Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. október 8., Szerda - Brüsszel

15. A Lámfalussy irányelvek nyomon követése – az ellenőrzés jövőbeli szerkezete (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont Ieke van den Burgnak és Daniel Dăianunak a Gazdasági és Monetáris Bizottság nevében benyújtott jelentése (A6-0359/2008), „A Lámfalussy irányelvek nyomon követése: az ellenőrzés jövőbeli szerkezete” [2008/2148(INI)].

  Ieke van den Burg, előadó. − Elnök úr, 2002 óta foglalkozom a pénzpiacok stabilitása és ellenőrzése témájával. Már akkor, az átgondolt ellenőrzésről szóló parlamenti jelentésben kiálltam egy markánsabb, a központi bankok európai rendszeréhez hasonlítható európai felügyeleti rendszer mellett.

Hála istennek, ezekben a viharos időkben itt van az euró és az EKB, viszont ezért még inkább zavaró, hogy nincs erős felügyeleti struktúránk. Akkor nem sikerült megszereznem egy radikális reformhoz a Parlament többségének támogatását: mindenki a fokozatos fejlődésről szólt. Ezzel együtt, amikor az évek során felügyelőkkel, és az ágazat, valamint a felügyeletek magas szintű képviselőivel beszéltem, az emberek azt mondták nekem, „Nyíltan nem mondhatjuk el, de Önnek igaza van abban, többnek kell történnie. Egy valóságos válság kirobbanása jelzi majd, hogy ami van, nem elegendő!”

Tehát egy válság kellett nekünk, hogy sürgőssé váljanak a dolgok. Aligha kell mondanom, hogy magam szívesen elkerültem volna egy ilyen válságot, és azt kívántam, bárcsak lettünk volna jobban felkészültek. A válság azonban itt van, és a cunami, amelyről McCreevey úr pár héttel korábban, a Rasmussen és a Lehne-jelentés kapcsán még hallani sem akart, itt van a nyakunkon, és ráadásul példátlanul súlyos teherként.

Most azt gondolhatnám, hogy lendületbe jöttünk, de csalódott és kiábrándult vagyok, hiszen amit az Európai Unióban teszünk, az túl kevés, és túl későn is jön. Az egész világ figyel, de magunk kudarcot vallunk egy közös megközelítés kialakításában. Azok a közgazdászok és kommentátorok, akik ennek a csodálatos, innovatív, szabályozók által nem korlátozható pénzügyi eszköznek legfőbb pártolói voltak, még ők is szinte egyöntetűen elégedetlenek az európai vezetők teljesítményével. Hadd utaljak a Financial Times tegnapi szerkesztőségi cikkére, amelyben, például, a következő fogalmazódik meg: „Eddig az európai vezetők az egységet pusztán a nyilatkozatok szintjén tudták igazolni azzal, hogy együtt nyilvánították ki azt, hogy mindannyian foglalkoznak majd a problémákkal, egyenként, saját pitvarukban.” Tehát a Financial Times is arra a következtetésre jutott, hogy nem elegendők a szólóénekesek, szükségünk van egy karmesterre is.

Holnap, úgy vélem, a Parlament is megmutathatja, hogy nemcsak sajnálkozásunkat és mérgünket vagyunk képesek dalba önteni, nemcsak a bűnbakkeresés kisded játékát tudjuk előadni, de építő szellemben hozzá is tudunk járulni az irányítás kiépítéséhez, s képesek vagyunk olyan markáns javaslatokat beterjeszteni, amelyekre a Bizottság is azonnal rámozdulhat.

Javaslataink a Parlament egyes képviselői számára túlságosan is technikai jellegűnek tűnhetnek, de biztosíthatom Önöket, hogy a Gazdasági és Monetáris Bizottságban mindent igen alaposan átgondoltuk és előkészítettük. Biztos úr, mindössze a vezetés és a bátorítás jelét hiányoljuk az Önök részéről! A zöld fényt a folyamat elkezdéséhez! Ne hallgasson túl sokat az Önt lépésektől visszatartó City-lobbistákra, de természetesen figyeljen oda, a szakemberekre. E kezdeményezések felkarolásának politikai felelőssége az Önöké.

Barroso úr utalt bizonyos rövidtávú intézkedésekre. Örülök a bölcsek csoportjáról mondottaknak, még ha ezt mi már két évvel ezelőtt tanácsoltunk. Akkor nem nyertük el az Önök támogatását. A CRD-javaslattal, a hitelminősítő ügynökségekkel összefüggésben: nem teljesen világos számomra, hogy milyen intézkedéseket javasolnak majd a vezetői fizetésekkel kapcsolatos előterjesztésre válaszul. Remélem, nemcsak az Ecofin Tanács puha javaslataira figyelnek oda, de készek azokon túl is lépni! Végül, a felügyeletről: a bölcsek csoportjának nem csupán a hosszútávon ható kérdésekkel kell foglalkoznia, hiszen már most lépnünk kell. 5., 6. és 7. számú módosításaimról szólva: remélem, megfelelő támogatásban részesül egy olyan javaslat, amely közvetlenül elvezet az európai felügyeleti struktúra független elnöke és alelnöke posztjának elfogadásához.

  Daniel Dăianu, előadó. − Elnök úr, arra használom az alkalmat, hogy pár szót ejtsek a szabályozásról és a felügyeletről folytatott nyilvános vita kereteit adó kérdésekről.

Elsőként, a szabadpiac nem szinonimája a szabályozás hiányának. Egy laza pénzügypolitika magasabb inflációt gerjeszthet, végső soron visszaesést okozhat, de önmagában nem tudja a pénzügyi rendszer bukását előidézni. Az összeomlás fenyegetését ránk hozó pénzügyi rendszer sajátosságai megfelelnek az új pénzügyi rendszer szerkezeti vonásainak is.

A válság a nem kellően szabályozott pénzügyi rendszerben gyökeredzik. A jelzálog önmagában nem mérgező valami. Az azokra épülő, rossz struktúrájú értékpapírok már igen. A pénzügyi eszközök „becsomagolásával” komoly kuszaság érhető el a piacon. A kompenzációs ügyletek felelőtlen magatartásra bátorítanak: ez szintén mérgező hatású. A félrevezető eszközök toxikusak, a korlátlan tőkemozgások rosszak. Ha nem foglalkoznánk mindezen problémákkal, az rendkívül rossz volna.

Nem minden pénzügyi újítás pozitív. Zavaró néha azt hallgatni, hogy az új szabályozás rossz, mert elfojtja a pénzügyi innovációkat.

A megfelelő szabályozás és ellenőrzés kiépítése nem jelenti a szocializmus becsempészését. A kérdés az, milyen jellegű piacgazdaságban szeretnénk élni. Elismerem, ez az államkapitalizmus elemeinek újjáélesztésével járhat, de ez vita témájául szolgálhat.

