Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. május 20., Kedd - Strasbourg

20. A nők és a tudomány (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont Britta Thomsennek a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság nevében készített jelentése a nők és a tudomány kérdéséről (2007/2206(INI)) (A6-0165/2008).

  Stavros Dimas, a Bizottság tagja. − (EL) Tisztelt elnök úr! Hadd fejezzem ki hálámat először is az Európai Parlamentnek, és különösen az előadónak, Thomsen asszonynak, a nők és tudomány kérdésével kapcsolatos bizottsági politika támogatásáért. Szeretném megköszönni az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság előadója, Dover úr konstruktív szemléletmódját is.

Egyetértünk a Thomsen asszony indokolásában foglaltakkal, miszerint a tudomány terén a nemek alapján történő megkülönböztetés megszüntetése az európai kutatási és akadémiai növekedés új, kiválóságot jelentő korszakának és az innováció fellendülésének előhírnöke. A Bizottság nagyon is tisztában van azzal, hogy komoly egyensúlyhiány áll fenn a női és férfi kutatók között. A rendelkezésre álló legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy a nők minden egyetemi tanszéken a végzősök több mint 50%-át képviselik, de az egyetemi tanároknak csak 15%-a nő. A tudományos, mérnöki és műszaki területeken ezek a számok: 34% végzős és 9% női egyetemi tanár. A Bizottság egyetért azzal, hogy ez a tehetségek és erőforrások komoly pazarlása, mivel ellentétes az egyenlőség elvével.

Az Európai Bizottság 1999 óta foglalkozik a kutatásban dolgozó nők hiányával. A Bizottság ötödik keretprogramjában a nők és a tudomány kérdésében végzett kutatásoknak és projekteknek nyújtott pénzügyi támogatást. 2003 óta teszi közzé a Bizottság a „She Figures” statisztikákat, amelyek a nők európai kutatásban betöltött szerepét mutatják. A következő kiadvány 2009-ben fog megjelenni.

Hogy a lényegre térjek: jelentésében Thomsen asszony támogatja azt a célt, hogy a keretprogram egyes bizottságaiban legalább 40% nő és 40% férfi legyen. Ez a nem kötelező erejű cél 2000 óta jelen van, és nagyon jó eredményeket hozott. Például a negyedik keretprogram idején a kutatási munkát értékelő bizottságokban résztvevő nők 10%-os aránya a hatodik keretprogramban 34%-ra nőtt. Ez azt mutatja, hogy amikor megfelelő hangsúlyt kap a probléma, akkor lehet haladást elérni, még akkor is, ha a célok nem kötelezőek. Sőt, a kötelező célok hosszú távon ellentétes hatásúak lehetnek, hiszen ez a férfiakkal szembeni megkülönböztetést jelzi, és a legtöbb férfi és nő nem ért egyet az ilyen célokkal.

A jelentés aláhúzza a foglalkoztatás megszakításának a női tudósok karrierjében okozott negatív hatását. Az Európai Kutatási Térség összefüggésében az Európai Bizottság osztja ezeket az aggodalmakat, és támogatja az olyan politikai intézkedések elfogadását, amelyek megkönnyítik a szakmai és a családi élet közötti jobb koordinációt. A női tudósok kapcsolatépítése is jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy több nőt vonzzanak a tudományba és a vezető állásokba. Ezért hoztuk létre a Női Tudósok Európai Platformját, amely katalizátorként szolgál, és szerepmodelleket hoz létre a tudományos kutatásban.

Egyik fő célunk a nők számának növelése a kulcsfontosságú kutatási pozíciókban. Ez közvetlenül kapcsolódik a tagállamok által 2005-ben elfogadott célhoz: az állami kutatóintézetekben a vezető pozíciók 25%-át nőknek kell betölteniük. Nemrég tették közzé a témában készült jelentést, amelynek címe: „Az útvesztő feltérképezése: több nő alkalmazása a legmagasabb szintű kutatásban”. Ez arra a következtetésre jut, hogy az átlátható és tisztességes értékelés önmagában nem elég a nők döntéshozói mechanizmusokban való képviseletének fokozására. Az uralkodó felfogások megváltozására van szükség. Szakemberek tesznek javaslatokat arra, hogy hogyan lehetne szélesíteni és nyitottabbá tenni a meglévő tudományos mentalitást és kultúrát, de most az a feladat, hogy ezt megvalósítsuk. Ezek a projektek a hetedik keretprogramban is folytatódnak, és most az Európai Kutatási Térség végrehajtásához is kapcsolódnak. A 2009 májusában, az EU cseh elnökségének égisze alatt tartandó konferencián meg fogják vizsgálni az utóbbi 10 év sikereit, és meg fogják határozni azokat a területeket is, ahol további erőfeszítésekre van szükség. Az Európai Parlament ebben való közreműködése felbecsülhetetlen lesz.

2006 márciusában fogadta el a Bizottság „A nők és a férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó ütemtervet (2006-2010)”. Ez az ütemterv képezi a Bizottság cselekvési keretét, és abbéli elkötelezettségünk kifejeződése, hogy minden politikánkban támogatjuk a nemek egyenlőségét, mind befelé, mind kifelé. Prioritásaink a következők: a magánélet és a szakmai élet összeegyeztetése; a nők és a férfiak azonos arányú részvételének előmozdítása a politikai és a gazdasági, valamint a tudományos és műszaki döntéshozó testületekben; a nemekkel kapcsolatos sztereotípiák megszüntetése az oktatásban, képzésben és a kultúrában, valamint a munkaerőpiacon.

  Britta Thomsen, előadó. − (DA) Tisztelt elnök úr! Köszönöm a lehetőséget, hogy szólhatok. Örülök, hogy a nők kutatásban elfoglalt helyéről ma fontos napirendi pontként tárgyalhatunk, mivel úgy gondolom, hogy ez sarkalatos kérdés Európa számára a lisszaboni stratégia teljesítésének szempontjából. Európának több munkahelyet kell teremtenie; jobb munkahelyeket kell teremtenünk, és erősebbé kell válnunk a kutatásban és az innovációban. A nők mind a három feladatban jelentős részét képezik a megoldásnak. Több nőt kell munkába állítanunk, és több nőre van szükség a vezetői posztokon és a döntéshozó testületekben. Ha 700 000 kutatói állást akarunk létrehozni Európában az elkövetkező években, akkor jobban ki kell aknáznunk a női tehetségállományt is.

Általában véve, a jelentés elkészítésekor két célom volt. Először, fel akartam vázolni a jelenlegi állapotot. Mekkora a nők aránya a kutatásban, és miért ilyen rossz a helyzet? Másodszor, előre akartam tekinteni, és megoldásokkal és javaslatokkal előállni arra nézve, hogyan javíthatunk ezen a helyzeten. A helyzet jelenleg nem kielégítő. Az állami szektorban dolgozó kutatóknak csak 35%-át teszik ki a nők, a magánszektorban dolgozó kutatóknak pedig 18%-át. Ezen kívül – bár a nők közül kerül ki az EU diákjainak 50%-a, és 43%-uk doktori fokozatot szerez – csak 15%-uk tölt be vezető egyetemi tisztséget. Észrevehető torzulást láthatunk emiatt a nők döntéshozatalban és vezető tisztségekben való képviseletében.

