézetek és az euroszkepticizmus dacára Európa nem állhat meg – és nem is fog megállni.

  Georgios Papastamkos (PPE-DE). – (EL) A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság véleményének árnyékelőadójaként és az Alkotmányügyi Bizottság tagjaként elöljáróban el szeretném mondani, hogy a Lisszaboni Szerződés az alkotmányos „elitizmustól” az európai egyesítési terv felé történő elmozdulást jelzi. Az alkotmányos kettősség, nevezetesen a két, azonos jogi értékkel bíró módosított Szerződés révén szavatolt az együttes európai előrelépés.

Ezzel egyidejűleg azonban egy többsebességes Európa alakul ki. Más szóval az Unió a rugalmasság terén nyer, az általános egyesülés lendületéből viszont veszít. A nemzetek feletti és a nemzeti elemek közötti dialektikus viszonyban már megint a tagállamok kezébe kerül az irányítás. A mostani európai kompromisszumból a parlamenti rendszer szintén megerősödve kerül ki, mivel az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepe egyaránt erősödött.

Hölgyeim és uraim, az európai egyesülési folyamatnak minden kétséget kizáróan további lendületre van szüksége. A polgárok a politikai tekintetben dinamikus kihívásokra választ keresnek. Érdekli őket a politikai kimenet minősége és hozama. Közvetlen vagy közvetett úton demokratikusan legitimizálják az uniós döntéshozó intézményeket, és eredményes cselekvést várnak el. A ratifikációs kísérlet sikerre vitele és mindenekelőtt a projekteknek az európai polgárok szeme láttára végrehajtott tartós demokratikus legitimációja a kulcsfontosságú politikai, gazdasági és szociális megközelítésekről szóló, az Unióval folytatott részletes politikai vita kezdeményezésén múlik, valamint az európai polgároknak az Unióhoz való viszonyától és az Uniónak a világban elfoglalt helyétől függ.

Ebben az összefüggésben a civil társadalommal való tartós, átlátható és demokratikus párbeszéd kialakítása nem lehet puszta ürügy. E párbeszédnek az egyesülést célzó vállalkozás elmélyült átpolitizálódását kell tükröznie. Az Európai Parlament ebben az átpolitizálódásban kulcsszerepet játszik. Gratulálok Corbett és Méndez de Vigo képviselőtársaimnak eredményes és alkotó hozzájárulásukhoz.

  Proinsias De Rossa (PSE). – Elnök úr, ez a Szerződés nem egy elegáns dokumentum. Sok „ha”, „de” és „talán” van benne, mivel nemzetek heterogén családja számára nincs más mód a hatalom megosztására. A berzenkedők ellenében azonban felel polgáraink igényére, akik több demokráciát és nagyobb képességet követelnek azon ügyekben való fellépésre, amelyekben a nemzetállamok önmagukban nem képesek hatékonyan eljárni: gondoljunk csak a békefenntartásra, az éghajlatváltozásra, a migrációra, a piacszabályozásra vagy – ha már itt tartunk – a munkaügyi szabályozására.

A világméretű stabilitáshiány korában az Európai Unió fontosabb, mint valaha az olyan kis tagállamok számára, mint Írország. A mostani szavazáson megint felbukkan a Szerződést ellenző szélsőbaloldali és szélsőjobboldali piaci fundamentalisták különös szövetsége. Egyetlen dolog köti őket össze: az a késztetés, hogy a népek demokratikus törekvéseit nemzeti határaikon belülre korlátozzák. A multimilliomosok – a brit Murdoch-ok vagy az ír Ganley-k – cinikusan manipulálják a nemzeti sovinizmust abból a célból, hogy lehetetlenné tegyék az európaiaknak, hogy a szélesebb társadalmi érdekeket érvényesítve országhatáraikon túlnyúló üzleti szabályozást érjenek el.

A többiek, a Sinn Féinés szövetségeseik nem bíznak a polgárokban és abban, hogy a polgárok képesek felelős, nemzeteken átnyúló demokráciát teremteni. Fegyvertáruk a félelem, félelem szomszédainktól, félelem a demokratikus parlamentektől, a kormányoktól és a globalizációtól. Csak azt nem tudják megmagyarázni, hogy a parlamenteknek juttatott több hatalom miért jelent kevesebb demokráciát. Nemzetközi szereplőként parádéznak, miközben a szomszédok szemére vetik, ha válságok vagy támadás idején egymás segítségére sietnek. Nem hajlandók lándzsát törni a minket és szomszédainkat az éghajlatváltozás, a munkavállalók jogainak megsértése és a piaci visszaélések ellen védő kötelező európai jogszabályok mellett.

A félelemgerjesztők fegyvere a McDonald és Sinnott asszony által ma ékesszólóan demonstrált hazugságáradat. Nagy vesződséggel feje tetejére fordítják az igazságot, azt állítván, hogy Európa népei több mint 80%-ának választott képviselői a demokrácia eltiprására készülődnek, arra készülnek, hogy lehetetlenné tegyék az embereknek, hogy valaha is beleszólhassanak az európai építésbe. Erről a hazugságáradatról még az írországi szavazás napja előtt le fog hullni a lepel: azon pártok rémálma, amelyek semmit sem tanultak a múltból és eltökéltek arra, hogy Európa népeit a történelem megismétlésére kárhoztassák. Bízom abban, hogy Írország úgy dönt: Európa szívében marad.

  Avril Doyle (PPE-DE). – Elnök úr, jóllehet Írország népszavazással dönt a Lisszaboni Szerződésről, mert írott alkotmányunk értelmében mindent összevetve ezt így tartották szükségesnek, teljes mértékben tiszteletben tartom az összes többi tagállam azon döntését, hogy más eszközt választ a ratifikációs folyamat lefolytatására.

Néhány pontra nem árt folyamatosan felhívni a figyelmet. A Lisszaboni Szerződés valóban abban különbözik balsorsú elődjétől, az alkotmányszerződéstől, hogy többé már nem egységes konszolidált szövegről van szó. A mostani Szerződés csak módosítja a már meglévőeket – az Európai Unióról szóló és az Európai Közösségek létrehozásáról szóló Szerződést –, melyeket saját jogon már mindenki ratifikált. Ezenfelül a mostani Szerződésből kimaradt az alkotmányos megjelölés és jelképek, valamint az uniós zászló és himnusz említése.

Több Európa annyit tesz, mint több abból, amihez Európa polgáraink javára hozzáadott értéket ad, ugyanis a reformszerződés vagy Lisszaboni Szerződés azáltal, hogy világosan körülhatárolja az Unió hatásköreit, mind az Európai Unió, mind a nemzeti parlamentek számára egyértelműen meghatározza, hogy miben rendelkeznek hatáskörrel, és mellékesen a tagállamok számára több szubszidiaritást juttat, amiről gyakorta megfeledkeznek.

A reformszerződés nagyobb folytonosságot tesz lehetővé az uniós döntéshozatalban, konkrétan a külpolitika területén azáltal, hogy létrehozza az Európai Tanács elnökének hivatalát, akit egy alkalommal meghosszabbítható módon két és fél év időtartamra neveznek ki. A tervek szerint egy külügyi és biztonságpolitikai főképviselő kinevezésére is sor kerül, aki nemcsak a Tanácsot képviselné, hanem a Bizottság alelnöke is lenne. Ezek a fejlemények azonban nem vezetnek a nemzeti külpolitika leváltásához. Ráadásul a meglévő féléves elnökségi rotációs rendszer is változatlanul megmarad, amin sokszor átsiklanak vagy amit gyakran félreértelmeznek.

A Lisszaboni Szerződés más uniós Szerződésektől eltérően nem hoz létre jelentősebb új uniós hatásköri fejezeteket. Pedig a szabadalmi, turisztikai és sportügyekhez, az űrügyekhez és az igazgatási együttműködéshez új jogalapok kellenének, megerősített jogalap az energiapolitikához, és legfőképpen a környezetvédelmi politika meglévő jogalapjai mellé egy kifejezett új hivatkozás az éghajlatváltozás elleni küzdelem céljaira.

Fine Gael-pártbeli képviselőtársaimmal együtt mindezen okok miatt támogatni fogom kormányunkat. A Sinn inFéin kivételével minden ír párt támogatni fogja a kormányt és keményen fog dolgozni a mostani Szerződés ratifikálása és az üzenet eljuttatása érdekében. A Sinn Féin nem fogja támogatni, mert félnek „Európa militarizálódásának fokozódásától” – ami pont e párt történetét tekintve némiképp ironikus megjegyzés!

Tisztelt képviselőtársaim, miközben melegen üdvözlöm jó szándékukat és támogatásukat, hadd figyelmeztessem Önöket halkan valamire – népszavazásunk kedvező kimenetele iránti buzgóságukban kérem, nehogy abba a kísértésbe essenek, hogy megmondják az ír szavazóknak, hogyan szavazzanak. A Bizottságot pedig arra kérem, hagyja abba a kötekedést Írországgal igazgatási és egyéb ügyekben, mint amilyen például a REPS (Rail Environmental Benefit Procurement – vasúti környezetvédelmi beszerzési támogatási rendszer) Scheme, amit a Szerződés ócsárlói szándékosan vagy anélkül hamis színben tüntethetnek fel.

  Mauro Zani (PSE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a Lisszaboni Szerződés hosszúra nyúlt és veszélyes patthelyzetnek vet véget. A válságból szilárd és hatékonyabb, a jövőbeli fejlődés irányában nyitott intézményi szerkezettel lábalunk ki. Új szakaszba lépünk, melyben reményeim szerint újra utat nyithatunk egy Európai Alkotmány felé is.

Evégett azonban az Alapjogi Chartán alapuló európai polgárság előmozdítását szolgáló külön erőfeszítésekre is szükség van. Európa jövőbeli politikai építményének sarokkövét nem a nemzeti, kormányközi logikát követő demográfiai számítások alkotják majd, hanem az európai polgárság. Ez az egyetlen módja annak is, hogy lelket leheljünk a mostani Szerződésbe, amiről korábban Severin úr szólott.

A jövő letéteményese ezért mindenekelőtt és legfőképpen a Parlament, valamint a teljes jogai birtokában és kötelességei tudatában lévő európai polgárok közötti nagyszerű szövetség. E szövetség első próbája talán az Unió új elnökének megválasztása lesz.

  Jacek Protasiewicz (PPE-DE). – (PL) Elnök úr, engedje meg, hogy elöljáróban gratuláljak e jelentés szerzőinek, hiszen az ő munkájuknak köszönhetően olyan szöveg látott napvilágot, mely nemcsak politikai dokumentum, hanem leleményes útmutató is a Szerződés új valóságaihoz. Akár az Unióban és azon túl élő diákok számára összeállított oktatási segédanyagnak is nevezhetnénk.

Jelentésük megszövegezése során Méndez de Vigo és Corbett urak kiemelték a Lisszaboni Szerződés által bevezetett előnyös változásokat, de azt is elismerték, hogy a nehéz kormányközi tárgyalások félelmekre adtak okot. Annak idején Lengyelországra úgy tekintettek, mint az európai integráció előrehaladását hátráltató egyik tagállamra. A közelmúltbeli választások óta azonban sok minden megváltozott. Az új kormány nyitottabb az európai együttműködés iránt és megérti, hogy egy erős Unió hazánk, Lengyelország érdekeit is szolgálja.

Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a lengyel népesség egy része osztja a polgári jogi szabályozás – különösen a családjog és a tulajdonjog – normahierarchiájában az uniós jog elsőbbségével összefüggő bizonyos félelmeket. Időre és az Európai Közösségben való együttműködés terén szerzendő nagyobb tapasztalatra van szükségünk ahhoz, hogy e félelmek csökkenjenek, s talán el is tűnjenek. Hazám kormánya ezért tartózkodott az Alapjogi Charta aláírásától, különösen azért, mert fennállt a komoly veszély, hogy ha netán ettől eltérő döntés születik, az a lengyelországi ratifikációs folyamatot ténylegesen megakasztaná.

Nagyon örülök, hogy a jelentés szerzői értékelték ezeket a körülményeket, és úgy határoztak, hogy kiveszik az első szövegváltozatból azon államok nevét, amelyek hozzáállását az Európai Parlament esetlegesen bírálattal illetné. A Lisszaboni Szerződés az európai föderációs álmok és azon félelmek közötti kompromisszum, melyek jelenleg nemcsak az új tagállamok polgárai között, hanem Közösségünk alapító országaiban is széles körűen elterjedtek. Az alkotmányszerződés sikertelen ratifikációs folyamatával a hátunk mögött úgy hiszem, jobb apróbb, de stabil lépéseket javasolni, mintsem megkockáztatni az ugrásokat, melyekben mindig ott az elesés kockázata.

Változásunk valósága nagyon hamar eljön. Ezért bizonyos, hogy néhány év múlva új szövegről, az eljövendő realitásoknak jobban megfelelő új Szerződésről fogunk vitázni. Fontos, hogy képesek legyünk ezeket időben felismerni, és az Európai Unió számára fontos, hogy tartalékoljon elegendő képességet az új kihívásokhoz való alkalmazkodáshoz.

  Maria da Assunção Esteves (PPE-DE). – (PT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, Lisszabon és Róma a határok nélküli emberség kiinduló pontjai. Az Európai Unió történetének középpontjában a világméretű igazságosság és a kozmopolita jog álma foglal helyet. Ez annak a története, hogy a morális akarat miként gyökerezett meg az intézményekben és miként alakította át a régi politikai paradigmákat. Az alkalmazott módszer az osztozás, a kritérium az ész, a kitűzött cél az emberi méltóság volt, és a jogszuverenitás elsőbbséget élvezett a határok szuverenitásával szemben; mindez arra szolgált, hogy Európa a felvilágosodás hazájává váljék.

A széles körű demokrácia felé tartó utazás folyamán a Lisszaboni Szerződés visszaadta az Európai Parlamentnek parlamenti jellegét, megtörte a kormányok Európájának jogalkotási hegemóniáját, és a politikai- és versenykomponens fokozása, valamint a bürokrácia letörése érdekében új vezető figurákat tolt előtérbe. Igaz, hogy az Európai Alkotmány egység- és kohézióteremtő potenciáljával együtt későbbre halasztódott, ugyanakkor egy nemzetek utáni Európa felbukkanásának vagyunk tanúi. Babilon minden kétséget kizáróan meg fogja építeni a maga tornyát.

  Hartmut Nassauer (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, ha követték a ma délelőtti vitát, bizonyára észrevették, hogy a mostani Szerződést nagy várakozások előzték meg. Az első várakozás a ratifikálásra és a hatálybalépésre vonatkozik. A második várakozás arra irányul, hogy a Szerződés jobb helyzetbe hozza majd az Európai Uniót, amely ezáltal jobban fel tud majd nőni a világban játszott szerepéhez, egy olyan helyzetbe, amelyből képes lesz a globalizáció következményeit kezelni, és így tovább.

Ezekhez egy további várakozást szeretnék hozzátenni. Hiszem és remélem, hogy a Szerződés újabb lehetőséget nyújt arra, hogy további lépések történjenek az Európai Uniónak saját polgáraival való kibékülése irányába, mivel jelenleg rés van az Unió és polgárai között. A franciaországi és hollandiai népszavazás erre a résre világított rá, és ezt a rést be kell tömni.

Az Uniónak szüksége van polgárai jóváhagyására, és az új Szerződés jó lehetőséget kínál erre. A nemzeti parlamenteknek lehetőséget kínál a jogalkotásban való részvételre. A szubszidiaritás keretébe bevonja a nemzeti parlamenteket, és joggal. A polgárok jóváhagyása következésképp többek között azon áll vagy bukik, hogy az Unió és a tagállamok közötti feladatmegosztás az eddiginél világosabb lesz-e és kiegyensúlyozottabb módon lesz-e kezelve. Ehhez a nemzeti parlamenteknek hozzá kell tenniük a magukét.

Nem tekintem úgy, hogy versenyzünk a nemzeti parlamentekkel, viszont hiszem, hogy együtt kell működnünk. Az a véleményem, hogy a nemzeti parlamenteknek is ki kell használniuk ezeket a lehetőségeket. Sőt egyenesen felszólítom azokat erre. Csodálatos lesz megtapasztalni, hogy ez a szubszidiaritás nyomon követésére szolgáló új eszköz vajon hatékony-e.

Még egy dolog: ha kívülről nézzük az Európai Uniót, a regionális együttműködés, a sikeres regionális csapatmunka olyan példáját látjuk, melyből csak egy másik van az egész világon, és ez távolról sem olyan eredményes vagy fejlett, mint az Európai Unió: ezek pedig az ASEAN-államok. Ami a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségét illeti, együttműködési kezdeményezéseikben, valamint a világbékéhez és biztonsághoz való hozzájárulásukban feszülten figyelik az Európai Uniót.

  Zita Pleštinská (PPE-DE). – (SK) Hölgyeim és uraim, minthogy az Európai Uniónak olyan reformszerződésre van szüksége, mely az Uniót hatékonyabbá és korszerűbbé teszi, meg fogom szavazni a Richard Corbett és Íñigo Méndez de Vigo előadók által a Lisszaboni Szerződésről készített jelentést.

Hadd gratuláljak azon öt tagállamnak, melyek már ratifikálták a Lisszaboni Szerződést. Meggyőződésem, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikálási okmányát Szlovákiában sem fenyegeti veszély. Csak egy parlamenti párt ellenzi, ezen kívül azonban a Szerződés teljes körű támogatást élvez, és a nemzeti parlament tagjainak elsöprő többsége mellette fog szavazni.

A jelenlegi szlovák ellenzék, melynek elsősorban a javára írható Szlovákiának az európai családhoz való csatlakozása, támogatni fogja a Lisszaboni Szerződést, mihelyt a szlovák sajtótörvény – melyet olyan európai intézmények bíráltak, mint a Freedom House, az EBESZ és az Európai Újságírók Szövetsége – ajánlásaiknak megfelelően átdolgozásra kerül.

  Tabajdi Csaba Sándor (PSE). – (HU) A reformszerződést elsőként ratifikáló Magyarország képviselőjeként tisztában vagyok azzal, hogy nem elegendő a ratifikáció. Itt is elhangzott, hogy az embereknek – az európai polgároknak – el kell magyarázni, miben ad többet a nemzeti alkotmányokhoz képest, mi a hozzáadott értéke ennek a reformszerződésnek.

Fel kell hívni az európai politikusok figyelmét, gyakran miniszterelnökök elkövetik a hibát, hogy azt mondják, hogy ez az intézményi reform. Ez ennél sokkal több. Most válunk politikai unióvá és most válunk valódi értékközösséggé. Ebben az értékközösségben fel kell sorolni az európai polgároknak, hogy milyen plusz értékeket ad az Alapjogi Charta a szociális jogok terén.

És itt ki kell emeljem, hogy végre a 80 ezer oldalas acquis communautaire-be belekerül a kisebbségekhez tartozó személyek joga, hiszen Európában, az Unióban minden hetedik állampolgár hagyományos nemzeti kisebbséghez tartozik. Ez egy nagyon fontos előrelépése a Szerződésnek

  Andrew Duff (ALDE). – Elnök úr, megkérdezném a Szerződést ellenző azon képviselőtársaimat, akik „önmódosító” szerződésről beszélnek, hogy magyarázzák el pontosan, mire is gondolnak. Be tudnák nekem mutatni azt a szakaszt, mely erről a próteuszi fejleményről rendelkezik?

Ugyanis én a Szerződésben magában nem látom. A tény ezzel szemben az, hogy egyetlen változtatás is valamennyi miniszterelnök és az összes tagállam nemzeti parlamentjének egyhangú beleegyezését igényli, a ránk az Unióban friss hatásköröket ruházó jelentős változtatásokhoz pedig a Konvent összehívása, kormányközi konferencia és minden tagállam részéről hivatalos ratifikálás szükséges.

  Mogens Camre (UEN). – (DA) Elnök úr, a Lisszaboni Szerződés – miként ezt mindenki tudja – a zászlók és a zene kivételével voltaképpen maga az alkotmányszerződés. Meglehetősen furcsa, hogy ez itt ilyen nyersen kimondatik, ugyanis Dániában ez nem így történik. Dániában ezzel ellentétben a kormány azt állítja, hogy a mostani Szerződésben nincs semmiféle jelentős dolog, mert azt hiszi, hogy amikor ezt hangoztatja, elhitetheti a polgárokkal, hogy nem kell lehetőséget kapniuk arra, hogy szavazzanak a Szerződésről. Ezzel a Szerződéssel azonban az Európai Unió eddigi legtávolabbra mutató fejleményének vagyunk tanúi: több hatalom, több politikai területen, mint eddig bármikor is, és az európai nemzetek számára az ellenőrzés nagyobb elvesztése, mint valaha. Elképesztően esztelen dolog az uniós alapító államok részéről, hogy azt polgáraink megkérdezése nélkül a többi tagállamra rákényszerítik. Ez negatív következményekhez fog vezetni. A polgárok azt érzik, hogy egyre jobban kicsúszik az ellenőrzés a kezükből, és ez ellenreakciót szül. Az Európai Unión belül nem lehet a tárgyalóasztal mellett egységet létrehozni. Az egység csak akkor működik, ha az a népakaratból nő ki, az Unió pedig jelenleg nem ezt csinálja. Ezért ellene kívánok szavazni.

  Miloslav Ransdorf (GUE/NGL). – (CS) Ha azt akarjuk, hogy az európai integráció tartós legyen, a nemzetközi jogot el kell mélyíteni és erősíteni kell. Márpedig ami most történik, az ennek épp az ellenkezője.

Koszovó függetlenségének elismerése szörnyű csapás volt a nemzetközi jogra, és a nemzetközi jog ezen megsértésének első áldozata az európai integráció, valamint a transzatlanti kapcsolatok lesznek.

Ezt csak a vak nem látja. Bosznia esetében a határok meghúzásakor elvetették az etnikai alapelvet, miközben Koszovó esetében ez volt az egyetlen kritérium és az egyetlen alapelv. Úgy gondolom, hogy a nemzetközi jogot nem lehet büntetlenül megsérteni: ennek az lesz az eredménye, hogy veszíteni fognak hitelességükből olyan dokumentumok, mint például a Helsinki Záróokmány.

  Roberta Alma Anastase (PPE-DE). – (RO) Elnök úr, hölgyeim és uraim, szeretnék csatlakozni azon képviselőtársaimhoz, akik üdvözölték e jelentés elkészítését, és szeretném kiemelni alapvető értékét Európa jövőjére nézve.

A Lisszaboni Szerződés jelentősége abban rejlik, hogy a polgárok és az intézmények felelősségére összpontosít. Ezért gondolom úgy, hogy e jelentés révén az Európai Parlament bebizonyítja, hogy az Európai Unió működésében megkezdi új szerepét. E tekintetben újólag biztosíthatom támogatásomról mindazokat a szerződési rendelkezéseket, melyek nemzeti és európai szinten egyaránt a parlamentek megszilárdított szerepét kötik ki.

Másodsorban azokról a változtatásokról szeretnék szólni, melyeket a Lisszaboni Szerződés az Európai Unió külpolitikájának terén javasol. E változtatások valóságba történő átültetése az európai fellépésnek ez irányban való megszilárdításában alapvető jelentőségű. Ezért a jelentés lényeges eleme a mind a 27 tagállam általi ratifikálásra történő felhívás. Elégedettségemnek adok hangot amiatt, hogy Románia 2008 februárjában ratifikálta a Szerződést, és ily módon a negyedik olyan tagállam lett, mely bizonyította európai elkötelezettségét, valamint határozott akaratát, hogy hozzájáruljon az Európai Unió egyre virágzóbb jövőjéhez.

  Miloš Koterec (PSE). – (SK) Szeretnék köszönetet mondani az előadóknak kitűnő munkájukért, mely világosan meghatározza az új Szerződés valamennyi kedvező oldalát, de a gyengébb pontjait is. Ahogy mondani szokás, senki sem tökéletes. Legalább legyünk hálásak a Szerződés kiváló minőségéért és azért, hogy az Európai Unión belül tükrözi a jelen valóságot, valamint a Szerződés szintjén nyújtott lehetőségeket.

Miként az előadók helyesen rámutattak, a mostani Szerződés megerősíti a demokratikus felelősségvállalást és a döntéshozatali jogköröket, ily módon nagyobb ellenőrzést nyújtva a polgároknak az Unió tevékenységei fölött. Ebben az összefüggésben azonban szeretném felhívni a tagállamok kormányait, hogy bocsássák polgáraik rendelkezésére a Lisszaboni Szerződés megfelelő összefoglalóját annak érdekében, hogy mindenki megérthesse és mindenki információk birtokában dönthessen arról, hogy egyetért-e a jogi szabályozással avagy sem: ennek kellene lennie az alapszabálynak minden európai (és hozzáteszem: nem csak európai) szabályozás esetén. Biztos vagyok abban, hogy az Európai Unió polgárai, ha megfelelő tájékoztatást kapnak, feltétel nélkül támogatni fogják a Szerződést.

Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy egy ilyen fontos dokumentumnak nem szabadna politikai játszmák játékszerévé válnia, mint Szlovákia esetében, ahol az ellenzék gátolja e haladó és demokratikus dokumentum elfogadását.

  Mairead McGuinness (PPE-DE). – Elnök úr, én itt és most – legalábbis azt remélem – a képviselőtársam, Farage úr által említett egyszerű és becsületes ír polgárok egyikeként emelkedem szólásra (bár azt hiszem, Farage úr elhagyta az üléstermet).

Nem lep meg, hogy az egyszerű és becsületes ír polgárok zavarban vannak, hiszen furcsa harcostársaik vannak a „nem” oldalon – McDonald asszony és Farage úr. Nem hiszek a fülemnek! Konkrétan a Sinn Féintől azért megkérdezném: nem tudják elfogadni az Uniónak az észak-írországi békefenntartásban játszott szerepét? Pedig a mostani Szerződés épp ezt, nem pedig az állítólagos „militarizációt” erősíti.

A nemzeti parlamentek szerepéről pedig hadd mondjam el: a nemzeti parlamentek vegyék csak át azt a hatalmat, melyet e Szerződés rájuk ruház, a tagállamok egyszerű és becsületes polgárai meg csak hadd kényszerítsék rá a parlamenteket, hogy ezt a hatalmat hatékonyan használják fel.

Duff úrnak azt felelem: valótlanság Írországban azt terjeszteni, hogy „önmódosító Szerződés”-ről van szó – ez csak egy negatívan gondolkodó agyszüleménye. Ez nem igaz és nem is így van.

Végezetül az olyan ócsárlók ellenében, mint McDonald asszony és Farage úr is, hadd szögezzem le, hogy ez a Szerződés jó üzlet Írország számára, jó üzlet az Unió számára, jó üzlet Európa számára, és arra bíztatom az ír polgárokat, hogy szavazzanak „igen”-nel!

  Marian Harkin (ALDE). – Elnök úr, nem számítottam arra, hogy ilyen hamar szót kapok. Egyszer már felszólaltam, de most hadd tegyek még egy további észrevételt. Meghallgattuk az összes berzenkedőt, azokat, akik azt mondják nekünk, hogy Lisszabon az Unió militarizálódásának erősödéséhez, szociális dömpinghez vezet, és valamennyiünket rossz irányba terel. Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet a vitában, de eddig senkit nem hallottam, aki felvetette volna a 49. cikk kérdését, mely azt mondja ki, hogy ha a Lisszaboni Szerződést ratifikálják, bármely tagállam úgy dönthet, hogy saját alkotmányos követelményeivel összhangban kilép az Unióból.

Ez annyit jelent, hogy mindazok, akik úgy gondolják, hogy nem kell nekik Európa, azt tanácsolhatják állampolgáraiknak, hogy miután ratifikáltuk a Lisszaboni Szerződést, lépjenek ki az Unióból. Következésképp nincs mentségük arra, hogy ellenezzék a Szerződés elfogadását.

  Colm Burke (PPE-DE). – Elnök úr, a Lisszaboni Szerződésre mondott „igen” az Alapjogi Chartára mondott „igen”-nel egyenlő. Az Alapjogi Chartát eredetileg azért állították össze, hogy a társadalmi változások, a szociális téren történő előrelépés, valamint a tudományos és technológiai fejlemények figyelembevételével az Unión belül erősödjön az alapvető jogok védelme, mégpedig azáltal, hogy ezek az alapvető jogok chartába foglalásuknak köszönhetően láthatóbbá válnak.

A Charta olyan különböző területekre terjed ki, mint az idősek és a fogyatékkal élők védelme, a magán- és a családi élet tiszteletben tartása, a kínzás tilalma, valamint a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog. E jogok az uniós intézményeket és szerveket, valamint a tagállamokat csak az uniós jog alkalmazása során illetik meg. A Charta az Unió számára semmilyen új jogkört nem állít fel, a polgárok számára viszont megkönnyíti az európai jog alapján fennálló jogaik és kötelességeik meghatározását.

A Charta a 2000-ben először történt elfogadásakor puszta politikai nyialtkozat volt. Ha Írország népe „igen”-nel szavaz a Lisszaboni Szerződésre, az Alapjogi Chartának is jogilag kötelező szerződési státust kölcsönöz valamennyi ír és uniós polgár javára.

  Bruno Gollnisch (NI). – (FR) Elnök úr, felhívnám a figyelmet arra az igazságosságra, amellyel e vitákat elnökli.

Hölgyeim és uraim, csak egy erkölcsi problémát szeretnék felvetni, amikor kizárólag azok kijelentéseire utalok vissza, akik a Szerződés ratifikálása mellett törnek lándzsát, és akiktől azt hallottuk, hogy a mostani Szerződés és az Alkotmányos egy és ugyanaz.

Ez érvényes Giscard d’Estaing úrra – és ő szakértő ebben –, aki egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy az Alkotmányról van szó, melyet más fiókba pakoltunk. Ez érvényes Merkel asszonyra is, aki egészen pontosan a következőképp fogalmazott, angolul: „Let us keep the substance, and change the wording” – tartsuk meg a lényeget és változtassunk a szóhasználaton. Ez érvényes Amato úrra is, a korábbi olasz miniszterelnökre, aki azt mondta, hogy a szöveget olvashatatlanná tették, mert ha egyszerű szöveg lett volna, mindenki rádöbbent volna, hogy itt az Alkotmányról van szó, és népszavazást sürgetett volna. Ez érvényes korábbi képviselőtársunkra, Karel de Gucht úrra, és ez vonatkozik Luxemburg miniszterelnökére, Juncker úrra is.

Ezért úgy gondolom, hogy az európai embereknek ez a beismert megtévesztése erkölcsi problémát vet fel.

  Jan Zahradil (PPE-DE). – (CS) Az Európai Unió nem állam, ennélfogva nincs szüksége alkotmányra. Ezt – jóllehet vonakodva – még a régi európai Alkotmány szószólóinak is el kellett ismerniük. Sajnos nem mindegyiküknek sikerült megemészteni a csalódást, és a jelentés 6. pontja ezért sajnálkozik az európai alkotmánytervezettel szemben az új Szerződésben eszközölt változtatásokon.

Ezt súlyos hibának tartom. Nehéz út vezetett a 27 tagország közötti konszenzushoz. Egyes kormányok az európai alkotmánytervezeten változtatásokat akartak végrehajtani, most pedig de Vigo és Corbett úr közvetetten bírálja azokat a megközelítésükért. Véleményem szerint, ha az Európai Parlament megszavazza a jelentés 6. pontját, ez a 27 tagország által elért bonyolult konszenzus semmibe vételének kifejezése lenne, és ez csak árthat az egész ügynek. E szakaszt egyáltalán nem támogathatom.

  Lambert van Nistelrooij (PPE-DE). – (NL) Elnök úr, a szociális és gazdasági kohézión túlmenően a mostani Szerződés az egész Unióra kifejezetten a harmadik cél, a területi kohézió célját tűzi ki. Lehet, hogy Európa legfelsőbb régióiban tömörülés folyik, ugyanakkor azonban az egész Unióra kiterjedő foglalkoztatottság és gazdasági fejlődés lehetőségeinek szószólói vagyunk. Ez a szociális és regionális politika fontos alapja. Fontos, hogy ez ily módon kerüljön kidolgozásra, és fontos, hogy a vállalkozások között lehetőség legyen a tudástranszferre, a pénzeszközök és egyéb eszközök átadására – gondoljunk csak a strukturális alapokra. Szeretném a tisztelt Házat emlékeztetni erre, mivel a ma délelőtti vita során ezt még nem említették. Ily módon a polgároknak Európa-szerte azt is megmutatjuk, hogy új körülményeinkre képesek vagyunk új megoldásokat felmutatni.

  Luís Queiró (PPE-DE). – (PT) Úgy vélem, ebben a pillanatban alapvetően fontos, hogy kidomborítsuk a politikai jelzések jelentőségét és jelentését; a mi kötelességünk, hogy a polgárok felé a megfelelő jelzéseket küldjük. Az alkotmányszerződés és a Lisszaboni Szerződés közötti különbségeken e Házban való további vita helyett, vagy ahelyett, hogy azon vitáznánk, a tagállamoknak miként kellene ratifikálniuk a Szerződést, nem arról kellene inkább beszélnünk, hogy a Szerződés általunk remélt hatálybalépése után mit tegyünk? Hiszen ezt mondtuk a polgároknak – azt, hogy az intézményi reformra a több és jobb eredmény elérése érdekében van szükség. A reform most itt van.

Vajon Európa egy év múlva felkészültebb lesz a globalizáció, az energiafüggőség, a demográfiai válság, a terrorizmus, a pénzügyi bizonytalanság és a foglalkoztatottság változásának kezelésére? Felkészültebbnek kell lennie. Az Európai Parlament erélyesebben fog fellépni annak érdekében, hogy tevékeny szerepet vállaljon e reformok jóváhagyásában? Ismét csak azt mondom, erélyesebbnek kell lennie.

Ma, innen, ezt a helyes jelzést kell küldenünk. Ne hagyjuk, hogy beteljék a kínai közmondás igazsága, mely szerint amikor a bölcs az égre mutat, a balga az ujját nézi. Elnök úr, nézzünk a jövőbe, és fogadjuk el a jövő építésének ránk rótt feladatát.

  Paul Rübig (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim, kíváncsi lennék, biztos asszony, hogy a reformszerződés különböző jegyzőkönyveinek és szövegrészeinek mekkora az elfogadottsága. Van-e elemzés arról, hogy a közvélemény számára melyek a különösen népszerű, és melyek a problematikusabb részek? Áll-e a rendelkezésére piackutatási eredmény arról, hogy a közvélemény szerint melyek a reformszerződés legfontosabb céljai, amelyből kiderülne, hogy az Európai Unió 500 millió polgárát mi érdekli a leginkább, és amely azt mutatná, hogy ez a reformszerződés feltétlenül szükséges? Áll-e rendelkezésre elemzés vagy piackutatás arról, hogy az emberek mennyire tájékozottak a reformszerződésről mind mennyiségileg, mind minőségileg? Ez lenne az alap ahhoz, hogy felbecsüljük a reformlépés jelentőségét az Európai Unió számára.

Ön biztosként milyen lépéseket tervez tenni a közvetlen jövőben annak érdekében, hogy ezeket az információkat a közvélemény számára hozzáférhetőbbé tegye?

  Piia-Noora Kauppi (PPE-DE). – Elnök úr, ha az Európai Unió gépkocsi volna, a mostani Szerződés a jármű feltuningolásának minősülne. Nagyon fontos, hogy legyenek új szervezeteink, főként a kül- és biztonságpolitika területén, és egyetértek azokkal, akik aláhúzták a jó kül- és biztonságpolitika jelentőségét, ámde a jó szervezet még nem minden.

Ha nem tudjuk fellépésünket összehangolni, és ha nem tudunk igazán együtt dolgozni és egy Kissingernek vagy Rice-nak küldendő közös üzeneteket kialakítani, akkor ezek az üzenetek bizony semmit sem érnek. E vitába több tartalmat kell vinnünk, és közös álláspontunk kialakítása érdekében tényleg együtt kell dolgoznunk.

Most megvan a tökéletes járművünk. Egy bizonyos irányban el kell indítanunk, és fel kell vállalnunk a világban játszott szerepünket. A mostani Szerződés megadja az eszközöket ehhez.

  Schmitt Pál (PPE-DE). – (HU) Köszönöm, elnök úr! Mint az egyik új tagállamból érkezett képviselő, ezt az alkalmat is szeretném megragadni arra, hogy köszönetet mondjunk azért a felénk megnyilvánuló közösségi szolidaritásért, amely nélkül a kelet-európai országok képtelenek lettek volna talpra állni a 40 éves szovjet megszállást követően.

Kérem engedje meg, hogy mint Horvátország közös parlamenti küldöttségének az elnöke elmondjam, hogy a Szerződéssel a tagországok közötti együttműködés szorosabbá és hatékonyabbá válik, ugyanakkor lehetővé teszi az Unió további bővítését Európa azon országai számára, amelyek elfogadják és követik az Unió értékrendjét.

A Szerződés véleményem szerint jó üzenet a csatlakozási tárgyalásokat már megkezdett nyugat-balkáni országoknak, amely arra ösztönzi őket, hogy felgyorsítsák a reformokat, hiszen immár számukra is kézzelfogható közelségbe kerül az uniós csatlakozás.

Végezetül a Szerződés számomra kétségtelenül egyik legfontosabb passzusa, újdonsága a kisebbségek jogait biztosító passzus, amelynek révén a nemzeti és etnikai kisebbségek védelme az Unió alkotmányos alapelvévé vált. Köszönöm.

  Gay Mitchell (PPE-DE). – Elnök úr, tudomásom szerint én vagyok az egyetlen képviselő, aki egyúttal népszavazási választási igazgatója is, és semmiféle késztetést nem érzek arra nézve, hogy a német népnek azt mondjam, döntésük bármivel is kevésbé legitim, mint az ír népé, csak azért, mert nálunk lesz népszavazás, nekik meg alkotmányos okuk van arra, hogy ne legyen.

Milyen népszavazást akarnak azok, akik a népszavazás mellett érvelnek? Olyan népszavazást akarnak, amelyben az Európai Unió lakosságának 50%-a vagy még többen meghozzák helyettük ezt a döntést, amely esetben ezt a döntést a nagy államok fogják meghozni, vagy pedig azt akarják, hogy kis és nagy államok együttese döntsön mindenki helyett? Vagy úgy kell értelmezni az óhajukat, hogy minden egyes tagállamban 50% fölött legyen a szavazati arány, amely esetben minden egyes tagállam minden egyes másik tagállam javára feladja döntéshozási jogát! Hol van itt az ésszerűség?

Winston Churchill a „terminológiai pontatlanságok” kifejezést használta. Én sem mondanék többet a jobb oldalamon ülő anyámasszony katonákról, mint hogy a legjobb esetben is őszintétlenek!

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Nagy örömömre szolgált, hogy ezen a rendkívül érdekes és lendületes vitán jelen lehettem. Észrevételeimet hadd szedjem három csoportba.

Az első csoportba azok tartoznak, melyek a Lisszaboni Szerződés teljes végrehajtását előkészítő tevékenységekre vonatkoznak, amennyiben és amikor a Szerződés hatályba lép. Számos tevékenységről van itt szó. Fel kell készülni az Európai Tanács elnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a megválasztására, a közös külképviselet felállítására, valamint a bel- és igazságügy terén folytatandó tevékenységek megszervezésére.

E tevékenységeket türelmesen és felelősen kell folytatni. Meggyőződésem, hogy senki sem akarja azt a látszatot kelteni, mintha az Európai Unió intézményei vagy a tagállamok megpróbálnák a legnagyobb szeletet kihasítani maguknak a tortából, még mielőtt az teljesen megsülne.

Ezért tisztában kell lennünk azzal, hogy – jóllehet meg kell tenni az előkészítő intézkedéseket – a Lisszaboni Szerződés végrehajtása kapcsán az utolsó szót a tagállamok, azaz a nemzeti parlamentek, egy esetben pedig a választók mondják ki. Ez olyan dilemmát juttat az eszünkbe, melyet ma több ízben megemlítettek, és melyről az elmúlt évek során széles körű vita folyt: népszavazás, vagy parlamenti ratifikálás?

Szeretnék köszönetet mondani Doyle asszonynak, Mitchell úrnak és másoknak, akik rámutattak, hogy a tagállamok döntését tiszteletben kell tartani. Bevezető felszólalásomban hangsúlyoztam, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikálásának módszerére vonatkozó döntés minden egyes tagállam kizárólagos szuverén hatásköre és felelőssége.

Mindehhez azonban hozzá kell tennem a következőket: semmi gond a parlamenti ratifikálással. Egyáltalán semmi. Az Európai Unió valamennyi tagállama parlamenti demokrácia, és ez a tiszteletreméltó gyülekezet, az Európai Parlament, végül is a képviseleti demokrácia erős jelképe.

Most pedig néhány szót a ratifikálás jelentőségéről. Véleményem szerint a Lisszaboni Szerződés ratifikálását nemcsak a jelen összefüggésében, hanem történelmi kontextusban és a jövő felé tekintve is mérlegelni kell. Szeretnék kapcsolódni a Schulz úr és mások által mondottakhoz, akik úgy fejezték ki magukat, hogy nem szabad elfelejtenünk, mi történt földrészünkön száz évvel ezelőtt, hetvenöt éve, vagy talán – saját országom esetében is például – húsz vagy még kevesebb esztendeje. Röviden: saját múltunknak kell folyamatosan emlékeztetnie bennünket arra, hogy kontinensünk békéjéhez, biztonságához és jólétéhez az Európai Unió jelentős mértékben hozzájárult .

Ezzel egyidejűleg a jövőt is szem előtt kell tartanunk. Fel kell készítenünk magunkat az Európai Unióra váró, már kivehető kihívásokra. Szilárd meggyőződésünk, hogy a Lisszaboni Szerződés egy lépés a helyes úton, és a láthatáron már kirajzolódó kihívásokra megfelelő válaszokat kínál.

  Margot Wallström, a Bizottság alelnöke. − Elnök úr, valóban élénk és érdekes vitát hallhattunk, melyhez három megjegyzést szeretnék fűzni.

A végrehajtással kezdem, mivel Önök közül többen konkrét, egyedi kérdéseket vetettek fel a végrehajtással és az utánkövetéssel kapcsolatban. A demokráciáról itt folytatott vitáról is szeretnék szólni, és mondandómat összekötni a kommunikáció és a vita kérdésével.

Deprez, Dehaene, Barón Crespo és Duff úr kérdéseivel kezdve: többen megkérdezték, hogy az új reformszerződés végrehajtásának előkészítésével összefüggésben most mi van folyamatban.

Úgy tudom, hogy minden intézményben folyik az előkészület, és azt vizsgáljuk, hogy az egyes intézményekben ez milyen követelményeket támaszt velünk szemben – a Bizottságnak például egyedi jogalkotási javaslatokkal kell előállnia –, valamint hogy mire lesz szükség az intézményközi együttműködésben és a gyakorlati előkészületek terén. Mindezt a jelenleg folyamatban lévő ratifikációs folyamat teljes tiszteletben tartásával kell megvalósítani.

A Bizottságon belüli megközelítésünk lényege az, hogy ebben formai tekintetben tökéletesen korrekt módon kell eljárni, és tiszteletben kell tartani a ratifikációs folyamatokat – nem kell előrerohanni, de felkészültnek kell lenni. Úgy hiszem, a Tanács is ezt a megközelítést fogadta el, amely feltérképezte a helyzetet, és természetesen mi is ugyanilyen módon állunk hozzá a Bizottságra háruló kötelezettségekhez.

Természetesen együtt fogunk működni a Parlamenttel, leülünk és megnézzük, hogy a gyakorlatban milyen teendőink vannak. Jó, hogy az egyes intézményekben már folyik az egyeztetés annak érdekében, hogy mindenki készen álljon, és formailag mindent tökéletesen korrekt módon lehessen kezelni. Természetesen készülünk a gyakorlati munka megkezdésére.

Sok minden elhangzott a demokráciáról, eszünkbe juttatva, hogy Churchill – akire már hivatkoztak – mit mondott a demokráciáról: „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.“

Bármilyen módszert választunk is a ratifikálásra – és ezt minden egyes kormány és minden egyes tagállam maga határozza meg –, a Bizottság tiszteletben fogja tartani azt, és a nemzeti parlamentek általi ratifikálást is demokratikusan legitimnek fogja tekinteni. Bármilyen módszert választunk is, ezt kommunikálni kell a polgárok felé.

Szeretnék tájékoztatni mindenkit, aki kérte a konszolidált változatot, hogy a Tanácstól származó üzenet szerint remélhetőleg mihamarabb lesz ilyen szöveg, és tavaszra a Tanács egészen bizonyosan elkészíti az egységes szerkezetbe foglalt szöveget. Tudomásom van arról, hogy a mai napig bezárólag jó tucat konszolidált szöveg áll rendelkezésre különböző nyelvi változatokban. Tudom, hogy a Lordok Háza készített konszolidált szöveget, tudom, hogy a francia Szenátus is elkészített egy egységes szerkezetbe foglalt szöveget, és tudomásom van arról, hogy Németországban is létezik már ilyen. Ezek az interneten hozzáférhetők.

Mindez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló információk hiányát senki sem használhatja mentségként. Minden szöveg hozzáférhető a Bizottság honlapján is, ahol a Szerződésről konkrét lényegi kérdésekre vonatkozó kérdéseket és válaszokat, valamint tényszerű információkat olvashatnak.

Mindannyiunk kötelessége, hogy segítsünk a polgároknak hozzájutni az általuk igényelt összes tényszerű információhoz, és kötelességünk válaszolni valamennyi konkrét kérdésükre.

A Rübig úr által felvetettekre válaszolva: az előző Eurobarométer közvélemény-kutatásokból tudjuk, hogy az embereket elsősorban és mindenekelőtt a lényegi kérdések érdeklik, és nem annyira az intézményi jellegűek. De tudomásom szerint több tagállam szintén külön közvélemény-kutatást szervez majd az adott tagállam közvéleményének megismerése céljából. Az elkövetkezendő hónapokban ebből többet látunk majd. A Bizottság az Eurobarométer révén jórészt nyomon fogja követni e kérdéseket.

Kérem, valamennyi polgárnak, akivel csak találkoznak, adják meg az új webhely címét, melynek neve „Debate Europe”. A megújult „Debate Europe” témái közé bevettük az új reformszerződést is. Kövessék a vitát és kérem, bátorítsák az embereket, hogy fejtsék ki véleményüket és vegyenek részt az internetes vitában.

Hadd mondjam el azt is, hogy reméljük: a fiatalokat és a nőket is bevonhatjuk ebbe a vitába, mert amikor demokráciáról és képviseleti demokráciáról beszélünk, akkor több nőt is szeretnénk látni a vitában, akik a jövőben remélhetőleg intézményeink és az Európai Unió vezetői is lesznek.

Ha a nők nem látják, hogy képviselnék őket, habozni fognak, mielőtt különböző projektjeinket és döntéseinket támogatnák. Ezért ez is demokratikus feladat és küldetés mindannyiunk számára.

Végezetül Nassauer úr nagyon fontos kérdést vetett fel a nemzeti parlamentek és annak kapcsán, hogy ezen a területen miként tudjuk nyomon követni az eseményeket és szavatolni a kiegészítő jelleget. Az Európai Parlament megnövekedett és megerősödött szerepe jól illeszkedik ahhoz, hogy ezt az ügyet minden egyes tagállamban a nemzeti parlamenti eljárásokba horgonyozzuk le. Ezt is a nemzeti parlamentekkel együtt megfelelően és alaposan elő kell készítenünk. A nemzeti parlamenteknek ugyanis nagy szerepe van, melyet teljes mértékben elő kell készíteni.

Köszönöm a vitát. A Bizottság a Parlamenttel és a Tanáccsal szorosan együtt fog dolgozni a végrehajtás előkészítése érdekében, és határozottan meg fog tenni minden kommunikációs erőfeszítést annak szavatolása céljából, hogy az emberek minden információhoz és az Európa jövőjéről szóló vitához szükséges minden fórumhoz hozzájussanak.

  Richard Corbett, előadó. − Elnök úr, e vita azt mutatta, hogy ebben a Képviselőházban a 27 tagország népeinek választott képviselői elsöprő többséggel jóváhagyják a mostani Szerződést. A tagállamainkban kormányon lévő minden egyes párt, és minden egyes tagállam majdnem minden jelentős ellenzéki pártja – a brit konzervatívok kivételével természetesen – támogatja a Szerződést.

Valamennyi főbb keresztény demokrata párt támogatja a Szerződést. A tagállamok összes szocialista pártja támogatja azt. Minden tagországban támogatják a liberális demokrata pártok, a legtöbb zöld párt, sőt még a konzervatívok is, természetesen a brit konzervatívok kivételével. A Szerződést leginkább az e Házban jelenlévő szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal egy része ellenzi. Azért sajátságos, hogy a Sinn Féin és a brit konzervatív párt a mostani Szerződés ellenzésében új politikai szövetségre lép.

Az ellenzők közül ma egyesek itt azzal érveltek, hogy a Szerződés elfogadása anélkül történik, hogy hozzáférhetnénk a dokumentumokhoz, hogy nincs hivatalos közzétett konszolidált Szerződés. Ezzel szemben, miként tegnap rámutattam, több tagállam már közzétette a Szerződés egységes szerkezetbe foglalt változatát.

Azután arra panaszkodnak, mint például Bonde úr, hogy ez nem mutatja a Szerződésen eszközölt módosításokat; de hiszen a módosítások természetesen már december óta minden nyelven hozzáférhetők a Hivatalos Lapban. Őszintén, az a véleményem, hogy az az európai parlamenti képviselő, aki azt állítja, hogy a szöveget nem tudta elolvasni, nem végzi jól azt a munkát, amelyért fizetik. Az ok csak a lustaságban keresendő.

Aztán egyesek azzal jöttek, hogy az Európai Parlamentnek népszavazást kellene kiírnia. Felettébb mulatságosnak találom, hogy azok, akik ellenzik az Európai Parlament jogköreit, akik ellenzik, hogy az Európai Unió megmondhassa a tagállamoknak, hogy ezek mit csináljanak, most azzal jönnek: a szuverén tagországoknak elő kell írnunk, hogy egy nemzetközi szerződést milyen belső eljárásokkal ratifikáljanak. Ez a kétszínűség felsőfoka.

Végezetül meg kell állapítanom, hogy közülük sokan hosszú időre távol maradtak a vitától, mert az üléstermen kívül parádéztak. Szerintem ennek óriási a jelképértéke. Ők parádéznak, nekik szállt inukba a bátorságuk az itt folyó vitától, mert félnek e demokratikus vita ítéletétől, egy olyan ítélettől, mely a Szerződés tekintetében túlnyomó részben kedvező: ez egy jó szerződés, mely javítani és demokratikusabbá fogja tenni az Uniót.

(Taps)

  Íñigo Méndez de Vigo, előadó. − (ES) Elnök úr, ma történelmi távlatból esett szó az európai integrációról.

Az elmúlt 50 évben épített Európai Unió a vita és a párbeszéd Európája, a másik tiszteletének Európája, az az Európa, ahol a másik bőrébe bújunk azért, hogy megértsük őt. A mai vita során a képviselők túlnyomó része kiemelte ezt a gondolatot.

A vitában, elnök úr, azonban egy másik Európa is felbukkant, melyet én a konfliktusok, az elítélés és a semmibe vétel Európájának hívok. Demokrataként nem szeretjük ezt az Európát, mert hisszük, hogy vitának és párbeszédnek lehet és kell is lennie, de az elítélésnek itt semmi keresnivalója.

Elnök úr, úgy gondolom, hogy ma sok minden elhangzott, amiből néhány dolog egyáltalán nem igaz.

Egyet emelnék ki ezek közül: amikor az hangzik el, hogy a Lisszaboni Szerződés a minősített többséget új területekre terjeszti ki, ez igaz, ámde ami nem hangzik el, az az, hogy a Lisszaboni Szerződés az Európai Parlament nagyobb fokú részvételéről is rendelkezik. E Ház tagjaként ki nem akarhatja, hogy a Parlament nagyobb részvételt kapjon az európai embereket érintő politikai döntések meghozatalában?

(Taps)

Elnök úr, végezetül Miguel de Cervantes-t idézem, aki öregen és élete alkonyán azt mondta: volt olyan helyzet, amikor el kellett döntenie, út legyen-e vagy fogadó. A fogadó annyi, mint ott maradni, ahol vagyunk. Útnak lenni annyi, mint előrehaladni.

Elnök úr, remélem, hogy – miként azt képviselőcsoportom és e Házban a legtöbb képviselőcsoport tenni fogja –, szívünkkel és eszünkkel a Lisszaboni Szerződés mellett fogunk szavazni. Használjuk a demokratikus szavazást arra, hogy demokratikusan elismerjük azokat közülünk, akik valamennyi európai számára több Európát akarnak.

(Taps)

  Elnök. – A vitát berekesztem.

Most rátérünk a szavazásra. A szavazás első pontja a Lisszaboni Szerződés, melyről azonnali szavazást rendelek el.

Írásbeli nyilatkozatok (142. szabály)

  Bairbre de Brún (GUE/NGL), írásban. ― (GA) Mindent összevetve azt kell megállapítani, hogy az Európai Unió kedvező Írország számára.

E népszavazás azonban a Lisszaboni Szerződésről szól. Hogy az Európai Unió jótékony hatással van-e Írországra, az most irreleváns.

A Lisszaboni Szerződés az európai intézményekre kizárólagos hatáskört ruház a kereskedelempolitikában, ideértve a nemzetközi kereskedelmi megállapodások megkötésére irányuló tárgyalásokat is. Felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy a Miniszterek Tanácsának tett jelentés előtt tárgyalásokat kezdeményezzen és folytasson, ideértve a nemzetközi kereskedelmi megállapodások megkötésére irányuló tárgyalásokat is. A 10a. cikk „a nemzetközi kereskedelemben érvényesülő korlátozások fokozatos megszüntetésére” ad megbízást, és útmutató elvet jelent a Bizottság számára nem tagállamokkal fenntartott kapcsolataira. 2006 októbere óta az Európai Unió erőfeszítéseket tett a fejlődő országokkal folytatott kereskedelmében a „határokon átnyúló akadályok” felszámolására. Olyan akadályok felszámolására, mint a környezetvédelmi szabályozások, a fogyasztóvédelmi szabályozások, és az egészségügyi szabályozások megszüntetésére, attól függetlenül, hogy e szabályok eltörlése milyen következményekkel jár. E két vetület figyelembe vétele sokat elárul arról, hogy az EU milyen nagy visszalépést tett a világon meglévő szegénység és egyenlőtlenség kezelésének megközelítésében.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) A Lisszaboni Szerződés ratifikációs folyamatának kellős közepén az Európai Parlament újból hatásköri túllépést követ el, amikor kísérletet tesz a közvélemény befolyásolására azzal a jelentéssel, melyben kifejti, hogy jóváhagyja a Szerződést, és sürgeti az összes tagállamot a Szerződés időben történő ratifikálására annak érdekében, hogy az 2009. január 1-jén hatályba léphessen. Ez valóságos politikai cselfogás, hiszen az Európai Parlament hatásköre nem terjed ki európai szerződések elfogadására. Ebben a körben a tagállamoknak van hatáskörük: eredetileg a kormányközi konferencián keresztül, a későbbiekben pedig a minden egyes tagállam által a minden egyes tagország alapjogszabályaival öszhangban történő ratifikálás útján.

Minthogy az Európai Unió most meg akarja kerülni a népszavazást, nehogy újra elutasítsák a Szerződést – miként ez 2005-ben Franciaországban és Hollandiában történt –, elvileg csak Írországban lesz népszavazás.

A népszavazásoknak mindenféle ürüggyel való megkerülése azt bizonyítja, hogy Portugáliában és más uniós országokban félnek attól, hogy mi lesz a következménye, ha megadják a polgároknak a voksolás lehetőségét. Ezen országokban tudják, hogy a Lisszaboni Szerződés tartalma megegyezik az „Európai Alkotmányéval”. Csak a nevet változtatták meg azért, hogy ezzel a valódi politikai csalással megpróbálják rászedni a polgárokat. Ezért ellenezzük a jelentés elfogadását.

  Katrin Saks (PSE), írásban. – (ET) Az Európai Unió számára a központi téma a Lisszaboni Szerződés, ugyanis Európa jövője a tét, valamint az, hogy a nálunk gyorsabban, évről-évre változó világban Európa miként fog megfelelni küldetésének. Három észrevételt szeretnék tenni:

1) először üdvözlöm, hogy Franciaország, ahol a népszavazási sokkot kísérő válság elkezdődött, az első „régi európai” ország volt, amely ratifikálta a Szerződést, ezáltal példát mutatva mások számára is arról, hogy az európai integrációnak feltétlenül folytatódnia kell.

2) Másodsorban remélem, hogy a ratifikációs folyamat során a tagállamok nem kezdik politikai eszközként használni a Szerződést, miként ez Szlovákiában történt, ahol a – jóllehet Szerződés-párti –ellenzék a ratifikálást attól tette függővé, hogy a kormányon lévő párt visszavonjon egy olyan törvénytervezetet, mellyel az ellenzék nem értett egyet. A legfontosabb uniós ügyeket nem szabad hazai kérdésekkel megtorpedózni!

3) Végül szeretném kifejezni abbéli reményemet, hogy a reformszerződés véget vet annak az egyes európai politikusok által terjesztett ostobaságnak, hogy a régi Szerződésekkel tovább folytathatjuk. Ennek épp az ellenkezője igaz: a globalizáció nemcsak nagyobb odaadást igényel a törekvések valósággá változtatásában, hanem szélesebb megegyezést is az uniós politikák formáját és az ezek elérését lehetővé tevő új alapdokumentumot illetőleg.

ELNÖKÖL:HANS-GERT PÖTTERING
Elnök

4. Szavazások órája

  Elnök. − Most a szavazás következik.

(A szavazás eredményét és egyéb részleteit lásd a jegyzőkönyvben.)

4.1. (A6-0013/2008, Richard Corbett) Lisszaboni Szerződés (szavazás)

– A 29. módosításra vonatkozó szavazás előtt

  Richard Corbett, előadó. − Elnök úr, csak szeretném tisztázni, hogy ez a módosítás, miként a szavazási listán is látható, a 2. pont c) alpontjára vonatkozik, ahová valójában megfelelően illeszkedik a szövegbe, és nem az 5. pont e) alpontjára.

– Az állásfoglalásra irányuló indítványra vonatkozó szavazás után

(A képviselők felállva tapsolnak)

(Az IND/DEM képviselőcsoport tiltakozása)

  Elnök. − Hölgyeim és uraim, Önök elsöprő többséggel a reformszerződés mellett szavaztak. Ez az Önök által képviselt emberek szabad akaratának kifejezése. Őszintén gratulálok Önöknek e meggyőző eredményhez. Az Európai Parlament Európa népeit képviseli. E Szerződés az Európai Unió számára nagyobb jogképességet nyújt és nagyobb demokráciát biztosít.

(Taps)

Mi Európa közös értékeit védelmezzük, és soha nem fogjuk megengedni a legnagyobb hangúaknak, hogy elnyomják a pro és kontra érvek nyílt vitáját. Ez egy szabad, demokratikus Európa. Melegen gratulálok Önöknek e meggyőző eredményhez!

(Taps)

(Az IND/DEM képviselőcsoport tiltakozása)

Azoknak, akik a pusztán kérdéseket tartalmazó módosításokra vonatkozó név szerinti szavazást kérték, meg kell magyarázniuk szavazóiknak, mennyibe is kerül mindez. Olyan biztosan állíthatom, mint ahogy Önök itt ülnek, hogy ez ártani fog a hírnevüknek. Szerintem a szüleik szégyellnék magukat, ha így látnák Önöket.

(Taps)

4.2. (A6-0471/2007, Ona Juknevičienė) Nép- és lakásszámlálások (szavazás)

4.3. Lisszaboni stratégia (szavazás)

– A 12. módosításra vonatkozó szavazás előtt

  Udo Bullmann (PSE). – (DE) Elnök úr, szeretnék egy változtatást javasolni a 12. módosításon, amely természetesen nem váltja fel a módosítást, hanem a második mondatba egy kiegészítő megfogalmazást illeszt. Ez a kiegészítő megfogalmazás a következőképpen hangzik:

– „vagy a nemzeti hagyományokkal összhangban lévő közös megállapodások által”. Ez az „általánosan kötelező megállapodások” után és az „amely lehetővé teszi a teljes munkaidőben foglalkoztatottak számára, hogy jövedelmükből rendesen megéljenek” rész elé kerülne.

(DE) Egy ilyen kiegészítő megfogalmazás a skandináv viszonyok figyelembe vételére szolgál, és a társelőadókkal, valamint a képviselőcsoportokkal való egyeztetés után javaslom, akik ezt szintén kérik.

(A szóbeli módosítást elfogadják.)

4.4. (A6-0029/2008, Margarita Starkevičiūtė) A 2008–2010-as időszakra vonatkozó átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások (szavazás)

– A 39. módosításra vonatkozó szavazás előtt

  Margarita Starkevičiūtė, előadó. − Elnök úr, a jelenlegi megszövegezés a következő: „Utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak”; szeretném, ha ez kiegészülne a „valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek” szövegrésszel.

(A szóbeli módosítást elfogadják.)

– A 6. módosításra vonatkozó szavazás előtt

  Margarita Starkevičiūtė, előadó. − Elnök úr, csak tisztázni szeretném a kérdést. Ha ezeket a módosításokat elvetik, akkor törölnünk kell a 7. iránymutatás 2. és 3. pontját, melyet a 15. iránymutatásban megismételtem. Ugyanez vonatkozik a PSE képviselőcsoport által beterjesztett 13. módosításra is, és szeretném arra kérni a képviselőcsoportokat, hogy a szövegkettőzés elkerülése érdekében az általam mondottak alapján szavazzanak.

– Állásfoglalásra irányuló indítványra vonatkozó szavazás után

  Pervenche Berès (PSE). – (FR) Elnök úr, túlnyomó többséggel most módosítottuk a gazdaságpolitikai iránymutatásokat.

Almunia úr most nincs itt, de arra kérem Wallström asszonyt, hogy igen erőteljesen támogassa azokat az új javaslatokat, melyeket az Európai Parlament valamennyi polgárunk gazdasági helyzetének javítása érdekében tesz.

(Taps)

4.5. (A6-0503/2007, Cem Özdemir) Az Európai Unió Közép-Ázsiára vonatkozó stratégiája (szavazás)

– A 6. pontra vonatkozó szavazás előtt

  Alojz Peterle (PPE-DE). – Elnök úr, szeretném tájékoztatni PPE-DE képviselőcsoportbeli kollégáimat, hogy hiba csúszott a részenkénti szavazás második részébe. A helyes határozat „igen” helyett „nem”.

– A 69. pontra vonatkozó szavazás előtt

  Cem Özdemir, előadó. − (DE) Elnök úr, e szóbeli módosítás a szöveg pontosítására és frissítésére szolgál. Beterjesztésekor az árnyékelőadó kívánságát is teljesítettem. Angolul olvasom fel:

előadó.– ‘Welcomes as a positive step towards reform of the criminal justice system in Uzbekistan the approval by the Uzbek Parliament of the laws on the abolition of the death penalty and the authorisation of courts to issue arrest warrants. Calls for a comprehensive overhaul of the criminal justice system that would effectively promote the implementation of these reforms.’ [Az üzbég büntetőbíráskodási rendszer reformja felé tett pozitív lépésként üdvözli, hogy az üzbég parlament elfogadta a halálbüntetés eltörléséről és a bíróságok elfogatóparancs-kiadási jogosultságáról szóló törvényeket. A büntetőbíráskodási rendszer olyan átfogó felülvizsgálatára szólít fel, mely ténylegesen elősegítené e reformok végrehajtását.”]

(A szóbeli módosítást elfogadják.)

– A 17. pontra vonatkozó szavazás előtt

  Bernd Posselt (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, a végszavazás előtt csak azt szerettem volna elmondani, hogy zavarban vagyok, mivel az összes megrettent szomszédom eltűnt. Csak egy maradt itt.

  President. − Ezt jegyzőkönyvezzük, de inkább nem fűznék hozzá megjegyzést.

ELNÖKÖL: Edward McMILLAN-SCOTT
Alelnök

5. A szavazáshoz fűzött indokolások

A szavazáshoz fűzött szóbeli indokolások

- Jelentés: Richard Corbett, Inigo Méndez de Vigo (A6-0013/2008)

  Frank Vanhecke (NI). – (NL) Elnök úr, a Corbett/Méndez de Vigo-féle jelentésre vonatkozó, az előbb lezajlott szavazás újabb megerősítése a Parlament részéről annak a hozzáállásnak, mely immár hosszú ideje jellemzi ezt a Házat: a Franciaországban, Hollandiában és másutt demokratikusan kifejezett többségi akarat teljes semmibe vétele. Jóllehet e Parlament azt állítja, hogy az összes európai polgárt képviseli, a valóságban ezeknek a polgároknak a legcsekélyebb beleszólása sincs az ügyekbe. Amikor e Ház elnöke, Pöttering úr, az előbb azt mondta, hogy ezzel a szavazással a Parlament az európai polgárok többségének akaratát fejezi ki, ez nem volt más, mint szánalmas hazugság. A Parlament egyetlen alkalommal sem követelte, hogy az emberek akaratát tartsák tiszteletben, és azt sem kívánta, hogy minden egyes tagországban tartsanak népszavazást. Ezzel épp ellentétben az egyetlen dolog, amit ez a Képviselőház kért, az volt, hogy a néhai Alkotmánynak ez az ikertestvére a lehető leghamarabb lépjen hatályba. Ez a Parlament sajnos nem a polgárokat képviseli, hanem csak a hivatalos Európa elitjének konszenzusát.

  Syed Kamall (PPE-DE). – Elnök úr, a jelentés ellen szavaztam, mert az Európai Unió politikai elitje Európa népeinek megkérdezése nélkül újfent megpróbálja keresztülerőltetni az alkotmányszerződést. A brit kormány népszavazást ígért e Szerződésről, most pedig azt állítja, hogy másról van szó. Elég, ha az ember hallgatja az egyik olyan vezetőt a másik után, mint Valéry Giscard d’Estaing, és máris rájön, hogy a két dokumentum között voltaképpen semmi különbség sincs.

A politikai elitnek azt üzenem, hogy ha azt hiszi, hogy Európát építi, de Európát az emberek akarata nélkül építi, nos, akkor valójában homokvárat épít. Ahogy azt a néhai nagy Jimi Hendrix egyszer mondta, a homokvárak végül a tengerbe omlanak. Az Európai Alkotmány ratifikálása annak ellenére, hogy két népszavazáson is elutasították, antidemokratikus, gyáva és jogellenes.

  Daniel Hannan (NI). – Elnök úr, az e Parlamentben eltöltött nyolc évem alatt hallottam már ebben az ülésteremben jó pár képtelen állítást, de szemfényvesztési különdíjjal kellene jutalmazni azt az állítást, hogy amit az előbb e Szerződés keresztülerőszakolása érdekében hatalmas szavazati aránnyal tettünk,miszerint az az európai népek szabad akaratát képviselte.

Akik az előbb ezen állítást olyan hevesen megtapsolták, nagyon is jól tudják, hogy ez nem igaz. Jól tudják ezt, és be is tudom bizonyítani, hogy tudják, hiszen egykor Önök is támogatták a népszavazást egészen addig, amíg világossá nem vált, hogy el fogják veszíteni. E szavazás voltaképpen csak azt domborította ki, hogy e Ház tagjai mennyire messze állnak a saját választóiktól. A népszavazások eltörlése gyáva tett és a vezetői felelősség alóli kibúvás, és ezt Önök is tudják.

Ha tévedek, ám bizonyítsák be. Tartsanak a Szerződésről népszavazást, amelyet támogattak mindaddig, amíg azt hitték, hogy megnyerhetik. Vessék alá szavazásnak a Lisszaboni Szerződést. Pactio Olisipiensis censenda est!

  Hannu Takkula (ALDE). – (FI) Elnök úr, röviden meg szeretném indokolni a tartózkodásomat. Úgy gondolom, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ebben az ügyben Parlamentünknek nincs hatásköre: ez a tagállamok hatáskörébe tartozik, és nekünk ezt tiszteletben kell tartanunk. A tagállamoknak kell eldönteniük, hogy elfogadják-e vagy sem ezt az új, Lisszaboni Szerződést.

Azután úgy vélem, meg kellene állnunk, és emlékezetünkbe kellene idéznünk a hatalmi viszonyokat. Én személyesen azon a véleményen vagyok, hogy e döntést a tagországoknak kellene meghagyni. Nem lenne olyan rossz ötlet, ha a lakosság véleményét is megtudakolnák, mivel a döntéshozatali folyamat nagyobb legitimitást kapna, ha az embereknek megengednék, hogy befolyásolják azt.

Sok minden jó ebben a Szerződésben, de vannak elfogadhatatlan részek is, és ha egy tagország – mégpedig az engem delegált Finnország – szempontjából gondolkodom arról, sok olyan oldala van, melyek számunkra elfogadhatatlanok. De ezeken a területeken a döntéshozatal joga egyébként is a nemzeti parlamenteknél van.

(Taps)

- Állásfoglalás a lisszaboni stratégiáról (B6-0073/2008)

  Zita Pleštinská (PPE-DE). – (SK) A lisszaboni stratégiáról szóló állásfoglalásra irányuló indítvány mellett szavaztam, amelyet a tavaszi Európai Tanács a napirendjére tűzött. Egyetértek a vélemény előadóival abban, hogy a lisszaboni stratégia csak akkor lesz sikeres, ha a tanulást, a tudást, a tudományt, a kutatást, a kultúrát, az információátadást és az innovációt segítő és ezekre kedvező környezetben az emberi erőforrásokra támaszkodik.

A lisszaboni stratégia céljainak elérése végett három szereplőre van szükségünk: a tudásépítő egyetemekre, az e tudást a gyakorlatban hasznosítani tudó vállalkozásokra, valamint olyan közszférára és helyi önkormányzatokra, melyek országos és regionális szinten a tudomány, a kutatás és a fejlesztés számára folyamatosan fenntartható infrastruktúrát képesek létrehozni. Az innovációhoz pénzügyi befektetés kell, a finanszírozás pedig tudást eredményez majd. Az innovációba befektetett tudás pedig fokozni fogja a pénzügyi hozzájárulást. A kemény versenyben csak az újító és kreatív kis- és középvállalkozások maradhatnak fenn. Hiszem, hogy Európa képes lesz a XXI. század száguldó amerikai-japán tudásvonatával lépést tartani.

  Ivo Strejček (PPE-DE). – (CS) A jelentés ellen szavaztam, és engedelmükkel most szeretném ezt megindokolni.

Először is: az egész szöveg az Európai Uniót világméretű gazdasági és társadalmi hatalomként tünteti fel. Másodsorban: az Uniónak az úgynevezett „világban játszott vezető szerepéről” beszél, és vakon azt hiszi, hogy a világ többi része az Unió saját óhajaival összhangban fog fejlődni. Harmadsorban azt állítja, hogy az Európai Unió valamiféle világméretű normák kialakításában vezető szerepet fog játszani. Negyedszer: a lisszaboni stratégia a többi országgal való gazdasági együttműködést a fő foglalkoztatási normák végrehajthatóságától teszi függővé. Ötödször: a lisszaboni stratégia kifejezetten az úgynevezett Lisszaboni Szerződésből származik, annak dacára, hogy ezt a legtöbb tagállam a mai napig nem ratifikálta. A nyilatkozat minimálbér bevezetésére szólít fel olyan tagállamokban, melyekben nincs minimálbér.

  Othmar Karas (PPE-DE). – (DE) Az Osztrák Néppárt európai parlamenti Európaklubja lelkesen a Corbett/Méndez de Vigo jelentés mellett szavazott, mivel a Lisszaboni Szerződés erősíti az európai polgárokat, a tagállamokat és az Európai Uniót. A nyertesek az európai polgárok és az őket képviselő parlamentek. A Koszovóról szóló vitára figyelemmel látjuk, mennyire fontos a mostani Szerződés, mivel általa sokkal valószínűbben tudunk majd közös kül- és biztonságpolitikát megvalósítani. Az Alapjogi Charta jogilag kötelező erejűvé való emelése megmutatja számunkra az utat, melyen előrehaladva az alapjogokat valamennyi európai uniós polgár számára megteremthetjük. Aki nem a Szerződés mint olyan mellett áll, az a polgárok ellen van. Továbbra is ki kell állnunk az emberek mellett, és a mostani Szerződést közelebb kell vinnünk hozzájuk.

  Hubert Pirker (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, a jelentés mellett szavaztam, mert teljes szívemből hiszek abban, ugyanis egyensúlyt teremt a szükséges gazdasági és szociális intézkedések között, mert először itt vezetik be a szociális Európát, és mert először fordul elő, hogy túlnyomó parlamenti többséggel felhívják a tagállamokat a minimálbér bevezetését célzó intézkedések foganatosítására. Örülök, hogy a többség meg tudta akadályozni a szociális eredmények lerombolását célzó olyan intézkedéseket, mint például a munkaidő irányelv és a szociális juttatások határokon túlra történő kiterjesztése. Összefoglalva ezért szavaztam lelkesen e kiegyensúlyozott intézkedés-csomag mellett.

  Nirj Deva (PPE-DE). – Elnök úr, el szeretném mondani, hogy én a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentés ellen szavaztam. Kibújt a szög a zsákból, és a fürdővízzel együtt kiöntöttük a gyereket is. Miközben közös piacot próbálunk létrehozni, voltaképpen titokban közös országot hoztunk létre.

Nem voltunk hajlandóak népünket bevonni a folyamatba. Megtagadtuk tőlük természetes jogukat ahhoz, hogy kifejezhessék, miként akarják, hogy kormányozzák őket, és ahogy csak tudjuk, nem veszünk tudomást arról, hogy népszavazáson kellett volna ezt megtenniük.

Hogy mondhatjuk azt népünknek, választóinknak, hogy ez a Parlament az ő nézeteiket képviseli, mikor nem hallathatják a nézeteiket? A brit kormány – konkrétan Gordon Brown úr – népszavazást ígért. Konkrétan Brown úr és konkrétan Blair úr is azt mondta, hogy megadják a brit népnek a népszavazás lehetőségét. Nagyon, nagyon sajnálom, ami ma történt, és nagyon sajnálom, hogy a munkáspárti kormány nem tartotta be az ígéreteit.

  Ewa Tomaszewska (UEN). – (PL) Elnök úr, a Lisszaboni Szerződésről szóló szavazás során kénytelen voltam tartózkodni. A Szerződés ugyanis sem az én nyelvemen, sem Lengyelországban nem hozzáférhető. Választóimnak nem volt lehetőségük megismerkedni vele, és végül is azért vagyok itt, hogy az ő nézeteiket és érdekeiket képviseljem, ne csak a saját meggyőződésemet. Hétfőn itt az Európai Parlamentben döntés született arról, hogy ma egy olyan dokumentumról szavazunk, melyet közülünk egyesek saját nyelvükön konszolidált formában nem olvashatnak. Egy hozzáférhetetlen tartalmú dokumentumról döntést csak ostoba vagy tisztességtelen személy hozhat. Tartózkodásomat ez indokolja.

- Jelentés: Margarita Starkevičiūtė (A6-0029/2008)

  Ivo Strejček (PPE-DE). – (CS) Elnök úr, a jelentés ellen szavaztam, és most engedelmével kifejteném az okaimat.

A jelentés a növekedésből származó előnyök igazságosabb elosztásáról beszél, valamint bevezeti az állami befektetések révén elérendő teljes foglalkoztatottság fogalmát. Megpróbálja kompenzálni az úgynevezett adózáson keresztüli piac kudarcát: környezetvédelmi adókat vezet be, valamint a tudományt és a kutatást adóleírásokkal kívánja támogatni, ami a rendszert kevésbé átláthatóvá teszi és újabb európai szabályozást tesz szükségessé.

  Philip Claeys (NI). – (NL) Elnök úr, a Starkevičiūtė-jelentés ellen szavaztam, mivel a bevándorlásról szóló rész arról a tipikus rövidlátásról tanúskodik, amelyre már eddig is drágán ráfizettünk. Vannak nyilván olyanok, akik szeretnék, ha megismétlődnének a ’60-as és ’70-es évek hibái, amikor az emberek csak rövid távon gondolkodtak, és az embereket úgy importálták, mint az árucikkeket. E politika eredményét ma láthatjuk nagyvárosainkban: nagyarányú munkanélküliség, bűnözés, párhuzamos társadalmak kialakulása. Ahelyett, hogy tanulnánk a múlt hibáiból, konokul ugyanazon az úton haladunk tovább. A helyzet még rosszabbodik is most, hogy javaslat született egy európai migrációs politikára, mely „kiegészítené” a tagállami politikákat. Ez garantáltan nagyobb fellazulást hoz, mint aminek már most is tanúi vagyunk, és ez valószínűleg a legutolsó dolog, amire szükségünk van.

  Koenraad Dillen (NI). – (NL) Elnök úr, képviselőtársamhoz, Claeys úrhoz hasonlóan én is e jelentés ellen szavaztam. A jelentés sok vetülete természetesen kétségkívül igaz és helytálló. Példa erre a munkaerőpiacok korszerűsítése, a vállalkozásokba történő beruházások és az adórendszerek egyszerűsítése, amiket a jelentés pártol. Mindamellett e Ház teljes tévedésben leledzik, ha a gazdasági bevándorlókat idecsábító uniós migrációs politikát a lisszaboni stratégia faltörő kosának tekinti. Ezen túlmenően: az állításokkal ellentétben az illegális bevándorlás ellen nem a gazdasági nyitottság a varázsszer, hanem inkább az Unió külső határainak fokozott ellenőrzése, minden nemzeti tömeges legalizációs politika elvetése, valamint az illegális bevándorlók határozott kitoloncolása.

- Jelentés: Cem Özdemir (A6-0503/2007)

  Czesław Adam Siekierski (PPE-DE). – (PL) Elnök úr, az Európai Unió és Közép-Ázsia közötti kapcsolatokról szóló fontos dokumentumot fogadtunk el. Ez azon szándékunkat példázza, hogy az egyetemes európai tapasztalatot és értékeket meg akarjuk osztani, és a világ azon felén lévő fejlődő demokráciákat ezeknek az értékeknek meg akarjuk nyerni. Ezen országok hatalmasat léptek előre a gazdasági fejlődés útján. Ugyanakkor az alapvető és lényeges emberi jogok és szabadságok megsértésének megelőzése érdekében határozott lépéseket kell tenniük. Egy sor olyan problémával kell megküzdeniük, mint a fokozódó kábítószer-csempészet, a szervezett bűnözés, a korrupció és az embercsempészet. Egy másik alapvető kérdés a polgáraink közötti javuló kapcsolatok kérdése, a kulturális csere előmozdítása és fiatalok számára speciális ösztöndíj-program felállítása, mely lehetővé tenné számukra, hogy európai iskolákban tanuljanak, és ily módon megismerkedjenek az európai értékekkel és normákkal.

Kazahsztáni, kirgiz köztársaságbeli, tádzsikisztáni, türkmenisztáni és üzbegisztáni partnereinknek további sikereket kívánunk a jólét, a szabadság és a demokrácia felé vezető úton, és azt, hogy a jövőben képesek legyenek másokat is támogatni, valamint eredményeiket megosztani velük.

A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások

- Jelentés: Richard Corbett, Inigo Méndez de Vigo (A6-0013/2008)

  Jan Andersson, Göran Färm, Inger Segelström és Åsa Westlund (PSE), írásban. − (SV) Mi, svéd szociáldemokraták ma a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentés mellett szavaztunk. Támogatjuk az új Szerződést. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy amiatt, mert két tagország elvetette az alkotmányjavaslatot, kénytelenek voltunk változtatásokat eszközölni. Ennélfogva nem osztjuk azt a nézetet, hogy sajnálatos, hogy a zászló és a himnusz kikerült a Szerződésből. A képviselők többségével ellentétben mi úgy véljük, jó, hogy a nemzeti szuverenitás tekintetében érzékeny területeken „vészgyorsító” lett beépítve a döntéshozatali folyamatba.

Mi a szubszidiaritás elvét védelmezzük, ezért elvetjük az Európai Parlament tagállami népszavazásokra vonatkozó felhívását. Ez olyan ügy, melyben minden tagállamnak magának kell határoznia.

Végül a Laval-üggyel összefüggő 36. módosításra vonatkozó szavazásra szeretnénk reagálni. Azért döntöttünk úgy, hogy az első rész ellen szavazunk, mert úgy véljük, a régi és az új Szerződés között különbségek vannak, például az Alapjogi Charta tekintetében, amely egyebek mellett rögzíti a nemzeti gyakorlattal összhangban lévő sztrájkjogot. Támogatjuk az Alapjogi Charta rendelkezéseit és a módosítás második részét is, mely fenntartja a munkaügyi vitához való jogokat. Szeretnénk aláhúzni, hogy ezt a nézetet parlamenti képviselőcsoportunk is osztja, amely úgy döntött, hogy a javaslat ellen szavaz, mivel a jelentés a Szerződésre és nem a Laval-ügyre vonatkozik.

  Batten, Bloom, Booth, Clark, Farage, Nattrass, Titford és Whittaker (IND/DEM), írásban. − Jóllehet a Brit Függetlenségi Párt elutasítja a Lisszaboni Szerződést, a 31. módosítástól azért tartózkodtunk, mert nem értünk egyet a módosítás indokolásával.

  Pervenche Berès (PSE) , írásban. – (FR) Még mindig szilárd meggyőződésem, hogy mivel Sárközy elnök nem írt ki népszavazást, a szocialistáknak a francia parlamentben a tartózkodás álláspontjára kellett helyezkedniük. Ugyanakkor csak azért, mert a francia elnök rosszul tárgyalta e Szerződést és figyelmen kívül hagyta a francia nép akaratnyilvánítását, ez még nem azt jelenti, hogy nem kell a ma elénk terjesztett kérdésre válaszolnunk.

A Szerződés távolról sem tökéletes, ám lehetővé teszi számunkra, hogy lezárjuk az intézményi vitát, és Európát olyan szabályokkal lássuk el, melyek működőképessé teszik. Ma a szocialistáknak hallatniuk kell hangjukat a szakpolitikák iránymódosítása kapcsán, ami a pénzügyi tervek felülvizsgálatának legfőbb tétje, az Európai Unió francia elnöksége kapcsán, valamint a PSE arra vonatkozó kötelezettségvállalása kapcsán, hogy a következő európai választásokra megfogalmazza a kiáltványát.

Egy „nem” lehetővé tette volna, hogy az Alkotmánynak szánt szövegből kivegyék a szakpolitikákat, mivel arra kényszerítette Európát, hogy az európai projekt jellegének kérdését helyezze gondolkodásának középpontjába. Ez alapvetően fontos.

Ámde mivel azt szeretném, hogy ez a szöveg elfogadásra kerüljön, hogy teljesen belevethessem magam a rákövetkező és a szakpolitikákra vonatkozó tárgyalásokba, mivel a több mint két évvel ezelőtti „nem” szavazatom Európa-párti volt, most teljes felelősséggel jóváhagyom a Lisszaboni Szerződést.

  Adam Bielan, Marcin Libicki és Konrad Szymański (UEN), írásban. − (PL) A Lisszaboni Szerződésről szóló jelentés végszavazásán azért tartózkodtam, mert a jelentés jóval túlment a brüsszeli és lisszaboni uniós csúcson elért megállapodásoknál.

A Lisszaboni Szerződés valamennyi résztvevő fél számára igen nehéz kompromisszum volt. E kompromisszumon túlmenni – miként ezt az uniós jelképek hiányának, a részvételi és kimaradási záradékokra vonatkozó tanácsi szavazási rendszerről szóló megállapodásoknak és az Alapjogi Chartának az említése is bizonyítja – politikailag káros a ratifikációs folyamatra nézve.

Ezenfelül nem támogathatom azokat a pontokat, melyek az Unió alkotmányosítását célzó kampányokhoz készítik elő a terepet.

  Carlos Coelho (PPE-DE), írásban. – (PT) A Lisszaboni Szerződés a legjobb kompromisszum az intézményi válság leküzdésére, és rugalmasabbá teszi azokat a lényeges döntéshozatali mechanizmusokat, melyek a 27 tagállamra kibővített Európai Unió működéséhez napjaink globalizált és állandóan változó világában szükségesek.

Nagyszerűnek tartom, hogy az Uniót jogi személyiséggel ruházták fel, hogy a hárompilléres rendszert egyetlen intézményi keret javára eltörölték, és hogy a közösségi módszert határokon átnyúló módon szándékoznak alkalmazni.

Nagyszerűnek tartom az átláthatóság és az elszámoltathatóság javítását célzó intézkedéseket, valamint azon intézkedéseket, melyek az európai polgárok részvételének és jogainak a tájékoztatás és az emberek jogalkotási kezdeményezésének útján történő erősítésére irányulnak.

Üdvözlöm a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében tett változtatásokat, ahol a fellépésnek – minthogy többé már nem a kormányközi eszközökhöz és eljárásokhoz folyamodik -– ambiciózusabb céljai és hatékonyabb eljárásai lesznek.

Nagyszerűnek tartom a nemzeti parlamentek nagyobb mérvű bevonását – különösen a szubszidiaritás elvének betartásával – a nyomon követés tekintetében.

Sajnálom, hogy különböző engedményeket kellett tenni, például el kellett halasztani fontos elemek – például az új tanácsi szavazási rendszer, valamint a korábban a harmadik pillérbe tartozó ügyekben a brit és ír részvételi és kimaradási záradékok – végrehajtását; attól tartok, hogy az Európai Tanács választott elnöki hivatalának felállításával elvesznek a rotációs elnökségi rendszer előnyei anélkül, hogy az új hivatal bármilyen hozzáadott értéket jelentene az Unió működése szempontjából, és ez problémákat szülhet a különböző intézmények közötti kapcsolatokban.

  Paul Marie Coûteaux, Patrick Louis és Philippe de Villiers (IND/DEM), írásban. – (FR) Az Európai Parlament az előbb jóváhagyta a Lisszaboni Szerződést, noha erre senki sem kérte.

Az Európai Parlamentben működő Mouvement pour la France (MPF) küldöttség magától értetődően a jelentés ellen szavazott, miközben tisztában van azzal, hogy szavazatának tisztán jelképes jelentősége van.

Jelentőségteljes, hogy a Strasbourgban ülésező francia és holland választott képviselők egy olyan Szerződés mellett szavaznak, melyről egyidejűleg elismerik, hogy az elhalálozott Európai Alkotmány klónja, és teszik ezt annak dacára, hogy népük az Alkotmány szövegét hivatalosan elutasította. Ugyanilyen jelentőségteljes, hogy az Európai Parlament egy olyan szerződésről szavaz, melyet konszolidált változatban még egyetlen tagja sem olvashatott. Miután a magyar parlament vaktában ratifikálta, az Európai Parlament olyan szöveget hagy jóvá, melyet még nem is olvasott.

Az Európai Parlament MPF küldöttsége most szerencsét kíván valamennyi szabadságszerető írnek: az ő népszavazásuk nemcsak egyedül az övék lesz, hanem mindenki nevében fognak szavazni, akinek nem adatott meg az esély erre, és különösen a franciák helyett, akiknek szavazatát félredobták.

  Manuel António dos Santos (PSE), írásban. – (PT) A jelentés mellett szavaztam és támogatom a megfelelő állásfoglalást.

Az utolsó pillanatban azonban valamilyen probléma történt a szavazógéppel, ezért ténylegesen nem tudtam kifejezni tökéletes egyetértésemet.

Ezt a szavazáshoz fűzött indokolást a helyes jegyzőkönyvezés érdekében nyújtom be.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) Ez egy szánalmas európai parlamenti állásfoglalás, melynek egyedüli célja a polgárok összezavarása és nyomásgyakorlás a tagállamokra a Lisszaboni Szerződés ratifikálása érdekében, hiszen az Európai Parlamentnek ilyen jóváhagyásra nincs hatásköre. A Szerződést csak a tagállamok ratifikálhatják.

Ennek ellenére a vita és a szavazás során még így is támogattuk a vitába a pluralizmus elemét bevezetni szándékozó demokratikus fellépéseket, és népszavazásokat követelve hangsúlyoztuk a nagyobb demokrácia szükségességét. Képviselőcsoportunk ezért terjesztett elő állásfoglalásra irányuló indítványokat, melyeket sajnos elutasítottak, konkrétan a Lisszaboni Szerződés iránti ellenzésünket kifejező indítványokat, aláhúzva a Szerződés legtöbb aggályra okot adó oldalait, mint például az Európai Unió militarizálásának tendenciáját a NATO-val szoros kapcsolatban, amely a katonai kiadások növelésére kényszerít és az Unió értékeinek védelme és érdekeinek érvényesítése céljából katonai műveletek vezetéséről rendelkezik.

Elítéljük azt is, hogy a mostani Szerződések rendelkezései, melyekre az Európai Közösségek Bírósága a szociális dömping igazolása céljából, valamint a munkavállalók kollektív fellépésének jogát a szolgáltatásnyújtás szabadsága tiszteletben tartásának alárendelő, nemrég meghozott ítéleteit alapozta (a Laval/Vaxholm-, valamint a Viking Line-ügy) teljes egészében bekerültek a Lisszaboni Szerződésbe, amely azt írja elő, hogy a kollektív fellépés joga a tagállamok kizárólagos hatásköre marad.

  Glyn Ford (PSE), írásban. − Üdvözlöm a Méndez de Vigo és Corbett urak által előterjesztett jelentést, mely hangsúlyozza egyrészt azt, hogy a reformszerződés nem az Alkotmány, másrészt Európát képessé teszi az elkövetkező évtizedekben betöltendő új világméretű szerepének vállalására.

A Szerződés erősíti az Unió intézményi hatalmát. Az Európai Parlament jogköreinek kiterjesztésével javítja a demokráciát. Lehetővé teszi az uniós közös kül- és biztonságpolitika fejlődését annak érdekében, hogy Európa gazdasági és ipari hatalma tükröződjék a világpolitikában, és különösen képessé teszi az Uniót, hogy kulcsszerepet játsszon a globális felmelegedés kezelésében.

  Robert Goebbels (PSE), írásban. – (FR) „Igen”-nel szavaztam a Lisszaboni Szerződésre, mert más lehetőség sajnos nincs. Ámde tisztán kell látnunk. A polgárok bizalmát az Unió nem egy érthetetlen és homályos mini-szerződéssel fogja elnyerni, annál is inkább, mivel a számos kívülmaradási záradék egy állandóan megtorpanó Európa, sőt egy alakját változtató Európa felé fog vezetni bennünket.

Az új Szerződés csak kényszermegoldás. Gyorsan ki kell dolgozni egy újraalapító Szerződést, amelyet az európai népek egyetlen népszavazással ratifikálnának. Mindazon országok, ahol a szavazók „nem”-mel szavaznának, szabadon kiléphetnének az Unióból, vagy pedig alá kellene vetniük magukat a közös szabályoknak. Ez a valóban integrált, szolidárisabb politikákat folytató Európai Unió ára.

  Bruno Gollnisch (NI), írásban. – (FR) E Házban ritkán láttunk ilyen sztálinista jelentést: ez színtiszta hazug propaganda! Csak itt és „Sárköziában” lehet azt állítani, hogy a Lisszaboni Szerződés alapvetően különbözik az Európai Alkotmánytól, miközben az Európai Unió állam- és kormányfőinek túlnyomó többsége, sőt, az Alkotmány atyja, maga Valéry Giscard d’Estaing is épp az ellenkezőjét állítja.

Az előadók az indokolás mottójaként műveltségüket fitogtatva Shakespeare Julius Caesar-jából idéztek pár sort. Az idézet lényege, hogy követni kell a nagy társadalmi változások mögött megbúvó erőket, máskülönben romlás és kudarc lesz az osztályrészünk. A probléma az, hogy számukra ezen erőket a Lisszaboni Szerződés, valamint egy központosított európai szuperállam mesterséges és erőltetett létrehozása jelenti, miközben ebben az ügyben a valódi erőket e tervnek az emberek általi fokozott elutasítása jelenti. Az emberek arra vágynak, hogy visszataláljanak gyökereikhez és megtalálják identitásukat, valamint védelemre vágynak azon fejlemények ellen, melyeket elvetnek, de melyeket rájuk akarnak kényszeríteni; és ezek a fejlemények az őket szabadságuktól megfosztó politikai alakulatok és az őket tönkretevő pénzügyi globalizáció.

  Hélène Goudin és Nils Lundgren (IND/DEM), írásban. − (SV) E Parlament többsége most újból megmutatta, mennyire elszakadt a valóságtól. A népszavazásoknak nyilvánvalóan semmi értéke sincs, ha azok ellentmondanak a politikai vezető körök akaratának.

Mi, a Júniusi Lista tagjai a Lisszaboni Szerződésről Svédországban tartandó népszavazás mellett emelünk szót. Először is és mindenekelőtt minden egyes tagállamnak magának kell eldöntenie, hogy tart-e népszavazást.

Az új uniós Szerződést körülvevő egész procedúra szégyenletes volt. A Konvent, melynek munkamódszerét számtalan kritika érte, egy uniós alkotmányra tett javaslatot. Majd a vitát elodázták, a dolgokat összefoldozták és kifacsarták azért, hogy a francia és a dán nép „nem” szavazatának ellenére egy még föderalistább Szerződést erőltessenek keresztül.

Olyan új Szerződést akarunk látni, amely elsősorban egy olyan Unióra épül, amely a kormányközi együttműködés fóruma.

Ezért szavaztunk a Lisszaboni Szerződésről szóló parlamenti jelentés ellen.

  Pedro Guerreiro (GUE/NGL), írásban. – (PT) Az Európai Parlament többsége – mely magában foglalja a portugál szocialista párt (PS), szociáldemokrata párt (PSD) és jobboldali néppárt (CDS/PP) tagjait – kinyilatkoztathatja ugyan, hogy „jóváhagyja” a javasolt uniós Szerződést, aminek – miként ezt sokan tudják – semmi értéke vagy jogkövetkezménye sincsen.

Céljuk más: a nyomásgyakorlás, konkrétan annak biztosítása, hogy a javasolt Szerződést ratifikálják és 2009. január 1-jén hatályba léphessen, valamint a propaganda.

A jelentés a javasolt uniós Szerződés valódi tartalmának és következményeinek elrejtésére tett kísérletében ezért operál ködösítésekkel és kihagyásokkal. Csak néhány példa:

egyrészről az uniós nagyhatalmaknak a döntéshozatali folyamatban fokozódó túlsúlyát „nagyobb hatékonyság”-ként írja le, a nemzeti parlamentek hatásköreinek az Unió nemzetek feletti intézményeire való átszállását pedig „a nemzeti parlamentek megerősödött szerepe”-ként. Másrészről megfeledkezik olyan uniós politikákról és célkitűzésekről, mint az Európai Uniónak a NATO keretében való militarizálódása, az áruk, a tőke és a szolgáltatások szabad mozgásával jellemezhető liberalizált egységes piac, melyen a verseny az úr, a gazdasági és monetáris unió és annak eurója, az Európai Központi Bank és annak stabilitási paktuma, valamint a nemzetközi kereskedelem liberalizációja.

Ezért szavaztunk a jelentés ellen.

  Marian Harkin (ALDE), írásban. − Igennel szavazok e módosításra, noha a Lisszaboni Szerződés csak azután léphet hatályba, hogy minden tagállam ratifikálta – következésképp a szavazat automatikusan tiszteletben tartja az írországi népszavazás eredményét. Ennek ellenére a módosítás mellett szavazok, jóllehet az semmit sem tesz hozzá a jelentéshez.

  Anna Hedh (PSE), írásban. − (SV) Miként előzőleg is az új uniós Szerződéssel összefüggő ügyekben, úgy döntöttem, hogy képviselőcsoportomtól eltérően szavazok, és a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentés ellen voksoltam. A jelentés kétségkívül beszámol egy csomó javulásról, de én ellenzem az Unió jelenlegi, fokozottabb nemzetekfelettiség felé való eltolódását. Az európai együttműködést kormányközi szinten képzelem el. Határozottan támogatom a nemzetközi együttműködés gondolatát a közös problémák megoldására. Fontos feladatokat kell elvégeznünk együtt, nem utolsósorban a környezettel, az emberkereskedelemmel és a szociális dömpinggel összefüggésben. Mégis úgy gondolom, hogy a javaslat erősíti az uniós jog elsőbbségét a nemzeti joghoz képest, több jogkör kikerül a tagállamok fennhatósága alól, és a nagyobb országoknak több hatalom jut, mint a kisebbeknek. Én ezt ellenzem.

Azért döntöttem úgy, hogy ellene szavazok a módosításnak, mely azt javasolja, hogy az egész Unióban az Európai Unió döntsön a népszavazásról, mert úgy gondolom, hogy ezt minden egyes tagállamnak magának kell eldöntenie.

  Mieczysław Edmund Janowski (UEN), írásban. − (PL) Én tartózkodtam a Corbett és Méndez de Vigo uraknak a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentésére (A6-0013/2008) vonatkozó végszavazáson. Erre az volt az okom, hogy az e jelentésből eredő következtetések jelentősen meghaladják a lisszaboni és brüsszeli csúcs (2007. december 13-14.) tárgyalásain elfogadott keretet.

Az akkor elért kompromisszum az összes érdekelt fél részéről tett bizonyos engedmények eredménye volt. Ezért úgy gondolom, hogy a kérdéses jelentés egyes részeiben az e megállapodásokkal kapcsolatban kifejtett kifejezett bírálat nem segíti az olyan megoldások keresésének folyamatát, melyek a kompromisszum összes fele számára elfogadhatóak. Ez vonatkozik például a részvételi és kívülmaradási záradékokra, az Alapjogi Chartára, a tanácsi szavazási rendszerre, az uniós jelképekre, és vonatkozik olyan megfogalmazásokra is, melyek egy európai alkotmány egyszer már végül is elvetett gondolatának visszatértéhez vezetnek.

  Timothy Kirkhope (PPE-DE), írásban. − A brit konzervatívok a jelentés ellen szavaztak. Elejétől fogva világossá tettük, hogy ez a Szerződés (Alkotmány) nem az előrevezető utat jelenti Európa számára. A konzervatívok egy olyan Európát támogatnak, amelyben független államok egymással együttműködve dolgoznak az általunk kiemelt témaként kezelt globalizáció, világméretű szegénység és globális felmelegedés kihívásainak megoldására, és a mi megközelítésünk egyértelmű és következetes volt, teljesen tisztában voltunk azzal, hogy a Szerződés valószínűleg milyen hatással lesz Európával kapcsolatos céljainkra és törekvéseinkre. E szöveg vagy azoknak a törekvései, akik egy integrált európai államot akarnak, nem teljesíti ezeket az elvárásokat.

  Jean Lambert (Verts/ALE), írásban. − A jelentés mellett szavaztam, de nem azért, mintha úgy vélném, hogy a Lisszaboni Szerződés módosításai a fenntartható fejlődés, a béke és az emberi jogok iránti szilárd elkötelezettségen, nem pedig inkább a piacon és a versenyen alapuló Európai Unió felé nyitnak utat, hanem azért, mert úgy tartom, hogy igenis vannak a jelenlegi Szerződések rendelkezéseinél pozitívabb tényezők benne. Az Alapjogi Charta beépítése jelentős többlet. Ezentúl valamennyi uniós jogszabályt és ezek tagállami szintű végrehajtását össze kell vetni a Chartával és kétségbe lehet vonni, ha a Chartának nem felel meg.

Az együttdöntés kiterjesztése a döntéshozatali folyamat nagyobb felügyeletét és átláthatóságát jelenti majd. A polgári kezdeményezés jelentős előrelépés. Súlyos aggályaim vannak viszont a már folyamatban lévő nagyobb fokú katonai együttműködéssel kapcsolatban, és azt kívánom, hogy nemzeti parlamentünk és az Európai Parlament is szorosan felügyelje ezt a fejleményt. Kulcsfontosságú, hogy az Unió diplomáciai és béketeremtő hatalmi erősségeire építsen.

Úgy vélem, fontos, hogy az uniós polgárokat népszavazások útján bevonjuk a ratifikációs folyamatba, az eredményeket pedig tiszteletben tartsák. Ezen általános alapelvre a gyakorlatban a kormányoknak és a Tanácsnak, nem pedig ennek a Képviselőháznak kell megfelelnie.

  Jörg Leichtfried (PSE), írásban. − (DE) A Lisszaboni Szerződésre irányuló európai parlamenti állásfoglalásról szóló jelentés mellett szavazok, mert ez a Szerződés létfontosságú Európa további fejlődése szempontjából, és feltétlenül szükséges az osztrák jóléti modell kibontakozásához és polgáraink biztonságához. Osztom azt a nézetet, hogy a Szerződés mindent összevetve jelentős javulást hoz a megelőző Szerződésekhez képest, és az Unióban fokozott demokratikus felügyeletet garantál majd. Az Európai Unió demokratikus értékének növekedését először is az együttdöntési eljárás kiterjesztésében, másodsorban a kettős minősített többségi szavazási mechanizmusban, harmadrészt a Bizottság elnökének az Európai Parlament által többségi szavazással történő megválasztásában, végül, de nem utolsósorban, a nemzeti parlamentek erősebb képviseletében látom, amelyeknek ezentúl lehetősége nyílik a hatáskörök elosztásával kapcsolatos jogsértésekkel szembeni fellépésre, valamint az összes uniós jogalkotási kezdeményezés véleményezésére.

  Caroline Lucas (Verts/ALE), írásban. − Azért szavaztam e jelentés ellen, hogy jelezzem ellenvetésemet a politikai vezetőknek az Európai Unióban mindenütt tapasztalható, az uniós polgárokkal szembeni pökhendisége és a polgárok akaratának semmibe vétele iránt, valamint azért, hogy nagyon világosan kifejezzem: úgy gondolom, hogy az európaiaknak e tárgyban meg kellene adni a népszavazás lehetőségét.

A Lisszaboni Szerződés alapjában véve a Franciaország és Hollandia által – a két ország által, melyben lehetőség volt népszavazásra – elutasított és újracsomagolt régi Alkotmány. Az eredeti szöveg fő megalkotója, Valéry Giscard d'Estaing maga mondta azt, hogy „Az eredeti alkotmányszerződés javaslatai gyakorlatilag változatlanul maradtak, csak módosítások formájában szét lettek szórva a régi Szerződésekben.”

Az alkotmány elvét nem ellenzem. De ezt a konkrét alkotmányos elvet (és az azt tükröző Szerződést) igen, mert az uniós polgárok jobbat érdemelnek. Igaz, hogy a Szerződés tartalmaz néhány kedvező intézkedést, de a kedvezőtlen intézkedések túlsúlyban vannak – ilyen például az Unió további militarizálódása, valamint a nagyobb liberalizációt és privatizációt előmozdító rendelkezések. Ami még ennél is rosszabb, az az, hogy elpazarolja azt a tökéletes lehetőséget, hogy a fenntarthatóság és az éghajlatbiztonság kérdését ténylegesen az Unió középpontjába helyezze, végül kudarcot vall az uniós intézményeknek az európai polgárokhoz való közelítésében is.

  Astrid Lulling (PPE-DE), írásban. – (FR) Ha a Lisszaboni Szerződésről szóló legjobb doktori disszertációra versenyt írnának ki, akkor az Alkotmányügyi Bizottság jelentésének szövege az első díjat és a legnagyobb dicséretet érdemelné ki.

Az állásfoglalás e teljesen érthetetlen Szerződés tartalmának kiváló elemzése és bírálata. Aki rettegett egy központosított, mindenható „szuperállam” felbukkanásától, most már megnyugodhat. Az alkotmányszerződés tartalmához képest nem történt lényeges előrelépés, ám sok minden kihagytak vagy visszavontak belőle.

A társelőadók megállapítják, hogy a nemzeti vezetők az európai küzdőtéren elképzeléshiányról és ambícióhiányról, sőt egyenesen az Európai Unió és intézményei iránti bizalmatlanságról tettek tanúbizonyságot.

Az euroszkeptikusokat biztos megörvendeztetik az engedmények: a hatálybalépés elhalasztása, 72 esetben az egyhangú szavazás, ideértve az adózást, a többéves pénzügyi keret elfogadását, az eltéréseket, a részvételi és kívülmaradási záradékokat – főként az Egyesült Királyság esetében –, valamint az Európai Unióból való „önkéntes kilépés“ lehetőségét is.

Azok, akik „a Parlament számára nehezen elfogadható engedményeken” sajnálkoznak, hadd vígasztalja az, hogy egyrészt az Európai Parlament társjogalkotói szerepe erősödik, a költségvetési hatáskörön ezentúl a Tanáccsal egyenlő arányban osztozik, másrészt a kettős többség elve a tanácsi döntéshozatalt megkönnyíti majd.

  David Martin (PSE), írásban. − A Lisszaboni Szerződésről szóló jelentésben világosan láthatjuk, hogy a Szerződés erősíti majd az Európai Unió demokratikus hitelét. Azáltal, hogy a nemzeti parlamenteket és az Európai Parlamentet nagyobb mértékben bevonják a döntéshozatali eljárásokba, az európaiaknak azt adjuk meg, amit mindig is kértek az Uniótól: nagyobb hangot. Az, hogy a Szerződés jobban összpontosít a hatékony és összefüggő politikaalakításra (amit a jelentés is kiemel), képessé tesz majd bennünket a mind keményebb globális kihívásokkal való szembenézésre. A jelentés mellett szavaztam, és szeretnék gratulálni az előadóknak az Unió jövője szempontjából felettébb érzékeny és sorsfordító témáról írt, kiváló jelentésükhöz.

  Erik Meijer (GUE/NGL), írásban. − (NL) A 2005-ben két tagállamban leszavazott alkotmánytervezet sorsát az pecsételte meg, hogy a nagyvállalatok, a nemzeti kormányok és a nemzeti parlamenti többség kívánalmainak megfelelt, ámde a szavazók részéről kevés támogatást kapott. Azon kevés országban tartott népszavazásokból, melyekben tartottak ilyet, az derült ki, hogy az intenzív nyilvános vita és a magas részvételi arány sok ellenszavazatot eredményez. Az emberek nem akarják, hogy Európa olyan döntéseket kényszerítsen rájuk, melyeket ők maguk sosem akartak volna meghozni.

Európát igenis hasznosnak tartják a határokon átnyúló problémák békés megoldásában és az olyan széles körű problémák kezelésében, melyeket az egyes tagállamok egyedül nem tudnak megoldani, ámde nem értik, mire jó az az Európa, amely egyre inkább elfoglalja annak az országnak a helyét, ahol laknak. Az Alkotmány a jó és rossz dolgok árukapcsolásos eladásának az esete volt, anélkül, hogy a gazdaság és a fegyverkezés területén a rossz elemeket ki lehetett volna húzni belőle. Az új Szerződés még mindig erősen hasonlít az Alkotmányhoz. A népszavazások elvetése a választóktól való félelmet tükrözi. A módosított Alkotmány mai egyértelmű többséggel történt elfogadása világos üzenetet közvetít: „Emberek, belépni tilos, ez az Európa csak a hivatásos politikusoké.”.

  Athanasios Pafilis (GUE/NGL), írásban. – (EL) Az Európai Unió és felettébb népszerűtlen Szerződése nem bújhat azon demagóg állítások mögé, hogy demokratikusabb és szociálisan érzékenyebb lenne. Az imperialista belharcot időlegesen elfedték annak érdekében, hogy egy még nagyobb rohamot indítsanak a munkavállalók jogai és szabadságai ellen, és megrendezzék a monopóliumok profitjának növelését.

A Lisszaboni Szerződésről szóló jelentés és az átkeresztelt Európai Alkotmány felhívás az uniós jogalkotás számára, hogy harcot indítson a tagállami munkavállalók ellenállása ellen. Az Unió politikai támogatóinak szövetsége – ideértve az Újdemokrata és a PASOK pártot is – azért nem akarnak népszavazást, mert tisztában vannak a vadkapitalizmustól és imperialista agressziótól szenvedő munkavállalók ellenállásával.

A Lisszaboni Szerződés és az Európai Alkotmány megerősíti az Uniót, hogy az hatékonyabban tudjon fellépni és hasznot hajtani az európai monopóliumok javára. Ennek eredményeképp a lisszaboni egyezmény és az Európai Alkotmány:

- fokozza az Unió népszerűtlen fegyverkezését,

- előmozdítja a kapitalista átrendeződést,

- a munkavállalók kizsákmányolását és szociális jogainak megsértését célzó új politikákat fejleszt ki,

- fokozza az Unió militarizálódását,

- elfogadja a megelőző háború dogmáját,

- még a tagállamokban is megerősíti az imperialista beavatkozásokat,

- korlátozza a tagállamok szuverén jogait,

- az erősebb országok javára eltörli a vétójogot,

- új elnyomó mechanizmusokat hoz létre és erősít fel,

- tovább szűkíti az egyéni jogokat és az emberek szabadságjogait.

Az uniós munkavállalóknak van erejük elítélni az Európai Szerződést és magát az Európai Uniót is.

  Dimitrios Papadimoulis (GUE/NGL), írásban. – (EL) A Lisszaboni Szerződés visszalépés az Európai Alkotmányhoz képest. Az előbbi neoliberális rakományának egyetlen darabjától sem szabadult meg: az Európai Központi Banknál egyáltalán nem ismerik a demokratikus elszámoltathatóság fogalmát, a stabilitási és növekedési paktum egyoldalú, és lándzsát törnek a szabadpiac mellett.

Brown úr és a Kaczyński-fivérek kérésére a Lisszaboni Szerződés elvetett bizonyos, minden állam számára szabadon hozzáférhető olyan pozitív szimbólumokat, mint a zászló és a himnusz. Az Alapjogi Charta kötelező jellegét eltorzította egy kívülmaradási záradék.

A közpárbeszéd és a polgárok részvételének erősítése céljából népszavazásra hívtunk fel. A népszavazások megtartásának elutasítása mutatja, mekkora űr tátong az európai elit, valamint az európai polgárok reményei és igényei között, s ez csak fokozza az Unió iránti közönyt és az euroszkepticizmust.

Mi, a SYN (Baloldali koalíció) és az Egységes Európai Baloldal/az Északi Zöld Baloldal Képviselőcsoportja nemet mondunk erre a Szerződésre: mindennapos harcunkban az Unió számára más ösvényt vágunk. Jobban Európa része akarunk lenni. Az általunk áhított Európa politikailag egységesebb, erősebb szociális és környezetvédelmi politikával, sokkal nagyobb közösségi költségvetéssel rendelkezik, és nem mond le az EKB ellenőrzéséről. Egy ilyen Európa a világbéke problémáinak kezelésében tevékeny és független részt vállal, és nem úgy táncol, ahogy Bush elnök fütyül.

  Tobias Pflüger (GUE/NGL), írásban. − (DE) A Lisszaboni Szerződés lehetővé teszi egy militarista Európa kialakulását.

Az előző EK és EU-Szerződések nem engednek meg állandó uniós katonai költségvetést, az ún. „induló alap” (28. cikk (3) bekezdés) viszont most pénzügyi keretet biztosít az Unió operatív katonai kiadásaihoz. Az egyes tagállamok katonai költségvetésén felül ez az alap az Unió számára saját katonai költségvetést biztosít. A 28c. cikk (3) bekezdése az Európai Védelmi Ügynökségen keresztül megvalósítandó, oly sokat bírált kölcsönös támogatási és segítségnyújtási kötelezettséget tartalmazza (28. cikk). A Szerződés az Unió és a NATO közötti intézményi együttműködésről is rendelkezik (28a. cikk (7) bekezdés).

A Bundestag arra vonatkozó döntési jogát, hogy a német szövetségi hadsereget más országokban beveti-e, jelentős mértékben megcsorbították. A reformszerződés az „állandó strukturált együttműködés” útján egy katonai törzs-Európa létrehozásához teremti meg a lehetőséget. Ez uniós harccsoportok fokozott bevetéséhez teremti meg az elsődleges jogi keretet (28. cikk, 4. jegyzőkönyv) Ebben az Európai Bíróságnak kifejezetten nincs hatásköre (11. cikk, 240a. cikk). Az Európai Parlamentnek sincs hatásköre, a Parlamentet csak tájékoztatják (21. cikk). Ezzel a jövőbeli katonai beavatkozások kicsúsznak a demokratikus ellenőrzés alól.

A militarista Európa lehetőségének e megteremtéséhez a külső határok megtorló leválasztása járul. A reformszerződés új 62. cikke „a külső határok integrált határőrizeti rendszerének fokozatos bevezetését“ hivatott szolgálni.

A Lisszaboni Szerződés antidemokratikus, népszavazásokat megkerülő hatálybaléptetésének, a neoliberális gazdasági politikák jogszabályba emelésének és a dokumentum militarista részeinek köszönhetően Európa teljesen rossz irányban mozdul el.

  Bogusław Rogalski (UEN), írásban. − (PL) Mély meggyőződéssel szavaztam a Lisszaboni Szerződés ellen, mivel az sérti a demokrácia alapelveit. Ez egy hazugságokkal és az európai népek hangja iránti megvetéssel átitatott Szerződés. A szépítő kifejezések szerződése. Annak dacára, hogy a franciák és a hollandok elvetették az Alkotmányt, álcázott formában, a szavakkal játszva és a választók szavazatait semmibe véve visszacsempésznek egy felfújt változatot.

Az „Alkotmány” szót a „Szerződés” szó váltotta fel. Az Unió elnökét (Prezydent) „Przewodniczący”-nak, a külügyminisztert külügyi főképviselőnek hívják. Ez színtiszta képmutatás és célja egy új „szuperállam” alapköveinek lerakása a népek feje fölött. Az Európai Unió gondolatának megszületésekor az elmélyült gazdasági együttműködésről szólt. Azért is szavaztam a jelentés ellen, mert ez a Képviselőház elvetette azt a lehetőséget, hogy a demokrácia legfelsőbb formájához, a népszavazáshoz forduljon.

Egy ilyen fontos, alkotmányi szintű jogi aktust ebben a különleges formában kellene elfogadni. Botrányos, hogy e Parlament elvetette a 32., az ír népszavazás eredményének tiszteletben tartására kötelező módosítást. Ráadásul egy olyan dokumentumot szavaztunk meg, amellyel még nem ismerkedhettünk meg, hiszen a Szerződésnek a tagállamok nyelvén még nincs meg a nyomtatott egységes szerkezetbe foglalt szövege.

Ez irányított demokrácia, amely nem vesz tudomást a polgárokról és nem hajlandó megadni nekik a szavazati jogot. Egy ilyen demokráciával semmilyen kapcsolatba nem óhajtok kerülni, Pöttering elnök úrnak a szavazás után tett nevetséges megjegyzései azt mutatják, hogy a demokrácia ebben a Parlamentben, akárcsak Európában , halálán van.

  Luca Romagnoli (NI), írásban. − (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, én erősen ellenzem ezt a jelentést.

Már a kezdetektől kifejeztem, hogy ellenzem, ahogy a Lisszaboni Szerződést megfogalmazták és ratifikálják. Azt gondolom ugyanis, hogy egy Szerződést nem lehet egyszerűen a nemzeti parlamentek által megerősíttetni, a ratifikáláshoz népszavazás kell.

Aztán ha magának a szövegnek az érdemeit tekintjük, bizonyos szakaszokkal egyáltalán nem értek egyet. Konkrétan rendkívül sajnálom, hogy a (6) bekezdés harmadik francia bekezdése – jóllehet impliciten – Olaszországot említi. A szöveg ugyanis sajnálkozik azon, hogy „a csökkenő arány elvétől eltérve egy tagállamnak többlet parlamenti hely jutott”. Az igazság ezzel szemben az, hogy mindez egyáltalán nem igaz. Ezzel a juttatással, még ha ez egy többlet hely formájában fejeződik is ki, az Olaszország ellen irányuló hátrányos megkülönböztetés részlegesen feléledt.

  Olle Schmidt (ALDE), írásban. − (SV) A Lisszaboni Szerződés az Európai Unió hatékonyabb és jobb működésének biztosítása irányában tett nagy horderejű lépés. Ezért üdvözlöm, hogy az Európai Parlamentben együttesen elfogadtuk a Lisszaboni Szerződésről szóló jelentést. Ez világosabb döntéshozatali szerkezetet jelent, valamint az Európai Unió egyetlen nép által választott testületének, az Európai Parlamentnek kezében több hatalmat, megerősödött közös külpolitikát és olyan új hivatalokat, mint a külügyi főképviselő és az Európai Tanács elnöke. A Szerződés mélyreható reformokat jelent, ezért támogatom a svéd népszavazás érdekes alternatívájára, egy páneurópai népszavazásra tett javaslatot, amely úgy gondolom szükséges ahhoz, hogy a polgároknak lehetőséget adjunk a számunkra döntő jelentőségű ügyekben való véleménykifejtésre.

  Brian Simpson (PSE), írásban. − Történelmi pillanathoz érkeztünk, ahhoz a pillanathoz, amikor az Európai Unió megkísérli bevonszolni magát a XXI. századba. E Parlament szélsőjobboldalán sokan azért rettegnek egy hatékony Európai Uniótól, mert csökkenteni fogja azon képességüket, hogy nemzeti szinten félelmeket gerjesszenek. Innen eredeztethetők szinte hisztérikus követeléseik az egyik oldalon, és teljesen elfogadhatatlan viselkedésük a másikon.

