Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. június 4., Szerda - Brüsszel

19. 2006. évi éves jelentés a közös kül- és biztonságpolitikáról – Éves jelentés az európai biztonsági stratégia és az EBVP végrehajtásáról (vita folytatása)

  Elnök. − Folytatjuk a közös vitát a Jacek Saryusz-Wolski úr által a KKBP-t tárgyaló 2006. évi éves jelentésről készített jelentésről (A6-0189/2008), és Helmut Kuhne úrnak az Európai Biztonsági Stratégia és az EBVP végrehajtásáról szóló jelentéséről (A6-0186/2008).

  Ana Maria Gomes (PSE). – (PT) Gratulálni szeretnék Kuhne úrnak a kitűnő jelentéshez, különösen ahhoz, hogy ragaszkodott az emberi biztonság és a védelmi felelősség közös elvéhez – ahhoz az elképzeléshez, amelyet Solana úr is támogatott.

Ez az a kettős pillér, amelyen a válságkezelési missziókhoz való európai megközelítés nyugszik. Egy részről egy adott országba az EBVP keretein belül történő beavatkozásról hozott döntés alapjául az ENSZ Alapokmánya kell, hogy szolgáljon, amely hangsúlyozza a védelmi felelősség elvét: a mészárlás, a háborús bűnök, az etnikai tisztogatás és az emberiség elleni bűnök megelőzése iránti kötelességünket.

Más részről azonban, ha az Unió olyan válságban találja magát, amelyben katonai eszközökre is szükség van, létfontosságú, hogy az erő alkalmazása az emberi biztonság doktrínájának szabályai szerint történjen. Ez azt jelentené, hogy az európai csapatoknak sokkal inkább arra kellene összpontosítani az erőiket, hogy biztonságos menedéket építsenek a nem hadviselő civil állampolgárok számára, semmint arra, hogy a katonai győzelem reményében elpusztítsák az ellenséget.

Ez a két elv egységes válságkezelési stratégiát biztosít Európa számára a 21. század elején. Éppen ezért az Európai Parlament Szocialista képviselőcsoportjának 1. módosítása azokat az erkölcsi, jogi és műveleti követelményeket tükrözi, amelyeknek jelenleg Afganisztánban, Csádban és Libanonban, illetve majd a jövőben is meg kell felelnünk.

Ezért sajnálatosnak tartom, hogy az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták képviselőcsoportja, valamint az Európai Egyesült Baloldal/Északi Zöld Baloldal elutasította a módosítást. Ez a reakciós szövetség ragaszkodik ahhoz, hogy szemet hunyjunk az emberi jogok elsőbbsége fölött – egy olyan elképzelés fölött, amely megerősítené az EBVP-missziók széles körű támogatottságának legitimitását.

  Andrew Duff (ALDE). – Elnök úr! Attól tartok, két problémával nézünk szembe a ma délutáni vitán. Az első az a propagandabeszéd, amelyet a szélsőjobbról hallunk a Lisszaboni Szerződés kapcsán. A második az, hogy némi önelégültséget vélek felfedezni azokban, beleértve magamat is, akik határozottan kiállnak a közös kül-, biztonság- és védelmi politika mellett. A nagy európai biztonsági stratégia célja nem az, hogy csodáljuk, hanem hogy kövessük, a Tanács és a tagállamok pedig gyakran nem követték kiváló stratégiájukat.

Az Egyesült Királyság és Franciaország nem tudták teljesíteni a saint-malói megállapodásban tett ígéreteiket. Mások ahhoz a fukar és önpusztító politikához ragaszkodtak, amely szerint a katonai költségeket azoknak kell viselnie, akikre ezeket fordítani kell. Mi értelme egy ilyen politikának, amikor az a cél, hogy megosszuk a terheket? Az igazság az, hogy fegyveres erőinknek csupán 20 százaléka alkalmas valódi harcra. Az EBVP-missziók közül számos rettentő hiányokkal küszködik. Az EBVP részegységeit összefogó európai központ hiánya miatt egyre sürgetőbb, de egyben lehetetlen is az erőforrások egyesítése.

Az a szomorú, hogy nagyon sokszor képtelenek vagyunk tanulni saját hibáinkból, a biztonsági stratégia csűrés-csavarása pedig nem hoz változást.

  Mario Borghezio (UEN). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Ismerem a KKBP programot, ám kissé nevetségesnek tűnik egy olyan Európától, amely még saját külső határainak ellenőrzését sem tudja kielégítően végrehajtani, hiszen naponta több ezer illegális bevándorló, üzér és maffiatag követ el határsértést. A biztonsági politika alap nélkül pedig – ha van valamiféle alapja, kérem, Solana úr, mondja el, mi az!

A jelentések újra és újra megemlítik az éghajlatváltozást, az esetleges katonai támadások, illetve biológiai vagy akár nukleáris terroristatámadások veszélyét azonban figyelmen kívül hagyják, jóllehet ez a veszély sokkal komolyabb, és talán valódibb is, ha figyelembe vesszük az iszlám terroristák fenyegetéseit.

Politikai eredményeit tekintve Európa gyenge. Nézzük meg például a Fekete-tengert, amely olyan, mint egy sakktábla, amelyre nem vonatkozik európai politika. Méghozzá annak ellenére, hogy ezen a sakktáblán dől el energiaellátásunk és biztonságunk jövője. Hol van Európa politikai megközelítése ezen a sakktáblán?

A Lisszaboni Szerződés semmi többet nem kínál, mint azt a keveset, amelyet már így is elértünk: egy geopolitikai elképzelések nélküli Európa kilátástalanságát. Solana úr, ez az elmúlt 10 év külpolitikai irányításának hiánya! Ez a hiány minden, amit Ön elért!

  Athanasios Pafilis (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr! A két jelentés egyértelműen az EU agresszivitásának és nagyhatalmi ambícióinak erősödését jelzi. Egy sor prioritást megfogalmaznak 2008-ra, amelyeknek célja az európai tőke gazdasági, politikai és katonai előretörése a világban. Az EU céljai között szerepel az emberek és országok kifosztása is, önállóan, illetve ahol ez nem lehetséges, ott az USA és a NATO segítségével.

Az első jelentés egyik legfontosabb pontja az olyan kifogások törvényes leple alatti beavatkozás és háborúskodás, mint a terrorizmus elleni küzdelem és „az emberi jogok és a demokrácia védelme”. Solana úr, a 15. bekezdés tartalmazza a demokratikus és nem demokratikus országok közötti tipikus és elfogadhatatlan megkülönböztetést. Mi alapján formál jogot magának arra, hogy egyes népeket demokratikusként vagy nem demokratikusként jellemezzen? Ebben az összefüggésben az „emberi biztonság” új kifejezését is a megelőző háborúkra adott kifogásként használja.

Továbbá az új hadtestek és egy állandó uniós katonai erő létrehozása iránti igény megfogalmazásával mindkét jelentés, elsősorban a második, sürgeti az EU fokozottabb militarizálását. Ez az eurohadtest létrehozásával, állandó strukturált együttműködéssel és a tagállamok fegyveres erőinek az EU erőszakos terveibe való bevonásával válna lehetségessé. Ezzel a NATO nyomdokain járunk, hiszen így jelentősen megnő majd az EU költségvetéséből a fegyverekre és hadi kiadásokra fordított összeg. Az EU és a NATO közötti együttműködés katonai missziók, állítólagosan nem katonai rendőri és jogi erők formájában egyre fokozódik. Valójában olyan szakemberekről van szó, akik az EU katonai hadjáratait készítik elő és irányítják. Kérkednek a 17 végrehajtott katonai misszióval, és még többet akarnak.

Az az EU, amelyet Önök építenek, a háború, az erőszak, a nagyhatalmi lét uniója. Ezért az embereknek az ellenállás, az engedetlenség és a szembeszegülés útját kell választaniuk.

  Sylwester Chruszcz (NI). – (PL) Elnök úr! Ma itt egy olyan kompetenciaterületről vitázunk, amely ez idáig a szuverén európai államokhoz tartozott. Ma az EU kül- és biztonságpolitikája eddig nem tapasztalt módon egyre inkább valósággá válik, különösen a lisszaboni európai alkotmány bevezetését követően.

Lengyel képviselőként nem szeretnék, és nem is tudok egyetérteni azzal, hogy inkább Brüsszel, és ne Varsó döntsön a lengyel külpolitikai kérdésekben, miközben a Berlin vagy Brüsszel mellett felállított katonai főhadiszálláson német tábornokok vigyázzák a biztonságunkat. Nem szeretném azt sem, hogy az egyenruhájukon EU-s zászlót viselő lengyel katonák idegen érdekeknek megfelelően tevékenykedjenek Európa és a világ különböző pontjain.

A jelenlegi tendenciák és az egységes európai állam nyitott szerkezete elfogadhatatlan. Természetesen becsaphatják saját állampolgáraikat, akiket meg sem kérdeznek, mit gondolnak a szuper-EU létrehozásáról, de előbb vagy utóbb ez a projekt darabjaira fog hullani.

  Tunne Kelam (PPE-DE). – Elnök úr! A mai nap üzenete az kellene, hogy legyen, hogy a KKBP-nek a korábbiaknál sokkal inkább közös európai értékeken kellene alapulnia. Az egyre növekvő biztonsági kihívásokra egyetlen meggyőző válasz létezik: a szolidaritás és a közös kül- és biztonságpolitikák még intenzívebb összehangolása. Ezeknek az értékalapú célkitűzéseknek elsőbbséget kellene élvezniük a kétoldalú megállapodásokkal szemben, és Javier Solana helyesen fogalmazta meg, hogy a legfontosabb tényező a politikai akarat.

Ami az energiabiztonságot illeti, szeretném felszólítani a Bizottságot és a Tanácsot arra, hogy komolyan vegyék figyelembe a Parlamentnek a külföldi energiabiztonságról szóló, múlt szeptemberben kiadott állásfoglalását, amely szintén kínál néhány intézményi fejlesztést.

A jelentés arra is kéri a Bizottságot, hogy erőit a Nabucco csővezeték sikeres befejezésére összpontosítsa. Úgy gondolom, a kérdés nem az, hogy az egyik-e, vagy a másik: meg kell építeni saját csővezetékünket, gyakorlati értelemben és hatékonyan.

Végezetül pedig, éppen itt az ideje, hogy hatékony megoldást találjunk a virtuális tér által létrehozott kihívásokra, ahogyan azt előadónk, Kuhne úr említette. Itt most a „kiberterrorizmus” kifejezést használnám. Egy évvel ezelőtt világszerte egymillió számítógépet mozgósítottak azért, hogy megbénítsák az észt kormányzati intézmények és bankok működését. Úgy gondolom, hogy az Európai Parlamentnek is lényegretörő álláspontot kell kialakítania azzal kapcsolatban, hogyan reagálna a legújabb technológiák keltette veszélyekre, amelyek ez idáig úgy tűnik, felülmúlják a lisszaboni stratégia által elért eredményeket.

  Adrian Severin (PSE). – Elnök úr! Egy elvi kérdésről szeretnék beszélni, mégpedig az EU kül- és biztonságpolitikájával kapcsolatban a Ház részéről tapasztalható neokonzervatív tendenciákról. Néhányan közülünk láthatóan azt gondolják, hogy bármilyen külpolitika tartalma az azt végrehajtó politikai rendszer természetétől függ; ezért úgy tűnik, mintha fő célkitűzésünk hirtelen politikai modellünk exportálása lenne. Sajnálatos módon az Európai Uniónak sem a döntéshozatali mechanizmusai, sem pedig az eszközei nem adottak ahhoz, hogy hatékonyan elősegítsen egy intervenciós politikát.

Meg kell változtatnunk ezt a hozzáállást, és külső fellépéseink során a realista megközelítést kell alapul vennünk. Ez a következőt jelenti: világosan meg kell határozni külpolitikánk alkalmazási körét, amely összhangban áll az európai állampolgárok közös egzisztenciális érdekeivel; a célokat egyensúlyba kell hozni erőforrásainkkal, miközben elismerjük, hogy a világnak tőlünk különböző szereplői is vannak, akik nem feltétlenül minden esetben vallják a mi értékeinket; meg kell tanulnunk velük együtt működni, és fel kell adnunk önimádatunkat annak érdekében, hogy ne csak barátainkkal, de ellenfeleinkkel is megkereshessük a tárgyalás és az együttműködés lehetőségeit.

Természetesen külföldi közvetítőink közül amennyit csak lehet, barátunkká kell tennünk, de mielőtt és miközben így teszünk, úgy gondolom, meg kell tanulnunk együttműködni azokkal, akik különböznek tőlünk. Meggyőződésem, hogy sokkal kedvezőbb színben tűnhetünk fel eszközeink által és az elképzeléseinket népszerűsítő viselkedésünkkel, mint céljaink által, amely utóbbi azt jelentené, hogy saját modellünket kívánjuk ráerőltetni a világra.

  Paweł Bartłomiej Piskorski (ALDE). – (PL) Elnök úr! Számos szempontot figyelembe kell vennünk, miközben ma itt az Európai Unió közös külpolitikájáról beszélünk. Kuhne úr és Saryusz-Wolski úr jelentései igazán kiválóak, pár elem azonban hiányzik belőlük.

Szeretnék rámutatni, hogy nagyobb figyelmet kellene szentelnünk annak, hogy a nagyközönség számára elmagyarázzuk az európai külpolitikát, ideértve a védelmi kérdéseket is. Polgáraink, a nagyközönség tökéletesen tisztában van azzal, amit az Európai Unió nyújt – az agrárpolitikával, az infrastuktúrapolitikával – arról azonban soha nincs megfelelő információjuk, mi az az európai kül- és védelmi politika, és mihez kapcsolódik. Ne felejtsük el, hogy megalakulásakor az Európai Unió merőben más problémák megoldására jött létre.

Fontos még számításba venni a Lisszaboni Szerződést, amely, reményeim szerint, a lehető leghamarabb hatályba lép majd, és az új uniós fellépés alapjául szolgálhat, illetve azt is biztosítani kell, hogy a Szerződés egyik eredménye a lehető leghatékonyabb eszközrendszer létrehozása legyen. A felszólalók közül sokan katonai kérdésekről beszéltek. A hadtestek és az európai védelmi identitáshoz kapcsolódó többi dolog minden bizonnyal igen jelentős, az sem kevésbé fontos azonban, hogy a diplomáciai szolgálat működése szempontjából is megtárgyaljuk az európai diplomácia modelljét.

Fontos, hogy a jelentés hangsúlyozza: az EU kül- és védelmi politikája az élet számos más rendkívül fontos területével is összefonódik az Európai Unióban. Fontos kiemelni, hogy közös európai gondolkodásunk részeként egyben a közös energiapolitika és energiabiztonság elképzelése is bevezetésre kerül.

Összegzésképp, úgy kell a kül- és biztonságpolitikára gondolnunk, mint a biztonság, stabilitás és demokrácia térségének kibővítésére. Ebben az összefüggésben nagy elismeréssel adózom annak, hogy mind a Balkánra, mind pedig Grúziára kiemelt figyelmet fordítottunk.

  Andrzej Tomasz Zapałowski (UEN). – (PL) Elnök úr! Az Európában élő emberek biztonságának megteremtése az Európai Unió legfontosabb feladatai közé tartozik. Ha alaposan átnézzük az elmúlt évek közösségi politikáit, akkor láthatjuk, hogy a politikai fellépésen túl katonailag pehelysúlyúnak számítunk. Saját céljaik elérésének érdekében néhány európai ország megpróbál politikailag és katonailag is versenyre kelni a NATO-val, amelynek ők is a tagjai. Ha különösen hosszú parancsláncokkal működő közös hadtesteket állítunk fel ahelyett, hogy az egyes tagállamokban kiválasztott egységeket képeznénk profivá, akkor hibát követünk el. Az is hiba, hogy nem használjuk ki a NATO már meglévő struktúráit.

A Közösség erejét az erős nemzeti hadseregek kell, hogy adják. Az Európai Uniónak nem csupán nyilatkozatokkal, hanem valódi politikai fellépéssel kell feloldania a jelenleg befagyott európai konfliktusokat. A közelmúltbeli grúziai problémákat részben az EU Koszovó iránt tanúsított támogatása váltotta ki.

