Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. június 4., Szerda - Brüsszel

15. 2006. évi éves jelentés a közös kül- és biztonságpolitikáról – Éves jelentés az európai biztonsági stratégia és az EBVP végrehajtásáról (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont közös vita

– a Saryusz-Wolski úr által a Külügyi Bizottság nevében a Tanács által az Európai Parlament számára a közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) fő szempontjairól és alapvető döntéseiről készített éves beszámolójáról készített jelentésről (A6-0189/2008), amely a 2006. május 17-i intézményközi megállapodás – 2006 (2007/2219(INI)) – 43. bekezdése G pontjának értelmében került bemutatásra az Európai Parlamentnek, és

– a Kuhne úr által a Külügyi Bizottság nevében készített jelentésről (A6-0186/2008) az európai biztonsági stratégia és az EBVP végrehajtásáról (2008/2003(INI)).

  Jacek Saryusz-Wolski, előadó. − Elnök úr! Szeretnék felszólalni, és hangot adni a Parlament külpolitikáról vallott álláspontjának a mai vita során, amely több mint az Unió külpolitikájáról és a külpolitika jelenlegi helyzetéről folytatott éves rutinviták: Solana úr részvétele bizonyítja, hogy különleges vitáról van szó. Solana úr, köszönjük, hogy eljött.

Először is, a Lisszaboni Szerződés újításainak köszönhetően rendkívül fontos válaszúthoz, ha nem fordulóponthoz érkeztünk a külpolitika terén. Vissza kell néznünk, hogy a szokásos módon értékelhessük a helyzetet, de szükség van arra is, hogy előre tekintsünk. A külpolitika, az őszinte és erős külpolitika egyre nagyobb támogatottságra tesz szert az állampolgárok körében. A tagállamok véleménye folyamatosan változik, hiszen ők is látják, hogy csak a közös álláspont és az összehangolt cselekvés lehet a hatékony uniós külpolitika záloga.

Most, hogy elindul az EU külpolitikájának ezen új fejezete, minőségi változás felé haladunk. Az új külpolitika legitimitását nem csupán kormányközi forrásából kell, hogy merítse, hanem az Európai Parlament ellenőrzéséből is, ezért kap majd, ahogyan azt látni fogjuk, a jelentésünkben kifejezett igényeknek megfelelően az Európai Parlament egyre jelentősebb szerepet e politika kialakításában. A külpolitikában egységes és holisztikus megközelítésre van szükség, amelyben megvalósul az összes érintett intézmény – a tagállamokat is beleértve – összetartó, egymáshoz közelítő és egymást kiegészítő működése.

Az Európai Uniónak továbbra is fel kell vállalnia a béketeremtő és közvetítő szerepet, annak a puha hataloménak a szerepét, amely segíti a stabilizációt, az újjáépítést és a reformokat, a segítségnyújtóét és humanitáriussegély-szállítóét, a normatív hatalomét, amely értéket teremt és népszerűsíti a demokráciát, a szabadságot és az emberi jogokat, ezt a finom képet azonban az EBVP, valamint katonai erőink fejlesztésével ki kell egészítenünk egy keményebb vonulattal is, hogy erő alkalmazására is fel legyünk készülve.

A rövid és középtávú kihívásoknak megfelelő reaktív politikánkat hosszabb távú stratégiai megközelítéssel és a hosszú távra vonatkozó európai érdekek meghatározásával kell kiegészíteni, mégpedig úgy, hogy a valódi okokat orvosoljuk, ne pedig csupán a körülöttünk zajló változások némelyikének, például az egyszerre éghajlati problémát és konfliktushelyzetet is jelentő Darfúrnak a következményeit.

Továbbra is foglalkoznunk kell a különböző földrajzi prioritásokkal, de olyan új kihívásokkal és horizontális kérdésekkel is szembe kell néznünk, mint amilyen az éghajlatbiztonság, az energiabiztonság, az űrbiztonság, az információs tér biztonsága, a migrációs hullámok és még számos egyéb.

Miközben globális hatalommá és szereplővé kívánunk válni, módosítanunk kell az egyensúlyt aközött, hogy a jelenlegi szerepünket folytatjuk, amik vagyunk, és amik szeretnénk lenni, és aközött, hogy főszereplővé váljunk a világ színpadán. Az új Szerződés hatalmas lehetőségeket rejt magában egy egységes és hatékony külpolitika létrehozására, de mindannyian tudjuk, hogy a végrehajtás kulcsfontosságú lesz. Közös elhatározásra és együttműködésre van szükség, nem csupán az intézményi háromszög keretein belül, hanem a tagállamokkal is, a rivalizálást pedig el kell kerülnünk.

A jelentésben igyekeztünk építő jellegű megközelítést előterjeszteni. A külpolitika néhány kudarca aggodalommal tölt el bennünket, de nagyrészt előre tekintünk. Elismerjük a pozitív fejlődést, a haladást és a sikereket. Javasoljuk, hogy nézzünk szembe a kudarcokkal, mindezt azonban úgy, hogy az eredményekre építünk, és meghatározzuk a további fejlődés lehetőségét.

Az Európai Parlament célja nem csak az, hogy ellenőrizze a külpolitikát, és olyan javaslatokat tegyen, amelyek alapján a végrehajtó hatalmi ág megoldásokat találhat és döntéseket hozhat, hanem az is, hogy elősegítse saját külpolitikájának kialakítását, amelyet én „parlamentáris diplomáciá”-nak hívok, hiszen parlamenti szinten, saját hatáskörünkön belül valósul meg.

A prioritásokkal kapcsolatban meggyőződésünk, hogy figyelmünket korlátozott számú kérdésre kell koncentrálnunk. Nem azért hangsúlyozzuk az értékalapú külpolitika szükségességét, mert ennyire idealisták vagy naivak vagyunk, hanem azért, mert a mi erős, egyetemes értékeinket valló világ szolgálja leginkább saját biztonsági és fejlődési érdekeinket.

A Parlament a megerősített európai identitáshoz való hozzájárulásként, az EU-polgárai számára biztosított hozzáadott értékként és az Európai Bizottság által meghatározott, a sikeres Európához vezető út részeként tekint az Unió külpolitikájára.

A külpolitika szerintünk az EU egyik kulcsfontosságú politikája, amelynek a Lisszaboni Szerződésben megfogalmazott megfelelő intézményi háttérre, megfelelő eszközökre és az EU költségvetéséből elegendő finanszírozási forrásra van szüksége. Szükségünk van arra, hogy megfelelő eszközök álljanak a rendelkezésünkre, és ennek megvalósítása még előttünk áll.

  Helmut Kuhne, előadó. − (DE) Elnök úr! Jelentésünkben igyekeztük elkerülni, hogy az európai biztonsági stratégiáról szóló jelentések állításait ismételjük. Lehetséges, hogy ezt nem tudtuk maradéktalanul teljesíteni, de úgy gondolom, hogy a jövőben tovább haladhatunk ezen az úton.

Egy kérdés például, amelyben a korábbi jelentésekben már döntés született, éppen ezért nem tárgyaltuk ismét részletesen, itt azonban mindenképpen meg kell említeni, az Európai Parlament által az Európai Biztonsági és Védelmi Kollégiumnak nyújtott támogatás volt. Szeretnénk, ha nem csak virtuálisan létezne, hanem valódi intézménnyé válna. Európai mércével mérve nagyon gyorsan eltelt az idő az európai biztonsági stratégia 2003 decemberi elfogadása óta – objektív mércével mérve talán ez nem így tűnik, mégis azt mondhatjuk, hogy ez alatt az idő alatt az európai biztonsági stratégia jelentős gyakorlati fejlődésen ment keresztül. Több eredményre is büszkék lehetünk, de most nem részletezném a különböző polgári és katonai küldetéseket.

Amit azonban sstrukturális szinten kimutathatunk, az az, hogy hozzávetőleg egy éve van a Tanács kezében egy polgári ellenőrzési és tervezési eszköz, és hogy immár egyértelmű és közvetlen parancslánc köti össze az odaát található épületet azokkal, akik a terepen hajtják végre ezeket a műveleteket. Katonai szempontból a Berlin plusz megállapodás értelmében műveleti kapacitásunkat kiterjesztettük a NATO képességeinek használatán túlra is. Létrehoztuk a hadtesteket, amelyek elképzelés szerint rotációs rendszerben működnének. Végrehajtottunk néhány missziót is, amelyeket sikeresnek könyvelhetünk el, például a grúziai jogállamiság-missziókat, és egyéb küldetéseket.

Vannak azonban még elvégzendő feladatok, amelyeket illetően, véleményem szerint, egyelőre hiányosságokkal küzdünk, és ezek felsorolása nem csökkenti a biztonsági stratégia értékét. Ha az EU-tagállamok népességi adatainak viszonylatában vizsgáljuk, még mindig egyenlőtlenségek mutatkoznak a missziókban való részvétel arányában, különösen a polgári területen. Ezért azt javasoljuk, hogy – erkölcsileg vagy más módon – kötelezzük a tagállamokat cselekvési tervek készítésére arra vonatkozóan, mennyi embert tudnak az Európai Unió rendelkezésére bocsátani, ha erre szükség lenne, és a tervek fogalmazzák meg azt is, milyen karrierlehetőségek várják hazájukba való visszatérésüket követően az EU-misszióban szolgálókat. Hosszú távon nem fogunk tudni kivitelezni olyan gyötrelmes csapatbiztosítási akciókat, mint amilyenekkel a darfúri és a csádi katonai válság esetén is szembe kellett néznünk. Éppen ezért alternatív megoldásokat javaslunk.

