Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. május 7., Szerda - Brüsszel

19. A mélytengeri halállományok kezelése (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont Rosa Migueléz Ramos jelentése a Halászati Bizottság részéről a mélytengeri halállományok kezeléséről (2007/2110(INI)) (A6-0103/2008).

  Struan Stevenson (PPE-DE). – Elnök úr! Mielőtt elkezdenénk egy ügyrendi javaslat keretében, hadd szóljak egypár szót a mezőgazdaságról és a halászatról folytatott viták késéséről. Mindig ez van. Mindig mi kapjuk a teremben az utolsó vitákat az este, itt Brüsszelben és Strasbourgban is.

Szerintem ez nagyon méltánytalan. Amikor a Lisszaboni Szerződést bevezetik, akkor együttdöntési hatásköreink lesznek mind a Mezőgazdasági Bizottságban, mind pedig a Halászati Bizottságban. Ez azt jelenti, hogy egyenlő jogállásunk lesz e Parlament minden más bizottságával, de épp a Külügyi Bizottság az, amely mindig a délutáni ülésszakokat kapja, nekünk pedig mindig késő este kell felszólalnunk, míg külügyi bizottságbeli kollégáink elkölthetik korai vacsorájukat és korán mehetnek ágyba.

Ezt nem tartom helyénvalónak, és Önhöz fordulok, Elnök úr, hogy vigye a Halászati és Mezőgazdasági Bizottság tagjainak panaszát az Elnökök Konferenciája – e Parlament Elnöksége – elé, miszerint tiltakozunk ez ellen és tisztességes játszmát szeretnénk a jövőben. Néha kész vagyunk arra, hogy későn szólaljunk fel a vitákban, de néha szeretnénk elsőbbséget élvezni és kora délután felszólalni. Remélem, ezt továbbítja.

  Elnök. – Hölgyeim és uraim! Természetesen továbbítom megjegyzését a Parlament Elnökének, de felkérem Önöket arra is, hogy továbbítsák ezt képviselőcsoportjaik elnökeinek, mert bizonyára nem kerülte el figyelmüket, hogy az Elnökök Konferenciája határozza meg a napirendet és azt a sorrendet, hogy hogyan haladunk a jelentésekkel. Ezért én jelzem ezt az én oldalamon; kérem, hogy Önök továbbítsák az információt az Önökén.

  Rosa Miguélez Ramos, előadó. − (ES) Az igazság az, hogy amit Stevenson úr az imént mondott, az valamennyiük által osztott általános érzés, mivel már évek óta mindannyian úgy járunk, hogy ilyen későn kell felszólalnunk.

Szerintem még a biztosoknak is tiltakozniuk kellene. Arra buzdítom Borg urat és Fischer Boel asszonyt, hogy ők is tiltakozzanak annak érdekében, hogy ezeket a vitákat ésszerűbb időpontokra tűzzék ki, nemcsak a saját kényelmünk érdekében, hanem azért is, mert úgy a nyilvánosság és az érintett ágazat is sokkal könnyebben szerezhet tudomást azokról.

Ma este azonban a mélytengeri fajokról beszélünk és ezen a ponton szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy az európai flották az 1990-es években kezdték meg ezen állományok halászatát, amikor is a tengerfenéken élő fajok száma csökkenőben volt, és amikor különösen a tőkehal volt eltűnőben, és hogy a Bizottság azon közleményének célja, amelyben jelentésemben hivatkozom, az a rendeletek hatékonyságának következő két szempontból történő értékelése: a megfelelőség és a végrehajtás.

Az igazság az – ahogyan ezt a jelentésemben is mondom –, hogy a kvóták tagállamok részre történő kezdeti kiosztását már azelőtt megtették, sőt kiterjesztették, hogy elégséges biológiai információ állt volna rendelkezésünkre, ami olyan további kiosztásokhoz vezetett, amelyek nem teljesen megbízható adatokon alapultak; ezért néhány tagállam nem használta teljesen fel a hozzájuk rendelt kvótákat, míg mások azt tapasztalták, hogy kvótáik már az év első pár hónapjában kimerülőben voltak.

