Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2007/2261(INI)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot : A6-0149/2008

Előterjesztett szövegek :

A6-0149/2008

Viták :

PV 08/05/2008 - 4
CRE 08/05/2008 - 4

Szavazatok :

PV 08/05/2008 - 5.12
A szavazatok indokolása
A szavazatok indokolása
A szavazatok indokolása

Elfogadott szövegek :

P6_TA(2008)0198

Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve
2008. május 8., Csütörtök - Brüsszel HL kiadás

4. Fehér könyv a sportról (vita)
Jegyzőkönyv
MPphoto
 
 

  Elnök. − Következő napirendi pontunk Manolis Mavrommatisnak a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében benyújtott, „Fehér könyv a sportról” című jelentése (2007/2261(INI)) (A6-0149/2008).

 
  
MPphoto
 
 

  Manolis Mavrommatis, előadó. − (EL) Elnök úr, hölgyeim és uraim, elsőként is hadd köszönjem meg a Bizottságnak és Figel biztos úrnak kezdeményezésüket, hogy formába öntötték a „Fehér könyv a sportról” című dokumentumot, valamint a Pierre de Coubertin akciótervet. Ez az első alkalom, hogy az EU sportügyekkel kísérel meg foglalkozni.

Köszönöm az Európán kívüli utazáson résztvevő Figel biztos helyett megjelent Špidla biztos úrnak, hogy ma körünkben tartózkodik.

Nagy köszönet illeti továbbá a Kulturális és Oktatási Bizottságban, a Gazdasági és Monetáris Bizottságban, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottságban, a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságban, a Jogi Bizottságban, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban, a Regionális Fejlesztési Bizottságban, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságban tevékenykedő képviselőtársaimat is. Kiválóan együttműködtünk a „Fehér könyv a sportról” című jelentés megszövegezésében.

Az európai parlamenti jelentésben a Fehér könyv kulcspontjait 16 egyeztető bizottsági módosítás fedte le, amelyekkel a Kulturális Bizottság valamennyi politikai csoportja egyetértett. A főbb pontokhoz további 426 módosítás kapcsolódott, amelyek a témafelelős bizottságban, és további hét, véleményt nyilvánító bizottságban születtek.

Ismét a doppingolás került a figyelem középpontjába, mivel minden évben és szinte minden sportágban sajnálatos példákat láttunk erre. A Fehér könyvön keresztül az Európai Parlament olyan intézkedések elfogadására törekszik, amelyek révén a sportolók nem kényszerülnek túlzsúfolt versenynaptáruk miatt teljesítmény- és állóképességjavító szerek alkalmazására.

Továbbá, a szakmai szövetségekben és sportszervezetekben végrehajtott, független belső és külső ellenőrzések, valamint a férfi és női sportolóknak a doppingolás mellékhatásaival való megismertetése révén talán megfékezhetjük e problémát.

Viták a sport pénzügyi oldalának két kérdése körül csúcsosodtak ki. Az első a sportfogadás volt. Mi, a Kulturális Bizottságban, valamennyien egyetértettünk abban, hogy a sportfogadási és szerencsejáték piac szabályozottságának lazítása problémákat szülhet az amatőr sport finanszírozása tekintetében, hiszen a jelenlegi rendszerben az állami szerencsejáték ügynökségek tekintélyes jövedelmet biztosítanak utóbbi számára.

Ezért a fehér könyv olyan szabályok alkalmazására szólítja fel a tagállamokat és a Bizottságot, amelyek biztosítják mind az amatőr, mind a professzionális sport számára a sportfogadással összekapcsolható kedvezőtlen hatásokkal szembeni védelmet.

A sportfogadási piac további védelmével párhuzamosan tehát növeljük az átláthatóságot, és ugyancsak garantáljuk az amatőr sport, a kultúra, és más szociális tevékenységek állami támogatását.

A másik kérdés a közvetítési jogok problémája. Amint mindannyian tudjuk, az EU 27 tagállamában a főbb sportesemények televíziós közvetítési jogát eltérő módon értékesítik. Ez különösen érvényes a Bajnokok Ligája és az UEFA Kupa meccseire.

A jogok értékesíthetők egyenként vagy csoportosan, de az európai hivatásos sportok esetében mindenképpen ez jelenti a legfőbb jövedelmi forrást. Hasonló módon a sporteseményekhez fűződő jogok létfontosságú programtartalmat és jövedelmi forrást jelentenek számos média tulajdonos számára is.

A Parlament jelentése is elismeri a - bármilyen csekély – bevételeknek sportszövetségek közötti tisztességes elosztása fontosságát, függetlenül attól, hogy hivatásos vagy amatőr sportról is van szó.

A közvetítési jogok együttes értékesítése, amely a Bizottság szerint összeegyeztethetetlen a versenyjoggal, fontos a bevételek újraelosztása tekintetében. Ezzel ugyanis, talán, nagyobb szolidaritás érhető el a sportágak között.

Ennél fogva azt kérjük a Bizottságtól, ismerje el az együttes értékesítést, és fogadja el, hogy a kisebb sportklubok közötti e gyakorlati szolidaritást a törvény lehetővé teszi.

Végül, amint azt a hivatásos labdarúgással foglalkozó Belet-jelentésben megfogalmaztuk, az UEFA-nak és a FIFA-nak egyetértésre kell jutnia, másrészt, együtt kell működniük a Bizottság ügynökségeivel. Nekik kell biztosítaniuk, hogy a labdarúgást – annak függetlensége fenntartása mellett – az EU polgárai és tagállamai általánosan elfogadják, de eközben nem léphetnek túl a szabályok által reájuk ruházott jogkörökön.

Mindenki számára fontos, hogy az UEFA és a FIFA szabályzataiban elismerje a polgári bírósághoz való fordulás jogát. Magunknak pedig, természetesen, el kell fogadnunk az önszerveződés elvét, a sportesemények szervezését irányító európai sportmodellek struktúráit.

Hadd fejezzem be elégedettségünk megerősítésével, amelyet a fölött érzünk, hogy a megreformált Lisszaboni Szerződésben a tagállamok hivatalosan is elismerték a sportot. Természetesen, magunk pedig elismerjük és tiszteletben tartjuk a sport sajátos jellegét. Nagy fontossággal bír a tagállamok és a sportvilág számára, általában is, hogy az EU a jövőben képes lesz jelentősen hozzájárulni a sporttal foglalkozó európai politikához, annak feljavításához.

 
  
  

ELNÖKÖL: MAURO ÚR
Alelnök

 
  
MPphoto
 
 

  Vladimír Špidla, a Bizottság tagja. − (CS) Elsőként is, elnézésüket kérem kollégám, Figel biztos nevében, aki egy régóta tervezett egyiptomi munkalátogatása miatt nem tudott ezen az ülésen megjelenni. Örömmel fogadtam el a felkérést, hogy helyettesítsem, többek között azért is, mert az én hatáskörömbe tartozó témakörök szorosan kötődnek a sporthoz is.

Szeretném az előadónak megköszönni a ragyogó jelentést, amelynek előkészítésével ő és parlamenti kollégái fél évet eltöltöttek. Meggyőződésem, hogy a jelentés kiegyensúlyozott, és valamennyi érdemi kérdéssel foglalkozik. Köszönöm az Európai Parlamentnek a „Fehér könyv a sportról” c. dokumentumhoz nyújtott támogatást és az Európai Bizottsággal való magas szintű együttműködését.

Amint az Európai Parlament kihangsúlyozta, fontos, hogy felidézzük a közösségi jog alkalmazhatóságának elvét az európai sporttal összefüggésben, miközben tartsuk tiszteletben a sport sajátos természetét is. Az Európai Bizottság továbbra is aktív marad a sport területén, és mostantól fogva e területen is alkalmazza a közösségi jogot, beleértve a versenyjogi szabályokat. A Fehér könyv és mellékletei hasznos segédeszközül szolgálnak a sportszervezetek és a tagállamok számára az acquis communautaire-nek a sportversenyekhez kapcsolódó döntések, és az Európai Bíróság ítéleteihez kötődő elemek gyakorlati alkalmazásakor.

A sport sajátos természetére vonatkozóan az Európai Bizottság – a strukturált párbeszéd keretében – nyílt párbeszédet folytat a sportszervezetekkel, a tagállamokkal és az Európai Parlamenttel, és ezt folytatni kívánja. E dialógusra oly formákban kerül majd sor, hogy a sport sajátos jellegzetességeihez kötődő kérdések konkrét formákban kerülhessenek felvetésre.

Az Európai Bizottságnak nincs általános ellenvetése a most következő plenáris ülésen megvitatandó módosításokkal összefüggésben, különösen, ha azok célja a sport ellenőrzésénél alkalmazott képviseleti struktúrán belül a megfelelő és kiegyenlített részvétel megőrzése. Nem érthetünk azonban egyet a fiatal játékosok feltétel nélküli kötelezettségével, hogy első hivatásos szerződésüket azzal a klubbal kössék meg, amely képezte őket, mivel ez sérti a munkaerő mozgásának szabadságát.

Eközben a Fehér könyv végrehajtása, mint tudják, a tervek szerint halad. A Pierre de Coubertin Akcióterv 53 pontjából huszonhatot már teljesítettünk. Például ebben az évben három tanulmányt kezdeményezünk a következő témákban: a sportfinanszírozás, a játékosok ügynökei, önkéntesség a sportban. (Az eredmények 2009-re várhatók.)

Múlt év őszén kollégáim, Frattini és Figel biztos vezetésével konferencia foglalkozott a sporton belüli erőszak magas szintjével. A rendezvényen konkrét módszerek kerültek beazonosításra, amelyek révén javulást érhetünk el e jelenséggel szembeni küzdelmünkben. A sport gazdaságra gyakorolt hatásának felmérésével kapcsolatos eredmények ugyancsak jelentős sikerként könyvelhetők el.

A „hazai neveltetésű játékosok” kérdését illetően: nem sokkal ezelőtt kapta kézhez az Európai Bizottság az UEFA szabályait elemző független szakértői jelentés eredményeit. Az Európai Bizottság most vizsgálja azt, hogy ezek a szabályok milyen mértékben állnak összhangban a közösségi jog szabályaival.

Különböző uniós programok a sport- és fizikai tevékenység finanszírozásának új lehetőségeit is feltárták. Különösen érvényes ez az egész életen át tartó tanulás programjával összekapcsolható „Cselekvő ifjúság” és az „Európa a polgárokért” programokra. Reméljük, hogy a Lisszaboni Szerződés rövidesen hatályba lép, és örömmel tölt el bennünket az Európai Parlament részéről a sport terét érintő előkészületi akcióinkhoz nyújtott támogatás. Ez hozzájárul az adott területen keletkezett, új uniós hatáskörök érvényesítéséhez.

Hadd köszönjem meg ismét az Önök hozzájárulását, támogatását, nagyszerű együttműködését ebben a fontos, érzékeny, és nagyon népszerű témában.

 
  
MPphoto
 
 

  Emine Bozkurt, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményének megfogalmazója (NL) Špidla úr mindent elmondott. Egy fontos kérdés nem került érintésre a sport és a foglalkoztatás, a sport és a szociális ügyek témakörében. A sportnak valóban igen fontos társadalmi funkciója van, például a rasszizmus és hasonló problémák elleni küzdelemben. A társadalomban jelentkező fajgyűlölet tükröződik a sportbeli rasszizmusban is.