Több javaslatot teszünk a helikopterválság megoldására és a helikopterek elérhetőségének növelésére is. Hosszú távon nincs értelme annak, hogy itt az Európai Unióban 24 különböző típusú helikoptert használjunk.

Ha pedig tovább vizsgáljuk a biztonsági stratégiát, további új fejlesztéseket is fontolóra kell vennünk. A terroristatevékenység nyomán elmosódott a belső és a külső határok közötti éles különbség. Meg kell oldani az energiaellátás diplomáciai, gazdasági és műszaki – szándékosan nem mondom, hogy katonai – eszközökkel történő biztosítását. Figyelmet kell fordítanunk az érzékeny infrastruktúráknak az elektronikus támadásokkal szembeni védelmére is. A felsoroltaknak mind szerepelniük kell a biztonsági stratégia különböző aspektusainak megfontolásában, amelyet esetleg bővíteni kell majd.

Solana úr, az EU főképviselője kifejezett megbízást kapott a Tanácstól, hogy mindezeket végiggondolja. Én támogatom ebben. Reméljük, hogy a jelen elhatározások eredményét már az év végén láthatjuk majd egy fehér könyv formájában, hogy legyen közös kiindulási pont egy európai párbeszédhez, nem csak a Solana úr és a kormányok közötti, nem csak a közötte és közöttünk zajló, és nem csak a nemzeti parlamentekben folyó párbeszédhez, hanem az Európai polgárok érdekében Lengyelországtól egészen Portugáliáig mindenhol.

  Javier Solana, a közös kül- és biztonságpolitika főképviselője. − Elnök úr! Hadd mondjak először is köszönetet a Parlamentnek azért, hogy meghívást kaptam erre az Európai Unió külpolitikájáról, biztonsági és védelmi kérdéseiről az Európai Parlament plenáris ülésén folytatott igen fontos vitára.

Mielőtt azonban rátérnék a lényegi kérdésekre, ismét el szeretném ítélni a dán nagykövetség ellen Iszlámábádban végrehajtott hétfői terrortámadást, és részvétemet szeretném kifejezni a dánok és a pakisztániak felé, illetve a halottak és a sebesültek családjainak. Emlékezzünk rájuk, különösen azokra, akik áldozatául estek a támadásnak. A közelmúltban Iszlámábádban jártam, és ha az ülés időkeretei erre lehetőséget adnak, szeretnék beszámolni erről az utazásról.

Köszönetet szeretnék mondani két előadónknak, Saryusz-Wolski úrnak és Kuhne úrnak az általuk elkészített jelentésekért. Úgy gondolom, hogy e jelentések számos kiváló javaslatot tartalmaznak arra vonatkozóan, hogyan erősíthetjük meg átfogó módon az Európai Unió befolyását a világban, értékeinkkel és érdekeinkkel összhangban. Szeretnék gratulálni a jelentéskészítőknek, és biztosítani őket, illetve Önöket is arról, hogy igyekszünk majd a lehető legtöbb megjegyzést figyelembe venni, meggyőződésem ugyanis, hogy igen építő jellegűek, nagyon pozitívak, éppen ezért mindenképpen figyelmet fogok nekik szentelni.

A mai egy nagyon fontos ülés, és szeretnék kitérni néhány olyan kérdésre, amelyet mindkét jelentés tartalmaz. Ha belefér az időbe, a nemzetközi ügyek listáján szereplő legfontosabb témákról szeretnék beszélni, hogy láthassuk, hogyan járulhatunk hozzá napjaink problémáinak megoldásához.

Mondanék néhány szót a Szerződésről, amelyre az előadók is utaltak. Mindkét jelentésben sok utalást találunk a Lisszaboni Szerződésre, és az is világos, hogy miért. A jelentések hatékonyságot sürgetnek. A Szerződés lényege az, hogy az Európai Unió munkáját, elsősorban a kül- és biztonságpolitikát hatékonyabbá és láthatóbbá tegye. Meggyőződésem, hogy a Szerződés számos olyan problémára megoldást jelent majd, amelyeket különösen Kuhne úr jelentése taglalt.

Az első prioritás mindannyiunk számára az, hogy a Szerződés ratifikálása megtörténjen. Az elkövetkezendőkben ezen továbbra is dolgoznunk kell. Hangsúlyozni szeretném, hogy a decemberi Európai Tanács megbízta a szlovén elnökséget azzal, hogy folytassák a Lisszaboni Szerződés zökkenőmentes hatálybalépését előkészítő munkát.

Ez a munka, mint azt Önök is tudják, néhány közös alapelvnek megfelelően zajlik. A jelenlegi megbeszélés kiindulópontja maga a Szerződés. Teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Másodszor pedig a legfőbb cél az, hogy a Szerződés a korábbi megállapodásnak megfelelően, vagyis ha minden a várakozások szerint alakul, 2009. január 1-jén hatályba lépjen.

A Szerződés számos pontja az Önök, az Európai Parlament alapvető érdeke, és ezek – mivel a kül- és biztonságpolitikáról beszélünk – jelenlegi témánkat érintik. Mind az Elnökségnek, mind pedig a Bizottságnak és jómagamnak is lehetőségünk nyílt arra, hogy e kérdések közül sokat megvitassunk Önökkel, és szeretném kijelenteni, hogy a mai felszólalásomtól kezdve a Szerződés hatálybalépéséig ugyanígy fogok tenni. Véleményem szerint a Szerződés zökkenőmentes végrehajtásának biztosítása érdekében elengedhetetlen a három intézmény együttműködése.

Hadd ejtsek pár szót az Európai Külügyi Akciószolgálatról. Mint azt Önök is tudják, a Szerződés 15. nyilatkozatának értelmében hivatalban lévő főképviselőként feladatom a Bizottsággal és a tagállamokkal közös előkészítő munka végrehajtása. Éppen ezt teszem. Azzal az egyértelmű céllal élek ezzel a mandátummal, hogy a Szerződés hatálybalépését követően a lehető leghamarabb eljussunk az EAS-t létrehozó döntés meghozataláig.

Kuhne úr említette az európai biztonsági stratégiát. Hadd fűzzek ehhez néhány megjegyzést, hogy én hogyan látom ma a helyzetet. A rám ruházott mandátum, amelyet a Tanácstól az elmúlt év decemberében kaptam, arra szólított fel, hogy 2008 decemberére készítsek egy újabb jelentést. Az ügy nyomon követése érdekében mindannyiukkal megbeszéléseket fogok folytatni annak érdekében, hogy a lehető leghasznosabb szükséges módosításokat hajthassuk végre.

A stratégia nagyon hasznosnak bizonyult. Ezt az előadó is kiemelte, amit külön köszönök neki. Úgy gondolom, olyan eszközről van szó, amely az elmúlt négy évben jó szolgálatot tett. A dokumentum rövid volt, ezzel együtt azonban érthető, és ezért véleményem szerint megfelelt a célnak.

Érzésem szerint a stratégia tükrözi értékeinket, tükrözi elveinket, tükrözi, hogyan kell visszatérnünk a kül- és biztonságpolitikához. Úgy gondolom, hogy az Európai Tanács által decemberben kiadott mandátum célja nem a szöveg megváltoztatása volt; sokkal inkább az, hogy javítsuk a szöveget, és ahol lehetséges, kiegészítsük.

Fontos, hogy végiggondoljuk a dokumentum születésekor fennálló nemzetközi helyzetet – ne feledjük, hogy ez 2003-ban történt. Sok minden történt azóta – talán nem annyira lényegi változások, hogy a stratégia tartalmát megváltoztassák –, de mindenképpen kiegészítik a korábbi időszak eseteit. Sok leckét megtanultunk, és sok megbeszélés folyt a Parlamentben, illetve a többi intézményben. Ezért a Parlament hozzájárulását rendkívül értékesnek tartom, ideértve az előadó, Kuhne úr jelentését is, amelyet nagy örömmel fogadtam.

Két héten belül szóbeli jelentést teszek az Európai Tanácsnál a most tárgyalt kérdésről, és arról, hogy halad a munka. Ott visszajelzéseket fogok kapni a tagállamoktól az üggyel kapcsolatban, és Önöket, a ma elhangzott felszólalásokat is figyelmesen hallgatom majd. Ezután további tárgyalások következnek, szeptemberben pedig a külügyminiszterek kötetlen találkozójára – a Gymnichre – kerül sor, és magunk között, itt a Parlamentben is tovább folytatjuk az érintett témákról folytatott megbeszéléseket.

Úgy gondolom, hogy az időzítés döntő fontosságú. 2008 decemberében ünnepli fennállásának ötéves évfordulóját az EBS. Reményeink szerint addigra megtörténik a Lisszaboni Szerződés ratifikálása, ami elősegíti az egységesebb fellépést. A stratégia által tárgyalt legfontosabb veszélyekkel kapcsolatban úgy gondolom, hogy a 2003-ban meghatározott veszélyek valóban a legfontosabbak. Azt hiszem, ezzel mindenki egyetért. A tömegpusztító fegyverek, a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a regionális konfliktusok – ezek alapvetően nem változtak. Ahogyan azt már mondtam, a stratégia még ma is ugyanolyan érvényes, és ebben a szellemben kell aktívan tovább tevékenykednünk.