Az ágazatból kiinduló kezdeményezésekre való támaszkodás aligha elegendő, mert ezek gyakran sajátos érdekeltségeket szolgálnak.

Miért vagyunk képtelenek a korábbi válságokból tanulni? Világos, hogy a különleges érdekek sok mindent befolyásolnak, képviselőik megpróbálnak hatni a szabályozásra és ellenőrzésre, így még a hozzánk hasonló emberekre is.

Számítanak-e a morális értékek? Igen, úgy vélem számítanak. A csáva, amelybe most kerültünk, részben annak következménye, hogy néhányan úgy gondolták, az üzletben nincsenek erkölcsi értékek. A szabályozóknak és ellenőröknek meg kell érteniük, hogy akadnak rendszer-kockázatok. Mindenkor nagy óvatossággal kell kezelni a pénzügyi stabilitást.

A feszültségek és válságok nem kerülhetők ki teljesen, de enyhíthetünk okozott károkon. Átfogó módon kell a válságokra válaszolnunk, és – különösen a nehéz időkben – érdemi koordinációra van szükség az EU, az USA és a többi kiemelkedő pénzügyi központ között.

  Charlie McCreevy, a Bizottság tagja. − Elnök úr, hadd kezdjem néhány észrevétellel a pénzpiaci helyzetet illetően. Élő emlékezetünk legsúlyosabb válságát éljük át. Ami másodlagos jelzáloghitel-piaci válságként indult, az most attól távolra eljutva a gazdaság egészére kiterjed. A pénzteremtés képessége fölött érzett aggodalom mind erősebb bizalomhiányt szül a gazdasági szereplők körében. Amennyiben nem kerül sor a kölcsönök gyors beindítására, további visszaeséssel kell számolnunk, és annak a gazdasági tevékenységre gyakorolt nyilvánvaló hatásával. A kölcsönnyújtás felszabadítása napjaink első számú prioritása. A központi bankok által ma elfogadott intézkedések tekintélyes hozzájárulást jelentenek a hiteláramlat akadálymentesítéséhez.

Amint azt az elmúlt hetekben megtapasztalhattunk, egyetlen gazdaság vagy pénzpiac sem képes kivonni magát az események hatása alól.

Tegnap, az ECOFIN-ülésen megmutatkozott a pénzügyminiszterek aggodalma. Elismerést nyert, hogy a kormányoknak tőkeinjekciókkal, garanciákkal, vagy más eszközök alkalmazásával, de lépniük kell a pénzpiacok megerősítése érdekében, Nincs varázspálcánk. A határozott, gyors válaszok létfontosságúak!

A maga részéről úgy látom, hogy a Bizottság jelét adja gyors cselekvési képességének. A jövő héten terjesztem a Kollégium elé a letéti garancia-tervezethez kapcsolódó módosításaimat, megemelve a minimális védelem szintjét, és igényelve a tagországoktól a kifizetések felgyorsítását elősegítő eljárások bevezetését.

Tegnap az Ecofin-ülésen megállapodás született, hogy a tagállamok a jelenlegi szintet legalább 50 000 euróra emelik, de sokan 100 000 euróig mennek el. Ez a tagállamokon belüli átlagos megtakarításokban mutatkozó különbségeket tükrözi.

Emellett sürgősen változtatunk a könyvelési szabályozáson annak biztosítására, hogy az unióbeli bankok az amerikai bankokéval azonos rugalmasságot gyakorolhassák. Azaz, az egyes bankok megtehessék – amennyiben úgy kívánják –, hogy kereskedelmi könyvelésükből tőkét irányíthassanak át banki könyveikbe. E kérdés rendezése komitológiai eljárást kíván, de – reményeim szerint – ehhez a Parlament sürgősséggel hozzájárulását adja. Remélem, hogy közben a nemzeti felügyelők már alkalmazzák az új rendelkezéseket, és így az erre törekvő bankok már élhetnek e lehetőséggel a harmadik negyedévi könyvelés során. Továbbá, a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB) elfogadta az Amerikai Értékpapír és Tőzsde Felügyelet (SEC) igazolását a méltányos-értékű könyvelés alkalmazásáról olyan esetekben, amikor nem áll rendelkezésre érdemi piaci információ. Ez ugyancsak igen fontos a bankok számára, és alkalmazandó a harmadik negyedévi jelentésnél.

Természetesen folytatjuk a munkát az Európai Uniónak egy jövőbeni pénzügyi válságot megelőző és kezelő képességének a megerősítésére irányuló Ecofin-útiterv gyors végrehajtása tekintetében. E kezdeményezések átfogó végrehajtása már beindult.

A válság időszakában fontos, hogy a politikusoknál látszódjék a cselekvés, és ezzel megnyugtatólag hassanak a közvéleményre. Ez érvényes Brüsszelre is, azzal a különbséggel, hogy itt a cselekvési rádiusz szűkebb. Mi nem rendelkezünk pénzügyi forrásokkal a válság leküzdésére. A központi bankok és a pénzügyminiszterek ellenőrzik a családi kasszákat. Mi legfeljebb azt tehetjük, hogy igyekszünk a maximumot kihozni a tagállamok közös fellépéséből. Nem férhet kétség ahhoz, hogy együttműködve a tagállamok jóval kedvezőbb helyzetből indulhatnak a bennünket most is érintő, folyamatos hanyatlás ellensúlyozására. Továbbra is támogatnunk kell a tagállamokat a közös célok, a közös nézetek teljesítése érdekében. Ahol eszközeink megvannak, továbbra is minden szükséges intézkedést meghozunk a gyors előrehaladás érdekében.

„A Lámfalussy irányelvek nyomon követése: az ellenőrzés jövőbeli szerkezete” c. jelentésükre térve, elismerésemet fejezném ki a Gazdasági és Monetáris Bizottságnak, de különösen van den Burg asszonynak és Dăianu úrnak, ezért a gondolatébresztő és átfogó jelentésért. A jelentés számos, a mostani pénzügyi válság keretében bennünket is érintő kihívásra ráirányítja a figyelmet. A mai helyzetben létfontosságúak a szabályozó és felügyeleti reformmal kapcsolatos innovatív és átgondolt javaslatok.

Jelentésükhöz a törvénykezési lépéseket igénylő javaslatok igen tekintélyes listáját csatolják. Örömmel tölt el, hogy az Önök által kiemelt témák nagy része egybeesik azon kérdésekkel, amelyeket a Bizottság is prioritásként kezel. Ezek közül sok esetben, a javaslataikkal összhangban álló kezdeményezésünkhöz kötődő munka már vagy megkezdődött, vagy annak tervezési fázisánál tartunk.

Hadd utaljak néhányra a folyamatban lévő, legfontosabb kezdeményezéseink közül. Ilyen a Szolvencia II-javaslat, a biztosok Kollégiuma által a múlt héten elfogadott tőkekövetelmény-irányelv felülvizsgálatára vonatkozó javaslatok, és a rövidesen benyújtandó, a hitelminősítő ügynökségekre vonatkozó javaslat.