Rendkívül örülök annak a figyelemnek, amelyet a Fehér könyv mind a hivatásos, mind az amatőr sporton belül a fajgyűlölet és megkülönböztetés felszámolásának szentel.

A sportnak igen jelentős haszna van, például a társadalmi kirekesztés, a bevándorlók beilleszkedése, vagy a munkaerőpiacra való visszailleszkedés terén. Ezért üdvözlöm a Bizottság javaslatát, hogy a tagállamokat vegyük rá az EU működő alapjainak ezirányú hasznosítására.

A sport mind inkább professzionális jelleget ölt és mind fontosabbá válik, hogy a női és férfisportolókat egyaránt jól felkészítsék, hogy sportolói pályafutásukat követően visszatérhessenek a társadalomba.

Egy utolsó megjegyzés: az is fontos, hogy emeljük a sportmenedzserek szakmai színvonalát, és ezzel összefüggésben támogatjuk egy európai szintű engedélyeztetési rendszer kialakítását.

 
  
MPphoto
 
 

  Toine Manders, a Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság véleményének megfogalmazója. − (NL) Megköszönném a képviselőtársaknak a jelentés elkészítése során tanúsított igen kellemes együttműködését. Úgy vélem azonban, hogy meglehetősen sok időt igényelt e javaslat kidolgozása.

Úgy találom, sajnos, hogy bizonyos kérdésekben a jelentés nem jut elég messzire. Véleményem az, hogy nagyon fontos olyan irányelvek kimunkálása, amelyekhez a sportszervezetek kötődni tudnak. Amikor az állami támogatásról van szó, azonos eljárásokat kellene követnünk Európa egészében. Különösen akkor, amikor hivatásos sportszervezetekről van szó.

Azt is észrevételezem, hogy a sport sajátos jellegzetességei, és a sporthoz gyakran kapcsolódó gazdasági tevékenységek közötti elhatárolás egy kicsit túl markáns. Úgy gondolom, hogy a gazdasági tevékenységek, még azok is, amelyek védik magát a sportot, nem kerülhetnek különleges elbírálás alá a Szerződésben. Erre, szerencsére, nincs utalás ebben a jelentésben sem. Ez is magyarázza, miért is támogatom azt teljes szívemből. Úgy hiszem, jó dolog, hogy a sportszervezetek a korábbiaknál többet beszélnek már e témáról. Ez jelentős lépés előre. Nagyon köszönöm.

 
  
MPphoto
 
 

  Gerardo Galeote, a Regionális Fejlesztési Bizottság véleményének megfogalmazója. − (ES) Elnök úr, meggyőződésem, hogy a Lisszaboni Szerződés 149. cikkének elkövetkező jogalkotási továbbfejlesztése az Európai Unión belül kedvező hatást gyakorol a sportra.

Ami azonban a tényleges megvalósítást illeti, úgy vélem, hogy az Európai Bizottságnak óvatosan kell eljárnia jogalkotási kezdeményezései során, ügyelnie kell arra, hogy a helyi viszonyok mindenütt eltérőek és a sportról való felfogás is különbözik.

Hozzájárulásának általánosnak kell lennie, és az általános európai érdekeket kell képviselnie, és nem engedhet teret a beavatkozási kényszernek. Tehát tiszteletben kell tartania a szubszidiaritás elvét.

Ezt a nézetet képviselte a Regionális Fejlesztési Bizottság. Következésképpen, üdvözlöm a hasonló megfontolásokból a különböző parlamenti csoportok által benyújtott módosításokat, és remélem, hogy a Ház ma reggel pozitív döntéssel elfogadja a jelentést.

 
  
MPphoto
 
 

  Neena Gill, a Jogi Bizottság véleményének megfogalmazója. − Elnök úr, üdvözlöm a sporttal foglalkozó Fehér könyvet, és különösen erőteljesen támogatom a nagyobb jogbiztonságra fektetett hangsúlyt. Ennek oka, hogy az elkülönült esetekre épülő bírósági megközelítés a sport irányításában is ellentmondásos megközelítéseket eredményezett. Tudomásul veszem a Bizottság által ma reggel körvonalazott lépéseket, de szeretném kikérni a Bizottság állásfoglalását arra vonatkozóan, hogy tervezi-e irányelvtervezet előterjesztését annak tisztázására, hogy a sport mely területei tartoznak a közösségi jog hatálya alá, illetve melyek kerülnek azon kívülre, és kezelendők a sporttestületek által?

Egy másik téma, amellyel a Bizottságnak sürgősen foglalkoznia kell, az a tehetséges afrikai játékosok iránti fokozódó kereslethez kapcsolódik. Ez a különösen Nyugat-Afrikából az Európai Unióba irányuló illegális gyermekkereskedelem, amelynek következtében egyes afrikai országokban megugrott az illegális futballakadémiák száma. Mélyen aggaszt, hogy a fiatal gyerekeket a kegyetlen ügynökök kihasználják, majd – mintegy áruként – eladják a kluboknak. Némelyek magukra maradnak Európában, esetenként feláldozva családjuk teljes megtakarítását álmaik kergetése közepette. Erőteljesebb intézkedéseket kellene hozni a tagállamokban, az európai klubokban, és az afrikai kormányoknak is annak biztosítására, hogy maguk távol maradnak ezektől az üzelmektől.

Végül szeretném kérdezni a Bizottságot, hogy milyen megfontolásai vannak a sport- és a szellemi tulajdonjogok kérdésében, különös tekintettel arra, hogy erősödik a sportközvetítések elérhetősége az internet révén?

 
  
MPphoto
 
 

  Esther de Lange, az Állampolgársági Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményének megfogalmazója. − (NL) Mindenekelőtt szeretném megköszönni az előadónak kiváló jelentését, valamint Állampolgársági Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság nevében külön is azt a figyelmet, amelyet a sport terén a polgári szabadságjogoknak, a bel- és igazságügyi kérdéseknek szentel. Erre figyelemmel is sürgetem a rendőrségek – az információk cseréjén alapuló, de egyben, természetesen, az adatvédelmet tiszteletben tartó – határon átnyúló együttműködésének erősítését.

Másodszor, az a véleményünk, hogy a licencrendszer ösztönzésekor különleges figyelmet kell fordítani a fiatalkorúak védelmére, a megkülönböztetés, a rasszizmus és erőszak visszaszorítására.

Harmadszor, és erről már esett szó, ott van az emberkereskedelem kérdése is. Mindenekelőtt a – többnyire a harmadik világból származó – gyermekek kereskedelmére, és a tehetséges fiatalok kihasználására gondolok, de ehhez kapcsolódik a leánykereskedelem is, a nagy sportrendezvényekkel összefüggő, kényszer alatti prostitúció formájában.

Az új Szerződéshez közeledve, Elnök úr, elérkezett az ideje annak, hogy ezt a jelentést konkrét tetté alakítsuk. Ezért azzal a felhívással zárom felszólalásom, hogy – és tudom, most a Feyenoord klub indulójának szövegét idézem – a Bizottság „ne szavakkal, de tettel” vetesse észre magát. Felhívásom kapcsolódik a Fehér könyvhöz, de Mavrommatis úr kiváló szavaihoz is: a gondolatok valósuljanak meg! Amint az FC Groningennél megfogalmazódik, „most ismét örömünkben kiáltsunk!”, Biztos úr.

 
  
MPphoto
 
 

  Pál Schmitt, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. (HU) Köszönöm, elnök úr! Kevés ember tudja, hogy a sport az Európai Unió össztermékének 4%-át adja, és mintegy 15 millió munkavállalót foglalkoztat. Ha ez az állítás igaz, akkor valószínű az egyes tagállamoknak is a statisztikái ilyen bevételi és foglalkoztatási mutatókat kell, hogy adjanak. Ezzel azonban szöges ellentétben áll a tény, hogy néhány ország, közte az én országom, sajnos Magyarország is a nemzeti költségvetésnek elenyésző, kevesebb, mint fél százalékát fordítja a sportra vagy az egészséges életmódra. Ilyenkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy ki támogat tulajdonképpen kicsodát? Ha komolyan vesszük a sport szerepét, akkor kívánatos lenne, hogy a sport ne profittermelő ágazat legyen, hanem élvezze a kormányok erkölcsi és a jelenleginél nagyságrenddel nagyobb anyagi támogatását. Véleményem szerint a jövő generáció egészsége, testi és lelki higiéniája, munkabírása, ha úgy tetszik jó kedve stratégiai kérdés, ezért örülök a Fehér könyv megszületésének, és annak, hogy a Lisszaboni Szerződés is érdemben foglalkozik a sporttal. Ne felejtsük el, hogy a sport a nevelés fontos eszköze, szociális kohézió, egészségmegőrzés, hozzájárul az életünk minőségéhez. Ebben az esetben azonban a sportra fordított alig fél százaléknyi összegek nincsenek arányban a sport, ennek a társadalmi jelenségnek a súlyával. Őszintén remélem, hogy a Fehér könyv részét képező Pierre de Coubertin akciótervet a tagállamok komolyan veszik, és a Bizottság megfelelő iránymutatást, adott esetben gazdasági támogatást ad a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokból. Azt is remélem, hogy most már senki nem tudja majd mondani Európában, hogy nem tudják pontosan, miről beszélünk, amikor sportról beszélünk, hiszen a Fehér Könyv nagyszerű eligazítást ad minden kormánynak, minden sportminiszternek. Örülök neki, hogy az anyag arra is kitér – magam is sportvezető vagyok – örülök, hogy az anyag kitér, hogy a sport egy autonóm szervezet, amely képes önmagát megszervezni, és amely speciális jellegekkel bír. Gratulálok Mavrommatis barátomnak! Köszönöm.

 
  
MPphoto
 
 

  Hannu Takkula, az ALDE képviselőcsoport nevében. (FI) Elnök úr, elsőként is köszöntöm az előadót, Mavrommatis urat kiváló munkája, a jelentéshez kapcsolódó elkötelezettsége okán.

Kezdhetem azzal, nagyon fontosnak tartom, hogy a Fehér könyv végrehajtása során a sporttal, mint általános érdeklődésre számot tartó, non-profit, önkéntes tevékenységgel kapcsolatos politikák élvezzenek Európában prioritást. Ugyancsak alapvetően fontos, hogy e dokumentum révén nyilvánítsuk ki azt, hogy tiszteletben tartjuk a sport sajátosságait, önszabályozó jellegét, az ahhoz kötődő strukturált párbeszédet, és ennek szellemében kívánunk lefektetni irányelveket az európai uniós sporttörvény alkalmazása érdekében.

Ugyancsak alapvető kötődések vannak a sport, a testedzés és a közegészség között. Európában napjaink problémái közé tartozik, hogy megpróbáljuk ellenőrzés alatt tartani az anyagcserével, a 2. típusú (időskori) cukorbetegséggel és az elhízással kapcsolatos problémákat. Az egészségügyi testmozgás a lehető leghatékonyabb módon segít e gondok megelőzésében.

Másodszor, fel kell ismernünk, hogy az európai „Sport mindenkinek politika” számára fontos a nemzeti szerencsejáték rendszerek fenntartása. Meg kell ezeket őrizni, hiszen egyedülálló lehetőséget teremtenek az amatőr sport, továbbá a kultúra, a tudomány és kutatás finanszírozásához. Így más társadalmi szektorok is hasznot húzhatnak a sportból. Ezt a jövőben szem előtt kell tartanunk.

