Elnök. − A következő napirendi pontot a Tanácsnak és Bizottságnak a Burmában uralkodó tragikus helyzettel foglalkozó beadványai képezik.
Janez Lenarčič, hivatalban levő elnök. − (SL) Mindenkit nagyon megrázott az az emberi szenvedés, amit a pusztító Nargis ciklon okozott Burma, más néven Mianmar, szegény és elnyomott népének.
A szerencsétlenség után számtalan olyan közlemény jelent meg, melyben az Európai Unió legmélyebb együttérzését fejezte ki, ráadásul azonnal rendkívüli anyagi forrásokat helyezett kilátásba a humanitárius szükségletek kielégítésére. Az EU kötelezettségvállalása eddig meghaladta az 60 millió eurót. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy a beígért összeg kiegészíti az Európai Unió által eddig Burmának biztosított, éppenséggel csekélynek nem mondható támogatást.
A fő problémát még mindig a katasztrófa sújtotta területekre való eljutás okozza, valamint az a kérdés, hogy miként lehetne a segélyeket gyorsan kiosztani. Múlt kedden, Louis Michel biztos úrral együttműködve, az elnökség összehívta az Európai Unió Tanácsának rendkívüli ülésszakát. Ez alkalomból, a fejlesztési miniszterek arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben a burmai hatóságok nem hajlandóak együttműködni, egy nagyobb tragédia veszélye is fenn
Jelenleg a helyzet még kritikus. Az Európai Tanács ezért sürgette a burmai hatóságoknál olyan intézkedések sürgős meghozatalát, amelyek révén megkönnyítenék a segítségnek a nehéz helyzetben lévő emberekhez való eljuttatását. A Tanács üdvözölte Louis Michel biztos úrnak a burmai hatóságok meggyőzésére irányuló erőfeszítéseit, a humanitárius segítség fontosságát és pártatlanságát illetően. Ugyanakkor sajnáljuk, hogy a burmai hatóságok még nem készültek fel arra, hogy az Európai Unió és a nemzetközi közösség által felajánlott segélyeket teljes egészében jól fel tudják használni.
Ezenfelül, a Tanács teljes támogatásáról biztosította az ENSZ főtitkárának, továbbá az ENSZ-intézményeknek minden olyan kezdeményezését, amely segíthet kielégíteni a humanitárius igényeket. Szintén üdvözöljük Ban Ki-moon, ENSZ főtitkár holnapra tervezett burmai látogatását.
A Tanács, a közelmúltban ázsiai partnerekkel tartott összes politikai jellegű tárgyaláson felvettette a burmai helyzet kérdését. Arra kértük az ázsiai országokat, gyakoroljanak nyomást a burmai hatóságokra, és győzzék meg őket arról, hogy a nemzetközi humanitárius segítség természetéből fakadóan pártatlan és elfogulatlan.
Az ASEAN tagállamok külügyminiszterei május 19-én találkoztak Szingapúrban. Az Európai Unió, lépve a diplomácia síkján, azzal a kérdéssel fordult a szervezethez, hogy a régió országai érvényesítsék a burmai hatóságokra gyakorolható befolyásukat annak érdekében, a burmaiak nyissák meg határaikat a humanitárius segítségnyújtás és a humanitárius segélyszemélyzet előtt.
Május 26-án, hétfőn, az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa vitát rendez a burmai humanitárius helyzetről, valamint a humanitárius segélyszakértőknek és a segélyeknek az érintett területekről történő kitiltása kapcsán.
Az országban uralkodó politikai helyzet miatt, a Tanács vitáiban Burma, vagy Mianmar, még mindig elsőbbséget élvező téma. Aggodalomra ad okot, hogy a humanitárius katasztrófa súlyossága ellenére a katonai junta nem törölte a népszavazást. Úgy véljük, a kialakult helyzet szabálytalanságokra ad lehetőséget az új alkotmány elfogadásának folyamatában.
Nyugtalanítanak bennünket a népszavazás előkészületi időszakában befutó, az erősödő megfélemlítésről beszámoló jelentések is. Hangsúlyoznom kell, az Európai Unió nagy csalódottsággal vette tudomásul, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyták az ENSZ-nek a demokrácia felé irányuló teljesebb, és jogilag megalapozottabb átmenetre vonatkozó felszólításait. Szeretném megerősíteni: az Európai Unió továbbra is támogatni fogja az ENSZ törekvéseit.
Végezetül, ne felejtsék, hogy április 29-én az Európai Unió módosította a 2007 novemberében elfogadott közös álláspontot. Ezt az álláspontot, melyet a békés tiltakozások elnyomása megválaszolásaként fogadtunk el, mostantól a korábbiaknál markánsabb korlátozó intézkedéseket helyez kilátásba Burma ellen.
Louis Michel, a bizottság tagja. − (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, mindenekelőtt szeretném megköszönni önöknek, hogy Burma ügyét a mai ülés napirendjére tűzték.
Tekintettel a május 2-án bekövetkezett Nargis ciklon által okozott katasztrófa súlyosságára, azt javasoltuk, hogy az elnökség hívja össze az EU-külügyminiszterek Tanácsának rendkívüli ülését. A szlovén elnökség a lehető leggyorsabban összehívta a Tanács ülését, amelyre május 12-én sor is került. Köszönöm ezt az elnökségnek!
Ezen az ülésen az EU fokozott együttműködést követelt a burmai hatóságoktól, annak érdekében, hogy tegyék lehetővé a nemzetközi humanitárius segélynyújtás eljuttatását és szétosztását. Úgy döntöttem, hogy személyesen is nyomon követem a felhívás sorsát, ezért május 15-én és 16-án Burmába utaztam. Küldetésem során, mely szigorúan humanitárius és nem pedig politikai jellegű volt, lehetőségem nyílt megismerkedni a burmai hatóságokkal, a humanitárius szervezetek képviselőivel, továbbá alkalmam adódott ellátogatni a Rangoon körüli katasztrófa sújtotta területekre. Két és fél órás intenzív megbeszélést és vitát folytattam a tervezésügyi, a szociális és népjóléti, valamint az egészségügyi miniszterrel, akik közül az első tűnt egyértelműen a legbefolyásosabbnak, és egyben leginkább tekintélyelvűnek a három miniszter közül.
Az küldetésem során világosan kiderült, hogy a burmai hatóságok még mindig vonakodnak megteremteni azokat a működési feltételeket, amelyek általában szükségesek bizonyos helyi igényeknek nemzetközi humanitárius segítségnyújtás általi kielégítéséhez. Világos továbbá — jelenlegi eszközeinket tekintve, hogy — kudarcra ítéltetett minden olyan próbálkozásunk, hogy a burmai hatóságokra erőltessük a nemzetközi humanitárius segítségnyújtást. Sőt, ez a megközelítés akár ellentétes hatásokkal is járhat. Minden helyi segélyszervezet ezt jelezte nekem, és megerősítette, hogy a probléma nyilvánvalóan nem a helyszíni szervezés hiánya, de nem is a forráshiány, hiszen az eszközök hiánya kapcsolódik a nemzetközi szakértők és szakemberek elérhetőségéhez. Az alapvető gondot az érintettekhez való eljutás jelenti.
Küldetésem bizonyára némileg hozzájárult egy apró ablak kinyitásához, amelyen keresztül lépésről-lépésre, minimális teret biztosíthatunk a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás számára. A burmai hatóságok számos konkrét követelésünknek részben eleget tettek: például, a Bizottság megbízásából ott dolgozó szakemberek vízumát két héttel meghosszabbították. Eredetileg három-napos vízumokat kaptak, de ezt két héttel meghosszabbították. Mi egy hónapra szóló vízumot kértünk.
Tisztáztuk emellett a valóban igen súlyosnak mutatkozó helyzetet is. Bizonyos körzetekben, a helyi hatóságok engedélyt, lényegében írásos meghatalmazást kértek még a mi szervezeteink, az ENSZ-, valamint a nem kormányzati szervezetek által alkalmazott helyi személyzetre vonatkozóan is, és ez, az esetek jelentős részében, nyilván teljesíthetetlen volt. Ezt lerendeztük, és most már egyértelmű, hogy a helyi munkások számára nem kell engedély. Nem kell továbbá engedély a szerencsétlenség által sújtott területekre való belépéshez sem, különös Pathein repülőterére vonatkozóan. Kértem még, hogy a felszereléssel érkező repülőgépek számára nyissanak meg egy második repteret, ez konkrétan Pathein katonai repülőterét jelentette. Azt a választ kaptam, hogy az irányítótorony technikai adottságai nem felelnek meg a nemzetközi normáknak, ezért ezt a kérést nem tudják teljesíteni; de ez egyébként sem jelentene könnyítést, mivel a Rangoon és a legsúlyosabban érintett területek, tehát a delta közötti utak, sokkal jobb állapotban vannak, és könnyebben használhatók. Sajnos, nem volt felhatalmazásom arra, hogy ezt az információt magam ellenőrizzem.