A stratégia alapjául az akkori időszak legfőbb globális kihívásainak elemzése szolgált, ma azonban, ahogyan már említettem, némelyek relevánsabbak, mint mások, és újakkal is szembe kell néznünk. Ne feledjük – ahogyan azt már előadónk is említette –, az éghajlatváltozás, illetve annak hatása a nemzetközi biztonságra és az energiabiztonságra – amelyet most mélységében meg kell vizsgálni – még nem képezték a stratégia részét. Ugyanez vonatkozik a migrációra – különösen az illegális migrációra – és az információbiztonságra is. Akkor nem foglalkoztunk velük, most kell. E területek fejlesztését is figyelembe kell vennünk.

Hadd szóljak néhány szót az előadó által is említett európai biztonsági és védelmi politikáról is. Azt hiszem, túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a politika ez idáig nagyon sikeres. A KKBP egyik fontos és igen szembetűnő részéről van szó. Az elmúlt öt évben – és ezzel jó, ha tisztában vagyunk – több mint 15 missziót szerveztünk – pontosan 17-et. Jelenleg 14 – polgári és katonai – küldetés teljesítése zajlik három kontinensen: Európában – a Balkánon, Afrikában, illetve a Közel-Keleten és Ázsiában. A jelentések kitérnek erre, és ezt örömmel veszem.

Kuhne úr jelentése azonban rávilágít néhány olyan kihívásra és hiányosságra, amelyekkel az EBVP-n belül szembe kell néznünk, és az elmondottak többségével teljesen egyetértek.

Dolgozunk az ügyön: felhasználjuk a missziók során szerzett tapasztalatokat; módosítjuk a felépítést mind a polgári, mind pedig a katonai oldalon; megpróbáljuk ezt úgy tenni, hogy minél szélesebb körű együttműködés legyen a polgári és a katonai erők között, vagyis hogy átfogó megközelítést alkalmazzunk, ami, úgy gondolom, a jelentés célja is.

Érdemi haladás történt a Tanács és a külügy-, illetve védelmi miniszterek múlt heti találkozóján. Fontos döntés született. Előadónk, Kuhne úr említette a kulcsszót, a „helikopter”-t, amely, mint Önök is tudják, a válságkezelési műveletek terén a nemzetközi közösség számára az egyik legnagyobb probléma. Nem rendelkezünk a szükséges képességekkel, amelyekkel pedig igen, azok nem teljesek, vagy nem a legmegfelelőbbek napjaink kihívásaival szemben.

A Védelmi Ügynökség azon döntése, miszerint a helikopterekkel kapcsolatos taktikai kérdésre koncentrálnak, mától van érvényben, és őszintén remélem, hogy az Európai Unió katonaságától is kapnak majd információkat. Remélem, hogy ebben az ügyben egységes módon sikerül megoldást találni.

Hadd említsem meg néhány szóban a világban jelenleg tapasztalható helyzetet: a legaggasztóbb területeket, és a megoldásra váró problémákat. A Nyugat-Balkánnal kezdeném. Mint azt Önök is tudják, még mindig vannak megoldatlan ügyek ezen a területen. Ami Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságban történt a vasárnapi választásokon, el kell, hogy gondolkoztasson bennünket. Arról is be szeretnék azonban számolni, hogy utolsó találkozásunk óta két fontos esemény zajlott le Szerbiában: a szerbek aláírták a stabilizációs és társulási megállapodást, és választásokat tartottak. A választási eredményeket véleményem szerint saját viselkedésünknek is köszönhetjük, és reméljük, hogy Szerbiának olyan kormánya lesz, amely Európa felé tekint majd.

Itt meg kell említenem Koszovót. Mint az ismeretes, Koszovóban június 15-től lép életbe az átfogó jogrend, beleértve az alkotmányt is, amelyet a függetlenség elnyerésének napja óta ígértek. Addigra szeretnénk, hogy az ottani helyzet, vagyis az EULEX-misszió jó irányt vegyen. Folyamatos kapcsolatban állunk az ENSZ főtitkárával, hogy megtaláljuk ennek megvalósítási módját, és őszintén remélem, hogy néhány napon belül haladásról számolhatok be Önöknek.

Több mint természetes, hogy Grúziáról is ejtek néhány szót. Holnap reggel Grúziába utazom. Tbilisziben teszek látogatást az ottani hatóságoknál. Ezen túl Abháziába is ellátogatok. Az abháziai látogatás nagyon fontos, ugyanis meg kell próbálnunk közvetlen kapcsolatot kialakítani a két oldal között, egyelőre az ENSZ-főtitkár barátai elnevezésű csoport keretein belül, megvizsgálva, vajon egy másik, aktívabb program nem léphetne-e a helyébe. Nem hiszem, hogy mindent meg fogunk tudni oldani ezen a héten, de nagyon remélem, hogy hozzájárulásunk pozitív és építő jellegű lesz.

Ezen felül be kell számolnom a libanoni helyzetről, ahol szintén fontos dolgok történtek a közelmúltban. A Parlament elnökével együtt abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy ott lehettünk azon a bizonyos vasárnapon. A megegyezés pillanata rendkívül megindító volt. 18 hónapnyi bizonytalanságot követően most Szulejmán tábornok az elnök. Az az épület, amelyben akkor délután voltunk, korábban zárva volt, de addigra újra megnyitották. Remélem, hogy a katari Dohában meghozott döntés elősegíti Libanon békés fejlődését, és 2009-ben választásokat is tarthatnak.

Mint tudják, a megállapodás nem tökéletes: vannak pozitív elemei, és kevésbé pozitívak is. Reméljük, hogy segítségünk és egységes fellépésünk az elkövetkezendő hónapok során előrelendíti a folyamatot, jelenleg ugyanis még nem teljes. A miniszterelnököt újra kinevezték. Siniora úr méltóságteljes ember, aki tiszteletet érdemel. Ő áll most a kormány élén. Reméljük, hogy biztonságban eljut a 2009 közepén tartandó választásokig.

Még nagyon sok mindenről szeretnék említést tenni, ezzel a beszéddel azonban – és azt hiszem, már túlléptem a nekem szánt időt – legalább felvázoltam, melyek azok a kérdések, amelyekkel a következő néhány hónap során foglalkozni fogok.

Még el szeretném mondani, hogy Teheránba készülök. 2006 júniusa óta nem jártam ott. Azóta többször találkoztam a teheráni vezetőkkel, mégis úgy döntöttem, a tárgyalásokban részt vevő hat másik országgal együtt, hogy visszatérek Teheránba, és ott találkozom a vezetőkkel. Magammal viszem a 2006-ban tett ajánlat bővített változatát is. Nem várok csodát, de azt hiszem, fontos, hogy ezek után is békés szándékkal érkezzünk, és világossá tegyük, hogy kétsávos megközelítést alkalmazunk: tárgyalásokat az alapvető problémák, különösen a nukleáris kérdés megoldására, de továbbra is felhasználva a Biztonsági Tanács által kínált lehetőségeket.

(Taps)

  Elnök. − Nagyon köszönjük a beszédét, főképviselő úr, és sok szerencsét kívánunk a nem veszélytelen utazásokhoz. Úgy gondolom, hogy a legbiztonságosabb hely az Ön számára az Európai Parlamentben van, bármikor szívesen látjuk ismét!

  Günter Verheugen, a Bizottság alelnöke. − (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Először is szeretnék gratulálni előadóinknak, Saryusz-Wolski úrnak és Kuhne úrnak a konstruktív, átfogó és jövőközpontú megközelítéshez, amelynek alapján jelentésüket elkészítették.

Mivel a két jelentés számos témát felölel, én most néhány olyan szempontot szeretnék kiemelni, amelyek a Bizottság számára különösen relevánsak, vagyis a lisszaboni Reformszerződés végrehajtását, az európai biztonsági stratégiát, a szomszédsági politikát és a közös fellépés kérdését, különösen a Bizottságnak a válságkezelésben játszott szerepét.

Mint Önök közül is sokan, a Bizottság is reméli, hogy az új Reformszerződés ratifikálása még az idén megtörténik. Ha a világban hatékonyabban szeretnénk képviselni az összes EU-polgár érdekeit, akkor a Szerződés létfontosságú. Egy biztonságos, gazdaságilag egészséges, társadalmilag kiegyensúlyozott és stabil Európának, amely egyben gazdasági erejének megfelelő vezető szerepet játszik a világban, erős uniós külpolitikára van szüksége. Ezért mindent támogatni kell, ami elősegíti az egységes külpolitika létrehozását. Ez nem elsősorban intézményi vagy eljárási, még csak nem is jogelvi probléma – ez politikai probléma. Ha azt szeretnénk, hogy az EU külpolitikája hatékony legyen, minden tagállamnak meg kell teremtenie az Unió közös érdekeinek támogatásához szükséges politikai akaratot. Ez mindenesetre mindenkinek az érdekében állna. Együtt győzhetünk, megosztva elbukunk. A döntés a miénk.

A Bizottság jelenleg az európai biztonsági stratégia átdolgozását érintő előkészületi munkákat végzi. Ma új veszélyekkel és kihívásokkal állunk szemben, amelyekre a 2003-ban vallott szűk biztonságértelmezés keretein belül nem tudunk megfelelően reagálni. Újra meg kell alkotnunk a veszély fogalmát, és nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a biztonság és a fejlesztés, a biztonság és az energia, valamint a biztonság és az éghajlatváltozás között fennálló kapcsolatokra, sőt, még azokra a gondokra is, amelyek jelenleg foglalkoztatnak bennünket, például az áremelkedésre, az árucikkek elérhetőségére, az élelmiszerhiány esetleges veszélyére és az egész migráció kérdésére.

Ebben a tekintetben a KKBP és az EBS/EBVP éves jelentései számos olyan pontot tartalmaznak, amellyel a Bizottság egyetért. Számítok rá, hogy ezeket a pontokat a 2008 decemberében tartandó Európai Tanács is elfogadja majd.

Külpolitikai stratégiánk központi eleme a jövőben is a demokratizálódás harmadik országokban történő elősegítése kell, hogy legyen. Ezen a téren már van tapasztalatunk; az Európai Unió bővítése, amelynek során az európai szomszédsági politikában is sikeresen alkalmazott fontos tapasztalatokkal gazdagodtunk, jó példa erre.

A szomszédsági politika jelenleg az egyik legfontosabb eszközünk – ha nem a legfontosabb eszközünk – arra, hogy térségünkben megerősítsük a békét és a stabilitást, és elősegítsük a fejlődés és a biztonság megteremtését. Célunk továbbra is az kell, hogy legyen, hogy a lehető legtöbb politikát közösségi politikává integráljunk. Ha azt szeretnénk, hogy partnerországainknak valóban javára váljon ez az ajánlat, békés megoldást kell találnunk a folyamatos konfliktusokra, amiről Solana úr épp az imént mesélt igen meghatóan, legyenek ezek akár a Kaukázusban, Moldovában, a Közel-Keleten vagy a Nyugat-Szaharában.

Az Európai Unió átfogó fejlődése, és ezért a világban gyakorolt befolyása erőforrásainak és eszközeinek optimális kihasználásán múlik. Szerencsére nem a nulláról kell kezdenünk. Már számos különböző közösségi eszközt alkalmaztunk, beleértve az EU válságkezelési intézkedéseinek támogatását célzó fejlesztési és humanitárius segélyeket is – Afganisztántól Koszovóig, a Közel-Kelettől Csádig.

Ezen felül a Bizottság által a KKBP-re előirányzott költségvetés hatalmas mértékben nőtt, 2002 óta majdnem tízszeresére. Jelenleg 11 EBVP-misszió teljesít szolgálatot a politika, a jogállamiság és az ellenőrzés terén, és két további misszió katonai területen. A Bizottság ma már a kezdeti fázistól teljesen magától értetődően vesz részt e missziók tervezésében. Ez történt a Koszovóban, Csádban és a Közép-Afrikai Köztársaságban végrehajtott műveletek esetében is.

Ehhez kapcsolódóan hadd szóljak néhány szót a stabilitási eszközről. Ez a fontos új közösségi finanszírozási mechanizmus a válságkezelési és konfliktusmegelőzési eszközöket egészíti ki, és a 2007-től 2013-ig tartó időszakban átlagosan évi több mint 200 millió eurós költségvetésből gazdálkodhat. A Bizottságnak meggyőződése, hogy a stabilitási eszköz mind a támogatások kiosztását, mind pedig a megvalósított intézkedések minőségét illetően bizonyította, hogy végrehajtása nem volt eredménytelen.

A Bizottság szívesen látná a közelebbi intézményközi együttműködést az Európai Unió külügyi intézkedéseinek terén is, ha ezáltal az EU külpolitikája egységesebbé, hatékonyabbá és láthatóbbá válna. A Bizottság véleménye szerint egyesíteni kell erőinket. Ez az, amire Európának szüksége van. Ez az, amit az európai polgárok – és a nemzetközi közösség is – elvárnak tőlünk.

Köszönöm a figyelmet.

  Joseph Daul, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, tisztelt soros elnök úr, bizottságelnök úr, Solana úr, hölgyeim és uraim! Ha a várakozásoknak megfelelően a Lisszaboni Szerződés 2009. január 1-jén hatályba lép, az új korszak kezdetét jelenti majd az Unió közös kül- és biztonságpolitikája számára. Ez a politika ugyan kockázatos vállalkozás volt, mégis pontosan ez az, ami lehetővé teszi az Európai Unió számára, hogy világszintű szereplővé váljon. A jelentős haladás ellenére Európának még mindig hosszú utat kell megtennie, mielőtt gazdasági óriásként, ám pehelysúlyú politikai erőként, gazdasági erejét kihasználva globális politikai hatalommá válhat.

Ahogyan arra Saryusz-Wolski úr kiváló jelentésében rámutatott, Európának a világban játszott szerepe még mindig messze elmarad valódi lehetőségeitől. Izraelben, Palesztinában és az egész világon közvetítőink többet szeretnének látni Európából. Meg kell hallgatnunk az igényeiket. Ahhoz, hogy e partnerek számára hitelesnek tűnjünk, az Uniónak nem csupán közös álláspontot kell hangoztatnia, de ahhoz is meg kell találnia a szükséges eszközöket, hogy hallathassa a hangját. A külpolitikának demokratikus legitimitáson kell alapulnia, amelyet a Lisszaboni Szerződés által előírt parlamenti ellenőrzés fog biztosítani.

Hölgyeim és uraim! Európának hiteles védelemre van szüksége; természetesen nem azért, hogy háborúzzunk, hanem azért, hogy biztosíthassuk a békét, és főképp, hogy segítsük a világ legszegényebbjeit. Közös biztonságunk többé nem korlátozódik csupán a külső veszélyekkel szembeni katonai védelemre. Magában foglalja az energiaellátást, az éghajlatváltozást, a migráció kezelését, valamint az emberi és szabadságjogokat.

Az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták képviselőcsoportja elkötelezetten támogatja, hogy a közös biztonság minden szempontját figyelembe vegyük. Azon a véleményen vagyunk, hogy az EU külpolitikája számára közvetlen szomszédaink a legfontosabbak. Ezért kérjük tehát a Bizottságot és a Tanácsot, hogy közösen tegyenek az európai szomszédsági politika megerősítéséért, és a nyugat-balkáni helyzet stabilizálásáért. Különösen fontos, hogy folytassuk a párbeszédet Szerbiával, miközben továbbra is támogatjuk Koszovót. A Tanács és a Parlament közötti együttműködés ezekben a kérdésekben nem volt mindig zökkenőmentes. A Tanács nem mindig volt annyira nyitott és átlátható, mint amennyire azt mi szerettük volna, kapcsolatunk azonban kétségtelenül sokat javult. A Tanács elnöksége és Solana úr most már elismerik, hogy az EU közös kül- és biztonságpolitikája erősebbé és igazságosabbá válik, ha élvezi a Parlament támogatását is.

A PPE-DE csoport nevében arra szeretném kérni a Tanácsot, hogy ennél is tovább lépjen, és folytasson megbeszéléseket – valódi tanácskozást – a Parlamenttel a Bizottság első főképviselőjének és alelnökének kinevezéséről. Örömünkre szolgálna az is, ha kikérnék a Parlament véleményét az Európai Külügyi Akciószolgálat létrehozásának módjáról. Az európai biztonsági stratégia végrehajtását illetően képviselőcsoportunk arra kéri a főképviselőt, hogy jelentessen meg egy fehér könyvet, amely lehetőséget adna a 2003-ban bevezetett stratégia értékelésére.

A leendő Szerződéssel összefüggésben szeretnénk, ha az uniós kiadások minden területén növekedne a Parlament költségvetési ereje. Ezen túl a parlamenti ellenőrzéshez szükséges eszközök létrehozásáért, és a Tanáccsal való együttműködést is lobbizunk.

Hölgyem és uraim! Egy olyan világban, ahol a regionális hatalmak döntő befolyással bírnak, az Európai Uniónak meg kell ragadnia a Szerződés által kínált páratlan lehetőségeket, hogy olyan politikai erővé váljon, amely egyszerre egységesebb, és ezért hatékonyabban hallathatja a hangját a nemzetközi színtéren, és keményebb is a partnereivel szemben. A kiterjedtebb parlamenti ellenőrzés még hatékonyabbá teszi majd ezt a politikát, így ugyanis az demokratikusabbá és átláthatóbbá válik.

  Hannes Swoboda, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr! Először is gratulálni szeretnék Kuhne úrnak a jelentéséhez, különösen azért, mert a biztonság igen átfogó definícióját alkalmazza, és ezáltal a biztonságpolitikai eszközöknek olyan széles skáláját határozza meg, amely természetesen magában foglalja a katonai erőt, ám nem kizárólag katonai intézkedésekre épül. Wiersma úr részletesebben is beszél majd erről. Szeretnék köszönetet mondani Saryusz-Wolski úrnak is a hatékony együttműködésért, amelyet az utóbbi időben a Külügyi Bizottság részéről tapasztaltunk.

Két dolgot szeretnék említeni. Az első – amelyet, ahogyan azt Schulz úr mondta, saját csoportunkkal ma már megvitattunk – az energiabiztonság és a közös energiapolitika kérdése. Nem célunk, hogy kritizáljuk azokat a kétoldalú megállapodásokat, amelyek olyan időszakban köttettek, amikor még senki sem beszélt közös energiapolitikáról. Ilyen megállapodások azonban továbbra is születnek, és különösen a jövőre való tekintettel fontos tisztázni, hogy ezek a megállapodások a közös biztonságpolitika és a közös energiapolitika elképzeléseinek megfelelően jöjjenek létre.

Ma beszéltem Azerbajdzsán egy prominens képviselőjével, aki most itt van a Parlamentben. Azt mondta: „Barátaim, Önök egészen máshogy fogalmaznak, mint Kína és Oroszország.” Ez elfogadhatatlan! Ha közös célokat akarunk megvalósítani, egységes képet kell mutatnunk magunkról, és nagyon helyesen tette, hogy erre rámutatott.

Ezzel el is érkeztem a második témához, amellyel a Brok-jelentésben részletesebben is foglalkozunk majd. Rengeteget hallani mostanában a Mediterrán Unióról. Képviselőcsoportként a fekete-tengeri övezet számára is unió létrehozását indítványozzuk. Szintén fontos régióról van ugyanis szó, ahol sok a tennivaló, különösen saját érdekünkben. Köszönöm Saryusz-Wolski úrnak, hogy megemlítette a kérdést.

A Lengyelország és Svédország által benyújtott javaslat megfelelő. Támogatjuk, de úgy gondoljuk, hogy nem megy elég messzire. Nagyobbat kell lépnünk, ha ebben az adott régióban valóban képviselni akarjuk politikai érdekeinket. Egyértelmű, hogy ezzel a jelentéssel kapcsolatban mi ezt támogatjuk, és a Brok-jelentés kapcsán további megbeszéléseket folytatunk majd annak érdekében, hogy keleti és déli közös szomszédaink társtanácsadókká váljanak, akik együtt dolgoznak velünk az Európai célkitűzések irányítása és végrehajtása során.

Végezetül egy megjegyzés a diplomáciai szolgálattal kapcsolatban – Solana főképviselő úr már említette. Sokat hallunk erről, és jelentés is készül majd róla, de egyvalamit hadd tisztázzak: szükségünk van egy életképes diplomáciai szolgálatra, amely elfogadható a Bizottság, a Tanács és a tagállamok számára, amely hatékony, és valóban komolyan tudja venni politikai felelősségét, ideértve azt a felelősséget is, amellyel ennek a Parlamentnek tartozik. Számunkra az a legfontosabb, hogy világossá tegyük: ez a szolgálat – bárhogy szerveződjön is – a főképviselőn keresztül természetesen beszámolási kötelezettséggel tartozik az Európai Parlamentnek.

Egy utolsó megjegyzés még Iránról: Solana úr, sok szerencsét kívánok Önnek Iránban. Nyilvánvalóan azonos álláspontot vallunk, vagyis azt, hogy rugalmasnak kell lennünk, de azt is világossá kell tennünk, hogy nem akarunk több atomfegyvert, különösen nem abban az övezetben. Csak a bizonytalanságot, nem pedig a biztonságot erősítenék. Minden jót kívánok ezen alapvető elvek tisztázásához.

(Taps)

  Annemie Neyts-Uyttebroeck, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, biztos úr, Solana úr! A Saryusz-Wolski és Kuhne úr által készített jelentések igen fontos dokumentumok, és lehetetlen volna ilyen rövid idő alatt a bennük foglalt összes szempontot sorra venni. Éppen ezért hármat kiemeltem ezek közül.

Először is, a Parlamentnek a kül- és védelmi ügyekben játszott szerepét; másodszor, az összes tagállam hatalmas felelősségét egy egységes és hatékony kül- és biztonságpolitika létrehozásában; végül pedig annak szükségességét, hogy tovább folytassuk az atomfegyverek terjedése elleni küzdelmet, és az általános fegyverzetellenőrzés érdekében tevékenykedjünk. Az a tény, hogy ezt a vitát ezekkel a résztvevőkkel ma délután itt megtartjuk, kiválóan bizonyítja, milyen mértékben tudtuk itt az Európai Parlamentben növelni a kül- és biztonságpolitikában játszott szerepünket, jóllehet a jelen szerződések értelmében kezdetben ez egyáltalán nem így volt. Kitartásunknak, illetve a Bizottság és a főképviselő úr által tanúsított megértésnek köszönhetően jutottunk el idáig, aminek eredményeképpen megszületett a maihoz hasonló viták lebonyolítását lehetővé tevő intézményközi megállapodás. Természetesen a Lisszaboni Szerződés által kínált összes lehetőséget meg kell ragadni annak érdekében, hogy a jövőben is maximálisan betölthessük ezt a szerepet. Furcsa módon az, hogy megkaptuk ezt a szerepet, annak is köszönhető, hogy sosem akartuk túlságosan, és vigyáztunk, nehogy „túlbecsüljük a képességeinket”.

Egyértelmű, ahogyan azt Swoboda úr hangsúlyozta, hogy a hatékony kül- és biztonságpolitika csak akkor valósulhat meg, ha mind a 27 tagállam és e tagállamok kormányai, a nagy országokéi is, közösen lépnek fel. Gyönyörű beszédeket tudunk itt tartani, mindannyian, ha azonban az állam- vagy kormányfők, miniszterelnökök vagy külügyminiszterek fogják magukat és a világpolitikában mindent másképp csinálnak, akkor ez lehetetlen, és nem fog sikerülni. Tagállamaink felelőssége ezért különösen nagy, nem csak az általam említett területen, hanem abban is, hogy szavaikat valóban tettek kövessék. Több mint kellemetlen tapasztalatokat szereztünk e téren, például a csádi intervenció előkészítésekor. Megszületett a megerősítő döntés, majd hetekbe telt, míg összeszedtük a csapatokat és a szükséges eszközöket. Az ilyesmi rendkívüli módon árt a hitelünknek, ezért remélem, hogy hatalmas erőfeszítéseket teszünk majd annak érdekében, hogy a jövőben hasonló eset nagy valószínűséggel ne fordulhasson elő.

  Angelika Beer, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Nem ismételném el az összes gratulációt, és nem hangsúlyoznám újra azokat a pontokat, amelyekben egyetértünk: vagyis az egységes kül- és biztonságpolitika szükségességét, ahogyan azt Saryusz-Wolski úr megfogalmazta számunkra, és természetesen a parlamenti ellenőrzés és az átláthatóság kérdését. Amikor visszatérünk saját tagállamunkba, minden beszélgetés során rájövünk, hogy minél nagyobb szerepet vállal az Európai Unió a kül- és biztonságpolitikában, annál inkább szeretnénk és kötelességünk is az átláthatóságot és a legitimitást biztosító eszközöket saját országunk állampolgárai körében népszerűsíteni.

Én arról a vitás pontról szeretnék beszélni, amelyet eddig még senki sem említett. Verheugen úr, az első vita során tárgyaltunk Kuhne úr jelentéstervezetéről Ferrero-Waldner biztos asszonnyal. Saját képviselőcsoportomhoz hasonlóan ő is hangsúlyozta, mennyire hasznos, ha mindezt továbbgondoljuk, ha nem csak az európai biztonsági stratégia átdolgozásáról beszélünk, hanem megpróbálunk közös küldetési nyilatkozatot, vagyis az emberi biztonság és a védelmi felelősség kérdését megfogalmazni. Mindenki, aki azóta követi az eseményeket, tudja, hogy furcsa koalíció jött létre a von Wogau úr vezette konzervatívok és a Pflüger úr vezette kommunisták között. Az idevágó részt a két csoport támogatásával törölték, mi pedig kérelmezni fogjuk a visszavételét, ha ugyanis nem tudunk megfelelni ennek a politikai kihívásnak, elveszítjük hitelünket az ebben az ügyben, vagyis a konfliktuskezelésben tanúsított hozzáállásunkat illetően, de azzal kapcsolatban is, ahogyan a darfúri, csádi és egyéb konfliktushelyzetekben fellépünk, ezzel pedig óvatosnak kell lennünk.

A második dolog, amit hihetetlennek találok, még akkor is, ha egyelőre még nincs konszenzus az ügyben, az az, hogy a von Wogau úr vezette konzervatívok azt kérik, hogy az európai biztonsági stratégia keretein belül és annak átdolgozása során a jövőben vegyük figyelembe az amerikai nemzeti biztonsági stratégiát is. Az ötlet teljesen abszurd, mivel tudjuk, hogy az elképzelés zátonyra futott, és az amerikai kormányzat belebukott ebbe a terjeszkedésbe és egyoldalúságba, amely rengeteg életet követelt. Ezért azt állítani, hogy mindezt be kellene építenünk leendő európai külpolitikánkba – véleményem szerint több mint abszurd!

Harmadszor pedig egy rendkívül fontos kérdést szeretnék megemlíteni: a nukleáris fegyverkezést. Solana úr, én is sok sikert kívánok Önnek. Párbeszédet kell folytatnunk, Iránnal is, de feltenném a kérdést képviselőtársaimnak: amikor az energiabiztonságról beszélünk, amely végül is a szélesebb értelemben vett biztonság része – helyesnek tartják-e azt, hogy Sarkozy úr, mint az Európai Unió Tanácsának következő soros elnöke bejelenti, hogy a nukleáris technológiát korlátozások és felügyeleti eszközök nélkül kívánja a világpiacra bocsátani? Mi történik akkor a hitelünkkel? Először is nem segítjük elő a nukleáris lefegyverzést, ami a feladatunk lenne. Másodszor forgalomba hozzuk a technológiát, holott tudjuk, hogy katonai szempontból mindig vissza lehet élni vele. Meggyőződésem, hogy ha így teszünk, hibát követünk el, ezért egy további módosító indítványt is be fogunk nyújtani.

