Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. március 12., Szerda - Strasbourg

8. Ünnepélyes ülés – Az Európai Parlament 50. évfordulójának megünneplése

(Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának rövid hangversenye, vezényel Pavel Kotla)

  Elnök. − Nagyon szép előadás volt az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának részéről, Pavel Kotla vezényletével. Nagyon köszönöm!

Hölgyeim és uraim, szeretnék mindenkit melegen üdvözölni ebben a Házban, hogy megünnepeljük az Európai Parlamenti Közgyűlés alkotmányozó ülésének 50. évfordulóját. Elsőként, és legfontosabbként, hadd javasoljam, hogy fejezzük ki üdvözletünket valamennyi, körünkben megjelent korábbi elnökünknek, Emilio Colombonak, Lord Henry Plumbnak, Enrique Barón Cresponak, Egon Klepschnek, Klaus Hänschnek, José Maria Gil Roblesnek, Nicole Fontaine-nek és Josep Borrell Fontelles-nek. Legyetek mindannyian üdvözölve, az Európai Parlament tisztelt korábbi elnökei!

(Hosszan tartó taps)

Szeretném melegen üdvözölni Janez Janša urat, az Európai Tanács hivatalban lévő elnökét, José Manuel Durão Barrosot, az Európai Bizottság elnökét. Természetesen, Barroso úr, Ön ismert arc e Házban, de ma különösen örülünk jelenlétének.

(Taps)

Különleges örömöt jelent számomra itt, az Európai Parlament házában üdvözölni Lluís Maria de Puig urat, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnökét. Forró üdvözletünk Önnek!

(Taps)

Örömömre szolgál üdvözölni a belga és az olasz parlament elnökeit, Herman van Rompuyt és Fausto Bertinotti, a holland szenátus elnökét, Yvonne Timmerman-Buck asszonyt, akik Bulgária, a Cseh Köztársaság, Észtország, Franciaország, Németország, Magyarország, Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, és az Egyesült Királyság parlamentjeinek képviselőivel együtt csatlakoztak hozzánk, itt az Európai Parlamentben. Szeretném Önöket is üdvözölni!

(Taps)

Üdvözlöm más európai intézmények elnökeit is: az Európai Bíróságtól Peter Jannt, az Elsőfokú Bíróság elnökét, az Európai Számvevőszék részéről annak elnökét, Vítor Caldeirat, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság részéről annak elnökét, Dimitris Dimitriadist; a Régiók Bizottsága részéről Luc Van den Brandet; és az ombudsmant, Nikoforos Diamandourost. Legyenek üdvözölve az Európai Parlamentben!

(Taps)

Örömmel üdvözlöm a helyi és regionális képviselőket: Strasbourg polgármesterét, Fabienne Kellert, Elszász Regionális Tanácsának elnökét, Adrien Zellert, Conseil Général du Bas-Rhin (Alsó-Rajna-Vesztfália Általános Tanácsának) elnökét, Philippe Richert-t, és Elszász és Alsó-Rajna-Vesztfália Régiójának előljáróját, Jean-Marc Rebièret. Üdvözöljük Önöket az Európai Parlamentben!

(Taps)

Hölgyeim és uraim, a 146-os széket Astrid Lulling képviselőtársunk foglalja el, közülünk az egyetlen, aki már akkor is az Európai Parlament tagja volt, amikor azt még nem választották közvetlen választások útján.

(Hosszan tartó taps)

Majdnem pontosan ötven évvel ezelőtt, 1958. március 19-én a három európai intézmény – az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Atomenergia Közösség és az Európai Szén- és Acélközösség – Közgyűlése első alkalommal gyűlt itt össze Strasbourgban, az akkori 'Maison de l'Europe-ban’ (Európaházban). A Közgyűlés, amint arról a pár héttel korábban életbe lépő Római Szerződés rendelkezett „a Közösségben egymáshoz kapcsolódó államok népeinek képviselőiből” állt.

Ma ezt az évfordulót ünnepeljük, hiszen – a folyamatosságot is tekintve – az akkori 142-tagú Parlamenti Közgyűlés közvetlen utódjai vagyunk.

A Közgyülés első elnöke a nagy Robert Schuman volt. Megnyitó beszédében azt mondta, hogy a Közgyűlés kulcsszerepet tölt majd be az európai szellem kibontakoztatásában, „amelynek – mint kifejtette – „a Közgyűlés volt és maradt az olvasztótégelye”. Úgy gondolom, amilyen igaz volt ez akkor, olyan igaz ez ma is. De az ülésen Robert Schuman figyelmeztette képviselőtársait is, hogy a parlamenti munka – akkor hat országból érkezett 142 képviselővel – mindenkitől fegyelmet követel. S amint ezt magunk is jól tudjuk, ez még inkább érvényes napjainkban, amikor 27 országból 785 képviselővel rendelkezünk.

Nem sokkal az alkotmányozó ülést követően elődeink intézményüket az „Európai Parlamentként” kezdték el hívni. Kezdetben informálisan, miután a fogalom nem jelent meg az Európai Közösségek alapító szerződéseiben. Csak négy évvel később, 1962 márciusában történt meg, hogy a Parlamenti Közgyűlés határozatot fogadott el, és definiálta magát „Európai Parlamentként”.

Noha az Európai Közösségek alapító szerződései megfogalmazták, hogy a Közgyűlés „javaslatot tesz a valamennyi tagországban egységesen alkalmazott eljárással lebonyolítandó általános választásokra”, és hogy „a Tanács, egyhangúan cselekedve, …. meghozza a szükséges rendelkezéseket, amelyeket – azok megfelelő alkotmányos kötelezettségeit figyelembe véve – a tagállamoknak elfogadásra ajánl”, egészen 1976-ig kellett várni, mikor a Tanács elfogadta – az Európai Parlament 1976. szeptember 20-i ajánlása alapján – az Európai Parlament közvetlen és általános választásának megvalósításával kapcsolatos jogalkotási aktust.

Hölgyeim és uraim, a Parlamenti Közgyűlés kezdetben, lényegében semmiféle saját hatalommal nem rendelkezett. Elődeink tudták, hogy az európai parlamenti szerepvállalás megvalósítása hosszú folyamat lesz, amely egyértelmű iránymeghatározást, elkötelezettséget, türelmet és kitartást követel tőlük, meg a rákövetkező nemzedékektől. Lépésről lépésre, az Európai Parlament mind több és több jogot biztosított magának, miközben mind inkább tudatában lett saját felelősségének és cselekvési lehetőségeinek. És úgy gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ma már méltó is nevéhez.

(Taps)

Ma, majdnem 500 millió uniós polgár képviselői vagyunk, és az Európai Unió különböző áramlatának mindegyikét tükröztetjük. Az Európai Unió szabadon választott parlamentje vagyunk, egységesek erőfeszítéseinkben, hogy a lehető legjobb és legmeggyőzőbb megoldásokat találjuk. Magabiztossá váltunk, és az európai politikai színtér fontos szereplője lettünk.

Hölgyeim és uraim, van okunk arra, hogy emiatt nagy elégedettség töltsön el bennünket.

Ez a folyamat 1958-ban vette kezdetét, és voltak mérföldkövek a mi közös, európai integráció felé vivő utunkon. 1971-ben az Európai Közösségnek saját költségvetése lett, és azóta az Európai Parlament kulcsszerepet töltött be az egymást követő költségvetések elfogadásában. 1979-ben került sor az első közvetlen európai parlamenti választásokra. 1986-ban, az Egységes Európai Okmány révén az „Európai Parlament” elnevezés végül jogi érvényűvé vált. A Maastrichti Szerződés 15 évvel ezelőtti életbelépésével az Európai Parlament a közösségi politika kezdeti területein végre teljes együttdöntési hatalomhoz jutott, és ezzel ténylegesen hozzájárulhatott a törvénykezési keretek formálásához, és – amennyiben szükségessé vált – a fékek behúzására, akár a Tanács akaratával szemben is. Az Amszterdami Szerződés tovább bővítette az együttdöntési jogokat, míg a Lisszaboni Szerződés már szabályként alkalmazza az együttdöntést az európai jogalkotás során, és ezzel a tényeknek megfelelően már a „szokványos jogalkotási eljárásként” hivatkozhatunk arra.

Ma 27 európai országból 785-en vagyunk képviselők. Több mint 150 nemzeti politikai csoportosulást képviselünk, amelyek többsége összefogott és így alkotnak hét parlamenti csoportosulást. Törvényalkotó és költségvetési hatóság is vagyunk a Tanáccsal azonos jogokra építve. Felügyeletet gyakorlunk az Európai Bizottság fölött, megválasztjuk annak elnökét, és a Bizottság nem léphet hivatalba jóváhagyásunk nélkül. Mi a közösségi jog primátusát szorgalmazzuk, és az Európai Unió polgárainak kamaráját alkotjuk.