Fontosnak tartom a nemzetközi nyomás fenntartását, mind a szomszédos országok, mind a nemzetközi közösség által. Hozzá kell tennem, hogy a hatóságokkal folytatott beszélgetéseim során előterjesztettem egy külön kérést is — összesen öt konkrét kérésem volt, azokról is szót ejtek majd nemsokára —, amelyben felvetettem, hogy a szomszédos országok orvosai, valamint orvosi személyzete kapjanak engedélyt a munka felvételére a legsúlyosabban érintett területeken. Elutazásom napján engedélyeik meg is érkeztek. Ez azt jelenti, hogy 140 Laoszból, Kambodzsából, Indiából, Bangladesből és Thaiföldről érkezett orvos, és további orvosi személyzet állhatott munkába. Nekik lehetőségük volt a leginkább sújtott területeket is felkeresni. A szomszédos országok által játszott szerep kulcsfontosságú, és miközben a Bangkokba tartó repülőre várakoztam, volt szerencsém erről hosszasan beszélgetni Ban Ki-moon főtitkárral. Megosztottam vele a rendelkezésemre álló információkat, a kérdéssel kapcsolatos megfontolásaimat, majd beszámoltam küldetésemről.
Az ENSZ főtitkára egyetértett elemzésemmel, de ő maga is két konkrét javaslattal állt elő: először, telepítsünk Burmába egy közös ENSZ/ASEAN humanitárius segélykoordinátort, majd gyorsan, május 24-én és 25-én, Bangkokban, kerüljön sor az ENSZ és az ASEAN által közösen elnökölt donorkonferenciára. Az ENSZ humanitárius segélykoordinátora, John Holmes látogatása után, Ban Ki-moon főtitkár holnap utazik Burmába, hogy a nemzetközi segélyek becsatornáztatásáról tárgyaljon.
A szükségleteket illetően, Burmában továbbra is drámai a helyzet. Fennáll a veszélye annak, hogy a ciklon által okozott első katasztrófa következményeit csak fokozza egy második humanitárius tragédia: miután a termés megsemmisült, fennáll az éhínség veszélye, de a szörnyű létkörülmények miatt a túlélők között akár járványok is kitörhetnek. Igen komoly a járványok veszélye. Amikor ott jártunk, az Egészségügyi Világszervezet még nem talált kolerára utaló jeleket, de a gyermeknél gyakran fordult elő hasmenés, egyéb betegség. Tehát nem lehet kizárni, a szennyezett víz járványt okoz. Fennáll az éhínség veszélye is. A régió nagy mennyiségben tartalékolt rizst, de a raktárakban tárolt élelmiszerek teljesen megsemmisültek.
Itt felmerül egy gyakorlati probléma: hogy az októberi termést biztosítani lehessen, ezeket a földeket két-három héten belül meg kell művelni. Az úgynevezett ideiglenes táborokban tartózkodó emberek egy része, mindenféle okok miatt, nem kíván visszatérni saját földjére, míg egy másik része igen. Nekik azonban a talaj sótartalma miatt speciális vetőmagra lesz szükségük, azonkívül pedig erősebb növényekre és műtrágyára. Ennek kapcsán próbáltam konstruktív és gyakorlatias párbeszédet kezdeményezni a hatóságokkal. Felmerült az a gondolat, hogy az ENSZ Fejlesztési Programjának mikrohitel-rendszere szolgálhatna pénzügyi mechanizmusként. Jelenleg még folynak az egyeztetések. Meg kell jegyeznem, ez nem tűnik gyors folyamatnak.
Május 5-én a Bizottság gyorsan reagált. Rendkívüli döntésével két millió eurót biztosított. Amint azt önök is tudják, saját hatáskörben három millió euró felhasználását mindenféle hivatalos eljárás nélkül engedélyezhetem. Természetesen, miután nem rendelkeztünk pontos ismeretekkel, kezdetben csak két milliót szabadítottunk fel. Majd ötmillió eurós élelmiszersegély-csomag mellett döntöttünk, és további tíz millió eurós csomagot határoztunk meg, vészhelyzetekre. Természetesen többre is hajlandóak vagyunk, a szükségletek felbecsülése és a segélyek nyomon követésére vonatkozó biztosítékok alapján.
A hatóságokkal folytatott két és fél órás tárgyalást követően, külön írásos jegyzékben is összefoglaltam kéréseimet. Első kérésem a vízum meghosszabbításához kapcsolódott az uniós képviseleten ideiglenesen dolgozók, tehát a bizottsági tisztviselők számára. Két hetes hosszabbítást sikerült elérni.
Kértem annak egyértelmű tisztázását, majd helyi képviseletünk tájékoztatását arról, hogy a mi ügynökségeinknél és más szervezeteknél dolgozó burmaiak számára a jövőben ne legyen kötelező hivatalos felhatalmazást vagy utazási engedélyt kérni. Ezt a kérdést egyértelműen tisztáztuk.
Hat havi, többszöri beutazási vízumot kértem az EU-finanszírozta NGO-k számára, hogy megháromszorozhassák nemzetközi munkatársaik számát. Amikor elhagytam Burmát, mintegy száz ENSZ-es, és száznál valamivel több NGO-s vízumkérelem volt függőben. E témában folyamatos tájékoztatást kértem. Azóta néhány vízumot már kiadtak, de még mindig nagyon messze vagyunk attól, amit kértünk.
Kértem továbbá vízum- és utazási engedélyt a delta felkereséséhez, hogy megfelelő munkatársi gárdát mozgósíthassunk. Ezután, mint azt már említettem, azt kértem, hogy sürgősen adják meg az engedélyeket a térségbeli orvosok és orvosi személyzet részére. Úgy tűnik, ezt a kérdést abszolút világosan felfogták.
A nemzetközi közösség által repülőn küldött segélyek elosztási központjaként szóba jöhető Pathein repterét illetően a válasz egyértelműen nemleges volt. A döntést azzal indokolták, hogy az ellenőrzési eszközök és felszerelések nem feleltek meg a nemzetközi szabványoknak, és hogy Rangoonon keresztül könnyebben tudnánk közlekedni. Ebben kételkedem, ugyanis amikor ott jártam, Rangoon már túlterhelt volt, és számos más probléma is jelentkezett, noha azok egy részét később valamilyen módon orvosolták. Nem vagyok benne biztos, hogy ez nekem köszönhető. Inkább csak arról van szó, hogy már ők sem tudták a rangooni repülőteret üzemeltetni. Úgy vélem, a dolgok ilyetén kezelésében az intézményi kényelem is közrejátszott.
Mindent egybevetve, elmondhatom, igen kiábrándító küldetés volt ez. A nemzetközi közösség részéről teljes a gyanakvás. Magában az országban igen mélyen gyökerező, a priori gyanakvás él. Esetenként az az érzés fogja el az embert, hogy senki sem figyel senkire. Rendkívül nehéz a velünk szemben ülő tudatába behatolni, gondolkodásmódját kiismerni. A tárgyalások jól haladtak, hiszen két és fél órán keresztül folyt az őszinte vita. Mindez udvariasan, de keményen zajlott, mert még mindig megválaszolatlan a kérdés: miért utasítják el a nemzetközi személyzetet, amely oly nélkülözhetetlen a segítségnyújtás végrehajtásához?
Ugyancsak, a tapasztalatok fényében különös súllyal is, felvetettem a védelem felelősségének kérdését, de ez is elvi vitákat váltott ki. Erre azzal feleltek, hogy vannak kérdések, melyek nem igényelnek választ. Így zajlott a küldetés. Érthető talán, hogy elégedetlen voltam, hogy nem sikerült még több konkrét eredményt elérni, de nem tagadhatom, örültem, hogy visszatértem Európába.
Hartmut Nassauer, a PPE-DE képviselőcsoport nevében.– (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, a Biztos úr meggyőző és szemléletes képet festett arról, ahogy Burmában a hatalomban lévő katonai kormány cinikusan és kegyetlenül elárulja a népét.
Most szeretnék a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségéhez és az ASEAN tagállamaihoz szólni. Az Európai Parlament hosszú évek óta baráti viszonyt tart fenn az ASEAN országok parlamenti képviselőivel. Nem olyan régen, ezek az országok egy új ASEAN Chartát írtak alá, amelyben egyértelműen megerősítik ama elvhez való ragaszkodásukat, miszerint az emberi jogokat tisztelni és óvni kell. Mondani sem kell, hogy az ASEAN felelősséggel tartozik Burma iránt, hiszen Burma ASEAN tagállam, és az ASEAN országok általános jóhíre fogja megsínyleni, ha továbbra is hagyják a burmai katonai juntát úgy tevékenykedni, ahogyan azt jelenleg is teszi.