Harmadszor, szeretném megemlíteni, hogy a Lisszaboni Szerződés keretében a sport szilárdabb jogi alapokra helyezkedik majd. Fel kell készülnünk erre a helyzetre, mégpedig egy kísérleti programmal és egy 2009-re szóló költségvetési fejezettel, amelyeket már most meg kell terveznünk. A szavaktól a tettek mezejére kell lépnünk, és ez a sport területére is érvényes.

Nagyon sok mindent elérhetünk a megvitatott dokumentum segítségével. Szeretném még egyszer megköszönni e jelentést Figel biztos úrnak, és különösen a sport nagy barátjának, a sport európai kultúrán és társadalmon belüli helyzetének előmozdítása érdekében úttörő munkát végző Mavrommatis úrnak.

 
  
MPphoto
 
 

  Zdzisław Zbigniew Podkański, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, a sport fejlesztése, és számos megnyilvánulásának támogatása, helyesen, az Európai Közösség egyik stratégiai céljának tekinthető.

A jelentés néhány rendkívül fontos, a sport szervezésének szabályozásával összefüggő kérdéssel foglalkozik, és rámutat gazdasági összefüggésekre is. Igen kedvezőnek tartom, hogy szintén kiemeli az úgynevezett sport mindenkinek témát. E kérdéskör támogatása különösen nagy jelentőséggel bír, miután a klub és szövetségi szintű sportesemények döntő része nem anyagi haszon szerzése céljából valósul meg. Emiatt fennáll annak a komoly veszélye, hogy – miután a piac annyira kereskedelmi jelleget öltött – ezek eltűnnek. Az amatőr sport jelentőségének elismerése, tehát összhangban van azzal a megfontolással, hogy a sportot közelebb hozzuk a polgárokhoz.

A jelentés helyesen hívja fel a figyelmet a sportvilágon belüli negatív jelenségekre. Így példaként, utalok a doppingra és a sportolók kizsákmányolására. Még a pályafutásuk elején álló fiatal sportolók is veszélyben vannak, és védelmük prioritás. Emiatt van szükség azokra a korlátozó rendelkezésekre, amelyek a fiatal sportolók átadásával, a fiatal személyeket képző klubbal való első szerződés aláírásához kötődő elvek elfogadásával kapcsolatosak. Ezek a helyes irányba mutató lépések, amint az a doppingellenes összefogás és fellépés nemzetközi szintű koordinációja is. Ugyancsak fontos, hogy a hivatásos sportolóknak ugyanazon jogokat biztosítsuk, mint a szerződéses munkavállalóknak. Végül szeretnék gratulálni Mavrommatis úrnak, jó jelentést készített.

 
  
MPphoto
 
 

  Jean-Luc Bennahmias, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR)

Elnök úr, a Belet-jelentésként ismert, a hivatásos labdarúgással foglalkozó önálló parlamenti kezdeményezést követő „Fehér könyv a sportról” érdemi és fontos dokumentum. Már ideje volt, hogy az Európai Parlament és a Bizottság a sport ügyével is foglalkozzon. A jóakarat azonban nem elegendő a sportot veszélyeztető elemek és problémák kivédésére. A rasszizmus, a maffiózó típusú csoportok, a sportlétesítményeken belüli és kívüli erőszak, a dopping, az Afrikából és máshonnan származó fiatal sportolók kereskedelme formájában jelentkező fenyegetések intézkedéseket követelnek!

Tekintve az olyan nehézségeket, amelyeket – mindenekelőtt a futballban, de esetenként más sportágakban is – a megjelenő hatalmas pénzösszegek kezelése, játékosok, klubok vagy edzők különféle ügynöktípusainak megjelenése, a kategorizálási igények, a szerencsejátékok liberalizálása vált ki, egyértelmű irányelvekre van szükségünk. Olyanokra, amelyek lehetővé teszik – mind amatőr, mind hivatásos szinten – az európai sportszövetségek és ligák fennmaradását és fejlesztését.

A sport, a gazdaság, a pénzügyek, a foglalkoztatás, a diplomácia, ma mind szorosan összekapcsolódnak. A sportolóknak nem kellene megfizetniük ennek az árát, különösen akkor nem, ha tiszta lelkiismerettel rendelkező polgárok, amint azoknak is kell lenniük. A politikusok feladata, hogy felvállalják felelősségüket. Az Európai Uniónak így kell tennie a pekingi Olimpiai Játékokon annak igazolására, hogy tiszteletben tartja a kultúrák, a vallási hitek, és a demokrácia alapvető, megkérdőjelezhetetlen jellegét.

Magunk a „Fehér könyv a sportról” szóló, kitűnő Mavrommatis-jelentés mellett szavazunk majd.

 
  
MPphoto
 
 

  Věra Flasarová, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (CS) Az olimpiai láng földünk különböző kontinensein halad keresztül, emlékeztetve a sport üzenetére, amelyért hálásak lehetünk a görögöknek. Ők voltak az elsők, akik megértették, hogy a sport milyen tisztító szerephez juthat az emberi kultúrában. A sport megtaníthat bennünket arra, hogy lehetséges az emberek közötti versengés anélkül, hogy sebet, sérülést vagy akár halált okoznánk. A sport megtanít a tisztességes játékra, és mindenkinek ugyanazt a lehetőséget és jogot biztosítja. A modern idők azonban a sportot üzletté alakították, olyan környezetet teremtettek, amelynek kedvezőtlen elemeit már mindenütt érzékelhetjük. A pénz, a korrupció, a lobbizás, a faji előítélet, a különböző teljesítménynövelő szerek új típusai, olyan elemek, amelyek sértik a sport integritását és mérséklik azt a kedvező hatást, amelyet a sport a fiatalok nevelése során vagy a népek és fajok közti határok lebontásában gyakorolhat. Ezek az elemek már mindenütt ott vannak.

Üdvözlöm tehát a Bizottság „Fehér könyv a sportról” dokumentummal kapcsolatos munkáját, és értékelem Mavrommatis úr jelentését. Mindkét anyag arra figyelmeztet, meg kell védenünk a sportot, mint kulturális értékhordozót. Magam, személyesen is kiemelném a sport amatőr szinten történő támogatásának szükségét, olyan feltételek kialakításának fontosságát, amelyek lehetővé teszik az emberek felüdülést jelentő sporttevékenységben való részvételét. Ez nem könnyű, különösen a nagy, zsúfolt településeken. Fontos, hogy ezek a lehetőségek pénzügyi oldalról mindenki számára elérhetők legyenek, hiszen a pénzügyi faktor a társadalmilag kedvezőtlenebb helyzetben lévők részére korlátozó elemként jelentkezik. A sport a gyerekek és fiatalok számára szabadidejük felhasználásánál és aktivitásuk kifejtésénél jelent alternatív megoldást. Minden nemzedéket ugyanazon szellemben szolgálhat a sport, tehát ne feledkezzünk el az idősebb polgárokról sem, sőt, keressük azokat az utakat, amelyek révén lehetővé tesszük sporttevékenységbe való bekapcsolódásukat. A sport a fizikai állóképesség javításának is eszköze, de befolyásolja az emberi pszichét is. A hivatásos sport annak a piramisnak csúcsa, amelyet a földünk lehető legnagyobb számú emberére kiterjedő sporttevékenységgel alapozhatunk meg.

 
  
MPphoto
 
 

  Thomas Wise, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, aligha lepi meg, de nem támogatom a jelentés végkövetkeztetéseit. Az ott megfogalmazódó tény, miszerint „a sport helyesen esik az acquis communautaire alkalmazásának hatálya alá”, ellentétes minden, korunkban jelentkező tétellel. Figyelmen kívül hagyja az európai sportszervezetek legismertebb panaszait is: hogy a Bosman- és Kolpak-ítélet lehetetlenné tette számukra a sporttehetségek hazai bázisú kinevelését. Ennek közvetlen következménye, hogy a nemzeti csapatok alulteljesítenek a nemzetközi színtéren.

Még a FIFA elnöke, Sepp Blatter is úgy gondolja, a szabályokon változtatni kell. Ha a sporttestületek úgy gondolják, hogy a jelenlegi helyzet rossz, akkor a Lisszaboni Szerződés még tovább ront ezen azáltal, hogy olyan hátteret biztosít a Bizottságnak, amelyre építve, az hozzáláthat a sportba való közvetlen beavatkozáshoz – bocsánatot kérek, jogalkotáshoz.

Miután a brit kormány nem tartja magát korábbi ígéretéhez, hogy népszavazást tart a Szerződés kérdésében, nincs lehetőségünk arra, hogy megmentsük az angol sportot a bizottsági beavatkozással fenyegető kudarcoktól. Talán az írországi szavazás mindannyiunkat megment ettől.

 
  
MPphoto
 
 

  Slavi Binev (NI). – (BG) Elnök úr, kedves képviselőtársak, akik ismernek, bizonysággal állíthatják, hogy a sport, és minden, ami testneveléssel jár együtt, számomra életformát jelent. Annak reményében fogadom el a „Fehér könyvet a sportról”, hogy az egy majdani, következetes politika alapjait fekteti le. Úgy vélem, amikor e területre vonatkozóan az európai politikáról beszélünk, mindenekelőtt gyermekeinkre, az ő egészségükre, jövőjükre, társadalmi beilleszkedésükre kell gondolnunk.

A sport oktatásba illesztésének bátorítása fontos tényező gyermekeink pszichológiai és fizikai fejlődése tekintetében, fontos eszköz egészségük megvédésében. A Fehér könyv elfogadása, egy olyan európai szintű integrált rendszer, amely kiterjed a valamennyi sportágat lefedő közös politika kifejlesztésére, előmozdítására és végrehajtására, magában foglalja a legfiatalabbak sportjától kezdve a hivatásos sportot is, nem feledkezve meg természetesen a mozgáskorlátozottakról sem, azt a lehetőséget nyújtja a polgároknak, hogy részt vehetnek és személyesen bekapcsolódhatnak a közösség életébe, és hozzájárulhatnak a kultúraközi párbeszéd bátorításához.

 
  
MPphoto
 
 

  Ivo Belet (PPE-DE). – (NL) Ami emlékezetes pillanattá válhatott volna, a Fehér könyv elfogadását beárnyékolja Belgium egyik legjobb futballistájának tragikus halála. A labdarúgó, François Sterckele ma reggel halálos közlekedési balesetet szenvedett. A belga futball egyik legnagyobb reménysége volt. Szeretném őszinte részvétemet kifejezni François Sterckele családjának, barátainak, és a Club Brugge szurkolóinak.

Mint fiatal labdarúgó, fiatal tehetség, hölgyeim és uraim, Sterckele minden lehetőséget megkapott Belgium különböző klubjaiban, és lényegében azokban fejlődött a belga bajnokság gólkirályává. Kitűnő bizonyíték arra, hogy a fiatal tehetségekbe, a mi tehetségeinkbe való befektetés megtérül. Hölgyeim és uraim, pontosan ez az, amit e jelentés révén is, támogatni kívánunk. Ezzel összhangban támogatjuk a „saját neveléshez” kapcsolódó rendelkezéseket, így azokat, amelyeket az UEFA alkalmaz. Azt is méltányoljuk, hogy az Európai Bizottság kész támogatni fiatal játékosok képzését.