Az is igaz, hogy e fajok földrajzi struktúrájával kapcsolatos ismeretek hiánya és a megbízható tudományos adatok hiánya azt jelentette, hogy a TAC-okat és kvótákat rendkívül tág igazgatási területek tekintetében állapították meg, továbbá hogy túlságosan korlátozó jellegűek is voltak, olykor ráadásul a helyreállítási tervek hatálya alá tartozó fajok tekintetében meghatározott feltéteken is túlmentek.

Az is igaz – és el is kell ismernünk –, hogy a besorolás sok kívánnivalót hagy maga után, mert azokat tekintjük mélytengeri fajoknak, amelyek 400 méternél mélyebben élnek, és ez sok olyan fajt von össze, amelyekben nincs semmi közös biológiai, övezeti vagy morfológiai szempontból.

Azt mondanám a Bizottságnak, hogy természetesen úgy tűnik, hogy egyértelműbb különbséget kell tenni a védelmet igénylő fajok – és rengeteg ilyen van – és más olyan fajok között, amelyek alternatívát jelenthetnek a tengerfenéken élő fajoknak és amelyek tekintetében hosszú távú flotta-célkitűzéseket kellene meghatározni.

Az igazság az, hogy a Bizottságot már kötelezték fajoknak a listáról való törlésére és annak elismerésére, hogy ezeket pusztán járulékos fogással fogják sekélyvizű halászatokban és például – az Egyesült Királyság javaslatára – a norvég menyhal lekerült a mélytengeri fajok listájáról, a tízujjú nyálkásfejű hal kvótáit pedig nem számítják, amikor azokat nyílttengeri vonóhálóval fogják.

Véleményem szerint a Bizottságnak meg kellene szüntetnie minden olyan különbséget a különböző fajokkal kapcsolatos elbánásban, ami nem indokolható sürgősségi alapon és arra is szeretnék rámutatni, hogy előrehaladás történt ezekkel kapcsolatban a halászatokban, valamint hogy a közösségi flotta már sok olyan intézkedés végrehajtását végzi, amelyeket azonban más, nem európai, de ugyanazokon a területeken halászó flották nem hajtanak végre.

Flottánk korlátozta halászati erőfeszítését, mind a TAC-ok csökkentésén, mind pedig a kapacitáskorlátozáson, illetve a védett területek létrehozásán keresztül.

E fajokkal kapcsolatban más kérdések is vannak, mint például ezen állományok kezelésére vonatkozóan a TAC- és a kvótarendszer megfelelősége, ami rendkívül nehezen kivitelezhető, mert ezek vegyeshalászatok.

Egy másik kérdésnek tűnik – és az is – a visszaengedések problémája kezelésének szükségessége, javítva az igazgatást ezen a területen. Egy másik olyan probléma, amelyet helyre kell hozni, a halászati erőfeszítés irányítása, mert a Bizottság elkövette azt a hibát, hogy valamennyi mélytengeri engedéllyel rendelkező hajót belefoglalt a különleges engedélyeket igénylő hajók fogalmába, ami nagy zavart keltett.

Végül pedig, Elnök úr, hölgyeim és uraim! Meghallgatok mindenkit és a Bizottságot is, és azután befejezem.

  Joe Borg, a Bizottság tagja. − Elnök úr! Először is válaszul arra, amit Stevenson úr és Miguélez Ramos asszony az időzítésre vonatkozóan mondott, szeretném hangsúlyozni, hogy a Bizottság – tisztelettudóan és rezignáltan – elfogadja a Parlament által kitűzött időpontokat.

Hadd mondjak köszönetet az előadónak, Miguélez Ramos asszonynak, és a Halászati Bizottság valamennyi tagjának az igen alapos jelentésért.

Mint tudják, az EU erősen érdekelt a mélytengeri halászatban. A legfontosabb uniós tagállamok, amelyek ebben a halászatban részt vesznek a következők: Észtország, Franciaország, Írország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Portugália és Spanyolország. Fogásaik teszik ki a globálisan bejelentett fogások nagy részét.

Általánosságban véve a közösségi nyílttengeri fenékvonós flották gazdasági és társadalmi jelentősége viszonylag alacsony az uniós halászati ágazat egészéhez képest. Mindazonáltal bizonyos országokban és régiókban – különösen Spanyolországban és Portugáliában – jelentősen hozzájárul a fogásokhoz, a foglalkoztatáshoz és a helyi szintű hozzáadott értékhez.