Három hete elfogadtuk a Lisszaboni Szerződést, amely tovább erősíti befolyásunkat. A jövőben az időszerű, az Európai Unió polgárainak figyelmét megragadó fontos kérdésekben döntés csak akkor lesz hozható, ha ahhoz az európai parlamenti többség beleegyezését adja. Ez érvényes a bel- és igazságügy kulcskérdéseire is. Ez azonban még nem ok az önelégültségre, amint tény, hogy mindez nem egy elkerülhetetlen folyamat eredménye. Befolyásunk legcsekélyebb kiterjesztéséért is keményen meg kell küzdenünk.

Szeretném mindenkinek megköszönni, aki az elmúlt öt évtizedben és elnökeink hozzáértő irányítása mellett azért dolgozott, hogy erősödjék az európai integráció parlamenti vonulata, és értékes szolgálatokkal segítette ezt a folyamatot. Köszönet az Európai Parlament korábbi és jelenlegi tagjainak!

(Taps)

Jean Monnet egyszer azt mondta, „Semmi sem lehetséges az emberek nélkül, és semmi sem állandó intézmények nélkül”. Szeretnék egy pillanatra megemlékezni Paul-Henri Spaak-ról, az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Közgyűlésének, az Európai Parlamentet megelőző intézménynek első elnökéről, aki az 1955 júniusi Messinai Konferenciáról szóló jelentésével jelentős mértékben hozzájárult a Római Szerződés előkészítéséhez.

Az Európai Unióban a parlamenti demokráciához vezető út olyan logika mentén haladt előre, amely ismerős számunkra az európai nemzetállamok történetéből. Amit magunk teremtettünk, és amely kiemelkedő siker, az egy intézményi egyensúly a nemzeti és európai szint között, és a megosztott európai kormányzás különböző szintjei közti kölcsönhatásokat tükrözi. Ennek az egyensúlynak egyik fontos eleme az Európai Parlament jó együttműködése a nemzeti parlamentekkel, amelyek különösen fontosak számunkra. Nagyon boldog vagyok, mert látom, hogy az Európai Unió tagállamai szinte mindegyikének parlamentje magas szinten képviselteti magát.

(Taps)

Szeretném mindannyiukat, az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek tagjait felkérni, játsszák el az Önökre háruló szerepet ennek az együttműködésnek a jövőbeni fenntartása érdekében!

A Lisszaboni Szerződés és az alapjogi charta meghatározó módon járulnak hozzá ahhoz, hogy a demokrácia és a parlamentarizmus az Európai Unióban minden szinten valósággá váljék. Büszkék lehetünk arra az állhatatos és egyértelmű támogatásra, amelyet a Reform Szerződésnek és az alapjogi chartának nyújtottunk.

(Taps)

Szükségünk van a közvélemény kritikájára, munkánk bíráló követésére. Ugyanakkor jogunk van a méltányos megítéléshez is. Az Európai Unió, sokszínűsége mellett, világunk minden más közösségénél összetettebb jellegű. Kérem a sajtót – amely létfontosságú a polgárokkal való kapcsolattartásunkban – ne feledkezzen el erről. Az Európai Uniót senki se használja bűnbakként a nemzeti kudarcok leplezésére.

(Taps)

Európai álmaink egyik legnagyobb sikere, hogy az elmúlt ötven év során biztosítottuk Európa egészén a demokráciát és szabadságot. Ma, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Bulgária, Románia, és az egyesült Németország az Európai Unió tagjai – ez olyan eredmény, amelyről egykor legfeljebb álmodozhattunk, és amely még életünkben valósággá vált. Ma, amiként a 2007. március 25-i Berlini Nyilatkozat mondja, mi, az Európai Unió polgárai „egy jobb jövőért egyesültünk”. Ez ok a nagy örömre.

Összegzést készítve az elmúlt 50 évről, fontos a jövőbe is tekintenünk. Önkritikus hangon emlékeztetnünk kell önmagunkat arra is, hogy az európai parlamenti dimenziónak mely elemei nem megfelelők még.

A nemzeti parlamentekkel szemben még nincs lehetőségünk arra, hogy a költségvetési eljárás folyamán a saját pénzügyi források emeléséről döntsünk.

A parlamentáris kormányzás általában magával hozza a fegyveres erők fölötti parlamenti ellenőrzést. Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája azonban még hiányos, és nem teremt megfelelő kötődést a nemzeti és európai kötelezettségek között.

