Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Viták
2008. szeptember 4., Csütörtök - Brüsszel HL kiadás

8. Az elnök közleménye
A felszólalásokról készült videofelvételek
PV
MPphoto
 
 

  Elnök. − Hölgyeim és uraim, elérkezett a Strasbourggal kapcsolatos bejelentés ideje. Az elnökség tegnap foglalkozott az üggyel. Még mindig folynak bizonyos javítási munkálatok Strasbourgban. Tegnap este az elnökség egyhangúan azt a határozatot hozta – szintén Fazakas úr javaslatára –, amelyet most már, hogy az elnökök értekezletét értesítettük, megjelentetni kívánunk, hogy a szeptemberi második ülésszakra is itt, Brüsszelben fog sor kerülni.

(Taps)

Nem szeretném, ha túl korán örülnének: azt találtuk, hogy ebben az épületben is jó néhány helyen befolyik az eső, és azt is vizsgáljuk. Azt szeretnénk, ha ugyanazok a biztonsági előírások vonatkoznának ide, Brüsszelre is, mint Strasbourgra, és biztosíthatom Önöket afelől, hogy a biztonság mindig mindenek felett fog állni.

A dolgok jelen állása szerint a szakértői vizsgálat utolsó napja szeptember 22-e lesz. Ez elegendő időt hagy az októberi ülésről hozandó döntésre. Biztonságos és kellemes brüsszeli tartózkodást kívánok Önöknek, és mivel közeleg az ebédidő, egyben jó étvágyat is!

 
  
  

ELNÖKÖL: MAURO ÚR
alelnök

 
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat