Marco Cappato, szerző. − (IT) Tisztelt elnök úr, hölgyeim és uraim! Csak azt szeretném kérni az eljárási szabályzat 115. cikke alapján, hogy a szavazás, amelyet éppen meg akarunk ejteni, ne kerüljön érvénytelenítésre eljárási kérdések miatt.
A Mehdi Kazemivel foglalkozó napirendi pont az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésének eseteiről szóló napirendi pont alá került besorolásra. Miközben ez nem a menekültügyi politikával foglalkozó állásfoglalás, az Elnökség úgy döntött, hogy a sürgős állásfoglalások alá sorolja be ezt a napirendi pontot. Véleményem szerint kifejezetten negatív és érthetetlen jelzést adnánk, ha egy eljárási ok aláásná azt, amit én a képviselőház alapvető és egyhangú véleményének tekintek.
Bernd Posselt (PPE-DE). – (DE) Tisztelt elnök úr! Az információk nagyon ellentmondásosak ebben az esetben. Amit a biztos úr elmondott, szintén eltért attól, amit az állásfoglalásra irányuló indítványban szerepel. A biztos úr azt mondta, hogy az Egyesült Királyság nem fogja kiadni őt. Ezért azt javaslom a képviselőcsoportomnak, hogy ne szavazzunk ellene, mint ahogyan azt eredetileg terveztük, hanem tartózkodjunk, és hogy a jövőben az ilyen típusú eseteket alaposabban vizsgáljuk meg a Parlamentben. Ezek tényleg nem olyan ügyek, amelyek sürgős vitára szorulnak.