Nem rendelkezünk még egységes választási törvénnyel, amelynek következménye, hogy hiányzik az európai politikai pártok hatékony működésének egyik fontos előfeltétele ahhoz, hogy egységes jelöltlistával indulhassanak az európai parlamenti választásokon.

Türelemmel, kitartással, jó irányzékkal, az Európai Parlament – az európai Parlamenti Közgyűlés legelső ülésétől kezdve – azért küzdött, hogy biztosítsa helyét Európában. Most, és a jövőben is ezt kell tenni. Mint Európa közvetlenül választott, nemzetek feletti közgyűlése, az Európai Parlament modellként szolgálhat a világ más részein megvalósuló hasonló erőfeszítésekhez. Megtapasztaltam ezt magam, láthatják Önök is, amikor a világ más részeit felkeresik.

Amikor Robert Schuman 1958. március 19-én hivatalba lépett az európai Parlamenti Közgyűlés első elnökeként, az európai parlamenti dimenzió majdani pozitív kifejlődését szinte lehetetlen volt még megjósolni is. Robert Schumannak azonban volt elképzelése a jövőről. Úgy szólt az európai eszméről, mint amelyet fel kellett ébreszteni, amint ő leírta 'la relance de l’idee européenne'. Ma, miután túl vagyunk az Alkotmányos Szerződéshez kapcsolódó válságon, mi is lehetne ennél jobb vezérmotívum az előttünk álló feladatok végrehajtásához?

1958. március 19-én, rövid felszólalásában Robert Schumann hangot adott félelmének, hogy a kérdések technokrata megközelítése az európai integráció szétfoszlását eredményezheti. Amiként ez igaz volt akkor, úgy igaz ez ma is. Robert Schuman reálisan, szerényen és világosan írta le az általa egészen 1960-ig elnökölt Parlamenti Közgyűlés számára adódó lehetőségeket. Amint meleg, zengő hangján kinyilatkozta: 'Nous désirons contribuer à créer un noyau de la structure européenne.'

Robert Schuman, az európai Parlamenti Közgyűlés elnökeként tartott első beszédét azzal a fogadalommal zárta, hogy földrészünk egyesítéséért, Európa egyesítéséért fog dolgozni. Azt képviselte, hogy Európának önmagát a földrész szabad nemzeteit egyesítő értékek közösségeként kell felfogni: 'Ainsi seulement l’Europe réussira à mettre en valeur le patrimoine total qui est commun à tous les pays libres.'

Szeretnék erre építeni. AZ Európai Unió értékek közössége. A mi intézményeink nem öncélúak, hanem értékeinket szolgálják: az egyén méltóságát, az emberi jogokat, a demokráciát, a jogot, és a gazdasági és társadalmi prosperitást. A szolidaritást és prosperitást szolgálják. Európa azt jelenti, hogy tiszteljük egymást, tiszteljük sokszínűségünket, tiszteljük valamennyi – nagy és kis – tagállamunk méltóságát. Ezt a tiszteletet nem lehet kikényszeríteni, de alapvető előfeltétele egymás megértésének és közös fellépésének. A konfliktusaink békés megoldását, az érdekek egyensúlyának békés úton való elérését elősegítő európai jog tiszteletben tartását folyamatosan fel kell frissítenünk az európai kapcsolatainkat kormányzó íratlan szabályok révén. Ezek a szabályok: az egymás iránti figyelem, az egymással szembeni tisztelet.

(Taps)

Szeretnék mindenkit bátorítani, de egyben sürgetni is – függetlenül attól, hogy a politikai küzdőtér mely sarkán is áll, hogy – továbbra is őrizzük meg e tiszteletet egymással szemben.

Amennyiben a kölcsönös tisztelet – amely az egymás meggyőződése iránti tolerancia formájában is megmutatkozik, miközben hűek maradunk saját elveinkhez, és eközben készen állunk a kompromisszumok megkötésére – sikeres, akkor az Európai Unió és az Európai Parlament béke-modellként szolgálhat a világon.

Európai örökségünk az Európai Unió megalkotására egyesült nemzeteink békéjében és egységében ölt testet. Úgy adózunk tisztelettel Robert Schuman és az első európai Parlamenti Közgyűlés valamennyi tagja előtt, hogy törekszünk hűek maradni ahhoz, amit reánk hagyományoztak, hogy a polgárokhoz közeli, felelős és nyílt, de szükség esetén a politikai vezetést is felvállalni kész Európai Parlamentet hozunk létre. Amennyiben eltökélten ebben a szellemben tevékenykedünk, nem kell félnünk az utánunk jövőktől, azoktól, akik 2058-ban, az Európai Parlament 100. évfordulóját ünneplik, és számba veszik a ma, általunk elért teljesítményt.