A mélytengeri halászat az 1970-es évek végén indult meg, az 1990-es évektől kezdve pedig gyorsan fejlődött három tényezőnek köszönhetően. Először is az állományok kimerülésének és az Egyesült Nemzetek tengerjogi egyezménye szerinti nemzeti joghatóságok 1970-es évekbeli kiterjesztésének köszönhetően a halászati lehetőségek jelentős korlátozása a sekélyebb vizekben. Másodsorban néhány mélytengeri faj magas értéke, harmadsorban pedig a halászati technológia fejlődése, ami lehetővé teszi mélyebben végzett halászatot.

A mélytengeri halászatról szóló rendeletünk megpróbál egyedi értékelési követelményeket és ehhez kapcsolódó feltételeket megállapítani a mélytengeri állományok halászatára vonatkozóan. Valójában némi előrehaladás történt a halászat előző fejlődési szakaszához képest, amikor is egyáltalán nem voltak szabályok.

A TAC-oknak és az erőfeszítések korlátozásának meghatározására vonatkozó legfrissebb javaslataink egyre inkább tudományos információkon alapultak, mivel egyre gyakrabban állnak rendelkezésre ilyenek. Ami felől bizonyosak lehetünk az az, hogy ezen állományok állapota romlott az elmúlt években. A tudományos tanács további adatokra szólít fel mind a mennyiséget, mind pedig a minőséget illetően. A jelenleg a Tanácson belül tárgyalt, az adatgyűjtésre vonatkozó új javaslatunk szintén figyelembe veszi ezeket a kérdéseket. A tagállamok kötelezettségei közé fog tartozni továbbá a mélytengeri halászterületekre kiterjedő új felmérések elvégzése és további biológiai mintavételeket fogunk kérni az adatgyűjtésre vonatkozó végrehajtási javaslatunkban.

Egyértelmű azonban, hogy a mélytengeri halászati rendeletben szereplő szabályokat felül kell vizsgálni. Közleményünk elemzi annak hátrányait és rávilágít a kezelendő problémákra.

Reméljük, hogy elkezdődik e rendelet felülvizsgálati folyamata, és az Önök értékes segítségével a mélytengeri állományok halászatára alkalmazandó egyedi értékelési követelményeket és ehhez társuló feltételeket állapítunk majd meg. Az összes érintett részvételével zajló, mélyreható konzultációnak 2009-ben kell lezajlania, az ilyen típusú halászatra alkalmazandó szigorúbb szabályok megfontolása céljából.

Jelentésükből egyértelmű, hogy aggályaink és célkitűzéseink azonosak és remélem, hogy szorosan együtt tudunk dolgozni azon, hogy sürgősen intézkedjünk az állomány megóvása érdekében.

  Marios Matsakis, a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményének előadója. – Elnök úr! Igazán gratulálok az előadónak kiváló munkájáért. A mélytengeri halállományok megfelelő kezelése létfontosságú a tengerek használata fenntarthatóságának előmozdítása és a tengeri ökoszisztémák megőrzésének védelme érdekében.

Mindezen elveket szem előtt tartva készült egy vélemény és azt a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság erősen támogatta. Ez a vélemény egypár olyan javaslatot tartalmaz, amelyek Ramos asszony jelentésének kiegészítésére, valamint hatékonyságának és alkalmazhatóságának fokozására irányulnak. Többek között kiemeli – a vonatkozó tudományos tanáccsal összhangban – a teljes megengedhető fogásmennyiség csökkentésének és a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács ajánlásaihoz való erősebb igazodásnak a szükségességét. Tovább a véleményben aggályunkat fejeztük ki a jelenlegi rendeletek elégtelensége és gyenge végrehajtása miatt, különösen a tagállamokban a nyomon követési és ellenőrzési eljárások kérdése tekintetében. Ezen túlmenően a vélemény hangsúlyozza a védett tengeri övezetek hálózata Natura 2000 rendszeren belüli létrehozásának előnyeit.

