Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. június 4., Szerda - Brüsszel

17. 2006. évi éves jelentés a közös kül- és biztonságpolitikáról – Éves jelentés az európai biztonsági stratégia és az EBVP végrehajtásáról (vita folytatása)

  Elnök. − Folytatjuk a közös vitát a Jacek Saryusz-Wolski úr által a KKBP-t tárgyaló 2006. évi éves jelentésről készített jelentésről (A6-0189/2008), és Helmut Kuhne úrnak az Európai Biztonsági Stratégia és az EBVP végrehajtásáról szóló jelentéséről (A6-0186/2008).

  Marie Anne Isler Béguin (Verts/ALE). – (FR) Elnök úr! Nagy örömömre szolgál, hogy a küldöttségek előtt szólalhatok fel, hiszen olyan szoros kapcsolatban állunk velük. Akár hiszi, főképviselő úr, akár nem, pontosan a Dél-Kaukázusról szeretnék beszélni. Hallottuk a jó hírt, hogy holnap néhány napra Grúziába látogat. Éppen ideje volt, hogy erre sor kerüljön, amit hálás köszönök Önnek. Abháziába is ellátogat majd, és ezzel kapcsolatban említette, hogy a hétvége talán nem lesz elegendő a problémák megoldására. Ha mégis sikerül, elsőként fogok gratulálni Önnek. Tudjuk, hogy nehéz feladatról van szó, de az a legfontosabb, hogy az Európai Unió részt vállal benne. Véleményem szerint ez már majdnem az uniós külpolitika érettségének próbája. Tudjuk, hogy Oroszország, egyik partnerünk, a konfliktus résztvevője. Az ENSZ jelentése szerint Grúzia beleegyezett, hogy beszünteti a robotrepülőgépek használatát Abházia felett. Tegnap azonban megtudtuk, hogy Oroszország, a hírek szerint vasútépítés céljából, mozgósította katonai erőit. Ha ez így van, akkor azt hiszem, túl korai még békefenntartó erőkről beszélni.

Éppen ezért nehéz feladat ez. Ön azt mondta, hogy támogatja majd Grúzia béketervét, ezért a kérdésem Önhöz, főképviselő úr, a következő: támogatja majd, a béketerv részeként, az EU vagy az EBESZ által ellenőrzött abház-grúz polgári rendőrség felállítását is? Ez hatalmas lépés lenne előre, amelyre itt az EU-ban már régóta, a konfliktus kezdete óta várunk, hiszen szomszédos országról van szó. Ezért a legújabb kérdés, amely felmerül, és amelyet képviselőtársaim az imént már feltettek, a következő: a szomszédsági politikát külpolitikánk részeként tervezzük kifejleszteni?

  Hanna Foltyn-Kubicka (UEN). – (PL) Elnök úr! Hadd emlékeztessem arra, hogy a Tanácsnak a közös kül- és biztonságpolitika főbb szempontjairól és legfontosabb döntéseiről szóló tavalyi jelentésében a Parlament mélységes aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, Oroszország kilép az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből. Az Európai Parlament határozott nyilatkozata ellenére az EU-hatóságok nem hoztak komoly intézkedést az ügyben. 2007. július 1-jén azonban az orosz állami Duma egyhangúlag elfogadta az Oroszország szerződésben való részvételének felfüggesztéséről szóló törvényt.

Kétségtelen, hogy ez a tény alapvető fontosságú Európa biztonsága szempontjából, hiszen a kontinensen Oroszország rendelkezik a legnagyobb hagyományos fegyveres erőkkel. Ezért gondolom, hogy elsődleges fontosságú elérni, hogy az Orosz Föderáció visszalépjen a szerződésbe. Az Európai Unió és a tagállamok hatóságainak minden rendelkezésükre álló eszközt be kell vetniük e cél elérésére, legfőképpen azért, mert az orosz hadi kiadások az elmúlt időszakban 700 százalékkal növekedtek.