Gratulálok társelőadóinknak a munkájukhoz. Egyikünknek sem szabad megfeledkezni arról, hogy itt reformszerződésről és módosító Szerződésről van szó, mely biztosítani fogja a 27 tagú Unió hatékony működését, és ami még ennél is fontosabb, az Európai Unió polgáraival való szoros együttmunkálkodást.

Abban a reményben fogom támogatni e jelentést, hogy ez üzenet-értékkel bír majd nemcsak polgáraink, hanem tagállamaink kormányai felé is, akiknek azt üzeni: ez a Parlament komolyan óhajt egy elszámoltathatóbb és hatékonyabb Európai Uniót.

  Catherine Stihler (PSE), írásban. − Szeretném támogatni Wallström biztost, aki biztosított bennünket afelől, hogy az Európai Unió négy legfőbb posztján a nők is képviseltetve lesznek. Ezen legmagasabb szintű uniós állások túl régóta férfiasak, sápatagok és sótlanok. A „zártkörű férfiklubtól” az Uniót irányító reprezentatívabb csoport felé kell elmozdulnunk. A nők is megérdemlik, hogy képviseletet kapjanak.

  Andrzej Jan Szejna (PSE), írásban.− (PL) A Corbett és Méndez de Vigo urak által a Lisszaboni Szerződésről beterjesztett jelentés mellett szavazok.

A jelentés helyesen mutat rá, hogy az új Szerződés által bevezetett változások azokat az alapelveket, melyek mentén az Unió működik, demokratikusabbá és a Közösség jövőbeli fejlődésének megfelelőbbé teszi. Egy jelentős elem mind az Európai Parlament, mind a nemzeti parlamentek szerepének erősítése, valamint az Alapjogi Charta beépítése. Azt is ki kell emelni, hogy a Szerződés az uniós intézmények hatékonyabb döntéshozatali folyamatát vezeti be.

  Lars Wohlin (PPE-DE), írásban. − (SV) Az Alkotmányt el kell utasítani. Új alkotmányra van szükségünk, nemcsak egy új névre. Alapvető felülvizsgálatra van szükség, amely – mint minden normális értelemben vett alkotmány – tisztázza és korlátozza az Európai Bíróság hatásköreit és az Európai Unió szerepét. Fontos meghatározni, milyen ügyek nemzetek feletti jellegűek, azaz olyanok, mint a szabadkereskedelem, az éghajlatváltozás, a nemzetközi bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelem, valamint az integráció. Figyelemreméltó, hogy Nagy-Britannia mindezeken a területeken az Unió története folyamán a fejlődés húzóereje volt.

Véleményem az, hogy Svédországnak ugyanolyan kivételeket kellene kérnie, mint amilyeneket Nagy-Britannia kapott, részesülnie kellene mind a kívülmaradási, mind a részvételi záradékokból. Nincs ok Svédország eltérő kezelésére. A svéd polgárok „nem”-mel szavaztak az euróra, és nagyon is ésszerű lenne, ha a következő Szerződés egyértelművé tenné, hogy Svédországnak nem kell a monetáris együttműködésben részt vennie.

A jelenlegi javaslatban ezekből semmi sincs benne, ezért döntöttem úgy, hogy a jelentés ellen szavazok.

- Jelentés: Ona Juknevičiené (A6-0471/2007)

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) Először is úgy gondoljuk, hogy minden egyes országnak a saját gyakorlatával, hagyományaival és különleges igényeivel összhangban magának kellene eldöntenie, hogy a megfelelő adatok gyűjtését miként szervezi meg és az adatokat miként állítja össze, bár szívesen elismerjük, hogy a különböző országok esetében az összehasonlítható adatok beszerzése és az összehasonlítható tanulmányok elvégzése céljából időnként szükségesek a megállapodások. Véleményünk szerint ugyanakkor az Európai Bizottság által ismertetett rendeletjavaslat nem nyújt kellő védelmet a titoktartásra, és nem tartja tiszteletben az ilyen adatgyűjtés bonyolult folyamatának összes különböző vonatkozását.

A Foglalkoztatási és Szociális Bizottságban folytatott vita során erősen nyomatékosították, hogy a javaslatot első olvasatban kell elfogadni, ami az iránti túlzott sietségről árulkodik, hogy az új Szerződés lehetséges hatálybaléptéig az összes feltétel a helyén legyen.

Jóllehet támogattunk egyes, a munka parlamenti szakaszában beterjesztett javaslatokat, a fő parlamenti képviselőcsoportok közötti megegyezésen alapuló eredmények felől kételyeink vannak. Ezért tartózkodtunk.

  Hélène Goudin és Nils Lundgren (IND/DEM), írásban. − (SV) A jelentés azt ajánlja, hogy a tagállamok nép- és lakásszámlálásait enyhén szólva abszurd mértékben harmonizálják. Meglátásunk szerint a tagállamoknak önállóan kell meghatározniuk, hogy a magánháztartások általános összetételétől kezdve a szokásos lakóhely és a zöldterületek, valamint a szabadidős tevékenység eltöltésének helye közötti távolságig mindent rögzíteni akarnak-e. Úgy véljük, hogy a tanácsi rendelet és a parlamenti jelentés egyaránt túlságosan részletes és tolakodó jellegű javaslatokat tartalmaz. Következésképp a módosított parlamenti javaslat ellen szavaztunk, és a végszavazáson is „nem”-mel voksoltunk.

  Jens Holm és Eva-Britt Svensson (GUE/NGL), írásban. − (SV) Ma a nép- és lakásszámlálásról szóló Ona Juknevičienė-féle jelentésről szavaztunk. Úgy döntöttünk, hogy a végszavazáson ellene voksolunk. A tagállamok képesek maguk is megbirkózni a nép- és lakásszámlálással kapcsolatos ügyekkel, és ez olyan terület, amelybe az Európai Uniónak nem kell beavatkoznia.

  Ian Hudghton (Verts/ALE), írásban. − A népességre és a lakásviszonyokra vonatkozó adatok pontossága és megbízhatósága alapvetően fontos az uniós és nemzeti szinten megvalósítandó hatékony politikák szempontjából. A múltban a különböző tagállamok között felmerülő következetlenségek a nemzetközi összehasonlításokat megnehezítették, ezért üdvözlöm az ezzel összefüggő kérdések tisztázására tett lépéseket. Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy e kérdések adatvédelmi problémákat vetnek fel, és elismerem az ezen aggályok eloszlatása céljából végzett kemény bizottsági munkáját. Következésképp a 71. módosítást és az egész jelentést is támogatni tudtam.

  David Martin (PSE), írásban. − Üdvözlöm a nép- és lakásszámlálásról szóló rendeletre irányuló javaslatot. A széles körű európai szintű statisztikai összehasonlítást lehetővé tevő közös európai iránymutatások megfogalmazásával javítani fogjuk az Unió képességét olyan jogi szabályozás megalkotására, amely Európa-szerte összhangban van az emberek változó igényeivel. Én a jelentés mellett szavaztam.

  Mary Lou McDonald (GUE/NGL), írásban. − Megértem, hogy tervezési célokra szükség van megfelelő megbízható statisztikák összeállítására. Azt is elismerem, hogy a jelentés lényeges javulást jelent a bizottsági javaslathoz képest.

Ezzel együtt számos problémám van azzal, hogy az Európai Unió ilyen szintű részletességgel gyűjtsön statisztikai adatokat. Néhány kérdés határozottan nem az Unióra tartozik. Vajon a családi állapot milyen jelentőséggel bírhat az Unió számára?

Ezenfelül: jóllehet vannak garanciák a névtelenségre és az adatvédelemre, különösen a közelmúltbeli nagyon széles körű adatvesztésekre figyelemmel attól tartok, hogy ezek nem biztos, hogy eléggé erősek.

Ezért a jogalkotási állásfoglalás ellen szavaztam.

  Andreas Mölzer (NI), írásban. − (DE) Miként már megtapasztalhattuk, a kulturális különbségek bármikor fokozódhatnak. Ebben a tekintetben mi itt Európában, és különösen a nagyobb városi tömörülésekben puskaporos hordó tetején ülünk, amit nem lehet lebecsülni. Az időről időre fellángoló etnikai meghatározottságú konfliktusokra figyelemmel jó dolog, hogy a 2011-es, egész Európára kiterjedő nép- és lakásszámlálás alkalmával az Unió láthatólag végre elszánta magát a nemzetiségi háttérre és vallásra vonatkozó kérdések feltevésére. Az adott helyen lakó lakosság nemzetiségi és kulturális összetételére vonatkozó statisztikai adatok segíthetnek az erőszak megelőzésében.

  Luís Queiró (PPE-DE), írásban. – (PT) Nagyon fontos, hogy az Európai Unió népességéről és lakásviszonyairól megbízható adatok birtokában legyünk, hiszen ezen adatok elsőrendű fontosságúak a gyakran európai összetevőt is tartalmazó különböző szakpolitikák tervezése, igazgatása és nyomon követése szempontjából. Kiváló minőségű éves népességbecslésekre van szükség, mivel ezeknek kihatása van az Európai Unió két fő csapásirányára: az Unió demokratikus folyamatára, melynek során a Tanácsban történő minősített többségi szavazás szigorú kiszámításához éves népességbecslést használnak, valamint a strukturális alapok konvergencia-célkitűzéseihez, az uniós kohéziós politika kiemelt prioritásához, konkrétan annak megállapításához, hogy mely térségek támogathatóak.

Ezért úgy gondolom, hogy ennek a javaslatnak nagy politikai jelentősége van annyiban, amennyiben segít, hogy pontosabban megfeleljünk az Európai Unió demokratikus, fejlesztési és kohéziós kritériumainak.

  Elisabeth Schroedter (Verts/ALE Képviselőcsoport), írásban. − (DE) A Zöldek/az Európai Szabad Szövetség számára siker, hogy az e rendeletre irányuló bizottsági javaslatot nem egyszerű rutinügyként vitték keresztül a Parlamenten.

Nekünk, Zöldeknek a tőlünk megszokott kitartással sikerült elérnünk, hogy a rendelet szavatolja a védelmet akkor, amikor a népesség- és lakásviszonyokkal összefüggő érzékeny információk gyűjtésére kerül sor. Teljesen eltörölték az önkéntes mellékletet, mely olyan rendkívül érzékeny témákra vonatkozó aprólékos adatokról és kérdések gyűjtéséről rendelkezett, mint a szexuális viselkedés és az írástudás.

Ezenfelül a Zöldek nyomásának köszönhetően két alkalommal az európai adatvédelmi biztos véleményét is megkérdezték. Meglátása szerint a jelenleg a Parlament előtt lévő módosított tervezet elégséges módon figyelembe veszi az adatvédelmet. A rendelet például tartalmazza a tagállami és uniós szintű adatvédelmi rendelkezések tiszteletben tartására vonatkozó módosításunkat. Ezenfelül a szövegben egyértelmű utalások vannak az adatátvitel és –feldolgozás során az adatok védelmére vonatkozó rendelkezésekre.

Ezzel a többlettámogatással a rendelet most már arról szól, amire eredetileg szánták: – azaz nem új adatok gyűjtéséről, hanem csak az egyes térségek legfőbb szociális és gazdasági jellemzőire vonatkozó statisztikai adatok már nemzeti szinten folyó gyűjtésének egységesítéséről, annak érdekében, hogy európai szintű összehasonlításokat lehessen végezni. Az európai adatok egységesítésével biztosítható, hogy a regionális finanszírozás ténylegesen az erre leginkább rászoruló területekhez kerüljön.

  Lars Wohlin (PPE-DE), írásban. − (SV) A nép- és lakásszámlálásról szóló javaslatra vonatkozó szavazat indokolása.

Ma az Európai Parlament első olvasatban döntött a nép- és lakásszámlálásról szóló, új bizottsági rendeletre irányuló javaslatról.

A javaslatot jó szándék vezette, célja a nép- és lakásszámlálási statisztikák összehasonlításának megkönnyítése. A végeredmény azonban a szükséges információk tekintetében rendkívül messzire nyúlik. Javaslatában a Bizottság leszögezte, hogy minden egyes tagállamnak olyan információkat kellene gyűjtenie saját állampolgárairól, mint a szexuális beállítottság, a nők első és jelenlegi házasságkötésének időpontja, a nemzetiségi és vallási hovatartozás, valamint az élveszületett gyermekek száma.

Felettébb megdöbbentő, hogy Bizottságunk olyan javaslatot terjeszt elő, mely ilyen tolakodó kérdéseket tartalmaz, és amely gyakorlatilag a polgárok lajstromozásával ér fel.

Ma a Parlament kigyomlálta a legnagyobb horderejű kérdések némelyikét. Mégis úgy döntöttem, hogy az egész javaslat ellen szavazok, mivel az összességében még mindig túl messzire megy.

- Állásfoglalás a lisszaboni stratégiáról (B6-0073/2008)

  Giles Chichester (PPE-DE), írásban. − A brit konzervatívok következetesen támogatták a lisszaboni stratégia célkitűzéseit és központi politikáit. Különösen az áruk és szolgáltatások tekintetében teljes mértékben működő egységes piac jelentőségét hangsúlyoztuk, amely jobb üzleti környezetet teremt (főként a kis- és középvállalkozások számára), ösztönzi az innovációt, és a munkaerő-piacon a készségekre és a rugalmasságra koncentráló, valamint az új munkahelyek teremtésére ösztönző reformokat vezet be.

Azért szavaztunk újból a lisszaboni stratégiáról szóló éves állásfoglalásra irányuló indítvány mellett, hogy megmutassuk, folyamatosan támogatjuk a mögötte lévő reformtervet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a benne foglalt összes részletes ajánlást is támogatnánk. Különösen teljes mértékben ellenezzük a 41. cikk eredeti változatában írt kiegészítő szociális intézkedéseket (a nyugdíjjogosultság átvitelének kivételével).

A szállításnak a Lisszaboni Szerződésbe való, a 27. cikk szerinti beépítését is elutasítjuk, és megragadjuk az alkalmat, hogy újólag kifejezzük azon szilárd véleményünket, hogy az Egyesült Királyságban e Szerződést népszavazás útján kell a választóknak megerősíteniük.

  Edite Estrela (PSE), írásban. – (PT) A lisszaboni stratégiáról szóló állásfoglalás és a 2008 tavaszi Európai Tanács bemeneti anyaga mellett szavaztam, mivel úgy gondolom, hogy a megújult lisszaboni stratégia javítja az egész európai társadalommal összefüggő nagyra törő célokat, melyek alapvetőek a globalizáció, a demográfiai változások, a társadalmi egyensúlyvesztés, az éghajlatváltozás, az energiabiztonság, az élelmiszerbiztonság, a gazdasági növekedés és a bevándorlók beilleszkedése által kínált lehetőségeknek és kihívásoknak való megfelelés szempontjából.

A lisszaboni stratégia szigorú végrehajtása ezért döntő jelentőségű lesz Európa világpiaci versenyhelyzetének a munkahelyteremtés, a szegénység visszaszorítása és a társadalmi befogadás révén történő megtámogatásában.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. − (PT) Legelőször is sajnáljuk, hogy a lisszaboni stratégiáról általunk benyújtott állásfoglalásra irányuló indítványt elutasították, ami annál is inkább súlyos, mert épp most fogunk neki a lisszaboni stratégia utolsó szakaszának.

Az Európai Parlament többsége már megint elutasítja a politikai változást, és kifejezi teljes támogatását és elkötelezettségét a máig folytatott politikák iránt, melyek a következők: a piaci és munkaügyi szabályozás feloldása, az áruk és az alapvető szolgáltatások (postai szolgáltatások, szállítás, távközlés, energia stb.) liberalizációja és ezek átjátszása magán szolgáltatóknak,az adófizetők, a munkavállalók és a nép kárára.

Miként ez Portugáliában látható, ez az egyértelműen neoliberális politika egyre gyorsabban terjed át más ágazatokra is. Az egészségügy, az oktatás és a képzés fokozódó kommercializálódásának vagyunk tanúi, ami fokozza az Európai Unióban a társadalmi egyenlőtlenségeket, valamint súlyosbítja a szegénységet és a társadalmi kirekesztődést.

Napjainkban nyomásgyakorlás folyik a lisszaboni stratégia külső összetevőinek erősítése céljából is, vagyis abból a célból, hogy a nagy európai multinacionális cégek érdekében a – sokszor kevésbé fejlett – harmadik országokra piacaik megnyitását követelő gazdasági és politikai feltételeket kényszerítsenek.

  Małgorzata Handzlik (PPE-DE), írásban. − (PL) A lisszaboni stratégiáról szóló állásfoglalás számos, az üzletemberek és a fogyasztók számára fontos rendelkezést tartalmaz. Az egyik különleges figyelmet és támogatást érdemlő kezdeményezés a kisvállalkozási törvény-kezdeményezés, amely az „először kicsiben gondolkozz” alapelv filozófiáját képezi le. Remélem, hogy ez a kezdeményezés az érdekelt felek aktív bevonásával hatékonyan és gyorsan megvalósul. Nincs szükség, hogy emlékeztessem Önöket a kis- és középméretű vállalkozásoknak a gazdasági életben játszott jelentős szerepére, vagy arra, mennyire fontos Európa jövője szempontjából, hogy ezek különleges és kivételezett elbánásban részesüljenek.

Ezenkívül szeretném a figyelmet felhívni a szellemi jogok védelmére is. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az Egyesült Államokhoz viszonyítva az európai szabadalmi rendszer a maga kiugró összefüggéstelenségével mekkora fejfájást okoz egyes európai országoknak, és hogy ez egyértelműen és nagymértékben visszaveti az innovációt és a kutatást, ami káros az egész földrész számára. Ezért fontos közös javaslatokat és megoldásokat kidolgozni a jelen helyzet megoldására annak érdekében, hogy valamennyi európai fogyasztó az átlagfogyasztó vásárlóerejének megfelelő áron részesülhessen az új és korszerű termékek előnyeiből.

  Stanisław Jałowiecki (PPE-DE), írásban. − (PL) Én tartózkodtam a lisszaboni menetrendről szóló állásfoglalásra vonatkozó szavazásnál. Különösen a 3. pont olvastán lepődtem meg némiképp. Ebből megtudjuk, hogy a menetrend sikerének biztosítása érdekében az európai növekedést is fel kell gyorsítani. Ez az egy „is“szócska lepett meg:.

A mai napig abban a meggyőződésben éltem, hogy a fő cél a gazdasági növekedés, és a lényeg az, hogy felzárkózzunk egyes országokhoz, nem pedig az, hogy hagyjuk, hogy mások zárkózzanak fel hozzánk. Az állásfoglalás-tervezet alapos elolvasása után azonban kiderül, hogy sajnos ez nem csak egy szokásos elvétés, hanem egy szabály megerősítése. Ebben a szövegben olyan megállapításokat találunk, melyeket több tucatnyi más állásfoglalásban is eredményesen el lehetne helyezni. Ezek gyakran olyan ügyek, melyek kétségkívül fékezik a szóban forgó növekedést. Valójában kívánságlista fekszik előttünk, melyet számos más alkalommal is – nem csak a lisszaboni menetrend tárgyalásakor – felállíthatnánk magunknak.

Egy kivétel van: mégpedig a lisszaboni menetrend bevezetésében elért előrehaladás. Az állásfoglalás e töredéke rendkívül fontos, de szomorúan kell megállapítani, hogy a következtetések nem derűlátóak. Nem tudjuk, miként mérjük ezt az előrehaladást – már ha egyáltalán volt ilyen –, ugyanis hiányzik a megfelelő nyomon követés. Ez annyit jelent, hogy munkánkhoz hiányzik a támpont. Gondjaink vannak az értékeléssel. Nem tudjuk, hogy előretörünk-e vagy pedig egy helyben toporgunk. Úgy gondolom, hogy nekünk, parlamenti képviselőknek mindenekelőtt ezen kellene dolgoznunk.

  Othmar Karas (PPE-DE), írásban. − (DE) Hétfőn az Európai Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottsága zöld utat adott az Európai Innovációs és Technológiai Intézet alapító okirata végleges elfogadásának. Ez annyit jelent, hogy az Intézet finanszírozásával és belső szervezetével összefüggő minden kérdéssel foglalkoztunk, és az Intézet startra készen áll.

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet központi elem abban, hogy az európai gazdaság, tudomány és a fenntartható munkahelyek javára több eredményt érjünk el. Ezért lényeges, hogy az Intézet helyéről mihamarabb megszülessék a döntés.

Felkérem az Európai Unió állam- és kormányfőit, hogy a tavaszi Európai Tanács ülésén állapodjanak meg egy meghatározott időhatárban, amikor ezt a döntést meghozzák. A határozatot legkésőbb a júniusi uniós csúcson kell meghozni. Az osztrák szövetségi kancellárt, Gusenbauer urat, szintén be kell vonni az időhatár meghatározásába, mivel Ausztria igen jó pályázatot nyújtott be.

Az időhatárt e döntés meghozatalához a tavaszi csúcson kell rögzíteni, és ennek a csúcsot záró dokumentum részét kell képeznie. Tekintettel az Intézet elhelyezésére vonatkozó kiváló bécsi pályázatra, Gusenbauer kancellárnak nagy felelőssége van abban, hogy a döntést gyorsan meghozzák és pontos időhatárt állítsanak fel.

  David Martin (PSE), írásban. − Hangsúlyozom, hogy a lisszaboni stratégia megújulásával szükség van az integrált politikai iránymutatások tényleges frissítésére, valamint arra, hogy az Európai Parlament nagyobb szerepet kapjon a stratégia követésének ellenőrzésében. Egy szociálisan érzékeny Európa kialakítására kell összpontosítani, mely az előttünk álló valamennyi jelenlegi gazdasági problémával foglalkozik anélkül, hogy a legsebezhetőbbeket elszigetelné. Az összes tagállamban bevezetendő minimálbér szükségessége az egyik kulcselem annak biztosításához, hogy valamennyi európai polgár tisztességes alap életszínvonalon élhessen. Elégedett vagyok az állásfoglalással és mellette szavaztam.

  Athanasios Pafilis (GUE/NGL), írásban. – (EL) A jobbközép és balközép politikai csoportosulások azon versenyeznek, hogy a nagyvállalati érdekeket és döntéseket melyikük támogathatja jobban. A munkavállaló-ellenes, népszerűtlen lisszaboni stratégia előmozdításában még a Bizottságot is túlszárnyalják.

Ez a szégyenletes állásfoglalás még csak krokodilkönnyeket sem hullajt a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség fölött. Épp ellenkezőleg, azt követeli, hogy a munkaerőpiacon és a társadalombiztosítási rendszerben reformokat hajtsanak végre; azáltal, hogy azt kéri: fogadják el az ideiglenesen foglalkoztatottak munkaidő szervezéséről és munkakörülményeiről szóló irányelveket, előtérbe helyezi a Bizottság irányelveit; arra kéri a tagállamokat, hogy politikáik középpontjába az Európai Unió versenyképességét állítsák, valamint az egységes piac kiteljesedését kiemelt gazdasági és politikai prioritásukká tegyék.

Az állásfoglalás szerint ezek és más munkavállaló-ellenes intézkedések és politikák előmozdításának legmegfelelőbb eszköze az osztály-együttműködés, mely a társadalmi párbeszéd kiszélesítésén, valamint a vállalkozások és az alkalmazottak közötti bizalmi légkör megteremtésén keresztül lesz sikeres.

Az alkalmazottak hét évig szenvedték e stratégia megvalósítását. Az eredmény? Életszínvonaluk, foglalkoztatottságuk szintje, nyugdíjjal kapcsolatos jogaik és szociális jogaik rosszabbodtak. A lisszaboni stratégiát ezért vetik el, és ezért szállnak szembe a tőke érdekeivel. Mi ugyanígy érzünk az Európai Unióval szemben, amely ezen érdekek szolgálatába állt.

  Luís Queiró (PPE-DE), írásban. – (PT) Habár a képviselőcsoportok többségével egyetemben az állásfoglalásra irányuló indítvány mellett szavaztam, mivel egyetértek az ajánlások építő megközelítésével és lényegével, különösen ami a kutatás, az innováció és fejlesztés, a tudás előmozdítását célzó politikák terén, valamint a piacnyitás és a biztonsággal társuló nagyobb rugalmasságal jellemezhető munkaerőpiacok terén megvalósítandó beruházások fellendítésének szükségességét illeti, még mindig nem állhatom meg, hogy ne gondoljak arra, hogy az alternatív állásfoglalásban ismertetett adatok aggodalomra adnak okot. A kommunista képviselőcsoport állásfoglalását éppen ezért nem támogathattam.

A lisszaboni menetrend lejártától két évnyire el kell ismernünk, hogy a felvázolt – ambíciózus – célkitűzéseket még távolról sem értük el (és az amerikai gazdasághoz viszonyított felgyorsulásunk nem ad okot ünneplésre). Ezért úgy vélem, jobb lenne, ha végre elismernénk, hogy a felvázolt, de nem követett utat kell követnünk, mintsem megpróbálnunk egy utolsó erőfeszítést tenni, hogy két év alatt elérjük azt, amit nyolc év alatt sem sikerült. A lisszaboni menetrendben foglalt intézkedéseket indokoló okok és körülmények még mindig fennállnak – ha nem még erősebbek –, úgyhogy a helyes út ki van jelölve és csak követnünk kell azt.

  Olle Schmidt (ALDE), írásban. − (SV) A lisszaboni stratégiáról szóló állásfoglalás kikerülhetetlenül minden irányban el fog kanyarodni, ha mindenféle szívügyeket vonunk bele. Ez a végeredményben is látható. A jelentés azonban sok minden fontos és szükséges dolgot tartalmaz, amit örömmel támogathattam. Ez igaz mindenekelőtt a kalandosabb részekre, például a környezeti témákra és a növekedéssel való kapcsolatra, ami azt mutatja, hogy a Parlament követi az idők szavát. A rugalmas biztonságról szóló, gyorsuló ütemű megbeszélések szintén azt a fontos – talán mind között a legfontosabb – kérdést azonosítják be, hogy a verseny és a biztonság miképp kombinálhatók egymással. Miként a jelentés megállapítja, a jövőt nem a protekcionizmusra és a bürokráciára, hanem a munkavállalók és a vállalkozások számára egyaránt hozzáférhető nyitottságra és jó feltételekre kell építenünk.

Ugyanakkor szeretném egyértelművé tenni, hogy a 12. módosítás melletti szavazatom semmiképp sem úgy értelmezendő, hogy az Unióban bevezetendő minimálbért támogatnám. Épp ellenkezőleg, ez annak az egyértelművé tétele volt, hogy a kollektív megállapodásoknak helye van az európai modellben. Ezt ma a növekedésről és a foglalkoztatásról szóló integrált iránymutatásokkal kapcsolatos jelentésben foglalt, és kifejezetten ezzel a témával foglalkozó 32. módosításban is egyértelművé tettem.

  Catherine Stihler (PSE), írásban. − A lisszaboni stratégia alapvető az Unió jövőbeli sikeressége szempontjából. Életbevágóan fontos, hogy minden tagállam teljesítse azon vállalását, hogy az Európai Uniót a világ legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává tegye.

  Silvia-Adriana Ţicău (PSE), írásban. − (RO) A lisszaboni stratégiára vonatkozó állásfoglalás az Európai Parlament azon kívánságát fejezi ki, hogy új, jobban fizetett munkahelyek létrehozásával, valamint a kutatásba, az innovációba és az információs társadalomba történő beruházások növelésével tisztességes megélhetést biztosítson valamennyi európai polgár számára.

Az állásfoglalás 37. pontja aláhúzza a közlekedéspolitika jelentőségét az éghajlatváltozások elleni küzdelemben, és azt kéri, hogy a transzeurópai közlekedési hálózatok környezetre gyakorolt hatását vessék alá megfelelő értékelésnek.

Az európai szocialisták képviselőcsoportja által szóban módosított 12. módosítás mellett szavaztam, mert ily módon „a tagállamok[at felszólítják arra], hogy mindenki számára biztosítsák a szociális és a gazdasági életben való részvétel feltételeit, és különösen alkossanak jogszabályokat a minimálbérekre; egyéb, jogilag vagy általánosan kötelező erejű intézkedésekre, vagy a nemzeti hagyományoknak megfelelően kollektív szerződésekre vonatkozóan, amelyek a teljes munkaidőben dolgozó munkavállalók számára lehetővé teszik a keresetükből való megfelelő megélhetést“.

Az állásfoglalásra irányuló javaslat mellett szavaztam azzal a meggyőződéssel, hogy az Európai Unió nemcsak a versenyen alapuló közös piac, hanem az Uniónak szociális Európának is lennie kell, melyben minden egyes polgár beilleszkedik a gazdasági és szociális tevékenységbe és tisztességes megélhetésre tesz szert.

  Lars Wohlin (PPE-DE), írásban. − (SV) A lisszaboni stratégia most már 2000 óta van érvényben, de egyértelmű eredményt a tagállamok még nem láttak abból. A mostani javaslat új, 2013-ig tartó tervet terjeszt elő.

Hiszek az intézményi versenyben. A lisszaboni stratégiában vannak jó és fejlesztendő célok, mint például a kutatásba és a fejlesztésbe történő nagyobb beruházásokra vonatkozó javaslat. Másrészt viszont a „szociális Európával” foglalkozó részek nem uniós szintre tartoznak, ezekről az egyes tagállamoknak maguknak kell dönteniük.

További probléma az állásfoglalással az, hogy sok olyan bizonytalan rendelkezést tartalmaz, melyek lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy olyan intézkedéseket értelmezzen és magyarázzon meg, melyeket nem kértünk.

Alapvető álláspontom az, hogy a növekedési stratégiát ugyanúgy az egyes országoknak kellene megfogalmazniuk, mint ahogy demokratikus rendszerben is választanak. Egyesek szociáldemokrata irányt vesznek, mások szélsőliberális, piacorientált megközelítés mellett voksolnak. Nekünk mindkettőt tiszteletben kell tartanunk. A fő az, hogy a döntést nemzeti szinten kell meghozni. Ezért úgy döntöttem, hogy az egész javaslatot elutasítom.

- Jelentés: Margarita Starkevičiūtė (A6-0029/2008)

  Jan Andersson, Göran Färm, Anna Hedh, Inger Segelström és Åsa Westlund (PSE), írásban. − (SV) Mi svéd szociáldemokraták úgy határoztunk, hogy az egész 29/2008 jelentést megszavazzuk.

Ugyanakkor az európai modell részét képező minimálbérek témáját felvető és a Zöldek által beterjesztett 32. módosítás ellen szavaztunk.

Megértjük, hogy a minimálbérek témája sok uniós tagállamban fontos kérdés.

Ezzel együtt úgy tartjuk, hogy minden egyes tagállamnak magának kell eldöntenie, miként kezeli a kérdést.

Svédországban mi legjobban a szociális partnerek között megkötött kollektív megállapodásokon keresztül kezeljük ezt.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) A nagy munkáltatói szervezetek érdekeinek, törekvéseinek és követeléseinek hangot adva az Európai Parlament többsége az Európai Bizottság gazdasági iránymutatásaival és az ezzel összefüggő egyre inkább elmélyülő neoliberális politikákkal összhangban a lisszaboni stratégia megvalósításán erősködik.

Így aztán még a pénzügyi válság fenyegetésének és a gazdasági növekedés megtorpanásának árnyékában sem tágítanak, és a fejlesztés fő csapásirányaként mindenáron bérmegszorításokat irányoznak elő, a közkiadások korlátozását és az államigazgatás korszerűsítését, ezzel egyidejűleg pedig a versenyakadályok és a piacokhoz való hozzáférés előtti akadályok megszüntetését, más szóval a közszolgáltatások liberalizációját követelik. Mindezt nagyobb foglalkoztatási bizonytalansággal, a rugalmas biztonság hangsúlyozásával és a nyugdíjrendszerek korszerűsítésével, más szóval az általános állami társadalombiztosítási rendszer leértékelésével és a magánbiztosítók javára történő szétverésével tetézik.

Hogy megbizonyosodjanak arról, a tagállamok megvalósítják ezeket a célkitűzéseket, azt ajánlják, hogy ugyanezen tagállamokat fokozottabb ellenőrzésének vessék alá és nagyobb nyomást gyakoroljanak rájuk, mintha csak nem lenne részük az ezen iránymutatások elfogadásának felelősségében. Miközben azt állítják, hogy nincsenek tisztában azzal, milyen mély hatást gyakorolnak ezek a politikák a tagállamok gazdasági és társadalmi helyzetére, továbbra is még inkább ugyanezt javallják, amit mi kereken elutasítunk.

  Bruno Gollnisch (NI), írásban. – (FR) E jelentés ellen szavaztunk, amely az elkövetkező három évre megszabja a tagállamoknak, hogy mi legyen gazdaság- és szociálpolitikájuk tartalma.

Ez az a pillanat, amikor újra le kell szögezni, hogy a közös valután és a közös valuta által a tagállamokra kényszerített diktátumokon túl mennyire mindent, de kivétel nélkül mindent Brüsszelben határoznak el. Ezentúl nem egyszerűen célkitűzéseket (az adósságállomány vagy a közkiadások csökkentését, a munkanélküliség visszaszorítását, a növekedés fellendítését és így tovább) határoznak meg a tagállamok számára, hanem most már részletesen elmagyarázzák nekik, hogy mit, hogyan és milyen eszközökkel kell tenniük.

A probléma az, hogy ezek az iránymutatások ugyanazok voltak az elmúlt 15 évben: rugalmas foglalkoztatás, a népesség megújítására és az olcsó munkaerő biztosítására szolgáló bevándorlás, a közszolgáltatásokra vonatkozó szabályozás feloldása, bérmegszorítások, malthusiánus költségvetési politikák, a külkereskedelem liberalizációja, verseny stb. Jól ismerjük ezt a fegyvertárat, és jól ismerjük az eredményeket is: munkanélküliség, beszűkült vásárlóerő és növekvő szegénység, az ipar elsorvadása, a társadalom szétesése stb. Ideje, hogy a kérdésre összpontosítsunk: vajon a dolgok azért mennek-e rosszul, mert a tagállamok nem igyekeznek eléggé engedelmeskedni a parancsszónak, vagy pedig azért, mert túlságosan is iparkodnak, de a parancsok a nem megfelelőek? Számunkra a kétségnek árnyéka sem fér ahhoz, hogy az utóbbi a jó magyarázat.

  Hélène Goudin és Nils Lundgren (IND/DEM), írásban. − (SV) Ez a saját kezdeményezésre született jelentés a jövőbeli Európa több kihívását veszi górcső alá, úgymint a növekvő globalizáció, az elöregedő népesség és az éghajlatváltozás. A javasolt intézkedések közül sok ésszerűnek tűnik és olyan út lehet, amelyen egyes tagállamok elindulhatnak.

A Júniusi Lista ellenzi a bonyolult adózási rendszereket, a társadalmi kirekesztést és a környezeti károkozást. Azonban minden tagállamnak magának kell eldöntenie, hogy a jövő kihívásainak való megfelelés érdekében miként fogalmazza meg politikáját. A legsikeresebb megoldások az intézményi versenyből születnek; ezek olyan példák, melyek más tagállamokban is önkéntes intézkedéseket sugallhatnak és azokra ösztönözhetnek.

Azért döntöttünk úgy, hogy a jelentés ellen szavazunk, mert olyan területekkel foglalkozik, melyeken a tagállamokat politikai felelősség terheli.

  Ian Hudghton (Verts/ALE), írásban. − Képviselőcsoportom egy sor módosítást terjesztett elő olyan fontos kérdésekben, mint az éghajlatváltozás, a javak igazságosabb elosztása és a tisztességes javadalmazás, amit megszavaztam.

  Janusz Lewandowski (PPE-DE), írásban. − (PL) A lisszaboni stratégia megvalósításának hetedik évében az Európai Unió jelenlegi helyzetéről szóló európai parlamenti értékelés a 2007-2008-as éveket jellemző új viszonyokat veszi figyelembe. A múlt évben és az idei évben tapasztaltakra figyelemmel, konkrétan a bizonytalanság és a pénzügyi piacok növekvő kockázatainak ismeretében érdemes különleges figyelmet szentelni a Közösség makrogazdasági stabilitásának.

.

Az euro-övezet fegyelme, és különösen e fegyelem fenntartása kiemelt jelentőséggel bír. Mindazonáltal egy szabályozatlan, globális pénzügyi rendszer feltételei között a legfőbb felelősség a nemzetállamokat terheli olyan formában, hogy ezeknek gondoskodniuk kell a közkiadások egyensúlyban tartásáról. Ez a terület még sok kívánnivalót hagy maga után, még olyan országok esetében is, melyek saját magukat az integráció „motorjának” tartják, különösen akkor, amikor az Európai Bizottság részéről elnéző díjtételekre számíthatnak.

Az egyik igény, mely évekig teljesítetlen maradt, az uniós piac valódi liberalizációja, különösen a szolgáltatási piacé, amely valódibb versenynyomást gyakorolna és végül kiiktatná a védőkorlátokat; ez utóbbiak már nem kötelező szintű szabályozások, mivel a külföldi versenytársak életének megnehezítésére burkoltabb módozatokat találtak ki.

Az uniós belső piac felépítésének befejezetlen vállalkozása azt jelenti, hogy a 27 országból álló Közösségben a vállalkozások érdekében a tartalékok és a kreativitás nincsenek teljes mértékben kihasználva. E hiányosság árát 150 milliárd euróra becsülik. Mindez elegendő ok arra, hogy a közös piac liberalizációjának kérdése az európai gazdaság állapotának és növekedési kilátásainak értékeléséről szóló jelentésekben kiemelt helyet foglaljon el.

  David Martin (PSE), írásban. − Üdvözlöm a 2008-2010-es időszak átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásairól szóló jelentést. A jelenlegi gazdasági körülmények között az Európai Uniót fel kell vérteznünk a szükséges eszközökkel ahhoz, hogy segítségünkre legyen átvészelni ezt az időszakot. Mindeközben az Uniónak meg kell maradnia szociális Európának, melynek jól összehangolt mechanizmusai vannak a minőségi közkiadások, a csúcsminőséget képviselő kutatás, innováció és oktatás terén. Az éghajlatváltozásnak szintén az európai gazdasági prioritások kialakításának élén kell állnia, ha azt akarjuk, hogy elérjük a saját magunk elé állított nagyra törő célokat.

  Luís Queiró (PPE-DE), írásban. – (PT) Mivel a jelentés szóban forgó kérdése konkrétan a lisszaboni stratégia nemzeti végrehajtása, portugál európai parlamenti képviselőként tényleg részletesebb értékelést kell adnom azon aggályaimról, melyek a lisszaboni stratégia portugáliai végrehajtásának kudarcával kapcsolatosak, akár az eredményeket, akár az intézkedéseket tekintjük.

Azt veszem észre, hogy sok tekintetben azok a bírálatok, melyekkel Portugáliát illetni lehetne, pontosan azonosak azokkal, melyeket egész Európának lehetne és kellene címezni. Messze vagyunk ugyanis még – sőt bizonyos ismérvek tekintetében, úgymint foglalkoztatottság, még távolodunk is – a lisszaboni célkitűzések teljesítésétől, és közelében sem vagyunk a kívánt eredmények eléréséhez szükséges megfelelő politikák elfogadásának. A nemzeti költségvetési egyensúly kialakítása kiemelt feladat, ámde ezt az egyensúlyt a pazarlás lefaragásával, az improduktív kiadások elutasításával és a kapott bevétel igazságos elosztásával kell megvalósítani.

A háztartások költségvetésének túlságos megterhelése és az állam tényleges kötelezettségeinek lecsökkentése nem megfelelő mód ennek megvalósításához. A magánszektorhoz hasonlóan a versenyképességet és a sikert jobb szolgáltatások alacsonyabb áron történő nyújtásával lehet elérni, anélkül azonban, hogy az egyenlet bármelyik oldalát kiradíroznánk.

  Luca Romagnoli (NI), írásban. − (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, én a Starkevičiūtė-féle jelentés mellett szavaztam. Az iránymutatások jelenlegi megfogalmazása ugyanis eléggé széles, ugyanakkor érvényes keretet nyújt a közelmúltbeli gazdasági és politikai fejlemények figyelembevételéhez. Ezért – a Tanács következtetéseivel összhangban – egyetértünk azzal a javaslattal, hogy az elkövetkező hároméves ciklusra ne változzék az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatások szövege.

A stabilitás ugyanis fontos a lisszaboni stratégia és az integrált iránymutatások tényleges megvalósításához. Az új ciklus ezért a reformok végrehajtásán és a konkrét eredmények elérésén fog állni vagy bukni. Az átfogó gazdaságpolitikai iránymutatásokat kísérő indokolás módosítására irányuló javaslatokat is támogatjuk, mivel az Európa előtt álló kihívásoknak (globalizáció, a közép és hosszú távú gazdasági növekedés alapjainak megszilárdítása, gyors demográfiai és társadalmi változások stb.) való megfelelés érdekében jobban összpontosít az iránymutatások tartalmára.

  Olle Schmidt (ALDE), írásban. − (SV) Ma a 2008-2010-es időszakra szóló növekedési és foglalkoztatási integrált iránymutatásokról szóló jelentés mellett szavaztam. Egyrészt örültem, hogy a szocialista képviselőcsoport által beterjesztett módosításokkal találkoztam, melyek leszögezték, hogy szükség van a vállalkozások – nem utolsósorban a kisvállalkozások – számára kedvező feltételeket nyújtó Európa megteremtésére.

Másrészt viszont ugyanez a képviselőcsoport pénzügyi területen sokkal szigorúbb szabályokat javasolt, melyek rendeltetése a fogyasztók védelme, de melyek egyre inkább azt jelentik, hogy a fogyasztók jövedelme megcsappan. Ez a hozzáállás inkább akadályokat teremt, mintsem segít, ezért a javaslat ellen szavaztam. Ha a világon vezető versenyképes erő európai víziója valaha is valósággá válik, a munkaerőpiac korszerűsítésébe, a kutatás és az oktatás ösztönzésébe, valamint a „zöldebb” gazdaság által nyújtott lehetőségek kihasználásába sokkal erőteljesebb beruházásokat kell tenni. Ezért a Zöldekkel együtt szavaztam az uniós szintű környezetvédelmi adók bevezetése érdekében, még akkor is, ha szokásomhoz híven az Európai Központi Bank függetlenségét megvédtem is ismétlődő támadásaikkal szemben.

Ha van valami, amire a közelmúlt pénzügyi vihara megtanított bennünket, az az erős központi bank áldása, mely képes kiállni a rövid távú megoldásokat, a kiterjedt valutazónában való részvétel stabilizáló hatásáról már nem is beszélve.

  Peter Skinner (PSE), írásban. − A brit munkáspárti küldöttség támogatja a jelentés vezérgondolatát, mivel az uniós gazdaság számára általánosan elfogadott politikák előmozdítására összpontosít. Az EPLP-nek azonban komoly fenntartásai vannak a 26. ponttal kapcsolatban, amely adózási harmonizációra/együttműködésre szólít fel, ami egyedül nemzeti hatáskör. Az EPLP ezért e ponttal kapcsolatban a tartózkodás mellett döntött.

  Catherine Stihler (PSE), írásban. − A 26. ponttal kapcsolatban a módosítás egy közös egységes társasági adózási alapot említ. Nem értek egyet ezzel a ponttal, mivel úgy gondolom, hogy erről a tagállamoknak kell dönteniük. E ponttal kapcsolatban tartózkodtam.

  Silvia-Adriana Ţicău (PSE), írásban. – (RO) A növekedési és foglalkoztatási integrált iránymutatásokról szóló európai parlamenti jelentés a 2008-2010-es időszakra a tagállamok és a Közösség gazdaságpolitikái számára az Európai Bizottság által javasolt általános irányokat vizsgálja.

A Bizottság által javasolt 26. preambulumbekezdés mellett szavaztam, mivel hangsúlyozza „a társasági adózási megoldásokat is magában foglaló, koordinált fiskális keret szükségességét, amelynek a vállalatok, különösen a kkv-k számára előnyösnek kell lennie és a növekedés ismételt fellendítését és a munkahelyteremtést kell szolgálnia”.

A 23. módosítást is megszavaztam, mivel az “megköveteli, hogy a bevételeknek és a javak elosztása módjának biztosítania kell a növekedésből származó előnyök igazságosabb elosztását”. A módosítás megállapítja, hogy az egy főre eső bruttó hazai terméknek megfelelően minden egyes országban a minimálbérnek olyannak kell lennie, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak számára munkájuk biztosítsa a megélhetésüket, ami az európai szociális modell egyik elemének tekintendő.

Következésképp azzal a meggyőződéssel szavaztam meg a jelentést, hogy az összes európai polgár számára biztosított gazdasági biztonság, társadalmi integráció, nemek közötti egyenlőség és a piacgazdaság megteremtése az Uniót világméretekben is gazdasági és társadalmi modellé avatja.

- Jelentés: Cem Özdemir (A6-0503/2007)

  Adam Bielan (UEN), írásban. − (PL) Azért támogattam Özdemir úr jelentését, mert az egyik legsürgetőbb politikai probléma, amellyel Európának szembe kell néznie, az Európai Unió energiabiztonságának szavatolása. Az egyik módja annak, hogy függetlenítsük magunkat Oroszországtól, az Európába irányuló energetikai alapanyagellátás diverzifikálása, és ennek kulcslépése a közös uniós politika Közép-Ázsia tekintetében. A közös uniós politika e téren tapasztalt hiányát Oroszország napjainkban erőszakosan kihasználja, miközben a legtöbb uniós tagállam passzív hozzáállást tanúsít. Az olyan projektek, mint az Ogyessza-Brodi kőolajvezeték Gdanskig történő meghosszabbítása vagy a Nabucco-gázvezeték, a titkosszolgálatok által uralt orosz vállalatok fellépésének eredményeként már nemigen tűnnek megvalósíthatónak.

  Bernadette Bourzai (PSE), írásban. – (FR) Szeretnék gratulálni Özdemir úrnak az EU közép-ázsiai stratégiájáról szóló, saját kezdeményezésre született jelentéséhez. Véleményem szerint tökéletesen tisztázta az Európai Uniónak mind az öt közép-ázsiai országgal való kapcsolatának célkitűzéseit és prioritásait. Az egyes országok közötti különbségek hangsúlyozása mellett helyesen mutatott rá e stratégiai térség következetesebb megközelítésének szükségességére.

Egyetértek a Fejlesztési Bizottság véleményével, különösen ami a szegénység megszüntetését, a közegészségügy és az elemi szintű oktatás javítását, valamint a nőket és a kisebbségeket sújtó hátrányos megkülönböztetések minden formájának eltörlését illeti.

Fontos az is, hogy a jelentés kiemeli: a térségben előre kell lépni a demokrácia, az emberi jogok, az alapvető szabadságok tiszteletben tartása, valamint a jogállamiság területén, és ez – legalábbis ami engem illet – kulcsfontossággal bír.

A jelentés az energiaügyi együttműködést az európai stratégiában kiemelt jelentőségűnek tartja. Az európai intézményeknek ennek ellenére ébereknek kell lenniük, és szavatolniuk kell, hogy a térségben sem az emberi jogok, sem a környezet ne essen az energiaigények és a kereskedelmi megállapodások áldozatául.

  Patrick Gaubert (PPE-DE), írásban. – (FR) Üdvözlöm, hogy ma a Parlament nagy többséggel elfogadta a Közép-Ázsiára vonatkozó uniós stratégiáról szóló jelentést. Az Európai Unió számára alapvető jelentőségű, hogy ezen öt ország: Üzbegisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Kazahsztán iránt közelebbi érdeklődést mutasson.

A jelentés nagyon helyesen az egyes országok iránti uniós politika differenciálására szólít fel, és csak helyeselhetem, hogy a jelentés kiemel olyan ismérveket, mint az emberi jogok helyzete a szóban forgó országokban, valamint az EBESZ-vállalások ezen országok általi betartása.

A szöveg ezenfelül mindenképpen felhívja a figyelmet ezen országoknak az EU szempontjából való jelentőségére, mind a jelenben, mind a jövőben, különösen kereskedelmi és energiaügyi vonatkozásban. Közép-Ázsia geopolitikai helyzete olyan, hogy az ezen országokkal való együttműködést kétoldalú és uniós szinten egyaránt erősíteni kell. A jelentés a térség hosszú távú stabilitása, biztonsága és jóléte érdekében a szociális szektorban, az egészségügyben, az élelmiszerbiztonság és a korrupció elleni harc területén reformokra szólít fel.

Ez tehát átfogó szöveg, amely meghatározza azon tevékenységi köröket, ahol az EU segítséget nyújthat, annak érdekében, hogy az EU a térségben a lehető legnagyobb láthatóságot és hitelt kapjon.

  Pedro Guerreiro (GUE/NGL), írásban. – (PT) Azzal összhangban, amit az Európai Parlament többsége az EU külkapcsolatairól jóváhagyott, van egy másik jelentésünk is, mely alapvetően a harmadik országokban való beavatkozási intézkedéseket veszi számba, és nem rejti véka alá – épp ellenkezőleg –, hogy az egyértelmű cél ezen országok gazdaságában a nagy gazdasági és pénzügyi csoportok érdekében kedvező feltételek elérése.

Nézzék csak, hogy a jelentés miképp áll ki a külföldi befektetésekre vonatkozó nemzetközi előírások [ezen országokban történő] betartása mellett, és olvassák el a közvetlen külföldi beruházásoknak nyújtandó nagyobb védelemről szóló rendelkezést. Nyilvánvaló, hogy az ilyen megállapítások nem jelentenek sem többet, sem kevesebbet, mint az állami bankok privatizálását, (!) valamint valóban versenyképes, a külföldi bankokra nyitott nemzeti pénzügyi piacok kialakítását (!). Másszóval ezeket az országokat egészen egyszerűen áruba bocsátják…

Sőt mi több, a fent említett célkitűzéssel összhangban előtörnek az EU elsőrangú érdekei a régió országainak jelentős energiaforrásaival kapcsolatban, és említés történik arról is, hogy szükség van – a szállítási útvonalak megzavarása nélkül és a lehető legnagyobb rendszerességgel – az EU energiaellátásának biztonságossá tételére.

A jelentés alapvetően a különösen a mostani Szerződés-javaslatban sokat hangoztatott Európának a világban játszott szerepe kitétel valódi jelentését tükrözi, vagyis az EU azon törekvését, hogy politikai és gazdasági uralomra tegyen szert.

  Ian Hudghton (Verts/ALE), írásban. − Szeretnék gratulálni Özdemir képviselőtársamnak Közép-Ázsiáról szóló jelentéséhez, melyet teljes mértékben támogattam. A demokrácia és az emberi jogok az EU alapító elvei, melyeknek az EU más térségekben folytatott politikájának középpontjában kell lenniük. Közép-Ázsia nemzetei elsősorban természeti erőforrásaik okán vonták magukra a világ gazdasági hatalmainak figyelmét. Az EU-nak felül kell emelkednie ezen, és a demokrácia, valamint az emberi jogok védelmezőjeként törekednie kell ezen országok emberi erőforrásaiba való befektetésekre is.

  Jaromír Kohlíček (GUE/NGL), írásban. − (CS) Milyen örökséget hagyott a Szovjetunió a közép-ázsiai országokra? A nők egyenjogúságát, a gyermekmunka és az írástudatlanság felszámolását, a monokulturális gazdálkodást. A vallási elemeknek ezen országok egyikében sem sikerült vezető szerephez jutniuk.

Az EU egyes számú prioritása ezen országok természeti erőforrásainak, nevezetesen a kőolajnak, a földgáznak és az urániumnak a kiaknázása. A másik prioritás az afganisztáni ópium egyik fő csempészútvonalának lezárása. Ez elvezet bennünket az EU és az Egyesült Államok közvetlen felelősségéhez a térségbeli országok önkényuralmi rendszerei létrehozásának támogatásában. Az egyes országok megpróbálják visszaszorítani a terrorista csoportok elszaporodását és a harcos muszlim eszmék terjedését, de ez a helyzet kedvezőtlen hatással van a civil társadalom és a részvételi demokrácia fejlődésére, és az erőuralmi helyzet támogatása felé mutat.

A jelentésben a térség országaival kapcsolatos minden bírálat dacára sosem szabad elfelejtenünk az ezen országok által fejlődésük során átélt nehéz történelmi körülményeket. Az Európai Uniónak segítenie kell ezeket felülkerekedniük a nagy EU-államok, valamint az Egyesült Államok szomszédos afganisztáni jelenléte által okozott sokéves negatív hatások következményein.

Nincs ok arra, hogy Törökországot a térségben elérendő pozitív befolyás fő lehetséges közvetítőjeként előnyben részesítsük. A kisebbségi jogok törökországi tiszteletben tartásának jelenlegi helyzete biztos, hogy nem igazol egy ilyen megközelítést. Az Oroszországgal fennálló hagyományos kapcsolatoknak ezzel szemben sokkal több figyelmet kell szentelni. A térség országaiban a terrorizmus és a kábítószerek terjedése elleni küzdelmünkben ugyanis Oroszország a legszorosabb szövetségesünk.

A fent említett fenntartások ellenére támogatom a jelentés elfogadását.

  Jörg Leichtfried (PSE), írásban. − (DE) A Közép-Ázsiára vonatkozó uniós stratégiáról szóló javaslat mellett szavazok, mivel ez az öt köztársaság hivatalos fejlesztési segélyben részesül, és az Európai Uniónak különleges felelőssége van ezen országok támogatásában. Szeretném kiemelni az Európai Uniónak a közép-ázsiai országok közötti közvetítő szerepét, amellyel az öt köztársaság közti jelentős politikai, gazdasági és társadalmi különbségeket kiegyensúlyozza. Különösen szeretnék rámutatni a szörnyű egészségügyi helyzetre, amely a minimalista egészségügyi ellátási rendszernek tudható be.

A tiszta ivóvízhez való hozzájutás biztosítása és valamennyi lakosnak az országos hálózatra való rácsatlakoztatása óriási problémát jelent Tádzsikisztánban, Üzbegisztánban és a Kirgiz Köztársaságban. Fontos számomra annak leszögezése, hogy a Közép-Ázsiára vonatkozó uniós stratégiára tekintetében szavazatomat a közép-ázsiai emberek szociális, egészségügyi és jogi természetű életfeltételeinek javítására is adom.

  David Martin (PSE), írásban. − Özdemir úrnak az EU közép-ázsiai stratégiájáról szóló jelentése az uniós külpolitikai menetrend kulcsfontosságú témájával foglalkozik. Üdvözlöm, hogy a jelentés nyomatékosítja, hogy a közép-ázsiai térségben mennyire fontos foglalkozni az emberi jogokkal; az EU-nak ezt külkapcsolataiban gyakrabban kellene hangoztatnia. Kevés jel mutat arra, hogy a térségben – konkrétan Üzbegisztánban és Türkmenisztánban – előrelépés történt volna a demokrácia tekintetében, és bármilyen uniós együttműködési politikának meg kellene kísérelnie bevonnia ezen államokat a demokrácia fogalma felé való elmozdulásba. Miként a jelentés egyértelműen leszögezi, Közép-Ázsia aktív uniós energetikai együttműködést igényel, hogy megkíséreljenek kölcsönösen előnyös megoldásokat találni az energetikai piac jelenlegi állására. Egyetértek Özdemir úr ajánlásaival, és a jelentés mellett szavaztam.

  Véronique Mathieu (PPE-DE), írásban. – (FR) A Kirgiz Köztársaság kivételével a közép-ázsiai térségben lezajló fejlemények több okból is riasztóak.

Először is: a térségben az emberi jogok és a demokrácia állapotát tekintve, a nőkkel szembeni durva bánásmód (kényszerházasságok, szexuális kizsákmányolás és erőszak stb.) számos esete, valamint a gyerekmunka teljesen elfogadhatatlan jelenségek.

Azután: egészségügyi téren a fertőző betegségek (és különösen az AIDS) terjedése nyugtalanságra ad okot.

Végül: Közép-Ázsia addig nem integrálódhat be hatékonyan a világgazdasági rendszerbe, ameddig a térséget alkotó mind az öt ország be nem lép a WTO-ba (A Kirgiz Köztársaság 1998 óta tagja).

Az EU közép-ázsiai stratégiája hatékonyan hozzájárulhat a világ e térségének gazdasági és humán fejlődéséhez. Az Európai Uniónak nem szabad elhanyagolnia Közép-Ázsiát, amely stratégiai kereszteződés az európai és ázsiai kontinens között, valamint hagyományos partner a kereskedelmi kapcsolatokban és az energetikai együttműködésben.

Határozottan támogatom ezt a szöveget abban a szándékában, hogy az EU közép-ázsiai prioritásai tisztázódjanak, a térségben indított európai projektek megerősödjenek és megvalósításuk felgyorsuljon. Ezért szavaztam a jelentés mellett.

  Andreas Mölzer (NI), írásban. − (DE) A Közép-Ázsiára vonatkozó stratégiai tervezés kétségkívül jó ötlet és valóban szükséges, főként a gazdasági együttműködés és a piacok megnyitása szempontjából. Érdemes lenne mindezt még fel is gyorsítani azért, hogy a fejlemények fő sodrában maradjunk.

Ugyanakkor nem tartható tovább az a helyzet, amikor bizonyos, európai szinten érvényes normák Közép-Ázsiában elenyésző szintre zsugorodnak össze. Másrészről viszont ebben a térségben ugyanolyan európai mércével mérni annyit tenne, hogy jókora arroganciával viseltetnénk a jelentésben megnevezett népcsoportok és önrendelkezési jogaik iránt. Ami a nők szerepét illeti, a világ más térségeiben – nem utolsósorban az egész arab világban, ahol ez sokkal sürgetőbb – éppen elég szükség van a fellépésre.

A gyerekmunkára viszont, amely különösen Kínában igen elterjedt, az általam már említett normák vonatkoznak, és a kereskedelmi partnereknek ezeket be kell tartaniuk.

A terrorizmus elleni küzdelemnek és a kábítószerek elleni harcnak, melyek bizonyos mértékig összefüggenek egymással, a menetrend legélén kell állniuk. E jelenségek ellen fáradhatatlanul harcolni kell.

  Cristiana Muscardini (UEN), írásban. − (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, támogatom ugyan az Európai Bizottság által ismertetett, a közép-ázsiai országokkal létesítendő új partnerségről szóló anyagot, de a következő vetületekre fel szeretném hívni a figyelmet.

Először a Közép-Ázsiával folytatott nemzetközi kereskedelem növekvő jelentőségére, amely ma az energiaforrások biztosításának fontos alternatívája.