Nemrég létrehozott intézményeink – mint például az Európai Kutatási Tanács – sem tudják teljesíteni ezeket az egyenlőségi feltételeket. A Kutatási Tanács 22 tagjából csak 5 nő. Azt a tényt is hangsúlyoztam, hogy a legtöbb európai országban még mindig észrevehető a nők alulreprezentáltsága a tudományos bizottságokban – íme, még egy példa a nők képviseletének hiányára a döntéshozó szervekben.

Jelentésem második – és talán érdekesebb – részéről, azaz az előretekintő megoldásokról és javaslatokról kicsit többet szeretnék mondani. Figyelmesen meghallgattam a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságban tartott konzultációs folyamat során adott információkat, és az egyik felmerülő, egyértelmű dolog az volt, hogy ez mindenekelőtt a területre vonatkozó politikák felvázolásának a függvénye. Ha ezt a problématerületet nemzeti és intézményi szinten is elhanyagolják, semmi nem fog történni. Jelentésembe ezért bevettem a tagállamok és a Bizottság felé megnyilvánuló azon követelményt, hogy tűzzék ki célul, hogy minden felvételi és értékelő testület tagjainak legalább a 40%-a nő legyen. Úgy vélem, ez teljességgel nélkülözhetetlen. Ha meg akarjuk változtatni a helyzetet, biztosítanunk kell, hogy több nő üljön a döntéshozó testületekben, és így felülről lefelé lehet erőfeszítéseket tenni az új kultúra kialakításáért. Több nyílt felvételi eljárásra is felszólítottam. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a zárt felvételi eljárások nagyon a férfiakat pártolják, akik egymásra mutatva jelentik ki, hogy ő a legjobb jelölt.

Jelentésemben azt is világossá tettem, hogy nem hátrálhatunk meg a pozitív cselekvés előtt, ha olyan reményeket táplálunk, hogy viszonylag gyorsan korrigáljuk a helyzetet. Végül is adataink azt mutatják, hogy jelenleg természetes úton nincsenek pozitív fejlemények. Azt ajánlottam ezért, hogy egy különleges alapot különítsünk el a női kutatók támogatására, a kapcsolatépítésre és szerepmodellekre, mint egyszerű kezdeményezésekre történő összpontosításra, amelyek pozitív eredményeket hoztak a tagállamokban. Olyan egészen egyszerű kezdeményezések, mint egy kijelentés, hogy a nőket külön ösztönözzük a jelentkezésre, szintén jó eredményeket hoztak.

A jelentésben elvégzett munkám ezért megmutatja, hogy sok akadály létezik. Természetesen fontos, hogy vannak jó lehetőségek a kutatói élet és a családi élet összekötésére, azzal, hogy akár PhD hallgatóként is el lehet menni szülési szabadságra, de ez kultúra kérdése is. A kulturális akadályokat természetesen sokkal nehezebb képletben kifejezni, de a valóságban – akárcsak a konkrétabb akadályok – ez a torzulások némelyikére való koncentrálás kérdése. Most nem mondok többet, hanem várom a jelentéssel kapcsolatos észrevételeiket.

  Den Dover, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményének előadója. − Tisztelt elnök úr! Legnagyobb örömömre szolgál, hogy üdvözölhetek minden szót, amit a biztos úr ma este mondott, és hogy gratulálhatok Thomsen asszonynak, aki ennek a nagyon fontos témának az előadójaként csodálatos munkát végzett. Élvezet számomra, hogy az ülésterem jobbközepén ülve tapsolhatok egy, a másik oldalról, és egy másik országból jövő szocialistának, és minden jót kívánhatok neki, mert kiegyensúlyozta az egész megközelítést, kiemelte az arra vonatkozó legfontosabb tényeket, hogy a hölgyek a fiúkat megelőzve érnek a tinédzserkorba.

Intelligensebbek, keményebben dolgoznak, tudnak alkalmazkodni, és mégis, amikor a felsőoktatásba kerülnek, a kutatói pályafutás kezdetéhez, akkor néha elkallódnak. Ez gyakran az otthonról, személyes életükből jövő nyomás miatt van így. Thomsen asszonynak igaza van a jelentésben és ma este, hogy ezekre a problémákra kell koncentrálni és összpontosítani.

A jelentésben konstruktív ötletek vannak. Az egyetlen dolog, amitől tartózkodom, az a nők adott százalékos arányára vonatkozó egyedi célkitűzések megállapítása, amelynek el kellene érnie ezt vagy azt a mértéket, ilyen vagy olyan pozíciót. Ez túlzottan előíró jellegű. Másrészről azonban a jelentés teljes támogatásomat élvezi. Megtisztelve éreztem magam, hogy én készíthetem el az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság véleményét. Köszönetet mondok a főjelentés és az én véleményem árnyékelőadóinak, maradéktalan együttműködésükért. Ez egy olyan jogszabály és jelentés példája itt az Európai Parlamentben, amely biztosítja, hogy a tőlünk telhető legjobbat lehet látni, amint egymással együttműködve a kutatási ágazat igényeire összpontosítunk.

Azzal fejezem be, hogy egyik kollégámmal, a holland Lambert van Nistelrooijjal múlt csütörtök este elmentünk az Oxfordi Egyetemre. Minden tudós, minden kutató nő volt. Ezt erősen üdvözlöm.

  Elnök. – Nagyon köszönöm, Dover úr. Külön köszönöm annak fényében, hogy, Dimas biztos úron kívül Ön az egyetlen férfi, aki a ma esti vitában felszólalásra jelentkezett. Csak női felszólalóink vannak.

  Edit Bauer, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (SK) Nagyon köszönöm, elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy a PPE-DE képviselőcsoport árnyékelőadója, Sartori asszony nevében, és saját nevemben is gratuláljak Thomsen asszonynak. Azt szeretném mondani, hogy a nők és a tudomány helyzete összehasonlítható a nők és a politika helyzetével, bár a tudomány területén a nők kicsit jobban képviseltek. Ez annak ellenére van így, hogy az egyetemen végzettek mintegy 60%-a nő. A tudományos karrier többet jelent egy kilenctől ötig tartó munkahelynél. Egy erős versenyképességi szempont is jelen van: a nőknek gyakran jobban kell teljesíteniük a férfiaknál ahhoz, hogy sikeresek legyenek. Egy idősebb kolléganő hívta fel a figyelmemet erre a tényre sok évvel ezelőtt, tudományos pályafutásom kezdetén.