Más tárgyra térve, javaslom, hogy olvassák el a német Bundesliga éppen most közreadott éves jelentését. A német liga, véleményem, de sokan mások megítélése szerint is, mintaértékű Európában. Néhány példa erre: rendkívül szigorú licencszabályozással rendelkezik, igen sokat invesztál a saját tehetségekbe, és igen világos szabályokkal veszi elejét annak, hogy a német klubokat eladják olyan befektetőknek, akik sem a klubbal, sem azok szurkolóival nem állnak kapcsolatban.

A Tanács két képviselőjének, a francia és a holland sportminisztereknek közös kezdeményezése a tökéletes válasz. Azt várjuk a francia Elnökségtől, hogy ősszel olyan intézkedések bevezetésén munkálkodik majd, amelyek biztosítják a hivatásos és amatőr sport jövőjét Európában.

 
  
MPphoto
 
 

  Emine Bozkurt (PSE). – (NL) Elsőként is szeretném megköszönni Mavrommatis úrnak kiváló jelentését és kitűnő együttműködésünket. Pár perccel korábban a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság véleményének megfogalmazójaként szólaltam fel, most pedig a sajtóval foglalkozó társelőadóként fejtem ki véleményemet.

Három pontot kívánok kiemelni. Nevezetesen, az irányelvek egyértelműségét, a szerencsejátékok és a saját neveltetésű játékosok kérdését. Elsőként, szeretném, ha úgy tekintenénk az egyértelmű eligazításokat igénylő különböző sporttémákra és sportszervezetekre, mint amelyek esetében az európai jog érvényesül. Ha ezt megtesszük, akkor megfelelő általános válaszokat tudunk adni, a most bennünket még jellemző eseti megközelítésekkel szemben.

Másodszor, foglalkozzunk a saját nevelésű sportolókkal! Biztosítanunk kell, hogy a fiatal hivatásos játékosok védelemben részesülnek, és megnyugtató légkörben edzhetnek. Támogatjuk az úgynevezett hazai neveltetésű játékosokra vonatkozó szabályt, miszerint a fiatal sportolók felkészülhetnek egy klubnál és első szerződésüket ugyanazzal a klubbal köthetik. Ezáltal természetessé válik, hogy sok hazai játékos játszik egy klubban, miközben az állampolgárság alapján való megkülönböztetést is megkerüljük, amely egyébként távol áll tőlünk. Tiszteletben kell tartanunk a számunkra fontos elvet, a játékosok szabad mozgását. Emiatt mi nem ellenezzük a FIFA úgynevezett „hat plusz ötös” szabályát.

Végül a szerencsejátékok. A nemzeti szerencsejátékoknak fontos szerep jut. Mondhatjuk, hogy közszolgálatot töltenek be, hiszen számos társadalmi szervezetet, köztük sportstruktúrákat is támogatnak. A piac liberalizálása kedvező hatásokkal járhat, de bármilyen lépés megtétele gondosan tanulmányoznunk kell előtt annak hatását, esetleges alternatíváját.

 
  
MPphoto
 
 

  Ramona Nicole Mănescu (ALDE). – (RO) Elnök úr, gratulálok Mavrommatis úrnak jelentéséhez!

A „Fehér könyv a sportról” kezdeményezése nem egyszerűen időszerű, de szükséges is volt. Figyelembe véve a sport területén foglalkoztatottak nagy számát, továbbá azokat a bevételeket, amelyeket a sport generál, nagyobb figyelmet kell fordítanunk arra, hogy ezen a területen a munkaügyi jogszabályok miként érvényesülnek. Nagyon gyakran a sikereket igen fiatalon érik el, de ez mindössze egyetlen lépésre van a kiskorúak kizsákmányolásától.

Garantálnunk kell, hogy a sporttevékenységekből származó bevételek a jog szerint születnek, és aszerint kerülnek megadóztatásra.

A sportbeli erőszak egy másik probléma forrása. A szurkolók közti összecsapások minden évben életeket követelnek. Egyrészt a rendőri erőknek és a kluboknak együtt kellene működniük annak érdekében, hogy a sporteseményeken kellemes és biztonságos környezet teremtődjék, másrészt a jogrendszereken belül szigorítani kellene a sportrendezvényekkel kapcsolatos erőszakos cselekedetek miatti büntetéseket.

Végül, Elnök úr, úgy gondolom, Mavrommatis úr jelentése igazolja, hogy európai szinten következetes politikára és konkrét tettekre van szükségünk az eredményességhez, a sport hatékonyabbá tételéhez. Remélem, a jövőben további kezdeményezéseket tapasztalunk e tekintetben.

 
  
MPphoto
 
 

  Sebastiano (Nello) Musumeci (UEN)–. (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, az új 149. cikk Lisszaboni Szerződésbe való beillesztése annak elismerését jelenti, hogy a sport jelentős gazdasági és társadalmi szerepet játszik. Manolis Mavrommatis részletes jelentése rámutat számos olyan területre, amelyre a sportnak hatása van. Magam csak néhányra tekintenék ki.

Az első a sport és egészség összekapcsolódása: noha mára már mindenki számára világos, hogy a fizikai tevékenység elengedhetetlen ahhoz, hogy jó állapotunkat megőrizzük, bizonyos uniós tagállamokban azt a negatív tendenciát tapasztaljuk, hogy az iskolákban csökken a testnevelési órák száma. Ez a trend, az elégtelen étkezéssel párosulva, túlsúlyos fiatalok hadseregét termeli ki, és azt a lehetőséget, hogy mindez kedvezőtlenül hat vissza a fiatalok fizikai állapotára.

A sport a nyelvtanulás egyik eredeti és élvezetes útja. Régen, a 70-es évek elején, az Egyesült Királyságban megtapasztalhattam azt a jól szervezett és széles körben alkalmazott tanulmányi szünidős rendszert, amelynek során különféle sportágak gyakorlásával összekapcsolva sajátíthattuk el Shakespeare nyelvét. A sportnak támogatnia kell a nemzetek közti testvériséget, de – sajnos – nem mindig ez történik: rendszeresen tanúi lehetünk, különösen a futball esetében, a stadionokon belüli és kívüli leírhatatlan erőszaknak.

Az amatőr és a hivatásos sport, a még romlatlan és fertőzetlen sport, a sport, mint a személyes fejlődés eszköze, mint a népek közötti összetartás és szolidaritás eszköze. Még igen messze vagyunk attól, Elnök úr, hogy ezekre megfelelő mintákkal szolgáljunk Európában. A felelősség pedig egyértelműen a politikusokat terheli. Csak reménykedhetünk abban, hogy a „Fehér könyv a sportról” ébresztőként szolgál, hogy egyszer, s mindörökre visszafordítsuk a kedvezőtlen folyamatokat, kárpótoljuk a társadalmat érzékenységünk eddigi súlyos hiányáért, a bűnös mulasztásokért.

 
  
MPphoto
 
 

  Doris Pack (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, azzal kezdem, hogy gratulálok Mavrommatis úrnak kiváló jelentéséért, valamint a téma iránt érdeklődő összes képviselőtársakkal való nagyszerű együttműködéséért. És sokan voltak ilyenek. A sport mind fontosabb szerephez jut, amint ez elismerést nyert a Bizottságban és a Tanácsban is.

Meglátásom szerint e Fehér könyv és jelentés jó alapot teremt sporttal kapcsolatos majdani tevékenységünk és politikáink fejlesztéséhez, különös tekintettel arra is, hogy a Lisszaboni Szerződés végül is biztosítja sportnak azt a jogi hátteret, amelyet az megérdemel. A Fehér könyv és e jelentés megkísérel egyensúlyt teremteni az adott területen jelentkező versengő érdekek között, a sport különböző ágazatai, az amatőr és hivatásos sport között, a sport sajátos jellemzői és az uniós jogszabályok követelményei között, a szociális és kulturális, gazdasági és pénzügyi érdekek között, a profit-orientált és az önkéntes részvétel között.

Úgy hiszem, ez a törekvés megérdemli őszinte elismerésünket. Lehetőséget teremt a sport európai modelljének erősítésére és művelésére. Megőrzi az alapvetően függetlenül tevékenykedő sportszervezeteink sajátos jellegét, és ezt az irányt követi még arra figyelemmel is, hogy e szervezetek jelentős mértékben függnek az önkéntesek hozzájárulásától.

Másodszor, meg kell próbálnunk támogatni és erősíteni a nemzeti és európai szintű önszabályozó mechanizmus működését. Hadd utaljak itt a 16. bekezdésre, amely – szerintem – rendkívüli jelentőséggel bír.

Harmadszor, a jelentés nagyobb jogbiztonságot teremt a sporttal kapcsolatos uniós jogszabályok alkalmazása tekintetében. Negyedszer, a sportnak az oktatásban betöltött szerepe olyan kérdés, amely már számos alkalommal felvetődött. Szeretném Önöket emlékeztetni az ezzel a témával foglalkozó, 2004-es jelentésemre.

Ötödször, a jelentés érinti a gazdasági szempontokat, így a sportnál elengedhetetlen pénzügyi elkötelezettségeket is, beleértve a szerencsejátékokon keresztül érkező forrásokat. Megjegyzem, hogy a szerencsejátékok hasznosítása a különböző sportok tekintetében nem került elutasításra.

Tíz évvel ezelőtt, az Európai Uniónak a sport területén betöltött szerepéről szóló jelentésemben igényeltük egy Fehér könyv kimunkálását. Örülök, hogy ma erről szavazhatunk.

 
  
MPphoto
 
 

  Christa Prets (PSE). – (DE) Elnök úr, hosszú ideje szinte valamennyi sportszervezet azt sürgeti, hogy tulajdonítsunk nagyobb jelentőséget a sportnak, sőt, nagyobb megjelenést, mint eddig ez történt. Ma ennek az igénynek teszünk eleget. A Lisszaboni Szerződéssel a kérdés még élesebb formában jelentkezik majd.

A sport számos vonatkozása – társadalmi szerepe, szerepe az egyén fejlődésében és kiteljesedésében, a társadalmi beilleszkedés előmozdításában, stb. – már kiemelésre került. A sport nagyon fontos tényező az egészség javításában. Ezért is érdemes széles alapokon a sportba, és különösen az iskolai testnevelésbe invesztálni. Ez olyan befektetés, amely valóban nyereséget termel.

A tagállamok valamennyi oktatási miniszterét arra kérjük, hogy az iskolákban minimálisan a heti három óra testnevelés kötelmét írják elő. Ez a minimum, hiszen egyébként a kérdés felvetésének nincs értelme. 700 ezerre tehető a klubok és szövetségek száma, amelyek felbecsülhetetlen módon segítik társadalmunkat, és ez az oka, amiért magam ellenzem a sportfogadások és szerencsejátékok liberalizálását, hiszen jelenleg megközelítőleg az ebből az iparágból befolyó adók 10 százaléka jut a sportnak, a művészeteknek és a szociális jellegű időtöltéseknek, és e források nélkül az érintett szervezetek képtelenek volnának fennmaradni. Mindenkit arra kérek, hogy legyen ezeknek tudatában!