Másodsorban arra, hogy Európának ebből következően szemmel kell tartania a világ e részét, és ösztönöznie kell beilleszkedését a világkereskedelembe és a nemzetközi gazdasági rendszerbe a térség azon országai WTO- tagjelöltségének támogatásával, melyek még nem tagjai ennek a szervezetnek. Az egész térséggel fenntartott kereskedelmi kapcsolatok erősítését ezért az egyes országok közötti nagyobb együttműködést és integrációt célzó, valamint az európai – többek között politikai – befolyásra irányuló stratégia részének kell tekinteni egy olyan térségben, ahol már történt előrelépés a demokrácia irányában.

Harmadsorban Közép-Ázsia általános megközelítésében szem előtt kell tartani a térség országai közötti jelentős politikai és gazdasági különbségeket. Külön hangsúlyt kapott egy olyan ország, mint a fejlett gazdasággal rendelkező Kazahsztán által betöltött szerep, következésképp az ezzel az országgal fennálló kapcsolatok erősítésének lehetséges előnyei, nem utolósorban az egész térség átfogó fejlődése tekintetében.

  Luís Queiró (PPE-DE), írásban. – (PT) Az Európai Unió szomszédsági politikáján keresztül megpróbált szoros kapcsolatokat és párbeszédet kialakítani. Közép-Ázsia esetében az öt új országgal való új stratégia és partnerség megfogalmazása segít Ázsia e részében mindenütt a nagyobb stabilitás, a társadalmi, gazdasági és demokratikus fejlődés, valamint a biztonság előmozdításában.

Megállapítjuk, hogy globális érdekek fűződnek a közép-ázsiai stabilitás fenntartásához, mivel e térség komoly és elhúzódó válságainak katasztrofális következményei és kedvezőtlen kihatásai lehetnének az EU-ra és tagállamaira nézve. Ráadásul geopolitikai helyzete miatt Közép-Ázsia iránt növekvő érdeklődést mutatnak olyan gazdasági hatalmak, mint Oroszország, az Egyesült Államok, Kína és Törökország.

Úgy gondolom, hogy a nagyobb stabilitást, biztonságot, valamint fokozott politikai, gazdasági és társadalmi együttműködést célzó jövőbeli kapcsolatoknak minden egyes ország emberi jogi helyzetét, a kereskedelmi kapcsolatok és az energetikai együttműködés erősítését is figyelembe kell venniük, valamint figyelmet kell fordítaniuk a fejlesztési igényekre és a térség polgárai életkörülményeinek javítására tett kötelezettségvállalásokra is.

6. Szavazathelyesbítések és szavazási szándékok: lásd a jegyzőkönyvet

(Az ülést 13.10 órakor felfüggesztik és 15.00 órakor újból megnyitják.)

ELNÖKÖL: MARTÍNEZ MARTÍNEZ
Alelnök

7. Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása: lásd a jegyzőkönyvet

8. A közösségi jog alkalmazásának ellenőrzése (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont a Jogi Bizottság nevében Monica Frassoni által előterjesztendő jelentés a közösségi jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló, 23. éves bizottsági jelentésről (2005) (2006/2271(INI)) (A6-0462/2007).

  Monica Frassoni, előadó. − (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a közösségi jog alkalmazása a Barroso-Bizottság által elindított „jobb szabályozás” menetrend kulcsfontosságú részét képezi. Egy ideig valamiféle Hamupipőke volt, aki elveszett a hatástanulmányok és a költséglefaragás divatjában.

A Bizottság most – részben a Parlament nyomásának hatására – nekifogott a kiigazításnak. Olyan eljárás ez, amely évekig sok esetben csak bürokratikus favágás volt, ahol egyik jogsértés minden gond nélkül követte a másikat, de továbbra is feltétlenül lényeges eljárás marad.

A számok magukért beszélnek. Máig mintegy 2 518 jogsértési eljárást indítottak a legkülönbözőbb ágazatokban, különösen a környezet és a belső piac témájában. Emellett ott van a több száz, sőt több ezer petíció, melyet a Parlament évente kap, és melyek gyakran a közösségi jog olyan egyedi megsértésére vonatkoznak, amelyekkel szemben a polgárok tehetetlennek érzik magukat, és ezért a Parlamenthez fordulnak.

A kérdés az: mennyi esélyük van arra, hogy kérésük meghallgatásra talál? A jogsértési eljárást a Szerződés 226. és 228. cikke írja le, ezért nem sok tér van a kreativitásra. A hatályban lévő szabályok lassú, szövevényes eljárásokra ítélnek bennünket, ahol a leghatásosabb intézkedést – a bírságot – ritkán alkalmazzák, és akkor is csak nagyon hosszú idő után, olykor évtizedek múltával.

Azonban sokat, nagyon sokat lehet tenni, és köszönetet mondok a Bizottságnak, hogy az elmúlt két évben, majd múlt év szeptemberében egyedi közleményben egy sor olyan intézkedést javasolt, melyeket e jelentés elemzett és értékelt, és melyekkel kapcsolatban néhány megjegyzést szeretnék tenni.

Először azonban engedjék meg, hogy rámutassak egy pontra, melyet döntő jelentőségűnek tartok ebben a vitában, ugyanis a jogszabályok betartatása felettébb politikai jellegű ügy és csodálatos eszköz lehet a közösségi intézmények hitelességének és láthatóságának javításában.

Két konkrét példát említenék, amelyben a Bizottság bizonyos mértékben eltérően viselkedett: a nápolyi szemétválságot, valamint a lengyelországi Rospuda-völgyben épülő Via Baltica autópályát.

A nápolyi szemétválság a szemétkezelésre vonatkozó szinte valamennyi közösségi szabály hosszú évek óta tartó folyamatos megsértésének az egyenes következménye volt. Évek folyamán rengeteg jogsértési eljárás indult Olaszország ellen, és a Bíróság számos alkalommal elítélte Olaszországot. Ennek ellenére csak most, évekkel később, amikor a helyzet már mindenki számára tarthatatlanná vált és már nem lehetett eltitkolni, szánta el magát a Bizottság arra, hogy az asztalra csapjon. A Bizottság látogatásait nagy érdeklődés övezi, és az illegális szemétlerakókon felháborodott polgárok folyamatosan jelentik be a televízióban, hogy petíciókat intéznek az Európai Parlamenthez. És elgondolkodom: vajon nem lehetett volna előbb is lépni? Tényleg nem állhattunk volna másképp a dolgokhoz, hogy megelőzzük ennek a helyzetnek a kialakulását? De bizony igen!

Dimas biztos épp így járt el a lengyelországi Rospuda-völgy esetében, melyet az a veszély fenyegetett, hogy a Via Baltica kiépítésének infrastruktúrája tönkreteszi. Először fordult elő, hogy a biztos felfüggesztő végzést kért a Bíróságtól, amely teljesítette a kérést. Ez nagyon fontos precedenst teremt, az üzenet pedig kristálytiszta: a Bizottság azon tagállamokkal szemben, melyek úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, határozott és következetes lehet, és annak is kell lennie, valamint a demokratikus rendszer által megengedett összes eszközt: a médiumokat és a közvéleményt is be kell vetnie.

A Bizottság által bevezetendő egyik legfontosabb kommunikációs újítás egy „új” munkamódszerrel van összefüggésben. Számos kételyt fogalmaztunk meg ezen új munkamódszerrel szemben, amelynek lényege legfőképp az, hogy a probléma megoldását megkísérelvén, közvetlenül azon tagállamhoz küldjük vissza a panaszokat, amellyel szemben a panaszbejelentés érkezik. Kifejeztük ezeket a kételyeket, mire a Bizottság néhány biztosítékot adott, amelyekről remélem, ma szintén szó esik; ezzel együtt nagyon szorosan szemmel tartjuk az ügyet és őszintén reméljük, hogy a jogsértési eljárás kérdésében az átláthatóság, valamint az, hogy a tagállamot nevén nevezhessük és megróhassuk, a Parlamenttel való közös munkával egyetemben meg fogja hozni a gyümölcsét.

Elnök úr, a vita végére még maradt két perc felszólalási időm, amit szeretnék majd kihasználni.

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, hölgyeim és uraim, köszönöm.

Frassoni asszony, a Tanács nevében szeretném üdvözölni a közösségi jog alkalmazásának ellenőrzéséről szóló éves bizottsági jelentésről szóló jelentését, valamint „Az eredmények Európája – a közösségi jog alkalmazása” című bizottsági közleményben foglalt kiegészítő elemzést. Véleményünk szerint az európai parlamenti jelentés nagyon hasznos hozzájárulás közös célunkhoz, a közösségi jog időben történő helyes alkalmazásának szavatolásához.

A Tanács nevében szeretném üdvözölni Frassoni asszony jelentésének véleményünk szerint lényeges megállapításait, nevezetesen azt, hogy az Európai Unió polgárainak életére gyakorolt kedvező közösségi jogi hatás szavatolása elsősorban az uniós politikák hatékonyságától, valamint a közösségi jog tagállamok általi betartása felügyeletének és nyomon követésének módszereitől függ.

Kedvező véleménnyel vagyunk az Európai Parlament azon elkötelezettségéről, hogy támogatja a legjobb gyakorlatok tagállamok közötti cseréjét. Meglátásunk szerint az ilyen cserék jelentősen hozzájárulnának a közösségi jog hatékonyabb és egységesebb alkalmazásához.

Itt el kell mondanom, hogy a Tanács elnöksége az értékes jelentésben felvetett legtöbb kérdéshez és javaslathoz nem fűzhet megjegyzéseket. Ismeretes, hogy a közösségi jog közigazgatási végrehajtása főként a tagállamok feladata alkotmányos szabályaikkal összhangban, másrészt a Bizottságé, amely – a Szerződések őreként – felelős a közösségi jog egységes alkalmazásának ellenőrzéséért.

  Günter Verheugen, a Bizottság tagja. − (DE) Elnök úr, soros elnök úr, hölgyeim és uraim, a Bizottság hálás azért, hogy ezeket a fontos kérdéseket ma megtárgyalhatja az Európai Parlamenttel, és nagyon hálás vagyok Frassoni asszony értékes megállapításokat tartalmazó jelentéséért és hozzájárulásáért. Biztosíthatom Önt, Frassoni asszony, hogy a Bizottság ezeket a megállapításokat nagyon komolyan veszi.

Az Európai Unió a jogállamiság alapján szerveződött közösség, és mint ilyen, a világon egyedülálló. Csak a jog szavatolhatja azokat a szabadságokat, melyekre a polgárok jogosultak, és csak a jog alakíthatja a piacgazdaságot olyanra, hogy az mindenki számára előnyösen működjék.

Az Európai Bizottság a Szerződések őre. Szerepe biztosítani azt, hogy a közösségi jogot mindenütt végrehajtsák és mindenütt helyesen alkalmazzák. Még a legjobb szabályozásnak sincs semmi értéke, ha csak papíron létezik. Ezért minden bizottság az egyik legfontosabb feladatának annak szavatolását fogja tartani, hogy jogunk ne csak puszta szavakból álljon.

A Szerződésben említett jogsértési eljárások és az Európai Bíróság erős fegyver a kezünkben. Ezt a fegyvert akkor kell használni, amikor a jogsértés orvoslására nincs más mód. Ez azonban nem öncél, és ha túlságosan gyakran használjuk, kicsorbulhat.

A Bizottság nem hiszi, hogy a Szerződésben garantált jogsértési eljárások száma mércéje annak, hogy a Bizottság mennyire komolyan és eltökélten ellenőrzi, hogy a közösségi jogot mennyire tartják be. A Bizottság inkább a problémákra talált megoldásokban hisz. Az igazi mérce az, hogy mennyi, a közösségi jog alkalmazásával összefüggő problémát oldottunk meg és milyen gyorsan.

Kritikusan felülvizsgáltuk a munkamódszerünket, és a következő következtetésekre jutottunk: a problémák beazonosítása után ezeket gyorsan és hatékonyan kell kezelni. A polgároknak és az üzletembereknek joguk van a gyors válaszhoz. Ezért, Frassoni asszony, azzal megyek vissza a Bizottsághoz, amit ma Öntől a campaniai szeméthelyzetről hallottam, ezzel a témával foglalkozni kell. Teljesen egyetértek azzal, hogy a közösségi jog nyílt és folyamatos tudomásul nem vétele esetén feltétlenül kemény, gyors és határozott megközelítésre van szükség.

Elvben a partneri kapcsolatokra épülő megközelítés előnyben részesítendő a konfliktusos megközelítéshez képest. A Bizottság ezért több párbeszédet és nagyobb átláthatóságot kíván látni ezekben a kérdésekben. Ezen túlmenően egyértelmű prioritásokat is fel akarunk állítani: a jelentős ügyekkel foglalkozzunk először és gyorsan, és bolha ellen ne vessünk be bulldózert. A szükséges forrásokat is rendelkezésre kell bocsátanunk.

Engedjék meg, hogy itt egy megjegyzést tegyek. Ha a közösségi jognak adott ügyekre történő alkalmazásával összefüggésben szaporodnak a problémák, akkor ez lehet, hogy azért van, mert maga a jogszabály homályos vagy ellentmondásos. Nem szabad eleve azt feltételeznünk, hogy az adott tagállam hozzáállása a nem megfelelő.

E megfontolások következményeként egy sor lépést foganatosítottunk, és rögtön szeretném leszögezni, hogy továbbra is folyamodni fogunk a Szerződésben kikötött jogsértési eljárásokhoz, és azonnal megeindítjuk azokat, mihelyt a szükséges információk a rendelkezésünkre állnak. Ugyanakkor új munkamódszert javasolunk, amelytől a szükséges információk gyorsabb beszerzését reméljük.

Ez a módszer még a hivatalos eljárások megindítását megelőzően a tagállamokkal való együttműködés javításán alapul, kivéve természetesen azt az esetet – és ez rendkívül fontos, Frassoni asszony –, amikor kezdettől fogva nyilvánvaló, hogy egy Szerződést minden valószínűség szerint megsértenek. Az ilyen esetekben első lépésünk nem a tagállammal való beszélgetés, hanem a cselekvés.

Ez nem teljesen új eljárás, hanem előzetes eljárás, amelynek során a szerződési jogsértési eljárásokhoz történő folyamodás nélkül gyorsabb megoldás megtalálása céljából póteljárásokat kérünk.

Minden kérelemre és panaszra közvetlenül és sebesen válaszolunk, és az ügy tényállásától függően ezek szerződési jogsértési eljárásokhoz is vezethetnek. Ami annyit jelent, hogy minden egyes beadványt regisztrálunk és elintézünk. Ha a beadvány panasz formájában van megfogalmazva vagy pedig panaszként értelmezhető, akkor panaszként kezeljük, és a Bizottság megteszi a megfelelő lépéseket.

Az új munkamódszer tesztelése jelenleg kísérleti szakaszban van. A kísérleti projektbe – amely úgy lett kialakítva, hogy biztosítsa a tényleges előrelépést – tizenöt tagállamot vontunk be. A Parlamentet természetesen tájékoztatni fogjuk a kísérleti szakasz eredményeiről, és egyeztetni fogunk a Parlamenttel a további lépésekről.

Mindemellett már most abban a helyzetben vagyunk, hogy a látókörünkbe kerülő problémák 90%-ára megoldást tudunk találni anélkül, hogy az ügyet bíróság elé vinnénk. Teljes mértékben osztjuk azonban az Ön véleményét abban, hogy ezt gyorsabban kellene tennünk. Ebben segíthetne a januárban elindított havi döntéshozói ciklus felé történő elmozdulás. Ez a szerződési jogsértési eljárások gyorsabb és hatásosabb lebonyolítását biztosítja.

Az Európai Bíróság által részünkről megkövetelt megfelelő titoktartási intézkedések fenntartása mellett az egész folyamatot természetszerűleg olyan átláthatóvá igyekszünk tenni, amennyire csak lehet. A köz számára online hozzáférést fogunk biztosítani a jelenleg a Bíróság előtt folyó valamennyi szerződési jogsértési eljárás rendszeresen frissített összefoglalójához.

Az átláthatóság és a jogbiztonság érdekében azt is tudnunk kell, hogy saját nemzeti körülményeik között a tagállamok miként alkalmazzák a közösségi jogot. Ezért olyan megfelelési táblázatokra van szükségünk – miként erre a jelentés is felhív –, amelyek minden egyes tagországban világosan mutatják a jogszabályok végrehajtásának állását.

Hölgyeim és uraim, hiszem, hogy ugyanazt a célt követjük. Olyan közösségi jogot akarunk, amelyben az Unió polgárai teljesen megbízhatnak.

  Diana Wallis, a Petíciós Bizottság véleményének előadója. − Elnök úr, a Petíciós Bizottság nevében felszólalónak szánt egy percben három dolgot szeretnék. Legelőször is köszönetet kívánok mondani Frassoni asszonynak az ezen éves jelentésre irányuló együttműködéséért, de legfőképpen szeretném nyilvánvalóvá tenni, hogy a Petíciós Bizottság mennyire jelentős szerepet játszik ebben az ellenőrzési és végrehajtási eljárásban.

Úgy gondolom, hogy ezt a jelentős szerepet a Bizottság hosszú idő után végre elismerte. Köszönetet mondok a biztosnak ezért, hiszen ebben a tevékenységben a két intézmény között tényleg partneri kapcsolatnak kell lennie, amelybe különösen a Petíciós Bizottságot kell bevonni, amely a jogalkotó szemeként és füleként működik, és amelyhez a polgárok az általuk érzékelt problémákkal közvetlenül fordulnak.

De annak érdekében, hogy a polgárok ezt megtehessék, kell a második pont. Biztos úr, Ön arról beszélt, hogy a mi jogunk élő jog. Nos, ahhoz, hogy élő jog lehessen, polgáraink számára érthetőnek, értelmezhetőnek kell lennie. Nemrég hosszas párbeszédet folytattam kollégájával, Wallström asszonnyal a polgároknak szánt összefoglalókról, melyek célja jogunk megértetése a polgárokkal. Ő számos alkalommal megígérte nekünk, hogy minden egyes jogalkotási eszközt kísérni fognak ilyen összefoglalók. Még ma is várjuk az arra utaló jeleket, hogy ez ténylegesen megtörténik.

Végezetül a Petíciós Bizottságnak – és ezt az észrevételt saját kollégáimhoz intézem – saját Képviselőházunkban sokkal inkább előtérbe kell kerülnie és sokkal nagyobb forrásokra van szüksége. Ez nem csak egy akadékoskodó bizottság, hanem valódi munkát végez azzal, hogy ezen a területen kapcsolatot teremt polgárainkkal.

  Marie Panayotopoulos-Cassiotou, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (EL) Biztos úr, teljesen igaza van: az EU alapja a jogállamiság. Helyesen mutat rá, hogy az EU-Szerződések céljainak eléréséhez az út a közösségi jogon keresztül vezet, ugyanúgy, ahogy mottója az európai polgárok érdeke, akiknek joguk van e jog végrehajtását kérni.

A jogszabályok tömege, kiterjedése és bonyolultsága állandóan nő. Mi, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselői szeretnénk kifejezni elégedettségünket: a közösségi jog ellenőrzéséről szóló 23. éves jelentésen, valamint az Európában elért eredmények bejelentésén keresztül a Bizottság azt demonstrálja, hogy a Szerződések őre kíván lenni, és biztosítani kívánja a jogszabályok végrehajtását.

Teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy szükségünk van a megfelelési táblázatokra, amelyekről ma határozott a Tanács. Az előadó szorosan együttműködött Önnel Frassoni asszony jelentésének összeállításában, melyről ma érdekes parlamenti meghallgatásra került sor. Hadd mondjuk el, hogy mi is azt akarjuk, hogy a Parlament részt vegyen az ellenőrzési eljárásban, és tájékozódni kívánunk a Bizottság ténykedéséről. Azt kívánjuk, hogy Önök is jöjjenek el a mi bizottságainkba, miként a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságnál már ez a gyakorlat. Meg kívánjuk ismerni az elért eredményekről szóló jelentésüket.

Határozottan azt kívánjuk, hogy a hozzánk érkező petíciókat vegyék figyelembe, miként erre Ön jelentésében rá is mutatott. Szeretnénk hangsúlyozni azt is, hogy a mentességekről szóló határozataink tekintetében azt szeretnénk, hogy lépjenek közbe annak érdekében, hogy a nemzeti bíróságok megerősítsék ezeket.

A közösségi jog végrehajtása arra a reményre indíthatja az európai polgárokat, hogy a demokrácia, a jog és a rend megerősödik, és az uniós hatóságok közelebb kerülnek hozzájuk. Ma az új, Lisszabonban megkötött reformszerződésről szóló állásfoglalás után mindannyian szebb jövőt kívánunk az Európai Uniónak.

  Lidia Joanna Geringer de Oedenberg, a PSE képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, a közösségi jogszabályok egyik célja a különböző uniós politikai stratégiák végrehajtása. E jogi szabályozás alkalmazásának minden tagállam számára prioritásnak kell lennie, és ez, a Bizottság által ellenőrzött és nyomon követett alkalmazás fogja szavatolni az európai polgárok számára a kívánt kedvező végeredményt.

Az elmúlt években a Bizottság által a jogszabályok megsértése miatt indított eljárások száma meredeken nőtt, és 2005-ben elérte a majdnem 2 700-as szintet. Az EU 10 új tagállammal történt bővítése ellenére a csatlakozás óta eltelt időszak alatt összességében egyáltalán nem emelkedett a jogsértések száma. Fennáll azonban az a veszély, hogy ez a helyzet a panaszok regisztrálásának hiányából vagy a jogsértések intézéséért felelős intézmények igazgatási problémáiból eredeztethető.

Dicséret illeti a jelentést először és mindenekelőtt a petíciókkal összefüggő jogsértések részletes esettanulmányainak a jelentésbe történt beépítéséért, valamint az ilyen ügyekben az egyes Főigazgatóságok által tanúsított széles körű együttműködésről nyújtott tájékoztatás miatt. Üdvözölnünk kell „Az eredmények Európája – a közösségi jog alkalmazása” című átfogó bizottsági közleményt is. A jogsértési esetek intézésére rendelkezésre álló pénzeszközöknek, a jogsértések esetén az eljárások hosszúságának, a Szerződés 228. cikke korlátozott alkalmazásának, valamint a prioritási kritériumok alkalmazása értékelésének kérdését azonban a Bizottságnak még részletesebben szemügyre kell vennie.

Elismerést érdemel a 2008-ban több tagállam bevonásával kísérleti projektként bevezetés alatt álló, és a már elindított eljárások hatékonyabb intézését célzó, ajánlott új munkamódszer. Ámde az eljárás egyik szakasza, nevezetesen az ügynek az érintett tagállam részére való megküldése – amely tagállam ugyebár mindenekelőtt felelős a közösségi jog nem megfelelő alkalmazásáért – aggodalomra ad okot: ez ugyanis a Szerződések felügyelője szerepének gyengüléséhez vezethet, amely feladat pedig a Bizottságra hárul.

A polgárok problémáinak megoldását célzó közösségi jogszabályokat olyan módon kellene megalkotni, hogy ezek gyors válaszadást tegyenek lehetővé kérdéseikre és panaszaikra, és ezek a válaszok megkönnyítsék számukra jogaik megértését és lehetővé tegyék számukra, hogy jogaikkal éljenek, s ezzel egyidejűleg hatásosan leszorítsák a jogsértésekkel összefüggő eljárások számát. Végezetül pedig engedtessék meg, hogy melegen gratuláljak Frassoni asszonynak a kiválóan elkészített anyaghoz.

  Diana Wallis, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, szeretném figyelmemet három intézményünk felé fordítani és kiemelni, mennyire fontos, hogy mindegyik szerepet játsszon a végrehajtásban és az ellenőrzésben.

Most egyértelműen a bizottsági jelentést vizsgáljuk. Természetesen a Bizottság az első számú felelős a végrehajtásban és végrehajtatásban, és ebben a tekintetben nem szeretnénk a felségterületére betolakodni. Ugyanakkor úgy hiszem, a Bizottság feltételezheti, hogy a jövőben sokkal gondosabban oda fogunk figyelni erre a témára.

Hálásak vagyunk azért, hogy az Equitable Life csődjéről szóló jelentésünk által felvetett számos tanulságot felvállalta. De mivel új korszakba lépünk és talán új ötleteket próbálunk ki, felettébb óvatosnak kell lennünk.

Mindenekelőtt, ha a Tanácsot tekintjük, még minden egyes jogszabály vonatkozásában el kell fogadtatnunk a megfelelési táblázatok gondolatát – és örültem, hogy a biztos erről említést tett –, azért, hogy mindenki pontosan láthassa, mi történik tagállami szinten és a jog minden egyes szelete hová illeszkedik.

A kísérleti projekt kitűnő ötlet. Mindez szép és jó, most már lássuk, mi sül ki belőle. De – és itt van a de – kissé kételkedő vagyok amiatt, mert oly sok tagállam jelentkezett arra. Remélem, nem úgy fogják fel, mint valami kevésbé szigorú lehetőséget, és remélem, hogy a Bizottság kiábrándítja majd őket, ha netán erről lenne szó.

Végül a saját Parlamentünkről szólnék. A Lisszaboni Szerződés utáni korszakban egyértelműen sokkal nagyobb szerepet kell vállalnunk a lekövetésből. Nem tételezhetjük fel, hogy ha egyszer itt már végeztünk egy jogszabállyal, akkor már le is tehetjük a lantot. Bizottságainknak sokkal nagyobb szerepet kell vállalniuk az ellenőrzésből. Már készül egy vagy két jelentés a végrehajtásról – ezek száma csak szaporodni fog –, és a többi intézménnyel egyetemben fel kell vállalnunk a ránk háruló felelősséget.

Épp csak utóiratként – ám nagyon fontos utóiratként – még annyit: nemzeti bíróságaink bírói testületeinek képzésére is figyelmet kell fordítanunk annak érdekében, hogy ők is tudják, miként hajtassák végre a közösségi jogot.

  Alyn Smith, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, gratulálok képviselőcsoportbeli kollégámnak és a képviselőcsoport társelnökének, Frassoni asszonynak jól átgondolt és időben elkészített jelentéséhez. Csatlakozom Wallis asszony megjegyzéseihez, melyekkel teljesen egyetértek.

Minket a jogszabályalkotás tart lázban, ám polgáraink számára a jogszabályok végrehajtása a puding próbája, és ha kudarcot vallunk a jogszabályok végrehajtatásában, hát bolondoknak fognak nézni bennünket. Gratulálok a Bizottságnak egy sor nagyon pozitív lépéshez. De itt a Parlamentben valóban közelítenünk kell ezt a menetrendünk élén szereplő kérdésekhez, mert – Skóciában legalábbis biztosan – továbbra is erősen tartja magát az az elképzelés, hogy egy ország – egy jogszabály, másik ország – másik jogszabály. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez nem teljes egészében a Bizottság hibája, ámde ha egy Európa vagyunk, akkor mindannyiunknak ki kell vennünk a részünket a megoldásból.

Így aztán miközben gratulálok képviselőcsoportbeli kollégámnak, örülök azt hallván, hogy ezen észrevételekből a biztos számosat felvállal. Még egy észrevételt szeretnék tenni, konkrétan a környezeti jogszabályokkal kapcsolatosan, ahol sok ellentét feszül: az egyes jogszabályok felettébb dicséretreméltó céljai közül sok ellentétes egymással, és előkészítésük során ezzel számolnunk kell. A helyi hatóságok igen gyér iránymutatást kapnak az alkalmazással és azzal kapcsolatosan, hogy miként kezeljék a gyakorta nagyon dicséretes célokat abban az esetben, ha ezek egymással ellentétesnek bizonyulnak. Azt az ígéretet kaptuk, hogy az energiacsomagban erről a kérdésről áttekintést kapunk, így nagyon hálás lennék biztosunknak, ha némiképp megvilágítaná e folyamatban lévő ügyet.

  Bert Doorn (PPE-DE). − (NL) Elnök úr, én is szeretnék gratulálni Frassoni asszony jelentéséhez. Eddig hallottunk már egy sor jelentést a végrehajtásról, melyekben tisztán kivehető a közös vezérfonal: ez pedig a végrehajtásnak szentelt nagyobb figyelem, az Európai Parlament részéről is. Most a végrehajtásról szóló jelentésekhez folyamodunk. Júliusban én magam is jelentést fogok benyújtani a könyvvizsgálók felügyeletéről szóló nyolcadik irányelv végrehajtásáról. Jó dolog, hogy a Parlament is komolyan figyel a jogszabályok tagállamokban történő átültetésére.

Ebben a vonatkozásban szeretnék a felügyeleti hatóságok témájára fókuszálni. Arról beszélünk, hogy a tagállami hatóságok átültetik a jogot, a bírák meg alkalmazzák azt. Sok tagállamban azonban független felügyeleti hatóságok is vannak, amelyek a jogszabályokat alkalmazzák és kidolgozzák. A gyakorlatban nagymérvű eltérések keletkeztek a különböző tagállamok és a különböző felügyeleti hatóságok között. A több tagállamban működő nemzetközi cégek egyre gyakrabban szembesülnek a különböző tagállamokból származó különböző felügyeleti hatóságok által támasztott eltérő követelményekkel. Ez rendkívül kellemetlen, és gátlólag hat a belső piac működésére.

Még egy kérdést szeretnék felvetni. Ráadásul nem kerülhetjük meg az Európában használt jogalkotási eszközök további vizsgálatát. Máig főként irányelvekkel dolgozunk, ahol harmonizációról van szó. Verheugen biztos egyes alkalmakkor már kijelentette, hogy a jövőben lehet, hogy érdemes lesz a rendeleti eszközöket jobban használni a belső piaci szabályozás esetében mindenféle olyan probléma elkerülése érdekében, mint például az irányelvek átültetése során a „kimazsolázás” és „gold-plating” (túlszabályozás). Tudom, hogy a nemzeti parlamentekben is, különösen a holland parlamentben a megvalósítás lassan, de biztosan olyan végrehajtásba süllyed, amely túlszabályozást és kimazsolázást is magában foglal, ami pedig a belső piac működésére és a hazai gazdaságra nézve is hátrányos lehet. Márpedig ha ez a helyzet, a minden lehetséges esetben a rendelet felé való elmozdulás már nem is annyira olyan csodálatos.

  Manuel Medina Ortega (PSE). – (ES) Elnök úr, jól tudjuk, milyen fontos feladata Önnek a közösségi jog alkalmazásának ellenőrzése. Egy nemzetek felett intézmény és a nemzeti kormányok közötti kapcsolatokról beszélünk most. A nemzeti kormányok erős entitások, sokféle hatáskörrel rendelkező közhatalmi szervek, . Rendes esetben az uniós jog őre a Bizottság, és a polgárok számára ez az egyetlen biztosíték arra, hogy a jogot (mert a közösségi jog is jog) megfelelően alkalmazzák.

Frassoni asszony jelentésének célja annak erősítése, amit én a Bizottság gerincének neveznék, azért, hogy a Bizottság tudatában legyen e feladat fontosságának és azért, hogy még ha az esetlegesen felmerülő nehézségek esetén a kormányokkal előzetes tárgyalási szakaszt óhajtunk is, az igazság pillanatában a Bizottság a közösségi jog alkalmazásakor úgy lépjen fel, ahogy azt a polgárok tőle elvárják: erővel és erélyesen.

A bővítést követően felmerül az a probléma, hogy úgy érezhetjük, mintha a Bizottság az új tagállamokra kevésbé szigorú kritériumokat alkalmazna, mint a régiekre. Ennek negatív kihatása lenne az Európai Unió megszilárdítására, valamint az utóbbi tagállamokban magának az Európai Uniónak a hírnevére is. Miután a Bizottság számos jogsértési eljárását figyeltem meg, állíthatom, hogy amikor a Bizottság közbelép, a polgárok és még a hatóságok is a Bizottság e területen való fellépése folyományaképp megerősödve érzik magukat.

Más szóval úgy gondolom, hogy az Európai Parlament jelentése, a Frassoni asszony által előterjesztett javaslat, valamint Wallis asszony véleménye is a Bizottság megerősítésére irányul, azért, hogy a Bizottság ne érezze magát egyedül és védtelenül a kormányokkal szemben, hanem az Európai Parlament inkább erősítse a Bizottságnak a közösségi jog alkalmazásával összefüggő felügyeleti és ellenőrzési jogát.

  Margrete Auken (Verts/ALE). – (DA) Elnök úr, az európai polgárok döntő jelentőségűek az uniós jogalkotás számára. Nem pusztán csak a jogsértések áldozatai, mint például Nápolyban. Sok környezeti témában gyakran kulcsszerepet játszottak. Házőrző kutyaként figyelnek árgus szemekkel arra, hogy Európa minden zugában helyesen alkalmazzák a törvényeket, és sok esetben ők az egyetlenek, akik ezzel foglalkoznak. Emiatt az EU-nak azzal is támogatnia kellene a polgárokat, hogy erős helyzetbe hozza őket. Amikor a közösségi jog megsértésére hívják fel a figyelmet, panaszaikat komolyan és tiszteletteljesen kell kezelni. Őszintén remélem, hogy ez nem kísérlet a Bizottság részéről arra, hogy megálljt parancsoljon e panaszok közül soknak, mert ez rossz gyakorlat lenne. Ezért meg szeretném köszönni Frassoni asszonynak, hogy felhívta a figyelmet ezekre a veszélyekre. Az ő kitűnő jelentése a helyes irányban tett, fontos általános lépés lesz. Az EU polgárai a Lisszaboni Szerződésen keresztül erősebb pozícióra tesznek szert, de ha ez értelmetlen kitüntetésnél többre hivatott, akkor az EU-hoz való hozzájárulásukat komolyan kell venni.

  Tadeusz Zwiefka (PPE-DE). – (PL) Elnök úr, én is szeretnék gratulálni Frassoni asszonynak a kitűnően elkészített jelentéshez. Azt is el szeretném mondani, mennyire örülök, hogy az Európai Bizottság által ismertetett, az uniós jog megsértésével kapcsolatos eljárásokra vonatkozó statisztikák szerint a 10 új tagállam csatlakozásának nem volt kihatása a regisztrált jogsértések számára. A statisztika azonban nem minden. Az egyik legfontosabb mechanizmus, mely lehetővé teszi számunkra az uniós jogalkalmazás megfelelőségének ellenőrzését, az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek rendszere, mely azt célozza, hogy a nemzeti bíróságokat azzal a képességgel ruházzuk fel, hogy minden tagállamban egyformán értelmezzék az uniós jog alkalmazását. Ezen eljárás alapvető problémája az idő, ameddig a Bíróság válaszára várni kell, amely pedig még mindig nagyon hosszú (mintegy 20 hónap). A fő ok – a fordításra szánt idő – körülbelül kilenc hónapot tesz ki. Aggodalomra ad okot, hogy számos nemzeti parlamentben főként az írásbeli fordítások költségvetésének befagyasztását követelő hangok hallatszanak.

A tagállamoknak és tagjelölt országoknak szóló európai bizottsági ajánlások azon a feltételezésen alapulnak, hogy az uniós jogot ténylegesen bevezetik, mihelyt megfelelően képzett szakemberek foglalkoztatására kerül sor, és megfelelő pénzeszközöket tesznek félre erre a célra. Nem teljesen osztom ezt a nézetet. A szakemberek száma és a rendelkezésre álló pénzösszeg nagysága nem a megfelelő mérce. Az európai jog bevezetéséhez határozottság és az ügy iránti elkötelezettség is szükségeltetik. A tagállamok és a tagjelölt országok előtt álló feladatok helyes megvalósítása három tényezőt igényel: tudást, cselekvőképességet és felkészültséget. A három tényező közül az első – azaz a tudás birtoklása – ma már nem probléma. A második tényező – a közösségi vívmányok bevezetésének képessége – a megfelelő pénzeszközök biztosításának és újabb alkalmazottak felvételének függvénye. A Bizottság jelenleg legjobban erre a konkrét vetületre helyezi a hangsúlyt. A leginkább alulbecsült tényező a harmadik – azoknak a felkészültsége, akiknek a feladata az uniós jog bevezetése és alkalmazása.

A közösségi jog gyakorlatban történő alkalmazására való felkészültség az intézményektől és az eljárásrendtől, az ösztönzőktől és a megszorításoktól függ. Az uniós jog bevezetésének sikere vagy kudarca végső soron az adott intézményi modell függvénye lesz. A tudás és a pénz még nem minden: a cselekvésre való jó szándékra is szükség van.

  Reinhard Rack (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, alelnök úr, bevezetőjükben említették, hogy a Bizottság nem akar fejest ugrani, hanem a tagállamokkal való egyeztetések útján kipuhatolja, hogy van-e valami teendő. Márpedig magán a Bizottságon belül sincs mindig egyértelmű, egységes álláspont bizonyos témákban, pedig a Bizottság végtére is testületi intézmény.

A közlekedés terén van jelenleg egy téma, amely az elkövetkező években egyre több problémát fog számunkra felvetni – valószínűleg a Bizottságon belül is –, ez pedig az a fogalom, hogy a kevésbé környezetbarát területeken – autópályadíjak, parkolási díjak stb. – beszedett pénzt kereszttámogatások útján környezetbarátabb szállítási módokhoz kellene átirányítani. Azaz valójában szubvencióról van szó. Volt-e erről egyeztetés, és hogy néz ki a jelenlegi helyzet?

  Lévai Katalin (PSE). – (HU) Köszönöm szépen, elnök úr. Ahogyan már többen említették előttem, a Szerződésekben és a jogi aktusokban meghatározott célkitűzések sikeres megvalósítása azon múlik, hogy a tagállamok mennyire hatékonyan alkalmazzák a közösségi jogot, hogyan ültetik azt át.

Amennyiben a jogszabályokat nem alkalmazzák vagy nem hajtják végre helyesen, és nem tudnak megfelelni teljes mértékben céljaiknak, akkor van gond. Habár az elmúlt években ez a tendencia a jogok betartása terén javulást mutat, és azt gondolom, hogy a tíz új tagállam jól teljesít, és remélem, hogy ez nemcsak azért van így, mert a Bizottság elnézőbb velünk szemben, az új tagállamokkal szemben, hanem azért, mert valóban igyekszünk megfelelni a kritériumoknak és az elvárásoknak.

Sajnos még ma sem könnyű eligazodni a bürokrácia dzsungelében, hiszen tudjuk, hogy a jogalkotási intézkedések száma milyen magas, és ezeknek a nemzeti és regionális jogba való átültetése nagyon gyakran nagyon sok időt igényel. Az lenne nagyon fontos, hogyha a bürokratikus nyelv egyszerűsítése és a hatásvizsgálatok kiterjesztése megtörténhetne, és minél kevesebb időt venne igénybe az egy panasz miatt elindított eljárás végrehajtása. Köszönöm.

  Wiesław Stefan Kuc (UEN). – (PL) Elnök úr, a közösségi jognak az egyes tagállamok általi végrehajtása az Európai Unió egyik alapelve. Az ellenőrzés, valamint az elhajlások megszüntetése ezért képezi számos fellépés célját. Az egyes tagállamok ellenőrzése és az ellenőrzések eredményeinek közzététele lehetővé tenné a polgárok számára, hogy részt vegyenek az uniós jogszabályok tagállami bevezetésében.

Eközben továbbra is az a helyzet, hogy Lengyelország például a hatodik irányelv és a bírósági döntések dacára a HÉA vonatkozásában még mindig a nemzeti adójogszabályokat alkalmazza. Ugyanez érvényes a megszerzett jövedelem kettős adóztatására is. Ismerünk eseteket, amikor lengyel állampolgárok által uniós országokban beszerzett gépjárművekre a Bíróság határozatai ellenére vámot vetnek ki, és arra is van példa, hogy már lerótt és rosszul kiszámított illetékeket késedelmesen fizetnek vissza.

Külön furcsaság az, hogy állampolgárainkat évekig folyamatosan tartják vizsgálati fogságban anélkül, hogy ügyükben ítélet születne. A lengyel polgárok türelmetlenül várják az Európai Bizottság reagálását az említett példákra, és a kormányunk által elkövetett jogellenes cselekmények jóvátételét is.

Végezetül szeretném kifejezni őszinte gratulációmat Frassoni asszonynak; csak az a kár, hogy a jelentés egy meglehetősen távoli időszakra vonatkozik – jobb lett volna, ha 2007-ről szólt volna.

  Jens-Peter Bonde (IND/DEM). – (DA) Elnök úr, a komitológia annak a tudománya, hogy miként korlátozzuk a demokráciát anélkül, hogy ezt a választók észrevennék. Először is a hatalom a választókról és a nép által megválasztott képviselőkről átszáll a Brüsszelben zárt ajtók mögött működő kormánytisztviselőkre és lobbistákra. Aztán a szavazás olyan bonyolult szabályoknak van alávetve, melyeket senki sem tud észben tartani, melyekről nincs újságíró, aki írni tudna, és melyeket tankönyvszerző megmagyarázni képtelen. A lényeg az, hogy ne a választott Bizottság tagjai döntsenek, hacsak minősített többséget nem tudunk felállítani a Bizottság ellenében. A törvényhozó hatalom végrehajtó hatalomba vált át, az átlátható jogalkotás titkos dekrétumokká válik, a többségi demokrácia kisebbségi kormányzásba csap át. Még nem abszolút önkényuralom ez, de ebben az irányban halad, cseppnyi mussolinista cégen belüli összetartás-beütéssel.

Az új intézményközi megállapodással a Parlament újra napirendjére tűzhet egy ügyet, de csak akkor, ha a Ház jobboldali és baloldali szárnya megállapodik egymással, és az ügy érdekében a képviselők abszolút többségét az ügy mellé tudja állítani. Hajítsd ki az önkényuralmi zagyvalékot, és igazgass fortélyosan és cégszellemben! Minden jogalkotásba vezesd be a demokráciát! Alapvető elvként szögezzük le, hogy a nép által választott képviselők többsége ott áll minden törvény mögött, akár a nemzeti parlamentekben, akár itt, az Európai Parlamentben fogadják is el azt! A kormánytisztviselők és lobbisták általi jogalkotásnak már a múltba kellene vesznie, és mégis a Lisszaboni Szerződés által sajnos épp most cementeződik be. Ennélfogva ez egy másik ok arra, hogy a Szerződést népszavazásnak vessük alá.

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Záró megjegyzéseimben az elnökség nevében szeretném hangsúlyozni: az elnökség tisztában van azzal, hogy a közösségi jog alkalmazásának hatékony ellenőrzése alapvetően fontos, ha azt akarjuk, hogy ezt a jogot mindenütt betartsák, és ha az általános jogelveket, amelyekre a Közösség működése épül, meg akarjuk őrizni.

Ugyanakkor az európai polgárok jogbiztonságának szavatolása elsőrendű feladat. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nekik fontos szerep jut a közösségi jog végrehajtásában. Ezt a szerepet a közösségi jog megsértéséről szóló, polgáraink által benyújtott panaszok száma is tükrözi.

A vita során, melyet feszülten figyeltem, többen meglepődtek azon, hogy az Európai Unió bővítése óta nem nőtt a jogsértések, vagy legalábbis az észrevett jogsértések száma. Több felszólaló annak a gyanújának adott hangot, hogy a Bizottság az úgynevezett új tagállamokkal szemben nem annyira szigorú.

Nyomatékosan le kell szögeznem, hogy az elnökségnek semmi oka vagy bizonyítéka sincs e kételyek alátámasztására. Ámde van legalább egy lehetséges magyarázat, mellyel szolgálhatok. Amikor az úgynevezett új tagállamok kerülnek szóba, szem előtt kell tartani, hogy ők sok évvel azután lettek tagok, hogy a közösségi jogot intenzíven ültették át saját belső jogrendszerükbe, ettől aztán könnyebb volt számukra a folyamatot kisebb nagyságrendben tovább folytatni. Ez csak egy mellékes megjegyzés azzal a gyanúval kapcsolatban, hogy a Bizottság nem egyformán szigorú az összes tagállammal szemben, de úgy gondolom, helyénvaló lenne, ha a biztos reagálna erre.

Befejezésül szeretném aláhúzni, hogy az elnökség nagy jelentőséget tulajdonít a jobb szabályozásról szóló intézményközi megállapodásban meghatározott közös feladatoknak és céloknak. Végezetül pedig szeretném az összes intézményt és tagállamot ösztönözni a közösségi jog átültetésével és alkalmazásával összefüggő kötelezettségeik teljesítésére.

  Günter Verheugen, a Bizottság tagja. − (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, már elmondtam, hogy a mai vita nem maradhat következmények nélkül, és ezt újra nyomatékosan le kívánom szögezni. Jung urat tájékoztatni fogom a vita tartalmáról és a Parlament elé került anyagról, valamint javaslatokat is fogok tenni, mivel e vita során számos nagyon fontos javaslat hangzott el, melyeket a Bizottságnak komolyan kell vennie.

Engedjék meg, hogy egy újabb, jogfilozófiai indíttatású észrevételt tegyek: egy jogállamiság alapján működő nemzetközösség a bizalomra épül. Csak akkor működhet, ha az abban résztvevők bízhatnak egymásban. Egy alkotmányos államban a jogi eljárásoknak ezért kell nyilvánosan lefolytatódniuk, és ezért értek teljesen egyet a Wallis asszony által elmondottakkal. A tájékoztatás itt életbevágóan fontos, az átláthatóság pedig kötelező.

A jogalkalmazásban és –értelmezésben nincs helye titoktartási politikának. Mindennek nyíltan és nyilvánosan kell történnie. Mindenesetre ebből a vitából én ezt szűrtem le, és erről mindig is meg voltam győződve. Egyetértek azzal, amit Wallis asszony a Petíciós Bizottság szerepéről mondott. A Bizottság ügyfeleként, ha így fejezhetem ki magam, készséggel elismerem, hogy ez néha rengeteg munkát és erőfeszítést követel, de a polgároknak joguk van elvárni tőlünk, hogy megtegyük ezt az erőfeszítést. Ráadásul a hozzánk érkező petíciókból rengeteget tanulunk arról, hogy polgáraink milyennek tartják jogunkat és politikáinkat.

Frassoni asszony, Wallström biztos asszony már ígéretet tett arra, hogy a jövőben a polgároknak szánt összefoglalókat fogunk készíteni. Azóta a Bizottság hivatalos állásfoglalást is kiadott erről, tehát ez meg fog történni, és egészen biztos vagyok abban, hogy Önök meg fogják találni az útját s módját annak, hogy megbizonyosodjanak arról: meg is tesszük. Ha döntés született róla, akkor meg is fog valósulni.

Számos tagállam mérlegelte az új tagállamok kérdését és tette fel a kérdést: miként lehet az, hogy a tagok számának növekedése ellenére a Szerződések megsértése miatt indított peres ügyek száma nem emelkedett.

A Bizottságnak nagyon határozott véleménye erről a következő: először is ez két oknak tudható be – és most eléggé elfogódott vagyok, mert meg kell mondanom, hogy ez az előző bővítési biztos jó munkájának köszönhető –, és ez azzal van összefüggésben, hogy az új tagállamok olyan igényesen elkészültek az acquis-val, hogy a csatlakozásuk idején pontosabban megfeleltek a követelményeknek, mint a régi tagállamok. Ezt csak megerősíthetem. Ez a színtiszta igazság. Ha a közösségi vívmányoknak nem tettek volna eleget, soha nem tudtuk volna megkötni a csatlakozási szerződéseket.

A másik ok talán némiképp gyakorlatibb jellegű: az új tagállamok polgárainak fokozatosan meg kell tanulniuk, hogy panaszt tehetnek, és hogy ezt miként tegyék. Ezért felteszem, hogy a panaszok száma növekedni fog.

Smith úr említette, hogy a jognak egyenesnek és alkalmazhatónak is kell lennie, különösen, ami a környezeti jogszabályokat illeti. Ismeretes, hogy a Bizottság jelenleg azon dolgozik, hogy jövő év végére az egész közösségi jogot felülvizsgálja abból a célból, hogy az hol és miként egyszerűsíthető. Éppen néhány nappal ezelőtt e „jobb szabályozás” projektünk előrehaladásának ismertetése részeként tettünk ígéretet arra, hogy az egész folyamat jövő év végére valóban befejeződik.

Medina úr, nem kell aggódnia, hogy a Bizottság a szőnyeg alá söpör panaszokat. Több mint nyolc éve vagyok a Bizottság tagja, és az azóta szerzett tapasztalataim alapján biztosíthatom Önt, hogy sokkal többször kellett visszafognom túlbuzgó bizottsági osztályokat, mint ahányszor sürgetnem kellett őket, hogy izzítsák be a szerződési jogsértési eljárás nehéztüzérségét. Sokkal gyakrabban kell ezt mondanom nekik: „Várjatok, ne siessétek el, először beszéljétek meg velük az ügyet, és nézzétek meg, hogy meg lehet-e a dolgot békés úton oldani.” A veszély, hogy a bizottsági osztályok hajlamosak lennének bizonyos dolgokat a szőnyeg alá söpörni, gyakorlatilag nem létezik. Biztos vagyok abban, hogy ilyesmi nem történik meg.

Rack úr kérdésére reagálva: a Szerződés megsértéséről szóló döntésekhez, legyen szó előkészületről, befejezésről vagy bármely más lépésről e kettő között, a biztosok testületének hivatalos határozata szükséges. Ez így működik. Itt és most nem tudok válaszolni a kereszttámogatások egyedi problémájára, de gondoskodom róla, hogy még e hét vége előtt választ kapjon.

Kuc úrnak a tárgyalást megelőző, hosszú vizsgálati fogságról feltett megjegyzéseire reagálva elismerem, hogy ha ez netalán megtörténik, akkor ez felháborító, ámde ez az Európai Unió joghatóságán kívül esik. Az ilyen esetekben az Emberi Jogok Európai Bírósága az illetékes.

Hölgyeim és uraim, köszönöm az összes javaslatot és az építő szellemű vitát. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy amikor jövőre ugyanerről fogunk vitázni, addigra már előrébb haladtunk.

  Monica Frassoni, előadó. − (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, szeretnék köszönetet mondani képviselőtársaimnak, a biztosnak és az elnökségnek a megbeszéléseken való részvételükért, amely – miként Verheugen biztos mondotta – itt nem ér véget.

Csak gyorsan néhány dolgot. Szeretnék reagálni a Verheugen biztos által említett prioritások meghatározásának témájára. Azt hiszem ugyanis, hogy ez kockázatos ténykedés lenne. De mindezidáig sosem foglalkoztunk vele igazán. Mindig is eléggé szkeptikus voltam a prioritások tényleges meghatározásának lehetőségét illetőleg. Különben is, ha valóban ezen az úton akarnak előremenni, vállalják az átláthatóság kockázatát, sőt akár a prioritásokról szóló vitát is. Máskülönben megfoganhatna a gyanú, hogy azért határozták meg a prioritásokat, mert meg akarnak szabadulni a kényelmetlen jogsértésektől. Nem hiszem, hogy ez jó dolog lenne.

A második megjegyzés: jóllehet a Bizottság tagadja, hogy a jogsértések intézéséhez több forrásra – különösen emberi erőforrásra – lenne szüksége, a valóság az, hogy szinte az összes, az Ön biztostársai részvételével lezajlott találkozón mindenkitől azt hallottam, hogy nincs elég erőforrásuk, nincs elég emberük, aki ezzel a témával foglalkozna.

A vitában felmerült az új tagállamokban elkövetett jogsértések száma, és amit a biztos és a soros elnök mondott, az valószínűleg úgy is van. Ámde azt is tudnunk kell, hogy például környezeti ügyekben csak kettő vagy talán három tisztviselő foglalkozik mind a tíz új tagállammal, így aztán nyilvánvalóan emberi erőforrás problémáról is szó van.

Végére maradt a Parlament szerepének a kérdése. Belső körökben azokról a különböző módokról vitázunk, hogy társjogalkotói szerepünket az általunk jóváhagyott irányelvek alkalmazásának lekövetésével miként tehetnénk hatékonyabbá. Úgy gondolom, két dolgot kell feltétlenül megtennünk. Az első határozottan az, hogy politikai határozattal meg kell erősíteni a Petíciós Bizottság szerepét, amely Wallis asszony szavaival ablakunk a világra; a második pedig az, hogy rendszeresen jogalkalmazási üléseket kellene rendeznünk, melyek azonban a Bizottság nyílt együttműködését igénylik. Mert ha üléseket szervezünk, ahol megtárgyaljuk az irányelvek alkalmazását, és a Bizottság jelenlévő tisztviselője nem szól hozzá, vagy érdektelen dolgokat mond – esetleg azért, mert nem mondhatja el azt, amit mi igazán tudni akarunk –, nos akkor az egész dolog értelmetlenné válik.

Mindenesetre köszönöm Önöknek, és erről bizonyosan fogunk még eszmét cserélni.

  Elnök. − A vitát berekesztem.

A szavazásra holnap délben 12.00 órakor kerül sor.

9. Koszovó (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont is természetesen rendkívül fontos és aktuális. Tárgya a Tanács és a Bizottság Koszovóról szóló nyilatkozatainak ismertetése.

  Dimitrij Rupel, a Tanács soros elnöke. − Elnök úr, hölgyeim és uraim, ha belegondolok, és nem tekintek bizonyos részleteket, azt kell mondanom, hogy az én generációm és fiatalabb kollégáink meglehetősen szerencsések voltunk. Életünk nagyobb részét, talán a legjobb részét egy olyan időszakban éltük, amikor a lehetőség kapui és ablakai nyitva álltak. Ez az időszak 1975-ben kezdődött a Helsinki Záróokmánnyal, következményei pedig igen jelentős hatással voltak Kelet- és Közép-Európában, ahol 1989-ben összeomlott a berlini fal és a kommunista rendszer. Az összeomlott falon és az euro-atlanti közösség nyugati homlokzatának kitárt kapuin és ablakain keresztül új látvány tárult elénk. Egy egyesült és szabad Európa széles, napsütötte és dinamikus képét láttuk, amit nagyszerűen illusztrál az Európai Parlamentnek ez a hatalmas épülete. Fiatalkoromban sosem képzeltem, hogy egy napon itt fogok felszólalni.

Szlovéniában az 1980-as éveket és az 1990-es évek elejét szlovén tavasznak nevezzük. Sajnálatos módon rögtön a demokratikus ébredés kezdetén érintett bennünket a jugoszláv válság, amely megpróbálta megállítani a demokratikus fejlődést, és amelynek következtében a Nyugat-Balkán népei lépéshátrányba kerültek.

A nyugat-európai és a közép-európai országok többsége – és itt az Európai Unió tíz új tagállamára gondolok – vállalta a történelmi kihívást, azóta azonban megállt az idő a Balkánon. Az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának, amelynek én vagyok az elnöke, egyéb nehéz feladatok mellett az a feladata, hogy érvényt szerezzen a Nyugat-Balkán európai perspektíváinak. Ez például Horvátország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Szerbia, Montenegró, Bosznia és Hercegovina, Koszovó és Albánia felvételét jelenti az európai tagsági, tagjelöltségi és megállapodási rendszerekbe.

A jugoszláv válságnak véget kell érnie. A kapuk és az ablakok nyitva állnak. A fal már nem létezik. Az Európai Unió a thesszaloniki menetrendben bejelentette, hogy a Nyugat-Balkán országai előbb-utóbb az Európai Unió tagországaivá válnak. Itt az ideje, hogy emlékezzünk kötelezettségvállalásainkra. Törekednünk kell arra, hogy megkezdjük az európai uniós tagságra irányuló tárgyalásokat Macedóniával, azaz Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal. Szerbiának le kell tennie múltjának terheit, vagyis a Milošević-rendszer borzalmait és árnyait. A Nyugat-Balkánon kialakult megoldatlan helyzetért Milošević volt a felelős. Továbbá nem szabad megfeledkeznünk Albániáról, Bosznia és Hercegovináról, Montenegróról és Koszovóról.

A március végén Szlovéniában tartandó EU–Nyugat-Balkán fórum ebben az összefüggésben rendkívül fontos lesz. A Bizottság a szlovén elnökséggel együttműködésben jelenleg a Nyugat-Balkánról szóló különleges közleményt készít. A fórum áttekinti majd a különböző területeken – úgy mint a közlekedés, a polgári védelem, a kutatás és fejlesztés stb. – folytatott regionális együttműködés megerősítését is.

Az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának januári határozataival összhangban a Bizottság vízumliberalizációról tárgyal a térség országaival. Nem szabad alulbecsülnünk annak a kivételes jelentőségét, amit a vízumok fokozatos eltörlése jelentene e térség számára. Ugyanakkor, elnök úr, szeretnénk rámutatni egy sajátos paradoxonra. 1990 előtt a volt Jugoszlávia polgárai az európai országok többségébe vízum nélkül utaztak. Most azonban az ez után az – Európa számára fordulópontot jelentő – év után született teljes fiatal generációnak vízumra van szüksége az utazáshoz.

Hölgyeim és uraim, a Külügyminiszterek Tanácsának januári értekezletén egyhangúlag felkértük Szerbiát az európai uniós tagság felé tett új lépést jelentő politikai megállapodás aláírására. Miután az Európa-barát Tadić úr megnyerte a választásokat, azt reméltük, hogy hosszú évekig tartó lassú fejlődés és elszigeteltség után Szerbia a lehető legrövidebb időn belül csatlakozik hozzánk.

Az Európai Unió már küldött európai biztonsági és védelmi politikai missziót Koszovóba. A Koszovóval való kapcsolatkialakítás azonban minden tagállam belügye. Valószínűleg nem fogunk eltérni az Európai Tanács decemberi ülésén említett alapvető értékelésektől. A legfontosabb szempont az, hogy vegyük figyelembe Szerbiát, és tekintsünk arra tisztelettel. Az Európai Uniónak szüksége van Szerbiára, Szerbiának pedig az Európai Unióra. Véleményem szerint a kultúrák közötti párbeszéd nem üres frázis. A párbeszéd lehetőségei még a tárgyalások megakadása estén sem merülnek ki. Most van itt a koszovói szerbek és albánok, a Szerbia és Koszovó, valamint a Szerbia és az Európai Unió közötti gyakorlati párbeszédnek az ideje.

Koszovó sorsa hosszú évekig nehezedett ránk. A múltban Koszovó a jugoszláv szövetségi rendszer részét képezte, majd 1974-ben gyakorlatilag a jugoszláv köztársaságokéval megegyező státuszt kapott. Az 1980-as évek vége felé Slobodan Milošević megfosztotta Koszovót autonómiájától, 1999-ben pedig katonai erővel elfoglalta, amellyel globális léptékű tragédiát okozott.