A véleményben szintén szerepel utalás a közös iránymutatások kidolgozásának, a legjobb gyakorlatok cseréjének, a rendelkezésre álló technológia alkalmazása javításának, valamint az agytrösztök és nem kormányzati szervezetek bevonásának szükségességére az illegális halászat és az európai piacokon az illegális fogások értékesítésének csökkentését célzó intézkedések végrehajtása céljából. A véleményben megemlítjük az olyan környezetbarátabb fogási módszerek előmozdításának szükségességét, amelyek nem veszélyeztetik a környezetet és az ökológiai biodiverzitást. A vélemény elfogadott ajánlásaival kiegészített jelentést képviselőcsoportom teljes mértékben támogatja. Nem tudjuk támogatni azonban a három benyújtott módosítást, mivel úgy érezzük, hogy ezek ellentétesek a tengeri ökoszisztémáink megfelelő és hatékony védelmének szükségességével.

  Struan Stevenson, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Hadd gratuláljak először Miguélez Ramos asszonynak az általa e jelentés összeállításával kapcsolatban végzett kiváló munkáért.

A mélytengeri állományokkal kapcsolatos tudomány még nem teljesen fejlett. Tudjuk azonban, hogy ezek a fajok óriási mélységekben élnek, hallottuk: 400 métertől egészen 2000 méterig, és még annál is mélyebben. Tudjuk, hogy lassan fejlődnek, olykor egészen 25 éves korukig nem válnak ivaréretté és reprodukciós képességük igen alacsony. Tudjuk, hogy több millió különböző faj él ezekben az óriási mélységekben, amelyek közül csak igen kevés ehető. Következésképpen tudjuk, hogy a mélytengeri halászatban működő halászok rendszeresen visszaengedik az általuk kifogott összes hal mintegy 55%-át. Tudjuk, hogy az érzékeny mélytengeri ökoszisztémákban közkeletűen végzett ilyesfajta halászat borzalmasan romboló lehet – hidegvízi korallok, fenékhegyek és hidrotermikus rések pusztulhatnak el. Fenékvonóhálós halászhajók működnek oly módon, ami nagyobb környezeti hatásvizsgálatot igényelne a mélytengeri területeken működő bármely más iparban.

Úgyhogy szigorú ellenőrzéseket kell alkalmaznunk a mélytengeri halászatban alkalmazott felszerelések típusára vonatkozóan. Kerülnünk kell a pusztítást okozó felszerelést. Biztosítanunk kell, hogy az ilyen halászati tevékenység csak azokon a területeken engedélyezett, ahol biztosak lehetünk benne, hogy nem történik kár. El kell kerülnünk azokat a helyzeteket, amikor a hálók elszabadulhatnak, és évtizedekig halászhatnak szellem módjára. Miután ezt elmondtam, elismerem a Portugália partjainál és az Azori-szigetek környékén végzett kisipari jellegű halászatot, ahol is a halászatot fenntartható módon végzik. Elfogadom, hogy nem szabad ezeket a halászatokat túlzott ellenőrzésekkel terhelnünk.

Ezzel tehát olyan előzmények után foglalkozunk, hogy a meglévő jogszabályok gyengék, gyenge a nyomon követés, gyenge a tudomány, gyengék a tagállamoktól érkező visszajelzések, az átfogó és hiteles információ pedig teljes mértékben hiányzik. Csak remélni tudom, hogy ez a jelentés kikövezi az utat a nagyobb javulások előtt.

  Paulo Casaca, a PSE képviselőcsoport nevében. – (PT) Szeretnék gratulálni az előadónak és mindazoknak, akik – mint Stevenson úr – segítettek javítani e jelentésen. Mindenekelőtt szeretnék egy általános felhívást intézni mindannyiunkhoz, hogy kerüljük el a tengerfenéken az olyan drámai helyzetek megismétlődését, amelyeket az elmúlt évtizedekben a tőkehal-halászat és más tengerfenéken élő fajok tekintetében tapasztaltunk. Létfontosságú az elővigyázatosság elvének és az ökoszisztéma-kezelés elvének betartása. Létfontosságú a fenntartható halászatok megőrzése.

Ez a jelentés a 8. bekezdésben egy olyan javaslatot tartalmaz, amely mögött – számomra úgy tűnik – általánosságban jó szándék húzódik meg, de azt sugallja, hogy a fenékhegyek felett tiltani kell a halászati tevékenységet, ami az Azori-szigetek felett nem megvalósítható, mivel csaknem a teljes mélytengeri halászat a fenékhegyek fölött zajlik. Nem tudjuk tehát támogatni a bekezdést annak jelenlegi formájában és természetesen a Szocialista Pártnak a bekezdést módosító javaslatára szavazunk. Alapvetően azonban úgy vélem, hogy szem előtt kell tartanunk, hogy amikor a tengerfenékről – a felszínnél jóval törékenyebb környezetről – van szó, nem ismételhetjük meg a múltban elkövetett hibákat.

Mint már említették, a tengerfenéken élő fajok sokkal lassabban érnek, a károkat sokkal nehezebben lehet helyrehozni és ezért tovább nem tehetjük azt, mint korábban. Ezért arra sürgetem az Európai Bizottságot, hogy erre fordítsa a lehető legnagyobb figyelmet.

  Pedro Guerreiro, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (PT) Gratulálunk az előadónak a munkájáért, és néhány pont kivételével támogatjuk a jelentés tartalmát. Mivel a célkitűzés az erőforrások fenntartható kiaknázásának biztosítása, üdvözöljük azt, hogy a jelentésbe bekerült a tudományos halászati kutatásba való befektetés szükségessége – több humán és pénzügyi erőforrást szentelve a kutatásra –, megfelelő társadalmi–gazdasági intézkedések elfogadásának szükségessége, hogy kompenzálják a halászokat tevékenységeik állomány-helyreállítási tervekkel kapcsolatos csökkentésének költségeiért, valamint annak szükségessége, hogy a halászokat bevonják a tengeri környezet védelmére és az erőforrások kezelésére vonatkozó intézkedések meghatározásába. Végül pedig – amint már rámutattam – hangsúlyozzuk, hogy különböző és megfelelő megoldásokat kell találni a különböző fajok tekintetében, figyelembe véve az egyes régiókban használt szelektív halászfelszereléseket.

  Carmen Fraga Estévez (PPE-DE). – (ES) Elnök úr! Én is úgy gondolom, hogy rengeteg indok miatt lehet támogatni az e jelentésre vonatkozóan előterjesztett módosításokat, valamint hogy a jelentés igen értékes.

Ami a több mint 1000 méteres mélységben végzett halászatra vonatkozó, itt tárgyalt tilalmat illeti, a Halászati Bizottság igen egyértelművé tette ezt már egy másik jelentésben, amely sokkal közvetlenebbül kapcsolódott az érzékeny tengeri ökoszisztémákkal, mint ez a jelentés, amely jelentésben a mélységnek az érzékeny ökoszisztémákkal való összekapcsolását nagy többséggel utasították el.

Az érzékeny élőhelyeket ott kell védeni, ahol azok találhatók, függetlenül attól, hogy azok 1000, 600 vagy 200 méter mélyen vannak-e, nem pedig az alapján, hogy egy brüsszeli irodában meghúzott mesterséges vonal egyik vagy másik oldalára esnek.

Ez a FAO doktrínája is, amely az érzékeny ökoszisztémák védelmére vonatkozó iránymutatások előkészítő munkálatai során kizárta a mélység mint kritérium használatát, pont azért, mert úgy vélte, hogy az önkényes, hiányzik belőle a tudományos alap és bármi másnál irreálisabb épp azért, mert – mint mondtam – mivel nem védi a kevésbé mélyen található korallokat vagy fenékhegyeket, azonnal letörölné a térképről azokat a halászatokat, amelyek egy ideje probléma nélkül működnek, mint például az azori-szigeteki ezüstös sertefarkúhal-halászat vagy a NAFO által szabályozott területen a fekete laposhal-halászat. Ez csak két példa.

A módosítások támogatásával azonban sokkal nagyobb következetességet vinnénk a jogalkotási folyamatokba, mivel most készülnek a visszaengedésekről szóló, valamennyi közösségi flottára alkalmazandó jövőbeli jogszabályok.

Nem gondolom tehát, hogy most van itt az ideje annak, hogy veszélybe sodorjunk egyes flottákat a visszaengedésekről szóló rendeletekkel, amelyek végső soron az általános szabályokkal szembeni következetlenséget eredményezhetnek, ami ellentétes a nyilvánosság javát szolgáló jobb szabályozás gyakorlatával.