Vajon az-e a helyes kérdés, hogy miért annyira alulreprezentáltak a nők a tudományban, miért csökken egy idő után a fiatal női tudósok száma, és miért veszítjük el ennek következtében a tehetséges tudósokat? A munka és a családi élet összekapcsolási lehetőségeinek a megteremtése létérdek a tudós nők számára. E tekintetben különösen fontos a barcelonai célok elérése. Ha azt várjuk a nőktől, hogy sikeres tudósok legyenek, akkor a rendelkezésükre álló eszközöknek megbízhatónak, elérhetőnek, elsőrangúnak, a tudományos munka jellegének és szükségleteinek megfelelőnek, és kellően rugalmasnak kell lenniük.

Meg kell azonban fontolnunk a tudomány és fejlesztés általános támogatásának a kérdését is. Ha a fizetés az alacsony és a legalacsonyabb között ingadozik, senki nem várhatja el, hogy ezek a szakmák vonzóak legyenek a családalapító fiatal nők, vagy éppen fiatal férfiak számára. Ez egyes országokban – nevezetesen az új tagállamokban – valós probléma, ahol a tudomány és a kutatások támogatása még a GDP 1%-át sem éri el. Hadd fejezzem be azzal, hogy a helyzetet a feltételek megváltoztatásával kellene megoldani, nem pedig kvóták felállításával.

  Zita Gurmai, a PSE képviselőcsoport nevében. – (HU) Tisztelt elnök úr, képviselőtársaim, biztos úr! A nők felsőoktatásban való részvétele látványosan növekedett az elmúlt évek során. Ez azonban nem eredményezte a nők és férfiak arányának javulását a tudományos területeken. A műszaki tudományok terén is nőtt a nők száma az elmúlt 20 évben, azonban korántsem annyira, mint más szakmákban és tudományterületeken.

A nehézségek miatt a női tudósok igen nagy aránya adja fel a tudományos pályát, ami elfogadhatatlan és ésszerűtlen. Nehezebb a nők szakmai előrejutása. Különbség mutatkozik a bérekben. Alacsonyabb a nők képviselete a tudományos intézményekben. Választás elé állítják a női kutatókat: karrier vagy család. A nők tudományos pályájának családi okokból történő időleges megszakítása előmenetelüket megnehezíti. Alkalmazni kell a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésének rendezésére irányuló legjobb gyakorlatokat.

A lisszaboni stratégia is megköveteli, hogy a kutatás–fejlesztés területén is érvényesüljenek a nemek közötti esélyegyenlőség szempontjai. Hatékonyabb lépéseket kell tennünk a tudomány minden területén, átláthatóvá kell tenni a felvételi eljárásokat, a szakmai előrejutás kereteit. Törekedni kell az egyetemi és nem egyetemi kutatási területeken és a vezető testületekben a nemek közötti egyensúly biztosítására.

A jelentés kiváló, elfogadásra javaslom. Gratulálok Britta Thomsen képviselőtársamnak, aki kutatóként komolyan foglalkozott ezzel a területtel. Köszönet érte.

  Siiri Oviir, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (ET) Tisztelt biztos úr, elnök úr, hölgyeim és uraim! Az élet a mai világban egyre inkább kötődik a tudományhoz és a technológiához, mind az új vagy jobb termékek és szolgáltatások, mind a műszaki fejlődés révén. Európa tudós női kétségtelenül hozzájárulnak ehhez a folyamathoz.

Már megállapításra került itt, hogy az egyetemi hallgatók között több a nő, mint a férfi, és ez igaz a mesteri és doktori fokozatok megszerzésben résztvevő hallgatókra is – több a nő. Ugyanakkor hétszer kevesebb nő dolgozik a tudományos és oktatási intézmények vezetői szintjein: az átlag 15%. Miért van ez? A tudományos világ évszázadokon keresztül elsősorban férfiakból állt. Ezt azzal az érveléssel igazolták, hogy igazi tudásra az objektív módszerek és a logikai vita pontos alkalmazása révén lehet szert tenni, ami kevésbé természetes a nők, mint a férfiak számára.

Az a tény, hogy a tudományos testületek mai is elsősorban férfiakból állnak, önmagában inkább a férfiasság beépítését jelenti a tudományos gondolkodásba, semmint a fenti indokolást. Akadémiai kutatások kimutatták, hogy az az elképzelés, hogy az objektivitás és a férfiasság közé egyenlőségjel tehető, csak mítosz. A mai valóság azonban az, hogy ez a mítosz kétségtelenül befolyásolja a foglalkoztatás eloszlását és a tudományos kutatások finanszírozásával összefüggő döntéshozatalt.

Ez a lekicsinylő hozzáállás a média révén is erőt nyer, ahol a nőket egydimenziós, tendenciózus módon ábrázolják. A nőket a médiában gyakran régies pozíciókban, főleg nőegyletek tagjaiként mutatják be, nem pedig saját területük szakembereként. Ugyanakkor nem sokat tettünk a helyzet megváltoztatásáért és a nők jobb foglalkoztatási lehetőségeinek javításáért. Ennek a társadalomban széles körben elterjedt szemléletnek a megváltoztatásához a legkorábbi szakaszokban kell elkezdenünk mindkét nemnél szót emelni a tudományért, mint érdekes és vonzó területért. A gyermekkönyvek képei, amelyek kötényes nőket és űrhajóban ülő férfiakat ábrázolnak, el kell, hogy tűnjenek.

Támogatom a jelentésben javasolt pozitív intézkedéseket a tudós nők bátorítására és támogatására, függetlenül attól, hogy ez a női tudósoknak szánt pályaválasztási tanácsadás vagy a lányok és nők tudományos karrier iránti érdeklődését támogató program formájában valósul meg. Nem tudom azonban támogatni a nemeken alapuló mechanikus kvótákat, mivel ezek egy egyedi időszakhoz kötnek bennünket, és minőség helyett mennyiséget eredményezhetnek. Köszönöm az előadó összefogott munkáját és elnézést kérek.

  Hiltrud Breyer, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt elnök úr! A nemek egyenlősége az Európai Unió értéke és célja. Mindazonáltal, bár sokat írtak róla, a megkülönböztetés napi szinten fordul elő.

Az érzékelt egyenlőség sajnos a tudományban is létezik. Tudjuk, hogy a fiúknál több olyan lány végez a középiskolákban, akiknek magasabbak a felsőoktatásba való bejutási esélyei, és több fiatal nőnek van felsőfokú képzettsége, mint fiatal férfinak. A nők ezért jól képzettek, de az egyetemi diploma megszerzésével elérik az üvegplafont. A számok kijózanítóak: az egyetemi tanároknak csak 15%-a nő. A vezető beosztásoknak csak a 15%-át töltik be nők, bár az egyetemi diplomások többsége, és a doktori címet megszerzők fele nő.