  Francisco José Millán Mon (PPE-DE). – (ES) Elnök úr! A Saryusz–Wolski-jelentés, amelyet holnap fogadunk el, igen kimerítő, és gyakorlatilag a világ összes, az Európai Unió külpolitikája által érintett területet megemlíti, kiegyensúlyozott formában. Mivel csak két percem van, csupán néhány horizontális szempontot ragadnék ki, amelyet a jelentés nagyon helyesen tartalmaz.

Ma a külpolitikát nem lehet kizárólag földrajzi szempontból értelmezni. Vannak globális, horizontális szempontú kérdések, és ezek olyan jelentősek, hogy az uniós külpolitika főbb szereplőinek is részt kellene vennie bennük. Elsősorban a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcra gondolok. Ezek olyan ügyek, amelyekre a kül- és biztonságpolitikának fokozott figyelmet kell fordítania.

Egy másik nagyon fontos kérdés a bevándorlás és az illegális bevándorlás elleni harc. Biztosítanunk kell a bevándorlók saját országai és a tranzitországok közötti együttműködést, az Uniónak pedig határozott szerepet kell vállalnia ebben külső fellépés formájában. Röviden, ha az Európai Unióban ki szeretnénk építeni a biztonság, szabadság és igazságosság térségét, a külső dimenzió, ahogyan azt a Saryusz-Wolski-jelentés is megfogalmazza, létfontosságú. Ez pedig nem lehet csupán a belügyminiszterek vagy az igazságügyi biztos felelőssége.

Egy másik elsődleges fontosságú horizontális szempont az energiabiztonság. Mivel a tagállamok ilyen nagy mértékben függnek a külső energiától, az energiakérdések terén el kell mozdulnunk egy közös uniós külpolitika irányába. Továbbá, az éghajlatváltozás egyértelműen globális volta miatt külső fellépésre van szükség az Unió részéről annak érdekében, hogy hatékony megoldást találjunk erre a veszélyre.

Hölgyeim és uraim! Úgy gondolom, hogy elengedhetetlen ezekben a kérdésekben előrelépni, amely előrelépésnek az Unió külpolitikája részét kell, hogy képezze. Az állampolgárokat érintő kérdésekről van most szó, az állampolgároknak pedig az a véleménye, hogy az Európai Uniónak hatékonyan elő kell segítenie ezeknek a kérdéseknek a kezelését, hiszen pontosan azért mondtunk le az állami szuverenitás bizonyos részéről, hogy az egyes tagállamok lehetőségeit meghaladó, és ezért globális kihívásokkal is szembe tudjunk nézni.

Ezért az említett területeken elért haladás eredményeképp az Európai Unió hitelesebb igazolást találhat létezésére, ezáltal pedig erősítheti legitimitását a közvélemény és a polgárok szemében.

  Justas Vincas Paleckis (PSE). – Elnök úr! Gratulálok mindkét előadónak, és egyetértek azzal, hogy a KKBP elemzése kapcsán fontos a Lisszaboni Szerződés értékelése is.

Ha tíz nap múlva, az ügydöntő népszavazás után került volna sor erre a mai megbeszélésre – és úgy gondolom, Írország igent fog mondani –, a vita még konkrétabb és derűlátóbb lett volna.

Napjainkban, amikor egyre nagyobb számú és egyre több helyről érkező fenyegetéssel kell számolnunk, még ha az EU nem tud is egy közös hangon nyilatkozni, elengedhetetlen, hogy legalább összehangolt és erélyesebb módon lépjen fel. Teljesen egyetértek Solana úr értékelésével.

Nem lesz könnyű megkezdeni az EU–Oroszország megállapodásról szóló tárgyalásokat. Másfél évnyi halogatás után azt kockáztatjuk, hogy ugyanennyi vagy még több időt veszítünk, ha nem a legalapvetőbb kérdésekre koncentrálunk. Ezért kell a 27 tagállamnak a közös és mindenki számára fontos érdekekre összpontosítva összehangolnia igényeit. A tárgyalások halogatásával vagy meghiúsulásával szembeni alternatíva az, hogy intenzívebb moszkvai kétoldalú tárgyalások indulnak Rómával vagy Vilniusszal, Berlinnel vagy Budapesttel, Párizzsal vagy Szófiával. Ez nem túl vonzó lehetőség, legfőképpen az új tagok számára.

A Bizottság és a Tanács válasza, miszerint ezt központi problémának nevezték – tekintve az éghajlatváltozás veszélyét – épp időben érkezett. Az Európai Parlamentnek folyamatosan figyelemmel kell követnie, és vizsgálnia kell a veszély elhárítását célzó tervek és intézkedések végrehajtásának módját.

  Anneli Jäätteenmäki (ALDE). – (FI) Elnök úr! A jelentés hangsúlyozza az emberi és polgári jogok fontosságát, ami nagyon helyes. Az energiabiztonság terén megfigyelhető tendenciákat is alapvető fontosságúnak tartja. Emellett elítéli azt a módot, ahogyan harmadik országok, például Oroszország az energiát politikai eszközként használják, és ahogyan a tagállamok uniós koordináció nélkül kötnek az energiaellátásról szóló kétoldalú megállapodásokat.

Az EU-nak valóban tükörbe kell néznie. Oroszország azért működik együtt közvetlenül az EU-tagállamaival, mert az EU semmilyen egységes és összehangolt energiapolitikával nem rendelkezik. Még az a kérdés is felmerül, vajon a tagállamok szeretnék-e, ha rendelkezne. El kell ismerni Oroszországnak az EU egyik fontos, sőt, talán legfontosabb energiaügyi partnereként betöltött szerepét. Az Oroszország és az EU közötti energiaügyi együttműködéshez olyan helyzet megteremtésére kell törekednünk, amelyben mindkét fél nyer. Úgy gondolom, hogy ez a mindenki számára kedvező helyzet politikai akaratra és sokkal kevesebb előítéletre alapozva is elérhető.

Az Oroszország és az EU által közösen végrehajtott energiapolitikának együttműködésen, nem pedig konfrontáción kell alapulnia. Jelenleg bizonyos körök, ideértve néhányat az EU-ban is, megpróbálják ellenséges hozzáállással hátráltatni az együttműködést. Oroszország már régóta szeretne Európa egyenrangú partnerévé válni. Legyen így. Azt mindenesetre tudjuk, hogy Oroszországgal nem könnyű tárgyalni.

Az EU közös kül- és biztonságpolitikájának nagyobb befolyásra kell szert tennie a nemzetközi politikában. Teljesen egyetértek azzal, hogy a Parlament gyakoroljon nyomást a Tanácsra annak érdekében, hogy az határozottan kiálljon az EU számára az ENSZ Biztonsági Tanácsában állandó helyet szorgalmazó elképzelés mellett. Amíg az EU-nak ott nincs helye, nehéz lesz egységes hangot megütni.

  Miroslav Mikolášik (PPE-DE). – (SK) A kérdéses dokumentum alapjában véve a Tanács által 2003 decemberében elfogadott európai biztonsági stratégiára, és a közös kül- és biztonságpolitikáról 2007 májusában kiadott állásfoglalásra épül. Értékelem előadónk, Saryusz-Wolski úr, a Külügyi Tanács elnökének munkáját, aki átfogó és kiváló minőségű szöveget bocsátott a rendelkezésünkre, amelyről szavaznunk kell majd.

Az európai külpolitika számos olyan aspektusát szeretném kiemelni, amelyeknek végrehajtása nem lehetséges a legnagyobb szövetségesünkkel, az Egyesült Államokkal való stratégiai együttműködés nélkül. Ez megfelelően tükröződik az EU–USA transzatlanti partnerségi megállapodásban, amely szintén magában foglalja a gazdasági kapcsolatok szempontját. Ez a kérdés nemcsak az USA-val való, hanem a NATO keretein belüli katonai együttműködéssel is szorosan összekapcsolódik. Természetesen tisztázni kell, és egyszer és mindenkorra el kell dönteni, vajon a Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban telepített radarrendszer által teremtett biztonsági ernyő hatékonyan szolgálja és védi-e majd az európai érdekeket, vagy csak egy egyoldalú kezdeményezésről van szó, amelynek célja az, hogy az Ázsiából érkező veszélyekkel szemben nyújtson védelmet. Itt elsősorban Irán viselkedésére gondolok a közel-keleti régióban.

Mindannyian tudjuk, hogy Irán katonai és pénzügyi támogatást nyújt Szíriának, elsősorban a területen működő terrorista csoportoknak, amelyek a Hezbollah dél-libanoni és szíriai akcióin keresztül állandó fenyegetést jelentenek a térség stabilitására és békéjére. Irán nem csinál titkot abból, hogy vezető pozícióba kíván jutni, és hogy atomprogramjának célja ennek megvalósítása. Fel kell azonban tennem a kérdést, vajon lehetséges-e a jelenleg tárgyalt külpolitikai dokumentumban a Lisszaboni Szerződésre utalni, ahogyan az számos esetben megtörtént, hiszen mivel van olyan tagállam, ahol a ratifikálási eljárás még nem fejeződött be, a Szerződés jelenleg még nincs hatályban. Még egy kérdésem lenne: milyen jogi rendelkezések értelmében küldte az Európai Unió az EULEX-missziót Koszovóba? Nem jogalkotást megelőző intézkedés volt ez valójában? Biztos vagyok benne, hogy egyetlen ENSZ határozat sem igazolná ezt a lépést.

ELNÖKÖL: Edward McMILLAN-SCOTT
Alelnök

  Ioan Mircea Paşcu (PSE). – Elnök úr! A világ, amelyben az EU-nak valódi közös külpolitika formájában kellene továbbvinnie az integrációt, napról napra egyre összetettebb. A jelenlegi pénzügyi válság és a növekvő energiaárak miatti gazdasági recesszió kialakulásának veszélye, a transzatlanti kapcsolatok elégtelen volta és Oroszország egyre nagyobb határozottsága, amelyek Európa számára egyre inkább olyan hagyományos geopolitikai kihívást jelentenek, amelynek megoldására már nincs felkészülve, csak egy kis ízelítő a mai nemzetközi környezetből.

Ebben az összefüggésben, és figyelembe véve, hogy az EU egyre növekvő mértékben függ az orosz olajellátástól, az energia lassan a közös EU-s külpolitika megvalósítása sikerének, illetve kudarcának lakmusz-próbája lesz, hiszen döntő fontosságú, vajon Európa beleegyezik-e, hogy egységes energiapiacot hozzon létre, és ennek megfelelően közös álláspontot képviseljen az energiabeszállítók, elsősorban Oroszország felé is, vagy megőrzi a jelenlegi nemzeti különbségeket, és előnyben részesíti a kétoldalú preferenciális beszállítói megállapodásokat, amelyeknek segítségével kielégíthetők az egyre növekvő energiaszükségletek. A mai világpolitika elsősorban a gázról és az olajról szól.

  Colm Burke (PPE-DE). – Elnök úr! Támogatom a KKBP és az EBVP kialakítását, illetve a Lisszaboni Szerződés által e politikákban bevezetendő változásokat is. Ez az ír kormány álláspontja is. A szóban forgó változások lehetővé teszik majd az EU számára, hogy kiépítse a konfliktusmegelőzéshez és válságkezeléshez szükséges képességeket, miközben biztosítják, hogy minden új intézkedés teljesen megfelel Írország hagyományos katonai semlegességi politikájának.

A Sinn Feinn társai számára, akik megtévesztő információkat terjesztenek a Lisszaboni Szerződésről, annyit mondanék, hogy Írországban háromszoros zárrendszer van érvényben a csapatok mozgósítását illetően: először is szükséges egy ENSZ-döntés; másodszor egy kormányhatározat; harmadszor pedig a Dáil Éireannek, a nemzeti parlamentnek is bele kell egyeznie. Ez Lisszabon után sem változik.

A jelenlegi ENSZ-felhatalmazással működő csádi EU-misszió, amelyben Írország vezető szerepet játszik, kitűnő példa az EU-nak ezen a téren kifejtett tevékenységére. Mivel a közelmúltban látogatást tettem Csádban és az EU békefenntartó missziójának bázisán az ország keleti részében, meg vagyok győződve róla, hogy a misszió biztonságot teremt majd a humanitárius segélyek több százezer menekülthöz és hontalanná vált személyhez való eljuttatásához, és védelmet biztosít a helyszínen dolgozó humanitárius személyzet számára. Ezt a csádi EBVP-missziót az EU az összes érintettel közel tökéletes egyetértésben indította.

Az egyéb, írországi részvétellel teljesített missziók között találjuk a rendőrök képzését a palesztin területeken, az indonéziai lázadók és a kormány közötti békefolyamat ellenőrzését, valamint a boszniai rendőri hatóságok számára nyújtott támogatást.

2003 óta több mint 20 ilyen misszió indult. Egyre több felkérés érkezik az EU-hoz, hogy segítséget és támogatást nyújtson ezeken a területeken. A hasonló kezdeményezések összességének lényege az, hogy céljuk az EU békefenntartó és válságkezelő tevékenységének hatékonyabbá tétele.

Nemzeti szempontból továbbra is ragaszkodunk az általunk nem támogatott tervek feletti vétóhoz, illetve fenntartjuk, hogy szuverén jogunk saját törvényi előírásainknak megfelelően döntést hozni bármilyen válságkezelési misszióban való részvételről. Ez azon számos ok egyike, amiért az íreknek június 12-én igennel kellene szavazniuk.

  Elnök. − Mielőtt továbbmennénk, szeretném köszönteni a látogatók galériáján helyet foglaló összes vendégünket, különösen a választókörzetemből, Yorkshire and the Humberből érkezett csoportot.

  Anna Záborská (PPE-DE). – (FR) Elnök úr, főképviselő úr! Közvetlenül Önökhöz szólok az algériai keresztényeket ért üldöztetésekkel kapcsolatban. Milyen lépéseket tett az Európai Unió a keresztényeknek egy olyan országban történő üldöztetését illetően, amellyel igen szoros kapcsolatban állunk? A vallásszabadságot az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikke garantálja, amely egyben minden egyes tagállam számára kötelezővé teszi, hogy biztosítsa ezeknek a jogoknak a tiszteletben tartását. Algéria az ENSZ tagja, mégis figyelmen kívül hagyja ezt az alapvető jogot. A keresztények teljes jogú állampolgárok; ugyanolyan joguk van saját vallásukat gyakorolni, mint bármely másik vallási közösségnek. Ezért kérem Önt, főképviselő úr, hogy közvetlen vagy közvetett diplomáciai csatornák bevonásával vessen véget a keresztények üldöztetésének. E kérdésben az Európai Unió hitele is kockán forog.

  Hubert Pirker (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, Solana főképviselő úr! Úgy gondolom, hogy a vita világosan rámutatott, az Európai Unió csak bizonyos feltételek mellett válhat valódi politikai unióvá. Először is csak akkor, ha a Lisszaboni Szerződés ratifikálása megtörténik, másodszor pedig csak akkor, ha létezik valódi, nevéhez méltó európai biztonsági és védelmi politika, vagyis, ha jelenlegi formájából valami elfogadhatóbb jön létre. Ha ez megtörténik, az Európai Uniónak lehetősége nyílik arra, hogy ne globális szereplő legyen, hanem azzá váljon.

Kétségtelen, hogy a Csádban tett kezdeti erőfeszítéseink még nem a legtökéletesebb teljesítményt tükrözték, de esettanulmányként szolgálnak, amelyekből Európai Unióként tanultunk, a hiányosságok ugyanis egészen egyszerűen teljesen nyilvánvalóvá váltak. Mindebből ismét látható lett, hogy az európai biztonsági és védelmi politikához kompatibilis rendszerekre és új, gyors mechanizmusokra van szükség, amelyekkel a csapatok mozgósíthatók. A vita ideje lejárt; most cselekednünk kell!