Azzal a felhívással fordulok az ASEAN tagállamaihoz, hogy saját érdekükben, de az Európai Unióval való baráti és jó viszony érdekében is, tegyenek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy a burmai katonai juntát meggyőzzék, engedélyezze a külvilág számára saját népének megsegítését. Amint azt már jeleztem, ez az ASEAN országok hatalmában áll, ezért őket felelősség is terheli. Felvetődhet a kérdés, hogy miként élnek felelősségükkel, és az, hogy élnek-e vagy sem cselekvési lehetőségeiket, ez nagyban befolyásolja majd a hozzájuk fűződő kapcsolatunkat. Nem nyilvános felhívással kell cselekedniük — van más mód is erre —, de az Európai Unió elvárja, főleg Burma szomszédjaitól, hogy mindent megtegyenek a hatalmon lévő rezsim magatartása megváltoztatásáért.
Jan Marinus Wiersma, a PSE képviselőcsoport nevében. – (NL) Kezdeném azzal, hogy csoportom nevében gratulálok Biztos úrnak, aki ma egyértelműen jelét adta annak, hogy az igen nehéz körülmények között is megtesz minden tőle telhetőt. Ő maga süketek párbeszédére utalt. Meg kell jegyeznünk, hogy a burmai helyzet egyre különösebb alakzatokat ölt. Már majdnem három hete, hogy a ciklon végigsöpört az országon, és a kormány még most is alig enged be külső segítséget. A hatóságok kifejezetten passzívnak tűnnek. Az országot hetekre lezárták a segélymunkások, a szakemberek és a sajtó elől. Az, hogy a junta másfél hete engedélyezett egy olyan népszavazást, amely a saját hatalmát erősíti, szinte kafkai.
A halálos áldozatok hivatalos száma, számos forrás szerint, elérheti a nyolc ezret. Még több tízezer embert keresnek, a kitelepítettek száma meghaladja a két milliót. Ez lassan kezd Pol Pot-i méreteket ölteni, legalábbis úgy hisszük, mivel ugyanolyan kevés információ jut ki az országból, mint amennyi segítség jut be. A hét elején Jan Egeland, volt ENSZ koordinátor azt mondta, a segítség elutasítása gyilkossággal ér fel. A burmai kormány viccet csinál polgárai védelme feletti felelősségéből. Figyelemre méltó a kontraszt a szintén tragikus szerencsétlenséget szenvedő Kínával szemben. Múlt héten heves földrengés rázta meg Kínát, ám az általános pusztítást nem hallgatták el, mindent lehetett látni a TV-ben, beleértve a kínait is, és a kínai kormány nemzetközi segélyfelhívást bocsátott ki.
A burmai kormányról kialakult képen már nem igen lehet rontani, többé-kevésbé elérte a mélypontot. Kína van abban a helyzetben, hogy erőteljesebb nyomást gyakoroljon a burmai kormányra a segítség elfogadása érdekében. Ezt megteheti még Oroszország és India is, amely az ENSZ-en belül vagy az ASEAN-on keresztül gyakorolhatna nyomást a juntára. Egyetértek ez ügyben Nassauer úr megjegyzésével.
Múlt hétfőn, ASEAN-megállapodás született a Burmának szánt nemzetközi segély kapcsán. Annak megfelelően minden segélyt az ASEAN-on keresztül kell összehangolni. Ez előrelépés, de a közvetlen nyugati segélyt még mindig kizárják. Jövő héten donorkonferenciára kerül sor. Arra kérem Európát, Európát, adakozzon nagylelkűen és teljes szívvel, de annak garantálása mellett, hogy adományaink oda kerülnek, ahova kell, továbbá hogy az újságíróknak engedélyezik az országba való belépést, lehetővé téve ezzel a megfelelő kép alkotását az ottani helyzetről.
Jules Maaten, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (NL) Hányszor is foglalkoztunk már e Házban Burmával? Évente többször megvitatjuk e témát, amely mégis reménytelen esetnek tűnik.
A Burmában kialakult helyzet legutóbbi vitánk óta jelentősen romlott. 1,4 millió áldozathoz még nem jutott el a segítség. Harmincezer gyermek súlyosan alultáplált. Többszázezer hajléktalan van kitéve a kolerának, a tüdőgyulladásnak, valamint más fertőző betegségnek. Úgy értesültem, ma reggel, az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet nyolc külföldi orvosát engedték be a katasztrófa sújtotta területekre.
Mindenestre szeretném támogatni Nassauer úr ASEAN-hoz intézett kérését. Eltökéltséget kell mutatnia, mert ezzel a népszavazással, mely még ezt az elnevezést sem érdemli meg, nyilvánvalóvá vált, hogy a juntát csak jobban érdekli saját fennmaradása, mint népének túlélése. Mint Wiersma úr mondta, ez „kafkai” helyzet. A tábornokok úgy vélik, hogy külföldieket beengedése az országba, veszélyeztetné a katonai rendszer fennmaradását.
Pedig egyértelmű, hogy az Orvosok Határok Nélkül, az Oxfam, a brit, a francia és az amerikai hajók segélyárukat hoznak, nem pedig rendszerváltozást, bármennyire is — személy szerint — szeretném ezt. Szemmel látható, a juntát erről nem tudjuk meggyőzni, ezért más utakat kell keresnünk. Véleményem szerint a legmegfelelőbb alternatívát a Biztonsági Tanács jelentheti. Európának és az Egyesült Államoknak ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a Burmában kialakult helyzet ott napirendre kerüljön, hiszen minden egyes ENSZ tagállam magáévá tette a következő két alapelvet: az állampolgárok védelme felelősségének, vagy — amennyiben egy ország már nem képes, vagy nem hajlandó erre — a nemzetközi közösség katasztrófák esetén való közbeavatkozásának elve.
Az ENSZ-nek cselekednie kell. Megértem a problémákat és büszke vagyok Michel biztos úrra, aki ahelyett, hogy a kezeit tördelné, és munkacsoportokat hívna össze, egyszerűen rátért a lényegre a „tetteket, nem szavakat” mottóval. Ez nagy hatással volt rám. Úgy hiszem továbbá, hogy példás az Európai Unió által ígért támogatás. Azt gondolom, igaza van Kouchner úrnak, a francia külügyminiszternek, amikor azt állítja, hogy a junta bűnös emberiség elleni bűncselekmények elkövetésében. Kíváncsi vagyok, vajon mi, a többi 26 ENSZ tagállam miért nem figyelünk oda jobban.
Elnök úr, segítséget kell nyújtani a burmai népnek, a junta beleegyezésével vagy a nélkül. Az alapvető támogatást megtagadni emberiség elleni bűntettnek minősül. Szeretném, ha az Európai Unió felvállalná a kezdeményezést, és elérné, hogy az ENSZ és a Biztonsági Tanács továbbítsa ezt az ügyet a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészéhez. Ami sok, az sok. Elfogyott a türelmünk. Azt mondom, rángassuk a juntát a Nemzetközi Büntetőbíróság elé! Ezt akarjuk! A dolgok jelenlegi állása szerint nekik kellene rács mögött lenniük, nem a másképp gondolkodó burmaiaké!
Daniel Cohn-Bendit, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, úgy érzem, egy kicsit pontosabban kell fogalmaznunk ezen ügy kapcsán, gondolok itt a pártatlanság fogalmára. Nem vagyunk pártatlanok. Ha a burmai nép oldalán állunk, akkor a katonai junta ellen vagyunk, és mivel a katonai juntának nem áll szándékában segíteni a burmai népen, a katonai junta ellen foglalunk állást. Nem támogathatjuk a juntát, és ezt az is pontosan így látja.
Louis Michel két és fél órán keresztül tárgyalt. Az egész történetet valami szürrealizmus lengi be: azt mondja, odament, két és fél órát tárgyalt velük, tudatták vele, hogy ilyen-olyan repülőteret nem képesek 24 órán belül megnyitni. Szarajevóban műszaki berendezéseket bocsátottunk rendelkezésre a repülőtér megnyitásához. Tehát nem igazán ez a gond.