A bérezésben megnyilvánuló megkülönböztetés is előfordul a tudományban: a tudományos kutatásokról határozó bizottságok tagjainak kevesebb, mint 20%-a nő. Szinte előre feltételezhető, hogy minél több pénzt költenek egy kutatási projektre, annál kevesebb nő fog részt venni benne.

Mire van akkor szükségünk, ha a szép szavaknál többet akarunk tenni az egyenlőségért, ott vannak a kvóták – de ezeknek ambiciózus kvótáknak kell lenniük, hogy valóban elérjenek valamit. A nemek közötti egyenlőségnek minden tudományterületen meg kell nyilvánulnia, és ennek az egyenlőségnek az alulreprezentált nem, azaz a nők legalább 40%-ára kell vonatkoznia, és nem csak 25%-ukra. Ezért, ha változást akarunk, pontosan ezt a nagyra törő célt kell kitűznünk.

Befejezésül hadd említsek meg egy másik, a szívemhez közel álló témát: tudjuk, hogy 2010-re 700 000-rel kevesebb kutató lesz az Európai Unióban. Minden erőfeszítést meg kell ezért tennünk annak megakadályozására, hogy az Európai Unió tudományos hulladéklerakóvá váljon. A rendkívül tehetséges lányokat mégis nagyon korán elhanyagolják. A tehetséges fiatal nők ösztönzése olyan ügy, ami nagyon közel áll a szívemhez, és arra kérem az előadót, hogy erre fektessen nagyobb hangsúlyt!

  Ewa Tomaszewska, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Tisztelt elnök úr! Hazámban, Lengyelországban, a nők közötti átlagos képzettségi szint magasabb, mint a férfiak átlagos képzettségi szintje. Fizikusként, a Varsói Egyetem alkalmazásában, nem tapasztaltam semmilyen, nemek alapján történő megkülönböztetést. Megalázónak tartottam volna, ha szakmai státuszomról nem a tudásom és szellemi képességeim, hanem valamiféle másodlagos tulajdonság, mint a nem alapján döntöttek volna.

Munkája és a felfedezés iránti szenvedélye révén Marie Skłodowska-Curie olyan eredményeket ért el, amelyekért kétszer is megkapta a Nobel-díjat. Az én egyetemem rektora, Lengyelországban rangban az első, szintén nő, fizikaprofesszor.

Az a valóság azonban, ami a tudomány világában a nők helyzetét vezéreli, nem mindenütt egyforma. Nyilvánvalóak a problémák, amikor azt halljuk, hogy az Európai Unión belül, az állami szektorban és a felsőoktatásban a tudományos munkatársaknak csak 35%-a nő, és ez mindössze 18% a magánszektorban. Ez időnként annak az eredménye, hogy a családi kötelezettségeket a tudomány hívása elé helyezik, de nem mindig.

A jelentés 2. és 3. bekezdésében foglalt következtetések véleményem szerint fontosak. Valójában az oktatás első szakaszában a legkönnyebb kimutatni, hogy bár a tudomány lehet hogy nehéz, de mindig magával ragadó, és ezért érdemes erőfeszítést tenni azért, hogy felfedezzük a számunkra érdekes dolgokat, és amit csak a tudomány révén érhetünk el. Mindenkit érdemes bátorítani, aki érdeklődik a tudományos munka iránt; sok nő rendelkezik ilyen képességekkel, és kár lenne egy ilyen potenciált kihagyni. A 3. bekezdésben említett példák valamennyire itt is érvényesek, jelezvén, hogy ha megteszik ezt az erőfeszítést, lesz eredménye.

A lisszaboni stratégián belül, de attól függetlenül, mérhetetlenül fontos az emberekbe és oktatásukba való beruházás. Ez növeli az emberek munkaerő-piaci lehetőségeit. Ez a nagyon egyedi, a tudomány szférájában lévő munkaerőpiacra is igaz. Ezért minden, az oktatási intézmények között működő, a szakmai tekintély növelését célzó gyakornoki és csereprogramnál és hasonló lehetőségnél fontos, hogy a bejutási feltételek ne legyenek megkülönböztetőek.

  Eva-Britt Svensson, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (SV) Köszönetet mondok az előadónak, Thomsen asszonynak, hogy hangsúlyozta a tudományban és a kutatásokban fennálló egyenlőtlenség problémáját. Az egyenlőtlenség átitatja a társadalmat. Többek között a nőszervezetek elkötelezettsége és véleményformálása révén azonban az egyenlőtlenség tudatosítása sok ágazatban megnőtt és sokan felismerték ennek a társadalom egészére ható negatív következményeit. De ez pont a tudományos közösségben sokáig rejtve maradt. Ezért ez a jelentés különös jelentőséggel bír.

Bár az EU hangsúlyozza a kutatásnak a gazdasági fejlődésben betöltött szerepét, a kutatást továbbra is sok esetben csak az egyik nem számára tartják fenn. Az állami szektorban a kutatók 35%-a nő, a magánszektorban csak 18%-uk. Az Európai Kutatási Tanács Tudományos Tanácsának 22 tagja van, ebből öten vannak nők.

Ez a jelentés ráirányítja a figyelmet a problémára, de véleményem szerint nem eléggé. Törekvésünk szintjét még magasabbra kell emelni.

Az egyenlőségről folytatott párbeszéddel kapcsolatban van egy észrevételem: azzal kell folytatnunk az egyenlőség igényének védelmezését, hogy azt mondjuk, hogy a gazdasági növekedés és fejlődés érdekében van rá szükség. Mikor leszünk képesek azt mondani, hogy az egyenlőség saját jogán létező cél, amit nem kell gazdasági fogalmakkal megvédeni? Az egyenlő jogok emberi jogok!

  Urszula Krupa, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (PL) Tisztelt elnök úr! Úgy tűnik, a nők tudományban játszott szerepe különböző az egyes uniós tagállamokban. A kommunizmus nagyon nehéz évei alatt a lengyelországi nők sokkal korábban juthattak tudományos és politikai jogokhoz, mint a régi EU sok más országában. A probléma korábban – és még ma is – sokkal inkább a rossz gazdasági helyzet volt, valamint a tudományos kutatásnak juttatható források homályos kritériumai, többnyire nemektől függetlenül.

Ezen akadályok ellenére sok nő van, aki, feleségként és anyaként, fontos társadalmi tisztséget tölt be, miniszterek, igazgatók, felsőoktatási intézmények dékánjai és egyetemi tanárai, vagy orvosok, anélkül, hogy úgy éreznék, megkülönböztetik őket a férfiakkal szemben. Azzal ellentétben, amit a harsány feministák mondanak, hazámban általában tisztelet övezi a nőket; nincsenek komplexusaik, sőt, tisztában vannak saját értékeikkel és erejükkel, abban a tudatban, hogy a férfiakkal együttműködve fontos szerepet töltenek be az élet minden területén, miközben a legmagasabb értéket tulajdonítják az élet védelmének, védelmezik a házasságot és a családot, és más kiemelkedő értékeket.