Képviselőtársak, hölgyeim és uraim, örvendezzünk együtt az európai földrész szabadsága, békéje és egysége okán, amely földrészt kiváltságunk szolgálni.

(Hangos és hosszan tartó taps)

  Janez Janša, hivatalban lévő elnök. − (SL) ‘Hozzászólásom nem nélkülözheti az érzelmeket.’ Ezek voltak a szavak, amelyekkel az európai Parlamenti Közgyűlés első elnöke első alkalommal, 1958. március 19-én megszólította e tisztelt Házat. Ötven évvel később, ezen az ünnepi napon, mi ugyanígy érzünk.

Most nem 142, hanem 785 közvetlenül választott európai parlamenti képviselőhöz szólok. A mögöttünk hagyott útra, az elmúlt 50 év európai demokratizálódására visszatekintve büszkeség tölthet el bennünket, és hálával gondolhatunk az európai eszme atyáira. Ugyanakkor felelősség is terhel, hogy legjobb tudásunk szerint folytassuk az európai béke, együttműködés és prosperitás siker-történetét.

Idézzük fel az 1958-as évet: a társadalom két pusztító háború, a nyugati és keleti hatalmakra szakadt bipoláris világ, a hidegháború, a kubai forradalom, az első chipek, az atomkísérletek, az első műhold következményeit tapasztalta meg. Százhatvannyolcmillióan egyesültek az Európai Unió hat tagállamában, amelyek begyógyították a háborús sebeket, gazdaságilag virágoztak, és az euróatlanti szövetséggel együtt az adott térségben biztosították a békét és demokráciát. Sajnálatos módon Európa maradék, nagyobbik fele a polgári és gazdasági stagnálás, sőt, visszaesés önkényuralmi környezetében rekedt.

2008-ban teljesen eltérő kép tárul elénk: a többpólusú világot nemcsak a gazdasági és politikai verseny foglalkoztatja, hanem az is, hogy a ma jelentkező kihívásokra a kiszélesedő együttműködésen keresztül keresse a közös megoldásokat. A Berlini Fal óta Európát megosztó határok, a vasfüggöny és a belső határok ellenőrzésének felszámolása e hónap végén is folytatódik a légi határoknak a kibővített schengeni övezeten belüli felszámolásával.

Az Európai Unió területe ma háromszor nagyobb, mint 50 évvel ezelőtt, és háromszor annyi lakosa is van. 23 a hivatalos nyelvek száma, erős a belső piacunk és közös a valutánk. Átlagban a polgárok várható élettartama 8 évvel hosszabb. Holnap 27 kormány és nemzet vezetője hoz döntéseket ugyanazon asztalnál. Közülük minden harmadik önkényuralmi rendszer alatt élt 20 évvel ezelőtt. Ma Európának szinte egészén a szabadság és demokrácia érvényesül. Tudatában kell lennünk ennek az eredménynek, és ünnepelnünk kell ezt.

1958 óta az Európai Parlament élete és munkája egyértelműen az ötven év alatt, az integráció révén elért haladást tükrözi. A kezdeti, tanácsadó szerepet követően az 1970-es évek elején jutottak Önök, az európai költségvetés kérdésében, az első valódi jogkörhöz, majd az évtized végén került sor először a közvetlen választásokra. Az új megállapodások révén további jogköröket kaptak a jogalkotás és legmagasabb szintű európai politikai vezetők kinevezése terén. Az új Európai Bizottság már nem tud az Önök bizalma hiányában működni.

Amint a Római Szerződés új felelősséget rótt a Parlamentre, 1958-ban, a Lisszaboni Szerződés, 50 évvel később, ugyancsak nagy előrelépést hoz az Európai Parlament számára. Az együttdöntési eljárás szinte minden európai politikára kiterjed majd, és megerősödik a Parlament szerepe a demokratikus ellenőrzésben, a nemzetközi egyezmények kialakításában, a felsőszintű európai képviselők kinevezésében.

Nagy elégedettséggel töltött el, hogy múlt havi plenáris ülésükön, nagy többséggel, elfogadták a Lisszaboni Reformszerződésről szóló jelentést. Szeretnék gratulálni az összes, a ratifikációs folyamaton sikeresen túljutott tagállamnak, és remélem, hogy rövidesen követi őket a többi tagállam is.