Koszovó esete valóban egyedülálló, mert humanitárius okok miatt a nemzetközi közösségnek kellett védelmébe vennie, aztán pedig közel kilenc évig irányítania. Mindazonáltal az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa nem könnyen hozott határozatot. Prištinát a határozat és a függetlenségi nyilatkozat nem érte váratlanul. A következő tények vezettek bennünket a határozathoz: először is egyértelmű volt, hogy a korábbi helyzethez való visszatérés elfogadhatatlan, csakúgy, mint a jelenlegi „status quo”. Egyik fél sem talált új módot Koszovó státuszának rendezésére, és nyilvánvaló volt, hogy a további tárgyalások nem vezettek eredményre. 1999 óta Koszovót az Egyesült Nemzetek Szervezete irányítja, és azóta – az 1244. határozatnak megfelelően – Szerbia nem tudott tényleges hatalmat gyakorolni. 1999 előtt hosszú évekig Koszovó lakosságának többsége rendszeres elnyomásnak volt kitéve, beleértve az etnikai tisztogatást és a humanitárius katasztrófát is.

Hölgyeim és uraim, mindezek a tények, amelyeket a kapcsolattartó csoport valamennyi tagja – többek között az Orosz Föderáció is – elismert, arra az érvre szolgáltatnak bizonyítékot, hogy Koszovó igen különleges „sui generis” esetet jelent, ezért a szuverenitás és a területi integritás elvének érvényességét illetően nincs kétség.

A Tanácsnak egy ideje meggyőződése, hogy az Európai Uniónak felelősséget kell vállalnia Koszovóért. Ezt a meggyőződést az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa februári ülése az általunk már ismert határozatban megerősítette. Annak ellenére, hogy mindenki azt jósolta, miszerint nem jutunk egységes álláspontra, mégis elértük az egységességet. Hosszas tárgyalást és harmonizációs folyamatokat követően egyhangúlag hoztuk meg a határozatokat.

Az Európai Unió érdekes és egyedülálló közösség. Természetesen közös érdekek és közös értékek kötnek össze. Ezek között ott van a különbözőségek tisztelete és tolerálása. Azt mondhatnánk, hogy a különbözőségeink kapcsolnak össze. Az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa februári ülésének végén közös álláspontot fogadtunk el. Az ülés egyik fontos következtetése az volt, hogy Koszovó elismerése tekintetében minden tagállamtól azt vártuk, hogy saját gyakorlatának megfelelően jár el. Egyesek talán arra számítottak, hogy az Európai Unió egésze elismeri Koszovót, ami lehetetlenség, mivel az Európai Unió nem állam.

Az Európai Unió elfogadta a koszovói és a nyugat-balkáni eseményekről szóló közös álláspontot. Először is az Európai Unió megjegyezte, hogy Koszovó a függetlenségről szóló határozatot fogadott el. Másodszor, az Európai Unió tudomásul vette, hogy a határozat Koszovót demokratikus alapelvek iránt kötelezte el, beleértve a szerb kisebbség és a kulturális örökség védelmét. Harmadszor, az Unió megismételte az ottani nemzetközi misszió kiküldésével kapcsolatos kötelezettségvállalását, valamint azt, hogy készen áll arra, hogy vezető szerepet töltsön be a térségben. Negyedszer, az Európai Unió ismételten megerősítette a nyugat-balkáni országok európai perspektíváival kapcsolatos kötelezettségvállalását. Ötödször, az Európai Unió sajátos gazdasági intézkedéseket dolgozna ki a szélesebb értelemben vett térségre. Hatodszor pedig, az Európai Unió nagyon is tisztában van a nemzetközi közösség alapelveivel, de úgy tekinti, hogy sui generis jellegéből fakadóan Koszovó esete ezeket az alapelveket nem vonja kétségbe.

Koszovóban természetesen élnek szerbek, akiknek ott van az örökségük és a kultúrájuk, és szeretném hangsúlyozni, hogy ez az európai kultúra különösen értékes része.

Nagyon sok európai népnek – többek között az általam képviselt szlovénoknak is – vannak olyan fontos emlékművei, amelyek saját kultúrájuk és etnikai örökségük részét képezik, de a jelenlegi államhatárokon kívül találhatók. Ez a mai Európában nem állít akadályokat; épp ellenkezőleg, egyesít bennünket. Ugyanez vonatkozik a kisebbségben lévő etnikai csoportokra is.

Véleményünk szerint elengedhetetlen, hogy Szerbia – Koszovó függetlenségének kikiáltására és elismerésére adott reakciójával – ne zárja be a kaput az Európai Unió előtt. Megismétlem, hogy a koszovói kérdés Szerbia európai integrációjától különválasztott kérdés. Szerbia nem kapcsolhatja össze ezt a két kérdést. Ebben az értelemben úgy ítéljük meg, hogy különösen nehezen érthető Szerbia szembehelyezkedése az Európai Unióval, azaz a koszovói misszióval, mivel ez a misszió elsősorban a koszovói szerb lakosság érdekét szolgálná.

Zárásképpen hozzátenném, hogy az Európai Unió a világ egyik legsikeresebb béketeremtő szervezete. Európa népei és országai egyesültek, és a béke és a jobb élet érdekében szolidaritást gyakorolnak. Ez a hozzáállás toleranciát és nagylelkűséget is magában foglal, továbbá mások szerencsétlensége esetén mindenek előtt megértést és részvétet.

Hölgyeim és uraim, az általam említett határozattal az Európai Unió kitárta kapuit és ablakait nemcsak Szerbia, hanem Koszovó előtt is.

ELNÖKÖL: Mario MAURO
Alelnök

  Olli Rehn, a Bizottság tagja. − Elnök úr, emlékeztetve kiemelkedő nyugat-balkáni együttműködésünkre, szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy tájékoztathatom a Parlamentet a Koszovó státuszát rendező folyamattal kapcsolatos bizottsági álláspontról.

A koszovói nemzetgyűlés múlt vasárnap méltóságteljes légkörben kiáltotta ki a függetlenséget. Nyilatkozatában Koszovó kötelezettséget vállalt a koszovói szerbeknek biztosított kiterjedt jogok tiszteletben tartására, különösen az oktatás, a kultúra és az egészségügy területén fennálló helyi autonómia vonatkozásában, az ENSZ különleges megbízottja, Martti Ahtisaari által előterjesztett átfogó javaslattal összhangban.

A koszovói ünneplések örömteliek, ugyankkor felelősségteljesek voltak. Történtek azonban erőszakos cselekmények Belgrádban és Koszovó északi részén. Elítéljük az erőszak alkalmazását, valamint felhívást intézünk a térség vezetőihez és népeihez, hogy őrizzék meg nyugalmukat, és tartsák fenn a békét és a stabilitást.

Amint azt Rupel külügyminiszter úr kifejtette, az EU külügyminiszterei egységes választ adtak a fejleményekre. Az európai egység valójában elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Unió sikeresen irányíthassa a Nyugat-Balkán stabilizációjátt, valamint ahhoz, hogy segítséget nyújthasson a Koszovó státuszát rendező folyamat sikeres lebonyolításához.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsán belül hosszúra nyúlt tárgyalások sikertelenségét követően az Európai Uniónak kellett a végső megoldás felé terelni a folyamatot. Az Unió már meghozta az EBVP jogállamisági misszió Koszovóba küldésével kapcsolatos alapvető határozatokat.

Hétfőn a Tanács is biztosított egy, az elismeréssel foglalkozó platformot. Az egyes tagállamoknak nemzeti eljárásaikkal összhangban külön-külön kell kapcsolatokat kialakítaniuk Koszovóval. Több tagállam már elismerte Koszovót. Számítok arra, hogy a fennmaradó tagállamok többsége a saját ütemében hasonlóképpen jár majd el.

A Tanács helyesen megismételte, hogy az EU csatlakozik az ENSZ Alapokmányának alapelveihez és az EBEÉ Helsinki Záróokmányához, továbbá az ENSZ Biztonsági Tanácsának valamennyi határozatához. Hangsúlyozta, hogy „az 1990-es évek konfliktusára, valamint a nemzetközi irányítás meghosszabbított időszakára tekintettel, Koszovó sui generis esetet képez, amely ezeket az elveket nem kérdőjelezi meg”. A Bizottság teljes mértékben osztja a Tanács álláspontját.

A Tanács hétfői következtetéseivel összhangban a Bizottság készen áll arra, hogy teljes mértékben támogassa az EU koszovói erőfeszítéseit. Ennek az időszaknak az intézmények között is az európai egység idejének kell lennie.

A Bizottság közösségi jogi eszközök alkalmazásával fogja támogatni az intézményfejlesztést Koszovóban, továbbá elő fogja mozdítani politikai és gazdasági fejlődését. Március 5-én a tágabb értelemben vett térségre vonatkozóan konkrét intézkedésekre teszünk javaslatot a térség európai törekvéseinek előmozdítása érdekében.

Koszovóban sok területen van szükség fejlesztésre, nekünk pedig együtt kell törekednünk Koszovó megsegítésére, hogy az segíthessen önmagának abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül a saját lábára álljon. Ebben az összefüggésben a Bizottság adományozói konferencia szervezésén dolgozik, amelynek hozzá kellene járulnia a Koszovót érintő legsürgetőbb pénzügyi kihívások enyhítéséhez. Szeretném, ha a konferenciára még a nyár előtt sor kerülne.

Tudom, hogy Szerbia nehéz időszakot él át. Különösen tisztában vagyok azzal, hogy a szerb nép számára Koszovó történelmi jelentőséggel bír. Véleményem szerint azonban itt az idő, hogy lezárjuk a múlt fejezetét, és a jövőbe tekintsünk. Szerbia jövője pedig Európa. Szerbiának és az egész nyugat-balkáni térségnek európai perspektívái vannak, végső céljuk az uniós tagság. Ez az európai perspektíva olyan összetartó erőként működik, amely békés és reformer úton tartja a térség országait, ami rendkívüli jelentőséggel bír ezekben a nehéz időkben.

Végezetül megismételném, hogy nagyra becsülöm azt, hogy az Európai Parlament rendíthetetlenül támogatja a Nyugat-Balkán EU-perspektíváit. Számítunk az Önök folyamatos támogatására abban, hogy a térség polgárai megvalósíthassák arra irányuló törekvésüket, hogy egy napon az Európai Unió részévé váljanak.

(Taps)

  Doris Pack, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, soros elnök úr, biztos úr, Koszovó függetlenségét kikiáltották: Koszovó állam. Bárki, aki 1989 és 1999 között megélte a koszovói helyzetet, minden bizonnyal tudja, hogy ez a függetlenség elkerülhetetlen volt. A régóta pacifista és Szaharov-díjas elnök, a néhai Ibrahim Rugova örömmel hallaná. Sajnos nem lehetett tárgyalásos megoldást találni. Biztos vagyok abban, hogy mindegyikünk nagyon is szeretett volna részt venni ilyen tárgyalásos megoldásban. A jelenlegi megoldás Churchill aforizmájának módosított változatát juttatja az ember eszébe: ez a legrosszabb választási lehetőség, kivéve az összes többit.

Vasárnap egyrészt öröm, másrészt bánat járt át, miközben néztem a Prištinában kibontakozó eseményeket. Egyrészt öröm járt át, mert úgy hiszem, csak így volt kiút a patthelyzetből; másrészt bánat töltött el, mert biztos vagyok abban, hogy olyan problémákat teremtettünk magunknak, amelyeket nem lesz egyszerű megoldani.

Mindazonáltal az EU határozott volt, bár a sajtó gyakran felborult egység képét festette le. Az EULEX-missziót egyhangúlag indítottuk el. Ez nem Szerbia elleni támadást jelent; sőt, szükség van rá, beleértve a koszovói szerbeket is, mert a misszió szigorúan szemmel fogja tartani a Parlament által 2007 tavaszán kétharmados többséggel elfogadott Ahtisaari-terv végrehajtását. Ez a terv a szerbeknek rendkívül bőkezű kisebbségi jogokat garantál, biztosítja a határok és a jogállamiság tiszteletben tartását, és ezáltal a többi kisebbség védelmét is.

A koszovói politikusoknak most józan ítélőképességgel és határozott fellépéssel kell létrehozniuk államukat. A munkanélküliség elleni küzdelemben csak működő alkotmányos állammal lehet győzedelmeskedni. A bűnözés elleni radikális intézkedések ugyanúgy kiemelkedő prioritást jelentenek. Az EU missziója a lehetőségekhez mérten támogatást fog nekik nyújtani ebben. Koszovóban nagyon sok jól képzett fiatal él, akik örömmel segítenek az új állam létrehozásában.

Koszovó nem kísérleti eset. Egyedülálló eset. Állammá fejlődése Jugoszlávia összeomlásának végső állomása, amelyet 1989-ben Milošević indított el. Ezért sajnálom, hogy Milošević nem élhette ezt meg, de demokratikus utódai magukra vállalták ezt a súlyos örökséget. A szerb politikusoknak higgadtságot kívánunk, és reméljük, hogy most már minden energiájukat annak szentelik, hogy Szerbiát az uniós tagság felé vezető útra tereljék.

(Taps jobbról)

  Jan Marinus Wiersma, a PSE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, bizonyára értesült e Ház arról, hogy a mi képviselőcsoportunk is részletes vitát folyatott a Koszovóval kapcsolatban felmerült helyzetről. A legfontosabb következtetés tulajdonképpen az volt, hogy miközben el kell fogadnunk a valóságot, nincs ok ünneplésre, mivel jelenleg nagyon bonyolult helyzet előtt állunk, többek között Szerbia reakciói tekintetében is. A Milošević alatt történteket, valamint az évekig tartó, megoldásra törekvő tárgyalásokat követően azonban ez a mostani esemény elkerülhetetlen volt.

Különösen az Európai Unió szerepére szeretnénk összpontosítani. Koszovó elismerése a tagállamok belügye, ahogyan azt Rupel úr és Rehn biztos úr hangsúlyozta. Nekünk azonban cselekednünk kell. Egyetemleges felelősséggel tartozunk a térség és Koszovó stabilitásáért, és ezért képviselőcsoportunk politikai támogatását adja az Unió által most elindított EBVP-misszióhoz. Természetesen mindannyian megköveteljük a koszovói hatóságoktól, hogy hajtsák végre az Ahtisaari-javaslatokat, eszközöljenek valódi befektetéseket a soknemzetiségű államban, és vezessenek be kellő garanciákat a Koszovóban élő szerbek számára.

Végezetül ami maga Szerbia kérdését illeti, természetesen mindenki számára nagyon kellemetlen az ottani helyzet. Nemrég lehetőségünk volt arra, hogy meghallgassuk a szerb külügyminisztert a Külügyi Bizottságban. Könyörtelenül reagált az eseményekre, támadta Európát, különösen a Koszovót elismerő országokat. Felmerült egy újabb kérdésem: mit tehetünk az ellen, hogy Szerbiát más országok elszigeteljék, és saját magát is elszigetelje ebben a helyzetben? A külügyminiszter válasza elcsüggesztett, mivel mondanivalóját Koszovó kérdésére összpontosította. Úgy vélem azonban, hogy továbbra is aktív erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy Szerbiának – a népe érdekében is – európai perspektívát kínáljunk, kiegészítve azt például vízumkönnyítésre és további vízumliberalizációra vonatkozó külön ajánlattal. Különleges hangsúlyt kell fektetnünk a fiatalabb generációra, amely a közelmúltban az Európai Unió felé haladás, az európai jövő mellett demonstrált. Dicséretesnek tartom, hogy a szerb kormány ismételten kötelezettséget vállalt arra, hogy tartózkodik az erőszak alkalmazásától. Ugyancsak feltételezem, hogy tartózkodni fog attól is, hogy Koszovóban bármilyen gazdasági szankciót rendeljen el. Amit tehetünk, és ami az Európai Parlament feladata, az az, hogy továbbra is befektetünk az egész térség európai perspektíváiba, és ezt Szerbia esetében is alkalmazzuk.

  Annemie Neyts-Uyttebroeck, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, soros elnök úr, biztos úr, minden olyan ország, amely úgy jön létre, hogy elszakad egy már létező országtól, sérti az eredeti ország területi integritását és egyoldalúan változtatja meg a nemzetközi jogrendet. Például az én országom is ilyen ország: 1830-ban jött létre, az 1815-ös bécsi kongresszus által létrehozott államból való kiválás útján. Belgium létezését hamarosan elismerte a londoni konferencia, amelyen részt vett az Egyesült Királyság, Poroszország, Oroszország, Ausztria és Franciaország, csak Németalföld nem, amelytől elszakadva kilenc évet vártunk, mielőtt megtörtént Belgium elismerése.

Ezt tulajdonképpen szerettem volna elmondani a szerb külügyminiszternek, ha akarta volna hallani. Ő azonban nem akarta, mivel a megcsömörlésig a jól ismert szerb álláspontot hajtogatta – anélkül, hogy akár a legcsekélyebb mértékben elismerte volna, hogy léteznek ellentétes nézetek is. Az egyetlen halovány fénysugarat a szerb külügyminiszternek az az egyértelmű nyilatkozata jelentette, hogy Szerbia semmilyen formájú erőszakot, zsarolást, illetve semmiféle megfélemlítést nem fog alkalmazni.

Most mindannyiunknak foglalkoznia kell a jövővel: Szerbia, Koszovó és az egész térség jövőjével. Az Európai Unió eddig már 3 milliárd eurót költött Koszovóra. Az elkövetkezendő 16 hónapban ehhez hozzá kell tenni további 200 millió eurót, ez azonban még nem lesz elég.

Ami Szerbiát és az összes többi nyugat-balkáni országot illeti, a vízumkönnyítéssel sürgősségi kérdésként kell foglalkoznunk annak érdekében, hogy a szóban forgó országok állampolgárai és a mi országaink állampolgárai közötti kapcsolatok rendeződhessenek.

  Konrad Szymański, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, Koszovó függetlenségének elismerésével hatalmas felelősséget vállaltunk magunkra: azt, hogy fenntartjuk a békét és tartós állami intézményeket építünk ki Koszovóban. Nincs olyan forgatókönyv, amely lehetővé tenné, hogy a nemzetközi erőket haladéktalanul visszavonjuk. Bármiféle megoldás – akár meghagyja Koszovót Szerbia részeként, akár azt mutatja, hogy támogatja annak függetlenségét – konfliktus és etnikai feszültségek kockázatát vonja maga után.

A szerbeknek azonban tudomásul kell venniük, hogy az 1999 előtti helyzethez nincs visszaút. A destabilizációs kísérletek pusztán csak veszteségeket okoznak számukra. Szerbia a kulturális és szociális jogokkal kapcsolatos követeléseihez csak egyféleképpen szerezhet támogatást: a térségben folytatott konstruktív együttműködés útján. A koszovói függetlenség bukása a Nagy-Albániára vonatkozó elképzeléshez való visszatérést, valamint elkerülhetetlen háborút jelentene. Egy ilyen háború olyan politikai veszteségekkel járna, amelyek elsősorban Szerbiára lennének hatással. Ez az állam ezért tartozik felelősséggel e forgatókönyv elkerüléséért, valamint a térség stabilizálásáért.

  Joost Lagendijk, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, örömömre szolgál, hogy múlt vasárnap ott lehettem Prištinában a függetlenség igazán méltóságteljes keretek közötti kikiáltásakor. Mindaz, ami ott múlt vasárnap történt, elkerülhetetlen következménye volt az 1998–99-es eseményeknek, amikor több mint 10 000 koszovóit öltek meg, és százezreket kényszerítettek menekülésre. Priština visszakerülhetett-e volna Belgrád irányítása alá? Nem. Az egyre inkább jogellenes és egyre kevésbé hatékony, kilenc évnyi ENSZ-irányítás utáni vergődés választási lehetőség volt? Nem. Jobb lett volna a Priština és Belgrád közötti tárgyalásos kompromisszum? Igen. Jobb lett volna a Biztonsági Tanács jóváhagyása? Igen. Történt erre kísérlet? Igen. Volt egyáltalán esély a sikerre? Nem, különösen az Oroszország támasztotta akadályok miatt nem.

Szívből remélem, hogy az elmúlt néhány nap eufóriáját követően a koszovóiak mielőbb felvállalják a felelősségüket, mivel a kezükben van az irányítás. Az ENSZ távozásakor és az EU-misszió megérkezésekor a koszovóiaknak be kell bizonyítaniuk azt, hogy a kisebbségekkel fenntartott jó kapcsolatok nem csak papíron léteznek, valamint azt, hogy meg tudják menteni a gazdaságot. Tény, hogy az EU jelenleg megosztott az elismerés kérdését illetően. Ez még néhány hónapig eltart, azután pedig vége lesz és elintéződik. Az EU tagállamai egyhangúlag egyetértenek abban, hogy Koszovó jövője az EU-ban rejlik. Az azonban, hogy Koszovó milyen ütemben halad az EU felé, Szerbia álláspontjától is függ majd.

A Külügyi Bizottságban nemrég tanúi lehettünk annak, hogy milyen dühös Szerbia, milyen dühös a külügyminiszter és milyen agresszíven viselkedik. Idő kérdése a változás. Őszintén szólva, ezt én értékelni tudom, feltéve, ha ez az ellenállás erőszakmentes marad. Szívből remélem, hogy a düh lecsillapodásával a józan ész diadalmaskodik. Koszovó elszakadása valójában elkerülhetetlen volt. Szerbia jövője valójában éppen ugyanannyira elkerülhetetlenül az Európai Unióban rejlik. Ennek eléréséhez időnként felül kell múlnia önmagát. A koszovóiaknak és a szerbeknek ehhez nagyon sok bátorságot kívánok.

  Francis Wurtz, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, nem könnyű kényelmetlen érzés nélkül viszonyulni az Európai Unió és tagállamai által Koszovó ügyében felvállalt felelősséghez.

Először is, az EU-nak elvileg az a célja, hogy hozzájáruljon a világ jobb irányításához. Sőt, az EU ösztönzésére több tagállam veszélyesen csökkentette vagy veszélyesen csökkenti a nemzetközi jog jövőbeli hitelét azzal, hogy támogatja az ENSZ-hez tartozó szuverén állam részét képező tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltását. Bármit is hangoztassunk a sui generis esetről – mivel az nincs rendeletbe foglalva – az EU főbb hatalmai így a hatalmi viszonyokat a jog fölé helyezik, és ezáltal kinyitják Pandora szelencéjét. Ez súlyos dolog.

Hozzáteszem, hogy ez az egyoldalú elismerés komolyan veszélyezteti az EU által a Balkán esetében kinyilatkoztatott célkitűzéseket. Inkább táplálni fogja a nacionalizmust, mint megszüntetni annak forrását. Ezenkívül az EU nemrég mélységesen elidegenítette a szerb népet, amely nélkül Európának azon a részén semmilyen regionális politika nem lehetséges. Ennek bekövetkezése esetén nem azokról beszélek, akik visszakívánják Milošević-et, hanem azokról, akik ellenszegültek neki, és immár többségben vannak. Ami magukat a koszovói albánokat illeti, az EU képes lesz-e arra, hogy miután feltüzelte várakozásaikat, kielégítse azokat? Ez felvetésre érdemes kérdés, ugyanis ez a harmadik ok a koszovói örömünnep napja utáni kényelmetlen érzésre.

Az új kihívás, amelyet az Európai Unió nemrég maga elé tűzött, igencsak lélegzetelállító. Itt vagyunk az élvonalban, egy újabb protektorátus felé haladunk, még akkor is, ha a korábbi protektorátus bukásának okairól nem készült kielégítő elemzés: Koszovó bruttó hazai terméke Ruandáéval egyenértékű, aktív népességének fele munkanélküli, több mint 200 000 a menekültek és a kitelepítettek száma, a 2 milliárd eurós nemzetközi segély és a 17 000-es létszámú NATO-csapat ellenére pedig egyre több a kisebbségek elleni erőszak. Mindezeket a problémákat nem az EULEX fogja megoldani.

Milyen átfogó és tartós perspektívát tud az Európai Unió kínálni a koszovóiaknak és a Balkán többi népének; egy olyan perspektívát, amely az ottani helyzetet stabilizálhatja anélkül, hogy másutt destabilizálással fenyegetne? Tagság? Milyen határidőn belül? Milyen feltételek mellett? Mekkora a valószínűsége annak, hogy biztosított lesz a 27 tagállam szükséges egyhangú megállapodása? Senki sem tudja.

Képviselőcsoportom természetesen nem tud azonosulni a főbb európai vezetők rövid távra szóló önelégültségével.

(Taps)

  Bastiaan Belder, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, az EU koszovói különleges képviselője, valamint a leendő nemzetközi polgári képviselő – honfitársam, Pieter Feith – lelkesítő interjút adott a holland sajtóban a Rigómezőn rá váró nehéz feladatról.

Az interjú egyik szakasza azonban véleményem szerint nem volt egyértelmű. Arra a célirányos kérdésre, hogy Koszovóban melyik külső szereplő a felelős – Yves de Kermabon, volt francia ezredes, akinek a feleadata az európai jogállamiság-misszió vezetése Koszovóban, vagy ő maga – Feith úr úgy reagált, hogy „politikai kérdésekben a francia parancsnokot javaslom.” Mivel azonban Feith úr felettese a Tanács, az intézmény részéről Rupel urat kérdezném meg arról, hogy most pontosan milyen döntéshozatal folyik Koszovóban? Mi a helyzet a nemzetközi hatalmi viszonyokat illetően? A jövő szempontjából mindez nagy jelentőséggel bír.

Végezetül egy koszovói rendőrtiszttől származó nyugtalanító idézetre támaszkodnék: „a szerbeknek és az albánoknak bűnügyi szinten sikerült megegyezniük egymással. A szerb és az albán maffiaszervezetek kiemelkedő együttműködést folytatnak és folytattak évek óta.” Őszintén remélem, hogy Koszovóban az európai missziónak köszönhetően ennek az albán-szerb bűnügyi együttműködésnek át kell engednie a teret az etnikumok tisztességes egymás mellett élésének, mivel csakis ez nyitja meg azt az európai jövőt, amit szívből kívánunk Koszovónak.

  Slavi Binev (NI). – (BG) Elnök úr, képviselőtársak, az Európai Parlamentbe az Ataka által delegált képviselők, Dimitar Sztojanov, Desziszlav Csukolov és jómagam kinyilvánítjuk, hogy határozottan nem értünk egyet Koszovó 2008. február 17-én bejelentett függetlenségével. Ez az egyoldalú szakadár cselekedet a nemzetközi kapcsolatokban megengedhetetlen precedens. Európai parlamenti képviselői minőségünkben úgy véljük, hogy a koszovói tartományi nemzetgyűlésnek nincs hatásköre függetlenségi aktus elfogadására, és ezért úgy tekintjük, hogy a bizonyítottan kábítószer-kereskedőkből és háborús bűnösökből álló szeparatista kormány jogellenes.

Ha az egyes tagállamok, illetve a teljes Európai Unió elismerné Koszovó függetlenségét, az egyenértékű lenne azzal, hogy az elmúlt néhány évben a térség nem albán közösségei ellen etnikai tisztogatást folytató albán terroristákat amnesztiában részesítjük. Módfeletti méltatlankodásunkat és felháborodásunkat fejezzük ki azt illetően, hogy a koszovói Metochiában az etnikai tisztogatás és a középkori ortodox templomok százainak lerombolása a NATO és az ENSZ nemzetközi biztonsági erőinek szeme láttára zajlott. Az elkövetett bűncselekményekre tekintettel határozottan megtagadjuk egy olyan új muszlim állam mesterséges létrehozását, amelynek egyetlen célja, hogy ugródeszkaként szolgáljon a Nyugat-Európába irányuló fegyver-, kábítószer- és emberkereskedelemhez.

A bolgár nép EU-képviselőiként arra kérjük az uniós intézményeket, hogy tartózkodjanak Koszovó független államkénti elismerésétől, és inkább tartsák magukat az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataihoz. Emellett felkérjük a Biztonsági Tanácsot, hogy a Balkán-félsziget politikai stabilitása nevében tegyen döntő lépést a jelenlegi helyzet fenntartására, valamint a szeparatista tendenciák leküzdésére.

  José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra (PPE-DE). – (ES) Elnök úr, a Miniszterek Tanácsának február 18-i ülése nem fog különösen dicsőséges napként bevonulni az EU történelmébe. Ahelyett, hogy a huszonhetek közötti megoldásra törekedtünk volna, az elismerésre vonatkozó döntést a tagállamok hatáskörébe utaltuk.

Mindig frusztráló, hogy amikor kontinensünk szívében – például a határok sérthetetlenségét érintő – érzékeny kérdésben kell döntenünk, képtelenek vagyunk egységes véleményt kifejezésre juttatni. A kérdések bonyolítása végett a Tanács következtetései a nemzetközi jogszerűségre vonatkoznak.

Tény, hogy a Parlament – a többi EU-szervhez hasonlóan – elfogadta az Ahtisaari-tervet, de nem teljes felhatalmazással, hanem inkább azzal a feltétellel, hogy a tervet az ENSZ Biztonsági Tanácsa hagyja jóvá. Erre nyilvánvalóan nem került sor, ebből pedig további következtetéseket kell levonni. Az első az, hogy elhangzott: ez az eset nem teremt precedenst, sui generis esetről van szó, ahogyan arra Wurtz úr a felszólalásában rámutatott.

Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy jogközösség vagyunk-e vagy sem. À la carte alapon nem lehetünk azok. Nyilvánvaló, hogy ez az eset precedenst fog teremteni, a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyásakor pedig árat fizetünk érte, és sajnos következményei lesznek.

Másodszor, elnök úr, meddig élünk együtt egy olyan ENSZ Biztonsági Tanáccsal, amelyben a második világháború győztesei az 1945. évi San Franciscó-i Chartában ereklyeként őrzött anakronisztikus vétójoggal rendelkeznek? Így nemzetközi rend semmiképp sem építhető ki, illetve tisztességes és hatékony multilateralizmus sem valósítható meg.

Harmadszor, elnök úr, az Európai Unió vagy megtanulja egyszer s mindenkorra, hogy az egység az erősségünk, a széttöredezettség pedig a gyengeségünk, vagy pedig le kell mondanunk a globalizálódó világban a nemzetközi vezető szerep iránti elhivatottságunkról, és arra kell korlátoznunk magunkat, amit a The Economist közölt rólunk: a 21. század legnagyobb jólétnek örvendő harmadik világbeli régiója vagyunk.

  Hannes Swoboda (PSE). – (DE) Elnök úr, soros elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, megértem a koszovói albánok most megszerzett szabadsága és függetlensége feletti örömmámorát és boldogságát. Ugyanakkor azonban megértem sok koszovói, és természetesen szerbiai szerb döbbenetét és fájdalmát is. Sajnálatos módon más, kölcsönösen elfogadott megoldást nem találtunk. A Milošević-rendszer kizárólag a lakosság integrációját és a koszovói albánok iránti tisztelet előmozdítását érte el.

Ezért üdvözlöm az Európai Uniónak az EULEX létrehozására irányuló határozatát. Szeretném megragadni ezt az alkalmat arra, hogy Rupel külügyminiszter úrnak is kifejezzem szívből jövő köszönetemet azt illetően, ahogyan ebben a nehéz kérdésben megpróbált a Tanácson belül megállapodást elérni. Ez különösen pozitív, és egyértelműen ki kell emelni. Még Európa jelenlegi segítségnyújtása is haszontalan azonban, ha maga Koszovó nem szerzi meg az európai értelemben vett soknemzetiségű társadalom létrehozására vonatkozó, többségi kötelezettségvállalást.

Többnyire mindaz, amit az elmúlt napokban láttam, beleértve Hashim Thaçi miniszterelnök viselkedését is, rám ösztönzőleg hat, és arra sarkall, hogy azt reméljem, hogy ez a soknemzetiségű társadalom határozottan benne él az országért felelős személyek elképzeléseiben.

Az elkövetkezendő napokban különösen Szerbiában látunk majd demonstrációkat. Türelmesnek kell lennünk. Ki kell nyújtanunk kezünket Szerbiának. Meg kellene értenünk, hogy egyfajta kollektív veszteségérzet jelentkezik, és legfőképpen azt kell hangsúlyoznunk, amit Jeremić úr mondott ma a parlamenti bizottságban az erőszakról és a bojkottról való lemondással kapcsolatban. Ez alapvető elem, valamint a Szerbiával folyatott további megbeszélések alapja is. Szerbia kísérői szeretnénk lenni az Európai Unió felé vezető úton. Ezt a döntést azonban Belgrádban kell meghozni. Nem a mi feladatunk, hogy Szerbia helyett meghozzuk ezt a döntést.

Nagyon jól tudom, hogy mi a helyzet Koszovóban. Sok nép él ott együtt. Talán ebben a pillanatban egymás ellen vannak hangolva, de úgy vélem, hogy lehetséges számukra az összetartás és az együttműködés. Politikáink céljának e kölcsönösségnek kell lennie, itt az Európai Unión és az Európai Parlamenten belül is.

(Taps)

  Jelko Kacin (ALDE). – (SL) Elnök úr, biztos úr, miniszter úr, a koszovói helyzet meglehetősen békés, akár példásnak és ígéretesnek is mondható, a szerbek lakta északi területeket kivéve. A szerbek gyújtogatnak, és ez nem helyénvaló. A koszovói nemzetgyűlés függetlenségi nyilatkozata méltóságteljes volt, tiszteletben tartotta a térségben élő valamennyi népet, és olyan szellemiségben került rá sor, amelynek a jövőt kellene irányítania. Koszovó polgárai megérdemelték bizalmunkat; bíznunk kell bennük, mert a jövőjükről döntenek. Őszinte kívánságuk, hogy jövőjük hamarosan európai jövőt jelentsen.

A Szerbiáért felelős előadóként üdvözlöm Szerbia megfontolt magatartását, amely nem vezetett be gazdasági szankciókat Koszovó ellen. Ezekben a Szerbiát mélyen érintő időkben valamennyire megértem bizonyos politikusok kíméletlen és fenyegető retorikáját. Fellépésüknek azonban ésszerűnek kellene lennie és az európai értékeket kellene tükröznie. A független státusznak lehetővé kellene tennie Koszovó számára, hogy a további fejlődés érdekében hozzáférhessen a Nemzetközi Valutaalap forrásaihoz és a külföldi befektetésekhez.

A gazdasági növekedés ösztönzése és az európai integrációhoz való hozzájárulás érdekében fontos megerősíteni a Koszovó és Szerbia közötti kereskedelmi kapcsolatokat. Az Európai Uniónak csak államok lehetnek a tagjai, és Koszovó immár állam.

Már a koszovói szerbek előtt is van európai perspektíva. Szerbiának is a lehető legrövidebb időn belül előre kell lépnie, európai perspektívájával kapcsolatban pedig megújult és intenzívebb erőfeszítéseket kell tennie. A kormányzati munkacsoportoknak még keményebben kell dolgozniuk. Szerbia, az ország gazdasága és állampolgárai számára elő kell készíteniük a következő lépéseket az Európai Unió felé közelítésre, amit az állampolgárok olyannyira szeretnének. Az Európai Unió tagállamainak belgrádi nagykövetségei elleni támadás nem jelenthet az Európai Unió felé vezető utat, a szerbek többsége nem ezt akarta.

Most, hogy a Koszovót elismerő országok nagykövetei ideiglenesen hazatértek, a képviselőiknek kell aktívabban törekedniük arra, hogy elmagyarázzák, Szerbia milyen lépéseket tesz az Európai Unió felé vezető úton. Nincs visszaút: csak az Európai Unió felé vezető út visz a jövőbe.

Záró szavaimat Samardžić miniszter úrhoz intézem. A gyújtogatás mindenütt jogellenes. Az elmúlt évtizedben túl sok falu égett le a Balkánon. A koszovói szerbek számára lehetővé kell tenni, hogy közreműködhessenek és részt vehessenek az új, független országon belüli döntéshozatalban. Remélem, hogy Belgrád nyílt részvételi felhívást tesz majd. Ez az, amit a szerbek és az albánok kiérdemeltek. Ez az, amire a Nyugat-Balkán egészének és az Európai Uniónak szüksége van, és ez az, amit kiérdemeltek.

  Hanna Foltyn-Kubicka (UEN). – (PL) Elnök úr, Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása a nemzetközi közösséget, és különösen az Európai Uniót nehéz és felelősségteljes feladat elé állította. Ez az esemény a tagállamokban és azokban az országokban is megbonyolította a helyzetet, amelyekkel az Unió együttműködik és erősíti a kapcsolatokat, mint például Ukrajnával vagy Grúziával. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, valamint – a Grúzia területén lévő két lázadó köztársaság – Abházia és Dél-Oszétia vezetőinek közelmúltbeli hivalkodó értekezlete az orosz kormány lehetséges magatartását vetíti előre. A Kreml még Koszovó függetlenségének kikiáltása előtt is figyelmeztetett arra, hogy Koszovó elismerését precedensként kezeli, amelyet később az Oroszországhoz lojális szeparatista rendszerek tekintetében alkalmaz. Nyomós oka van annak, hogy a Balkánt a Föld legrobbanékonyabb pontjának tartják.

A függetlenség kikiáltása ezért destabilizációot okozhat például Bosznia és Hercegovinában, ahonnan a szerbek lakta tartományok szeretnének esetlegesen elszakadni. Az előállt helyzet következésképp azt követeli a nemzetközi közösségtől, hogy néhány különösen jól átgondolt és felelősségteljes döntést hozzon, melyeknek eredménye azonban szabadság és béke lesz.

  Bart Staes (Verts/ALE). – (NL) Elnök úr, Koszovó függetlenségének a koszovói parlament általi múlt vasárnapi kikiáltása elkerülhetetlen volt, és a volt Jugoszlávia szétesésének egyik utolsó állomását jelentette. Bárki, aki ismeri a térség helyzetét, tudja, hogy kilenc év ENSZ-felügyelet és azt megelőzően 20 év diszkriminációt követően Koszovó egyszerűen nem tudott újra Szerbia részévé válni. Ebben a vonatkozásban a függetlenség kikiáltása meglehetősen normális eljárás. Ezenkívül az ország parlamentjében került rá sor nyugodtan, higgadtan, érzelemmentesen és az Ahtisaari-terv maradéktalan tiszteletben tartása mellett. A koszovói miniszterelnök kifejezetten biztosította a nemzetközi közösséget arról, hogy teljes mértékben védelmezi és tiszteletben tartja a kisebbségi népcsoportokat. Mellesleg hadd emlékeztessem a képviselőtársakat arra, hogy Koszovó valamennyi kisebbségi népcsoportja aktívan támogatja a függetlenséget. Csak a megalkuvásra képtelen és sértett büszkeségű szerbek maradnak ki ebből. Ebben az értelemben a szerb külügyminiszter felszólalása meglehetősen kedvezőtlen volt.

Mindez azonban nem befolyásolja negatív irányban azt, hogy Szerbia és Koszovó jövője is még mindig az Európai Unióban rejlik. Fokozott izgalommal várok erre.

  Athanasios Pafilis (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr, igazán ironikus és provokatív, hogy a Tanács és a Bizottság a nemzetközi joghoz, az ENSZ alapelveihez és a Helsinki Záróokmányhoz fordul. Azzal, hogy ma a Tanács és a Bizottság elismeri Koszovót, megsérti mindezeket, és megsérti az ENSZ Biztonsági Tanács1999. évi 1244. sz. határozatát is, amely szerint Koszovó Szerbia területének részét képezi.

Ez a határok vérlázító átrajzolását jelenti, amit az Egyesült Államok kényszerített ki és irányít a háttérből, magának az EU-nak az együttműködésével. Vessenek véget ennek a képmutatásnak! Immár két éve vitáznak arról, hogy Koszovó hogyan válik függetlenné, és arról, hogy az EU hogyan fog csapatokat küldeni azért, hogy a térségben a saját érdekeit védelmezze.

Megítélésünk szerint a helyzet rendkívül súlyos. Újabb feszültséggócokat és destabilizációs tényezőket gerjeszt a Balkánon rövid távon, világszerte pedig hosszú távon, mert újabb precedenst fog teremteni. Az Önök „oszd meg és uralkodj” imperialista dogmája közismert. A világ számos országának feldarabolására vannak tervek annak érdekében, hogy Önök az irányításuk alá vehessék azokat.

Véleményünk szerint a Balkán népei és az albán származású koszovói lakosok az Egyesült Államok, az EU és Oroszország összeütközései miatt újabb viharba keverednek.

Ezért tiltakozunk. Véleményünk szerint a kormányoknak nem kellene elismerniük ezt a jövőben protektorátussá váló „államot”, és úgy gondoljuk, hogy a Balkán és Európa népeinek nem kellene ezt lehetővé tenniük.

  Georgios Georgiou (IND/DEM). – (EL) Elnök úr, ha a jog ereje enged az erősebb törvényének, az szenvedést eredményez.

Csak Koszovóban láttunk villámgyors történéseket. 40 év diplomáciai múltamban soha nem láttam ekkora sietséget, nem csak a függetlenség kikiáltásának folymatát, de bizonyos európai államok elismerési folyamatát illetően sem.

Amit elismertek, az nem Koszovó, hanem Pandora szelencéje. Ami engem illet, még sosem találkoztam ilyen sajátos helyzettel. Koszovó önmagában nem sui generis eset, de a katonai bázis létrehozása Koszovóban az.

Mindenesetre úgy vélem, hogy tévútra kerültünk. E Képviselőházban, azok előtt az európai parlamenti képviselők előtt, akik ma Európa demokratikus kormányait, demokrata pártjait és demokratikus érzelmeit képviselik, hallottam, hogy egyesek ezt mondták: „Tudod, beavatkoztunk, hogy megoldjuk azt a problémát, ami Ahtisaarinak nem sikerült.” Mik vagyunk? Fellebbviteli szerv vagyunk? Ez a parlament fellebbviteli bíróság?

Ahelyett, hogy amiatt aggódnánk, hogy mi történik holnap Koszovóban, jobban tennénk, elnök úr, ha azzal törődnénk, hogy mi történik, ha az ENSZ jogállása ilyen sértő, lenéző módon sérül.

  Jana Bobošíková (NI). – (CS) Meggyőződésem, hogy a ma felvetendő kérdés nem az, hogy elismerjük-e Koszovót vagy sem, hanem az hogy, hogyan tartható fenn a politikai stabilitás és a biztonság egy olyan térségben, ahol etnikai gyűlölet és félelem uralkodik, és 40%-os a munkanélküliség.

Koszovó paradox módon egy olyan időpontban vált függetlenné, amikor Európa országai politikai szövetség felé tartanak. A balkáni helyzet azonban egyértelműen bizonyítja, hogy az EU politikája nem kínál olyan megoldást, amely megakadályozná az állam felosztását, miközben biztosítaná az ott élő valamennyi etnikai és vallási csoport békés egymás mellett élését.

Ebből a szempontból a gúnyolódásnak hangzik, hogy ezt az évet a kultúrák közötti párbeszéd évének tituláljuk.

Hölgyeim és uraim, néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államok és az Európai Unió is kinyilatkoztatta, hogy nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét. Most nemcsak az Egyesült Államok, hanem az EU több tagállama is elismerte. Következésképp meglehetősen egyértelmű, hogy létezik a nemzeti entitások újradefiniálásának folyamata, és továbbra is létezni fog, hogy arra globális megoldás nem létezik, és hogy károsítja és tönkreteszi az eredeti országgal fennálló kapcsolatokat. Egy ilyen helyzetben egyetlen célunk lehet csak: ez pedig a vérontás megakadályozása.

  Bernd Posselt (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, soros elnök úr, nem tudom megállni, hogy ne gondoljak vissza 17 évvel ezelőttre, Szlovénia függetlenségének kikiáltására; az akkori külügyminiszter Dimitrij Rupel volt. Az ENSZ és az EU jelentősebb országainak többsége, valamint az EU-tagállamok többsége akkor megtagadta Szlovénia elismerését. Az egyik nagy EU-tagállam külügyminisztere azt állította, hogy amennyiben Szlovénia függetlenné válik, a többi ország 50 évre elszigeteli azt. Szlovénia ma elismert, tiszteletnek örvendő, sikeres ország, és az Európai Unió Tanácsának jó elnöke. A tisztelt Házban ma elhangzottak egy részét a történelemre figyelemmel kell kilátásba helyezni.

Örülök Koszovó függetlenné válásának, mivel – évtizedekig tartó elnyomás után a koszovóiaknak végre megvan a saját szabad, demokratikus államuk – évtizedekig tartó elnyomásban éltek, a közelmúltban pedig népirtás áldozatai lettek, amelynek csak nemzetközi segítséggel vetettek véget. Arra szólítanám fel Szerbiát, hogy vegye észre, ez a szerb nép számára is lehetőséget teremt arra, hogy a múlt terheit letéve előbbre lépjen európai jövője felé. Le kell azonban mondania az erőszakról! A Koszovóért felelős szerb miniszter akkor már nem fogadhatja örömmel a koszovói határon lévő ENSZ-támaszpontok elleni támadásokat. Akkor már nem helyénvaló hazaárulással vádolni Koszovó demokratikus úton megválasztott vezetőit, a népirtás áldozataival folytatandó jószomszédi párbeszéd felvétele helyett.

Nem fogalmazhatnám meg világosabban: elfogadhatatlan, hogy a szerb ortodox egyház részéről Artemije püspök úr háborúra szólít fel. Ez elfogadhatatlan! Ennek különösen egyértelműnek kell lennie: nekünk, az Európai Uniónak segítenünk kell Szerbiát az Európa felé vezető úton, de békés, kedvező és jószomszédi légkör megteremtésével Szerbiának is részt kell vállalnia ebben. E Parlament képviselőinek háromnegyede támogatta és támogatja Koszovó szuverenitását, tehát nem mondhatjuk, hogy az Európai Unió megosztott, és örülök annak, hogy most az egész térség szempontjából kedvező európai jövőbe lépünk.

(Taps)

  Tabajdi Csaba Sándor (PSE). – (HU) Elnök úr, mára nyilvánvalóvá vált, hogy a koszovói ellenőrzött függetlenség kikiáltása elkerülhetetlenné vált. Legfőbb feladatunk most a koszovói rendezés sikeres végrehajtása, a térség stabilitásának biztosítása, az EU megfelelő szerepvállalása, az EU-protektorátus létrehozása, de nem helytartói szerepben.

Egyik oldalról megértem a szerbek fájdalmát: az én országom területének 60%-át vesztette el az I. világháború után. Szerbia közel 1/5-ének, történelmi, állami, egyházi bölcsőjének elvesztése egy nemzet számára nagy tragédia. Másik oldalról tény, hogy Szerbia jóval korábban elvesztette morális jogát Koszovó felett, mert a Szerb Állam nem biztosított az ott élő albán közösségnek megfelelő hazát.

Bízunk abban, hogy a szerb diplomácia reakciói nem veszélyeztetik az ország uniós integrációját. Segítenünk kell Szerbiát a veszteség feldolgozásában az Európai Unióhoz való közeledés felgyorsítása révén. Fontosak a gesztusok, a pozitív üzenetek, így létfontosságú, hogy az EU fogadjon el pontos menetrendet a vízummentesség megszerzésére Szerbia és Nyugat-Balkán többi országa számára. Gyorsítsuk meg Szerbia integrációját anélkül, hogy a követelményekben bármilyen engedményt tennénk.

Érthető, hogy bizonyos EU-tagállamoknak fenntartásaik vannak. Legitimnek tartom Ciprus és Spanyolország aggályait, ugyanakkor értetlenül állok a romániai és szlovákiai politikai elit által gerjesztett aggodalmak előtt. Ezen országok integritását senki nem veszélyezteti. Az elszakadás, az egyoldalú függetlenség kikiáltása az EU számára nem jelenthet a jövőben semmiképpen precedenst, az Ahtisaari-terv által biztosított kisebbségi rendszer megvalósulása viszont követendő, pozitív precedens lehet az európai kisebbségvédelem számára. Köszönöm a figyelmet.

  Szent-Iványi István (ALDE). – (HU) Elnök úr, biztos úr, miniszter úr! Koszovó függetlenségének kikiáltása és annak elismerése nem a kisebbik rossz, amit választhatunk, hanem az egyedüli helyes lépés, amit a jelen helyzetben tehetünk.

A tárgyalások sajnos nem vezettek eredményre, a státusz tartós rendezetlensége folyamatosan destabilizálta a térséget. Nem maradt más megoldás hátra, mint az, ami az elmúlt héten történt, a státusz végleges rendezése, Koszovó függetlenségének elfogadása.

Üdvözöljük, hogy a koszovói parlament nagy többséggel elkötelezte magát az Ahtisaari-terv mellett. Elvárjuk Koszovótól, hogy az Ahtisaari-terv rendelkezéseit a gyakorlatba is átültesse, különös tekintettel annak kisebbségvédelmi pontjaira. Az Ahtisaari-terv Európa legnagyvonalúbb kisebbségvédelmi rendszerét jelenti, amely a térség egésze számára modellként szolgálhat és példaértékű lehet, ezért nagyon fontos, hogy ezt számon kérjük Koszovón.

Koszovó és Szerbia jövője az európai integrációban rejlik. Ez most mindkét ország számára könnyebbé vált. Megszabadultak egy súlyos, bénító problémától, ami lekötötte eddig mindkét ország belső alkotó energiáit. Rajtuk múlik, hogy tudnak-e élni ezzel az eséllyel. Ha ezt teszik, Koszovó is és Szerbia is, akkor az Európai Uniótól minden támogatást meg kell kapniuk, különös tekintettel a vízummentesség mielőbbi megadására és a pénzügyi támogatások folyósítására.

Örömteli, hogy az Európai Unió egységesen jóváhagyta a polgári misszió mandátumát Koszovóban. Az azonban már annál nyugtalanítóbb, hogy az elismerés tekintetében nem alakult ki egységes álláspont az Európai Unió tagállamai között. Ha az Európai Unió igényt tart arra, hogy komolyan vegyék a világpolitika színpadán, akkor nem engedheti meg magának, hogy a közvetlen szomszédságában zajló fontos esemény ügyében ne tudjon közös álláspontra jutni. Ezért nagyon fontos, hogy az Európai Unió egységesen szólaljon meg, egységesen lépjen fel.

Végül pedig sok sikert és szép jövőt kívánok Koszovó népének és minden állampolgárának!

  Mario Borghezio (UEN). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, Pöttering elnök úr, történelmi jelentőségű az az állítás, miszerint a függetlenség kikiáltása Koszovó állampolgárainak azt a szándékát fejezi ki, hogy kezükbe kívánják venni saját sorsukat.

Koszovó függetlensége az önrendelkezés elvének konkrét alkalmazása Európában az ENSZ Alapokmánya által szankcionált nép számára. Természetesen sokan komolyan aggódunk a dzsihádista média egésze, például az Al-Arabiya műholdas iszlám TV-csatorna lelkes vezetője által üdvözölt, első Európán belüli iszlám állam létrehozása miatt, valamint a szerb ortodox keresztény kisebbség sorsa miatt, akikre a Vatikán bölcs szavai figyelmeztetnek bennünket.

Ez azonban – nyomatékosan kiemelem – még kétségkívül fontos jogi és politikai precedenst jelent. Nem érdemes tagadni, hogy Európa népei számára fontos: Korzikától Flandriáig, Szardíniától Baszkföldig, Bretagne-tól Okszitániáig, és nálunk Padania területén, jelenleg sajnos állammal nem rendelkező népek számára, akik önrendelkezésről és szabadságról álmodnak. Éljen a népek Európája! Éljen a szabad Padania!

  Roberto Musacchio (GUE/NGL). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, mint mindig, amikor valaki a nemzetközi jogot figyelmen kívül hagyva jár el, Európa megosztott és erkölcsileg elveszett.

Az egyoldalú cselekedetek nagyon komoly precedenseket teremtenek, és hallottuk az imént Borghezio úr mondanivalóját. A feszültség tetőfokára hág egy olyan légkörben, amelyre a nyugalmon kívül minden jellemző, és tele van geopolitikai hasonlítgatásokkal. Európából hiányzik az egység, a tekintély és az átláthatóság. Olvastunk arról, hogy az Európai Unió elnökségét jelenleg betöltő kormány és az Egyesült Államok vezetése között sor került olyan értekezletre, amely a könnyebb megoldás választását sugallta. Nem véletlen, hogy a Parlament az új Szerződés dicsőítése ellenére ma politikailag tehetetlen. Csak a nemzetközi joghoz való visszatéréssel és egy olyan független látásmóddal nyithatunk új fejezetet, amely a Balkánt Európában képzeli el, és az egész térség jogát elismeri. Remélhetőleg még nem késő.

  Vladimír Železný (IND/DEM). – (CS) Az Európai Unió arra irányuló kísérlete, hogy Koszovót egyedi esetként tüntesse fel, pusztán egy vágyálom zavarba ejtő példája. Koszovó nem csak veszélyes precedenst teremt, történelmi előfutára is van. Ez a helyzet az 1930-as évek csehszlovákiai helyzetének és az ottani német kisebbség helyzetének tükörképe.

Milyen ironikus, hogy a történelem ismétli önmagát! Az első négy uniós ország, amely egyhangúlag kinyilatkoztatta, hogy elismer egy szeparatista köztársaságot, a Müncheni Egyezményt is aláíró négy fél volt. Akkor, 80 évvel ezelőtt Chamberlain, Daladier, Mussolini és Hitler darabolta fel Csehszlovákiát, ma megint Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország ismeri el Szerbia feldarabolását. Elszakítják Szerbiától Rigómező történelmi területét, ahol a szerb nemesség 1389-ben hősies csatát vívott azért, hogy megállítsa az oszmán törökök előrenyomulását Európa felé. A szerb identitás ott született meg. Ma, mi – az Európai Unió – átültetjük Szerbia történelmi szívét. Szégyelljük magunkat, münchenisták!

  Sylwester Chruszcz (NI). – (PL) Elnök úr, a szerb tartományról, Koszovóról szóló mai vitában először is tiltakozni szeretnék az albán hatóságok jogellenes fellépése ellen, amelyet az Egyesült Államok ösztönzött. Az Európai Unió és bizonyos tagállamok által a szerb állam szétszedésével szemben tanúsított reakció vérlázító. Az Európai Unió támogatja az albán szeparatistákat, ugyanakkor pedig koszovói misszió felállításáról dönt, ami a nemzetközi jogra figyelemmel gyanús, és az ENSZ álláspontjába ütközik. Felháborítónak tartom, hogy az EU hatóságai úgy kívánnak részt venni ebben a balkáni konfliktusban, hogy joguk vagy felhatalmazásuk lenne rá. Brüsszel már megint milyen jogon avatkozik be egy szuverén állam ügyeibe, és ráadásul meg is sérti a nemzetközi rendelkezéseket?

A hétfői brüsszeli események az 1938-as Müncheni Konferenciára emlékeztetnek. A nemzetközi közösség már megint hallgat, és hagyja, hogy Berlin és Washington a szeme láttára juttassa érvényre érdekeit. 1945 óta most először változnak meg a határok etnikai okok miatt, a nemzetközi jog megsértésével. Az albán szeparatisták fellépéséhez kapcsolódó dominóhatás és az azt követő konfliktusok elkerülhetetlenek. Nem kell sok képzelőerő ahhoz, hogy lássuk, ennek a szerb tartománynak a függetlensége hogyan befolyásolhatja az etnikai viszályokat Európa és a világ más részein.

  Sorin Frunzăverde (PPE-DE). – (RO) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a Balkánon 20 év politikai és katonai konfliktus és 20 év komolyabb hiba elkövetése után arra keresünk választ, hogy a koszovói megoldás – nevezetesen Koszovó tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltása – jogszerű és időszerű-e.

A koszovói megoldás se nem jogszerű, se nem időszerű. Nem jogszerű, mert nincs olyan nemzetközi jogelv, amely igazolná Koszovó tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltását. Ráadásul a közelmúltban az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára az Egyesült Nemzetek Szervezetének székhelyén rendezett sajtókonferenciáról távozva nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy a megoldás jogszerű vagy jogellenes-e. Nem is alkalmas, mert veszélyes precedenst teremt. Nem az Európai Unió tagállamai számára, nem Szlovákia vagy Románia számára, amelyeknek a kisebbségekre vonatkozóan egyenjogúsított és korszerű jogszabályai vannak, hanem Abházia, Dél-Oszétia, és különösen Transznyisztria számára teremt veszélyes precedenst, ahol a koszovói konfliktus óta befagyott konfliktusok vannak. Mindazonáltal ugyanúgy veszélyes precedenst teremt a Balkán – például Sprska Köztársaság – számára, más, kisebbségek lakta balkáni régiók számára. Veszélyes precedenst teremt azonban az Európai Unió számára is.

Gyakran elhangzik, hogy a Balkán több történelmet hoz létre, mint amennyit meg tud emészteni. Úgy tűnik, hogy ezúttal a Balkán több történelmet hozott létre, mint amennyit az Európai Unió meg tud emészteni. Ezt bizonyítja az, hogy Koszovó tartomány függetlensége elismerésének kérdésében megosztottak vagyunk.

Elmondhatom Önöknek, hogy Románia nem fogja elismerni Koszovó tartomány függetlenségét, és hozzáteszem, hogy az Európai Néppárt román küldöttsége támogatja a nemzeti fellépést. Nagyon jól tudjuk, hölgyeim és uraim, láttuk e Házban, hogy mit kell tennünk Szerbiával. Evidens, hogy a jövője európai. Mégsem tudjuk azonban, hogy mit kell tennünk Koszovóval. Ezenkívül be kell vallanom Önöknek – kérem, nézzék el nekem, ha tudják –, hogy önmagában a vízumrendszer, a vízumrendszer liberalizációja nem lesz elég ahhoz, hogy ez a térség felnőjön a mi Európánkhoz.

  Kristian Vigenin (PSE). – (BG) Elnök úr, Rupel úr, Rehn úr, talán elérkezett az idő arra, hogy ismét kifejezzük sajnálatunkat azt illetően, hogy Szerbia és Koszovó nem jutott megállapodásra Koszovó jogállásának kérdésében, de nem volt mód arra, hogy a tárgyalások vég nélkül folytatódjanak, mivel mindkét oldal ragaszkodott az egymást kölcsönösen kizáró álláspontjához.

Az is sajnálatos, hogy Szerbiának és a szerb népnek kell viselnie Nagy-Szerbia nacionalizmusának következményeit, amelytől az ország jelenleg éppen búcsút vesz – igaz, bizonyos nehézségek árán. Realistának kell azonban lennünk, és hangsúlyoznunk kell, hogy Koszovó függetlensége tény – jóllehet nem a szó szoros értelmében vett függetlenségről van szó –, olyan valós tény, amely természetesen új minőséget tulajdonít a jelenleg zajló folyamatoknak. Figyelembe kell vennünk ezt, továbbá az elismeréssel kapcsolatos vitákat is, amelyek most megváltoztatják létét.

Csak gondolni tudunk arra, hogy ez a fellépés milyen – remélhetőleg csak rövid távú – következményekkel jár Dél-Kelet-Európa stabilitására. Ennek ellenére az Európai Uniónak több fontos lépést kell tennie: először is segítséget kell nyújtania egy megfelelő koszovói kormányzati struktúra létrehozásában, azt követően fel kell gyorsítania Szerbia integrációját egy stabilizációs és társulási megállapodás mielőbbi aláírásával, és különös figyelmet kell fordítania Macedóniára, Bosznia és Hercegovinára, valamint Montenegróra, mert fennáll annak a veszélye, hogy Dél-Kelet-Európában nem látszik a fától az erdő.