  Zdzisław Kazimierz Chmielewski (PPE-DE). – (PL) Elnök úr! Az állományok és a tengeri ökoszisztéma különös jellegének ismeretében, a mélytengeri halászat egyedülálló mikroklímát alkot, olyan mikrovilágot, amely a legerőteljesebben tárja fel mind a halászati politika ismerős eszközeit, mind pedig annak folyamatosan nyilvánvaló hiányosságait.

Miguélez Ramos asszony érdekes jelentése és a jelentés által kiváltott vita jellegzetes tanulsághoz vezettek, ami egy másik indok arra, hogy a megőrizzük a mélység mítoszával szemben meglévő alázatot, azt az alázatot – mondhatnám –, ami kompenzációt igényel, legalább a legmélyebb európai medrekkel kapcsolatos kutatás formájában, amelynek hatóköre rendszeresen bővül. A dinamikus parlamenti vitákat hallgatva nehéz ellenállni annak, hogy ne az a benyomás alakuljon ki, hogy sok kutatóközpont továbbra is sematikus, elcsépelt módszertani elveket használ. Úgy tűnik, hogy három mélységi övezetet ismernek itt el: 400 méterig, 400-tól 1 000 méterig és 1 000 méternél mélyebben. Még a formális, merev halászati kritériumok bevezetésére vonatkozó tanácsok is feltűntek. Például valamiféle misztikus jelentőséget tulajdonítanak az 1000 métert meghaladó mélységeknek anélkül, hogy e tekintetben bármiféle meggyőző érvet sorakoztatnának fel.

Amellett vagyok, hogy keressünk tovább az állományok állapotának mérésére szolgáló, az adott medence ökoszisztémájához igazodó, hatékonyabb módszerek után. Egy ilyen átfogó kutatás eredményeinek – és nem csak a becsült adatoknak – kellene a mélytengeri halászattal kapcsolatos halászati korlátozások alapját képezniük; és nemcsak az ilyen típusú halászat tekintetében! Épp a javított kutatási módszerek azok, amelyek megteremthetik az eleddig az információcserére és a halászat e fontos és kényes szegmensének ellenőrzésére használtaknál pontosabb rendszer garanciáit.

  Avril Doyle (PPE-DE). – Elnök úr! Köszönöm és gratulálok Miguélez Ramos asszonynak az igen jó jelentésért.

Érdemes emlékeztetni arra, hogy a világ felszínének 70%-át óceánok borítják. Bolygónk vizeinek több mint 97%-a az óceánokban van. Az óceánok biztosítják a Föld életterének 99%-át és a halak nyújtják a világon az emberek által elfogyasztott protein legmagasabb százalékát; 3,5 milliárd ember függ ezektől, mint elsődleges élelmiszerforrástól. Nem fáj az, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy e halászati viták mennyire fontosak.

A globális halállomány fenntartható kezelésének tehát prioritás kell képeznie és folyamatosan felül kell vizsgálnunk, hogy hogyan is végezzük ezt a kezelést. Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy a mélytengeri halállományok kezelése tekintetében léteznie kell egy ökoszisztéma-alapú megközelítésnek. Véleményem szerint ez megkönnyítené a különböző megközelítések és eszközök használatát – megszüntetve a pusztító halászati gyakorlatokat – és a nemzetközi joggal összhangban lévő, védett tengeri területek létrehozásának szükségességét.

A mélytengerek kezelését a lehető legjobb, szakértők által felülvizsgált tudományra is alapozni kell, amely magába foglal majd hatékony járulékos fogási és adatgyűjtési programokat. Ezen túlmenően prioritást kell képeznie a tengerfenék és az óceánok természetes erőforrásainak feltérképezését célzó hatékony kutatásnak, főleg az éghajlatváltozás hatásainak tükrében.

Nagyon aggódom a mélytengeri halállományok állapota tudományos értékelésének elvégzéséhez szükséges adatok jelenlegi hiánya miatt. Létfontosságú, hogy tilalmat vezessünk be a mélytengeri halászatokban történő visszaengedésekre vonatkozóan, mivel ez lehetővé tenné a tudósoknak, hogy pontosabban tanulmányozzák a kifogott fajok összetett sokféleségét.

Nem elegendő egyszerűen csökkenteni a visszaengedéseket, mivel a mélytengeri részeken végzett fenékvonós halászat viszonylag nagy hatással bír a járulékos fogásokra és a fajok visszaengedésére. Tényleg azt gondolom, hogy haszontalan az a körüli vita, hogy mi a „mély”, és egyetértek azzal, hogy a FAO ezt durva intézkedésként és durva kritériumként utasította el, amely igen önkényes, ami a fajok és a halállományok fenntarthatóságát illeti.