  Willy Meyer Pleite (GUE/NGL). – (ES) Elnök úr! El Baradei úr, akit igazán nem vádolhatunk radikalizmussal, a legutóbbi müncheni biztonságpolitikai konferencián úgy nyilatkozott, hogy a fegyverkezési költségek 1 százalékkal történő csökkentése megoldaná a világ éhínségproblémáit.

Az Európai Unió e cél eléréséhez jelenleg úgy járul hozzá, hogy tagállamait a katonai kiadások növelésére kéri, aminek eredményeképpen e civilizáció abba az erkölcstelen helyzetbe jutott, hogy 2006-ban a világ legnagyobb, még a hidegháborús összegeket is meghaladó kiadásaival rendelkezett: tizenhétszer több ez, mint amennyit a nemzetközi együttműködésre szánunk.

Úgy gondolom, hogy rossz irányba haladunk. A biztonság militarizálása igazságtalanabb, erőszakosabb világot teremtett. Talán emlékeznek azokra a korábbi állításokra, amelyek szerint az elfogadhatatlan iraki invázió megoldja majd a közel-keleti gondokat, és csökkenti az olaj árát. A következmények önmagukért beszélnek. Hölgyeim és uraim! Azt hiszem, hogy rossz úton járunk. Demilitarizálnunk kell a biztonságot, és vissza kell térnünk egy olyan Európa régi értékeihez, amelyben a hidegháború kellős közepén a Willy Brandthoz vagy Olaf Palméhez hasonló személyek a külpolitikában a fegyvermentesítést tűzték ki célul.

Ami az észak-amerikai biztonsági módszerekkel való kapcsolatunkat illeti, attól függ, melyik kormányzatról beszélünk. Vagy eddig ugyanazok lettek volna az elveink és értékeink, mint a Bush-kormányzatéi? Emlékeznek még a CIA repülőkre, a guantanamói kínzásokra, a halálbüntetésre és az emberi jogok világszerte történő folyamatos sárba tiprására?

Nem, hölgyeim és uraim, úgy gondolom, hogy egy autonóm, atommentes biztonság felé kell elmozdulnunk, és egy olyan rendszer irányába, amely elégséges biztonságot teremt ahhoz, hogy megoldjuk az alapvető problémákat, amelyek a terrorizmus mellett az éhség, a szegénység és a diszkrimináció.

  Hélène Goudin (IND/DEM). – (SV) Elnök úr! A mai vita ízelítő abból, ami a Lisszaboni Szerződés elfogadása után vár majd ránk. Fokozott militarizálás, erősebb nemzetekfölöttiség, és magasabb költségek az EU számára a tagállamok függetlenségének kárára. Az EU most mindannyiunkat képviselnie fogja. A 27 tagállam kívánságai eggyé válnak. Ezért csak csodálkozva nézek körbe, miközben az Európai Parlament – amely magát a demokrácia élharcosának tekinti – föderalista irányt vesz, anélkül, hogy tiszteletben tartaná akár az írországi népszavazást, akár a kormányközi együttműködést. A Lisszaboni Szerződés további lépés a közös külügyminiszter, a közös katonai erők és egy közös hírszolgálat létrehozása, vagyis röviden egy közös védelmi és külpolitika felé. Írország állampolgárai, Önök az egyetlenek, akiknek megadták a lehetőséget arra, hogy megakadályozzák a dolgok e veszélyes alakulását. Arra biztatom Önöket, hogy június 12-én „nem”-mel szavazzanak, úgy, ahogyan azt nekünk is kéne itt ma tennünk, a Parlamentben.

  Roger Helmer (NI). – Elnök úr, egy kérdésem lenne Önhöz. Hogy van az, hogy a főképviselő, Solana úr beléphet ebbe a Házba, és nyíltan a szemünkbe hazudhat? Itt ültem, és hallottam, amikor azt mondta, hogy mindenki erősebb Európai Uniót és erősebb KKBP-t szeretne. Jómagam 4,2 millió embert képviselek az Egyesült Királyság kelet-közép-angliai részéről. Soha egyikük sem említette, hogy erősebb Európai Uniót vagy erősebb KKBP-t szeretne, azt viszont sokan mondták már nekem, hogy szeretnék, ha országunk kilépne az Európai Unióból.

Ha valóban úgy gondolják, hogy az emberek ezt akarják, miért nem kérdezik meg a véleményüket az Európai Alkotmányról és a Lisszaboni Szerződésről, amelyeknek éppen az a célja, hogy ezt megvalósítsák? Elfelejtették, hogy a franciák és a hollandok ellene szavaztak? Tudják Önök, hogy a választókerületemben élők 80 százaléka szeretne népszavazást, és ha lehetőségük nyílna rá, legalább 80 százalékuk nemmel szavazna?

A képviseletem alá tartozó brit állampolgárok támogatják az európai kereskedelmet és együttműködést, de határozottan ellenzik a politikai uniót és egy európai hadsereg ötletét.

  José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra (PPE-DE). – (ES) Elnök úr! A Parlament és a Tanács közötti együttműködés az elmúlt években jelenősen javult, ahogyan arra Saryusz-Wolski úr jelentése is kitért, elsősorban a rugalmas mechanizmusok létrehozásának és a Tanács soros elnöke, illetve a főképviselő és a különleges képviselők többszöri megjelenésének köszönhetően.

A jelentés azonban képviselőcsoportom elnökéhez hasonlóan azt is megjegyzi, hogy ez az együttműködés a Parlament és a Tanács között még javulhatna, különösen az időzítés tekintetében. Saryusz-Wolski úr jelentése, akinek ezúton szeretnék gratulálni munkájához, konkrét kezdeményezést tartalmaz, mégpedig azt, hogy a következő év elejétől hozzunk létre egy intézményközi megállapodást annak érdekében, hogy az új Szerződés iránymutatásai alapján stabil és dinamikus együttműködési feltételeket határozhassunk meg. Főképviselő úr! Szeretném, ha a jelentésbe belefoglalhatnánk, hogyan értékeli Ön ezt a javaslatot.

Másodszor szeretnék köszönetet mondani másik előadónknak, Kuhne úrnak is az európai biztonsági stratégiáról készített jelentésért. Úgy gondolom, hogy hosszú távú stratégiára van szükségünk, amely lehetővé teszi majd számunkra, hogy szembenézzünk az előttünk álló új veszélyekkel, és amelyet a körülmények változása esetén, de legalább ötévente, a Parlament törvényhozási időszakjainak megfelelően, felül lehet vizsgálni.

Számos figyelemreméltó beszédet hallhattunk. Nem hiszem, hogy mindez többletköltségeken múlna, de amíg – von Wogau úr már utalt erre a mai nap során – három párhuzamosan működő műholdrendszerünk, öt távközlési rendszerünk, 23 páncélozottjármű-rendszerünk és 87 különböző fegyverkezési programunk van, addig nem leszünk képesek a kívánt módon haladást elérni.

27 tagállamával az Európai Unió hozzávetőleg 2 millió katonával, 10000 tankkal és 3000 vadászgéppel rendelkezik. Véleményem szerint ez elég nagy katonai erő ahhoz, hogy komoly helyzetben is bevethető legyen.

További problémák is vannak azonban, például amikor a Csádhoz hasonló konfliktusok helyszínére kell zászlóaljakat küldenünk, ahol a cél nem a háborúviselés, hanem az, hogy a válsághelyzetekben védelmet biztosítsunk, a konfliktushelyzetekben pedig közvetítsünk.

Ezért úgy gondolom, elnök úr, hogy össze kell vonnunk, és mozgósítanunk kell az erőforrásainkat annak érdekében, hogy az Európai Unió összes rendelkezésre álló kapacitásával ne legyen többé teljesen elhanyagolható a nemzetközi színtéren.