Ha az Európai Unió első 50 évét az európai ügyeknek, politikai és gazdasági fejlődésünknek és reformjainknak szenteltük, akkor a következő ötven évben a globális ügyekre is hasonló módon oda kell figyelnünk. Ezt egyértelműen igazolják az Európai Tanács holnapi ülésének napirendi témái.

Teljesen egyértelmű, hogy ha figyelembe vesszük a globális trendeket és szereplőket, és számolunk velük lépéseink során, akkor képesek leszünk megoldásokat találni a lisszaboni kihívásokra, a természeti környezet és az energiakérdésekre, a pénzpiacok zűrzavarára.

Ez érvényes az emberi jogokra és a kultúraközi párbeszédre is, mely területeken Önök, az Európai Parlament nyilvánvalóan vezető szerephez jut. Szeretném ezt az alkalmat megragadni, és az Európai Tanács nevében is, kifejezni elismerésünket azon szerepet illetően, amelyet Önök az emberi jogok sérüléseinek kimutatása, a választások ellenőrzése kapcsán játszottak, illetve olyan nemzetközi intézményekben működő képviselőik tevékenysége okán, mint amilyen az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa. Az Önök szerepe a közös parlamenti közgyűlések keretében ugyancsak fontos, és feltétlenül hozzáadott értéket jelent az Európai Unió harmadik országokkal és térségekkel fenntartott kapcsolatainak alakítása tekintetében.

A kultúrák közötti párbeszéd éve során magas rangú vendégekkel lebonyolított tevékenységük és találkozóik során Önök az egyik alapvető európai hagyománynak érvényesülését erősítik meg. Nevezetesen annak, hogy az európai, de a globális együttélésnek is alapja a kölcsönös tisztelet és megértés.

Az Európai Unió tevékenységének keretei folyamatosan tágulnak, de eközben e tevékenységet egyetlen elv szabályozza: a siker a tagállamok és szektorok, az érdekcsoportok és nemzedékek, továbbá a regionális, nemzeti, európai és globális tényezők között megvalósuló egység arányában jelentkezik. Itt az európai intézményeknek jó példát kell mutatniuk.

„Minden személy önálló világ. Csak a kollektív tapasztalatokat megőrző intézmények képesek fejlődni.” Ezzel a gondolattal Jean Monnet egy lépéssel közelebb visz annak megértéséhez, hogy az Európai Unió víziója miért is különbözik néha a valóságtól, és miért is van, hogy sok európai – az elmúlt 50 év vitathatatlan sikerei ellenére – még mindig kételkedik az európai integráció előnyeiben. Az egyesült Európa szabadságának, békéjének, különbözőségeinek, a határok hiányának, és Európa fejlődési távlatainak megértése és értékelése érdekében mindenkor észben kell tartanunk, hogy vannak – sokkalta rosszabb – alternatívák is.

Ezért is közös feladatunk az európai kollektív tapasztalatok megőrzése. Ebből nyerhetünk erőt a mai kihívások leküzdéséhez is. A múlt gondolatait összhangba kell hoznunk a jövőbe mutató elképzelésekkel. Ha nem egyesítettük volna erőinket 50 évvel ezelőtt, ma talán nem élnénk békében és jólétben. Ugyanez mondható el az elkövetkező 50 évről is. Ha nem keressük együtt a kis szén-dioxid-kibocsátású és energiatakarékos megoldásokat, aligha sikerül lelassítanunk a klímaváltozást. Még több árvízzel, hurrikánnal, szárazsággal, új járványokkal, veszélyeztetett ökorendszerrel, és éghajlati menekülttel kell számolnunk. Alapvető, hogy az európai döntések és lépések eredményei megfelelően kézzelfoghatók és érzékelhetők legyenek a polgárok számára, hogy megérthessék, milyen létfontosságú az Európai Unió életminőségünk megőrzésében és javításában.

Elnök úr, hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni elmúlt ötven évbeli hozzájárulásukat az Európai Unió fejlesztéséhez. Én tudom, hogy ez mit is jelentett nemzedékünk számára. Hiszen magam abban az évben születtem, amikor az Európai Parlament.

Parlamenti megbízatásuk lejártáig, de azon túl is, sok sikert kívánok munkájukhoz, új gondolatokat és állhatatosságot az európai értékek, a demokrácia és az európai életmód fejlesztése során.

Meggyőződésem, hogy amikor legközelebb is a demokrácia eme európai épületének kerek évfordulóját ünnepeljük, szintén látható haladást ünnepelhetünk majd Európában.

(Taps)

  Elnök. − Nagyon köszönöm az Európai Tanács elnökének szavait. És most pedig az Európai Bizottság elnökének, Manuel Durão Barrosonak adom meg a szót.

  José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke. – (FR) Az Európai Parlament elnöke, hivatalban lévő elnök úr, a különböző európai intézmények elnökei, a Parlament egykori elnökei, hölgyeim és uraim, a nemzeti parlamentek képviselői, látogató vendégek, nagy örömömre szolgál, hogy Önökkel együtt ünnepelhetem az Európai Parlament első félszáz évét. Ennek az évfordulónak komoly szimbolikus és politikai jelentősége van Európa számára. Ötven évvel ezelőtt Robert Schuman elnökölte az új, egységes Közgyűlést. A három európai közösség éppen csak létrehozta az európai demokrácia első változatát. Azóta ez a meghatározó politikai választás az európai integráció valamennyi szakaszában megkérdőjelezhetetlenül megerősítést nyert.

Mindenki mást megelőzve, az alapító atyáknak az lett az ösztönös megérzése, hogy a felemelkedő Európának markáns, a Hatok közötti, mind inkább erősödő kapcsolatokat megtestesíteni képes demokratikus intézményekre van szüksége. A Jean Monnet sugallta eszmével összhangban ezeknek az intézményeknek fel kellett nőniük a jövőben várhatóan jelentkező kettős történésekhez: a mélyebb integrációhoz és a földrajzi kibővüléshez. El kell mondanom, hogy még ma is igen megindító itt látni Önöket a demokrácia európai szentélyében. Képviselőket, akiket közvetlenül választottak Európának azon nemzetei, amelyeket egészen a közelmúltig diktatúrák szakítottak ketté, önkényuralmi rendszerek, amelyek megakadályozták, hogy Európa szabadon lélegezzen.

(Taps)

Az alapító atyák által ránk hagyott intézményi háromszög példa nélküli, de az elmúlt ötven évben életképességét és szilárdságát bizonyító modellként jelent meg a világban. A rendszer sikeresen alkalmazkodott a közösségi, majd uniós feladatkörök érdemi kibővüléshez. És ugyancsak sikeresen birkózott meg az Unió jelentős, dinamikus bővülésével.

Ezt a sikert a hatalommegosztás klasszikus példáitól eltérő intézményi modell rugalmasságának és egyensúlyozó képességének tudhatjuk be. Jelentős része van sikerünkben működési módszerünknek is, amely tiszteletben tartja mind a közösségi módszert, mind a szubszidiaritás elvét.

Az intézmények azonban nem önmagukért vannak. Azok az eszme és a célok szolgálatában állnak. Polgárainkat szolgálják. Minél erősebbek az intézmények, annál hatékonyabban szolgálhatják eszménket és polgárainkat.

Az alapító atyák a béke érdekében kívánták Európát felépíteni. Az új Európát a szolidaritáson keresztül törekedtek elérni. A gazdaságot használták fel a politikai eszme, és célkitűzéseik mögött megjelenő hajtóerőként.

Ötven évvel később a békében élő, kontinentális dimenziókat öltő Európának erős intézményekre van szüksége, hogy korunk kihívását, a globalizációt képes legyen kezelni. Egyetlen tagállam sem képes egyedül megbirkózni e feladattal. A piacok felnyitása során szerzett tapasztalataival, a szabadság, a szolidaritás és a fenntartható fejlődés értékeit magában foglaló szabályaival, csak az egységes Európa rendelkezik azzal a kiterjedéssel, azokkal az intézményekkel és eszközökkel, amelyek a globalizáció kezelését és formálását lehetővé teszik.

A kihívást elfogadva, a 21. századi Európának egyesülnie kell, hogy learathassa a tudás-alapú gazdaság gyümölcseit, hogy munkahelyeket teremtsen az európai nők és férfiak számára, hogy gazdaságát dinamikusabbá tegye. Európának el kell foglalnia az őt megillető helyet a világ színpadán: olyan európai hatalomként kell megmutatkoznia, amely mentes az arroganciától, amely abban a helyzetben lesz, hogy a világ felé közvetíthesse – nem kényszerítve, hanem javasolva – a szabadság és a szolidaritás értékeit.