Nyilvánvaló, hogy igen különös válaszúthoz érkeztünk, és egyetértek azzal: a polgárok védelmének felelőssége azt jelenti, hogy a junta az emberiség elleni bűncselekményt követi el saját népe ellen. Ez tény. Majd elválik, hogy a későbbi nyilvános viták során, mivé is fajul az ügy. Az azonban nyilvánvaló, hogy e kérdést továbbítanunk kell a Nemzetközi Bírósághoz. Kiváltképp érdekes, hogy ezzel a Biztonsági Tanácsot is megszólítjuk, de Burma pártfogóját, Kínát is, amely meglehetősen érthetetlen nyelvet használ e témában.
Mondhatnánk, hogy Kína, megnyitva határait helyesen dönthetett, de eközben továbbra is védi Burmát, és véd egy saját népét legyilkoló kormányt.
Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben nyilvánvaló, nem kényszeríthető senkire az élelmiszer. Viszont, ettől függetlenül nyomást kell gyakorolnunk, a lehető legnagyobb nyomást. Még a katonai beavatkozás lehetőségét is magában foglaló megoldási lehetőség is esélyt adna nekünk, és az ázsiai országoknak, hogy nyomást gyakoroljunk Burmára. Azt gondolom, Louis Michel mai hozzászólásában nagyon világosan írta le a helyzetet: „mondd csak, drágám, hallgatlak, de egyáltalán nem érdekel amit mondasz”. Ezt jelezte a Biztos a maga diplomatikus módján, amit a legnagyobb tisztelettel vettem tudomásul.
Ma azonban a burmai hatóságok süketek. Nem akarnak figyelni, nem érdekli őket egy alkotmányos népszavazás, amint erről már szó esett. Mindannyiunkat kinevetnek. Ezért tehát innentől kezdve, maximális nyomást kell gyakorolni, és követeljük, hogy az ügy következményei jussanak el a Biztonsági Tanácshoz és a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz.
Brian Crowley (UEN) – Elnök úr, majdnem három hét telt el azóta, hogy a Nargis ciklon tönkretette az Ayeyarwady kikötőit és deltavidékét. Házakat, városokat pusztított el, több ezer ember halálát okozta, és további ezreket tett hajléktalanná.
az UEN képviselőcsoport nevében. –A történelem megtanított arra, ha nem cselekszünk azonnal, amikor emberek szenvednek, akkor szenvedésük elkerülhetetlenül megsokszorozódik, általunk még elképzelni is nehéz okok miatt.
A burmai rezsim kudarca sok tekintetben visszatükrözi azt, amit mi az elmúlt évek során e Parlamentben a Burmában hatalmon levő katonai juntáról mondottunk. Noha ellenezzük a katonai rendszert, mégis találnunk kell olyan mechanizmusokat — bármiként is jussunk el azokhoz — amelyekkel képesek vagyunk segítségünket közvetlenül az emberekhez eljutatni. Nem gondoltam volna, hogy ma ezt fogom mondani, de örömmel töltött el az a tény, hogy a katonai junta már öt ENSZ helikoptert beengedett az élelem kiosztása érdekében, miközben egy francia és több amerikai haditengerészeti egység várakozik az öbölben, hogy élelmet és orvosi segítséget nyújtson az embereknek.
Kötelességünk annak biztosítása, hogy a tőlünk telhető legtöbbet megtegyük a szenvedők megsegítésére. Burma pártfogóit, a kínaiakat érintve, Burma tanulhatna Kínától abból a szempontból, hogy miként reagáltak a kínaiak az őket sújtó legutóbbi természeti katasztrófára: nemzetközi segélyt és támogatást kértek, Japántól másoktól. Reméljük, hogy e különböző szövetségek között, képesek leszünk olyan feltételeket teremteni, melyek között segélyeink és segítségünk eléri a rászorultakat.
Ami pedig a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyét illeti, azt máskor tűzzük napirendre. Követve azt, amit Louis Michel mondott, az első és legsürgősebb célunk és feladatunk egy olyan mechanizmus működtetése, amely lehetővé teszi a segélyek leszállítását, az infrastruktúra helyreállítását, az otthonok újjáépítését, és legfőképpen a burmai nép további szenvedésének felszámolását.
Jim Allister (NI). – Elnök asszony, egy olyan rendszer, amely saját idegengyűlölő paranoiája által hajtva engedi, hogy népe feleslegesen szenvedjen, nem csak erkölcstelen, de gonosz is. Sajnálatos módon, ilyen rezsim uralkodik Burmában. Amilyen érzéketlen saját népe helyzetét illetőn, aligha befolyásolhatná bármi, ami az Európai Parlamentben elhangzik. Az emberiség nevében, azonban fel kell szólalnunk ez ellen.
Nem áll szándékunkban ellenőrzésünk alá vonni Burmát, csak segíteni szeretnénk a népén, bár a valóság az, hogy rendszerváltozás nélkül hosszú távon nem sokat fog javulni a burmaiak helyzete. Igen, maximalizálnunk kell a humanitárius segélyt, tekintsük az élelmiszer- és az utánpótlás eljuttatását szükségszerű taktikának, de tudjuk, végső soron a demokrácia helyreállítása révén nyerheti csak vissza ez az egykor virágzó ország pozícióját, és kerülhetnek majd az emberek szükségletei az uralkodó rendszer fennmaradásának célja elé.
Urszula Gacek (PPE-DE). – Elnök asszony, elsőként is szeretném kifejezni őszinte részvétemet minden burmainak, akit veszteség ért, vagy aki sérülést szenvedett a Nargis ciklon által okozott pusztítás következtében. Rengeteg európai gondol Burma népére, és imádkozik érte. Részvétünk azonban nem elég. Gyakorlati intézkedésekről kell tárgyalnunk, arról, hogy azok miként valósíthatók meg, enyhítve ezzel a túlélők szenvedésein.
Számos ország és nemzetközi szervezet hajlandó és képes azonnali humanitárius segélyt nyújtani: immár több hete várnak erre. Sajnos, az uralmon lévő katonai erők inkább saját hatalmuk fenntartását tartják létfontosságúnak, és nem törődnek népük szenvedésével. Minden külső beavatkozástól tartanak, még akkor is, ha segélymunkásokról van szó. A Biztos első kézből való beszámolója a burmai hatóságokkal folytatott tárgyalásairól kijózanító hatású, és nincs sok esély arra, hogy a burmai vezetés megváltoztatja álláspontját. Tehát, miközben mi itt vitatkozunk, kezünket tördeljük azon képtelenség láttán, hogy nem tudjuk a burmai hatósággal elfogadtatni segítségünket, vagy éppen mérgelődünk az ASEAN tehetetlensége miatt, addig több százezren szenvednek.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa megtehetné, és meg is kell tennie, hogy a burmai hatóságok beleegyezése nélkül él a polgárok védelmének kötelmét előíró elvvel, és segítséget nyújt. Erősen ösztönözném az Egyesült Királyság Kormányát — amely jelenleg a Biztonsági Tanács elnöki tisztét tölti be —, hogy egyezzen bele az azonnali légi utánpótlás végrehajtásába. A burmai hatóságok emberiség elleni bűncselekmény elkövetésében vétkesek, és mi nem nézhetjük tétlenül, hogy bűnelkövetésüket tovább folytassák. És bár belátom, hogy az ejtőernyővel ledobott utánpótlás nem a legmegfelelőbb módja a segélyek egy országba juttatásának — inkább felkészült segélymunkásoknak kellene a segítséget szétosztaniuk —, de ez még mindig jobb, mint a semmi. Ezért kérem, szerezzünk segítséget, és jussunk be az országba, most azonnal!
Libor Rouček (PSE). – (CS) Hölgyeim és uraim, szeretnék csatlakozni az előttem felszólalókhoz, akik őszinte részvétüket fejezték ki a veszteséget elszenvedett családoknak, miután a halálos Nargis hurrikán több tízezer áldozatot követelt Burmában (Mianmar). Szeretném továbbá együttérzésemről biztosítani azt a több százezer embert, akiknek megélhetése a természeti katasztrófa következtében kérdésessé vált, akik elvesztették otthonaikat. Értékelem azt a gyorsaságot, amellyel az Európai Bizottság felajánlotta segítségét, valamint Michel biztos úr gyors közbelépését. A burmai kormány és a burmai hatóságok magatartását azonban elfogadhatatlannak tartom. Embertelen és kegyetlen volt az a mód, amiként megakadályozták, hogy saját népük — a borzasztó katasztrófa áldozatai — a külföldi humanitárius segítséghez hozzájusson. Felszólítom a burmai kormányt és a burmai vezető tisztviselőket, hogy korlátozás nélkül nyissák meg határaikat a külföldi segélyek előtt, és tegyék lehetővé a külföldi humanitárius szervezetek munkatársainak és segélyeinek bejutását az országba! Felhívom továbbá Kínát, Indiát, Szingapúrt, és a térségben lévő többi országot, így az ASEAN tagállamokat, hogy érvényesítsék befolyásukat Burma meggyőzésére a külföldi segítség beengedése érdekében. Nincs olyan ország a világon, amelyik képes lenne egyedül megbirkózni ilyen nagyságú természeti katasztrófával.
