Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. szeptember 3., Szerda - Brüsszel

16. Szolgáltatások kereskedelme (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont Syed Kamall jelentése (A6-0283/2008) a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében a szolgáltatások kereskedelméről (2008/2004(INI)).

  Syed Kamall, előadó. − Elnök úr, először is szeretnék tisztelettel adózni az árnyékelőadóknak és képviselőcsoportjaik tanácsadóinak a jelentéshez való hasznos hozzájárulásukért. Azt hiszem, néhány nagyon érdekes vitánk volt, és nem mindig értettünk egyet. De legalább sikerült a tárgyalásokat nagyon civilizált módon lefolytatnunk.

Ugyancsak köszönetet szeretnék mondani a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság titkárságának az ő hozzájárulásukért, és miközben a köszönetnyilvánításoknál tartok, szeretnék köszönetet mondani a Kereskedelmi Főigazgatóság valamennyi tisztviselőjének hasznos tanácsaikért és javaslataikért.

Világos, hogy az Európai Unió, a szolgáltatások legnagyobb exportőre, erősen érdekelt a szolgáltatások új piacai megnyitásában. Az én személyes érdeklődésem e téma iránt inkább arra összpontosít, hogy a szolgáltatások hogyan használhatók fel eszközként arra, hogy a legszegényebbeket kisegítsük a szegénységből.

De mielőtt erről beszélnénk, emlékeztessük magunkat a szolgáltatások fontosságára. A szolgáltatások képviselik az EU GDP-jének körülbelül 75%-át (van némi vita a pontos szám fölött) szemben a mezőgazdaság mindössze 2%-os részesedésével. Afrikában a szolgáltatások a GDP 52%-át adják, és emelkednek, szemben a mezőgazdaság 16%-ával. E számokra tekintettel igazán kár, hogy a dohai fejlesztési fordulóban olyan nagy hangsúlyt fektettek a mezőgazdaságra, amikor valójában a kereskedelem és a szolgáltatások megnyitása az, ami azt ígéri, hogy sok embert ki tud húzni a szegénységből. Ezért álltam készen elfogadni azokat a módosításokat, amelyek kimondják, hogy a kereskedelemről és szolgáltatásokról szóló tárgyalások nem csak az EU érdekeit, hanem a legszegényebb országok gazdasági növekedését is szolgálják.

Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a fejlődés ténylegesen mit jelent: azt, hogy kivesszük az embereket a szegénységből, és ezt úgy tudjuk elérni, ha vállalkozókat ösztönzünk arra, hogy prosperitást és munkahelyeket hozzanak létre.

A legszegényebb országok közül sokban a vállalkozók elmondták nekem, hogy mindenre elszántak, hogy megbirkózzanak a szegénységgel. De amire valójában szükségük van, az banki szolgáltatások, hogy olcsóbb kölcsönöket kaphassanak, hogy bővíthessék vállalkozásukat és több embert vehessenek fel, és hogy nagyobb prosperitást teremthessenek helyben; biztosítási szolgáltatások, hogy amennyiben az életük vagy a vállalkozásuk csődbe megy és valami rosszul sikerül, legyen valami, amire támaszkodhatnak; jogi szolgáltatások, amelyek érvényre juttatják a partnerekkel kötött szerződéseket; és hírközlési szolgáltatások, hogy tudják a helyi piacokon a legjobb árakat, hogy eldönthessék, hogy mikor menjenek a helyi piacokra és ténylegesen be is jussanak oda.

Mindannyiunknak el kell ismernünk, hogy amikor a kormányok nem a saját hibájukból képtelenek az alapvető szolgáltatásokat biztosítani, mint az egészségügyi ellátás, az oktatás és a vízellátás a legszegényebb polgároknak, akkor a vállalkozóknak kell szerepet vállalniuk, hogy betöltsék a szolgáltatások nyújtásában meglévő űröket.

Sajnálatos módon a szolgáltatások kereskedelme a világkereskedelemnek mindössze 25%-át képviseli, de rendelkezik azzal a potenciállal, hogy sokkal nagyobb prosperitást és sokkal több munkahelyet teremtsen. Ám forduljunk a jelentés vitatott pontjaihoz.

Az egyik vitatott pont az úgynevezett „általános gazdasági érdekű szolgáltatások”, de emlékeznünk kell arra, hogy más-más országok ezeket másképpen határozzák meg. Néhány országban úgy vélik, hogy az egészségügyi ellátást, az oktatást és a vízellátást csak az állam biztosíthatja. Mások a nem állami szereplőkhöz fordultak. Etiópiában, Nigériában, Kenyában és Ugandában a legalacsonyabb gazdasági kvintilisbe tartozó emberek több mint 40%-a az egészségügyi ellátást magánszolgáltatóktól kapja. Nyilvánvaló, hogy ösztönöznünk kellene a befektetetést ezekbe az ágazatokba.

Az oktatást illetően kérem kollégáimat, hogy nézzék meg a Newcastle Egyetemről James Tooley professzor munkáját. Ő a kutatásait a londoni székhelyű Institute of Education-nél (Oktatási Intézet) kezdte azzal a meggyőződéssel, hogy a magánoktatás valójában gyűlölet tárgya. Azonban hamarosan rájött, talán ösztönei ellenére, hogy a magániskolák jobb oktatást biztosíthatnak a szegények számára. Amikor felmérést végeztek az indiai állami iskolákról, kiderült, hogy néhányat egyszerűen bezártak. Másokban a tanárok egyszerűen nem jelentek meg, és egy esetben a tanár egész nap csak teát főzetett a diákjaival. Így a dolgozó szegények a lábukkal szavaztak. Takarékoskodtak, hogy megfizethessék a magánoktatást, nem valami acél és üvegtoronyban, hanem rendszerint egy egyszerű szobában a bolt fölött. Ezek az iskolák azután támogatták a nem dolgozó szegények számára az ingyenes oktatást.

Mi a baj, kérdezem én, a kereskedelem ösztönzésével ezekben a szolgáltatásokban, amikor az a legszegényebbeket segíti? Hallgatom e Ház néhány képviselőjét, akik úgy vélik, hogy csak az állam biztosíthatja ezeket a szolgáltatásokat, és annak monopóliumnak kell maradnia. És még akkor sem, amikor az állam megbukik, vagy amikor az állam nem kellő bevételt szed be ahhoz, hogy e szolgáltatásokat nyújthassa, akkor sem gondolják, hogy nem állami szereplők számára engedélyezni kellene az űr betöltését. Vagy inkább azt szeretnék, hogy a legszegényebbek ne jussanak vízhez? Vagy inkább azt szeretnék, hogy legszegényebbek ne juthassanak oktatáshoz? Vagy inkább azt szeretnék, hogy a legszegényebbek ne jussanak egészségügyi ellátáshoz, inkább, mintsem hogy a magánszolgáltatóhoz forduljanak?

A következő vitapont a szuverenitásra vonatkozott. Én egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy nem szabad tárgyalópartnereink torkán lenyomni a kereskedelem és a szolgáltatások megnyitását. De abban bizonyára egyetértenek, hogy amikor egy ország úgy dönt, hogy liberalizálja azt, amit mi általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak tartunk, nincs jogunk azt mondani nekik, hogy ne liberalizálják piacaikat.

Azt kell mondjam azonban, hogy néhány kollégám csalódást keltett: e Ház néhány képviselője azt hiszi, hogy nekünk azt kellene mondanunk a fejlődő országoknak, hogy zárják be a piacaikat. Nem arról kellene beszélnünk, hogy magán vagy állami. Nem a helyi vagy külső szolgáltatást nyújtókról kellene beszélnünk. Arról kellene beszélnünk, ami működik. E helyett azt hiszem, mindannyiunknak együtt kellene dolgoznunk azon, hogy lebontsuk azokat a kereskedelmi korlátokat, amelyek megbélyegzik a szegényeket.