A női hallgatók aránya folyamatosan emelkedett, és 1990-re már 51% volt. A jelentések szerint a közép-kelet európai uniós országokban a tudományos munkatársak 38%-a nő, bár nagy részüket olyan területeken alkalmazzák, ahol a tudományos kutatásra fordított kiadások alacsonyak. Ezért jogosnak látszik a javaslat, hogy több forrást kell biztosítani, kiegészítve ezt a tudományos munka vállalására ösztönzéssel, a nők pozíciójának további megerősítése mellett, különösen a családi és szakmai élet összeegyeztetését lehetővé tévő jogszabályok révén, beleértve az otthoni munkavégzés pénzügyi és társadalmi elismerését is, valóban szabad választási lehetőség megteremtésének a céljával, de a kiválóság meghatározásának bármilyen egyenértéke vagy változása nélkül.

A vezető beosztásokban fennálló százalékos megkülönböztetés ahhoz köthető, hogy a jelentős szellemi és fizikai erőfeszítés túl nagy megterhelést jelent, és a nők képviseletét úgy kellene a gyakorlatba ültetni, hogy elismerjük és hasznosítjuk tudásukat és egyéni fogékonyságukat, a jogi és gazdasági feltételek és támogatási infrastruktúra javítása mellett, ami megkönnyíti a családi élet és a foglalkozás összeegyeztetését.

  Zita Pleštinská (PPE-DE). – (SK) A lisszaboni stratégia céljainak elérése érdekében, az Európai Unióban elsőbbséget kell adni egy széles tudósbázis megteremtésnek, amely képes lesz a legmagasabb nemzetközi szinten minőségi kutatásokat végezni. A nők részvétele a tudományban nem felel meg a kutatási igényeknek, pedig a nők magasabb iskolázottságot érnek el, mint a férfiak, és több nő van a felsőoktatásban, mint férfi. Ezért szükséges, hogy a vezető beosztású tudós nők oktatására és támogatására koncentráljunk, és a tehetséges nőket a tudományos pályafutásra ösztönözzük oly módon, hogy jó lehetőségeket teremtünk a minőségi tudományos munkára és megfelelő karriert és fizetést nyújtunk. Még mindig léteznek akadályok, amelyek visszatartják a nőket a tudományos munkában való részvételtől. A pszichés tényezők és a nők körében az időnként elégtelen szolidaritás szintén szerepet játszanak.

Tény, hogy a női kutatók nehezebben tudják összeegyeztetni a munkát és a családi életet, mint a férfiak. A tudományos pályafutás megszakítása a nőknél családi okok miatt negatív hatással van karrierkilátásaikra. Mivel a tudományos munka megállás nélkül folyik, előnyös lenne, ha a nők otthonról is dolgozhatnának, kivéve, ha munkahelyi jelenlétük nélkülözhetetlen. A mobilitási problémákat tapasztalók többsége nő, mivel általában a nők feladata a gyermekek, idősebb emberek vagy más eltartottak gondozása. A nők üdvözölnék a tudományos intézetekben működő gyermekgondozási lehetőségeket.

Úgy gondolom, a kvóták nem oldják meg a női tudósok hiányának a problémáját, ha maguk a nők nem akarnak változtatni ezen a status quón. Megfelelő feltételekkel kell rendelkezniük, magabiztosabbnak kell lenniük, és szolidaritást kell tanúsítaniuk egymás iránt. Bízom abban, hogy a hetedik keretprogram és a tudományos kutatási programok támogatni fogják azokat a projekteket, amelyek tudományos pályafutás választására ösztönzik a nőket. Fontos, hogy a projekt-kiválasztási rendszerek átláthatóak legyenek, és ezért kell egyenlően képviseltetniük magukat a nőknek az értékelő testületekben és döntés-előkészítő bizottságokban.

  Lidia Joanna Geringer de Oedenberg (PSE). – (PL) Bár az Uniós hallgatók több mint 50%-a nő, és 43%-uk szerez doktori fokozatot, átlagos szinten csak 15%-uk van vezető egyetemi beosztásban, és a kutatók között is kisebbségben vannak. Az állami és felsőoktatási ágazatban átlagosan 35% a női kutatók aránya, a magánszektorban pedig csak 18%.

Elemzések azt mutatták, hogy a meglévő felvételi rendszerek nem nem-semlegesek. A vezető pozíciókba törekvő nők számára létező „üvegplafon” jól dokumentált, és a gazdaság minden területére hatással van, különösen a tudományhoz és a technológiához kapcsolódókra. A Bizottságnak és a tagállamoknak a lehető leghamarabb átlátható felvételi eljárásokat kell bevezetniük a nemek kiegyensúlyozott arányának biztosítására a felvételi testületekben.

Mivel a kutatás döntő fontosságú ágazatot képvisel az Európai Unió gazdasági fejlődésében, és Európának 700 000 új kutatót kell felvennie a növekedést és fejlődést célzó lisszaboni stratégia teljesítésének részeként, nagyon fontos, hogy a tudományt olyan területként programozzuk, amely mindkét nem számára nyitott, és biztosítsuk a nők megfelelő képviseletét a tudósok között. E cél elérése érdekében létfontosságú a megfelelő munkafeltételek biztosítása, amelyek a szakmai és a családi élet közötti zökkenőmentes illeszkedést lehetővé tévő infrastruktúra mentén alkalmasak lesznek a tudós nők számára.

Végezetül, gratulálni szeretnék az előadónak, Thomsen asszonynak a kiválóan megfogalmazott anyaghoz.

ELNÖKÖL: Edward McMILLAN-SCOTT
Alelnök

  Danutė Budreikaitė (ALDE). – (LT) Sajnálatosan, az EU által elfogadott jogi aktusok, az általunk tett nyilatkozatok és vitáink ellenére, többek között a tudományos kutatás szférájában, továbbra sem kielégítő a nemek közötti esélyegyenlőség érvényesítése.

Bár nagy számban tanulnak nők az EU egyetemein, a magánszektorban a kutatóknak csak a 18%-a nő, a vezető egyetemi beosztásokban dolgozó kutatóknak pedig mindössze 15%-a. A kormányzati és felsőoktatási ágazatokban a nők aránya csak 35%. Ezenkívül, a tudományos kutatásban dolgozó nőket sokkal rosszabbul fizetik, mint férfi kollégáikat, munkájuk pedig többnyire inkább tanításból áll, mint kutatásból, ami ritkán hoz nekik elismerést.

Arra buzdítom a Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák a tudományos pályafutást megcélzó nők támogatására tett erőfeszítéseiket. Annak megfontolásakor, hogy hogyan segíthetjük őket, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a családi szempontot, a rugalmas munkaidőt, a gyermekgondozási intézmények és a család rugalmasságának fejlesztését.