Ezek számos, az Önök jelentésében megfogalmazott javaslattal egybecsengenek.

A tőkekövetelmény-irányelv módosításával összefüggő javaslat érzékeny területeket is érint, de alapvetően megerősíti az uniós bank- és pénzügyi rendszer szabályozását. Remélem, ehhez elnyerjük támogatásukat! Alapvető fontosságú, hogy jövő áprilisra megállapodást érjünk el!

Hamarosan beterjesztjük a hitelminősítő ügynökségekkel kapcsolatos javaslatunkat is. Előterjesztésünk olyan jogi érvénnyel bíró engedélyeztetési, illetve erős felügyeleti rendszer bevezetését célozza, amelynek révén az európai szabályozással foglalkozók rákényszerülnek a hitelminősítő ügynökségek politikájának és eljárásainak felügyeletére. Az Európai Értékpapír-piaci Szabályozók Bizottsága (CESR) komoly koordinációs szerephez jut majd.

Az uniós felügyeleti háttérre vonatkozóan, azon bizottsági döntés átdolgozásán fáradozunk, mely előírja a felügyelők hármas bizottságának felállítását. Az év végére ezek a bizottságok konkrét, gyakorlati feladatokat kapnak, mint amilyen (i) a közvetítés, (ii) a javaslatok és irányelvek megfogalmazása, és (iii) az egyértelmű szerep vállalása az EU pénzügyi rendszerének stabilitására kockázatot jelentő tényezők elemzésének, és az Unió reakcióképességének erősítése terén.

Ugyancsak foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel, hogy miként képzeljük el hosszú távon az európai felügyeletet. Napjaink eseményei rávilágítanak annak mai korlátjaira. Példamutató az, amiként az Európai Központi Bank a válságot kezeli. Most komolyan foglalkoznunk kell azzal is, hogy miként állnak össze a határokon átnyúlóan tevékenykedő pénzügyi intézményekre vonatkozó felügyeleti megállapodásaink. Amint Barroso elnök úr korábban bejelentette, felsőszintű csoport felállítását tervezzük a továbblépés választási lehetőségeinek átvizsgálása, és javaslatok előterjesztése céljából.

Ez kapcsolódik az Önök jelentésében felvetett, az európai felügyeleti megállapodásokat kezelő felső szintű csoportra vonatkozó gondolathoz.

Elég hosszú ideje vagyok itt ahhoz, hogy tudjam, hogy nem lesz könnyű a felügyeleti megállapodások reformját érintő megállapodást elérni.

Amennyiben azonban nem vonjuk le a jelenlegi válság tanulságait, akkor nagy károkat okozunk az Európai Uniónak. Mindez természetesen nem feledtetheti számunkra annak szükségességét, hogy olyan pragmatikus lépésekkel erősítsük a felügyeletet, mint amelyeket a Szolvencia II-javaslatban, és a tőkekövetelmény-irányelvben felvetettünk. A felügyelői testületek alapvető jelentőségűek.

Nehéz időszak elé nézünk. Mindannyiunknak fel kell vállalnunk saját felelősségünket. Elérkezett az idő, hogy bebizonyítsuk, összefogva szembeszállhatunk a kihívásokkal. Ebben a tekintetben, bízom a Parlament erőteljes támogatásában!

  Piia-Noora Kauppi, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, azt hiszem Tumpel-Gugerell asszony említette szeptember közepén, Nizzában, hogy a legnagyobb hibánk az volt, hogy nem illesztettük a pénzügyi felügyelet intézményét a Maastrichti Szerződésbe. Ezt a kérdést már a GMU végső szakaszához kötődő döntésekkel egyidejűleg kezelnünk kellett volna!

Teljes mértékben egyetértek e nézettel, és Tumpel-Gugerell asszony korántsem az egyetlen, aki így gondolkodik. De kit is hibáztassunk a felügyeleti intézmény terén való előrelépés elmaradásáért? Nem hiszem, hogy a közösségi katonákra kellene mutogatnunk, és közösségi katonák alatt én a feladatait végző Európai Bizottságot értem, de az Európai Parlamentet is. Amint azonban van den Burg asszony megjegyezte, mi 2000 óta foglalkozunk e témával, és számos javaslattal álltunk a Tanács elé, de a Tanács teljesen elutasító volt a lépések megtételét illetően.

Azon is csodálkozom, hogy miként érhettük el a Lámfalussy-rendszer beindítását. Talán a UK és Németország közötti, a CESR Párizsba telepítésének felajánlásáról szóló megállapodás változtatott a dolgokon. Magam azonban, úgy vélem, hogy a Tanácsban teljesen merev elzárkózás volt tapasztaltható e kérdés előremozdítása terén. Végül is, most érkezett el a talán túl rövid, esetleg túl késői idő is ahhoz, hogy valami történjen a Tanácsban!

A Parlament számos, igen fontos javaslatot terjesztett be. Prioritásként tekintve, az alábbi három a legfontosabb:

Az első: ellenőrzési jogosítványokkal bíró testületek felállítása valamennyi határon átnyúlóan tevékenykedő pénzügyi intézménynél, a tevékenységüket, az információk egymás közti megosztását, a döntéshozatali eljárásaik módozatait szabályozó kötelező érvényű szabályokkal egyetemben.

A második: biztosítsunk megerősített jogi státuszt, és ezzel egyidejűleg hatékonyabb munkamódszereket is a hármas szintű bizottságok számára. E kérdésnél a Bizottság talán nagyobb játékteret is biztosíthatna a hármas szintű bizottságok számára, hogy a jövőben ne csak konzultatív, hanem döntéshozó testületekként is működhessenek.

És a harmadik: az EKB-nek a pénzügyi stabilitás terén való szerepének megerősítése. Az EKB kapjon több információt. A Banknak össze kellene kapcsolódnia a CESR-rel és a CEOPS-szal, és közöttük erőteljesebb együttműködés bontakozzék ki.

Végül, szeretnék valamit mondani a transzatlanti párbeszédről is. Most aligha lenne szerencsés a transzatlanti pénzügyi szolgáltatásokat takaréklángra állítani. Tudom, mindez nem a Bizottság hibája, és alapvetően az USA magatartásától függ –, de úgy gondolom, minél inkább képesek Önök a párbeszédet fenntartani, annál jobb. Ez igen fontos a jövő tekintetében …

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

  Antolín Sánchez Presedo, a PSE képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök úr, nem hunyhatunk szemet e fölött. A jelenlegi válság feltárta a pénzpiacok felügyeleti és gazdaságirányítási hiányosságait.

A polgárok igen jól tudják, hogy a kockázatok beazonosítása és megelőzése sokkal jobb, mint a pénzpiacokon és a reálgazdaságban egyensúlyhiányokat és károkat okozó hibák majdani kijavítása. Legyen már vége annak, hogy a pénzpiacok jelentős része átláthatatlan, ellenőrizetlen módon, meggondolatlan és lelkiismeretlen szereplők felelőtlen játékaira hagyatva működik.

A tőke szabad áramlása, a gazdasági és monetáris unió, a pénzügyi szolgáltatásoknak folyamatosan mind összetettebbé válása, és a globalizáció megköveteli a nemzeti felügyelet keretein való túllépést. El kell mozdulnunk az európai felügyelet irányában. Az Európai Unió nem maradhat távol, de nem is hagyható ki az olyan új elképzelésekből, amelyek a makró-felügyelethez, a rendszer-kockázatokhoz, a globális pénzügyi stabilitáshoz kötődnek, továbbá részt kell vennie a globális gazdasági irányításban is.

El kell tehát mozdulnunk az európai felügyelet felé, és határozottan kell lépnünk. Ennek elmulasztása súlyos stratégiai hiba volna a globális hatalom változása korában. Le kell győznünk a tehetetlenséget a Szolvencia II-nél beállt patthelyzetből való kitörés érdekében, azaz javítanunk kell, és el kell fogadnunk az egységes európai megközelítést.

A hatóságok, vagy a különböző pénzügyi ágazatok közötti nézeteltérések feloldására törekedve, az összhang és a tisztesség biztosítása érdekében fel kell hagynunk az egyoldalúsággal, és előre kell lépnünk egy valóban működőképes európai rendszer felé. Két hatóság közötti nézeteltérések aligha feloldhatók pusztán az egyik fél által hozott döntésekkel, amint lehetetlen az is, hogy valaki egyidejűleg bíróként és érdekelt félként is fellépjen.

Igen erőteljesen támogatom tehát a van den Burg- Dǎianu-jelentést. Hálás vagyok azért, hogy módosítási javaslataimat figyelembe vették, és ösztönzőleg hathattam bizonyos kompromisszumokra. Remélem, a jelentés legmesszebbre mutató javaslatai diadalmaskodnak! Ez jó lesz polgáraink, és alapvető a pénzpiacok számára.

  Wolf Klinz, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, Biztos úr, hölgyeim és uraim, az évtized elején báró Lámfalussy jelentést terjesztett elő olyan megoldásokat javasolva, amelyek révén Európa felügyeleti hatóságai jobban és erőteljesebben együttműködhetnének. Akkor a Tanács üdvözölte a felvetéseket, de nem tett semmit. Ha a bennünket sújtó mostani pénzügyi válságnak van kedvező hatása, az talán az, hogy a felügyelet erősítésének témája prioritássá lett.

Meglepő azonban, hogy a Gazdasági és Monetáris Bizottság 39. szabály szerinti jelentése kellett ahhoz, hogy a Bizottság komolyan hozzáfogjon e kérdés kezeléséhez. Az már bizonyos, hogy csak akkor tudunk sikeresen szembenézni a bonyolult rendszert képező és szélesedő pénzpiac keltette kihívásokkal, ha a felügyelet terén is az erősödő egymásra hangolódás és növekvő összefogás érvényesül. Eközben, a 100 legnagyobb pénzügyi vállalatcsoport közül 58 fejt ki határokon átnyúló tevékenységet. A statisztikák önmagukban is jelzik, milyen súlyos teendőink vannak.

A két előadó jelentése helyes irányba mutat. Kauppi asszony is megemlítette, hogy széles körben fel kell állítani a határon átnyúlóan tevékenykedő pénzügyi vállalatcsoportok ellenőrzését végző testületeket, és meg kell erősíteni a hármas szintű bizottságokat. Ez rendben van, viszont arra is emlékeznünk kell, hogy a kisebb tagállamok gyakran csak, mint a befogadó ország ellenőrei jutnak képviselethez ezekben a testületekben, és ezért is fontos érdekeik megfelelő formában való figyelembevétele.

Valószínűleg, rövid- és középtávon nincs is más módja a helyzet javításának. Közép- és hosszútávon azonban mindez már nem lesz elegendő. Olyan rendszerre van szükségünk, amely méltán kiérdemli az európai felügyelet címét, és amelynek fel kell sorakoznia az európai központi bankok mellé.

ELNÖKÖL: ROTHE ASSZONY
Alelnök

  Pierre Jonckheer, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, Biztos úr, csoportom nevében korábban már támogatásunkról biztosítottam az Ecofin Tanács közvetkeztetéseit. Érzékeltem, hogy ma a tőzsdék ismét zuhantak, és a piacok szabadesésbe kezdtek. Az eddigi intézkedések tehát elégtelenek.

A felelősség kérdésénél, egyetértek abban Kauppi asszonnyal, hogy a Tanács részéről valóban nagy ellenállás mutatkozott, de az is világos, hogy a Bizottság, és azon belül Ön különösen, sohasem volt – enyhén szólva – pártolója az európai szintű, erőteljesebb szabályozásnak. Az Ön biztosi időszakának egészét az ágazati önszabályozás gondolata uralta. Ezért is vagyunk, az európai szabályozás tekintetében messze elmaradva a mai vita témájául szolgáló kérdésben.

A holnap szavazásra bocsátandó jelentésre vonatkozóan: képviselőcsoportunk támogat minden beterjesztett javaslatot, s különösen az előadó, van den Burg asszony indítványait. Megítélésünk szerint, ezek is annak biztosítására törekszenek, hogy erőteljesebb jogi rendelkezések vonatkozzanak majd az értékpapír-teremtésre, és a spekulációt megelőző mechanizmusokra. Mindez szinte úgy is értelmezhető, mintha a Lámfalussy-féle hármas szintű bizottságok előfutárai lennének ennek az európai felügyeletnek, az általunk óhajtott európai felügyelő szervnek.

Mi ebbe az irányba szeretnénk elmozdulni! Úgy gondolom, hogy a jogalkotási kezdeményezés terén monopóliummal rendelkező Bizottság ebben a törvényhozási időszakban nem tett eleget kötelezettségeinek. Ebből a szempontból, a populizmus aratott, de Önöknek nagyon kevés idejük maradt a felgyorsulásra.

  John Purvis (PPE-DE). - Elnök asszony, nagyra értékelem a társelőadók törekvését, hogy konszenzust teremtsenek e jelentés kapcsán. Szerintem az anyag továbbra sem tökéletes – bár a szerzők ezt bizonyára szívesen hallanák –, de sokkalta jobb, mint amilyen volt, és ezért úgy érzem, joggal támogathatjuk azt.