Együtt kellene dolgoznunk az állami monopóliumok megszüntetésén, amelyek a legszegényebbeket hagyják alapvető szolgáltatások nélkül, és mindig barátként kellene kezelnünk azokat a vállalkozókat, akik a globális szegénységgel úgy akarnak megbirkózni, hogy prosperitást és munkahelyeket teremtenek a szolgáltatásokba történő fokozott befektetés révén.

  Peter Mandelson, a Bizottság tagja. − Elnök úr, hálás vagy az Európai Parlamentnek ezért a jelentésért. Amint a jelentés kifejti, a szolgáltatások részesedése a legnagyobb a fejlett országok GDP-jében. A szolgáltatások kereskedelmének liberalizálása ezért kulcsfontosságú a mi gazdasági növekedésünk szempontjából és hasonlóképpen a fejlődő országokéból is, ahol a szolgáltatások még nem kellően fejlettek.

Nagyrészt osztom azokat a nézeteket, amelyeket ez a jelentés kifejt. Azok összhangban állnak globális Európa-stratégiánkkal, ami egy ambiciózus multilaterális napirendre és gondosan kimunkált bilaterális megállapodásokra épül. Teljes mértékben elköteleztük magunkat a multilaterális kereskedelmi forduló fejlesztési dimenziója mellett, és amint a jelentés is megerősíti, a szolgáltatásokra vonatkozó multilaterális megállapodást mind az EU érdekei, mind pedig a szegényebb országok szempontjából pozitívnak tartunk.

Én üdvözlöm a jelentésben foglalt bátorítást a kötelezettségek ambiciózus szintjének vállalására a folyamatban lévő és nemsokára sorra kerülő bilaterális és regionális megállapodásokat célzó tárgyalások során. Mi gondosan feljegyezzük a jelentés ajánlásait a különféle folyamatban lévő tárgyalásokhoz, amelyek általában érintik azokat az ágazatokat, amelyeket a mi szolgáltatási szektorunk fontosnak tart.

Engedjék meg nekem az általános reflexiót a szolgáltatási megállapodások tárgyalásaira, amely alkalmazható mind a bilaterális, mind a multilaterális megállapodásokra. Nincs könnyű megoldás a szolgáltatásokkal kapcsolatos tárgyalásokra, nincs egyszerű képlet, amely valamennyi szolgáltatási ágazatra és valamennyi országra alkalmazható lenne. E tárgyalások során foglalkozni kell az országok bonyolult és gyakran nagyon részletes szabályozási kereteivel olyan sokféle területen, mint amelyeket a jelentés utolsó szakasza taglal – a pénzügyi szolgáltatásoktól az egészségügyi ellátásig vagy az oktatásig. Ezt nekünk nem tolakodó módon kell véghezvinnünk, úgy hogy megmaradjon a harmadik országok joga arra, hogy a különféle szolgáltatási ágazatokat belsőleg szabályozzák, ha úgy kívánják, de nyissák meg őket a külső kínálat számára, ha a versenyt részesítik előnyben. Ne legyen diszkrimináció.

Elismerjük, hogy néhány szolgáltatási ágazat a GDP nagyobb részét képviseli, mint mások, és ennyiben az ilyen szolgáltatások kereskedelme liberalizálásának nagyobb hatása lehet általános jólétünkre. Azonban az adott ágazatok priorizálása során figyelembe kell vennünk egyéb tényezők között a mi EU-országaink és régióink szakosodását a különféle ágazatokban.

Végezetül, hadd reflektáljak a multilaterális folyamatra. Az ön jelentése üdvözli a dohai fejlesztési forduló miniszteri tárgyalásai részeként a szolgáltatásokról szóló jelző konferencia bejelentését. Valójában mi nagy nyomást gyakoroltunk ennek az eseménynek a létrejötte érdekében, amit Genfben júliusban tartottak meg. A konferencia viszonylagosan sikeres volt. Nem hallottuk mindazokat a jelzéseket, amelyeket szerettünk volna, de hallottunk eleget, hogy azt mondhassuk, a WTO tagjai és számosan a célországaink közül megértették, hogy miért tulajdonítunk fontosságot a szolgáltatási ágazatban a kielégítő piaci hozzáférés eredményének.

Nincs kristálygömböm, hogy láthatnám, hogy ahhoz képest ahol júliusban abbahagytuk, milyen irányba fejlődnek a dohai fejlesztési forduló keretében tartott multilaterális tárgyalások. Olyan helyzetben vagyunk, amikor egyetlen kérdés – a különleges védőmechanizmus a mezőgazdaságban a fejlődő országok számára – volt a megrekedés közvetlen oka, még akkor is, ha vannak más kérdések is, amelyeket szintén meg kellene oldani. Így összességében a felvázolt modalitásokra vonatkozó megállapodás támogatása nagyon törékeny, és nem csak annak a kérdése, hogy az Egyesült Államok és India feloldják-e mezőgazdasággal kapcsolatos eltérő véleményeiket. Úgy érzem, mintha egy felbecsülhetetlen értékű ostyavékonyságú mesteri munkát jelentő váza volna a kezünkben, amelyet most azonban nagyon csúszós padlón kellene tovább vinnünk. Egyetlen rossz mozdulat és az egész ezer darabra törik szét. Így nagyon óvatosan kell eljárnunk, hogy miként mozdulunk. Nem állhatunk egy helyben, de nagyon nehéz előre haladni is.

Készen állunk a tárgyalások folytatására akármilyen hasznos szinten, hogy biztosíthassuk, ne veszítsük el azt, amit már elértünk, és ami még ott van az asztalon. De szükségünk van a többiek őszinte politikai kötelezettségvállalására is a tárgyalási folyamatban való részvétel mellett. Ebben az összefüggésben a szolgáltatásokra vonatkozó jelző konferencián elért előrehaladás nem vész el. A jelzések rávilágítottak azokra a rugalmasságokra, amelyekkel kulcsfontosságú kereskedelmi partnereink rendelkeznek a szolgáltatások terén, és ez becses információ.

A genfi tárgyalások megrekedésének jelenlegi körülményei között leginkább azzal tudunk hozzájárulni a folyamathoz, ha reálisan pozitív hozzáállást képviselünk, és elmagyarázzuk, hogy milyen nagy lehetőséget veszíthetünk el, ha teljesen sikertelenek vagyunk. Az ön jelentése ezért aktuális, mert egyértelmű és kiegyensúlyozott üzenetet küld a kereskedelem liberalizálásának fontosságáról a dohai fejlesztési forduló egyik kulcsterületén – a szolgáltatásokban – mind a mi számunkra, mind partnereink számára. Előre örülök a Parlamenttel való együttműködés és párbeszéd folytatásának mind ezen a területen, mind a kereskedelempolitika más területein.

  Olle Schmidt, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság véleményének szerzője. − (SV) Elnök úr, a szolgáltatások kereskedelme mára valamennyi gazdaság számára szükségszerűvé vált. Drága és nem hatékony szolgáltatási infrastruktúrával lehetetlen bármilyen ország számára a gazdasági siker elérése. Ezért szeretném őszinte köszönetemet kifejezni Kamall úrnak a kiváló és fontos jelentésért.

A textíliák, a paradicsom és más javak gyártói és exportőrei nem lehetnek versenyképesek, ha nem tudnak hozzáférni a hatékony bankrendszerhez, biztosítótársaságokhoz, számviteli cégekhez, távközlési és szállítási rendszerekhez.

A Gazdasági és Monetáris Bizottság véleménye hangsúlyozza, hogy a pénzügyi szolgáltatásokhoz, például mikrohitelekhez, az alapvető banki szolgáltatásokhoz, és a nemzetközi banki átutalásokhoz való hozzáférés szükséges ahhoz, hogy a fejlődő országokban az emberek alapvető gazdasági tevékenységeket folytathassanak, és vállalkozásokat indíthassanak.