  Joe Borg, a Bizottság tagja. − Elnök úr! Először is szeretném megköszönni valamennyi tisztelt képviselőnek a megjegyzéseket és a javaslatokat, amelyeket minden bizonnyal figyelembe fogunk venni a jogszabályaink jövő évi felülvizsgálata során.

Hadd térjek rá most egypár egyedi megjegyzésre! Először is rendkívül nehéz megalkotni a mélytengeri hal fogalmát. Feljegyeztem azonban az e tekintetben tett megjegyzéseket. Tanulnunk kell a tapasztalatokból és az ilyen mélytengeri fajokra vonatkozó adatok alkalmazása révén is, amely adatokat nem olyan régen kezdtük el gyűjteni. Ugyanakkor elővigyázatos megközelítést kell elfogadnunk, az e fajokkal kapcsolatban rendelkezésre álló információk gyenge minősége miatt. Az adatgyűjtési rendelet minden bizonnyal segíteni fog e helyzet javításában.

Egyetértek azzal, hogy e fajok sokkal érzékenyebbek, tehát rendkívül óvatosnak és elővigyázatosnak kell lennünk e halászat igazgatásában.

Ami a visszaengedéseket illeti: amint már volt alkalmam ezt ebben a Házban elmondani, ez olyan kérdés, amelyet igen komolyan veszünk, célunk pedig az, hogy fokozatosan valamennyi halászatra kiterjesszük a visszaengedések tekintetében szükséges csökkentést.

Ami a két módosítást illeti, a Bizottság egyet kíván érteni a 2. módosítással, amelynek célja a visszaengedések szintjének csökkentése ahelyett, hogy teljes tilalmat vezetne be a fedélzeten az elejétől fogva.

Az első módosítás tekintetében a Bizottság azon a véleményen van, hogy az eredeti szöveg jobban védi a halászati tevékenységeket és az érzékeny élőhelyeket, ami különösen azt írja elő, hogy 1000 méteres mélység alatt nem folytatható halászat.

A határt azonban felül fogjuk vizsgálni és – adott esetben – két éven belül újból megvizsgáljuk.

  Rosa Miguélez Ramos, előadó. − (ES) Elnök úr! Szeretném hangsúlyozni, hogy e fajokra – és különösen a II. mellékletben felsoroltakra – vonatkozóan sürgősen több és jobb információkra van szükségünk, és több humán és pénzügyi erőforrásra a kutatás tekintetében. Szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy a Halászati Bizottságban e kérdésről meghallgatást tartottunk, a szakértők pedig hangsúlyozták, hogy a Nemzetközi Tengerkutatási Tanácsnak kell meghatároznia az egyes fajok esetében azokat az állományokat, amelyek fenntartható módon aknázhatók ki, a szakértők továbbá nagyobb tudományos szigort kértek a mintavételi rendszerek tekintetében, és tömörebb adatokat.

A lezárt területek tekintetében – amelyek vonatkozásában jelenleg még nem állnak rendelkezésre megbízható adatok – a szakértők azt tanácsolták, hogy a területeket újból meg kellene határozni, méretüket pedig csökkenteni kellene, mivel az olyan övezetek lezárása, amelyek kiaknázása megvalósítható, a gyakorlatban még inkább büntetlenül végzett, még nagyobb mértékű illegális halászathoz vezetne a felek közötti halászati érdek hiánya miatt, ami továbbá súlyosbítaná az állományok felmérésére szolgáló adatok elégtelenségét.

Szeretném emlékeztetni Stevenson urat, hogy a 2. és a 3. módosítás szövege pontosan megfelel annak, amit bizottságunk Schlyter úrnak az európai halászatokban a nem kívánt járulékos fogások csökkentésére és a visszaengedések megszüntetésére vonatkozó politikáról szóló jelentése alapján fogadott el, egyetlen szó vagy vessző hozzáadása nélkül.