  Brian Crowley, az UEN képviselőcsoport nevében. – (GA) Elnök úr! A közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) terén az EU-tagállamok közötti együttműködés és koordináció nagyon fontos. Új globális veszélyekkel kell szembenéznünk, és úgy gondolom, hogy a Lisszaboni Szerződés és a KKBP közelebb visz bennünket e veszélyek elhárításához. A KKBP több mint egy politika végrehajtása. Azt feltételezi, hogy 27 tagállam együtt munkálkodik a béke, az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia megvalósításáért az egész világban. A Lisszaboni Szerződés ugyanezeket az elveket tartalmazza, amelyek teljesen megfelelnek az Írország által vallott értékeknek.

Bár gratulálunk két előadónknak a témában végzett munkájához, és figyelembe vesszük az elmúlt évek során összegyűlt tapasztalatainkat, különösen fontos, hogy felismerjük, Európa igen gyakran használt nagy szavakat, ám végül nem volt képes felnőni a vállalt feladathoz. Ezért amikor új politikák fejlesztése előtt állunk, anélkül, hogy előrevetíteném az ír népszavazás eredményét – amely remélem, pozitív lesz, és jóváhagyja a Lisszaboni Szerződés elfogadását és ratifikálását – nem szabad elfelejtenünk, hogy ha a tagállamok nem tudnak együttes fellépéssel közös álláspontokat kialakítani, és közösen előre lépni, akkor a szép szavakat sohasem fogják tettek követni.

A legutóbbi példa erre a csádi eset. Mindazon szörnyűségek ellenére, amelyek a menekültekkel a csádi és szudáni határon történtek, és amelyeknek tanúi voltunk, és annak ellenére, hogy minden tagállam igyekezett volna megmutatni a világnak, hogy tesz is valamit, a csapatok Csádba történő delegálását lehetővé tevő logisztikai feltételek megteremtésének kudarca rávilágított hiányosságainkra.

Amikor a leendő kockázatokról, a leendő lehetőségekről, és tulajdonképpen a leendő veszélyekről is beszélünk, mindig tudatában kell lennünk annak, hogy Európa minden idők legnagyobb béketerve. Az általunk végzett munka, az Európai Unióban 1958 óta elért és felépített eredmények bizonyították, hogy az együttes fellépés, és a különböző nézőpontok iránt tanúsított toleranciával és megértéssel folytatott együttműködés sokkal nagyobb hatalom és eszköz, mint bármilyen rendelkezésünkre álló fegyver. Ez azonban nem jelenti azt, hogy naivan kijelenthetjük: nekünk nincs szükségünk rendelkezésre álló erőforrásokra. Azt azonban szem előtt kell tartanunk, hogy az összes tagállam egyhangú fellépése szükséges ahhoz, hogy a jövőben új kül- és védelmi politikát találhassunk, és hogy ha egy ország nemet mond, ezért nem lehet elnyomni vagy démonizálni.

  Tobias Pflüger, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr! A ma tárgyalt két jelentés egyértelműen jelzi, milyen szintre ért az Európai Unió militarizálása.

Számos szempontot szeretnék érinteni, például a rendkívül szoros EU-NATO együttműködést, ami teljesen tragikus. A NATO háborús szövetséges is, ezért ellenezzük az Európai Unió és a NATO közötti szoros együttműködést.

Még egyszer köszönöm, hogy világossá tette, a Lisszaboni Szerződés alapvető változásokat vezet majd be katonai téren. Ez a legfontosabb ok, amely miatt ellenezzük a Lisszaboni Szerződést, és rámutatnék, hogy ez idáig még nem történt meg a ratifikálása, Írország részéről pedig „nem”-ben reménykedem június 12-én.

A Lisszaboni Szerződés egy része – amely Kuhne úr jelentésében is szerepel – azt mondja ki, hogy független uniós katonai költségvetést, egy úgynevezett induló alapot kellene létrehozni. Véleményünk szerint ez számos problémát teremt.

Az EBVP-missziók parlamenti ellenőrzése nem biztosított. Az EU hadtesteket 5-30 napon belül kellene mozgósítani, a német Bundestag pedig nem vonható be ilyen rövid idő alatt. Nem született egyetértés a parlamenti ellenőrzésről az összes képviselőcsoport között, részben azért, mert követeltük, hogy minden csoport, a kisebbek is megkapják a megfelelő információkat. Úgy tűnik, a Parlament ezt nem akarja.

A jelentés további fegyverkezési projekteket sürget. Úgy gondoljuk, ez rossz ötlet. Először a korábbi EU-missziókat kell részletesen kiértékelni. Ez már jó ideje várat magára. A kongói Artemisz-hadműveletben részt vevő francia katonák kínzáshoz folyamodtak. A csádi hadművelet kész katasztrófa, a koszovói EULEX-missziónak pedig – amely elvileg jogállamiság-misszió – nincs jogalapja.

A két jelentés teljesen rossz irányba halad. Ezért képviselőcsoportként kisebbségi véleményt nyújtunk be. Mostanra egyértelművé vált, mit szeretne véghezvinni a francia elnökség a katonaságban. Még egy lökést adnak a fegyverkezésnek, vízi és légi hadtestekről máris szó esett. Nem akarunk militáris Európai Uniót. Nem akarunk katonai szövetséget. Ezért a két jelentésre adott válaszunk határozott „nem”.

  Gerard Batten, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Mindkét jelentés azt feltételezi, hogy a Lisszaboni Szerződés/Európai Alkotmány ratifikálása megtörténik, annak ellenére, hogy az írországi népszavazás eredményét csak június 12-én tudjuk meg. De természetesen a Parlament már eldöntötte, hogy ha az nemleges eredménnyel zárul, majd figyelmen kívül hagyja az ír népszavazást.

Az Európai Unió nem akarja, hogy külpolitikai és katonai ambíciói népszavazások miatt alárendelődjenek az európai tagállamok állampolgárai akaratának, hiszen nagyon jól tudja, hogy ha megtehetik, akkor elutasítják majd ezeket az ambíciókat. És milyen ambíciók ezek. A jelentések arról szólnak, hogyan akarja az EU többnemzeti erők összekapcsolásával, közös parancsnoksági és ellenőrzési struktúra kiépítésével, közös felszerelés- és rendszer-beszerzési politikák elfogadásával és közös kommunikációs rendszerek bevezetésével kiépíteni katonai erőit. Mindkét jelentés a meglévő többnemzeti erők összekapcsolását és egy EU parancsnokság alatt működő állandó haderő létrehozását vetíti előre. És máris formálódik az állandó európai hadsereg. Ezek a tervek veszélyeztetik a NATO-t, és aláássák az egyes tagállamok pozícióját az ENSZ-en belül – amelynek helyét az Európai Unió bitorolni szeretné.

Nemrég részt vettem egy Brüsszelben tartott biztonsági konferencián, ahol valaki feltette a kérdést: ki tart az Európai Uniótól? Amivel természetesen azt akarta mondani, hogy a katonai erő fenyegetése nélkül senki sem veszi majd komolyan az EU külpolitikai próbálkozásait. A második világháború második felében Sztálin egyik embere megjegyezte, hogy a pápa nem ért egyet a diktátor néhány külpolitikai lépésével. Amire Sztálin azt válaszolta: „És hány hadosztálya van a pápának?”.

Az Európai Unió azért akar saját hadosztályokat létrehozni, hogy érvényesítse akaratát, és világszinten is elérje, hogy tartsanak tőle. Ha pedig kíváncsiak vagyunk rá, mindez hogy fog kinézni, csak képzeljük el a közös agrárpolitikát és a közös halászati politikát fegyverekkel, tankokkal és repülőgépekkel.

Az egyetlenek, akik Európában véleményt mondhatnak erről, az írek, akiknél június 12-én tartanak népszavazást. A legfőbb tényező az írek számára az lesz, hogy megőrizzék hagyományos semlegességi politikájukat. De vajon tisztában vannak-e vele, hogy ha ratifikálják a Lisszaboni Szerződést, akkor oda a semlegesség, és rájuk is vonatkozik majd az Európai Unió külpolitikája és katonai ambíciói? De nem csak semlegességüket veszítik el, hanem azon kapják majd magukat, hogy maguk is fizetik a katonákat és a fegyvereket, amelyek olyan katonai hadműveletek végrehajtásához szükségesek, amelyekkel ők maguk nem értenek egyet.

Komolyan át kell gondolniuk ezeket a dolgokat a népszavazás előtt. A brit kormány és a parlament szégyenletes módon elárulta a brit állampolgárokat azzal, hogy a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatban megtagadta tőlük a népszavazás jogát. Az ír semlegesség forog kockán, de ugyanígy az is, hogy Anglia meg tudja-e védeni saját magát.

ELNÖKÖL: VIDAL-QUADRAS ÚR
Alelnök

  Irena Belohorská (NI). – (SK) Hölgyeim és uraim! Hadd kezdjem azzal, hogy üdvözlöm a 2006. évi éves jelentést, és a jelentés szerkezetében megfigyelhető előrelépést. Az Európai Parlamentnek határozottabban kell állást foglalnia, és egyként kell fellépnie az érintett kérdésekben, amelyekkel a Tanácsnak szisztematikusan kell foglalkoznia. Ebben a tekintetben üdvözlöm az Európai Parlament és a tagállamok közötti szorosabb együttműködésről szóló rendelkezéseket, illetve a nemzeti parlamentek és a tagállamok kormányainak nagyobb felelősségét a stratégiai döntések meghozatalában.