  Sarah Ludford (ALDE). – Elnök úr, egyetértek azokkal, akik azt állítják, hogy valójában nem volt más lehetőség, mint Koszovó függetlenné válása. Az EU eddigi legnagyobb civil misszióját vállalja fel, annak sikeressége pedig rendkívül fontos. Egy igen különleges helyzetről van szó. Meglehetősen nehéz kívülállóknak elmagyarázni, hogy bár nem minden tagállam érthet egyet Koszovó elismerésével, az EULEX-missziót mindegyikük támogatja. Természetesen egy olyan ország, mint Spanyolország, küld munkatársakat a misszióba: mindez nagyon EU, nagyon Brüsszel. De eredményesnek kell lennie.

Egyetértek Rehn biztos úrral abban, hogy a Szerbiának szóló üzenet az, hogy elérkezett az idő az új fejezet megnyitására, és amint azt mások észrevételezték, ebben ez összefüggésben némileg kiábrándító volt a szerb külügyminisztert, Jeremić urat hallgatni ma délután. Megértem a nyerseséget és a fájdalom érzését, de a dolgoknak gyorsan kell folytatódniuk.

Remélem, hogy Thaçi miniszterelnök úr tökéletesen egyértelművé teszi honfitársai számára, hogy Koszovóban a szerb és más kisebbségek védelme abszolút prioritás, mert az erőszak nem tolerálható. Ennek kapcsán csalódást keltett bennem, hogy a szerb külügyminiszter nem ítélte el a szerbek által az elmúlt néhány évben elkövetett erőszakot. Azt mondta, hogy Szerbia nem ösztönözte az erőszakot, illetve nem uszított arra, de ténylegesen nem használta az „elítél” szót, ami kiábrándító volt.

Végezetül a lényeg, ahogyan azt mások kifejtették, a gazdasági fejlődés lesz. Koszovóban 40%-os a munkanélküliség, és Szerbiában is tömeges a munkanélküliség. Haladjunk a mielőbbi EU-integráció felé, haladjunk a vízumliberalizáció segítségével, amire reményeim szerint a közeljövőben sor kerül.

ELNÖKÖL: Pan Adam BIELAN
Alelnök

  Seán Ó Neachtain (UEN). ― (GA) Elnök úr, őszintén üdvözlöm Koszovó függetlenségének múlt vasárnapi bejelentését.

Kilenc év telt el a Milošević-rezsim által elrendelt szörnyű koszovói bombázás óta. Koszovó népének joga van a függetlenséghez, és valamilyen módon az elmúlt kilenc év eseményei hozzájárultak ennek a függetlenségnek az eljöveteléhez. Rendkívül fontos, hogy a még mindig Koszovóban élő szerb kisebbség polgári és politikai jogait teljes mértékben tiszteletben tartsák.

Az Európai Uniónak támogatnia kell a koszovói kormányt az ország gazdaságának előmozdítása érdekében, mert Koszovóban a munkanélküliségi ráta 40%, azt pedig orvosolni kell.

Remélem, hogy ez Koszovó számára új kezdetet jelent, és hogy az elkövetkezendő években az Európai Unió örömmel támogatja ennek az új államnak az újjáépítését. Azt is remélem, hogy példaként szolgál az Európai Unió azon szándékához, hogy a népek és a közösségek egyetértésben élhessenek.

  Georgios Papastamkos (PPE-DE). – (EL) Elnök úr, az EU nem épít államokat, egyesíti azokat. A koszovói problémával kapcsolatos eltérő európai nézetek a KKBP kudarcának elismerését jelentik. Az EU a belső konzultációt a tagállamok politikai erejének áldozta fel.

Az Európai Unióról szóló szerződés 11. cikke előfeltételként írja elő, hogy az Unió az Egyesült Nemzetek Alapokmányának alapelveivel, valamint a Helsinki Záróokmány elveivel és a Párizsi Charta célkitűzéseivel összhangban jár el, beleértve azokat is, amelyek a külső határokra vonatkoznak.

Mivel az Európai Unió jogi unió, ahogyan azt Salafranca úr elmondta, mi az európai jogi felelősség alapja? Konkrétabban: egyes tagállamok milyen jogalapon sürgették a nemzetközi jog alapján történő elismerést?

A Biztonsági Tanács 1999. évi 1244. sz. határozata nem szolgáltat ehhez elegendő indokolást vagy legitimitást. Az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa által a koszovói helyzet sui generis jellegére vonatkozóan megfogalmazott következtetések lényege az, hogy a szóban forgó esetre nincs precedens. Remélem, hogy nem alkot precedenst. Egyedülálló eset, különleges utalás történik az államok szuverenitásának és területi integritásának alapelveihez csatlakozásra, amelyekhez nem fér kétség, amint az nyíltan kifejezésre jutott.

Végezetül szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy ezek az elvek a szerzett jogokkal kapcsolatos nemzetközi jog kemény magját képezik.

  Manuel Medina Ortega (PSE). – (ES) Elnök úr, a vita már előrehaladott szakaszban van, nem hiszem, hogy érdemben hozzá tudnék járulni, még a szenvedély szintjén sem, de úgy vélem, hogy a nemzetközi jog és a nemzetközi kötelezettségvállalások jelentőségére kell koncentrálnunk.

1991. december 16-án az EU miniszterei iránymutatást fogadtak el az új kelet-európai államok és a Szovjetunió utódállamai elismeréséről, továbbá megerősítették valamennyi határ sérthetetlenségét, és azt, hogy a határok megváltoztatására csak békés úton és közös megegyezéssel kerülhet sor.

Másodszor, az a határozat, amelynek értelmében európai jelenlét van Koszovóban – az ENSZ Biztonsági Tanács 1244. sz. határozata – kifejezetten megállapítja, hogy a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság és a térség többi országa szuverenitásának és területi integritásának elvét tiszteletben kell tartani.

Megsértették a nemzetközi jogot, az európai országok kötelezettségvállalásait és az ENSZ-határozatokat. A következmények mindannyiunk számára költségesek lesznek.

  Bogusław Rogalski (UEN). – (PL) Elnök úr, Koszovó függetlenségének elismerése felér Pandora szelencéje Európában történő kinyitásával. Veszélyes precedens, sérti a nemzetközi jogot, különösen az ENSZ-határozatokat, amelyek egyértelműen kimondták, hogy Koszovó Szerbia szerves részét képezi.

Ma, nemzetközi jóváhagyással Európa egyik államának felosztására irányuló lépések folynak. Ezt egy olyan állam európai parlamenti képviselőjeként mondom, amely történelme során már megélt ilyen felosztást. Ehhez nem lehet hozzájárulni. Veszélyes precedens, mivel Koszovó példáját követte többek között Dél-Oszétia és Abházia, amelyek már bejelentették elszakadási szándékukat, valamint azt, hogy ki kívánják kiáltani függetlenségüket. Mit mondjunk Ciprusról, amely mindenáron egységre törekszik? Egy ilyen példával, ha a ciprusiak elé ezt a mintát állítjuk, olyan zavaros és félreérthető helyzetbe hozzuk őket, amelyben nem lesznek képesek szigetük egységéért küzdeni.

Hölgyeim és uraim, a koszovói függetlenség elismerése mindenekelőtt Európa fokozatos iszlamizálásának kedvez, és nem hiszem, hogy bármelyikünk is azt kívánná, hogy erre sor kerüljön.

  Francisco José Millán Mon (PPE-DE). – (ES) Elnök úr, sajnálatosnak tartom Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását. Európa számára ez nem jelent jó hírt. Ez egy kudarcsorozat utolsó láncszeme: az egymás mellett élés kudarcáé, amely az 1999-es válsághoz vezetett, a feleknek és a magának a nemzetközi közösségnek a kudarcáé, hogy nem tudtak kölcsönös megállapodás tárgyát képező megoldást találni, továbbá a Biztonsági Tanács kudarcáé.

Félő, hogy az az entitás, amelyet egyesek elhamarkodottan ismertek el, egy újabb kudarc. Demokratikus és biztonságos egymás mellett éléshez kellene keretet biztosítania, amelyben a polgárok jól élnek, és a kisebbségek jogait tiszteletben tartják; azt is el kellene kerülnie, hogy a térség stabilitása szempontjából problémát jelentsen. Hölgyeim és uraim, az Európai Unió is kudarcot vallott, mivel a szomszédságában nem talált a nemzetközi joggal összhangban lévő megoldást.

Európának uniót, nem pedig szeparációt; megállapodást, nem pedig multilateralizmust; de jure, nem pedig de facto elveket; integrációt, nem pedig etnikai megosztottságot kell jelentenie. Európaiként számottevő a felelősségünk ezen a területen: többséget képviselünk a kapcsolattartó csoportban, az ENSZ különleges megbízottja és munkacsoportja európai volt, és az Európai Tanács határozott decemberben sietősen arról, hogy jogalap nélkül küldjön missziót Koszovóba.

Rámutatnék arra, hogy a Parlament márciusi állásfoglalásának 15. bekezdésében a következő állt: „úgy véli, hogy egy új ENSZ biztonsági tanácsi határozat elfogadása is kulcsfontosságú elem az EU jövőbeni koszovói szerepvállalása tekintetében, és hogy nem kerülhet sor fokozott uniós részvételre egy ilyen határozat híján.”

Koszovó esetében kivételesek a körülmények. Vannak azonban felelőtlen személyek, akik meg akarják változtatni az európai országok határait, és ezt precedensként kezelik. Az EU-tagállamok határainak sérthetetlenségét ezért kell ismételten kiemelni.

  Richard Howitt (PSE). – Elnök úr, meggyőződésem szerint az, hogy Koszovó már ENSZ-protektorátus volt, hogy a megoldást az ENSZ főtitkára támogatja, valamint az, hogy a tárgyalások kudarcot vallottak, mind arra utal, hogy Koszovó a világon egyedülálló eset. Cáfolom azokat, akik azzal érvelnek, hogy jogellenes cselekedteről van szó. Az 1244. sz. ENSZ-határozat 11a. bekezdése egyértelművé teszi, hogy „a helyzet végleges rendezéséig”. A (7) bekezdés kifejezetten felhatalmazást ad arra, hogy „a megfelelő nemzetközi szervezetek … minden szükséges eszközzel” fenntartsák a biztonságot.

Elfogadom, hogy az Európai Unió számára ez a hitelesség próbája, hogy az új Koszovóban a szerb lakosság jogai tiszteletben tartásának bárminemű elmulasztása viszont az etnikai tisztogatás győzelme lenne, és hogy hangsúlyoznunk kell, hogy Európai Uniónk jövőbeli tagjaként Szerbia és Koszovó is egyenrangú partner.

Ne hagyjuk viszont azt, hogy Slobodan Milošević szelleme elsöpörje ezt a határozatot vagy ezt a Képviselőházat. A béke védelmezését, a megbékélés előfutárát, egy egész térség platformját – amilyen a Berlini Fal volt Kelet-Európa számára; Koszovó függetlensége legyen tehát a volt Jugoszlávia függetlensége.

  Alojz Peterle (PPE-DE). – (SL) A bekövetkezett változások után nem az a feladatunk, hogy a történelmet magyarázzuk vagy rémhíreket terjesszünk a dominóhatást emlegetve, hanem az, hogy támogassuk a fejlődést, ami végül stabilizálja a térséget, és közelebb hozza azt az európai normákhoz és az európai perspektívához.

Ebben a rendkívül bonyolult történetben fontos tény, hogy az Európai Unió hatalmas felelősséget vállalt magára. Az EULEX-misszióról szóló határozatában egységes volt abban, hogy segítséget nyújt az intézmények kiépítéséhez, valamint a politikai és a gazdasági fejlődéshez. Az Európai Bizottság is dolgozott ki intézkedéseket a szélesebb térség fejlődésének támogatására. Mindennek az a célja, hogy hatástalanítsa ezt a veszélyes, kilátástalan helyzetet, és megszüntesse azt a szokatlan paradoxont, hogy Európa egy része, amely a tagállamokkal szomszédos terület, az ENSZ protektorátusa.

Nemcsak az én kívánságom, hanem mások kívánsága is, hogy az Európai Unióra jelenleg jellemző megbékélés, béke és együttműködés Koszovóban, valamint a Szerbia és Koszovó közötti kapcsolatokban kulcsfontosságú elv, vagy az egymás mellett élés alapja lehet.

Ezekben a Szerbia és Koszovó számára is megerőltető napokban, és az általam korábban említettek szellemében szeretném üdvözölni mindazoknak a szavait és cselekedeteit, akik kifejezték a béke, a megfontoltság, a nyitottság és a jövő iránti elkötelezettségüket.

  Maria Eleni Koppa (PSE). – (EL) Elnök úr, olyan helyzettel állunk szemben, amelynek messzemenő következményei lehetnek, nemcsak a Balkán térségében, hanem nemzetközi szempontból is. Az az állítás, hogy sui generis esetről van szó, nem mentesít bennünket.

A nemzetközi jog és szabályainak megkerülése rendkívül veszélyes. Először történt úgy határmódosítás, hogy arról sem az érdekelt felek nem állapodtak meg, sem a Biztonsági Tanács nem hagyta azt jóvá.

Európa ismételten megosztottnak bizonyult egy ilyen lényeges kérdésben, és megismételte a múlt hibáit. Az is kétséges, hogy a 2 000 fős erő milyen mértékben tud a térségben biztonságot és stabilitást garantálni.

Koszovó függetlenségének kikiáltása immár tény. Támogatjuk az EU szívébe integrálódott békés, soknemzetiségű Koszovót. A válságra csak az hozhat megoldást, ha a Nyugat-Balkán és az EU mielőbbi egyesüléséhez vezető út biztosítva van.

A Stabilitási és Növekedési Paktumot haladéktalanul alá kell írni, különösen Szerbiának, mivel demokratikus erőinek csak így biztosítható tényleges támogatás. Végezetül a helyzet kezelésének módja az európai külpolitika kulcsfontosságú próbája lesz.

  Charles Tannock (PPE-DE). – Elnök úr, nem értem a sietséget a koszovói kérdés megoldásában, amellyel megkerülték az ENSZ-t és figyelmen kívül hagyták a jelenlegi nemzetközi jogot. Úgy vélem, hogy Koszovó számára nehéz lesz új nemzeti léte, az EU számára – amelynek hosszú távú jelenléte biztosított – pedig nincs nyilvánvaló kilépési stratégia, mivel a szomszédban ott van az ellenséges Szerbia, és széles körben elterjedt a szervezett bűnözés. Egyáltalán nem valószínű, hogy a független Koszovót az ENSZ Biztonsági Tanácsában jelen lévő Oroszország és Kína elismeri az előrelátható jövőben.

Sikerült megsértenünk egy olyan Szerbiát, amely megpróbálja elfelejteni Milošević-et, és demokratikus jövőt próbál építeni. Vesztesége nacionalista érzelmeket szíthat, és Szerbiát Oroszország felé fordíthatja, amely viszont a koszovói helyzet precedensét alkalmazhatja a Transznyisztriától Abháziáig terjedő, befagyott konfliktusokban. Oroszország érdekes módon majd nemzetközi jogi magas erkölcsi alapjait fogja követelni; a közelmúlt történelmében talán először.

Mélyen együttérzek Ciprussal, amely megtagadta, hogy Koszovó elismerése kérdésében kövesse az EU tagállamainak többségét. Talat úr, az ún. „észak-ciprusi szakadár köztársaság” vezetője azt követeli, hogy Koszovó az ő területe számára precedenst jelentsen. Howitt úrnak mellékesen jegyzem meg, hogy Ciprus egyesítésével kapcsolatban az ENSZ tárgyalásai is kudarcba fulladtak, ez a kérdés tehát nem ennek az esetnek a sajátossága.

Nem meglepő, hogy Spanyolország aggódik Baszkföld és Katalónia miatt, Szlovákia pedig a magyar kisebbsége miatt. Furcsa módon, az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) Koszovót ugyan lehetséges új tagként üdvözölte, Azerbajdzsán – bár az OIC tagja – viszont óvatos a függetlenségét követelő Hegyi-Karabah kérdésében, és megtagadja Koszovó elismerését.

Ezért bármit is mondjon az EU és az USA ennek az esetnek a sui generis jellegéről, nyilvánvaló, hogy a világ nem minden országa ért ezzel egyet.

  Laima Liucija Andrikienė (PPE-DE). – Elnök úr, két érvet szeretnék felhozni. Először a legfontosabb kérdés az, hogy Koszovó függetlenségének kikiáltása azt követően történet, hogy az ottani helyzetet évekig felügyelte a nemzetközi közösség, a nemzetközi közösség pedig hosszú mérlegelést követően Koszovó függetlenségénél jobb megoldást nem tudott találni a problémára.

Következésképp, miután Oroszország megpróbálta Koszovó helyzetét más európai régiókéval – például Transznyisztriáéhoz, Dél-Oszétiáéhoz vagy Abháziáéhoz – kapcsolatba hozni, nem nehéz ezt az ellenérvet veszélyesként vagy maga Moszkva számára nem megfelelőként beállítani.

Beleegyezne-e Oroszország abba, hogy visszavonja csapatait azokról a területekről, és átengedje a nemzetközi közösségnek a „befagyott konfliktusokkal” jellemzett európai területeket? Amennyiben igen, akkor számunkra – az EU számára – reális esély adódna egy rég várt megoldásra, és érdekeltnek kellene lenne lennünk.

Másodszor: közismert, hogy bizonyos országok a nemzetközi instabilitás mindegyik kandallójának parazsa fölött megpróbálják melengetni a kezüket. Ezúttal Oroszország – azt a látszatot keltve, hogy Szerbia érdekeit védelmezi – döntött úgy, hogy a saját geopolitikai játszmáját játssza, azt a látszatot keltve, hogy jóváhagyása nélkül a világon semmilyen probléma sem oldható meg. Ez az álláspont nem új, és nem is váratlan.

Oroszország azonban ebben a játszmában nem a legfontosabb szereplő, mivel nincs tényleges hatásköre ahhoz, hogy úgy állítsa be az eseményeket, hogy azok a Nyugat számára elfogadhatatlanok legyenek. Például elképzelhető, hogy a jövőben Koszovó számára nem lesz könnyű az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez való csatlakozási kísérlet, Oroszország viszont nem tudja elérni, hogy a nemzetközi színtéren jelentősen elszigetelje ezt az államot, mert amikor Koszovót az EU-tagállamok többsége, az Egyesült Államok és még más országok is elismerik, az elszigetelés értelmét veszti.

Üdvözlöm Koszovó függetlenségét, a koszovói népnek pedig sok szerencsét kívánok állama kiépítéséhez.

  Ioan Mircea Paşcu (PSE). – Elnök úr, az EU és más nemzetközi szereplők külpolitikai intézkedései közötti különbség a nemzetközi jogszerűség és az ENSZ-határozatok tiszteletben tartásában rejlik. Attól tartok, hogy Koszovó függetlenségének – a jelenlegi nemzetközi jogszerűséget biztosító testület és az ENSZ keretein kívüli – ösztönzésével és elismerésével az EU külpolitikai intézkedései jellemzőinek meghatározása vitathatóvá, sőt akár tarthatatlanná válik. Csak azt remélem, hogy nem fogjuk megérni azt, hogy megbánjuk a Koszovóval kapcsoltban hozott döntésünket.

  Duka-Zólyomi Árpád (PPE-DE). – (SK) Koszovó kikiáltotta függetlenségét. Ez nem meglepő; erre számítani kellett. A nemzetközi közösségnek ezt tudomásul kell vennie. Ha ennek a régiónak feltételezhetően békésnek és stabilnak kell lennie, akkor az EU tagállamainak egységesen kell fellépniük, és Martti Ahtissaari tervével összhangban, teljes mértékben támogatniuk kell ennek az országnak a fejlődését.

Azok a tagállamok és politikusok – szlovák politikusok is –, akik olyan megalapozatlan híreszteléseket terjesztenek, hogy ez a cselekedet más országok számára prcedenst fog jelenteni, tévednek. Koszovó egyedülálló eset. Vissza kellene tekintenünk a kilenc évvel ezelőtti véres események forrásához, amikor a szerb haderők az albánok ellen népirtást követtek el. Nagyon is érthetető, hogy az albán közösség tagjai nem kívánnak a Szerb Köztársaság területén belül élni. Ha erőszakkal kényszerítjük őket erre, az háborúhoz vezet.

Az EU-nak különösen fontos szerepet kell betöltenie egy olyan társadalom létrehozásában, amelyben minden polgár egyenlő, és a kisebbségi közösségek kiterjedt jogokkal rendelkeznek identitásuk megőzéséhez és fejlesztéséhez, továbbá joguk van saját közigazgatásuk működtetéséhez is: a szerb közösség számára ez kiterjedt autonómiát jelent.

  Elmar Brok (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, három észrevételt szeretnék tenni. Először is a jelenlegi helyzetünk azt mutatja, hogy mi – Európai Unióként – ismét nem voltunk olyan helyzetben, hogy a két pólus, Oroszország és az Egyesült Államok között álljuk a sarat.

Második észrevételem a következő: most minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk ahhoz, hogy biztosítsuk a kisebbségi és kulturális jogokat Koszovóban. A koszovói kormánynak ezért különösen azt tanácsoljuk, hogy tegyen sokat, távolra mutató és gyakorlatias módon. Szeretném megköszönni a Tanács soros elnökének az EULEX révén biztosított jelentős hozzájárulását.

Harmadik észrevételem az, hogy történelmi és kulturális okokból mélyen átérzem Szerbia jelenlegi érzelmeit, és véleményem szerint ezért türelmesnek kell lennünk abban, hogy lehetővé tegyük Szerbia számára, hogy megtalálja az Európai Unióhoz vezető utat, és támogatnunk kell ezt a folyamatot. Azt azonban tisztáznunk kell, hogy az erőszakot nem toleráljuk. A stabil térség felé vezető út kikövezése érdekében továbbra is folytatnunk kell a pénzügyi támogatást – ami 2007-ben 187 millió eurót tett ki –, de azzal a feltétellel, hogy az eseményeknek békésen kell előrehaladniuk.

  Vytautas Landsbergis (PPE-DE). – Elnök úr, Milošević Szerbiája, sőt az őt követő időszak Szerbiája is nagytestvére tanácsait követte, inkább elvesztegetett minden időt, semmint reális pozícióba helyezkedett volna, és megpróbált volna barátibb elválási módot találni, távlatba helyezve az Európán belüli újbóli találkozást. Talán ez most bekövetkezik.

Egy külön észrevétel azoknak, akik a nemzetközi jog, az államok integritásának, illetve a területek és népek szuverenitásásának egyoldalú értelmezése miatt aggódnak: meg kell értenünk és figyelembe kell vennünk azt, hogy egy olyan állam, amely más etnikai hovatartozású polgárok összességének kiirtására vagy kiűzésére törekszik, nemcsak őket öli meg, hanem saját szuverenitására való igényét is; a tömegsírok feletti szuverenitásra. A temetők integritása nem elfogadható eset. Hozzáteszem, hogy a Baszkfölddel, Québec-kel vagy az Abháziával vont párhuzamot sem kellene elfogadni. Sem Madrid, sem Ottawa, sem Tbilisi nem fogja bombázni és megölni az ottaniakat.

Oroszország más. Oroszországra már a saját, ismétlődő népirtási cselekedetei rácáfoltak, és nincs már joga ahhoz, hogy szuverenitást gyakoroljon a csecsenföldi túlélők felett, pusztán a középkori ököljoggal rendelkezik.

  Adrian Severin (PSE). – Elnök úr, egyesek azt állítják, hogy Koszovó kapcsán félre kellene tennünk az állam elismerésének kérdését, ahelyett pedig a realitás elismerésével kellene foglalkoznunk.

A realitás az, hogy önrendelkezési nyilatkozatát követően Koszovó nem független, és hosszú távon nem is képes arra, hogy független, fenntartható állam maradjon. Protektorátus volt, és az is marad. A realitás az, hogy az Európai Unió megosztott az ún. realisták és az ún. legalisták között. A realitás az, hogy Koszovó sui generis esetnek titulálásával elismerjük, hogy a nemzetközi jog vagy nem elégséges, vagy nem megfelelő, és ezért jogon kívüli megoldásra jutunk. Ez arra kényszerítene bennünket, hogy a jog erejét az hatalom erejével helyettesítsük. Úgy vélem, hogy ez ennek az Uniónak se nem célja, se nem alapvető értéke.

  Luís Queiró (PPE-DE). – (PT) Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását követően a legrosszabb, ami most történhetne, az az, hogy a politikai zsákutca olyan kellemetlen helyzetbe hoz bennünket, hogy végignézzük a feszültségek fokozódását. Ezért jövőbeli döntéseink és intézkedéseink meghatározásához ki kell alakítanunk a legkisebb közös nevezőt; ebből a szempontból a Tanács soros elnökétől elhangzottak nem töltöttek el teljes elégedettséggel, csak reménnyel. Emlékeztetnünk kell Koszovót arra, hogy az út, amelyre most rálép, elkerülhetetlenül befolyásolni fogja az Európai Unióval kialakítandó jövőbeli kapcsolatait, valamint arra, hogy hajlandóak – és a saját érdekünkben is – kötelesek vagyunk nemcsak az egyik, hanem mindkét kezünket kinyújtani Szerbiának, és azt mondani, hogy fenntartjuk azt a szilárd meggyőződésünket, hogy Szerbia jövője Európában van.

A szovjet birodalom összeomlása után húsz évvel ne provokáljuk ki azt, amit az akkori kommunisták nem tudtak megvalósítani: Szerbiát Moszkva kizárólagos érdekszférájává tenni. Nem szabad elkövetnünk ezt a hibát.

  Jaromír Kohlíček (GUE/NGL). – (CS) Hölgyeim és uraim, elérkezett végre az idő: igen, azoké, akik azt akarják, hogy az Egyesült Államok ismerje el Texas függetlenségét; azoké, akik Románia nyugati részét el akarják szakítani és tisztán magyar területté akarják tenni; azoké, akik független Skóciát, Katalóniát, Baszkföldet akarnak; és mindazoké az államoké, amelyek kétségkívül létre fognak jönni Latin-Amerikában és Afrikában.

Koszovó állítólag nem teremt precedenst. Tévedés: egy olyan területről van szó, ahol a megszálló erők segítségével és hallgatólagos beleegyezésével nyolc nemzetiséget érintő etnikai tisztogatás folyt, egy olyan területről, ahol rejtett kábítószer- és emberkereskedelem folyik, 50%-os a munkanélküliség, és folyamatos nyomás nehezedik az ott maradt szerbekre. Most második albán államként hirdeti ki függetlenségét és rossz példát mutat. Továbbra is kísérteni fogja Önök közül mindazokat, akik a szó szoros értelmében lemészárolták ott a nemzetközi jogot. Szégyelljék magukat: ez egy második München, és nincs olyan igazi demokrata, aki ezt valaha is támogatná.

  Dimitrij Rupel, a Tanács soros elnöke. − Először is hadd fejezzem ki szívből jövő köszönetemet a Parlamentnek és azoknak a képviselőknek, akik támogatták a Tanács álláspontját. Elfogadom, hogy vannak különböző vélemények, ez a parlamenteken belül elfogadott. Úgy tűnik azonban számomra, hogy az Európai Unió támogatást kapott a mai ülésen.

Szeretnék választ adni néhány kérdésre. Az első kérdés arra a rendszerre vonatkozik, amit az irányításra, azaz a jövőbeli feladatokra tervezünk, és itt természetesen a koszovói intézményekre gondolok. Az Európai Unió nyilvánvalóan küldött különleges képviselőt Koszovóba. Függetlenségi nyilatkozatában a koszovói parlament a kezdetektől fogva egyetértett az Ahtisaari-tervben foglalt rendelkezésekkel. Az egész terv rendelkezése bekerül majd a koszovói alkotmányba és jogszabályokba.

Ennek megfelelően az Európai Unió különleges megbízottjának feladata az lesz, hogy figyelemmel kísérje a helyi hatóságokat, és garantálja az új jogállás által megkövetelt kötelezettségeket. A Nemzetközi Polgári Hivatal létrehozását követően az Európai Unió különleges képviselője a nemzetközi közösség számára a polgári ügyekért felelős főképviselő lesz. Politikai útmutatást is ad majd az EULEX-nek.

Hozzátenném, hogy az Európai Unió az elmúlt napokban sokat tett, főként a helyzet enyhítése és Koszovó megfelelő támogatásának biztosítása érdekében. Azon a misszión kívül, amelyről a Tanács néhány nappal ezelőtt hozott határozatot, szeretnék említést tenni Javier Solana főtitkár és főképviselő tegnapi prištinai látogatásáról.

Idéznék egy mondatot a beszédéből. Solana úr a következőt mondta:

„I would like to transmit that the sentiment, the joy, that you spread so respectfully on the streets over the last days now has to be converted into positive and constructive energy in order to move society forward.”

− [„Szeretném közölni, hogy az az érzés, az az öröm, amit az elmúlt napokban Önök oly tiszteletteljesen sugároztak az utcákon, immár pozitív és konstruktív energiává alakult, hogy a társadalmat előbbre vigye.”]

Véleményem szerint ez azt jelenti, hogy koszovói barátainknak mindannyian azt is kívánjuk, hogy készüljenek fel arra, hogy az elmúlt napokban tanúsított energiájukat alakítsák át olyan racionális cselekvéssé, amely nemcsak Koszovónak, hanem Szerbiának is tiszteletre méltó, európai jövőt biztosít.

Úgy vélem, hogy a mai felszólalásokban és képviselői hozzászólásokban sok minden elhangzott Szerbiáról, amely megérdemli, hogy folytassa az EU-integráció felé vezető utat, és miközben a Parlament különböző képviselőinek felszólalásait hallgattam, önkéntelenül is előrevetítettem, hogy a jövőben itt szerbül is fognak beszélni. Remélem, hogy albánul is. Bízom abban, hogy hallani fogjuk olyan országok nyelvét, amelyek olyannyira szeretnének e Parlament és az Európai Unió tagjaivá válni.

Tekintettel azonban egyes spanyol barátainktól elhangzott megjegyzésekre, nem mondanám, hogy az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának nem támadtak nehézségei a határozatok szövegének összehangolásában, de végül spanyol és ciprusi kollégáinkkal sikerült megállapodnunk egy olyan szövegben, amely egyetértést, közös döntéshozatalt és kollektív gondolkodást tükröz.

Végezetül azt szeretném elmondani, elnök úr, hogy természetesen egyet kell értenem szlovén kollégám, Kacin úr felszólalásával, aki arról beszélt, hogy Koszovóban szükség van szerbekre, hogy Koszovót is hazájuknak tekinthessék és részt vehessenek az ország kormányában. Koszovó természetesen az ő országuk is, és a koszovói kormányon belüli együttműködésben a koszovói szerbek bármekkora késlekedése káros lehet.

Hadd mondjam el, hogy ezek a viták bátorítást adtak nekem, és szeretném megköszönni elnök úrnak és önöknek, az Európai Parlament képviselőnőinek és képviselőinek mindezeket az építő jellegű észrevételeket.

  Olli Rehn, a Bizottság tagja. − Elnök úr, szeretném megköszönni a Háznak az igen felelősségteljes vitát. Ma széles körben elismerték, hogy az Európai Unió a tárgyalás útján rendezhető megoldás érdekében valójában minden követ megmozgatott, de ez sajnos hiábavaló volt. Következésképp most már kötelesek vagyunk a folyamatot a lezárásáig elkormányozni.

Önök közül sokan hangsúlyozták annak jelentőségét, hogy ne szigeteljük el Szerbiát, és különösen a szerbiai fiatalabb generációt célozzuk meg. Ezzel teljes mértékben egyetértek, és örömmel tájékoztatom Önöket arról, hogy már van hatályos vízumkönnyítési megállapodásunk a Nyugat-Balkán országaival, beleértve Szerbiát is. Ez a vízumigényléseknél egyszerűbb eljárásokat, valamint bizonyos csoportok − így például diákok és üzletemberek − számára vízummentességet jelent. Arról is örömmel számolok be Önöknek, hogy már külön párbeszédet kezdtünk a vízummentes utazásról, ami a hétköznapi szerb polgárok és a térség más népei számára igen nagy jelentőséggel bír.

Szerbiával ezeket januárban bonyolítottuk le, és kollégám, Frattini úr, a Bizottság alelnöke ma tulajdonképpen Skopjében, holnap pedig Podgoricában tartózkodik, hogy párbeszédet kezdeményezzen Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal és Montenegróval.

De ahhoz, hogy ez sikeres legyen, határozottságra és egységességre van szükség az intézmények részéről, beleértve a Tanácsot is, a belügyminiszterek szintjén, akik ezen a területen komoly hatáskörrel rendelkeznek. E tekintetben számítok az Önök támogatására, hogy a kérdésben egységesen fellépve valós előrelépést tehessünk.

(FR) Ami az európai egységet illeti, igazán nagy jelentőséggel bír az, hogy az EU meg tudta őrizni egységét egy ilyen kényes és vitatható kérdéssel kapcsolatban. Még azt is mondanám, hogy a közös külpolitika felelősségteljesen állta ki a létrehozása óta egyik legkomolyabb próbát. Szeretnék gratulálni a szlovén elnökségnek ehhez az eredményhez, amely tükrözi a Nyugat-Balkán európai jövője iránti mély elkötelezettségüket.

Különös elégedettséggel jegyzem meg, hogy a majdani francia elnökség teljes mértékben támogatni kívánja a Nyugat-Balkán európai perspektíváit. 2008 különösen fontos év lesz a Nyugat-Balkán Európa felé vezető útján.

  Elnök. − A vitát lezárom.

Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)

  Gál Kinga (PPE-DE), írásban. – (HU) Közép-Kelet- és Dél-Kelet-Európában jól megtanultuk, mi, akik Európa e kevésbé szerencsés részébe születhettünk: a kimondott szónak, a papíron lefektetett ígéretnek kevés hitele van. Az fontos, hogy mit tartanak be belőle a valóságban. Koszovóban az Ahtisaari-terv tudott olyan elképzeléssé válni, amely az ígéreten túl megvalósítható, megnyugvást hozva ebben a régióban.

Miközben azt halljuk: nem teremthet precedenst, felmerül a kérdés, miért nem, ha egy működő kisebbségvédelmi rendszert teremt. Ha ezt a valóságban betartják – akkor igenis legyen precedensértékű. Mi, akik kisebbségi sorban nőttünk fel és sorsunkat nem mi választottuk meg, csakis üdvözölhetünk minden olyan újítást, ami hosszú távú megoldást ígér az együtt élő nemzeti közösségeknek. A most kezdődő koszovói történet egy betartott, megvalósított Ahtisaari-tervvel ilyen hosszú távú megoldás lehet.

Aggódunk azokért a kisebbségekért, akik most Szerbia más vidékein aggódva követik figyelemmel az eseményeket. Lesz-e számukra, vajdasági magyarok számára megnyugtató megoldás?

Kérem a Tanácsot, a Bizottságot, figyeljen oda, hogy az általános nyugtalanság ne vezessen visszafordíthatatlan gyakorlathoz, Vajdaságba való betelepítésekhez. Ne vezessen az etnikai feszültségek levezetéséhez az ottmaradt kisebbségeken. A jogok megerősítéséhez, ne újabb jogfosztásokhoz vezessen mindez, ami történik. Szülessenek végre jó precedensek a Balkánon, hogy végre jövőképet, reményt hozzanak az ott élő nemzeti közösségeknek.

  Pedro Guerreiro (GUE/NGL), írásban. – (PT) Koszovó szerbiai tartomány függetlenségének egyoldalú kikiáltása nem elkerülhetetlen.

Ez a nemzetközi jogban kétségkívül rendkívül súlyos fejlemény és olyan veszélyes precedenst teremt, amelynek előre nem látható következményei lesznek a határok – különösen az európai kontinensen húzódó határok – stabilitására.

Ez kétségkívül az Egyesült Nemzetek Alapokmányának és a Helsinki Záróokmánynak kirívó megsértését jelenti.

Kétségkívül a nemzetközi jog legtöbb alapelvére figyelemmel jogellenes határozatról van szó.

Kétségkívül egy felügyelt szuverenitás alatt álló pszeudo-állam – és bármi legyen is az, bizonyára kevesebb szuverenitással fog rendelkezni – vagy inkább az USA, a NATO és az EU általi agresszióval és katonai megszállással megteremtett és kikényszerített protektorátus mesterséges létrehozásáról van szó.

Mindenképpen kísérletet jelent arra, hogy az USA és az EU főbb hatalmai ebben az igen fontos európai térségben a „kész tények” politkája útján állandósítsák a politikai, gazdasági és katonai hatalmat.

Ezt a jogellenes cselekedetet, sem formálisan, sem a gyakorlatban nem szabad elismerni. Különösen nem „koszovói EU-misszió” kiküldésével és az abban való részvétellel. Ez az EU-misszió valójában nem rendelkezik az ENSZ felhatalmazásával. Egy olyan EU-misszió, amely azon túlmenően, hogy önmagában jogellenes, egy jogellenes entitással köt megállapodást, így kétszeresen jogellenessé teszi azt.

  Eija-Riitta Korhola (PPE-DE) , írásban. – (FI) Elnök úr, Harri Holkeri finn államtanácsos, aki a koszovói válságban egykor tárgyalópartnerként vett részt, úgy gondolta, hogy az albánok függetlenségi törekvését nem lehetett az örökkévalóságig figyelmen kívül hagyni, mivel az nem a nullára való visszatérést, hanem jóval kevesebbet jelentett volna.

Ahogyan az sok képviselőtől elhangzott, Koszovó függetlensége elkerülhetetlen volt. Hasonlóképpen rámutattak arra is, hogy Koszovó sui generis eset, és így a függetlenség nem jelent fenyegetést a konfliktusrendezés nemzetközi jogi elveire. Következésképp Európának lett egy új országa, amely fenntartható feltételeken alapul.

Természetesen sajnálatos, hogy a felek között sem összhang, sem minimális szintű tolerancia nem volt elérhető. A nemzetközi közösség aligha vádolható azzal, hogy ne próbálta volna ezt elérni, mivel a tárgyalásokat a béke kiváló követe, Martti Ahtisaari vezette. Most ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy egy új ország kiépülése közben továbbra is az Ahtisaari-terv legyen a vezércsillag. A terv követelményei a nyugati jogállamiság-modellre, valamint a belső és külső stabilitásra kínálnak esélyt a térségben.

Koszovó és a Nyugat-Balkán biztonsága mindenekelőtt európai kérdés. Miközben tehát ismét nyilvánvaló, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem tudja vállalni a felelősséget a helyzetért, az EU-nak fel kell készülnie arra, hogy megpróbálja azt. A Nyugat-Balkán általános európai stabilitási keretbe integrálása valószínűleg az Unió létrejötte óta a legnagyobb kívásunkat jelenti. A regionális feszültségek jelenleg fokozódnak, a nemzetet munkanélküliség sújtja, továbbá korrupció és bűnözés nyert teret.

Koszovóban a függetlenség kikiáltását türelmetlenül várták, és az a népet valódi örömmel töltötte el, melyhez európaiként könnyen tudok csatlakozni. Most az örömmámorból merítve kell kiépíteni azt, ami a legnehezebb: a tartós békét és a stabilitást. 50 évvel ezelőtt Európa más részén sikerült – miért ne lenne tartós végre valahára a Balkánon?

  Erik Meijer (GUE/NGL), írásban. – (NL) Képviselőcsoportom és pártom európai parlamenti küldöttsége nemrég úgy döntött, hogy elutasítja a Koszovó függetlensége felé vezető jelenlegi utat. Meg tudom érteni, mivel az EU pillanatnyilag szuperhatalomként viselkedik, egyoldalúan rákényszerítve akaratát a számtalan megaláztatást megért Szerbiára, Koszovót pedig protekotrátusként kezelve.

Ez nem jelenti azt, hogy visszavonom mindazt, amit a kérdéssel kapcsolatban az elmúlt években mondtam. Az 1974. évi jugoszláv alkotmány értelmében, amely Koszovónak csaknem annyi autonómiát biztosított, mint az akkkori hat szövetségi köztársaságnak, a szerbek és az albánok számára akár továbbra is lehetséges lett volna, hogy egyetlen szövetségi köztársaságon belül békében éljenek együtt. Az 1980-as években ennek az autonómiának az egyoldalú eltörlése a koszovói lakosság többsége számára a szerb államot értelmetlen, sőt ártalmas entitássá tette. Koszovó már 1991 szeptembere óta független államként viselkedik, saját elnöke, parlamentje és oktatási rendszere van.

Ha akkor a külvilág kellő időben fellépett volna, és elismerte volna ezt az államot és Jugoszlávia többi utódállamát, az erőszakos UÇK nem jelent volna meg, Koszovó lakosai nem kényszerültek volna arra, hogy jövedelemforrásként bűnözéshez folyamodjanak, és nem lett volna ok az 1999-ben kitört háborúra.

  Dimitrios Papadimoulis (GUE/NGL), írásban. – (EL) Nyolc évvel a NATO jugoszláviai háborúját követően a koszovói probléma nem csak megoldatlan maradt, hanem méginkább kezelhetetlenné vált. Az 1244. sz. ENSZ-határozattal létrehozott ún. „standards before status” kritérium (azaz a demokrácia, a menekültek visszatérése, a multikulturális együttélés fetételei stb. mielőtt döntés születne a végleges státuszról) alapvető értelemben nem teljesült. A Bush-kormány mégis a függetlenség egyoldalú kikiáltása felé siettette a koszovói albán vezetést – tudva, hogy mindez mivel jár a Balkán békéje és stabilitása, valamint más nemzetközi kérdések szempontjából. Az EU – azáltal, hogy a térségben új misszióhoz adja jóváhagyását – támogatja ezt a politikát, és hozzájárul az 1999. évi 1244. sz. ENSZ-határozat megsértéséhez. Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása destabilizációs láncreakciót indít el a Nyugat-Balkánon, és negatív precedenst teremt számos nemzetközi kérdéshez. Megoldásunkat a nemzetközi jogra kell alapoznunk oly módon, hogy se az „oszd meg és uralkodj” politikát, se a helyi nacionalista vagy expanzionista elképzeléseket ne részesítsük előnyben, és a határokat se változtassuk meg. Véleményünk szerint még mindig lehet a nemzetközi jogon alapuló, kölcsönösen elfogadható megoldást találni az ENSZ keretén belül. Ezért a tárgyalások folytatását támogatjuk.

  Toomas Savi (ALDE), írásban. – Nem szerencsés, hogy az Európai Uniót megosztja a koszovói kérdés. Az Európai Unió hosszú távra szóló kötelezettséget vállalt a Nyugat-Balkán stabilitásának biztosítása érdekében, a kontinens legbefolyásosabb szupranacionális szervezeteként pedig egyértelmű üzenetet kell közvetítenünk és egységes véleményt kell képviselnünk.

Koszovó békéje és biztonsága az Unió számára prioritás kellene legyen, mivel az ország szomszédos az EU-tagjelölt Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal, továbbá Szerbia és Koszovó közötti közvetítőként kellene vezető szerepet betöltenünk. Nem lesz könnyű feladat, miközben az Unión belül nincs megállapodás azt illetően, hogy testületileg elismerjük-e Koszovót vagy sem.

Az Unió jelenlegi bizonytalan viselkedése csak még több zavart kelt Koszovóban. A tagállamoknak a nézetkülönbségeiken keresztül kell megoldást találniuk ahhoz, hogy megkezdhessük a térségben vállalt kötelezettségeink teljesítését.

  Sógor Csaba (PPE-DE), írásban. – (HU) Vasárnap személyesen voltam jelen Pristinában. Ritka, hogy egy ország függetlenségének kikiáltásakor jelen legyünk. Jelenlétemet üzenetnek szántam: ha fájdalmas is sokaknak ez a döntés, olyan körülmények között hirdették ki, hogy nem féltünk.

A függetlenséget abban a szállodában jelentették be, ahol évekkel ezelőtt a bejárati ajtón a következő felirat fogadta a vendégeket: kutyáknak és albánoknak tilos a bemenet!

Azt a folyamatot, ami Koszovó függetlenségét elindította, nem az EU kezdeményezte. Szerbia indította el azzal, hogy nem garantálta az adott területen élő állampolgárai számára az alapvető emberi jogokat, egyéni és közösségi jogokat.

A Romániai Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt az álláspontot képviseli, miszerint Romániának mielőbb el kellene ismernie Koszovó függetlenségét. Akik vonakodnak elismerni a fennálló helyzetet, azoknak talán saját országon belüli kisebbségeikkel is vannak rendezetlen ügyeik.

Megalakulása óta az RMDSZ kizárólag politikai, parlamenti eszközökkel kívánt és kíván most is küzdeni az erdélyi magyarság jogaiért, elutasítva az erőszakos eszközöket.

Most már mindenki számára világossá válhat, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak kérdése nem lehet csupán egy ország belügye. Ideje kidolgozni az Európai Unióban (EU) egy egységes, mindenki számára kötelező érvényű, a kisebbségeket is megnyugtató egyezményt.

Az Európai Unió legfőbb feladata az, hogy ne csak Koszovónak és Szerbiának, hanem az egész nyugat-balkáni régiónak nyújtson segítséget a térség stabilitása, gazdasági és társadalmi fejlődése terén.

  Alexander Stubb (PPE-DE), írásban. – (FI) Elnök úr, hölgyeim és uraim, szívből üdvözlöm Koszovót Európa egyik országaként. A függetlenség kikiáltása Koszovó részéről bátor cselekedet volt. Az országnak és népének most már ugyanezt a bátorságot és önbizalmat kell tanúsítania saját multikulturális társadalma kiépítésének megkezdésekor.

Már régóta nyilvánvaló, hogy Koszovó függetlenség felé törekvése egyirányú utca. Csak idő kérdése volt. A függetlenné válás határideje Szerbia Európai Unióhoz történő csatlakozása volt. Szerencsére nem kellett sokáig várniuk. Koszovó immár 10 éve áll az ENSZ irányítása alatt. A helyzet egészen más, mint más szeparatista régiók helyzete.

Az elkövetkezendő években Koszovó vezetőinek távlati látásmódra és bölcsességre lesz szükségük. Úgy vélem, hogy tanúságot tesznek ezekről a tulajdonságokról. A háború, az etnikai gyűlölet és a nemzetközi közösség igazgatása olyan leckét jelentenek, amelyből le kell vonni a tanulságokat. Jelenleg a stabil civil társadalom kiépítésére koncentrálás a legfontosabb. A függetlenség megszünteti a hazai és a külföldi befektetéseket is távol tartó bizonytalanságot.

Az Ahtisaari-terv kiváló keretet biztosít az ország függetlenségének kezdeti szakaszához. Csak akkor lehet sikeres, ha a vezetés és a nép az országa kiépítését saját projektjének tekinti, nem pedig a külföld által diktált szabály- és rendelethalmaznak. A nemzetközi közösségnek képesnek kell lennie a távolságtartásra is, és hagynia kell, hogy az ország koszovói és szerb lakossága alakítsa ki saját együttélési modelljét.

Még egyszer gratulálok a koszovóiaknak, és egy új független ország lakosaiként üdvözlöm őket!

  Tőkés László (NI), írásban. – (HU) Koszovó függetlenségének kikiáltása széles hullámokat vet térségünkben. Az idei választásokra készülő romániai pártok magyarellenes hisztériakeltésre használják fel az alkalmat. A Koszovó területéhez hasonló nagyságú Székelyföld és az albán tartomány lakosságával megközelítőleg azonos lélekszámú erdélyi magyarság ellenében sorakoznak fel mindahányan.

A román parlament „mélységes aggodalma” teljességgel alaptalan és indokolatlan. Romániának nem kell tartania a magyaroktól. Erdélyi nemzeti közösségünk ugyanis tiszteletben tartja Románia alkotmányát és területi integritását.

Ezzel együtt viszont joggal elvárjuk, hogy a „területért jogokat” elve alapján Románia európai módon rendezze nemzeti közösségünk helyzetét, és az Európai Unióban érvényes önkormányzatiság elve alapján biztosítsa a magyarság személyi elvű (1) és Székelyföld, valamint más vidékek regionális elvű autonómiáját (2).

Az Európa Tanácsnak a Gross-féle jelentésen alapuló 1609/2003-as számú ajánlásával egyező módon valljuk, hogy az autonóm régiók nagy mértékben elősegítik a konfliktusok megoldását és erősítik Európa stabilitását.

Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy az új helyzetnek maga Románia is haszonélvezője lehet, hiszen a koszovói szerbek autonómia-modellje a határain túl élő – szerbiai és ukrajnai – román közösségek számára is megoldást jelenthet.

Mindezeket figyelembe véve ajánlatos volna, hogy a békés rendezés ügyét Románia ne rendelje alá saját etnopolitikai előítéleteinek, hanem az Unió többi tagállamához hasonlóan minél előbb elismerje a független Koszovót.

  Iuliu Winkler (PPE-DE), írásban. –) Üdvözlöm az Európai Unió cselekvő részvételét és felelősségvállalását a koszovói megoldáskeresésben. Elégedettséggel nyugtázom, hogy a koszovói parlament felelősséget vállalt azért, hogy Koszovó a demokrácia, az állampolgárok egyenlősége és a kisebbségek védelme alapelveit tiszteletben fogja tartani. Remélem, hogy a hatékony koszovói szerepvállalás érdekében ki fog alakulni a szolidaritás az Unió tagállamai között. A szolidaritás az EU tagállamai között Koszovó kapcsán abban kell megmutatkozzon, hogy a tagállamok minél hamarább elismerik Koszovó függetlenségét.

Az Európai Uniónak támogatnia kell Koszovót azon törekvésében, hogy európai demokratikus állammá váljon. Üdvözlöm, hogy az Unió hangsúlyos jelenlétét továbbra is biztosítani fogja, mivel így az Unió közvetlenül hozzájárul a nyugat-balkáni térség stabilitásához.

Bízom abban, hogy a Koszovóban kisebbségben levő szerbek számára a legteljesebben biztosítani fogják a szülőföldjükön való megmaradáshoz szükséges egyéni és kollektív jogokat.

Az Európai Unió koszovói felelősségvállalása példaértékű. Tudjuk, hogy minden európai kisebbség helyzete egyedi, így általános érvényű megoldások nem léteznek, viszont a kisebbségi közösségek egyéni és kollektív jogainak biztosításában az Unió szerepet kell vállaljon, a többség és kisebbség közötti demokratikus párbeszéd és politikai egyeztetés hatékonyságát erősítve meg saját befolyásával.

A tagállamokban élő kisebbségi közösségek számára elengedhetetlen az uniós kisebbségvédelmi jogi szabályozás megalkotása.

10. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának hetedik ülésszaka (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont a Tanács és a Bizottság nyilatkozatainak ismertetése az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának hetedik ülésszakáról.

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Örülök, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy beszéljek Önöknek az Emberi Jogi Tanácsról.

Azzal, hogy ezt a napirendi pontot az Európai Parlament a plenáris ülés napirendjére tűzte, megerősítette egész Európának az Emberi Jogi Tanácson belüli jelentőségét. Az Emberi Jogi Tanács az emberi jogok védelmének központi, átfogó szerve. Az Európai Unió a hatékony Emberi Jogi Tanács határozott szószólója. Igen keményen dolgoztunk annak biztosítása érdekében, hogy végleges formájában szilárd alapot szolgáltasson az emberi jogok legsúlyosabb megsértésére adott gyors és hatékony reagáláshoz.

Mint ismeretes, az elmúlt év decemberében elfogadásra került az Emberi Jogi Tanács végleges intézményi csomagja, ma pedig elérkezett az idő arra, hogy a Tanács teljes joggal működjön. Az Emberi Jogi Tanács tavaly szeptemberi és decemberi hatodik ülésszaka számos jelentős eredményt hozott, amelyeket itt felsorolok. Kitűzött célunk, hogy ezt a munkát a hetedik és a nyolcadik ülésszakon folytassuk.

A hetedik ülésszakra a jövő hónapban kerül sor, programja pedig kifejezetten sűrű lesz. A június első két hetében tartandó nyolcadik ülésszakkal együtt meg fogja vitatni a 25 különleges előadó megbízatásának meghosszabbítását, a különleges előadók éves jelentéseit, valamint számos olyan nyugtalanító emberi jogi helyzetet, amely bizonyos kérdéseket illetően néhány országban fennáll.

Az Európai Unió szempontjából az Emberi Jogi Tanács hetedik ülésszaka számára kulcsfontosságú a burmai/mianmari, a kongói demokratikus köztársasági, a koreai demokratikus népköztársasági, valamint a szomáliai különleges előadók megbízatásának meghosszabbítása.

Ezenkívül az Európai Unió a Tanács által biztosított összes lehetőséget meg fogja ragadni annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az emberi jogok aggasztó helyzetére a világ más részein. Ennek érdekében interaktív párbeszédet fog folytatni az egyes különleges előadókkal és az Emberi Jogi Főbiztossal.

Az interaktív párbeszédek a Tanács számára jelentős új eszközt jelentenek, az Európai Unió pedig továbbra is arra törekszik, hogy ezt a Tanács rendes ülésszakai által az egyedi kérdések kezeléséhez felajánlott kulcsfontosságú eszközként szilárdítsa meg.

Hölgyeim és uraim, amint azt tudják, a Tanács jelenlegi elnöksége, Szlovénia a kultúraközi párbeszédet egyik prioritásaként tűzte ki. Ezért örömmel vesszük, hogy az Emberi Jogi Tanács hetedik ülésszaka ennek a kérdésnek is kellő figyelmet szentel.

A Civilizációk Szövetsége főképviselőjének, Sampaio úrnak küldött meghívó azt jelzi, hogy fokozottan tudatosult az, hogy a Civilizációk Szövetségének tevékenységei elősegítik a vallási tolerancia megerősítését, ami az Európai Unió számára ugyancsak prioritás az emberi jogok területén.

Engedjék meg, hogy ismertessek egy másik jelentős fejleményt az Emberi Jogi Tanácson belül, nevezetesen az általános időszakos felülvizsgálatot, amelynek az Európai Unió kiemelt jelentőséget tulajdonít. Ennek az eszköznek a tagállamokon belüli emberi jogi helyzet azonos feltételek melletti felülvizsgálatához kell módot biztosítania. Az Európai Unió azon tagállamai, amelyeket már tavaszig (áprilisig és májusig) alávetik magukat ennek a mechanizmusnak, jelenleg alapos felkészülést végeznek az említett felülvizsgálatra. Ebben a folyamatban a lehető legnagyobb mértékű átláthatóságra és hatékonyságra törekszünk. Az időszakos felülvizsgálati módszer számottevően befolyásolja az egész Emberi Jogi Tanács hitelét.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök úr, örömmel ragadom meg ezt az alkalmat arra, hogy megszólítsam a Parlamentet az Emberi Jogi Tanács hetedik ülésszakával kapcsolatban. Engedjék meg, hogy az Emberi Jogi Tanácsot a véleményem szerint megfelelő kontextusba helyezzem.

Korábban már elmondtam, de fontos emlékeztetni arra, hogy a Tanács folyamatban lévő munkát jelent. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor az ember áttekinti az elmúlt évet és a folytatott tevékenységek felét. Az ingatag kezdet, a libanoni válság miatti komoly megosztottság és az Európai Unió számára továbbra is nehéz tárgyalási környezet ellenére jelentős eredmények születtek. Itt különösen a választások jelöltjei által előterjesztett emberi jogi ígéretek jelentette újításra; továbbá –elődjének, az Emberi Jogi Bizottságnak éves rituáléjával össze sem hasonlítható – halaszthatatlan emberi jogi helyzetekkel kapcsolatos tárgyalások lebonyolítására; az ENSZ különeljárásaival folytatott – az emberi jogok megsérétésre összpontosítás nagyon általános eszközét képviselő – „interaktív párbeszédekre, végül pedig az abszolút jelentőségű intézményfejlesztési csomag konszenzusos elfogadására gondolok.

A Tanács elnöke, Costea nagykövet úr a múlt héten Brüsszelben tartózkodott, hogy röviden beszámoljon a Tanács és a Parlament hetedik ülésszakra való felkészüléséről. A Tanácsot úgy jellemezte, hogy „a vártnál jobb, de a reméltnél rosszabb”. Ez cinikusnak hangozhat, talán az ENSZ napi munkájának realitását tükrözi, de véleményem szerint ez a pontos alaphangot is megadja. Jó és rossz is van a Tanácsban, de folyamatosan, tehát a jó úton halad.

A hetedik ülésszak prioritásai – a Tanács megítélésének alapját képező norma – a halaszthatatlan emberi jogi helyzetek fokozatosan hatékony kezelése és az intézményfejlesztési reformok végrehajtásának folytatása között húzódnak. Az emberi jogi helyzet hatékony nyomon követése a Burmáról/Mianmarról szóló különleges ülésszak számára kiemelkedő fontosságú. Az egyéb prioritások között ezen az ülésszakon foglalkozni kell az emberi jogok Srí Lankán és Kenyában tapasztalható megsértésével is. Az intézményi reformok végrehajtása – vitatható módon – éppen ugyanilyen fontos, tekintettel a Tanács jövőbeli sikerének hatására. Itt a tanácsadó bizottság tagjainak megválasztási kritériumairól való megállapodás, valamint a különeljárás megújítandó megbízatásaihoz a megfelelően képzett jelöltek átlátható kiválasztása jelenti a hetedik ülésszak kulcskérdéseit.

Végezetül engedjék meg, hogy két észrevételt tegyek az átlalános időszakos felülvizsgálatról, illeve másik ismert nevén az UPR-ről. Az elnök a héten arról számolt be, hogy az áprilisi és májusi ülésszak során a felülvizsgálatnak alávetett államok komolyan veszik kötelezettségeiket. Remélem. Az UPR-ről szóló ülésszakok várhatóan megadják a későbbiek alaphangját is. Ezért elengedhetetlen, hogy a felülvizsgálatnak alávetett uniós tagállamok élen járjanak az emberi jogi statisztikáik őszinte kritikáival. Ennek nem szabad szépségkirálynő-választásnak lennie.

Ezen túlmenően az Európai Unió számára fontos szerepet látok az UPR „későbbi ülésszakaiban”. Az UPR − minden másnál jobban − arról az együttműködésről szól, amelyet a nemzetközi közösség folytat a felülvizsgálatnak alávetett államokkal annak érdekében, hogy az emberi jogok területén konkrét javulást érhessenek el a kudarcok és a szükségletek valódi önelemzése után. Az Európai Bizottság és a tagállamok nem késlekedhetnek a technikai segítségnyújtás biztosításában ott, ahol ezt a későbbi ülésszakok során megérdemlik. Ez jelentős nyilvános keretek között mutatná meg az emberi jogok előmozdítása iránti valódi elkötelezettségünket.