Akkor leszünk sikeresek, ha fenntartjuk az intézményeink közötti konstruktív partnerséget.

E partnerség keretében szeretnék a Parlamentnek gratulálni a polgáraink mindennapi életét szinte minden területen érintő európai projekthez való hozzájárulása okán. Fennállása ötven éve alatt e Ház széles hatáskörökhöz és tekintélyes hatalomhoz jutott. Hatalmon értem azt a legitimációt, amely az európai asszonyok és férfiak szavazataiból közvetlenül eredeztethető. De hatalomról beszélek a szó formális értelmében is: értem alatta az együttdöntést, a költségvetési hatalmat, az európai intézmények fölött gyakorolt demokratikus ellenőrzést. S amelyre leginkább gondolok, az a politikai befolyás. Az EP – párhuzamosan – egyrészt, az intézményi háromszögben és az európai közéletben a felelősségből részlegesen rendelkező társtörvényhozóként, másrészt, mint – a ma nagy számban önmagukat képviseltető – nemzeti parlamentekkel mind szorosabb kapcsolatokat kiépítő szereplőként fogadtatta el magát.

Az évek során az EP által megszerzett hatalom egyetlen célt szolgált: Európa egészének megerősítését. Az erős Európai Parlament létfontosságú partner a többi intézmény, és – s ezt hangsúlyoznom kell – az Európa Bizottság számára is. Úgy vélem, mondhatom azt, hogy a két intézményünk közötti kapcsolatok mind szorosabbak, szilárdabbak, érettebbek, és ez engem nagyon nagy örömmel tölt el.

A Lisszaboni Szerződés ratifikációjának lezárulta még inkább megerősíti a közösségi intézményeket. Kiszélesíti az Európai Parlament hatalmát. A Szerződés, az Európai Parlamenttel és az Európai Tanáccsal kialakítandó erőteljesebb kapcsolatok révén megerősíti a Bizottság kettős demokratikus legitimációját. Az Európai Tanácsnak állandó elnökséget ad, amely biztosítja, hogy az Európai Tanács üléseinek előkészítése és felügyelete következetesebben valósuljon meg. Létrehozza az Unió külkapcsolatokért és biztonságpolitikáért felelős főképviselőjének posztját. Ő egyben az Európai Bizottság alelnöke is lesz.

Intézményeink legitimációjának és hatékonyságának erősítésével a Lisszaboni Szerződés erőteljes előrelépést jelent az Európai Unió számára.

Meg kell értenünk, ma, de holnap is, hogy nem képzelhető el nulla végösszegű játék intézményeink között. Egyik intézményünk sem erősödhet a másik rovására. Ellenkezőleg, ahhoz, hogy Európa hatékonyabb és demokratikusabb legyen, mi mindannyian erősebb európai intézményeket akarunk. Valamennyi intézményünk nyer majd az európai intézményi szerkezet megszilárdítása révén.

Hölgyeim és uraim, azzal a dátummal kapcsolatban, amelyet ma ünnepelünk, egy idézet ötlött fel bennem. A gondolat egy nagy portugál írótól, Agustina Bessa Luistól származik. Azt mondta: „15 évesen mindenkinek van jövője. 25 évesen problémája, 40 évesen tapasztalata, de fél évszázadot megelőzően senkinek sincs igazán történelme”.

Ma az Európai Parlament, az európai demokrácia Háza büszkén állíthatja, hogy csodálatos történelmi múlttal rendelkezik, és biztos vagyok abban, hogy érvényes lesz ez jövőjére vonatkozóan is. Ezért is szeretnék az Európai Bizottság, és önmagam nevében is legőszintébben gratulálni Önöknek, és kifejezni jókívánságainkat egy egyesült Európa érdekében kifejtett munkájukhoz.

(Taps)

  Elnök. − Nagyon köszönöm az Európai Bizottság elnökének szavait. Szeretném most Hans Joachim Opitzot üdvözölni, aki az összes korábbi főtitkárt is képviselve, ma szintén itt van velünk.

És abban az örömben lehet ismét részünk, hogy meghallgathatjuk az Európai Unió Ifjúsági Zenekarát.

(Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarának rövid előadása)

(Hangos taps)

(A Ház felállva hallgatja az európai himnuszt)

(Az ülés 16.15 órakor berekesztődik, majd 16.20-kor ismét összeül.)

ELNÖKÖL: KRATSA-TASAGAROPOULOU ASSZONY
Alelnök