Marios Matsakis (ALDE). – Elnök asszony, Burmában, a végzetes ciklon után kialakult helyzet tragikus, és napról napra romlik. Akik túlélték a ciklont, most a betegségek és az éhhalál veszélyének vannak kitéve, nincs menedékük, és megfelelő orvosi ellátás hiányában szenvednek. A Burmában hatalmon lévő katonai diktátorok, azonban továbbra is közönyösek a jelentkező igényekkel szemben, aziránt, hogy az áldozatok minél sürgősebben segítséget kapjanak.
A szívtelen katonai tábornokokat jobban érdekli a hatalom megtartása, mint a katasztrófa túlélőinek sorsa. A burmai rezsim viselkedése korábban is elfogadhatatlan és megengedhetetlen volt, és ez nem változott. A nemzetközi közösség, és legfőképp az EU, Michel biztos úrral az élen, mindent megtett, hogy jobb belátásra bírja a juntát, de a kívánatos eredmények nélkül.
Véleményem szerint, nincs más megoldás, mint valamilyen szinten kikényszeríteni a segítség eljuttatását a katasztrófa sújtotta területekre. Ez a vállalkozás megkezdhető az ENSZ gyors beleegyezését követően, a szükséges logisztikai hátteret pedig a megfelelő katonai hadtáprendszer biztosíthatják. Ennek során szorosan együtt kell működni más országokkal, mint például az USA-val.
Ez valóban egy rendkívüli, végső esetben alkalmazandó lépés, amelyet — megítélésem szerint — elkerülhetetlen megtennünk több ezer ártatlan élet megmentése érdekében. Egyszerűen nem nézhetjük tovább tétlenül a burmai nép szenvedését és nyomorát.
Frithjof Schmidt (Verts/ALE). – (DE) Elnök asszony, a burmai válság méretei ijesztők: 100 000 halott, 200 000 eltűnt, és több mint kétmillió fedél nélkül maradt ember, egy 54 millió lakosú országban. Az Irrawaddy deltája Burma legjelentősebb rizstermelő területe, mely kulcsfontosságú szerepet játszik az élelmiszertermelésben. A szökőár 22 mérföldnyi mélyen hatolt be a szárazföldön, elárasztva a földeket és azok nagy részén jelentős mérvű szikesedést okozva. Másként fogalmazva, a jelenlegi humanitárius katasztrófát rövidesen súlyos élelmiszertermelési válság súlyosbítja az Irrawady deltájában.
Burma népének rendkívül gyorsan a nemzetközi közösség azonnali, és hosszú távú segítségére van szüksége. Sajnálatos, de ezt a segítséget, történjen bármi, a tábornokok akarata ellenére kell megvalósítanunk. A Burmában kialakult helyzet példa nélküli botrány a nemzetközi kapcsolatok történetében: van egy kormány, amely akadályozza a népének szóló rendkívüli segélyek eljuttatását. Egy csapat, immár több évtizede Burmát uraló paranoiás, vérengző katona tartja túszként a ciklon áldozatait.
Múlt szeptemberben, a buddhista szerzetesek népszerű demokráciapárti mozgalmának megmozdulását verték le keményen. Több ezer embert megöltek vagy elraboltak, most pedig ezrek haldokolnak, mert a kormány blokkolja a segélyeket. A népnek szóló segélyek elfogadásának visszautasítása egyenlő az emberek megölésével. Ennek a gyilkos rezsimnek az ENSZ feketelistája élén van helye, a junta tagjainak pedig a Nemzetközi Büntetőbíróság vádlotti padján.
Hanna Foltyn-Kubicka (UEN). – (PL) Az emberiség még nem tudja, miként előzze meg egy természeti katasztrófa tragikus következményeit. A diktátorok által kormányzott országokban — és erre példa a burmai nemzet szenvedése — a következmények még jóval súlyosabbak. Burma népe szenved egyrészt a ciklon, másrészt pedig, a hatalmon lévő katonai rezsim magatartása miatt. A kormányzó burmai tábornokok kegyetlensége egyértelművé vált akkor, amikor — tudván, hogy maguk képtelenek a népnek segíteni — megtagadták a burmaiak számára életmentő nemzetközi segítséget. Ez a döntés felér a nemzet egésze ellen elkövetett előre megfontolt bűncselekménnyel. Az egyre terjedő nemzetközi elítélés ellenére, a burmai tábornokok kitartanak eddig követett útjukon. Úgy tűnik, hogy a humanitárius segély a katonák, vagy azok családjai kezében köt ki, esetleg értékesítik azt. Ugyanakkor, az éhínség és a betegségek terjedése miatt, most még sürgősebben szükség van erre a segélyre, mint korábban.
Különös figyelmet kell fordítani a burmai árvák helyzetére, hiszen egyre több jel utal arra, hogy emberkereskedők keresik az árvákat, akiket aztán — szexrabszolgaként — a világ különböző területein található bordélyházaknak adnak el.
Az emberi jogokat tiszteletben tartani nem csak annyit tesz, hogy a nemzeti hatóságok tartózkodnak a kínzástól, a gyilkosságtól, és a letartóztatásoktól. A segítségnek a katasztrófa áldozataitól való megtagadása, vagy annak szándékos akadályoztatása felér a népirtással.
Colm Burke (PPE-DE). – Elnök asszony, szeretném megköszönni Biztos úrnak ezen ügyben végzett eddigi munkáját. Most már világos, hogy a május 2-án és 3-án, Burma déli részén pusztító ciklon következtében 125 000 ember vesztette életét. Az ENSZ becslései szerint több mint 2,4 millió embert közvetlenül érintett a tragédia. Sokuk súlyosan megsérült, és az élelem, valamint a tiszta víz hiánya miatt valószínű a járványok kitörése is. Talán ez már be is következett.
Példátlan, ahogy a katonai junta politikája akadályozza a humanitárius segélyszervezetek képviselőinek eljutását a katasztrófa sújtotta területekre. Ezek a képviselők, és az őket delegáló szervezetek megfelelő szakértelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy átfogó, sok emberen rövid időn belül segíteni tudó segélyakciót hajtsanak végre. Valóban hasonló embertömeg halála kell ahhoz, hogy a katonai rezsim beengedje a segélyszervezeteket?
Az EU, Kína, India, az összes délkeleti-ázsiai nemzet, és az ENSZ együttes erővel képes lesz rákényszeríteni a burmai hatóságokat a korlátozások feloldására. Csak együttműködésünk révén leszünk képesek elérni e korrupt kormány gondolkodásának megváltozását. A változások kikényszerítése érdekében, céljainkhoz mindenekelőtt Kínát és Indiát kell felsorakoztatnunk.
A ciklon pusztítása óta 18 nap telt el. A nemzetközi közösségnek továbbra is azon kell lennie, hogy a katasztrófa által érintettek mindegyikéhez eljusson élelem, tiszta víz, és orvosi ellátásban részesüljenek, illetve menedéket leljenek. Gyakoroljunk továbbra is nyomást a burmai vezetésre, és kényszerítsük azt arra, hogy tegye lehetővé a nemzetközi segélyszervezetek munkájának folytatását. Minden EU ország, de maga az EU is gyakoroljon diplomáciai nyomást. Ez az egyik terület, ahol azonnal cselekedni kell. Nem telhet el újabb 18 nap mielőtt lépnénk, most kell a korlátozásokat felszámolni.
Thijs Berman (PSE). – (NL) Két héttel a szerencsétlenség után, a burmai nép egy része végre rizshez, babhoz és gyógyszerekhez jutott. Ez a segítség azonban nem éri még el az áldozatok egy negyedét sem. Nem beszélve arról, hogy a junta hibájából mindez borzasztóan későn érkezett. Az ENSZ Világélelmezési Programja szerint a legsúlyosabban érintett 750 000 közül, sikerült rizzsel és babbal ellátni 212 000 embert. Szükség van egy különleges ENSZ segélyalapra, amint azt a szociáldemokraták szorgalmazták. Hálás vagyok a Bizottságnak értékes burmai és brüsszeli erőfeszítéseiért.