A sport jelentős gazdasági hatásai kimutathatók a statisztikák által: 2004-ben a sport 407 milliárd euro hozzáadott értéket termelt, 15 millió munkahelyet teremtett. S vannak más adatok is, amelyek alátámasztják mondanivalómat. Ezek alapján indokolt a sport szabályozása. Viszont megfelelő egyensúlyt kell teremtenünk a sport gazdasági elemei, az átláthatóság, a klubok eladásai, a licencek megadása között. Amiként azt Belet úr az előbb kiemelte. Szükségünk van olyan szabályokra, amelyek tisztességesek, és a „fair play” fogalmát valódi és gyakorlati tartalommal töltik meg.

Biztosítanunk kell, hogy megfelelően alakuljon az elosztás a kicsi és nagy klubok között, hogy lehetővé váljon a sportolók és sportolónők következő nemzedékének képzése. Véleményem az, hogy igazságosabb egyensúlyt kell teremteni a médián belül is. A sportban nemcsak a futball létezik. Mindazonáltal mindenkit szeretettel meghívok, jöjjön és élvezze Bécsben az Euro 2008-as játékokat. Ez kiemelkedő sporteseménynek ígérkezik, és magam is már alig várom eljövetelét.

 
  
MPphoto
 
 

  Sharon Bowles (ALDE). – Elnök úr, a sportban nem engedhetjük meg, hogy jó szándékú törekvések ne a várt következményekkel járjanak. A gazdasági verseny szabályai itt nem mindenkor alkalmazhatók. A televíziós jogok együttes értékesítése számos klub számára a pénzügyi köldökzsinórt jelenti, amely nélkül e klubokat a híresebbek könnyedén a padlóra küldhetnék. Egy utópisztikus világban mindent ingyenesen nézőként követhetnénk. A valós világban azonban kevés olyan minőségi program maradna, amelyet meg is nézhetnénk.

A szerzői jogok betartása védi a bevételeket, amelyek segítik a magas színvonalú események fenntartását. A lesipuskás piaci akciók növekvő száma, és a jogtalan műsorok terjesztése, ugyanolyan káros, mint a kalózkodás bármely más formája. Parancsoló szükségszerűség, hogy ne mutassunk rugalmasságot a jövedelemnövelő eszközök, a játékosok mozgása terén, vagy a tekintetben, hogy ők szabadon választhassák meg, hol írják alá első szerződésüket. Végül, szigorúan ragaszkodnunk kell a szubszidiaritáshoz, ahhoz, hogy a döntések az iparágon belül, a szurkolókhoz közel szülessenek.

 
  
MPphoto
 
 

  Ryszard Czarnecki (UEN). – (PL) Elnök úr, a Fehér könyv olyan, régóta velünk élő problémákra utal, mint például a dopping, valamint olyan témákra, amelyek a televíziós társaságok közötti, a közvetítési jogok feletti pénzügyi vitákhoz kapcsolódnak. Utóbbiak nyilvánvalóan negatív következményekkel járnak mind a szurkolókra, mind a nézőkre nézve. Ezen túl a Fehér könyv egy még komolyabb, a becsületes sport számára növekvő fenyegetést jelentő kérdést is érint. Nevezetesen a labdarúgást. A sportfogadási vállalkozásokra utalok most. Talán ezek jelentik napjaink sportja számára a legnagyobb kihívást. Példaként említhetem a legutóbbi botrányt, amely annak az országnak nemzeti futball ligáját érintette, amelyben jelenleg tartózkodunk. Úgy mondják, hogy a kínai maffia határozta meg a belga futball mérkőzések eredményeit. A szerencsejátékok, köztük a sport világához is kötődő fogadások piacának elkövetkező liberalizálása további kísértést jelent a tisztességes játék elvének megsértése tekintetében.

Végül, el kell mondanom, nem értek egyet az Európai Parlamentnek a FIFA egy adott országból hat játékos szerepeltetését előíró álláspontját ellenző javaslatával. A FIFA javaslata megalapozott. A nemzeti sportot védelmezi.

 
  
MPphoto
 
 

  Tadeusz Zwiefka (PPE-DE). – (PL) Elnök úr, az egyik alapvető probléma, amelyre szeretnék rámutatni, az a jogbiztonság hiánya. A Bizottság nem tette egyértelművé, hogy a sport szerveződésének mely ágaira terjed ki a közösségi jog, és mely elemek tisztán sportjellegűek, és tartoznak ekként a sportszerveztek hatáskörébe.

Osztom az előadó véleményét, miszerint az Európai Bíróságra való kizárólagos támaszkodás nem biztosít könnyebb eligazodást a jog területén. Az Európai Bizottság álláspontja, miszerint a sport szerveződésének szabályozása kövesse a Szerződéseket, ugyancsak nem segít. Ez nem elegendő.

Ezért támogatom az Európai Bizottság felhívását, hogy fogadjunk el értelmező irányelveket, amelyek egyértelművé teszik és pontosítják az e területen tett lépéseket. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Bizottság bármely lépésének összhangban kell állnia a sport önszabályozásának elvével. Ugyancsak tiszteletben kell tartania az európai sportmodell struktúráit, és azokat az alapvető elveket, amelyek a sportversenyek szervezésénél érvényesülnek.

Nem értek egyet bizonyos sportszervezetek azon nézetével, amelyek szerint megnövekszik a bírósági ügyek száma, ha meghatározásra és kodifikálásra kerülnek olyan elvek, amelyek – még ha tiszteletben is tartják az önszabályozás elveit, de – túlmutatnak a sporttevékenységek közvetlen sporttartalmán. Véleményem szerint pontosan ennek ellenkezője következik majd be. A nagyobb jogbiztonság csak előnyös lehet.

Szeretném a sportszervezeteket felkérni, vegyék tudomásul a bíróságokhoz való fellebbezés jogát. Minden embernek joga van a bíróságnál fellebbezni. A szigorúan vett sportbíróságok hatásköre nem kérdéses, de elfogadhatatlan az előbbi jogok bizonyos sportszervezetek általi korlátozása.

Végül szeretnék még egy fontos kérdést felemlíteni. A sport igen fontos szerepet játszik a társadalomban. A tagállamoknak tehát fenn kell tartaniuk jogukat, hogy intézkedéseket foganatosíthassanak az információhoz való hozzájutás jogának védelmében, hogy biztosítsák a nézők számára a főbb sportesemények televíziós közvetítéséhez való hozzáférést. Az Olimpiai Játékokra, az Európa Bajnokságra, vagy a Világkupára gondolok. Mindenki számára ingyenesen elérhetővé kell tenni ezeket az eseményeket. Mielőtt befejezem, meg kell köszönnöm Mavrommatis úrnak kitűnő jelentését.

 
  
MPphoto
 
 

  Richard Corbett (PSE). – Elnök úr, a sportot – természetesen – maguknak, a sporthatóságoknak kell irányítaniuk, de miután ez egyben gazdasági tevékenység is, a sport megkerülhetetlenül kötődik a foglalkoztatási, a verseny-, a szerzői-, a média- és egyéb jogokhoz.

A probléma abból fakad, hogy ezeket a jogokat gyakran anélkül alkották meg, hogy tekintettel lettek volna a sport sajátos igényeire és elvárásaira. A jelenlegi Szerződések alapján csekély lehetőség nyílik e sajátos igények figyelembe vételére. Örülök, hogy a Lisszaboni Szerződéssel tágulnak a keretek, amelyek között eltérésekkel élhetünk, kivételeket tehetünk, vagy a jogszabályokat a sport sajátos igényeit szem előtt tartva értelmezhetjük.

Például nem alkalmazhatjuk a versenyjogot annak puszta gazdasági értelmében, ha ezzel teljesen tönkre tesszük a versenyt annak sport jellegében. Nincs erre jobb példa, mint a televíziós jogok kollektív értékesítése, amint ez megmutatkozik az angol Premier League gyakorlatában, ahol például a bevételt szétosztják az összes klub között. Ezzel ellentétes a spanyol gyakorlat, ahol két klub a televíziós bevételek több mint felét tartja meg, kizárólag önmagának.

El kell azt is fogadnunk, hogy az UEFA-nak a hazai neveltetésű játékosokkal kapcsolatos elképzelése arányos válasz a problémára, és elfogadható az európai uniós jog szerint. Nem úgy, mint a FIFA-nak az elefánt a porcelánboltban jellegű, „hat plusz ötös” terve.

 
  
MPphoto
 
 

  Grażyna Staniszewska (ALDE). – (PL) Elnök úr, a Regionális Fejlesztési Bizottság tagjaként a régióknak és önkormányzatoknak a sportinfrastruktúra fejlesztésében, a széles körben elérhető események szervezésében, a sportnak és egészséges életmódnak a helyi lakosság, tehát lényegében az európai polgárok számára való előmozdításában betöltött szerepére szeretnék rámutatni.

Ugyancsak szeretném felhívni a figyelmet a fogyatékkal élőknek a sporttal való kapcsolatára. A tagállamoknak legalább azt biztosítaniuk kellene, hogy a fogyatékkal élő gyermekek is részt vehessenek a legegyszerűbb elemekre építő testnevelésben. Ahol pedig lehetséges, e diákok csatlakozhassanak a magasabb szintű mozgásokhoz is.

Hölgyeim és uraim, emlékeznünk kell arra, hogy a sport a társadalmi beilleszkedés egyik leghatékonyabb módszere. Ennél fogva, az Európai Unión belül – különleges programok révén – sokkalta nagyobb támogatásban kellene részesülnie. Különösen vonatkozik ez a fiatalokat érintő nemzetközi sportesemények szervezőire, és még inkább azokra, akik különleges szolgálatokat tesznek a társadalmi beilleszkedés terén a fogyatékkal élők sportba történő bevonásával. A sport többet jelent a fizikai tevékenységnél és az egészségnél. Felbecsülhetetlen a hozzájárulása a türelem, a becsület szellemének, és a tisztességes játék elveinek kibontakoztatásához. Ez különösen fontos a gyermekek és fiatalok esetében, akik napjaink ifjú európai uniós polgárait jelentik.

 
  
MPphoto
 
 

  Christopher Heaton-Harris (PPE-DE). – Elnök úr, mielőtt szólnék, be kell jelentenem, hogy bizonyos pénzügyi érdekeltségekkel rendelkezem e tárgyhoz kötődően, és erről az interneten is elérhető nyilatkozatomban számot adok.

Szeretnék én is gratulálni az előadónak, Mavrommatis úrnak a téma, és különösen a sportbeli doppingolás iránti érzékenysége, az abban való jártassága okán.

Lényegében a jelentés első, még a módosításokat megelőző, tervezete volt talán az egyik legjobb dokumentum, amit e témában valaha is találhattunk, összefoglalóként. És amint ez oly sokszor előfordul, ekkor megjelentek a színen a bizottságok, és a Kulturális Bizottság által elfogadott módosítások szinte minden jót tönkretettek, ami korábban megszületett. Példaként említem az 59. bekezdésben közzétett groteszk felhívást, hogy legyen európai sportrendőrség, vagy a 16. bekezdésben említett „pénzügyi doppingolást”, amely övön aluli ütés a magánberuházásokkal, bizonyos esetekben az európai uniós saját befektetésekkel szemben. Sajnálatos módon a jelentés a sportot a hivatásos futball szemüvegén keresztül láttatja. Labdarúgó játékvezetőként, amelyet elsődlegesen amatőr szinten műveltem az elmúlt 28 évben, azt mondhatom Önöknek, hogy ez a jelentés abszolút nem foglalkozik azokkal a problémákkal, amellyel az amatőr futball ma szembenéz. S még kevésbé azokkal, amelyek az amatőr sportot általában sújtják.