Két érdemi kérdést érintek. Az értékpapírosítást a mai pénzügyi válság egyik ördögi eszközének tekintik, és a jelek szerint az elengedhetetlen megoldásnak azt tartják, hogy a kibocsátóktól eszközeik bizonyos százalékának megőrzését igényeljük. A Bizottság tőkemegfelelési elemzésében 5 százalékot javasol. Legalább végeznénk egy hatástanulmányt az elképzeléssel kapcsolatban! Megkockáztatom azt a feltevést, hogy az eredmény pusztán a pénzpiacok elfojtása lehet, továbbá, hogy ennek következtében a beruházók majd arra is késztetést éreznek, hogy ne a teljes és megfelelő gondossággal járjanak el. Fontosnak valójában az tekinthető, hogy a közbeiktatott „átcsomagolások” ellenére is képesek legyünk felkutatni a kibocsátókat, és elszámoltatni őket bármiféle félrevezetés, gondatlanság vagy hozzá nem értés okán.

A második kérdés a felügyelők testületében keletkező viták vagy nézeteltérések rendezésének módjához kapcsolódik. Az előadók meglehetősen bonyolult, és hivatalos fellebbezési eljárást javasolnak, elnökökkel és alelnökökkel, új bürokráciával. Tény, a vonatkozó helyzeteket gyorsan kell rendezni, ezért magunk azt javasoltuk, hogy a békésen feloldhatatlan nézeteltérésekben érintettek, kölcsönösen egyezzenek meg egy közvetítő személyében, akinek döntése – legalábbis szerintünk – a végső szót jelentené.

Végül, Biztos úr, nagyra értékelem a válsággal foglalkozó felszólalása keretében adott bevezetőt, és sajnálom, hogy nem volt jelen a megelőző, Almunia úrral és Jouyet úrral folytatott vitánál, mikor is mindezen témákat a képviselők, köztük magam is, felvetettünk. Talán módja van részletesebben is átolvasni e felszólalásokat és reagálni szempontjainkra.

  Sharon Bowles (ALDE). - Elnök asszony, e jelentés nagyratörő, de egyben realista is. A pénzügyi felfordulás okait elemzi, és változtatásokat javasol. E változtatások többsége, mint erre mások már utaltak, felvetődtek volna a jelenlegi helyzet kialakulása nélkül is, hiszen már teret nyert az a nézet, hogy a Lámfalussy-folyamat nem haladt előre oly mértékbe, mint lehetett vagy kellett volna.

Tehát a felügyeleti rendszer következő nemzedékéről van itt szó, s nem annyira a jelenlegi válság kezeléséről. Noha azt is feltételezzük, hogy az ilyen rendszer segíthet megelőzni hasonló helyzetek kialakulását. Most, tagállami szinten, nagyobb készséget várunk a hivatalos integrált döntéshozatali rendszer elfogadása tekintetében.

Megismétlem azonban, hogy igen fontos, a szabályozás legyen az igényekhez igazodó. Jelenlegi gondjainkra – és majd, ha eljön, egy nyugodtabb jövőre vonatkozóan – a megoldás nem valamiféle spam-szabályozás formájában jelentkezik, amikor is több ezer levélszekrény vár információra, de annak érkezésekor – amint most érzékeljük – az üzenetet azonnal egy szakmai szervezetnek adják tovább a megfelelő klikkelések elvégzésére, anélkül, hogy elsődleges testületi szinten megfelelő segítség állna rendelkezésre.

Világos, egyértelmű szabályokra van szükségünk. Némelyik, igen, legyen hatáskörileg tartalmasabb, de a szabályok ne homályosítsák el az összképet. Tehát azok, akik a csúcson ülnek megfelelően elszámoltathatók legyenek, de egyben tudják azt is, mi történik.

Végül, a válság-kezelés részeként, a helyzet javítását fel kell gyorsítanunk, de erre korántsem csak a válság idején van szükség: szokványos körülmények között is foglalkoznunk kell a határon átnyúló ügymenetek erősítésével. Itt is előfordulhat, hogy a tagállamok számára kellemetlen területekre tévedünk, de ezt el kell tudni viselnünk.

  Margarita Starkevičiūtė (ALDE). - Elnök asszony, elsőként is, engedje meg, hogy ne értsek egyet azokkal, akik azt állítják, nem vagyunk képesek összuniós választ adnunk a válságra. Ahol arra szükség mutatkozott, határozott lépéseket tettünk. Tekintve nemzeti pénzpiacaink eltéréseit, és figyelembe véve a tagállamok pénzpiacainak különböző szintjeit és kiterjedtségét, feszült időszakokban is van mozgásterünk. Vilniusban nekünk nincs egy City-nk, így lépéseink eltérnek az ott foganatosítandó intézkedésektől.

Nem meglepő számomra, hogy a bizottsági javaslatok a határon átnyúló pénzügyi csoportok szükségletein alapulnak. Öt éve vagyok az Európai Parlament tagja. Viszont meglep az, hogy a Bizottság képtelen felismerni, hogy a határon átnyúló csoport-modell nem életképes gazdasági visszaesések idején. Amint ezt most is megtapasztaljuk. A gazdasági vezetőknek modelljük korszerűsítésének tereivel kell előrukkolniuk, melynek során a modellt a szubszidiaritás elve szerint teszik rugalmasabbá, hogy így is tükröződjék az uniós reálgazdaság szükségleteinek sokszínűsége. Az EU felügyeleti és szabályozó rendszerének biztosítania kell a pénzipar problémamentes szerkezetváltását. A reformok kiindulópontjául a következő kérdésre adott válasznak kell szolgálnia: „Kinek a költségvetése állja majd a nap végén a cégek megmentésének számláját?” Ennek megválaszolása az Európai Unió egészének stabilitása tekintetében fontos.

Szeretném felkérni kollégáimat még arra is, ne feledkezzünk meg az Európai Unió egy kicsi, de hozzánk szorosan kötődő szomszédjáról, nevezetesen Izlandról. Magukra hagytuk az izlandiakat!

  Olle Schmidt (ALDE). - (SV) Elnök asszony, Európa a pénzügyi válság teljes súlyát érzi napjainkban. Az európai pénzügyminisztereknek tegnapi, a letéti garanciák egységes minimális szintje témájában hozott döntése fontos lépés, amint jelentősek az egyes bankok által végrehajtott védelmi akciók is. A központi bankok egy csoportja által ma végrehajtott, összehangolt kamatlábcsökkentésre szükség van a pénzpiacok bizalmának helyreállításához. Ezek az intézkedések a válság azonnali kezelését és megoldását célozzák.

Nekünk, döntéshozóknak is felelősséget kell vállalnunk a piac hosszú távú működésének biztosításában. Ez azt jelenti, hogy az új jogszabályok elfogadásánál tervszerű és egyértelmű megközelítéssel kell a növekedés számára kedvező feltételeket megteremteni. Az ehhez kapcsolódó hatástanulmány jelentősége, nem hogy csökkent volna a válság következtében, hanem még inkább létfontosságúvá lett.

A Lámfalussy-folyamattal összefüggésben itt előterjesztett javaslatok az európai felügyelet keretein belül jobb koordinációt eredményeznek, és fontos lépéseket jelentenek a hatékonyabb európai piac felé. Szeretnék köszönetet mondani mindkét képviselőtársamnak, de mindenekelőtt is Ieke van den Burgnek, aki évek óta kiváló munkát végez, végtelen kitartással. Ez szép erény egy politikusnál!

A javaslatok a már létező, de a gazdaság lefékezését elkerülő továbbfejlesztésre, hatékonyságuk erősítésére szoruló rendszerekre építenek. Ne keverjük össze a gyors reagálással és a válság kezelésével kapcsolatos felelősségünket egy még erőteljesebb felelősséggel: azzal, hogy gondoskodnunk kell szabályaink érvényesüléséről, de nemcsak a válság-időszakban, hanem Európa jövőbeni növekedését is szolgálva.

A protekcionizmus sohasem jó válasz, és nincs vége még a globális gazdaságnak.

  Avril Doyle (PPE-DE). - Elnök asszony, szeretném üdvözölni McCreevey biztos urat. Figyeltem néhány képviselőtársamnak az ír bankszektorban jelentkező bizalmi válságra és a likviditási problémákra adott válaszainkkal, valamint a válság kitörése óta más országok hasonló fellépésével is kapcsolatos állásfoglalásait, hiszen az írek kemény bírálatát követően mások esetében is kellett valamit mondaniuk. S több mint ironikus, hogy most az európai pénzügyi szolgáltatások felügyeleti rendszeréről vitatkozunk. Nem tudom, hogy minek is hívhatjuk ezt: a véletlenek szerencsés egybeesésének, vagy túl kevésnek, túl későn.

Valóban alapvetően eltérően alakultak volna-e a dolgok, ha rendelkeztünk volna valamiféle működő felügyeleti rendszerrel, s különösen a hitelminősítőkre vonatkozóan? Nekem úgy tűnik, hogy – visszakanyarodva a kiindulási ponthoz – valóban itt keresendő számos problémának a gyökere. Ezek a pénzpiaci szereplők tették lehetővé a másodlagos jelzáloghitel-piaci válság kontrolálhatatlan kibontakozását azáltal, hogy folyamatosan kedvező besorolást adtak olyan intézményeknek, amelyek ezeket a fondorlatos pénzügyi eszközöket felpántlikázták, majd eladták. Innen fakadnak napjaink gondjai.

Tegyünk azért, hogy válaszaink hideg fejjel, megfontoltan szülessenek, igazodva ahhoz a válsághoz, amelyről vitánk is folyik.

  Harald Ettl (PSE). – (DE) Elnök asszony, Biztos úr, mikor, ha nem most van szükség arra, hogy javítsunk az európai felügyeleti rendszeren? A helyzet világos: eljött a cselekvés ideje, valamit tennünk kell! A pénzpiacok stabilitásának követését szabályozó rendelkezések végtelenül fontosak. Szigorúbb megfigyelési szabályok kellenek – és különösen az Európai Központi Bank részéről – a makrogazdasági politikák és a pénzpiacok ellenőrzéséhez!

Igen fontos megadni azokat a paramétereket, amelyeket – az európai hatóságoknál – a határon átnyúló intézményekkel foglalkozó felügyeleti testületekben, minősített többségi szavazással döntő ellenőrök alkalmazhatnak. Természetesen, a tagállamokkal foglalkozva, azok helyzetének felmérésekor minden országot egyedileg kell megítélni. Nem szabad, hogy a kisebb országokat egy nagyobb a víz alá nyomja! Uniós szinten olyan, jogszabályilag támogatott szervezetet kell fenntartanunk, amely képes keresztülverekedni magát a nehézségeken, és fel tudja oldani a nemzeti és szektorális felügyeletek közti ellentéteket. Egy hatékonyabb szerkezet kialakítása érdekében, élnünk kell a hármas szinten rendelkezésünkre álló valamennyi igazgatási eszközzel.

  Czesław Adam Siekierski (PPE-DE). – (PL) Elnök asszony, a pénzügyi szektor mostani összeomlásának legfőbb oka a pénzügyi intézmények felelőtlensége, a kockázatkezelés helytelen volta, a rossz hitelek, és a megfelelő biztosítékok nélküli túlzott eladósodás lehetővé tétele, amelyek együttesen a likviditás elveszítését eredményezték. Az ellenőrzési rendszer egésze is csődöt mondott. Úgy tűnik, a globális pénzügyek terén végbemenő változásokkal lehetetlen lépést tartani a most alkalmazott megoldások révén. A jövőbeni újabb válságok lehetséges következményeinek enyhítése érdekében tehát eszköztárunkat korszerűsítenünk kell. Nem feledve a pénzpiacok jelenlegi súlyos helyzetét sem, egy összefüggő és hatékony ellenőrzési eszköz megteremtése érdekében elsődleges fontosságot kell tulajdonítanunk a jogalkotásnak. Ugyanakkor, az egyes pénzpiacok közötti összekapcsolódás és kölcsönös függés erősödését tényként kezelve, a maximális kompatibilitást kell biztosítanunk az új európai rendszer és az amerikai, japán és kínai rendszerek között.

  Charlie McCreevy, a Bizottság tagja. − Elnök asszony, röviden válaszolhatok néhány felvetésre? Az egyik a megelőző vitához kapcsolódik, amelyre Purvis úr utalt. Az előző vitára nem kaptam meghívót. Igen ritkán hagyom ki azt a lehetőséget, hogy az Európai Parlamentbe jöhessek, és hallhassam régi baloldali tisztelőim megjegyzéseit az európai dolgokhoz való hozzájárulásomról. Hogy is kerülném el az alkalmakat, hogy oly kiváló embereket meghallgathassak, mint Schulz úr és Berès asszony, és mások, akik oly szikrázó hévvel idézik fel személyemet! Ha tehát meghívót kaptam volna, örömmel tettem volna annak eleget.

Az európai megoldások kapcsán két példát említenék.

Elődöm kezdeményezte a fizetések témájával foglalkozást. Válaszunk az Unió rendelkezésére álló legenyhébb eszközök egyikének, ajánlásnak formájában került megfogalmazásra. Ez mutatkozott az egyetlen lehetőségnek, hogy bármit is elfogadtassunk, mivel ez a téma a tagállamok hatáskörébe tartozik. Mintegy másfél évvel ezelőtt készítettünk egy felmérő jelentést, mely szerint mindössze egyetlen tagállam teljesítette ajánlásaink többségét. A többiek, alapvetően, figyelmen kívül hagyták azokat. Az a tagállam, amely végrehajtotta ajánlásainkat – elismerve azt, ami elismerésre méltó – Hollandia volt. Nem azt mondom, hogy Hollandia minden egyes kitételt teljesített, de ez volt az egyetlen tagállam, amelyik legalább követte a kijelölt utat.

Volt tehát egy európai megoldás. Nagyon sok szó esik most a céges jutalmak kultúrájáról és a vezetői jövedelmekről. Próbálkoztunk egy európai típusú megoldás felvetésével. Ezt még Bolkenstein úr terjesztette elő, úgy rémlik, s noha ténylegesen én ültettem át a gyakorlatba, de a kezdeményezés dicsősége Bolkenstein úré. Ezt az, amit mi tettük, és ezt tartalmazza jelentésünk.

Másodszor, a felügyeletet – a jelentés központi témáját – illetően már számos alkalommal beszéltem a Parlamentben, de másutt is, a pénzügyi intézmények határokon átnyúló ellenőrzéséről. Érintettem ezt Ecofin-ülésen, sajtókonferenciákon. Gyakorlatilag lehetetlen ebben a témában előrelépni, mert a tagállamok egyszerűen nem akarnak európai megoldást találni e kérdésre.

Szeretném azonban valamire ráirányítani az Európai Parlament tagjainak figyelmét.

Múlt évben, a biztosítás témájában beterjesztettem a Szolvencia II javaslatot, és felvetettem a felügyeleti testületek, a csoportos felügyelet és a csoportos támogatás gondolatát. Mind a miniszteri tanácsban, mind a Parlamenttel folytatott tárgyalások során az jelentősen felhígult. Amennyiben ezt az irányelvet még e törvénykezési időszakban szeretnénk keresztülvinni, akkor komoly csatákat kell még vívnunk a Tanácsban, mert jelentősek a nézeteltérések, és nemcsak ezt a konkrét témát, hanem más tárgyakat illetően is.

Miután egész felnőtt életemet a politikában töltöttem, már rég nem lepnek meg politikusok ellentmondásos állásfoglalásai. És amennyiben végigtekintenek hosszú pályafutásomon, bizonyára esetemben is találnak hasonló példákat. Mégis, igencsak komikusnak, de egyben elképesztőnek is tartom, hogy amikor mi európai megoldást szorgalmazunk – például a Szolvencia II kapcsán a felügyeletre vonatkozóan – akkor az európai megoldásokat sürgetők, legyenek bár miniszterek vagy európai parlamenti képviselők, személyükben pontosan ők azok, akik majd nálunk kopogtatnak és az eléjük került konkrét törvényhozási témában saját nemzeti álláspontjaik mellett lobbiznak.

Mi, akik a katolikus vallás szerinti nevelésben részesültünk, ismerjük Szent Ágoston imáját, amely többé-kevésbé így szól: „Tégy engem tisztává, de igazzá még nem”. Némileg hasonló itt a helyzet. Ez azonban nem lep meg engem, mert egész felnőtt életemet politizálással töltöttem, és hozzászoktam a komikus helyzetekhez, hogy szolidan fejezzem ki magam.

Akárhogy is számoljuk, mindössze 44-45 határokon átnyúlóan tevékenykedő pénzügyi intézmény van, miközben elavult felügyeleti rendszerünk képtelen megfelelni az e téren keletkező elvárásoknak.

Végül, hadd térjek ki a jelenlegi válságra, amelyről már szóltam itt, de más fórumokon, így sajtókonferenciákon is. Nincs egyetlen tökéletes válasz a válságra. Ha lenne, már régóta ismernénk. Példátlan időket élünk, amelyekre – mind az Atlanti-óceánnak ezen a partján, mind az Egyesült Államokban – példátlan válaszok születtek.

Hadd emlékeztessem a képviselőket arra – és biztos vagyok abban, ezt Barroso elnök úr is megtette hozzászólásában – hogy mi, az Európai Bizottságban mindent megteszünk a tagállami lépések koordinálása érdekében, illetve hogy a tagállamokat teljes körű válaszok kimunkálására bátorítsuk. Amint azonban első észrevételeim között jeleztem, a felelősség igazán a tagállamokra, a tagállami központi bankokra, a tagállami minisztériumokra hárul, hiszen végül is ők azok a választott személyek és intézmények, akik az adófizetők pénzét ellenőrzik, akikre a válaszadás terhe nehezedik.

Az érintett területek némelyikén megpróbáltuk – és részben sikerült is – európai válaszokat kidolgozni. S hadd jegyezzem meg, nem feledkezhetünk el az európai struktúráról! Mi nem vagyunk az USA-hoz hasonló szövetségi állam. Mi nem vagyunk a 27 tagállam mindegyikében megtalálhatóhoz hasonlítható központi kormány, és tetteinkben csupán jogosítványaink határáig mehetünk el.

  Ieke van den Burg, előadó. − Elnök asszony, nagyon sok téma vár ma megvitatásra.

Ha felidézhetem Biztos úr néhány elmondott gondolatát, nyilatkozatával kezdeném, miszerint válságos időkben a politikusoknak valamit lépniük kell.

Úgy gondolom, nekik jóval korábban lépniük kell. Még mielőtt a cunami elsodorna, intézkednünk kell, és elébe menve a dolgoknak kell megakadályoznunk ilyen dolgok bekövetkeztét. Egyetértek tehát a többek által mondottakkal: ha most tesszük az első lépéseket, akkor ez valóban túl kevés, és túl későn való intézkedés.

Második pontom: a megteendő felügyeleti lépések témája. Ön felemlítette a Szolvencia II példáját, és ennek kapcsán azzal vádolt bennünket, a Parlamentet, hogy meggyengítettük a csoportos felügyeletre vonatkozó javaslatokat. Szerintem, a javasoltak nem tekinthetők a rendszer gyengítésének, amint ezt már kollégám, Sánchez Presedo úr – úgy gondolom – említette. Amit lényegében a Bizottság javasol, az egy olyan csoportos felügyeleti rendszer, amelyben – a gyakran a nagy tagállamokból érkezett – vezető felügyelők átveszik a testületi folyamatok irányítását.

Támogatom a testületek felállítására vonatkozó elképzelést, továbbá a felügyeleti kérdések egy részének közös, együttes szinten kezelését, hiszen a határokon átnyúlóan tevékenykedő csoportok is együttesen cselekszenek. Az érzékeny pont azonban az, hogy konfliktus keletkezhet a valamely nemzeti tagállamból érkező vezető felügyelőknek, illetve egy olyan fogadó ország felügyelőinek érdekei között, amelynek piacát az előbbi csoport tagjai uralják.

Az ilyen érdekütközések esetén, nem lenne tisztességes azt közölni, hogy a hármas szintű bizottságokban van lehetőség egyfajta önkéntes közvetítést kérni, innen pedig ajánlást juttatnak el a vezető felügyelőhöz, majd a végén a vezető felügyelő vagy betartja azt, vagy elmagyarázza miért is tér el ettől az ajánlástól.

Ez az, ami a fogadó országokat aggasztja, és ezért nem ragaszkodhatnak ahhoz, hogy csak nemzeti felügyelők kezeljék ezeket az ügyeket. Európai szinten is szükség van semleges, pártatlan, független döntőbíróra. Magam ezt javasoltam a jelentésben. Nem egy bürokratikus felügyeleti struktúrát szorgalmaztam, hanem mindössze valami olyant, amely ráépülhet a jelenlegi rendszerre, és egyszerűen kiegészíti a jelenlegi három hármas szintű független elnököt egy újabb, független elnökkel, és egy független alelnökkel, akiknek feladata az lesz, hogy együttműködjenek a hármas szintű bizottságokkal, és a konfliktus-rendezést kötelező érvénnyel hajtsák végre, miközben a konfliktusok a felügyelők körén belül letisztulnak.

Úgy gondolom, ez lehet az a garancia, amely elfogadhatóvá teszi a fogadó tagországok, és különösen a kisebb tagállamok számára a csoport-felügyelet ilyen típusát, és a felügyelők vezetésére szóló megbízásokat.

Tehát erre a pótlólagos szintre, erre a plusz-eszközre van szükségünk – már rövidtávon is – a probléma megoldásához, és ezt ismertettem a 7. sz. módosításban, amelyet a holnapi szavazásra nyújtottam be.

Egy másik kérdést jelent e felügyeleti bizottságok szerepe a Bizottsággal való összehasonlításban. Nekem, mint Kauppi asszonynak is, az a benyomásom, hogy Önök, a Bizottságban, csak tanácsadói szerepkörben látnák szívesen a felügyelőket, és nem biztosítanának nekik valóban önálló szerepet például a nemzetközi kapcsolatokban, vagy az IASB szabályozó testületével, esetleg az FSF-fel kapcsolatban.

Egy közvetlen kérdés Önhöz. Azt hallottuk, hogy Barroso úr nagyon büszke volt arra, a Bizottságot most meghívták a pénzügyi stabilitási fórumra, és noha a múlt héten Ön is kapott meghívót, mégsem ment el az ülésre. Talán közvetlenül válaszolhat arra, hogy ez igaz-e, vagy sem?

Egy utolsó dolog: a vezetők díjazásával kapcsolatos javaslat. Ön mindössze azt említette, hogy ez puha-jog, és egyetlen tagállam követi az abban foglaltakat. Van lehetőség erőteljesebb javaslatokkal is előállni! Kérem, nyújtsák be javaslataikat!

  Daniel Dăianu, előadó. − Elnök asszony, hadd szóljak valamiről, ami – úgy vélem – nem szabatosan került kifejtésre. A szabályozás és a felügyelet nemcsak a rendszerről szól. E kérdésnek van egy tárgya is: amit szabályozunk, amit felügyelünk – és ez a dolog lényege.

Lehetett volna nekünk egy európai szabályozó, az EU egészében tevékenykedő, független felügyeleti testületünk, és mégis megéltük volna e válság kitörését, mert a probléma lényege az, hogy a hiba magában a rendszerben rejlik, és az nem feltétlenül a sajátos felügyeleti és ellenőrzési testület hiányának tudható be.

Másodszor, nagyon súlyos gazdasági visszaesés vár ránk. Újra kell államosítanunk a bankokat, és ez rendkívül sokba kerül majd. Mindez hatalmas terhet jelent a költségvetés számára, és azt kérdem magamtól – mert átfogóan kell a helyzetet látnunk –, hogy mi is történik majd? Úgy hiszem, a mai válság azt mutatja, hogy az EU költségvetése semmiség ahhoz képest, ami a közbeavatkozáshoz és a cselekvéshez kellene. Újra kell tehát gondolnunk az uniós költségvetést!

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót.)

  Elnök. − A vitát berekesztem.

A szavazásra holnap kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)

  Elisa Ferreira (PSE), írásban. – (PT) Hatékony európai szintű mechanizmus hiányában gyakran egymástól eltérő, sőt, néha egymással versengő rendkívüli pénzügyi beavatkozásokra is példát láthatunk a különböző országok esetében.

A fellépés európai szinten követőnek, ‘a posteriori’ jellegűnek, a még nagyobb károk megakadályozására törekvőnek tekinthető. Ennek tényleges eredménye viszont az uniós polgárok bizalmának elveszítése lett.

A szabályozást nyugodtabb időkben kellene átgondolni. Sem a polgárok, sem mi, választott képviselők, nem értjük azt a közönyt, amellyel a Parlament számos, konkrét kezdeményezése találkozott.

Most, a zűrzavar közepette nincs helye a felelősségről folyó vitának. Egy dolog azonban bizonyos, a rendszer szabályozásában változásokat kell eszközölni.

Az a szöveg, amelyről holnap szavazunk, központi szerephez jut az EU pénzpiacainak jobb szabályozása és felügyelete tekintetében. Viszont ez is csak a Parlament utólagos válasza és nem érdemi reagálása a mostani eseményekre, amelyek – sajnálatos módon – pont arra szolgáltattak példát, milyen fontosak is a problémákat kezelő válaszok.

Sokan azok közül, akik az új pénzügyi eszközök kapcsán, politikai megfontolásokból az átláthatóság, a szabályozás és felügyelet minimumát is elvetették, most hallgatnak, vagy új nótát fújnak.

Reméljük, végre a Bizottság is felvállalja a jogkezdeményezéssel, az európai pénzügyi rendszer stabilitásának megerősítésével, és a polgárok bizalmának legalább részleges helyreállítása elősegítésével kapcsolatos felelősségét!

  Cătălin-Ioan Nechifor (PSE), írásban. – (RO) A világunk szinte egészére kiható pénzügyi válságot az Európai Unió intézményeinek szintjén kell elemezni. Elfogadhatatlan, hogy a világ legfiatalabb területi szerveződése, az Európai Unió, ne legyen képes szerepet vállalni a mindenki számára elfogadható megoldás beazonosításának folyamatában. Magam ragaszkodom a gyors fellépést biztosító eszközök megteremtéséhez, mint amilyent az EK magas szintű akciócsoportja is megtestesíthet. Történelmi, példátlan időket élünk.

Az EU által követett – akár a 27-ekre, akár a világ más országaira vonatkoztatott – célkitűzések terén elért eredményeket veszélyeztető pénzügyi összeomlás szélén állunk. Az adminisztratív és bürokratikus folyamatokban elvesztegetett minden perc hatalmas károkat okoz a nemzetközi bankrendszernek, a földrészek mindegyikén fellelhető pénzügyi tőzsdéknek, de rontja minden ember életszínvonalát is. Európa állásfoglalásra kényszerül, de arra is, hogy a jelenlegi válság lezárásáért folyó küzdelem élharcosává legyen!

Most, az európai rendszer és az intézmények életképességét kell igazolnunk. A tagállami kormányok, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közötti koordinációra és együttműködésre van szükség. Elegendő érettséggel és tapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy közbelépjünk az Európa Unió, és az emberiség számára veszélyes helyzet megoldása érdekében.