Úgy gondolom, hogy az új tagállamok képviselői is meg fogják találni a helyüket az európai diplomáciai szolgálat új struktúráján belül. Véleményem szerint a Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően Európa egységesebb képet mutat majd a külkapcsolatok terén. Fontos, hogy a tagállamok gyakrabban tanácskozzanak partnereikkel, illetve az EU főképviselőjével, különös tekintettel a létfontosságú döntésekre. Az egységes jogi személyisséggel rendelkező Uniónak lehetősége nyílik majd arra is, hogy nemzetközi megállapodásokat kössön, és nemzetközi szervezetek tagjává váljon. E kötelező erejű döntések meghozatalakor az európai polgároknak a nemzetközi jellegű kérdésekkel kapcsolatos aggodalmait és elvárásait is figyelembe kell venni.

  Javier Solana, közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő. − (ES) Elnök úr! Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy röviden gratuláljak mindazoknak, akik a parlamenti képviselőcsoportok nevében felszólaltak. Általánosságban úgy gondolom, ha nem is egyhangúak a vélemények, a vita első felében tárgyalt témák legtöbbjében széles körű egyetértés van.

közös kül- és biztonságpolitikai főképviselő. – (FR) Először Daul úrnak szeretnék köszönetet mondani az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták képviselőcsoportjából. Egyértelműen fogalmazott az EBS felülvizsgálatát érintő célkitűzésekkel és általában a Lisszaboni Szerződés céljaival kapcsolatban is. Teljes mértékben egyetértek Önnel, és meggyőződésem, hogy létfontosságú az Unió hangjának és emberi oldalának megerősítése.

Őszintén hiszem, hogy Európának nem csak állampolgáraival, hanem az Európán kívül élőkkel szemben is kötelességei vannak. Az egész világ abban reménykedik, hogy Európa egyértelműbb megközelítést tesz majd magáévá, és hatékonyabban lép fel. Ezért teljes mértékben egyetértek a PPE-DE csoport megjegyzéseivel, és minden erőmmel azon leszek, hogy a mai naptól a Szerződés hatályba lépéséig tartó időszakban hatékony együttműködést teremtsek az egyes intézmények között. Ezzel a feladattal ruházott fel a Szerződés 15. cikke, és meg fogom próbálni teljesíteni e kötelességemet.

Szeretnék válaszolni Swoboda úrnak – nem azért, hogy ellentmondjak neki, épp ellenkezőleg, hogy elmondjam, sok általa említett dolog nagyon is egybevág saját gondolataimmal, és a dolgok alakulásáról vallott elképzeléseimmel. Úgy gondolom, hogy az Ön által említett együttműködés a polgári és a katonai erők között alapvető fontosságú. Itt a válságkezelésről van szó, és nem másról. A válságkezelésben minden eszköznek az Európai Unió rendelkezésére kell állnia, ahhoz, hogy képességeit a lehető legnagyobb mértékben ki tudja használni.

Ismétlem azonban, hogy a legfontosabb a politikai akarat. Meglehetnek a képességeink, de ha hiányzik a politikai akarat, semmink sem lesz. Elképzelhető, hogy nem minden esetben rendelkezünk a szükséges képességekkel. Ezért mindkét irányban vannak tennivalóink, a képességek, de a politikai akarat fejlesztése terén is. A politikai akarat megvalósításán ebben a gyönyörű épületben mindenkinek dolgoznia kell, méghozzá az Európai Unió egyéb intézményeivel együttműködésben.

Hadd ejtsek néhány szót Saryusz-Wolski úr jelentéséről. A jelentés tartalmaz olyan bekezdéseket, amelyekkel az első szótól az utolsóig egyetértek. Kiemelném például az Afganisztánról szóló részeket, hiszen Afganisztán nagyon fontos ügy, ahol kötelezettségeink vannak. Bevezetőmben nem volt alkalmam megemlíteni, hogy számomra – és remélem, mindannyiunk számára – Afganisztán a jelenlegi legnagyobb kihívások egyike, amelynek megoldására politikai módot kell találnunk. Ezért nagyon fontos az, amit Ön a rendőri misszióról írt a jelentésben. Szükségünk van ott rendőri jelenlétre. Mint azt tudják, a legutóbbi Európai Külügyi Tanács során megegyezés született a kiküldött emberek számának megduplázásáról.

Azt is hangsúlyozni szeretném azonban, amit a minőségről mondott. Igaz, hogy amikor jogállamiságról, rendőrségről és bírókról beszélünk, ők nem állnak rendelkezésünkre – saját tagállamukban más ügyeken dolgoznak, ezért végig kell gondolni, hogyan juthatunk el odáig, hogy mindig rendelkezésünkre álljon európai rendőrök, bírók és társadalmi szereplők egy-egy csoportja, akiket gyorsan lehet mozgósítani. Ez lehetséges a katonaság keretein belül, hiszen szerencsére, ha épp nem válságkezelési akcióban vesznek részt, ők elérhetők lehetnek más célra. Ezt végig kell gondolnunk, de nem elég gondolkodni, meg is kell találnunk a válaszokat ezekre a kérdésekre.

Azt mondhatom, hogy egészében véve a beszédek igen építő jellegűek voltak. Hozzászólnék még az emberi biztonságról szóló bekezdéshez. Beer asszony, Ön nagyon jól tudja, mennyire fontos számomra ez az elképzelés. Marie Colvin jóbarátom, vele készítettem néhányat ezek közül az írások közül. Úgy hiszem, olyan elképzelésről van szó, amely nagymértékben rávilágít a biztonsággal kapcsolatos modern gondolkodásunkra. Ezért nem az számít, minek nevezzük, hanem az, mit teszünk. Fontos a név is, de tetteink fontosabbak a névnél. Véleményem szerint a jelentéseken az a meggyőződés tükröződik, hogy a biztonság túllép a hagyományos megfogalmazás keretein.

Néhány megjegyzéssel azonban, minden tiszteletemmel együtt, mégsem tudok egyetérteni, a sort pedig a Bizottság képviselőjének megállapításával kezdeném. Igazán nem gondolom, hogy a biztonsági stratégiát azért kell felülvizsgálni, mert az a biztonságnak egy nagyon szűkre szabott elképzelését tartalmazza. Véleményem szerint ez a megfogalmazás helytelen. A 2003-ban írt biztonsági stratégiával kapcsolatban azt gondolom, hogy a legtöbb hiányosság ellenére ugyanazokat az elemeket, ugyanazokat a kihívásokat, ugyanazokat a problémákat tartalmazza, amelyekkel ma is szembe kell néznünk. Lehet, hogy ki kell egészíteni, és további lépésekre is szükség van, mégsem jellemezném a stratégiát a biztonságértelmezés szűk változataként. Épp ellenkezőleg, ez a legnyitottabb megközelítés, amelyet e kérdésben az Európai Unió valaha elfogadott.

Az egyértelműség kedvéért, úgy gondolom, nem arra van szükség, hogy új szöveget írjunk, hanem hogy a lehető legtöbbet megőrizzünk az eredetiből, vagyis a ránk váró feladatból, és próbáljunk meg ehhez újabb elemeket adni. Sokan említették például az energiabiztonság kérdését – amely igen fontos –, és az éghajlatváltozás különböző következményeit, azt, hogyan birkózzunk meg a nem emberi tevékenység okozta, hanem természetes katasztrófák által ránk rótt feladattal, amelyhez rendelkezünk erőforrásokkal és képességekkel, és ezeket már régebb óta alkalmazzuk is a hasonló drámai események kezelésére.

Ami a nukleáris fegyverkezést illeti: szinte minden alkalommal szóba hoztam, amikor csak lehetőségem volt rá – a mindannyiunkra leselkedő veszélyeket, és a téma jelentőségét. Úgy gondolom, ha ki kell választanunk két horizontális problémát, amelyre megoldást kell találnunk, az egyik az éghajlatváltozás lenne, a másik pedig a nukleáris fegyverkezés és annak megszüntetése. Ez az a két fő dolog, amely veszélyeztetheti mindazt, ami értékes számunkra. Ezért ezzel egyetértek.

Néhány szóban kedves barátomhoz, Brian Crowleyhoz fordulnék. Úgy gondolom, a legfontosabb a cselekvés, ebben egyetértek vele. Vegyük azonban Csád példáját. Nem tudom, ez volt-e a legjobb példa, amelyet választhatott. Néhány héttel ezelőtt látogatást tettem Csádban. Elmentem a fővárosba, a második legnagyobb városba, és Goz Beidába, ahol az ír zászlóalj is állomásozik, igen jó hangulatban és rendkívüli szakszerűen. Erre büszkének kellene lennünk. Én büszke vagyok arra, amit az ír zászlóalj a szavanna közepén véghez visz, és hatalmas nagylelkűséggel megpróbál segíteni a menekülttáborban tartózkodó otthontalanná vált embereken. Elismerésem az ott szolgálatot teljesítő ír katonáknak, akik nagylelkűek, és a végletekig elszántak arra, hogy javítsák az ottani körülményeket, ami az egész misszió célja.

Köszönöm Önnek, Elnök úr, és a parlamenti képviselőcsoportoknak, és őszintén remélem, hogy az előttünk álló időben, ahogyan közeledünk 2008 vége felé, meg tudjuk valósítani a konstruktív együttműködést annak érdekében, hogy az Európai Unió oly sok állampolgárának álmát valóra váltsuk – vagyis végrehajtsuk a Szerződést, hogy olyan Európát hozhassunk létre, amelynek jelenléte a nemzetközi közösségben és a világban arányban áll elképzeléseinkkel, elveinkkel, képességeinkkel és életszínvonalunkkal.

  Karl von Wogau (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, Solana úr! Először is szeretnék köszönetet mondani Kuhne úrnak a jelentésért és annak bemutatásáért, ami azt jelentette, hogy szinte az összes pontban egyetértésre jutottunk.

Solana úr, Ön néhány hónapja részt vett Polin úr temetésén Bayonne-ban. Ő volt az első katona, aki európai hadművelet során vesztette életét. Számomra nagyon megrendítő, nagyon szomorú esemény volt ez, amely arra késztetett, hogy ismét alaposan elgondolkodjam arról, mikor és milyen körülmények között mozgósítjuk a katonákat.

Ez egyben Beer asszonynak és az emberi biztonság elképzelésére adott válaszom is. Az emberi biztonság elképzelése kétségkívül érdekes – amelybe a fejlesztési segélyek is beletartoznak. Biztonság nélkül nincs fejlődés. Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy ez az elképzelés az Európai Unió biztonság- és védelmi politikája számára megfelelő, hiszen értelmezhetjük úgy is, hogy minden esetben, az egész világon be kell avatkoznunk. Ez olyan elvárásokat ébreszthet irányunkban, amelyeknek nem fogunk tudni megfelelni. A nélkülöző emberek nem arra várnak, hogy valaki jó szándékkal közelítsen feléjük, hanem arra, hogy valaki ténylegesen segítsen rajtuk. Ez az elképzelés gyenge pontja, és semmi sem lehet rosszabb annál, mint hiú reményeket ébreszteni az emberekben. Képviselőcsoportom ezért ezen elv említése ellen fog szavazni.

Közeleg a francia elnökség, és ezzel együtt valószínűleg számos fontos döntést is meg kell majd hozni. Már említettem: egyre több katonát küldünk veszélyes missziókra. A mi felelősségünk biztosítani, hogy ezekhez a missziókhoz rendelkeznek a szükséges felszereléssel, a lehető legjobb felszereléssel. Ez ma még sok területen nem igaz. Hiányosságokkal küzdünk a telekommunikációban és – ami rendkívül fontos – a polgári eseteknél és a polgári műveletekben. Elmaradásaink vannak a felderítés és a navigáció terén. Itt most konkrét javaslatokat várok annak érdekében, hogy a jövőben szorosabb együttműködés valósuljon meg, és ezeket a projekteket és hiányosságokat együtt, európai módon oldhassuk meg.

Az előttünk lévő jelentés azt követeli, hogy az eurohadtest az Európai Unió állandó irányítása alá tartozzon. Véleményem szerint ez nagy előrelépés lenne a jelenlegi hadtestekhez képest, amelyek mindig csak féléves időszakokra állnak az Európai Unió rendelkezésére. Azt kérem, hogy a Kuhne úr által is említett Európai Biztonsági és Védelmi Kollégium több legyen, mint csupán virtuális kollégium, annak érdekében, hogy hozzáférhessen a feladatai elvégzéséhez szükséges eszközökhöz.

  Jan Marinus Wiersma (PSE). – (NL) Elnök úr! Számos megjegyzésem lenne az igen tisztelt kollégám, Kuhne úr jelentésében tárgyalt európai biztonsági stratégiával kapcsolatban. Természetesen elkészítése közben képviselőcsoportom teljes támogatását élvezte, és úgy gondoljuk, hogy az eredmény kiváló. Ennek ellenére néhány észrevételre szeretném felhívni a főképviselő úr figyelmét.

Ez a biztonsági stratégia van most érvényben, és 2003-ban hatalmas újításként került kifejlesztésre. A stratégia lényege természetesen továbbra is érvényben marad. Amiről most beszélünk, az a megváltozott nemzetközi helyzethez való alkalmazkodás. A hatékony többoldalúság az egyik fontos elv. A polgári és katonai szempontok összekapcsolása létfontosságú. Ugyanígy a modern veszélyelemzés is. Számos pozitív példát hozhatunk arra, hogy Solana úr vezetésével az Európai Unió hogyan foglalkozott mindezzel. Valójában ugyanarról a megközelítésről, de az elvek szélesebb körű alkalmazásáról van szó. Mindenki egyetért abban, hogy a terrorizmusról és a hagyományos biztonsági problémákról nem elég csupán beszélni: azt is meg kell vizsgálni, hogy az energiabiztonsággal, illetve az éghajlatváltozás okozta veszélyekkel kapcsolatos problémák milyen szempontból fontosak biztonsági stratégiánk számára. Ez a szélesebb körű alkalmazás.

Ennek ellenére szeretnék kiállni a szűkebb értelmezés mellett is. Nem csak az országok biztonságáról szól ugyanis, hanem az emberek biztonságáról is. Véleményem szerint jó dolog, hogy Kuhne úr elindította ezt a vitát itt a Parlamentben, csakúgy, ahogyan a „védelmi felelősség” elvéről is tartottunk egy teljes megbeszélést az ENSZ-ben, egy másik, a polgárokat érintő megbeszélést. Valóban meg kell vizsgálni, hogyan tudjuk mindezt beépíteni saját elképzelésünkbe, és ezért úgy gondolom, rendkívül sajnálatos, hogy az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták képviselőcsoportja nem kíván részt venni ezeknek az elképzeléseknek a kidolgozásában. Amikor az emberi biztonságról beszélünk, azalatt nem azt értjük, hogy minden olyan helyzetben automatikus beavatkozásra van szükség, ahol az emberi biztonságot fenyegetés érheti, csak azt szeretnénk, hogy sokkal nagyobb mértékben vegyük figyelembe ezt a fontos összetevőt.

A szélesebb értelmezéssel kapcsolatban az is fontos, hogy a Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően – reméljük és fohászkodjunk, hogy június 12-én Írország a Szerződés mellett szavaz majd, amire jelenleg is számítunk – az Európai Unió dolgozhat majd ezzel a bővített értelmezéssel, mert az új főképviselő, akit saját hazám miatt így kell nevezni, egyben az Európai Bizottság elnöke is lesz, és ezért hatékonyan koordinálhatja majd ezt a bővített programot.

Végezetül még egy észrevételt szeretnék tenni az Egyesült Államokkal kapcsolatban. Választások közelednek, és még nem tudjuk, ki lesz a két jelölt. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy bárkivel kell is majd tárgyalnunk – és őszintén remélem, hogy Barack Obama lesz az –, számos biztonsági kérdésben könnyebb lesz az együttműködés. Konkrét példa erre az atomsorompó egyezmény. John McCain érdekesen nyilatkozott a témát illetően. Talán az év végén eljön az ideje annak, hogy további indítványokkal, új megállapodásokkal álljunk elő: például a nukleáris fűtőanyag ciklus többoldalúvá tételével kapcsolatban. Remélem, hogy a főképviselő úr hajlandó ennek elérése érdekében erőfeszítéseket tenni.

  István Szent-Iványi (ALDE). – (HU) Elnök úr, főmegbízott úr, biztos úr! Először is gratulálni szeretnék Saryusz-Wolski és Kuhne jelentéstevőknek az átfogó jelentésért, kitűnő munkát végeztek. Saryusz-Wolski jelentésének egyik legfontosabb megállapítása, hogy ma a Nyugat-Balkán stabilitása az Európai Unió első számú prioritása. Ezzel maradéktalanul egyetértek.

Koszovó esetében a tét nem kevesebb, mint a közös kül- és biztonságpolitika hitelessége. Az előzmények nem túl biztatóak: bár az Ahtisaari-tervet valamennyi tagállam támogatta, Koszovó elismerésében ma sincs egyetértés a tagállamok között. De ami még nagyobb baj, nincs egyetértés abban sem, hogy az UNMIK hatásköreit át kell-e adni az EULEX-nek. Márpedig ha ez nem történik meg, akkor az Európai Unió nem tudja teljesíteni saját vállalásait sem, ez pedig aláássa a hitelességét. Az EULEX missziónak nagyon fontos feladata a jogállamiság megteremtése, a működő piacgazdaság bevezetése, Koszovó többnemzetiségi jellegének a megerősítése, és a bizalomépítés az együtt élő népek között.

Az Európai Unió nem hagyhatja magára Koszovót. A nyugat-balkáni politikánknak három pilléren kell nyugodnia. Először is hiteles európai perspektívát kell kínálnunk az országoknak, a feltételeket szigorúan számon kell kérnünk és következetességet kell tanúsítanunk. Nagy hiba, ha pillanatnyi politikai megfontolásból figyelmen kívül hagyjuk a feltételeket vagy következetlenül olyan országoknak nyújtunk kedvezményeket, amelyek nem működnek együtt velünk, és olyan kedvezményeket, amelyeket nem adunk meg azoknak, akik együttműködnek. Ezek bizony továbbra is veszélyeztetik az Európai Unió hitelességét.

Az Európai Unió globális szerepet kíván játszani, nagyon helyesen, de ez mindaddig csak vágyálom marad, amíg a saját közvetlen szomszédságában nem képes a békét, a stabilitást és a felemelkedés lehetőségét biztosítani. Köszönöm.