A bizottság fenntartja azt is, hogy a pénzügyi ágazat különös jellege alaposan mérlegelt megoldásokat igényel a globalizált világban. Erről maga Mandelson biztos is beszélt. Ha tárgyalópartnereink, elsősorban a fejlődő országok, nemet mondanak a szolgáltatási piacok megnyitásának lehetőségére, az gyengíti gazdasági fejlődési esélyeiket.

Azoknak, akiknek önök között itt ebben a Házban kétségei vannak, azt mondom: nézzék meg, hogy a saját országaik hogyan fejlődtek! Az árukereskedelem fejlődése együtt járt a szolgáltatások kereskedelmének fejlődésével, elnök úr, valamennyi polgár javára!

  Zbigniew Zaleski, a PPE-DE képviselőcsoportja nevében. – Elnök úr, e piac nem liberalizálásához való szocialisztikus megközelítés mögött az a félelem húzódik meg, hogy ha a szolgáltatást magánkézbe adják, az állam elveszti a hatalmát fölötte, és valami rosszul sikerülhet. A kommunizmus 50 éve bizonyította, hogy nem ez a helyzet. Az idegenforgalomban, a pénzügyekben és a közlekedésben – hogy a dolgok rendelkezésre álljanak – és az oktatásban és képzésben a versengő szolgáltatások nagy kihívást jelentenek, és egyben reményt, amellyel a szegény országok fejlődése segíthető.

Miként látom én a fejlődés segítését, ha összehasonlítjuk az áruk – a megfogható dolgok – és a szolgáltatások piacait? A szolgáltatások emberek, akik tevékenységeket végeznek. Magukban foglalják a tudás átadásának lehetőségét. Ahogy ebben a Házban mondani szoktuk, a szolgáltatás arról szó, hogy hal helyett pecabotot adunk. De ami ennél is több, esélyt ad a személyes kezdeményezőképesség, az innováció és a különféle tevékenységekben való fokozott részvétel felszabadítására. A szolgáltatások piaca e mellett jobban képes a kulturális igényekhez való igazodásra, rugalmasabb és jobban adaptálódik a helyi szabályozások követelményeihez, amelyeket bármilyen országban be kell tartani. Ennek révén csökkentheti a munkanélküliséget. Társadalmi szinten az eltérő hátterű és eltérő társadalmi osztályú emberek nagyobb fokú részvételét érheti el.

Vízellátásról, oktatásról és egészségügyi ellátásról beszélünk, és miért is ne? A kommunizmus 50 éve és az én országomban a közelmúltban bekövetkezett változások bizonyítják, hogy a liberalizáció a jó és nem a rossz ereje, és én nagy mértékben támogatom azt.

  Françoise Castex, a PSE képviselőcsoportja nevében. – (FR) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, először is köszönetet szeretnék mondani az előadónak a jelentése minőségéért. Az lehetőséget adott számunkra, hogy új, mélységi vitát tartsunk a szolgáltatások kereskedelméről. Sikerült meghatároznunk a konvergenciákat, és néhány megvitatandó kérdést. Meglátjuk, hogy a vita végén és a szavazáskor ezek valóban komoly eltéréseket jelentenek-e.

Amikor a belső piacról vagy a külkereskedelemről beszélünk, egyetértünk abban, hogy a szolgáltatások piaca a prosperitás teremtésében a legnagyobb részt képviseli, a világkereskedelemben való részesedése pedig egynegyednyi. Lehetséges, hogy ennek a gazdasági szektornak még mindig van növekedési potenciálja az Európai Unió számára. Ezért legitim a szolgáltatások piacát bevinni a bilaterális és multilaterális kereskedelmi tárgyalásokba. Meg kell azonban határoznunk a szolgáltatások kereskedelme számára a piac elveit és feltételeit.

Az első pont, amire képviselőcsoportom szeretne rávilágítani az, hogy meg kell különböztetnünk a szolgáltatások piacát az árupiacoktól. A szolgáltatások nem olyanok, mint az áruk, számos oknál fogva. Először is a szolgáltatások nem ugyanolyan jellegűek, közöttük néhány alapvető szükségletekhez és jogokhoz kapcsolódik. Mi nagyon is hiszünk abban, hogy meg kell különböztetni a kereskedelmi és a nem kereskedelmi szolgáltatásokat, legyenek azok az egészségügyi ellátásban vagy az oktatásban. A létfontosságú szolgáltatásokra, mint a víz- és energiaellátásra is úgy kell gondolnunk, hogy azok különleges státuszt élveznek.

A szolgáltatások abban is különböznek az áruktól, mert a velük folytatott kereskedelem gyakran nagyon közvetlenül érinti az emberi erőfeszítést, és nem csak valamely technológiában való virtuális kereskedelemről van szó. Bár potenciálisan munkahelyeket teremtenek, egyben ez az az ágazat, amelyben a legtöbb informális foglalkoztatást és a legnagyobb bizonytalanságot találjuk. Ezért is örülök, hogy a jelentés kimondja, hogy a kereskedelmi szabályoknak tiszteletben kell tartaniuk az ILO által megalkotott foglalkoztatási normákat. Fejlesztési céljainkban a bizonytalanság és a szegénység ellen is küzdenünk kell.

Végül, nem veszítettük szem elől a dohai célokat, és a nemzetközi kereskedelmet, mint a fejlődés hordozóját. Ez a gondolat kötelez bennünket arra, hogy figyelembe vegyük a tagállamok és a fejlődő országok eltérő érdekeit, amikor kötelezettségvállalási ütemtervekről és gazdasági partnerségi megállapodásokról tárgyalunk. Az Európai Uniónak figyelembe kell vennie az országok fejlődési fázisait, annak ütemét és kívánságait a szolgáltatási piacok megnyitásakor, különösen amikor a szolgáltatások közül néhányat liberalizálnak. Én különösen a pénzügyi szolgáltatásokra gondolok. Ki van zárva a nyomásgyakorlás harmadik országokra azzal kapcsolatban, hogy ők miként vélekednek szolgáltatásaikról, és hogyan kívánják azokat szabályozni. Ezeknek az országoknak a szuverenitását tiszteletben kell tartani, amikor olyan érzékeny kérdésekről van szó, mint a közszolgáltatások és a pénzügyi szolgáltatások.

Nem tudom sikerül-e teljes körű konszenzust elérnünk ebben a kérdésben. Lehetséges, hogy ez az a téma, ami ebben a Parlamentben a jobb oldalt elválasztja a bal oldaltól.

  Ignasi Guardans Cambó, az ALDE képviselőcsoportja nevében. – (ES) Elnök úr, ez a jelentés egyértelműen rávilágít a szolgáltatások fontosságára gazdaságainkban, és azok fokozatos liberalizálásának fontosságára is.

Az az igazság, hogy ezen árnyékelőadó számára nagyon érdekes volt követni ezt a vitát, ami megerősítette, hogy miért van az, hogy néhányan ennek a háznak a centrumában ülünk, nem az egyik vagy a másik végén, miért van az, hogy néhányan itt középen foglalunk helyet.

Hogy kedvesen fogalmazzak, mi az, ami valóban megkülönböztet bennünket azoktól, akik továbbra is szigorú elképzeléssel rendelkeznek arról, hogy mik a szolgáltatások, mit lehet és mit nem lehet privatizálni, azoktól, akik még mindig allergiásak arra a gondolatra, hogy néhány szolgáltatást a magánszektor is nagyon hatékonyan nyújthat, gyakran hatékonyabban mint az állami szektor, gyakran attól is függetlenül, hogy az ország mennyire fejlett, azoktól, akik még mindig azt erőltetik, hogy az állam hordozzon nagy terhet a kevésbé fejlett országokban, mintha valamennyi problémájukra az lenne a válasz, hogy az állam legyen felelős, a nélkül, hogy figyelembe vennék, hogy az ilyen nagy terhet cipelő állam gyakran éppen az, ami a hatalmas erő mögött áll, amivel a korrupció ezekben az országokban rendelkezik?

Néhány megjegyzés, némi bizalmatlanságra való hajlam a szabad versennyel, a szabad vállalkozással szemben, és az a lehetőség, hogy a polgárok a szolgáltatásokat magán a társadalmon keresztül kapják meg a szabad gazdaságon keresztül.

Ez az, amit ebben a vitában hallottunk. Én azonban szeretném egyértelművé tenni – és ez az amiért mi ülünk a centrumban –, hogy mi nem értünk teljes mértékben egyet azzal sem, amit néha érzünk, hogy az előadó – bár utóbb igen nagyvonalúan fogadott el módosításokat más képviselőcsoportoktól – nem rendelkezett vagy lehet, hogy időnként nem rendelkezett kellő érzékenységgel annak felmérésére, hogy mit jelent az általános érdek, hogy megértse, hogy nem minden tartozik a piac szabályai alá, hogy megértse, hogy a tagállamok természetesen kell, hogy rendelkezzenek azzal a szabadsággal és meg tudják tartani azt a szabadságot, hogy bizonyos szolgáltatásokat a tiszta piacon kívül védelemben részesítsenek szabályozott formában, vagy azzal, hogy azokat kizárólag az állami szektoron keresztül biztosítják.

Melyek ezek a szolgáltatások? Nem tudjuk megmondani. Még Európában sem értünk teljesen egyet a felől, hogy mi az általános érdek: eltérő megoldások vannak az állami és a magánszektor súlyozására a hulladékgyűjtésben, az oktatásban, a vízellátásban, a temetési szolgáltatásokban, a temetői szolgáltatásokban, a tömegközlekedésben és a postai szolgáltatásokban még Európán belül is. Azonban meg kell érteni, hogy az oktatás, az egészségügy stb. rendelkezik egy olyan dimenzióval, ami nem adható át tisztán és szigorúan a magánvállalkozásnak.

Mozdítsuk ezért elő a szolgáltatások liberalizálását; értsük meg, hogy ezzel javítunk azokon a szolgáltatásokon, amelyeket a polgárok kapnak. Fontos, hogy az Európai Unió vállalja ezt a kezdeményezést valamennyi kereskedelmi megállapodásában, különösen, amikor a dohai forduló és ezen a területen az egész multilaterális keretrendszer összeomlását látjuk, és amelyről még nem tudjuk, hogy ez ideiglenes vagy végleges.

Az Európai Uniónak ezért komoly felelőssége van e növekedés követelésében, gyakorlatilag kierőszakolva a szolgáltatások liberalizálását még a kevésbé fejlett országokban is, de természetesen tiszteletben tartva szabadságukat, és megértve, hogy ezt nagyon erőteljes szabályozásnak kell kísérnie – és ezzel be is fejezem elnök úr. Sok esetben a liberalizálást szabályozásnak kell kísérnie, és egyértelmű szabályoknak, tiszteletben tartva minden egyes tagállam szabadságát és autonómiáját, hogy eldönthessék, hogy számukra a hagyományok, a lakosság valósága vagy a körülmények valósága miatt mi maradjon továbbra is az állami szektor része.

  Cristiana Muscardini, az UEN képviselőcsoportja nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a Nemzetek Európájáért Unió képviselőcsoportja nevében szeretnék gratulálni Kamall úrnak kiváló munkájához. Amint ő maga is elismerte, a szolgáltatási szektor szinte az egész világon egyike a legfontosabb szektoroknak. Még Afrikában és Ázsiában is ez a GDP legfontosabb összetevője. Azonban most ennek a stratégiai ágazatnak kell a gazdasági növekedés hajtómotorjának lennie, különösen azokban az országokban, ahol még mindig nincs fejlődés.

A jelentés nagyon helyesen kommentálja a szolgáltatások kereskedelmének lényeges növekedését, mint a nagyobb jólét és stabilitás hordozóját, különösen azokban az országokban, amelyeknek még fejlődniük kell. A szolgáltatások kereskedelme tudásátadást is jelent országok és polgárok között. Ezért bármilyen növekedési stratégiának alapeleme az ilyen kereskedelem folytatásának szabadsága, feltéve, hogy az közös és tiszteletben tartott szabályok keretei között zajlik. Senkinek sem szabad megpróbálni mások számára modelleket exportálni vagy importálni: minden egyes fejlődő országnak saját növekedési képességéhez kell a megfelelő ütemezést elfogadni.

Ezért a liberalizáció felé vezető új útnak figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy a kormányok kötelesek kielégíteni polgáraik szükségleteit a helyett, hogy – amint azt sajnálatos módon néhányszor előfordult Afrikában – eladnák a szolgáltatásnyújtás lehetőségét más országok kormányaihoz kapcsolódó állami vállalatoknak, amikor nem tudják saját lakosságukat olyan alapvető szolgáltatásokkal ellátni, mint a víz és az energia, mert nyilvánvaló, hogy itt fennállnak a gazdasági, politikai és biztonsági problémák kockázatai még nemzetközi szinten is.

A dohai forduló sikertelensége sajnálatos módon mindenkit büntet: az Európai Uniót, az ipari országokat, de mindenekelőtt – mi így gondoljuk – a legszegényebb országokat. Ezért reméljük, hogy ezzel a jelentéssel egy új, erőteljes üzenetet tudunk küldeni, hogy mi még egyszer nekivágunk az egész társadalom harmonikus fejlődése felé vezető útnak.

  Caroline Lucas, a Verts/ALE képviselőcsoportja nevében. – Elnök úr, hadd kezdjem azzal, hogy köszönetet mondok az előadónk nyitottságáért és együttműködéséért. Ezzel együtt is azonban, a mi képviselőcsoportunk nem tudja támogatni ezt a jelentést a holnapi szavazáskor, részben valóban amiatt a feltételezés miatt, hogy a szolgáltatások kereskedelme lényegében ugyanaz, mint az árukereskedelem. Amint Castex asszony már elmondta, egyszerűen nem ez a helyzet. Ezzel nem érthetünk egyet, nem utolsósorban azért, mert a szolgáltatások kereskedelme szinte mindig a nemzeti jogszabályok vagy végrehajtási jogszabályok megváltoztatását igényli, ami nagyon gyakran a társadalom szociális szövetének leglényegét érinti, különösen, ha olyan alapvető szolgáltatásokról van, amelyektől az emberek függenek.

Az is a tapasztalatokkal megy szembe, hogy a WTO tagjai maguk egyre inkább megkülönböztetik az árukereskedelmet a szolgáltatások kereskedelmétől. A legutolsó WTO miniszteri értekezleten, amelyet mindössze néhány hónappal ezelőtt júliusban Genfben tartottak meg, a dél-amerikai országok egy csoportja egy olyan javaslatot köröztetett, hogy az egészségügyi ellátást, az oktatást, a vízellátást, a távközlést és az energiaellátást teljes egészében vonják ki a WTO-ból, pontosan azon az alapon, hogy ezek lényegében állami szolgáltatások, és emberi jogok, amelyeket nem szabad üzleti árucikként kezelni. Végül, a jelentés igen szelektív módon néhány pozitív nemzeti példát idéz az alapvető szolgáltatások liberalizálására, de egyáltalán nem utal arra a nagyon sok katasztrofális példára, amelyekre éppen úgy hivatkozhatott volna, és amelyekre ugyanúgy figyelemmel kell lennünk.

A kérdés, amire én szeretnék összpontosítani a pénzügyi szolgáltatások liberalizálásának problémája. Egyetlen kérdés sem uralta az újságok címlapjait jobban ebben az évben, mint a globális pénzügyi válság. Széleskörű az egyetértés abban, hogy azt a pénzpiacok megfelelő szabályozásának hiánya segítette elő. Mégis a szolgáltatásokról szóló WTO tárgyalások során a gazdagabb országok a pénzpiacok további deregulálását és liberalizálását kívánják elérni, és ez a jelentés teljes egészében ezt a javaslatot támogatja. Kissé ironikusnak tűnik nekem, hogy a WTO igazgatója, Pascal Lamy, a WTO-napirend lezárását kérte a globális pénzügyi válság megoldásaként, amikor annak tényleges politikája bármiféle objektív becslés szerint nagy valószínűséggel sokkal inkább a további pénzügyi instabilitáshoz járulna hozzá.

Csalódott vagyok, hogy valamennyi módosításunkat elutasították, amelyek legalább egy kis szünetet írtak volna elő a pénzügyi szolgáltatások további liberalizálásában addig, amíg a pénzügyi stabilitási fórum kiadja ajánlásait néhány alapvető új szabályozással kapcsolatban, például a tőkekövetelményekről és a határokon átnyúló likviditásról, ez pedig egy meglehetősen mérsékelt kérés volt, hogy ezt várjuk meg. E miatt újra benyújtottuk ezeket a módosító indítványokat, és mindenképpen arra kérjük önöket, hogy támogassák őket.

  Helmuth Markov, a GUE/NGL képviselőcsoportja nevében. – (DE) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, a jelentés konszenzusa az a közös meggyőződés, hogy a normák és szabályozások multilaterális rendszere fontos és szükséges, hogy a kereskedelemnek és a fejlődésnek semmiféle ellentmondást nem szabad felmutatnia, és hogy az Európai Uniónak különös felelőssége van tekintettel gazdasági súlyára a nemzetközi gazdasági kapcsolatok alakításában.

Alapvető eltérések vannak azonban a megközelítésben. Elismerten fontos lényegében a szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a szolgáltatások minőségét és választékát szerte a világon javítani, különösen a fejlődő országokban. Ez azonban nem érhető el a verseny, a liberalizáció és a privatizáció általános koncepciójával, különösen az állami szektorban (vízellátás, egészségügy, oktatás, energia és tömegközlekedés).

A dereguláció stratégiája, amelyet a Bizottság követ multilaterális és egyre inkább a bilaterális tárgyalásai során is, sokkal kevésbé a helyes út a globálisan fenntartható fejlődés fellendítésére, mert ez elsősorban a transznacionálisan működő európai vállalkozások számára az egész világon való hozzáférést célozza meg, és túlságosan kevéssé összpontosít a kis- és közepes vállalkozásokra.

Egy további pont: az Európai Unió szeretne szabadkereskedelmi megállapodásokat kötni, amelyek a külföldi beruházásokra is vonatkoznának olyan országokkal mint Kína, Korea, India és az ASEAN-, illetve az AKCS-országok. Ezzel szemben Németország éppen most vezet be egy törvényt, amely a német vállalkozásban a külföldi szavazó részvények arányát maximum 25%-ra korlátozhatná. Amikor Bolívia azt gondolta, hogy a földgáz termelésében a külföldi tőke ennél sokkal magasabb arányát korlátozni kell, Európa kék halált kiáltott.

Képviselőcsoportom meg van győződve arról, hogy minden országnak magának kell eldöntenie, hogy mikor, milyen szabályok szerint és milyen mértékig kívánja magát megnyitni a globális verseny előtt. Arias elnök mondta ma: aszimmetrikus megközelítésre van szükség. És ez a lényeg.

  Georgios Papastamkos (PPE-DE). – (EL) Elnök úr, amint az előadó és Mandelson biztos is elmondták, a szolgáltatások egyike a legdinamikusabb szektoroknak mind az európai, mind a globális gazdaságban. El kell azonban ismernünk, hogy bőven van lehetőség a nemzetközi szolgáltatáskereskedelem megerősítésére, amely hasznokkal jár mind a vállalatok és még inkább a fogyasztók számára.

Ami az exportot illeti, a szolgáltatási szektor különösen fontos a fejlődő országok számára. A piacaik fokozatos megnyitása a differenciált bánásmód elve alapján hozzájárulhat a technológia és know-how átadáshoz, és infrastruktúrájuk javításához.

Az EU számára az elsődleges célok legalább a piacokhoz való hozzáférést illetően a status quo kötelező érvényű konszolidálása, és e piacok további liberalizálása. Amire véleményem szerint szükség van, az azoknak az akadályoknak a csökkentése, amelyekkel az európai társaságok találkoznak, valamint a külföldi piacok nagyobb átláthatóságának és kiszámíthatóságának a biztosítása.

A szolgáltatási szektorban a WTO tárgyalásokon az ajánlatok szintje és a tárgyalások általános pályája ez idáig csalódást keltettek. Az ambiciózus szabadkereskedelmi megállapodásokra irányuló bilaterális vagy interregionális tárgyalások a multilaterális keret szükségszerű kiegészítőjévé válnak, különösen a júliusi tárgyalások sikertelensége óta.

A piacok további megnyitására irányuló tárgyalások során szükséges lesz magának az EU-nak és kereskedelmi partnereinek a szabályozási jogait biztosítani, különösen a közszolgáltatások, és az általános érdekű szolgáltatások területén.

  Carlos Carnero González (PSE). – (ES) Elnök úr, szeretném elmondani Zaleski és Guardans uraknak, hogy amint ők is tudják, Goyának van egy híres festménye „Az ész álma szörnyeket szül”, és néha a liberalizáció álma a piac szigorú szabályaival hatékonytalanságot és egyenlőtlenséget szül. Amikor szolgáltatásokról beszélünk, erre nagyon oda kell figyelnünk.

Képzeljünk el például egy szegény országot, amelyben az oktatás nem működik jól, ahol úgy döntenek, hogy külső szereplők jönnek be annak érdekében, hogy állításuk szerint az ország gyermekeinek minőségi oktatást biztosítsanak. Hogy is lehetnénk biztosak abban, hogy ezek a magáncégek ezt nem azzal a céllal teszik, hogy monopóliummá vagy oligopóliummá váljanak, vagy hogy nem fognak-e olyan árakat megállapítani, amelyek nem elérhetőek a fogyasztók, ebben az esetben, a diákok számára, és végül, nem fognak-e rossz minőségű oktatást nyújtani? Ki biztosíthat bennünket erről? Mert ez megtörténhet. Ebben az esetben nem a szabad verseny helyzetében lennénk, hanem a teljes mértékben szabályozott verseny helyzetében, magánkezekben.

Ezért nagyon egyértelműen igent kell mondanunk a szolgáltatások kereskedelme privatizációjára, miközben meg kell különböztetnünk az állami szolgáltatásokat és az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat, biztosítva, hogy a hozzáférhetőség és a minőség kritériumait és szabályait teljesítsék, és természetesen hogy a szociális kritériumok egyértelműen jelen legyenek.

A gazdaságok megerősítése a tagállamok megerősítését jelenti – azokét, amelyek nyitottak a piac szabályai előtt, ám a nélkül, hogy a polgárokat kitennék egyedül azoknak a szolgáltatásainak, akik ügyesebben képesek szabályok alkalmazására.

  Mieczysław Edmund Janowski (UEN). – (PL) Elnök úr, biztos úr, szeretném elismerni Kamall úr nagyon jó jelentését. Gratulálok.

Hangsúlyozni kell, hogy a piaci hozzáférés és a szolgáltatások szabad kereskedelme alapvető fontosságú a gazdasági növekedés és a munkanélküliség csökkentése szempontjából. Államaink és régióink e megoldás hasznát élvezik. Ez a haszon vonatkozik az EU-n kívüli partnerekre is, különösen a szegény országokra. A dohai forduló tárgyalásainak el kellene vezetniük egy harmonizált szolgáltatási csomag megjelenéséhez, amely magában foglalja a pénzügyi szolgáltatásokat is, amelyek tekintetében az EU a legnyitottabb és a legátláthatóbb.

Ennek a nyitottságnak azonban együtt kell járnia a kölcsönösséggel és a tisztelettel. Ebben az összefüggésben meg kell vizsgálnunk azt is, amit „adóparadicsomként” ismerünk. Az elfogadott szabályozásoknál figyelemmel kell lenni a verseny ösztönzésének szükségességére, ezáltal csökkentve az árakat és javítva a szolgáltatások minőségét, miközben ugyanakkor fel kell lépni a korrupció és a piac monopolizálása ellen.

Itt szeretnék rámutatni arra, hogy a szolgáltatások kereskedelme egyre inkább magában foglalja a magas színvonalú technológiát, az informatikát, a kulturális javakat, stb. Az interneten keresztül biztosított szolgáltatásoknál külön elővigyázatosságra van szükség. A szellemi tulajdonjogokat és a személyes adatok védelmét garantálni kell, és védelmet kell biztosítani a csalás, a pornográfiával folytatott kereskedelem és más bűncselekmények ellen. Az elöregedett társadalom és a fogyatékkal élők egyre nagyobb volumenben igénylik az egészségügyi és a gondozói szolgáltatásokat. Ezért elő kell irányoznunk, hogy ezeken a területeken növekvő számú bevándorló dolgozzon majd. A jelenlegi politikai helyzetnek fel kell hívnia a figyelmünket az energetikai és a hírközlési szolgáltatásokra is.

Hallottuk, hogy szerte a világon a szolgáltatások nagyon fontos szerepet játszanak a GNP-ben. A szolgáltatások globális kereskedelme növekvő tendenciát mutat, és már a szolgáltatások negyedét képviseli. Reméljük tehát, hogy létre tudunk hozni egy egyértelmű és tisztességes szabályrendszert, amely biztosítja, hogy valamennyi fél egyenlőbb elbánásban részesül. Ez nem lesz könnyű, de ki mondta, hogy csak könnyű feladataink lesznek?

  Jens Holm (GUE/NGL). - (SV) Kamall úr a fejlődő országok szolgáltatási piacainak mélyreható megnyitását kéri. Sajnálatos módon ez teljes egészében összhangban áll az EU jelenlegi kereskedelempolitikájával. Például Kamall úr azt kívánja, hogy abban, amit jelenleg a fejlődő országokban helyi társaságok vagy az állami szektor lát el, megjelenjen a multinacionális európai társaságok versenye.

Ez olyan politika, amelyet már kipróbáltak Európában. Az én hazám, Svédország egyike volt az első olyan országoknak, amely deregulálta az energia, a villamos áram, a vasúti és a postai szolgáltatások piacát. Ma már látjuk az eredményt: magasabb árak, gyengébb karbantartás és gyakran rosszabb szolgáltatás is. Néhány monopólium most példa nélküli nyereséget vonhat ki abból, ami korábban köztulajdonban volt.

Ez az a fejlődési modell, amit a fejlődő világnak kellene eladnunk? Nem! Szerencsére vannak még országok, amelyek másképpen intézik dolgaikat; Norvégia, amely az EU-tól független, visszavonta a GATS-ban az összes követelést a szegény országok szolgáltatási szektorának liberalizálására. Általában Norvégia felemelte hangját az ellen a laissez-faire politika ellen, amelyet az EU követ a WTO-ban. Ez reményt ad. Az EU-nak a szegény országok szükségleteit kellene első helyre állítania a helyett, hogy deregulációt és privatizációt követel.

  Daniel Varela Suanzes-Carpegna (PPE-DE). – (ES) Elnök úr, gratulálni szeretnék kollegámnak, Kamall úrnak jelentéséhez, amelyben rávilágít egy olyan nemzetközi szolgáltatáspiac fejlődésének szükségességére, amely figyelembe veszi a fejlődő országok eltérő helyzetét, nem elfelejtve azt, hogy a feltételeknek valamennyi fél számára tisztességesnek kell lenniük.

Egyrészről az Európai Uniónak hatalmas potenciálja van szolgáltatási szektorának megnyitására új piacok előtt, amely területen nagy komparatív és versenyelőnyökkel rendelkezik globális szinten: a szektor számára új csatornák kifejlesztése egyike azoknak a fő eszközöknek, amelyekkel Európa szembenézhet a globalizáció kihívásával.

Másrészről, komoly előnyökkel jár a fejlődő országok számára is.

Először is, hasznot húzhatnak az Európai Unió tudásából és készségeiből ezen a területen, amire szükségük van saját gazdaságuk fejlesztéséhez, különösen az olyan alapvető és diszciplínákon átnyúló ágazatokban, mint a pénzügyi szolgáltatások. Ezért ez elősegítené a technológia transzfert az európai intézményektől és vállalkozásoktól. Az előnyösebb gazdasági keret léte „húzóhatással” járna a világ más részeiből a befektetések tekintetében; ezért, a gazdaságaikban megjelenő hasznok megsokszorozódnának.

Másodszor, a tárgyalások előrehaladtával javulnának a feltételek azok számára is, akik szolgáltatásokat kívánnak nyújtani, és azon vállalkozások számára is, amelyek Európában kívánnak letelepedni.

Szeretnék rámutatni a jelentésben arra, hogy be kell tartani az ILO alapszabályait, különösen a gyermek- és a kényszermunka tekintetében, mert igen, kell legyen nyitottság aszimmetriával, de miközben a tisztességes verseny és a tisztességes játék szabályait betartjuk, nem feledkezhetünk meg vállalkozásaink érdekeiről.

Nagyobb kötelezettségvállalást kell kérnünk, különösen a nagy feltörekvő gazdaságoktól, Kínától, Indiától és Brazíliától, mindig a Kereskedelmi Világszervezet keretében. A jelentés konkrét helyzeteket említ különféle kereskedelmi tömbökkel, mint például az ASEAN-országok, az Öböl-menti államok, India és Korea. Egy terület hiányzik azonban a jelentésből, amelynek fejlettségi szintje és gazdasági helyzete ideális a mi szolgáltatási szektorunk fejlődése szempontjából. A Mercosurról beszélek, és ebben különösen Brazíliáról; én voltam a Parlament előadója az ezzel az országgal folytatott tárgyalások állásáról szóló jelentésnek. Ezért bár kifejezetten nem jelenik meg a jelentés fő pontjaiban, meg akartam említeni, hogy az is szerepeljen benne.

  Glyn Ford (PSE). - Elnök úr, szeretném elismerni azt a hatalmas mennyiségű munkát, amelyet kollégám, Syed Kamall, fektetett ebbe a szolgáltatások kereskedelméről szóló jelentésbe, de attól félek, nem tudok fenntartás nélkül gratulálni neki a munkájához, mivel megközelítésének néhány elemével alapvetően nem értek egyet.

A kulcskérdés az általános gazdasági érdekű szolgáltatások. Itt az Európai Parlamentben ezen a ponton a szocialista és a kereszténydemokrata képviselőcsoportok között rendszerint eljutunk egy olyan kompromisszumhoz, amely tükrözi az erők politikai egyensúlyát ebben az intézményben. Attól félek azonban, hogy ezúttal ezt a kompromisszumot nem értük el: sőt hallottunk néhány megjegyzést a kollégáitól, amelyek azt sugallják, hogy saját képviselőcsoportjának tagjai közül néhányan, azok, akik fejlettebb társadalmi lelkiismerettel rendelkeznek, vergődnek és meglehetősen rosszul érzik magukat a miatt a megközelítés miatt, amelyet az előadó magáévá tett.

Bizonyára ez a legliberálisabb jelentés – és félreértések elkerülése végett, én ezt a kifejezést most a pejoratív értelmében használom – amelyet a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság valaha is benyújtott a plenáris ülésnek. A jelentés nem tesz valódi megkülönböztetést az üzleti és nem üzleti szolgáltatások között, és én és képviselőcsoportom nagy többsége csak akkor tudnánk megszavazni Kamall úr jelentését, ha a 2., a 11. és különösen az 5. módosítást elfogadják, amelyek az univerzális, elérhető és magas színvonalú közszolgáltatásokat mindenki számára védelemben részesítik.

  Reinhard Rack (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, a szolgáltatások gazdasági jövőnk lényeges részét jelentik. Ez nem csak a magasan fejlett gazdaságokra igaz itt Európában, hanem és különösen az úgynevezett fejlődő országokra is. Mivel ez igaz, be kell bizonyítanunk, hogy a dereguláció, amit a múltban az áruszállítási szektorban elértünk, a szolgáltatási szektorban is a célunk. Itt ez sok esetben még fontosabb is.

Mind az előadó, Kamall úr, akinek köszönetet kell mondanunk jelentéséért, és Zaleski úr is rámutattak arra, ami lehetséges a szolgáltatási szektorban: tudásátadás, jobb képzettség, munkahelyek és jobb infrastruktúra. Ezek azok a dolgok, amelyeket mindannyiunknak közösen támogatnunk kellene. Ha e szempontból vizsgáljuk a dolgokat, túl kellene lépnünk azon a sokféle ideológián, amelyek fölött itt Európában a közelmúlt éveiben, de évszázadokon át is küzdöttünk, és nem kellene olyan sokszor visszafelé tekintgetnünk.

„Igen” bizonyos ágazatok speciális szükségleteire, de „nem” ezekre a pótszer csatákra, amelyeket e Ház néhány képviselője a fejlődő országok hátán akar megvívni.

  Harald Ettl (PSE). – (DE) Elnök úr, mindannyian azt akarjuk, hogy megnyíljanak a határok a szolgáltatások nyújtására. E tekintetben két ponttal szeretnék foglalkozni. 2006-ban az Európai Unió egyértelművé tette álláspontját a közszolgáltatások nyújtásáról, és nem tette a közszolgáltatások érzékeny területét a nyílt verseny tárgyává.

Most persze kísérletet tesznek a GATS alapján, hogy a hátsó ajtón keresztül liberalizálják ezt a szenzitív szektort. Nem használhatjuk ugyanazt a megközelítést itt, mint az üzleti szolgáltatások esetében. A fordítottja vonatkozik természetesen a fejlődő országokra is. Az EU-nak nem szabad semmiféle nyomást gyakorolnia a fejlődő országokra, és rákényszeríteni őket a közszolgáltatások liberalizálására. Ezt maguknak kell eldönteniük.

A második érzékeny pont a pénzügyi szolgáltatások piacára vonatkozik. A 80-as évek óta a pénzügyi szolgáltatások piacán hatalmas növekedés zajlott le, és ezzel a legkiterjedtebb globalizált piaci szektorrá vált a pénzügyi tranzakciók tekintetében is. A devizapiacok éves forgalma 360 trillió dollár. A globálisan bővülő piacokon való részvétel természetesen gazdasági szabadságjog, és a fejlődő országok éppen ezért nagymértékű sebezhetőséget mutatnak a külső sokkokkal szemben. A pénzügyi szolgáltatások liberalizálásánál ezért figyelembe kellene venni az adott ...

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Zbigniew Krzysztof Kuźmiuk (UEN). – (PL) Elnök úr, ebben a vitában két olyan kérdés van, amire szeretném felhívni a figyelmet. Először is, igaz, hogy 2007-ben az Európai Unióban a szolgáltatási szektor a GNP 75%-át is elérte, és az EU szolgáltatásexportja a világexportból több mint 28%-kal részesedett, ám még mindig számos akadály van a szolgáltatások szabad nyújtása útjában magán az Európai Unión belül is, ha a szolgáltatást nyújtók az új tagállamokból jönnek. Szeretném kifejezni azt a reményt, hogy az EU néhány nagy lépést tesz előre ebben az ügyben a közeljövőben.

Másodszor, erőteljesen ellenezni kell a jelentésben javasolt azon megoldást, miszerint az EU a WTO tárgyalások részeként egyoldalúan csökkentse a mezőgazdasági kifizetéseket és támogatásokat annak érdekében, hogy amint megfogalmazza, a szolgáltatások kereskedelméből többletnyereség formájában kapjon jutalmat. Ez a megközelítés, amelyet az EU már sokszor magáévá tett, a termelés korlátozásához, néhány esetben akár a mezőgazdasági termelés számos ágazatának a megszűnéséhez vezetett az Európai Unión belül, ami lényegesen csökkentette az EU országok élelmiszerbiztonságát, és az elmúlt hónapokban a mezőgazdasági nyersanyagok költségének markáns növekedéséhez vezetett.

  Roberto Fiore (NI). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, fel akartam hívni a figyelmüket arra, hogy beszéltek itt a bankrendszer liberalizálásáról, miközben mindannyian tudjuk, hogy a Bázel II után ebben a szektorban monopólium alakult ki, és láthattuk, hogy egész vállalkozások, egész gazdasági egységek szűntek meg éppen a pénzügyi rendszer monopolizálása miatt.

Ezért úgy vélem, hogy valamilyen módon újra kell élesztenünk a régi rendszert, a szövetkezeti rendszert, amely a vidéki területeken és Európa oly sok más részén biztosította az életerőt a kis magánkezdeményezések és családok számára a növekedéshez. Akkor beszéljünk, és cselekedjünk igazán a liberalizáció szellemében a monopólium helyett a kulcsfontosságú bankszektorban, ami a családok és a vállalkozások életét egész Európában érinti.

  Paul Rübig (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, úgy vélem, hogy a kis- és közepes vállalkozások nagyon is keresettek, még a pénzügyi szolgáltatások területén is. Európában 25 millió vállalkozásunk van. Úgy vélem, közülük sokan egyenértékű sikert érnének el a nemzetközi piacon is.

Végső soron, az egyik legalapvetőbb kérdés még a legkevésbé fejlett országokban is az, hogy hogyan lehet jövedelmet keletkeztetni. Mandelson biztos ezért úgy gondolja, hogy nagyon fontos nem meghátrálni a WTO tárgyalásokban, hanem új lendületet kell adni nekik. Szükségünk van a kereskedelem elősegítésére, ennek megfelelő kötelezettségvállalásra, és remélem ezt hamarosan el is érjük.

  Peter Mandelson, a Bizottság tagja. − Elnök úr, az biztos, hogy én elszántan szándékozom siettetni a tárgyalásokat a Dohai Világkereskedelmi Megállapodás teljessé tétele érdekében. Ez valóban nagyon fontos, és én hálás vagyok a tiszteletreméltó képviselőnek, amiért ezt megerősítette.

Igazság szerint én nem akartam kommentálni ezt a vitát, sem reagálni rá. Amiért mégis megteszem az az, hogy úgy érzem néhány elhangzott hozzászólás bizonyította, hogy nem kevés a félreértés a XXI. században a szolgáltatásnyújtással kapcsolatban, különösen a fejlődő országok körében, de ezen túlmenően a vita hozzászólói közül néhányan megjegyzéseikkel hamis ideológiai határt húztak fel a között, amit „üzleti” és „nem üzleti” szolgáltatásoknak neveznek. Azt kell mondanom, hogy mivel időm nagy részét a világban és a fejlődő országok között töltöm, ez a megkülönböztetés és ez az ideológiai határvonal, amelyet ebben a vitában leírtak, egyre inkább nyom nélkül tűnik el. Nem áll fenn, amit Lucas asszony sugallt a WTO-tagok körében, hogy a fejlődő országok a szolgáltatások kereskedelmét egyre inkább egészen eltérően és az árukereskedelemtől elkülönülten látják. Valójában a WTO-ban és a kereskedelmi tárgyalások során ennek éppen az ellenkező tendenciája figyelhető meg. Egyre inkább a fejlődő országok azok, amelyek a szolgáltatások kereskedelmét behozzák ezekbe a tárgyalásokba. Azt hiszem helytelen – és én most úgy szólok, aki maga is szociáldemokrata sok évtized óta, aki, azt gondolom és remélem, fejlett társadalmi lelkiismerettel rendelkezik – tehát helytelen a szolgáltatások esetében olyan javaslatot tenni, hogy az állami szolgáltatásnyújtás jó, és a magánszolgáltatás nyújtása rossz. Ez nemcsak elavult gondolkodás; ez ellentétes a fejlődő országok érdekeivel és ezeknek az országoknak és ezeknek a közösségeknek a legszegényebb tagjainak az alapvető szükségleteivel, akik mellett nekünk ki kellene állnunk értékeinkkel, mint európaiak és elveinkkel, mint európaiak.

Így remélem, hogy nem fogjuk követni és nem fogjuk megerősíteni – ha tiszteletteljesen javasolhatom – ezt a szokatlan egyenletet, hogy a legszegényebbek szükségleteit azzal lehet az első helyre tenni, hogy a fejlődő országoktól megtagadjuk annak a lehetőségét, hogy ne csak a vízellátást, az energiaellátást és a távközlést oldhassák meg hatékonyabban és olcsóbban a fogyasztók számára, hanem hogy az egészségügyi ellátást és az oktatást is a verseny alapján a nemzetközi források sokaságától származó befektetés, technológia, vezetési készségek és módszerek felhasználásával biztosítsák.

Ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezeket a szolgáltatásokat ne kellene szabályozni. Nem támogatom a monopolista magatartást, az árrögzítést és a kartelleket, de ez pont arra megy ki, amit a tiszteletreméltó képviselő aláhúzott. A nemzeti kormányok által történő szabályozás a fejlődő országokban természetesen lényeges a szolgáltatásokkal kapcsolatban, de kérem, ne hozzunk létre és ne támogassuk azt, amit én az üzleti és a nem üzleti közötti hamis ideológiai határvonalnak hiszek, amint le is írtam. Mindkettő egyaránt érvényes, ha megfelelően szabályozva vannak, és ha megfelelően szolgálják azoknak az embereknek a szükségleteit, akiknek nagyon nagy szükségük van az ilyen jellegű szolgáltatásokra, arra, hogy ezeket hatékonyabban és sok esetben olcsóbban biztosítsák.

  Syed Kamall, előadó. − Elnök úr, igazán nem tudom, hogy hol kezdjem, mindenki olyan kedves volt. Én mindenkinek köszönöm a vitához való hozzászólásukat, és minden egyes hozzászólást üdvözlök.

Szeretnék válaszolni néhány felvetett kérdésre a számomra biztosított néhány percben. Nem gyakran fordul elő, hogy felszólalok, így engedjenek meg nekem egy kis élvezkedést.

Markov úr beszélt az „egy méret mindenkinek” kérdéséről. Ez a jelentés egyértelművé teszi, hogy amikor azt mondjuk nem szabad más országokra ráerőszakolni a liberalizálást, ugyanakkor nem szabad más országokra a protekcionizmust vagy az állami monopóliumokat sem ráerőszakolni. Én végig ezt próbáltam megértetni, így igen messze állok az „egy méret mindenkinek” gondolatától. Elismerjük, hogy a különféle országokban a megoldások sokfélesége létezhet, de tegyük lehetővé számukra a liberalizálás választását is. A szegényebb országokban sokan elmondták, hogy elegük van abból, hogy nincs választásuk, hogy rosszul működő állami monopóliumhoz kell fordulniuk, vagy egy olyan magánmonopóliumhoz, amelyről tudják, hogy az uralkodó elithez kapcsolódik. Amit igazán akarnak az a hozzáférés első helyen, vagy a választás lehetősége, amelyen keresztül ténylegesen rendelkezhetnek valamiféle hozzáféréssel.

Ami a pénzügyi szolgáltatások liberalizálásának szüneteltetését illeti, különbség van a globálisan megjelenő pénzügyi válság és a rossz hitelezés és a rossz adósságok között. Szegény afrikai vállalkozók mondták nekem, hogy hozzá akarnak férni a tőkepiacokhoz, hogy pénzt vehessenek kölcsön traktor vásárlására, hogy felszánthassák földjeiket és ez által helyben nagyobb prosperitást teremthessenek, így tegyük ezt lehetővé, a tőkéhez való hozzáférést tegyük lehetővé számukra.

Végül, kollégám Glyn Ford elítélt, amit igazából én bóknak veszek. Nagy örömmel hallom, hogy ez a „legliberálisabb jelentés” és remélem, hogy egyszer majd ez áll a sírkövemen – de ne most rögtön. Szeretnék rámutatni, hogy különbség van a társadalmi lelkiismeret és a szocialista lelkiismeret között. A társadalmi lelkiismeret azt jelenti, hogy megnézzük mi az, ami valójában működik, és hogy hogyan tudnánk valóban segíteni a szegényeken a helyett, hogy ragaszkodnánk az elavult szocialista ideológiához, ami – amint Zaleski úr mondta – elvesztette legitimitását az után, hogy oly sok évre ráerőszakolták Közép- és Kelet-Európára.

  Elnök. − A vitát lezárom.

A szavazásra csütörtökön 2008. szeptember 4-én kerül sor.

Írásbeli állásfoglalások (142. cikk)

  Pedro Guerreiro (GUE/NGL), írásban. – (PT) Júliusban megint láthattuk a dohai forduló befejezésére irányuló újabb kísérlet bukását, amelynek célja a kereskedelem liberalizálásának egy lépéssel előbbre vitele volt, és a Parlament már most igyekszik egy saját kezdeményezésű jelentést jóváhagyni, amely émelyítő mértékig próbálkozik a szolgáltatások kereskedelmének globális liberalizálásával vagy a WTO-n belül, vagy a harmadik országokkal való bilaterális vagy multilaterális megállapodásokon keresztül, amelyeket az EU támogat.

Amivel itt szembesülünk az egy valódi ABC-s könyv, amely lefekteti valamennyi szolgáltatás liberalizációja felé vezető utat, beleértve a közszolgáltatásokat is, amelyeket „köz- és általános érdekű szükségleteknek” csúfol.

Egyéb példák között, az egészségügyi ellátás, a vízellátás, az oktatás, a kulturális szolgáltatások, az idegenforgalom, illetve a pénzügyi szolgáltatások nagyobb liberalizálását célozza.

A jelentés veszi a fáradságot, hogy elmagyarázza, hogy „a GATS elvei sem a privatizációt, sem a deregulációt nem tiltják”, majd kiköti, hogy a WTO-megállapodás hatályba lépése után időről időre tárgyalási fordulókat kell tartani „a liberalizáció fokozatosan magasabb szintjének elérése érdekében” ...

A jelentés a WTO-ban a jelenlegi „patthelyzet” feloldása érdekében ragaszkodik az új kezdeményezésekhez és üdvözli azokat – ilyen például a „jelző konferencia” – melynek célja a megállapodás lehetővé tétele a közeljövőben.

Maguk az európai nagyvállalkozások sem írhatták volna meg jobban …