Azonban, még milliók vannak magukra hagyva, éhínségnek, szomjúságnak és betegségeknek kitéve. Ez egyfajta kínzás, ez egyfajta gyilkosság, és teljes kudarc a polgárok védelmére kiterjedő kötelezettség tekintetében. Ezek a cselekmények a népirtás határán vannak, ezért a burmai hadseregnek az emberiség elleni bűntettért kell felelnie. Képviselőcsoportunk szerint, és holnap már a Parlament szerint is, e kérdés a Nemzetközi Büntetőbíróságra tartozik. A Biztonsági Tanács kötelessége nyomozást indítani a rezsim bűneiről. Mi erről a Bizottság véleménye?
Mint a burmai helyzet előadója, feltettem magamnak a kérdést: hol húzódik egy ország szuverenitása tiszteletben tartásának a határa? Irak esetében ez a határ jóval közelebb volt. Mikor válik sérthetetlenné az emberi alapjogok tiszteletben tartása, ugyanazon nemzetközi közösség számára? Az emberi jogokba vetett hitet ingatta meg az egész világra kiterjedően az — és ez főként a szomszédos országokra vonatkozik —, hogy elvetettük a burmai kormánnyal való foglalkozás kérdését, s hogy nem voltunk hajlandóak segítséget nyújtani a burmai népnek a tábornokok beleegyezése nélkül. A szuverenitás nem hatalmaz fel arra, hogy elnyomd saját népedet!
Ezért fordulok az Európai Unió Tanácsához — és főleg az Egyesült Királysághoz, mint a Biztonsági Tanács soros elnökéhez — azzal a kéréssel, hogy tűzzék ismét napirendre a burmai helyzet kérdését a Biztonsági Tanácsban. Kínának és Oroszországnak meg kell értenie, hogy a helyzet most még szörnyűbb, még súlyosabb, mint közvetlenül a ciklon után.
Thomas Mann (PPE-DE). – (DE) Elnök asszony, 130 000 halott és több mint két millió hajléktalan: ez a szomorú valóság Burmában. Ráadásul az egyre gyorsabban terjedő éhínség is fenyeget. Az árvizek hatására a hasmenést okozó baktériumok, mint például a szalmonella, gyorsan terjednek. Nagy a kockázata az olyan betegségeknek is, mint a tífusz, a kolera, a malária és a mocsárláz. Azok a gyermekek, akiknek gyengébb az immunrendszere és gyorsabban kiszáradnak, különösen veszélyeztetettek. A katasztrófa túlélőinek tiszta ivóvízre van szüksége, ezt pedig lehetetlen folyamatosan biztosítani jól felszerelt víztisztítók nélkül. Sürgősen mentőállomásokra van szükség, többek közt azért is, hogy megelőzzük a légzőszervi betegségek terjedését.
A katonai junta még mindig nem hajlandó nyugati segélymunkásokat beengedni az országba — ahogyan azt Michel biztos úr határozott felszólalásában megerősítette — és ezzel több tízezer ember életét veszélyezteti. Milyen a felelősségteljes hozzáállás? Az, hogy nyomást gyakorlunk a hágai Büntetőbíróság megkeresésével? Pontosan! Van-e azonban arra is igény, hogy a nemzetközi jogot úgy módosítsuk, hogy humanitárius válság esetén korlátozni lehessen a nemzeti szuverenitást? Ezt nehéz lenne elérni, a kínaiak pedig valószínűleg megvétóznák ezt az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Kína a burmai diktátorok kevés szövetségeseinek egyike. Kínának mégis mindent meg kell tennie annak érdekében — amint az ASEAN-tagállamainak is, amint ezt Hartmut Nassauer kifejtette —, hogy biztosítsák a már régóta készen álló nemzetközi szakember-csapatoknak, valamint a segélyfelszereléseknek az országba való bejutását. Az egyik ok, amiért Mianmar akadályozza a nemzetközi közösség számtalan segélyakciójának végrehajtását, az nyilvánvalóan az, hogy nyomást akar gyakorolni az adományozói konferenciára, sokmilliós forrásokhoz akar jutni, amit majd akarata szerint használhatna fel.
Miként a burmai rezsim 2007 szeptemberi, a buddhista szerzetesek forrongásaiban résztvevő békés tüntetőkkel való orcátlan és brutális fellépése, majd az azt követő, több hónapig fenntartott hírzárlat elrendelése tanúsítja, itt parancsuralmi lépésekre került sor, amelyek a népesség érdekei ellen irányultak. A nemzeti szuverenitásnak ilyetén gyakorlása egyáltalán nem vall tisztességes államférfiakra, és teljesen embertelen.
Ana Maria Gomes (PSE). – (PT) Már több mint 63 000 halott vagy eltűntnek nyilvánított, és két és fél millió hajléktalan az eredménye a ciklonnak, és egy olyan katonai diktatúra kegyetlenségének, amely rosszul vezeti és nyomorgatja Burmát, és amely megakadályozta, hogy a nemzetközi segély elérjen azokhoz, akiknek szükségük volt arra. Micsoda ellentét Kína nyíltságával és gyorsaságával szemben, a szecsuani túlélők megsegítését illetően!
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa már nem zárkózhat el attól, hogy felelősségre vonja a burmai katonai juntát, amely felelősséggel tartozik népe védelméért, és ennek megfelelően engedélyezi a nemzetközi humanitárius NGO-knak és szervezeteknek az ország területére lépést annak érdekében, hogy azok segíthessenek az Irrawaddy delta elhagyott lakosságán. Attól sem zárkózhat el, hogy a burmai katonai juntát a Nemzetközi Büntetőbíróság elé citálja az emberiség elleni bűntett vádjával.
Ez a Parlament reméli, hogy az európai kormányok nyomást gyakorolnak az ENSZ Biztonsági Tanácsára. Itt az ideje, hogy a BT összes tagja — beleértve Kínát is, amely pedig támogatja a burmai diktatúrát — felvállalja a felelősséget Burma áldozatként megjelenő népéért.
Laima Liucija Andrikienė (PPE-DE). – (LT) Ma, a hónap elején az országon végigsöprő ciklon kapcsán a Burmában kialakult tragikus helyzetről beszélünk. A tragédia végzetes következményekkel járt: több százezer ember életét vesztette, megsérült, megbetegedett és eltűnt, valamint rengetegen veszítették el otthonaikat, és élelemre valamint vízre van szükségük. A tévén keresztül nap mint nap szörnyű jeleneteknek lehetünk tanúi egy olyan országból, melyet a ciklon tönkretett. Itt, lehetetlen közömbösnek maradni.
Igaz, hogy az emberiség a mai napig tehetetlen a természeti katasztrófákkal szemben, főleg amikor azok előjelek nélkül következnek be. Burma jelenlegi helyzete azonban más, hiszen tudjuk, hogy az indiai kormány két nappal a közelgő ciklon előtt figyelmeztette Burma vezetőit, úgyhogy tisztában lehettek a veszéllyel.
A ciklon ennek ellenére teljes erejével sújtott az ország népére, mert az országot vezető tábornokok nem tartották fontosnak, hogy megosszák a néppel a fenyegető veszélyről szóló híreket. Egy ilyen kormány csak elítélést érdemel. Ezt támasztják alá mostani tettei is, amelyek teljes kudarcról, és a nép iránti közömbösségről tanúskodnak. Mindez egyenértékű az emberi jogok megszegésével. Az uralmon lévő tábornokok okolhatóak azért, hogy hagyták ezt a természeti csapást ilyen mértékű katasztrófává fejlődni.
A Burma vezetői által elkövetett bűntettek lajstromában, amely soha nem fog feledésbe merülni, a következők szerepelnek: a nemzetközi segélyszervezetek képviselőinek kitiltása az országból, a segítséget megtagadása azoktól, akiknek arra szükségük volt, továbbá a nemzetközi közösség azon erőfeszítéseinek teljes mérvű figyelmen kívül hagyása, hogy szenvedő embereknek próbáltak segítséget nyújtani. A tábornokok szégyenletes kísérlete, hogy ilyen körülmények között is megtartsák az alkotmányról szóló népszavazást, csak bővíti ezt a listát.
Őszintén hiszem, hogy a burmai nép lehető legnagyobb mérvű megsegítését szem előtt tartva, az Európai Uniónak minden lehetséges eszközt — ismétlem: minden lehetséges eszközt — igénybe kell vennie az India, Kína és más ázsiai országok kormányaival való együttműködés kialakítása érdekében, illetve az ENSZ intézményi hálózata maximális kihasználásához.
Józef Pinior (PSE). – Elnök asszony, a mai vita során három kérdést szeretnék felvetni. Kezdeném az új alkotmány kérdésével. A mianmari junta azt közölte, hogy a katonapárti alkotmány elsöprő támogatásban részesült azon a népszavazáson, amelyet a számos kritika, és a nemzeti tragédia ellenére is megtartottak. Emberi jogi csoportok elutasították az adott körülmények közt legfeljebb kétes hitelűnek tekinthető, komolytalan szavazást. Az Irrawady-delta területének jelentős részén, valószínűleg, nem is lesz lehetséges megtartani a szavazás május 24-ére kiírt második fordulóját.
Másodszor, jelentkezik egy általánosabb probléma a szankciókat, és főképp az EU szankciókat illetően. Valóban használnak ezek? Az általuk legközvetlenebbül érintettek maguk a lakosok. Sok megfigyelő — tapasztalt újságírók, diplomaták, hajdan Délkelet-Ázsiában szolgáló EU-s nagykövetek — azon a véleményen van, hogy Burma ilyetén elszigetelése nem hoz megoldást.
Harmadszor, bár nem utolsó sorban, eljött az ideje annak, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa cselekedjen. A BT-nek ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a segélyszállítások és a humanitárius szervezetek képviselői korlátlanul beléphessenek Burmába. A segélyeket szállító EU országoknak pedig ahhoz az ellenőrzéshez kell ragaszkodniuk, amely biztosítja, hogy a segítség azokhoz az áldozatokhoz jut el, akiknek arra a legnagyobb szüksége van.
Alessandro Battilocchio (PSE). – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, a rendelkezésemre álló pár másodpercben szeretném felhívni a Ház figyelmét a Save the Children, nemzetközi segélyszervezet önkénteseitől hozzám érkezett vészkiáltására, amely a már korábban keletkezett tragédiát még tovább súlyosbító, közelgő katasztrófa veszélyeire figyelmeztet.
Mentőcsapatok jelentették, hogy az Irrawady delta mocsaras területein több mint 30 000 gyermek haldoklik a szűkölködés miatt. Gyermekek, akik túlélték a Nargis ciklont, sok esetben még saját szüleiket is, és akiket most az éhség és vízhiány sújt, vérhasban szenvednek, és akiket kimerített az eső és a hideg.
Biztos úr, ezzel összefüggés a segítség elutasítását követő politika Than Shwe, és katonatiszt partnerei részéről, az őrültséggel egyenértékű. Nincs vesztegetni való időnk! A már jelenlévő alultápláltság, az ivóvíz hiánya, a betegség fenyegető rémképe, valamint a segély hiánya következtében a gyermekek aligha maradnak sokáig életben. Vagy azonnal közbeavatkozunk, vagy osztozunk a felelősségben, hogy nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt!
Neena Gill (PSE). – Elnök asszony, szeretném megköszönni és megdicsérni Michel biztos úr intézkedését. Ma megtudtuk, hogy a Nargis ciklon két és fél millió burmai életét nyomorította meg, és ahogy azt a Biztos is állította, a helyzetet csak súlyosbította az, a kormány makacsul elutasította a külföldi segélyeket, így a sürgős segítségre szorulók alig egynegyede jutott segélyhez. Ez hihetetlen, és egyben a burmaiak legalapvetőbb emberi jogának megrendítő megtagadása. Sőt, ez a viselkedés a bűnös hanyagság tényét is kimeríti.
Nemrég hallottunk arról, a katonai rendszer némi rugalmasságot mutatott. Arra ösztönözném a Bizottságot és a Tanácsot, hogy kezelje óvatosan ezt a rugalmasságot, hiszen mégiscsak olyan rezsim ez, amely könyörtelenül elnyomja saját demokrata-párti mozgalmait. Hangsúlyoznám, hogy rendkívül fontos, továbbra is gyakoroljunk nyomást a juntára annak érdekében, hogy valamennyi, az ilyen helyzetek kezelése terén tapasztalatokkal, illetve logisztikai háttérrel rendelkező ENSZ-szervezet bejuthasson az országba. Különösen nyugtalanítónak tartom, amint erre Biztos úr is célzott, hogy a gyermekek szenvednek a legtöbbet. Az UNICEF-nek ezért, mindenképpen be kell jutnia az országba, hogy enyhítsen a betegségek és az éhínség fenyegetésén.
Végül, felszólítom a Burmára befolyást gyakorolni képes országokat, mindenekelőtt a szomszédos, az EU-val partneri viszonyban lévő államokat – Indiát, Kínát és az ASEAN-országokat – bátorítsák a juntát a külföldi segítség elfogadására. Felszólítom továbbá a Bizottságot, de másokat is, hogy világosan értessék meg a juntával, az ország válságából kivezető egyetlen út a demokrácia és a külvilággal való kapcsolatteremtés lehet. Remélem, Michel biztos úr meg tudja majd válaszolni a következő kérdéseket: “Hogyan tovább?” és “Hogyan haladjunk előre?”.
Mario Mauro (PPE-DE). – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, a Michel biztos úr által leírt küldetés kudarca – akinek ezúton is köszönöm teljes őszinteségét – értésünkre adja, hogy jelen pillanatban miként érdemes a humanitárius beavatkozás eszméjére támaszkodva a burmai, de a kínai hatóságokkal is kapcsolatainkat erősíteni. Segíthet bennünket az, hogy a kínai hatóságok másfajta érzékenységet tanúsítanak most, a Kínában nemrég bekövetkezett pusztítások és katasztrófák nyomán.
Ha a kínaiakhoz fűződő kapcsolatokat erősítjük, talán a humanitárius segítség előtt is megnyitjuk a kapukat, sor kerülhet a közvetlen légi utánpótlás számára tiltott repülési övezet mellett egy valóságos humanitárius légifolyosó rendelkezésre bocsátására.
A Tanács számára is lenne egy kérdésem: az Európai Uniónak van képviselője Burmában. Miközben köszönjük Michel biztos elkötelezettségét, és azt, hogy ellátogatott az általa a kiábrándultság területének nevezett vidékre, mi is pontosan képviselőnk célja? Mit remél elérni?
Tunne Kelam (PPE-DE). – Elnök asszony, emberileg a legfontosabb, hogy a nemzetközi humanitárius segélyt eljuttassuk azokhoz a milliókhoz, akiket már-már a pusztulás fenyeget. Elsősorban a katonai junta felelős ezért, mert elmulasztotta figyelmeztetni a lakosságot a közelgő ciklonról, és másodszor, mert megakadályozza a humanitárius segély bejutását az országba.
Úgy gondolom, itt az ideje, hogy ezt az emberiség elleni bűntetteket elkövető társaságot Hágába, a Nemzetközi Büntetőbíróság elé vigyük. Ehhez azonban koncentrált nemzetközi erőfeszítés szükséges. Addig is minden lehetséges eszközzel nyomást kell gyakorolni a burmai vezetőkre és szövetségeseikre, beleértve Kínát is, hogy még az önmaguk által hirdetett újjáépítést megelőzően jussanak túl a humanitárius segítségnyújtás szakaszán.
Glyn Ford (PSE). – Elnök asszony, Burma tragédiáját csak súlyosbította, hogy a katonai junta ellenezte a segélyek és a segítség leszállítását. Az Okiwanán állomásozó, a thai partok mentén véletlenül tevékenykedő amerikai erőknek több mint jelképes segítségét utasították el. Miközben már a katasztrófa első szakaszában több százezer ember vesztette életét, ez a szám többszörösére nőhet a segély visszautasítása, és így a járványok kitörése feletti ellenőrzés lehetőségének elveszítése miatt. Az Oxfam becslései szerint, a jelenlegi körülmények közt, a veszélyben levő emberek száma meghaladja a kétharmad milliót.
Arra kell ösztönöznünk mindenkit – a kínaiakat, az Európai Uniót, a szomszédos országokat –, hogy a lehető legnagyobb nyomást gyakorolják a burmai rezsimre, bízva abban, így sikerül elérni álláspontjának rugalmasabbá válását, kapuinak megnyitását a segélyek, és a jelenleg Bangkokban és Thaiföldön várakozó segélyszemélyzet előtt.
Janez Lenarčič, hivatalban levő elnök. − (SL) Köszönetet mondanék a vitában résztvevőknek, akiknek felszólalása alapján arra következtetek, hogy a Parlamentben általános egyetértés mutatkozik néhány lényeges elemet illetően, és amelyek megegyeznek a Tanács Burma helyzetéhez kapcsolódó megfontolásainak lényegi tényezőivel.
Felettébb nyugtalanítónak találjuk Burmában a humanitárius helyzetet. Másrészt, foglalkoztat bennünket a burmai hatóságok felelőssége a pusztító ciklon következményeinek kezelési módját, és ebben a tekintetben a humanitárius segélyeknek a leginkább rászorultakhoz való eljuttatása kérdését illetően is.
Hangsúlyoznám, hogy az Európai Tanács elszántan folytatja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a humanitárius segély eljusson azokhoz, akiknek szükségük van arra. E cél elérése érdekében minden eszközt, minden rendelkezésre álló lehetőséget igénybe veszünk. Elsődlegesen is a sajátjainkat. A Tanács nevében ismét szeretném elismerésemet és támogatásunkat kifejezni Michel biztos úr erőfeszítéseit illetően.
Emellett az Európai Unió folytatja erőfeszítéseit az ENSZ, valamint a regionális szervezetek – mint például az ASEAN – keretein belül is. Szeretném hangsúlyozni, hogy az ASEAN-külügyminiszterek tegnapelőtti értekezlete előtt az Európai Unió demarche-ot juttatott el az ASEAN-államokhoz, melyben kifejtette elvárásait és javaslatait a Burmában kialakult helyzettel kapcsolatban. Május 19-én, a szingapúri ASEAN-tárgyalásokat követően bíztató elemeket tartalmazó nyilatkozat érkezett. Ezekből sorolnék most fel egy párat.
Először, az ASEAN-külügyminiszterek beleegyeztek egy humanitárius koordinációs rendszer felállításába, az ASEAN védnöksége alatt. Másodszor, a burmai hatóságok, vagyis Mianmar, beleegyeztek az ASEAN-országok orvosainak csoportjai által megtestesített segítség elfogadásába. Végül, harmadszor, a burmai vagy mianmari hatóságok készségüket fejezték ki aziránt, hogy a katasztrófa következményeinek orvoslása érdekében befogadják a nemzetközi és regionális szervezetek szakértői segítségét.
Megemlíteném még az ASEAN-országok és az ENSZ együttes döntését egy donorkonferencia összehívására, amelyre május 25-én, vasárnap kerül sor, Rangoonban.
Végezetül, hálámat szeretném kifejezni a mai vita során elhangzott véleményekért. Biztosíthatom Önöket, hogy hasznosítani fogjuk azokat az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsa hétfői ülésére való felkészülésünk során.
Köszönöm.
Louis Michel, a Bizottság tagja. − (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, természetesen megértem és teljes mértékben azonosulok a Házban általában tanúsított érzelmekkel, a bírálat és csalódottság megnyilvánulásaival.
Szinte minden felszólaló feszegette a Biztonsági Tanácshoz való fordulás, az oltalom felelőssége fogalmának, vagy a beavatkozáshoz való jog kiterjedésének kérdését, érintette a nemzeti szuverenitás határait, és a szankciókat általában. Ugyanis ez az, amiről itt szó van. Szeretnék azonban a nemzetközi közösség rendelkezésére álló eszközökről szólni, amelyek segítségével megvalósítható mindaz, amit említettek, így az érintett elveknek tiszteletben tartása is. A kérdés némiképpen összetett, hiszen felveti a nemzetközi humanitárius törvény tiszteletben tartásának komoly problémáját is. Az Európai Bizottság és a Parlament már eldöntötte, hogy konkrét esetek kapcsán e témáról szeptemberben tárgyalnak. Látszik, hogy széleskörű az egyetértés a helyzetértékelést illetően: egyetértünk abban, hogy a mai helyzet elfogadhatatlan, egyetértünk abban, hogy az embertelen, és egyetértünk abban, hogy jobb hozzáférést kellene biztosítanunk, és így tovább.
Azt javaslom – és ez nyilvánvalóan személyes véleményem –, hogy rövidtávon támaszkodjunk, vagy legalábbis hozzuk ki a maximumot abból, amit a Ban Ki-moon főtitkár kezdeményezte, az Európai Unió és az ASEAN-országok részvételével rendezett donorkonferencia nyújtani tud, és ennek a kezdeményezésnek vagy indítványnak keretében nevezzünk ki egy közös EU/ASEAN koordinátort. Ez a rövidtávú teendő.
Ez egyértelműen nehéz feladat lesz. Ha a nemzetközi közösség valamilyen szinten következetességet szeretne tanúsítani, akkor – abban az esetben, ha a két kezdeményezés egyike sem hozza meg a várt eredményt – akkor sem sugallhatjuk azt, hogy semmi mást sem tehetünk. Ekkor majd a nemzetközi közösségnek, legyen bár szó az ENSZ-ről, vagy más intézményekről, némiképpen eltérő eszközökre kell koncentrálnia.
Ezt azért mondom, mert – és itt be is fejezem –nyilvánvalóan mindenek között, bizonyos tekintetben az a legzavaróbb dolog, ha hiteltelenné válik, vagy legalábbis meginog a beavatkozáshoz kapcsolódó erkölcsi kötelességünk, a polgári védelem kötelme eszméjének alkalmazása. Hiszen az elvi nyilatkozatokon túl is, mi mindent azért teszünk, mert így érzünk, ez a kultúránk, ez a demokráciáról és az emberi jogokról kialakított képünk, és mert állnak a rendelkezésünkre olyan eszközök, amelyeket politikailag képesek vagyunk felhasználni.
Ez az igazság. Ez az a politikai bátorság, melyet keresnünk kell. Mivel nagyon egyszerű azt mondani: “tegyünk valamit, küldjük ezt, kényszerítsük őket arra, csináljuk ezt, csináljuk azt…”. Igen, mindez rendben van, de hol vannak ehhez az eszközök? Képesek-e és hajlandók-e országaink politikailag felvállalni a végső következményeket – így az erőszak alkalmazását, ha szükséges – és képesek vagyunk-e így cselekedni? Ez a valódi kérdés.
Egyetértek mindennel, ami itt elhangzott, de le kell vonnunk álláspontunk végkövetkeztetéseit. Hadd magyarázzam el, miért érzem úgy, hogy e vitának két oldala van! Ott az általános vita, amikor mind egyetértünk, és ott van egy közvetlen teendő. Úgy vélem, ez utóbbi azt jelenti, hogy teljes mértékben támogatnunk kell az ENSZ-főtitkárt, a lehető legkedvezőbb tárgyalási pozícióba kell hoznunk, és lehetővé kell tennünk, hogy minél jobb kihozzon saját kezdeményezéseiből. Többé-kevésbé ez az, amit javasolnék.
Kétlem, hogy bármiféle nyilatkozatok, fenyegetés, vagy kemény beszéd, amit néha itt és ott tapasztalunk – még ha szükséges is – megváltoztatná a helyzetet. Sajnos nem hiszek ebben. Ezért gondolom, hogy csatlakoznunk kell Ban Ki-moon főtitkár két kezdeményezéséhez, és mindvégig ki kell tartanunk azok mellett.
ELNÖKÖL: MRS MORGANTINI alelnök
Elnök. − Hat állásfoglalási indítványt nyújtottak be az eljárási szabályzat 103(2) cikkének megfelelően.
A vita lezárul.
A szavazásra csütörtökön kerül sor.
Írásbeli nyilatkozatok (142 cikk)
Zita Pleštinská (PPE-DE), írásban. – (SK) A burmaiakat ért szörnyű tragédia mélységesen megrázott. Aljasnak tartom, hogy az országot drákói módon kormányzó tábornokokat hidegen hagyja a pusztító Nargis ciklon áldozatainak száma, amely tovább növekedhet az ivóvíz, élelem és orvosi ellátás hiánya miatt. Nem tudom megérteni az olyan embereket, akik figyelmen kívül hagyják a népüket ért csapást, és teljesen elszigetelik Burmát, miközben nyilvánvaló, hogy az ország maga, egyedül, nem lesz képes megbirkózni a helyzettel. A hatalom önteltsége úgy tűnik, nem ismer határokat. Egy ilyen rendkívül válságos helyzetben, az állam szuverenitásának kérdése embertelen fogalomnak mutatkozik.
Az Oxfam nevű humanitárius szervezet arra figyelmeztetett, hogy abban az esetben, ha a segítség nem jut el sürgősen az érintettekhez, az áldozatok száma a másfél milliót is elérheti. Az ENSZ szerint több mint két millió embert érintett a szerencsétlenségben, s ezeknek az embereknek segítség kell. Ezek riasztó tények, és nekünk gyorsan állást kell foglalnunk. Nem várhatjuk tétlenül, hogy az éhség még több ember halálát okozza.
Megszavazom az Európai Parlamentnek a Burmában kialakult tragikus helyzettel foglalkozó határozatát. Meggyőződésem, hogy most az EU nem tanúsíthat közömbösséget, hanem minden elérhető eszközt a burmaiak számára elérhetővé kell tenni. Tekintettel a katasztrófa súlyosságára, az EU kényszerítő intézkedéseket is alkalmazhatna, hiszen a “nemzeti hatóságok egyértelműen képtelenek népük népirtással, háborús bűntettekkel, etnikai tisztogatással és emberiség elleni bűntettekkel szembeni megvédésére”.