  Laima Liucija Andrikienė (PPE-DE). – Elnök úr, a Parlament küldöttséget delegál az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (EJT) hetedik ülésszakára. A küldöttség felhatalmazást kap arra, hogy kifejezze a Parlamentnek az EJT tevékenységével kapcsolatos aggodalmait, és látogatása során jelentést tesz az Emberi Jogi Albizottságnak.

Az EJT hetedik ülésszakát kulcsfontosságúnak tekintjük, mert az első lesz, amely a 2006-ban és 2007-ben elfogadott intézményfejlesztési csomagból származó új munkamódszerek közül számos lényeges kérdést megvizsgál.

Az EJT hitele e reformok és mechanizmusok végrehajtásán alapul, célunk pedig az, hogy a Tanácsot még alkalmasabbá tegyük arra, hogy kezelje az emberi jogok világszerte tapasztalható megsértését, különösen a leginkább halaszthatatlan eseteket.

Elismerésünket fejezzük ki az EJT pozitív eredményeihez, különösen az általános időszakos felülvizsgálat és a különeljárások felülvizsgálatának végrehajtásában elért eredményekhez, valamint az Emberi Jogi Tanács elnökségének pozitív eredményeihez.

Üdvözöljük a civil társadalom és az emberi jogi aktivisták részvételét, továbbá a különeljárásokat, amelyek az ENSZ emberi jogi mechanizmusának középpontjában állnak, és kritikus szerepet töltenek be, különösen az Emberi Jogi Tanácsban.

Ugyanakkor elítéljük az Emberi Jogi Tanács bizonyos határozatait, például azokat, amelyek nem újítják meg a fehéroroszországi vagy a kubai különleges előadó megbízatását.

A múltból levont tanulságokra tekintettel hangsúlyozzuk annak jelentőségét, hogy a versenyszellem érvényesülésével zajló választásokra minden régióban kerüljön sor annak érdekében, hogy az ENSZ tagjai között tényleges választási lehetőséget lehessen biztosítani. Ennek az az oka, hogy – sajnálatos módon – eddig már kiválasztottak néhány olyan országot, amelyek problematikus emberi jogi statisztikákkal rendelkeznek.

Ismételten felkérem a Tanácsot, a Bizottságot és a tagállamokat arra, hogy továbbra is törekedjenek az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába való beválasztási kritériumok kialakítására, beleértve a különeljárásokra való felhívásokat is.

Az EU részvétele kapcsán elismerjük az EU és tagállamai aktív szerepvállalását az EJT tevékenységének első éve során. Nagyon fontos, hogy az EU egységes véleményt képviseljen az emberi jogi kérdések kezelésekor, a Bizottságot és a Tanácsot pedig közös álláspont elfogadására kérjük annak biztosítása érdekében, hogy az EU tagállamai automatikusan aláírhassanak és ratifikálhassanak minden nemzetközi emberi jogi eszözt.

Végül, de nem utolsó sorban az EU-nak hatékonyabban kellene alkalmaznia a kérdéses országoknak szánt segítségnyújtást és politikai támogatást, annak érdekében, hogy ösztönözzük azokat az Emberi Jogi Tanáccsal való együttműködésre.

  Józef Pinior, a PSE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az Európai Parlament számára az emberi jogok területének egyik legérdekesebb vetülete. Szigorúan nyomon követjük e Tanács tevékenységeit, az Európai Parlament évente kétszer küld missziór Genfbe.

Három észrevételt szeretnék tenni. Először is elismerésemet szeretném kifejezni a Tanács elnökségének pozitív eredményeihez, és egyúttal szeretném hangsúlyozni az Európai Unió, valamint a Tanács – 2008. június 23-án tartandó választásokon induló – kiemelkedő erkölcsi tartású elnökjelöltjei részéről érkező támogatás jelentőségét.

Másodszor, szeretném hangsúlyozni, hogy a különeljárások nem foglalnak el központi helyet az ENSZ emberi jogi mechanizmusában, főként az Emberi Jogi Tanácsban, a civil társadalomban és a demokratikus államokban töltenek be kritikus szerepet. Az EU-tagállamoknak ezenfelül figyelemmel kell kísérniük és nyomást kell gyakorolniuk a Tanács tagjaira annak érdekében, hogy eleget tegyenek az emberi jogok előmozdításával kapcsolatos kötelezettségeiknek.

Az Európai Parlamentnek el kell ítélnie azokat a tanácsi határozatokat, amelyek nem újítják meg a fehéroroszországi vagy a kubai különleges előadó megbízatását. Üdvözölnünk kell a szudáni különleges előadó, valamint a Libériával, Haitivel, illetve Burundival foglalkozó független szakértők megbízatásának megújítását.

Harmadszor, a Tanácsot ért számos jogos bírálat középpontjában az áll, hogy kiábrándítóan kezelte egyes országok helyzetét. A Palesztina ügye iránti különösen egyoldalú nemzetközi együttérzés, valamint az iszlám államok kétségbeesett erőfeszítései arra késztették a Tanácsot, hogy foglalkozzon a közel-keleti konfliktussal; egyetlen államot, Izraelt viszont többször is kritikával illettek, figyelmen kívül hagyva a Hezbollah és néhány palesztin csoport jogsértéseit. Az jelenti a kihívást, hogy a Tanács tagjai számára kialakítsuk a politikai akaratot egy ilyen helyezetet igazságos kezeléséhez.

  Hélène Flautre, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa hetedik ülésszakának előestéjén a Parlament támogatásra, éberségre és mobilizációra vonatkozó üzenetet kíván küldeni.

Az Emberi Jogi Tanács az egyetlen nemzetközi szerv, amely ténylegesen küzd az emberi jogok megsértése ellen, és amely többek között reagál a szükséghelyzetekre, az emberi jogi válságokra, ugyanakkor hosszú távon együttműködik a különleges előadókkal és interaktív párbeszéd keretében a nem kormányzati szervezetekkel. Ez a Tanács egyedülálló, és történetének nehéz fordulópontjához érkezett. Egy év nem lesz elegendő hatékonyságának megalapozásához. Elegendő lehet azonban ahhoz, hogy hitelét elveszítse, és mint ismeretes, meggyengítésére és eltérítésére sok kísérletet tettek.

Először is Sigma Huda, az emberkereskedelem témakörével foglalkozó különleges előadó helyzetét szeretném megemlíteni. A hölgy siralmas körülmények között egy bangladesi börtönben tartózkodik. Ezután ugyanezekkel a különleges előadókkal kapcsolatban megemlíteném, hogy a tanácsadó bizottság javaslatairól végül az elnök határoz. Ennek alapján elképzelhetik, hogy szerepe mekkora jelentőségű, szeretném még üdvözölni Costea elnök úr kiváló munkáját, és ugyanakkor felhívni a figyelmüket arra, hogy júniusban más lép a helyébe.

Ezért az EU-nak továbbra is figyelmesnek és kezdeményezőnek kell maradnia. Fellépése döntő jelentőségű. Láttuk Gázában. Az EU tartózkodása jelentősen tompítja az üzenetet, és gyengíti magát a Tanácsot.

Amikor azonban az EU különleges ülésszakot kezdeményez és minden befolyását beveti, a Tanács növekszik és eredményeket ér el. Ehhez tagállamainknak meg kell erősíteniük régióközi szövetségeiket annak érdekében, hogy meggyőzzenek másokat és elhárítsanak minden olyan akadályozó reakciót, amely a Tanácsot a politikai eshetőségek agóniájába vetné vissza.

Ezért arra kérjük tagállamainkat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket és mutassanak példát. Mutassanak példát azzal, hogy független szakértőt jelölnek ki, amikor az UPR keretében egy másik kormányt értékelnek, és azzal, hogy ők maguk nyitottak a kritikára és az önkritikára, továbbá mutassanak példát az új tagok kiválasztásához. A különeljárásokra szóló állandó meghívásnak az EU-tagállamok számára kiemelkedő fontosságú kritériumnak kellene lennie.

  Richard Howitt (PSE). – Elnök úr, ezt az állásfoglalást az Ön figyelmébe ajánlom. Ajánlom még a Parlament Genfbe delegált küldöttségének munkáját, amelyben – miközben nagyra becsüljük saját EU-képviselőinket – együttműködünk velük a világ más térségeinek országaival folytatandó párbeszéd kezdeményezése érdekében, demonstrálva Európa erejét és szolidaritását az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog védelmezésében.

Hálás vagyok azért, hogy módosításaim bekerültek abba a szövegbe, amely felhívást tartalmazott a nők elleni erőszakkal foglalkozó különleges ülésszakra, valamint az összes nemzetközi emberi jogi eszköz minden országunk általi aláírására és ratifikálására. Európa támogatását kérem különösen az üzleti és emberi jogi különleges képviselő megbízatásának megújításához. De mivel nemrég érkeztem vissza Gázából, különösen a (34) bekezdést ajánlanám Önöknek. Ma ezt az emberi jogok egyértelmű megsértéseként határozzuk meg. Ha Tony Blair sem tudja elérni, hogy Izrael engedélyt adjon katonai felszerelések behozatalára a 40 000 liternyi kezeletlen emberi hulladék okozta szennyezés megfékezése érdekében, itt az idő, hogy Európa cselekedjen. Új megbízatás alapján eljáró európai csoportok hozzájárulhatnak a határok újbóli megnyitásának felügyeletéhez, és ahogyan én most az Önök támogatását kérem, az európai országok a nemzetközi humanitárius jog végrehajtására törekedve elérhetik, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában mindegyik fél megállapodásra jusson. Mi, Európaként megtehetjük a kezdő lépést, ahogyan azt az Emberi Jogi Albizottságnak csak a múlt heti brüsszeli ülésén javasolta szlovén elnökség. Egy olyan kiegyensúlyozott szöveget javasolhatunk, amely elismeri, hogy mind a terrorista rakétatámadások, mind pedig a blokád kollektív büntetése is sérti a negyedik genfi egyezményt. Így olyan konszenzusra juthatunk Genfben, amely ténylegesen megváltoztatja a Gázai-övezetben élőket sújtó humanitárius válságot.

  Eija-Riitta Korhola (PPE-DE). – (FI) Elnök úr, a régi mechanizmusok és munkamódszerek kritikus vizsgálata, valamint az új gyakorlatok kialakítása nagy reményeket keltett azt illetően, hogy az Emberi Jogi Tanács képes olyan hatékony testületként fellépni, amely az emberi jogok megsértésének kezelésére összpontosít, és lehetővé teszi, hogy a politikai helyzetek egyértelműen az ENSZ testületeinek hatáskörébe tartozzanak.

Az Emberi Jogi Tanács hitele a különeljárások márciusban kijelölendő új megbízottjaitól is függ. Rendkívül fontos, hogy a szakértelem, a függetlenség és az objektivitás kulcsfontosságú tényezők.

Mint a jelenlévők közül sokan, a jelenlegi helyzetben én is azt szeretném, ha újra mérlegelés tárgyát képezné az Emberi Jogi Tanácsnak az a határozata, amely nem újította meg a fehéroroszországi és kubai különleges előadók megbízatását Az EU-tagállamoknak törekedniük kell arra is, hogy garantálják a Kongói Demokratikus Köztársasággal foglalkozó független szakértő megbízatásának meghosszabbítását.

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Szeretnék köszönetet mondani azoknak a képviselőknek, akik részt vettek ebben a vitában és kifejtették véleményüket, ami kétségkívül segítséget nyújt majd a Tanács elnökségének az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának hetedik ülésszakára való felkészülésben.

Különösen azt szeretném hangsúlyozni, hogy maximálisan egyetértek Andrikienė képviselő asszony megállapításával, miszerint az Emberi Jogi Tanácson belül az Európai Uniónak egységesnek kell mutatkoznia, egységes véleményt kell képviselnie.

Felhívnám a figyelmüket arra is, hogy az elnökség is hatékony együttműködést remél az Európai Parlament küldöttségével. Az Európai Uniónak az emberi jogok előmozdításában és védelmezésében betöltött szerepe vitathatatlan, éppen ezért szeretnénk a tisztelt Házzal a lehető leghatékonyabb együttműködést folytatni.

Felszólalásomat azzal zárnám, hogy az Emberi Jogi Tanács hetedik ülésszaka a miniszterek értekezletével kezdődik majd, ahol beszédet mond az Európai Unió Tanácsának elnöksége nevében az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának elnöke, Dimitrij Rupel miniszter úr. Sok más, magas rangú képviselő, talán maga az ENSZ-főtitkár is részt vesz majd.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök úr, az Európai Unió nagyon fontos szerv, amelynek a megfelelő irányba kell haladnia, és az Emberi Jogi Tanácsot abba az irányba kell vezetnie.

Egyértelmű, hogy ennek a Tanácsnak még be kell bizonyítania, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül hatékony emberi jogi szerv. Ahogyan azonban már kifejetettem, még túl korai lenne végleges ítéletet hozni. Sőt, ebben a stádiumban még hátráltathatja is jövőbeli fejlődését. Ezért fontos, hogy az emberi jogi közösség ugyan kritikus szemmel, de továbbra is támogassa az Emberi Jogi Tanácsot. Ezzel kapcsolatban örülök, hogy az Európai Parlament küldöttsége részt fog venni a hetedik ülésszak egy részén, hogy első kézből értékelje annak munkáját.

Andrikienė képviselő asszonyhoz hasonlóan úgy gondolom, hogy az Európai Uniónak arra kell törekednie, hogy egységes véleményt képviseljen ebben a kérdésben. A Tanácsban jelen lévő EU-tagok szavazási szokásai kifejezetten összehangoltak, és minél összehangoltabbak, véleményünk annál számottevőbb lesz.

Ami a tagsági feltételeket illeti, mindeddig lehetetlennek bizonyult ilyen feltételek meghatározása. Az emberi jogi kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos ígéretek azonban fontos lépést jelentek majd a tagjelölt országok fokozottabb felelőssége irányába, és amint arra korábban már rámutattam: ez fontos lépés.

Ami a különeljárásokat illeti, az EU tevékenyen küzd a meglévő megbízatások meghosszabbítása, valamint az általunk szükségesnek ítélt új megbízatások létrehozása érdekében.

Végezetül engedjék meg, hogy röviden szóljak Fehéroroszországról és Kubáról. A Tanács bírálható azért, hogy a kérdéses országok esetében nem hosszabbítja meg a megbízatásokat, de ez olyan kompromisszum volt, amelyre a jelenleg felülvizsgálat alatt álló sok más, ország- és tematikus megbízatás megmentése érdekében volt szükség. Hasonlóan jártunk el például Szudán esetében. Sajnálatos, hogy elveszítettük a Dárfúrral foglalkozó szakértői csoport megbízatását, de ez sajnos elkerülhetetlen volt a szudáni különleges képviselő megbízatásának megmentése érdekében.

Ezért az Európai Uniónak a konszenzus elérése érdekében időnként készen kell állnia nehéz kompromisszumok kötésére. Összességében azonban megint jelentős motor és testület vagyunk ezen a területen, és továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy biztosítsuk az Emberi Jogi Tanács tényleges működését és a megfelelő irányba haladását. Az Európai Unió igen erős eszköz ahhoz, hogy segítsegünkre legyen ezen az úton.

  Elnök. − A vitát lezárom.

A szavazásra 2008. február 21-én pénteken kerül sor.

ELNÖKÖL: Diana WALLIS
Alelnök

11. Kérdések órája (a Tanácshoz intézett kérdések)

  Elnök. − A következő napirendi pont a kérdések órája (B6-0010/2008).

A következő kérdéseket teszik fel a Tanácsnak.

Az

1. sz. kérdés Manuel Medina Ortega kérdése (H-1042/07)

Tárgy: Bevándorlás az EU–Afrika csúcstalálkozó után

Tud-e a Tanács tájékoztatni a bevándorlás kérdéséről az EU és az afrikai országok között a közelmúltban Lisszabonban tartott csúcsértekezleten elért megállapodások végrehajtásával kapcsolatban elfogadott intézkedésekről?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Az elmúlt évben december 9-én Lisszabonban tartott EU–Afrika csúcstalálkozón megállapodás született egy olyan stratégiai partnerség létrehozásáról, amely az összes közös érdekű területre és kérdésre kiterjedne.

Szeretném külön felhívni a figyelmét az említett csúcstalálkozón elfogadott három jelentős dokumentumra: a lisszaboni nyilatkozatra, az EU–Afrika közös stratégiára, és annak első cselekvési tervére. A közös stratégia első cselekvési terve Afrika és az Európai Unió között még a migráció, a mobilitás és a foglalkoztatás területén hoz létre partnerséget.

A migráció, a mobilitás és a foglalkoztatás területén Afrika és az Európai Unió közötti partnerségnek ezekre a kérdésekre részletes választ kell adnia, kifejezetten azért, hogy az afrikaiak számára több és jobb munkahelyet lehessen teremteni, és a migrációt hatékonyabban lehessen ellenőrizni.

A Tanács illetékes szervei jelenleg tanulmányozzák azokat az intézkedéseket, amelyeket a lisszaboni csúcstalálkozó határozatai, valamint az EU–Afrika közös stratégia és annak első cselekvési terve alapján kell meghozni, beleértve a migráció területén kialakított partnerséget.

  Manuel Medina Ortega (PSE). – (ES) Tisztelt Elnök asszony, a kérdés az, hogy milyen jellegű intézkedések hozhatók meg hatékonyan, mert a sok afrikai országban tapasztalható lehangoló társadalmi és gazdasági helyzet miatt az Európára nehezedő migrációs nyomás még mindig igen erős.

A konkrét kérdés, amit fel akartam tenni, arra irányult, hogy a Tanácsnak tulajdonképpen van-e jelenleg kézzelfogható terve, mert az idő telik, az afrikai helyzet nem javul, és főként azért, mert az európai országok az ellenőrizetlen bevándorlásra, valamint arra panaszkodnak, hogy az európai intézmények képtelenek azt ellenőrizni.

Ténylegesen mit csinálunk most? Rövid távon mire számíthatunk?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Medina Ortega úr, az Ön által említett problémák rövid időn belül nem oldódnak meg. A gazdasági fejlődés, a biztonság és az emberek jóléte terén az afrikai helyzet olyan terjedelmű, hogy csak hosszú távon oldható meg.

A migrációs nyomás hosszú csak akkor enyhíthető, ha az afrikai kontinensen javulnak az életfeltételek. A csúcstalálkozó nem tudott választ adni minden kérdésre, különösen nem tudott gyors megoldásokat ajánlani. Ahogyan azt említettem, a csúcstalálkozóra decemberben került sor, és a csúcstalálkozón elért megállapodások végrehajtására elfogadott intézkedésekről szóló viták pedig csak most kezdődnek.

Elmondhatom, hogy az EU–Afrika csúcstalálkozó keretet hozott létre az Afrika és az Európai Unió között megrendezett több konferencián lebonyolított valamennyi tárgyaláshoz. Az EU–Afrika csúcstalálkozó immár egységesíti a tripoli folyamatot, a rabati folyamatot és az összes többi folyamatot. Ez az első elért eredmény, erőfeszítéseink egyesítése.

Szeretnék említést tenni az Európai Unió Afrikával kapcsolatos migrációs politikájának alapvető jellemzőjéről. Elősorban globális megközelítésre törekszünk. Ez a megközelítés az illegális migráció elleni küzdelmre, a legális migráció kezelésének javítására irányuló törekvésekere, az emberkereskedelem megakadályozására, a hatékonyabb határellenőrzésre és mindenekelőtt azoknak az országoknak a fejlesztésére terjed ki, ahonnan az ilyen migráció kiindul. Csak ez a fejlesztés biztosít hosszú távú megoldást az Európai Uniót érő migrációs nyomásra. A többi intézkedés, amelyeket már felsoroltam, a legjobb rövid távú megoldások, amelyek nem fogják megszüntetni az Ön által is említett alapvető problémát, a kindulási országokban uralkodó feltételeket. Ez a migráció mögötti alapvető hajtóerő.

  Hubert Pirker (PPE-DE). – (DE) Üdvözlöm azt, ahogyan Ön itt a tágabb dimenzióra tekint, és közép-, illetve hosszú távú stratégiákat különböztet meg, Ön a Tanács soros elnökeként készen áll arra, hogy – a konstruktív együttműködés, a több gazdasági segítség és több, más jellegű segítségnyújtás feltételeként – felszólítsa a megfelelő afrikai államokat az illegális bevándorlók visszafogadásáról szóló megállapodásra?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − A Tanácsnak az illegális bevándorlók kitoloncolására vonatkozó politikája jól ismert. Az Európai Unió migrációs politikájának egyik összetevőjét most hajtjuk végre afrikai partnerekkel.

A fejlesztési támogatás is a migrációs politika egyik vetülete, azaz figyelembe kell venni, a bevándorlási politikát pedig ebből a megvilágításból is meg kell vizsgálni, mivel a jobb feltételek teremtésének hosszú távú problémáját kezeli azokban az országokban, ahonnan a migráció kiindul.

Őszintén szólva nem kívánok e szempontokkal kapcsolatban a fejlesztési segély feltételeinek közvetlen alkalmazásáról beszélni. Tény azonban, hogy az egész migrációs politikának olyan összetevőit jelentik, amelyeket még mindig össze kell kapcsolni és a jövőben meg kell erősíteni.

  Jörg Leichtfried (PSE). – (DE) Soros elnök úr, ha létezik egy terület, amelyen Európa népe azt akarja, hogy az Európai Unió vállalja fel a felelősséget, az az illegális bevándorlás és az egész bevándorlási politika területe. Bár véleményem szerint a Parlament és a Bizottság igen tevékeny ezen a területen, a Tanáccsal kapcsolatban nem vagyok ennyire biztos. Ön azt állította, hogy mindenki tudja, hogy a Tanács mit tesz az üggyel kapcsolatban. Tudom, hogy mit tesz, mégpedig azt, hogy megtesz minden tőle telhetőt az elengedhetetlenül fontos európai hatáskörök létrehozásának megakadályozása érdekében. Évek óta ezt teszi. Érdekelne, hogy mitől olyan optimista azt illetően, hogy bármi is megváltozik, és milyen konkrét intézkedéseket vezet be a változások előidézése érdekében?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Köszönöm kérdését. Nem értek egyet azzal, hogy a Tanács a migráció kérdésével kapcsolatban passzív lenne. Épp ellenkezőleg, a közelmúltban – különösen tavaly – nagy figyelmet fordított a migrációra. Azt is meg kell említenem, hogy az Európai Tanács idén decemberben tartandó ülésén tervezi a migráció kérdésének megvitatását. Ez azt jelenti, hogy a legmagasabb politikai szinten kerül megvitatásra.

A migráció problémája az Európai Unió számára valós probléma. Már említést tettem a megoldásokról, és jeleztem, hogy megtalálásuk érdekében milyen irányba kell tekintenünk ahhoz. Konkrétabban említhetném a FRONTEX további megerősítését. Ez szintén egy olyan terület, amely iránt a Tanács elkötelezett.

Fontos a migráció iránti igénnyel foglalkozni. Jobban kell kezelnünk a migrációs hullámokat, és vissza kell fognunk az agyelszívást Afrikából, mert a kontinens nagy részén rossz körülményeket állandósít.

A Tanács részt vesz a mobil partnerség és a körkörös migráció fogalmának kidolgozásában, és ennek érdekében továbbra is küld missziókat az afrikai országokba. Meg kell említenem, hogy elnökségünk ideje alatt lesz majd egy nigériai és egy dél-afrikai köztársasági missziónk. A Tanács hozzáállása kezdeményező és közreműködni kíván.

Tény azonban, hogy ez a harmadik pillérhez – a bel- és igazságügyhöz – tartozó terület, ahol gyakran voltak tapasztalhatóak konszenzusra törekvő, hosszú folyamatok. A Lisszaboni Szerződés ratifikálása és végrehajtása esetén ez egy olyan terület lesz, ahol könnyebb és gyorsabb lesz a döntéshozatal.

  Elnök. − A

2. sz. kérdés Claude Moraes kérdése (H-1046/07)

Tárgy: Regionális támogatás a bővítés után

Milyen megoldást talált a Tanács az EU-bővítés által szükségessé tett regionális támogatások újraelosztásának kérdésére?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Moraes úr kérdésére válaszolva azt kell mondanom, hogy az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság között létrejött, a költségvetési fegyelemről és a pénzgazdálkodás hatékonyságáról és eredményességéről szóló intézményközi megállapodás a 2007–2013 közötti időszakra meghatározta a pénzügyi keretet az Európai Unió és a 27 tagállam számára. Az intézményközi megállapodás elfogadására májusban került sor. 2007 júliusában a kohéziós politikáról szóló jogalkotási csomag elfogadása e megállapodás alapján történt. Röviden: a 2007. januári bővítés után nem volt szükség a források újraelosztására.

  Claude Moraes (PSE). – Említést tett a strukturális támogatások tágabb elemzéséről, de bizonyára tud arról, hogy az elmúlt héten az Eurostat az Európai Unió leggazdagabb területeire és leggazdagabb városaira vonatkozó statisztikákat tett közzé. Ezekben a statisztikákban szerepelt saját választókörzetem, London – bár Londonnak egy olyan részén élek, amely Nyugat-Európa egyik legszegényebb területei közé tartozik a gyermekszegénység és egyebek szempontjából.

Az Önhöz intézett kérdésem valójában arra irányult, hogy továbbra is figyelembe veszik-e azt, hogy még a leggazdagabb területeken is, mint például Londonban és Frankfurtban, léteznek szegénységi gócok, amelyeket elfelejtünk, de amelyeket nem lenne szabad elfelejtenünk csak azért, mert – egészen helyesen – segítséget nyújtunk Európa legszegényebb részeinek?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Köszönöm ezt az újabb kérdést. Azt hiszem, hogy most már jobban értem az eredeti kérdést, amely a bővítésnek a regionális finanszírozásra való hatására vonatkozott, amelyre azt válaszoltam, hogy nem befolyásolta, mert a bővítés előtt sor került a források megfelelő elosztására.

A kiegészítő kérdés azonban szintén indokolt. A kérdés az, hogy az ilyen jelenségeket a regionális politika keretein belül kell-e kezelni. A gazdag régiók számára talán lehetővé vagy kötelezővé kellene tenni, hogy többet tegyenek a szegénységi gócok megszüntetése érdekében. Ezt a gazdag régiók valószínűleg jobban csinálják, mint a kevésbé gazdagok.

Röviden: az Európai Unió keretében figyelembe kell vennünk a regionális politika és a regionális források fogalmát. Ez nem változtatja meg az Ön által kiemelt probléma realitását.

  Danutė Budreikaitė (ALDE). – (LT) Elnök úr, azt szeretném megkérdezni, hogy rendelkezik-e információkkal, adatokkal annak kimutatására, hogy a GDP növekedését az újonnan csatlakozott országoknak juttatott strukturális támogatás miként befolyásolta. A hazámban, Litvániában folytatott kutatás kimutatta, hogy nem a strukturális támogatás, hanem az egységes piac és a belső piac gyakorolt jelentős hatást a gazdasági növekedésre. Tud-e ilyen adatokat szolgáltatni? Köszönöm.

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Nem, tisztelt képviselő asszony, nincsenek nálam ilyen adatok. Két dolgot azonban megemlíthetek.

Először is a közös piac valamennyi tagállam, mind a régi, mind az új tagállamok számára, továbbá a közös piaccal kapcsolatban álló egyéb szereplők számára is előnyös. Efelől nincs kétség, továbbá megfigyelhető az Európai Bizottság 2006-ban közzétett, „A bővítés két év távlatából” című jelentésében, amely a kibővített közös piac kedvező hatásairól és egyéb szempontokról tesz említést és értékeli azokat.

Ami a strukturális alapokat illeti, a helyzet a következő: ami fontos, az nemcsak a strukturális alapokon belül egy adott célra elkülönített források szintje, hanem a kérdéses források alkalmazásának színvonala is. Így tudom fenntartani azt, hogy kellő alkalmazásuk esetén ezek a források hozzájáruljanak ahhoz, hogy az adott országban magasabb legyen az egy főre jutó jövedelem.

  Jim Higgins (PPE-DE). – A Miniszter úrnak nagyon hosszú napja volt, ezért csak azt fogom javasolni, hogy a strukturális alapok és a Kohéziós Alap szempontjából nézze meg Írország példáját, ahol a strukturális alapok és a Kohéziós Alap döntő szerepet játszott abban, hogy egy harmadik világbeli gazdaság az ún. Kelta Tigrissé vált. Azt illusztrálja, hogy mit lehet tenni. A Kelta Tigris négy lábából hármat a strukturális alapok, a Kohéziós Alap és az Európai Unió más támogatásai biztosítottak.

Sikert kívánunk az új tagállamoknak, és sikert kívánunk Önöknek elnökségükhöz.

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Csak észrevételt szeretnék tenni. Írország példája adott volt. Higgins úr, Önnek valószínűleg igaza van, Írország példaértékű abból a szempontból, hogy a Kohéziós Alap és a strukturális alapok helyes és hatékony alkalmazása hogyan járul hozzá a gazdasági fejlődés felgyorsulásához.

Amikor azt állítom, hogy Írország példaértékű, meglehetősen komolyan gondolom. Másszóval, sok ország – különösen az Európai Unióhoz 2004-ben és 2007-ben csatlakozott országok – a szóban forgó alapok igénybevételekor minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy elsajátítsák az ír tapasztalatokat és know-how-t, hogy utolérhessék Írország sikerét.

  Elnök. − A

3. sz. kérdés Marie Panayotopoulos-Cassiotou kérdése (H-1048/07)

Tárgy: Rugalmas biztonság a munkahelyen

Milyen intézkedéseket szándkozik tenni a Tanács a közeljövőben a munkaügyi kapcsolatok rendezetlen kérdéseinek rendezése, valamint a munkahelyi rugalmas biztonságra vonatkozó elképzelések támogatása érdekében?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − 2007 decemberében az európai intézmények és a szociális partnerek által végzett átfogó tanulmányok alapján a bizottság határozatokat fogadott el a rugalmas biztonságra vonatkozó nyolc közös elvről. Ezeket az elveket az Európai Tanács is megerősítette.

Ezekben a határozatokban a Tanács megjegyezte, hogy a közös elveknek hozzá kell járulniuk a lisszaboni stratégia új ciklusának végrehajtásához. A Bizottság nemrég a 2008–2010 közötti időszakra vonatkozó integrált iránymutatást fogadott el. Számíthatunk arra, hogy a Tanács különleges figyelmet szentel a rugalmas biztonságra az e javaslatról szóló, már megkezdett vitákban.

Az integrált iránymutatás végrehajtásának felelőssége a tagállamok hatásköre marad. Amikor a tagállamok jelentést tesznek a Tanácsnak és a Bizottságnak az iránymutatás végrehajtásáról, várhatóan hivatkozni fognak a rugalmas biztonságrgal kapcsolatos saját szabályozásaikra.

A Tanács véleménye szerint fokozni kell a polgárok tudatosságát a rugalmas biztonsági politikákkal, valamint az európai gazdasági és szociális modellek megreformálásával kapcsolatban. Ezért a Tanács határozatában felkérte a Bizottságot, hogy ösztönözzön közérdekű kezdeményezést annak érdekében, hogy a megfelelő munkaerőpiaci érdekcsoportok számára megkönnyítse a közös elvek elfogadását. A Tanács arra is felkérte a Bizottságot, hogy nyújtson rendszeres tájékoztatást a kérdéses intézkedésekről.

Ami a munkafeltételekre vonatkozó két jelentős jogalkotási javaslatot – a munkaidőről szóló irányelvet és a munkaerő-kölcsönzésről szóló irányelvet – illeti, a szlovén elnökség készen áll arra, hogy folytassa a kérdéssel kapcsolatos munkát. Tekintettel a tagállamok egységes véleményének kialakítása közben tapasztalt nehézségekre, még jelenleg is értékelünk az említett jogszabályokkal kapcsolatos, további lehetséges eljárásokat. Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy Európa számos változatos hagyománnyal rendelkezik a munkafeltételek szabályozása terén. A tagállamoknak mindazonáltal sikerült viszonylag gyorsan megállapodniuk a rugalmas biztonságra vonatkozó közös elvekről, bár figyelmeztettek arra, hogy ezeket az elveket az egyes tagállamok sajátos feltételeihez kell igazítani.

Mindez azt mutatja, hogy nehezebb lesz megállapodásra jutni, ha az Unió minden munkaerőpiacára alkalmazható, kötelező erejű jogszabály formájában keresünk megoldást.

  Marie Panayotopoulos-Cassiotou (PPE-DE). – (EL) Tisztelt Elnök asszony, minden tagállam polgáraira – munkáltatók és munkavállalók – a munkaügyi kapcsolatok vonatkozásában nyomás nehezedik. Sok esetben ez bizonyára a globalizációnak tudható be, de tulajdonítható az Európai Unió által évek óta végrehajtott, nyílt koordinációs módszernek is.

Ezért kifogást emelünk a biztosítási rendszerek, valamint a nyílt koordinációs módszeren alapuló egyéb intézkedések reformjára vonatkozó javaslatok ellen.

Szándékában áll-e a Tanácsnak, hogy a munkaügyi kapcsolatok európai szintű javítását célzó strukturális intézkedéseket javasoljon annak érdekében, hogy megszüntesse azt az erős ellenállást és tiltakozást, amelyet minden tagállamban látunk a televízióban?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − A Tanács természetesen folytatni és javítani kívánja a munkaerőpiaci feltételek javítását célzó erőfeszítéseit. Gyakran elhangzik, hogy a javított rugalmas biztonság mérsékelt szociális biztonságot jelent, de ez nincs így. A rugalmas biztonság, illetve a biztonságos rugalmasság fogalmának pontosan ez a lényege. A Tanácsnak meggyőződése, hogy a globalizáció összefüggésében ez az egyetlen helyes irány, ami sok kérdést felölel.

Ami számít, az nem pusztán a fokozottabb munkaerőpaici rugalmasság, aminek sohasem kellene a szociális biztonság rovására mennie, létezik számos egyéb intézkedés, mint például az élethosszig tartó tanulás, az emberi erőforrások hatékonyabb fejlesztése és a rugalmas biztonság más aspektusai.

Röviden: a Tanács folytatni kívánja az ezen a területen folytatott tevékenységeit, és az új lisszaboni stratégia új szakasza ösztönzésének részeként ez lesz az Európai Tanács márciusi ülésén megvitatandó egyik legfontosabb kérdés.

  Hubert Pirker (PPE-DE). – (DE) Amint azt a „rugalmas biztonság” kifejezés sugallja, a rugalmasság és a biztonság ideális kombinációjáról van szó. Ma reggel vita folyt erről, a Parlament részéről pedig olyan javaslat érkezett, hogy a tagállamokban minimumelőírásaiknak megfelelően minimálbért kellene bevezetni. Mit fog tenni az elnökség annak érdekében, hogy garantálja, az egyes tagállamokban az előrelátható jövőben megvalósul a minimálbér?

  Mairead McGuinness (PPE-DE). – Megkérhetném, hogy fejtse ki egy kicsit részletesebben azt a kérdést, amelyet akkor vetett fel, amikor azt mondta, hogy ezzel az egész rugalmas biztonsággal kapcsolatos témakörrel kapcsolatban fokoznák a tudatosságot és közérdekű kezdeményezést indítanának? Az az érzésem, hogy a munkavállalók valószínűleg nagyon jól ismerik a „rugalmas” részt, de munka jelenlegi új világában kevésbé látnak tisztán a biztonság kérdésében.

Ami pedig a minimálbér kérdését illeti: mivel olyan országból érkeztem, ahol létezik minimálbér, a kérdés az, hogy biztosítsuk, mindenki meg is kapja a minimálbért.

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Először Pirker úrnak válaszolok. Pillanatnyilag nincs konszenzus a Tanácson belül, azaz a Tanácsnak a minimálbért illetően nincs közös állaspontja, ebben a szakaszban tehát az elnökség nem tervez semmilyen ilyen irányú külön kezdeményezést.

Másodszor McGuinness asszonynak válaszolok. Említettem a tanácsi javaslatot, azaz a Bizottság arra való felkérését, hogy valamennyi munkaerőpiaci érdekelt félnek magyarázza el a nyolc közös elvet, és könnyítse meg számukra az elmúlt év decemberében elfogadott elvek elfogadását.

A Tanács ugyanakkor felkérte a Bizottságot, hogy nyújtson folyamatos tájékoztást az idevonatkozó intézkedésekről. A Tanács arra kérte a Bizottságot, hogy egyedileg járjon el, jelenleg a Bizottság visszajelzésére várunk.

  Elnök. − A

4. sz. kérdés Gay Mitchell kérdése (H-1050/07)

Tárgy: Az EU csádi missziója

Tesz-e a Tanács nyilatkozatot az EU csádi missziójáról, és különösen a helyszínen tapasztalható jelenlegi biztonsági helyzetről? Szolgáltat-e a Tanács biztosítékokat arra vonatkozóan, hogy ehhez a nehéz misszióhoz szükséges valamennyi felszerelés rendelkezésre áll-e? A Tanács hogyan koordinálja az ENSZ-szel a hosszú távú helyzetet a térségben?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Az EU nem kifejezetten zökkenőmentes csádi missziója január 11-re fejeződött be annyiban, a hogy a parancsnok ajánlást tudott tenni a katonai művelet megkezdésére. Január 28-án a Tanács megerősítette az „o-plan” elnevezésű műveleti tervet, és határozatot fogadott el annak megkezdéséről.

Mint ismeretes, a műveletet Patrick Nash ír tábornok irányítja. A katonai erő 14 tagállam 3 700 katonájából áll. Ezeknek az erőknek az összetétele, felszerelése és kiképzése úgy történik, hogy nehéz környezetben küldetésüket kielégítő módon teljesíthessék. Az erőszak alkalmazására vonatkozó szabályaik szigorúak, és összhangban vannak az ENSZ Alapokmányának VII. fejezetében megállapított felhatalmazással.

Mint ismeretes, ezt a felhatalmazást az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1788. sz. határozata biztosította. Az Európai Unió – EUFOR, csádi köztársasági és közép-afrikai köztársasági katonai műveletként ismert – katonai műveletét az eredeti műveleti kapacitás bejelentésének időpontjától számított egy évig irányítják, semleges és pártatlan lesz.

A tervezésre a kezdetektől fogva az Egyesült Nemzetek Szervezetével szoros együttműködésben került sor. Az átláthatóság, a hatékonyság, valamint az intézkedések módosíthatósága érdekében minden szinten megfelelő koordinációs mechanizmusok létrehozására került sor, New Yorkban, Brüsszelben, a műveleti főhadiszálláson Párizsban, valamint a helyszínen.

A kormányzati erők és a csádi lázadó csoportok közötti közelmúltbeli összecsapásokat követően Csádban a biztonsági helyzet pillanatnyilag stabilabb. Az EU-misszió bevetése folytatódik, és várakozásaink szerint az EUFOR március közepére eléri eredeti műveleti kapacitását.

Hadd tegyek említést néhány olyan határozatról, amelyet a Tanács legutóbbi ülésén, hétfőn – tegnapelőtt – fogadott el. A Tanács komoly aggodalmát fejezte ki a dárfúri konfliktus regionális összefüggéseivel és a csádi kormány megbuktatására tett kísérletekkel kapcsolatban. Támogatta az Afrikai Unió és az ENSZ által Csád szuverenitásának, nemzeti egységének és területi integritásának tiszteletben tartására tett felhívást.

A Tanács kijelentette, hogy a közelmúlt eseményei alátámasztották, hogy szükség van a misszió kelet-csádi bevetésére, ahol a biztonság fokozása lenne a feladata. A Tanács azt is hangsúlyozta, hogy a misszió – eleget téve megbízatásának – pártatlan, semleges és független lesz.

Végezetül hozzátenném, hogy a Tanács minden szinten szigorúan nyomon követi a csádi és a nyugat-dárfúri biztonsági helyzetet, és az EUFOR-misszió szempontjából értékeli is ennek a helyzetnek a következményeit.

  Gay Mitchell (PPE-DE). – Soros elnök úr, ön nem válaszolt a kérdésemre, amely konkrétan arra irányult, hogy tudna-e biztosítani arról, hogy ehhez a nehéz misszióhoz rendelkezésre áll a szükséges katonai felszerelés. Lenne szíves megválaszolni ezt a kérdést és biztosítékot szolgáltatni?

Amint azt elmondta, a misszió az ír hadsereg egyik tisztje, Nash altábornagy parancsnoksága alatt áll; ma este az ír hadsereg elit rohamosztagának 50 tagja hagyja el Londont, őket pedig a közeljövőben még sok ír csapat követi.

Lesz-e elegendő logisztikai támogatás? Rendelkezésükre állnak-e a szükséges egészségügyi ellátások, és biztosítana-e arról, hogy – amint azt kérdésemben felvetettem – ehhez a nehéz misszióhoz rendelkezésre áll-e minden szükséges felszerelés?

Isten gyorsaságát és oltalmát kívánom az ír rohamosztagnak és az ott jelen lévő valamennyi katonának a nehéz feladatukhoz.

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Hangsúlyoznom kell, hogy az egységek felszerelése az azokat kiküldő tagállamok felelősségi körébe tartozik.

Tisztelt képviselőtárs, kérdése olyan biztosítékokra irányul, amelyeket a Tanács nem tud megadni, mivel azok az egyes tagállamok felelősségi körébe tartoznak. Csak azt tudom megismételni, amit bevezetésképpen mondtam, mégpedig azt, hogy a katonai erők létrehozásának folyamata sikeresen befejeződött. Nehéz volt, de végül sikeresnek bizonyult, amennyiben a misszió parancsnoka azt ajánlotta, hogy elkezdődhet a misszió.

  Jörg Leichtfried (PSE). – (DE) Úgy vélem, hogy ez a misszió elvben jó ötlet – mindaddig, amíg végrehajtása hozzáértéssel történik –, mert pontosan azt éri el, amivel a korábban elhangzott migrációs vitában foglalkoztunk, mégpedig a biztonság megteremtését ott, ahonnan a bevándorlók érkeznek. Ezért egész egyszerűen nem értem, hogy néhány képmutató jobboldali osztrák populista ellenzi ezt a missziót. Ami azonban aggaszt, az az állandó vitatéma, hogy nevezetesen a francia katonai erő tud-e semlegesen viszonyulni a vitában álló felekhez. Érdekelne, hogy milyen információkkal rendelkezik erről, és hogyan fogják biztosítani, hogy a misszió minden vitatkozó fél számára összességében semleges maradjon. Megragadnám az alkalmat arra is, hogy minden jót kívánjak az ott állomásozó katonáknak.

  Colm Burke (PPE-DE). – A kormánnyal szembenálló csoportokkal való kapcsolatot illetően lenne egy kérdésem. Nem a lázadó csoportokról beszélek, hanem a kormánnyal szembenálló egyéb csoportokról. Történt-e erőfeszítés a bevonásukra, hogy az ENSZ, illetve az EU csádi missziójához egységesebb megközelítéssel rendelkezzünk?

Úgy tűnik, hogy eddig csak magával a kormánnyal van kapcsolat. Szeretném tudni, hogy nem az vinne-e előbbre, ha bevonnánk azokat az embereket, akik esetlegesen a kormánnyal szemben állnak, de akik a lázadó csoportokban nem vesznek részt?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − A semlegességre vonatkozó kérdésre csak azt tudom mondani, hogy a Tanács megint csak tegnapelőtt, hétfőn határozott arról, hogy az EU Csádba küldött egységei pártatlanok, semlegesek és függetlenek lesznek. Véleményem szerint ebben benne van a műveletben részt vevő különálló egységek semlegességének kérdésére adott válasz. Az egész művelet semleges, pártatlan és független.

Ez a később elhangzott kiegészítő kérdésre adott válasznak is az egyik fele. Nem olyan műveletről van szó, amelynek a célja újoncok toborzása lenne. Ez egy olyan művelet, amelynek pártatlan és semleges módon kell biztosítania annak a térségnek a biztonságát, ahová küldik. Nem számíthat arra, hogy valamiféle szövetségest talál. Ismétlem, hogy ez egy olyan semleges és pártatlan művelet, amelynek az feladata, hogy megbízatása keretében garantálja a biztonságot a térségben.

  Elnök. − Az

5. sz. kérdés Colm Burke kérdése (H-1052/07)

Tárgy: Burma

Tekintettel arra, hogy Piero Fassino urat kijelölték az ENSZ jótékonysági missziójának támogatása érdekében burmai különleges megbízottnak, és figyelembe véve az ASEAN, India és Kína jelentős szerepét Burmával kapcsolatban, mennyire voltak eredményesek Fassino úr Kínával és más ázsiai nemzetekkel lebonyolított, közelmúltbeli találkozói?

Az általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa október 15-i következtetéseivel összhangban a Tanács december 14-én ismételten megerősítette, hogy az EU készen áll arra, hogy a burmai kormány ellen – az ottani fejlemények ismeretében – felülvizsgálja, módosítsa, vagy tovább szigorítsa a korlátozó intézkedéseket. A Tanács milyen további korlátozó intézkedéseket mérlegelne (arra való tekintettel, hogy a jelenleg hatályos intézkedések némileg negatív hatást gyakoroltak), és tud-e a Tanács határidőt kitűzni a végrehajtásukra?

A Christian Solidarity Worldwide (CSW) elnevezésű, nem kormányzati szervezet által a thaiföldi-burmai határon tett közelmúltbeli tényfeltáró látogatás szerint a burmai hadsereg által a szeptemberi békés tüntetések szétverése közben megölt emberek száma a hivatalos adatoknál magasabb volt. A szeptember óta Burmából menekülő szerzetesek és civilek a CSW-nek első kézből származó beszámolókat nyújtottak a rendszer demokráciát támogató mozgalom elleni brutalitásáról. A CSW megállapította, hogy a burmai tüntetések során több száz embert ölhettek meg, és hogy az etnikai területeken tovább folytatódik a kényszermunka és a nemi erőszak. A Tanács hogyan reagál erre a beszámolóra? A Tanács szerint az EU határozott szándéka, hogy támogassa Burma/Mianmar népét a demokrácia, a biztonság és a prosperitás felé vezető útján. A Tanács konkrétabban hogyan kívánja ezt megvalósítani?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Először is azt kell megemlítenem, hogy múlt év november 6-án az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitkáért felelős főképviselője, Javier Solana egy Burmáért/Mianmarért felelős különleges megbízottat jelölt ki annak hangsúlyozása érdekében, hogy az Európai Unió jelentőséget tulajdonít a demokratikus változásoknak, a megbékélésnek, az emberi jogok előmozdításának, valamint az ország fejlesztésének.

E megbízatás keretében a különleges megbízott, Fassino úr találkozót kezdeményezett az ENSZ különleges tanácsadójával, Gambari úrral, és konzultációt folytatott az Európai Unió kulcsfontosságú partnereivel is.

Az elmúlt év novemberében a különleges megbízott a szingapúri EU–ASEAN csúcstalálkozó hivatalos keretein kívül találkozott az ASEAN országainak képviselőjével. Decemberben sor került első kínai kiküldetésére is. Rómában, valamint az ENSZ genfi és New York-i központjában tett látogatása során találkozott Burma és a szomszédos országok képviselőivel, és Brüsszelben is találkozik majd velük.

Különleges képviselőnk említett konzultációi, valamint politikai és diplomáciai kapcsolatfelvételei az elkövetkezendő hónapokban is folytatódnak. Különleges hangsúlyt fektetünk az ENSZ és az ENSZ „baráti körének” közvetítésére.

Hétfői ülésén az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa üdvözölte a különleges megbízott, Fassino úr által az Európai Unió és ázsiai partnerei között megvalósított diplomáciai erőfeszítések összehangolásában elért munkáját, továbbá megerősítette az ENSZ-misszió támogatásában és előmozdításában betöltött szerepét.

Rá kell mutatnom, hogy az Európai Unió egyszer már fogadott el közös álláspontot, amely Burma elleni fegyverembargót, utazási korlátozásokat tartalmaz, valamint a hadsereggel és a kormánnyal kapcsolatban álló számos burmai polgár eszközeinek befagyasztását tartalmazza.

2007 novemberében a Tanács szigorúbb szankciókat fogadott el a meglévő intézkedések megerősítése, valamint – különösen a kitermelési tevékenységeket célzó – új intézkedések létrehozása érdekében. Ahogyan azt már korábban jeleztük, a Tanács tanulmányozni fogja a további lehetséges korlátozások hatását, hatékonyságát, politikai alkalmasságát és gyakorlati megvalósíthatóságát.

A Tanács partnereitől és sok kormányzati szervezet képviselőjétől információkat szerez a szigorúbb szankciókkal kapcsolatos tapasztalataikról, és tanulmányozza azokat.

A Tanács észrevételezte, hogy a közelmúltban néhány tagállam és a Bizottság megnövelte a Burmának, valamint a szomszédos országokba menekült burmaiaknak szánt segélyt. Az Európai Unió készen állna arra, hogy további segélyt biztosítson Burmának/Mianmarnak. Ezért felkéri a burmai hatóságokat, hogy fogadjanak el további intézkedéseket az ország demokratizálása és a nemzeti megbékélés elérése érdekében.

Az alkotmányról szóló, idén májusban esedékes népszavazás, és különösen a 2010-ben tartandó többpárti választások hivatalos bejelentése a Tanács véleménye szerint a helyes irányba tett lépés.

  Colm Burke (PPE-DE). – Csak egy utólagos megjegyzést tennék az Ön által erre a rendkívül bonyolult kérdésre adott válaszhoz, amelyet nagyra értékelek.

Csak két idevonatkozó kérdést szeretnék felvetni. Először is azt, hogy február 14-én a KNU főtitkárát otthonában meggyilkolták. Úgy értesültem, hogy a Christian Solidarity Worldwide két nappal azelőtt látogatást tett nála. Milyen nyomást helyeztünk Thaiföldre ennek a gyilkosságnak a kivizsgálására? Értesülésem szerint a gyilkosságot a burmai rezsim rendelte el.

Másodszor pedig azt vetném fel, hogy értesüléseim szerint a Malajziába érkező menekültekkel meglehetősen rosszul bántak. Néhány menekült tulajdonképpen előzetes letartóztatásban vagy a börtönben szült. Milyen nyomást helyeztünk Thaiföldre és Malajziára e kérdések kezelésével kapcsolatban?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − A Tanács sem Thaifölddel, sem Malajziával kapcsolatban nem vitatta meg ezt a kérdést. Kérdését továbbítani fogom a Tanácsnak.

  Elnök. − A

6. sz. kérdés Jim Higgins kérdése (H-1056/07)

Tárgy: Demokratikus mozgalom Burmában

A nemrég brutálisan levert burmai utcai tüntetést követően a Tanács meg tudná-e mondani azt, hogy milyen intézkedést tesz a demokrácia aktivistáinak védelme, valamint annak érdekében, hogy a katonai junta a nyílt demokráciára való békés és gyors átmenet irányába tevékenykedjen, továbbá azt, hogy hozott-e létre képviseleteket Burmában az eltűntek visszatérésére, beleértve azokat a szerzeteseket, akiknek a holléte a legutóbbi tüntetések óta ismeretlen?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Amint azt az előző válaszomban említettem, a Tanács közelről figyelemmel kíséri a burmai/mianmari helyzetet, és különböző forrásokból kap jelentéseket.

Az EU – más országokkal együtt – azzal a szándékkal válaszolt a múlt augusztusi és szeptemberi demonstrációkra és ezeknek a békés demonstrációknak az erőszakos leverésére, hogy bizonyítsa a burmai lakossággal szembeni szolidaritását. Ezen túlmenően az EU az országban tapasztalható erőszakért, az általános politikai zsákutcáért és körülményekért felelős személyeket célzó, szigorúbb korlátozó intézkedéseket is elfogadott. Amint azt korábban említettem, a lakosság nehéz életfeltételei és a menekültek száma miatt néhány tagállam és a Bizottság növelte a Burmának és a szomszédos országokba menekült burmaiaknak szánt segélyt.

Ezenkívül az Európai Unió volt az egyik kezdeményezője a 2007 októberében Genfben ülésező ENSZ Emberi Jogi Tanácsnak, amely felhatalmazta az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó különleges előadóját, Sérgio Pinheiro urat arra, hogy látogatást tegyen Burmában/Mianmarban és kivizsgálja a szeptemberi demonstrációk erőszakos leverését és az eseményeket követő állítólagos gyilkosságokat és eltűnéseket.

Az Európai Unió teljes mértékben támogatja Pinheiro professzor úr decemberi jelentésében tett ajánlásait, és rendszeresen felkéri a burmai hatóságokat azok végrehajtására. Az EU számos alkalommal közelített a burmai hatóságokhoz. Arra is kísérletet tesz, hogy nemzetközi fórumokon a Burmával/Mianmarral szervezett találkozókat felhasználja arra, hogy felkérje a hatóságokat egy mindenre kiterjedő és átfogó megbékélési és politikai reformfolyamat megkezdésére, az Aung San Suu Kyi asszony számára elrendelt korlátozások megszüntetésére, a politikai foglyok szabadon bocsátására, valamint a nemzetközi szervezetekhez – különösen a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságához – való hozzáférés javítására.

Az EU ismertette ezeket a véleményeket Burma szomszédainak, és hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az országban fennálló helyzet javítására. Ahogyan azt említettem, az alkotmányról szóló népszavazás, valamint a 2010-es többpárti választások bejelentése némi reményre ad okot.

  Jim Higgins (PPE-DE). ― (GA) Elnök úr, üdvözlöm a Tanács soros elnökének válaszát. Colm de Búrca képviselőtársam kérdésére azt válaszolta, hogy szeretné, ha Burma demokratikusabbá válna.

Ezzel kapcsolatban az új alkotmányra vonatkozó kérdést szeretnék feltenni: nem igaz az, hogy ezt a dokumentumot a legfőbb demokratikus ellenzéki párt vezetője, Aung San Suu Kyi nélkül szövegezték? Ez semmiképp sem kielégítő.

És nem nyilvánvaló, hogy a hadsereg és a fegyveres erők szigorúan kézben tartják, illetve ellenőrzik a hatalmat?

Még egy fontos kérdés: az EU vagy az ENSZ a népszavazást és az alkotmányt illetően végez-e független nyomon követést?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Még választ kell kapnom arra a kérdésre, hogy garantált-e a májusra tervezett népszavazás független nyomon követése. Pillanatnyilag csak a népszavazás megtartására vonatkozó bejelentéssel rendelkezünk. Amint azt már elmondtam, a Tanács véleménye szerint ez a helyes irányba tett lépés. Az Ön kérdése természetesen helytálló, és továbbítom a Tanácsnak.

Kérdésének első részére a válaszom az, hogy az Európai Unió kitart amellett, hogy az országban zajló demokratizálódási folyamatok az ellenzék és az etnikai csoportok együttműködésével járjanak, mert csak így remélhetjük, hogy az országban nemzeti megbékélés és hosszú távú stabilitás alakulhat ki.

  Elnök. − A

7. sz. kérdés Mairead McGuinness kérdése (H-1054/07)

Tárgy: Az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó irányelv

A Tanács véleménye szerint a televíziós műsorszolgáltató tevékenységekre vonatkozó irányelv⁽¹⁾ lépést tud tartani az audiovizuális technológia és a reklámozás fejlődésével?

Elégedett-e a Tanács azzal, hogy a médiaszolgáltatóktól a gyermekekkel kapcsolatos magatartási kódexek kidolgozásának megkövetelése kellően erős intézkedés a gyermekek sajátos érdekeinek védelmére, például az egészségtelen élelmiszerek gyermekeket célzó reklámozásának megakadályozására?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − McGuinness asszony már valószínűleg tudja, hogy az elmúlt évben december 11-én a Tanács és az Európai Parlament a határok nélküli televíziózásról szóló irányelvet fogadott el, és azt az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvnek nevezte át.

Az új, módosított irányelv első preambulumbekezdése kifejti, hogy az új technológiák és azoknak az üzleti modellekre – különösen különösen a kereskedelmi műsorszolgáltatás finanszírozására – kifejtett hatása miatt az irányelv módosításra szorul. Az új irányelvnek az a célja, hogy ezekre a technológiai változásokra olyan, műszakilag semleges terminológián alapuló meghatározásokat adjon, amelyek lehetővé teszik, hogy azokat ne csak a jelenlegi szolgáltatásokra, hanem a később kialakítandó szolgáltatási formákra – például az audiovizuális médiaszolgáltatásokra és a lekérhető szolgáltatásokra – is lehessen alkalmazni. Ahhoz, hogy eleget tegyen ennek a jövőbeli lehetőségnek, véleményünk szerint az audiovizuális ágazatot szabályozó irányelvnek az elkövetkezendő néhány évben érvényben kell lennie.

Az irányelv értelmében a Bizottságnak legkésőbb 2011. december 19-ig, azt követően pedig háromévente kell jelentést készítenie az irányelv alkalmazásáról, és amennyiben szükséges, különösen az új technológiai fejlődésre tekintettel, további javaslatokat kell tennie annak kiigazítására.

Ami az egészségtelen élelmiszerek gyermekeket célzó reklámozását illeti, az Európai Parlament és a Tanács egyetért abban, hogy ezzel a kérdéssel hatékonyabban kell foglalkozni, ha az audiovizuális médiaszolgáltatóknak magatartási kódexeket kell kidolgozniuk. Ennek érdekében a módosított irányelv 3. cikke e) pontjának második bekezdése tartalmaz egy olyan követelményt, hogy a tagállamoknak és a Bizottságnak ösztönöznie kell a médiaszolgáltatókat az ilyen kódexek kidolgozására.

  Mairead McGuinness (PPE-DE). – Igen kimerítő választ adott a kérdésem első részére, amit köszönök Önnek.

Ami a második részt illeti, hatékony magatartási kódexre van szükségünk, mivel papíron számos magatartási kódexünk van, azok azonban nem hatékonyak. Talán azt kérném, hogy nyilatkozzon azzal kapcsolatban, hogy a amikor a magatartási kódexeket felülvizsgáljuk és megnézzük, hogy hatástalanok, szigorúbban fellépünk-e? Véleményem szerint talán így kellene tennünk.

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − A magatartási kódex lényege pontosan az, hogy maguk a szolgáltatók dolgozzák ki. Ugyanakkor egyértelmű, hogy abban az esetben, ha a kódexek nem megfelelőek és nem felelnek meg az igényeknek, az sem a Tanács, sem a Bizottság megelégedésére nem szolgál. Ezért az Ön által felvetett kérdésre alapvetően az a válaszom, hogy a Tanácsnak és a Bizottságnak legalább addig ki kell tartania, amíg a szolgáltatók nem dolgoznak ki hatékony magatartási kódexeket.