  Csaba Sándor Tabajdi (PSE). – (HU) Elnök úr, gratulálok Helmut Kuhne kollégának a kiváló jelentéséért. Teljesen igaza van, hogy 2008 a közös külpolitika és a közös védelempolitika szempontjából meghatározó év lesz. Nemcsak a lisszaboni szerződés miatt, hanem Koszovó lesz az EU legnagyobb próbatétele, hogy készek leszünk-e Koszovóban megfelelően politizálni. Sajnos az ENSZ és az EU között máig nincs meg a megállapodás, és sajnos nem készültünk fel intellektuálisan sem, hiszen nem vontuk le a bosznia-hercegovinai nemzetközi jelenlét tanulságait.

A másik jelentés tekintetében szerencsétlennek tartom a Saryusz-Wolski-jelentés oroszellenes élét. Oroszországot lehet is, kell is kritizálni, ugyanakkor megkerülhetetlen stratégiai partner, az együttműködés elmélyítése kölcsönös érdek. Nem azért nincs közös energiapolitika, mert kétoldalú megállapodást kötnek az EU-tagállamai, hanem mivel nincs közös energiapolitika, nincs mihez igazodni, nincs mivel egyeztetni a tagállami érdekeket, ezért a Wolski-jelentés kritikája elfogadhatatlan. Köszönöm a figyelmet.

  Monika Beňová (PSE). – (SK) Csatlakozva az előttem szólókhoz, én is szeretném megköszönni Saryusz-Wolski és Kuhne urak munkáját, elsősorban azt, hogy jelentésükben egyensúlyt teremtettek a társadalmi, jogi és gazdasági szempontok között. Reményeim szerint a jövőben igen fontos lesz számunkra, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk, és jobban felkészüljünk a két legnagyobb partnerünkkel, az Egyesült Államokkal és Oroszországgal való együttműködésre. Oroszországnak új elnöke van. Hamarosan az Egyesült Államokban is új kormányzat alakul. Következésképpen érdemes lenne közös külpolitikánkban pontosan erre a két országra koncentrálni.

A gazdasági szempontot illetően, a legfontosabb az energiabiztonság megteremtése kell, hogy legyen, különösen az Európai Unión belül. Bízom benne, hogy az Orosz Föderációval folytatott tárgyalásokon haladás történik ez ügyben. Mivel épp két partnerünket említettük, hadd jegyezzem meg, hogy kedvező lenne, ha egyenlő és ugyanolyan hozzáértő félként viselkednénk mindkét országgal szemben, legyen az akár az Egyesült Államok, akár az Orosz Föderáció, és ha a politikák kiegyensúlyozottak lennének. Végezetül elnök úr, szeretném elmondani, mennyire örömömre szolgálnak a Lisszaboni Szerződésre tett utalások. A jelentésekben szereplő utalások azt mutatják, hogy a Parlament számít a Szerződés ratifikálására, és teljes mértékben támogatja azt.

  Miloslav Ransdorf (GUE/NGL). – (CS) Köszönöm, elnök úr. Solana úr jó ideje nem jelent meg itt nálunk, és már aggódtam az egészsége miatt. Most már látom, hogy azzal minden rendben van, és hogy a koszovói eset után nem akasztotta fel magát, mint Iskarióti Júdás. Ez azt jelenti, hogy megkérdezhetem tőle, vajon tudta-e, hogy Hashim Thaci és barátai a szerbiai foglyok szerveivel kereskedtek. Tudta ezt vagy nem?

  Mieczysław Edmund Janowski (UEN). – (PL) Elnök úr! Mindkét előadónak teljes elismeréssel adózom. Ezek a dokumentumok kiválók. Fel szeretném azonban hívni a figyelmet számos, a kül- és védelmi politikához kapcsolódó kérdésre. A következő területeken lévő európai potenciálra gondolok.

Demográfia – ez a potenciál egyre csökken. A gazdasági potenciál nem rossz, de pénzügyi válságok fenyegetnek. A katonai potenciál – amely szétesett és elszórt – láthatjuk, milyen állapotban van. Az energiapotenciál, a víz- és élelemellátás lehetősége. Más veszélyekről is beszéltünk, amelyekhez hozzátenném még például a járványveszélyt és az információbiztonságot. A mai külpolitika értelmében véleményem szerint olyan országokkal kellene egyesülnünk, amelyek civilizáció tekintetében közel állnak hozzánk, az együttműködésre hajlandókkal együtt kellene működnünk, a többiekkel szemben pedig határozott álláspontot kellene kialakítani.

  Csaba Sógor (PPE-DE). – (HU) Ma éppen 88 éve annak, hogy az európai nagyhatalmak az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződésben olyan biztonságpolitikai döntéseket hoztak, amelyben a nemzeti kisebbségek jogait semmibe vették vagy csak papíron garantálták. A II. világháború utáni párizsi békeszerződés sem oldotta meg a gondokat. A biztonságpolitikai kérdést a határok sérthetetlenségének garantálásává redukálták. Az akkor kialakult határok nagy része mára már megszűnt, Csehszlovákia és Jugoszlávia nem létezik.

A kisebbségi kérdés maradt. Mi magyarok 8 országba kerültünk, ezek közül egyelőre csak Szlovénia tudta megnyugtató módon megoldani a magyar közösség jogait. A jelentés szerint előrehaladást kell megvalósítani az európai normákkal összhangban a kisebbségi jogok tényleges védelmének biztosítása érdekében.

De milyen európai normákkal? Jó lenne az EU-n belül is szorgalmazni azt, amit a Nyugat-Balkántól elvárunk. A latin közmondás szerint: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra!” Ma biztonságos Európát akarunk. Rendezni kell a nemzeti kisebbségek jogait az EU-n belül és kívül az Európa nyugati felében bevált területi és kulturális autonómia eszközeivel. Köszönöm.

  Günter Verheugen, a Bizottság alelnöke. − (DE) Elnök úr! Solana úrhoz hasonlóan nekem is meggyőződésem, hogy a mai vita tanúsága szerint széles körű egyetértés van az európai kül- és biztonságpolitika alapvető irányultságával kapcsolatban, ami nagy örömmel tölt el.

Röviden szeretnék hozzászólni három kérdéshez. Először is, visszatérve a biztonság meghatározásának kérdéséhez: egyáltalán nem hiszem, hogy nagyon messze járunk egymástól. A jelenleg és a közeljövőben megoldásra váró legfőbb globális problémák egyike sem független a biztonságpolitikai dimenziótól. Még a pénzügyi piacokon tapasztalható válság is rendelkezik biztonságpolitikai dimenzióval, ugyanúgy, ahogyan az élelmiszer- és az áruhelyzet is, hogy a szokásos problémákat se felejtsük el.

Mindennek ellenére nem kell attól tartanunk, hogy külpolitikánk vagy az Európai Unió militarizálódik, a hasonló veszélyeket ugyanis csak a legritkább esetben lehetne katonai úton megoldani. Ha egyáltalán ehhez folyamodnánk, az általában azt szolgálná, hogy biztonságos környezetet teremtsünk a valódi, politikai természetű és a civil társadalmat érintő feladat elvégzéséhez. Ugyanakkor meg kell, hogy legyen a lehetőségünk mindkét fellépésre. Fel kell készülnünk mindkét lehetőségre, és az európai politika pontosan ebben az irányban halad. Továbbá egyedi felelősségünk, hogy világszerte kezeljük a válsághelyzeteket, hiszen stratégiáink végrehajtásához számos eszköz áll rendelkezésünkre.

Az Európai Unió nem csak a KKBP-re és az EBVP-re alapozhat, hanem különböző közösségi eszközeire is, például a stabilitási és fejlesztési együttműködés általános eszközeire, illetve a humanitárius segélyekre és a polgári védelmi mechanizmusra.

Meg kell győződnünk róla, hogy mindig a megfelelő eszközöket választjuk, és hogy logikus párbeszédet alakítunk ki a résztvevő felek között. Nem lehet kétség afelől, hogy a Lisszaboni Szerződés egyik legfontosabb előnye – miután hatályba lép – éppen az lesz, hogy ezt a harmonikus és hatékony együttműködést rendkívül megkönnyíti majd.