A „tilalom” kifejezés engem megijeszt. A „tilalom” zavart kelthet és még a motivációtól is megfoszthat; és természetesen óriási kárt okozhat halászainknak, akik jelenleg a tőlük telhető legjobb munkát végzik. A legjobb az, ha megszüntetjük, aztán pedig fokozatosan bevezetjük a tilalmat, amint azt a Bizottság javasolta; ha nem tévedek, ezek voltak a pontos szavaik. Ezért arra kérném Önöket, hogy legyenek kedvesen támogatni a módosításokat a holnapi szavazáson. Köszönöm.

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra holnap 11.00 órakor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)

  Marianne Mikko (PSE), írásban. – (ET) A XX. század áttöréseket hozott a tudományos és a technológiai fejlődésben, az ember természettudományos ismereteit egy korábban elérhetetlen szintre terjesztette ki. 1969-ben az amerikai Neil Armstrong volt az első ember, aki sétát tett a Holdon; az 1977-ben indított Voyager-missziók kiléptek a Naprendszerből, ami azt jelenti, hogy a csillagászok nemcsak a mi galaxisunk széleit tudják majd megvitatni, hanem a teljes látható univerzum külső határait is.

A kozmosz meghódításához képest alig fordítottak figyelmet az óceán csupán pár kilométerben mérhető mélységeire.

A mélytengeri halállományokkal folytatott kereskedelemre irányadó jogszabályt alaposan felül kell vizsgálni. Egyetértek az előadóval abban, hogy sürgősen több – humán és pénzügyi – forrást kell szánni a tudományos vizsgálatokra.

Létfontosságú annak meghatározása, hogy mi minősül mélytengeri halászatnak. Ma a mélységekről és a halászfelszerelésről folyik a szó. Az Európai Unió tagállamainak azonban közösen kell megállapodniuk a fogalommeghatározások lényegéről és a megállapodások jelentőségéről.

Szeretném felhívni a figyelmet a jelentés 8. pontjára, amely megtiltja az 1000 méternél mélyebben végzett fenékvonós halászatot. Miért kell nekünk egy egyedi mélységi korlátozást előírnunk? Az állományokkal folytatott kereskedelemnek és a biológiai egyensúly fenntartásának regionális jellemzőkön és nemzetközi megállapodásokon kellene alapulniuk. Ha egy adott területen egy adott mélységben folytatott halászat tilalma indokolható, akkor a korlátozásnak az összes olyan halászfelszerelésre vonatkoznia kell, amely a tengerfenékkel kapcsolatba kerül, nem csak a fenékhálókra.

A halállományok kezeléséhez rugalmas rendszerre és a gyors reagálás lehetőségére van szükségünk. Szeretnék köszönetet mondani az előadónak, aki felhívta a figyelmet a hatályos jogszabály nem megfelelő hatékonyságára.

  Daciana Octavia Sârbu (PSE), írásban. – (RO) A mélytengeri halállományok folyamatos és gyors kimerülése, valamint a mélytengeri biodiverzitás védelmére szolgáló elégtelen intézkedések sürgős intézkedéseket igényelnek a halfajok megőrzésének és fenntartható használatának biztosítása érdekében. Noha a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács (ICES) 2002-es és 2004-es ajánlásai felhívták a figyelmet arra, hogy a legtöbb faj a biológiailag biztonságos szintek alatt van, az Európai Unió nem csökkentette halászati erőfeszítéseit a fenntartható halászat biztosításához elegendő mértékben.

A mélytengeri halállományok felülvizsgálatáról szóló bizottsági közlemény megerősíti, hogy a mélytengeri állományok kiaknázásának jelenlegi szintjeit csökkenteni kell, és hogy a hatályos intézkedéseket nem megfelelő mértékben hajtották végre ahhoz, hogy hatékonyak legyenek. Emiatt – az új irányítási intézkedések elfogadása előtt – meg kell határoznunk azokat az okokat, amelyek miatt a meglévő intézkedéseket nem hajtották végre és az amögött meghúzódó okokat, hogy a tagállamok miért mulasztották el teljesíteni kötelezettségvállalásaikat vagy miért teljesítették megkésve azokat.

Ezen túlmenően az EU-nak jelentős erőfeszítéseket kell tennie az ENSZ nyílt tengeren folytatott mélytengeri halászatra, valamint a sérülékeny tengeri ökoszisztémák védelmére vonatkozó 61/105. számú közgyűlési határozatának teljes körű és hatékony végrehajtására.