  Jim Allister (NI). – Soros elnök úr, a média kapcsán átirányíthatom Önt a gyermekek védelmével kapcsolatban egy újabb kérdésre, figyelembe véve különösen a növekvő és nyugtalanító öngyilkossági arányt, nem utolsósorban a saját választókörzetemben? Ez az, amit a Tanács az öngyilkosság elkövetésének módjára vonatkozóan – különösen az internetes szolgáltatásokon keresztül – azonnal rendelkezésre álló tanácsokkkal kapcsolatos tömeges visszaélést illetően tehet? Ma egy ilyen oldalról olyan információkat töltöttem le, amelyek több tanácsot is adnak az öngyilkosság elkövetési módjaira vonatkozóan.

Ez igencsak ijesztő. Ha az ember rámegy a Wikipediára, még ott is talál az öngyilkosság elkövetési módjaival kapcsolatos információkat. Foglalkozik-e majd ezzel a Tanács, különösen a média összefüggésében?

  Paul Rübig (PPE-DE). – (DE) A kérdésem a Bizottság által előterjesztett távközlési csomagra vonatkozik, amelyben a televíziózás számára új lehetőségek nyílnak a digitális frekvenciatöbblet eredményeként, azaz a frekvenciakiosztás digitális spektrumának alkalmazása révén. Szükségesnek látja-e a televíziózásról szóló irányelvnek az új műszaki szabályokon alapuló módosítását?

  Janez Lenarčič, a Tanács soros elnöke. − Az Allister úr által kiemelt problémára, valamint az elítélendő és fellépést szükségeltető esetekre tekintettel meg kell említenem, hogy az irányelv még a módosítása előtt tartalmazott az egészségre ártalmas dolgokra vonatkozó tilalmat. Tiltotta az olyan közléseket is, amelyek a kiskorúakat fizikailag vagy erkölcsileg károsíthatják. Úgy vélem, hogy a szóban forgó meghatározások az említett esetekre is kiterjednek. Azt is el kell mondanom, hogy tavaly decemberben közzétettük az irányelv módosítását, és a tagállamoknak két év áll rendelkezésükre, hogy azt a belső jogukba átültessék.

Ami a távközlési csomagot illeti, nehezen tudok a kérdésre választ adni, ahhoz részletesebben kellene elemezni a változások szükségességét. Ezt a kérdést azonban megvitatttuk. A távközlési tárgyú jogalkotási csomag jelenleg megvitatás alatt áll. Kérdését továbbítom a Tanácsnak. Nincs kétségem afelől, hogy amennyiben módosítást kell bevezetni, az megtörténik.

  Elnök. − Az idő hiányában megválaszolatlanul maradt kérdések írásban kerülnek megválaszolásra (lásd a mellékletet).

A kérdések órája ezzel véget ért.

  Sajjad Karim (PPE-DE). – Tisztelt Elnök asszony, csak köszönetemet szeretném kifejezni a parlamenti szolgálatoknak, hogy szinte rögtön eljártak a tényleges szavazási szándékom pontos jegyzőkönyvezése érdekében általam eljuttatott információk ügyében. Mivel ez megtörtént, az Ön közvetítésével továbbítanám nekik köszönetemet, hogy ennyire hatékonyan jártak el. A nyilvános jegyzőkönyvben immár szerepel tényleges szavazási szándékom. Le vagyok Önnek kötelezve.

(Az ülést 19 óra 5 perckor felfüggesztik, majd 21 órakor újból megnyitják.)

ELNÖKÖL: Pan Marek SIWIEC
Alelnök

(1) HL L 202., 1997.7.30., 60. o.

12. Európa demográfiai jövője (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében Françoise Castex által előterjesztett jelentés Európa demográfiai jövőjéről (2007/2156(INI)).

  Françoise Castex, előadó. − (FR) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, a vita, amelyet ma este folytatunk, évekkel ezelőtt kezdődött e falak között. A vita még nem ér véget ennek a jelentésnek az elfogadásával, amely még mindig nem ad választ néhány kérdésre, és amelyre a közeljövőben minden bizonnyal vissza kell térnünk. Mindenesetre szeretném megköszönni a Bizottságnak a színvonalas jelentést, amely gazdagította a vitát, és amely hasznunkra vált a Foglalkoztatási és Szociális Bizottságon belül.

Jelentésemben kifejtem a demográfiai változások, vagyis az aktív népesség csökkenésének, az idősek egyre növekvő számának, valamint az európai régiók közötti demográfiai egyenlőtlenségeknek a következményeit. Ez azt jeleneti, hogy lehetetlen az okok szintjén beavatkozni? Mindenekelőtt szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy a 20. században két jelentős változás történt.

Először is a nők ugyanolyan alapon jutottak oktatáshoz és képzéshez, mint a férfiak. Másodszor, a nők a fogamzásgátlással ellenőrzést nyertek termékenységük felett. Ez a nők emancipációjának két tényezője. Ezek az emberiség számára hatalmas, és – reményeim szerint – visszafordíthatatlan fejlődést jelzik.

Azonban ahhoz, hogy az elemzéshez minden információ kéznél legyen, ezekhez még két másik tényezőt kell hozzátenni. Minden tanulmány azt mutatja, hogy az európai polgárok több gyermeket szeretnének, mint amennyit valójában vállalnak, másrészt pedig azokban a tagállamokban, ahol a nők körében magas a foglalkoztatási arány, a születési arány is magas. Az aktív dolgozó élet következésképp nem akadályozza az embereket a gyermekvállalásban, feltéve, hogy mindenki, nőknek és férfiak számára egyaránt biztosított a hivatás és a családi élet összeegyeztetése. Ezen a területen még minden tagállamban számottevő előrelépést kell tenni.

Vitáink során még az a kérdés is felmerült, hogy lényegében senki sem vitatkozik. A születési arány visszaesésében a gazdasági bizonytalanság és a jövőtől való félelem jelentős tényezők. Amikor nehezen lehet előre tervezni, az emberek haboznak, hogy vállaljanak-e gyermeket. Ez kulcsfontosságú kérdés, és véleményem szerint az Európai Unióban regisztrált születési arány visszaesése ebből a szempontból komoly figyelmeztetést jelent. Ahhoz, hogy polgáraink ismét bizalommal tekinthessenek a jövőbe, vissza kell állítani a foglalkoztatás biztonságát és a méltóságteljes életfeltételeket. Ennyit az okokról, mi a helyzet a következményekkel?

A legfőbb következmény az aktív népesség csökkenése, amely a 2010-es 331 millióról 2050-re mintegy 268 millióra esik vissza. Hogyan tarthatjuk fenn Európa növekedését és versenyképességét csekély létszámú aktív népességgel? Biztos úr, a közlemény címe pontosan ezzel összefüggésben nyeri el valódi értelmét és tényleges erejét: a kihívás lehetőséggé változtatásával. Európában ma még mindig igen jelentős a munkanélküliségi ráta, még mindig számottevő előrelépést kellene tenni a nők, a fiatalok és az idősek foglalkoztatása terén, akiknek az esetében a foglalkoztatási arány az 52–55. életévtől drasztikusan csökken.

E demográfiai kihívás valódi lehetősége nem a teljes foglalkoztatás célkitűzése, amely végre reális, végre elérhető és végre szükséges? Elérése érdekében valódi humánerőforrás-gazdálkodási politikát és valódi élethosszig tartó tanulási politikát kell végrehajtanunk. Nem ok nélkül említettem élethosszig tartót, mivel ez az 50 év feletti alkalmazottakat is jelenti, akiknek az egyéb jellegű diszkriminációkkal együtt a munkahelyi képzés és előmenetel területén is hátrányos megkülönböztetéssel kell szembesülniük.

Jelentésemben előterjesztem az „aktív életszakasz” fogalmát annak hangsúlyozása érdekében, hogy a mintegy negyven évet jelentő aktív élet – bár azt a tagállamoknak kell meghatározniuk – folyamatos foglalkoztatással, képzéssel, átképzéssel, esetleges előmenetellel járó időszak, az egyén aktív életének kezdetétől a végéig. A nyugdíjkorhatár felemelése előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy az adott korhatár alatt mindenki munkaképes, kamatoztatni tudja képességeit és szakmai tapasztalatát.

Az ember a jogszabályban előírt nyugdíjkorhatár létezése miatt gondolhat arra, hogy túl is lépheti azt, az egyes tagállamokban a párbeszéd és konzultáció hagyományival összhangban meghatározott rendelkezésektől függően. Ezt a kérdést illetően a vita nyitott marad.

Az utolsó kérdés, amiről említést szeretnék tenni, természetesen a bevándorlás kérdése. Sok vita folyik arról, hogy az kompenzálná az aktív népesség fogyását, a bevándorlás azonban – amint azt tudják – rengeteg feszültséget is kelt. Ezért ehhez a kérédéshez egyértelmű és ésszerű megközelítést javaslok. A bevándorlás nem új jelenség az Európai Unióban, évek óta stabilan évi 2 millió bevándorló a pozitív mérleg, a legális bevándorlás hozzájárul az Európai Unió aktív népességének összetételéhez, éppen úgy, ahogyan hozzájárul az európai társadalom összetételéhez is.

Ezt a bevándorlási hullámot fenn kell tartanunk, és tagállamainkban jogállást kell garantálnunk azoknak, akiket szívesen látunk, mégpedig küzdve az illegális bevándorlás és az illegális munkavállalók kizsákmányolása ellen. A kérdéskörrel kapcsolatos politikáinkat a bevándorlás emberi dimenziójának kell irányítania, és iránymutatásainkból nem tűnhet el a családok beilleszkedése.

Előadásomat átmenetileg azzal zárnám, hogy megismételjem: az átlagos születési arányok, az életkor-piramisok és arányszámok mögött ott van a születés, az anyaság, a nők társadalomban elfoglalt helyének, az idősek gondozásának, valamint annak kérdése, hogy életünket mi magunk hogyan szeretnénk befejezni. Ezért van az, hogy ez a vita ugyanolyan érdekes, mint amennyire szenvedélyes, szeretném még megköszönni valamennyi árnyékelőadónak, hogy az enyémhez hasonló érdeklődést tanúsítottak.

  Vladimír Špidla, a Bizottság tagja. – (CS) Elnök úr, hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni az Európai Parlament valamennyi képviselőjének, és mindenekelőtt az előadónak, Castex asszonynak, az Európa demográfiai jövőjéről szóló bizottsági közleménnyel kapcsolatos tájékoztató jelentését. Különösen örülök annak, hogy a Foglalkoztatási Bizottságon kívül négy másik parlamenti bizottság is foglalkozott ezzel a jelentéssel: a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, a Gazdasági és Monetáris Bizottság, valamint a Regionális Fejlesztési Bizottság. Ez a tagállamok számára egyértelmű politikai jelzést ad, és rámutat a demográfiai kérdések jelentőségére napjaink Európájában.

Az Európai Parlamentnek a főbb demográfiai kérdésekkel kapcsolatos elemzése nagyjából összhangban áll a Bizottság 2007-es jelentésével. Mindkettő egyetért abban, hogy a csökkenő születési arányok a társadalmi és gazdasági fejlődésnek tudhatók be. Ezen túlmenően mind a Parlament, mind a Bizottság osztja azt az álláspontot, hogy ezekre a jelentésekre leehtséges konstruktív és eredményes választ adni. A demográfiai változások nemcsak komoly kihívásokat, hanem új lehetőségeket is jelentenek. A jelentés azonban rámutat: fontos, hogy a kihívásokra és a lehetőségekre is most válaszoljunk.

Biztató azt látni, hogy a jelentésben körvonalazott politikai reakció és intézkedések többé-kevésbé megfelelnek a Bizottság javaslatainak. A családpolitika az egyes tagállamok kizárólagos hatásköre. Amint azonban a jelentés helyesen megállapítja, az Európai Uniónak is van szerepe. A felülvizsgált lisszaboni startégia az esélyegyenlőség támogatása, valamint a munka/élet jobb egyensúlyának elérését célzó kezdeményezések támogatása révén keretet biztosít a családpolitika korszerűbbé tételéhez. Ezzel kapcsolatban örömmel látjuk, hogy az Európai Tanács 2007. tavaszi ülésén létrejött az új Európai Családszövetség. Ez a szövetség a tagállamok közötti tapasztalatcseréhez egy újabb EU-szintű platformot jelent.

Ez a jelentés helyesen hangsúlyozza a munka és az azon kívüli világ közötti változó kapcsolatot – kiemelve, hogy a tagállamoknak meg kell tenniük minden lehetséges intézkedést a munkaerőpiacon a jövőben jelentkező munkaerőhiány kezelésére. Mindenekelőtt fokozniuk kell a fiatalok, a nők és az idősek munkaerőpiaci részvételét. Számos konkrét lépést lehet és kell megtenni.

Hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy megint szóba hozzam a migrációt, mivel ez különösen fontos és kényes terület. Meglehetősen világos, hogy a befelé, illetve a kifelé irányuló migráció Európa történelmének és az európai életmódnak szerves részét képezi. Elengedhetetlen fontosságú, hogy a beilleszkedést a kezdetektől fogva inkább támogassuk, mint azt lássuk, hogy a migráció kizárólag biztonsági vagy politikai kérdés. A migráció az európai életmód része, és mindannyiunk számára főként pozitív és szükséges hatásai vannak.

Zárásként szeretném megemlíteni a meddőség kérdését. Az Európai Parlament jelentése felhívja a figyelmet a párok egyre gyakrabban előforduló meddőségének kérdésére: tudjuk, hogy ennek a problémának van néhány tisztán egészségügyi jelensége és oka, de egyértelműen kapcsolódik a társadalmi feltételekhez is, különösen azon párok esetében, akik későbbre halasztják a családalapítást. Csak megismételném, hogy ezt a kérdést következetesen és átfogó módon kell megközelítenünk, nem csak egészségügyi szempontból.

Hölgyeim és uraim, sokan várnak arra, hogy bekapcsolódjanak a vitába, ezért befejezem hozzászólásomat és várom az elkövetkezendő vitát.

  Bilyana Ilieva Raeva, (a Gazdasági és Monetáris Bizottság véleményének előadója) − (BG) Biztos úr, elnök úr, Európa általános demográfiai képe igencsak nyugtalanító. Az Eurostat előrejelzései szerint a 15–64 éves korosztály 2010 után évente egymillió fővel csökken. Ez a tendencia két tényezőnek tudható be.

A várható élettartam továbbra is növekszik valamennyi EU-tagállamban, ami a Közösségen belüli jó életszínvonal miatti igen pozitív fejlemény. Nyugtalanító tény viszont az, hogy a születési arányok ugyanakkor nagyon alacsonyak, ami az idősödő népesség arányának növekedéséhez vezet.

Ez a helyzet idézi elő az aktív korosztály csökkenését és a munka termelékenységének visszaesését. A demográfiai probléma az európai gazdaság stabilitását, az európai szociális modellt és a generációk közötti szolidaritást is fenyegeti.

Ezzel összefüggésben azt ajánlom az Európai Bizottságnak, hogy e globális kihívás kezelésének egyetlen megfelelő módjaként dolgozzon ki közös európai demográfiai stratégiát.

Az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága azokra a gazdasági eszközökre helyezi a hangsúlyt, amelyek lehetőséget nyújtanak az Európai Unió demográfiai helyzetének javításához.

A javasolt szövegek több fő cselekvési irányvonalat ismertetnek, beleértve a fenntartható és kiegyensúlyozott államháztartást, különböző – garantált átláthatóságú és biztonságú – pénzügyi eszközök előmozdítását, az idős munkaerőt foglalkoztató vállalatok számára adókedvezményeket, a munkaerőpiac liberalizációjának felgyorsítását, illetve még 2014 előtt belső migrációt a kibővült EU-ban, hogy Špidla biztos urat idézzem, a fiatalok és családi kötelezettségekkel rendelkezők foglalkoztatásának ösztönzését innovatív munkamódszerek, például a váltott műszakban végzett munka, a részmunkaidős munka és az élethosszig tartó tanulás révén.

A hangsúly azon van, hogy a tagállamoknak – ha le akarják küzdeni a demográfiai kihívásokat – eleget kell tenniük a Stabilitási és Növekedési Paktum szerinti kötelezettségvállalásaiknak. A szöveg tartalmaz még néhány rugalmas mechanizmust is arra, hogy a „bér és nyugdíj” formulának megfelelően az emberek önként maradjanak az alsó nyugdíjkorhatár felett.

A fő elgondolás az, hogy amennyiben meg kívánunk felelni a demográfiai kihívásoknak, támogatnunk kell a rugalmas foglalkoztatási formákat lehetővé tevő mechanizmusokat, és ösztönöznünk kell az aktív élet önkéntes folytatását még az alsó nyugdíjkorhatár elérése után is.

  Elisabeth Schroedter, a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményének előadója. − (DE) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, a demográfiai változás hatásai igen sokrétűek. Miközben Párizs külvárosát időről időre a magas bevándorlási arány miatti társadalmi elégedetlenség rázza meg, Brandenburgban, ahonnan származom, a régiók elnéptelenednek, az emberek elköltöznek, és a népesség sokkal gyorsabban idősödik.

Az idősödő társadalom a kifizetendő szociális juttatásokkal növekvő terhet ró az állami költségvetésekre, a lisszaboni stratégia pedig ezek csökkentését vállalta. A demográfiai változások valós okaira figyelemmel azonban szeretném tudni, hogy ez a csökkentés a lisszaboni stratégia szempontjából nem ellentétes eredményt hoz-e. A Bizottság meglehetősen könnyen okolja a nőket az idősödő társadalomért, mert nem vállalnak elég gyermeket, a valódi okokat azonban a jelenlegi és a múltbeli politikai hibák jelentik.

Azok közül a kérdések közül, amelyek kiváltják ezt a társadalmi egyensúlytalanságot, csak hárommal szeretnék foglalkozni. Az első az, hogy az elemzések azt mutatják, hogy a nők valójában akarnak gyermeket vállalni, de a szülők – nem csak a nők – azért nem vállalnak gyermeket, mert nem megfelelőek a keretfeltételek, mert hiányzik a szociális biztonságuk, mert – ahogyan az már elhangzott – a szülők nehezebben tudnak elhelyezkedni, és mert a karrier és a család nem egyeztethető össze.

Erre a munka és az élet egyensúlyával kapcsolatos teljesen új paradigma jelentene megoldást. A kulcs az lenne, ha a nemek között egyenlő arányban lehetne megosztani a családra és a karrierre szánt időt, a Dublin Foundation ezzel kapcsolatban végzett néhány kiemelkedő kutatást. Az is elengedhetetlen fontosságú, hogy a gyermekeket ne tekintsék a szegénység zálogának, ahogyan az sok tagállamban tapasztalható.

A tagállamok szakpolitikái szempontjából ez a társadalombiztosítási rendszer fenntarthatóságát, valamint azt jelenti, hogy – bár népszerűtlen költségtényező – a demográfiai változást megint egyenesbe hozná.

A régiómban elvégzett érdekes felmérés ezt a második szempontot illusztrálja. Ebben a felmérésben azt állapították meg, hogy a fiatal nők nem a munka és a család összeegyeztetésének problémái miatt költöztek el a régióból, hanem már az iskola befejezését követő tömeges diszkrimináció miatt. A legjobb képességű emberek, osztályelsők, a legjobb eredménnyel végeztek, mégis a rosszabb minőségű tanfolyamokon kínálnak számukra helyeket, és kevesebb lehetőségük van a szakmai előmenetelre. Ez tehát azt jelenti, hogy az Európai Bizottság akkor lehet igazán hatékony ezen a területen, ha valóban kompetens, egészen pontosan a nemek közötti esélyegyenlőség – a férfiak és a nők esélyegyenlőségének – kérdéseiben, hogy a hátrányos megkülönböztetés ellen úgy küzd, hogy javításokat vezet be a jogszabályok, és különösen úgy, hogy nyomást gyakorol a tagállamokra a jogszabályok végrehajtása érdekében, hogy a dolgok végre előbbre lendülhessenek.

Harmadszor, a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményének előadójaként szeretnék visszatérni a régiók hanyatlásának kérdésköréhez. Véleményünkben bíráljuk azt, ahogyan az államigazgatási szervek még mindig számottevő akadályokat állítanak a polgárok hatékony részvétele, valamint az innováció és a kreativitás elé. Ezzel hátráltatják a sikeres regionális fejlesztési terveket.

Létezik ugyanakkor egy olyan tendencia, hogy a politikai vezetők egyszerűen leírnak régiókat, hogy elvehessék azoktól azt a követelést, hogy az állam felelős az alapvető szükségletek biztosításáért, és egyszerűen lemondanak azokról. Ez Európa számára nem megoldás, mert hosszú távon, generációkon keresztül – amint azt a történelem igazolja – hihetetlenül költségessé válik. A valóságban az államigazgatási szervek feladata, hogy érzékeljék a civil társadalom ösztönzéseit, és együttműködjenek azzal annak érdekében, hogy a régiókat kihúzzák ebből a dilemmából.

Ezzel kapcsolatban felkérem a Bizottságot, hogy merítsen a civil társadalom impulzusaiból és – különösen a civil társadalom előmozdítása érdekében – cserélje ki a sikeres régiók közötti tapasztalatokat, és hangsúlyozza a kipróbált gyakorlatot illusztráló jó példákat. Ezek olyan konkrét megoldások, amelyekben az Európai Bizottság tevékenyen részt vehet anélkül, hogy mindig a nőket tenné felelőssé a demográfiai változásért.

  Kósáné Kovács Magda, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményének előadója. − (HU) Köszönöm, elnök úr! Évtizedek óta tanuljuk, hogy a klímaváltozás, a környezetszennyezés veszélyezteti a jövőnket. A Hampton Court-i csúcstalálkozó egy másik kockázatossá váló folyamatra hívta fel a figyelmünket: Európa elöregszik.

A LIBE bizottság a kérdéskör iránt érzett felelőssége alapján három, a civil jogokat érintő kérdésben tett javaslatot az előterjesztőnek és az EMPLOI bizottságnak. Szeretnék köszönetet mondani nekik, hogy javaslatainkat tanulmányozták és figyelembe vették.

Az első kérdéskör a családok és gyermekek támogatása. A családtámogatási rendszerekre vonatkozó jogalkotás nemzeti hatáskörbe tartozik, mégis a gyermekes családok iránti kötelezettségvállalás morális kérdés is és az európai értékrend fontos része. A gyermekes és gyermektelen családok esélyeinek a közelítése rendkívül fontos közösségi érdek. A gyermekek jogainak biztosítása pedig az alapja annak, hogy a jövő generációk is felelősséget érezzenek a családon túli világért.

A LIBE a migráció legális és illegális formáinak elemzése után hívta fel a figyelmet arra, hogy az idősödő társadalom és a munkaerőpiac követelményei következetes és komplex migrációs politikát kívánnak. Öröm a számunkra, hogy erről az előterjesztés részletesen szól.

A kulturális diverzitás évében talán hozzátehetem, hogy tudósok és tudományágak szerint közvetlen kapcsolat is lehet a migráció és a népesedési ráta között, hiszen egyik oldalról a nagy gyermekszám a második generációs bevándorló családoknál csökken, míg a bevándorlók jelenléte is változtathat a befogadó népesség gyermekvállalási hajlandóságán.

Végül az időseknek, az idősebb munkavállalóknak a diszkriminációja megakadályozhatja, hogy a nem fiatal emberek tovább maradjanak a munkaerőpiacon. Nyomatékosan hangsúlyozom, nem lehet kényszer a további dolgozásuk, valódi választási lehetőségük kell legyen, és ehhez az életen át tartó tanulás feltétlenül szükséges. A modern kommunikációs technológiák ismerete javítja a munkához jutás esélyeit, és ablakot nyit az idős embereknek a globális világra.

A LIBE véleményében ismételten kérte a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy általánosan antidiszkriminációs irányelvre, reméljük, hogy ez a jelentés meg fogja gyorsítani a folyamatot. Köszönöm, elnök úr.

  Karin Resetarits, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményének előadója. − (DE) Elnök úr, valójában mi nők, miért vállalunk kevesebb gyermeket? A Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleménye számos kiváltó okot és politikai megoldást tartalmaz erre. Castex képviselőtársnőm ezek közül csaknem mindent sikeresen belefoglalt jelentésébe. Köszönöm, Castex asszony.

Hogyan segíthetünk tehát abban, hogy teljesüljön a nők gyermekvállalási kívánsága? Először is egyenlő munkáért egyenlő bér jár! Csak így lehet mindkét szülőnek ugyanolyan beleszólása abba a döntésbe, hogy a gyermek születése után melyikük menjen szülői szabadságra.

Másodszor, mindkét szülő egyenlő mértékben felelős a gyermekek felneveléséért. Szükségünk van az apák segítségére. Négy gyermekem édesapjának támogatása nélkül nem dolgozhatnék itt.

Harmadszor, a munkáltatóknak meg kell könnyíteniük alkalmazottaik számára a szülői szabadságot, ha szükséges, akkor az állam támogatásával. Ha egy ország gyermekeket akar, őket kell politikai döntéshozatalának középpontjába helyeznie.

Negyedszer, a szülők jövedelmétől függetlenül magas színvonalú gyermekfelügyeletre és gyermekbarát környezetre van szükségünk. Aki ezzel nem ért egyet, nem érdemli meg, hogy gyermekek nevetését hallja.

  Elnök. − Nagyon köszönöm. Engedje meg, hogy a felszólalást valamennyi apa nevében megköszönjem.

Folytatjuk a vitát, a vitának ezt a szakaszát az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták képviselőcsoportja nevében Carlo Fatuzzo úr nyitja meg. Három perce van, ha megkérhetem.

  Carlo Fatuzzo, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, örülök, hogy ez alkalommal felszólalhatok, először is köszönetemet fejezem ki a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elnökének, Jan Andersson úrnak, hogy előterjesztette ezt a saját kezdeményezésű bizottsági jelentést, amelyet olyan nagyszerűen és szenvedélyesen írt meg Castex asszony a bizottság valamennyi tagjának, közülük pedig néhányuk különös részvételével, valamint – immár kilenc éve európai parlementi kéviselőként – azt is szeretném elmondani, hogy a Parlamentben végre van egy olyan jelentésünk, amely kitér a nyugdíjasokra és az idősekre! Sőt, nagyon sokszor említést tesz róluk. Holnap reggel a szavazatom magyarázata során sokszor el fogom mondani Önöknek, hogy a jelentésben hányszor fordul elő a „nyugdíjas” és az „idős” szó.

Természetesen más dolgokról is szól, a születési arányokról, a gyermekekről és a szakképzésről, de a következőt szeretném kiemelni, elnök úr: miért beszélünk végre az idősekről? Meggyőződésem, hogy azért, mert minden kormány nagyon aggódik amiatt, hogy a kevés munkavállalóhoz képest olyan magas az idősek aránya, ami azt jelenti, hogy sokkal többet költenek a nyugdíjakra, sokkal többet költenek az egészségügyre, mint a múltban.

Tekintsenek vissza arra, hogy húsz, tíz, harminc, ötven évvel ezelőtt senki sem foglalkozott azzal, hogy az időseknek segítségre, támogatásra szorulnak, valamint azzal, hogy azoknak, akiknek idős szülei vannak, a munka mellett több időre van szükségük, mint a múltban. Elkezdünk beszélni a nyugdíjrendszerekről, és elkezdjük mondogatni, több gyermekre lenne szükség, és hogy az anyáknak több segítséget kell nyújtanunk. Szükségünk volt arra, hogy ez a katasztrófa bekövetkezzen, amelyet az előttem felszólalók közül valaki az éghajlatváltozáshoz hasonlított?

Úgy vélem, elnök úr, hogy a rossz jóra fordul, mert amit ebben a jelentésben látok, azzal tiszta szívemből egyetértek. Végezetül hozzátenném, hogy Európa – az Európai Parlament személyében – megmutatja nekünk, hogy valójában milyennek kellene egy államnak lennie. Remélem, hogy a tagállamok követni fogják ezt a példát.

  Jan Andersson, a PSE képviselőcsoport nevében. – (SV) Elnök úr, biztos úr, azzal kezdeném, hogy köszönetet mondok az előadónak, aki rendkívül jó alapvetést végzett, de a képviselőcsoportok közötti tárgyalásokat is vezette.

Amint azt valaki megjegyezte, ez óriási kihívás. Az Európai Unió számára nem fenyegetés, hanem kihívás. Megpróbálom az előadó jelentésének szerkezetét alkotó három fő területhez tartani magam.

Először is a születési arány kérdése. Európában túlságosan alacsonyak a születési arányok, ami jelentős mértékben a nem megfelelő politikai döntéshozatalnak tudható be. Azokra a nőkre és férfiakra vonatkozik, akik jelen kívánnak lenni a munkaerőpiacon, ahol szükség van rájuk, de ugyanakkor szülők szeretnének lenni és gyermeket is szeretnének vállalni. Ezek összeegyeztethetőségét ösztönöznünk kell a tagállamokban, annak érdekében, hogy a szülők, nők és férfiak egyaránt – és fontos hangsúlyozni – összeegyeztethessék hivatásukat a szülői szereppel. A jelentés arra vonatkozik, hogy a jövedelemkiesés elvére építve, magas szinten kell kompenzálni a hivatással összefüggő szülői szerepet, hogy az emberek otthon maradhassanak, és ne érje őket anyagi veszteség.

Másodszor, ki kell terjesztenünk a kiemelkedő színvonalú gyermekfelügyeletet. Hosszú utat kell megtennünk. Vannak célkitűzéseink, jelen pillanatban azonban kevés tagállam felel meg a gyermekfelügyelet kiterjesztésének.

A jelentés foglalkozik még a munkaerőpiacon jelen lévő idősekkel. Paradox módon hivatásunkat később kezdjük és korábban fejezzük be. A munkahelyi egészségvédelem és biztonság, a továbbképzés lehetősége, valamint a hivatás és a nyugdíjba vonulás közötti szürke területeken rugalmas megoldásokhoz kapcsolódóan különböző intézkedésekkel kell megteremtenünk a feltételeket ahhoz, hogy a szülők a munkahelyükön maradhassanak.

Végül a migráció kérdése. A jóléti társadalom fejlesztése és fenntartása érdekében társadalmunkban szükség van a világ más részeiről érkező emberekre. Ezért olyan beilleszkedési politikát kell kialakítanunk, amellyel beillesztjük őket társadalmunkba, nem pedig kizárjuk őket onnan. Támogatnunk kell ezt a politikát, mivel jóléti társadalmunkkal nem ütközik. Épp ellenkezőleg, a jóléti társadalom fejlesztésének előfeltétele.

  Elizabeth Lynne, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, ez egy igen nehéz jelentés volt. Sajnos bizonyos kérdések esetében nagyon kevés idő volt kompromisszumok elérésére vagy tényleges vitára: emiatt volt annyi módosítás.

Örülök azonban sok elért elemének, mint például az idősekkel szembeni rossz bánásmódra vonatkozó kérdés kezelésének szükségessége. Többet kell tennünk – és minél előbb – annak érdekében, hogy megszűnjön az idősekkel szembeni rendszeres fizikai, pénzügyi, érzelmi és más formájú rossz bánásmód. A legutóbbi becslés szerint a rossz bánásmódban részesülő idősek aránya meghaladja a 10%-ot, ami döbbenetes adat. Ezért üdvözlöm a Bizottság arra irányuló szándékát, hogy közleményt terjesztett elő a kérdésről. De ennél többet kell tennünk. A tagállamoknak azon is kell dolgozniuk, hogy a munkahelyeken minden idős ember számára biztosítsák a függetlenséget, az ingyenes személyes gondozást, az élethosszig tartó tanulást, valamint a diszkrimináció-mentességet. Ez természetesen azt jelenti, hogy maradéktalanul végre kell hajtani a 2000-es foglalkoztatási irányelvet, azt követően pedig arra kell alapozni.

Azon kell dolgoznunk, hogy véget vessünk annak, hogy az alkalmazottakat 50, 55 vagy 65 évesen a foglalkoztatási roncstelepre dobják. A jogszabályban foglalt nyugdíjba vonulás önkényesen meghatározott életkorát el kell törölni, ellenben a tagállami szinten meghatározott, jogszabályban foglalt nyugdíjkorhatárt biztosítani kell. A kettő között igen nyilvánvaló a különbség. Az egyén így választhat aközött, hogy abbahagyja a munkát és nyugdíjba vonul, vagy pedig továbbra is dolgozik, és vagy nyugdíjba vonul, vagy azt akkorra halasztja, amíg nem dönt úgy, hogy abbahagyja a munkát. Sajnálatos módon ezzel kapcsolatban nem tudtam konszenzust elérni, és ezért nem szerepel a jelentésben, de véleményem szerint a tagállamokat ösztönözni kell arra, hogy a jövőben vegyék ezt figyelembe.

Képviselőcsoportom nevében számos módosítást terjesztettem elő, amelyeket remélhetőleg más tagállamok támogatásra alkalmasnak ítélnek; a jelentésben tárgyalt kérdések többségének a tagállamok hatáskörében kell maradnia. Természetesen még mindig sokat tehetünk a legjobb gyakorlat kicserélése terén.

  Jan Tadeusz Masiel, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, amint azt az előadó helyesen észrevételezi, a demográfiai helyzet a népesség természetes növekedésétől, az átlagos élettartamtól és a migrációs hullámoktól függ. Ehhez a dinamizmushoz egy negyedik konszolidáló tényezőt, az interperszonális kapcsolatokat, illetve az azokat befolyásoló politikai akaratot tenném hozzá.

Az ember különösen igényes és problémás állatfajta, aki a megfelelő idő elérkeztével nem egyszerűen szaporodik, hanem ehhez még alkalmas és megfelelő feltételekre is szüksége van. A 20. század, és különösen a II. világháborút követő évek nem töltötték el az emberiséget különösebb optimizmussal és gyermeknemzési vággyal. Úgy tűnt, mintha az ember számára a világ nem lett volna kellően érdekes ahhoz, hogy emlékeztesse arra, hogy gyermekeket hozzon világra.

Ma, miután már megértettük Európa pesszimista demográfiai jövőjének sötét képét, elérkezett az idő a helyzet rendezésére. Amint az a jelentésből látható, a bevándorlás a probléma kezelésére nem kínál megfelelő megoldást. Mindenekelőtt olyan vonzó feltételeket kell teremtenünk az európaiak számára, amelyek ösztönzést biztosítanak a természetes növekedés felgyorsításához. Támogatom a jelentésben javasolt valamennyi megoldást, kettőt emelnék ki.

Soha nem látott gondot kell fordítanunk a családra, különösen a nőkre, akik nemcsak az anyaságnak szentelik idejüket, hanem beteg és idős családtagjaiknak is gondját viselik. Erre a munkára javadalmazással is összefüggő, különleges foglalkoztatási státust kell létrehozni. Ezenkívül az anya munkahelyre való visszatérését követően minden gyermeknek bölcsődei és óvodai helyet kell biztosítani.

Végezetül hozzátenném, hogy a demográfia – egyebek mellett – politikai probléma, mi pedig politikusok vagyunk, következésképp helyzetünk lehetővé teszi ennek a kedvezőtlen helyzetnek a javítását.

  Ilda Figueiredo, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (PT) Való igaz, hogy az EU tagállamainak népességén belül demográfiai változások jellemzőek, amelyeket fontos figyelembe venni, az elvégzett elemzés szerint azonban nem elég hangoztatni, hogy csökken a születési arány és idősödik a népesség. Az elemzést tovább kell vinni, eközben meg kell keresni az okokat és olyan intézkedéseket kell meghatározni, amelyek nem veszélyeztetik az emberiség fejlődését és mindazt, amit eddig a civilizáció elért.

Ezért nem veszélyeztethetjük a megelőző orvostudomány, a jobb egészségügy, táplálkozás, lakhatási feltételek, a csökkentett munkaidő, valamint az anyák, apák és gyermekek támogatása területén megvalósított tudományos fejlődés alkalmazása során elért haladást, amely állandóan és rendszeresen növekvő várható élettartamot eredményezett.

Az alapvető szociális területeken, mégpedig az általánosan elérhető közszolgáltatások, különösen az egészségügy és az oktatás területén az állami politikák megléte ehhez döntő mértékben hozzájárult. Az, hogy a munkavállalók szervezettel és munkaidővel kapcsolatos eredményei, a jobb munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági feltételek, valamint a munkavégzés közbeni szünetekkel és munkaszüneti napokkal kapcsolatos előrelépés, a megfelelő bérek és a biztonságos álláshelyek bekerültek a jogszabályokba, szintén nagyon fontos.

Azonban a fokozottan neoliberális politikák, amelyeknek az eszközeit a lisszaboni stratégia, a Stabilitási és Növekedési Paktum, valamint az Európai Központi Bank iránymutatásai jelentik, a közszolgáltatások liberalizációjához és privatizálásához, valamint egyre bizonytalanabb foglalkoztatáshoz vezettek, ami különösen a nőket érinti. A nyugdíjkorhatár felemelése a fiatalok számára méginkább megnehezíti, hogy jogosultságokat biztosító munkahelyet találjanak, emellett a közszolgáltatásokhoz és a megfelelő lakhatáshoz való általános hozzáférés is még nehezebbé vált.

Ezek a tényezők mind hozzájárulnak a születési arány csökkenéséhez. Ezért kell sürgősen politikát változtatnunk. Ezért kell a lisszaboni stratégiát a szolidaritási és fenntartható fejlődési tárgyú európai stratégiával felváltani, amely új távlatokat nyit Európa számára – különösen a nők és a fiatalok számára – jogosultságokat biztosító megfelelő munkahelyekkel, csökkentett munkaidővel, ugyanakkor változatlan fizetéssel, jobb bérekkel, a hátrányos megkülönböztetés, különösen a nőkkel szembeni bérezési diszkrimináció felszámolásával, jobb gazdasági és társadalmi kohézióval, valamint jobb életszínvonalat és társadalmi igazságosságot garantáló, általános és mindenkire kiterjedő szociális biztonsággal.

Ezért kell minél előbb több, jobb és elérhető lehetőséget teremteni a gyermekek és az eltartott személyek gondozásához, valamint általánosan elérhetővé és ingyenessé tenni az óvodai nevelést a hivatás és a családi élet összeegyeztetését biztosító megfelelő munkafeltételek előmozdítása érdekében. Ez viszont szükségessé teszi a stabil munkahelyet és munkaidőt, valamint az anyák és az apák társadalmi szerepe iránti tiszteletet.

Ezért is szükséges több költségvetési forrást kiutalni a kevésbé fejlett országoknak, és ezért kell minden tagállamnak mielőbb ratifikálnia és alkalmaznia a migráns munkavállalók és családtagjaik jogainak védelméről sóló ENSZ-egyezményt.

  Kathy Sinnott, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, ez a demográfiai változásra való felkészülésről szóló jelentés. Azt jelenti-e, hogy feladjuk, és elfogadjuk a 2005-ös zöld könyvben foglalt rettenetes előrejelzést?

A zöld könyvet megjelenésekor a változás kihívásának tekintettük. Egyebek mellett módot akartunk találni arra, hogy a nők annyi gyermeket vállalhassanak, amennyit állításuk szerint szeretnének. Most bedobjuk a törülközőt?

A születési arányok növelésére irányuló kívánságunkat politikáink aláássák. Versenystratégiánk a növekvő fogyasztói társadalmon alapul. Sőt, a fogyasztói társadalom elrettenthet a gyermekvállalástól. A fogyasztói társadalom önzésre tanít bennünket. Nézzék meg a reklámokat: „kényeztesse magát, szerezzen meg mindent, vásároljon!”

Az emberek többsége számára a gyermekvállalás és a család ennek ellenkezőjét jelenti. Önzetlenséget, osztozást és mások előbbre helyezését követeli meg. Amint fogyasztóvá válunk, egyre többször tesszük fel azt a kérdést, hogy megengedhetünk-e magunknak egy gyermeket? A gyermekvállalás költségét pedig az előrelépés, a társasági élet, autó, ház vagy nyaralás költségével vetjük össze. A gyerek gyakran veszít a potenciális szülőknél, akik azt mondják, hogy „köszönöm, nem”, vagy „még nem”.

Ezenkívül természetesen kezelnünk kell a meddőséget. De amíg Európában a terhesség-megszakítások száma meghaladja az évi négymilliót, nem igazán mondhatjuk, hogy a csökkenő születési arányunk elsősorban a meddőséggel okolható.

Megkértem a hozzám beosztott gyakornokot, olvassa el ezt a jelentést, ő tette a következő érdekes észrevételt: hol vannak a férfiak? Ha a nemek közötti egyenlőségről és a demográfiáról akarunk beszélni, mindkét nem egyenlő és teljes mértékű gyermeknevelési felelősségéről beszélnünk kell. Számos megalapozott ok miatt a nők ügyét kellett hangsúlyoznunk. De eljutottunk-e egy olyan pontra, ahol a férfiakat félreállítottuk? A gyermeknevelés óriási feladat. Bár meg kell adnunk minden tőlünk telhető segítséget az egyedülálló anyáknak és kisgyermekeiknek, az állam a legjobb esetben is gyenge pótléka egy gondoskodó, támogató és – bátorkodom ezt mondani – védelmező apának.

Sok nő elkötelezett apa nélkül nem akarja vállalni az anyaságot. Az anyaság során fontos a biztonság, de az anyagi biztonság nem a teljes történet. Ösztönöznünk kell a gyermekvállalást elősegítő érzelmi környezetet. Kultúránknak támogatnia kell a férfiak szerepvállalását.

A gyermekvállalás – bármi másnál jobban – a legintimebb kapcsolatainkról szól, éppen ezért a fokozottabb gyermekfelügyelet – noha a nők munkavállalása szempontjából hasznos – nem fog segíteni a születési arány növelésében. Demográfiai válságunk helyreállítása érdekében az emberi kapcsolatok alapvető sértetlenségét kell visszaállítani. Elő kell mozdítanunk a bizalmat, a türelmet, a hűséget és a szeretetet. A férfiak és a nők csak ilyen légkörben érezhetik magukat boldogságban és kellő biztonságban családalapításhoz, a család és a családi élet tényleges támogatásával pedig látni fogjuk a születések számának növekedését és Európa újjáéledését.

  Thomas Mann (PPE-DE). – (DE) Az Európai Unió soha nem látott demográfiai változással áll szemben. 2030-ra több mint 20 millió munkaképes korú ember hiányzik majd. Két munkavállalónak kell majd egy nyugdíjast eltartania. A jó hír az, hogy az emberek hosszabb ideig élnek, a mai idősek pedig egészségesebbek, mint a korábbi generációk. A rossz hír az, hogy a fiatal generáció létszáma túl alacsony, ennek pedig drámai következményei lesznek a városfejlesztésre, a lakásépítésre, az oktatási rendszerre és a munkaszervezésre nézve.

Tagállamainkban családbarátabb környezetre, több gyermekfelügyeleti lehetőségre, több munkahelyi gyermekmegőrző központra, a család és a hivatás összeegyeztetésének jobb lehetőségeire, a munka világában a nők fokozottabb részvételére, a szülők számára több részmunkaidős munkára, valamint a gyermeknevelés után biztonságos munkahelyi visszatérésre van szükség. Mindenekelőtt stabil karrierfejlesztési lehetőségekre és elegendő jövedelemre van szükségünk ahhoz, hogy a megkönnyítsük azoknak az embereknek a helyzetét, akik gyermeket akarnak vállalni.

Az általános oktatás és a szakképzés szintjének javítása érdekében lényegesen többet kell az emberekbe is fektetnünk. Az élethosszig tartó tanulási programokban ne csak a fiatalok, hanem azok az idősebbek is vegyenek részt, akik sokkal tovább szándékoznak dolgozni, komoly munkaterhelést tudnak kezelni, magasan képzettek és kiemelkedően motiváltak.

Nem kellene túl sokat várnunk Castex asszony saját kezdeményezésű jelentésétől. Az általános érdekű szociális ellátások jogi státusza vitatható. Létezik egy EU-szintű keretirányelvünk, illetve kötelező érvényű szabályozásaink vannak. Ezenkívül az önkéntes alapon létrehozott vállalati nyugdíjakat nem kellene további kötelezettségekkel, például a családpolitikával kapcsolatos feltételekkel terhelni. Ez szociális bizonsági, adózási kérdés, és ezért hagyományosan a tagállamok ügye.

Ezekkel a megfontolásokkal, valamint az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták képviselőcsoportja által javasolt módosításokkal a jelentés értékesebb lett. Ezzel a jelentéssel megtarthatjuk a szükséges terjedelmű vitát a drámai demográfiai változások következményeiről.

  Alejandro Cercas (PSE). – (ES) Elnök úr, biztos úr, köszönöm, hogy jelen vannak ennél az igen érdekfeszítő vitánál. Szeretném megköszönni Castex asszonynak is, hogy elkészítette ezt a jelentést, és – nagy segítségünkre – lehetővé tette a mélyrehatóbb vita folytatását.

Az általam képviselt országban, Spanyolországban, amelyet olyan demográfiai válság érint, amely – ha lehet – még súlyosabb, mint az Európai Unión belüli átlag, az ilyen típusú bizottsági közlemény és az ilyen jellegű vita rendkívül sokat segít, mert inkább mélyen gyökerező strukturális problémáról, mint rövidebb távú helyzetről van szó, ezek a dolgok pedig kiemelik a problémát a nemzeti politikai vitából, kibővítik azt, és több elemzési és reagálási lehetőséget biztosítanak.

Valójában, ahogyan azt a biztos úr elmondta, problémával állunk szemben, ugyanakkor lehetőség is áll előttünk. A lehetőségnek konkretizálódnia kell a probléma kezelése közben, nemcsak hatásainál – hogy Európában egyre több idős ember él, hogy Európa idősödik –, hanem az okainál is.

Meg kell akadályoznunk Európa idősödését, mert azt nem fogjuk megakadályozni, hogy ne legyen több idős ember: a tudomány és az orvostudomány eljuttatott bennünket ide, és a jövőben további fejlődés lesz. A probléma – ahogyan azt a képviselőtársak kifejtették – az, hogy Európában születésszabályozási politikákra, demográfiai politikákra és gyermekekre van szükségünk: ez az, amire szükségünk van. Mindegyik területen dolgoznunk kell, de tisztában kell lennünk azzal, hogy ez olyan komoly és kényes probléma, amelyet tovább fogunk adni a későbbi generációknak, ha megoldásának alapjait nem fektetjük le most.

Azok közé tartozom, akik úgy vélik, hogy az európai szociális modell nem a problémát, hanem épp ellenkezőleg, a lehetséges megoldást jelenti.

Európa idősödése és az Európán belüli alacsony születési arány szociális rendszerünk nélkül még súlyosabb lenne. Más társadalmak, például Kína, ahol nagyon hasonló dolgokat fognak majd tapasztalni, a hatékony, intelligens és ésszerű szociális modellek hiánya miatt még nagyobb árat fognak fizetni, mint mi.

Ugyanis röviden az lesz a probléma, hogy a változás elkerülhetetlen, nekünk pedig változtatnunk kell. Szociális rendszerünk értékeinek megváltoztatása nélkül változtathatja meg technikáit. Véleményem szerint az alapvető kérdések a következők: a család és a hivatás összeegyeztetése (új lehetőségek biztosítása a családok számára az új generációk létrehozásához), a bevándorlók kedvező fogadtatása, társadalmaink számára nem teherként, nem negatívumként, hanem olyan jelenségként történő fogadtatása, amely – ha befogadásra képesek vagyunk – megint csak segítséget fog nyújtani számunkra ennek a problémának a kezeléséhez. Végezetül nagyszabású vitát kell folytatni a nők társadalmunkban betöltött szerepéről, a vitát pedig, mint mindig, a szolidaritás jegyében kell folytatni.

(Taps)

  Siiri Oviir (ALDE). – (ET) Biztos úr, elnök úr, hölgyeim és uraim! Napjaink Európájában az átlagos születési arány 1,5, ez mégis azt jelenti, hogy a népesség nem növekszik. A tagállamok tanulmányozták a helyzetet, vizsgálataik pedig azt mutatják, hogy az emberek általában két vagy három gyermeket szeretnének. Nyilvánvaló, hogy az emberek kívánsága és a valóság nem áll összhangban.

A 21. században élünk és a nők régóta nem érik be a háztartásbeli és a gyermekgondozó szerepével. Tanulnak, dolgozni akarnak és karriert szeretnének, a munkáért kapott jövedelmük jobb életszínvonalat biztosít családjuk számára. Képesnek kell lennünk azonban a születési arány befolyásolására és olyan helyzet kialakítására, amelyben a család kívánsága szerinti gyerekszám valósággá válik. Családjainknak biztonságérezetre van szükségük azt illetően, hogy egy gyermek születése nem tör darabokra egy karriert, másszóval jobb egyensúlyra van szükség a hivatás és a családi élet között, az anyák és az apák számára egyaránt.

A szülők bizonyosságot akarnak afelől, hogy gyermekeik számára jó színvonalú oktatást és érdeklődési körüknek megfelelő szakismereteket biztosíthatnak, szükség esetén az állam anyagi támogatásával. E biztonságérzet nélkül az emberek nem vállalnak gyermeket. A bevándorlás mint a népesség növelésének eszköze naiv lépés. Csak részleges, rövid távú megközelítés. Az újításnak, nem pedig a bevándorlásnak kellene figyelmet szentelnünk.

Időhiány miatt nem beszélhetek minden tényezőről, de hangsúlyoznám, hogy a demográfiai helyzet jelentős mértékben függ egy sor határozattól és jogszabálytól, a családjogtól a környezetvédelmi jogon át a nemzetbiztonságig. Zárásképpen szeretném megköszönni Castex aszonynak a nők iránt kiemelkedő empátiát tanúsító fontos jelentését.

  Ewa Tomaszewska (UEN). – (PL) Elnök úr, az állásfoglalás-tervezet ismételten felhívja a figyelmet az Európát érő demográfiai fenyegetésre. Kontinensünk jövője, valamint a társadalmi és gazdasági fejlődése iránti felelősség megköveteli, hogy ennek a kérdésnek különleges figyelmet szenteljünk. A mintegy 1,5-es átlagos születési arány túlságosan alacsony. A generációk egyszerű váltásának garantálása érdekében ennek a számnak 2,15 felettinek kell lennie.

A kevés gyermekes vagy gyermektelen családmodellek népszerűsítése, (a munkanélküliség és – különösen a foglalkoztatás időtartama tekintetében – az alacsonyabb foglalkoztatási normák miatt) a megfelelő és stabil gazdasági helyzetet nem biztosító családi élet feltételei, valamint a nők anyaság miatti büntetése a nyugdíjrendszereken keresztül kétségkívül hozzájárul a megjelent fenyegetésekhez. A társadalom idősödése, ami főként a hosszabb emberi élet jelentette egyébként pozitív jelenségre, de az aktív keresők és a nyugdíjasok száma közötti romló arányra is visszavezethető, a nyugdíjrendszerek szempontjából alapvető pénzügyi problémákat vetnek fel. Ebben a helyzetben fel kell lépni a változás előidézése érdekében.

Én azonban nem értek egyet a jelentésben található meggyőződéssel, miszerint ezt a problémánkat a migrációs hullámok majd megoldják. A lengyel piacgazdasági intézet által végzett tanulmányok azt mutatják, hogy az ezzel a módszerrel elért népességnövekedés alig lesz 2-3%, azaz túlzottan is kevés. Ez a módszer szociális problémákat is előidéz, amint az jelenleg megfigyelhető Dániában, Franciaországban és Németországban. A beilleszkedési folyamatok időigényesek.

Itt szeretném felhívni a figyelmüket a gazdasági migránsok családjainak jogaival kapcsolatban a jelentésben foglalt javaslatokra. Az általam javasolt módosítást azért vetettem fel, mert a jelentés nem pontosítja, hogy a kivándorló születése szerinti ország, vagy a kivándorlót befogadó ország joga értelmében vett családról van-e szó. Különösen aggódom az esetleges poligámia, valamint az abból származó jogi és gazdasági következmények miatt az ilyen családok számára elérhetővé tett szociális ellátások esetében. Szeretném még…

(Az elnök megszakítja a felszólalót.)

  Bernard Wojciechowski (IND/DEM). – Elnök úr, a „beilleszkedés” szó 24-szer fordul elő a jelentésben. A bevándorlóknak a nemzeti adófizetők pénzéből javasolt beilleszkedése egy fontos szempontot figyelmen kívül hagy, nevezetesen a vallást és a civilizációt. A szocialista származású militáns szekularisták kerülik ezt a témát, noha a muzulmán lakosság növekvőben van.

2025-re Nyugat-Európában minden harmadik ember muzulmán lehet vagy lesz. A canterbury-i érsek nemrég azt javasolta, hogy Európának el kellene fogadnia a saría jogot, amit e Ház elnöke és vezető tisztségviselői valószínűleg „multikulturalizmusnak” neveznének. Ez a kontinenst elárasztó új bevándorlók beilleszkedési és asszimilálódási lehetőségeire vonatkozó zavaros vitát hozza előtérbe.

Az asszimilálódás azt jelenti, hogy a bevándorlóknak be kell olvadniuk az európai civilizációba és az európai civilizációnak be kell őket olvasztania, vagy pedig azt jelenti, hogy követniük kell a régi európai nemzetek leszármazottait egy új típusú európai ember megteremtésében? Vagy pedig egy közös civilizáció megteremtése se nem kívánatos, se nem lehetséges?

Bár Európának mindig igen változatos kultúrái voltak, volt egy központi irányzatot képviselő, úgyszólván keresztény kultúrája, illetve civilizációja, amely identitásától függetlenül mindenkinek a sajátja volt. Csaknem húsz évszázadon át ez a civilizáció az európai örökség központi és tartós alkotóeleme volt. Felmerül a kérdés, hogy Európa a mai Európa lenne-e, ha a hetedik és a nyolcadik században az ókori Róma hamvait nem keresztény, hanem muzulmán és más társadalmak hódították volna meg? Az válasz egészen egyszerűen nem. Nem Európa lenne. Egyiptom vagy Líbia lenne.

Szerencsére vannak olyanok, akik a kulturális jogokat nem hajlandók a saría jogra kiterjeszteni. A vallást óvni kellene az államtól, különösen az európai államtól. Nem csak a kereszténység tud más vallásokat egységes európai projektbe integrálni, elismerve olyan dolgokat, amelyeket a világi ideológiák nem tudnak. Úgy vélem, hogy Európa képes erre, az európaiaknak pedig újra el kell köteleződniük a keresztény kultúra, valamint a szabadság, az egyenlőség, a jog és az egyéni jogok hagyományai és értékei mellett, amelyeket immár több mint húsz évszázada minden európai nemzet polgára sajátjának tekintett, és amelyek a jólét és a világviszonylatban betöltött erkölcsi vezető szerep forrását jelentették.

Ez a jelentés senkit és semmit nem tud beilleszteni. A sétáló halott jelképe. A nemzeti identitását nem ismerő zombik földrészét hozhatja létre.

  José Albino Silva Peneda (PPE-DE). – (PT) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, a megnövekedett várható élettartam és a folyamatosan csökkenő születési arány azt jelenti, hogy Európa jelenlegi demográfiai függőségi indexe a mostani 49%-ról 2025-re 59%-ra, 2050-re pedig 77%-ra emelkedik.

Az Európai Unió ezért soha nem látott probléma előtt áll, mivel a jövőben az európai városokban nagyon magas lesz az idősek aránya, így pedig a társadalom a maitól nagyon eltérő lesz.

Ez a tendencia azt jelenti, hogy az állami politikák fontos aspektusaiban mélyreható változások következnek be. A szociális biztonságon kívül változásokra lesz szükség az egészségügyi és ápolási ellátások, az adópolitika, a területrendezés, a bevándorlás, a biztonság, a kultúra, az idegenforgalom, a szabadidő, stb. területén.

A nyugdíjrendszerek finanszírozását is újra át kell gondolni, hogy az a továbbiakban ne legyen alapvetően állami alapú, és még ha az is marad, a hozzájárulások nem szinte kizárólag a bérekből származnak majd.

Lévén, hogy messzemenő következményekkel jár, a demográfiai változást a közigazgatás és a társadalom szerkezetének szempontjából kell figyelembe venni, ami megköveteli valamennyi gazdasági és társadalmi szereplő mozgósítását a megteendő intézkedésekre vonatkozó különböző választási lehetőségek strukturált elemzése és megvitatása keretében. Ezért értékes ez a jelentés.

Ismét egy olyan területtel állunk szemben, ahol elengedhetetlen és sürgős a szociális párbeszéd fokozása, ez a kérdés valójában másként nem kezelhető.

Egyetértek a Bizottságnak azzal a nyilatkozatával, hogy – a kérdés halaszthatatlanságára és dimenziójára tekintettel – a születési arány fellendítése hosszú távú stratégia felállításával jár. Csak így tudunk megelőző intézkedéseket hozni, és ugyanakkor csak így tudunk segíteni az Európai Uniónak, hogy a születési arány fellendítését célzó politika keretében megragadja a lehetőségeket.

  Harald Ettl (PSE). – (DE) Ma, ebben a késői órában az Európai Unió demográfiai jövőjével foglalkozó jelentésről folytatunk vitát, gyakorlatilag kizárva a nagyközönséget. Az előadót a legnagyobb dicséret illeti ezért a jelentésért, mert egzisztenciális, társadalmi, politikai és szociális kérdésekkel foglalkozik benne. Az eredmény minden olyan európai parlamenti képviselő számára kötelező olvasmány kellene, hogy legyen, aki a politika napi pragmatikája és a valóság figyelmen kívül hagyása mögé rejtőzik.

A jelentés feltárja, hogy a gazdaság és az őrült hajsza hidegségét hogyan lehet társadalmi melegséggel leküzdeni. Szerepelnek benne a dolgok alakulására vonatkozó előrejelzések is, hogy felnyissák szemünket és a befogadó társadalomra vonatkozó politikai filozófiát alakítsunk ki. Ez a család mibenlétének felülvizsgálatra szoruló, állandó kérdéséhez, valamint ahhoz kapcsolódik, hogy a mai gazdag társadalomban a gyermekvállalás összekapcsolódik a szegénységtől való félelemmel.

Az ipari vállalatoknál – és ez megszokott – a „macho” vezetők”, akik soha nem éltek társadalmi életet, megtagadják a szülői szabadságot. Ezenkívül lehetetlen megszámolni azokat a foglalkoztatási viszonyokat és munkahelyeket, amelyek az embereket elgondolkodtatják azon, hogy „megengedhetik-e maguknak” a gyermekeket vagy sem.

A jelentésben felsorolt kiegészítő intézkedésekre szükség van annak érdekében, hogy a demográfiai fejlődést mindenki számára előnyös helyzetté alakíthassuk. Egy dolog biztos: a holnap társadalma másként fog kinézni. Az, hogy a generációs konfliktus s