  Avril Doyle (PPE-DE). – Tisztelt elnök úr! Mivel magam is tudományos háttérrel rendelkezem, üdvözlöm a tudományos és műszaki területeken dolgozó nőkről szóló, fontos vitát. Elvileg egyetértek Thomsen asszony jelentésével, mely a nők tudománybeli alulreprezentáltságát okozó akadályokat próbálja meg beazonosítani, és egyetértek azzal, hogy Európában a legtöbb oktatási rendszer továbbra is fenntartja a nemekről alkotott sztereotípiákat.

Jelentése megemlít a területen, és sajnálatos módon sok más szakterületen is a nők alulreprezentáltságában közreműködő egyéb tényezőket is. E tényezők közé tartozik a pályafutás családi okok miatt történő megszakításának negatív hatása, a mobilitás korlátai a családi kötelezettségek miatt. Üdvözlöm a Bizottsághoz, és még inkább a tagállamokhoz intézett azon felhívását, hogy több fronton – az oktatásban, gyermekgondozásban, társadalombiztosításban, szülési szabadság területén – is tegyenek pozitív intézkedéseket, és bocsássanak rendelkezésre megfelelő finanszírozást a további karriert tervező nők kilátásainak javítására a családalapítás utáni tudományos pályafutás elkezdéséhez, vagy az abba való visszatéréshez.

Kompetens nőkre van szükségünk a társadalom minden szintjén – és a politikában is szükségünk van tudományos háttérrel rendelkező nőkre –, de úgy vélem, soha nem fogjuk ezt a nemek részvételére vonatkozó kvóták felállításával elérni. Ehelyett a felvétel nagyobb átláthatóságát, a mentori rendszereket, a tudós nők közötti kapcsolatok erősítését, a női kutatók mint szerepmodellek támogatását, és természetesen megfelelő finanszírozást kellene megcéloznunk a tudományban dolgozó nők ösztönzésére, miközben fenntartjuk a korrektséget és az egyenlőséget. Úgy vélem, a legtöbb tudós nő egyetértene ezzel.

2003-ban hazámban, Írországban felállították a Tudományos, Mérnöki és Műszaki (SET) Bizottságot annak érdekében, hogy olyan stratégiákra tegyen ajánlásokat, amelyekkel növelhető a középiskolai tudományos tantárgyakra és magasabb szintű matematikaoktatásra felvett nők és lányok száma, és növelhető azoknak a nőknek a száma, akik a felsőoktatásban a tudományos, mérnöki és műszaki tárgyakat választják. A bizottság elnöke a dublini Trinity College professzora, Jane Grimson, aki saját jogán kiváló akadémikus.

Van egy, WITS – Women in Technology and Science (Nők a Technológiában és a Tudományban) nevű szervezetünk is, amelyet 1999-ben alapítottunk. Működik a Wiser Workforce Project (Bölcsebb Munkaerő Projekt), amely egy, a tudós nők munkába való visszatérését támogató kezdeményezés. Létezik a Science Foundation Ireland (Írországi Tudományalapítvány), amelyet négy, a nőknek az ír tudományos és mérnöki területeken fennálló alulreprezentáltságának kezelésére indított program céljára hoztak létre.

Végezetül, e programok célja olyan fenntartható mechanizmusok és gyakorlatok kifejlesztésének az ösztönzése és támogatása, amelyek biztosítják, hogy a női kutatók egyenlő esélyekkel versenyezhessenek, tudományos szakértelmük, tudásuk és képességeik alapján.

  Marusya Ivanova Lyubcheva (PSE). – (BG) Tisztelt elnök úr, biztos úr! A nők és a tudomány című jelentés nagyon jól körülhatárolt, és a nőknek az egyik legfontosabb fejlődési folyamatban, a tudományos kutatásban való részvételével foglalkozik. Fontosságát meghatározza az a tény, hogy körülírja a tudományos fejlődés struktúráját, és egy kulcsfontosságú témában, a tudományos területek humánerőforrás-összetételében nyújt megoldást. A nők fontos szerepet játszanak az egyetemeken, a kutatóintézetekben és a magánszektorban. A nők részvételnek nem kielégítő mértéke a tudomány vezetői és döntéshozói szintjein, a PhD fokozattal, egyetemi tanári állással vagy akadémiai tagsággal rendelkező nők alacsony arányának okai az általános sztereotípiák, valamint a nők tudományos karrierhez vezető útján felbukkanó nehézségek.

Amire szükségünk van, az a rugalmas munkaidő, a nőket támogató szolgáltatások létrehozása, a választási és önmegvalósítási lehetőségek megteremtése. A nők tudományban betöltött nagyobb szerepét nem szabad csak egy újabb, a nemek közötti esélyegyenlősséggel foglalkozó politikának tekinteni. Ez egy küldetés, ami jobban kihasználja a nőkben rejlő nagy lehetőségeket, anélkül, hogy átesnénk a ló túloldalára. A tudomány iránti odaadásuk miatt nem szabad, hogy a nők feladják természetes családalapítási és anyasági szándékaikat. A tudományban dolgozó fiatal nőknél a kettős prioritás elvének kell érvényesülnie: család is és karrier is.

  Erna Hennicot-Schoepges (PPE-DE). – (FR) Tisztelt elnök úr, biztos úr! Úgy vélem, célunk azonos, el akarjuk érni az egyenértékűséget, de nem egyhangú a véleményünk ennek elérési módját illetően.

Tisztelt biztos úr! Az Ön statisztikái nagyon jól összeállítottak, azt bizonyítják, hogy hosszú és fáradságos az út, és helyesen járt el a kvóták bevezetésével a bizottsági kinevezések terén, mert proaktív politika nélkül nem fogunk nőket találni, mivel ahhoz, hogy megtaláljuk őket, először az kell, hogy meg akarjuk találni őket.

Minél magasabbra kúszunk a ranglétrán, annál inkább jellemző a szűkszavúság a nők kinevezése körül, és ami teljesen hibás és illogikus, az az, hogy az oktatási ágazatban általában a nők vannak többségben, hiányoznak viszont az egyetemi környezetből.

Miért van ez így? Azt hiszem, egy elemzésre lenne szükség. Fel kell hívnunk a tagállamokat, és esetleg a biztos úr némi nyomást gyakorolhatna a tagállamokra annak érdekében, hogy bizonyos fokú teljesítményértékelést kellene végezni az egyetemeiken fennálló helyzet tisztázására.

Az egyetemi tanárokra vonatkozó kiválasztási eljárások nem mindig működnek azonos kritériumokkal. A nőknek mindig felteszik a kérdést: „Hogyan oldja meg a gyermekekről való gondoskodást?” A férfiaktól ezt sosem kérdezik meg, és ezért ebben a vitában mind a gyermekkel kapcsolatos feladatokról beszélünk. Akkor is így lenne ez, ha a férfiakról beszélgetnénk? Miért van az, hogy nem fordítjuk meg a problémát, sőt, ez nem is probléma. A család óriási élvezet, kincs, a férfiak számára is, miért ne változtathatnák meg a szemléletünket?