E Ház azt állítja, hogy nem teszünk kísérletet az irányító testületek döntéseinek befolyásolására, de már a mai vita során is megtapasztalhattuk a FIFA „hat plusz ötös” terve elleni támadást. Az irányító testületeknek vigyázniuk kell! Az, hogy a sportnak prioritást biztosítunk az Európai Unión belül, nem helyes.

Rátérve a sportfogadásra, számos véleményt hallottunk e témában. Megpróbálkozni azzal, hogy e jelentést a sportfogadások és szerencsejátékok liberalizálásáról szóló vita lezárására használjuk fel, egyértelműen helytelen törekvés. E vitát folytatni kell, de az eddigitől eltérő irányban, és egy másik bizottságban. Az e témában megszólalók nézzék meg, mi is történik Olaszországban: ott a piac fokozatos felszabadítása növelte – a mindenki számára elérhető – forrásokat.

Szóltunk a televíziós jogok közös értékesítéséről, amelyet magam támogatok, hiszen jól működik az Egyesült Királyságban. Határozottan hiszek azonban a szubszidiaritásban, ezért úgy vélem, e kérdés kezelését a tagállamokra kell hagyni.

Nagyon sok jó gondolat rejtőzik a sportról szóló Fehér könyvben, még akkor is, ha igen keveset ír a különleges olimpiákról, és a paralimpiai mozgalomról. Mindent egybevetve azonban, e jelentés az ír szavazók megsértésének tekinthető, hiszen úgy beszél a Lisszaboni Szerződésről, mintha azt már kész tényként kezelhetnénk, és az ő szavazataik nem számítanának. Ennél fogva végül is a brit konzervatív küldöttség a jelentés elleni szavazásra kényszerül.

 
  
MPphoto
 
 

  Donato Tommaso Veraldi (ALDE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni az előadónak kiváló munkáját azon jelentés kapcsán, amely megkísérel stratégiai iránymutatást adni a sport Európai Unión belüli szerepe tekintetében.

A sport társadalmi jelenség, amely – mint ezt az Amszterdami Szerződéshez csatolt, a sport általános jelentőségét megfogalmazó nyilatkozat is kiemelte – mindenkor olyan értékeket képviselt, mint a szolidaritás, a csapatszellem, az önmegvalósítás. A sportolás fokozza a fizikai, intellektuális és társadalmi képességeket, ezért is élnek vele mind az oktatási rendszerben, mind a társadalmi élet más területein.

Egy dolgot nem lehet azonban alábecsülni: a fogyatékkal élők sportolásba való bekapcsolódásának hasznosságát. Minden tagállamnak, helyi és regionális hatóságnak, sportszervezetnek garantálnia, elősegítenie kell, hogy a fogyatékkal élők bejussanak a sportlétesítményekbe! A sportnak olyan új fenyegetésekkel kell szembenéznie korunk társadalmában, mint a fiatal játékosok kizsákmányolása, a dopping, a rasszizmus, az erőszak, a pénzmosás. Az erőszak problémája nemcsak a stadionokon belül, hanem azokon kívül is jelentkezik.

Elismerésemet fejezem ki a Bizottságnak, amiért a tagállamokkal, a nemzetközi szervezetekkel, a sporttestületekkel, és a rendőrséggel való párbeszéd előmozdításán keresztül lépést tesz a zűrzavar megelőzésére. Ugyancsak fontos kiemelni a sport gazdasági vetületeit. A tagállamok által a játékosokat kedvező helyzetbe hozó, diszkriminatív adórendszer torzíthatja a versenyt. Ennél fogva olyan szabályokat kell hozni, amelyek biztosítják az egyes sporttestületek közötti tisztességes versenyt.

 
  
MPphoto
 
 

  Christofer Fjellner (PPE-DE). – (SV) Elnök úr, mindenkinek egyet kell értenie a jelentés sport előtti főhajtásával. A sport nagyon sokat jelent a társadalom számára, számos fontos értéket hoz létre, amelyekről két percben aligha emlékezhetek meg tisztességesen . A sport hozzájárul Európa egységesüléséhez is. Azonban csak azért, mert valami fontos, ez még nem jelenti azt, hogy egyben politikai jellegű is. Csak mert valami előmozdítja Európán belül a kötődéseket, még nem jelenti azt, hogy az az EU elsődleges felelőssége is.

Azt hiszem, ez az a megfontolás, amely elveszett a vita során, nem utolsó sorban azért, mert az emberek úgy gondolják, hogy több sportkötődésű kezdeményezésre lenne szükség uniós szinten. Én nem így gondolom. Nem gondolom például, hogy szükségünk volna egy sajátos európai sportfogadási törvényre. Nem hiszem, hogy a sportügynökök túl sokat keresnek, és bizony indokolni kellene, hogy a sportügynökök miért kapjanak különleges képzést. Amint korántsem kell kiegyenlítenünk a bevételeket a sikeres és a kevésbé sikeres klubok között. Megpróbálva korlátozni azt, amit a jelentés az atléták túlzsúfolt sportnaptárának nevez, valószínűsíthetően nem tartja vissza őket a doppingolástól.

Vizsgálnunk kellene azonban egy bizonyos, az európai sportfogadási piaccal kapcsolatos téves állítást. Nincs kapcsolat a fogadási piac magánszereplői és a mérkőzések manipulálása között. Ellenkezőleg, a legnagyobb európai botrányok némelyike éppen a monopóliummal rendelkező országokban következett be. Nincs különbség a fogadási monopólium és a korlátozó sportfogadási politika között. Ellenkezőleg, a tagországbeli állami monopóliumok némelyike a legnagyobb hirdetők közé tartozik. Nem a versenyt biztosító országokban találjuk a szabályozatlan fogadási piacokat. Ellenkezőleg, számos, a sportfogadásokat monopolizáló országban a fogadási szolgáltatást igen gyengén szabályozzák, és a monopóliumok azt tesznek, amit akarnak.

Ne próbáljuk meg hibás tényekre alapozva távol tartani az EU-t egy olyan területtől, amelyen pedig fontos szerepet kellene játszania. Európában a szolgáltatások szabadsága érvényesül, és ennek, természetesen, a sportfogadásoknál is érvényesülnie kellene. A tagállamoknak a szerencsejáték-szenvedéllyel kapcsolatos hibás adatai gyakran csak a protekcionizmus puszta leplezését szolgálják, valamint a szerencsejáték-monopóliumból származó saját bevételek védelmét. Ténylegesen ez, a szerencsejáték-politikáéval kapcsolatos képmutatás nem mást jelez, mint hogy éppen a tagállami pénzügyminiszterek szenvednek a szerencsejáték-szenvedély legrosszabb vállfajától. Ezért mi, svéd konzervatívok, a jelentés tekintélyes részét igen nehezen támogathatónak találjuk.

 
  
MPphoto
 
 

  Elnök. − Tizenegy felszólalási kérés érkezett hozzám, amelyet nem teljesíthetek. Emlékeztetném a vitában szóhoz nem jutó képviselőket, hogy módjuk van 200 szónál nem hosszabb írásos nyilatkozatokat előterjeszteni, amelyet a vita szó szerinti jegyzőkönyvéhez csatolunk, illetve a beszédeket követően indokolhatják szavazatukat.

 
  
MPphoto
 
 

  Mihaela Popa (PPE-DE). – (RO) Elnök úr, kedves képviselőtársak, szeretnék gratulálni képviselőtársamnak, Mavrommatis úrnak, és egyben megköszönöm együttműködését is, hiszen számos módosítást javasoltam jelentéséhez.

Alapvetőnek tartom, hogy a 14 év alatti gyerekek ingyenesen juthassanak be a sportrendezvényekre, hogy az iskolák és egyetemek szintjén szülessenek Európa bajnokságok, legyenek „Európai napok élelmiszeradalékok nélkül”. Alapvető, hogy a sport- és iskolai infrastruktúrákat a fogyatékkal élők szükségleteihez igazítsuk, hogy kötelező egészségbiztosítást kössünk a kiemelkedő teljesítményű atlétákra, európai projekteket tervezzünk a sportban jelentkező erőszak megelőzésére! Ugyancsak alapvető, hogy európai projekteket dolgozzunk ki a kivételes fizikai képességekkel rendelkező tanulók számára!

Végül, szeretnék azon meggyőződésemnek hangot adni, hogy a „Fehér könyv a sportról” elfogadásával egy egészségesebb és értékesebb európai társadalom megteremtéséhez járulunk hozzá.

 
  
MPphoto
 
 

  Costas Botopoulos (PSE). – (EL) Elnök úr, egész életemben imádtam a sportot, mind résztvevőként, mind nézőként. Azt is meg kell jegyeznem, hogy hosszú éveken keresztül képviselőtársammal és barátommal, Mavrommatis úrral ugyanannál a lapnál írtunk sportcikkeket.

A mai napi vitát követően azonban aligha lehetek optimista. Bármit is teszünk, bármennyire is megpróbáljuk az ügyeket rendbe tenni, az események azt mutatják, hogy a helyzet meglehetősen elborzasztó.

A doppingolás napi probléma, és még halálos esetek is voltak. A sport mind erőteljesebben kereskedelmi jelleget öltve szélsőséges irányok felé halad. Adott sportok sikereinek köszönhetően nagyban koncentrálódik a figyelem azok különleges rendezvényeire, és ez korrupciót idézett elő. A sportban a televízió mindenható uralma érvényesül.

Úgy gondolom, egy szimbolikus lépés nagyon fontos lehet. Szem előtt tartva az Olimpiai Játékok problémáit, úgy vélem, meg kellene fontolnunk, hogy a Játékokat állandó jelleggel visszahozzuk Görögországba.

 
  
MPphoto
 
 

  Toomas Savi (ALDE). – Elnök úr, az Észt Sí Szövetség elnökeként osztom azt, a jelentésben is felvetett aggodalmat, amelyet a testnevelési órák elemi és középfokú oktatásban megmutatkozó csökkenése vált ki. A testnevelés segíti az iskolásokat az egészséges életmódra szoktatásban. Nagy kihívás számos, a sporttal foglalkozó személy számára, hogy növelje az iskolások érdeklődését a sporttevékenységek iránt.

Például, az Észt Sí Szövetség egy egész éven át működő rendszert alakított ki gyerekek és nem hivatásos sportolók részvételével, de ez meglehetősen költséges vállalkozás volt. Rá kell mutatnom, hogy a sporttevékenységek pénzügyileg jelentős hasznot húznak a szerencsejátékokból. Számos sportágat az államilag irányított szerencsejáték- és koncessziós fogadó vállalkozások nyereségéből támogatnak. Úgy vélem, amennyiben nem használjuk fel ezeket a pénzeket, akkor más forrásokat kell előteremtenünk.