Zárásképp hadd tegyem hozzá, hogy a döntő tényező a lehetőségeink kihasználását elősegítő közös politikai akarat. A lehetőségek előttünk állnak; mindössze annyit kell tennünk, hogy élünk velük. Úgy, hogy mindannyian összefogunk. Az az igazság, hogy a mai körülmények között nincs választásunk. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy következetlenül lépjünk fel, vagy ne hatékonyan osszuk el a támogatásokat. Ehelyett, ha közös, hiteles és egységes EU-s külpolitikára vágyunk, akkor össze kell gyűjtenünk, és koncentrálnunk kell az erőforrásainkat és az eszközeinket. Csak így leszünk képesek megfelelni a kihívásoknak és a polgárok, illetve partnereink jogos elvárásainak is.

Nagyon köszönöm.

  Javier Solana, a közös kül- és biztonságpolitika főképviselője. − Elnök úr! Szeretnék választ adni arra a két-három kérdésre, amelyek közvetlenül hozzám szóltak. Először Salafranca Sánchez-Neyra úrnak válaszolnék.

(ES) Salafranca Sánchez-Neyra úr! Igennel válaszolnék a nekem feltett két kérdésre, de azt mondanám, először is várjuk meg, amíg a Szerződést elfogadják. A Szerződés ratifikálásától függő kérdésekkel még várnunk kell, és a megállapodásokra valószínűleg később kerülhet csak sor.

(FR) Záborská asszony, vizsgáljuk az ügyet. Mivel Záborská asszony nincs jelen, később visszatérek erre a válaszra.

Az Ügynökségnél nagyon keményen dolgozunk az együttműködési képesség kifejlesztésén: erre vonatkozott az egyik kérdés, a válasz pedig „igen”. Ami a többi kérdést illeti, korábban már megválaszoltam őket.

Figyelmesen hallgattam az összes felszólalást, és remélem, hogy az idő előrehaladtával – ahogyan közeledik az igazság pillanata –, a Szerződés ratifikálását követően közösen meg tudunk majd valósítani néhányat a ma elhangzott ötletek közül. Mielőtt átadnám nekik a szót, még egyszer szeretnék gratulálni két előadónknak, ahogyan azt már korábban is elmondtam.

Végezetül teljesen egyetértek a Verheugen biztos úr utolsó beszédében hallottakkal, és ehhez nem is szeretnék mást hozzátenni.

  Jacek Saryusz-Wolski, előadó. – (FR) Elnök úr! Nehéz néhány szóban összefoglalni egy vitát, de a tartalmát igen kedvezőnek találom. A Parlament, a Tanács, a Bizottság és a tagállamok közötti együttműködés szükségessége a legfőbb tanulság, amelyet levonhatok belőle. Másodszor viszonylag széles körű egyetértés tapasztalható a vita tartalmát illetően. Harmadszor, nyilvánvalóvá vált, hogy számos rendkívül értékes eredményt máris elértünk. Végül pedig hangsúlyozni szeretném, milyen fontos, hogy megkétszerezzük erőfeszítéseinket.

Verheugen biztos, alelnök úr, igen helyesen emlékeztetett bennünket az Európai Bizottság által irányított közösségi politikák rendkívüli értékére. Egyetértek ezzel az állásponttal, hiszen az integrált külpolitika nem lenne teljes a közösségi politikákkal elért eredmények nélkül.

Először gondolom úgy, hogy a mai vita a leendő, „kétkalapos” európai uniós külügyminiszter kinevezése előkészületeinek szellemében zajlott.

előadó. – És erről jut az jut eszembe, hogy mit kezdünk majd enélkül az építő jellegű feszültség nélkül?

előadó. – (FR) … a jövőben, amikor már csak egy intézmény lesz. Egyetértek azzal az elképzeléssel, hogy az intézményeknek tartalmában erősebb külpolitikára van szüksége. Az energiabiztonság a leggyakrabban említett téma. A leggyakrabban szóba hozott ország vagy földrajzi terület, úgy tűnik, Afganisztán, mintha csak egyfajta mércéje lenne az Európai Uniónak és az egész nemzetközi közösségnek. Számos pontban eltérés mutatkozott. Ezek nélkül a különbségek nélkül, amelyek lendületet adnak a vitáknak, talán kissé unatkoznánk is. Ezért remélem, hogy a jövőben a viták ugyanolyan élénkek és tartalmasak lesznek, mint ez a mai volt. Az alapvető elveket illetően azonban egyetértésre jutottunk, ami igen biztató, és remélem, hogy a Tanács, a főképviselő úr és a Bizottság, természetesen a Parlament szerény hozzájárulásával együtt a jövőben az eddigieknél is erősebb, nagyszerűbb és ambiciózusabb külpolitikát tud majd felépíteni az Unió számára.

  Helmut Kuhne, előadó. − (DE) Elnök úr! Ez az utolsó felszólalási esély arra is lehetőséget ad, hogy megtegyem, amire korábban még nem volt időm – hogy megköszönjem Verheugen biztos úrnak és Solana úrnak a munkatársaikkal való kitűnő együttműködést, akik mindig készen álltak a megbeszélésekre, és akiktől rengeteget tanultam. Mindennek igen pozitív hatása volt a jelentésre.

Köszönetet szeretnék mondani az összes bizottsági tagnak is, különösképpen a bizottság elnökének és a másik jelentés elkészítőjének, Saryusz-Wolski úrnak. Alkalmanként, amikor jelentéseinkben átfedésekkel találkoztunk, cédulás üzenetet küldtünk egymásnak, mint az iskolában, hogy hasonló megfogalmazással élhessünk. Ez is kiválóan működött.

Három további pontot szeretnék még hozzátenni az eddigiekhez:

előadó. − Először angolul, hiszen néhány felszólaló említette az ír népszavazás kérdését.

A militarizálódási mítoszt illetően: jelentésem számos, a fegyverzetellenőrzésre és a lefegyverzésre vonatkozó javaslatot tartalmaz – egy teljes oldalnyit. Másodszor a Lisszaboni Szerződés továbbra is minden tagállam számára megadja az EU-missziókból, különösen a katonai missziókból való kimaradás jogát. Ezt a jogot a Lisszaboni Szerződés semmilyen formában nem sérti. Érdekes volt végighallgatni a NATO önjelölt védelmezőit, akik aggodalmukat fejezték ki az EBVP-hez csatlakozó semleges Írország függetlenségével kapcsolatban. Számomra ez nagyon érdekes volt.

előadó. − (DE) Befejező megjegyzésem a Pflüger úr által már említett parlamenti ellenőrzés kérdéséhez kapcsolódik: nem tudom, szándékos félreértésről volt-e szó, az a szöveg azonban, amely egyaránt megjelenik Saryusz-Wolski úr és jómagam jelentésében is, nem feltételezi, hogy bizonyos csoportok hozzáférést nyernek bizalmas információkhoz. A megfogalmazás módja nyitott. Nekünk itt a Parlamentben először is el kell végeznünk a házi feladatunkat annak érdekében, hogy valamiféle tárgyalási álláspontot alakítsunk ki a Tanáccsal szemben. Milyen szintű biztonsági hozzáférést akarunk lehetővé tenni, és mennyi tagállam számára? Elképzelhető, hogy minden csoport megkap egy bizonyos szintű hozzáférést, bizonyos csoportok ennél magasabb szintűt, és így tovább. Először nekünk magunknak kell kidolgoznunk ennek a részleteit, és egyetlen javaslatunk sem akadályozza meg az egyes képviselőcsoportokat abban, hogy a folyamatban részt vegyenek.

Nem tudom, vajon szándékos félreértésről volt-e szó, vagy hogy a szöveg volt-e ennyire érthetetlen – bár nem hiszem, hogy az lett volna – de mindenekelőtt le kell ülnünk itt a Parlamentben, és ki kell dolgoznunk saját tárgyalási álláspontunkat, amelyet a Tanács felé képviselhetünk.

  Elnök. − A vitát lezárom.

A szavazásra csütörtökön, 2008. június 5-én kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (Az eljárási szabályzat 142. cikke)

  Roberta Alma Anastase (PPE-DE), írásban. – (RO) Szeretném hangsúlyozni a jelentés fontosságát, és köszönetet szeretnék mondani az előadónak azért, hogy az összes javaslatomat beépítette a végleges szövegváltozatba. A Lisszaboni Szerződés ratifikálásának és az Európai Parlament leendő hatásköreinek fényében összegezni kell a közös kül- és biztonságpolitika működését, valamint meg kell szövegezni a 2008-ra és 2009-re vonatkozó elsődleges célkitűzéseit.

Az Európai Szomszédsági Politika megerősítése kell, hogy legyen a 2008-ra vonatkozó legfőbb cél. A fekete-tengeri együttműködés kérdéseiben tapasztalt egyetértés minőségét illetően szeretném hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy a közeljövőben ezen javítani tudjunk. Ha 2007 volt az az év, amikor lefektettük az e területre vonatkozó uniós politika alapjait, akkor 2008-ban a fekete-tengeri együttműködés gyakorlati alkalmazására kell koncentrálnunk. Szintén fontos, hogy minden erőnkkel azon legyünk, hogy sikeresen és minél hamarabb végrehajtsuk a Nabucco energiaprojektet, és megoldjuk a régióban fennálló konfliktusokat.

Végezetül a nyugat-balkáni országok és az EU-hoz való közelségük szintén prioritást kell, hogy jelentsenek az EU külpolitikájában. Egy sor kérdés közül, amelyeket alapos ellenőrzés alá kell vetni ebben a régióban, kiemelném a kisebbségek jogai hatékony védelmének szükségességét, ideértve a román anyanyelvűek jogait is.

  Adam Bielan (UEN), írásban. – (PL) Először is szeretnék gratulálni Saryusz-Wolski úrnak a kiváló jelentés elkészítéséhez. Ki szeretnék emelni néhányat a jelentésben található gondolatok közül. A legaggasztóbb ezek közül az, hogy az EU egyre inkább a stabilitást és a demokráciát nélkülöző országoktól kapja energiaellátását. Teljes hiányát látjuk a tagállamok által kötött kétoldalú energiaügyi megállapodások összehangolásának, amely veszélyezteti az EU stratégiai projektjeinek érdekeit, és meg is kérdőjelezi ezeket a projekteket. A tagállamok hasonló lépései jelentősen gyengítik az Európai Unió tárgyalási erejét és a közös külpolitika kidolgozására tett erőfeszítéseit.

Még egyszer hangsúlyoznám, mennyire fontos a Nabucco csővezeték az EU energiabiztonsága szempontjából, és felszólítom az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy minden erejükkel próbálják meg felgyorsítani a terv megvalósításáért folyó munkát.

Az európai szomszédsági politikának szentelt kétnapos konferenciára utalva, amelynek szervezésében a jelen parlamenti ülésszak alatt magam is részt veszek, kiemelném a politika megerősítését célzó intézkedések fontosságát. Az ENP hatáskörébe tartozó országokban tapasztalható megoldatlan konfliktusok komoly kihívást jelentenek az EU biztonsága számára.

Összegzésképp úgy érzem, hogy az EU külpolitikájában a keleti szomszédsági politika megerősítése és a keleti határainkon túli konfliktusok kiváltásának megakadályozása, valamint az energiabiztonság megteremtése kell, hogy legyen az elsődleges szempont.

  Alexandra Dobolyi (PSE), írásban. – A jelentés pontosan tükrözi a KKBP jövőbeni alakulásáról vallott véleményünket. A KKBP alapvetően fontos eleme az EU külpolitikájának. Üdvözölni szeretném a Lisszaboni Szerződésnek a külügyi intézkedéseket érintő újításait. A Szerződés végrehajtása a KKBP-t hatékonyabbá és egységesebbé tenné. A Szerződés által létrehozott új hivatali pozíciók láthatóbbá tennék az EU-t, de úgy gondolom, létfontosságú meghatározni a különböző szerepeket annak érdekében, hogy biztosíthassuk e különböző funkcióknak egy egységes és hatékony KKBP-hez való hozzájárulását.

Ha azt szeretnénk, hogy az EU aktív szereplő legyen a nemzetközi béke és stabilitás megteremtésében, az összes szükséges konkrét és jogi eszköznek a rendelkezésünkre kell állnia; ennek eléréséhez azonban a tagállamok politikai akaratára is szükség van.

Az EU egyre nagyobb globális jelenléttel rendelkezik, és világszerte találunk EU-missziókat. Azáltal, hogy a világ más részein is segíti a biztonság és stabilitás megteremtését, az EU egyben saját polgárai életét is biztonságosabbá teszi. Ez a legjobb módja annak, hogy saját biztonságát védelmezze, és népszerűsítse értékeit.

Úgy gondolom, e lépések a helyes irányba mutatnak.

  Genowefa Grabowska (PSE), írásban. – (PL) Támogatom a bemutatott jelentést. Véleményem szerint kiegyensúlyozott és megegyezésre törekvő dokumentumról van szó.

Az EU külpolitikájának értékelése különösen fontos ma, elsősorban a Lisszaboni Szerződés által e kérdéskört érintő változások fényében. Nincs kétségem afelől, hogy a főképviselői poszt támogatásával a Szerződés előrelátóbb, hosszabb távú stratégia végrehajtását teszi lehetővé az uniós külpolitikában. Az a tény, hogy az Európai Unió, mint egység közös értékeken alapul, azt jelenti, hogy ezeknek az értékeknek a közös kül- és biztonságpolitikában is tükröződniük kell. Ez az egyetlen megközelítés, amely a nemzetközi színtéren hitelessé teheti az EU-t. A KKBP-hez egyrészt a tagállamok közötti politikai egységre van szükség, másrészt pedig a szolidaritási elvek tiszteletben tartására, különösen az új uniós politikai stratégiák kidolgozásakor.

Ezért a jelentéshez hasonlóan sajnálatomnak és aggodalmamnak adok hangot azzal kapcsolatban, hogy nincs előrelépés a közös európai energiapolitika létrehozásában. Magam sem tudom elfogadni, hogy a tagállamok önálló kétoldalú megállapodásokat kötnek az Oroszországból érkező energiaellátásról. Ez jelentősen gyengíti az Európai Unió egészének tárgyalási pozícióját, illetve a közös energiapolitika megteremtésére tett erőfeszítéseit. Ez annál is szomorúbb, mert nem is olyan régen ugyanezek az országok kifogásolták az Egyesült Államokkal kötött vízummegállapodásokat, megvádolva az ezeket kötő közép-európai államokat azzal, hogy gyengítik a közös európai vízumpolitikát.

  Janusz Lewandowski (PPE-DE), írásban. – (PL) Elnök úr! Az Európai Unió egyre inkább globális szereplővé válik a világban, aminek legfőbb bizonyítéka a közösségi akciók földrajzi vonatkozása. Elég csak a Tanácsnak a Kuhne úr jelentésében is említett 2007-ben és 2008 elején hozott műveleti döntéseire gondolni: az afganisztáni rendőri misszióra, a csádi katonai hadműveletre, a boszniai csapatok átalakítására és a koszovói, illetve Bissau-guineai missziók előkészítésére.

Sajnos a fellépés földrajzi hatáskörének kiterjesztése nem jár együtt az egy ideje már nyilvánvaló hiányosságok, például az EU-s polgári békehadtestek hiányának, a közlekedési hiányosságoknak és az egyes országok egyenlőtlen részvételének a kiküszöbölésével.

A közelmúltban kapott információk fényében új dimenziót kell bevezetni az európai biztonságról szóló vitában. Itt most a brüsszeli, luxemburgi és strasbourgi európai intézmények biztonságára gondolok. A támadási célpontjukként EU-intézményeket választó terroristacsoportok leleplezése azt jelenti, hogy a biztonsági kérdés többé már nem csupán elméleti. Ezt figyelembe véve át kell értékelnünk jelenlegi elveinket. Tisztában vagyunk vele, hogy az Európai Parlament eleve könnyen megközelíthető, és nehéz megtalálni az arany középutat az intézmény nyitottsága és a szigorúbb biztonsági követelmények között. Ez azonban egyre sürgetőbbé válik, aminek a 2009-re vonatkozó költségvetésben is tükröződnie kellene. E probléma súlyossága nem ér fel a jelentésben vázolt egyéb problémákkal, azonban mindenképpen figyelmet érdemel.

  Marianne Mikko (PSE), írásban. – (ET) Hölgyeim és uraim, a tagállamok külön-külön nem tudnak hatékony kül- és biztonságpolitikát folytatni. Az energiaügyi és külpolitikai kérdések kétoldalú megközelítése negatívan hat megítélésünk komolyságára. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió súlya a nemzetközi kapcsolatokban eddig gyakran kisebb volt, mint az egyes tagállamoké. Az Európai Unióban a 27 tagállam mindegyikének közös érdekéből eredő egységes álláspontot kell képviselnie a világ legnagyobb országai, különösen az Oroszországi Föderáció felé. Csak így fognak bennünket egyenrangú partnernek tekinteni Amerikában és Ázsiában is.

Örömmel látom, hogy Saryusz-Wolski úr jelentése az európai szomszédságpolitika megerősítését a 2008. év fő célkitűzéseként emeli ki. Az európai szomszédságpolitika kelet konferenciája, amelyet ma és holnap zajlik az Európai Parlamentben azt demonstrálja, hogy mi komolyan vesszük a saját célkitűzéseinket. Az Európai Unió biztonsága érdekében sürgős lépésekre van szükség a szomszédok demokratizálása és a konfliktusmegoldás terén. Segítenünk kell Moldovának a transznyisztriai konfliktus megoldásában.

A moldovai küldöttség elnökeként azt is meg kell jegyeznem, hogy az Európai Uniós tagság távlati lehetősége nagyon fontos mind Moldova, mind Ukrajna számára. Ez a lehetőség ad lendületet a gazdasági reformok végrehajtására és a demokrácia fejlesztésére. Természetesen időbe telik, amíg meg tudunk felelni a három koppenhágai kritériumnak, bár Moldova és Ukrajna már megmutatta, hogy kész az európai fejlesztések végrehajtására. A negyedik koppenhágai kritérium, azaz az Európai Unió befogadási kapacitása semmilyen körülmények között nem lehet akadálya annak, hogy ez a két európai ország csatlakozzon az Európai Unióhoz. Nem kérdéses, hogy folytatódnia kell a bővítésnek.

  Sirpa Pietikäinen (PPE-DE), írásban. – (FI) Köszönet az előadónak ezért a kiváló, átfogó jelentésért. Egyetértek vele abban, hogy az Unió közös kül- és biztonságpolitikája számára fontos, hogy az elkövetkezendő évek során erősebben összpontosítson azoknak a rendszereknek és folyamatoknak a fejlesztésére, amelyek lehetővé teszik, hogy az Unió gyorsabban és hatékonyabban reagálhasson a nemzetközi válságokra. A polgári válságkezelés, a békefenntartás és az emberi jogok védelme képezi a KKBP alappilléreit.

A Lisszaboni Szerződés nyomán az EU külpolitikája az Unió főképviselőjének személyében új vezéralakot fog nyerni. A Szerződés által magával hozott változások lehetőséget nyújtanak a hatékonyabb, következetesebb kül- és biztonságpolitika kialakítására. Az EU-nak konzisztensebben kell nyilatkoznia és cselekednie a világ színterein.

Remélem azonban, hogy jövőbeni éves jelentéseiben a Parlament erőteljesebben foglal majd állást az EU-nak az ENSZ-ben játszott következetesebb és erősebb szerepével kapcsolatban. Az EU gazdasági és politikai szuperhatalom. Az Unió fontossága az évek során a nemzetközi szinten egyre nőtt, fő küldetésének pedig azt kell tekintenie, hogy egy embereket és természetet tiszteletben tartó globális szervezet építsen fel.

Az EU-nak időt és energiát nem kímélve kell fejlesztenie a gazdasági együttműködést, a politikai stabilitást és a demokráciát a Földközi-tenger, a Balti-tenger és a Fekete-tenger vidékein. A jövőben több forrásra lesz szükség a Balti-tengeri stratégia végrehajtásához, a régió egységének növeléséhez és környezetvédelmi problémáinak megoldásához. A fekete-tengeri régió támogatása, és a régióval való szorosabb integráció kialakítása az EU szomszédságpolitikájának keretében növelni fogja a politikai stabilitást mind az EU-ban, mind a Fekete-tenger szélesebb térségében.

  Nicolae Vlad Popa (PPE-DE), írásban. – (RO) Az európai és a PESA biztonsági stratégia alkalmazásáról szóló Kuhne-jelentés nagyon jól felépített, tekintve, hogy valódi problémákat fogalmaz meg, és lehetséges megoldásokat kínál. Úgy gondolom, hogy ez a fajta gyakorlatias „checklist” hozzáállás segíteni fogja az előrehaladás ellenőrzését. A tartalomra vonatkozóan a következő megjegyzéseket szeretném tenni:

1. Meg kellene említeni az Európai Biztonsági és Védelmi Főiskolát, amely fontos szerepet játszik a PESA közös megállapodásának kidolgozásában a stratégiai szinten nyújtott oktatás révén, különösen abban a kontextusban, amelyben von Wogau, a biztonsági és védelmi albizottság (SEDE) elnöke levelet küldött a főtitkár/főképviselő Javier Solanának, amelyben támogatását fejezte ki az EDVF tevékenysége iránt.

2. Az EU-NATO közötti kapcsolatra vonatkozó nyilatkozat erőteljesebb mondanivalót tartalmazhatott volna a NATO csúcstalálkozón elfogadott bukaresti nyilatkozat fényében.

3. Meg lehetett volna említeni az EU és a NATO közötti stratégiai partnerség jelentőségét. Azt a kijelentést, hogy „egy erősebb Európai Unió növeli a közös biztonságot” talán össze lehetne kötni a szövetségesek biztonságának az elválaszthatatlanságának elvével, amely így az EU-ra is kiterjed.

  Toomas Savi (ALDE), írásban. – Saryusz-Wolski úr jelentése megerősíti az Európai Unió elkötelezettségét az ENSZ millenniumi fejlesztési céljai iránt, de ez a frázis önmagában egy kissé felszínessé vált, mivel az EU fejlesztési politikai diskurzusában túl gyakran használják olyankor, amikor valójában igen kevés előrehaladás tapasztalható és a millenniumi fejlesztési célok még mindig elérhetetlen távolságban vannak.

Az összes tagállam közül egyedül Dánia, Luxemburg, Hollandia és Svédország járul hozzá GDP-je több mint 0,7%-ával a hivatalos fejlesztési támogatáshoz, bár a 0,7%-os cél elérését már 1970. október 24-én kitűzték az ENSZ fejlesztés második évtizedéről szóló nemzetközi fejlesztési stratégián belül.

Meggyőződésem, hogy az EU - mint globális szereplő - hitelességének biztosítása fontos részét kell, hogy képezze a közös kül- és biztonságpolitikának. A vállalt kötelezettségeink teljesítése kitűnő kiindulópontot jelentene ehhez.

Az EU-nak és tagállamainak fel kell váltaniuk terjengős, elkötelezettségüket ismételten megerősítő nyilatkozataikat összehangolt, együttesen hatékony lépésekkel. Véleményem szerint ezt csak úgy lehet elérni, ha az erőforrásokat összevonjuk, és egyetlen a hivatalos fejlesztési támogatás összegyűjtéséért, szétosztásáért és kifizetéséért is felelős EU intézményt állítunk fel.

  Esko Seppänen (GUE/NGL), írásban. – (FI) A Lisszaboni Szerződés nyomán az EU militarizálása valósul meg, ugyanis a közös kül- és biztonságpolitikát egységes biztonsági és védelmi politika formájában fogják megvalósítani. A semleges tagállamok számára ez egyre nehezebbé teszi, hogy semlegességüket megtartsák. Ez így lesz, amikor a tagállamok vállalják majd katonai kiadásaik növelését. Ez így lesz, amikor az EU számára új katonai központot hoznak létre. Ez a folyamat a jelenlegi francia soros elnökség alatt fog beindulni.

Saryusz-Wolski úr jelentése sajnálatos módon az EU militarizálása mellett foglal állást. A jelentésben az energiabiztonság kérdését szintén igen erőszakosan hangsúlyozza Lengyelország igen egyoldalú nézőpontjából.