Úgy vélem, az egyetemi tanárok kinevezését felül kellene vizsgálni, az eljárással és a feltett kérdésekkel együtt annak érdekében, hogy az új technológiák terén haladást érjünk el, a Bizottságnak célzottan kellene cselekednie. A kiválósági szempontokat illetően, nem hiszem, hogy azokból engedni kellene.

  Gabriela Creţu (PSE). – (RO) Kedves kollégák! Három dolgot kívánok elővezetni, nagyon röviden. A volt szocialista országokban még dramatikusabbnak tűnik a helyzet, amióta a korábbi, a nemek esélyegyenlőségével foglalkozó politika a nők egy olyan jelentős rétegének kialakulásához vezetett, akik aktívak voltak a tudomány területén. Ellenkezőleg: az átalakulás a kutatásra szánt pénzek brutális csökkenését, és a kutatók számának hanyatlását hozta magával. A tegnap női kutatói ma már biztosítási kötvényeket árulnak, köztisztviselők, vagy elhagyták szülőhazájukat, ennek többszörös negatív következményeivel: a humán erőforrások pazarlása, nagyfokú elégedetlenség, és a fejlődés korlátai.

A másik dolog az, hogy ma a tömegkommunikáció, a közönségkapcsolatok és a hirdető cégek tevékenysége jelentős, többek között gazdasági szerepet játszik a bruttó hazai termékben. A humán- és társadalomtudományi kutatásokra támaszkodnak, ahol sok nő dolgozik. Mindazonáltal, a tudományok hagyományos hierarchiája nem biztosít nekik elegendő társadalmi elismerést, és közvetett megkülönböztetésként működik az ezeken a területeken kutató nőkkel szemben.

  Marie Panayotopoulos-Cassiotou (PPE-DE). – (EL) Tisztelt elnök úr, biztos úr! Thomsen asszony jelentése saját tapasztalataim alapján is érzékeny szempontot érintett. Akkor doktoráltam a Sorbonne-on, amikor már három gyermek anyja voltam, a férjemnek pedig négy gyereke volt. El kellett vágnom magam a további kutatások világától. Az akadémiai kiválóság a vérében van az embernek, és boldogtalannak érzi magát, ha arra kényszerül, hogy elhagyja. Be kell, hogy valljam, hogy sokkal később, amikor még több gyermekem volt, egy kimondottan anyák számára programot kínáló német egyetem lehetőséget adott arra, hogy folytathassam a kutatásaimat, amit önként folytattam egészen mostanáig. Tehát, vannak lehetőségek, és ezért a családi szempontot is bele kell venni a kutatási programok és kutatói állások tervezésébe, a humán erőforrások teljes kihasználása érdekében. Úgy vélem, a kötelező érvényű célokra így a továbbiakban nem lesz szükség, és a nők kutatásokhoz való hozzájárulásáról alkotott felfogás megváltozik.

Emiatt szükséges a tervezés, hogy a nőket szakmai életük adott szakaszában el tudják fogadni. Amiatt a néhány év miatt, amikor egy nőnek nincs más választása, mint hogy ki legyen zárva, egész életére megfosztják a tudományos világ örömétől, a társadalom pedig elveszíti azt, amit egy nő kínálhatna. A női kutatóknak ezért meg kell adni a programokban való részvétel lehetőségét. Egy későbbi szakaszban pedig a nők kutatási programokban való részvételének kell az egyetemek egyik minőségértékelési szempontjának lennie.

Szeretném emlékeztetni Önöket a tavaly előterjesztett jelentésünkre, amelyben azt mondtam, hogy a diploma előtti időszaktól felfelé lehetővé kell tenni a szakmai és a családi élet összekapcsolását.

  Małgorzata Handzlik (PPE-DE). – (PL) Tisztelt elnök úr! Gratulálok képviselőtársam rendkívül jó jelentéséhez. Létfontosságú a tudományos kutatásokban való fokozott részvétel, ha meg akarjuk valósítani a lisszaboni stratégia elveit. Amint azt az előadó hangsúlyozza, Európának 700 000 új kutatóra van szüksége, ha a stratégia elveit át akarjuk ültetni a gyakorlatba. Úgy vélem, a nők bevonása és a bennük rejlő lehetőségek azt jelentik, hogy jelentős részarányát fogják képviselni ennek a csoportnak.

Aggódom azonban azon javaslat miatt, hogy biztosítsuk a nemek egyenlő arányát az értékelő és felvételi bizottságokban. Politikusnőként nem szeretném, ha ténykedésemet kizárólag nemem prizmáján keresztül értékelnék. Jobban örülnék, ha a munkám minősége és eredménye határozná meg, hogyan dolgozom.

Érdekes javaslat, hogy fokozzuk az érdeklődést a továbbtanuló fiatalok körében az egyedi és műszaki területek iránt. Ezt olyan tevékenységnek kellene kísérnie, ami a tudományt érdekes munkaterületként és szakmai fejlődési lehetőségként mutatja be mind a nők, mind a férfiak számára. Úgy érzem, hogy a szakmai pályafutás és a családi élet összekapcsolását lehetővé tévő javaslatokat érdemes megfontolni. Tágabb összefüggésben kellene nézni ezeket – olyan összefüggésben, ahol a nők munkaerő-piaci részvételét támogatják és bátorítják.

  Miroslav Mikolášik (PPE-DE). – (SK) Mint azt kollégám az előbb elmondta, Európának ma több mint 700 000 kutatóra van szüksége. Ezt riasztónak tartom. A nők betömhetnék ezt a rést. A mostani statisztikák azt mutatják, hogy bár a nők magasabb képzettségi szintet érnek el, mint a férfiak, az állami szektorban dolgozó kutatóknak csak az egyharmadát teszik ki, és csak 18%-át a magánszektor kutatóinak. Úgy vélem, mindenekelőtt meg kell szüntetnünk a nemekkel kapcsolatos sztereotípiákat, amelyek nem csak a fiatal nők tanulási iránnyal kapcsolatos döntéseit befolyásolják, hanem az állások odaítélésére, a kutatások finanszírozására és a felvételre vonatkozó kritériumokat is.

Bár egyetértek azzal az igénnyel, hogy biztosítanunk kell a nők részvételét az uniós és a nemzeti programokban, nem hiszem, hogy ezt kvótákkal kellene megoldani. Támogatom azt az elgondolást, hogy biztosítsuk a nők számára a rugalmas munkaidő innovatív formáit, amelyek lehetővé teszik a kutatói munka folytatását azt követően is, hogy anyává válnak. Ez jelentősen hozzájárulhat a nők vezető tudományos beosztásokban való részvételéhez.

  Monica Maria Iacob-Ridzi (PPE-DE). – (RO) Ez a jelentés fontos pénzügyi következményeket hordoz, mind a közösségi pénzeszközök vonatkozásában, amelyeket a tudomány területén a nemek közötti egyenlőtlenség elleni küzdelemre lehetnek fordítani, mind pedig a tagállamok nemzeti költségvetései vonatkozásában.

Először is, meg kell említeni, hogy nem elég csak a hetedik fejlesztési és kutatási keretprogram révén rendelkezésre álló pénzeszközökről beszélni. Megfelelő időben az Európai Regionális Fejlesztési Alapnál vagy az Európai Szociális Alapnál lévő jelentős összegek is támogathatnák a kutatási és fejlesztési tevékenységet. Nem szabad tehát hátrányba hozni a nők részvételét a javaslatok iránti igényekben megszabott feltételekkel, mely javaslatok alapján ezeket a programokat végrehajtják. Ezenfelül, szükséges, hogy néhány költségvetési tétel vagy közösségi finanszírozású kedvezmények finanszírozzák a nők nagyobb részvételét a kutatási programokban.

Emellett, amint létrejön az Európai Technológiai Intézet, biztosítanunk kell a doktori szintű képzésben résztvevő fiatal nők egyenlő részarányát az új intézet tudományos munkatársainak összetételében.

  Marios Matsakis (ALDE). – Tisztelt elnök úr! E fontos vitán jelenlévő kevés férfi egyikeként, és magam is tudósként, úgy érzem, el kell mondanom a következőt:

Orvosként folytatott hosszú pályafutásom során azt tapasztaltam, hogy a tudós nők ugyanolyan jók, ha nem jobbak, mint a férfiak. A nők vezető pozíciókba kerülésének egyetlen problémája véleményem szerint az a nagyon nehéz döntés, amit meg kellett hozniuk, hogy teljes munkaidős anyák és részmunkaidős tudósok legyenek-e, vagy fordítva. A nők mindig azt választották, hogy teljes munkaidős anyák lesznek.

Úgy érzem ezért, hogy nagyon fontos ez a jelentés. Gratulálok az előadónak, de gyakorlati módokra van szükségünk az anyák segítésére a vezető tisztségek elérésében, és nem csak elméleti ötletekre.

  Stavros Dimas, a Bizottság tagja. − Tisztelt elnök úr! Szeretném megköszönni a ma esti vita minden felszólalójának nagyon pozitív közreműködését. A kutatásban dolgozók nemek szerinti egyenlőségének kérdésével kapcsolatos bizottsági politikának két fő alkotóeleme van: a nők részvétele a kutatásban, és a kutatás nemek szerinti dimenziója. Az elsőben megpróbáljuk a nők jelenlétét a karrierlétra minden fokán megerősíteni, és megbirkózni a nemek közötti különbségekkel az egyes alapvető területeken. A második elemben a kutatástervezésre, valamint a kutatásokban a nemek sokszínűségére fordított figyelemre koncentrálunk. A Bizottság most is ugyanúgy elkötelezett a kutatásban a nemek közötti egyenlőség támogatása iránt.

Ami a kvótákat illeti, úgy véljük, hogy az olyan célok, mint például a hetedik keretprogramban az egyes szakértői csoportokban és értékelő panelekben a 40%-os cél mindkét nem esetében, objektívak és kiegyensúlyozottak, és jó eredményeket fognak hozni. Továbbra is törekszünk e célok elérésére, és reméljük, hogy ily módon növelhetjük a nők számát a tudományban. Igyekezetünk már most eredményeket hoz, és szeretném megköszönni, hogy támogatják a nők tudományba és kutatásokba való jobb bevonására tett erőfeszítéseinket.

Nagyon köszönöm észrevételeiket és jó együttműködésüket.

  Britta Thomsen, előadó. – (DA) Tisztelt elnök úr! Köszönöm a lehetőséget, hogy szólhatok. Tisztelt biztos úr, hölgyeim és uraim! Köszönöm észrevételeiket. Örömmel hallom, hogy Önök is osztják az európai kutatás jövőjével kapcsolatos aggodalmaimat és jövőképemet. A korábban említett kvótákat illetően, úgy vélem, hogy kicsit félreértettek. Nem a kutatókra vonatkozó kvótákról beszélek, de nagyon egyértelmű, hogy a női tehetségbázis foglalkoztatásának és hasznosításának egyik legfontosabb akadálya a felvételi bizottságok összetételében áll. Ez azért van, mert nem nem-semlegesek, és ezért úgy vélem, hogy valamit tennünk kell ez ellen. Nem hagyhatjuk továbbra is figyelmen kívül ezt a problémát, és nem remélhetjük, hogy a holnap szebb lesz, és minden magától megoldódik. Most kell politikai cselekvést követelnünk. A Bizottság természetesen haladó szerepet játszott az ügyben, hiszen a Kutatási Főigazgatóságban már évekkel ezelőtt létrehoztunk egy, a nők és a kutatás kérdésével foglalkozó egységet. A tagállamok maradtak el. Az ő elkötelezettségük létfontosságú lesz az egyetemeken és kutatóintézetekben végrehajtandó változtatások biztosításához.

Szeretném megköszönni képviselőtársaim, a Titkárság és a Bizottság együttműködését. Külön örömömre szolgált a kutatók és a Női Tudósok Európai Platformjának együttműködése – őket külön köszönet illeti.

  Elnök. − A vitát lezárom.

A szavazásra holnap kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)

  Mihaela Popa (PPE-DE), írásban. – (RO) Matematikatanárként foglalkoztam a fiatal nőknek a tudományhoz való, folyamatosan csökkenő közvetlen hozzáférésének jelenségével.

Figyelembe véve azokat a statisztikákat, amelyek azt mutatják, hogy egyre kevesebb fiatal nő választja azokat a tudományos karokat, ahol intenzíven tanítják a matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát, időszerűnek tartom az Európai Parlamentnek a nőkről és a tudományról készült jelentéstervezetét.

Saját – oktatási területről származó – tapasztalatom azt mondatja velem, hogy a nők egyre csökkenő részvétele a tudományban mentalitás kérdése, és semmiképpen nem a képességeké.

Emiatt fontosnak tartom, hogy az Európai Unió több olyan programot kezdeményezzen, amelyek előmozdítják az esélyegyenlőséget és a fiatal nők tudományhoz való hozzáférésével kapcsolatos gondolkodásmód megváltoztatását. Tapasztalatcsere-programok és már egészen fiatal kortól európai szintű versenyek szervezésével önbizalmat és bátorságot adhatunk a fiataloknak, és arra ösztönözhetjük őket, hogy tudományokat oktató iskolákba menjenek.

A lehető legtöbb európai programra szükség van ahhoz, hogy hozzájáruljunk az esélyegyenlőséghez, a kreativitás, a logikus gondolkodás, intuíció és az európai szintű ötletcsere ösztönzésével.