 
  
MPphoto
 
 

  Antonio De Blasio (PPE-DE). – (HU) Köszönöm, Elnök úr, szeretnék gratulálni az előadónak jelentése elkészítése okán. Nagyon sok mindenről hallottunk a mai nap során, de szeretném felhívni a figyelmüket néhány további elemre. Az elhízás népbetegséggé válik, és a mi ülő életmódunk jelentős mértékben felelős ezért. Amint azonban az előző felszólaló ezt jelezte, a helyzet orvosolható azáltal, ha a tagállamokban – már az elemi iskolai szinttől, egészen a felsőoktatásig – kötelezővé tesszük a mindennapi testnevelést. Ehhez persze meg kell teremtenünk a feltételeket, és meg kell változtatnunk a tanrendet is. Ami az adottságokat, felszereléseket illeti, a helyzet javítható, ha a kormány nagyobb szerepre vállalkozik. Ez azt jelenti, hogy az EU bruttó hazai termékének 4 százalékát kitevő sportbevételek legalább felét be kellene ruházni ahhoz, hogy a helyzetben érdemi változtatást érjünk el. Természetesen, javaslom ennek végrehajtását. Remélem, hogy a Fehér könyv javít a helyzeten. Köszönöm, hogy meghallgattak.

 
  
MPphoto
 
 

  Vladimír Špidla, a Bizottság tagja. − (CS) Miután a szavazás pár percen belül megkezdődik, nincs módom hosszabb beszédet tartani. Szeretnék azonban pár dolgot érinteni, néhány kérdésre válaszolni. Véleményem szerint, a vitából világosan kiderül, hogy a sport milyen összetett jelenség is modern társadalmaink életében. A másik dolog, amelyről örömmel szólok az, hogy a Mavrommatis-jelentésről szóló szavazást követően szilárd alappal rendelkezünk egy majdani következetes európai sportpolitika kiépítéséhez, alappal, amelyet a Fehér könyv és a Parlament jelentése fektet le.

Érthetően, a vita a gondolatok igen széles skáláján mozgott. E gondolatokkal még foglalkoznunk kell, és a közeljövőben kezdődhet e munka. Csak azokra az itt hallott dolgokra térhetek ki, amelyeket különösen fontosnak ítélek. Az egyik ilyen probléma, amelyet a Fehér könyv is érint, a sportemberek, és különösen a fiatalok oktatása, annak megelőzésére, hogy előálljon a jelzett eset, amikor pályafutásuk már véget ért, de megfelelő, hosszú távú jövőjük bizonytalan marad. Hasonlóan fontos az emberkereskedelem, vagy a sportolókkal való kereskedelem kockázatának kezelése. Hasonlóképpen, a Bizottságnak foglalkoznia kell a szellemei tulajdonjogok kérdésével is, különös tekintettel az internetre is. Ez, végső esetben, egyértelműen a Bizottság ügye. Miután úgy látom, hogy az itteni légkör nem kedvez a hosszú beszédeknek, gyorsan csak a felvetett kérdésekre válaszolok.

Elsőként, ott volt az úgynevezett „irányelvek” kérdése. A Bizottság azt az álláspontot képviseli, hogy még nem érkezett el az ideje azok megfogalmazásának. Mindazonáltal úgy is gondoljuk, hogy figyelmet kell szentelni ennek a kérdésnek. A többi témát illetően, szeretnék kitérni a gyakran felvetett szerencsejátékok kérdésére. Szeretném kifejteni, hogy a szerencsejátékok a szolgáltatások irányelv hatályán kívül esnek. Következésképpen, a közösségi jog tárgyát képezik, és mint ilyen, minden egyes esetben külön döntésre van szükség. Egy másik fontos kérdés, a televíziós programok közvetítési jogainak együttes értékesítése. A Bizottság azt feltételezi, hogy mindenütt megoldást nyer e kérdés, és ezen belül fontos szerepe lesz a szolidaritásnak, amint erről említés is történt. Úgy gondolom, hogy nagyon gyorsan, de érintettem valamennyi felvetődött kérdést. Egyébként, nyilvánvalóan, a jelentés csak egy, bár igen fontos lépés, amelynek megtételére a Bizottság és a Parlament együtt vállalkozik.

 
  
MPphoto
 
 

  Manolis Mavrommatis, előadó. − (EL) Elnök úr, hadd köszönjem meg még egyszer valamennyi képviselőnek hozzászólását, a „Fehér könyv a sportról” jelentéshez fűzött módosításait.

A nyolc bizottságban összesen 520 módosítást nyújtottak be. A lehető legteljesebb módon a megbékélésre törekedtem, és ezt most sikerült elérni. Az a puszta tény, hogy e módosítások nyolc bizottságból érkeztek és beszavazásra kerültek, mutatja, hogy a valóságban milyen fontos is ez a jelentés. Természetesen, amint jelzi annak a szövegnek a jelentőségét is, amely a Reform Szerződésbe beillesztésre kerül.

Lépésünk fontos a sport és az EU számára. Együttműködésünk és segítségünk révén nagyon sok mindent elérhetünk.

 
  
MPphoto
 
 

  Martin Schulz (PSE). – (DE) Elnök úr, nem is tudom, hogy milyen szabály értelmében jelentkezhetem szólásra ennél a pontnál, de mindenesetre megteszem. Szeretném felkérni, tájékoztassa az Elnökséget arról, hogy személyesen számomra – de bizonyos vagyok abban, hogy valamennyi képviselőcsoport elnökének nevében mondhatom ezt – a Házban uralkodó jelenlegi légkör teljességgel elfogadhatatlan. Még fülhallgatóinkon keresztül sem halljuk az embereket, olyan nagy a zaj. Ez megdöbbentő!

Špidla biztos úr beszéde, és Mavrommatis úr megjegyzései nagyrészt nem voltak hallhatók a Házban lévő rettentő zaj következtében. Ez elfogadhatatlan. Lenne oly kedves lépni annak érdekében, hogy az Elnökség biztosítson legalább öt percet a vita vége és a szavazás között, mert nem egyezhetünk ki ezzel a helyzettel a Parlamentben.

(Taps)

 
  
MPphoto
 
 

  Elnök. − A vitát bezárom.

A szavazás ideje azonnal kezdődik, és most a szavazással folytatjuk.

Írásos nyilatkozatok (142. szabály)

 
  
MPphoto
 
 

  Iles Braghetto (PPE-DE), írásban. – (IT) Üdvözlöm az előadó, Mavrommatis úr munkáját, és üdvözlöm a régóta várt és a Bizottság által elfogadott „Fehér könyv a sportról” című dokumentumot. Hasznos és szükséges intézkedés, hiszen a sporttevékenység az európai társadalom fontos eleme.

Felhívnám a figyelmet a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság állásfoglalására, amely kihangsúlyozza, hogy a sportot, különösen mint a fiatalokat türelemre, tiszteletre és közösségi szereplésre oktató eszközt, társadalmilag nagyra kell becsülni. Úgy hiszem, az egyértelmű, átlátható közösségi irányelvekkel és politikákkal felvértezett tagállamoknak – hogy a sporttevékenységek révén közelebb hozzák egymáshoz az embereket, előmozdítsák a rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelmet – megfelelő teret kell a sport számára biztosítaniuk. A sportba pedig be kell vonni a társadalom egészét, így a fogyatékkal élőket is.

Miután a fizikai tevékenységek hiánya elősegíti az elhízáshoz és más krónikus betegségekhez hasonló problémák kialakulását, úgy gondolom, hogy a sport és az egészségügyi szektorok közötti együttműködés létfontosságú. Az Európai Uniónak alapvető szerepe van ennek koordinálásában, a polgárok tájékoztatásában, bátorításukban, hogy mind szélesebb körben vegyenek részt sporttevékenységekben.

 
  
MPphoto
 
 

  Magor Imre Csibi (ALDE), írásban. – (RO) Szeretném a testnevelési óráknak az uniós iskolákban és középfokú iskolákban való fontosságát kiemelni. Jelenleg, az iskolai tananyagon belül a testnevelés az egyetlen tárgy, amely az egészséges életmódra próbálja a gyerekeket megtanítani. Nagyra értékelem az EU kezdeményezését, hogy növeljük az iskolákban a testnevelési órák számát.

A testnevelési órák számának növekedésével párhuzamosan, két további fontos kérdést figyelembe kell vennünk: a differenciált testnevelési órák kedvező vonásait, illetve azok lehetőségének kérdését. Megállapításom azon az eszmecserén alapul, amelyet román diákokkal és tanárokkal folytattam. Az a tény, hogy a diákok nem kedvelik a testnevelési órákat, növekvő hiányzásokhoz vezet.

Az okok egyike, hogy hiányoznak az órák diverzifikálásának tárgyi eszközei. Egy másik gond, hogy nincsenek külön testnevelési órák a túlsúlyos és elhízott fiatalok számára. A testnevelési órák intenzitása ugyanaz az egészséges, és a problémákkal küszködő gyerekek esetében. Ennek következtében néha előfordul, hogy a fiatalok a sporttól való távolmaradásra kényszerülnek.

Némelyikét említettem azon problémáknak, amelyekkel az Európai Unió tagállamaiban találkozunk, és amelyet meg kell oldanunk. Felkérem az Európai Bizottságot, hogy álljon elő megoldásokkal, és akár a tagállamokban tapasztalt jó gyakorlati példákkal is.

 
  
MPphoto
 
 

  Gyula Hegyi (PSE), írásban. (HU) Görög kollégám jelentése a sportról fontos és rokonszenves dokumentum. A sport több ezer éve része az európai kultúrának. Az antik Görögország többek között az olimpia örömével ajándékozta meg az emberiséget. Ma sokakban él az aggodalom, hogy sikerül-e megvédeni az olimpiát a bojkottól, az amúgy talán jogos politikai szenvedélyektől? Örömmel mondhatom, hogy Magyarországon a mértékadó politikai erők és a közvélemény egyaránt elutasítják a pekingi olimpia bojkottját. Amennyire látom, egész Európa-szerte hasonló a hangulat. Ezért remény van arra, hogy a politika több szerencsétlen bojkott után ezúttal nem rontja el a sportolók és sok százmillió sportszerető ember örömét. A nyitóünnepségeken való politikusi részvétel más kérdés. Erről a politikusoknak maguk kell politikusi minőségükben dönteni, s ebbe semmiképp sem szabad belekeverni a sem a sportot, sem a sportolókat.

 
  
MPphoto
 
 

  Monica Maria Iacob-Ridzi (PPE-DE), írásban. – (RO) A felülvizsgált Lisszaboni Szerződésről szólva, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy olyan területet, amely 15 millió embert foglalkoztat és az Európai Unió GDP-jének közel 4 százalékát szolgáltatja. A sport fontos elemmé válhat két nagy célkitűzésünk tekintetében is: a gazdasági növekedésről és a foglalkoztatásról van szó.

Ezért is kívánom kiemelni az uniós sportszektornak nyújtott támogatás némely költségvetési elemét. Jelenleg, az érvényes Szerződésekben nincs egyértelmű utalás, amely programok és finanszírozás révén lehetővé tenné sportbeli aktív részvételünket. Mindazonáltal amíg a Lisszaboni Szerződés nem lép hatályba, a Költségvetési Bizottságban kezdeményezhetünk előkészületi lépéseket, amelyek révén 2009-től – még ha jelentéktelen összegekkel is számolhatunk – nagyon hasznos projekteket indíthatnánk el az európai sport terén.

Sajnálom, hogy az új előzetes költségvetés-tervezet bemutatásakor nem folytattunk hosszabb vitát az EU költségvetés 3. fejezetében (Állampolgárság) beállítható költségvetési tételről. Remélem, hogy ősszel, a költségvetés első olvasatakor, építő jellegű javaslatokkal élünk majd erre a területre vonatkozóan.

 
  
MPphoto
 
 

  Lívia Járóka (PPE-DE), írásban. – (HU) Engedjék meg, hogy gratuláljak Mavrommatis képviselőtársam jelentéséhez, amely ösztönzi az EU tagállamait legjobb gyakorlataik cseréjére, a sportpályákon és azok körül megjelenő erőszak, fajgyűlölet és idegengyűlölet visszaszorítása érdekében. A stadionokban sajnos növekvő mértékben tapasztalható rasszizmus elleni fellépés a tagállami hatóságok, a sportszövetségek és a versenyszervezők közös feladata és érdeke. E tekintetben kiemelkednek az olyan nagyszerű kezdeményezések, mint az Európai Labdarúgó Szövetség "Labdarúgás az európai rasszizmus ellen" c. kampánya, vagy a "Rasszizmus tönkreteszi a játékot" elnevezésű eseménysorozat. A sport terén tapasztalható rasszizmus és kirekesztés elleni leghatékonyabb ellenszer azonban maga a játék, amely csapatszellemre, együttműködésre és tiszta versenyre nevel, valamint erősíti az együttműködés és szolidaritás társadalmi értékeit.

Bizonyos társadalmi csoportok, így jellemzően a leghátrányosabb helyzetű etnikai kisebbségek azonban jóval kevesebbet sportolnak a statisztikák szerint, és kevésbé férnek hozzá a tagállami sport-infrastruktúra létesítményeihez. Ezért szükséges, hogy az Európai Unió megfelelő referenciaalapokat állapítson meg az esélyegyenlőség előmozdítására a sport gyakorlása és finanszírozása terén, a tagállami sportszervezetek vezetése pedig kiemelt kérdésként kezelje a hátrányos helyzetű csoportok részvételét az adott sportágban, együttműködésben a helyi és regionális szervekkel.

 
  
MPphoto
 
 

  Roumyana Jeleva (PPE-DE), írásban(BG) Szeretnék gratulálni képviselőtársunknak, Mavrommatis úrnak, kitűnő jelentéséért. Helyeslem a sport beillesztését a Lisszaboni Szerződésbe, azt az igényt, hogy a 2009-es költségvetésben külön tétel foglalkozzon a sporttevékenységekkel, a sportnak a tagállamokban való népszerűsítéséhez kapcsolódó intézkedések fejlesztésével. Úgy gondolom, a mai vita egy következetes európai sportpolitika előmozdításának nyitányát jelenti.

A bolgár Regionális Fejlesztési Bizottság tagjaként, egy olyan ország képviselőjeként, ahol a sportinfrastruktúra, és különösen az amatőr sport adottságai elmaradottak, szeretném felkérni az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy éljenek erőteljesebben az Európai Regionális Fejlesztési Alap és más pénzügyi eszközök nyújtotta lehetőségekkel a városi környezetbe történő beruházások érdekében, a sporthoz kapcsolódó infrastruktúra és projektek fejlesztése terén. Úgy vélem, hogy a sportnak a régióinkat, önkormányzatainkat, városainkat és falvainkat érintő fenntartható fejlesztési stratégiák szerves részévé lehet, és kell válnia. Ehhez az EU segítséget nyújthat.

 
  
MPphoto
 
 

  Lasse Lehtinen (PSE), írásban. (FI) A sport verseny, de az a fajta, amelyben az uniós versenyjog nem alkalmazható.

A sport sajátosságait megőrzendő, a jövőben biztosítani kell – valamennyi sportág legszebb hagyományaival összhangban – az önszabályozás lehetőségét. Jogalkotóként nekünk olyan jogszabályokat kell alkotnunk, amelyek garantálják azt, a politikusok és bírák a lehető legtávolabb kerülnek a sporttól. Ezzel a látszólagos ellentmondással ez a jelentés következetesebben foglalkozik, mint a Bizottság Fehér könyve.

Az európai sport minden szintjén, a magasabb és általános jellegű tevékenységeknél egyaránt, fontos, hogy a tagállamok megőrizhessék nemzeti szerencsejáték-rendszereiket, amelyek alapvető elemet jelentenek a sport megkülönböztető elemeinek körén belül. A szerencsejátékok negatív melléktermékeinek keletkezését egyszerűbb megelőzni ott, ahol az állam monopóliuma érvényesül. Minden sportágban, a hivatásos sport és az ahhoz kötődő üzleti tevékenységek, hasznot húznak az önkéntesek, az ingyenesen tevékenykedők, a szélesebb embertömegek tevékenységéből, a kormányzati forrásokból.

A Parlamentnek, a maga részéről, képesnek kell lenni biztosítani azt, hogy a sport társadalmi alapjai nem omoljanak össze a piaci erők nyomása alatt.

 
  
MPphoto
 
 

  Janusz Lewandowski (PPE-DE), írásban. (PL) A sport fontos része mindennapi életünknek, és oly mértékben globalizálódott, hogy megérdemli az Európai Unió intézményeinek figyelmét. A sporthoz kapcsolódó bizonyos negatív jelenségek elleni küzdelem hatékonyabban valósítható meg a közös erőfeszítések, mint a tagállamok egyéni akciói révén.

A dopping korunk versenysportjának elismert és széles körben érvényesülő rákfenéje. Ezért is kap ekkora figyelmet a dopping elleni küzdelem az Európai Parlament jelentésében. Az egykori kommunista országokból érkezett képviselők visszaidézhetik, hogy miként válhatott egy olyan ország hatóságai által szentesített kormányzati módszerré a bajnokok tenyésztése, amely saját tekintélyét a sport terültén elért sikerekkel mérte. Az előadó, a helyzet realitásaihoz igazodva, tett egy bölcs megjegyzést. Kifejtette, hogy önmagában a felszíni jelenségek kezelése a fokozott ellenőrzés révén még nem lesz eredményes. Ennek olyan intézkedésekkel kell párosulnia, amelyek a jelenség mögötti lényegi okokat szüntetik meg. Olyan eseményláncolatra gondolok, amely többet jelent, mint amit a test elvisel. Valamint az oktatásra.

A tömegsport egy másik figyelemre méltó veszélyforrása a rasszizmus és a megkülönböztetés. Én ezeket elhatárolnám például a FIFA által alkalmazott korlátozástól, amely egy csapaton belül a nemzeti és külföldi játékosok számát érinti. Utóbbi korlátozást a fiatal tehetségek előrehaladása és fejlődése feletti aggodalom váltja ki (átigazolások esetén), és nem tekinthetők a játékosokkal szembeni megkülönböztetés nemzeti származás alapján bekövetkező példájának.

Ugyancsak üdvözlöm a sport mind erőteljesebb elüzletiesedésével és annak negatív mellékhatásaival, így a szerencsejátékokkal és a sportesemények közvetítéséhez történő egyenlőtlen hozzájutással összefüggő figyelem fokozódását. Egyetértek azzal, hogy ezek is fontos kérdések.

 
  
MPphoto
 
 

  Marusya Ivanova Lyubcheva (PSE), írásban. – (BG) Elnök úr, nagyszerű, hogy a Parlament megvitatja a „Fehér könyv a sportról” című jelentést. Oda kell figyelnünk, hogy a hivatásos és amatőr sport fejlesztését célzó politikáink kiegyensúlyozottak legyenek. Az élsport igen sokba kerül, de az is szükségszerű, hogy fokozzuk a gyermekkortól a nyugdíjas korig terjedő tömegsport finanszírozását. Létre kell hozni azt az infrastruktúrát, amely lehetővé teszi valamennyi társadalmi csoport bevonását a sportba.

A sport a legkorábbi életkortól megkívánja a nevelést, amint maga a sport alapvető szerepet játszik számos olyan probléma megszüntetésében, mint a kábítószer-fogyasztás, az alkoholizmus, és a dohányzás. Sürgetnünk kell a tagállamokat, hogy létesítsenek a szabad sport számára területeket, a kábítószerektől, alkoholtól, dohányzástól mentes területeket. A közelmúltban végeztem közvéleménykutatást, amely nagyon világosan megmutatta, hogy a sportoló ifjúság nem fogyaszt kábítószert és alkoholt. Az ő magatartási kultúrájuk nagyon különbözik az átlagostól: esetükben a türelem és szolidaritás nagyon fontos szerephez jut, és ezt a sport neveli ki bennük. Ebből következően az oktatásnak a sporttal való összekapcsolása különleges jelentőséggel bír. Van még valami, amit szeretnék megosztani Önökkel: működnek különleges sportiskolák, és nagyon fontos, hogy tevékenységük kiegyensúlyozottan alakuljon azon sportklubok munkájával kapcsolatban, amelyek sportolóikat átveszik. Mind a sport, mind az oktatás tekintetében szükséges az előbbiekkel összhangban álló jogszabályok megalkotása.

 
  
MPphoto
 
 

  Siiri Oviir (ALDE), írásban. (ET) Sok minden elhangzott itt a sport és a kultúra kapcsolatáról, egészségre gyakorolt hatásáról, stb. A sport nagy szerephez jut mind a fizikai, mind a pszichikai állapot formálásában. Az elmúlt években, Európában, jelentős mértékben elfogadást nyert a sport társadalmi hasznosságának gondolata, az a törekvés, hogy mindenkinek adassék meg a lehetőség, hogy képességeihez mérten részt vehessen közösségének életében. Igen sajnálom, hogy ez nem mondható el a fogyatékkal élők sportjáról. Mint az Észt Fizikai Fogyatékkal Élők Sportszövetségének elnöke jól tudom, milyen nehéz sporteseményeket szervezni a fogyatékkal élők számára, mindehhez a sajtó figyelmét felkelteni, a kormányzattól és más szponzoroktól forrásokat szerezni. Sportolóink tudatában vannak annak, hogy számukra még nem születtek meg az egyenlő feltételek és egyenlő esélyek.

 
  
MPphoto
 
 

  Silvia-Adriana Ţicău (PSE), írásban. – (RO) Az Eurostat által, a tagállamok tevékenysége alapján összeállított, 2007-ben publikált kulturális statisztikák elismerik e kategória beillesztésének fontosságát. Sajnos, a sport és a turizmus kívül rekedt, és úgy vélem, ezt korrigálni kell. Pozitív fejleménynek tekintem a sportturizmus elmúlt évekbeli fejlődését, továbbá a téli- és hajózó sportok népszerűsítését.

A sportlétesítmények léte a szállodaközpontokban, vagy turistautak kijelölése a biciklisták számára, kedvező hatással járhat mind a lakosság egészségére, mind a környezetre nézve. A nagyobb európai városokban már vannak olyan parkolóhelyek, amelyek – ingyenesen – biciklit biztosítanak a turisták számára mindaddig, amíg nem használják gépjárművüket.

Május 1-én Galaţiban, ahonnan magam érkeztem, a célnál vártam azokat az embereket, akik terepfutó versenyen való részvételnek szentelték idejüket. Különösen a gyermekeknek és a fogyatékkal élő, a távot leküzdő versenyzőknek örültem. Az oktatás alapvető a sport erősítésében. Romániában 2001-ben több száz, városi és vidéki, iskolai és középiskolai sportlétesítmény építése vette kezdetét. Úgy gondolom, az ilyen típusú beruházásoknak folytatódniuk kell.

 
  
  

ELNÖKÖL: ROURE ASSZONY
Alelnök

 
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat